Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
25.04 MB
2008-12-30 09:07:59
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
670
1588
Rövid leírás | Teljes leírás (1.1 MB)

Kanizsa 1998. 013-016. szám - április

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

LOGISZTIKAI KONFERENCIA
„Délnyugat-Dunántúl - határokon is túlnyúló - EU régiós kereskedelmi és logisztikai központ szerepe és lehetőségei" címmel rendezett közös konferenciát a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Közlekedéstudományi Intézet Rt. A konferencia célja, hogy a tervezett logisztikai szolgáltató központ által érintett térség önkormányzatainak és vállalkozóinak megfelelő tájékoztatást adjanak a jövő kereskedelmi és logisztikai stratégiájáról, valamint a kanizsai központ szerepéről. A konferencia elején Tüttő István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, a logisztikai központ megvalósításával még közelebb kerül a város ahhoz, hogy valóban betölthesse a régiók kapujának szerepét, hogy az elmúlt századokhoz hasonlóan ipari és ke-
OT JELOLT
Kedden délelőtt tíz óráig a Választási Ki/.ottság öt országgyűlési képviselőjelöltet vett nyilvántartásba, tájékoztatta lapunkat az iroda illetékese. A nyilvántartásba vételhez legalább 750 érvényes ajánlás volt szükséges. A nyilvániartásba vett jelöltek: Kristóf József, Bárezi László, Kovács Kálmán, Tarnóczky Attila és /akó László.
reskedelmi központ lehessen újra. Ezt követően Kovács Kálmánnak, a KHVM politikai államtitkárának előadását hallgathatták meg Útközben - A térség infrastruktúrájának jelene és jövője címmel. Mint az államtitkár elmondta a logisztikai központ a vasúti és közúti közleke-
désre alapozva jöhet létre, ezért elengedhetetlenül fontos a térség közúthálózatának fejlesztése, illetve a vasút villamosításának megvalósulása Ezután Szűcs Mihály, a KTM területfejlesztési igazgatója beszélt a Délnyugat helyéről és szerepéről az országos területfejlesz-
tési koncepcióban. Ezt követően szó esett a vasutak és az önkormányzatok szerepéről a logisztikai központok kapcsán, a magyar logisztikai központ hálózat kialakításának helyzetéről, térségünk jelentőségéről e téma kapcsán. A résztvevők előadás kapcsán ismerkedhettek meg már működő\' logisztikai központokkal.
Délután jelentette be a Parlamentben Mike S. Zafirovskij a GE elnök-vezérigazgatója, hogy a GE Lighting Tungsram igazgatótanácsa megerősítette a GE Company szándékát, új beruházásukhoz Magyarországot választották fogadóországnak. A tervek szerint a program érinti majd az összes magyarországi fényforrásgyárat, így a kanizsait is. Ezt követően Horváth Miklós, a Tungsram kanizsai gyárának vezérigazgatója tartott előadást a logisztika gyakorlati, szakmai tapasztalatairól.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
KANIZSA
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv a. 3. Telefon/fax: . (831312-305
ALAPÍTVA:
X. évfolyam 13. szám 1998. április. 3.
fut az iskola
Harmadik fordulójához ért a Pharmavit által meghirdetett versengéssorozat, amelyben a Bolyai Általános Iskola hatodik osztályosai is részt vesznek. Megtudhattuk az ősszel meghirdetett erőpróba számos érdekes feladat elé állította a kisdiákokat: szemetet gyűjtöttek az iskola körül, majd levélben fordultak az önkormányzati képviselőkhöz, amelyben a város és környezetének szennyezettségéről tájékoztatták a honatyákat. Kedden szinte, az egész iskolát megmozgatják, terveik szerint. A háromnégy kilométeres versenyben a kicsik csapatonként tíz, a nagyok csapatonként öt fővel vesznek majd részt. Megtudhattuk, hogy közel ezer csapat vesz részt a versengésben, ám, hogy van-e közöttük még más kanizsai iskola is, nem derült ki eddig.
segíts, hogy
segíthessünk
A Családsegítő Központ által létrehozott „Segíts, hogy segíthessünk" alapítvány kuratóriuma immáron hatodik alkalommal adott át ünnepélyes keretek között támogatást a tehetséges, ám szociálisan rászoruló gyermekeknek. Tizenhat általános iskolás és hat középiskolás diák kapott pénzbeni támogatást az iskolák javaslata alapján. Az alapítvány kuratóriuma által odaítélt támogatásokat hétfó\'n délután adták át a HSMK Kamaratermében, ahol a Zeneiskola növendékeiből alakult zenekar adott műsort. A zenekar tagjait az alapítvány szintén támogatásban részesítette.
2 ( KANIZSA - VttAa* ) 1998. április 3.

ifR/illiH
Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga Úr!
A következő peres ügyemben kérnék tanácsot Öntől: Társasházi lakásban lakom, a tetőre múlt év márciusában parabola antennát szereltettem. Októberben javítási célból szintén a házunk tetején jártam, aminek következményeként novemberben a lakóközösség feljelentést tett ellenem birtokháborítás címén. A Lenti Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya azt a határozatot hozta, miszerint a parabola antennám jogosan van a házon (mivel az közös tulajdon), de a tetőre semmilyen indokkal nem léphetek, mert birtokháborítást követek el.
Nem ellentmondásos a határozat egyik fele a másikkal? - kérdem Öntől Varga Úr.
Sajnos Olvasónk leveléből nem derült ki, hogy mire alapozta a lenti Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya határozatát. így konkrét választ a kérdésére nem lehet adni. Annyi azonban bizonyos, hogy nem feltétlenül ellentmondásos az olvasónk által vázolt helyzet, hiszen a társasház közös tulajdonában lévő épületrészek és helyiségek (tető, oldalfalak, lépcsőház stb.) használata tekintetében a társasház alapító okirata vagy szervezeti és működési szabályzata szabályozza ezen helyiségek egyéni vagy közös használatát. Ezek a megállapodások pedig rendelkezhetnek úgy, hogy valamely tulajdonostárs jogosult felszerelni a ház tetejére parabola antennáját, de ez még jelenti azt, hogy a lakó-
közösség engedélye nélkül bármikor fel is mehet a tetőre (előfordulhatott az is, hogy a parabola antenna felszerelése engedély nélkül történt, de azt hallgatólagosan lóváhagyták). .
A fentiekből következik, hogy a\\ társasházi közös tulajdon önmagában még nem alapozza meg a közös tulajdon tárgyainak szabad használatát, másrészt egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja tulajdonosi jogosítványait tulajdonostársai zavarásával (az pedig, hogy mi minősül zavarásnak, birtokháborításnak, csak az eset összes körülményeinek figyelembevételével lehet eldönteni).
THURYS SIKEREK
A JÖVŐ ELADÓI
Március 18. és 21. között rendezték meg a Szakma Kiváló Tanulója országos döntőjét a ruházati eladók számára. A Szegeden rendezett versenyen két nagykanizsai lány is részt vett, mindkelten a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép és Szakmunkásképző Iskola 11. F osztályos tanulói. Nagy Veronika és Szummer Ágnes kortársaikat megelőzve, szakmájukban felszabadultak, megszerezték a szakmunkásbizonyítványt.
- Kik készítettek fel benneteket?
- Csontos Zsuzsa gyakoriali ismeretekből, Fekete Zsuzsa horvát nyelvből. Győriné Takúts Éva áruismeretből, Tóth Alla angol nyelvből, Víg Ist-vánné kereskedelmi és vállalkozási ismeretekből.
- Várnak-e még vizsgák rátok?
- Természetesen, hiszen csak a szakmai ismereteinkről adtunk számol, a közismereti tárgyakból még ezután vizsgázunk. Ezekre a vizsgákra a közeljövőben kerül majd sor.
- Hogyan tovább?
- Én a Winkler két éves érettségit adó nappali tagozatos iskolájában
szeretnék tanulni, aztán ki tudja, mit hoz a sors - feleli Ágnes.
- Én szintén a Winklerbe jelentkezem, de én a három éves levelező tagozaton szeretnék érettségizni - így Veronika.
Mikor választottak ki benneteket, mint versenyzőket?
- A tanév elején. Öten jelentkeztünk, ketten ruházati eladóként, a többiek vas- műszaki eladók
- Mennyi plusz tanulást kívánt a versenyre való felkészülés?
- Voltak külön órák, és persze otthon is készültünk.
- Hányadikak lettetek?
- Én 12. - mondja Vera - Ági a 14. lett.
- Milyen feladatok során mértétek össze tudásotokat?
Volt adminisztrációs feladat, amelynek során formanyomtatványt kellett kitölteni, alkalomra ruhát adtam el egy hölgynek, amit díszbe kellett csomagolni. Kosztümöt választottam sállal - meséli Ági.
-Én fehérneműt segítettem választani húsvétra. A díszcsomagolás nekem is váratlan kihívás volt, akárcsak Áginak - mondja Vera.
Összevonás után
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1996. június 17-i ülésén hozott határozatot az óvodák szervezeti átalakításáról. Az átalakítási javaslatok azokra az intézményekre vonatkoztak, amelyekben öt, vagy annál kevesebb csoport működik. A szervezeti átalakítások eredményeképpen a palini és a miklósfai óvodát a városrészben működő iskolához csatolták, a városon belül pedig egy egységgé alakult a Csokonai és a sánci óvoda, a Platán sori és a Kossuth téri, az Űrhajós utcai és a Korvin utcai, a Kisfaludy és a Szent Imre utcai, valamint a kiskanizsai és a bajcsai, illetve a Rozgonyi utcai és az Arany-ovi. A nemrégiben készített beszámoló szerint - amelyet legutóbbi ülésén a Közgyűlés is megtárgyalt - a legtöbb intézményben zökkenőmentesen ment az átállás, de vannak olyan intézmények is, amelyek esetében az összevonás ellenére mindkét intézmény külön-külön, az összevonás tényének elismerése nélkül végzi a maga munkáját. Az összevont intézményekben a tagóvodák szakmai önállósága megmaradt, az önálló arculat nem sérült, gazdálkodásuk - beszámolási kötelezettség mellett - szintén önálló maradt. A beszámoló készítői bíznak abban, hogy a kezdeti nehézségek és problémák megoldása után az új szervezeti forma nemcsak beváltja, hanem igazolja is a hozzá fűzött reményeket.
Volt más váratlan feladat is?
- Egy kosárnyi ruháról kellett kezelési felvilágosítást adnunk, úgy, mintha a vevőt tájékoztattuk volna. Ismertetni kellett, melyik ruhaanyag milyen mosószert kíván, milyen hőfokú vasalást. Ez nem szokványos feladat, volt is némi vita az értékelésnél, de azért mindannyian megoldottuk.
- Idegen nyelven is akadt dolgotok?
- Igen. Én horvátul adtam el függönyt, Vera meg angolul női feszülős pólót. Egész jól sikerült - mondja Ágnes.
Mi volt a szóbeli? Egyetlen tétel ismertetésében mértük össze tudásunkat, abban, amelyet az első „felelő" húzott. Már az elején biztosítottuk, hogy bármit húz, nem őt hibáztatjuk. Egyébként nagyon jó társaság jött össze a verseny alatt.
Nagyon sok mindent meg kellett tanulnotok a szakmából, valószínűleg nem csak nektek. Miért van az, szerintetek, hogy a bolti eladók legtöbbje mégsem tud kellő felvilágosítást adni a vásárlóknak?
Talán azért, mert a boltokban meglelietősen alacsony a szakképzett eladók aránya. A legtöbb tulajdonosnak az a fontos, hogy a pult mögött álló eladó mulatós legyen, nem az, hogy értsen ahlwz, amit csinál. Reméljük, ez már nem lesz így sokáig.
D.É.
AHELYI KÖZIGAZGATÁS SZERVEZETE 1848-BAN
Ha Kanizsa 1848-as dokumentumait vizsgálgatjuk, akkor a következő kép tárul elénk. A helyi 12 ponton három név szerepel, tehát először nézzük meg, hogy kik is voltak ezek az urak! Albanich Flórián városbírót kétszer is erre a nemes tisztre emelték, hiszen 1848-ban és 1861-ben is a város első embere lett. Eredeti foglalkozása pék mester volt. Tóth Lajos ügyvédei 1841-ben választották meg a város főjegyzőjének, s elődeitől eltérően hosszú ideig, 10 évig töltötte be ezt a tisztséget. A rendszer változásig a következőképpen nézett ki a városi közigazgatás szervezete: főjegyző, aljegyző, 8 nagy- és 4 kiskani-zsai tanácsos, gyámatya. gyámellenőr, kamarás, adószedő, szószóló, másod-szószoló. kórházatya, kórházi pénztáros, tentplomalya, kiskanizsai templomatya, erdőispán, városgazda, 4 nagy- és 6 kiskanizsai csősz, 4 nagy- és 3 kiskanizsai éjjeliőr, szállásmester, 5 erdőor, 2 őrmester, 5 nagy- és 3 kiskanizsai hajdú. A tanács tagjai voltak ezek közül: a bíró, a főjegyző, az aljegyző, a pénztáros, a gyámatya, az ellenőr és 12 tanácsos. A 12 pont aláírói között a népszószolóként feltüntetett Babochay János három alkalommal (1833, 1860 és 1865) is volt Kanizsa első embere.
Ha a város iratai fennmaradtak volna (tudjuk, hogy 1945-ben a városháza leégésével többségük semmivé vált), akkor leginkább a pénzkezelés hiányosságairól olvashatnánk. Örökös elégedetlenkedés volt e miatt, mert a számadók esztendőkön keresztül nem mutatták be az elszámolásokat, a városi tanács meg elmulasztotta a felülvizsgálatot. Az önkényuralom idején megszűnt a tisztségviselők választása, kinevezési rendszer lépett életbe. Ez együtt járt a tanácsosok számának felére csökkentésével is.
B.E.
1998. április 3. ( KANIZSA - VttAo* ) 3

bűnmegelőzés
ÚTKERESZTEZŐDÉSEK
e
>o 0
t
o S
Az elmúlt időszakban megnövekedtek az útkereszteződésekben bekövetkezett közúti balesetek száma. Ezért a Közlekedési Alosztály értékelte a balesetek okait s ebből a tanulmányból néhány gondolatot osztok meg most Önökkel. Az útkereszteződések kiemelt veszélyforrást jelentenek a közlekedők számára. Járművükkel útkereszteződés felé közeledve tudatában kell lenni annak, hogy a kereszteződést fő, vagy mellékútvonalon közelítjük meg. Nagyobb csomópont felé közeledve tájékoztatást kapunk a követendő útirányról útirány-elójelző és útirányjelző táblák segítségével. A forgalom biztonságos vezetésére általában az ún. nyomkijelölést alkalmazzák. Az útburkolati jelek meghatározzák a forgalmi sávokat és azt is, hogy melyikből milyen irány-
ban lehet továbbhaladni. Fontos, hogy a jelzőtáblák utasításának eleget tegyünk és biztosítsuk az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedőknek. A forgalomirányító fényjelző készülékeknél a telezöldes forgalomirányítás jelent problémát, ugyanis ezekben a kereszteződésekben a kanyarodás szabályait is alkalmazni kell.
Forgalombiztonsági szempontból kifejezetten kedvezőek, s talán a legbiztonságosabbak, s a forgalom áteresztő képessége szempontjából a legjobb a körforgalmú csomópontok. A Hevesi és a Balatoni út kereszteződésében megépült körforgalom is ezt bizonyítja. Az átadás után a kereszteződés veszélyessége leredukálódott, csak a kezdeti időben fordult elő egy-két baleset. A baleseti számadatok alapján három veszélyes kereszteződést kell kiemelni, ahol nagyobb számban fordult elő közlekedési baleset:
1. Csengery út - Zrínyi út kereszteződése
2. Hevesi út - Teleki út kereszteződése
3. Magyar út és a 7. sz. főút elkerülő szakasza.
A felsorolt útkereszteződéseket kérem nagyobb óvatossággal és fokozott figyelemmel közelítsék meg. Balesetmentes közlekedést kívánok.
Horváth István őrnagy
Én vagyok én!
E fenti kijelentést bárki bárhol megteheti, aztán vagy hisznek neki, vagy nem. Van, amikor a dolog egészen kellemetlenné válhat. Mármint az, ha az ember nem tudja igazolni magát. Zsebtolvajoktól hemzsegő korunkban pedig bármikor előfordulhat, hogy az ember személyi okmányai eltűnnek. Hogy ez mennyi bonyodalmat okozhat, azt csak az tudja igazán, aki átélt már ilyet. Mert hát ki gondol addig arra, hogy a postai küldemények átvételekor igazolnia kell önmagát, amíg az ablak elé nem kerül, és hiába kutat okmányaiért. A Postán csak akkor veheti át bárki küldeményét, ha minden kétséget kizáróan igazolnia tudja, ő a küldemény címzettje, erre alkalmas lehet bármilyen fényképpel ellátott okirat, akár útlevél is. Ha ilyen nem áll az illető rendelkezésére, küldeményét szokásos kézbesítőjétől a lakásán átveheti. Ha pechjére nem sok-
kal okmányai elvesztése előtt költözött új lakásba, és a postás még nem ismeri, mindenképpen tanácsos minél előbb pótolni a hiányzó okmányokat, különben a kézbesítésre nem lehet sort keríteni. A rendőrségen azt a felvilágosítást kaptuk, hogy ha valaki bejelenti személyi igazolványa elvesztését, akkor azonnal kaphat új, ideiglenes személyi igazolványt, amellyel kilétét hitelt érdemlően bizonyítani tudja. Az ideiglenes személyi igazolvány kiállításához is szükséges két fénykép, anyakönyvi kivonat és kérőlap is. Mint megtudtuk az ideiglenes személyi igazolványhoz nem kell okmánybélyeg. A rendőrségen - ugyan nem szabályos - de szoktak némi türelmi időt kérni az ideiglenes okmányok kiállítása előtt, mert gyakran előfordul, hogy az eredeti, elveszettnek hitt okmány néhány nap alatt megkerül.
D.É.
NFM PI77ÁT
ZSÍROSKENYERET!
Én még kukában élelem után kutató gyereket nem láttam. Kenyeret kunyeráló apróságokkal is csak hat éve Aradon találkoztam. Hiszem, hogy Magyarországon az iskoláskorúak legalább naponta egyszer meleg ételhez jutnak. Azért is jobbnak gondolom a gyermekélelmezés helyzetét a híradásokban fel-felbukkanó vészha-rangkongatásoknál, mert a helyi, személyes tapasztalatom egészen mást mutat.
Nagykanizsán az általános iskolás korú gyerekeknek több mint 70%-a az iskolában étkezik. Ez jó arány! A konyhák kapacitása elbírja az igényeket, az önkormányzat lehetőségeihez mérten odafigyel erre a kérdésre. Több iskolában érdeklődve, napjaink iskolai étkeztetésének azonban néhány olyan jellegze-
tessége kezd kialakulni, amiről beszélni kell.
Itt van mindjárt a „hétfő-effektus".
Ezen a napon minden elfogy, gyakori a többszöri repeta kérés, ha másik napon igen, ekkor nem válogatnak a gyerekek. Vajon miért? Félve írom le, de az igazság mégiscsak ez: a hétvégén kiéhezett kis bendők a hét első napján alig bírnak megtelni. Előfordul már nem egyszer, hogy az üres gyomrot hirtelen telepakoló gyerekek összehányták magukat az iskolában. A lakótelepi iskolák hátrányos helyzetű tanulóinál ez nem egyedi eset
Osztályfőnökök, iskolaigazgatók mesélték, tudják, nyilvántartják, hogy kik azok a gyerekek -főként alsótagozatosok akiknek a napi utolsó étkezése az iskolai
uzsonna. Ezért a tízóraizás szinte mindenütt a kicsik etetésével már a 3/4 9-es tízpercben elkezdődik. Kedvelt lett a zsíros kenyér is, mert abból azért a többszörösét lehet adni, mint a létszám szerint kiszámolt kiflinek vagy briósnak. Egyre több a tejet - nemcsak nem szerető - otthon sohase látó gyerek, így hát teát kémek. Ennek ellenére, ahányszor csak az anyagi lehetőségek megengedik tejet, kakaót is kapnak a napközisek. Délelőtt vagy délután. Olykor az evés, az étel sokkal nagyobb helyet foglal el a gyerekek tudatában, mint egy természetes életfeltétel. Tanító néniktől tudom, hogy a téma gyakran szerepel: a házi fogalmazásokban újabban tűnt fel a „mit ettem?" mint hétvégi élmény.
Aki az iskolában akar étkezni.
nem utasítják el. De konyhai dolgozók, pedagógusok nehezen tolerálják a válogatást, a fitymáló magatartást.
Mert mindezek ellenére ez a jelenség sem veszett ki az iskolai étkeztetésből. Érdemes, hogy ellenkező előjelű. Mert hát a különleges húsételeknek, a rakottasok-nak, a zöldfőzelékeknek messze nincs meg úgy a keletje, mint az elismerése amennyibe kerülnek. Pénzt és időt értek alatta. Vajon miért van az, hogy a paprikás krumplit, a kifőtt tésztákat, a bablevest mindig, minden gyerek megeszi? A szokások miatt. Mert rendszerint, ha van, ez a vacsora. A magyar konyhaművészet különleges és finom húsételeiből is csak a rántott szelet a kelendő.
Nem tudom kedves olvasóim, hogy megfigyelték-e, hogy az utcán mennyivel kevesebb pizzát, hot-dogot eszegető gyereket látni. A pedagógusok véleménye szerint ezen a téren aztán igazán meglátszik az elszegényedés. A nagyok tízóraira is - üdvözölhetően - inkább kiflit és kakaót vesznek.
B. E.
( KANIZSA - títéiH^-etstu )
1998. április 3.
A SZÉCHENYI-DÍJ ÁTADÁSA UTAN
Az idei báli szezon legrangosabb eseménye az egykori Flamtronic csarnokban szervezett jótékonysági rendezvény volt, amely a.Vasút a Gyermekekért Alapítvány támogatását szolgálta.
A rendezvény főszervezője Ferenci Józsefné volt, akiről megtudtuk, hogy a MÁV. Pályafenntartási Szakszolgálat egyetlen női főmérnöke.
gatótól, Sárái Gyulától kaptam. A felkérés utáni kezdeti meglepetésen hamar túl tettem magam, mivel 17 éve szervezem a Kanizsai Műszak Napokat, amely vasúti berkekben elismert, sikeres rendezvénysorozatnak számít. Azt hiszem ezért esett a választás rám. Tehát ezt a felkérést egy újabb kihívásnak tekintettem. <T
- Mitól volt ez^ííásabl^ rangosabb rendezvény, mint a többi?
- Műszaki szakember létére, hogyan adja valaki a fejét egy ilyen rendezvény megszervezésére?
- Az országban a már hagyo-
- Szerintem a fellépő művészek és az őket kísérő hang- illetve fénytechnikai háttér miatt. Ismereteim szerint egy színpadon Presser Gábor, Zorán és Geren-
mányosnak számító jótékonysági rendezvény szervezésére a felkérést Sipos István, a MÁV vezérigazgatója megbízása alapján közvetlenül a Pécsi Területi Igaz-
dás Péter Nagykanizsán koncertet még nem adott. Nem volt még példa arra sem, hogy a KHVM által alapított Széchenyi-díjat városunkban adták volna át. Ko-
vács Kálmán államtitkár úrtól Presszer Gábor ekkor vehette át ezt a kitüntetést. De ugyancsak új színfolt volt a TEA együttes fellépése is.
- A helyszín megválasztása sem volt mindennapi.
- Valóban az sem volt szokványos, hogy egy ilyen rendezvényt üzemcsarnokban tartanak. Ez a KÖGÁZ vezérigazgatójának, György Pál úrnak az érdeme, az ő ötlete és felajánlása volt, köszönet érte.
1998. április 3.
I
KANIZSA - *%tndetéa,
I
- Kik segítettek abban, hogy az üzemcsarnokból koncert- illetve bálterem alakulhatott?
- A kezdeti aggályoskodások után a csarnok láttán sokunknak működésbe lépett a fantáziája és végül a sok jó ötlet egy szépen kialakított térré egyesült.
A terem akusztikai problémáinak megoldása, a látványterv és a színpadkép kidolgozása Ludvig Zoltán munkáját dicséri. A technikai hátteret a Ryno Kft. és Kanizsa Trend Kft. biztosította, a berendezési munkákat pedig Mátrix Stúdió végezte. A terem virág és növénydekorációja a Kanizsa Stúdió és a Park Kft. munkája. A tisztaságra a Szema-for-Clean Kft. felügyelt. A vendéglátásról a Central Étterem gondoskodott.
Ez a receptje e „hétköznapi csodának", amellyel az egyik jelenlévő jellemezte a rendezvényt.
- Úgy tudom számos, távolról érkezett vendége is volt a rendezvénynek.
- Igen, a 451 vendég közül, ami teltházat jelentett, 171 -en vettek részt olyanok, akik nem városunk lakói voltak. A Budapestről, Pécsről, Szombathelyről, Miskolcról és más nagyvárosból érkezettekben remélhetően egy kellemes város és egy szép este emléke maradt meg. A nagykanizsai vendégszeretetről a vendégek Csónakázó-tó melletti, utazás utáni rövid pihenéséről Mádé Károly vezérigazgató úr segítségével sikerült gondoskodni.
- Jövőre nézve számíthatunk-e Öntől hasonló jellegű rendezvény szervezésére, vagy marad a szakmájánál?
- Szeretem a munkámat. A vasúti pálya fenntartásával kapcsolatos teendők, a rendeletek, utasítások szigorú betartását követelik meg. Emellett szívesen vállalok olyan felkérést, amely egy kicsit színesebb, könnyedebb, szabadabb tevékenységet jelent, de valamilyen módon kapcsolódik a vasúthoz Ezért vállaltam el az április 14-15-én Nagykanizsán megrendezésre kerülő Baross Gábor születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő szakmai konferencia megszervezését is.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az újonnan épült piac-vásárcsarnok I. emeletén a tulajdonában lévő üzletek egy részét értékesíti, egy részét
BÉRBE ADJA.
Az értékesítés és bérbeadás feltéleleiről a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájánál lehet felvilágosítást kérni az alábbi címen: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. (I. emelet 6., 9. és 10. iroda) vagy telefonon: 93/314-057, illetve 93/313-080/111, 112, 152 mellék.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján
BÉRBE ADJA
a kiskanizsai volt Nagyrác utcai általános iskola épületét.
Pályázati felhívás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6., 9. és 10. irodájában vehető át.
Szemétszállítás az ünnepnapon
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy a húsvéti ünnepek miatt nem lesz változás a szemétszállítás rendjében. A szelektív gyűjtésbe vont területeken a szállítási naptárnak megfelelő napon történik a szemétszállítás.
Környezetvédelmi Információs Iroda
HIRDETMÉNY
Tájékoztatom Nagykanizsa Megyei Jogú Város választójogosult állampolgárait, hogy az 1998. május 10-i országgyűlési képviselőválasztáshoz a választói névjegyzékbe történt felvételről szóló értesítést és ajánlószelvényt a Posta 1998. március 9-március 13-ig kikézbesítette.
Felhívom a figyelmet arra, ha valaki az értesítést és ajánlószelvényt nem kapta meg, azt munkaidőben (hétfőn, kedden, csütörtökön 8.00 órától 16.00 óráig, szerdán 8.00 órától 17.00 óráig, pénteken 8.00 órától 12.00 óráig) átveheti a Polgármesteri Hivatal Választási Irodájában (Erzsébet tér 7.1. emelet 12. ajtó alatt).
NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉG
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Canada World Youth és az Európai Magyarországért Alapítvány szervezésében Nagykanizsán tartózkodó fiatalok számára kettő nagykanizsai befogadó családot keresünk, melyek költségtérítés ellenében szállást, étkezést és otthont biztosítanának két 19-21 éves fiatal számára 1998. május 18-ig. A befogadó családoknak egy párt: egy kanadai és egy magyar fiatalt kell elhelyezniük. A fiatalok felsőfokú tanulmányokat folytatnak, a kanadaiak angolul és franciául egyaránt anyanyelvi szinten beszélnek.
Jelentkezés és felvilágosítás a 06-30-567-767-es telefonszámon Várfalviné Mihály Krisztina csoportvezetőnél legkésőbb 1998. április 10-ig.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
DR. CSÁKAY IVÁN önkormányzati képviselő fogadóórát tart 1998. április 3-án, pénteken 16 órakor a Leánykollégium társalgójában a Petőfi út 5. szám alatt.
DR. BÁRÁNYI ENIKŐ képviselő 1998. április 8-án szerdán 17 órakor várja fogadóóráján választókerületének polgárait a Nagyrác utcai Általános Iskola ebédlőjében.
BICSAK MIKLÓS képviselő a Hársfa, Űrhajós, Garay, valamint az Ifjúság utcai lakosságot várja fogadóóráján a TUNGSRAM RT. I. sz. porta bélyegzőkészítő helyiségében 1998. április 8-án szerdán 16 és 18 óra között, ugyanezen a napon Palin-Korpavár lakói részére 18 óra 30 és 20 óra között a Palini Faluházban tart fogadóórát. DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 1998. április 8-án, szerdán 17 és 19 óra között a Pálma Étteremben (Magyar utca 80.).
TISZTSÉGVISELŐI FOGADÓÓRA
Az önkormányzat tisztségviselőinek, a Polgármesteri Hivatal jegyzőjének, aljegyzőjének ügyfélfogadási rendje szerdán 8.30-tól 12.00 óráig tart a következő beosztással:
a hónap második hetében a hónap első hetében a hónap negyedik hetében a hónap harmadik hetében
- polgármester
- alpolgármester
- jegyző
- aljegyző
I
KANIZSA - PotéUá*,
2
1998. április 3.
Március 27-én este szép számú érdeklődő gyűlt össze a miklósfai Mindenki Házában, hogy meghallgassa az Új Szövetség Párt helyi képviselő jelöltjét. Rövid megnyitó után szavalat színesítette a kezdetet, majd a jelölt bemutatkozója következett.
Lakatos István 44 éves autómentős vállalkozó vagyok. A családi házamnál lévő Trió Autóbontóban dolgozom a Krúdy Gyula utcában. Katolikus vallású, nős, családos vagyok. Feleségem, Márti segít, támogat a mindennapi nehézségek leküzdésé-
UJ SZÖVETSÉG PART
„A FRISS ERŐ"
ben a megélhetésért folyó vég nélküli harcban. 20 éves nagyfiam, Péter a Mező Ferenc Gimnáziumba jár menedzserképző osztályba. Nagylányom Évi a Batthyány-gimnázium tanulója, jövőre érettségizik. Mindkettő szeretne tovább tanulni. Az utóbbi időben bekövetkezett általános anyagi és erkölcsi romlás hatására kezdtem el egyre aktívabban poliüzálni. A FKGP politikája volt a közelebb álló hozzám az Isten, Haza, Család hármas jelszó miatt. A G. Nagyné dr. Maczó Ágnessel történtek miatt csalódtam az FKGP. jelenlegi vezetésében. Ágnes asszonyt tiszteletre méltó hiteles politikusnak tartom, ezért is csaüakoztam a januárban megalakult Új Szövetséghez. Ez nem egy klasszikus felépítésű pártként alakult, hanem egy ellenzéket összefogó választási szövetség szeretne lenni. Várja soraiba a hazafias érzelmű becsületes emberek ezreit faji, felekezeti, pártállástól függetlenül. Az Új Szövetség a becsapott, elnyomott
családok millióit akarja képviselni. A májusi választásokon szeretné elérni, hogy bejusson a Parlamentbe. Én azért vállaltam el a jelöltséget, mert hiszem és vallom, hogy a többség érdekeit csak az tudja hitelesen képviselni, akinek a vállát ugyanazok a gondok terhelik minden nap. íróasztal mögül, jó fizetéssel a zsebben, a kilátástalan jövő nem annyira érezhető. Sok fontos problémát kell megoldani, de ez csak az Önök támogatásával, segítségével lehetséges. Egyedül nem megy!
Ne engedjük, hogy az ipar és az energiaszektor után a termőföldet idegen pénzemberek felvásárolják. A haza a termőföld SEMMI PÉNZÉRT nem eladó! <
Mondjuk erre NEM-et! Mentsük ami még menthető!
Elegünk van a jelenlegi kormány által támogatott, privatizációnak nevezett szabad rablásból! Elegünk van, hogy egy szűk eüt milliókat zsebel be bünteüenül, miközben százezreknek
filléres gondjaik vannak, éheznek! Megint a 3 millió koldus országa lettünk. Nem akarunk Európa cselédei és rabszolgái lenni. Nem akarunk elmenni ebből az országból, mert nincs hova.
Áldjon vagy verjen sors keze itt élnünk, halnuk kell!
Szabad, független Magyarországot szeretnénk.
ígéretek helyett a tetteknek kell következni úgy, hogy elmegyünk szavazni. Adjunk esélyt az Új Szövetségnek és támogassuk.
Éljünk a törvényes lehetőséggel, szavazzunk a rendszerváltásra az emberi jövőre egy megújuló Magyarországra.
Ehhez kérem minden becsületes jóakaratú ember segítségét.
Ha az elmondottak megnyerték a tetszésüket, kérem, hogy ajánlószelvényükkel támogassanak. A szelvény leadható Nagykanizsa - Miklósfa, Krúdy Gy. 4. sz. alatt vagy előzetes telefon jelzésre házhoz megyünk érte.
Telefonszám: 93/318-289.
Állatorvos polgármester
Dr. Tóth László 1952-ben született Csapi községben. Az általános iskolát a községi iskolában végezte, majd középiskolába az esztergomi ferences gimnáziumba járt. Első alkalommal nem vették fel az állatorvos-tudományi egyetemre, később mégis bejutott és elvégezte azt. 1978-ban megkapta állatorvosi diplomáját és Becsehelyen lett állatorvos. Felesége közgazdász, két gyermekük van, a lányuk a Batthyány Lajos Gimnázium második osztályos tanulója, fiúk a Bolyai Altalános Iskola nyolcadik osztályába jár. Az egyetem elvégzése után hazakerült, s ott a rendszerváltás előtt tanácstagként dolgozott a közéleti munkában.
- A nagyrécsei tanácshoz tartoztunk öt\' másik településsel együtt. 1990-ben Csapin polgármesterré választottak, és ez 1994-ben megismétlődött, vagyis 1990 óta vagyok polgármester. Nem főállású polgármesterként, hanem tiszteletdíjasként látom el feladataimat. A célom mindig az volt, hogy azt a tudást, amit megszereztem, valamilyen módon visszaadjam annak
a környezetnek, ahonnét elindultam, ahonnét gyökereim származnak. Már ez is késztetett arra, hogy tanácstagként bekapcsolódjak a közéletbe, hogy azt a községet, ahol élek, megpróbáljam eszközeimmel, vélt vagy valós tudásommal segíteni. Egy község, egy terület, egy régió fejlődésének szempontjából nagyon fontos időszaknak tartom az 1990-es időszakot, hiszen azoknak a településeknek, amelyeknek voltak ambícióik, lehetőségük nyílott az előrelépésre. A pénzelosztás szisztémája megváltozott, 1990 óta a körjegyzőségeknek leadott pénzeket tovább kell osztani létszámarányosan, és nem fordulhat elő, hogy a leadott pénzek kilencven százaléka egy helyen marad. Én úgy érzem, hogy ez hallatlanul nagy lehetőségeket adott a falvaknak.
A mi képviselő-testületünk azt határozta el, hogy az elmaradottságot ledolgozzuk, hogy azt a hátrányt, amelyet a körzetesítés okozott, valamelyest csökkentsük Elkezdtünk dolgozni, pályázni. 1990 óta a mi községünkhöz mérten jelentős fejlesztéseket tudtunk megvalósítani. 1973 óta a valamikori Zala Megyei Tanács alapításában működik egy úgynevezett etnikai általános iskola és diákotthon. 1990-ben ezt az iskolát, illetve kollégiumot mi megörököltük. Nagyrécsén is működött egy hasonló intézmény, de ők megszüntették az ottanit. Adódott a kérdés: mi is megszüntessük-e a Csapiban lévőt, hiszen abban a formában
életképtelennek tűnt. A testület - és én is - úgy döntött, hogy felvállaljuk a Récsén megszűnt iskola továbbvitelét. Óriási feladatot jelentett ez, hiszen a nyolcvan férőhelyes iskola helyett az igény egyből a duplájára emelkedett. A felvállalt diákok elhelyezésére diákotthont kellett csinálni. Ezzel együtt szolgálati lakást és orvosi rendelőt is kellett építeni. Ennek befejezése után a gyerekek elhelyezési gondjai megoldódtak. A tanítás azonban még mindig szükségtantermekben folyt, így feláldoztuk a tornaszobát, majd 1995-ben pályázatot adtunk be tornaterem építéséhez
* * *
Az iskola fejlesztéséhez még további pályázatokat adtak be és nyertek el, melyek segítségével kilenc-tíz osztály fogadását tették lehetővé. Ugyanakkor a járda, víz és csapadékelvezető csatorna építését is megkezdhetik ez évben.
* * *
- A kilenc-tíz osztály indításával egy szakiskola létrehozásának lehetőségei is körvonalazódnak Újabb eredmény a község élete szempontjából, nagyon jelentős a járda létrehozása. A csapadékelvezető árkot lecsatornázzuk és ennek helyén alakítjuk ki a járdát. A KHVM-hez pályáztunk, tizenhárom millió forintot kaptunk. A saját forrás és az előbb említett mellett a Megyei Területfejlesztési Alaptól remélünk még támogatást. A beruházás reményeink szerint májusban fog beindulni.
A terveink között szerepel még az iskolához kapcsolódóan egy oktatófarm létrehozása, amely a tsz-től megörökölt gazdasági épületegyüttesre alapozódna, és a valamikori szakiskola gyakorlótelepét képezné, ahol elsődlegesen mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmákat sajátíthatnának el a gyerekek.
* * *
Csapin a tervek között szerepel a község vezetékes gázzal való ellátása és az iskolával és diákotthonnal kapcsolatosan fejlesztési és üdültetési elképzelések megvalósítása.
K.P.
Nyertes pályázatok
Két nyertes, foglalkoztatással kapcsolatos pályázatról kaptunk hírt az elmúlt héten a Nagykanizsa és Környéke Területfejlesztési Társulástól. Mint Nagy Lajosné térségmenedzser elmondta, a megyei Munkaügyi Tanács két és félmillió forintot juttatott pályázat útján a társulásnak, illetve a nemrégiben megalakult közhasznú társaságnak. Ebből a pénzből természet- és környezetvédelemmel foglalkozó munkanélkülieket tudnak majd foglalkoztatni, már ápriüs elsejétől. A másik sikeres pályázat eredményeként a térségmenedzser foglalkoztatásához szükséges anyagi eszközöket nyerte el a társulás.
1998. április 3.
( KANIZSA - ÖHéa>t*Há*twsit y
HOZZÁSZÓLÁSOK
Elmúlt heti lapszámunkban - a közgyűlésről szóló tudósításban - közöltek szerint a Kanizsa visszatér a Vásárcsarnok tulajdonosai és a jegyzőnő felszólalására, amely Palotás Tibor hozzászólását, a szintén közölt levél ismertetését követte.
Dr. Takács Anikó és Hederics Árpád hozzászólásából idézünk - a teljesség igénye nélkül.
Dr. Takács Anikó elnézést kért azért, hogy a meghívásnak nem tudott eleget tenni, és kérte, ne higgyék azt sem, hogy levelükre illetlenségből nem válaszolt. Levelüket szerda délután kapta meg, a meghívás pedig péntek este hat órára szólt. A levél nem postán érkezett és aláíróként a Vásárcsarnok Üzlettulajdonosi Intézőbizottság tagjainak neve szerepel, de a levelet senki nem írta alá. Nem tudta, hogy a válaszát kinek címezze, ugyanis azt a levelet bárki írhatta. Mielőtt a feltett kérdésekre a választ megadta, leszögezte, hogy egyedi államigazgatási ügyekről van szó, ezért arra a kérdésre, hogy név szerint kik rendelkeznek működési engedéllyel és ezeknek mi a tartalma, nem válaszolhatott. A jegyző csak tájékoztatást adhat. A hivatali ügyintézés szempontjából a vásárcsarnokban üzlettel rendelkező kereskedő ugyan olyan kereskedő, mint a város összes többi üzletének kereskedője. Amennyiben tehát a kereskedők kérdései nem érintenek egyedi államigazgatási ügyekét, válaszolni fog a jegyzőnő.
1997. december 31-ével Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Jegyzője törölte a piacot a nyilvántartásból, tehát nincs piac. A régi piac helyén megmaradtak a kőépületek és a bódék, de ezek nem a piacra vonatkozó jogszabályok szerint, hanem az üzletek működéséről szóló jogszabályok szerint működnek. A hivatal mindent megtett annak érdekében, hogy a jogszabályoknak megfelelően járjanak el. A régi piac területén a kőépületben jelenleg 22 érvényes működési engedélyt tartanak nyilván. A kőépületekben az üzletek bérlői a jogszabály által előírt engedélyekkel rendelkeznek. A pavilonokban lévő üzletek közül még 5 működik, mivel a visszavonást elrendelő határozat még nem emelkedett jogerőre. Ez a következőket jelenti: törölve lett tehát a piac a nyilvántartásból, majd az ideiglenes használatbavételi engedély alapján - amellyel ezek az üzletek rendelkeztek - elrendelték a bontást és ezzel egyidőben a működési engedélyek is visszavonásra kerültek. Ezeket a határozatokat azonban megfellebbezték, így amíg a fellebbezést el nem bírálják, és a határozat nem emelkedik jogerőre, addig a benne foglaltakat nem lehet végrehajtani.
A régi piacon működő üzleteket
1998. március 3-án lefolytatott ellenőrzés során vizsgálták. Az ellenőrzés célja a hatósági engedélyek meglétének vizsgálata volt. Valamennyi üzletre érvényes működési engedélyt talál-
tak és egy esetben kezdeményezték szabálysértési eljárást üzletkörbe nem tartozó tennék árusítása miatt. A kő-épületben van 7 magántulajdon, 7 önkormányzati bérlemény és 7 privatizált bérlemény.
A jegyzőnő korábban már utalt arra, hogy az üzletek tulajdonosait nem nevezhette meg, hiszen egyedi államigazgatási ügyeknél keletkező iratokba az ügyfélen és annak meghatalmazott képviselőjén kívül senki nem tekinthet be.
Valamennyi kőépületben lévő üzlet jogosan üzemel. Bérlőváltás esetén a szükséges szakhatósági hozzájárulások megkérése esetén új működési engedélyt kell kiadni, aminek jogszabályi akadálya nincsen. Mindaddig jogosan üzemelnek a pavilonok - összesen 5 pavilon -, amíg a működési engedély visszavonása nem végrehajtható. Az államigazgatási eljárásról szóló törvény szerint egy határozat akkor végrehajtható, ha jogerős, kivéve, ha bírósági felülvizsgálatnak van helye. A ügyfelek fellebbezéseit a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal elbírálta és az általunk hozott határozatokat helyben hagyta azzal, hogy az ügyfél 30 napon belül a bírósághoz keresettel fordulhat. Ebből a 30 napos határidőből kb. 10 nap van még vissza.
A régi piac területén az alábbi ellenőrzéseket végezték: 1998. január 7-én a pavilonokban működő üzletek ellenőrzése történt meg, melynek eredményeként 9 üzlet működési engedélye visszavonásra került, ami ellen 5 fő nyújtott be fellebbezést. Ez az az öt fő, akinek az ügyére az imént utalt a
jegyzőnő. Szabálysértési eljárást 2 üzemeltető ellen kezdeményeztek. 1998. március 3-án a kőépületben lévő üzleteket ellenőrizték és megállapították, hogy a működési engedélyek rendben vannak. Egy esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást.
1998. március 11-én azon üzletek nyitva tartását ellenőrizték, amelyek működési engedélye visszavonásra került, és fellebbezés hiányában ezek a határozatok jogerőre is emelkedtek. Egy ilyen üzlet volt nyitva, melynek üzemeltetője ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Ezen időszakban a Vásárcsarnokban is végeztek ellenőrzéseket, és 7 olyan nyitva tartó üzletet találtak, amelynek nem volt működési engedélye. Ezen üzemeltetők ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
A 7. kérdés - „Tud-e mutatni a mai nappal is érvényes működési, szakhatósági engedélyt a régi piacról? - számára érthetetlen.
A piaccal kapcsolatban két per van folyamatban. A birtokvédelem iránt indított perben az önkormányzat alperesként szerepelt. Az I. fokú bíróság ítéletét megfellebbezték, és a Zala Megyei Bíróság 1998. március 6-án tartotta meg a fellebbezési tárgyalást, melynek eredményeként a bizonyítási eljárás folyamatban van. A második per a birtokháborítás megszüntetésével kapcsolatos, és az I. fokú bíróság ideiglenes intézkedést hozott. Ezen végzés ellen az önkormányzat szintén fellebbezett. A Zala Megyei Bíróság a végzést tárgyalás mellőzésével megváltoztatta és a felperesek ideiglenes
Hederics Árpád megköszönte a lehetőséget a szólásra, és megköszönte a jegyzőnőnek is, hogy válaszolt a kérdésükre, és kérte, adja ezt írásba is. Igaz, hogy a levelet nem írták alá, de annyit lehetett volna közölni velük, hogy nem tud eleget tenni a meghívásnak, de a későbbiekben tájékoztatni fogja őket.
Elmondta, hogy tudnak olyan esetről, amikor a kőépületben nem az a tulajdonos vagy bérlő üzemeltette az üzletet.
A csarnok bekerülési költségeként 915 millió forint körüli összeg van megemlítve, de ez nemcsak a csarnok költségeit, hanem az utak és parkolók költségeit is magában foglalja. Ezek kb. 200 millió forintra tehető összegek.
Az önkormányzat, mint társ nagyon „lassú" és nem tudtak olyan kapcsolatot kialakítani, amely lehetővé tenné a változásokra való gyors reagálást. Szükségesnek találták a csarnok menedzselését, és ezért pályázatot írtak ki, de az elbírálás során az önkormányzat képviselői közölték, hogy nincs arra felhatalmazásuk, hogy akár havi 30-40 ezer forintos plusz költségről döntsenek.
A felső szinten lévő önkormányzati üzletek teljesen üresek, többszöri meghirdetésük sem járt eredménnyel. A három hónapja kihasználatlanul álló üzletek a közös költség miatt az önkormányzatnak 700 ezer forintjába kerülnek.
Az üzletek bérleti díja 6000 Ft/nm + ÁFA, ami rendkívül magas összeg egy be nem járatott csarnok esetén.
Javasolták, hogy mielőbb szülessen döntés arról, hogy szükség van-e menedzserre, és ennek a költségéhez hozzá kíván-e járulni az önkormányzat. Javasolták továbbá, hogy a felső szinten lévő üzleteket licitáltassák meg.
intézkedés iránti kérelmét elutasította. Ebben a perben az I. fokú bíróság 1998. január 21-én tartott tárgyalást, jelenleg pedig a bizonyítási eljárás folyik.
Takács Anikó ismételten hangsúlyozta, hogy a Polgármesteri Hivatal mindent megtett annak érdekében, hogy a problémát megoldja.
Hederics Árpád tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy a régi piacon a mai napon ellenőrzések folytak - ÁNTSZ és Fogyasztóvédelmi Felügyelőség -és érdekes módon az üzletek több, mint 90%-a nem nyitott ki. Hederics Árpád szerette volna tudni, hogy a szabályosan működő üzletek miért zártak be?
s
április 3.
HIT
TISZTESSÉG ERŐ
PINTÉR ATTILA
A MDNP KÉPVISELŐJELÖLTJE
• 2.v.k.
Tisztelt Választópolgárok!
,49 éves mérnök-üzemgazdász végzettségű vállalkazó vagyok. Két felnőtt korú gyermekem és két unokám van. Ismerem az emberek problémáit, mivel Keszthelyen élek, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Lentiben dolgozom a bútor szakmában.
Szeretnék mindent megtenni a Nagykanizsán és környékén élő családok életlehetőségeinek javítása érdekében. Legfontosabbnak tekintem új munkahelyek létesítését és a társadalmi igazságosság jobb érvényesülésének elősegítését. Kérem segítsen szavazatával!
HIT
TISZTESSÉG ERŐ
BECO
A Kereszténydemokrata Néppárt 12 pontja Mit kíván a magyar nemzet? 1848-1998
1. A nemzetnek felelős kormányt, a haza iránt elkötelezett képviselőket az Országgyűlésbe!
2. Határozott állami feliepést, a korrupcióval, a feketegazdasággal és a bűnözéssel szemben!
3. A privatizáció, különösképpen a bankkonszolidáció felülvizsgálatát, a nagy anyagi kárt okozók haladéktalan megbüntetését!
4. A magyar termőföld külföldieknek nem eladó!
5. Olyan hadsereget, amely meg tudja védeni az országot!
6. A nemzet érdekeit tisztességgel szolgáló sajtót!
7. Igazságos közteherviselést! Esélyegyenlőséget a gazdasági életben, az egészségügyben és az oktatásban!
8. Hogy a magyar ne másodrendű állampolgár legyen saját hazájában!
9. Szociális piacgazdaságot! Értékálló béreket és nyugdíjakat! Valódi érdekvédelmet!
10. Munkahelyteremtő beruházásokat a munkanélküliség felszámolása érdekében!
11. Család- és ifjúságbarát népesedéspolitikát, hogy legyen magyar jövő!
12. A határon túli magyaroknak esélyt az autonómiára!
EGYÜTT A KERESZTÉNY MAGYARORSZÁGÉRT!
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Folytatólagos ülését a kórház hitelfelvételének feltétele megteremtésével, jelzálogi bejegyzésre alkalmas vagyontárgy kiválasztásával kezdte a kanizsai közgyűlés. A felvetődött javaslatok: Mindenki " Sportpályája, moziépület, Csengery utca 89. és a szabadhegyi telkek. A testület úgy döntött, hogy a polgármestert bízza meg, hogy a végső teendőket megtegye a jelzálog-bejegyzés feltételeinek megteremtése érdekében. A szabadhegyi telkek és a Mindenki Sportpályája nem lesz a tárgyalás alapja.
Miután két vagyonhasznosítási ügyben döntött a testület, negyedik napirendként egy magántulajdonú lakás megvásárlásáról tárgyaltak a képviselők. A tulajdonos felajánlotta megvételre lakását, de ezt az ajánlatot végül az önkormányzat nem fogadta el. Az indokok között elhangzott az, hogy nem olyan épületben van a lakás, amelyben más önkormányzati lakás is van - erre vonatkozó határozat már született korábban. Az ingatlan értékét többen megkérdőjelezték, de az illetékes elmondta, hogy ingatlanforgalmi szakértő határozta meg a lakás forgalmi értékét. Ezt követően egy a tíz négyzetméteres volt szükséglakás értékesítéséről döntött a közgyűlés. A testület a leendő alapítványi főiskola használatába adta a Zrínyi utca 33. számú ingatlant. Dr. Takács Anikó jegyző emlékeztette a közgyűlést arra, hogy határozatban kötelezte a GVB-t, hogy a majdani főiskola elhelyezésére tegyen javaslatot. A jegyzőnő elmondta, hogy a leendő alapítvány létrehozásához alapító okirat és abban megjelölt telephely szükséges. Zsoldos Ferenc szerint a biztosítékok, garanciák megvannak, gyakorlati tennivalók vannak hátra. Dr. Pintérné Grundmann Frida művelődési osztályvezető elmondta, hogy Kanizsán nincsen előkészítés alatt más főiskola alapítása. Rámutatott arra is, hogy a nagyberuházások ott fektetnek be, ahol már működik felsőoktatási intézmény, mert inkább együttműködési megállapodást kötnek a képzésre, mint létrehoznak többe kerülő saját intézményt.
Az Aradi Vértanúk emlékművének elhelyezésére tett javaslat került ezután napirendre. A Városvédő Egyesület a majdani emlékmű helyéül a Vasemberház udvarát képzelte el. Több javaslat is elhangzott az előkészítő szakaszban, a végső döntés pedig még ezután is várat magára. Április harmincadikáig a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a Városvédő Egyesülettel közösen döntsön az emlékmű leendő helyéről, az emlékmű megvalósításáról. Kré-mer József alpolgármester elmondta, hogy a hét elején városunkban járt Melocco Miklós szobrászművész, aki ingyenesen felajánlotta közreműködé-
sét egy emlékmű megvalósításához, Dr. Kerekes József szerint a Vasemberház udvara nem lenne igazán jó hely a gyászt, emlékezést jelképező szobornak, hiszen abban a környezetben az esküvők révén más érzelmek az általánosak. Krémer Józsefmegjegyezte, hogy a korábban az emlékműnek elképzelt helyszín, az Erzsébet tér sem igazán volt alkalmas az ismert történelmi ellentmondások miatt.
Zárt ülésen tárgyalt a testület a Kanizsa Televízió és a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap gazdasági helyzetéről. Határozatuk értelmében a tévé hatmillió forintos működési támogatásban részesül az elfogadott költségvetésben szereplő támogatás mértékén felül. Lapunk három és félmillió forintos fejlesztési támogatást és másfél millió forintnyi működési támogatást kap az eddig költségvetésben biztosított mértéken felül.
A nyílt ülésen az Architekt GM és az önkormányzat közötti peres ügyről, a kötbérről és az el nem végzett munka folytatásáról is tárgyalt a testület. Nem támogatták a képviselők azokat az alternatívákat, amelyek szerint az április 9-re kitűzött pert szüneteltetik a felek, és a megállapodás alapján az eredeti tervező fejezi be a munkát az eredeti feltételekkel - kivéve a határidőt, amelynek be nem tartása a problémák okozója. Nem fogadták el azt az ajánlatot sem, amely több mint másfél millió forintért végezné el a még hátralévő tervezési feladatokat, hiszen a főépítész érdeklődésére a munka elvégzését négyszázezer forintért is elvégeznék. A közgyűlés úgy döntött, hogy az ügy jogi úton való elrendezése folytatódjék és keressék meg a feladat elvégzőjét és a körülményekhez képest optimális módját. Tarnóczky Attila szerint a leginkább célszerű az lett volna, ha Palotás Tibor és cége az eredeti feltételekkel végzi el a feladatot. Marton István egyetértett volna az előtte szólóval, ha nem lettek volna az elmúlt években rossz tapasztalatai, mint elmondta, régóta nem hisz az Architekt GM-nek. őri Sándor önálló képviselői indítványa arra irányult, hogy a tavaly óta nem működő miklósfai fogászati körzet berendezéseit a Miklósfai Városszépítő Egyesület megvásárolhassa. Hosszas vita után ehhez a közgyűlés hozzájárult. Ezt követően a városi könyvtár felépítésének ügyéről tárgyalt a testület. A polgármester a közgyűlést követő napon utazott el olyan célból, amely befolyásolja a könyvtár további sorsát is. Erre a témára később visszatérünk.
Soros ülését soron kívüli közgyűléssel folytatta az önkormányzat, melynek során a jövő tanévben indítható első osztályok tanulócsoport-számát eggyel felemelte.
1998. április
( KANIZSA - 7e*u-UüU
Az egészség alapvető emberi jog, amely döntő a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából is. Az egészségmegőrzés egyre inkább elismert, lényeges eleme az egészség fejlesztésének. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat átvette a régi Köjál feladatait is, ám mostam munkája ennél sokrétűbb, összetettebb. Ma az ANTSZ az egészségvédelemmel összefüggő feladatokat is koordinálja. Plichta Zoltánná ez év elejétől dolgozik egészségvédelmi felelősként az ANTSZ-nél, a gyermekorvosokkal, a védőnőkkel, a háziorvosokkal együttműködve igyekszik mindent megtenni azért, hogy egészséges felnőttek legyenek a mai gyerekekből, és a felnőttek is mind tovább maradhassanak egészségesek.
- Milyen programokkal próbálnak segíteni az egészség megőrzésében?
- Mivel csak egészséges gyerekekből lehetnek egészséges felnőttek, ezért felvilágosító programjainkat elsősorban nekik szervezzük. Igyekszünk a lehető legkorábban megkezdeni a felvilágosítást, már az óvodákban is szerveznek a kolléganőim dohányzást megelőző programokat.
- A diákokat milyen formában próbálják felvilágosítani?
- A programok színteréül leggyakrabban a HSMK és a Hely Klub szolgál. Igyekszünk előadásokat szervezni, illetve a „Kortárs oktató"-képzésen keresztül közelebb jutni ezekhez a gyerekekhez Ez a Kortárs-képzés nem jelent mást, mint, hogy a gyerekek közül önkéntes alapon kiválasztunk néhányat, akiket előadások, tréningek keretében felkészítünk arra, hogy a saját
korcsoportjukban jelentkező gondokat segítsék társaiknak megoldani, illetve amennyiben szükséges, elérni azt, hogy az érintett gyermek szakemberhez forduljon. A tapasztalatunk az, hogy a gyerekek jobban adnak egymás szavára, könnyebben kérnek tanácsot a velük egykorúaktól.
- Egyetlen előadássorozat készíti fel ezeket a gyerekeket ezekre a feladatokra?
szeretnénk ehhez segítséget adni. Tervezzük, hogy számukra is indítunk előadássorozatot, ennek formái, technikai részletei eztán kerülnek még kidolgozásra, de már folynak a tárgyalások
- Mi a helyzet a drog terén a városban?
- Erre vonatkozóan készült egy felmérés még három évvel ezelőtt. A drogokat Kanizsán a lányok jobban isme-
Az egyes szerek ismertségét mutatja az alábbi ábra Nagykanizsán és az országban
- Vannak továbbképzések, ahol a napi kapcsolattartás során felmerülő kérdésekre igyekszünk válaszolni, újabb és újabb segítséget adni a támogató kortársnak.
- A szülők és a pedagógusok mennyire készültek fel az új világ új jelenségeire?
- Ezen a téren van még bőven tennivaló. A szülőknek már két ízben, két középiskolában is szerveztünk az elmúlt időszakban felvilágosító előadásokat, és ez) természetesen nuís helyszíneken is szeretnénk folytatni - reméljük sikerül. A pedagógusoknak is
A tiltott szerek együttes fogyasztási rátái az egyes megyékben az országos átlaghoz viszonyítva.
rik, mint a fiúk bár a helytelenítők aránya igen magas, az elfogadási arány is magasabb, mint az országos átlag. A tiltott drogfogyasztás minden iskolatípusban azonos gyakorisággal fordul elő. A gimnáziumokban az átlagosnál nagyobb az életprevalencia a legális szerek esetén - nyugtató recept nélkül, alkohol-gyógyszer együtt. Az országos adatokban a gimnáziumok védettebbek voltak e tekintetben a kanizsai adatokkal ellentétben. A legmagasabb a legális és a tiltott drogfogyasztás a 2 és 2,5 tanulmányi átlagú tanulóknál. Talán meglepő, de a kanizsai középiskolás korú lányok között - mind a tiltott, mind a legális szerek esetében - magasabb a drogfogyasztás, mint az országos átlag. A drogfogyasztók komoly százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs kihez fordulnia segítségért. Ez utóbbin is nagyon szeretnénk segíteni.
- Van olyan hely a városban, ahol „szenvedélymentesen" lehet szórakozni, netán a fent említett dolgokat megbeszélni?.
- Valóban gond ez, de a megoldás még várat magára. (A HSMK drog- és alkoholmentes diszkója, az alkoholmentes Hely Klub már beállt a sorba A szerk) Azt azonban el kell mondanom, hogy az immáron három éve működő kortárs oktatási rendszerben képzett fiatalok országosan elismertek, bár erkölcsi és anyagi támogatásban eddig nem igen részesülhettek.
- Április 7-én lesz az Egészségügyi Világnap. Milyen programokat szerveznek erre?
- Bár a program teljesen még ezt követően áll össze, az már biztos hogy lesz egy konferencia, amelynek központi témája a csecsemőhalálozás lesz Ekkor szeretnénk indítani a „Hagyd abba, és nyersz" programját is. A világnap jelmondata: a „Biztonságos anyaságért". Úgy gondolom, ebbe számos dolog belefér.
D.É.
10 ( KANIZSA - Veati-íeÜU eyéwév ) 1998. április 3.
FELVILÁGOSÍTÁS - MEGELŐZÉS
A családtervezés, ha pozitív, ha örömmel várjuk a babát, igen nagy öröm. Ha általa érezzük életünket teljesnek, készülünk rá, jövetelének első jelzéseire néhány hónap múlva már számíthatunk. A baba fogantatásától kezdve él és érez, szíve pár hetes kortól ver, egy 7-8 hetes emberkének már keze, lába, sőt ujjai is vannak. Tíz hetes korára az összes alapvető szerve is kifejlődik. A terhesség legérzékenyebb időszaka az első három hónap. Ez az első időszak az, amikor a leendő anya eldöntheti, meg kívánja-e szülni magzatát vagy sem. E nem könnyű kérdés eldöntésében adhat segítséget az ÁNTSZ égisze alatt működő Családvédelmi Szolgalat, és az ott dolgozó védőnő, Illés Endréné..
- Mi történik akkor, ha valaki még nem akar gyermeket, illetve már nem?
- A nem várt terhesség legjobb ellenszere a megelőzés. Ennek fontosságát mindenképpen hangsúlyozni kell. Ha a nem várt terhesség megelőzésére semmit nem teszünk, nagy az esélye annak, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik. Senkinek nincs rá biztosítéka, hogy elkerüli, még akkor sem, ha hosszabb ideig így is volt. Nagyon fontos, hogy az alkalmazott módszer megbízható legyen.
- Mi történik, ha a nem várt terhesség mégis bekövetkezik?
- Ha a terhesség mégis bekövetkezik, és az anya súlyos válsághelyzetben van, akkor az 1993. január l-jén bevezetett Magzatvédelmi Törvényben foglaltak szerint kell eljárni. A Magzatvédelmi Törvény kimondja, hogy a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel, és a gyermeket váró nőket fokozott gondoskodás illeti meg. A terhesgondozás ingyenes. A Családvédelmi Szolgálatok szerte az országban ennek jegyében működnek. Legfontosabb tevékenységük a széleskörű tájékoztatás a családtervezés terén.
- Milyen esetekben keresheti fel valaki a Családvédelmi Szolgálatot?
- A hozzánk fordulóknak szívesen adunk tanácsot a fogamzásgátlással, a családtervezéssel kapcsolatos kérdésekben. Vannak, és gyakran vannak olyan esetek, amikor a hozzám fordulónak lelki segítségre van szüksége. A tőlem telő legtöbb segítséget megadom, azonban ha szakorvosi beavatko-
zás is szükséges, felveszem a kapcsolatot a Támasz Gondozóval. Előfordulhat, hogy a probléma anyagi, szociális eredetű, ez esetben is igyekszem segíteni, ha mással nem, legalább azokkal az alapvető információval, hogy a gondok megoldásában ki nyújthat hathatós segítséget.
- Mikor kereshető fel a szolgálat?
- Minden nap nyolctól délig, keddtől csütörtökig pedig délután kettő és négy között is van félfogadás. Kérésre ettől az időponttól eltérően is fel lehet keresni a szolgálatot, ehhez csupán egy előzetes telefonos időpontegyeztetés szükséges.
- Hogyan zajlik le egy ilyen találkozó?
- A beszélgetés négyszemközti, diszkrét, kérésre anonim, és a védőnőnek titoktartási kötelezettsége van. Semmilyen adat nem kerülhet ki az elhangzottakkal kapcsolatban. A beszélgetésen kívánságra részt vehet a páciens közeli hozzátartozója, férje, közeli barátja, kiskorú esetében a szülő. Ez utóbbira a törvény értelmében kötelezően szükség is van akkor, ha a beszélgetés terhesség-megszakítás előtti tájékoztató.
- Milyen esetben van az anya súlyos válsághelyzetben?
- Ha az anya egyedülálló, nem férjezett, illetve együtt él ugyan a párjával, de a férfi nem áll ki mellette teljes megnyugtatást nyújtva, s magára hagyja nehéz helyzetében. A családtervezés, a védekezés joga és felelőssége a páré, bár a férfiak egy része ennek gondját igyekszik partnerére hárítani. Ha a védekezés ellenére bekövetkezik
a terhesség, a törvény szerint az anyának döntési lehetősége van. A Magzatvédelmi Törvény előírja azt a felvilágosító munkát, amelyet a Családvédelmi Szolgálat végez. Itt tájékoztatjuk az anyát lehetőségeiről, jogairól, azokról a dolgokról, amellyel válsághelyzete megoldható. Ha a várandós nő úgy dönt, megszakíttatja terhességét, a beszélgetést követően három napos gondolkodási idő áll a rendelkezésére, hogy döntését átgondolja.
- Az abortusz nem ingyenes beavatkozás.
- Valóban nem, abban az esetben ha a terhesség nem bűncselekmény következménye, illetve a beavatkozást nem egészségügyi okokból kell elvégezni, térítésköteles beavatkozásról van szó, amelynek összegét a család egy főre eső jövedelméből számítják ki, ettől függően maximális összege tízezer forint lehet, minimuma 1500. Ha valakinek egészségügyi okokból van szüksége a beavatkozásra, fel kell keresnie a Családvédelmi Szolgálatot.
- Ha az anya valamilyen gyógyszert szedett a terhessége elején, mi a teendő?
- Mindenképpen érdemes ebben az esetben is felkeresnie bennünket, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Ilyenkor egyébként genetikai vizsgálatok elvégzését is szoktuk javasolni. A 35 év felett a genetikai vizsgálat ajánlott, a kockázat nem túl nagy, és egy egészséges utód világrajötte szempontjából feltétlenül fontos.
- Az anyagi eredetű gondok enyhítésére milyen lehetőség van?
- Magyarországon a GYES már két éve szociális helyzet alapján jár. A családi pótlék a jövedelemtől függ. A születés után anyasági támogatás is jár, ha az anya a tanácsadáson részt vett a babavárás idején. A tavaly november elsején lépett életbe a Gyermekvédelmi Törvény, ezzel még több lehetőség adódik a családok megsegítésére.
D.É.
HELLO TINIK!
MIBEN SEGÍTHETEK?
- HA ÚGY ÉRZED, PROBLÉMÁDAT NEM OSZTHATOD MEG SENKIVEL
HA SZERELMES VAGY ÉS NEM TUDOD, MIT TEGYÉL
- HA EGÉSZSÉGÜGYI GONDOD VAN, ÉS NEM TUDOD, HOVA FORDULJ
GYERE EL HOZZÁM!
A nevem: ILLÉS ENDRÉNÉ, Jutka, védőnő vagyok. Számíthatsz rám mindenben, ami a javadat szolgálja. Megtalálsz Nagykanizsán a Csengery u. 2. sz- alatt, az I emeleten. így keresd: Családvédelmi Szolgálat. Ha előzőleg telefonon felhívsz, nem kell várnod. Megbeszélünk egy jó időpontot. Tel.: 311-020 DL 313-309.
SZERETETTEL VÁRLAK! BÍZZÁL BENNEM!
Üdvözöl: Jutka
CSALÁDVÉDELMI
SZOLGÁLAT Nagykanizsa, Csengery u. 2.1. em. Tel.: 93/311-020; 313-309 A nagykanizsai Családvédelmi Szolgálat félfogadása: naponta délelőtt 8—12-ig kedd, szerda, csütörtök:
14—16-ig is. Tanácsot kérhetnek:
- fogamzásgátlásról,
- családtervezésről,
- meddőségről. Telefonügyelet:
minden szerdán 14—16-ig.
A VIZ AZ ELET TÜKRE!
Március 22-én volt a Víz Világnapja. A Bolyai János Általános Iskola 6. g osztályának FÖLDMENTŐK csapata a következő felhívást intézi a város lakosságához: Ma Magyarországon még a legtöbb vízcsapból ihatunk. A mi felelősségünk, hogy a jövő nemzedékei is ezt tehessék. Elődeink gondoskodtak rólunk.
Legyünk mi is gondos ősei utódainknak!
„Ha a ma lesz a holnap tegnapja..., nehogy szomorúan gondolj a tegnapra! "
1998. április 3.
( KANIZSA - VeáU-íeíáí egówéy j
KEZELNI LEHET, ELHANYAGOLNI NEM
Vannak dolgok, amelyekről beszélni, írni sem könnyű, de attól, hogy mindenki hallgató róla, még jelen vannak, és befolyásolják mindennapjainkat, és jövőnket is. Vannak betegségtípusok, amelyek az orvostudomány számára - a korai időszakban különösen - nem jelentenek különösebb nehézséget, de hogy a betegség kezelhető legyen, az orvosnál jelentkezni kell.
Ilyenek a méhűri fertőzések is, amelyek kezeleüenül akár a fogamzó-képességet is befolyásolhatják, a terhesség idején, illetve a szülést követően pedig mind az anya, mind a születendő gyermek egészségére karosak lehetnek. A méhűri fertőzések fajtáiról, diagnosztizálásukról, gyógyítási módozatairól dr. Orosházi Attila szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
- A nőgyógyászati szakrendelésen jelentkező betegek komoly hányadát teszik ki azok a betegek, akik valami-
lyen gyulladásos megbetegedéssel jelentkeznek. A hüvelyi fertőzések felfelé terjedő fertőzések, amelyek elhanyagolva komoly gondokat okozhatnak, akár a teljes hasüreg megbetegedését is eredményezhetik. Zárt nyakcsatornánál a felfelé fertőződés veszélye kisebb, hiszen a méhnyaknyák akadályozza a baktériumok felfelé jutását.
- A terhesség-megszakítás és a spirálfelhelyezés befolyásolhatják ezt?
- Igen, a fertőződés veszélyét ezek a dolgok növelhetik A hüvelyi fertőzések megelőzésénél nagyon fontos az elemi tisztaság szabályainak betartása, a gumióvszer alkalmazása azoknál, akik gyakran cserélik partnereiket. Tanácsos a spirálok évenkénti ellenőrzése, és négy évenkénti cseréje is.
- Ha a fertőzés továbbterjed, milyen tünetek jelentkezhetnek?
- Alhasi fájdalmak bűzös folyás,
vizsgálat során fokozott érzékenység. Ezek a megbetegedések gyógyszeres terápiával jól kezelhetők
- Mostanában meglehetősen sok szó esik a terhesség alatt jelentkező méhűri fertőzésekről.
- A méhűri bakteriális fertőzések jelentkezhetnek a terhesség korai időszakában, amikor akár vetélést is okozhatnak, de oka lehet egy méhen belüli elhalásnak egy fejlődési rendellenességnek is ez a megbetegedés. A terhesség későbbi időszakában idő előtti burokrepedést okozhat, a magzatvíz elfolyása és a fájástevékenység hatására koraszülés következhet be. Az anya fertőzöttségének következményeként a születendő gyermek is megbetegedhet. A méhen belüli fertőzés eredményeként jelentkezhetnek az új-szülöttön kisebb-nagyobb bőrelváltozások, de az anya fertőzöttségének következtében akár tüdőgyulladással is születhet a gyermek.
11
- A terhesség folyamán szűrik-e ezeket a megbetegedéseket?
- Igen. Három alkalommal kerül erre sor a terhesség ideje alatt. A terhesség első időszakában, a 24. héten és a terminus vége előtt egy hónappal. A hüvelyváladékból kenetet veszünk majd ennek eredménye határozza meg a további kezelést. A méhen belüli fertőzések kimutathatók az NST-vizsgála-tok során is, amelyet a terhesség 36. hetétől kezdődően hetente végzünk. A tartósan magas szívfrekvencia-értékek utalhatnak ilyen megbetegedésre. A terminus lejáratát követően kétnaponta magzatvízvizsgálatra hívjuk be a várandós anyát. Ennek során megvizsgáljuk a magzatvíz tisztaságát, mennyiségét is. Ha a vizsgálatok bármiféle, a normálistól eltérőt mutatnak, az anyát a kórházban fogjuk, és a rendellenesség típusától függően megkezdjük a kezelést. Ezek a megbetegedések jól gyógyíthatók Megelőzésüknél fontos a higiénés szabályok betartása.
- Milyen gyakorisággal pozitívak ezek a vizsgálatok?
-A hüvelyben folyamatosan vannak jelen baktériumok, de ezek nem feltétlenül okoznak megbetegedéseket, és az egyéni érzékenység is sok mindent befolyásol.
- Vírusok is okozhatnak méhűri fertőzéseket?
- A terhes anyára veszélyt jelenthet például a bárányhimlő, a rubeóla és a herpeszvírus is. A terhesség koráig időszakában ezek a magzat fejlődési rendellenességét okozhatják. Ezek a megbetegedések olykor tünetmentesen zajlanak le, ám ez csak az anyára nézve igaz. A vírusfertőzés ellen nem nagyon lehet védekezni, ilyenkor a beteget tanácsos elkerülni.
- A szülés következtében mekkora az esélye, hogy egy hüvelyi fertőzés továbbterjed?
- A spontán lezajló szülés esetén ennek kicsi az esélye, a vákuumos illetve a fogós beavatkozás következtében a fertőződés veszélye fokozódik, komoly kockázata a császáros szülésnek van. Amennyiben előre tudható, hogy császáros szülésre kerül sor, az anyát már megelőző kezelésben részesítjük, és kezelése a szülést követően is folytatódik. Méhűri fertőzésre utamat a lázas állapot a szülést követően, bár ez ritkán fordul elő. A szü\'ést követő lázas állapotnak számos más oka is lehet.
- Mennyire gyakori halálozási ok a méhen belüli fertőzés?
- Meglehetősen ritkán fordul elő, 1600 szülésre jut átlagosan egy olyan haláleset, amikor kifejezetten ez az ok.
D.É.
A GOMBÁS HUVELYFERTOZES - AMIT A BETEGNEK IS TUDNIA KELL
Ki vagy mi a felelős a fertőzés kialakulásáért?
A gombás hüvelyfertőzés az egyik leggyakoribb formája a hüvelyfertőzéseknek. Keletkezésében ne partnere gombás fertőzését keresse, mert a gombásodás csak elvétve alakul ki szexuális érintkezés következtében. Még csak arra sem kell gondolnia, hogy személyes higiénéje nem volt megfelelő.
A hüvely gombás fertőzésének kialakulásáért a vastagbélben, annak is legalsó szakaszában élettani körülmények között is előforduló sarjadzó-gombák - leggyakrabban Candida fajok - felelősek. A hüvelyben kis mennyiségben gyakran megtalálhatók anélkül, hogy tüneteket okoznának. Ha azonban - különböző elősegítő tényezők hatására - mennyiségük egy egyénenként változó kritikus koncentrációt elér, megtámadják a szemérem-test és a hüvely hámborítását, s esetenként kínzó tüneteket okoznak.
Mi segíti elő a gombás fertőzés kialakulását?
A sarjadzógombák elszaporodását minden olyan esemény elősegíti, aminek következtében a gombák növekedéséhez és szaporodásához nélkülözhetetlen tápanyagok mennyisége nö-
vekszik, vagy az e tápanyagokat szintén felhasználni igyekvő „vetélytársak" (többnyire baktériumok) száma csökken. Ezzel magyarázható, hogy fogékonyabbak a gombás fertőzésre azok, akik szénhidrátokban dúsan táplálkoznak, cukorbetegségben szenvednek, fogamzásgátló tablettát, szteroidtartalmú gyógyszereket vagy a baktériumfertőzések leküzdése céljából antibiotikumot használnak. Hajlamosító tényező lehet a műszálas fehérnemű és a nylon harisnyanadrág használata is. A heveny gombás fertőzések kb. 10%-a ismétlődően visszatérő, ún. krónikus és recidivalo gombás fertőzésbe megy át. Ennek jellemzője, hogy egy éven belül, orvosi vizsgálattal igazoltan, legalább négyszer gombás hüvelyfertőzés alakul ki. Az ilyen fertőzés kezelése eltér a heveny forma kezelésétől, ezzel kapcsolatban kérjen részletes felvilágosítást kezelőorvosától.
Miért alakultak ki a panaszaim?
A gombák enzimtermelésük révén hívják fel a figyelmet magukra. Az általuk termelt enzim megtámadja a szeméremtest fedőhámját, bontja az itt található vékony szaruréteget, s ezáltal kellemeüen viszketéshez vezet. A viszketés a gombás hüvelyfertőzés leggyakoribb, s egyben legin-
kább kínzó tünete. A gombásodást gyakran bő, rendellenes folyás is kíséri. A megszaporodott váladék állaga változó, leggyakrabban csapadékos (túrós), de előfordul hígan folyó változata is.
Mi a teendő, hogy megelőzzünk egy újabb gombás hüvelyfertőzést?
Tudnia kell, hogy az itt ajánlott megoldások jelentősen csökkenthetik, de teljesen nem küszöböük ki egy újabb gombás hüvelyfertőzés kialakulását.
1. A helyes táplálkozási szokások kialakítása a nagy mennyiségű szénhidrát (édesség) rendszeres fogyasztásának kerülését is jelenti.
2. Cukorbetegség esetén ellenőriztesse rendszeres időközökben a vércukor szintjét.
3. Ha antibiotikum kezelésére szorul, ami mellett már korábban is kialakult gombásodása, tájékoztassa erről kezelőorvosát, és kérje meg egyidejű gombaellenes készítmény felírására is.
4. A fehérneműk közük részesítse előnyben azokat, amelyek pamutból vagy más természetes anyagból készültek. Kerülje a szoros, műszálból készül ruhaneműk viselését.
5. Ha uszodába jár, úszás után azonnal törülközzön meg és váltson száraz ruhát.
¦t 1
[12 |^ KANIZSA - Vedtt-cetét e$edfae? J 1998. április 3.
TUBERKULÓZIS
Száztizenhat évvel a tbc kórokozójának felfedezése után a tuberkulózis ma is világméretű probléma. A Földünkön élő minden harmadik ember fertőződött tbc-vel. A hatásos gyógykezelés lehetősége ellenére évente 3 millió ember hal meg tuberkulózisban. A betegség elsősorban a harmadik világ népességét sújtja, de a fejlett országokban élő emberek is ki vannak téve a fertőzésnek. Hazánkban több éve nem csökken a megbetegedések száma -évente 4300 körüli az új tbc-s beteg. Szükség van a korábbi hatásos módszerek (szűrővizsgálat, BCG oltás) következetes alkalmazására. Az újabb fertőzések megelőzésének feltétele a betegek eredményes kezelése.
Koch Róbert 1882. március 24-én Berlinben tartott előadásán ismertette a tbc kórokozójának - a később róla elnevezett Koch bacilusnak - a felfedezését. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére ezen a napon mindenütt a tuberkulózisra irányul a társadalom figyelme.
A tbc egy évszázaddal ezelőtt egész családokat irtott ki Angüában. Németországban és nálunk is - joggal nevezték az angolszász országokban a „Nagy Gyilkos"-nak. A XX. század közepén felfedezett hatásos gyógyszereknek és a betegek felkutatására irányuló tömeges szűrővizsgálatoknak köszönhetően az egykor oly sok halálos áldozatot követelő betegség az 1970-es évek elejére a legtöbb civilizált országban jelentősen visszaszorult. Derülátó előrejelzések már a tuberkulózis teljes felszámolásának e lehetőségét vetítették a belátható jövőbe.
Az 1980-as évek közepétől kezdve az események rácáfoltak ezekre az optimista jóslatokra. Először az Egyesült Államokban, majd a legtöbb európai országban - így hazánkban is - megfordult a járvány kedvező iránya. Év-
ről-évre többen betegedtek meg tbc-ben. A szakembereket eleinte szinte sokkolta ez a váratlan jelenség, majd a járvány újraéledésének többféle okát is sikerült kimutatni.
Először is a fejlődő országokban, Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában - ahol a világ lakosságának túlnyomó többsége él - nem következett be a járvány csökkenése, ezeken a területeken a tbc-s megbetegedések aránya változatlan maradt. Mivel azonban a népesség száma nőtt, a betegek abszolút száma több lett. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy Közép-Afrikában Délkelet-Ázsiában igen sokan fertőződtek HTV vírussal, ezért sok a HTV-tbc kombinált fertőzés. A szervezet védekezőrendszerének elégtelensége miatt ezek az emberek a szó szoros értelmében védtelenek, közülük sokan belehalnak a tuberkulózisukba. A HIV fertőzés elterjedtsége okozta az USA nagyvárosaiban is a tbc járvány súlyosbodását.
A másik jelentős tényező, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a migráció. Háború és éhség sújtotta területekről százezrek kerestek menedéket békésebb és jobb módú vi-
TÉNYEK A TUBERKULÓZISRÓL
¦ Ebben az évben többen fognak meghalni tbc-ben, mint bármikor a történelem folyamán.
¦ Tbc-ben többen halnak meg, mint bármelyik másik fertőző betegségben.
¦ Csaknem minden tbc-s halálesetet meg lehetne előzni.
¦ Magyarországon évente több mint 4000 új tbc-s beteget fedeznek fel és ez a szám évek óta változatlan.
¦ A szűrővizsgálatok elmaradása miatt sok beteget súlyosan fertőző, elhanyagolt állapotban fedeznek fel.
¦ A tbc fertőző betegség - a beteg ember köhögése, köpete, tüsszentése által terjed („cseppfertőzés").
¦ A világ népességének egyharmada tbc-vel fertőzött.
¦ Egy kezeletlen tébécés beteg évente 10-15 másik embert fertőz meg.
¦ A „rezisztens" tbc-re már nem hatnak a gyógyszerek - a világon mintegy 50 millió ilyen beteg van.
¦ A „rezisztens" tuberkulózis a nem megfelelően végzett kezelés következménye.
¦ Az „ellenőrzött" kezelés biztosítja a gyógyulást, megelőzi a betegség kiújulása! és a „rezisztens" tuberkulózis kialakulását.
dékeken - és vitték magukkal a tuberkulózist. Nyugat-Európa országaiban elsősorban ennek következtében szaporodott meg a tbc-s betegek száma. Egy további ok - és ez részben hazánkra is jellemző -, hogy a tbc járvány visszaszorulása és az ezt hangoztató örömteli híradások következtében lazultak a korábbi hatásos intézkedések. Egyre többen maradtak el a szűrővizsgálatokról. A több hónapig tartó kezelést orvosi tanács ellenére megszakító betegeknél nem csak a gyógyulás maradt el, de a korábban alkalmazott gyógyszerek is hatástalanná váltak. A siker bűvöletében már az orvosok sem a régi határozottsággal, energiával törekedtek a betegek környezetében élő fertőzöttek felkutatására, kezelésbe vételére.
A korábbi szocialista országokban a rendszerváltással járó szociális és megélhetési nehézségek, az életmódváltás és a sokakat fenyegető létbizonytalanság is szerepet játszott abban, hogy a már-már megoldottnak tekintett tuberkulózis ismét aktuális kérdéssé vált.
Az Egészségügyi Világszervezet szakértői a világméretű tbc-problémát igen súlyosnak tartják. A világ népességének mintegy egyharmada fertőzött. Az összes fertőző betegség közül a tbc okozza a legtöbb halálozást -napjainkban évente legalább 3 millió ember hal meg tuberkulózisban. Ez a szám még tragikusabb, ha figyelembe vesszük, hogy ezeknek túlnyomó többségét meg lehetett volna gyógyítani, mivel a tbc-re hatásos gyógyszereink vannak.
Magyarországon a tbc-helyzet három évtizeden át tartó látványos javulása 1990-ben állt meg._ Három éven keresztül valamelyest emelkedett a felismert megbetegedések száma, majd 1993 óta kis ingadozásokkal évi 4200-^1300 körül állandósult. Több lett a súlyos, elhanyagolt állapotban felfedezett beteg - ez kétségtelenül a szűrővizsgálati „fegyelem" lazulásá-
val függ össze. Kedvező, hogy a gyermekkori megbetegedések nem szaporodnak - ez elsősorban az újszülöttek csaknem 100%-os BCG Oltásának köszönhető. Figyelmeztető jel, hogy nálunk is megjelent az úgynevezett „rezisztens" tbc - azok a betegek, akik a gyógyszereknek ellenálló baktériumot ürítenek.
A tbc-s fertőzésnek mindenki ki van téve - még ha nem is egyenlő mértékben. A legbiztosabb védelem a fertőzés forrásának, a beteg embernek a meggyógyítása. Az Egészségügyi Világszervezet ezért is irányítja a figyelmet az 1998. évi „Tuberkulózis Világnap"-on elsősorban a hatásos és eredményes gyógykezelés új módszereire.
A kulcskérdés az, hogy a beteg rendszeresen és elegendő ideig (ez több hónap!) valóban bevegye minden előírt gyógyszerét. Külföldi tapasztalatok szerint ezt a célt legbiztosabban az úgynevezett „ellenőrzött" kezeléssel lehet elérni. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszer bevételét nem bízzuk a „véletlenre", hanem a beteg minden alkalommal egészségügyi dolgozó jelenlétében („ellenőrzése" mellett) veszi be gyógyszerét. Kórházban ez természetesnek tűnik (bár ott sem mindig így történik!, de járóbetegként is ezt a módszert kell alkalmazni. Első hallásra túlzásnak és nehezen megvalósíthatónak tűnik, hogy a beteg például hetenként háromszor csak azért menjen el egy orvosi rendelőbe, hogy ott lenyeljen néhány tablettát. Az „ellenőrzött" kezelést meglepő sikerrel alkalmazták és alkalmazzák a legkülönbözőbb körülmények között Texastól Tanzániáig. Hatására drámai mértékben javultak a gyógyeredmények, kevesebb lett a visszaesés és a már említett „rezisztens" - azaz a gyógyszereknek ellenálló és ezért szinte meg-gyógyíthatatlan beteg.
Ezt a kezelési módot már néhány helyen nálunk is sikerrel alkalmazzák. Ha el akarjuk érni, hogy a tbc-járvány ismét csökkenjen, és a\' tuberkulózis belátható időn belül ritka betegséggé váljon, minden tbc-s beteget ilyen ellenőrzött módon kell kezelni. A siker lehetősége a kezünkben van, rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
NAGYKANIZSAI HELYZET
$8888 388888 !88888! !888881 !888888 988888 S88888 888888 888888 8888831 !888881 !88888! 88883
A nagykanizsai tüdőgondozó ellátási területén az évről évre jelentkező új betegek szempontjából kielégítő a helyzet, hiszen az elmúlt négy év egyikében sem fedeztek fel huszonötnél több új megbetegedést.. Igaz, tizenkűencnél kevesebbet sem. Ezek az adatok kedvezőbb helyzetről árulkodnak, mint az országos átlag.
A megbetegedések felét ma is a szűrővizsgálatokon fedezik fel, jóllehet a szűrésre idézettek egy része nem jelenik meg. A tbc-szűrés azért is nagyon fontos, mert a betegség csak későn okoz tüneteket, akkorra azonban a beteg gyógyulási esélyei csökkennek, nehezebben kezelhető a baj. A szűrés fontosságát a szakemberek azért is hangsúlyozzák, mert azok alkalmával más betegségekről is időben információk szerezhetők, így a gyógyítás esélyei javíthatók.
1998. április 3.
( KANIZSA - 7eaU-teUit eyévpé^)
13
BIZTONSÁGÉRZET, BŰNÜGYI KÖZBIZTONSÁGI HELYZET
Nagykanizsa Megyei Jogú Város 1997. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről Horváth István alezredes, városi rendőrkapitány számolt be március 24-én, a közgyűlésen.
Elmondta, hogy korunkban az emberi szabadságjogok kiteljesedésével felértékelődött a biztonság iránti igény. A Magyar Jogrend által a rendőrségre ruházott feladatrendszer, illetve a széles közvélemény igényei között esetenként rés tátong. Mint minden változik, így a régen is használatos terminológia új tartalommal telítődik, emellett új meghatározásokat is el kell sajátítani.
A rendőrség védelmet nyújt az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető, vagy sértő cselekménnyel szemben, felvilágosítást és segítséget ad a rászorulónak. A rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi méltóságot, óvja az ember jogait.
A társadalom és közösségei rendezett állapotát sértő vagy veszélyeztető normasértések köre lényegesen tágabb, mint az ismertté vált bűncselekmények összessége. A lakosság negatív biztonságéricetét nem csupán a bűnözés alakulása, hanem emellett a köznyugalmat sértő szabálysértések, a közlekedés viszonyai, a közmorál állapotú, a kábítószer-fogyasztás, az alkoholizmus, a nyílt utcai prostitúció elterjedtsége, az extremista csoportosulások erőszakos megnyilvánulása, de még a közterületek tisztaságának hiányosságai is befolyásolják.
Az elmúlt 20 évben Magyarország bűnügyi helyzete folyamatosan romlott. A \'80-as évek második felében (\'85, \'89 évek átlagában) 189.563, a \'90-es évek első felében (\'90-96 évek átlagában) már 426.731 bűncselekmény vált ismertté. A bűncselekmények 1/3-át Budapesten és agglomerációjában valósították meg. Budapest és a nagyobb városok részesedési aránya az összbűnözésen belül 50% körül alakult, ezen belül meghatározóak és jelenleg is így van, a vagyon elleni bűncselekmények. Jellemző adat, a 23 „tradicionális" bűncselekmény (lopás, csalás, rongálás, orrgazdaság stb.) adja az összbűnözés 95-96%-át. Európai viszonylatban a 100.000 lakosra jutó bűncselekmények száma alapján Magyarország közepesen fertőzött területnek tekinthető. A bűnözés súlyosbodása és kedvezőtlen belső szerkezeti változásai
miatt a kezelhetőség li Hl ár án van. Az elmúlt időszakban a közterületeken végrehajtott erőszakos cselekmények, lőfegyverrel végrehajtott emberölések, robbantások és szándékos rongálások jelzik az agressziók további növekedését. A polgárok szubjektív biztonságérzete romlott, nőtt a f élelcraérzet. a bűnözésnek vjilo kiszolgáltatottság, a védtelenség. Az ismertté vált búnese-lekményck növekedésével párhuzamosan nötl a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Míg bizonyos magánterületek (lakások, közintézmények, bankok, a magánszférához tartozó egységek) egyéniesített technikai és személyi védelme részben erősödött, a közösség) életterekben egyre gyakoribb a rendkívüli erőszak, nem egyszer annak motívum nélküli megjelenése. Az idézett Jelenségek a kisebb és nagyobb közösségekben egyre inkább általánosítják konkrét területen állandó jeBeggel tartózkodó egyenruhás rendőr iránti igényt.
A fenti körülményeket jelentősen bonyolítja a bűnözés struktúrájában a szervezett-, kábítószer-, nemzetközi bűnözés megjelenése és erősödő térhódítása. 1997. évben Zala Megyében 13.765 Inín-csctekiuéuy történt. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén 4662, városunkban 2674.
Az összes bűncselekményt tekintve a vagyon elleni bűncselekmények úgy számában, mint arányában továbbra is meghatározóak. Az ismertté vált bűncselekmények s/aniu 4.662 volt 41,4%-kal, abszolút számban UoS-tel növekedett- A jelentős növekedést a vagyon elleni jogsértések számának emelkedése eredményezte.
A rendőrség működési területén az ismertté vált bűncselekmények gyakoriságának eltolódása figyelhető meg Nagykanizsa városbút a vonzáskörzet javára. Nagykanizsa város
l«»6.; 1931 5«.6\'.» 1997.: 2674 57,35% Léten yc város 19964 1755,3% 1997.: 1773,79% Vonzáskörzet 1996^119136,1% 1997.: ISI 138,84%
Személy elleni bűncselekmények számában 48,47%-os emelkedés következett be, mely abszolút számban nem számottevő {168-236), az összhűncselekmé-n veken belüli aránya í.l\'v-rúl 5,06%-ra változott. Befejezett
emberölés 3 volt (1 Nagykanizsa város és 2 Nagykanizsa városkörzete), míg kísérlete nem fordult elő. Szándékos testi sértések 131-ről 163-ra emelkedtek, mely elsősorban Nagykanizsa városban jelentkeztek.
A közlekedési bűncselekmények száma nőtt (218-274), amely Nagykanizsa városban meghatározó és elsősorban az ittas vezetések számának növekedéséből adódik. Az összbűncselekményeken belüli aránya 6,5%-ról 5,87%-ra csökkent. A kategórián belül a közúti baleset okozása és ebből is a halált okozó baleset miatti (6) eljárások száma csökkent
Házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma nem meghatározó, összesen 58 esetben fordult elő. Ezen belül erőszakos közösülés összesen 7 volt, ami Nagykanizsa város területén történt.
Az államigazgatás, igazságszolgáltatás és a közélel tisztasága elleni jogsértés abszolút számban 52 volt, melyből 4 volt embercsempészet Hivatalos személy elleni erőszak 6 esetben fordult elő. Ebből a rendőr elleni támadás 4 alkalommal következett be.
Közrend elleni bűncselekmények 64,97%-kai emelkedtek (217-358), az összbűncselekmé-nyeken belüli aránya 6,5%-ról 7,67 %-ra emelkedett A garázdaságok száma 32-ről 53-ra, a közbizalom elleni bűncselekmények (okirathamisítás) 148-ról 243-ra emelkedett Visszaélés kábítószerrel 4 esetben fordult elő.
A gazdasági bűncselekmények a korábbi csökkenéshez képest jelentős mértékben, 47-ről 84-re emelkedtek. E bűncselekmények többsége devizabűncselekmény, adó- és társadalombiztosítási csalás, valamint csempészet volt
Vagyon elleni bűncselekmények száma 3599, 46,59%-kai, 1144-el több, mint az elmúlt évben volt Az összbűncselekmé-nveken belüli aránya 74,5%-ról 77,19%-ra emelkedett.
E bűncselekmények 53,01%-át Nagykanizsa várusban, 44,54%-át a városok vonzásában, 2,44%-át Letenye városban követték el.
A betöréses lopások száma 1559, 59,40%-kal, S81-el emelkedett, melyből 282 lakás és 221 üzlet ellen irányalt Pénzintézet sérelmére összesen 1 esetben történt jogsértés. Továbbra is nagyszámban a szőlőhegyi pincék, hétvégi házak, intézmények és kereskedelmi- és vendéglátó egy-
ségek sérelmére következnek be az e kategóriába tartozó bűncselekmények. Sikkasztások száma 12-nil 32-re. míg 8 csalásuk száma 209-ről 415-re emelkedett. Rablás 23-ról 26-ra változott, melyből 18 Nagykanizsa városban történt
Az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények száma 242-ről 350-rr emelkedett, mely bűncselekményekből 226 Nagykanizsa városban történt Az emelkedés is főként itt jelentkezett. A közte* mieten elkövetett bűncselekmények száma 1011 -rőt 33,63% -kai. 1351 -re emelkedett az összes bűncselekmény 28.97\'."í -át képezi. Ezen bűncselekmények közül 839 Nagykanizsa városban történt
Á kapitánysági szervek összesen 3500 olyan bűncselekményben folytattak nyomozást, melynek elkövetője a nyomozás megkezdésekor ismeretlen volt Ez 33,9«; -k»l magasabb és 886 üggyel több, mint az clí.\'ző évben és 5 évre visszatekintve is a legtöbb. Ismeretlen maradt 2127 ügy, az előző evi 1520 üggyel szemben. A nyomozás eredményességi mutato az előző évi 50,0%-ról 47,7 %-ra, míg az ismeretlen irttescs felderítési mutató 41,9%-ról 39,2%-ra mérséklődött
A nagykanizsai rendőrség nagy hangsúly t fektet a propaganda tevékenységre is. Hetente a városi TV-ben „RENDBEN" címmel információs műsort szerkeszt, illetve a Zalai Hírlapban, valamint a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapban aktuális információkat és riportokat jelentet meg. AzORFK: 12/1995. számú utasítása alapján tovább folytatja a DADA rendőrségi programját Jelenleg 3 iskolában 6 osztály 3 fő előadó tart rendszeres foglalkozásokat
A rendőrség célja olyan sze* mélyeket és intézmények megkeresése, akik vagy amelyek a rendőrséggel együttműködve se* gíteni tudnak a megáHanítolt problémák megoldásában. A biztonsággal kapcsolatos problémák megoldását egymagában 8 rendőrség nem tudja felvállalni, éppen ezért olyan partnereket keres, akikkei együtt meg lehet kt-scrclni a problémák megoldását (Ilyen partnerek jelenleg is segítik munkájukat) A cél tehát; olyan partnerek megkeresése, akik befolyásolni képesek az adott viszonyokat és ezen személyek, Intézmények integrálása a bűnmegelőzés rendszerébe.
14
( KANIZSA - letti-ieiác e9é^ié9 )
1998. április 3.
Mi vár idős korban az emberekre? Lehet-e megoldást találni azokra az időkre, amikor már nem tudják ellátni önmagukat, vagy a betegség bénítja mozgásukat? Hogyan alakul a sorsuk, ha nincs segítő család, és támogatás nélkül maradnak? Mit tehet az állam, a település, azokért, akik segítségre szorulnak? A kérdésekre Koller Jutka, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója segít választ adni, vázolva a nagykanizsai lehetőségeket, és azokat a célokat, amelyek megvalósulásával egyre több rászorult gondjait enyhíthetik majd.
- Az Egyesített Szociális Intézmény név alatt egy intézményrendszert kell érteni. Azokat az intézményeket, ahol a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátási formák keretén belül foglalkoznak az időskorúakkal. A szociális alapellátásba tartozik a házi segítségnyújtás és a szociális étkezés, a szakosított ellátási formához pedig a nappali ellátási nyújtó intézmények, az idősek klubjai, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények, vagyis a gondozóházak, és a tartós bentlakást nyújtó intézmények, az idősek otthona. A szociális gondoskodás végig kíséri az idős embert a viszonylag egészséges kortól az elhalás pillanatáig. Amikor kapcsolatba kerül velünk, az egészséges folyamat az hogy először az idősek klubját keresi fel. Az idősek klubja a nappali tartózkodásra szolgáló intézmény azon idősek számára, akik még viszonylag egészségesek, és önmagukat képesek ellátni, de közösség iránti igényük, esetleg kis mentális támogatási igényük jelenik meg. Az idősek klubjába eljáró személyek saját otthonnal rendelkeznek. Nappal bent vannak a klubban, részt vesznek a klub által nyújtott szolgáltatásokon. Napi háromszori étkezés mellett különféle közösségi szórakoztató jellegű programokat szervezünk, de az éjszakát már mindenki otthon tölti. Ez az ellátási forma nagyon kedvelt, hiszen megvan az az előnye, hogy itt az idősek még egészségesek, mindenki megtartja saját lakását, baráti, családi kapcsolatait. Nagykanizsán öt Idősek Klubja működik a város több pontján. Ezek körülbelül igazodnak az idősek lakta területekhez, és mindenki azt a klubot veszi igénybe, amelyik számára kedvező, vagy jobban megközelíthető, lakásához közelebb van. A legnagyobb hagyományokkal rendelkező, a legtöbb (ötven) főt fogadni tudó a Zrínyi utca 40/a alatt működik 1966 óta Kiskanizsán a Munkácsi út 7rben van egy harminc főt befogadó idősek klubja. Ez egy megüresedett bölcsődéből lett átalakítva a kiskanizsai városrészben élő idős emberek számára. Korvin Ottó 2-
AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY
AZ IDŐSKORÚAKÉRT
ben működik egy húsz főt befogadó klub, az északi városrészben lakó idősek fogadására. A sánci városrészben két évvel ezelőtt alakítottak át egy épületet a húsz fős idősek klubja számára. A legújabb nappali ellátást nyújtó intézményünk az idén március elsején kezdte meg működését. Az úgynevezett nyugdíjas háznak van egy nappali ellátást nyújtó része, negyven fő befogadására, ami az ötödik ilyen jellegű klub. Ez az egyetlen olyan ház,
ez a fajta gondoskodás, törődés már nem elégséges, mivel tartós ápolásra szorul, vagy szoros felügyeletet igényel, akkor átmeneti elhelyezést nyújtó intézménybe kerül. Két ilyen intézményünk van. Kiskanizsán a Templom tér 5-ben működik egy húsz főt befogadó, és a Korvin utca 2-ben egy tizenöt főt befogadó gondozóházunk, ami átmeneti elhelyezést nyújt. Fél évig, kivételes esetben egy évig lehet igénybe venni azoknak az időseknek, akik átmene-
gáltatást azoknak az idős embereknek akiknél a napi egyszeri meleg étel házhozszállítása nem oldható meg.
- Összességében hányan dolgoznak az Egyesített Szociális Intézményben, és a feladatok megoldhatók-e a jelenlegi létszámmal?
- Kilencvenketten dolgozunk az Egyesített Szociális Intézménynél. Ebben a számban bent vagyok én is, mint magasvezető, öt részlegvezető, egy fő-nővér, egy gazdasági ügyintéző, egy
A Kodály utcai Idősek Klubja már működik.
ami kifejezetten arra a célra épült, amilyen funkciót ellát. Az összes többi intézmény mind valamiből átalakított, eredetileg más céllal működő épület. Aki egészségi állapota miatt nem tudja látogatni a klubot, de még állandó felügyeletet nem igényel, annak a házi segítségnyújtás a lehetséges megoldás. A hivatásos gondozónők az egyéni szükségletekhez, igényekhez igazodó gondozásban részesítik saját lakásukon az időseket. A házi segítségnyújtás feladatkörébe tartozik az ebédszállítás, mosdatás, fürdetés, kisebb takarítás, orvoshívás, gyógyszerkiváltás. Ennek az ellátási formának nagy előnye, hogy az idős ember még meg tud maradni az otthonában, de a mindennapi életviteléhez segítségre szorul. Ez a segítség a gondozónők feladata Amikor az egészségi állapot már oly mértékben megromlott, hogy
tileg kerültek nehéz helyzetbe. Ilyen esel, ha valaki kikerül a kórházból, de otthonában egyedül még nem tartható. Arra az időre, amíg felerősödik, a gondozóházak fogadják, rehabilitálják Amikor megerősödik, akkor visszakerül otthonába Ha pedig végleg nem engedhető haza, akkor a tartós bentlakást biztosító idősek otthonába kerül. Ez a Szent Imre út 3. alatti idősek otthona. Ez az épület egyébként az Egyesített Szociális Intézmény bázisa. Sajnos ez csak harminchat főt tud befogadni, és nagyon korszerűtlen, nagyon lelakott, az idősek gondozására már majdnem alkalmatlanná vált. Sokkal több az igény az elhelyezés iránt, mint amennyi főt fogadni tud. Beszélnünk kell még az étkeztetésről. A városban minden idősek klubjában van étkeztetés. Ezek mellett még egy bölcsőde és óvoda nyújtja ezt a szol-
élelmezésvezető. A szakszemélyzet, az ápolók száma ötvenhárom fő. A többiek karbantartók, kisegítők mosónők konyhai alkalmazottak. Természetesen ez a létszám nem elegendő, hiszen minden intézmény folyamatosan működik, vagyis a hétvégeken, ünnepeken is. A bentlakásos intézményeket három műszakban látjuk el, így valóban nem elégséges ez a létszám Mihelyt valaki megbetegszik akkor borul a beosztás. Emellett az intézményben folyamatosan történnek a beiskolázások mivel vannak olyan dolgozók akik még a munkakör ellátásához szükséges szakképesítéssel nem rendelkeznek Nyilvánvalóan ők is kiesnek a munkavégzésből azokon a napokon, amikor iskolában vannak. A folyamatos műszak, és a magas szintű gondozási munka végzéséhez ez a nővérlétszám kevés. Ennél sokkal nagyobb személy-
1998. április 3. [ KANIZSA - leaU-teiái efévpiá? ) 15
zetre lenne szükség ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel lehessen végezni munkánkat. Az intézményeinkben végzett munka fizikailag és pszichésen nagyon megterhelő, és kevés a sikerélmény. Az itt élő idős embereket nem lehet meggyógyítani, hiszen koruknál fogva a betegséget egy olyan állapotnak kell felfogni, ami végigkíséri őket a halálukig. Sokszor szembe kell nézni a nővéreknek a halál tényévet. Akit még tegnap gondoztak akivel beszélgettek, lehet hogy azzal már ma nem találkozhatnak. Ezeket a terheket elviselni, nagyon komoly gond és probléma.
- Mennyire ismerik az idősek a lehetőségeket, gondolok akárcsak az étkeztetésre, és élnek-e a lehetőségekkel?
pusú az intézmény, milyen szolgáltatást nyújt, milyen színvonalon. A díj még annak is függvénye, hogy az idős embernek mennyi a nyugdíja, milyenek a jövedelmi viszonyai. Minden évben, most évente kétszer, a közgyűlés állapítja meg az intézményi térítési díjakat, amelyeket az intézményekben az intézményvezetőknek kell utólag havonta befizetni. Jelen térítési díjért az Idősek Otthona teljes körű ellátást nyújt. Napi háromszori étkezést, orvosi ellátást, ruházattal, gyógyszerrel való ellátást, ápolást, gondozási biztosít. A kiskanizsai Gondozó Házban az alacsonyabb térítési díj mellett pluszként jelentkezik a gyógyszerköltség. A Korvin Ottó utcai Gondozóházban a térítési díj mellett a gyógyszerköltséget szintén állni kell. Az étkezési költ-
Mikor jönnek az unokák?
- Azt gondoltam, hogy elég ismertek szolgáltatásaink a városban. Például ez a Szent Imre úti szociális intézmény 1939 óta működik, és a Városi Tanács kezelése alatt 1957-től, vagyis nagyon régi intézmény. Az Idősek Klubja 1966-tól áll az idősek rendelkezésére. Amikor megnyílott a legújabb intézményünk a Kodály úti Idősek Klubja, egy propaganda anyagot állítottunk össze. Akkor találtuk szeméé magunkat azzal a ténnyel, hogy vannak még idősek a városban, akik nem ismerik a szolgáltatásainkat. Az ismertetők hasznosnak bizonyultak hiszen hatásukra többen jelentkeztek a többi klubba és a Nyugdíjas Házba is. Ez számunkra egy visszajelzés volt, amiből az következett, hogy az eddiginél nagyobb propagandát kell kifejteni, hogy jobban ismertté váljanak a szolgáltatásaink a városlakók számára.
- Milyenek az anyagi feltételei az egyes ellátási formáknak?
- Minden intézményben térítési díjat kell fizetni a szolgáltatásért. Minden intézménynek más a térítési díja, nyilván attól függően, hogy milyen tí-
ségnél sávos rendszer lett kialakítva. A nyugdíjtól függ, hogy ki milyen kategóriába kerül. Van olyan, akinek nem kell fizetni, mert nagyon alacsony a nyugdíja, de a száz százalékos étkezési térítési díj sem éri el a 200 Ft-ot.
- Kap az intézmény elegendő állami, önkormányzati támogatást?
- A bentlakásos intézményekre, és a nappali ellátást nyújtó intézményekre állami normatíva van. Jelenleg \'98-ban a bentlakásos intézményekre 192.000 Ft/fő/év, a nappali ellátást nyújtó intézményekre 60.000 Ft/fő/év. Minden intézmény önálló költségvetéssel rendelkezik, amit a közgyűlés hagy jóvá. Ez tartalmazza a bér és dologi kiadásokat is. Tulajdonképpen amilyen nehéz helyzetben van manapság az ország, az önkormányzatra is ugyanez elmondható. Mégsincs okunk panaszra, mert a lehetőségekhez képest sikerül minden évben egy olyan költségvetést kapnunk hogy az energián, az élelmezésen, a béreken túl dologi kiadásokra is van azért némi összegünk. Ezenkívül igyekszünk más lehetőségeket keresni, más források után nézni.
Tavaly létrehoztunk egy alapítványt, „Segíts az élet alkonyán" néven, a nagykanizsai intézményekben lakó idősekért. Ennek az volt a célja, hogy javítsunk a tárgyi feltéleleken, a körülményeken. Így különféle kulturális programokat tudunk nyújtani, vagyis olyan plusz szolgáltatási tudunk ebből a forrásból megteremteni, amit esetleg az állami költségvetésből nem lehet. Ezáltal a dolgozók átképzése, szakmai továbbképzése is megoldhatóvá válik. Ezenkívül folyamatosan keressük a szponzorokat is. Többféle pályázaton vettünk részt, amelyek kisebb-nagyobb összeget jelentenek alkalmanként. Ezekből tartunk az idősek számára többhetes rendezvénysorozatot, ezekből szervezzük a kirándulásokat. Ezek azok az összegek amiből az idősek életminősége egy kicsit javítható.
- Bizonyos ellátási formáknál van-e túlzsúfoltság, vagy tudnának-e még több idős embert fogadni?
- Minden bentlakásos intézményünkre jellemző a túlzsúfoltság, nagyon sok esetben kénytelenek vagyunk pótágyat elhelyezni, mert különben nem lennénk képesek ellátni az igényeket. Tudnunk kell azt is, hogy a kórházban megváltozott a finanszírozási rendszer. Amikor lejár az ápolási idő, kiadják az embereket, és mivel otthon nem tarthatók így az ő gondozásukat is mi vállaljuk fel. A szociális otthonokba hosszú a bekerülési, várakozási idő. Van egy várakozási lista, ahová azok kerülnek fel, akiket az önkormányzat beutalt az idősek otthonába, de helyhiány miatt nem tudjuk őket fogadni. Jelenleg tizenheten várnak
- A piacgazdaságra való áttérés milyen mértékben van hatással a szociális érzékenységre, és hogyan befolyásolja az önök munkáját?
- Igen, egy érdekes téma, hogy szociális területen hogyan lehet megvalósítani a piacgazdaságot, mennyire lehet a szolgáltatásokat piaci alapokra helyezni. Lehet vele próbálkozni, valószínű, hogy kell is, de ehhez viszont egy olyan intézményt kellene létrehozni, amelyik minőségében sokkal színvonalasabb, korszerűbb ellátást tud biztosítani, amiért aztán lehet egy piacosított árat kérni. A mi rendszerünket erre jelenleg nem tartom alkalmasnak. A mi körülményeink között nem szabad a jelenleginél nagyobb összeget elkérni, attól függetlenül, Iwgy a bánásmód, a gondozási munka nagyon humánus a kolléganők hivatástudatából, hivatásszeretetéből, az idősek szeretetéből adódóan Munkatársainkkal nemrégen végeztünk az idősek körében egy szükségleti felmérést, aminek az volt a célja, hogy reális képet kapjunk arról, hogy az a fajta szolgáltatás, az az intézményi struktúra, amivel rendelkezünk, mennyire elégíti ki az idősek szükségleteit. Az általunk várt eredmény született, vagyis megerősítést nyert, hogy nagyon nagy a tartós bentlakás iránti igény, nagyon sok idős ember keresi ezt az ellátási formát. Azt mondhatjuk, hogy valóban eljött az ideje annak hogy a harminchat férőhelyes otthon helyett legalább száz férőhelyeset létesítsünk Ez egy sürgős feladata a városnak El kell még mondanom, hogy bár egyesített szociális intézmény vagyunk, nem alakítottunk ki egy min-
A nyakgallér sokat segít - vallja dr. Bánáti Magdolna.
arra, hogy az idősek otthonába bejuthassanak. A várakozási idő fél évtől másfél évig is eltarthat. A megoldás egy sokkal nagyobb, és magasabb rendű szükségleteket is kielégíteni képes, több főt befogadó intézmény létrehozása lehet.
denkire kötelezően vonatkozó szabályhalmazt. Arra törekszünk hogy minden intézménynek legyen önálló, saját arculata, és a helyi igényekhez, szükségletekhez, a városrész szokásaihoz igazodó nyitvatartási rendszere.
Mészáros Bálint
-i a f YZ" A VT17C A »"7/7/ -
16 |^ KArNlZ/öA— /(/-tHcctovi J 1998 . április 3.
TÉVÉMŰSOR ÁPRILIS 6-TOL ÁPRILIS 12-IG
HÉTFŐ ÁPRILIS 6. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 Szünidőre! 14.00 Cigány magazin. 14.25 Szlovák nyelvű magazin. 15.00 Artus, Merün és a Prchlík család. 16.15 Kínai rajzfilmek gyerekeknek. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Családorvos. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 17.55 Gyerekeknek! 18.10 Mixi-show. 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 X-akták. 10.45 James Dean - egy élet. 21.50 Aktuális. 22.20 Háló. 22.50 A hiszékenység ára. 0.10 A 9:30 együttes. 0.50 Hírek.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy.- 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 A szekta vonzásában. 21.50 Reflex. 22.50 Doktor Detroit. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Hét x hét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 A-Z. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Sulisokfk). 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Mag-num. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Hóvihar tavasszal. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Zóna. 6.45 Határtól határig. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Johann Sebastian Bach. 15.30 Repeta. 17.50 Éreüenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 21.00 Patyolat-akció. 22.30 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Postabontás.
9.25 Emlékképek - régi híradók. 9.45 Heti hírmondó. 10.45 Szünidei matiné. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.30 Egy búvároperatőr vallomása. 13.00 Zöldszem, zöldful. 13.30 Tarkabarka. 14.30 Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka. 14.45 Clara. 16.20 A világegyetem enciklopédiája. 16.30 Katedra nélkül. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Teréz anya testamentuma. 22.30 Csatamezők. 23.30 Híradó.
KEDD ÁPRILIS 7. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Magyar Izland-expedíció. 10.35 Arnyékfogó. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Szünidőre! 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Láz-mérő. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.45 Kriminális. 21.25 Telemázli. 21.55 Aktuális. 22.25 Publikum. 22.55 Akkumulátor. 0.45 Hírek.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 17.57 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz, 20.00 Apuci. 21.40 Aranykor. 22.40 A szekta vonzásában. 0.30Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Segíts magadon! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Klik. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16-15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kaméleon. 20.50 JAG - Becsületbeli ügyek. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Háló. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Juhann Sebastian Bach. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Acélhang. 21.30 Abigél. 22.45 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Kincsesház. 9.45 Amiről a kövek mesélnek. 10.10 Szünidei matiné. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20a Esti kérdés. 12.30 VirTUS. 12.55 80 huszár. 15.00 Clara. 15.55 Zűrzavaros vakáció. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Heuréka! Megtaláltam! 18.00 \'Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Mese. 19.10 Hungária Litterata. 20.00 A hegy véd-angyala. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Sátánkeringő Bécsben. 23.20 Híradó.
SZERDA ÁPRILIS 8. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, világ! 10.50 Családorvos. 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Szünidőre! 14.00 Szerb nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Civil kurázsi. 17.15 Választás \'98. 17.35 Körzeti híradók. 17.55 A lepel embere. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Bilincs és mosoly. 22.10 Aktuális. 22.40 Szabad verseny. 23.10 A zongora alatt.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. 20.55 Hangtompító. 22.55 Apuci. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Gyökereink. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40
Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Titokzatos természet. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Furcsa pár. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Johann Sebastian Bach. 15.20 Arborétumok, gyűjtemények kertek. 15.30 Repeta. 17.50 Éreüenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X - Ősi kultúrák nyomában. 20.45 MTV+. 21.00 A ruha. 22.35 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Gazdakör. 9.40 Heuréka! Megtaláltam! 10.10 Szünidei matiné. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Fekete-piros tánc. 12.55 1100 év Európa közepén. 13.10 Fórum. 13.50 Néptáncok. 14.00 Égi jel. 15.30 Clara. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Kismamaklub. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Mese. 19.10 A három testőr. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Magyar nők a Gulagon. 23.25 Híradó.
CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 9. MTV I
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Frankenberg-kastély. 11.10 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Szünidőre! 14.00 Együtt. 14.50 Unser Bildschirm. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.15 Márai naplói. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 „Meghaltam én népemért!" 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.35 Bohózatalbum. 21.00 Stúdió \'98. 21.45 Aktuális. 22.15 VilágKép. 22.45 A Nagy Santini. 0.35 Hírek.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Recept-
( KANIZSA - 7^-**a*>* )- 17
vm. április 3.
klub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 20.50 Peggy Ann elrablása. 22.30 Hangtompító. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Follow me! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Nemcsak egy mozi. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 0.00 Hajnaltól napesüg. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Szabadverseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Johann Sebastían Bach. 15.30 Repeta. 17.50 Kormányváró. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 Janika. 23.10 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Kismamaklub. 9.35 Régiók. 10.10 Szünidei • matiné. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esü kérdés. 12.30 Mesefilmek. 12.45 300.000 pengő az uccán. 14.00 Szivárvány havasán. 14.30 Csatamezők. 15.30 Clara. 16.20 Katedra nélkül. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Mese. 19.15 A Názáreti Jézus. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Zanussi műhelyében. 22.05 A mi Urunk testvére. 0.05 Híradó.
PÉNTEK ÁPRILIS 10. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szomszédok. 10.40 Mesterművek. 11.00 Nagypénteki református istentisztelet. 12.00 Híróra. 13.00 Angol Liga. 14.00 Öten a szigeten. 14.30 A mi Charlynk. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 Űrgam-mák. 17.00 Választás \'98. 17.15 Évgyűrűk. 17.45 Körzeti híradók. 1.05 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.45 Exkluzív.
21.10 Ötszemközt. 22.00 Aktuális. 22.30 Találkozás Vénusszal. 0.30 Pergolesi: Stabat Mater.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Superman 2. 22.15 Gyilkos sorok. 23.05 Boldog új évet! 0.35 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 A labdarúgó-világbajnokságok története. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet 13.55 Főzősarok. 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Jane Eyre. 22.00 Mindent vagy semmit! 22.20 Jó estét, Magyarország! 23.00 Ragyogó napfény. 1.00 Sportszenzációk. 1.30 Hajnaltól napestig. 1.55 Tények. 2.15 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Világkép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Kincsestár. 12.25 Szomszédok. 13.00 Híróra. 14.00 Viszonyok. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Európa Galéria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Magyar Ház. 21.00 A természet gyermekei. 22.25 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Váltó. 9.40 Szünidei matiné. 10.05 Az öreg ház titka. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Kedves. 13.10 Minoritates Mundi. 13.50 Nyomorultak. 15.30 pop-sa-rock. 15.55 Clara. 17.10 Horgásztanya. 17.25 „És fölzeng a világ". 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Mese. 19.15 A Názáreti Jézus. 21.00 Híradó. 21.15 n. János Pál keresztútja. 22.30 „A kilencedik órában". 22.40 Híradó. 23.00 Szentföldi látomások.
SZOMBAT ÁPRILIS 11. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.10
Szenvedélyek. 12.00 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.50 Energia-ábécé. 13.00 Híradó. 13.10 17. országos táncháztalálkozó. 13.30,A kölcsönkapott Föld. 13.50 Válaszolunk... 14.00 Nepál. 14.15 Igen, szeretlek. 15.50 Nyitva van az aranykapu. 16.40 A szavak is élnek és elhalnak. 17.25 Zóna. 17.55 Telesport. 19.30 Híradó. 20.00 Királyok királya. 22.45 A költészet napja. 23.00 Szombat este.
RTLKLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Mágusok. 12.00 Varázslatos szigetek. 13.00 Híradó. 13.10 BRAVO TV. 15.00 Gyilkos sorok. 15.50 Szabadnak születtek. 17.25 Dokumentumfilm. 17.35 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL Sportklub. 20.00 Ben Hur. 22.20 Diplomás örömlány. 23.50 Superman 2.
TV 2
6.55 Gyerekeknek! 900 Parker Lewis sohasem veszít. 10.55 Top 10. 11.25 Bogáncs. 12.45 Hét x hét. 13.15 Gazdagok és szépek. 15.00 Jane Eyre. 17.00 Titokzatos természet. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 TV a város szélén. 20.50 Jöttem, láttam, beköltöztem... 22.45 A férfi, aki túl sokat tudott. 0.45 Mozivarázs. 1.15 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 A múzsa csókja. 11.00 Válogatás. 13.00 A múzsa csókja. 13.30 Európa Ablak. 15.30 Gaia. 16.00 A múzsa csókja. 16.35 Forma-1. 17.20 Fürdés. 18.10 Úrkoporsó. 18.30 A költészet napja. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Csíksomlyói passió. 22.35 Lírai riport. 23.20 Mozart: Esz-dúr szimfónia concertante.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Híradó. 6.00 Horgásztanya. 6.30 Híradó. 7.00 Élő forrás. 7.35 Híradó; Reggeli muzsika. 8.05 Szünidei matiné. 10.05 Tarkabarka. 11.10 Csodálatos vízi utak. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Élő egyház. 12.35 Kelet-Európa kolostorai. 13.05 A nyomorultak. 14.45 Ha ketten vagy hárman. 15.20 Föld és vér. 16.10 Helikon. 16.45 A zene arcai. 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Petőfi-relikviák. 18.30 Színészfejedelem. 19.15 A Názáreti Jézus. 21.00 Híradó. 21.40 Intermezzo. 22.50 Híradó. 23.00 Cézár és Kleopátra.
VASÁRNAP ÁPRILIS 12. MTV1
7.00 Gyerekeknek. 8.25 A Bibüa
üzenete. 8.30 Cartoon Network. 9.30 Delta \'98. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" 12.00 Kapcsoljuk Rómái! 12.35 Az örök Róma. 12.50 Igen, szeretlek. 14.25 Három kívánság. 15.25 Vers mindenkinek. 15.30 Örömhír. 15.50 Minden, ami zene. 16.00 Walt Disney bemutatja. 17.00 Hello, Magyarország! 17.50 Ábel Amerikában. 19.00 A Hét. 20.00 Örökös tagság. 21.55 Telesport.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.40 Tökéletes férfi. 14.55 Húsvéti parádé. 16.35 így készült: A vasálarcos. 17.05 Szeszélyes természet. 18.00 Fókusz plusz. 18.30 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Wallace és Gromit. 20.00 Ben Hur. 21.50 Bobby Deerfield. 23.55 Dóra mozija. 0.25 Népszabadság sajtóklub.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 9.50 A következő áldozat. 11.20 A labdarúgó-világbajnokságok története. 11.45 Nótaszó. 12.10 A következő áldozat. 14.40 A Szuper-csapat. 15.35 Gulliver utazásai. 17.15 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Love Story. 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! 22.30 Bál a Savoyban. 1.15 Nemcsak egy mozi. 1.45 Napló. 2.30 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
8.00 Tudóra. 10.00 Abigél. 11.20 A hétfejű tündér. 12.00 Kapcsoljuk Rómát! 12.40 Ave Gratia. 13.00 A szerelem jogán. 14.50 Az öreg tekintetes. 16.15 ...az én váram... 16.40 Az MTV 2 jövő heti műsorajánlata. 17.00 Galga menti Passió. 18.00 A szép húsvét. 18.30 Telesport. 19.10 Keménykalap és krumpüorr. 20.00 Mária evangéliuma. 21.50 Amíg még élünk. 22.35 „Rapszódia egy őszi kertben"
DUNA TELEVÍZIÓ
6.30 Híradó; Reggeli muzsika. 6.55 Élő egyház. 7.10 Az első levél. 7.20 Szimba, az oroszlánkirály. 7.45 Pop-sa-rock. 8.10 Szóbazár. 8.40 Hungária Litterata. 10.00 Húsvét vasárnapi szentmise. 11.00 Húsvéti énekek. 11.05 Zsobok. 11.40 Beavatás. 11.55 Vers. 12.10 Van itt jó is, rossz is. 12.20 Lett versmesék. 12.25 Erdélyországban van az én hazám. 12.55 Föld és vér. 13.45 Emlékképek - régi híradók. 14.10 Sportképek. 16.35 Világhíradó. 17.05 Minoritates Mundi. 17.45 Mese. 18.00 Heti hírmondó. Í8.50 Híradó. 19.10 Húsvét szent tavasza. 19.40 A Názáreti Jézus. 21.30 Carmen. 0.00 Sportképek.
18
KÁMZSA - 7eaU-UÜU e^é^Aé^
1998. április 3.
Melléklet a 41/1997. (XII. 5.) NM rendelethez
Melléklet a 10/1995. (II. 24.) NM rendelethez
1. Törzskönyvezett gyógyszerkészítmények
Acepramin granulátum 240 g; Aciphen kenőcs 20 g; Adebit tabl. 40x; Aktiferrin cseppek 30 ml; Aktiferrin kapszula 50x; Aktiferrin szirup 100 ml; Aktil 375 mg filmtabl. 21 x; Aktil 625 mg filmtabl. 21x; Aktil forte szuszpenzió 100 ml; Aktil szuszpenzió 100 ml: Aldecin aeroszol 10 ml; Algopyrin inj. 5x2 ml; Algopyrin tabl. lOx; Algopyrin tabl. 20x; Alkcema kenőcs 25 g; Alksebor kenőcs 20 g; Almagel szuszpenzió 200 ml; Alusulin tabl. 60x; Ambroxol-Q 15 mg/5 ml szirup 100 ml; Ambroxol-Q 30 mg tabl. 20x; Amilorid comp. Pharmavit tabl. 30x; Amilozid-B tabl. 20x; Amoxicillin 4g/80 ml por sziruphoz 80 ml-hez; Amoxicillin 250 mg kapszula lOx; Amoxicillin 750 mg tabl lOx; Amoxicillin 1000 mg tabl. lOx; Amoxicillin Pharmavit 1000 mg tabl. lOx; Andaxin tabl. 20x; Antaethyl 500 ing tabl. 20x; Anteovin tabl. 63x; Apranax 550 mg filmtabl. 30x; Apulein kenőcs 15 g; Apulein krém 15g; Apulein oldat 30 ml; Aqua destillata pro inj. 10x5 ml; Aqua destillata pro inj. 10x10 ml; Arthrofluor kenőcs 50 g; Ast-mopent aeroszol 20 ml; Astmo-pent tabl. 20x; Astrix 100 mg kapszula 30x; A.T. 10 oldat 15 ml; Atenolol-B mg tabl. 30x; At-enolol-B 100 mg tabl. 30x; Atenolol Pharmavit 50 mg filmtabl. 30x; Atonolol Pharmavit 100 mg filmtabl. 30x; Augmentin-Biogal 375 mg filmtabl. 21x; Augmentin 625 mg filmtabl. 21x; Augmen-tin-biogal 156 mg/5 ml por sziruphoz 100 ml-hez; Augmentin 312 mg/5 ml por sziruphoz 100 ml-hez; Aurobin kenőcs 20 g; Bayolin kenőcs 50 g; Beclocort forte aeroszol 10 ml (13,81 g); Beclocort mite aeroszol 10 ml (13,81 g); BEN-U-RON szirup 100 ml; Berodual aeroszol 21 g; Berotec aeroszol 15 ml; Betacid granulált porkeverék 50 g; Beta-dine hüvelykúp 14x; Betadine kenőcs 20 g; Betaloc 50 mg tabl. 30 x; Betaloc 50 mg tabl. 100 x; Betaloc 100 mg tabl. 20x; Beta-serc 8 mg tabl lOOx; Betaserc 16 mg tabl. 60x; Betoptic szemcsepp 5 ml; Bilagit drg. 30x; Biovital Vitamin E kapszula 60x; Bispan tabl. 20x; Blokium 50 tabl. 30 x; Blokium 100 tabl. 30x; Blokium diu tabl. 20x; Bolus laxans tabl. 40x; Bricanyl elixír 100 ml; Bricanyl spray 14 g; Bricanyl tabl. 20x; Bricanyl Turbohaler 0,5 mg/adag por inhalációhoz 200 adag; Brinaldix 10 mg tabl. 20x; Brinaldix 20 mg tabl. 20x; Bru-
kozgyogy" -lista
Az alanyi jogon és méltányossági alapon közgyógyellátottaknak ingyenes gyógyszerek és készítmények
lamycin szemcsepp 5 ml; Bude-sonid-Polfa forte aerosol 200 adag; Budesonid-Polfa mite aeroszol 200 adag; Calciphedrin tabl. 20x; Calcium Pharmavit 500 mg pezsgőtabl. 20x; Candibene 100 mg hüvelytabl. 6x; Candibene 200 mg hüvelytabl. 3x; Candibene 1% krém 30 g; Canesten hüvelytabl 6x; Canesten kenőcs 20 g; Canesten oldat 20 ml; Captopril Pharmavit 12,5 mg tabl. 30x; Captopril Pharmavit 12,5 mg tabl. 50x; Captopril Pharmavit 25 mg tabl. 30x; Captopril Pharmavit 25 mg tabl. 50x; Captopril Pharmavit 50 mg tabl. 30x; Captopril Pharmavit 50 mg tabl. 50x; Garbo activatus 125 mg tabl. 40x; Cavinton tabl. 50x; Celesto-ne 0,5 mg tabl. 30x; Celestone 0,5 mg tabl. lOOx; Cerucal tabl. 50x; Chinidin retard 0,3 g tabl. 25x; Chinidinum sulfuricum 0,2 g tabl. 30x; Chinofungin spray 50 g; Chinofungin spray 100 g; Chi-nopamil R 120 kapszula 30x; Chinopamil R 180 kapszula 30x; Chinopamil R 240 kapszula 30x; Chinotal drg. lOOx; Chlordiaze-poxid L.F.M. 5 mg tabl. 20x; Cholagol oldat 10 ml; Choriogo-nin 1500 NE inj. 5 poramp. + 5x2 ml; Cimehexal 200 mg filmtabl. 50x; Cimehexal 200 mg filmtabl. lOOx; Cimehexal 400 mg filmtabl. 50x; Cimehexal 400 mg filmtabl. lOOx; Cimetidin Pharmavit 400 mg filmtabl. 50x; Claritine 1 mg/l ml szirup 120 ml; Clariline tabl. 20x; Clostylbe-git tabl. IQx; Colchicum disperi drg. 20x; Colfarit tabl. 30x; Cor-daflex filmtabl. lOOx; Cordaflex 20 mg retard filmtabl. 60x; Cor-darone 200 mg tabl. 60x: Cove-rex 4 mg tabl. 30x; Cromolyn 20 mg kapszula 2x50; Crupodex sebhintőpor 60 g; Crupodex seb-tampon 10x1 g; Crupodex seb-tampon 100x1 g; Cusimolol 0,25% szemcsepp 5 ml; Cusimolol 0,5% szemcsepp 5 ml; Delagil tabi. 30x; Demalgon tabl. lOx; Demalgon végbélkúp 5x; Dentocar tabl. lOOx; Dentocar forte tabl. 50x; Depersolon szemcsepp 5 ml; Depressan tabl. 50x; Diaphyllin tabl. 20x; Diaphyllin tabl. lOOx; Diaphyllin végbélkúp lOx; Diclac 5% gél; Diclolenac-B 100 mg végbélkúp lOx; Diclofenac Duo Pharmavit 75 mg kapszula 30x; Diclofenac Pharmavit 1% gél 40 g; Diclofenac Pharmavit 100 mg retard filmtabl. 30x; Diclofenac Pharmavit 100 mg
végbélkúp 6x; Dicynone tabl. 20x; Dienoestrol 0,1% kenőcs 20 g; Digifungin hintőpor 50 g; Digimerck minor 0,07 tabl. 50x; Digoxin 0,1% cseppek 10 ml; Digoxin 0,5 mg inj. 5x2 ml; Digoxin 0,25 mg tabi. 50x; Diltan-60 SR retard kapszula 50x; Diltan-90 SR retard kapszula 20x; Dipank-rin bélben oldódó drg. 30x; Di-pankrin bélben oldódó drg. lOOx; Diprophos inj. 5x1 ml; Diprosa-lic-Alkaloida 0,05% kenőcs 30 g; Diprosalic oldat 30 ml; Ditropan tabl. 30x; Donalgin kapszula 30x; Dopaflex tabl. 50x; Doxilek 500 mg kapszula 30x; Doxiproct kenőcs 30 g; Doxium 500 mg kapszula 30x; Doxium tabl. 20x; Do-xivenil gél 40 g; Doxivenil gél 100 g; Doxypharm-100 filmtabl. 16x; Duellin 10 mg/100 mg tabl. 50x; Duellin 25 mg/100 mg tabl. 50x; Duellin 25 mg/250 mg tabl. 50x; Ebrimycin gél 10 g; Eb-rimy.cin gél 20 g; Ednyt 2,5 mg tabl. 28x; Ednyt 2,5 mg tabl. lOOx; Ednyt 5,0 mg tabl. 28x; Ednyt 5,0 mg tab. lOOx; Ednyt 10,0 mg tabl. 28x; Ednyt 10,0 mg tabl. lOOx; Ednyt 20,0 mg tabl. 28x; Ednyt 20,0 mg tabl. lOOx; Efferalgan Paracetamol 500 mg tabl. lOx; Egifilin 50 mg retard kapszula 20x; Egifilin 300 mg retard kapszula 20x; Eltroxin 50 meg tabl. lOOx; Eltroxin 10 meg tabl. lOOx; Ergam cseppek 10ml; Erigon szirup 200 g; Eryc 250 mg kapszula 24x; Erythrotrop granulátum sziruphoz 60 ml-hez; Estrofem 2 mg filmtabl. 28x; Est-rofem 4 mg filmtabl. 28x; Estulic 1 mg tabl. 20x; Euthyrox 50 tabl. 50x; Euthyrox 100 tabl. 50x; Euthyrox 150 tabl. 50x; Fenistil cseppek 30 ml; Fenistil 24 kapszula lOx; Fenistil 24 kapszula 20x; Fenistil retard tabl. 20x; Ferrlecit inj. 5x5 ml; Ferro-Gradumet filmtabl. 30x; Flector EP 60 g gél lx; Flector EP 100 g gél lx; Flucinar kenőcs 15 g; Flucinar N kenőcs 15 g; Folsav 3 mg tabl. 50x; Ftorocort kenőcs 15 g ; Furon 40 mg tabl. 20 x; Furon 40 mg tabl. 50x; Furosemid 40 mg tabl. 20x; Furosemid Pharmavit 20 mg inj. 5x2 ml; Galantase por 50x0,5 g; Garasone szem- és fülcsepp 5 ml; Garasone szemkenőcs 5 g; Germicid végbélkúp gyermekeknek 6x; Germi-cid-C végbélkúp gyermekeknek 6x; Gerovit kapszula 20x; Gile-mal tabl. 30x; Glibenclamid Pharmavit 3,5 mg tabl. 30x; Gli-
cerines 2 g végbélkúp lOx; Glicerines 3 g végbélkúp lOx; Glueo-bene 1,75 mg tabl. 30x; Glucobe-ne 1.75 mg tabl. 120x; Glucobe-ne 3,5 ing tabl. 30x; Glucobene 3,5 mg tabl. 120x; Glycosept oldat 30 ml; Griseofulvin 125 mg tabi. lOOx; Halidor tabl. 20x; He-morid kenőcs 20 g; Hevizos kenőcs 3 g; Histodil tabl. 50x; Ho-temin 10 mg végbélkúp lOx; Ho-temin 20 mg végbélkúp lOx; Hu-ma-ASA 325 mg filmtabl. 20x; Huina-ASA 650 mg filmtabl. 20x; HUMA-Captoril 12,5 mg tabl. 30x; HUMA-Captoril 25 mg tabl. 30x; HUMA-Captoril 50 mg tab. 20x; HUMA-Captoril 100 mg tabl. 20x; Humacarpin 1% szemcsepp 10 ml; Humacarpin 2% szemcsepp 10 ml; Huina-Di-fenac 25 mg filmtabl. 30x; Hu-ma-Difenac 50 mg filmtabl. 30x; Huma-Digoxin 0.25 mg tabl. 50x; Huma-Doxylin 100 mg kapszula 8x; Huma-Doxylin 100 mg kapszula lOOx; Humalac A műkönny 10 ml; Humalac B műkönny 10 ml; Humalac C műkönny 10 ml; Humamoxin 125 mg/5 ml por szuszpenzióhoz 100 ml-hez; Hu-mamoxin 250 mg/5 ml por szuszpenzióhoz 100 ml-hez; Huma-Naprox 250 mg tabl. 30x; Huma-Nifedin 10 mg kapszula lOOx; Huma-Pindol 5 mg tabl. 30x; Hu-ma-Pindol 10 mg tabl. 30x; Hu-ma-Pirocam 10 mg kapszula 20x; Huma-Pirocam 20 mg kapszula 20x; Huma-Profen 200 mg filmtabl. lOOx; Huma-Pronol 40 mg tabl. 50x; Huma-Purol 100 mg tab. 50x; Huma-Purol 300 mg tabl. 50x; Huma-Ranidine 150 mg filmtabl. 60x; Huma-Ranidine 300 mg filmtabl. 30x; Huma-Sal-mol tabl. 30x; Huma-Sorbide 10 mg labi. 50x; Huma-Sorbide 30 mg tabl. 50x; Huma-Spiroton 100 mg tabl. 20x; Huma-Spiroton 25 mg tabl. 20x; Huma-Thalidone 50 mg tabl. 30x; Huma-Thalido-ne 100 mg tabl. 30x; Huma-Zola-mide 250 mg tabl. 20x; Hydrocortison 1% kenőcs 5 g; Hydrocortison 1% kenőcs 20 g; Hydrocortison 2,5% kenőcs 5 g; Hydro- , Cortison 2,5% kenőcs 20 g; Hydrocortison mikrokristályos, inj. 1x5 ml; Hygroton 25 mg tabl. 30x; Hygroton 50 mg tabl. 30x; Hyperol tabl. lOx; Hyperol tabl. lOOx; Hypothiazid 25 mg tabl. 20x; Hypothiazid 100 mg tabl. 20x;
Indometacinum 25 mg kapszula 30x; Indometacinum 50 mg végbélkúp lOx; Indometacinum 100 mg végbélkúp 5x; Innogem 300 mg kapszula lOOx; ISDN-AL 20 retard kapszula 50x; ISDN-AL 40 retard kapszula 50x; ISDN-AL 60 retard kapszula 50x; ISDN-AL 80 retard kapszula 50x; ISDN-Q 20
199$. április 3.
KANIZSA - 7eda-éeáéc tftefUf
19
mg retard kapszula 30x; ISDN-Q 40 mg retard kapszula 30x; ISMN-AL 20 tabl. 60x; ISMN-AL 20 tabl. lOOx; ISMN-AL 40 tabl. 60x; ISMN-AL 40 tabl. lOOx; ISMN Pharmavit 60 mg retard kapszula 30x; ISMN Pharmavit 20 mg tabl. 60x; ISMN Pharmavit 40 mg tabl. 30x; Isop-to-Cetapred szuszpenziós szemcsepp 5 ml; Isospan SR 40 mg kapszula 30x; Isospan SR 60 mg kapszula 30x; Istopirin tabl. lOx; Jód plus tabl. 60x; Jumex tabl. 50x; Kaldyum 600 mg retard kapszula 50x; Kaldyum 600 mg retard kapszula lOOx; Kalium du-rules 1 g tabl. 30x; Kaiium-R tabl. 30x; Kalinopyrin tabl. lOx; Kefalgin drg. 12x; Kemadrin 5 mg tabl. lOOx; Kenalog 40 mg inj. 5x1 ml; Ketotifen L.F.M. 1 mg tabl. 30x; Klion tabl. 20x; Klion-D 100 hüvelytab. lOx; Konakion 10 mg drg. lOOx; Konaki-\' on MM inj. 5x1 ml; Konakion MM paediatric 2 mg inj. 5x0,2 ml; Laevolac-Laktulóz 134 g szirup 100 ml; Laevolac-Laktulóz 670 g szirup 500 ml; Laevovit D3 cseppek 15 ml; Laevovit D3 cseppek 100 ml; Legalon 140 kapszula 30x; Legalon 140 kapszula 60x; Lipanthyl kapszula 50x; Lorinden A kenőcs 15 g; Lorinden T kenőcs 15 g; Magnesium Pharmavit 250 mg pezsgő-tabl. 20x; Makroler pezsgőtabl. 20x; Maripen extra tabl. lOx; Maripen tabl. 12x; Maripen tabl. lOOx; Medazepam-Q 10 mg tabl. 50x; Medrol 4 mg tabl. 30x; Medrol 4 mg tabl. lOOx; Medrol 16 mg tabl. 50x; Medrol 32 mg tabl. 20x; Mellerii 25 mg filmtabl. 20x; Melleril 100 mg filmtabl. lOOx; Melleril 200 mg retard tabl. lOx; Meristin tabl. 20x; Meristin végbélkúp 5x; Meromy-cin 25 ml oldat lx; Metohexal 50 mg tabl. 50x; Metohexal 50 mg tabl. lOOx; Metohexal 100 mg tabl. 50x; Metohexal 100 mg tabl. lOOx; Metoprolol-B 50 mg tabl. 56x; Metoprolol-B 100 mg tabi. 56x; Metothyrin tabl. 25x; Metypred 250 mg inj. 1 pro-amp.+ 1x4 ml; Metypred 4 mg tabl. lOOx; Milurit 100 mg tabl. 50x; Milurit 300 mg tabl. 30x; Minilip 600 mg filmtabl. 60x; Minipress 1 mg retard kapszula 30x; Minipress 2 mg retard kapszula 30x; Minipress 4 mg retard kapszula 30x; Mjnipress 6 mg retard kapszula 30x; Minipress 1 mg tabi. lOOx; Minipress 2 mg tabl. lOOx; Mintezol szuszpenzió 30 ml; Mono Mack Depot 100 mg retard tabl. 28x; Motilium filmtabl. 50x; Mycosolon kenőcs 15g; Mydeton 50 mg drg. Myde-ton 150 mg bélben oldódó drg. 30x; Mydeton 50 mg filmtabl. 30x; Mydeton 150 mg filmtabl. 30x; Mydeton inj. 5x1 ml; Myof-lexin tabl. 20x; Naprosyn tabl. 30x; Naprosyn 500 mg végbélkúp lOx; Naproxen Natrium-B 550
mg filmtabl. 30x; Natrium chloratum 0,9% inj. 10x10 ml; Natrium chloratum 0,9% inj. 100x10 ml; Neogranormon kenőcs 25 g; Neomagnol tabl. lOx; Neomagnol tabl. 150x; Neo-Panpur filmtabl. 30x; Neotroparin tabl. 20x; Nifedipin Pharmavit 20 mg retard filmtabl. 50x; Nilacid tabl. 50x; Nitrolingual aeroszol 1 tartály (250 adag) 14,2 g; Nitromint aeroszol 10 g; Nitromint 0,5 mg tabl. 50x; Nitromint 2,6 mg retard tabl. 60x; Nizoral 2% krém 20 g; Nizoral tabl. lOx; Noditran végbélkúp lOx; Norcolut tabl. 20x; No-Spa 40 mg inj. 5x2 ml; No-Spa 40 mg tabl. 20x; Novas-cabin emulzió 70 g; Novorin 0,5% orrcsepp 10 ml; Novorin 0,1% orrcsepp 10 ml; Nystatin 500 000 NE drg. 20x; Olicard 40 retard kapszula 50x; Olicard 60 retard kapszula 50x; Oticur fül-csepp 10 g; Otosporin fülcsepp 10 ml; Ovestin 1 mg tabl. 30x; Ovidon tabl. 21x; Palpitin kapszula 50x; Panalgorin tabl. lOx; Panalgorin tabl. 20x; Panangin drg. 50x; Pankreoflat drg. 20x; Pánkreoflat drg. 50x; Papaveri-num hydrochloricum inj. 10x1 ml; Papverinum hydrochloricum 0,04 g tabl. 20x; Paxirasol oldat 60 ml; Paxirasol tabl. 20x; Pento-xifyllin-B 400 mg retard tabl. 50x; Pentoxifyllin-B 400 mg retard tabl. lOOx; Pentoxifyllin Pharmavit 600 mg retard tabl. 30x; Phenolphthaleinum 0,5 g tabl. lOx; Phenylbutazon 5% kenőcs 20 g; Pimafucin krém 30 g; Pimafucort kenőcs 15 g; Pimafu-cort krém 15 g; Piroxicam-B 10 mg kapszula 20x; Piroxicam-B 20 mg kapszula 20x; Polcortolo-ne tabl. 30x; Polybe inj. 5x2 ml; Polybe tabl. 20x; Polyvitaplex 8 drg. 20x; Polyvitaplex 10 drg. 20x; Prednisolon 5 mg tabl. 20x; Prednisolon 5 mg tabl. lOOx; Propafenon Pharmavit 150 mg filmtabl. 30x; Propafenon Pharmavit 300 mg filmtabl. 30x; Propranolol tabl. 50x; Propycil 50 tabi. lOOx; Provera 5 mg tabl. 30x; Provera 10 mg tabl. 30x; Pulmicort 50 mikrog/adag adap-teres inhalációs aeroszol 200 adag; Pulmicort 200 mikrog/adag adapteres inhalációs aeroszol 100 adag; Pyassan kapszula 24x; Quamatel 20 mg filmtabl. 28x; Quamatel 40 mg filmtabl. 14x; Quarelin tabi. lOx; Reasec tabl. 20x; Reseptyl-Urea sebhintőpor 10 g; Resonium A por 1x454 g; Revidur kenőcs 10 g; Ridol tabl. lOx; Ridol végbélkúp lOx; Rige-vidon drg. 21 x; Rigevidon drg. 63x; Rigevidon tabl. 63x; Rital-mex 200 kapszula 30x; Ritalmex 200 kapszula lOOx; Rivotril 2 mg tabl. 30x; Rivotril 2 mg tabl. lOOx; Rowatinex kapszula 30x; Rubophen szirup 100 ml; Rubo-phen 100 mg tabl. lOx; Rubophen 125 mg végbélkúp gyermekeknek 5x; Rutascorbin tabl. 50x;
Salazopyrin 0,5 g végbélkúp lOx; Salazopyrin EN 0,5 g tabl. lOOx; Salbumatol aeroszol 10 ml; Sal-bumatol szirup 100 ml; Sando-migran drg. 30x; Scutamil-C tabl. 20x; Seduxen 5 mg tabl. 20x; Septosyl szemkenőcs 5 g; Servi-naprox 500 mg tabl. 20x; Servit-rocin 200 mg/5 ml por szuszpenzióhoz 60 ml-hez; Sevenal 0,1 g tabl. lOx; Silegon 70 mg drg. 50x; Silegon 70 mg drg. lOOx; Sinecod cseppek 30 ml; Sinecod szirup 200 ml; Sinecod 50 mg depot tabl. lOx; Sorbifer durules filmtabl. 50x; Sorbimon 20 mg tabl. 50x; Sorbimon 20 mg tabl. lOOx; Sorbimon 40 mg tabl. 50x; Sorbimon 40 mg tabl. lOOx; Spiropent 0,005 mg/5 ml oldat 100 ml; Spiropent 0,02 mg tabl. lOOx; Stadaglicin szemcsepp 10 ml; Stazepine tabl. 50x; Stesolid 5 mg rektális oldat 4 tubus; Stesolid 10 mg rektális oldat 4 tubus; Sulfaguanidin tabl. 30x; Sul-foptim szemkenőcs 5 g; Sumetro-lim szirup 100 ml; Sumetrolim tabl. 20x; Suxilep kapszula 120x; Suxinutin szirup 125 ml; Sympat-homim cseppek 10 ml; Syncumar 2 mg tabl. 50x; Taleum 1 mg inhalációs aeroszol 17,3 g; Taleum 5 mg inhalációs aeroszol 19 g; Taleum szemcsepp 10 ml; Tande-ril szemkenőcs 5 g; Telviran 5% krém 2 g; Telviran 200 mg tabl. 25x; Telviran 400 mg tabl. 35x; Tensiomin 12,5 mg tabl. 30x; Tensiomin 12,5 mg tabl. 90x; Tensiomin 25 mg tabl. 30x; Tensiomin 25 mg tabl. 90x; Tensiomin 50 mg tabl. 20x; Tensiomin 50 mg tabl. 90x; Tensiomin 100 mg tabl. 20x; Tensiomin 100 mg tabl. 90x; Tetran kenőcs 10 g; Tetran sebhintőpor 10 g; Tetran szemkenőcs 5 g; Theophtard 150 mg retard tabl. 50x; Theophtard 300 mg retard tabl. 40x; Thyroxin 50 Henning tabl. lOOx; Thyroxin 100 Henning tabl. lOOx; Tiapridal 100 mg tabl. 20x; Tiapridal 100 mg tabl. 50x; Ti-moptic 0,25% szemcsepp 5 ml; Timoptic 0,5% szemcsepp 5 ml; Tinidazole tabi. 4x; Tisacid tabl. 30x; Tisasen A+B drg. 30x; Tisercin 25 mg filmtabl. 50x; Tre-maril 5 mg tabl. lOOx; Trental 400 drg. lOOx; Triamteren Pharmavit 50 mg tabl. 30x; Triherpi-ne szemcsepp 5 ml; Triherpine szemkenőcs 2,5 g; Trisequens N filmtabl. 28x; Trisequens N forte filmtabl. 28x; Troparin tabl. 20x; Troparinum combinatum tabl. 20x; Ulceran 150 mg tabl. 60x; Ulceran 300 mg tabl. 30x; Ultra-cortenol 0,5% szemcsepp 5 ml; Ultracortenol 0,5% szemcsepp 5 g; Uregyt tabl. 20x; Valeriana composita drg. 50x; Vegacillin extra tabl. lOx; Vega-cillin tabl. 12x; Venoruton gél 40 g; Venoruton kapszula 50x: Venoruton forte 500 mg tabl. 30x; Venter tabl. 50x; Verapamil 40 mg drg. 50x; Verapamil 80 mg
drg. 50x; Verapamil Pharmavit 120 mg retard kapszula 30x; Verapamil Pharmavit 180 mg retard kapszula 30x; Verapamil Pharmavit 240 mg retard kapszula 30x; Verospiron 50 mg kapszula 30x; Verospiron 100 mg kapszula 30x; Verospiron 25 mg tabl. 20x; Verospiron 25 mg tabl. lOOx; Ver-pamil 120 mg filmtabl. 30x; Ver-pamil 120 mg filmtabl. lOOx; Vigantol olaj 10 ml; Viregyt-K kapszula 30x; Virolex 3% szemkenőcs 4,5 g; Viskaldix tabl. 20x; Visken tabl. 30x; Vistagan liqui-film 0,5% szemcsepp 5 ml; Vistagan liquifilm 0,5% szemcsepp 3x5 ml; Vitamin A Bioextra 25 000 NE kapszula 20x; Vitamin A Bioextra 25 000 NE kapszula lOOx; Vitamin A Bioextra 50 000 NE kapszula 20x; Vitamin A Bioextra 50 000 NE kapszula lOOx; Vitamin Bl 10 mg inj. 5x1 ml; Vitamin Bl 50 mg inj. 5x1 ml; Vitamin Bl 5 mg tabl. 20x; Vitamin Bl 10 mg tabl. 20x; Vitamin B6 20 mg tabl. 20x; Vitamin B komplex Bioextra kapszula 20x; Vitamin B komplex Bioextra kapszula lOOx; Vitamin C 200 mg filmtabl. 20x; Vitamin D3 3000 NE (Bioextra) kapszula 20x; Vitamin D3 3000 NE (Bioextra) kapszula lOOx; Vitamin D3 Laevosan tabl. 30x; Vitamin D3 Laevosan tabl. 90x; Vitamin E Bioextra 100 mg kapszula lOOx; Vitamin E Bioextra 400 mg kapszula 60x; Voltaren Ophtha szemcsepp 1x5 ml; Zaditen szirup 1O0 ml; Zaditen 1 mg tabl. 30x; Zyrtec csepp 20 ml; Zyrtec filmtabl. 20x;
2. Gyógytápszerek
Alprem 400 g; Beba 1 700 g; Mildibé 1 350 g; Miíclibé 1 1050 g; Milupa Aptamil H.A. Prev. 400 g; Morinaga BF 400 g; Ne-natal 95 400 g; Nutrilon Plus (2) 400 g; Nutrilon Plus (2) 2x450 g; Nutrilon premium (1) 400 g; Nutrilon premium (1) 2x450 g; Oriza 400 g; Robébi A 350 g; Robébi A 1050 g; Robébi B 350 g; Rq-bébi B 1050 g;
3. Immunbiológiai készítmények
Broncho-Vaxom gyermek kapszula 30x
4. A szabványos Vényminták VI. Kiadásában (FoNo VI.) hivatalos készítmények.
5. A VII. Magyar Gyógyszerkönyv alapján engedélyezett* anyagok felhasználásával rendelt magisztrális gyógyszerek.
8038/1988. (SZEK 1989/2.) SZEM tájékoztál*
20
KANIZSA - Itátc-UOU
1998, április 3.
„Az allergia napjaink egyre több kellemetlenséget okozó civilizációs betegsége. Kiváltó okairól, kezelésének és gyógyításának lehetőségeiről az emberek többsége igen keveset tud, pedig az allergia „gyógyításához" nélkülözhetetlen a beteg aktív közreműködése", írja 1994-ben megjelent füzetében dr. Peszleg József, fül, orr, gége szakorvos. Ez a kiadvány áttekintést ad a betegséget kiváltó okokról, bemutatja az allergia típusait, ugyanakkor hasznos tanácsokkal is ellátja az allergiában szenvedőket. A már-már népbetegséggé vált allergiáról kérdeztem a Városi Kórházban dr. Peszleg Józsefet.
ALLERGIA
jár együtt, vagy régen valóban kevesebb volt az allergiás betegek száma?
- Az emberek ma már kisebb panaszokkal is orvoshoz fordulnak, így sokkal több allergiás betegség kerül felismerésre. Angliában több száz évre visszamenő statisztikák találhatók, és ott lehet látni, hogy száz évvel ezelőtt a falusiak között sokkal ritkább volt az allergiás megbetegedés, mint a városlakóknál. Akkoriban az összlakosságnak mintegy kettő-négy százaléka volt allergiás. Most még az óvatosabb becslésekkel is húsz százalékra tehető az allergiás megbetegedés.
Hogyan lehet védekezni, illetve milyen gyógyeljárások vannak az allergia megszüntetésére?
- Az allergia nem más, mint a környezetünkben előforduló anyagokkal szembeni túlérzékenység. A pontos mechanizmust még nem ismerjük. Különböző elméletek vannak erre vonatkozólag, de végleges, minden egyes allergiát megmagyarázó elmélet a mai napig sincs. Védekezni nagyon nehéz, mert nagyon sokféle dolog befolyásolja az allergiás megbetegedést. Egy biztos, hogy allergének mindenhol többé-kevésbé vannak. Első teendő orvoshoz
lergénnel való szorosabb kapcsolatot kell kiküszöbölni. Ez a megelőzés miatt fontos. A kezelés pedig attól függ, hogy a beteg milyen és hányféle allergénre érzékeny. Ha például csak „házipor" allergiája ván, vagy csak egyféle növényre érzékeny, akkor a hagyományos allergiás kezelésen kívül lehet még immunterápiát folytatni, amivel egy meglehetősen tartós, jó eredmény érhető el. Ha több mindenre allergiás, vagy az egyéni viszonyai olyanok, akkor egy tüneti terápia kezdődhet, ami gyógyszeres kezelést jelent, hiszen amíg használja a gyógyszereket, addig a tünetek nem alakulnak ki.
- Milyen tünetek esetén kell orvoshoz fordulni, mikor kell allergiára gyanakodni?
- Az utóbbi években nagyon sok allergiás megbetegedésről hallunk. A sok megbetegedés észlelése az orvostudomány fejlődésével
- Sokan csak egy allergénre érzékenyek, másoknál ez összetettebb. Kérem, mondja el, mi váltja ki az allergiás megbetegedéseket?
fordulni, és kivizsgáltatni, hogy a panaszok valóban allergiás tünetekre utalnak-e. így aki tudja már, hogy mire allergiás, ott az adott al-
- Allergiára minden olyan esetben gyanakodni kell, amikor valakinek elhúzódó, \'például vízszerű orrfolyása, gyakori és egymást követően
1998. április 3.
KANIZSA - leaU-UüU e^iA^éy
21
számos tüsszögése, esetleg nehéz légzése, fulladása van. Egyes allergiáknál bőr-viszketegség, bőrpír jelentkezik. Általában ezek az allergia legjellemzőbb tünetei.
- Milyen vizsgálatokkal állapítható meg a túlérzékenység?
- Az allergiás megbetegedést kétféle módon lehet diagnosztizálni. Az egyik a bőrpróba, amelyik viszonylag olcsó, de nagyon jól végezhető vizsgálat, nagyon minimális mellékhatással. A rutinvizsgálatok mindig ezzel történnek, illetve létezik specifikus IgE vizsgálat elvégzése, amely hatványozottabban érzékenyebb vizsgálat. A vérből, pontosabban a vérsavóból meg lehet határozni magát az allergeni, vagyis mire allergiás a beteg, és az allergia mértékét.
- Mennyire lehetnek súlyosak az egyes allergiás megbetegedések?
- Egyénenként változik, mert nem csak attól függ, hogy a betegnek milyen súlyos az allergiája, hanem függ a tűrőképességtől, vagyis mi az a szint, amikor az egyén a betegséget még tolerálja. A súlyosság az enyhe náthától az időnkénti tüsszögésen keresztül a fulladásérzetig terjed. A kettő között pedig a skála nagyon széles. Akinek ilyen tünetei vannak, célszerű mindenképpen orvoshoz fordulnia.
- Mely allergiás megbetegedések a legelterjedtebbek?
- Ha az összes allergeni figyelembe vesszük, akkor a leggyakoribb megbetegedés okozója a „házipor". A virágpor allergénjét tekintve pedig a vadkender és a nyári gyomok, pázsitfűfélék a legtöbb allergiás megbetegedés okozói.
- A biometeorológia kere-
tén belül a napilapok állandóan jelzik a pollenhelyzetet. Most például a fűz, mogyoró virágpora okozhat gondokat. A tapasztalatok szerint ez sok segítséget jelent a betegeknek?
- Ezek az „előrejelzések" általában egyhetes csúszással jelennek meg, vagyis az előző héten mért pollenadat eredményéket lehet figyelemmel kísérni. Természetesen a jelzett növényekre érzékenyeknek jelez, biztosan segítséget jelent. A közölt adatokat a meteorológiai viszonyok jelentősen befolyásolják. Utazások tervezésénél például érdemes figyelembe venni.
- Vissza lehet-e szorítani az allergiás betegségeket, vagy meg kell tanulni együtt .élni velük?
- Mivel az allergiás megbetegedés kialakulását pontosan nem ismerjük, így nagyon nehéz prognózist adni. Vannak próbálkozások, kísérletek az allergiás beteg- . ségek másféle módon történő kezelésére, illetve a kezelési módok tökéletesítésére, de ezek igazán áttörő sikereket még nem hoztak. Azt azért tudni kell, hogy az allergia nem egyszerre jelentkezik, hanem a hajlam örökölhető a szülőktől. Ha az egyik szülő szenved allergiában, az utódok allergiás megbetegedésének valószínűsége húsz százalék. Ha mindkét szülő allergiás, akkor már hatvan százalékban van allergiára való hajlam, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ki is fog alakulni. Aki azonban már allergiás, annak azzal együtt kell élni. Ugyanakkor elmondható az is, hogy az utóbbi tíz évben jelentős eredményeket értünk el, vagyis elviselhetőbbé vált az együttélés az allergiás megbetegedéssel.
M. B.
A pollennaptár, amely megadja, hogy milyen virágpollenre melyik időszakban lehet számítani, jó szolgálatot tehet.
Az allergia szenvedő alanyai
Olyan fiatalokkal beszéltem, akik allergiás megbetegedésben szenvednek, illetve környezetükben mindennap találkoznak a betegség keiletnetleu tüneteivel.
T, M.; - En többféle virágporra vagyok érzékeny, és az teszi elviselhetetlenebbé a betegséget, hogy ezek a virágok áprilistól szeptemberig nyílnak. Nagyon meg kell gondolnom, hogy mikor és hová kirándulok. Fiatal vagyok, és ez sok problémát okoz az életemben. Igyekszem együttélni a tünetekkel (könnyezés, köhögés, orrfolyás), de reménykedem abban is, hogy az orvostudmnány segítségével valamikor kilábalhatok az allergiás betegségből.
K.. AZ allergiaérzékeny segi-mii a Itázipor okozza. Szü-
leim a padlószanyeget parkettára cseréltették a lakásban, és a faliszó\'nyeget is elajándékozták. A tünetek még így is jelentkeznek, bár ritkábban. Nagyon kellemetlen az állandó orrfolyás, és sokszor fulladásérzet is jelentkezik. Csak remélnem tehet, hogy késeibb javulás áll be.
M. Z<: - Édesanyám szenved allergiás megbetegedésben. Erős bó\'rpírként jelentkezik, viszketéssel. A legrosszabb, hogy tehetetlenül kell néznem, mert a segítséget ilyenkor csak a gyógyszer nyújtja.
22
KANIZSA - 7e&U-UÜU e^éá^é^
1998. április 3.
CULEVIT
A RÁKMEGELŐZÉS ÚJ LEHETŐSÉGEIRŐL
Felvilágosító előadást tartott az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban dr. Aradi Mihály belgyógyász infektológus szakorvos a rákmegelőzésről, és ezen belül a Culevit-től, amelyet dr. Kulcsár Gyula biokémikus orvos állított elő. Az előadásból kiderült, hogy mintegy tízéves kutató munka eredménye az új szer. Jelenleg folyik a törzskönyvezése, a gyógyszerváltozat engedélyezése. Várhatóan még két évet kell várni, amíg a Culevit megjelenik a kórházak belgyógyászati\', onkológiai osztályain. Biztató a jövőre nézve, hogy bekapcsolódott a hálózatba a Cali-fornia Fitness, amelynek profiljába tartozik a betegségmegelőzés, és a tablettás változattal már meg is jelent a piacon. Dr. Aradi Mihály elmondta, hogy a Culevit-tel szemben az eddigi gyógyszerek az. immunrendszer erősítésén keresztül fejtik ki hatásukat. A Culevit egy másik védekezési rendszerre épít. Tizenhat olyan molekulát találtak a vérben, amelyek a védekező hatást közösen fejtik ki. Ezek segítségével kerül a gyógyszer a daganathoz, amelyik ezután kezdi lebontani önmagát. Ez a módszer áttörést jelent a rákgyógyászatban, és tulajdonképpen minden daganattípus-nál hatékony, mellékhatásoktól mentes kezelést eredményez.
Érettségi bankettek, csoportos rendezvények, Éttermünkön kívüli rendezvények, fogadások szervezése, bonyolítása
40 férőhelyes reprezentatív különteremmel is rendelkezésre állunk!
Az étterem légkondicionált! KREMZNER ÉTTEREM
88(10 Nagykanizsa. Deák tér 11. Tel.: 93/313-057 és 93/310-079
4i ÁLLATPATIKA X A VÁSÁRCSARNOK EMELETÉN1
KÍNÁLATUNKBÓL:
- Féreghajtók, bolhairtó nyakörvek
¦ Lovas felszerelések, vakcinák Teknős-, hörcsögtáp és gyógyszer
¦ Mézelő méheknek gyógyszer (Jumaglllin)
INGYENES ÁLLATORVOSI SZAKTANÁCSADÁS!
Állatgyógyszerek
Vitaminok - takarmánykiegészítők Kutya-macskaeledel és felszerelés Baromfigyógyszerek és vakcinák
Nyitva: H-P.: 8-17 óráig Szo.: 8-12 óráig ÉRDEKLŐDNI: Nagykanizsa, Kalmár u. 6. Vásárcsarnok-emelet Tel.: 93/326-408
Talajerőgazdálkodási Kft.
ZALAEGERSZEG, BÁTHORY U. 2/E. Tel.: 92/312-153
NAGYKANIZSA, MAGYAR U. 162. Tel.: 93/311-027
PÁPA, LÁSZLÓ M. U. 1.
r—;-"\\
VÁLLALJUK OLAJOS ISZAP, ÁLLATI EREDETŰ
HULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁT ÉS KOMPOSZTÁLÁSÁT; VESZÉLYES HULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁT ÉS ÁRTALMATLANÍTÁSÁT
mS. április 3.
KANIZSA - TMtü**,
I
23
MI IS AZ AZ AGYKONTROLL?
A régi vicc szerint egyedül az értelmi képességek lettek igazságosan elosztva, mert mindenki biztos benne, hogy neki jutott a világon a legtöbb.
Még ha ösztönösen hajlik is az ember az efféle hozzáállásra, mindenkivel előfordul, hogy néha elgondolkodik: - vajon miért olyan sikeres X, vajon mitől olyan jó Y memóriája, vajon nekem miért nem mennek úgy a dolgaim mint Z-nek?
A válasz agyunk, elménk használatában rejlik.
Ha veszünk a boltban valami egyszerű szerkezetet, például egy elektromos citromfacsarót, még ahhoz is adnak használati útmutatót: „Vágja félbe a citromot, helyezze a kúpos csavaróra, majd nyomja meg, ezzel beindítja a motort...". Nincs az az ember, aki ránézésre ne tudná mindezt magától, ha egyszer citromfacsarót vásárol, mégis kapunk a szerkezethez használati útmutatót.
A világ legcsodálatosabb de egyben legbonyolultabb szerkezetéhez - saját agyunkhoz - nem kaptunk ilyen használati leírást. Nekünk magunknak kell kitalálnunk, hogyan is használjuk.
Mindannyian rendelkezünk ugyanis ezzel a fantasztikus, csodákra képes eszközzel - ezzel a minden ma létező computert messze fölülmúló szuper-számítógéppel - saját agyunkkal épp csak a használat mikéntjén múlik az, hogy ki, mire jut vele életében. Nem mindegy ugyanis, hogy csak úgy vaktában, ész nélkül püfölöm a számítógépet, vagy megtanulom és használom azokat az eljárásokat, technikákat, amit számítógép-programozásnak hívnak.
Agyunk, elménk jobb, hatékonyabb használatát segítő technikáinak gyűjteménye az Agykontroll nevű módszer. Ha megtanuljuk és használjuk ezeket a technikákat pozitív változásokat érhetünk el életünkben.
1996-ban tudományos vizsgálat folyt, hogy kiderítse, milyen hatást fejt ki hosszú távon a négynapos Agykontroll tanfolyam elvégzése. Az eredmény tömören fogalmazva megdöbbentő:
1008 tanfolyamot végzett magyar ember válaszolta meg névtelenül a kérdőíven szereplő kérdéseket. Átlagban két és fél éve végez-
ték el a kurzust. A tanfolyam óta 2,2-szer ritkábban szorulnak orvosi kezelésre: 2,6-szor kevesebb gyógyszert kell szedniük: általános egészségi állapotuk 57%-osról 84%-osra, energiaszintjük 50%-osról 85%-osra, közérzetünk pedig 48%-osról 88%-osra javult!
Az egészségesebb, energikusabb, jobb közérzetű ember - nem kell magyarázni - sokkal többre képes, sokkal jobban élhet. Rengeteg magyar agykontrollos élete igazolja ezt. Példa gyanánt álljon itt néhány részlet egy kaposvári asszony leveléből:
„... 85 kilós hájpacni voltam, ráadásul szemüveges. Már évek óta kezeltek szívritmuszavarral, visszatérő epehólyaggyulladással. Lábaim gyakran fájtak, vérnyomásom ingadozott. Gyakran voltam ingerült, rosszkedvű. Úgy döntöttem, hogy ennek véget kell vetni. A Silva-módszert könyvből tanulva programozni kezdtem magamat, hogy lefogyjak... Hétről hétre csökkent a súlyom. Áprilisban elvégeztem Kaposváron az Agykontroll tanfolyamot. Azóta hitem megingathatatlan. Legtündöklőbb nyári sikerem - azonkívül, hogy tíz év után először újra bikiniben élveztem a strandolást -, hogy megjavítottam látásomat. 18 év eltelte után letettem a szemüveget, nincs már szükségem rá! Ma már nem szedek semmiféle gyógyszert, teljesen egészséges vagyok. Súlyom beállt 60 kg-ra. Közérzetem kitűnő, derűs vagyok, és egyáltalán minden területen pozitív módon megváltoztam... Anyagi helyzetem apránként, de folyamatosan javul... Úgy érzem, elmém számára nincs lehetetlen, én pedig egyszerűen boldog vagyok."
Hasonló boldogságot kívánva csak egyet tehetek: szívből javaslom a - tanfolyam elvégzését mindenkinek, aki testileg-lelkileg egészségesebben, jobban akar élni. Nagykanizsán legközelebb április 4-én indul Agykontroll tanfolyam a Zemplén Győző Általános Iskola színháztermében. Jegyek a helyszínen kaphatók munkaidőben (Zrínyi M. u. 18.), illetve a Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Hajgató S. u. 1., információs telefonszám: 93/319-202).
ou\\St Ki* 6 < h r i »j i.\'jv Ír V *sa»tt»s
N7
éstívt 1. uajiüjprr > r ERI >

>

uev > V >
>
>> > Mfl\'eEB ver > >
fltS*
r,\'.\'!v:.« > >•
OET > V t*max >•
WfcTVÍU*
V7
HIR MIHÁLY FOTÓKIÁLLÍTÁSA
A Honvéd Kaszinó galériájában március 30-án nyílt meg Hír Mihály fotókiállítása, az I. Országos Fotóhét keretében. A zalaegerszegi fotóművész nagy távolságot hidal át képeivel. Erre utal a tárlat címe is: „So-rentótól Moldváig". Nem csak térben utazunk a képekkel, hanem egy időutazásnak is részesei lehetünk, amiben a pusztulás és az újravirágzó élet egy-egy pillanata került lencsevégre. A Vezúv hamujától megszabadított Pompei oszlopai az élet örökkévalóságát hirdetik. A Velencei Karnevál vidám hangulata érzékelteti, hogy Hír Mihály egyik kedvenc témája az ember. Ez a képzet csak megerősítést nyer a székely körmenet finoman munkált képével. Az erdélyi táj szépségének művészi ábrázolása bizonyítja az alkotó természetszeretetét. Játék a színekkel, játék a fénnyel, szépen megkomponált képek. A művész, Hír Mihály, a képein keresztül is akaratlanul vall önmagáról, a lélekről, amely középpontjában az ember és a természet áll.
24 f V KANIZSA - T^uítúftA
x\':::-::*3*:5*W*
Hely Klub
Alkohol- és dohányzásmentes klub!
8800 Nagykanizsa, Sugár út 13. Tel.: 06-93/314-385/138
1998. ÁPRILIS hónap
4. 18.00 SZEGÉNY KLUB
- A szegénység és kiszolgáltatottság!
7. 17.00 ZSIGMONDY GALÉRIA
SZÉL KÁROLY festő és grafikusművész kiállítása
Megnyitja: Rajnai Miklós, a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Ház igazgatója Közreműködik: Németh Ferenc, hegedűművész
10. 14.00 SZÁMÍTÁSTECHNIKA KLUB AZ INFORMATIKA VILÁGA
- AZ INTERNET VIII
Előadók: Molnár Tamás és Goór Gábor
17. 14.00 KÖSZÖNTJÜK A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁT!
ADJ MAGYARSÁGOT A MAGYARNAK... JÓZSEF ATTILA költészete és időszerűsége Vendégünk: PAP GÁBOR művészettörténész Közreműködik: Horváth István, Radnóti-díjas versmondó
ADJ EMBERSÉGET AZ EMBERNEK... A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE NAGYKANIZSAI SZERVEZETÉNEK RENDEZVÉNYE!
28.18.00 ZSIGMONDY GALÉRIA SZŐKE VERONIKA amatőr grafikus és festő kiállítása A kiállítást megnyitja: KUSTÁR ZSUZSA iparművész
Közreműködik: Szabó Melinda,
a Széchenyi István Szakközépiskola tanulója
28. 18.00 TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰHELY A VILÁGEGYETEM NAGY TITKAI
- filmek vetítése -
A VOYAGER SZONDA NAPRENDSZERÜNKBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEI
CSILLAGÁSZAT ÉS FIZIKA
- DR. KULIN GYÖRGY csillagászprofesszor szellemi örökségének nyomában VII.
30- ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL
máj. 1-2. (Csurgó)
NÉPSZOKÁSOK hamvazószerdától nagyszombatig
Hamvazószerda: Ez a fiú-leány csúfolók napja. Némely községben a fiúk a leányszoba ajtaja elé nagy tuskókat tesznek, ezeket még a kilincsre is rákötözik, hogy a lány, ki először ébred figyelmeztesse társát; gyorsan húzza a tuskót, - különben pártában marad. A lányok az istálló ajtaja elé dobálnak ugyanígy tuskókat. Gúnyos nevetés, tréfálkozás a megtréfált fiú „jutalma". Egy versike:
Lyánok, lányok,
Földi boszorkányok,
Mi lesz vacsorátok?
Három púpos béka,
Meg egy kutya combja...
Zabáló-, csonka- vagy torkoscsütörtök: A hamvazószerdát követő csütörtökön fonnak, mert a cincér (denevér) a kender- és lenmagot elhordja. A kilenc darab koncot (disznócsontot) tesznek a kutya elé lapáton, mindegyiknek neve van. Amelyiket a kutya először elveszi, a megnevezett leány a legközelebbi farsangig férjhez megy.
Mátyás-nap: Ha jó idő van ezen a napon, sok hal lesz. Aki ezen a napon halat fog, szerencsés lesz a halászatban egész évben; Ezt mondhatja a halász büszkén: „Megfogtam a Mátyás csukáját!". Ha Mátyás jeget talál, eltünteti, ha nem talál, -épít.
András-nap: Ha a lányok e napon böjtölnek, hogy még vizet sem isznak, este pedig megmosdanak, s az asztalra hajolva elalusznak, - megálmodják, ki lesz a férjük. Néhol három szem búzát esznek, a vánkosuk alá gatyát dugnak, - azt hiszik, leendő férjük hozzájuk megy, és megsimogatja őket. Némelyik leány este megmosdik és megtörölközik, majd a törülközőt a feje alá teszi, hogy megálmodja ki és milyen férje lesz. E napon nem szabad fonni, mert tűzveszélynek teszi ki a házat. Az András-napon született malac megkórságul, - hanem amelyik mégis megmarad, az fejlett, egészséges lesz.
Gergelynap: A 10-12 éves gyerekek kemény papírból készített felpántlikázott csákókkal, újabban pántlikás kalappal a fejükön házról-házra jártak Gergely-köszöntő énekkel:
1. Ezen Gergü doktornak hirestanittuja az ü naptyán. Riégiszokásszenn Mennyünk Isten szérin oskolábo
2. Lám a madarak is hadd szaporodgyanak;
Maj e gyünnek a sziép kikeletkor sok sziép ünökszuóve zöngedeznyi.
3. Nem juó tudatianyu fönyüőnyi, parasztu e világo,
Mer igy embérsigre nem méheccz tiszcsigre e zországbo.
4. Krisztus urunk riégen, itt e füődön liévén, gyermekkorba, Ü vién doktorok koszt, tanította üket a templomba.
5. Aggyatok, aggyatok, minekünk dijakat házotokbu, Mégtanittyuk üket böcsületre, miéltó javatukbu.
6. Szerelmes öcséim, kik társaim lesztek, gyertéek e má; Juó mesterünk vagyon, kit Isten mégálgyon, ki minket vár.
7. Istennek áldáso iés szent ajándiktyo házatokon, Maraggyon mindviégig, világ viégesztéjig juószágtokon.
HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR:
Virágvasárnap: A megelőző szombaton a gyermekek cicamacáért mentek a közeli erdőkbe. A fiúk cukorsüvegből készített csákót tettek a fejükre, azt felpántlikázták és bokrétázták. Oldalukra fakardot kötöttek, lányok pedig fehér koszorúval jelentek meg az iskolában. Onnan pedig a tanító vezetésével énekszóval mentek cicamacáért. A szentelésre szánt ágakat a templomot háromszor megkerülvén az oltárt környező falakhoz állították.
A hazavitt ágakat többféle baj elűzésére használták. A fájós fejet levével megdörzsölik. A beteg tehénnek az összemorzsolt barkát a moslékba keverve orvosságként adják. Tűzbe dobva az ágakat, kiszálló füstje elűzi a felhőket. Szalmazsákba teszik, hogy a villám ne csapjon a házba.
Feketehéten: Nem tanácsos ruhát mosni, mert úgyis piszkos marad.
Kántorhéten: Nem szabad ruhát párolni, fonalat gombolyítam, mert ez esetben a „dörgés a ház fölött kering".
Nagyhéten: Nem szabad ruhát szárogatni, mert a szarvasmarhák meg fognak dögleni, s akkor „bőrt fognak szárogatni".
Nagypénteken: A melencébe ezüstpénzt dobnak, abban mosakodnak, hogy fehérek legyenek. A disznóknak tojást adnak, hogy jobban növekedjenek, malacoz-zanak. A marháknak karácsonykor eltett sót adnak, hogy fel ne fújódjanak. Aki nagypéntektől kezdve hét egymás után következő pénteken sót ad a tehénnek, abban a tavaszban biztosan megüzekedik. E nap reggelén a házbeliek minden tagja pálinkát iszik, hogy ha nyáron a szabadban elalszik, a kígyó nem mászik a szájába. Nem szabad ezen a napon körmöt és hajat vágni, mert az illető fej- és szemfájást kap. Ha e napon a háziasszonyok tavaszi veteményeket ültetnek - a kotlós-tyúk azonnal megüli a tojásokat. Ahányszor nagypénteken megered az eső, annyi nap szárad ki az eke a földből, annyi száraz nap lesz az évben.
Nagyszombat: Az égetett keresztfa-szenet fehérnyárfa ágával és keserűgombával keverve a szántóföldre helyezik, s azokat szenteltvízzel meglocsolják, hogy a káposztaféléket a hernyó ne érje. A harang megszólalásakor a háziasszony vizet önt a háztetőre, hogy a házához a tűz ne siessen.
Dr. Dobó László
i9n. aprii is 3. KANIZSA - TCfUtá** 25

ÁPRILISI KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Janus Pannonius Tudományegyetem Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. T/f.: 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10—18-ig, T.: 311-468.
1. A DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUM TANULÓINAK KIÁLLÍTÁSA AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN Megtekinthető: április 17-éig.
1. 19.00 SZERELEM - színmű (HEVESI-BÉRLET)
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása
Főbb szerepekben: Egervári Klára Érdemes-művész, Nagy Réka, Mester Edit, Siménfalvy Lajos. Zalányi Gyula. Rendezte: Balikó Tamás m. v. Belépődíj (pótszék): 500 Ft, diákoknak: 400 Ft
2. 19.00 SZERELEM - színmű (BRÓDY-BÉRLET)
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása Belépődíj (pótszék): 500 Ft, diákoknak: 400 Ft
3. 19.00 A TAVASZI ZENEI FESZTIVÁL ZÁRÓRENDEZVÉNYE MOZART: REQUIEM
Közreműködnek: a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, a HSMK Vegyeskara, Németh Krisztina szoprán, Horváth Diána alt, Viszló István tenor, Hámori Szabolcs basszus. Karigazgató: Katona Noémi és Hajdú Sándor Belépőd): 500 Ft, állójegy: 250 Ft 5. 19,00 KÁPOLNA KONCERTEK A KÓRHÁZ KÁPOLNÁBAN HÚSVÉT
Közreműködnek: Kovács Imre fuvola (Nemzeti Filharmonikusok), Dőry Virág, Ekman József, Földi Gábor Belépődíj: 300 Ft
6-11. 9.00-16.00 VAKÁCIÓZZ VELÜNK A TAVASZI SZÜNETBEN!
Benne: húsvéti képeslapok, ablakdíszek, ajándékok készítése, népi játékok tanítása, tojásfestés, mézeskalács-készítés, túra
Részletes programok az iskolákban elhelyezett plakátokon, szórólapokon. 7.19.00 A FEHÉR KlGYÓ EGYÜTTES 10 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE Díszvendég: a Kalyi Jag Együttes
Belépődíj: 350 Ft. az előadás napján a HSMK-ban megvásárolható 11. 10.00 TELEFONKÁRTYA ÉS KINDERFIGURA BÖRZE
11. 13.00 MISS FITNESS HUNGARY FIT KID JUNIOR FITNESS BAJNOKSÁG - elődöntő Program: Elegáns ruhás kör. Aerobic-fürdöruhás kór, Fitness gyakorlat, Show a sztárversenyzőkkel
Belépődíj: 300 Ft, diákoknak: 200 Ft 17. 18.00 A FINN NEMZETI ÖNTUDAT A KULTÚRÁBAN
Oní Hassl előadása a finn nemzeti himnusz (Maamme Lauluj születésének 150. évfordulója alkalmából
A Magyar-Finn Barát Kór rendezvénye. 20.17.00 SUPERBOOK CLUB - gyermekeknek
Benne: rajzfilm, zene, játszóház, verseny és sok-sok meglepetés 20. A VÁROS NAPJA
10.00 MESEVADÁSZ - gyermekműsor óvodásoknak
Közreműködnek: a surdl bábcsoport, az Attila úti óvoda, a Rozgonyi úti óvoda, a Platán sori óvoda gyermekei. Belépőd!: n\'ncs
15.00 A KAÁN KÁROLY KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ÉS A ZALA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET FÖLD NAPI RAJZPÁLYÁZATÁNAK KIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Karmazin József, a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvány titkára. Helyszín: Ifjúsági Galéria 15.00 A TERMESZÉT ÉKSZEREI ÁSVÁNYKIÁLLITAS Belépődj: nincs
20. 17.30 ERDŐS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Losonczi Miklós művészettörténész Megtekinhető: május 3-áig
21.00 IJFÚSÁGI BÁL - DROGELLENES DISCO DJ: OSZI
Alkohol-, drog- és dohányzásmentes buli. Belépés csak diákigazolvánnyal. Belépődíj: nincs
21. 19.00 L\'ART POUR L\'ART TÁRSULAT WINNETOU - humorest
Belépőd^: 600 Ft
22. 10.00 ZENE-BONA BÉRLET
A 100 FOLK CELSIUS EGYÜTTES KONCERTJE 13.30 A 100 FOLK CELSIUS EGYÜTTES KONCERTJE Belépődíj: 300 Ft
15.00 A 100 FOLK CELSIUS EGYÜTTES KONCERTJE Belépődj: 300 Ft
23. 19.00 ZORÁN KONCERT Belépődíj: 900 Ft
25. 20.00 VIRÁGBÁL
21.30-tól Lucky Boys Dixieland Band műsora. Zene: Maros Família Virágbemutató: Mufasics Andrásné Belépődj: 650 Ft
26.16.00 HÁROM VÁROS KÓRUSTALÁLKOZÓJA
Közreműködnek: Helikon Kórus (Keszthely), Karnagy: Kendek Gusztávné; HSMK Vegyeskara Karnagy: Katona Noémi; Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, Karnagy: Hajdú Sándor Belépődíj: 200 Ft
27. 19.00 AZ 50 ÉVES NAGYKANIZSAI OLAJBÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR JUBILEUMI KONCERTJE
Vezényel: Ámon István
Belépődíj: 250 Ft, elővételben válthatók az Erkel Ferenc Művelődési Házban, az előadás
napján a HSMK-ban. 28.10.00 VII. KODÁLY ZOLTÁN VÁROSI KÓRUSTALÁLKOZÓ
A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és a HSMK szervezésében
Megnyitja: Krémer József alpolgármester
Belepődj: nincs INFORMÁCIÓ:
Kezdő virágkötő tanfolyamra fogadunk még jelentkezőket. Részvételi díj: 4.200 Ft + anyagköltség. Jelentkezni lehet a 93/311-468-as telefonszámon április 10-iii Gyermekagykontroll tanfolyam Indul Kelemen Gyula vezetésével. Részvételi dj: 4900 Ft
MÁJUSI ELŐZETES
Egészségügyi Tudományos Napok - Egyházzenei Jubileumi Hangverseny a HSMK-ban május 2-án, szombaton 16 órakor. Közreműködnek: az orosházi, nyíregyházi, veszprémi és békéscsabai kamarakórusok.
FAME (Hlmév) - musical, a Budapesti Vasutas Musical Stúdió előadásában, a HSMK-ban május 3-án, vasárnap 19 órakor. Stúdióvezető: Toldy Mária, rendező: Miklós Tibor
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HAZA (KISKASTÉLY)
Erzsébet tér 14-15. Tel.: 313-920
17.19.00 VISZLÓ ISTVÁN DAL- ES ÁRIA-ESTJE - Műsoron: Hándel. Mozart, Schubert, Cezar Franck. Marchesi. Csajkovszkij, Puccini, Verdi művek és Nápolyi dalok. Zongorán kísér: Gup-cso Gyöngyvér Belépődíj. 250 Ft 19. 19.00 VALLOMÁSOK A ZENÉRŐL... Közreműködnek: Baráth Adrién fagott, Szelecsényl Norbert zongora. Belépődíj: 250 Ft A HÓNAP KÉPEI A KISKASTÉLYBAN: IVÁNYI GRÜNWALD BÉLA ALKOTÁSAI SASS BRUNNER ERZSLBEJ ÉS BRUN-NER ERZSÉBET FESTŐMŰVÉSZEK ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
Z. SOÓS ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
A Képzőművészetek Háza nyitva 10-17 óráig, hétfőn szünnap. Belépődíj: nincs
KODÁLY ZOLTÁN Vasutas Művelődési Ház
Csengery út 67. Tel.: 311-195
1. VÁRÓTERMI TÁRLAT
A SZABADSÁGHARC KÉPEKBEN ÉS ÍRÁSOKBAN
Megtekinthető: április 30-áig
6. KIALÜTÁS A FAFARAGÓ KLUB ALKOTÁSAIBÓL
Megtekinthető: április 17-éig Klubvezető: Csávás Csaba
7. 14.00 JÁTSZÓHÁZ GYERMEKEKNEK 16.17.30 AMIT A BURGONYÁRÓL TUDNI
KELL - Előadó: Csáki László agrármérnök. A Kertbarát kör előadása nyugdjasoknak 25. 22.00 DEATH METÁL FESZTIVÁL Fellépő együttesek: Testimony, Dia-fragma, ARt of Butchery + előzenekar
INFORMÁCIÓ
A Vasutas Szakszervezet Nyugdíjas Csoportjának taggyűlése április 28-án 10.30 órakor lesz.
Nyugdjasok kirándulása Szombathelyre és a kámoni arborétumba április 30-án. Jelentkezés a 16-al rendezvényen.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató Sándor u. 1. Telefon: 319-202
4. 18.00 .NÉPEK ZENÉJE" - népzenei előadássorozat
Kovács Gábor keltológus és a BRAN Együttes ír népzenei estje A koncert után Ir és magyar táncház Közreműködik a Bojtár Együttes Belépődíj: 300 és 200 Ft 8.14.00 AZ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS REFORM HATÁSAI A MAGYAR TÁRSADALOMRA - Kerekasztal-beszélgetés
Vendég: Kulin Ferenc országgyűlési képviselő, a parlament oktatási és kulturális bizottságának tagja. Helyszín: Honvéd Kaszinó Tükörterme A Honvéd Kaszinó és a Móricz Művelődési Ház közös rendezvénye. 12. 19.00 HÚSVÉTI LOCSOLÓ-BÁL Zene: Tóth Tamás
Belépődíj: 500 Ft (Csak elővételben!)
23.10.00 .HUPIKÉK PÉTER, AVAGY EGY KÉK KISKUTYA TÖRTÉNETE" A budapesti Fabula Bábszínház előadása (BÉRLETES ELŐADÁS) 13.30 .HUPIKÉK PÉTER, AVAGY EGY KÉK KISKUTYA TÖRTÉNETE" Belépődíj: 200 Ft
25. 10.00 A III. NEMZETKÖZI .CSENGEY DÉNES\' VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY DÖNTŐJE Belépődíj: nincs
INFORMÁCIÓK:
Agykontroll tanfolyam: április 4-5 és 18-19. Vezet: Dómján Gábor. A tanfolyam helyszíne: Zemplén Győző Általános Iskola (volt Úttörőház). Részletes információk a 319-202-es telefonon, Illetve a helyszínen. Ifjúság) klub: minden pénteken 18.00 órától 21.00 óráig. Vezeti: Gödinek Ibolya és Zentai Lajos
Nyugdfas klub: minden vasárnap 15.00 órától 20.00 óráig. Vezeti: Plánder György Színjátszó és Versmondó Stúdió: minden kedden 18 órától a Vasemberházban. Vezeti: Bedő Csaba.
Április 6-tól 10-éig Szünidei Matiné (Részletes programok az iskolákban elhelyezett plakátokon és szórólapokon).
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
Ady Endre u. 8. Tel.: 313-040/71612 m.
3. 18.00 KANIZSAI IRÓK, KÖLTŐK RANDEVÚJA
- A programot szervezi és vezeti: Szoliva János
16. 19.00 TÁNCHÁZ Vezeti: Törők Endre. Közreműködik: a Dél-Zala Néptáncegyüttes és a Patkó Banda. Zenekarvezető: Németh Ferenc
18. 19.00 ZENÉS TÁNCEST A 60-70-ES ÉVEK ZENÉJÉRE
A keverőpultnál: Kertész János és Kovács Béla
24
27
Belépődíj: 250 Ft
18.00 IRODALMI KÁVÉHÁZ - Vezeti: Szoliva János. Közreműködik: Lancsák Eszter.
21.00 OLAJBÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR JUBILEUMI SZAKMAI FÓRUMA 27. 17.00 .MÉHEK NAPJA" - megemlékező
előadás INFORMÁCIÓ
A Méhész Egyesület szakmai fóruma: 6-án. Természetgyógyászati kezelés és tanácsadás: 8-án, 15-én, 22-én és 29-én A Horgász Egyesület fogadónapja: 8-án, 15-én, 22-én és 29-én.
Anonim Alkoholellenes Klub: 8-án, 15-én. 22-én, 29-én.
HONVED KASZINÓ Ady út 7. Telefon: 311-036, 314-199
4.10.00 HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ Vezeti: Majorosné Németh Ildikó. Hozz magaddal főtt tojást (2-3 db-ot), ollót!
8. 14.00 AZ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS REFORM HATÁSAI A MAGYAR TÁRSADALOMRA -Vendég: Kulin Ferenc országgyűlési képviselő, a parlament oktatási és kulturális bizottságának tagja.
10.18.00 .ART-CAFE" - .Randevú Leslie L. Lawrence-szel" - azaz Lőrincz László íróval. Az íróval beszélget: Lehota János Belépődíj: 100 Ft 12.19.00 LOCSOLÓ-BÁL - Belépődj vacsorával együtt: 1.500 Ft 17. 10.00 VIRÁGKIÁLLÍTÁS 18.19.00 VIRÁGBÁL 25.19.00 RENDŐRSÉGI BÁL
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő Út 5. Tel.: 314-596
„A MAGYAR KIRÁLYI 17 HONVED GYALOGEZRED ÉS ZÁSZLAJÁNAK TÖRTÉNETE" Megtekinthető: keddtől szombatig: 10-18 óráig, vasárnap és hétfőn szünnap.
VÁROSI KÉPTÁR (Erzsébet tér 1.) .1848-49. ZALAI EMLÉKEI" - Megtekinthető: augusztus 20-áig, keddtől szombatig 10—18 óráig, vasárnap és hétfőn szünnap. Belépődíj: felnőtteknek: 120 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 60 Ft. Előzetes bejelentés alapján iskolai csoportoknak ingyenes.
26 KANIZSA - Sfu»u 1998. á pritis 3.

LABDARÚGÁS
NB I B
Nagykanizsai Olajbányász FC-Paksi Atomerőmű SE 1-2 (0-1)
Nagykanizsa, 2000 néző. V.: Tóth V.
Olajbányász: Horváth G. -Kiss - Pálfi, Agics - Gersics, (Pulai, 42 p.), Csörnyei (Horváth L., 64 p.), Farkas, Visnovics, Somogyi (Kovács L., 45 p.) - Horváth Gy.. Gordian. Edző: Madár Gábor.
Paks: Kovácsévics - Jenéi (Ni-kolov. 45. p.) Éger, Jávorka, Barna - Bábik, Nagy (Mersich, 82. p.), Kiss M., Orosz - Ignácz (Kislőrincz, 62. p.), Fejes. Edző: Bőzsöny János.
A Bányász lépett föl kezdemé-nyezőleg. A paksiak az első negyed óráig szinte át sem lépték a hazaiak térfelét, mégis miután az Olajbányász három nagy helyzetet is elpuskázott, a vendégek egy gyönyörűen eltalált szabadrúgásból Barna révén megszerezték a vezetést. (17. p. 0-1) A gól nem szegte kedvét a kanizsaiaknak, továbbra is állandósítani tudták a mezőnyfölényüket, de támadásaik vezetése könnyen kiismerhető volt. Lassan, körülményesen, és főképpen nagyon pontatlanul szőtték az akcióikat. A második félidő sem hozott különösebb változást a játékban. A paksiak lelkesen játszottak, fegyelmezetten és szervezetten védekeztek, a hazaiak pedig igazából nem tudták megnehezíteni a dolgukat, sőt a 64. percben az egyik ritka vendég ellentámadás ismét gólt eredményezett. Kiss utolsó emberként könnyelműskö-dött, és az „ajándékba" kapott labdával Fejes 0-2-re módosította a mérkőzések állását. Továbbra
is fölényben futballozott a Bányász, és 23 perccel a lefújás előtt Kovács L. lövése után a labda az előrevetődő Kovácse-vics felett vágódott a kapuba. Mindent egy lapra feltéve rohamozott tovább a kanizsai gárda, de gólt már nem sikerült elérniük. Ezzel véget ért egy szép sorozata az Olajbányásznak, akik azért a helyzetek alapján legalább döntetlent érdemeltek volna.
NB III. Dráva csoport
Dombóvári FC-MÁV NTE 0-2 (0-1)
Dombóvár, 350 néző. V.: Mohai.
MÁV NTE: Kovács - Nagy, Szőke, Beke, Pongrácz - Kovács J., Dezső, Balogh, Grabant - Ka-linics, Tóth (Lakics). Edző: Szálai Zoltán.
A dombóváriak hiába játszottak mezőnyfölényben, a Vasút jól védekezett és két kontrából eredményes is tudott lenni, pedig az utolsó fél órában emberhátrányban játszott. Gólszerző: Balogh, Beke. Jók: Beke, Kalinics. Kiállítva; Pongrácz a 62. percben.
Ifi: 3-1
Megyei I. osztály
FC Napred-Kiskanizsa 0-1 (0-1)
Tótszentmárton, 200 néző. V.: Harangozó.
Abszolút megérdemelt vendégsiker született. Gólszerző: Vass. Jók: Fazekas, ZÖlvári, Vass.
Nemesapáti-Miklósfa 4-1 (3-1)
Nemesapáti, 300 néző. V.:
Drávecz.
(
Gyenge napot fogott ki a Mik-lósfa. Esélyük sem volt még a pontszerzésre. Jó: Lovkó. Gólszerző: Lovkó.
SPORTMŰSOR 04. 03-04. 10-ig
LABDARÚGÁS
NB I. B. 04. 05 16.30 Nagykanizsai Olajbányász FC-Szolnoki MÁV-Neu-siedler
NB III. 04. 04 15.30 Ifi 13.30 MÁV NTE-Mohácsi TE
Megyei I. osztály 04. 05 10.45 Ifi 8.45 Kiskanizsai Sáskák-Kemendollár 04. 05. 15.30 Ifi 13.30 Miklósfa-Pacsa Utánpótlás mérkőzések
NB I. B. Ifi A. 04. 08. 11.30 Nagykanizsai Olajbányász-Érd
Ifi B. 04. 08. 13.30 Nagykanizsai Olajbányász-Érd
Területi bajnokság 04. 04. 10.00 Nagykanizsai Olajbányász-Zalaapáti
Kispályás labdarúgás Városi bajnokság I. osztály 04. 07. 17.00-tól, II. osztály 04. 06. 17.00-től, III. osztály 04. 08. 17.00-től, IV. osztály 04. 03. 17.45-től, 04. 10. 17.45-től, V. osztály 04. 03. 17.00-tól, 04. 08. 17.00-től, 04. 09. 17.00-tól, 04. 10 17.00-től, Senior 04. 09 17.45-től
KOSÁRLABDA
NB II. Nők 04. 04 11.00 Thury KDKK-PVSK II.
KÉZILABDA
NB I. B. Férfiak 04. 04 18.00 IFI 16.00 Nagykanizsai IZZÓ SE-Bp. Honvéd
ÖKÖLVÍVÁS
Meghívásos ökölvívó csapatmérkó\'zés
Kaposvári Építők BK-Kanizsa Box Klub 10-6
Kanizsai győztesek: Török Krisztián (51 kg), Orsós Zoltán (81 kg), Kiss Szabolcs (63,5 kg junior)
Diákolimpia
A Kanizsa Box Klub versenyzője, Szekeres László (ifi-válogatott) az elmúlt héten megrendezett versenyek végén az ezüstérmet vehette át, miután a döntőben - rendkívül kiegyenlített versenyben - csak a magyar bajnoktól szenvedett vereséget.
TEKE
NB II. Férfiak
Kanizsa Sörgyár SE-Péti MTE 3-5 (2879-2901)
Kanizsai pontszerzők: Kovács I. 496, Nagy J, 485, Vajda L. 485 NB I. Nők
Perenye-Villszöv-Kanizsa Sörgyár SE 6-2 (2384-2243)
Kanizsai legjobb dobók: Balogh E. 409, Majorosné 294, Bakos 1 386.
SAKK
NB II.
Komló-Nyugat Ker. Kft. 8-4.
Kanizsai pontszerzők: Győz: Rezsek, Lenkey
Döntetlen: Gerencsér, Ladányi, Kercsmarics, Biskopics M.
ASZTALITENISZ
NB. II. Férfiak j
Dunaújváros-Kanizsa Sörgyár SE 12-6 Kanizsai győztesek: Lajtai 3, Csapó 2, Beck 1. NB III. Férfiak
Kanizsa Sörgyár SE II-Komló 9-9
Kanizsai győztesek: Tuboly 3, Varga 2, Lakics 2, Bicsak 1, Varga-Lakics 1
VIVAS
Kadett siker Szegeden
Országos tőrversenyen vettek részt a MÁV NTE vívói. A 33 fős mezőnyben veretlenül végzett az I. helyen Bagonyai László. Krisztián Milán a 12., Bartha Péter a 20. lett. Az eredmény újabb szép sikernek számít.
Női kard Budapesten
Az I. kombinált rendezésű versenyen indultak a vasutas lányok. Kiválóan szerepeltek Kiss György tanítványai. A felnőtt versenyben Dani Diána a 3., 14. Sznopek Gabriella, 15. Kalamár Zsófia, 21. Piecs Adrienn a 35 fős mezőnyben.
Az újonc korosztályban 1. Kalamár Zsófia. A kadetteknél 1. Dani Diána. A junioroknál 2. Dani Diána.
A legeredményesebb versenyzőnek járó serleget Dani Diána kapta.
Kiváló eredményt értek el az országos felnőtt versenyen a lányok.
Sikerek Zalaegerszegen is
A 30 éves zalaegerszegi szakosztály versenyén a következő eredményeket érték el a MÁV NTE vívói:
Gyermek fiú tőr: 4. Molnár Károly; Újonc fiú tőr: 3. Bartha Péter; Kadett leány tőr: 5. Szabó Adrienn. 6. Koros Eszter, 7. Bozsoki Szilvia; Kadett fiú tőr: 1. Bagonyai László, 2. Krisztián Milán.
Reláxalas és narancs a vívóklubban
Balassáné Tüske Ágnes pszichológus, a Nevelési Tanácsadó vezetője tartott foglalkozást szülőknek, idősebb versenyzőknek.
Felelt a feltett kérdésekre. Szituációs helyzeteket teremtett, „gyakoroltatott".
Szülőknek, edzőknek, versenyzőknek nagyon tanulságos volt a klubfoglalkozás, amely bizonyosan éreztetni fogja hatását a nevelésben és az eredményességben is.
HGy.
1998. április 3.
-r~
._.
KANIZSA - /tfrui
27
CSfISZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19, Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása
KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VE VÖKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykarkizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból,
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
LAKASOK
Nagykanizsán az Hás utcában 1+3 létszobás, 69nm-mes, étkezős, vízórás. redőnyös, 3 emeleti lakás eladó. Irányár, 3,8 mR
Kód: 376S7. (24510K)_
Nk-n a Katonaréten a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás, 2 fürdőszobás, garazsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 7,2 mR. Kód; 665/97. (25960 K) Nk-án a Munkás utcában 57 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, viz-órás 2 emeleli lakás eladó. Irányár: 2,3 mR. Kód: 55/97. (26369
K)_
Nk-án a Uszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. lútéses, vízórás. felújíotl, tölrjszJnli lakás, új konyhabútorral eladó. Irányár: 2.5
mR. Kod: 9/98 (26450 K)_
Nk-n külön bejáratú. 2 szobás, 48 nm-es, komtortos, egyedi gázfűtéses, udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarrésszel, felújított tetőszerkezettel eladó. Irányár: 2,5 mR. Kód: 41&8,
[26500 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár:
5 mR+garázs 800 eR. Kód: 56/98. (26566 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás, 67 nm-es, vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2 mR.
Kód: 92/98. (26799 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, galénázhaló, erkélyes, 1, emeleti la-
kás eladó. Irányár: 4,9 mR. Kód: 69/97. (26796 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényesen felújíotl es átalakított, teraszos, pincés, garazsos társasházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 6,5 mtt. Kod. 691/97 (26852 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 erkélyes, vízórás, 3. emeleti lakás eladó vagy 1+1 Ül 2 szobás, egyedi lútéses lakásra cserélhető. Irányár: 1,95 mR Kód:
705/97. (27035 K)_
Nk-án a Berzsenyi ulcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleli. pincés lakás eladó. Irányár: 2.7 mR. Kód:
112/98. (27036 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabúi orral és szőnyegpadlókkal, telujíloll fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mR Kód: 720/97.
(27040 K)_
Nk-n a vásárcsarnok melletl, 74 nm, 1+3 félszobás, cirkofűtóses, erkélyes, nagy konyhás, tetőtéri lakás, kúlónáló pincével eladó.
Irányár: 5,5 mR. Kód: 630/97. (27122 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vizórás. 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95 mR. Kód: 128/98
(27124 K)_
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,2 mR. Kód: 160/98. (27366 K) Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 1+1 félszobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 32 mR. Kód:
170/98. (27368 K)_
Nk-n a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es, 2 erkélyes, étkezős, vízórás, beépüefl szekrényes, jó állapotú, központi fűtéses lakás eladó vagy belváros közel 1+1 félszobás lakásra cse-rélhelŐ. Badái ár: 2,25 mR. Kód: 161/98. (27365 K)_
Nagykanizsán a Rózsa ulcában 2 szobás. 54 nm-es, közponfi fűtéses, erkélyes, vizórás, redőnyös, 4. emeleti lakás eladó vagy nagyobbra cserélietÖ. Irányár: 2 mR. Kód: 185/98. (27450 K)
CSALÁDI HÁZAK
Palmban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetőt érbeépüéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi lútéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mR. Kód:
609/97. (25662 K)_
Palmban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, lelőlébeépítéses, 2 fürdőszobás, egyedi közponlr fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es letekkel eladó. Irányár: 7,4 mR Kód:
661/97 (25957 K)_
Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapubejáróval, egyedi gázfűtéses, 2 különálló családi házrész kis leiekkel eladó. Az egyik 1 éves, nappali+konyhával, fűrdŐ+WC-vet, és kialakítható két letőtóri szobával. A másikban nagy nappal, étkező, konyha, túrdő, WC. Irányár. 6,5 mR. Kód 721/97 (26342 K)_
Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás. 2 szintes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázs-zsal, 20 nm-es pincével, 2 műhellyel, 150 n.öl leiekkel eladó Kod 589 (26454 K)__________
iharost erényben 11 éves, 4+1 leiszobás, 170 nm-es, letőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekkel eladó vagy min. 3 szobás központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélhető értékegyezlelessél. Irányár: 4,2 mR. Kód: 62/98.
(26567 K)_
Nk-án az Olajtelepen 3+1 léiszobás. 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház, garázzsal, pincével, nagy metéképülettet, igényesen felújított állapotban 500 nm-es letekkel, kitűnő állapotban eladó. Kód: 50/98 (26570 K) Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi lútéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállakozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10 mR. Kód: 52/98. (26572 K)
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve felújítva, garázzsal, melléképúlelekkel, 576 nm-es leiekkel. 28 m te-lekszélességgel eladó. Irányár: 5,5 mR. Kód: 6)9/96. (26564 K)
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos család ház garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3
mR.Kód: 95/98. (26795 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos családi ház. pincével, garázs-zsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es telekkel eladó vagy értékegy ezt éléssel lakásra, balatoni ill. zalakarosi nyaralóra cserélhető. Irányár. 11 mR.Kód: 690/97. (26651 K) Miklósla kózponljában 2 szobás, 60 nm-es egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, melléképűtetekkel, 720 nm-es letekkel eladó Irányár 3,2 mR. Kód: 559/97. (27120 K)_
Kiskanizsán 17 éves, 2+2 félszobás.. 120 nm-es, letőtérbeépité-ses, garazsos családi ház, 300 nm-es tétekkel eladó Irányár: 5,2
mR.Kód: 594/97. (27121 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 135/98. (27148
K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves családi ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel, 2 műhellyel, ipan árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra
cserélhető. Irányár: 2,5 mR. Kod: 136/98. (27149 K)_
Palinban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, garázzsal, melléképületekkei, 1818 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 5,8 mR. Kód: 24/98. (27296 K)_
Palinban 2 szobás, 68 nm-es, jo állagú komtortos családi ház, 1487 nm-es telekkel, beépihelo tetőtérrel, eladó vagy nagykanizsai 1+1 ill. 2 szobás lakásra cserélhető értékegyeztetéssel.
Irányár 3,6 mR. Kód: 149/98, (27297 K)_
Balatonmárián a hajóállomáshoz közel, 4 szobás, tetőtérbeéplé-ses, 100 nm-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 leraszos, 2 hallos, 2 külön bejáratú. központi kazán fűtéses családi ház, 504 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 13,5 mR. Kód; 156/98. (27300 K) Kiskanizsán 2 sobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős családi ház, vállakózásra is akalmas melléképűletekkei, műhellyel, ipari árammal, garázzsal, 2880 nm-es telekkel, pincével
eladó. Irányár: 5,1 mR. Kód: 159/98. (27301 K)_
Kiskanizsán 2+1 léiszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, lelótórbeópíési lehetőséggel, 846 nm telekkel
eladó Irányár 5,2 mR. Kód: 413. (27364 K)_
Balalonlelén 20 éves, 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, fürdőszobás, komfortos nyaraló, mellette 2 szobás lömés házzal. 1500 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 5.2 mR. Kód: 339/97. (27451
K)_
Balalonkeresztúron 60 nm-es. 2 szintes, 2+2 léiszobás, komlor-tos, 25 éves nyaraló 360 nm-es telekkel, eladó. Irányár: 3,5 mR. Kód: 546/97. (27452 K)_
Bánokszentgyörgyön 3 szobás, egyedi gázfűtéses, dupla garazsos családi náz, 40 nm-es pincével, 60 rtm-es üzlethelyiséggel, 1100 nm-es telekkel, eladó. Irányár: 2,8 mR. Kód; 696/97. (27452 K)_
ZÁRTKERTEK
Csertőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es, komfortos, létesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pncével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 2,6 mR.
Kód: 143&8. (27151 K)_
Kistakoson a Gáspár hegyen 1500 n-öl zártkert lömés pincével eladó. Irányár: 12 eR. Kód: 152/98. (27299 K)_
A Szenlgyörgyvárt hegy IV. hegyhátán 2027 nm-es zártkert, 40 nm-es tégla épülettel, 15 nm-es pincével, melókópülettel, leijes felszereléssel eladó. Irányár: 650 eR. Kód: 621/97. (27453 K) A Szentgyörgyvári hegy II. hegyhálán 899 nm-es zártkert, 15 éves, 40 nm-es tégla épülettel, borospincével, teljes leiszerelés-
sel eladó. Irányár: 700 eR. Kód: 623/97. (27454 K)_
A Szentgyörgyvári hegy I. hegyhálán 25 éves, 38 nm-es, 2 szobás zártkerti ház terasszal, 1798 nm-es telekkel, bevezetett villannyal, Őszi birtokbaadással eladó. Eladási ár: 770 eR. Kód: 54/9B. !27455 K)_
A bagolai hegyen a régi szeszfőzdéhez közel, 45 nm-es, bővíthető zártkerti haz, 15 nm-es beüvegezell terasszal, 2 szobával, kis konyhával, 955 nm-es telekkel, villannyal, beköthető vezetékes
vízzel, eladó. Irányár: 1,1 mR.Kód: 177/98. (27456K)_
Zalaszabaron 60 nm-es, tégla + löméses zártkerti ház, présházzal, pincével, teljes berendezéssel, villannyal. 500 n-öl letekkel eladó. Irányár: 1,2mR. Kód: 184/98.(27457 K)_
ÜZLET
Nagykanizsa belvárosában 30 nm-es, nem utcafronti, wc+mos-dóval ellátott, egyedi gázfűtéses, leválasztható üzlet bérbeadó vagy a bérleti jog megvásárolható. Bérleti dj: 30 eR/hó. Bérleti jog: 1 mR.Kód: 168/98. (27367 K)_
GARÁZS
Nk-n az Erdész utcameleH. 15 nm-es garázs eladó. Irányár; 350
eR.Kód: 713/97 (27458 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós úti garázssoron 22 nm-es, aknás garázs, bevezetett vízzel, villannyal, kialakított WC-vel eladó. Irány-
ár: 700 eR. Kód: 53/98. (27459 K)_
Nagykanizsán a Csengén/ utca elején közös udvarban, 18 nm-es garázs eladó. Irányár: 400 eR, Kód: 55/98, (27460 K)
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó Irányár: 1,1 mFt. Hird.sz: 30. (25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery irton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, lürdőszobás, egyedi tüléses löldszinli laka; eladó. Irányár; 1,4 mFt. (25326 K)
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején, III. emelelen 50 nm-es, egy szobás, egyedi lútéses lakás eladó. Irányár: 2,4 mFt
Hirdsz: 5/a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején, 8 emelelen, 2 szobás, 55 nm-es, központi lútéses lakás eladó. Irányár: 2,1 mFt. Hird.sz:
47. (25330 K) _
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában. 4, emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses telefonos lakás eladó Irányár 2,2
mFt. Hird.sz: 16 + garázs 650 eFl. (25331 K}_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. utcában, 7 emelelen, 76
n-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,35 mFt. Hir.sz: 34. (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. ulcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, telefonos, korszerű lakás el-
adó. Irányár: 2,55 mFt. Hird.sz: 18. (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, első emeleti, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irány-
¦: 3 mFl. Hird.sz: 40. (25335 K)
Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, tároló-
val eladó. Irányár 11 mFt. Hird.sz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es, és 3 kom-lorios, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár: 8,5 mFt. Garázs nélkül 7,7 mFt. Hird.sz: 69. (25366 K)
Lakás Nagykanizsán. Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleli, 3 szobás, ebédlos, külön WC, lürdöszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi lötéses. Irányár 6 mFt. Hird.sz: 70. (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás. 2 WC, 125 nm-es, kétszinles lakás + garázs, pince Irányár 8 mR. Hird.sz: 71. (25543 K)
Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-lószőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár: 2,2 mR. Hird.
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+fólszobás, földszinti előszobás, lürdó. külön WC, szinleltolásos, egyedi lútéses, parkettás, járólapos
lakás. Irányár 3,5 mFt. Hirdsz.: 36. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár 6 mFl.
Hird.sz: 26. (25342 K)_
Családiház Nagykanizsán. 150 n-öl sarok telken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal löbb célú felhasználású, pl. panzió, irodaház, KFI-nek. Irányár: 12 mFt.
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes, 4 szoba, 2 lürdöszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehelő-
séggel. Irányár 16 mFl. Hird.sz: 50. !25344 K)_
Csatádiház Miklósián. 60 nm-es régi llpusu falusiház, 2 szobás lürdőszobás, 200 n-öl területtel. Irányár: 3 mFt. Hirdsz: 33 !25345 K)_
Családi ház Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár: 700 eFl. Hird.sz.:
83. (26049 K)__^_^_
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-öl telken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC. tél ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár: 6 mFt. Hird.sz.:
84. (26050 K)_
Családihaz Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtéses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető Irányár 10 mFt, Egyben 20 mFt Hird.sz: 44.
!25346 K)_
Családiház Szepetneken, 5 éve épült, kétszobás, összkomfor-
¦s, 100 nm-es, garazsos egyedi gázfűtéses kél leraszos. Irány-
: :3,5 mR. Hirdsz: 55. (25343 K)_
Családiház Iharosberényben. 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy leraszos, 100+70 nm-es, fürdőszobás, 2100 nm területtel.
Irányár: 5,5 mFt Hirdsz; 34. (25349 K)_
Családiház Zalaújlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 lürdőszobás, Igényesen, megépített, garazsos teljesen üj családiház.
Irányai 5,5 mFl. Hird.sz: 35. (25350 K)_
Családihaz Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehető, léikész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó. Irányár: 2,2 mFt. Hird.sz: 6. (25351 K) Családiház Eszteregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, lürdőszobás. központi fűtéses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm terület-
tel. Irányár: 2 mFt. Hird.sz: 19. (25352 K)_
Családiház Nemesdéden. 3 szobás, fürdőszobás, beépíthető tetőtérrel, 5 éve épült új családi ház 4000 nm területtel. Irányár:
2,5 mR. Hirdsz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölöskén. 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, lürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi fűtéses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl leiekkel. Irányár: 1,6 mR. Hird.sz: 63
(25355 K)_
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, leraszos családi ház. Irányár 3 mR, Hird.sz: 57. (25368 K}
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, fürdőszobás, 100 nm-es, lakóterületlel, melléképülelekkel 2554 nm összterület rendezeti családihaz eladó kanyar 1 mFl Hird.sz: 67 (25357 K) /
Családi ház, nyaraló Zalakaroson 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp lútéses, vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kábel teve, csatornázott, parkosított udvar Üdülőnek, családi háznak alkalmas. Irányár: 11 mFl. Hird. sz.: 77. (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall, lürdőszobás, külön WC. 400 n.öl le-lekkel nagy üvegház fólisátor, mellókepülelek. Irányár: Külón: 3,5 mFt Hird sz: 75. (25615 K)
Építési lelek Surdon. 30 méter széles építési felek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja levan betonozva. Irányár: 650 eFt Hird.sz: 51. (25358 K) Epitesi lelek Pécsen. Kismérvölgyi ulon rendezeti kömyezelben érvényes éprtósi engedéllyel B40 nm-es közművesített területtel. Irányár: 520 eR. Hird.sz: 30. (25359 K) Építési telek Magyarszenlmiklöson. A: elágazóban központi helyen fő út melletl, 800 n-öl közművesített telek ipari célra is pl: üzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, éllerem, viz, villany van. Irányár megegyezés szerint Hird.sz- 62 (25360 KI Látóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alalta pince, víz, villany van. Irányár: 900 eFt. Hird.sz: 64. (25362 K)_
Szentgyörgyvári hegyen Ingaflan „ÉDENBEN". Fizetési könnyítéssel 650 n-öl lerület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, viz, villany, van és köves üf. Irányár: 900 eR. Hird.sz 43. (25363 K) Csertői hegyen szőlő. 1200 n-öl területen kordonművelési szőlő jo karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével tel-jes felszereléssel. Irányár: 450 eFt. Hird.sz: 37. (25364 K) Öregförhéncen szokó\'. 1100 n-öl lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel teljes felszereléssel, terméssel együtt villany van Irányár: 800 eFl. Hird.sz: 65. (25365 K)
Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekerített zártkerti ingatlan gyümölcsös ós konyhakert eladó Irányár 210 ezer Fi. Hird. sz.
7ö ¦25850 Ki_____________
Lakás Nk Zemplén Gy utón 67 nm-es, 3 szobás, III. emeleti. 2 erkélyes, padlószönyeges, vizórás, kp fűtéses, lomkamrás la-
kás eladó\' Irányár; 2,5 mFt. Hird.sz: 31. (25851 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, lürdőszobás, külön\' WC, garázzsal, melleképületekkel, 4000 nm lelek. Irányár: 1.3 mFt. Hirdsz.: 87
(26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával. +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen felújítod, minden igényi kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral Irányár: 9 mFl. Hird.sz.: 89
(26249 K)__
Családi ház Kiskanizsán, 350 n.öl lelken, 220 nm-es, kétszintes, 4 szoba+tetötér. Nagy nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó Irányár: 12 mFl. Hird. sz:
91. (26414 K)______
Családi ház Dózsa Gy úton. 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen felújított családi ház közös udvarral. Irányár: 3,2 mFl Hird.sz.: S6. (26593 K)
Üzlet helyiség eladó. Csengery és Zrínyi M. ül sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird.sz.: 97. (26594 K) _
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton. 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, lóiig felújított, központi lútéses, alacsony közös
költség. Irányár; 1,9 mFt. Hird.sz.: 98. (26595 K)_
Lakás Liszl F. út. löldszinli lakás, 3 szobás, vizórás, központi fűtéses, redőnyös, reluxás, szőnyegpadlói, felújított, új konyhabútorral. Irányár: 2,3 mFt, (26596 K) Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás. WC-s lakás eladó
Irányár: 1,35 mFt. (26597 K)_
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és lakarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védett helyen, pressó (élesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó.
Irányár: 3,2 mFl Hird.sz.: 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4. emeleti, egyedi lútéses lakás eladó. Irányár: 2,6 mFt. Hird.sz.: 104. (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melleképületekkel 600 n öt telekkel, gondozott, parkosított udvarral Irányár: 2,7 mFt Hird sz : 103 (26915 K)
Csengén/ ütőn 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kertlel eladó. Irányár 1.5 mFl
Hird.sz.: 105. (27126 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8. emeleli, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlószönyeges, központi tüléses lakás eladó. Irányár:
1,8 mFt. Hird.sz.: 108. (27128 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyósóval reluxás, vízórás, központi lűtéses lakás eladó.
Irányár: 1,95 mFl. Hird.sz.: 107. (27129 K)_
Szepetneken 250 n-öl telken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba, szőnyegpadlós egyedi gázfűtéses. Irányár 3,2 mFt. Hirdsz : 109 (27130 K) Családi ház Kiskanizsán. Teljesen felújított. 1000 nm-es telken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromli és sertés ól. Vé-
lelar: 3,6 mR. Hird.sz.: 110. (27138 K)_
Teleki út elején VI. emelelen 2 szobás, konyha, étkezős, lürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériázotl vízórás, lomkamrás lakás eladó. Vételár: 2,25 mFt. Hird.sz.: 111. (27139 K)
28
KANIZSA - /í^té.
1998. április 3.
NIC., EÖTVÖS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVÖ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket ^ Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeatlónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, telje.skörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVÖ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATON ÚJSÁG HÍRpETÉSFELVE- < VŐ HELYE 1
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padló-szőnyeges, kifogástalan állapolban lévő lakás eladó.
Irányár: 3,3 mFt (L/354) 93/310-504. (27002 K)_
Cofvin utcában 2. emeleten 2+1 félszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vlzórás, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,5 mFt. (L/341J
93/310-504. (27004 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkímélt, jó állapotú, 4, emeleti lakás eladó.
Irányár: 2,45 mFt. (L/359) (27007 K)_
Belvárosban 3 szobás, 63 nm-es. ctrkogejzfres, nagyon igényesen felújított, 3. emeleti lakás új csempével, járólapokkal, új konyhabútorral eladó. Irányár: 4,5 mFt. 8L/371)
93^310-504. (27009 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, földszint lakás új konyhaszekrénnyel eladó. Irányár: 1.9 mFt. (L7370) 93/310-504 (27014 K)_
Kelet városrészben 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, vlzórás, járólapozott erkélyes, 3. emelet, kp. fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2,2 mFt. (L/360). (2701S K)_
Zemplén utcában\' 3 szobás, 63 nm-es, kp.rutéses, vízórás, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2,35 mFt + garázs 700 eFt (L/372) 93/310-504.
(27016 K)_-_
Zemplén utcában 1,5 szobás, kp.rutéses, |ó állapotú, erkélyes, 6. emeleti lakás eladó. Ár: 1,6 mFt (L/377) 93/310-
504. (27017 K)_
Csokonai utcában 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás és szönyegpadlós, teljesen felújított, jó állapolban lévő, 4. emeleti lakás eladó. Ár: 1,7 mFt. (L/387) 93/310-
504. (27210 K)_
Garay utcában 1. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, vízórás, járólapozott, reluxás. felújított lakás eladó.
Irányár: 2,5 mFl (L/389) 93/310-504. (27211 K)_
Bartók utcában 2 szobás, parkettás, egyedi gázas, vízórás, 4. emelet, megkímélt lakás lambériázott konyhával, csempézett fürdőszobával eladó. Irányár: 2,2 mFt. (L/384) 93/310-504. (27213 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, erkélyes, reluxás, azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/386) 93/310-504. (27215 K)_
Ady utcában 2,5 szobás+étkezős, 81 nm-es, erkélyes, parkettás, egyedi gázas, K-Ny-i 3, emeleti lakás eladó.
Irányár: 5,3 mFt. (L/381) 93/310-504, (27216 K)_
Kazanlak körúton 2+1 félszobás 68 nm-es erkélyes, redőnyös, lomkamrás, teljesen felújított, 3. emeleti lakás eladó új járólapokkal, új csempével, új konyhaszekrénnyel. Irányár: 2,65 mFt. (L/391) 93/310-504. (27303 K) Városkapu körúton 1. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, franaaerkélyes, teljesen felújított lakás eladó. Irányár: 2,55 mFt. 8L/397) 93/310-504. (27304 K)
Kelet városrészben 2 szobás, parkettás, egyedi gázas, azonnal beköltözhető, földszint lakás eladó. Irányár: 2,2
mFt (L/396) 93/310-504. (27305 Ki_
Péterfai utcában 3 szobás, 66 nm-es, nagyon igényesen, egyedi módon átalakított és felújított amerikai konyhás, 2. emelet, cirkogejzíres lakás, új radiátorokkal, új szerelvényekkel, minőségi burkolatokkal eladó. Irányár: 5,1 mFt, (27X6 K)_
Városkapu körúton 1+2 félszobás, 57 nm-es, vlzórás, fran-ciaefkélyes, teljesen felújított 3. emelet lakás sürgősen el-adó. Irányár: 2,25 mFt (L/292) 93/310-504. (27307 K) Belvároshoz nagyon közel, 1 szobás, 40 nm-es, egyedi gázas, parkettás, udvari lakás felújított fürdőszobával, új mosogatóval, faházzal, nagy kamrával eladó. Irányár: 1,6 mFt (L/399) 93/310-504. (27308 K)_
Keleti városrészben 3 szoba+nappalis, egyedi gázas, parkettás, arkofűtéses, 2 szintes, nagy erkélyes földszinti lakás eladó. Irányár: 5,1 mFt. (L/398). 93/310-504. (27309
K)_
Katonaréten 2 szint+tetőtérbeépftéses 4 szobás, egyedi fűtéses társasházi lakás nagy terasszal, előkerttel, alápincézett garázzsal eladó. Irányár: 7,8 mFt 93/310-504. (27310 K)_
CSALÁDI HÁZAK,TELKEK. NYARALÓK
Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFt. iCS/172) 93/310-504. (27021 K)_
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 9,5 mFt
(CS/171) 93/310-504. (27022 K)_
Belvároshoz közel, 192 n.öl telek, 2 különálló, felújításra szoruló, vagy lebontható, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó. Irányár: 2,98 mFt. (CS/75) 93/310-504.(27024 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár:
5,3 mFt (CS/187) 93/310-504. (27024 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, tetőtérbeépíéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított cirkogejzres lakás igényes járólapokkal, parkettás földszinti szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral eladó. Irányár:
5,9 mFt.,L299.i ?7028 K) _
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdő szobás családi ház melléképületekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel eladó. Irányár:
3,95 mFt. (CS/194) 93/310-504. (27218 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, önálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt. (CS/195) 93/310-504. (27219 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.öl telekkel eladó. Irányár:
4,5 mFt. (NY 66) 93/310-504 (27220 K)_
Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető tetőterű iker hétvégi ház egyik fele, 639 nm zártkert telekkel, mellék épülettel eladó. Villany van. Irányár:
2j) mFt (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
Balaton fenyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es, 25 éves össz-közműves nyaraló teljes berendezéssel, 220 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,6 mFt (NY/70). (27311 K1 Paiin-Újtelepen 3 szoba+nappalis, amerikai konyhás, 112 nm összalapterületű, drkogejzfres, tetőtérbeépltéses családi ház két fürdőszobával, 40 nm-es aknás garázzsal, műhellyel, ápolt kerttel, 160 n.öl telekkel eladó. Irányár:
9,48 mFt (CS/197) 93/310-504. (27312 K)_
Zákányban a Magashegy legszebb részén gyönyörű kilaá-tással a Drávára, sürgősen eladó 3 szobás, 80 nm-es, alápincézett családi ház 800 n.öl telekkel, valamint ugyanitt 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 600 n.öl telekkel. Irányára 2,3 mFt, ill. 1,2 mFt. (CS/192) 93/310-504.
(27313 K)_
Gyékényes belterületén a bányatóhoz nagyon közeli utcában, 37 nm-es, 2 hálószobás, amerikai konyhás, könnyűszerkezetes anyagból épült 3 éves nyaraló eladó 270 n.ÖI telekkel. Irányár: 2,6 mFt (NY/64) 93/310-504. (27314 K)
Kiskanizsán amerikai konyhás, 2 szobás, parkettás, 80 nm-es, 1 éve teljesen felújított családi ház 40 nm-es műhellyel, 70 nm-es raktárral, 800 n.öl telekkel sürgősen el-adó. Irányár: 5,1 mFt (CS/198). (27315 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás, 125 nm lakóterű, 15 éves családi ház, alatta 28 nm-es garázzsal, 90%-os ké-szültségű beépített tetőtérrel, 81 nm-es, vállalkozásra alkalmas melléképúi ettél, ipán árammal, 600 nm-es telekkel
eladó. Irányár: 9,0 mFt 93/310-504. (27316 K)_
Miklósía központ részén 3000 nm-es, kb. 50 m széles, enyhe lejtésű, D-i fekvésű építési telek eladó. Irányár: 1,6
mFt (T/32). (27317 K)_
Révfülöpön zártkertben, 600 n.ÖI, nagyon szép panorámás telken 10 éves, 36 nm alapterületű hétvégi ház pincével, beépíthető tetőtérrel eladó. Irányár: 6,5 mFt. 93/310-504.
(27318 K)_
Hévíz-Egregyen 16 m széles, 2607 nm területű telken 20 éves, 10 nm alapterületű hétvégi ház pincével eladód.
Irányár: 4,5 mFt. 93/310-504. (27319 K)_
Hévízhez közeli településen 6 szobás panzió 3 ágyas, zuhanyzós-WC-s szobákkal, étkezővel, kandallós társalgóval, étkezővel, személyzeti szobával, orvosi rendelővel, 15 férőhelyes lóistállóval, 3000 nm-es telekkel sürgősen el-
adó. Irányár: 5,9 mFt (27320 K)_
Sürgősen eladó a Gyékényes! bányatóhoz 800 nrrwe, csendes, nyugodt helyen régi pince 400 n.öl panorámás területtel, termő gesztenyefával. Irányár: 125 eFt. (T/03). Tel.: 93/310-504. (27321 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat, családi házakat 93/310-504. (27032 K)
.Húsvéti közvetítési ajándék" április 2-loJ 10-ig minden lakás eladási megbízás teljeskórú lebonyolítását kialkudott ár 0,9 %-os közvetítéssel bonyolítja a Plánder Ingatlanközvelitő Iroda.
(27409 K)_
Pogány s zeni pete ren lelötérbeépfléses. 2 család külön lakhatását bizlosrló családi ház 230 nm-es laklerulettel, pincével, garázzsal, melléképületekkel, 1400 n.ÖI lélekkel eladó. Nk-i lakást beszámítok. Irányár: 3,7 mFt. Hív, sz.: CS95. (22991 K) Zalakomárban 4 szobás, 2 fürdőszobás, tetőlérbeéprtésés, gáztüléses, cserépkályhas, 8 eves családi ház 2893 nm telken eladó. Irányár 5,5 mFl. Bútorokkal együtt 6 mFl. Hsz.: CS116.
(23314 K)_
Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es telek eladó Jelenleg szőlővel van betelepítve Építésre kiválóan alkalmas terület, villany, víz van és aszfaltos út Irányár 800.000 Ft. Hiv. sz.: NY01. (23657 Kj_
Galambokon a halastónál 200 n.öl lelek a rajta lévő .cseh" 2 szobás, elóleres. teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, viz, villany, aszfaltos ül es horgászai! lehetőség, nvaratlalási lehetőség van Irányár: 1,1 mFt H sz T37. (24719 K) Galamboki-halastonai 260 n-öl telek, közvetlen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területiéi eladó. Víz, villany, aszfaltos 01 van. Irányár 1.3 mFt. Hív sz: T38. (24809 K) 2 szobás, 67 nm-es, lürdöszobás, spajzos családi házrész Nk-án eladó. A lakás jó állapotú, vizóras, tetőtér és különálló pince tartozik hozza A lakás utcafronti, 4 lakó van. Irányár: 2,9 mFt.
H.sz. CS137. (24861 K)\'_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági épületekkel, 400 n-öl telekkel családi ház el-adó. Irányár 6 mFl Hiv.sz.: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szintes, felújílásr 3,5 mFt. Hsz: T40. (25795 K)
\'áró nyaraló eladó. Irányár:
Nk északi v részében építési lelek 340 nm-es, eladó. A lelken pajta és istálló Utálható. Irányár 3,2 mFl Hsz.: T43. (25797 K) 120 nm-es családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es leiekkel el
ado. Irányár: 5.2 mFt. Hrv sz: Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 82 nm-es társasházjellegű családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gáztüléssel teljes lelújllottan eladó az Északi városrészben Hiv.szám: LAK 103. Irányár: 6,8 mFl. (26105 K) Bajcsán 3 szobás, teljesen új lürdöszobás, felújflofl családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. em házi lakásra cserélendő erte kegyezteléssel irányár 5 mFl. Hrv. sz CS143. (26245 K) 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garazsos, teraszos, 120 n.ÓI telkes, parkosított, udvaros családi ház eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár: 12 mFt H.sz: CS142. (26247 K) Palinban 100 nm-es, 2+3 lélszobás, társasházi cirkogejzíres családi ház jellegű lakás alul garázzsal, 2 fürdőszobával kis kerttel eladó. Irányár 7,4 mFt. Hiv.sz: CS 145. (26357 K) Zalakaroson 809 nm-es, panorámás építési telek, ahol víz, villany van. gaz, telefon ráköthető, lelvonulási épülettel és új tég-
lával eladód. Irányár: 3,6 mFt. Hiv.sz.: T4S. (26455 K)_
Homokkomáromban léglapinces, szoba, konyha, teraszos, tárolóhelyiségekből álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jellegű pince felszereléssel eladó. Irányár 400.000 Ft. Hfv.sz: T46. (26456 Kj" Nk Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, ónálló udvari családi ház eladó. Irányár: 3,9 mFt. Hiv.sz:
CS146. (26459 Kj_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n.öl gyümölcsös eladó Irányár 1.7 mFl Hrv.sz.: T49. (26460 K)_
Eladó Nagybakónakon, az .Öreghegyen\' 850 n.öl gondozott terület, amin keh, gyümölcsös, szőlő és téglapince található. Víz. villany van, autóval megközelíthető Irányár 400.000 Ft. Hrv.szám: TSO. (26547 K)_
1+3 lélszobás, egyedi cirkogejzír (üléses, letőtéri, jó állapotú, élkezös lakás eakló Nagykanizsán az É-K-í új lakótelepen Irányár 3.6 mFt. Hiv.szám: LAK 108. (26550 K)__
Sávolyon családi ház nagy telekkel eladó. H.sz.: CS144. (26676 K)_
Miklósién 2 szobás, konyhás, hallos, lürdöszobás, bio-családi ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő eriékegye z lel essél Irányár 5 mFt. H.sz.: CS147. (26677 K)_
Galambokon a Campingi bejáratnál, "Banya"-dűlőben tömés és léglapince nagy telekkel eladó. Irányár: 800.000 Ft. Hiv.sz.: T51. (26660 K)_
55 nm-es, 1+2 lélszobás, összkomlortos IV. emeleten lévő kilé-pós lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,2 mFt. Hív sarn LAK 110 Í268Ö4 Ki_
Sáncban 110 nm-es, szint + letőters, 5 szobás, 2 lürdöszobás, erkélyes, garázsos + 80 nm-es különálló új építésű lakásnak is kialakítható építmény egyedi gáztütéssel eladó. A lelek 600 nm-es. Irányár 9 mFt Hiv.sz: Cs 152 (26885 K)_
2 szobás, összkomlortos, vízorás, 4 emeletes házban, földszinti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2 mFl Hiv.szám: LAK 220 (26668 K)_
Szepetneken 3 szobás, gázas, lürdöszobás, családi ház 200 ltot leiekkel eladó Irányár 3,2 mFl. Nagykanizsai 3 szobás lakáscsere erdekei Hívsz CS 154 (26890 K\'. Csónakázó-tónál 1911 nm-es lelek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2 emeletig Irányár 2,5 mFl. Hiv.sz: T52. (26891 Kj 430 n-ÖI lelek 2 szintes hétvégi lakható házzal, gazdasági épületekkel teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közelében Irányár: 2.5 mFl. Hiv.szám: T 54 (26S92 K)
Bokaházán 3 szobás, lürdöszobás, lelelonos, nagy konyhás. 3378 nm-es telkes családi ház eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető értékegye zteléssel. Irányár: 4,7 mFt Hiv.sz. CS 153. (26893 Kj_
145 nm-es, egyedi gázas, szinl+tetöteres, 4 szobás. 2 fürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos családi ház parkosított udvarral eladó Kiskanizsán. Irányár 6,7 mFl Hiv.sz.: CS124. (26989 K)_ _
63 nm-es, 3 szobás, egyedi gázas, teljesen lelujítoll, 3 emeleli lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár 4,5 mFt. Hiv.sz. LAK 114. (26990 K)_
3 szobás, összkomfortos, X. emeieles házban lévő, 2 erkélyes, teljesen felújított OTP lakás eladó a K-i városrészben Irányár 2,5 mFl. Hrvsz.: LAK 115 (26991 K)
2+1 lélszobás, 62 nm-es, összkomlortos, vízórás, teljesen lelú|í-tott 4 emeletes házban lévő. erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i v.részben Irányár 2,6 mFt Hrvsz. 113 LAK 126992 K) Balatont>erenyben ikernyarak) tele eladó. A nyaraló szint + tetőteres, 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás. 500 nm lelken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel Irányár: 3,15 mFl. Hrv sz: T54. (26994 K)
2 + lélszobás. 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, vlzórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos családi ház jellegű lakás kis kerttel garázzsal eladó Nk, északi városrészében Iá 4,5 mFt Hiv.szám LAK 48. (27106 Kj
Pogány szentpeleren 114 nm-es, ikenellegü családi haz 3585nm-es telekkel eladó 3 szobás, fürdőszobás, konyha-spájz, előszoba, veranda;, wc-s, pincés, garázs és gazdasági épületek. Cserépkályha lűtéses. Iá: 6,5 mFt Hiv.szám: Cs 156.
(27107 Kj_
Palinban 2 szintes + telötérbeépíléses, mind a három mind külön bejáratú egyedi gázas 8 szobás, összkomfortos, 2 garázsos családi ház ósszeköltözöknek kiváló. 2148 nm-es leiekkel, gazdasági épületekkel eladó igény esetén kisebb családi háza 13 szobásai beszámítok 10 éves korig, nem régebbi építésűt la 12 mFt Hsz : Cs155. (27108 K)
2+1 lélszobás, összkomfortos, 4 emeletes ház III. emeleten, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti ,\'arosreszben Irányai 2,6 mFl Hrvsz LAK 120 (27109 K| 2 szobás, összkomlortos, vízórás. redőnyös, felújított lakás 4 em. ház II. emeleten eladó a Keleti varosrészben Irányár 2.3 mFt. Hsz.: LAK 222. (27111 K)_\'
2 szobás, összkomlortos vízórás, erkélyes, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár 2,3 mFt Hsz..
LAK 221. (27112 K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton 900 n.öl terülel részben be-kehtett gyümölcsössel, kis faházzal, kb. 300 db tialal lenyovel, szántóval eladő.\'Érd.: 18 óra után, 937324-399. (27222 K)
2+1 félszoba s.összkomlortos, IV. em ház 3. emeleten erkélyes, nagykonyhás, külön lomkamrás lakás eladó a keleti városrész-
ben. Irányár 2.6 mFt. H.sz.: LAK 120, (27223 K)_
Kiskanizsán 1300 nm-es telek, amin gáz, víz, villany, közmű, lebontásra váró építmény tatálható. Bontási és épílési engedély van. Kedvező áron eladó. Irányár 1,5 mFl. H.sz.: CS156
(27224 K)_¦
Csertő hegyen lakhaló, igényes hétvégi ház sürgősen eladó
Irányár 2,5 mFt. H.sz. T56 (27225 Kj_
Balatonfenyves-alsón 150 n.ÖI lelken kb. 64 nm-es. 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, szintet!olásos nyaraló eladó Irányár 7
mFt. H.sz.: T55. !27226 K)_
1+1 lélszobás. gázfűtéses, nem megvásárolt önkormányzati lakásom elcserélném nem megvásárolt önkormányzati 1 szobás lakásra érté kegye zteléssel Nagykanizsán. (27227 K)
3 szobás, összkomlortos, X. emeleli ház 4 emeletén lévő. erkélyes, vízórás, jó állapotú lakás eladó. Irányár 2,35 mFt H.sz.: LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásárolható. Irányár:
700.000 Ft. (27228 K)_
Belvárosi, 3 szobás. 60 nm-es. egyedi gázfűtéses, társasházi lakás 240 nm-es udvanésszel eladó. Irányár 7,2 mFl Hsz.
CS128. (27229 K)_
Nagybakónaki hegyen 2 hold terülel termő szőlővel, gyümölcsössel tégla pincével eladó, akár megosztva is Irányár
800.000,-Ft. Hiv.sz. T57 (27295 K)_
Pogányszentpéleren 115 nm-es, kastélyjellegű csakJi ház 3585 nm területtel eladó. A ház ikerház jellegű panorámás vállalkozásra kiváló, lakhatása csendes nyugodt gazdálkodásra alkal-mas terület. Irányár 6,5 mFt. Hiv.sz.: Cs 160. (27403 K) Sáncban 70 nrrxs családi ház 1400 nm-es telekkel, egyedi gáztütéssel eladó. A házban 2 szoba, konyha, spájz, előteres, garázs gazdasági épület nyán konyhával. Fürdő szoba kialakítható a helye meg van. Irányár: 4,8 mFl. Hiv.sz: Cs 159. (27404
Kj_
2 szintes 4 szobás, egyedi gázlütéses társasházi családi haz jellegű teraszos Lakás eladó a déli városrészben garázzsal, parkosított udvarral, telefonnal, parabola antennával. Irányár 5.6
mFt. Hiv.sz.: LAK 122. (27405 K)_
Keleti városrészben 2+1 lélszobás és 1+2 lélszobás lakások eladók 2,15 mFl-lói - 2,6 mFt irányárig. Plánder Ingatlanközvetítő
Iroda. (27406 K)_
Teljesen le! újított X. em. házban lévő 2 szobás erkélyes, víz-órás, összkomfortos lakás eladó. Irányár 2,5 mFt Hrv.sz : 226.
(27407 K>_
2 szobás, 4. em. ház 1 emeletén lévő erkélyes összkomfortos, teljes telűjrlást igénylő lakás eladó a keleti varosrészben Irányár 1,9 mFl. Hrv.sz.: LAK 227. (27408 K)
1998. április 3.
KANIZSA - /tpts
29
ideiem n/w-m
házak, lakások, telkek adásvétele; raktárak, irodák, üzletek bérbeadása, adásvétele, cseréje; albérletközvetítés: családi házak, lakások felújítása, karbantartása; értékbecslés; teljeskürű lebonyolítás, korrekt ügyintézés, jogi képviselet; hirdető-társ keresőszolgálat; díjtalan hirdetés, díjtalan címkiadás.
INTERNET CEVIUNK:
http://www.sikerimmo.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: nagykanizsa, terv utca 4. nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
IKER
Ingatlanközvetítő
r o n A
Alapítva: 1991-ben.
zámítögópes nyilvántartás "internetes hirdetés, külföldi veví>k réséére
-jogi képviselet -bérbeadóknak díjtalan
bérlc\'ikőzveuté*
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
Elcserélném belvárosi 2 emeleti, 56 nm-es, önkormányza-li lakásomal. 2 szoba, konyha, ebédó, lürdó, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. ÉRd.: SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K)_
Balatoni enyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken. 110 nm-es nyaraló WC. lúrdó, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedeti terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevé-kenységel lolytalók számára. Irányár: 8,5 mFt (27411 K)
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC, fürdő, terasz, Ára; 3,8
mFt. (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es, családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC, lürdő, terasz. Ára: 3,8
mFt. (27236 K)_
Nagykanizsa központjában 2,5 szobás, étkezős, 70 nm-es egyedi fűtéses, vízóras, padlószőnyeges, redőnyös, kábellevés, erkélyes, felújítói! lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt.
(27237 K)_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház. 366 n-öl telekkel, félig kesz telőtérbeépíéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondrterem. mosókonyha, konyha-élkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Fenyvesalsón, az UtIÓrŐ ulcában 150 n.öl lelek eladó, köz-
múvesilve: Irányár- 1,2 mFt. (24649 K)_
Keresünk belvárosi máslél ós kétszobás egyedi gázlűlé-
ses lakásokat a 4 emeletig. (24833 K)_
Galambok központjában 300 n-öl telken lévő családi ház eladó 1 szoba, konyha, tusoló. Ára. 2,8 mR. (23989 K) Oroszlonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképületek.
Ára. 2,6 mFl. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl lelek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt. (23992
K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és villany van. Ára: 530.000 Fi. (24992 K)_
Csapi Öreghegyen panorámás telek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, ü| léglapincével. Ára: 1,1 mFl. (25064
K)_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-öl területen, 500 nm-es lelkész családi ház, (galériás) ga-
rázzsal Irányár: 14.000.000,-R. (25066 K)_
Eladó Nagyrécsén 285 n-öl területen, 72 nm-es családi ház, lóldszinl 2 szoba, nappali, lürdő, WC, spájz, konyha, tetőtér, télígkész állapotban, gáz az udvarban. Ar. 4,6 mFt.
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására ai-kalmas 150 n.öl lelek eladó. Ára: 1,2 mR. (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi haz, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fedett bejáróval, lelelonnal, egye-
di lútéssel, eladó. Ára: 5,1 mFt. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vizórás, ifelújított X. emeleti lakás eladó. Vagy megegyezés szerint 2 szobás l-ll. emeleti gázas lakásra cserélhető. Ára: 2,3
mFt. (25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl lelken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1,65
mR. (25433 K>_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es laház nagy terasz-szaj, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mR-órt eladó. Víz, vi-
lány, van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház. 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, lerasz, pince. Ára: 4 mFt.
(25566 K)_
Eladó Bocskán (Nk-tól 16 km-re} 500 n.öl telken 3 éves, bepucolatlan, 110 mcsalárj ház. Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképületek, terasz. Vegyes kazántüzelésű.
Ára 3.5 mR. (25618 K)_
Balalonkeresztűron eladó kétszinles ikervilla 90 n-öl területen tapétás, 15 nm-es nappali, étkező, konyha, terasz, WC, fürdő. Emelelen 2 szoba, erkély, WC, mosdó, 15 nm-es, melléképület Gáz az udvarban. Ára: 4 mFt. (26036 K) Balalonlenyvesen 386 nm-es lelken 52 nm-es lakás eladó.
Telefon van Ára: 4,3 mFl. (26038 K)_
Fenyvesen 53 nm-es felújítod különbejáratú villa eladó 180
n-ól telekkel. Ára: 4,8 mR. (26039 K) _
B.lenyvesen család ház eladó 65 nm-es. Ara: 3,8 mFl
(26039 K)_
B.mária alsón villa eladó 100 nm-es társasház fele. 3 szoba, ebédlő, konyha, fürdő, WC, mosdó. Ár.: 3,3 mFt.
(26041 K)_
Szentgyörgyvári hegyen 580 n-ÖI szőlő, gyümölcsös, kert eladó uj pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, lúrlkűt
van. Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kélszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz, WC. Ára: 4,5 mR. (26130 K)_______
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, löldszinli, egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzali lakás
elado.fírányár: 3,2 mR. (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-lónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új hét-
végi ház. Ara. 4,7 mR. (26211 K)_
Zalakaroson 2 szinles, jo állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl lerülelen. Ára: 7,7 mR. (26213 K) Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, lelűjüott, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mFt-ért
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó állapotban levő. (26704 K)
Nagykanizsán a keleli városrészben felújíotl, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal
együtt eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K)_
Nk. keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás lelújiotl állapotban eladó, 2,4 mR. (26706 K) Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz. Irányár: 3,5 mFt. (26708 K) Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es. felújított vízórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 terasz
különálló apartmanok. Irányár: 24 mFl. (26845 K)_
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 lürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakí-naló raklárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mFt. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szalelri, lerasz, egy szinlen 2 szoba, nappali, lürdo, konyha, WC. Irányár: 12,5 mFt. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, földszinten presszórész kilakitva Irányár 40 mFl (26848 K) _
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3 emeleti lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 2,2
mFl. (26849 K)____________
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl lerütet gondozol! szőlővel, borospincevei eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K} Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő,, egyedi fűléses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFl. A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
A K-i v.részben 49 nm-es, vízórás, felújított, K-Ny lekvésű, földszinti, 2 szobás lakás eladó. Irányár: 1,9 mFl. (26913 K) Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleli lakás, 2 szoba fürdő, konyha, WC, 7 nm-es pince. 2.8 mFt-ért eladó (27033 K|_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + lelötérbeépléssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, cnkogejzires lútéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárol óhelységek. Irányár: 13,5 mFt. (27034 K) _
Zalakaroson 600 n-Öl telken (ebből 300 n-öl külón is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézeti villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, lőzőlülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFl. (27118 K)
Nk-n a Keleli városrészben a IV. emeleten 3 szobás, víz-órás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt
eladó 3 mfi-ert (garázs 700 eR). (27116 K)_
Balalonlelvidéken 400 m-re a víztől a Balalon legszebb részén leslői környezelben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt lerasz. Irányár: 4,5 mFt. (27117 K) Miklósián 800 nm-es telek eladó, ipari arammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagymérelu téglával, közművesítve.
Ára: 2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. teleion. bolthoz, buszmegál-
lóhoz közel. Ár: 3,950 eFl. (27134 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K) Bagolai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 szines téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, lelőtér nincs befejezve. Ára: 1,2 mFt. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel máslél szobás, központi lútéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mFl. (27137 K)_
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra.
Irányár: 50.000,-Ft/hó. (27234 K) _
Palmban 109 nm-es, tszl-i lakás bútorozva, hosszabb idö-re kiadó 40 eFt/hó + rezsiért. (26493 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt. (27119 K) _
Közvetítői djketdvezmény! Az egyed gázfűtésű, 4 emeletesben lévő lakások tulajdonosai számára kedvezményes közvetítői djat alkalmazunk! Keresünk eladó lakásokat Nagykanizsán. SKER
Ingallankózvetiló. Tel.. 312-058 (27238 K)_
Keresünk kiadó lakásokai Nagykanizsán, a bérbeadók részére dítalan bérlőközvetléssel. Bérbeadásnál nálunk diai csak a bérlő fizeti SIKER Ingallanközvetló. Tel.: 312-058. (27239 K) Hirdetés INTERNETenl Az egész világon látható az On ingal-lanhrdetóse! Sznes fotóval, kél nyelven! SIKER Ingal-lanközvetló. Tel.: 312-058. (27240 K)___
Keresünk német ós osztrák ügyfelek részére, internetes hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében. Balatonenyvesen, Balalonmárián, Balalon déli partvidékén. SKER Ingatlanközvelilő. Tel.: 31Í-058. (27241
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
Egyed gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosában, 2 5 szoba + étkezős, 70 nm-es, erkélyes, vízórás, szőnyegpadfós redőnyös, kábeltévés, felújít ott kifogástalan, 4. emeleti, liftes.\' Irányár: 3,5
mR. Hiv.szám: SIKER 2249. (27243 K)_
Egyed cirkolütésű. 1. emeleti, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes, vízóras, tehermentes lakás eladó Nk. keleti városrészében. Irányár
4 mFt. Hiv.szám: SIKER 2256. (27244 K)_
Egyed gázfűtésű, 3 szobás, 80 nm-es, teraszos, 2 szinles, sorházi lakás, kis kerttel, garázzsal együtt eladó Nk-án. Irányár: 4,4 mR. Hív .szám 2260. (27248 K)___
E\'-JVéd ".laztütesií \'¦¦ szoba+étkezős l erkélyes. \'J0 nm-es, 2 emeleti, vizórás,
telefonos, kifogástalan, szép lakás eladó Nk. belvárosához közel
Irányár: 4,9 mR. Hív sz.: SKER 2262. (27345 K)_
Egyed \'|.i7tiii>;\':.ú. 1 sjoKi k*tv/íW lurdís^obri1. előszoba:., viz óras, parkettázott, festett lalű, lelújlott udvari lakás eladó Nk. belvárosahoz közel, kamrával, lahazzal együtt. Irányár: 1.6 mR. Hiv.szám: SIKER 2265. (27346 K) _
Egyed fűtésű, 3,5 szobás 100 nm-es, 2 szinles, teraszos erkélyes, telefonos, sorházi lakás, elő- és hálsókerttel eladó Nk-án
Irányár: 6,5 mR. Hiv.szám. SIKER 2267. (27347 K)_
Nk. keleti városrészében 2+1 félszobás, 62 nm-es erkélyes, 3. emeleli, központi lűlésű vizórás, telefonos lakás, alatta levő garázzsal, vagy anéfcül eladó. Irányár: 2,6 mR+garázs: 700 eFt.
Hiv.szám: SIKER 2272 (27348 K)_
2 szobás 57 nm-es, erkélyes, 3. emeleli, 4 emeletesben lévő, központi tűtésü, vízórás lakás Nk keleti városrészében eladó Irányai 1.65mR Hiv szám SIKER 2273. (27349 K)_
Palmban eladó 5 szobás, 120 nm-es tetőlérbeépléses, teraszos, szőnyegpadós. 4,8x5 méteres konyhával rendelkező, gázkazán fűtésű, parabola antennás, kábeltévés sorházi lakás, 262 nm-es telken. Irányár: 9 mR Hiv szám: SIKER 2274. (27350 K) Egyed gázfűtésű, 2 szinles, 2,5 szoba+nappalis, 80 nm-es, nagy konyhás, teraszos, telefonos, parabola antennás, kábeltéves, redőnyös, reluxás, sorházi lakás, aknás, pincés garázzsal, elo- ós hálsókerttel, Nk-án eladó. Irányár: 5,6 mR. Fliv.szám: SKER 2276. (273^1 K)_\'_
2 szobás, 55 nm-es erkélyes, központi fűtésű vizórás, teleionos, 10. emeleti lakás, Nk. belvárosához közel eladó. Irányár: 1,8 mFt. Hívsz SIKER 2283 (2741_ Kí
Egyedi árkogejzír fűtésű, 1+3 félszobás 74 nm-es, erkélyes, 1 emeleti, vízórás. telefonos, 5 éves lakás, Nk: belvárosában eladó
Irányár 5,5 mR Hív sz SKER 2285 ( 27413K)_
Egyedi fűtésű 3 szoba+nappalis, 81 nm-es, erkélyes, leraszos, 2 szintes, galériázott, teljesen felújlott sorházi lakás, 19nm-es aknás, pincés garázzsal eladó Nk-n. Irányár: 6,5 mR. Beszámítható kanizsai, karosi, balatoni, gyékényesi ingatlan, kanizsai üzlet is. Hívsz.: SIKER S288. (274T4 K) _
.u ,,5 szobás, 48 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, larkettázofl, kábellévés lakás, Nagykanizsa centrumában eladó.
parkettázofl, kábebévés laká$/Nagykí.,.„. Irányár: 2,9 mR. Hr/.szám: SIKER ?290. (27415 K)
Egyed gázlűlésű, 2,5 szobás, 61 nm-es erkélyes, 3. emeleti vizórás, telefonos, parketlázoll lakás, Nk. észalti városrészben, csendes helyen eladó. Irányár: 3,3 mR. Hiv sz.: SIKER 2293.
(27416 K) _\'_
2,5 szobás, 62 nm-es, erkélyes, 1. emeleti, központi fűtésű, vizórás, leiefonos, redőnyös, felújítón tehermentes, 4 emeletesben lévő lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 2,9 mR. Hiv.szám: SIKER 2296. (27417 K)_\'_
Egyed gázlűlésű, 1.5 szoba + étkezős. 50 nm-es. francia erkélyes, 4 emeleti, vizórás, telefonos, redőnyös, kábeltévés, újonnan restell, parketlázoll, nyugati fekvésű lakás, teljesen telújiva, a Iáiban új vízvezetékekkel Nagykanizsa belvárosának közelében, tehermentesen eladó. Irányár: 2.6 mR. Hívsz.: SKER 2298. (27430 K) _
CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 1 szoba-konyhás, lürdőszobás, előszobás család ház, pincével, melléképülelekkel gyümölcsössel. Gépkocsibejáró nncs. Irányár: 2,3 mH. Hiv.szám: SIKER 2266. (27352 K) Nagykanizsa kertvárosában eladó 2 szintes, alul 125 nm alapterületű^ üzielel magába foglaló, lent 110 nm-es, 2 szoba-hallos, étkezős fürdőszobás, festeti falu, lambériázotl mennyezetű, luxus család ház, berendezéssel együtt. Irányár: 30 mR. Hiv. szam: Sl-
KER 2277. (27353 K)_
Miklósfán eladó 70%-ban kész, 2 szint+tetőtórbeépiléses család ház, alul műhellyel, pincével, garázzsal, felettűk 96 nm-es lakótérre szoba-konyhával, hallal, élkezovei télikerttel, fürdővel, kamrával, terasszal, a tetőtérben 4 szobával, fürdővel, wc-vet, gardero-be-bal, előtérrel, erkélyei, gázkazán fűtéssel, 800 nm-es 20 mó-ler széles leiekkel. Irányár: 7,3 mR. Hiv.szám: SIKER 2279
(27354 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, 1 szintes, 1971-ben épült, gázfűtéses család ház, műhellyel, pincével, 709 nm-es teleikkel. Irányár. 5,9 mR. Hívsz.: SIKER 2286 (2741S K; Nk. északi városrészében eladó 3 szoba+nappalis, étkezős, 1 szintes 120 nm-es, 2 teraszos, 1970-ben teljesen álépíett, gondosan karbantartott családi ház, 34 nm-es pincével, 20 nm-es, aknás garázzsal, parkosítod udvarral, 570 nm-es leiekkel különálló, 1 szoba-konyhás házzal. Irányár: 11 mR. Beszámítható ki-
sebb értékű karosi, balatoni, gyékényesi ingatlan, vagy kanizsai üzlet is. Hiv.szám: SKER 2287 (27419 K) w
Sáncban eladó 2 szobás, 65 nm-es, 1 színes, leraszos, 40 eves család ház, garázzsal, meléképülelekkel, 1400 nm-es telekkel
Irányár: 4,8 mR. Bv.szám: SIKER 2291. (27420 K)_
Sáncban eladó 1983-ban épüli. 3 szintes 4 szoba+nappaís, 240 nm-eSj 2 konyhás, 2 lürdőszobás amenkai stkisű, egybenyitott légterű, leraszos, erkélyes családi ház, 2 garázzsal, kúlónáló épülettel, parkoslott udvarral, 560 nm-es leiekkel, lehermenlesen Irányár: 15,5 mR. Hiv .szám: SIKER 2294 (27421 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szoba+nappaís, 1 szinl+letóleres, 70+30 nm-es, 2 fürdőszobás, nyitott leraszos. 2 erkélyes, központi gázkazán lűlésű család haz, pincével, aknás garázsai műhellyel, 500 nm-es telekkel. Irányár: 8.6 mR Hiv.szám: SIKER 2295 (27422 K)_
ZÁRTKERTI INGATLAN:
Látóhegyen eladó 1560 nm-es zártkerti ingatlan, 3 szobás, 70 nm-es, tégla falazatú, leraszos, talüzetésü, lürdőszobás, WC-s. vízórás, telefonos, szőnyegpadós, meszel lalű épülettel, benne 12 nm-es konyhával, 2 parabolaantennával, melékepuletekket gyümölcsfákkal, szántóval. Irányár: 2,4 mR. Hiv.szám: SKER 2261.(27355 K)_
NYARALÓ:
Zalakarosban eladó belterületi, 4 szoba + nappalis, konyhás, 2 szintes, összesen 170 nm-es, 20 eves iker házrész, gázkazán fűtéssel, 2 fürdővel, 2 wc-v&L 2 erkéllyel, terasszal, beépíthető tetőtérrel, garázzsal, 380 V-tal, 210 n-öl telekkel. Irányár: 8,5 mR.
Hiv.szám: SIKER 2253. (27252 K)_
Balalonlenyvesen eladó 1 szoba-konyhás, előszobás, 25 nm-es, tégla falazatú, vegyestüzetésü, teraszos épület, 200 n-ól telekkel. Irányár: 1,6 mR. fíiv.szám: SIKER 2281. (22423 K)
VIDÉKI CSALÁDI HAZAK:
Miháldon eladó 3 szoba+elŐszobás, 100 nm-es tégla falazatú család ház, vegyestüzelósű kazánfűi essel+gázbek öl essél, vízzel, villannyal, műhellyel {mely szobának is átalakítható), alalta pincével 4x8 méteres, acélvázas,garázsnak is alkalmas épülettel 600 n öl, 14 méter széles teJekkeT Irányár: 3,2 mR Hiv.szám: SKER
2263. (27357 K)_
Gebén eladó 3,5 szobás, 2 sznles^ 2x62 nm-es, 1973-ban épült, tégla falazatú, tegyestüzelésű, fürdőszobás, konyhás család haz. tapétázott, parkettázotl, ilelve szőnygpadós szobákkal, 50 nm-es garázzsal, pincével, 260 n.öl telekkel, gyümölcsössel. Irányár: 4
mR. Hiv.szám: SKER 2264. !27358 K)_
Hosszúvölgyön eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 71 nm-es, teraszos, Teleionos család ház, 1940 nm-es telekkel, gyü-mölcslákkal, szántóval. Irányár: 1,2 mR Hiv.szám SIKER 2268 (27359 K)___
Garaboncon eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás 120 nm-es, leraszos, vegyestüzelésű család ház, 1600 n.öl leiekkel Gáz be-köthető. Irányár: 5,2 mR Hiv .szam: SIKER 2269. !27360 K)
Zalamerenyén eladó 3 szoba-konyhás, 95 nm-es, vegyestüzelésü család ház, 400 n.öl telekkel. Fürdőszoba nincs Irányár: 2 mR. Hiv.szám: SIKER 2270. (27361 K)_
Zákánytelepen - a gyékényesi lúrdőlől 2 km-re - eladó egyed stlusú, 3 szoba-konyhás fürdőszobás leraszos, pincés vegyes-tüzelésű család ház, melléképületekkel, 360 n.öl telekkel. Irányár:
4.5 mR. Hrv.szám- SIKER 2271. !27362 K)_
Kiimánban eladó 1955-ben épült 3 szoba-konyhás. 85 nm-es, vegyestüzelésü, redőnyös család náz előszobával spájzzal, löld-pincóveJ faházzal, az épületben villannyal, a telken vezetékes vízzel, 400 n.öl leiekkel, gépkocsibejáróval Irányár: 1,3 mR.
Hrvszam SIKER 2276 i27303 K)___________
Zalakomárban eladó 3 szobás, 80 nm-es, 1 sznes legla falazatú, vegyestüzelésü család ház. 811 nm-es telekkel Irányár: 2 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2292. !27424 K)_
Becsehelyen eladó 1994-ben átépíteti ós felújíotl, 1 szinles, palatetős, téglafalazatú, 3 szoba-konyhás, lürdőszobás, 85 nm-es, fa-tüzelésu, kábeléves család ház, 1395 nm-es telekkel, kányár: 1,8 mR. Hiv sz.: SKER 2297. (27431 K)_\'
VIDÉKI LAKÁS:
Leienyen eladó 1,5 szobás 48 nm-es 1. emeleti, egyed gázfűtésű, leiefonos, redőnyös, kábellevés lakás, kis kerítef,27nm-es, 2 autó lárolásara is alkalmas garázzsal. Irányár: 2 mR. Hiv.szám: SKER 2284. (27425 K)___
FAHÁZ:
Jó álapotban lévő, 9 nm-es, barnára lestett, körben üvegezed és rácsos, gyári faház eladó, helyszínre szálllással Irányár* 300 eR. Igény szerint nasztó berendezéssel együtt is, irányáron felül Hiv.szám: SIKER 2280. (27426 K) _\'_
ALBÉRLETEK:
Kiadó Nk. északi városrészében, sorházban, külön bejáratú, 1 szoba-konyhás, zuhanyzós, 40 nm-es, gázfűtéses lakás igény szerint bútorral is 1-2 lő részére, hosszabb távra nemdohányzóknak. Bérleti út: 20.000,-R+rezsi^ó. Hiv.szám: SIKER Afl96
(27424 K) _
Kiadó Nk. keleti városrészében 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, központi fűtésű, bútorozott, 2 emeleti lakás, 4 emeletesben, hosszabb távra, 1 tő részére. Bérleti qt 14.000.-R+6.000.-R re-zst/Tió. 2 hónapra előre fizetendő. Hiv.szám: SIKER AŰ97 (27425 K) _
Kiadó Nk. keleti városrészében 2,5 szobás, 63 nóm-es, erkélyes, bútorozatlan, központi fűtésű, teleionos, 4 emeleti lakás, 4 emeletesben, maximum 5 lő részére, gyermekeseknek is, hosszabb távra. Bérleti di: 20.000,-R+rezsimó. Hiv.szám: SIKER AQ98 (27426 K) _
Kiadó Nk keleli városrészében 2 szobás, 54 nm-es erkélyes, központi fűtésű, vizórás, bútorozatlan, íftes lakás. Bérleti dí: 20ffl0,-R + rezsiftó. Hiv.szám: SIKER A/399. !27427 K)
Szoba kiadó Nk. keleti városrészében, bulorozottan, közös konyha- és fürdőhasználatlai, 1 nemdohányzó, egyedűláló hölgy részére, hölgy tulajdonostól. Bérleti di: 10.000,-H Rezsil nem kel fizetni. Hiv szám7SKER A/400. (27428 K)
30
KANIZSA - ?fina
1998. április 3.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar _
érdekeltség y^CTÍl
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. Tel./fax: 93/31 0-884 R. takl 30-699-511 Nyitva: H-P 8-17, Síd 9-12 órilg
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRÜ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, ebédlős, egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1,5 - 2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt.
(25124 K)_
Nk-hoz (CSE196) közel kb. 100 m-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal el-
adó. Irányár: 4,5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis, 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.öl telekkel azonnal eladó. Irányár: 5,5 mFt.
(25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár:
6 mFl. (25312 K)_
Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás, 40 nm-es.családi ház jellegű épület, 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1,2 mFt.
(25759 K)_
Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, épftőanyaggal együtt eladó. Irányár:
700.000,-Ft. (25763 K)_
Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es, felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,8 mFt. (25841 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház el-
adó. Irányár: 3.55 mFt. (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6
mFt. (25951 K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre^ eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt.
(26029 K) _
Nk-n (CSE212) É-i v.részben 3 szobás, 110 nm-es, étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es, lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral eladó. Irányár: 12 mFt.
(26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 3,5 mFt. (26313 K) Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek
eladó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-ől telekkel eladó. Irányár:
8,7 mFt. (26315 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2
mFt. (26316 K)_
Nk-n (LE 453) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es. központi fűtéses, parkettás, vlzórás, 2 erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 2
mFt. (26318 K)_
Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt.
(26321 K)_
Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított Iroda eladó
Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3,2 mFt. (26504 K)
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es, 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3
mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás családi ház pincével, aknás garázzsal felújít-
va eladó 5,5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás el-
adó 2,2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben
IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás el-
adó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben
V. em-l, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1
mFt-ért. (26510 K)_¦
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül. 320
eFt + 80 eFt a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az Ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400
eFt-ért. 02. 23. (26969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára Is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. VIz, villany van. 4 mFt. 02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1 emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, 72 nm-es,-vízórás lakás
eladó 2,9 mFt. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27.(27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1,2
mFt-ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-I városrészben 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos lakás eladó 2.2 mFt-ért. 02.02. (27076 K) I atóhegyen 434 n-öl 3 szinte-. ? \'-zobas konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. Víz, villany van, gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ár: 4
mFt. 02.02. (27078 K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költö-
zéssel. 3,2 mFt. 02.09. (27079 K)_-
Nk-n az É-I városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt el-
adó 5,2 mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az E-I városrészben 2 szobás, családi . ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó
4,4 mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
Nagykanizsán az E-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújltás-ra szoruló. 5,5 mFt. 01.14. (27287 K) Nagykanizsán a Pallni városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért. 03.12.
(27288 K)_
Nk-n a belvárostól 5 percre 2,5 szobás, 4. em-i lakás felújításra, 70 nm-es eladó 3,5
mFt-ért. 03.10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V. emeleten 3 szobás, 74 nm-es felújított lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-I városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000,- Ft. (25754 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Nk. Király utcában I. emeleti, 74 nm-es, 3 szoba+nappalis, nagy konyhás, erkélyes, egyedi cirkofűtéses lakás pincével
eladó. Irányár: 5,5 mFt. (27401 K)_
Nk., Eötvös téten III. emeleti, 63 nm-es, 2+lélszobás, étkezős, egyedi arkofűtéses, redőnyös, Igényesen felújftott ia-
kás eladő. Irányár: 5 mFt (27402 K)_
Kinizsi utcában 52 nm-es, 2 szobás, parkettás, komfortos,
udvari lakás eladő. Iá.: 2,6 mFt. (27230 K)_
Hunyadi utcában 1996-ban épült, 1+2 lélszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cirkofűtéses, telefonos lakás eladó. Iá.:
5,8 mFt. (27231 K) _
Fő úton I. em-i, 90 nm-es, 3 szobás, parkettás, egyedi gáz-fútéses, galériás lakás eladó. Iá.: 5,2 mFt. (27232 K) Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár: 2,4
mFt (26901 K)_
Csengeiy utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, jó állapotú, földszinti lakás garázzsal pincével
eladó. Irányár: 3,3 mFl. (26903 K)_
Nk. központjában 67 nm-es, 2 szobás, I. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, telefonos, galériáztiató, felújításra szo-
ruló lakás eladó. Irányár: 3,6 mFt (26904 K)_
Nk. központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, víz-órás, igényes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár:
5,2 mFt. (26905 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 1+2 lélszobás, erkélyes, egyedi gázlűléses, parkettás, III. emeleti lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFt. (26906 K)_
Városkapu körúton 61 nm-es, 2 + lélszobás, erkélyes, összkomfortos, felújításra szoruló, IV. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2,4 mFt. (26907 K)_
Nagykanizsa központjában 82 nm-es, 3+félszobás, erkélyes, összkomfortos, jó elosztású, földszinti lakás eladó. Irányár: 5,5 mFt. (26908 K)_
Belváros közelében, 97 nm-es, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasz-szal, garázzsal, kis kerttel eladó. Iá.: 6,5 mFt (26802 K) Rózsa utcában III. emeleti, 2 szobás, nagy konyhás, össz-
komfortos lakás eladó. Irányár: 2 mFt. (26760 K)_
Nk. belvárosában 1997-ben épület, 110 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, összkomfortos lakás melléképülettel, parkolási lehetőséggel eladó. Irányár: 8 mFt (26763 K) Nk. központjában 80 nm-es, 3 szobás, parkettás, komfortos, galériázható lakás nagy konyhával eladó Irányár: 4,8
mFt (26765 K)_
Kazanlak körúton 2+lé! szobás, IV. emeleti, erkaélyes, összkomlortos lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt. (26766 K) Munkás utcában III. emeleti, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,4 mFt. (26768 K)_
Péterfai utcában 1990-ben épült, II. emeleti, 1+2 félszobás, összkomfortos, jó állapotú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Irányár: 2,6 mFt +700 eFt
(26769 K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen felújftott, komfortos udvari lakás étkezővel, vízórával, redőnnyel, telefonnal, pincével + egy 16 nm nagyságú külön bejáratú
szobával elaJo. Iá . -3.2 mFt u6600 K1_
Nagyváthy utcában IV. emeleti, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, redőnnyel ellátott komlortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.: 4,2 mFt + 800 eFt
(26608 K)_
Nagyváthy utcában III. emeleti, 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel, ga-rázzsal együtt eladó. Iá.: 5 mFt» 800 eFt. (26609 K) Sugár utcában III. emeleti, 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével + 1 félszobává áaakilható gardróbszobával eladó. Iá.: 3,3 mFt. (26612 Kl Széchenyi téren 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek és lakásnak Is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 4 mFt. (26614 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás iker családi ház fele eladó. Iá.: 4,5 mFt. (27070
K>_
Nk. Erdész utcában 505 nm-es telekkel, 105 nm-es, 3+fél-szobás, étkezős, teraszos, teleionos, nagyon igényesen kialakított, teljesen felújított családi ház garázzsal, pincével együtt eladó. (26909 K)
Sáncban, 1980-ban épült, 152 nm-es, 2 szintes, 5 szoba + nappalis, központi fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház Ipari árammal ellátott műhellyel, garázzsal eladó. Iá.:
20 mFt (26803 K)_
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház zárt parkosított udvarral eladó. Iá: 7,9 mFt. (26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, telefonos igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, ga-
rázzsal, pincével eladó. Iá: 12,5 mFt. (26806 K)_
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújításra szoruló családi ház házrész a hozzá tartozó
garázzsal együtt eladó. Iá.: 2,5 mFt. (26616 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, teleionos családi ház kis
leiekkel, garázzsal eladó Iá.: 3 mFt. (26617 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipari árammal is ellátott családi ház, 536 nm telekkel, kialakítható p*MMet-
rel, garázzsal eladó. Iá.: 8,7 mFt. (26618 K)_
Kiskanizsán 1990-ben épült 2 család részére is alkalmas, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali, fürdőszoba), parkettás családi ház garázzsal, műhellyel, 800 nm telekkel
eladó. Iá.: 6,9 mFt (26619 K)_
Miklósfán 1975-ben épült 3 szobás, telefonos, redőnyös, teraszos családi ház pincével, 2200 nm telekkel, gyü-
mólcsfákkal eladó. Iá.: 4,5 mFt. (26620 K)_
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel, padlástérrel eladó. Iá.: 3,4 mFt (26621 K)_
Palinban 1992-ben épült, 268 nm-es, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófutéses, telefonos, teraszos családi ház pin cevel nagy garázzsal az alsó szinten vendéglátó-ipari egy seggel eladó. Iá.: 20 mFt (26622 Ki
Petőfi S. utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyedi gázfűtésű, parkettás, redőnyös társas családi ház beépít hető padlástérrel, 450 nm kerttel eladó. Iá.: 5,5 mFl (26623 K)
Nk. belváros közelében tatarozásra és felújításra szoruló redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú telekkel eladó. Iá.: 3 mFt. (26624 K) -
Rozgonyl utcában 200 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, 2 nappalis, 2 fürdőszobás családi ház redőnnyel, pincével, garázzsal, ipari árammal ellátott műhellyel eladó. Iá.: 20,3
mFt. (26625 K)_
Nk, Sáncban 1982-ben épült, 270 nm-es, 3 szintes, 2 nappalis, 3 hálószobás, központi gázfűtéses családi ház nagy garázzsal, 150 nm-es ipari árammal is ellátott mellek-épülettel eladó. Iá.: 18,5 mFl (26626 K)_
Nk, Sáncban 1985-ban épült, 178 nm-es 2 szintes, 5 szoba + nappalis, redőnyös, telefonos családi ház 600 nm nagyságú telekkel, zárt terasszal, garázzsal eladó Iá.: 9 mFt. (26628 K)_
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lamberlas, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel el-
adó. Iá.: 14 mFt. (26631 K)_
Zalaegerszeg, Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nm-es, 2 szintes, 10 helyiségből álló, 4 telefonvonallal, riasztóval ellátott páncélteremmel, beépíthető padlástérrel ellátott épület banknak, irodaháznak eladó. (26632 K)
VIDÉKI INGATLANOK:
Nk-Miklósfa egyik legszebb helyén 25 m utcafronti szélességei, 2500 nm nagyságú, bekerített közmúvesftett telek, 80 nm melléképülettel eladó. Iá.: 2,5 mFt (26807 K) Murakeresztúron a központban 100 nm-es, 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is alkalmas, felújításra szoruló családi ház pincével, melléképülettel eladó. Iá,: 1,25 mFt.
(26633 K)_
Bajcsán 1997-ben épült, 3 szobás, redőnyös családi ház 1800 nm-es leiekkel eladó. Iá: 3,5 mFt. (26635 K) Szepetneken 86 nm-es, 2 szobás, kályhalűtéses, felújításra szoruló családi ház melléképületekkel eladó. Iá.: 1,25
mFt. (26636 K)_
Nk. Látóhegyen, a 7-es főút mellett, 1470 nm-es telek gyümölcsfákkal, építkezési lehetőséggel eladó. Iá.: 300 eFt
(26637 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 2443 nm-es, gyönyörű helyen lévő, jó fekvésű telek 31 nm-es téglaépülettel, 11 fajta gyümölcsfával, szőlővel, fenyőfákkal eladó. Iá.: 790 eFt. (26638 K)__
Nk, nyugodt helyen 300 nm nagyságú építési telek 5 m-en belüli teljes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2,1 mFt. (26639 K) _
I99X. április 3.
KANIZSA - /ép*
31
INGATLAN
Kiscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u 3. Bencze. (26916 K)
Eladó Zalaegerszegtől 20 km-re, Söjtörón 2 szobás, konyhás, lürdöszobás, gázas, telefonos, 85 nm-es családi ház aknás műhellyel + aknás garázzsal + melléképületlel 1200 nm területen. Irányár: 2,6 mFt. Csere is érdekel. 2 szobás lakást 2 millióig, 3 szobás lakást 2.3 millióig nagykanizsai lakást beszámítok. Ajánlatokat „Családi ház" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérek (27324 K) Csónakázó-tónál 445 n.öl telek 50 nm-es téglaé-púlettel eladó. Tel.: 319-288. (27325 K)_
Városkapu körúton 68 nm-es, Japozós, tükör-csempés, boltíves lakás eladó. Érd.: 317-035-ös teleionon 16 óra után. (27433 K)_
Dózsa Gy. u. 58/A. alatt 64 nm-es, 2 szobás, frissen felújított, telefonos, kertes, parkettás, járólapos, kandallós, utcafronti házrész eladó Érd.: 325-951-es telefonon az esli órákban! (27434 K)
Becsehelyen, Dózsa u. 54 sz alatt 3 szobás, komtortos családi ház eladó. Irányár: 1.8 mFt-ért.
(27435 K)_
Kisrécse, Adámhegyen 330 n.öl zártkert eladó. Érd.: H-P-ig 7-16 óráig a 93/313-705 telefonon.
(27326 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, tehermentes, zöldövezeti lakásomat elcserélném belvárosi, esetleg kisebb lakásra. Ajánlatokat a szerkesztőségbe ké-rek. (27328 K)__
Szepetnek, Béke u. 63. szám alatt 570 n.öl telken lévő. 4 szobás, étkezős családi ház dupla garázzsal, műhellyel, állattartásra alkalmas melléképülettel eladó. Érdeklődni az esti órákban a
93/381-071-es telefonon. (27332 K)_
2 szobás, önkormányzati lakást cserélnék 1-1,5 szobás önkormányzatira. Érd.: Nk. Kodály Z. 1-
3/C. IV/3. (27333 K)_
Nagykanizsán az Olajtelepen 2 lakásos családi ház tele (85 nm) eladó. Irányár: 6,8 mFt. Érd.:
93/508-220. (27341 K)_
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel Is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon. (27342 K) _
Eladó 1+2 lélszobás, 54 nm-es lakás, Nk. Városkapu krt. 6/D. 111/12. alatt. Tel.: 06/20/393-284 (27344 K)_
Nagykanizsán, centrumban 81 nm-es kertes ikerlakás, garázs, 550 nm-es telek eladó. Irányár: 9 mFt. Tel.: 93/321-761. (27400 K)
fiERLET
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 kisszoba együtt, de külön is egyedülálló vagy leánygyermekes nőnek Illetve gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó, konyhának is használható kisszoba egyedülálló nőnek vagy gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után a 93/312-767 telefonon. (27394
K)_
Nagykanizsán a Vásárcsarnokban 8 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 93/319-455. 20/603-475 (27395 K)__
JARMU
79-es Polo friss műszakkal olcsón eladó. Érd.: 20 óra után, 360-087. (2738B K)_
VW 1300 ,bogár" felújítva ezüst metál színben eladó Ár: 450.000 Ft. Érd.: 06/371-384. (27389 K)
Simson Schwalbe segédmotor eladó. Erd: 17 óra
után a 318-440-es telefonon (27437 K)_
MTZ első, hátsó teherautógumik eladók Méret 650x20 - 1200x20 Érd.: 93/334-072-es telelo-
non. (27438 K)___
Újfajta röpsúlyos JAWA kismotor kitűnő állapotban eladó. Érd: Nk, Bagolai sor 5. Tel.: 316-688-
as telefonon 17 óra után. (27439 K)_
Nk. Uj Elef út 50. sz. alatt JAWA Mustang segédmotor-kerékpár jó állapotban 25 eFt-ért eladó.
(27439 K)_
1990-es évjáratú, LADA 1300-as, első tulajdonostól eladó. Erd.: Nk, Varasdi út 50. Tel.: 93/319-152. (27448 K) _
GARÁZS
Nagykanizsán a Muskátli utcai garázssoron garázs eladó. Telefon: 17 óra után 93/317-622 (27391 K)__
Városkapu körúton 18 nm-es fűtött garázs eladó Érd.: 17 óra után. 316-665. (27392 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
Nagykanizsán. Munkás 16-ban, 38-as sz. Ikerga rázs megosztva is eladó. Érd.: H-P-lg. 7-16-ig. 93/313-705-ös telefonon. (27429 K)
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as telefonszámon (27186 K)_
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFONSZÁMON MÚLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
ÚJ AMERIKAI VÁLLALAT KERES MUNKATÁRSAKAT FO-VAGY MELLÉKÁLLÁSBA. EGÉSZSÉGÜGYI JÁRTASSÁG ELŐNY! Tájékoztató: március 23-án 18 órtől a HSMK-ban. Érd.: 93/334-093-as teleionon 1óra után. ;2/2o4 Ki
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérleti joga átadó. Ár: 15.000,-Ft. Érd.: 06-20/587-206-os telefonon. (26824 K)_
HD AUDITOR, dlanetikusokat keres. Hívjatok a 93/334-064-es telefonon. (27443 K)_
Söntéspult (3 tégelyes. hűtős) és 2 körös Coméll-us sőrhűtő eladó Tel: 93/321-052. (27182 K)
3 db keverék kiskutyát elajándékoznánk. Tel: 319-288 (27371 K)
Bolti csemege hűtőpult, 2 méteres, eladó. Erd.:
311-552 telefonon (27374 K)_
Opert keresek Németországba. Telefon az esti órákban. 93/375-433. (27375 K)_
Automata mosógép jó állapotban, olcsón, sürgőben eladó Érdeklődni: Nagykanizsa. Sugár u. 74. (vasárnapokon) (27377 K)_
Háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk magas napi keresettel, gépkocsi kaució szükséges. Tel.: 06/60/375-623. (27378 K)
1998. április 6-án teológia jellegű előadást tart Kis Levente hitoktató a Móricz Zs. Művelődési Házban, Kiskanizsán 18 órai kezdettel. Belépődíj 100 Ft. (27379 K)_
43 éves nő takarítónői vagy bejárónői munkát vállalna. Ajánlatokat „Tisztaság" jeligére. Nk Pf.:
154-be kérek. (27381 K)_
Aldozási ruha eladó. Irányár: 3.000.-F1. Erd.: 313-97o-ar. telefonszámon (2744C K
EAN-1000-es esztergagép eladd Erd 325-024-es telefonon 16 00 óra után. (27441 K)
Robi 52 kapálógép újszerű állapotban 30 eFt-ért eladó. Tel.: 93/334-072. (27442 K)_
1000 db szabvány pala 10 éves, 55 Ft/db áron eladó. Kiszögelő és a kúp ingyen. Érd.: 93/375-455-ös teleionon (27444 K)_
Textlna gyorsvarró és ótszálas eltisztázó varrógép eladó. Érd.: 93/375-455-ös telefonon. (27445 K)
PARTNERKERESŐ
Társtalan? Magányos? Keresse a Plánder .Hirdető Irodát, hogy jeligés hirdetését hirdesse. Öt me-gyében-választhat. Nk. Kazanlak 9. Tel.: 93/320-
111. (27446 K)_
Diplomás. 40 éves fiatalember rendezett anyagiakkal társat keres. Független, csinos hölgyek levelét várja. Leveleket „Tavaszi találkozás" jeligé-re. Nk. Pl.: 154. (27205 K|_
45/157/54 elvált hölgy keresi józan gondolkok-dású lérli ismeretségét. -Leveleket „Gyöngyvirág" jeligére várom a Nk Pf.: 154 címre.
(26546 K)_
43 eves értelmiségi no keresi 170 cm-nél magasabb társát tartós kapcsolatra. Leveleket „Házias" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (27382 K) Elvált, arányosan teltkarcsú nő keresi társát intelligens, nemdohányzó férfi személyében 55 éves korig. Leveleket „Rák\' jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek (27383 K)_
33/178/93 nem független fiatalember szabadidő és szexpartnert keres Nagykanizsán 20-50 év közötti hölgy személyében. Hétköznap délutáni és esti alkalmakkal. Tel.: 93/312-726 18 óra után hétkőzben (27447 K)_
KOQ^Z
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-39S Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kf
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
mm
j5

HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- 3-án 19 órakor: MOZART: RE-QUIEM (Felsővárosi Templom)
A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar és a HSMK Vegyeskarának hangversenye
- 5-én 19 órakor: KÁPOLNA KONCERTEK A KÓRHÁZ KÁPOLNÁBAN - HÚSVÉT
Közreműködnek: Kovács Imre fuvola, Dőry Virág, Ekman József, Földi Gábor
- 6-ától-11-éig: VAKÁCIÓZZ VELÜNK A TAVASZI SZÜNETBEN! 9-16 óráig: Részletes programok az iskolákban elhelyezett szórólapokon.
- 7-én 19 órakor. A FEHÉR KÍGYÓ EGYÜTTES 10 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE
Díszvendég: a Kalyi Jag Együttes
KflNIZSA MŰSOR
ÁPRILIS 4. SZOMBAT Apolló mozi: 14.30, 16 és 18 óra: Anastasia
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 18.15 óra: A holnap markában
ÁPRILIS 5. VASÁRNAP Apolló mozi: 14.30, 16 és 18 óra: Anastasia
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 18.15 óra: A holnap markában
ÁPRILIS 6. HÉTFŐ Apolló mozi: 16 és 18 óra: Anastasia
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 18.15 óra: Tamás és Juli Kábelen a Q7-es csatornán Kanizsa TV: 19 óra: -Hrek; - Üzen-E7 - Főzőcske: - Celeste; - Csevegő ódor Lászlóval
ÁPRILIS 7. KEDD
Apolló mozi: 16 és 18 óra: Anastasia 20 óra: Amistad
Stúdió mozi: 18.15 óra: A holnap markában Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa TV: 19 óra: - Látszög - ifjúsági magazin; - Természetünk - környezetvédelmi Őrjárat; - Sport.
ÁPRILIS 8. SZERDA Apolló mozi: 16 és 18 óra: Anastasia
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 18.15 óra: A holnap markában Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa TV: 19 óra: -
Szeszélyes természet - Celeste, - Jelkép Deme
Dávid evangélikus lelkésszel
ÁPRILIS 9. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos élete
18 és 20 óra: Cop Land Stúdió mozi: 18.15 ora: Men in Black - Sötét zsaruk
Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa TV: 19 óra: -Hfrek; - Paletta; - Sportajánló; - Rend-ben; -„Emeld fel fejedet büszke nép..." 8. rész: Pisztolyok; - Jövő 7 - Logisztikai központ
ÁPRILIS 10. PÉNTEK Apolló mozi: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos élete
18 és 20 óra: Cop Land Stúdió mozi: 18.15 óra: Men in Black - Sötét zsaruk
Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa TV: 19 óra: -Van-e igazság? - dokumentumfilm a nagymarosi .vízlépcső történetéről Hl. rész; - Iránytű - Zala megye önkormányzati magazinja
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva, Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 Ft. ISSN 0865-3X79
32 KANIZSA - Wótet 1998 . áp Mis 3.

Fitness-döntő
Április 11-én szombaton délután a HSMK-ban kerül sor a nagykanizsai Fitness Center rendezésében a Diákolimpia California Fitness FiT-KID versenyek elődöntőjére. A verseny három részes lesz, az első rész az elegáns ruhás felvonulás, ahol a nőies kisugárzást pontozza a zsűri, a második rész a fit-ness-ruhás felvonulás, amikor a harmonikus járást, a test fizikai arányosságát és szépségét, az izomtónus arányait hivatottak megítélni a bírók. A harmadik forduló a fitness versenyek csúcspont-
ja, ahol a versenyzők bemutathatják 90 másodperces gyakorlatukat. Fennek során a ruganyosság, az erő és az akrobatika elemeit show-sze-rűen, egyedi zenére kialakított koreográfián belül mutatják be a versenyzők. A gyermek-fitness sportágon belül van változás, csak 14 éven felül van estélyi ruhás bemutató. A versenyzőkön kívül a résztvevők találkozhatnak a fitness jelenlegi csillagaival, Kordé Emesével, Szeverin Zsuzsával és a Fitness Center tehetségeivel is.
korforgalom
A Hevesi utca és a Teleki utca csomópontja a város egy fokozottan veszélyes gócpontja, amely részben forgalmi okokból, részben a csomópont kialakításának hiányosságaiból adódik. A rossz belátási viszonyok, a közvetlen irányítás nélküli szabályozatlan átvezetés indokolja a körforgalmi rend kialakítását, amely hosszú távra megoldaná a kereszteződésben a biztonságos közlekedést. A körforgalom a jelenlegi csomópont helyén kerülne kialakításra, a környező területek kismértékű igénybevételével. A körforgalom kialakításával párhuzamosan készül majd el a terület közvilágítási hálózata. A körforgalom kialakításának anyagi eszközeit 50%-os állami támogatásából és 50% önerőből kívánja megteremteni a város. Az állami támogatásra március végéig lehetett pályázatot benyújtani, lapunk információi szerint ez megtörtént.
Elkészültek azok a tervek is. amelyek a Kossuth tér-Kisfa-ludy utca kereszteződésébe is körforgalmat képzelnek el.
KÖZMEGHALLGATÁS
A Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az érdeklődőket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviselő-testülete az Önkormányzati Törvény előírásainak megfelelően 1998. április 14-én kedden 18.00 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban közmeghallgatást tart.
A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek.
PARKOLOAUTOMATAK
Miután elfogadta a város képviselő-testülete az idei évre vonatkozó költségvetést, ennek egyik részeként negyvenhárommillió forintot az útfenntartási munkálatok pénzügyi fedezetére szánt az önkormányzat. Mint a VIA Kanizsa Kft. ügyvezetőjétől. Cáspár Andrástól megtudtuk, az összeg megítélése nagymértékben segíti az önkormányzati Kft. munkáját. Lehetőség nyílt az útfenntartási munkálatok fedezetének biztosítása miatt a parkolódíjakból származó bevételek más célra történő csoportosítására. Ezekből a felszabaduló bevételekből kívánják megoldani a parkolóautomaták megvásárlását. Mint az ügyvezető elmondta, az eszközvásárlás jelentős pénzösszeget, körülbelül harmincmillió forintot emésztene fel. Ezért a vásárlásra a tervek szerint nem egyösszegű fizetéssel kerül sor. Azt lízinggel, vagy más részletfizetési módszerrel kívánják megoldani. Összesen tizenhat parkolóautomatát kívánnak telepíteni az általuk üzemeltetett tizenkét parkolóba. Mint Gáspár András elmondta, a többletre azoknak a parkolókban van szükség, ahol a terület nagysága indokolja két automata elhelyezését. A tervekre a végső jóváhagyást a márciusban esedékes közgyűlés adja meg.
TUZ
Hétvégén Palinhói több panaszos telefon érkezett a polgárok által illetékesnek ítélt szervezetekhez, hatóságokhoz. A városrész határában lévő volt aszfaltkeverő telepen található bitumenes tartályok szombaton és vasárnap is hatalmas fekete füstöt eregettek. A Nyugat-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóságtól megtudtuk, hogy a bontásra ítélt telepen a bitumen a tartályok bontása során felmelegedett, majd kigyulladt és még hétfőn délelőtt is, bár kisebb intenzitással, de égett. Az első megállapítások alapján a három
tartályban több mint tíz. tonna bitumen volt. A Környezetvédelmi Igazgatóság a jegyzőkönyv felvétele után szabálysértési eljárást kezdeményez a felelősökkel szemben, a határozat elvileg harminc napon belül várható.
Az üggyel kapcsolatban felhívtuk a Tűzoltóságot is. Németh Lajos híradóügyeletes az alábbiakat mondta el.
Több bejelentés is érkezett az eset kapcsán, kivonulás is történt. A helyszínen derült ki, hogy a Tűzoltóságnak nincs hatásköre a tűz megfékezésére, hiszen az környezetére nem volt veszélyes. A környezeti kár megítélésében illetve a károkozás megszüntetésében nem a Tűzoltóság az illetékes.
Fórum Demszky Gáborral
TÉMA: „Város, amely a régió központja akar lenni".
HÁZIGAZDA: Kovács Kálmán államtitkai\',
az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje
HELYSZÍN: Nagykanizsa. Hevesi Sándor Általános Iskola
IDŐPONT: 1998. április 8. (szerda) 16.30
EMLEKMUAVATAS TOTSZERDAHELYEN
Tótszerdahely Község Önkormányzata és a Horvát Kisebbségi Képviselő-testület meghívására * Április 5. * 10 óra * Hősi emlékmű avatása * Köszöntőt mond: Kovács Kálmán államtitkár * Avató beszédet mond: Világosi Gábor államtitkár * Az emlékművet leleplezi: Hegyesiné Orsós Éva államtitkár * 14 óra * Nemzetiségi Fórum * Résztvevők: Hegyesiné Orsós Éva, Világosi Gábor, Kovács Kálmán, dr. Hóbor Erzsébet, Martin Ispanovic
Húsvét
Hagyományteremtő szándékkal első ízben került sor a (>alaml>oki Altalános Iskolában a gyerekek által készített húsvéti dekorációk kiállítására. A kiállítás keretét a felsősök által készített tárgyak, tojásfák, kosarak, koszorúk adták, de kiállításra kerültek a kisebbek által készített hímes tojások, papírdekorációk is. A kiállítást mind a falu lakói, mind az iskola diákjai megtekinhették az ünnepet megelőző héten.
Hét jelölt
Kedden délelőtt tíz óráig a Választási Bizottság hét országgyűlési képviselő-jelöltet vett nyilvántartásba - tájékoztatta lapunkat az iroda illetékese. A nyilvántartásba vételhez legalább 750 érvényes ajánlás volt szükséges. A nyilvántartásba vett jelöltek: Törőcsik Pál, Göndör Istv.án, Kristóf József, Bár-czi László, Kovács Kálmán, Tarnóczky Attila és Zakó László.
MEGJELENIK MINDEN FENTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanlzja, Terv u. 3.
lelefon/fax:
(93)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 14. szám 1998. április. 10.
A rendőrség napja
A rendőrség napját Nagykanizsán az Olajbányász sporttelep kézilabdacsarnoka előtti füves területen tartják meg április huszonnegyedikén. A megnyitót Horváth István rendőr alezredes, kapitányságvezető tartja. A kihelyezett sátrakban megtekinthetik a nappal kapcsolatos kiállításokat és bemutatókat: A bűnmegelőzés, fégyver-zettechnika és gépjármű-kiállítás, fegyver és bűnügyi technikai bemutató, kutyabemutató, kommandós bemutató. Rossz idő esetén a rendezvény megtartására a kézilabdacsar-nokban kerül sor.
Ülésezett az önkormányzat
Soron kívüli közgyűlést tartott hétfőn a kanizsai önkormányzat. Elsőként a városi könyvtár rekonstrukciójára tett javaslatok közül azt a változatot fogadta el a közgyűlés, amely szerint a régi épület felújítása és bővítése is szerepel a pályázati koncepcióban, de elsősorban az új könyvtár építésére, másodsorban a régi épület bővítéses felújítására kell sort keríteni.
A Palini Általános Iskola bővítéses rekonstrukcióját a város címzett támogatással valósítja meg, amelyhez saját forrásként harminckétmillió forinttal járul hozzá.
A Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft.-vei öt évre kötött szerződés helyett új szerződéskötésre kerül sor, mivel a szükséges módosítások átvezetése elkerülhetetlenné vált. Az
MEGEMLÉKEZÉS
Április elsején délután a náci uralom alól való felszabadulás nagykanizsai emléknapján a szovjet katonai temető emlékművénél helyezte el az emlékezés virágait a Munkáspárt és az MSZP, valamit néhány társdadaimi szervezet, a DKG-EAST nevében Mádé Károly koszorúzott.
időközben bekövetkezett törvényi változások és gazdasági leltételek tették ezt szükségessé. A közgyűlésen dr. Takács Anikó jegyző több módosítást is javasolt, de a közgyűlés többsége ezt nem támogatta. ,
Zárt ülésen döntött a testület arról, hogy a volt tanácsháza, majd biztosító-épület elővásárlási jogával élni kíván.
A közgyűlést követő fórumon a Vásárcsarnok kereskedői újra nyomatékosan kérték, hogy a régi piac üzleteit zárassák be. Kérésük volt még az is, hogy a Vásárcsarnokot menedzser foglalkoztatásával tegyék eredményesebbé, illetve a város költségeit csökkentsék az üzletek új feltételekkel történő hasznosításával.
KANIZSA-
I
1998. április 10.
Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga úr!
Gyakran hallom a tévé, rádió különböző jogi eseteket feldolgozó műsoraiban azt a kifejezést, hogy magánokirat, közokirat.
Kérdésem csupán az volna, mit takarnak pontosan ezek a kifejezések?
Az okirat - bizonyító erő szempontjából - lehet közokirat, magánokirat, ezen belül teljes bizonyító erejű és szabadommnérle-gelhet.
Közokirat olyan okirat, melyet:
- a bíróság, közjegyző, vagy más hatóság (államhatalmi, ügyészségi, közigazgatási szerv),
- a saját ügykörében
- előirt alaki kellékeknek megfelelően állít ki.
A közokirat bizonyító ereje abban áll, hogy az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja:
- az okirattal tanúsított adatok és tények fennállását vagy fenn nem állását. így a hatóság által vezetett anyakönyv közhitelesen igazolja a benne foglalt adatok valódiságát (anyagi bizonyító erő);
-az okiratban foglalt határozat, intézkedés tartalmát, annak megtörténtét;
- az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint azt, hogy az érdekelt személy a nyilatkozatot mikor és milyen módon tette meg (alaki bizonyító erő). A közokiratba foglalt hatósági határozatnak, intézkedésnek és nyilatkozatnak azonban anyagi bizonyító ereje nincs, mert a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja.
A magánokiratnak két fajtája van: -a szabadon mérlegelhető magánokirat (melynek valódiságát csak akkor kell bizonyítani, ha azt az ellenfél kétségbe vonja, vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek találja);
- a teljes bizonyító erejű magánokirat (amely az ellenkező bizonyításáig bizonyítja, hogy a kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot az ott írt időpontban megtette, tehát itt az okirat valódiságát kétségbe vonó személynek kell állításait bebizonyítania -szemben a szabadon mérlegelhető magán-
okirattal - és nem az azt bizonyítékul bemutató félnek.)
Az okirat teljes bizonyító erejű magánokirat, ha:
1. A kiállító az okiratot saját kezűleg irta és aláirta.
2. A kiállító a más által készített okiratot tanúk előtt aláírja, vagy az okiraton levő alá írást tanúk előtt saját kezű aláírásának elismeri, feltéve, hogy két tanú az előttük történő aláírást, vagy a sajátkezűség elismerését az okirat aláírásával igazolja. A tanúk együttes jelenléte nem érvényességi kellék.
3. A kiállító okiraton lévő aláírás vagy kézjegy hitelesített.
4. Teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül a gazdálkodó szervezet üzleti körében kiállított és szabályszerűen aláírt okirat. 5.1998. január 1-jétől a teljes bizonyító erejű magánokirat szükséges és elégséges kellékei közé bekerült az ügyvédi, illetőleg jogtanácsosi ellenjegyzés, amely az általuk készített okiraton pótolja a két tanú aláírását.
(Jogszabály eltérő alakszerűséggel készült okiratot is teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősíthet.)
UT AHEGYRE
Három év alatt másfél millió forintot áldozott Sormás a falut Homokkomárommal összekötő útra. A társadalmi munkában készülő út a kórházrekonstrukcióból származó törmelékből épül, a munkálatokban a hétvégeken 130-150 önkéntes személy vesz részt. Mint Póczai Zoltán, Sormás polgármestere elmondta, a földdel tömörített, törmelékkel feltöltött út feltehetőleg a nyárra készül el, ám ezt követően is folyamatos karbantartást igényel majd.
ATULAJDON SZENTSÉGÉNEK MEGKÉRDŐJELEZÉSE
Az alkotók már Pozsonyban tudták, hogy jelentős paraszti tömegek maradnak ki a jobbágyfelszabadításból, s a paraszti kézben lévő földek egy részére nem vonatkozik majd a törvény.
A parasztság szinte a felszabadulás hírével egyidőben harcba indult, hogy a függőben maradt kérdéseket saját érdekeinek megfelelően oldja meg, és a jobbágyfelszabadítást továbbfejlessze. 1848 tavaszán a Dunántúlon Vas és Zala megye jobbágyai forrongtak a legjobban, s küzdelmüket nem is lehet eredménytelennek tekinteni. Harcuknak különböző formái voltak:
- a legalacsonyabb szintet a kérvényezés jelentette, ezt intézhették a volt földesúrhoz, a vármegyéhez és a minisztériumhoz. A kérvényeket Deák Ferenc igazságügyi miniszter kivizsgálásra leküldte a megyékhez, s utasította az illetékeseket, hogy a jobbágyfelszabadítást tovább kell fejleszteni,
- a következő szintet a szolgálatmegtagadás, a foglalás jelentette. Ilyen esetben a volt földesúr, vagy tiszttartója hívta segítségül a vármegyét, vagy a kormánybiztost. A vármegyei tisztségviselők megjelenése, a kormánybiztos elé idézés már elég volt arra, hogy a forrongás lecsillapodjék. Az ígéret azonban sokszor csak ígéret maradt, a hatóságoknak kellett közbelépniük, de nyílt ellenállásra nem került sor,
- a legmagasabb szint az ellenállás volt. Fegyveres felkelésre azonban Zala megye területén került sor. Néhány megmozdulás azonban akadt, így a parasztok Molnáriban nem engedték meg, hogy az általuk megtisztított területeket a földesúr bérbe adja, Balatonmagyaródon pedig a szarvasmarhákat hajtották be az urasági lóherésbe. Bánokszentgyörgyön, Oltárcon, Kistolmácson az irtás-földek után járó tized megfizetését tagadták meg, a lentiek meg a makkoltatásért és a gubacs-szedésért nem akartak fizetni.
A tulajdon szentsége az egész megyében vita tárgyává vált, s a régi sérelmek orvoslására, a szabad paraszti földtulajdon kiterjesztésére és a feudális maradványok felszámolására a falvak népe mindenütt megmozdult.
Büki Erzsébet
1998. április 10.
I
KANIZSA - 7#LW
I
bűnmegelőzés
A BESURRANÁSOS ÉS A TRÜKKÖS LOPÁSOK
Horváth Istváo őrnagy
E bűncselekményfajta mind a városban, mind a községekben gyakori. Szerencsérc ebben az évben számszerűségében nagyon kevés ilyen jogsértésben kellett nyomozást elrendelni, de az óvatosság nem árt, mivel a téli időszakban nem jellemző bűncselekményfajta, ez is szezonális jellegű, s tapasztalataink szerint a tavasz beköszöntével, a jóidővel megkezdődő kerti munkákkal a besurranásos és trükkös lopások száma is nagymértékben megnő.
A besurranó tolvaj valamely helyiségbe - többnyire magánlakásba vagy nyitva hagyott helyre - fizikai erőszak kifejtése nélkül belopódzik, a sértett figyelmetlenségét kihasználva a könnyen és a gyorsan hozzáférhető dolgokat jogtalanul eltulajdonítja.
Gyakori, hogy a tolvaj a hivatalokba, közintézményekbe, vállalatok épületébe felügyelet nélkül maradt irodahelyiségeikbe surran be és az ott dolgozók távollétét kihasználva követi el a lopást. Eire különösen jó időpont az ebédidő.
A lopásra specializálódott bűnözői kör általában saját maguk teremtik meg az alkalmat a zárt helyre vagy lakásba való erőszak nélküli behatolásra.
A besurranó és a jogtalan behatolás érdekében trükköt alkalmazó tolvajok a
többnyire azonos bűnözői kategóriából kerülnek ki. A tolvaj a besurranási lehetőség hiányában nem egyszer trükköt alkalmaz a helyiségbe, illetve ahhoz tartozó bekerített helyre való behatolás érdekében, illetve a trükkös tolvaj megfelelő alkalom esetén a besurranást választja a lopás végrehajtása érdekében.
Területünkön főleg az etnikai kisebbség és a román bűnelkövetők specializálódnak e bűncselekményfajta végrehajtására, jellemzően szervezetszerű az elkövetési módszerük, a városrész, lakóház, lakótömb, település főleg egyedül élő, idősebb korosztályát célozzák meg, térképezik fel, majd egy másik alkalommal, valószínűleg a bűnözői körhöz tartozó, de más személyek végrehajtják a bűncselekményt.
A besurranó tolvajok keresve az alkalmat, rendszeresen járják a házakat, lakásokat és irodaépületeket. Alkalmat azonban nem mindenütt találnak, ezért hogy magukat gyanússá ne tegyék, trükköt alkalmaznak, melyek leggyakrabban a következők:
- nem létező személyek után érdeklődnek
- különböző kereskedelmi tevékenységet folytatnak, cipőt, ruhát adnak el, régi bútorok iránt érdeklődnek - vásárlási szándékkal, régiségeket vennének, színesfém vásárlással foglalkoznak
- hirtelen jött rosszullétet színlelnek, kisgyereket szorongatnak, akinek valamilyen sürgős, halaszthatatlan dolgot kell csinálni (bepelenkázni, teát adni, gyógyszert beadni,stb.)
A besurranó, ha már a lakásban van. akkor szinte nyolcadik érzékkel, gyorsan megtalálja a készpénzt, a kötvényeket, a bankbetéteket, az aranyékszeres dobozt stb., s amilyen gyorsan érkezett, észrevétlenül távozik is. A sértett csak jóval később veszi észre - napok, sőt hetek is eltelhetnek - a jogsértést. A felderítés sem kecsegtet gyors ered-
ménnyel, mivel a besurranó szinte nyomtalanul dolgozik.
A trükkös lopásnál az elkövető arra törekszik, hogy a sértett figyelmét másra terelje a közeléből, ha csak rövid időre is, távozzon el, vagy ellenkezőleg, hogy abban - például konyhában - maradjon vele, s társai ezidáig a szobát kutassák át.
Az elmúlt években számtalan példája volt mindkét lopási formának a kertben dolgozó nénit, bácsit világos nappal több milüó értékű kötvénytől „szabadították meg" városhoz közel lévő községben. A városban a keleti városrészben a folyosóról több értékes kabátot és pénztárcát tulajdonított el az a besurranó, aki a folyosóajtón keresztül annak résnyire nyitva maradt lehetőségét használta ki. Szintén az egyik faluban régi bútorok vásárlása címén jutottak be egy idős nénihez, akitől közel 2 millió forint értékben tulajdonítottak el készpénzt, kötvényt és arany ékszert. A veszély tehát nagy, mit is tehetünk ennek a bűncselekményfajtának a megelőzésére:
Minden esetben, ha csak pár percre hagyjuk felügyelet nélkül lakásunkat, akkor is zárjuk be, s a kulcsot ne hagyjuk a lábtörlő alatt. Fenntartással fogadjuk a házalással foglalkozó kereskedőket, igazolásukra elkérhetjük kereskedői, vállalkozói okmányaikat.
Soha ne hagyjuk, hogy a lakásba többen bejöjjenek, figyelmünket eltereljék.
Minden ilyen alkalom után ellenőrizzük pénzünk, értékeink meglétét. Ha gépkocsival közlekednek, minden esetben írjuk fel gépkocsijuk rendszámát, gépkocsi típusát, színét.
Figyeljük meg az ilyen tevékenységet folytató személyeket, értékelhető személyleírást tudjunk adni, ha baj történt, a rendőrhatóságnak.
Ha többen vannak, kérjünk segítséget a szomszédoktól.
Legyünk óvatosak és bizalmatlanok ilyen személyekkel szemben.
Kérem, vigyázzanak értékeikre. Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj.
Horváth István őrnagy
Még a télen valamelyik közszolgálati rádióadásban figyeltem fel egy falusi polgármester szép gondolataira. Nem csilingelő kisvasutat, nem hűtőházat kívánt a község első embere, hanem elmesélte, hogy azt szeretné, ha falujában vasárnap - úgy mint régen - reggel felseperné mindenki az udvart, járdát, aztán elmenne misére, ebéd után a férfiak egy krigli sör mellett, az asszonyok a kispadon megvitatnák az élet kisebb-nagyobb dolgait. Vagyis ünnepnapon nem a munka, hanem az ünneplő rend szabályozná az emberek életét.
Igen, jó lenne, ha nem félve a sorozatvetők pattogok hangjától, nem elbűvölve a számítógép zöldes fényétől és nem felpaprikázva a másik ember testi és lelki döfködésétől meg tudnánk, meg akarnánk menteni a régi szokásokat, a magyar néphagyományokat igen bölcs esztendőhöz kötött rendjét.
Mert hát rend az aztán nincs! - mondogatjuk, s halljuk a TV-ből estéről estére, hogy a törvényeink is így vagy úgy, de többnyire kijátszhatók. Én idáig nem me-részkedek el, csak azt a sok szabadossá-
got tűröm nehezen, ami naponként érint. Mert hát vasárnap délelőtt 11 órakor miért kell a járdán a lábam elé söpörni a szemetet? Ennek az ideje a reggeli órákban van. És miért kellett egész ősszel és a száraz télben is szombaton és vasárnap, ebédidőben, vagy a koradélutáni pihenéskor szállongó füstfellegek között sziesztázni? Manapság mindenki akkor égeti az avart, sőt a nem engedélyezett szemetjét, amikor csak akarja. Pedig a házkörüli hulladék égetés ideje este van. A rend alóli kibúvásnak ezer jele van, s jó ha ezekben az esetekben csak bosszankodnunk kell.
Ilyenkor húsvét táján megpróbálunk a magyar falu esztendőhöz kötött rendjéből valamit átmenteni. Először is a húsvéti nagytakarítást. Igaz, nem éppen az ünnep kedvéért, de a téli port, piszkot a lakásból valamikor csak ki kell takarítani. Idén meg különösen, hiszen az elmúlt hetekben állandóan fújt a szél. Aztán itt van a sonka, torma, kocsonya. Nem igen akad háztartás, ahonnét hiányozna, még a legszegényebbek is egy keveset beillesztenek az ünnepi étrendbe. Más a helyzet a locso-
lással. Ugyan enyhült pénzkunyeráló jellege, de nem egy szülőt hallottam, aki letiltotta gyerekét a húsvéthétfői úgymond „házalás"-tól. Pedig kár, hiszen nemcsak részese lehet egy ősi rituálénak, hanem rengeteg társadalmi tapasztalaira tehet szert, amikor elrebegi a mondókát:
Ákom-bákom berkenye,
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük mára kalácsot...
Ilyenkor húsvét táján - akármilyen is az időjárás, a természet feléled. Ha szerencsénk van, kellemes napsütésben útnak indulhatunk Mostanában örvendetesen nő a biciklizek száma is, de a séta, az ugye mindenkinek adott. Tessék kipróbálni, hogy egy néhány órás erdőjárás után mennyire megújul a szervezet, kitisztul az agy, szinte megkönnyebbülünk. így húsvét keddjén talán egy-egy mosolyra is futja az autóbuszon, munkahelyeinken, de főként a családban.
Addig is tegyünk egy szál aranyesőt a vázába!
Büki Erzsébet
HATÁRTALANUL...
A Zala megyei Kerkaszentkirály község térségében 1998. március 31-én a késő délutáni órákban járőreink a magyar-horvát-szlovén hármashatár közelében terepen előálb\'tottak 4 fő jugoszláv és 1 fő horvát állampolgárságú férfit. Meghallgatásukkor az alábbiakra derült fény.
A 4 fő jugoszláv állampolgár március 28-án, !11. 29-én lépett legábsan Magyarország területére a tompái határátkelőhelyen. Lentibe utaztak, ahol 2 éjszakát töltöttek el. Itt „ismerkedtek\'\' meg egy ismeretlen - nagy valószínűséggel horvát állampolgárságú -férfival, aki anyagi ellenszolgáltatás ellenében segítséget ígért arra, hogy illegábsan Szlovéniába juttatja őket. Gépkocsival Kerkaszentkirály térségébe szálb\'totta őket, ahol már várt rájuk egy másik horvát állampolgárságú férfi, aki okmányok nélkül, illegábsan a zöldhatáron lépett be - feltehetően Szlovén területei is megsértve - a hármashatár közelében. A terepen az államhatár felé lopakodó 5 fős csoportot járőreink elfogták.
A jugoszláv állampolgárok ellen az idegrendészeü eljárás folyamatban van, a horvát állampolgár ellen embercsempészet bűncselekményének elkövetésének alapos gyanúja miatt a nyomozást elrendeltük.
A Zala megyei Tornyiszentmiklós községben 1998. ápribs l-jén a késő délutáni időszakban az egyik helyi szórakozóhelyre egy fiatal külföldi férfi lépett be. Ez magában nem túl nagy érdekesség itt, hiszen a bevásárlóturizmus miatt sokan költik el maradék forintjaikat mielőtt a helyi határátkelőhelyen kilépnének az országból. Érdekes az volt, hogy az ismeretlen -szerb vagy horvát nyelven a helyiek közül sokan tudnak többé-kevésbé kommunikálni - érdeklődött, hogy őt valaki 40.000 forintért át tudná-e illegálisan segíteni a szlovén oldalra, mivel jugoszláv állampolgárként erre nincs legális lehetősége. Segítőkész a magyar ember, hiszen alkalmi magyar ismerősei megígérték, hogy kis idő múlva megpróbálják összehozni olyanokkal, akik a baján tudnak segíteni.
Kis idő múlva be is toppant két férfi, s a helyiek szemükkel intettek a fiatal jugoszláv férfinak - ezek a te embereid. Ki is vonult velük a helyiségből, de meglátva az „egyen" Ladát gyanút fogva visszakozni akart, de kísérői igazolva magukat - a helyi határőrizeti kirendeltség munkatársai - az okmányok nélküli külföldit előálb\'tottak.
A 26 éves férfi útlevele később a közeli város egyik szálláshelyéről előkerült - legálisan tartózkodott Magyarországon -, de pénze közel sem volt annyi, amennyit felajánlott. Meghallgatásakor elmondta, hogy ez nem probléma, mivel az „üzlet" létrejötte után telefonált volna Olaszországba -ahova ő is készült - élő fivérének, aki a határ túloldalán a telefonálástól számított 5 órán belül pénzzel és kocsival várta volna. Nos a fivér - ha volt -gazdagabb maradt, a jugoszláv fiatalember ellen pedig idegenrendészeti eljárás került lefolytatásra.
Nagykanizsai Határőr Igazgatóság
4 ( KANIZSA- Wotdeté* ) 1998. április 10.

CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT Nagykanizsa, Csengery u. 2.1. em.
Tel.: 93/311-020; 313-309 A nagykanizsai Családvédelmi Szolgálat félfogadása: naponta délelőtt 8-12-ig kedd, szerda, csütörtök:
14-16-ig is. Tanácsot kérhetnek:
- fogamzásgátlásról,
- családtervezésről,
- meddőségről. Telefonügyelet:
minden szerdán 14—16-ig.
HELLO TINIK!
MIBEN SEGÍTHETEK?
- HA ÚGY ÉRZED, PROBLÉMÁDAT NEM OSZTHATOD MEG SENKIVEL
HA SZERELMES VAGY ÉS NEM TUDOD, MIT TEGYÉL
- HA EGÉSZSÉGÜGYI GONDOD VAN, ÉS NEM TUDOD, HOVA FORDULJ
¦
GYERE EL HOZZÁM!
A nevem: ILLÉS ENDRÉNÉ, Jutka, védőnő vagyok. Számíthatsz rám mindenben, ami a javadat szolgálja. Megtalálsz Nagykanizsán a Csengery u. 2. sz. alatt, az I. emeleten. így keresd: Családvédelmi Szolgálat. Ha előzőleg telefonon felhívsz, nem kell várnod. Megbeszélünk egy jó időpontot.
Tel.: 311-020 fll. 313-309.
SZERETETTEL VÁRLAK! BÍZZÁL BENNEM!
Üdvözöl: Jutka
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az újonnan épült piac-vásárcsarnok I. emeletén a tulajdonában lévő üzletek egy részét értékesíti, egy részét
BÉRBE ADJA.
Az értékesítés és bérbeadás feltételeiről a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájánál lehet felvilágosítást kérni az alábbi címen: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. (I. emelet 6., 9. és 10. iroda) vagy telefonon: 93/314-057, illetve 93/313-080/111, 112, 152 mellék.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján
BÉRBE ADJA
a kiskanizsai volt Nagyrác utcai általános iskola épületét.
Pályázati felhívás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6., 9. és 10. irodájában vehető át.
Szemétszállítás az ünnepnapon
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy a húsvéti ünnepek miatt nem lesz változás a szemétszállítás rendjében. A szelektív gyűjtésbe vont területeken a szállítási naptárnak megfelelő napon történik a szemétszállítás.
Környezetvédelmi Információs Iroda
HIRDETMÉNY
Tájékoztatom Nagykanizsa Megyei Jogú Város választójogosult állampolgárait, hogy az 1998. május 10-i országgyűlési képviselőválasztáshoz a választói névjegyzékbe történt felvételről szóló értesítést és ajánlószelvényt a Posta 1998. március 9-március 13-ig kikézbesítette.
Felhívom a figyelmet arra, ha valaki az értesítést és ajánlószelvényt nem kapta meg, azt munkaidőben (hétfőn, kedden, csütörtökön 8.00 órától 16.00 óráig, szerdán 8.00 órától 17.00 óráig, pénteken 8.00 órától 12.00 óráig) átveheti a Polgármesteri Hivatal Választási Irodájában (Erzsébet tér 7.1. emelet 12. ajtó alatt).
NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉG
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Canada World Youth és az Európai Magyarországért Alapítvány szervezésében Nagykanizsán tartózkodó fiatalok számára kettő nagykanizsai befogadó családot keresünk, melyek költségtérítés ellenében szállást, étkezést és otthont biztosítanának két 19-21 éves fiatal számára 1998. május 18-ig. A befogadó családoknak egy párt: egy kanadai és egy magyar fiatalt kell elhelyezniük. A fiatalok felsőfokú tanulmányokat folytatnak, a kanadaiak angolul és franciául egyaránt anyanyelvi szinten beszélnek.
Jelentkezés és felvilágosítás a 06-30-567-767-es telefonszámon Várfalviné Mihály Krisztina csoportvezetőnél legkésőbb 1998. április 10-ig.
TISZTSÉGVISELŐI FOGADÓÓRA
Az önkormányzat tisztségviselőinek, a Polgármesteri Hivatal jegyzőjének, aljegyzőjének ügyfélfogadási rendje szerdán 8.30-tól 12.00 óráig tart a következő beosztással:
- polgármester a hónap második hetében
- alpolgármester a hónap első hetében
- jegyző a hónap negyedik hetében
- aljegyző a hónap harmadik hetében
CtO-VIU N*1. KFT.
TUNGSRAM MARKABOLT NAGYKANIZSA FŐ út 8. (Bazárudvar) Tel.: 93/314-198
¦ SOLID kapcsolócsalád solid áron
¦ TUNGSRAM termékek
¦ Villanyszerelési anyagok
¦ Fénycsöves lámpatestek, fényvédők forgalmazása
Vásárlóinknak április 9- áprüis 17-ig
10% engedményt adunk.
Nyitva: H-P.: 8-16 óráig
-»——
1998. április 10.
KANIZSA - PeiéUáa,
1
-
—_
NEKEM NEM TÉRKÉP E TÁJ.
( KANIZSA - \'TUnÜKé éönüí! J
1998. április 10.
TERULET-TISZTITAS
A társadalmi munkáé a jövő?
Az Erdész utca Szentgyörgyvári hegy felé kivezető szakaszán az útmenti terület megtisztításába kezdtek Ferenczi Zoltán önkormányzati képviselő szervezésében magánkezdeményezésére. A gépeket, eszközöket és a munkálatokban segédkező fiatalokat és azok szerszámait a Drill Trans Kft., Gaál János magánvállalkozó, a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft., a Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Szakközépiskola és a Csónakázó-tói felügyelettől
a Polgármesteri Hivatalon keresztül Erdős Péter biztosította. Ferenczi Zoltán :
- Már a tavalyi évben kigondoltuk ezt az akciót, de a gépek csak most lettek elérhetők. Az itteni környezettisztogatással a célunk az, hogy megtisztítsuk a területet és ezzel elérni, hogy ne hordjanak ide még több szemelet. Ugyanakkor fel kívánjuk hívni az emberek figyelmét arra, hogy társadalmi munkaként hasonló problémákat oldjanak meg.
BICIKLIUTAK
ORSZÁGOS KONCEPCIÓHOZ CSATLAKOZVA
Országos koncepciót dolgoztak ki az illetékes szakminisztériumok egy összefüggő bicikliút-hálózat létrehozására. Azokra a bicikliutakra, amelyek e hálózatba illeszkedve kerülnek kiépítésre, központi támogatás is kérhető. Nagykanizsa Megyei Jogú Város e szellemben nyújt be pályázatot közel 7,5 millió forintos támogatásra, hogy az M7-es elkerülő mellett a Magyar utca és a Petőfi utca között teljes hosszon megépülhessen a bicikliút. A pályázati anyag jelenleg kidolgozás alatt áll, sikeréről, illetve sikertelenségéről az év második felében kaphatunk majd információt.
KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
TV-FELVÉTEL
Március 26-án az MTV 1 főszerkesztője volt vendége a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak. Mint megtudhattuk, április 20-án kerül sor a tévés felvételre, amelynek keretében a CKÖ munkáját mutatják be. Az elkészült anyag a tervek szerint április végén, vagy május elején kerül adásba.
TÁMOGATÁSOK
Az épülő Kisebbségi Közösségi Ház munkálatai jó ütemben zajlanak, több vállalkozástól is érkeztek felajánlások. A Munkaügyi Központ és a Széchenyi Szakmunkásképző munkaerőbeli segítséget ajánlott fel. A Kanizsa Trend Kft. 100.000 forinttal, a Zalaerdő 30.000 forinttal, a MOL Hotels Rt. két számítógéppel és irodabútorral, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 1 millió forinttal támogatta a beruházást.
Egészségügyi modernizáció
Április másodikán a Népjóléti Minisztériumban Egészségügyi Szolgáltatások Modernizációja címen az alprogram nyilvános pályázatbontására került sor. Az információt dr. Berta László adta az eseménnyel kapcsolatban.
TERÜLETFEJLESZTÉS
Április tizenötödikén Zalaegerszegen a Megyeháza nagytermében „Területfejlesztés, modernizáció, privatizáció" címmel konferenciát tartanak. A konferencián köszöntőt mond Varga László, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. Előadást tart dr. Csiha Judit privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter, dr. Huszti András az MFB Rt. vezérigazgatója és dr. Fodor Eleonóra a PRI-MAN Kft. ügyvezető igazgatója. A konferencia további részében szót kapnak még a Zalahús Rt., a ZAKÓ
Zalaegerszegi Ruhagyár Rt. képviselői is, majd szó esik a Bonbonetti Nagykanizsai Sütő-Édesipari Rt. privatizációjának eredményeiről.
Uj géppark
Április harmadikán a Zala Megyei Kórház Központi Laboratóriuma diagnosztikai épületének második emeletén került sor a Zala Megyei Kórház Központi Laboratórium új gépparkjának átadására.
41 ÁLLATPATIKA X A VÁSÁRCSARNOK EMELETÉN"
- Állatgyógyszerek
- Vitamonok - takarmánykiegészrtők
- Kutya-macskaeledel és felszerelés
- Baromfigyógyszerek és vakcinák
KÍNÁLATUNKBÓL:
- Féreghajtók, bolhairtó nyakörvek
- Lovas felszerelések, vakcinák
- Teknős-, hörcsögtáp és gyógyszer
- Mézelő méheknek gyógyszer (Jumagillin)
INGYENES ÁLLATORVOSI SZAKTANÁCSADÁS! Nyitva: H-P.: 8-17 óráig Szo.: 8-12 óráig ÉRDEKLŐDNI: Nagykanizsa, Kalmár u. 6. Vásárcsarnok-emelet. Tel.: 93/326-408
1998. április 10. C KANIZSA - Wutdeté*,, Poíctcáac fotdetái,} 7

¦
mKb
Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
NAGYKANIZSAI BANKFIÓK
Bankkártya akció az MKB-ban 1998. április 1 -1998. május 29-ig
Az MKB Rt. bankkártya kényelmes és biztonságos és most a belépési díj elengedésével vagy kártyától függő mérséklésével támogatjuk az Ön nyaralását.
Kártyafedezeti számlán kedvezményes nyitási limit!
Jelenlegi kártyafedezeti számla kamat 15,75 %
Az akcióban ajánlott, illetve választható bankkártyák:
- VISA Electron
- VISA Classic
- EC/MC Standard
Bővebb felvilágosítás: **
Nagykanizsa, Erzsébet tér 8. Telefon: (93) 310-920, Fax: (93) 312-022
Pénztári órák: hétfő-csütörtök: 8-14, péntek: 8-13 óráig
GIENGER
PARTNER NUMERO-fBT.
ÉPÜLETGÉPÉSZETI NAGYKERESKEDÉS NAGYKANIZSA, MAGYAR U. 12. TEL./FAX: 93/326-195
KÍNÁLATUNKBÓL: GÁZKÉSZÜLÉKEK, VOGEL NOOT RADIÁTOROK, RADIÁTORSZELEPEK, SZANITER ÁRUK, SZERELVÉNYEK, CSŐVEZETÉKEK
GEBERIT FALBAÉPÍTHETŐ WC-TARTÁLYOK ÉS SZERELVÉNYEK, VOGEL NOOT LAPRADIÁTOROK, REHAU MŰANYAG CSŐRENDSZEREK
AKCIÓ!
RADIÁTOROK -18%
GÁZKÉSZÜLÉKEK -15%
GRUNDFOS WILO KERINGETŐ SZIVATTYÚK -15%
RÉZCSÖVEK, MŰANYAGCSÖVEK (REHAU, WÜRSBO) -15%
KIVITELEZŐKNEK, VISZONTELADÓKNAK, SZERELŐKNEK TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK!
ez !6 fogás
MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET PÁRTJA
CSURKA ISTVÁN
A Magyar Igazság és Elet Pártja tartott nagygyűlést szombaton a Kodály Zoltán Művelődési Házban. Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Csurka István, a párt elnöke hangsúlyozta: gyűléseik célja nem a párt népszerűsítése, hanem a tájékoztatás, a jelenlegi politikai élet történéseinek megértetése az emberekkel. Olyan kérdésekre igyekeznek rávilágítani a figyelmet, amelyek mindezidáig háttérbe szorultak. így a kormány négy évi tevékenysége, intézkedéseinek következményei. Csurka István elmondta, a Magyar Igazság és Elet Pártja prog-
ramjának középpontjában az előrehaladni akaró ember áll. A társadalmat valóban segítő feltételeket egy nemzetépítő állani keretében lehet megteremteni. A legfontosabb feladatok közé tartozik az esélyegyenlőség megteremtése, a belső pénzforgalom megváltoztatása, az önfejlesztés lehetőségének megalapozása. Terveik között szerepel a főállású anyaság intézményének bevezetése: ha a legalább három gyermekes anya nem is dolgozott sehol, gyerekei nevelése állt tevékenysége központjában, a havi juttatása érje el a minimál nyugdíj éllékét. A sajtótájékoztatót követő nagygyűlésen Győri Béla, a párt szóvivője bejelentette, a MIÉP eddig több mint 300000 ajánlószelvényt kapott, így valamennyi jelöltjük indulása hivatalosan is elfogadott.
A párt zalai listáját Lékai Gyula megyei elnök vezeti, a második helyen Bárczi László képviselőjelölt szerepel. A gyűlésen bemutatkozott Bakon Tivadar, Lenti választókerület országgyűlési képviselőjelöltje is. Elhangzott, hogy mind az öt zalai választási körzetben sikeres volt a jelöltállítás, így a területi, valamint az országos lista állítása is befejeződött.
es magyar
8 ( KANIZSA -PoléU&n, imáön^uuuf^it ) 1998. április 10.

HIT TISZTESSÉG ERŐ
PINTÉR ATTILA
A KDNP KÉPVISELŐJELÖLTJE 2. v. k.
Tisztelt Választópolgárok!
49 éves mémök-üzemgazdász végzettségű vállalkazó vagyok. Két felnőtt korú gyermekem és két unokám van. Ismerem az emberek problémáit, mivel Keszthelyen élek, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Lentiben dolgozom a bútor szakmában.
Szeretnék mindent megtenni a Nagykanizsán és környékén élő családok életlehetőségeinek javítása érdekében. Legfontosabbnak tekintem új munkahelyek létesítését és a társadalmi igazságosság jobb érvényesülésének elősegítését. Kérem segítsen szavazatával!
HIT
TISZTESSÉG ERŐ
A Kereszténydemokrata Néppárt 12 pontja Mit kíván a magyar nemzet? 1848-1998
1. A nemzetnek felelős kormányt, a haza iránt elkötelezett képviselőket az Országgyűlésbe!
2. Határozott állami feliepést, a korrupcióval, a feketegazdasággal és a bűnözéssel szemben!
3. A privatizáció, különösképpen a bankkonszolidáció felülvizsgálatát, a nagy anyagi kárt okozók haladéktalan megbüntetését!
4. A magyar termőföld külföldieknek nem eladó!
5. Olyan hadsereget, amely meg tudja védeni az országot!
6. A nemzet érdekeit tisztességgel szolgáló sajtót!
7. Igazságos közteherviselést! Esélyegyenlőséget a gazdasági életben, az egészségügyben és az oktatásban!
8. Hogy a magyar ne másodrendű állampolgár legyen saját hazájában!
9. Szociális piacgazdaságot! Értékálló béreket és nyugdíjakat! Valódi érdekvédelmet!
10. Munkahelyteremtő beruházásokat a munkanélküliség felszámolása érdekében!
11. Család- és ifjúságbarát népesedéspolitikát, hogy legyen magyar jövő!
12. A határon túli magyaroknak esélyt az autonómiára!
EGYÜTT A KERESZTÉNY MAGYARORSZÁGÉRT!
OVIDÉN
Hozza a postás
Mint Gyöngy Sándor, a Nyugdíjbiztosítási kirendeltség vezetője lapunk kérdésére elmondta, nem valósak azok a híresztelések, miszerint változna a nyugdíjfizetés módja, vagyis áttérnének a folyószámlára utalásra, hiszen az indokolatlan anyagi terhet róna a nyugdíjasokra. Nem beszélve arról, hogy számos olyan település van, ahol nincs se pénzintézet, se postahivatal, ahol az idős emberek nyugdíjukat felvehetnék. így egyetlen megoldás továbbra is a jól bevált marad.
Vendégház
Az Ékszer Bank nemrégiben megvásárolta a Korona fogadót a Csónakázó-tónál. Mint a legutóbbi bizottsági üléseken megtudhattuk, a tónál lévő önkormányzati vendégházat is bérbe kívánják venni. A bérbeadás feltételei nem megfelelően tisztázottak, így érdemi döntés nem születhetett. Arra a kérdésre sem adhattak választ a bizottságok tagjai, hol lehetne teniszpályákat kialakítani. Ez utóbbi téma kapcsán a VKB tagjai úgy vélekedtek, a kialakításra vonatkozóan a kérelmezőnek kell változatokat kidolgoztatnia. A nyilvános WC helyén kialakítandó lóistállót az érvényben lévő szabályozók miatt a bizottság nem támogatta.
l\'j üzletház
Két magánszemély kérelmét is tárgyalta - immáron második alkalommal - legutóbbi ülésén a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. A két magánszemély a Fő út 1. számú ingatlanon szeretne új épületet, üzletházat építeni. A VKB támogatta a felépítmény létrejöttét, ám az építkezés előtt a tulajdonviszonyokat is rendezni kell, ehhez azonban rendeletmódosításra is szükség van, s ebben csak a közgyűlés dönthet. A szóban forgó területen lévő üzletek értékesítését, a tilalmi listáról való levételét a Vagyongazdálkodási Iroda támogatja, ameny-nyiben a tervezett ingatlan megépül ott.
Levegőtisztasági vizsgálatok
Jöjjön létre együttműködési megállapodás az Önkormányzat és a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskola akkreditált laborja között - hangzott el javaslatként a VKB legutóbbi ülésén. A város zajszintmérésére és levegőtisztasági mérésekre ad rendszeresen megbízást a labornak, hogy a mérések eredményeit a sajtóban is közzé kellene tenni, többen is javasolták, illetve célszerű lenne azok számítógépes nyilvántartása is.
Ismét Techniq
Immáron második alkalommal került döntéselőkészítő szakaszba a
Techniq 2000 Kft. reklámtábla kérelme. A táblák elhelyezésével és esztétikai megjelenésével a bizottság egyet értett, azok kihelyezésével kapcsolatosan azonban előzetes egyeztetést kértek. A témát a GVB is megtárgyalta, a szerződéskötést azonban nem javasolta. Az OESZ - akkor még érvényben lévő szabályai és a helyi közterülethasználati rendelet előírásai alapján megállapodás nélkül is van lehetőség reklámépítmények kihelyezésére, amennyiben az érintett benyújtja közterülethasználati engedély kérelmét. A kérelmező egyébként megállapodási javaslatában felajánlja, hogy a hivatal által megjelölt oszlopokra virágtartókat helyez ki, illetve hogy a város bejövő útjain a várossal egyeztetett számban a város címerével ellátott táblákat is kihelyez.
Együttműködés
Együttműködési szerződés jött létre a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Térségi Kamarája és az önkormányzat között. A szerződés célja a kapcsolat rendezettebbé tétele, a másfél éves együttműködés „legalizálása", folyamatos információcsere, bemutatkozási lehetőségek, vásárokon való részvétel megszervezése, segítése. Az együttműködési szerződés lehetőséget biztosít a kamarának a döntéselőkészítési folyamatokban való részvételre, véleménynyilvánításra is. A téma kapcsán vetődött fel, hogy célszerű lenne a kamara elhelyezését is megoldani. Mint képviselőjük, Szili Győző elmondta a kamara szívesen vásárolna helyiséget, mert a jelenleg bérelt nem minden szempontból a legmegfelelőbb.
Keklámtáhla
. Nem támogatta a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság azt a reklámtábla-tervezetet, amelyet egy társaság az autóbusz-pályaudvarnál elhelyezkedő, önkormányzati kezelésű területen kívánt elhelyezni. A főépítészi vélemény szerint a mellékelt helyszínrajzokon és a műszaki leírásban nem szerepel a területen lévő fasor, amellyel a tervezett méretű reklámtábla ütközik. A kérelem és a helyszínrajz mobil reklámtábláról, a leírás betontalapzatról szól, a nézetrajz pedig semmilyen rögzítést nem tartalmaz.
Városrendezési feladatok
A Közgyűlés döntése alapján a költségvetési rendeletben városrendezési és tervezési feladatokra 8 millió forintot különítettek el. A tervezett, nagyrészt lekötött munkák költségigénye már most meghaladja a rendelkezésre álló összeget, megoldást jelenthet a zárszámadást követően jelentkező pénzmaradvány egy részének e feladatok mellé rendelése.
1998. április 10.
( KANIZSA
Az első kanizsai Tavaszi Zenei Fesztivál egyik programja volt Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre új lemezének a bemutatója, mely az „Időutazás" címet viseli. A két dzsessz-művésszel péntek esti koncertjük előtt beszélgettünk.
Kőszegi Imre 5 éves kora óta zongorázik, 9 éves korától pedig dobol. A gimnáziumban, amikor Szörényi Levente Elvis Presley-t hallgatta, ő Louis Armstrongot:
- Nagyon korán kikerültem külföldre, ahol amerikai világsztárokkal játszottam együtt, és ez szerencsére ma is megvan. Olyan idős zenészekkel dolgozhatom, akik még most is hatnak rám, akik ezt a zenét kitalálták. Történeteket mesélnek 1930-ból meg korábbról... A legnagyobb ajándék és büszkeség számomra talán az, hogy ilyen emberekkel játszhatom.
- A zenélésen kívül mi fontos még az Ön számára?
- Egyre több dolog fontosabb. Évtizedekig csak a zene volt fontos, most is persze főleg az... Aztán az egészség, a barátságok, a család, a gyermekek, az élet.
- Időutazás?
- A címet én találtam ki, illetőleg nem is nagyon kellett kitalálni. Több jelentősége van. Bélával sok-sok éve játszunk együtt, és ezalatt az idő alatt mi utaztunk mindenféle értelemben. A címre utal az is, hogy Orszánszky Jackie-vel, mielőtt kint maradt volna Ausztráliában, játszottunk együtt, s
——————
r •
XQAZiri
IDŐUTAZÁS
improvizációkat, átdolgozásokat
adunk elő a lemezen, amelyről elmondható: a világon nincs rá precedens, hogy zongora-dob-duó játszik. Elvileg nem lehet, mert legalább bőgő
badság, de ez bizonyos keretek ~ egészséges keretek - közé szorult. Bár, mikor olyan kedvünk van, a Rákóczi-indulót eljátsszuk kínaiul... Ha a zongorán a fekete billentyűkön játszik az ember, az olyan kínaias...
- Lesz folytatása a duónak?
- A CD-énk tavaly év végén jelent meg, de csak most tudjuk bemutatni, mivel kint voltunk külföldön. Nem tudom, lesz-e folytatás. Mindkettőnknek van saját zenekara, de más felállásban is dolgozunk együtt. A terv az, hogy játszunk. A többit az igény dönti el.
Szakcsi Lakatos Béla nemcsak előadóművész, hanem zeneszerző is. Komponált háromórás rockoperát, 100 perces balettet, a Cigánykerék című i musicalt, amely három évig sikerdarab volt Pécsett, s Pesten is fontos és
jelentős előadásként jegyezték. Újabb terveiről így nyilatkozott:
- Gyermekkorom óta szeretem a színpadi zenét. Most fogok írni egy cigányoperát, „rendes" operát, nem rockot, amely Lakatos Menyhért cigány író „Káli két élete" című regénye alapján készül, ő írja meg nekem a librettót. A cigányok ugyanis nem tudják pontosan, honnan származnak és kell valami ősálom-gyökér... A történet nem igaz teljesen, van benne mitológia, mégis jó, ha a cigányokban és a nem cigányokban tudatosul: ez a népcsoport valahol valamikor volt, Indiából, a Gangesz partjáról indult. Az első cigányembernél és cigánynőnél kezdődik a történet.
- Munkássága sokoldalú Lehet ezt még bővíteni?
- Az „Időutazás" mellett a Hungarotonnál most jelent meg egy népdallemez „Virágom, virágom" címmel. Vannak már visszajelzések, hogy tetszik... Ezenkívül az Andodrommal próbálunk, cigány popzenét csinálunk, nyolc szám már megvan. Az Andodrom megmarad eredeti, ősi mivoltában, cigány nyelven énekelnek de a legmodernebb mai hangzás jelenik meg az általam átdolgozott számokban. Még cigány-rap is található köztük. Ez lesz a következő munkám.
- Ön kiválóan improvizál...
- Régen általában mindenki tudott improvizálni - bár most nem nagyon divat -, Mozart, Schubert, Beetlioven, Liszt, Bach, Paganini... Először improvizáltak, aztán szereztek zenét, tulajdonképpen az improvizációk töredékeit írták le. Ez nálam is előfordul.
Horváth Ilona
most, hogy itthon volt, két szám erejéig bevittük a stúdióba, így szerepel a CD-énken. A számok felépítése is időutazás: a New Orleans-i gyökértől - a magyar gyökereken át - egészen a mai, legmodernebb zenékig sok mindenfellelhető.
- Hogyan jött létre ez a CD?
- Bélával több mint 20 éve ismerjük egymást, az első ilyen duófelállás is akkortájt volt, de lemez nem lett belőle. Most igény volt erre, így megint összejöttünk. Saját szerzeményeket,
kell ahhoz, hogy basszus legyen. De meg kell hallgatni az anyagot, eddig senkinek nem volt hiányérzete. Természetesen máshogy, más koncepcióval játszottunk, de mi 20 esztendeje csináljuk, az idő kialakította, gyakoroltuk.
- Az említett 20 év alatt mi változott a játékukban?
- A stílus nem sokat, de kicsit bölcsebbek, higgadtabbak lettünk. Ha együtt játszunk még mindig nagy a tűz és őrületesen örülünk, nagy a sza-
10
( KANIZSA
..............
1998. április 10.
ÉRTEKEINK
- EGY KONFERENCIA KEPEI
A Víz Világnapján megrendezett konferencia vendégeit Kanizsa polgármestere. Tüttő István köszöntötte.
„...ha azt mondom, hogy érték, több nézőpont és vélemény jelenik meg, melyek egymással való megismertetése és adott esetben ütköztetése alapvető fontosságú a probléma továbbgondolása szempontjából. Ez a konferencia épp ennek kíván teret adni: a szabad véleménycserének."
Albert Judit, a Környezeti Nevelési Egyesület titkára hozzászólásában a környezet is a szimbólumrendszer összefüggéseiről, érdekességeiről is beszélt
A konferencia főszervezője, a Környezeti Nevelési Egyesület Zalai Csoportjának elnöke, Benedek Miklós.
(Fotók: Varga György)
PETRO
Petró Gyula egy rendkívül gyors ütemben fejlődő cég, a CWG Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező si-
A VIZ VILÁG-
dást jól kamatoztatja Nagykanizsán. A CWG Hungary Kft. több tízszeresére növelte kezdeti forgalmát. Petró Gyula, aki a WQA (Világ Vízminősé-
Koccintás a vízilabdatorna közreműködőivel, szervezőivel a Víz Világnapján - vízzel.
kermenedzser. Nigériában szervizvezetőként több millió dolláros projektekért volt felelős, ahol hozzászokott a gyors döntésekhez, hiszen a piacgazdálkodás körülményei között kialakuló szigorú versenyhelyzetben a gyorsaság jelenti sok esetben a nyerés lehetőségét. A megszerzett tu-
gi Szövetség) tagja, szerényen fogalmaz munkájáról, előtérbe állítva az őt körülvető alkotó gárdát. Talán e tulajdonsága is nagy szerepet játszik a sikertörténetben, amely kapcsán Nagykanizsa neve ismerősen cseng Szingapúrtól Németországig.
- A CWG Hungary Kft.
A nemzetközi vízilabdatorna megnyitóján bemutalták tudásukat a Rover Majorettcsoport tagjai is.
1998. április 10.
( KANIZSA
11
GYULÁVAL
NAPJA UTAN
1992-ben alakult, akkor még három fővel. Később az azóta csődbement Hidroplasztik Kft-ből hozzánk kerültek mindazok a szakemberek, szervizesek akik nyitottságot éreztek magukban az újra, elhivatottságot a legkorszerűbb vízkezelési technológiák, és egy teljesen másfajta munkamódszer iránt. Mivel a CWG Hungary Kft. egy világhálózattal rendelkező csoport tagja, ezért a legújabb kutatási eredmények és termékek már megjelenésük idején birtokunkba kerülnek.
értve a tervezést és az adminisztrációt is, a CWG Hungary Kft. sikerének a kulcsa. Minden dolgozónk, minden alvállalkozónk arra törekszik, hogy folyamatos tanulással, képzéssel, a legjobb minőségű munkát végezze. A kihívásnak csak úgy lehet megfelelni, ha sikerül kialakítani a kollégákban a belső indíttatást az igényességre. Ezt az igényességet próbáljuk sugallni a termékkatalógusokban, a telepített berendezések kialakításában, a vevőkkel történő kapcsolat-
A CWG főszponzora volt a Víz Világnapi gyermekrajz-kiállításnak. Petró Gyula a legjobb pályázó rajzosok munkáit értékeli.
Tulajdonképpen a CWG Hungary Kft-ben a kollégák részére ez jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen amivel sikereket értünk el tavaly, az már elavult ebben az évben. Ez a folyamatos megújulás, az új technológiák iránti fogékonyság, az új számítógépes programokra történő átállás, bele-
tartásban, de még a telefonhívások alkalmával a bejelentkezésben is. Az igényesség, és minden téren a maximumra törekvés az, ami jellemző a CWG Hungary Kft-re. Ezt az erőfeszítést honorálja meg most a piac azzal, hogy egyre több és több olyan megrendelésünk van, ahol a minőség a
A Trend Galériában megrendezett díjkiosztón Kovács Kálmán is a díjátadók között volt.
döntő. A CWG Hungary Kft. azért sikeres tehát, mert elsőként ötvözte a magyar szakemberek több évtizedes tapasztalatát, és az új iránti fogékonyságát a nyugat-európai és amerikai innovációval, ki-egészítve ezt a mesteremberek igényességével. Dolgozóink büszkék az elért eredményekre, melynek külföldön is híre van. Ez ad reményt a hosszabb távú céljainkhoz.
Célunk tudatosítani mindenhol, hogy a víz a Föld legfontosabb kincse, és ennek tisztaságára vigyázni az emberiség legfontosabb teendője. Igyekszünk mindenhol hangot adni meggyőződésünknek, mint
ahogy szerte a világon teszik ezt. Március 21-én a Víz Világnapja kapcsán két rendezvényünkre került sor. A Trend Galériában megyei gyermekrajz-kiállítást szen\'eztünk „A víz az élet legfontosabb kincse" címmel. A két győztes képet áprilisban kiállítjuk Budapesten a Nemzetközi Vásárközpontban. A másik rendezvényünk volt a kétnapos nemzetközi vízilabdatorna. Egyébként aznap jöttem meg Floridából, Fort Laudeidale-ből, ahol egy konferencián vettem részt- Ott került megrendezésre a Vízkezelési Világszövetség rajzkiállítása, amely már hagyományos.
A megjelenteket Farkas Tibor, az Igricek gitáros énekmondója szórakoztatta megzenésített gyermekversekkel.
12 K KANIZSA - \'KuitunáícA makett) 1998. április 10.

Tiittő István polgármester felkérte az emlékbizottság el- Büki Pálné, dr. Dobó László, Zsoldos Ferenc, Zalavári Cvu-nökének Papp Ferencet A bizottság tagjai. Lebota János, la, Sósné Kutast Margit
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK
HEVESI SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 125. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
Játsszunk színházat! címmel, színház és jelmeztörténeti vetélkedőt hirdetünk általános iskolásoknak.
A vetélkedő anyaga:
- dráma és színház,
- színházi műhelymunka,
- színházi ábécé,
- a színháztörténet nagy fejezetei,
- Hevesi Sándor munkásságának lényege,
- színház és színjátszás Nagykanizsán
Nevezni április 20-ig lehet, 4 fős csapattal. Egy iskola több csapattal is nevezhet. Részletes információt és háttéranyagot a HSMK információs szolgálatától lehet kérni. (93/311-468)
Színházi élményem címmel RAJPÁLYÁZATOT HIRDETÜNK óvodás és általános iskolás korú gyermekek részére.
A pályázatra Nagykanizsa és városkörnyéki gyermekek munkáit várjuk (felkasírozva 50x70 cm)
Beküldési határidő: 1998. április 23.
Cím: Hevesi Sándor Művelődési Központ 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
Hevesi Sándor Emlékbizottság Nagykanizsa
vakagiozz velünk!
a hsmk bán A TAVASZI szüNiacetN
április 6. (hétfő) 9-16 óráig
HÚSVÉTI KÉPESLAP KÉSZÍTÉS HÚSVÉTI AGLAKDÍSZ és TOJÁSTAFTÓ KÉSZÍTÉS
április 7. (kedd) 9 órától TAVASZI TÚRA
Nagykanizsa-Nagybakónak-Eszperantó forrás-Kőszikla szurdok-Újudvar-Nagykanizsa (Útiköltség 100 Ft. Diákigazolványt hozzatok.)
április 8. (szerda) 9-16 óráig
HÚSVÉTI AJÁNQÉKKÉSZÍTÉS
(nyuszi, szalvétatartó)
MÉZESKALÁCS KÉSZÍTÉS
április 9. (csütörtök) 9-16 óráig Húsvéti NÉPI JÁTÉKOK tanítása, TOJÁSFESTÉS
(2-3 főtt tojást hozzatok).
KIÁLLÍTÁS LÁTOGATÁS
április 10. (péntek) 9-12 óráig INDIÁN COPF KÉSZÍTÉS
április 11. (szombat) 10-16 óráig
TELEFONKÁRTYA és KINDERFIGIHA GÖFZE
PROGRAMJAINK INGYENESEK! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRUNK!
1998. április 10.
(KANIZSA
13
PINOKKIO
ZENES MESEJÁTÉK
A Komáromi Jókai Színház a Tavaszi Zenei Fesztivál keretén belül március 20-án Nagykanizsára hozta a „Pinokkió" című zenés mesejátékot. A fabábu története Handzsér Árpád zenéjével nagy sikert aratott a kisiskolások körében. Telt ház előtt zajlott a koradélutáni előadás, és a kicsinyek megérdemelt vastapssal jutalmazták a komáromi színészeket. Igazi csapatmunkát mutatott
H0LLEANY0 A PÉCSI „BÓBITÁKKAL"
A HSMK-ban március 25-én teltházas délelőtti és koradélutáni előadáson a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában láthatták a város és környékének óvodásai, kisiskolásai a Holle anyó című mesejátékot. A második előadás után Sramó György, a Bóbita Bábszínház vezetője beszélt az együttes történetéről, a bábjáték szeretetéről:
-A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult, Koós Lajos hozta létre, aki csaknem harminc évig a vezető igazgatója volt. Sok nagysikerű előadás készült a \'60-as években, és a Ki Mit Tud?-dal lett országos hírű a Bábszínházunk. A 70-es években készültek igazán érdekes kísérteti előadások, mint a Kalevala, Pink Floyd zenéjére, és egy Shagal-vízió Emerson Laké and Palmer zenéjére. Ennek eredményeképpen 1981-ben az országban az Állami Bábszínház után elsőként lett hivatásos bábszínház a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként. A mostani társulatban vannak olyanok, akik több, mint tizenöt éve játszanak. A ma játszott Holle anyó bemutatója 1995 őszén volt. Grimm meséjét Pozsgai Zsolt drámaíró írta át. Már a harmadik évadban fut a darab, amivel most ismét eljutottunk Nagykanizsára. Örülünk, hogy ilyen rangos esemény alkalmával játszhattunk ismét a városban.
A két előadás sikere azt mutatja, hogy a HSMK vezetősége a Tavaszi Zenei Fesztivál keretében minden korosztály számára színvonalas műsort kívánt hozni, és a mai előadásokkal immár a legkisebbeknek is sikerült szerezniük egy boldog, felejthetetlen napot.
be a Komáromi Jókai Színház, mégis kiemelésre méltó Kecskés Marika, Pőthe István, Tóth Attila játéka. A darab premierje február 5-én volt Komáromban. A HSMK-ban látott játékból arra lehet következtetni, hogy Takáts Ernőd rendező a Pinokkió színpadra állításával egy hosszú előadássorozat megtervezője lett, amelynek Nagykanizsa egy sikeres állomását jelenti.
HARFATALALKOZO
A Kórház Kápolna adott otthont a Nemzetközi Hárfatalálkozónak. A koncerten közreműködött Vígh Andrea (hárfa) és Gulyás Dénes (ének). Vígh Andrea káprázatos technikájú hárfaművész, aki egyre közeledik a világhírnévhez. Az utóbbi öt évben hat szólólemeze jelent meg. 1994-ben meghívás kapott a ZDF „Die Beste" című műsorába. Azóta „világutazó" lett. Fellépett Berlinben, Lisszabonban, Párizsban, és természetesen New Yorkban a Carnegie Hall-ban. Játékáról csak felsőfokon lehet beszélni. Az esten felhangzó Händel,
ELETÜNK...
A Tavaszi Zenei Fesztivál programjaként került sor a XXVI. „Életünk" Országos Fotókiállítás ünnepélyes megnyitására. A Tavaszi Zenei Fesztivál szignáljának elhangzása után Zalavári Gyula tartott megnyitó beszédet:
- Erre a pályázatra 43 szerzőtől 190 darab kép érkezett. Ebből 55 képet fogadott el a bíráló bizottság. A nyolc elérhető díjból ötöt nagykanizsai fotós kapott. Természetesen ebben nincs semmi elfogultság, csupán azt jelenti, hogy a házigazda klub ismét kitett magáért. Azt láthatjuk a kiállításon, hogy nagyon lecsökkent a dokumentatív jellegű képek száma. Amikor az "Életünk"-et először meghirdettük, magából a címből következően benne volt a tematika, hogy az életünk társadalmi, természeti oldalait mutassa be, lehetőleg minél sokoldalúbban, színesen. Mára ezen belül az arányok érdekes módon változtak. Természetszerűleg az első időszakban több volt a társadalmi töltésű anyag, arri a kor szelleméből, követelményeiből is következett. Nyilván nem politikai agitációt várok a képektől, mint ahogy ezt korábban néhányan megtették, de az arányváltozás
mindenesetre szembetűnő a természeti képek javára. Keresem a választ arra, hová lettek a szociofotók, sportfotók, zsánerek. Nem azt mondom, hogy eltűntek, csak nagyon kevés található, arányaiban kevés. A közelmúltban alkalmam volt századeleji fotókat nézegetni, amelyek annyi mindent megmutatnak, közölnek arról a korról, amit történelem és irodalom könyvekből tudhatunk. Levegőjük, szaguk van, annak a kornak a levegőjét hozzák a nézelődőhöz. A fotónak tehát egyik legfőbb feladata a dokumentálás. Kezdetben előírás volt, hogy a kép feketefehér legyen. Ma a színes képek egyre jobban tért hódítanak, arri nem baj, csak arra kell vigyázni, nehogy öncélúvá váljanak, vagyis beszéljen a kép.
* * *
Az első díjat Melega István (Nagykanizsa), a második díjat Paterman Károly (Nagykanizsa) nyerte el. Zala Megye Közgyűlésének különdíját Juhász Miklós (Miskolc), Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának különdíját Szakony Attila (Nagykanizsa) kapta. Lipódi László (Nagykanizsa) a Vastagh Fotó Nagykanizsa különdíjban részesült. Oklevelet kapott Aszódi András (Sopron), Szerdahelyi Rita (Nagykanizsa), Mazumel László (Budapest).
Debussy és Chopin művek életre szóló élménnyel ajándékozták meg a zsúfolásig telt kápolna hallgatóságát. Gulyás Dénes az elmúlt évek hangversenyein több alkalommal volt partnere. A kanizsai esten oratóriuménekesként is nagy sikert aratott. A negyvenhárom éves művész már elénekelte az operairodalom valamennyi tenor szerepét. Hangjának hajlékony szépségével sorra aratja sikereit. Palermo, Philadelphia győztes énekversenyeinek m színhelye. 1985-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki.
ilaest
Március 29-én a Kórház Kápolnában került sor a Nemzetközi Hárfatalálkozó Gálaestjére. Délután Sipkái Deborah, a Magyar Állami Hangversenyzenekar Máriása mutatkozott be a kanizsai közönségnek. A koncert vendége volt Molnár Zoltán (trombitai. Ion Ivan Konccá román hárfaművész szólaltatta meg Parry, Gliuka, Handti zeneműveit. A Tavaszi Zenei Fesztivál talán legrangosabb előadója méltán érdemelte ki a ..hárlaművé-szek királya" címet. A világ szinte minden országában koncertezett Húsz éve már, hogy „Hárfaországban", a walesi nyári kurzusokon tanítja a jövő, de a jelen mestereit is. A kanizsai est meglepetéssel is szolgált Az andalító zenéből egy kuruc dallam bontakozott ki elementáris erővel. Csak a nagy művészek képesek így közönséget hódítani. Kitörő, nagyerejfi taps. Nagykanizsa már sokszorosan kiérdemelte a „Tavaszi Zenei Fesztivál Városa" címet A gálaest által e hangzatos cím ismét megerősítést nyert.
Q KANIZSA - TCaítunáíói wtgayc* j
14
-
1998. április 10.
VÁROSUNK 50 ÉVE ZÁSZLÓT ADOTT A 9. HATÁRVADÁSZ ZÁSZLÓALJNAK
A második világháború befejezése után az Ideiglenes Kormány egyik fontos feladatának tekintette a határok őrzésének megszervezését. Ennek végrehajtása Nyírbátor térségében kezdődött, majd a front előrehaladtával folytatódott a déli határon, s végül befejeződött a nyugati és északi határon. A szolgálat ellátására portyázó századokat szerveztek, amelyek kezdetben a kiegészítő parancsnokságok alárendeltségében működtek.
Nagykanizsa térségében március végén, április elején fejeződtek be a harcok. Ezt követően 1945. május 22-én került sor a portyázószázadok felállítására. A 10: Lentiben, és a 11. Berzencén kezdte meg a működését. A kanizsai határőrség (mint jogutód) e dátumot tartja megalakulása időpontjának.
A határőrséget 1946. márciusában -a köztársaság kikiáltása után - átszer-
vezték, a 27 portyázószázad helyett 15 határvadász zászlóaljat hoztak létre. A 9. - a későbbi kanizsai - a Somogy megyei Csokonyavisontán került felállí-
tásra. Innen rövidesen Nagyatádra, (1946. 7. 2.) majd Nagykanizsára a
Károly laktanyába (később Dózsa, majd Thury Gy. laktanya) lett elhelyezve.
A város lakossága és a határvadászok között rövidesen jó kapcsolat alakult ki. Ebben az időben az egyetlen katonai alakulat Nagykanizsán, a város házi zászlóaljának tekintette a 9. határvadász zászlóaljat. A katonákkal való jó kapcsolat kifejezéseként, az 1948-as forradalom és szabadságharc 100. évfordulójának jegyében a város lakossága egy gyönyörű csapatzászlót adományozott a vadászoknak. A zászló ünnepélyes átadása 1948. április 11 én vasárnap történt, tehát most április 11-én pontosan 50 éve.
A zászló átadására délelőtt a Deák téren került sor. A ZALA c. újság 1948. április 13-i keddi számában teljes oldalas vezércikket jelentet meg az átadásról az alábbi címekkel:
„A magyar népi demokrácia honvédsége zászlót avatott Nagykanizsán
A 9. HONVÉD HATÁRVADÁSZ ZÁSZLÓALJ
1948. évi április hó 11-én tartja Nagykanizsán a város dolgozói által adományozott
CSAPATZÁSZLÓ ÁTVÉTELI ÜNNEPSÉGÉT
melyre a zászlóalj tiszti, tiszthelyettesi kara és legénysége
urat-hölgyet
és családját tisztelettel meghívja és kéri, hogy a csapatzászlóhoz egy zászlószeggel hozzájárulni szíveskedjék.
Zászlóanya: VARGA JÓZSEFNÉ, Nagykanizsa város polgármesterének neje.
MŰSOR:
Április 9-én:
20 h-kor: A Honvéd Határőrség Filmosztályának ingyenes szabadtéri előadása a
Deák-téren. Április 10-én:
19 h-kor: A Határőr Zenekar ünnepi hangversenye az ipartestület nagyter-
mében.
20 h 30-kor: Fáklyás díszfelvonulás és a Magyar-Szovjet hősi emlékmű megko-
szorúzása a Szabadság-téren. 21-22 h: Zenés takarodó. Április 11-én:
7-8 h: Zenés ébresztő.
9-10 h: Fali újság és fényképkiállítás a Dózsa György laktanyában. 11-12 h 30: Zászlóátvétel a Szabadság-téren. (Rossz idő esetén az Ipartestület nagytermében.)
13-14 h 30: Ünnepi ebéd a 9. határvadász zászlóalj rendezésében, a hivatalosan megjelentek részére a Központi Kávéházban. .
15 h 30-17 h: Sportbemutatója a Maort sporttelepen.
19.20 h 30: A 9. határvadász zászlóalj kultúrcsoportjának műsoros előadása a Városi Színházban.
21 -22 h: Ünnepi díszvacsora Nagykanizsa város rendezésében a hivatalo-
san megjelentek részére a Központi Kávéházban.
22 h-tól: Tánc a Központi Kávéház összes termeiben. Műsorszámoknál közreműködik a Honvéd Határőrség teljes zenekara. Vezényel: Fodor Armand honvéd karnagy. - A Maort Dalárda, vezényel: Enge János karnagy. - Littvay Piroska, Pauk Anny és Szebelkó Imre alhgy. (ének) és Klatt Aurél (zongora).
Műsor után tánc.
Zene: Határőr Jazz-zenekar.
Büfett: MNDSz
A 9. HONVÉD HATÁRVADÁSZ A 9. HONVÉD HATÁRVADÁSZ
ZÁSZLÓALJ ZÁSZLÓÁTVÉTELI ZÁSZLÓALJ ZÁSZLÓÁTVÉTELI
ÜNNEPSÉGÉVEL KAPCSOLATOS ÜNNEPSÉGÉVEL KAPCSOLATOS
ÜNNEPI HANGVERSENY ÜNNEPI HANGVERSENY
MŰSORA: MŰSORA:
LRossini: Sevillai borbély. LRossini: Sevillai borbély.
Nyitány. Nyitány.
2. Bartók: Este a székelyeknél. 2. Bartók: Este a székelyeknél.
Tánc. Tánc.
3. Erkel: Bordal a „Bánk bán" 3. Erkel: Bordal a „Bánk bán"
c. operából. Énekli: c. operából. Énekli:
Szebelkó Imre alhdgy. Szebelkó Imre alhdgy.
4. Kodály: Intermezzo a „Háry 4. Kodály: Intermezzo a „Háry
János"-ból. János"-ból.
5. Wagner: Álmok. 5. Wagner: Álmok.
Debussy: Ária a „Tékozló fiú"- Debussy: Ária a „Tékozló fiú"-
bői. Énekli: Littvay Pi- ból. Énekli: Littvay Pi-
roska. roska.
6. Csajkovszky: Virágkeringő. 6. Csajkovszky: Virágkeringő.
SZÜNET SZÜNET
7. Weber: Bűvös vadász. Nyi- 7. Weber: Bűvös vadász. Nyi-
tány. tány.
8. Strauss J.:Tavaszi hangok. Ke- 8. Strauss J: Tavaszi hangok. Ke-
ringő. ringő.
9. Kacsóh: Dal a „János vitéz"- 9. Kacsóh: Dal a „János vitéz"-
( bői. Énekli: Szebelkó ből. Énekli: Szebelkó
Imre alhdgy. Imre alhdgy.
10. Beethoven: F-moll szonáta 10. Beethoven: F-moll szonáta
(Apassionata). Zon- (Apassionata). Zon-
gorázik: Klatt Aurél. gorázik: Klatt Aurél.
11. Lehár: A mosoly országa. 11. Lehár: A mosoly országa.
Ábránd. Ábránd.
12. Berlioz: Rákóczi-induló.-A 12. Berlioz: Rákóczi-induló.-A
Faust elkárhozásából. A Bt ÜL Faust elkárhozásából. A Jk ü
% % % Közreműködik % i$ % Közreműködik
a határőrség teljes zenekara, a határőrség teljes zenekara,
vezényel: Hetényi György szds. vezényel: Hetényi György szds.
honvéd karnagy. honvéd karnagy.
1998. április 10.
(KANIZSA
15
A köztársasági elnök képviselőjének jelenlétében ragyogó ünnepségek között adta át Nagykanizsa városa a csapatzászlót
a 9. határvadász zászlóaljnak A város lakossága meleg szeretettel ünnepelte házi zászlóalját"
A kétnapos ünnepségen volt szabadtéri mozielőadás, szombaton este a Határőrség zenekara hangversenyt adott az Ipartestület székházának nagytermében (ma gyermekkönyvtár). A karzaton körbefutó fenyőfüzérek között a baráti államok Jugoszlávia, a Szovjetunió, Románia, Bulgária és Csehszlovákia lobogói függtek. A hangversenyen megjelent Szalvay Mihály vezérőrnagy, a határőrség parancsnoka, valamint az akkor Nagykanizsára érkezett jugoszláv katonai küldöttség tagjai.
Az ünnepi hangverseny után a 9. határvadász zászlóalj alakulatai fáklyafény mellett és pattogó indulók ütemére Indultak a Szabadság térre (ma Erzsébet tér), ahol a zászlóaljparancsnok Szabó-Bencze Béla őrnagy megkoszorúzta az orosz hősi emlékművet és a 20-as honvédek emlékművét. A fáklyás felvonulás és a zenés takarodó után a Central kávéházban rendezett ünnepi vacsorán részt vett Dinnyés miniszterelnök.
Az első csapatzászlónk zászlószalagjai. A fotók 1987. április 8-án készültek a Hadtörténeti Múzeumban.
A zászlóavatás napján reggel érkezett a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter képviselője, Pálffy György altábomok a honvédség főfelügyelője, s 11 óra előtt néhány perccel kürtszó jelezte a köztársasági elnök képviselőjének Kuthy László vezérezredes érkezését, aki ellépett a díszzászlóalj arcvonala előtt.
Ezután Németh Lászlóné zászlóanya, akkori MNDSz. elnök (Magyar
1948 április 11-én Nagykanizsa várostól kapott (első) csapatzászló.
Nők Demokratikus Szövetsége) lépett a mikrofon elé. (A meghívókon Varga Józsefné polgármester felesége szerepelt zászlóanyaként, ez azonban bizonyos okok miatt megváltozott.) Né-methné Nagykanizsa város közönsége nevében átadta a csapatzászlót a 9. honvéd határvadász zászlóalj parancsnokának. A zászlóanya kötötte fel az első szalagot a zászlóra. A honvédelmi miniszter szalagját Kiss Roland államtitkár kötötte fel, melyen ez olvasható: „Veres Péter honvédelmi miniszter a 9. határvadász zászlóaljnak" A zászlóra szalagot kötött még Szalvay Mihály vezérőrnagy, a határőrség parancsnoka.
Ezután az egyházak lelkészei megáldották a zászlót, s többek között ezeket mondták:
Taál László római katolikus lelkész százados:
„Emeljétek magasra ezt a zászlót azzal a szent fogadalommal, hogy mindig azoknak az érdekeiért és felemelkedéséért harcoltok, akik nektek ezt a zászlót adták."
Varga József őrnagy protestáns lelkész ezekkel a szavakkal szentelte fel a lobogót:
„A magyar zászlót szentté avatta a szabadságért évszázadok óta ontott vér és elviselt szenvedés... A szeretet, béke és hűség nevében áldom meg a lobogót."
Dr. Krausz Henrik a kaposvári főrabbi, lelkész-százados a következőket mondta:
„... Megáldom ezt a zászlót abban a hitben, hogy mindnyájan átérzitek: az életet és a szabadságot jelenti..."
Ezután a zászlószegek beverése következett, amikoris cégek intézmények, társadalmi szervezetek és magánszemélyek az általuk vett zászlószegeket beverték a zászlórúdba.
Összesen több mint 90 zászlószeget találunk benne, mely egyben tükrözi a város korabeli társadalmának szerveződését, keresztmetszetét is. Sajnos ez a szép hagyomány mára megszűnt.
A zászlószegek beverése után Szabó B. őrnagy meleg szavakkal köszönte meg a város népének ajándékát. Ezeket mondta:
„Boldogan veszem át a csapatzászlót, melyet a nagykanizsai dolgozók nekünk adtak. Emeli az ünnep fé-
nyét, hogy a szabadságharc 100. évfordulójának évében s a határőrség 2. évfordulóján történik... Erre a zászlóra úgy vigyázunk, mint zászlójukra Rákóczi katonái és a 48-as honvédek. .."
Végül felszólította a határvadászokat, hogy tegyék le az esküt csapatzászlóra. Ezután Dr. Noll városi főjegyző (akit e napokban neveztek ki) Kanizsa népe nevében szólt a zászlóaljhoz, kifejezte hitét, hogy a zászló jó kezekbe került.
Pálffy György altábornagy beszédében azt emelte ki, hogy a katonaélet legszebb pillanata, amikor a honvéd felesküszik a zászlóra, s megfogadja, hogy hozzá mindig hű marad, eszméiért élni, harcolni, s ha kell halni fog.
Az ünnepség a díszszázadnak a Szabdság téren való elvonulásával ért véget. Ezután díszebéd volt, ahol pohárköszöntőt mondott többek között Bencsik István főispán is.
A kanizsai határvadászok és jogutódja a mai határrendészeti igazgatóság. Az elmúlt csaknem hat évtized alatt a várostól három csapatzászlót kaptak. Az elsőt 1939 augusztusában, (kettős zászlóátadás), melyről 1999-ben a 60. évfordulón ugyancsak célszerű lenne megemlékezni. Az 1948-ban kapták a másodikat, s a rendszerváltás után a harmadikat. Ezenkívül a város dolgozóitól, közelebbről a Gépgyártól is kapott egy csapatzászlót 1982-ben, egyet pedig az országos parancsnoktól. Mindösszesen tehát öt csapatzászlót kapott eddig. A csapatzászlók adományozása a határőrség és Nagykanizsa lakosai közötti folyamatos jókapcsola-tot fémjelzi, melynek további megtartására és erősítésére a zászló kötelez.
Bár a zászlók mindegyike a katonaság és a polgárság egységét jelképezi, mégis ha lehetne valamelyiket kiemelni, e sorok szerzője szerint az 1948-as a legszebb, mert egyedi, semmi más zászlóval nem téveszthető össze. E zászlót a Hadtörténeti Intézményekben találhatjuk meg.
Sajnos hasonló szép ünnepségekre a jövőben már kevésbé kerülhet sor, mivel Nagykanizsán megszüntették a honvéd alakulatokat, a határőrségnél pedig a sorállományt.
Dr. Bacsa Gábor
16 ( KANIZSA - *71/-VKU&0* ) 1998. április 10.
TÉVÉMŰSOR ÁPRILIS 13-TÓL ÁPRILIS 19-IG
HÉTFŐ ÁPRILIS 13. MTV1
7.00 Gyerekeknek! 8.25 „így szól az Úr!" 10.00 Marcellino - kenyér és bor. 11.25 Jelenségek az állatvilágban. 12.30 Tündér Lala. 13.55 Igen, szeretlek 15.30 Torvill és Dean. 16.25 Leg, leg, leg... 16.50 Fifi gyermekei. 17.45 Jelfák. 17.55 Gyerekeknek! 18.20 Két feltámadás 19.00 Híradó. 19.15 Ábel Amerikában. 20.30 Sandra hercegnő 21.25 Gyilkosság telefonhívásra. 23.05 Az ötvenem évek világa. 23.35 Tonik.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00 Szaffi. 10.20 Húsvéti parádé. 12.05 Varázslatos szigetek. 13.00 Híradó. 13.15. Receptklub. 13.30 Klipklub 13.50 A hercegnő és a kobold. 15.15 Túlvilági papa. 16.45 Musical Múzeum. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Mindörökké Batman. 22.05 Egy különleges este a Spice Girlsszel. 23.05 Családi zűrök. 0.40 Fókusz.
TV 2
6.55 Gyerekeknek! 10.35 Szerencsekerék. 11.05 Délelőtt a tv2-vel. 11.35 Mindent vagy semmit! 12.00 Nótaszó. 12.30 Csupa-csupa élet. 13.00 A nagy szibériai szürkemedve. 14.15 Gulliver utazásai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.10 Gazdagok és szépek. 19.40 Kifutó. 21.10 Mindent vagy semmit! 21.35 Olivér története. 23.10 Cagney és Lacey. 0.00 Tények. 0.10 Húsvéti szokások 0.40 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 A szarvaskirály. 10.10 Tenyérnyi magyar szigetek. 10.40 Magyar emlékhelyek Ausztriában. 11.15 Koncertek a Szentföldön. 11.45 Áldott, szép húsvétnak gyönyörű ideje. 12.45 Miért pont a nyúl? 13.15 Magyar emlékhelyek Ausztriában. 13.55 A tojáshímző. 14.10 Szappanbuborék. 15.30 Repeta. 17.30 Ah, Amerika! 18.05 Lakócsai húsvéti leánytánc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.25 Magyarok cselekedetei. 19.30 Lyukasóra. 20.25 Vidám elefántkór. 21.50 „Égi kökényfák alatt" 22.35 Mélyvíz.
DUNA TV
6.30 Híradó. 6.55 Animációs filmek gyerekeknek. 9.10 Tarkabarka. 10.15 Joe és a bálna. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Egy búvároperatőr vallomása. 12.50 Európa természe-*ti csodái. 13.45 A hegyi beszéd. 14.35
Szókimondó asszonyság. 16.10 A Bartók vonósnégyes játszik. 17.05 A világegyetem enciklopédiája. 17.20 Mese. 17.50 Jókívánságok határok nélkül. 19.00 Afrika királynője. 20.45 Tony Lakatos quartet. 21.00 Híradó. 21.35 Lakota Hold 23.05 Híradó. 23.15 Az MRT szimfonikus zenekara hangversenye.
KEDD ÁPRILIS 14. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szatelit. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Hyppolit és a többiek. 14.00 Patrin - Üzenet - Vorba. 14.25 Domovina. 14.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Sorstársak. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.45 Kriminális. 21.25 Telemázli. 21.55 Aktuális. 22.25 Publikum. 22.55 A tehén. 0.25 Telesport. 0.55 Hírek.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 A cigánylány. 21.35 Aranykor. 22.25 Mindörökké Batman. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Segíts magadon! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Kük. 14.25 Kölyökszínpad! 14.55 Mozart Band.15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 TV a város szélén 20.45 JAG 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország!. 23.00 A Szuper csapat. 0.00. Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 „... emberségem mélyén..." 6.45 Határtól határig. 7.15 Zóna. 7.40 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok 10.35 Kincsestár. 13.00
Híróra. 13.00 Derrick. 14.00 Kérők. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Techno: az egyén diadala. 21.00 Új Gálvölgyi-show. 21.45 Abigél. 22.55 Mélyvíz.
DUNA TV i
5.30 Virradóra. 9.05 Beavatás. 9.20 Emlékképek - régi híradók. 9.45 Közép-Európai Magazin. 10.20 Heti hírmondó. 11.10 Esti kérdések 11.20 Mesefilmek. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Pilinszky János: Kalandozás a tükörben. 12.30 Operamesék. 13.20 1100 év Európa közepén. 13.35 A dolgok természete. 14.20 Törökországi utazások. 14.50 Fantasztikus utazás az élővilágba. 15.20 Ami igaz, az igaz 15.35 Zengő ábécé. 15.50 Zűrzavaros vakáció 16.15 Katedra nélkül. 17.15 Héthatár. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Mese. 19.10 Hungária Litterata. 20.00 A hegy védangyala. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 A csónak megtelt. 23.25 Híradó.
SZERDA ÁPRILIS 15. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 A zsarnok zseni: Caravaggio. 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Népzenei összeállítás. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Alfa szolgálat. 17.15 Választás \'98. 17.35 Körzeti híradók. 18.00 Útmutató. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Mr. Beán szobára megy. 20.30 Telesport. 22.45 Telesport. 22.45 Aktuális. 23.10 Telesport. 23.45 A biztonsági őr. 1.15 Hírek.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12,57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. 20.55 Halál kis adagokban. 22.30 A cigánylány. 0.05 Fókusz.
TV 2 \'
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Gyökereink. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Titokzatos termé-
szet. 14.25 Kölyökszínpad 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15. Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Szenzációs ajánlat. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 0.00 Hajnaltól napestig 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15. Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Malom a Séden. 15.00 Hangversenyek 15.30 Repeta. 17.30 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X. 20.45 MTV+ 21.00 TS-extra. 21.00. Törvénytelenül. 22.30 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Gazdakör. 9.40 Héthatár. 10.20 Csillagfény hotel. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Jaja és Pája. 13.10 A dolgok természete. 13.55 Play Bach. 14.50 Magyar nők a Gulágon. 16.30 Katedra nélkül. 17.30 Amiről a kövek mesélnek. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Mese. 19.10 A négy testőr. 21.00 Híradó. 21.35. Esti kérdés. 21.45 Kihallgatás. 23.40 Híradó.
CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 16. MTV 1.
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, Magyarország! 11.05 Frankenberg-kas-tély. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Segítség! 17.10 Csellengők. 17.15 János vitéz. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Szerb gótika Magyarországon. 18.20 Gyefekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.40 Bohózatalbum. 21.50 Aktuális. 22.20 VilágKép. 22.50 Az ötvenes évek világa. 23.15 Telesport.
RTL KLUB
6.30 Jó.reggelt! 8.30-12.57. Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15. Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Kmght Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 20.50 Visszatérés. 22.30 Halál kis adagokban. 0.05 Fókusz.
1998. április 10.
( KANIZSA - 7y-muM* )
17
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Follow me! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Nemcsak egy mozi. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15. Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen kapcsolat
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Vallásosság a 20. században. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 16.00 Repeta. 17.50 Kormányváró. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 Tóték. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Esti kérdés. 9.15 Régiók. 9.50 A zene arcai. 10.50 Heükon. 11.25 Mesefilmek. 11.55 Vers. 12,05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.25 Felelet az életnek. 13.10 Ahol az öröm tanyázik. 14.35 Menekülés a halálba. 15.35 Színészfejedelem. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 A béke kikötői. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Mese. 19.15 Szülőföldem, Pápa 20.05 Amerika, London, Párizs. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Éjszakai járat. 21.55 Játéktér. 22.30 Sámán. 23.55 Végállomás. 0.00 Híradó.
PÉNTEK ÁPRILIS 17. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Anno. 10.35 Magyar Izland-expedíció. 11.15 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Angol Liga. 13.55 Együtt. 14.45 Német nemzetiségi magazin. 15.15 Gyerekeknek! 16.10 Teleszák. 16.30 Űrgammák 17.00 Választás \'98. 17.00 Évgyűrűk. 17.45 Körzeti híradók. 18.05 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.45 Exkluzív. 21.10 Desszert. 22.15 Aktuábs. 22.45 Bonnié és Clyde 0.30 Bobby McFerrin & His Choir.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.30 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.50 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00
Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Jackson, a vadállat. 21.40 Gyilkos sorok. 22.30 Jobb part, bal part. 0.15 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 A foci-vb-k története. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Főzősa-rok. 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Péntek 13. 0.30 Sportszenzációk. 1.00 Hajnaltól napestig. 1.25 Tények. 1.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Viszonyok. 15.30 Repeta. 17.50 Delta 2000. 18.30 Alpok-Duna-Adria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Magyar Ház. 20.30 Magyarország 2000 23.20 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.10 Esti kérdés 9.20 Váltó. 9.55 A Kárpát-medence táncai. 10.40 A tökéletes család. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Minoriatates Mundi 13.00 Monda és történelem. 14.05 László Gyula a honfoglalásról. 15.25 A honfoglaló és Árpád-kori magyarság egészsége és betegségei. 16.05 Találkozás a népszerű tudományos filmmel. 17.20 Pop-sa-rock. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin 18.55 Mese. 19.15 Central. 19.45 A napkirály árnyékában. 20.40 Esti sugárkoszorú. 21.00 Híradó. 21.45 Szürkületi zóna. 23.20 Híradó. 23.35 Hosszú az út hazáig.
SZOMBAT ÁPRILIS 18. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10. Gyerekeknek! 10.00 Fazonok. 11.05 Szenvedélyek. 11.55 Szereknek Saint-Tropez-ban. 12.50 Energia-ábécé 13.00 Híradó. 13.10 Népzenei magazin. 13.35 Zöldposta. 14.05 Válaszolunk... 14.15 Körtánckörkép. 14.30 Álmodozni mindig lehet. 16.10 Divat \'98. 16.35 Az én Petőfim. 16.45 Minden, ami zene. 16.50 Úton. 18.30 Kamaszkorunk legszebb nyara - Amerika. 19.30 Híradó. 20.00 Top-show. 21.05 Baseballbikák. 22.55 Showbálvány.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Mágusok. 12.00 A hópárduc nyomában. 13.00 Híradó. 13.10 Bravó Tv. 15.00 Gyilkos sorok. 15.55 K. O. 17.35 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL sportklub. 20.00 Őrangyalok. 21.40 A csend fogságában. 23.25 Jackson, a vadállat.
TV 2
6.55 Gyerekeknek! 9.00 Parker Lewis sohasem veszít. 10.50 Top 10 11.20 Az ördög és a tízparancsolat. 13.15 Hétxhét. 13.40 Gazdagok és szépek. 15.15 Grease (Pomádé). 17.05 Hawaii - hullámok a Duna partján. 17.35 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Gyilkosság villanófényben. 21.50 Suttogások a sötétben. 23.35 Mozivarázs. 23.55 Titokzatos játékok. 1.25 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuábs. 6.40 Határtól határig. 7.15 A harangok üzenete. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 Válogatás. 12.45 Nekem ne lenne hazám? 13.00 Európa Ablak. 15.00 Gyöngyök. 15.30 Járóföld. 16.00 Énekelt versek. 16.30 Mesterművek. 16.40 Magyar műemlékek. 17.10 Töredék/ A mulandóság fölé. 17.35 Jelképtár. 17.40 Forma-1. 18.25 A huszadik század nagy románcai. 18.55 Mesetár. Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Kórház a város szélén. 20.50 Szálka, hal nélkül. 21.25 Bors. 22.25 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek, Reggeli muzsika, Falunéző, Póráz. 7.40 Animációs filmek gyerekeknek. 8.05 Central. 8.30 Jelenko. 9.00 Jaja és Pája. 9.10 Ami igaz, az igaz. 9.25 Zengő ábácé. 9.35 Zöldszem, zöldful. 10.10 Tarkabarka. 11.10 Csodálatos vízi utak. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Protestáns világ. 12.35 Kelet-Európa kolostorai. 13.00 Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért. 13.05 Föld és vér. 14.00 Minden kocka érték. 14.45 Az okos mama. 16/05 Sárkány és papucs. 17.15 Néhány perc Kabos Gyulával. 17.30 Magyar történelmi arcképcsarnok 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Muzsikaszó. 118.35 Szelek szárnyán. 20.40 Tony Lakatos quartet. 21.00 Híradó. 21.35 A kertben. 23.15. Híradó. 23.30 Bűnösnek szülöttek.
VASÁRNAP ÁPRILIS 19. MTV1
6.30 Gazdaképző. 7.00 Gyerekeknek. 7.25 „így szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek! 9.30 Delta 2000 10.00 Té-
vémagiszter. 11.05 Púder. 11.35 Vörös Sári nótafelvételeiből. 12.30 Jani házhoz megy. 13.05 Isten veled, drágám! 15.00 Életjel. 15.30 Örömhír. 15.50 Vers mindenkinek. 16.00 Walt Disney bemutatja. 17.05 Minden, ami zene. 17.10 FERENCZIRKUSZ 18.10 Hello, világ! 19.00 A Hét. 20.00 Sandra hercegnő. 21.00 Keresztutak. 22.55 Az ötvenes évek világa. 23.25 Tonik.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Felfedező úton a Robinson család.. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.35 Hat hét boldogság. 15.00 Olajra lépés. 16.40 így készült 18.00 Fókusz plusz. 18.30 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Tengeri farkasok. 22.20 Etikából elégtelen. 23.55 Dóra mozija. 0.25 Népszabadság sajtóklub.
TV 2
6.30 Gyerekeknek! 9.30 10.00 Következő áldozat. 11.15 A foci-vb-k története. 11.45 Nótaszó. 12.15 Következő áldozat. 14.45 Kifutó. 16.15 A Szuper-csapat. 17.05 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Közkívánatra! Az arc nélküü ember; Az ifjú Sherlock Holmes; Túl az Óperencián; KB. 22.05 Gól! Gól!! Gól!!! Kb. 22.35 Színkép. Kb. 23.10 A tizedes meg a többiek. Kb. 1.00 Nemcsak egy mozi. Kb. 1.30 Napló. Kb. 2.20 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 Tudóra. 10.00 Abigél. 11.10 Tökjó. 12.30 Dallamról dallamra. 13.00 A szerelem jogán. 14.25 Mesélő cégtáblák. 15.00 Dalolva szép az élet. 16.40 MTV2 17.00 Ötórai tea. 17.30 Vallásosság a 20. században. 18.00 Cirka-firka. 18.30 Nyitott könyv. 19.00 Keménykalap és krumpliorr. 20.00 Oasis-kon-cert. 21.30 Amíg még élünk. 22.15 Telesport. 23.05. Tháka örök.
DUNA TV
6.30 Híradó. 7.00 Protestáns világ. 7.20 Animációs filmek gyerekeknek. 9.15 Pop-sa-rock. 9.45 Hungária Letterata. 10.30 Hungária Litterata. 11.00 Csillagjel. 11.30 Verbunkok a Kárpát-medencében. 11.55 Vers. 12.05 Illyés Gyula: Konok kikelet. 12.10 Jaja és Pája. 12.20 Pusztina. 12.55 Föld és vér. 13.45 Emlékképek - régi híradók. 14.10 Sportképek. 16.35 Ének a határtalanról. 17.05 Lakáskulcs. 17.45 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Híradó. 19.15 István, a király. 21.05 A magyar koronázási jelvények. 22.00 A szent jobb. 22.25 Ars musica. 22.55 Magyar évszázadok. 23.10 Magyar évszázadok. 23.35 Híres magyar könyvtárak.
18 ......* * KANIZSA - TCuttunátiú *h*$*$ck 1998. április 10.
Tahi Tóth Lászlóval - KANIZSÁN
Hazánk egyik népszerű és sokoldalú - elsősorban a szórakoztató műfajban jeleskedő\' - színművésze Tahi Tóth László. A színpad mellett feltűnik a televízióban és a rádióban, s találkozhatunk vele olyan esteken, mint amilyent a Szőlőskert Fogadóban tartott városunkban. Az önálló műsor a pénzről, az utazásról szólt - prózában és dalban, miközben tanúi lehettünk mértéktartó humorának, emberközeli eló\'-
adásinódjának. Az est után beszélgettünk:
- Ön 1966 óta a Vígszínház tagja. Mi az, ami ott tartotta és tartja a mai napig?
- Szerintem az ország legszebb színháza, és amikor én odakerültem, az ország legjobb társulata is volt fantasztikus színészekkel. Darvas. Latino-vits. Ruttkai. Bulla. Páger. So-mogyvári, Bilicsi, Sulyok... Mit mondjak\'/ Fantasztikus partnerek közé léphettem be mint fiatal ember. Ez tart ott most is. ezeknek a nagy színészeknek, művészeknek a szelleme szól felém a színház falából.
- Gondolt-e arra ennek ellenére, hogy váltson? Esetleg szabadúszó legyen?
- Természetesen megfordul az ember fejében... Az utóbbi öt évben nagyon neves kollégák mentek el tőlünk - egy nagy társulatra való kolléga -, és nézve a puhájukat úgy látom, nehéz az. Maguknak kell magukat adminisztrálni, amire én nem vagyok képes.
- Lesz még új bemutatója ebben az évben?
- Ebben már nem, hiszen május végén szin(e nyári szünet van a színházukban. A jövő évad kezdésekor viszont a ..Hello. Dolly!"-ban a férfi főszerepet játszom az operett színházban mini vendég - Hernádi Jutka mellett.
- Mit tud még a következő évadról?
- Igazából nem szokták nálunk előre tudni, nem is mondják, még gondolkodnak, tervezgetnek. Megkérdezték tőlem, mit szeretnék játszani... Most olvasgatok darabokat, keresek magamnak valami szerepet. A színházban sok drámai szerepet
játszom ugyan, a népszerűséget mégis a televízió vidám dolgaiból, kaptam, ezért valamilyen jellemszerepet szeretnék, hogy a drámai vénámat is megmutassam.
- Most ismétli a tévé a Variációkat. Folytatás?
- Öt éve nem csináljuk már, de tudom, a televíziónak ez az egyik legjobb üzlete, a világ összes tévéjének eladták. Már Kanadából és Ausztráliából is jeleztek vissza, hogy látták a tv-ben. Ez internacionális műfaj, nem kell hozzá nyelv, mindenki érti. és a rövidsége miatt mindenféle műsor közé betehető. Folytatás? Egy mecénást kellene keresnem, jó lenne magán-fa rgalmazásban megcsinálnom; ez volna igazából a nagyszerű és az üzlet.
- Ötletei vannak a fiókban eltéve?
- Nekem is vannak, egy órára való forgatókönyv állt össze. És amikor ezt készítettük, nagyon sok néző\' is beküldött ötleteket. ¦
- Milyen szakmai feladatok várják még?
- Most lesz u Szeszélyes évszakok című műsor tévéfelvétele, két patinád kabaréjelenetben játszom a főszerepeket. Most ezt tanulom.
- Az . előadásában sok szó esett az utazásról. Valóban ilyen fontos ez a számára?
- Természetesen. Egy színész stúdióban, színházban, műtermekben, ablaktalan helyiségekben dolgozik. Alig látom a kék eget, és ennek ellentételezéseképpen szenvedélyes teniszező vagyok, amely nyáron szabad ég alatt történik. És minden nyáron eddig utaztam valahová. Kell ez a kikapcsoldás, akár még egy hét is nagyon sokat jelent. Idén is tervezek utazást.
- Hová?
- A feleségem volt Olaszországban, én meg nagyon sokat voltam, és annyira szeretem, hogy meg akarom neki mutatni egy-egy szép részét: Rómát, Firenzét. Sorrentót. Caprit.
- Mi az Ön színészi hitvallása, ars poeticája?
- Az embereknek szépet, szeretetet adni. A színészetet népnevelő hivatásnak tartom. Fontos, hogy az emberből kiirtsuk a rosszat, s a jó. a humánum felé irányítsuk a figyelmüket.
Horváth Ilona
„SIMI, SZÜKSÉG LENNE RÁD..."
Beszélgetés Siménfalvy Lajossal
Tizenöt éve játszik Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Siménfalvy Lajos színművész, akit az eltelt időben folyamatosan láthattunk a színpadon. A most 71 esztendős művész 52 éve(!) lép esténként a világot jelentő deszkákra. Utoljára Barta Lajos „Szerelem" című darabjában szerepelt, melynek kanizsai második előadása előtt beszélgettünk.
- Mi ösztönözte Önt arra, hogy színész legyen?
- Ez egy színész-dinasztia, a nagyapám, az apám, a nagybátyám, szinte mindenki színész volt a famíliában.
- 1946 óta van színpadon. Hogyan tekint vissza az elmúlt 52 évre?
- Meg vagyok elégedve a színész-pályafutásommal. Lényegében eljátszottam mindent, amit szerettem volna; ami kimaradt az életemből, az nem olyan nagy tragédia. Én eléggé sikeres ember voltam, nem egy pesti sztár, de azért megvolt a magam helye a „színésztársadalomban ".
- Van olyan szerepe, amelyikre különösen szívesen emlékezik?
- Hogyne! Ezeket be lehetne koronként sorolni. Fiatalkori szerepeim közül megemlíteném „A kőszívű ember fiai"-ban Jenőt, a „A tanítónő"-ben a tanítót, különben ebben majdnem minden szerepet játszottam a tanítónőn kívül... Utoljára az öreg Nagyot. Aztán nagyon szerettem a „Romeo és Júlia"-! (Lőrinc barát), a „Danáin György"-öt, az „Ármány és szerelem"-ben Millert, fiatalabb koromban Ferdinándot.
- Miben változott a színház az elmúlt 50 esztendőben? Hogyan látja Ön?
- Elég nagy változáson ment keresztül. Kezdődött az 1949-es államosításai, aztán felülről irányított színházat játszottunk hosszú évtizedeken keresztül. Ezt úgy értem, megszabták a műsorpolitikát, a műsortervet, az ember nem azt játszotta, amit akart, hanem az. adott politikai helyzetnek megfelelően kellett a darabokat kiválasztani. Később a színházi élet elcsúszott egy kicsit nyugati irányba, jöttek az. avantgárdok, a különböző irányzatok. És hosszú lenne elmondani, melyek azok az okok, amelyek miatt a színház most ott tart, ahol tart.
- Mégis...
- A főiskola is hibás ebben. Nincs utánpótlás rendező- és színház.vez.ető-gárda. Nagyon kevés a szép nő és a szép férfi a színpadon. Most próbálják behozni ezeket a lemaradásokat. Majd kiderül, sikerül-e... És most már egészen más szempontok dominálnak: az anyagiak.
- Hogyan került Ön Zalaegerszegre?
- Nagyon régen találkoztam Ruszt József rendezővel, akivel -mondhatni - nagyon jól összejöttünk, megtaláltuk egymást. Nekem az ő stílusa nagyon tetszett, egyetértettem vele, ő pedig meglátta bennem azokat a belső-külső adottságokat, amelyeket szeret a színpadon. Aztán Ruszt elkerült a Népszínháztól - ahol akkor én is játszottam -, s egyszer csak jött egy telefon: „Simi, szükség lenne rád, csinálok egy színházat Egerszegen!" Először azt hittem, viccel a Ruszt. Csak nem fogok eljönni Pestről 24 év után?! Végül megegyeztünk abban, hogy lejövök vendégként egy-két darabra... Még mindig itt vagyok.
- „Tősgyökeres" egerszegi lett?
- Csak játszom itt, de nagyon jól érzem magam. Abban a pillanatban viszont, amikor nincs semmi dolgom, utazom Pestre. Ott van a családom, a leányom, aki hamarosan végez a Színművészeti Főiskolán, így tovább viszi a családi hagyományokat.
- Mire készül a következő évadban?
- A beszélgetések már megtörténtek, a műsorterv azonban még nem végleges. Feltehetően játszom az Eldorádóban {a film színpadi változata), melyet Bere-ményi Géza rendez.. Megkérdezte az új vezetés, mit szeretnék... Igazából egy mű izgatja a fantáziámat, ez Csehov „Hattyúdal"-a. Amikor mondtam, ráharaplak, úgyhogy most - ha tetszik, ha nem - el kell játszanom. Nagyon nehéz feladat, tudtommal az elmúlt 30-40 évben egy színész vállalkozott rá, Páger Antal. Tényleg szükség lesz az 50 éves tapasztalatomra. A „Hattyúdal" hasonló erősségű monodráma, mint az „ Egy őrült naplója", csak ez egy idős emberről szól. Karácsony körül lesz a bemutató.
- Játszana együtt a leányával?
- Ágota II. éves a musical-szakon, nagyon tehetséges. Elsőre felvették, gyönyörű hangja van és remekül táncol. Nagyon büszke vagyok rá, mert már játszott színházakban nagy sikerrel... Addig nem akarok „lelépni" a színpadról, amíg a leányommal nem játszottam. Ha egészségileg bírom, akkor ez a színház biztosan megadja nekem a módot arra, hogy együtt lépjek fel vele. Ez az egy nagy vágyam van még.
Horváth Ilona
BILL:
KANIZSA - %tdtu*ál(á, rtuupvfcH
19
„MINDHALÁLIG BLUES ES...
99
A hazai blues-éneklés egyik legjelesebb képviselője, Deák „liill" Gyula volt a vendége a Sanzelizé Rock Caféban megrendezett kétnapos blues-feszti-
válnak. Együttesével való fellépése előtt beszélgettünk a népszerű zenésszel.
- Mi volt az első esemény vagy hatás, amely a zene, az éneklés felé vezetett téged?
- Ez. elhatározás kérdése volt, miután 11 évesen elvesztettem az egyik lábamat. Az éneklés jelentette számomra a kiugrási lehetőséget, a kiugrást a szürkeségből. Beatlest és Animalst hallgattam, elkezdtem énekelni, megszerettem a blues-zenét. Aztán a hatvanas években csináltunk egy zenekart is.
- Egyetértesz azzal, hogy művészi pályádon a nagy előrelépést az István, a királyban való szereplésed jelentette?
- Nem. Amikor az „Istvánba" kerültem, már sztár voltam, akik addig nem ismertek, azért nem, mert nem jártak a koncertjeimre. Az igazi nagy kiugrást a Hobo Blues Band hozta meg, majd a
Kopaszkutya. Aztán sok szerep következett a színpadon: az „István " után játszottam a Jézus Krisztus Szupersztárban, az Attilában, a János a vitézben, továbbá A költő visszatér című rock-operában. Hat esztendeje pedig saját zenekarommal, a Deák Bili Blues Banddel járom az. országot.
- A Hobo Blues Banddel teljesen megszakadt a kapcsolatod?
- Olyannyira nem, hogy április 11-én együtt játszunk a Budapest Sportcsarnokban a HBB 20 éves jubileumi koncertjén.
- A blueson kívül milyen zenét hallgatsz szívesen?
- Minden zenét szeretek, amelv jó és színvonalas. Nagyon jó barátaim vannak a dzsesszislák között, Szakcsi, Babos, Kőszegi és mások, akiktől elnézést kérek, amiért név szerint nem említettem őket.
- A Deák Bili Blues Banddel milyen zenét játszotok?
- Mindenfélét - a llobólól idáig-
- Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
- A terveim között egy új lemez szerepel, amelyre Póka Egon írja a zenéket, Horváth Attila pedig a szövegeket. Ez is blues-album lesz, amelyre szeretnék meghívni híres vendégzenészeket.
- Elégedett vagy a munkáiddal?
- Nagyon, hiszen 10-12 koncertem van havonta.
- A zenélésen kívül mi az. ami számodra még fontos?
- Nagyon fontos a család; van egy 11 hónapos unokám, egy gyönyörű fiú, és őt is úgy hívják, mini a nagyapját: Deák Bili Gyulának.
- Zárszó?
- Üdvözlök minden kanizsait és blues-kedvelőt. Mindhalálig blues és hajrá, Fradi!
Horváth Ilona
FERENCZI GYURI, A SZÁJHARMONIKA
KIRÁLYA
Nagykanizsán vendégeskedett - a „Sanzelizében" - a magyar könnyűzene egyik legeredetibb előadója, Ft-renczi György és együttese, a Htrfli Davidson. A magyar blues fiatal sztárjával fellépésük előtt, éjfél után kezdtünk beszélgetni.
- Mikor határoztad el magad a zenélés mellett?
- Hétéves koromban elkezdtem hegedűi tanulni, és ez olyan szinten elfajult, hogy a mai napig is zenész vagyok.
- És a blueszal mikor ismerkedtél meg? Mi hatott rád, ami miatt ezt választottad?
- Nem lehel tudni. Olyan korban „kellelt" döntenem, amikor egy csomó fajta zene közül volt mód választani - egy bizonyos szempontból most is lehet -, de akkor Magyarországon a Hobo Blues Band miatt nagyon erős volt a blues. Ez nagyon komoly műfajnak számított, a rockkal meg a diszkóval egyenértékűnek. Hozzám valami miatt a blues állt a legközelebb.
- Több hangszeren játszol...
- Szájharmonikázom és hegedülök, ez a két fő hangszerem, valamint brácsázom, basszusgitározom és gitározom. Ennyi.
- A szájharmonika királyának tartanak. Hogyan lehet megtanulni így szájharmonikázni?
- Gyakorolni kell, nagyon so-f kot. 13 éve játszom, és most is gyakorolok naponta négy-öt órát. De én nagyon szeretek játszani, ez. érdekel a legjobban •« világon, így marha egyszerű,
mert az ember állandóan harmonikázhat.
- Mikor alapítottad meg a Herfli Davidsonl?
- Hat esztendővel ezelőtt... Sőt, ez most már a hetedik év.
- Hogy vagy megelégedve az együttes múltjával?
- Tartalmas és viharos múlt áll a zenekar mögött.
- Mit jelent ez?
- IS (!) tagcsere, hullottak, mint a legyek... De jó volt. Jó lemezeket csináltunk és jó koncerteket adtunk - mindig. Nagyon elégedett vagyok és büszke a zenekarra.
- A maximaiizmusod volt az oka. hogy ennyi tagcsere volt?
- Igen... Csak olyan emberek játsszanak a zenekaromban, akik ugyanazt akarják, amit én. Egyébként miért kellene, hogy itt játsszanak? Az együttest úgy hív-
ják, hogy „Ferenczj György és a Herfli Davidson", az én zenémet játszuk, enyém a felelősség.
- Említetted, hogy tartalmas volt a múltatok. Ez CD-kben, lemezekben hogyan mérhető?
- Öt lemez jelent meg, egy meg nem ezalatt a bő hat év alatt. Van egy karácsonyi koncertsorozatunk, amely minden esztendőben megy — egyszer szimfonikus zenekarral, másszor énekkarral, highanddel. Most legutóbb cirkuszt csináltunk. Több mint 200 bulink van évente, ezalatt az idő alatt lenyomtunk mintegy 1200 koncertet. Sokszor voltunk külföldön, járunk is folyamatosan. Úgyhogy működik a dolog.
- Merre jártok külföldre?
Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Hollandia.
- Emlékezetes volt a Fővárosi Nagycirkuszban december végén
tartott koncertetek. Terveztek még hasonlót?
- Persze, ennek a .sorozatnak sosem lesz. vége. Idén is csinálunk, de még egyelőre nem mondom meg, hogy mit.
- Milyen zenei terveid vannak a közeli jövőre és a távolabbira is?
- Szeretnék megtanulni jól zenélni...
- Azon kívül? Lemezek?
- Semmi más. A többi majd jön magától.
- Mi az. amit még nem tudsz?
- Én még csak az elején vagyok... Az. ember nem tud rögtön zenélni. Idő kell hozzá.
De már hétéves korod óta a pályán vagy...
- De még csak 30 vagyok...
- És ez a 23 esztendő kevés volt?
- Nem, az. tök elég volt ahhoz, hogy annyit megtanuljak, amit most tudok. Jön még 23 év vagy több, azalatt mégegyszer annvit meg lehet tanulni. És ki tudja, hol van a vége\'.\' Zenélni azért jó, mert nem lehel tudni, hol a vége.
- Mi foglalkoztat még a zenélésen kívül, vagy mivel foglalkozol még?
- A családom és az ökölvívás.
- Menjünk sorban!
- Van egy kislányom és egy feleségem, és járok bokszolni a Fiizessy Zolihoz a Dózsába. Utóbbi hobbi szinten működik, egy éve tanulok csak. Ebben amatőr vagyok.
Horváth Hona
20
KANIZSA - TCtdtunáiíb tn*4*ii*
1998. április 10.
Krisztus szenvedésének és keresztrefeszítésének elbeszélése az evangéliumi szövegek alapján a 4. sz. óta állandó zenei műfaj. A 8-9. sz. folyamán már mind a négy evangélista passióját éneklik a nagyhéten: virágvasárnap Máté, nagykedden Márk, nagy-
rült előadásra a Passiójáték. A play-back-ről hangzó és korhű jelmezekben játszott Passiójáték főszereplői voltak: Jézus (Horváth András, énekhangja: Iváncsits Tamás), Péter (Göndics János), Júdás (Simon Lajos, énekhangja: Kovács Zoltán), Pilátus (Hor-
PASSIOJATEK A JÉZUS SZÍVE TEMPLOMBAN
szerdán Lukács, nagypénteken János szövege szerint.
Nagykanizsán a Jézus Szíve templomban április 5-én, virágvasárnap, Némethné Horváth Emília zenéjével és szövegével a Magvető Gitáros Énekközösség szervezésében, a Jézus Szíve templom közösségeinek és a Miklósfai Közösség közreműködésével ke-
váth Miklós, énekhangja: Raj-nics Péter), Főpap (Németh Imre). A Némethné Horváth Emília és Schmidt István rendezte Passiójáték szép, tiszta hangzását a Batthyány-gimná-zium segítségével valósították meg. A népi passióra épített darab igazi ráhangolódást jelentett Húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.
húsvéti ünnepkör
i. JA.cls»cLl
Étkezési szokások: A templomból hazahozott szentélt ételek közül először a tormából eszik a család, - hogy a kígyó az elalvók szájába ne másszon, s hogy gyomorgörcsük ne legyen.
Egymásnak adnak a család tagjai a szentelt tojásokból is. A szentelt hús egy darab csontját a kéményfüst járójára teszik, hogy a tűz ne siessen oda.
Húsvétkor a keresztszülők gyermekeiknek 2-3 hímes tojást, kötényt, és zsebkendőbe néhány fillért adnak, küldenek.
Valamikor századunk első évtizedeiben még divat volt a komatála-zás. A tálba hímes tojásokat helyeztek, szépen, ízlésesen elrendezték, majd elküldték egymásnak a barátnők, s egymást „komának" nevezték. A mondóka Hahóton így szólt:
Koma, koma komálunk Éltig-holtig, kiskarácsony napig. Ha élünk, ha halunk. Mindig komák maradunk.
Koma küldi komának, Komáljon el komának. Ha nem komál komának, Küldje vissza komának!
Csesztregen és a környező falvakban így történik a komázás: Fehér-vasárnap a fiúk és a leányok egy alkalmas helyen - templom előtt, haranglábnál, kocsmánál - összegyűlnek, s így szólnak egymáshoz: - Koma, koma, kőmáliunk még? Vagy Mátka, mátka mátkátkállunk, száz esztendeig szánkállunk! Ezután tojáscserére szólítják fel egymást, - s ha tetszik a megszólítottnak, a komaságot elfogadja: Mától fogva komák vagyunk - mondattal fejezik be az ajándékozást. A leányok ilyenkor fehérbe öltöznek, pántlikás, koszorús kosár a kezükben. A mátkatálba 1/2 liter bort visznek, a borosüvegre pedig perecet akasztanak. A komasággal megtisztelt leány általában 2 tojást vesz el, 1-et pedig hozzátesz.
Aki a piros almát húsvétig el tudja tartani, s haját lehámozva annak . levében megmosdik, arca mindig piros marad. Aki ilyen almát a templomba visz, hazamenve álljon ki az utcára, s kezdje enni a gyümölcsöt, amilyen nevű férfi ilyenkor arra megy, olyan nevű ura lesz.
(Hahóton Ott Júlia, Bekő József és dr. Kerecsényi Edit gyűjtéséből, Göcsejben és Hetesben Gönczi Ferenc néprajzi gyűjtéséből válogattunk.)
Dr. Dobó László
husvet
Zenés, verses est a Kórház Kápolnában
A Költészet Napja alkalmából „Húsvét" címmel zenés, verses estre került sor április 5-én a Kórház Kápolnában. A Hevesi Sándor Művelődési Központ rendezésében 19 órakor kezdődő műsor raővészveodégei, Dory Virág, Tóthuc Hegedűs Erzsébet, Ekman József és Földi Gábor a húsvéti ünnephez kapcsolódó verseket csokorba szedve adlak át a virágvasárnapi templombajáróknak. Az estet Kovács Imre fuvolajátéka színesítette. Babits Mihály: Húsvét előtt című versét Reményi István és Simon István művei követték. Dőry Virág tolmácsolásában hangzott el az est zárásakéut a „Keresztúton" című költeniénv.
Zsidó-ünnepek
Márciusban és áprilisban két nagy ünnepet tartanak a zsidók. Ezeknek az eredetéről és a hozzájuk kapcsolódó szokásokról Rajnai Sándorral, a nagykanizsai Zsidó Hitközség elnökével beszélgettünk, aki utalt a hitközség életére is.
- mit ünnepeltek márciusban?
- A hónap közepén volt a Purim ünnepünk, amely tulajdonképpen a Zsidó farsangot jelenti. Az eredete nagyon régi időkre nyúlik vissza: mintegy 2500 évvel ezelőtt élt Achasvéros perzsa király, akinek a főminisztere Hantán volt. Az új királynőt, a zsidó származású Esztert — korai árvaságra jutása után -nagybátyja, Mordecháj nevelte. E négy személy körül játszódtak az akkori események. Hámán minden ok nélkül ki akarta irtani a zsidó népet, amely Perzsia területén élt. Eszter és Mordecháj azonban ösz-szefogott, és kérésükre a király a gonosz Hámánt ártalmatlanná tette, így a zsidó nép megmenekült. Azóta szabály a zsidóságban, hogy minden esztendő Adar hó 13-án böjUölnek Eszter önfeláldozó tettéért, 14-én pedig vígassságokkal ülik meg a Purimot. A jókedv közepette azonban nem szabad megfeledkezni a szegényekről sem, akiknek nincs mit enni és inni, hiszen akkor hogyan lehetne vígadni? Ilyenkor a régi zsidók küldtek is a szegényeknek ajándékot, ruhát, cipőt, ennivalót.
- milyen szokások vannak pu-rimkor?
- A talmudi idők óta a Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását fel szabad oldani: mindenki annyit igyon, amennyi nem árt meg neki és jólesik. Bár semmi nem tiltja, hogy ekkor dolgozzunk, mégis méltóbb az ünnephez, ha nem a szokásos munkánkat végezzük, hanem illő módon megszenteljük a napot. Sok zsidó közösségben elterjedt szokás Pulimkor maskarába
bújni, karnevált és egyéb összejöveteleket rendezni. Egyébként a Biblia könyvei között ezt a történetei a Megilasz Eszter (Eszter-tekercs és Eszter könyve) tartalmazza.
- hogyan köszöntik ?1 húsvétot?
-t Április 11-én van Pészahc ünnepe, ez a zsidó húsvél, amely most majdnem egybeesik a keresztény húsvéttal. A felszabadulás emlékéi őrzi, s azt idézi, hogy Izrael gyermekei több mint kétév százados egyiptomi rabság után - mintegy 3300 évvel ezelőtt - tömegesen kivonultak Egyiptomból. Ezt ünnepeljük vacsorával, ünnepi imával.
- mi jellemzi a hitközség élttét?
- Múlt év májusa óla egyedül vezetem d hitközséget, miután kolléganőm elhunyt. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a temetőnk szép, rendben van. Négy-öt éve felújítottuk a ravatalozói, a temető állandó gondozás atatl áll. Nagyon sok síremléket (több mini kétszáza!) felállíttattunk, épületeinket gondozzuk. Minden pénteken istentiszteletei tartunk, állandó rabbink sajnos helyben nincs. így a vallási funkciókai, mint előimádkozó, én igyekszem ellátni. Szeretném, ha erre többen eljönnének: ne felejtsük el a hagyományokat, érezzük azt és tudatosuljon bennünk, hogy zsidók vagyunk. Méltóm emlékezünk meg június 7-én a mártírokról, a holocaust gyászünnepéről, ami 600 ezer magyar - ebből 3000 kanizsai - zsidó emlékére szolgál.
- iroda is működik városunkban...
- Minden héten szerdán, csütörtökön és pénteken van félfogadás a Fő út 6. szám alatt. Bármilyen üggyel, problémával nagyon szívesen fogadok mindenkit, és ismételten kérem, hogy az ünnepeinkre, valamint a péntekenként 17 órakor kezdődő istentiszteletre többen jöjjenek el, várjuk a fiatalokat is.
horváth ilona
1998. áf irilis 10. -7------....... KANIZSA - TCuttundtiA tHoqayi* 21
EGRY JÓZSEF GALÉRIA
VAGFALVI OTTO KIÁLLÍTÁSÁRÓL
Április 26-áig látható, új kiállítás nyílt az Egry József Galériában, mely Várfalvi Ottó festőművész tájképeit mutatja be. A tárlatot Balogh László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, méltatta a művész munkásságát, a „balatoni festő" kiállított alkotásait.
Vágfalvi Ottó a Hegyaljáról származik, s a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Fűzfőgyártelepen talált otthonra. Legfőbb élménye a Balaton, a most 73 éves művész azonban nemcsak tájképeket készít, bár - vallomása szerint - kerüli a meghökkentő, látványos témákat, a festői trükköket. „A harmóniára törekszem, tiszteletben tartva a látvány logikáját" - mondja.
Vágfalvi festményei tiszták, szépek, emberközeliek. Nézzük őket, s mintha ott járnánk a tájon, sőt a tájban. Tetszenek a megragadott témák, a kiválasztott színek, az ecsetvonások, ahogy összeállnak tartalommá, kompozícióvá. Úgy érezzük, Vágfalvi Ottó mindenkinek fest. Szövetségesünk a művészetben, társunk a katarzisban. Kzt szeretjük elfogadtál.
képzőművészek tavaszi tárlata, arra készültem. A veszprémi művészek kiállítására pedig áprilisban kell beadni anyagot; erre elvontabb képeket festek, mert ha természet-elvű dolgokat alkot az ember, akkor a kollégák azt mondják, hogy ezt már régen megfestették. Az igazság az, hogy az. elvont dolgokat is megfestették régen...
- Önnek több mint 100 egyéni kiállítása volt. Tudja-e, hol lesz a következő és mikor fog megnyílni?
- Devecserben van egy csodálatos kastély, és annak van egy csodálatos könyvtára. Ebben található egy kiállító terem, ahol ragyogóan meg lehet világítani minden képet. Ott nyílik újabb kiállításom április elején.
Horváth Ilona
A kiállítás megnyitója után a művész így nyilatkozott:
- Gyermekkorom óla kedvelem a festékkel való babrálást, 10 éves koromban már festegettem a szülői ház padlásán. Aztán volt egy kitűnő polgári iskolai rajztanárom Szerencsen, a szülőfalumban. Szívesen néztem, ahogy kiült és festette a szerencsi utcarészleteket. A sárospataki tanárom vett igazából a karjaiba, a szertár kulcsát mindig nekem adta... Jártam a vidéket, a tokaji művésztelepen mintegy 15 évig vettem rész.tj Vezettem szakkört és művelődési intézményt, sok olyan fiatallal foglalkoztam, akik rajztanárok vagy hivatásos képzőművészek lettek.
- Mivel foglalkozik Ön jelenleg?
- Most volt a balatonalmádi
IFJÚSÁGI GALÉRIA
A HSMK Ifjúsági Galériája adott otthont immár második alkalommal a Bolyai iskolások kiállításának március 4-én. A kiállítást Papp Ferenc, a HSMK igazgatója nyitotta meg:
- A Hevesi Sándor Művelődési Központ három évvel ezelőtt határozta el. hogy itt, ebben a térben, létrehozza, megszervezi az Ifjúsági Galériát azzal a céllal, hogy legyen egy olyan hely, egy olyan lehetőség a városban, ahol a fiatalok részére is kínálkozhat bemutatkozási lehetőség. Három év távlatából már látható, hogy jó kezdeményezésnek bizonyult, hiszen volt olyan „ifjúsági galériás" kiállításunk, amelyet több, mint kétezren tekintettek meg. Ez a most nyíló kiállítás abból a szempontból is izgalmas, hogy tíz nappal belecsúszik az
első alkalommal megrendezésre kerülő Nagykanizsai Tavaszi Zenei Fesztivál programjába. Meggyőződésem, hogy azok, akik egy-egy zenei rendezvényre eljönnek, óhatatlanul is megtekintik ezt a kiállítást.
A tárlat anyagának nagy részét a természeti formák elemzése jellemzi. A tanulók a látványból kiindulva, fantáziájuk szabadságán át jutottak el az elvonatkoztatott ábrázolásig. Ezért a képek nem tükröződések, hanem az érzékelt világ lényegét megragadó művészi látomások. Egyaránt láthatunk harsogó tiszta és tört színeket. Harminckét alkotó munkája került reflektorfénybe, és remélhető, hogy a kiállítás után is különböző közösségi tereken, iskolai folyosókon lesznek láthatók.
finn nepi hagyományok
Március 13-án a HSMK Felnőtt Klubjában a Magyar-Finn Baráti Kör rendezéseben került sor „Népi hagyományok a finnek mai életében" címmel Adja Haaparanta, a pécsi ,1a-nus Pannonius Tudományegyetem lektorának előadására. A finn népi hagyományokról, illetve azok ápolásáról tartott előadásában szó esett a finnek mindennapi eletéről. Kimondta, hogy a (tűk, lányok már az Iskolában megtanulnak főzni, ami elsősorban annyit jelent, hogy elsajátítják a finn nemzeti ételek elkészítését. Kiderült, hogy Finnországban több, mint négyszáz féle népviselet létezik. A tuúit század közepén volt a „nemzeti ébredés\'\', a század végén a „nemzeti romantika" kora. Ekkor kezdték az egyetemista fiatalok járni a vidéket, gyú\'jtőmuukát végezve. Ennek köszönhetően maradt fenn a sok fajta népviselet, amik gyapjúból és lenből készülnek, és amelyek alapanyagát is többnyire saját otthonukban készítik szövőszékeken. Anja Haaparanta előadását az egyes népviseletek bemutatásával színezte. Megtudtuk, hogy a második világháború utáni években a népviseletnek jelentős szerepe volt a nemzeti öntudat megerősödésében. A finnek büszkék a népviseletükre, amit mutat az a tény, hogy ünnepi alkalmakkor - legyen az családi, egyházi, vagy nemzeti ünnep - mindig népviseletbe öltöznek. Mondhatni azt, hogy sohasem megy ki u divatból. Tanulságos előadást hallottunk Anja Haaparanta asszonytól, hiszen rádöbbentette a jelenlévőket arra, hogy nem csak a néptáncosok, népzenészek, népdalkórusok hivatottak őrizni a népviseletet. A finnek, sok más európai néphez hasonlóan népviseletüket a nemzeti öntudathoz kapcsolják, és ez a gondolkodásmód figyelemfelkeltő kell, hogy legyen minden magát elfogadtatni szándékozó ország szántára.
Czene Csaba:
NEKROLÓG
Fába véseti számok között egy arasznyi vonal, Tova tűnt egy élet csak ennyi maradt.
Közben viseltél címkét gyakran bélyeget, Tűrted alázzanak és vérig sértsenek.
Tanultál, dolgoztál neveltél gyermeket, Sarcoltak mindvégig szívták véredet.
Olykor kiborultál hullattál könnyeket, Ennyi volt és vége lezajlott életed.
22
KANIZSA - TCídtundtúi tH*4*f(#
1998. április 10.
a dal varázsában \\
\\ Baráth Yvette dal- és áriaestje J j
Az első Tavaszi Zenei Fesztivál egyik legsikeresebb rendezvénye az a dal- és ária-est volt, amelynek „főszerepében" Baiáth Yvette-t láthattuk és hallhattuk. A Képzőművészetek Házában megtartott esten - közreműködött Neumark Zoltán zongoraművész - Baráth Yvette először lépett önálló műsorral közönség elé.
Az est első részében különböző korok és nemzetek dalai csendültek fel, így meghallgathattuk többek között Scarlatti, Schumann, Strauss, Massenet és Granados egy-egy szerzeményét, valamint Farkas Ferenc rövid műveit a „Vízkereszt"-ből. A szünet után a kanizsai művésznő operaáriákat adott elő, világhírű zeneszerzők neves darabjaiból énekelt részleteket. A „Figaro házassága", a „Carmen" és a „Don Carlos" mellett megszólalt az „Orpheus", a „Sámson és Delila", továbbá a „Hoffmann meséi" egy-egy áriája is.
Baráth Yvette mind megjelenésében, mind előadásmódjában hiteles volt, a dalok és áriák árnyalt tolmácsolása, szívhez, szóló interpretálása a kitűnő éneklés mellett nagyban hozzájárult az est sikeréhez. Széptől szépet és jót hallottunk.
Különösen örülnünk kell akkor, ha igényesen színvonalas, művészi értékű produkciót láthatunk. Még nagyobb az örömünk, ha helyi művésztől kapunk értékes előadást. Baráth Yvette műsora minden igényt kielégített, gratulálunk első önálló estjéhez. Kanizsa városa büszke lehet Baráth Yvette-re.
Horváth Ilona
1916-ban mutatták be először Magyarországon Barta Lajos „Szerelem" című darabját, amelyet „a magyar Három nővér"-nek is neveznek méltatói. Joggal, hiszen ez a történet is három leánytestvérről szól, akik a vidéki kispolgári létből, léttől próbálnának meg szabadulni, s közben boldogságukat keresik. Barta - Csehovhoz hasonlóan - gondos lélek- és helyrajzot ad, keserű, időnként nyomasztó hangulatot jelez, de egy-egy mozdulatban, pillanatban a vidámságot is elénk tárja. A mű mégis polgári szomorújáték, sajátosan magyar, s ebben Bródy „Tanítónőjével" rokon. (A közelmúltban láttuk Kanizsán a kaposváriak előadásában.)
A ..Szerelem" Barta legjobb színpadi alkotása, valamennyi drámája közül benne sikerült leginkább a gazdag életanyagot művé formálnia. Nem véletlen, hogy erről szólva fogalmazta meg drámaírói ars poeticáját: „Amit az alkotás az életből kihoz és a színpadra visz, azon érezni kell, hogy a történet nem ott kezdődik, ahol a függöny felmegy, és nem ott végződik, ahol megint összecsap... a szavakon és csele-
Szerelem, avagy
„a magyar Három
iL *t
nover
kedeteken innen és túl a színfalakon kívül ott van a végnélküli élet." Ezt a meghirdetett realizmus-programot a szerzőnek szinte teljes egészében sikerült megvalósítania. Barta típusokat „festett meg", olyan alakokat, akik az élet logikája szerint cselekednek. Ám érezni rajtuk azt is, hogy ami velük történik, túlmutat az egyéni sors határain. Barta Lajos ennek ellenére erős kritikával van irántuk, holott tudja: realista ő.
A három Szalay-lány történetét ez-
úttal a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be a pécsi színidirektor, Balikó Tamás vendégrendezésében. Ezt az előadást láthatta két este a kaiűzsai közönség. De miről is szól a színmű? A leányok legfőbb célja, hogy valamiképpen férjhez menjenek. A vidéki kisvárosban azonban erre alig van lehetőség. Nelli, a legidősebb leány elhatározza, hogy férjül veszi a beteges adótisztet, csakhogy neki Böske tetszik. A középső, Lujza udvarlója egy költő, aki elköltözik a fővárosba, így kapcsolatuk megszakad. A legkisebbnek (Böske) viszont egy fiatal katonatiszt a párja; itt az első világháború „szól közbe", s csak halála előtt „sebesülten" házasodnak össze, Lujza postamesternőnek megy falura, Nellit azonban elveszi az adótiszt. Groteszk és gyér „boldog vég" ez. Elégedett csak Nelli lehet - és talán leendő férje. Barta drámája azt mutatja meg, hogy a kispolgári életforma keretei között nincs helye a boldogságnak, a nagyratörésnek, csak a számító józanságnak és a középszerűségnek. A szépség torzulásra van ítélve, a végső tanulság
pedig nem más, mint egy tartalmasabb, jobb élet utáni vágy, az erre való felhívás.
Balikó Tamás mértéktartó előadási készített, s hasonlóan visszafogottak Vayer Tamás díszletei és Tresz Zsuzsa jelmezei i.s, a célt szolgálják. A leányok - Mester Edit (Nelli), Ozsváth Noémi (Lujza), Simon Andrea (Böske) - a szerző elképzelésének megfelelően három különböző karaktert jelenítenek meg. Ismét korrekt alakítási láthattunk a szülőktől, Szalay mérnököt Sirnén-falvy Lajos játszotta, míg feleségét Egervári Klára. Szerepének fontosságát mutatta meg Zalányi Gyula (adótiszt), aki egy percig sem hihette, hogy a két fiatalabb leány valamelyikét kapja meg. Említésre méltó voll még Szőke Zoltán (költő) és Tóth Roland (katonatiszt) játéka.
A „Szerelem" Demeter Imre szerint „az elködlő szépségek drámája". Ennek igazáról meggyőződhettünk a darab megtekintése során. Hinnünk kell, így (is) élhettek akkor az emberek.
Horváth Ilona
1998. április 10.
KANIZSA - "Ktdtttnáüi. m»2__
23
az első baszk-magyar alapszótár
Március 4-én a . nyelvészet iránt érdeklődők számára igazi csemegével szolgált a HSMK, hiszen az eszperantóból magyarra fordított baszk-magyar szótár hazai ősbemutatójára került sor. Az est házigazdája, dr. Márkus Ferenc tanár beszédében megemlékezett a kötet alapjául szolgáló Aitor Arana, baszk író és filológusról, és az általa összeállított baszk-eszperantó szótárról, majd köszöntötte a jelenlévő nagykanizsai Szabadi Tibort, aki az eszperantó címszavakat fordította magyar nyelvre, és így megalkotója lett az első baszk-magyar szótárnak. Ezt követően szó esett a baszk nyelvről, és a baszk nyelvet anyanyelvüknek valló közösségről. Mindezen ismeretek színesítésére énekszó, zene, vers és széppróza szolgált, szétválasztva és egyben összekötve is a témaköröket. „Ünnepnap, ez a mai nap. Pontosabban ünnepi az óra, amelynek részesei vagyunk ezen a késő délutánon. A nyelv még nem piros betűs ünnepeinek egyikén gyűltünk össze, hogy részesei és első befogadói legyünk egy bemutatónak, a baszk-magyar szótárnak, amelynek százhatvannyolc oldala 3239 címszót tartalmaz. Ez a szótár az ötödik a nagy testvérek sorában. A spanyol, a francia, a német és az angol baszk szótár volt csak az, amely megelőzte. Azóta hatodikként kapcsolódott a sorba az orosz-baszk szótár is. Kik a létrehozói ennek a szótárnak\'.\' A baszk nyelvű szerzője Aitor Arana. a baszkföldön közismert harmincöt éves író, szótárszerkesztő, filológus, tizenöt anyanyelven írott könyv szerzője. Létrehozta a baszk-eszperantó szótárt, és az általa válogatott szókincset Szabadi Tibor fordította magyarra. A nagykanizsai Szabadi Tibor szintén fiatalember. Fiatalsága ellenére huszonegy könyvnek és más publikációnak az alkotója.. Alakjával naponta találkozhatunk azokon a rendezvényeken, amelyek Nagykanizsa sokszínű szellemi életét példázzák. Önként adódik a kérdés. Mit tudhatunk a baszk nyelvről, és azokról az embe-
rekről, akik e nyelvet anyanyelvként használják? A baszk nyelv egyetlen az Ibériai félszigeten, amely nem latin eredetű. Tudósok kutatták, kutatják eredetét. A mai napig nincs egyértelmű és végérvényes válasz az eredet kérdésére. Annak az ősi európai nyelv maradványából alakult, amelyet az indoeurópai nyelvek kontinensen való megjelenése és elterjedése előtt beszéltek Európában. Az első nyomtatásban megjelent könyv 1545-ből egy versgyűjtemény. 1562-ben írták az első baszk szótárt. Ebből a korból való, nyilván a reformáció hatására, a baszk nyelvű Biblia. A szótár és a Biblia fordítás is az irodalmi baszk nyelv megteremtését célozta. Franciaország déli és Spanyolország északi részén él baszk lakosság. Számuk mintegy másfél millióra tehető. Nagyobb hányada Spanyolországban, kisebbik hányada Franciaországban él, és egészen jelentős azoknak a baszk embereknek a száma, akik a délamerikai államokban élik az életüket, mint kivándorlók. Nemzeti vallásuk a katolikus vallás. Egyes kutatók szerint lehetséges, hogy a magyar és baszk rokon nyelvek. Mire alapozzák a feltevést? Nem a szókincsbeli egyezés vezetett e gondolatokhoz, hanem inkább a nyelvtani, grammatikai jelenségek. Például a többes szám jele mind a magyarban, mind a baszkban a „k" betű. Mindkét nyelvben él az alanyi és tárgyas igeragozás. Ilyen azonosságok alapján gondoltak a kutatók a nyelveredet azonosságára, feltételezve az ősi nyelvet, amiből kiágazott a két nyelv."
Az anyanyelv valóságos, köztünk lakozó hétköznapi csoda, ami titkokkal teljes, de mindig megtestesülő és önmagát feltáró léleknek a képe. Ezen gondolatok tükrében két anyanyelv találkozása akár egy szótárban is felbecsülhetetlen értékű, hiszen a szótár elkészültével két nép történelme, kultúrája tárul szemünk elé, és ennek megismerésével az egymásra találásnak lehetünk részesei.
Gyermekfesztivál
A Hevesi Sándor Művelődési Központban megrendezésre került a Zalai Gyermekek V. Művészeti Találkozó város és városkörnyéki bemutatója, melyen népijáték és néptánc, klasszikus és modern tánc, énekszólisták, duók, hangszeres zenészek és kisegyüttesek vettek részt. A továbbjutók: vokális zene: Földesi Tünde, Ba-bics Éva, Stejer Tímea -Markula Tímea, a piaristák LEP-kék és a kiskanizsaiak Spirituálé csoportja, a Molnári Fiúkórus. Hangszeres zene: Tulman Géza, Nagy Fruzsina, Dolmányos Tünde, Balázs Lilla - Lakatos Enikő, Mércz Ágnes - Huj-
ber Regina, Ferenczi Zsófia - Musztács Nóra, a kanizsai ORFF csoportja és a rozgo-nyis Csodafurulyások. Népi játék, népi tánc: Sormás, Molnári és a kanizsai Pé-terfy iskola csoportjai. Modern tánc: Rock and roll Club (HSMK), Tini lányok (Balatonmagyaród), Backstreet Girls (Körösi) és a Florida Fitness Club. Egyéb kategóriában: Mary együttes (Batthyány) és a Baby Sisters (Piarista iskola).
A rendezvény támogatói voltak: Zalai Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, Zala megyei Önkormányzat, MMIK, Hevesi Sándor Művelődési Központ.
Petiké apukájával sétál a városban és egy cukrászda előtt így szól: - Apu, kérsz egy gesztenyepürét? - Nem, kisfiam.
Mire Petiké: ... (lásd a rejtvényben)
kommun1s\' ta ifj. szövetség
kanadai va\'ros
hajnali szürkület
félév!
nema
rab!
könyvet
aja\'nla\'s-
sal la\'t el
egező viszony
ga\'zló része!
új-zélandi őslakos
a német főva\'ros
KÓZLEKEDE Al szaba\'-lvok ösz szessege
halom-belsó\'!
dunai tama\'s
letenye folyója
fél aoag!
fél répa!
orvosi ta-na\'cskoza\'s
régi súlymérték
kerdo-szócska
zita egynemű »et.
panasz szava
betéti ta\'rsasag
nemet va\'ros
névelő
szemléltető kép
melyre fúrt kút
ti
józsef attila verse
24__[ KANIZSA — \'TCutfanátte ttut^a^éK J 199«. áprms n>.
az én március tizenötödikém
150 évvel ezelőtt zászlók lengtek a magasban. Egy apró szellő borzolta kezdetben őket, melyből mindent elsöprő orkán támadt. A nemzet végre kinyitotta álmos szemeit, meglátta börtönének rácsait s érezte karjain a súlyos láncokat. Könyörtelen őrzője egy kétfejű sas volt. Nyomasztották cellájának falai, s tudta, hogy cselekednie kell. Érezte, eljött végre a magyar nép ideje. A nemzet öntudatára ébredt március idusán, s a lágy szél neve - mely megszülte e nép viharát - Nemzeti dal volt. Petőfi szavai magával ragadták a tömeget, és százak ajkáról szakadt fel a szó: Szabadság!
* * *
1848. március 15-e mítosz lett a magyar történelemben. A függetlenség eléréséhez, vezető úton lépkedő nemzet hazaszerető és önfeláldozó hősöket szült. Nevük örökre belevésődött a szabadság ősidők óta álló kőoszlopába. Kossuth, Bem, Petőfi...
Életüket adták azért, hogy a mi örökségünk ne megaláztatás, elnyomás, hanem egy szabad, békés haza lehessen. Hitték és hirdették ezt. Száz és száz hazug, megalkuvó és áruló próbálta szétzúzni a nemzet szívében épülő dicső hon képét. A nemzet tudta, hogy álmát csak vérrel és vassal valósíthatja meg. Letörölte hál az elnyomás porát a függetlenség kardjáról, s a büszke Habsburg-ház. felé emelte. A kétfejű sas széttárta szárnyait, vijjogása kettéhasította a haza békés csendjét, s a magyar forradalom kezdetét vette... * * *
A „nagy napon" minden magyarban feléledi a remény tüze. Millióknak csak egyetlen cél lebegett szemeik előtt. A Haza! Szabaddá tenni s örökül hagyni gyermekeiknek. Védeni és oltalmazni, megszabadítani terheitől. Nem elvakult nacionalisták voltak ezek az emberek. Csupán „élni" kívántak hazájukban.
A Himnuszt énekelték s megtanulták szavalni a Nemzeti dalt. Lelkükben dz apró lángból lassan egy tűz gyúlt. A forradalom eszméje versenyzett a felkelő Nap sugaraival s az egész országot áthatotta. A gyenge új erőre kapott, az elesettet felsegítették s a bátrak már az első sorban álltak. Petőfi verseinek. Kossuth szónoklatainak lázában égő magyarság megtalálta létének új célját. Az osztrák önkény és elnyomás legyőzéséért ezrek hullajtották vérüket vagy tértek meg dicsőségtől övezve a harcmezőről. Március 15-e ragyogó fénye vezette őket a sötétségből a világosságba. A nemzet rabláncai megfeszültek, majd elpattantak. A nép újra léle-
gezhetett s mohón szívta magába a szabadság édes, bódító illatát.
Másfél évszázad távlatából is rabul ejt és csodálattal tölt el ennek az eszmének a hatása. A hazaszeretet minden emberben ott lakozik. Ez a szeretet nem olyan, mint az, melyet egy embertársunk vagy szeretteink iránt érzünk. Sokan bizonygatják csillogását és kérkednek ezzel az. érzéssel," de sokan csak némán hallgatnak. Mégis, ha veszély lesne ránk, talán a némák üvöltenék leghangosabban azt, hogy a hon szent és sérthetetlen. Talán ők állnának az első sorban, ha jönne a harc s a hamis kinccsel büszkélkedők félelmükben az árnyékban húznák meg maguk. Nem egy dicső hazában kell élnünk, hanem egy dicsőbb és jobb hazáért kell állandóan munkálkodnunk. Sem eladnunk, sem elveszítenünk nem szabad. 1848. március 15-én Petőfi, Vasvári s a többiek is ezt hirdették. Egy szebb és jobb hazát kívántak maguknak és gyermekeik gyermekeinek.
Nem lehet tudni, hogy ma lenne-e akkora összefogás és egy olyan tiszta ideológia, amely magával ragadná az egész nemzetet. Nem lehel tudni azt sem, hogy a magyarság egy emberként állna-e ki a hont fenyegető veszély ellen...
Meg kellene élnünk mindazt, amit akkor, március 15-én a forradalmi tömeg élt át. Látnunk kellene, hogyan vonultak a börtönhöz, hogy kiszabadíthassák börtönéből Táncsicst. Hallanunk és látnunk kellene Petőfit, amint szaval a Nemzeti Múzeumnál. Átérezni a nép szabadságvágyát, látni szemében a tüzet. Talán sokkal jobban tudnánk becsülni a magyar hazát. Csodálatos, felemelő, tragikus, drámai és fénylő volt e forradalom. Az Elnyomás és Szabadság hatalmas játékme-Z.ején apró figurák voltak a szabadságért küzdők. A Szabadság egészen 1848 márciusáig vesztésre állt e játszmában, de 15-én ezek az apró játékfigurák életre keltek és együtt indultak a győzelemén. Hittek és bízlak. Nemcsak az elméjük tette naggyá őket, hanem a lelkük is. Nem haszonért, nem érdekből tették ők mindezt, hanem a hazának tett fogadalom és szívük hangja motiválta őket. A tiszta eszme volt az övék. Valami, amit nem tudtak elvenni tőlük, még a halálukkal sem. Minden tovább élt szavaikban, tetteikben és gyermekeikben.
A március 15-ei és az azt követő események a nemzet hihetetlen erejéről tanúskodtak. Ha egy nép ilyen erővel képes egyetlen célért küzdeni, akkor mindez egy erős elnyomásnak „köszönhető". De ebben a küzdelemben nemcsak
gáncs nélküli, tisztalelkű hősök, hanem kétkedők és megalkuvók is részt vállaltak. E forradalom és szabadságharc egy többfelvoná-sos dráma volt. Vérben és fényárban fürdő dicsőség és fájdalmas kudarc váltotta egymást a Szabadság játékmezején. Haza és szabadság volt jelszavuk. Két szó volt csupán, melyek mindennél többet jelentettek számukra.
Az örömmámorban úszó tömeg nem sejthette még akkor, hogy szabadságuk újonnan épített templomát milyen hamar lerombolják majd, s a boldogság helyébe fájdalom és szenvedés lép...
A XX. század március idusain ünnepségek százai próbálják felidézni a hősök tetteit és emléket állítani nekik. Ilyenkor a gondolatok ismét átszelik a határokat úgy, ahogy a forradalom eszméje tette 1848. március 15-én. Minden magyar más módon éli meg ezt a napot. Sokan gyertyával kezükben este szobrokhoz, vonulnak, mert emlékezni akarnak. Amikor a háromszínű zászlók csendesen suhognak felettem, gyertyák égnek a szobor tövénél, akkor melegség önti el szívem, s mintha a nemzetiszínű lobogót ugyanaz, a szellő fújná, s a narancsszínű fényekben látni vélném a forradalom és az önfeláldozó hazaszeretet tüzét...
1848. március 15-e ragyogó
szivárvány volt a nemzet egén. Egy tiszta, szép cél iránti lelkesedés lüktetett a nép szívében. Minden tett, minden cselekedet egy szebb jövőért fáradozó ország megnyilvánulása volt. Egy szól akartak hallani a hazába tévedt idegenek ajkairól. Egy sz.ól, melx számukra kedves volt. mely megmutatta, hol is élnek.
A haza neve, melyben élni kívántak: Magyarország volt.
Nem sejthették még azokban a dicső napokban, hogy a hon nevét csak évtizedek múlva kaphatja vissza. Nem sejthették azt sem, hogy a hazáért nemcsak a kétfejű sassal, hanem az. orosz, medvével is meg kell küzdeniük. Európa önkényuralkodói összefogtak, hogy egyesült erővel z.úzz.ák szét a forradalmakat...
1848 csillaga még ma is ontja fényét a jövőbe. Örök és tiszta példa ez. a hon szeretetére. Olyan példa, melyet követnünk kell azért, hogy egy dicsőbb és szebb hazát építhessünk fel a Jövőnek és magunknak!
A Múlt itt lopakodik mögöttünk. Halkan, csendesen. Hatalmas karjaival megölel minket s lágy hangján suttogja a 150 évvel ezelőtt élt hőseink nevét és dicső tetteiket.
Nem kell mást tennünk, csak meghallgatnunk Ól...
Mosdósi Csaba
1998. április 10.
KANIZSA - \'Kiuáúas
25
NÉPMŰVÉSZET GÉBÁRTON
A VMK egyik csoportja, mely Önálló egységként működik Zalaegerszegen a Gébárti 11. 144. szám alatti alkotóházában, a Zala megyei népművészeknek és a népművészetet tanulni, gyakorolni vágyóknak biztosít lehetőséget. A Gébárti alkotóházat tizenöt éve építették a népművészeti egyesület tagjai. Az alkotóház a Gébárti-tó mellé épült, és mái az épületet körülvevő környezet is barátságos hangulatot sugároz a táj szépségének lelketgyönyörködtető látványa mellett. Az Egyesület célja és feladatai: segíti az egyesület tagjainak és az érdeklődőknek megőrizni és feleleveníteni a tárgyalkotó népművészet és a kézművesség hagyományait, szel-
ható volt a fazekas, a szövő, a kosárfonó, a hímző, a fafaragó, a csipke- és viseletkészítő is. Jelenleg három tanfolyam működik, a fazekas, a szövő és a bőrmíves. Hagyományteremtő céllal kézművesvásárt szerveznek Gébárton. mely az idén veszi kezdetét amellett, hogy a ház népművészeti boltot már működtet. A Gébárti Alkotóház megépítésére azért volt szükség, mivel nem volt a megyéu belül olyan szakmai szervezet, mely összefogta volna a kézművességet és a népművészeket. Háromévenként rendezik meg az országos népművészeti kiállítást, ahol egyénenként képviselik a megyéket az alkotók. A Gébárti Alkotóház tag-
iemi értékeit és technikai tapasztalatait, hozzájárul a szakmai információk gyors, hatékony terjedéséhez, a képzés és továbbképzés színvonalának emelkedéséhez. Nyaranként laborokat is szerveznek, ahol minden szakma tevékenységével megismerkedhetnek a résztvevők. Az indítod szakok között megtalál-
jál nagy sikerrel szerepelnek, eddig minden alkalommal kaptak díjakat. Az egyesület elnöke, a ház szakmai vezetője Skrabut Éva kezdeményezésére indult el ez a folyamat, az alapítványt az egyesület hozta létre, melynek feladata az iskola működtetése, Keszthelyen a Dongóház beüzemelése és működtetése. Terü-
leti stúdióik: Keszthelyen fafaragó és szövő, Letenyén fafaragó, Zalaegerszegen szövőstúdió működik.
Takács Ferencet és Scheilingné Rózsást Erzsébetet kérdeztük, hogy van-e valami, amit kiemelnének az alkotások közül:
- A jurta, melyei 1996-ban százhúsz ember munkája révén alkottak
meg társadalmi munkaként, és vállalkozók, szponzorok és egyéni támogatók finanszírozták a megépítéséhez szükséges összeget. A jurta múzeumokban, rendezvényeken látható és Király Zsiga díjat nyert.
A további tervekben szerepel az alkotóház bővítése, mely már csak az anyagi feltételektől függ.
A Gébárti Alkotóház tanulói eképp nyilatkoznak a tanfolyamiról, magukról és elképzeléseikről:
Táncos József fazekas tanuló: - A szakkör résztvevői két korosztályra oszthatók, felnőttek és diákok. Az egész egy baráti kör, ahol mindenki mindenkit segít. A szakkör csak szombatonként van. Nincsen keretekhez és végzettséghez kötve, teljesen, kreatív, az oktató jelenlétében képzésszerű szakkör. Az egész csak érdeklődéshez kötött. Nagyon szeretem csinálni. Jelenleg kialakulóban van egy műhelyem, mely még sokat jelenthet a teweim megvalósításával kapcsolatban. A tanfolyamon népi fazekasságot tanulunk, behatárolt, meghatározott dolgokat. A gyakorlati képzés mellett elméleti képzés is van, melynek a VMK biztosítja a helyet.
TANULOK, ALKOTÓK, JÖVÖK
Harangozó Rita fazekas tanuló: - Erről a lehetőségről ismerőseimtől hallottam és mivel érdeklődtem eljöttem. Nagyon szeretem csinálni. Van motoros és lábkorong. Természetesen a motorosat jobban szeretem, mivel az gyorsabb. Egyedül az agyag begyúrá-sát nem szeretem, azon kívül minden mást igen. Az egyik kedvencem a kuglófsütő. A fazekasság mellett érdekel még a fafaragás is. A terveim között szerepel, hogy miután itt végzek, elmegyek főiskolára, majd indítani szeretnék egy vállalkozást. A fő célom azonban az hogy jó fazekas legyen belőlem.
Sárvári Jenőné szőnyegszövő: - Hatan vagyunk, különböző korosztályú nők, akik együtt gyakoroljuk és tanuljuk a gyönyörű erdélyi festékes szőnyeg készítését. Különböző bonyolult fázisokat kell elsajátítanunk. A közösség nagyon jó. Mindenki nagy lelkesedéssel próbálja megtanulni a népművészet ezen ágazatát. Igaz, naponta sokat kell utazgatnom - Szepet-nekről -, de megéri. Majd ha nyugdíjba megyek mellékfoglalkozásként a nyugdíjamat ezzel fogom kiegészíteni - ha megérem.
Róka Róbert bőrmíves: - Mindig valami imázsa volt, gyermek-
koromtól fogva érdekelt a bőr, csak nem volt idő soha, hogy a bőrrel foglalkozzak, vagy egyáltalán megismerkedjek vele. Kellemesen csalódtam benne, mert még szebb és kellemesebb anyag, mint gondoltam volna. Szeretem ezt a szakmát, nagyon sokoldalú. Régóta tudtam, hogy van ez a kézmű-vesház- Harminckettő éves lettem, de nem késő ahhoz, hogy jó sínre tereljem az életem. Nem tudnék igazán meglenni nélküle. Tovább szeretném gazdagítani tudásomat vagy önerőből, vagy mesterek segítségével. Egy életen át tartó dolog, ahol nem a papír a lényeg. Ezt egy életen át nem lehet megunni. Szeretnék egy kis műhelyt Zalaegerszegen és ezzel foglalkozni. MINDEN EGYES DARAB ELKÉSZÍTÉSE ÖRÖMET OKOZ ÉS EZ A KÉZMŰVESSÉG LÉNYEGE.
26
KANIZSA - S^u
1998. április 10.
LABDARÚGÁS
NB I. B.
~~ICN Alkaloida SE-Nagykanizsai Olajbányász FC 2-2 (l-l)
Tiszavasvári, 500 néző. V.: Bi-rincsik
Olajbányász: Czigóth - Pálfi, Kiss, Agics, Gyulai (Kovács T), Csörnyei, Farkas, Kovács L., Pulai (Somogyi), Horváth L., Horváth Gy. Edző: Madár Gábor
Meglehetősen kis létszámú szurkolósereg előtt játszottak a csapatok. A szabolcsi együttes kezdett jobban, a 13. percben meg is szerezte a vezetést, de ezt a Bányász két perc múlva Horváth Gy. révén ki is egyenlítette, (l-l) A mérkőzés további részében is a kanizsai csapat játszott fölényben, a hazaiak azonban jól védekeztek, és a Bányász sokáig nem tudta érvényesíteni nagyobb tudását. A 77. percben\'végül siker koronázta az 1 erőfeszítéseiket. Egy kapu előtti kavarodást követően Kovács T. a kipattanó labdát a hálóba továbbította. (1-2). Sajnos a Bányász nem tudott a mérkőzés utolsó pillanatáig koncentrálni, és ezt a vasvári csapat nagy szerencsével a lefújás előtt néhány pillanattal ki is használta. Gradináriu a tizenhatosról Czigóth kapujába lőtt. (91. perc) (2-2).
NB I. B.
Nagykanizsai Olajbányász FC-Szolnoki MAV-Nensiedler 2-0 (1-0)
Nagykanizsa, 1200 néző. V.: Molnár
Olajbányász: Czigóth - Kiss -Pálfi, Agics - Kovács T. (Szálai), Csörnyei, Farkas, Kovács L. (Gyulai). Pulai - Horváth Gy, Horváth L. (Somogyi). Edző: Madár Gábor
A mérkőzés első néhány percében tapogatódzó játék folyt a pályán. Némiképp a szolnokiak voltak kezdeményezőbbek, próbálták a szél támogatását kihasználni - Kevés sikerrel.
A 15. percben megszerezte a vezetést a Bányász. Horváth Gy. beadását Pulai közelről a kapuba vágta. 1-0. A hazaiak maradtak valamivel aktívabbak, helyzeteik is adódtak, ám ezeket nem sikerült gólra váltaniuk. A fordulás után 8 perccel Csörnyei megnyugtathatta volna csapatát és a közönséget, de tizenegyesét Gelei lábbal hárítani tudta. A kimaradt büntető valószínűleg sokkolta a hazaiakat, mert jó pár percig kritikus pillanatokat éltek át, de szerencsére ez nem eredményezett vendég gólt. A hajrára ismét a piros-kékek voltak fölényben, többször ziccert is hibáztak és végül csak az utolsó pillanatban sikerült az újabb gólszerzés. Egy szép akció befejezéseképpen a csereként beállt Gyulai bombázott a hálóba. (2-0)
Megérdemelt hazai siker született.
NB III. Dráva csoport
MÁV NTE-Mohács 0-0
Nagykanisza, 200 néző. V.: Kovács J.
MÁV NTE: Kovács Z. - Nagy T.. Grabant, Szőke. Beke, Boa (La-kics), Kalinics, Balogh (Réz), Dezső, Korpics (Herke), Kovács J. Edző: Szálai Zoltán.
Hiába veszélyeztetett többet a vasutas csapat, ezúttal a gólszerzések elmaradtak, így meg kellett sajnos elégedniük a döntetlennel.
Jó: Dezső, Beke, Balogh, Nagy
T.
Megyei bajnokság I. osztály
Kiskanizsai Sáskák-Kemendollár 2-1 (1-0)
Kiskanizsa, 100 néző. V.: Csatlós
Kiskanizsa: Bónyai - Kondákor, Mátyás, Mezei, Ambrus, Matola, Pintér, Bocskor, Zöldvári (Fazekas), Fazekas F., Vass (Anek). Edző: Zöldvári István.
Igazi férfias küzdelemben kerekedett felül ellenfelén a kiskanizsai csapat.
Gól: Pintér, Vass
Jók: Mezei, Bónyai, Ambrus, Pintér, Mátyás
SPORTMŰSOR április ll-lX-i"
LABDARÚGÁS
NB I. B. április 15. 15.30 (szerda) Nagykanizsai Olajbányász FC-Salgótarjáni BTC
NB III; április 18. 16.00 ifi 14.00 MÁV NTE-Szekszárd Utánpótlás mérkőzések ápr. II. ifi. A.: 13.00 ifi B.: 11.00 Nagykanizsai Olajbányász FC-Gázszer FC
KOSÁRLABDA
NB II. férfiak ápr. 18. 15.00 MAV NTE csarnok Kanizsa KK-DKG EAST-Marcah VSZSE
NB II. nők. ápr. 18. 11.00 Thúry KDKK-Győr
KÉZILABDA
NB I. B. nők ápr. 11. 16.00 Nagykanizsai Olajbányász SE-Cece KKC
NB I. B. férfiak ápr. 17. 18.00 Izzó SE-Tatabánya
ASZTALITENISZ
NB II. nők ápr. 18. 11.00 Körösi-Kanizsa DSE-Szekszárd SK NB II. férfiak ápr. 11. 11.00 Kanizsa Sörgyár-Fejérvíz SK NB III férfiak ápr. 11. Kanizsa Sörgyár II.-DD GÁZ SE II.
ÖKÖLVÍVÁS
Meghívásos csapatmérkőzés ápr. 10. 18.00 Cserháti-csarnok Kanizsa Box Klub-Kőszegi Box Klub
KÉZILABDA
NB I B-s
férfi kézilabda-mérkőzés
ARchitekton Gödöllői KC-Nagykanizsai Izzó SE 27-24 (14-14)
Gödöllő, 100 néző. V.: Bányász, Tóth A.
Izzó: Nagyvizeli - Cseh 5, Máté 1, Felde 7, Hungler 2, Rodek 1, Sa-gyibó 5/4. Csere: Bánlaki 3. Nagy T. (kapus), ifj. Kálóczy (kapus), Sziva. Edző: Kaló Sándor.
Jól kezdett a Kaló-gárda az elsfi félidőben. Öt perccel a lefújás előtt még náluk volt az előny, ám a végére ez a háromgólos fór elfogyott, mivel az Izzó sorozatban ziccereket hibázott, a gödöllőiek pedig élni tudtak a kínálkozó lehetőségekkel és egalizálták az eredményt. (14-14) Szünet után megint jól játszottak a vendég kanizsaiak. Egészen az 50. percig előnyben is voltak, de sajnos a mérkőzés végére már nem tudlak annyira koncentrálni, ezért kénytelenek voltak vesztesként elhagyni a pályát.
Jók: Rodek, Felde, Hungler. NB I B-s
női kézilabda-mérkőzés
Nagykanizai Olajbányász KC-EGO Sport Tolna 26-26 (11-14)
Nagykanizsa, 100 néző. V.: Márczi, Skriba.
Olajbányász: Krichenbaumné -Gombor 11/5, Vass 1, Búza 2, László 7, Szőkéné 1, Alpár 1.
Csere: Nagy (kapus), Majoros, Tóth 2, Kiss, Kámán 1. Edző: Tóth László.
A kanizsai lányok szinte lekopí-rozták az előző találkozójuk hibáit. Ismét gyengén védekeztek, rengeteg technikai baki csúszott a játékukba, és ez nem is eredményezhetett mást a félidő végén, mint 3 gólos vendégvezetést. Fordulás után tovább tudta növelni előnyét a tolnai gárda, sőt, 6. perccel a találkozó vége előtt (17-23-at) mutatott az eredményjelző. Ekkor úgy tűnt, el is dőlt a mérkőzés sorsa, ám az utolsó percekben feléledtek a hazaiak és végül szinte a .csodával határos módon sikerült kiegyenlíteniük. Kár, hogy ismét értékes pont ment veszendőbe.
Jók: Gombot, László.
NB I. B. férfiak
Nagykanizsai Izzó SE— Bp. Honvéd 26-26 (12-14)
Nagykanizsa, 200 nézö. V.: Belső, Marosi
Izzó SE: Nagyvizeli - Cseh 3, Felde 2, Hungler 4, Rodek 4, Sagyi-bő 8/2, Bazsó 5. Csere: Nagy T. (kapus), Máté, Bánlaki. Megbízott edző: Musits Ferenc
Nagy küzedelmet hozott a találkozó. Az utolsó pillanatban az Izzónál volt az előny, de egy fegyelme-zettlenség miatt elúszott az egyik pont.
NB I. B. nők
Dunaújvárosi AC-Olajbányász KC 23-14 (9-5)
Dunaújváros, 250 néző. V.: Gáspár, Pordán
Olajbányász: Krichenbaumné -Gombor 7/1, László 4, Szőkéné 1, Búza, Vass, Alpár 1. Csere: Nagy J. (kapus), Tóth 1.. Kiss, Kámán. Edző: Tóth László.
Az első félidő 25. percéig tudott partiban maradni a kanizsai csapat. Ezután fokozkatosan elhúztak a hazaiak, és biztos győzelmet arattak.
FÉNYESEN CSILLOG A KANIZSAI NŐI KARI)
Páneurópai Kupa - nemzetközi női kard. - Sopronban 34 résztvevővel nemzetközi kardverseny volt a Pannónia Metl Hotel aulájában.
Kiválóan szerepeltek Kiss György tanítványai. Sznopek Gabriella az előkelő 3. helyet szerezte meg a felnőttek mezőnyében. Itt Dani Diána 17., Piecs Adrienn 27.. Ka-lamár Zsófia 29. lett.
A junior kategóriában: 1. Sznopek Gabriella.
Női kard - Budapest. - Az l TE versenyén 30 induló. A felnőttek között Kalamár Zsófia a 12.. Sznojiek Gabriella a 9. lett. Dani Diána újra bronzérmet szerzett. Az újoncok között l. lett Kalamár Zsófia, a kadet-teknél Dani Diána állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Kiss György tanítványai újra bizonyították, hogy a legjobbak között vannak az országban.
Kadett férfi tor. - 10 szakosztály 38 vívója lépett pástra az országos versenyen Nagykanizsán. A szlovákiai Somorja mellett először léptek pástra a Spittal versenyzői (Ausztria). A népes és nagyon erős mezőnyben színvonalas versenyt vívtak a résztvevők.
Bagonyai Lílszlót még csak megszorítani sem tudták. Sorozatban 16 győzelmet szerzett, Tusaránya is hihetetlennek tűnik (80 adott, 8 kapott tus).
A verseny végeredménye: 1. Bagonyai László (MÁV NTE), 2. Dra-venka Péter (Szeged), Mezey László (Somorja), 4, Friedrich Áron (Gvu-la), 5. Nagy Márton (OSC>, 6. Ma-rinki Ákos (Szeged), 7. Sápj Ferenc (Hódmezővásárhely), 8. Móricz Akos (IJTE), 9. Dukai Zoltán (ZVE). A további kanizsai helyezések: 17. Bailba Péter. 22. Krisztián Milán, 23. Németh Ádám.
Vjotic kard. - Egy döntőre való vívó jelent meg a páston a MAV NTE országos versenyén.
Holtverseny után gödöllői győzelem született a viadalon, A versenyt végig villany kaiddal vívták.
Eredmények: 1. Kurucz András (Gödöllő), 2. Jeszek Balázs. 3, Bokor Bálint. 4. Bagladi Ákos. 5. Péntek Sándor, 6. Szabó Tamás. 7, Bez-nicza Márk, 8. Szendrő Zsolt (mind a MÁV NTE versenyzői).
Horváth György
KRIDZS
Április 4-5-6-án került megrendezésre Balatonbogláron az Országos Vidék Biidzsbajnok-ság, melyen a Kanizsa SE versenyzői is részt vettek. A párosok versenyében a Gőcze Gyula, Fenyves Jenő alkotta pár a hatvan pár közül az igen értékes tizenharmadik helyen végzett. A huszonhat csapat közül a két kanizsai csapat végül jónak mondható tizenkettedik és tizennegyedik helyen zárta a versenyt.
1998. április 10.
KANIZSA - /ipts.
A.
11
CS0SZI CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyilvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
Nagykanizsán az irtás utcában 1+3 lélszobás, 69 nm-mes, étkezős, ve-órás, redőnyös. 3. emeleli takas eladó. Irányár. 3,8 mft Kód: 37637.
(24510 Kj_
Nk-n a Kalonarelen a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 lei-szobás, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi iakás, kis leiekkel eladó. Irányár 7,2 mFI. Kód: 665/97. (25960 K)_
Nk-an a Munkás utcában 57 nm-es, 1+2 lélszobás, erkélyes, vízóras. 2
emeleti lakás eladó. Irányár 2,3 mR Kód 55^97. (26369 K)_
Nk-an a Liszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. lüteses, vfzórás, felújított, tötdszirti lakás, új kortyba bútorral eladó. Irányár 2,5 mfl Kód: 93B
(26450 K)_
Nk-n kúton bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyed gázfűtéses, udvari rakás, 50 nm-es, leválaszt haló udva nesszel, wlűjiotl telőszerke zelteleladó. Irányár 2,5 mFl Kód: 41/98. (26500 K)_
Nk-an a Nagyvalhy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízóras, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó Irányár 5 mFt+ga
razs 800 efl Kod: 5636 (26566 K)_
Nk-an a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vízóras, 2 erkélyes, 10. emeieli. központi (üléses lakás eladó. Irányár: 2 mR Kód: 9238 (26799 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, gatenézható, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irályán 4,9 mFl. Kód: 6937. (26796 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gaz fűtéses, igényesen lelújlotl és átatahtott, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár 6,5 mfl. Kód 6919"
(26852 K)___
Nk-an a Rózsa Jcában 2 szobás, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 erkélyes vízóras. 3 emeleti lakás eladó vagy 1+1 II 2 szobás, egyed fűtéses ra
kasra cseréheto. Irányár 1,95 mR. Kód 705/97. (27035 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeieli. pmcés lakás eiado Irányár 2,7 mR. Kód: 11238. (27036 K) Nk-an a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, uj konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, lefújflotl lürdószobával. já-
róiapozva eladó Irányár 2,3 mR Kod 72037. (27040 K)_
Nk-n a vásárcsarnok metéli, 74 nm, 1+3 leiszobás, crrkofuleses, erkélyes, nagy konyhás, tetőién rakás, külónáló pincevei eladó Irányár 5,5
mR. Kód 630,97 (27122 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vízoras. 5 emeleti takas ebdo Irányár ) ,95 mR Kod. 12836 (27124 K) Nk-án a Kodály Jcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4 emeleti lakás eladó. Irányár. 2,2 mR. Kód 16038. (27366 K)_
Nk-an a belvároshoz közel, csendes utcában. 1+1 félszobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó Irányár 3.2 mR. Kód 170/98. (27368 K) Nk-n a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es, 2 erkélyes, étkezős, vízóras, beéprlell szekrényes, jo aiapotú, központi (Üléses lakás eladó vagy belváros közel 1+1 leiszobás lakásra cserélhető Ebdái ár: 2.25 mR. Kód: 16138. (27365 K)
Nagykanizsán a Rózsa utcában 2 szobás, 54 nm-es, központi Mesés, erkélyes, vfzórás, redőnyös, 4. emeleti kakas eladó vagy nagyobbra cse réfheló. Irányár 2 mFl Kód 18538. (27450 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás. 63 nm-es, 2 erkélyes, vízóras. re dónyos. járélapozott, 4. emeleti, közporti fűtéses lakás új konyhabútor rat eladó. Irányár 2,5 mR. Kod 19936. (27524 K>_
Nk-án a beiVarosban 4 szobás, 112 nm-es, egyedi gázfűtéses, földszinti lakás üztel kjablolására alkalmas, utcára néző 3 szobával eladó. Irány-
ár 9 mfl. Kód: 19538. (27525 K)_
Nk-án a Csengery utcában 72 nm-es, 2+1 leiszobás, egyedi gázfűtéses, vizóras, pincés, nagy konyhás, etso emeleti lakás eladó. Irányár 2,5 mR. Kód 12038. (27526 K)_
CSALÁDI HÁZAK
Nk-án az Olajtelepen 3+1 tétszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserepkátyhas, egyszmtes családi ház garázzsal, pincével, nagy mdtekepütellel, igényesen leitatott alapotban. 500 nm-es leiekkel el-
ado. Kód 20236. (27532 K)_
Palrhban 10 éves, 120 nm-es. 3 szobás, családi ház, kilón bejáratú le-toterbeépdessel. konyha+étkezóvel, 2 lüidó, 2 WC-vet, garázzsal, műhelyei, ipán árammal, 570 nm-es parkoslott telekkel eladó. Irányár 9.6
mFt Kód 20036..(27527 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 60 nm-es, felújításra szoruló, 2 szobás, egyed gázfűtéses. 30 éves családi ház 500 nm-es telekkel, mellek
épülettel etadó. Irányár 3,9 mFl Kod 738. (27528 K)_
Mrkbsfán 11 éves, 220 nm-es, 3 szintéi. 7+1 félszobás, konyha+étke-lós, egyed gázfűtéses. 2 cserépkályhás, erkélyes, teraszos, 2 fürdőszobás, garázsos, igényes kialakítású család ház, 2880 nm-es letekkel + parkosított udvarral, eladó, Irányár 16 mFt. Kód 69437. (27529 K) Nk-an a belvároshoz közel, csendes utcában, 45 nm-es. lekijrtasra vaio. egyed gázfűtéses, félkomfortos, 1+1 félszobás, család házrész eladó
Irányár 1,65 mFt Kod 201/98 (27530 K)_
Palrnban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetötérbeépileses, 2 fürdőszobás, egyed központi fűtéses család sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 rtm-es leiekkelebdó Imnyár. 7 mfl. Kod 60937 (25662 Ki Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 lélszobás, tetőtébeépáéses, 2 türdö-szobás, egyed központi (üléses család sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó. Irányár 7,4 mFl Kód: 661/97. (25957 K) Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapdíejáróval, egyed gázfűtéses 2 különálló csatád házrész kis telekkel eladó Az egyik 1 éves. rapipali+kcflyhával fürdó+VVC-vel, és kialakihaló két tetőtéri szobával A másikban nagy nappali étkező, konyha, fürdő, WC. Irányár 6,5 mFt.
Kód. 72137. (26342 K)_
Nk-án a Katonareten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szirtes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével. 2 műhelyei, 150 gól telekkel ebdo. Köd 589 (26454 K)
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves család ház, 1 eve letújriva, garázzsal, met fejépületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m feleké:elesség
gel ebdó. Irányár 5,5 mR Kód 69/98. (26564 K)_
Iharosberényben 11 eves. 4+1 lélszobás, 170 nm-es, tetőtér beépítéses család haz 2 lürdóvel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekkel eladó vagy min. 3 szobás központi Kiléses, kanizsai lakásra cserélhető értékegyez-letéssel Irányár 4,2 mR Kód: 6236. (26567 K) Nk-án a belvároshoz közét tetújlásra szőrűre, utcafronti. 120 nm-es. egyed fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kjabklhalő, Irányár:
10 mR. Kód 5238. (26572 K)_
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal 500 nm-es terekké) eladó Irányár: 3 mFl Kód 95/98. (26795 K) _
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos család ház, pincével, garázzsal, kü-bnalo szoba + konyha lakrésszel 570 nm-es telekkel eladó vagy érté-kegyeztetesset lakásra, balatoni 11 zalakarosi nyaralóra cseretwto
Irányár 11 mFl Kód 690/97 (26851 Kj_
Miklósi a központjában 2 szobás, 60 nm-es egyed gázfűtéses, komfortos családi ház, melekepületekkel, 720 nm-es leiekkel eladó. Irányár
3,2 mR. Kód 559/97. (27120 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es. egyedi gázfűtéses, tekomtor tos család ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár. 2 mR. Kód 13538. (27148 K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves család ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel, 2 műhelyei, ipari árammal, nagy leiekkel eladó vagy nagykanizsai egyed fűtéses lakásra cserétietó. Irányár 2,5 mfl. Kod 136798. (27149 K)_
Painban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás, egyed gázfűtéses családi ház, garázzsal, melekepületekkel, 1818 nm-es telekkel eladó. Irányár 5,8
mfl. Kod 2438. (27296 K)_
Painban 2 szobás, 66 nm-es, ro alragú komfortos családi ház. 14S7 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel, etadó vagy nagykanizsai 1 +1 il. 2 szobás lakásra cserélhető értékegyezletesset Irányár 3,6 mFt. Kód:
149/98. (27297 Kj_
Balalonmáhán a hajóálomáshoz közel, 4 szobás, letótérbeépleses, 100 nm-es. 2 konyhás, 2 tüidőszobás. 2 teraszos. 2 halos, 2 külön bejáratú, központi kazán lűléses család ház, 504 nm-es telekkel eladó
Irányár 13,5 mFt. Kód: 15638. (27300 K)_
Kiskanizsán 2 sobás, 80 nm-es, jó álapotú, komfortos, étkezős családi haz. vállakózásra is akarmas melekepületekkel, műhellyel, pari árammal, garázzsal, 2880 nm-es leiekkel, pincevei eladó. Irányár 5,1 mR.
Kod 159798. (27301 K)_
Kiskanizsán 2+1 félszobás, 95 nm-es, 16 éves család ház garázzsal, pincével, tetötérbeéplési lehetőséggel, 846 nm telekkel eladó Irányár 5.2 mFt. Kód 413 !27364 K)_
Balalontelten 20 éves, 3 szobás, 75 nm-es, egyed gázfűtéses, lürdő-szobás, komfortos nyaraló, melette 2 szobás tömés házzal. 1500 nm-
es letekkel eladó. Irányár 5,2 mFt. Kód: 33937. (27451 K)_
Balalonkeresztűron 60 nm-es, 2 szirtes, 2+2 félszobás, komfortos, 25 éves nyaraló 360 nm-es telekkel, eladó. Irányár 3,5 mR. Kód: 54637
(27452 K)_
Bánokszenlgyörgyón 3 szobás, egyedi gázfűtéses, dupla garázsos családi ház. 40 nm-es pincével, 60 nm-es üzlethelyiséggel, 1100 nm-es te-lekkel, eladó. Irányár 2,8 rrfl. Köd 696/97. (27452 K)_
ZÁRTKERTEK
Cserlón 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es. komfortos, téliesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, klűnő állapotban eladó Irányár 2,6 mFt Kód 14338 (27151
Kisfakoson a Gáspár hegyen 1500 n-ol zártkert tömés pincével eladó
Irányár: 12 •Ft Kód 15238. (27299 K)_
A Szertgyörgyvárí hegy IV. hegyhátán 2027 nm-es zártkert, 40 nm-es tégla épülettel, 15 nm-es pincével, meléképüteltel, lelje; felszereléssel
eladó. Irányár: 650 eR. Kód: 62137. (27453 K)_
A Szentgyörgyvári hegy II. hegyhátán 899 nm-es zártkert, 15 éves, 40 nm-es tégla épületiéi, borospincével, te$es tel szereléssel etadó. Irányár:
700 eR. Kód 62337. (27454 K)_
A Szertgyörgyván hegy I. hegyhátán 25 éves. 38 nm-es, 2 szobás zártkerti ház terasszal 1798 nm-es letekkel, bevezetett vMannyal, őszi be-tokbaadassal eladó. Eladási ár: 770 eR. Kód: 54.98. (27455 K} A bagolai hegyen a régi szeszfőzdéhez közel, 45 nm-es, bővíthető zártkerti ház, 15 nm-es beüvegezell terasszal, 2 szobával, kis konyhával, 955 nm-es telekkel vilannyal, beköthető vezetékes vízzel, eladó. Irarry-ar 1.1 mFt. Kód 177/98. (27456 K)___
Zalaszabaron 60 nm-es. tégla + tömései zártkerti ház, présházzal, pincével teljes berendezéssel vilannyal, 500 n-ol telekkel ebdo Irányár: 1,2 mR. Kód 184/98. (27457 K)_
ÜZLET
Nagykanizsa bervárosában 30 nm-es. nem utcafronti, wc+mosdóval ellátott, egyedi gázfűtéses, leválasztható üztel bérbeadó vagy a bérleti jog megvásárolható Bérleti dj 30 eflhó Bérleti jog: 1 mR. Kód 16838. (27367 K) _
GARÁZS
Nk-n az Erdész utca mellett, 15 nm-es garázs eladó. Irányár 350 eR.
Kód 71337. (27458 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós úti garazssoron 22 nm-es, aknás garázs, bevezetett vízzel, vilannyal, karaklon WC-vel ebdo kanyar. 700 eR
Kód 53/98. (27459 K)_
Nagykanizsán a Csengery utca erején közös udvarban, 18 nm-es ga-
razs eladó. Irányár: 400 eR. Kód: 5538. (27460 K)_
Nk-án a Munkás utcában, bevezetett vilannyal. aknás+prhces garázs eladó. Irányár 750 eR. Kód: 19838. (27531 K>_
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telke ket, nyaralókat
Külföldiek részért- megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsüli értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek 1 melleit. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű L jogi teendőket. |
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráiL. 1
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó. Irányár 1,1 mFt. Hird.sz: 30. (25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengén/ úton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi lüteses lófdszinlt lakás eladó. Irányár. 1,4 mFt. (25326 K) Lakás Nagykanizsán Csengery út elején, III emetelen 50 nm-es, egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2.4 mFt
Hird.sz: 5/a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején, 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses lakás eladó Irányár: 2,1 mFl. Hird.sz:
47. (25330 K)_
Lakás Nagykanizsán. Liszl F, utcában, 4 emeleten. 2 szobás, 54 nm-es, központi lüteses telefonos lakás eladó. Iranyar\' 2.2 mR, Hird.sz: 16 + garázs 650 eFI. (25331 K)
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamras központi lűléses lakás eladó. Irányár: 2,35 mFt Hir.sz: 34. (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán, Zemplén Gy. utcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, telefonos, korszerű lakás eladó Irányár 2,55 mFt. Hlrd.sz: 18. (25334 K)
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 felszobás, étkezős, első emeleti, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irany-
ár: 3 mFt. Hird.sz: 40. (25335 K)_
Lakás Nagykanizsán. Maort telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, lároló-
val eladó. Iranyar 11 mFt. Hird.sz: 15. (25338 Kt__
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es. és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha,.fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFt. Garázs nélkül 7,7 mFt Hird.sz: 69 (25366 Ki _
Lakás Nagykanizsán. Sugár utón 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédlŐs, külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közős udvarrész, egyedi lűléses. Irányár: 6 mFt. Hird.sz- 70 (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince.
Irányár: 8 mfl. Hirdsz: 71. (25543 K)_
Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-roszőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás Irányár: 2,2 mFl Hird
sz. 76. (25616 Kj_-
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+télszobás. földszinti előszobás, fürdő, külön WC, szinlellolasos. egyedi fűtéses, parkettás, jarolapos
lakás. Irányár 3,5 mFl Hird.sz : 86. i26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc Tetölér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás. 2 fürdőszobás, 300 n-öl lelken Iranyar: 6 mFl
Hird.sz: 26. (25342 K)_
Családiház Nagykanizsán 150 n-öl sarok lelken, 6 szobás. 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal több célú felhasználású, pl. panzió, irodaház, KFl-nek Irányár 12 mFt Hird.sz: 53. (25343 K)_
Csaladihaz Nagykanizsa-Palin, 260 nm-es. kelszintes, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehető-
seggel. Irányár 16 mFl. Hird.sz 50. .25544 K)_
Csaladihaz Miklósién 60 nm-es régi típusú lalusihaz, 2 szobás lürdőszobas, 200 n-öl területtel. Iranyar: 3 mFl. Hird.sz: 33 (25345 K)_
Családi ház Eszleregnyén Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gazas, víz. villany van, WC. bent van Irányár: 70ö eFl Hird.sz,.
83. (26049 K)_
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-ÖI felken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, fürdőszobás, külön WC. fél ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár 6 mFt Hird.sz.
84 (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtéses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFt Eg/ben 20 mFt. Hirdsz: 44
(25346 K)_
Csaladihaz Szepelneken. 5 éve épült, kelszobás, összkomfortos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses kél teraszos. Irány-
ar 3,5 mFl. Hird.sz: 58. (25348 K)_
Családiház Iharosberényben. 2 szinles, 5 szobás, erkéfyes nagy teraszos. 100+70 nm-es, lürdőszobas, 2100 nm lerülettel Irányár 5,5 mR. Hirdsz: 34. (25349 K) Csaladihaz Zalaujlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 lürdőszobas. igényesen, megépített, garázsos teljesen uj csaladihaz
Iranyar 5,5 mFt. Hird.sz: 35 (25350 Ki_
Csaladihaz Zalaujlakon. Szoc.po! kedvezmény igen, bevehet-: félkész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm Összterülettel eladó. Iranyar. 2,2 mFl Hird.sz 6. (25351 Ki Családiház Eszteregnyén 114 nm-es. 3 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses istállóval mellékhelyisegekkel 2200 nm területtel. Irányár 2 mFl. Hird.sz: 19 (25352 K) Családiház Nemesdéden. 3 szobás, lürdőszobas, beépíthető tetőtérrel, 5 éve épült új családi ház 4000 nm területtel Irányár:
2,5 mR. Hirdsz: 7. (25354 K)_
Családiház Pólősken S0 nm-es alapterületű. 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi lüteses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl telekkel. Irányár 1,6 mFt. Hird.sz: 63
(25355 Kj_
Csaladihaz Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár 3 mR. Hird sz: 57. (25368 K)
Csaladihaz Iharosban 2 szoba konyhás, fürdőszobás. 100 nm-es. lakóterülettel, mellekepületekkel 2554 nm összterület rendezett csaladihaz eladó Irányár 1 mFt. Hird.sz 67. (25357 K) Családi haz, nyaraló Zalakaroson 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp. lüteses. vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kábel leve, csatornázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak alkal-mas- Irányár 11 mR Hird. sz.: 77 (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal. 70+70 m-es. 2 szoba, hall, fürdőszobás, külön WC. 400 n.öl le-lekkel nagy üvegház fólisálor, melléképületek. Irányár: Külön:
3.5 mFl Hird. sz.: 75. (25615 K)_
Építési telek Surdon. 30 méler széles épilest telek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a haz alapra levan betonozva. Iranyar 650 eFt. Hird.sz. 51. (25358 K) Építési telek Pécsen. Kismérvölgyi úton rendezeti környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel Irányár 520 eR. Hirdsz: 30 !25359 K) _
Epilesi lelek Magyarszentmiklóson Az elágazóban központi helyen lő ut mellett, 800 n-öl köz müve síelt telek rpan célra is pl: üzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, étterem, víz, villany van. Irányár megegyezés szerint. Hird.rt: 62. (25360 Kj Látóhegyen szőlő gyümölcsös 800 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert. 30 nm lakóépület, alatta pince, vfz.
villany van. Iranyar. 900 eFl. Hird sz 04 (25362 K)_
Szenlgyörgyvan hegyen Ingatlan „ÉDENBEN" Fizetési könnyítéssel 650 n-ól terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümóksfákkal. víz. villany, van es köves üt
Iranyar. 900 eR Hird.sz: 43. (25363 K)_
Csertői hegyen szolo. 1200 n-öl területen kordonmüvelési szőlő jo karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincevei tel-jes leiszerelessel Irányár: 450 eR Hird.sz: 37 (25364 Kj Öregförhéncen szőlő. 1100 n-öl lúgos szőlő gyúmöksössel lakható épülettel teljes felszerelessel, termessel együtt villany van
Irányár: 800 eR. Hird.sz: 65 (25365 K)_\'
Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekeríteti zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladó. Irányár: 210 ezer Ft Hird. sz: 78 (25850 K)
Lakás Nk Zemplén Gy. ufón 67 nm-es. 3 szobás, III. emeleti. 2 erkélyes, padlószönyeges, vlzórás, kp. fűtéses, lomkamras la-
kas eladó Irányár 2,5 mFl Hird sz: 81 (25351 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es. 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, mellekepületekkel, 4000 nm lelek. Irányár 1.3 mFl Hirdsz 87 (26247 K|_
Családi haz Nagykanizsán, városközpontban 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelűjitotl. minden i e-i..t kielegiló családi haz Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tag udvarral. Iranyar: 9 mFl Hird.sz 89
(26249 K)_-
Családi haz Kiskanizsán, 350 n.öl lelken, 220 nm-es. kétszintes. 4 szoba+tetóter tlag. nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó Irányár 12 mFl Hird sz. 91 ¦26414 K.i
Családi ház Dózsa Gy. úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön be-(aratú szobával, lürdószoba, külön WC, teljesen lelujitotl családi haz közös udvarral. Irányár 3.2 mFl Hird.sz: 96. (26593 K)
Üzlet helyiség eladó. Csengery es Znnyi M ut sarkon, 30 nm-es üzlet kirakatta! forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird sz: 97. (26594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi ulon 2 szoba, redőnyös, lürdőszobas, külön WC, félig felújított, központi lűléses. alacsony közös költség. Iranyar 1,9 mFt. Hird sz.. 98. (26595 K) Lakás Liszt F, út. földszinti lakás. 3 szobás, vízóras, központi fűtéses, redőnyös, reluxas, szönyegpadlos, felújítón, új konyhabútorral Irányár: 2.3 mFt. (26596 K)
Magyar utcán 1 szoba, konvha. fürdőszobás, WC-s lakás eladó Irányár 1.35 mFl (26597 Ki
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló es takarmány árusítással, gazcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védeti helyen, presso létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó
Irányár. 3,2 mFl Hirdsz.: 102 (26759 Kj_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás. 4. emeleli, egyedi fűtéses lakás eladó. Iranyar: 2.6 mFt. Hird.sz.: 104. (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 600 n.öl telekkel, gondozott, pa.-kosftott udvarral. Irányár 2,7 mFt Hird sz. 103. (26915 K)
Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, lürdőszobas, külön egyedi gazluteses, házrész kis kertfel eladó Iranyar 1,5 mFl
HifdéZ.. 105. (27126 K)_
Rozsa utcai 54 nm-es. 3. emeleti. 2 szobs. összkomfortos 2 erkélyes, padló szőnyeges, központi fűtéses lakás eladó Iranyar
1.8 mFl Hirdsz.: 108. (27128 K)_
Rozsa utcai 54 nm-es. 3 emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes .L" ala-kü folyosóval reluxás, vízoras, központi lüteses lakás eladó Irányár 1,95 mFl Hird sz.: 107 (27129 Ki_
Szepelneken 250 n-öl lelken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra lürdószoba, szönyegpadlos egyedi gázfűtéses Irányár: 3,2 mFl. Hird.sz.: 109. (27130 K) Családi ház Kiskanizsán. Teljesen felújított, 1000 nm-es lelken, 90 nm-es. 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromfi es sertés ol Vé-
lelar: 3,6 mR. Hird.sz.: 110 (27133 K)_
Teleki ut elején VI emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, lürdőszobas, külön WC, szobák kivételével lambenázoft vizorás, lomkamras lakás eladó Vételár 2,25 mFt Hird.sz: 111. (27139 K)
28
KANIZSA - /tptá.
1998. április 10.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ES VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVŐ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSfTÚ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12: 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATÓN újság hírdetésfelve-
VŐ HELYE
KANIZSA ÍJJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Garay utcában 1 szabás, egyedi gázas, parkettás, redőnyös, vizórás, Irissen lestett, jó állapotú, azonnal beköltözhető földszinti lakás eladó. Irányár: 1,95 mFl. (L/408)
93/31Q-504. (27500 K)_
Attila utcában 3. emeleten 1 szobás, 41 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, lelújílott lakás külön tárolóval, jó állapotban eladó. Irányár: 1,97 mR. (L/407) 93/310-504,
(27501 K)_
Csengery utcában, a belváros közelében 2 szobás, 56 nm-es, egyedi gázas, vízórás, felújított épületben lévő magas-töldszinti lakás eladó vagy városközponti 1. emeletire cserélhető. I.ár: 3. mR. (L/406) 93/310-504. (27502 K) Platán soron 1,5 szobás, 42 nm-es, egyedi gázas, parkettás, Ir.erkélyes, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95 mFl. (L/405) 93/310-504. (27503 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 2 szobás, kp. (üléses, felújított, jó állapotban lévő lakás sürgősen, azonnal l^eköl-tözhetően eladó. Irányár: 2,0 mR. 93/310-504. (27504 K) Belváros közelében 2 szobás, 55 nm-es, erkélyes, lom-kamrás, vízóras, telefonos, kp. fűtéses. 10. emeleti, azonnal beköltözhető lakás eladó. Irányár; 1.8 mR. (L/409).
(27505 K)_
Peterlai utcában 2. emeleten 3 szobas+étkezős, 74 nm-es, szónyegpadlós. cirkogejzíres. D-i és K-i tájolású, megkímélt lakás eladó. Irányár: 4,5 mFt+garázs 800 eFt. (L/403) 93/310-504. (27506 K)_
Katonarét közeiében 3 szobás, 77 nm-es, parkettás, erkélyes, egyedi gázas, 2 szinles sorházi lakás garázzsal, 347 nm-es telekhányaddal eladó. Irányár: 5,2 mFt. (L394). 93/310-504. (27507 K)_
Erdész utcában 3+1 félszobás. 85 nm-es, 2 szintes, igényesen átalakítóit és telújílott egyedi gázas sorházi lakás 2 terasszal, alápincézeti garázs-műhellyel, előkerttel, udvar-ral eladó Irányár: 5,6 mR. 93/310-504. (27508 K) Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padló-szőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irány-
ár: 3.3 mR. (L/354) 93/310-504. (27002 K)_
Corvin utcában 2. emeleten 2+1 félszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vízórás, tehermentes, azonnal beköllözhetö lakás eladó. Ár: 3,5 mFt. (LŰ41) 93/310:504. (27004 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkínált, jó állapotú, 4. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2.45 mR. (L/359) (27007 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vizórás, redőnyös, löldszinti lakás új konyhaszekrénnyel eladó. Irányár: 1,9 mFl. (L/370) 93/310-504. (27014 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapozott, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2,2 mR. (L/360). (27015 K)_
Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es, kp.füléses, vízórás. 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2.35 mR + garázs 700 eR (L/372) 93Ű10-504.
(27016 K)_
Garay utcában 1. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, vizórás, járólapozott, reluxás, felújított lakás eladó.
Irányár: 2,5 mR. (L/389) 93ft10-504. (27211 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vizórás, erkélyes, reluxás, azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2,5 mR, (L/386) 93/310-504. (27215 K)_
Ady utcában 2,5 szobás+élkezős, 81 nm-es, erkélyes, parkettás, egyedi gázas, K-Ny-i 3. emeleti lakás eladó. Irány-ár: 5,3 mFt. (L/351) 93/310-504. (27216 K)_.
Kazanlak körúton 2+1 félszobás 68 nm-es erkélyes, redőnyös, lomkamrás, teljesen felújítói!, 3. emeleti lakás eladó új járólapokkal, új csempével, új konyhaszekrénnyel. Irány-
ár: 2,65 mR. (L/391) 93/310-504. (27303 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, Irancíaerkélyes, teljesen felújított lakás eladó. Irányár: 2.55 mFl. 8Ü397) 93/310-504. (27304 K)_
Pélerfai ulcában 3 szobás, 66 nm-es, nagyon igényesen, egyedi módon átalakiott ós lelújított amerikai konyhás. 2. emeleti, cirkogejzíres lakás, új radiátorokkal, új szerelvényekkel, minőségi burkolatokkal eladó. Irányár: 5,1 mFt. (27306 K)_
Városkapu körúton 1+2 félszobás, 57 nm-es, vizórás, Irancíaerkélyes, teljesen felújított, 3. emeleti lakás sürgősen el-adó. Irányár: 2,25 mFl. (L/292) 93/310-504. (27307 K) Keleti városrészben 3 szoba+nappalis, egyedi gázas, parkettás, cirkofűléses. 2 szintes, nagy erkélyes földszinti lakás eladó. Irányár: 5,1 mFt. (L/398). 93Ű10-504. (27309
K)_
Katonaréten 2 szint+telőlérbeópiléses 4 szobás, egyedi fűtéses társasházi lakás nagy terasszal, előkertlel, alápincé-
zeti garázzsal í
__
. Irányár: 7,8 mR. 93/310-504. (27310
CSALÁDI HAZAK, TELKEK, NYARALOK
Olajtelepen 2 szoba + étkezős, nagy fürdőszobás, 85 nm-es, igényesen kialakított iker családi házrész, nagy terasszal. 700 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,1 mFl+garázs
300 eR. (CS/204) (27509 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 95 nm-es, 7 éve lelújHoH. kibővített, szigetelt családi ház új homlokzat vakolattal, garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es telekkel el-adó. Irányár: 3,6 mR. (CS/203). 93/310-504. (27510 K) Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható\' családi ház. hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFl. (CS/172) 93/310-504. (27021 K)_
Dózsa Gy. ulcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es: 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m szóles, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 8,5 mFt. (CS/171) 93/310-504. (27022 K)_
Belvároshoz közei, 192 n.öl telek, 2 különálló, felújításra szoruló, vagy lebonlhaló, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó, Irányár: 2,98 mR. (CS/75) 93/310-504,(27024 K) ;_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár:
5,3 mFl. (CS/187) 93/310-504. (27024 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, tetőtérbeépítéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított, cirkogejzíres lakás igényes járólapokkal, parkettás földszinti szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral eladó. Irányár:
6,9 mR. (L/299). (27028 K)_
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, lürdŐ-szobás családi ház melléképületekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel- eladó. Irányár: 3,95 mFl, (CS/194) 93/310-504. (27218 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, ónálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6.4 mFt.
(CS/195) 93/310-504. (27219 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.öl telekkel eladó. Irányár:
4,5 mFl. (NY/66) 93/310-504. (27220 K)_
Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető tetőterű iker hétvégi ház egyik fele, 639 nm zártkerti telekkel, melléképülettel eladó. Villany van. Irányár:
2,0 mFt, (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
Balaton)enyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es, 25 éves össz-közműves nyaraló teljes berendezéssel, 220 n.öl telekkel
eladó. Irányár: 2,6 mR. (NY/70). (27311 K)_
Palin-Újtelepen 3 szoba+nappalís, amerikai konyhás, 112 nm összalapt erűlet ti, cirkogejzíres, tetőtérbeépítéses családi ház két fürdőszobával, 40 nm-es aknás garázzsal, műhellyel, ápolt kerttel, 160 n.öl telekkel eladó. Irányár: 9,48
mFl. (CS/197) 93/310-504. (27312 K)_
Zákányban a Magashegy legszebb részén gyönyörű kilaá-tással a Drávára, sürgősen eladó 3 szobás. 80 nm-es, alápincézett családi ház 800 n.öl telekkel, valamint ugyanul 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 600 n.öl leiekkel. Irányárra 2,3 mFt, 31. 1,2 mFt. (CS/192) 93Ű10-504. (27313 K)_
Gyékényes belterületén a bányatóhoz nagyon közeli utcában, 37 nm-es, 2 hálószobás, amerikai konyhás,, könnyűszerkezeles anyagból épüli 3 éves nyaraló eladó 270 n.öl telekkel. Irányár: 2,6 mFl. (NY/64) 93/310-504. (27314 K) Kiskanizsán amerikai konyhás, 2 szobás, parkettás, 80 nm-es, 1 éve teljesen felújított családi ház 40 nm-es műhellyel, 70 nm-es raktárral, 800 n.öl telekkel sürgősen el-
adó. Irányár: 5,1 mFl. (CS/198). (27315 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás, 125 nm lakóterű, 15 éves családi ház, alatta 28 nm-es garázzsal, 90%-os készűltsé-gű beépített tetőtérrel, 81 nm-es, vállalkozásra alkalmas melléképületlel, ipari árammal, 600 nm-es leiekkel eladó.
Irányár: 9,0 mR, 93/310-504. (27316 K)_
Miklósla központi részén 3000 nm-es, kb. 50 m szóles, enyhe iejlósű, D-i fekvésű építési telek eladó. Irányár: 1,6 mR. (T/32?. (27317 K)_
Révfülöpön zártkertben, 600 n.öl. nagyon szép panorámás lelken 10 éves, 36 nm alapterületű hétvégi ház pincével, beépíthető lelőlérrel eladó.1 Irányár: 6,5 mFt. 93*310-504. (27318 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kinálunk 1-2-3 szobás búlorozoll ós búlorozallan lakáso-kal, családi házakat. 93/310-504. (27032 K)
..Húsvéli közvetlési ajándék" április 2-től 10-ig minden lakás eladási megbízás teljeskörű lebonyolításai kialkudott ár 0,9 %-os közvetítéssel bonyolítja a Plánder Ingallanközvetiő Iroda. (27409
K)_
Pogányszentpéteren letŐtórbeépilóses, 2 család külön lakhatásai biztosié családi ház 230 nm-es lakterületlel. pincével, garázzsal, melléképületekkel, 1400 n.öl telekkel eladó. Nk-i lakást beszámí-
tok. Irányár: 3,7 mR. Hiv. sz.: CS95. (22991 K)_
Zalakomárban 4 szobás, 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses. gáz-lütéses, cserópkáryhás. 8 éves család ház 2893 nm lelken eladó. Irányár: 5,5 mR. Bútorokkal együtt 6 mR. Hsz: CS116. (23314 K) _
Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es telek eladó. Jelenleg szőlővel van betelepítve. Épíósre kiválóan alkalmas terület, villany, víz van ós aszfaltos út. Irányár: 800.000 R. Hiv. sz.: NY01. (23657
__
Galambokon a halastónál 200 n.öl telek a rajla lévő „cseh" 2 szobás, előleres. teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, víz, villany, aszfaltos út és horgászati lehetőség, nyarahatásí lehetősed van. Irányár 1,1 mR. H.sz.; T37. (24719K)__
Galamboki-halastónál 260 n-öl telek, közvetlen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területiéi eladó. Víz, villany, asz-
laHos út van. Irányár: 1,3 mR. Hrv.sz: T3tf (24809 K)_
2 szobás. 67 nm-es, lürdőszobás, spájzos család házrósz Nk-án eladó. A lakás jó állapotú, vízórás, lelolér ós különáló pince tartozik hozzá. A lakás utcafronti, 4 lakó van. Irányár: 2,9 mFt. H.s|:
CS137, (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági épületekkel, 400 n-öí telekkel családi ház el-adé. rányár: 6 mFl. Hiv.sz.: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szintes, felújításra váró n mR. H.sz.: T40. (25795, K)
aló eladó. Irányár: 3,5
Nk. északi v/észében éplósi lelek 340 nm-es, eladó. A telken pajta és isláló található. Irányár: 3,2 mR. Hsz.: T43. (25797 K) 120 nm-es családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es telekkel eladó, rányár: 5,2 mR. Hiv.sz.: Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 82 nm-es lársasházjelegű családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázfűtéssel teljes teiúiüottan eladó az Északi városrészben. Hiv.szám: LAK 103. Irányár: 6,8 mR. (26105 K) Bajosán 3 szobás, telesen új fürdőszobás, lelújlott család ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. em. házi lakásra cserélendő érteke-
gyeztetóssel. Irányár: 5 mR. Hiv. sz: CS143. (26245 K)_
3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos, teraszos, 120 n.öl lelkes, parkosított, udvaros család ház eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár: 12 mR Hsz.: CS142. (26247 K) Palínban 100 nm-es, 2+3 létszobás, társasházi cirkogejzíres család ház jellegű lakás akii garázzsal, 2 fürdőszobával kis kerttel
eladó. Irányár: 7,4 mR. Hiv.sz.: CS 145. (26357 K)_
Zalakaroson 809 nm-es, panorámás építési lelek, ahol víz, vilany van, gáz, lelefon ráköthető, felvonulási épülettel és új téglával el-adód. rányár: 3,6 mR. Hiv.sz.: T48. (26455 K) Homokkomáromban léglapincés, szoba, konyha, teraszos, láro-lóhelyíségekből álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jellegű pince (elszereléssel eladó. Irányár: 400,000 Ft. Hiv.sz: T46. (26456 K) _
Nk. Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, önálló udvari család ház eladó. Irányár: 3,9 mR, Hiv.sz: CS146.
(26459 K)_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n.öl gyümölcsös eladó.
Irányár: 1,7 mR. Hiv.sz.: T49, (26460 K)_
Eladó Nagybakónakon, az „öreghegyen" 850 n.öl gondozott terűiéi, amin kert, gyümölcsös, szőlő es léglapince található. Víz, villany van, autóval megközelíthető, rányár: 400.000 R.
Hiv.szám: T50. (26547 K)_
1+3 lélszobás, egyed crkogejzr (üléses, tetőtéri, jó állapotú, étkezős lakás ealdo Nagykanizsán az É-K-i új lakótelepen, rányár:
3,6 mR. Hiv.szám: LAK 108. (26550 K) _
Sávolyon családi ház nagy telekkel eladó. H.sz.: CS144. (26676
K)_
Miklósfán 2 szobás, konyhás, hallos, fürdőszobás, bio-család ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő érlókegyeztetéssel. Irányár: 5 mR. H.sz.:CS147. (26677 K)_
Galambokon a Campingi bejáratnál, "Banyá\'-dülőben tömés és téglapince nagy telekkel eladó. Irányár: 800.000 R. Hiv.sz.: T51.
(26660 K)_
55 nm-es, 1+2 félszobás, összkomlortos IV, emeleten lévő kilé-pös lakás eladó a keleti városrészben, rányár: 2,2 mR.
Hiv.szám: LAK 110. (26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, színt + telőlers, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, garázsos + 80 nm-es különálló új óplésű lakásnak is kialakítható építmény egyed gázfűtéssel eladó. A lelek 600 nm-es.
Irányár: 9 mR. Hiv.sz: Cs 152. (26885 K)_
2 szobás, összkorríorlos, vizórás, 4. emeletes házban, löldszinti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2 mR, Hiv.szám: LAK
220, (26888 K)_
Szepelneken 3 szobás, gázas, lürdőszobás. családi ház 200 n-ÖI telekkel eladó. Irányár: 3,2 mR. Nagykanizsai 3 szobáslakáscse-re érdekel. Hiv.sz.: CS 154. (26890 K)
430 n-öl telek 2 szinles hétvégi lakható házzal, gazdasági épületekkel teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közeieben Irányár: 2,5 mR. Hiv.szám: T 54. (26892 K)
Bokaházán 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, nagy konyhás, 3378 nm-es telkes család ház eladó vagy Nk-t lakásra cserélhető órtékegyezleléssef. Irányár; 4,7 mFt. Hiv.sz. CS 153 ( 26893 K)_
145 nm-es, egyedi gázas, szint+lelőteres, 4 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos család ház parkosított udvarral eladó Kiskanizsán. Irányár: 6,7 mR. Hiv.sz.: CS124. (26989 K) 63 nm-es, 3 szobás, egyed gázas, teljesen fejűflott, 3. emeleti lakás eiadó belvárosi lakótelepen. Irányár: 4,5 mR. Hiv.sz.: LAK
114.(26990 K)_
3 szobás, összkomfortos, X. emeletes házban levő, 2 erkélyes, leljesen lelújított OTP lakás eladó a K-i városrészben, rányár
2,5mR.Hrv.sz.:LAK 115. (26991 K)_
2+1 lélszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vízórás, teljesen lelkitől! 4 emeletes házban lévő, erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i v.részben. Irányár: 2,6 mR. Hiv.sz.: 113 LAK. (26992 K) Balatonberónyben ikernyaraló lele eladó. A nyaraló s2inl + letöle-res, 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás, 500 nm leiken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel. Irányár: 3.15 mR. Hiv.sz. T54. (26994 K)
Csónakázó4ónál 1911 nm-es lelek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2. emeletig. Irányár: 2,5 mFt. Hrv.sz.: T52. (26891 K)_
2 + félszobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, vizórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos család ház jellegű lakás kis kerttel garázzsal eladó Nk, északi városrészében, la.: 4,5 mR
Hiv szám. LAK 48 (2710GK)_
Pogányszentpéteren 114 nm-es, ikerjellegű családi ház 358Snm-es telekkel eladó. 3 szobás, fürdőszobás, konyha-spájz. előszoba, verandás, wc-s, pincés, garázs és gazdasági épületek. Cse-rópkályha lűtéses. Iá: 6.5 mFt. Hiv.szám: Cs 156. (27107 Kj Paínban 2 szintes + tetőtérbeépítéses, mind a három mind külön bejáralú egyed gázas 8 szobás, összkomfortos. 2 garázsos család ház összeköti őzöknek kiváló..2148 nm-es telekkel, gazdasági epületekkel eladó igény esetén kisebb család háza 13 szobásai beszámítok 10 éves korig, nem régebbi éplósül. Iá: 12 mR.
Hsz.:Cs155. (27108 K)_
2+1 lélszobás, összkomfortos, 4 emeletes ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti város-
részben. Irányár: 2.6 mR. Hiv.sz:LAK 120. (27109 K)_
2 szobás, összkomfortos, vizórás. redőnyös, lelújított lakás 4. em ház II. emeielén eladó a keleti városrészben, rányár: 2,3 mR Hsz,: LAK 222. (27111 K)_
2 szobás, összkomfortos vízórás, erkélyes, redőnyös, jó állapolú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,3 mFl Hsz.: LAK
221.(27112 K)_
Szenlgyörgyvári hegy 3. hegyháton 900 n.öl terület részben be-kerílell gyümölcsössel, kis faházzal, kb 800 db fiatal fenyővel, szántóval eladó. Érd.: 18 óra után, 93/324-359 (27222 K)
2+1 lélszobás .összkomfortos, IV. em, ház 3. emeletén erkélyes nagykonyhás, külön lomkamrás lakás eladó a keleti városrósz-
ben. Irányár: 2,6 mR. H.sz.: LAK 120. (27223 K)_
Kiskanizsán 1300 nm-es lejek, amin gáz. víz, villany, közmű, lebontásra váró építmény található. Bontási és építési engedély van. Kedvező áron eladó Irányár: 1,5 mR. Hsz.: CS156. (27224
K) ._-
CserlŐ hegyen lakhaló, igényes hétvégi ház sürgősen eladó
Irányár: 2,5 mR. H.sz.: T56 (27225 K)_
Balalonlenyves-alsón 150 n.öl leken kb, 64 nm-es, 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, szintéitolásos nyaraló eladó. Irányár: 7
mR.H.sz.:T55. (27226 K)_
1+1 lélszobás, gázfűtéses, nem megvásárolt önkormányzati lakásom elcserélnem nem megvásárolt önkormányzati 1 szobás lakásra értékegyezletéssel Nagykanizsán. (27227 K)
3 szobás, összkomlortos, X. emeleli ház 4. emeletén lévő, erkélyes, vízórás, jó állapolú lakás eladó. Irányár: 2,35 mR, H.sz.: LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásárolható. Irányár: 700.000
Ft. (27228 K)_
Belvárosi, 3 szobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, társasházi lakás 240 nm-es udvarrésszel eladó, rányár: 7,2 mR. H.sz,:
CS128. (27229 K)_
Nagybakónaki hegyen 2 hold terület termő szőlővel, gyümölcsössel tégla pincével eladó, akár megosztva is. Irányár:
800.000,-R. Hiv.sz.: T57. (27295 K)_
Pogányszentpéteren 115 nm-es, kastólyjellegű csald ház 3585 nm területtel eladó. A ház ikerház jellegű panorámás válálkozás-ra kiváló, lakhatása osendes nyugodt gazdálkodásra alkalmas te-rület. Irányár: 6.5 mR, Hív.sz Cs 160. (27403 K)_
Sáncban 70 nm-es család ház 1400 nm-es leiekkel, egyed gaz-hitessel eladó. A házban 2 szoba, konyha, spájz, eloteres, garázs gazdasági épület nyári konyhával, Fürdő szoba kialakítható a helye meg van. Irányár; 4,8 mR. Hiv.sz.: Cs 159. (27404 K) 2 szintes 4 szobás, egyed gázfűtéses társasházi család ház jellegű teraszos lakás eladó a deli városrészben garázzsal, parkosított udvarral, telefonnal, parabola antennával. Irányár: 5,6 mR.
Hiv.sz.: LAK 122. (27405 K)_
Keleti városrészben 2+1 lélszobás ós 1+2 lélszobás lakások eladók 2,15 mR-lól - 2.6 mR irányárig. Plánder Ingallanközvetiő Iroda. (27406 K)_
Teljesen lelújHotl X. em. házban lévő 2 szobás erkélyes, vizórás. Összkomfortos lakás eladó, rányár: 2,5 mft. Hiv.sz,: 226. (27407
_____
2 szobás, 4, em. ház 1 emeielén lévő erkélyes összkomlortos, teljes lefújüást igénylő lakás eladó a keleti városrészben. Irányár; 1,9 mFt. Hiv.sz.: LAK 227. (27408 K)_
1998. április 10.
KANIZSA - /tfini
29
9900 hlAftk+lpA, Utf*. Lt (f. i. UHÍ4
nmo-m wuuk
NfShtV dUlOét oiMMUJIfy 4-%, fítJUk* t-ik *w0L
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉIÉ; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET: HIRDETŐ-TÁRSKERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
Elcserélném belvárosi 2. emeleti, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat. 2 szoba, konyha, ebédlő, lürdő, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. ÉRd.: SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K)_
Balatonienyvesen a vízhez közel 700 nm-es lelken, 110 nm-es nyaraló WC, lürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es le-deli terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevékenységet lolylalók számára. Irányár: 8,5 mFl. (27411 K} Eladó Nagykanizsán 120 nm-es telken, 80 nm-es család-ház 2 szoba, étkező, elölér, WC. fürdő, terasz. Ára: 3,8
mFl (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es telken, 80 nm-es, családi-ház 2 szoba, étkező, előtér. WC. fürdő, terasz. Ára: 3,8
mFl. (27236 K)_
Nagykanizsa központjában 2,5 szobás, étkezős, 70 nm-es egyedi fűtéses, vizórás, padlószónyeges, redőnyös, kábellevés, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt.
(27237 K(_
Eladó Nagyrecsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl leiekkel, félig kesz tetőtérbeépiessél. 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emelelig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szinles. 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondilerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz. 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, teleion, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFl. (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n öl lelek eladó, közművesítve: Irányár 1,2 mR. (24649 K)_
Keresünk belvárosi másfél és kétszobás egyedi gázfűtéses lakásokat a 4. emeletig. (24833 K)_
Galambok központjában 300 n-öl lelken lévő családi ház eladó. 1 szoba, konyha, tusoló. Ára 2,8 mR (23989 K) Orosztonyban 500 n-öl lelken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképűletek.
Ára: 2.6 mR. (23990 K)_
Felsörajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2.9 mFt. (23992
K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és villany van. Ára: 530.000 Ft. (24992 K)_
Csapi öreghegyen panorámás lelek eladó. 2160 n Öl gyümölcsös, kaszáló, új leglapincével. Ára: 1,1 mFt. (25064
K)_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-öl terülelen, 500 nm-es félkész családi ház, (galériás) ga-rázzsal. Irányár: 14.000.000,-Fl (25066 K)_
Eladó Nagyrecsén 285 n-öl területen, 72 nm-es családi haz, löldszinl 2 szoba, nappali, fürdő. WC, spaz, konyha, tetőtér, féligkész állapotban, gáz az udvarban. Ar. 4,6 mR
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mR. (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, ledett bejáróval, telefonnal, egye-
di lűtéssel, eladó. Ára: 5,1 mR. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vizórás, lelújított X. emeleti lakás eladó. Vagy megegyezés szerint 2 szobás Ml. emeleti gázas lakásra cserélhető. Ára: 2,3
mR. (25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, Konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1,65
mR. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es laház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFl-éd eladó. Víz,
villany, van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház.75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince Ara: 4 mFt.
(25556 K)_____________________
Eladó Bocskan (Nk-tcJ 16 km-re) 500 n Öl lelken 3 éves, bepucolatlan. 110 m családi ház Nappali, ebédlő, WC, fürdő spájz, melléképületek, terasz vegyes kazánlüzelésú.
Ara: 3,5 mR. (25618 K)_
Szent györgyvári hegyen 580 n-Öl szőlő, gyümölcsös, ken" eladó ui pincevei, szoba, konyha, tárolók. Villany, fúrtkúl van Felszerelessel együtt 650 eR. (26042 K) Nagykanizsán csendes helyen kétszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz,
WC. Ara: 4,5 mR. (26130 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, löldszinti, egyedi lűtéses, jó állapotban levő önkormányzati lakás
eladó. Irányár 3,2 mR (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialaklható 120 nm-es, 3 szintes, új hel-
végi haz. Ara. 4,7 mR (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-eshétvé-gi ház eladó 102 n-öl területen Ara: 7,7 mR. (26213 K) Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújítóit, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-érl. (26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó állapotban levő (26704 K)
Nagykanizsán a keleti városrészben felújítón, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal
együtt eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K)_
Nk. keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás felújított állapotban eladó, 2,4 mFt. (26706 K) Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz. Irányár: 3,5 mFl. (26708 K) Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, lelújHotl vizórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 terasz \' : 24 mR.
különálló apartmanok. Irányár:
.(26845 k)
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 színles, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakl-ható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-ár: 12,5 mFt. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC
Irányár: 12,5 mR. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, földszinten presszórósz kilakitva. Irányár: 40 mR. (26848 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megk\'méll állapotban eladó. Irányár: 2,2
mFl. (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n Öl terület gondozoll szőlővel, borospincével eladó, Ára. 500 eR. (26911 K) Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es. 3 szobás, jó állapéiban lévő. egyedi lűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ara: 5,2 mFl. A garázs külön ís eladó 700.000 Fl-érl. (26912 K)_
A K-i v.részben 49 nm-es. vízórás, felújított, K-Ny lekvósű, fótdszinli, 2 szobás lakás eladó. Irányár; 1,9 mR. (26913
K) _
Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleti lakás, 2 szoba fürdő, konyha, WC. 7 nm-es
pince. 2.8 mR-érl eladó. (27033 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alaplerülelű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + tetőtérbeépléssel. 2 nagy terasszal, garázzsal, crikogejzres lűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár:
13,5 mR. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-órt) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőlülke, zuhanyzó, WC (pince
nincs belejezve). Irányár: 9 mFl (27118 K)_
Nk-n a Keleti városrészben a IV. emeleten 3 szobás, vízórás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt eladó 3 mFl-ert (garázs 700 eR). (27116 K) Balalonlelvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén leslői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vőröskö parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén leletté zári lerasz. Irányár: 4,5 mFl. (27117 K)
Miklósfán 800 nm-es telek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve.
Ára: 2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz. 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. leleton. botihoz, buszmegál-lóhoz közel. Ár: 3,950 eR. (27134 K)_-
Csertői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K) Bagolaí hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 színes téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs belejezve. Ára:
1,2 mR. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel másfél szobás, központi
fűtéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mR. (27137 K)_
Szent györgyvári hegyen 218 n.öl területen pince eladó. Szoba, konyha, terasz, borospince, faház, tárolók, szótő, gyümölcsös, villany van, víz megoldható. Ár: 800 eFt. (27485 K)_
Föménci hegyen 1000 n.öl területen szóló, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFt. (27486 K) Nagykanizsán a Zemplén úton 4. emeleti lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapos, lelújlott konyhával, lürdővel, új padlószőnyeggel, két szobához erkély, igénye-sen kialakrtolt, 3 szobás, frányát: 2,5 mFt. (27487 K)
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra.
Irányár: 50.000.-Fi/hó (27234 K)_
Nemdohányzó hölgy részére 1 szoba kiadó fürdőszoba, konyha használallál. 10000 Flflió. (27483 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyíló műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár:
1,150 eR. (27119 K)__
Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Ár: 800 eFt. (27484 K}
INTERNET CIMUNK:
http://www.sikerinrmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SI IC. U* R
Ingatlanközvetítő
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
-S7.ímitógépes nyilvántartás
~intcrn^$jih|Í!éiés.
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
(özvetitői djkedvezményf Az egyedi gázfűtésű, 4 emeletesben lévő latások tulajdonosai szamára kedvezményes közvetítői dijat alkalmazunk! Keresünk eiadó lakásokat Nagykanizsán. SIKER Ingat-lankórvetilő. Tel: 312058. (27238K) Palinban eladó 1986-ben épült, 1 szint+tetőteces, 4 szobi nappá is, 150 nm-es, teraszos, 2 lürdőszobás, oáztúkésú, pincés, garázsos család ház 500 nm-es leiekkel, kübnáló, T szoba-konyhás, spájzos, gázfűtésű épülettel. Irányár 11,7 mFt Hiv.szám: SIKER 2303. (27517 K)
(eresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan berbkozvetilessel Bérbeadásnál nálunk djat csak a bérlő tizei! SIKER rgatfcinkózvelllö. TeL: 312-058. (27239 K) ZÁRTKERTI INGATLAN: Lálóhegyen eladó 1560 nm-es zártkerti ingatlan, 3 szobás, 70 nm-es, tégla falazatú, teraszos, latüzebsü, lürdőszobás. WC-s, vizórás, letelő-nos, szónyegpadlós, meszelt falú épüteltel, benne 12 nm-es konyhával, 2 parabolaantennával, melléképületekkel, gyümöicslakkal, szántóval. Irányár: 2,4 mR. Hiv.szám: SIKER 2261. (27355 K)
tirdetés INTERNETen! Az egész világon látható az On ingal-anhirdefése! Szfnes totóval, kél nyelven! SIKER Ingat la nközveMá fél: 312-058.(27240 K)
Keresünk német és osztrák ügylelek részére, Internetes hirdetéssel, eladó házakai, nyarakkal. Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében, Babionenyvesen Babionmárián, Balaton déli partvidékén. Sl ¦ KER Ingatlanközvetítő. Tel: 312058. (27241 K)_
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
Egyedi gázfűtésű lakás eladó Nk belvárosában, 2,5 szoba + étkezős, -70 nm-es, erkélyes, vizórás, szónyegpadlós, redőnyös, kábellévés, lelújított, kifogástalan, 4. emeteli. liftes .Irányár: 3,5 mFt. Hiv.szám: SIKER
2249. (27243 K)_
Egyedi cirkofütésu, 1, emeleti, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes, vízórás, tehermentes lakás eladó Nk keleti városrészében. Irányár: 4 mFt. Hiv.szám: SIKER 2256. (27244 K)_
Egyedi gázfűtésű, 3 szoba+étkezós, 2 erkélyes, 90 nm-es, 2. emeleti, vizórás,
lebfonos, ktogáslalan, szép lakás eladó Nk belvárosához közel. Irány-ár: 4,9 mFl. H^sz.: SIKER 2262. (27345 K)_
Egyedi fűtésű, 3,5 szobás, 100 nm-es, 2 szintes, teraszos, erkélyes, telefonos, sorházi lakás, elő- és hatsofcerttel eladó Nk-án. Irányár 6,5
mR Hiv.szám: SIKER 2267. (27347 K)_
Nk keleti városrészében 2+1 létszobás, 62 nm-es, erkélyes, 3. emeteli. központi fűtésű vizórás, leteionos lakás, alatta lévő garázzsal, vagy anefcüt eladó. Irányár. 2,6 mFl+garázs: 700 eR. Hiv.szám. SIKER
2272. (27348 K)_
Palriban eladó 5 szobás, 120 nm-es, tetótérbeópíléses, teraszos, szö-nyegpadós, 4.8x5 méteres konyhával rendelkező, gázkazán fűtésű, parabola antennás, kábelevés sorházi lakás, 262 nm-es lelken. Irans\' ár 9 mR. Hiv.szám: SIKER 2274. (27350 K)_
Egyedi gázfűtésű, 2 szinles, 2,5 szoba+nappalis, 80 nm-es, nagy konyhás, teraszos, telefonos, parabola antennás, kábeltévés, redőnyös, re linás, sorházi lakás, aknás, pm.es garázzsal, elő- és hátsókerltel Nk án eladó. Irányár. 5,6 mFl. Hiv.szám: SIKER 2276. (27351 K) Egyedi crkcgejzír lűtésű, 1+3 félszobás, 74 nm-es, erkélyes, 1. emebti, vizórás, telefonos, 5 éves lakás, Nk. belvárosában eladó. Irányár 5,6 mR Hkf.sz.: SIKER 2285. (27413 K)_
Egyedi fűtésű 3 szoba+nappais, 61 nm-es, erkélyes, teraszos, 2 szintes, gateriazott, telesen fefüjilott sorházi lakás, 19nm-es, aknás, pincés garázzsal eladó Nk-n. Irányár 6,5 mFt. Beszámítható kanizsai, karosi, balatoni, gyékényesi ingatlan karmsai üztet is. Hiv.sz.: SIKER 2288 (27414 K)__
Egyedi gázfűtésű, 1,5 szobás, 48 nm-es, erkélyes, 3. emeteti, parketta -zotl, kábeltévés lakás, Nagykanizsa centrumában eladó. Irányár 2,9
mR Hiv.szám: SIKER 2290. (27415 K)_
Egyedi gazlúfésü, 2,5 szobás, 61 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, vizórás, leteionos, parkettázott lakás, Nk északi városrészben, csendes helyen eladó. Irányár 3,3 mFt. Hiv.sz.: SIKER 2293, (27416 K) 2,5 szobás, 62 nm-es, erkélyes, 1. emeleti, központi lűtésű, vízórás, teleionos, redőnyös, tetújíolt, lehermertes, 4 emeletesben lévő lakás, Nk keteli városrészében eladó. Irányár 2,9 mR. Hiv.szám: SIKER 2296. (27417 K)_
Egyedi gázfűtésű, 1,5 szoba + étkezős, 50 nm-es. francia erkélyes, 4. emeleti, vízórás, telefonos, redőnyös, kábelévés, újonnan festett, par-ketlázott, nyugati lekvésű lakás tefesenfefújüva, a fában új vízvezetékekkel, Nagykanizsa belvárosának közelében, tehermentesen eladó Irányár 26 mR. Hiv.sz.: SIKER 2298. (27430 K)_
Egyedi oáztütésü, 1,5 szobás. 42 nm-es, francbetkék/es (kilépösl, vizórás, 3, emelet, kiépített letelonvonalbl rendelkező, tehermentes lakás, Nagykanizsa belvárosának közelében eladó. Irányár: 1,95 mFl.
Hiv.szám: SIKER 2301. (27515 K)_
Teleki ulcában ebdó 2 szobás, 53 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, redőnyös, tefesen felújított, tehermentes, 4. emeteti lakás, 4 emelelesben. Irányár 2,2 mFl. Hrv.szám: SIKER 2302 (27516 K)
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás családi ház, pincével, melekeputetekkel. gyümölcsössel Gépkocsibejáró nincs.
Irányár 2,3 mFl, Hiv.szám: SIKER 2266. (27352 K)_
Nagykanizsa kertvárosában eladó 2 szintes, alti 125 nm alapterületű, 2 üztetet magába foglaló, fent 110 nm-es, 2 szoba-hallos, étkezős, fürdőszobás, festett laki, bmbénázotl mennyezetű, luxus családi ház, béren-dezéssel egyútl. Irányár 30 mR Hiv. szánt SIKER 2277. (27353 K) Mklósfán eladó 70%-ban kesz, 2 szinMelótérbeépléses családi haz, alti műhellyel, pincével, garázzsal felettük 96 nm-es lakótérrel szoba-konyhával, hallal, étkezővel, felkérttel, lürdővel kamrával, terasszal, a tetőtérben 4 szobával fürdővel wc-vet, gaiderobe-bal, előtérrel, erkélyei, gázkazán lűtéssel 800 nm-es, 20 méter széles tétekkel. Irányár:
7,3 mR. Hiv.szám: SIKER 2279. (27354 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, 1 szintes, 1971-ben épül, gázfűtéses családi ház, műhellyel, pincével, 709 nm-es letekkel.
Irányár 5,9 mFt. Hiv.sz.: SIKER 2286. (27418 K)_
Nk északi városrészében eladó 3 szoba+nappaís, étkezős, 1 szintes, 120 nm-es, 2 teraszos, 1970-ben telesen átépített, gondosan karbantartót! család ház, 34 nm-es pincével, 20 nm-es. aknás garázzsal, par kosíotl udvarral 570 nnves terekkel, különálló. 1 szoba-konyhás ház> zal Irányár 11 mFl. Beszámítható kisebb értékű karosi, balatoni, gye kényesi ingatlan, vagy kanizsai üzlet ís. Hrv.szám: SIKER 2287. (27419
K)_|_
Sáncban eladó 2 szobás, 65 nm-es, 1 színes, teraszos, 40 éves családi ház, garázzsal, melteképübtekkel 1400 nm-es (etekkel, Irányár 4,8
mR Hiv.szám: SIKER 2291. (27420 K)_
Sáncban eladó 1983-ban épül, 3 szintes, 4 szoba+nappalis, 240 nm-es, 2 konyhás, 2 lürdőszobás, amerikai stílusú, egyberoifotl légterű, teraszos, erkélyes családi ház, 2 garázzsal, különálló épülettel, parkosított udvarral 560 nm-es telekkél, tehermentesen. Irányár: 15,5 mR. Hrv.szám: SIKER 2294 (27421 K)__
Kiskanizsán eladó 3 szoba+nappalís, 1 sziit+letóteres, 70+30 nm-es, 2 fürdőszobás, nyitott teraszos, 2 erkélyes, központi gázkazán lűtésű családi ház, phcével, aknás garázsai műhellyel 500 nm-es telekkel Irányár 8,6 mFl Hiv.szám: SIKER 2295. (27422 K)
NYARALÓ:
Zalakarosban eladó belterületi, 4 szoba + nappals, konyhás, 2 szintes, összesen 170 nm-es, 20 éves kér házrész, gázkazán fülessel, 2 lürdővel, 2 wc-vel 2 erkélyei, terasszal beéplhető tetőtérrel garázzsal 380 V-tal 210 nöltelekkel. Irányár 8,5 mR Hiv szám: S1KER2253. (27252
K)
Balatontenyvesen eladó 1 szoba-konyhás, előszobás, 25 nm-es, tégla falazatú, vegyestüzelésű, teraszos épület, 200 n-öl telekkel Irányár 1,6 mR. Hiv. szám: SIKER 2261. (22423 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HAZAK:
Miháldon eladó 3 szoba+etőszobás, 100 nm-es, tégla falazatú családi ház, vegyestúzelésü kazanlulésset+gáibekölessel, vízzel, vilannyal, műhellyel (mely szobának ts átalakítható), alatta pincével, 4x8 méteres, acélvázas, garázsnak is alkalmas épüteltel, 600 női, 14 méter széles lélekkel Irányár 3,2 mR. Hiv.szám: SIKER 2263. (27357 K) Gelsén ebdó 3,5 szobás. 2 szintes, 2x62 nm-es, 1973-ban épült, tégla falazatú, legyestüzetésű, fürdőszobás, konyhás család ház, tapétázón, paiketlázott, itetve szónygpadbs szobákkal, 50 nm-es garázzsal, pincével 260 nöl telekkel, gyümölcsössel Irányár 4 mFl. Hiv.szám: Sl-KER 2264. (27358 K)_
Hosszúvölgyön eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 71 nm-es, teraszos, telefonos család ház, 1940 nm-es telekkel, gyümölcsfákkal szán-
loval Irányár 1,2 mFl. Hiv.szám: SIKER 2268. (27359 K)_
Garaboncon eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 120 nm-es, teraszos, vegyestúzelésü család ház. 1600 n.öl telekkel. Gáz beköthető Irányár. 5,2 mFl. Hry.szam: SIKER 2269. (27360 K) Zabmerenyen eladó 3 szoba-konyhás, 95 nm-es, vegyestüzebsücsa-ládi ház, 400 nöl telekkel Fürdőszoba nincs. Irányár 2 mR. Hiv.szám: SIKER 2270. (27361 K)_
Zákánytetepen - a gyékényesi fürdőtől 2 km-re -ebdó egyed stlusú, 3
szoba-konyhás, fürdőszobás, leraszos, pincés, yegyeslüzelésü család láz, meléképüblekkel, 360 nöl telekkel. Irányár: 4,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2271. (27362 K)_
Kiimánban eladó 1955-ben épült, 3 szoba-konyhás, 85 nm-es. vegyes-tüzebsü, redőnyös család haz előszobával, spajzzal, lóldpincével, faházzal, az épületben villannyal, a lelten vezetékes vízzel, 400 nöl letekkel, gépkocsibejáróval. Irányár 1,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2278
(27363 K)_
Zabkomáiban eladó 3 szobás. 80 nm-es, 1 színes, tégla labzatú, ve-gyeslüzebsü családi haz, 811 nm-es tétekkel. Irányár 2 mFt. Hiv.szám:
SIKER 2292. (27424 K) ._
Becsehelyen ebdó 1994-ben áteplett és lefújton, 1 szintes, pabtetös, téglafalazatú, 3 szoba-konyhás, lürdőszobás. 65 nm-es, blüzebsú, kábellévés család ház, 1395 nm-es letekkel. Irányár 1.8 mFt Hfv.sz.: Sl-
KER 2297. (27431 K)_
Zabkomárban ebdo 1980-ban épuH, tégb labzatú, 1 szintes, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, tatüzetesú, szőnyegpadtós, meszelt laki család ház, 200 nöl mtm, konyhakerttel, meléképülelekkel. Irányár 3,3 mR. Hiv.szám: SIKER 2299. (27518 K) _
VIDÉKI LAKÁS:
Letenyén etado 1,5 szobás, 48 nm-es, 1. emeteti egyedi gázJútésú, telefonos, redőnyös, kábeltévés lakás, kis kertlel 27 nm-es, 2 autó tárolására is alkalmas garázzsal. Irányár 2 mR. Hiv.szám: SIKER 2284. .(27425 K)__
FAHÁZ:
Jó álapolban levő. 9 nm-es, barnára lestelt, kórben üvegezeit és rácsos, gyári faház eladó, helyszínre szállítással Irányár 300 eft Igény szerint riasztó berendezéssel együtt is, fanyaron felül Hiv.szám: Sl-¦ KER 2280. (27426 K)
KERESKEDELMI TERÜLET:
Kereskedelmieg frekventál helyen Nk központjában eladó 3500 nm-es, 25 méter széles, 2 utcára nyíló. 2 vagy 3 részié is megosztható, közművekkel (gáz, víz, vrlany, csatorna) eiatott, gépkocsival jól megközelíthető, tehermentes letek, bbonlandó épülettel. Irányár 16,8 mR Hrv.szám: SIKER 2300. (27519 K)_
GARÁZS:
Garázs kiadó Nk. kozponipban. vilannyal, bizionsáoos hetven, belső uoVaitan. Bérlelidt 6.CO0 Fm. Hrj.szam SIKER A«01. (27520 K)
ALBÉRLETEK:
Kiadó Nk északt városrészében, sorházban külön bejáratú, 1 szoba-konyhás, zuhanyzós, 40 nm-es, gázfűtéses lakás, igény szerint bútorral is, 1-2\'lő részére, hosszabb távra, nemdohányzóknak Bérteli di
20000,-Ft+rezsifró. Hiv.szám: SIKER A7396. (27424 K)_
Kiadó Nk keleti városrészében 2,5 szobás, 63 ném-es, erkélyes, bútorozatlan központi fűtésű, teleionos, 4. emebti lakás, 4 emeblesben, maximum 5 fő részére, gyermekeseknek is, hosszabb távra, Bérbti á]
20.000,-Ft+fezsiAió. Hiv.szám: SIKER A/398. (27426 K)_
Kedó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, kozponli fűtésű, vízórás, bútorozatlan liftes lakás. Bérleli di: 20.000,-R + re-zsi/hó. Hiv.szám: SIKER AQ9S. (27427 Ki_
Szoba kiadó Nk keleti városrészében bútorozottan közös konyha- és türdőhasznábttal 1 nenxlohányzó, egyedübló hölgy részére, hölgy tulajdonostól. Bérleti dr 10.000,-R. Rezsi nem kel fizetni Hiv.szám: Sl-
KERAWO. (27428 K)_
Kiadó Nk. keleti városrészében 2 szobás, erkélyes, bútorozott, kozponli lűtésű, vizórás. Kies bkás, május 1 -tőt Bérleti dr 20.000 R + rezsVhó. Hiv.szám: SIKER A/402 (27521 K>_
Kiadó Nk. köteti városrészében 1+2 félszobás, bútorozallan, központi fülésű, 3. emeteti, 4 emeletesben lévő lakás, maximum 3 lő részére, kutya nélkül Igény esetén szerény bútorzat megoldható. Bérbti d\'r. 16.000 Fl + rezsirho. Hrv szám: SIKER AWW (27522 K) Kiadó Nk keleti városrészében 1+2 félszobás, erkélyes. 56 nm-es. kozponli fűtésű, bútorozatlan. 3. emeteli lelefonos bkás, 4 emeletesben, 1 lő, vagy eselteg házaspár részére. Csak megbízhatóknak! Bérteli di 20.000 R + rezsvhó. Hrv.szám: SIKER A/405. (27523 K)
30
KANIZSA - rfpui
I
1998. április 1«.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
_J
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es. 3 szobás, ebédlős. egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1,5 - 2 szobás) lakásra
cserélhető. Irányár: 4,6 mFt. (25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 nm-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal eladó.
Irányár: 4.5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es. 2 szobás, nappalis. 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla (ele 100 n.öl telekkel azonnal eladó. Irányár: 5,5 mFt. (25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár: 6
mFt. (25312 K)_
Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás. 40 nm-es családi ház jellegű épület. 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1.2 mFt. (25759 K) Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő. fenyőfákkal, épülettel, épltőanyag-gal együtt eladó. Irányár: 700.000.-Ft. (25763 K) Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es. felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó. Irányár:
3.8 mFt. (25841 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház eladó.
Irányár: 3,56 mFt. (25844 Kj_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6 mFt. (25951 KJ_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház. szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt. (26029 K)_
Nk-n (CSE212) É-i v.részben 3 szobás. 110 nm-es. étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-és, lakható melléképülettel. 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral
eladó. Irányár: 12 mFt (26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-ól telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhe-
tő. Irányár: 3.5 mFl. (26313 Kj_
Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es. építési telek el-adó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás. 136 nm-es. családi ház, 150 n-öl telekkel eladó. Irányár: 8,7
mFt. (26315 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2 mFt. (26316 K) Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFl. (26321 K) Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5.5 mFl. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3.2 mFt. (26504 K)_
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es. 4 szobás. 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5.3 mFt-
ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújítva
eladó 5.5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i. 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó
2,2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás eladó 2 mFt-ért. (26509 K) _
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben V. em-i. 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1 mFt-ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített. 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül. 320 eFt + 80 eFt
a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400 eFt-ért. 02. 23.
(26969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. VIz, villany van. 4 mFt.
02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses. 72 nm-es, vlzórás lakás eladó. 2,9 mFl. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27 (27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1.2 mFt-
ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás, 56 nm-es. erkélyes, redőnyös, járólapos lakás el-
adó 2.2 mFt-ért, 02.02. (27076 K)_
Látóhegyen 434 n-öl. 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. VIz. villany van. gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ar: 4 mFt. 02.02. (27078 KJ_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költözéssel.
3.2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt eladó 5.2
mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó 4,4
mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
Nagykanizsán az É-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújításra
szoruló. 5.5 mFt. 01.14. (27287 K)_
Nagykanizsán a Palini városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért. 03.12. (27288 K) Nk-n a belvárostól 5 percre 2,5 szobás. 4. em-i lakás felújításra, 70 nm-es eladó 3,5 mFt-ért.
03.10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V. emeleten 3 szobás. 74 nm-es felújított lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es. aknás garázs eladó. Irányár: 350.000 - Ft. (25754 K) Nk-án a keleti városrészben 2,5 szobás, földszinti, központi fűtéses, vlzórás, redőnyös, járó-lapos lakás eladó 2,65 mFt-ért, 03.17. (27493 K) Nk-án a keleti v.részben 10 emeletes épületben I. emeleti. 2 szobás, kp. fűtéses, teljesen felújl-
tott lakás eladó. 04.02, (27494 K)_
Nagykanizsától 25 km-re házas Ingatlan eladó, több mint 500 n.öl telekkel, 2 családi házzal, nagy garázzsal, istállóval. Gazdálkodásra nagyon alkalmas. Víz. villany van. 1.6 mFt. (27495
KJ_
Becsehelyen a főútvonalhoz közel 3 szobás, 86 nm-es családi ház eladó. Lakóház, udvar, gazd. épület 1395 nm telekkel. 1.8 mFt. 03.30. (27496
KJ__
Keleti városrészben 10. emeletes épületben első emeleten 2 szobás. 54 nm-es. vlzórás lakás eladó. Tavaly lett felújítva 2,3 mFt. 03.27. (27497 K)__
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar
érdekeltség ^^Sc^Si^ i; i i i i\' i
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. ^ \'!\'!\'!1!\' I1^-
T.l./fax: 93/310 884 R. tol.: 30-699-511 li-tJ^JyXLrtCJI
Nyitva: H-F «-17, Szo 9-12 óralg
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLEÖLDI ÜGYFELEK KÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Zemplén Gy. utcában 68 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó vagy értékegyeztetéssel kisebbre cserélhető Irányár 2,6 mFt (27489 K)
Péterfai utcában 68 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cirkofűtéses lakás eladó. Irányár. 3.5
mFt, (27490 K)_
Nk. Király utcában I. emeleti, 74 nm-es, 3 szoba+nap-palls. nagy konyhás, erkélyes, egyedi cirkofűtéses lakás pincevei eladó. Irányár 5.5 mFt. (27401 K)
Nk, Eötvös téren III. emeleti, 63 nm-es. 2+félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses, redőnyös, igényesen fel-
újflotl lakás eladó. Irányár 5 mFt. (27402 K)_
Hunyadi utcában 1996-ban épült, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cirkotűtéses. telefonos lakás el-
adó. Iá.: 5,8 mFl. (27231 K) _
Fö úton I. em-i, 90 nm-es. 3 szobás, parkettás, egyedi gázfűtéses, galériás lakás eladó. Iá.: 5,2 mFt. (27232
KJ_
Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás eladó.
Irányár 2.4 mFt. (26901 K)_
Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, jó állapotú, földszinti lakás garázzsal, pincével eladó Iranyar: 3 3 mFl. (26903 Ki
Nk. központjában 86 nm-es. 4 szobás, összkomfortos, vlzórás. igényes kialakítású. III. emeleti lakás eladó. Irányár 5.2 mFt. (26905 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es. 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás. III. emeleti lakás
eladó. Irányár 3,4 mFt. (26906 K)_
Nagykanizsa központjában 82 nm-es, 3+félszobás, erkélyes, összkomfortos, jó elosztású, földszinti lakás
eladó. Irányár 5.5 mFt. (26908 K)_
Belváros közelében. 97 nm-es, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasszal, garázzsal, kis kerttel eladó. Iá.: 6.5 mFt.
(26802 K)__
Nk. belvárosában 1997-ben épület. 110 nm-es. 2 szintes, 4 szobás, nappalis, összkomfortos lakás melléképületlel. parkolási lehetőséggel eladó. Irányár 8 mFt.
(26763 K)_
Nk. központjában 80 nm-es. 3 szobás, parkettás, komfortos, galériázható lakás nagy konyhával eladó.
Irányár, 4.8 mFt, (26765 K)_
Kazanlak körúton 2+fél szobás, IV emeleí. erkaélyes. összkomfortos lakás eladó. Irányár 2.3 mFt. (26766
K]_
Munkás utcában III. emelet, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó.
Irányár 2,4 mFt. (26768 K)_
Péterfai utcában 1990-ben épült, II. emeleti, 1+2 félszobás, összkomfortos, jó állapotú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Irányár 2.6 mFt+700 eFt. (26769 K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen tél-újított, komfortos udvari lakás étkezővel, vízórával, redőnnyel, telefonnal, pincével + egy 16 nm nagyságú külön bejáratú szobával eladó. Iá.: 3.2 mFl. (26600 K) Nagyváthy utcában IV. emeleli, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, redőnnyel ellátott komfortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.:
4,2 mFt + 800 eFt (26608 K)_
Nagyváthy utcában III. emeleti. 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel, garázzsal együtt eladó. Iá.: 5 mFt + 800 eFt
(26609 K)_
Sugár utcában III. emeleti. 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével +1 félszobává átalakítható gardróbszobával eladó. Iá.: 3.3
mFl, (26612 K)_
Széchenyi téren 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá: 4 mFt. (26614 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás iker családi ház fele eladó. Iá: 4.5 mFt (27070 K)_
Honvéd utcában 980 nm-es telekkel 170 nm-es. 2 szintes, 4 szobás, nappalis, 2 fürdőszobás, telefonos, kiváló állapotú családi ház pincével, garázzsal, mellék-
épülettel eladó. Irányár 16,5 mFt. (27491 K)_
Sáncban. 1980-ban épült. 152 nm-es. 2 szintes. 5 szoba + nappalis, központi fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház ipari árammal ellátott műhellyel, ga-
rázzsal eladó. Iá.: 20 mFt. (26803 K)_
Maori telepen, 75 nm-es 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház zári parkosított udvarral eladó. Iá: 7.9 mFl (26804 Kj________
Maori telepen 120 nm-es. 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, teleionos igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, garázzsal, pincével eladó Iá: 12 5 mFl. (26806
KJ_
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújításra szoruló családi ház házrész a hozzá tartozó garázzsal együtt eladó Iá.: 2.5 mFt. (26616 K) Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis telekkel, garázzsal eladó Iá.: 3 mFt. (26617 K)
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipari árammal Is ellátott családi ház. 536 nm leiekkel, kialakítható padlástérrel, garázzsal eladó. Iá 8.7 mFl (26618 K) Kiskanizsán 1990-ben épült 2 család resztre- is alkal mas, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali, fürdőszoba), parkettás családi ház garázzsal, műhellyel 800 nm telekkel eladó. Iá.: 6.9 mFl. (26619 K) Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel
padlástérrel eladó. Iá.: 3,4 mFt. (26621 K)_
Palinban 1992-ben épült, 268 nm-es, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófutéses. telefonos, teraszos családi ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten ven-déglátó-ipari egységgel eladó. Iá.: 20 mFt (26622 K) Petőfi S. utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyedi gázfűtésű, parkettás, redőnyös társas családi ház beépíthető padlástérrel, 450 nm kerttel eladó. Iá.: 5.5
mFt (26623 K)_
Nk. belváros közelében tatarozásra és felújításra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú telekkel eladó. Iá.: 3 mFt, (26624 K) Nk, Sáncban 1982-ben épült, 270 nm-es, 3 szintes, 2 nappalis. 3 hálószobás, központi gázfűtéses családi ház nagy garázzsal. 150 nm-es Ipari árammal is ellá-tott melléképülettel eladó. Iá 18.5 mFt (L6626 Ki Nk. Sáncban 1985-ban épült. 178 nm-es 2 szintes. 5 szoba + nappalis, redőnyös, telefonos családi ház 600 nm nagyságú telekkel, zárt terasszal, garázzsal eladó Iá.: 9 mFt. (26628 K)____
Üzletek:
Nagykanizsától 5 km-re. 200 nmes. lambériás, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy te-
lekkel eladó. Iá.: 14 mFt. (26631 K)_
Zalaegerszeg, Keszthely. Hévíz vonzáskörzetében 400 nm-es. 2 szintes. 10 helyiségből álló. 4 telefonvonallal, riasztóval ellátott páncélteremmel, beépíthető padlástérrel ellátott épület banknak irodaháznak el-adó. (26632 K)_J_
Vidéki Ingatlanok:
Nagyrécsén 1134 nm-es. közművesített telek kész alappal, építési engedéllyel, építőanyaggal eladó.
(27492 K)_
Murakeresztúron a központban 100 nm-es 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is alkalmas, lelújlásra szoruló családi ház pincével, melléképületlel eladó. Iá.: 1.25
mFt (26633 K)_
Szepetneken 86 nm-es. 2 szobás, kályhafűtéses felújításra szoruló családi ház melléképületekkel eladó. Iá: 1.25 mFt. (26636 K)_
Nk. Látóhegyen 1470 nm-es telek gyümölcsfákkal. építkezési lehetőséggel eladő. Iá.: 300 eFt (26637 K) Zalakarosi Öreghegyen 2443 nm-es. gyönyörű helyen lévő, jó fekvésű lelek 31 nm-es téglaépülettel. 11 fajta gyümölcsfával, szőlővel, fenyőfákkal eladó. Iá: 790
eFt (26638 K)__^
Nk, nyugodt helyen 300 nm nagyságú építési lelek 5 m-en belüli teljes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2.1 mFt (26639 K)_
199X. április IO.
KANIZSA-/ifin*
31
INGATLAN
Kiscserfól hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa. Őrtorony u. 3. Bencze. (26916 K) .
Kiskanizsa központjában, a 7-es főútvonal közelében 750 nm-es építési telek eladó. Telekszéles-ség 16.5 nm. Tel.: 93/319-572. (27460 K)
1 +2 félszobás, felújított, földszinti lakás a Kazan-lak körúton eladó. Erd. az esti órákban, 317-836-os telefonon (27461 K)_
Kiskanizsai temetőnél 1600 n.öl szántóföld eladó. Érd,: 93/315-412-es telefonon, 17 óra után.
(27462 K)_
Teleki úti, 22 nm-es, felújított, udvari szoba, konyha, fürdőszobás lakás eladó 1 mFt-ért. Csak
készpénzért. Tel.: 325-292. (27463 KJ_
Dózsa Gy. u. 58/A. alatt 64 nm-es, 2 szobás, frissen felújított, telefonos, kertes, parkettás, járóla-pos. kandallús, utcafronti házrész eladó. Érd.: 325-951-es telefonon, az esti órákban. (27464 K)
Városkapu körúton 68 nm-es. taposós, tükör-csempés, boltíves lakás eladó. Érd.: 317-035, 16 óra után, (27465 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, tehermentes, zöldövezeti lakásomat elcserélném belvárosi, esetleg kisebb lakásra Ajánlatokat a szerkesztőségbe ké-rek (27466 K)_
1 +2 félszobás, 54 nm-es lakás eladó. Nagykanizsa, Városkapu körút 6/D. 111/12. Tel.: 20/393-284. (27467 K)_
Eladó Zalaegerszegtől 20 km-re. Söjtörön 2 szobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, telefonos, B5 nm-es családi ház aknás műhellyel + aknás garázzsal + melléképülettel 1200 nm területen Irányár: 2,6 mFt. Csere is érdekel, 2 szobás lakást 2 millióig, 3 szobás lakást 2,3 millióig nagykanizsai lakást beszámítok. Ajánlatokat „Családi ház" jeligére, Nk Pf: 154-be kérek (27324 K) Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel Is - kialakítható családi ház eladó. Érd: 16 óra után a 93/312-767 teleionon. (27342 K)
Nagykanizsán 1 szobás, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár, 1.7 mFl. Érd.: 93/319-073-as teleionon, egész nap. (27482 K)
Kiskanizsán 3 szobás, telefonos családi ház garázzsal, B00 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: 93/321-103. (27498 K)_
2 és félszobás, központi fűtéses, erkélyes, redőnyös, reluxás, járólapos, tapétás, újszerű állapotú lakás eladó. Erd., 325-285. (27499 K)_
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyhát elején 300 n.öl birtok téglaépülettel eladó. VIz, villany és köves út van. Érd.: 322-330 telefonon. (27511 K)_
BÉRLET
Kiadó kétszobás lakást keresek sürgősen. Ajánlatokat a 310-990 telefonszámra kérem. (27488
K)_
Bútorozatlan, 1 +2 félszobás, teleionos, vízórás lakótelepi lakás hosszú távra májustól kiadd. Érd.: 318-318 (27473 K)_
Egyedülálló nő 3 gyermekkkel külön bejáratú albérletet keres, esetleg eltartási szerződést kötne idős. gyermektelen házaspárral, akiknek az életükből hiányoznak az unokák. Leveleket „Becsület és szorgalom" jeligére. Nk. Pf: 154-be kérek. (27474 K)_
Nagykanizsán. Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 kisszoba együtt, de külön is egyedülálló vagy leánygyermekes nőnek Illetve gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Erd.: 15 óra
után a 93/312-767 telefonon. (27394 K)_
Nagykanizsán a Vásárcsarnokban 8 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 93/319-455, 20/603-475. (27475 K)_
Nagykanizsán bervárosi (Buszpályaudvar mellett), utca felőli megközelítésű Ingatlan irodának, üzletnek hosszú távra kiadó. Tel.: 06/20/334-001. (27512 K)
79-es Poli friss műszakival olcsón eladó. Érd.: 20 óra után. 360-087 teleionon. (27468 K)
Újfajta, röpsúlyos JAWA kismotor kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nagykanizsa, Bagolai sor 5. Tel.: 316-688,17 óra után. (27469 K)_
Trabant, 4 ütemű, 7 éves, vonóhoroggal eladó. Érd.: 17 óra után a 93/315-668 telefonon. (27470
KJ_
126-os Polski Fiat szemérvgépkocsi eladó. Érdek-lődni a 321-509-es telefonon. (27471 K)_
LADA combi eladó. \'81-es évjáratú. 1 év műszakival. Érd.: 92/369-554 telefonon. (27472 K)
GARÁZS
Nagykanizsa. Városkapu körúton 18 nm-es. fűtött garázs eladó. Érd.: 17 óra után. a 316-665-ös telefonon. (27473 K)
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as telefonszámon. (27186 K)_
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFONSZÁMON
MÜLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérleti joga átadó. Ár: 15.000,-Ft. Érd.: 06-20/587-206-os telefonon (26824 K)
HD AUDITOR. dianetikusokat kére- Hívjatok a 93/334-064-es telefonon (27443 K)_
Sőntéspult (3 tégelyes, hűtős) és 2 körös Cornéli-us sórhűlő eladó. Tel.: 93/321-052 (27162 K)
3 db keverék kiskutyái elajándékoznánk. Tel.: 319-288. (27371 K)_
23 kW-os új gázkazán és 5 literes villanyboyler eladó. Tel.: 17 óra után, a 93/315-668 telefonon. (27474 K)_
1000 db szabvány pala 10 éves, 55 Ft/db áron eladó Kiszögelő és a kúp ingyen. Érd.: 93/375-
455. (27475 K)_
Texlima gyorsvarró és ötszálas eltisztázó varró-gép eladó. Érd.: 93/375-455. (27476 K)_
Lenti és Letenye térségből háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk. Tel: 06/60/375-623 és a 06/93/312-726 telefonon 18 óra után. (27477 K)_
Veszélyes fák kivágását vállalom. Érd.: 06/60/457-516-os telefonon. (2747B K)_
Háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk magas napi keresetlel, gépkocsi kaució szükséges. Tel.: 06/60/375-623. (27479 K)
Suzuki személygépkocsira tetőcsomagtartó, hólánc, légszűrő: valamint 220 V-os hordozható, új öntözószivattyú a tényleges árnál olcsóbban. 6.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/321-509 leleíonon. (27460 K)_
Bejegyzett könyvvizsgáló folyamatos, eseti könyvvizsgálatot, mérlegaüdilálást, apport-ellenjegyzést vállal. Tel.: 06/20/334-001. (27513 K)_
Áramszolgáltató-, gázszolgáltató-, MOL-dolgozói és más részvényeket készpénzért veszek 06/20/334-001. (27514 K)
PARTNERKERESŐ
Társtalan? Magányos? Keresse a Plánder Hirdető Irodát, hogy jeligés hirdetését hirdesse 01 megyében választhat. Nk, Kazanlak 9. Tel.: 93/320-
111.(27446 K)_
45/157/54 elvált hölgy keresi józan gondolkokdá-sú férfi ismeretségét. Leveleket „Gyöngyvirág" je-ligére várom a Nk. Pf.: 154 címre. (26546 K)
33/178/93 nem független fiatalember szabadidő és szexpartnert keres Nagykanizsán 20-50 év közötti hölgy személyében. Hétköznap délutáni és esti alkalmakkal. Tel.: 93/312-726, hétközben 18 óra után. (27481 K) i
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-3VS Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92)500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálni, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 31 1-468
HETI
PROGRAMAJÁNLÓ:
- 11-én 10 órakor: TELEFONKÁRTYA ÉS KIN-DERÉIGURA BORZÉ
- 11-én 13 órakor: MISS ÉITNESS HUNGARY FIT KID IUNIOR ÉITNESS BAJNOKSÁG -elődöntő
- 17-én IS órakor: A FINN NEMZETI ÖNTUDAT A KULTÚRÁBAN
Előadó: Onti Hassi, a finn nagykövetség kulturális titkára
A Magyar-Finn Baráti Kör rendezvénye
KANIZSA MŰSOR
ÁPRILIS 11. SZOMBAT Apolló mozi: 16 ora: Robinson Crusoe kalandos élete
18 és 20 óra: Cop land Stúdió mozi: 1815 óra: Men in black - Sötét zsaruk
ÁPRILIS 12. VASÁRNAP Apolló mozi: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos elete
18 és 20 óra: Cop land Studio mozi; 18.15 óra: Men in black - Sötét zsaruk
ÁPRILIS 13, HÉTFŐ Apolló mozi: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos élete
18 és 20 óra: Cop land Stúdió mozi: 18.15 óra: Földön egy angyal Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 óra: -
Ceieste 57. rész
ÁPRILIS 14. KEDD Apolló mozJ: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos
élete
8 és 20 óra: Cop land Stúdió mozi: 18.15 óra: Men in black - Sötét zsaruk
Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 óra: -Tini percek; - Természetünk - környezetvédelmi őrjárat; - A hétvége sportja
ÁPRILIS 15. SZERDA
Apolló mozi: 16 óra: Robinson Crusoe kalandos élete
18 és 20 óra: Cop land Stúdió mozi: 18.15 óra: Men in black - Sötét zsaruk
Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 ora -
Koktél; - Ceieste 58. rész, - Jelkép
ÁPRILIS 16. CSÜTÖRTÖK Apolió mozi: 16, 18 és 20 óra; Egértanya Stúdió mozi: 18.15 óra: Árnyék-Összeesküvés Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 óra: -
Hrek; - Paletta: - Rend-ben: - .Emeld fel ". -
JóvŐ 7.
ÁPRILIS 17. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Egértanya Stúdió mozi: 18,15 óra: Árnyék-Összeesküvés Kábelen a 07-es csatomán Kanizsa Tv: 19 óra: -
Hétvégi sportajánló; - Régió - Zala megyei Hleyi Televíziók magazinja
JARMU
VW 1300 bogár" felújítva ezüst metál színben eladó. Ár 450 000 Ft. Erd.: 60/371-384. (27389 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
- KANIZSA DéT-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: I ,ukács Ibolya. Munkatársak: I Hikal Éva. Kert ősz Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Mii lei Szilvia, Külső munkatársak: Horváth Ilona. Király Endre. Mészáros Bálint. Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Terv u. 3. levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305.\' Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel,: 92/313-550, Feleim vezető: Cziikl OyÖTgy. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 l-t. ISSN 0865-3879
32
KANIZSA - flW
1998. április 1«.
FUTOTT AZ ISKOLA
Sajnos ritkán ad ma már sportversenyeknek otthont a mezei futóversenyektől egykor hangos Sétakert, de azért erre is van példa. Az elmúlt hét keddjén a Bolyai iskola hatodikos diákjai vették birtokba a kis sétányokat, hogy a Pharma-vit által meghirdetett verseny harmadik fordulójában kiírt feladatoknak megfelelően megfuttassák iskolatársaikat.
HULLADEKDIJ
A Nagykanizsán 1998. március 1-től érvényben lévő lakossági hulladékszállítási díj.
A kötelező közszolgáltatásért fizetendő díj az alapdíjból, valamint a gyűjtőedények térfogatából és ürítésük gyakoriságából az alábbi módon számított díj:
éves díj, Ft/év = éves alapdíj, Ft/év + (éves ürítések száma, ü/év x gyűjtőedény/ek száma, db/ü x ürítés gyakorisága szerinti díj, Ft/db)
A kötelezettek által fizetendő alapdíj mértéke:
nettó díj
lakosság, háztartásonként 2057,- Ft/év
vállalkozások, üzletek 2304,- Ft/év
AFA-val 2304 - Ft/év 2580.- Ft/év
A kötelezettek által fizetendő ürítési díj:
Ürítés gyakorisága szerinti díj, Ft/db
Lakossági Vállalkozások
Gyűjtőedény mérete, liter Heti egyszeri Heti kétszeri (átlagos) Ürítésenként
nettó ÁFA-val nettó ÁFA-val nettó ÁFA-val
50 40 45 32 36 45 50
60 47 52 37 41 52 58
1 10 87 97 69 77 97 109
120 95 106 76 85 106 119
240 191 214 151 169 214 240
1100 873 978 690 773 978 1095
4000 3174 3555 2509 2810 3555 3982
További információk: 93/313-080/177 mellék
H-P.: 8.00 órától 16.00 óráig
vagy Hulladékgyűjtő Kft. 93/313-323-as telefonon.
SORMÁS HŐSEI
19 sormási résztvevője volt az 1848-49-es Forradalomnak és Szabadságharcnak. A sormási Polgármesteri Hivatal megbízásából a hősök neve a rendelkezésre álló szakirodalomból kigyűjtésre került, és a forradalmi megemlékezések keretében nevük a templomban „áldó imádság mellett" felolvasásra került. A hősök neveit a faluban is kifüggesztették.
1. H.ili József
l\'iildm.. közv., 47. honv. zlj.
2. Benke István 20 éves, l\'iildm.
3. Bicsak János 26 éves, l\'iildm. (szül.: Eszteregnye)
4. Ferencz Ferenc
5. Gyurkó József
22 éves, l\'iildm. (szül.: Magyarod)
6. Hári János
23 éves, földm. (szül.: Magyarod)
7. Kele József
földm., közv., 56. honv. zlj.
8. Kotsis István 23 éves, földm.
9. Kovács János
10. I.ai (Laj) Imre 26 éves, földm. (szül.: Gyertyános)
11. Mihóczi György 19 éves, földm.
ÍZ l\'ii.i Miklós
13. Rácz Ferenc
14. Rostás István 19 éves, földm. (szül.: Óbornak)
15. Simon József
16. Szabó Ferenc 19 éves, földm.
17. Szita György
18. Tóth Ferenc 19 éves, földm.
19. Tóth Péter
földm. közv., 119. honv. zlj.
Régiók
„A város nyáron feneketlen por, máskor sártenger volt. Az utcákon ha leszállt az este, megszűnt az élet, az éjjeliőrök lámpáin kívül semmi sem világított. Állandó rémei voltak a városnak a tűzvészek, amelyek egész utcákat pusztítottak el. Kövezett járda, csatorna nem volt... A sár csak nyelte a Murakavicsot, s még a század közepén is tőzegkötegekkel rakták végig a süppedékes utakat, s gerendákon ugráltak egyik utcasorról a másikra."
(Barbarits: Nagykanizsa. Bp. 1929.)
„A Vasemberház kapubejárata alatt az egykori vár emblémájával jelzett emléktábla hirdeti, hogy Nagykanizsa - a városfejlesztésben elért eredményeiért - 1981-ben megkapta a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János-emlékérmét."
(Cseke-Horváth-Kerecsényi-Tóth: Nagykanizsa)
MEGJELENIK MINDEN PENTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
KANIZSA
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Teletan/fax:
(93)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 15. szám 1998. április 17.
2 ( KANIZSA - & 1998. április 17.

Dr. Varga Endre tanácsai
Kedves Varga Úr!
Megtakarított pénzemből szeretnék használt autót vásárolni. Ezzel kapcsolatban szeretnék feltenni egy-két kérdést, arra vonatkozólag, hogy az átírás illetékköteles-e? Valamint, ha illetékköteles, akkor az illeték megállapításánál mit vesz figyelembe az Illetékhivatal, a gépkocsi korát, hengerűrtartalmát, súlyát vagy a típusát? Ezen rövid és talán nem olyan nehéz kérdésemre szeretnék Öntől választ kapni.
Levélírónk kérdésére az 1990. évi XCin. törvény 24. § (1) bekezdése adja meg a választ, mely kimondja, hogy a gépjármű tulajdonjogának megszerzése illetékköteles.
Az illeték megállapítása a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezés alapján kizárólag a hajtómotor hengerűrtartalmának figyelembevételével történik, azaz az illeték független a gépjármű típusától, súlyától és korától.
Az illeték mértéke a hajtómotor hengerűrtartalmának minden cm!-e után 8 forint, tehát pl.: 1200 cm1 hengerűrtartalmú gépjármű esetében a fizetendő illeték 9.600 Ft
(Itt jegyzem meg, hogy 1993. december 31-ig a gépjárműtulajdonának megszerzése esetén az illeték mértéke a gépjárműkorától és a hajtómotor hengerűrtartalmától függően került megállapításra, továbbá járművek esetében csak a pótkocsi tulajdonjogának megszerzése esetében veendő a súly illetékkiszabásánál figyelembe.)
KULIN KANIZSÁN
„Az oktatási és kulturális reform hatásai" címmel szakmai fórumra került sor április 8-án a nagykanizsai Honvéd Kaszinó Tükörtermében. Az előadást tartotta és a vendégek kérdéseire válaszolt Kulin Ferenc országgyűlési képviselő. Beszédét, a reform szó használatának korrigálásával indította, melyben utalt az eredeti elvekhez, értékekhez való visszatérésre.
- A kultúra a civil társadalom kezdeményezései, támogatásai révén jön létre, marad életben: a kulturális politika a szerény állami hozzájárulást a költségvetés változó körülmények között, hogyan tudja elosztani a megnövekedett igények szerint? A közoktatási törvény előírja az iskolakötelezettség tizennyolc évig való kiterjesztését, de ezt követőleg a Nemzeti Alaptanterv tíz esztendőre korlátozza az állam által megfogalmazott és az állam által számonkérhető kötelező \' ismeretanyagnak a tartalmát, szerkezetét. Érzékelhető egy bizonytalanság
az alapműveltségi vizsga letételét követő két évre vonatkozólag a harmadik-negyedik gimnázium, vagy a tizenegyedik-tizenkettedik osztály teendőit illetően. Ugyanis ez a különbség, ami itt a nemzeti alaptanterv leadásának időtartama és a kötelező iskolába járás időtartama között feszül, előrevetíti azt a problémát, hogy a tizenegyedik-tizenkettedik osztályban már egy olyanfajta képzés folyik, amely a korábban sokféle iskolatípusban tanuló diákoknak egy iskolaszerkezeten belüli differenciál oktatását hivatott megmutatni. Tíz év után, aki szakmát akar tanulni, a következő két évben kellene az általános típusú középiskolának megoldania, hogy szakmára készítse elő. Aki felsőoktatási intézményben akarja folytatni a tanulmányait, annak azokból a tárgyakból, melyekből korábban felvételizett, de az új felsőoktatási törvény mellett majd nem kell felvételiznie, csak a felsőszintű érettségit kell letennie. Ezekre az emeltszintű érettségi követelményekre való felkészítés financiális
A ZÖLDFA FOGADÓ VENDÉGE
Csány Lászlónak, a forradalom és szabadságharc egyik legrokonszenvesebb és legsokoldalúbb tevékenységet kifejtő szereplőjének, a hivatalos tevékenysége 1848. áprilisában kezdődött, de már február-március hónapokban is az események középpontjában állt. Számára igen jó politikai gyakorlóterep volt a megyei tisztújítások időszaka. Ha azt mondjuk, hogy a zalai reformellenzéknek Deák volt az elvi irányítója, akkor bátran álb\'thatjuk, hogy Csány a gyakorlati tevékenységet vette át. Amikor 1843-ban Deák lemondott országgyűlési mandátumáról, Csány csalódottan visszavonult, eladta alsócsányi birtokát és Nagykanizsára költözött. Ettől kezdve neve összeforrt a város politikai életével. Mint már előzőleg is írtuk, ő szervezte meg itt a helyi védegyletet.
1848 márciusában, a forradalom idején Pesten tartózkodott, tagja lett a város „közbátorságra ügyelő" forradalmi bizottságának, és közreműködött a nemzetőrség megalakításában. Pesti lakása afféle kis politikai központ lett, ahol a zalai urak gyakran megszálltak. Április 10-től azonban vidékre tette át székhelyét, mint kormánybiztos sokat utazott. Elsősoiban Veszprém, Vas és Zala megyékben. Ezekről az utakról mindig Nagykanizsára tért meg, a Zöldfa vendégfogadóban (ma Bolyai-iskola!) lakott, kormánybiztosi irodája is itt volt. A jubileumi ünnepségek keretén belül méltán helyezett el a hálás utókor erre az épületre egy emléktáblát.
Amikor fegyveres erőt bocsátottak rendelkezésre, hogy a horvát betörés ellen védje meg a délnyugati országhatárt, a vendégfogadó főhadiszállássá vált. Csány csak szeptember 12-én, Jellasics betörése idején a visszavonuló magyar csapatokkal együtt hagyta el Nagykanizsát.
Büki Erzsébet
feltételei nincsenek benne a kormányzati oktatáspolitikában. Az oktatási kormányzat - csökkenti a pedagógus létszámot és az iskolák alapterületét. Ez látszólag szervezési probléma, melyben nagyon mély társadalompolitikai probléma rejlik Az állami oktatás annyit vállal a középiskolákból felsőfokú intézményekbe készülő diákok felkészítésében, hogy fűtött termekben, fizetett tantermekben őrizteti őket, de nem tudja vállalni az elintézés terhét. Az egész oktatási reform alapcélkitűzése a tanszabadság növelése és ezen belül az oktató, a tanár szabadsága. A tanfelügyelői rendszert nem kívánta vissza már az Antall-kormány sem, és inkább tanácsadói rendszert hozott létre. Demorali-zálódik a közoktatás szakmai értelemben mert senki nem lát el ellenőrző feladatokat. A tanári munka értékelésének az elmaradása törvényszerűen vezet a diák munkájának értékelési zavaraihoz A statisztikák azt mutatják hogy az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt az egyes iskolák közötti szakadék abban az értelemben, hogy mit jelent egy négyes vagy egy ötös.
K.P.
Zsinagóga-lánc
Talán minden településnek vannak e hazában olyan ingatlanjai, amelyeknek felújítására, állagmegóvására soha nincs pénz. A szerencsésebbeknek kevesebb, a kevésbé szerencséseknek több ilyen gondja akad. Nagykanizsának az egyik ilyen híres építménye, amelynek felújítása évek óta meghaladja a város teljesítőképességét, a Zsinagóga. Évről évre szó esik róla, hogy tenni kéne érte valamit, mielőtt még visszafordíthatatlan változások következnek be az épület állagában, de a kezdeményezések ritka kivételektől eltekintve a téma felvetésénél abbamaradnak. Remélhetőleg nem jut ilyen sorsra az a próbálkozás, amelynek keretében 6 zsinagóga felújításának anyagi eszközeit próbálja megteremteni Nagy Annamária, akinek az az ötlete támadt, hogy a felújításokra váró épületekben rendezett kulturális programok bevételéből és más, nem kifejezetten önkormányzati forrásokból kellene előteremteni a felújítások összegét. A nagykanizsai zsinagóga első ízben a nyár elején ad majd otthont ilyen ü\'pusú kulturális rendezvényre.
1998. április 17.
( KANIZSA - TLé$?s? áafutfa )
Horváth István őrnagy
Az elmúlt Időszakban Nagykanizsán három alkalommal Is találtunk hamis 5.000 Ft-os bankfegyet, ami arra figyelmeztet bennünket, hogy e bűncselekmény fajta mindig fel-felbukkan a városban.
Mi is a pénzhamisítás, milyen veszélyei vannak
A pénzhamisítás kriminalisztikai értelemben a forgalomban lévő fém, vagy papírpénz, értékpapír utánzása, illetve olyan változtatása, amely azt nagyobb értékűnek tünteti fel, az arany- vagy ezüstpénz fémtartalmának csökkentése, az utánzott, megváltoztatott illetve csökkentett nemesfémtartalmú pénz, értékpapír forgalomba hozatala.
A hamisítás módszerei napjainkban a technika fejlődésével kizárólag színes fénymásolással követik el.
A büntetőtörvénykönyv 304 §-a foglalkozik a pénzhamisítással s jogi tárgya a pénz forgalombiztonsága. A nagy mennyiségű vagy értékű pénz hamisítása esetében alkalmas lehet a pénzbe vetett bizalom megrendítésére, elvileg inflációs folyamatokat indíthat el. Ezért a törvény bűntetti alakzatban alapesetben is már 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az ilyen cselekmény elkövetőit.
Általában mindig a nagycímletű papírpénzt hamisítják, így a forgalomban lévő 5.000 Ft-os bankjegyet. 10.000 Ft-os bankjeggyel még Magyarországon, így Kanizsán sem találkoztunk.
Miről lehet felismerni a hamis bankjegyet:
- legelőször is tapintására kell odafigyelni, mivel a bankjegyeket speciális ilyen típusú papírra nyomják, melyet Németországból szállítanak. A nem ilyen jellegzetes speciális papírra nyomott illetve fénymásolt hamis pénznek más a tapintása, mindenki észreveheti mivel sikamlós, csúszós.
- másik jellegzetessége, hogy halványabb, a papírpénzen található ábrák elmosódtak, kontroljai nem élesek, nem különülnek el az alapszínektől.
- az ilyen hamis bankjegyek megtö-redezettek, a fénymásolás során kapott színek elhalványodnak, kitöredeznek, a behajtások, a gyűrődések során.
- amit már nehezebb ellenőrizni, a számsorai azonosak, mindig ugyanabból a sorozatból és számsorból több kerül a forgalomba. Természetesen ezeket a szakemberek tudják ellenőrizni, már náluk s természetesen a rendőrségen a felderített esetek alapján már összeállított betűtípus és számsor található, melyek tartalmazzák a leggyakrabban használatos betűtípust és számsort.
Mit kell csinálunk ha ilyen kerül kezünkbe: Legalapvetőbb szabály, hogy nem szabad továbbadni! Azonnal rendőrséghez vagy a Magyar Nemzeti Bank - Hitelbank helyi irodájához kell fordulni ott azonnal megmondják, hogy hamisításról vagy eredetiről van e szó.
A rendőrség is a fenti Bank Emissziós Főosztályát kéri fel szakértői vizsgálat lefolytatására.
Ha azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, lehet, hogy gyorsan feltudja a rendőrség göngyölíteni a hamis pénzt forgalmazó hálózatot.
Nem árt megnézni, hogy kitől kaptuk általában tiltott tevékenységet - pénzváltást, tiltott kereskedést - folytató személyektől „várhatunk" ilyet mivel még nem fordult elő, hogy üzletbe, hivatalos helyen került volna kezünkbe.
Kérem nagymennyiségű pénzek váltásánál, figyeljünk oda, hogy nem került e birtokunkba ilyen pénz, mert ez minden esetben rendőrségi eljárást von maga után.
Kérem legyenek figyelmesek.
A „VASMINISZTER"
Baross Napok
Kétnapos szakmai konferenciának adott otthont Nagykanizsa a hét elején. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a Baross Gábor Vállalkozási Alapítvány, a Magyar Közlekedési Alapítvány és a dr. Baross Dénes Alapítvány „A HIDAKÉRT" által rendezett szakmai szimpóziumra a Honvéd Kaszinó tükörtermében került sor. A kedden reggel kezdődött program keretében Tüttő István, városunk polgármestere nyitotta meg a Baross Gábor emlékkiállítást. Ezt követően került sor a konferencia ünnepélyes megnyitójára, majd a tudományos előadásokra. Ezek keretében „Európa felé egykoron és ma" címmel Kovács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkárának előadását hallgathatták meg, majd „Egy politikai karrier jellemzői címmel" dr. Frisnyák Zsuzsa történész előadása következett, ezt követően dr. Eperjesi László történész beszélt az első útügyi törvényről. A múlt után a jövő lehetőségeiről esett szó, „Ma és a jövő irányai a közlekedésben" címmel dr. Ruppert László előadását hallgathatták meg az egybegyűltek. Urbán Gyöngyi múzeulógus Barros Gábornak, a magyar művelődésre gyakorolt hatásáról beszélt. Aj ebédet követően konzultációra került sor a térségi infrastruktúra fejlesztéséről, majd a szakmai programot követően bútor és divatbemutatóval folytatódott a program. A konferencia második napján Magyarország vízgazdálkodási jövőképével ismerkedhettek a résztvevők Nádor István, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szombathelyi vezetőjének előadása kapcsán, majd az információs társadalom kihívásairól esett szó, és az ipar és a kereskedelem finanszírozásáról.
D. É.
í\\ A PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ RT.
NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉGE
providencia
VAGYONBIZTOSÍTÁSI VEZETŐT KERES.
Követelmény:
- Felsőfokú végzettség
- Értékesítési tapasztalat
- 30 év feletti életkor
- Sikerorientáltság
Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Sugár u. 3. sz. alatt. Telefon: 310-687
nekem eneklo hazak
Paul Valéry szerint vannak olyan házak, amelyek beszélnek, mi több énekelni is tudnak. Ha lenne a városnak településesztétikai kimutatása, én biztosan nem e szerint válogatnám ki, hogy az énekszó melyik homlokzatból árad felém, hanem csupán s csak az motiválna, hogy milyen a részek és az egész viszonya; az egyensúly, a harmónia, az épületforma, a színvilág érzelmi húrokat pengető hatása. A szakemberek szerint a városmag csekély számú, elszórtan elhelyezkedő műemléki épületei, nem hoztak létre egyedi, jellegzetes városi hangulatot, nekem mégis Nagykanizsa belvárosa szerkezetével, tölcséres tereinek rendszerével, a zöldterületekbe „úsztatott" kisebb egységeivel gyönyörűnek tűnik. Somogyban születtem, de ez - úgy-
szólván - semmit nem jelent. Ebben a városban eszméltem, itt trappoltam végig augusztusi kánikulában mezítláb (mert akkor még az is előfordult) a Fő utcát, s nem értettem, hogy hogyan lettek Uszkösek annak a magas háznak a romjai. Később, persze megtudtam, s érteni is kezdtem, hogy a Városháza pusztulása egy kor végét is jelezte.
Az Iparoskör vasárnap délutáni össztáncain a forgatásoktól elpilledve, anyukám mellett tisztelettudóan ülve újra és újra megbámultam a bálterem galériás, tükrös eleganciáját. S ha gimnazista korunkban „betereltek" minket (ó, de jól tették!) a pécsiek színi előadásaira, a Városi Színház magyaros falfreskóján a János vitéz képeit mindig megcsodáltam. Hát így kezdődött ez az „éneklés"!
Aztán az évek teltek, s tudatosabban kellett nézelődnöm, hiszen tanítványaimmal gyakran útrakeltünk. Ma már szinte soha nem látni „városnéző túrán" feladatlappal kezükben gyerekeket. Vajon miért? Pedig az épületek első muzsikája gyermekkorban andalít el igazán. A város szépségére, kincseink jellegzetességeire csak felnőtt fejjel éreztem rá, amikor megtudtam, hogy 1867-től milyen tudatos városfejlesztés ment itt végbe. A kedvencem a Bogenrieder palota lett (Fő út 13). Ugyan felújításakor berzenkedtem kék színe miatt, de ma már megszoktam, s szecessziós ívei, kiszögel-lései, ablakai, az egész portál látványa mindig megállásra késztet. Nem tudom, hogy hányan osztják véleményemet, de a másik éneklő házam a Fő út
9. szám alatt van. A század elején épült kis polgári palota ornamentikája olyan, mint egy kis ékszerdoboz fedele. Aztán itt van az eklektika legkiemelkedőbb épülete, egy átjáróház. Ugye, tudják, melyik? Hát a Bazár udvar! 1881-ben a Dél-Zalai Takarékpénztár építette székházának és bérlakásoknak. A háromszintes, teljesen alápincézett, igen díszes homlokzati kiképzésű, oszlopokkal, párkányokkal tagolt külsejű két utcára néző, két udvaros épület, város a városban. 1916-ig egy nagy áruházi rendszerként működött, innen kapta nevét is.
S hogy melyik utcákban erősödik még fel számomra az énekszó? A Sugár utca és a Csengery utca elején, a Rozgonyi utcában, de ha a zöldre váltó fényre várok a Posta és a Tiszti Kaszinó épületére is mindig jóleső érzéssel tekintenek fel.
Ez az én városom, itt itthon vagyok!
Büki Erzsébet
( KANIZSA - &afutj* )
1998. április 17.
...A (címlapon Kanizsáról) idézett szemelvények szemléletesen mutatják meg, hogy a múlt századi ,kis porfészekből" mára egy fejlődő, esztétikailag is értékelhető városképpel rendelkező - büszkélkedő kisváros fejlődött ki.
A városépítő munka nagylépté-kűségének azonban a városban már tradíciói vannak. Hiszen a XVIII. századi „romváros" valaha virágzó település volt, de a történelem viharai által megtépázott gazdasági, építészeti és egyéb értékek részleges pusztulása mind újabb és újabb helyreállító munkálatokat, rekonstrukciókat követeltek meg.
A város közvetlen közelében a legkorábbi régészeti leletek bizonyítják, hogy már az ie. 4. évezredben az újkőkori kultúra rokona a Stracevo kultúrába sorolható település (2-3 m széles árokkal körülvett bejárattal) létezett. Ez az emberi élet első nyoma Nagykanizsán, s egyben a város első építészeti emléke...
*
...A nagyobb arányú fejlődés az 1860-as években indult meg, 1867-ben hagyták jóvá az első városrendezési tervet, „a város szépítészetérV kidolgozott alapszabályokat", mely a városkép polgáriasodását tűzte ki célul. Az ebben a korban épült középületek és a gazdag polgárok magánpalotái a meghatározóak a mai városképben is, s ezek az épületek barokkos, eklektikus építészeti stílusukkal voltak a meghatározói a későbbi rekonstrukciós munkálatoknak...
¦ \'
...A város középpontja - amely évszázadok óta ezt a szerepet tölti be - a Szabadság tér (korábban Piac-tér majd Erzsébet királyné tér) - ez utóbbi nevet veszi fel újra) jellegzetes utcatér szerepét tölti be. A város szíve ez a nagy, szabálytalan, háromszög alakú tér. Itt található Nagykanizsa történelmi s egyben üzleti központja.
A tereknek nagy szerepük van a város szerkezetében. Ahogy a régi Kanizsa-várat körülfogták a kisebb palánkvárak, úgy ölelik a várost a kisebb terek. A korábbi városszerkezet - öt irányba ágazó postautak keresztezési pontjában fekvő sugaras településjelleg máig fennáll.
A terek mellett a városképet meghatározó szerepet töltenek be a parkok. Ezek a parkok a természetes pihenőparkok szerepét töltik be, árnyas fákkal, gondosan válogatott, szép cserjékkel. Ide még nem tört be a XXI. századot
előrejelző hamburgeres-butikos-shopos civilizáció, s így esztétikailag is többet jelentenek. Ezek megőrzése ugyanúgy feladat, mint ahogy feladat a műemléképületek megőrzése, felújítása is.
A város egyik legjelentősebb műemléke az egész főteret uraló a környező utcákat is körülölelő, hosszan elnyúló, kétszintes saroképület, a Vasemberház. A város földesura - a Batthyány-család -építtette a XV1H. sz. derekán, barokk stílusban, később klasszicista vonásokat is kapott (timpanon a déli oldalon). Földszintjén kibontották a befalazott üzleti portálokkal eltakart íveket, s az így kiképzett, árkádosított, hosszú belső tér bolthajtásaival és vaskos pilléreivel impozáns látványt nyújt. Felkerült a homlokzatra az a páncélos vitéz is, a „vasember", melyet az 1880-as években egy öüetes vaskereskedő állított üzlete bejárata fölé.
A főtér másik értékes műemléke a régi Kvártély ház. 1740-ben építették a vár tégláiból, fogadó céljára. Később Zöldfa Vendéglő és Szálloda néven a Dunántúl egyik legnagyobb vendégfogadója volt, szépen boltozott oszlopokkal tagolt, földszinti és emeleti csarnoka később több közhivatalnak adott helyet. Ma általános iskola.
A szomszédságban található a régi Guttmann-palota. Klasszicista műemléképület (1820-ban épült). A kapuboltív mellett jobbra és balra egy-egy kiterjesztett szárnyú sassal, ablakai fölött timpanonnal, gazdagon tagolt bolthajtásos kapualjjal. A Guttmann-család üzleti székháza ma a Thury György Múzeumnak ad helyet.
A város legrégebbi épülete, melyet Grassics Jakab báró, a város első földesura kezdett építtetni 1705-ben, a vár tégláiból. Később a Batthyány-család tulajdona lett, innen a neve: Batthyány-kastély.
Egyemletes barokk épület, boltíves kapuval, mind a földszinten, mind az emeleten nagyméretű árkádok tagolják udvari homlokzatát, melyet a legutóbbi felújításkor beüvegeztek. Ma múzeum.
Az Első Magyar Biztosító Társaság 1857-ben ügynökséget létesített Kanizsán. A századelőn épített palotájuk ma a "város egyik legszebb épülete. Stílusában az eklektika és a szecesszió elemei egyaránt megtalálhatók.
1881-ben a Takarékpénztár székházat építtetett eklektikus stílusban, díszes homlokzattal. A háromszintes épület két utcára néz, és két belső udvar tagolja. Udvara a híres Bazár-udvar, mely a felújítás óta a belváros legszebb, legelegánsabb része. Díszesen kövezett udvarában, vas lámpaoszlopokkal megvilágított területén nyári szabadtéri előadásokat is rendeznek.
A XIX. század végén épült eklektikus stílusban a városi társas élet fellendítésére a Kereskedelmi Kaszinó, mely jelenleg is művelődési célokat szolgál.
Eklektikus stílusban épült - de már szecessziós elemekkel is gazdagított - Pénzügyi Palota, kupolás saroképület, ma is pénzügyi funkciót tölt be: az MHB székháza.
A Bogenrieder-palota a szecessziós építészet mintájául is szolgálhatna, felrúgva a stílusbeli
kötöttségeket, rendkívüli élénkségével és formagazdagságával tűnik ki. E hatást fokozza a felújítás során kapott feltűnő, dekoratív színezése is...
*
...A városképre jellemző, hogy az elmúlt 10 évben eltűntek a szürke, kopott színek a középületekről. Az emberek kezdetben meghökkentek a merész citromsárga, barna, élénkzöld, kék-sárga, lila, piros-kék színekben pompázó új épületszínezés láttán, de később ez is elfogadottá vált... *
...A köztéri szobrokat, műalkotásokat felmérve, kiderült, hogy e téren is gazdag a város. Itt található pl. Schaár Erzsébet utolsó alkotása: Hevesi Sándor mellszobra, Ősze András Teljes öröm c. kompozíciója, a Borsos Miklós mintázta Thury György-szobor a város híres várkapitányáról, Rét-falvy Sándor Táncoslányok, Mészáros György Glóbusza, Németh János térplasztikái. A 48-as gyalogezred harcosainak állít emléket Kisfaludy-Stróbl Zsigmond
bronzszobra. Bensőséges hangulatot áraszt Gartner Jenő Család, Gádor Magda Kislány szökőkúttal és Csikó c. alkotása.
A dr. Mező Ferenc Gimnázium tornatermének külső falát pedig Redő Ferenc alkotása, az Űrhajós c. mozaik díszíti.
RÉSZLETEK AZ EGSZI FELMERÉSÉBŐL
...NAGYKANIZSA régi városmagjának csekély számú műemléképületei e kis területen is nagyon elszórtan helyezkednek el. Ebben a helyzetükben sajnos nincs meghatározó szeipük az utcaképben és - környezetükkel együtt - nem hoztak létre egyedi, jellegzetes városi hangulatot...
...Az utcaképeknél lényegesen érdekesebb és értékesebb a városszerkezet főtengelye: a tölcsérformájú terek közismerten szép rendszere. Ennek különleges vonása, hogy a tengely mentén alig yan „utca", hanem még a főutca nagyrésze is inkább „térfal"...
...Nagykanizsa esetében nem kérhetjük számon, hogy nem őrizte meg „régi szépségét", hangulatát, mert ehhez - őszintén szólva - kevés állt rendelkezésére. Inkább azt sajnáljuk, hogy nem hozta ki adottságaiból a maximumot! Sajnálatos módon az érdekes városszerkezetből tekintélyes részt „adott fel" Nagykanizsa...
...Kár, hogy a piac - mint kellemes, színes városképi elem - sem „őszinte", mindenféle „létesítményben" működik és csak legcsúnyább oldalait mutatja. Mennyivel színesebb lehetett volna egy igazi piac, a templom előtt, a gépkocsiparkoló helyén és helyette!...
...A keletkezett városképi és városszerkezeti káosz helyreállíthatatlannak tűnik!...
1998. április 17.
[ KANIZSA - g^aé á^ucj^ )
Kiemelkedő műemlékszobor a barokk Szentháromságszobor, melyet 1758 körül faragtatott grazi mesterekkel a környék földesura Inkey Boldizsár.
Szintén a régebbi korokat idézi a Török-kút: szögletes kőme-dencéje Kanizsa török-kori várából származik. Ebből egy barokk stílusú oroszlános vízköpő emelkedik, amelyre klasszicista oszlopot állítottak.
A modern szobrok közül megemlítésre méltó az Olaj munkás és Laborcz Ferenc Pár c. alkotása...
*
Részlet a Városkép, Városépítészet Nagykanizsán című képzőművészet-esztétika záródolgozatból. Készítette: Lukács Ibolya közművelődés-pedagógia szakos III. éves hallgató. Értékelte: Losonczi Miklós művészettörténész (1990.)
Mi köze Barsiné Patak? Etelkának ahhoz a Csengery Antalhoz, akiről Nagykanizsán egykor utcát neveztek d, feltehetően 1880 után? A kevésbé tájékozott ember azt mondaná, semmi. Mi viszont egy magánbeszélgetés kapcsán megtudhattuk, hogy Csengery Antal, aki hosszá időn át volt városunk országgyűlési képviselője, amúgy a Pesti Hírlap tudósítója, később szerkesztője, az MTA másodelnöke, a Budapesti Szemle szerkesztője, szépapja volt Hars inénak.
Mi a város?
A város egyik középiskolájában, nevezetesen a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskolában nemrégiben egy felmérést végeztek az ötödévesek körében bizonyos fogalmak kapcsán. A feltett kérdésekre 22 olyan fiatal válaszolt, akik nem Nagykanizsán élnek. Arra a kérdésre, mi a város, az alábbi válaszok születtek: a város életközösség; központ; lakó és munkahely; az emberek háza, közmű, autók; övezetekre osztott egység; nagy; kinőtt a községből; az emberek kénytelenek elviselni egymást; nevezetességei vannak; a minisztérium kimondja; társadalmi, kulturális téren fejlett; civilizált körülmények, regionális kapcsolatok; intézmények; regionális kapcsolatok; iparterületek köré épült; önálló közigazgatással rendelkezik; sok ember lakik benne; nem lehet teljesen, mindenre kiterjedően megfogalmazni; a városképek egészének halmaza.
Város: nagyobb lélekszámú település, amely a környező terület társadalmi, gazdasági, kulturális központja. (Kislexikon Akadémiai Kiadó Bp. 1968.)
Mi a városkép? A környezetről alkotott benyomás; a város arca; a kívülálló véleménye a városról; fotó a városról; utcák, házak természeti környezet; életképi együttes; legjellemzőbb kép; esztétikai kép; összhang; benyomás; emberek, házak, természet viszonya.
Városkép: egy város vagy városrész általános megjelenése építőművészeti szempontból. (Kislexikon Akadémiai Kiadó Bp. 1968.)
HIRDETÉSEK 1928-BOL
Nagykanizsai Takarékpénztár H..T.
1929. január 1-én 4 évre,(2<MÍ hétre) szóló
Ilitt-üUlM É DM.
"\' \'\'\' \'""" """""¦»¦!\'!)"\'"!) ;\'»\'"\' ¦\'»\'"\'"" j \'"IN ¦¦"!"\' ¦\'"II""
legkisebb törzsbetét hetenkint 1 pengő.
minden egy pengő hetibetét után
megfelelő biztosíték mellett 200 pengő [kölcsön vehető fel.
Uj könyvecskék már most dőjegyezhetők:
központunknál; (Csengery-ut I.) kiskanizsaí fiókunknál
_f Polgárig áHvasAkfir-énDlet.l - ^
mim -életérdeke az » nos SIS
Azonnali eredményért teljes garancia. Ismertetőt 50 fül. bélyeg ellenében disz* kréíen, bérmentve küld : Keleti j. orvosi
müszertár budapest, petőfi 5>u. 17.
= MATRAC ÉS SEZLOH be-huzatok, valamint mfitdemiernti kárpitos kellékek és olcsó s*flk nyegfélék kaphatók Hirsch és Szegő gyári ierakatában.
6
fj KANIZSA - IZéftóé éafea?* )
1998. április 17.
Székelykaput magamnak
Tolna megyében, egy sokgyerekes család Iliiként született. Nagyszülei Erdélyből származnak, így rengeteget voltak székelyföldön. Tízéves koráig mindkét szülőjét elvesztette, ezért nevelőszülőkhöz került, akiktől származik a munkaszeretete -mondta Boruzs Lajos fafaragó és pedagógus, majd így folytatta:
badságharc emlékére. A kapui eredetileg nagyobbra terveztem, de több ok miatt nem lett megvalósítható. Szimbolizálja a hobbimat, a munkámat, amiért élek. A mintákat magam ötlöt-tem ki, illetve székely fafaragóktól látott minta szerint készítettem. A kapun látható felirat „Bort, búzát, békességet" - erdélyi köszöntés, sok mindent
- Nevelőapám is faragott, még ha nem is olyan szinten, mint én. Fafaragó táborokon is részt vettem Jelenleg négy éve lakom Liszóban, itt falun ki tudok bontakozni. Eléggé családcentrikus ember vagyok, van négy unokám és a piarista iskplában vagyok óraadó, de remélhetőleg augusztus 16-tól főállású tanárként folytathatom Az iskolának haranglábat készítek, Liszóban július végéig kell elkészülnöm egy játszótérrel, ahol minden játék fából készül. Tíz éve készültem arra, hogy székelykaput készíthessek, s most végre elkészült. Pontosan március 15-én lett felállítva a szüleim halálának negyvenedik évfordulójára és a sza-
kifejez. Elkészítése hatszáz munkaórát vett igénybe. Az egész tölgyfából készült a zsindelyt kivéve, ami vörös fenyőből. Terveim között szerepel az udvarban egy kápolna felállítása, ami szeptemberben lesz felszentelve.
Saját kiállítása még nem volt, de közös kiállításokon már szerepeltek alkotásai Münchenben, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is. Többek között bútorfaragással és használati tárgyak készítésével foglalkozik. Otthonát saját alkotásai díszítik parasztbarokk és neobarokk stílusban.
K.P.
AVAROS
1998. április 17.
C KANIZSA - \'Ré^iU 6*fut?«, )
ES KAPUI
KAPUK
KORLÁTOK" NÉLKÜL
Szálai Péter alkotásai önmagukért beszélnek, de kérdéseinkre válaszolva megtudhattuk, hogy hogyan került kapcsolatba ezzel a szakmával:
- Mi is a valódi mesterséged?
- Géplakatos a szakmám, de dísz-műlakatos iparral foglalkozom, ezen belül a kovácsolt vassal, réz korlátokkal, saválló korlátokkal, cégérekkel. Tizenhat évesen alkalmanként szükségem volt pénzre - mert azt a keveset is elcsibészkedtük -, így egy öregebb mesternél kezdtem megtanulni a szakma fortélyait. Miután leérettségiztem a Cserhátiban, úgy 22 éves korom körül megépítettem a műhelyemet a Téglagyári úton, amelyben azóta is dolgozom.
- Van kedvenc munkád, amire igazán büszke vagy?
- Most készül egy nagyon szép munka, ez a Várkonyi-fajta korlát. A zalakarosi fürdő előtt építenek egy 9000 nm-es épületet, amely egymilliárd forintos beruházás és ehhez csináljuk az összes fagyálló korlátot. Nagyon sok a munka, így ezt nem egyedül csinálom, hanem felesben a GyGV-vel, a Gyár- és gépszerelőkkel. Egyedül ez nekik is, nekem is nagy falat lett volna, ezért összefogtunk és ketten csináljuk.
Amúgy rengeteg munka van, ami nagyon szép. Például nekem nagyon tetszik az a kovácsolt vaskapu-cégér, amit a Kremzner étteremnek csináltam. Egyik kedvenc munkám a Westel üzlete, ahol az összes vasszerkezetet én csináltam, tehát a perforált lemezeket, aztán az összes hajlítást, a korlátokat, a kiállító kúpokat, stb.
- Sokan igénylik ezt a fajta munkát?
- Egyre többen, de nehezen megfizethető.
- Úgy hallottam, hogy az a legnagyobb gond, hogy az ember neki áll építkezni és a legvégére elfogy a pénz
a korlátra, a kerítésre, a kapura, azt úgy elhanyagolja, majd két év múlva pedig a gyerek leesik a lépcsőről...
- A legtöbb ember, aki szeretne ilyen korlátot, kér egy árajánlatot és utána hasra esik, mert olyan árak vannak. Például egy polírozott saválló csőnek métere 3.600 Ft+áfa. Ezt kevesen tudják megfizetni. Általában ezeknél a díszmunkáknál az építkezés végére, már ilyen mennyiségű pénzek nem maradnak Annál a rétegnél, amely igazán tehetős, annál viszont nem számít, az megcsináltatja. Csak még az a gond, fiogy kell egy 8-10 év amire mindenki tudja, hogy hol kell keresnie. A városban nagyon sok embert ismerek, aki munkát hoz és ajánl is, így mostanában nem kell annyit futkosnom utána. Naponta 8-16 óráig dolgozom, utána foglalkozom a számlázással, a munka után járással. Szeretem csinálni, de néha sok annyi mindenre odafigyelni.
- Van olyan álmod, amelyet meg szeretnél valósítani?
- Különösebb álmom nincsen, mindig legyen annyi munka a műhelyben, hogy kényelmesen megéljek. Hát ez eddig nincs veszélyben!
M.Sz.
................".\'.
8
( KANIZSA - IZ&tiáé (Ufutj* )
1998. április 17.
KISEBBSÉGI KÉPVISELET
Teleki László a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Amellett, hogy a kisebbséggel kapcsolatos teendőket ellátja, számos más szervezet tagja még, például az Alpok-Adria Kisebbségi Munkacsoportjának is.
- Három évvel ezelőtt a Megyei Közgyűlés megválasztott a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Bizottság tagjává. Három hónapja vettem részt a bizottság munkájában, amikor az Alpok-Adria Kisebbségi Munkacsoportjának tagjai sorába javasolt a megyei közgyűlés. 1996-ban nyertem teljes körű felvételt, addig csak kiváló, de aktív tagként segítettem a bizottság munkáját.
- Milyen ügyek tartoznak ehhez a munkacsoporthoz?
- Az Alpok-Adria régió összes kisebbségeinek ügyei, vagyis a cigányoké, a sváboké, a horvátoké, például.
- Úgy tudom, egy kiadvány elkészítésén dolgozik ma ez a munkabizottság.
- Valóban. Ennek az évnek a végére szeretnénk azt a kiadványt megjelentetni, amely ötszáz oldalon kívánja bemutatni az Alpok-Adria régióban élő kisebbségeket, azok kultúráját, szokásait és történelmét.
- Félezer oldal egy-egy kisebbség bemutatásához sem sok...
- Valóban voltak viták, ki milyen oldalszámban szerepeljen a kiadványban, ki, miből, mennyit mutathasson be. Mostanra ezek a viták lezárultak. Az adott térségben élő cigányság húsz oldalon mutatkozhat be, ennek anyagát már összegyűjtöttük, a kiadvány lassan a nyomdai előkészületek stádiumába ér.
- Azt mondja, voltak viták. Milyen nyelven?
- Eddig nem egy nyelven beszéltünk de a közös gondolatok más és más nyelven megfogalmazva is egyet jelentenek A munkacsoport legutóbbi ülésén került szóba, hogy meg kellene találni a
közös nyelvet, már a szó szoros értelmében. A munkacsoport a német nyelv mellett döntött. A németül nem beszélők nyelvtanulását maga a munkacsoport finanszírozza majd, erről is a legutóbbi ülésen született döntés. Én egyébként nagyon fontosnak tartom a munkacsoportban végzett munkát, hiszen a napi dolgok mellett egy kapcsolatrendszer kialakulását is lehetővé teszi, arról nem is beszélve, hogy áttételesen öt ország kultúrájával ismerkedhetek meg, és öt országban tehetem a munka-csoporti kapcsolatok által lehetővé, hogy a cigányságot megismerjék, hogy a rólunk kialakított, nem mindig valós képet megváltoztassam.
- Más külföldi kapcsolatokban is igyekszik a cigányság problémáira megoldást keresni-találni?
- Igen. Ilyen az oberwarti cigány szervezettel felvett kapcsolat is, amely egy követendő példával szolgál a cigány foglalkoztatás megvalósítására, illetve a munkanélküliség mérséklésére. Szeretnénk az oberwarti példát meghonosítani itt Kanizsán. Ehhez anyagi támogatást ők adnának, és a tapasztalatok átadásával, a leendő munkások betaníttatásával is segítenék a folyamat elindulását. Úgy tűnik, a program megvalósításához a magyar féltől, a Munkaügyi Központtól is megkapjuk a szükséges támogatást.
- Mit jelent a 13-as barakk?
- 1999 januárjában kerül sor a 13-as barakk hivatalos megnyitására, ebben a barakkban kerülnek majd elhelyezésre azok a dokumentumok, amelyek a cigány holocaust borzalmait tárják majd a világ szeme elé. A barakk berendezésének lehetőségét mi kaptuk meg. Külön team dolgozik jelenleg is a dokumentumok felkutatásán. A magyarországi kutatásokat mi a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat koordináljuk Szeretnénk, ha ez a kiállítás méltó lenne hozzánk, és azoknak emlékéhez, akiknek emlékére állíttatik.
NÉMET-MAGYAR KONFERENCIA
Április 1-április 8. között Nagykanizsán került megrendezésre az a német-magyar továbbképzés, melynek témája a hátrányos helyzetű fiatalok képzése volt. A rendezvényt az Alsószász Kultuszminisztérium felkérésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város és a Magyarországi Sonnenberg Kör szervezte. A rendezvény vezetői Gün-ter Hoops és dr. Pintérné Grundmann Frida voltak. A programot Tüttő István polgármester nyitotta pr-meg.
Előadások: A magyar iskola a változás ^ A ........... SONNENBERG
mmmm mmmm
jegyében; Hátrányos helyzetű fiatalok: Mit értünk ezen?!
Programok: Középfokú intézményeink bemutatása; Nagykanizsa bemutatása; Zalaegerszegen az Első Dán Termelőiskola megtekintése; Kirándulás Zalakarosra, Budapestre, Keszthelyre, Hévízre; Látogatás a DKG-EAST-nél, „Szakképzés és termelőüzem".
Záróelőadás: „Munkanélküliség foglalkoztatási poli->z tika - Szociális EU". Előadó: Pálffy József a Zala Megyei Munkaügyi Központból.
1998. április 17._KANIZSA - ^?$?$6 éafruj*, )_9_
TUDJUNK RÓLUK - TUDJANAK RÓLUNK
Nemzetközi szervezeteknek tagjává lenni akár egy városnak, akár egy személynek, előny. Előny, hiszen a kapcsolatokon múlik ma minden. A szociológia szimbolikus tőkének nevezi azt a kapcsolati rendszert, amely bármikor, bármire beváltható, ha jól használja tulajdonosa. Ezeket az igazságokat nem mindenki ismerte még fel, szerencsére azért vannak kivételek.
- Az ICOMOS egy nemzetközi műemlékvédő szervezet, amelynek tagja vagyok, igaz, fz a tagság eddig még nem hozott pénzre váltható eredményeket a városnak, de a dr. Román Andrással, a szervezet magyarországi titkárával kialakított kapcsolat révén már legalább ott tisztában vannak azzal, hány és milyen jellegű védett építménye van a városnak. Én azt hiszem, a nemzetközi és a hazai, civil és szakmai szervezetekben való részvétel elengedhetetlenül fontos a város számára,
Dr. Pintemé Grundmann Frida, a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályának vezetője. Hivatali teendői mellett látja el a Magyarországi Sonnenberg Kör elnevezésű egyesület elnöki tisztét, valamint a Son-
hiszen ez egy jó értelemben vett reklámja a településnek A szerveződés által életre hívott összejöveteleken van módja a városnak bemutatkozásra, a megmutatkozásra. Én azt hiszem, akkor, amikor minden a kapcsolatokon múlik, nagyon fontos ezt szem előtt tartani - mondja Karmazin József városi főépítész.
- Ön részt vállal a Kanadai Magyar Urbanisztikai Társaság munkájában is.
- Én azt gondolom, ez nemcsak az én munkavállalásom, hanem egy város megmutatkozása is.
- Nyolcadikként a Nyolc város közé...
- Április második felében kerül sor ennek a Városkutatás Kft. által meghirdetett programnak a bonyolítására. Ennek keretében egy részletes felmérés készül a városról, illetőleg az önkor-
nenberg Kör nemzetközi szervezetének, az ISA-nak háromtagú elnökségének egyik tagja. Immáron második ciklusának vége felé közeledik, az új elnökség megválasztására májusban kerül majd sor.
- A Sonnenberg kör 1949-ben alakult Dániában azzal\'a céllal, hogy a II. Világháború eredményezte konfliktusok kezelésében segítsen, hogy a nemzetek közötti párbeszéd megindulhasson. A Sonnenberg Kör legaktívabb tagja ma is Izrael. Ma már a világszervezet 24 tagállamot számlál, az új tagok felvételét mindig kérvényezni kell, s ahhoz hogy egy ország teljes jogú taggá válhasson, bizonyos kritériumoknak meg kell felelnie - mondja az elnökasszony.
- Melyek a Sonnenberg Kör alapfeladatai?
- A Nemzetközi Sonnenberg Kör éves programmal rendelkezik, a németországi Sonnenbergben egy képzési centrumot működtet. Külön ifjúsági tagozata van. A körhöz tartozó fiatalok számára találkozókat, konferenciákat szervez, amelyeknek célja a
mányzatról. Ennek során az önkormányzat működését vizsgáló kérdésekre kell majd válaszolnunk, amelyek kiterjednek a költségvetés, a beruházások, a pénzügyi irányítás, a vagyonkezelés kérdésköreire. A felmérést követően valamikor a nyáron egy-egy téma kerül ezekből kidolgozásra.
- Fenntartható Városok...
-Ez a nemzetközi szervezet is tagjai között tartja nyilván Nagykanizsát. Én a legfontosabbnak ebben azoknak a technikáknak az elsajátíthatóságát tartom, amelyek a nyilvánosság működtetését, illetve megteremtését célozzák Mi még csak most tanulgatjuk mit is jelent a nyilvánosság, Angliában erre már százados példák vannak. A civil szervezetek ott nemcsak egyetértési jogkört kapnak hanem nuír a tervezés folyamatába bevonják őket, és ez nem csak formálisan van így.
nyelvgyakorláson túl az, hogy együtt gondolkodjanak a világ, Európa jövőjét illetően. A konferenciákon szó esik az EU-ról, a kapcsolódás kérdéseiről, az esélyegyenlőségről, a munkanélküliségről, a harmadik világ kérdéseiről. A Sonnenberg Kör kiemelten foglalkozik a fogyatékosokkal, külön a számukra is szerveznek programokat, a képzőközpont is úgy van kialakítva, hogy minden szempontból megfeleljen az ilyen jellegű kívánalmaknak is. Speciális programokat szervez a kör a mozgáskorlátozottaknak és az értelmi fogyatékosoknak is.
- Kanizsa tagjai is vannak a Sonnenberg Körnek?
- Természetesen. Számos aktív tag van, vannak képviselői a pedagógus társadalomból is, de természetesen az élet más területein dolgozók közül is vannak, akik a körhöz csatlakoznak Majdnem minden középfokú oktatási intézmény a kör tagjainak sorába tartozik Ez nagyon jó, hiszen a diákoknak nyelvgyakorlási lehetőséget biztosít a konferenciákon, a Sonnenberg Kör egyéb rendezvényein való részvétel.
- Milyen a hírünk arrafelé?
- Tudásbeli hiányosságainak nincsenek, arra akár büszkék is lehetünk, de a vitakultúránkon van még mit fejleszteni.
- A felnőttek számára milyen programok vannak?
- Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata...
- Ez is egy jól működő kapcsolat. Rendszeresen tanácskoznak a tagok és többnyire olyan témák kerülnek megvitatásra, amelyekből az összes jelenlévő profitál, hiszen az azonos nagyságból, az elhelyezkedésből adódó sajátosságok hasonló problémákat eredményeznek, amelyek együttgondolkodással talán könnyebben megoldhatók
- HUDEFO, Euroclub, Európa Nap...
- A HUDEFO a Magyar Fejlesztési Alapítványt takarja, az Euroclub térségi szerveződést, amely talán jó lenne, ha ebben a városban is életre kelne. Az Európa Nap pedig egy olyan kulturális kavalkádot, egy olyan szakmai programot jelenthetne, amiből sokkal többet profitálhatna a város, mint amennyit befektet. Jövőre megvalósítliató lenne a dolog, talán az Európa Tanács létrejöttének idején. Erre a rendezvényre már vannak példák más városokban, nagyon jó lenne, ha Nagykanizsa is szervezne egyet.
- LEAP program...
- Ez a program a helyi környezet felmérésére, és javítására irányuló amerikai kezdeményezés. A program magyarországi résztvevői között vannak kanizsaiak is, Benedek Miklós, Büki Erzsébet, Horváth Gábor, Lencsés Gábor, Schmidt László és Zajzon Imre. Többek között ők azok, akiket a program egy-egy feladatsor megvalósításához megkeres, tréningeken vesznek részt, közös feladatmegoldásokban, elemzésekben.
- A felnőttek szánuíra is konferenciákat és egyéb tudományos szimpóziumokat szervez a kör. Az emberiség globális problémáival foglalkoznak, az emberi jogokkal, a generációs problémákkal, a környezetvédelem gondjaival, a munkanélküliség problematikájával. Külön fejezetek a nők gondjaival foglalkozó tanácskozások, konferenciák. Sok szó esik a vallásokról is. Vannak kifejezetten szakmai találkozások továbbképzések is, például oktatási szakemberek számára. A múltban sok szó esett a fasizmus kérdésköréről, ma már külön fejezet szen-telődik a kommunizmussal foglalkozó tanácskozásoknak
- Csak Sonnenbergben szerveződnek a kör programjai?
- Nem, a tagországokban is rendszeresen vannak rendezvények. Ilyen volt ez a legutóbbi tanácskozás is, amelynek éppen Nagykanizsa adott otthont. Ez a tanácskozás győzött meg engem arról, hogy Nagykanizsa alkalmas hely konferenciák szervezésére. Vannak olyan tereink - például a Vasemberház -, amelyek méltó helyszínéül szolgálnak egy tudományos tanácskozásnak, és a Central szálló is minden kívánalomnak megfelel. Ez év júniusában szintén Nagykanizsa ad majd otthoni a kör egy rendezvényének, amelynek keretében finn-magyar találkozó lesz
Hírünk a világban
MAGYARORSZÁGI SONNENBERG KÓR
10
———-
![ KANIZSA - -géitfú 6*jucj<i J
1998. április 17.
1S2S jrouir i,
Egész Kanizsa készBi
a fersangra, hogy sok társtalan, nDtfce hónap Mán végre mindenki kedve szerint iííre bajitbassa t gondok roázsi? kottarwiíát és lefeegye a vidámság farka köntösét, amiben olyan jl ficánkolni
Miat njtadig, ax idén is n Eísn-geiíkus-tn. nyitja meg s farsangot. Higyc<ü4ayo« napján, Jatraár 5 én, hagyományos fényes kaisWpl közt é« -- hígyoajányo* siker sasfJöa-mával..
Az idén azonban a rendező Lhkj-gfi/fas tVvgila, nem csak saját szegényeinek istípolásfa gyűjti a bálterembe a váras és — tttn cjfyre nagyobb\'írdeklődhbol látható — a vidík eiökeioségeit h/btcea befonva a Református Nőegyletét is, megosz<ji tml az estély jöse-detaét a leendő kenusai nfatmába kmptom alapjára. A kanizsai református egyház teaifáarn-épilési akciója a város egész társadalma koréban olyan meleg és megérdemelt támogatást vívott ki magának, bog? ess a kapcsolat a báli este tikerét csak fokozbsijs.
A Polgári E0lei termei kellemesen fűtse ksíiei. Belép5j«gy fleá-va!) 3 psngő. Táncosjegy 2 pengd. Asztalok előjegyzéséről ajánlatos gondoskodni a Kriiky-t\'zsdében.
ZALAI KÖZLÖNY 1928. 01. 01.
— Az Ipartestület Január 7-lkI táncestélyére a meghívók már mindenki számára széf küldettek. Ha azonban mégis ak&daa, akt nem kapóit volna, szíveskedjék az Ipartestület báli itodájéböz fordulni, amtly mindennap délután 5 éráiéi az ipartesteiét helyiségében a közönéig rendatkezésére áll Mintán január 7-ig csak néhány nap vsa még hátra, a rendezőség fokozott Jitagííommal. végzi i ieend5it,;,.hogy felejthetetlenné tegye a jsnnáf 7 üti táocestéíyl, amely látványosság számba fog menni;
A TARSASELET HAJDANI SZÍNHELYEI
A 20. század elején minden önmagára valamit is adó, a közéletben szerepet játszani igyekvő polgár, a vagyonára büszke kanizsai, presztízskérdést csinált abból, hogy a társaséletben részt vegyen. így aztán szép számmal működtek városunkban egyesületek, olvasókörök, egyletek, kaszinók. Bármelyik alapszabályt vennénk elő, a hazafias, nevelés előmozdítása mellett a kulturált találkozóhely biztosítása mindig szerepelt. Épületeik többnyire ma is állnak, a kisebb-nagyobb és építészeti átalakítás után a közművelődést szolgálják.
A még 1835-ben alakult Kanizsai Kaszinó vagyonosodó zsidó kereskedő tagjai 1886-ban a hajdani kórház és szegényház helyére fényűző, eklektikus stílusú épületet emeltettek. Az Ady út 7. sz. alatti épület a pénzemberek klubja után rövid ideig az MKP helyi székháza volt, majd méltó gazdára találva a Helyőrség Művelődési Otthonaként kedvelt művelődési intézménye lett a városnak Többszöri belső és külső átalakítás után, értő vezetéssel korunkban is, a város életében jelentős szerepet játszik. Neve ma: Honvéd Kaszinó. Olvasóterme a hajdani negyven folyóirattal ugyan nem tud rendelkezésünkre állni, de az öntevékeny kiscsoportok valamelyike mindig előáll újdonságokkal. Napjainkban éppen az országos hírnévre szert tett mazsorett csoporttal.
Bizony, csak „vegetál" a szemközti Erkel Ferencről elnevezett olajos dolgozók művelődési háza. A század első évtizedeiben egész éven át minden vasárnap ötletes és változatos programmal gondoskodott a Katolikus Legényegylet ifjú iparos tagjairól. Klubhelyiségeiben, kerthelyiségében nagyszerűen ötvöződött az érdekvédelmi szakegylet, az önképzési- és társaséleti jelleggel. A 70-es, \'80-as években is virágzott a ház, de az utóbbi években még a Benkó-dixiland élvezetes, színvonalas műsora sem tudta teljesen megtölteni a színháztermet. Mostanság fő közönsége csak a kiállításokat, bála-butikokat, meg a presszót látogatja. A város nagymúltú fúvószenekara talán „nem kopik" ki innen, hiszen éppen most ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Dicséretes, hogy Dél-Zala írói, költői éppen itt kaptak otthont, s innen sugározzák a szó szépségét, erejét.
Regényes az Egylet-kert históriája. Ugyan a kanizsai utcanévtár ilyen térséget nem említ fel, de nem árt, ha a városlakók kicsit alaposabban megismerkednek a Sugár utca elején levő Károlyi-kert és két jelentős épülete múltjával. A reformkor szellemében életre hívott Polgári Egylet alakította ki a gyönyörű gesztenyefák alatti kerthelyiséget. Az alapítás ugyan még Burgen-Verein néven, de a többnyire német anyanyelvű, magát lélekben már magyarnak érző tagság ma is példát mutat nekünk a nemzeti együvé tartozás felemelő eszméjéből: „szépen megfértek benne egymás mellett főúr köznemessel, iparos a kereskedővel, és a szellemi munkás a kézművessel. Egyik sem érezte magát az együttlét által kisebbnek." Az egylet házát többször bővítették, a századforduló táján kialakított nagyterme sokáig egyedüli színhelye volt a város kulturális eseményeinek. A tagok részvényjegyzései nyomán épített karzatos, díszes nagyterem sokáig időt állóan dacolt az elmúlással, hiszen a gazdasági válság idején az Ipartestületnek eladott ház gyakori fényes bálozásokat is kibírta. Az épület még szolgált Városi Művelődési Ház, majd l/áros/ Könyvtárként is, de ma már a sörkertből áthallatszó ricsaj közepette csak az üres, pusztuló épületre bólogathatnak a gesztenyefák. Megmentésére talán újra meg lehetne próbálkozni részjegyek kibocsátásával! Ötlet van bőven, de lesz-e elegendő kivitelező erő? No, meg pénz a felújításhoz.
A gazdasági válság előtti utolsó években épült 48.000 pengő kölcsönnel az Egyletkert hátsó traktusában a magyaros stílusú Városi Színház. Az Uránia Rt. filmvetítései mellett itt került sor a vendégtársulatok előadásaira is. Nehezen, de még bírja az épület az igénybevételt. Medgyaszay István homlokzati sgraffito díszítésének alakjai: Bánk bán, János vitéz, meg a Falu rossza gyakran láthatták a pécsi, később a kaposvári színielőadásokra tóduló kanizsaiakat. A „Szabad szél" stílusjegyeit magán viselő operetteken felnövekvő városlakó és a gyerekei is egyre ritkábban térnek be az épületbe, mozielőadásra. Inkább az unokák generációja zsibong a többszörösen átalakított előtérben. Istenem! A filmipar őket szolgálja ki elsősorban.
A hajdani mintegy 50 nagykanizsai egyesület helyébe lépő újak most kezdenek erőre kapni. Eötvös József megszívlelendő szavai bizonyára felhasználhatók e civil szerveződések alapszabályaínak elkészüléséhez: „... ezeknek a köröknek olyan területeken legyen közvetítő szerepe az államigazgatás és a közösségek között, ahol az állam keze meg van kötve."
Büki Erzsébet
legayilí a Eeresztény Jótéloay Nőegylet melegedéje az Erzsébet-téren
MilitBanJit\' kaphat-agy éaéaza forró teát 2fk filléaéüt ¦ ¦— \' axaganyek pedig ingyen
Nagjrtauaizsaf Január 4
Miután a dermesztő: hideg egy-Időré ügy lattól állandósult, * nagy-taksái Keresztény Jótékony Nőegylet Ismeretes elhatározásához képest ma reggel megnyitotta melegedői szobáfát ax Erzsébet-téren, a volt Schlesinger Zoltán-féle üzlethelyiségben ;(ktevettcn a Köztisztvise-
A melegedő szobában minden szegényt ativesen látnak, hisz az a célja csupán, hogy a szegénység nagy táborának névfelen tagjai a hidegben meggémberedett tagjaikat felmelegítsék.
á melegedő szoba és teázó mind-addig nyitva marad, míg a nagy hidegek Indokolttá teszik fenntartását.
k Keresztény Jótékony Nőegylet teája
Tegnap este 9 őra után előkelő, diszes közönséggel népesedett be a Central elegáns miliőt adó felső étterme, itt tartotta ugyanis tea-esté-lyét 8 Keresztény Jótékony Nőegylet, amely választmányának korábbi határozatából kifolyólag szezononként oéhány teáját vendéglátó magánházak helyett vendéglőben tartja meg.
Az idén ez volt az első vendéglőben tartott tea. Hogy az ötlet szerencsés volt, mi sem bizonyltja lobban, mint a társadalom legjobbjai-nak az a oagy száma, ami házi teáknál csak ritka alkalommal gyűlhet össze, már a hely korlátozotf-zága miatt is. Már az első órában százon felül járt a kiadott tea-blokkok, tehát a vendégek száma, ami később még csak növekedett.
A választmány hét hölgye, mint háziasszonyok, büszkék lehettek a tegnapi tea-est valóban közvetlen, pompás hangulatára. A várakozást is túlhaladt- siker indokolttá teszi a Nőegylet vezetőségének az a tervét, hogy a következő vendégtől teát is mielőbb megrendezze, amely alkatommal — mint halljuk — katona-xene fogja szórakoztatni a tea kö-
ZALAI KÖZLÖNY 1928. 01. 27.
- A KiskanlzsaJ Kain. Ifjúsági Egyesület ata délután 4 Arai kezdettel a voli kiskanlxui mozt-beJfi-ségben előadja a PUlaogiJahiidiusgy cima 3 fiivonásos operettet, itt előadási Samu Usti* rendezi. A kiitlnő makedfelő-gárdát neveit \' egyesület mu\'.t esztendei eredményei nívós és értékes előadási ígérnek nemcsak a kiikantzsiiakaak, hanem a Nagykanizsáról kimenni, szándékojö vendégeiknek Is. 1927, év folyamin az egyesület kii operettet {János riléx és Nótás kapitány) é» két népszín-mavet adott eíd. Kendezett «enkiyoi «are» mulatságot, Kalaiin bált, pisx-toijííetet és síiíveszteri tmjíaWgot
elnök és Tétti P. Marie «ejUzial-elnSk iráuyüa«á»al füflkOdő *gze»8-leí egyébként raost tartott* tisrajUő kets»u!ését, meiyalsalorarfláíjfiSta P. A?osfont fgvházi dtszelookké, Ptandtr György volt elnököt diniaggá választolta. A tisztikart "í ke-velkeiSkbert vii- ? • Világi
etrtők Németh Jenő, társelnök\'Anek Oí&rgy, alelnök fisba Jizsef, titkár Anek Jízstf. báznagy Kisa\'GíOrgy, péufáros Koszédaár Ferenc, Jegyző Horváth Ujas, ellenőrök Hegedűs Károly, farei Jőssef, kOíijrítárösok Feader Ferenc és Krisztián György, vigaimi elnök és főrendező- Samu László, vigalmi alelnök Okmányos \'i^iítt, vigalmi titkár Godi Lajos. »»= Brttncstcs bora literje I pengő
ZALAI KÖZLÖNY 1928. 01. 22.
ZALAI KÖZLÖNY 1928. 01. 05.
Összeállította: Dukát Éva és Lukács Ibolya
199«. április 17.
( KANIZSA- g&xfré tUfucja )
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
-KÖZGYŰLÉSÉS KÖZMEGHALLGATÁSKISKANIZSÁN
Az első napirend, a polgármesteri tájékoztató kapcsán hangzott el a kanizsai közgyűlés keddi ülésén az, hogy Lotz Károly miniszter vezetésével Rotterdamba utazik egy küldöttség logisztikai szemináriumra. Az utazás költségeihez száznyolcezer forinttal hozzájárult a testület, a delegáció tagja lesz TUttő István polgármester. Marton István felvetette, hogy a Zsigmondy-Winkler Műszaki Szakközépiskola elhelyezéséről tárgyalni kell az érintett tárcák bevonásával. Az interpellálok sorát Magyar József nyitotta a Sétakert illemhelye tárgyi és egyéb feltételeinek rendbetétele ügyében, majd a Máltai Szeretetszolgálat elmaradt idei támogatása miatt. Bicsak Miklós inter-
pellációját alább közöljük. Balogh Tibor azt kifogásolta, hogy az IKI nem egyeztetett az érintett üzletek bérlőivel, így egy részük az épített palánk okozta problémák miatt bérleti díjmérséklést kér. Ezt követően a Nyugdíjasházban lévő lakások bérletéről szóló rendeletmódosításra került sor. A döntés értelmében kedvezőbb feltételekkel juthatnak be az idősek a Nyugdíjasházba. A rendeletet egy későbbi számunkban közöljük. Ezt követően a közgyűlés elfogadta a Mozgáskorlátozottak Városi Egyesületének tevékenységéről szóló tájékoztatót, majd Magyar József \'és Tarnóczky Attila önálló indítványát a parkok felújításával kapcsolatban, amely a Báthory ut-
cai és Zárda utcai parkfelületek költségeinek a költségvetésben való szerepeltetésére irányult. Nagy vita után fogadta el a közgyűlés a volt Nagyrác utcai iskolaépület hasznosítására tett javaslat közül azt a variációt, mely szerint a Szent Imre utcai Egyesített Szociális Intézmény költözne az épületbe, a belvárosi ingaüan eladásra kerülne. Utolsó napirendként a polgármesteri hivatal egy helyiségének bérletéről döntött a testület, ahol büfét üzemeltet majd egy vállalkozó.
KÖZMEGHALLGATÁS
A közgyűlést követően folytatta munkáját a képviselőtestület, köz-
11
meghallgatást tartott. Ennek keretében a hulladékdíj-megállapítással kapcsolatban és a patkányok elterjedésének vélt vagy valós okairól szóltak állampolgárok. Több kiskanizsai kifogások, észrevétel fogalmazódott meg: a temető és környéke rendbetétele, az utak-járdák állapota, a vízelvezető árkok tisztítása kapcsán. Többször felvetődött a Rác-kert megközelíthetőségének kérdése és az azon keresztül vezető „misetjt" állapota, a Kiskanizsáról hiányzó vagy hiányos szolgáltatások is felsorolásra kerültek. Volt olyan hozzászóló, aki kérdőre vonta a képviselőket, hogy az utóbbi években mit épített a város Kiskanizsán, volt, aki megígért és nem teljesített ígéretet kért számon. Felvetődött a Vásárcsarnok és a helyfoglalás problémája is, a vasútról Kiskanizsára való közlekedés nehézsége is.
L. I.
M1IN1 Ilii MA Lfl^iN ÍMJ>. • •
TALLÓZÁS HETVENÉVE ÚJSÁGOKBÓL
12
( KANIZSA - Réiitá áafuii*, )
1998. április 17.
NAGYKANIZSA DEMOGRÁFIAI HELYZETE
Aki Nagykanizsa utcáin ezt figyeli, az hamar észreveheti, hogy mennyire kevés a pici gyerekét vezetgető, vagy kocsit toló szülő és a terhes kismama. A demográfiai válsághelyzet hatása az országban mindenütt érezhető: fogy a lélekszám, alacsony a születések száma, magas a halandóság, csökken a házasulandó kedv. Ha ezek mellé az adatok mellé sorakoztatjuk azt, hogy a felnőtt lakosság egytizede nagyivó, több mint egyharmada már környezetét is veszélyeztetve dohányzik, napról napra nő a drogfogyasztók száma, akkor hazánkban küszöbön állhat a demográfiai krízishelyzet.
Nagykanizsán valami felcsillant: az 1990 óta fokozatosan csökkenő népességszám 1996-ban egy kicsit emelkedett, meghaladta nemcsak az előző évit, hanem a két évvel azelőttit is. Múlt év decemberére ez a remény elillant (a lakosság száma 1995: 55.482, 1996: 55.945, 1997: 55.608 fő).
Természetesen ezeknek az adatoknak a mögöttes tartalmát számtalan oldalról lehet megközelíteni, hiszen a születések és a halálozások arányán túl a többféle népmozgás kedvező vagy kedveződen változásokat idézhet elő. A rendelkezésünkre álló adatok közül elsősorban a népesség korösszetételét tükröző 1997. december 31 -i korfa - a teljesség igénye nélküli - elemzésére került most sor.
A korfa egyértelműen tükrözi, hogy a 70-es évek közepétől ebben a városban is fokozatosan csökkenik a születések száma. Még ezekben az esztendőkben 980-1100 körüli, addig a 90-es évek közepén alig fele, 505-525 fő. A legutolsó adat: a 0 évesek száma 434. A gyermek és ifjúkornak száma (18 évesig!) az 55.608-as nagykanizsai népességből jelenleg 12.445 főt tesz ki. Ez az össznépesség 22,4 %-a. Az országos átlag is e körül mozog. Az aktív korosztály (19-55 évig) 31.552 fő. A lakosság 20,88%-a 56 év fölötti, ez valamivel jobb arány, mint az országos 24%. A vizsgált időszakban 90. életévüket is megért állampolgárok száma: 24 férfi és 78 nő. A legidősebb városlakó egy 101 éves hölgy. A biológiai törvényszerűségek ellenében Nagykanizsán a 4-18 éves életkori kategóriák többségében több a férfi, mint a nő (pl.: 0 éves F: 239, nő: 195; 4 éves F: 292, nő: 268; 13 éves F: 364, nő: 342; 18 éves F: 514, nő: 465). Bizonyára megérné ennek okait is alaposabban megvizsgálni.
Az alapvető korfa adatok tanulmányozása után engedtessék meg néhány hiányhelyzetre rámutatni. Az első mindjárt a gyermek és ifjúkoni népesség jelentékeny csökkenése. Ha csak a tavalyi adatokkal vetjük össze, ez a népesség 12.994-ről 12.445-re csökkent. Ez a több mint ötszáz fiatal belépett a felnőttek kategóriájába, de utánpótlásuk az alacsony születésszámmal nem történt meg. Megtaláljuk őket az aktív rétegben (19-55 év), sőt a tavalyi évhez viszonyítva itt jelentékeny növekedésben. Feltehető a kérdés, hogy ezeknek az ifjú felnőtteknek milyen arányban jut munkahely, lakás, szakképzési lehetőség stb. Ennek elemzése azonban már meghaladja ezen írás kereteit. A korfa elemzéséből megállapítható még, hogy a 14 évesek 730 fővel jóval kevesebben vannak, mint amennyit a városból a középfokú tanintézetek be tudnának fogadni. Ez a tény a pályára irányítás bizonyos gondjait idézi elő. ¦
A népességi adatok vizsgálatánál szinte nem is szembetűnő, hogy az\'55 év felettiek csoportjában a 7.036 nőre 4.654 férfi jut (66 év felett az eltolódási arányszám még rosszabb). Igazán csak a szociális ügyekkel hivatalból vagy karitatív módon foglalkozók tudnák megmondani, hogy mit jelent az életmód, az egészségi állapot, de egyáltalán a közérzet szempontjából az időskorú egyedüllét. Az egy fős öregkori háztartások anyagi helyzetéről már nem is beszélek. Míg ezelőtt, akár 10 éve is, a továbbélési valószínűség életkori mércéje főleg erre a generációra vonatkozott, addig ma már a 35-65 év között viszonyszámok a mérvadók, s így Nagykanizsán is érdemes lenne ezt nem az idős, hanem az aktív korosztályban vizsgálni, mert az elemzett korfa 55 évtől felfelé a férfi népesség kárára egyértelműen jelzi a problémák végeredményét.
A hiányhelyzetek közül a végére maradt a családok kérdése. Először is egyáltalán akad-e, aki házasodni kíván. Az 1990-es 441 házasságkötéshez viszonyítva az elmúlt évben csak 288 esetben mondták ki a boldogító igent. Közöttük szép számmal vidékiek is. így aztán számtalan egyedülállók klubját lehetne létesíteni a városban. Az egyedülállók számának növekedésével (meg persze számtalan más okkal is magyarázva) arányosan csökkent a családegységek száma: míg 1980-ban Nagykanizsán ez 2,68 volt, addig 1995-re 2,20-ra esett vissza.
Ugye, egyáltalán nem kétséges, hogy napjainkban ez a számadat bizonyára csak rosszabb képet mutat. A két évvel ezelőtti statisztikák a házaspárok 35,2%-át gyermektelenként tüntetik fel, egy gyermekkel 33,7%, két gyermekkel 24,8% rendelkezik. Itt is nagyon alacsony a három, vagy több gyermekesek számaránya: csak 6,3%. Nagykanizsán is megértük a minden második házasság felbomlásának drámai helyzetét, hiszen a 288 házasságkötésre tavaly már 161 válás jutott.
Míg kevés gyerek születik, s a családalapító korban levők közül egyre többen magányosan tengetik napjaikat. Ennek ellenére a nagykanizsaiak majdnem 60%-a a helyi Népességnyilvántartó Hivatalban adatszolgáltatással érintett volt 1997-ben. Lehet, hogy éppen ideköltözött, s így megemelte a népesség számát, lehet, hogy utónevéből lett elege, mert hát 33-an névváltoztatási lehetőséget is kértek. Viszont 20 fő tett állampolgári esküt, ők ebben a magyar városban és könryékén keresik boldogulásuk útját A születéssel és halálozással kapcsolatos kötelezettségeinken felül talán azért is fordultunk meg olyan gyakran ebben a hivatalban, mert az életminőségünket illetően mégiscsak az ENSZ felmérésnek van igaza: ha 173 ország közül a 24. helyen vagyunk, akkor kedvezőbb a létünk, mint hisszük, s ez a sok változás mind belefér.
Büki Erzsébet
ZALAI KÖZLÖNY 1928. 1. 05.
Félszáz kanizsai pólyásbaba naponta 28 féle étlap
szerint kosztol a Stefánia tejkonyhájában
Minden negyedik újszülött meghalt 1927 ben Nagykanizsán
Nagj kiclza*, Január 4 Minden negyedik csecsemő elpusztult a nsuít évben Nagykanizsát}.
Minden negyedik emberpír életköszöntő, nagy öröme kicsi fehér koporsóba zárult
Az ötök teremtés minden negyedik hozsannája dübörgő rögökön bordalt fel a kanizsai temető sárga, hideg agyagján. v" Dayxmttb féglggoadoM twi halálba dőlt renden, ami ott sorjázik aa irgalmatte,, kaszás subiatása Roméban, mieldít kibcniakozhalott \'volna életté, aminek rendeltetett.
A gyilkos statisztika szimpwlopai-nak kérlelhetetlen fényeivel wembp-áilifotfa erejét a Stefánia • Anya- és Cssceerffiősédöí; EgyesOiet. sagykwd-. zsat intézete és a kezelése alá tartozott 340 csecsemő közölt ezt az elrettentő. halálozási irányszámot leszorította 24 százaiékről 5 és fél százalékra.
Emberfelettinek kellene látnunk a küzdelmet, amivel ezt az eredményt elétfék a pusztuló életek urával szemben. Pedig csudalévő, titkos erők nem működlek itt közre, csupán az emberi okosság, a munkás jót akarás in szerelet ereje volt az.
Az eredmény igen nagy százaléka, az elmúlt évekkel szemben ta-
legmodernebb és legtökéletesebben felszereli a nagykanizsai, *
Az első helyiség a moiogatö-szoba. Csupa gép minden. Lúgos vízben forog a hosszú kefesor, ami elkapja az apró üvegeket és gyutja-győmö-szöli őket tükrösen ragyogóra. Mellette mindjárt miniatűr szökőkutak ugta-bugráló sugaracskái várják a tisztába telt 0vegeket, befurakodtak > azokba és mossák, öbülik még tísx-tibbra, még ragyogóbbra.
A raosó-géprzelbo! a . villanyos thermoítat fehér szekrényébe vándorol a kis üveg-hadsereg, ahonnan szépen megszáradva, töltésre készen . kerül elő,, a szekrénynek a másik hely{«égbéi:; a főiőbe és elosztóba nyilő ajtaján. ,
A tulajdonképeni konyhában terpeszkedik a minden háziasszony irigylésére méltó tűzhely és széles öntudattal néz farkasszemet a stelá-zsiról feléje koketlliö, gömbölyűre blzolf lábasok, fazekak farka együttesével, A nagy jégszekrény mogorván, magára maradottén, hivatásába mélyedlen bábiskoi a sarokban. A két asztal rubrikás papírjai fölé hajolt védőnő iiszisfebér uniformisának fő-köíöjén kicsi fehér keresztet övező píros mező virít, mint pipacsok Szinnyel-Merse butatáblái szélén.
A biztonságos anyaságért
Ötven évvel ezelőtt került sor a WHO megalakítására. Az Egészségügyi Világszervezetet alapító tagállamok elkötelezték magukat, hogy javítják a világ népeinek egészségi állapotát, és megerősítették annak szükségességét, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a nők, a gyermekek és főként az anyák egészségére. Ez utóbbi célkitűzés azóta sem módosult, jóllehet a gyermekek túlélési esélyei, a csecsemőhalandóság terén vannak sikerek, de az anyai halandóság szívszaggató tragédiái mindmáig jelen vannak. A terhesség, a gyermek születése nagy esemény egy nő és a család életében is. Ez lehet a nagy remények, várakozások időszaka, de lehet egy félelemmel, szenvedéssel teli, néha halállal, tragédiával végződő folyamat is. Bár a terhesség egy természetes élettani folyamat, a várandós nő, és a születendő gyermek számára is hordozhat veszélyt, és kockázatos a társadalom egésze szempontjából is. Egy társadalom fejlettségének fokmérője a csecsemőhalandósági mutató. Évről évre - az Egészségügyi Világnap alkalmából - megrendezik városunkban a csecsemőhalálozási konferenciát. Az idén a kórház adott otthont e rendezvénynek, amelynek résztvevőit dr. Papp Elemér megyei tiszti főorvos köszöntötte. Mint a főorvos elmondta, naponta a világon 1600 nő hal meg szülésben, ennek tíz százaléka a fejlődő országokban, 89%-a a fejletlen országokban, és mindössze 1%-a a fejlett országokban. Ezekből az adatokból kiderül -mondta dr. Papp Elemér -, van még bőven tennivaló, hogy a WHO célkitűzését megvalósítsuk. Komoly gond a munkanélküliség, a hátrányos szociális helyzet, a nem megfelelő egészségügyi ellátás, a felvilágosítás hiánya, ezek mind-mind veszélyeztetik az anyaságot. Dr. Nád Márta a nagykanizsai csecsemőhalálozási adatokat ismertette ezt követően. A tavalyi évben 967 gyermek született, ebből 961 élve. Az elmúlt évben 8 csecsemő halt meg Nagykanizsán. Ez az adat a szakemberek vélekedése szerint kedvezőtlen, ám ennek javítására meglehetősen kicsi az esély, annál inkább is, mert elindult egy tendencia, amelynek következményeként romlanak majd a személyi és a tárgyi feltételek mind a csecsemő, mind a szülészeti ellátásban.
D.É.
Az oldalt összeállította: Lukács Ibolya és Dukát Éva
1998. április 17. ( KANIZSA - S^aé 4«!^« ) 13
—................... Ét iiiiiiiiiiiin i iiiimiimii mamaL * <*
Németh Krisztina neve úgy immár nem ismeretlen számunkra. Ő az a fiatal tehetség, aki hangjával elbűvölte mind a hazai, mind a külföldi szakma figyelmét. Erről kérdeztem Krisztinát, aki a hétvégi ünnepet családjával töltötte.
- Valamilyen szinten már kiskoromban elkezdődött. Az anyukám az Ady úti óvodában volt vezető óvónő, így amikor hozzá bementem, gyakran tartottam előadást a nálam fiatalabbaknak éneklésből és furulyázásból. A Zrínyi Miklós Általános Iskola zenei tagozatára jártam, ahol kezdetben Serfőző Márta néni tanított, majd Russay Olivémé, Gabi néni. Eközben már nyolcéves koromtól zongorázni tanultam és az akkori zongoratanárnőm, Miilei Ivett felfigyelt a saját darabjaimra, valamint a hozzá-költött énekeimre, és azt mondta, hogy jó lenne ha komolyan foglalkoznék az
Pilei Endréné tanárnőhöz jártam, majd őt követte Jani Gabriella tanárnő, aki az egyik legfontosabb tanárnőm az eddigi pályafutásomon. Első évesen egy barokk kurzuson vettem részt, amelyet Jeremiás Margit brüsszeli professzorasszony tartott. Elindultam a Ki mit tud?-on is, ahol a megyei fordulóig jutottam, mert - amiről az újság is hírt adott - inkább az egerszegieket protezsálták Ezek után kért fel az egerszegi színház igazgatója, hogy énekeljek a Csárdáskirálynőből részleteket egy gálaműsorban. Mindezek közben persze Pécsen tanultam, mellette a pécsi Nemzeti Színházban játszottam a „Jó estét nyár, jó estét szerelem" ének-zenés darabban, mint szólista. Utána úgy döntöttem, hogy másfelé kell elindulnom, így mentem ki egy évre Olaszországba baby-sittemek, ahova elsősorban a
énekléssel Közben jártam már népdaléneklési versenyre, de nem nyertem, mert a népdalénekléshez teljesen más hang kell, kifejezetten erős torok Tizennégy évesen így kezdtem el Szentendrei Zsuzsanna tanárnőnél éneket tanulni. Legelső nagyobb fellépésem az általános iskolai ballagásomkor volt, amikor a 8. osztály végén Máté Péter Elmegyek című számát énekeltem el, valamim egy saját számunkat harmad magammal. Az általános iskola elvégzése után tanulmányaimat az akkori Landler Jenő Gimnáziumban folytattam, amely mellett folytattam a magánéneklést, valamint zongorázást. Kezdő pályafutásom Iváncsits Tamás betleltemes rockoperájával kezdődött. A darabban, mint főangyal szerepeltem később a Tékozló fiú előadásban is én énekeltem az angyalt, ami később kazetta formájában is megjelent. Tamás különben a most megjelent CD-men is énekel, de erre majd később visszatérek \'92-ben részt vettem a Helikonon, amelyet klasszikus zenében meg is nyertem Érettségi után Baráth Yvette-hez és Baráth Zoltánhoz jártam felkészítésre az egyetemi felvételihez, majd a sikeres felvételi után a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karának ének-zene, karvezető szakán tanultam Magánénekre először
nyelv megtanulása miatt mentem ki. A másodlagos igazán a zene volt, aztán annyira elsődlegessé vált, hogy olyan sok embert sikerült megismernem a zenében, akikkel azóta is turnézunk. Egy triót alakítottunk, amelyben Micliele Santomassimo zongorázik Emanuela Milani fuvolázik jómagam pedig éneklek. Mellette egy orgonistával, Dániellé Brivio-val is koncerteztem, valamint olasz szakra jártam egy külföldieknek fenntartott egyetemen. Egy év után visszajöttem Pécsre, mert úgy gondoltam, hogy befejezem az egyetemet, de rájöttem, hogy itt semmi jövőm Ezalatt a fél év alatt barokk zenét tanultam Zádori Marika férjénél, Virág Lászlónál Budapesten, mert akkor még úgy éreztem, hogy a barokk az igazi. De mivel az embernek a hangja mindig fejlődik mindig más alakul ki, és végül egy idő elteltével érzi csak meg, hogy mi az, amit leginkább szívesen csinálna. Ez nekem most az opera. Visszamentem Pécsre és lezártam a félévemet. Az akkori tanárnőm javasolt Grazban egy felvételire előkészítő tanárt Martin Klietmann professzor személyében, akihez végülis kimentem. Egy éve, hogy kint vagyok a grazi Zeneművészeti Főiskola magánének-művészeti, pedagógus szakán. A diplomá-
ért júniusban fogok vizsgázni, ugyanúgy mintha Pécsett folytattam volna tanulmányaimat. Most Gottfried Hornik magántanítványa vagyok ő a bécsi Állami Operaház tagja és a grazi operaszakon tanít.
- Hogy állsz a koncertekkel, versenyekkel?
- Tavaly nyáron rengeteg koncertem volt kint. Részt vettem a „LA REGINETTA DELLA • CANZONE" nemzetközi énekversenyen, ahol az első fordulóban egy kritikai prémiumot kaptam, aztán a második fordulóban lírai kategóriában (klasszikus zenéért) az első helyezést értem el. Utána itt Magyarországon is koncerteztem Danielle Brivio orgonistával, majd a trióval novemberben a Kiskastélyban léptünk fel. Tavaly vettük fel a CD-lemezemet, amelyet Dugmanics Zoltán a Demlon Stúdióban még kidolgozott, és így február elején jelent meg.
Most adtam egy önálló estet Grazban egy jótékonysági koncert keretében, utána meg a trióval a grazi Zeneművészeti Főiskola nagytermében koncerteztünk. Április 17-től megyek egy versenyre Meranba az operaszínházba, április 30-án Róma fölé Spo-
letoba, az operába előénekelni és azt követően pedig május 19-én Berlinbe egy ügynökségi irodáltoz énekelni.
A diploma-záróvizsgám után még felvételizni megyek Bécsbe illenie Grazba, az opera szakra, az még plusz három év. Ha elvégzem, akadémiai operaénekes lesz belőlem. Nyáron részt veszek egy újabb kéthetes mesterkurzuson, amelyet Iliana Cotrubas tart Bécsben, majd szeptemberben egy teljes koncertkörútra megyek a trióval Olaszországba, északtól egész délig bejárjuk az országot.
Októberben Nagykanizsán lesz egy koncertem a Kiskastélyban Kónya István lantművész közreműködésével, aki városunkból indult el és most Hollandiában él.
- Van valamilyen terved a jövővel kapcsolatban?
- Megmaradjon technikailag az éneklésben, amit most csinálok és egyszerűen csak az operában énekelni. De terveimben egyenlőre nem Magyarország szerepel, hanem külföld, kivétel a kis koncertek mint például az április 3-án megrendezésre került Mozart Requiem.
Miilei Szilvia
14
( KANIZSA - \'Réyióá, é*ficcj* )
1998. április 17.
KANIZSAI DÍSZPOLGÁROK
s^^y .^,y->s
| ím április 17. ( KANIZSA - Ufuc^ ) 15
KITÜNTETÉSEI
ÉS MÉG NÉHÁNY RÉTFALVY SÁNDOR ALKOTÁSAIBÓL
16 ( KANIZSA - 071/-«uíáa>i ) 1998. áprMis 17.

TÉVÉMŰSOR ÁPRILIS 20-TOL ÁPRILIS 26-IG
HÉTFŐ ÁPRILIS 20. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Mesterművek. 10.25 Az élet szép is lehetne. 12.00 Híróra. 13.00 Vasárnapi muzsika hétközben. 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák magazin. 15.00 Trópusi hőség. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 Választás \'98. 17.35 Körzeti híradók. 17.55 Gyerekeknek! 18.10 Mixi-show. 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 X-akták. 20.45 Tahi Tóth László műsora. 21.00 Nyitott száj. 21.55 Aktuális. 22.25 Szabad verseny. 22.55 Halálos beavatás.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 KrüghtRider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Drogok rabságában. 21.40 Reflex. 22.40 Szemtől szemben. 23.05 Tengeri farkasok. 1.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Hét x hét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Hétköznapok tudománya. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Sulisok(k). 14.25 Kölyökszín-pad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kórház a pálmák alatt. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Zóna. 6.45 Határtól határig. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Ábel a rengetegben. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.20 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 20.50 MTV+. 21.00 Ezek a fiatalok. 22.25 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Emlékképek. 9.25 Közép-Európai Magazin. 10.00 Heti hírmondó. 10.55 Esti kérdés.
11.05 A zenélő zsinagóga. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.25 Expedíció. 13.15 Zöldszem, zöldiül. 13.45 Ami igaz, az igaz. 14.00 Zengő ábécé. 14.10 Tarkabarka. 15.10 Csillagjel. 15.40 Helikon. 16.20 A világegyetem enciklopédiája. 16.30 Katedra nélkül. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Sziveri János voltam, ez volt a büntetésem. 22.40 Beavatás. 22.55 Csatamezők. 23.55 Híradó. 0.05 Alekszandr Lukasenko.
KEDD ÁPRILIS 21. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Unokáink sem fogják látni... 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Az idő malmai. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Láz-mérő. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.45 Krimi-nábs. 21.20 Telemázli. 21.55 Aktuális. 22.25 Publikum. 23.00 Nem érsz a halálodig.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Kbpklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Nők csapdában. 21.40 Aranykor. 22.35 Szemtől szemben. 23.00 Drogok rabságában. 0.35 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Segíts magadon! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Kük. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 TV a város szélén. 20.45 JAG - Becsületbeli ügyek. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuáüs. 6.45 Határtól határig. 7.15
Szabadverseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Ábel a rengetegben. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.20 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Egyházak Amerikában. 21.00 Gálvölgyi-show. 21.30 Abigél. 22.40 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Verbunkok a Kárpát-medencében. 9.25 Muzsikaszó. 10.05 Esti kérdés. 10.15 Ördögi kör. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Minoritates Mundi. 13.00 1100 év Európa közepén. 13.15 A brit arisztokrácia. 14.05 Az első kínai császár. 14.20 Törökországi utazások. 15.35 A gazdag rokon - Charlie Chaplin. 15.55 Zűrzavaros vakáció. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Heuréka! Megtaláltam! 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Mese. 19.15 Hungária Litterata. 20.00 A hegy védangyala. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 A River Plate-i csata. 23.40 Híradó. 23.50 Dave Brubeck a montreali nemzetközi jazzfesztiválon.
SZERDA ÁPRILIS 22. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. \'10.10 Nyitott száj. 10.55 Mesterművek. 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Népzenei összeállítás. 14.00 Szerb nemzetiségi magazin. 14.25 Román magazin. 14.50 Horvát magazin. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Civil kurázsi. 17.15 Választás \'98. 17.35 Körzeti híradók. 18.00 Tanúságtevők. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Bírónő - Téves diagnózis. 21.35 Aktuális. 22.05 VilágKép. 22.40 A hegyen túl. 0.20 Hírek.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Kbpklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. 20.55 Sokat akar a szarka. 22.50 Szemtől szemben. 23.15 Nők csapdában. 0.55 Fókusz.
TV 2 •
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Gyökereink. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-
csupa élet. 13.55 Hawaii hullámok a Duna partján. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Ki ne mondd! 20.45 A hegyi doktor. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsaru-blues. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Ábel az országban. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.25 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X - Ősi kultúrák nyomában. 20.45 MTV+. 21.00 Nyomtalanul. 22.45 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Gazdakör. 9.40 Heuréka! Megtaláltam! 10.10 Esti kérdés. 10.20 Apa és fia. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.30 István, a király. 14.05 Az ismeretlen természet. 14.35 Magyar nők a Gulagon. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Kismamaklub. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Mese. 19.15 A forrástól a tengerig. 20.15 Boldogságkeresők. 20.45 Éjfél. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 A megtért. 23.05 A film évszázada. 0.05 Híradó
CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 23. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, világ! 10.50 Délutáni rendelés. 11.10 Frankenberg-kastély. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek" 14.00 Együtt 14.50 Unser Bildschirm. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.15 János vitéz. 17.35 Euro-percek. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Az utódok reménysége. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.35 (T)essék-lássék. 21.00 Választási vitaműsor. 22.20 Választási tudósítások. 22.35 Mezítelenül. 0.40 Hírek.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmek. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00
...........
1998. április 17.
( KANIZSA -
17
Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 20.55 Valakinek meg kell halnia. 22.35 Sokat akar a szarka. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 Follow me! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Színkép. 14.25 Kölyök-színpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.45 Rex felügyelő. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Stelle. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közveüen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.35 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Ábel az országban. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.20 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Kormányváró. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 Nem élhetek muzsikaszó nélkül. 22.55 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Kismamaklub. 9.35 Régiók. 10.10 Esti kérdés. 10.20 In memóriám Gyöngyössy Imre. 11.40 Néptáncok. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Moldvin népdalok. 12.25 Visszajöttek. 13.55 Operamesék. 14.50 Csatamezők. 15.55 Billy, a macskakölyök. 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Katedra nélkül. 17.20 Figyelj! 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Mese. 19.20 Kányádi Sándor: Pantomim. 19.25 Mondani a mondha-tadant. 20.25 A Bartók vonósnégyes játszik. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Fehér éjszakák. 23.00 Amatőr. 0.45 Híradó.
PÉNTEK ÁPRILIS 24. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Még egyszer! Anno... 10.40 Szomszédok. 11.15 Savannah. 12.00 Híradó. 13.00 Angol Liga. 14.00 Záróra után. 14.30 Gyerekeknek! 16.30 Űrgammák. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.45 Körzetí híradók. 18.05 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.50 ,Éljen a magyar!". 22.00 Választási vitaműsor. 23.15 Exkluzív. 23.40 Joint Venture.
RTLKLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Recept-
klub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Én és a gorillám. 21.45 Gyilkos sorok. 22.35 Cosa Nostra. 0.55 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 A foci vb-k története. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Lacikonyha. 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Péntek 13. 0.30 Sportszenzációk. 1.00 Hajnaltól napestig. 1.25 Tények. 1.50 Közveden ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Magyarország ma. 6.45 Határtól határig. 7.15 Bemutatkozik. 7.40 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Viszonyok. 15.30 Repeta. 17.50 Delta 2000. 18.30 Európa Galéria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Magyar Ház. 21.00 Nem dohányzó. 23.20 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Váltó. 9.40 A Kárpát-medence táncai. 10.40 Az okos mama. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.30 Megidézett történelem. 13.10 Beszélgetés a korszakról. 13.25 A magyar koronázási jelvények. 14.20 A szent jobb. 14.45 Ars musica. 15.10 Magyar évszázadok. 15.25 Magyar évszázadok. 15.45 Harmónia. 16.20 Póráz. 16.40 Ziccer. 17.20 Pop-sa-rock. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Mese. 19.15 Összkép. 19.50 A Napkirály árnyékában. 21.00 Híradó. 21.35 Esü kérdés. 21.45 A bíró és a gyilkos. 23.50 Híradó. 0.00 Rockkábulat - Mojo.
SZOMBAT ÁPRILIS 25. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.00 Szenvedélyek. 11.50 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.40 Válaszolunk... 12.55 Telesport. 14.05 Energia-ábécé. 14.10 A kölcsönkapott Föld. 14.30 Telesport. 14.55 Julié, a levakarhatatlan. 16.30 Örömhír. 16.50 Az én Petőfim. 17.00 Manőver. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami zene. 18.00 Thalassa, a tenger magazinja. 18.35 Kamaszkorunk legszebb nyara. 19.30 Híradó. 20.00
Uborka. 20.20 Indokína. 23.00 A homályzóna. 0.35 A Shabu Shabu együttes.
RTLKLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Mágusok. 12.00 Amazónia élővilága. 13.00 Híradó. 13.10 BRAVÓ TV. 15.00 Gyilkos sorok. 15.55 Nehéz kesztyűk. 17.35 Hetedik mennyország. 18.25 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL Sportklub. 20.00 Őrangyalok. 21.40 Hosszú nagypéntek. 23.40 Én és a gorillám.
TV 2
6.55 Homokvár. 9.00 Parker Lewis sohasem veszít. 10.50 Top 10. 11.20 Bogáncs. 12.45 Hét x hét. 13.15 Gazdagok és szépek. 14.50 Mozivarázs. 15.15 Szerelem a megfelelő idegennel. 17.00 Hawaii hullámok a Duna partján. 17.30 Azok a szép napok... 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra 19.55 A sárkány. 22.10 Mozivarázs. 22.25 Családi összeesküvés. 0.20 A szirén csókja. 1.25 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Európa Galéria. 6.40 Határtól határig. 7.15 Mai hitvallások. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 Família Kft. 11.00 Ábel Amerikában. 13.15 Európa Ablak. 15.00 Zöldövezet. 15.30 Azok a csodálatos állatok. 15.50 „Itt ARTunk". 16.20 Darwin nyomában. 17.15 Töredék - a mulandóság fölé. 17.40 Forma-1. 18.25 A huszadik század nagy románcai. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Kórház a város szélén. 21.00 Szálka, hal nélkül. 21.40 Bors. 22.35 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Híradó. 6.00 Póráz. 6.30 Híradó. 7.00 Figyelj! 7.35 Híradó; Reggeli muzsika. 8.05 Összkép. 8.40 Jelenko - egy szarvas a rengetegből. 9.10 Szimba, az oroszlánkirály. 9.35 Ami igaz, az igaz. 9.50 Zengő ábécé. 10.00 Tarkabarka. 11.10 Csodálatos vízi utak. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Élő egyház. 12.35 Tánc. 12.40 Forog a tánc, forog... 13.05 Gondolatok a táncról. 13.10 Interbalett \'98. 13.40 Böske - 25 év a színpadon. 14.35 A tánc kottája. 15.10 Gondolatok a táncról. 15.15 Hajrá, Honvéd! 16.45 Verbunkok a Kárpát-medencében. 16.55 Eltáncolt versek. 17.10 A kortárs tánc. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.25 Cigány-lélek. 20.00 Az Európa\'s Magyar Táncdíj átadása a Magyar Állami Operaházban. 20.35 Beszélgetés a klasszikus balettről. 21.00 Híradó. 21.35 Ritmus-tánc-sport. 22.05 Gondolatok a táncról. 22.15 Elvis. 0.40 Híradó. 0.50 Gondolatok a táncról.
VASÁRNAP ÁPRILIS 26. MTV 1
6.35 Gazdaképző. 7.00 Számítógép
Jogosítvány. 7.25 A Biblia üzenete. 7.30 Gyerekeknek. 9.30 Delta 2000. 10.00 Tévémagiszter-portré. 11.05 Gazdit keresünk. 11.30 Solti Károly nótafelvételeiből. 12.35 Új Reflektor Magazin. 13.00 Telesport. 16.00 Vers mindenkinek. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.05 Minden, ami zene. 17.15 Hello, Magyarország! 18.05 Önök kérték! 19.00 A Hét. 20.05 Sandra hercegnő. 20.55 Variációk 21.00 Garp szerint a világ. 23.20 Az ötvenes évek világa. 23.50 Tonik 0.15 Rendőrnap.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.40 Egy csók és más semmi. 14.55 Újra akcióban a hetedik század. 16.20 így készült: Cobra 11. 16.55 Szeszélyes természet. 17.55 Fókusz plusz. 18.25 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Őrangyalok. 22.00 Elárulva és kiszolgáltatva. 23.35 Dóra mozija. 0.05 Népszabadság sajtóklub.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Hűséges az Isten. 9.30 A következő áldozat. 11.15 A foci-vb-k története. 11.45 Nótaszó. 12.15 A következő áldozat. 14.45 Kifutó. 16.15 A szuper csapat. 17.05 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.20 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 22.00 Közkívánatra! 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! 22.30 Színkép. 23.00 Virágeső. 0.00 Nemcsak egy mozi. 0.30 Napló. 1.15 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 Tudóra. 10.00 Abigél. 11.10 Tökjó. 12.35 Három kislány ül a padon... 13.00 A szerelem jogán. 14.50 Bovári úr. 16.40 Az MTV2 jövő heti műsorajánlata. 17.00 XVII. Országos Táncháztalálkozó és kirakodóvásár. 17.30 Kánon. 18.00 Árnyékfogó. 18.30 In memóriám Rab Zsuzsa. 19.00 Keménykalap és krumpüorr. 20.00 Koktél Bár. 21.35 Amíg még élünk. 22.20 Telesport. 23.05 Szabófalváról San Franciscóig. 0.15 Universitás.
DUNA TELEVÍZIÓ
6.30 Híradó. 7.00 É!ő egyház. 7.15 Animációs filmek gyerekeknek. 8.40 Ziccer. 9.20 Pop-sa-rock. 9.55 Nyelvőrző. 10.25 Hungária Litterata. 11.10 Verbunkok a Kárpát-medencében. 11.20 Bolondos ládafiák. A Csavargó. 11.35 Beavatás. 11.55 Vers. 12.10 Fél óra a magyar nóta körül. 12.45 Robinson és társa. 13.50 Emlékképek. 14.10 Sportképek. 16.35 Formatervező természet. 17.05 Talpalatnyi zöld. 17.45 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Híradó. 19.15 Ablak az élet napos oldalára. 20.15 Mindhalálig tangó. 20.20 Az algíri csata. 22.20 Fórum. 23.20 Jazzperanto.
18
KANIZSA - Ufiui*
1998. április 17.
Bicsak Miklós könyvkötő mester, Nagykanizsán született 1941. április 17-én. Harminc éve már az IPOSZ tagja.
- Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra?
- A pályafutásomat a Zala megyei nyomdánál kezdtem el. Fiatal fejjel már akkor felismerve a lehetőségeket, hogy a szolgáltatás a jövő útja, elhatároztam, hogy ipart fogok váltani. Tizenöt évet dolgoztam a Zala Nyomdánál, és utána 1968-ban lettem önálló kisiparos Nagykanizsa városában, a volt Bolgár Hadsereg 12. mosókonyháját béleltem ki és ott láttam neki: a város, a város környéke, tanácsi intézmények, a közigazgatáshoz tartozó intézmények részére dolgoztam. Egyéni szolgáltatásokra, magánemberek könyveinek a kötésére akkor jobban volt lehetőség, hogy egy-egy folyóiratot, szakdolgozatot bekössünk, ami napjainkig is a szakmának egy csodás művelését jelenti.
- Könnyű volt \'68-ban ilyenbe belevágni?
- Talán nem is fogtam fel, hogy ez mennyire nehéz dolog volt, bevallom őszintén, elgondolkodtam, hogy miért ne tehetném meg? A dinasztiámban korábban egy könyvkötő mester dolgozott itt Nagykanizsán harmincöt évet, és ő egészségére és öregségére való tekintettel már nem tudta művelni ezt a mesterséget. Akkor fiatalon, bátran belementen. Voltak nehézségek, de nem ijedtem meg. Optimista típus vagyok, és bíztam benne - amit talán az élet igazol is -, hogy jól tettem.
- Máig optimista e kérdésben?
- Igen, továbbra is úgy gondolom, az életet csak így lehet leélni. Dolgozni csak úgy lehet, ha az emberben erősebb az optimizmus. Ez a mesterség egy manuális kézműves mesterség, itt valóban az ízlés, az ötletek és az ügyes kéz a gondolatokkal átfésülve tudja megalkotni, megszerkeszteni, vagy megcsinálni a munkadarabot, vagy könyvet. A szakmám - amire büszke is vagyok - „kicsit" művészi is lehet. A régi mestereim állítását igazolja, hogy az életben egy mesterséget sokoldalúan kell művelni. A könyvet nem csak ki kell nyomtatni, azt fel kell öltöztetni, illetve bekötni. Ehhez
TISZTESSÉG
Magánember, vállalkozó, politikus - BICSAK MIKLÓS
mindhez érteni kellett, ezt a mestereim belémitatták, és az élet igazolta, hogy jól tették. Ehhez volt kedvem, és ezt csinálom. A vállalkozásomat már kinőttem. Tíz év után már másodmagammal tudtam dolgozni, ipari tanulókat foglalkoztatni. A mesterséget próbálom átadni, hogy legyen művelője ennek a szakmának. Ehhez három generációba tartozó fiatalembert tanítottam ki, akikre büszke vagyok. Egyet hadd emeljek ki: az egyik kiválóságom a Szociális Foglalkoztató nyomdavezetője: Sajni Zoltán.
Hozzátartozik a szakmához a belső lapok nyomdai előállítása, annak megóvása az utókor számára. Ehhez ki kellett tanulni a könyvrestaurátori szakmát, ami két évig Budapesten történik az országos Széchenyi Könyvtárban. Elvégeztem. Ezzel megint szakmailag önmagamnak olyan kontrollt állítottam fel, hogy a könyvet nem csak külsőleg, de belsőleg is elő tudom úgy állítani, hogy a legmaxi-málisabban megfeleljen ötven-száz év múlva is.
- Mi magyarok jók vagyunk ebben? Mit tapasztal a világban?
- Nagyon jók. Büszke vagyok, hogy a szakmám útján jutottam el Kínába a papirusz őshazájába. Voltam Honkongban, Izraelben és ott meggyőződtem, hogy a magyar mesteremberek a szakmában a vi-
lág bármely táján megállják a helyüket. A könyvrestaurálástól a könyvbekötésig művészi szinten művelik a szakmát. Jelen pillanatban is dolgozóm, és vannak megrendeléseink külföldről, Ausztriából, Olaszországból is. Csodás dolog, hogy megbízzák az embert, bár jó-pár évtizeddel előttünk járnak. A közelmúltban - mondhatom nagy büszkén - csináltam egy Károly Gáspár Bibliát bőrkötésben a miniszterelnök úrnak, Horn Gyulának. Csodás dolgok ezek a megbízatások, mert az embert az motiválja, hogy
minél jobban és szebben tudja elvégezni a feladatot, amire felkérik.
- Mennyire lehet elsőre megállapítani, hogy milyen egy papír, melyek a szakmai fogások?
- Aki a szakmában dolgozik, abban a pillanatban a papírnál azt nézi, hogy milyen alapanyagból készült, a minőség meghatározása szempontjából. Hogy ezt újság nyomtatására, folyóiratok, exkluzív minőségű munkák, meghívók készítésére fogják-e alkalmazni? A papír olyan, mint egy finom ruhadarab. Ha az ember a kezébe veszi,
1998. április 17.
KANIZSA - -L????6 taftuj*
19
GEL.
rögtön megállapítja a minőségét és aszerint tudja eldönteni, hogy mivel milyen műveletet végez. Én ipa-
váth Miklós úrnak. Maximálisan korrekt napi munkakapcsolatom van az igazgató úrral, és ^ bármilyen gondommal, problémámmal
nal a kollégáival ezt a kérdést megbeszéli és a legtöbb segítséget jószándékkal megkapom tőle. Nagyon kemény a piac-
rosnak éizem magam, kismú\'hely-ben dolgoztam. Jelenleg a város szívében az Erzsébet téren van a könyvkötészetem. Kinőttem, próbáltam tartani magamat, lépni a jövővel, napjaink piacnövekedésével. Csak fejlődéssel lehet az embernek szinten maradni. Összesen tizenhat embernek adok kenyeret. A GE Tungsramba be tudtam lépni. Fél és egy évre előre biztosítva vagyunk munkával, úgy érzem, abból adódólag, hogy a GE a munkánkkal elégedett. Mellette még különböző cégeknek dolgozom, mint például a Dr. Oetker, a Stolwerk.
- Milyen fejlesztésekre volt szükség a mai elvárások teljesítéséhez?
- A legmodernebb számítógépekkel és nyomtatókkal, olyan gépekkel dolgozom, amelyek a legmagasabb technikai felszereltséggel rendelkeznek, ami a napi feladatoknak és a holnapnak megfelel. Az információ is a számítástechnika segítségével jut el a nyomdába. Nagy köszönettel tartozom a kanizsai Tungs ram-gyá rigazga tónak, Hor-
törvény, én ezt tudomásul kell, hogy vegyem, igyekszem a legjobb minőséget szolgáltatni, mint leszállító a GE részére.
- A könyvkötészet és restauráció szétválasztható?
- Egyik a másik nélkül napjainkban már nem élhet. A szakmában eltöltött kisiparos évek is megkövetelik, hogy ne csak könyvkötő legyél, de a penészt, a gombát el is tudd távolítani. Szétszedem a lapokat, kipótlom a kiesett, kilyukadt részt, és így a szöveg folyamatossága, értelme megmarad. Amikor összeáll az ív, utána jön a bekötése, felöltöztetése. A technológia változott. A legmodernebb, egyszerű ragasztókötéssel elmaradt a kézi művelet, a könyvek felvarrása.
- A családja hogyan viszonyul a szakmához?
-A fiam Pesten tanulta a szakmát, nyomdaiparit végzett, most azonban kamionsofőr. Azt mondta: „Apu, majd visszajövök". A kislányom most második nekifutással végezte a nulladikat a pécsi jogtudományi egyetemen. Bízunk benne, hogy ősszel el tudja kezdeni egyetemi tanulmányait. Feleségem ugyancsak szakember, és a vállalkozásban segíti a napi munkámat. Palin-ban lakom, csodás ez az új városrész, nagyon jó kollektíva lakik itt. Vannak azonban itt is gondok. Például az öregfalusi rész csatornázása. Nagykanizsa város önkormányzata megpályázta a Palini Altalános Iskola rekonstrukciójához a címzetes támogatást, amit elnyertünk. Ez az iskola nagyon kell a városnak, nagyon bízunk benne. A város sokat tesz ezért a célért. Elmondanám, hogy valaha én kisiskolásként az iskola melletti medencében úszkáltam diáktársaimmal.
- Palin területileg még fejlődhet?
- Jelenleg is telkeket mérnek ki. Bízom abban, hogy a vagyongazdálkodás rövid időn belül versenyezteti, és el fogja adni. Nagy az igény, sok ember szeretne az új városrészben lakni. Megépült a kettes bekötőút és az ottani kismamák kérése volt, hogy a helyijáratos busz legalább egy fordulóval bejöjjön.
- A munka mellett mivel foglalkozik még?
- A szívem másik csücske a labdarúgás. Minden percemet a sport, a kultúra olyan szinten tartása meríti ki, hogy az emberek legalább a vasárnapot drukkolással, szórakozással töltsék el. Szponzorálom az okos emberi célokat, kultúrál, alapítványokat, a sportot.
- Mire büszke az életében?
- A szakmának köszönhetem, hogy széles látókörűvé váltam. Az Ipartestületi SE Autocross Szakosztály elnöke vagyok. 1985-től a Kézműves Kamara, \'94-től a megyei elnökség tagja, és nem utolsó sorban a Könyvkötő Ipartestület országos alelnöke vagyok. Az ember, ha teszi a dolgát, és jól leszi, akkor érdemes vállalni különböző feladatokat, amiről érezzük, hogy a lehető legjobban meg is fogjuk csinálni.
- Milyen kitüntetéseket kapott munkásságának köszönhetően?
- Vannak KISZ-kitüntetéseim, \'85-ben megkaptam az Ipar Kiváló Mestere címet, Jeruzsálem város díszpolgárává avattak, \'93-ban kaptam meg a huszonöt éves jubileumi ezüstgyűrűt. Magánélelemben nagyra értékelem, hogy \'94-ben hozzájárulhattam, mint szponzor, a a Nagykanizsai Olajbányász NB I-be kerüléséhez, az Olajbányász Labdarúgó Szakosztály elnökségi tagja voltam.
- A város napja mit jelent Bicsak Miklósnak?
- Nagykanizsa csodás város. Itt nőttem fel, itt jártam iskolába, és a gyermekeim is itt tanultak. Ebben a városban azok az emberek, akik tenni akarnak, tesznek is. A nehézségek ellenére sokat fejlődtünk. Mint iparos ember állíthatom, hogv ebben a városban érdemes élni, mert van jövője a fiataloknak. Boldog vagyok, mert nagyon jó a családom. A feleségem kibírta a harmincéves iparos múltamat, jelenleg a közéleti munkámat segíti. A gyermekeimmel ragyogó családban élek, és ez ad olyan erősítést, hogy önmagamban még feladatokat vállaljak el. Igenis, kell dolgozni, minden túlzás nélkül, amit vállal az ember, azt csak egy megoldással lehet csinálni: tisztességesen. Ez a magánélettől a közéletig, a vállalkozásig egycsokorba kötve, csak úgy lehet, ha valamit vállalunk, tisztességgel csináljuk meg.
Megjelenésünk napján, április 17-én ünnepli Biesák Miklós 57. születésnapját. Szerkesztőségünk sok sikert, és még sok tevékeny évet kíván neki!
1 ^ A -. -
1 2U 1998. április 17.
ISKOLA A VAROS SZELÉN
RÉSZLET A BERUHÁZÁSI PROGRAMBÓL
A múlt században épült épület műszaki állapota leromlott, rendkívül rossz a funkcionális elrendezése. Az épületben 8 osztályos iskola működik. A tantermek zsúfoltan vannak elhelyezve, a közlekedők kicsik, szűkek, a központi helyen lévő aula pedig tornateremként funkcionál. Az épület vizesblokkját néhány tanteremből csak a tornatermen keresztül lehet megközelíteni. Az ebből adódó tanóra alatti közlekedés zavarja az oktatást, balesetveszély forrása lehet. Nincsenek meg a mai elvárásoknak minimálisan megfelelő oktatási feltételek sem, ami nagyon megnehezíti az ott dolgozó pedagógusok munkáját és rontja a tanítás hatásfokát. Az épület vízszigetelése hiányos, falszerkezeteken felvizesedés tapasztalható, nyílászárói cserére szorulnak, gépészete, villamos hálózata elavult, burkolatai néhány helyen a balesetveszélyes kategóriába sorolhatók.
fős létszámmal tudnánk működni. A gyerekek szeretnek az iskolánkba járni. Ezt erősíti meg az a felmérés, amit a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Pedagógiai Tanszéke készített. Ez egy kérdőíves feldolgozás volt, amelyben a családias légkör került kiemelésre. Hiányként a tárgyi feltételek lettek említve, de ezek a bővítéssel megoldást nyernek. Technikailag már most is sok minden biztosított. Számítástechnikában minden két gyerekre jut egy gép. A pályázatokkal a jelenlegi csúcstechnológiát is .sikerült az iskolába hozni. Egy központi gépen saját költségünkön működtetjük az internetet. A következő évtől ennek a költségeit már
kék lehetünk kanizsai viszonylatban is ezekre az eredményekre. Meg kell említenem elődömet, Horváth Sanyi bácsit, akinek végül is köszönhetjük, hogy volt és van ez az iskola. Nagyon sokat fáradozott feleségével, Durgó Ilonával együtt az iskola szépítésén, bővítésén. Mondhatni, hogy a palini városrész „mindenesei" voltak. A rendszerváltás után elindult egy tervezgetés Palin fejlesztéséről, és ennek következményeként megindult egy folyamat. Kezdődött az orvosi rendelő felújításával, majd átadtuk a könyvtárhelyiséget a Gyógyszertárnak, és most egy újabb korszak érkezett el az iskola életében is, hiszen kész a terv
Az ötholdas ősparkban, a 74-es út mentén fekszik a Palini Altalános Iskola, amely ötvenkét éve otthona a környék kisiskolásainak. A többszöri átalakításon átesett Elek-kastély a harmadik évezred kívánalmainak ma már nehezen tudna eleget tenni. A városrész dinamikus fejlődése szükségessé teszi a sok sikert is megért épület újabb felújítását, bővítését. A terv 1993-ban elkészült, de pénz hiányában csendesen várta a \'98-as évet, mikor is végre megkezdődhet a nagy beruházás, mellyel Nagykanizsa legszebb környezetű iskolája kétezer négyzetméteres minden igényt kielégítő valósággá válik. Sabján Imre igazgató szavai nyomán kitárulkozik a múlt és felsejlik a reményteljes jövő:
- Tíz éve sokan költöztek ki a várostól és telepedtek le Palinhan. Lassan egy lakótelep emelkedett ki a régi kertek helyén. A nyugodt, csendes környezet, a friss levegő továbbra is vonzza a belvárosi fiatal családokat. Kezdetben természetesnek tűnt számukra, hogy a gyermekük valamelyik városi iskolába jár be, de az évek során változás történt gondolkodásukban, ami köszönhető iskolánk jó eredményeinek, a szép környezetnek és a közelségnek. A tárgyi feltételek javulása segíthetne még nagyon sokat az egy-másratalálásban. Most kicsiben majd-
nem megvan mindenünk. Ami nagyon hiányzik, az egy nagy tornaterem öltözővel, és a szertár. A sorra kerülő bővítés egy huszonegyedik századi iskolát produkál. A napközis szobáktól kezdve az orvosi rendelő, a könyvtar, az ebédlő, a szertárak, különböző előadótermek épülnek majd meg, mintegy kétezer négyzetméteren, ami a mai terület kétszerese. Az iskola építéséről szóló támogatás már megjelent a Magyar Közlönyben, ami kilencven százalék állami támogatást, és tíz százalék városi támogatást jelöl meg. A városi tíz százalék (harminckétmilüó forint) három évre oszlik meg. Az állami támogatás csaknem háromszázmillió forintot jelent, mert az építés költsége háromszázhaszonegymillió forintot tesz ki. Rövid időn belül tehát nemcsak az ötholdas őspark biztosítja a korlátlan mozgási lehetőségeket, az egészséges környezetet, hanem maga az épület és felszereltsége is megfelel minden igénynek. Én úgy látom, hogy a város legkorszerűbb iskolája lesz, ahol 18-20 fős osztályokban ideális, családias légkörben tanulhatnak diákjaink. Beiskolázási gondjaink jelenleg sincsenek, mert a peremkerületi osztályonkénti húszas létszám most is megvan. Ha a jelenlegi paliniakhoz a vidékiek is idecsatlakoznának, akkor ugyanúgy, mint a városban, huszonhat
államilag fogják finanszírozni. E-mail címünk már van, tehát Nagykanizsán az elsők között rákerültünk az internetre, vagyis elindítottunk egy folyamatot. Ezen kívül szakköröket működtetünk, középiskolára, nyelvvizsgára készítjük fel a tanulókat. A munkánk minőségét a középiskolai visszajelzések igazolják, hiszen a tőlünk beiratkozott középiskolások mindenütt megállják a helyüket. A megyei, sőt országos tanulmányi versenyeken szépen, eredményesen szerepelnek az iskola diákjai. Szinte minden tantárgyból megyei döntőn szerepeltek a gyerekek. Emh\'thetnérn a német nyelv, földrajz, biológia, kémia, magyar, történelem tantárgyakat. A „Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd" versenyben országos döntőbe jutott egy kislányunk, de ugyanez elmondható kémiától, annak ellenére, hogy még nincs szertárunk. A Zemplén Győző Általános Iskola által szervezett országos meghir-detésű művészettörténeti vetélkedő döntőjében, a legjobb hat között van a csapatunk. A környezetvédelmi versenyen második helyezést értünk el. Sportversenyek rendszeres résztvevői vagyunk. A tehetséggondozásunkról egyébként már \'89-ben is írtak a sajtóban, több helyen felfigyeltek eredményeinkre. Az újságokban gyakran szerepelt iskolánk. Úgy gondolom, büsz-
az átépítésre, a bővítésre, és a pénz is rendelkezésre áll. Terveimben szerepel, hogy a tornaterem több funkciót is ellásson. Lehet majd rendezvények, előadások helyszíne, vagyis szeretnénk, ha a szabadidős programokba is bekapcsolódna az iskola, és egy kultúrházszerű feladatot is ellátna. Beszélnem kell még az iskola társadalmi kapcsolatairól. Az elhelyezkedésből adódóan eredményes együttműködést alakítottunk ki az Óvodával. Hagyományosan jó kapcsolatunk van a helyi Városvédő Egyesülettel, de hagyománnyá váltak a közös egyházi ünnepségek is. Az iskola a jövőben is számít az Alkotmány TSZ, a Dél-Zalai Áruház, a Microsystem Rt. (Budapest), a Kanizsai Nyomda Kft. és a magánvállalkozók, nem utolsó sorban a szülők támogatására is, hiszen mindezek az iskola feltételeinek javítási lehetőségeit szélesítik. Remélem, hogy a támogatottsági kör bővülni fog az iskola bővülésével, fejlesztésével együtt, hiszen a huszonegyedik század iskolája a jövő nemzedékével nem maradhat támogatás nélkül. Mi arra neveljük a gyermekeket, hogy figyeljenek egymásra és a világra, segítsenek egymásnak, ha szükség van rá. Ha ennek fontosságát megértik, miért lenne másképp a felnőttek világában.
| 199!
998. április 17.
KANIZSA - IZé^SÁ áajutja,
21
Szökőkutak szárazon
A legfiatalabbak ma már nem is tudhatják, egykor hány szökőkút ontotta vizét
Nemrégiben próbaként beüzemelték a kutat, s kiderült, a rendszer a WC felöli oldalon meghibásodott, így azt rövid időn belül elöntötte a víz. Mivel a nyilvános WC sorsa egyelőre kérdéses, felújításáról nincs információ, így azt sem lehet tudni, mi a hiba pontosan, amiért a kút nem működhet. A szökőkút környékét a Park Kft. rendbetette, kitakarította, a medence peremét felújították, körülötte örökzöld-szigetek kerültek kialakításra. A Múzeum téren található Glóbusz már sokkal komolyabb okból nem onthatja vi-
gondok, tudhattuk meg. A Mező-gimnázim mellett is hiába üldögél a lány. a mellette lévő kút talán már sohasem ad vizet. A kút működőképes ugyan, de a pazarló idők tervezője azonos mérőórára kötötte a közintézmény vízellátó rendszerével, s annak kasszája nem igen bírná az elfolyó rendszerű kút üzemeltetését. így hát a medencét itt is csak az eső tölti fel. Egyetlen működőképes olyan szökőkútja van Nagykanizsának, amely a tavasz kezdetével meg is kezdi működését, és az az Erzsébet téri szökőkút, amelynek tavaszi nagytakarítását meg is kezdték a napokban.
e városban. Mostanra már csak a feltöredezett medencék, s bennük, mellettük árválkodó alkotások hirdetik a múlt egykori fényét. Mint Makrai Mártonnétól, a Park Kft. vezetőjétől megtudhattuk, a Sétakertben található szökőkút ugyan működőképes lenne, de mivel egy rendszeren van a tőle nem messze található nyilvános WC-vel, nem üzemelhet.
zét. Rézfúvókáit a fémgyűjtők már rég elhordták, a medence alja összetöredezett, felújítása komoly terheket róna a városra, pedig talán a Föld Napja éppen aktualitást adhatna ismételt beüzemelésének. A Károlyi kert impozáns kútja már régen nem működik, szomjas medencéjét csak az eső tölti fel olykor. Csatornájával, vízelvezető rendszerével vannak
22
KANIZSA - /Lé^&é úafuij*
1998. április 17.
MEGJELENT!
NAGYKANIZSA HONISMERETI IRODALMA
A VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET ÁLTAL KIADOTT HONISMERETI FÜZETEK
1. Dr. Fülöp György: Kiskanizsai ragadványnevek (Sokszorosított kéz[gép]irat)
2. Dr. Tolnai Sándor: A tűz elleni védekezés Nagykanizsán 1690-től 1988-ig. 1989.
3. Fónyad Pál: A nagykanizsai evangélikus gyülekezet története. 1991.
4. Dr. Makoviczky Gyula: Göcseji és hetési falucsúfolók. 1992.
5. Dr. Cseke Ferenc:
1. Nagykanizsa vonzáskörzete.
2. Nagykanizsa természeti viszonyainak értékelése a településfejlődés és a gazdasági élet szempontjából.
3. Nagykanizsa milyen mértékig támaszkodhat a városkörnyéke élelmiszer-ipari nyersanyagaira? 1993.
6. Dr. Rózsa Miklós: Kanizsa mecsetből kialakított plébániatemploma 1690-1700 között. 1993.
7. Balogh László: Nagykanizsa város és környéke környezetállapoti alapfelmérése. 1994.
8. Lencsés Gábor: Az újudvari Csibiti-völgy természeti képződménye és élővilága. 1994.
9. Dr. Vándor László: Botszentgyörgy vára. (Az ún. Romlott-vár kutatásainak eredményéből). 1995.
10. Dr. Rózsa Miklós: Ingatlantulajdon és telekkönyv Kanizsán a török alóli felszabadítást követő évtizedben. 1995.
11. Dr. Cseke Ferenc: A Principális-csatorna vízgyűjtőjének vízföldrajzi viszonyai. 1995.
12. Buda Ernő-Benedek Miklós: Károlyi Árpád, az olajbányászati és növénytani kutató 1907-1972. 1996.
13. Dr. Rózsa Miklós: Kanizsa város tanácsának bírói tevékenysége a török uralom megszűnése utáni évtizedben. 1996.
14. Bogdanovic Lázár: A Szent Miklósról elnevezett nagykanizsai görögkeleti szerb egyház. 1997.
15. Rábavölgyi Attila: A nagykanizsai református templom építésének története. Visszaemlékezés. 1997.
16. Kassay László: Az Olajipari Vadásztársaság története. 1997.
Sorozatok
Nagykanizsai Honismereti Füzetek, Városépítészeti füzetek, Zalai Gyűjtemény, Zalai Tükör
Évkönyvek:
A Batthyány Lajos (korábban kathohkus Főgimnázium, majd Landler Jenő Gimnázium) gimnázium évkönyvei:
Értesítő a kegyes Tanftórendek vezetése alatt álló nagykanesai Kathollkus Főgimnáziumról az 1913-14. tanévben. / Horváth György (közzéteszi).
Értesítő a kegyes Tanítórendek vezetése alatt álló nagykanizsai Katholikus Főgimnáziumról az 1914-15. tanévben. / Horváth György (közzéteszi).
A nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium évkönyve az 1959/60. iskolai évről / összeáll. Cser-nay László.
Kanizsai Almanach
1991. évre / szerk. Horváth Krisztina. 1991 évre / szerk. Horváth Krisztina. 1995-ról / szerk Czupi Gyula. 1996-ról / szerk. Czupi Gyula.
KI kicsoda Nagykanizsán? 1995. / szerk. Rikli Ferenc, kiad. Dél-Dunántúli Extra Lapkiadó Kft.
Dr. Mező Ferenc Gimnázium évkönyvei
A nagykanizsai Dr Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola évkönyve az 1990-94. Iskolaévekről / szerk. Cseke Ferenc, Horváth György.
A nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Gépíró és Gyorsíró Szakiskola jubileumi évkönyve. 1989-1990.
A Nagykanizsai Városi Tanács Kórházának évkönyvei
1. - 1967. / szerk. Tlmaffy Miklós, Csermeky Ferenc, Péró Csaba. 2. - 1969. / szerk. Timaffy Miklós, Csermeky Ferenc, Péró Csaba. 1. -1967. / szerk, Timaffy Miklós, Csermeky Ferenc. Péró Csaba.
Nagykanizsa város sportévkönyve
1993. / szerk. Deregl László - Nagykanizsa.
1994. / szerk. Deregl László - Nagykanizsa.
1995. / szerk Deregl László - Nagykanizsa.
Fotóalbumok és térképek
Nagykanizsa. Fotóalbum / fotó Kotnyek István, szerk Horváth Krisztina, bev. Irta Lehota János. - 1992.
Nagykanizsa. Fotóalbum / fotó MTI-fotó, szerk Petiké Antal, kiad. a Nagykanizsai Városi Tanács V. B.
Nagykanizsa információs térképe I készítette Cartographia Kft. - M. 1:20.000.
Általános Ismertető Irodalom Nagykanizsáról
Balogh János: Nagykanizsa város és vidékének hadtörténelmi múltja.
Balogh László: Nagykanizsa város és környéke környezetállapoti alapfelmérése.
Barbarits Lajos: Nagykanizsa: Monográfia.
Barbarits Lajos: Nagykanizsa: Monográfia. -reprint - Budapest: Almanach, 1969.
Csapó Tamás: Az urbanizációs folyamat és sajátosságai a Nyugat-Dunántúlon.
Cseke Ferenc: Nagykanizsa vonzáskerülete. Nagykanizsa természeti viszonyainak értékelése a településfejlődés és a gazdasági élet szempontjából.
Cseke Ferenc: A Principális-csatorna vízgyűjtőjének vízföldrajzi viszonyai.
Gerócs György (1923-1975): A nagykanizsai elemi oktatás története. 1731-1806.
Hajas Andrea: A nagykanizsai kovácsmesterség szókincse. - Bp.
Halász Gyula: Jazz Kanizsán. - Nagykanizsa: Halász Gyula, 1996.
Halis István: Színes mozaik Nagykanizsa történetéből. - Nagykanizsa: Wajdits ny., 1893.
A helyi védelem alatt álló építészeti értékek / szerk. Szamos Gábor. - Nagykanizsa: Kanizsa ny, 1996. -. (Városépítészeti füzetek 1.)
Horváth Gyula: Kanizsa város története, s annak jelen viszonyai. - Nagykanizsa: Házi soksz. 1986. - eredeti kiadás: Kanizsa: Markbreiter J. betűivel, 1861.
Kis János: Kanizsai olimpikonok. 1896-1996. - Nagykanizsa: Kis János, 1997.
Kövesdi Péter - Szilágyi Márton: Egy nagykanizsai laktanya nyelve és folklórja. - Bp.: ELTE, MTA Nyetvtud. Int., 1988. - (Magyar csoportnyelvi dolgozatok 38.)
Kuti Éva - Marschall Miklós - Nyilas György: Koriátok, kényszerek és lehetőségek a kultúra helyi finanszírozásában.
In: Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról pp. 121-141.
Kulturális szükségletvizsgálat Nagykanizsán 1985. Esettanulmányok / kiad. a Nagykanizsa Város Tanácsa, OOK Módszertani Kutató Intézet.
Markó Imre Lehel: Kiskanizsai szótár.,- 1981.
Méri István: A kanizsai várásatás. Vázlat a-kanizsai vár és város történetének kutatásához. -Bp.
Molnár V. László: Kanizsa vára. - Bp.: Zrínyi, 1987.
Nagykanizsa. - Bp.: Panoráma, 1984.
Nagykanizsa. Városi monográfia I kötet / szerk. Béli József, Rózsa Miklós, Rózsáné Lend-vai Anna, kiad, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. - Nagykanizsa, 1994.
Nagykanizsa első okleveles említésének 750. évfordulója alkalmából rendezett helytörténeti-történettudományi konferencia előadásai / szerk. Rózsa Miklós. - Nagykanizsa: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1996.
Olajbányászat. Ez is a dunántúli kőolaj- és földgázbányászat története / összeáll, és szerk. Kovács József.
Pőcze Gábor Szükségletek és vélekedések (A helyi közvélemény és az általános iskolák) In: Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról pp 99-120.
Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról
Talylgás Katalin, B. - F. Vankó Ildikó: Nagykanizsa társadalmi és kulturális élete
In: Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról pp. 1-14.
Tóth Antal: Nagykanizsa / kiad. a Nagykanizsai Városi Tanács V. B - Nagykanizsa: Nyomda Zalaegerszeg, 1969.
Vágl Gábor: Nagykanizsa társadalmi és településszerkezetéről
In: Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról pp. 15-60.
F. Vankó Ildikó: Nagykanizsa kulturális infrastruktúrája (Az iskolai és iskolán kívüli művelődés adottságai, lehetőségei)
In: Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról pp. 61-98.
Zala aranykönyve: A ml értékeink / bev. írta és összeáll. Benedek Rezső - Nagykanizsa, 1938.
Egyes intézmények, egyletek, épületek és kanizsai személyek története
Balogh László-Soós Sándor (szerk.): Emlékkönyv a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola fennállásának 230. évfordulójára, 1765-1995. - Nagykanizsa: Batthyány Lajos Gimn. és Eü. Szakközépek, 1995.
Bentzik Ferenc: A nagykanizsai Polgári Egylet története 1836-1886, - Nagykanizsa, 1886.
Dobó László: A Kereskedelmi Iskola története. 1808-1952. - Nagykanizsa, 1993.
Dobó László: Színházi élet Nagykanizsán, 1784-1950, - Nagykanizsa, 1990.
Fónyadt Pál: A nagykanizsai evangélikus gyülekezet története. - Nagykanizsa, 1991.
Gábor Jenő: A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar története. 1920-1983. / (szerk. Horváth Ferenc). -Zalaegerszeg, 1985.
Halis István: A ferencrend kanizsai zárdája. Tanulmány Kanizsa történetéből - Nagykanizsa: Wajdits Ny.. 1899.
Horváth György-Kostyál László: Nagykanizsai Alsóvárosi templom / szerk. Cseke Ferenc. -Nagykanizsa, 1992.
Jászberényi László (szerk): Emlékkönyv. 100 éves a Nagykanizsa város szakmunkásképző iskolája, 1886-1986. - 1986.
Kádár Lajos: A nagykanizsai református egyház története. -1931.
A Kiskanizsai Polgári Olvasókör alapszabályai. - 1927.
Lovrencsics Lajos: A nagykanizsai bank alapításának 110. évfordulója. - 1989.
Makár János: Kanizsai Pálfi János élete és munkássága.
Dokumentumok
Feljegyzése privilegizált Kanlsai Város héti vásáraiban és Piartzán az 1796-ik Esztendőtől 1833-lk Esztendei october hónapig Időnként elkeli és folyamatban vofl élelem szerek árrának
Nagykanizsa m. város költségvetései az 1940. évre. Nagykanizsa m. város költségvetései az 1941. évre Nagykanizsa m. város költségvetései az 1942. évre. Nagykanizsa m. város költségvetései az 1943. évre. Nagykanizsa m. város zárszámadásai az 1939. évre. Nagykanizsa rendezett tanácsú város szervezeti szabályrendelete. Nagykanizsa város 3 éves művelődéspolitikai terve. 1963-65.
1998. április 17.
KANIZSA -
23
A TÖBBFOKOZATÚ BÍRÓSÁGI RENDSZER MA ÉS HÁROMSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT
Az igazságszolgáltatás jelenlegi területi felépítése évtizedek óta alapvetően a közigazgatási beosztáshoz igazodik, miszerint egy megye - egy megyei bíróság. Nagykanizsa ennek ellenére mint megyei jogú város, - megyei szintű bíróságot szeretne működtetni. Többek között azért is, mert a várost jogtörténelme erre predesztinálja, hiszen 1871-től 1951-ig rendelkezett másodfokú bírósággal, de az önkormányzati kezdeményezés fő oka mégis csak az, hogy az ezredforduló után életbelépő új igazságszolgáltasi reform nyomán Dél-Zalából ne kelljen Zalaegerszegre utazni sikkasztás, csalás, vesztegetés, rablás ügyeiben, hiszen a hatáskörváltozás miatt a nagykanizsai bíróság nem lesz jogosult majd ilyen ügyekben eljárni.
Jelentős történelmi és közigazgatási változások után az ország és a város történetében régebben is előfordult már, hogy a bírói joghatóság jelentős változáson ment át. Kérdéseinkkel Nagykanizsa tudós helytörténészéhez, dr. Rózsa Miklóshoz fordultunk.
- Ön behatóbban melyik időszak bíráskodásával foglalkozott?
- A Nagykanizsai Honismereti Füzetek 13. köteteként 1996-ban megjelent tanulmányomban a török uralom megszűnése utáni évtizedek bírói tevékenységét dolgoztam fel. Kutatásaim
eredményeként megállapíthattam, hogy 1693-ban megváltozott a Budai Kamarai Adminisztráció és a Csáktornyái Kamarai Adminisztráció illetékességi területe. Ennek következtében Kanizsa átkerült a Budai Kamarai Adminisztráció fennhatósága alól a Csák-tornyaiéba, amelynek vezetője, Nagy György László Kanizsára tette át székhelyét. Ez a. változás két részben, pontosabban az esztendő júliusában és októberében következett be. 1694-ben viszont visszaállt a korábbi rend, a Dráván inneni részt, így Kanizsát is visz-szacsatolták a Budai Kamarai Adminisztráció illetékességi területéhez Csáktornya székhellyel. De nemcsak ezek a változások az érdekesek, hanem az is, hogy a kanizsai katonai parancsnok ekkor mondott le a polgári ügyekben való bíráskodásról. Jogköre átszállt a Városi Tanácsra, amelyik így a hatáskörébe kerülő polgári ügyekben az elsőfokú intézkedést a Budai Kamarai Adminisztrációnak váló alárendeltséggel gyakorolta. Mindezt egy 1695. július 4-i keletű forrás nyomán ismerjük, s még azt is megtudjuk, hogy az Adminisztráció értesíti a városi bírót és a Tanácsot, hogy a pallosjog gyakorlását - korlátok között - engedélyezi. Amit felvázoltam, azt felfoghatjuk akár egy akkori reform intézkedéseként is.
- A hatáskörváltozások következtében a bírói jogosultság is állandóan változott?
- Egyértelműen ez a helyzet. Nézzük tovább a dokumentumokat! A szabályozás szerint a Tanács például a pallosjogot a várkerület területére kiterjedő illetékességgel úgy gyakorolhatta, hogy a fellelhető bűntetteseket fogságba vethette, a törvény szerint szokásos kihallgatási forma megtartásával kivallathatta, és indokolt ítéletet hozhatott. Az ítéletet azonban csak akkor hajthatta végre, ha azt a Budai Kamarai adminisztráció - hozzá történt felterjesztés után — jóváhagyta. Kínvallatást tilos volt alkalmazni.
- A joghatósági rendszerbe hogyan lépett be Pécs?
- 1698. december l-jén a Városi Tanács Pécstől kapott új Instmctiókat, méghozzá a „Magyar-horvát-szlavón országi új szerzemények felülvizsgálására és rendbehozatalára kirendelt római császári és királyi Bizottság"-tói. Ez az új leirat a Tanács bírói hatáskörét a kiadáskor hatályos szabályozással egyezően állapította meg. Eltérő azonban a polgári perekben előterjesztésre kerülő fellebbezések elbírálására megállapított hatásköri rendelkezés. Eszerint a Városi Tanács polgári perekben hozott ítéletei elleni fellebbezés elbírálása már nem
közvetlenül a Budai Kamarai Adnú-niszíráció hatáskörébe tartozott. Az új Instructió 6. pontja úgy rendelkezett, hogy a helyi ítélettel meg nem elége-dőknek módja van „az itteni császári provisoniál, folytatólagosan pedig a császári kincstári kormányzónál Pécsett, és így ezután a császári kamarai adminisztrációval az ügyet tovább tárgyaltatni és az ítéletet onnan várni". Ez a rendelkezés tehát arra enged következtetni, hogy polgári peres ügyekben az eddigi egyfokú fellebbezési eljárás helyébe három fórum előtt folyó jogorvoslati eljárás lépett. Büntetőügyekben viszont maradt a régi rend, miszerint az ítéletet végrehajtás előtt a Budai Kamarai Adminisztrációnak be kellett mutatni, és annak jóváhagyásával emelkedett csak jogerőre - fejezte be dr. Rózsa Miklós a beszélgetést.
Igen, Pécs! Vagy mégsem? A reform szerint a Zala megyei ügyekben 1999 és 2002 között ugyanis a másodfokú döntést a pécsi ítélőtábla, 2003. január 1-je után pedig az akkor megnyíló győri ítélőtábla hozhatja meg. Nem véletlen tehát, hogy az elkövetkezendő négyfokozatú bírósági rendszerben Nagykanizsa másodfokú bíróságot szeretne működtetni és mindenképpen a pécsi ítélőtábla alá kíván tartozni.
Büki Erzsébet
ESEMÉNYEK, TÖRTÉNÉSEK NAGYKANIZSA MÚLTJÁBÓL
9-10. század Régészeti leletek bizonyítják, hogy
ezen a helyen település állt. 1245. ápr. 20. IV. Béla király adománylevelében először
szerepel Kanizsa (Knysa) neve.
13. sz. vége Feltehetően ekkor épül meg
14. sz. eleje Kanizsa vára
14. sz. vége A kanizsai vár fénykorát éli
1409 Kanizsa mezőváros lett
1469 A vár Mátyás király birtoka
1567-71 Thury György kanizsai kapitánya
1568-78 Feltehetően ekkor épült az ötszög alakú,
olaszbástyás kanizsai várkastély
1600. oki. A török megszállja Kanizsát
1690. ápr. 13. Kanizsa felszabadul a török megszállás alól
1702. A császár a várat leromboltatja
1705. Megépül a régi 48-as laktanya (Eötvös tér)
1707-14. Felépül a ferences templom és rendház
1721. Megalakul a \'48-as gyalogezred
1730. Létrejön a város első patikája
1731. Megkezdődik a városban a szervezett alsófokú oktatás
1753. A ,J3elsőségek birtokíve" 14 utcát említ meg
1764. Megépül a Felsővárosi templom elődje
1765. Megnyílik a város gimnáziuma 1765. Ebből az időből származik az első
színjátszási emlék
1773. Felállítják a Szentháromság szobrot
1821. Rendeletben szabályozzák az utcai
világosítást.
1836. Megalakul a Polgári Egylet
1848. márc. 9. Népmegmozdulás Kanizsán
1848. szept. 14. Jellasics serege a város alá ér
1848. okt. 4. A kanizsai népfölkelők és nemzetőrök kiverik a városból Nugent csapatait
1861. Megnyílik a Buda-Kanizsa vasútvonal
1861. Megjelenik Horváth Gyula: „Kanizsa város
története és annak jelen viszonyai" c. munkája
1864. A város kataszteri térképe szerint 57 utca
és 1500 ház van
1866. Megalakul a Torna Egylet
1867. Első városrendezési terv
1868. Felépítik a 20-as honvédeknek a József Laktanyát fl3őzsa Gy. út. 73)
1870. Megalakul a Nagykanizsai Takarékpénztár (ez a megye első bankja)
1871. Megalakul az első Zalai Önkéntes Tűzoltó Egyesület
1872. Piac rendezési terv 1872. Létrejön a Polgári Iskola 1875. Kereskedelmi iskola létesül
1879. Felállítják a Török kutat (Deák téren)
1890. Megépül a 48-as gyalogezred Frigyes
laktanyája (Hunyadi I.) 1892. Megalakul a Városszépítő Egyesület
1894. Villanyvilágítás van Nagykanizsán
1894. ápr. 8. Kossuth hamvait átszállítják a városon 1905. A Piarista Gimnázium átköltözik
a Sugár utcába
1910. aug. 27. Első nyilvános futball-mérkőzés.
Vezette: dr. Mező Ferenc 1913. Mégalakul a városi múzeum és könyvtár.
Vezetője: Halis István
1915. Megjelenik Halis István szerkesztésében a „Zalai Krónika"
1916. Megépül a Károly Laktanya (Thury L.) 1916. Katonai kórház létesül (Ligetváros) 1916. szept. 2. Erdélyi menekülteket fogad a város. 1921. Megalakul a Városi Zeneiskola
1926. Szervezetten folyik a város csatornázása
1927. Városrendezési terv készül
1927.
1929.
Megépül a Városi Színház {Moziépület) Avatóbeszédet dr. Hevesi Sándor mond
1930. 1930-34
1933.
Barbarits István megjelenteti Kanizsa monográfiáját
Megépül a Gábor Áron Laktanya
Elhelyezik az első 4 szobrot Nagykanizsán (kettő még ma is áll!)
Felállítják a Turul madarat és az országzászlót
Megérkezik a Szent Jobb Nagykanizsára
Itt szerveződik a 17-es Honvéd gyalogezred
Felépül a (mai) Felsővárosi templom
1944. ápr. 26-28. 3000 zsidót deportálnak a városbői (közülük 2700 meghal)
A német csapatok elhagyják a várost Megalakul a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Ház
Megalakul az Olajbányász Fúvószenekar Átfogó városképi ás műemléki terv készül
1938. jún. 12 1938. okt. 1. 1942.
1945. ápr. 1. 1946.
1948. 1952. 1976. nov
Felavatják a Hevesi Sándor Művelődési Házat
1981. máj. 21. Megnyitja kapuit a felújított Vasemberház
1985. ápr. 1. Először sugároz adást a Kanizsa Televízió
1986. Megalakul az Igricek Együttes
1987. Megalakul a Városvédő Egyesület
1989. okt. 27. Megjelent a Kanizsa Űjság 1. száma
1995. ápr. 20. Ekkor ünnepelte először Nagykanizsa a Város Napját.
Összeállította: Büki Erzsébet Tisztelt Olvasó!
Örülnénk, ha ezt az időrendi összeállítást a város számára fontos események dátumával kiegészítené. Várjuk közreműködését!
24 KANIZSA - KcitSé áafutj*. 1998. ápr ilis 17.
Orbán Nándor neve talán az idősebb korosztály képviselőinek fülében cseng ismerősen. De lehet, hogy első hallásra ők sem tudják hová tenni, hiszen e név; s a hozzá fűződő események egy olyan időszakot idéznek, amelyről az elmúlt évtizedig csak esténként, félho-mányban, nagyon zárt körben lehetett beszélni. Majd jött egy időszak, amikor mindenki az \'56-os eseményekkel foglalkozott, ám voltak, vannak olyanok, akikről akkor és azóta is kevés szó esett. Ilyen hős volt Orbán Nándor is, akit 1956. november elsején választottak a nemzetőrség parancsnokának. Orbán Nándor Kecskeméten született, édesapja a Polgári Leányiskola köztiszteletben álló igazgatója, édesanyja ugyanitt tanárnő volt. Az elemi iskola elvégzése után a kecskeméti Piarista Gimnáziumba került, majd a Ludovika Akadémiára jelentkezett, ahová másodjára sikerült bejutnia. Első évfolyamos akadémikusként az 5. tüzérosztályhoz osztották be. Az akadémiát nagyon jó eredménnyel végezte el, sporteredményeivel is kitűnt. Számos nemzetközi verseny előkelő helyét tudhatta magáénak. 1927-ben hazánkban is megalakult az új sportág, az öttusa, amelynek nagy reménységei közé tartozott. Az akadémia elvégzése után folytatta a sportolást, katonai feladatai ellátása mellett készült fel az 1934-ben Stockholmban, a svéd szövetség 25 éves jubileumára megrendezett versenyre, ahol az előkelő negyedik helyet szerezte meg. A stockholmi verseny visszavágójára Budapesten került sor, Orbán Nándor harmadik, csapata második lett. Ekkorra már az öttusa legelismertebb magyar sportolójának számított, s többen úgy vélték, a berlini olimpián előkelő helyet ér majd el. Valóban elérte, hiszen ötödik lett, amiért Honvédelmi Miniszteri Okirat kitüntetésben részesült. Az olimpiát követően Örkényben tanult, majd a Budapesten megrendezett nemzetközi versenyen elért első helyéért Toldi Miklós Sport Érdeméremmel jutalmazták. 1941-ben került Nagykanizsára, itt szolgált századosi rangban, a 9. tüzérosztály ütegparancsnokaként egészen a háború végéig, kivéve egy egészen rövid időt. Katonáival megjárta a Don-kanyart, a nagykanizsai gyalogezred katonáinak csak 10%-a térhetett haza. A második világháború kitörése ugyan véget vetett a nemzetközi versenyek sorának, de Orbán Nándor még 1940-ben magyar bajnokságot nyert nagyöbű sport-pisztollyal. A második világháborút követő időszak nem sok jót kínált az Orbán Nándorhoz hasonlóan iskolázott tiszteknek, az új hatalom nem kívánta őket alkalmazni, szakképzettségük ellenére pályafutásuk megszakadt, egzisztenciájuk bizonytalanná vált. Orbán Nándor a hadsereg kötelékéből kiválva 1951-íg, a bérkocsi-ipar államosításáig városunkban volt önálló fuvarozó és szódáskocsis. Ezt követően a MÉH-nél és a Téglagyárnál vállalt
A MULT TÖREDÉKEI
segédmunkával tartotta fenn önmagát és családját. A kitelepítések elől Balatonfenyvesre menekültek, ahol folytatódtak a megpróbáltatások. Volt cikóriaszedő, ügynök, kubikus, vasútépítő munkás. A sporttal való kapcsolata nem szakadt meg, és ez egyben túlélési lehetőséget is biztosított számára. A vízimentő tanfolyam elvégzését követően úszómesterként, majd öttusa-edzőként kereste kenyerét. Később a bábolnai Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságban kapott sportszervezői állást, ezt követően Somogy-sárdra került az Állami Verseny Tenyésztelep ügető méneséhez idomárnak. Családjával ekkor költözött Somogyfajszra, ahol szolgálati lakást is kaptak. Kemény, küzdelmes munkával fellendítette a gazdaság sportéletét, a lovászok, az idomárok szerették a kemény kezű, határozott embert. Javaslataival, újításaival kiselejtezett lovakat sikerült munkába állítani, versenyekre felkészíteni.
Az \'56-os események Somogy-fajszon érték, telefonon hívták haza munkahelyéről, és Boros Ferenc tájékoztatta a Nagykanizsán történtekről. Ő kérte a kanizsaiak nevében, hogy fogadja el a megalakítandó nemzetőrség vezetését. Kanizsára menet megálltak Balatonkeresztúron, ahol Orbán Nándor megkérte barátját, Vajai József esperest, tartson vele, és segítsen rendet csinálni. Mivel a plébánosnak nem volt joga püspöki engedély nélkül elhagyni a plébániát, Orbán Nándor csak az áldását kérhette. Orbán Nándor személye biztosíték volt a város vezetőinek szemében, hogy a városban nem lesznek véres leszámolások, atrocitások. A „százados úr" ismert ember volt a város pol-
gárainak szemében, katonai tapasztalatokkal rendelkezett, tudták mit várhatnak tőle, válsághelyzetben mire képes. A nemzetőrség önkéntes szervezetként működött, ahová komoly katonaviselt emberek jelentkezését várták. Orbán Nándor az önkéntesek számára megbízólevelet fogalmazott, e szerint a nemzetőrség tagja a járás területén szabadon mozoghat, igazoltathat, előállíthat, letartóztathat. Egyben utasítást kaptak a felnőtt nemzetőrök, ha gyermekeknél fegyvert látnak, szedjék el tőlük. Marcali, Keszthely és Zalaegerszeg szovjet megszállása után Orbán Nándor kérte a nemzetőrség tagjait, és azokat, akiknek birtokában fegyver van, semmiképpen ne használják azt, hiszen minden puskalövés alkalmas lehet arra, hogy a város lakóit súlyos szenvedéseknek, és megtorló intézkedéseknek tegye ki. Nagykanizsát november 5-én szállták meg a szovjet csapatok, a város ellenállás nélkül adta meg magát. „Én nem gondoltam egy percig sem arra, hogy a régi rend áll vissza Magyarországon, tudtam, hogy a szovjet csapatok nem fogják hagyni ezt a helyzetet, így csupán az a cél vezérelt, hogy a rendet biztosítsam Nagykanizsán, ahol engem szerettek" - olvashatjuk Orbán Nándor vallomását a tárgyalási jegyzőkönyvben.
Orbán Nándort 1957. január 31-én vették őrizetbe, az ítélethozatalig ötször hallgatták ki, egyszer sem vallotta magát bűnösnek. Orbán Nándor és társainak perében 1957 júniusában hoztak ítéletet. A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében találtatott bűnösnek, súlyosbító körülménynek számított a
Tüttő István Polgármester 8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 7.
Tisztelt Polgármester Úr!
Tudomásunk van arról, hogy kezdeményezés történt az 1956-os nagykanizsai nemzetőrök tevékenységét megörökítő emléktábla-dombormű állítására. Intézetünk és a Zala Megyei Levéltár munkatársainak kutatásai alapján állíthatjuk, hogy a helyi nemzetőrcsoport tevékenysége valóban jelentős volt. Csomor Erzsébet levéltáros tanulmánya részletesen bemutatja mind a nemzetőrök tevékenységét, mind az ellenük hozott súlyos ítéleteket. A magunk részéről helyeseljük és támogatjuk a kezdeményezést.
Budapest, 1998. március 23.
Üdvözlettel:
Litván György
az 1956-os Intézet igazgatója
horthysta múlt, és a diákok nemzetőrségbe bevonása, és kiképzése. Ez utóbbiból annyi volt csupán igaz. hogy a forradalmi napok alatt a diákok - éppen életük megkímélé-sének okán - az iskolákban szervezett programok keretében vettek részt például lövészeten is. A bíróság Orbán Nándort 15 évi börtönbüntetésre, 10 évre egyes jogaitól való eltiltásra és 1000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Orbán Nándor börtönbüntetését tíz évre mérsékelte. 1958. február 25-én lefokozták tartalékos honvéddé. Orbán Nándor büntetésének jórészét a márianoszt-rai börtönben töltötte. Ez a fogház az úgynevezett osztályidegenek fogháza volt, a börtönőrök gyűlölték a fogvatartotlakat. Egyes beszélgetések szerint ki is volt írva a fogházban, „ne csak őrizd, gyűlöld is őket". A családdal való kapcsolattartást évi két 30 perces látogatás és- nyílt levelezőlapon írott levél jelentette. Orbán Nándor osztályidegen rabtársaival a börtön kö-télfonó üzemében dolgozott, teljesítménye 100%-át is elérve soron kívüli beszélőt és levélírást is engedélyeztek neki. Dolgozott a cipészeiben és a rabkonyhán mosogatóként. Mint sokan mások is, olasz és német nyelvtudása mellé megtanult angolul is, papírzacskókra, WC-papírra német-angol-olasz-magyar szótárt írt. Kegyelmi kérvényt 1960-ban nyújtott be első ízben, ám ezt elutasították, mivel személye továbbra is „veszélyt jelentett a társadalomra". Hat év raboskodás után 1963-ban közkegyelemmel szabadult, a somogysárdi gazdaság befogadta, majd a siófoki lovasis-kola vezetésével bízták meg. A német turisták nagyon kedvelték a lovakhoz értő, nyelveket beszélő „Náci bácsit". Nem szakadt meg a kapcsolata a sporttal sem, indult az öreg fiúk sportversenyén, és ő vezette a Tokióba induló magyar öttusa csapat utolsó edzését. Az új rezsim katonái nem hagyták nyugodni, először megpróbálták beszervezni, majd amikor ez nem sikerült, lehetetlenné tették. Először a gazdaságból kellett mennie, majd Győrből, ahol edzőként dolgozott. Később visszakerült Somogyfajszra, majd szőlőmunkásnak a Bala-tonboglári Állami Gazdaságba, innen ment nyugdíjba. A Nemzeti Galériában dolgozott nyugdíjas te-remőrként. Szívesen volt ott, emberekkel találkozott, kapcsolatokat épített, könyvet kezdett írni, ám kiadni már nem tudta. 1981-ben a 71. születésnapján ment el. A Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottsága előtt a Honvédelmi Miniszter 1994. május 4-i dátummal a lefokozási parancsot, mint törvénysértő intézkedést, hatályon kívül helyezte, Orbán Nándort, miután századosi rendfokozatát helyreállította, egyben posztumusz ezredessé léptette elő. (Csomor Erzsébet tanulmánya nyomán)
D. É.
1998. április 17. KANIZSA - aafeuj«. 25
KANIZ!
Nagykanizsa és a hozzá tartozó települések viszonya jelentősen befolyásolja az ott élő emberek életét, életkörülményeit. Néhány település polgármesterét megkérdeztük, hogy ők milyennek tartják az együttműködést Nagykanizsa városával:
Schmidt István, Fűzvölgy polgármestere: - Az óvodások, az iskolások, a munkaképes lakosság Nagykanizsára jár be. Az oktatás és az egészségügy is Kanizsán bonyolódik. Sajnos a kanizsai munkanélküliség vidéken is érezhető\'. Nagykanizsának nagyobb hatása lehelne, ha véleménykérés szintjén bevonná a környéket, a vonzáskörzetet.
Vígh László, Felsőrajk polgármestere: - Nagyon sokat jelentene ha Nagykanizsa segítene munkahelyek teremtésében. Az emberek egyaránt járnak Zalaegerszegre, illetve Nagykanizsára is dolgozni, mivel a kettő város között helyezkedünk el.
Szabó József, Hahót polgármestere: - Nagyon sok a munkanélküli. Voltak ugyan munkahelyek, de a korábbihoz képest eléggé beszűkültek a lehetőségek. Pár fő részére tudunk biztosítani fizetést, mint parkfentUartóknak, de a kezdő fiataloknak nagyon nehéz annak ellenére, hogy Nagykanizsa lehetőség szerint próbál segíteni. A helyi intézmények fenntartása is csak szigorú gazdálkodással és saját erőből lehetséges. Az iskola üzemeltetése a gyerekek számának a csökkenése miatt kezd kétségessé válni.
Hegedűs György, Nagyrécse polgármestere: - Kapcsolatunkat Nagykanizsával jónak tartom, és továbbra is igényt tartunk az eddig meglevő szolgáltatások szervezésére. A jövőre vonatkozó elképzeléseink, Nagykanizsával a szorosabb együtműködés és hogy munkahelyi lehetőségek költözzenek Nagyrécsé-re, ezzel költségcsökkenés is elérhető lenne.
Berke József, Liszó polgármestere: -Az iskolai oktatás, a munkahelyek mind-mind Kanizsán vannak. Liszóban erre nincsen lehetőség, ezért jó lenne minél több. A kapcsolatunk mindössze ennyiből áll.
Gregor Tiborné, Újudvar polgármestere: - Minden kapcsolat, ami Nagykanizsa részéről elvárható, megvan. A városok és a falvak közti kapcsolat összességében azonban rossz. A munkahellyel és a kulturális rendezvényekkel kapcsolatban Zalaegerszegen az MMIK-val megvan a kapcsolat, amit Nagykanizsával szemben még hiányolunk.
Póczai Zoltán, Sormás polgármestere: - Nagykanizsa közelsége sok pozitívumot jelent számunkra, melyet szeretnénk tovább erősíteni egy kerékpárút megépítésével Sormás és Kiskanizsa felé bevezető út között. Bízunk a közelebbi kapcsolat létrehozásában. A munkahelyek szempontjából a lakosság hatvanhetven százaléka Nagykanizsán dolgozik. Szeretnénk, ha a két település között ipari centrumok épülnének a füves területen. Ezzel még közelebb kerülnénk egymáshoz.
NAGYKANIZSA - A VAROS, AMELY A RÉGIÓK KÖZPONTJA LESZ?
A Hevesi Sándor Általános Iskola étkezőjében „A város, amely a régiók központja kíván lenni" címmel tartott fórumot Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A főpolgármester beszélt arról, hogy a város menedzselését hogyan végezték Budapesten, a város tér-
ismct központ legyen. Ennek eszköze új munkahelyek, virágzó gazdaság, csökkenő gazdasági tervek. Az oktatás területen fontos a reformok folytatása, a pedagógusok bérezése, bérszínvonal javítása. A kistelepülési normatívát támogatni kell. hogy ne szűnjenek, el ne tűnjön a falu. Nagy problémát jelent a közbiztonság
Tüttő István és Krémer József a Demszky Gáborral.
ségpolitikájáról, mi az, amit hasonló jellegűen adhat Budapest Kelet-Európának. Párhuzamot is vont, mivel Kanizsa ennek a régiónak kíván központja lenni. Miért fontos, hogy a régió központja legyen? Demszky Gábor elmondta, hogy Magyarország képes egy igazi nyugati országgá válni. Kialakul a tisztességes verseny, mely az életszínvonal javulását eredményezi. Politikai demokrácia működik, a törvények uralma meghatározó, alkotmányos demokrácia van. Csökken az infláció és az államadósság, az ország alapvetően jó irányba halad, de a feladatok és a veszélyek jelentősek. A cél: Nagykanizsa
vendégekkel. Kovács Kálmánnal és A téma: A város...
romlása. A szegénységgel összefüggő bűnöző élet fonna nem szabad, hogy általánossá váljon. Alapvető korszakos váltásra van szükség, sokkal gazdaságosabban bánjunk a fonásokkal. Az érdekeltség: hogy munkaerő, áruáramlás legyen, jó kapcsolat Horvátországgal és Szlovéniával. Fontos a szomszédsági gazdasági kapcsolat, a fejlesztés. A vasút villamosítási program, az M7-es megépítése, logisztikai központ megépítése, infrastruktúra fejlesztése, kultúra ápolása. Közös felelősségünk a folyamatok biztosítása -hangzott el a fórumon. K. P.
A „járás"
Mit jelenthet a járás?
A járások egy többévszázados közigazgatási egységek voltak, melyeknek városok voltak a központjaik. A járás név onnét adódik, hogy a községek nem voltak távol egymástól, maximum egy nap járásnyira. Működésükért a községi tanácsok voltak a felelősek, melyek negyedévente üléseztek. Tagjait a környék választotta meg, képviselték falujukat. Ez egy demokratikus helyi képviselet volt a központi tanács irányítása alatt. A városi és a járási pártbizottságok, illetve tanácsok együttműködtek és irányítottak. Politikai tekintetben sok volt az átfedés, centrális politikai hatalom érvényesült. Minden település .számára fontos volt a járási központ, mivel a Volán a városból üányított, a rendőrség járási feladatokat is ellátott, és a kultúra működési feladatai szempontjából is a járás volt az „úr". Közig azgat ási vonatkozásban sem alá-, sem fölérendeltségi viszony a városok és a járások között nem volt. Mint közigazgatási szervezeti rendszer nem épült ki, az életnek nem volt olyan területe sem, ahol a városnak ne lett volna szerepe a községek működésében, munkájában.
Zsoldos Ferencet kértük meg, hogy beszéljen arról az időről, mikor még Kanizsa is járási központ volt:
- Egy-egy járás váltakozó számú volt. Voltak kisebb járások, ahol a központhoz
harminc-negyven község tartozott. Nagykanizsa közepes nagyságú járásnak volt a központja, több mint hatvan községgel. Zalaegerszeg lényegesen nagyobb járási központ volt közel száz községgel. A közigazgatás változásai következtében járások szűntek meg, kapcsolódtak össze, alakultak újjá, mint például a letenyei. A városok a járás tekintetében, mint járási székhely nem csak adminisztratív, nem csak közigazgatási területen nyújtottak szolgáltatást. A járások önállóan, függetlenül működtek, nem volt sem alá-, sem fölérendeltségi viszony. A járási tanácsok apparátusa együttműködött a várossal az oktatásügyben, az egészség területén, a sport tekintetében és sok más vonalon. A járások a het\\>enes években szűntek meg. Adott település és vonzáskörzetét jelentő más új közigazgatási formáció alakult ki. Bizonyos túlélő maradványai még ma is megtalálhatók, ezek általában egy-egy központ és a környezetében lévő községek szerződéses alapon való együttműködésére, kapcsolataira épül. A városok speciális alsóoktatásban, középiskolai oktatásban, egészségügy területén nyújtottak szolgáltatást a járás területén élőknek. A városok, mint bevásárló, ipari és közlekedési központok, munkalehetőséget biztosítottak. Nagykanizsa tekintetében a hetvenes évek végétől nyolcvanötig például naponta közel tízezer ember ingázott, utazott be a város ipari üzemeibe, az Izzóba, bútor- és gépgyárba. A középiskolákba a bejáró és helyi tanulók számaránya is fontos volt. Kanizsán négy kollégium működött, ami biztosította a tanulók számára a lakhatást. A szellemi potenciál a vá-
rosokban mindig nagyobb volt, mindig sokszínűbb. Ennek megfelelően a központ ugyan itt volt, a járási szervezet tagjai együttműködtek a városi szerezettél és rendeztek, szerveztek természettudományos, társadalomtudományos és sok más jellegű előadásokat. A színházba busszal szállították be a közönséget a községekből. Városi járási könyvtár működött minden járási székhelyen. Természetesen a kanizsai könyvtárnak mind szakmai tekintetben, mind a könyvellátás, illetve
megrendelés szervezésében nem csak a város, hanem a hozzá tartozó járások tekintetében is szerepe volt. Tehát a Hevesi Sándor Művelődési Háznak már a nyolcvanas évek előtt is nagy szerepe volt, míg ténylegesen a művelődési központ szerepét csak ezután tudta betölteni. Azaz mind szakmai, szervező, koordináló területe nem csak a város közművelődésére vonatkozott, hanem érvényesülnie kellett a járásokban is.
26 KANIZSA - Sfi*nt 1998. április 17.

LABDARÚGÁS
NB I B
Érdi VSE-Nagykanizsai Olajbányász FC 2-0 (2-0)
Érd, 1800 néző. V.: Vavi-ka.
Olajbányász: Czigóth -Panghy - Pálfi, Agics - Gyulai (Kovács L.), Kiss, Farkas J., Csörnyei, Pulai (Kovács T). Gordian, Horváth Gy. (Horváth L.). Edző: Madár Gábor.
Negyed óra elteltével már ki is alakult a végeredmény. A Bányász az első félidőben szinte semmi veszélyt nem jelentett az ellenfele kapujára. Szünet után azonban magukhoz ragadták a kezdeményezést, nagy mezőnyfölényben futballoztak, de a gól nem igazán volt benn a játékukban. Az érdiek jól védekeztek és magabiztosan tartották az előnyüket.
A mérkőzés összképe alapján a hazaiak megérdemelten tartották otthonukban a három bajnoki pontot, a gyenge napot kifogó, rengeteg hibával játszó Olajbányász ellen.
NB III. Dráva csoport
Pécsi VSK-MÁV NTE 1-0 (1-0)
Pécs, 200 néző. V.: Kovács Zs.
MÁV NTE: Kovács - Nagy T., Grabant, Szőke, Beke -Korpics, Balogh, Kalinics, Dezső (Boa) - Kovács (Réz), Pongrácz. Edző: Szálai Zoltán.
A rendkívül indiszponált játékvezetés ellenére a MÁV NTE magának köszönheti, hogy nem sikerült bravúros győzelmet aratnia a listavezető otthonában.
Kiállítva: Szőke és Szálai Zoltán edző a 10. percben.
Megyei bajnokság I. osztály
Nemesapáti Hidroterra-Kiskanizsa 1-0 (0-0)
Nemesapáti, 150 néző. V.: Gortka.
Megérdemelt hazai siker született.
Zala Volán-Teskánd-Miklósfa 0-2 (0-0)
Teskánd, 400 néző. V.: Szép.
A jobban játszó csapat győzelmét hozta a találkozó.
USZAS
Úszó Osztályok VII. Országos Versenye Győr 1998. 04. 3-4.
A Bolyai János Általános Iskola 4-4 fős fiú és leány csapata képviselte városunkat immár harmadik alkalommal, 1987-88-ban születettek versenyében elért döntős eredmények:
FIÚ:
50 m gyors: 2. Magyar Márton 33,04, 4. Perényi Ádám 33,65.
50 m hát: 6. Popráczy Ádám 43,60
50 m mell: 3. Both Péter 43,40
50 m pillangó: 2. Perényi Ádám 37,47, 4. Magyar Márton 39,85.
100 m vegyes: 4. Magyar Márton 1:26,49
4x50 m vegyes váltó: 2.
Bolyai 2:35,14 (Popráczy Ádám - Both Péter - Perényi Ádám - Magyar Márton)
4x50 m gyors váltó: 3. Bolyai 2:23,59 (Popráczy Ádám
- Both Péter - Perényi Ádám
- Magyar Márton) Pontversenyben: 2. Bolyai
S. Ált. Isk. LEÁNY:
50 m gyors 4. Pintér Kitti 34,12
50 m pillangó 2. Pintér Kitti 35,54
100 m vegyes 4. Pintér Kitti 1:24,74
4x50 m vegyesváltó 3. Bolyai 2:42,60 (Takács Tímea -Korcsmáros Ágnes - Pintér Kitti - Molnár Nóra)-
4x50 m gyorsváltó 3. Bolyai 2:24,94 (Takács Tímea -Korcsmáros Ágnes - Pintér Kitti - Molnár Nóra)
Pontversenyben: 3. Bolyai Ált. Isk.
NB l-es női teke csop, mérk.
Kanizsa Sörgyár SE-Budapest, Elektromos 6-2 (2271:2230)
Sörgyár SE: Bakos I. 414, Balogh 397, Majorosné 380,
Némethné 373, Bakos E. 363, Horváth E. 344 fa.
A bajnoki idényzárón papírformaeredmény született.
KOSÁRLABDA
NB I. B-s női mérkőzés. Rájátszás az 1-4. helyért
FTC-Gyermelyi Tészta-MÁV NTE 62-67 (35-32, 58-58)
Bp., 100 néző V.: Gidó-falvy, Feczku
MÁV NTE: Torna (12), Bem (-), Joó (26), Zsolnai (6), Gróf (-). Csere: Simonné (8), Lackner (13), Góber (-), Bedő (2), Hujber (-). Edző: Kovács Nándor
A hosszabbításban sikerült a kanizsai lányoknak a győzelmet megszerezni.
Jó zónavédekezésüknek köszönhetően újabb bravúrt hajtottak végre a fővárosban.
NB II. Nők
Thury KDKK-PVSK II. 47-65 (24-30)
Nagykanizsa, 50 néző. V.: Antalics, Csordás
Thury: Horváth (21), Arany (4), Szabó (4), Bartók (4), István (12), Csere: Tálos (2), Zsovár (-). Edző: Gábor Erzsébet
Nagyon kevés pontot szereztek a hazaiak, így nem is lehetett más a végeredmény a jól védekező pécsiek ellen.
NB II. Férfiak
Marlen Gazdász-Kanizsa KK-DKG-EAST 87-107 (35-55)
Kaposvár, 50 néző. V.: Szalmásy, Márton
KKK: Török (9), Kovács N. (25), Földesi (19), Tóth Á. (18), Gosztonyi (2), Csere: Farkas\' (7), Antalics (2), Ke-reskai (4), Mádé (2), Kulcsár (19). Edző: Silló Zsolt
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Magabiztos játékával szerzett újabb győzelmével a kanizsai gárda továbbra is őrzi veretlenségét.
SPORTMŰSOR
(április 17-23-ig)
LABDARÚGÁS
NB I. B. április 19. 17.00 Kaba Kabai Cukor-Nagykanizsai Olajbányász
NB III. Dráva csoport április 18. 16.00 ifi 14.00 MÁV NTE-Szekszárd
Megyei I. osztály április 19. 10.45 Kiskanizsa-Pacsa
április 19. 16.00 Miklósfa-FC Keszthely
KOSÁRLABDA
NB II. férfiak április 18. 15.00 Kanizsa KK-DKG-EAST-Marcali VSZSE
NB II. nök április 18. 11.00 Thury KDKK-Győr
KEZILABDA
NB I. B. férfiak április 17. 18.00 IZZÓ SE-Tatabánya
ifi 16.00
ASZTALITENISZ
NB II. nők. április 18. 11.00 Körösi-Kanizsa DSE-Szekszárd SK II.
NB, III. férfiak április 18. 11.00 Kanizsa Sörgyár Il.-Szabadbattyán
1998. április 17.
KANIZSA - /ipt*
27
CSflSZI CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
-lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, erkélyes, 56 nm-es, nagy konyhás, külön lomkamrás, központi fűleses, 8, emeleti lakás, új konyhabútorral, OTP átvállalással eladó. Irányár: 1,55 mFf+300 eR OTP. Kód: 206/98. (27554 K) Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 télszobás 69 nm-mes, étkezős, vízórás, redőnyös, 3. emeleti lakás eladó. Irányár:
3.8 mR. Köd 376/97 (24510 K)_
Nk-n a Katonaréten a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkei eladó. Irányár: 7,2 mR. Kód: 665/97.
(25960 K)_
Nk-án a Uszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses víz-órás felújított, földszinti lakás, új konyhabútorral eladó. Irányár: 2,5 mFt Kód 9/98. (26450K)
Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses, udvari lakás, 80 nm-es. leválasztható udvar-résszel, felújított tetőszerkezettel eladó. Irányár: 2,5 mFt.
Kód: 41/98. (26500 K)_
Nk-án a Nagyválhy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gáz-1 üléses, vízorás, erkélyes lakás. 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5 mFt+garázs 800 eR. Kod: 56/95. (26566 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es. vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi lűtéses lakás eladó. Irányár: 2
mR Kód. 92/98. (26799 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, eqyedi aázlűtéses, felújított, galériázható, erkélyes, 1. eme-leti lakás eladó. Irányár: 4,9 mR. Kód: 69/97. (26796 K) Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es 3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényesen felújítóit és átalakított, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis leiekkel eladó.
Irányár: 6.5 mfl Kód: 691/97. (26652 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás S4 nm-es. egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés lakás eladó. Irányár: 2,7 mFt.
Kód 112/98.(27036 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, lel-újílotl fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mFt.
Kód: 720/97. (27 040 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vízórás, 5. emeleti lakás eladó Irányár: 1,95 mR Kód:
128/98 (27124 Kj_
Nk-an a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. lűtéses, 4 emeleli lakás eladó. Irányár: 2.2 mFt. Kod: 160/98.
(27366 K)_
Nk-an a belvároshoz közel, csendes ulcában. 1+1 félszobás. 46 nm-es, egyedi gázfűtéses irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 3,2
inFi Kod 170/98. (27368 K)_
Nk-n a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es. 2 erkélyes, étkezős, vizórás, beépített szekrényes, jó állapotú, központi lűtéses lakás etadó vagy belváros közel 1+1 léíszobás lakásra cserélhető Eladái ár 2.25 mFl Kód: 161/98. (27365
K)_
Naaykamzsán a Rózsa ulcában 2 szobás, 54 nm-es, központi fűléses, erkélyes, vizórás, redőnyös, 4. emeleti lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető Irányár: 2 mR. Kód:
185/98, (27450 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás. 63 nm-es, 2 erkélyes, vízórás, redőnyös, járólapozott, 4. emeleti, központi lűtéses lakás ú] konyhabútorral eladó. Irányát: 2.5 mR.Kód: 199/98,
(27524K) _
Nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es. egyedi gázfűtéses, földszinti lakás üzlet kialakítására alkalmas utcára néző 3 szobával eladó Irányár: 9 mFt. Kód: 195/98. (27525 K) Nk-án a Csengery utcában 72 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűléses. vízórás, pincés, nagy konyhás, első emeleti lakás eladó. Irányár 2,5 mR.Kód 120/98. (27526 K)
CSALÁDI HÁZAK
Nk-n a Kalonarélen 3 szobás. 2 szintes, teraszos, garázsos. egyedi gázfűtéses, 25 éves sorház, dupla Wc-vel, 350 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 5,2 mFt. Kod: 210/98. (27555 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkáryhás egyszintes családi ház garázzsal, pincével, nagy mellék épülettel, igényesen lelújiloll állapotban. 500 nm-es felekkel eladó. Kód: 202/98. (27532
K)_
Palinban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, családi ház, külön bejáratú telótórbeépílóssel, konyha+ólkezővel, 2 lürdŐ, 2 WC-vel, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 570 nm-es par-kosíloll leiekkel eladó. Irányár: 9,6 mR. Kód: 200/98, (27527
KJ_
Nk-án a belvároshoz közel 80 nm-es, lelújílasra szoruló, 2 szobás, egyedi gázfűléses, 30 éves családi ház 500 nm-es telekkel, melléképülettel eladó. Irányár: 3.9 mR. Kód: 7/98.
(27528 k)_
Nk-án a belvároshoz közelt csendes ulcában, 45 nm-es, felújításra váró, egyedi gázfűtéses, télkomfortos, 1+1 léíszobás, családi házrész eladó. Irányár: 1,65 mR. Kód: 201/98.
(27530 K)_
Palínban 9 éves. 105 nm-es. 3+2 léíszobás, tetőtér beépítéses. 2 fürdőszobás, egyedi központi fűléses családi sorház 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mR. Kod: 609/97 (25662 K)_
Palínban 9 éves. 100 nm-es, 2+3 télszobás, telőlébeepite-ses, 2 fürdőszobás egyedi központi fűléses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 7.4
mR Kód: 661/97 (25957 K)_
Nk-án a Kalonarélen 200 nm-es, 6 szobás, 2 színjei, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes család ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 műhellyel, 150 n.öl teJekkeleladó. Kod: 589. (26454 K)
Nagykanizsa belvárosához közel, közős kapubejáróval egyedi gázfűléses, 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó, Az egyik 1 éves, nappali+konyhával fürdő+WC-vel, és kialakítható két tetőteri szobával A másikban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő. WC. Irányár: 6,5 mFt, Kód:
721/97. (26342 K)_^_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve lelújiva, garázzsal, melléképületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m leiekszélességgel eladó. Irányár: 5,5 mFt. Kód:
69/98. (26564 K)_
Iharosberényben 11 éves, 4+1 félszobás, 170 nm-es, tetőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel pincével, garázzsal, 1000 nm leiekkel eladó vagy min. 3 szobás központi fűléses, kanizsai lakásra cserélhető értékegyezleléssel. Irányár: 4,2 mFt.
Kód: 62/98. (26567 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10 mFt. Kód: 52/98.
(26572 K)_
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos család ház garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 3 mR. Kód: 95/98. (26795 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás hallos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es telekkel eladó vagy értókegy ezt éléssel lakásra balatoni i 11 za-lakarosi nyaralóra cserélhető. Irányár: 11 mFt. Kód: 690/97,
(26851 K)_\'_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, eqyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kod: 135/98. (27148 K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komlortos, 40 éves család ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel 2 műhellyel igán árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra cserélhető Irányár: 2,5 mR, Kód: 136/98.
(27149 K)_\'_
Palínban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás egyedi gázfűléses családi ház. garázzsal, melléképülelekkel, 1818 nm-es lelek-
kel eladó. Irányár: 5,8 mFl. Kód: 24/98. (27296 K)_
Palínban 2 szobás, 68 nm-es, jó állagú komfortos családi ház, 1487 nm-es leiekkel, beépíthető lelőlerrel, eladó vagy nagykanizsai 1+1 ill. 2 szobás lakásra cserélhető ériéke-gyezleléssei. Irányár: 3,6 mR. Kód: 149/98. (27297 K) Balalonmárián a hajóállomáshoz közéig 4 szobás, tetőlérbeé-prléses, 100 nm-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, 2 hallos, 2 külön bejáratú, központi kazán fűtéses családi haz, 504 nm-es telekkel eladó. Irányár: 13,5 mFt. Kód: 156/98.
(27300 K)_
Kiskanizsán 2 sobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős családi ház, vállalkozásra is alkalmas melléképülelekkel, műhellyel, ipari árammal, garázzsal, 2880 nm-es leiekkel. pincével eladó. Irányár: 5,1 mR. Kód: 159/98. (27301 K) Kiskanizsán 2+1 félszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, tetőtérbeépüési lehetőséggel, 846 nm felekkel eladó Irányár: 5,2 mFl. Kód: 413. (27J64 K)
ZÁRTKERTEK
A bagolai hegyen 10 évest 3 szintes, szintenként 30 nm-es, 1 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, konyha+étkezós, zártkerti ház, panorámás kilátással, 1300 nm-es telekkel el-
adó. Irányár: 2,2 mR. Kód: 212/98. (27555 K)_
Cserfőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es, komfortos, téliesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár:
2,6 mFt. Kód: 143/96. (27151 K)_
Kisfakoson a Gáspár hegyen 1500 n-Öl zártkert lömés pincó-
vel eladó. Irányár: 12 eFt. Kód: 152/98. (27299 K)_
A Szentgyörgyvári hegy IV. hegyhátán 2027 nm-es zártkert, 40 nm-es tégla épületfel, 15 nm-es pincével melléképülettel, teljes felszereléssel eladó. Irányár: 650 eR Kód: 621/97.
(27453 K)__
A Szentgyörgyvári hegy II hegyhátán 899 nm-es zártkert, 15 éves, 40 nm-es tégla épületiéi, borospincével, teljes felsze-reléssel eladó. Irányár: 700 eR. Kód: §23/97. (27454 K) A Szentgyörgyvári hegy I. hegyhátán 25 éves, 38 nm-es, 2 szobás zártkerti ház terasszal, 1798 nm-es telekkel, bevezetett villannyal, őszi birtokbaadással eladó. Eladási ár: 770
eFl.Kód: 54/98. (27455 K)_
A bagolai hegyen a régi szeszlőzdéhez közel, 45 nm-es, bŐ-víthelo zártkerti ház 15 nm-es beüvegezett terasszal, 2 szobával, kis konyhával, 955 nm-es leiekkel, villannyal, beköthető vezetékes vízzel, eladó. Irányár: 1,1 mR. Kód: 177/98.
(27456 K)_[_
Zalaszabaron 60 nm-es, tégla + lóméses zártkerti ház, présházzal, pincével, teljes berendezéssel, villannyal, 500 n-öl telekkel eladó. Irányár: 1,2 mR. Kód: 184/98. (27457 K)
ÜZLET
Nagykanizsa belvárosában 30 nm-es, nem utcafronti, wc+mosdóval ellátott, egyedi gázfűtéses, leválasztható üzlet bérbeadó vagy a bérleti jog megvásárol haló. Bérleti dí: 30 eFt/ho. Bérleti jog: 1 mFt. Kod 168/98 (27367 K)
GARÁZS
Nk-n az Erdész utca mellett, 15 nm-es garázs eladó. Irányár: 350 eFt. Kód: 713/97. (2745^8 K) _
Nagykanizsán az Űrhajós úti garázssoron 22 nm-es aknás garázs, bevezetett vízzel, villannyal, kialakított WC-vel eladó.
irányár: 700 eR. Kód: 53/98. (27459 K)_
Nagykanizsán a Csengery utca elején közös udvarban, 18 nm-ta garázs eladó, irányár: 400 eR. Kód: 55/98. (27460 K) Nk-án a Munkás utcában, bevezetett villannyal, aknás+pin-cés garázs eladó. Irányár: 750 eR. Kód: 198/98. (27531 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó Irányár 1,1 mFt Hird.sz. 30.
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery úton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi fűtéses földszinti lakás eladó. Irányár: 1,4 mFl. (25326 K) Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején, III. emeleten 50 nm-es. egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,4 mFt
Hird.sz: 5/a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején. 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, közponli lűtéses lakás eladó. Irányár 2.1 mFl. Hird.sz:
47 (25330 K)__
Lakás Nagykanizsán. Liszl F. ulcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-e;, központi fűtéses telefonos Lakás eladó Irányár: 2,2 mFt. Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 K)
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Qy. ulcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi fűtéses lakás eladó Irányár 2,35 mFl. Hir.sz: 34. (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. utcában 4. emelelen, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, telefonos, korszerű lakás el-
adő. Irányár: 2.55 mFt. Hird.sz: 16. (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, első emeleli, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irányár 3 mFt, Hirdsz: 40. (25335 K)
Lakás Nagykanizsán. Maori lelepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, tároló-
val eladó. Irányár 11 mFl. Hird.sz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es, és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFt. Garázs nélkül 7,7 mFt Hird.sz: 69
(25366 K)_
Lakás Nagykanizsán Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebedtos, külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi fűtéses. Irányár 6 mFt. Hird.sz: 70. (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, lürdö-szobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszinles lakás + garázs, pince Irányár 8 mR. Hird.sz: 71. (25543 K) Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-lószőnyeges. külön WC-s, kamrás lakás. Irányár 2,2 mFl. Hird.
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+félszobás, földszinti előszobás, lürdó, külön WC, szinleltolásos, egyedi fűtéses, parkettái, járólapos
lakás. Irányár 3,5 mFt. Hird.sz.: 86. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár 6 mFt.
Hirdsz: 26. (25342 K)_
Családiház Nagykanizsán. 150 n-öl sarok telken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhefy garázzsal löbb célú felhasználású, pl. panzió, irodaház. KFl-nek. Irányár 12 mFt.
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehelő-
seggel. Irányár 16 mFt Hirdsz: 50. (25344 K)_
Családiház Miklósfán. 60 nm-es régi típusú falusiház, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-öl területtel. Irányár, 3 mFt. Hird.sz: 33,
(25345 K)_
Családi ház Eszleregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, vfz, villany van, WC. bent van. Irányár 700 eFt. Hird.sz.:
83. (26049 K)_
Családi ház Zalakomarban, 2800 n-öl telken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, fürdőszobás, külön WC. léi ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház. Irányár 6 mFt. Hird.sz.:
84. (26050 K)_
Csaladihaz Keszthelyen Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtése* összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFl, Egyben 20 mFt, Hirdsz: 44.
(25346 K)_
Családíház Szepelneken. 5 éve épült, kétszobás, Összkomfortos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses kél teraszos Irány-
ár 3,5 mR. Hird.sz: 58. (25348 K)_
Csaladihaz Iharosberényben 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, fürdőszobás, 2100 nm területlel.
Irányár: 5,5 mFt. Hird.sz: 34. (25349 K)_
Családiház Zalaújlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen új családiház
Irányár 5,5 mFt. Hird.sz: 35. (25350 K}_
Családiház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehető, félkész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó irányár: 2.2 mFl Hird.sz: 6 125351 Ki
Családiház Eszteregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm terület-
lel. Irányár. 2 mFl. Hird.sz: 19. (25352 K)_
Csaladihaz Nemesdéden. 3 szobás, lürdőszobás. beépíthető lelőlerrel. 5 éve épült új családi ház 4000 nm területtel. Irányár
2,5 mFl. Hirdsz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölöskén. 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi fűtéses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl leiekkel. Irányár 1,6 mR. Hird.sz: 63. (25355 K)_
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár 3 mR. Hird.sz: 57, (25368 K)_
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, fürdőszobás, 100 nm-es, lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm összterület rendezett családiház eladó. Irányár 1 mFl. Hird.sz: 67. (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp. fűtéses, vegyes tüzelésj kazán, nagylerasz kábel tévé, csatornázott, parkosfloll udvar Üdülőnek, családi háznak alkal-
mas. Irányár 11 mR. Hird sz.: 77. (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal 70+70 m-es 2 szoba, hall. fürdőszobás, külön WC. 400 n.öl telekkel nagy üvegház lólísátor, melléképületek Irányár: Külön:
;.5 mFl Huj sz "5 .?5615 K.__
Építési telek Surdon. 30 méler széles építési lelek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja levan belonozva. Irányár: 650 eFt. Hird.sz 51. (25353 K) Építési lelek Pécsen. Kismérvőlgyi úlon rendezett környezetben érvényes épüési engedéllyel 840 nm-es közművesített területiéi. Irányár 520 eR Hird sz 30 \'2So5^ K;__
Építési lelek Magyarszentmiklóson. Az elágazóban központi helyen lö ül mellett, 800 n-öl közművesített lelek ipari célra is pl: üzemenyag lőHö állomás, kamionos pihenő, étierem, víz, villany van. Irányár megegyezés szerint Hird.sz: 62 (25360 K| Látóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, víz,
villany van, irányár 900 eFt Hird.sz. 64 !25362 K)_
Szent györgyvári hegyen Ingatlan .ÉDENBEN". Fizetési könnyítéssel 650 n-öl terület. 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, víz, villany, van és köves út.
Irányár 900 eR. Hird.sz: 43. (25363 K)_
Csertői hegyen szőlő. 1200 n-ÖI területen kordonmüvelési szóló jő karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével tel-fes felszereléssel. Irányár 450 eFt. Hird.sz: 37. (25364 K) Öregförhéncen szőlő. 1100 n-öl lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel teljes felszereléssel, terméssel együtt villany van.
Irányár 800 eR. Hird.sz. 65. (25365 Ki__
Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekentell zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladó. Irányár: 210 ezer Ft. Hird sz: 78 (25850 K)
Lakás Nk. Zemplén Gy úton 67 nm-es, 3 szobás, III. emeleti, 2 erkélyes, padlószönyeges, vizórás. kp fűtéses, lomkamrás la
kas eladó. Irányár: 2,5 mFl Hird.sz.: 81. (25651 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképületekkel, 4000 nm telek Irányár 1,3 mFl. Hird.sz. 87 (26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelújiloll. minden igényt kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFt. Hird.sz.: 89.
(26249 K)_
Családi ház Kiskanizsán. 350 n.öl lelken. 220 nm-es. kétszintes, 4 szoba+tetőlér. Nagy nappali, lagas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó Irányár 12 mFt. Hird. sz. 91. (26414 K)
Családi ház Dózsa Gy. úlon, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen felújított családi ház közös udvarral. Irányár 3,2 mFl. Hird.sz.: 96. (26593 K) Üzlet helyiség eladó. Csengery és Zrínyi M út sarkon. 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird.sz.: 97. (26594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton. 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, félig telűjftott, központi fűtéses, alacsony közös
költség. Irányár 1,9 mFl. Hird.sz.: 98. (26595 K)_
Lakás Liszt F. út. földszinti lakás, 3 szobás, vízórás, közponli fűtéses, redőnyös, reluxás, szőnyegpadlói, felújított, új konyha-
bútorral. Irányár 2,3 mFl. (26596 K)_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, lürdőszobás. WC-s lakás eladó.
Irányár 1,35 mFt. (26597 K)_
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védett helyen, pressó (élesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó.
Irányár: 3,2 mFl. Hird.sz.. 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4. emeleli, egyedi fűtéses lakáé eladó. Irányár 2,6 mR. Hirdsz.: 104. (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 66 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 600 n.öl telekkel, gondozott, parkosított udvarral. Irányár 2,7 mFt. Hird.sz.: 103. (26915 K) Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kerttel eladó. Irányár. 1,5 mFl.
Hird.sz.: 105. (27126 K)_
Rozsa utcai 54 nm-es, 8. emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlÓ3Zönyeges, központi fűtéses lakás eladó. Irányár:
1,8 mFl Hird.sz.: 106. (27128 Kj_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú lofyósóval reluxás, vízórás, központi fűtéses lakás eladó.
Irányár 1,95 mFl. Hird.sz.: 107. (27129 K)_
Szepelneken 250 n-öl telken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba, szőnyegpadlós egyedi gázlú-
léses. Irányár 3,2 mR. Hirdsz.: 109. (27130 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Teljesén felújított, 1000 nm-es lelken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhefy nyári konyha, baromfi és sertés ól. Vé-lelár 3,6 mFt. Hirdsz.: 110. (27136 K)_
Teleki üt elején VI. emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, lürdőszobás, külön WC, szobák kivételével tambériázolt vízórás, lom-kamrás lakás eladó. Vételár 2,25 mFl. Hirdsz.: 111. (27139 K)
28
KANIZSA -
1998. április 17.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVŐ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATON újság hirdetésfelvevő helye < KIM képes ingatlanújságbu hirdetésfelvétel \\
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Garay utcában 1 szobás, egyedi gázas. parkéi!ás. redőnyös, vízórás, frissen (esten, jó állapotú, azonnal beköltözhető földszinti lakás eladó. Irányár; 1,95 mFl. (L/408)
?3310-504 .27500 K)_
Attila utcában 3 emeleten 1 szobás, 41 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, telújioll lakás külön tárolóval, jó állapotban eladó Irányár: 1,97 mFl. (L/407) 93/310-504.
(?7501 K)_
Csengery utcában, a belváros közelében 2 szobás, 56 nm-es, egyedi gázas, vízórás, \'felújítóit épületben lévő magas-lóldszinti lakás eladó vagy városközponti 1. emeletire cse-rélhelő. I.ár 3 mFl. (L/406) 93/310-504. (27502 K) Platán soron 1,5 szobás, 42 nm-es, egyedi gázas, parkettás, Ir.erkélyes, 3. emeleli lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt.
(L/405) 93/310-504. (27503 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 2 szobás, kp. (üléses, felújítói!, jó állapotban lévő lakás sürgősen, azonnal beköltözhetően eladó Irányár: 2,0 mFt. 93/310-504, (27504 K) Belváros közelében 2 szobás, 55 nm-es, erkélyes, lom-kamrás, vízórás, telefonos, kp. lütéses. 10. emeleti, azonnal beköltözhető lakás eladó. Irányár. 1,8 mFl. (L/409).
(27505 K)_
Pélertai utcában 2. emeleten 3 szobás4étkezős, 74 nm-es, szőnyegpadlós, cirkogejzires, D-i és K-i tájolású, megkímélt lakás eladó. Irányár: 4.5 mFt+garázs 800 eFt. (L/403)
93/310-504. (27506 K)_
Kalonarél közelében 3 szobás. 77 nm-es, parkettás, erkélyes, egyedi gázas, 2 szintes sorházi lakás garázzsal. 347 nm-es telekhányaddal eladó. Irányár: 5,2 mFt. (L394).
93310-504. (27507 K)_
Erdész utcában 3+1 félszobás, 85 nm-es, 2 szinles, igényesen átalakítóit és felújított egyedi gázas sorházi lakás 2 terasszal, alápincézett garázs-műhellyel, előkerttel, udvar-ral eladó. Irányár 5,6 mFt. 93/310-504 (27508 K) Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padló-szőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irány-ár: 3,3 mFl. (U354) 93/310-504. (2700^ Ki_
Corvin utcában 2. emeleten 2+1 lólszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vízórás. tehermentes, azonnal beköflözheló lakás eladó Ár: 3,5 mFl. (L/341)
93/310-504. (27004 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, egyedi (üléses, parkettás, erkélyes, megkímélt, jó állapolú, 4. emeleti lakás eladó. Irányár 2.45 mFt. (L/359) (27007 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, földszinti lakás új konyhaszekrénnyel eladó Irányár:
1 9 mFl (L/370) 93/310-504. (27014 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, vízórás. járólapozott, erkélyes, 3. emeleli, kp. fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2,2 mFt. (L/360). (27015 K)_
Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es. kp (üléses, vízórás,
2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2,35 mFl + garázs 700 eFt (U372) 93/310-504.
(27016 K)_
Garay utcában 1. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, vízórás, járólapozott, reluxás, felú|r1ott lakás eladó.
Irányár: 2,5 mFt. (L/389) 93/310-504. (27211 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, erkélyes, reluxás. azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (L/386) 93/310-504. (27215 K)
Ady ulcában 2,5 szobás+ólkezŐs, 81 nm-es, erkélyes, parkettás, egyedi gázas, K-Ny-i 3. emeleli lakás eladó. Irány-
ár: 5,3 mFl. (L/381) 93/310-504. (27216 K)_
Kazanlak körúlon 2+1 lélszobás 68 nm-es erkélyes, redőnyös, lomkamrás, teljesen felújítón. 3. emeleti lakás eladó ú| járólapokkal, új csempével, új konyhaszekrénnyel. Irány-
ár: 2.65 mFl. (L/391) 93/310-504. (27303 K)_
Városkapu körúlon 1. emeleten 1+2 lélszobás, 57 nm-es, vízórás. Iranciaerkélyes. teljesen felújított lakás eladó.
Irányár: 2,55 mFt. 8L/397) 93/310-504. (27304 K)_
Péterlai Utcában 3 szobás, 66 nm-es, nagyon igényesen, egyedi módon átalakiott és leiújított amerikai konyhás, 2. emeleli, cirkoge|ZÍes lakás, új radiálorokkal, új szerelvényekkel, minőségi burkolatokkal eladó. Irányár: 5.1 mFl. (27306 K)_
Városkapu körúlon 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, Iranciaerkélyes, teljesen felújított, 3. emeleti lakás sürgősen el-adó. Irányár; 2,25 mFt. (U292) 93/310-504. (27307 K) Keleti városrészben 3 szobát nappalis, egyedi gázas. parkettás, cirkofűtóses, 2 szintes, nagy erkélyes földszinti lakás eladó. Irányár: 5,1 mFt. (L/398). 93/310-504, (27309
KI_
Kalonarélen 2 színl+tetőtérbeépíéses 4 szobás, egyedi fűtéses társasházi lakás nagy terasszal, előkerttel, alápincé-
zett garázzsal eladó. Irányár: 7,8 mR. 93/310-504. (27310 K)_
CSALÁDI HÁZAK, TELKEK, NYARALÓK
Olajtelepen 2 szoba + étkezős, nagy lürdőszobás, 85 nm-es, igényesen kialakított iker családi házrész, nagy terasszal, 700 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 6,1 mFt+garázs
300 eFt. (CS/204) (27509 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 95 nm-es. 7 éve felújított, kibővített, szigetelt családi ház új homlokzatvakolattal, garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es leiekkel el-adó. Irányár: 3,6 mFt. (CS/2 03) 93/3 1 0-504 (27510 Ki Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, lelújiásra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel. 514 nm-es leiekkel eladó. Irányár;
3,6 mFl\'(CS/172) 93/310-504. (27021 K)_
Dózsa Gy ulcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves. egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles. 1100 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 8,5 mFl. (CS/171) 93/310-504.(27022 K)_
Belvároshoz közel, 192 n.öl lelek, 2 különálló, lelújHásra szoruló, vagy lebontható, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó. Irányár: 2,98 mFl. (CS/75) 93/310-504. (27024 K)____
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,3 mFt. (CS/187) 93/310-504. (27024 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, letötérbeépitéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított, cirkogejzres lakás igényes járólapokkal, parkettás löWszinli szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral eladó. Irányár: 6,9 mFt. (L/299). (27028 K)_
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképület ékkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel eladó. Irányár:
3,95 mFt. (CS/194) 93/310-504. (27218 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel. 1 szobás, lürdőszobás, önálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFl. (CS/195) 93/310-504. (2721 ^ K,_
Balalonlenyvesen 2 szobás, lürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.ól telekkel eladó. Irányár:
4.5 mFt. (NY/66) 93/310-504. (27220 K)_
Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető tetőterű iker hétvégi ház egyik tele, 639 nm zártkerti telekkel, mellóképüleltel eladó. Villany van. Irányár:
2,0 mFt (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
Balatonfenyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es, 25 éves össz-közműves nyaraló teljes berendezéssel, 220 n.öl telekkel
eladó. Irányár: 2,6 mR, (NY/70). (27311 K)_
Palín-Újlelepen 3 szoba+nappalis, amerikai konyhás, 112 nm Összalapterületű, cirkogejzires, tetotérbeépHéses családi ház kél lürdŐszobával. 40 nm-es aknás garázzsal, műhellyel, ápolt kerttel, 160 n.ól telekkel eladó. Irányár: 9,48
mFt. (CS/197) 93/310-504. (27312 K)_
Zákányban a Magashegy legszebb részén gyönyörű kilaá-tással a Drávára, sürgősen eladó 3 szobás, 80 nm-es, alápincézett családi ház 800 n.öl leiekkel, valamint ugyanitt 2 szobás, felújMásra szoruló családi ház 600 n.öl telekkel. Irányára 2,3 mFl, II, 1,2 mFt. (CS/192) 93/310-504. (27313 K)_
Gyékényes belterületén a bányatóhoz nagyon közeli utcában, 37 nm-es, 2 hálószobás, amerikai konyhás, könnyűszerkezetes anyagból épüli 3 éves nyaraló eladó 270 n.öl leiekkel. Irányár: 2,6 mFl. (NY/64) 93/310-504. (27314 K) Kiskanizsán amerikai konyhás, 2 szobás, parkeltás, 80 nm-es, 1 éve teljesen felújított családi ház 40 nm-es műhellyel, 70 nm-es raktárral. 800 n.öl telekkel sürgősen el-
adó. Irányár: 5.1 mFt. (CS/198). (27315 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás. 125 nm lakólerü, 15 éves családi ház, alatta 28 nm-es garázzsal, 90%-os készültsé-gű beépített tetőtérrel, 81 nm-es, vállalkozásra alkalmas melléképülettel, ipari árammal, 600 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 9,0 mR. 93/310-504. (27316 K)_
MiHósfa központi részén 3000 nm-es, kb. 50 m szóles, enyhe lejtésű, D-i fekvésű építési telek eladó. Irányár: 1,6
mFt. (T/32). (27317 K)_
Révfülöpön zártkertben, 600 n.öl, nagyon szép panorámás lelken 10 éves, 36 nm alapterületű hétvégi ház pincével, beépíthető tetőtéréi eladó. Irányár: 6,5 mFl. 93/310-504. (27318 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásost családi házakat. 93/310-504. (27032 K)
Pogányszenlpéleren tefotérbeépftéses, 2 család külön lakhalasál biztosító család ház 230 nm-es lakterülellel, pncevH, garázzsal meHék-épütotekkel, 1400 rtöt telekkel eladó. Nk-i lakást beszámítok Irányár
3,7 mFt. Hrv sz.: CS95. (22991 K)_
Zalakomáiban 4 szobás, 2 fürdőszobás, letolerbeepitesej. gázfűtéses, cserép kályhás. 6 eves családi ház 2893 nm leken eladó. Irányár 5,5 mR Bútorokkal együtt 6 mFt. Hsz: CS116. (23314 K)_
Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es lelek eladó Jelenleg szőlővel van betelepítve. ÉpAesre krvában alkalmas terület, vilany, víz van és asz-lalos út. Irányár 800.000 FI. Hív. sz.: NY01. (23657 K) Galambokon a halastónál 200 n.öl telek a rajta lévő .cseh* 2 szobás, elöteres, teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, víz, vilany, aszfaltos úl és horgászati lehelőség, nyaralalást lehetőség van Irányár:
1.1 mFt, Hsz.: T37. (24719 K)
Qalambokt-halastónál 260 rvől telek, közvetlen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területtel eladb. Víz. vilany, aszfaltos üt van. Irányár 1,3 mFt. Hiv.sz: T38. (248C9 K)_
2 szobás, 67 nm-es, lürdőszobás, spájzos családi házrész Nk-an eladó. A lakás jó állapotú, vízórás, tetőteres különálló pnoe tartozik hozzá, A lakás JcaliDnÜ, 4 lakó van. Irányár 2,9 mFt. H.«Z CS137. (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, lürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági epületekkel, 400 n-öl telekkel családi ház eladó.
Irányár 6 mR Hivsz: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szinles, totújlásra váró nyaraló eladó. Irányár 3,5 mFt.
H.sz.: T40. (25795 K)_
Nk északi v.rtszeben éplési telek 340 nmes, eladó. A tekén pajta és
istáló található. Irányár 3,2 mR Hsz.: T43. (25797 K)_
120 nmes családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos. egyedi gázas, 765 nmes telekkel eladó. Irányár:
5.2 mFl Hrv.sz.: Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 82 nmes társasházjelegű család ház, 80 nmes udvarral, garázzsal, gázfűtéssel teljes felújrtottan eladó az Északi városrészben Hiv.szám: LAK 103. Irányár 6,8 mR (26105 K)
Bajcsán 3 szobás, teljesen új fürdőszobás, felújított családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. «ra házi lakásra cserélendő ériékegye ztetes-
set Irányár 5 mFl Hív, sz: CS143. (26245 K)_
3 szobás, 110 nmes, gázfűtéses, garázsos, teraszos. 120 n.öl lelkes, parkosított, udvaros család ház eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár 12 mFt. H.sz.: CS142. (26247 K)_
Palínban 100 nmes, 2+3 leiszobás, társasházi cirkogejzires családi ház jellegű lakás alul garázzsal, 2 fürdőszobával kis kerttel eladó.
Irányár. 7,4 mR. Hrv.sz.: CS 145. (26357 K)_
Zalakaroson 809 nmes, panorámás építési lelek, ahol víz, vilany van, gáz, telefon ráköthető, felvonulási épületlel és új téglával eladód.
Irányár. 3,6 mFt. Hrv.sz.: T48. (26455 K)_
Hcirnokkomárornban léglapincés, szoba, konyha, teraszos, lárolóhetyí-ségekból álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jelegű pince felszereléssel
eladó Irányár 400.000 R Hiv.sz: T46. (26456 K)_
Nk. Északi városrészében 75 rmes, 2 szobás, lürdőszobás, önáló udvari család ház eladó. Irányár 3,9 mR. Hfv.sr CS146. (26459 K) Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n.öl gyümölcsös eladó. Irányár;
.1.7 mFt Hivsz: T49. (26460K)_
Eladó Nagybakónakon, az .ÖiBghegyenH 850 n.ól gondozott terülel, amin kert, gyümöfcsös, szótő és téglapince lalaható Vfz, villany van, autóval megtözeHhelő. Irányár 400.000 R. Hiv.szám: T50. (26547 K)
1+3 lélszobás, egyed ciVogejzír fűtéses, tetőlén, jó álapotű, étkezős lakás eakjó Nagykanizsán az E-K-i új lakótelepen. Irányár 3,6 mFl Hrv szám: LAK 103 r26550 Ki
Sávolyon család haz nagy letekkel eladó H.sz.: CS144. (26676 K) Hkiósfán 2 szobás, konyhás, hallos, fürdőszobás, bb-csafádl ház gazdasági ept.tlelek.kel, ipari árammal, nagy felekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő ertékegyezletéssel Irányár 5 mFl. H.sz:
CS147. (26677 K>_
Galambokon a Campingi bejárainál, 3anya"-dük5ben tömés és tegla-pince nagy telekkel eladó. Irányár 800.000 R Hiv.sz.: T51. (26630 K) 55 nmes, 1+2 félszobás, összkomfortos IV. emeleten lévő kilépés lakás eladó a keleti városrészben. Irányár. 2,2 mFt. Hrv.szam: LAK 110.
884 K)_
Sáncban 110 nm-es, szint + tetőters, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, garazsos + 80 rmes különálló új építésű lakásnak is kialaktható éplmeny egyed gázfűtéssel eladó. A lelek 600 nmes. Irányár 9 mFt.
Hiv.sz: Cs 152. (26865 K)_
2 szobás, Összkomlortos, vízórás, 4 emeletes házban, lötdszinb lakás eladó a keleti városrészben. Irányár 2 mFl. Hw.szám: LAK 220
(26888 K)_
Szepetneken 3 szobás, gázas, lürdőszobás, családi ház 200 n-öl telekkeleladó. Irányár 3,2 mFt. Nagykanizsai 3 szobás lakáscsere érde-kel Hiv.sz.: CS 154 (26890 K)_
Csónakázc-tónál 1911 nmes telek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2 emeletig Irányár 2,5 mFt Hiv.sz.. T52 {26*1 Ki
430 n-öl letek 2 szintes hétvégi lakhaló házzal, gazdasági épületekkel tefes berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közelében. Irányár 2,5
mFl, Hív, szám: T 54. (26892 K)_
Bokaházán 3 szobás, lürdőszobás, teleionos, nagy konyhás, 3376 nmes lekes családi ház eladó vagy Nk-t lakásra cserélhető érteke-
gyezletéssel. Irányár 4,7 mFt. Hiv.sz. CS 153. (26893 K)_
145 nmes, egyed gázas. szint+tetőteres, 4 szobás, 2 lürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos család ház parkosított udvarral eladó Kiskanizsán Irányár 6.7 mFt. Hrv.sz: CS124 (26989 K)_
63 nmes, 3 szobás, egyedi gázas, teljesen felújított, 3. emeleti lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár 4,5 mFt. Hiv.sz.: LAK 114. (26990
K)_
3 szobás, összkomfortos, X emeletes házban lévő, 2 erkélyes, teljesen MújAoll OTP lakás eladó a K-i városrészben. Irányár 2,5 mFt
Hiv.sz.: LAK 115. (26991 K)_
2+1 lélszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vízórás, teljesen felújítóit 4 emeletes házban tevő, erkélyes, 4 emeteti lakás eladó a K-i • rész-
bort Irányár 2,6 mR. Hiv.sz.: 113 LAK. (26992 K) _
Balalonberényben ikernyaraló lete eladó. A nyaraló szint + tetőteres. 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás, 500 nm leken. Nagykanizsai lakáscsere is érdekel. Irányár 3,15 mFt. Hiv.sz.: T54. (26994 K) 2 + félszobás. 80 nm-es, egyed gázfűtéses, vízórás, nagy konyhás, erkélyes, ledónyös, 4 lakásos család ház jellegű lakás kis kerttel ga rázzsal eladó NK északi városrészében Iá.; 4,5 mFl. Htv szám LAK
48. (27106 K)_
Pogányszenlpéteren 114 nmes, kerjelegű családi ház 3585nmes telekkel eladó 3 szobás, lürdőszobás, konyha-spajz, előszoba, verandái, wc-s, prces, garázs és gazdasági épületek. Cserépkályha lute-
ses. la: 6,5 mFt. Hív.szám: Cs 156. (27107 K)_
Palnban 2 szintes + tetőlérbeépiteses, mind a három mind külön bejáratú egyedi gázas 8 szobás, összkomlortos, 2 garázsos család ház összeköttözőknek kiváló. 2143 nmes tétekkel, gazdasági épületekkel eladó igény eseten kisebb család háza 13 szobásat beszámítok 10 éves korig, nem régebbi építésűt. Iá: 12 mR Hsz.; Cs155. (27108 K) 2+1 félszobás, összkomfortos, 4 emeletes ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti városrész-
ben. Irányár. 2,6 mFl Hrv.sz: LAK 120. (27109 K)_
2 szobás, összkomfortos, vízórás, redőnyös, felújAolt lakás 4. em. ház II. emeleten eladó a keleti városrészben. Irányár 2,3 mFt Hsz LAK .222. (27111 K)_
2 szobás, összkomfortos vizőras, erkefyes. redőnyös, jó álapotú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár 2,3 mFt. Hsz.: LAK 221. (27112
K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton 900 nöl terűiéi részben bekenlelt gyümölcsössel, kis faházzal, kb 800 db fiatal fenyővel, szántóval el-
adó. Érd.: 18 óra után, 93/324-399. (27222 K)__
2+1 létezobás.összkomlortos, IV. em. ház 3. emeletén erkélyes, nagy-konyhás, külön bmkamras lakás eladó a keleti varosrészben Irányár:
2,6 mR H.sz.; LAK 120. (27223 K)_•
Kiskanizsán 1300 nm-es telek, amin gáz, viz, villany, közmű, lebontásra váró építmény található. Bontási és építési engedély van. Kedvező
aron eladó. Irányár 1,5 mFl. H.sz: C$156. (27224 K)_
Csertő hegyen lakható, igényes hétvégi ház sürgősen eladó Irányár:
2,5 mFt. Hsz: T56. (27225 K)_
Balatonfenyves-alsón 150 n.öl tekén kb. 64 nmes. 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, sziiteltoiásos nyaraló eladó. Irányár 7 mFt. Hsz
T55. (27226 K)_
1+1 lélszobás, gázfüléses, nem megvásárol önkormányzati lakásom elcserélném nem megvásárolt önkormányzati 1 szobás lakásra erteké-gyeztaléssel Nagykanizsán. (27227 K)
3 szobás. Összkomlortos, X emeleti ház 4. emeletén tevő, erkélyes, vízórás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,35 mFt. Hsz.: LAK 112. A lakáshoz garázs ís megvásárolható. Irányár 700.000 Ff. (27228 K) Belvárosi, 3 szobás, 80 nmes, egyed gázlűtóses, társasházi lakás 240 nmes udvarrésszel eladó. Irányár 7,2 mR Ksz: CS128. (27229K) Nagybakónaki hegyen 2 hold lerűlet termő szőlővel, gyümölcsössel tégla pincével eladó, akár megosztva is. Irányár: 800.000,-Ft. Hiv.sz.:
T57. (27295 K)_
Pogányszentpéteren 115 nm-es, kastéfyjelbgű csald fáz 3585 nm területlel eladó. A ház ikerház jellegű panorámás vállalkozásra kfvaft. lakhatása csendes nyugod gazdálkodásra akatnas tértiét Irányár:
6,5 mFl. Hiv.sz.: Cs 160. (27403 K)_
Sáncban 70 nmes család ház 1400 nm-es telekkel, egyedi gázfűtéssel eladó. A házban 2 szoba, konyha, spájz, elöteres. garázs gazdasági épület nyári konyhával. Fürdő szoba kialaklhatö a helye meg van.
Irányár 4,8 mR. Hiv.sz.: Cs 159. (27404 K)_
2 szintes 4 szobás, egyed gázfűtéses társasházi család haz jellegű teraszos lakás eladó a déli városrészben garázzsal, parkosított udvar-raL telefonnal, parabola antennával Irányár 5,6 mFt. Hrv.sz.: LAK
122. (27405 K)_
Teljesen telújlott X. em. házban lévő 2 szobás erkélyes, vízórás, óssz-
..mi. nos lakás eladó Irányár. 2J> mFl Hiv s^ 220 .2740: K.
2 szobás, 4. em. fáz 1 emeletén lévő erkélyes összkomfortos, teljes felújrlásf igénylő lakás eladó a keleti városrészbea Irányár 1,9 mFt. Hiv.sz: LAK 227. (27408 K)_
3 szobás, összkomlortos, nagy előszobás, külön bmkamras. tekr^ásra váró X.em házban tévő lakás eladó a keleti városrészben Irányár 2.3 mFt. Hiv.sz.: LAK 123. (27551 K)_
68 nmes, összkomfortos kitepős, vízórás, redőnyös, teljes tetújflott lakás eladó a keleti városrészben. Irányár 3,2 mFt. Hrv.sz. LAK 124
(27552 K)_
54 nm-es, egyed gázfűtéses, vizórás, 4 em.ház II. emeleten tevő 2 szobás lakás eladó a keleti városrészben. Irányár 2,6 mFl. Hivsz
LAK 230(27553 K)_
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, nagy konyhás, telújitotl Lakás eladó a Kazanlak ktlon 4 emeletes ház III. emeletén. Iránya: 2 mFl. Hiv.sz.
LAK 228. (27554 K)_
Kacorlakon 4316 nm-es zártkerti ingatlan vállalkozás céljára eladó
Vfz, vilany van Irányár. 3 mFt. Hrv.sz.: T60 (27555 K)_
1950 n-öl lelken hétvégi faház eladó Balatonmana-alsőn Két szoba, konyha, fürdőszoba. (27556 K)_
1998. április 17.
KANIZSA - /ípió.
29
Kffl 9900 Ntftb*^, U^ukÁ-t^da
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÖ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS. DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
Elcserélném belvárosi 2. emeleli, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebédlő, fürdő. WC. hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel ÉRd: SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K)_
Balatoni enyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC. fürdő. 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleli tevé-kenységet folytatók számára. Irányár: 8.5 mFl. (27411 K) Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC, lürdő, terasz Ára: 3.8
mFt (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es telken, 80 nm-es, családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC. fürdő, lerasz. Ára: 3.8
mFt. (27236 K)_
Nagykanizsa központjában 2.5 szobás, elkezős. 70 nm-es egyedi fűléses. vizórás. padlószönyeges. redőnyös, kábeltevés, erkélyes, felújított lakás eladó Irányár: 3,5 mR.
(27237 K)_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kesz telőtéfbeépíessel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz. IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7.2 mFt.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes. 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Fenyvesalsón, az UllörŐ utcában 150 n Öl lelek eladó, köz-
müvesítve: Irányár: 1,2 mR. (24649 K)_
Keresünk belvárosi máslél és kólszobás egyedi gázfúlé-
ses lakásokai a 4. emeletig (24833 K)_
Galambok központjában 300 n-ól telken lévő családi haz eladó. 1 szoba, konyha, tusoló. Ára. 2,8 mR. (23989 K) Oroszlonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképületek
Ára: 2,6 mR (23990 K)_
FelsÖra|kon 500 n-öl lelek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, lúrdőszoba. garázs. Ára: 2.9 mFt (23992
K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és villany van. Ára: 530 000 Ft. (24992 K)_
Csapi öreghegyen panorámás lelek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, új téglapincével. Ára: 1.1 mFt. (25064
K)_
Eladó Csapi községben. Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-
01 területen. 500 nm-es lelkész családi ház, (galériás) ga-
rázzsal. Irányár: 14.000.000,-R (25066 K)_
Eladó Nagyrécsén 285 n-ól területen, 72 nm-es családi ház, lóldszinl 2 szoba, nappali, fürdő. WC, spájz, konyha, tetőtér, féligkész állapotban, gáz az udvarban. Ár 4,6 mFt.
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialaktására al-kalmas 150 n ol telek eladó. Ára: 1,2 mR (25186 K)
Nagykanizsán a belvárosban családi ház. 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fedeti bejáróval, telefonnal, egye-
di tűiével rlado Ára: 5,1 mR. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vízórás. felújított X emeleti lakás eladó Vagy megegyezés szerint
2 szobás l-ll. emeleti gázas lakásra cserélhető Ára: 2.3
mR !25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n.ól telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1,65
mFt (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-ól területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha. 1,8 mFl-ért eladó Víz.
villany, van. (25550 K)_
Eladó Mtháldon 400 n-ol terülelen családi ház, 75 nm-es. 2 szoba, előszoba, konyha, lerasz, pince Ára: 4 mFt.
(25556 K)_
Eladó Bocskán (Nk-tól 16 km-re) 500 n.öl lelken 3 éves. bepucolatlan, 110 m családi ház Nappali, ebédlő, WC. fürdő spájz, melléképületek, lerasz. Vegyes kazántüzelésű.
Ara: 3,5 mFt, (25618 K) _
Szent györgyv ári hegyen 580 n-öl szŐIÖ, gyümölcsös, kert eladó ut pincével, szoba, konyha, tarolok Villany, túrlkúl
van Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kétszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz,
WC. Ara: 4.5 mR. (26130 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzati lakás
eladó Irányár 3.2 mR. (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-lónál 200 n-ol területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új hét-
végí haz. Ara. 4,7 mR (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvé-gi ház eladó 102 n-ol területen Ara 7.7 mR (26213 K)
Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, lelújíotl, reluxás, vizórás, jo állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2.2 mR-ért.
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó álla-polban levő. (26704 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben lelújiolt. 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal együtt eladó. Irányár: 3.3 mR (26705 K) Nk keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 léíszobás lakás felújít ott állapolban eladó, 2,4 mFl. (26706 K) Galambokon 200 n.öl területen csaláá ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz Irányár: 3,5 mFl (26708 K) Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, letújított vízórás. redőnyös, 1 emeleli lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5 mR. (26844 K)
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 lúrdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, f különálló apartmanok. Irányár: 24 mFl. (26845 K)
y pince, 4 lúrdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 lerasz " mFt ("""¦
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s. konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető Irany-
ár: 12.5 mFt. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel. 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szalelrt. terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC
Irányár: 12,5 mR. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, földszinten presszórész kilakítva. Irányár: 40 mFt (26848 K)
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös. 3. emeleti lakás megkrnéH állapotban eladó. Irányár: 2,2
mR. (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozol! szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K) Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapolban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFl. A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
A K-i v.rószben 49 nm-es, vizórás, felújított, K-Ny lekvésű, földszinti. 2 szobás lakás eladó. Irányár: 1.9 mFl. (26913
KJ_
Nagykanizsán, belvároshoz közel. 72 nm-es. egyedi fűtéses, 1. emeleti lakás. 2 szoba fürdő, konyha, WC, 7 nm-es pince. 2,8 mFl-ért eladó (27033 Kj Palínban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-ól lelken, lóldszinl + tetőtérbeépíléssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, crikogejzres fűtéssel, 2 nappali. 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC. nagy tárolóhelységek Irányár
13,5 mFl. (27034 K)__
Zalakaroson 600 n-ól telken (ebből 300 n-ól külön is eladó 2,5 mR-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, tőzőlúlke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFl. (27118 K) Nk-n a Keleti városrészben a IV, emeleten 3 szobás, vizórás, 2 erkélyes, jó állapolban levő laks garázzsal együtt eladó 3 mFt-ert (garázs 700 eR). (27116 K)
Balatont el vidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt lerasz. Irányár: 4,5 mR. (27117 K) Miklostán 800 nm-es telek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal. 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve.
Ára: 2.9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-ól telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV lelefon, bolthoz, buszmegáJ-
lóhoz közel. Ár 3.950 eR. (27134 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFl. (27135 K) Ba-jc-lai hegben 2:0 nol zjilkerli ingatlan, 3 színes légiaé-pülellel eladó. Alul garázs, tároló "helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve. Ara
1.2 mFl. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel másfél szobás, központi fűtéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mFl. (27137 K) Szent györgyv ári hegyen 218 n.öl területen pince eladó. Szoba, konyha, terasz, borospince, faház, tárolók, szőlő, gyümölcsös, villany van, víz megoldható. Ár: 800 eFt.
(274 85 K)_
Föménci hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ara: 450 eFl. (27486 K) Nagykanizsán a Zemplén úlon 4. emeleli lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vizórás. iárólapos, lelújiotl konyhával, fürdővel, új padló szőnyeggel, két szobához erkély, igénye-sen kialakított, 3 szobás irányár: 2,5 mFl. (27487 Kj
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra.
Irányár: 50.000,-Fbhó. (27234 K)_
Nemdohányzó hölgy rezére 1 szoba kiadó lúrdőszoba, konyha használattal 10.000 FtJhó. (27483 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (viz, villany, Wc van) eladó. Irányár:
1,150 eR. (27119 K)__
Munkás üli garázssoron aknás garázs eladó. Ár: 800 eFl. (27484 K)_
INTERNET CIMUNK:
http://www.sikerimmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo@sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SIKER
Ingatlanközvetítő
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
—számítógépes nyilvántartás -\'internetes hirdetés, külföldi vevők részere
-jogi képviselet -bérbeadóknak díjtalan bértóközvetítés
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
Közvetítői díjkedvezményt Az egyedi gazlutesü, 4 emeletesben lévő lakások lutaporosai szamára kedvezményes közvetítői dijai alkalmazunk} Keresünk eladó lakásokat Nagykar«sán. SIKER Ingatlanközvetítő Tel: 312058 (27236 K)_
Keresünk kiadó lakasokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére dflalan bértoközvetítéísel. Bérbeadásnál nálunk díat csak a benő tízet! SIKER
Ingatlanközvetítő. Tel: 312058. (27239 K)_
Hirdetés INTERNETenl Az egész világon látható az On ingat-bnhrrdelese! Szhes lokjval, két nyek/en! SIKER Ingatlanközveliló. Tel: 312058. (27240 K)
Keresünk német es osztrák ügyletek részére, internetes hirdetéssel, eladó házakat, nyaratokat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közeiében. Ba btone nwesen, 8a b Ion ma rá n. Palaion déli panvkjéken Sl-KER Inqatbnközvelito. Tet: 312-058. (27241 K)_
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
Egyedi gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosában 2.5 szoba + étkezős, 70 nm-es, erkélyes, vizórás, szönyegpadlós, redőnyös, kábeltevés, felütött, tótogástabn. 4 emeleti, liftes Irányár: 3,5 mFt HKr.szám: SIKER
249. (272X3 K)_
Egyedi crkofulesu. 1 emeteli. 3 szobás. 65 nm-es, erkélyes, vrzoras, tehermentes lakás eladó Nk. keleti városrészében Irányár: 4 mFl Hív szám SIKER 2256 127244 KI
Eqyedi rutésú, 3,5 szobás, 100 nm-es 2 szintes, teraszos, erkélyes, telefonos, sorházi lakás, elő- és hátsokeitlel eladó Nk-an. Irányár: 6,5 mR Hn szam SIKER 2267 ,27*47 K.
Nk keleti var ^részében .V lel"-.: bál 62 nm-es erkélyes. í emeleti központi lütesu, vízóras, telefonos lakás, alatta levő garázzsal, vagy anélkül ebdo. Irányár 2,6 mR+garazs: 700 eR. Hrv.szárrt SIKER
2272 (27348 K) _
P.ilnbar, ebdo 5 szoba:.. 120 nm-es, tetoterbeepileses, teraszos, szo-nyegpadbs. 4,8x5 méteres konyhával rendelkező, gazkazán tulésü. ftsrábob artennas, kábeltévés sorházi lakás. 262 nm-es lelken Irány-
\'- 9 mR Hiv.szám: SIKER 2274. (27350 K)_
Egyedi gazlülésü, 2 szntes, 2 5 szoba+nappalis 80 nm-es. nagy konyhás, teraszos, telefonos, parabola antennás, kábeltévés, redőnyös, reluxás, sorházi lakás, aknás, pincés garázzsal, elö- és halsókeritel Nk-án ebdö. Irányár: 5.6 mR tó szám SIKER ?276 (27351 K) Egyedi crtooeizirlutesu. 1+3 léíszobás. 74 nm-es. ertef.es 1 emeleti vtzórás, telefonos, 5 éves lakás, Nk belvárosában eladó Irányár 5,6
mR. Hiv.sz.: SIKER 2285 127413 K)_
Egyedi tútesü 3 szoba+nappals, 81 nm-es. erkélyes, teraszos, 2 szrv les, gateriázolt, teljesen tekjplotl sorházi lakás, 19nm-es, aknás, pincés garázzsal elaob Nk-n Irányár 6,5 mR Beszámítható kanizsai karosi. Sabloni, gyékenyesi ingatlan, kanizsai üzlet is. Hivsz: SIKER 2288.
(27414 kf _
Egyed gázfűtésű. 1,5 szobás 48 rímes, erkélyes, 3. emeleti, parketta -zoli. kabetteves bkas. Nagykanizsa centrumában ebdo Irányár: 2,9 mFl Húszam .\'..IKER 22vv i/_415K)_
g/ed gaztütesú, 2.5 szobás, 61 nm-es. erkélyes, 3. emeleli, vízóras, . .ifetonos, parketlázot! lakás, Nk. északi városrészben, csendes hetven
eladó. Irányár 3,3 mFl Hrv.sz.: SIKER 2293 (27416 K)_
2,5 szobás. 62 nm-es, erkélyes 1 emeleti, közportilűtésü, vizórás te leforos, redőnyös, felújított, tehermentes. 4 emeletesben lévő lakás. Nk. keleti városrészében eladó Irányár 2,9 mFl Hiv.szám: SIKER
2296. (27417 K)_
Egyedi gázlülesü, 1,5 szoba + étkezős, 50 nm-es, Irancia erkélves, 4 emeleti, vízórás, teleionos redőnyös, kábeltévés, újonnan festett, par-kettazotl, nyugati tekvésu bkás, lökésen letujriva, a fában uj vízvezetékekkel, Nagykanizsa betvarvj saruk közeieben, tehermentesen eladó
Irányár 2,6 mFt Hrv.sz.: SIKER 2298. (27430 K)_
Egyedi gazlutesü. 1.5 szobás, 42 nm-es. francberkéryes (kilépős). vízóras, 3. emelett, kiépített letelonvonalbl rendelkező tehermentes lakás. Nagykanizsa belvárosának közelében ebdo irányár. 1,95 mR.
Hfv.8Zám: SIKER 2301. (27515 K)_
Teleld ulcában ebdo 2 szobás, 53 nm-es, erkélyes, központi tulesu vizórás, ledőnyós. tekasen tetu|llotl tehermentes. 4 emeleti lakás, i emeletesben Irányár 2.2 mR Hiv.szám SIKER 2302 (27516 K) 1+2teJszobas, 57 nm-es. 1 emeleti. 4 emeletesben lévő, központi lule-sü, vízóras. mdön/ös. íeluilott, lehermenle; bkas. Nk keleti városrészében ebdo Irányár 2.4 mFl Hiv.szám: SIKER 2305 (27543 K)
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás családi ha:, pincével, me le* epületekkel, gyümölcsössel Gepkccsibejaro nincs Irányár 2,3 mFl Hiv.szám SIKER 2266. (27352 K) Nagykanizsa kertvárosában ebdo 2 szirtes, alul 125 nm abptenJelu 2 üzletet magába loglaló, lert 110 nm-es, 2 szoba-hallos, étkezős, fürdőszobás, festeti laki bmberiázott mennyezetű luxus családi haz béren -dezéssel egyúít. Irányár 30 mFl Hw. szam SIKER 2277 (27353 K) Miklósfan ebdö 70%-ban kész, 2 szrt+tetötérbeépiléses családi ház. alul műhellyel, prtcével. garázzsal, tetettük96 nm-es lakótérrel, szobakonyhával, hallat, étkezővel, telkerttel. fürdővel, kamrával terasszal, a tetőtérben 4 szobával, fürdővel wc-vel, garderobe-bal előtérrel, erkélyei, gazkazán lütéssel, 800 nm-es, 20 méter szeles letekkel. Irányár: 7,3 mR. Hív szám: SIKER 2279. (27354 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, I szirtes, 1971-ben epJ, gázfűtéses csabdi haz, műhellyel, pincével, 709 nm-es telekkel.
Ifányár 5,9 mR. Hrv.sz.: SIKER 2286\' (27*18 K)_
Sáncban ebdö 2 szobás. 65 nmes, 1 színes, teraszos, 40 éves családi ház, garázzsal, meltekepcibtekkel 1400 nmes telekkel. Irányár 4,8 mFl Hiv.szám. SIKER 2291. (27420 K)
Sáncban ebdö 1983-ban épül. 3 szntes 4 szoba+nappalis, 240 nm-es, 2 konyhás. 2 fürdőszobás amerkai siilusu. egybenyílót! légterű, teraszos, erkélyes családi ház. 2 garázzsal, küloraito épülettel, parkostott udvarral, 560 nmes letekkel tehermentesen Irányár: 15,5 mFl
Hiv.szám: SIKER 2294. (27421 K)_
Kiskanizsán ebdo 3 szcoa-^ruppalis. 1 szrl+tetőleres. 70+30 nmes, 2 fürdőszobás, nyitott teraszos. 2 erkélyes, közponli gazkazán lülésü családi ház, p ne evei, aknás garázsai, műhellyel 500 nmes telekkel Irány-
ár 8,6 mFl Htv szám: SIKER 2295. (27422 K)___
Palnban eladó 1965-ben epüi. t sznl+tetoteres. 4 szoba-nappalis, 15-3 nmes teraszos, 2 fürdőszobás, gáztütésü. pncés. garázsos családi ház 500 nmes telekkel, kvionálb. 1 szoba-konyhás, spajzos, gázfűtésű építettel. Irányár 11,7 mFl Hiv.szám: SIKER 2303 i275 1 7 K.. Nagykanrzsa-Fakoson ebdo kb 40 éves, 1 szirtes, legta labzalu. kö alapú, 3 szobás, 65 nm-es, teraszos, lalüzetésü vízzel, vibnnyal elb-tott csabd ház, 18 nmes nyári konyhával, alatla pincével, mellék epületekkel, garázzsal. 600 n-ól, 16 meler széles, művel területtel, te hermentesen Irányár 2,7 mFt Hrv szám: SIKER 2304. (27544 K)
Nk északi városrészében eladó 3 szoba+nappalis, étkezős, 1 szintes. 120 nmes 2 teraszos, 1970-ben telesen átépített, gondosan karban tarlotl csabdi iui 34 nm-es pincevei, 20 nmes, aknás garázzsal, parkosított udvarral, 570 nm-es telekkel, kJönáló 1 szoba-konyhás házzal. Irányár: 11 mFt. Beszamfható kiset* ertekukarosi balatoni, gye kényesi ngalbn, vagy kanizsai üzlet is Hw.szám: SIKER 2287. (27419 K)_
ZÁRTKERTI INGATLAN:
Látóhegyen eladó 1560 nmes zártkerti ingatlan, 3 szobás, 70 nm-es. tégb fabzajü, teraszos, lalüzetesű. lürdőszobás, WC-s. vízórás, telelo-ros. szönvegpadkis. meszelt lalú épülettel, benne 12 nmes konyhával. 2 parabolaartennaval. mellekepJetekkel, gyimokslákkat, szartóval. Irányár: 2,4 mFl. Hrv szam SIKER 2261 !27355 KI
NYARALÓK:
Zabkarosban eladó belerülett 4 szoba + nappalis, konyhás, 2 szintes, összesen 170 nmes, 20 éves ker házrész, gázkazán lutessel, 2 fürdővel, 2 wc-vel 2 erkélyei, terasszal beep*het\'> letolerrel, garázzsal, 380 V-tal 210 rvol letekkel Irányár 5,<rv:> o\\ : .iker" r:;.
K)_
Babtontenyvesen ebdo 1 szoba -konyhás, előszobás, 25 nm-es. tégb falazatú, vegyestüzetesu, leraszos epulet, 200 n-ol letekkeL Irányár 1,6 mFt. Hiv.szám SIKER 2281. (22423 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK:
Mihaldon ebdo 3 szoba+ebszobás 100 nmes, tégb labzalu csabdi ház, vegye stuzelesu kazartútesseí+gázbekotesser vízzel, vibnnyal műhellyel (mely szobának ts alabklhaloi. alatla pncevel 4x8 méteres, acefvázas. garázsnak is akarnas építettel, CO0 nol, 14 méter szeles telekkel Irányár 3,2 mFl. Hív szam: SIKER 2263. (27357 K) Gelsén ebdo 3,5 szobás. 2 szntes, 2x62 nmes. 1973-banepJt, tegb falazatú íegyesluzetesü. lürdőszobás konyhás család haz, tapétázott, parketlázott, itetve szőnygpadbs szobákkal, 50 nm-es garázzsal pincével, 260 nol telekkel, \'jvnmi.il s>-.s.;el Irányár 4 mFl. Hiv.szám Sl-
KER 2264. (27358 K)_
Hos\'.j\'.ivolgyon 1 ¦,.--.ki-knyliés líidószobás, 71 nmes, tera szos. leblonos család ha;, 1940 nm-es teleli el. \'jyumcJcstakkal, szántóval. Irányár 1,2 mFl. Hiv.szám: SIKER 226S. (27359 K)
Garaboncon eladó 3 szoba-konyhás lürdőszobás, 120 nmeSj teraszos, vegyestüzelesu csabd haz, 1600 n.öl letekkel Gaz beköthető Irányár: 5,2 mFl Hrv.szam SIKER 2269. (27360 K)_
Zabmerenyén eladó 3 szoba-konyhás, 95 nmes. vegyestüzelesu csabdi ház, 400 nöl telekkel Fürdőszoba nincs. Irányár 2 mFl Hiv.szám
SIKER 2270. (27361 K)_
Zakanytebpen - a gyeker^esi fürdőtől 2 km-re - ebdo egyed sliusu, 3 szoba-konyhas_, lürdőszobás, teraszos pirces, vegyestüzelesu család hazt melekepitetekkel, 360 nöl telekkel Irarr.ár 4.5 mFl Hiv.szám. SIKER 2271 (27362 Ki_
Klmanbanebdó 1955-ben eputl, 3 szoba-hír/has. 55 nm-es. vegyes-tüzelésű, redőnyös csabd haz előszobával. VéjZZal lóldpincévéT la-hazzal az épületben vibnnyal a leken vezetékes vízzel 400 nöl tétekkel, gepkocstearoval Irányár 1,3 mFt Hív szam. SIKER 2275 (27363 K)_
Zabkomárban ebdó 3 szobás. 80 nmes, 1 szines, teda labzalu. ve gyestuzefesu csabdi ház, 811 nm-es telekkel Irányár 2 mFl Hw szam o-ifER 2292 Í27424 Ki
Prt:sehe!,\'ei, ctvli V.f-4 t*>r> átépíteti f-:. lehijit-.lt. 1 ,;in1-> • [úLilet.-.-.. tegbfalazalu 3 szobakonyhás, lürdőszobás. 85 nmes, laluzefésü, kábeltévés család ház, 1395 nmes telekkel Irányár 1.5 mFl Htv.sz. Sl-
KER 2297. (27431 K)_
Zabkomárban ebdó 1950-ban eputl, tegb labzalu. 1 szintes. 3 szoba konyhás, fürdőszobás, tatüzelesű. szorr/egpaclós meszelt laki család híz. íV\' r,"m-Hlel luMiatPiHH mellei-^t\'J"t<rU-:el Irányár 3.3 mFt Hivszam: SIKER 2299. (27518K) _
VIDÉKI LAKÁS:
Letenyén eladó 1,5 szobás, 48 nmes, 1 emeteli egyedi gázfűtésú, telefonos, redőnyös, kábeltévés lakás, kis kerttel 27 nmes.*auto tanyására is akalmas garázzsal Irányár 2 mFt Hrv szam SIKER 2264 (27425 K)_
FAHÁZ:
Jó alapotban tevő, 9 nm-es, barnára (esteti, körben üvegezett és rácsos, gyári laház eladó, helyszíne száJklassal Irányár 300 eFt Igény szerinl riasztó berendezéssel együtt is, fanyaron felül Hu szám: SIKER 2260 .27426 Ki
KERESKEDELMI TERÜLET:
Kereskedelmileg Irekvental hetyea Nk. központfában eladó 3500 nmes. 25 méter széles, 2 utcára nyíló, 2 vagy 3 részre is megosztható, közmüvekkel (gáz, víz, viiany. csatornái elátoit, gépkocsival kjI megkö-zeílhelo, tehermentes lelek, lebontandó epiietfel Irányár: 16,8 mFl Hiv.szám SIKER 2300 I27519K)
GARÁZS:
Garázs kiadó Nk kdípoiilpban. n.an/T/ai, tHZIwsaons hejyerv belsó udvaitan. BwMidj: 6.O0O FM« Hu.!!1» SIKER km (27520 K)
ALBÉRLETEK:
Kbdó Nk. északi varosrészében, sorházban, kubn bejáratú, 1 szoba-konyhás, zuhanyzós. 40 nmes, gázfűtéses lakás, igény szemt bútorral is, 1-2 lő részere. hosszabb távra, nemdohányzóknak Bérleti dr
a.OOO.-fl+rezstró. Hivszam SIKER A.396 (27424 K)_
Kadó Nk. keleti városrészeben 2,5 szobás. 63 nemes, erkélyes, bútorozatlan, közporti fülésü, telefonos, 4. emeleli lakás, 4 emeletesben, maxmim 5 to részére, gyermekeseknek is, hosszabb lavra Bérleti dr
20.000,-Ft+rezsuhó Hív szam SIKER A-395 (27426 Ki_
Kbdó Nk keféli városrészében 2 szobás, 54 nm-es erkélyes, központi KÜésü, vízóras, bútorozatlan, litos lakás Berteli dj: 20000,-R + re-zsiho Hiv.szám SIKER A399 127427 Ki_
Szoba kbdó Nk. keleti városrészében, bútorozottaa közös kony_ha- es lurdohaszrabtlal 1 nemdohányzó egyedüálo liöbs\' részere. hölgy tu-bidonostöl Bérleti d\'i 10,000,-B Rezsi nem kel fizetni Hrv.szám Sl-
KERA400. (27426 K)_
Küdo Nk. keleti városrészében 2 szobás, erkélyes, bútorozott, központi lütésú, vízóras^ Ifles bkas, május 1-töl Bérleti dt 20.000 Ft + rezstho
Hw.szám SíKÉR A,\'4Q2 {?7521 K)_
Kado tik. keleti \'.. te-ba; t ií- r: i.ii.n . i. :p.:t I.
fűtésű, 3. emeteti. 4 emeletesben bvo lakás, maximum 3 (o részere, kutya nélkül. Igény eseten szeren*,\' Morzal maliidat\'- Bertet\' díj
16.000 R + rezsihó. Hrv. szam SIKER A/404. (27522 K)_
Kiadó Nk keleh városrészében 1+2 telszobas. erkélyes, 55 nm-es, központi fűtésű, bútorozatlan, 3 emeleti, tebíonos bkas, 4 emeletesben, 1 lő, vagy eselteg házaspár reszére Cr.ik n^-jbululokiiak! Bérteli dr 20-OOOTt + rezsilió. Hív szám: SIKER A/405. (27523 K)
30
KANIZSA - /tp*
I
1998. április 17.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, ebédlős. egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1.5-2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt. (25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 nm-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal eladó.
Irányár: 4.5 mFt. (25244 K)_§_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis. 2 szintes, nem teljésen kész (kb. 70%-os) ikervilla (ele 100 n.öl telekkel azonnal eladó Irányár: 5,5 mFt. (25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár: 6
mFt, (25312 K)_
Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás. 40 nm-es családi ház jellegű épület. 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1,2 mFt. (25759 K) Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, tenyőfákkal. épülettel, építőanyag-gal együtt eladó. Irányár: 700.000,-Ft. (25763 K) Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es, felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó. Irányár:
3.8 mFt. (25841 K)_
Miklóstán (CSE202) 2 szobás családi ház eladó.
Irányár: 3,55 mFt. (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6 mFt. (25951
K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető.
Irányár: 2 mFt. (26029 K)_
Nk-n (CSE212) É-i v.részben 3 szobás, 110 nmes, étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es. lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral
eladó. Irányár: 12 mFt. (26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-ől telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhe-tő. Irányár: 3.5 mFt. (26313 K)_
Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek el-
adó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-öl telekkel eladó. Irányár: 8,7
mFt. (26315 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2 mFt. (26316 K) Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás. 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt (26321 K) Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közős tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm. 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3,2 mFt. (26504 K)_
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es. 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3 mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújítva
eladó 5,5 mFt-ért. (26506*K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-éft. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i. 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó
2.2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás eladó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben V. em-i, 2 szobás. 2 erkélyes lakás eladó 2,1 mFt-
ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül. 320 eFt + 80 eFt
a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az ingatlan közős tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400 eFt-ért. 02. 23.
(26969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.ól telekkel eladó. VIz, villany van. 4 mFt.
02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti. 2 szobás egyedi fűtéses, 72 nm-es, vízórás lakás eladó.
2,9 mFt. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27.(27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-ól eladó 1,2 mFt-
ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos lakás el-
adó 2,2 mFt-ért. 02.02. (27076 K)_
Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. VIz, villany van, gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ár: 4 mFt. 02.02. (27078
_)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költözéssel.
3.2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt eladó 5.2
mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó 4.4
mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
Nagykanizsán az É-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújításra szoruló. 5,5 mFt. 01.14. (27287 K)_
Nagykanizsán a Palini városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért. 03.12. (27288 K) Nk-n a belvárostól 5 percre 2,5 szobás, 4. em-i lakás felújításra, 70 nm-es eladó 3,5 mFt-ért.
03.10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V emeleten 3 szobás. 74 nm-es felújított lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000 - El (25754 K) Nk-án a keleti városrészben 2,5 szobás, földszinti, központi fűtéses, vlzőrás, redőnyös, járó-lapos lakás eladó 2,65 mFt-ért. 03.17. (27493 K) Nk-án a keleti v.részben 10 emeletes épületben I. emeleti, 2 szobás, kp. fűtéses, teljesen lelúji-
tort lakás eladó. 04 02. (27494 K)_
Nagykanizsától 25 km-re házas ingatlan eladó, több mint 500 n.öl telekkel, 2 családi házzal, nagy garázzsal, istállóval. Gazdálkodásra nagyon alkalmas. VIz, villany van. 1,6 mFt. (27495 K)_
Becsehelyen a főútvonalhoz közel 3 szobás, 86 nm-es családi ház eladó. Lakóház, udvar, gazd. épület 1395 nm telekkel. 1,8 mFt. 03.30. (27496
K]_
Keleti városrészben 10. emeletes épületben első emeleten 2 szobás, 54 nm-es, vízórás lakás eladó. Tavaly lett felújítva 2,3 mFt. 03.27. (27497 K)_
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAGYAR ŰT 12-14. Tal. /fax: 93/310-884 R. tal.: 30-G99-31 1 Nyitva: HP 8-17, tw 9-12 uralg
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar ^
érdekeltség ^íűSoűL,
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Zemplén Gy. utcában 68 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó vagy értékegyeztetéssel kisebbre cserélhető. Irányár: 2,6 mFt. (27489 K) Péterfai utcában 68 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi drkofűtéses lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt
(27490 K)_
Nk. Király utcában l. emeleti, 74 nm-es, 3 szoba+nappalis, nagy konyhás, erkélyes, egyedi cirkofűtéses lakás pincével
eladó. Irányár: 5,5 mFt (27401 K)_
Nk. Eötvös téren III. emeleli, 63 nm-es, 2+félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses, redőnyös, igényesen felújított lakás eladó. Irányár: 5 mFl (27402 K)
Hunyadi utcában 1996-ban épült 1+2 félszobás, élkezős, erkélyes, egyedi arkofűtéses, telefonos lakás eladó. Iá.:
5,8 mFt (27231 K)_
FŐ úton I. em-i, 90 nm-es, 3 szobás, parkettás, egyedi gáz-fűtéses, galériás lakás eladó. Iá.: 5,2 mFt (27232 K) Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár: 2,4
mFt (26901 K)_
Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, jó állapotú, földszinti lakás garázzsal, pincével
eladó. Irányár: 3,3 mFt (26903 K)_
Nk. központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, vízórás, igényes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár:
5,2 mFt (26905 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás, III. emeleti lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFt. (26906 K)_
Nagykanizsa központjában 82 nm-es, 3+félszobás, erkélyes, összkomfortos, jó elosztású, földszinti lakás eladó.
Irányár: 5,5 mFt. (26908 K)_
Belváros közelében, 97 nm-es, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasz-szal, garázzsal, kis kerttel eladó. Iá.: 6,5 mFt. (26802 K) Nk. belvárosában 1997-ben épület, 110 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, összkomfortos lakás mellék épülettel, parkolási lehetőséggel eladó. Irányár: 8 mFt. (26763 K) Nk. központjában 80 nm-es, 3 szobás, parkettás, komfortos, gaíériázható lakás nagy konyhával eladó. Irányár: 4,8 mFtt26765 rO_
Kazanlak körúton 2+fél szobás, ÍV. emeleti, erkaétyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt (26766 K)
fVlunkás utcában III. emeleli, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,4
mFt (26768 K)_
Péterfai utcában 1990-ben épült, II. emeleli, 1+2 félszobás, összkomfortos, jó állapotú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Irányár: 2,6 mFt +700 eFt
(26769j<)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított, komfortos udvari lakás étkezővel, vízórával, redőnnyel, telefonnal, pincével + egy 16 nm nagyságú külön bejáratú
szobával eladó, iá.: 3,2 mFt (26600 K)_
Nagyválhy utcában IV. emeleli, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, redőnnyel ellátott komfortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.: 4,2 mFt + 800 eFt
(26608 K)_
Nagyváthy utcában III. emeleti, 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel, ga-rázzsal együtt eladó. Iá.: 5 mFt + 800 eFt (26609 K) Sugár utcában III. emeleti, 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével + 1 télszobává átalakítható gardróbszobával eladó. Iá.: 3,3 mFt (26612 K) Széchenyi téren 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 4 mFt (26614 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Honvéd utcában 980 nm-es telekkel 170 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, 2 fürdőszobás, telefonos, kiváló állapotú családi ház pincével, garázzsal, melléképülettel eladó. Irányár: 16,5 mFt. (27491 K)_
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás iker családi ház fele eladó. Iá.: 4,5 mFt (27070
K)_
Sáncban, 1980-ban épült 152 nm-es, 2 szintes, 5 szoba + nappalis, központi fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház ipari árammal ellátott műhellyel, garázzsal eladó. Iá.:
20 mFt. (26803 K)_______
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház zárt parkosított udvarral eladó. Iá: 7,9 mFt
(26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, telefonos igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, garázzsal, pincével eladó. Iá: 12,5 mFt (26806 K)
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújításra szoruló családi ház házrész a hozzá tartozó
garázzsal együtt eladó. Iá.: 2,5 mFt (26616 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis
telekkel, garázzsal eladó. Iá.: 3 mFt. (26617 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipan árammal is ellátott családi ház, 536 nm telekkel, kialakítható padlástér-
rel, garázzsal eladó. Iá.: 8,7mFt. (26618 K)_
Kiskanizsán 1990-ben épült 2 család részére is alkalmas, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali, fürdőszoba), parkettás családi ház garázzsal, műhellyel, 800 nm telekkel
eladó. Iá.: 6,9 mFt (26619 K)_
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel, pad-
lástérrel eladó. Iá.: 3,4 mFt, (26621 K)_
Palinban 1992-ben épült 268 nm-es, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófűtéses, telefonos, teraszos családi ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten vendégi átó-ipan egy-
séggel eladó. Iá.: 20 mFt (26622 K)_
Petőfi S. utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyedi gázfűtésű, parkettás, redőnyös társas családi ház beépíthető padlástérrel, 450 nm kerttel eladó. Iá.: 5,5 mFt
(26623 K)_
Nk. belváros közelében tatarozásra és felújításra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú te-
lekkel eladó. Iá.: 3 mFt (26624 K)_
Nk, Sáncban 1982-ben épült 270 nm-es, 3 szintes, 2 nappalis, 3 hálószobás, központi gázfűtéses családi ház nagy garázzsal, 150 nm-es ipari árammal is ellátott meilék-
épúíettel eladó. Iá.: 18,5 mFt (26626 K)_
Nk, Sáncban 1985-ban épült 178 nm-es 2 szintes, 5 szoba + nappalis, redőnyös, telefonos családi ház 600 nm nagyságú telekkel, zárt terasszal, garázzsal eladó. Iá.: 9 mFt. (26628 K)_
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lamberías, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel el-
adó. Iá.: 14 mFt (26631 K)_
Zalaegerszeg, Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nm-es, 2 szintes, 10 helyiségből álló, 4 telefonvonallal, riasztóval ellátott páncélteremmel, beépíthető padlástérrel ellátott épület banknak, irodaháznak eladó. (26632 K)
VIDÉKI INGATLANOK:
Nagyrécsén 1134 nm-es, közművesített telek kész alappal, építési engedéllyel, építőanyaggal eladó. (27492 K) Murakeresztúron a központban 100 nm-es, 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is alkalmas, feíújftásra szoruló családi ház pincével, melléképülettel eladó. Iá.: 1,25 mFt
(26633 K)_
Szepelneken 86 nm-es, 2 szobás, kályhafűtéses, feíújftásra szoruló családi ház melléképületekkel eladó. Iá.: 1,25 mFt, 1,26636 Kj_
Nk. Látóhegyen 1470 nm-es telek gyümölcsfákkal, épftke-
zési lehetőséggel eladó. Iá.: 300 eFt (26637 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 2443 nm-es, gyönyörű helyen lévő, jó fekvésű teíek 31 nm-es téglaépülettel, 11 fajta gyümölcsfával, szőlővel, fenyőfákkal eladó. Iá.: 790 eFt
(26638 K)_
Nk, nyugodt helyen 300 nm nagyságú épitési telek 5 m-en belüli teljes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2,1 mFt. (26639 K)_
1998. április 17.
KANIZSA - /tfins
31
INGATLAN
Kiscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa,
Őrtorony u, 3. Bencze. (26916 K)_
Kiskanizsa központjában, a 7-es főútvonal közelében 750 nm-es épíési telek eladő. Telekszélesség 16,5 nm. Tel.: 93/319-572. (27460 K)_
1+2 félszobás, felújított, földszinti lakás a Kazanlak körúton eladó. Érd.: az esti órákban, 317-836-os tele-
Ionon. (27461 K)_
Nagykanizsán 57 nm-es. 1+2 félszobás, egyedi gázfűtéses, belvárosi lakás eladó. Érd.: az esti órákban a 93/311-980-as telefonszámon. (27556 K)_
Iharosban 3 szobás családi ház nagy telekkel, nagy málnással, gyümölcsfákkal 700 eFt-ért eladó. Érd.:
Nk, Kinizsi u. 37. (27557 K)_
Kiskanizsa temetőnél 1600 n.öl szántóföld eladó. Érd.: 93/315-412-es telefonon, 17 óra után. (27462 K)
Teleki UH, 22 nm-es, felújított, udvari szoba, konyha, fürdőszobás lakás eladó 1 mFt-ért. Csak készpénzért. Tel.: 325-292 (27463 K)_
Eladó Zalaegerszegtől 20 km-re, Söjtörön 2 szobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, telefonos, 85 nm-es családi ház aknás műhellyel + aknás garázzsal + melléképülettel 1200 nm területen. Irányár 2,6 mFt Cse re is érdekel, 2 szobás lakást 2 millióig, 3 szobás lakást 2,3 miliőig nagykanizsai lakást beszámítok. Aján latokat .Családi ház" jeligére, Nk. Pl.: 154-be kérek.
(27324 K)_
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon.
(27342 K)_
Nagykanizsán 1 szobás, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár 1,7 mFt. Érd.: 93/319-073-as tele-fonon, egész nap. (27482 K)_
2 és félszobás, központi fűtéses, erkélyes, redőnyös, reluxás, járólapos, tapétás, újszerű állapotú lakás el-
adó. Érd.: 325-285. (27499 K)_
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyhát elején 300 n.öl birtok téglaépülettel eladó. VIz, villany és köves út van. Érd.: 322-330 telefonon. (27511 K)_
Nk-n a Fő utcán, egyedi fűtéses, 52 nm-es lakás eladó. Érd.: 20/568-141 vagy a 93/325-908-as telefo-
non. (27536 K)_
Mórichelyi szőlőhegyen 1130 n-öl telek új pincével, szőlővel, gyümölcsössel, szántóvá eladó. Villany, kövezett út van. Érd.: 322-828-as telefonon. (27537 K)
Zalakaroson Gyógyfürdőhöz közel kis telek áron alul, sürgősen eladó. Érd.: 93/320-870-es teleionon.
(27538 K)_
Balatonmária-ásón a Nefelejcs utcában 308 n-öl telek közművesítve eladó. Tel.: 93/314-662-es telefonon.
(27539 K)_
Dózsa Gy. utca 114-ben lakás eladó (társasházban). Garázs, kert van. Tel.: 93/314-662. (27540 K) Nagykanizsán a centrumban 81 nm-es, kertes ikerlakás, garázs. 550 nm-es telek eladó. Irányár 9 mFt
Tel.: 93/321-761-es telefonon. (27541 K)_
Munkás úton 2 szobás, gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 17 óra után a 320-189-es telefonon. (27542 K)
BÉRLET
Bútorozatlan, 1+2 félszobás, telefonos, vízórás lakótelepi lakás hosszú távra májustól kiadó. Érd.: 318-318. (27473 K)_
Egyedülálló nő 3 gyermekkkel külön bejáratú albérletet keres, eseleg eltartási szerződést kötne idős, gyermektelen házaspárral, akiknek az életükből hiányoznak az unokák. Leveleket .Becsület és szorgalom\'jeligére, Nk. Pl.: 154-be kérek. (27474 K)
FIATAL ZENESZEK FIGYELEM!
Törjetek ki a magyar rockzenei élet posványából!
A Dunántúlon ötödikként Zalában alakul megyei zenészegylet
1998. április 24-én 14 órára a nagykanizsai HSMK-ba várják a megye egészéből azokat, akiket érdekel, hogyan lehet eredményesebben tovább menni azon a bizonyos úton. További információk: 93/311-468.
Horváth Zoltán
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 kisszoba együtt, de külön Is egyedülálló vagy leánygyermekes nőnek illetve gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után a 93/312-767 telefonon. (27394 K)_
Nagykanizsán a Vásárcsarnokban 8 nm-es üzlethelyi-ség kiadó. Érd.: 93/319-455. 20/603-475. (27475 K)
Nagykanizsán belvárosi (Buszpályaudvar mellett), utca felőli megközelítésű Ingatlan irodának, üzletnek hosszú távra kiadó. Tel.: 06/20/334-001. (27512 K)
JAK ML)
VW 1300 .bogár" felújítva ezüst metál színben eladó. Ár 450.000 Ft. Érd.: 60/371-384. (27389 K)_
Újfajta, röpsúlyos JAWA kismotor kMnő állapotban eladó. Érd.: Nagykanizsa, Bagdai sor 5. Tel.: 316-688, 17 óra után. (27469 K)_
126-os Polski Fiat személygépkocsi eladó. Érdeklődni
a 321-509-es telefonon. (27471 K)_
LADA combi eladó. \'81 -es évjáratú, 1 év műszakival. Érd.: 92/369-554 telefonon. (27472 K)_
KISPOLSKI 1983-as, 1998.05.17-éig érvényes műszálával sok pótalkatrésszel 98.000,-Ft-ért eladó. Érd.: 06-20/591-552-es telefonon. (27558 K)
GARÁZS
Nagykanizsán Városkapu körúton 18 nm-es, fűtött garázs eladó. Érd.: 17 óra után, a 316-665-ös telefonon. (27473 K)__
Véndiófa mögötti garázssoron 2. garázs 250 eFt-ért azonnal eladó. Érd.: 93/320-870-es vagy a 06-20/655-968-as telefonon. (27534 K)_
Fő út 17. szám alatt udvari garázs eladó. Érd.: 319-455-ös telefonon 18 óra után. (27535 K)_
Nagykanizsán a Véndiófa vendéglő mögötti garázs áron alul, sürgősen eladd. Érd.: 06-20/655-968-as te-lefonon. (27536 K)__
Garázs kiadő a kenyérgyár közelében. Tel.: 93/313-883-as telefonon. (27550 K)_
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLA-LOK. Érd.: 93/321-078-as telefonszámon. (27186 K)
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPON-ZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFONSZÁMON MÜLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérleti joga átadó. Ár 15.000,-Ft Érd.: 06-20/587-206-os telefonon. (26824 K)_
Lenti és Letenye térségből háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk. Tel.: 06/60/375-623 és a 06/93/312-726 teleionon 18 óra után. (27477 K)
Veszélyes fák kivágását vállalom. Érd.: 0S/B0/457-516-os telefonon. (27478 K) Háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk magas napi keresettel, gépkocsi kaució szüksé-ges. Tel.: 06/60/375-623. (27479 K)_
Suzuki személygépkocsira tetőcsomagtartó, hólánc, légszűrő; valamint 220 V-os hordozható, új öntözőszivattyú a tényleges ámál olcsóbban, 6.000 Ft-ért el-adó. Érd.: 93/321-509 telefonon. (27480 K)_
Bejegyzett könyvvizsgáló folyamatos, eset könyvvizsgálatot, mériegauditálást, apport-ellenjegyzést vállal. Tel.: 06/20/334-001. (27513 K)_
Áramszolgáltató-, gázszolgáltató-, MOL-dolgozói és más részvényeket készpénzért veszek. Tel.: 06-20/334-001. (27514 K)
Házaspár négy gyermekkel albérletet vagy házmesteri állást keres. Tel.: 06-60/388-552-es telefonon. (27515 K)_
Piros szhű kanapé, fekhellyé is alakítható, 2 fotellal eladó 12.000.-Ft-ért. Érd.: Nk. Kinizsi u. 37 (27559 K)
PARTNERKERESŐ
Társtalan? Magányos? Keresse a Plánder Hirdető Irodát, hogy jeligés hirdetését hirdesse. Öt megyében választhat Nk, Kazanlak 9. Tel.: 93/320-111. (27446
KJ_
4 L \': \': -\'. elvált hölgy keresi józan gondolkokdású férfi ismeretségét. Leveleket .Gyöngyvirág" jeligére várom a Nk. Pl: 154 címre. (26546 K)_
KOQM
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 313-106, (92)500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI
PROGRAMAJÁNLÓ:
- 20-án 17.30 órakor: A VÁROS NAPJA
ERDŐS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA IS órakor: NYILVÁNOS ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS A HONVÉD EGYÜTTES FÉRFIKARÁNAK HANGVERSENYE
A KANIZSA TÁNCEGYÜTTES ÉS A BOJTÁR NÉPZENEI EGYÜTTES MŰSORA 21 órakor: IFJÚSÁGI BÁL
- 21-én 19 órakor: L\'ART POUR L\'ART TÁRSULAT - WINNE-TOU - humorest
- 22-én 10 és 13.30 órakor: A 180 FOLK CELSIUS EGYÜTTES KONCERTJE
- 23-án 19 órakor: ZORÁN KONCERT
- 25-ÉN 20 órától: VIRÁGBÁL
KANIZSA MŰSOR
ÁPRILIS 18. SZOMBAT Apolló mozi: 14.30, 16, 18 óra: Egértanya
20 óra: Titanic Stúdió mozi: 18.15 óra: Árnyék-összeesküvés
ÁPRILIS 19. VASÁRNAP Apolló mozi: 14.30.16,18 óra: Egértanya
20 óra: Tilanic Stúdió mozi: 18.15 óra: Árnyék-összeesküvés
ÁPRILIS 20. HÉTFŐ Apolló mozi: 16,18 óra: Egértanya
20 óra: Titanic Stúdió mozi: 18.15 óra: Egy apáca szereimé Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 óra: - Hírek; - Celeste; - Ünnepi önkormányzati ülés közvetítése felvételről
ÁPRILIS 21. KEDD Apolló mozi: 16. 18 óra: Egértanya
20 óra: Titanic Stúdió mozi: 18.15 óra: Árnyék-összeesküvés Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19
óra: - Látszög; - Természetünk: - A hétvége
sportja.
ÁPRILIS 22. SZERDA Apolló mozi: 16,18 óra: Egértanya
20 óra: Titanic Stúdió mozi: 18.15 óra: Árnyék-összeesküvés Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19 óra: - Szeszélyes természet; - Celeste; - Jelkép.
ÁPRILIS 23, CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe Kábelen a 07-es csatornán Kanizsa Tv: 19
óra: - Hírek; - Paletta; - Rend-ben; - .Emeld fel..."; - Jövő 7.
ÁPRILIS 24. PÉNTEK Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe Kábelen a 07-es csatomán Kanizsa Tv: 19
óra: - Hétvégi sportajánló; - Van-e igazság? I-II. rész - dokumentimok a dunai vízlépcsőről.
A .hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap1 -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva, Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 Ft. ISSN 0865-3879
32
C KANIZSA - TZéyiáé áafruj*,

1998. április 17.
FELHÍVÁS
ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULÓKNAK
Kedves Gyerekek!
Április 20-án, a VÁROS NAPJÁN hagyományteremtő céllal városismereti túrát szervezünk. Az idén csak felső tagozatos tanulóknak.
Osztálytársaitokkal, barátaitokkal szervezzetek 3-4 fős csapatokat, hívjátok magatokkal kisebb testvéreteket, és gyertek el ti is! Felszerelés: időjárásnak megfelelő öltözék, írótoll GYÜLEKEZŐ HELYEK Dr. Mező Ferenc Gimnázium előtt Erzsébet téren a Török kút mellett 9.00 Körösi, Hevesi 9.00 Bolyai, Zemplén, Hunyadi
9.30 Péterfy, Zrínyi, Petőfi-Vécsey 9.30 Palin, Miklósfa, Rozgonyi,
Kiskanizsa
Bizonyára kíváncsiak vagytok a pontos útvonalra, de ezt előre nem árulhatjuk el nektek. Tájékoztatásként csak annyit közölhetünk, hogy szerepel benne az Eötvös tér, a Deák tér, a Fő út, a Sugár, Csengery és Ady utcák eleje, a Rozgonyi és a Király utca, az Erzsébet tér, vagyis ennek a városrésznek védett építészeti értékei és növényzete. A célállomásnál, a Várkapunál sem telik majd unalmasan az idő, hiszen szórakoztatásotokról is gondoskodunk. Eredményhirdetésre kb. 11.15 óra körül kerül sor.
Ha péntek este vagy szombaton délelőtt van szabadidőtök, feltétlenül térjetek be a gyermekkönyvtárba (Zrínyi utca 33), ahol a felkészüléshez a megfelelő szakirodalmat tanulmányozhatjátok. Várunk benneteket!
Városvédő Egyesület, Városi Diákönkormányzatot Ifjúsági és Környezetvédelmi segítő Tanárok
Munkabizottsága
ÁPRILIS 20. A VAROS NAPJA
Április 14-én délelőtt kilenc órakor Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója sajtótájékoztatót tartott az április 20-i „Város Napja" ünnepi rendezvényeiről. A HSMK idén először lesz gazdája e rangos eseménynek. Az idei „Város Napján" nemcsak várospolitikai rendezvényekre kerül sor, hanem több kulturális és sport rendezvény lesz. Az önkormányzat döntése alapján április 20-a iskolai szünet, ezért a program úgy lett összeállítva, hogy az iskolába járó fiatalokhoz is szóljon, hiszen egyik cél az, hogy a fiatalok körében is tudatosuljon a Város Napjának fontossága. ÜNNEPI PROGRAMOK
19. 18.00 ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS A DEÁK TÉREN
20. 10.00 SZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK
Helyszín: Zemplén Győző Altalános Iskola 10.00 MESEVARÁZS - gyermekműsor óvodásoknak
Helyszín: HSMK színházterme 14.00 NAGYKANIZSA ÉS TOGLIATTI VÁROSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI
MEGÁLLAPODÁSÁNAK ALÁÍRÁSA
Helyszín: Vasemberház díszterme 15.00 A FÖLD NAPI RAJZPÁLYÁZAT LEGSZEBB RAJZAINAK
KIÁLLÍTÁSA - Az érdeklődők figyelmébe ajánlja: Karmazin József,
városi főépítész. Rendező: a Kaán Károly Környezetvédő Egyesület és a
Zala Megyei Pedagógiai Intézet. Helyszín: HSMK Ifjúsági Galéria 15.00 A TERMÉSZET ÉKSZEREI - ÁSVÁNYKIÁLLÍTÁS
Helyszín: HSMK színházi előcsarnok 16.00 NAGYKANIZSA VÁROS CÍMERÉNEK AVATÁSA A VÁRKAPUN 17.30 ERDŐS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KJBELEUMÍ KIÁLLÍTÁSÁNAK
MEGNYITÓJA - Megnyitja: Losonczi Miklós művészettörténész
Helyszín: HSMK galéria 18.00 NYILVÁNOS ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS
Nagykanizsa város kitüntetéseinek átadása 18.40 A BUDAPESTI HONVÉD EGYÜTTES FÉRFIKARÁNAK
HANGVERSENYE 19.20 A KANIZSA TÁNCEGYÜTTES GÁLAMŰSORA
Helyszín: HSMK színházterem 21.00 IFJÚSÁGI BÁL - Helyszín: HSMK színházi előcsarnok A VÁROS NAPJÁHOZ KÖTŐDŐ EGYÉB RENDEZVÉNYEK
17-24.
18-20.
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT FINN HÉT - A Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola szervezésében. A kiállítást megnyitja: Outi Hassi, a finn nagykövetség kulturális titkára. Helyszín: Zsigmondy Galéria HŐLÉGBALLON VERSENY - A GLOBÓ Kanizsa Hőlégballon Klub és a HSMK szervezésében. Megnyitja: Kovács Kálmán államtitkár. Helyszínek: Erzsébet tér, Deák tér, Thury tér
KITÜNTETÉSEK A VÁROS NAPJÁN
EGYÜTTMŰKÖDÉS
Ünnepi közgyűlésen került sor a helyi kitüntetések átadására. A ..Nagykanizsa Díszpolgára" címet Rétfalvi Sándor szobiászművész, a „Nagykanizsa Városért" kitüntető címet Kocsis Katalin, a zenei könyvtár vezetője, dr. Márkus Ferenc
A PHARE CBC (Határmenti Együttműködés) programban az ország Ausztriával határos megyéi (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala) vesznek részt.
E két pályázat mellett a Zala Megyei Közgyűlés Hivatala nyert el pályázati támogatást - még 1995-ben -kórházi veszélyes hulladékégető telepítésre, melynek projektgazdái feladatait Nagykanizsa vállalta.
A Megyei Területfejlesztési Tanács véleményét is figyelembe véve a Kormányzó Bizottság a Nagykanizsai Hulladéklerakó bővítését -1998. április 16-i ülésén -830 e ECU (kb. 190 mFt) összegű támogatásra javasolja a végső döntést meghozó (1998. április 23-án ülésező) bizottság (Magyar-Osztrák Programirányító és Ellenőrző Vegyesbizottság JMPC) számára. A döntést követően a meglévő engedélyek alapján kerülhet sor a beruházás indítására.
nyugalmazott középiskolai tanár, a Kanizsa Táncegyüttes és a Bojtár Népzenei Együttes részére . adományozta a testület. Pais Ferenc-díjat kapott Tóth-né Krémer Mária, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának főtanácsosa, „Nagykanizsa oktatásáért" Paulik De-zsó\'né vezető óvónő és Molnár Géza, a Zrínyi-iskola igazgatója. „Nagykanizsa, kultúrájáért" kitüntetésben részesült Anion István, az Olajbányász Fúvószenekar karnagya, ..Nagykanizsa sportjáért" Gábor Erzsébet kosárlabda-edző. Szekeres József-díjat Takács Ferencné, a polgármesteri hivatal nyugalmazott főtanácsosa kapott.
A Város Napján a Vasemberbázhan Togliatti és Nagykanizsa közötti együttműködési megállapodás aláírására került sor. Tüttő István polgármester és Samraj Viktor Nyikolajevics, Togliatti alpolgármestere által aláírt megállapodás kiterjed a mezőgazdaságra, az élelmiszerfeldolgozásra, !«7. építőiparra, az oktatásra, a kultúrára, a bútoriparra, a közös kutatásokra, az önkormányzati rendeletek megismerésére, befektetésekre.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
KANIZSA
ÁRA: 56 Ft
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Ter» u. 3.
Telefon/fax:
(93)312-305
ALAPÍTVA:
-ff1989\'
X. évfolyam y€. szám
1998. április. 24.
Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Kovács Kálmán úr Politikai államtitkár
Budapest Dob út 75-81.
Tisztelt Államtitkár Úr!
Hivatkozva mai délelőtti\' megbeszélésünkre, egyetértek azzal, hogy az 1998/99. évi menetrendben Budapest-Nagykanizsa viszonylatban közlekedő Intercity vonatok a kedvezőbb eljutás érdekében Budapest Déli pályaudvarra érkezzenek illetve onnan induljanak.
Tiszteletben tartva Nagykanizsa város lakóinak lokálpatriotizmusát, úgy döntöttem, hogy a Nagykanizsáról reggel 6.10 órakor induló illetve este 21.49 órakor oda érkező vonatpár Kanizsa InterCity nevet kapja. Budapest, 1998. április 15. Tisztelettel:
Sipos István
vezérigazgató
KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT
A „Kanizsa Felsőoktatásáért" Alapítvány Alapító Okiratának ünnepélyes aláírására került sor 1998. április 16-án 17 órai kezdettel a Vasemberház házasságkötő termében.
A DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Rt. Nagykanizsa, Vár u. 9. sz. (képviseletében Mádé Károly vezérigazgató); ROTARY Fúrási Rt. 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (képviseletében: Illés Miklós ügyvezető-vezérigazgató); MOL HOTELS Szállodai és Turisztikai Rt. 8800 Nagykanizsa, Kisfaludy u. 7. (képviseletében: Litter Nándor ügyvezető vezérigazgató); KANIZSA TREND KFT. 8800 Nagykanizsa, Szemere B. u. 4. (képviseletében: Willheim Gábor ügyvezető); ZALA VOLÁN Közlekedési Rt. 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16. sz. (képviseletében: Zalatnai László vezérigazgató); KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNY-
TÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. (képviseletéhen: György Pál vezérigazgató); NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 15. (képviseletében: Proszenyák Zoltánná elnök); GE LIGHTING TUNGSRAM Rt. Budapest, Váci u. 77. (képviseletében: Horváth Miklós igazgató); ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. Nagykanizsai Fiók Nagykanizsa, Ady E. u. 6. (képviseletében: Dr. Polay József fiókigazgató) mint alapítók, attól a céltól vezérelve, hogy Nagykanizsa lakosságának régi óhaja megvalósulhasson önálló felsőoktatási intézmény létrehozása és működtetése végett határozatlan időre alapítvány létrehozását határozták el (...) Az alapítvány neve: KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY.
I
KANIZSA - tttAo*
I
1998. április 24. -1-
PER/PATVAR
Dr. Varga Endre tanácsai
Kedves Varga Ur!
Olvasónk el kívánja adni az üresen álló garzonlakását, melyet 10 éve vásárolt, ezzel kapcsolatban kérdezi, hogy az eladással keletkezett jövedelme után mennyi jövedelemadót köteles fizetnie, és mikortól kell a lakás eladással keletkezett jövedelmet megszerzettnek tekinteni.
Olvasónk kérdésére a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény adja meg a választ.
Az ingatlan átruházásából származó jövedelmet azon a napon kell megszerzottnck tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést a földhivatalhoz benyújtották.
Az ingatlan és a vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételnek az erről szóló szerződés-ben rögzített teljes összeget kell tekinteni, tehát nem az Illetékhivatal által megállapított forgalmi értéket.
A jövedelemadó alapját úgy kell kiszámítani, hogy az ingatlan eladásából származó bevételből le kell vonni az átruházó magánszemélyt terhelő következő igazolt költségeket, kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként elszámolt:
a) a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggő más kiadásokat (pl.: vételár, ügyvédi költség, befizetett illeték stb.);
b) az értéknövelő beruházásokat;
c) az átruházással kapcsolatos kiadásokat. Tokintettel arra, hogy levélírónk 10 éve vette a
most eladni kívánt ingatlanát, így - figyelemmel az 1998. január 1-től hatályban lévő törvénymódosításra - ezt csökkenteni kell a számított összeg 50 százalékával.
Az Ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 20 százalék, így Olvasónknak a fent meghatározott módon kiszámított összeget kell adóbevallásában megállapítania és azt adóbevallás benyújtására előírt határidőig megfizetnie
(Tehát pl: ha 10 éve a lakását olvasónk 1 M Ft-ért szerezte meg, arra az évek során - igazoltan -még 500 ezer R-ot költött, és most 4 M Ft-ért eladja, akkor az általa fizetendő jövedelemadó 1 az eladási ár mínusz a megszerzésre és az ingatlanra fordított összeg: (4 M Ft)-(1,5 M Ft) = (2,5 M Ft);
2. az így kapott értéket - figyelemmel arra, hogy az ingatlant 10 éve szerezték - 50%-kal tovább kell csökkenteni, hogy megkapjuk a fizetendő jövedelemadó alapját: (2,5 M Ft)x0,5O-(1.25MFt);
3. mivel az ingatlan eladásából származó jövedelem után az adó mértéke 20% a fizetendő adó: (1.25MFt)xO,20=250 ezer Ft)
HATÁRTALANUL...
A ZALA MEGYEI NEMESNEP község térségében 15-én a délutáni órákban járőreink az államhatártól 100 m-re egy földúton egy szlovén személygépkocsit és annak szlovén állampolgárságú vezetőjét lepték meg éppen az „áru" 7 fő jugoszláv állampolgárságú férfi - kirakása közben. A 7 fős csoport az útmelletti erdőbe szaladt be, de járőreink a kipakolásai helytől 30 m-re az erdőben a csoportot és az őket az államhatáron gyalogosan átkalauzolni szándékozó szintén szlovén állampolgárságú egyént - aki különben megpróbált ellenszegülni, s emiatt megbilincselték fogták el, s állították elő.
A 7 fő jugoszláv állampolgár ellen az idegrendészeti eljárás folyamatban van, a 2 fő szlovén állampolgárságú férfi ellen embercsempészet bűncselekményének alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltünk el.
MURAKERESZTÚR vasúti átkelőhelyünkön 15-én délelőtt kilépő R0LA (kamionszállító) szerelvény által szállított kamion rakterében 8 fő útiokmánnyal nem rendelkező - elmondásuk szerint Budapesten „elhagyták" útleveleiket - román állampolgárságú férfit fedeztek fel útlevélkezelőink, akik „ponyvatelhasításos" módszert alkalmazva rejtőzködtek el a kamionba. Az utóbbi 2 hetes tapasztalataink alapján elmondható, hogy ez a módszer egyre gyakoribb, hiszen négy alkalommal összesen 35 fő illegális határátlépést elkövetni szándékozó román állampolgár alkalmazta.
Ugyanitt, egy órával később a változatosság kedvéért a kilépő Dráva nemzetközi
gyorsvonat egyik hálókocsijának padlásterén elrejtőzködött 2 fő román állampolgárt „tessékelték le" munkatársaink.
A10 fő ellen az idegenrendészeti eljárás lefolytatása folyamatban van.
GYÉKÉNYES vasúti átkelőhelyünkön 15-én a belépő Venezia nemzetközi gyorsvonat padlásterén elrejtőzködve próbált az országba illegálisan bejutni 2 fő román állampolgárságú férfi. Visszairányftásra kerültek Horvátországba.
Nemzetközi Határrendészeti ¦¦¦ Konferencia
A Magyar Határőrség immár hatodik alkalommal rendezte meg 1998. április 20-22. között SIÓFOK Beszédes József sétány 82. szám (BM, udulő) alatti helyszínen a Nemzetközi Határrendészeti Konferenciát, amelyre 35 európai ország, az USA és Kanada határrendészeti szerveit, valamint a migrációval és határrendészeti kérdésekkel foglalkozó szervezetek képviselőit hívták meg.
A konferencia jelentős állomása annak az évek óta tartó folyamatnak, amelyekben az európai határrendészeti szervek összehangolják fellépésüket az illegális migráció, a hozzá kapcsolódó nemzetközi bűnözés elleni küzdelemben, közösen munkálják ki a leghatásosabb módszereket, az információcserét.
A konferencia programján belül SAJTÓ-
A HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Zala Megyei Csoportja, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Környezetvédelmi Információs Irodája és a Soros Alapítvány közreműködésével 1998. április 23-án, a Hevesi Sándor Altalános Iskola galériájában került megrendezésre Kerekes György, ,J3arangolá-sok a lappok Földjén" című fotókiállítása. A képekhez ifj. Kerekes György fűzőn gondolatokat. A kiállítást a II. SWABLDU Környezetvédelmi Fesztí-vál keretében Lengyák István nyitotta meg. Jakobics Árpád vezényletével közreműködött a Nagykanizsai Ifjúsági Vonószenekar. A megnyitó után Kerekes György „A természet képei" című diaképes előadására kerüli sor. A kiállítás megtekindiető 1998. május 14-éig, iskolai napokon 8-17 óráig. A kiállítás ideje alatt az iskola védett kertje is látogaüialó.
TÁJÉKOZTATÓT tartott, a helyszínen NOVÁKY Balázs altábornagy, a Határőrség Országos Parancsnoka.
A konferencia ideje alatt Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője vezetésével „Sajtóiroda" működött, amely bármely időben a média rendelkezésére állt, általános tájékoztatást adott, s külön kérésre tájékoztatást szervezett a küldöttségek résztvevőivel.
A konferencia napirendjében szerepelt az embercsempészet elleni együttműködés kérdései, tapasztalatai; az útiokmányok hamisítása elleni küzdelem tapasztalatai, további feladatok; az információcserével kapcsolatos fogalmak egységesítése, meggyorsítása.
riLA
RTV sz. műszerész
SZABÓ ATTILA
ajánfafa;
8800 Nagykanizsa, Teleki u. 44. Tel.: 06-93/325-903,06-30/565-117
Híradástechnikai alkatrészek, /s
¦ műholdas antennák árusítása, telepítése,
televízió, videomagnó, HIFI-készü lékek javítása, • TV-, video-távirányítók forgalmazása.
Nyitva:
H-P.: 9.00-12.00; 13.00-17.00
NEMZETŐRSÉG KANIZSÁN
Március 15-e után létrejött Közbátorsági Választmánynak az első intézkedései közé tartozott a nemzetőrség megszervezése. E választmány tagjai között találjuk Csány Lászlót is. aki Zala megyéhez írott több levelében is szorgalmazta ennek a nem reguláris hadseregnek a felállítását.
1848. áprilisában több zalai városban, így Alsólendván és lakóhelyünkön is sor került a nemzetórcsapatok megalakítására. Nagykanizsán külön öregekből és külön fiatalokból álló szakaszok jöttek létre, s a város nagy örömmel díszes egyenruhát is csináltattak nekik. Vöröszsinóros szürke nadrágban, fekete zsinóros, ón-gombos búzavirágkék atillában, piros sujtásos, sötétzöld sapkában parádéztak a kanizsai nemzetőrök, s büszkén viselték a sapkarózsában az NO (nemzeti őrség) betűket.
A belügyminiszter rendeletére a népnek mindenütt magyarázni kezdték a nemzetőrség feladatát, ezzel kívánták leszerelni az ellenszegülését, a nemzetőri szolgálat megtagadását. Szemere körlevele egyértelműen fogalmazott, miszerint: „... a nemzetőrség csak a községi, megyei s országon belüli rend fenntartására állíttatik fel, hogy az ország határain túl nem vitetik, feladata lévén nem külső ellenség, de belső rendetlenségnek ellent állani." Ennek ellenére 1848 nyarától a nemzetőrség már mozgó honvédelmi feladatokat is ellátott, s mivel zsoldjukról, ruházatukról, fegyverzetükről az őket kiállító településnek kellett gondoskodnia, ezért aztán létük gondokat is okozott.
Kanizsa polgárai között e téren különösebb ellentét nem volt, a helyi nemzetőrség ellátására a megfelelő gyűjtés megtörtént. A későbbiek során is, amikor Batthyány rendeletet adott ki a közadakozásról. Zalában 1OOO-10OO forint összeggel Nagykanizsa és Zalaegerszegjárt élen.
B. E.
1998. április 24. [ KANIZSA - *)tt6o*t, J 3

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
az 1998. évi Szociális Alap céltámogatás elnyerésére A pályázat célja:
Nagykanizsa város szociális támogatási rendszerét kiegészítő tevékenysége, célok, támogatása. Pályázhat minden helyi civil szervezet, közösség, csoport, egyesület és szociális intézmény.
Szervezetek fenntartását, működtetését az Alap nem támogatja. Pályázni az alábbi témakörökben lehet:
1. Új típusú szociális szolgáltatási formák (például időkorúak, egészségkárosodott fiatalok és gyermekek otthoni és intézményi gondozása, rehabilitációja stb.) kialakított támogatása
2. Intézményekben élők részére:
- rehabiütációs célú tevékenységek elősegítése
3. Szociális rendezvények támogatása (például szakmai rendezvények, szoci-áüs érdekvédelmi szervezetek rendezvényei)
4. Szociális szakemberek és a civil szervezetek tisztségviselőinek, dolgozóinak továbbképzése, tapasztalatcseréje, tanulmányút támogatása
5. Folyamatosan végzett mentálhygienes tevékenységi formák támogatása
ő. Fogyatékossággal élő emberek egyéni, közösségi szükségletének támogatása - főleg a szocializáció, a segédeszközök, az akadálymentesítés, kondíció karbantartása - területén
A céltámogatás elnyerésének módja:
1. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályán átvehető adatlapon kell benyújtani.
2. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot, ez esetben célonként külön lapot kell kitölteni.
3. Tevékenységhez kapcsolódó úszteletdíjakat külön az előírt járulékokkal együtt kell tervezni. -
4. Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek más forrásból nem részesülnek támogatásból.
5. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályán kell 2 példányban benyújtani. (Nagykanizsa, Király u. 47.)
6. A beadás határideje: 1998. május 31.
Szociális és Egészségügyi Bizottság
BÉRBEADÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja a Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. szám alatti, 156 nm alapterületű üzlethelyiséget.
A pályázati tárgyalás ideje: 1998. május 7.9.00 Helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6., 9. és 10. számú irodájában vehető át.
II Az Ady Endre Altalános Iskola és Gimnázium
n A I V A 7 A T izs*k|mre képzőtársasága
I A L I A L A I ..környezetünk és lelkünk védelméért" I ii L i rit.ni mM6vai már na|0fl-jk éve |mdeli meg pályázatai.
a pályázat általános feltételei:
1. A beküldendő pályamunkák kapcsolódhatnak témájukban a mottóhoz, III. bármi máshoz, ami a diákélettel összefügg.
2. Pályázhatnak a Zala megyei diákok két kategóriában: 1.11-14 éves és II. 15-19 éves korosztály.
3. Pályázni lehet az alábbi témákban:
a) zenemű-komponálás: ajánlott vers megzenésítésével vagy szabadon választott mű zenei feldolgozásával.
Választható művek: Weöres Sándor: Csalóka Péter (részlet) Fürjes Péter: Tenger és túl Fürjes Péter: Spirituálé
A megzenésítés műfaja lehet: - szólóének hangszerkisérlettel vagy -többszólamú ének (pl.: kórusmű)
A pályamű előadható legyen. Beküldhető: kottázva vagy kazettán.
b) rajz, képzőművészeti alkotások: olyan festészeti és grafikai, iparművészeti alkotások készítésével (lehet karikatúra is), amelyek témájukban kapcsolódnak a választott mottóhoz. /
c) újságírói műfajok: tudósítás. Interjú vagy riport készítésével, lehetőleg szem előtt tartva a pályázat mottóját, de bármilyen diákélettel kapcsolatos írással is (mind. 1,5 oldal terjedelemben, A/4-es lapon, lehetőleg géppel írva, másfeles sortávolsággal vagy olvasható kézírással).
d) irodalom: vers, novella vagy jelenet írásával, amely témájában kapcsolódhat a diákélethez Is (a novella és a jelenet max. 5 oldalas legyen, A/4-es lapon, lehetőleg géppel írva, másfeles sortávolsággal).
e) természettudományos kutatások: téma lehet a természettudományok egyes kérdéseinek értelmezése. (Önálló kutatások, elméleti összefüggések, számítógépes programok.)
(Maximum 8 oldal terjedelemben, A/4-es lapon, lehetőleg géppel írva, másfeles sortávolsággal.)
f) történelmi és jelenkori kutatások: olyan kiemelkedő személyiség életútjának, munkásságának bemutatása, aki korának meghatározó személyisége; továbbá olyan pályamunkákkal, amelyek a régmúlt vagy közelmúlt eseményeit tárják és dolgozzák fel. Szempont lehet még jelenkorunk eseményeinek bemutatása, elemzése is. (Max. 10 oldal terjedelemben, A/4-es lapon, géppel írva, másfeles sortávolsággal.)
4. A pályamunkák legyenek jeligések! (Pályamunkát vissza nem küldünk!)
Külön borítékban mellékeljék a pályázó adatait (neve, életkora, iskolájának neve és címe, a pályázó lakcíme, a választott kategória).
Kérjük, hogy a borítékon kívülről és a beküldött alkotásokon is tüntessék fel a választott
jeligét és a kategóriát! Pályázni ugyanazzal a jeligével több témakörben is lehet! HatáridS: 1998. május 15.
Eredményhirdetés: 1998. szeptemberében külön értesítés alapján.
Díjak: I. helyezett: 4.000 Ft II. helyezett: 3.000 Ft III. helyezett: 2.000 Ft
Különdíjak: könyvutalvány, tárgyjutalmak. A pályaműveket az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium címére (8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 2. Tel/fax.: 92/312-587) kell beküldeni, feltüntetve a pályázat mottóját. A munkákat szakemberekből álló zsűri fogja elbírálni, mely fenntartja a jogot arra, hogy a beküldött pályamunkák minőségétől és mennyiségétől függően adja ki a díjakat. A legsikeresebb pályázatok megjelennek a képzőtársaság kiadványában, a megyei lapok megfelelő rovataiban.
Zalaegerszeg, 1998. március 4. .. .
izsák imre kepzotarsasag
A SZENNYVIZÉN hajókázva bejutnak
AZ „EURÓPA-KIKÖTŐBE"
Ezt a nem éppen költői kérdést dr. Botos Katalin egyetemi tanár tette fel minap a nagysikerű Barosskonferencián Nagykanizsán. Ugyanezt a témát más oldalról megközelítve Horváth Miklóstól, a GE helyi igazgatójától már régebben hallottam, akitől külföldi üzletfelei, cége nyugati vezérkarának tagjai számtalanszor megkérdeztek. Vagyis a szemét, amit mi itthon az istennek se akarunk oda rakni, ahová való. Persze a közgazdászok nem a morál oldaláról, inkább kommunális beruházásokról beszéltek, amikhez a bankoknak alacsony kamatú hiteleket kellene adniuk. A víz más formában is „utat keresett", hiszen a tanácskozáson megtudhattuk, Európában Magyarországon található a legtöbb árvízvédelmi töltés, amiknek a karbantartása komoly költségeket jelent. Bármilyen meglepő, de ilyen szempontból még Hollandia is kedvezőbb helyzetben van nálunk, sokkalta jobban fel tudja venni a harcot az ősellenséggel, a tengerrel. Vízügyi szakemberek azt is elmondták, hogy Magyarországon a közművesítés 40-50(!) százalékos, s ez bizony jóval alacsonyabb az Európai Unióhoz tartozó országok 75%-nál magasabb értékénél. Tehát a professzor asszony nem véleüenül éb-
resztgette a szakemberek és a laikus érdeklődők lelkiismeretét szennyvíz, versenyképesség, lemaradás és még számtalan más fontos kérdésben. Ébresztgette -, persze azokét, akik ott voltak. Hogy Nagykanizsáról kiket várt a rendezőség - akik nem jelentek meg, az egy későbbi írásunk témája lesz.
Versenyképesség, a lemaradások lefaragása és Baross Gábor! Mert ugye, erről az úrról a nem szakmabeliek általában csak annyit tudnak, hogy a monarchia közlekedési és kereskedelmi minisztere volt, s nevéhez fűződik a magyar vasút és úthálózat kifejlesztése, valamint a magyar hajózás megteremtése. A „VASMINISZTER", szoktuk hallani, s természetesen a vasútra gondoltunk. Persze Baross Gábort nemcsak ezért illették ezzel a jelzővel, hanem egy szívós és elkötelezett munkáért is, aminek az eredményeként Magyarország a múlt század végén képes volt Európa gazdasági vérkeringésébe bekapcsolódni, általa felfrissülni és megújulni. Az előadások alatt a hallgatóság számtalanszor összekacsintott, hiszen olyan vezetési stílusról, szakértői elszántságról hallott, amit a 150 éve született minisztertől ma igencsak eltanulbatnánk. A 35 éves köznemesi szár-
mazású, nem műszaki végzettségű férfi fokozatosan jutott el az akkortájt főként arisztokraták számára fenntartott miniszteri bársonyszékig, ami elé felkészületlen, beosztott üsztviselő, magát szakértőnek tartó nem igen állhatott. Nem, mert úgy is újra kellett jönnie, de csak akkor, ha ismeretei, átfogóképessége már megfelelt. Legendák keringtek róla a minisztériumban, de azon kívül is, hogy kiket és hogyan leckéztetett meg, nem embertelenség miatt, de nem tűrte, ha a beosztáshoz nem párosult a megfelelő ismeret, tájékozottság. Legendás volt az is, ahogy ebben ő példát mutatott. Nem volt híve a huza-voná-nak, irtotta azt a magyar (sajnos ma is élő!) betegséget, miszerint „sok beszéd, kevés tett". Viszont rendszeresen küldöttségek keresték fel az országból, hogy megköszönjék munkásságát.
Akkor hát vasminiszterek kellenek ma is? Ezen áll vagy bukik a jövő? Ezt pontosan nem tudom, de azt igen, hogy kitartás, elszántság, keménység, naprakész tudás nélkül az ország nem fog boldogulni: s ha tudomásul vesszük, ha nem, az országon átvezető többrendbeli gazdasági folyosókat tisztává, átláthatóvá, korszerűvé kell tennünk.
Nagykanizsát már nem kell beépíteni ebbe a rendszerbe, csak a felkínált és már adott lehetőségekkel kell megfelelően élnie - erősítették meg újra a szakemberek a konferencián.
B. E.
-
4
-r
__
KANIZSA - VttfaM,
I
1998. április 24.
A VAROS NAPJA
Kedves Vendégeink, Tisztelt ünneplő Kanizsaiak!
A Városvédő Egyesület nevében őszinte tisztelettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, amikoris negyedszer ünnepeljük a város napját.
Az egyesület alapgondolatában mindig az fogalmazódott meg, hogy a történelmi értékek megmentése, újak létrehozása egyszerűen kötelessége, a város ereklyéinek visszaállítása egyik legszebb feladata. Amikor a város közgyűlése április 20-át a város napjává nyilvánította, az motiválta, hogy a város 750 éves írásos anyaga szerint e terület már olyan település volt, ahol emberek éltek, közösségek tevékenykedtek.
Az egyesület minden évfordulóra 1995-től a mai napig valami komoly értékkel ajándékozta meg a várost, így \'95-ben a Török kút, \'96-ban e gyönyörű várkapu és emlékérmék, \'97-ben 17. hosszúsági kör, és ma, \'98-ban egy olyan alkotás befejezését határozta el, amely nemcsak a várkaput, de a várost is reprezentálja, fölkerült a várkapura a város gyönyörű címere.
E címer használata 1903-ra nyúlik vissza, míg 1974-ig az úgynevezett szocialista címer megalkotásával nem díszítette tovább városunkat.
A Városvédő Egyesület 1989. június 13-án éves közgyűlésén határozatot hozott a város régi értékeinek megőrzéséről, illetve azok helyreállításáról. 1989. október 5-én a város tanácsa meghallgatta az egyesület előterjesztését, majd 1990. június 14-én elfogadta az új régi címer használatát.
Ma már az egyesület jóvoltából 1992. augusztus 19-étől a városházát és a Szomolányi sarok épületét díszíti a bronz tűzzománcos címer.
A mai nappal a legnagyobb alkotásunkon, a Várkapun elhelyezett címer is erkölcsi értékeinket, Kanizsa büszkeségét dicsén.
Kedves Vendégeink, Kedves Kanizsaiak!
Ünnepi alkalom ez a mai nap, amikor múltunkat idéző, jelenünket minősítő és hitem szerint a jövőnket befolyásoló monumentális emlékművön a város jelképét, egy látványnak is pompás, akár esztétikai élményt is felkeltő alkotást vehetünk birtokba.
Kedves Vendégeink, Kedves Kanizsaiak!
Köztudott, hogy az elmúlt években emlékeztünk a város első írásos emlékének 750. évfordulójára, az 1100 éves honfoglalásnak tisztelegtünk.
A sok és színes megemlékezés közül számomra azok a legemlékezetesebbek, amelyek kézzelfogható módon gazdagították a dicső múltat, felidézve városunk jelenét. Ez a várkapu és már a rajta elhelyezett városi címer egy olyan történelmi emlékmű lehet, ahol a város több évszázados történetében oly nagy szerepet játszó vár, a várvédők hősiessége, az önfeláldozó hazaszeretet emléke összefonódik egy nehéz helyzetben lévő jelenkori közösség összefogásával, együttgondolkodásával, egyetakarásával és ennek eredményével. Biztatás számomra ez az emlékhely abban a vonatkozásban is, hogy értékes célokért, akármilyen nehéz világot élünk, össze lehet fogni, hogy igenis lehet aktivizálni sokakat, ha tudják, hogy munkájukkal városunkat szolgálják, Nagykanizsát gazdagítják.
Ilyen értelemben gondolom és a jövőbe mutató jelentőségét ennek a szép és most már teljes értékű monumentális alkotásnak. Kívánom, váljon ez a várkapu emlékhely sétálóhellyé, olvadjon be mindennapjainkba, váljon mementóvá, emlékeztessen a dicső múltra, váljon olyan jelképévé a városnak, mint a Vasemberház, a Turul-emlékmű, vagy a Szentháromság-szobor, ugyanúgy hirdesse azt, hogy nincs oly nehézség, amely nem leküzdhető, hirdesse azt, hogy Nagykanizsa népe, lakossága így is tud ünnepelni, emlékezni.
A Városvédő Egyesület nevében örömmel és tisztelettel adom át Polgármester Úrnak, Nagykanizsa Polgárainak e gyönyörű alkotást.
Meggyőződésem, hogy a város polgárai magukénak érzik az emlékkaput, a kaput díszítő címert, melynek védelméről, megóvásáról - mint sajátjukról - mindenkor gondoskodnak.
Lovrencsics Lajos
(elhangzott a Város Napján, a Várkapu címer-avatásán)
SZÖVETSÉG
Az Új Szövetség Nagykanizsai Szervezete április 16-án 19 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Házban választási gyűlést tartott. Bemutatkozott Lakatos István vállalkozó, helyi képviselőjelölt és a párt listáján szereplő politikusok. Az esemény egyben alakuló gyűlés is volt, melyen programot ismertettek és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.
LAKATOS ISTVÁN
Hétfőn délelőtt általános iskolás tanulók népesítették be Nagykanizsa utcáit. Kezükben feladatlappal bejárták a belvárost, a városnak talán legértékesebb részét; térkép segítségével felkutatták a védett építészeti értékeket, valamint számbavették a parkok értékes növényzetét. Megálltak a 17 fokos keleti hosszúságot jelző glóbusz "előtt, megszemlélték Németh János kerámia köztéri alkotásának részeit, megcsodálták a hajdani Városi Színház homlokzatán lévő freskókat, keresték az eredeti Török-kút új helyét és a legszebb köztéri szobrokat, majd más érdekes feladatok után eljutottak a célállomáshoz, a Várkapuhoz.
Mivel több mint egy évtizede, nem volt a városban helytörténeti túra, ezért döntött úgy a Városvédő Egyesület Ifjúsági és Környezetvédelmi Munkabizottsága, valamint a Városi Diákönkormányzat, hogy hagyományteremtő céllal, mindig a Várkapu végállomással, feleleveníti ezt a hajdani szép nagykanizsai ifjúsági rendezvényt. Szervezőmunkájukat siker koronázta, hiszen 34 3-4 fős csapat ment végig a 70-80 percre méretezett útvonalon, s majdnem mindegyik eredményesen be is fejezte városismereti túrát.
DÍJAZOTT EREDMÉNYEK
A útvonal B útvonal
I. Bolyai Isk. (22-es cs.) 60 p. Vécsey-Petőfi (10-es cs.) 6?p.
11. Zemplén (23-as cs.) 56 p. Zrínyi (8-as cs.) 63 p.
111. Kiskanizsa- (27-es cs.) 52 p. Körösi (l-es cs.) 53 p.
Nagyrác
rv. Bolyai (26-os cs.) 46 p. Vécsey-Petőfi (1 l-es cs.) 51 p.
v. Palin (28-as cs.) 46 p. Körösi (4-es cs.) 49 p.
A TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
B útvonal A útvonal
2-es cs. 39 p. 20-as cs. 45
3-as cs. 25 p. 21-es cs. 35
5-ös cs. 43 p. 24-es cs. 27
6-os cs. 40 p. 25-ös cs. 34
7-es cs. 45 p. 29-es cs. 42
9-es cs. Nem ért célba! 30-as cs. 31
12-es cs. 19 p. 31-es cs. 33
13-as cs. 21 p. 32-es cs. 37
14-es cs. 40 p. 33-as cs. 4
15-ös cs. 21 p. 34-es cs. 32
16-os cs. 12 p. 35-ös cs. 36
17-es cs. 7p.
A díjakat Lovrencsics Lajos (Városvédő Egyesület elnöke) Zsoldos Ferenc (Oktatási. Kulturális és Sportbizottság tagja) valamint Karmazin József (városi főépítész) adta át. A rendezők köszönetüket fejezik ki a közreműködőknek:
1. A zsűri feladatát a következő pedagógusok látták el: Baliné Zalavári Ágnes, Dömötör Miklósné, Gayer Ildikó, Horváth Ákosné. Kristóf Anna, Nádai Mária, Tóth Jánosné és Veit Ildikó.
2. Az előkészítő és szervező munkát az iskolák diákönkormányzatát segítő tanárok végezték.
3. A játékot szponzorálták: Kanizsa Rendezvényszervező Stúdió Kanizsa és Vidéke ÁFÉSZ Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája Városvédő Egyesület
A mintegy 300 fős túrázó illetve csak nézőnek érkező gyerekek színvonalas műsorban gyönyörködhetett.
Közreműködtek: Baráth Béla zenetanár - tárogató Maros testvérek - ének Mazsorettek
Ryno Kulturális M.I. - görkorcsolya-csapat Slick-Slack Guys Együttes - zene
Büki Erzsébet
1998. április 24.
_,__
KANIZSA - Ittútm
I
A kilencvenes évek elején 1,1 milliárd ember dohányzott évente világszerte, 6,05x10 cigarettát szívva el. Ők a világ felnőtt lakosságának egyharmadát képviselik.
A magyar lakosságon belül a cigarettázok aránya meghaladja ezt a 33%-os arányt.
A cigarettázás alakulásában napjainkban három tendencia körvonalazódik:
1. A fejlett ipari országokban, különösen a tanult emberek között csökken a dohányzók aránya. Ezekben a társadalmakban átfogó süratégiát dolgoztak ki a dohányzás visszaszorítására. Összehangolt egészségvédelmi (megelőzési és leszokást segítő), gazdasági, jogi lépések megtételével komoly eredményeket értek el. Jelenleg 300 millió dohányost tartanak számon.
2. A fejlődő országokban egyre nő a cigarettázok aránya, jelenleg 800 millió dohányos él ezekben az országokban. A dohánytermék fokozott eladhatósága érdekében a nyugati piacok beszűkülése miatt a nagy nemzetközi dohány monopóliumok elfoglalták a fejlődő országokat, és a kelet-európai piacokat is.
3. Világszerte tapasztalható tény, hogy dohányosok körében egyre nagyobb a nők aránya. Ugyanakkor e káros szenvedélynek hódolók többsége egyre fiatalabb korban kezdi el a dohányzást. Magyarországon a 15 éves fiúk 20%-a, a lányok 15%-a cigerettázik. A dohányzó férfiak 73%-a, a dohányzó nők 57%-a húszéves kora előtt szokott rá a dohányzásra.
A DOHÁNYZÁS EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ HATÁSAI
A dohányzás minden országban jelentős népegészségügyi probléma, amely vezeú a megelőzhető halálokok Listáját. Jelenleg évente 3 millió ember hal meg a világon a cigarettázás áldozataként és félő, hogy ez a szám 10 millióra emelkedik 2025-ig.
1995-től az USA-ban a nikotin ká-
bítószernek minősül, az alábbi kritériumok alapján.
1. A kényszeres használat, a „nikotinéhség" legyőzésének képtelensége nüatt.
2. A nikoün központi idegrendszerre kifejtett izgató hatása alapján, mely hasonló a kokain, a heroin és amphe-tamin (Extasy) hatásához.
3. A hozzászokás veszélye alapján, mely együtt jár az abbahagyásnál jelentkező, megvonásos tünetekkel.
A WHO CINDI programjának -Countrywide Integrated Noncom-municable Diseases Intervenüon -célkitűzése a vezető haláloki tényezőként szereplő krónikus, nem fertőző betegségek megelőzése, visszaszorítása. Ilyenek elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a daganatos betegségek, melyek pontos kóroktani tényezői ma még nem teljesen ismertek. Számos epidemiológiai kutatás bizonyítja, hogy egyes életmódi tényezők egyenként és együttesen nagyban hozzájárulnak kialakulásukhoz. Ezeket a tényezőket predisz-ponáló, vagy kockázati faktoroknak nevezzük.
E betegségek nagy része megelőzhető lenne, hisz kialakulásukban bizonyítottan nagy jelentőségűek a különböző egyéni és társadalmi szokásokból fakadó viselkedési módok és kulturális tényezők, mint például: a dohányzás, helytelen táplálkozás, moz-
Hagyd abba, és nyersz!
(Tájékoztató)
A nemzetközi programban részt vehet minden nagykorú magyar állampolgár, aki legalább egy éve rendszeresen dohányzik, és le akar szokni a dohányzásról, továbbá azt is vállalja, hogy 1998. május 2-tól május 29-ig nem gyűjt rá, s ezt két tanúval igazolni is tudja.
Az ifjúsági programban azok a 14-18 éves fiatalok vehetnek részt, akik legalább egy éve rendszeresen dohányoznak, és le akarnak szokni a dohányzásról, továbbá vállalják, hogy 1998. május 2-tól 1998. május 29-ig nem gyújtanak rá, és ezt két tanúval igazolni is tudják.
A sorsoláson részt vehetnek azok, akik a leválasztható jelentkezési lapot szabályosan kitöltik, és legkésőbb 1998. május 2-ig elküldik a megadott címre. A főnyeremények elnyeréséhez orvosi vizsgálaton kell részt venni a dohányzásmentesség igazolására.
Hagyd abba, és nyersz! program szervezőbizottsága
gásszegény életmód, túlzott alkoholfogyasztás stb.
Az életmód milyensége nagyrészt az egyénen múlik, melyet természetesen a szociális-gazdasági környezet is jelentősen befolyásol.
Célunk, hogy csökkentsük a közösség és az egyén veszélyeztetettségét az ismert, elkerülhető kockázaü tényezőkre vonatkozóan.
A megelőzés különféle módokon történhet. Valóban eredményes megelőző munka csak az lehet, amelyik a kockázaü tényezők felszámolására törekszik.
A „Hagyd abba, és nyersz!" program az egyik legjelentősebb rizikó tényező, a dohányzás visszaszorítását tűzte ki célul.
Az egészségvédelmi munka két fő területe: a dohányzásra való rászokás megakadályozása és a leszokásban való segítségnyújtás. A „Hagyd abba, és nyersz!" program ez utóbbi célt szolgálja. A program azokhoz szól, akik
dohányoznak, de szándékukban áll a leszokás. Az ő számukra szeretnénk segítséget nyújtani.
Ennek értelmében a program fő elemei a következeik:
• A leszokástól várható előnyök hangsúlyozása.
Számos tanulmány bizonyítja, hogy 5 év után a leszokott dohányos tüdőrák halálozási rizikója alig különbözik a nemdohányzókétól. A szív- és érrendszeri megbetegedések rizikója 50%-kal csökken már a leszokást követő első 1-2 évben. A krónikus hörghurut heteken belül megszűnik, a lehelet szinte azonnal tisztává váük. A passzív dohányzást okozta ártalmak azonnal megszűnnek. Nem elhanyagolhatók a költségmegtakarításból származó előnyök sem.
• A közösségben rejlő erő kihasználása:
Több százezer ember egyszerre hagyja abba a dohányzást és együttes erővel próbál leszokni.
• A játékosság előtérbe helyezése számos értékes nyeremény kisorsolásával.
• Technikai segítségnyújtás a le-szokók számára.
Tájékoztató füzet kiadása, mely segítséget nyújt a sikeres leszokáshoz, a leszokást gyakran kísérő súlygyarapodás megelőzéséhez, helyesebb életmód kialakításához. Az írott és elektronikus sajtó kínálta lehetőségek igénybevétele. Tanfolyamok szervezése az egészséges életmódra nevelés érdekében. Részletes tájékoztatás adás a dohányzás káros hatásairól.
I
KANIZSA - Vttáo*
I
1998. április 24.
HAGYD ABBA, ES NYERSZ! A PROGRAM SZABÁLYAI
Egyedülálló nemzetközi program a dohányzás abbahagyására
Az Egészségügyi világszervezel CDNDI programjának keretében 1994 és 1996 után, idén harmadszor kerül megrendezésre a „Hagyd abba, és nyersz!" dohányzás ellenes program Magyarországon.
A kampány Finnországban kidolgozott szabályok szerint, játékos formában segíti a dohányzásról való leszokást - azoknál, akiknél már megvan ez a szándék. Hogy mennyire eredményesen, azt az 1994-es és 1996-os adatok is bizonyítják. 1994-ben több mint 7000, 1996-ban több mint 10.000 résztvevője volt hazánkban. Ezzel a nemzetközi mezőnyben harmadikok lettünk 1996-ban Málta és Finnország mögött. Rendkívül eredményes volt a program az egy hónapos és az egy éves utóvizsgálatok szerint is. A résztvevők 50%-a úgy nyilatkozott, hogy legalább egy hónapig nem gyújtott rá és 20%-a egy év múlva sem dohányzott.
Az idei nemzetközi programban - amelyben több mint 50 ország vesz részt - a 18 éven felüli korosztály számára készül. Ezzel egy időben Magyarországon a 14-18 év közötti korosztályt is bevonjuk a „Hagyd abba, és nyersz!" kampányba.
A programban azok vehetnek részt, akik aláírásukkal és két tanúval igazolják, hogy legalább egy éve dohányoznak és vállalják, hogy 1998. május 2-től legalább négy héüg nem gyújtanak rá.
A felnőtt résztvevők között egy 500.000 Ft-os, a fiatalok között két darab 100.000 Ft-os utazást sorsolunk ki, de a nyertesek csak a dohányzásmentességet bizonyító orvosi vizsgálat után vehetik át a nyereményt. Idén első ízben a segítő (a tanúk) között is két darab 100.000,-Ft-os utazást sorsolunk ki. A nemzetközi program szervezői külön 10.000 USD ajánlottak fel, amelyet a résztvevő országok között sorsolnak ki. A 10.000 USD-t szerencsés ország nemzeti fődíjának nyertese kapja meg.
Fentieken kívül további értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra. A Hilton szállodalánc egy kétszemélyes hétvégi tartózkodást és egy kétszemélyes zenés ebéd elköltését ajánlotta fel nyerteseink számára. Programunk további támogatói között szerepelnek még a Sugár Üzletközpont Egyesülés és a Profident Fogászati Centrum Kft. is.
A helyi önkormányzatok is értékes díjakat ajánlottak fel a résztvevőknek.
A dohányzó kismamák, áldott állapotban lévők és szoptató édesanyák számára a Védőnői Szolgálat külön támogatást nyújt a leszokáshoz és szintén értékes ajándékokat sorsol ki.
A programunkban részt venni szándékozók a jelentkezési lapot április közepétől kaphatják meg az ANTSZ irodáiban, a védőnőknél és a gyógyszertárakban. Amennyiben a jelentkezési lapok száma kevésnek bizonyulna, azok szükség szerint sokszorosíthatók, kézírással is lemásolhatók. A benevezés határideje: 1998. május 2.
Beküldési cím: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézet,
H-1445, Budapest, Pf. 3/0. Eredményhirdetés az Egészségügyi Világszervezet Dohányzásellenes Világnapjához (1998. május 31.) kapcsolódóan 1998. május 30-án lesz.
JELENTKEZESI LAP
Kijelentem, hogy a részvételi feltételeknek megfelelek, és vállalom, hogy 1998. május 2-től május 29-ig nem gyújtok rá.
Beküldő neve:....................................................................................................................
Születési dátuma:................................................................................................................
Megyei Címe:
m
. város/község
................ajtó
.....utca.....................házszám...............emelet .........
Naponta elszívott cigaretták száma: ..................................................................................
Szivarok száma:..........................................Pipák száma:................................................
Hányszor próbálta meg abbahagyni a dohányzást?
(A megfelelő választ kérjük aláhúzni)
egyszer sem; egyszer; kétszer: háromszor; háromnál többször
Hány éve dohányzik?......................éve
Jelölje X-szel, ha:
várandós Q szoptat
1. tanú/segítő neve:.............................................................................................................
Címe: M |~J...........................................................................................város/község
.........................................utca.....................házszám...............emelet ....................ajtó
2. tanú/segítő neve:.............................................................................................................
Címe: V\\ r~J...........................................................................................város/község
.........................................utca.....................házszám...............emelet ....................ajtó
Nyeremény esetén vállalom az orvosi vizsgálatot, hogy igazoljam a dohányzásmentességemet.
aláírás
Beküldési haláridő: 1998 május 2. Beküldési cím: Hagyd abba, és nyersz!
Semmelweis Orvostudományi Egyetem Közegézségtani Intézete, Budapest Pf: 370,1445
I. Nemzetközi program:
A nemzetközi programban minden nagykorú magyar állampolgár részt vehet, aki az alábbi feltételeknek eleget tesz.
1. Legalább 1 éve rendszeresen dohányzik és vállalja, hogy 1998. május 2-től május 29-ig terjedő idő alatt nem dohányzik, továbbá a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapot 1988. május 2-ig a kihelyezett gyűjtődobozokba bedobja vagy postára adja. A május 7-ig postán beérkező jelentkezési lapokat automatikusan elfogadjuk. A május 7. után postán érkező jelentkezési lapokat csak abban az esetben fogadjuk el, ha a postai bélyegző május 6-nál nem későbbi és május 1 l-ig beérkeznek.
2. A dohányzás abbahagyását két tanú aláírásával kell igazolni, nevüket és címüket a jelentkezési lapon olvashatóan kell feltüntetni.
3. A program nyerteseinek kisorsolása közjegyző jelenlétében történik. A sorsolás a jelentkezők sorszámozásával és számhúzásával történik. A sorrend feltüntetésével legalább 10 pályázó neve kerül kihúzásra.
A program nyerteseinek tanúi/segítői személyesen vagy levélben tesznek nyilatkozatot arról, hogy a pályázó legalább 1 évig dohányzott és négy héüg. 1998. május 2. és május 29. között tudomásuk szerint nem dohányzott.
4. Az 1. helyen kihúzott személy május utolsó hetében orvosi vizsgálaton esik át a megyei tisztifőorvos által kijelölt orvos és laboratóriumok közreműködésével. Az orvosi vizsgálat kikérdezésből, fizikális és laborvizsgálatból áll. A laborvizsgálat a könyökvénából vett vérből történik. A vizsgálatok eredményeinek alapján a Szervező Bizottság dönt, hogy az orvosi vizsgálatok összességükben alátámasztják-e, hogy a vizsgált személy egy hónapja nem dohányzott.
5. Amennyiben az első helyezett a távirat feladása után 4 munkanapon belül nem jelentkezik, vagy az orvosi vizsgálatot a távirat feladását követő 5 munkanapon belül nem vállalja, illetve az orvosi vizsgálat nem támasztja alá a dohányzás abbahagyását, vagy a tanúk a kihúzott személy állítását nem erősítik meg, akkor a sorrend szerint következő személy kerül az első helyre, és így tovább.
A további nyereményeket - amennyiben a donor nem álh\'t külön feltételeket -rendre a főnyereményt elnyerő személyt sorrendben követő személyek kapják meg, a már ismertetett feltételek szerint, azzal a különbséggel, hogy esetükben vérvizsgálat nem szükséges. A sorrendben első kapja a legnagyobb értékű nyereményt, majd a sorban következők csökkenő érték szerinti a többit.
6. 1998. május 31-én, a dohányzás elleni világnap alkalmával történik a díjak átadása. A szponzorok által rendelkezésre bocsátott tárgynyeremények függvényében nagyobb számú pályázó nyerhet.
7. A fődíj 500.000 Ft, azaz Ötszázezer forint értékű utalvány, melyből családos külföldi utazás és ahhoz kapcsolódó költségek, valutavásárlás fedezhető, beleértve a nyeremény adóját. Az utazásra család hiányában ismerős is vihető.
Amennyiben a nemzetközi díjat Magyarország nyeri, a nemzeti fődíj nyertese kapja a nemzetközi fődíjat, amely 10.000 USD.
II. Nemzeti ifjúsági program:
A programban 14-18 év közötti fiatalok vehetnek részt.
Az ifjúsági program díja 2 db 100.000 Ft-os, azaz Egyszázezer forintos utalvány. A továbbiakban a nemzetközi program 1-6. pontjaiban foglaltakat kell alkalmazni. 10 fiatal nevét sorsoljuk ki.
III. Tanú/segítő lehet minden 14 éves és idősebb személy. A legeredményesebb tanúk/segítők között (akik a legtöbb résztvevőt toborozzák) 2 db 100.000 Ft értékű utalványt sorsolunk ki.
IV. Általános szabályok:
Amennyiben a díjak odaítélésével kapcsolatban előre nem látható probléma merülne fel, akkor a díjak odaítéléséről többségi vélemény alapján a program Szervező Bizottsága dönt. A Szervező Bizottság tagjai: Dr. Forrai Judit, prof. Dr. Morava Endre, Dr. Oroszi Beatrix, Oszlár Julianna, Dr. Sima Ágnes, a SOTE Közegészségtani Intézet közalkalmazottai.
A PROGRAM SZERVEZŐI:
WHO CUMDI, SOTE Közegészségtani Intézet, ÁNTSZ, Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, Magyar Higiénikusok Társasága, Népegészségügyi Tudományos Társaság A program fő támogatói: Népjóléti Minisztérium Prevenciós Bizottsága, Mentálhigiénés Programiroda
A PROGRAM TÁMOGATÓI:
PRoÍdE^
h N
1998. április 24.
I
KANIZSA - *)tt&o*i
1
ADVENTISTA TUDOMÁNYOS NAPOK IL
ALTERNATÍV MEDICINA A MÉRLEGEN
Nagykanizsa 1998. április 30.-május 3. (Cserháti SZKI Sportcsarnok)
Csütörtök április 30.
17.00 Megnyitó
18.00 Bevezető előadás - HOLISZTIKUS HÓKUSZ-PÓKUSZ
előadó: Richarc J. B. Willis a Brit Unió Egészségügyi és Mértékletességi Osztályának vezetője.
19.00 Állófogadás
20.30-21.00 Áhítat - Orwille Woolford, a Transz-Európai Divízió Egészségügyi és Mértékletességi Osztályának vezetője. Péntek május 1.
8.00- 8.30 Áhítat: „MESTER, KI VÉTKEZETT, EZ-E VAGYENNEK SZÜLEI?\'(JÁN: 9:2) 9.00- 9.40 Plenáris előadás - VIBRÁCÍÓS GYÓGYÁSZAT Richárd J.B.Willis
10.00-10.45 Szekciók
11.00-11.45 Szekciók (ism.)
13.00-13.30 Plenáris előadás - „100 ÉVES A MAGYARORSZÁGI ADVENTISTA EGÉSZSÉGÜGYI MISSZIÓ" előadó: Dr. Szigeti Jenő teológiai tanár, Budapest 13.40-14.30 Szekciók 14.45-15.30 Szekciók (ism.)
15.45-16.15 Plenáris előadás - MANIPULÁLT ÉRZELMEK Richárd J.B.Willis 18.00-18.40 Istentisztelet - Orwille Woolford
19.00-21.00 Missziós Mozaik: SZABADULÁSOK ÉS GYÓGYULÁSOK TÖRTÉNETE
Vezeti: Ősz Farkas Emő Egészségügyi és Mértékletességi Osztály vezetője -Magyar Unió, Budapest
benne: EGÉSZSÉGÜGYI MISSZIÓS TAPASZTALATOK TANZÁNIÁBÓL előadó: Szabó László lelkész, Békéscsaba
SZOMBAT május 2. 8.00- 8.30 Áhítat: „TÖVIS... A TESTEMBEN" (2 KOR. 12:7) 9.00- 9.40 KÖRMÖNFONT BEFOLYÁSOK Richárd J.B.Willis
10.00-10.40 A CSODÁK TEOLÓGIÁJA
előadó: Szilvási József a magyarországi Hetednapi Adventista Egyház elnöke
11.00-11.40 ADVENTISTÁK A NEW AGE KIHÍVÁSA ELŐTT Orwille Woolford
14.00-15.00 Vetélkedő: „BIBLIA ÉS EGÉSZSÉG". Vezeti: Gáspár Zsolt gyógyszerész. Érd
16.00-17.30 JUBILEUMI HANGVERSENY - szabadtéri színpad/Művelődési Központ esőben Benne előadás: 100 ÉVES A MAGYARORSZÁGI HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ. Előadó: Szilvási József
19.00- Fórum: HAGYOMÁNYOS ORVOSLÁS - TÉNYEK ÉS GYANÚK vezeti: Dr. Gáspár Róbert gyógyszerész, Szeged
Vasárnap május 3.
8.00- 8.30 Áhítat: SZABADULÁS A MEGSZÁLLOTTSÁG LÁNCAIBÓL (MK. 5:1-17)
Plenáris előadások: 9.00- 9.40 ELMÉTŐL ELMÉIG Richárd J. B.Willis
10.00-10.40 AGYKONTROLL A BIBLIA MÉRLEGÉN Dr. Erdélyi Judit szakorvos 11.00-11.30 ÁTFORMÁLT SZEMÉLYISÉG Richárd J. B. Willis 11.45-12.30 Szekciók 12.45-13.15 Zárszó SZEKCIÓÜLÉSEK május 1,3.
1. Kérdések - R. Willis
2. Feketén-fehéren a feketéről - Dr. Makkos Gyula háziorvos
3. Böjtkúra és a rák - Dr. Gintner Zénó biológus, élelmiszerkutató
4. Aktuális egészségpolitikai kérdések - Dr. Négyesi Zsolt Népjóléti Minisztérium
5. Házi gyógymódok - Csalami László egészségnevelő-lelkész
6. Óda az egészséges táplálkozásról - Dénes Ottó Natúra Kereskedés
7. Gyógynövények korszerű felhasználása - Kraszkó Jenő Natúra Kereskedés
8. Szexuális abuzus - Phyllis Woolford egészségnevelő, Anglia
9. A hitben erőtlen zöldséget eszik - Ősz Farkas Ernő
10. Lehet-e depressziós a hívő? - Dr. Nagy Vilmos háziorvos-sebész szakorvos
11. FOGas kérdés: fog vagy fogó? - Dr. Kocsondi Erika fogszakorvos
12. Gyogyó-gytermékek - Dr. Gáspár Róbert SZOTE Gyógyszerhatástan
13. Balneoterápia a rehabilitációban - Dr. Moll Károly szakorvos
14. Magas vérnyomás-kezelési lehetőségek - Dr. Tábor Tibor háziorvos
15. Fekélybetegségek-új szemlélet - Dr. Nagy Gábor belgyógyász
16. TBC - újra népbetegség? - Mayomé dr. Áchim Ilona tüdőszakorvos
17. Szociális misszió lehetőségei - Sitkei Péter szociális munkás
18. Családterápia válás előtt - Nagy Sándorné családterapeuta
19. Féljunk-e a növény védőszerektől? - Görög Zoltán növényvédelmi üzemmérnök
20. Segítség, AfDS-es a gyermekem! - Oppé László egészségnevelő
21. Drogveszélyben fiataljaink - Pesti Lajos drogambulancia vezető
22. Az ÁNTSZ egészségvédelmi koncepciója - Hermann József városi tisztiorvos ÁNTSZ
23. Cukorbetegség vegetáriánus étrenden - Fekete István lelkész
24. Gyógyítások az ókori civilizációkban - Dr. Tokics Imre lelkész
A Tudományos Napok programja alatt folyamatos orvosi szaktanácsadással, valamint vércukorszint, koleszterinszint és vérnyomás méréssel állunk a résztvevők rendelkezésére.
III. NEMZETKÖZI „CSENGEY DÉNES" VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
NAGYKANIZSA, Móricz Zsigmond Művelődési Ház 1998. április 25.
A döntő tervezett programja:
9.00 Megnyitó
Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Verseny A zsűri értékelése Gálaműsor, eredményhirdetés Köszöntőt mond: TüttŐ István polgármester Juhász Judit, a Nemzeti Alapítvány alelnöke 19.00 Fogadás majd Táncház
9.30
16.30 17.00
A zsűri tagjai:
Juhász Judit, a Magyar Rádió és a Nemzeti
Alapítvány alelnöké Vándorfl László, a veszprémi Petőfi Színház
igazgatója
Klujber László színész-pedagógus, Radnóti-díjas rendező
Varga István, a Kapós Televízió és Rádió ügyvezető igazgatója, a Pécsi Körzeti Stúdió főszerkesztő-helyettese
Schmidt István Radnóti-díjas rendező
SZOLIDARITÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Piarista Diákszövetség helyi tagozata, valamint a Piarista Iskola szervezésében megrendezésre került a NAGYKANIZSA A HORVÁTORSZÁGI MAGYAROKÉRT" című szolidaritási rendezvénye 1998. április 15-én a Szent Imre Templomban. A műsorban Túttő István, Nagykanizsa polgármeste-
re; Kél József, Korógy polgármestere; Rácz Andrásné vezényletével Piarista Iskola Gregorián énekkara; Katona Noémi vezényletével a Kamarakórus; Dr. Perjés Ottó főorvos, máltai lovag (Hagen, NSZK) a „Magyarság helye és szerepe a jövő Európájában" című előadása; Csizmadia Ferenc vezényletével Szent Imre Kórus. A műsort Uzsoki Lászlóné vezette.
Tisztelt Választópolgárok!
Ezúton mondok köszönetet az engem és a Független Kisgazdapártot támogató ajánlószelvényeikért. Továbbra is kérem segítségüket, egyben biztosítom Önöket, hogy győzelmünk esetén lesz magyar felemelkedés!
A nemzet ügyéért tisztelettel:
Zakó László
8 ( KANIZSA -TU-IHUUVI ) 1998. április 24.
TÉVÉMŰSOR ÁPRILIS 27-TŐL MÁJUS 3-IG
HÉTFŐ ÁPRILIS 27. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Rendőrnap. 10.20 Csalafinta családmentés. 12.00 Híróra. 13.00 Híróra 13.00 Vasárnapi muzsika hétközben. 14.00 Patrin-Üzenet-Vorba. 14.25 Domo-vina 15.00 Trópusi hőség. 16.00 Gyerekeknek. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 A körzeti stúdiók műsora 18.05 Gyerekeknek! 18.10 Mixi-show. 18.35 A pampák királya 19.30 Híradó. 20.00 Tövismadarak. 20.45 Csodafoci. 21.00 Frei-DOSSZIÉ. 21.35 Választási vitaműsor. 23.00 Halálos dózis.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Receptklub. 13.20 Élettér. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. , 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Külvárosi kommandó. 21.40 Aranykor. 22.30 Hírek. 22.45 Szemtől szemben. 23.05 RTL Sportklub. 0.05 Dóra mozija. 0.35 Fókusz.
TV 2
6.00 Hétxhét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 Hétköznapok tudománya. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Sulisok(k). 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Igazi szellemirtók. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kórház a pálmák alatt. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 A Hét. 6.45 Határtól határig 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Nyolc évszak. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.20 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.15 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Jelenségek az állatvilágban. 21.00 Menekülj, hogy élhess! 22.35 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra 9.05 Emlékképek -régi híradók. 9.30 Közép-Európai Ma-
gazin. 10.05 Heti hírmondó. 10.55 A dolgok természete. 11.50 Mesefilm. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Mesefilm. 12.30Folkshow a Hősök terén. 13.30 Ősformák. 14.05 A tudomány mérföldkövei. 14.20 Ami igaz, az igaz. 14.35 Zengő ábécé. 14.50 Tarkabarka. 15.50 Nyelvőrző. 16.20 A világegyetem enciklopédiája. 16.30 Katedra nélkül. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Police. 22.25 Mondani a mondhatatlant. 23.20 Csatamezők. 0.20 Híradó.
KEDD ÁPRILIS 28. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Uborka. 10.30 Nepál. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Offenbach operettjeiből. 14.00 Samba Traoré. 15.25 Mi lesz veled, Dráva? 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyerekszoba. 17.15. Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Tövismadarak. 20.50 Kriminális. 21.25. Választási vitaműsor. 22.45 Választási tudósítások. 22.55 Telemázü. 23.20 Száguldás.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.10 Receptklub 13.20 Élettér. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-.klub 16.00 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz 20.00 Cobra 11. 21.50 MMM 23.05 Szemtől szemben. 23.25 Külvárosi kommandó. 0.55 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 Segíts magadon! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Klik. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 TV a város szélén. 20.45 JAG. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények 0.050 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó 6.15 „...Közös
hazánk volt Róma" 6.35 Arborétumok, gyűjteményes határig. 6.45 Határtól határig. 7.15 Gazdaképző. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Nyolc évszak. 15.05 Nemzetet teremtő történetek. 15.30 Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Egyházak Amerikában. 21.00 Új Gálvölgyi-show. 21.45 Abigél. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Fórum. 9.50 Esti kérdés. 10.00 Verbunkok a Kárpát-medencében. 10.10 Eg/ szív megáll. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.20 Police. 13.00 Néptáncok. 13.10 1100 év Európa közepén. 13.25 A brit arisztokrácia. 14.15 Az első kínai császár. 15.05 Törökországi utazások. 15.30 Chaplin, a tengerész. 15.50 Zűrzavaros vakáció. 16.15 Katedra nélkül. 17.15 Héthatár. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Mese. 19.15 Hungária Litterata. 20.00 A hegy védangyala. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Visszaszámlálás. 23.15 Nagymesterek kamarazenéje. 23.25 Híradó. 23.50 Motrali nemzetközi jazzfesztivál.
SZERDA ÁPRILIS 29. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05. Hello, Magyarország! 11.00 Derrick. 12.00 Híróra. 14.00 Szlovén nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Alfa szolgálat 17.15 A körzeti stúdiók. 18.00 Tanúságtevők. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Új szeszélyes évszakok. 21.00 Választási vitaműsor. 22.30 Gyilkos túra.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 11.10 Klipklub. 13.00 Hírek. 13.10 Receptklub. 13.20 Élettér. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Cobra 11. 20.55 Brooklyn South. 21.45 Hírek. 22.00 Szemtől szemben. 22.20 Kész átverés. 22.50 Kiálts az ördögre! 0.50 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25
Magnum. 11.15 Gyökereink. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Hawaii hullámok a Duna partján. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-esupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Ki ne mondd! 20.45 A hegyi doktor. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények 0.50 Közvetlen ajánlat.
• MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 „...Közös hazánk volt Róma" 635 Arborétumok, gyűjteményes kertek. 6.45 Határtól határig. 7.15 Magyarország ma. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Nyolc évszak. 15.05 Nemzetet teremtő történetek. 15.30. Repeta. 17.50 Éretlenek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 18.55 Mesetár. 19.20 Híradó. 20.00 A tánc világnapján. 21.00 Menekülj, hogy élhess! 22.35 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30. Virradóra. 9.05. Gazdakör. 9.45 Héthatár. 10.20 Esti kérdés. 11.55 Vers 12.05 Lapozó. 12.20 Ne hagyjátok a templomot! 12.40 Kórushangverseny a Parlamentben. 13.10 Egy egészen hétköznapi szörny. 13.55 Az ismeretlen természet. 14.30 Magyar nők a Gulagon. 16.10 Katedra nélkül. 17.10 Felelet az életnek. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Mese. 19.20 Soha, sehol, senkinek. 21.00 Híradó 21.35 Esti kérdés. 21.45 Visszaszámlálás. 23.15 Híradó. 23.25 Alekszandr Lukasenko.
CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 30. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom 10.10 Frankenberg-kástély. 10.05 Mesterművek. 11.10 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek". 14.00 Nemzetiségi magazin. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Segítőtárs. 17.15 János vitéz. 17.35 Euro-percek. 17.40 Csellengők. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Örmény keresztények. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.40 Csodafoci. 21.00 Választási vitaműsor. 22.20 Választási tudósítások. 22.35 Underground.
1998. április 24.
C KANIZSA - &(z*uton*uifr )
SZENT GYÖRGY NAPJÁN
Szent György a keresztény lovagi kultúra közismert védőszentje. A Fegyveres Szervek Hivatásos Állományú Tagjai Szolgálati Viszonyáról szóló törvényben a jogalkotó úgy döntött, hogy a Magyar Rendőrség Napjává április 24-ét nyilvánítja. Átélve az elmúlt évtizedeket, először idegenúl csengett mindez. Aztán ahogy belebúvárkodtunk a történelembe, az egyháztörténetbe, egy olyan személy, most már előd képe rajzolódik ki, akire büszkék lehetünk. A neve köré fonódó legendák a hosszú évszázadok során kialakult lovagi kultusz kultúrértéke a ma rendőrének is szól. A jogszabály, amely egy aktussal április 24-ét, a Szent György-kultusz összekötötte a Magyar Rendőrséggel, egy gondolat és egy pillanat szülötte. Ez is megváltozott, sopánkodtak néhányan, de megváltozott-e, ami mögötte van, ami a Magyar Rendőrség? Költői kérdés, magamnak tettem fel, magamnek kell válaszolni rá, legalábbis e sorok írásakor. Hányan és hányszor írtak le hasonló szavakat. Manapság, akik kényszerűen tollat ragadnak, mintegy automatikusan magyarázkodni kezdenek, igen rólunk, rendőrökről, a közbiztonságról és sokszor azt sugallják, hogy lelkiismeret-furdalásunk van, vagy annak kell lennie. Ahogy lassan, de biztosan megváltozik a világ, egy kicsit mi, rendőrök úgy érezzük a céltábla helyén állunk és a lövések záporoznak, záporoznak. Romlik a közbiztonság, nincs rend, sőt nincs rendőrség sem. Dirr-durr. És azon kapjuk magunkat, hogy magyarázkodunk, magyarázkodunk, s magyarázkodunk. Aztán eltelnek az évek, valaki világot járt ember, próféta csak nyugatról jöhet, azt mondja, kérem mielőtt tejét vennénk a rendőrségnek, amely ugyan nem daliás, mint a napnyugati társak, nem is szép, kicsit toprongyos is, de a mai magyar valóság egyik napszámosa. S ha már a napszámost említem, felcsendülhetne a nótánk is. „Van vereshagyma a tarisznyába, keserű magába". KESERŰ MAGÁBA. A modern gondolatok sokszor kényelmetlen gőzfürdőjében arról vitatkozunk, s néha mutogatunk is egymásra, mi a biztonság, mi a közbiztonság, mi a közrend. A biztonság, közbiztonság egészen tág fogalma szerint kollektív kooperációs termék, amelyet nem a rendőrség állít elő. Természetesen résztvesz az azt leginkább veszélyeztető befolyásoló deviancia, a bűnözés kezelésében.
ÁPRILIS 24. - A RENDŐRSÉG NAPJA
A közbiztonság tágabb értelme magába foglalta az ún. pozitív társadalmi kont-rollmechanizmusokat, mely szerint ha jól működne az oktatásban, az életszínvonal-politikában, az egészségügyben, s nem utolsó sorban a társadalom valós szövetét alkotó családban, akkor kisebb az esély arra, hogy a tömegméretű magatartás, illetve magatartásminták tömegével, negatív irányba tolódjanak el. A negatív magatartások kontrollja számtalan fékező, de még nem hatósági és különösen nem bűnüldözési tevékenységet is feltételeznek, melyek ha kielégítően irányítottak és szervezettek, akkor ugyancsak szűkebb korlátok közé szorulnak a hatóságokra háruló rendvédelmi korlátozó, netán erőszakot alkalmazó cselekmények. Az egyik legfontosabb dolog, amit véleményem szerint e sorokból értenünk kell, hogy a biztonságunk, ha úgy tetszik a közbiztonság behatárolható élettereink jobbára emberi kapcsolatrendszerén minősül.
Negatív biztonságérzetünket nem csupán a bűnözés alakulása, hanem emellett a köznyugalmat sértő szabálysértések, a közlekedés viszonyai, a közmorál állapota, a szenvedélybetegségek (drogfogyasztás, alkoholizmus), a nyílt utcai prostitúció elterjedtsége, az extremista csoportosulások erőszakos megnyilvánulása, de még a közterületek tisztaságának hiányosságai is befolyásolják. Tehát bárhogy kerülgetjük is a kérdést, s bármilyen tudományos igényű, vagy éppen csak hivatalosan csengő megfogalmazásokat is alkalmazunk, a lényeg az, hogy a társadalom, egy város, egy község közössége alakít ki egy biztonságnak nevezett viszonyrendszert, amelyet azután ugyanez a társadalom, illetve a kis életterek közösségei megpróbálnak valahogy kezelni. A kérdés sokkal szélesebb intervallumban öleli fel a társadalmi viszonyokat. Ugyanis e viszonyokat csak részben lehet a jog eszközével szabályozni, sőt a jogon belül is csak egy kis területe van a hatósági erőszaknak. Ahogy ezeket a sorokat írom, minduntalan elkalandoznak a gondolataim, s a rendőri élet néhány roppant elszomorító, de helyi tapasztalatára gondolok. Miért lehet az, hogy egy szombati hajnalon a discok-ban tizenéves fiúk és lányok tömege úgy szórakozik, hogy a legfontosabbat, az emberi életörömöt alkohollal, vagy éppen droggal pótolják, vagy alakítsák ki. Miért van az, hogy az emberek között nincs megegyezés abban, hogy a felgyorsult életben a közlekedés biztonsága, tekintettel szűk városainkra, rossz útjainkra, szintúgy olyan fontos társadalmi érdek, amelynek folyamatosságát és minőségét legalább az elfogadhatóság szintjén fel kell tudnunk tartani. Miért divat az, hogy tendenciózusan nem tartjuk be a szabályokat. Sorolhatnám
tovább a kérdéseket, melyek nem költőiek, hanem mindennapjainkról szólnak. Azt is tudom, köszöntőt kéne írnom, de hogy néz az ki, hogy egy rendőr ne a munkáról beszéljen. Az elmúlt évek országos és helyi tapasztalata azt mutatja, hogy a bűnözés ellen felsorakoztatott eszköztár áttekintésre szorul, és ahogy már nagyon sokszor elhangzott, nem taktikát, hanem stratégiát kell változtatnunk. Direkt fogalmaztam többesszámban, mert ez a megállapítás nemcsak a rendőrségre, nemcsak a nagykanizsai rendőrkapitányságra, hanem a magyar társadalom egészére, városaink és falvaink lakóközösségeire egyaránt vonatkozik. Előtérbe kell helyezni a széles körű és társadalmi alapokon nyugvó bűnmegelőzést. A bűnmegelőzés egyáltalán nem a rendőri munka valamiféle kiegészítését jelenti, hanem for.dit egyet a felfogáson és társadalmi méretűvé szélesíti és új alapokra helyezi a közösségek biztonságpolitikáját. Célja az, hogy a rendőrség és a lakosság közötti viszony javuljon, a rendőrök saját munkájukkal szembeni elégedettsége, úgyszintén ügyfeleink elégedettsége emelkedjék, a közbiztonság objektív és szubjektív mutatói javuljanak. Amint már fentebb megállapítottam, a rendőrség a biztonság láncában csupán egy láncszemet jelent, amely önmagában nem képes a biztonság kérdését sem megoldani, sem garantálni. Biztonság közügy, amelynek bizonyos részei felelősséggel rábízhatóak a rendőrségre, de bizonyos részeit a társadalom más szervezeteinek, intézményeinek, s nem utolsó sorban említve a nevelés egyik legfontosabb színterének, a családnak kell felvállalnia. Tehát amikor a devianciák egy részéről kesergünk, akkor nekünk az állampolgárnak, mint szülőnek kell legelőször példásan, s nem utolsó sorban hatékonyan cselekednünk. Ha csak egy kiragadott példát nézünk, a kábítószerekkel kapcsolatos kriminalitás roppant módon leegyszerűsítve kereslet és a kínálat törvényén alapul. A keresleti oldalt a mi gyermekeink jelentik. A kínálati oldal egyértelműen a hathatós bűnüldözés terrénuma. De térjünk vissza a keresleti oldalhoz. Sokszor kesergünk azon, hogy folyamatosan eldurvulnak a szórakozási szokások és ez a fiatal életkor tekintetében is egyre inkább gondot okoz. Tulajdonképpen a gyermek- és kamaszkor határán lévő fiatalok egy része is a veszélyeztetettek listájára kerül. Nem tudok más megoldást elképzelni, mint a hathatós nevelést. Aztán ugorjunk egy témát. Számtalan esetben szegezték nekünk a kérdést, mit teszünk a közlekedés ámoktutóival, mi annyit tudunk tenni, amennyit a jogszabályok megengednek és újból a nagy kérdéskörhöz kanyarodtunk vissza, emberi viszonyaink minden vetületét nem
helyezhetjük a rendőri szervek hatókörébe. Nem is szabadna, hogy így történjen, immáron egy évtizede egy teljesen új filozófia szerint építkezünk, és ebbe egyre ritkábban illik bele az erőszak. Gondolatok kavarognak benne, nagyon sok minden van, amiről beszélnünk kellene, amiről beszélnünk kellene, rendezni végre közös dolgainkat.
Kell a segítség, inkább tobb erkölcsökben, jogkövetésben, mint anyagiakban, tudjuk abból mindenütt kevés van. A változások ismeretlen ösvényén haladunk, látjuk a célt a messzeségben.
Hiszem, hogy mindannyiunknak a jog szentségét kell hirdetnie, nem szabad, hogy személyközi kapcsolatok lerontsák a közakaratot. A felénk nyújtott kézben ne bújjon meg zsíros bankó, s ne kacsintson felénk senki, aki többletjogot akar: Ne legyen az első reflex: hogyan lehet bizonyos dolgokat „elintézni". A dolgokat el lehet intézni, sőt el kell intézni, ez a feladatunk. Csakhogy a törvénykönyvek szerint, a törvények szelleme szerint, azok szerint az elvek szerint, amelyek a zászlónkra vannak hímezve. Bízzunk abban, hogy ezen az úton haladunk. Egyre többen tudják, tudjuk, hogy így kell lennie, jogállamiságot, a demokráciát teremtjük ezáltal. Folyamatosan tanulni kell, harcolni kell olyan szilárdsággal, ahogy ezt annak idején Szent György lovag tette. Ő elpusztította a sokfejű sárkányt, de korunk sárkányainak a feje még a helyén van, a mi nemzedékünknek is jutott feladat néhányat a porba ütni.
Tesszük a dolgunk nap mint nap járőrök, közlekedésiek, körzeti megbízottak, nyomozók, vizsgálók, technikusok, igazgatásrendészeti ügyintézők, közalkalmazottak, parancsnokok. Tavaly 22.000 ügyet intéztünk, itt Kanizsán. Sok köszönőlevél és több esetben panasz is érkezett. Tesszük a dolgunk, nincs mindenre pénz. Tudjuk. De tesszük a dolgunk. A Rendőrség Napján, ha másként nem, gondolatban kezet rázok minden munkatársammal. Köszönöm mindenkinek az elvégzett munkát, köszönöm a helytállást, köszönöm azokat a túlórákat, melyet sem pénzben, sem szabadidőben megváltani nem tudtam, bár sok álmatlan éjszakámat okozták. Köszönöm a nekünk segítőknek az együttműködés őszinte bizalmát, a segítséget. Mi, rendőrök nem várunk csak annyi köszönetet munkánkért, amennyit "a gyógyult beteg mosolya jelent az orvosnak, a tágra nyílt őszinte gyermekszem a pedagógusnak, a jó érzés a közértben mosolygó eladónak, amennyit megérdemlünk.
Nagykanizsa, 1998. április 22.
Horváth István f\'.alezr. kapitányságvezető
10 _C KANIZSA - IZeHd&UUlfl, )_1998. április 24.
EGY ZSARU A HÉTFEJŰ
Horváth István alezredes, Kanizsa rendőrkapitánya korábban megbízottként, mára immár kinevezett vezetőként áll városunk rendőrsége élén. A Rendőrség Napja, Sárkányölő Szent György napja kapcsán beszélgettünk vele, amely beszélgetés során a krónikás kérdéssé alakította az ismert könyv címét: Bűn az élet? De vajon a kanizsai fő-zsaru hogyan látja?
- Rendőrkapitánnyá való kinevezése előtt közvetlenül Ön nyomozó volt. Ebből a munkából mennyit tudott „átmenteni" mai munkájába?
- Szeretném azt mondani, hogy sokat - kezdte Horváth István. - De bármelyik szakosztályon végzett munka olyan, hogy egy kapitányságvezető mindennapi munkájától távol esik. Úgy gondoltam, hogy úgy leszek kapitányságvezető, hogy én leszek majd az ikszedik nyomozó is.
- Ön kezdetben beosztotta magát forrónyomosnak...
- Valóban. A megyei rendőr-főkapitányságon elég messze kerültem attól, ami egy városi kapitányság munkáját jelenti. Korábban is rendszeresen mentem ki helyszínekre, \'de gyakorlatilag és lelkileg vissza kellett zökkennem egy másfajta munkába. A másik ok az volt, hogy a ,fiúkat" munka közben akartam megismerni - azt hiszem, ezt csak így lehet igazán. Nem így lett teljesen, a huszonnégy órába -bármennyire is szerettem volna - nem fért bele több, a bűnügyi osztály gyakorlati vezetése azé maradt, aki hivatalosan is a vezetője. A kapitányságvezetőre olyan szervezési feladatok hárulnak a közéleti kötelezettségek és elvárások mellett, amelyek nem nevezhetők igazán szakmaiaknak.
- Az elmondottak ellenére volt sikerélménye rendőrkapitányként is?
- Egy kicsit maximalista vagyok, talán azt is sikerélménynek lehet elkönyvelni - én így értékelem hogy a kapitányság nem „zökkent" nagyot. Mi, a mostani fiatal vezetőgárda úgy vettük át az irányítást, hogy - minden előzetes híreszteléssel ellentétben - a kapitányság nem omlott össze.
- Volt ilyen híresztelés?
- Voltak olyan hangok, hogy „ atyaisten, itt mi lesz!?". Szerintem a legnagyobb siker az, hogy ment és azóta is megy a dolog. Az összekovácsolás stádiumában vagyunk, ami sokkal hosszadalmasabb folyamat, mint én gondoltam Az egész rendőrségi filozófiából adódó feladatok is hosszabbak és hosszabb idő távlatában hozzák az eredményt, mint gondoltam. Azt hittem, rövidebb idő alatt más nyomtávra állítjuk a rendőrkapitányságot -ezzel nem az elődök munkáját akarom kritizálni, hanem a mi célkitűzéseinkre szeretnék rávilágítani. Amikor tavaly, a megbízatásom elején kérdezgetett a sajtó, kértem, hogy várjunk, mert még nihcs itt a mérlegkészítés ideje. Úgy
érzem, hogy működőképes a kapitányság. Rosszabb a kanizsai kapitányság megítélése, mint amit én belülről tapasztalok. Akik itt dolgoznak, rengeteget, nem ideális feltételek mellett dolgoznak. Aki úgy döntött, hogy rááll arra a bizonyos nyomtávra, az maradt és dolgozik, ahogyan a feltételek adottsága mellett lehetséges. Megfogalmaztunk egy koncepciót, amely nem más, mint egy aktívabb rendőri tevékenység abban a szférában, amit végső soron a bűnözés ural és egy passzívabb, polgárbarátibb tevékenység abban a szférában a hétköznapokat jelenti: a közlekedés, igazgatásrendészeti ügyintéző munka. Ez utóbbi területeken sok konfliktus adódott az elmúlt évben és általában is. Tavaly huszonkétezer ügyintézést folytattunk le - ez sok. Majdnem ötezer bűnügyi nyomozást, ötezer szabálysértési eljárást folytattunk le - nyilván nem az érintettek megelégedésére, másrészt nem is olyan szinten, ahogy azt mi magunk is előzőleg gondoltuk. A megfogalmazottfeladataink abban az anyagi, technikai feltételrendszerben, ami rendelkezésre áll nem kicsik Ahhoz, hogy „nagyot tudjunk alakítani", hogy a saját képünket pozitív irányba tudjuk formálni, nekünk magunknak kell egy olyan magatartást-rendszert folyamatosan alkalmazni, amely ma még elvárásszinten van olykor csak jelen a tevékenységünkben. Ilyen az udvariasság, a segítőkészség, amolyan lovagiasság - lehet, hogy ezek illuzórikusán hangzanak, de hiszek abban, hogy folyamatos gyakorlással, pszichikai tréninggel és minden lehetséges régi és áj módszerrel ezt a csapatból ki tudjuk hozni.
- Megbízatásakor több fórumon elmondta, hogy a kapitányságon meg kell felelni az űj elvárásoknak, aki ezt nem teszi, elmehet. Sikeres volt a szemléletváltás ott, ahol szükség volt erre?
- Mindenkinél nem volt szükség szemléletváltásra, a kapitányság dolgozóinak többsége tudta és tudja, mi a feladata. Amit meghirdettem, meghirdettünk megpróbáljuk végigvinni. A rendőrkapitányságon belül vannak belső viták szervezeti kérdésekről, amelyeket én nem akarok parancsnoki ráhatással megoldani, úgy, hogy azt mondom: május elsejétől ez a felállás. Azt szeretném, ^ha a vitákat konszen-
zussal zárnánk le. Visszatérve a szemléletváltás szükségességére: tavaly sajnos jó pár kolléga ellen büntető eljárást kellett kezdeményezni, velük szemben lefolytatni. Tudomásul kellett venniük, hogy aki nem tud a törvényesség követelményének megfelelni, az nem lehet rendőr. Ha azt mondanám, hogy az elmúlt tizennégy hónap alatt sikerült átfestenünk a magunkról alkotott képet, akkor az nem lenne igaz Az viszont igaz, hogy megpróbálunk egy olyan szabályrendszert felállítani magunknak, amelytől nem térünk el-a magam részéről én sem térek el. Ennek ellenére számtalan fenyítést kellett foganatosítani hanyag munkavégzésért vagy az ügyintézésben olyan hibákért, amelyek elkerülhetőek lettek volna.
- Ezek olyan retorziók, amelyeket az ügyfelek kényszerítettek ki, vagy olyanok, amelyekre a szervezeten belül derült fény?
- A fegyelmi ügyek nagy része nem panaszokra való reagálás volt, hanem a belső értékrend átalakításának következménye. Ez utóbbi is egy nagyon hosszadalmas dolog. Bizonyára sokaknak unalmas állandóan azt hallani, hogy hosszú folyamat - de bizony a rendőrkapitányság is emberi viszonyrendszerek összessége, amelyeket jogszabályok szabályoznak. Tőlem sokan azt várták, hogy majd a panaszos polgárok elvárásainak eleget téve, a közvéleménynek mindig megfelelve, hentes és mészáros módjára levágom,:ami kilóg. Ez így nem működik. Nekem felelősségem teljes tudatában meg kell ismernem mindent és alapvetően tisztességesen működtetnem kell a kapitányságot. Akik lemaradoznak szakmai téren - erkölcsi téren nincs pardon -, vagy a változtatható tulajdonságok tekintetében, azokat hozzá kell igazítanunk a követelményekliez. Nem vagyunk olyan luxushelyzetben, hogy sok embert tudjunk - ha kell - elbocsátani. A bírálatok, a társadalmi elvárások kereszttüzében, az objektív feltételek tudatában viszonylag kevesen vállalják a rendőrségi munkát. Amíg tavaly a fiatal járőrkollégák nem érkeztek meg, csak azon a szakterületen volt tizennégy fős hiány.Húsz-harminc százalékos az emberhiány. Mindig van jó pár üres nyomozóbeosztás -ez a szakma nem túl vonzó, itt nincs akkora sorbanállás, mint a
rendőrtiszti főiskolán. Sokszor gondolkodom is, hova lesz a sok főiskolát végzett rendőr. Pedig itt, Zalában még nem olyan rossz a helyzet, mint Budapesten. |
- Lehet, hogy rosszul értelmeztem, de Ön olyan kifejezést használt az imént, hogy a bűnözés ural bizonyos szférákat. Hogyan értette ezt?
- A bűnelkövetők a társadalom bizonyos területeit uralják - ez igaz, ha kimondjuk, ha nem A társadalomnak ezeket a szférákat vissza kellene vennie tőlük.
- Kapitány úr foglalkozik filozofikusan is azzal, hogy miért alakulhatott így a helyzet, a társadalom-e a hibás vagy más oka van?
- Nem is filozofikusan, hiszen a szakmánk egy része a kriminológia, amely tudomány globálisan foglalkozik a bűnözéssel. Megpróbálunk rendszeres, folyamatos és korrekt elemzéseket készíteni, hiszen ez az alapja az intézkedéstervezeteknek. A napi mun-kátnat azzal kezdem, hogy elolvasom a reggeli jelentéseket, ezeket összevetem az időszaki adatokkal, így egy viszonylag pontos helyzet látszik. Sajnos nem én találtam ki, hanem olyan tudósok, akik világszerte foglalkoznak a témával: a borzasztó szerteágazó, sokismeretlenes egyenlet a bűnözés miértje. Magát a bűnügyi helyzetet megyei, regionális vagy országos szinten értékelni, sokszor nem vezet jóra. Egy sajátos kapcsolatrendszer a közbiztonság, a közlekedés. Ebben fel kell fedeznünk, hogy vannak nyomorúságos helyzetben élő emberek - és annak ellenére használom a kifejezést, hogy támadhatnak érte -, van megélhetési bűnözés. Nehéz elhatárolni, meddig tart a megélhetési bűnözés, hiszen van párezer forintos bűnelkövetés, de van olyan is, amikor szervezett csoportok abból élnek, hogy bűncselekményeket követnek el. Köztudott, hogy milyen társadalmi változások következtek be az elmúlt tíz évben, szabadon átjárhatóak a határok, a jogállamiság, az európaiság követelményeinek megfelelően bánunk a külföldiekkel - ez is valószínűleg hozzájárult a mára kialakult közbiztonsági helyzethez.
- Nem értékelhető úgy, hogy az, amit sokan sokszor bevásárló túrizmusnak neveznek, az a jogszerűség határán mozog? Sokszor talán abból
1998. április 24._ \\ KANIZSA - fée*ict5k*t<lfl, )
nő ki a bún, ami ezen a bizonyos határmezsgyén mozog...
- így van. Amit Ön határmezsgyének emitt, azt a szakma ágy hívja: prekriminális állapot. Ez lehet az egyénre is jellemző. Egy fiatalkorú iskolakerülő - ha olyan a baráti köre, a személyisége, netán a családja - benn van abban az előszobában, ahonnét nem biztos, hogy a tisztesség felé vezet az út. Ugyanez igaz a kisközösségekre is. A rendszerváltás előtt megjelentek az emlékezetes lengyel piacok, a társadalom nem tudta kezelni a kérdést. Az állam üldözte-nem üldözte, volt egy nagy űr ezen a területen.
í- A puha diktatúra éveiben adtunk is a népnek, hogy valami jó és neki tetsző legyen, olcsó, összekacsintó ügyeskedés, de azért sokat ne is ártson?
< - Utána meg jött a piacgazdaság, más közgazdasági szemlélettel gondolkoztunk, megengedtük megszerveztük, de bizonyára az áru nagyrésze, amely gazdát cserélt, orgazdaság folytán került a vevőkhöz. Sokszor mondták már, a rendőrség miért nem tett, tesz valamit. Azt azonban nem lehet elfelejteni, hogy a rendőrség a törvényességen belül intézkedhet, a törvényeknek kell uralkodniuk. Mi semmit nem oldhatunk meg a törvényesség keretein felül, sem szociális problémákat, sem szociológiai kérdéseket. Jogszabályok, parancsok határozzák meg tevékenységünket.
- Amit a törvény nem ült, azt meg szabad tenni?
- Ez jogfilozófiai kérdés, amelyre rendőrkapitányként nem is tudok és nem is akarok válaszolni. A francia jogrend azt mondja, hogy amit a törvény nem tilt, az szabad Ez elég liberális felfogás. A porosz típusú jogrendben azt szeretik, ha rend van, minden szabályozott. Sokszor elmeditálok a különböző szintű jogszabályok felett: az lenne az igazi, ha mindezek mellett és ellenére nem azért kötné be valaki a biztonsági övet, mert elkapja a zsaru, hanem azért, mert esetleg nem megy szét a feje egy ütközéskor, vagy azért nem parkolna tiltott helyen, mert problémát okoz
- Etika és racionalitás?
- Ez egyenlő azzal a mondással, hogy a törvények annyit érnek, amennyit betartunk belőlük. Nem amennyit betartatunk - mert ott már valamilyen
kényszer lép a képbe, nem az öntudatos polgárra jellemző dolog történik. Ha lenne egy olyan kultúra, amelyben az a jellemző, hogy valakinek a joga ott fejeződik be, ahol egy másiké kezdődik akkor nem verné össze egymást két autós azért, mert az egyik öt másodperccel később indult a zöldnél, mint a másik. Az agresszió legyűrűzött a gyerekekig. Megfogalmaztunk valamit a jövő nemzedékének, ezt többször elmondtam oktatási-nevelési intézmények szociális intézmények vezetőinek, az önkormányzatnak - remélem, ebből olyan program lesz, amelyet úgy tudunk megvalósítani, hogy a rendőrkapitányság a koordinátora lehet a tevékenységnek Bízom abban, hogy az önkormányzat határozathozatala nyomán feláll az a munkabizottság, amely a bűnmegelőzési program végrehajtásában közreműködik. A rendőrség feladata, hogy szombaton éjjel a lerészegedett gyerekektől megmentse amit tud, megmentse a szegény kukákat egy „tartalmas" diszkós éjszaka után?
- A rendőrség feladata, hogy vigyázzon arra a gyerekre, akire az anyja nem ügyel?
- Én is azt kérdezem, hogy hol az anyja és tudja-e^ hogy úgy motorozik, hogy az út mentén egy koszorú emlékeztethet rá egy baleset után... A gyerekek életében a szeszes ital, a drog jelen van, roskadoznak a polcok a piától. Nekünk a keresleti oldalt kell felkészíteni amellett, hogy kisebb-nagyobb sikerrel küzdünk a kínálati oldal ellen is.
- Ez az a sárkány, amely ellen küzdeni lehet, de a levágottak helyére mindig új feje nő? Erről beszélt Ón több alkalommal is?
- Illuzórikus lenne arról álmodozni, hogy az utolsó feje is a porba hull ennek a sárkánynak, amikor a drog-piac az a terület, ahol ugrásra készen állnak - mit állnak, sorakoznak! -, akik valakinek a helyére állnak, akik arra várnak, hogy végre betörhessenek a piacra. Diszkótulajdonosokkal is vitáztam ez ügyben, akik azt mondják, semmi közük a droghoz, nekik az a fontos, hogy nagy legyen az érdeklődés, sok vendég jöjjön a diszkóba, menjen a show-business. De mi lesz a gyerekekkel? A mi fiatalkorunkban -mi sem voltunk túlnevelve - azért volt nevelés. Ma sok szervezet foglalkozik a problémák megoldásával, de ezt ko-
ordinálni kell, mert a helyzet tragikus és egyre tragikusabb lehet. Szép tervek koncepciók vannak, szociális téren, gazdasági téren, oktatási téren, de nem tudjuk megoldani, ha nem tereljük gyakorlati síkra a dolgokat. Néha úgy érzem, túllépünk a bűnmegelőzésnek a rendőrséget érintő nevelési részén...
- De az a bizonyos űr tátong.
- Igen, de nem lehet összevetni a lehetőségeinket egy olyan rendőrségével, ahol minden iskolában minden osztályba elviszik a DADA-progra-mot, mindenhol közreműködik a rendőrség - ez az USA-ban így van. El kell azt is mondanom, hogy nem könnyű a rendőrnek Magyarországon és nem könnyű a fiatalodó állománynak, hiszen amit sokszor a társadalomtól, a polgárral szemben intézkedő rendőrnek magától a polgártól el kell tűrnie, az nem mindig tolerálható; A másik magyar jellegzetesség, az elintézés. Ez az az eljárási forma, amikor az állampolgár nem a szabályok által megszabott keretek között próbál a dolga végére járni, hanem úgy gondolja, hogy valahogyan elintézni. Valamilyen kapcsolatot keres vagy melegít fel, hogy az ügy a számára megfelelő kerékvágásba terelődjön. Nem egyedi eset, amikor a szabálytalankodó gépkocsivezető maga nyújtja az intézkedő rendőr felé a pénzt. A személyközi kapcsolatrendszer kihasználásával nálam is próbálkoztak. Én megpróbáltan rendőrkapitányi tevékenységemből teljesen kiiktatni ezt az elintézősdit. Nagy rákfenéje Magyarországnak az, hogy vannak, akik úgy értelmezik, hogy a vagyon nagysága meghatározza, hogy a jogok hogyan érvényesülnek. Mi büszkén vagyunk rendőrök. Azt nem mondom, hogy büszkén vagyunk csórók, de érünk annyit a Trabantjainkkal, mint mások a Mercédeseikkel, ha becsületesen tesszük a dolgunkat. Nem azt várom, hogy szeressenek bennünket, hogy aj-nározzanak, hogy a kis úttörők puszi-puszi-Pista-bácsizzanak - hanem reálisan bánjanak velünk az emberek, mint önnön magukkal. \'
- Amikor rendőr-bűnelkövetőkről hallani, akkor az Ön értékrendje szerint ugyanaz az eset, mintha egy más szakmában dolgozó megsérti a törvényt?
- Ha valaki rendőr vagy más jogai-
11
kalmazó lesz, akkor semmilyen körülmények között nem sérthet törvényt. Egyelőre a meglevő feltételrendszerrel kell nagy mennyiségű munkát elvégez.-ni, ha valaki ezt vállalta. Sajnos nagy a fluktuáció, és sajnos nem tudunk alkalmazni kvalifikált közgazdászt sem, hiszen a versenyszférával fel sem vehetjük a versenyt.
- Van-e pszichológus a kapitányságon?
- Kanizsán nincs, de a megyénél van és területi feladatokat lát el, kialakulóban van egy kriminálpszi-chológiai munkacsoport. Nagy segítséget jelent a szakember, amikor bizonyos munka során igénybe vehetjük a szaktudását.
- A rendőröknek nem lenne szükségük pszichológus segítségére alkalom adtán?
- Biztosan jó lenne, hiszen olyan stresszben, feszültségben élnek és dolgoznak a rendőrök olyan konfliktushelyzetekbe kerülhetnek, amelyek káros hatása felgyűlhet és jól jöheme a szakember segítsége. Volt már lehetőségünk egy kommunikációs tréning kapcsán is, hogy e területen ismereteket szerezhessünk a szakmai segítség mibenlétéről is és magunkról, a pszichikai állapotunkról is. Emellett jó lenne, ha a rendőrök fizikai karbantartása, testedzése is biztosított lenne a mainál jobb körülmények között.\' Van egy kis kondi-szobánk hoztam egy-két gépet, de ennél többre lenne szükség. Ha egy rendőr tudja, hogy akár a testi erejében, ügyességében, edzettségében is bízhat egy intézkedés esetében, talán már nyert ügye van, hiszen sokszor a bűnöző a testi megjelenése folytán nem is kell, hogy testi kényszert alkalmazzon a bún elkövetéséhez vagy az intézkedés során - ha arra sor kerül.
- A beszélgetés során rengeteg elméleti, szakmai kérdésről beszélt, de úgy érzem, hogy Ön emellett a korábbi zsaru maradt...
- Az... A zsaru az én olvasatomban őrült becsületes, de megpróbál szót érteni a túloldallal. Nem vu^z és néz is le és fölfelé, bűnözővel szót ért, ugyanakkor racionálisan cselekszik Kapitánynak lenni - közszereplés. Amíg a zsaru farmernadrágban, egy kocsmában borgőzös alakok között is megtalálható - egyébként munkát végez -, addig a kapitánynak az a dolga többek között, hogy az átlagzsarut jellemző allűröket megpróbálja kordában tartani.
- Eltelt egy év...
- Igaz, hogy nem voltam biztos magamban, kértem egy évet, míg számomra belülről is eldől a hogyan tovább. Fontos volt megtudnom, liogy mit sikerül elérni abból, amit elterveztem. Aztán kineveztek a város rendőrkapitányának Most?...Úgy döntöttem, megyek tovább... Maradok.
Lukács Ibolya
IGAZ MESÉI SÁRKÁNYRÓL
12 ( KANIZSA - ^*W^ ) 1998. április 24.

KÖZ REND, KÖZLEKE) DÉS
A közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály, a kapitányság legnagyobb létszámú szervezeti egysége három alosztályra tagozódik. A tevékenységről, a feladatokról Cséza György alezredest kérdeztük.
- Az Őr-járőrszolgálati alosztály fő feladata a közterületi járőrszolgálat ellátása, hétköznapi nyelvén az URH szolgálat; a lakosság bejelentésekre való reagálás; a rendőrségi fogdaőri szolgálat ellátása; az eljárás alá vont személyek hatóság elé állítása (bíróság, ügyészség, egészségügyi szervek, önkormányzat, stb.).
A Körzetmegbízotti alosztály fő feladata a közterületi szolgálaton túl, a falvakban lakó emberekkel való kapcsolattartás, a kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek felderítése.
A Közlekedési Alosztály speciális feladata a közlekedési balesetek helyszínelése, valamint vizsgálata, a közlekedési bűncselekményekkel egyetemben, illetve a sebességmérő készülék üzemeltetése.
Természetesen ezek csak a fő irányok, mivel a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, a közutat érintő, illetve nagyobb létszámú néző megjelenésére számító rendezvények megtartását az osztály engedélyezi vagy betiltja (a rendőrségi törvény illetve más jogszabályok alapján), a közúti közlekedés tárgyában szakhatósági véleményt nyilvánít, valamint rendezvényt biztosít.
- Sok vitatott kérdést vet fel a kerékbilincs alkalmazása. Milyen tapasztalataik vannak a rendőröknek?
- A kerékbilincs alkalmazásával kapcsolatosan meg kell említeni, hogy a horvát bevásárló turizmus fellendülése idején a városban olymértékben elszaporodtak a szabálytalanul megálló, várakozó gépkocsik, hogy esetenként már a forgalom haladását is veszélyeztették.
1994-95. évben rendszeresen kapott állampolgári bejelentést -az ő szavukkal idézvea a „tűrhetetlen közlekedési állapotok" miatt a közlekedési szakszolgálat, több esetben hangsúlyozva a rendőrség tehetetlenségét.
A 143/1995. (XI. 30.) Kormány rendelet megalkotása, lehetővé tette a rendőrség számára, hogy a fent leírt problémákat jogilag rendezett környezetben kezelhesse illetve ezen rendelet kategorikusan
meghatározza, hogy a járművek rögzítésének költsége 4.000 Ft a személygépkocsi, motorkerékpár, segédmotor-kerékpár elszállításának költsége 6.000 Ft.
Az intézkedés a rendőrség jogköre és ehhez közreműködőt vehet igénybe. Nagykanizsán ez a közreműködő, szerződés alapján a Környezetvédelmi Felügyelőség, de bárki más is lehetne a kormányrendelet értelmében.
Azt hiszem a város parkolási rendje átvezető képessége a bevezetett intézkedés hatására 1995. évhez képest lényegesen javult. A már említett állampolgári bejelentések megszűntek, helyettük egykét gépkocsi tulajdonos beadványával kell foglalkoznunk, akik szerint a kerékbilincs elhelyezése és az elszállítás jogtalan volt.
ALAPÍTVÁNY a biztonságért
- beszélgetés Cséza György alezredessel
- Mióta létezik az alapítvány?
- 1992 évben a város önkormányzata, az önkormányzati törvényben megfogalmazott feladata elősegítése érdekében hozta létre a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közbiztonságáért és Közlekedésbiztonságáért Alapítványt 250.000 Ft alaptőkével. 1995 óta a kuratórium elnöke Tiittő István polgármester úr, míg a titkári teendőket én látom el.
Tevékenységünkről minden évben beszámolunk a közgyűlés előtt.
Legfontosabb tevékenységünk volt, hogy szabadidős rendőrök közterületi szolgálatát tudjuk finanszírozni 1996-97 évben.
- Kik és hogyan támogatják az alapítványt?
1996-ban a költségek 50Vo-50%-át állta a polgármesteri hivatal és az alapítvány, valamint a belvárosban üzlettel rendelkező vállalkozók 230.000 Ft-tal támogatták e tevékenységünket.
1997 évben az önkormányzat
költségvetéséből kaptunk támogatást. Ez az összeg arra volt elegendő, hogy nagyvásárok napján, ünnepek előtti napokon a zsebtolvajlások, illegális valutaváltások megelőzése érdekében tudtunk szabadidős rendőröket a Fő út, Volán-pályaudvar és a Piac területére vezényelni.
- Eredmények?
- A rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján 1995 évhez viszonyítva mintegy 70%-al csökkent a belvárosban, közterületen
elkövetett jogsértések száma 1996-ban, míg 1997-ben ez a szám 1995 évhez viszonyítottan kb. 60%-os csökkenést mutat.
- Milyen propagandát folytatnak a bevásárló turizmust kísérő bűnmegelőzés céljából?
- Bűnmegelőzési célzattal minden év májusában készítettünk horvát nyelvű propagandaanyagot, amit 1996-ban a városban. 1997-ban a Letenyei Határátkelőhelyen osztottunk szét.
- Miből „él" az alapítvány?
-Az alapítvány az önkormányzati támogatáson kívül a támogatók - általában jogi személyiségek -felajánlásaiból finanszírozza tevékenységét.
1998. április 24.
( KANIZSA - Kendők^ )

13
NE VÁLJUNK ÁLDOZATTA!
Az elmúlt években Nagykanizsán is, az ország más városaihoz hasonlóan megsokszorozódtak a bűnelkövetések. Rendőrségünk - legyen bármilyen jól felszerelt is - úgy tűnik, nem kellően készült fel a megnövekedett igénybevételre. A gépkocsipark, az egyéb felszereltség, és az állomány létszáma hagy még kívánnivalót maga után, akár országosan, akár itt Nagykanizsán. Hogy valójában mennyire szennyezett a város a bűnözők szempontjából, hogy milyen itt a közbiztonság, arról Bácsi Gézával, a bűnügyi osztály vezetőjével beszélgettünk.
- Mi a tapasztalata, Nagykanizsán mennyivel felkészültebbek a bűnözők, mint a rendőrök?
- Változó. Vannak nagyon nagy kvalitású bűnözőink, akiket nagyon nehéz nyomon követni, de számos olyan bűnelkövető is van, aki nem olyan nagy felkészültségű, őket gyorsabban elő lehet állítani.
- Mennyire fertőzött város a miénk?
- Az ország más, hasonló nagyságú városaival összevetve, a jó középmezőnyben vagyunk de persze ezt minden városlakó másként ítéli meg. Aki mondjuk a közelmúltban járt szerencsétlenül, egészen másként vélekedik,
mint az, akinek még eddig soha nem akadt dolga bűnelkövetőkkel.
- A tavalyi év hasonló időszakához képest miként alakul a bűnözési statisztika?
- Nőtt a jogsértések száma. Ennek okai összetettek, nem csak a bűnözők számának növekedése áll e mögött, sőt, ez a legkisebb ok Az idén elmaradt a kemény tél, s azok a bűncselekmények, amelyek elsősorban a tavaszra voltak jellemzők, már a tél folyamán is elkövetésre kerültek.
- Melyek ezek?
- Lakásfeltörések, besurranások A szellőztetések során nyitva felejtett ablakok az őrizetlenül hagyott, nagy értékeket tartalmazó lakások tavasszal hangsúlyozottabban vonzzák a betörőket. Tavasszal gyakoribbak a kirándulások, a biciklizések. A nagyértékű bicikliket csak úgy letámasziják a ház elé, a cukrászda elé, tudtuk nélkül felkínálják a bűnelkövetőknek. Fényes nappal a nagy tömegben nem tűnik fel egy bicikli, szinte feltűnés nélkül hajtható végre a bűncselekmény.
- Milyen a droghelyzet a városban?
- Ez nem a mi hatáskörünk. Pontos adatokkal nem szolgálhatunk, de azt azért teljes bizonyossággal állíthatjuk, a drog jelen van Nagykanizsán is.
- A bevásárló turizmusra speciaü-zálódott bűnözés?
- A bevásárló turizmus csökkenésével ez a jelenség is mérséklődött. Létezik most is, a külföldiek ellen irányuló zseblopások és gépkocsifeltörések ma is jelen vannak ha számuk csökkent is.
- Elet elleni bűncselekmények?
- Zala megye erről híres. Errefelé az emberek nagyon gyorsan előveszik a kést, a fejszét, a karót, akár családi vita, akár baráti veszekedés kapcsán. Nagyon sok életveszélyt okozó testi sértést követnek el ezen a vidéken, ezek az esetek ritkábban végződnek halállal.
- Fegyverrel való visszaélés?
- Mint mindenütt, másutt is, itt is van erre is példa, de tulajdonképpen nem jellemző. A környezetünkben rengeteg az erdő, amely tele van vaddal. Ezeknek az elejtése nemcsak legálisan, hanem tiltotton is folyik, vannak olyan családok, ahol ennek a hagyománya apáról fiúra öröklődik Az általuk használt eszközök között vannak első világháborús fegyverek és liázilag készített eszközök is. A fegyvereket felénk elsősorban a vadak elejtésére használják, ritkán fordítják ember ellen, ha igen, többnyire a fegyver használója önmaga ellen követi el a cselekményt.
- Gazdasági bűncselekmények?
- Vannak, teljes palettát tudunk felsorakoztatni. Főként adócsalásokkal foglalkozunk. Ezek bonyolult dolgok hiszen a jogszabályi háttér folyton változik és ebben nekünk napra késznek kell lennünk.
- Miként látja, a jogszabályok támogatják az Önök munkáját?
- Nagyon szövevényes a magyar jog. Gyakran minden következetességet nélkülözve változnak a jogszabályok útvesztőik olykor lehetőséget ígénwk a jogsértőknek.
D.É.
Köszönet...
Már éppen dolgunk végére értünk a bűnügyi osztályon, éppen a búcsúzkodás volt csak vissza, amikor egy fiatal nyomozó halk szóval maradásra bírt bennünket. Csak néhány szó, mondta, de szavai valalionnan mélyről, minden rendőr szívéből szólón törtek elő:
„Köszönet minden anyának, feleségnek, és gyermeknek azért, hogy lehetővé teszik, hogy munkánkat végezzük. Köszönet a türelemért, a megértésért, akkor, amikor szó nélkül viselik el a mi munkarendünket, akkor, amikor miiuJegy, hogy éjjel kettő, vagy hajnali három, de nekünk menni kell. Megértő szeretetük nélkül ez nem menne."
A rendőrség erőfeszítései ellenére a bűnözés növekszik.
TEGYEN ELLENE! Mi biztonságot kínálunk Önnek!
BIZTONSÁG MINDENKINEK
B-MODEM KFT.
Rendőrkapitányság Za|aegerszeg Berzsenyi u. 28/C.
Nagykanizsa, Király u. 49.
A rendőrség a riasztások reagálására külön járőrszolgálatot szervezett. Ha ügyfelünk lesz, nyugodtan eltávozhat otthonából, nyaralójából, üzletéből, mi vigyázunk értékeire.
1. A megoldás: rendőrségi központba bekötött vagyonvédelmi rendszer.
Ez azt jelenti, hogy a védett lakásban, üzletben lévő riasztórendszer jelzéseit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság ügyletén lévő központ fogadja. A rendszer megkülönböztet:
- betörésjelzést
- támadásjelzést
- tűzjelzést
- műszaki információkat.
2. Mi szükséges a csatlakozáshoz?
- Színvonalas riasztórendszer, amit kedvező áron a B-MODEM Kft. - amely a bekötésre kizárólagosan jogosult - kiépít.
A riasztórendszer telefonvonalon vagy rádiófrekvencián teremt kapcsolatot a rendőrséggel. Az információ a rendőrségre másodpercek alatt megérkezik.
Ha Önnek már van bekapcsolásra alkalmas riasztója, szakembereink bekötik a rendőrségre, ha bekötésre nem alkalmas, akkor átszerelik.
- Előfizetői szerződés a rendőrkapitánysággal.
Az információ vételét követően a rendőrség ügyeletese azonnal intézkedő járőrt küld a helyszínre, a jelzés okának megállapítása, a betörő vagy támadó elfogása végett. Ezzel egyidejűleg az ügyeletes értesíti az előfizetőt vagy meghatalmazottját.
3. Mibe kerül ez Önnek?
Műszaki költség: az Ön igényétől, a védendő objektumtól függően 60.000 Ft + ÁFÁ-tól. Rendőrségi előfizetői díj:
- családi házak esetében 1.000 Ft + ÁFA/hó-tól
- üzletek, intézmények esetében 2.000 Ft + ÁFA/hó-tól, megállapodás szerint.
4. Miért előnyös ez Önnek?
- Megelőzi a bűncselekményeket, a tüzet
-a rendőrség tetten érheti a betörőt, a támadót
- segítség hívására alkalmas
- egyes biztosító társaságok kedvezményeket nyújtanak.
5. Milyen településeken érhető el a szolgáltatás?
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság működési területén (Nagykanizsa, Zalakaros, Letenye vonzáskörzete).
CÉGISMERTETŐ
A B-MODEM Kft. családi tulajdonban lévő vállalkozás. 1980-tól foglalkozunk biztonságtechnikai rendszerek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével. A cég Budapesten, Keszthelyen, Hévízen és Zalaegerszegen is működtet távfelügyeleti rendszereket. A Vas megyei egységes távfelügyeleti rendszer kiépítésére is a B-Modem biztonságtechnikai rendszert választották.
Nagykanizsa város Önkormányzata és a Zala Megyei
Rendőr-főkapitányság 1997. tavaszán pályázatot írt ki a kapitányság illetékességi területén üzemelő vagyonvédelmi rendszer működtetésére. Büszkék vagyunk rá, hogy a pályázók közül cégünk került ki győztesen. Tevékenységi körünkbe tartozik közterület-figyelő kamerarendszerek, számítógép vezérelt aktív videorendszerek, kaputelefonok, beléptetőrendsze-rek, széfek, áruvédelmi elektronika tervezése és kivitelezése is.
Jelentősebb közterületi referencia-munkáink a térségben:
- A hévízi aktív számítógépvezérelt közterület-figyelő rendszer.
- Műbútor Rt. komplex telepvédelmi rendszere Zalaegerszegen.
- Polgármesteri Hivatal Hévíz.
- Major Múzeum, Keszthely.
- Balatoni Múzeum, Keszthely.
- Thury György Múzeum, Nagykanizsa.
- Városi Képtár, Nagykanizsa.
- Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg.
- Honvéd Szanatórium, Hévíz.
Ügyfeleink jelentős számban magánlakás, családi ház és nyaralótulajdonosok.
Ha felkeltettük érdeklődését, kérje tájékoztatónkat és térítésmentes ajánlatunkat.
Keresse a B-MODEM KFT. munkatársait a 92/319-618-as telefonszámon vagy érdeklődjön a 93/313-902-es telefonon a rendőrkapitányságon. Kérem tiszteljen meg bennünket megrendelésével.
Böröndi Ferenc ügyvezető igazgató
A vagyonvédelmi rendszer szolgáltatásait közös biztonságunk érdekében szíves figyelmébe ajánljuk
SZIRTES LAJOS
Zalakaros polgármestere
HORVÁTH ISTVÁN
r.alezredes kapitányságvezető
14
( KANIZSA - 1Le*ufóutaL )
1998. április 24.
Rendőrnek lenni nemcsak foglalkozás, hanem hivatás is. Hivatás, amelynek célja nemcsak a bűn üldözése, hanem annak megelőzése is. Ez a munka sokrétű, számos területen végzendő, hiszen a megelőzés helyszíne éppúgy lehet az iskolapad, mint a színpad vagy akár a televízió, az írott sajtó. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon a bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat Horváth István rendőrőrnagy végzi társaival. Munkája során gyakran találkozhatunk vele az iskolákban a Cigány Kisebbségi Önkormányzat által szervezett programokon, „Rend-ben" címmel csütörtökön esténként önálló műsorral jelentkezik a Kanizsa Tv-ben. Hónapok óta vezeti lapunk bűnmegelőzési rovatát is, amelynek segítségével olvasóinkat kívánja megóvni az áldozattá válástól.
ISTEN HOZTA,
dolok vissza azokra az időkre. Jó osztály voltunk, sok-sok gonddal, de az osztályfőnö-
künk jóravaló, becsületes ember volt, akit máig nagyra tartok.
- 1958-ban születtem Nagyatádon, Somogy megyében. Édesanyám hosszú évtizedeken át dolgozott óvónőként, édesapám határőrtiszt. A család, amely három fiúgyermeket nevelt \'74-ben költözött be Kanizsára. Csurgóra jártam gimnáziumba, a költözést követően a „Mezőben" folytattam tanulmányaimat. Tar-nóczki Attila volt az osztályfőnököm, ma is szeretettel gon-
- Egyenesen a rendőrtiszti főiskolára jelentkezett?
- Nem, először a számviteli főiskolára jelentkeztem, és nem bántam, hogy nem vettek fel. Akkoriban egy barátom mozdonyvezető volt a vasúton, és úgy gondoltam, én is megpróbálom. Nagyon jó társaság jött akkor ott össze, csupa értelmes fiatalember, akik tudták mit akarnak Máig szeretettel gondolok ezekre az időkre.
Rengeteg volt a munka, de mi szívesen dolgoztunk. 1978-ban végeztem el az iskolát, így képzett mozdonyvezető lettem. Egy év múltán bevonultam, mi voltunk azok, akik még 24 hónapot szolgáltunk.
- Mikor jelentkezett a főiskolára?
- A leszerelést követően visszamentem a vasútra, bár tudtam, hogy ez engem már nem elégít ki, mindenképpen tovább akartam tanulni. Egy hirdetésben láttam meg, hogy polgári jelentkezőket várnak a rendőrtiszti főiskolára. Ez akkoriban annyira új. volt, hogy itt, Kanizsán, amikor először érdeklődtem, nem is tudtak a dologról. Persze nem adtam fel. Jelentkeztem, az ELTE-n került sor a felvételiztetésünkre. Hatalmas túljelentkezés volt, 370 jelentkezőből mindössze 24-et vettek fel.
- Mikor készült a felvételire?
- Egy mozdonyvezetőnek abban az időben rengeteget kellett várakoznia szinte minden állomáson, olykor 5-6 órát is. Én mindig úgy mentem szolgálatba, hogy vittem magammal egy-két vaskosabb könyvet, és a várakozást olvasással töltöttem. Rengeteget
olvastam abban az időben. A felvételire is így készültem. A felvételin végül sikerrel jártam, és 1985-ben kiválóan végeztem.
- Azonnal Kanizsára tért haza?
- Igen. Akkor amikor idekerültem, még dolgoztak a régi, legendás öregek, Varga Gyula, és Proksa György. Nagyon sokat lehetett tőlük tanulni. Mindent tudtak a szakmáról, és én igyekeztem mindent ellesni, amit csak lehetett, ezért aztán hétvégeken is dolgoztam.
- Közben a magánéletében is változások történtek...
- Valóban, hiszen időközben megnősültem. Ez a pálya is
1998. április 24.
( KANIZSA - jge^W^ )
15
SS
ŐRNAGY UR!
azon pályák közé tartozik, amely nem megy családi háttér nélkül. Számos feladat hárult és hárul ma is a feleségemre és a szüléinkre is, hiszen ha riasztanak, nincs mese, menni kell, és akkor elkel a segítség. Három gyermeket nevelünk, a feleségem főállású
ket ma a DADA-program keretében oktatok, még nem tudni, milyen felnőtté válnak, de én hiszek abban, hogy a bűn megelőzhető.
- Hány iskola vesz részt a DADA-programban?
- Három iskola két-két osztálya. Többre is lenne igény,
nyerte asztaliteniszben az úttörő-olimpiát.
- Foci mindenek felett...
- Az életem nagyon fontos része a labdarúgás. Fociztam a Volán Dózsában, nősülés után Galambokon, majd megalakítottuk a Police SE-t, amelynek az volt a célja, hogy
anya, aki négy órában a MÁV NTE gazdasági vezetője.
- Lépések a ranglétrán...
- Időközben nyomozó lettem. Bűnmegelőzési feladatokat kaptam. Nagyon fontos ága ez a mi szakmánknak. Véleményem szerint az okokat kell megszüntetni, a körülményeket megváltoztatni. Az általam végzett feladatok már ma mérhetően hatékonyak, hiszen addig, míg a bűnözés általában véve növekedett a kanizsai kapitányság által ellátott területen is, az összes bűnelkövetésben a fiatalkorúak által elkövetett jogsértések száma csökkent. Azok a fiatalok, aki-
dé egyelőre nem tudjuk kielégíteni. A DADA egyébként egy személyiségfejlesztő program, amely abban segíti a fiatalt, hogy megtudjon felelni az élet kihívásainak, hogy a konfliktusokat úgy tudja kezelni, hogy közben elkerülje a jogsértést.
- Aktívan sportol ma is?
- A sport szeretete még gyermekkoromban kezdődött. Én egy olyan helyen nőttem fel, ahol volt tó, ahol úszhattunk, dombok, ahol síelhettünk telente, nyaranta focizhattunk. Amikor az idő még hűvös volt, akkor a művelődési házba jártunk ping-pon-gozni. Az egyik bátyám meg is
minél nagyobb tömegeket mozgassunk meg, -hogy barátságok szövődjenek a pályán, hogy az együtt focizok utána
a mindennapi munkában is együtt tudjanak dolgozni. Mi ezt akartuk néhányan. Emlékszem, mezre sem volt pénzünk, így a csapat első mezét én csináltattam és fizettem egy jutalom keretében kapott pénzből. Mi csak a foci, a sport öröméért kezdtünk bele a dologba, de mások mást akartak, így aztán az álom álom maradt.
- Teke?
- Ebbe az, egyik kolléganőm „vitt" bele. Azt mondta, hogy akinek jó a gömbérzéke, annak a teke is testhez áll. Én vi\\ lág életemben szerettem a gömbölyű dolgokat, hát ráálltam.
- Mit jelent Önnek a sport?
- Az állóképesség fejlesztése mellett lehetőséget, amelynek jóvoltából számos helyre eljuthatok, például Münchenbe, Drezdába és Riminibe. A sport kapcsán a külföldi kollégákkal is jó kapcsolatom alakult ki.
Ü.É.
16
[ KANIZSA - R&ut&utafi, )
1998. április 24.
Az igazságos, kemény kezű rendőr ritka mint a fehér holló, de azért nem példátlan, legalábbis erről győződhettünk meg a Csapi Józseffel készített beszélgetés során.
- 1982-ben szereltem fel, előtte gépkocsivezetőként dolgoztam, az ország minden táját bejártam. Miután megnősültem, szerettem volna többet otthon lenni, így azon kezdtem el gondolkozni, hogy más munkahelyet kereset Az apósom önkéntes rendőr volt. így aztán volt kapcsolatom a rendőrséggel, és egyre gyakrabban került szóba, miienne, ha „felszerelnék".
- Tizenhét év alatt sok minden történt...
- Valóban így van, de én a döntésemet nem bántam meg, igaz, nagyon sok segítséget is kaptam. En azt hiszem, az élet más területén sem érhettem volna el többet. Ma én vagyok itt a legöregebb URH-járőrvezető, aki az utcán teljesít szolgálatot. Az elődeimtől nagyon sokat tanultam. Amikor a rendőrséghez kerültem, még nem volt érettségim, az itteni munka mellett kezdtem meg tanulmányaimat a Zsigmondy—Winkler Szakközépiskolában. Ezt követően végeztem el zászlósképző iskolát. Nem bántam meg azt sem, hogy tanultam. Igaz, nem sikerült volna a dolog, ha a családomtól nem kaptam volna segítséget.
- Gondolom, sokban változott a szemlélete az elmúlt másfél évtized alatt....
- Valóban így van, mintha vér-
meg a bunozok is előre köszöntik
átömlesztést kaptam volna ez alatt az idő alatt. Egészen más szemmel nézem a világot, mióta rendőr vagyok. Ha szolgálatban vagyok, ha nem, figyelem az embereket, a környezetemet, én olyankor is a törvényt, a jószándékú embereket védem. A rend védelme nemcsak a munkám, a hivatásom is, erre tettem esküt, amikor a rendőresküt aláírtam.
- Milyennek látja ezt a várost?
- Nagyon fertőzött ez a város, ugyanúgy, mint az ország is. Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma.
- Nem szokott félni?
- Nem. En mindenki elé oda merek állni, nem félek intézkedni. Nekem az a dolgom, hogy a törvényt védjem. Vannak olyan nehézfiúk, akik aznap este, éjjel, amikor én vagyok szolgálatban, inkább otthon maradnak, vagy gyalogolnak, véletlenül sem ülnek motorra vagy autóba. Aki a törvény ellen vét, annak számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb fennakad a hálón. A rendőrnek az a dolga, hogy megvédje az embereket a bűnelkövetőktől.
- Mennyire érzi az ön által végzett munkát megbecsültnek?
- Az emberek régen jobban tisztelték a rendőröket. Mostanra néha úgy érezzük, a törvények sem állnak mindig egyértelműen mellénk. Az a tapasztalatom, az emberek tisztelik az igazságos rendőrt, igaz, én mindenkivel szemben intézkedek, aki vét a szabályok ellen, de igazságtalanul soha, és ezt mindenki tudja. Velem még sohasem fordult elő. hogy nem adtam „blokkot", még akkor is odaadtam, ha azt mondta az illető, nincs szüksége rá. En azt hiszem, bukott rendőrnek lenni a lehető legszörnyűbb dolog.
- Milyen akcióban lenni?
- Szavakkal nem könnyű elmondani. A fütyülő golyók, a bizonytalanság, a bűnözőre várni idegölő dolog. A fegyvertől mindenki fél, de ha kell, muszáj lőni. Szerencsére ebben ritkán van részem.
- Úgy tudom, az Attila utcai Óvoda betörőinek elfogásában része volt.
- Már egész este figyeltük a társammal a társaságot, valahogy éreztem, nem tiszta a szándékuk. Követlük őket, elbújtunk, vártuk, történik-e valami. Hát történt, és sikerült megfogni őket.
D. É.
KEZDŐ SZEMMEL
Miszlai Ákos tavaly végezte el a rendőr-szakközépiskolát, kitűnő eredménnyel, most a rendőrtiszti főiskolára adta be felvételi papírjait. A kérelmet ezt követően bírálják el, de Ákos bízik abban, hogy folytathatja tanulmányait.
- Miért lettél rendőr?
- Régóta vonzódtam a pályához, mindig is érdekelt a rendfenntartása, az erőszakot pedig elvből is elvetem. Az erőszak és a bűnelkövetés megakadályozása a cél, nem túl népszerű szakma az enyém:
- Alig kerültél ki az iskolapadból, te már másként látod a világot...
- Nagyon jó volt az iskola, így utólag ezt mondom, de akkor ott másként láttam. Nagyon sokat tanultam, nemcsak az iskolában, hanem a gyakorlatokon is, amikor idősebb rendőrök mellé beosztva dolgoztunk.
- Voltál már éles helyzetben?
- Itt Kanizsán, ha ilyen van, a megyeiek jönnek. Veszprémben volt egyszer egy olyan eset, amikor késelőt kellett elfognunk. Nem sokat tudtunk róla. csak annyit,
hogy bent van a házban és hogy sérült. Azt senki nem tudta, milyen súlyos az állapota, illetve, hogy milyen kés van nála. Szerencsére, baj nélkül megúsztuk.
- Te vagy itt Kanizsán a legfiatalabb?
- Van, aki még nálam is fiatalabb, most másodéves, és itt van gyakorlaton. Jó itt a hangulat, az összetartás, az idősebbekkel is jól megvagyunk igyekszünk tanulni tőlük.
- Mit gondolsz, miért nem tisztelik az állampolgárok a rendőröket?
- En azt hiszem, nagyon fontos, hogy egy rendőr kulturált, ápolt legyen, hogy meg tudja szólítani az állampolgárt. Sok helyen még az a szemlélet uralkodik, hogy az a jó rendőr, aki büntet. így nehéz kialakítani a szolgáltató rendőrséget. Jó
lenne, ha kevesebbet bírságolnánk, és többet figyelmeztetnék. Én azt hiszem, az állampolgár is jobban tudja tisztelni azt a rendőrt, akitől segítséget várhat és kaphat, mint azt, aki csak büntet, számon kér. Én ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell a „bűn üldözése", hanem azt, hogy segíteni is kell az állampolgárokat, cserébe mi is segítséget kapunk.
- Szereted a szolgálatot?
- Igen. A gépkocsis szolgálatnak is megvan a maga feladata és a gyalogos járőrködésnek is. Ez utóbbit gyakran gúnyolják, sokan azt hiszik, ez csak felesleges sétál-gatás, pedig ennél jóval többről van szó. A gyalogos rendőrnek nem a járókelőket kell úton-útfélen figyelni, óvni a rendet, s ha szükséges, akkor beavatkozni.
1998. április 24. ( KANIZSA - ) 17

RENDŐRNŐ: EMPÁTIA ÉS MOSOLY
Eszenyi Ambrusné a bűnügyi osztály panaszfelvevője, egyedüli hivatásos rendőrnő az osztályon. Vele találkoznak a panasztévők, a feljelentők, a sértettek. Munkája nyomán indul be a gépezet, kezdik meg munkájukat a nyomozók.
- Zalaegerszegen az egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, és már akkor is rendőr akartam lenni. Nem kell mondanom talán, hogy ennek nem örült a családom. Elsőre felvettek a főiskolára, elüiez komoly segítséget kaptam az akkori kapitánytól, dr. Gelencsér Istvántól. Általa nyílt mód arra, hogy egyáltalán felvételizhessek.
- Azonnal a bűnügyi osztályra került?
- A főiskola elvégzése után egy darabig szabálysértési előadóként dolgoztam, de ez a munka, az emberek büntetése nekem nem ment. Ha csak egy mód volt rá, én figyelmeztettem, ezzel nem mindenki értett egyet. Többször is kértem, hadd dolgozzak más területen, nem volt rá mód. Bármennyire is szerettem a rendőrséget, a hivatásomat, amikor máshová hívtak elmentem. Hiányzott a rendőrség, egy év és néhány hónap eltelte után visszajöttem, és a bűnügyi osztályon helyezkedtem el.
- Nem megterhelő egy nőnek az a sok gond és panasz?
-Én azt hiszem, nagyon fontos, hogy ezáltal is segíthetek az embereknek Miközben a jegyzőkönyvet készítem, igyekszem minden alkalmat megragadni és a bűnmegelőzést hangsúlyozni. A sértett, a panaszos ilyenkor talán nuíg fogékonyabb ezekre a dolgokra. Igyekszem felhívni a figyelmét azokra a jelenségekre, amelyekről én itt nap mint nap hallok. Próbálok segíteni, hogy legalább ismételten ne váljon áldozattá
- Olykor nyomozói szolgálatra is beosztják?
- Igen, liavonta egy alkalom/tud én is farmerszerkót öltök, sportcipőt húzok, és a terepen dolgozom a férfiakkal együtt. Olykor nem könnyű, de igyekszem férfi módra helytállni.
- Börtönviseltelckel is\'ákad dolga?
- A börtönből szabadultak nálam
jelentkeznek. Igyekszem mindent megtenni ezekért az emberekért. Van, hogy ennivalót, a saját reggelimet adom nekik, nuískor ruhát szerzek. Volt, akinek munkát szereztem, és az a legjobb, hogy ez az ember azóta megbecsüli magát. Én az elesett embert nagyon tudom szerelni, ha mást nem is, legalább szeretetet próbálok adni. Ez jó, mert én is visszakapom tőlük Számtalan olyan ember van, aki csak „ úgy " visszajár hozzám.
- Képzett DADA-oktató?
- Valóban elvégeztem egy tanfolya-nwt, de ezt a munkát egyelőre nem végezhetem. Ha majd egyszer létrejön a bűnmegelőzési csoport, talán tagjai közé tartozhatom, és akkor taníthatom
azokat a dolgokat, amelyek segítik az ifjúságot abban, hogy elkerülje a bűnt.
- Volt már panasz a munkájára?
- Sajnos igen. Időnként megjelennek az olyan feljelentők, akik valamilyen rejtélyes dolognak esnek áldozatául. Egyeseknek ruhaneműikben, másoknak a testi épségében tesznek kárt földönkívüli lények. Néha nem tudom eldönteni, miként álljak ezekhez a dolgokhoz Ha foglalkozom velük akkor sem jó, ha nem, panaszt tesznek ellenem, mint aliogy volt is rá példa.
- Aktívan sportol?
- Tekézek. Az országos BM Női Teke Bajnokság 4. helyezését értem el legutóbb.
D.É.
amegelőzésért úton, útfélen
- Talán minden gyermeknek megfordul egyszer a fejében, hogy rendőr lesz, nyomozó, aki nyomába ered a bűnnek. így volt ez velem is - meséli Fekete Péter rendőr főtörzszászlós, a kanizsai rendőrkapitányság közlekedési alosztályának dolgozója.
- Miként került a közlekedésiekhez?
- A véletlen hozta így. A határőrségnél töltöttem sorkatonai szolgálatonuu, s akkor döntöttem úgy, hogy a gyermekkori álmomat valóra váltom, és rendőrnek jelentkezem Nem nagyon tudtam, mit kell tennem, de voltak akik segítettek A közlekedésiekhez kerültem. Akkor nem tudtam mi is jelent ez valójában, de ma már, ha ismét választani kellene, tudatosan választanám a közlekedésrendészetet. Nagyon szeretem a munkámat, talán az is vonz benne, liogy az adódó feladatok ellátásához nem elég csak „szimplán" rendőrnek lenni. Az utcán olykor kicsit orvosnak, kicsit autószerelőnek is lenni kell, az osztályteremben pedig egy kicsit pedagógusnak.
- Képzett DADA-oktató?
- így van. Önként jelentkeztem a tanfolyamra, és nagyon jónak tartom, hogy létezik ilyen, én ugyanis hiszek a megelőzésben. A DADA egy biztonságra nevelő program, megtanít közlekedni, nemet mondani, kapcsolatot teremteni, eldönteni, ki az idegen, kinek szabad ajtót nyitni és kinek nem A tanórák végén
mindig igyekszem szituációs játékokra is időt szakítani, hiszen az elmondott tananyag jobban rögzül, ha játékos módon is megismételjük a szóban elmondottakat.
- Minden témának más és más az előadója?
- Nem, minden témát ugyanazzal az egyenruhába öltözött rendőr segítségével dolgozzák fel a diákok Sőt a cél az hogy első osztálytól nyolcadikig ugyanaz az oktató tanítson végig. Minden korosztály másként ismerkedik ezzel a programnml. A feladatlapokat aszerint dolgozták ki, hogy melyik korosztálynak mi oktatható. A legkisebbek még csak feladatlapokat színeznek és a rájuk írt egy-egy mondatot próbáljuk elemezni
- Csak az általános iskolások számára van ilyen program?
- Nem, már vannak középiskolásoknak is. Közel ezer középiskolás hallott már ilyen jellegű előadásokat. A tapasztalatom az, hogy a gyerekek tele Vannak megválaszolatlan kérdésekkel, és nem mindig van, akinek ezeket feltehetik Mi az előadások keretében mindig igyekszünk időt szakítani a kérdésekre.
- Mérhető-e valami módon az Önök által végzett munka?
- A megelőzésben? Én úgy gondolom, hogy ennek a munkának az a lényege, hogy a felnövekvő korosztályt
óvja meg, az ő szemléletüket tegye olyanná, hogy lehetőség szerint elkerüljék a jogsértést.
- Milyen feladatai vannak még a bűnmegelőzés mellett?
- A/ni a közlekedési alosztályon előfordul, mind a feladataim közé tartozik, a szabálysértésektől kezdve, olykor az alosztályvezetői teendőkig, mert a szükség úgy hozza. Az utcán is teljesítek szolgálatot, ha kell igazoltatok is.
- Régebben a forgalmat is irányította.
- így van. Anúkor először csináltam Zalaegerszegen, kissé renuzgett a lábam, de aztán nagyon megszerettem a dolgot. Emlékszem, mielőtt kiálltunk az utcára egy, az ORFK-ról jött rendőr tartott eligazítást, és amit müveit az maga volt a csoda. Autók forgalom nélkül mutatta be a közlekedésirányítást. Az a rendőr akkor láncolt, minden mozdulata maga volt a harmónia, a lendület. A kifogástalan bemutató akár önálló táncként is megállta volna a helyét.
- Miként vélekedik a kerékbilincse-lésről?
-Én a rossz helyen álló autók elszállítását tartom a jobb megoldásnak közlekedésbiztonsági okokból is. Ha egy autó szabálytalanul parkol, veszélyezteti a közlekedés biztonságát, akkor a problémát nem rögzíteni kell, hanem minél előbb megoldani. Ha másként nem, a rossz helyen lévő autó elszállításával. A kerékbilincs csak megliosszab-bítja a gond megoldását.
- Van-e kedvenc sztorija? ¦
FEKETE PÉTER
- Igen, akár több is. Amit elmondok annak nem voltam részese, de egy beszámolókor lutllottam a kollégáimtól. Az út két oldalán, az útra merőlegesen helyezkedtek el a parkolók. Az út havas volt, és a hatoló az autók mögé tolta össze a havat Az egyik autótulajdonos szeretett volna kiállni. Beindította a motort, de a kerék elpörgölt. Tulajdonosunk hátramenetbe kapcsolt, majd kiszállt az autóból és tolni kezdte. Az autó meglódult, és szinte átrepült a túloldalra, az ott szabátvosan parkoló aulára.
D.E.
KANIZSA - KendSkH**
199H. április 24.
A RENDŐRSÉG
Ameddig Nagykanizsa imnt vár teljesítette történelmi hivatását, addig a közrend és közbiztonság fentartása ra külön .szervezet felállítása felesleges volt. Nagyon jól és rövid úton elintéztek minden ilynemű feladatot a várkapitányok, akiket a király nevezett ki, vagy pedig később a várat birtokló családok tagjaiból, tisztjeiből kerültek ki. A várkapitánynak a rend fentaitá-sában már a legrégibb időkben is a hajdúk voltak a végrehajtó közegei. Nem sokat teketóriáztak a bűnügyekkel sem
Bizonyítja ezt a Zele Jakabhoz, Kanizsa várának parancsnokához !558 szeptember 4-én intézett levél: „Ka-rosy Ferencet meg fogattam és vasban verettem... valamit uram mond, azt mí-velern, ha el ereszted, el eresztem ha azt mongya felakasztattya, felakasztatom őtet." A vár prefektusa tehát élet és halál ura volt.
A török-uralom megszűntével az újraszervezett elöljáróságban a városbíró volt a rend legfőbb őre, a hajdúk parancsolója. Éppen ezért a hat hajdú mellett semmi egyéb sarzsi riem volt, csak a strázsamester. Amikor a város katonatartási gondjai megsokasodtak, két strázsamester! választottak és egyikre közülük rábízták a kvártély-mesteri tisztséget is. Volt azután még három külön közalkalmazott éjjeliőr és hat erdőőr, előbbieket éjjeli vigyázóknak, utóbbiakat erdősöknek hívták, fizetést csak tessék-lássék kaptak, az éjjeliőrök pld. 20. az erdőőrök 3 forint fizetésért szolgáltak egy esztendőre.
A város fejlődésével Kiskanizsa külön éjjeliőröket, majd strázsamestert és hajdúkat is kapott. A hajdúk egyúttal városi szolgák is voltak.
Ebben az időben gyufa még nem lévén, minden háznál hamuba takarva tették el a parazsat másnapra. A kony-havizsgálóknak, akiket koromba óknak is hívtak, volt kötelességük esténként megvizsgálni, hogy veszélytelenül takarták-e be a parazsat és a kormot el-tisztogalták-e.
A város utolsó stiázsamestere Cser József volt, aki 1868-ban nyugdíjaztak.
Az idegen-ellenőrzést korán bevezették a városban, ahol igen sok csavargó, züllött férfi és főként nő keresett magának „megélhetést". Már a XIX. század elején szigorú rendelkezés állót fenn. melynek értelmében a városba érkező minden idegennek, ha 24 óránál hosszabb ideig tartózkodott a városban, jelentkeznie kellett az utcabéli esküdtnél. Az elcsípett csavargókat nyomban kitoloncolták a városból. Nem tűrték meg a kósza leányokat sem „Térdig Böske Városunkba jővén, nekie szorosan meghagyatik, hogy kél napok alatt magának szolgálatot keressen, és az) találván. Urának nevét az. Elöljáróságnál bejelentse, valamint akkor is, midőn helyét megváltoztatja, ellenkező esetben a Házi Gazda, kinél szolgálat nélkül tartózkodik, keményen meg büntettetik, a tseléd pedig három napok után a Városból kiutasít-talik." Ezeknek az időknek emléke a kanizsai kaloda is, amely primitív faal-kotmány, zajos múltja után Cserfőre kerülve, onnét 1908-ban méltó helyére jutott: a budapesti börtönügyi mú-
Barbarits Lajos:
nagykanizsa
zeumba. Európa első ilynemű intézetébe.
A Bach-korszakban a c.s. kir. policáj vette ót a közbiztonsági szolgálatot. A nagykanizsai rendőrbiztosságot Szako-nyi József comissarius vezette. Dolga elég volt, mert a zűrzavaros esztendők nagyon megtépázták a közerkölcsöket. 1850-ben panaszosan említi a városi elöljáróság, hogy eszteruiők óta szokatlanul sok a „betyár" (csavargó) Kanizsán, „kik szolgálat nélkül egyedül napi munkájukkal kénytelenek ke-nyeröket keresni", így azután „e városban a lopás napi renden vagyon, annyira, hogy majd minden éjjel kamara feltörések és egyéb lopások törtérmek". Már 1850-ben az utcabéli tanácsosok gondjává tették ezeket a mindig gyanús, munkanélkiil ácsorgó embereket, összeíratták őket, majd elrendelték, hogy minden munka nélkül lézengő, alkalmi napszámokból élő férfiember haladéktalanul jelentkezzék a városházán, ahol egy bádogjelvényt kapnak, s a jövőben csak azok vállalhatnak alkalmi munkát, akik ilyen jellel el varrnak látva.
A 60-as, 70-e.s években az erkölcsi züllés a bujakóros betegségek ellen való küzdelmet állította a városi rendőrség főfeladatául, melynek 1869-től 1872-ig Vagn Károly városi tanácsos került az élére. 1872-ben pedig Alba-nich Flórián választották meg város-kapitánynak. Amíg a város figyelmét az átalakulás, szervezeti és adózási kérdések kötötték le, addig az uradalom egyetlen megmaradt előjogát, a korcsma-nyitás jogát igen széles mértékben kiterjesztette. Lépten nyomon új korcsma nyílt meg, s velük szaporodott a rendőrség dolga is a közrend, köz-csend és közerkölcsiség fentartása terén. A korcsmákban egymást érték zajos mulatságok, köztük a külön nevezetességre vergődött cseléd-bálok. A romlott, züllött cselédek, facér leányok eldorádója volt Nagykanizsa, ahol 1875-ben már odáig fajultak a korcsmai viszonyok, hogy a városnak be kellett tiltania mindennapos cseléd-lm-lokat. Az Albánich Flórián halálával újra megválasztott Szakonyi kapitány, sürgetésére elrendelték ekkor, hogy farsang alatt hetenként egynél, más időben pedig havonként egynél több cseléd-hált a város területén tartani nem szabad. Szerette volna a város a korcsmák számát is redukálni, ebbéli igyekezete eredménytelen maradi, csupán a vendéglői, korcsmai étkezde szabályrendelet és cselédtartási szabályrendelet köszönhetik létüket ezeknek az esztendőknek.
Ilyen viszonyok mellett gócpontja volt Nagykanizsa a leánykereskedelemnek és a kivándorlási hiénáknak 1876-ban Weis.smarm A. délamerikai leánykereskedelmi ügynök 10 leányt vett ál három magyar felhajtótól, s a szállítmányhoz Nagykanizsán kellett voltui egy nagyobb transzportnak csatlakoznia, hogy Olaszországon át Bue-
no.s-Ayresbe induljanak, azonban az utolsó pillanatban, bécsi körözés alapján, Weissmant Nagykanizsán lefogták és ezáltal sok kanizsai és környéki leányt mentettek meg az argentínai „menyország" mocsarából. A kivándorlási ügynökök működésének különösen Kiskanizsa és a környező falvak nyújtottak jó működési teriiletet.
Az önállóságot nyert rendőrség ellen igen sok volt a panasz városszerte, úgy hogy 1876-ban mór a városi közgyűlés is keserű kifakadások között utasította a tanácsot a kérdés valamiféle rendezésére. Ettől fogva azután a rendőrkapitánynak minden szombaton délelőtt be kellett terjesztenie egész heti jelentését a polgármester elé. Ugyanekkor helyezték az utcai hajdúkat közvetlenül a rendőrkapitány gondjai alá.
1890-től a rendőrkapitányokat élethossziglan a főispán nevezte ki. Ettől fogva a városi kapitányi hivatal a főkapitányból, két alkapitányból, rendőr-biztosból, írnokból és 30 rendőrből állott. A községek rendezéséről szóló törvény a rendezett tanácsú városok tetszésére bízta, hogy az alkapitányok kinevezését is reá ntházzák-e a főispánra. Nagykanizsa város képviselőtestülete kimondta, hogy ezentúl isfén-tartja magának az alkapitányi állásoknak választás útján való betöltését.
Magyarországon Budapest után Nagykanizsa rendőrsége volt az első, amely daktiloszkópiai a berendezkedett 1909 januárjában. A rendőrség további fejlesztésének azonban folytonosan útjában állott az államosításnak a levegőben lógó kérdése. Csak amikor Andrássy belügyminiszter 1909-ben kijelentette, hogy az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg a rendőrség államosítását, akkor emelte fel Nagykanizsa 30-ról 36-ra a rendőrlegénység létszámát. Ugyanekkor a magyar városok összesen két millió korona évi államsegélyt kaptak, ami úgy volt előirányozva, hogy 1916-ig évi 8.000.000 koronára emelkedik. A városoknak ebből a segélyéből Nagykanizsa az első évre 20.000 koronái kapott, aminek 1916-ig 80.000 koronára kellelt volna emelkednie. A városok ezt az államsegélyt tisztviselőik fizetésének javítására fordították. Az államsegély első évében, 1910-ben- Nagykanizsa város vezetősége Deák Péter főkapitány erélyes intervenciójára a régi Eötvös-téri várta-házban egy rendőrői szobát, 1912-ben a Délivasúttal és a Tárházak Részvénytársasággal kötött szerződése alapján a Csengery-utca végén egy vasúti őrséget létesített, amikor is a rendői legénység létszámát 41-re emelték. Kiskanizsán egy öttagú rendőrkü-lönítmény látta el a közbiztonsági szolgálatot.
A háborús esztendőkben megdöbbentő képet mutatott Nagykanizsa közbiztonsága. Az első hábonís telek hónapjaiban lopások, betörések egymást érték és kétes elemek zsúfolódtak össze
a nagyforgalmú határszéli városban. A 41 rendőrből pedig maradt mindössze 8-10, akik katonai szolgálatra alkalmatlanok voltak. Ezek öreg népfölkelőkkel őrködtek Nagykanizsa fellett, ha ráértek az egymást érő rekvirálá.sok-tól, amik a rendőrséget állandóan igénybevették.
1919. december 14-én életbelépett a rendőrség államosítása. Megelőzőleg Nagykanizsa városáé volt a szerep, hogy átírt az összes városokhoz csatlakozásra szólítva fel őket, egy városközi akcióhoz az államosítás ellen. Az átirathoz a városok közül alig egy-kettő csatlakozott: az államosítás tehát Nagykanizsán is annak rendje-módja szerint bekövetkezett.
A bűnügyi osztálynak Kiss Lajos rendőrkapitány volt a vezetője 1922 májusig, amikor is a kőszegi kapitányság vezetőjévé nevezték ki, A közigazgatási osztályt dl. Kiajc.sovics József rendőrkapitány vezette. A rendőrkapitányság vezetését 1924 júliusában dl. Kálnay Gyula rendői főtanácsos vette át. Vele kezdődik az államosított kanizsai rendőrség hivatali és társadalmi stabilizációja és a város éleiével való szorosabb összefoi rása.
Nagykanizsai működésének nagyfontosságú hivatali újításai az esti kapuzárás és a kapualjak kötelező kivilágításának bevezetése, a járdák tisztántartása, az alkalmi szállásadást szabályozó szabályrendeletek, a kerékpárok megszámozása, a bejelentés kötelezővé tétele, aminek lebonyolítására a város 1600 pengős hozzájárulásával, 1929 februártól fennáll a bejelentő-hivatal. 1926-ban kieszközölte a városnál lovasrendőrség felállítását. A lovasrend-őrosztag ma már 12 főből áll. Káliul) főtanácsos sürgette ki a város régebben megalkotott hirdetési szabályrendeletének életbeléptetését, így a rendetlen plakátragasztással elcsúfított utcák képe a hirdetőoszlopok és táblák felállításával városiasabbá változott. Közérdekű munkálkodása a városi képviselőtestületbe is bejuttatta.
1929. évtől fogva töivény szerint Nagykanizsa városnak is hozzá kell járulnia az államrendőrség fentartása-nak költségeihez. Nagykanizsa ezen a címen 1929-re 45.000 pengői, 1930-tól kezdve évenként 50.000 \\>engőt tartozik a városi háztartás költségvetésébe állítani.
Kiskanizsán 1925 július végétől fogva, a rendőrségi létszámapaszlások után a csendőrség látta el a közbiztonsági szolgálatot, mígnem a nagykanizsai csendőr-osztályparancsnokságot 1928-ban a megye székhelyére helyezték ál és ezzel egyidejűleg Kiskanizsán újból a rendőrség lépeti szolgálatba.
A 8 tagú detektivcsoport 1920 óta Re.s.s József dekteklívfelügyelő vezetése alatt működik. A segédhivatal 8 tisztviselőből áll, Hajós Ferenc irodafőtiszt vezetése alatt.
Megnehezíti a kanizsai rendőrség dolgát, hogy minden félezer lakosra egy-eg\\ korcsma esik: 53 korcsmát, 7 szállodát, 4 kávéházal mulat ki a rendőrség évi jelentése. A kötelező rendőrségi bejelentést 1897-ben fektették szabályrendeletbe és úgy ahogy, gyakorolták is, de a szabályrendelet csak 1929 első hónapjaiban jutott el odáig, hogy a bejelentőhivatal megkezdte működését.
1998. ápriüs 24.
( KANIZSA - KettJSkHafi )
19
bűnmegelőzés
NYUGODT SZÓRAKOZÁS
E
t
o S
Szabadidejében se mondjon le a BIZTONSÁGÁRÓL. A jó idő beálltával a családok, a dolgozó férfiak és nők a diákok, s talán fogalmazhatok úgy is, hogy mindenki, a nyárra készül, tervezget, hova tud elmenni nyaralni, hol tölti a szünidőt, hova menjen kirándulni stb. Nem árt azonban már ilyenkor felhívni a figyelmet arra, hogy a tolvaj soha nem megy szabadságra. Tehát meg kell szervezni biztonságunkat is, mert legtöbb kellemetlenség, s értékeink elvesztése, eltulajdonítása ilyen időszakra tehető.
Elővigyázatosság = Nyugodt szórakozás. Szabadidejében se mondjon le a biztonságáról, s azt hiszem mi is, a kapitányság bűnmegelőzési szolgálata hozzájárulhatunk az Önök nyugodt kikapcsolódásához. Ezért is hívom már fel ilyen korán figyelmüket a veszélyre, mert az igen nagy. A legtöbb embernek a szabadidő kikapcsolódást és örömet jelent. A felszabadult szórakozáskor hajlamosak vagyunk kevéssé figyelni értékeinkre, s ilyenkor kiváló alkalmat adunk a tolvajoknak, s ezzel szabadságunk megkeserítésére.
A figyelem és az elővigyázatosság nem csak a szabadidőben hasznos. Érdekes módon a szabadidőben vagyunk értékeinkkel szemben a legóvat-lanabbak. Úgy hisszük, hogy ha mi szabadságon vagyunk, akkor a tolvajok is szabadságra mennek.
A felszabadult szabadságeufóriában, mintha sebezhetetlennek éreznénk magunkat. Több százezer forintos kamerákat, ékszereket, útlevelet,
pénzt és minden, ami szívünknek kedves, máskor életünkhöz nélkülözhetetlen tárgyat hagyunk szana-szét, autóban - amit gondosan bezárunk ugyan, de az ablakot résnyire nyitva hagyjuk, hogy ne legyen üvegház-, víz- és medence partján, hanyagul egy törölközőt dobva rá egy-egy szatyorba gyűjtve az egész család értékeit iratokat és jegygyűrűket, a gyerek sétálómagnóját, a szálloda kulcsát, a kocsikulcsot, a riasztó távvezérlővel együtt akasztjuk egy fára, mondván: rálátunk a vízből, nem érheti baj.
Mindezt azért, mert „hurrá nyaralunk!, miénk a világ!, szabadságon vagyunk!"
Ez azonban egycsapásra elmúlik, amikor a vízből kiérve, egy sörről visszaérkezve védtelen értékeink helyét találjuk meg. És ha szerencsénk van, talán gépkocsink még megvan. Bár az sem biztos... Sokkal valószínűbb, hogy a megszerzett kulcsokkal, irataink birtokában a tolvaj már szállodai szobánkat, családi házunkat, lakásunkat is meglátogatta, saját autónkkal és egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem odavitt valamit.
Szabadságunk, szabadidőnk, kirándulásunk, alatt se feledjük az egészséges bizalmatlanságot, óvatosságot!
Ne felejtsék:
ALKALOM SZÜLI A TOLVAJT! -
DE AZ ALKALMAT NE ÖNÖK TEREMTSÉK MEG!!! Néhány jótanács:
¦ Ami nincs Önnél, azt nem lehet ellopni!
¦ Sporthoz és játékhoz csak azt vigye magával, amire tényleg szüksége van.
¦ Az értéktárgyakat, ékszereket, csekkeket vagy nagyobb pénzösszegeket hagyja otthon.
¦ Ha nem tud lemondani értékeiről, ne hagyja azokat őrizetlenül az öltözőben, vagy a törülköző alatt.
¦ Ha nincs értékmegőrző, soha ne hagyja őrizetlenül értékeit, kérje meg barátait rokonait, holmijai megőrzésére.
¦ Soha ne hagyja értéktárgyait, pénzét, iratait gépkocsijában.
¦ Ha lopás éri, azonnal értesítse a rendőrséget.
Az 1998. évi „RENDŐRSÉG NAPJA" alkalmából megtartandó rendezvény programja
Ideje: 1998. április 24-én (péntek) délelőtt 09.00 órától 13.00 óráig-
Helye: A Nagykanizsai Olajbányász sporttelep kézilabda csarnok előtti füves terület. 9.00-09.10 óra
Megnyitó (Horváth István r.alez-redes kapitányságvezető) 9.10-13.00 óra
Kiállítások (a füves területen felállított sátrakban, illetve szabad téren) 1. bűnmegelőzési kiállítás, - kábítószer bemutató
2. bűnügyi technikai bemutató,
- ZM RFK helyszínelő gk.
3. fegyverzet-technikai és gépjármű kiállítás,
- Travimo, Laeser-es sebességellenőrző készülék, helyszínelő busz.
- Fegyverbemutató
930-11.30 óra
Kutyabemutató 1030-10.50 óra
Kommandós bemutató Rossz idő esetén a rendezvény megtartására a kézilabda csarnokban kerül sor.
KÖRÖZÉS
A Gyiimölcsker Rt. Csengery utcai telephelyére történt egy behatolás ajtóbefeszítés módszerével. Az elkövető egymillió forintot meghaladó készpénzt vitt magával. A vélt elkövetőről az alábbi grafikai rajz készült
A férfi személyleírása:
kb.
170-180 cm magas, vékony testalkatú, 30 év körüli, nem cigány, hanem fehér bőrű.
A haja sötét színű vagy bama vagy fekete, hátra fésült rövidre nyúl, de nem tusi, valamint\'feltű-nően dús és sűrű. A haja friss frizurázkodás hatásai keltette.
Az arcán szakáll, bajusz, borosta nem volt, valamint semmilyen heg, vagy forradás. A férfi Yeltű-nően jól ápolt volt.
Ruházata: régi típusú fekete színű posztócipő, vékony fűzővel, sötétkék színű szövetnadrág, rikítókék színű kereknyakú sportos pulóver, melynek bal oldalán a mell magasságban valami emblémával.
A férfin kabát nem volt, a kezében nem tartott semmit sem. csak lógott a test mellett.
prevenciós napok
Zalai .A Nostru" (Miénk) Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért, Nagykanizsa Megye Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat segítségével „Életcél, akarat" címmel tartottak előadást a polgármesteri hivatal alagsorában 12-18 éves fiatalok számára, az Ifjúság Biztonságos Jövőjéért Alapítvány támogatásával. Szervezője Molnár Jenő-né és Váradi Istvármé tartotta a megnyitó beszédet, majd előadást tartott Horváth István rendőrőrnagy, Fekete Péter rendőrfőtörzszászlós és Kisházi Gábor százados, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osz-
tályának munkatársa, melynek témája: Találj magadnak életcélt, elfoglaltságot, A csavargás, bandázás, a bűnözés oka: az alkohol, űiszkóbalesetek, a prosütúció és a bűnözés, Keserű ébredés - a drogokról és következményeikről - voltak a témakörök.
Az előadáson részt vevő fiatalok a témával kapcsolatosan kérdéseket tehettek fel. Az előadások célja a fiatalkorú bűnözés növekedésének visszaszorítása és a fiatalság figyelmének felkeltése, azok tájékoztatása a csavargás és a bűnözés veszélyeire, köveücezmé-nyeire.
20
KANIZSA - KeMdSkHafi
1998. április 24.
Nehéz helyzetben
Ilyenkor tavasszal megsokszorozódnak a rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti osztályainak feladatai. Tavasszal megszaporodnak az autóeladások, autóvásárlások, a forgalomból átmenetileg kivonatott autókat ismételten forgalomba kívánják állítani az állampolgárok. Megannyi akta, elintézendő ügy, .sorbanállás.
- Az igazgatásrendészeti osztály feladatai sokrétűek, szerteágazóak. A gépjármű adásvételével kapcsolatos átírások, a vezetői engedélyek, a személyi igazolványok, a műszaki engedélyekkel kapcsolatos dolgok, a fegyvertartással kapcsolatos engedélyezések, az idegenrendészeti feladatok, a magánnyomozás, valamint a személy- és vagyonőri tevékenység engedélyezése mind-mind az Igazgatásrendészeti Osztály hatáskörébe tartoznak - mondja Németh László rendőrőrnagy, az igazgatásrendészeti osztály vezetője.
- Az utóbbi időben megsokszorozódtak az önök által ellátandó feladatok...
- Valóban így van, ám a feladatok ellátásához nem kaptuk meg a szükséges személyi és tárgyi feltételekel. Jóllehel az ügyfélfogadó megszépült, önkormányzati segítséggel valósítottuk meg a beruházást, ám az üvegablakok mögött kevés ember van, és a számítástechnikai háttér sem kielégítő. A 48/97. BM rendelet hatályba lépésével a közlekedési felügyelettől átvett feladatok ellátása pluszban hárul a rendőrségre, és ehhez a megfelelő feltételeket is meg kellett volna teremteni. Igaz, vannak számítógépeink, de ezeket sem rendőrségi keretből vásároltuk, hanem a gépkocsiforgalmazással foglalkozó vállalkozók felajánlásaként kerültek hozzánk. Sajnos a rendszer nem működik valami jól, a központi, budapesti gép leterhelt, ezért gyakran vannak olyan esetek, amikor lefagy a rendszer, és ilyenkor áll az ügyfélfogadás.
- Meglehetősen kedvezőtlen az ügyfélfogadás rendje, csak abban az időszakban van önöknél is félfogadás, amikor a többi ember is
munkahelyén van. Vagyis, ha valaki el szeretne valamit intézni, el kell kéretőznie, vagy szabadságot kell kivennie. Talán célszerű lenne ezen változtatni.
- Valóban így van, de a szükséges változtatások személyi feltételeit nem tudjuk megteremteni, nincsenek rá anyagi eszközeink. Pénzhiánnyal küszködve nehéz, megteremteni az állampolgár-barát rendőrséget.
- Mivel gyorsíthatja meg az állampolgár az ügyintézéslf?
- Mindenképpen fontos, hogy az ügyintézéshez, szükséges papírokat hozza magával, amennyiben valaki nincs tisztában, hogy mire van szükség ügye intézéséhez, a sorbanállás előtt próbáljon információt szerezni.
- Talán meggyorsítaná az ügyintézést, ha az átírási illeték helyben is befizethető lenne, nem kellene a postára menni a csekkel.
- Volt ilyen kezdeményezésünk, talán többen emlékeznek rá, hogy itt is működött egy kis kirendeltség, ám ezt meg kellett szüntetnünk, az okokra itt most nem kívánok kitérni.
- Várhatók-e változások a közeljövőben az ön által vezetett osztályon?
- A már korábban emlegetett BM-rendelel előírja a törzskönyvek számítógéppel való kitöltését. Az erre való áttérés komoly, nehezen megoldható feladatok elé állítja majd az osztály dolgozóit, és tovább nehezíti majd átmenetileg az ügyintézést. A személyi igazolvánnyal és a jogosítvánnyal kapcsolatos ügyintézésekben is változás lesz hamarosan, ezek a feladatok átkerülnek majd az önkormányzatokhoz, az, útlevélhez hasonlóan.
D. É.
HASZNOS TUDNIVALÓK
SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY CSERE
Adatokban bekövetkezett változás esetén a személyi igazolvány cseréjéhez szükséges okmányok:
- régi személyi igazolvány,
- adatlap, •
- a régi személyi igazolványba be nem jegyzett változások igazolásáról szóló okirat (Házasságkötés -névváltozás, névváltoztatás).
- 2 db három hónapnál nem régebbi szabvány fénykép.
Az eljárás illetékmentes.
Ügyintézés helye: a lakóhely szerint
illetékes rendőrkapitányság.
SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY
ÉRVÉNYESÍTÉS Személyi igazolvány érvényesítéséhez vagy érvényességi idejének lejárata miatti cseréjéhez szükséges okmányok:
- régi személyi igazolvány,
- adatlap,
- 2 db három hónapnál nem régebbi szabvány fénykép.
Az eljárás illetékmentes.
Az ügyintézés helye a lakóhely szerint
illetékes rendőrkapitányság.
SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY ELVESZTÉSE
Ha a, személyi igazolvány elveszett, ellopták, esetleg megsemmisült vagy olvashatatlanná vált, a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti rendőrkapitányságon haladéktalanul személyesen kell bejelentem. A hatóság ideiglenes személyi igazolványt állít ki, melynek érvényességi ideje 1 hónap. Az ideiglenes személyi igazolvány kiváltásához szükséges:
- adatlap és
- 2 db hálom hónapnál nem régebbi szabvány fénykép.
- Születési- illetve házassági anyakönyvi kivonat.
Az ideiglenes személyi igazolvány lejártát követően az új személyi igazolvány kiváltásához szükséges:
- adatlap,
- 1000 Ft-os illetékbélyeg,
- Ideiglenes személyi igazolvány,
- Tőlünk kiküldött értesítés
Az ügyintézés helye a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság.
SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY
RONGÁLT Rongált, de még érvényes személyi igazolvány cseréjéhez szükséges okmányok:
- régi személyi igazolvány,
- adatlap,
- 2 db három hónapnál nem régebbi szabvány fénykép,
- 1000 Ft-os illetékbélyeg,
- Születési vagy házassági anyakönyvi kivonat.
Az ügyintézés helye a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság.
GÉPJÁRMŰ FORGALMI ENGEDÉLY Forgalmi engedély cseréjéhez itt. pót-lásálioz az alábbi okiratokra, illetékfizetésre van szükség:
- személyi igazolvány vagy meghatal-
mazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél.
- műszaki vizsga érvényességét igazoló okmány, ennek hiányában műszakilag érvénytelen forgalmi engedély kerül kiállításra.
- csere esetén a lecserélendő forgalmi engedély,
- valamint 1500 Ft-os illetékbélyeg. Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság.
GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI ADATVÁLTOZÁS Műszaki adatváltozás bejegyzéséhez szükséges okmányok: Típuson belüli csere esetén:
- számla vagy adás-vételi szerződés (külföldről történő behozatal esetén vámokmány is szükséges),
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírás címpéldány jogi személynél,
- forgalmi engedély,
- Közlekedési felügyelet igazolása a típusazonosságról.
Gyártmánytól, típustól eltérő csere esetén az előzőekben felsoroltakon kívül szükséges okmányok:
- összeépítési, átalakítási engedély,
- műszaki alkalmasságot igazoló vizsgalap.
A műszaki adatváltozás bejegyzése illetékmentes, az ügyintézés helye a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság.
GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTEL, ÁTÍRÁS Gépjármű tulajdonjogának átírásánál az alábbi okiratok szükségesek a gépjármű és a tulajdonos azonosító ada-Uiinak feltüntetésével:
- forgalmi engedély,
- a tulajdonjog megszerzését igazoló okmány,
- adásvételi szerződés,
- a gépjármű kereskedelmi értékesítéséről szóló számla,
- árverési jegyzőkönyv,
- jogerős bírói ítélet vagy végzés,
- jogerős hagyatékátadó végzés,
- ajándékozást igazoló okirat,
- kötelező felelősségbiztosítás az új tulajdonos nevére,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, a cég bejegyzését tanúsítanó okirat, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél.
- átírási illeték köbcenünként 8 Ft. Lízing bejegyzésekor az alábbi okmányok szükségesek:
- forgalmi engedély,
- lízingszerződés,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégbejegyzést tanúsító okirat, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- kérelem a tulajdonjogi korlátozás bejegyzéséhez,
- 1500 Ft-os illetékbélyeg,
- Kötelező biztosítás.
Ügyintézés a vevő ill. a lízingbevevő lakókhelye, telephelye szerint illetékes rendőrkapitányság.
1998. április 24.
KANIZSA - IZuu&uuifi
21
GÉPJÁRMŰ
ELIDEGENÍTÉS
Elidegenítés, banki, VPOP záradék törlése esetén szükséges okmányok:
- a záradékot feloldó igazolás,
- forgalmi engedély,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél.
- 1500 Ft-os illetékbélyeg. Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság. Tulajdonjog fenntartás (lízing) megszűnése esetén az alábbi okmányok szükségesek:
- forgalmi engedély,
- a tulajdonjog megszerzését igazoló okmány,
- kötelező felelősségbiztosítás az új tulajdonos nevére,
- az elrendelt záradék törlését tartalmazó kérelem,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, a cég bejegyzését tanúsító okmány, cég-szem megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- vagyonszerzési illeték köbcentinként 8 Ft.
Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság.
GÉPJÁRMŰ
FORGALOMBA HELYEZÉS
Első forgalomba helyezéshez szükséges okmányok:
- tulajdonjogot igazoló okirat,
- a vámkezelést tanúsító okmány,
- a külföldön már forgalomban lévő gépjárműnél az eredeti külföldi forgalmi engedély,
- kötelező felelősségbiztosítás, műszaki alkalmasságot igazoló vizsgalap,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, a cégbejegyzést tanúsító okirat, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- külföldön szerzett tulajdonjog kivételével vagyonszerzési illeték köb-centinként 8 Ft.
- a rendszertábla ára, ami változó, maximum 2700 Ft.
- 1500 Ft-os illetékbélyeg.
Az ügyintézés helye a Fővárosi Közlekedési Felügyelet, kivéve ha az ügy elbírálása rendőrhatósági eljárást igényel, ebben az esetben a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság. Ismételt forgalomba helyezéshez az alábbiakra van szükség:
- kötelező felelősségbiztosítás,
- forgalmi engedély,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- a légi rendszámtábla selejtezése esetén az új rendszámtábla ára, ami változó, maximum 2.700 Ft.
- 1000 Ft-os illetékbélyeg. Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság.
Az ideiglenes kivonásnál az alábbiak szükségesek:
- a gépjármű rendszámtáblája,
- forgalmi engedély,
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- 1000 Ft-os illetékbélyeg. Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság. Végleges kivonásnál az alábbiak szükségesek:
- forgalmi engedély.
- személyi igazolvány, meghatalmazás természetes személynél, cégszerű megbízás, aláírási címpéldány jogi személynél,
- rendszám selejtezése esetén az ahhoz való hozzájárulás.
Ügyintézés helye a lakóhely, telephely szerint illetékes rendőrkapitányság.
GÉPJÁRMŰ NEMZETKÖZI VEZETŐI ENGEDÉLY
Vezetői engedély kiváltása, cseréje ill. elvesztése esetén az alábbiak szükségesek:
- orvosi alkalmasság igazolása,
- 1 db fénykép,
- személyi igazolvány,
- 1000 Ft-os illetékbélyeg,
- csere esetén a lecserélendő vezetői engedély.
- adatlap (rózsaszínű). Nemzetközi jogosítványt a meglévő vezetői engedély alapján lehet kiváltani, melyhez az alábbi okmányok szükségesek: \\
- 1 db fénykép,
- az alap vezetői engedély érvényes orvosi alkalmassággal,
- személyi igazolvány,
- 1000 Ft-os illetékbélyeg,
- adatlap.
- Ügyintézés a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon.
FEGYVERTARTÁS ENGEDÉLY
VADÁSZ LŐFEGYVER: Olyan személyek kaphatják meg az engedélyt, akik:
- betöltötték a 18. életévüket,
- gondnokság alatt nem állnak,
- nincs ellenük büntető eljárás, ill. nem állnak büntető ítélet hatálya alatt,
- egyes szabálysértések elkövetése miatti pénzbírságot kiszabó határozat óta két év már eltelt,
- lőfegyverkezelésből a rendőrhatóságnál vizsgát tettek.
Az ügyintézéshez szükséges okmányok:
- kitöltött formanyomtatvány,
- első fegyver esetében 4.000 Ft-os illetékbélyeg, minden további során 2.000 Ft-os illetékbélyeg,
- orvosi igazolás egészségügyi alkalmasságról,
- lőfegyver kezelésből vizsga, melynek díja 3.000 Ft, ezt az összeget csekken kell befizetni,
- érvényes személyi igazolvány,
- állami vadászvizsga-bizonyítvány,
- az adott évre érvényes állami vadászjegy.
Az ügyintézés helye az állandó lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság, Budapesten a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztály Fegyver- és Engedélyügyi Osztály Személyi Lőfegyver Engedélyezési Alosztálya, melynek címe: 1062 Bp. Andrássy út 93. fszt. 3.
Ügyfélfogadás ideje:
hétfőn, szerdán 8.30-tól 12.00-ig csütörtökön 13.00-tól 18.00-ig Telefon: 351-0530, 351-0411 Sportfegyver megszerzésére és tartására szóló engedélyt azok a személyek kaphatnak, akik:
- betöltötték 18. életévüket,
- gondnokság alatt nem állnak,
- nincs ellenük büntető ítélet, ill. nem állnak büntető ítélet hatálya alatt.
- egyes szabálysértések elkövetése núatti pénzbírságot kiszabó határozat óta két év már eltelt.
Az ügyintézéshez szükséges okmányok:
- kitöltött formanyomtatvány,
- első fegyver esetében 4.000 Ft-os illetékbélyeg, minden további során 2.000 Ft-os illetékbélyeg,
- fegyverismereti vizsga,
- sportorvosi igazolás egészségügyi alkalmasságról, melyet évente érvényesíteni kell.
- a vizsga díja 3.000 Ft, melyet csekken kell befizetiú.
- érvényes személyi igazolvány,
- igazolt sportlövő tagkönyv, az egyesület írásos igazolása az edzések 6 hónapra visszamenőleg történő látogatottságáról, valamint a fegyverkezelés jártasságáról.
- start engedély
- IV. osztályú minősítés az adott fegyverből.
Az ügyintézés helye az állandó lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság, Budapesten a BRFK Igazgatásrendészeti főosztály Fegyver- és Engedélyügyi Osztály Személyi Lőfegyver Engedélyezési Alosztálya 1062 Bp. Andrássy út 93. fszt.3. Ügyfélfogadási ideje: hétfőn és szerdán 8.30-12.00 csütörtökön 13.00-18.00 Telefon: 351-0530, 351-0411
GAZFEGYVER:
Az kaphat önvédelem céljára gáz- és riasztó fegyverre szóló hatósági enge-délyt.aki:
- 18. évét betöltötte,
- gondnokság alatt nem áll,
- nincs ellene büntető eljárás, ill. nem áll büntető ítélet hatálya alatt.
- egyes szabálysértések elkövetése miatti pénzbírságot kiszabó határozat óta két év már eltelt,
- fegyverkezelésből a rendőrhatóság előtt vizsgát tett,
- egészségügyileg alkalmas.
Az ügyintézéshez szükséges okmányok:
- kitöltött formanyomtatvány,
- 2.000 Ft-os illetékbélyeg,
- orvosi igazolás egészségügyi alkalmasságról,
- fegyverkezelésből vizsga, melynek díja 3.000 Ft, amit csekken kell befizet m,
- érvényes személyi igazolvány.
Az ügyintézés helye az állandó lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányság, Budapesten a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztály Fegyver- és Engedélyügyi Osztály Személyi Lőfegyver Engedélyezési Alosztálya, melynek címe: 1Ö62 Bp. Andrássy út 93. fszt. 3.
Ügyfélfogadás ideje:
hétfőn és szerdán 8.30-12.00 csütörtökön 13.00-18.00 Telefon: 351-0530, 351-0411
ÖNVÉDELMI FEGYVER
Önvédelmi maroklőfegyvert kaphat az, aki:
- 18. évét betöltötte,
- gondnokság alatt nem áll,
- nincs ellene büntető eljárás ill. nem áll büntető ítélet hatálya alatt,
- egyes szabálysértések elkövetése miatti pénzbírságot kiszabó határozat óta már két év eltelt.
- fegyverkezelésből a rendőrhatóság előtt vizsgát tett,
- egészségügyileg alkalmas.
Az ügyintézéshez szükséges okmányok:
- kitöltött formanyomtatvány,
- első fegyver esetén 4.000 Ft-os illetékbélyeg, minden további esetében 2.000 Ft-os illetékbélyeg,
- orvosi igazolás egészségügyi alkalmasságról,
- fegyverkezelésből vizsga, melynek díja 3.000 Ft, amit csekken kell befizetni,
- indoklás a kérelem mellé,
- érvényes személyi igazolvány. Önvédelmi maroklőfegyvert az előbb felsorolt eseteken kívül kaphat még, akit az ide vonatkozó 115 91. Kormányrendelet felhatalmaz, ill. aki bizonyítja, hogy tevékenysége folytán élete fokozott veszélynek van kitéve. Az ügyintézés helye az állandó lakóhely szerint illetékes rendőr-főkapitányság.
Budapesten a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztály Fegyver- és Engedélyügyi Osztály Személyi Lőfegyver Engedélyezési Alosztálya 1062 Bp. Andrássy út 93. fszt. 3. Ügyfélfogadási ideje: hétfőn és szerdán 8.30-12.00 csütörtökön 13.00-18.00 Telefon: 351-0530, 351-0411
22 7-\' ^ KANIZSA — ^eHtCökHOfl 1998. április 24.

SZÉLSŐSÉGEK ÉS
A KÖZÉPÚT
Környezetemben egyre-másra- hallom, hogy a mai gyerekek milyen puhányak, az iskolába, edzésre is autóval viszi apuci, anyuci, haza úgyszintén. Talán megérthetjük ezeket a szülőket, hiszen a közbiztonság romlását, javulását senki sem a gyerekein akarja tesztelni. Mert mi van akkor, ha a „drogos-cukros bácsi" környékezi meg kiskamasz gyermekeinket? Talán bízzunk az utcán összeesett néni-bácsi mellett elrohanó embertársainkban, akiknek közönytől fásult arcáról lerí: „Jobb nem beleavatkozni semmibe, különben is, sietek valahová..." Ilyenkor kéne elgondolkoznunk azonj hogy holnap, holnapután esetleg a mi gyerekeinket, unokáinkat kapja el egy banda értékei átadására kényszerítve. Hát igen, eljutottunk odáig, hogy fényes nappal ütik le az emberekel a parkokban, zsebelik ki a helyijáratos buszokon, áruházakban. A mai rendőrség sem áll úgy, hogy minden sarkon álljon egy „egyenruhás". Persze a megoldás nem is ebben keresendő. A társadalmi problémákat - elszegényedés, munkanélküliség, az életszínvonal csökkenése -bizony nem oldja meg a rendőrség jelenléte, de segítséget adhat. Egy gyerekkori élményem jut eszembe ennek kapcsán, amikor úgy harminc éve nővéremmel a játszótéren múlattuk az időt Kiskanizsán. Egyszer csak elhalt a gyerek-zsivaly, és egy rendőrbácsi lépett hozzánk szigorú tekintettel. Testvéremet karon ragadta, és bevitte az akkor még ott működő rendőrőrsre, mert állva hintázott. Majd addig el nem engedte, míg a közterekre, parkokra vonatkozó védő paragrafust nem fújta kívülről. Egy életre útravaló volt az nekem is. Persze ez egy szélsőséges megoldás lenne ma. A személyi feltételei sincsenek meg a rendőrségnek, hogy más „neveletlen gyerekére" felügyeljen. De van egy középút, amit mindannyiunknak, nemcsak a rend őreinek kellene megtalálnunk. Hiszen könnyebb azon a bizonyos úton terelgetni a mai ifjúságol, mintha azt már elhagyva akarnánk őket visszahozni a rendes kerékvágásba.
B. I.
MINDENNAPI VESZÉLYEK
Van egy dolog, ami manapság egyre gyakoribb a fiatalok körében: a DROG. Mindinkább többet lehet róla hallani, de amíg valaki nem érdekelt ez ügyben, vagy ismerősétől nem szerez tudomást erről, nem igazán érdekli a probléma. Az iskolában számtalan előadást tartanak a különböző kábítószerek hatásáról, vagy beszélgetést láthatunk egy olyan drogosai, aki már leszokott, vagy most pró-
bál leszokni. De vajon miért nyúl -nak ilyesmihez az emberek? Erre a kérdésre nagyon sok választ lehetne adni. Konkrét példa: egy fiú éppen azért kezdett el drogozni, mert édesanyja elhagyta a családjukat és édesapjával illetve testvérével él. jelenleg. Az érem másik oldala, amikor fiatalok elmennek a szórakozóhelyekre és ott találkoznak e szerekkel, esetleg ki is „próbálják". Az ember
akaratán kívül is belekeveredhet ebbe az egészbe, például ha a diszkóban az italába „kerül." valamilyen kábítószer. De volt már olyan eset is, amikor valakit az utcán megállítottak, hogy vegyen drogot.
Sokan visszautasítják, azonban egyre többen vannak, akik elfogadják. Hogy később mi lesz ezekből az. emberekből?...
Kiss Mária Dr. Mező Ferenc Gimnázium 3. B.
TÖBBET A DROGRÓL
Általában a nagy drogfogásokról sokat lehet hallani a tévében, rádióban, vagy olvashatunk a sajtóban, de magával a problémával behatóbban csak keveset foglalkoznak. A kívülállók ritkán és nagyon nehezen jutnak konkrétabb információkhoz a témával kapcsolatban. Ezért megkerestem egy kortársoktatót, hogy eleget tegyek azok kívánságának, akik részleteiben is többet szeretnének tudni. A kortársoktatókról annyit illik elmondani, hogy gimnazista korú fiatalok. Minden évben a Balaton mellett rendeznek egy tábort, ahol konkrét, tényszerű anyagot sajátíthatnak el az érdeklődők a szakemberek előadásaiból, és így válnak a hallgatók kortársoktatókká.
Ezt a programot a zalaegerszegi drogambulancia szervezi. Komlón is működik egy drogambulancia, ahova, mint általában minden ilyen intézménybe, nagyon nehéz bejutni a rászorultaknak, mivel a számuk egyre nő, at „gondozottak" létszáma pedig korlátozott. Jó eredményeket tudnak felmutatni ezek az „otthonok", ugyanis kevés a visszaeső kábítószeres. Az elvonókúra másfél évig tart, és ez alatt az idő alatt a betegek különböző csoportos foglalkozásokon vesznek részt. E mellett teljesen önállóak, saját magukra főznek, mosnak, takarítanak. Általános probléma a drogosoknál a nem megfelelő családi háttér, például az alkoholista szülők, kik nem
foglalkoznak kellőképpen gyermekeikkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden ilyen családban felnőtt gyereknek drogozni á kellene, hiszen a jó példát is átveheti a magát körülvevő világból. Hogy nem mindenért a szülők a felelősek, arra nagyon jó példa egy könyv, melynek a címe: Kérdezd meg Alizt. Ezt a naplót, amit egy amerikai drogos lány írt, csak a lány halála után találták meg. Leírja a könyvben, hogy véletlenül került kapcsolatba a kábítószerrel, pedig „normális" családban nevelkedett. Ha valaki többet szeretne megtudni erről a betegségről, keresse az iskolákban a kortársoktatókat, vagy \'a védőnőket, akik szívesen állnak minden érdeklődő rendelkezésére.
K. M.
(ÚONATELLO JAVASLATAI)
(MICHELANGELO MOTTÓJA)
1998. április 24. -_- KANIZSA - &cHJSkH«fi 23

ha rendőr van, közbiztonság is van!
Kötő Attila
A zalakarnsi rendőrőrs speciális szerepet tölt be térségünkben. Szervezetileg a nagykanizsai kapitánysághoz tartozik. A rendőrőrsön folyó munkáról Kötő Attilával, az őrs parancsokával beszélgettünk.
- A zalakarosi őrs öt évvel ezelőtt alakult, a nagykanizsai kapitányság kötelékéből, létszámfejlesztés nélkül. Az országos állagot tekintve ez egy nagyon jól felszerelt őrs, de az elvárhatóságtól még így is messze elmarad. Fiatal kollektívával dolgozunk, érmek vannak előnyei is, ez a szemléletben is megnyilvánul. Vannak hátrányai is, hiszen ezen a pályán is szükség van a tapasztalatra, az idősebbek tapasztalataira.
- Az önök állal ellátott területnek vannak specialitásai is.
- A specialitás részben a természeti adottságokban nyilvánul meg, részben az idegenforgalom, mint jelenség adja. A Kis-Balaton és környékének felügyelete, az orvhalászat visszaszorítása komoly feladatok elé állít berniünket, ebből csak az elmúlt évben három haláleset volt. Gondot okoz az idegenforgalom jelenlétére specializálódott elkövető-tábor is, egy szezonban közel húszezer vendég van nálunk, akik pihenni szeretnének, de vonzzák a vagyon elleni bűncselekményekre szakosodott elkövetők széles táborát.
- A megnövekedett feladatok ellátását miként oldják meg?
- Évről évre nagy segítséget kapunk az önkormányzattól, ugyanis a nyaranta nálunk gyakorlaton lévő rendőrtiszti főiskolások ellátását átvállalja. Évről évre havonta tíz főiskolás kapcsolódik be a munkánkba, aminek az az eredménye, hogy amíg itt vannak, nincsenek betörések, autófeltörések. Zalakaros életéhez hozzátartozik a turizmus, a mi feladatunk az, hogy őrizzük az itt nyaralók nyugalmát.
- Önöknél valamivel hosszabb a szezon, mint másutt...
- Valóban így van, a megerősítést ennek ellenére csak a nyári hónapokban tudjuk megoldani.
- Milyen kapcsolat a város és az őrs között?
- Nagyon jó. A város közbiztonságáért létrehozott alapítvány segítségével — ezt az önkonnányzat hívta életre
- számos olyan eszközt tudunk vásárolni, amely hatékonyabbá teszi a munkánkat. Ez az alapítvány volt az egyetlen a megyében, az ilyen típusúak között, amely fogadhatta a felajánlott 1%-ot. Alapítványi pénzből vásároltuk, és tartjuk fenn a fénymásolót, az elektromos írógépet, ebből vettünk egy polaroid fényképezőgépet, és legutóbb 2 darab Jamaha segédmotort. Ez utóbbiakat is az alapítvány pénzéből tartjuk fenn.
- Mit vásárolnak az idén?
- Újabb két motort. Ezek egy kicsit nagyobbak, mint az elődeik, és ugyancsak a közbiztonságot kívánjuk vele szolgálni.
- Bűnügyi szempontból mennyire fertőzött terület ez?
- A Balaton-parti jelenségek 1-2 évvel később jelentkeznek nálunk, igaz némi módosulással. Itt is voltak próbálkozások a kábítószerrel, de a vendéglátóegységek vezetőivel kialakított jó kapcsolat eredményeként ez a jelenség itt nem számottevő. Tavaly a szezonban is elenyésző volt a bűncselekmények száma, ez talán amuik köszönhető, hogy járőreink folyamatosan mozgásban vannak, és ezért az állampolgárok azt hihetik, hogy sok kollégánk van az utcán. Az a tapasztalatom, hogy a rendői jelenlétének van visszatartó ereje. Vagyis ha van rendőr, van közbiztonság.
- Önök is bilincselik a kerekeket?
- Nem. Lehet, hogy előbb vagy
utóbb itt is bevezetésre kerül a dolog, de én úgy gondolom, nem a büntetés a cél. Az ide érkező külföldi inkább segítségre, útmutatásra szorul, semmint büntetésre. Ha már intézkedni kell, úgy érdemes, hogy az illető jövőre is visszatérjen, és ne rossz emlékkel távozzon el. Én úgy gondolom, ha a polgárok más, kevésbé erőszakos eszközökkel is rákényszeiíthetők a szabályok betartására, az előírásszerű parkolásra, nem szabad ehhez az eszközhöz, nyúlni. Ha mégis, én a fokozatos bevezetést javaslom.
D.É.
A Letenyei Rendőrőrsöt 1990. augusztus l-jén hozták létre az akkori bűnügyi és közbiztonsági helyzet figyelembe vételével. A bűnügyi iktatások száma 1991-ben 253, 1997-ben 498 volt.
Az előző években az őrs létszám-helyzete rossz volt, 1997. évben viszont már stabilizálódott.
Az 1996. évben több esetben az őrs .szolgálati gépkocsi nélkül kényszerült ellátni feladatát, ezzel ellentétben 1997. évben legalább egy gépkocsi működőképes volt a háromból, kilométer-korlátozással.
A fenti feltételek mellett a megelőző évekkel ellentétben biztosítottuk a közterületi .szolgálat folyamatosságát, ezáltal a Letenyei Rendőrőrs az eseményekre történő reagáló képességét fokozta, a szükséges intézkedéseket végrehajtottuk.
Az 1997. évben létrejött a Letenye város és vonzáskörzetének közbiztonságáért és közlekedésbiztonságáért alapítvány, ezért új lehetőségek nyílnak a bűnmegelőzésben.
A bűnmegelőzés erősítése érdekében tett erőfeszítéseink eredményeképp az év elején Bánok.szentgyörgy községben polgárőrség megszervezésére került sor. Az új és a meglévő polgárőr csoportokkal az őrs együttműködése megfelelő.
A mind az önkormányzatokkal, egyéb társadalmi szervezetekkel, fegyveres szervekkel az őrs együttműködése megfelelően alakult. Az
ORS A VEGEKEN
önkormányzatok segítségével tájékoztattuk a lakosságot a bűncselekmények megelőzése érdekében ajánlatos óvintézkedésekről. A határőrség gel, valamint a Vám- és Pénzügyőrséggel több közös szolgálat illetve akciók teljesítésére került sor.
Az elmúlt évben jelentkező rendezvén ybiztosítási, utaz ás biztosítási feladatokat maradéktalanul végrehajtottuk, fokozott figyelemmel a május 1-i utcabálra, a mezőgazdasági dolgozók 7. sz. főútvonalon tervezett tiltakozására, az augusztus 20-Í utcabálra, dr. Habsburg Ottó Letenye városban tett látogatására és a horvát futballrajongók utazásbiztosítására, bár ott csak részfeladatot láttunk el.
A Letenye városban a piaci napokon tapasztalt zsebtolvajlások, valamint a környékbeli településeken észlelt besurranásos lopások megelőzése érdekében .fokoztuk a frekventált időben és helyeken a közterületi szolgálatellátást, valamint a bűnügyi állomány bevonásával portyaszolgálatot szerveztünk, melynek eredményeként a hasonló cselekmények a területünkön csökkentek,
Az elkövetett és a tudomásunkra jutott bűncselekmények száma nőtt az előző évekhez viszonyítottan. A bű-
nügyi iktatások szám szerint 1996. évben 483 esetben, 1997. évben 498 esetben jutott tudomásunkra bűncselekmény elkövetése, ez 3%-os növekedést jelent. A 498 iktatásból 295 esetben vétség elkövetése miatt, 203 esetben bűntett elkövetése miatt, illetve 456 esetben ismeretlen, 42 esetben ismert elkövető ellen érkezett feljelentés, bejelentés.
Megállapítható, hogy a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak az őrs működési területén is, hiszen a 90%-át alkotják az összbűnözésnek. Ez a tavalyi 92%-kal szemben csökkenést jelent. A tudomásunkra jutott cselekmények köre kibővült.
A negyedik negyedévben tapasztaltuk a bűncselekmények új elkövetési módjának megjelenését a területünkön, a páncélszekrénybe illetve lemezszekrénybe különböző módszerrel történő behatolásokat és az értékek eltulajdonítását, valamint a bankkártyával történő visszaélés bűncselekményét.
A közterületi és egyéb intézkedéseink során is az új rendőrségi szemléletnek megfelelően törekedtünk a feladataink végrehajtására, így kevesebb szabálysértési feljelentést kezdeményeztünk, mint tavaly. A szabály-
sértések felderítésénél a hangsúly áttevődött a lakosság nyugalmát zavaró esetekre, annak ellenére, hogy a közlekedési szabálysértések száma magas. Csökkent a személyi igazolvánnyal való visszaélés miatt feljelentett személyek száma. A szabálysértések elkövetőivel szemben az adott helyzetnek megfelelően a nagyobb visszatartó erőt jelentő figyelmeztetések alkalmazására is sor került.
A közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében több esetben rendőrségi közleményben hívtuk fel a terület lakosságának figyelmét a sza-b il¦, dk megtartására különös tekintettel a kerékpárúnál rendelkező településekre.
A bevásárló turizmus csökkenésével az őrs területének közlekedésbiztonsága, megszilárdulni látszik. Elmaradtak az értékelt időszakban a már korábban tapasztalt forgalmi akadályok. A kamionforgalom okozta torlódások is csak néhány esetben fordultak elő.
Továbbra is szükséges a 7. számú főútvonal fokozott ellenőrzése, azonban növelnünk kell a rendőri jelenlétet a kevésbé forgalmasabb területeken is.
Mind a bűncselekmeny elkövetésén tettenért, mind a körözés miatt elfogott személyek száma nőtt,
(A letenyei rendőrőrs munkájáról Szitkovics István rendorszázados tájékoztatta írásban lapunkat.)
24 KANIZSA - IZendskH** 1998. április 1 ,4.
Mint ahogy az élet sok területén, a rend őrzésében, fenntartásában is nagy segítséget jelent a kiképzett kutya. A televízióból megismerkedthettünk az akciófilmeken keresztül jónéhány bevetéssel, melyen egy rendőrkutya oldotta meg a kilátástalannak tűnő szituációkat. Vajon a valóságban, elfeledve a mozivásznon és a televízió képernyőjén látható trükköket és „csodákat", hogyan történnek mindezek? Erről kérdeztük a Nagykanizsai Rendőrkapitányság kutyás rendőreit, kutyavezetőit, Tóth József, Molnár Gábor és Dobosi István rendőr főtörzsőrmestereket.
kutyaborben
Tóth József Jimmyvel
Molnár Gábor: - Országos szinte körülbelül ötven ilyen kutya van kiképezve. A kiképzés négy hónapot vesz igénybe, míg az úgynevezett nyers kutyából képzett rendőrkutya válik. Az én kutyám belügyi nevén Lötyi, hívónevén Pötyi, jelenleg nyolc éves és 1993 óta folyamatosan dolgozik. Dunakeszin az ORFK Kutyavezető Iskolán lett kiképezve. A vizsgákat kétévente ismételni kell, ahol mindig kiváló
eredménnyel teljesítjük a feladatot. A legnagyobb megmérettetés 1997-ben volt az első robbanószerkereső versenyen. A kutya negyedik helyezést ért el, ezzel is öregbítve Zala megye hírnevét. Ezért az eredményért Belügyminisztériumi dicséretet kaptunk. Pötyi robbanószerkereső kutya, de van nyomkövető és jár őrkutya is. A kiképzés a feladatok szerint különböző.
Tóth József: - Az én kutyám, Jimmy a másfél éves
jon koncentrálni. Nagy idegi megterhelést jelent a nyomkövetés a koncentráció miatt.
Dobosi István: - Roy, belügyi nevén Lutra, napi járőr szolgálatot lát el velem együtt, legtöbbször a város külterületén. A kutya most hét éves: Megyei szintű versenyen harmadik helyezést ért el. Jó vele szolgálni, főleg éjjel, mert állandóan figyel és nagy visszatartó ereje van. A lakók elégedettek, főleg mióta a temető és
Hajde, a néhai bajnok.
nyomkövető kutya még kiképzés alatt áll. Jelenleg ötven-hatvan százalékos a képzettsége, és már csak a szituációkat kell beállítani. Reméljük, hogy előde, Hajde nyomdokaiba fog lépni. Hajde \'9~3-ban országos második helyezést ért el, \'95-ben országos bajnokságot nyert, \'97-ben pedig pont a verseny előtt pusztult el. Jimmy-nek megvannak az adottságai, hogy legalább olyan jó legyen, mint előde. Éles helyzetben már voltak a kutyák, és jól vizsgáztak. A nyomkövető kutya munkájának eredményes végzéséhez alapvető követelmény a közömbösség, hogy semmi ne térítse el, állat, ember, gépek. Nem szabad parancs nélkül és ok nélkül támadnia. Csak a munkájára tud-
a park környékén járőröz-tünk, hiszen sokan vannak, akik a sötétben nem mernek átmenni. Általában a meccs-biztosításokra is a kutyával megyek. A kutya segítségével már két fegyveres elfogásom is volt, az egyik Ha-hóton, a másik Fakospusz-tán.
- Miért ezt a hivatást választották?
- A kutyaszeretet miatt -válaszolták egyszerre. Nem csak kutyavezetők, de bűnügyi techiiikusok is.
Iskolákba, rendezvényekre járunk. A kutya olyan, mint egy társ, kell neki a közelség. Legtöbbször a szabadidőnket is együtt töltjük. Ha szabadságra megyünk, vagy megkérjük a másikat, hogy gon-
doskodjon a kutyáról, vagy visszük haza magunkkal. Mindennap bejárunk hozzájuk, ha tehetjük.
Majd Tóth József így folytatta:
- A család elfogadja. A fiam rendszeresen jön a kutyával játszani, gyakorolni és a lányom is nagyon szereti. A szakma és a hobbi találkozott.
1998. április 24.
E KANIZSA-)
25
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Receptklub 13.20 Élettér. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.60 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 20.00 Bugs. 20.55 Gyilkosság a Central Parkban. 22.35 Hírek. 22.50 Megdöbbentő világ. 23.50 MMM 0.50 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 Follow me. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csu-paélet. 13.55 Színkép. 14.25 Kölyök-színpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.45 Rex felügyelő 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország. 23.00 Remington Steele. 0.00 Remington Steele. 0.00 Hajnaltól Steele. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 „...Közös hazánk volt Róma" 6.35 Jelképtár. 6.45 Határtól határig. 7.15 Magyarország ma. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 13.00 Híróra. 14.00 Nyolc évszak. 15.00 Nemzetet teremtő történetek. 15.30 Repeta 17.50 Kormányváró 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 Gellérthegyi álmok. 22.45 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Felelet az életnek. 9.50 Régiók. 10.25 Esti kérdés. 10.40 Jakub. 11.40 Filmetűdök Mozart-muzsikára. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.25 Lett versmesék. 12.27 Magyarország szélin... 13.15 Vándormadarak. 14.55 Csatamezők. 15.55 Billy, a macskakölyök 16.20 Katedra nélkül. 17.20 Európa hite. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Mese. 19.15 Piemule. 20.00 Staüonary. 20.40 Éjfél. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 Mű-te-rem-tés. 22.25 Magyar kiállítás Kempenben. 23.20 Híradó. 23.35 Rockkábulat - Mojo.
PÉNTEK MÁJUS 1. MTV1
7.30 Gyerekeknek. 7.40 Pinokkió. 9.25 Patyolat-akció. 11.00 EMER-TON 1997. 12.30 Élet a tenger alatt. 12.50 Gyerekeknek! 14.20 Űrgammák 14.55 55 nap Pekingben. 17.30 Választási hirdetés. 18.05 Inura, a dingó.
19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.45 Bohózatalbum. 21.05 Desszert. 22.00 Exkluzív. 22.25 Excaübur. 0.40 EMERTON 1997.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Receptklub. 13.20 Élettér. 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.20 100-ból egy. 18.00 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Kung-fu - A film. 21.35 Életveszélyben. 22.35 Hírek. 22.50 RTL Night Klub. 0.50 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Magnum. 11.15 A foci-vb-k története. 11.40 Mindent vagy semmit. 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Lacikonyha- 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Vigyázz NATO, jön a magyar! 20.25 Dáridó. 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Véres játék. 23.45 Péntek 13. 1.15 Sportszenzációk. 1.45 Hajnaltól napestig. 2.05 Tények. 2.30 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
8.30 Az öreg bánya titka. 10.00 Szomszédok. 10.35 Az eltüsszentett birodalom. 11.45 Karcsi kalandjai. 13.00 12 hónap az erdőn. 13.30 Viszonyok. 15.30 Nemzetet teremtő történetek. 15.20 Jelképtár. 15.30 Repeta. 17.50 Delta 2000. 18.30 Alpok-Duna-Adria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Magyar Ház. 20.30 Szőke Szakáll: Vonósnégyes. 21.00 Menekülj, hogy élhess! 22.30 Mélyvíz. 23.30 Játssz, Félix, játssz!
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.10 Váltó. 9.40 Mű-terem-tés. 10.30. Szerelmünk évszakai. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó 12.20 Esti kérdés. 12.35 Talpalatnyi zöld 13.15 Falusi turizmus ma és holnap. 13.35 László Gyula a honfoglaló magyarokról. 15.00 Amerikába jöttem. 16.00 Hubertus. 16.20 VirTUS. 16.45 Magánterület. 17.20 Pop-sa-rock. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Mese. 19.15 Összkép. 19.50 A Napkirály árnyékában. 21.00 Híradó. 21.35 Esti kérdés. 21.45 A terasz. 0.20 Híradó. 0.35 A szép Serge.
SZOMBAT MÁJUS 2. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.05.
Szenvedélyek. 11.55 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.45 Válaszolunk.,. 12.50 Energia-ábécé. 13.10 Ó-Európa. 13.30 Amőba. 13.50 Zöld béka. 14.00 Telesport. 15.00 Kisvárosi ünnep. 16.35 Divat \'98. 17.00 Úton. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami zene. 18.00 Az esőerdő istenmadara. 18.35 Kamaszkorunk legszebb nyara. 19.30 Híradó. 20.00 Szateüt. 20.40 Szárnyas fejvadász. 23.00 Sztáro(c)k.
RTL KLUB
. 7.00 Kölyökklub. 11.00 Bibliai történetek. 11.30 Szezám utca. 12.00 Felfedező úton a Robinson család. 12.30 Mágusok. 13.00 Híradó. 13.15 Csőr-re töltve. 14.10 Bravo Tv. 16.00 Lányok pórázon. 17.25 Kedvenc. 17.55 ZenÉsz. 18.30 Fókusz plusz. 19.30 Kész átverés. 20.00 Tévedés. 21.45 Leon, a profi. 23.45 Hírek 0.00 Kung-fu - A film.
TV 2
6.55 Homokvár. 9.00 Parker Lewis sohasem veszít. 11.00 Top 10. 11.30 Budapesü tavasz. 13.30 Gazdagok és szépek. 14.40 A félszemű. 17.00 Hawaii hullámok a Duna partján. 17.30 Azok a szép napok... 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 A szerelem tengere. 22.05 Aki legyőzte Al Caponét. 0.05 Elke. 1.45 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Tanúságtevők. 6.40 Határtól határig. 7.15 Alpok-Duna-Adria. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzeüségi magazinok. 10.30 Válogatás. 13.00 Európa Ablak 15.00 Gyöngyök. 15.30 Zöldposta. 16.00 Szemlátomást. 16.30 Járóföld -hazai tájakon. 17.05 A mulandóság fölé. 17.30 Forma-1. 18.25 A huszadik század nagy románcai. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Kórház a város szélén. 21.00 A kitüntetés. 21.50 Bors. 22.40 Mélyvíz. 23.40 A Sziget.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek. 7.05 Reggeli muzsika. 8.05 Összkép. 8.40 Jelenko. 9.10 Ami igaz, az igaz. 9.25 Zengő ábécé. 9.35 Zöldszem, zöldrul.10.10 Tarkabarka. 11.10 Sem csellel - sem erővel. 11.55 Vers. 12.05. Lapozó. 12.20 Protestáns világ. 12.35 Kelet-Európa kolostorai. 13.10 Piri mindent tud. 14.15 Operamesék. 15.10 Hahó, Öcsi! 16.35 Néhány perc Kabos Gyulával. 17.30 Magyar történelmi arcképcsarnok. 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Napló helyett 18.55 Légy résen. 20.35 Chopin: Andante spianato és nagy polonéz op.22. 21.00 Híradó. 21.35 Rossz vér. 23.30 Híradó. 23.45 Csajok.
VASÁRNAP MÁJUS 3. MTV 1
6.35 Gazdaképző. 7.00 Számítógép
Jogosítvány. 7.25 Jgy szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek. 9.30 Delta 2000 10.00 Tévémagiszter. 11.05 Aranyág \'98. 12.40 Egy amerikai Párizsban. 14.30 Három kívánság. 15.30 Örömhír. 15.50 Vers mindenkinek 16.00 Walt Disney bemutatja 17.05 Minden, ami zene 17.15 Ön dönt! 18.10 Hello, világ! 19.00 A Hét. 20.00 Aranyág \'98. 20.15 Sandra hercegnő. 21.05 Aranyág \'98. 0.10 Tonik.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Sweet Walley. 12.00 A Dunánál... 12.30 Fókusz plusz. 13.00 Hírek. 13.10 Kedvenc magazin. 13.40 Szeszélyes természet. 14.40 Nászút féláron. 15.50 így készült: a Cobra 11. 16.15 Angyali érintés. 17.05 Hetedik mennyország. 17.55 ZenEsz 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíú\'z! 20.00 Tévedés. 21.45 Pusszantlak, drágám! 22.15 Gyilkos sorok. 23.10 Hírek. 23.25 Országház. 23.55 Életveszélyben.
TV 2
6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár! 9.00 Hűséges az Isten. 9.30 A következő áldozat. 11.30 A foci-vb-k története. 12.00 Nótaszó. 12.30 A következő áldozat. 14.30 Vigyázz NATO, jön a magyar! 15.00 Orgona. 16.00 A Szuper csapat. 17.00 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 30.00 Közkívánatra! KB. 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! Kb. 22.30 Színkép. Kb. 23.00 Apám néhány boldog éve. Kb. 0.30 Nemcsak egy mozi. Kb. 1.00 Napló. Kb. 1.45 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 Az öreg bánya ütka. 9.00 Oltár Anyámnak. 10.05 Aranyág \'98. 10.35 Abigél. 12.00 Pillanatkép. 12.30 Aranyág \'98. 13.00 A szerelem jogán. 15.00 Állami Áruház. 16.40 Jelképtár. 16.45 Az MTV jövő heti műsorajánlata. 17.00 „az én váram..." 17.30 Körző. 18.00 Aranyág \'98. 20.05 Magyarország 2000 20.30 Metronóm. 21.20 Táncvilág. 22.00 Amíg még élünk. 22.50 Telesport. 23.35 Vasarely.
DUNA TV
6.30 Híradó. 7.05 Protestáns világ. 7.20 Animációs filmek gyerekeknek. 9.00 Pop-sa-rock. 9.30 Hungária Litterata. 10.15 Hungária Litterata. 10.45 Verbunkok a Kárpát-medencében? 10.55 Mi lesz holnap? 11.15 Kapcsok. 11.55 Vers. 12.10. Az Orchesta Femina Kamarazenekar játszik. 12.30 Boldogságkeresők. 13.00 Levél anyáinknak. 13.45 Emlékképek - régi híradók. 14.10 Sportképek 16.35 Formatervező természet. 17.05 Kedves. 17.45 Mese. 18.00 Heü hírmondó 18.50 Híradó. 19.15 Rózsakert. 20.50 Montreali nemzetközi jazzfeszúvál. 21.50 Rossz időzítés.
26 KANIZSA - Sfiott 1998. április 24.

LABDARÚGÁS
NB I B.
Nagykanizsai Olajbányász FC-Salgótarjáni Bányász TC 1-3 (0-3)
Nagykanizsa, 700 néző. V.: Ba-lajti
Olajbányász: Czigóth - Panghy -Pálfi, Agics - Farkas, Kovács L. Csörnyei (Somogyi a 46. p.) Kjss, Pulai (Kovács T. a 70. p.) - Gordian (Horváth L. a 70. p.) Horváth Gy. Eidző: Madár Gábor
Rögtön a tarjám együttes lépett fel kezdeményezőleg. A szél támogatását élvezve bátran támadtak, és ezek állandó veszélyt jelentettek Czigóth kapujára. A vendég játékosok lényegesen többet mozogtak, sokkal gyorsabbak voltak és pontosan játszottak. Az első félidőben villámgyors kontrákból háromgólos előnyre tettek szert. Ebben a játékrészben a Bányásznak mindössze egy kapufára futotta.
Szünet után a hazaiak hiába támadták végig a mérkőzést, mindössze egy gólra tellett erejükből. A 62. percben Pálfi beadását Horváth Gy. fejelte a vendégkapuba.
A mérkőzés összképe alapján a Stécé látványos, és eredményes játékával teljesen megérdemelten vihette haza a győzelemért járó három pontot az Olajbányász stadionjából.
NB I B.
Kabai Cukor-Nagykanizsai Olajbányász 3-0 (0-0)
Hajdúszoboszló, 1800 néző. V.: Varga S.
Olajbányász: Czigóth - Kiss, Panghy, Szálai - Kovács T., Farkas, Gyulai (Csörnyei a 73. p.) Kovács L., Somogyi - Horváth Gy., Pulai (Gordian a 66. p.) Edző: Madár Gábor
A mérkőzés elején még a vendég
Bányásznak volt lehetősége a gólszerzésre, de Kovács L. lövése nem talált! utat a hazaiak kapujába. A félidő további részében a kabaiak irányították a játékot, de támadásaiktól nem született gól.
Szünet után ismét a zalai csapatnak voltak először lehetőségei, de ezek sorra kimaradtak. Fél órával a meccs vége előtt a játékvezető sietett a hazaiak segítségére. Egy erősen vitatható szituáció után 1 l-est ítélt, és ezzel megpecsételte a vendég piros-kékek .sorsát. Az egyenlítés reményében nagy erőket mozgósított a Bányász, lehetőségei is voltak, de a gólokat a Kaba szerezte.
Ezzel .sorrendben a harmadik vereséget szenvedte el az Olajbányász együttese. Össze kell kaptú magukat a fiúknak, mert nehéz menetelés elé néznek még!
NB III Dráva-csoport
MÁV NTE-Szekszárd 2-0 (0-0)
Nagykanizsa, 200 néző. V.: Barna
MÁV NTE: Kovács Z. - Nagy T., Grabant, Réz, Beke, Balogh (Boa), Kovács J., Kalinics, Dezső, Pongrácz, Korpics (Tóth A.). Edző: Szálai Zoltán
Az örök futballigazság ismét bizonyosságot nyert. Hiába birtokolta többet a vendég szekszárdi együttes a labdát, a gólokat a Vasút szerezte. A győzelmük teljesen megérdemelt.
Góllövők: Kovács J., Pongijácz
Megyei bajnokság
Kiskanizsa-Pacsa 0-2 (0-1)
Kiskanizsa, 100 néző. V.: Bányai Ez a mérkőzés nem a kiskani-zsaiakról szólt.
Miklósfa-FC Keszthely 2-3 (l-l)
Miklósfa, 250 néző. V: László A miklósfaiak hadilábon álltak a
szerencsével.
KOSÁRLABDA
NB I B-s női mérkőzés Rájátszás az 1-4. helyért
MÁV NTE-Szeged KE 62-64 (30-24)
Nagykanizsa, 100 néző. V.: Zsigmond, Csabai
MÁV NTE: Torna 20, Bem (-) Joó (7), Zsolnai (4), Gróf (-). Csere: Simonné (18), Lackner (6), Bedő (7). Edző: Kovács Nándor.
Az első 10 percben mintha még az öltözőben lettek volna a hazaiak. Körülményesen, sok hibával játszottak, a szegediek el is húztak 13 ponttal. Csak ezután ébredtek a kanizsai lányok, feljavult játékuk eredménye az lett, hogy ők fordulhattak 6 pontos előnnyel.
Szünet után rövid ideig maradt meg a hazai előny. Idegesen játszott a MÁV. Bár a befejezés előtt egy támadóidőnyire még 62-62 volt az állás, de a labda a szegedieknél volt és végül, ha szerencsével is, de a dudaszó
előtt egy másodperccel megszerezték a győzelmet jelentő kosarat. A Vasút nem tudta megismételni két budapesti bravúrját.
NB II. férfiak
Kanizsa KK-DKG-EAST-Marcali VSZSE 106-57 (54-26)
Nagykanizsa, 50 néző. V.: Stickel, Pestality
Kanizsa KK: Török (17/15), Kovács N. (14), Földesi (20), Tóth (14/3), Gosztonyi (12/6). Csere: Halász B. (5), Antahcs (8), Farkas (10), Mádé (6), Kulcsár (-). Edző: Silló Zsolt
Jó: Török
Egy, pillanatnyi esélyt sem adott a hazai csapat a marcaliaknak. A kanizsai gárda ismét magabiztos játékkal bizonyította, hogy kimagaslik ebből a mezőnyből, és három fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is őrzi veretlenségét. Függetlenül a hátralévő mérkőzések eredményeitől, már bajnok a Kanizsa KK-DKG-EAST.
KÉZILABDA
NB I B. nők
Nagykanizsai Olajbányász KC-Cece KKC 17-19 (8-10)
Nagykanizsa, 50 néző. V.: Hofbauer, Pidl
Olajbányász: Nagy J. - Gom-bor (7/4), Tóth (5), Szókéné, László, Vass (3/3), Alpár. Csere: Krichembaumné (kapus), Majoros, Buza 1/1, Kiss, Kámán. Edző: Tóth László
A vendég ceeeiek nagyobb akarásuknak köszönhetően teljesen megérdemelten nyerték meg a kiesési rangadót, a sok hetest
és ziccert hibázó Olajbányásszal szemben.
NB I B. férfiak
Balatonfüred-Nagykanizsai Izzó SE 33-21 (15-7)
Alsóőrs, 100 néző. V.: Márczi, Skriba
Izzó: Nagyvizeli - Bánlaki (1), Cseh (6), Sagyibó (6/3), Siti (1), Hungler (5), Sziva (1). Csere: Ifj. Kálóczy (kapus), Nagy T. (kapus), Babati 1, Felde. Megbízott edző: Musits Ferenc
A tartalékos kanizsaiak nem igazán tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát, akik végül könnyed játékkal megérdemelten győztek.
SPORTMŰSOR
április 24—30-íjí
ASZTALITENISZ
NB II Nők
Tolna-Kőrösi-Kanizsa Kft. DSE 12-6
A kanizsai győztesek: Baj 4, Kósa 1, Baj-Kósa 1.
Papírforma eredmény született Tolnán.
NB II Férfiak
Kanizsa Sörgyár SE-Fejérvíz SE 12-6
A kanizsai győztesek: Lajtai 3,
Csapó 3, Gerencsér 2, Beck 2, Lajtai-Csapó 1, Beck-Gerencsér 1.
Sima győzelmet arattak a hazaiak. ,
NB III Férfiak
Kanizsa Sörgyár SE II.-DD Gáz 6^2
A hazai győztesek: Tuboly 2, Lakics 1, Bicsak 1, Varga 1, Tu-boly-Bicsák 1.
Nem keltett csalódást a sörgyári csapat a jobb képességű ellenféllel szemben.
NB II. Férfiak
Széber Epfu-Kanizsa Sörgyár SE 6-2 (2920-2880)
Legjobb dobók: Vajda L. 502, Nagy J. 500 fa..
Vereségével a kanizsai gárda az osztályozós helyen zárta a bajnokságot. Készülhetnek a bent-maradásért zajló küzdelmekre.
LABDARÚGÁS
NB I B. április 26. 17.00 Nagykanizsai Olajbányász FC-Rákóczi Kaposcukor FC
Megyei bajnokság I. osztály április 26. 16.00 ifi 14.00 Miklósfa-Csesztreg
KÉZILABDA
NB I B. nők április 25. 16.00 ifi 14.00 Nagykanizsai Olajbányász KC-MALÉV SC
NB I B, férfiak április 25. 18.00 ifi 19.45 Nagykanizsai Izzó SE-Várpalota
ASZTALITENISZ
NB II férfiak április 25. 11.00 Kanizsa Sörgyár-Pénzügyőr II.
1998. április 24.
STíl.
KANIZSA - /Ip™.
11
csuszi
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG S800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Te].: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díj talán le b\'o D y ol ít ás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VE VÖKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKÁSOK
Nagykanizsán a keleti varosrészben 2 szobás, erkélyes, 56 nm-es. nagy konyhás, külön lomkamrás, központi fűtéses, 8. emeleli lakás uj konyhabútorral OTP átvállalással eladó Irányár: 1,55 mR+300 eR OTP. Kód 20&98 (27554 K)__
Nagykanizsán az Has utcában 1+3 lélszobás, 69 nm-mes, étkezős vízórás redőnyös, 3 emeleti lakás eladó Irányár: 3.8 mR
Kód 37&S7 (24510 K)__
Nk-n a Kalonarélen a sportpályánál, 110nm-es, több szintes, 2+3 lélszobás 2 fürdőszobás qarazsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó Irányár 7,2 mR. Kód. 665/97 (25960 K)_
Nk-án a Liszl utcában 3 szobás, 67 nm-es. kp. lűtéses. vizórás. telújilott, löklszinti lakás új konyhabúi orral eladó Irányár: 2.5 mR
Kód: 9Í%. (26450 K)_
Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi oázlü-léses, udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarresszel, lekijiloll tetőszerkezettel eladó Irányár 2,5 mR. Kód 41/98. (26500 Kj Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás. 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó Irányár: 5 mR+garázs 800 eR. Kód: 56/96. (26566 K}_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vízórás, 2 erkélyes 10 emeieli, központi fűtéses Lakás eladó Irányár: 2 mR
Kód: 92S8. (26799 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújicfl, galenazható. erkélyes. 1. emeleti lakás eladó Irányár 4,9 mR. Kod 69CT (26796 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtései, igényesen lelújilolt és átalaklott. teraszos, pncés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó Irányár: 6,5 mii. Kód:
691/97. (26852 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gáztülé-ses, 4. emeleti, pincés lakás eladó Irányár: 2.7 mR. Kód: 112/38
(27036 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, úi konyhabútorral és szónyegpadókkal, leütött fürdőszobával, jarolapozva eladó Irányár 2,3 mR Kód: 720/97. (27040
K]_;_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vizórás, 5. emeleti lakás eladó kanyar 1,95 mR. Kód 128/98
(27124 K)_
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses. 4 emeieli lakás eladó, franyár 22 mR Kód: 160&8. (27366 K) Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 1+1 félszobás, 46 nm-es. egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó Irányár: 3.2 mR. Kód: 170/98
(27368 K)_
Nk-n a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es, 2 erkélyes, étkezős, vízórás. beépletl szekrényes, jó állapotú, központi (üléses lakás eladó vagy bek/áros közel 1+1 lélszobás lakásra cserélhető Eladáiar 2,25 mR Kód 16tL8 (27365K)_
Nagykanizsán a Rózsa utcában 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses, erkélyes, vizórás, redőnyös, 4 emeleli lakás eladó vagy na-gyobbra cseréhetó Irányár 2 mft Kód: 185^8. (27450 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes, vizórás redőnyös, járólapozott, 4, emeleti, központ fűtéses lakás új konyhabútorral eladó Irányár 2,5 mR. Kód 199/96 (27524 K) Nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es, egyedi gázfűtéses, toldsznli lakás üzlet kialaklására akalmas, utcára néző 3 szobá-
val eladó Irányár 9 mR Kod 195/96 (27525 K)_
Nk-an a belvároshoz közel 2 szobása, egyedi gázfűtéses, lelújiott, földszinti lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 1,95 mR.
Kód: 21698. (27620 K)_
Nk-án a Városkapu krl-on 2+1 félszobás, erkélyes, vizórás. redőnyös, 4. emeleti lakás, parketlázott létszobával eladó. Irányár: 2,6 mR Kód: 219/96. (27621 K) _
CSALÁDI HAZAK
Nk-n a Kalonarélen 3 szobás, 2 szintes, teraszos, garázsos, egyedi gázfűtéses, 25 éves sorház, dupla Wc-vel, 350 nm-es leiekkel
eladó. Irányár. 5,2 mR. Kód- 210/96 (27555 K)_
Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszinles családi ház garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújított állapotban. 500
nm-es leiekkel eladó Kód: 202/96. (27532 K)_
Palmban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, családi ház, külön bejáratú letőtérbeépiléssel, konyha+étkezövel, 2 fürdő. 2 WC-vel, garázzsal, műhellyel, ipan arammal, 570 nm-es parkosított telekkel eladó. Irányár: 9,6 mR Kód 200/98. (27527 Kj_
Nk-án a belvároshoz közel 80 nm-es, felújiásra szoruló, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 30 éves családi ház 500 nm-es telekkel, melléképülettel eladó. Irányár: 3,9 mR Kód: 7/98. (27526 K) Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 45 nm-es, felújiásra váró egyed gázfűtéses, félkomfortos, 1+1 télszobás, családi ház-
rész eladó. Irányár- 1,65 mR. Kód 201/98 (27530 K)_
Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 lélszobás, tetŐtórbeépléses. 2 lürdőszobás, egyedi központi tűféses családi sorház, 20 nm-es darázzsal, 200 nm-es telekkel eladó Irányár- 7 mR Kód: 609&7
1*25662 K) _
Palinban •:• éves, 100 nm-es, 2+3 lélszobás, letótébeépiteses. 2 fürdőszobás, egyedi központi lűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal. 500 nm-es telekkel eladó Irányár 7.4 mR Kód: $61/97 (25957 K)_
Nagykanizsa belvárosához közel, kozos kapubejáróval, egyedi gázfűtéses. 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó. Az egyik 1 éves, nappali+konyhával. türdÓ+WC-vef, és kialakihato két tetőtéri szobával A maskban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő, WC Irányár 6,5 mR. Kód 721/97 (26342 K)_
Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szintes. 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 műhelyei, 150 n öl leiekkel eladó. Kód: 589. (26454 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves család ház, 1 éve felújítva, garázzsal, melléképületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m le-lekszél\'ességgel eladó. Irányár 5,5 mR. Kód 69/98. (26564 K)
tiarosberényben 11 éves, 4+1 félszobás. 170 nm-es, tetőtér be-épléses családi ház 2 fürdővel, pincevei, garázzsal, 1000 nm le-lekkel eladó vagy min. 3 szobás Központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélielő ériekegyezi éléssel. Irányár: 4,2 mR Kód: 62/98. (26567 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcalronli, 120 nm-es. egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó Vállakózást célnak. irodának kialaküha-
tó frányar: 10 mR Kód: 52/98 (26572 K)_
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó Irányár 3 mR.
Kód: 95/96. (26795 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, halos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel. 570 nm-es leiekkel eladó vagy erf ekegy ezt etesse! lakásra, balatoni ill. zalakarosi nyaratóra cserehelj Irányár 11 mR Kod 690*7 <26651 K> Sormáson 2 szobás, 40 éves. 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialaklhaló garázzsal, 1500 nm-e: t^MrlaJo Mnyar l mR Kod 135 ¦:-L v7U-K. hkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves családi ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel. 2 műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra cse-
réhetó Irányár: 2,5 mR. Kód: 136/98. (27149 K)_
Palinban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, garázzsal, meléképületekkel, 1818 nm-es leiekkel eladó.
Irányár 5,8 mR. Kód: 24L8 (27296K)_
Balalonmárián a hajóállomáshoz közel, 4 szobás, tetőtérbeépüé-ses, 100 nm-es, 2 konyhás, 2 lürdőszobás, 2 teraszos, 2 hallos, 2 külön bejáratú, központi kazán lűtéses családi ház, 504 nm-es le-
lekkel eladó, kanyar: 13.5 mR. Kód: 156W8. (27300 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős családi ház, vállalkozásra is alkalmas meléképületekkel, műhery-fyel ipan árammal, garázzsal, 2880 nm-es telekkel, pncével el-adó Irányár. 5,1 mR Kód 159/98. (27301 K)_
Kiskanizsán 2+1 lélszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, lelőléribeépilésj lehetőséggel. 646 nm leiekkel eladó frányát. 5,2 mR Kód 413 (?7364 Ki Petriventón 25 éves, 3 szobás, 100 nm-es. kwül-belúl teljesen felújított család ház. uj konyhabútorral, igényes fürdőszobával 400 n ól leiekkel eladó Irányár: 2.9 mR Kod 222/98 (27522 Ki
Kiskanizsán 7 éves, 145 nm-es, 5 szobás, 2 szhles, egyed gázfűtéses család-ház garázzsal, 800 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,16 mR Kod 275^7 (27623 KI_
ZÁRTKERTEK
A bagolai hegyen 10 éves, 3 szintes, szintenként 30 nm-es, 1 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, konyha+etkezős. zártkerti ház. panorámás kilátással, 1300 nm-es telekkel eladó kanyar: 2,2 mR.
Kód: 212/98. (27555 K)_
Csertőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es. komfortos, telesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár 2,6 mR Kód:
143^6 (27151 K)_
Kistakoson a Gáspár hegyen 1500 n-öl zártkert tömés pincével el-adó. Irányár: 120 eR. Kod: 152/98. (27299 K)_
A Szenlgyörgyvári hegy IV hegyhálán 2027 nm-es zártkert. 40 nm-es legla épülettel. 15 nm-es pincével, melléképülettel. te(es leszereléssel eladó. Irányár. 650 eR. Kód: 621/97 (27453 K)
A Szenlgyörgyvári hegy II. hegyhálán 899 nm-es zártkert, 15 éves, 40 nm-es tégla épülettel, borospincével, teljes lelszereléssel
eladó. Irányár. 700 eR. Kód: 623&7 (27454 K)_
A Szentgyörgyván hegy I. hegyhálán 25 éves, 38 nm-es, 2 szobás zártkerti náz terasszal, 1798 nm-es telekkel, bevezetett villannyal, őszi birtokbaadással eladó Eladási ár: 770 eR. Kód: 54&6.
(27455 K)_
A bagolai hegyen a régi szeszfőzdéhez közel, 45 nm-es, bővíthető zártkerti ház, 15 nm-es beüvegezetl terasszal, 2 szobával, kis konyhával, 955 nm-es telekkel, villannyal, beköthető vezetékes
vízzel, eladó. Irányár: 1,1 mR. Kód: 177/98. (27456 K)_
Zalaszabaron 60 nm-es, legla + lömeses zártkerti ház, présházzal, pincével, leies berendezéssel, vilannyal, 500 n-öJ telekkel eladó.
Irányár 1,2 mR Kód: 184S8 (27457 K)_
Sz ab jdh egyen 400 n.ol telek, víz, vilany jaz bekötéssel reszletti-zetéssel is eladó Irányár: 2,5 mR. Kód: 224/98. (27623 K)
ÜZLET
Nagykanizsa belvárosában 30 nm-es, nem ulcalronli, wc+mosdó-val ellátott, egyed gázfűtéses, leválasztható üzlet bérbeadó vagy a bérleti jog megvásárolható. Bérleti dj: 30 eR/tió. Bérleti jog: 1 mR Kód: 168/98. {27367 K)__
GARÁZS
Nk-n az Erdész utca mefletl. 15 nm-es garázs eladó, kányár: 350
eR. Kód: 713/97. (27458 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós úti garázssoron 22 nm-es. aknás garázs bevezeteti vrzzel villannyal, kialakított WC-vel eladó kányár
700 eR Kód 5398. (27459 K)_
Nagykanizsán a Csengery utca eleién közös udvarban. 18 nm-es
garázs eladó Irányár- 400 eR. Kod 55/98 (274G0 K)_
Nk-an a Munkás utcában, bevezetett villannyal, aknás+píncés ga-rázs eladó. Irányár. 750 eR Kod 198/98 (27531 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki a. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becslésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG. Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó. Irányár 1.1 mFl Hird sz 30
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery úton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi fűtéses földszinti lakás eladó Irányár: 1,4 mFt (25326 K>
Lakás Nagykanizsán. Csengery ut elején, III emeleten 50 nm-es, egv szobás, egyedi fűtéses lakás eladó Irányár 2,4 mFt
Hirdsz: 5>a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u elején, 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2.1 mFl, Hlrd.sz:
47 (25330 Ki_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses lelelonos lakás eladó Irányár: 2,2 mFl Hírd sz: 16 + garázs 650 eFI. (25331 K) Lakás Nagykanizsán Zemplén Gy. utcában, 7 emeleien, 76 nm-es, nagy előszobával. 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi lűtéses lakás eladó Irányár 2,35 mFl Hír sz 34 (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. utcában 4 emeleten. 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, lelelonos, korszerű lakás el-
ado Irányár: 2.55 mFt. Hird.sz: 18 (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, első emeleli. 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irányát: 3 mFl Hird s: 40 125335 K)
Lakás Nagykanizsán Maori telepen kétszintes tarsas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, tárolo-
val eladó. Irányár: 11 mFl Hird.sz: 15 (25338 J<)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es, és 3 kom-lortos. 3 szoba, előszoba, konyha, ..fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarresszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár: 8,5 mFl. Garázs nélkül 7,7 mFt. Hird.sz: 69
!25366 K>_
Lakás Nagykanizsán Sugár uton 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédlós. külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi fűtéses. Irányár: 6 mFl Hird.sz: 70 (25367 Kj_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince. Irányár 8 mFt Hirdsz: 71 (25543 K)
Eladó lakás. Berzsenyi ütőn 59 m-es. 2 szobás, erkélyes, pad-lószőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár: 2,2 mFt. Hird.
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 35 nm-es, 2+télszobás, loldszir.li előszobás, fürdő, külön WC. szinteltolásos, egyedi lüteses, parkettás, járólapos
lakás Irányár: 3.5 mFt. Hird.sz.: 86. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár: 6 mFt.
Hird sz 26. (25342 Kj_
Családiház Nagykanizsán 150 n öl sarok telken. 6 szobás. 2 lürdőszobás. 2 WC, 2 elkezó, 2 műhely garázzsal lobb celü lel-hasznalasú, pl. panzió, irodaház, KFt-nek. Irányár: 12 mFl
Hirdsz: 53. (25343 Kj_
Családihaz Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehetőséggel Irányár: 16 mFt. Hird.sz: 50. 125344 K)_
Családiház Miklosfan. 60 nm-es regi lipusú falusiház, 2 szobás lürdőszobás, 200 n-öl területiét Irányár: 3 mFt. Hird.sz: 33.
(25345 K)_
Családi haz Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár 700 eFI. Hird.sz.
83. !26049 K)_
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-öl telken. 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC. tél ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipan célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár: 6 mFl. Hird.sz.:
84. (26050 K)_
Családihaz Keszthelyen. Ikerház egyben is es megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 lürdó, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtéses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető Irányár. 10 mFt. Egyben 20 mFl Hird.sz: 44
(25346 K)_
Családiház Szepelneken 5 éve épült, kétszobás, összkomfortos, 100 nm-es. garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos. Iráni -
ar: 3.5 mFl Hird.sz: 58. (2534S K)_
Családiház Iharosberényben 2 szintes. 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, lürdőszobás, 2100 nm területtel
Irányár 5,5 mFt. Hirdsz: 34 (25349 K)_
Családihaz Zalaujlakon Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen uj családihaz.
Irányár: 5,5 mFt. Hird.sz: 35. (25350 K)_
Családiház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybeveheló. létkész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm Összterülettel eladó Irányár: 2.2 mFl. Hird.sz: 6. (25351 K)
Családihaz Eszteregnyén. 114 nm-es. 3 szobás, lürdőszobás, központi fűtéses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm terület -
tel Irányár: 2 mFl. Hirdsz: 19. (25352 K)_
Családihaz Nemesdéden 3 szobás, lürdőszobás. beépíthető tetőtérrel, 5 éve épült uj családi haz 4000 nm területtel. Irányár 2,5 mFt Hird.sz: 7 (25354 K)
Családihaz Pölöskén. 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, lürdőszobás. nagy nappali kamra pince, kózponli lüteses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-ól leiekkel. Irányár: 1,6 mFl Hirdsz: 63.
(25355 K)_
Családihaz Nemesdéden 120 nm-es. újonnan épüli 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi haz Irányár 3 mR Hird sz: 57, (25368 K)
Családiház Iharosban 2 szoba konyhás, fürdőszobás. 100 nm-es, lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm összterület rendezel! családiház eladó Irányár 1 mFl. Hird sz 67. (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 lürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp. lűtéses, vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kábeí lévé, csatornázott, parkosított udvar Üdülőnek, családi háznak alkalmai kanyar 11 mFt Hird íz r (25614 K) ______
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, ket különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall, lürdőszobás, külön WC. 400 n.öl le-lekkel nagy üvegház fólisátor, melléképületek Irányár Külön:
3,5 mFl. Hird. sz: 75. (25615 K)_
Építési lelek Surdon. 30 méter széles építési telek 1664 nm közmüvesrtell terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja tevan betonozva Irányár: 650 eFI Hird.sz: 51 (25358 K) Építési telek Pécsen Kismérvokjyi úton rendezett környezetben érvényes éprlesi engedéllyel 840 nm-es közművesített területiéi.
Irányár. 520 eR. Hird sz: 30 (25359 K)_
Építési lelek Magyarszentmíkioson Az elágazóban központi helyen lő ül melleit, 600 n-ól közművesített telek ipari célra is pl üzemenyag löltö állomás, kamionos pihenő, étterem, víz. villany van Irányár megegyezés szennl Hird.sz: 62 (25360 K) Latóhegyen szőlő gyümölcsös 800 n-öl területtel, szóló, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, víz,
villany van. Irányár 900 eFI Hird.sz: 64 (25362 Kj_
Szentgyörgyván hegyen Ingatlan. .ÉDENBEN" Fizetési könnyítéssel 650 n-ól terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümökslákkal, víz, villany, van és köves üt Irányár 900 eFI Hirdsz 43 {25363 K) Csertői hegyen szóló 1200 n-öl területen kordon művelési szóló jo karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével tel jes lelszereléssel. kanyar 450 eR Hird.sz. 37. (25364 K) Öreglörhencen szőlő 1100 n-öl lúgos szóló gyümölcsössel lakhaló épületlel leljes lelszereléssel, terméssel együtt villany van. Irányár: 800 eR Hird.sz 65 (25365 Kj
Nagy bagolai hegyen 223 n.öl bekerített zártkerti ingatlan gyümólcsós és konyhakert eladó Irányár 210 ezer Ft Hird. sz: 73. (25850 K) \'_
Lakás Nk Zemplén Gy úton 67 nm-es, 3 szobás, III emeleli, 2 erkélyes, padló szőnyeges, vízoras. kp fűtéses, lomkamrás la
kasetado. Irányár 2,5 mFl Hirdsz 31 (25651 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképületekkel. 4000 nm telek Irányár 1,3 mFt. Hird.sz.: 87 (26247 K)
Családi ház Nagykanizsán, varosközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy. amerikai típusú konyhával. +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen felújított, minden igényt kielégítő családi ház. Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár: 9 mFl Hird sz. 89
(26249 K)_
Családi ház Kiskanizsán, 350 n.ol telken, 220 nm-es, kétszintes, 4 szoba+lelölér. Nagy nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó Irányár 12 mFt Hird. sz.
91 (26414 K)_
Családi haz Dózsa Gy úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen felújított családi ház közös udvarral. Irányár 3.2 mFt. Hird.sz: 96. (26593 K) Üzlet helyiség eladó Csengery és Zrínyi M ut sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird.sz.: 97. (26594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton 2 szoba, redőnyös, lürdőszobás, külön WC, télig leiu|itott, központi fűtéses, alacsony közös
költség. Irányár: 1,9 mFl. Hird.sz.: 98. (26595 Kj_
Lakás Liszt F. út földszinti lakás. 3 szobás, vízórás, kózponli lűtéses, redőnyös, reluxas, szőnyegpadlói, felújított, u| konyhabútorral. Irányár: 2,3 mFt. (26596 K)
Magyar utcán 1 szoba, konyha, lürdőszobás, WC-s lakás eladó. Irányár: 1,35 mFt. (26597 K)_
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt leJvasartö es takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védett helyen, pressö (élesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó
Irányár 3,2 mFl. Hirdsz.: 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es. 2 szobás. 4. emeleli, egyedi tütéses lakás eladó Irányár: 2.6 mFl Hirdsz.: 104 (26914 K) Családihaz a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, lürdószoba, pincevei, garázzsal, külön konyhával, mellekepületekkel 600 n Öl leiekkel, gondozol!, )>ar-kosrtotl udvarral. Irányár: 2,7 mFl Hird s; 103 Í26915 Ki
Csengery ulon 1 szobás, konyha, kamra, lürdőszobás, külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kertlel eladó. Irányár: 1.5 mFl.
Hirdsz.: 105. (27126 Kj_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8 emeleli, 2 szobs, Összkomlodos 2 erkélyes, padló szőnyeges, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,8 mFl. Hirdsz.: 108. (27128 K)_
Rózsa ulcai 54 nm-es, 3. émeleli, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyosóval reluxás. vizórás, kózponli fűtéses lakás eladó..
Irányár 1,95 mFt. Hird.sz.: 107. (27129 K)_
Szepelneken 250 n-ól lelken 100 nm-es családi haz. 3 szobás angol konyhás kamra lürdószoba. szőnyegpadlói egyedi gázfűtéses. Irányár 3,2 mFl Hird.sz.: 109. (27130 K) Családi ház Kiskanizsán Teljesen lelüjítolt, 1000 nm-es lelken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy lürdószoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromfi es serles ol Vé-
lelár: 3,6 mFt Hirdsz.: 110. (27138 K)_
Teleki út elején VI emeleien 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériázolt vizórás. lomkamrás lakás eladó Vételár 2,25 mFt Hirdsz. 111 (27139 K)
28
KANIZSA - ?pié.
1998. április 24.
nk., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ES VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVS HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az innia nyitva tartása: munkanapokon 8-12: 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATÓN újság hirdetésfelvevő helye KIM képes ingatlanújságha hirdetésfelvétel
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Csengery utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázas. parkettás, megkínált, szép állapotban lévő, magasföldszint lakás pincével eladó Irányár: 3,5 mR- (L/418) (27610 K)
Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, padlószönyeges, |ó állapotban lévő, 2 erkélyes, Ny-i tájolású, vizórás. teleionos. 4. emeleti liftes lakás, a lürdóben tükörcsempékkel eladó. Irányár: 2,35 mR + garázs 800 eFI (U419) (27611
K>_
Csengefy utcában 1 emeleten 1 szobás, 38 nm-es, egyedi gázas. parkettás. 1 éve feslett lakás eladó. Irányár: 1,3 mR. (L/416) (27612 K)_
Kazanlak körulon 2+1 leiszobás, 62 nm-es, 4. emeleti lakás új PVC padlóval, új csapleiepekkel és mosogatóval, lambériázotl konyhával, lelújíloll állapotban eladó. Irányár:
2.3 mR. (L/415) (27613 K)_¦
Kazanlak körúton 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy-konyhás, 2 éve felújilofl, lapéfazott. járólapozott, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,98 mFl. (L/413) (27614 K)_
Városkapu körúton 2+1 télszobás, 62 nm-es, szalagparket-lás, erkélyes, redőnyös, vízórás, felújított, 4. emeleti lakás lambéríázolt konyhával eladó. Irányár: 2,5 mFl. (L/268) (27615 K)_
Bázakerellyén 2 szobás, 48 nm-es, lelújíolt, egyedi gázas, parkettás, vízórás, lóldszinti lakás garázzsal, pincével, kerttel eladó. Irányár: 1,5mFi (27616 K)
Garay utcában 1 szobás, egyedi gázas, parkettás, redőnyös, vizórás, Irissen leslelt, jó állapotú, azonnal beköltözhető töldszinli lakás eladó Irányár 1,95 mFt. (L/408) 93/310-504. (27500 K)_
Attila utcában 3. emeleten 1 szobás. 41 nm-es. egyedi gázas, parkellás, erkélyes, felújított lakás külön tárolóval, |ó állapotban eladó. Irányár: 1,97 mFl. (L/407) 93310-504. (27501 K)_
Csengery utcában, a belváros közeiében 2 szobás, 56 nm-es, egyedi gázas, vizórás. lelújíoll épületben lévő magas-1 ötdszinti lakás eladó vagy varosközponti 1. emelelire cserélhető. I ár: 3 mFl. (U406) 93/310-504. (27502 K) Belváros közelében 2 szobás. 55 nm-es, erkélyes, lom-kamrás, vizórás, telefonos, kp. fűtéses, 10. emeleti, azonnal beköltözhető lakás eladó. Irányár: 1,8 mFl, (L/409).
(27505 K)_
Katonáról közelében 3 szobás, 77\'nm-es, parkettás, erkélyes, egyedi gázas, 2 szintes sorházi lakás garázzsal. 347 nnves telekhányaddal eladó. Irányár: 5,2 mR. (L394),
93/310-504. (27507 K)_
Erdész utcában 3+1 félszobás, 85 nm-es, 2 szintes, igényesen átalakított és leJú|ílott egyedi gázas sorházi lakás 2 lerasszal. alápincézelt garázs-műhellyel, elökerllel, udvar-ral eladó. Irányár. 5,6 mR. 93/310,504. (27508 K) Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas. padlószönyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irány-ar 3,3 mR. (U354) 93/310-504 (27002 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkíméli, jó állapotú, 4. emeleli lakás eladó.
Irányár: 2,45 mR. (L359) (27007 K)_
Keleti városrészben 2 szobás. 54 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapozoll, erkélyes. 3. emeleli. kp. fűtéses lakás eladó Irányár: 2,2 mft (L/360). (2701S K)_
Garay utcában 1 emeleten 2 szobás, egyed gázas, parkettás, vizórás, járólapozoll, reluxás, felújított lakás eladó.
Irányár. 2.5 mR. (L/389) 93^310-504. (27211 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, erkélyes, reluxás. azonnal beköltözhető. 3. emeleli lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (L/386) 93/310-504. (27215 K)_
Kazanlak körúton 2+1 félszobás 68 nm-es erkélyes, redőnyös, lomkamras, teljesen lelújíott, 3. emeleli lakás eladó új járólapokkal, új csempével, új konyhaszekrénnyel. Irány-ár: 2,65 mFl, (L/391) 93/310-504. (27303 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 1+2 félszobás. 57 nm-es, vízórás, Iranciaerkélyes, teljesen felújítón lakás eladó. Irányáf 2,55 mR. 8L397)_93310-504. (27304 K)_
Városkapu körúlon 1+2 lólszobás, 57 nm-es, vizórás, Iranciaerkélyes, teljesen felújított, 3 emeleti lakás sürgősen el-adó. Irányár: 2,25 mR. (U292) 93/310-504. (27307 K) Keleti városrészben 3 szoba+nappalist egyedi gázas, parkellás, cirkolüléses, 2 szintes, nagy erkélyes lóldszinti la-kás eladó. Irányár: 5,1 mR. (L398). 93310-504. (27309 K) Katonarélen 2 szint+letŐlérbeépléses 4 szobás, egyedi fűtéses társasházi lakás nagy terasszal, elökerllel, alápincézett garázzsal eladó. Irányár: 7.8 mR. 93/310-504 (27310 K)_
CSALÁDI HÁZAK, TELKEK, NYARALÓK
Zalaújlak belterületén eladó 300 n öl utcafronti építési telek, hozzákapcsolódó 300 n.öl gyümölcsőssel 300 eR-ért,
valamint 1200 n.öl telek 75 nm-es töméspincével. Irányár:
500 eR. (T/34). (27617 K)_
Zalakarosban 3 szintes, 5 szoba+hallos, 2 fürdőszobás, 160 nm lakólerú, telefonos, egyed gázas család ház kandallóval, dupla garázzal, píncerésszel, 167 n.öl telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Ár: 10,9 mFl. (27618 K)
Obomakon hétvégi háznak kialakiható, 2 szobás, 65 nm-es, 30 éves, légla falazatú család ház nyári konyhával, gazzdaságí épületekkel, alápincézett pajtával. 1600 n.öl területtel eladó. Villany van, víz ásott kútból irányár: 1,2
mFt. (27619 K)\'_
Olajtelepen 2 szoba + étkezős, nagy lürdőszobás, 85 nm-es, igényesen kialakított iker család házrész, nagy terasszal, 700 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 6,1 mFt+garázs
300 eFI. (CS/204) (27509 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 95 nm-es, 7 éve lelújrlott. kibővíteti, szigetelt család ház új homlokzalvakolattal. garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es telekkel el-adó. Irányár: 3,6 mFt. (CS/203). 93/310-504, (27510 K) Teleki ulcán 2 szobás. 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható család ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es (épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFl. (CS/172) 93/310-504. (27021 K)_
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 eves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles, 1100 nm-es telekkel eladó Irányár: 8,5 mFt (CS/171) 93/310-504. (27022 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es. igényesen felújított családi ház beépietl lerasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal. 400 nm-es telekkel eladó. Irányár
5,3 mR. (CS/187) 93310-504. (27024 K)_>_
Kiskanizsán 800 nm-es lelken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképülelekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 3,95 mR. (CS/194) 93/310-504. (27218 K)_
Kiskanizsán 3 szobás. 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, önálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6.4 mFl. (CS/195) 93/310-504. (27219 K)_
Balatoni enyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.öl telekkel eladó. Irányár:
4,5 mR. (NY/66) 93310-504. (27220 K)_
Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézel!, beépíthető telőlerű iker hétvégi ház egyik lele, 639 nm zártkerti telekkel, melléképülettel eladó. Villany van. Irányár:
2,0 mR. (NY/67) 93310-504. (27221 K)_
Balalonfenyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es, 25 éves össz-közmüves nyaraló teljes berendezéssel, 220 n.öl telekkel
eladó. Irányár: 2,6 mR. (NY/70), (27311 K)_
Palin-Újtelepen 3 szoba+nappalis, amerikai konyhás. 112 nm összalapterületű, cirkogejzíres, tetótérbeépíléses családi ház kél lürdószobával, 40 nm-es aknás garázzsal, műhellyel, ápolt kertlel, 160 n.öl telekkel eladó. Irányár: 9,48
mFl. (C3/197) 93310-504. (27312 K)_
Zákányban a Magashegy legszebb részén gyönyörű kilaá-tással a Drávára, sürgősen eladó 3 szobás, 80 nm-es, alápincézelt családi ház 800 n.öl leiekkel, valamint ugyanitt 2 szobás, lelújitásra szoruló családi ház 600 n.öl telekkel. Irányára 2,3 mR. !11 1.2 mR. (CS/192) 93310-504.
(27313 K)_
Gyékényes belterületén a bányatóhoz nagyon közeli utcában, 37 nm-es, 2 hálószobás, amerikai konyhás, könnyűszerkezetes anyagból épült 3 éves nyaraló eladó 270 n.öl telekkel. Irányár: 2.6 mFl. (NY/64) 93310-504, (27314 K)_
Kiskanizsán amerikai konyhás, 2 szobás, parkettás, 80 nm-es, 1 éve teljesen felújított családi ház 40 nm-es műhellyel, 70 nm-es raktárral, 800 n.öl telekkel sürgősen el-adó. Irányár: 5,1 mFt. (CS/198). (27315 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás. 125 nm lakólerú, 15 éves család ház, alatta 28 nm-es garázzsal, 90%-os készültsé-gű beépített tetőtérrel. 81 nm-es. vállalkozásra alkalmas melléképülettel, ipari árammal, 600 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 9,0 mR. 93310-504. (27316 K)_
Miklósla központi részén 3000 nm-es, kb. 50 m széles, enyhe lejtésű, D-i fekvésű építési telek eladó. Irányár: 1.6
mFl. (T/32). (27317 K)_
Révfülöpön zártkertben, 600 n.öl, nagyon szép panorámás telken 10 éves, 36 nm alapterületű hétvégi ház pincével, beépíthető tetőtérrel eladó. Irányár: 6,5 mFt. 93310-504. (27318 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK;
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakáso-kal, családi házakal. 93/310-504. (27032 K)_
Pogányszenlpéleren tetótérbeépfléses, 2 család kifen bkhalását biztosító család ház 230 nm-es bl-ierülettel, pincével garázzsal, melleképülelekkel, 1400 r,.öl telekkel ebdó. Hk-i lakást beszámítok Irányár: 3,7 mFl. Hu. sí: CS95. (22991 K)_
Zalakomárban 4 szobás, 2 lürdőszobás, tetöterbeepiteses, gázfűtéses, cserépkáfyhás, 8 eves család haz 2893 nm tekén eladó. Irányár: 5,5 mFl Bútorokkal együtt 6 mFl Hsz.: C$116. (23314 K)_
Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es telek ebdó. Jelenleg szőlővel van betelepítve Építésre kiválóan alkalmas terület, vilany, víz van ós asz-
lalos ül. Irányár: 800 000 Ft. Hív, sz: NY01. (23657 K)_
Galambokon a halastónál 200 n.ö) telek a rajla lévő .cseh" 2 szobás, etoteres, teraszos laházzal eladó. Fürdő kblakiBialó, víz. vilany, asz-lalos út és horgászali lehelőség, nyaralatási lehetőség van Irányár
1.1 mR. H.sz:T37. (24719 K)_
Galambéi-halastónál 260 n-öl lelek, közvetlen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás leintettél ebdó. Víz, villany, aszfaltos út van. Irányár 1,3 mFl. Hívsz: T38. (24809 K)
2 szobás, 67 nm-es, fürdőszobás, spájzos csalid házrész Nk-án eladó. A lakás jo állapotú, vizórás, tetőtér és különálló pince tartozik hozzá. A lakás ulcalronli. 4 lakó van Irányár 2,9 mR H.sz: CS137. (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági epületekké). 400 n-ol telekkel család ház eladó
Irányár 6 mFl. Hiv.sz.: Cs 140. (25771 K>_
2álakaroson 2 szintes, felújításra váró nyaraló eladó. Irányár 3,5 mR.
H.sz.; T40. (25795 K)_
fik. északi v.részében éplési lelek 340 nm-es, eladó. A tehén pajta és
isláló találtató. Irányár: 3,2 mFt Hsz.: T43. (25797 K)__
120 nm-es család haz eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gazas, 765 nm-es letekkel eladó Irányár:
5.2 mFl. Hiv.sz.\': Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 82 nm-es lársasházjelegú család ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázfűtéssel lettes felújftotlan eladó az Északi városrészben
Hrv.szám: LAK 100. Irányár 6,8 mFl. (26105 K)_
Bajosán 3 szobás, teljesen új fürdőszobás, letujfcll családi ház ebdó vagy Nk-i 3 szobás, 4 em házi lakásra cserélendő értékegyeztelés-
I. Irányár 5 mFt Hív, sz: CS143. (26245 K)_
3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos, teraszos, 120 n.öl lelkes, parkosított, udvaros család ház eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár 12 mFl. H.sz.: CS142. (26247 K)_
Palinban 100 nm-es, 2+3 télszobás, társasházi cifcogejzires csabdi ház jellegű bkas alul garázzsal, 2 lürdószobával kis kerttel eladó Irányár 7,4 mFt. Hiv.sz.: CS 145 Í26357 K) Zalakaroson 809 nm-es, panorámás építési tétek, ahol víz, vilany van, gáz, leleton ráköthető, letvonuiási épülettel és új téglával eladód irányár 3,6 mFl. Hív sz.: T48. (26455 K)_
Hc-mchkkomáromban léglapincés, szoba, konyha, teraszos, táioJőheryi-ségekből álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jelegű pince leiszereléssel
eladó. Irányár: 400.000 FI. Hrv.sz: T46. (26456 KI_
Nk Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, ónáló udvari család ház ebdó. Irányár. 3,9 mFl. Hiv.sz: CS146. (26459 K) Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n.öl gyümölcsös eladó. Irányár:
1,7 mR. Hrv.sz.: T49. (26460 K)_
Eladó Nagybakónakon, az .Öreghegyen" 650 n.öl gondozott terület, amin kerl, gyümötcsős, szótő és légbprK* laláliató. Víz, vilany van, autóval megközelíthető. Irányár: 400.003 Ft, Hrv.szám: T50. (26547
KI_-_
1+3 félszobás, egyed cikogejzfr fűtéses, tetőtéri, jő álapotú, étkezős bkás ealdo Nagykanizsán az É-K-i új Lakótelepen. Irányár 3,6 mFl.
Hrv.szám: LAK 103. (26550 K)_
Sávolyon család ház nagy letekkel ebdó. H.sz.: CS144. (26676 K) Mkbslán 2 szobás, konyhás, haibs, fürdőszobás, bb-csabdi ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai bkásra cserélendő ertékegyeztetéssel Irányár: 5 mFt. H.sz.\'
CS147. (26677 K)_
Galambokon a Campingi bejáratnál, \'Banya"-dűlőben lömes és tégb-pirc* nagy leiekkei eladó. Irányár 800.000 FI. Hiv.sz.: T51. (26680 K)
55 nm-es, 1+2 télszobás, Összkomfortos IV. emebten lévő küépős laka; eladó a keleti városrészben. Irányár 2,2 mFt. Hrv.szám: LAK 110
(26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, szint + tetőters, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, garázsos + 60 nm-es kütönálb új építésű bkásnak is babkJhaló éplmény egyed gázfűtéssel ebdó A letek 600 nm-es Irányár: 9 mFl.
Hívsz: Cs 152. (26885K)_
2 szobás, összkomfortos, vizórás, 4 emeletes házban, lókfszinti bkás eladó a keleti városrészben Irányár 2 mR. Htv.szám: LAK 220. (26888 K)_
Szépetneken 3 szobás, gázas. fürdőszobás, családi ház 200 n-ol telekkel ebdó. Irányár: 3,2 mFl. Nagykanizsai 3 szobás bkiscsere erde-
kel Hiv.sz.: C$154. (26890 K)_
Csónakázö-tónál 1911 nm-es leiek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2. emeletig Irányár 2,5 mR.
Hiv.sz.: T52 (26891 K)_
430 n-ol telek 2 szintes hétvégi lakhaio házzal, gazdasági épületekkel lelje; berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közelében. Irányár 2,5
mR. Hiv.szam: T 54. (26692 K)_
Bokaházán 3 szobás, lürdőszobás, letelonos, nagy konyhás, 3378 nm-es tekes csabdi ház ebdó vagy Nk-i lakásra cserélhető értele -
gyeztetéssel. Irányár 4,7 mR. Hiv.sz. CS 153. (26893 K)_
145 nm-es, egyed gázas, szrl+tetóteres. 4 szobás, 2 lürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos család ház parkosított udvarral ebdó Kiskanizsán Irányár 6,7 mR. Hiv.sz.: CS124. (26989 K)
63 nm-es, 3 szobás, egyedi gázas, teljesen felújított 3 emeleli bkás ebdó belvárosi lakótelepen Irányár 4.5 mFt Hiv.sz: LAK 114 (26990
KI_
3 szobás, összkomfortos, X emeletes házban lévő, 2 erkélyes, teljesen lelújrlott OTP lakás eladó a K-I városrészben Irányár 2,5 mfl
Hiv.sz.. LAK 115. (26991 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vizórás. teljesen felújítóit 4 emeletes házban levő, erkélyes, 4. emeleti bkás eladó a K-i v.nész
ben. Irányár 2,6 mfl. Hrv.sz.: 113 LAK. (26992 K)_
Babtonberenyben ikernyaraló lele eladó. A nyaraló szint + tetőteres. 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás, 500 nm leken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel. Irányár 3,15 mFl. Hw.sz.: T54. (26994 K) 2 + félszobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, vizórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos család ház jelbgű bkás lós kerttel garázzsal ebdó Nk, északi városrészében, la: 4.5 mFl Hrv.szám LAK
48. (27106 K)_
Pogányszenlpéleren 114 nm-es, ikerjelegű csabdi ház 3565nm-es telekkel ebdó. 3 szobás, lürdőszobás, konyha-spájz, előszoba, veran-dás, wc-s, pincés, garázs és gazdasági éputelek Cserépkályha lüte-
ses. Iá: 6.5 mFl. Hrv.szám Cs 156. (27107 K)_
Paínban 2 szintes + tetótérbeépíléses, mind a három mind külön bep-ratú egyedi gázas 8 szobás, összkomfortos. 2 garázsos család ház össze költözőknek kiváló. 2148 nm-es letekkel, gazdasági epületekkel ebdó igény esetén kisebb család háza 13 szobásai beszámítok 10 éves korig, nem régebbi építésűt. Iá: 12 mFl. Hsz.: Cs155. (27108 K)
2+1 félszobás, összkomfortos. 4 emeletes ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes bkás ebdó a keleti városrész-
ben Irányár 2,6 mR. Hrv.sz: LAK 120. (27109 K)_
2 szobás, összkomfortos, vizórás, redőnyös, felújított bkás 4. em haz II. emeleten eladó a keleti városrészben Irányár 2.3 mFl Hsz.: LAK 222. (27111 K)_
2 szobás, összkomfortos vizórás, erkélyes, redőnyös, jo álapotú bkás ebdó a keleti városrészben. Irányár 2,3 mR. Hsz.: LAK 221 (27112
K)_
SzentgyÖrgyvári hegy 3. hegyháton 900 n.ót terulel mszben bekeríteti gyümölcsös se), kb faházzal, kb. 800 db fiatal fenyővel, szántóval el-
adő. Érd.: 18 óra után. 93/324-399. (27222 K)_
2+1 fébzobás.összkornforios. IV. em. ház 3 emelelén erkélyes, nagy konyhás, külön bmkamrás lakás ebdó a kebli városrészben Irányár 2,6 mR. H.sz.: LAK 120. (27223 K)
Kiskanizsán 1300 nm-es lelek, amin gáz, víz, vibny, közmű, lebontásra váró építmény található Bontási és építési engedély van Kedvező áron eladó. Irányár 1.5 mFt. H.sz,: CS156, (27224K) CserlÓ hegyen lakhaló, igényes hétvég, ház sürgősen eladó Irányár
2.5 mR. H.sz.: T56. (27225 K)_
Bablorfenyves-alsón 150 női leken kb, 64 nm-es. 2 szobás, nappalis, lürdőszobás, szintelloiásos nyarab ebdó. irányár 7 mFt H.sz.
T55. (27226 K)_
1+1 lélszobás, gázfűtéses, nem megvásárol önkormányzati bkasom elcserélném nem megvásárolt önkormányzati 1 szobás bkásra értéké-gyezteléssel Nagykanizsán. (27227 K)_
3 szobás, összkomfortos, X. emeleti ház 4. emeletén lévő, erkélyes, vizórás, jő álbpolú bkás eladó. Irányár 2,35 mFt H.sz.: LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásárolható. Irányár 700.000 Ft. (27228 K) Belvárosi, 3 szobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, társasházi bkás 24ö nm-es uoVarrésszel eladó. Irányár 7.2 mFl H.sz: CS128 (27229
K)_
Nagytakonaki hegyen 2 foki terület termő szőlővel, gyümölcsössel légla pincével ebdó, akár megosztva is Irányár: 800.000,-Fl Hiv.sz: T57. (27295 K)_
Pogányszenlpéleren 115 nm-es, kaslélyjeltegú csakí ház 3585 nm te* rübtlel ebdó. A ház ikeméz jellegű panorámás válblkozásra kfváb. lakhalasa csendes nyugodt gazdálkodásra akalmas terület Irányár.
6.6 mR. Hiv.sz.: Cs 160. (27403 K)_
Sáncban 70 nm-es család ház 1400 nm-es lebkket, egyedi gáztütes-sel ebdó. A házban 2 szoba, konyha, spájz, ebieres, garázs gazdasági ópütel nyah konyhával. Fürdő szoba kbbklható a helye meg van
Irányár. 4,8 mR Hivat: Cs 159. (27404 K)_
2 szintes 4 szobás, egyed gázfűtéses társasházi csabdi haz jelbgű teraszos bkas ebdó a déli városrészben garázzsal parkosított udvarral, telelonnaL parabob antennával Irányár: 5,6 mFl. Hiv.sz.. LAK
122. (27405 K)_
Te|esen telújilotl X. em, házban tevő 2 szobás erkélyes, vfzórás. óssz-komfortos bkás elacb. Irányár: 2,5 mFt. Hiv.sz.. 226. (27407 Kj
2 szobás. 4. em hál 1 emelelén tevő erkélyes összkomfortos, teles felújítást igényb lakat ebdó a keleti városrészben. Irányár 1,9 mFl Hiv.sz: LAK 227 (27408 K)_
3 szobás, összkomfortos, nagy obszobás, küön lomkamras. letújrtasra váró X em házban lévő bkás eladó a keleti városrészben. Irányár 2,3
mFl Hívsz: LAK 123. (27551 Kj_
68 nm-es, összkomfortos, kibpós, vizórás, redőnyös, teljes lehijiloll b-kás eladó a keleti városrészben Irányár 3,2 mR. Hívsz: LAK 124 (27552 K)_
54 nm-es, egyed gázfűtéses, vrzórás, 4. em.ház II. emelelén lévő 2 szobás lakás eladó a Vételi városrészben. Irányár 2,6 mFl. Hiv.sz:
LAK 230.(27553 K)_
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, nagy konyhás, letuflotl lakás ebdó a Kazanlak krt-on 4 emeletes ház III emetetén. Iránya: 2 mFt. Hiv.sz
LAK 228 (27554 K)_
Kacorlakon 4316 nm-es zártkerti ingalbn válalkozas céljára eladó. Viz, vilany van Irányár 3 mFt. Hrv.sz.: T60. (27555 K)_
1950 n-ól telken hétvégi bház ebdó Babtonntária-alson Két szoba, konyha, fürdőszoba. (27556 K)_
1998. április 24.
KANIZSA -
29
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK. ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS;. TELJESKÜRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
INTERNET CIMUNK:
http://www.sikerimmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8—17 óráig
SIKBl
Ingatlanközvetítő
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
-számítógápes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vevők részére
-jogi képviselet -•bérbeadóknak díjtalan bérJőközvetítés
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!\'
Elcserélném belvárosi 2. emeleti, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebódő, lürdő. WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. ÉRd : SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K) _
Balalonlenyvesen a vízhez közel 700 nm-es lelken, 110 nm-es nyaraló WC, lürdö, 4 szoba, konyha, 30 nm-es ledet! terasszal eladó különálló űzlelhelyiség üzleli tevékenységei lolylalók számára. Irányár: 8.5 mFl (27411 K) Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken. 80 nm-es családiház 2 szoba, étkező, előtér, WC. fürdő, terasz. Ára: 3,8
mFl (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken. 80 nm-es, családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC. fürdő, terasz Ára: 3,8
mFl. (27236 K)_
Nagykanizsa központjában 2,5 szobás, étkezős, 70 nm-es egyedi fűtéses, vizórás, padlószőnyeges. redőnyös, kábellevés erkélyes felú|itoll lakás eladó Irányár 3.5 mFt
(27237 K)_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház. 366 n-öl telekkel, léiig kesz tetőlérbeép léssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, élkező. előszoba, konyha, spájz, IV emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ara: 7,2 mFl.
(24542 K)_^_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel. 5 szoba, nappali, kondrterem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, Kábel-, parabola antenna, telelőn, gáz van Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó, közművesítve Irányár: 1,2 mR. (24649 K)_
Keresünk belvárosi máslél és kétszobás egyedi gázlűlé-
ses lakásokat a 4. emeletig (24833 K)_
Galambok központjában 300 n-öl telken lévő családi ház eladó. 1 szoba, konyha, tusoló. Ára, 2,8 mR. (23989 Kj Oroszionyban 500 n-öl lelken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképűielek.
Ára: 2,6 mFl. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-ól telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs Ára: 2,9 mFl. (23992
K)_
Munkás üti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó.
akna es villany van. Ára: 530.000 Fl. (24992 K)_
Csapi Öreghegyen panorámás lelek eladó. 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, új legtapincével Ára: 1.1 mFt (25064
KJ_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-
01 terülelen, 500 nm-es félkész családi ház, (galériás) ga-
rázzsal Irányár: 14.000.000,-Ft. (25066 K)_
Eladó Nagyrécsén 2$5 n-öl területen, 72 nm-es családi ház, földszint 2 szoba, nappali, fürdő. WC. spájz, konyha, tetőtér, teligkész állapotban, gáz az udvarban. Ar 4,6 mFt.
(25067 K)__
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.ol telek eladó. Ára: 1,2 mR. (25186 Ki Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha fürdő spájz, pincés, fedett bejáróval, teleionnal, egye-
di lútéssel, eladó Ára: 5,1 mFt (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás. 64 nm-es, 2 erkélyes, vizórás, lelújított X emeleti lakás eladó. Vagy megegyezés szerint
2 szobás l-ll. emeleli gázas lakásra cserélhető. Ára: 2,3
mFt. (25315 K)_
Nagybakonakon 1200 n öl lelken csaláá ház eladó, 2 szoba Konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1,65
mFl. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFl-érl eladó. Viz.
villany, van. (25550 K)_m
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt.
(25556 K)_
Eladó Bocskán (Nk-tól 16 km-re) 500 n.öl lelken 3 éves, bepucolatlan, 110 m család ház Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképülelek, terasz. Vegyes kazántüzelésű
Ára: 3,5 mFl. (25618 K)_
Szent gyórgyvári hegyen 580 n-ól szőlő, gyümölcsös, kert eladó ui pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, fűnkül van. Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K) Nagykanizsán csendes helyen kétszintes. 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz.
WC. Ára. 4.5 mR. (26130 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es. 2 szobás, löldszin-li egyedi tüléses, |ó állapotban levő Önkormányzati lakás
eladó. Irányár- 3,2 mR (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-lonál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialaklhaló 120 nm-es, 3 szintes, új hét-
végi haz. Ara. 4,7 mR (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes jó állapotban levő, 80 nm-es hétvé-gi ház eladó 102 n-ól területen Ára: 7.7 mR. (26213 K)
Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es. lelú|lott, reluxás, vízórás, |ó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-érl.
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2 emeleien 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó Telefonos, redőnyös, jó álla-potban levő. (26 7 04 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben lelújlotl, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal
együtt eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K)_
Nk. keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 fétszo-bás lakás fel újkort állapotban eladó, 2,4 mFl. (26706 K) Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz. Irányár: 3,5 mFl. (26708 K) Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, lelújrlorl vízórás, redőnyös, 1- emeieli lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2.5
mFt. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 terasz különálló apartmanok. Irányár: 24 mFl, (26845 K)
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis. 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialaklhaló raktárhelyiséggel villa eladó, (előtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mR. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a lürdÖhőz közel. 2 t el -jes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelü, terasz, egy színien 2 szoba, nappali, lürdo, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mFt. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több aparlmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 színles, földszinten presszórész
kilakilva Irányár-40 mR (26848 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es. redőnyös. 3. emeleti lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 2,2
mFl (26849 K)_
Galambokon. Rigo-hegyen 1300 n.öl terület gondozott sző-lövel, borospincével eladó. Ára: 500 eFI. (26911 K) Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFl A garázs külön is eladó
700.000 Fl-ért. (26912 K)_
A K-i v.rószben 49 nm-es, vízórás, lelújloll, K-Ny fekvésű, földszinti. 2 szobás lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. (26913
K)_
Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleti lakás, 2 szoba fürdő, konyha, WC, 7 nm-es
pince, 2,8 mFl-ért eladó. (27033 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl lelken, loldszinl + lelőlérbeépléssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, crtkoge|zires lútéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 lürdószoba, 2 WC, nagy lárolóhelys\'égek. Irányár:
13.5 mFl. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-ól külön is eladó 2,5 mFl-érl) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, lőzólülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFl. (27118 K) Nk-n a Keleti városrészben a IV. emeleten 3 szobás, vízórás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt eladó 3 mFl-ert (garázs 700 eR). (27116 K)_
Balatoni el vidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vóröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz. Irányár: 4,5 mFt (27117 K) Miklósfán 800 nm-es lelek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve
Ara 2.9 mFt. (27133 K) \'_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-ól telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha. WC, fürdő, spájz. KÁBEL TV telefon, bolthoz, buszmegállóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
CserfŐi hegyen 720 n-öl szóTő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K)
Bagolai hegyen 230 n-ól záMkerli ingatlan, 3 szines léglaó-pűlellel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve Ára:
1,2 mFl. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel másfél szobás, központi
lűtéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mR. (27137 K)_
Szent györgyvári hegyen 218 n ól területen pince eladó. Szoba, konyha, terasz, borospince, faház, tárolók, szóTő. gyümölcsös, villany van, víz megoldható. Ár: 800 eFt
(27485 K)_
Förhéncí hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFI. (27486 K)
Nagykanizsán a Zemplén úton 4, emeleli lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vizórás, járólapos. telújlotl konyhával, fürdővel, új padlószönyegqel, két szobához erkély, igénye-sen kialakított. 3 szobás, irányár: 2,5 mFl. (27487 K)
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es hefyiség kiadó hosszabb távra.
. Irányár: 50.000,-Ft/hó. (27234 K)_
Nemdohányzó hölgy részére 1 szoba kiadó lürdószoba, konyha használattal. 10.000 Ft/hó. (27483 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron kél egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (viz. villany, Wc van) eladó Irányár:
1,150 eR. (27119 K)__
Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Ar: 800 eFt. (27484 K)_
Kózvetlői djkedvezményl Az egyed gázfűtésű, 4 emeletesben lévő lakások tulajdonosai számára kedvezményes közveUöi djal alkalmazunk! Keresünk eladó lakásokat Nagykanizsán SIKER In-gatlanközveliő. Tel 312-058 (27238 K) Keresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan bérlőkózvelléssel. Bérbeadásnál nálunk diai csak a bérlő li-zet! SIKER IngaBanközvetlÓ. Tél.: 312-058. (27239 K)_
Hirdetés INTERNETenl Az egész világon látható az Ön ingat-lanhrdetése1 Szines lotóval. két nyerveníSKER Ingatlanközvetítő
Tel.: 312-058.427240 K)_
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, míemeles hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz. Keszthely közelében, Balalonenyvesen, BaJatonmánán. Balaton déli partvidékén. SKER IngaUanközvetlő. Tel.: 312-058. (27241 K)__
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
Egyed gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosában, 2,5 szoba + étkezős, 70 nm-es, erkélyes, vizórás, szönyegpadós, redőnyös, kábeltévés, felújlolf. kifogástalan, 4 emeleti, hiles Irányár 3,5 mR. HrV.SZárrt SIKER 2249. (27243 K)__
Egyed cirkotűlésú, 1. emeleti, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes, vizórás, tehermenles lakás eladó Nk. keleti városrészében. Irányár: 4
mR Hiv szám: SIKER 2256. (27244 K)_
Egyed gázfűtésű, 3 szoba+étkezős. 2 erkélyes, 90 nm-es, 2 emeleti, vizórás,
lelelonos, kifogástalan, szép lakás eladó Nk. belvárosához közel Irányár: 4,9 mR. Hívsz SKER 2262. (27345 K)_
Egyed fűtésű, 3,5 szobás. 100 nm-es, 2 szirtes, teraszos, erkélyes, telefonos, sorházi lakás, elő- és hátsókerttel eladó Nk-án
Irányár- 6,5 mR. Hrv.szám SIKER 2267. (27347 K}_
Nk. keleti városrészében 2+1 félszobás, 62 nm-es. erkélyes, 3 emeleli, központi fút esti, vizórás, telefonos lakás, alatta levő garázzsal, vagy anéfcül eladó. Irányár: 2,6 mR+garázs: 700 eR
Hrv.szám: SIKER 2272. (27348 K)_
Palinban eladó 5 szobás. 120 nm-es, tetőtórbeépléses, teraszos, szönyegpadós, 4,8x5 méteres konyhával rendelkező, gázkazán lűtésű, parabola antennás, kábeltevés sorházi lakás, 262 nm-es lelken. Irányár: 5 mR. Hrvszám: SIKER 2274. (27350K) Egyed gázfűtésű. 2 szintes, 2,5 szoba+nappalis, 80 nm-es, nagy konyhás, teraszos, telefonos, parabola antennás, kábeltévés, redőnyös, reluxás, sorházi lakás, aknás, pnces garázzsal, elő- és hátsókerttel, Nk-án eladó kanyar: 5.6 mR. Hrvszám: SKER
2276. (27351 K) ._
Egyed cirkogejzr lúlésú. 1+3 félszobás, 74 nm-es. erkélyes, 1 emeleti, vizórás, teleionos. 5 éves lakás, Nk. belvárosában eladó.
Irányár: 5,6 mR Hívsz: SKER 2285 (27413 K)_
Egyed gázfűtésű, 1,5 szobás, 48 nm-es, erkélyes, 3 emeleti, par-kettázotl, kábellévés lakás. Nagykanizsa centrumában eladó irányár: 2,9 mR Hrv.szám SIKER" 2290. (?7415 Kj _
2,5 szobás, 62 nm-es, erkélyes, 1 emeleti, központi fűtésű, vizórás, lelelonos, redőnyös, lelújloll, tehermentes, 4 emeletesben lévő lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 2,9 mR.
Hiv.szám. SIKER 2296. (27417 K)_
Egyed gázfűtésű, 1,5 szoba + étkezős, 50 nm-es, francia erkélyes. 4 emeleti, vizórás, telefonos, redőnyös, kábeltévés, újonnan festett, parketlázofl, nyugati fekvésű lakás, teljesen felújítva, a falban új vízvezetékekkel. Nagykanizsa belvárosának kezeiében, tehermentesen eladó, kanyar 2.6 mR Hívsz: SKER 2298
(27430 K)_
1+2 lélszobás, 57 nm-es, 1. emeleli, 4 emeletesben lévő. központi fűtésű, vizórás, redőnyös, felújított, tehermentes lakás, Nk keleti városrészében eladó. Irányár: 2.4 mR Hrvszám: SKER 2305
(27543 K)_
Rózsa utcában eladó 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, 4 emeleti. 4 emeletesben lévő, központi fűtésű, vizórás, telefonos, kábellévés lakás. Irányár: 22 mR xtiv.szám: SKER 2306 (276O0 K) Nk. belvárosában eladó 2 szobás, 42 nm-es, egyed gázfűtésű, konvekloros, vízóras, parketlázofl, redőnyös, kábeiteves, tehermentes, azonnal beköltözhető, lelújlotl, udvar lakás, 1 lakással közös udvarban. Irányár: 1,95 mR Hiv szám: SIKER 2307
(27601 K)_
2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, 2. emeleli, 4 emeletesben lévő. központi lűtésű, vizórás, szönyegpadós, lapétázott lakás eladó Nk. keleti városrészében Irányár- 2.1 mR. Hrv szám: SKER
2308 (27602 K)_
Egyed gázfűtésű, 1 szobás, 37 nm-es, föJdszinti, emeletes épületben lévő, vizórás, parketlázofl, redőnyös, tehermentes lakás, Nk. déli városrészében eladó. Irányár: 1,4 mR. Hiv.szám: SKER
2309. (27603 K)_
Nk déí városrészében eladó t. emeleti, 3 szobás, 75 nm-es, erkélyes, egyed gázfűtésű, vízórás, parkettázott, lelújlotl, tehermentes lakás, garázzsal, önáló pincehelyiséggel Irányár: 4 mR.
Hrv.szám. SIKER 2310. (27604 K)_
Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, 54 nm-es. erkélyes, kózponli tűtésü, vizórás, telefonos, lehermenles, rftes lakás. Irányár:
1,9 mR. Hiv.szám: SIKER 2311. (27605 K)_
Nk keleti varosrészeben eladó 1. emeleti, 1,5 szobás, 41 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, letolandó, tehermentes, liftes lakás. Irányár 1,45 mR Hrvszám:SIKER 2314. (27606K)
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás család ház, pincével, melleképületekkel, gyümölcsössel Gópkccsi-bejáró nincs irányár: 2,3 mFt. Hiv.szam SIKEfl 2266 (27352 K)
Naoykanizsa kertvárosában eladó 2 szinles. alul 125 nm alapterületű, 2 üzletet magába todaió, leni 110 nm-es, 2 szoba-hallos, étkezős, lürdőszobás, (esteti lalú. lambériázott mennyezetű, luxus családi ház, berendezéssel együtt Irányár: 30 mFl Hiv. szám: Sl-
KER 2277. (27353 K)_
Miklósfán eladó 70%-ban kész, 2 szint+letőlórbeéplóses család ház, alul műhelyei, pincével, garázzsal, leletlük 96 nm-es lakótérrel, szoba-konyhával, hallal, étkezővel, télikertlel, lúrdóve! kamrával, terasszal, a tetőtérben 4 szobával, fürdővel, wc-vel, gardero-be-bal, előtérrel, erkéllyel, gázkazán lútéssel. 800 nm-es, 20 méter széles leiekkel. Irányai 7,3 mR. Hiv.szám: SIKER 2279.
(27354 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, 1 szinles. 1971-ben épült, gázlűteses család ház, műhellyel, pincével, 709 nm-es leiekkel. Irányár 5,9 mR. Hiv.sz. SIKER 2286. (27418 K) Sáncban eladó 2 szobás, 65 nm-es. 1 szres. teraszos, 40 éves család ház, garázzsal, melléképületekkel. 1400 nm-es telekkel
kanyar 4,8 mR. H* szám SKER 2291. (27420 K)_
Sáncban eladó 1983-ban épüli. 3 szintes, 4 szoba+nappalis, 240 nm-es, 2 konyhás, 2 lürdőszobás, amerikai stlusú, egybenyíoll légterű, leraszos, erkélyes család ház, 2 garázzsal, különálló épületiéi, parkostól! udvarral, 560 nm-es telekkel, tehermentesen.
rányár: 15,5 mR Hrv.szám: SKER 2294. (27421 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szoba+nappalis, 1 szml+tetöleres. 70+30 nm-es, 2 lürdőszobás, nyílott leraszos. 2 erkélyes, központi gázkazán fűtésű család haz. pincével, aknás garázsai, műhellyel 500 nm-es leiekkei, rányár 8,6 mR Hrv.szám SIKER 2295. (27422 K) Palinban eladó 1985-ben épüH, 1 sztnl+telőleres, 4 szoba-nappa-is. 150 nm-es, teraszos, 2 fürdőszobás, gázfűtésű, pincés, garázsos család ház 500 nm-es telekkel, különálló, 1 szoba-konyhás spájzos, gázfűtésű épülettel. Irányár: 11.7 mR. Hrv.szám: SIKER
2303. (27517 K)_
Nagykanizsa-Fakoson eladó kb 40 éves, 1 szintes, tégla falazatú, kő alapú, 3 szobás, 65 nm-es, teraszos, lalüzelesű. vízzel, villannyal ellátott család ház, 18 nm-es nyári konyhával, alatta pincével, meléképületekkel, garázzsal, 600 n-öi, 16 méter széles, műveli területlel, tehermentesen Irányár: 2,7 mFt Hiv.szám: Sl-
KER 2304. (27544 K)_
Nagykanizsán eladó 4 szobás, 110 nm-es. 1 szinl+lelöteres, leraszos, erkélyes, lelelonos, kábeltévés, 1981-ben épült, egyed gázfűtésű, konvektoros, azonnal beköltözhető család ház, aknás garázzsal, ipari árammal, nyári konyhával. 400 nm-es leiekkel rány-
ár: 52 mR. Hiv.szam SIKER 2312 127607 K)_¦
Kiskanizsán eladó 5 szobás. 2 szntes. 145 nm-es, leraszos. 1991-ben épült, egyed gázfűtésű, konvekloros, kábellévés, déli lekvesú család ház 800 nm-es leiekkel. A felső szint 90%-ban kész. Irányár 6,3 mR. Hiv.szam SKER 2313 (27608 K)
NYARALÓK:
Zalakarosban eladó beleruleti. 4 szoba + nappais, konyhás, 2 színles, Összesen 170 nm-es. 20 éves iker házrész, gázkazán fű-léssel, 2 fürdővel, 2 wc-vel. 2 erkéllyel, terasszal, beepihető tetőtérrel, garázzsal, 380 V-tal, 210 n-Öl telekkel Irányár: 8,5 mR
Hiv .szám: SIKER 2253. (27252 K)_
Balalonlenyvesen eladó. 1 szoba-konyhás, előszoba.\'., 25 nm-es. tégla falazatú, vegyestüzelésú, leraszos épület, 200 n-öl telekkel. kanyar: 1,6mR Hrvszám: SKER 2281. (22423 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HAZAK:
Hosszúvölgyön eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 71 nm-es. leraszos, léteionos család ház. 1940 nm-es telekkel, gyümölcsfákkal, szánlóval Irányár- 1.2 mR. Hrv.szám SKER 2268
(27359 K)_
Zalakomárban eladó 1980-ban épül, tégla falazatú. 1 szintes, 3 szoba-konyhás, lürdőszobás, lalüzelesű. szönyegpadós. meszelt lalú család ház. 200 n.öl leiekkel, konyhakertlel. mellók-épületekkel Irányár: 3,3 mR. Hrvszám: SIKER 2299 (27518K)
ALBÉRLETEK:
Kiadó Nk. északi városrészében, sorházban, külön bejáratú. 1 szoba-konyhás, zuhanyzós, 40 nm-es, gázfűtéses lakás, igény szenhl bútorral is, 1 -2 fo részére, hosszabb távra, nemdohányzóknak Bérleli dj: 20O00.-R+rezsirtió Hiv.szám SIKER A/396. (27424 K)_
Kiadó Nk. keleti városrészében 2,5 szobás, 63 ném-es, erkélyes, bútorozatlan, központi fűtésű, telefonos, 4. emeleti lakás, 4 emeletesben, maximum 5 10 részére, gyermekeseknek is, hosszabb távra Bérleti dj: 20.000,-R+rezstfió. Hrvszám SIKER AŰ98.
(27426 K)_
Kiadó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, központi lűtésű, vizórás. bútorozatlan. Illés lakás. Bérleti dj: 20000.-R + rezsdio. Hrv szám- SKER AQ99 (27427 K) Szoba kiadó Nk. keleti városrészében, butorozottan. közös konyha- és lürdőhasználallal, 1 nemdohányzó, egyedülálló hölgy részére, hölgy tulajdonostól Bérleti di: 10.000,-Ft Rezsit nem kei li-
zetni. Hiv.szám: SIKER A/400. (27428 K)_
Kiadó Nk keleti városrészében 2 szobás, erkélyes, bútorozott, központi tűlesű, vizórás, Wtes lakás, május Hót. Bérleti dj: 20.000 R + rezsi/hó. Hrvszám: SIKER A/402. (27521 K)_
Kiadó Nk. keleti városrészében 1+2 lélszobás, erkélyes, 58 nm-es, központi fűtésű, bútorozatlan. 3. emeleti, telefonos lakás. 4 emeletesben, 11Ő. vagy esetleg házaspár részére. Csak megbízhatóknak! Bérleti dj: 20.000 R + rezstíió Hrvszám SIKER
A/405. (27523 K)_
Kiadó- a keleti városrészben 2 szobás, bút orozol!, központi lűtésű. földszinti lakás, 4 emeletesben, megbízható berló részére, maximum 2 lőnek. Bérleti dj. 18.000 R + rezsi/hó. havonta előre (izélendő. Hw.szám SKER AW06 (27609 K)__
30
KANIZSA - Ap«?
I
1998. április 24.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lukasuk, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
•Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, ebédlős. egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1.5-2 szobás) lakásra
cserélhető. Irányár: 4.6 mFt. (25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 nm-es. 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal eladó.
Irányár: 4.5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es. 2 szobás, nappalis, 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.ől telekkel azonnal eladó. Irányár: 5.5 mFt. (25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár: 6
mFt. (25312 K)_
Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás, 40 nm-es családi ház jellegű épülel. 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1.2 mFl. (25759 K) Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl felek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, építőanyag-gal együtt eladó Irányár: 700,000.-Ft (25763 K) Nk-án (CSE205),2 szobás, kb. 75 nm-es. felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladő. Irányár:
3:8 mR. (25841 K)_
Miklósién (CSE202) 2 szobás családi ház eladó.
Irányár: 3.55 mFt, (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2.6 mFt. (25951
K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel. 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető.
irányár 2 mFt (26029 K)_
Nk-n (CSE212) É-i v részben 3 szobás, 110 nm-es. étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal. 1 szobás, 30 nm-es. lakható melléképülettel, 150 n.ől felekkel, parkosított udvarral
eladó. Irányár: 12 mFt. (26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es. egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhe-
ió Irányár 3,5 mFt (26313 K)_
Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es. építési telek el-
adó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es. családi ház, 150 n-öl telekkel eladó. Irányár: 8.7
mFl. (26315 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel. nagy területiéi eladó. Irányár: 2 mFt. (26316 K) Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es. 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt. (26321 K) Nk-n 50 nm-es. teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5.5 mFl. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3.2 mFl. (26504 K)._
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es. 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3 mFt-ért, (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújítva
eladó 5.5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV, em-i, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó
2 2 mFt-ért (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás eladó 2 mFt-ért. (26509 K) .___
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben V. em-i, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2.1 mFt-
ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül, 320 eFt + 80 eFt
a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra ís kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400 eFt-ért. 02, 23.
(26969 K)_
Szentgy.őrgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. Víz. villany van. 4 mFt.
02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti. 2 szobás, egyedi fűtéses. 72 nm-es. vízórás lakás eladó,
2,9 mFt. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás. 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-ől telekkel eladó 11 mFt-ért. 01,27.(27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1.2 mFt-
ért. 01.28, (27076 K) _
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos lakás el-
adó 2,2 mFt-ért, 02.02. (27076 K)_
Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes. 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. Víz, villany van. gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ár: 4 mFt, 02.02. (27078
K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költözéssel.
3.2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt eladó 5.2
mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó 4,4
mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
Nagykanizsán az É-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújításra
szoruló. 5.5 mFt. 01.14. (27287 K)_
Nagykanizsán a Paliní városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért 03.12, (27288 K) Nk-n a belvárostól 5 percre 2.5 szobás, 4. em-i lakás felújításra. 70 nm-es eladó 3.5 mFt-ért.
03,10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V, emeleten 3 szobás. 74 nm-es felújított/lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000.- Ft. (25754 K) Nk-án a keleti városrészben 2,5 szobás, földszinti, központi fűtéses, vízórás, redőnyös, járó-lapos lakás eladó 2.65 mFt-ért. 03.17. (27493 K) Nk-án a keleti v.részben 10 emeletes épületben I. emeleti. 2 szobás, kp. fűtéses, teljesen felújí-
tott lakás eladó. 04.02. (27494 K)_
Nagykanizsától 26 km-re házas ingatlan eladó, több mint 500 n.öl telekkel, 2 családi házzal, nagy garázzsal, istállóval. Gazdálkodásra nagyon alkalmas. VIz, villany van. 1,6 mFt, (27495
kl_
Becsehelyen a főútvonalhoz közel 3 szobás, 86 nm-es családi ház eladó. Lakóház, udvar, gazd. épület 1395 nm telekkel. 1,8 mFt. 03.30. (27496
K)_
Keleti városrészben 10. emeletes épületben első emeleten 2 szobás. 54 nm-es. vízórás lakás eladó Tavaly lett felújítva 2.3 mFt. 03,27. (27497 K)_
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAGYAR ŰT 12-14. T.l./fax: 93/310-884 R. tol.: 30-699-511 Nyitva: H-P 9-17, Szo 9-12 órai9
Ingatlanforgalmi Kft.
német—magyar ,
érdekeltség |T*t*t|
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokai Nagykanizsán
¦ külföldi Ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Nagykanizsán a városközpontban 76 nm-es, 3 szobás, gardrobos, egyedi cirkofűtéses, telefonos, kiváló állapotú lakás, az udvarban parkolási lehetőséggel eladó, Irányár: 6
mFt. (27595 K)_
Kazanlak körúton 55 nm-es, 1+2 félszobás, összkomfor-tos, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,6 mFt. (27596 K) Zemplén Gy. utcában 68 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó vagy értékegyeztetéssef kisebbre cserélhető. Irányár: 2,6 mFt. (27489 K) ~ Péterfai utcában 68 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cifkofűtéses lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt
(27490 K)_
Nk. Király utcában I, emeleti, 74 nm-es, 3 szoba+nappalis, nagy konyhás, erkélyes, egyedi cirkofűtéses lakás pincével eladó. Irányár: 5,5 mFt (27401 K)_
Nk., Eötvös téren III. emelet, 63 nm-es, 2+félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses, redőnyös, igényesen felújított la-
kás eladó. Irányár: 5 mFt. (27402 K)_
Hunyadi utcában 1996-ban épült, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cirkofűtéses, telefonos lakás eladó Iá.: 5,8 mFt. (27231 K)_
Fő úton I. em-i, 90 nm-es, 3 szobás, parkettás, egyedi gáz-tútéses, galénás lakás etadó.-lá.: 5,2 mFt (27232 K) Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV, emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár: 2,4
mFt, (26901 K)_
Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gáz\'fűtéses, telefonos, io állapotú, földszinti lakás garázzsal, pincével
eladó. Irányár: 3,3 mFt. (26903 K)_
Nk. közponljában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, víz-órás, igényes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,2 mFt. {26905 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás, III. emeleti lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFt. (26906 K)_
Belváros közelében, 97 nm-es, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasz-szal. garázzsal, kis kerttel eladó. Iá.: 6,5 mFt (26802 K) Nk, közponljában 80 nm-es, 3 szobás, parkettás, komfortos, galéfiázható lakás nagy konyhával eladó. Irányár: 4,8
mFt (26765 K)_
Munkás utcában III. emeleti, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,4
mFt (26768 K)_
Péterfai utcában 1990-ben épült, II. emeleli, 1+2 félszobás, Összkomfortos, jó állapotú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Irányár: 2,45 mFt +700 eFt. {26769 K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított, komfortos udvari lakás étkezővel, vízórával, redőnnyel, telefonnal, pincével + egy 16 nm nagyságú külön bejáratú
szobával eladó. Iá.: 3,2 mFt (26600 K)__
Nagyváfriy utcában IV, emeleti, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, redőnnyel ellátott komfortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.: 4,2 mFt+ 800 eFt
(26608 K) _
Sugár utcában III. emeleti, 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével + 1 félszobává átalakítható gardróbszobával eladó. Iá.: 3,3 mFt (26612 K) Széchenyi téren 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 4 mFt (26614 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Kiskanizsán 2 szintes, 4 szobás, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Irányár: 5,2 mFt (27597
K)_,
Vörösmarty utcában 134 nm-es, 3 szobás, központi fűtéses családi ház tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Irány-
ár: 9,5 mFt (27599 K)_
Honvéd utcában 980 nm-es telekkel 170 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, 2 fürdőszobás, telefonos, kiváló állapotú családi ház pincével, garázzsal, melléképülettel eladó. Irányár: 16,5 mFt. (27491 K)_
Sáncban 2 szintes, 5 szobás, telefonos családi ház garázzsal, nagy műhellyel eladó. Irányár: 14,5 mFt (27598 K) Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás ker családi ház tele eladó. Iá: 4,5 mFt (27070 K) Sáncban, 1980-ban épült 152 nm-es, 2 szintes, 5 szoba + nappalis, központi fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház ipari árammal ellátott műhellyel, garázzsal eladó. Iá.:
20 mFt (26803 K)_
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház zárt parkosított udvarral eladó. Iá: 7,9 mFt
(26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhas, telefonos igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, a-j -rázzsal, pincével eladó. Iá: 12,5 mFt. (26806 K)
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújításra szoruló családi ház házrész a hozzá tartozó garázzsal együtt eladó. Iá.: 2,2 mFt (26616 K) Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis
telekkel, garázzsal eladó. Iá.: 3 mFt. (26617 K)_^_
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipari árammal is ellátott családi ház, 536 nm telekkel, kialakítható padlástérrel, garázzsal eladő la 8.7 mFt (26_618 Ki______
Kiskanizsán 1990-ben épült 2 család részére is alkalmas, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali, fürdőszoba), parkettás családi ház garázzsal, műhellyel, 800 nm telekkel
eladó, lá.: 6,9 mFt (26619 K)_
Petőfi S, utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel, pad-
lástérrel eladő. Iá,: 3,4 mFt (26621 K)_
Palinban 1992-ben épült 268 nm-es, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófűtéses, telefonos, teraszos családi ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten vendéglátó-ipari egy-séggel eladó. Iá.: 20 mFt. (26622 K)_
Petőfi S. utcában 96 nm-es, 3 szoba + élkezős, egyedi gázfűtésű, parkettás, redőnyös társas családi ház beépíthető padlástérrel, 450 nm kerttel eladó. Iá.: 5,5 mFt
(26623 K)_
Nk. belváros közelében tatarozásra és íelújításra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú te-
lekkel eladó. Iá.: 3 mFt (26624 K)_
Nk, Sáncban 1982-ben épült, 270 nm-es, 3 szintes, 2 nappalis, 3 hálószobás, közponlj gázfűtéses családi ház nagy garázzsal, 150 nm-es ipari árammal is ellátott mellék-épúlettel eladó. Iá.: 18.5 mFt. i?6626 K) Nk, Sáncban 1985-ban épült, 178 nm-es 2 szintes, 5 szoba + nappalis, redőnyös, telefonos családi ház 600 nm nagyságú telekkel, zárt terasszal, garázzsal eladó. Iá 9 mFt (26628 K)__
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lambériás, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel el-
adó. Iá.: 14 mFt (26631 K)_
Zalaegerszeg, Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nm-es, 2 szintes, 10 helyiségből álló, 4 telefonvonallal, riasztóval ellátott páncélteremmel, beépíthető padlástérrel ellátott épület banknak, irodaháznak eladó. (26632 K)
VIDÉKI INGATLANOK:
Nagyrécsén 1134 nm-es, közművesített telek kész alappal, építési engedéllyel, építőanyaggal eladó. (27492 K) Murakeresztúron a központban 100 nm-es, 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is alkalmas, felújításra szoruló családi ház pincével, melléképülettel eladó. Iá,: 1,25 mFt
(26633 K)_
Szepetneken 86 nm-es, 2 szobás, kályhafűtéses, felújításra szoruló családi ház melléképületekkel eladó. Iá.: 1,25
mFt, (26636 K)_
Nk. Látóhegyen 1470 nm-es telek gyümölcsfákkal, építke-
zési lehetőséggel eladó. Iá.: 300 eFt (26637 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 2443 nm-es, gyönyörű helyen lévő, jó fekvésű telek 31 nm-es téglaépülettel, 11 fajta gyümölcsfával, szőlővel, fenyőfákkal eladó. Iá.: 790 eFt.
(26638 K)_
Nk, nyugodt helyen 300 nm nagyságú épíési telek 5 m-en belüli teljes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2,1 mFl, {26639 K)__
1998. április 24.
KANIZSA - /tpné.
31
INGATLAN
Kiscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze. (26916 K)
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - ki-alakitható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon. (27342 K)_
Nagykanizsán, belvároshoz közel, főútvonalon kertes, három lakásos, két garázsos, nagyméretű családi ház betonozott pincével, melléképületekkel eladó vállalkozóknak, ösz-szeköltózőknek. Tel.: 93/314-968. (275B2 K)
Lakásmegoldást keresek Nagykanizsán 1 mFt alatt. Sürgős! Ajánlatot a 311-614-es telefon-számra kérek. (275B3 K)_
Oltárcon 2 szobás ház, udvari épületekkel, fenyővel, bútorokkal eladó. (Falu végén.) Érd.:
93/325-512. (27584 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, telefonos családi ház garázzsal, 800 n.ől telekkel eladó. Irány: 5 mFl. Érd.: 93/321-103. (27585 K)_
Készpénz + OTP átvállalással lakást, esetleg önkormányzatit vásárolnék Nagykanizsán. Ajánlatokat „Legalább másfélszobás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (27586 K)_
Balatonmária-Alsón, Nefelejcs utcában 308 n.öl közművesítve eladó. Tel.: 93/314-662. (27587 K)_
Nk. Dózsa Gy. utca 114-ben lakás eladó (társasházban). Garázs, kert van. Tel.: 93/314-662.(27588 K)_
Nagykanizsán 57 nm-es 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, belvárosi lakás eladó. Érd.: esti órákban, 93/311-980. (27589 K)_
Teleki úti, 22 nm-es, felújitott, udvari, szoba, konyha, fürdőszobás lakás eladó 1 mFt-ért. Csak készpénzért. Tel.: 325-292. (27590 K)
Nagykanizsától 13 km-re 3 szobás, összkomfortos, teljesen felújitott családi ház nagy melléképületekkel (műhely), 400 n.öl telekkel el-adó. Érd.: 06/20/553-271. (27591 K)
Mórichelyi szőlőhegyen 1130 n.öl telek új pincével, szőlővel, gyümölcsössel, szántóval eladó.\' Villany, kövezett út van. Érd.: 322-828. (27592 K)_.
Nagykanizsán belvárosi, 84 nm-es, egyedi tű-fésű, III. emeleti, 2 szobás, vízórás, redőnyös lakás eladó. Érd.: 93/314-229 telefonon. (27593 K)_
Iharosban 3 szobás családi ház nagy telekkel, nagy málnással, gyümölcsfákkal 700 eFt-ért eladó. Érd.: Nagykanizsa, Kinizsi u. 37. (27594 K) _
BÉRLET
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 klsszoba együtt, de külön Is egyedülálló vagy leánygyermekes nőnek illetve gyermekleien fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után a 93/312-767 telefonon.
(27394 K)_
Házaspár négy gyermekkel albérletet, házmes-teri állást keres. Tel.: 06/60/388-552. (27567 K) Nagykanizsán belvárosi (Buszpályaudvar mellett), utca felöli megközelítésű ingatlan Irodának, üzletnek hosszú távra kiadó. Tel.: 06/20/334-001.(27568 K)
JARMU
KIS POLSKI 1983-as, 1998.05.17-éig érvényes műszakival sok pótalkatrésszel eladó. Érd.: 06-20/59f-552-es teletonon. (2755B K)
10 sebességes férfi versenykerékpár jó állapotban, Riglda felnikkel, új gumikkal 13.000 forintért eladó. Tel.: 316-509, 18 óra után. (27569 K)__
126-os kis Polski \'85-ös évjáratú, \'99 decemberig érvényes műszakival eladó. Érd.: 319-
416. (27579 K)_
Barkas, Zastawa bontott alkatrészek (500 Ft-tól) és nagy oxigénpalack felszereléssel eladó (40.000 Ft). Érd.: 06/60/367-580. (27580 K)
GARÁZS
Fö út 17. alatt udvari garázs eladó. Erd.: 319-455, 18 óra után. (27560 K)_
Véndiófa mögötti garázssoron 2. garázs 250.000 Ft-ért azonnal eladó. Érd.: 93/320-870 vagy 06/20/655-968. (27564 K)_
Nagykanizsán, centrumban 81 nm-es, kertes ikerlakás, garázs, 550 nm-es telek eladó. Irányár: 9 mFt. Tel.: 93/321-761. (27565 K)
Garázs kiadó a kenyérgyár közelében. Tel.: 93/313-883. (27566 K)______
Keleti városrészben garázs eladő. Érd.: 319-416. (27581 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as telefonszá-
mon. (27186 K)_
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Műller Gábor, tel.: 381-199. (27576 K)
Suzuki személygépkocsira tetőcsomagtartó, hólánc, légszűrő; valamint 220 V-os hordozható, új öntözőszlvattyú a tényleges árnál olcsóbban, 6.000 Ft-ért eladó. Erd.: 93/321-
509 telefonon. (274B0 K)_
Áramszolgáltató-, gázszolgáltató-, MOL-dol-gozói és más részvényeket készpénzért ve-szek. Tel.: 06-20/334-001. (27514 K)
Bejegyzett könyvvizsgáló folyamatos, eseti könyvvizsgálatot, mérlegauditálást, apport-ellenjegyzést vállal. Tel.: 06/20/334-001. (27561
K)_
Piros színű kanapé, fekhellyé is alakítható, 2 fotellel-eladó 12.000 forintért. Érd.: Nk. Kinizsi u. 37.(27562 K)_
Keresünk egy fatüzelésű boylert. Érd.: 93/322-553. (27563 K)_
350 ccm-es:Jawa motorkerékpár és szőlőbirtok eladó. Nk. Magyar u. 111. Tel.: 06/60/364-410. (27570 K)_
Eltartási szerződést kötnénk idős, nyugdíjas hölggyel vagy házaspárral Nagykanizsán, lakásért. Ajánlatokat: „Bizalom" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérünk. (27571 K)_
Jatyel Katalin, a „Boszorkány" elköltözött Nagykanizsa, Bartók u. 1/7/5-be. (27572 K)
Nagyon jó állapotban lévő pelenkázós kiságy eladó huzattal együtt. Érdeklődni a 93/375-391 telefonon, Andáné. (27573 K)_
Érettségizett nyugdíjas munkalehetőséget keres. Ajánlatokat a 311-614-es telefonszámra kérek. (27574 K)_
Menyasszonyi ruha vékony testalkatra eladó. Tel.: 325-626. (27575 K)_
PARTNERKERESŐ
Társtalan? Magányos? Keresse a Plánder Hirdető Irodát, hogy jeligés hirdetését hirdesse. Öt megyében választhat. Nk, Kazanlak 9.
Tel.: 93/320-111. (27446 K) _
45/157/54 elvált hölgy keresi józan gondolkok-dású férfi Ismeretségét. Leveleket „Gyöngyvirág" jeligére várom a Nk. Pf.: 154 címre. (26546 K)_
Komoly szándékú, korban hozzám Illó, italozástól mentes, jólelkű, őszinte férfit keresek társamnak, aki hozzám költözne. 48 éves nö vagyok. Leveleket „Boldogan élni" jeligére, Nk. PL: 154-be kérek. (27577 K)_
170/70/52 éves, független férfi keresi egyszerű hölgy ismeretségét. Leveleket „Boldogság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok. (27578 K)
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kf
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR -MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI
PROGRAMAJÁNLÓ:
- 25-én 20 árától: VIRÁG-BÁL
Műsor: Lucky Boys Dixieland Band
Zene: Maros Família
- 26-án 16 órakor: HÁROM VÁROS KÓRUSTALÁLKOZÓJA
Helikon Kórus, Keszthely, HSMK Vegyeskara, Zalaegerszegi Városi Vegyeskar
- 27-én 19 órakor: VII. KODÁLY ZOLTÁN VÁROSI KÓRUSTALÁLKOZÓ
A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és a HSMK szervezésében.
KANIZSA MŰSOR
ÁPRILIS 25. SZOMBAT Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe
ÁPRILIS 26. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe
ÁPRILIS 27. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Holdfényszelence Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Hírek; - Üzen-e; - Celeste 61. rész
ÁPRILIS 28. KEDD Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Önkormányzati ülés közvetítése felvételről: - Tini percek; - Természetünk - környezetvédelmi őrjárat: - A hétvége sportja: -Önkormányzati ülés közvetítésének folytatása
ÁPRILIS 29. SZERDA Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Vasálarcos Stúdió mozi: 18.15 óra: Az elnök különgépe Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Szeszélyes természet: A mozgás nyomában; - Celeste 62. rész; - Jelkép
ÁPRILIS 30. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 óra: A kis hableány
20 óra: A jövő hírnöke Stúdió mozi: 18.15 óra: ÁL/ARC Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Hírek; - Paletta; - Rend-ben; - .Emelt
fel..."; - Jövő 7.
MÁJUS 1. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 óra: A kis hableány
20 óra: A jövő hírnöke Stúdió mozi: 18,15 óra: ÁL/ARC Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra: - Hétvégi sportajánló; - Régió - Zala megyei helyi televíziók magazinja; - Ünnepeltünk - összefoglaló a Május elsejei Majálisról
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva, Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levékím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1, Tel,: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa (Jjság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. ISSN 0865-3879
32
KANIZSA - fat**
1998. április 24.
szabad program nagykanizsán
Kedves Kanizsaiak, Tisztelt Városkörnyéki Polgárok!
1998. április 26-án, vasárnap a „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány nevében mindenkit szeretettel várok a Thury téren telepített sátorba, ahol délelőtt 10 órától este 10 óráig műsorokkal ajándékozzuk meg Önöket.
Reméljük, hogy a kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére valót, s kellemesen tölti el vasárnapját! ,
A belépés gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ingyenes!
A nap programját előzetesen itt közöljük, a műsorban azonban apró változások lehetségesek.
A környékbeli lakóktól elnézést kérek az esetleges kellemetlenségekért, a szokásosnál nagyobb zajért!
A színvonalas produkciók bizonyára kárpótlást nyújtanak ezért, s este 10 órakor csend lesz!
Remélem, jól érzik magukat, s elfogadják invitáláso-
mat!
Kovács Kálmán
államtitkár, képviselőjelölt
minden program ingyenes
10 óra Játszóház - Sakkszimultán
10 óra 50 perc Térzene - Vasutas Koncert Fúvós Zenekar
11 óra Kovács Kálmán államtitkár megnyitója.
Ingyenes sörcsapolás
„HULI-HULI-HU" - Molly és Pepitó bohócműsora 11 óra 30 perc Bábszínház 11 óra 50 perc Judo bemutató
13 óra Térzene, a fúvószenekar és a majorettek
felvonulása a Keleti Lakótelepen
14 óra Fitness Center bemutatója
Ingyenes sörcsapolás 14 óra 30 perc Musical Stúdió műsora (Bardóczy Attila, Pintér Tibor, Vásári Mónika, Xantus Barbára)
15 óra Galambos Ferenc bűvész, a lufikirály
15 óra 45 perc Bojtár Együttes műsora
16 óra Fitness Center bemutatója
16 óra 30 perc Divatbemutató a Garbó Divatüzlet kollekciójából
17 óra Kovács Kati műsor
18 óra My Cream pop paródiák
19 óra Koinár László műsora
20 óra 30 perc ANIMÁL CANNIBALS MŰSOR 22 óra Műsorzárás
Állandó zenekar: Maros Family A sátor mellett egész nap vidámpark működik!
Hevesi Sándor Emléknapok
Május 4-én emlékkiállítással veszi kezdetét a Hevesi Sándor születésének 125. évfordulójára rendezett programsorozat, amelynek keretében vetélkedőre, szakmai ankétra, koszorúzásra is sor kerül majd. A Hevesi Sándor Színház, a Hevesi Versmondókör és a He-
vesi Sándor Általános Iskola diákjainak és tanárainak közreműködésével gálaműsor lesz, természetesen a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Hevesi Sándor Emléknapok részletes programját következő számunkban közöljük.
JUTALMAZÁS
Április 15-én, szerdán délután 16 órakor, a Hevesi Sándor Művelődési Központban került sor a „Kossuth Lajos azt üzente" című levelezős történelmi játék harmadik, befejező fordulója nyerteseink jutalmazására.
A 48 beküldő közül 24-en fejtették meg helyesen a feladványt. A sorsoláskor a szerencse 11 fiatalnak kedvezett, akiknek Papp Ferenc, az intézmény igazgatója nyújtotta át az 500 Ft-os könyvutalványokat.
Gratulálunk a nyerteseknek!

Insert failed. Could not insert session data.