Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24 MB
2009-01-12 08:41:20
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
607
2171
Rövid leírás | Teljes leírás (906.72 KB)

Kanizsa 1998. 048-051. szám - december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:


Számos változás várható a szociális és egészségügyi ellátások rendszerében a jövő évtől. A tervek szerint a jövedelempótló támogatások folyósítása átkerül majd a munkaügyi központok hatáskörébe. Változik a közlekedési támogatások rendszere, erről, ha majd a közlönyben megjelenik, és az új űrlapok is napvilágot látnak, bővebben is tájékoztatjuk olvasóinkat. Egyre több helyről hallani, hogy változások várhatók a köz-gyógyellátás rendszerében is. Ma még pontosat erről senki nem tud, de már számos találgatás napvilágot látott a téma kapcsán. Még a szakemberek sem tudják, hogy milyen anyagi terheket jelentene, ha a közgyógyellátásssal kapcsolatos teendőket a települési önkormányzatok hatáskörébe utalják át. Már javában folynak a költségvetési tervezések, de ennek anyagi terhei információ hiányában most még nem tervezhetők. Azt sem lehet tudni, hogy az összes köz-gyógyellátásra jogosult személy ügyeinek intézése önkormányzati hatáskör lesz-e, vagy továbbra is csak a méltányossági alapon megítélt ellátás marad az önkormányzatok hatáskörében. Ügyfélforgalomban nem jelent változást a teljes körű közgyógyellátás önkormányzati hatáskörbe való átadása, hiszen, mint dr. Nemesvári Mártától, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetőjétől megtudhattuk, a közgyógyellátásban részesülők teljes köre megfordul az osztályon.
Angol nyelvű befektetői kiadvány készül a megyei jogú városokról. Ebben Nagykanizsa is szerepel majd, ehhez számos adatot, tájékoztató anyagot kértek a városról. Gerencsér Tibor, a Polgármesteri Hivatal főmunkatársa elmondta, a kiadvány elkészítéséhez szükséges adatokat elküldte a város. Ezek elsősorban a költségvetéssel, a város gazdasági adottságaival voltak kapcsolatosak, ám vannak olyan témák, amelyeknek kapcsán a város nem tudott megfelelő szintű tájékoztatást nyújtani. Ez elsősorban az információs szupersztrádán, az Interneten való szereplésünket jelenti.
MEGJELENIK MINDEN PENTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Telefon/fax-
(93)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 48. szám 1998. december 4.
Szerdán szállítják
Már a hét elején sem tudott elfogadni Kárpátaljára szánt adományokat a Máltai Szeretetszolgálat. Mint Kovács László, a szeretetszolgálat vezetője elmondta, olyan mérhetetlen mennyiségű adományt hordtak össze a város lakói, hogy valószínűleg a szerdán útnak induló óriáskamionba sem fér be majd minden. Sajnos további kiszállításokra már nincs mód, ugyanis az igénybe vehető szállítási lehetőségek száma betelt. Kovács László elmondta, hogy azokat az adományokat, amelyek ezt követően érkeznek, a városban élő elesettek megsegítésére fordítják.
A Családsegítő Központ az idén is szervez karácsonyi ünnepséget a gyerekéknek és az idős rászorulóknak. Mint megtudhattak, a gyermekek karácsonyi ünnepségére december 15-én, 14 órai kezdettel kerül sor a HSMK-hau. Természetesen lesz műsor és kis meglepetések is, ugyanúgy, mint az elmúlt 11 évben. Mint Kaszás Gizellától megtudhattuk, az idei évben is azok a gyerekek kapnak majd meghívást a rendezvényre, akiket az általános és a középiskolák javasolnak. Egy nappal később, 16-án Tárják majd az időseket a karácsonyi ünnepségre a Családsegítő Központ munkatársai karácsonyi ünnepségükre. Az idősek karácsonyának megszervezésében a Vöröskereszt, a l\'ol-teri Hivatal és a Karitasz működik majd közre.
Nagyon sok kórházban működik már az országban a
SZÁMVETÉS, TERVEK
II Újabb egyeztető tárgyalások és operatív megbeszélések zaj- §j
| lottak a Kanizsa Főiskola ügyében. Mint dr. Éberling |
I Györgynétől megtudhattuk, a megbeszélés célja részben a |j
| számvetés volt, részben a soron következő feladatok össze- I
í gyűjtése. Elmondta, folyamatban vannak a Zrínyi utca 33- I
| as épület felújítási munkálatai, a befejezésre várhatóan I
I 1999 február végén kerül sor. A ZÁÉV Rt. 16 tagú csapata |
I folyamatosan dolgozik az épületen, emellett zajlanak azok a |
I munkálatok is, amelyeket 7,2 millió forintos értékben nagy- I
1 kanizsai vállalkozók, cégek ajánlottak fel a főiskola megva- ||
I lósulásáért. A három lépcsőben zajló felújítás során először 1
| a könyvtár felöli oldalon dolgoznak a földszinten a kivitele- |
| zők, majd az utcafronti rész következik. Ezt követően a tel- |j
I jes emelet felújítását végzik el. Az építészeti munkálatok I
J mellett sor kerül a fűtésrekonstrukcióra, a világítás korsze- | | rűsítésére, és a korhadt padlóburkolatok cseréjére is. A
I Kanizsa Főiskola akreditációjára az első hivatalos válasz ja- ll I nuárban várható.
gyermekgyógyászati osztályokon tanulószoba-rendszer, amelynek keretében a gyerekek pedagógusok segítségével dolgozhatják fel az iskolai tananyagot, azért, hogy visszakerülve az iskolába, ne legyenek behozhatatlan lemaradásaik. A rendszer, bár még csak csírájában, de működik már a nagykanizsai kórházban is. Mint dr. Szabó Csaba elmondta, jelenleg nyugdíjas pedagógusok segítenek be, hogy a kórtermek kis lakóinak ne kelljen félniük attól, túlságosan lemaradnak a tananyag elsajátításában. Vettek fel annak idején egy matematikával is foglalkozó pedagógust azzal a céllal, hogy félállásban ezt a gondot is enyhítse, ám a rendszer nem működik sok okból megfelelően. Természetesen ennél jobb megoldások is léteznek, ám annak finanszírozására nincs lehetőség, tette hozzá az igazgató főorvos.
KAJNIAS A — VtUuut
1998. decemher 4.
P K R/PATVAR
Dr. Varga Endre tanácsai
Mit jelent a haszonélvezet, mi annak a terjedelme, egyszóval mit kell tudni a haszonélvezettel terhelt lakással kapcsolatban?
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használtatja és hasznait szedheti.
A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem éL
A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad.
A haszonélvezeti jog korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn.
Szerződés alapján haszonélvezet azzal keletkezik, hogy a dolgot átadják, az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogot pedig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik.
Ha az ingatlanon jogszabálynál, bírósági vagy hatósági rendelkezésnél fogva keletkezik haszonélvezet /pl.: özvegyi jog/, a haszonélvezeti jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni; ha ez elmarad, a haszonélvezet a dolognak csak rosszhiszemű vagy olyan megszerzőjével szemben érvényesíthető, aki a dologért ellenszolgáltatást nem adott.
A haszonélvező jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni. Viseli a dolog fenntartásával járó terheket a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével; terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a dolog használatával kapcsolatosak, és köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket.
A haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, mivel az személyhez kötött, de annak gyakorlását átengedheti. Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos - azonos feltételek mellett - a dolog használatára nem tart igényt.
, A haszonélvező köteles a tulajdonost a dolgot fenyegető veszélyről és a beállott kárról értesíteni - ideértve azt az esetet is, ha őt harmadik személy a haszonélvezet gyakorlásában akadályozza -, köteles továbbá tűrni, hogy a tulajdonos a veszély elhárítására, illetőleg a kár következményeinek megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtegye.
A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot visszaadni. A haszonélvező felelős a dologban bekövetkezett károkért, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést a haszonélvező nem köteles megtéríteni.
A haszonélvező a haszonélvezet keletkezésekor meglevő elhasználható dolgokkal, gazdasági felszereléssel és állatállománnyal a rendes gazdálkodás által indokolt mértékben rendelkezhet; a haszonélvezet megszűnésekor azonban köteles ezeket pótolni, ha pedig ez nem lehetséges, értéküket megtéríteni.
Környezetvédelmi labor
Nem túl sok település van ma Magyarországon, amelyik akkreditált környezetvédelmi laborral rendelkezik. Nagykanizsa ezen települések sorába tartozik, ám valamiért eddig\'úgy tűnt, e lehetőséggel nem igazán tudott élni a város. Remélhetőleg a jövő évben másként lesz, annál is inkább, hiszen a jövő beruházásai nem valósulhatnak meg majd környezetvédelmi hatásvizsgálatok nélkül. A szakmai megmérettetések szerint a laborban kiváló munkát végeznek, vagyis számos, a város által megrendelt, eddig esetleg mással elvégeztetett mérés itt helyben, kedvezőbb költséggel is megrendelhető lenne, ám erre ebben az évben kevés példa akadt. Együttműködési szerződés van a Környezetvédelmi Laboratórium és a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelet között, így azon vizsgálatok körét, amelyeknek elvégzésére a kanizsai labor még nem rendelkezik a szükséges berendezésekkel, de azok elvégzésére megbízást kap, a megállapodások alapján a szombathelyi labor kedvezőbb feltételekkel végzi el.
- Az elmúlt héten zajlott le laborunkban az az évenként tartott szakmai felülvizsgálat, amelynek során a minőségi ké-
zikönyv minden sorát leellenőrzik. Azt vizsgálják, hogy minden szempontból megfelelően müködött-e az elmúlt egy évben a laboratórium. A vizsgálatot végző szakemberek semmiféle hiányosságot, rendellenességei nem tapasztaltak, és kiváló minősítést kaptunk. A vizsgálatot végző szakemberek egyike több munkát kívánt. Mindezt azért mondta, mert a vizsgálatok során elmondtuk, hogy viszonylag kevés megbízást kaptunk az el-\' múlt időszakban, a mintaszámunk kevesebb, mint szerettük volna, és amennyire szüksége volna a városnak, illetve az itt működő gazdaságnak - mondja Antalics Dezső, a Környezetvédelmi Laboratórium vezetője.
— Hogyan lehet eldönteni egy laborról, hogy jól vagy rosszul működik?
- Megvannak erre a módszerek. Mi is a többi laborhoz hasonlóan rendszeresen részt veszünk körvizsgálatokban, és az ennek során elért eredményeink kiválóak, vagyis az itt folyó munka minőségi. Az országban körülbelül 120 labor van, ezeknek kötelező jelleggel részt kell venniük a körvizsgálatokban, ha ezt nem teszik, akkor elveszítik a státuszukat. Ez a hétköznapok szintjén azt jelenti, hogy
Kanizsa Tőzsde Klub
Megnyílt!
Mint korábban írtuk, a Kanizsa Tőzsde Klub egy országos hálózat tagja Előadásokat tartunk, elemzőket, neves brókereket, cégvezetőket hívunk meg Nagykanizsára.
Az első találkozó december 11-én, pénteken 16.30-kor lesz. Témája a Kanizsa Tőzsde klub ismertetése, bevezetés a tőzsdei kereskedésbe, alapfogalmak ismertetése. Természetesen az előadás és a klubtagság ingyenes.
A Kanizsa Tőzsde Klub az ismeretterjesztők mellett brókerirodaként is működik. Á tőzsdetagsággal rendelkező, több milliárdos vagyoni háttérrel rendelkező Diana Investment fiókirodájaként bonyolítjuk ügyleteit, amelyek a következők lehetnek:
1.) Napi ügyletek, ún.: day-trade: Ez azt jelenti, hogy egy adott napon belül megveszi és eladja az értékpapírokat, részvényeket. Ha sikerült olcsóbban vennie és drágábban eladnia, akkor Ön árfolyamnyereségre tehet szert, ami a nálunk vezetett tőkeszámláján vagy értékpapírszámláján jelenik meg. Ahhoz, hogy Ön jól döntsön szüksége van az árak pontos ismeretére. A Kanizsa Tőzsde Klub műholdas és számítógépes rendszere ezt szinte másodpercnyi pontossággal tudja biztosítani. 2.) Tőzsdei adás - vételi ügyletek
Az előbbi ügylettől csak annyiban különbözik, hogy adott napon csak az adás-vétel egyik fele történik meg. A befektető itt hosszabb távon „spekulál", ezt megkönnyítve az ár-
folyammozgások azonnali szolgáltatása mellett elemzéseinket is olvashatja.
3.) Tőzsdén kívüli értékpapírok adás-vétele:
Ilyen például a városunkban nagy számmal előforduló Zéta, Zala-iparker, ...részvény. Mi megpróbáljuk a legjobb áron eladni, illetve a legalacsonyabb áron megvenni ezeket Önnek.
4.) Határidős ügyletek: ezen ügyleteknél egyJcésőbbi időpontra vonatkozóan köt üzletet. A relatíve kis befektetésigénye (tőkeáttétel) miatt nagy hozam érhető el vele, illetve ha az Ön árfolyam-várakozásai hibásak, úgy veszteségei is jelentősek lehetnek.
5.) Portfolió-kezelés: ha nem tud
odafigyelni az árfolyam-alakulásra, és a banki betéti kamatokat kevesli, úgy egy portfolió szerződéssel 6-7%-kal magasabb éves hozamot garantálunk.
6.) Az állampapír-vásárlás nem új
Önök előtt. Ezt nálunk is megteheti. 7.) Ott vagyunk Nyugat-Európa, Távol-Kelet és az USA legnagyobb tőzsdéin.
8.) Ha úgy érzi, hogy ismeretei nem elég mélyek, jöjjön el előadásainkra. Ne feledje: az első december 11-én, 16.30-kor a helyszínen Zrínyi u. 21. sz. alatt.
Addig is nézzen be hozzánk: december 2-től nyitva: hétköznap 9-15.30-ig. (December végéig akciók) Kanizsa Tőzsde Klub: a biztos első
Hederics Árpád irodavezető
egy labornak akkor is van munkája, ha külső megrendelőtől nem kap megbízást, és akkor is vannak költségei.
— Önök honnan várhatnak megrendeléseket?
- Elég széles körben eleget tudunk tenni a megrendelői kör kéréseinek. Az. uszodának rendszeresen végeztünk a vízminőség-ellenőrző vizsgálatokat, igaz grátisz, mert az intézmény nem tud fizetni ezért. Az akkreditált státusz elnyerése érdekében az első időszakban hetente végeztünk vizsgálatokat, jelenleg havi rendszerességgel végzünk ilyen felméréseket. Rendszeresen, megrendelés nélkül végezzük a Csónakázó-tó vízminőségének ellenőrzését, ezt azért, hogy rendszeresen legyenek a városnak eredményei a tó vízminőségét illetően, ha netán egyszer gond lenne, már idejekorán fel lehessen fedezni, és közbe lehessen avatkozni, Az elmúlt időszakban rendkívüli igény volt zajvizsgálatok elvégzésére, részben a város rendelt meg tőlünk ilyen vizsgálatokat, részben a magánszféra, ezek általában működő vállalkozások zajszintmérésére vonatkoztak. A MOL Rt. megbízásából az összes telephelyén, 19 helyen végeztünk zajszintméréseket, a munkahelyi zaj kibocsátásra vonatkozó méréseket végeztünk, zajkibocsátási térképeket készítettünk Ez egy nagy horderejű vizsgálat volt, a befejező szakaszá-
hoz közeledik, most dolgozzuk fel az eredményeket. A város is több alkalommal bíz meg bennünket lakossági bejelentés kapcsán zajszintméréssel, főként a diszkók és környékére vonatkozóan, illetve a közlekedéssel összefüggő környezetterhelések feltárására is szoktunk megbízásokat kapni. Építési engedélyek kiadását megelőzően is kapunk megbízást zajszintmérésre, illetve egyéb környezetterheléssel kapcsolatos vizsgálatok elvégzésére.
- Régebben csak nagyon indokolt esetben vállalkozott arra a polgármesteri hivatal, hogy zajszint mérést végeztet, hiszen többe került a mérés, mint amennyi bírságot beszedhetett ebből az illetékes hatóság. Változott ez?
— Igen, az új rendelet szerint a bírság mellett a vizsgálati díj is ráterhelhető az elkövetőre. így az elvégeztetett felmérések ára megtérül, és azt nem a mérés megrendelőjének kell megfizetnie.
- Ebben az évben jóval kevesebb környezetvédelmi vizsgálat készült, mint tavaly. Miért?
— Erre az évre nem jött létre az a megállapodás a várossal, amely a környezetvédelmi vizsgálatok széles körű lefolytatását leltetővé lette volna. Reméljük a következő évben ez másként lesz, erre vonatkozóan már bíztató jelek vannak.
d. é.
1998. december 4. Q KANIZSA - Ittfaut, ) .......

A Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola
Nagykanizsa, Hunyadi út 18.
Felvételt hirdet az 1999/2000. tanévre
16. évet betöltött, tíz osztályt, vagy középiskolát végzett fiataloknak:
31 5233 §6 31 5216 16 33 5216 03 31 5216 14 31 5216 17 33 7812 01
hegesztő
szerkezetlakatos
villanyszerelő
kőműves
szobafestő
fodrász
csak középiskolai végzettségűeknek:
51 7812 01 51 5241 02
kozmetikus autószerelő
OKJ szakmai képzésre. A képzési idő egységesen 2 év. Gyakorlati oktatást a kozmetikus kivételével az iskola biztosítja.
ÉRDEKLŐDNI SZEMÉLYESEN, VAGY93/314-330-AS TELEFONSZÁMON.
JELENTKEZNI AZ ISKOLA TITKÁRSÁGÁN 1999. ÁPRILIS 16-IG LEHET.
JUBILEUMI SOROZAT
EREDETI PERCZEL-LEVELEK
Az 1848-as megyei jubileumi vándorkiállítás anyagában, a Vasember házban, több értékes írásos helyi dokumentum között két hiteles Perczel-levelet is olvashatott a nagyközönség. Mindkettő a Thury György Múzeum tulajdona (a levelet eredeti formájukban adjuk közre). I.
A Muráni Letenyei híd fölötti őrséget a Kanizsai Nemzetőrség egy százada; az elfogott hétszáz horvátiak az elkísérését Kanizsa és tovább a kanizsaiak másik százada veendi át.
A hídnál innen és túl 2 őr rendelendő; szekérkocsit tilos átengedni. Az ott lévő fákra és anyagra fel kell ügyelni. A hajók jó karban tartandók.
Perczel Móric
A dokumentum egy parancs, amelyet Perczel feltehetően az október 17-i letenyei magyarhorvát összecsapás után adott
ki. Mivel keltezése nincs, a történészek október 18-ra vagy 19-re datálják.
II.
Perczel Mór kormánybiztos tábornok fővezé női A Nagykanizsai Nemzetőrség parancsnokságához Nagykanizsán
Hazánk szorongatott álla-potjában szükséges fegyverek hiánya elkerülhetetlenné tette az országban a nemzetőrséghez kiosztott minden köz álladalmi fegyvereknek az illető hatóságok általi beszedetését, hogy ez által az alakuló rendes honvéd katonaság hova hamarabb fel-fegyverkeztethessék. Ennélfogva az e részben tett vármegyei sürgős rendelet teljesítésére a nagykanizsai Nemzetőrség parancsnoksága szorosan utasítta-tik.
Kelt Letenyei főhadiszállásomról november 20-án 1848.
Perczel Mór
Ezekben a napokban egymást érik a jótékonysági rendezvények. Lelkes emberek kórházért, zeneiskoláért, kórusért, mozgáskorlátozottakért, újabban árvízkárosultakért szerveznek összejöveteleket, amik főként koncert vagy bál formájában öltenek testet. Karácsonyig a városban minden hétvégére érkezett meghívók számbavétele közben kicsit elgondolkodtam azon, hogy a város érdeklődő, valamint lelkileg és anyagilag elérhető polgárai közül vajon hányan vesznek részt jótékonysági programban, s mi szerint választják ki azokat, amelyeket megtisztelnek jelenlétükkel.
Egyáltalán, mennyire érdeklik ma az embereket a civil szerveződések erőfeszítései? Egy ilyen léptékű városban, mint Nagykanizsa, szükség van-e majd háromszáz alapítványra, s több mint két tucat egyesületre? S mi
GONDOLATOK AZ ALAPÍTVÁNYOKRÓL
az állampolgári érdekeltség mozgatóereje? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre nem tudok választ adni - hiszen felmérés e körben nem készült -, de az összegezést azt hiszem „hivatalból" sem vállalná fel senki. Azon is eltöprengtem - amiről a legutóbbi közgyűlésen hallottam -, hogy egy olyan nívós, de legalábbis céljaiban igen nemes szerveződés, mint a „Kanizsa Kultúrájáért" Alapítvány miért csak alig egy-kétszázezer forinttal rendelkezik; de ha anyagi lehetőségei a funkció gyakorlására nincsenek (mert nincsenek!), akkor miért nem osztogat gyakrabban erkölcsi elismerést? Nem igaz, hogy erre nincs szükség és nem valós, hogy csak pénzzel mérhető a kultúrában és másutt is minden.
Az előbb a résztvevőkről beszéltem, azokról, akik esetleg megvásárolnak párszáz forintos báli- vagy koncertjegyet, s hovatartozásukat havonta csekély tagdíjjal is jelzik. No, de hol vannak a valamiféle anyagi biztonságot nyújtó szponzorok, s hány ember érzi úgy, hogy magas jövedelméből közcélokra is áldoznia kellene? A Monitor Társadalomkutató Intézet és Módszertani Központ (az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala megbízásából) nyári Zala megyei felmérése feketén, fehéren azt tükrözi, hogy ilyen emberek környezetünkben is nagyon kevesen vannak. Az pedig már egyre ritkábban lesz, hogy nagy cégek a civil szférába, főként alapítványi ügyekbe belefolynak.
De más problémái is van. Egyes alapítványok kuratóriuma csak vegetál, listája névleges, tulajdonképpen nem sokat tud felmutatni. Néhány nappal ezelőtt - egy konferencia résztvevőjeként - a Soros Alapítvány magyar tanácsadó irodájának ifjú ügyvédjétől ennek egyik okaként azt hallottam, hogy az ideálisan működő kuratórium 3-5 (!!) főből áll, s egyáltalán nem szükséges, hogy ezek az emberek a település prominens személyiségei legyenek (sőt!). Az alapítványoknak nem más területeken alaposan lekötött vezetőkre, hanem tenniakaró menedzser szemléletű patriótákra 1 van szükségük.
Miután ezeket a sorokat leír- I tam, kiválasztottam, hogy csekély anyagi kondícióm mellett, de személyes kvalitásaimmal a város melyik civil szerveződésének rendezvényén tudok megjelenni.
Büki Erzsébet
I
KANIZSA - OttAo*
I
1998. december 4.
BŰNMEGELŐZÉS
KÖZLEKEDÉSI BALESETEK
e a
Megérkezett a tél, minden kísérő jelenségével. Egyik napról a másikra megváltoztak a közlekedési viszonyok, a hó rájegesedett az útfelületre, s szerencsétlenségünkre a hét utolsó napjaiban kaptuk a legnagyobb hőmennyiséget, ami nem csak váratlanul, hanem felkészületlenül is érte az autóstársadalmat. Mindenki abban bízott, hogy a meteorológusok, csak mondják, hogy hétvégére megjön a tél, de a tavalyi és az előtte lévő években is szinte hó nélkül vészeltük át a teleket, s miért változna meg ebben az évben ez a tendencia. Megváltozott és sajnos nagy árat fizettünk érte. November közepét, éppen hogy csak elhagytuk és 20-21-én a nem várt hóesésből is áldást kaptunk, melynek csak a gyerekek örülhettek felhőtlenül. Előkerültek a hólapátok, a csizmák, a telken a családi házak kertjében, a játszótereken egyre magasabb hóemberek nőttek ki a földből gyermekeink ügyességét dicsérve. Mi felnőttek, azonban ugyanúgy gépkocsiba ültünk, a megszokott közlekedési morálba - ami természetesen nagyon sok kívánnivalót hagy maga után - idegesen, kapkodva, minél hamarabb elérve óhajtottuk a kívánt célt megközelíteni.. Nem törődtünk a megváltozott útviszonyokkal, az úttestre ráfagyott hótö-megre, ami szinte jégpáncéllá változtatta az utak legtöbbjét - még az egyszámjegyű főközlekedési utakat is, nem is beszélve az ún. alsóbbrendű útjainkat.
A szomorú statisztika: három honfitársunk már nem térhetett haza szeretteihez. Várták, de hiába. Közlekedési baleset áldozatai lettek. Ha..., de sajnos nincs ha, nincs pardon, az élet megmutatja kegyetlen oldalát is, ha hibázunk, már nincs kezünkben a sorsunk további
irányításának lehetősége. Megváltozott körülmények között, amire nem készülünk fel, nagyobb a lehetősége annak, hogy hibázunk. Súlyos árat fizetünk érte. Emberéletek vesznek oda egy másodperc törtrésze alatt. Onnan nincs visszaút. A tél csak bekukkantott a hétvégén hozzánk. Még nagyon az elején vagyunk. Kerüljük el az újabb tragédiákat.
1998. november 21-én 18.00 órakor közlekedett Wartburg típusú személygépkocsival egy becsehelyi lakos Becsehely belterületén a Kossuth utcában, Nagykanizsa irányából Letenye irányába. Utasként feleségét szállította a jobb első ülésén. Amikor a Kossuth utca 353. szám elé ért egy enyhe balra ívelő kanyarban, a sebesség helytelen megválasztása miatt a havas jeges úton megcsúszott és keresztbe fordulva átcsúszott a menetirány szerinti baloldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, szlovén állampolgár által vezetett IVECO típusú kamionból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvény. A helyszínen életét vesztette az utasként szállított feleség, férje súlyos sérüléseket szenvedett.
1998. november 21-én 14 óra 50 perckor a 7-es számú főútvonalon Galambok irányából Nagykanizsa irányába közlekedett az általa vezetett és a tulajdonát képező BMW 518 típusú személygépkocsijával egy nagykanizsai lakos. Utasként feleségét szállította. Amikor a 7-es számú főútvonal 201/800-as km
szelvényébe ért, ki akarta kerüli az előtte haladó kocsioszlopot de közben megcsúszott, keresztbe fordult az úton és a jobb oldalával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő orosztónyi lakos által vezetett Zala Volán menetrendszerinti Ikarus 256 típusú autóbusz elejének majd a menetirány szerinti bal oldali vízelvezető árokba vágódott. A személygépkocsi utasa a baleset következtében életét vesztette, a vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
Alig 5 perccel később ugyancsak egy súlyos balesethez riasztották a mentőket és a rendőröket. November 21-én 15 órakor közlekedett Bajcsa irányából Nagykanizsa irányába a tulajdonát képező Talbot típusú személygépkocsijával egy kanizsai hölgy. Amikor egy enyhén balra ívelő útkanyaru-
lathoz érkezett, a jeges úton megcsúszott, áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő gehenházi lakos által vezetett Tátra típusú tehergépkocsiból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvény pótkocsijának első kerekéhez. A kocsiban utazó négy személy közül kettő súlyos, kettő személy könnyebb sérülést szenvedett.
A megváltozott útviszonyokhoz és közlekedési viszonyokhoz az autóstársadalomnak is alkalmazkodni kell. Azért, hogy ez zökkenőmentesen sikerüljön a téli közlekedés sajátosságairól megkérdeztem Fekete Péter rendőr főtörzs-zászlóst. Urat a Városi Balesetmegelőzési Bizottság titkárát, hogy foglalja össze ismételten olvasóinknak a legfontosabb szabályokat.
OSZI-TELI VEZETÉS
A járművel kapcsolatban:
- A nyári gumiköpenyek tapadása hideg időben jelentősen csökken, célszerű a gumiköpenyek cseréje téli köpenyre.
- A gumiabroncs profilmélysége 1,6 mm.
- Ellenőriztessék a világító berendezések működőképességét, a megfelelő beállítást. Gondoskodjanak tartalékizzókról.
- A kerékpárokat is szereljék fel lámpákkal, fényvisszaverőkkel.
- Ellenőrizzék a járművek ablaktörlőjét, azok működésének hatásosságát, az ablakmosó folyadékot, a sárfogó gumik meglétét. A tiszta szélvédő életet menthet!
A gépkocsivezetőkkel kapcsolatban:
- A személyi sérüléses balesetek többsége a sebesség helytelen megválasztása miatt következik be.
- Jeges, síkos utakon nagyobb követési távolságot kell tartani!
- Felüljárókon, hidakon számolni kell az utak jegesedésével.
- Vegyék komolyan a „vadveszélyt" jelző táblák figyelmeztetését.
- Ügyeljenek az úton gyalogosan közlekedőkre.
- A gépkocsivezetőnek el kell dönteni, hogy iszik, vagy vezet. Ne bízzák életüket ittas sofőrre.
I—
-
1998. december 4.
KANIZSA - Itta**
I
NAGYKANZSA MEGYEI JOGÚ VAROS KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szerveket, hogy városunk közgyűlése 1999-ben is tervezi kitüntető címek adományozását. Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik:
- a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti munkásságuk során maradandót alkottak
- tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az itt élők életkörülményeinek javítását szolgálták,
- kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették,
- kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését, életkörülményeik javítását.
Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő kitüntetéseket alapította:
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Oktatásáért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Kultúrájáért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Sportjáért" kitüntető cím
- „ Paizs Ferenc Díj " közigazgatási kitüntető cím
- „Szekeres József Díj" az egészségügyi és szociális terület kitüntető címe
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere" emlékplakett
A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a 18/1997. (IV. 15.) és 49/1997. (XII. 9.) számú önkormányzati rendeletek tartalmazzák, melyek megtekinthetők a Polgármesteri Hivatalban és a Városi Könyvtárban.
A kitüntetésekre a közgyűlés tagjai, bizottságai, a város intézményei, társadalmi szervezetei, egyesületei, gazdasági- és egyéb társaságai, a közcélokat szolgáló alapítványok, valamint a Kisebbségi Önkormányzat tehetnek javaslatot. A dőlt betűvel írott kitüntető címek odaítélését magánszemélyek is javasolhatják.
Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a Polgármesteri Hivatalban és a Városi Könyvtárban átvehető űrlapokon, részletes indoklással legkésőbb 1999. január 8-ig nyújtsák be Tüttő István polgármester úrhoz. (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Nagykanizsa, 1998. november 19.
Dr. Takács Anikó
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
FOGADÓÓRA
TÓTH LASZLO képviselő
1998. december 11-én pénteken 17.00 órakor
várja fogadóóráján a 4. számú választókerület lakosait a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
U J HELYEN f AZ ÉPÍTÉSHATÓSÁG
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Műszaki Osztályának Építésigazgatási Csoportja tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 1998. november 9-től az Eötvös tér 16. számú épület második emeletén fogadja ügyfeleit. Telefon: 310-372 és 311-340.
ADOMÁNYOK AZ ARVIZSUJTOTTA LAKOSSÁG SZÁMÁRA
A Vöröskereszt Nagykanizsa Városi Szervezete a hazai és határmenti árvízsújtotta lakosság részére gyűjtési akciót szervez. Pénzadományokat a Magyar Vöröskereszt e célra elkülönített OKHB-nál vezetett 10404900-49011559-70070000 számú számlájára várnak. Csekk a Vöröskereszt Városi szervezeténél kapható.
Természetbeni adományokat 1998. november 30-tól december 4-ig 8 és 16 óra között várnak szintén a Vöröskereszt városi szervezeténél a Sugár út 8. szám alatt.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON
bérbeadja
a Vasemberház Ady úti oldalán lévő vitrineket.
A versenytárgyalás ideje: 1998. december 15. 9.00 óra A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
I
KANIZSA - OttúoH,
I
1998. december 4.
99
...ŐK FOGJÁK CERUZÁMAT...9*
(J. A.)
¦
Harkány László rovata
EMLÉKEI (olvasói levél)
A rovat indulásakor már jeleztük, hogy örömmel fogadjuk olvasóink észrevételeit, megjegyzéseit, tanácsait, sőt, helyet biztosltunk önálló írásoknak is. Most két levelet adunk közre, s várjuk a további leveleket! * * *
Harkány László Tanár Úr!
„Kanizsa" hetilap rovatvezetőjének Nagykanizsa, Terv u. 3.
...1956. október 26. estéjén - mint nappal is - tele volt a város tüntetőkkel. Különösen sokan voltak az akkori Lenin úton, no meg a Szabadság téren. Valakik a Lenin út felől már hozták a hírt, hogy a Béke útról vontatják az Áramszolgáltató tolólétráját. (Ezt a létrát békésebb napokon a
magasan lévő lámpatestek cseréjénél alkalmazták.) Nyugatról, a Somogyi B. utca felől dübörög valami! Nyugtalanítóan hatott a tömegre, azonban egy-kettőre tisztázódott, hogy az olajfúrósok lánctalpasa közelít.
A tömegben helyet nyitottak az odaérkező tolólétrának, beállították „a szobor" elé. Letekerték a teljes hosszát a két oldalán lévő karos fogaskerekek segítségével. Mit ad Isten, kellett a teljes hosszúsága, így ért csak fel a bronzkatonáig! A lánctalpason levő hosszú (talán még 100 méter is volt) drótkötelet lecserélték. (Az olajfúrósok ezt a gépet szabadterepi fúrásoknál a tengelyig érő sárban vontatásra használták, használják.) A drótkötelet a sok-sok ember gyorsan kifektette. Két hazafiságtól izzó fiatalember (Szegedi György és Gáti József (öcsi)) megindult felfelé a létrán, magukkal vonszolva a drótkötelet. Mindenki feszült izgalommal figyelte, várta, mikor érnek a bronzalakhoz. Persze a tömegbe elvegyült civil ávósok, rendőrök szovjet KGB ügynökök és a kommunisták teljesen más szempontok miatt figyeltek. Végül is a két fiatal nem kevés fáradsággalfelért! A bronzkatona derekára erősítették a drótkötelet. Lejöttek! Ezután (aki csak hozzáfért) leeresztették a létrát, és eltolták oldalra, távolabbra. A lánctalpas a tér szélén szembefordult a kolosszussal, s rögtönzött irányításra megindult a kötél felcsévélése, amíg nem feszült. Ekkor
- szinte parancsszóra - a balesetveszélyesnek értékelhető teret szabaddá tette a tömeg. A lánctalpas újból elkezdte a csévélést. S egyik pillanatról a másikra recsegés-ropogás hallatszott, és a tömeg üdvrivalgása mellett hatalmas robajjal a földre zuhant a szobor, bronzhalmazzá válva. Kanizsa népe a szovjet megszállással biztosított zsarnoki diktatúrával szemben elvégezte feladatát. A bátor férfiakról máig méltatlanul hallgat a helyi történelmi krónika.
Büki Lajos 8619 Pusztaszemes,
Kossuth Lajos u. 35.
* * *
Nagyon nagy lett a különbség a mai fiatalság és az én korosztályom között. Sokan elképedve nézik a tízcentis cipőtalpakat, a miniszoknyákat vagy a felhasított .hosszúakat, és elítélik a hangos, utcán csókolódzó, diszkókba járó tizenéveseket.
Én nem ítélem el őket, az ő világuk más, mint a miénk volt, de az én fiatalkoromban ml is nagyon mások voltunk, mint nagyanyáink. Más a korszellem, más már az ő világuk
Nagyanyám a múlt század közepén született és 1945-ben halt meg, tehát tőle még személyesen igen sok családi elbeszélést hallhattam, igen sok korabeli fényképet láthattam. Sőt, amikor tízéves koromban meg\\\'arratta édesanyám az első „nagylányos" ruhámat, megbotránkozva nézte, hogy nem hosszú, alig takarja el a térdem.
...Akkor diszkó helyett tánciskolába jártunk, később házi bálok pótolták a mai kemény rockzenét. A mamák körben ültek, nem kellett izgulniuk hogyan, mikor jön haza a lányuk. Nem lenne baj, ha ma is így lenne, de kinevetnék azt a kislányt, aki az anyjával menne táncolni. Meg kell értenünk, hogy mások a mai fiatalok, mint ahogy mi is mások voltunk, mint a nagyanyáink, bár nem volt olyan nagy a különbség, mint most. A technika fejlődése nagyon megerősítette, felgyorsította a különbséget. Már kicsi korban olyan hatásoknak vannak kitéve, ami ezt csak növeli. A televízió hatásáról ma sokat hallunk, olvasliatunk a médiában. Nem hiába. Sokszor látok olyan gusztustalan szex-jeleneteket délutáni adásokban, gyilkos erőszakot rajzfilmekben, ami egészen biztosan káros. Azzal érvelnek az illetékesek, hogy számukra fontos a nézettség, és erre van igény. Erről nem a mai fiatalság tehet, szüleik korosztálya engedi, forgalmazza, azt nézik, amit a képernyő mutat. *
Az egész életet meghatározza a fiatal kor. Az én gyermekkorom tele volt melegséggel, vidámsággal, a család iránti szeretettel, ragaszkodással és tisztelettel. Remélem, újra eljön egy ilyen világ, de addig is szeretettel nyesegessük a mai fiatalok szertelenségeit.
Dr. Szathmáry Zoltánné Vizy Zsuzsanna
Szekeres Emil festőművész kiállítása Nagykanizsán
1998. december 1. Önvallomás:
1934-ben születtem Kaposvárott. 1955-ben kerültem a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kmetty János és Kádár György voltak a mestereim. A főiskolát 1961-ben végeztem el. Pályámat szülővárosomban, Kaposvárott kezdtem 1974-től-jelenleg is - Nagykanizsán élek és dolgozom.
A kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntő:
Napok óta válogatom a szavakat, formálom a mondatokat, hogy a rendbe szedett gondolatok méltóképpen kifejezhessék eme gazdag, igen magas művészi színvonalú tár-lat értékeit.
Nem szakmabéli szól itt, nem pályatárs, nem művészettörténész, csak egy ember, aki úgy élhette le az életét, hogy a legjobb társaságban, a művészetek világában gazdagodhatott nap mint nap. Igaz, elsősorban az irodalom töltötte ki életének java részét, de tudta, hogy a testvérmúzsák között nincs rangbéli különbség.
Most, ebben az ünnepélyes, áhítatos pil lanatban hívom kedves mindnyájukat, induljanak el felfedező utunkra, gazdagodjunk a művész adta, teremtette világ szépségeivel, értékeivel! De ne legyünk türelmetlenek! A befogadás nem pillanatok műve! Meg kell találnunk az utat a művész teremtette világhoz, s ha már rajta vagyunk, akkor se felejtsük: a műalkotások végleges birtokba vétele nem lehetséges.
Gondolják csak el, ha Mona Lisa mosó-lyát már ismerné a világ, elveszett volna a varázs, amely a titokzatos női szemek örök talányát rejtegeti...
Tehát induljunk a felfedező útra akkor is, ha az élmény mélységét a magunk fantáziája, beleérző képessége is befolyásolja. A művész és közönsége együtt lélegzik most...
Fedezzük föl közösen a művésztárs, a barát, Kotnyek István, a kiállítás rendezője átgondolt, szép munkáját, s gyönyörködjünk a kiállított képek harmonikus színvilágában, ahol a pasztell és az akvarell dominanciája érvényesül az olaj ellenében.
Teljesen azonos nézeteket vallok a kiállí-
tó művésszel, aki a reneszánsz és a barokk festészetben látja a felülmúlhatatlan csúcsot, sőt, véleményünk megegyezik abban is, hogy a XX század és az avantgárd nem jobb a régi korok művészeténél, de kétségtelenül más. Bizonyos, hogy a művész és a közönség távolabb került egymástól, ugyanakkor a század alakító, formáló hatását nem lehet kikerülni, az uralkodó stílusirányokat teljesen kirekeszteni. Itt is megfigyelhető tehát az útkeresés a témavilág megválasztásában, és a kifejezési formák alakulásában egyaránt.
Az utóbbi időkben született képek erőteljes drámaisága, borongós hangulata inkább a figuralitásban jut kifejezésre. Az eltorzított alakok rajza a szürrealista stílusirány hatását mutatja. Az álom és valóság határán egyensúlyozó látomások hasonlítanak a költészetben is ismeretes ihlet pillanatára, s ezek a rajzok éppúgy a lélek mélyéről jönnek, akár a szürrealista költői képek.
Szembetűnő a kiállítás anyagában soksok visszatérő motívum is. Hétköznapi világunkhoz szokott reflexeink azonnal a megfejtésre koncentrálnak, s itt egyéniségünk, műveltségünk, fantáziánk jelentős szerephez jut. De hát már mondtuk, hogy végleges „birtokbavétel" nincs... Szarv, tülök, koponya, madár, szarvas vagy növények absztrahált formában jelentkeznek, s gondolkodásrakésztetnek... .
A kiállítás képeinek talán egyik legfeltű-
nőbb jellemzője a rendkívül tudatos szerkesztés, a rend, a fegyelem, amely teljes összhangban van a megformálás precizitásával, ugyanakkor nem hiányzik a szemérmes feltárulkozás, az érzelmek jelenléte sem. Gyakori a képek szerkezetében a kettős szint. Mintha egy egymással feleselő, birkózó alsó és felső világ sugallná a közelítés útjait.
Nagy örömmel szólok a művész kiváló rajztudásáról is. Igazában a mesterség ábécéje ez a készség, nélküle minden szándékolt elrajzolás, akár gondolatokat sugalló torzítás is hiteltelen. Itt tehát jelen van a tehetség aranyfedezete.
Századunk történelme tele van tragédiákkal. Ahogy a költő mondja: „Olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige..." Illyés Gyula Bartók zenéjét hívja segítségül a kimondhatatlan kimondására. Talán ilyen gondolatok, érzések munkálnak az ecsetet fogó festő művész kezében is, aki megszólaltatja a tragédiákat, eltorzidt arcú emberei a „sárkány-fog-vetemény embert" (Vörösmarty) idézik, ugyanakkor észre veszi a szépséget, a derűt is.
Kedves Közönség! Köszönöm, hogy eljöttek a megnyitóra, s együtt, közösen tisztelegtünk városunk elismert művészének munkássága előtt. Önökkel együtt szeretettel gratulálok Szekeres Emilnek, s további termékeny esztendőket kívánok.
Harkány László
I
.........
1998. december 4.
KANIZSA-
/" FOGADÓÓRA \\
1998. december 4-én (pénteken) 16 órától
a Zrínyi u. 42. szám alatti SZDSZ-irodában várja fogadóórájára az érdeklődő állampolgárokat
KOVÁCS KÁLMÁN
országgyűlési képviselő.
Korrepetálás a Faluházban
Karácsony József ajándékaként egy számítógéppel bővült a miklósfai Mindenki Házának gépparkja. A számítógép-adományozás mellett Karácsony József segítséget is ajánlott, így közreműködésével a házban hamarosan beindulhat a számítógépes korrepetálás, azoknak a helybeli gyerekeknek akik úgy érzik, e tárgyból lemaradásuk van.
PER^GER
ÜVEGEZŐ-KÉPKERETEZŐ MESTER
Képkeretezés magas színvonalon, korrekt árakkal.
NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 10. TELEFON: 06-93/314-013
^0-VlDEO
SZABÓ ATTILA RTV sz. műszerész ^
aiánfafa:
8800 Nagykanizsa, Teleki u. 44. Tel.: 06-93/325-903,06-30/565-117
^*
- Híradástechnikai alkatrészek,
- műholdas antennák árusítása, telepítése,
- televízió, videomagnó, HIFI-készülékek javítása,
- TV-, video-távi rányitok
forgalmazása..... ...
Nyitva: H-R:
9.00-12.00
12.00-17.00
i i i
?a, m o
Hab a tortán
Ünnepi árak már nettó 12 800 forinttól az ötéves Westel 900 ajánlatából
\'Készülik éi kártya csak új Westel 900 előiizeléssel. keléves szerződéssel december 31-ig. vagy amíg a készlét tart. A készülékek csak a Wastel 900 hálózatában használhatók Információ: 04-30/9 30 30 30 vagy 184 (a WESTEL 900 hálózatából ingyenesen hívhaló). 265-9210 • http://www.weslel900.hu
Westel 900 mintabolt; Nagykanizsa Diák tér 12. Tel, 0A-93/310-4ÍU, 04-307934-ÍVOD
1W600bÍ
(Ny üt levél egy vandal tolvajnak) ,Tisztelt" Vandái!
A Rózsa utcai vívóterem környékére is gondot fordítanak a vívók. Többféle fa, cserje, virág került oda szebbé tenni a környezetet. Emberivé, esztétikusabbá varázsolni - jórészt társadalmi munkában - nemes cselekedet.
Én jön Ön! Megcsonkítja, tönkreteszi a 15 éves fenyőket haszonszerzés céljából. Valóban nagy szüksége volt a gallyakra? Hova kerültek a fenyőágak? Talán koszorúnak valakinek? A halott bizonyosan nem tud nyugodni Ön miatt. És Ön?
57 (!) fát pusztítottak el öt év alatt ilyen „emberek".
Beszélünk szívről, lelkiismeretről, esztétikai érzékről.
Gondolom, magából minden hiányzik.
Azt mondják, hogy a vadkapitalizmus hajtásait nyesegetni kell. Van, amit irtani kell. Tövestől, gyökerestől elpusztítani! Van eset, amikor az irtó szerszám is elszégyelli magát.
Érdemes széppé tenni környezetünket? Igen. Még akkor is, ha újra kell kezdeni mindent alkalmanként.
A gyomot, a gazt következetes munkával ki lehet irtani.
Bárcsak mást is lehetne!
Mi nem fogjuk feladni. Olyan sportolókat akarunk, akik szere-
tik a szépet, vigyáznak rá, tesznek érte.
Pótolni fogjuk a kárt, ha egyáltalán lehet. Hisszük, hogy többségében emberek vagyunk. Hisszük hogy a gazt egy-egy területen ki lehet irtani. Irtsuk közösen! Vandái, pusztító „Úr"! Az elültetett és elültetendő fák Önért is lesznek de nem Önnek.
Horváth György
Jogásznap
Zala Megyei Jogásznapot tartottak november 20-án Nagykanizsán, a Honvéd Kaszinó tükörtermében. A résztvevőket dr. Szabó Ernő, a Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte, majd előadások hangzottak el az új Polgári Törvénykönyv előkészületi munkálatairól, a közigazgatás korszerűsítésének aktuális kérdéseiről és az adatvédelemről.
Együttműködési szerződés
Lgyüllinűködósi szerződés aláírására kerüt sor a közeljövőben a Hevesi Sándor Művelődési Központ és a Cigány Kisebbségi önkormányzat közötL Az együttműködési szerződés tervezete már készen van, aláírására ezt követően kerül sor, bár az együttműködésre már eddig is számos jó példa volt. A tervezet egyébként tartalmaz olyan pontokat, amelyeknek érteimében műsoroknak, kiállításoknak kölcsönös bemutatkozási lehetőséget ad, lehetővé teszi, hogy mindkét léi megismerkedhessen a másik intézményben működő művészeti csoportok, szakkörök munkájával is.
Eazekasképzés Miklósfán
Gébárt után feltehetőleg a miklósfai Faluház lesz a zalai fazekas képzés fellegvára. Feltehetően már december közepétől megérkeznek az intézménybe a képzéshez szükséges korongok, egyéb anyagok, ezeket az intézmény Zalaegerszegről kapja. Mint Helyes Zsuzsától megtudhattuk, a képzés mellett szakköri célokra is használhatják majd az eszközöket, így azt tervezik, hogy januártól felnőtt és gyerek szakkör is indulna az intézményben.
31
8
I
KANIZSA-ttt&o*
I
1998. december 4.
November 26-án késő délután Nagykanizsán, Fő út 4. sz. alatt (a volt TIP-TOP divatáru üzlet helyén) került sor a PANNON GSM legújabb - az országban immár huszadik - területi képviseletének megnyitójára. Suba János PR-igazgató -sajtófőnök - bevezető szavai után a 210 négyzetméter alapterületű irodát és bemutató termet zsúfolásig megtöltő meghívottak előtt előbb Tarnóczki Attila alpolgármester, majd Korda Sándor, a fővárosi székhelyű cég értékesítési igazgatója mondott rövid avató beszédet, amelyek elhangzása után ők ketten vágták át a nemzeti színű szalagot. Az avatási ceremónia után Nagymihály Lászlótól, a Pannon GSM területi képviseleteinek vezetőjétől kértünk interjút.
- Zalaegerszeg után ez a második képviseletünk Zala megyében. A több mint harmincmillió forint költséggel kialakított létesítményt cégünk arculatának megfelelően rendeztük be. A nagykanizsai beruházásra a felmerült igények kielégítése érdekében volt szükség, de a fejlesztési döntésben komoly tényező volt a meglévő mobiltelefon előfizetőink száma is. A Zalában eddig több mint félmilliárd forint összegű befektetést huszonegy viszonteladói bázisállomásra fordítottunk, amelyekből jelenleg három van Nagykanizsán. A most avatott bemutatóterem és a bázisállomások a legmagasabb színvonalú termékekkel és szolgáltatásokkal állnak az előfizetők és
Területi képviseletet nyitott üizsán a Pannon GSM
az érdeklődők rendelkezésére - mondta bevezetőben.
Megtudtuk, hogy hamarosan Kaposváron nyitnak újabb bemutatótermet. A képviseletek dolgozói létszáma mindenhol - így Kanizsán is - öt fő. A képviseletek fő profilja az ügyfelekkel való foglalkozás mellett az értékesítési és szerviztevékenység. Cégük gyakran folyamodik akciókhoz és speciális
ajánlatokhoz - az előfizetők számának növelése érdekében. Tovább akarják bővíteni a viszonteladói hálózatot is.
Nagymihály László ezután részletesen rátért legújabb mobiltelefon szolgáltatásukra, a PANNON PRAK-TIKUM-ra, amely november 25-én in-•dult be. Ennek lényege: három különböző csomagot kínálnak három különböző előfizetői csoportnak. E szolgál-
tyát, egy Praktikum-kártyát, az előfizető mobiltelefonszámát, biztonsági kódokat és egy használati útmutatót tartalmaznak. A kezdőcsomagban egy mobiltelefon is található.
A Pannon Praktikum szolgáltatáson belül három különböző tarifacsomag közül lehet választani:
1.) PRAKTIKUM PRIVÁT - a legvonzóbb esti és hétvégi percdíjakkal.
A hálózaton belüli hétvégi hívások percenként csak 15 forintba kerülnek. Ezen alapcsomagban egy darab 3.600 forintos Praktikum-kártya található, amellyel azonos értékű beszélgetési lehetőséghez lehet jutni.
2.) PRAKTIKUM CLASSIC -folyamatos használathoz kedvező percdíjakkal.
Azoknak ajánlott, akiknek a mobiltelefonra mindig szükségük van. Ezen szolgáltatáson belül a nappali időszakban 90 forintért, a kedvezményes időszakban pedig 36 forintért lehet telefonálni percenként. Az alapcsomagban egy darab 7.200 forintos Praktikum-kártya található, amely 8.100 forintnyi beszélgetési lehetőséget jelent, s két különböző típusú mobiltelefonkészülék egyikét lehet megvásárolni.
Nk., Hozgonyl u. 3.
Nyitva tertfi: Hérfó - Péntek: 9« 12«, 13"-17«
Ajánlataink:
Pentium alaplap 512 KB cache, IPentlum lóó Mhz processzor, hűtőventillátor, 16 MB SD RAM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ftOM
2.1 GB winchester, IMB-os VGfl kártya. SBPro komp. hangkátya.
14" digitális SVGA monitor, mini torony, IÜJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
msoo Ft
Pentium TX alaplap 512 KB cache, AMD K6-3D 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RAM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM
3.2 GB winchester, 4MBos VGfl kártya, SBPro komp. hangkátya,
14" digitális SVGA monitor, mini torony, UJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
121.400 Ft
Pentium II. alaplap, Celeron 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RAM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM 3.2 GB winchester, 4MBos VGA kártya, SBPro komp. hangkátya, 14" digitális SVGR monitor, mini torony, UJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
157.000 Ft
Kérésre ettől eltérő konfigurációt is összeállítunk! Canon BJC 250 tintasugaras nyomtató 26.400 Ft Diamond Monitor 3 DFX kártya 4Mt 17.550 Ft
35.400 Madám 7.400 Ft
_Áraink az AFA-t nem tartalmazzák!_
X-ORN BT. 8800 Nagykanizsa, Platán sor 12/4. Tel.: (20) 9510-155, (20) 9409-930; Fax: (93) 312-470
tatás segítségével bárki könnyedén, egyszerűen válhat mobiltelefon-használóvá. Az új előfizető egy olyan, újratölthető Pannon GSM kártyához jut, amely az alapcsomagban található Praktikum-kártya, vagy a későbbiekben megvásárolható háromféle Praktikum-kártya valamelyikének segítségével gyorsan és könnyedén újratölthető az adott kártya értékéig. Egy feltöltéssel az előfizető 90 napig elérhető marad - akár lebeszélte az összeget, akár nem. Ez az összeg teljes egészében eltelefonálható, további költségek nélkül. Tehát nincs havi díj, nem kell bonyolult szerződéseket kitölteni, és nem kell figyelni a számlákat sem.
A Pannon Praktikum alapcsomagok a szolgáltatás használatához szükséges újratölthető Pannon GSM SIM-kár-
3.) PRAKTIKUM PRO - elérhető kollégák, kézben tartott költségekkel.
Munkaidőben ez a csomag kínálja a legkedvezőbb percdíjakat, főleg a hálózaton belüli hívások esetében, mégpedig nappal 56 forintos percdíjért. Ez főleg vállalatoknak és vállalkozóknak ajánlatos. A kezdőcsomag egy darab 14.400 forintos Praktikumkártyát tartalmaz, amely 18.000 forintnyi beszélgetési lehetőséget biztosít, s négy különböző típusú mobiltelefon valamelyikével együtt vásárolható meg.
A PANNON PRAKTIKUM szolgáltatásról további információkkal a kanizsai és városkörnyéki érdeklődők a Fő út. 4. sz. alatti új bemutatóteremben (Tel.: 93/537-290) tájékozódhatnak.
.........
1998. december 4.
I
KANIZSA - *)tt&o*t,
Milyen az időjárásunk?
•\\ Nagykanizsai Meteorológiai Főállomáson 51 meteorológiai technikus dolgozik, 24 órás folyamatos szolgálatban. \\i <>u Folyó munkáról Pálfy Jánossal, az állomás vezetőjével beszélgettünk.
- A meteorológiánál az időjárást a légkör pillanatnyi fizikai állapota, ennek változásai határozzák meg. Az állomáson olyan műszerek vannak elhelyezve, amelyek ezeket a fizikai állapothatározókat mérik, regisztrálják. A szélmérő, csapadékmérő, légnyomásmérő, hőmérsékletmérő, légnedvességmérő, zúzmaramérő segítségével mért paraméterekből számítás útján készülnek az előrejelzések.
- Milyen gyakran kell leolvasni a műszereket?
- A zúzmaramérést napközben egyszer, reggel kell elvégezni. Az egyéb műszereket óránként olvassuk le. Az országban 21 ilyen szinoptikus meteorológiai főállomás van, mint ez a nagykanizsai. Ezek azonos műszerezettséggel, és ugyanolyan időközönként mérik a légköri állapothatározókat. Az adatokat számítógépre visszük, egy nemzetközileg használatos kód alapján sorrendbe rakjuk, és minden órában elküldjük a budapesti központba, ahol feldolgozásra kerülnek, éghajlati térképeket rajzolnak, amelyeket óránként módosítanak. Ezek alapján meg lehet állapítani a végbement változásokat, előrejelzéseket lehet készíteni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat budapesti központjában három-óránként cserélik ki az adatokat a környező országok fővárosai között, hatóránként pedig a világ nagy központjaival, Moszkvával, Washingtonnal, Melbourne-el. Műholdon keresztül is figyelik az időjárás alakulását, a televízióban lehet látni a műholdképet. Magyarországnak nincsen műholdja, Németországból vásároljuk ezeket a felvételeket. A műszereink rögtön jeleznek váratlan, veszélyes időjárási viszonyok esetén is - hirtelen szélerősödésnél, csapadék kezdeténél, zivatarnál —, ezeket speciális jelentésekben tíz percen belül továbbítanunk kell katonai, polgári repterek felé és az Országos Meteorológiai Központba.
- Mennyire pontosak az előrejelzések? _
- Minél rövidebb távú, annál pontosabb. A hosszú távú előre-
jelzések statisztikai számítások alapján készülnek, elég pontatlanok. Csak központilag készül előrejelzés, itt nálunk nem. Most egy tíz napos előrejelzésünk van november 11-től huszadikáig. Hideg időt jósolnak, eleinte időnként, majd az időszak végén gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, néhol várható hózápor, többfelé
- Mi jellemző Kanizsa időjárási viszonyaira?
- Az uralkodó szélirány az északi és a déli. A déli szél mindig ciklonális tevékenységet előz meg, az északi pedig ciklonális tevékenység mögött jön. Az időjárás nem nagyon változik, hosszú távon kiegyenlített. Néha vannak egész kirívó esetek, mint ahogy most szeptember-októberben, amikor is a szokásosnál nagyobb csapadékmennyiség hullott. Szeptemberben 180, októberben 140,
lehet számítani hóra, havas esőre. Ez a hideg idő nehezen enyhül, majd a csapadékból szilárd halmazállapotú csapadék lesz. Ma, tehát november 18-án mínusz hat fokot mértünk, kétméteres magasságban pedig mínusz hetet. Ez a hőmérséklet egy óra alatt négy fokot melegedett.
és most november 18-án is már 50 milliméter csapadék hullott. Ez sokkal több a korábbi évekénél, mert éves szinten 800 milliméter az átlagos csapadékmennyiség ebben a térségben, havonta ez körülbelül 60 millimétert jelent. A szeptemberi tehát háromszorosa a havi átlagnak. A
ciklonok a hideg és a meleg levegő keveredései, általában Izland környékén, az óceán felett jönnek létre, majd saját energiájuknál fogva és a föld forgási erejének hatására, mindig keleti, északkeleti irányban haladnak, így érik el ezeket a térségeket. Nyáron érdekes volt, mert mindig az ötvenedik szélességi fok körül, nagyon gyorsan haladtak át a frontok, tehát a nagy nedvesség tartalmú felhőzónák is, így nem okoztak nagy csapadék mennyiséget. De most ősszel csökkent a napállás, sokkal lassabbá váltak ezek a mozgások, többet időztek itt a felhősávok, ezért nagyobb csapadékot eredményeztek. A mikroklímája ennek a területnek, ahol az állomás helyezkedik el elég érdekes. Egy völgyben van, ez azt eredményezi, hogy télen több fokkal hidegebb van, mint a városban, amely nagy része dombtetőre települt. Nyáron viszont a szorultság miatt pár fokkal melegebbet lehet mérni. Azért ide telepítették húsz évvel ezelőtt ezt az állomást, mert nyíltabb terület volt, széles tartományban lehetett körbelátni. Most már ez nem így van, ma jobb helye lenne egy dombtetőn, mondjuk a keleti városrésztől északra. De ekkor meg nem tudnánk mérni azt az állapotot, ami itt van. Gyakran telefonálnak ide a lakosok, hogy a reggel bemondott érték nem felel meg annak, amelyet ő mért otthon. Ennek az az oka, hogy például egy emeletes házban, tízemeletesek között zártabb a terület, befolyásolja a hőmérsékletet a fűtés, az égéstermékek. Az se mindegy, hogy árnyékban vagy napos területen mérnek. Mi itt árnyékban mérjük a hőmérsékletet. Például a nyáron mért harminc fokos hőmérséklet a napon mérve majdnem a kétszerese.
L.Zs.
10
t
KANIZSA - 1tt6o*t
1
1998. decembere
Mennyit ér?
...A település védelme és szépítése érdekében végzett munka?
A Műemlékek és történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) Magyar Nemzeti Bizottságának november 13-i kerekasztal beszélgetésén elhangzott annak a lehetősége, hogy a szervezet az 1999. évi közgyűlését Nagykanizsán tartaná. Karmazin József főépítész úrral kétszemélyes kis kerekasztalunk mellett a városunk irántiérdeklődésről és az ICOMOS szakmai véleménycsere tapasztalatairól beszélgettünk.
- Mivel érdemelte ki Nagykanizsa azt a megtiszteltetést, hogy esetleg ilyen rangos eseménynek adhat helyet?
- A kerekasztal beszélgetés után dr. Román András, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára jelezte nekem - válaszolt a főépítész úr ezt a valóban nagyon is megtisztelő lehetőséget. Az indokok között a következőket sorolta fel:
> Közel tíz évvel ezelőtt az „Örökségünk Őrzi" című többszáz középiskolát megmozgató országos vetélkedősorozatban nagykanizsai csapat lett a második.
> Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűléseinek az országos védelem alá nem helyezett, de a város történeti múltját és építészeti kultúráját magában hordozó és a városban élők önbecsülését elősegítő településrészek, épületcsoportok, épületek, építmények, illetve azok egyes részei megőrzése, helyi védelme érdekében, 1992-ben hozott rendelete országosan is jó példával szolgált.
> A rendelet nyomán 1996-ban kiadott „Városépítészeti füzetek" valóban prezentálni tudta a helyi védelem alatt álló építészeti értékek körét, jelentőségét.
Természetesen az sem utolsó szempont - de ezt már az újságíró tette hozzá -, hogy az építészeti karakter megőrzéséért, a te-
Rozgonyi u. 6. - utcai homlokzat.
Bajcsai utca 35. - lakóház
lepülés védelme és szépítése érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréseként két Podmanitzky-díjas és egy Koós Károly-díjas közösség, illetve személy is van városunkban.
A beszélgetés további menetében már magára a kerekasztal megbeszélésre kérdezett rá lapunk tudósítója.
- Elsőként a VÁTI munkatársai számoltak be a helyi értékvédelem érdekében kifejtett munkáról - folytatta Karmazin József. Egy egy évig tartó országos felmérés eredményének az elemzése azt mutatta, hogy országosan az önkormányzatok 58 településen foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, de a helyi rendele-
tek inkább csak a városrendezési terveket helyezték előtérbe. Pedig az országban jelenleg feltérképezett 10.500 műemlék és 3-5 ezer helyi érték sorsával más megközelítésben is kellene foglalkozni. Külön kiemelték Somogy megye és a vidéki városok közül Pápa, Vác és Nagykanizsa törekvéseit. Például az országos összefoglaló borítójára éppen ezért került az előbbiekben jelzett nagykanizsai Városépítészeti füzetek címlapja, s jómagam is ezért kaptam meghívást ebbe az illusztris társaságba. Az értékelésnél kiemelt szempont volt, ha a település az építészeti és természeti értékeket együtt kezeli, ha gondot fordít a zöldterületek-
re is, és ha a helyi támogatási rendszerrel is számol.
- A kerekasztal résztvevőinek volt-e kitekintésük, esetleg külföldre is?
- Igen, Christine von Büren asszony Lausanne-ból a svájci szervezet, az ICE képviseletében először a két állam közötti együttműködés módszertani és jogi fejlesztésének kérdéseiről beszélt, majd rátért a Vaud Kanton-ban élő gyakorlatra. Svájcban ez a szövetségi kanton Lausane központtal 15 kisvárost és mintegy 300 falut foglal magába. A kanton önállóságát a települések cselekvési szabadsága mellett szövetségi alkotmány és szövetségi normák biztosítják. Az építészeti felmérés során a terület jellemző tájképi és épített környezeti változatossága mellett fontosnak tartották meghatározni a védelemre méltó dolgokat, és azt a tudatformálást, hogy hogyan is lehet megelőzni a helyi értékek tönkremenését. Az 1998-ra kifutó felmérésben először 1400 kastélyt, várat, templomot vettek lajstromba, majd végül 14.000-re állapították meg védelmi intézkedéseket.
- S mi volt, amit összegeztünk, s számomra is követendő értékrendnek tartok? - polemizált a beszélgetés végén Nagykanizsa város főépítésze:
> a helyi felméréseknek országos rendszerbe kellene integrálódniuk,
> a svájci tapasztalatok alapján a felmérés céljai között szerepeltetni kell a vagyonkezelés, az „emlékezés", a terület hasznosítása, a tudatformálás és a tulajdonosokkal történő közvetlen élő kapcsolat fenntartásának kérdését, a résztvevők és az érintettek partneri kapcsolatának mindvégig történő fenntartását,
y s végül a magyarországi -régóta tervezett - munka csak az érdekelt minisztériumok gondozásában indulhat el, de előtte feltétlenül rögzíteni kell az elveket, a módszereket, a szakmai és anyagi támogatottságot és a mélységet, vagyis, hogy a jelen hogyan kezelhető és általa a jövő hogyan tervezhető.
Szöveg: Büki Erzsébet Kép: Szamosi Gábor Főépítészi Iroda
1998. december 4.
I
KANIZSA - SfadCáÁ
I
11
Igen, ezt így mondták el a rosszcsont gyerekek Persze nem ezekkel a szavakkal, de éz volt az értelme. A beszélgetések elején mindig megállapodtunk abban, hogy milyen köröket érintünk, hogy nem kutakodunk, ki melyik iskolába jár, hogy a családnév sehol sem szerepel.
Roland (11 éves): Rendetlen vagyok nagyon, ezt elfogadom. De ez csak azért van, mert nem érek rá. Semmire. Nekem egy rohanás az életem. Reggel óracsörgésre ébredek, mert már senki nincs otthon. így hát vagy felkelek időben, vagy nem. Ha nem, futás. Persze, este soha nem csomagolok össze, így aztán valami mindig otthon marad. Az olyan jó volt, hogy 1-2 osztályban nem vittük haza a holminkat! Én nem is értem, hogy miért kell ennyi is-kolacuccü Délelőtt vándorlósak vagyunk, pedig mondtuk már az osztályfőnöknek, hogy a mi osztályunk szép, vándoroljanak csak ide a tanárok. Majd mi besegítjük hozni, ami kell. Persze, ki figyel oda arra, amit a gyerekek mondanak. A tanulás? Az megy, csak a rendetlenségeim miatt van sok fe-
- avagy rossz gyerek nincs, csak hozzá nem értő felnőtt
kete pontom és beírásom. Miért tetszik mondani, hogy rendetlenül vagyok felöltözve? Ja, edzés után fordítva vettem fel a pulóveremet. Mert délután is ide-oda járkálok. Elsoroljam? Angol, számítógép, gitár, kosáredzés. A felnőttek mindent akarnak, amit a gyerek nem is nagyon akar. Az iskolában és otthon is azt mondják, a mi érdekünkben. Lehet, hogy igazuk van, de én már nagyon érzem, hogy engem először a rendetlenségről kellene leszoktatnia valakinek.
Andris (9 éves): Én rossz gyerek vagyok, mert elcsavargok, meg nem veszek ennivalót magamnak. Azt eljátszom a játékteremben. Anyu reggel mindig odaadja a tízórai meg az ebédpénzt (!), hogy vegyek magamnak valamit. Előfordult már az is, hogy csak este ettem, mert elfelejtettem, hogy enni is kéne. Miért nem vagyok menzás? Pfuj!
Tegnap is grízes tészta volt, a levesben meg csirke darabok úszkáltak. Az almát azt szerettem volna, el is kunyeráltam a Sanyitól. Otthon mindig csak banán van. Nekem megvesznek mindent, csak nem szeretek délután egyedül otthon lenni. Pedig internetezhetnék is. Lehetnék a nagymamával, de ő olyan „napirendes", azt akarja, hogy időre csináljak mindent!
Ildikó (8 éves): Tessék mondani, az mit jelent, hogy „ebadta kölyke"? Mert tegnap az apu ezt mondta nekem. A beírás miatt! Nem értem rá megírni a leckét, mert kitakarítottam a szobámat. Olyan, de olyan szép volt, még fel is porszívóztam, de senki nem dicsért meg érte.
Peti (6 éves): Én mindig beleszólok az óvó nénik beszédébe, meg nem alszom délután, meg vizet öntöttem a Tibi tányérjába, meg pofon ütöttem a Krisztit, meg
egyszer eldugtam a cipőket, és egész este keresték az óvodában, meg egyszer már szétszereltem a TV-t, meg beletömködtem a lefolyóba a piskótát. Tetszik tudni, hogy miért vagyok ilyen rossz? Mert nem engednek balettozni. Pedig én egyszer még nagy táncos leszek, s én mondom meg, hogy ki táncolhat velem együtt.
Anikó (15 éves): Én egyszer megbuktam, de nem vagyok olyan buta, csak nem segített senki. A barátnőmék iskolájában mindenféle korrepetálás van, de nálunk nincs. Én a kémiát nem tudom megtanulni, végül is ismételtem, de most sem értek belőle semmit. Miért kell a gyerekeknek ilyen dolgokkal foglalkozni? A tanárnőnk is elmondta, hogy ő is csak a főiskolán foglalkozott ezekkel először. Szavalni viszont szépen tudok, de nem engedtek versenyre, mert én bukott voltam!
Büki Erzsébet
Versben élem át a gondolataimat
Kovács Richárd mindössze 11 éves, de már életkorát meghazudtolva versírással is foglalkozik.
- Hogyan jutott eszedbe, hogy verseket írj?
- Nem olyan régen, mikor egyszer kint játszottunk a barátaimmal az udvaron, hirtelen eszembe jutott két verssor. Beszaladtam a házba, és gyorsan papírra vetettem őket. Utána már csak a rímfaragással volt dolgom. Egyébként van úgy, hogy több napig is írok egy-egy verset.
- Mutattad már valakinek a költeményeidet?
- Igen, járt ide a Zrínyibe ré-
gen egy diák, Darvas Ferencnek hívják, akiből költő lett és mikor legutóbb itt volt az iskolában neki mutattam meg őket. Éppen a napokban kaptam meg tőle a válaszlevelet, amiben gratulált és további jó verselést kívánt nekem.
- A közvetlen környezeted mit szól a szárnypróbálgatásaidhoz?
- A szüleim örülnek neki és bíztatnak csakúgy, mint a magyar tanárom, de az osztálytársaim is szívesen olvassák őket. Nem irigykednek rám, hanem inkább büszkék arra, hogy én ilyennek is foglalkozom.
- Mikről írsz legszívesebben?
- A mindennapi élettel kapcsolatos dolgokról, azokról, amiket szeretek csinálni vagy éppen történik velem valami érdekes. Legutóbb például arról írtam, hogy apukám elvágta az ujját. Meg voltam már többször szerelmes, erről is költöttem verset.
- Mivel töltöd a szabadidődet?
- Nagyon szeretek focizni. Az Olajbányász igazolt versenyzője vagyok. Általában balhátvédet vagy baloldali középpályást szoktam játszani. Minden vágyam az, hogy egyszer egy nagyon jó csapatban futballozhassak, és válogatott labdarúgó váljék belőlem.
K. E.
Kovács Richárd versei Hópihék
Hullottak százával
Egypár párjával
S mennek, mendegélnek
Míg a végtelennek végére nem
érnek.
Este otthon
Este van Mindenki otthon A kandallóból Meleg tűz nevet ránk Piros pislogó szemével.
Apa olvas Anya főz
Én ülök, s gondolkodok Milyen szép itthon ez az est.
12
I
KANIZSA - SfadcáÁ
I
1998. december 4.
Különböző városi rendezvényeken fel - feltűnik, egy kisebb - nagyobb gyerekekből álló csapat, akik saját korosztályuk divatját mutatják be a kifutón. A kis csoport vezetőjével, a gyermek-divatbemutatók kitalálójával Kovácsné Födő Erikával beszélgettünk.
wmimmmmmmmmmiffmmmmmmm - A Tutti Üzletházat, amely gyermekruhákkal foglalkozik. 1991-ben nyitottuk meg, és akkor njár felmerült a divatbemutató ötlete, hiszen a ruhák adottak voltak. Az első divatbemutatónk, egy jótékonysági bemutató 1991 decemberében volt, télapó környékén a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A vállalkozók hirdetés fejében ajánlottak fel összeget, amelyet a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályának adtuk át, hogy ők döntsék el, melyik óvoda az, amely a legrászorultabb. Ezt a harmincezer forintot a Szent Imre Úti Óvoda kapta meg és az udvarba készítettek belőle fajátékokat. Ez a fellépés még nagyon amatőr volt, megvan videón, úgyhogy időnként jókat derülök rajta. Nem nagyon volt idő betanítani a gyermekeket, meg még tapasztalat sem volt. Úgy vadásztuk össze az óvodákból a kicsiket, valamint az ismerősök és a saját gyermekeink
m
jöhettek még szóba. Emlékszem, hogy szinte belökődtük őket a színpadra, mondtuk nekik, hogy menjenek végig a színpadon, forduljanak meg és a másik oldalon jöjjenek ki. Ennyi volt az egész. Legközelebb a gyermeknapon kértekfel minket, ez a bemutató is a HSMK-ban volt. Ezt már profibban oldottuk meg, felvonultaltunk akkumulátoros kisautókat, a gyerekek már szívesen jöttek, előtte sokat tudtunk próbálni, volt már koreográfia. Megbeszéltük, hogy ki melyik oldalról érkezik, elölről.
vagy hátulról, meddig tartózkodik a színpadon. A lépéseket is megtanítgattuk nekik.
- Miket kell megtanítani a gyerekeknek, hogyan viselkednek a színpadon?
- Kanizsán alakult egy felnőtt divatbemutatós csoport. Innentől kezdve velük közösen kezdtünk el dolgozni. Ez azért volt jó, mert a felnőnek között voltak olyan lányok, akik már végeztek ilyen irányú tanfolyamokat, a kicsik együtt voltak velük, így a próbákon el tudták lesni a figurákat, techniká-
kat, mozgásokat. Azt, hogy hogyan kell menni a színpadon, azt többnyire én is meg tudtam tanítani nekik, az alapján amiket a televíziókban, és egyéb budapesti bemutatókon láttam. Tudtam, hogy melyik gyermekből mit lehet kihozni, mire lehet megkérni. A nagyobbacskáknál már voltak olyan problémák, hogy ő nem puszilja meg azt a fiút a színpadon, kézen fogva nem megyek ki senkivel. Az egész picikék, az egy-másfél évesek voltak mindig a sztárok, mert ők még önfeledten ugrándoztak a színpadon. Szen\'eztünk olyan divatbemutatót, ahol a díszvendég a Manhattan együttes volt, nekik is igen tetszettek, mondták, hogy milyen ügyesek. A divatbemutatókon fellépett például Bártfay Adrienn is, aki szerepelt a tévében a Tátika című műsorban, ahol Szandii utánozta, ő eleinte csak a Tátika-műsort adta elő, de később már ruhákat is mutatott be, manökenként is dolgozott velünk. Volt egy egyéves kisfiú, aki nagyon élvezte a színpadot, mindig visszaszökött, és csak állt színpad közepén, addig amíg valaki be nem ment érte. Murakeresztúron a színpadon az egyik kislány megcsúszott, de a többieknek sikerült úgy elkapniuk, mintha benne lett volna a koreográfiába. Volt olyan, akinek a kertésznadrágjáról leszakadt a gomb és úgy mutatta be, hogy fogta az egyik pántját.
- Mennyire hasonlít a gyerekek divatbemutatója a felnőttekéhez?
- Teljesen úgy néz ki, mint egy „nagy" divatbemutató. Nem mindegy, hogy milyen sorrendben mutatjuk be a ruhákat, mindig a szabadidő ruhával nyitunk, utána következnek az utcai viseletek, majd a korona az alkalmi viselet, majd a fináléban minden gyerek kivonul abban a ruhában, amely legutoljára volt rajta. Sokat dolgoznak velünk a Maros lányok, sőt most már a műsorokat is ők vezet-
1998. december 4.
_
X
KANIZSA - SUdtáé
I
__
13
ték utolsó fellépésünkkor, a Kanizsa Napokon. Sminkelni is szoktunk, ezt a feladatot én és egypár anyuka végezzük. Nem szoktuk túlsminkelni őket, egy kis rúzs, pirosító, a nagyobbaknál egy kis szemceruza. Fellépések után mindig megbeszélik egymással, hogy ki, hol, mit „szúrt" el. Előre tudom, hogy milyen ruhákat kellene bemutatni, de tisztában vagyok azzal, hogy ki milyen stílusú ruhát szeret hordani, miben érzi jól magát, és próbáljuk úgy. rendezni, hogy mindenki a neki megfelelőt hordhassa.
- Vannak e tervek?
- Most nincsen felkérésünk. Vállalkozókkal beszélgettem, hogy ők reklám fejében szívesen támogatnak minket, most már úgy néz ki, hogy lesz egy saját fodrászunk is Az egyetlen problémánk még mindig az, hogy nincsen terem, nincs hely, ahol próbálhatnánk.
- Miért jó a gyerekeknek, hogy divatbemutatókon lépnek fel?
- A legtöbb gyerek nagyon szeret szerepelni, szeretik a csinos ruhákat. Magabiztosságot is ad nekik, nem kell félni, nyugodtan ki lehet állni az emberek elé. Az iskolában sem izgulnak annyira a felelésekkor, nem félnek attól, hogy fölszólítják őket.
- Hány évesek a gyerekek?
- Egy éves a legkisebb, 15 éves a legnagyobb, de ez mindig változik, hiszen morzsolódnak is le, és jönnek is újak. A magot öt-hat gyerek alkotja, akik mindig ott vannak a bemutatókon. Van fiú, akit azzal lehetet elcsábítani, hogy Chicago Bulls feliratú szabadidő ruhát mutathat be, mert az a kedves csapata. Az „eredeti" gyermekek most már kezdenek minket kinőni, hiszen azok, akik ezelőtt hét évvel óvodások voltak most már hetedik, nyolcadikosok De ők már tudják tanítgami a piciket. Minden divatbemutatón elmondjuk, hogy keresünk újabb gyerekeket, de lehetőleg kicsiket, óvodás és első osztályos gyerekeket.
L. ZS.
Vágó László és felesége szívügyének tekinti, hogy a legfiatalabb korosztállyal is megismertessék a torna alapjait és megszerettessék az óvodáskorú gyermekekkel magát a mozgást.
- Mikor kezdtetek az ovisokkal foglalkozni?
- Tíz éve foglalkozunk óvodás tornával. Tartás- és alakjavító foglalkozásokat tartunk, valamint nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásképzésre és az Ugyességfejlesztés-re. A tíz esztendős tapasztalatunk alapján bátran mondhatjuk, hogy egyre rosszabb tartású gyerekekkel találkozunk. A hirtelen jött, nagy demokráciában odúig jutottunk, hogy a gyermek csak azt hajlandó megcsinálni, amit ő akar. Hiába szolgálná az érdekeit a sok mozgás, ha nincs kedve ehhez, akkor sajnos a szülők ráhagyják ezt. Többek között ezért is fektetünk mi oly nagy hangsúlyt a mozgásképzésre, maxi-
málisan szem előtt tartva a gyerekek életkori sajátosságait, hiszen csak így képes a feladatokat megoldani. Például ezért mm kezdünk óvodás korban aerobikozni, mert ez nagyon összetett mozgásokat igényel és ebben a korban a gyermek nem képes még a bonyolultabb mozgásokat megfelelően feldolgozni. A feladatok java részét játékosan okijuk meg, - bár ma már nem nagy divat - mi mégis megpróbáljuk a gimnasztika különböző elemeit belecsempészni a foglalkozásokba, amivel rengeteget lehet javítani a rossz testtartáson. Sokszor használunk különböző szereket, mint például a labda, henger, karika, vagy hogy a legegyszerűbbet mondjam, szőnyegpadlóból kivágott körlap. A gyatorlatokat aha Iában zenére végzik a gyerekek, természetesen a nekik leginkább tetsző aktuális slágereket hallhatják. Mivel egy ovis nem képes negyvenöt percig folyamatosan koncentrálni, ezért többször iktatunk be játékokat. Mi azt szeretnénk, hogy a hozzánk járó óvodások megszeressék magát a mozgást, de ehhez minden alkalommal sikerélményt kell elérniük ágy a filigrán, mint a duci gyermeknek is. Mi a tíz év alatt elértük azt, hogy délelőttönként, több óvodával is van napi kapcsolatunk, délután pedig kedden és csütörtökön tartunk ovis tornát a Fitness Centerben. Azt tapasztaltuk, hogy a hozzánk járó gyerekek az első iskolás éveikben jóval könnyebben megbirkóznak a testnevelés órákon eléjük támasztott követelményekkel, és ha másrészt nem, már csak ezért megérte velük foglalkoz-
14
I
KANIZSA - SfadcáÁ
I
1998. december 4.
Hol lakik a Mikulás? I Mit csinál a Mikulás?
Talán nem minden gyerek tudja még hogy a magyar Mikulás hol is lakik, hol lehet őt felke resni. Nos mi utánajártunk. A magyar Mikulás Nagykarácsonyban lakik a Mikulás házban, ahová minden gyerek ellátogathat. Ha szüleivel indul útnak, bejelentés nélkül mehet, ha az óvodai, illetve iskola csoporttal érkezik, akkor ehhez előzetes bejelentés kell. Információink szerint a Mikulás ház már nem fogad decemberben vendégeket, ugyanis minden időpontot lefoglaltak a szemfüles óvodák és általános iskolák. A ház egyébként naponta 8-17 óra között fogadja a látogatókat, személyenkét 200 forintos belépő ellenében.
A szervezett csoportok két óránként váltják egymást, a két csoport látogatása között eltelő időben takarítanak, pakolnak, és készülnek a következő csoport fogadására. A gyerekek két órát tölthetnek a Mikulás házban, az első óra többnyire a kézműves szobában telik, ahol agyagozhatnak, papírt hajtogathatnak, majd egy kis műsor keretében találkozhatnak a Mikulással. Ezt követően kis csoportokban, külön-külön is felkereshetik a gyerekek a Mikulás bácsit a dolgozószobájában, ott énekelhetnek, verset mondhatnak neki, és elmondhatják azt is, ami a szívüket nyomja.
A Nagykarácsonyban lakó Mikulás a magyar Mikulás. Mint megtudhattuk, a Mikulás házban lakik, manócskák segítenek neki, hogy elkészíthesse azt a sok-sok ajándékot, amit a gyerekek tőle kérnek. Nyaranta a Mikulás nem fogad vendégeket, pihen, illetve akkor készíti el azokat az ajándékokat, amelyeknek elkészítése, vagy
az alapanyagok beszerzése hosz-szabb időt vesz igénybe. A nyári szünet idején készül a Mikulás és a manócskák arra, hogy a következő évben méltó módon tudják fogadni a következő évben érkező vendégeket. Nagyon öreg már a Mikulás bácsi, mondták el munkatársai, olyannyira idős már, hogy a korára maga sem emlékszik.
December 20-lg napom 8-17 óra Között ni irdaló a Itaoikaráesonuian lati Mikulás. k
I
i laielonszámen
lanti leihiihatia a Mikulás bácsit, és einsnibatia kérését, biiát-báaatát.
Kertész Nóra még csak tíz esztendős, és már komolyan foglalkoztatja a versírás. Szavakat tanul, szótárakat tanulmányoz, \' mindezt csak azért, hogy gondolatait rímekbe foglalva tegye közzé. Nóra a Petőfi-Vécsey iskola kisdiákja.
- Mikor kezdtél verset írni?
- Már jó régen. Szótárakat nézegettem, szavakat kerestem, aztán próbáltam verset írni belőlük. Mindig szívesen hallgatom a nagymamámat, mert ő olyan szép régies szavakat használ, népiesen beszél. Gyakran mondja, hogy lassan már senki nem beszél majd úgy, mint ő, hogy hamarosan eltűnnek majd azok a szavak, amiket ő használ. Én azért is figyelem minden szavát, hogy legalább én megjegyezzem régies szavait. Ezért is írom versbe ezeket a szavakat.
- Hány versed van?
- Nagyon sok, szeretek verseket írni. Nemcsak leírom a verseimet, hanem igyekszem megtanulni is őket. Még nem tudom minden versemet, de azért haladok
- Értékeli a családod, hogy ilyesmivel foglalkozol?
- Végül is örülnek nekik. Sőt az anyu gyakran mondogatja, hogy sokkal jobban örül, hogy
ilyesmivel foglalkozom, mint ha mást csinálnék. Járok zeneiskolába is, igaz még csak most kezdtem, de ha egyszer majd belejövök, dalokat szeretnék írni, vagy a verseimet megzenésíteni. Igaz, mondják a szüleim, hogy addig még nagyon sokat kell tanulnom, de azért remélem, hogy sikerül.
- Költő szeretnél lenni?
- Azt hiszem nem, valami más szeretnék lenni, sok mindenen gondolkodtam már. Szeretnék persze verseket is írni, de lehet, hogy valami más lesz majd a foglalkozásom. Azért szeretném, ha majd a verseim egyben, egy könyvben lennének összerakva. Az anyukám már csináltatja ezt a könyvet, és azt is megígérte, hogy legépeli a verseimet, hogy belerakhassam majd a könyvembe.
- Lesz címe ennek a könyvnek?
- Igen, de még nem tudom, hogy mi. Tetszene a Telehold, de azt már láttam egy versesköteten, így valószínűleg nem ez lesz a címe, de valami ilyesmin gondolkozom. Az én verseskönyvemben is lenne szó állatokról, családról, és mindenféle dolgokról, éppen úgy, mint, ahogy abban a verseskönyvben láttam.
December 6-án
Csendes hó esett este. Szel-ii! énekei! e- a íüísök már nem ciripeli. Mindenki buldog volt. wik i-tilos nyúl nem. Este így s^últ a szüleihez:
~ Anyu., apu ma december (>. van, de a Télapó sehoL
- .lói \\an picim, ne szo-morkodj, kapsz mindent, és a Mikulás majd jövőre ide is eljön - mondta nyugtalanul FÜies an> ukája. és megsinm-gatta a buksiját.
- \\nyu. és megkerest-m a Télapói - erősködött a kis nyúl.
Azzal összepakolt, elbúcsúzott a szüleitől és elindult. Meni mendegélt, es észrevett egj kis szánt, ami felborult. Odament és észrevette a lelapol, felsegítette, és elvitte saját szánjával haza. A Télapó sok ajándékot hozott a ; érékeknek, ác a legfőbbel ; ules kapta. A Télapó búcsúzóul íg\\ szólt: Sok boldogságot riiles! Máig is boldogan él a kis nyúl. ha meg nem halt.
Kis manók vagyunk
Segítünk a Télapónak, Hát szerinted kik vagyunk:\' Mi vagyunk a kismanók.
Orrunk pici, Fiilünk kék.
Szeretnénk, ha segítenél.
Csomagolunk, dolgozunk, Mi vagyunk a kis manók Segíts nekünk, mi dolgozunk, Nekünk most sok a dolgunk. Szervusztok gyerekek,
ara teli lesz!
Északi sarkról hozzuk ,\\ sr.A ajándékot Tisztítsátok meg a cipőtök Karácsonykor lesz <ok sutotok!
1998. december 4.
KANIZSA - Sfadtáá J
15
Tinikozmetika
A tizenéveseket, különösen a lányokat foglalkoztatja az arcbőrük s/épsége, nekik kértünk arcápolási tanácsokat Végh Judit
kozmetikustól:
-A fűtés, a hideg és a szél hatására a bőr általában szárazabb, vízhiányo-sabb, mint nyáron. A téli hónapokban mindenkinek jobban kell ápolnia az arcbőrét hidratáló krémekkel. Gyakran előfordul, hogy a bőr kipirosodik, a hám kiszáradásától begyulladhat, amelyet zsíros krémekkel kell kezelni.
A pattanásos bőrnél is előfordul ilyenkor, hogy bizonyos területeken kiszárad Erre szintén oda kell figyelni, mert a bőrproblémák azok amelyeket nagyon nehéz helyrehozni ha már valaki elrontotta. A zsíros, pattanásos bő-rűeknek sem javaslom, hogy különböző szárító készítményekkel kezeljék a pattanásaikat, hiszen ezekkel akár égési sérüléseket is lehet okozni, és ez fokozatosan érvényes száraz, hideg időben. Attól hogy a mélyréteg zsíros a felső hámréteg még lehet száraz. Arcmosáshoz zsíros bőrüeknek a babaszappant ajánlom. A lényeg tehát náluk is az, hogy ne szárítsák ki a bőrüket.
- Otthon hogyan lehet megoldani a bőr ápolását?
- Lehet házilag is készíteni pakolásokat. Szárazabb bőrre ajánlom a tejszínhabot tojássárgájával kikeverve, banánt összetömi, és mézzel összekeverni. Zsíros bőrre kiváló az élesztő, felkenik az arcukra, hagyják megszáradni majd ledörzsölik. Ezeknek a természetes anyagoknak magasabb a vitamin- és tápanyagtartalma, mint a bolti krémeknek. Az arcot gyakrabban kell radírozni is, hetente legalább egyszer, mert jobban hámlik a bőr és ha ez összegyűlik oxigénhiányt okoz és pattanások keletkeznek A pattanások ottho-
ni nyomkodását senkinek sem ajánlom, hiszen ezzel maradandó sérüléseket lehet okozni, ezt inkább kozmetikusra kell bízni. Már nagyon sok olyan fiatalt láttam, akiken eltüntethetetlen nyomokat hagyott a házi nyomkodás.
- Hány éves kortól javasolt kozmetikushoz menni?
- Nekem van tizenhárom éves vendégem is. Ha valakinek csúnya az arca, kortól függetlenül érdemes elmennie kozmetikushoz, mert még csúnyább lesz. A mitteszerek, a pattanás, a savas kémhatás miatt kimarja a bőrt. Gyan-tázást, szemöldökszedést azonban nem ajánlok senkinek pubertás korban, de az arckezelés nem árthat.
- A smink nem árt a fiatal bőrnek?
- Az alapozókat kimondottan ajánlom. Ebből is van különböző féle. A tartós alapozókat nem szabad naponta használni, mert az tömíti a bőrt. Napközben a hidratáló alapozókat érdemes használni, a pattanásokat pedig korrektorral lehet eltüntetni. Az alapozó védi a bőrt a hideg, a szél ellen, majdnem olyan mint a ruha. Csak az a fontos, hogy le legyen mosva, tisztítva rendesen. A bőrnek naponta ugyanis legalább három-négy órát szellőznie kell, amit éjszaka kell biztosítani. A szemfesték és a rúzs már nem tartozik szorosan az arcápoláshoz, az már csak kiegészítő. Az nem fontos, hogy a szemhéjon legyen púder, hogy a szempilla ki legyen spirálozva. A szájat is lehet védeni, vannak hidratáló rúzsok, de erre a célra jók a színtelen szájfények is.
Gyerekek készülődése a karácsonyra
Karácsony előtt minden gyermek lázasan készülődik az ünnepre. Maguk készítette ajándékokkal lepik meg szüleiket, nagyszüleiket, barátaikat.
Az irni, olvasni tudó kisiskolások maguk készíthetnek karácsonyi képeslapot. Fehér, fekete vagy színes kartonból vágjanak ki a képeslapnak megfelelő méretű téglalapot. Színes papírokból különböző formákat vághatnak ki, például fenyőfát, angyalkát, harangot, csillagot, szívet, félholdat, almát, gyertyát. A karton belső oldalára ragasztva, a jókívánságokat aláírva kész is az ünnepi üdvözlet.
Aranyos meglepetés a piros almából készített figura. A feje mákgubó vagy pingponglabda, két keze
fenyőtoboz. A gombjai szegfűszegből készülnek, és színes szalagot köthetünk a nyakába.
Szobájukba a gyerekek maguk is varázsolhatnak karácsonyi hangulatot. Egy csupasz faág feldíszítve, vázába, cserépbe állítva kedves színfolt lehet.
Kedves ajándék a zöld gyurmából formált karácsonyfa, színes gyöngyökkel díszítve. Ha kiszáradt, kartonra ragasztjuk, és celofánba csomagoljuk.
Filcből, papírból karácsonyi formákat lehet kivágni, és színes fonalra felfűzve a fára akasztani. Aranyszínű papírból pedig csillag, félhold tűzhető a függönyre.
CCsörgő Anikó: Adventtől karácsonyig című könyve alapján)
Hal, csali, háló
Rajkó Péter a Vécsey Általános Iskola hetedikese szenvedélyes horgász, nagyon szeret a vízparton üldögélni, barátjával várja a kapást, és közben az élet dolgairól beszélgetnek, illetve az öregebb pecások történeteit hallgatja.
- Hogyan lettél pecás?
- Ez egy jó hosszú történet. Már régi vágyam volt a dolog, gyakran jártam olyan helyekre, ahol horgásztak, és mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a pecásokat.
- Hová jársz pecázni?
- Többnyire a Csónakázó-tóhoz, de néha máshová is elmegyünk a barátommal. A múlt héten egy \'olyan helyen voltunk a haverommal pecázni, amit még a Csó-tóhoz járók közül is csak kevesen ismernek, ároknak nevezik, egy nádas kis rész, három kis hosszú szigetből áll. Sajnos semmit nem fogtunk. Néha kimegyünk Galambokra, és Balatonra is.
- Nem kerül ez egy kicsit sokba?
- Hát szó mi szó, kicsit drágák a napijegyek, igaz az engedélyekért is sokat kell fizetni.
- Mennyi a napijegy?
- Egy ezres alkalmanként.
- Sporthorgász vagy és visszadobod a halakat, vagy hazaviszed?
- Az attól függ, mekkora halat sikerültfognom. Azért nagyon jó érzés, ha az ember sok halat fog, mindenfélefajtát. Nyáron sokszor volt ilyen.
- Mit csinál telente a horgász?
- Ilyenkor is kimegyünk horgászni, tüzet gyújtunk, melegszünk egy kicsit, és várjuk a halakat. Beszélge-
tünk az idősebb horgászokkal, történeteket mesélnek mindenféle dolgokról.
- Hogyan vélekedsz az orvhalászokról?
- Az attól függ, mennyi halat emel el. Én tudom, hogy mindenképpen tisztességtelen dolog, mi több bűncselekmény az orvhorgászat, de ha valaki csak pár halat fog így ki, mert a megélhetéséhez kell, azt nem tartom olyan nagy bűnnek, mint amikor a telepítésre szánt halakat adják el már az autóból. Sajnos az öreg horgászok szerint erre is akad példa. Nem csoda hát, hogy alig lehet már halat fogni. Az se olyan jó, amikor lehálózzák a tavakat éjjelente, és gyakran hallani ilyenről pecázás közben.
- Úgy tudom, a továbbtanulás során sem szeretnél a horgászattal, a természettel való törődéssel szakítani.
- Az apukám javasolta, hogy jelentkezzek Barcsra, a vadászati és halászati szakközépiskolába, ahol úgy tudom, vad- és erdőgazdálkodással foglalkozó szakembereket képeznek. Nekem is tetszik a dolog, de még az is lehet, hogy a Cserhátiba jelentkezek, és egyszer majd szeretnék továbbtanulni.
Mikulás
Kellékek:
1 parafa dugó, 1 fagolyó a fejnek (2,5-3 cm átmérőjű), 1 kicsi piros fagyöngy az orrnak, piros, fehér és fekete filcma radék, piros sriott" pipaszurkáló a karnak, vatta, vagy fehér szőrmemara-dék. ragasztó.
A parafa dugót vagy filccel bevonjuk, vagy piros festékkel befestjük. A filccsíkok adják a kabát szőrméjét, A sapka egy fél-kürbol áll, melyet tóksér alakára hajtogatunk, és a fejre rögzítjük. Vattát, vagy fehér szőrmét használunk a szakállhoz, és egy piros gyöngyöt az orrhoz. Filctollal szájat és szemet festünk a fejre, \\ kcs/ fagolyó fejet a dugóra ragasztjuk.
Végül a pipaszurkai óból meghajlítjuk a Mikulás karját, és a már majdnem kész Mikulásra fekete filccipőt ragasztunk. Fel-akasztáshoz egy cérnaszálat faxunk át a sapkáján.
Hóember
Kellékek: 1 vattagolyó a testhez (átmérő 6 cm), 1 vattagolyó a fejhez (átmérő 4 cm), fehér pipaszurkáló, fagyöngyök a gomboknak és az orrnak, piros kartonpapír, 1 parafa dugó, 1 fogpiszkáló, némi barna fonál, sálnak való anyagmaradék, ragasztó.
A kisebbik vattagolyót a testre ragasztjuk: ez lesz a feje. A fehér pi-paszurkálót kettévágjuk, és a testhez rögzítjük. Piros kartonpapírból egy 5,5 cm átmérőjű kört vágunk ki a cilinder elkészítéséhez, melyre a kar-tonpapirral bevont parafa dugót ragasztunk. Aki úgy gondolja befestheti a dugót is pirosra. Varrótűvel a cilinderen keresztül egy fonalat húzunk, amellyel a hóembert majd fel tudjuk akasztani. Csak ezután ragasztjuk fel a cilindert a fejre. A szemet és a szájat felfestjük, a gyöngyorrot és a -gombokat felragasztjuk. A seprűnyélhez egy fog-piszkálót használunk fel, melyre fonáldarabkát ragasztunk, és sálat kanyarítunk a hóember nyakába.
16 ( KANIZSA - TV-*Kc<4tvi ) 1998. december 4.
TÉVÉMŰSOR DECEMBER 7-TŐL DECEMBER 13-IG
HÉTFŐ, december 7. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Terra X. 10.55 Terra X. 10.55 Mérce. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Erdészház Falkenauban. 13.50 Nemzeti értékeink. 14.00 Szlovák magazin. 14.50 Nemzeti értékeink. 15.05 Vízi zsaruk. 15.50 Délutáni rendelés. 16.10 Derült égből egy család. 17.10 A hitről gyerekeknek. 17.20 Gyerekeknek! 18.00 Mixiklub. 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Tom Jones, egy talált gyermek históriája. 20.50 Huszonöt VOLT. 21.00 Nyitott száj. 21.50 Miért pont én? 22.05 Aktuális. 22.35 Szabad verseny. 23.05 A labda.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 8.55-12.57 Ismétíések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Wow! 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 17.55 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Szuperhekus kutyabőrben. 21.45 Híradó. 22.00 Bűnvadászok. 22.50 Stephen King: Aranykor. 23.40 Beavis és Butthead. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Igazi szeüemirtók. 12.45 1001 amerikai. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz. 19.55 Életben maradtak. 20.45 Stefanie. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 0.00 Tények. 0.30 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Zóna. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.30 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Hír-óra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Par-lamentí Napló. 15.00 Közvetítés a parlament üléséről. Kb. 16.00 Repeta. 17.45 Szívtipró gimi. 18.30 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Koktél Bár. 21.35 Gyilkosság villanófényben. 23.10 A zenén túl...
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeü muzsika. 9.10 Közép-Európai Magazin. 9.45 Heti hírmondó. 10.40 A Steenfort
család. 11.40 Esd kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Emlékképek - régi híradók. 12.55 Vértestvérek. 13.50 Menny és pokol víziója. 14.15 Ami igaz, az igaz. 14.30 Nyelvőrző. 15.00 Tarkabarka. 16.05 Katedra nélkül. 17.25 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Héthatár. 18.50 Hej, hej, helyesírás! 18.55 A család apraja-nagyja. 20.05 Poüce. 20.45 Esd kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Sír az út előttem. 23.00 Híradó. 23.15 Vers. 23.20 Egy év Habsburg Ottóval.
KEDD, december 8. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Walt Disney bemutatja. 11.10 Válaszolunk... 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Erdészház Falkenauban. 13.50 Nemzeti értékeink. 14.00 Szlovén magazin. 14.25 Német magazin. 14.55 Vivát, Benyovszky! 15.50 Gyorssegély. 16.05 Derült égből egy család. 17.05 Katolikus krónika. 17.25 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l). 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.45 Bohózatalbum. 21.00 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuáhs. 22.30 Publikum. 23.10 Bajnokok Ligája. 23.40 Halál Hálaadás napján.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 8.55-12.57 Isméüések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyaü érintés. 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfílmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.20 100-ból egy. 17.55 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Csendőrök New Yorkban. 21.50 Híradó. 22.05 Fogyasztói magazin. 23.05 Jogában áll hallgatni. 0.00 Antenna. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 1001 amerikai. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. .18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz 19.55 Herkules. 20.45 JAG - Becsületbeli ügyek. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szép új világ. 23.30 Magnum. 0.15 Hozam. 0.45 Tények. 1.15 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Szabad verseny. 7.45 Határtól határig.
8.00 Tudóra. 9.00 Közvetítés a parlament üléséről. Kb. 16.30 Repeta. 17.40 Szívtipró gimi. 18.25 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Ne kavarj! 21.30 Második lehetőség. 22.20 Mélyvíz
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.05 Forrásvidék. 9.40 Fórum. 10.45 A Steenfort család. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Poüce. 13.00 Héthatár. 13,35 Huzella Péter: Kövek. 14.25 A család apraja-nagyja. 15.40 Az aranyló patak. 16.05 Katedra nélkül. 16.50 Ötpercesek. 17.00 Harmónia. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Németország a nulladik évben. 20.15 Bartók Béla: III. zongoraverseny. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Mennyei teremtmények. 23.20 Híradó. 23.35 Vers.
SZERDA, december 9. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.05 Terra X. 10.50 Zöld béka 11.00 Zöldpont. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Erdészház Falkenauban. 14.00 Horvát magazin. 14.25 Román magazin. 14.50 A mi huszadik századunk. 15.45 CseUen-gők. 15.50 Alfa szolgálat. 16.10 Derült égből egy család, 17.05 Tanúságtevők. 17.30 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l). 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.35 Telesport. 22.55 Aktuális. 23.20 Telesport.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyaü érintés. 14.20 KUpklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.20 100-ból egy. 17.55 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Légi mentők. 20.55 Új Frei-Dosszié. 22.00 Híradó. 22.15 Öreglányok. 22.45 Dóra mozija. 23.15 Miranda csókja. 0.55 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 1001 amerikai. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz. 19.55 Képes. 20.50 A hegyi doktor. 21.40 Mindent vagy
semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 0.00 Informatikai magazin. 0.30 Tények. 1.00 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.30 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 16.00 Repeta. 17.35 Szívtipró gimi. 18.25 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Isten Ágnese. 22.15 Utánanézünk.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.05 Szerelmek városa. 10.45 A Steenfort család. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Gazdakör. 13.15 Harmónia. 13.50 Mester és tanítványa. 15.35 A kincses sziget térképe. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Felelet az életnek. 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 A láz enciklopédiája. 19.55 Kényszerleszállás. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Női portré. 22.30 A 20. Század zenéje. 23.20 Híradó. 23.35 Vers. 23.40 Egy év Habsburg Ottóval.
CSÜTÖRTÖK, december 10. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Mecénás. 10.35 Emlékezetes operettműsorok. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.00 Derrick. 14.00 Együtt. 14.50 Új szeszélyes évszakok. 15.45 Életjel. 15.50 Sorstársak. 16.10 Derült égből egy család. 17.05 Az utódok reménysége. 17.25 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l). 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Segítség, csaló! 21.30 Tinédzser-parti. 21.55 Miért pont én? 22.10 Aktuális. 22.35 VilágKép. 23.15 Telesport.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.20 100-ból egy. 17.55 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Pensacola - A név kötelez. 20.50 Akcióban a rendőrség. 21.55 Híradó. 22.10 Megdöbbentő világ. 23.10 Potyautasok. 0.45 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 1001 amerikai.
1998. december 4.
.........
( KANIZSA - W-rtűlwi )
_
17
13.10 Mindent tudni akarót 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz. 19.55 Forró nyomon. 20.40 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Jolly Joker. 23.55 Magyarország holnap. 0.30 Tények. 1.00 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuáhs. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Taljánok Csizmaországban... 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 15.55 Repeta. 17.40 Szívtipró gimi. 18.30 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 A Kennedy-klán. 21.25 Második lehetőség. 22.10 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.10 Felelet az életnek. 9.50 Régiók. 10.25 Ki nevet a végén? 10.45 A Steenfort család. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.35 A Noszty fiú esete Tóth Marival. 14.10 Anziksz. 14.30 Elhald ványult rajzok. 15.15 Wilüe, Dagi és a vad hajsza 15.30 Az óceán lánya. 16.00 Katedra nélkül. 17.05 HaUd, Izrael! 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Jósé Saramago. 20.00 Mozart: D-dúr (Haffner) szimfónia. 20.20 Menny és pokol víziója. Menny és pokol víziója. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Mozgó kép. 22.25 A furgon. 0.10 Híradó. 0.25 Vers.
PÉNTEK, december 11.
MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Terra X. 10.50 Pomázj képeslapok. 11.00 Túrabakancs. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Szenzáció. 13.55 Örökségünk. 14.05 TéVéTéka. 14.30 A lényeg. 15.00 Körzeti magazinok. 16.00 Lét-kép. 16.30 Űrgammák. 17.05 PÉNTEK DÉLUTÁN. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 AUy McbeaL 20.45 Extrém koktél. 21.00 Óperencián innen és túl. 21.50 Miért pont én? 22.10 Aktuáhs. 22.35 X-akták. 23.25 Pigalle.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Wow! 14.45 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.20 100-ból egy. 17.55 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Most kapd el, Jack! 21.50 Híradó. 22.05 Életveszélyben. 23.05 RTL Night Klub. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 1001 amerikai. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz. 19.55 Dáridó. 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szeszélyes éjszakák. 0.45 Tények.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuáhs. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 15.50 Telesport. 17.25 Évszakok. 17.40 Delta 2000. 18.10 Európa Galéria. 18.35 Energia ABC. 18.40 Lyukasóra. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Magyar Ház. 21.00 Körtánc. 22.05 Az áUás. 23.40 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.05 Halld, Izrael! 9.40 Néptáncok. 9.50 Eigel István-Tassy Klára ri-pprt-ré. 10.15 Szerelmek városa. 11.40 Esti kérdés. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Talpalatnyi zöld. 13.20 Váltó. 13.55 Mozgó kép. 14.35 Két kutya, egy macska. 14.45 Hubertus. 15.00 VirTUS. 15.30 Pop-sa-rock. 16.00 Miénk a tér. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép. 19.30 Jenny. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Gyilkos törvény. 23.30 Híradó. 23.45 Vers. 23.50 A per.
SZOMBAT, december 12. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 9.50 Mikrokozmosz. 10.15 Trópusi hőség. 11.10 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.05 Déli muzsikaszó. 12.35 Telesport. 13.40 Jelfák. 14.00 Leg... leg... leg... 14.30 Gaia. 15.05 Keserédes. 16.30 Úton. 17.05 Ki marad a végén? 17.30 Háló. 18.00 AntaU Józsefre emlékezve. 19.00 Lottó-show. 19.30 Híradó. 20.00 Meghalok érted. 21.35 Színházról színházra. 23.10 Hölgyválasz.
RTL KLUB
6.30 Bibliai kalandok. 7.00 Kö-lyökklub. 11.05 Csőrre töltve. 11.30 Az elveszett világ. 12.00 BRAVÓ TV. 13.00 Hírek. 13.10 Kedvenc. 13.40 Egy óra múlva itt vagyok. 14.40 A boldogság a réten van. 16.40 Kung-fu. 17.30 Sliders. 18.20 ZenÉsz. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz plussz. 19.30 Csíííz. 20.00 Mindörökké Batman. 22.10 A mi fiaink. 23.45 Hírek. 0.00 Neve: Senki. 0.50 Fókusz plussz.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Világjárók. 12.30 Szemtanú. 13.00 Egy úr az űrből. 13.30 Fő az étel! 13.40 Családban marad. 14.10 Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. 15.50 Kastély-száUó. 16.40 Miért éppen Alaszka? 17.35 Kaméleon. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Braddock - Útközben eltűnt. 22.00 Jákob lajtorjája 23.45 Y-akták. 0.00 Szirén csókja
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuáhs. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Manőver. 7.45 Határtól határig. 8.00 Hol-mi? 8.30 Nemzetiségi magazinok. 10.10 A mi Charlynk. 11.00 Família Kft. 11.30 A magyar irodalom képes története. 12.00 Mélyvíz. 13.00 Európa Ablak. 15.00 Gyöngyök. 15.30 Zöldövezet. 16.00 Szemlátomást. 16.30 Járóföld - hazai tájakon. 17-05 Gyöngyöspata. 17.30 Tv a természetben - természet a tv-ben. 18.00 Kincsestár. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Kérem a következőt! 20.45 Esti Showder. 21.45 Vízi zsaruk. 22.30 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Hírek. 5.40 Gazdakör. 6.15 Hubertus. 6.30 VirTUS. 6.55 Animációs filmek gyerekeknek. 7.30 Az ó-kor csodái. 8.00 Hírek. Reggeli muzsika. 8.10 Összkép. 8.45 A kincses sziget térképe. 9.15 Zöldszem, zöldiül. 9.45 Ami igaz, az igaz. 10.00 Tarkabarka. 11.00 Medúza - A halálos tapogatók. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Protestáns világ. 12.35 Anziksz. 12.55 Ötpercesek. 13.05 A film évszázada. 14.25 Szép zenék délutánra. 15.15 Londoni Tandori. 16.15 Dunatáj. 16.50 Magyar történelmi arcképcsarnok. 17.05 Táncház. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Ikarosz. 18.25 Cápafióka. 19.50 Én szolgálni akartam... 20.40 Vásáry Tamás zongorázik. 21.00 Híradó. 21.40 Hely a tetőn. 23.25 Híradó. 23.40 Vers. 23.45 Élni.
VASÁRNAP, december 13. MTV 1
7.20 Gazdaképző. 7.45 Német nyelvlecke. 8.00 A Biblia üzenete. 8.05 Gyerekeknek! 9.30 É.V.A. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Gazdit keresünk. 11.30 Miss Universe Hungary. 12.05 Szerencsepercek. 12.30 Délidő. 13.05 Telesport. 14.30 Miért pont én? 14.40 Csellengők. 15.10 Tranzit. 15.40 Örömhír. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.00 Hello, világ! 17.55 Önök kérték! 19.00 A Hét. 20.00 Tombstone —\' a halott város. 22.10 Telesport. 22.40 Miss Universe Hungary.
RTL KLUB
6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökklub. 11.05 Csőrre töltve. 11.30 Enid Blyton kalandfilmsorozat. 12.00 Bugs - A cég hullám-
hosszán. 13.00 Hírek. 13.10 A növények magánélete. 14.05 Gyilkos sorok. 15.00 Knight Rider. 16.00 Földön járó angyal. 17.40 így készült: Pinokkió. 18.15 Kész átverés. 18.45 Híradó. 19.05 Akták. 19.30 Vasárnapi kiadás. 20.00 Chips, a katonakutya. 21.40 Halálos hegycsúcs. 23.15 Híradó. 23.30 Országház. 0.00 A növények magánélete. 0.50 Akták.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Szelek szárnyán. 9.45 Egy úr az űrből. 10.30 Szegény Dzsoni és Arnika. 12.00 Nótaszó. 12.45 Hűséges az Isten. 13.15 Hét x hét. 13.45 Azok a kedves fészkes fenevadak. 14.45 Szelek szárnyán. 15.35 Petrocelli. 16.30 A Szuper csapat. 17.30 Xena 18.30 Tények. 18.45 Napló. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Közkívánatra! Kb. 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! Kb. 23.00 Színkép. 23.30 Főhajtás. 0.00 Herkulesfürdői emlék. 1.30 Napló. 2.30 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Űrgammák. 6.30 Nemzetiségi magazinok. 7.20 Advent. 7.25 Tudóra. 9.30 Ami Charlynk. 10.20 Tökjó. 11.20 Telesport. 13.00 Az örök kedvenc. 13.35 Pódium. 14.20 ...az én váram. 14.55 Gabi. 16.25 Az MTV 2. 16.45 A Forrás Argentínában. 17.15 Kortársunk, Déry Tibor. 17.50 Telesport. 19.00 Vivát, Benyovszky! 20.00 Mint oldott kéve. 21.05 R.E.M.-koncert. 22.10 Jean Marais. 23.00 Universitas.
DUNA TELEVÍZIÓ
6.30 Hírek. 6.35 Reggeü muzsika. 6.45 Protestáns világ. 7.00 Amatőr természetbúvár. 7.25 A varázsvödör. 7.50 Az óceán lánya. 8.15 Pop-sa-rock. 8.45 Miénk a tér. 10.20 Kalliopé dalnokai. 10.55 Kapcsok. 11.30 Mi lesz holnap? 11.55 Vers. 12.10 Lóverseny. 12.30 ír hősök. 12.50 Kísértet Lublón. 14.25 Emlékképek -régi híradók. 14.50 Sportképek. 16.50 Vízipók-csodapók. 17.00 Kedves. 17.40 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Híradó. EGY ESTE SZÖRÉNYI LEVENTÉVEL: 19.15 Bevezető gondolatok. 19.20 Néha furcsa hangulatban. 19.40 Népzene a Kárpát-medencében. 19.50 A széllel szemben járok. 20.05 Egy vagyok közülük... 20.10 Népdal a Kárpát-medencében. 20.20 Mondd, mennyit ér az ember. 20.35 IV. László király - a kiátkozott. 20.45 Király vagy, László...! 21.00 Az eltűnt Ősbuda nyomában. 21.15 Sámándobok. 21.20 Szemtől szemben Badiny Jós Ferenc professzorral. 21.30 Sámán-ének. 21.40 Jött éve csodáknak... Atilla. 21.50 AtiUa - Isten kardja. 22.05 Kapuja ennek az erdőnek a halál volt. 22.30 Regölés. 22.35 Közöttünk élő turulmadár. 22.50 Fénylő öled édes örömében. Fénylő öled édes örömében. 23.05 Záró gondolatok. 23.10 Kopár sziget. 0.45 Vers. 0.50 Egy év Habsburg Ottóval.
I
KANIZSA - SfadcU
I
1998. december 4.
A Honvéd Thury SE keretén belül 1987 óta működik a gyermek, illetve a felnőtt karate szakosztály. A több, mint tíz éves múlt alatt a szakosztály számos gyermek és felnőtt sportolót segített a fekete öv megszerzéséhez. A tehetséges sportolók bejárták a hazai városokat, illetve a közép-európai országokat -mondta az edzéseket vezető Németh István három dános edző. - A szakosztályban három csoportban, húsz fős létszámokkal folyik a munka, kezdő gyerek, haladó gyerek és felnőtt csoportok vannak. Ezzel párhuzamosan alakult meg a Shotokan Gyermek Karate SE egy évvel ezelőtt. Azon hátrányos helyzetű gyerekek számára alapítottuk ezt az egyesületet, akik nem tudják megfizetni még a 650 forintos havi tagdíjat sem.
- A gyermekeknek mekkora megterhelést jelent ez a sport?
- A karate az egyetlen olyan sport, amely filozófiára és fegyelemre épül, ezért nagyon elszántnak kell lennie azoknak a gyerekeknek, akik ezt a sportot kitartóan és tehetségesen akarják csinálni. Az alsó korhatár öt és fél, hat éves kor. Egy csoportban öt évestől tíz évesig és tíztől tizennégy évesig vannak a gyerekek. Náluk is ugyanaz a követelmény mint a felnőtteknél, azzal a különbséggel, hogy a fizikai felkészültségük nem olyan, mint egy felnőtté. Mivel a karate fegyelemre épít, így játszani sem leltet az edzéseken, mert az balesetveszélyes, hiszen abban a pillanatban, hogy nem figyelnek oda, könnyen okozhatnak egymásnak sérülést. Tíz éve tanítok itt, de eddig még nem fordult elő baleset.
- Hány gyermek jár az edzésekre?
- Körülbelül 60-70 gyerek jár hozzánk Többen elkezdik, de kevesen maradnak meg. Ennek éppen az az oka,
hogy sokan nem bírják a fegyelmet, ez már terhet jelent nekik. De általános, hogy akik megmaradnak, azok az iskolában is jó eredményt mutatnak fel, a tanulmányaikban is jók. A legfiatalabb fekete övesünk tíz éves. A gyerekek edzése fél hattól fél hétig van hétfőtől péntekig a Rózsa Úti Általános-Iskola Tornatermében. Egy héten minden korcsoportnak heti két edzése van.
- A gyerekek számára rendszeresen biztosítanak versenyzési lehetőséget. Az itt elért eredményeik milyenek?
- A szakosztály szakmai és versenyzési lehetőségei hosszú távra biztosítottak, így azok számára, akik ezt a sportot választják a szorgalmától és a fizikai felkészültségétől függően érhetnék el akár átlagon felüli teljesítményeket is. Az eredmények változók, van ahol jól, van ahol kevésbé jól szerepelünk. A verseny tulajdonképpen egy edzés, és sok mindenen múlik, hogy győzünk-e. Elég sokat kell gyakorolnunk ahhoz, hogy jók legyünk.
EGYIPTOLÓGUS SZERETNÉK LENNI...
11 éves korban a fiúgyerekek egyik álma, hogy autót vezethessenek. Balta Ferikének ez az álma valósággá vált, s olyannyira élt a lehetőséggel, hogy magyar bajnok lett belőle.
- Hogyan lesz valakiből autocross versenyző?
- Ez úgy történt, hogy apukám hozott a házunk elé egy kocsit. Akkor én még csak nézegettem, játszottam vele és picit később megkérdeztem: Kié ez az autó? Nagy meglepetésemre és örömömre azt válaszolta, hogy az enyém. Onnantól kezdve pedig elkezdett versenyekre járatni. Persze ezt azért sok-sok edzés előzte meg a Csó-tó melletti pályán. Rengeteg munkát fektettünk bele apukámmal, a segítőinkkel, míg idáig eljutottam. Mindenképpen autóversenyző szeretnék lenni. Szeretnék majd Angliában továbbtanulni, és ott megpróbálkozni az Indi 3000-rel.
- Maradjunk még egy picit a jelennél. Most milyen autód van?
- Egy 600 cm\'-es Hondával ver-senyzek. Ez egy 100 lóerős hatfokozatú váltóval felszerelt kocsi, amit a segítőink Valguth Attila, Németh Antal, Kövesi Akos és a Radák família segítségével olyan állapotba hoztunk, hogy magyar bajnok tudtam lenni.
- Miért pont az autocrossozást választottad?
- Tetszik nekem az autósport többi ága is, csak azok olyan hatalmas pénzekbe kerülnek, amit mi nem tudunk megfizetni. Meg aztán a crossosok között nagyon jó a kapcsolat. Mindenki ismer mindenkit, jók az összejövetelek légköre. Én úgy veszem a versenyekel, mint egy kirándulást. Nagyon családias a
hangulat, hiszen mi csak ellenjelei vagyunk egymásnak, nem pedig az ellenségei.
- Mi kell ahhoz, hogy valakiből bajnok váljék?
- Először is kell hozzá egy jó autó, sok önzetlen segítőtárs, meg az, hogy valaki jól tudjon vezetni, mert csak az, hogy valakit beültetnek egy szuper kocsiba, önmagában nem elég.
- A felnőttek meg szokták kérdezni a gyerekektől: Mi leszel, ha nagy leszel\'?
1 - Először is még sokat szeretnék fejlődni a vezetés terén, felsőbb kategóriákban is ki akarom próbálni a tudásomat. Ami pedig nem a sporttal kapcsolatos terv az az, hogy mivel engem nagyon érdekel a régi idők kultúrája, egyiptológus szeretnék lenni. De ehhez még nagyon sokat kell tanulnom. Érdekel egyébként még a régészeten kívül a jogtudomány és a brókerség is. Ami most a legvalószínűbb, hogy felnőtt leszek, aztán a többi az idők folyamán úgyis kialakul.
ELIT-PROFI SECURITY KUPA
November 28-áii Nagykanizsán a Vécsey Altalános Iskolában került megrendezésre az ELIT-PROFI SECURITY KUPA meghívásos, nyílt stílusú kick-box verseny I. fordulója.
Eredmények:
STOP, SEMI-KONTACT
Gyerek I. korcsoport 30 kg: 1. Horváth Emő (ZEG. WAKO), 2. Zuggó Balázs (ZEG. WAKO), 3. Jankovics Gergő (ELITPROFI NK.). 35 kg: 1. Klein Márk (ELITPROFI NK.)t 2. Varga András (ELIT-PROFI NK), 3. Katona Márk (ELIT-PROFI NK.), 4. Bedőcs Ádám (ZEG WAKO). 40 kg: 1. Katona Zoltán (ELIT-PROFI NK.). 2. Nagy Szilárd (ELIT-PROFI NK.). 3. Mezővári József (ZEG.WAKO), 4. Jankovics Krisztián (ELIT-PROFI NK.). 50 kg: 1. Bihari Imre (ZEG. WAKO), 2. Szűcs Zoliin (ELIT-PROFI NK.), 3. Szigeti
Szilárd. (ZEG. WAKO). 60 kg: 1. Kaposi Norbert (ZEG. WAKO). 2. Pálfi Csaba (ZEG. WAKO). 3. Bálizs Csaba (ZEG. JrVAKO).
Serdülő: 1. Újvári Norbert (ZEG. WAKO). 2. Ferenczi Kinga (ZEG. WAKO). 3. Horváth Zoltán (ZEG. WAKO).
Felnőtt: 1. Szever János (B.magyaród). 2. Bekes László (ZEG. WAKO).
Lány 50 kg.: I. Varga Szabina (ELITPROFI NK.). 2. Wlasics Ágnes (ELITPROFI NK.).
,3" kategória: 1. Jó János (ZEG. WAKO), 2. Gál Tamás (ZEG. WAKO), 3. Horváth Zoltán. (ZEG. WAKO).
LIGHT KONTACT
Gyerek 1. korcsoport 30 kg: 1. Horváth
Emő (ZEG. WAKO). 2. Zuggó Balázs (ZEG. WAKO), 3. Jankovics Gergő (ELIT-PROFI NK.). 35 kg: 1. Varga András (ELIT-PROFI NK.), 2. Klem Márk (ELIT-PROFI NK.). 3. Katona Márk (ELIT-PROFI NK). 40 kg: 1. Katona Zoltán (ELITPROFI NK.), 2. Nagy Szilárd (ELIT-PROFI NK.), 3. Mezővári József (ZEG.WAKO), 4. Jankovics Krisztián (ELIT-PROFI NK.). 50 kg: 1. Bihari Imre (ZEG.WAKO), 2. Németh Zsolt (B.magyaród). 3. Szigeti Szilárd (ZEG.WAKO)
Serdülő: 1. Ferenczi Kinga (ZEG. WAKO). 2. Újvári Norbert (ZEG. WAKO), 3. Horváth Zoltán (ZEG. WAKO)
60 kg: I. Kaposi Norbert (ZEG. WAKO). 2. Pálfi Csaba (ZEG. WAKO)
Felnőtt: 1. Szever János (B.magyaród).
2. Bálizs Csaba (ZEG.WAKO). 3. Varró Atüla (ELIT-PROFI NK.)
FU1A-KONTÁCT
1. Szever János (B.magyaród). 2. Varró Attila (ELIT-PROFINK.)
Az EUT-PROFI HARCMŰVÉSZETI EGYESÜLET TAGFELVÉTELT HIRDET, GYEREKEK (6 ÉVES KORTÓL) ÉS FELNŐTTEK RÉSZÉRE. EGYARÁNT VÁRJÁK A SPORTOLNI, ILLETVE A VERSENYEZNI VÁGYÓKAT IS KICK-BOKSZ, JU-JUTSU ÉS AIKIDO STÍLUSOKBAN.
CÍM: NAGYKANIZSA-PALIN, FELSŐERDŐ V. 5(5. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 17 ÓRÁTÓL
1998. december 4.
I
KANIZSA - Sfadtáá
I
19
- A jó hecceket, a megvalósítható csínyeket az ember többnyire a nagyobbaktól hallja. Ezeket már vagy megvalósította valaki, vagy éppen megvalósítás alatt áll. Sokszor beszélgetünk arról a nagyob-bakkal, hogy ők hogyan kekecked-nek a tanárokkal, mivel bosszantják őket. Az én igazi közösségem nem az osztály, ahol tanulok, hanem ahol sportolok. Vízilabdázok, az uszodában. Itt mindenkinek megvan a maga kis csínytevése, amit él lehet tanulni egymástól.
- Mivel lehet szerinted a legkönnyebben kihozni a sodrából egy tanárt?
- A legegyszerűbb módszer, ha az ember arról kezd el beszélni, amit ők nem szívesen hallanak. Ez
. persze minden tanár esetében más és más, de az ember elég hamar kitapasztalja. Van, akinek az is elég, ha az óráján folyamatosan sugdolózunk, vagy félhangosan beszélgetünk, ettől már többen kiakadnak. Van, aki kiabálni kezd, azt hiszi, ezzel megoldja, pedig csak a zaj lesz nagyobb. Más tanár azonnal dolgozatot kezd íratni.
- A dolgozatírás megoldja a dolgot?
- Nem igazán, sokan, vagy mind beadjuk úgy, hogy nincs rajta név, vagy egyetlen szó sem, vagy éppen csak a fele feladatot
Hogy ki a vagány, vagy miben mutatkozik meg a vagányság, nem könnyen megfogalmazható dolog. Amikor definiálni akartunk, mindenkinek valamiféle csínytevés jutott eszébe, valami olyan tett, amely mássá teszi az elkövetőt, és nem csupán rosszá. Hogy milyenek a mai vagányok, és az iskolai vagányságok, arról Bagi Zsolttal, a Vécsey suli végzősével beszélgettünk.
írjuk le. Nem tudom, mire jók ezek a dolgozatok, hiszen csak a papír fogy. Hallottam, hogy a nagyobbaknál bevett szokás, hogy mindenféle ocsmányságot szoktak a papírra írni, a feladatok helyett az adott tanárról alkotott véleményük kerül a papírra. Mi még ezt nem próbáltuk.
- Miért eszeltek ki hecceket?
- Néha azért, mert fáradtak vagyunk, kiborulunk az egész naptól, de ezt senki sem akarja komolyan venni, ezért aztán kénytelenek vagyunk kitalálni valamit. Néha semmi kedvünk sincs a feleléshez, a dolgozatíráshoz, pláne, ha már harmadik-negyedik számonkérés lenne aznap, de ezt a tanár nem képes megérteni. Van, amikor kérjük a tanárokat, hogy a negyedik órában már ne írassanak, mert már reggel írtunk fizikából, utána toriból, de nem igazán izgatja ez őket, és mégiscsak felelünk, vagy dolgozatot írunk. Ilyenkor aztán kitalálunk ezt-azt. Van,
aki persze azért kezd el vagány-kodni, mert nincs semmi sütnivalója, és úgy gondolja, ettől nagy lesz az osztály szemében. Az ilyeneket azért nem igazán szoktuk csípni.
- Divat ma még óra alatt levelezni?
- Előfordul a dolog.
- Ha lebuktok, elolvassák a levelet?
- Nem minden tanár szokta elolvasni. Ha valakiről előre tudjuk, hogy elolvassa, annak rendszerint a levél helyett, ha sikerül egy összegyűrt papírt adunk át. Persze nem mindig sikerül.
- Ti már előre megegyeztek, hogy milyen stratégiát folytattok\'.\'
- Nem, elég, ha egyszer valaki elmondja, egy valaki egyszer megcsinálja, azután már az egész osztály követni fogja.
- Ha valamiféle kérésetek van a tanárok felé, teljesítik?
- Az a tanártól függ. Van, aki teljesíti, mert rendes, megértő, de
vannak olyan tanárok, akik csak azért sem teljesítik a kérésünket, hogy megmutassák, hogy ők a nagyok. Ezeken a tanárokon a magunk módján bosszúi szoktunk állni. Mondjuk úgy, hogy késve megyünk be az órájukra, vagy nem viszünk felszerelést, vagy nem csináljuk, amit mondanak.
- Ha nem akartok felelni, mi a módszer?
- Még óra elején szól az ember, valami indokol talál ki, hogy miért nem tanult, mondjuk beteg volt, vagy temetésen volt, vagy elutazott. Ha nem elég előrelátó, ha kihívják, még mindig hivatkozhat rekedtségre, fejfájásra, rosszullétre, aztán vagy beveszi a tanár, vagy nem. Ha nem, legfeljebb egyest kap az ember.
- Van olyan tanár, akit szerettek?
- Igen van. Többnyire azokat a tanárokat szeretjük, akik rendesek velünk.
- Ki a rendes tanár?
- Az, aki megértő a problémáink iránt. Azok a tanárok, akiknek velünk egykorú gyerekei vannak, többnyire megértenek bennünket, velük lehet beszélni, ismerik a gondjainkat. Azok, akik idősebbek, talán más magatartási várnak tőlünk. Ok nem szokták meg a mai gyerekeket, nekik mások az elképzeléseik.
A labdarúgás is azon sportágak közé tartozik, amelyet a szakemberek egybehangzó véleménye alapján már öt-hatéves korban el kell kezdeni oktatni. Így történik ez a Nagykanizsai Olajbányásznál is. Nyolc korosztályos csapatnál folyik képzett szakemberekkel a folyamatos munka. Képünkön a legifjabb gyerekek rúgják Önfeledten az általuk oly kedves játékszert, a focilabdát.
20
C KANIZSA - S^dtd^ ]
1998. december 4.
A RENDŐRSÉG BIZTONSÁGRA NEVELŐ ISKOLAI PROGRAMJA (EGÉSZSÉGES IFJÚSÁG -BIZTONSÁGOS JÖVŐ)
A rendőrség 1992-bcn indította útjára, az általános biztonságra nevelő programját, azzal a céllal, hogy megtanítsa a fiatalokat, hogyan ismerhetik lel. oldhatják meg, illetve kerülhetik el a kortársi negatív rájuk leselkedő veszélyeket. A D.A.D.A. a DOHÁNYZÁS, ALKOHOL. DROG, ÉS AZ AIDS szavakból képzett mozaikszó, melynek sorrendje is szemlélteti a fiatalokra korunkban leselkedő legnagyobb veszélyeket. A program az Egyesült Államokban, 1983-ban indult el, annak hatására, hogy elemzések kimutatták, hogy az akkori társadalom milyen mértekben pusztítja önmagát, mennyire beteg. Akkor az USA-ban 20 millió drogos, főleg a 13-25 éves korosztályból kikerülő fiatal volt, s joggal merült lel a kérdés ott
és akkor - MI LESZ A FELNÖVEKVŐ BETEG IFJÚSÁGBÓL. Azóta a kábítószeresek száma e program, más egészségre nevelő programokkal párhuzamosan felére csökkentette e szenvedélybetegek számát, s nem csak az USA-ban hanem a világ 19 országában vették át és vezették be a DRUG ABUSE RESIS-TANCE EDUCATION röv. a DARE (dér) programot, s fordították le. A d.a.d.a. program a dare program hazai viszonyoknak megfelelően átdolgozott változata. A D.A.D.A. biztonságra nevelő, helyes önértékelésre, önbecsülésre építő program az általános iskolák 1-8. osztályosai számára. Segítségével a gyerekek képesek felismerni és megkülönböztetni a veszélyeket, a pozitív és negatív kortársi befolyásolásokat. Ki tudják számítani a döntéseik, cselekedeteik következményeit, és eredményeit. Megtanulnak ellenállni meg a kortársaiktól érkező negatív befolyásolásoknak, így a cigarettával, az alkohollal, ká-
bítószerekkel való kínálásnak, csábításnak. Konfliktus- és stresszhelyzeteiket káros anyagok használata nélkül oldják meg úgy. hogy abból kikerülve nem érzik vesztesnek magukat. A D.A.D.A. módszerei a szituációs és szerepjátékok, az irányított beszélgetések. Sajátossága, hogy olyan attitűdöket, problémamegoldó paneleket ajánl és gyakoroltat a gyerekekkel, melynek személyiségükbe épülve sajátjukként, rutinszerűen alkalmaznak. A foglalkozások osztályfőnöki órák keretében, speciálisan felkészített egyenruhás rendőr tartja meghatározott tananyag szerint. Ehhez segítséget nyújt az előre megszerkesztett óravázlat, s a munkafüzet, valamint segédanyagok. A rendőrök szabadidejükben munkájuk mellett anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat, önkéntes jelentkezés és a/.t követő szigorú kiválasztás, valamint speciális tanfolyam elvégzése után. Erről ezt igazoló okmánnyal rendelkeznek.
1998. december 4. ( KANIZSA - SUtiáá ) 21

A városban együttműködési megállapodás alapján három iskolában BOLYAI ÁLT. ISK. 2/A, 2/G, VÉCSEY ÁLT. ISK. 4., 5., HEVESI SÁNDOR ÁLT. ISK. 3., 4. több mint 150 diáknak tartunk foglalkozást.
A nagykanizsai iskolák drogvédettsége jelenleg jónak mondható már- az iskolák és környékük területét illetően. A dohányzás és alkohol tekintetében azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, s ennek rengeteg társadalmi összetevője van, ma nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy az alkohol a legnagyobb probléma e korosztály 13-20 évesek között. A veszély megjelenési formája most már évek óta a
különböző bálok, discók és egyéb zenés szórakozóhelyek. Éppen ezért, ez év őszétől ismételten visszatérően, a más civil szervezetek bevonásával ifjúságvédelmi razziákat tartunk a városban, melyről már előző számunkban részletesen olvashattak.
A parlament előtt lévő szervezett bűnözés elleni csomagban kapott helyet a kábító-szenei összefüggő bűncselekmények szigorítására tett javaslat, mely máris hatalmas vitákat gerjesztett szinte a társadalom minden szférájában -véleményem szerint joggal - s elfogadása esetén az eseti drogfogyasztókra is komoly börtönbüntetést helyez kilátásba. Ezért is fontos, hogy a
gyermekek, már általános iskolás korukban, tisztában legyenek e források veszélyeivel, tudjanak nemet mondani a kortárs reájuk leselkedő veszélyeinek.
Rengeteg levelet és felkérést kapunk nap mint nap újabb iskolák e programba történő bevonására, de tudomásul kell venni, hogy a rendőrség anyagi lehetőségei kapacitásaink fényévekre van az amerikai lehetőségektől, úgy próbálunk ezen segíteni, hogy felvállaltuk még a 7-8. osztá-
lyosok tájékoztató jellegű ismeretanyaggal történő ellátását. Ezen kívül Kapitányságvezető Úr hathatós közreműködésével, a civil szervezetekkel karöltve egy átfogó egészségfejlesztő program kidolgozásán munkálkodunk, mely igazodna a NAT lehetőségeihez is, s feloldaná azt a polémiát, hogy csak egyes iskolákhoz jutunk el. Remélem fáradozásaink eredményre vezetnek.
Horváth István r.őrnagy
22
I
KANIZSA - SUdcá&
1998. december 4.
Hevesi 3. osztály
Hevesi 4. osztály
Vécsei 3. osztály
Vécsei 5. osztály
Bólvai 5/G osztály
Bolyai 2/A osztály
1998. december 4. C KANIZSA - *kttö« ) 23

Németh László: ___
VILLÁMFÉNYNÉL
(A Nemzeti Színház vendégjátéka Nagykanizsán)
1. A 30-as évek derekán indul Németh László drámaíró munkássága. A Villámfénynél 1937-ben születik, s ez a mű a nyitódarabja az egymást követő színpadi alkotásainak. (Néhány kiemelkedő darab a gazdag hagyatékból: VII. Gergely (1939), Széchenyi (1946), Galiki (1953), Az áruló (1954), II. József (1954). Legjobb színművei irodalmunk klasszikus értékei.
A magyar szellemi élet organizá-tori szerepére készülő író a színpadot is társadalomátalakító erővé kívánta tenni, azaz szószéknek szánta a színházat. Hőseiben olyan példákat akar felmutatni, akik a nemzet fölemelkedéséért fáradoznak. Vívódó hősök ők, akik környezetükkel, de főleg önmagukkal csatázva akarják eszméiket győzelemre vezetni. Teliát a gondolatot akarta otthonossá tenni a magyar színpadon, amelyhez nehézveretű drámai nyelvet teremtett, így a színésztől és a befogadó nézőtől is kivételes teljesítményt követelt.
Egész életművének - így drámáinak is - központi motívuma az átlagból kiemelkedő hős küzdelme az őt nem értő környezetével. Szenvedésüket, vívódásukat, a világot előre vivő szándékuk okozza. De másként nem tehetnek, mert a világ egyetlen szépsége a vállalni való szent ügy, amely a társadalom jobbításának, a nemzet mentésének ügye.
2. A mű cselekménye a két világháború között játszódik. Nagy Imre körorvos és Anna házasságát példamutatónak látják, különösen a főjegyző felesége, mert náluk mindennapos a perpatvar férje, Bakos Béla hűtlenkedései miatt, Váratlanul hazaérkezik egy svájci leánynevelő intézetből Bakosék lánya, a szép Sata, aki élénken érdeklődik a tudós körorvos most megjelent könyvéről, amely a falu életéről készült megdöbbentő szociográfia. Sata elolvassa a könyvet, s beleszeret annak írójába. Fokozza az izgalmakat a körorvos bejelentése: ingyen kórházat akar alapítani a szegények részére. Otthagyja állását és családját, mert erkölcstelennek érzi az úri réteg kiváltságait, és elkeseríti az egyetemi ifjúságot képviselő ifjú felszínessé-ge is.
Nagy Imre és Anna mintaházassága felbomlik, de a Satához fűződő kapcsolat is véget ér. A hirtelen támadt szerelem „villámfényénél" Nagy doktor fölismerte a korabeli magyar világ kilátástalanságát, a magányt választja: a szegények orvosa lesz.
3. A darabot 1938 márciusában mutatta be a Nemzeti Színház kamaraszínháza. A főszerepet a felejthetetlen emlékű Tímár József játszotta. A darab nem aratott sikert. Hitler már lerohanta Ausztriát, bizonytalan légkör uralta a fővárost is, a közönség nyugtalanul hallgatta a társadalmi igazságtalanságok zuhatagát, s a többnyire „társalgási" drámákhoz szokott fül bezárkózott. A sajtó is lándzsát döfött az író szívébe: „Nagy szavak zűrzavara a Kamara Színházban" - írták.
A mű színpadi életében azóta sikerek is jöttek. Az 1964-es felújításban Nagy Imre körorvos szerepében Kállai Ferencet láthatta a közönség. A mostani bemutató érdekessége, hogy az előadásnak ő. a magyar színjátszás egyik élő klasszikusa a rendezője. így vall a darabválasztásról: „Hozzám rendkívül közel állt Németh László, és remélem, hogy a jövő generációjának életét is megtermékenyíti nagyszabású életműve".
4. Az előadást nagy várakozás előzte meg Kanizsán. Dicsérendő, hogy a Művelődési ház vezetése mái nem először hívta meg a Nemzeti Színház társulatát vendégszereplésre városunkba. Nagy öröm, hogy a nemzet színháza - feladatához hívem - szívesen vállalkozik vendégfellépésekre. Zsúfolásig telt ház várta a játékot indító gong megszólalását.
A kor hangulatát felidéző díszletek, a 30-as évek divatját követő jelmezek adják a tudatosan formált keretet.
Aztán elkezdődik az előadás. Már a bevezető jelenetek is érzékeltetik, hogy az idill és a-perpatvar hamarosan drámai feszültséggel telítődik. Egymásnak feszülő indulatok nem csituló viharai töltik be a Bakos házaspár napjait, de a mintaházasságnak mondott és irigyelt Nagyék szavaiban és mozdulataiban is titok lappang.
Bakosné (Moór Marianna) hanghordozásában, gesztusában a gyakorta megcsalt jegyzőné perlekedése, átkozódása egyszerre kelt részvétet és mosolyt.
Életszemlélete talán csak a felszínt karcolja, az író nem ajándékozza meg őt mélyenszántó gondolatokkal, ám Moór Mariann így is emlékezetes karaktert formál a szerepből.
Férjét. Bakos Béla jegyzőt Csurka László alakítja. A darab kezdetén csak szoknyabolond jegyző kedélyeskedése, életet „habzsoló" filozófiája később már az „úgy
I
!
!
I I
I
I
1
1
i i.
A budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Nagykanizsán a
HSMK-ban
1998. december l-jén 19 órakor NÉMETH LÁSZLÓ
VILLÁMFÉNYNÉL
Nagy Imre, körorvos Anna, felesége Bakos Béla, jegyző Margit, felesége Sata, leánya Határvári Áipád Virrasztó asszony
SZELYES IMRE CSÁSZÁR ANGÉLA CSURKA LÁSZLÓ MOÓR MARIANNA NAGYVÁRADI ERZSÉBET SZATMÁRI ATTILA F. NAGY ERIKA
Díszlet: SZLAVIK ISTVÁN. Jelmez: TORDAI HAJNAL. Asszisztens: TRIMMEL ÁKOS. Rendező: KÁLLAI FERENC.
El Erara^EIBMBlBMBMBlBMBl^
van jól, ahogy van" elvét valló, fölfelé alkalmazkodó, lefelé taposó „kisurat" formálja. Kitűnően.
Az egyetemi ifjúság nem túl rokonszenvesnek ábrázolt megtestesítője, Határvári Árpád szerepében Szatmári Attila. A 30-as évek közepének - sajnálatos módon „jobbra" tájékozódó ifjúságáról nincs jó véleménye az írónak, Németh Lászlónak. Az ifjú egyetemista könnyen lelkesedik, a kor „világmegváltó" mozgalmaiért, amelyek szalmaláng lelkesedése éppoly ellenszenves, akár a lehengerlő sietség is az „adjad uram Isten, de azonnal" életfilozófiája a szerelemben.
Németh László egyik legsokoldalúbban ábrázolt alakja ebben az ifjúság másik képviselője, Sata. A fiatal lány igazi drámát hoz már megjelenésével is. A gyermeklányként Svájcba távozott Sata vonzó ifjú nőként robban bele az otthon idillinek nem mondható légkörébe. A könyve által elhíresült körorvos műve őszintén érdekli őt, s a kíváncsiság viharos gyorsasággal csap át az érzelmek világába. Beleszeret „Imre bácsiba". Páros jeleneteikben szinte robbanásig feszül a dráma. Nagy doktor is meginog, sőt nem is titkolja, hogy időnként szinte kicsúszik a talaj a lába alól. Sata vállalja, vállalná a szárnyalást az orvos oldalán, követné őt világmegváltó terveiben, de az orvos megálljt parancsol a kislány szárnyalásának. Sata szerepében Nagyváradi Erzsébet méltó társa a színház már befutott, nagy művészeinek.
Előnyös külseje, természetes mozgása, szép színpadi dikciója méltó kísérője annak a belső fűtött-ségnek. igazi drámai erőnek, amely-lyel megajándékozott bennünket.
Császár Angéla szinte eszköztele-nül, de nagy belső fűtöttséggel ábrázolja Annak nehéz sorsát. A házasságát féltő, annak megmaradásáért megalázkodást is vállaló asszonyt mutatja föl. Az előadás szép pillana-
tai azok a finom, visszafogott gesztusok, amelyekkel Sata és Nagy doktor szárnyalását veszi tudomásul. A férjével megvívott nagyjelenetben is méltóságteljesen viselkedik, még szánjuk is, mert a zseniférj mellett, annak lobogásában lehetetlen részt vállalnia.
Az Erdélyből áttelepült Szélyes Imre nagyszerű alakítással viszi a vállán az előadást. Visszafogott mozdulataiban robbanni akaró erő feszült. Etikus, fegyelmezett, érzelmeinek is gátat szabó, de világmegváltó terveiből nem enged. Annak megvalósulásáért mindent feláldoz. 0 Németh László, az író alteregója, képmása a környezetével megalkudni nem képes, korán érkezett zsem.
Kiválóan képzett színész, aki fölényes biliokosa a színészmesterségnek, de több is ennél. Igazi művész, aki képes volt felmutatni az általa megformált bonyolult lélek minden vívódását, hántó keménységét, időnkénti szemérmes cllágyulá-sait, csípős megjegyzéseit kísérő gesztusait.
Kállai Ferenc óriási tapasztalatát, beleérző képességét, a darab finom utalásait felmutató érzékenységét visszaigazolta az előadás. Egységes volt a színészi játék, s külön is említendő, hogy bámulatos összhang uralkodott a színpadon. Erezték egymást a szereplők, minden rezdülés, finom gesztus a gondolat tolmácsolásának szolgálatában állt.
Tisztelet a színház vezetésének, hogy újra színpadra állították Németh László remekművét. E mű gondolatgazdagsága szinte több darabra is elegendő lenne, de többsége a megírás óta eltelt fél évszázad elmúltával is — sajnos - élő gondokat sorakoztat.
Egyébként csak a feladatukat teljesítették: a nemzeti dráma klasszikusát szólaltatták meg. Igy tovább: tegyék a dolgukat!
Harkány László
24
I
KANIZSA - toW
I
1998. december 4.
Hevesi Sándor Művelődési Központ
A Janus Pannonius Tudományegyetem Gyakorló Intézménye
Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Információs szolgálat: jegyárusítás: 10 h-18 h, tel.: 311-468
1. 18 00 SZEKERES EMIL FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitja: Harkány László.
Megtekinthető: december 20-áig, 10.00-17.00 óráig.
1. 19.00 VILLÁMFÉNYNÉL - színmű (Hevesi-bérlet)
A budapesti Nemzeti Színház előadása. Szereplők: Moór Marianna, Császár Angéla, Szatmári Attila, Nagyváradi Erzsébet, F. Nagy Erika, Csurka László, Székely Imre. Rendezte: Kállai Ferenc. Belépődíj: 900 Ft, pótszék: 800 Ft.
2. 12.30 és ALICE CSODAORSZÁGBAN - zenés mesejáték 14.30 A budapesti Harlekin Színpad előadása.
12.30 óra: TÁLTOS-BÉRLET, 14.30 óra: MANÓ-BÉRLET
3. 10.00 és ALICE CSODAORSZÁGBAN-zenés mesejáték
14.00 10.00 óra: MAZSOLA-BÉRLET, 14.00 óra: TAPSI-BÉRLET
4. 17.00 KÖNYVTÁRAK DÉL-ZALÁBAN-kiállítás
a Könyvtárpártoló Alapítvány rendezésében. 4. 19.00 JÓTÉKONYSÁGI GÁLA a magyarszerdahelyi Rehabilitációs Intézet működésének 50. évfordulója alkalmából, „A Tudat Mezsgyéjén" Alapítvány szervezésében. Közreműködnek: Kovács Zsuzsa, BöröndiTamás, CsepregiÉva. Belépődíj: 400Ft.
7 17 30 és LETENYE BEMUTATKOZIK NAGYKANIZSÁN 18.00 17.30 óra: „Az élő népművészet" - kiállítás
Köszöntőt mond: Lovrencsics Lajos, Letenye város díszpolgára Megnyitja: Rostonics László, Letenye város polgármestere Közreműködik: a letenyei Mákvirág Citerazenekar 18.00 óra: Művészeti csoportok gálaműsora. Köszöntőt mond: Tüttő István polgármester Közreműködnek: Mura Menti Fúvósegyüttes, Vox Varietas Kamarakóms
ADél-Zalai Kulturális Szövetség rendezésében. Belépődíj: nincs. 7. 18.00 VILÁGJÁRÓK KLUBJA - Kafferbivaly-vadászat Afrikában Papp Győző videofilmes élménybeszámolója.
7. 19.00 ZSÁKBAMACSKA - vígjáték (Rátkai-bérlet)
A tatabányai lászai Maii Színház előadása. Főbb szerepekben: Iván Ildikó, Kecskés Karina, Incze Ildikó, Bródy Norbert, Szirtes Gábor. Rendezte: Biegyán Péter. Belépődíj: 800 Ft, pótszék: 700 Ft.
8. 16.00 AZ ÁNTSZ KÖRNYEZET-EGÉSZSÉGÜGYI ÉS FOGÁSZATI
RAJZPÁLYÁZATÁNAK KIÁLLÍTÁSA AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN
Megnyitja: Dr. Búzás Judit főorvos. Megtekinthető: december 18-áig.
8 17 00 KÖRNYEZETVÉDELEM SVÁJCBAN
Előadó: Benedek Miklós. Támogatók: TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület, Német Népfőiskolai Szövetség
8. 19.00 „TÁNCOLNÉK A BOLDOGSÁGTÓL..."
Operett-, humor- és nótaest. Közreműködnek: Kalmár Magda, Csányi János, Dömsödi Fai-kas Bálint, Agárdi László, Tóth Éva. Zongorán kísér: Hegedűs Valér. Belépődíj: 500 Ft., nyugdíjasoknak: 400 Ft.
9 15 00 TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM NYUGDÍJASOKNAK
Nagykanizsa és környéke a forradalomban és a szabadságharcban. Előadó: Dr. Horváth György
9. 19.00 A „KIFUTÓ" SZTÁRJAI-koncert a, pestinata Fiatalokért"
Alapítvány javára. Belépődíj: 400 Ft., diákoknak 300 Ft.
11. 1100 A CIVIL SZERVEZETEK FELADATAI A MAGYAR-MAGYAR PÁRBESZÉDBEN Előadó: Dr. Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, a Magyal- Kulturális Szövetség alelnöke
13. 18.00 KÁPOLNA KONCERTEK- Adventi hangverseny. Közreműködik:
Ifj. Járóka Sándor hegedűművész Belépődíj: 250 Ft., diákoknak 150 Ft.
14. 19.00 ZSÁKBAMACSKA- vígjáték (BRÓDY-BÉRLET)
A tatabányai Jászai Mali Színház előadása. Belépődíj: 800 Ft., pótszék: 700 Ft.
15. 14.00 GYERMEKEK KARÁCSONYA
a „Segíts, hogy segíthessünk" Alapítvány szervezésében.
16. 14.00 IDŐSEK KARÁCSONYA a Magyar Vöröskereszt
Nagykanizsai Városi Szervezete szervezésében.
16. 15 00 TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM NYUGDÍJASOKNAK
Honvédkóiház Kanizsán 1848-ban. Előadó: Dr. Bacsa Gábor
17. 17.00 KARÁCSONYI MŰSOR a Batthyány Lajos Középiskoláért
Alapítvány szervezésében.
Helyszín: Batthyány Lajos Gimnázium nagyaula
17 19 00 A NAGYKANIZSAI ÁLLAMI ZENEISKOLA TANÁRAINAK
ÉS NÖVENDÉKEINEK HANGVERSENYE Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója ez évi rendezvénysorozatának záró programja. A Hevesi Sándor Művelődési Központ és a Kreatív Klub közös szervezésében. A jótékonysági koncert teljes bevételét a Zala megyei árvízkárosult községeknek (Csesztreg, Zalabaksa) ajánlották fel a rendezők. Szerkesztette: Baráth Zoltán igazgató. Belépődíj: 400 Ft., diákoknak: 200 Ft.
18 17 00 KARÁCSONYI HANGVERSENY
a Zrínyi Miklós Iskoláért Alapítvány szervezésében. Helyszín: Alsóvárosi templom
18 18.00 ZALA MEGYEI ROCKZENEKAROK BEMUTATKOZÓ KONCERTJE a Zala megyei Zenészegylet szervezésében. Belépődíj:*300Ft.
19. 10.00 VAKÁCIÓZZ VELÜNK! - Telefonkártya és kindertigura börze. 14.00 TARKA-BARKA MŰHELY - Karácsonyi ajándékkészítés.
20. 19.00 A HSMK VEGYESKARÁNAK KARÁCSONYI KONCERTJE A
FELSŐVÁROSI TEMPLOMBAN -Műsor: Schubert: G-dúrmise, Népszerű karácsonyi dallamok. Kísér: a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Kaiigazgató: Katona Noémi. Vezényel: Blázy Lajos. Belépődíj: 500 Ft., diákoknak, nyugdíjasoknak: 250 Ft.
21. 9.00 VAKÁCIÓZZ VELÜNK! - Karácsonyi mézeskalács készítés. 15.00 VILÁGJÁRÓK KLUBJA - Kínában jártunk
- videofilmes útiélmény-beszámoló.
28. 19.00 SÁRGA CSIKÓ - népszínmű (BRÓDY-BÉRLET)
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása. Főbb szerepekben: Csonka Ibolya, Spindler Béla, Szarvas József, Kovács Zsuzsa. Rendezte: Bezeiédi Zoltán. Belépődíj: 900 Ft., pótszék: 800 Ft.
29. 19.00 SÁRGA CSIKÓ - népszínmű (RÁTKAI-BÉRLET)
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása. Belépődíj: 900 Ft, pótszék: 800 Ft. 31. 20.00 VIDÁM SZILVESZTER - Zene: Calypso zenekar Vendéglátás: Hotel Central. Belépődíj vacsorával együtt: 4.600 Ft.
Képzőművészetek Háza (kiskastély)
Erzsébet tér 14-15. Tel.: 313-920
2. 19.00 INDIAI EST - Wasifuddin Dagar együttes koncertje (India)
Belépődíj: 300 Ft, diákoknak: 200 Ft. A HÓNAP KÉPEI:
KUNFFY LAJOS FESTŐMŰVÉSZ ALKOTÁSAI
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET
FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Z. SOÓS ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
A Képzőművészetek Háza nyitva 10-17 óráig, hétfő szünnap. Belépődíj: nincs
Thury György Múzeum Főút 5. Tel.: 314-596
„A MAGYAR KIRÁLYI 17. HONVED GYALOGEZRED ES ZÁSZLAJÁNAK TÖRTÉNETE"
Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-15 óráig, szombat és vasárnap szünnap.
Belépődíj: felnőtteknek 120 Ft/fő,
diákoknak, nyugdíjasoknak, katonáknak 75 Ft/fő. családi belépődíj (minimum 4 fő) 250 Ft csoportos (minimum 8 fő) 100 Ft/fő.
Előzetes bejelentés alapján iskolai csoportoknak ingyenes.
1998. december 4. ( KANIZSA - ) 25

Hely Klub és Art Mozi ALKOHOL- ÉS DOHÁNYZÁSMENTES KLUB!
8800 Nagykanizsa, Sugár út 13. Telefon: 06-20-9770-427
1. 18
(kedd)
1. 18.00 (kedd)
4. 18.00 (péntek)
8. 14.00 (kedd)
I8.00
15. I8.00 (kedd)
18. I8.00 (péntek)
19.O0
A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE NAGYKANIZSAI SZERVEZETÉNEK ÉVZÁRÓ ÉS TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSE
Házigazda: Simon Dezső, a Magyarok Világszövetsége Zala Megyei Szervezetének elnöke
SZEGÉNY KLUB - „Mivé lehet az ember?" Olcsó használt ruhák cseréje és ajándékozása, beszélgetés Vendégségben a Máltai Szeretetszolgálatnál MIKULÁS ÜNNEPSÉG GYERMEKEK RÉSZÉRE
KÖZÉPISKOLÁSOK KLUBJA - BOLHAPIAC
Használt könyvek, taneszközök cseréje és árusítása Piacvezető: Jászberényi József SZÁMÍTÁSTECHNIKA KLUB AZ INTERNET VILÁGA V. praktikus kezelési tanácsok Házigazda: Mészáros József matematikus
ZSIGMONDY GALÉRIA (59.)
DEÁK FERENC POLGÁRI KÖR
(*A vegyes házasság tárgyában. 1840. január 20.)
KARÁCSONYI KÖRBEN - A szeretet és fényesség ünnepén! „AZ IGAZI SZABADSÁG A SZERETETBEN VALÓ SZOLGÁLAT"
Köszöntőt mond: ZAKÓ LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő Az ünnepségen adományokat osztunk ki a nehéz sorsú gyermekeknek!
Gondolatok a szeretet és az emberség erejéről:
BUDA ERNŐ: Kaiácsony,1957.
RÓZSÁS JÁNOS: Karácsony a GULAG szigeteken, 1945-BALOGH TIBOR református lelkipásztor KARÁCSONYI HANGVERSENY ÉS IRODALMI EST ROTARY ASZTALTÁRSASÁG, MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE, HELY KLUB
AZ ELMÚLT IDŐK ÜZENETE V. - Könyvbemutató! KUN LÁSZLÓ KIRÁLY ÁLDOZATA
SZÁNTAI LAIOS veü\'tettképes előadása és azonos című könyvének bemutatója
Házigazda: Rajnai Miklós, a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Ház igazgatója
ZENESAROK - A BLUES V. Házigazda: Anderkó Ottó JOHN LEE HOOKER videó- és hangfelvételek
Kiállítás: ÉLETKÉPEK A MAGYAR OLAJBÁNYÁSZAT TÖRTÉNETÉBŐL - Fotó- és dokumentum kiállítás (A Magyar Olajipari Múzeum tulajdona!)
ELŐZETES: íyyy. január hónap
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA tiszteletére!
NAGY ANDRÁS GRAFIKUSMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
NAGY LÁSZLÓ SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉNEK ÜZENETEI
PAP GÁBOR művészettörténész vetítettképes előadása
21. I8.00 (hétfő)
22. 19.oo (kedd)
Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Ház Nagykanizsa, Csengery út 67. Tel.: 311-195
1. VÁRÓTERMI TÁRLAT - Naményi Katalin. Márfy Szilveszter. Tarcsay
Béla vasutas képzőművészek festménykiállítása.
Megtekinthető: december 31. 3 14.30 MIKULÁS EST BÁBSZÍNHÁZZAL 10 17 00 ORVOSI ELŐADÁS NYUGDÍJASOKNAK 15 14 00 KARÁCSONYI JÁTSZÓHÁZ GYERMEKEKNEK 21 14 00 KARÁCSONYI MŰSOR A MŰVELŐDÉSI HÁZ
CSOPORTJAI SZÁMÁRA 2X 15 00 A KERTBARÁT KLUB ÉVADZÁRÓ RENDEZVÉNYE INFORMÁCIÓ:
Csuhébaba klub minden hétfőn. Könyvtári kölcsönzés minden kedden és csütörtökön délután. Fafaragó klub szerdánként délután. Bábcsoport próbája csütörtökönként. Kosárfonó tanfolyam minden pénteken. Nyugdíjas klub csütörtökön délután.
Móricz Zsigmond Művelődési Ház Hajgató Sándor u. 1. Telefon: 319-202
5. 14.00 „VENDÉGÜNK A MIKULÁS" - Mikulás-nap gyermekeknek, (Részletes program a plakátokon és a sajtóban)
12. 18.00 A KANIZSA TÁNCEGYÜTTES MŰSORA - Kísér a Patkó Banda.
Közreműködik a Rozmaring Gyermek Táncegyüttes. Belépődíj: 300 Ft Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ
13. 13.00 LUCA-NAPI FOLKHÉTVÉGE - Játszóház: bórözés. origami.
korongozás, batikolás, csuhébaba-készítés. aprók tánca. (Részletes program a plakátokon és a sajtóban J Helyszín: Zemplén Gy. ÁJt. Iskola (volt Úttörőház) 13. 19.00 „NÉPEK ZENÉJE" V. -népzenei előad ássorozat. A szlovákiai
Ghymes Együttes koncertje. Belépődíj: 400 Ft. diákoknak, nyugdíjasoknak: 300 Ft. Helyszín: Zemplén Gy. Ált. Iskola (volt Útlöróház)
17. 10.00 JANCSI ÉS JULISKA - zenés mesejáték. A szegedi Meseház Gyermek-
színház bérletes előadása. Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ 13.00 MAUGLI AZ EMBEREK KÖZÖTT - zenés mesejáték A szegedi Meseház Gyermekszínház bérletes előadása Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ
18. 10.00 JANCSI ÉS JULISKA - zenés mesejáték
Helyszín: Móricz Zs. Művelődési Ház
18. 19.00 AZ ÚJUDVARI VEGYESKAR KARÁCSONYI MŰSORA A SARLÓS BOLDOGASSZONY TEMPLOMBAN Közreműködnek: Martonné Németh Mária - orgona. Földi Gábor -hegedű. Szoliva Gábor - fuvola. Vezényel: Cseke József. Belépődíj: 200 Ft.
22. 18.00 A KISKANIZSAI SZENT-CECÍLIA ZENEISKOLA
TANÁRAINAK ÉS NÖVENDÉKEINEK KARÁCSONYI MŰSORA - Belépődíj: 200 Ft.
Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház Ady Endre u. 8. Tel.: 313-040/71612 m.
4. 16.30 DKG-EAST TELAPO ÜNNEPSÉGE
11 14 00 OLAJIPARI NYUGDÍJASOK KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGE 18 18 00 A KANIZSAI MŰHELY ÉS AZ IRODALMI KÁVÉHÁZ ÉVZÁRÓ MŰSORA
A programot szervezi és vezeti: Bakonyi Erzsébet 19. 19 00 A DRIL-TRANSZ KFT CSALÁDI ESTJE
31. 19.00 VIDÁM SZILVESZTER - Zene: Hangulat Zenekar, Horváth Sándor vezetésével. Vacsora: az Ady Vendéglő kínálatából. Jegyek elővételben a művelődési házban válthatók.
INFORMÁCIÓK:
A Méhész Egyesület szaknmi fóruma: 7-én. Természetgyógyászati kezelés és tanácsadás\'. 2-án, 9-én, 16-án és 23-án. Anonim Alkoholellenes Klub: 2-án, 9-én, 16-án és 23-án. Szerepjátszó Klub: l-jén, 8-án, 15-én és 22-én.
Honvéd Kaszinó Ady út 7. Telefon: 311-036, 314-199
1. 18.00
3-4. 16.00
6. 10.00
AZ ORLANDO COLLECTION DIVATBEMUTATÓJA
Kabátok, kosztümök, ruhák, blúzok, atkaimi ruhák és az 1999-es tavaszi-nyári kollekció darabjai láthatók.
ADÓEGYETEM \'99 - továbbképző konferencia Témák: adópolitika, adóigazgatás, társasági adó. személyi jövedelemadó. ÁFA, jövedék, vám, társadalombiztosítás. MIKULÁS ÜNNEPSÉG - Közreműködik: a surdi Általános Iskola Bábszakköre.
A ZÉTA Kereskedelmi Részvénytársaság szervezésében. ADVENTI TEAHÁZ - Adventi koszorúk, dekorációk készítése. NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ a VtZMŰ szervezésében KISCSOPORTOK KARÁCSONYA SAKK-BAJNOKSÁG
SZILVESZTER "98! - Belépődíj vacsorával együtt: 3200 Ft. 4 féle aperiüf, 2 féle menü. Zene: Nosztalgia Zenekai" INFORMÁCIÓK:
Mazsorett próba minden pénteken 16 órától 18 óráig, vasárnap 10 órától 12 óráig. Mazsorett utánpótlás próba szombatonként 9-10 óráig. Eraklin ifjúsági táncklub minden szerdán 16 órától 18 óráig. Eraklin táncklub minden hétfő 18 ólától 20 óráig, pénteken 18 órától 20 óráig. Színjátszó szakkör minden hétfőn 16.30 órától. Kóruspróbák csütörtökönként 15.30 órától. Elnökségi ülés és fogadónap december l-jén 14.30 órától, december 15-én 14.30 ólától.
10. 17.00
11. 14.00 17. 17.00 20.
31.
LABDARÚGÁS
NB I
Pécsi MFC-Nagykanizsai Olajbányász FC 3-3 (l-l)
Pécs, 500 néző. V.: Hosszú.
Pécs: Sólyom - Dienes, Foki, Kutas - Farkas N. (Czakó), Gera. Lantos (Czeininger), Calin, Orlovics -Kovács F.. Kardos. Edző: Bozai Gyula.
Olajbányász: Czigóth - Himics, Kenéz. Pálfi (Pulai) - Agics. Kovács L.. Hoiváth Z.. (Farkas J). Kiss. Cmomarkovics - Mitrovics. Horváth Gy. Edző: Készei Ferenc.
Az egykor szebb napokat megélt pécsiek otthonába - a táblázaton elfoglalt helyezések alapján -.joggal utazott az Olajbányász a három bajnoki pontéit. A hazai csapat kezdett jobban és negyed óra elteltével 1-0 alanyban vezettek. Tíz perccel később azonban már jött is a vendégek válasza. Horváth Zoltán szabadrúgását. Horváth Gyula hat méterről a hálóba bólintotta, (l-l). Változatos já-
tékot hozott a félidő hátra levő része, de újabb gólok már nem születtek.
Fordulás után újra a pécsiek értek el előbb találatot, ám ezt három perccel később a 64. percben Mitrovics büntetőrúgásból újra ki tudta egyenlíteni. (2-2). Egy rovátkát ugrott az óra nagymutatója, mikor újabb gólnak örülhettek a vendég piros-kékek. Horváth Gyula remek alakítása után már a Bányásznál volt az előny. (2-3). Már-már úgy tűnt, hogy igazolja a papírformát az Olajbányász és három ponttal gazdagabban tér haza Pécsről, mikor a 83. percben megszületett a hazaiak egyenlítő gólja. (3-3).
A gólokban gazdag, izgalmas és változatos mérkőzésen igazságos eredmény alakult ki.
Bozai Gyula: A mi csapatunk ennél többre hivatott és ezt a későbbiekben igazolni is fogjuk.
Készei Ferenc: Fordulatokban gazdag mérkőzés volt. 3-2-nél azt hittem megnyertük a találkozót, de a meccs nagy részén fölényben játszó pécsiek végül megérdemelték az egyik pontot.
SPORT ES EGÉSZSÉG
Dr. Ruttner Pál főorvos nyilatkozata a sportorvoslás aktuális problémáiról
KÉZILABDA
NB IB, férfi mérkőzés Nagykanizsai Izzó SE-Keszthelyi Georgikon DSE 25-26 (13-12)\'
Nagykanizsa, 250 néző. V.: Belső, Marosi.
Izzó: Pulay - Cseh 1, Horváth 2, Baksa 4. Várhelyi 5, Bánlakj 2, Monostori 1. Csere: Fónagy 2, Cséplő 8/3, Sziva. Edző: Koleszár György.
Mindkét együttes nagy kedvvel, de sok hibával játszott a megyei rangadón. Változatos, izgalmas, gólokban gazdag mérkőzést láthatott a közönség. Végül a keszthelyi gárda s szerencséjének köszönheti a győzelmet, hiszen csak az utolsó pillanatban, egy „ajándék" hétméterest értékesítve tudták maguk javára fordítani az eredményt.
NB l B, női mérkőzés
Postás SE-Olajbányász SE 24-17(15-7)
Budapest, 50 néző. V: Hotbauer, Pidl
Olajbányász: Krichenbaumné -Kiss, Gombor 7/3, Szókéné, László 5, Tóth 4/2, Alpár 1. Csere: Sulyokné, Nagy (kapusok), Hohl, Kámán, Harangozó, Edző: Tóth László.
Tizenkettő perc gólszünettel kezdte a találkozót a kanizsai csapat, ennek következtében tetemes, hatgólos hátrányból kellett megkezdeniük a felzárkózást. A hazaiaknak adott előny meg is pecsételte az Olajbányász sorsát. Ezután hiába játszottak a lányok lelkesen, a két csapat közötti különbség nem igen tudott csökkeni, pedig leszámítva az első félidő elejét, szorosabb eredménynek, sőt akár pontszerzésnek kellett volna születni Budapesten.
KOSÁRLABDA
Magyar Kupa női mérkőzés Szombathelyi TE-MÁV NTE-DKG EAST 54-60 (29-32)
Szombathely, 50 néző. V: Nagy, Csizmadia.
MÁV NTE: Csecs (8), Antolovics (18), Szélessy (-), Gyárfás (6), Bedő (17/9). Csere: Bem (.3/3), Góber (6), Szabó (2), Hujber (-). Edző: Kovács Nándor.
A tartalékos együttes önmagában nem magyarázat a rendkívül enervált, gyenge játéknak. A találkozó azonban elérte célját, ha nehezen is, de tovább tudott jutni a MÁV.
ÚJABB KÉT GYŐZELEM
A kosárlabda fiú OSK fordulójának adott otthont a székesfehérvári Tolnai úti Ált. Isk.,.ahoI a KKK-DKG-EAST utánpótlás csapata vett részt. Az élen álló kanizsaiak az utolsó előtti fordulóban - az alapszakaszban -, két győzel-
mükkel tovább erősítették vezető pozíciójukat csoportjukban.
Eredmények: KKK-DKG-EAST- DVMSE 68-54 (36-22)
Gólszerzők: Szollár T. (10), Talabér p. (9), Silló M. (9), Visnovics I. (8), Széplaki J. (8), Rózsás V. (7), Molnár G. (5), Havas R. (4 ), Marton V. (4), Wilheum D. (2). Polgári P. (2).
Játszottak még: Simon László, Horváth Sándor KKK-DKG-EAST-Fehérvár KC 56-54 (27-27)
Gólszerzők: Silló M.(15), Szollár T. (9), Visnovics I. (7), Molnár G. (7), Rózsás V. (6), Széplaki .1. (5), Talabér P. (3), Havas R. (2), Horváth S. (2).
Játszottak még: Marton Viktor, Wilheim Dávid, Simon László, Polgári Péter
A következő forduló Dombóváron kerül sorra, ahol eldől, hogy hányadik helyről folytathatja a csapat a további küzdelmeket. A pillanatnyi helyzet alapján - ha a hátralévő két mérkőzésből a Kaposvár ellenit megnyeri a csapat, akkor első helyről várhatja a folytatást.
-Mióta foglalkozik sportorvoslássa 17
- 1966-ban neveztek ki Nagykanizsa város és járás sporton\'osi tevékenységének ellátására, és ezt a funkciót azóta is betöltöm. Az Olajbányásznál pedig 1967 óta vagyok szolgálatban egy rövid megszakítást leszámítva.
- Véleménye szerint miért van szükség a sportolásra?
- Napjainkban, amikor a sport szükségességéről beszéliink. a fő problémákat kell megemlíteni, amely mindennapi életünket jellemzi. Sok munka, vagy éppen a munkanélküliség, rohanó élet, elhízás, stresszhatások, káros táplálkozási szokások, a szentélyek közötti kapcsolatok maximális megromlása és mindezek eredményeképpen egy dekondicionáltság jön létre, tehát rossz erőnléti állapotot eredményez a társadalomban.
-Mi a jelentősége ezekben a tényezőkben a sportnak?
- Hangsúlyozottan kell mondani: döntő szerepe van a betegségek megelőzésében és egészség megőrzésében. A sportolás ennek egyik fő lehetősége. Nő a sport hatására a teljesítőképesség az ellenállóképesség. A sporttal járó rendszeres bioritmus megfelelő karakter kiépítését eredményezi, amit úgy hívunk, hogy sportember. Ennek jellemzője a munkához való hozzászokás, nyílt, őszinte, segítőkész ember.
- Mi a sportorvos szerepe a sporttevékenységekben?
- Legfontosabb tényezője a sportmedicinának, hogy széles körű élettani ismeretek birtokában megfelelő háttér biztosítása a különböző sporttevékenységekhez. Ezek a következők lehetnek a sportorvos részéről: a kiválasztás, folyamatos egészségügyi ellenőrzések, kondicionális programokban való aktív részvétel, táplálkozási tanácsok mennyiségi és minőségi vonatkozásban, sportsérüléseknél megfelelő lehetőségek biztosítása az optimális ellátáshoz és a korai visszaállításhoz. A sérüléseken kívül egyéb betegségek ellátása és a gyors, korai rehabilitáció biztosítása.
-MÍ a sportorvostan lényege?
- A sportorvostan önálló tudományág, mely a sportolók kiválasztását, adaptált terhelhetőségét és a terhelés élettani hatásainak ellenőrzését végzi. Úgy a túlterhelés, mint az alul terhelés folyamatos figyelése lényeges szempont. A modern diagnosztikai eszközök segítségével légzés-funkció, terheléses EKG-vizsgálatok, anaerob küszöb meghatározások, biokémiai paraméterek kimutatása vérben és a
VIVAS
BAGONYAI A DOBOGÓN
Az UTE vívó szakosztálya nemzetközi junior tőr válogató versenyt rendezett. Az 58 induló között - egyetlen vereséggel Bagonyai László a nagyon előkelő 3. helyet szerezte meg a nagyon erős mezőnyben. Tizedes Balázs a 32-es táblára jutott.
II.Gy.
vizeletben lehetővé teszik a fenti alapelvek objektivizáiását. Összefoglalva az egyik oldalon áll a terhelések csoportja, ide tartoznak az edzések, a lélektani tényezők, szorongásos állapotok, személyi kapcsolatok, családi problémák, még ezt sorolhatnám hosszan, de csak a leglényegesebbeket emeltem ki. Középen áll a sportoló, a másik oldalon pedig a terhelhetőség. Ennek a lényege, hogy a terhelés és a terhelhetőség összhangját úgy biztosítsuk, hogy a középen álló ember élete folyamán semmiféle maradandó károsodást ne szenvedjen. Amennyiben a sportoló a terheléseket nem bírja, ezt az edzőnek és a sportorvosnak véleményezni kell, s ki kell mondani, hogy az illető versenyszerű sportolásra alkalmatlan.
- Tapasztalatai szerint Magyarországon mennyiben veszik igénybe a sport or-voslásban rejlő lehetőségeket a különhöző sportágakban\',\'
- Sajnos azt kell mondjam, minimális mértékben. Ennek több oka van. Az egyik az edzők képzettségi szintje, a másik anyagi nehézségek, harmadsorban pedig maguk a sportolók sem látják\'a vizsgálatok gyakorlati hasznát. De reméljük, ez a jövőben fejlődést fog,mutatni. Szemléletváltozásra van szükség a sportmedicina hasznosításában Magyarországon. Személy szerint nekem az Olajbányász labdarúgók vonatkozásában jó tapasztalataim vannak. Szerencsére az edző. Készei Ferenc tisztában van az elmondottak jelentőségével, és megfelelő szakmai szemlélettel rendelkezik. Tehát az igényesség megvan, ennek pillanatnyi korlátait az anyagi nehézségek képezik. A jövő célja itt is az lesz, hogy a sportolókat személy szerint s po rímed ic inal is alapon objektivizáljuk. Ha kell. a terheléseket személvre szabottan is tudjuk fokozni, mert látjuk azokat a fontos élettani mutatókat, amelyek Őket egy adott tekernél igénybe veszik, nem veszik igénybe vagy egyáltalán semmi nemű fejlődést nem tudnak felmutatni az edzés során.
- Milyen a sportoj-voslás helyzete hazánkban\'.\'
- Magyarországon a sportorvoslás nem mondható jónak, el vagyunk maradva a nyugat-európai államoktól. Fő gondot képezi elsősorban a sportszakorvos? képzés hiánya. A másik probléma, hogy az ország legnagyobb részében a sportorvosi teendőket mellékállásban, napi két-három órában látják el a sportorvosok, ez jól mutatja az előzőekben már említett széles körű vizsgálódás alapjainak meg-valósithatatlanságát. Nagy nehézség még a műszerezettség igen hiányos volta, valamint meg kell említeni a megfelelő dotáció hiányát, hiszen egészen minimális Összegeket fizetnek a sportorvosoknak az elvégzett munkájukén. Tehát összességében azt mondhatjuk, hogy nagymértékű minőségváltozásra van szüksége a sport-orvoslásnak. A nagy lépést ezekben a kérdésekben az államnak kell megtenni, bízunk benne, hogy a majdani Sportminisztérium látja ezeket a problémákat, és reményünk lehet, egy hosszútávú minőségi sporlorvoslás kifejlesztésére, mely természetesen nagy anyagi áldozatokat igényel. Bízunk a korai megvalósításban! Madách szavaival zárnám a beszélgetésünket: „Ember küzdj és bízva bízzál".
K.E.
1998. december 4.
KANIZSA - /tp*
27
CS0SZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8,30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
Tavasz
INGATLANKÖZVIíTÍTÓ IRODA Nagykanizsa, Teleki út 66.
-íj ií\'^it >TbfSK (Teleki út és Tavasz utca sarok ^^^Telefon: 93/315-124
Teljes körű lebonyolítás! Legkedvezőbb közvetítési díj\\
Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16, szombaton 9-12 óráig
^ Ingatlanközvetítés ^ Életjáradék szerződések
* Ingatlanok értékbecslése * Hirdetésfelvétel
* Ingatlanok bérbeadása * Gazdasági, jogi és műszaki
szakkönyvek árusítása.
Megbízónk részére keresünk és kínálunk: 1-1,5-2 szobás lakásokat vételre, bérbeadásra. Eladó családi házakat Nagykanizsa. Miklóstan, Palinban. Sáncban. Kiskanizsán.
LAKASOK
Nk-n t szoba, konyhás, komfort nélküli, egyedi gázfűlésses, lekjji-lásra szoruló, közös udvart lakás eladó, lar: 580 eR. Kód: 576/98.
(29752 K)_
Nk-n a keleti városrészben 2+1 télszobás, 61 nm-es, étkezős, redőnyös, vízórás, központi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár:
2,7 mR.Kód. 565/98. (29685 K)_
Nk-n a Keleti városrészben 54 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, vízórás, erkélyes, központi lüléses lakás eladó, vagy ertékegyez-letéssei nagyobb lakásra cserélhető. Irányár: 2,15 mR. Kód:
564/98 (29686 K)_
Nk-n 58 nm-es, 2 szobás, komlortos, egyedi gázfűtéses, közös udvari lakás, 18 nm-es aknás qarázzsal, 2 műhellyel, melléképületekkel 400 n-ol telekkel eladó Irányár: 2,9 mR. Kód: 544/98.
¦29501 KI_
Nk-án a vásárcsarnok meleil, 74 m2 1+3 lélszobás. cirkofütéses, erkélyes, vizorás, jó álapotú lakás, különáló pincével eladó.
Irányár. 5,5 mR Kod 521/98 (29405 K)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel, 1 szobás, 39 nm-es, 3. emeleti egyedi lűléses vizorás, redőnyös, fetiijlotl lakás eladó. Irány-
¦ir 2.2\'mR Kod. 511/98. (29407 K)__
Nagykanizsán az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es, 20 eves. egyedi gázfűtéses, vizorás. redőnyös, társasházi lakás, 100 nm-es konyhakertiéi, alápincézett garázzsal eladó. Irányár ga-
rázzsal. 5,3 mR. Kód. 267/98. (29358 K)_
Nagykanizsán 2+1 lélszobás, 58 m2-es, egyedi lűléses, vrzórás, lűiJszinti lakás eladó ¦ Irányár: 2,6 mR. Kód: 492798. (29222 K) Nk-án a Kazanlak krt-on 58 m2-es, 1+2 félszobás, legesen !ef-uj\'lotl. erkélyes, vízórás, 3. emeleti lakás eladó, vagy értékegyez-tetóssel nagykanizsai családi házra cserélhető. Irányár: 2,8 mR.
Kod: 495/98. (29223 K)_
Palinban 10 éves, 130 nm-es, 3+2 télszobás, letÖlérbeépitéses, arkolűleses, dupla garázsos, teraszos családi sorház, 130 nm-es
leiekkel eladó Irányár: 7,8 mR. Kód: 481/98. (29106 K)_
Nk-an az északi v.r-szbm "<4 nm-es. 2 í-zobri+tialótulk¦=•¦.- nagy konyhás, egyedi gázfüeses sorházi lakás eladó Irányár: 3,4 mR.
Kód 292\'98 (?91*07 K)_
Nagykanizsán a Telei utcában 3 szobás, !szl-i, 73 nm-es, igényesen kialakított, egyedi lüléses, vízóras, redőnyös, külön lomkam-
ras lakás eladó lar 5,2 mR. Kód: 474/98 (29052 K>_
Nk-án a belvárosban, 64 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfüté-ses.löklszinli lakás, különálló tárolóval, garázzsal, eladó. Irányár:
3.6 mR Kód. 462/98. (29040 K)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel, közös udvarban, 18 nm-es, üzletnek irodának, kialakítható komlortos ingatlan eladó. Irányár:
300 eR Kód- 468/98. (29041 K)_
Nk-n az Olajtelephez közel, 67 nm-es, 2 szobás, speizos, nagy konyhás, egyed gazluleses lakás eladó vagy értékegyezi etessél nagykanizsai ül környékbeli családi házra cserétiető. Irányár: 3,1
mR.Kód: 437/98. (29042 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 2 szobás, étkezős, cirkolüléses, kitűnő állapotú lakás eladó. Irányár: 5 mR. Kód: 458/98, (29002
KI_
Nk-án a belvárosban 101 nm-es, hallos, 2+2 lélszobás, letotérbe-epíéses, 2 fürdőszobás, egyedi gáz+cirkol üléses, II. emeleti lakás, garázsbérleti joggal eladó, ilf miklostai család házra cserél-hetö értékegy ezt elessél. Irányár: 7,1 mR Kód: 426/98. (28806 K) Nk-án a Teleki utcában 2 szobás, nagy konyhás + étkezős, 70 nm-es, kp. fűtéses, lelűjiloll lakás eladó, ill. értékegyeztetéssel nagykanizsai családi házra cserélhető. Irányár: 4 mR Kód: 385/93. (28485 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, kp. lüléses, vizorás. erkélyes, kitűnő állapotú, 4 emeleti lakás eladó vagy ér-lékegyezlelessel nagykanizsai, il környékbeli családi házra cse-
réJhetö Irányár 2.8 mR. Kód. 368/98. (28488 K)_
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás. 50 nm-es, jó állapotú, egyedi gázfűtéses lakás, parkettázolt szobákkal, 10 emeletes épületben
eladó Irányár 1,9 mR Kód: 364/96. (28490 K)_
Nk-án a belvárosban 109 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, I. emeleli lakás 15 nm-es különálló pincével eladó Irányár: 5,9 mR.
Kod. 365/98. (28491 K)_
Nk-án 67 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, nagy konyhás, családi házrész, 20 nm-es pincével eladó. Irányár: 2,8 mR. Kód:
306.\'98 (28493 K)____
Nk-n csendes utcában 2+3 lélszobás, 110 nm-es, több szintes, fürdőszobás + zuhanyfúlkés, 2 WC-és, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis leiekkel, azonnali beköltözéssel eladó Irányár: 8 mR
Kód- 280/98. (27891 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egyedi gázlűléses, társasházi lakás, letőtérbeópítóses lehelőséggel, 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyaj eladó. Irányár: 5mR Kód: 273/98. (27810 K)_
Nk-án a Nagyvalhy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vizorás* erkélyes lakás, aknás qarázzsal eladó", kanyar; 4,8 mR+garazs 800 eR. Kód: 56/98 ( 26566 K) Nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es, egyedi gázfűtéses, löldsznli lakás üzlet kialakítására alkalmas, utcára néző 3 szobá-val eladó. Irányár. 6,8 mR. Kód. 195/98 ( 27525 K)_
CSALÁDI HÁZAK
Miklósfán 12 éves, 2 szintes. 200 nm-es, 4 szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes családi ház, 24 nm-ews garázzsal, 20 nm-es műhellyel, 350 n-öl parkosított telekkel eladó, lar 14 mR Kód. 573/98 (29752K)
Zákanylelepen a bányalóhoz közel, 80 éves, 70 nm-es, 1 szobás, komlort nélküli családi ház, 4680 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,5 mR.Kód: 567/98. (29686 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 98 m2-es, egyedi gázfűtéses családi ház, 14 nm-es pincével, melléképülettel, 2232 m2-es telekkel, 15 mle-lekszólessóggel eladó. Irányár: 5,5 mR. Kód: 555/98. (29553 K) Nk-án csendes helyen, bontásra váró családi ház 240 m2-es le-lekkel eladó, Irányár: 2,5 mR. Kód: 545/98. (29554 K)_
Garaboncon, főútvonal mellett, komlortos családi ház, hozzáépítés nélkül 4 db apartman kialakítására alkalmas, 140 m2 alapterületiéi, 2343 m2-es leiekkel, a lelken 30 db diófával eladó. Eladási
ár: 8 mR.Kód: 548/98.(29555 K)_
Nk-án csendes utcában, 17 éves, 190 m2 4+1 lélszobás családi sorház, nagy konyha+élkezövel, 40 nm-es hálsó terasszal, 330 nm-es leiekkel, az épület alatt 20 nm-es garázzsal. 40 nm-es pincével, igényesen kialakítva eladó. Irányár 13,9 mR. K.: 532/38
(29408 K}_
Inkén 24 éves, 100 nm-es, 2 szobás, összkomfortos család ház meléképületekkel, 24 nm-es garázzsal, 2 nyárkonyhával, 600 n.öl leiekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető értéke-gyezteléssei. Irányár: 2,5 mR. Kód: 533/98 ( 29409 K)
Tótszenlmartónban 90 nm-es, 2+2 lélszobás, cirkofütéses család ház, garázzsal, parkosított 1320 nm-es letekkel, melléképülelekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi lűléses, 60 nm feletti lakásra cserélhető erlókegyezléléssel. Irányár: 3,8 mR. Kód:
512/98. (29359 K)_
Miklósfán a központhoz közel 1 nm-es, 3 szobás, egyedi gázlűléses, telúj\'lott, kitűnő állapotú teraszos család ház garázzsal, pincével, műhellyel, melléképülettel, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 6,9 mR. Kód: 499/98. (?9220 K)_
Lispeszentadorjinban m2-es, 2 szobás, 50 éves. komlortos, egyed lútéses család haz garázzsal, pincével, 1200 m2 telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kód 500/98. (29221 K)_
Újudvaron 2 szobás. 64 m2-es, 45 éves, töméstalú, komfortos család ház 1620 m2-es telekkel, melléképületekkel eladó. Irány-
ar 2mR Kod 489/98. (29217 K)_ \'
Palinban 3+2 félszobás,\'100 nm-es. tetŐtérbeépKéses, 2 Itirdő-szobás, cirkofütéses család sorház. 20 nm-es garázzsal, lerasz-szal, 200 nm-es telekkel eladó, kanyar 7,4 mR Kód 415/98
(29108 K)_
Úszóban 3800 nrn-es telek, 1 szoba, konyhás. 52 nm-es, komfort nélküli épületiéi, rácsallakozlathaló közmüvekkel, csendes helyen, szép környezetben eladó. Eladási ár: 600 eF7t. Kód:
449 98_
Painban 100 nm-es, 2+3 lélszobás letőtérbeépitéses, 2 fürdőszobás, család sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó vagy ériékegy ezt etessél egyed fűtéses 2 szobás lakásra cserélhető. Irányár: 6,98 mR. Kód: 661/97 (28896 K)_
Palinban 70 nm-es, 2+1 lélszobás, egyed gázfűtéses, 38 éves család ház garázzsal, pincével, 3000 nm-es felekkel vagy anékül
eladó. Kód: 346/98. (28299 K)_
Becsehek/en 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyed gázfűtéses, komfortos család ház, mellékópülel ékkel ,400 n-Öl telekkel el-
adó. Irányár: 2 mR. Kód\' 321/98. !28192 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szoba, 130 nm-es, letőtérbeépitéses, igényesen kialakított, kitűnő állapotú család házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. Irányár: 7,5 mR.
Kód: 270/98. (27818 K)_
Iharosberényben 20 éves, 150 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 lürdő-szobás, kp kazán fűtéses, garázsos, pincés család ház, parkosított, rendezett 1265 nm-es telekkel, berendezéssel eladó. Irányár: 5mR Kod 2& -27821 Ki_
Szepetneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses család ház, dupla garázzsal, étkezővel, a nappaliban kandalóval, mellékepületekkel, 570 n.öl leiekkel eladó vagy értékegyeztetéssel 3 szobás lakásra cserélhető. Irányár 5 mR Kőd 23&98. (27715 KI_
ÜZLETHELYISÉG:
Nagykanizsán a belvárosban üzletnek vagy irodának kialakítható, 42 m2-es helyiség szociális blokkal, utcafronti portállal, bérleti jog
átadásával bérbeadó. Kód: 487/98 (29216K|_
Nk-án a belvárosban 22 m2-es, nem utcafronton, riasztóval lel-szerert üzlethelyiség, WC + mosdóval, parkolási lehetőséggel, fel-újított állapotban, örökös bérleti joggal eladó Irányár: 1,4 mFt. Kód: 553/98. (29552 K|___
ALBÉRLET:
Nagykanizsán 2+1 félszobás, étkezős, cirkofütéses, III. emeleti, bútorozatlan lakás, abéríelbe kiadó Havi bérleti díj: 30 eR+rezsi. Kód: 561/98. (29360 K)_
IRODABÉRLET:
Nagykanizsán a belvároshoz közel. 15-60 nm-ig. irodahelyiségek szociális blokkal, teakonyhával, parkolási lehetőséggel, hosszabb távra bélteadók Kód-518/98. (29361 K)_
TELEK:
Nagykanizsán a vásárcsarnok melett, 4567 nm-es, beéprtetlen
tenilet eladó Kód: 431/98. (29362 K)_
Eszteregnyén 1000 nm-es épíési lelek közmüvekkel a telek szé-lén eladó. Irányár 320 eFl. Kód: 369/98 (29363 K)_
ZÁRTKERT:
Orlílos mellett a szentmihályi hegyen nyugodt, csendes helyen, 65 nm-es, 2 szobás, zártkerti ház. a Drávára gyönyörí kilátással eladó, franyár. 2,3 mR Kód: 568/98. (29687 K)_
LAKÁS:
Nk-n a Corvin utcában 1. emeleti 62 nm-es 2+félszo-bás, egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, vízórás, telefonos lakás eladó. Irányár: 4.100.000,-Ft. Ny.sz.:
00111.(29688 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 9. emeleti, 57»nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, vízórás, félig redőnyözött lakás eladó, lár:
1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00095. (29689 K) _
Nk-n a Bartók B, utcában 7. emeleti, 1,5 szobás, 45 nm-es lakás eladó, lár: 1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00098.
(29690 K)______
Nk-n a városközpontban 1. emeleti, 88 nm-es, 2+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó, lár: 6.200.000.-
Fl. Ny.sz: 00075. (29691 K)_
Nk-n a Garay utcában 4, emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó, lár: 2.500.000,-Ft. Ny.sz:
00070.(29692 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 4 emeletes épületben 4. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított lakás eladó. lár: 2.400.000,-Ft. Ny.sz: 00067. (29693 K)_
Nk-n a Zemplén Gy. utcában 10, emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, felújításra szoruló lakás eladó. Irányár:
1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00066. (29694 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 1. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00063. (29695 K) Nk-n 1985-ben épült városközponti 2, emeleti, 75 nm-es, 2+2 félszobás lakás zárt udvarral eladó, lár:
5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00047. (29696 K)_
Nk. központjában 2 szobás, 57 nm-es. egyedi központi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó, lár: 4.500.000,-Ft.
Ny.sz: 00104, (29697 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 4. emeleti, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 szobás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.980.000,-Ft. Ny.sz: 00089. (29698 K) Nk-n a keleti városrészben 2 és félszobás, 62 nm-es, központi fűtéses földszinti lakás eladó vagy 1-1,5 szobásra cserélhető, lár: 2.800.000,-Ft. Ny.sz: 00042.
(29699 K)_
Nk-n a keleti városrészben 10 emeletes házban, 2 szobás, 56 nm-es, központi fűtéses. 2. emeleti, felújított la-kás eladó, lár: 2.200.000,-Ft. Ny.sz: 00037. (29700 K) Nk-n a keleti városrészben 10 emeletes épületben, 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtéses, 1. emeleti lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00031. (29701 K) Nk-n a keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 45 nm-es, 1+félszobás, egyedi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó, lár: 1.950.000,-Ft. Ny.sz: 00021. (29702 K)
Nk. belvárosához közel, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, magasföldszint! lakás eladó, lár: 3.000.000,-
Ft. Ny.sz: 00016.(29703 K)_
Nk. belvárosában 2 és felszobás. 72 nm-es, egyedi fűtéses, irodának is alkalmas, felújított 1. emeleti lakás eladó, lár: 5.600.000,-Ft. Ny.sz: 00005. (29704 K)
Palinban 100 nm-es, 2+3 félszobás, sorházi lakás, 500 nm területtel eladó. Garázs a ház alatt. Irányár:
7.000.000,-Ft. Ny.sz: 00015. (29705 K)_
Nk-n a keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 3 szobás, 76 nm-es, központi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó, vagy 1,5 szobás, 1 -2. emeleti lakásra cserélhető 4 emeletes épületben értékegyeztetéssel. (Lehetőleg egyedi fűtéssel). Irányár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00113. (29706 K)_
CSALÁDI HÁZAK. TELKEK:
Lispeszentadorjánon 70 nm-es, 2 szobás családi ház, 1200 nm-es, telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó, Nk-tól 35 km-re. lár: 2.000,000,-Ft. Ny.sz: 00112.
(29707 K)_
Nk. észak-keleti részén 200 nm-es, 2+2 félszobás, padlófűtéses, nagy konyhás családi ház, 998 nm telekkel eladó. Tetőtér beépíthető. Márványburkolata nappali és fürdő. 42 nm-es garázs. Zalakarosi ingatlan értékegyeztetéssel beszámítható lár: 15.500.000,-Ft.
Ny.sz: 00108. (29708 K)_
Inkén 100 nm-es, 2 szobás családi ház 600 n-öl telken, melléképületekkel, ipari árammal, gyümölcsössel el* adó, lár: 2.800.000,-Ft. Ny.sz: 00100. (29710 K)
Fityeházon 100 nm-es, 3 szobás családi ház, 300 n-öl telekkel, garázzsal, ipari árammal eladó. Gázlehetőség van. lár: 3.800.000,-Ft. Ny.sz: 00086. (29711 K)
Nk. belvárosában 200 nm-es családi ház, 700 nm telekkel eladó, 2 szintes, 4 szobás, egyedi központi fűtéses, műhellyel, ipari árammal, garázzsal, lár: 22.000.000,-Ft, Ny.sz: 00105, (29709 K)_
Zalakarosi fürdőtől 2 km-re, Garaboncon építési telek (900 nm) építési engedéllyel eladó. Közművek a telek végén, lár: 1200 Ft/nm. Ny.sz: 00084. (29712 K) Sáncban 120 nm-es, 5 szobás családi ház 600 nm telekkel, ipari árammal, külön ipari célra szolgáló melléképülettel (tetőtér beép\'thető ) eladó, lár: 9.200.000,-Ft.
Ny.sz: 00083. (29713 K)_
Miklósfán 80 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses családi ház 1435 nm telekkel eladó\' lár: 5.300.000,-Ft. Ny.sz: 00075. (29714 K)_
Zalakomárban 2 szintes, 180 nm-es, 6 szobás, gázfűtéses családi ház eladó, 1000 nm telekkel, lár:
6.000.000,-Ft. Ny.sz: 00073. (29715 K)_
Kiskanizsán családi ház eladó 400 n-öl telekkel, 2 szobával, új tetővel, lár: 3.200.000,-Ft. Ny.sz: D0071.
(29716 K)_
Zalamerenyén 100 nm-es, 3 szobás családi ház eladó, 400 n-öl telekkel, lár: 2,000.000,-Ft Ny.sz: 00069.
(29716 K)_
Garaboncon 120 nm-es, 3 szobás családi ház, 1600 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó, lár: 5.200.000,-Ft. Ny.sz: 00068. (29717 K) _
Murakeresztúron 870 n-öl építési telek eladó. Víz, villany van, gáz készülőben, lár: 150.000,-Ft. Ny.sz:
00065. (29718 K)_
Nagykanizsa északi városrészében 70 nm-es, 2 szobás, felújításra szoruló családi ház, 470 nm telekkel el-adó. lár: 5.200.000,-Ft. Ny.sz: 00064. (29719 K)
Szepetneken 75 nm-es régi családi ház. 2 szobával. 800 n-öl telekkel eladó. Vfz, villany van, gáz megoldha-
tó. lár: 1.000.000,-Ft. Ny.sz: 00056. (29720 K)_
Miklósfán 928 nm építési telek közmű nélkül eladó, lár:
3.200.000,-Ft. Ny.sz: 00053. (29720 K) _
Pacsán 100 nm-es, 1,5 szobás, 8 éves családi ház 1765 nm telekkel, melléképületekkel eladó, lár: ¦
.5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00051. (29721 K)_
Sármelléken 100 nm-es, 3^zobás, egyedi központi fűtéses csaldi ház nagy telekkel eladó vagy 2-2,5 szobás nagykanizsai lakásra cserélhető értékegyezteléssel. lár: 3.500.000,-Ft. Ny.sz: 00050. (29722 K)_
Nagybakónakon 70 nm-es, 2 szobás családi ház 1000 n-öl területen eladó, lár: 1.700.000,-Ft. Ny.sz: 00043.
(29723 K)_
Pacsán 120 nm-es, 3 szobás, belső felújításra szoruló családi ház 1115 nm telekkel, melléképülettel, ipari árammal eladó, lár: 2.800.000.-Ft. Ny.sz: 0004Ö. (29724 K) _
Nagykanizsától 5 km-re, a kisbagolai hegyen 120 nm-es családi ház eladó. 300 n-öl telekkel, lár: S.000.000.-
Ft. Ny.sz: 00036. (29725 K)_
Nagykanizsa Szabadhegyen 400 n-ÖI közművesített telek, 4x5 nm-es garázzsal eladó lár: 2.300.000,-Ft.
Ny.sz: 00035. (29726 K)_
Nk. északi városrészén 100 nm-es, kertes, garázsos. 2+2 félszobás, étkezős családi ház eladó, lár:
8.200.000,-Ft. Ny.sz: 00028. (29727 K)_
Nk. Szabadhegyen 4 szobás, 80 nm-es családi ház, 800 n-öl telekkel, garázzsal, pincével, külön konyhával eladó, lár: 4.800.000,-Ft. Ny.sz: 00023. (29728 K) , Nk. Szabadhegyen építési telek felvonulási épülettel eladó, lár: 1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00002. (29729 K) Újudvaron 100 nm-es gázas, 3 szobás, felújításra szoruló családi ház 300 n-öl telekkel eladó, lár: 2.500.000,-Ft, Ny.sz: 0004. (29730 K)_
ÜZLETEK.
Nk. belvárosában 21 nm-es üzlethelyiség eladó lar 3 100.000.-Ft Ny.sz: 00099. (29731 K)
Nk. belvárosában 26 nm-es üzletnek, irodának alkalmas helyiség eladó. VIz, gáz, villany, szociális helyiség
van, lár: 850.000,-Ft. Ny.sz. 00030. (29732 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 helyiségből álló, 45 nm-es üzlet eladó. Ipari áram, szociális helyiség van. lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00022. (29733 K)
28
KANIZSA - rfpui.
199X. december 4.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETESFELVEVO HELYE A VOLT ÁB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljes körű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA.
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
AKCIÓ! Ha még idén eladásra kínálja nálunk az ingatlanát, a közvetítési díjból 10% kedvezményt kap!
I (
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- S sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, 5 családi házakat, telkeket, nyaralókat. ¦
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Belvárosban 2 szobás. 64 nm-es. egyedi gázas. parkettás, felújított, földszinti lakás udvari lomkamraval. tárolóval, garázzsá eladó, lár: 3,6 mFt. (L/554) 93/310-504. (29599 K)_
Belvárosban 1,5 szobás. 41 nm-es. üzletnek, irodának Is alkalmas egyedi gázas, parkettás, utcafronti azonnal beköltözhető földszinti lakás eladó, lár 3,0
mFt. (U556) 93/310-504. (29600 K)_
Belvárosban 2. emeleten 3 szobás, (nappali 30 nm-es) + étkezős. 90 nm-es. 2 erkélyes, redőnyös, teljesen felújított lakás választékos burkolatokkal, új konyhaszekrénnyel eladó. lár. 6,2 mFt, (L/557 ) 93/310-
504, (29601 K)_
Munkás utcában 2 szobás, étkezős. 61 nm-es. egyedi gázas. parkettás, erkélyes, redőnyös, kitűnő állapotban lévő földszinti lakás eladó, lár 3,3 mFt
(L\'555) 93/310-504. (29602 K)_
Csengery utcában 1. emeleten patinás épülelben, 3 szobás, erkélyes, 100 nm-es. parkettás, egyedi gázas, galériázhaktó lakás. Irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas eladó lár 5.9 mFt. 93/310-504, (29603
K)_
Munkás utcában 2+1 télszobás. 61 nm-es. étkezős, közp. fűtéses frissen festett, tapétázott földszinti lakás eladó lár: 2,65 mFt. (L/505) 93/310-504. (29604 K) Városkapu körúton 1. emeleten 2+1 félszobás, 62 nm-es, erkélyes, vlzórás. redőnyös, lakás átalakított, felújított konyhával eladó. Irányár: 3,0 mFt (L6553)
93/310-504 (29605 K)_
Keleti varosrészben üzletnek is kiválóan alkalmas helyen, 2 szobás, 54 nm-es, felújított földszinti lakás el-adó, lár 2,0 mFt. (L/549 ) 93/310-504. (29606 K) Keleti városrészben 2 szobás. 54 nm-es, erkélyes, vízorás. 6. emeleti lakás eladó, lár: 1.7 mFt. (L/548) 93/310-504. (29607 K)_
Belvárosban keresett épületben 1 szobás. 46 nm-es. egyedi gázas. nagyon Igényesen, szépen felújított erkélyes lakás eladó, lár. 2.2 mFt. (L/551). (29606 K)
Csenqery utcában 2 szobás. 72 nm-es. nagy előszobás, fürdőszobás, parkettás vlzórás, telefonos udvari lakás utcafronti szobával, 15 nm-es aknás garázzsal eladó. Irányár 3,0 mFt. (L/491) 93/310-504. (29442
K)_
Eötvös tér közelében 2, emeleten, 2 szobás. 54 nm-es. egyedi qázas, parkettás, nagykonyhás. D-l erkélyes, megkínált állapotú lakás eladó. Ár: 3.0 mFt
(L/537) 93/310-504. (29443 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 2 erkélyes, 54 nm-es redőnyös, vízórás. járólapozott, 9. emeleti lakás el-adé. lár: 1.65 mFt. (L/545) 93/310-504, (29445 K) Rózsa utcában 2 szobás. 54 nm-es. erkélyes, nagykonyhás, központi fűtéses, 3. emeleti lakás, négyemeletes épületben eladó. Irányár 2,4 mFt. (L/546)
93/310-504. (29446 K)_
Teleki utcában 2 szobás. 54 nm-es. erkélyes, szőnyegpadlós. központ fűtéses. 3. emeief lakás négyemeletes épülelben eladó. Irányár 2.55 mFt. (L/544)
93/310-504. (29447 K)_
Belváros szivében 1+2 félszobás. 63 nm-es. egyedi gázas. parkettás, redőnyös, erkélyes, felújított jó állapotú lakás eladó, lár 3.6 mFt. (L7327) 93/310-504,
(29347 K)_
Bek/árosban keresett helyen, 3+1 félszobás, 83 nm-es. szőnyegpadlós. loggiás: és tr. erkélyes, magasföldszint!\'lakás jó parkolási lehetőséggel eladó, lár 5.2 mFt. 2 vagy 1.5 szobás lakás beszámítható.
(L/421) 93/310-504. (29346 K)_
Csengery utcában 2 szobás, 71 nm-es. parkettás, egyedi fűtéses, földszinti lakás 4x4 m-es konyhával, megkímélt állapotban eladó, lár 3.7 mFt. (L/535)
": 310 504. (29349 K)_
Liszt utcában 2 szobás, 56 m2-es. 2 erkélyes, sző-nyeqpadlós, telefonos, vlzórás, 4 emeleti lakás eladó: Irányár: 1,98 mFt. (L/523) 93/310-504. (29254
K)_
E-K-í városrészben 2+1 félszobás. 70 m2-es Igényesen felújított, kitűnő állapotban lélvö 3. emeleti, cirko-gejzíres lakás eladó. Irányár 4,8 mFt (L/522)
93/310-504. (29255 K)_
Északkeleti városrészben 2. emeleten, 3 szoba + étkezős, 75 nm-es. drkogejzlres szép kivitelű lakás eladó. Ar: 4.9 mFt. (fj5irj) 93/310-504. (29033 K)
Teleki utcában 3 szobás. 73 m2-es. egyedi gázas, parkettás, nagyon igényesen felújított, földszinti lakás választékos járólapokkal, csempével, új konyhabútor-ral eladó. Irányár 5.2 mFt. (L/509) (28990 K) Keleti városrészben 5. emeleten 2 szobás. 2 erkélyes. 55 m2-es. lomkamrás, szőnyegpadlós, vízórás. csempézett fürdőszobás lakás eladó. Irányár 2.1
mFt. (L/496) 93/310-504. (28788 K)_ b
Keleti városrészben 3 szobás. 69 nm-es, egyedi gá- || zas, parkettás, redőnyös földszinti lakás eladó, lár fs 3.6 mFt. (L/488). 93/310-504. (28649 K)_ ^
CSALÁDI HAZAK, TELKEK:
Hahóton 2 szoba + étkezős. 92 nm-es. 11 éves csa-ládl ház garázzsal, melléképületekkel 2124 nm-es telekkel eladó lár: 3,7 mFt 1.5-2 szobás kanizsai lakás i«zam»ieTn \'CS28Vv 5 31C-5QJ \'28650 K, Nagykanizsán 2 szobás. 55 nm-es. étkező + főzőíúl-kés családi ház pincével. 72 nm-es műhellyel, 330 nm-es telekkel eladó, lár: 3,5 mFt, (Cs/285) 93/310-504. (28651 K)_
Kiskanlzsan 3 szobás 74 nm-es lakóterű 45 evet, 15 éve felújított, szigetelt, egyedi gázas családi ház pincével, gazdasági épületekkel. 20 m széles 2877 nm-es telekkel eladó. Iá: 5.2 mFt. (Cs/287). (93/310-504. (28652 K)_
Déli városrészben 2 szobás, nagy konyhás, 100 nm-es családi ház beépíthető tetőtérrel, az udvarban lévő 1 szoba-konyhás önálló épülettel, 378 nm-es telekkel eladó, lár: 4.8 mFt, (Cs/261) 93/310-504. (28653 K) Sormáson 3 szobás. 94 nm-es. egyedi gázfűtéses, fürdőszobás. 40 éves. jó állapotú családi ház 136 n-öl telekkel és 360 n-ol kerttel eladó. Iá: 3,0 mFt,
(Cs/265) 93/310-504. !28654 K)_
Dózsa Gy utcában 330 nm-es ónálló telken lévő 1 szoba-konyhás. 50 nm-es udvari lakás. 78 nm-es műhellyel, gépkocsi behajtási lehetőséggel eladó, lár:
1.85 mFt. (28655 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 80 nm-es. egyedi gazas 35 éves, gondozott családi ház. jó állapotú, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel. 3100 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Iá: 4,9 mFt, (Cs/222) (28656 K)_
Fligyácon 5 szobás. 10 éves családi hz 50 %-ban elkészült tetőtérbeépítéssel, 26 m széles, 3168 nm területű telekkel eladó, lár 4.5 mFt, (Cs/278) 93/310-504. ( 28657 K)_
Belváros közelében 50 nm alapterületű 1 szobás, fürdőszobás családi ház garázzsal. 500 nm-es telekkel sürgősen eladó. Irányár 4,2 mFt. 9.3/310-504. (29450
K)_
Galambokon 3 szobás. 130 nm-es. egyedi gázas. parkettás. 1973-ban épület családi ház melléképületekkel. 3000 nmes megosztható telekkel eladó. Irányár: 9.2 mFt. (Cs/193) 937310-504, (29452 K) Zalakarosban 19 m széles, 960 nm területű sk. D-i utcafronti gonozott telek eladó. Irányár: 3.2 mFt.
(29453 K)_
Magyar utcában 2 szobás 70 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható családi ház, 13 m széles, 666 nm területű telekkel eladó. Irányár 2,7 mFt, (T/47) 93/310-504. (29353 K)_
Hosszúvölgyön 1 szobás, 50 nm-es. karbantartott családi ház melléképületekkel, 20 nm széles. 800 nm-es telekkel eladó. Vlz bevezetve. WC van Irány-
ár 1.1 mFt. (29354 K)_
Sormáson 3 sobás. 94 m2-es. egyedi gázfűtéses, fürdőszobás, 40 éves, jó állapotú családi ház 136 n.öl telekkel és 360n.öl kerttel eladó. Irányár 3,0
mFt. lCS/265: 93-\'310-504. (29191 K)_
Bajcsán 2 szobás. 40 éves családi ház 4 éve felújított homlokzatvakolattal, szigeteléssel. 1800 m2-es telekkei eladó. Víz, villany van, gáz az udvarig bevezetve, lár 1.8 mFt. (CS/264) 93/310-504. (29192 K) Becsehelyen 2 szobás, fürdőszobás. 85 m2-es családi ház gazdálkodásra alkalmas. 500 n.öl telekkel eladó vagy Nk-I 1.5 szobás egyedi gázas lakásra cserélhető, lár: 1.3 mFt. (CS/269) 93/310-504. (29194 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1 -2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat, (^diházakat^S/ms^^
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
3 szobás, 67 nm-es, összkomfortos, vizórás. jó állapotú, fszt-l lakás, 4. em. épülelben a K-i városrészben eiadó,
lár. 3.1 mFt. Hsz: LAK 154. (29744 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos. 4 em-i redőnyös, beépített erkélyes, felújított lakás 4, em, épületben eladó, lár:
2 6 mFt. Hsz LAK 153. (29745 Ki___
2+1 szobás, összkomfortos, erkélyes, vízórás, telefonos, jó állapotú. 3. emeleti lakás, 3. em-es épületben a K-I vá-rosrészben eladó lár 2.6 mFt Hsz: LAK 152. (29746 K)
1 + félszobás, összkomfortos, telefonos, erkéryes, külön lomkamrás, redőnyös 9. em-i lakás. 10. em. épületben eladó, lár 1.7 mFt. Hsz: L52. (29747 K)_
2 szobás. 2 erkélyes, összkomlortos, redőnyös, vízórás. nagy konyhás, csempézett fürdőszobás, külön lomkamrás. 9. emeleti lakás 10 emeletes épületben a K-I város-részben eladó. Iá: 1 85 mFt. Hsz.: LAK 253. (29562 K)
2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, erkélyes, felújított. 2. emeleti lakás, 4 emeletes épületben eladó. Iá: 3.1
mFt. Hsz.: Lak 249. (29563 K)_
2 szene,:, egyedi gázfűtéses erkelv nélküli, redónyö;-. vízórás. Ny-i fekvési, 4. emeleti lakás. 4 emeletes épület-ben eladó. Iá: 2,4 mFt Hsz.: Lak 247. (29564 K) 2 szobás, összkomfortos, felújított, vlzórás. erkélyes. 53 nm-es. 9, emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó.
Iá: 1.9 mFt. Hsz.: Lak 237. (29565 K)_
2 szobás, összkomlortos. erkélyes, jó állapotú, vlzórás, 1. emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.2
mFt. Hsz.: Lak 236. (29566 K)_
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, nagy konyhás. 4 emeleti lakás. 4 emeletes épületben eladó. Iá: 2 mFt. Hsz.: Lak 231. (29567 K)_
2 szobás, összkomlortos. vízórás. redőnyös, felújított, erkélyes, 7. emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.3 mFt. Hsz.: Lak 214 (29568 K)
2+1 félszobás, összkomfortos, felújított, redőnyös, vlzórás. erkélyes, 1, emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.8 mFt, Hsz: Lak 151 (29569 K)_
3 szobás. össAomfottos. felújított, redőnyös, vlzórás, erkélyes. 1. emeleti lakás. 10 emeletes épületben eladó.
Iá: 2,8 mFt Hsz.: Lak 151. (29570 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos 1. emeleti lakás 4 emeletes épületben eladó. Tavaszí kiköltözéssel. Iá: 2.6 mFt.
Hsz: Lak 149. (29571 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, 96 nm-es. étkezős lakás. 4 lakásos társasházban. 600 nm-estelekkel. tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá: 4,6 mFt. Hsz: Lak 147,
(29572 K) _
2+1 félszobás, összkomfortos, földszinti, reluxás. felújított lakás. 4 emeletes épülelben eladó. Iá: 3 mFt. Hsz:
Lak 146 (29573 K)_
3 szobás, összkomfortos. íelújtott, 2 emeleti lakás. 10 emeletes épületben a belvároshoz közel eladó. Iá: 3,5 mFt. Hsz: Lak 140. (29574 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, íelújtott társasházi lakás, kis kerttel, garázzsal, pincével eladó. Iá: 5 3 mFt. Hsz: Lak 132 (29575 K)_
ELADÓ HÁZAK:
Nk-Bajcsán 2 szobás, konyhás, régi üpusú. tégla épület. 1879 nm-es telekkel eladó. Víz. villany a házban, gáz az
udvaron. Iá: 1,5 mFt Hsz: CS 203. (29576 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, 2 konyhás, tetőtér beépítéses, gázfűtéses. 8 éves ház, 400 n-öl telekkel, melléképülettel eladó. Iá: 8 mFt. Hsz: Cs 201. (29577 K) Miklósfán 5 szobás, 2 fürdőszobás. 2 konyhás tetőtér beépítéses, gázfűtéses, 8 éves ház, 400 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó. Iá: 8 mFt Hsz: Cs 201. (29578
K)_
Kiskanizsán régi tpusú ház. új fürdőszobával, 400 n-öl telekkel, melléképületekkel, garázzsal eladó Iá: 3,2 mFt.
Hsz: Cs 199. (29579 K)_
Murakeresztúron 2+félszobás. fürdőszobás, nappalis családi ház, 400 n-öl telekkel, garázzsal, gazdasági épületekkel eladó. Gáz az udvarban Iá: 3.5 mFt. Hsz: Cs
195. (29580 K)_
Újudvaron 3 szobás, gázfűtéses, nagy konyhás, üveges előteres családi ház. 150 n-öl telekkel, garázzsal eladó, iá: 2 5 mFt Hsz: Cs 193 (29581 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, fürdőszobás régi típusú családi ház 860 nm-es telekkel eladó. Iá: 3.8 mFt. Hsz: Cs
192 (29582 K)_
Pogányszentpéteren 2 szobás régi családi ház 1 mFt-ért (Hsz: Cs 189). 2 szobás, cserépkályha fűtéses ház. 3988 nm-es telekkel, gazdasági epületekkel 2 mFt-ért (Hsz: Cs 187) 2 szobás, wc-s. fürdőszobás. 114 nm-es. cserépkályha fűtéses ház 6,5 mF-ért (Hsz: Cs 1601. 3 szobás. 140 nm-es, központi fűtéses. 42 nm-es. hatos, fürdőszobás, tetőtér beépítéses családi ház dupla garázzsal, melléképűletekkel, 480 n-öl telekkel. 4.3 mFt-
ért eladók (29583 K)_
Zalamerenyén 2 szobás, étkezős család ház. 400 n-öl telekkel eladó. Wc bent a házban, fürdő kialakítható. Iá:
2.2 mFt. Hsz: Cs 188. (29584 K)_
Zalaszentbáázson 3 szobás, fürdőszobás, vegyes tüzelésű család ház. gazdasági épületekkel eladó. Iá: 2 5
mFt. Hsz: Cs 186. (29585 Ki_
Pusztamaqyaródon 3 szobás, felújításra szoruló családi ház, melléképületekkel 11,000 nm telekkel eladó. Iá:
2.5 mFt. Hsz: Cs 186 (29586 K)_\'
Balatcnkeresztúron 3 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, összközművesitetl. fedett teraszos pincés családi ház. garázzsal, nyári konyhával. 230 n-öl telekkel. 800 m-re a víztől eladó. Iá: 5.8 mFt. Hsz Cs 174
(29587 K)_
Fityeházán 200 nm-es, 2 család részére Is alkalmas családi ház, 3+félszoba. nappali. 2 konyha. 2 spájz, fürdőszoba, központi fűtéses. Melléképületek 2 garázs 1739 nm-es telek. Iá: 4.3 mFt. Hsz: Cs 171. (29568 KI
ELADÓ TELKEK. NYARALÓK:
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton 800 n-öl telek megosztva Is eladó. Egyik felén tégla kis épülettel vil-lánnyal, lár: 500.000.-Ft. Hsz: T89. (29748 K) Szentgyörgyvári hegy 4. hegyháton lakható hétvégi ház eladó. Vlz bent van az udvarban. Aszfaltos út Iá: 900.000.-Ft Hsz T 88 (29590 K)_
Bagóhegyen lakható tégla ház. 2 szoba, konyha pince padlás. 3619 nm-es telekkel, garázzsal, műhellyel el-
adó. Iá: 1.5 mFt. Hsz: T 87, (29591 K)-_
Ujförhéncen 3300 nm-es telken, szoba-konyhás-plncés tégla épülettel eladó. Villany, köves út van, lá: 300 000.-
Ft. Hsz: T 86 (29592 K)_
Öregförhéncen 50 nm-es pince, 1100 n-öl telekkel eladó Villany, köves út van. lá: 850.000.-Ft. (Hsz: T85). 940 n-öl telekkel 30 nm-es tégla épület berendezéssel eladó. Villany, köves út van. Iá: B50.000.-Ft (Hsz: T41| Zalakaroson 200 n-öl telekkel. 2 hálófülkés, nappalis, főzőfülkés. fürdőszobás nyaraló 4.5 mFt-ért (Hsz: T84). 1500 nm-es telek. 9 nm-es faházzal 2.2 mFt-ért 1260 nm-es telken 2 szobás, fürdőszobás nyaraló 5.5 mFt-ért (Hsz: T72). 500 n-öl területen 70 % készenléti nya-raló. fürdő, hálófülkék, nappali, íőzőfülke, garázs, 8,5 mFt-ért (Hsz: T76), 200 n-öl telken 2+félszobás. zuhanyzós, wc-s családi ház. hálófülkés-zuhanyzós-föző-fülkés apartman, pincével, padlással beépíthető terasszal, szoc.pol Igénybe vétel lehetőséggel a fürdőtől két utcányira 9 mFt-ért (Hsz: Cs 0011 eladók: (29593 K| Nk-Kisfakoson régi típusú pinceépület, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Vlz. villany van. Szoba-konhya-pln-ce-présház-wc. Felszereléssel együtt, lá: 1.2 mFt. Hsz: T77. 2556 n-öl terület 72 nm-es tégla épülettel. 42 nm-es melléképülettel, gyümölcsössel, szótővel almással
eladó, lá: 2.7 mFt. Hsz: T78. (29594 K)_
Bacónaki hegyen 2200 n-öl telek szoba-konyhás fa-házzal eladó, lá: 200.000.-Ft. Hsz: T 71 (29595 K) Kisbagolai hegyen 520 n-öl telek tégla épülettel eladó Vlz az udvaron, lá: 300.000.-Ft. Hsz: T 67. (29596 K)
ALBÉRLET:
Bútorozott szoba közös konyha használattal hölgy részére kiadó 6000,-Fthó 2 szobás, belvárosi gázfűtéses telefonos, bútorozott, berendezett lakás kiadó 30.000.-Ft+rezsi. Üzlethelyiség kiadó a keleti városrészben. 76 nm. 12 000.-Ft+villany. Belvárosi udvan 1 szoba házrész kiadó 12.000,-Ft+rezsi. (29749 K)
KERES:
PLÁNDER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA KERES KIADÓ SZOBÁKAT.-LAKÁSOKAT, CSALÁDI HAZAKAT DÍJTALAN BÉRLŐKÖZVETITÉSSEL 93/320-111, (29598 K)_
1998. decemb er 4 KANIZSA - /^t* 29
0k
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK. BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; • CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÖ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
SIKER
Ingatlanközvetítő
IrodA cr^Cnpíívn: t991 beit.
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
munkanapokon 8—17 óráig.
Tel.: 93/312-058
www. sikerinmo.sienet.hu E-mail: sikerinmo@sienet.hu rc7*\\ mi •ik*riii»kf b* (Jtmmk •ikerül/\'
LAKASOK:
Belvárosban 2.5 szobás, 60 nm-es, központi fűtéses, 3. emeleti lakás felújítva eladó. Irányár: 3,6 mR. (29562 K) Belvárosban 3 emeleb, 69,m2-es, 1+2 félszobás, vizorás, cirkogejzres lakás eladó. Ára: 5,1 mFt. (2941 1 K) Nk-án 2 szintes társasházban 108 m2-es, egyedi fűtéses, 3 szoba-hallos, vlzórás, redőnyös, parkettás és szőnyeg-padlós lakás garázzsal együtt eladó. Ár: 7 mFt. (29183 K) Nk-n a Keleti városrészben eladó 1,5 szobás, 55 ném-es, felújított, egyedi fűtéses lakás 2,2 mFt-ért. (29019 Kj
Nagykanizsán egyszintes társasházban 94 nm-es lakás 2 szoba + hálófülke, jó állapotban eladó. Ára: 3,4 mFt. (29021 K)_
Eladó a Keietj városrészben 1+2 félszobás, 3. emeleti, 64 nm-es lakás új állapotban 2,65 mFt-ért eladó. (28861 K) Nagykanizsán a belvárosban 1+3 félszobás, 74 nm-es, cirkogejzíres, vízórás, szalag függöny ös lakás eladó 5,5 mFt-ért. (28642 K)_
CSALÁDI HÁZAK:
Miklósfán építési telek 60x26-os (1560 nm) eladó. Irányár:
2,8 mFt. 429563 K)_
B.Berényben étterem teljes felszereléssel eladó, fedett place, hátsó terasszal kibővítve. Irányár: 20 mFt. (29564
K)_
Galambokon 300 n-öl területen szoba, konyha, előtér eladó. Irányár: ,\',5 mFt. (29565 K) Palinban 100 m2-es, 5 szobás, 2 szintes ház sürgősen eladó. Kiskert, garázs, cirkogejzíres fűtés. Ára: 7,2 mFt. (29412 K)_
Vörsön 4640 m2-es telek, szántó, gyümölcsös, konyhakert, 70 m2-es, 2 szobás ház nagy előszobával, konyhával, fürdő és WC-vel eladó. Fele tégla, fele vályog. Sürgős. Irányár: 2,3 mFt (29225 K) Kiskanizsán két részből álló családi ház eladó. 1 rész 56 nm-es, az udvari rész 50 m2-es lakás. 1 rész: 2 szoba, fürdő, WC, előszoba, spájz, konyha. 2 rész: 2 szoba, fürdő, konyha WC, 1 különálló szoba. Melléképületek a gaz-
dálkodáshoz. Ára: 12 mFt. (28779 K)_
Eladó 100 nm-es lakás Palinban. 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, terasz, kert, nagy konyhával, cirkofűtéssel, 2 szintes sorházban felújítva. Ára: 7,4 mFt (28719 K)
Galambokon 150 n.öl területen 64-ben épült téglaház eladó. 2 szoba, előszoba, konyha, spájz. Irányár: 4 mFt (287S0 K)_
Újudvaron családi ház eladó 800 n.öl területen. 2,5 szoba, előtér, WC, fürdő, konyha, kamra, spájz, pince, gazdasági épületek, Víz, villany, kábeltévé. Ara: 3,5 mFt. (28783 K)
Eladó Galambokon kertes családi ház 1052 nm-es területen, 1 szoba, nappali, konyha, fürdő, spájz, gazdasági
épületek. Ára: 3 mFt (28400 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel épí-lési teleknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ért. (28095 K) Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtérbeépltéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. {24543 K)
Felsőrajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt (23992 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ara:
1,65 mFt. (25433 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt.
(25556 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 196 n-öl telken, földszint + tetőtérbeépítéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, cirkogejzres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tároióhelységek. Irányár; 13,5 mFt. (27034 K)_
Szepetneken eladó 107 nm-es, 4 szobás, előtér, konyha, fürdő. Wc, spájz, 1 szintes családi ház gazdasági épületekkel 108 nm-es garázs (dupla, aknás) műhely wc-vel, fürdővel, csempézve, 571 n-ól telek. Ára; 5,2 mFt, (27760
K)_\'
Eladó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, előszoba, konyha, spájz, kamra, WC és mellékhelyiségek a gaz-
dálkodáshoz. Telefon, kábel tévé, szennyvíz van. Ár: 4,8. mFt. (28212 K) _
TELEK, PINCE:
Csapi Öreg-hegyen karbantartott szőlő, erdő, kaszáló, régi borospincével eladó megegyezés szerint. (29413 K)
Antal-hegyen 1200 n.öl területen, buszmegállóhoz közel hagyományos, régi szőlő borospincével, 60 db 20 éves
fenyővel eladó 800 eFt-ért. (28184 K)_
Galamboki Rigó-hegyen eladó 1220 m2 gondozott szőlő, gyümölcsös, erdő, kert, iker pincével, présházzal. Ára:
900 eFt + 300 eFt felszereléssel. (29140 K)_
Galamboki Rigó-hegyen, 1720 nm-es, szőlő-gyümölcsös, erdő, új ikerpincével, présházzal, faház melléképülettel - a felszerelés külön is 300 eFt-ért - eladó. Az ingatlan ára:
1.000.000,-Ft (29051 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mFt. (25186 K) ; Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott i szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K) Kiscserfői hegyen 310 n-öl, gyümölcsös-szőlő, pince, tel- i jes felszereléssel eladó. V(z, villany van. Ára: 200 eFt. !
(29020 K)_ |
Eladó kis-dávori hegyen 1200 nm-es területen gyü- i mölcsös, szőlő, új pince, nagy szoba, konyha, alul prés- ; ház, borospince, tetőrész kialakítható. Jól megközelíthető, i Ára: 1 mFt. (28720 K)_ i
Bagó hegyen 700 n-öl területen, téglapincével, teljes felszereléssel szólő, erdő, kaszáló eladó. Villany van. Ára: 500.000,-Ft. (28643 K)_
Zalakaroson üres 1961 nm-es üres telek eladó a Felsőhegyen, Ár: megegyezés szerint. (28641 K)
Látóhegyen eladó 1200 n-öl szőlő, gyümölcsös, vezetékes víz, villany van. Palatetős pince, szoba, konyha, prés-
ház, földpince, hordók. Ára: 1,5 mFt. (28404 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szótő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27)35 K)
Förhénci hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFt, (27486 K)
NYARALÓK;
Balaton fenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevékenységet folytatók számára. Irányár: 8,5 mFt. (27411 K)
Fenyvesalsón, az UttörŐ utcában 150 n.öl telek eladó,
közművesítve: Irányár; 1,2 mFt. (24649 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. Víz,
villany, van. (25550 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi hjz Ára. 4,7 mFt u5H1 IO _
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hét végi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFt. (26213 K) ! Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nap- : palis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakít- j ható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány- i ár: 12,5 mFt. (26846 K)_ i
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 tel- |
jes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelit !
terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC. i
Irányár: 12,5 mFt (26847 K)_ i
Zalakaroson 600 n-ÓI telken (ebből 300 n-öl külön is eladó i
2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m- j
es terasz, 3 szoba, 1 napaii, főzőfülke, zuhanyzó, WC j (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt {27118 K)
Zalakaroson csendes környezetben eladó felújított 3 szin- j
tes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, ]
Wc, spájz, szép környezet. Ára. 6 mFt. (27759 K) :
Balatonmáriafürdóri, 10 percre a Balatontól eladó 356 n.öl j területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nya- j raló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserép- \\ kályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, tároló helységekkel, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: megegyezés szerint, {28213 K)_
ALBÉRLET:
Csónakázó-tónál szép környezetben 3 szobás hétvégi ház kiadó teljes berendezéssel együtt 900 Ft/fő vagy 30-40 eFt megegyezés szerint. (29414 K)
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár; 1,150 eFt. (27119 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
3 szobás. 64 nm-es, erkélyes, földszinti, központi fűtésű, víz-órás, 10 emeletesben lévő lakás eladó.lár: 2,5 mFt SIKER § 2178. (29733 K)_
\'< 2 szobás, 52 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vízórás, liftes | lakás a keleti városrészben eladó, lár: 1,9 mFt, SIKER 2188. $ (29734 X)_
í 2 szoba-étkezős, 57 nm-es, 2 erkélyes, közponh fűtéses, vízórás, liftes, belvároshoz közeli lakás eladó, lár: 2,25 mFt.
j: SIKER 2258. (29735 K)_
ij Sorházi lakás eladó; 3 szoba + nappalis, 110 nm-es^ cirko-5 gejzír fűtésű, garázzsal, előkerttel, lár: 9,0 mFt. SIKER 2397. 5 (29736 K)_
S 1+2 félszobás, 58 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, víz-í órás, redőnyös lakás, 4 emeletesben, a kelet városrészben ;! eladó, lár: 2,9 mFt. SIKER 2402. (29737 K)_
$ 3 szobás, 64 nm-es erkélyes, központi fűtésű vízórás, liftes
í lakás, belvároshoz közel eladó. Irányár: 2,65 mFt, SIKER
f 2418. (29464 K)_
t Egyedi cirkofűtésű, belvárosi, 2 szoba+élkezős, 67 nm-es,
5 3. emeleü lakás eladó. Irányár: 4,3 mFt. SIKER 2433.
Í (29465 K)_
|: Egyedi cirkofűtésű, belvárosi, 1+3 félszobás, 69 m2-es, er-
í kélyes, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,6 mFt. SIKER
E 2442. (29383 K)_
j Gázfűtésű, belvároshoz közeli, 2,5 szobás, 62 m2-es, erké-
í lyes, vízórás, telefonos, 4, emeleti lakás eladó. Irányár: 3,95
¦: mFt. SIKER 2448. {29519 K)_
\\ Belvárosi, egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, 3 szobás, 110 nm-
\': es. erkélyes, vízórás, galériázható lakás eladó. Irányár: 5,9
:j mFt, SIKER 2450. (29466 K)___
E Egyedi gázfűtésű, 1,5 szobás, 42 nm-es, 4. emeleti, 4 eme-í lefesben lévő, belvároshoz közeli lakás, egyedileg beépített \\ bútorzattal eladó. Irányár: 3 mFt. SIKER 2452. (29467 K)
í Belvárosban eladó 1+2 félszobás, 63 nm-es, erkélyes, gáz-
: fűtésű, vlzórás, parkettázott, 4. emeleli lakás. Irányár: 3,8
{ mFt. SIKER 2464. (29661 K)_
: 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vízórás, 3.
¦ emeleti, 4 emeletesben lévó lakás, a keleti városrészben el-; adó. Irányár: 2,05 mFt. SIKER 2464. (29022 K)
j 3 szobás, 67 m2-es, erkélyes, 3. emeleti, liftes, központi fű-: tésű, vizorás, telefonos lakás, a keleti városrészben eladó. : Irányár: 2,5 mFt. SIKER 2473. (29110 K)_
: Gázfűtésű, 2 és félszobás,parkettázott, vízórás, földszinti, 4 : emeletesben lévő lakás a belvároshoz közel eladó. Irányár: i 3 mFt SIKER 2474. (29218 K)__
¦ Sorházi lakás eladó az E-i v.részben: 3 szintes, 120 m2-es,
¦ 3 szoba+nappaiis, 2 fürdőszobás, teraszos, erkélyes, gará-: zsos, gázfűtésű, kábeltévés, 40 m2-es, önálló kerttel, teher-; mentesen. Irányár: 7,5 mFt. SIKER 2478. (29228 K)
i Belvárosban eladó 1+2 félszobás + hallos, 71 m2-es, 4. : emeleti, tetőtéri, egyedi fűtésű, vlzórás, új lakás. Irányár; 4,7
! mFt SIKER 2480. (29230 K)_
i Egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 80 nm-es, 2 erkélyes, 3. emele-: b, vízóras lakás új konyhaszekrénnyel, 4 emeletes épület-i ben, garázzsal, vagy anélkül eladó. Irányár: 5,3 mFt + ga-i rázs í mFt. Cserelakás 3 mFt-ig beszámíiható. SIKER 2481,
j (29296 K)_
I Belvárosban eladó 3,5 szobás + étkezős, 95 nm-es, 2 erké-i lyes, 3. emeleti, egyedi fűtésű, vízórás, telefonos, kábeltévés ! lakás, 22 nm-es garázzsal, vagy anélkül. Irányár: 5,7 mFt +
| garázs 1 mFt SIKER 2482. (29297 K)_"
: Belvárosban eladó 1. emeleti, 5 szobás + étkezős, 168 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, telefonos, pincés, garázsos lakás. Kiválóan alkalmas orvosi rendelők, ügyvédi irodák számára is. Irányár: 11 mFt. SIKER 2483. (29298 K) 2 szobás. 54 nm-es. erkélyes, központi fűtéses vízórás, te-, lefonos, 4. emeleti, 4 emeletesben lévő lakás a Keleti város-részben eladó, irányár: 1,95 mFt SIKER 2487. (29303 K)
2 szobás, 64 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, belvárosi házrész, garázsbérleti joggal együtt vagy anélkül eladó. Irányár: 3,45 mFt + garazsbérleti jog: 150 eFt. SIKER 2488. (29304 K)_
3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vízórás, redőnyös, telefonos, 1. emeleti, liftes lakás a Keleti városrész-ben eladó. Irányár: 2,6 mFt. SIKER 2489. (29321 K)
2 szobás, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, 10. emeleti lakás, a Keleti városrészben eladó. Irányár:. 1,8 mFt SIKER
2500. (29482 K)_
Észak-keleti városrészben eladó 9 éves, 1+3 félszobás, 69 m2-es, egyedi cirkogejzr fűtésű, vízórás, 3. emeleti lakás. Irányár: 4,4 mFt. SIKER 2501. (29520 K)___
Belvárosban eladó 2+2 félszobás, 88 m2-es, 2 erkélyes, 1. emeleti, központi fűtésű, vízórás lakás. Irányár: 5,5 mFt. Sl-KER 2502. (29521 Kj_
Déli városrészben eladó 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, 55 nm-es, gázfűtésű, parkettázott, tapétázott, földszinti\' lakás.
Irányár; 1,3 mFt. SIKER 2506. (29655 K)_
Északi városrészben eladó 1982-ben épült, 3 szintes, 270 nm-es, 4 szoba + nappalis, étkezős, 2 erkélyes, fedett teraszos, 2 fürdőszobás, gázfűtésű, riasztóval és ipaari árammal ellátott, pincével, garázzsal, kerttel rendelkező, igényes lakás. Irányár: 11,9 mFt SIKER 2507. (29656 K) *
Belvárosban eladó 3 szobás, 104 nm-es, gázfűtésű udvari lakás, 4 lakással közös udvarban, az 1880-as évekből. Irányár: 3,8 mFt. SIKER 2508. (29657 K)_
CSALÁDI HÁZAK KANIZSÁN:
Északi városrészben eladó 3 szobás, 80 m2-es családi ház, vendéglátó egységgel együtt. Irányár: 13 mFt. SIKER 2083.
Kiskanizsán eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 100 nm-es, teljesen felújított, hőszigetelt családi ház, fedett terasz-szal, gázfűtéssel, kábeltévével, 1499 nm-es telekkel. Irány-ár: 2,9 mFt. SIKER 2093. (29658 K)_
Kiskanizsán eladó 25 éves, 3 szobás, 90 m2-es, teraszos családi ház, aknás garázzsal, 3600 m2-es telekkel. Irányár:
4,5 mFt. SIKER 2135. (29523 K)___
Kiskanizsán eladó 19 éves, 4 szoba-hallos, 2 szintes, ösz-szesen 136 nm-es családi ház, garázzsal, 540 nm-es telek-kel. Irányár; 7,7 mFt. SIKER 2142. (29659 K)
Északi városrészben eladó 1 szoba-konyhás, 40 m2-es csa-ládi ház fürdőszoba nélkül, vízzel, villannyal, gázzal, udvaron csatornabekötéssel, melléképületekkel, 680 m2-es telekkel, Irányár: 2,8 mFt. Beszámítható 1-2. emeleti, 1-2 szo-bás, gázfűtésű lakás. SIKER 2196. (29524 K)_
Belvárosban eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 87 nm-es, házrész, garázzsal, 133 nm telekkel. Irányár: 4 mFt, SIKER 2212. (29659 K)_
Sáncban eladó 1983-ban épült, 3 szintes, 4 szoba+nappalis, 240 nm-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás teraszos, erkélyes családi ház, 2 garázzsal, 560 nm-es telekkel. Irányár: 17,5
mFt. SIKER 2294, (29660 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás, 100 nm-es, teraszos, 2 erkélyes családi ház, pincével, aknás garázzsal, műhellyel, 500 nm-es telekkel. Irányár: 8,6 mFt.\'SI-KER 2295. (29661 K)_
Kiskanizsán eladó 19 éves, 2,5 szobás, 90 m2-es, teraszos családi ház, szoba-konyhás melléképülettel, 200 m2-es te-lekkel. Irányár; 5 mFt. SIKER 2368, (29525 K)_
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 60 m2-es, teraszos, kb. 70 éves, felújítandó családi ház 830 m2-es telekkel. Irányár: 3,5 mFt. SIKER 2369. (29526 K)_
Északi városrészben eladó kb. 60 éves, nem lakott, 2 szobás, 89 m2-es családi ház, 813 m2-es telekkel. Irányár: 3,8
mFt. SIKER 2468. (29527 K)___
Déli városrészben eladó családi házrész; 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 80 m2-es, gázfűtésű, 150 m2-es telekkel. Irányár: 5,2 mFt. SIKER 2475. (29526 K)
Sáncban eladó 5 szobás, 3 szintes, 270 m2-es, 12 éves családi ház, 1216m2-es telekkel, 300 m2-es műhelyépülettel, ipan árammal, tehermentesen. Irányár: 12,5 mFt. SIKER 2476. (29234 K)_
Palinban eladó 1991-ben épült, 2 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, 140 + 120 nm-es, teraszos, garázsos, pincés, kon-vektoros gázfűtésű + cserépkályhás, telefonos családi ház. hőszigetelő falazattal, 540 nm-es telekkel. Irányár; 13,6 mFt! SIKER 2486. (29300 K)_
Kiskanizsán eladó 1 szintes, 4 szobás, 130 m2-es, 50 éves, 2 konyhás, konvektoros gázfűtésű, vízórás, telefonos, 2 generációs családi ház, 160 m2-es melléképülettel mely vállalkozásra is alkalmas. A telek 3000 m2-es, 21 méter széles. Gépkocsibejáró van. Irányár: 5,6 mFt. A melléképület és a nagy telek külön is eladó, telekkönyvi megosztást követően.
Azok irányára: 2,8 mFt. SIKER 2490. (29385 K)_
Északi városrészben eladó kb. 100 éves, 1 szintes, tégla falazatú, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás családi ház, az udvarában még egy szoba-konyhás épülettel, faházzal, teher-mentesen. Irányár; 3,5 mFt. SIKER 2503. (29529 K) Északi városrészben eladó 1936-ban épült, 1961-ben atépí-tett, tégla falazatú, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás, 54m2-es, teraszos, konvektoros gázfűtésű, tehermen-tes családi ház. Irányár; 4,2 mFt. SIKER 2504. (29530 K)
Kiskanizsán eladó kb. 1960-ban épült 1 szintes, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 85 nm-es. gázfűtésű családi ház, teljes közművel, 1300 nm telekkel, Irányár: 3,5 mFt. SIKER
2510. (29663 K)_
Északi városrészben eladó 1992-ben épült, 3 szintes. 100 nm-es, 2 szoba+nappalis erkélyes, gázfűtésű, családi ház. 60 nm-es üzlethelyiséggel, 40 nm-es pincével, félig kész te-
tőtérrel. Irányár: 16 mFt. SIKER 2511. (29732 K)_
Kiskanizsán eladó 2 szobás, fürdőszobás, parkettázott, egyedi fűtésű, régi családi ház, melléképületekkel, udvarral, kerttel. Irányár: 1,95 mFt. SIKER 2512. (29733 K)_
ALBÉRLETEK: ~
A város központjában kiadó 2 szobás, bútorozott, gázfűtésű, 1. emeleti lakás. Bérlete díj; 30.000,-Ft + rezsi/hó, SIKER A/450. (29734 K)_
A város központjában kiadó 3 szobás, bútorozatlan, gázfűtésű lakás, maximum 5 íő részére. Bérleti dí: 30.000.-Tt + re-
zsi/hó. SIKER A/468. (29735 K)_
A város központjában kiadó 1 szobás, bútorozatlan, gázfűtésű, 2. emeleti lakás, 1-2 fő részére. Bérleti díj; 16.000,-Ft + rezsi/hó. Kaució: 10.000,-Ft. SIKER A/484. (29737 K)
Belvároshoz közel, a keleti városrész elején kiadóó 2 szobás, bútorozott, gázfűtésű lakás, maximum 3 fő részére. Bérleti dj: 25.000,-Ft + rezsi / hó. SIKER A/485. (29738 K)
30 KANIZSA - /tp™. 1998. december 4.

ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakásuk, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsuk, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft. német—magyar ,
érdekeltség ^^^öEcSöl, NAGYKANIZSA, MAGYAR ŰT 12-14. T»l./fax: 93/310-884 R. tol.: 30-699-51 1 Nyitva: H-Cs 8-1 7, P 8-16 óráig
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS. ÁTALAKÍTÁS. KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérheadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi. balatoni ingatlanokat
LAKASOK
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses parkettás, redőnyös, erkélyes teljesen felújított negyedik emeleti lakás azonnal eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.sz: 11.24. (29682 K)
Nagykanizsán az Északi városrészben 3 szobás, 80 m2-es, 3. emeleti, felújított lakás garázzsal együtt eladó. 6,3 mFt. (Hiv.sz.: 11.11.) (29535 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, nagy konyhás, erkélyes, 3, emeleti, központi fűtéses lakás, teljesen felújított állapotban 2,6 mFt-ért el-adó. (Hiv.sz.: 1 1.06.) (29536 K)
Nagykanizsán a belvároshoz 8-10 percre 1. emeleti, 74 m2-es, erkélyes, 2 szobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás 3,2 mFt-ért eladó. (Hiv.sz.: 11.04.) (29537
K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 4. emeleti, középső 2 szobás, redőnyös, felújított, egyedi fűtéses lakás eladó 3,5 mFt-ért. (Hiv.sz.:1 1.02.) (29538 K) Nk-án az északi városrészben 3. emeleti, 3 szobás, 2 erkélyes, 80 m2-es lakás eladó 5 mFt-ért. (29539 K)_
Nk-hoz 25 km-re 2 nagy családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel azonnal eladó. Víz, villany van. 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.16.) (29540 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás, amerikai konyhás, 70 m2-es, 1. emeleti lakás eladó. 6 mFt + garázs 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.14.) (29541 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 felszobás + hall, amerikai nagykonyhás lakás 4. emeleti eladó.
5 mFt + garázs 1 mFt. (Hiv.sz.: 10.14.) (29542 K)_
CSALÁDI HÁZ
Nk-n a belvárostól 7 percre 130 nm-es családi ház, az utcára nyíló üzlettel 370 nm-es telekkel eladó 7 mFt-ért. (29681 K)
Zalakarostól 12 km-re régi parasztház, 3 szoba, nappali, étkező, 3542 m2 területtel eladó. 4 ... mFt. (Hiv.sz.: 11.12.) (29543 K) I
Nk-hoz 15 km-re 100 m2-es csa- J ládi ház, 3 szobás, 2611 m2 te-rulettel azonnal eladó vagy lakótelepi lakásra cserélhető. 1,4 mFt. (Hiv.sz.: 11.11.) (29544 K)
Nk-hoz 6 km-re 2 szintes mag- j§ tár, 300 m2-es pincével, 2750 1 m2 területtel eladó. 7 mFt. | (Hiv.sz.:11.06.) (29545 K) |
TELEK, NYARALÓ
Építési telek Nk-án szép helyen § azonnal eladó. 2,5 mFt. (Hiv.sz.: j 11.16.) (29546 K)_|
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K) _
GARÁZS:
Nk-n a déli városrészben garázs \\ azonnal eladó 230 eFt-ért. Víz, villany nincs. (Hivsz: 11.18). (29680 K)_
FAHÁZ:
9 nm-es teljesíthető faház azonnal eladó 140 eFt-ért. (Hiv.sz. 11.24) (29683 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
Munkás utcában 52 nté-es. 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, parkettás, igényesen felújított lakás új konyhabútorral eladó. Irányár: 3,5 mFt.
(29514K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás. 56 nm-es. erkélyes, nagy konyhás, központi fűtéses, vlzórás lakás eladó! Irányár: 2.4 mFt. (29488 K)_
Belvárosban földszinti, 48 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos lakás felújított állapot-
ban eladó. Irányár: 3.0 mFt. (29489 K)_
Belvároshoz közel irodának is alkalmas. 71 m2-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó.
Irányár: 3.7 mFt. (29243 K)_
Csengery úton 110 m2-es. 3 szobás. I. emeleti
lakás eladó. Irányár: 6.0 mFt, (29245 K)_
Rózsa utcában 2 szintes, 95 m2-es. 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 5 mFt. (28916 k) Városközpontban liftes épületben 2+félszobás. erkélyes, egyedi fűtéses, igényesen felújított la-kás parkolási lehetőséggel eladó, lár: 4.8 mFt.
(28729 K)_
Fő úton 10 éves épületben, 71 nm-es. 1+2 félszobás, étkezős, egyedi cirkofútéses lakás el-
adó. Irányár: 5.3 mFt. (28309 K)_
Dózsa Gy. utcában 2 szintes. 130 nm-es, 4 szobás, kp, fűtéses. Igényesen felújított lakás kerttel. pincével eladó. Irányár 7,5 mFt. (28310 K) " Csengery utcában (belvároshoz közel) 102 nm-es. 4 szobás, irodának is kialakítható lakás el-
adó. Iá.: 6.8 mFt. (28312 K)_
Kisfaludy utcában, utcafronti, 1+2 félszobás, fürdőszobás, gázfűtéses, parkettás udvari ház el-
adó. Iá.- 2.9 mFt. (28313 K)_
Ady E utcában 81 nm-es. 2+félszobás. hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Iá.: 5.2 mFt. (28315 K)
ÜZLET. IRODA NAGYKANIZSÁN
Belvároshoz közeli udvarban 16 nm-es üzlet kiadó vagy bérleti joga eladó. (28724 K) 2 szintes vendéglátó komplexum, igényes emele-ti lakással eladó. (28317 K)_
ELADÓ TELKEK
Miklósfán 800 nm-es. teljesen közművesített telek, dupla garázzsal eladó. Iá.: 2.8 mFt. (28319
Palinban 2100 nm-es. vállalkozásra alkalmas főút melletti telek. 160 nm pincével eladó. Iá.: 3,7
mFt, (28320 K)_
Miklósfán 2300 nm-es terület lebontásra v. felújításra szoruló épülettel eladó Iá.: 2 mFt. (28321
K>_
Szabadhegyen 1600 nm-es. központi helyen fekvő telek. Közműrácsatlakozási lehetőséggel el-
adó la 2,8 mFt (28322 K)
ELADÓ CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN
Miklósfán 80 nm-es 2 szobás családi ház nagy leiekkel, melléképületekkel eladó, lár: 4.5 mFt.
(29730 K)
Miklósfán 8 éve épült. 3 szintes 5 szobás. 2 fürdőszobás családi ház garázzsal eladó, lár: 8.0 mFt. (29731 K)_
Nk. belvárosában 65-70 m2-es, 2 szobás, gálán-ás, egyedi fűtéses, üzletnek Is alkalmas udvan családi ház eladó. Irányár: 4,5 mFt. (29517 K)
Kiskanizsán 470 nm területen, 1 szobás, 45 nm-es gázfűtéses családi ház melléképülettel eladó.
Irányár: 2.0 mFt. (29490 K)_
Nk-n csendes helyen. 74 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, régi típusú önálló családi ház 270 nm területen pincével eladó. Irányár: 5.2 mFt. (29491
K)_
Kiskanizsán 2 szobás, erősen felújításra vagy lebontásra szoruló épület nagy telekkel eladó. Iá.:
4.1 mFt. (29364 K)_
Nk belvárosában 61 m2-es. 2 szobás, teljesen felújított utcafronti házrész eladó. Iá.: 3.6 mFt.
(29365 K)_
Katonaréfen 86 m2-es. 3 szobás, jó állapotú cs. ház pincével, garázzsal eladó. Irányár: 8.8 mFt. (29246 K)_
Sáncban 270 m2-es. 3 szintes családi ház 3 autó számára garázzsal. 150 m2-es bármilyen tevékenységre alkalmas ipari csarnokkal, nagy telek-kel reális áron eladó. (29247 K)_
E-K-l v.részben 3 szintes 242 m2-es 2 nappalis. 5 szobás, kp. fűtéses, telefonos. 8 éve épülf családi ház pincével, garázzsal, 560 m2 nagyságű telekkel eladó. Irányár: 15 mFt. (29156 K) Palinban 2 szintes. 100 m2-es. 5 szobás, egyedi dirkofűtéses sorházi lakás garázzsal eladó
Irányár: 7 mFt. (28918 K)_
Sugár utcán 154 m2-es 4 szobás teljesen felújított családi ház nagy pincével, garázzsal eladó
Irányár: 11.5 mFt. (28919 K)_
Miklósfán 1988-ban épült. 210 nm-es. 3 szintes. 6+félszobás. kiváló állapotú családi ház garázs-zsal. nagy, gondozott telekkel eladó, lár: 16.0 mFt (28659 Kl______
Palinban 100 nm-es. 5 szobás. 2 fürdőszobás jó állapotú társasházi lakás garázzsal eladó, lár
7.4 mFt (28660 K)_
Bajza utcában utcafronti 85 nm-es. 3 szobás teraszos, gázfűtéses udvari családi ház kis telekkel eladó, lár: 5.0 mFt (28604 K)_
Palinban 11 éve épült 2 szintes, 3 szoba + nappalis, erkélyes, kp-i fűtéses, telefonos családi náz pincével, 2 garázzsal, gyümölccsel nagy te-lekkel eladó Irányár: 7.5 mFt. (28606 K) \' Palinban angol típusú (5 szobás + kialakítható vendégszoba) 2 szintes, egyedi kp-i fűtéses. 2 fürdőszobás. 100 nm-es. kenés, garázsos lakás. 7 lakásos sorházban, védett övezetben eladó.
lár: 6.6 mFt + 800 eFt, (28607 K)_
Maori telepen 2 szintes. 120 nm-es, 4 szoba+hal-los társasház pincével, garázzsal, kis telekkel el-
adó. Iá : 12,5 mFt. (28323 K)_
Babóchay utcában 2 generációs. 100 nm-es. önálló családi ház lakható melléképülettel, garázzsal, 1200 nm területen eladó. Iá.: 9.2 mFt.
(28324 K)_
Dózsa Gy. utcában önálló, 80 nm-es. 3 szobás családi ház külön bejáratú szoba-konyha-fúrdős lakrésszel, garázzsal eladó. Iá : 6 mFt. (28325 K) Maori telepen 75 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses, teraszos iker jellegű családi ház nagy telek-
kel eladó. Iá.: 7.5 mFt. (28326 K)_
Vörösmarty ufcában 134 nm-es 2+felszobas hallos, kp. fűtéses családi ház. tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 9.5 mFt (28327 K) Kiskanizsán 30 éve épült 3 szobás családi ház 500 nm területen eladó (fürdőszoba kialakítható!\'
Iá.: 3 mFt. (28328 K) _
Kiskanizsán önallo 80 nm-es 3 szobes csatád ház gazdasági épületekkel, 3100 nm területen el-
adó. Iá.: 5.2 mFt. (28329 K)_,
Katonaréten 80 nm-es önallo családi ház lelkes.7 tetőtérrel, pincével, garázzsal, 1000 nm területen
eladó. Iá.: 5.5 mFt. (26330 K)_
Palinban 115 nm-es, 3+félszobás 2 szintes, teraszos családi ház pincével, garázzsal. 500 nm
területen eladó. Iá,: 10 mFt, (28331 K)_
Palinban 2 szintes. 150 nm-es. 5 szobás. 2 fürdőszobás, pincés, garázsos. jó állapotban lévő, 13 éves családi haz nyári lakkal eladó Iá,: 12 mFt. (28332 K)_
Palinban 2 szintes. 160 nm-es. 5 szobás. 11 éves családi ház garázzsal eladó. Iá.: 8.5 mFt (28333 K)_
ELADÓ INGATLANOK ZALAKAROSON
2 szintes. 120 nm-es. teljesen felújított, jó állapo-
tú nyaraló garázzsal eladó. (29329 K)_
Frekventált helyen, 75 nm-es. 2 szintes. 2 szo-ba+hallos nyaraló. 360 nm területen eladó. Iá :
8.5 mFt. (28337 K)_
Üdülőövezetben 60 nm-es. felújításra szoruló nyaraló 730 nm területen eladó Iá.: 3.8 mFt. (28338 K)_
GARÁZS:
Sugár utcán a belvárosban 18 nm-es garázs bér-
leti joga eladó. (28722 K)_
Városkapu körúton Ikergarázs fele eladó. lár. 450 eFt. (28723 K)__
1998. december 4.
KANIZSA - /tp*
31
INGATLAN
Nagykanizsán. Csengery út elején felújftásra szoruló, alápincézett, 4 szobás családi házrész, nagy udvarral eladó. Vállalkozási célra Is alkalmas! Érd.: 17 óra után a 93/312-767-es telefonon. (27342 K)_
8-as főút mellett, kirándulóhelyen, éves üzemeltetésű, melegkonyhás vendéglő éttermi berendezéssel, felszeréléssel eladó. Tetőtérben lakás, működő szobakiadással. Összterület: 165 m2. Irányár 14,5 mFt. Érd.: a szerkesztőségben. 310-540, (27987 K)_
Vennék 1 szobás, komfortos egyedi fűtéses lakást 4 emeletes ház 3. emeletéig. Érd,: 311-739-es teleto-
non (29416 K)_;_
Belvárosi. 2 szobás, 86 m2-es, egyedi fűtésű, galéri-ázható. 3. emeleti lakás eladó. Érd.: 93/314-229. (29510 K)_
Rózsa utcában 3 szobás földszinti lakás eladó. Érd.: 06-20/9205-965-ős telefonon. (29673 K)
Molnáriban 90 %-os készültségű, 90 nm-es alapterületű családi ház 4 mFt-os Irányáron eladó. Érd.: 321-343-as telefonon. (29674 K)
Eladó vagy nagyobbra cserélhető Nk. belvárosában igényesen felújított, II. emeleti, egy szobás, komfortos lakás. Tizenkét lakásos társasházban. Ár 2.3 mFt. Érd.: 93/314-272 18 óra után vagy a 93/317-496-os
telefonon egész nap. (29675 K)_
Hétvégi ház telekkel eladó. Erd, 326-049-es telefo-non. (29676 K)_
Nagykanizsai, Rózsa utcai tehermentes, földszinti. 54 m2-es, teljesen felújított, vlzórás, telefonos lakásomat 2 és félszobás lakásra cserélném. Érd.: 322-040 (29511 K)_
Nagykanizsán. Eötvös téren 2 éves társasházban 1+2Iélszobás+nappalis, IV. emeleti lakás fizetési köny-nytéssel eladó. Garázs megoldható! Tel.: 321-253.
(?9512 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 10. emeletes épületben 2 szobás, 1. emeleti, telefonos, vlzórás lakás sürgősen eladó. Irányár: 2.2 mFt. Érdeklődni: 17 óra után a
93/334-302-es telefonon. (29513 K)_
Balatonkeresztúron 4074 nm területen 4 szobás családi ház, felújításra szoruló épületekkel eladó. Tel.:
937316-556. (?9734 K)_
Balatonkeresztúron 2158 nm panorámás zártkerti ingatlan, rálátásra a Balatonra eladó. Tel.: 93/316-556. (29733 K)_
Nk-n a keleti városrészben, másfélszobás, egyedi és közponf fűtésű lakások eladók. Érd.: 321-343-as tele-
fonon. (29735 K)_
Bajcsán. főútvonal melletti 3 szobás, 22 éves családi ház, szép telekkel, 3.5 mFt-os Irányáron eladó, Erd,:
321-343-as telefonon, (29736 K)_
Pécsett az egyetemtől 500 m-re lévő, 30 nm-es, összkomfortos, önkormányzati lakás elcserélhető nagykanizsai önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Érd.: 17 óra után a 72/241-762 vagy egész nap 93/334-338-as telefonszámon. (29737 K)_
JARMU
Nissan Sunny 1,5 GL1983 decemberi, felújított karosszériával, másfél év műszakival eladó. Irányár: 265,000 Ft Érd.: 93/317-032 vagy a 30/361-402 tele-
fonon. (28942 K)__
Polski 126 friss műszakival olcsón eladó. Érd.: 18 óra után a 93/316-176-os telefonon. (29735 K)_
GARÁZS
Ház alatti, fűtött, egyedi garázst keresek a Munkás u-Zemplén-Városkapu úton Érd.: 318-429-es telefonsz-
mon 18 óra után. (29736 K)_
Nk. Városkapu krt. 10. alatt ikergarázs fele eladó.
Érd.: 93/316-701. (29170 K)_
Nk-án a Fő út 17-ben garázs kiadó vagy eladó. Érd.: 18 orautan. 319-455. (29369 K)_
Nagykanizsán a Jókai úti garázssoron garázs eladó. Éri: 17 óra után a 93/316-881-es telefonon. (29557
K)_
Jókai utcában garázs eladó. Érd: 15 óra után. 312-
420 telefonon. (29508 K)_
Nagykanizsán a Kazanlak krt-on ikergarázs fele eladó. Érd.: 18 óra utn a 317-294-es telefonszámon. (29560 Kj_
BÉRLET
Nagykanizsa belvárosában, a centrumban keresek hosszú távra kiadó 3 szobás házat, házrészt vagy lakást. Ajánlatokat napközben a Ó6-30(9272-329-es vagy 21 óra után a 06-30/9934-120-as telefonra ké-rek. (29426 K)_
Belvárosi. 23 nm-es. telefonos üzlethelyiség bérbea-dó. Erd.: 93/334-056-os telefonon, (29671 K) Hermán u. 2. sz. alatti. II. emeleti, 1 szobás lakás azonnal kiadó. Érd.: este 6 óra után a 310-816-os te-lefonszámon. (29737 K)_
Nagykanizsa központjában keresek kiadó 3 vagy 4 szobás bútorozatlan lakást vagy házat. Ajánlatokat a 06-30/9272-329-es telefonra kérek. (29738 K)
Nagykanizsán a Zemplén Gy utcában 3.sz 9. emeletén másfélszobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: munkanapokon 8-16 óráig a 93/314-198. este a 93/334-019-es telefonszámokon. (29739 K)
VEGYES
8-as főút mellett kirándulóhelyen, éves üzemelési, melegkonyhás vendéglő éttermi berendezéssel, felszereléssel eladó. Tetőterében lakás, működő szobakiadással. Ossz. terület 165 nm. Irányár 14,5 mFt. Érd.: a szerkesztőségben. (29558 K)
Gyakorlattal pénztárgép-, irodagép műszerészt ló kereseti lehetőséggel felveszünk. Érd,: 93/312-212.
(29506 K)__
Statisztikából korrepetálást vállalok. Érd.: a szerkesztőség elmén. (29665 K)_
Lucfenyő 1,5 m kis tételben Is eladó. Érd.: az esi órákban a 93/311 -953-as telefonszámon. (29669 K)
SÜRGŐSEN eladó 486 Dx2 SZÁMÍTÓGÉP! 5 1/4 és 3,5 floppy meghajtó, 4 MB RAM memóória. 14" CGA színes monitor 66 MHz processzor, magyar billentyűzet! Irányár: 50.000,-Ft. Érd,: munkaidőben a 06-20/9333-211-es telefonszámon. (29741 K)_
Nyolchetes, gyönyört, Iker tigriscsíkos cicákat adnék ajándékba jó gazdinak. Tel.: 93/334-056. (29672 K) Fagyai sövény és tuja eladó. Érd.: 319-624-es telefo-non. Kiskanizsa, Nagyrác u, 45/A. (29055 K)
SLICK-SLACK GUYS TAGOJ<AT VAGY MENE-DZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Müller Gá-
bor, tel,: 381-199. (27576 K)_
240 literes Gorenje mélyhűtő szekrény 25.000 -Ft-ért eladó. Érd.: Városkapu 9/D. 314-361-es telefonon, (27559 K)
Gégemikrofon
I.29323 Kj_
eladó. Érd.: a szerkesztőségben.
A hirdetések megjelennek z INGATLANBÖRZE című kiadványban is
Eltartási szerződést kötnék idősebb emberekkel lakásért. Megbízható, korrekt család. Érd.: 31,0-990-es telefonon, vagy a Sugár út 4. sz. alatt a SÁBA Hlrdető-
ben. (28786 K)_
Matematikából és/vagy fizikából korrepetálás középiskolásoknak és ált.lsk. 6-8. oszt-nak. Érd.: Nk Batt-
hyány u, 19, Tel.: 93/311-704. (29741 K)_
Eladó 1 db kisméretű konvektor, pelenkázás kiságy, heverővé alakítható, kis Zlnger varrógép, 1 db 30 I zslrosvéndő. Érd,: Nk, Bajza u. 14, (29742 K)
PARTNERKERESŐ
27 éves. Németországban élő fiatalember megismerkedne csinos hölggyel 30 éves korig. Lakás, autó van. Fényképes leveleket az alábbi crnre kérek: Zoltán Lautner, Németország, Magdeburg, Ovenstädt Grund 20, 39130. (29474 K)_
170/70 52 éves független, férfi keresi társát alacsony egyszerű hölgy személyében. Levelet .Szeretet" jeligére. Nk. Pf, 154-be várok. (29743 K)_
175/70/36 intelligens elegáns küllemű, nem dohányzó legényember megismerkedne nemdohányzó, jó alakú 25-35 év közötti nővel házassági szándékkal. Leveleket Nk. Kazanlak 9. Plánder Hirdetőbe vár. (29750 K)
SZILVESZTERI MULATSÁG A KIS-SIPOS VENDÉGLŐBEN!
Élőzene, tánc, tombola
A fődíj: görög tengerparti üdülés!
BELÉPŐDÍJ: 5.000 Ft/fő
Korlátlan étel- és italfogyasztással (hideg-meleg svédasztal)!
<-
Érd.:
Kis-sipos vendéglő
Nagykanizsa, Csengery lít 87. (volt Vcndióta, tel.: 93/Í12-910)
KOQAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 06/40/444-000 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93) 313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig.
Tel./fax: (93) 311-468 HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
4-én 17.00: KÖNYVTÁRAK DÉLZALÁBAN - kiállítás. A Könyvtárpártoló Alapítvány rendezésében. ¦ 4-én 19.00: JÓTÉKONYSÁGI GÁLA - a „Tudat Mezsgyéjén" Alapítvány szervezésében. Közreműködnek: Kovács Zsuzsa, Böröndi Tamás, Csepregi Éva 7-<?« Í7..?0 és 18.00: LETENYE BEMUTATKOZIK NAGYKANIZSÁN
- 17.30 óra: „Az élő népművészet" -kiállítás
18.00 óra: Művészeti csopoitok gálaműsora
A Dél-Zalai Kulturális Szövetség rendezésében.
- 7-én 1K.OO: VILÁGJÁRÓK KLUBJA
- Kafferbivaly-vadászat Afrikában élménybeszámoló
- 7-é» 19.00: ZSÁKBAMACSKA - vígjáték (Rátkai-bérlet)
A tatabányai Jászai Mari Színház előadása.
- H-áu 17.00: KÖRNYEZETVÉDELEM SVÁJCBAN. Előadó: Benedek Miklós
- H-án 19.00. „TÁNCOLNÉK A BOLDOGSÁGTÓL..." - Operett-, humor; és nótaest,. Közremflködnek: Kalmár Magda, Csányi János, Dömsödi Farkas Bálint, Agárdi László. Tóth Éva.
- 9-én 1S.00: TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM NYUGDÍJASOKNAK Nagykanizsa és környéke a forradalomban és a szabadságharcban. Előadó: Dr. Horváth György
- 9-én 19.00: A „KIFUTÓ" SZTÁRJAJ -koncert a „Festinata Fiatalokéit" Alapítvány javára.
A ZALAI ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT!
A nagykanizsai HSMK és a Kreatív Klub közös szervezésében jótékonysági hangverseny lesz december 17-én, csütörtökön 19 órakor a művelődési központ kamaratermében, a csesztregi és a zalabaksai árvízkárosultak megsegítésére.
Ez a koncert egyben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ez évi rendezvénysorozatának kanizsai záróprogramja is.
A műsorban, amelyet Baráth Zoltán szerkesztett, a helyi zeneiskola tanárai és növendékei lépnek fel,
A rendezvény teljes bevételét a szervezők a helyszínen adják át a két település polgármestereinek.
Belépőjegyek már kaphatók 400 Ft-ért (diákoknak: 200 Ft-ért) a zeneiskolában és a HSMK-ban.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Dukát Éva, Király Endre, Lukácsa Zsuzsa. Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154, Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1, Tel.^92/313-550. Felelős vezető\': Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kanizsaonline@hcbyte.hu ISSN 0X65-3879
32
L
KANIZSA - <keá*«
1
1998. december 4.
villamossági szaküzlet
Nagykanizsa, Király u. 31/G (a Csavarbolt mellett) Tel.: 93/322-261
Kínálatunk:
¦ vezetékek,
¦ kábelek,
¦ szerelvények és
¦ minden, ami a villanyszereléshez kell, nálunk megtalálja!
Várjuk kedves vásárlóinkat.
Nyitva: hétfő-péntek: 8.00-16.30, szombat: 8.00-12.00.
EPULETKARBANTARTO ÉS SZERELŐ KFT.
¦ Épületgépészeti kivitelezés
¦ Hibaelhárítás
¦ Csőrepedés
¦ Dugulás
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1/B Tel.: 93/313-272, 60/398-833
Az 50. héten városunk polgárai közül 6812-en számíthatnak arra. hogy a figyelmes családtagok, rokonok, barátok, ismerősök köszöntik őket a névnapjukon.
Az időszakban a következő utónevű nagykanizsai polgárok ünnepelhetik a névnapjukat:
December 7-én December 8-án Emőke. 44 Mátyás: December 9-én
3 Ambrus: 3503 Mária. 22
18 Natália. 8
Ábel. 26 Georgina. 851 György. 167 Györgyi. 1 Leona, 3 Natasa, 693 Péter. 170 Valéria:
December\'10-én 578 Judit. 1 Loretta;
December 11-én 27 Árpád, 173 Dániel.
December 12-én 299 Gabriella. 1 Bulcsú. 2 Ella. 17 Otília:
December 13-án 13 Luca, 17 Otília. 9 Bertold, 3 Lucia.
Ladó János Magyar Utónévkönyve szerint néhány név eredete, illetve magyarázata:
Ambrus: A görög Ambrosziosz névből, melynek a jelentése: halhatatlan. Becézése: Ambi. Ambó. Ambris, Ambruska. Ambus(ka). Névnapját ünnepelheti még július 19-én, október 16-án és 18-án is.
Mária: A héber Mirjam név görög és latin fordításokban (Mirjam - Mariam - Maria) kifejlődött alakja. A név hetvenhétféleképpen becézhető és tizenhét rokon neve van. A névnap harminckét alkalommal ünnepelhető, a névnapok többnyire Mária-ünnepekhez kötődnek. A katolikus egyházban december 8-a szeplőtelen fogantatás ünnepe.
Natália: Ez a név az ajánlott kategóriába tartozik, mert régebben is közismert, gyakori volt. A latin dies nata-lis Domini kifejezése előbb dies nata-lis-szá. majd natalis-szá rövidült, így vált személynévvé. Jelentése: az Úr születésnapja. Eredetileg a karácsonykor született leánygyermek neve volt.
1
mai névnapjai az e nevet viselő, egy-házilag tisztelt személyek emlékünnepe. Rokon neve a Natasa. Becézése: Nata, Natasa. Nati(ka), Natus(ka). Ünnepelhető még július 27-én. augusztus 26-án és december l-jén is.
Judit: Héber eredetű, jelentése: Júdeából származó nő. Rokon neve az Ivett. Ivetta. Jutta. Az Yvette a Judit francia megfelelője, magyarosan írva Ivett. Az Ivetta is az Yvette névből ered, csak más nyelvek fordításában. A Jutta viszont a Judit német és dán alakváltozata. A Judit névnek huszonhat becézési formája lehet, ezek közül néhány: Ditta. Dudi, Juci. Jucó. Judus. Névnapja lehet még másik hat alkalommal is. de fő névnap december 10. vagy július 30.
Gabriella: A Gábriel név latinos nőiesítése. Alapja a héber Gabiiéi név. jelentése: Isten embere. Isten bajnoka. Becézése: Ella, Ellácska. Elli(ke). Ellus(ka). Gabi(ka). Gabici. Gáb-ris(ka), Gabus(ka). Március 24-én is ünnepelheti a névnapját, de a fő névnap a december 12.
Luca: A latin Lucia név régi magyal\' formája, mely a Lucius férfinév női párja. A név jelentése: virradatkor, hajnalhasadáskor született. Becézése: Lucácska. Luci(ka). Lulu(ka). A Luca-naphoz több hiedelem fűződik, melyből a legismertebb a Luca-szék készítése. A Lucaszék tizenhárom napig készül, tizenhárom féle fából és nem tartalmazhat más anyagot, csak fát. A babona szerint a tizenharmadik napon, tehát karácsony napján a templomban, ha erre a székre a készítője feláll, megláthatja, hogy ki a boszorkány. Ugyancsak ismert a Luca-kalendárium is. miszerint a Luca-naptól számított tizenkét nap időjárása megmutatja a következő év tizenkét hónapjának időjárását. Luca-napkor kell elvetni kis cserépbe azt a búzát, melyet karácsonykor üde. zöld színfoltként díszítésként helyezhetünk az ünnepi asztalra.
Dr. Gelencsér Ágnes
orthopaed szakorvos Magánrendelésemet megkezdtem. Helye: Nagykanizsai Kórház Rendelőintézete, Szekeres József u. 2-8.. földszint 11. Rendelési idő: minden szerdán, 16.30-tól 17.30-ig. Telefonon is bejelentkezhet! Tel.: 06-30/9166-470
CENTRUM ÉLELMISZER DISZKONT
Nagykanizsa, Fő út 7. • Tel.: 93/316-006
- Alapvető friss élelmiszerek, cukrászsütemények
- Italok nagy választékban - ...
- Háztartási vegyi áruk tea&*
- Megrendelésre: grillcsirke, hidegtál! ÉHj Naponta friss újságok ~^$iML
FOLYAMATOS AKCIÓK DECEMBER 31-IG!
• ÁFÉSZ-tagoknak 3% árengedmény!
• Egyes cégek étkezési utalványainak beváltása!
A BELVÁROSBAN EGYEDÜLÁLLÓ NYITVA TARTÁS: H-P.: 6.30-22.00, Szo.: 6.30-15.00, Vas.: 7.00-13.00 óráig
Karácsonyi akció!
SZÁMÍTÓGÉPEK MÁR 98.800 FT + ÁFÁTÓL!
• Pentium alaplap 512 cache
• Cyrix 233 MMX processzor
• 32 MB SD Ram
• 2,1 GP HDD
• 1,44 FDD
• S3 Trio videokártya
• SVGA 14" monitor
• Billentyűzet 104 gombos
• Egér
• Mini toronyház
Az akcó ideje alatt minden új számítógép vásárlásához egy havi ingyenes Internet előfizetést adunk ajándékba.
HC Byte, az Internetszolgáltato
CÍM: Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-355
CRE-ArtStudio
(30) 597-972, (ío) 939-9*5, (30) S9+-349
© WEB-lapok készítése
© dekorációk tervezése és kivitelezése
© egyéb grafikai munkák
Mull héten szerdán indult útnak az a segélyszállítmány Zalaegerszegre, amelyet a Vöröskereszt gyűjtött össze Nagykanizsán a Kárpátalján nélkülözőknek. Mint Antal Istvánnétól megtudhattuk, nagyon sok élelmiszer és ruhanemű érkezett hozzájuk, sokan vittek cukrot, lisztet, tartós élelmiszereket, takarókat, meleg ruhákat. A szállítmány ugyan útnak indult, de az adományokat továbbra is elfogadják, hiszen karácsony közeledtével megsokszorozódnak az igények, több a rászoruló jelentkezik adományért. Antal Istvánné elmondta azt is, hogy mindenkin, aki csak hozzájuk fordul, igyekeznek segíteni, ha másként nem is, ruhát mindenkinek tudnak adni. Lehet, hogy némi élelmiszerrel is enyhítik majd a szegények gondjait, ám ezt biztosan nem ígérhette, hiszen a Vöröskereszt helyi szervezetének sincs pontos információja arról, lesz-e olyan éJelmiszerszállít-mány, amelyet szétoszthatnak a rászorulók között
Sajtótájékoztató
- A kormány által benyújtott költségvetési tervezet nem él azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az ország gazdasági helyzete lehetővé tenne, és a lakosság jogos igényeinek megfelelne - tájékoztatott Kovács Kálmán országgyűlési képviselő az SZDSZ pénteken tartott sajtótájékoztatóján.
Ezzel kapcsolatosan a párt három módosító csomagot nyújt az országgyűlés elé. Az érintett területek: az önkormányzatok, területfejlesztés és infrastruktúra, valamint a szociális helyzet javítása. A személyi jövedelemadó hányad visszaadásának csökkenése többször elhangzott, hogy 20%-ról 15%-ra csökkent. Ez hatással van az önkurmányzatok gazdasági helyzetére is. Nagykanizsa város jövedelemadóból való bevétele az inflációval együtt így 22.5%-kal csökken. Ez közel 220 millió forintos kiesést jelent a városnak - hangsúlyozta Kovács Kálmán. Ellenpéldaként az állami intézmények 220 milliárdos, és a Miniszterelnöki Hivatal 16 milliárdos költségvetési növekedését említve. A képviselő elmondta, a tervezet pontosan az önkormányzatoknál, ahol a legközvetlenebb az állampolgárokkal való kapcsolat, a jövő esztendőre 3%-os létszámcsökkenést, ugyanakkor a tizennégy íriinisztériuinban mintegy 600 fős növekedést irányoz elő. A javaslat szerint visszaállítanák az eddig érvényben lévő, az adóhányad 20%-os térítését, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a normatívák, elsősorban a településüzemeltetési normatíva emelésére. Kovács Kálmán elmondta: az önkormányzatok helyzetbe hozása nemcsak azért különlegesen fontos, mert a különböző ügyek kapcsán a legtöbbször szembesülnek az állampolgárokkal, hanem mert saját forrás nélkül egyetlen hazai és külföldi beruházási programban sem tudnak részt
T.J.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ARA: 50 Ft
KANIZSA
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
telelőn/fax
(931312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 49. szám 1998. december 11.
KARÁCSONYVÁRÓ
A modernkori angyalok (és gépeik) segítségével ünneplőbe öltözött a Deák téri Mindenki Karácsonyfája
DOLGOZÓI ÖSSZEFOGÁSSAL
Tavaly év végén 129 millió forint adóssága volt a nagykanizsai kórháznak. Jelenleg a lejált határidejű számlák értéke 21 millió forint. A jelentős mértékű adósságcsökkentést a kórház saját erőhői hajtotta végre, mondta el lapunknak Papp Péter, az intézmény gazdasági vezetője. Az adósság kezeléséhez 30 millió forintot kaptak kölcsön a város költségvetéséből, amelyhői eddig mái- 23 millió forintot törlesztett az intézmény, a hátralévő 7 milliót pedig a. november végén megérkező finanszírozásból utalnak át az önkormányzat számlájára. A kölcsönka-
Jelenlegi formájában hamarosan megszűnik a Kórházi Felügyelőtanács. hangzott el a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság legutóbbi ülésén. A döntést az ezzel kapcsolatos törvény módosítása indokolja. Az új testületbe a kórház delegálhat tagokat, és elsődleges feladatuk a betegek érdekképviseletének erősítése lesz. A tervek szerint az önkormányzat részéről is alakulna egy ad hoc bizottság, inely főként az intézmény működését, azon belül az átvilágítási feladatterv érvényesítését is vizsgálná. A két testület megalakulása a jövő évben várható.
pott pénz nagyon nagy segítség volt az intézménynek, hiszen segítségével lényegesen csökkenteni tudták a késedelmi kamatokat, illetve a szándák kiegyenlítését követően a kórház számára kedvezőbb új szerződéseket tudtak kötni a beszállítókkal. E két dolog, illetve az alaposan átgondolt gazdálkodás eredményeként kelült éhbe a kedvező pozícióba az intézmény. Átgondolták az intézmény gazdálkodását, és az elvek lefektetése mellett hangsúlyt fektettek a szemlélet-változtatásra is. Nem elég hangoztatni, hogy a bevételeket növelni kell, a kiadásokat pedig csökkenteni, ehhez az intézmény dolgozóinak szemléletét is meg kellett változtatni. Nagy hangsúlyt fektettek az adminisztrációra, a TAI számok pontos dokumentálására, az elvégzett beavatkozások adminisztrálására, a bevételek pontos nyomonkövetésére. Megszorító intézkedések kerültek bevezetésre,
amelyeket az intézmény minden dolgozója nagyon komolyan vett, és úgy tűnik a próbálkozás sikerrel járt. Papp Péter hangsúlyozta, a vezetés által kezdeményezett változások, amelyek a jobb gazdálkodás érdekéhen kerültek bevezetésre, mit sem értek volna a kórház dolgozóinak aktív segítsége nélkül. Ennek eredményeként az idén az intézmény már saját költségvetéséből fizette ki a 13. Havi béreket, és a Semmelweis-napi jutalmakat is. A következő évben érdekeltségi rendszer bevezetését tervezik, és az így megtakarított pénzek egy részét visszafordítják a dolgozók anyagi javadalmazására. Papp Péter reményét fejezte ki, hogy a jövőben is folytatódnak majd ezek a kedvező folyamatok, és létszámleépítés nélkül, a korszerűbb ellátás érdekében szakmai fejlesztésekre koncentrálhat majd az intézmény.
d.é.
L.
1998. december 11.
PKR/PAXVAR
Dr. Varga Endre tanácsai
Mit jelent a haszonélvezet, mi annak a terjedelme, egyszóval mit kell tudni a haszonélvezettel terhelt lakással kapcsolatban? (II.)
A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni.
Ha a haszonélvező a dolgot rendeltetésének meg nem felelő módon használja, rongálja, vagy a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, és a tulajdonos tiltakozása nem vezetett eredményre, a tulajdonos biztosítékot követelhet.
Ha a haszonélvező nem ad biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.
A tulajdonost ezek a jogok azzal szemben is megilletik, akinek a haszonélvező a haszonélvezet gyakorlását átengedte.
A haszonélvező a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat elvégeztetheti, ha felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el.
A haszonélvezet megszűntekor a haszonélvező követelheti a tulajdonostól a szükséges költségek megtérítését, levonva azokból az időközi értékcsökkenésnek megfelelő összeget. Ha a tulajdonos gazdagodása az így megállapított összeget meghaladja, a különbözetet is köteles megtéríteni.
Ha a dolog egészben vagy jelentős részben elpusztul, a tulajdonos nem köteles azt helyreállítani.
Ha a tulajdonos a dolgot helyreállítja, a haszonélvezeti jog feléled, de a tulajdonos kérheti a helyreállításra fordított összeghez mért korlátozását.
Ha a tulajdonos a dolgot nem állítja helyre, a haszonélvezet megszűnik; ha azonban a haszonélvezet tárgya helyébe más dolog lép, a haszonélvezet erre terjed ki. Ha a dolog helyébe pénzösszeg lépett, a haszonélvező az összegnek a dolog helyreállítására vagy pótlására fordítását is követelheti.
Haszonélvezettel terhelt jogot a haszonélvezetre kiterjedő hatállyal csak a haszonélvező hozzájárulásával lehet szerződéssel megszüntetni vagy a haszonélvező hátrányára megváltoztatni.
Kanizsa Tőzsde Klub
Megnyílt!
TŐZSDEHÍREK 1998. november 30-tól 1998. december 4-ig
PROMPT-PIAC
A jelzett héten a legaktívabbak a hazai befektetők és spekulánsok voltak, érezhető külföldi jelenlét nincs.
A forgalom nagysága arra enged következtetni, hogy még tart a kivárás, a piac bizonytalan a további irányt illetően.
Várakozásaink szerint az év végén még válható némi emelkedés (ilyenkor általában mindig mesterségesen felhajtják az árakat - normál körülmények között! - az év végi értékelések miatt), de jövőre újabb visszaesésre lehet számítani. Még mindig túl sok a bizonytalansági tényező a világban, akár az orosz, akár a japán vagy a brazil problémákra gondolunk.
A hét első felében a tőzsdei hangulat igencsak nyomott volt.
Kedden a BUX 366 pontot zuhant, az amerikai tőzsdén tapasztalható hétfői zuhanásnak köszönhetően.
Ez a tendencia maradt a szerdai napon is.
Csütörtökre a BUX index a hét elejihez képest már több mint 10%-ot csökkent, aminek hatására\' megnőtt a vásárlási kedv. Ehhez további lökést adott az európai indexek erősödése.
Az eredmény: pénteken közel 4%-os BUX erősödés.
A vezető részvények árai az index alakulását képezték le.
Jelentősebb árfolyamesést a Richter, a TVK, a Zalakerámia, a Graboplast részvények szenvedték el.
Hederics Árpád
Irodavezető
Részvény Nyitó Ir Záró ár Árfolyamváltozás
MOL 5135 4965 -3.3%
TVK 3010 2835 -5.8%
MATÁV 1220 1160 -4.9%
OTP 9405 8990 -4.4%
RICHTER 8650 7900 -8.6%
Kanizsa Tőzsde Klub Diana Investmenl Rt. Fiókiroda
NAGYKANIZSA, ZRÍNYI L. 21.
Hó van, de ki takarítson?
Ha leesik az első hó, máris előtérbe kerülnek a takarításával kapcsolatos kérdések. Addig, amíg lábunk alatt nem csikorog, csúszik az út, szinte senki nem gondol arra, vajon a takarítás már tavaly is megoldatlan kérdéseit nem a hóesés előtt kellene-e megoldani. Mi az utca emberét kérdeztük meg, ők miként látják, kinek kellene letakarítani a járdákat, főként azokat, amelyeknek rendben tartására az állampolgárok nem kötelezhetők.
Középkorú hölgy, buszra ván>a:
- Már előre fél az ember, ha kinéz az ablakon, és látja, hogy leesett a hó. Máris lejátszódik a szemem előtt, hogy elesés nélkül semmiképpen sem juthatok ki a buszmegállóig. Itt évek óta senki nem takarítja ki a közöket, ami a Platán sori buszmegállóba igyekvő embereknek komoly gond. A járdák, ahol házmesterek takarítanak, mindig tiszták, ám a többi szinte sohasem. Én nem tudom, mi lenne a meg-
oldás, de lehet, hogy a házmestereket kéne megbízni a többi szakaszok rendbetételével is. Lehet, hogy meg is csinálnák egy kevéske pénz ellenében. Lehet, hogy nem hómunkásokat kéne fogadni, hanem a lakóközösségekkel tárgyalni.
Egy idős úr, szintén a buszmegállóban:
- Én az iskolásokkal takaríttatnám le a járdákat. Annyi iskola van, a hetedikes, nyolcadikos diákok már meg
Bizonyára mindenki észrevette, aki a városban (és nem csak Nagykanizsán) sétál, gépkocsival közlekedik, hogy hóeséskor kikapcsolják a közlekedési lámpákat. Hogy erre miért van szükség, azt Gáspár Andrástól, a VIA Kanizsa ügyvezetőjétől kérdeztük:
- Azért van erre szükség, mert csúszik az út, ebből adódóan nemcsak hóesésben kapcsoljuk ki a lámpákat, hanem például ónos eső esetén is. Erre ilyenkor azért van szükség, mert ilyen Időjárási viszonyoknál nem lehet biztosítani az 50 bn/h-s sebesség betartását. A közlekedési lámpák úgy vannak beállítva, hogy a megengedett sebesség betartásával zöldhullámban tudjanak végigmenni az autósok a városon. Csúszós úton pedig nem le-
het igénybe venni a zöldhullámot, tehát a lámpák nem töltik be forgalomszabályozó szerepüket. A gyalogosok egy része sajnos sokszor nem veszi figyelembe, hogy ki vannak kapcsolva a közlekedési lámpák és összevissza közlekednek, akkor és ott mennek át az úttesten, ahol éppen eszükbe jut. Ennek oka talán a közlekedési nwrál visszaesése is. A gyalogátkelőhelyek lámpái is úgy vannak beállítva, hogy kényelmes tempóban még az idősek is átérjenek az úttesten a zöld alatt, ilyen időben azonban ezt nem lehet tartani, elég sokan lennének olyanok, akik már csak a piros lámpánál érnének át. így ezeket a lámpákat is célszerűbb, és biztonsági szempontból is jobb, ha kikapcsoljuk
tudják fogni a lapátot, és egy kis testmozgás sem ártana nekik. Szerintem meg lehetne beszélni ezt az iskolák vezetőivel, és talán a pedagógusbérek emelését is jobb szemmel fogadnák a népek, mondván, lám-lám okos dologra is nevelik az ifjúságot. Fiatal srác a buszon:
- Megvallom, még sohasem foglalkoztam a kérdéssel, de ha mái\' megkérdezi, én azt javasolnám, hogy takarítsanak a nyugdíjasok, úgyis mindig otthon vannak, van idejük rá, hogy lemenjenek, és pucolják a járdát. Már úgyis annyi minden jár nekik ingyen, igazán kivehetnék a részüket a teherviselésből, mondjuk ezt is ingyen. Középkorú úr:
- Mit csinálnak a közmunkások? Szerintem most úgysem kell füvet nyírni a Csó-tón, tehát a járdákat is tisztíthatják. Ha kevesen vannak, ami lehet, hogy így van, akkor én azokat az embereket is megkeresném, akik a parkokban nyaranta jó pénzekért nyírják a füvet, szerintem őket is be lehetne vonni egy kis pluszért a takarításba. Én így látom, azokat a járdákat takaríttathatnák, amelyeknek a parksáv-jait nyaranta ők kaszálták. Amikor licitálnak ezekre a területekre, akkor már a téli takarítási kötelezettséget is tudatni kellene velük.
I
11111—
¦
1998. december 11.
I
KANIZSA - IttAo*
Ezredvégi leltár
Legelőször az „Értékeink" konferencián hangzott el javaslatként, hogy a városnak Ezredvégi leltárt kellene készítenie. A téma felvetője Papp Ferenc, a HSMK igazgatója volt. Az Ezredvégi leltár készítésének kérdéskörét már a Közgyűlés bizottságai is tárgyalták, a kezdeményezést a Közgyűlés által megtárgyalandó témák sorába javasolták. Hogy mi is kerülhetne ebbe a leltárba, arról Papp Ferencet kérdeztük.
- Tudoraásom szerint még egyetlen magyar település sincs, amely rendelkezne egy ilyen kiadvánnyal, vagy akár csak fontolgatná az elkészítését. Én úgy gondolom, nagyon nagy szükség lenne arra, hogy most a harmadik évezred küszöbén elkészítsünk egy leltárt mindazokról a javakról, értékekről, amelyeket a természet alkotott, és azokról is, amelyeket mi, az itt élő emberek és elődeink hoztunk létre. Ez egy kicsit számvetés lenne, egy összefoglaló minden meglévő értékünkről, és akár egy terv is lehetne a harmadik évezredre, hiszen egy leltárban nemcsak a javak, hanem hiányok is szerepelhetnek. Amikor vagyonunkat, értékeinket vesszük számba, akkor hamar fény derül arra, mi az, ami nincs, mert elveszett megsemmisült, és mi az, ami sosem volt, de feltétlenül szükséges, hiánya befolyásolja mindennapi életünket.
- Ki készíthetné el a leltárt?
- Én úgy gondolom, hogy ennek a leltárnak az elkészítésébe nagyon sok embert kell majd be-
vonni, hiszen éppúgy érték egy festmény, egy jó sportoló, egy impozáns épület, egy tudós életműve, mint egy Európában egyedülálló gyár. Úgy gondolom, a leendő főiskolának is szerepelnie kellene ebben a kiadványban, mint szimbolikus hídnak, amely átvezet a második évezredből a harmadik évezredbe. Én azt hiszem, ennek a leltárnak az összeállítását én csak javaslattétel szintjéig tekintem a magam dolgának, megvalósításában is nyilván közre kívánok működni, de csak egy bizottság tagjaként legfeljebb, vagy ha kérik, akár külső közreműködőként.
- Mennyiben lesz ez más, mint az enciklopédia?
- Én valami egészen másban gondolkozom. Nyilván ezt a leltárt is tudományos igényességnek kell majd jellemeznie, ám én valami olyan kiadványban gondolkozom, ami hétköznapi nyelven íródott, mint egykor a Kincses Kalendárium, ott van minden városlakó polcán, és olyan olvasmány, amelyben mindenki talál érdeklődésének megfelelőt. Nagyon jó lenne, ha ez a kiadvány ott lehetne egyszer minden kisdiák kezében, minden iskolai könyvtár polcán, ha a helytörténeti oktatás része lehetne. Én azt hiszem, egy ilyen kiadvány örök érték lehetne a város lakóinak és az ide látogatónak egyaránt. Jó lenne, ha ez a kiadvány is hozzájárulhatna ahhoz, hogy mindannyian büszkék lehessünk arra, hogy ebben a városban élünk.
D. É.
JUBILEUMI SOROZAT
A MURAVIDÉK KIÜRÍTÉSE
Perczel sikeres hadműveletei ellenére a Muravidék mégsem maradt sokáig magyar kézben. 1848 ősze - különösen a november - nagyon erős volt, ezért a Mura vize úgy megemelkedett, hogy félő volt, hogy az áradás elviszi a hidakat, és így a magyar sereg a Muraközben reked. Mindenki tudta, hogy az eléggé kimerült katonákkal ebben a térségben újabb rohamra indulni már nem lehet. Ezért# november 11-én megkezdődött a terület kiürítése, és Lendvától Molnárig a védővonalak kiépítése. Az események igazolták a döntés helyességét, hiszen alig hogy rájöttek, az áradás elvitte a hidat. így november 13-án a horvát csapatok bevonultak Csáktornyára, és újból megszállták a Muraközt.
A két hadsereg ezután a Mura partján nézett szembe egymással. A horvátok többször - így 22-én Szemenyénél és Letenyénél - megkísérelték az áttörést, de Perczelék mindig visszavetették őket.
Legsikeresebben november 29-én, amikor a Gáspár őrnagy vezette 3. hadosztály ágyútüze és támadása Va-rasdig szorította vissza a horvátokat.
Míg a katonák a szétázott földeken, utakon teljesítették kötelességüket, addig a háttérben nemcsak állandó politikai torzsalkodás, hanem szervezési gondok is adódtak: „Miután a megye kebelében, nevezetesen pedig Muraközben Perczel Mór ezredes úrnak a seregei az illír ellenséggel jelenleg nemcsak csatáznak, de számos foglyaik is valának, ha tehát ekképpen azon időpontban, midőn egyfelől a diadalmas csapatok az ellenségnek nagy számát fogollá teszik, másfelől éppen ezen seregek azt volnának kénytelenek szemlélni, miszerint a foglyok szemük láttára bocsájtatnak haza, bennök könnyen rossz hangulatot idézne elő..."
Ezért kérték, hogy a foglyokat más úton szállítsák haza.
-be-
ígéri, én úgy gondolom, haladéktalanul meg kell kezdeni az átvilágítást. S kit kell átvilágítani? Hogy hogy kit? Hát mindenkit! Idelenn, a régiók kapujában a természetesen először a polgármestert. Napvilágra kell hozni, hogy hófehér haja a természettől, a hivataltól, avagy a hamvasítótól tündököl. Ha az alpolgármesterek eddig eltitkolták volna, hogy gyerekeik miért éppen ekkorák, ennyi meg annyi idősek, akkor most vallomásukkal ki kell rukkolniuk. Az önkormányzati képviselők se gondolják azt, hogy feleségük butikja, mopedje, nyugdíja mostantól rejtett téma maradhat. A polgármesteri hivatal osztályvezetői sem maradhatnak ki ebből a kataszterből, hiszen ők meg rendre elfelejtik tájékoztatni a közérdeműt, hogy jobb vagy balos fogással pötyögtetnek mobiltelefonjukon. No, most
Atvilágítósdi
majd kiderül! A jegyzőnő talán átvi-lágítatlan maradhat? Naná, hogy nem. Meg kell tudni róla, hogy miért tüntet ki egy bizonyos óvodát gyakori jelenlétével. Majdnem kifelejtettem ebből a körből az országgyűlési képviselőket. A régebbi eltitkolta, hogy hétvégi telkén rendre komposztál, az újak meg a választások előtt zalai rokonokkal kérkedtek. Hát a helyi pártelnökök? Azok aztán megérik a pénzüket! Állandóan tervezgetnek, most éppen azt, hogy tagságuk egy részét meglepik, hisz másik pártba irányítják át. Ahogy készítem az átvilágítási tervezetet, belém villanik a nagy ötlet. Nem, az nem lehet, térítem el ma-
gamat gyorsan, mert akkor még nem is éltek. Vagy esetleg csak hátulgom-bolósak voltak. Na, ennyivel kevesebb rublikát kell majd róluk áttanulmányozni.
Ezután egy kicsit megrekedtem. Kik következzenek? A nagy cégek igazgatói? Nem, ez nem jó gondolat, hiszen újabban ezek az emberek nem politizálnak, csak termeltetnek, termeltetnek rendüleüenül. Vagy legalábbis szeretnének. Akkor a közélet háza táján más aspektusból kellene körülnéznem. Talán átvilágíthatnánk a közművelődési intézmények vezetőit, s akkor pontról, pontra, nagy árkusokon kiszámítva megtudhatnánk,
hogy miért csinálnak a kultúra házából időnként suszter allét. Aztán jöhetnének az iskolaigazgatók, hogy újabban az ,jtt a gyerek, ott a gyerek, hol a gyerek?" oktató-játékokkal szórakoznak. Sőt, az is előfordult, hogy egy-két tanodában a villanykapcsolókat befalaztatták. Ugyan minek?
Végül csak eljutottam a médiákhoz. Van itt ugye újság, rádió- és tv. Helyi, megyei-helyi, meg régiósmegyei-helyi. Dolgozóik száma lassan már meghaladja a százat. Az átvilágításból fehéren-feketén kibukna, hogy ki a riporter, ki meg csak annak tartja magát.
Hát én? Ki sem maradhatnék a sorból. Én aztán ujjongva fogadnám, ha kutakodnának utánam. Végre napvilágra kerülne, hogy hány fillért is kapok ezekért a magvas gondolatokért.
Büki Erzsébet
I
KANIZSA - IttA**
I
1998. december 11.
BŰNMEGELŐZÉS
Horváth István őrnagy
BETORESSOROZAT EREDMÉNYES FELDERÍTÉSEK
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya harmincegyrendbeli betöréssel gyanúsít négy fiatalembert, akik az elmúlt hónapokban ablakbetörés és ajtóbefeszí-tés módszerével különböző közintézmények, és tucatnyi magánszemély lakásába hatoltak be és tulajdonítottak el értéktárgyakat.
A négyfős társaság mindegyik tagja hajléktalan és bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn magukat, s ezzel Nagykanizsa várost muzeális értékeiben, lakóit pedig anyagi javaikban rövidítették meg hétről-hétre.
A rendőrség mérlegelte részletes beismerő vallomásaikat, ezért a négytagú betörőbandából csak egy fő került előzetes letartóztatásba, mivel részben tagadja az ellene felhozott vádakat. Társai azonban egybehangzóan állítják
ber hónap elejétől Fő út 8. sz. alatt lévő Uránusz Ingatlanközvetítőbe, Hermán Ottó u. 1. sz. alatt lévő magánlakásba, Munkás
konai óvodába, 1998. márciusában a nagykanizsai Könyvtárba, az év elején a Fő úton lévő Zsinagógába, Garay u. alagsori pin-
u. 16/a sz. alatt lévő lakások alagsori tárolóiba, Batthyány u. 30. sz. alatt lévő magánlakásba,
Á. Zs. részvételét a bűncselekmények elkövetésében.
A bűncselekménnyel gyanúsítható személyek 1998. szeptem-
Ady ti. egyik lakásába, Platán sor 10. sz. alatt lévő garázsba, Rákóczi u. 4. sz. alatti lakásba, Attila u. 8. sz. alatt lévő garázsba, Cso-
cékbe törtek be, júliusban a Hangulat presszó ablakait törték ki, Corvin u. virágboltba hatoltak be, s sorolhatnám a többi cselekményüket még elég hoszszan. Általában az eltulajdonított tárgyak értéke 1.000 Ft-tól
100.000 Ft-ig terjedtek.
* * * Családi vállalkozásban működött egy kiskani-zsai betörőbanda, akik ez év folyamán több lakásbetörést követtek el. Jó ízlésüket igazolja, hogy általában műkincseket, porcelánokat, festményeket tulajdonítottak el. Az általuk okozott anyagi összkár milliós nagyságrendű.
A Nagykanizsai Kapitányság betörési csoportja az eltulajdonított értéktárgyak egy részét Somogy megye és Zala megye különböző településein foglalta le. Az ügyben az elkövetők szabadlábon védekezhetnek, a rendőrség azonban további sértettek felkutatásán munkálkodik, melyhez szintén az Önök segítségét kérjük. Bemutatunk néhány sorszámozott Hollóházi és Herendi porcelánt, melyekhez tulajdonosokat és egyben sértetteket is keresünk főként a kiskanizsai városrészből. Kérjük, aki felismeri véli bármelyik értéktárgyat, tegyen bejelentést.
Egy hónappal ezelőtt ismeretlen tettesek kb. hárommillió forinttal károsították meg a Zalaerdő Rt.-t, amikor egy megsebzett szarvasnak levágták a fejét. Részben sikeresnek mondható, hogy az elkövetőt a rendőrség kézre kerítette, a szarvastrófea azonban nem került elő. Az elkövető elmondása szerint számára ismeretlen régiségkereskedőnek adta el.
Kérjük a lakosságot, hogy aki egy kb. 9 kg súlyú, 14 ágú ismeretlen eredetű szarvasagancsról tud, melynek különös ismertetőjele, hogy baloldalon a jégág le van törve, értesítse a Nagykanizsai Rendőrkapitányságot a 312-190-es telefonon, a 107,-es segélyhívón, vagy tegyen bejelentést személyesen a Király u. 49. szám alatt.
1998. december 11.
I
KANIZSA - *)tt&o*t
I
Gondozott, viragos epületek A tisztségviselői fogadóórák
Már az időközben leköszönt Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság is egyhangúan támogatta azt a Papp Ferenc által benyújtott önálló képviselői indítványt, amely a „tiszta udvar, rendes ház" mozgalomhoz hasonló kezdeményezés életre hívását javasolta. Papp Ferenc elmondta, az ötletet a gyermekkorában még szülőfalujában működő mozgalom adta, hiszen emlékeiben még él, milyen rangot jelentett az amúgy egykor jóval tisztább faluban, ha valaki megkapta ezt az elismerést, és annak jelképét, a fém táblácskát kirakhatta háza falára. Célszerű lenne, ha valami hasonlót életre hívna a város is, például a „Gon-
dozott, virágos épületek" mozgalmát, annál is inkább, hiszen jócskán van mit javítania Nagykanizsának e téren is. Rengeteg intézmény, üzlet és iroda működik a városban, a mozgalomba ők is bevonhatók lennének, nemcsak a magánszemélyek, a családi házak, és a lakótelepi tömbök lakói. Amennyiben a mozgalom kezdetét veszi, a város napján akár már tíz elismerő cím is kiosztható lenne, amely az indítvány készítőjének elképzelése szerint a védett építészeti értékeken feltüntetett táblácskához hasonló formát ölthetne. Az elismerések odaítéléséről, írásos pályázat alapján egy öttagú szakmai bizottság dönthetne.
Főkertész: van és még sincs?
Időről időre felmerül a Közgyűlés bizottságaiban, hogy főkertészt kellene kinevezni. Egy darabig beszélnek a témáról, aztán lassacskán mindenki elfelejti. Aztán ismét előkerül, de megint csak beszédtéma lesz, többen leszögezik, hogy egy megyei jogú városnak igenis szüksége van főkertészre, de annak feladatairól, hatásköréről nem esik szó, és nem is igen töri magát senki, hogy kinyomozza, mit is fed a szó. Most, amikor a költségvetés tervezése az egyik legfőbb önkormányzati feladat, most amikor még megvalósítandó célok bekerülhetnek a táblázatokba, addig igyekszünk némi tájékoztatást adni a döntéshozóknak, mit is jelent egy város életében a főkertész. Hamar rá kellett jönnünk, a dolog nem is olyan egyszerű, mint első ránézésre látszik, ugyanis főkertész szinte bárki lehet, aki jelentkezik az Országos Főkertész Szövetségbe, és a szövetség befogadja, onnantól akár főkertésznek is tituláltathat-ja magát. Akad erre példa bőven kis hazánkban, és bármilyen hihetetíen, szűkebb környezetünkben, itt Nagyka-
nizsán is. Mint Turcsányi Miklóstól a Főkertész Szövetség elnökétől megtudhattuk, az ő nyilvántartásuk szerint Nagykanizsán jelenleg is van főkertész, Árvái János. Ő ugyanis tagja a 60-70 tagot számláló szövetségnek. Hogy a fent említett úr már régen nem köztisztviselő, és nem lát el kert és parkgondozással kapcsolatos feladatokat, arról a szövetség mit sem tud. Egyébként a szövetség alapszabálya szerint a címet bárki viselheti, aki a zöldterület gondozással kapcsolatos területen dolgozik, függetlenül attól, hogy közalkalmazottként, vagy más formációban látja el a feladatát. A cím, a megszólítás kijár neki. Hogy valójában mi is a főkertész feladata, és melyek a jogosítványai, arról a Településüzemeltetési füzetek 1992-ben napvilágot látott kiadványából művelődhet mindenki, aki csak hozzáférhet ilyen brosúrához. Állítólag a kiadvány minden polgármesteri hivatalban megtekinthető, és ott, ahol van kinevezett főkertész, feladatkörét, jogosítványait ezen állásfoglalás alapján állítják össze.
Húszéves a műszaki szakképzés
Húsz esztendővel ezelőtt városunkban először a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskolában indult meg a műszaki szakképzés. Ebből az alkalomból ünnepségsorozatra került sor az intézményben, melynek keretében különféle programokat szerveztek. Kiállítás nyílt az iskola történetéről, eredményeiről, évkönyvet adtak ki, amely krónika-szerűén mutatja be a műszaki képzés múltját, a Cserháti életét,
szakmai tevékenységét. Az évforduló kapcsán tudományos konferenciát tartottak neves előadók részvételével, majd a tanulók közreműködésével ünnepélyes megemlékezést rendeztek az intézmény tornacsarnokában, ahol köszöntő beszédet mondott többek között Tüttő István polgármester. Az ünnep a vendégek és a pedagógusok tiszteletére adott fogadással fejeződött be.
H. I.
Az önkormányzat tisztségviselői december hónapban a következő időpontokban tartanak fogadóórát:
1998. december 16. Tarnóczky Attila alpolgármester
1998. december 23. Dr. Takács Anikó jegyző
A fogadóórák mindhárom esetben szerdai napon 8-tól 12 óráig tartanak.
\'¦¦-¦¦-WKKm.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
TÓTH LASZLO képviselő 1998. december 11-én pénteken 17 j órakor várja fogadóóráján a 4. számú választókerület lakosait a i Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. • i
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
MAYER FERENC és ROST JÁNOS képviselői fogadóórát tart 1998. december 16-án (szerda) 16.00 órától a/ SZDSZ Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. sz. alatti irodájában.
m KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
BUDAI ISTVÁN képviselő, december 18-án (pénteken) 17 órától 19 óráig tartja fogadóóráját Nagykanizsán, a Kazanlak körút 7/A. számban lévő irodahelyiségében.
»¦ ~ í lÉBi
SEGÉLY A RÁSZORULÓKNAK
Hétszázezer forint értékben vásárolt a Szociális és Egészségügyi Osztály vásárlási utalványokat. Átmeneti segélyként ezer-ezer forintos értékben ezt tudják majd minden olyan kérelmező rendelkezésére bocsátani, akiknek az ünnepek közeledtével súlyos anyagi gondjaik lesznek. A szakemberek szerint már előre sejthető, hogy ez az összeg nem lesz elegendő, de sajnos több ilyen célra fordítható pénze nincs a városnak.
KÖLTÖZIK A CSALÁDSEGÍTŐ?
Még nincs hivatalos információja a Családsegítő Központnak arról, hogy mikor kell kiköltözniük a jelenleg általuk használt helyiségekből. Mint dr. Kaszás Gizella, az intézmény vezetője elmondta, meg nem erősített információik vannak, hogy az általuk használt helyiségeket esetleg értékesíteni szerelné a város, de még hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mikor kellene elhagyniuk mostani irodáikat.
Megújuló kapu
Megszépül a Rozgonyi utcában lévő surdi Takarékszövetkezet kapuja. A kaput a múlt hét elején szerelték le a szakemberek, azzal a szándékkal, hogy felújítsák, átfessék. A tervek szerint arany és fekete színekben pompázik majd a felújítást követően, és várhatóan néhány hét múlva visszakerül eredeti helyére.
6 ( KANIZSA - Itt&w ] ) 1998. december 11.

99
...ŐK FOGJÁK CERUZÁMAT...
99
KANIZSAFI
Harkány László rovata
A Kanizsa olvasói gyakran kérdezik, hogy a rovatban szereplő Vígh Gábort milyen szálak kötik a városhoz- íme, a szerző vallomása:
Kanizsafinak tekintem magamat, noha nem születtem és nem lakom Kanizsán. A kanizsafi szót sem Kanizsán gyártottam, hanem egy Ungi-hegyi présház meleg szobájában novemberben, szombaton este, vacsora után, lefekvés előtt.
Lehet-e valaki igazi kanizsafi, ha a várostól negyedszáz kilométernyire született, és most kétszáz kilométernyire rohangál, teng, leng, dolgozik, eszik, iszik, alszik? Lehet. Bizony mondom: lehet.
Ha a „ KANIZSA " kíváncsi olvasója a következő bekezdésnek is nekiveselkedik, gyakorolja még türelmét egy ideig, és olvassa végig egy Felsőrajkról szalajtott fiúgyermek kései vallomását élete első városáról, melyet jó fél évszázaddal ezelőtt pillantott meg először.
Ismét a művészet költözött a Kanizsa Trend Stúdió Galériájába, ahol nagykanizsai képzőművészek karácsonyi kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők december 4-étől.
A megnyitóra összegyűlt alkotókat és vendégeket Wilheim Gábor, a Kanizsa Trend vezetője köszöntötte, majd Tüttő István, Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg, ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a tárlatot. (Közreműködött a Cantare Kamarakórus.) A kiállításon 15 helyi művész festményei, fafaragásai, kisplasztikái és más alkotásai tekinthetők meg igényes kivitelben, elrendezésben. A résztvevő képzőművészek: Szekeres Emil, Kustár Zsuzsa, Haraszti Janka, Kotnyek István, Farkas Zsuzsa, Csávás Csaba, Járási Ildikó, Rétfalvi Sándor, Fürtös Ilona,
Öt pengő húsz fillér volt a felnőtt retúrjegy ára akkor, 1942 nyarán, (a gyermekjegy árára nem emlékszem). A család első és utolsó szülöttje (közben volt még hat szülött), együtt indult várost hódítani. Nővérem vásárolni, én nézni, látni, csodálkozni, kicsit félni indultam útnak azon a nevezetes napon. Állomásról indult a gőzös, pályaudvarra érkezett. Megilletődve kászálódtam le a harmadosztályú vasúti kocsi magas szintű lépcsőjéről. Kistermetű, félkarú vasutas állt a főbejáratnál, és szedte el a lejárt menetjegyeket mindenkitől, aki adta. Mi nem adtuk, mert a miénk menettérti volt. Ezt a hivatalos szót az útközben sokáig tanulmányozott jegyről olvastam le, még a telefonpóznák siettek, futottak az ellenkező irányba.
A pályaudvar mögött nagyorrú autóbusz várta az utasokat, hogy huszonnégy fillérért megállás nélkül robogjon velük, legalább negyven kilométeres óránkénti sebességgel, a város közepéig. Minket hiába várt, mert mi még az Ungi-hegyre is gyalog jártunk, legföllebb lovas szekéren, pedig az jóval nagyobb és göröngyösebb távolság volt. Elindultunk hát a Horthy Miklós úton - gyönyörködve a kis sétatér gesztenyefáiban, az aszfalt simaságában, a járdaszegélyek faragott köveiben. Azt hittem, itt vasárnap vagy másféle munkaszüneti ünnep van, mert úgy tűnt, mindenki ünneplő ruhát visel, és senki sincsen meztélláb.
— Nézd, öcskös, ez itt az OTI... Ott jobbra, a Zrínyi utca sarkán van a Polgári Iskola: ide jártam három évig, aztán ki kellett maradnom, a szegénység otthon marasztott... Balra az Alsó-templom... itt a Schless író-
és tanszer boltja... Ez már a Fő utca. Ez itt a híres Fekete Sas gyógyszertár, átellenben a Szabó Antal féle villamossági bolt. (Hol voltak akkor még a bevásárló központok és a shop-ok? Magyarul beszéltek, írtak, gondolkodtak a kanizsai emberek!) Látod, ott fönn, az a Fölső-templom... itt balra nyílik a Sugár út. A sarkon van az a híres-nevezetes olasz fagylaltozó: ha marad pénzünk, veszek neked egy tölcsér fagylaltot...
Egészen elszédültem a sok néznivalótól, a nyüzsgéstől, a tülkölő autóktól, a kirakatos üzletektől, a sok dologtalan, ráérős embertől... Menjünk el az iskolához is, legalább kívülről hadd lássam. Hát ez van ? Ez a kanizsai piarista gimnázium? - álmélkodtam, izgultam, aggódtam. Mekkora nagy iskola! Se tanár, se diák, sehol. Nyár volt. Vakáció. Mi vár rám itt, ebben az úri iskolában, ebben a nagy Kanizsában ?!
Ruhának való anyagot meg inget vettünk és egy szögletes kivágású, kékszegélyes trikót, a legszebb fehérnemű-darabot, amilyent valaha láttam, viseltem... Mire a fagylalt a kelleténél gyorsabban elolvadt a számban, és a tölcsér csücskét is lenyeltem, indulhattunk is vissza a pályaudvarra. A félkarú vasutas már hangosan kántálta: Gelse, Rajk, Szentmihály, Szentiván, Zalaegerszeg, Szombathely, Sopron felé beszállááás, balra a második vágányon.
Ezen a napon kezdődött az azóta se lohadó szerelem. Oh, Magyar utca. Krumpli-kert, Rozgonyi utcai bolhás mozi, a gimnázium kavicsos udvara, Grujber tanár úr (a Szittya) és az ő királyi, császári koronás egyesei...
(J.A.)
Az utolsó tanév és vakáció után elindultunk, sokan, nagyobb, ismeretlen, csábító állomások felé. A nagykanizsai vasútállomáson már nem a kedves félkarú vasutas kántálta sok kicsi állomás nevét, hanem hangszóró recsegte: Budapest felé a gyorsvonat a harmadik vágányról azonnal indul.
A főváros, ímmel-ámmal, befogadott, mutatott sok új csodát, Dunát, Parlamentet, Budai Várat, Hősök terét és Operaházat, egyetemet, Lánchidat és virágos Margitszigetet, de koronás egyeseket itt senkitől sem kaptam, és bár hörpintettem limonádét és „ valódi világot habzó éggel a tetején ", feledni soha se tudtam, nem is akartam a kanizsai sétakertet, az NTE futballpályát, Schless kicsi papírboltját, a gimnázium lépcső-fordulóit, a széles folyosókat, az elkoptatott, telefirkált, tintafoltos padokat, az első szerelem hiába űzött tarka pillangóit, a jó tanárokat és a kevésbé jókat és titeket, immár öreg iskolatársakat, kanizsaiakat és vidékieket, bentlakókat éi bejárókat, szétszórtakat és vissza-visszajárókat... Keserű, édes nyolc esztendő, háború és béke, fogékony fiatal évek...
* * *
Midőn ezt írtam, künn hidegen szikráztak a csillagok az Ungi-hegy fölött. Huszonöt kilométer választ el tőled első (és utolsó) városom, mégis ott vagyok, mint föl-földobott kő álmaimban a Krumpli-kertbe pottyanok. És fölébredek.
Higgyék el nekem, kérem, én kanizsafi vagyok, és a hátralévő, fogyatkozó időben már az is maradok.
Vígh Gábor
Ferkovics József, Ludvig Zoltán, Ambrus Márta, Erdős László, Melega István és Nagy Tibor. A tárlatot végignézve megjelennek előttünk a zalai és erdélyi táj, a szülőföld
szépsége, a bronz, a fa, az üveg megmunkálásának megvalósított lehetőségei, a gobelin-képek és a terracotta domborművek egyedisége, a grafika hagyományosan mai értelme-
zése. Hogy a műalkotások még közelebb kerüljenek hozzánk, lehetőségünk van megvásárolni a bemutatott műtárgyakat december 31-ig.
H. I.
Tarka koncert
Tarka koncert volt a neve annak a hangversenynek, amelyet az elmúlt héten, szombaton tartottak a kanizsai zeneiskola nagytermében. Tarka volt azért, mert a legkülönfélébb műfajok jelentek meg az est során, rendhagyónak pedig azért tekinthetjük, mivel az intéz-
mény falai között most elsősorban nem klasszikus dalok, áriák hangzottak fel. Baráth Yvette magánének-szakos növendékei ezúttal Gershwin-műveket, musical-részleteket (Olivér, West Side Story, My Fair Lady, Jézus Krisztus Szupersztár), operett-slágereket, a
Hair nagyszerű betétdalait és más örökzöld számokat szólaltattak meg. (
így ünnepek előtt nagyon jólesett nekünk ez az este. Mi megérdemeltük a ráadást, a szereplők viszont kétszeresen is rászolgáltak a gyakori „hangos" vastapsra: a nyújtott énekesi és az előadói teljesítményükért.
H. I.
1998. december 11. 1 KANIZSA - IttAott 7

A Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Rákóczi Szövetség Nagykanizsai Szervezete december 12-én és 13-án (szombat-vasárnap) jótékonysági rendezvényt szervez az árvízkárosultak és a nagykanizsai hajléktalanok megsegítésére „Egy hétvége az árvízkárosultakért és a rászorulókért" címmel mindazoknak, akik akarnak és tudnak is segíteni. Helyszín: Zemplén Győző Altalános Iskola (Zrínyi u. 18. volt úttörőház)
A rendezvény részletes programja:
December 12. Szombat
10.00 Bemutatkoznak a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola művészeti csoportjai. Vezeti: Tolnainé Demeter Csilla
11.00 A MÁ V-óvoda bábcsoportjának műsora.
11.30 Aprók tánca. Vezeti: Képpel Júlia.
14.00 A Honvéd Kaszinó Majorért csoportjának műsora. Vezeti: Molnár Ágnes.
15.00 A Cigány Kisebbségi Önkormányzat hagyományőrző együttese.
16.00 A HSMK akrobatikus rock-and-
roll csoportjának műsora. 16.30 A Szikla együttes koncertje. 17.00 TINI-DISCO.
December 13. Vasárnap 10.00 A Honvéd Kaszinó gyermeknéptánc csoportjának műsora
Kávéház
A Kisebbségi Közösségi Házban Irodalmi Kávéházat rendezett december 4-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A délután négykor kezdődő program házigazdája Váradi Istvánná volt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Zala megyei tagszervezetének elnöke. A kávéházba meghívták Choli Daróczi József cigány írót, költőt, műfordítót, Nagy Gusztáv cigány költőt, műfordítót és Szolnoki Csanya Zsolt költőt.
Vezeti: Kócza Attila és Kóczáné Horváth Piroska 10.45 A Péterfy Általános Iskola gyermeknéptánc csoportjának műsora.
Vezeti: Vizeiiné Paksi Valéria és Vizeli Dezső. 11.30 Aprók tánca. Vezeti: Képpel Júlia.
13.30 A Fimess Center bemutatója.
Vezeti: Vágó László. 14.00 Dél-Zala Táncegyüttes műsora.
Vezeti: Török Endre. 14.30 Lammas Tide együttes műsora.
Vezeti: Molnár Levente. 14.50 Czupi Veronika népdalokat
énekel.
15.00 Ide bújj! Az Igricek együttes
gyermekműsora. 15.40 A Bojtár együttes népzenei műsora. Vezeti: Vizeli József. 16.00 „Luca-napi népszokások"
A Zalagyöngye Táncegyüttes műsora. Vezeti: Tóth István. Egész napos kísérőrendezvények: A World 2000 DVD házi-mozi bemutatója, számítógépes játékok.
A kézműves házban karácsonyi díszek készítése, mézeskalács sütés, fonás szizálból, bőrtárgyak készítése. Vezeti: Pulai Lászlóné, Lengyák István, Tóth István, Képpel Júlia.
A rendezvényre 100 Ft értékű „támogató jegyeket" adunk ki, melyekből mindenki anyagi lehetőségei szerint vásárolhat.
A rendezvény ideje alatt a vöröskereszt munkatársai várják a lakosság általfelajánlott ruha-, élelmiszer-, és pénzadományokat!
A város vállalatai, vállalkozói és intézményei a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének számlaszámára ajánlhatnak fel támogatást! (Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10404900-49011599-7007000)
A nap záró rendezvénye (Nem jótékonysági rendezvény!) „Népek zenéje" - népzenei előadássorozat a Móricz M. H. szervezésében 19.00 A szlovákiai GHYMES együttes koncertje, utána táncház. Belépőjegy: 400 Ft diák, nyugdíjas: 300 Ft
Kérjük a lakosság támogatását!
Köszönettel:
Farkas Tibor igazgató Móricz Zsigmond Művelődési Ház Antal Istv án né titkár
Városi Vöröskereszt
PÁLYÁZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános pályázat útján
BÉRBE ADJA
a Nagykanizsa, Városkapu krt. 14/a lépcsőház földszintjén található 15 nm alapterületű helyiséget.
Pályázat benyújtásának határideje: 1998. december 31. 12.00 óra.
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
Versenytárgyalás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson
ÉRTÉKESÍTI
a zalakarosi 299 hrsz-ú, 2234 nm nagyságú beépítetlen területét.
A versenytárgyalás ideje:
1999. január 19. 11.00 óra A versenytárgyalás helye:
Polgármesterei Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
Szennyvíziszap-kezelés
Várhatóan az évezred végéig megoldódik majd Nagykanizsa szennyvíziszap kezelési gondja. A Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályának munkatársai az elmúlt héten egy tanácskozáson vettek részt Szombathelyen , amelyen Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa szennyvíziszap kezelési gondjai kerültek szóba. Az illetékes szakminisztériumok képviselői ígéretet tettek arra, hogy a 2000-2001-es évben pénzt különítenek el ezekre a célokra, és a beruházások két év alatt 35%-os önrésszel megvalósíthatók lesznek. Mint megtudhattuk, a beruházás ilyen formában való megvalósíthatósága kedvezőbb, mint a korábbi években javasollak, hiszen eddig a városnak kellett volna a nagyobb önrészt az állami támogatás mellé rendelni, és ismerve a város anyagi lehetőségeit, eddig erre még sikerült pénzt elkülöníteni.
Pályázat volt...
November elején lejárt a Polgármesteri Hivatal által kiírt főépítészi pályázat határideje. A pályázók számáról, illetve a kinevezésre esélyes személyről tudakozódtunk a Polgármesteri Hivatalban. Gerencsér Tibor főmunkatárs tájékoztatásunkra elmondta, valóban lezárult a pályázat, ám a kinevezésre kerülő személyről érdemi felvilágosítást nem tudott adni. Azt saját hatáskörben a jegyző nevezi majd ki, döntéséről később értesíti a sajtót.
Ülésezett a CKO
Nagykanizsa Cigány Kisebbségi Önkormányzatának első testületi ülésére november 30-án került sor, ahol Teleki László elnök külön bemutatta a testület két új tagját, Nagy Józsefet és ifj. Lendvai Ferencet, majd Béres Mártont, aki a CKÖ-nél, mint közhasznú munkás dolgozik, pályázatok írása a feladata. Első napirendi pontként elnöki beszámoló hangzott el. Teleki László tájékoztatta a jelenlévőket a november 14-én indult Hétvégi Kollégium eddig eltelt három hétvégéjéről. Ezt a „szolgáltatást" 66 általános és középiskolás diák vette igénybe, a pedagógusok száma kezdetben tíz volt, majd kilencre csökkent, de ezt még szeretnék tovább csökkenteni. A gyermekek a kollégium helyszínén tízórait, ebédet pedig a Kórház étkezdéjében kapnak. A kollégium pénzügyi fi-
nanszírozását pályázatok útján oldják meg. A beszámoló után döntöttek a képviselői tiszteletdíjakról, majd megbeszélték az 1998-as év munkatervét. December 4-én került sor egy irodalmi kávéházra és a gyerekek Télapó ünnepségére, 17-én pedig a Nemzetiségi Nap kerül megrendezésre.
A Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak eddig két bizottsága volt a Szociális és a Kulturális Bizottság, most ezek számát is megváltoztatták. Létrehozták az Oktatási és Kulturális Bizottságot (elnök: Molnár Jenőné, belső tag: Nagy József, külső tag: Kardos Ferenc), a Családvédelmi és Foglalkoztatási Bizottságot (elnök: Nagy József, belső tag: Molnár Jenőné, külső tag: Béres Márton) és az Ifjúsági és Sportbizottságot (elnök: Lendvai Ferenc, belső tag: Nagy József, külső tag Farkas Tibor). Az ülés végén pedig megtárgyalták és elfogadták a Szervezeti és Működési Szabályzatot.
Mikulás a Kisebbségi Házban
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat Mikulás Ünnepséget rendezett december 5-én a Kisebbségi Közösségi Ház előadótermében. A „télapóvárón" fellépett a CKÖ Hagyományőrző Együttese, Steflovics Attila vezetésével, valamint Farkas Tibor énekmondó, az Igricek vezetője. A Mikulást megérkezéskor a résztvevő gyerekek egyéni műsorszámmal köszöntötték.
8
L
KANIZSA-íteW
2
1998. december 11.
Ezekkel a szavakkal kezdte dr. Bethlen István, a Magyar Páneurópa Unió elnöke nagykanizsai előadását. A Páneurópa Unió helyi egyesülete által a Batthyány Gimnázium aulájában december 2-án este szervezett találkozónak egyetlen napirendje volt: Magyarország Európa Uniós csatlakozásának kezdete, s a kérdésben járatos politikus, Bethlen István adott erről tájékoztatást, és tett föl a szép számú érdeklődőnek néhány elgondolkodtató kérdést.
Elöljáróban az elnök úr a csatlakozás várható idejét elemezte, majd megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a mostanában a nemzetközi sajtóban feltünedező későbbi időpontok nem helytállóak, viszont reális lehetőség van arra, hogy Magyarországon 2002-re minden feltétel adott lesz a csatlakozásra. Az egyedülálló történelmi kihívás eredményeként erre az időpontra a gazdasági élet minden területén megfelelünk az elvárásoknak. Ezt a folyamatot még a lassítás igényével fellépő brüsszeli bürokrácia sem tudja gátolni, hiszen az ezredforduló feltétlenül megoldja az EU belső reformjainak kérdését. A kiegyensúlyozatlan, elméretezett és irányíthatatlan unió-képtől elsősorban Franciaország óvja a szervezetet, de a nagyhatalmak közül például Németország biztos tagjelöltnek tekinti Magyarországot, s a legutóbbi kormányfői találkozón Schröder kancellár megerősítette azt a támogatási folyamatot, amelyet erről az oldalról hazánk eddig is élvezett.
A felkészültség komoly kérdés - folytatta Bethlen István, kiterjed a gazdasági struktúrán kívül ennek számtalan vonzatára is, így például a foglalkoztatottság kérdésére. Gondjaink főleg a mezőgazdaság területén vannak, itt időnként jelentős belső szervezeti problémák jelentkeznek, de erre az ágazatra
külön türelmi idő is kérhető. Ne féljünk attól - jegyezte meg az előadó -, hogy a magyar mezőgazdasági termékek elvesznek az unióban, óriási ez a felvevő piac. A jelenlévők kérdésére válaszolva megjegyezte még, hogy Magyarország számára alapvető a NATO iránti elkötelezettség, ez azonban
nincs ellentmondásban az európai védelmi identitás erősítésével.
A gazdasági felzárkózás bizonyos kérdéseiről Paczuk László, a MOL Rt. kanizsai igazgatója elmondta, hogy a csatlakozásnak ez az egyik legbiztatóbb területe. 31 munkacsoportban dolgoznak a szakértők, ezek egyike az energia szektor. Négy területén - villamosenergia, távhőszolgáltatás, szénbányászat és gázenergia - kemény munka folyik, s több ágazatban is törvénymódosításokra kell sort keríteni.
Büki Erzsébet
Szociális Foglalkoztató
A nagykanizsai Szociális Foglalkoztató idén egy rehabilitációs, munkahelyteremtő pályázaton 3,2 millió forintot nyert, amelynek nyolcvan százalékát a nyomdára költötték, új számítógépeket, szoftvereket vettek, felújították a nyomdagépeket, a tetőszerkezetet és a padozatot. A fennmaradó húsz százalékát pedig varró- és vasalógépekre fordították.
Ennek apropóján rendezett a Szociábs Foglalkoztató és a Szociális és Egészségügyi Bizottság az intézmény nyomdájába üzemlátogatással egybekötött termék-
bemutatót november harmincadikán, amelyet Tüttő István polgármester és dr. Csákai Iván a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke nyitott meg.
A foglalkoztató igazgatója, dr. Berlinger Henrikné beszélt az intézmény létrejöttéről, munkájáról, feladatairól:
- A Szociális Foglalkoztató a varrodán és a nyomdán kívül egy rehabilitációs részleggel is rendelkezik, ahol megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatunk. Ok jelenleg gyújtószerelést, dobozok címkézését, kódolását végzik. Ahhoz
azonban, hogy ezen a területen még több embert tudjunk foglalkoztatni, több munkalehetőségre lenne szükségünk. A városban sok olyan megváltozott munkaképességű ember van,
akik máshol nem tudnak elhelyezkedni - közülük többen semmiféle ellátásban nem részesülnek - mi viszont elegendő munkát nem tudunk részükre biztosítani. Ezért várjuk cégek, intézmények, vállalkozók olyan jellegű munkaajánlatát, amit ezen részlegünk el tud végezni az intézményben, vagy otthon, esetleg a munkát kínáló telephelyén.
1998. december 11.
I
KANIZSA -
I
Védelmi feladatok békében
A nemrégiben történt zalai gázkitörés kapcsán többekben felmerült, hogy egy esetleges veszély, vagy katasztrófa esetén mi a teendő, hova, kikhez fordulhatnak az érintettek. A Polgári Védelem tevékenysége „láthatatlan", csupán a katasztrófáknál gondolkodunk el azon, hogy mennyire fontos az ő háttérben végzett munkájuk ahhoz, hogy ezeket a nehéz időszakokat viszonylag gondtalanul át lehessen vészelni. A polgári védelmi feladatokról Bajzáth Lászlót, polgári védelmi alezredest, körzetparancsnokot kérdeztük.
- Milyen helyzetekben van szükség a Polgári Védelemre?
- A polgári védelmi feladatokat törvény szabályozza, de a nemzetközi szabályozások, például a Genfi Egyezmény is tartalmaz ránk vonatkozó előírásokat. Katasztrófa helyzet kezelésénél, az elsődleges beavatkozóknak, a tűzoltóságnak és a rendőrségnek teljesen külön tájékoztatási rendszerük van. Végre tudják hajtani a nem komplex feladatokat, a tűz oltását, műszaki mentést, az olyan rendőri intézkedést, amelynek során le kell zárni az utat, ha balesetből kell kimenteni a sérültet. A Polgári Védelem abban az esetben avatkozik be, ha jóval nagyobb a sérültek száma, az olyan eseteknél amelyek a környéken élőkre is veszélyt jelenthetnek, például egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsi felborulásánál.
- Milyen feladatokat kell ellátniuk?
- A települési Polgári Védelem hivatalos szervei, polgári védelmi parancsnokságok és alparancsnokságok a polgári védelmi kötelezettség alapján látják el a feladataikat. Veszély esetén az egyik legfontosabb a lakosság riasztása, amely lehet például egy szirénajel... A riasztó részleg működteti a szirénákat, illetve megszervezi azt, hogy akár rendőrautóval, akár a polgármesteri
hivatalban lévő liangosító autóval kimenjenek a környékre és bemondják, hogy valamilyen veszély fenyegeti a lakosság életét, vagy anyagi javaikat. A riasztás után azonnal meg kell kezdeni a tájékoztatást arról, hogy mi a konkrét veszély, hol van, milyen időben keletkezett, milyen rendszabályok kerülnek bevezetésre és ebből a polgároknak mit kell végrehajtaniuk, és, hogy ezeket az információkat milyen csatornákból tudhatják meg. A veszélyhelyzetet kihirdetésének is többféle módja van. A felső tiszai és a bodrogközi árvíznél a Kormány hirdette ki az Alkotmány alapján. Ezzel megteremtették a jogi lehetőségét annak, hogy a beavatkozások megtörténjenek. A zalai gázkitörésnél a veszélyt a Polgári Védelmi Törvény alapján hirdették ki. A helyi Védelmi Bizottság, a Megyei Védelmi Bizottság elnökének a jóváhagyásával megtette azokat a lépéseket, hogy a lakosságot kimenekítsék az. érintett területről, majd megindult a folyamatos tájékoztatás. Ez történhet a veszélyhelyzeti tájékoztatókból, a helyi rádióból, tévéből. Nagykanizsán a képújságban is folyamatosan lehet üzeneteket továbbítani. Törvények, rendeletek írják elő a békeidőszaki felkészülést is. Ide tartozik az, hogy a képújságban a közérdekű információk között folyamatosan közöljük tájékoztatóinkat, naponta háromszor. Itt olvashatnak a téli rendkívüli időjárási viszonyokkal kapcsolatos teendőkről, a váratlan természeti katasztrófákról, például arról, hogy mit kell tenni a földrengésnél. De adtunk információkat arról is, hogy a húszkilós túlélőcsomagba mit kell tenni akkor, ha el kell hagyni a lakóhelyet. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az emberek megismerjék az alapvető magatartási rendszabályokat. A másik fontos feladatunk, a tanulóifjúság oktatása, amelyet folyamatosan, minden évben szep-
tember környékén kezdünk meg. Az iskolák csapatait készítjük fel a Polgári Védelmi Ifjúsági Versenyre, amely egészen országos szintig tart. A kanizsai iskolák általában nagyon jól szoktak szerepelni ezeken a megmérettetéseken. A gyerekek tanulnak a Polgári Védelem történetéről, arról, hogy miért hozták létre, hogyan működik, valamint a békeidőszaki katasztrófáknál az adott településen milyen veszély jelentkezhet, hogyan lehet elhárítani, milyen védekezési lehetőségek, magatartási szabályok vannak.
- Háborús veszély esetére is vannak előírások?
- A lakosság felkészítésénél alapvetően a békeidőszaki veszélyeztetettségekre kell koncentrálni. Ma már inkább csak terv szinten foglalkozunk a háborús veszéllyel, nem úgy mint régen, amikor fennállt a harmadik nukleáris világháború lehetősége. Ha élesedik a helyzet, akkor a környéken lakók speciális tájékoztatásokat kapnak, mint például a délszláv válságnál 1991-ben, vagy most az amerikai fenyegetéskor. Azon ritka városok közé tartozunk, ahol még mindig vannak óvóhelyek. Nagykanizsán 19 óvóhely van, amelyeket évente ellenőrzünk Körülbelül 1362 ember befogadását teszik lehetővé, de ezeken kívül vannak még olyan kettős rendeltetésű létesítmények, földalatti pinceterek, garázsok, ahol szintén lehet még embereket elltelyezni. Az óvóhelyi védelem minősített helyzeti védelem, ez azt jelenti, hogy fegyveres összeütközés előtti és alatti időszakban van rájuk szükség. A város minősített időszaki védelme megtervezett, ezt régen a lakosság elrejtésének nevezték. Ugyanúgy, mint például a második világháborúban, meghatározzák azt, hogy ki az, akinek mindenképpen maradnia kell ahhoz, hogy üzemeljen a város. Cégek, vállalatok, üzemek, vannak kijelölve to-
vábbtermelésre, az itt dolgozó munkásoknak meg kell szervezni a védelmét, de ugyanez igaz a közigazgatásban dolgozókra. Ebben az időszakban kell előkészíteni az óvóhelyek, a pincék óvófielyként való alkalmazását. Homokzsákokkal körbeveszik az ablakok környékét, ha mechanikailag, statikailag úgy adja az épület, akkor különböző aládúcolásokat kell csinálni a jobb védelem miatt. Ellenőrizni kell a vészkijáratokat és a levegőző rendszereket is. Jogszabály rendelkezik arról, hogy ezeket az előkészületeket huszonnégy óra alatt el kell tudni végezni, éppen ezért nem lehet ömlesztett árut tárolni ezekben a pincékben.
- Milyen tapasztalatai voltak a gázkitörés kapcsán?
- Ha fennáll a lakosság veszélyeztetettsége, akkor inkább azt a döntést kell meghozni, hogy az érintetteket kimenekítsék a veszély elől. így történt ez a zalai gázkitörésnél és az árvizeknél is. A gázkitörés 14-én éjszaka történt, a készenlétet azonnal elrendelték a körzeti parancsnokságunknak. Tüttő István polgármesterrel a kitelepített emberek nagykanizsai elhelyezési lehetőségeit mértük fel. Másnap Zalaegerszegre mentem és részt vettem az ottani feladatokban. Rengeteg ember hívott minket Nagykanizsáról, Zalasárszegről, a határátkelőktől, de még Szekszárdról is. Ilyen esetekben a Polgári Védelem minden segítséget megad, Iwgy az érintettek ne érezzék magukat teljesen kiszolgáltatott helyzetben.
L.Zs.
Mit tenne, ha menekülni kellene?
Még sokakban élénken élnek azok a hírek, amelyek arról tudósítottak bennünket, hogy alig néhány kilométerre tőlünk katasztrófahelyzet miatt embertársaink sietve kényszerültek elhagyni otthonaikat Vajon Ön, kedves olvasó végiggondolta, mit tenne ugyanilyen helyzetben? Mi most megkérdeztünk néhány embert az utcán. Idős, falusi nénike:
- Én bizony gyerekem, nem mennék sehová. Van egy nagy pincénk, lemennék oda, van ott mindenféle ennivaló, csak kibírnám valahogy. így volt ez a háború alatt is, akkor se volt máshová mennünk.
Anyuka kis gyermekkel:
- Én el sem tudom képzelni, mi lenne, ha sietve kellene elmennünk otthonról. Nem is tudom, mihez kapnék, mit vinnék magammal, biztos, a legfontosabbat felejteném otthon. Tényleg, most
hogy kérdezi, hová mennénk, hol helyeznének el bennünket, ha történne valami. Vannak itt óvóhelyek? Itt még sportcsarnok sincs. Hová vitték volna a kiskanizsaiakat, ha kiont a Princi? Van valami terv erre, vagy bármi más haváriára? Idős úr:
- Vannak a városban óvóhelyek, bizonyára oda kellene mennünk, ha történne valami borzasztó. Azt ne kérdezze, hol vannak ilyen helyek, mert én már békeidőben, húsz éve költöztem ebbe a városba, de én úgy gondolom, a régi épületek pincéi mind alkalmasak voltak régen erre. Hogy most milyenek? Szerintem mindenfélével tele vannak, ma már senki nem törődik azzal, milyen célokat is szolgáltak régen. Gyerekkoromban még voltak légvédelmi gyakorlatok, sőt a polgári iskolában is több alkalommal vettem részt ilyenen. Emlék-
szem, nagyon élveztem, mert a lányiskolával közös volt a védelmi helyiségünk. A gyakorlat alatt legalább a lányok közelébe férkőzhetett az ember. Akkoriban élveztük a dolgot ma már megborzongok, ha visszagondolok arra, hogy a túlélésért gyakoroltunk. Nem tudom, hogy nem lenne-e célszerű újból feleleveníteni ezeket a dolgokat de elsősorban a természeti katasztrófákra koncentrálva, hiszen az elmúlt néhány hónap megmutatta, a Kárpát-medence is jócskán rejteget veszélyeket. Középkorú hölgy:
- Én nem tudom, hová vinnének bennünket, ha valami történne. Megvallom, én már amikor az Egerszeg melletti eseményekről hallottam, összekészítettem néhány doboz konzervet tartós tejet, meleg ruhát egy csomagba, és közben reménykedtem, hogy nem fordul meg a szél.
Húsz év körüli fiatalember:
— Nem éreztem azt, hogy veszélyben lennénk, amikor kitölt a gáz. Szerintem ilyen itt a mi környékünkön elő sem for-
dulhat ha mégis valamilyen veszély állna fenn, elutaznék valamelyik barátomhoz. Nem tudom, hogy hirtelen mit pakolnék össze, de a pénzemet azt biztos, hogy elvinném. Középkorú hölgy:
- Megijedtem, amikor hallottam a gázkitörésről. Rögtön el kezdtem gondolkodni, hogy mit vinnék magammal, hiszen Nagykanizsa nincs olyan messze. Nem lenne akkora autó, amelyben elférnének a számomra fontos tárgyak, értékek. Összepakolnám a legszükségesebb ruhákat a nagyobb értékeket és a férjemmel, valamint a gyermekeimmel elmennénk valamelyik rokonunkhoz. Ilyen veszély esetén nem tudnám elképzelni, hogy pár napra ne fogadna be valaki.
Hetven év körüli bácsi:
- Nem tudom, hova mennék, nincsenek Nagykanizsán kívül rokonaim, ismerőseim se nagyon, meg azt hiszem itt sem hagynék semmit. Talán lemennék a pincénkbe, vagy a kijelölt óvóhelyre.
——-
10
_
I
I
KANIZSA -
1998. december 11.
A város számítógépesített dolgozószobája
- Milyen változásokat tapasztalhat majd rövid időn belül az olvasó, ha betér az intézménybe? -kérdeztük Czupi Gyulától, akit nemrég nevezett ki a közgyűlés, aki jövő év januárjától öt évig a kanizsai könyvtár igazgatója lesz.
- A kanizsai könyvtár és természetesen a könyvtáros szakma is folyamatos változásokon megy át. Ma eljutottunk oda, hogy a számítógép használata nélkül az intézmény nem képzelhető el. Eddig elsősorban olyan adatbázisokat tudtunk az olvasok elé tárni, amelyeket mi magunk is készen kaptunk, mostantól arra törekszünk, hogy olyan adatbázisunk is legyen, amely a nagykanizsai könyvtár állományára vonatkozik. Nagyszerű katalógusaink vannak, amelyek jól működő rendszerek, de jövőtlenek, továbbfejlesztésük értelmetlen, amellett, hogy iszo-
Ötezer beiratkozott tagja van a nagykanizsai könyvtár felnőtt részlegének, vagyis a tizennégy évesnél idősebb korosztály komoly hányada veszi igénybe az intézmény szolgáltatásait. Nemcsak a könyvek kölcsön/ésére. a folyóiratok olvasása miatt térnek be az intézménybe az olvasók, hanem a számítógépes rendszert is mind nagyobb arányban; használják. Ma már a könyvek, a folyóiratok ára régen nincs arányban a fizetésekkel, így egyre inkább megnő a könyvtárak szerepe az információ áramoltatásában, nem beszélve arról, hogy bizonyos adatbázisok hozzáférési lehetősége anyagi okokból korlátozott Bármennyire is változzon a világ, bármennyire is módosulnak majd az adathordozók, könyvtárakra, ha nem is a szó mai értelmében véve, mindig szükség lesz.
nyatos nagy munka lenne, helyette másban kell gondolkoznunk. A legnagyobb változás az életünkben az lesz, ha kezdetét veszi a számítógépes feldolgozás, vagyis, ha kimondhatjuk, hogy ettől és ettől az időtől fogva a munkákat számítógépen lehet keresni. Nyilván ez csak egyik fele a rendszernek, hiszen nemcsak előre kell ebben haladni, hanem visszafelé is,
üSsefftl Nk., dragonul u. 3.
NyHv» tartás: Hétfő - Péntek: 9"-12» 13*-17«
Ajánlataink:
Pentium alaplap 512 KB cache, iPentlum lóó Mhz processzor, hűtőventillátor, ló MB SD RAM, 1.44 M8 FDD, 32x CD-ROM
2.1 GB winchester, IMB-os VGR kártya, SBPro komp. hangkátya,
14\' digitális SVGA monitor, mini torony, .UJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
msm Ft
Pentium TX alaplop 512 KB coche, AMD K6-3D 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RAM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM
3.2 GB winchester, 4MB-os VGA kártya, SBPro komp. hangkátya,
14" digitális SVGA monitor, mini torony, UJIN95 HU billentyűzet mouse+pad
121.400 Ft
Pentium II. alaplap, Celeron 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RAM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM 3.2 GB winchester, 4MB-os VGA kártya, SBPro komp. hangkátya, 14\' digitális SVGA monitor, mini torony, UJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
157.000 Ft
Kérésre ettől eltérő konfigurációt is összeállítunk! Coitofl SJC SSO tintasugaras nyomtaté 26.400 Ft Diamond Monitor SDFX korivá 4Mt 17.550 Ft
15.400 Módom 7.400 Ft
_Áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák!_
X-ORN BT. 8600 Nagykanizsa, Platán sor 12/4. Tel.: (20) 9510-155, (20) 9469-930; Fax: (93) 312-470
azért, hogy egyszer majd elmondhassuk, hogy a könyvtár teljes állománya számítógépen feltárt. Ez a rendszer majd egy sokkal gyorsabb, mélyebb keresést tesz lehetővé, ez olyan komoly feladat, amelyben mindannyiunknak közre kell majd működnie.
- Nem vagyunk késésben e témában egy kicsit?
- Valóban vannak, akik jócskán előttünk járnak már e téren, de a későbbi indulásnak is megvan a maga előnye. Mi már egy kifejlesztett, kipróbált, biztosan működő rendszerben kezdhetünk dolgozni. Így nem fordulhat elő adatvesztés, és semmi más sem, ami az előttünk járók életét gyakran nehezítette.
- A változások átgondolásakor új épületben vagy a mostaniban gondolkodik?
- Nagyon komolyan egyikben sem, hiszen már bizonyára tudja, nem talált támogatásra a város által beadott pályázat, amelyben egy új könyvtár építéséhez remélt anyagi segítséget Kanizsa. Ezt a mostani épületet pedig záros határidőn belül vissza kell adni az egyháznak, tehát egyik épületben sem gondolkodhatok komolyan. Függetlenül a helytől, a változtatásokra, a szervezeti átalakításokra feltétlenül szükség van. Jó lenne, ha növelhetnénk a helyben használatos irodalmak esetében a hozzáférhetőséget, ha lehetőségünk lenne arra, hogy a minőségbiztosítás rendszere egykor itt is működjön, ha az olvasó úgy hagyná el az intézményt, hogy az álta-
la felvetett kérdésekre választ kapna. Mindenképpen meg kellene növelnie az olvasóhelyek számát, lehetőséget kellene találni arra, hogy a könyvtár dolgozószoba jellege mellett találkozóhelyként is funkcionáljon. A könyvtár dolgozóinak, vezetőinek is legyen módjuk a napi munkavégzéshez szükséges találkozások bonyolítására, ma sajnos erre sincs lehetőség. A könyvtár költségvetési intézmény, de kapcsolatrendszere számos előnyhöz juttathatná az intézményt.
- Az épület hangulata sem kifejezetten olyan, ami egy könyvtárra jellemző. Ezen kívánnak változtatni?
- Természetesen változtatni szeretnénk Még nem tudjuk biztosan, meddig maradunk itt, de legyen ez két vagy három év, bizonyos dolgokat addig is rendezni kell. Ezek nem mindig kerülnek olyan sokba, mint amennyi megtérül belőle. Ilyen például a világítás kérdése, amelyet mindenképpen, részben a hölgyolvasók, részben a kolléganőim biztonságérzete miatt is rendezni kell. Változtatásra lenne szükség annak érdekében is, hogy ne szomorodjon el az olvasó, amikor belép a kapun, mert ez a mostani bejárati rész akárhogy is szépítem, lehangoló. A ruhatár és a kölcsönzőpult elhelyezése se kedvező. Sokszor apró változtatásokról van szó, melyek az olvasók és az itt dolgozók közérzetét is kedvezően befolyásolják.
- Információim szerint a gyermekkönyvtár sem nyert végleges elhelyezést a Zrínyi 33-ban. Mit tud erről?
- Azt, hogy a jövő év végéig el kell hagynia a gyermekkönyvtárnak a Zrínyi 33-at. Hogy hol nyer elhelyezést a könyvállomány, hogy melyik épületet nevezik ezt követően gyermekkönyvtárnak, nem tudom, de bízom benne, hogy azok, akiknek az a dolga, keresik a megoldást.
D. É.
1998. december 11.
( KANIZSA-/^ *?vtfc )
11
Anekdoták
Szókratész görög filozófus feleségét Xantippének hívták. Nagyon házsártos, összeférhetetlen teremtés volt. Amikor megkérdezték Szókratésztól, mi késztette arra, hogy egy ilyen nőt elvegyen, így válaszolt:
- Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik jó, tapasztalt lovasok akarnak lenni, nem jámbor, hanem tüzes paripát választanak maguknak. Abból indulnak ki, ha be tudják törni, a többivel köny-nyen megbirkóznak Pontosan így jártam el én is. Miután szeretnék bánni tudni az emberekkel, elvettem Xantippét, s meg voltam győződve, hogy ha vele megértjük egymást, a többi emberrel már könnyű dolgom lesz-¦ ¦ ¦
Egy más alkalommal ugyancsak megkérdezték tanítványai a filozófust, hogy melyik az emberi test legérzéketlenebb része.
-Az orr - felelte. - Nagyanyám egy életen át vezette nagyapámat az orránál fogva, de az öreg ezt soha sem vette észre.
„Férfi és nő soha nem értheti meg egymást, hiszen mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit." Ennek az ellentétnek íme néhány vidám tanúbizonysága:
Bemard Shaw véleménye a házasságról:
- „Ennél ugyanaz a helyzet, mint a szabadkőműveseknél. Aki nem tartozik hozzájuk, nem tud semmit elmondani. Az viszont, aki már belépett, kénytelen örökre hallgatni.
¦ ¦ ¦
Egy amerikai újságírónő megkérdezte Albert Einsteint:
- Mi a különbség az idő és az örökkévalóság között?
- Drága gyermekem - felelte nyájasan Einstein -, ha volna időm, hogy megmagyarázzam, egy örökkévalóság telne el, mire megértené.
¦ ¦ ¦
Darwin egy ízben ebédre volt
hivatalos. Az asztalnál egy csodálatosan szép, fiatal hölgy mellé került.
- Mister Darwin - szób\'totta meg a tudóst bűbájos szomszédja -, Ön azt állítja, hogy az ember a majomtól származik. Ezt a megállapítást magamra is vonatkoztathatom ?
- Természetesen - felelte a tudós csakhogy Ön nem egy közönséges, hanem egy elbűvölő majomtól származik.
¦ ¦ ¦ Mark Twain, az író odakísért egy dámát az ebédlőasztalhoz, és közben így szólt hozzá:
- Ön elbűvölő!
- Sajnos, én nem viszonozha-
tom e bókot hasonlóval - felelte a dáma.
Az író mosolyogva jegyezte meg:
- Tegyen úgy, mint én: hazudjon!
¦ ¦ ¦
- Hát nincs tisztességes asz-szony?
- Van. Több, mint gondolják, de kevesebb, mint mondják.
- Találkozott már eggyel?
- Soha.
Hogyhogy! Sohasem látott még olyan asszonyt, aki szereti a férjét, szereti a gyermekeit, s akinek csorbítatlan a tisztessége?
- Dehogynem! Csakhogy ez nem erény, hanem szerencse. Olyan ez, mintha azt mondaná nekem, hogy csodáljam ennek meg ennek az úrnak a becsületességét, akinek ötszázezer frank év-járadéka van. és sohasem lopott, amióta szert tett rá.
- Maga gonosz, háláüan ember! A nők sugallják a nagy tetteket.
- És ők akadályozzák meg. hogy végrehajtsuk őket.
(Dumas)
OVOBACSI
Mit szólnának hozzá, ha egyik reggel a csemetéjüket szokásukhoz híven bekísérve az óvodába nem egy kedvesen mosolygó hölgy, hanem egy legalább olyan szívélyes óvóbácsi fogadná? Valószínű, hogy kissé szkeptikusak lennének az ügyben. Mégiscsak egy férfiről van szó. Pedig egyes urak legalább olyan jól tudnak bánni az aprócska gyerekekkel, mint egy képzett óvónő. Ezt bizonyítja Horváth Zoltán példája is, aki 1989 októberétől dolgozott a sormási óvodában.
- Kezdetben mindannyiunk számára különös volt a szituáció. A gyerekek nagy érdeklődéssel és meglepődéssel fogadtak. Először csak ismerkedtünk, aztán amikor rájöttek, hogy ez a bácsi nem egy „vadember",
egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és legnagyobb örömömre megszerettek. A kollégáimmal is rövid idő alatt megtaláltam a közös hangot, ami talán az egyéniségemnek is köszönhető, hiszen soha sem okozott gondot a beilleszkedés. Nekik legalább olyan furcsa volt, mint a gyerekeknek. Nem hiszem, hogy valaha is megfordult a fejükben, hogy egy férfiemberrel kell együtt dolgozniuk. Nagyon toleránsak és segítőkészek voltak velem. A szülők eleinte természetesen óvatosak voltak a helyzettel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy a picik pozitív jelzése őket is meggyőzte.
- Hogyan lett óvóbácsi?
- A Cserháti-szakközépiskolában tanultam, de elég hamar kiderült, hogy rossz irányba indultam el, hiszen inkább humán be-
állítottságú vagyok. Ezért osztályfőnököm, aki ráadásul azt is tudta, hogy szeretem a gyerekeket, javasolta, hogy érettségi után az egyik tanítóképző főiskolára jelentkezzem. Sajnos nem sikerült a felvételim. Az iskolák tele voltak képesítés nélküli pedagógusokkal, így kerültem az Izzóba, ahol műszerészként dolgoztam. Majd jött egy telefon a mindig segítőkész osztályfőnöktől, hogy: „Zoltán, fiam, óvoda! " Csapot-papot otthagyva rohantam Sormásra.
- Férfiként szigorúbb volt a gyerekekkel, mint a kollégák?
- Úgy gondolom, annak ellenére, hogy nem volt képzettségem és gyakorlatom, sikerült megtalálni az arany középutat. A legfontosabb motivációm az volt, hogy a saját stílusommal, kitartó munkával a legtöbbet kihozni a gyerekekből. Pozitív élmény voltam a gyerekek életében. Remélem, nem csak játszótársként, hanem nevelőként is. Amikor évek múltával visszamentem látogató-
ba, az „én" óvodásaim már iskolába jártak. De a hírem megmaradt. A picik között futótűzként terjedt a hír, hogy megjött az óvóbácsi. Kell ennél nagyobb elismerés?
Nem túl gyakori, hogy egy férfi azért, mert szereti a gyerekeket, elmegy óvóbácsinak...
- Sajnos, éz tényleg így van. Abban az időben ez még inkább kuriózumnak számított. A társadalomra jellemző, hogy minél kisebb a gyerek, annál inkább az anyához kötik. Úgy gondolják, hogy a férfiak nem alkalmasak a picikkel való foglalkozásra. Az én példám bizonyítja az ellenkezőjét. A gyerekek szeretete mellett a másik legkedvesebb elismerésem ezzel kapcsolatosan a vezető óvónő javaslata volt, miszerint nyugodtan megpróbálhatnám a felső fokú óvónőképzőt. S ha az anyagiak nem számítanának, akkor egészen biztos, hogy most is valamelyik óvodában dolgoznék...
Tuboly Judit
12
( KANIZSA-/^ j
1998. december 11.
Tőzsde Kanizsán
Az elmúlt héten - ahogyan a megnyitón Törőcsik Pál alpolgármester is mondta - történelmi pillanatot jelentett városunk életében a kanizsai tőzsdenyitó. Pontosabban megkezdte tevékenységét és megnyitotta kapuit az érdeklődők, befektetni szándékozók előtt a Kanizsa Tőzsde Klub, amely a Diana Investment Rt. helyi irodája egyben.
Hederics Árpád, kanizsai üzletember az ügyvezető igazgatója a Tőzsde Klubnak, amely a Zrínyi u. 21. sz. alatt működik. A köszöntők, megnyitó beszédek után az első tényleges ügyletre is sor került, amikor Törőcsik Pál jelképes áron egy értékes, régi részvényt megvásárolt az önkormányzat részére.
Amint képeink is mutatják, igényes kivitelezésű belső térben fogadják a betérőket, ahol
Hederics Árpád és munkatársai segítségével nemcsak befektetési tanácsokhoz juthatnak azok, akik az értékpapírpiacon kevésbé tájékozottak, hanem a Klub szolgáltatásai révén maguk is meggyőződhetnek akár a frankfurti, akár a New York-i árfolyammozgásokról és természetesen a Budapesti Értéktőzsde
aktualitásairól. A fejlett technika révén szinte másodpercre ugyanakkor értesülhetnek az ármozgásokról, mint a helyszíneken lévők. Nagy kivetítőn követhetők azok az események, amelyek hatással lehetnek - és a működtetők remélik, hogy hatással is lesznek - a befektetési, értékpapír-forgalmazási kedvre.
A minden igényt kielégítő ügyfélfogadó tér mellett gondoltak azokra is, akik esetleges befektetéseik, szándékaik, érdeklődésük tárgya és nagyságrendje miatt bizalmasabb környezetet igényelnek, tehát lehetőség van arra, hogy intim, elkülönített térben adjanak/kapjanak üzleti tanácsot.
Lapunk hasábjain az ügyvezető igazgató eddig is segítette olvasóinkat a tőzsde világában való eligazodásban, ezután friss elemzésekkel jelentkezik a lap 2. oldalán Hederics Árpád. Reméljük, hogy így a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap közreműködése is hasznot hoz - gyakorlati és átvitt értelemben egyaránt -mind az olvasóknak, mind azoknak, akik a már említett történelmi pillanathoz hozzásegítették Kanizsa városát.
L. I.
1998. december 11.
j[ KANIZSA - /4 \'p&tfc J
EGY BÉKEBELI ÚRIEMBER
Gyakran felmerül bennünk, nőkben a kérdés, hogy vajon vannak-e még valódi úriemberek) akik nemcsak öltözködésükben, hanem tényleges viselkedésükben is képviselik a fogalom követelményeit. Bár kevesen, de igenis akadnak ilyen urak, mégpedig Nagykanizsán is. Közülük egy, Karny Gyuri bácsi, akik hosszú éveken keresztül a Central igazgatójaként pontosan megtanulta, és igyekezett át is adni az udvarias viselkedés, a protokoll alapszabályait.
- Még mindig sok probléma van a viselkedésünkkel. Egy étterembe belépve például természetesnek kellene lennie, hogy a férfi lép be először. Kifele viszont a hölgyet kell előre engedni. Ennek a betartása manapság ritkaságszámba megy. Az ehhez hasonló alapvető szabályok sajnos nemcsak az egyszerű embereknél, hanem még a vezető beosztásúaknái is gondot okoznak. Nem egyszer szembesültem például azzal, hogy az evőeszközöket helytelenül használják. Vagy például a rák mellé felszolgált kézmosó vizet az urak megkóstolták. Voltak kirívóan kínos szituációk, amikor az illető nem a saját hibájából került ilyen helyzetbe, hanem azért, mert nem készítették fel rendesen egy delegáció előtt. Történt ugyanis, hogy az urat az egyik afrikai államba delegálták, ahol röviditalként kígyóvérrel kínálták meg. Előételként pedig majomvelőt szolgáltak fel. Mivel nem akarta a vendéglátókat megbántani, kénytelen volt elfogyasztani, de egészen biztos, hogy könnyebben vette volna az akadályt, ha erre tudatosan készül. Mára szerencsére azért erre nagyobb hangsúlyt fektetnek.
- Hol találkoztak korábban az úriemberek?
- Itt Kanizsán elsősorban a Centrálban. Gyakran összejöttek egy-egy pohár italra. Megvitatták a napi eseményeket, beszélgettek a sportról, és természetesen fő témaként a nők voltak napirenden. Mára ezek az összejövetelek sajnos kiveszőben vannak, pedig igazán jó lenne, ha ismét elterjednének.
- Apropó nők. Milyennek lát minket?
- Sokkal nyitottabbak, határozottabbak. Ez nemcsak a viselkedésükben, hanem a szokásaikban is megnyilvánul. Gyakorivá vált például a hölgyek
rövidital fogyasztása. Ez korábban nem volt jellemző. Az pedig ritkaság számba ment. hogy egy nő rágyújtott egy szál cigarettára. Ma szerintem legalább annyi nő dohányzik, mint férfi. Ezekkel együtt nagyon szimpatikus a mai hölgyek viselkedése. Persze csak akkor, ha a „férfias" céltudatosság mellett megőrzik női mivoltukat.
- Egy békebeli úr lát manapság hasonszőrű társakat?
- Ritkán, de igen. Vannak iga-
13
zi úriemberek, még a fiatalabb generáció között is. Tudni kell. hogy ez a kifejezés nemcsak a külsőtől függ. Persze az is fontos, hogy az illető megfelelően tudjon öltözködni. Legalább olyan lényeges, hogy miként viszonyul az emberekhez. Az udvariasság, a tisztelet elengedhetetlen. Akár egy felszolgálóról, akár egy üzletemberről van szó. Mindezek nemcsak az iskolától, hanem a szülőktől is függnek. Fontos, hogy milyen háttere van az illetőnek. De nagyon sok in lilik azon is, hogy valaki mennyire figyel saját magára. Egy hegesztő is lehet úriember, csak akarni kell.
Tuboly Judit
A ranglétrát végig kell járni...
A ranglétrát végig kell járni, de tisztességes, odaadó, a választott élethivatás iránti alázatos munkával az ember feljuthat a szakma csúcsára - vallja Kereskai Péter, aki jelenleg a helyi OTP-fiók egyik csoportvezetője.
- Már gyermekkorában az az álma volt, hogy a bankszakmában akar dolgozni?
- Nem, teljesen véletlenül alakult így a dolog. A két legerősebb tantárgyam az iskolában a matematika és a történelem volt, és ebből kifolyólag kézenfekvőnek tűnt, hogy a Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkezzem, ahova azonban nem nyertem felvételt, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára viszont igen. Ezen a tényen eleinte keseregtem, de egy röpke év alatt rájöttem, hogy gyakorlati szempontból hasznosabb nekem ez az iskola.
- A főiskola befejezése után rögtön sikerült munkába állnia?
- Nem kezdtem azonnal dolgozni, mert adódott egy nagy lehetőségem, amit vétek lett volna elszalasztani. A Közgazdász Hallgatók Egyesületének segítségével kijuthattam három hónap szakmai gyakorlatra Németországba. Ez a rövid idő is nagyon hasznos volt egyrészt a nyelvtanulás szempontjából, másrészt olyan gyakorlati ismeretekre tet-
tem szert, amilyent Magyarországon nem sajátíthattam volna el, és nem utolsó sorban azért egy német bankban dolgozni, az nem kis dolog.
- Miután letelt a három hónapos kinntartózkodása, hogyan alakult az élete?
- A katonai szolgálat letöltése után a kanizsai OTP fiókban, mint deviza-ügyintéző kezdtem dolgozni, majd másfél év múlva átkerültem a folyószámlásokhoz, és ott hamarosan ki is neveztek csoportvezetőnek. Azóta is ebben a funkcióban dolgozom, amit egyébként nagyon szívesen csinálok.
- Vannak-e további tervei a szakmán belül? Szeretne-e magasabb pozícióba kerülni?
- Ezen igazából még nem gondolkodtam. Szerintem még elég fiatal vagyok magas funkció ellátásához, de idővel végigjárva azt a bizonyos „szamárlétrát", nagyobb tapasztalattal és szakmai tudással képes leszek ilyen feladatra. Most azonban még arra törekszem, hogy képességeimhez mérten a lehető legjobban végezzem el a rám bízott munkát.
- Fiatal, nősülés előtt álló ember, ezzel kapcsolatban szabad kérdeznem Önt?
- Egyelőre még nincsenek családalapítási terveim. Elárulhatom, hogy nagyon jól érzem magam a családi fészekben. A szü-
leim segítsége révén mindenem megvan. Mondhatjuk azt. hogy most készülök megalapozni a jövőmet.
- A hétköznapok fáradtsága után mivel szokott felüdülni?
- Nekem a sport jelenti a kikapcsolódást. Ha a sportágakat sorrendbe kellene tennem, mindenképpen a kosárlabda kerülne az első helyre. Ugyan már versenyszerűen a térdsérülésem miatt nem játszom, dé az edzésekre a mozgás miatt el szoktam járni. A kosárlabdával egyébként úgy is kapcsolatban vagyok, hogy a MÁV NTE-DKG East szakosztály-menedzseri feladatát látom el. Nagyon szeretnék nekik segíteni, de sajnos ebben a mai világban elég nehéz szponzort találni. A nagy vállalatok vezetői nem igazán akarnak erre a sportágra áldozni. De visszatérve a válaszom elejére. A sportágak sorrendjében picit leszakadva, a második helyen a futball áll. Szurkolok a Bányásznak, hogy jövőre a legmagasabb osztályban játszhasson. A szabadidőm többi részét pedig - ha nem éppen valamilyen sportrendezvényen vagyok - szívesen töltöm úszással és szaunázással. Ami nagyon hiányzik az az olvasás, de a napi munka után már engem eléggé megterhelnének még a könyvek, így marad a televízió.
K. E.
14
C KANIZSA - /4 \'pénfc )
1998. december 11.
HA EN NYOLCEZER FOKON ÉGTEM, AKKOR Ő BIZTOS CSAK KÉTEZREN...
Egy házasság és egy válás anatómiája
Ahogy hallgatom a harmin con egy-két évvel innen lévő fia talembert, egyre jobban kibon takozik előttem egy házasság, majd az azt követő válás anatómiája. A történet nem ritkább nem extrább, mint ma szokásos de végtelenül tanulságos. Ol vastán egyaránt elgondolkodhat házasulandó, párkapcsolatban élő és szülő is. A fiatalember őszintesége - véleménye szerint - nemcsak az újságírónak, de a tapasztalat, anyányi korú másik embernek is szólt.
I. TÉTEL
Egy kicsit talán később is értem, mint a többi fiú. Már általános iskolában sok barátom volt, lányok, fiúk vegyesen, de a másik nemet ekkor én még nem fedeztem fel. Velük csak haverkodtam. Középiskolában tiszta fiú osztályba jártam, lekötött a tanulás, szabadidőmet meg lefoglalták a srácok. Az is igaz, hogy szüleim a gyeplőszárat elég szorosan fogták. Visszagondolva: eléggé zárt világban éltem. így egyáltalán nem csoda, ha az első munkahelyemen, alig 19 évesen fejest ugrottam a szerelembe. Egy nálam hat évvel idősebb kolléganőm lett a barátnőm. Nem láttam, nem hallottam a szerelemtől, eltöltött az első és folyamatosan élő szexuális kapcsolat varázsa. Összehasonlítási alapom nem volt, az előzményekből ítélve nem lehetett, meg nem is kerestem. Ha visszagondolok ennek a kapcsolatnak a négy évére, akkor most egy évtized távlatából mondva, ő sem tudta és én sem, hogy tulajdonképpen mit is akarunk. Katonaságom idején azonban már látszott, hogy az elszakadást nem csak a távolság okozza. Nekem a felocsúdás rettentő nehezen ment, nem is igen értettem, hogy miért rakták ki a szűrömet.
Leszerelés után fél évre kórházba, majd tüdőszanatóriumba kerültem. Szeretettel emlékezem vissza azokra a nővérkékre, akikkel a hosszú lábadozás idején közelebbi kapcsolatba kerültem. No, nem testibe, mert arra azért ők nagyon vigyáztak, de a sok idős ember között bizonyára jó volt lát-
niuk egy fiatal arcot is. Időnk volt, különösen az éjszakás nővérekkel beszélgettem rengeteget. A velem történtek feldolgozásában ez sokat segített.
II. TÉTEL
Amikor a feleségemmel megismerkedtem, én 22 éves voltam, ő meg még tanuló. Egyik barátom egy házibuüban hozott össze minket. Az első pillanatban nagyon megtetszett önállósága, az én eddigi eléggé lefokozott életemhez viszonyított túlzott szabadsága. Félreértés ne essék, nem volt szabados viselkedésű. Szülei tavasztól őszig nem tartózkodtak itthon, vidéki munkavállalásuk miatt ő és az öccse sokkal szabadabban éltek, mint én. Mert nekem még mindig időre kellett hazajárnom, s a szüleim sok olyat is beszabályoztak, amely aztán nekem végképp nem tetszett. A lányt én erős, életrevaló teremtésnek tartottam, aki szinte felszabadított engem. Rövid időn belül testi kapcsolat is kialakult közöttünk, és én egyre jobban éreztem, hogy igen, ez a lány hozzám való, ez a kapcsolat a csúcs. Utólag elgondolkodva, már nem találom magam elég bölcsnek, talán jobb lett volna egy szakemberrel, vagy tapasztalat felnőttel elbeszélgetni. No, ez az a pont, ahol megállhatunk. Talán a házassági tanácsadások intézményét kellene megerősíteni, mert szerintem a fiataloknak igen nagy problémája, hogy legtöbb esetben nincs kivel feldolgozniuk tapasztalataikat.
Házasságunkkal kezdetben nem volt semmi baj. Laktunk náluk, laktunk nálunk, a szülők segítettek, különösebb anyagi probléma sem adódott. Nejem fiatal kora ellenére még házias is volt.
A problémák a második év vége felé kezdődtek. Egyre több dolog idegesített: mindig velem akart lenni, sokszor szinte csüngött rajtam, korlátozott, sőt egyenesen féltékeny volt a haverokra. Nem tudtunk megegyezni a gyerekvállalás idejében, egyre több súrlódás lett a szülőkkel is. Neki alig volt önálló gondolata, a munkahelyén kívül semmiben nem adódott önálló életvitele. Mond-
hatnám úgy is, ha én nyolcezer fokon égtem, akkor ő biztosan csak kettőezerig lángolt. Lassan már minden baj lett. így aztán nem is csoda, hogy méregetni kezdtem a nőket, ki szebb, ki jobb, mint az én kis édesem. A hibáit - mert ugye, mindenkinek van - egyre nehezebben tudtam elfogadni, s valami űr támadt bennem, amit kellett tölteni. Megjegyzem együttélésünk legnehezebb időszakában sem volt nálunk durva szó, verekedés, azt meg egyenesen tisztességtelennek tartottam volna, ha fizikailag megcsalom. A lelki elszakadás azonban megindult. Kutyasétáltatás közben megismerkedtem egy lánynyal, akivel sokat beszélgettünk, s egyre jobban kibontakozott előttem, hogy a régi életemből ki kell lépnem.
Válási szándékom hírére a feleségem öngyilkos akart lenni, más módon is zsarolni próbált, majd csinosabbá varázsolta magát, de én tudtam, hiába sajnálom, nincs tovább. Három évi házasság után elváltunk. Ekkor már az ő nagyszülei segítségével lakásunk is volt, de én természetesen nem a nekem járó fele értéket kaptam meg, csak annyit, amennyit ebbe a lakásba beleinvesztáltam. Ezt sem bántam.
III. TÉTEL
Két és fél éve az előbbiekben bemutatott barátnőmmel élek együtt. Úgy érzem, nagyon jól megvagyunk, a szülei háromszobás lakásában élünk, de ez nem okoz gondot. Igaz, ő nem áll neki - kívánságomra - este tíz óra után mazsolás rakott zsemlét csinálni nekem, de pontosan tudja, hogy mire van szükségem. Elfogadja, hogy ki vagyok, nem akar leláncolni, nem akar megváltoztatni. Nem csak én vagyok a mindene, van saját élete: barátok, aktív sport, nem engem bekebelezve, hanem velem együtt akar élni.
Házasodni? Azt még nem akarok. Ha én igába hajtom a fejem, akkor pontosan tudni fogom -nem, mint a házasságkötésemkor -, hogy nekem mi a fontos, s ezt egy életre szólóan megkapom-e attól a nőtől, akit választottam.
Büki Erzsébet
Az élet lényeges sorsfordulói között tartják számon a házasságot. Egykor a két fiatal életének gyökeres megváltozását hozta a házasságkötés, a gyermekkor végét, a felnőttkor kezdetét. Ma már, amikor egyre több példa akad az együttélésre, talán egy kicsit más a helyzet. Nagyon sokan már a pecsétes papír megszerzése előtt kipróbálják, milyen is lenne, ha... És nem mindenkinek megy cl a kedve a többéves együttélés után sem attól, hogy pap és anyakönyvvezető előtt is szentesítse kapcsolatát. Beszélgetőtársam - nevezzük Endrének - ilyen.
- Hány éve élnek együtt?
- Négy éve. Ez elegendő idő volt ahhoz, hogy megismerjük egymást, hogy eldöntsük, együtt tudunk-e maradni huzamosabb
- Volt más kapcsolata is a mostanit megelőzően?
- Igen volt, ám azok többnyire futó kalandok voltak. Én úgy gondolom, nem árt, ha mindkét fél rendelkezik valamiféle tapasztalattal. Az én menyasszonyomnak is volt kapcsolata elmondása szerint, és természetesen nekem is. Szerintem ez nem baj, azzal együtt, hogy az ember a lelke mélyén valahol féltékeny azokra a férfiakra, akikkel partnerének korábban kapcsolata volt. Legalábbis én ilyen vagyok.
- Mi dönti el, hogy valami fúló kaland lesz, vagy tartós kapcsolat?
- Most lehet, hogy azt várja, hogy azt mondjam, hogy a kiválasztott személy, de nem így van. Szerintem a helyszín. Ha az ember tartós kapcsolatra vágyik, ne a diszkóban ismerkedjen, ott inkább alkalmi kalandokra vár mindenki, aki csak ott van, akár férfi, akár nő, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Szerintem, aki diszkóból választ feleséget, nem jár jól. En a jövendőbelimet a buszon ismertem meg, ő iskolába járt, én pedig dolgozni.
- Azonnal tudta, hogy ő az igazi?
- Azt hiszem, igen. Szerelmes voltam már, de ez valami más, több annál.
- Azt mondják, hogy a férfiak az édesanyjuk mintájára választanak feleséget, a lányok pedig a
1998. december 11. ( KANIZSA - /4 \'P&ifc ) 15

saját apjukhoz leginkább hasonlító férfihoz mennek feleségül. Az Ön esetében igaz ez?
- Ezen még sohasem gondolkoztam igazán. De azért néha szeretném, ha menyasszonyom olyan lenne, mint az édesanyám. Olyan gyengéd, gyerekszerető, ha olyan harmonikus családi életünk lehetne, mint amilyen a miénk, az én gyermekkoromban volt.
- Mi a legfontosabb tulajdonsága egy feleségjelöltnek?
- A gyengédség, önzetlen szeretetni tudás. Biztos, hogy fontos dolog, hogy tudjon mosni, vasalni, főzni, mosni, és takarítani, de én úgy gondolom ezt menetközben is megtanulhatja, nem ez a legfontosabb. Nekem nagyon fontos az is, vajon milyen anya lesz a jövendőbelim, vajon tudja-e majd úgy szeretni a gyerekeinket, ahogy azt én a saját édesanyámtól láttam. Remélem, igen.
- Mennyiben változik meg az életük, ha összeházasodnak?
- Nem tudom, de azt hiszem a tartalmát illetően semennyiben. A házasságkötésnek számomra más oka van. Gyereket szeretnék, és azt, hogy ők a klasszikus értelemben vett családban nőhetnének fel. Az az igazság, egy kicsit konzervatív is vagyok e téren, én mindenképpen fontosnak tartom a házasságkötést, engem így neveltek. Szegény nagyapám, ha élne, biztosan nem tudná megemészteni, hogy én csak úgy együtt élek egy lánnyal. Egyébként a menyasszonyom is hasonlóan gondolkozik e téren. Szeretne menyasszony lenni a
szó klasszikus értelmében, fehér ruhát ölteni, és egy napon át a szó igazi értelmében menyasszony szeretne lenni. Gyakran meg-megáll a menyasszonyi ruhakölcsönzők előtt és nézegeti, tervezgeti, neki milyen ruhája lesz. Azt hiszem, attól az élménytől, ami a házasságkötés ceremóniájával összefügg, nincs jogom, és nem is akarom megfosztani őt.
- Ön miben látja az okát annak, hogy a házasságkötések száma évről évre csökken?
- Főként anyagi okai vannak ennek. A fiatalok nem képesek az önálló élet feltételeit biztosítani maguknak, így aztán tényleg nem sok értelme van a házasodásnak. Én is tovább várnék a nősüléssel, ha nem lenne egy kis szerencse folytán az a parány kis lakásunk. Ma egyébként nincs értéke a társadalomban a családnak.
- Mindenkinek van párja Ön szerint?
- Szerintem mindenkinek van párja, és csak akkor lesz igazán boldog, ha meg is leli, és nem próbálkozik helyette mással.
- A frigy örökre szól?
- Én ebben a kérdésben is konzervatív vagyok, úgy vélem, az „igen" örökre szól. Amúgy is monogám típus vagyok, nem lesz nehéz eleget tenni az ígéretnek.
- Szokott gondolkozni, álmodozni arról, milyen lesz az életük évek múltán?
- Megvallom, igen. Sokszor gondolkozom, és nagyon szeretném, ha úgy élhetnénk majd, hogy mindig lenne időnk egymásra. Ha majd a munkából hazatérve nem a mosással, vasalással folytatná a napot, hanem leülne mellém, elmondaná, mi történt aznap, hogy mi lesz tovább. Szeretném hinni is, hogy így lesz.
Sok embernek a papi hivatás kicsit misztikusnak tűnik, úgy gondolják, hogy a papok elvonultan élnek a világtól, nem foglalkoznak igazán földi, világi dolgokkal. Ez a nézet a régebbi időkben talán jobban megállta a helyet, mint manapság. Vajon mivel foglalkozik egy pap a szabadidejében? Mi érdekli a hivatásán kívül? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Somogyi Imrénél, aki hat éve Nagyrécse plébánosa.
- El lehet határolni a papi hivatást a mindennapi élettől?
- A lelkipásztori munkát nem igazán lehet különválasztani az élet többi részétől, hiszen a lelkipásztori teendők mindennapos feladatok. Gondolok itt a hitoktatásra, a fiatalokkal, ministránsokkal való foglalkozásra, a szentmisékre, temetésekre. Természetesen azért időnként van szabadidőm, előre azonban nem nagyon lehet kiszámítani, hogy éppen mikor érek rá. De sajnos vannak olyan napjaim is, amikor egyáltalán nincs időm és energiám semmire.
- Miket szokott tenni szabadidejében?
- Először is nagyon szeretek olvasni. Ez hála istennek, olyan foglalatosság, hogy nem kell hozzá huzamosabb idő, hiszen pár percre is érdemes a kezünkbe fogni egy-egy érdekes könyvet. Az érdeklődési körömbe általában nem szépirodalom tartozik. Szívesebben olvasom a történelemmel kapcsolatos írásokat. Ez alól talán csak a politika-történelem, a pártok története a kivétel. Viszont érdekel a magyar történelem, az egyháztörténelem, a XX. századi történelem, a hadtörténet. Ez utóbbi miatt többen egy kicsit furcsán néznek rám. A tévénézés viszont nem különösebben szokott lekötni, annak ellenére, hogy tudom, hogy manapság az emberek jelentős része szívesen néz tévét. A híradót és esetleg egy-két fűmet azért én is meg szoktam nézni, de van, amikor egész héten nem kapcsolom be a készüléket.
- Tagja volt a Kanizsa Kerékpáros Klubnak. Mikor kezdett el sportolni?
- A kerékpározó pap kicsit furcsának tűnhet, főleg az idősebb emberek körében, hiszen régebben ez azért szokatlan volt. A sport nem töltött be akkora szerepet az emberek éle-
napi feladataimat is el tudom végezni.
- Télen, csúszós, hideg időben gondolom nem nagyon szokott kerékpározni. Mivel tölti ki ilyenkor a szabadidejét?
- Télen általában az esti időszakok szabadok Ha éppen
lében, ma meg szinte a kor elvárásaihoz tartozik. Budapesten a Központi Szemináriumban végeztem, a sport szeretetét még innen hoztam magammal. Itt a kispapok nagy része sportolt valamit, futottak, futballoztak, én pedig kerékpároztam. Már hagyománya van például a katolikus és a református kispapok közötti focimeccsnek. Kerékpározni igazából csak nyáron van időm, mivel ez egy olyan sport, amely elég sok időt kíván. Legalább két óra kell hozzá, ha ennél kevesebb az idő rá, akkor nem is érdemes nekiállni. Ebben az időszakban egy kicsit könnyebb is időt szakítani rá, mivel nincsenek hittanórák a gyerekeknek, így ennyivel kevesebb a leendőm. A papok többsége nem tud elmenni nyaralni, hiszen a lelkipásztori munka egy olyan hivatás, ahol az ember nem túl sokszor szabadulhat el, legfeljebb egy-pár órára. Mindig jöhetnek hozzám betegellátás, temetés ügyében. Ezek mind olyan feladatok, amelyeket nem lehet több napra elhalasztani. Általában a reggeli időszakban járok kerekezni azért, hogy ne menjen a lelkipásztori munka terhére. Ilyenkor öt órakor fel szoktam kelni és nyolc órára, fél kilencre már haza is érek és a
nem olvasok, akkor makettez-ni szoktam. Egy második világháborús német csatahajónak, a Bismarcknak a modelljét próbáltam meg igényesen, viszonylag élethűen elkészíteni. Ehhez két tél kellett, amely talán jelzi, hogy nincs túl sok időm. Végül is esténként, amikor mások tévét néznek én ezt bütykölgettem, fúrogattam, ragasztgattam
- Milyen a kapcsolata a falu lakosaival?
- Azt hiszem - remélem -, hogy jó. A gyerekeket el szoktam vinni kisebb kerékpártúrákra. Ez nagy élmény nekik, hiszen legtöbbjüket a szüleik egyedül nem engedik a falu határain túl kerékpárral. Nagyrécse nem mondható egy tipikus zalai falunak. Lakossága két részre osztható, vannak a tősgyökeres falusiak azok, akik itt is születtek, de sokan költöztek ide Nagykanizsáról is. Ok magukkal hozták a városi mentalitást. Inkább az „igazi" falusiakra jellemző, hogy megkeresnek a gondjaikkal, velük úgy érzem, könnyebb kapcsolatot tartani. Akik a városból jöttek, azok kicsit távolságtartóbbak, hozzászoktak ahhoz, hogy „az én házam, az én váram ", de persze ez is csak általánosítás, azért vannak kivételek.
L. Zs.
11.......... 11 f ^> 1 \' \' \' ,
16 ¦ KANIZSA — 7ty-VK0C&<Vl Jl 1998. december 11.
TÉVÉMŰSOR DECEMBER 14-TŐL DECEMBER 20-IG
HÉTFŐ December 14. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.55 Provokatív. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.00 Erdészház Falkenauban. 13.50 Nemzeti értékeink. 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 14.50 Nemzeti értékeink. 15.00 Vízizsaruk. 15.50 Délutáni rendelés. 16.05 Derült égből egy család. 17.10 „Engedjétek hozzám!..." 17.20 Gyerekeknek! 18.00 Mixiklub. 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Tom Jones, egy talált gyermek históriája. 20.55 Még ilyet! 21.50 Miért pont én? 22.10 Aktuális. 22.35 Szabad verseny. 23.15 Unga Bunga.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Angyali érintés. 14.20 Wow! 14.40 Rajz-filmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.25 100-ból egy. 17.55 Time Trax. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Meglepő és Mulatságos. 22.00 Híradó. 22.15 Bűnvadászok. 23.05 Stephen King: Aranykor. 23.55 Beavis és Butthead. 0.20 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Igazi szellemirtók. 12.45 Rémecskék kicsiny boltja. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plusz. 19.55 Életben maradtak. 20.45 Stefanie. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 0.00 Tények. 0.30 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Túrabakancs. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Parlamenti Napló. 15.00 Közvetítés a parlament üléséről. 16.00 Lássuk Indonéziát! 16.15 Telesport. 17.45 Holdfényes történet. 18.30 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Szabadnak születtek. 21.25 Holdfény Parados felett. 23.10 A zenén túl...
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli mu-
zsika. 9.10 Emlékképek - Régi híradók. 9.30 Közép-Európai Magazin. 10.05 Heti hírmondó. 10.55 A Napkirály árnyékában. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Az iszlám Magyarországon. 13.10 Menny és pokol víziója. 13.35 Zöldszem, zöldfül. 14.05 Ami igaz, az igaz. 14.20 Kalliopé dalnokai. 14.55 Tarkabarka. 16.00 Katedra nélkül. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Héthatár. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 A család apraja-nagyja. 20.10 Százhangú orgona. 20.40 Ötpercesek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Sír az út előttem. 23.50 Beavatás. 0.05 Híradó. 0.20 Vers. 0.25 Egy év Habsburg Ottóval.
KEDD December 15. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.05 Walt Disney bemutatja. 11.10 Válaszolunk... 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Erdészház Falkenauban. 14.00 Szerb nyelvű nemzetiségi magazin. 14.25 Német nyelvű nemzetiségi magazin. 14.55 Vivát, Benyovszky! 15.50 Drog-szerviz. 16.10 Derült égből egy család. 17.05 Katolikus krónika. 17.25 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.50 huszonhat volt. 21.00 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuális. 22.30 Publikum. 23.05 Boise Vita.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.25 100-ból egy. 17.55 Time Trax. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 A csendőr nősül. 21.45 Híradó. 22.05 MMM. 23.00 Jogában áll hallgatni. 23.55 Antenna. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 Rémecskék kicsiny boltja. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plusz. 19.55 Herkules. 20.45 Sentinel - Az őrszem. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szép új világ.
23.30 Magnum. 0.15 Hozam. 0.45 Tények. 1.15 Vers éjfél után.
MTV 1
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Szabad verseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Közvetítés a parlament üléséről. Kb. 16.35 Repeta. 17.35 Holdfényes történet. 18.30 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.55 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 Tiltott találmányok. 21.25 Második lehetőség. 22.10 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.10 Kapcsok. 9.45 Mi lesz holnap? 10.05 Héthatár. 10.45 A napkirály udvarában. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 A kincses sziget. 14.05 VirTus. 14.30 A család apraja-nagyja. 15.35 Az aranyló patak. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Falusi Rómeó és Júlia. 20.25 Karácsonyi üdvözletek. 20.35 Nagymesterek kamarazenéje. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Puha ágyak, kemény csaták. 23.15 Híradó. 23.30 Vers. 23.35 Farkas Ferenc.
SZERDA December 16. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.10 Azok a csodálatos állatok. 10.30 Zöld posta. 11.00 Zöldpont. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 14.20 Román nemzetiségi magazin. 14.50 A mi 20. századunk. 15.45 Csellengők. 15.50 Családorvos. 16.05 Derült égből egy család. 17.05 „...Mindenkinek használni!". 17.30 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 A kulcs. 21.05 Pegazus. 21.50 Miért pont én? 22.15 Aktuális. 22.40 Stúdió \'98. 23.15 A zongoralecke.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.25 100-ból egy. 17.55 Time Trax. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Medicopter 117 - Légi mentők. 20:55 Új Frei-Dosszié. 22.00 Híradó. 22.15 Öreglányok. 22.45 Dóra mozija. 23.15 Bosszúvágy.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország!
9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 Rémecskék kicsiny boltja. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plussz. 19.55 Azok a szép napok. 20.50 A hegyi doktor. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 0.00 Kuk@c. 0.30 Tények. 1.00 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 16.00 Repeta. 17.35 Holdfényes történet. 18.25 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.55 Telesport. 21.30 Ománban érdemes kikötni... 22.05 Mecénás. 22.40 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.05 Gazdakör. 9.45 A dolgok természete. 10.35 Ötpercesek. 10.40 A napkirály árnyékában. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Heuréka! Megtaláltam! 13.05 Dunatáj. 13.40 Tovább Zimbabwéba. 14.15 Karácsonyi izgalmak. 15.40 A kincses sziget térképe. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Kismamaklub. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Jenny. 20.25 Karácsonyi üdvözletek. 20.35 Ötpercesek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Egy film portréja - Kristin Lavrandsdatter. 22.35 A 20. Század zenéje. 23.30 Híradó. 23.45 Vers. 23.50 Egy év Habsburg Ottóval.
CSÜTÖRTÖK December 17. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.10 Zöldövezet. 10.40 Terra X. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.00 Derrick. 14.00 Együtt. 14.50 így is, úgy is, 15.50 Segítőtárs. 16.10 Derült égből egy család. 17.05 „Senkinek sem ártani..." 17.25 Gyerekeknek! 17.55 Hang-szál(l). 18.20 A bestia. 19.00 A bestia. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.30 Esti Showder. 21.35 Mustra. 22.10 Aktuális. 22.35 VilágKép. 23.15 Testvérek.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismédések.
1998. december 11.
E KANIZSA- inz-mu^ )
17
13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Angyali érintés. 14.20 Küpklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.25 100-ból egy. 17.55 Time Trax. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Pensacola. 20.50 Akcióban a rendőrség.21.45 Híradó. 22.00 Megdöbbentő világ. 23.00 Carmen. 1.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 Rémecskék kicsiny boltja. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plusz. 19.55 Forró nyomon. 20.40 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Jolly Joker. 23.55 Magyarország holnap. 0.30 Tények. 1.00 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Háló. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 15.55 Telesport. 17.25 Lássuk Indonéziát! 17.40 Holdfényes történet. 18.30 Magyarország ma. 19.30 Mesetár. 19.50 Magyarok cselekedetei. 20.00 Híradó. 20.30 A Kennedy-klán. 21.30 Hanuka \'98. 22.20 Második lehetőség. 23.10 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.05 Kismamaklub. 9.35 Régiók. 10.10 Táncház. 10.45 A napkirály árnyékában. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Anziksz. 12.50 Kísértet Lublón. 14.25 Koraszülöttek. 15.20 Vízipók-csodapók. 15.30 Az óceán lánya. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Fekete karácsony. 20.15 Menny és pokol víziója. 20.35 Karácsonyi üdvözletek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.25 Sportpercek. 21.40 Al Manach. 22.25 Vízi csoda. 22.30 Underground. 1.15 Híradó. 1.30 Vers.
PÉNTEK December 18. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.05 Gyöngyök. 10.40 Szomszédok. 11.15 Teleszák. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híróra. 13.05 Szenzáció. 14.00 Népzenei magazinok. 16.00 Életmódkalauz. 16.30 Űr-gammák. 17.05 PÉNTEK DÉLUTÁN. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Ally McBeal. 20.50 Legyen egy
szó... 21.00 „Éljen a magyar!" 22.00 Aktuális. 22.30 X-akták. 23.15 Apacsrekviem.
RTL KLUB
6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Angyali érintés. 14.20 Wow! 14.40 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.30 Esmeralda. 17.25 100-ból egy. 17.55 Time Trax. 18.45 Hajsza az időn át. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz. 19.30 Barátok közt. 20.00 Jurassic Park. 22.15 Híradó. 22.30 Életveszélyben. 23.30 RTL Night Klub. 1.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.20 Mila szupersztár. 12.45 Rémecskék kicsiny boltja. 13.10 Mindent tudni akarok. 13.15 Családi kötelékek. 13.40 Édes hármasban. 14.10 Egy titokzatos hölgy. 14.50 Kedves nővérkék. 15.15 Az Acapulco-öböl. 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat. 17.15 Gazdagok és szépek. 17.40 Sunset Beach. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.25 Tények plusz. 19.55 Dáridó. 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szeszélyes éjszakák. 0.50 Tények.
MTV 2
6.00 Híradó.6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Szomszédok. 9.35 Kincsestár. 11.00 Tanoda. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Délutáni mozi. 15.55 Repeta. 17.20 Körző. 17.50 Európai Utas. 18.25 Alpok-Duna-Adria. 18.50 Energia ABC. 19.00 Jelenségek az állatvilágban. 19.30 Mesetár. 20.00 Híradó. 20.30 Magyar Ház. 21.30 Fényes nappal történt. 23.10 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli muzsika. 9.10 Váltó. 9.50 Tűvel festett világ. 10.15 Tóparti látomás. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Kedves. 13.25 Al Manach. 14.15 Tovább Zimbabwéba. 14.45 Délibáb - Varázstükör a horizonton. 15.30 Pop-sa-rock. 16.05 Miénk a tér. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép. 19.35 Tabu. 20.30 Karácsonyi üdvözletek. 20.45 Ötpercesek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Apám életére. 23.15 Híradó. 23.30 Vers. 23.35 Belső terek - 26 fürdőszoba. 0.05 Párnakönyv.
SZOMBAT December 19. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 9.50 Mikrokozmosz. 10.15 Trópusi hőség. 11.10 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.05 „Egy-Másért" 12.10 Az ember képmásai. 13.05 Ez nem lehet szere-
lem. 14.35 Delta 2000. 15.10 Csoda a farkasokkal. 17.05 Divat \'98. 17.30 Európa te vagy! 18.00 Ki marad a végén? 18.30 Zóna. 19.00 Lottó-show. 19.30 Híradó. 20.00 Red Rock West. 21.40 Showbálvány. 23.10 A tökéletes sztori.
RTL KLUB
6.30 Bibliai kalandok. 7.00 Kö-lyökklub. 11.00 Csőrre töltve. 11.30 Az elveszett világ. 12.00 BRAVÓ Tv. 13.00 Hírek. 13.10 Kedvenc. 13.40 Egy óra múlva itt vagyok. 14.45 Tétova álmok. 16.20 Kész átverés. 16.40 Kung-fu. 17.30 Sliders. 18.20 ZenÉsz. 18.45 Híradó. 19.05 Fókusz plusz. 19.30 Csíííz. 20.00 Távol Afrikától. 22.50 Hullámsír. 0.25 Híradó. 0.40 Neve: Senki. 1.30 Fókusz plusz.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Világjárók. 12.30 Egy úr az űrből. 13.00 Fő az étel! 13.10 Családban marad. 13.45 Harry és fia. 15.50 Kastélyszálló. 16.40 Miért éppen Alaszka? 17.35 Kaméleon. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Halálfolyó. 21.50 Angyalszív. 23.45 Y-akták. 0.10 Elke.
MTV 2
6.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Úton. 7.45 Határtól határig. 8.00 Holmi? 8.30 Nemzetiségi magazinok. 10.15 A mi Charlynk. 11.05 Família Kft. 11.30 A magyar irodalom képes története. 12.00 Mélyvíz. 13.00 Európa Ablak. 15.00 Triangulum. 15.30 A Balatonéit az ezredfordulón. 16.00 A múzsa csókja. 16.25 Séták. 16.55 Töredék - A múlandóság fölé: Madonna. 17.20 Galántától a világhírig. 18.00 Kincsestár. 19.30 Mesetár. 20.00 Híradó. 20.30 Kérem a következőt! 20.45 Esti Showder. 21.45 Vízi zsaruk. 22.35 Mélyvíz. 22.55 Napbúcsúztató.
DUNA TV
5.30 Hírek. 5.40 Gazdakör. 6.15 Élő forrás. 6.50 Kismamaklub. 7.25 Rajzfilmek gyerekeknek. 7.50 Hírek. Reggeli muzsika. 8.00 Összkép. 8.35 A kincses sziget térképe. 9.00 Az ókor csodái. 9.30 Uhuka, a kis bagoly. 9,40 Ami igaz, az igaz. 9.55 Tarkabarka. 11.00 A kacsacsőrű emlős. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Élő egyház. 12.35 Anziksz. 12.50 A film évszázada. 14.05 Erebus expedíció. 14.35 Nyár, csend, tenger. 16.20 A zene arcai. 17.00 Magyar történelmi arcképcsarnok. 17.20 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Színészportré. 19.10 Vérszerződés. 20.35 Zorán - az elmúlt 30 év. 21.00 Híradó. 21.40 Katicabogár, katicabogár. 23.20 Híradó. 23.35 Vers. 23.45 Charlotte és Lea.
VASÁRNAP December 20. MTV1
7.45 Német nyelvlecke. 8.00 Jgy
szól az Ur!" 8.05 Gyerekeknek! 9.30 É.V.A. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Komolyzenéről könnyedén. 11.50 ,JEgy-Másért" 12.05 Szerencsepercek. 12.30 Jani házhoz megy... 13.05 Telesport. 14.30 Miért pont én? 14.45 Családi napló. 15.15 PoliTour. 15.40 Örömhír. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.05 Hello, Magyarország! 17.05 Nevetett ma már? 18.00 Ön dönt! 19.00 A Hét. 20.00 Szatelit. 21.00 Össztánc. 23.00 Telesport. 23.30 A BBC.
RTL KLUB
6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökklub. 11.00 Csőrre töltve. 11.30 Enid Blyton kalandfilmsorozata. 12.00 Bugs. 13.00.Hírek 13.10 Hokkaido urai. 14.05 Gyilkos sorok. 15.00 Knight Rider. 16.00 Meglepő és Mulatságos. 18.15 Kész átverés. 18.45 Híradó. 19.05 Akták. 19.30 Vasárnapi kiadás. 20.00 Party zóna. 21.55 Elárulva és kiszolgáltatva. 23.30 Híradó. 23.45 Országház. 0.45 Hokkaido urai. 1.05 Akták.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Szelek szárnyán. 9.45 Egy úr az űrből. 10.30 Körhinta. 12.15 Nótaszó. 12.45 Hűséges az Isten. 13.15 Hét x hét. 13.45 Széllovasok. 14.40 Szelek szárnyán. 15.35 Petrocelli. 16.30 A Szuper csapat. 17.30 Xena. 18.30 Tények. 18.45 Napló. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Közkívánatra: Radio Flyer: Gung Ho; L. A. Story. Kb. 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! Kb. 23.00 Színkép. Kb. 23.30 Redl ezredes. 0.45 Napló. 1.45 Vers éjfél után.
MTV 2
6.00 Űrgammák. 6.30 Nemzetiségi magazinok. 7.20 Advent. 7.30 Tudóra. 9.35 A mi Charlynk. 10.35 Cimboraóra. 11.40 Telesport. 13.10 Nóták. 13.35 ... az én váram... 14.05 Pódium. 14.35 A budapesti Operaház. 15.00 A csillagszemű. 15.40 Az MTV 2. 17.00 A Forrás Argentínában. 17.30 „Itt ARTunk" 18.00 Újra Nyitott könyv. 18.30 Telesport. 19.05 Vivát, Benyovszky! 20.05 Mind oldott kéve. 21.05 Táncvilág. 21.45 Metronóm. 22.15 Szabófalvától San Franciscóig. 23.15 Universitas.
DUNA TV
6.30 Hírek. 6.35 Reggeli muzsika. 6.45 Élő egyház. 7.05 A kanadai vadon csodái. 7.30 A varázsvödör. 8.00 Az óceán lánya. 8.30 Miénk a tér. 10.00 Aranyfűrész. 11.00 Forrásvidék. 11.35 Beavatás. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.10 Lóverseny. 12.30 Izzó hold. 14.10 Larry, a vőlegényjelölt. 14.25 Emlékképek - régi híradók. 14.50 Sportképek 16.50 Minoritates Mundi. 17.30 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 19.00 Híradó. 19.25 Kristin Lavransdatter. 21.50 Fórum. 22.55 Frank Tibor története. 23.55 Vers. 0.00 Egy év Habsburg Ottóval.
18
[ KANIZSA - \'p&ifc )
l\'m. december IJ.
m©w©
- AHOGY AZ ORVOS LÁTJA
- A homoszexualitás kérdéskörének vizsgálata, eredetének kutatása évtizedek óta két szálon fut. Mindkét tábor folyamatosan vonultat fel újabb és újabb kutatási eredményeket, ám végső, döntő érv egyik tábornak sem áll rendelkezésére. Nem tudjuk tehát, hogy a homoszexualitás örökletes sajátság vagy társas hatásokra létrejövő másság - mondja dr. Hortobágyi Tibor.
- Olyannyira nem világméretű jelenség ez, mint amennyire a filmek, a televíziózás elhiteti ezt velünk?
- A jelenség létezik, titkolni helytelen dolog. Ugyanakkor megítélésem szerint a jelenség túlzott hangsúlyt kap. Nyilvánvaló, hogy az embereket vonzza a másság, a nem átlagos, megszokott jelenség, az olyan dolog, amelyről beszélni kell. Az, hogy beszélünk a homoszexualitásról, mint jelenségről, nem baj. Am nem tartom kedvezőnek, hogy ugyanakkor a természetes szexualitás, mint követni való minta: a psychosexualitas -azaz az ellenkező nemek lelki és testi vonzódása - nem kapja meg az elvárható hangsúlyt. Hiányolom tehát azokat a könyveket, műsorokat stb., melyek a felnövekvő nemzedéknek vonzó mintaként szolgálna.
- Ön, mint orvos, miben látja a helytelen minták közvetítésének veszélyét?
- Ezek a minták a legnagyobb veszélyt a serdülőkorú nemzedékre jelentik, hiszen abban a korban, amikor a szexuális önazonosság kialakul, rengeteg egyéb más problémával is meg kell küzdenie a serdülőnek. Nem olyan nyilvánvaló és egyszerű kérdés azt eldönteni, hová is tartozom. Nos ezt a kifejezetten nehéz folyamatot zavarjuk, zavarják meg
Nemrégiben a legtöbb ember a homoszexualitás kérdéskörével legelőször az ókori görög irodalom tanulmányozása során találkozhatott, amikor talán meglepődve szembesülhetett a ténnyel, a szépséges himnuszok nagy részét férfiak írták férfiaknak, vagy éppen hölgyek hölgyeknek. Mára nagyot változott a világ, a filmek, könyvek, a televíziós műsorok telis-tele vannak e témával, vagy bújtatottan, vagy hangsúlyozottan.
ezek a helytelen minták. Tapasztalataim szerint ezek problémát okozhatnak, van rá példa, találkozunk szülőkkel, nevelőkkel, akik elmondják, hogy baj van. Ebben a stádiumban van még mód a segítségnyújtásra, hiszen szó nincs kialakult homoszexualitásról, csupán annyi a dolgunk, hogy segítsük a fiatalt a helyes kép kialakításában.
- Betegség a homoszexualitás?
- A homoszexualitás nem betegség. A hivatalos betegség nevezéktanban - a könyv címe: Betegségek Nemzetközi Osztályozása - homoszexualitás megjelölés nem szerepel. Maguk a homoszexuálisok is élénken tiltakoznak állapotuk betegségként történő értelmezése ellen. A homoszexualitás megítélése minden történelmi korban más és más volt. Volt, amikor megégették a homoszexuálisokat, volt, mikor egészen elfogadott jelenség volt. A szocialista embertípusba például nem fért bele a homoszexualitás, titkolták, nem beszéltek róla. Én úgy gondolom, hogy ez egy másság, egy jelenség, amely évezredek óta jelen van. A fejlődés egy érdekes zsákutcája, hiszen a homoszexuális párkapcsolatoknak csak jelene van, jövője nem lehet, hiszen ezekből a párkapcsolatokból nem születik utód.
- Ön miként vélekedik arról,
hogy egyes országokban van mód arra, hogy azonos nemű párok gyermekei neveljenek?
- Én úgy gondolom, míg két nem van jelen, a gyermeknek mind a két nemmel való kapcsolattartás mintáit el kell sajátítania, és a saját nemére jellemző viselkedésmintákat is el kell lesnie. Erre az ilyen típusú együttélési formákban nincs módja.
- A homoszexuálisnak nincs betegségtudata?
- Ó nem érez semmi olyat, amitől betegségtudata lenne, nincs szenvedésnyomása. Erre egyébként a homoszexuálisokat tömörítő szerveződések érzékenyek is.
- Jól értem, ön nem is találkozik olyan emberekkel, akik azért jönnek el ide, mert rádöbbentek, hogy homoszexuálisok?
- Valóban nem találkozunk ilyen emberekkel. Találkozunk olyan betegekkel, akiknél zavart szenved a szexuális önazonosság, például a transzszexualitás tartozik e témakörbe. Hogy mindenki értse: olyan emberekről van szó, akik nem tudnak azonosulni azzal a nemmel, sem anatómiai sem pszichológiai szempontból, aminek születtek. Ók többnyire gyakorlati tanácsokért fordulnak hozzánk, hol hogyan operálják át őket, illetve, hogy ez a dolog jogilag hogyan rendezhető. A másik nagy csoport, akivel találko-
zunk, az az úgynevezett szexuális preferencia rendellenességekkel küzdők, ide tartoznak a fetisiszták, a pedofilek, kukucskálók stb. Ez utóbbi esetében van egy éles határvonal az egészséges kíváncsiság, amely a tizenéves fiatalt jellemzi, aki a lányok öltözőjének hasadékán lesi kortársnőit, és a kóros között. A pedofilia pedig már büntethető és büntetendő kategória bűncselekmény esetén, hiába beteg az illető, büntetőjogilag felelősségre vonható.
- Olyan pácienssel találkozott már, aki azért jött el Önhöz, mert a párja mindkét nemhez vonzódik?
- Volt már ilyenre példa, egy fiatal asszony azért jött el hozzám, mert nem sokkal a házasságkötése után zavaró dolgokra, lett figyelmes. Férfi aktokat talált férje holmijai között, és nagyon sok ráutaló jelet, hogy a férje a vele azonos nemitekhez is vonzódik. Amikor rákérdezett, a férje nem is titkolta, ám az asszony nem tudott együtt élni ezzel, el is váltak. A férfi éli a világát, az asszony pedig egy jó időre megcsömörlött a szexualitással kapcsolatos dolgoktól.
- Az ilyen jelenségek kiábrándíthatják az egyébként egészséges lelkületű embert a heteroszexuális kapcsolatokból?
- Nem, azt hiszem nem, csupán a nemi élet zavarait okozhatják az ilyen tapasztalatok, szexuális preferencia rendellenességhez nem vezetnek. A szexualitás egyébként nagyon érzékeny területe emberi mivoltunknak, nem szabad és nem érdemes kísérletezni vele, mert komoly problémákat okozhat. Maradandó sérüléseket okozhatunk vele magunknak és másoknak egyaránt.
D.É.
1998. december 11.
( KANIZSA-/* )
19
EGY JO BARÁT MINDENNÉL TÖBBET ÉR!
- 1953 óta élek Nagykanizsán. Az é&sapám postatiszt volt, innen származott, és a szíve visszahúzta ebbe a városba, így aztán visszaköltöztünk ide. Cserépkályhásnak tanultam, igaz, eredetileg hegesztő szerettem volna lenni, ám akkor éppen nem indult ilyen képzés, ezért aztán cserépkályhás lettem. Utólag már tudom, munka közben nem látható az ív fénye, az amiért hegesztő szereltem volna lenni. A hegesztő már csak a kész munkában gyönyörködhet. Jó néhány évig dolgoztam a szakmában, aztán, amikor a cserépkályhát egyre inkább kiszorította a konvektor, és egyre kevesebb lelt a munkánk, elmentem a bútorgyárba dolgozni.
- Testvére van?
- Igen van, már 1971 óta Stockholmban él.
- Sosem gondolt arra. hogy utána menjen?
- Nem, engem mindig taszított a külföld, sosem gondoltam arra, hogy elhagyjam ezt az országot. Illetve egyszer. Akkoriban úgy alakult, hogy valamiért nagyon szerettem volna remeié lenni Svájcban, fenn a hegyekben, de aztán elment a kedvem a dologtól.
- Hogyan lett a hajléktalan szálló lakója?
- Amikor at édesanyám meghalt, rossz üzletel kötöttem, és ötvenezer forintén eladtam azt a kis házat, ahol lakott. Az ötvenezer forint egy részét elkéregették, örökös kölcsönbe vetlek, és azóta sem adták vissza, a másik része pedig elfogyott. Akkoriban egyébként az volt a tervem, hogy elmegyek
„LEGALÁBB NEM LÓG A SZEMEMBE"
Van férfi, aki büszke rá. Van, aki titkolja. Van, aki közömbösen fogadja a jelenséget. Van, aki körmeszakadtáig "harcol ellene, minden szert kipróbál, s van. aki az első próbálkozás után feladja. Katalógusok, és szórólapok széltében hosszában hirdetik, hogy a gondot megoldják, hogy az általuk használt módszer az egyetlen és a hatásos a kopaszodás ellen. Mióta a világ a világ mindig is éltek közöttünk olyanok, akiket hosszú hullámos hajjal áldott meg az ég. és olyanok is, akik aüg kezdték meg életük második évtizedét, homlokuk magasodni kezdett. Lapunk körkérdést intézett jó néhány kopaszhoz, azt tudakolván, ők maguk, hogyan élték, élik meg a jelenséget.
Huszonéves férfi:
- Még a középiskolában kaptam meg a jogosítványomat, az azon lévő képen jócskán a szemembe lóg a hajam. Alig voltam húsz. és mái hullott a hajam. Megvallom, engem nem annyira idegesített, mint a családomat. Emlékszem, édesanyámat nagyon bántotta a dolog. A család összefogott, és mindenféle szert kipróbáltattak velem, az amerikai ro-
Az utcán, a buszon száz meg száz ember jön-megy, kabátba burkolva, szemükbe húzott sapkával. Megannyi sors, kín, bánat, öröm. Testüket a ruha takarja, lelkük titkait ők maguk. Egyszer-egyszer adódik egy pillanat, amikor bepillantást nyerhetünk a titkokba. Egy ember megnyílik, feltárja titkait. Szilárd Imre a vöröskeresztes átmeneti szálló lakója, és egy egész különleges világban él.
Kanizsáról, mindenki azt mondta, és a könyvekben is az állt, hogy a száz- és kétszázezer lakos közötti települések a legkedvezőbbek, hiszen még nem túl nagy a tömeg, ugyanakkor a település szerkezetéből adódó szolgáltatások már kedvezőek. Én hitlem a reklámnak, ám. az megcsalt. Lementem. Pécsre, aztán abban reménykedtem, hogy ott majd a piacon találok egy asszonyt, aki munkáért befogad. Csalódnom kellett, még piac sem volt, csak vásárcsarnok, így aztán álmaim nem teljesüllek. A könyvtárak és a szállók sem ígértek semmi jót, ezért aztán visszajöttem Kanizsára.
- Úgy tudom, nemrégiben Pesten is szerencsét próbált. Oda miért ment?
- Nem szerencsét próbálni, hiszen már nyugdíjas vagyok, van egy kicsinyke állandó jövedelmem, nem munkát kerestem. Azért mentem el, mert elvágytam innen, mennem kellet, mert ezt a városi kicsinek éreztem már. Tíz éve mindennap nyitvatartási időben a könyvtárban ülök, lassan már semmi újat nem találok, ami engem érdekel, azt hittem, a nagyvárosban majd találok valami érdekeset.
- Hol lakott Pesten?
- Hajléktalan szállókon, de meg kell mondanom, mindegyik ócskább, mint a kanizsai. Napközben meg a templomokat jártam. Nagyon szerelem a templomokat, egyrészt azért, mert vallásos vagyok, másrészt, mint építészeti csodák vonzanak. Nagyon szeretek a templomban üldögélni, hallgatni a csendet. Most, hogy megjött a lel, oda behúzódhat az ember, gondolkozhat a világ dolgain, nem fázik, csak ha az óvatlan látogatók nyitva hagyják az ajtót.
- Nem találta meg a számítását, azért jött vissza?
- Valahogy úgy. A könyvtárak ott nagyon drágák és semmi új nincs a kanizsaihoz képest. Például van olyan könyvtár, ahol még az UFO magazin sem jár. Nagyon kedvelem a tudományos irodalmai, a fizikával, kémiával, a legújabb kutatási eredményekkel foglalkozó könyveket, kiadványokat. Emellett szeretem a költészetet is, de azt elsősorban csak pihenésként olvasgatom.
- Sohasem kölcsönöz?
- A könyvtár hangulatát kedvelem, ott szeretek olvasgatni.
- Ma mivel tölti napjait?
- Reggelente buszra szállok, bemegyek a városba, beülök a kocsmába, amíg a könyvtár ki nem nyit. Addig beszélgetek az emberekkel, fröccsözgetek, és néha csuk hallgatom a többieket. Ha jó idő van, sétálgatok, kimegyek a Csónakázó-tóhoz, nagyon szeretem a természetet, a belőle áradó harmóniát, a Napfényét.
- Sosem vágyott társra?
- Egy jó barát nagyon fontos lenne. Egy olyan barát, akivel sakkozhatnék, akivel beszélgethetnék. Ha\' lenne egy sakkpartnerem, akkor nem hiányozna semmi.
- Nős volt valaha?
- Nem. Amikor fiatal voltam, nagyon sok helyen megfordultam, nagyon sok mindent láttam, és az volt a tapasztalatom, hogy az emberi kapcsolatokban, a házasságban kevés az őszinteség. Az emberek nem ágy szeretik egymást, ahogy mondják, és engem ez megriasztott. Amikor a bútorgyárban dolgoztam, mindenki a nőkről, a házasságról beszélt Akik előtte voltak még, áhítattal, csodát remélve szóllak, akik már házasságot kötöttek, azok meg csupa-csupa rossz dolgot mondtak. Szóval sohasem gondoltam nősülésre, nem vágytam asszonyra.
- Mit csinálna másként, ha újra kezdhetné?
- Barátot keresnék. Semmi más nem érdekelne, csak lenne egy jó barátom, akivel sakkozhatnék Egyszer volt egy, de ma már nincs, és ez. nagyon rossz.
I). É.
MM wMMm.
konok révén még azt a borzasztó drága szert is. amit eredetileg szívgyógyszerként hoztak forgalomba, de hamar kiderült, hogy arra ugyan nem annyira jó. de megállítja a hajhullást. Ha jól tudom, ma is ez az egyetlen a világon mindenütt elismert kopaszodásgátló, és mint ilyen, iszonyú drága. Persze, most nyugodtan megkérdezheti, hogy ha használtam, miért vagyok mégis kopasz. Azért, mert nem foglalkoztam vele. mert túlzottan sohasem érdekelt. Az apám is kopasz, és állítólag a nagyapám is az volt. De nem is ez az igazi iridok. amiért nem izgatott a dolog. Inkább az a magyarázat.-hogy én\' el tudtam fogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Azt hiszem, ha az ember képes erre. akkor már mások sem törődnek azzal, hogy milyen a külseje.
HAJ...AJ!
Állítólag 25 éves kor után minden ember haja elkezd ritkulni. Erre kiváló példa egy ma már meglehetősen magas homlokkal rendelkező középkorú úr esete:
- Nem igazán tudom, hogy mikor kezdett el hullani a hajam. Köiülbe-lül 25-26 éves koromban kezdtem el kopaszodni, de csak a tíz évvel később készült képeimen tudatosodott bennem a változás. Előtte göndör sötét színű hajam volt, ma már egyik sem látszik. Lassú folyamat volt, még a fésülködéskor sem maradt a fésűn több haj a szokásosnál. Mondták, hogy azért kopaszodtam meg, mert nem hordtam télen sapkát, ezért megfáztak a hajhagymáim. Hallottam azt is. hogy ennek a férfi-hormonok túltengése az oka. Nem tudom, hogy melyik igaz. de szerintem nálunk ez családi örökség, az édesapám még korábban megkopaszodott, mint én. Nekem semmiféle lelki válságot nem okozott a hajam elvesztése. így soha eszembe sem jutott, hogy parókát hordjak, de szerintem ezek egy kicsit nevetségesen is néznek ki. Derülni szoktam csak azokon a férfitársaimon, akik ..hiányosságukat" így próbálják meg leplezni, különösen nevettető, ha a paróka elcsúszik a fején. Nem mondom, hogy nem szeretnék szép. dús hajat, de így is jól érzem magam.
Azért én is megpróbálkoztam valamikori nagy slágerrel, a Bánfi hajszesszel, de semmit sem ért. Nem hiszek az ilyen csodaszerekben, de már nem is érdekel.
KOPASZOK
Fiatalon még irigylésre méltó göndör fürtök díszítették kobakját. Emlékszem, kislányként nagy előszeretettel cibáltam meg üstökét. Aztán az évek múltával el-elmaradt ez a kedves szokás. Nemcsak azért, mert huszonegy évesen az ember ne nagyon cibál}* az apji hajat hanem mert már nagyon nincs is mit. Fizimiskája lassanként teljesen ősz lett. és bizony a fejtetőjét már az sem fedi. Soha nem csinált ebből problémát. Sőt. esetenként még büszke is rá. Mint mondja, az évek. meg a gondok eredménye. Szerinte egyetlen hátránya van. hogy telente sajnos viselnie kell az általa nagyon nem szeretett sapkát. Egyébként jól megbékélt vele. Néha azért elfogja a nosztalgia, és előbogarássza a dobozból „hőskorának" fotóit. Szívesen nézegeti őket. Aztán elsüt egy viccet, belenéz a tükörbe, és elégedetten állapítja meg. hogy még mindig jól néz ki. Hál. igen. A férfiak mind tökéletesek. Számomra pedig így őszen, kopaszon is a legtökéletesebb.
20
( KANIZSA-/l )
NEM MINDENKINEK MERI VÁLLALNI MÁSSÁGÁT
A homoszexualitás jelen van társadalmunkban, nem lehet róla érzelemmentesen beszélni. Vannak, akik mélységesen elítélik, vannak, akik közömbösen reagálnak rá, és akadnak olyanok is, akik toleranciával viseltetnek a probléma iránt. Már ha ezt problémának lehet nevezni. Hogy minél valósághűebben mutathassam bc a homoszexuálisok gondjait, nem a szakirodalmat hívtam segítségül, hanem ha nehezen is, de találtam valakit, aki maga is az úgynevezett „melegek" közé tartozik.
Idegesen, szorongva készültem a megbeszélt találkozóra, hiszen először nyílt alkalmam rá, hogy meleg férfival szemtől szembe beszélgethessek.
Egy belvárosi zsúfolt presszóban találkoztunk. Interjúalanyom már ott várt, mikor én megérkeztem. O mit sem sejtett arról, hogy egy újságíró ül vele szemben, mivel éri mindvégig megőriztem in-kognitómat, bár érzésem szerint valamit sejthetett...
Nem arra voltam kíváncsi, hogyan néz ki egy homoszexuális férfi, meg honnan lehet felismerni, hanem azért hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam, mennyire merik vállalni másságukat, hogyan fogadja ezt a környezetük, vagy ezt titokban kell. és lehet-e tartani egy ilyen kisvárosban, mint Kanizsa.
Nos, ami érdekelt arra készséggel válaszolt interjúalanyom.
Talán azzal kezdeném, hogyan ismerkednek ők. Ennek különböző módszerei lehetnek, de mi csak a helyi viszonyokat próbáltuk boncolgatni. Kisvárosokban nagyon behatároltak a lehetőségek. Leginkább a telefon az, amit erre a célra használnak. Különböző helyeken, újságokban, partnerközvetítő irodákban hirdetnek, de a nyilvános férfivécékben is otthagyják a telefonszámukat a falon, hátha sikerül egy komoly kapcsolatot kialakítaniuk. A legtöbben hosszú, mély érzelmekkel dúsított kapcsolatra vágynak, de vannak olyanok, akik a röpke légyottokat részesítik előnyben, ám ezeket általában anyagi ellenszolgáltatásért lehet megszerezni. Mindig voltak és lesznek is olyan férfiak, akik csekély, néhány száz vagy ezer forint ellenében hajlandók homoszexuális viszonyt létesíteni egy idegennel.
Ezek az emberek általában hátrányos helyzetűek, a volt szocialista országokból érkezettek, vagy alkoholisták.
Lehet még ismerkedni nagy forgalmú szórakozóhelyeken. Általában a melegek felismerik egymást a mozdulataikról, vagy csak egy-
szerűen szemkontaktus alapján jön létre egy ilyen kapcsolat.
Választ kaptam arra a kérdésemre, mely szerint mennyire merik vállalni a másságukat. A helyzet annyival jobb. hogy a,törvény már nem bünteti a homoszexuális viszonyt létesítőket, hacsak az egyik fél nem kiskorú.... Egy kisvárosban a legtöbben titkolják viszonyukat, hiszen a társadalom felemásan fogadja őket. ugyanis a mai napig a legtöbben elítélik az azonos neműek szexuális kapcsolatát, pedig ez egy valóságos dolog. A szakirodalom szerint a népesség mintegy négy százalékát érinti ez a kérdés. Még kínosabb dolog, ha a közvetlen környezet, a család, a munkahely, vagy a barátok tudomására jut. ha valaki meleg. Természetesen itt is változó a megítélés, a szülők legtöbbször, ha fájdalmasan is, de tudomásul veszik és az igazi barátok is így vannak ezzel. Vannak azonban, akik számára a homoszexualitás elfogadhatatlan, és ők rögtön el is fordulnak az illetőtől, sőt némelyek a megvetésüket sem rejtik véka alá. Beszélgetőpartnerem a saját bőrén tapasztalta ezeket a jelenségeket. Mikor ő rájött, hogy sokkal inkább vonzódik az erősebb nemhez, a lehető legtovább próbálta ezt titkolni, elnyomni ezt a hajlamát. Látszatból lányokkal járt. meg is nősült, de mikor kitudódott a titkos kapcsolata, felesége elfordult tőle. Most is tart fenn viszonyt egy nővel, de ez a hölgy tolerálja, hogy ő vonzódik a férfi nemhez. A munkahelyén továbbra is titokban tartja meleg mivoltát, s ha csak teheti nem a városban ismerkedik, nehogy fény derüljön másságára.
Véleménye szerint Magyarországon még nagyon konzervatívan ítélik meg ezt a problémakört mindannak ellenére, hogy egyre több Gay-klub létezik, törvényesen bejegyzett szervezeteik vannak, mégis mindezek ellenére kevesen vállalják másságukat. Akik mégis, azok között arányosan jóval több a közismert személyiség.
Olyan férfival beszélgettünk, aki még fiatalkorúként került börtönbe, s töltött el ott maradandó testi fogyatékosságot okozó súlyos testi sértésért hét év egy hónapot. Ha valaki tud mesélni a büntetés-végrehajtási intézetekben folyó homoszexualitásról, akkor ő biztosan. Tizenhárom éve már szabadlábon van, de sok időt töltött elítéltként ahhoz, hogy jól emlékezzen mindenre. Hosszasan beszélgettünk vele, érdekes dolgokat mesélt, de a sok-sok történet mbidegyike nem az újság hasábjaira való. Némi ízelítőt azért remélhetőleg sikerül nyújtanunk a „benti" élet homoszexuális viszonyairól.
- Igazak-e azok a dolgok, amit a bortönt nem járt emberek a filmeken látnak vagy szóbeszédből ismernek, mely szerint a rács mögött komoly szerepe van a homoszexuális kapcsolatoknak?
-A filmek a fantázia szüleményei, de a szóbeszédnek van valóságalapja. A mondanivalóm induljon ki onnan, hogy az ember eredendően társas lény. A börtönben sem maga a börtön a nehéz, hanem az, hogy kivel tölti el az ember. Ott némelyek kivetkőznek az emberi mivoltukból, és egy rövid élvezet vagy kielégülés miatt képesek megalázni a másikat. Mondok egy példái: bejön egy újonc, aki semmit nem tud az egészről. Akkor az, aki kinézte magának, először csak szívességeket kér tőle, hogy törölje el a csajkáját, mosson rá, aztán esténként hívogatja magához, ölelgeti, le-hát próbálja rávezetni a dolog lényegére. Azonban ha ez a módszer nem jön be, akkor jön a brutalitás, és erőszakkal megalázzák és innentől „köcsöggé" válik az illető.
- Mit lehet az ellen tenni, hogy valakiből „köcsög" váljék?
- Alapvetően csak annyit, hogy nem szabad hagyni magad. Védekezni kell könnödszakadtáig. Ha kell, nekiugrasz az illetőnek a stokiddal. Lehet, hogy félholtra vernek, de nem szabad megtörni. Ha megtörsz bementél, mint András, kijössz, mint Júlia. Tehát kőkeménynek kell maradni. Tudomására kell hozni az erőszakoskodónak, hogy amíg egy cellában vagytok, ne próbáljon elaludni, mert te nem rettensz meg semmitől. Sokáig eltarthat ez a „harc", de ezzel tekintélyt lehet szerezni. Egyvalamit nem szabad lenni: panaszkodni a smasszereknek Mert aki ilyet csinál, annak pokollá teszik a hátralevő börtönnapjait.
- Olyan elítélttel is találkozott, aki nem a börtönévei alatt „melegedett" meg. hanem eleve akként vonult a büntetés-végrehajtási intézetbe?
- Természetesen több is akadt, ám ők többségében ezt a hajlamukat nem titkolták, sőt kifejezetten hangsúlyozták
- Ezeket az embereket odabent hogyan fogadják?
- Attól függ, ki az illető. Van, akit elfogadnak van, akiből „köcsög" lesz. Egyébként az egész homoszexuális lé-mát a sitten megpróbálják tolerálni, de a legtöbben elítélik ezt. Én személy szerint beteg embereknek tartom őket, de azt is olvastam, hogy minden emberben eredendően megvan a homoszexuális hajlama. Nem törvényszerű, de azt na-
1998. december 11.
BEMÉSZ
MINT ANDRÁS, KIJÖSSZ, MINT JÚLIA!
gyon elképzelhetőnek tartom, sőt tapasztaltam is, hogy tíz-tizenkét éves ítélet mellett valaki „belangyosodjon". Am ezek nem agresszív emberek, hanem vásárolják maguknak a partnereket.
Ez mit jelent egész pontosan?
- Ugyanúgy, mint a civil éleiben, az emberek itt is különböző anyagiakkal rendelkeznek, és sokan egy csöppnyi pénz szerzése érdekében hajlandóak áruba bocsátani a testüket. Akik pedig megtehetik, kihasználják ezt. Persze nem rögtön pénzt kínál a „meleg" a számára szimpatikus egyénnek - meri az akkor lehet, hogy jól szájba vágná, hanem kedveskedik, közeledik, minden gondolatál lesi potenciális partnerének Ellátja olyan dolgokkal, amik bent egy hátrányos helyzetű elítéltnek hiányozhatnak. Aztán lehet, hogy a párjára akadt, lehel, hogy nem, de majd addig próbálkozik, míg el nem éri a célját.
- Költi lbelül mennyi meleg van a börtönökben?
- Csak nagyon kevéssel több. mint a civil életben, ha százalékban gondolkodunk Mondtam már az előbb, hogy még a nagyon hosszú időre elítéltek közül is csak kevesen válnak meleggé, de a „pakliban " benne van.
K.E.
Vélemények az azonos
neműek partnerkapcsolatáról
Erzsébet, 17 éves: Szerintem ez annak a két embernek a magánügye. Én nem ítélem el az ilyen embereket.
Árpád, 28 éves: - Szerintem gusztustalan, de hát szíve joga mindenkinek, hogy kit vagy mit szeret.
Mariann, 23 éves: - Tudomásul veszem, hogy léteznek ilyen emberek, de elítélem őket, meri nem ez a normális dolog.
Tamás, 27 éves: - Eléggé felemás a véleményem. Két nő szeretkezését szépnek találom, a férfiakétól viszont felfordul a gyomrom.
József, 59 éves: - Na ne bosszantson már ilyenekkel. Ha a kezem közé kerülne egy ilyen, bizony alaposan elverném.
Mária, 62 éves: - Sajnálom őket, ezek beteg emberek
m». december 11.
I
KANIZSA - ^
I
21
A DHRUPAD MESTERE KANIZSÁN
A ZMRFK szervezésében a D.A.D.A.-progiamban résztvevőknek Három Kívánság-produkció jelenti a karácsonyi ajándékot (a buliról részletesen beszámolunk). A kanizsai rendezvény előkészítője Horváth István őrnagy, a képen az egyik D.A.D.A.-osztályban tartott előadása után.
JÓTÉKONYSÁG
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház. a Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete és a Rákóczi Szövetség nagykanizsai szervezete e hétvégén (szombat-vasárnap) jótékonysági rendezvényt szervez az árvízkárosultak megsegítésére „KANIZSAIAK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT ÉS A RÁSZORULTAKÉRT!". A két nap folyamán kiegészítő rendezvények is lesznek, mint például DVD-házi mozi bemutató, számítógépes játékok, kézműves foglalkozások (bőrözés. mézeskalács-sütés, karácsonyi díszek, papírhajtogatás stb.). A rendezvény ideje alatt a vöröskereszt munkatársai átveszik a lakosság által felajánlott élelmiszer-, ruha- és pénzadományokat. A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének számlaszámára (Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10404900-49011599-7007000) a város vállalatai, intézményei és vállalkozói ajánlhatnak fel támogatást.
ALAPÍTVÁNYI HÓNAP
A Hevesi Sándor Művelődési Központ szervezésében öt évvel ezelőtt indult el az Alapítványi Hét című rendezvény, amely két évvel ezelőtt már „kinőtte" a nevét és idén is Alapítványi Hónap elnevezéssel rendezik meg december 4-től 20-ig. Papp Ferenc, a művelődési központ igazgatója november 27-én tartott sajtótájékoztatót a programokról és a rendezvény céljáról. Ilyen jellegű kezdeményezés az országban egyedülálló.
Az Alapítványi Hónap értékes és sokszínű rendezvényeket kínál. Elindításakor három cél vezérelte a szervezőkel. Az egyik az, hogy a város lakossága jobban megismerje a Nagykanizsán működő civil szerveződéseket, ugyanakkor az advent heteiben, a nagy ünnepre készülődve gazdagítani szeretnék a helyi közművelődési kínálatot kulturális és humanitárius rendezvényekkel. A harmadik cél az, hogy a helyi alapítványok találkozhassanak a nagy „pénzosztó" országos alapítványokkal. Idén dr. Koncz Gábort, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatóját hívták meg.
Diákkutatók
\\/ IS-tS-4\'\'-(-s |ni>ilt-unii 11 nmp-
ségsorozBtol vii\'ky.ií bizottság és a TIT kOitfercrtCísH n-iuK\'/ /aiai k(í-zéptskobMok részvéteiével. A Hevesi Sándor Művelődési Központban 1998. dfeeeittbfcr lU-én Itsütörtü-kiin- 15 lírakor (lapzártánk után) kmilt sor a/ előadásokra;, im-hrkrl olwin zalaegerszegi és nagykanizsai tanulók tartanak, akik a s/aiwii-ságharccai t". a forradalommal
kapCSi il.lt Iwjl klltül ;)m)kilI v cyr/lck.
Ezek eredtnényvit hallgathatják aieg az érdeklődők, többek kii/ült szó fog esni Kaiifesa és Letenye szerepéről IJWS-W-ben, Csány I .wlo. IVre/i-l Mór, Csertán Sándor, Csillagfa Lajos tevétenységéről, valamint I >t ák Ferenc jobbágykérdésről vallult nézeteiről.
A tudományos diákkonferencia helyi előadót; Mosdósí Csaba (Cserháti szakközépiskola). S/la-dmies Bálint. I ¦ »tli \\b-\\andra.
Vinczek Evelin (Dr. Mező giraná-/ iuni l.
Az elmúlt héten ismét indiai estet rendeztek a Kiskastély-ban, melynek házigazdája ezúttal is dr. Hajtó Péter, a Magyar-Indiai Baráti Társaság főtitkára volt. Hajtó bevezetőjében tolmácsolta Brunner Erzsébet üdvözletét és ismertette a programot. Szólt a dhrupádról, mint a legősibb hindusztáni énekes és hangszeres műfajról, majd bemutatta a fellépő művészeket. Az együttes Ustad Faiyaz Wa-sifuddin Dagar (zenekarvezető, ének). Musarrat és Qamar Dagar (tanpura), Shri Praveen Kumar Atya (pakhawaj) összeállításban lépett fel. Műsorukban rágákat\' adtak elő.
(A magyar közönség számára nem ismeretlen az indiai dallamvilág, hála Kozma Andrásnak, a Calcutta triónak és Lantos Zoltánnak. A hazai muzsikusok közül, ők azok, akik nagyon magas színvonalon tudják közvetíteni az indiai klasszikus zenét.)
Amitől ez az est különleges volt, azt Wassifuddin Dagarnak az érdeme. Énekprodukciójára épült a koncert programja. A klasszikus indiai zene sajátossága, hogy az énektanulás és a hangszeres képzés szóban hagyományozódik, s csak több évtizedes tanulás után sajátítható el a mesterektől.
A rágáknak és a dhrupád éneklésnek is szigorúan felépített rendszere és hangképzési technikája van.
A dhrupád koncert alaphangját a tanpurák, a ritmus kétfeiiekú . dob (pakhawaj) adta. Erre a zeneiritmikai alapra épült az improvizatív elemekkel kiegészült ének.
Hozzánk inkább a tempósabb rágák állnak közel és ezúttal is ezek arattak nagyobb tetszést.
Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni arról (és ez erre a koncertre is vonatkozik), hogy Indiában a klasszikus zene az életforma része, a meditáció, az elmélyülés fontos kiegészítője.
Az előadás végén a vendéglátók eredeti indiai teázásra és kötetlen beszélgetésre invitálták a közönséget.
Halász Gyula
\'A rágák olyan hangsorok, amelyekben egyetlen alaphang létezik és minden egyéb hang élihez igazodik. A rágák több ezeréves hagyományokon nyugszanak. Fonásuk a védikus szövegek interpretálásából kialakult mantrák.
KANIZSAI ZENÉSZEGYLET
Tatabányáról indult el néhány évvel ezelőtt az a kezdeményezés, melynek célja, hogy megyei egyesületeken keresztül segítsenek az amatőr muzsikusokon. A jó példát követve pénteken tizennyolc fővel megalakult a Kanizsai Zenészegylet. Bár az első ülésre Zalaegerszegről és vidékről a vártnál kevesebben érkeztek, az összejövetelt követő nagy érdeklődés arra enged következtetni, hogy ez a szám sokszorozódik
majd. A kanizsai egylet a többihez hasonlóan elsősorban a képzésre, a gyakorlatszerzés lehetőségének megteremtésére fekteti a hangsúlyt. Ennek biztosítása érdekében az egyesületek között szoros az együttműködés. A szervezők úgy vélik, bár a helyi művelődési házaknak elvileg feladata lenne a tehetséggondozás, ez a gyakorlatban nem valósul meg. Ezeken az egyesületeken keresztül az erre szánt pénzösszeg nem veszik el egy nagy költségvetésben. A Kanizsai Zenészegylet első bemutatkozására december 18-án, a Hevesi Sándor Művelődési Központban keiül sor.
¦22__KANIZSA - Itt/ttUt_2_I\'"*. december II.
a j u v íj mmimnmmz.
Változó világunk megköveteli, hogy az iskolapadokból kikerülő diákok tudása, felkészültsége mind magasabb színvonalú legyen, és mindinkább megfeleljen az élet kihívásainak. Ennek érdekében folyamatosan átalakulnak a képzőintézmények, egyes szakmák oktatása abbamarad, helyettük újak kerülnek a palettára. Az egyik ilyen nemrégiben meghirdeteti képzési forma, környezetvédelmi technikus képzés, amelynek a Zsigmondy-W\'inkler Műszaki Középiskola ad otthont. Az itt folyó képzésről, a lehetséges kimenetekről Antalics Dezsővel, a környezetvédelmi technikus-képzés szakmai vezetőjével beszélgettünk.
- Intézményünk a megyei közoktatási fejlesztési tetvek alapján megyei beiskolázású intézmény, és hivatalosan a megyében az egyetlen, amelyik iskolarendszerben környezetvédelmi technikus képzést folytathat.
- Köztudott, egy másik nagykanizsai intézmény is a 97-98-as tanévben folytatott ilyen jellegű képzést.
- Valóban így van, ezt a Közgyűlésen kifogásoltam, is, és ígéretet kaptam az illetékesektől, hogy rend lesz e téren, és minden intézményben csak olyan képzés folyhat, amelyre a korábbi egyeztetések alkalmával lehetőséget kapott, illeWe amire szakembere van.
- Évek óta folyamatosan változik az oktatás rendszere, ez mit jelent az önök intézményének életében?
Nemcsak a mi intézményünkre, hanem az összes többire is jellemző, hogy ma már nem kell a gyerekeknek 14 évek korukban eldönteniük, hogy mi lesz a foglalkozásuk, hiszen a mai középfokú képzés lehetővé teszi, hogy 16 illetve 18 éves korukban kelljen meghozniuk ezt a nagyon fontos döntést. Ma a középiskola első négy évében a közismereti tárgyak dominálnak, igaz, vannak szakmai tárgyak is, a fakultációhoz tudnám hasonlítani őket. Ezekből akár érettségi vizsgát is tehetnek, ám a kifejezett szakmai képzés a választástól függően, 16 illetve 18 éves korban kezdődhet el. Az érettségit követően két év alatt, első szakmaként nagyon sok jó szakma között
választhatnak ma már a fiatalok, és két év alatt olyan szintű képzést kaphatnak, amely elegendő arra, hogy ezzel elhelyezkedjenek, illetve szakirányba továbbtanuljanak. A kétéves képzés időtartama alatt a mi intézményünkben a szakmára való felkészülés mellett, nyelvvizsgára is felkészülhetnek a gyerekek, és a számítógépek használatában is elmélyedhetnek. Egy nyelvvizsga és egy jó szakmai bizonyítvány már pontokban mérhető előnyökhöz juttathatja az továbbtanulni szándékozót. Ha pedig valaki nem kíván továbbtanulni, akkor is a nálunk elsajátított ismeretekkel jó eséllyel indul a munkaerőpiaci versenyben.
- Hogyan szerezhet információt a szülő, illetve a továbbtanulni szándékozó az önöknél folyó képzéstől?
- Az információszerzés egyik legismertebb módja a nyílt napokon való tájékozódás, ahol mind a szülő, mind a leendő diák kellő mennyiségű információt szerezhet a választandó intézményről. Én mindenképpen nagyon hasznosnak tartom ezt,
és nem csak azoknak, akik választottak, hanem azoknak is, akik még nem tudják hová jelentkezzenek. A másik forrás, ahol a szülők informálódhatnak, azok a szülői értekezletek, amelyekre a középfokú oktatási intézmények vezetőit meghívják, és ott a szülők tanácsokat, segítséget kérhetnek. \'
- Milyen tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat várnak?
- A tapasztalatunk az, hogy egy közepes általános iskolai, eredménnyel rendelkező diák már képes eredményesen elvégezni ezt az iskolát. Mivel több kimenet is létezik, a menetközbeni. módosításokra is van lehetőség. Például, ha kiderül, hogy valaki mégsem lesz képes érettségi vizsgát tenni, mert nem olyanok a képességei, vagy a szorgalma, akkor két év után a szakmunkásképzés mellett dönthet. A negyedik év végén is van lehetőség a váltásra, hiszen bárki továbbtanulhat az érettségit követően, vagy a középiskolában eltöltölt újabb két év után egy
korszerű szakmát kap, és ezt követően is továbbtanulhat, vagy munkát vállalhat.
- Az önök által középfokúan képzett szakemberek felsőfokú képzésére nem lenne majd mód a jövendőbeli Kanizsa Főiskolán?
— Erre már vannak kezdeményezések, a témát mi magunk vetettük fel. Megkerestük S. Nagy Katalint is, aki azt javasolta, dolgozzuk ki az akreditációhoz szükséges dokumentumokat. Ekkor úgy gondoltuk, hogy mindenképpen fel kell venni azokkal az egyetemekkel a kapcsolatot, ahol már folyik környezetvédelmi szakemberképzés, és az ő segítségükkel megkezdeni a munkát. Ez meg is történt, és a tetvek szerint már márciusra el is készülhet a dokumentáció, a képzés pedig 2000-200l-ben vehetné kezdetét. A dolgok jelenlegi állása szerint környezetvédelmi technológus mérnök képzés folyhatna majd a város leendő főiskoláján, ez azt jelenlené, hogy nem elméleti, hanem gyakorlati szakembereket képeznénk itt, akiknek a főiskola befejezése után lenne módjuk arra, hogy egyetemi diplomát szerezhessenek. Már megvannak az elképzelések, kik lesznek azok a szakemberek, akiknek a segítségével ez az anyag kidolgozásra kerül, ám erről egyelőre nem kívánok többet mondani, legfeljebb annyit, valóban nagyszerű dolog lenne, ha a középfokú képzésre itt helyben felsőfokú képzés is épülhetne.
D.É.
UJ SZELLEMŰ, KULTURÁLT KERESKEDELMET
Napjainkban erőteljesen kell, hogy tegye a dolgát az iskola, és az ország. Az európai csatlakozás küszöbén állunk, erre készül minden embere az országnak. Erre kell. hogy készítse diákjainkat az iskola.
Az emberi társadalom legfontosabb része az ember, és az iskola a színtere annak, ahol előkészítjük őket a közös nagy életre - mondotta megnyitó beszédében Cseke Zoltán, a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatója az „Új szellemű, kulturált kereskedelemért" alapítvány báljának megnyitóján.
Méltósággal, tisztességgel, emelt fővel kell belépnünk Európába. Meg kell győzni magunkat erről, meg kell győzni gyermekeinket.
Nem szeretnénk azt. hogy a magyar ember Európa segédmunkása legyen. Ehhez szükséges az. hogy az oktatás tanalma. etikája olyan legyen, hogy a
magyar oktatás méltó legyen a régi híréhez. Oda kell figyelnünk, hogy a magyar kreativitás, ész, tisztesség,
szerepet kapjon a európai munkamegosztásban. Másrészt, az egészséges emberré nevelés is feladata az iskolá-
nak, hogy majd azok az emberek, akik tisztességgel ledolgozzák a 62 évet az EU-ban. megélhessék nyugdíjas éveiket is. Az iskolában kb. 900 diáknak adnak helyet, de az iskolának nincs sportudvara. Valószínű, hogy a bevételeket, a következő évben kialakítandó sportudvar, és annak tárgyi feltételei megteremtésére is tudjuk fordítani.
Iskolánk feladatvállalásával nagyon keményen dolgozik azért, hogy a város egy szebb jövő elé nézhessen. A város előtt újra felcsillannak azok a lehetőségek, amelyek voltak a század elején.
Az igazgató megköszönte a jelenlévőknek, hogy e program megvalósításában segítik az intézményt.
A bál minden mozzanatát az iskola szervezte és rendezte. A műsort diákjaik adták, az ételt diákjaik készítették, és szolgálták fel - dicséretre méltóan.
Bakonyi Erzsébet
1998. december 11.
I
KANIZSA - 1tt6«*i
I
Bárcsak a mai ifjúság is kapna leventekiképzést, akkor nem lenne ennyi probléma a mai magyar ifjúsággal
Rózsás János író volt a vendége november 27-én, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház Irodalmi Kávéházának, ahol a „Leventesors" c. készülő új kötetéről beszélt hallgatóságának. Rózsás János sokat utazik, sokféle felkérésnek tesz eleget. Még a városban lévő barátai is levelezés útján tudnak szót váltani vele.
Többfelé tart előadást. Szeptemberben egy Deák Ferenc életéről készült könyv bemutatóján vállalt házigazda szerepet a „Hely Klubban". Utána Puchheim városban „A társadalom, az egyházak és az állani viszonya a fordulat előtt és után" címmel tartott vitaindító beszédet német nyelven. Októberben gimnáziumban tartott előadást történelem szakos diákok számára, „A magyarok és oroszok viszonya 1849 és 1956 között", és ugyanezt az előadást megtartotta a csurgói gimnazistáknak is. Zalaegerszegen, az 1956-os ünnepségen ünnepi szónok volt, az Erkel Ferenc Művelődési Házban pedig arra készült, hogy a leventesorsról szóljon néhány szót. Ugyanis; hogy annak idején elhatározta, hogy a Gulág kényszermunkatáborba elhurcolt magyarokról ír könyvet, illetve feldolgozza lexikálisan a sorsukat, hogy bebizonyítsa ártatlanságukat, azt, hogy az elhurcolt és elítélt magyarok nem háborús bűnösök voltak, ugyanúgy a leventékkel kapcsolatban is szeretné - ha egészsége engedi - a leventeintézmény történetét megírni 1921-től.
Azt, hogy miért jött létre a levente intézmény, hogyan működött a két világháború között, és a magyar leventék tragédiáját 1944-45-ben. Bárcsak a mai ifjúság is kapna leventekiképzést, akkor nem lenne ennyi probléma a mai magyal- ifjúsággal.
- Hogyan képzeli megírni a tanulmánykötetet?
- Több dossziényi anyagom van ebből a témából.
A Trianoni Békeszerződés kikötéseit haladéktalanul végrehajtani köteles magyar kormány, - az ország nemcsak politikai, gazdasági, de teljes katonai kiszolgáltatottsága ellenére, - kereste a kiutat a ránk erőltetett kilátástalan helyzetből.
Az Antantnak a békeszerződésben biztosított, fokozott ellenőrzési jogai mellett, eltitkolt, észrevétlen katonai előkészület nem volt keresztülvihető. A katonai vezetés
és a kormány közös tárgyalásai alapján, a helyzetnek megfelelő döntéseik nyomán született meg a Véderőtörvény, 1921-ben. A Véd-erőtörvény keretében hozták létre a Levente-intézményt, amely kimondja, hogy minden 21. életévét be nem töltött ifjúra nézve kötelező a levente mozgalomban való részvétel. A törvény értelmében a levente mozgalom célja erős, egészséges, munkabíró és edzett ifjúságot nevelni.
A törvényalkotók felmérték a realitást: egyedül a sport területén lehet megadni a jelen és jövő generációinak azt az emberi tartást, melyre a jövendő katonai rendszer kiépíthető lenne, valamint azt a fizikai nevelést és erősítést, mely az ifjúságot esetleges háborús katonai szolgálatra megedzi és felneveli. Ezenkívül erkölcsi alapokra van szükség: erős nemzeti érzésre, tudatosítva a jövő generációjában, hogy az egyéni jogok mellett állampolgári kötelességek is vannak.
A leventeintézmény arra is alkalmas, hogy a hadsereg létszámánál lényegesen nagyobb számú ifjút vonjanak be a katonai előképzésbe. Jól tudták, hogy a fiatalság nevelésén kell kezdeni a megújulást, ha azt akarják, hogy a nemzetnek gerinces középosztálya legyen. Hiszen ha kiölik a magyarságból az öntudatos szellemet, azzal a nemzet gerincét törik
meg, az ellenségekkel körülvett országban.
A Trianoni Békeszerződés katonai rendelkezéseinek diplomatikus megkerülésére a testnevelést és a sportot kell elsőrendű nevelési tényezőként kihangsúlyozni.
Az 192l-es véderőtörvény a titkos magyar hadsereg megteremtésének törvénye volt, még akkor is, ha azt összekapcsolták egészségügyi, sportolási célokkal, művelődési törekvésekkel. Hiszen mint már említés történt: a politikai és katonai vezetésnek csak egyetlen lehetősége maradt - törvényes úton kötelezni az egész ország ifjúságát a katonai előképzést biztosító testnevelésre.
Magyarország 1938. március 11-én elnyerte a fegyverkezési egyenjogúságot, tehát végre levethette magáról a Trianoni Békeszerződés katonai vonatkozású bilincseit. 1939 elején megjelent az új véderőtörvény, az 1939. évi II. törvénycikk.
Ez a törvény a honvédelmi kötelezettségek sorában első helyen említi a levente-kiképzési kötelezettséget, így a testnevelési szempontok elsődleges kihangsúlyozása helyett a katonai előképzésre vonatkozó rendelkezéseket szabályozták. A tényleges katonai képzést mentesítették az elemi katonai képzéstől, vagyis az alaki kiképzéstől: a menetgyakorlatok, jelentés, tisztelgés, katonai rendfo-
23
kozatok ismerete és egyéb alapvető fegyelmezési szabályok már a leventékre is kiterjedtek.
1941-ben hozták létre a Levente Egyesületeket, melyeknek célja az, hogy a leventeköteles ifjúságot a kötelező leventeképzés körén kívül is hazafias és vallásos szellemben együtt tartsák, az ifjúságnak a kötelező foglalkozás alatti és az iskolákban nyert nevelését továbbmunkálják és kiegészítsék, az ifjúságot társadalmi nevelésben és támogatásban részesítsék, valamint szabad idejének helyes felhasználását tervszerűen előmozdítsák. A Levente Egyesület nevelő, művelő és szórakoztató munkájának a kötelező heti leventeképzést kell szervesen kiegészítenie. E cél szolgálatában a Levente Egyesületek rendeltetése az, hogy az egységes nemzet-nevelésbe való beilleszkedés útján a bajtársi érzéstől áthatott, egységes szellemű, hazafiasán érző, vallásos és a hagyományos harci erényekben gazdag magyar ifjúságnak összefogó társadalmi szervezete legyen.
Hogy Rózsás János visszaemlékezése életszerű legyen, felkérte kortársait arra, hogy írják lc tanulmánykötete számára levente-emlékeiket. Hogyan emlékeznek visz-sza a foglalkozásokra, gyakorlato-zásokra, sporteseményekre, valamint az akkori ifjúság gondolkodásmódjára.
A két háború közötti ifjúság nagyon komoly katonai előképzésben részesült. Mind fizikai, mind szellemi szempontból felkészüllek a leendő katonai kötelezettségeik teljesítésére, - ha korban elérik a tényleges katonai kiképzés időszukát, rövid idő alatt harcképes férfiakká váljanak a haza védelmében.
Senki sem készült egy második világháborúra, de sajnos a politikai események, a nagyhatalmak fegyverkezési versengése, területi igényei újabb és még véresebb háborúba sodorta Európát, és a nagyhatalmak közé ékelődött kis magyar nemzetet is.
Rózsás János a továbbiakban megemlékezett a leventék ü\'agi-kus sorsáról, a második világháború utolsó szakaszában, a végkifejletről, mely sok tízezer fiatalember mérhetetlen szenvedéséhez, pusztulásához vezetett.
Befejezésül arról a szomorú tényről is szólt az író, hogy milyen keveset tud a mai magyar társadalom erről a nemzedékről.
Bakonyi Erzsébet
I
KANIZSA - fa***
1998.december IJ.
Találkozás
természettel
A Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) és a Nimród Fotóklub által kiírt „Találkozás a Természettel - Az Év Természetfotósa \'98" fotópályázatra 138 pályázó 3081 képet küldött be. A fotósok közül 41 munkáját fogadták el, a kiállításon pedig 141 kép szerepelt. A „kiválasztottak" között lapunk fotósának, Varga Györgynek is szerepelt két képe, a Menekülés és a Szimat című alkotása. Az elfogadott képekből rendezett kiállítást az érdeklődők november 29-ig tekinthették meg a Budai Várban.
A KULTURÁLIS ELET HELYI TARTALÉKAI
Ne várja tőlem, hogy beiktatásom után alig hat héttel bármiféle összegzést avagy feladattervet fogok felmutatni - válaszolt Tarnóczky Attila alpolgármester, amikor a címben jelzett témával kerestem meg. Arról viszont szívesen adok tájékoztatást - folytatta -, hogy elgondolásaink szerint hogyan szeretnénk Nagykanizsa kulturális életét féltérképezni, helyesebben - nem benyomásokra építve - bizonyos döntéseket meghozni.
- Gondolom, a koncepciók elkészülte előtt felmérések készülnek.
- Inkább azt a kifejezést használnám, hogy átvilágítás. Ez a fogalom jobban fedi azt a folyamatot, amit 1999-ben szeretnénk indítani. Szándékunk szerint az átvilágítandók körébe valamennyi intézményünk belekerülne, így az iskolák, a művelődési központ, könyvtár, a városi televízió és a város lapja is. Ez elsősorban az intézmények gazdálkodását érintené, de óhatatlan, hogy ennek kapcsán a tartalmi munka és a személyi kérdések is górcső alá keríilnek. Úgy érzem, meg kell tennünk ezt a lépési, ma már sem a döntéshozók, sem a végrehajtók nem engedhetik meg maguknak, hogy a nem körültekintő, de szimpatikusnak tűnő ötleteiket kivitelezzék, s végül mindenki azt mondhassa, istenem,
hát tévedtünk. Az átvilágítások után a valós feladatokhoz rendeljük a költségvetést. Szeretnénk, ha Nagykanizsán is felszámolódna a bázisszemlélet, s annak főként az az aspektusa, hogy egy bizonyos helyen, egy bizonyos intézményben valamikor kialakult egy feladatrendszer vágy típus, s az aztán évente továbbgördül, finanszírozást vár, kér és kap. Meg szerelnénk vizsgálni azt az igen régóta és sokat hallott problémát is - ez leginkább a középfokú oktatási intézményekre vonatkozik -, hogy azonos feladatteljesítés mellett eltérő (ha eltérő!) az anyagi lefedettség. Tehát tudni szeretnénk, hogy milyen szervezeti keretben, melyik intézmény, milyen anyagi kondíciók mellett mire képes. A következő esztendő első felében az Oktatási Kulturális és Sportbizottság elkészíti a város kulturális koncepcióját, s ebben kerülnek meghatározásra azok az ágazati feladatok, amelyekre Nagykanizsán lehetőség és igény van.
- S kik végeznék cl az átvilágítást?
- Magyarországon ma már kialakult erre egy szakképzett menedzsment, vannak jól prosperáló kutatóintézetek. A szakmával is könnyebb elfogadtatni, ha külső, objektív mércét alkalmazunk. Bízom benne, hogy az átvilágítások után pártatlanul, valóban feladat-
hoz tudjuk rendelni a költségvetést. Ez azért is fontos, mert jelentősebb külső erőforrásokban nem bízhatunk, a kulturális élet tartalékait helyileg kell keresnünk. Ezek a belső erőforrások azonban nem akkorák - például a közművelődésnél maradva -, hogy akár intézményi bővülést is eredményezhetnek. A MAV hiába kínálja fel a Kodály Zoltán Művelődési Házat, ha a város nem képes fedezni működési költségeit. Csak ideális méretű hálózatban tudunk gondolkodni.
- S mi a helyzet a két médiával kapcsolatban?
- .4 Kanizsa TV esetében: az eddig eredménytelen sugárzási frekvencia-pályázatokat feltétlenül szerelnénk számunkra kedvező döntéssel lezárni, s ennek nyomán egy regionális televíziót kialakítani. Ebben a folyamatban első lépésként száz százalékos önkormányzati tulajdonná alakítjuk át a Kanizsa TV Kft-t. A másik, az újság helyzete. Az önkormányzatnak el kell gondolkodnia azon, hogy milyen feladatokat szán városi lapjának, milyen időközökben, milyen tartalommal, és mekkora olvasói kör számára jelenteti azt meg. Az is biztos, hogy mindkét médiának hatékonyabban részt kell vennie a hirdetési piacon. Megjegyzem még: vannak olyan elképzelések is, hogy a fenntartó által igényelt jelentékenyebb és
koncepciózusabb információs feladatok ellátása céljából esetleg a két média összevonásra kerülhetne.
- A belső tartalékok felkutatásában kik lesznek a partnerek?
- Természetesen számítok az intézményvezetőkre, tőlük várjuk elsősorban a változtatásokra irányuló javaslatokat. Azután az Oktatási Kulturális és Sportbizottság lagjail említeném, hiszen véleményem szerint igen jól alakult ennek a bizottságnak az összetétele. Feltétlenül támaszkodhatok a Művelődési Osztályra, amely a Polgármesteri Hivatal egyik legjobban prosperáló szakmai egysége. De megemlíthetném még Kanizsa cégeit is, hiszen januártól a helyi adójuk 10%-át cél- és intézmény szerint nevesíthetik. így sokkal jobban kötődhetnek a város kulturális életéhez.
- A végére egy nehéz kérdést hagytam. Már szeptember eleje óta hallani a városban különféle mendemondákat az ágazatra vonatkoztatható bizonyos személycserékről.
- Nem tudok semmiféle kádercserékről, nincsenek ilyen listák, sőt, mindenkit óvni fogok mindenféle öncélú vezetőváltástól. Csak a munkajogi folyamatba illeszthető és az adott helyre vonatkozó személyzeti munkával foglalkozunk
Büki Erzsébet
199X. december 11.
I
KANIZSA - Sfz*>u
1
25
KÉZILABDA
SERDÜLŐ LEÁNY KUPA
ZRÍNYI APÁCZAI 8-4 (4-1) LENTI-LETENYB 10-0 (7-0)
ZRÍNYI LETENYE 11-10 (5-5) LENTI APÁCZAI 5-5 (l-l) LENTI ZRÍNYI 10-5 (6-2)
APÁCZAI-LETENYE 5-3 (4-9)
1. LENTI
2. ZRÍNYI
3. APÁCZAI
4. LETENYE
4p
3P 0p
Legjobb kapus: Horváth Renáta (Apáczai)
Gólkirálynő: Kurucz Tímea (Zrínyi) 10 gól
Legjobb játékos: Révész Tímea (Lenti)
Fennállása óta legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Kanizsa Kerékpáros Klub.
A képen a csapat vezéregyéniségei láthatók a begyűjtött trófeákkal. Balról jobbra: Szabó B. László, Farkas Gyula, Kiskó Gábor, Jankovics Ferenc edző.
SAKK
NBI
Szombathelyi Haladás-Nagykanizsai Izzó 6-6
Kanizsai pontszerzők: Győz: Shulii, Wells. Faragó. Horváth P. Döntetlen: RJbli, Végh, Bagonyai, Szíva.
USZAS
DIÁKOLIMPIA 1998/99. TANÉVI VÁROSI DÖNTŐJÉNEK
EREDMÉNYEI I. KORCSOPORT (Helye: Nagykanizsa Városi Uszoda Időpont: 1998. november 23.)
10 x 50 m-es fiú váltó: X. Tánczos Zsolt Bolyai 0:41.62 5. Bem Gábor Bolyai 0:46.67 2. Papp Gábor Zrínyi 0:45.78
1. Bolyai J. Ált. Iskola 7:00,30 9. Szekeres Szidor Bolyai 0:42.27 6. Tamás Dávid Bolyai 0:47.47 3. Miholics Szabolcs Zemplén 0:48.91
2. Zrínyi M 7:57.79 10. Muravölgyi Márió Bolyai 0:42.88 7. Muravölgyi Márió Bolyai 0:49.08 4. Gödinek László Bolyai 0:49.08
3. Körösi Cs. S. 9:1,2.40 8. Csóra Szabolcs Bolyai 0:53,96 5. Zalai Richárd Bolyai 0:51.00
50 m leány gyorsúszás 9. Földi Csongor Péterfy 0:58.89 6. Cséplő Danid Zemplén 0:51.22
10 x 50 m-es leány váltó: 1. Pintér Kitti Bolyai 0:31.86 10. Kovács Bálint Rozgonyi 0:59.25 7. Tollár Gábor Zrínyi 0:52.29
1. Bolyai J. Ált. Iskola 7:20,44 2. Miatta Mercedes Péterfy 0:35.47 8. Bem Gábor Bolyai 0:54.00
2. Körösi Cs. S. 8:32.26 3. Jerausek Dóra Rozgonyi 0:36.08 50 m leány hátúszás: 9. Nóvák Marcell Bolyai 0:54.15
3. Rozgonyi 9:19,37 4. Horváth Eszter Rozgonyi 0:38,40 1. Pintér Kitti Bolyai 0:39.31 10. Amon István Körösi 0:54.66
5, Tuboly Klaudia Bolyai 0:38,40 2. Miatta Mercédesz Péterfy 0:40.65
EGYÉNI SZÁMOK 6. Gál Johanna Hevesi 0:40,56 3. Jerausek Dóra Rozgonyi 0:44,52 50 m leány mellúszás:
EREDMÉNYEI 7. Ivanics Zsófia Bolyai 0:41.49 4. Horváth Eszter Rozgonyi 0:45,87 1. Pintér Kitti Bolyai 0:42.55
8. Tikos Fanny Körösi 0:42.19 5. Tuboly Klaudia Bolyai 0:46.25 2. Miatta Mercédesz Péterfy 0:45,65
50 m fiú gyorsúszás: 9. Szakony Sára Körösi 0:43,09 6. Horváth Zsófia Körösi 0:49.96 3. Tuboly Klaudia Bolyai 0:45,65
1. Gödinek László Bolyai 0:36.37 10. Böröc/. Alexandra Rozg. 0:45.87 7. Ivanics Zsófia Bolyai 0:49.96 4. Horváth Eszter Rozgonyi 0:51,52
2. Korcsmáros Andnís Kisk. 0:37.71 8. Gál Johanna Hevesi 0:50.05 5. Jerausek Dóra Rozgonyi 0:51.60
3. Miholics Szabolcs Zemplén 0:38,50 50 m fiú hátúszás: 9. Szakony Sára Körösi 0:50.10 6. Böröcz Alexandra Rozgonyi 0:51.83
4. Tollár Gábor Zrínyi 0:38,68 1. Miholics Szabolcs Zemplén 0:41,15 10. Böröcz Alexandra Rozgonyi 0:51.37 7. Kercsmáf Szabina Bolyai 0:52.29
5. Papp Gábor Zrínyi 0:39.12 2. Gödinek László Bolyai 0:42.21 8. Porpáczy Adél Bolyai 0:52.75
6. Tamás Dávid Bolyai 0:39.57 3. Korcsmáros András Kisk. 0:43.86 50 in fiú mellúszás: 9. Gál Johanna Hevesi 0:53,46
7. Bem Gábor Bolyai 0:40,99 4. Tollár Gábor Zrínyi 0:45.72 1. Korcsmáros András Kisk. 0:45.50 10. Szakony Sára Körösi 0:53.28
SPORTTALÁLKOZÓ
Tizedik alkalommal került sor Lentiben a Zala Megyei Városok és a Megyei Önkormány zat Spoitnapjára. A verseny célja ezúttal is elsősorban a sportolási lehetőség biztosítása cs a sportbaráti kapcsolatok ápolása volt. A kanizsai csapat ezúttal sem vallott szégyent.
Álljanak itt a spoilágank\'énti eredményeik:
SAKK:
Csapat I. hely.
Egyéiúben: Tamóezky Attila legjobb harmadik táblás versenyző lett. TEKE:
Női csapat: IV. hely. Férfi csapat: VII. hely. Női egyéni: Takácsné Vass Éva III. hely.
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS:
VII. hely
VIVAS
A városi vívó szakszövetség és a MÁV NTE ez évben is megrendezte Mikulás-versenyét az általános iskolások részére. A múlt hét péntekén lebonyolított viadalon 57-en léptek pástra.
Eredmények: Alsó tagozatosok: Fiú tor: 1. Kovács Gábor. 2. Stand Szabolcs, 3. Csizmadia Tamás. Leány tor: 1. Dómján Tímea. 2. Kum Vanda.
Felső\' tagozatosok: Fiú tőr: 1. Bartha Péter. 2. Krisztián Tamás. 3. Molnár Károly. Leány tőr: 1. Koros Eszter. Fiú kurd: I. leszek Balázs. 2. Bokor Bálint. 3. Bokor Péter. Leány kard: 1. Bozsoki Szilvia. 2. Horváth Nóra. 3. Schwcitzer I lajnalka
A résztvevői; csokoládét kaptak ajándékba, a helyezettek pedig érmei és Mikulást vihettek haza elismerésül.
H.Gy.
26
I
KANIZSA - Sfu»u
I
199». december 11.
USZAS
DIÁKOLIMPIA 1998/99. TANÉVI VÁROSI DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI II-III. korcsoport
Helye: Nagykanizsa Városi Uszoda
Időpont: 1998. november 30.
4 x 50 m fiú gyorsváltó: ii. kcs.
1. Bolyai J. Ált. Iskola 2:10,52
2. Kiskanizsai Ált. Iskola 2:35.40
3. Péterfy S. Alt. Iskola 2:43,55
4. Körösi Cs. S. Ált. Iskola 2:44.30
4 x 50 in leány gyorsváltó: ii. kcs.
1. Bolyai J. Alt. Iskola 2:17,62
2. Körösi Cs. S. 2:34.52
3. Kiskanizsai Ált. „A" 2:46.37
4. Kiskanizsai Ált. „B" 3:44.17
4 x 50 m fiú gyorsváltó: iii. kcs.
l.ZríiiyiM. Ált. Isk. 2:06,00
2. Péterfy S. Ált. Iskola 2:07.18
3. Bolyai J. Ált. Iskola 2:17.03
4. Rozgonyi Ált. Iskola 2:19.43
5. Pelőfi-Vécsey Áltlskola 2:27,58
6. Kiskanizsai Ált. Iskola 2:42,08
4 x 50 in leány gyorsváltó: ül. kcs.
1. Rozgonyi Ált. Isk. 2:24,45
2. Petőfi-Vécsey Ált. Isk. 2:48,95
3. Bolyai J. Át. Iskola 2:50.41
50 m fiú gyorsúszás: h. kcs.
1. Bálint Balázs Bolyai 0:31.57
2. Sffló Dániel Kiskanizsa 0:31.62
3. Doinina Tamás Bolyai 0:31.78
4. Németh Gergely Zrínyi 0:32.87
5. Magyar Márton Bolyai 0:33,09 6: Áfra György Rozgonyi 0:33.74
7. Kiss Máté Bolyai 0:34.41
8. Farkas István Bolyai 0:34.59
50 ni leány gyorsúszás: ii. kcs.
1. Cserjés Veronika Bolyai 0:31.28
2. KercsmarisMarietta Bolyai 0:33.94
3. Takács Timea Bolyai 0:33,98
4. Sffló Dorottya Kiskanizsa 0:34,19
5 Hajmási Dilin Körösi 0 36.84
6. Borosán Eszter Piarista 0:38.04
7. Ámon Judit Körösi 0:38.89
8. Banka Anen Körösi 0:39.70
100 m fiú gyorsúszás: iii. kcs.
1. Kovács Roland Bolyai 1:01,42
2. Sffló Mátyás Kisk. 1:01.71
3. Pusztai Zsolt Rozgonyi 1:02,75
4. Kaszper Gábor Péterfy 1:02,83
5. Horváth Balázs Zrínyi 1:04,16
6. Bagi Zsolt Petőfi-Vécsey 1:04,82
7. Molnár László Péterfy 1:08,41
8. Kalamár Bence Zrínyi 1:08.78
100 in leány gyorsúszás: ül. kcs.
1. Molnár Mariann Péterfy 1:08.59
2. Rajnai Judit Petőfí-Vécs. 1:26.92
50 ni fiú hátúszás: ii. kcs.
1. Németh Gergely Zrínyi 0:37,58
2. Bálint Balázs Bolyai 0:38.90
3. Sffló Dániel Kiskanizsa 0:40,35
4. Peréuyi Ádám Bolyai 0:40,88
5. Poipáczy Ádám Bolyai 0:41,30
6. Kiss Máté Bolyai 0:41.87
7. Áfra György Rozgonyi 0:41,87
8. Magyar Márton Bolyai 0:41,87
50 m leány hátúszás: ii kcs.
1. Cserjés Vera Bolyai 0:38,75
2. Takács Tíme^ Bolyai 0:43.30
3. Borosán Eszter Piarista 0:43.33
4. Silló Dorottya Kiskan. 0:43,81
5. Ámon Judit Körösi 0:45,65
6. Döme Anikó Kiskan. 0:45,68
7. Banka Anett Körösi 0:46.44
8. Mrella Fatima Kisk. 0:48.40
100 m fiú hátúszás: dl. kcs.
1. Pusztai Zsoll Rozgonyi 1:12,29
2. Kovács Roland Bolyai 1:12.94
3. Kaszper Gábor Péterfy 1:14,86
4. Silló Mátyás Kiskanizsa 1:18,11
5. Bagi Zsolt Petőfi-Vécsey 1:18,57
6. Magyar Máté Bolyai 1:19.27
7. Kalamár Bence Zrínyi 1:21.11
8. Tóth Péter Zrínyi 1:22.27
100 in leány hátúszás: hl. kcs.
1. Molnár Manaiul Pét. 1:16.92
50 m fiú mellúszás: n. kcs.
1. Domina Tamás Bolyai 0:39.31
2. Császár Krisztián Batth. 0:41.37
3. Farkas István Bolyai 0:42.27
4. Bálái Balázs Bolyai 0:43.12
5. Porpáczy Ádám Bolyai 0:43.23
6. Both Péter Bolyai 0:43.33
7. Tollár József Zrínyi 0:44.22
8. Kovács Gábor Péterfy 0:45.09
50 m leány mellúszás: M. kcs.
1. Cserjés Vera Bolyai 0:40.37
2. Kercsmarics Marietta Boly. 0:42.54
3. Korcsmáros Ágnes Bolyai 0:44.87
4. Takács Tímea Bolyai 0:46.95
5. Döme Anikó Kisk. 0:47.50
6. Hajmási Diana Körösi 0:48,35
7. Borosán Eszter Piarisata 0:48.35
8. Banka Anett Körösi 0:48,85
100 in fiú mellúszás: dl. kcs.
1. Kovács Roland Bolyai 1:24,19
2. Molnár László Péterfy 1:24.19
3. Horváth Balázs Zrínyi 1:24,70
4. Kasza Tamás Péterfy 1:29.68
5. Tóth Péter Zrínyi 1:30.61
6. Császár Márk Zrínyi 1:31.00
7. Bagi Zsoll Petőfi-Vécsey 1:33,81
8. Kalamár Bence Zrínyi 1:34.46
100 in leány mellúszás: dl. kcs.
1. Kovács Patrícia Rozg. 1:17.27
2. Papp Viktória Zrínyi I 17.04
3. Molnár Mariáiul Péter 1:33.25
50 in fiú pillangóúszás: ii. kcs.
1. Peréuyi Ádám Bolyai 0:34.19
2. Németh Gergely Zrínyi 0:35.12
3. Domina Tamás Bolyai 0:35.52
4. Silló Dáiiel Kiskanizsa 0:36.51
5. Bálmt Balázs Bolyai 0:38,33
6. Magyar Márton Bolyai 0:38,91
7. Szegi József Kiskanizsa 0:39,36
8. Kovács Gábor Péterfy 0:40,43
50 m leány pillangóúszás: h. kcs.
1. Cserjés Vera Bolyai 0:37.46
2. Kercsmarics Marietta Boly. 0:39.37
3. Silló Dorottya Kiskan. 0:42.50
4. Hajmási Diana KSrösi 0:43 50
5. Korcsmáros Ágnes Boly. 0:44.10
6. Ámon Judit Körösi 0:49,69
100 m fiú pillangóúszás: Dl: kcs.
1. Silló Mátyás Kiskanizsa 1:09.34
2. Kaszper Gábor Péterfy 1:11.00
3. Horváth Balázs Zrínyi 1:14.03
4. Pusztai Zsolt Rozgonyi 1:17,57
5. Kovács Roland Bolyai 1:21.11
6. Magyar Málé Bolyai 1:30.97
7. Császár Márk Zrínyi 1:31.28
8. Kalamár Bence Zrínyi 1:33.09
100 m leány pillangóúszás: hl. kcs.
1. Kovács Patrícia Rozgonyi. 1:20,03
2. Molnár Mariann Péterfy. 1:26.78
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEKET ELÉRT TANULOK JUTALMAZÁSA 1998. december 3.14.30 óra
hevesi általános iskola:
1. Zsupek Ferenc
2. Sziklai Gábor
3. Szever Károly
4. Furdán István
5. Barics Olivér
6. Nyúl Gábor
7. Bársony László
8. Varga Attila
9. Péesy Norbert
10. Kuzler Viktor
11. VighZita
12. Ciodijia Helga
13. Godina Dóra
14. Vörös Hajnalka
15. Szever Viktória
16. Dobos Dávid
17. Foray Zoltán lK.Deli András 19. Szabó László zemplén általános iskola 2(1. Hartai Attila
21. Miholies Szabolcs
22. Balogh Tibor
23. Szabó Zoltán péterfy általános iskola:
24. Horváth Zsuzsanna
25. Ladányi Zsolt
26. Mobiái Marianna
27. Szabó Veronika bolyát általános iskola:
28. Cserjén Veronika
29. Takács Tímea petőfi-vécsey általános iskola:
30. Zsovár Orsolya kosárlabdázt zrínyi általános iskola:
31. Biskopies Boglárka sakkozó kiskanizsai .általános iskola:
sportakrobata sport akrobata sportakrobata sport akrobata sportakrobata sport akrobata sportakrobata spoitakrobata sportakrobata sportakrobata sport akrobata spoitakrobata sport akrobata sportakrobata sportakrobata sportakrobata sportakrobala sportakrobata sport akrobata
lábtoll-labda lábtoll-labda lábtoll-labda lábtoll-labda
kosárlabdázó sakkozó úszó
sport akrobata
kajakozó kajakozó
32. silló Mátyás
33. Mészáros Bence palim általános iskola:
34. Habár Péter
35. Ballá Ferenc
uszo tájfutó
cselgáncsozó autócrossozó
TESTNEVELŐK:
1. Pátkai József
2. Pusztai László
3. Rezsek Gyózó
4. Deiegi László
5. wijjjtianné Kovács Edit
6. Parti Tibor
7. Tamberger Istvánné
8. Faller Zoltán
9. Hackler Jánosné
10. Farkas József
11. Hermán Szilvia
12. Kahotek Ferenc
13. Béres Sándor
14. Fekete Zoltámié
15. Deiegi Lászlóné
16. Balogh György
17. Kollmann Pál
18. Szcghy Katalin
19. Wittmann Károlyné
20. Balogh Eszter
21. Sztankó András
22. Marton Géza
Zemplén
Péterfy
Péterfy
Bolyai
Bolyai
Petőfi-Vécsey
Petőfi-Vécsey
Zrínyi
Kiskanizsa
Kiskanizsa
Palin
Dr. Mező F.
Dl. Mező F.
Dr. Mező F.
Batthyány
Bathliyány
Zsigmondy
Zsigmondy
Zsigmondy
i imiy
Cserháti
Széchenyi
rózsa úti általános iskola:
36. Mester Marcell
dr. mező f. gimnázium
37. Dani Diána
38. Piecs Adriemi
39. Róka Gabriella
40. Kondor Andrea
41. Bali András
42. Borsodi András
43. Bem Judit
44. Gróf Málta
45. Gordán Ágota
46. Szmodics Zoltán batthyány gimnázium:
47. Szabó Virág 4S. Orovecz Edina
49. Bántó Zsófia
50. Flumbort András
51. Huj bei\'Éva
52. Pataki Balázs
53. Bene Gábor
cselgáncsozó
vívó vívó
sportakrobala tornász karatézó karatézó kosárlabdáz! S kosárlabdázó lábtoll-labdázó vívó
sakkozó sportakn\'bata softballoző sakkozó kosárlabdázó baseballozó labdanigó
zsigmondy-\\vinkler szakközépiskola:
54. Magyar Adrienn sportakn ibata
55. Kozma Vilmos sportakn >bata
56. Horváth József vívó
57. Borsi Csilla kosárlabdázó 58! Barics Olivér sportakrobata
59. Horváth Milán spoitakrobata
60. Kodehi Szabina sportakn tbata
61. Hajdú László baseballozó thury gy. szakközépiskola:
62. Bagonyai László vívó
63. Göncz Etika kosárlabdázó
64. Radícs Sára softballoző
65. Ölvedi Anita softballoző
66. Tóthmárton Vera softballoző cserháti s. szakközépiskola:
67. Mesztegnyei Krisztián baseballozó
68. Németh József cselgáncsozó széchenyi szakmunkásképző iskola:
69. Szekeres László ökölvívó
70. Fata Szilárd ökölvívó
71. Balogh Eszter tekéző
72. Simonics Szabolcs baseballozó
edzők:
1. Gajcsi József
2. Takács András
3. Takács Tamás
4. Gábor Erzsébet
5. Bagonyai Attila
6. Meiszterics László
7. Jurik Gyula S. Héder István
9. Kovács Magdolna
10. Vmga József
11. Mester József
12. Id. Balta Ferenc
13. Radák Sándor
14. Kiss Györy
15. Kovács Nándor
16. Gyimesi Magdolna
17. Korpics Miklós
18. Majoros Istvánné
19. VlaszákGéza
20. Gondi Zoltán
Havesi DSE Hevesi DSE Zemplén DSE KDK
Izzó Sakk Klub CWG-Vízmű SE Zsigmondy-W. Kajak-kenu Klub KDK
Zalaeidő SE MÁV NTE Magic Autócross Magic Autócicss MÁV NTE MÁV NTE Baseball Club Box Klub K. Sörgyár Olajbányász Thuiy
KOSÁRLABDA
NB I A-csoportos női mérkőzés ftc-i)iego-máv nte-dkg east 92-50(42-16)
Budapest. 100 néző. V.: Simó, Földházi
MÁV NTE: Torna (8/3), Csecs (8), Joó (4), Taki (8/3), Bedő (15/9). Csere: Bem (-). Antalovics (3), Szabó (1), Gyárfás (3). Edző: Kovács Nándor
NB 1 B-csoportos férfi mérkőzés kanizsa kk-dkg east-bajal honvéd kk 89-56 (45-33)
Nagykanizsa. 150 néző. V.: Csabai. Nagy II.
KKK: Gosztonyi (21/12), Antalics (9), Gáli (21/3). Polster (18), Pallag (18). Csere: Hóbor (2), Török (-). Halász B. (-). Kulcsár (-). Edző: Halász István.
KÉZILABDA
NB I B-s női mérkőzés
nagykanizsai olajbányász se-esztergomi kse 20-35 < 10-18)
Nagykanizsa. 100 néző. V.: Kovács. Pauer.
Olajbányász: Sulyokné - Gumbor 2. Tóth 7/4. Kiss 2. Szókéné 1. László 7. Alpár I. Csere: Krichenhaumné. Nagy (kapusok) Hohl. Kámán. Harangozó. Edző: Tóth László.
NB l B-s férfi mérkőzés balatonfüredi kc-nagykanizsai izzó se 34-25(17-10)
Alsóörs. 100 néző. V.: Balogh. Hiettel
Izzó: Pulay 1 - Cseh 2. Várhelyi I. Baksa 8/1. Babati 3, Cséplő 8. Bánlaki 2. Csere: Nagy T.. ifj. Kálúczy (kapusok). Nézics. Papp B. Edző: Koleszár György.
1998. december 11.
KANIZSA - /4pt*
11
CSflSZI
CSASZI
ingatlanügynökség
8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek-esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása
KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VE VÖKNEK, ÜGYVÉD] KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
Tavasz
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki út 66. (Teleki út és Tavasz utca sarok) ^ Telefon: 93/315-124
Teljes körű lebonyolítás! Legkedvezőbb közvetítési díj\\ Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16, szombaton 9-12 óráig
* Ingatlanközvetítés * Életjáradék szerződések
* Ingatlanok értékbecslése * Hirdetésfelvétel
* Ingatlanok bérbeadása ^ Gazdasági, jogi és műszaki
szakkönyvek árusítása.
Megbízónk részére keresünk és kínálunk: 1-1,5-2 szobás kasokat vételre, bérbeadásra. Eladó családi házakai Nagykaniz Miklósfan, Palinbán, Sáncban, Kiskanizsán.
LAKASOK
Nk-án a flózsa ulcában 3 emeleli. 2 szobás, 54 m2-es. erkélyes, vizórás jó állapotú központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,3 mR
Kód: 576/98. (29763 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 70 m2-es, 2 szobás, konyha+élkezős, erkélyes vizórás, egyedi lütéses, jó állapotú lakás, kúton tárolóval
eladó Irányár: 3.5 mR. Kód. 581/98 (29764 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás, 76 m2-es, étkezős, nagy konyhás, vizórás, erkélyes, 2. emeleti Jakás, parketlázolt 1 szobával, kúton tárolóval eladó ill értékegyezletéssel kisebb lakásra
cserélhető. Irányár: 3 mR. Kód: 586/98. (29765 K)_
Nk-n 1 szoba, konyhás, komfort nélküli, egyedi gázlútésses. lerújí-lásra szoruló közós udvari lakás eladó lár: 580 eR. Kód: 576/98.
(29752 K)_
Nk-n a keleli városrészben 2+1 félszobás, 61 nm-es, étkezős, redőnyös, vizórás, központi fűtéses. földszívli lakás eladó, kányár:
2,7 mR.Kód: 565/98. (29685 K)_
Nk-n a Keleti városrészben 54 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, vizórás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó, vagy értékegyezletéssel nagyobb lakásra cserélhető. Irányár: 2,15 mR. Kód 564/98 (29686 K)_
Nk-n 58 nm-es. 2 szobás, komfortos, egyed gázfűtéses, közös udvan lakás, 18 nm-es aknás garázzsal, 2 műhellyel, mellék-épúlelekkel 400 n-óf telekkel eladó. Irányár: 2,9 mR. Köd: 544/96.
(29501 K)_
Nk-án a vásárcsarnok melett, 74 m2 1+3 félszobás. cirkcJűléses, erkélyes, vizórás, jó álapotú lakás, kúlónáló pincével eladó.
Irányár: 5,5 mR Kod: 521/98. (29405 K)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel, 1 szobás, 39 nm-es, 3 emeleti, egyedi fűtéses, vizórás, redőnyös, leJújlotl lakás eladó. Irány-
ar 2,2 mR Kod: 511/98. (29407 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es, 20 éves, egyedi gázfűtéses, vizórás, redőnyös, lársasháa lakás, 100 nm-es konyhakertéi, alápincézett garázzsal eladó. Irányár ga-
razzsal: 5,3 mR. Kód: 267/98. (29358 K)_
Nagykanizsán 2+1 lélszobás, 58 m2-es, egyedi lűlóses, vízórás, fóldsznli lakás eladó. Irányár 2,6 mR. Kod. 492/98. (29222 K) Nk-án a Kazanlak krt-on 58 m2-es. 1+2 lélszobás. tejesen fel-új\'lott, erkétyes, vizórás, 3. emeleti lakás eladó, vagy értékegyez-telóssel nagykanizsai család házra cserélhető, kányár: 2.8 mR.
Kód: 495/98. (29223 K)_
Palinban 10 éves, 130 nm-es, 3+2 lélszobás, tetőtérbeepüéses. cirkotűtéses, dupla garázsos, teraszos család sorház, 130 nm-es telekkel eladó Irányár: 7,8 mR. Kód. 481/98. (29106 K)
Nk-án az északi v.részben 94 nm-es, 2 szoba+hálófülkés, nagy konyhás, egyed gázfíéses sorházi lakás eladó. Irányár: 3,4 mR
Kód 292/98. (29107 K)_
Nagykanizsán a Telei ulcában 3 szobás, fszt-i, 73 nm-es, igényesen kialakított, egyed tűléses, vizórás. redőnyös, külön bmkam-
ras lakás eladó. lár: 5,2 mR. Kód: 474/98. (29052 K)_
Nk-án a belvárosban, 64 nm-es, 2 szobás, egyed gázfűtéses földszinti lakás, különálló tárolóval, garázzsal, eiadó. rányár
3,6mR.Kód. 462/98 (29040K)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel, közós udvarban. 18 nm-es, üzletnek, rodának, kialakihaló. komfortos ingatlan eladó. Irányár:
500 eR.Kód 468/98. (29041 K)_
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 2 szobás, étkezős, cirkofüléses. kitűnő állapotú lakás eladó. Irányár: 5 mR. Kód: 458/98. (29002
KI__
Nk-án a belvárosban 101 nm-es, hallos. 2+2 télszobás, tetőtérbe-ép (esés, 2 fürdőszobás, egyed gáz+cirkofűtéses, II. emeleti lakás, garázsbérleti joggal eladó, ill miklósfai család házra cserél-hetó értékegyeztetéssel. Irányár: 7.1 mR. Kód: 426/98 (28806 K) Nk-án a Teleki utcában 2 szobás, nagy konyhás + étkezős, 70 nm-es. kp. fűtéses, telújlotl lakás eladó, !11. értékegyezletéssel nagykanizsai család házra cserélhető. Irányár 4 mR Kód
385/98. (28485 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 1+2 lélszobás, 57 nm-es, kp. (üléses, vizoras, erkélyes, kitűnő áHapotú, 4. emeleti lakás eladó vagy értékegyezletéssel nagykanizsai, I. környékbeli család házra cse
relhetó Irányár: 2,8 mR. Kód: 368/98. (28488 K)_
Nk-án a Bartók ulcában 2 szobás, 50 nm-es, jó állapotú, egyed gázfűtéses lakás, parketlázott szobákkal, 10 emeletes épületben
eladó Irányár: 1,9 mR Kód: 364/98 (28490 K)_
Nk-án a belvárosban 109 nm-es, 3 szobás, egyed gázfűtéses, I emeleti lakás 15 nm-es különálló pincével eladó. Irányár: 5,9 mR
Kód: 365/98. (28491 K)_
Nk-án 67 nm-es, 2 szobás, egyed gázlűtéses, nagy konyhás, család házrész, 20 nm-es pncevel eladó. Irányár: 2,8 mR. Kód\'
306/98. (28493 K)_
Nk-n csendes utcában 2+3 félszobás, 110 nm-es, több szinles. fürdőszobás + zuhanyfütkós, 2 WC-és. garázsos. pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 8 mR.
Kód: 280/98. (27891 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás. 96 nm-es, étkezős, egye-d gázfűtéses, társasházi lakás, lelőtérbeepitéses lehetőséggel, 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó kányár
5 mR.Kód: 278/96 (27810 K)_
Nk-án a Nagyvárhy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyed gázlűté ses, vizórás. erkélyes lakás, aknás garázzsal eladó. Irányár: 4,8 mR+garázs 800 eR Kód: 56/98. (26566 K)
Nk-án a belvárosban 4 szobás. 112 nm-es, egyed gázfűtéses, földszinti lakás üzlet kialaklására alkalmas, utcára néző 3 szobával eladó. Irányár: 6,8 mR. Kód: 195/98. (27525 K)
CSALÁDI HÁZAK
Nk-án a központhoz közel, csendes ulcában, 3 szobás, 110 m2-es, garázsos, egyed gázfűtéses család ház 630 m2-es telekkel
eladó. Kód. 582/98. (29766 Kj_
Miklóstán 12 éves, 2 szinles, 200 nm-es, 4 szobás, 2 hallos, 2 lürdőszobás. egyed gáztüléses, erkélyes család ház, 24\'nm-ews garázzsal, 20 nm-es műhellyel, 350 n-öl parkosiolt leiekkel eladó. lár: 14 mR. Kód: 573#8. (29752 K)_
Zákánytelepen a bányalóhoz közel, 80 éves, 70 nm-es, 1 szobás, komfort nélküli család ház. 4680 nm-es telekkel eladó Irányár 1.5 mR.Kód: 567/98 (29686 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 98 m2-es, egyed gázfűtéses család ház, 14 nm-es pincével, meléképülettel. 2232 m2-es telekkel, 15 mle-lekszélességgel eladó, kanyar 5,5 mR. Kód: 555*38 (29553 K) Nk-án csendes helyen, bontásra váró család ház 240 m2-es le-
lekkel eladó. Irányár: 2,5 mR. Kód. 545/5S (29554 K)_
Garaboncon, löútvonal mellett, komfortos család ház, hozzáépítés néfcul 4 db apartman kialakítására alkalmas, 140 m2 alapterületlel. 2343 m2-es telekkel, a telken 30 db diófával eladó Eladási
ár: 8 mR.Kód 548/98 (29555 K)_
Nk-án csendes utcában, 17 éves, 190 m2 4+1 lélszobás család sorház, nagy konyha+etkezövel, 40 nm-es hátsó terasszal. 330 nm-es telekkel, az épület alatt 20 nm-es garázzsal, 40 nm-es pincével, igényesen kialakítva eladó Irányár: 13,9 mR. K.: 532/38.
(29408 K)_
Inkén 24 éves, 100 nm-es, 2 szobás, összkomfortos család haz melléképületekkel, 24 nm-es garázzsal. 2 nyárikonyhával. 600 n öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető értékegyezletéssel. Irányár. 2,5 mR. Kód 533/98. (29409 K) Tót szentmart ónban 90 nm-es. 2+2 félszobás, cirkotüléses család ház. garázzsal, parkosított 1320 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó vagy nagykanizsai egyed fűtéses, 60 nm lelelli lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 3,8 mR. Kód 51 ?-98 tyt^59k\'_
Mfclósfan a központhoz közel 1 nm-es, 3 szobás, egyed gázfűtéses, lelúj\'lotl, kitűnő állapotú teraszos család ház garázzsal, pincével, műhellyel, melléképületlel, 1500 nm-es telekkel eladó Irányár 6.9 mR. Kod 499 9* ¦¦29220 K. _
Lispeszentadorjánban 90 m2-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos, egyed fűtéses család ház garázzsal, pincével. 1200 m2 telekkel
eladó. Irányár: 2 mR Kód 500/98. (29221 K)_
Ü|udvaron 2 szobás, 64 m2-es, 45 éves, tömésfalu, komlortos család ház 1620 m2-es telekkel, melléképűletekkel eladó Irány-
ár:2mR. Kód: 489/98. (29217 K)_
Palinban 3+2 lélszobás, 100 nm-es, tetáérbeépléses. 2 lürdŐ-szobás, cirkotűtéses család sorház, 20 nm-es garázzsal, terasz-szal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7.4 mR. Kód: 415/98 (2910? Kl
Úszóban 3800 nm-es lelek. 1 szoba, konyhás. 52 nm-es, komfort nélküli épülettel, rácsatlakoztatható közművekkel, csendes helyen, szép környezetben eladó. Eladási ár. 600 eF7t Kód:
449/98._
Palnban 100 nm-es, 2+3 félszobás tetőtérbeépítéses, 2 fürdőszobás, család sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es felekkel eladó vagy értékegyeztetéssel egyed fűtéses 2 szobás lakásra cserélhető. Irányár. 6.98 mR. Kód: 661/97 (28896 K)_
Painban 70 nm-es, 2+1 télszobás, egyed gázfűtéses. 38 éves család haz garázzsal, pincével, 3000 nm-es felekkel vagy anókul
eladó. Kód: 346/98. (28299 K)_
Becsehetyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyed gázfűtéses, komfortos család ház, melléképületekkel .400 n-öl telekkel el-
adó. Irányár: 2 mR Kód: 321/98. (28192 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szoba, 130 nm-es. tetőtérbeépítéses. igényesen kialakított, kitűnő álapotú család házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. Irányár. 7.5 mR
Kód: 270/98. (27818 K)_
Iharosberónyben 20 éves, 150 nm-es. 4 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, kp. kazán fűtéses, garázsos, pincés család ház, parkosított, rendezett 1265 nm-es felekkel, berendezéssel eladó kányár:
5mR.Kód 258/98 (27821 K)_
Szepetneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses család ház. dupla garázzsal, étkezővel, a nappaliban kandalóval, melléképületekkel, 570 n öl telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel 3 szobás lakásra cserélhető. Irányár: 5 mÍH. Kód: 238/98 (27715 KJ_
ÜZLETHELYISÉG:
Nagykanizsán a belvárosban üzletnek vagy irodának kialakítható, 42 m2-es helyiseq szociális blokkal, utcafronti portállal, bérleti jog átadásával bérbeadó Kód: 487/98. (29216 K) Nk-án a belvárosban 22 m2-es, nem utcafronton, riaszlóval felszerelt üzlethelyiség. WC + mosdóval, parkolási lehetőséggel, lefújton állapotban, örökös bérleti joggal eladó. Irányár: 1,4 mR Kód 553/98. (29552 K)_
IRODABÉRLET:
Nagykanizsán a belvároshoz közel, 15-60 nnxg, irodahelyiségek, szociális blokkal, teakonyhával, parkolási lehetőséggel, hosszabb távra bérbeadók Kód 518/98 (29361 K)_\'
LAKÁS:
Nk-n a Corvin utcában 1 emeleli 62 nm-es 2+félszo-bás, egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, vízórás, telefonos lakás eladó. Irányár: 4.100.000,-Fl. Ny.sz.:
00111.(29688 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 9. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, vizórás, félig redőnyözött lakás eladó, lár:
1.850.000.-Ft. Ny.sz: 00095. (29689 K)__
Nk-n a Bartók B. utcában 7. emeleti, 1,5 szobás, 45 nm-es lakás eladó, lár: 1,850.000,-Ft, Ny.sz: 00098.
(29690 K)_
Nk-n a városközpontban 1. emeleti, 88 nm-es, 2+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó, lár: 6200.000.-
Ft. Ny.sz: 00079. (29691 K\\_
Nk-n a Garay utcában 4. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó, lár: 2,50O.0O0,-Ft, Ny.sz:
00070. (29692 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 4 emeletes épületben 4, emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított lakás eladó. lár: 2.400.000,-Ft. Ny.sz: 00067. (29693 K)_
¦ Nk-n a Zemplén Gy. utcában 10. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, felújításra szoruló lakás eladó. Irányár:
1.850.000,-FI. Ny.sz: 00066. (29654 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 1. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft, Ny.sz: 00063. (29695
K)_
Nk-n 1985-ben épült városközponti 2, emeleti, 75 nm-es, 2+2 félszobás lakás zári udvarral eladó, lár: 5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00047. (29696 K)_
Nk. központjában 2 szobás, 57 nm-es, egyedi központi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó, lár: 4.500.000,-Ft.
Ny.sz: 00104. (29697 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 4. emeleti, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 szobás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.960.000,-Ft. Ny.sz: 00089. (29698 K) Nk-n a keleti városrészben 2 és félszobás, 62 nm-es, központi fűtéses földszinti lakás eladó vagy 1-1,5 szobásra cserélhető, lár: 2.800.000,-Ft. Ny.sz: 00042.
(29699 K)_
Nk-n a keleti városrészben 10 emeletes házban, 2 szobás, 56 nm-es, központi fűtéses, 2, emeleti, (elú|ított la-kás eladó, lár: 2.200.000,-Ft. Ny.sz: 00037. (29700 K) Nk-n a keleti városrészben 10 emeletes épületben, 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtéses, 1, emeleti lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00031. (29701 K) Nk-n a keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 45 nm-es, 1+félszobás, egyedi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó, lár: 1.950.000.-Ft. Ny.sz: 00021, (25702 K)
Nk. belvárosához közel, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, magasföldszinti lakás eladó lár: 3.000.000,-Ft, Ny.sz: 00016.(2970310._
Nk. belvárosában 2 és félszobás, 72 nm-es, egyedi fűtéses, irodának is alkalmas, felújított 1. emeleti lakás eladó, lár: 5,600,000,-Fl. Ny.sz: 00005. (29704 K) Palinban 100 nm-es, 2+3 félszobás, sorházi lakás, 500 nm területtel eladó. Garázs a ház alatt. Irányár: 7.000.000,-Ft. Ny.sz: 00015. (29705 K)_
Nk-n a keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 3 szobás, 76 nm-es, központi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó, vagy 1,5 szobás, 1-2. emeleti lakásra cserélhető 4 emeletes épületben értékegyeztetéssel. (Lehetőleg egyedi fűtéssel). Irányár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00113. (29706 K) _
CSALÁDI HÁZAK. TELKEK:
Nagykanizsán a Katonaréten 120 m2-es. L alakú, felújításra szoruló családi ház 408 m2-es területen eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető. Irányár: 4,8 mFt. Ny.szám: 00115. {29800 K)
Iharosberényben 55 m2-es, 1 szobás családi ház 600 n.öl területen eladó. Irányár: 1,8 mFt. Ny.szám: 00118,
(29801 K)_
Lispeszentadorjánon 70 nm-es, 2 szobás családi ház, 1200 nm-es, telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó, Nk-tól 35 km-re. lár: 2.000,000,-Ft. Ny.sz: 00112.
(29707 K)_
Nk. észak-keleti részén 200 nm-es, 2+2 félszobás, padlófütéses, nagy konyhás családi ház, 998 nm telekkel eladó. Tetőtér beépíthető. Márvány burkolatú nappali és fürdő. 42 nm-es garázs. Zalakarosi ingatlan értékegyeztetéssel beszámítható lár: 15.500.000.-Ft. Ny.sz: 00108. (29708 K)_
Nk. belvárosában 200 nm-es családi ház. 700 nm telekkel eladó, 2 szintes, 4 szobás, egyedi központi fűtéses, műhellyel, ipari árammal, garázzsal, lár: 22.000.000.-Ft. Ny.sz: 00105. (29709 K)
Inkén 100 nm-es, 2 szobás családi ház 600 n-öl telken, melléképületekkel, ipari árammal, gyümölcsössel el\' adó, lár: 2.800.000,-Ft. Ny.sz: 00100. (29710 K) Fityeházon 100 nm-es, 3 szobás családi ház, 300 n-öl telekkei, garázzsal, ipari árammal eladó Gázlehetőség van, lár: 3.800.000,-FI. Ny.sz: 00066. (29711 K) Zalakarosi fürdőtől 2 km-re, Garaboncon építési telek (900 nml építési engedéllyel eladó. Közmüvek a telek végén, lár 1200 Ft/nm Ny.sz 10084 . \'-,"!_: K)_ Sáncban 120 nm-es, 5 szobás családi ház 600 nm telekkel, ipari árammal, külön ipari célra szolgáló melléképülettel (tetőtér beép\'thetö ) eladó, lár: 9.2O0.O00,-Ft.
Ny.sz: 00083. (29713 K)__;
Miklósfán 80 nm-es. 2 szobás, qázfűtéses családi ház 1435 nm telekkel eladó lár:*5.300.000.-Ft. Ny.sz:
00075. (29714 K)_
Zalakomárban 2 szintes, 180 nm-es, 6 szobás, gázfűtéses családi ház eladó, 1000 nm telekkel, lár:
6.000.000.-Ft. Nysz 00073. (29715 K)_
Kiskanizsán családi ház eladó 400 n-öl telekkel. 2 szobával, új tetővel, lár: 3 200.000,-Ft. Ny.sz: 00071.
(29716 K)_.
Zalamerenyén 100 nm-es, 3 szobás családi ház eladó. 400 n-öl telekkel, lár: 2.000.000,-Ft Ny.sz, 00069.
(29716 K)_
Garaboncon 120 nm-es, 3 szobás családi ház, 1600 n-ól telekkel, melléképületekkel eladó, lár: 5.200.000.-Ft
Ny.sz: 00068. (29717 K)_
Muraker esz túron 870 n-öl építési telek eladó. Víz, villany van, gaz készülőben, lár: 150.000,-Ft, Ny.sz:
00065. (29718 K)_
Nagykanizsa északi városrészében 70 nm-es, 2 szobás, felújításra szoruló családi ház, 470 nm telekkel el-idó !3- 5 200 000 -Ft Ny sz "¦ (064 29719 K
Szepetneken 75 nm-es régi családi ház, 2 szobával. 800 n-ÓI telekkel eladó. Víz, villany van, gáz megoldha-
tó. lár: 1.000.000,-F1. Ny.sz- 00056. ^29720 K)_
Miklósfán 928 nm építési telek közmű nélkül eladó, lár:
3.200.000,-Ft Ny.sz: 00053. (29720 K)_
Pacsán 100 pm-es. 1,5 szobás, 8 eves családi ház 1765 nm telekkel, melléképületekkel eladó, lár:
5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00051, (29721 K)_
Sármelléken 100 nm-es, 3 szobás, egyedi központi fűtéses csaldi ház nagy telekkel eladó vagy 2-2,5 szobás nagykanizsai lakásra cserélhető értékegyeztetéssel, lár. 3 500.000.-Ft Nysz 00050 297^2 K^ Nagybakónakon 70 nm-es, 2 szobás családi ház 1000 n-öl területen eladó, lár: 1.700.000.-Ft. Ny.sz: 00043. (29723 K)_
Pacsán 120 nm-es. 3 szobás, belső felújításra szoruló családi ház 1115 nm telekkel, melléképülettel, ipari árammal eladó, lár: 2.800.000,-Ft. Ny.sz: 00040. (29724 K)_
Nagykanizsától 5 km-re, a kisbagolai hegyen 120 nm-es családi ház eladó, 300 n-öl telekkel, lár1 5.000.000.-
Ft. Ny.sz: 00036. (25725 K)_
Nagykanizsa Szabadhegyen 400 n-ól közművesített telek, 4x5 nm-es garázzsal eladó, lár: 2.300.000.-Ft.
Ny.sz: 00035. Í29726 K)_
Nk. északi városrészén 100 nm-es, kertes, garázsos, 2+2 félszobás, étkezős családi ház eladó, lár:
8.200 000,-Ft. Ny.sz: 00026. (29727 K) _
Nk. Szabadhegyen 4 szobás, 80 nm-es családi ház, 800 n-öl telekkel, garázzsal, pincével, külön konyhával eladó, lár. 4.800.000,-Ft. Ny.sz: 00023, (29728 K) Nk. Szabadhegyen építési telek felvonulási épülettel eladó, lár 1 .S50.000.-Ft. Ny.sz: 00002 I29729 K) Kisbagolai hegyen \'86-ban épült, 3 szintes, lakható hétvégi ház 1060 m2-es területen eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető értékegyezletéssel, irányár:
1,2 mFt. Ny.szám: 00088. (29802 K)_
Újudvaron 100 nm-es gázas, 3 szobás, felújításra szoruló családi ház 300 n-ö! leiekkel eladó, lár: 2.500.000,-Ft. Ny.sz: 0004. (29730 K)_
ÜZLETEK:
Nk. belvárosában 21 nm-es üzlethelyiség eladó, lár:
3.100.000,-Ft. Ny.sz: 00099. (29731 K) _
Nk. belvárosában 26 nm-es üzletnek, irodának alkalmas helyiség eladó. Víz, gáz, villany, szociális helviség
van, lár. 850.000.-Ft. Ny.sz. 00030. (29732 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 helyiségből álló, 45 nm-es üzlet eladó. Ipari áram, szociális helyiség van. lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00022. (29733 K)
28
KANIZSA - /ípió.
1998. decemlier ÍJ.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
a kanizsa és vidéke extra hirdetésfelvevo helye a volt áb-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL: Eladó: családi házakai, lakásukat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségekel, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljes körű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8—12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
AKCIÓ! Ha még idén eladásra kínálja nálunk az ingatlanát, a közvetítési díjból 10% kedvezményt kap!
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- | sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, \\ családi házakat, telkeket, nyaralókat.
eladó lakasok nagykanizsán
Belvárosban 2 szobás, 64 nm-es, egyedi gázas, parkettás, fetijftoö, fcidszinti lakás udvari lomkamrával, tárolóval, garázzsal dádé, lár: 3,6 mFt (L7554) 93/310-504. (29599 Ki Belvárosban 2. emeleten 3 szobás, (nappali 30 nm-es) + étkezős, 90 nm-es, 2 erkélyes, redőnyös, teljesen felújított lakás választékos burkolatokkal, új konyhaszekrénnyel el-adó, lár: 6,2 mFt. (L/557 ) 93/310-504. (29601 K) Munkás utcában 2 szobás, étkezős, 61 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, redőnyös, kiríinő állapotban lévő földszinti lakás eladó, lár: 3,3 mFt. (L/555) 93/310-504,
(29602 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vízórás, 6. emelef lakás eladó, lár: 1,7 mFt. (L\'548) 93/310-
504. (29607 K)_
Rózsa utcában 2, emeleten, 3 szobás, 67 m2-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, jó állapotú lakás eladó, Irány-
ár: 4,5 mFt. (L/560) 93/310-504. (29767 X)_
Csengery utcában 1 szobás, fürdőszobás, 38 m2-es, egyedi gázas, parkettás, jó állapotú földszinti lakás telekrésszel, szerszámos tárolóval eladó. Irányár: 1,3 mFt,
(L/559) 93/310-504. (29768 K)_
Kazanlak körúton 2+1 félszobás, 63 m2-es, erkélyes, sző-nyegpadlós, kp, fűtéses, redőnyös, vízórás, 4, emeíeti lakás felújított konyhaszekrénnyel eladó, lár: 2,6 mFt.
(L/558) 93/310-504, (29769 ,K)_
Rózsa utcában 2 szobás, nagykonyhás, 54 m2-es, redőnyös, vízórás, kp. fűtéses, 3. emeleti lakás eladó. Irányár:
2,3 mFt. (L/563) 9.3/310-504. (29770 KI_
Attila utcában 2. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított, kitűnő állapotban lévő, azonnal beköltözhető lakás garázzsal eladó. Ár: 3,19 mFt + garázs 800 eFt. (29771 K)_
Platán soron 2 szobás, egyedi gázas, padlószőnyeges, erkélyes, lomkamrás, 3, emeleti lakás eladó. Irányár: 3,1 mFt. (U565) 93/310-504, (29772 K)_
Zemplén utcában 1. emeleten 3 szobás, 67 m2-es, erkélyes, új padlószőnyeges, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,9 mFt. (L/566) 93/310-504. (29773 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 54 m2-es, erkélyes, kp. fűtéses, 3. emeleti lakás négyemeletesben eladó. Irányár: 1,7 mFt, (L\'567) 93/310-504. (29774 K)
családi házak, telkek:
Belvároshoz közel, jelentős építészeti értéket képviselő, 3 szobás, 110 m2-es, patinás családi ház 1 szobás udvan lakással, garázzsal, 18 m széles, 890 m2-es telekkel el-adó, lár: 16 mFt. (CS/294) 93\'310-504. (29775 K) Északi városrészben, fő út mellett jó fekvésű, 280 m2 összalapterúletű 2 szint+75%-ban kész tetőtérbeépítéses családi ház bevezeteti földszinti üzlettel, 3 szobás, 100 m2-es lakással, 450 m2-es telekkel eladó, lár: 16 mFt.
(CS/293) 93/310-504. (29776 X)_
Miklósfán 2 szobás, 80 m2-es, egyedi gázas, fürdőszobás családi ház 1400 m2-es telekkel efadó. lár: 5,0 mFt.
(CS/291) 93/310-504. (29777 K)_
Sormáson 1 szoba-konyhás, 35 m2-es ház 30 m széles, 800 m2 területű telekkel eladó. Villany van. lár: 800 eFt. (CS/288). (29778 K)__
Kiskanlzsán 3 szobás, 74 m2 lakóterű, 45 éves, 15 éve felújított, szigetelt, egyedi gázas családi ház pincével, gazdasági épületekkel, 20 m széles, 2877 m2-es telekkei el-adó. Irányár: 5,2 mFt, (CS/287) (29779 K)_
kiadó lakások, albérletek:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakáso-kat, családi házakat. 93/310-504. (27032 K)_
Nagykanizsán, a Csengery u. 9. sz. alatti saroktelken épülő\' Business Centerben lakások, üzletek és irodák - elkötelezettség nélkül - előjegyezhetők.
Az épület főbb jellemzői: Szintek száma, funkció és méretei:
alagsor: földszint:
I. em. és galéria: lakás, üzletek, irodák 453 m
2
//. em.: 3 lakás + irodák 439 m~
nettó alapterület 390 m
2
üzletek, irodák 404 rrr
tetőtér + padlás:
3 lakás + irodák 411 m + 218 m
A kialakításra kerülő lakások, üzletek és irodák méretei, elhelyezése - a lehetőségektől függően - a megrendelő egyéni elképzeléseinek figyelembe vételével változtatható.
A lakásokra szociálpolitikai kedvezmény igénybe vehető, meglévő lakás piaci áron beszámítható.
Az építkezés megkezdésének várható időpontja: 1999. április hó. Az épület átadásának várható időpontja: 1999. november hó. Érdeklődni munkaidőben Panoráma Ingatlanközvetítőben Nagykanizsa, Eötvös tér 16. címen, vagy a 93/310-504-es faxos telefonon lehet.
eladó lakasok nagykanizsán:
3 szobás. 67 nm-es, összkomfortos, vízórás, ió állapotú, fszt-i lakás, 4. em. épületben a K-i városrészben eladó.
lár: 3.1 mFt. Hsz LAK 154. (29744 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos, 4. em-i redőnyös, beépített erkélyes, felújított lakás 4. em. épületben eladó, lár:
2,6 mFt, Hsz: LAK 153. (29745 K)_
2+1 szobás, összkomtortos. erkélyes, vízórás, telefonos, jó állapotú. 3. emeleti lakás, 3. em-es épületben a K-i vá-rosrészben eladó, lár: 2.6 mFt. Hsz: LAK 152. (29746 K)
1 + télszobás, összkomfortos, telefonos, erkélyes, külön lomkamrás, redőnyös 9. em-i lakás. 10. em. épületben eladó, lár 1,7 mFt. Hsz: L52. (29747 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, erkélyes, felújított, 2. emeleti lakás. 4 emeletes épületben eladó. Iá: 3.1
mFt Hsz.: Lak 249. (29563 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, erkély nélküli, redőnyös, vlzórás, Ny-i lekvésí. 4 emeleti lakás. 4 emeletes épüfet-ben eladó. Iá: 2.4 mFt. Hsz.: Lak 247. (29564 K)
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, jó állapotú, vlzórás. 1. emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.2
mFt. Hsz.: Lak 236. (29566 K)_
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, nagy konyhás. 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben eladó. Iá: 2 mFt. Hsz.: Lak 231. (29567 K)_
2 szobás. össAomfortos, vlzórás, redőnyös, felújított, erkélyes. 7. emeleti lakás. 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.3 mFt. Hsz.: Lak 214 (29568 K)_
3 szobás, összkomfortos, felújított, redőnyös, vízórás, erkélyes, 1. emeleti iakás, 10 emeletes épületben eladó.
Iá: 2,8 mFt Hsz.: Lak 151. (29570 K)_
1+2 télszobás, összkomfortos, 1. emeleti lakás 4 emeletes épületben eladó. Tavasz kiköltözéssel. Iá: 2.6 mFt
Hsz: Lak 149. !29571 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, 96 nm-es. étkezős lakás, 4 lakásos társasházban. 600 nm-estelekkel. tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá: 4,6 mFt. Hsz: Lak 147.
(29572 K) _
2+1 félszobás, összkomfortos, földszinti, neluxas. felújított lakás. 4 emeletes épületben eladó íá: 3 mFt. Hsz:
Lak 146. (29573 K)_
3 szobás, összkomfortos, felújított, 2. emeleti lakás. 10 emeletes épületben a belvároshoz közel eladó. Iá: 3.5
mFt. Hsz: Lak 140. (29574 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított társasházi lakás, kis kertiéi, garázzsal, pincével eladó. Iá: 5,3 mFt. Hsz:
Lak 132. (29575 K)_
Belvárosi. 100 m2-es, kétszintes, 3+2 félszobás lakás eladó. Emeleti + tetőteres, egyedi gázas. A tetőtér cirko-gejzíres. vízórás. telefonos. Bővebb telvilágftás: LAK
135. Hiv.sz.: Plánder Ing. Iá: 7 mFt (29796 K)_
Plánder Ingatlanközvetítő Iroda keres 2+2 félszobás lakást megvásárlás céljából ügyfele részére. 93/320-111.\' (29799 K)_
eladó házak:
Galambokon 3 szobás. 130 m2-es, egyedi gázfűtéses, parkettás, fürdőszobás, nagy konyhás, nappalis családi ház 3000 m2 megosztható telekkel eladó. Irányár: 10 mFt Hiv.sz Plánder Ing. CS202 93/320-111. (29794 K) 3 szobás, belvároshoz közeli, két lakásos családi házrész, egyedi gázas, 103 m2,130 m2 udvarral, garázzsal eladó. Irányár: 4 mFt. Hiv.sz: CS125. (29795 K) Zalakaroson, lakott övezetben, közös tűzfallal épült, alul pincés, 2+1 félszobás, nagy, beépíthető teraszos, cse-répkáiyhadütéses. telefonos, parabola antennás, 2 éve épúlő+ apartmannal, 200 n.ölpaikosftott telekkel, apartman előtti nagy terasszal eladó. Irányár 10,5 mFt. hisz.:
CS001 Plánder Ing. (29796 K)_
Nk-Bajcsán 2 szobás, konyhás, régi t^usú. tégla épület, 1879 nm-es telekkel eladó. Víz. villany a házban, gáz az udvaron. Iá: 1.5 mFt. Hsz: CS 203. (29576 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, 2 konyhás, tetőtér beépítéses gázfűtéses. 8 éves ház. 400 n-öl telekkel melléképülettel eladó. Iá: 8 mFt. Hsz: Cs 201. (29577 K)
MMósfán 5 szobás. 2 fürdőszobás, 2 konyhás, tetőtér beépítéses, gázfűtéses, 8 éves ház, 400 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó. Iá: 8 mFt. Hsz: Cs 201. (29578
K)_
Kiskanizsán régi típusú ház. új .fürdőszobával, 400 n-öl telekkel melléképületekkel, garázzsal eladó. Iá: 3,2 mFt. Hsz: Cs 199. (29579 K)_
Murakeresztiron 2+félszobás. fürdőszobás, nappalis családi ház. 400 n-öl telekkel, garázzsal, gazdasági épületekkel eladó. Gáz az udvarban Iá: 3.5 mFt, Hsz:
Cs 195. (29580 K)__
Újudvaron 3 szobás, gázfűtéses, nagy konyhás, üveges előteres családi ház. 150 n-öl telekkel, garázzsal
eladó. Iá: 2,5 mFt. Hsz: Cs 193. (29581 k)_
Kiskanizsán 2 szobás, fürdőszobás régi tbusú családi ház. 860 nm-es telekkel eladó. Iá: 3.8 mFt Hsz: Cs
192. (29582 K)_
Pogányszentpéteien 2 szobás, régi családi ház 1 mFt-ért (Hsz: Cs 189). 2 szobás, cserépkályha fűtéses ház 3988 nm-es telekkel, gazdasági épületekkel 2 mFt-ért (Hsz: Cs 187} 2 szobás, wc-s. fürdőszobás, 114 nm-es. cserépkályha fűtéses ház 6.5 mF-ért (Hsz: Cs 1601, 3 szobás. 140 nm-es központi fűtéses. 42 nm-es, hafos. fürdőszobás, tetőtér beépítéses családi ház. dupla garázzsal, melléképületekkel. 480 n-öl telekkel. 4.3 mFt-
ért eladók. (29583 k) _
Zalamerenyén 2 szobás, étkezős családi ház. 400 n-öl telekkel eladó. Wc bent a házban, fürdő kialakítható Iá: 2.2 mFt. Hsz: Cs 188. (29584 K) Zalaszentbalázsori 3 szobás, fürdőszobás, vegyes tüzelésű családi ház, gazdasági épüetekkel eladó. Iá: 2,5
mFt. Hsz: Cs 186. (29585 K)_
Pusztamagyaródon 3 szobás, felújításra szoruló családi ház. melléképületekkel 11.000 nm telekkel eladó. Iá:
2.5 mFt. Hsz: Cs 186. (29586 K)_
Balatenkereszlúron 3 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, összközművesített. fedett teraszos, pincés családi ház. garázzsal, nyárt konyhával, 230 n-öl telekkel. 800 m-re a víztől eladó Iá: 5.8 mFt. Hsz: Cs 174
(29587 K)_
Fityehazán 200 nm-es, 2 csatád részére Is alkalmas családi ház, 3+1élszoba nappali, 2 konyha 2 spájz, fürdőszoba, központi fűtéses. Melléképületek 2 garázs 1739 nm-es leiek. Iá: 4.3 mFt Hsz: Cs 171 (29588 K)
eladó telkek, nyaralók:
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton 800 n.öl telek, kis tégla hétvégi házzal, megosztva is eladó. Irányár
500.000 Ft, Hsz.: T89. (29793 K)_
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton 800 n-öl telek megosztva is eladó. Egyik felén tégla kis épülettel vil-
lanhyal. lár, 500.000,-Ft, Hsz: T89, (29748 K)_
Szentgyőrgyvári hegy 4. hegyháton lakható hétvégi ház eladó, víz bent van az udvarban Aszfaltos ut Iá:
900.000,-Ft. Hsz: T 88. (29590 K)_
Bagóhegyen lakható tégla ház. 2 szoba, konyha, pince, padlás. 3619 nm-es telekkel, garázzsal, műhellyel eladó. Iá: 1.5 mFt. Hsz:T87. (29591 K) Ujförhéncen 3300 nm-es telken, szoba-konyhás-pincés tégla épülettel eladó. Villany, köves út van. Iá: 300.000.-
Fl. Hsz: T 86. (29592 k)_
regíörhér ¦ 50 nm-es pince, 1100 n-ü telekkel eladó. Villany, köves út van. Iá: 850.000,-F1. (Hsz: T85). 940 n-öl telekkel 30 nm-es tégla épület berendezéssel eladó. Villany, köves út van Iá: 850.000.-Ft.
(Hsz:T41)_
Zalakaroson 200 n-öl telekkel. 2 hálófülkés, nappalis, főzőfülkés. fürdőszobás nyaraló 4.5 mFt-értJHsz: T84) 1500 nm-es telek. 9 nm-es faházzal 2,2 mFt-ért. 1260 nm-es telken 2 szobás, fürdőszobás nyaraló 5.5 mFt-ért (Hsz: T72). 500 n-öl területen 70 % készenléti nyaraló, fürdő, hálófükék. nepáli, főzőfülke, garázs. 8.5
mFt-ért. (Hsz: T76) eladók (29593 K)_
Nk-Kisfakoson régi típusú pinceépület, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Víz, villany van. Szoba-korhya-pin-ce-présház-wc. Felszereléssel együtt Iá: 1.2 mFt. Hsz: T77. 2556 n-öl terület 72 nm-es tégla épülettel, 42 nm-es melléképülettel, gyümölcsössel, szőlővel almással
eladó. Iá: 2.7 mFt Hsz: T78. (29594 K)_
Bacónaki hegyen 2200 n-öl telek szoba-konyhás fa-házzal eladó. Iá: 200.000.-Ft. Hsz: t 71. (29595 K)
Kisbagolai hegyen 520 n-öl telek tégla épülettel eladó Víz az udvaron. Iá: 300 q00..R. Hsz: T 67 (29596 K)
albérlet:
2 szobás, belvárosi gázfűtéses telefonos, bútorozott, berendezett lakás kiadó 30 000,-Ft+rezsi. Üzlethelyiség kiadó a keleti városrészben. 76 nm. 12.000.-Ft+vlllany Belvárosi udvari 1 szoba házrész kiadó. 12.000.-Ft+re-zsi. (29749 K)_
1998. december 11.
KANIZSA - /Ifen«
29
9900 UtföU+íy*, U^&k\\<*+da
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA. KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÚ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
LAKASOK:
Belvárosban 2,5 szobás, 60 nm-es, központi fűtéses, 3. emeleli lakás felújítva eladó. Irányár: 3,6 mFt. (29562 K)
Belvárosban 3 emelelj, 69 m2-es, 1+2 félszobás, vlzórás, cirkogejzíres lakás eladó. Ára: 5,1 mFt. (29411 K) Nk-án 2 szintes társasházban 108 m2-es, egyedi fűtéses, 3 szoba-hallos, vízórás, redőnyös, parkettás és szőnyeg-padlós lakás garázzsal együtt eladó. Ár: 7 mFt. (29183 K) Nk-n a Keleb városrészben eladó 1,5 szobás, 55 ném-es, felújított, egyedi fűtéses lakás 2.2 mFt-ért. (29019 K)
Nagykanizsán egyszintes társasházban 94 nm-es lakás 2 szoba + hálófülke, jó állapotban eladó. Ára: 3,4 mFt.
(29021 K?_
Eladó a Keleb városrészben 1+2 télszobás, 3. emeleti, 64 nm-es lakás új állapotban 2,65 mFt-ért eladó. (28861 K) Nagykanizsán a belvárosban 1+3 félszobás, 74 nm-es, cirkogejzres, vízórás, szalagfüggónyös lakás eladó 5,5 mFl-ért ¦26642 K\\_\' _
CSALÁDI HAZAK:
Miklósfán építési telek 60x26-os (1560 nm) eladó. Irányár: 2,8 mFt. (29563 K)_
B.Berényben étterem teljes felszereléssel eladó, fedett place, hátsó terasszal kibővítve. Irányár: 20 mFt. (29564
K)__
Galambokon 300 n-öl területen szoba, konyha, előtér eladó. Irányár: 2,5 mFt, (29565 K)
Palinban 100 m2-es, 5 szobás, 2 szintes ház sürgősen eladó. Kiskert, garázs, cirkogejzres fűtés. Ára: 7,2 mFL
(29412 K)_
yŐrsön 4640 m2-es telek, szántó, gyümölcsös, konyhakert, 70 m2-es, 2 szobás ház nagy előszobával, konyhával, fürdő és WC-vel eladó. Fele tégla, fele vályog. Sürgős. Irányár: 2,3 mFt. (29225 K)
Kiskanizsán két részből álló családi ház eladó. 1 rész 56 nm-es, az udvari rész 50 m2-es lakás. 1 rész; 2 szoba, fürdő, WC, előszoba, spájz, konyha. 2 rész: 2 szoba, fürdő, konyha WC, I különálló szoba. Meíléképületek a gaz-
dálkodáshoz. Ara: 12 mFt. (28779 K)_
Badó 100 nm-es lakás Palinban. 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, terasz, kert, nagy konyhával, cirkofűtéssel, 2 szintes sorházban felújítva. Ara; 7,4 mFt. (28719 K)
Galambokon 150 n.Öf területen 64-ben épült téglaház eladó. 2 szoba, előszoba, konyha, spájz. Irányár: 4 mFt.
(28780 K)_
Újudvaron családi ház eladó 800 n.öJ területen. 2,5 szoba, előtér, WC, fürdő, konyha, kamra spájz, pince, gazdasági épületek. Víz, villany, kábeltévé. Ára: 3,5 mFt. (28783 K) Eladó Galambokon kertes családi ház 1052 nm-es területen. 1 szoba, nappali, konyha, fürdő, spájz, gazdasági
épületek. Ára: 3 mFt. (28400 K) _ *
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel építési teleknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ért {28095 K) Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtérbeépítéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, tele-fon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Felsőfajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt. (23992
K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ara: 1,65 mFt. (25433 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt. (25556 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-ÖI telken, földszint + tetőtérbeépítéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, cirkogejzres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár: 13,5 mFt. (27034 K)_
Szepetneken eladó 107 nm-es, 4 szobás, előtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, t szintes családi ház gazdasági épüle-
tekkel 108 nm-es garázs (dupla, aknás) műhely wc-vel, fürdővet, csempézve. 571 n-öf telek. Ára: 5,2 mFt. (27760
K)_
Badó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, előszoba, konyha, spájz, kamra, WC és mellékhelyiségek a gazdálkodáshoz. Telefon, káblő-gyümölcsös, erdő, új ikerpin-cével, présházzal, faház melléképülettel - a felszerelés külön is 300 eFt-ért - eladó. Az ingatlan ára: 1.000.000.-
Ft. (29051 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mFt. (25186 K) Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K)
Kiscserfői hegyen 310 n-öl, gyümölcsös-szőlő, pince, teljes felszereléssel eladó. Víz, villany van. Ára: 200 eFt.
(29020 K)_
Badó kis-dávon hegyen 1200 nm-es területen gyümölcsös, szőlő, új pince, nagy szoba, konyha, alul présház, borospince, tetőrész kialakítható Jól megközelíthető.
Ára: 1 mFt (28720 K)_
Bagó hegyen 700 n-öl területen, téglapincével, teljes felszereléssel szőlő, erdő, kaszáló eladó. Villany van. Ára:
5ro.0OO>Ft. (28643 K)_
Zalakaroson üres 1961 nm-es üres telek eladó a Felsőhegyen. Ár: megegyezés szerint. (28641 K) Látóhegyen eladó 1200 n-öl szőlő, gyümölcsös, vezetékes víz, villany van. Palatetős pince, szoba, konyha, prés-ház, fötdpince, hordók. Ára: 1,5 mFt. (28404 Kj Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K)
Förhénci hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFt. (27486 K)
NYARALÓK:
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevé- | kenységet folytatók számára. Irányár: 8,5 mFt. (27411 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.ÖI telek eladó, \\
\'közművesítve: Irányár: 1,2 mFt. (24649 K) _ i
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy te- i rasszál, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. Viz,
villany, van. (25550 K)_
Badó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-ÖI területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi ház. Ára. 4,7 mFt. (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hét-végi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFt. (26213 K)
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-ár: 12,5 mFt (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsörész külön bejárattal, garázs, szateiit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mFt. (26847 K)_
Zalakaroson 600 n-öí telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napaii, főzŐfülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt. (27118 K)
Zalakaroson csendes környezetben eladó felújított 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet. Ára. 6 mFt. (27759 K) Balatonmáriafürdőn, 10 percre a Balatontól eladó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, tároló helységekkel, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: megegyezés szerint. (28213 K) ¦.
ALBÉRLET:
Csónakázó-tónál szép környezetben 3 szobás hétvégi ház kiadó teljes berendezéssel együtt 900 Ft/fő vagy 30-40 eFt megegyezés szerint (29414 K)
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkal--mas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt. (27119 K)_
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
2 szobás, 52 nm-es, erkélyes, központ) fűtésű, vízórás, liftes lakás a keleti városrészben eladó, lár: 1,9 mFt. SIKER 2188, (29734 K)_
1. emeleti, 2,5 szobás, 62 m2-es, közponb fűtésű vízórás, telefonos, felújított lakás, tavaszi beköltözéssel, a keleti városrészben. 4 emeletesben eladó. Irányár: 2,9 mFt. SIKER 2296. (29780 K)_
1. emeleb, 1+2 félszobás, 57 m2-es, központi fűtésű, vízórás, felújított lakás, 4 emeletesben, a keleti városrészben eladó. Irányár: 2,8 mFt. SIKER 2305. (29781 K)_
2 szobás, 54 m2-es, erkélyes. 4. emeleb, 4 emeletesben lévő, központi fűtésű, vízóras, telefonos lakás a keleti város-részben eladó. Irányár: 2,1 mFt. SIKER 2306. (29782 K)
3 szobás, 63 m2-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vlzórás, liftes lakás, a keleti varosrészben eladó. Irányár: 2,25 mFt Sl-KER 2326. (29783 K)_
1+2 félszobás, 58 m2-es, 3. emeleti, központi fűtésű, víz-órás, redőnyös lakás, 4 emeletesben, a keleb városrészben eladó. Irányár: 2.9 mFt SIKER 2402. (29784 K)_
Belvárosban 1. emeleti, 1 +3 félszobás, 72 m2-es, egyedi fűtésű, vízórás lakás garázzsal vagy anélkül eladó.\'Irányár:
6.4 mFt + garázs: 1,2 mFt. SIKER 2403. (29785 K)
3 szobás, 64 nm-es. erkélyes, közponb fűtésű vlzórás, liftes lakás, belvároshoz közel eladó. Irányár: 2,65 mFt. SIKER
2418. (29464 K)_
Eqyedi cirkofütésű, belvárosi, 1+3 félszobás, 69 m2-es, erkélyes, 3, emeleb lakás eladó. Irányár: 5,6 mFt. SIKER 2442. (29383 K)_
Gázfűtésű, belvároshoz közeli, 2,5 szobás, 62 m2-es. erkélyes, vfzórás, telefonos, 4. emeleb lakás eladó. Irányár: 3,95
mFt. SIKER 2448. (29519 K)_
Belvárosi, egyedi gázfűtésű. 1. emeleb, 3 szobás, 110 nm-es, erkélyes, vízórás, galériázható lakás eladó. Irányár: 5,9
mFt SIKER 2450. (29466 K)_
Belvárosban eladó 1+2 félszobás, 63 nm-es, erkélyes, gázfűtésű, vízórás. parkettázott, 4. emeleb lakás. Irányár: 3,8 mFt. SIKER 2461(29661 K)_
3 szobás. 67 m2-es, erkélyes, 3. emeleb, liftes, közponb fűtésű, vízórás, telefonos lakás, a keleb városrészben eladó. Irányár: 2,5 mFt. SIKER 2473. (29110 K)_
Gázfűtésű, 2 és félszobás parkettázott, vízórás, földszinb, 4 emeletesben lévő lakás a belvároshoz közel eladó. Irányár:
3 mFt. SIKER 2474. (29218 K)_
Belvárosban eladó 1+2 félszobás + hallos. 71 m2-es, 4. emeleb, tetőtéri, egyedi fűtésű, vízórás, új lakás. Irányár: 4,7
mFt. SIKER 2480. (29230 K)__
Egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 60 nm-es, 2 erkélyes, 3. emeleti, vízóras lakás új konyhaszekrénnyel, 4 emeletes épületben, garázzsal, vagy anélkül eladó. Irányár: 5,3 mFt + garázs f mFt. Cserelakás 3 mFt-iq beszámiBiató. SIKER 2481. (29296 K)_
Belvárosban eladó 3,5 szobás + étkezős, 95 nm-es. 2 erkélyes, 3. emeleb, egyedi fűtésű, vízórás, telefonos, kábeltévés lakás, 22 nm-es garázzsal, vagy anélkül. Irányár: 5,7 mFt + garázs 1 mFt. SIKER 2482. (29297 K)_
Belvárosban eladó 1. emeleb, 5 szobás + étkezős, 168 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, telefonos; pincés, qarázsos lakás. Kiválóan alkalmas orvosi rendelők, ügyvédi irodák számára is. Irányár: 11 mFt. SIKER 2483. (292% K)
2 szobás, 54 nm-es. erkélyes, központi fűtéses vízórás. telefonos, 4. emeleb, 4 emeletesben lévő takás a Keleb város-részben eladó. Irányár: 1,95 mFt. SIKER 2487. (29303 K)
2 szobás, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, 10. emeleti lakás, a Keleb városrészben eladó. Irányár: 1,8 mFt SIKER
2500.(29482 K) ¦_
Észak-keleb városrészben eladó 9 éves, 1+3 félszobás, 69 m2-es, egyedi cirkogejzír fűtésű, vízórás, 3. emeleti lakás.
Irányár: 4,4 mFt. SIKER 2501. (29520 K)_
Belvárosban eladó 2+2 félszobás, 88 m2-es, 2 erkélyes, 1. emeleb, központi fűtésű, vfzófás lakás. Irányár: 5,5 mFt. Sl-
KER 2502. (29521 Kj_
Északi városrészben eladó 1982-ben épült, 3 szintes, 270 nm-es, 4 szoba + nappalis, étkezős, 2 erkélyes, fedett teraszos, 2 fürdőszobás, gázfűtésű, riasztóval és ipaari árammal ellátott, pincével, garázzsal, kerttel rendelkező, igényes la-kás. Irányár: 11,9 mFt. SIKER 2507. (29656 K)_
Belvárosban eladó 3 szobás, 104 nm-es. gázfűtésű udvari lakás, 4 lakással közös udvarban, az 1880-as évekből. Irányár: 3,8 mFt. SIKER 2508. (29657 K)_
Belvároshoz közel eladó egyedi fűtésű, 3 szoba + nappalis, 70 m2-es, 3. emeleb, liggias, vízórás, telefonos, új lakás.
irányár: 5,5 mFt. SIKER 2516. (29786 K)_
Belvárosban, a Fő úttól 300 méterre, csendes helyen eladó
3 szobás, 75 m2-es, erkélyes, 3. emeleb, 4 emeletesben lévő, gázfűtésű, vízóras, parkettázott, tehermentes lakás, garázzsal vagy anélkül. Irányár: 4,8 mFt + garázs: 800 eFt. Sl-KER 2518. (29787 K)___
CSALÁDI HAZAK KANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 25 éves, 3 szobás, 90 m2-es, teraszos családi ház, aknás garázzsal, 3600 m2-es telekkel. Irányár:
4.5 mFt. SIKER 2135, (29523 K)
SIKER
Ingatlanközvetítő
IrodA ?-?\\lapitvrt: 1991-ben.
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. «./V!fitVff.-
munkanapokon 8—17 óráig.
Tel.: 93/312-058
www. sikerimmo.sienet.hu e-mail: sikerimmo@sienet.hu
hn CJnnmk. •ikerül/\'
Kiskanizsán eladó 19 éves, 4 szoba-hallos, 2 szintes, Ösz-szesen 136 nm-es családi ház, garázzsal, 540 nm-es telek-
kel. Irányár: 7,7 mFt. SIKER 2142. (29659 K)_
Északi városrészben eladó 1 szoba-konyhás, 40 m2-es családi ház fürdőszoba nélkül, vízzel, villannyal, gázzal, udvaron csatornabekötéssel, melléképületekkel. 6s0 m2-es telekkel. Irányár: 2,8 mFt. Beszámítható 1-2. emeleb, 1-2 szo-
bás, gázfűtésű lakás. SIKER 2196. (29524 K._
Belvárosban eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás. 87 nm-es, házrész, garázzsal, 133 nm telekkel Irányár: 4 mFt Sl-
KER 2212. (29659 K)_
Kiskanizsán eladó 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás, 100 nm-es, teraszos, 2 erkélyes családi ház, pincével, aknás garázzsal, műhellyel, 500 nm-es telekkel. Irányár: 5.6 mFt. "Sl-
KER 2295. (29661 K)_ _
Kiskanizsán eladó 19 éves, 2,5 szobás, 90 m2-es, teraszos családi ház, szoba-konyhás melleképülettel. 200 m2-es te-lekkeJ. Irányár: 5 mFt SIKER 2365. (29525 Ki_
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 80 mj-es, teraszos, kb 70 éves. felújítandó családi haz 630 m2-es
telekkel. Irányár: 3,5 mFt. SIKER 2369. (29526 K)_
Északi városrészben eladó kb. 60 éves, nem lakott, 2 szobás, 89 m2-es családi ház, 613m2-es telekkel. Irányár: 3.8
mFt. SIKER 2468. (29527 K)_
Déli városrészben eladó családi házrész: 2 szoba-konyhás fürdőszobás, 80 m2-es, gázfűtésű. 150 m2-es telekkel. Iránya 5.2 mFt. SIKER 2475 u95. 6_K)
Sáncban eladó 5 szobás, 3 szintes, 270 m2-es, 12 éves családi ház, 1216 m2-es telekkel, 300 m2-es műhelyépülettel, ipari árammal, tehermentesen. Irányár: 12,5 mFt. SIKER 247é. (29234 K)_
Palinban eladó 1991-ben épült, 2 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, 140 + 120 nm-es. teraszos, garázsos, pincés, kon-vektoros gázfűtésű + cserépkályhás, "telefonos családi haz, hőszigetelő falazattal. 540 nm-es telekkel. Irányár\' 13,6 mFt.
SIKER 2486. (29300 K)_
Kiskanizsán eladó 1 szintes, 4 szobás, 130 m2-es, 50 éves, 2 konyhás, konvektoros gázfűtésű, vízórás, telefonos, 2 generációs családi ház, 160 m2-es melleképülettel, mely vállalkozásra is alkalmas. A telek 3000 m2-es, 21 méter széles. Gépkocsibejáró van. Irányár: 5,6 mFt A melléképület és a nagy telek külön is eladó, telekkönyvi megosztást követően. Azok irányára: 2,8 mFt. SIKER 2490. (29385 Ki Északi városrészben eladó kb. 100 éves, 1 szintes, tégla ta lazatú, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás családi ház, az udvarában még egy szoba-konyhás épülettel, faházzal, teher -mentesen. Irányár: 3.5 mFt SIKER 2503. (29529 K) Északi városrészben eladó 1936-ban épült. 1981 -ben atepi-tett, tégla falazatú. 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás, 54m2-es, teraszos, konvektoros gázfűtésű, tehermen-tes családi ház Itanyar 4.2 mFt. SIKER J504 (29530 Ki
Kiskanizsán eladó kb, 1960-ban épült, 1 szintes. 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 85 nm-es, gázfűtésű családi ház, teljes közművel, 1300 nm leiekkel.\'Irányár: 3.5 mFt, SIKER
2510. (29663 K)_
Északi városrészben eladó 1992-ben épült, 3 szintes, 100 nm-es, 2 szoba+nappalis, erkélyes, gázfűtésű, családi ház, 60 nm-es üzlethelyiséggel, 40 nm-es pincével, féhq kész te-tőtérrel. Irányár: 16 mFt. SIKER 2511. (29732 K) Kiskanizsán eladó 2 szobás, fürdőszobás, parkettázott, egyedi fűtésű, régi családi ház. melleképületekkel, udvarral.
kerttel. Irányár: 1 ,"95 mFt. SIKER 2512. (29733 K)_
Kiskanizsán eladó 1S55-Uin épült, tégla falazatú. 15 éve újra szigetelt. 1 szintes, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 75 m2-es, hajópadlós, gázfűtésű családi ház, melleképületekkel: ólakkal, istállóval, pajtával. A telek 2700 m2-es, szőlővel, gyümölcsfákkal, gépkocsibejáróval, tehermente-
sen. Irányár: 5,2 mFt. SIKER 2513. (29785 K)_
Kiskanizsán eladó 1984-ben épült, tégla falazatú, 1 szmt+te-tőtérbeépítéses, 4+2 félszobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 98+68 m2-es, teraszos, erkélyes, gázfűtésű, telefonos, kábeltévés családi ház garázzsal, 685 m2-es telekkel, mellék-épúletekkel. Irányár: 5,5 mFt. SIKER 2514. (29789 KI
Belvárosban eladó 1960-ban épült, tégla falazatú, 1 szintes. 2 szobás, 81 m2-es, gázfűtésű, vizórás, telefonos, kábeltévés, parkettázott, családi haz jellegű, társasházi lakás, ga-rázzsal, telekkel. Irányár: 7,5 mFt. SIKER 2515. (29790 K]
CSALÁDI HÁZ VIDÉKEN
Iharosban eladó kb. 30 éves, 1 szintes, 4 szoba-konyhás, fürdőszobás, 100 m2-es, fatüzelésú. cserépkályhás, villany -bojleres, telefonos családi ház, 1236m2-es telekkel. Irányár: 2,7 mFt. SIKER 2517 (29791 K)
ALBÉRLETEK:
A város központjában kiadó 3 szobás, bütorozaban, gázfűté sü lakás, maximum 5 fő részére. Bérleti dl: 30.000,-Ft + re-
zsi / hó. SIKER A/468. (29735 K)_
A varos központjában kiadó 1 szobás, bútorozatlan, gázfűtésű, 2. emeleb lakás, 1-2 fö részére. Bériéi dí: 16.000.-Ft + rezsi/ho. Kaució: 10.000.-Ft. SIKER A/434 (29737 K)
Belvárosban szoba bérelhető, bútorozva, udvari lakásban, 1 hölgy részére, holqy tulajtól. Bérleti <Jh: 10.000 Ft+ rezsirtio. SIKER A\'486. (29792 K)
30 KANIZSA - rfpis I39H. december 11.

ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki ulca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar ^
érdekeltség ^^gíí&íjj
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. Tel./la x: »3/310-694 R. tel.: 30-699-511 Nyitva: H-Cs 9-17, P 9-16 óráig
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokai (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses parkettás, redőnyös, erkélyes teljesen felújított negyedik emeleti lakás azonnal eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.sz: 11.24. (29682 K)
Nagykanizsán az Északi városrészben 3 szobás, 80 m2-es, 3. emeleti, felújított lakás garázzsal együtt eladó. 6,3 mFt. (Hiv.sz.: • 11.11.) (29535 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, nagy konyhás, erkélyes, 3. emeleti, központi fűtéses lakás, teljesen felújított állapotban 2,6 mFt-ért el-adó. (Hiv.sz.: 11.06.) (29536 K)
Nagykanizsán a belvároshoz 8-10 percre 1. emeleti, 74 m2-es, erkélyes, 2 szobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás 3,2 mFt-ért eladó. (Hiv.sz.: 11.04.) (29537
K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 4. emeleti, középső 2 szobás, redőnyös, felújított, egyedi fűtéses lakás eladó 3,5 mFt-ért. (Hiv.sz.:11.02.) (29538 K)
Nk-án az északi városrészben 3. emeleti, 3 szobás, 2 erkélyes, 80 m2-es lakás eladó 5 mFt-ért.
(29539 K)_
Nk-hoz 25 km-re 2 nagy családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel azonnal eladó. Víz, villany van. 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.16.) (29540 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás, amerikai konyhás, 70 m2-es, 1. emeleti lakás eladó. 6 mFt + garázs 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.14.) (29541 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás + hall, amerikai nagy-konyhás lakás 4. emeleti eladó.
5 mFt + garázs 1 mFt. (Hiv.sz. 10.14.) (29542 K)_
CSALÁDI HÁZ
Nk-n a belvárostól 7 percre 130 nm-es családi ház, az utcára nyíló üzlettel 370 nm-es telekkel eladó 7 mFt-ért. (29681 K)
Zalakarostól 12 km-re régi parasztház, 3 szoba, nappali, étkező, 3542 m2 területtel eladó. 4 mFt. (Hiv.sz.: 11.12.) (29543 K)
Nk-hoz 15 km-re 100 m2-es családi ház, 3 szobás, 2611 m2 területtel azonnal eladó vagy lakótelepi lakásra cserélhető. 1,4 mFt. (Hiv.sz.: 11.11.) (29544 K)
Nk-hoz 6 km-re 2 szintes magtár, 300 m2-es pincével, 2750 m2 területtel eladó. 7 mFt. (Hiv.sz.:11.06.) (29545 K)
TELEK, NYARALÓ
Építési telek Nk-án szép helyen azonnal eladó. 2,5 mFt. (Hiv.sz.:\' 11.16.) (29546 K)
, LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
Munkás utcában 52 m2-es, 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, parkettás, igényesen felújított lakás úi konyhabútorral eladó. Irányár: 3.5 mFt. (29514 K)_
Keleti városrészben 1+2 télszobás, 56 nm-es. erkélyes, nagy konyhás, központi fűtéses, vizórás lakás eladói Irányár: 2.4 mFt. (29488 K)_
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)_.
GARÁZS:
Nk-n a déli városrészben garázs azonnal eladó 230 eFt-ért. Víz, villany nincs. (Hivsz: 11.18). (29680 K)_
FAHÁZ:
9 nm-es téliesíthető faház azonnal eladó 140 eFt-ért. (Hiv.sz. 11.24) (29683 K)
Belvárosban földszinti. 48 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos lakás felújított áílapot-
ban eladó. Irányár: 3,0 mFt. (29489 K)_
Belvároshoz közel irodának Is alkalmas. 71 m2-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3.7 mFt. (29243 K)_
Csengery úton 110 m2-es. 3 szobás. I. emeleti lakás eladó. Irányár: 6.0 mFt. (29245 K)_
Rózsa utcában 2 szintes, 95 m2-es. 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, jó állapotú lakás el-
adó. Irányár: 5 mFt. (28916 K)_
Városközpontban liftes épületben 2+félszobás, erkélyes, egyedi fűtéses, igényesen felújított lakás parkolási lehetőséggel eladó, lár: 4,8 mFt. (26729 K)_
Fő úton 10 éves épületben. 71 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses lakás el-
adó. Irányár: 5.3 mFt. (28309 K)_
Dózsa Gy. utcában 2 szintes, 130 nm-es. 4 szo-_. j. kp. fűtéses, Igényesen felújított lakás kerttel, pincével eladó. Irányár: 7.5 mFt. (28310 K) Csengery utcában (belvároshoz közel) 102 nm-es, 4 szobás, Irodának Is kialakítható lakás el-
adó. Iá.: 6,8 mFt. (28312 K) _
Kisfaludy utcában, utcafronti, 1+2 félszobás, fürdőszobás, gázfűtéses, parkettás udvari ház el-« adó. Iá.: 2,9 mFt. (28313 K)_
I Ady E. utcában 81 nm-es. 2+félszobás. hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Iá.: 5,2 mFt. (28315 K)
ÜZLET, IRODA NAGYKANIZSÁN
Belvároshoz közeli udvarban 16 nm-es üzlet ki-
adó vagy bérleti joga eladó. (28724 K) _
2 szintes vendéglátó komplexum, igényes emele-ti lakással eladó, (28317 K)_
ELADÓ TELKEK
Miklósfán 800 nm-es. teljesen közművesített telek, dupla garázzsal eladó. Iá.: 2,8 mFt. (28319
K)_
Palinban 2100 nm-es, vállalkozásra alkalmas főút melletti telek. 160 nm pincével eladó. Iá.: 3,7
mFt. (28320 K)_
Miklósfán 2300 nm-es terület lebontásra v, felújításra szoruló épülettel eladó. Iá.: 2 mFt. (28321
Szabadhegyen 1600 nm-es, központi helyen fekvő telek, kőzműrácsatlakozási lehetőséggel el-adó. Iá.: 2.8 mFt (28322 K)__
ELADÓ CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN
SS Miklósfán 80 nm-es. 2 szobás családi ház nagy SS telekkel, melléképületekkel eladó, lár: 4.5 mFt. " (29730 K)_
Miklósfán 8 éve épült, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás családi ház garázzsal eladó, lár: 8.0 mFt. (29731 K)_
Nk. belvárosában 65-70 m2-es, 2 szobás, galári-ás, egyedi fűtéses, üzletnek is alkalmas udvari családi ház eladó. Irányár: 4,5 mFt. (29517 K) Kiskanizsán 470 nm területen. 1 szobás, 45 nm-es gázfűtéses családi ház melléképülettel eladó.
Irányár: 2,0 mFt. (29490 K)_
Nk-n csendes helyen, 74 nm-es. 2 szobás, gázfűtéses, régi típusú önálló családi ház 270 nm területen pincével eladó. Irányár: 5,2 mFt. (29491
K)_
Kiskanizsán 2 szobás, erősen felújításra vagy lebontásra szoruló épület nagy telekkel eladó. Iá.: 4,1 mFt. (29364 K)_
Nk. belvárosában 61 m2-es, 2 szobás, teljesen felújított utcafronti házrész eladó. Iá.: 3.6 mFt.
(29365 K)_
Katonaréten 86 m2-es, 3 szobás, jó állapotú cs. ház pincével, garázzsal eladó. Irányár: 8.8 mFt. (29246 K)_
Sáncban 270 m2-es. 3 szintes családi ház 3 autó számára garázzsal, 150 m2-es bármilyen tevékenységre alkalmas Ipari csarnokkal, nagy telek-
kel reális áron eladó. (29247 K)_
É-K-i v,részben 3 szintes 242 m2-es. 2 nappalis. 5 szobás, kp. fűtéses, telefonos, 8 éve épült családi ház pincével, garázzsal. 560 m2 nagyságú telekkel eladó. Irányár: 15 mFt. (29156 K) Palinban 2 szintes, 100 m2-es, 5 szobás, egyedi dirkofűtéses sorházi lakás garázzsal eladó. Irányár: 7 mFt. (28918 K)_
Sugár utcán 154 m2-es, 4 szobás, teljesen felújított családi ház nagy pincével, garázzsal eladó. Irányár: 11,5 mFt, (28919 K)_
Miklósfán 1988-ban épült. 210 nm-es. 3 szintes. 6+félszobás.. kiváló állapotú családi ház garázs-zsal. nagy. gondozott telekkel eladó, lár: 16.0
mFt. (28659 K)_
Palinban 100 nm-es, 5 szobás. 2 fürdőszobás, jó állapotú társasházi lakás garázzsal eladó, lar:
7.4 mFt, (28660 K)_
Bajza utcában utcafronti 85 nm-es. 3 szobás teraszos, gázfűtéses udvari családi ház kis telekkel eladó, lár: 5,0 mFt. (28604 K)_
Palinban 11 éve épült 2 szintes, 3 szoba + nappalis, erkélyes, kp-i fűtéses, telefonos családi ház pincével. 2 garázzsal, gyümölccsel, nagy te-lekkel eladó. Irányár: 7.5 mFt. (28606 K) Palinban angol típusú (5 szobás + kialakítható vendégszoba) 2 szintes, egyedi kp-i fűtéses. 2 fürdőszobás, 100 nm-es. kertes, garázsos lakás 7 lakásos sorházban, védett övezetben eladó.
lár: 6,6 mFt + 800 eFt (28607 K) _
Maort telepen 2 szintes. 120 nm-es. 4 szoba+hal-los társasház pincével, garázzsal, kis telekkel el-
adó. Iá,: 12,5 mFt, (28323 K)_
Babóchay utcában 2 generációs 100 nm-es. önálló családi ház lakható melléképülettel, garázs-zsal, 1200 nm területen eladó. Iá.: 9.2 mFt, (28324 K)_
Dózsa Gy. utcában önálló. 80 nm-es. 3 szobás családi ház külön bejáratú szoba-konyha-fürdős lakrésszel, garázzsal eladó. Iá.: 6 mFt. (28325 K) Maort telepen 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, teraszos iker jellegű családi ház nagy telek-
kel eladó. Iá.: 7 5 mFt, (28326 K)_
Vörösmarty utcában 134 nm-es. 2+félszobás, hallos, kp. fűtéses családi ház. tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 9,5 mFt. (28327 K) Kiskanizsán 30 éve épült 3 szobás családi ház. 500 nm területen eladó (fürdőszoba kialakítható).
Iá.: 3 mFt. (28328 K)_
Kiskanizsán önálló. 80 nm-es, 3 szobás családi ház gazdasági épületekkel, 3100 nm területen el-
adó. Iá.: 5.2 mFt, (28329 K)_
Katonaréten 80 nm-es önálló családi ház félkész tetőtérrel, pincével, garázzsal. 1000 nm területen eladó. Iá.: 5,5 mFt. (28330 K)_
Palinban 115 nm-es. 3+télszobás. 2 szintes, teraszos családi ház pincével, garázzsal, 500 nm területen eladó. Iá,: 10 mFt (28331 K)_
Palinban 2 szintes, 150 nm-es, 5 szobás. 2 fürdőszobás, pincés, garázsos, jó állapotban lévő, 13 éves családi ház nyári lakkal eladó. Iá.: 12 mFt. (28332 K)_
Palinban 2 szintes, 180 nm-es, 5 szobás. 11 éves családi ház garázzsal .eladó. Iá.: 8.5 mFt. (28333 K)_
ELADÓ INGATLANOK ZALAKAROSON
2 szintes, 120 nm-es. teljesen felújított, jó állapo-
tú nyaraló garázzsal eladó. (29329 K)_
Frekventált helyen, 75 nm-es. 2 szintes. 2 szo-ba+hallos nyaraló. 360 nm területen eladó. Iá.:
8.5 mFt. (28337 Kj_
Üdülőövezetben 60 nm-es. felújításra szoruló nyaraló 730 nm területen eladó. Iá.: 3.8 mFt (28338 K)__
GARÁZS:
Sugár utcán a belvárosban 18 nm-es garázs bér-letijoga eladó. (28722 K)_
Városkapu körúton ikergarázs fele eladó, lár.: 450 eFt. (28723 K)
1998. december 11.
KANIZSA - zip*
31
INGATLAN
Nagykanizsán, Csengén/ út elején felújíásra szoruló, alápincézett, 4 szobás családi házrész, nagy udvarral eladó. Vállalkozási célra is alkalmas! Érd.: 17 óra után a 93/312-767-es telefonon,
(27342 K)_
8-as főút mellett, kirándulóhelyen, éves üzemeltetésű, melegkonyhás vendéglő éttermi berendezéssel, felszereléssel eladó. Tetőtérben lakás, működő szobakiadással. Összterület: 165 m2. Irányár: 14,5 mFt. Érd.: a szerkesztőségben, 310-
540. (27987 K)_
Rózsa utcában 3 szobás földszinti lakás eladó. Érd.: 06-20/9205-965-ös telefonon (29673 K) Nk-án a Rózsa ulcában 10. emeletes épületben 2 szobás, 1. emeleti, telefonos, vizórás lakás sürgősen eladó. Irányár: 2,2 mFt, Érdeklődni: 17 óra után a 93/334-302-es telefonon. (29513 K)
Pécsett az egyetemtől 500 m-re lévő, 30 nm-es, összkomfortos, önkormányzati lakás elcserélhető nagykanizsai önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Érd.: 17 óra után a 72/241-762 vagy egész nap 93/334-338-as telefonszá-
mon. (29737 K)_
Nagykanizsán vennék egyedi gázas. tégla épületben 2 vagy 3 szobás lakást. Ajánlatokat hétköznap 18 óra után a 315-069-es számra várok. (29763 K)
JARMU
Nissan Sunny 1,5 GL 1983 decemberi, felújított karosszériával, másfél év műszakival eladó. Irányár: 250,000 Ft. Érd.: 93/317-032 vagy a 30/9361-402 teleionon. (28942 K)_
Suzuki Swirt 1,0, 3 após, 8 éves, 82.000 km-rel eladó. Érd,: Nk, Attila u. 8/1, Nóvák, (29760 K)
Opel Kadett E 1,6 D. 5 ajtós, 5.5 L fogyasztású, friss műszakival, vonóhoroggal, rádiós magnóval jó állapotban eladó. Érd,: 93/318-342. (29761 K)
GARÁZS
Nk. Városkapu krt. 10. alatt ikergarázs fele eladó. Érd.: 93/316-701. (29170 K)_
Nagykanizsán a Jókai úti garázssoron garázs eladó. Érd.: 17 óra után a 93/316-881 -es telefonon. (29557 K)_
Nagykanizsán a Kazanlak krt-on ikergarázs fele eladó. Érd.: 18 óra útn a 317-294-es telefonszámon. (29560 K) • _ ¦
BÉRLET
Villanyszerelési boltommal Király u. 19-ből 21-be, az Élelmiszer-Vegyes üzletembe költöztem. A régi helyiség bármiben célra kiadó. Várom kedves régi és új Vevőimet! Bányai, Nagykanizsa. (29806
Kf_
Nagykanizsa központjában keresek kiadó 3 vagy 4 szobás bútorozatlan lakást vagy házat. Ajánlatokat a 06-30/9272-329-es telefonra kérek.
(29738 K)_
Nagykanizsán a Fő úton 40 m2-es irodahelyiség és 2 üzlethelyiség (24 és 28 m2-esek), illetve a Magyar utca elején 3 irodahelyiség (11-17-20 m2-esek) kiadók Érd,: 321-343. (29753 K)
Albérlet január 1-től kiadó. 1 szobás, egyedi gázfűtéses, belvárosi lakás a 10. emeleten 20 ezer forint t rezsi bérleti díjért. Ajánlatokat „Lakás kiadó" jeligére levélben a szerkesztőség elmére ké-rek. Nk. Pl: 154. (29758 K)_
2 szobás, egyedi fűtésű lakás a Teleki utca elején albérletbe kiadó. Érd.: 20/9510-850. (29759 K)
VEGYES
Gyakorlattal pénztárgép-, irodagép műszerészt jó kereseti lehetőséggel felveszünk Érd,: 93/312-212. (29506 K) _
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
Statisztikából korrepetálást vállalok. Érd.: a szer-
kesztőség címén. (29665 K) ¦_
Lüctenyő 1,5 m kis tételben is eladó. Érd.: az esti órákban a 93/311-953-as telefonszámon. (29669
K)__
SÜRGŐSEN eladó 486 Dx2 SZÁMÍTÓGÉP! 5 1/4 és 3,5 floppy meghajló, 4 MB RAM memóó-ria, 14" CGA színes monitor, 66 MHz processzor, magyar billentyűzet! Irányár: 50.000.-Ft. Érd.: munkaidőben a 06-20/9333-211-es telefonszá-
mon. (29741 K)_
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd: Müller
Gábor, tel.:381-199. (27576 K)_\\
240 literes Gorenje mélyhűtő szekrény 25.000,-Ft-ért eladó. Érd,: Városkapu 9/D. 314-361-es te-
lelonon. (27559 K)_
Gégemikrofon eladó. Érd.: a szerkesztőségben.
(29323 K)_
Eltartási szerződést kötnék idősebb emberekkel lakásért. Megbízható, korrekt család. Érd.: 310-990-es telefonon, vagy a Sugár út 4. sz alatt a
SÁBA Hirdetőben. (26786 K)_
Matematikából és/vagy fizikából korrepetálás középiskolásoknak és ált.isk. 6-8. oszt-nak. Érd.: Nk. Batthyány u. 19. Tel,: 93/311-704. (29741 K)
Ülőgarnitúra 3-2-1-es, ágyneműtartós, fekhellyé alakítható, plüss huzattal eladó. Érd.: 93/318-342.
(29754 K)_
Két hízó eladó (egészben, félben, több darabban,
kimérve is).\' Érd.: 391-014. (39755 K)_
Ezüstfenyő és lucfenyő gallynak eladó. Érd.: 391 -014. (29756 K)_
Lovaglócsizma. 42-es (egyedi készítésű), sarkantyúval, lovagló ostorral eladó. Érd,: 93/318-884, 18 óra után. (29757 K)_
Olcsón eladó villanytűzhely és 2 személyes heve-rő. Érd.: 14 órától, Nk. Dózsa u. 2/A. (29804 K) Nagykanizsai vendéglőbe szakácsot, konyhai dolgozót és felszolgálót felveszek. Érd.: 06/30/9756-193 telefonon. (29805 K)
PARTNERKERESŐ
170/70 52 éves független, férfi keresi társát, alacsony egyszerű hölgy személyében. Levelet „Szeretet" jeligére. Nk. Pl. 154-be várok. (29743
K)_
36 éves. független. 2 gyermekét nevelő anyuka keresi társát tartós kapcsolat céljából. Fényképes, kézzel írott leveleket várok Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9. Kalandorok kíméljenek! (29803 K)
SZILVESZTERI MULATSÁG A KIS-SIPOS VENDÉGLŐBEN!
Élőzene, tánc, tombola
A fődíj: görög tengerparti üdülés!
BELÉPŐDÍJ: 5.000 Ft/fő
Korlátlan étel- és italfogyasztással (hideg-meleg svédasztal)!
Erd.:
KIS-vSU\'OS VENDÉGLŐ Nagykanizsa, Csengery lit 87. (volt Vcndiót\'a, tel.: 93/312-91«)
KOQAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió. Nagykanizsa. Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 06/40/444-000 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI
PROGRAMAJÁNLÓ:
- 11-én 11.00: „A civil szervezetek feladatai a magyar-magyar párbeszédben"
Az Alapítvány Hónap programja keretében. Dr. Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatójának előadása
- 13-án 18.00: Kápolna koncertek. - Adventi hangverseny a Képzőművészetek Házában (Kiskastély). Vendég: ifj. Járóka Sándor hegedűművész
- 14-én 19.00: Zsákbamacska -vígjáték (Bródy-bérlet)
A tatabányai Jászai Mari Színház előadása
15-én 14.00: Gyermekek karácsonya a „Segíts, hogy segíthessünk" Alapítvány szervezésében
16-án 14.00: Idősek karácsonya
A Magyai- Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Szervezete szervezésében 16-án 15.00: Történelmi Szabadegyetem - nyugdíjasoknak
„Honvédkórház Kanizsán 1848-ban" - Dr. Bacsa Gábor előadása
17-én 17.00: Karácsonyi műsor - a Batthyány Lajos középiskoláért" Alapítvány szervezésében
Helyszín: Batthyány Lajos Gimnázium
17-én 19.00: A nagykanizsai Állami Zeneiskola tanárainak és növendékeinek hangversenye - jótékonysági koncert (Csesztreg és Zalabaksa árvízkárosultjaiért) Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója ez évi rendezvénysorozatának záró programja.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Dukál Éva, Király Endre, Lukácsa Zsuzsa, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső\' munkatársak: Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kit. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magvar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kanizsaonline@hcbyte.hu ISSN 0X65-3X79
32
KANIZSA - <ketö»
I
!998. december 11.
Az 51. héten városunk polgárai közül 4564-en számíthatnak arra. hogy a figyelmes családtagok, rokonok, barátok, ismerősök köszöntik őket a névnapjukon. A Mária harminckét lehetséges névnapja közül erre a hétre két alkalom is esik.
Az időszakban a következő utónevű nagykanizsai polgárok ünnepelhetik a névnapjukat: ¦
December 14-én 9 Bertold, 1 Konrád, 185 Szilárd:
December 15-én 2 Valér, 81 Dezső. 3503 Mária;
December 16-án 114 Etelka, 3 Aletta. 186 Beáta, 58 Marcell. 86 Ottó. 14 Tihamér:
December 17-én 4 Lázár. 4 i Adél:
December 18-án 3 Auguszta. 81 Dezső. 3503 Mária;
December 19-én 14 Viola;
December 20-án 3 Ignác. 257 Krisztián.
Ladó János Magyar Utónévkönyve szerint néhány név eredete, illetve magyarázata:
Bertold: A germán Berthold (ősi alakjában: Berchtwald) névből ered. Jelentése: pompával uralkodó. Becézése: Berci, Berta. Berti(ke), Bertók. Bertus(ka). December 14-én a naptár szerint Szilárda névnap van. a Bertold „vendég", még további öt alkalommal is ünnepelhető a névnapja.
Valér: A latin Valenus nemzetségnév rövidüléséből származik. Jelentése: erős. egészséges. Becézése: Valeri. Valkó. Névnapja lehet még január 29-én. március 10-én és június 14-én.
Etelka: Dugonics András alkotta úgy, hogy az Etele férfinevet rövidítette éü a nőiesítő -ka kicsinyítő képzővel l.dLt "el. Ezzel a névvel az Ottilia (mai formájában Otília) nevet kívánta magyarrá tenni. Becézése: Eta, Etácska, Ete, Etécske, Eti(ke), Etka, Etkó(ka), Etta, Etu(ka). Etuci(ka), Etus. Etusi. Etuska, Tuei(ka), Tusa, Tusifka). Rokon nevei: Eta. Etel. Ünnepelhető még január 29-én, február 5-én és október 8-án is.
Lázár: A héber Eleazar bibliai név görögből latinosított Lazarus formájának rövidülése. Jelentése: Isten a segítőm. Becézése: Laza, Láza, Lázárka. Lazi(ka). LázÍ(ka). Lazófta), Lázóka. Február 23-án, november 7-én és december 27-én is ünnepelhető.
Auguszta: Az Augustus (magyarul: Ágoston) férfinév latin nőiesítése. Becézése: Aszta, Guszta, Guszti(ka). Ünnepelhető még március 27-én és 29-én is.
Viola: régi magyar név a latin viola (ibolya) szóból. Becézése: Via, Viácska. Vicusflka), Vilcsi(ke), Violácska.
EV VEGI NYEREMÉNYJÁTÉK
A MUNKÁS UTCA 4/A. SZ. ALATTI VIDEÓ, SZOLÁRIUM ÉS MASSZÁZSSZALONBAN!
Azok a kedves vendégeink, akik decemberben
*¦ alkalmanként egyszerre háromnál több filmet kölcsönöznek. <*" szolárium szolgáltatást vesznek igénybe. *¦ masszázs szolgáltatást vesznek igénybe, sorsjegyet kapnak és közöttük a következő ajándéktárgyakat sorsoljuk ki:
1 db videó lejátszó 2 db ajándékkosár
3 db kétszemélyes vacsora 2 db műsoros kazetta
4 db klubtagsági igazolvány 3 db relax-masszázs 2x2 db szolárium bérlet 1 db ajándékcsomag
KÜLÖNDÍJ: EGY ÚJÉVI MALAC!
SORSOLÁS: DECEMBER 30-ÁN 17 ÓRAKOR AZ ÜZLETBEN!
Bővebb információ az üzletben naponta 9.00-21.30 óra között, vagy a 310-931 telefonon.
Üzletünk új szolgáltatása a DVD filinkölcsönzés!
Dr. Gelencsér Ágnes
orthopaed szakorvos Magánrendelésemet megkezdtem. Helye: Nagykanizsai Kórház Rendelőintézete, Szekeres József u. 2-8., földszint 11. Rendelési idő: minden szerdán, 16.30-tól 17.30-ig. Telefonon is bejelentkezhet! Tel.: 06-30/9166-470
TUNGSRAM MARKABOLT NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 8. (BAZÁR UDVAR) Tel.: 93/314-198.
CSO-VIU. N*1. KFT.
KARÁCSONYI AKCIÓS AJANLATUNK:
1.250,-Ft 2.500,- Ft
- ENERGIATAKARÉKOS KOMPAKT FÉNYCSÖVEK:
E4 12W 2.274-Ft E4 11WE14 1.250.-Ft
E4 16W 2.274.-Ft E4 9WE14
E4 9WE27 1.250,-Ft E621W
- VILLANYSZERELÉSI ANYA GOK
- TUNGSRAM TERMÉKEK
NYITVA: H-P.: 8-16 óráig, december hónapban s/ombaton 9-12 óráig
KELLEMES ÜNNEPEKET/ R ŰJLKj
Karácsonyi akció!
SZÁMÍTÓGÉPEK MÁR 98.800 FT + ÁFÁTÓL!
• Pentium alaplap 512 cache
• Cyrix 233 MMX processzor
• 32 MB SD Ram
• 2.1 GP HDD
• 1,44 FDD
• S3 Trio videokártya
• SVGA 14" monitor
• Billentyűzet 104 gombos
• Egér
• Mini toronyház
Az akcó ideje alatt minden új számítógép vásárlásához egyhavi ingyenes Internet előfizetést adunk ajándékba.
HC Byte, az Internetszolgáltató
CÍM: Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-355
CRE-Art Studio
(30) 597-972, (ío) 939-9*5, fíoj 694-349
© WEB-lap ok készítése
© dekorációk tervezése és kivitelezése
© egyéb grafikai munkák
Legszebb ünnepünkre
Karácsony: minden évbert ugyanaz a jelentése, mégis minden évben más\'. Más. mert az esztendő nem úgy telt, ahogy az előző, más, mert a körülöltünk lévő világ \\ áliit/<iti. Rendjeit van ez. a karácsouy azmiban a legszebb ünnepünk. Soha nem lehet közhely, hogy ez a szeretel napja, ezek a/ érzelmek pillanatai. Ilyenkor akaratlanul is jobban figyelünk egy -másra, többet torod mik környezetünkkel.
Karácsonykor eredetileg a különböző ókori népek a teli napfordulót, a mítoszok s/e-
riiil a napisten s/ü le lését ünnepelték december 25»én. Az i. sz. 4. században a keresztény egyház erre a napra helyezte Jézus születésének év-Fordulóját, A\' hagyományos vallásos ünnep mellett ma a békét és a szeretetet köszönt* jok. Ennek Jelképeként állítunk karácsonyfát, teszünk alá a ja miékni. g> «1.j tuuk gyertyát és csillagszórói.
A külsőségek - még jó értelemben véve sem - lehetnek azonban az ünnep „pótlékai\'\', kelt a belülről jövő* többlet, az odafordulás, a megállás a hétköznapi rohanó közegben. Kell az emlékezés azokra, akik már nem lehetnek köztünk, hisz valamikor együtt karácsonyuzlttuk.
Nincs más lehetőségünk legszebb ünnepünkön. Mikor máskor, ha most nem?
Egyébként boldog kará<-csonyt, szeretetben, megértésben gazdag új évet valamennyiünknek! A 20. század utolsó esztendeje következik, Nem mehetünk el mellette csak úgy, szép szavak uélkül.
íj nmtm
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 100 Ft
KANIZSA
DEL ZALA! HETILAP
Nagykanizsa, Tar* u. 3. \'" 0
Telefon/fax: |t|
(03)312-305 V; \':. \'
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 50-51. szám 1998. december 18.
Boldog karácsonyt
Még néhány nap,
és elnéptelenednek az utcák,
elhalkul a városok zaja.
A szél háifahúrja halkan peng,
ezüstmezők ölelte városok felett,
várakozik a csend.
Ablakokban messzefénylő gyertyák gyúlnak. Beigli, ünnepi vacsora, szaloncukor-ruhás karácsonyfa mennyei illata járja át a lakás minden zeg-zugát.
Izgatottan adjuk át egymásnak a szeretet ajándékát. Ilyenkor milyen jók vagyunk! Karácsony titokzatos varázsa feledteti velünk a hétköznapok gondját, baját.
E néhány perc a szereteté, családunké.
Szinte egy évig készülünk rá. Gyűjtögetjük erőnket, tartalékoljuk szabadságunkat, pénzünket. Emlékéi gyermekeink álma őrzi, s viszi tovább nélkülünk, ha mi már nem leszünk.
Egy simogató kézfogás,
gyertyaoltás...
S éjfélkor,
a havat hozó szürke felhőkből előbújnak a csillagok.
B.E.
2- ; C kanizsa - Ittfo* ] ) 1998. december 18.

PER/PATVAR
Dr. Varga Endre tanácsai
Olvasónk kérdezi, hogy haszonélvezeti jogot csak ingatlanra, vagy esetleg más ingó dologra, esetleg jogokra is lehet-e alapítani?
Igen. ugyanis a Polgári Törvénykönyvünk szerint a haszonélvezet tárgya nemcsak dolog, hanem kamatozó követelés, vagy más hasznot hajtó dolog is lehet (pl. takarékbetétkönyv, értékpapír, üzletrész stb.) Erre az esetre a törvény a dolgok haszonélvezetének szabályait rendeli megfelelően alkalmazni. Ha a haszonélvezet tárgya kamatozó követelés, a tőke a követelés jogosultját, a kamat a haszonélvezőt illeti meg azzal azonban, hogy a követelés jogosultja a követelést nem szüntetheti meg. Ez vonatkozik az értékpapírokra, részvényekre, üzletrészekre is, a jog a tulajdonost, a hozadék a haszonélvezőt illeti meg. Szerzői jog, szabadalom és mintaoltalom haszonélvezete esetén az e jogosítványokból származó szerzői jogdíj, találmányi díj, mintaoltalmi díj a dolog haszna, amelynek beszedésére a haszonélvező jogosult.
A haszonélvező jogosult beszedni a haszonélvezeti jog keletkezése előtt kötött szerződés alapján, de a haszonélvezeti jog időtartama alatt esedékessé váló díjakat is. Amennyiben a hagyaték-
hoz olyan díj tartozik, amely még a haszonélvezeti jog keletkezése előtt vált esedékessé, a haszonélvező a díj összegére nem tarthat igényt, hiszen a dolog hasznainak szedésére visszamenőlegesen nem jogosult. Jogot szerez viszont a befolyt összeg kamataira, erre azok a szabályok irányadóak, amelyek a pénzösszeg haszonélvezetére.
Amennyiben a kamatozó követelés kötelezenje a tartozását megfrzeü, a haszonélvezet tárgya a pénzösszeg lesz (mint elhasználható dolog) A bírói gyakorlat azonban az elhasználható dolgokra vonatkozó haszonélvezet szabályait pénzösszeg esetében nem alkalmazza, vagyis a haszonélvező nem jogosult a pénzösszeget elkölteni, sőt a tulajdonos azt nem is köteles a haszonélvezőnek átadni. Ilyen esetben a bíróság az örökösöket például arra kötelezi, hogy a pénzösszeget helyezzék kamatozó takarékbetétbe; ebben az esetben a haszonélvező szedheti a kamatot, a tulajdonos pedig a tőkét csak a haszonélvezeti jog megszűnése után vonhatja a rendelkezése alá. A haszonélvezettel terhelt jog megszüntetése vagy olyan módosítása, ami a haszonélvező jogait csorbítja, a haszonélvezővel szemben hatálytalan. Ez alól kivétel, ha az ilyen eredménnyel járó joggyakorlás a haszonélvező hozzájárulásával történt.
Kanizsa Tőzsde Klub
TŐZSDEHÍREK 1998.12.07-tól 1998. 12.11-ig
A nemzetközi részvénypiacok múlt heti hangulatát a borúlátás jellemezte. A Dow Jones a korábbi tendenciát követve tovább esett, a hét végére 9080 pontról 8800 pontra esett vissza.
A nyugat-európai tőzsdéken szintén szintén a bessz vort az irányadó.
Londonban a kamatcsökkenésre várva az árfolyamok egy ideig tartották magukat, majd a Bank of England fél százalékos csökkentése után az árfolyamok alakulását ismételten az amerikai Dow Jones határozta meg. A német index, a DAX szintén egész héten csökkent.
Ehhez képest meglepő, és a hazai piacon megmagyarázhatatlan, hogy a külpiaci eseményekkel ellentétesen mozgott a BUX-index.
A BUX-index erősödését a MOL és DÉMÁSZ erőteljes emelkedése váltotta ki, a legtöbb vezető részvény stagnálása mellett.
A MOL bejelentette, hogy harmincéves termelési koncessziós jogot szerzett Tunéziában, a tervezett kőolajtermelés 600 hordó/nap.
A TVK új, kereskedelmi leányvállalatot alapított Ausztriában. A célja, hogy Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb BOPP-gyártója legyen.
Az elkövetkezendő időszakra visszaesést valószínűsítünk melyet egyértelműen a nemzetközi klíma határoz meg. Nőtt a bizonytalanság Oroszországban, még mindig tisztázatlan a brazil költségvetési reform sorsa.
Ezen a héten jön ki Japánban a Tankon-je-lentés, amely az előző időszakra olyan rossz lett, hogy a japán tőzsde száz pontot esett. Ezek alapvetően rossz alaphangulatot jelentenek, ezzel ellentétes hatást válthatnak ki az év utolsó napjaira vonatkozó árfolyam-növekedést előidéző pozitív vállalati eredmények.
Hadarics Árpád irodavezető
Részvény Nyitó (hétfő) Záró (péntek) Árfolyamváltozás %
MOL 5080 5410 6,5%
TVK 2910 2920 0,3%
MATÁV 1179 1170 -0,7%
OTP 9220 9285 0,7%
RICHTER 8045 7805 -3.0%
Kanizsa Tőzsde klub Diana Investment Kl. Fiókiroda
NAGYKANIZSA. ZRÍNYI U. 21.
í!j........
ílvonal.
Működik a Pannon GSM-képviselet
A Pannon GSM területi képviselet nyílt november 26-án Nagykanizsán a Fő úton. A megnyitás után pár héttel beszélgettünk Horváth Mihállyal, a képviseletvezetővel.
- Megnyitás óta milyen tapasztalatokat szereztek, mekkora a képviselet forgalma?
- A nyitás utáni napokban az érdeklődők nagy számban tértek be képviseletünkre, sokan ügyfelei is lettek a Pannon GSM-nek, mivel előfizetést vásároltak. Az első napon előfizetést vásárlók között egy Blaupunkt radio-phone készüléket sorsoltunk ki, mely autórádió és mobilkészülék is egyben. Naponta 80-100 fő tér be irodánkba. Leendő ügyfeleink az új előfizetések vásárlásának feltételeiről és a jelenleg futó akciókról érdeklődnek.
- Az irodába betérő ügyfeleket milyen szolgáltatásokkal várják?
- Meglévő ügyfeleink kérdéseiből az derül ki, hogy nem ismerik irodánk minden tevékenységét. Képviseletünkön foglalkozunk a Pannon GSM minden előfizetési konstrukciójának értékesítésével. Ügyfeleink köthetnek nálunk normál előfizetői szerződést és vásárolhatnak újratölthető Praktikum szolgáltatást is. Természetesen foglalkozunk mobiltelefon készülékek és tartozékok árusításával is. Készülékprobléma esetén felkészült szervizes
kollégánk várja ügyfeleinket. Ügyfélszolgálati tevékenységgel is foglalkozó kollégáinknál minden szolgáltatással kapcsolatos igényükre és problémájukra azonnali megoldást találnak. Képviseleti pénztárunkban ügyfeleink rendezhetik telefonszámláik befizetését is.
- Az ügyfelek milyen akciók között választhatnak?
- Jelenlegi akciónkban tízféle készülékcsomagot kínálunk vásárlóinknak. Ezekből hármat ragadnék ki. A legolcsóbb készülékcsomag a Panasonic G450 mobiltelefont és Pannon GSM előfizetést tartalmazza, ennek ára 12.000 forint, ráadásként bőrtokot adunk ajándékba. A másik népszerű készülékcsomag a Nokia 5110 mobiltele-
fon Pannon GSM előfizetéssel, amelynek ára 21.500 forint, ajándékba színes előlapot és Nokia CD-lemezt adunk vásárlóinknak A harmadik kiemelt készülék a Philips Genie Sport mobiltelefon, melynek ára Pannon GSM előfizetéssel 49.500 forint. Ehhez a készülékhez mikrofon-fülhallgatót és tartalék akkumulátort adunk ajándékba. Ennek a készüléknek az érdekessége a tulajdonosa hangjára működő telefonszám memória.
TERÜLETI KÉPVISELET:
NAGYKANIZSA,
FŐ ÚT 4. TEL.: 93/537-290
1998. december 18. ( KANIZSA - Itt/uw, ) 3

pERFEKt
kft
OKTATAS-SZERVEZESI KFT. Dél-Zala és Nyugat-Somogy felnőttképzési központja
SZERETNE ÖN IS olyan memóriával bírni, Mint a FRIDERIKUSZ-SHOW november 16-i és 22-i számában szereplő kislány?
JELENTKEZZEN a január-február hónapban induló KÉPESSÉG- ÉS MEMÓRIAFEJLESZTŐ PROGRAMUNKRA
Csoportok: általános iskola I—III. osztály
általános iskola rV-VIII. osztály
középiskolások
egyetemisták
felnőttek
ÚJDONSÁG! Körzetünkben KIZÁRÓLAGOS JOGGAL!
Várjuk a jelentkezőket további tanfolyamainkra is:
- ANGOL, NÉMET és HORVÁT NYELVTANFOLYAMOK (100 órás)
- JÁTÉKOS GYERMEK NYELVTANFOLYAMOK - angol és német
- KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ
- VENDÉGLÁTÓ-ÜZLETVEZETŐ
- LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ TARGONCAVEZETŐ - KÖNNYŰGÉPKEZELŐ
- GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI ÜGYINTÉZŐ
- TB ÜGYINTÉZŐ
- ISKOLATITKÁR, ÓVODATITKÁR
- EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS KÉPZÉS
Érdeklődésjelentkezés: PERFEKT KFT. Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Tel.: 93/311-390/14 m.
JUBILEUMI SOROZAT
1848 KARÁCSONYA
Szomorú karácsony virradt ebben az esztendőben a magyar népre, közöttük a zalaiakra is. A nemzet kínjait az időjárás is tetézte, hiszen a rendkívülien esős ősz után nagy hideggel és sűrű havazással köszöntött be a december.
Perczel Mór mindent megtett, hogy Lendvától Vas megye határáig kordont húzzon, a Mura menü őrhelyeket megerősítse, de Windischgrátz betörése után Kossuth parancsára el kellett hagynia ezt a vonalat. Ezért december 19-én a hatalmas hóban útnak indította csapatát, és Csesztreg, Zalalövő, Körmend felé haladva elhagyta a megyét. Egy kisebb egységet hagyott hátra Szekulits vezetésével Lete-nyén, de ő a horvát betörés hírére biztonságosabbnak látta, ha Kanizsára vonul. Katonáival együtt azonban nem ünnepelhe-
tett zavartalanul, mert december 25-én azt a parancsot kapta, hogy Keszthely és Tapolca érintésével Mór felé vonuljon vissza. A Mura menti védővonalat - nem tehetvén mást - nemzetőrökre bízta. Közben Kossuth felhívására folyt a toborzás, a magánosoknál lévő fegyverek összeírása, összegyűjtése. Karácsonyra Nagykanizsán és környékén mintegy 5000 nemzetőr és népfelkelő gyűlt össze. Csertán Sándor kormánybiztos vezérletével megpróbálták a horvátokat visszatartani, de amikor a Mura befagyott, megállít-hatatlanná váltak.
December 31-ére az egész megye az ellenség kezére került. Gondolom, nem igen ünnepeltek az emberek, boldog volt, akinek akadt kenyere és tüzelője.
Büki Erzsébet
Nem csak azoknak nehéz a december első fele, akik nyári születésűek: a fény, a ragyogás hiánya sok embert megvisel. Nem véletlen, hogy ilyenkor alakul ki a téli depresszió is. A természet rendje azonban reményt keltő, hiszen a téli napforduló után hosszabbak lesznek a nappalok, s ezt a jótékony jelenséget december 22-étől, de a hónap végétől biztosan észleljük.
Mivel telik el általában egy magyar család tizenkét havi magánélete? Először a gondolkodással. Hogyan, s mint lesz idén a karácsony, mire mennyi jut, kiket várunk vendégül és mi hová, melyik ro-
konhoz megyünk. Aztán megkezdődik az osztás és a szorzás. A felserdült korú lakosság az esztendő során soha nem végzett ennyi matematika műveletet, mint éppen most. Mire telik, milyen legyen az ünnepi menü, mekkora legyen az ajándékcsomag, ki mit kapjon. Unos-untiglan elismételtem én is, kollégáim is lap hasábjain, mások más lapokban is, jó tanácsainkat. Hogy nem az anyagiak, az ajándék értéke, mennyisége, a falatok finomsága, bősége, hanem egészen más a fontos. Az, ami a lélektől lélekig elér.
Nem véletlen, hogy sok cég, vállalat a két ünnep kö-
zötti időre teszi leállását, jó előre összpontosítja feladatait, hogy dolgozói akár évi rendes szabadságuk maradványait kivehessek, akár a töm-bösítés nyomán keletkezett túlmunkát most lecsúsztathassák. Mert a léleknek is pihennie kell! Idén két ünnep közötti négy nap erre éppen alkalmas.
Mi kell a lélek pihenőjéhez? Ejtőzés, elmélázás, meg persze a jövő tervezése. Az ejtőzés mindenkinek mást jelent! Van, aki olvas, recepteket böngész, horgol, tévét néz megszámlálatlan percben, unokáját szánkóztatja, alszik, esetleg naplót vezet. Kinek,
mire van szüksége a feltöltődéshez. A néhány napos, de akár néhány órás pihenő után kezdődhet az elmélázás. Nem ajánlom a múlton való csócsá-lást - mert az csak szomorúvá tesz -, de javaslom a jövő megtervezését. Igen is, van mi tervezhető, s ezek a tervek éltethetik, felfrissíthetik, megújíthatják az emberi életet. Akinek késő öreg koráig vannak tervei, az a boldog ember. Lehet, hogy a tervezés csak a lakás kifestéséig terjed, vagy arra, hogy az unoka nyáron megismerje a rét, a mező, az erdő virágait, de a lélek pihenéséhez a jövő ígérete is hozzá tartozik.
4 ( KANIZSA - IttA&tt ) 1998. december 18.
"N .....
fkSMWtl Nk., Aoigonul u. 3.
Nyhvt tortái: Hétfó - Péntek: 9«-12», 13*M7»
Ajánlataink:
Pentium alaplap 512 KB cache, iPentium 166 Mhz processzor, hűtőventillátor, 16 MB SD RRM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ftOM
2.1 GB winchester, IMB-os VGfl kártya, SBPro komp. hangkátya,
14" digitális SVGR monitor, mini torony, iUJIN95 HU billentyűzet mouse+pad
102,50« Ft
Pentium TX alaplap 512 KB coche, AMD H6-3D 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RRM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM
3.2 GB winchester, 4MB-os VGR kártuo, SBPro komp. hongkátua,
14\' digitális SVGR monitor, mini torony, UJIN95 HU billenti/űzet mouse+pad
121.400 Ft
Pentium II. alaplop, Celeron 266 Mhz processzor, hűtőventillátor, 32 MB SD RRM, 1.44 MB FDD, 32x CD-ROM 3.2 GB winchester, 4MB-OS VGfl kártya, SBPro komp. hangkátya, 14* digitális SVGR monitor, mini torony. UJIN95 HU billentyűzet, mouse+pad
157.000 Ft
Kétesre ettől eltérő konfigurációt is összeállítunk! Canon BJC »0 tintasugaras nyomtató 26.400 Ft Diamond Monttar BDfiC kártya 4MB 17.550 Ft
31.400 Madám 7.400 Ft
Áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák! X-OAN BT. 8800 Nagykanizsa, Platón sor 12/4. Tel.: (20) 9510-155, (20) 9469-930; Fax: (93) 312-470
PER^GER
ÜVEGEZŐ-KÉPKERETEZŐ MESTER
Képkeretezés magas színvonalon, korrekt árakkal.
nagykanizsa, fő út 10. telefon: 06-93/314-013
* a^ánFafa:
8800 Nagykanizsa, Teleki u. 44. Tel.: 06-93/325-903,06-30/565-117
-Híradástechnikai %L>/
alkatrészek,
- műholdas antennák árusítása, telepítése,
- televízió, videomagnó, HIFI-készülékek javítása,
- TV-, video-távi rányitok
forgalmazása. Nyitva:
H-P.: 9.00-12.00; 13.00-17.00
^ FÁZIS f
villamossági szaküzlet
Nagykanizsa, Király u. 31/G
(a Csavarbolt mellett) Tel.: 93/322-261
Kínálatunk:
¦ vezetékek,
¦ kábelek,
¦ szerelvények és
¦ minden, ami a villanyszereléshez kell, nálunk megtalálja!
Várjuk kedves vásárlóinkat. Nyitva: hélíő-péntek: 8.00-16.30, szombat: 8.00-12.00
i
SZERVIZ
ÉPÜLETKARBANTARTÓ ÉS SZERELŐ KFT.
¦ Épületgépészeti kivitelezés
¦ Hibaelhárítás
¦ Csőrepedés
¦ Dugulás
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1/B Tel.: 93/313-272, 60/398-833
Auto-Kanizsa
Békés karácsonyt és
sikeres boldog új esztendőt kívánunk!
Auto-Kanizsa Kft.
8800 Nagykanizsa, Balatoni u. 33. Telefon: 93/537-000, fax: 93/537-009
jövőbe vezet
1
Dr. Gelencsér Ágnes
orthopaed szakorvos
Magánrendelésemet megkezdtem.
Helye: Nagykanizsai Kórház Rendelőintézete, Szekeres József u. 2-8., földszint 11. Rendelési idő: minden szerdán, 16,30-tól 17.30-ig. Telefonon is bejelentkezhet! Tel.: 06-30/9166-470
CENTRUM ÉLELMISZER-CSEMEGE DISZKONT
Nagykanizsa, Fő út 7. (az udvarban). Tel.: 93/316-006
Minden kedves vásárfánknak, kelíemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boídog új esztendőt kívánunk!
Szeretettel várjuk Önöket 1999-ben is!
199a december 18.
I
KANIZSA - *)tt6<w,
._
NAGYKANZSA MEGYEI JOGÚ VAROS KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szerveket, hogy városunk közgyűlése 1999-ben is tervezi kitüntető címek adományozását. Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik:
- a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti munkásságuk során maradandót alkottak,
- tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az itt élők életkörülményeinek javítását szolgálták,
- kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették,
- kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését, életkörülményeik javítását.
Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő kitüntetéseket alapította:
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért" kitüntető cím
- „ Nagykanizsa Oktatásáért" kitüntető cím
- „Nagykanizsa Kultúrájáért" kitüntető cím
- „ Nagykanizsa Sportjáért" kitüntető cím
- „ Paizs Ferenc Díj " közigazgatási kitüntető cím
- „Szekeres József Díj " az egészségügyi és szociális terület kitüntető címe
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere " emlékplakett
A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a 18/1997. (IV. 15.) és 49/1997. (XII. 9.) számú önkormányzati rendeletek tartalmazzák, melyek megtekinthetők a Polgármesteri Hivatalban és a Városi Könyvtárban.
A kitüntetésekre a közgyűlés tagjai, bizottságai, a város intézményei, társadalmi szervezetei, egyesületei, gazdasági- és egyéb társaságai, a közcélokat szolgáló alapítványok, valamint a Kisebbségi Önkormányzat tehetnek javaslatot. A dőlt betűvel írott kitüntető címek odaítélését magánszemélyek is javasolhatják.
Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a Polgármesteri Hivatalban és a Városi Könyvtárban átvehető űrlapokon, részletes indoklással legkésőbb 1999. január 8-ig nyújtsák be Tüttő István polgármester úrhoz. (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Nagykanizsa, 1998. november 19.
Dr. Takács Anikó
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
TISZTSÉGVISELŐI FOGADÓÓRA
INGATLANELADÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
nyilvános versenytárgyaláson értékesíti
a Nagykanizsa-Palin városrészében lévő 4365/94 hrszú, kereskedelem, szolgáltatás funkciójú beépítetlen területét.
Versenytárgyalás ideje:
1999. január 26. 10.00 óra.
Versenytárgyalás helye:
Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme
Részletes versenykiírás a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodáiban vehető át.
LAKÁSÉRTÉKESÍTÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános versenytárgyaláson értékesíti
a Nagykanizsa, Garay u. 12/C H/7, szám alatti lakását.
A versenytárgyalás ideje:
1999. január 26. 9.00 óra A versenytárgyalás helye:
Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5.és 6. számú irodájában vehető át.
DR. TAKÁCS ANIKÓ jegyző 1998. (szerdán) 8-12 óráig fogadóórát tart.
december 23-án
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
BUDAI ISTVÁN képviselő, december 18-án (pénteken) órától 19 óráig tartja fogadóóráját Nagykanizsán, a Kazanlak körút 7/A.számban lévő irodahelyiségében.
pályázat
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános pályázat útján
BÉRBE ADJA
a Nagykanizsa, Városkapu kit. 14/a lépcsőház földszintjén található 15 nm alapterületű helyiséget.
Pályázat benyújtásának határideje: 1998. december 31. 12.00 óra.
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyalás útján bérbe adja
a Mindenki Sportpályáján lévő büfét 1999. február l-jétől 2004. január 31-ig terjedő időre.
Versenytárgyalás ideje: 1999. január 7. 9.00 óra
Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet 7.)
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 4., 5., 6. számú irodájában vehető át.
Versenytárgyalás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson
ÉRTÉKESÍTI
a zalakarosi 299 hrsz-ú, 2234 nm nagyságú beépítetlen területét.
A versenytárgyalás ideje:
1999. január 19.11.00 óra A versenytárgyalás helye:
Polgármesterei Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
BÉRBEADÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja
a Nagykanizsa, Erzsébet tér 20. szám alatti társasház 85 nm alapterületű tároló pincehelyiségét.
Pályázat benyújtásának határideje: 1999. január 11. 16.00 óra
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal II. emelet 5. és 6. számú irodájában vehető át.
SZEMÉTSZÁLLÍTÁS AZ ÜNNEPEKEN
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy 1998. DECEMBER 25. helyett DECEMBER 26-ÁN és 1999. JANUÁR 1. helyett JANUÁR 2-ÉN lesz szemétszállítás. A szelektív gyűjtésbe vont területeken a szállítási naptárnak megfelelő napon történik a szemétszállítás.
Környezetvédelmi Információs Iroda
I
— ........................
1998. december 18.
I
KANIZSA - Vttúw
Társulási konferencia
Pénteken délután került sor a Nagykanizsa és Környéke Területfejlesztési Társulásának konferenciájára. A Vasemberházban megrendezett konferencia elején Takács Balázs a Társulás nemrégiben megválasztott elnöke köszöntötte a megjelenteket, a környező települések polgármestereit, és a meghívott országgyűlési képviselőket. Takács Balázs beszélt a Társulás két évéről, az elért eredményekről, a terveikről. Elmondta, hogy 23 alkalommal pályázott a Társulás, ebből tíz alkalommal nem talált támogatásra, ám most két nagyon jelentős pályázat elbírálása van a végső szakaszban, két olyan pályázaté, amely évekre meghatározhatja a társulás, a hozzá kapcsolódó települések sorsát. Takács Balázs hangsúlyozta, hogy a társulás nem a polgármesterek klubja, hanem egy olyan szerveződés, amelynek célja az, hogy az egyes települések erősítsék magukat, és segítsék egymást. Ezt követően Tüttő István, mint a társulás legnagyobb településének polgármestere szólt. Elmondta, hogy a város gondjai a térség gondjaival azonosak, az M7-es folytatása körüli huzavona éppúgy érinti a nagykanizsai polgárokat, mint a környező településen élőket, így azt javasolta, hogy a jelenlévők írjanak alá egy közös nyilatkozatot, amelyben a beruházás szükségességét indokolják, és ezt a jelenlévő országgyűlési képviselők segítségével juttassák el a döntéshozókhoz. „Mindenképpen célszerűnek tartanám, ha a jelenlévő képviselők képviselnék a térség érdekét e kérdés-
bén." Ezt követően a térség polgármesterei kaptak szót. Homokkomárom polgármestere elmondta, hogy számára, és a település lakóinak számára is elfogadhatatlan tény, hogy a településnek sohasem lesz normális bekötőútja, egyszerűen azért, mert a beruházáshoz szükséges önerőt sohasem lesz képes letenni Homokkomárom. Ehhez kapcsolódóan hangzott el, hogy célszerű lenne a társuláson belül működő területfejlesztési alapot létrehozni, amely lehetővé tenné, hogy a kisebb települések is pályázhassanak. Ádám József, mint a Gyermekjóléti Szolgálatot is működtető KHT vezetője szavait a jelenlévő országgyűlési képviselőkhöz intézte: célszerű lenne, ha a törvényalkotók a való életet vennék alapul egy-egy törvény megalkotásakor, így akkor például nem fordulhatna elő, hogy azon a településen is gyerekjóléti szolgálatot kelljen üzemeltetni, ahol a legfiatalabb lakó 54 éves. Kovács Kálmán elmondta, ő már benyújtotta azt a módosító csomagot, amelyben benne van a 7-es folytatása, ez úgy tűnik nem talált támogatásra, ám a módosítás azon része, amely szerint 70 millió forint értékben valósuljon meg a zalaegerszegi elkerülő út, támogatásra talált. Már nem kell kitalálni, mi mindent szeretnének a társuláshoz kapcsolódó települések megvalósítani, hiszen a célkitűzések és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi tervek már megvannak, csak forrást kell hozzájuk találni.
D. É.
Letenye bemutatkozása Nagykanizsán
A faragás és a díszítőművészet hagyományainak ápolását a mai napig nagyon fontosnak tartják . a lete-nyeiek. Ennek bizonyítékait láthatták azok, akik a múlt héten ellátogattak a Hevesi Sándor Művelődési Házba. A városban 1952-től a Fáklya Művelődési Ház szervezésében, Készei Sándorné vezetésével működik díszítőművészeti kör. Munkája során megye-szerte nagy odaadással nevelte, tanította az érdeklődőket a szép szeretetére. Gyűjtőmunkája főként a textíliák felé irányult. Azon belül is a hímzés felé. A fennmaradt emlékeket úgy dolgozta fel, hogy a szépség mellett a használhatóság is fontos szerepet kapott. Nem feledvén, hogy népművészeti alkotások használati tárgyak is. Ami a múltban szép és jó volt, igyekeznek a mai életben is megőrizni, és kevés átalakítással alkalmazni. A kör vezetését 1990-től
Stefán Gáborné vette át. A letenyei művelődési ház évente szervez tábort a népi kismesterségek iránt érdeklődőknek. A bemutató többek közt az itt készült hímzésekből, az 1990-es évek szövé-si divatjából, valamint a városra nagyon jellemző rongyszőnyeg készítéséből is ízelítőt adott.
Hasonló hagyományokkal bír Letenyén a fafaragás is. Amatőr művészemberek 1991-ben alakították meg a helyi fafaragó egyesületet, mely ma már a zalai és országos mozgalom egyik jelentős központja. Tagjai az ország számtalan területén tették le névjegyüket. Munkáik játszótereken, pihenőparkokban, köztéri szobrok és plasztikák, háborús emlékművek formájában megtalálhatók.
A letenyei alkotók célja a hagyományok megőrzésével új, ugyancsak maradandó értékek létrehozása.
T, J.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tárgy: Interpelláció
Téma: KÁBELTEL, TV-csatorna díjmegállapítás Megjegyzés: az interpellációt szóban is elő kívánom terjeszteni.
Tisztelt Polgármester Úr!
Az interpellációra a lakosság széleskörű megkeresése alapján vált szükség.
A KÁBELTEL Kft. a lakosság részére kiküldte az 1999. évi kábeltévé programcsomagok előfizetési díj változását.
A díjemelés mértéke lényegesen meghaladja az inflációt, és a városban működő szolgáltatók kb. 12%-os díjemelési mértékét.
A jelentős díjemelés irritálja az előfizetőket és meghaladja a tűrőképességüket.
Tekintettel arra, hogy a lakosság külön-külön nem tudja érvényesíteni az érdekeit, így az a kérésem, liogy a városvezetés kezdeményezzen tárgyalásokat a KÁBELTEL-lel az árcsökkentésre. Amennyiben nem sikerül, úgy forduljon a Versenyhivatalhoz
Nagykanizsa, 1998. december 7.
Tisztelettel:
Rost János
önkormányzati képviselő
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa , Erzsébet tér 7. sz. Tárgy: Interpelláció
Téma: polgármesteri hivatal, intézmények, kft.-k energetikai problémái.
Tisztelt Polgármester Úr!
Nagykanizsa város költségvetésének legjelentősebb kiadásai a polgármesteri hivatal, az intézmények, kft.-k működési költségei.
Ezek nagyobbik része bérköltség és járulékai, a másik rész - amely szintén jelentős - a közműszolgáltatók (telefon, víz, villany, gáz) és a város közvilágításának költsége.
Ezek költségcsökkentése csak akkor lehetséges, ha energetikai szakember felügyeli, ellenőrzi a működésüket, illetve a felújításoknál, karbantartásoknál energiacsökkentő műszaki megoldások kerülnek alkalmazásra. Az épületek fűtési rendszerei elavultak, a szabályozásuk korszerűtlen, ez vonatkozik az IKI által kezelt lakásokra is.
Az interpellációm kapcsán arra kérnék választ, hogy a városvezetés tervezi-e energetikai szakember (szakvállalat) alkalmazását, igénybevételét.
Nagykanizsa, 1998. december 7.
Tisztelettel:
Röst János
önkormányzati képviselő
1998. december 18.
I
KANIZSA- lat**
1
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ RT.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és örömökben gazdag, békés boldog új esztendőt kívánunk minden Kedves Vásárlónknak!
KÖSZÖNJÜK, HOGY 1998. ÉVBEN MINKET VÁLASZTOTTAK, ÉS NÁLUNK VÁSÁROLTAK.
1999-BEN IS JSOK-SOK ENGEDMÉNYES AKCIÓVAL ÉS BŐSÉGES ÁRUKÍNÁLATTAL VÁRJUK ÖNÖKET.
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
NUMER0-7BT.
ÉPÜLETGÉPÉSZETI NAGYKERESKEDÉS Nagykanizsa, Magyar u. 12. Telefon/fax: 93/326-195 KÍNÁLATUNKBÓL: Víz-, gáz- közponlifűlés-szerelvények, fürdőszoba-felszerelések nagy választékban, a legkedvezőbb árakon!
AKCIÓS ÁRAKON: !¦ GEBERIT SZERELVÉNYEK ¦ REHAU RENDSZEREK U V0GELN00T LAPRADIÁTOROK ¦ SZILÁRD TÜZELÉSŰ KANDALLÓK
Tervezés, kivitelezés, forgalmazás. Ingyenes helyszíni felmérés! Kivitelezőknek, viszonteladóknak, szerelőknek további kedvezmények!
KELLEMES ÜNNEPEKET! BÚÉK!
GRATULÁLUNK!
Az 52. héten városunk polgárai közül 7228-an számíthatnak arra, hogy a figyelmes családtagok, rokonok, barátok, ismerősök köszöntik őket a népnapjukon.
Az időszakban a következő utónevű Nagykanizsai polgárok ünnepelhetik a névnapjukat:
December 21-én 882 Tamás, 486 Julianna, 16 Juliánná; December 22-én 1 Zénó, 230 Anikó, 578 Judit; December 23-án 237 Viktória;
December 24-én 177 Ádám, 946 Éva, 41 Adél, 38 Ervin, 7 Hermina, 72 Noémi;
December 25-én 1 Eugénia, 9 Anasztázia, 17 Botond; December 26-án 2016 István, 35 Dénes, 1 Előd, 12 Stefánia; December 27-én 1421 János, 4 Lázár.
Ladó János Magyar Utónévkönyve szerint néhány név eredete, illetve magyarázata:
Tamás: Teomo a név alapja, jelentése iker. Innen a görögök vették át Thomasz formában, mivel a görögben volt egy ilyen alakú szó, amelynek jelentése: csodálatos. Becézése: Tama, Tamáska, Tamáskó, Tami(ka), Tamó(ka), Tamuca, Tamuska, Tancsa, Tancsi, Tanka, Tankó, Tom, Tomesz, Tomi(ka), Tomka, Toncsi(ka). Még további hat alkalommal lehet névnapja.
Zénó: A görög Zénón név latinos formájából alakult ki. A görög név a Zenóbiosz, Zenodótosz nevek önállósult becézője. Jelentése: Zeusztól származó. Becézése: Zeni(ke). Ünnepelhető még április 12-én és október 29-én.
Viktória: A győzelem istennőjének latin Victoria nevéből. Lényegében a victoria (győzelem) szó megszemélyesítése. Becézése: Vica, Vicácska, Vicus(ka), Viki(ke), Viktuflca), Viktus(ka), Vikus(ka), Vityi(ke). Csak december 23-án ünnepli a névnapját.
Éva: Héber eredetű név, jelentése: élet, életet adó (nő). Becézése: Éci(ke), Évácska, Evi(ke), Évica, Evici, Évicska, Évicske, Évuska, Vica, Vicácska, Vici(ke), Vika, Vuca, Vuka.
Ádám: A név valószínűleg sumér eredetű, jelentése: atyám. Becézése: Ádi(ka).
István: A név alapja a görög Sztephanosz, ebből latinosodott a Ste-phanus. Ez szolgált alapjául a szláv Stefán, vagy a germán Stephan névnek. Ezek régi magyar változata az Istefán, mely az idők folyamán alakult át István-ná. Jelentése inkább nőies, mint férfias: virágkoszorú. Becézése: Csicsa, Ista, Isti, Istók, Pesta, Pintyő(ke), Pista, Pistika, Pistike, Pistóka, Pistu(ka), Pityó, Pityu(ka), Pityun, Pityus. Nagykanizsán a férfinevek toplistáján a harmadik.
János: A héber Johanan görög-latinos Johannes alakjából rövidült. Fejlődése: Johannes, Joannes, Joanes, Joános, János. A Joános forma más irányba is elágazott: Joános, Jovános, Ivános, Iván. Jelentése: Isten kegyelme, vagy Isten kegyelmes. Becézése: Csani, Jancsa, Jancsiflca), Jancsó, Jani(ka), Jáni, Janicskó, Janka, Jankó, Jankóci, Janó, Janócska, Janók, Janóka, Jánoska. Az év során összesen 25 alkalommal ünnepelhető a névnapja. A férfinevek toplistáján a negyedik helyet foglalja el.
November utolsó napjaiban került sor Balatonföldváron a Magyar Családsegítők és Gyermekjóléti Szolgálatok Dél-dunántúli Szekciójának ülésére. A konferencián Baranya, Zala, Tolna, és Somogy megye családsegítős szakemberei vettek részt. Ez a rendezvény hosszú éveken át Nagykanizsán zajlott, ez az első év, hogy egy másik település ad otthont a rendezvénynek. A kétnapos tanácskozáson a törvényi változások adta aktualitások megvitatása mellett számos előadást is meghallgathattak a résztvevők, dr.
Szőlősi Gábor, a gyermekjóléti szolgálatok és a családsegítő központok kapcsolatáról beszélt, dr. Lázár Imre, a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa a család funkciójáról tartott előadást. Herczog Mária, az Országos Család és Gyermekvédelmi Intézet vezetője a gyermekek jogainak a kapcsolattartási ügyekben való érvényesüléséről beszélt. A konferencián A szeretet jelentősége a családdinamikában címmel előadást tartott dr. Kaszás Gizella, a nagykanizsai Családsegítő Központ vezetője is.
8
KANIZSA -Ittfo*
3
1998. december 18.
ÜLÉSEZETT A HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Megalakulása óta első ízben, december 8-án ült össze a nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat. Vargovics Józsefné elnök elöljáróban tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a Rozgonyi utca 1. szám alatti épületben, a Hrvatski Glasnik című lap szerkesztőségével egy légtérben, annak galériáján, de saját irodájukban sikerült berendezkedniük. Heti két napon, kedden és csütörtökön 8-12, valamint 14-16 óra között várják a munkájuk után érdeklődőket. Az elnöki beszámoló kiterjedt az ifjúsági kultúrcso-port megalakulására is. A jelenlévők örömmel fogadták, hogy már advent negyedik vasárnapján Nagykanizsa templomaiban bemutatkoznak a fiatalok, s minden feltétel - próbahelyiség, táncoktató - adott, hogy a városban egy horvát nemzetiségű népi kisegyüttes megkezdhesse érdemi munkáját.
A kisebbségi önkormányzati közgyűlés második napirendi pontja a szervezeti és működési sza-
bályzat elfogadása volt. A december 15-én hatályba lépett dokumentum - a jogszabályoknak megfelelően - pontosan dokumentálta az új önkormányzat jogállását, feladatait és jogkörét, valamint utalt képviselőinek a jogállására és hatáskörére is. E napirend kapcsán került sor a leendő bizottságok tartalmi munkájának felvázolására, valamint azoknak a horvát és magyar származású személyeknek a számba vételére, akiket az elnök asszony, mint potenciális szakértőket és segítőket a közeljövőben személyesen is megkeres.
Ezután a képviselők megtárgyalták, hogy a HSMK-val milyen együttműködési formákat tervezzenek. Vargovicsné elmondta, hogy az intézmény részéről nagymérvű fogadókészséget talált, így jelentősebb rendezvényeik színhelyére különösebb gondjuk nem lesz.
Az ülés az 1999. évi költségvetési koncepció megtárgyalásával ért véget.
Büki Erzsébet
| „ Golgota nem volna /Ez a földi élet, / I Egy erő hatná át/ A mindenséget / I Nem volna más vallás, /Nem volna csak ennyi / Imádni az istent/És egymást szeremi..."
(ADY ENDRE)
ISliillVU
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a KARÁCSONYI KÖRBEN címmel szervezett rendezvényünkre, 1998. december 18-án (pénteken) 19.00 órakor a HELY KLUB ÉS ART MOZI-ba.
Köszöntőt mond: ZAKÓ LÁSZLÓ országgyűlési képviselő Gondolatok a szeretet és az emberiség erejéről:
BUDA ERNŐ: Karácsony, 1957.
RÓZSÁS JÁNOS: Karácsony a GULAG szigeteken, 1945
BALOGH TIBOR református lelkipásztor
KARÁCSONYI HANGVERSENY Közreműködnek:
„FURULYÁS VIRÁGSZÁLAK"
Betanította: Németh Ferenc (Városi Zeneiskola)
Horváth László és tanítványa (Szent Cecília Zeneiskola) Házigazda: Rajnai Miklós, a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Ház igazgatója
AZ ÉRDEKLŐDŐKET SZERETETTEL VÁRJUK! A rendezvény szervezői:
ROTARY ASZTALTÁRSASÁG - NAGYKANIZSA (ROTARY INTERNATIONAL - ROTARY CLUB - PÉCS HUNGARY) MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE - NAGYKANIZSA HELY KLUB ÉS ART MOZI - ZSIGMONDY GALÉRIA
Civil szervezetek feladatai a magyar-magyar párbeszédben
A határon túli magyar és a hazai szellemi élet képviselői közötti kapcsolatok szervezése, a kulturális örökség átadása, a hagyományok ápolása áll célkitűzései között a budapesti székhelyű Magyar Kulturális Alapítványnak. A szervezet működéséről tartott szakmai fórumot Mányi Aranka titkár a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A magánalapítvány számára az államtól sem támogatás, sem pedig megrendelés nem érkezik. így meg kellett teremteniük a működésükhöz szükséges anyagi bázist. Székházuk a Budai Vár szívében, a Mátyás-templom és
a Halászbástya szomszédságában áll. A gyönyörű környezet és az épület adottságai révén kongresszusoknak, hangversenyeknek, kiállításoknak adnak helyet. A határon túli magyar művészek bemutatkozásához gyakran élnek pályázati lehetőségekkel. Az elmúlt hat évben erre a célra több tíz millió forintot fordítottak. Mányi Aranka a vidéki kulturális élettel kapcsolatosan példaértékűnek értékelte, hogy a művelődési házak programjai iránt nemcsak az adott település lakói, hanem a környező települések is érdeklődnek, és részt vesznek.
AZ ELMÚLT IDOK ÜZENETE
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk Ont és kedves családját a MŰVÉSZETI MŰHELY soron következő rendezvényére, 1998. december 21-én (hétfőn) 18.00 órakor a HELY KLUB ÉS ART MOZIBA.
AZ ELMÚLT IDOK ÜZENETE V. KUN LÁSZLÓ KIRÁLY ÁLDOZATA
SZÁNTAI LAJOS kutató vetítettképes előadása és azonos című könyvének bemutatója.
Házigazda: Rajnai Miklós, a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi V Ház igazgatója
! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!
ALAPÍTVÁNYI BÁL A BATTHYÁNY* BAJNÍ
Együttes ülést tartott a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolavezetése, a Szülői Munkaközösség vezetősége és a „Batthyány Középiskoláért" Alapítvány kuratóriuma. Ezzel elkezdődött a
konkrét készülődés az 1999. január 23-án tartandó alapítványi bálra. A szervezők szeretnék, ha ebben az idényben is a báli szezon egyik kiemelkedő eseménye lenne a Batthyány-bál.
BLG
————-;-
1998. december 18.
-
-
KANIZSA- 1tt&o*i
JOGI SZAKTANÁCSADÁS
Zakó László országgyűlési képviselő megbízásából ezentúl minden szerdán 15 és 17 óra között ingyenes jogi szaktanácsadást ad
DR. SCHMIDT ATTILA
ügyvéd
a Nagykanizsa, Rozgonyi út 1.1/8. szám alatti képviselői irodában.
Petárdák úton, útfélen
Az ünnep közeledtét nem csak a szépen feldíszített város, a gyönyörű kirakatok, a mindannyiunkat átjáró karácsonyi hangulat sugallja. Vannak ennek sajnos jóval békétlenebb jelei is. Biztosan sokan jártunk már úgy, hogy az utcán járva, mondjuk éppen ajándékot keresve, egy hangos robaj billentett ki nyugalmunkból.
Bizony-bizony az év vége felé egyre gyakrabban találkozunk petárdákkal. Többnyire fiatal, magukatjópofának tartó srácok jóvoltából, akik talán nem is sejtik, hogy szórakozásuk a kiszemelt áldozat megijesztésén túl, komoly veszélyekkel is járhat. Egy szóval kinek bosszúság, kinek jó hecc. Az viszont biztos, hogy a szeretet ünnepéhez, de még az év utolsó napjához is kevés köze kellene, hogy legyen. Hogy mégis van, az a kereslet-kínálat versenytársat nem ismerő, elsőrendű szerepének tudható be. Utánajárva rá kellett jönnöm, hogy beszerzése nem is
olyan egyszerű, hiszen tiltott dologról van szó. A laikus először persze, hogy a piacon keresgél. Egy idős néni kérdésemre rögtön suttogni kezd:
- Tudja, Kedveském, hogy az mekkorát szól? Egy fiatalembertől én is kaptam ajándékba. Az a cigarettaforma ugye? Meggyújtottam és eldobtam. Hogy mennyire megijedtem tőle. Itt a piacon nem lehet kapni. Túl veszélyes lenne. Ő is valahonnan hozta. A nevét nem mondom meg, azt nem merem.
Hasonló válaszokat kaptam a többi árustól is. Végül egy isme-
rős ha vonakodva is, adott tájékoztatást:
- Nyilvános helyen nem lehet kapni itt Kanizsán. Csak „barátoktól", így szerzik be a fiatalok is. Egyikük apukája például kinn jár Ausztriában, hoz haza a csemetének aki továbbadja a haveroknak Még egy kis zsebpénzre is szert tesz ez által. Vagy Pestről kap ilyen ajándékot. Vannak nepperek is, akik kifejezetten erre specializálódnak Behoznak több száz darabot, és jó pénzért eladják. No nem nyilvános helyen, csak „fű alatt". Száz darab általában hétszáz forint körül kapható. Hogy miért ilyen keresett? Jó bulinak tartják.
Már aki... Hogy melyik fél van többségben? Valószínű, hogy az idei év sem múlhat el nagy robajok nélkül. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy valamelyik „bumm" ne okozzon sérülést.
Tuboly Judit
EV VEGI NYEREMÉNYJÁTÉK
A MUNKÁS UTCA 4/A SZ. ALATTI VIDEO-, SZOLÁRIUM- ÉS MASSZÁZSSZALONBAN!
Azok a kedves vendégeink, akik decemberben
¦ Alkalmanként egyszerre háromnál több filmet kölcsönöznek,
¦ Szolárium szolgáltatást vesznek igénybe,
¦ Masszázs szolgáltatást vesznek igénybe,
sorsjegyet kapnak és közöttük a következő ajándéktárgyakat sorsoljuk ki:
SZOLÁRIUM VIDEÓ
2x2 db szolárium bérlet 1 db videolejátszó
1 db ajándékkosár 1 db ajándékkosár
1 db kétszemélyes vacsors 1 db kétszemélyes vacsora
4 db egyéves klubtagság 2 db műsoros kazetta KÜLÖNDÍJ: EGY ÚJÉVI MALAC! SORSOLÁS: DECEMBER 30-ÁN 17 ÓRAKOR AZ ÜZLETBEN!
Bővebb információ az üzletben naponta 9.00-21.30 óra között, vagy a 310-931 telefonon. ÜZLETÜNK ÚJ SZOLGÁLTATÁSA A DVD FILMKÖLCSÖNZÉS!
MASSZÁZS
1 db kétszemélyes vacsora 1 db ajándékcsomag 3 db relax-masszázs
Megyei olimpiai vetélkedő Nagykanizsán
A dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola rendezte ez évben a Mező Ferenc Szellemi Olimpiai Vetélkedő megyei döntőjét.
A nemes versengésre öt középiskola csapat nevezett.
A verseny végeredménye:
1. Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Nagykanizsa 112,25 pont
2. Batthyány Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Nagykanizsa 97,25 pont
3. Bibó István Gimnázium, Hévíz 90,5 pont
4. Ganz Abraház Szakközépiskola, Zalaegerszeg 76,5 pont
5. Vendéglátóipari Szakközépiskola, Keszthely 55,5 pont
A verseny I. helyezett csapata képviseli megyénket a területi döntőn.
H.Gy.
Zsigmondy-Winklerben
December 15-én került sor a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában az általános iskolák 7-8 osztályosai számára rendezett kémia és környezetvédelmi versenyre. A versengésre az ötödik alkalommal került sor az idén, a fő szervező Csőgörné Kenése Mária volt. Kilencven általános iskolás nevezett be rá a város és a városkörnyék iskoláiból. Az évről évre sorra kerülő tudáspróba célja az, hogy a kémiát kedvelő kisdiákok tudásukról egy rangos verseny keretében adhassanak számot. A diákok tesztlapok segítségével mérték össze tudásukat. A hetedikesek tesztlapjain elsősorban a környezetvédelemmel kapcsolatos általános kérdések szerepeltek, hiszen ők még csak néhány hónapja tanulnak kémiát. A nyolcadikosok kémiai és környezetvédelmi jártasságukról egyaránt számot adhattak. A verseny két fordulóban zajlott, és az első hat helyezettet részesítette jutalomban a zsűri, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola, és a Winkler Lajos Középiskolai Alapítvány jóvoltából könyvutalványokat kaptak a diákok. A verseny végén elismerést kapott a legjobban szereplő diákot felkészítő pedagógus is - tájékoztatta lapunkat Antalics Dezső.
Az Értelmi Fogyatékosok Szakosított Szociális Intézménye nevében köszönjük, hogy kinyújtották segítő kezük, mert
„Köszönet a jóknak futó pillanatra örömet adóknak"
(Juhász Gyula)
Az Értelmi Fogyatékosok Szociális Intézményének lakói és dolgozói nevében kívánunk minden támogatónknak:
Her Spengler, Stefan Ivanschitz, Paul Hartman Ges. mbh., Werkgroep Ost-Europa, Silvia Plötz-Gebhardt, Heinz Rigai, Dieter und Mónika Prinz és barátaik Familie Windisch és barátai, Familie Herzog, Alwin Schuder, Wenger család, Familie Heck, Familie Fuchs, Familie Schick, Reynold Zayonc és ismerősei, Anton Zeller, Günter Brause, Familie Oyen, Familie Sander, Familie Seffner, Familie Baumgartner, Familie Wegener, Konrád Hechen-blakner családja és ismerősei, Dr. Bittlerich u. Mónika, Frau Christine Seffner, Sieglinde u. Sander, Elisabeth und Richárd Kohler, Anetté Berchtold, Österreichische Blin-denwohlfahrt Blindenheim Wien,
Dr. Békési Gabriella, Würth Kft, VIA Kanizsa Kft, Vám-és Pénzügyőrség, János Huszics és a Finomságok Kft, Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Dr. König József, Jellinek Sándorné, Buzási Istvánné, Nagy Erzsébet, Petényi család, Bicsak Miklós, Dr. Csiky Csabáné, Incze Imola, Endre Nagy, Horváth Zoltán, Horváth Alajosné, Zöldfenyő Gyógyszertár, Takács Lajos, Máltai Szeretetszolgálat, Ciklo Trade Kft, Németh Istvánné, Tarr Béláné, Baranyai Lászlóné és családja, Nyúzó Imréné, Billa Kft, Hartmann Miklós, Götz Lajos, Igricek együttes, Rózsa ti Általános Iskola Szabó Péter, Cziffráné Reményi Judit, Vuleta János, Horváth István, Zalán Kenyér Kft, Lőcziné Polányi Jusztina és családja, Kanizsa Tv, Pál Mihály, Özv. Szebenyi Józsefié, Göntér Ferenc, Dr. Lukácsa Erzsébet, ÁB-AEGON Biztosító, Dr. Nemesvári Márta, Bácsai Attiláné, Zaleczky Zsuzsanna, Siposné Dobosi Gizella, Török Györgyné, Ivády Árpádné, Goórné Tóth-Peti Erzsébet, Németh Horváth Emilia és Magvető Közösség, Reményi György, Németh Lajos, Neumayer Antal,
áldott karácsonyt, s áz új évhez hogy legyen: „Egy szebb világ... de itt a földön adassék búsnak és koldusnak!"
„Dermedt tíz ujj, ne kulcsolódjék
Napi kenyérért mindhiába, derűs ajkon hadd hangozzék már,
Békesség - áldás, boldog hála..."
(Gyóni Géza)
Tisztelettel:
Karasuné Lőczi Judit
igazgató
Lehet, hogy a jég és a hó most eltakarja, de ettől talán még veszélyesebb a Leánykollégium mellett tántongó „lábtörő" lyuk a betonon.
A Rendőrség épületének sarkánál „hirtelen felbukkanó" kerékpárt a gyalogosok már csak akkor veszik észre, amikor már neki mentek.
1998. december 18.
KANIZSA - Itt&oH,
I
11
Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel az otthon lemerült, tönkrement lapos és ceruzaelemek sorsa. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük, számuk állandóan nő a reklámszatyorban, ahol összegyűjtöm. Kukába velük, és nincs gond! Nincs gond? Nem tudom megtenni, környezetszennyező hatásukról eleget hallottam. A meghirde-
tett veszélyes hulladékok gyűjtésekor nem voltam ott. A munkahely fontosságáról, primátusáról most ne! Egyébként jobban szeretem a folyamatosságot ilyen dolgokban, mint az esetenkéntit.
Naponta folyamatosan keletkező veszélyes hulladékokról van szó, tenni kellene minél előbb, minél hatékonyabban.
Elképzelni sem tudom, hány ezer elem kerül Bagolára! Problémafelvetésemmel semmit nem oldok meg, javaslatommal talán. Zürichben voltunk a nyáron, és ott láttam, hogy a nagyobb áruházak azon osztályain, ahol elemeket is árultak, a pénztár mellett nagy papírdoboz állt, oldalain az elem felnagyított rajzával. Igen, az elhasznált
elemeket oda kellett bedobni. Nem tartom nagy beruházásnak! Időszakos elszállításáról gondoskodni kell! Kifogást persze mindig, mindenre lehet találni, de mégis...
Miért ne járhatnánk úgy, mint a mesében a szegény ember legkisebb fia, akinek minden sikerült? Tényleg, miért nem?
Horváth László
Dr. Bárányi Enikő önálló képviselői indítványt nyújtott be 1998. június 18-án az ingatlannal rendelkezők a nyugdíjas házba kerülésének módosítására és ingatlanok hasznosítására vonatkozóan. Az indítványt a Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta. Véleményük figyelembe vételével a határozat hatályon kívül helyezését javasolják, mert a nyugdíjas házba jelentkezők részéről olyan igény nem merült fel, hogy az önkormányzat vásárolja meg lakásukat. Önkormányzatunknak jelenleg is van joga és lehetősége lakásvásárlásra, ezt nem kell külön a nyugdíjas házba költözés feltételeit meghatározó rendeletben is szerepeltetni.
A határozat értelmében a I. ütembe a rendelkezésre álló források az Építéshatóság helyének kialakítására rendelkezésre állnak, a munkálatok folyamatban vannak. A HUMÁN GESZ és a Családsegítő Iroda helyének kialakításához szükséges költségek a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya az 1999. évi költségvetésbe beállította.
A további pályázatok az alábbiak szerint kaptak támogatást.
Az arculati alapelemek alkalmazása részben új közgyűlési rendelettel (városjelképei tanácsrendelet helyett) kerülhet szabályozásra. A rendelet-tervezet elkészült, annak egyeztetése folyamatban van. Az arculati alapelemek alkalmazhatósága SZMSZ módosítását is szükségessé teszi, mely módosítási tervezet egyeztetés alatt áll.
A város jelképeinek jogi oltalom alá helyezése elkezdődött. A védelem alá helyezéssel kapcsolatos kérelmet az Országos Szabadalmi Hivatal részére a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája megküldte.
: \'i:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/1997. (VII. 1.) sz. „Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről" szóló rendeletének 9. § (2) bekezdése alapján 1998-ban is pályázatot írt ki a rendelet hatálya alá tartozó értékek megóvásának, helyreállításának a támogatására. A beérkezett 10 pályázatot a Városi Főépítészi Iroda felkért függeüen szakértők bevonásával előzetesen értékelte. A pályázatokat a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság bírálta el, s döntött a támogatásokról.
A pályázatok közül egy nem tartozott a rendelet hatálya alá, (Batthyány u. 12.), egy nem felelt meg a tartalmi, formai követelményeknek (Csengery u. 7.), ezért azok nem kerültek érdemi bírálatra.
¦ Támogatott épület, pályázó Támogatás összege, fajtája
1. Olaj u. 15. (Csigó Gábor, Ferenczy Zoltánné) 500.000 Ft kamatmentes kölcsön
2. Deák tér 6. (Társasház lakóközösség) 185.000 Ft kamatmentes kölcsön
3. Fő út 23. (Társasház lakóközösség) 250.000 Ft vissza nem térítendő
4. Deák tér 10. (Társasház lakóközösség) 500.000 Ft vissza nem térítendő
5. Ady u. 7. (Honvéd Kaszinóért Alapítvány) 350.000 Ft vissza nem térítendő
6. Maort u. 5. (Hegyi Gyula) 130.000 Ft vissza nem térítendő
7. Babóchay u. 43. (Mátrai Károly) 130.000 Ft vissza nem térítendő 270.000 Ft kamatment. kölcsön
8. Ady u. 33. (Társasház lakóközösség) 210.000 Ft vissza nem térítendő

Per
Oldós Rudolfné a Zárda utcai volt piacon lévő felépítményét értékesítette 1.500.000 Ft-ért ifj. Péter Istvánnak. Az adásvételi szerződést benyújtották a Földhivatalhoz tulajdonjog bejegyzésére. A Földhivatal a tulajdonjog bejegyzést felfüggesztette azzal, hogy a földterület tulajdonosának, az Önkormányzatnak az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatát csatolják be.
Az Önkormányzat így szerzett tudomást az adásvételről, határidőben nyilatkoztak az elővásárlási jog gyakorlásáról.
Ezt követően Oldós Rudolfné és ifj. Péter István az adásvételtől elállt.
Önkormányzati érdek, hogy a volt piacon lévő magántulajdon felépítmények tulajdonjogát megszerezze, ezért kérték az Ügyrendi- Jogi és Közrendi Bizottság állásfoglalását az ügyben, hogy az 1970/B hrsz- felépítményre vonatkozó adásvételi szerződés érvényességének megállapítása, illetve a szerződés felbontásának érvénytelenségének megállapítása érdekében indítsanak-e pert. A bizottság támogatta a javaslatot, ezért az 1970/B hrsz-ú ingatlanra vonatkozóan Oldós Rudolfné ellen az Önkormányzat pert indított.
i
KANIZSA-
1998. december 18.
Egész pályás letámadás a Hungária Biztosítónál
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán a Hungária biztosan vezet
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a biztosítási szakma mondhatni legtömegesebb ága. Mindenki - vagy szinte mindenki -, aki gépjárművel rendelkezik, legyen az négy vagy éppen harminckét kerekű, árgus szemekkel figyelte és figyeli a biztosítók jövő évi díjtarifáit. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1998 januártól elindult liberalizációja - sokak várakozásával ellentétben nem ingatta meg a Hungária biztosan vezető pozícióit. Az Allianz magyarországi vállalataként jegyzett Hungária a piac 60%-át tudhatja magáénak. Mindezekről Tál Ferenc, a Hungária Biztosító Rt. Közép Dunántúli igazgatója nyilatkozott lapunknak.
- Mennyire kiélezett a verseny a kötelező biztosítás piacán?
- Kétségtelenül egy erősödő versenyhelyzetben vagyunk, ahol azért két dolog alapvetően behatárolja a lehetőségeket. Az egyik, hogy a díj-tarifák államilag szabályozva vannak, és ennek a mértékétől tavaly 5, idén pedig 10%-kal lehetett, lehet eltérni. Innentől kezdve a biztosítók adhatnak különféle engedményeket, kedvezményeket, de a díj mértékét tekintve ezen a 10%-on belül lehet mozogni. Én úgy látom, hogy a magyar biztosítási piac arra mozdult el, hogy a különböző biztosítások is egyre inkább csomagként működnek. Adott biztosítási módozathoz a biztosítók mindig kapcsolnak valamit. Ha valakinek van egy kötelező biztosítása, akkor ahhoz megajánljuk a Casco-t, aztán egy lakásbiztosítást, majd egy életbiztosítást és így tovább. A tendencia, a fejlett biztosítási piacokhoz hasonlóan, nálunk is egyre inkább egy adott biztosító társasághoz való kötődésben jelentkezik, ahol mindennek a biza-
lom az alapja. A bizalomnak pedig csak a komoly és profi munka, a szolgáltatás magas színvonala, a gyors és hatékony kárrendezés lehet a záloga, ahol mindez az ország egész területén igénybe vehető. A Hungáriánál ez egyre inkább így van.
- Milyenek a Hungária Biztosító Rt. pozíciói a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán?
- Magyarországon durván 2.650.000 gépjármű gurul az utakon, beleértve a legkisebbektől a legnagyobbakig valamennyit. Ebből mintegy 1.650.000-nek van a Hungáriánál a kötelező biztosítása, ami durván a piac 60%-a. A Casco üzletágat tekintve még ennél is magasabb, mintegy 75% feletti a részesedésünk. Azt hiszem, ezek a számok önmagukért beszélnek.
- A Hungária nem vette fel az árverseny kesztyűjét, talán tudatosan nem akart a legolcsóbb lenni? Miért?
- 1986 óta a Hungária fokozatosan építette ki azt a hálózatot, ami mára már az egész országot szinte behálózza, és ahol az ügyfeleink, a partnereink igénybe vehetik a szolgáltatásainkat. Mi ugyanis úgy véljük, hogy a szolgáltatás, és annak a színvonala a legfontosabb kérdés. Ott kell lenni az ügyfeleinknél, oda kell vinnünk a szolgáltatást sokszor akár a legkisebb településekre is. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel a szép irodáinkban valahol a nagyvárosok központjában abban a hitben, hogy majd, ha az ügyfelünknek gondja van, úgyis megtalál bennünket. Ebben az értelemben offenzívnek kell lennünk, hogy egy a fociból ismert kifejezést használjak, egész pályás letámadást kell alkalmaznunk, aminek a lényege az eredmény. Ha az ügyfeleinknek szükségük van ránk, akkor mi ott legyünk. Akkor és
ott, ahol az esemény történik. Ott kell lennünk a gépkocsi javítóknál, az autók üzembe helyezésénél, az új autók törzskönyvezésénél, a forgalomból történő kivonásuknál, az autók bontásánál és mindenhol, ahol autó és autós találkozik egymással és ennek lehetnek biztosítási vonzatai. Ott kell lenni és mi ott is leszünk. Ez biztos, hogy többe kerül annál, mintha az irodánkban várnánk az ügyfeleinket, de a Hungária neve, piaci pozíciója és a tulajdonos Allianz nemzetközi híre, valamint elvárásai nem engedik meg, hogy ilyen kényelmes módon működjünk. És úgy hisszük, ügyfeleink is mást várnak tőlünk. Nekik kívánunk megfelelni. Rátérve az árra, az a biztosított, aki úgy gondolja, hogy a mi tarifáinkhoz képest mondjuk havi 180 forintot megspórol, s így évi mondjuk 2000 forinttal lesz gazdagabb, az azt hiszem, téved. Ennek többszörösét veszíti el azonban a szolgáltatásokban, amiket a Hungária már ma képes nyújtani, s amely szolgáltatásoktól így elesik.
- Mik voltak a fő szempontok a Hungária Biztosító Rt. 1999-es tarifáinak megállapításakor?
- A tarifa megállapításának vannak közgazdasági, matematikai és üzleti szabályai. Az ezekhez szükséges adatok pedig a tényeken nyugszanak. A Balaton északi partján például nyáron sokkal több a káresemény, mint mondjuk onnan 50 km-re északra, hiszen ott ilyenkor százszor több esemény van, mint az év egyéb időszakaiban. Itt ebből következően az úgynevezett kárveszélyesség sokkal magasabb, mint máshol, ezért itt magasabb díjat kell, hogy alkalmazzunk. Ezen túlmenően természetesen figyelembe vesszük a gépkocsi gyártmányát, henger űrtartalmát, és az üzemeltető életkorát is. Azt hiszem, hogy az 1999-es tarifáinkra minden ed-
diginél jobban igaz, hogy szinte személyre szabottak. Még egy aspektust szeretnék megemlíteni. Azokat a káreseményeket, amelyeknél az okozott kár a gépkocsi megjavításával és az ezzel kapcsolatos kártalanítással nem rendezhető le. Ahol a káresemény nem csupán a gépjárművet, hanem az utast, az utasokat is súlyosan érinti, netalán olyan járadékos jellegű, rokkantsággal, tartós sérüléssel, betegséggel járó események, amelyek akár egy egész életre is kihatnak. Ezekre az eseményekre a Hungária Biztosító Rt-nek, mint a legnagyobb volument produkáló társaságnak, jelentős összegeket kell félretennie, és bármennyire is furcsán hangzik, de ezek a momentumok is a kalkuláció részét kell, hogy képezzék, amikor a díjak megállapításra kerülnek. Szeretném azt aláhúzni, hogy ennek a díjnak nyereségtartalma nem lehet, pont a törvény rendelkezéséből adódóan. Ezekből a kockázati tartalékokból a biztosítóknak az állam által meghatározott befektetéseket kell eszközölniük, ezen a területen a biztosítóknak nincs és nem is lehet nyereségük, és ezt sokan nem tudják.
- Ón miben fogalmazná meg a Hungária legfőbb verseny-előnyeit? Mi a Hungária legfőbb erőssége?
- Először is maga az ajánlat nagyon átlátható, standard és érthető. Óriási tapasztalat van mögötte, hisz csak az elmúlt hét évben a Hungária több mint 800.000 káresetet rendezett le, és ez önmagában is kiemelkedő szám a magyarországi biztosítási piacon. És mindez egy olyan országos, 0-24 óráig működő, az ország szinte egész területén elérhető hálózatra van ráültetve, ami professzionálisan működik Városnaménytől Hegyeshalomig, és az ország 374 pontján érhető el, Veszprém, Fejér és Zala Megyében, a Közép-Dunántúli Igazgatóság területén pedig 39 helyen áll az ügyfeleink rendelkezésére. 1998-ban 22-23000 káreseményt rendezett le ez az igazgatóság sikerrel. Ha belegondolunk abba, hogy 22-23000 család életében egy káresemény rendezése, a végeredményt tekintve egy probléma, egy potenciális krízishelyzet megoldását, pozitív végkifejletét jelenti, akkor azt hiszem, talán van okunk a büszkeségre, és arra, hogy bizakodóan nézzük a jövőbe.
(X)
1998. december 18.__KANIZSA — IttÚOM_^
BOLHAPIAC
A vásárcsarnok ezen a vasárnap délelőttön sem üres. A butikok többsége kinyitott, az állópultoknál falatozó emberek gondtalanul ejtőznek. A parkírozóban kialakított karácsonyi vásár nézelődői is időnként otthagyják a szélfutta bódékat, s betérnek melegedni. Bronzvasárnap van.
A földszinti kosaraspiac területének nyugati részén, a hatalmas kirakodóvásár asztalai között járkálnak a legtöbben. A zöldpaprika, káposzta, vöröshagyma, gomba halmok helyett édes társbérletben kelleti magát az újnak tűnő Barbi baba, a matuzsálemnek számító Mambó magnó, az érdekes formájú jénai teáskészlet, egy komplett vadászruha összes tartozékával, meg bizsu, bizsuval, sminkkészlet kakukkos órával. Igen, ez a bolhapiac. A hetvenkét
éves Mária néni néhány finom ruhadarabbal vonult fel, meg a nagymamája porcelán lágytojástartóival. Nézegetve a finom kis asztalneműket, elfogadom a tulajdonos kínáló szavait: ezt a formát már nem gyártja a magyar ipar. Mária néni a harmadik vasárnapját tölti itt, s véleménye szerint egyre több az eladó, az áru, csak a vásárlók száma nem növekszik. A mellette kirakodott fiatal házaspár osztja Mária néni véleményét, s még hozzáteszik, hogy a bolhapiac sajnos nincs eléggé reklámozva. A reklámújságokban elhelyezett aprócska hír - úgy mondják - nem elég ennek az új típusú szolgáltatásnak a bevezetésére. Szerintük néhány hét múlva elfogynak az üres asztalok, s a másik szektort is meg kell majd nyitni, hogy mindenki kipakolhasson. Mert
az eladni kívánók száma, biztosan szaporodni fog.
Mire való egyáltalán a bolhapiac? Arra, hogy az ember megszabaduljon azoktól a jó állapotban lévő holmijaitól, amelyekről azt hiszi, hogy másoknak szüksége van rá. A bolhapiac arra is való, hogy olyan különleges tárgyakhoz, pl. porcelánokhoz, ötvösmunkákhoz, csecsebecsékhez, régiségekhez jusson az ember, amiket a megszokott kereskedelmi csatornákon nem lehet beszerezni. Színházi kellékesek, jelmeztervezők gyakran megfordulnak ilyen helyen, hiszen itt sok korhűséget biztosító tárgyra lelhetnek. A bolhapiac arra is hivatott, hogy cseréljenek az emberek. Több eladót megkérdezve, ezt itt még nem vált gyakorlottá. Viszont új holmi - cipő, felső ruházat, fehérnemű - akadt bőven. Ezzel
13
többen nem értettek egyet, mondván a bolhapiac, használt-cikk-piac. Rögtön ellenzők is akadtak, akik meg azt mondták, ha bárki ellenőrzés nélkül - a helypénz lefizetése után - kirakhatja portékáját, akkor azt hoz, amit akar. Az emberek meg csak bóklásszanak, meg nézelődjenek, mert aki ma érdeklődő, a következő vasárnap délelőtt vásárló lehet. Ezt a bölcsességet is Mária nénitől hallottam.
A sok-sok vásárinak tűnő kopott vagy újabb dísztárgy, speciális szerszám és használati eszköz között azonban igazi értékekre is találhatott, aki a vásárcsarnokban a bronzvasárnapi bolhapiacot meglátogatta. Posz-tóterítőn a múlt század végén kiadott díszkötéses Jókai-sorozat nyolc darabja szerénykedett és egy egész asztalt beborítva díszberakásos kardok, tőrök, különleges csontmarkolatú sétapálcákkal, sétabotokkal vártak vevőre.
Büki Erzsébet
Nyugdíjas-találkozó Bázakerettyén
Talán nincs is olyan ember az országban, aki ne tudná, hogy a Nagykanizsától 30 km-re lévő Bázakerettye, a magyar olajipar bölcsője, ahol tavaly ilyenkor ünnepeltük a kőolaj- és földgázbányászat 60 éves évfordulóját.
Az iparszerű kőolajtermelés hat évtizedes történetek lapjai csukódtak be mögöttünk. Egy év eltelte után ismét sorsforduló elé néz Bázakerettye, ugyanis 1999. január
l-jétől a könnyűolajtermelési üzem összevonják a gázüzemmel.
S amíg nem kopog be hozzánk az újesztendő, képzeletben álljunk meg a „bölcsőnél". A bázake-rettyei szőlőhegyen, a lábunk előtt elterülő, szemet gyönyörködtető tartályai felett. Biztosan ránk köszön egy vendégszerető kerettyei, aki legjobb borával kínál. A csüggedés helyett emeljük poharunkat a jövőre! Vigyük tovább a régi za-
lai olajosok jót, mindig többet akaró, egymásra tekintettel lévő szellemiségét.
Kívánjuk, ringasson sokáig mélyében kincset a táj! Ismételjük el a költő szavát:
„Isten áldja Zala aranyát!"
Jóízű beszélgetések, koccintások, a találkozás öröme jellemezték az elmúlt hét végén megrendezett nyugdíjas-találkozót a bázakerettyei Déryné Művelődési
Házban (képünkön), ahol Török Károly üzemvezető köszöntötte tisztelettel és szeretettel volt munkatársainkat. Ugyanígy, ezekben a hetekben a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzem közel 2000 egykori dolgozóját látta vendégül a gellénházi, a lovászi és a nagykanizsai Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban megrendezett találkozóin.
Bakonyi Erzsébet
14
_
KANIZSA - *)tt6**t,
I
1998. december 18.
A Zala Megyei és Nagykanizsai ral a város hat DADA-osztályának Rendőrkapitányság közösen kedves- múlt héten szerdán, a Vécsey Altalá-kedett egy vidám karácsonyi műsor- nos Iskolában.
Tarnóczky Attila alpolgármester köszöntötte a kisdiákokat.
A műsor kezdete előtt Horváth István és Fekete Péter adta át a tanároknak és a gyerekeknek a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap ajándékait
Egyeseknek a nyelvtörős feladat is „komoly" gondot okozott.
A színpadon történteket kicsik és nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel ügyelték.
A népszerű Három Kívánság című műsorból jól ismert Dévényi Tibor ügyességi vetélkedővel tette próbára a gyerekeket.
Az akadályokat leküzdők természetesen jutalomban részesültek.
1998. december 18.
KANIZSA - IteAa*
15
Azok sem maradtak jutalom nélkül, akik a leghangosabban tapsoltak.
Nagy sikert aratott a Shyguys fellépése is.
¦ „\' \' ¦¦¦¦ : v. NO!
DROG, ALKOHOL, DOHÁNYZÁS, AIDS.
VEM!
A program végén megérkeztek a Mikulások is, természetesen csokoládéval megrakottan.
16 ( KANIZSA - yttfaw, ) 1998. december 18.

A JUBILEUMI ESZTENDŐK
.TAI FOLYTATÓDNAK
December 8-án - az idei évben utoljára - ült össze a jubileumi rendezvényeket szervező bizottság. Az ülés után dr. Horváth György, a bizottság elnöke lapunk tudósítójának az alábbi tájékoztatást adta.
Az október 15-éig beérkezett javaslatok alapján elkészült egy - még nem végleges, esetleg az esztendő első napjaiban bővíthető, alakítható - tervezet, amely első részében az 1848-as évforduló méltó megünneplése folytatásként 1999-re is színvonalas rendezvényekkel számol. így januárban a Magyar Kultúra Napja, február-március hónapokban több fordulós történelmi levele-zős játék általános iskolásoknak, megyei szintig felmenő vetélke-
dő középiskolásoknak, valamint, helytörténeti túra a város napján. Március 15-én ismét megrendezhető a tavalyi nagysikerű Pilvax-kávéház, s az ünnepi koszorúzások immár kiterjeszthetők az új, illetve feltárt emlékhelyekre, így a 48-as katonasírokra, a Kossuth téren álló Kossuth szoborra és az Inkey Kápolnán lévő szeptemberben avatott emléktáblára.
Az 1848-49-es nagykanizsai kettős jubileumi év egy október 6-i nagy ünnepéllyel zárulna, ekkor kerülne sor az ökomenikus istentisztelet után a Vasemberház udvarán az aradi vértanuk emlékművének avatására, s vele párhuzamosan Molnár András - Hermann Róbert köny-
vének (1848-49 és Nagykanizsa) sajtóbemutatójára. Folyamatosan több nívós zenei rendezvény is lesz, közöttük a legrangosabb, 1999. december 17-én, az évszázadot búcsúztató koncert.
Dr. Horváth György elmondta, hogy feladataik közé tartozott az államalapítás 2000. évfordulójához méltó városi ünnepségsorozat megtervezése is. A javaslatok alapján egy sokrétű és sokszínű millennium képe rajzolható fel, amelyben helyet kaphat fotó- és videofilm pályázat, emlékpark létesítése, esetleg Szent István-szobor avatása, valamint határainkon túli magyar színházak találkozója. 2000 augusztusa vagy szeptembere le-
hetne a testvérvárosok hónapja. A számtalan javasolt és megvalósítható sorozat közül néhány: „Hazánk és Európa" címmel történelmi szabadegyetem, „Szülőföldünk és Magyarország" kiállítással egybekötött 12 népművészeti előadás, „Régiók kultúrája", „Hazafiság a magyar költészetben" ingyen lakoma sorozat diákoknak, „A magyar zene évszázadai" stb...
A kétezredik év méltó kerete lehetne a Kanizsa monográfia 2. kötete megjelenésének, egy múzeumi emlékkötet kiadásának, és az igen jó ötletnek tartott „Ezredvégi nagykanizsai értékleltár" összeállításának - fejezte be a bizottsági elnök új tájékoztatóját.
Büki Erzsébet
A SZABADSÁGHARC EMLÉKEI ZALÁBAN (1848-1849)
A Zala Megyei Történelemi Emlékbizottság és a Zalaegerszeg Város Kulturális Örökségért Alapítvány támogatásával néhány hónapja jelent meg az a több mint 250 oldalas kézikönyv, amely kutatóknak, pedagógusoknak, diákoknak, de laikus érdeklődőknek is haszonnal forgatható olvasmányuk lehet. A megye minden könyvtára és iskolája kapott egy-egy példányt a műből, úgy ez a hiánypótló dokumentumtár a hősök előtti tisztelgésen túl oda jutott, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Akkor hát nézzük meg alaposabban az illusztrációkkal és a megfelelő irodalommal is bőven ellátott kézikönyvet!
A négy nagyobb téma közül az első 1848-49 zalai krónikája. Vajda Lászlóné történelemtanár \'48 januárjától szinte napról napra követi nyomon az eseményeket, zalai politikusok, katonák, közéleti emberek útját, a
kiemelt települések sorsát. A második rész egy bibliográfia, amelyben Fater Bernadett, a megyei könyvtár munkatársa, a forradalom és a szabadságharc zalai fejleményeiről és az ebben szereplő személyek életéről szóló irodalmat állítja elénk. A harmadik - a kézikönyv gerincét alkotó - fejezetben Haász Gabriella a keszthelyi, Kunics Zsuzsa a nagykanizsai és Megyeri Anna, a zalaegerszegi múzeum szakembere állított össze egy relikviatárt, amelyben történeti dokumentációkról, újságokról, ikonográfiáról, fegyverekről, tárgyakról, numizmatikáról és pénzekről van szó. Olyan értékekről és érdekességekről, amelyek e három múzeum anyagában találhatók, s közülük több a jubileumi vándorkiállításon szerepelt is. Az utolsó részben Béres Katalin, a Göcseji Múzeum történésze - akinek az igényes szerkesztést is köszönhetjük -az 1848-49-es zalai emlékhe-
lyeket szedi lajstromba: szobrokat, emléktáblákat, moha és fű benőtte katonasírokat. Különösen ebben a részben van nagy szerepe Hohl Zoltán, Mazur Ildikó és Vucskó János fotóinak, hiszen ezután könnyebben rálelhetünk, ezekre a történelmi emlékekre. A kötet végén végigböngészhetjük az összes szereplő - a közhonvédtól az őrnagyig - rövid életrajzát, összevethetjük a szűkösebb régi kézikönyvek által nyújtott információkkal.
Amikor e sorok írója - első ízben átlapozta a kötetet, természetesen a helyi relikviákat kereste: pláne azok szakszerű leírását, amelyeket a Thury György Múzeumban vagy a jubileumi Vándorkiállításon látott, így az 1848-as ritka értéket képviselő egyik oldalán címeres, másik oldalán Máriás honvédzászlót, a nemzetiszínű erős ripsz-szalagból készült, mindkét végén bojttal ellátott tiszti szol-
gálati övet, vagy a hiteles Perczel-leveleket. A katalógus ezekre, de a másik két múzeum tárgyaira is úgy utal, hogy a muzeológiai leíráson túl a tárgyakról egyéb ismereteket is közöl, például kitől, milyen módon került az a múzeum gyűjteményébe.
A szerkesztő a kötet előszavában felhívja a figyelmünket arra, hogy az összefoglalások a kutatások „eddigi" állását tükrözik, íme, a kézikönyv nyomdába kerülése idején - és után -Nagykanizsán már három 1848^19-es emlékhely is létesült: Csány-emléktábla a Bolyai-iskola falán, Kossuth-szobor a Kossuth téren és Inkey Kázmér emléktáblája a családi kápolnán.
Talán a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának - mint felelős kiadónak - lesz arra lehetősége, hogy a kötet második kiadására is találjon megoldást.
Büki Erzsébet
1998. december 18.
KANIZSA - *)tt&o*t,
I
17
EN KOLLEGÁKBAN, TÁRSAKBAN, PARTNEREKBEN GONDOLKODOM
ÉV VÉGI BESZÉLGETÉS TÖRŐCSIK PÁL ALPOLGÁRMESTERREL
Törőcsik Pál alpolgármester úrral a két választás közötti idő felezőjén egy más jellegű riporteri munka kapcsán találkoztam először. Megismerkedhettem közvetlen, nyitott személyiségével, a vállalkozásából hozott dinamizmusával és sokrétű érdeklődési körével. Az esztendő végén újra megkerestem, hogy kérésemre egy bizonyos nem politikai, nem szakmai, inkább általános emberi mérleget állítson fel. Az azonban természetes, hogy jelenlegi beosztásából nézve az előző kettő sem kerülhető meg.
- Törőcsik Pálnak ez az esztendő azért elég sűrű volt.
- Ha majd később visszagondolok 1998-ra, akkor biztosan életem négy jelentős, mondhatnám azt is, hogy kiemelkedően fontos csomópontja jut eszembe. Előszűr is a másfél éves Fanni lánykám két hónapja testvérkét kapott, a pici Laurát. így felnőtt lányomat és fiamat figyelembe véve, komoly, "égy gyermekes családapa lettem. Igaz, hogy a nagyok már a saját életüket élik.
A másik a két közéleti megmérettetés. Mert akárhogyan is nézzük, az országgyűlési képviselői és a helyhatósági válaszfásokon igen nagy a tét, az ember élete sok lapjai közül néhányra olyasmiket tesz fel, hogy mennyit érek, tudom-e szolgálni a települést, elfogadható-e a programom, meg tudok-e felelni az elvárásoknak. Hogy e két megmérettetés alkalmával hogy vizsgáztam, ezt döntsék el az olvasók. A negyedik csomópont, a jelenlegi megbízatá-
som. Ugye eddig csak a szakmában kellett és tudtam is bizonyítani, most Nagykanizsa város gazdasági életének irányítását bízták rám, mint alpolgármesterre. Azt nem kell mondanom, hogy ez igen megtisztelő, de bizony embert próbáló feladat. Tehát így alakult ez az esztendő, hogy az előbbiekben felsorolt - az én életemben igen jelentős szerepet betöltő - tény közül egy családi, három pedig közéleti esemény.
- Mi történt az igen jól prosperáló vállalkozásával?
- Cégem egy környezetkímélő növényvédelmi technológiával, egy speciális permetezési móddal foglalkozik. Természetesen, én ebből most kiszálltam, nem csak etikailag nem lenne helyes folytatnom, de időm sem lenne rá. Szakmailag és emberileg is jó kezekbe adtam át a vállalkozást. Lányom - végzettsége szerint agrár közgazdász -nagyszerűen elfogja irányítani, sfiam is ott dolgozik Természetesen én nem hátráltam U, tanácsaimmal mindig tudom segíteni őket.
- A szűkebb család hogyan tud alkalmazkodni az Ön alpolgármesteri beosztásához?
- Hát ezt még szokni kell mindenkinek. Feleségem egyáltalán nem egy „nemzetes asszony" típus, eléggé visszahúzódó, de majd beletanul A kis Laura egészséges, ottlioni életünket ugyan még jelentősen befolyásolják a tápszertémák, az etetési idők, de azokon a protokolláris rendezvényeken, ahol ez szükséges, a feleségem már meg tud jelenni... Szerencsénkre, ve-
A „IZaitlufájuf, Hajai QUn*táyiumé?U\'\' Alaptiuasuf. KunaÍÓAÍu*na
1999. január 23-án, szombaton 19 órától
rendezi hagyományos
ALAPÍTVÁNYI
H Pk IL* J <A,T%
Az alapítvány Kuratóriuma és az iskola közössége tisztelettel és szeretettel hívja és várja mindazokat, akik az iskola célkitűzéseit támogatják és lehetőségük van a részvételre.
Belépőjegyek a Batthyány Lajos Gimnázium titkárságán személyesen, levélben vagy telefonon igényelhetők
Cím: NAGYKANIZSA, ROZGONYIU. 23. TEL.: (93)311-239
A Batthyány Lajos Gimnázium Szülői Munkaközössége
A Batthyány Lajos Gimnázium Igazgatósága
A „Batthyány Lajos Gimnáziumért" Alapítvány Kuratóriuma
lünk élnek a szüleim, így ők sok háztartás adta gondot levesznek a feleségem válláról. Én a lehetőségekhez mérten igyekszem családommal a lehető legtöbbet együtt lenni, például hazajárok ebédelni, így ezt az időt is körükben tudom tölteni. Mert ugye, hogy este mikor érek haza, az éppenséggel nem nevezhető egy fix pontnak
- Aki megvonta az idei mérleget, az talán készen áll az új esztendő tevéivel is.
- Mondhatnám azt, hogy igen, de azért ez nem olyan egyszerű. Ha egy gondolattal akarnám kifejezni, akkor nekem az 1999 a tanúságtétel éve lesz Ezt úgy értem, hogy idén hirdettük az igét, a következő évben már a szó legnemesebb értelmében vett cselekvés vár ránk. Én felvállaltam egy feladatot, amiben nyomósán ott van egySíltalam vállalt személyes értékrend is. Mi ez? A város érdekében való tett. Én előre nem akarok elkiabálni semmit, de azt már régen megállapítottam, hogy itt nagyon sok hitehagyott ember él. Hitehagyottak, akik azt mondják, hogy úgysem érdemes, hogy hiába igyekszik itt bárki, hogy a város egy állóvíz, nincsenek kimozdulási alternatívák, Iwgy tel-
jesen befagytak ezek a csatornák, hogy odafönt sincs értéke a helyi lobbizásnak Én nem vállalok, nem vállalhatok sorsközösséget semmilyen károgással, lefékező erőkkel, csak a jövőbe tudok tekinteni. A vállalkozói előéletemből hozott dinamizmussal vetettem bele magamat a munkába, hogy elébe menjek bizonyos dolgoknak, megtudjam és megértsem a nagykanizsai mozgatórugókat. Itt sok minden elhangzik de én csak azt figyelhetem, hogy mi a telt. Én nem foglalkozom azzal, hogy ki hova soroltatott, hogy Iá és mi hova sodródott. A szakmai vakvágányokkal sem töltlietem az időmet. Elébe szeretnék menni a történéseknek. Persze a város irányításában, a helyi tradicionális közéletben el kell tudnom igazodni. Erre az elmúlt két hónap természetesen nem volt elég. Folyamatosan végzem a feltérképezést, de menet közben már készülnek a tervezetek, mert nem lenne jó semmiféle megállás. Ez igazán csapatmunka. Én kollegákban, társakban, partnerekben gondolkodom, mert számomra jövőre is, meg azután is ez is egy értékrend.
Büki Erzsébet
KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENY A MÁLT U SZERETETSZOLGÁLAT \' JAVÁRA
Szeretettel meghívjuk hangversenyünkre, amely 1998. december 22-én, kedden
......... - 19 órakor
j kerül megrendezésre az . .:; iLSOV VROSI TEMPLOMIJÁN
Közreműködnek: az állami ZENEISKOLA KAMARAKÓRUSA BARÁTil YVETTE, GERÓCS ERZSÉBET a BATTHYÁNY lajos GIMNÁZIUM VIRÁG BENEDEK . / . KÓRUSA \' ,;
; cseke józsef .
martönné németh mária \' • \' • ; metz laszló,
valamint a Batthyány Lajt* Gimnázium ..... " tanulói:
v Olasz. NY)ra , Földi Gábof,
Szoliva Gábor \' . Konferál: Horváth Tamás
. A belépés díjtalan .Adományaikatköszöneüei ; fogadjuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára..
18 ( KANIZSA - Ittfo* T 1998. december 18.

Eredményes évet zár ebben az évben a nagykanizsai kórház. Adósságok nélkül, jó néhány korszerű felszereléssel gazdagodva indulhat neki az évezred utolsó előtti évének.
- December 15-ére a ZÁÉV Rt. bejelentette, hogy elkészül az „A " épület. A most befejezett épület belgyógyászati pavilonként funkcionál majd, tetőterében öltözők, egyéb technikai egységek kerültek kialakításra, az első és második szinten nyer majd elhelyezést az l—Il. Belgyógyászat, a földszinten pedig a belgyógyászati szakrendelések kapnak helyet. A beruházás a költségkereten és a megadott határidőn belül bonyolódott le, és jó minőségben valósult meg. A műszaki átadás egy hosszabb folyamat, a tervek szerint harminc napot vesz majd igénybe a hiányok pótlásával együtt. Ezt követően kerül majd sor azokra a takarítási munkálatokra, amelyek a betegek beköltözését előzik meg. Ágyakat, egyéb berendezéseket kell a kórtermekbe telepíteni, la-kályossá kell tennünk őket, és csak ezt követően kezdődhet meg a gyógyító munka az épületben. A belgyógyászati osztályok elhelyezését követően újabb költözések lesznek, hiszen a rendelőintézetben megüresedő rendelőkbe új ellátó egységek költöznek majd. Erről majd a későbbiekben tájékoztatjuk a lakosságot - mondta Papp Péter, a kórház gazdasági igazgatója.
- Sikerült-e megtartaniuk a betegek bizalmát az elmúlt, nem éppen könnyű időszakban?
- A tavalyi év végén, amikor az adósságainkról beszélt mindenki, azt tapasztaltuk, megrendült a betegek bizalma. Valahogy úgy vélekedtek az emberek, ha nincs pénzük, akkor bizonyos, hogy gyógyszerük sincs, így aztán más kórházakat kerestek fel. Ha a betegek elfordulnak tőlünk, akkor az elindít egy olyan folyamatot, aminek eredményeként kevesebb lesz a kórház bevétele, ennek következményeként még rosszabb körülmények közé kerül, és a folyamat újra és újra termeli a jelenséget. Most arról tudok számot adni, hogy nem vesztettük el a betegek bizalmát, mi több, egy kicsit több lett a betegünk. Mi úgy érezzük, hogy a betegek bíznak bennünk. Egyre több a nagykanizsai kórház ellátási területén túlról ér-
kező beteg. Ennek nagyon örülünk.
- Az idei évet számottevő adósság nélkül zárja majd a kórház. Egy év alatt ez nagyon nagy eredmény, hogyan sikerült?
- Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy csökkentettük a kiadásokat és növeltük a bevételeket. Egyébként valójában ez történt, de ez korántsem volt ilyen egyszerű A kórház háromtagú vezetése lefektette az irányelveket, ám az igazi feladat az volt, hogy azok megvalósíthatóságát elhitessük a kórház kollektívájával. A takarítónőt, az ápolónőt, a műszaki osztály karbantartóját, és az orvost egyaránt meg kellett győznünk arról, hogy a betegellátás biztosítása, a kórház fenntartása ezt kívánja meg. Harmincmillió forintot kaptunk kölcsön a város költségvetéséből, ezt a pénzt, mint egy kamatmentes kölcsönt használhattuk fel, és mostanra vissza is fizettük. Ez a segítség nagyon jól jött, hiszen a segítségével rendezhettük a legsürgősebb számlákat, az elbizonytalanodó szállítók bizalmát vissza tudtuk szerezni, és a kifizetett szállítókkal minden szempontból kedvezőbb szerződéseket köthettünk.
- A megvásárolt takarító szolgáltatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
- így a kórház havonta félmillió forintot takarít meg, ez már egy eredmény. A tapasztalataink szerint az eddig is tiszta nagykanizsai kórház még tisztább lett a betegek és az itt dolgozók megelégedésére.
- Számos új berendezést is vásárolt az intézmény az elmúlt évben. Melyek ezek?
- Szintén önkormányzati segítséggel sikerült egy kétmunkahe-lyes röntgenkészüléket vásárolni, ezzel egy kicsit sikerült javítanunk a röntgen elavult gépparkján. Ez nemcsak önmagában jelent előrelépést, hanem a kórház egész életére kihat, hiszen korszerű képalkotó diagnosztika nélkül a többi osztály sem tud kellő hatékonysággal működni. Ha máshová küldjük vizsgálatokra a beteget, ezért egyrészt fizetnünk kell, más-
részt, ha másutt diagnosztizálják a betegséget, több esetben a beteg ott is marad, baját abban a kórházban gyógyíttatja, ahol azt diagnosztizálták. Jelentős beruházást hajtottunk végre az urológián, nemrégiben vásároltunk egy korszerű lézeres operáló berendezést, és voltak beruházások a szemészeten, traumatológián és a sebészeten is.
- A szakemberhiányt is képes kezelni a kórház?
- Bízunk abban, hogy egy jól felszerelt kórház vonzza a szakembereket. Igyekszünk mindent megtenni, hogy egy korszerű röntgem szereljünk fel, a jövő évi terveink között egy CT és egy mammográfiás gép megvásárlása szerepel, információink szerint erre forrást különítenek el a város költségvetésében is. Úgy gondoljuk, így könnyebb lesz majd fiatal szakembert idecsábítani, ha a kor színvonalának megfelelő munkahely várja.
- A tüdőgondozó is nagyon rossz technikai körülmények között működik. Terveznek-e erre vonatkozóan valamit?
- A jövő évben valószínűleg nem lesz erre a célra elkülöníthe-
tő pénzünk, de tudjuk hogy soká már nem halogatható a röntgen rekonstrukciója. Várhatóan a 2000. évben sikerül valamelyest előrelépnünk e kérdésben. Nem elképzelhetetlen, hogy ez az ellátás is a kórház kerítésén belülre kerül.
- Az eredményeket csak együtt érhette el a kórház kollektívája. A vezetés nem kívánja ezért jutalmazni a dolgozókat?
- A jövő évtől érdekeltségi rendszer bevezetését tervezzük. A rendszer kidolgozásra került, és februárban már anyagilag is elismerjük azokat a dolgozókat, akik a kórház gazdaságos, és szakszerű működését elősegítették
- Milyen terveik vannak a jövő évre?
- Nem nyert a fűtésrekonstrukcióra beadott pályázatunk, ezért ezzel majd egy más formációban próbálkozunk. Az előbb említett CT és mammográfiás készülék mellett még számos kisebb gépműszer beszerzését is tervezzük. Jó lenne, ha tovább folytatódna a kórház épületeinek felújítása, de erre még nem tudom, hogyan lesz módunk.
D. É.
II II
NYUGDÍJASOK KÖSZÖNTÉSE A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN
A hagyományokat követve december 10-én délután a Polgármesteri Hivatal étkezdéjébe kaptak meghívást azok a nyugdíjasok, akik egykor a városi és járási tanácsoknál, azok szakigazgatási szerveinél, a rendszerváltás utáni városi polgármesteri hivatalnál, illetve a hozzájuk tartozó intézményeknél teljesítettek szolgálatot.
A közel száz egykori közalkalmazottat, a városi önkormányzat részéről megjelent Tüttő István polgármestert és Tarnóczky Attila alpolgármestert Mátyás József\' szb-titkár köszöntötte. Tüttő István rövid beszédében az aktív nyugdíjas élet fontosságát hangsúlyozta, amely a hosszú élet egyik titka is. A polgármester megköszön-
te a több évtizedes szorgos munkát, jó erőt és egészséget, kellemes ünnepeket és örömteli újesztendőt kívánt mindenkinek. A gondoskodást ezúttal is a korelnök Nagy Lajosné (Teri néni), az egykori főszakács köszönte meg.
Az önkormányzat és a szakszervezet 1000 Ft-os vásárlási utalvánnyal és Nagykanizsa 1999. évi reprezentatív falinaptárával lepte meg, majd virslis és vajas pogácsás uzsonnával vendégelte meg a megjelenteket, akik ezután borozgatás-sö-rözgetés mellett, emelkedett hangulatban elevenítették fel a régmúlt történéseit, de sok szó esett a jelenkor eseményeiről is.
T. I.
1998. december 18.
KANIZSA- fefe*
I
19
Amikor filmen látjuk, mindig a hőst, a megközelíthetetlen!, a sérthetetlent látjuk, az emberfeletti képességgel rendelkező szuperembert, aki füstnek, tűznek fittyet hány, a lezuhanó gerendák közötl szlalomozva menti, ami menthető. Ilyenkor talán eszünkbe sem jut, hogy a tűzoltó is ember, pedig így van, bármilyen hihetetlen is.
- 1991 óta dolgozom a nagykanizsai Tűzoltóságnál, jelenleg tűzoltó főtörzsőrmester vagyok -mondja Tófalvi Lajos.
- Miért választotta ezt a pályát?
- Az az igazság, hogy a családban nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a pályát választotta, tűzoltó volt az apósom, és még több más családtag is. Hogy miért vá-
Tűz, veszély
lasztottam, talán meg sem tudom mondani, igazából nem gondolkoztam ezen.
- Vonzza a veszély?
- Nem igazán. Szerintem, aki ezt a pályát választja, nem ezért jön ide, mert életét szeretné kockáztatni.
- Amikor a tűzeset színhelyére száguldanak, gondolkozik azon, hogy akár életveszélybe is kerülhet?
- Nem, akkor erre nincs idő. Azokat az információkat osztjuk meg, amelyek a rendelkezésünkre állnak, és a lehetőség szerint készülünk a ránk váró feladatokra.
- Fel lehet készülni az életveszélyre?
- A képzések során igyekeznek bennünket felkészíteni minden eshetőségre, de nyilván az élet produkál olykor váratlan helyzeteket, és ott azonnal dönteni kell.
- A folyamatos veszély-közeliség hogyan hat önökre?
- Meg lehet tanulni ezzel együtt élni. Az ember érzékenyebben reagál bizonyos helyzetekre, másként közelíti meg a dolgokat. Én már ott is sejtem a veszélyt, ahol más még nem nagyon gondol rá.
- Egy-egy eset tanulságait meg szokták vitatni?
- Ha fontos, mindenképpen. Ha valami rendkívüli akcióra kerül sor, akkor az esetet követően megvitatjuk, ki mit látott, illetve a feladatainkat hogyan láttuk el.
- Volt már szenvedő alanya tűzesetnek?
- A tavalyi diszkótűznél én is ott voltam. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a dolog már akkor történt, amikor elmenőben voltunk, így nem volt komoly baleset.
- Szoktak önökkel térfát űzni?
- Sajnos előfordul, hogy olyan esethez riasztanak bennünket, amely nem is eset. Mióta van lehetőségünk a hívások többségét ellenőrizni, kevesebb a vakriasztás, de akad példa rá. Ma is jött egy telefon az egyik közeli településről, hogy ég egy ház. Kivonultunk, a ház gazdája éppen ebéd utáni cigarettáját szívta a ház előtt, és semmiről sem tudott. Egyébként nem értek egyet az ilyen tréfákkal, hiszen, amíg odavonulunk, meg visszajövünk, pénzbe kerül, arról nem is beszélve, hogy távollétünk idején történhet olyan tűzeset, ami a vakriasz-
tás miatti késlekedés miatt még nagyobb károkat okoz.
- Ön szakemberként egész más szemmel nézi a tüzet?
- Sokkal több veszélyt megsejtek, mit egy átlagember, ez így igaz. A családomat is jobban féltem a tűztől, mint mások. Igyekszem sokkal jobban figyelni azokra a dolgokra, amelyekből baj lehet. Igyekszem erre nevelni a családomat, a feleségemet, és a gyerekeimet is. Jó hogy vannak az óvodákban és az általános iskolában is a tűzvédelemmel kapcsolatos foglalkozások, hiszen soha nem lehetünk eléggé óvatosak.
- Önöknél a karácsony is a tűzvédelemjegyében telik el?
- Igen. Nálunk már évek óta nincs csillagszóró, hiszen óvatlanul meggyújtva kiégetheti a padlószőnyeget, és komolyabb tűznek is lehet kiindulópontja a lehulló szikra. Mi nem teszünk a karácsonyfára égő gyertyákat, hiszen az nagyon balesetveszélyes, meggyulladhat a fa, lángra kaphat a szőnyeg. Mielőtt az égősort a fára helyezzük, érdemes megnézni, nem szakadt-e a zsinór, épek-e az égők, a foglalatok, nem zárlatos-e a szerkezet. Egy rossz égősor alaposan elronthatja az ünnepet, mi több, súlyos balesethez is vezethet, érdemes hát odafigyelni rá.
D. É.
A poén I.
Vékony testű kutya
Szárnyas állat
Egyiptomi szultánok testőre
Járomba fogott állat jelzője
Vízi növény
Déli határfolyónk
Kérdő szócska
Sakkban gy&
Hevesi részlet!
Paripán ülve közlekedik
Egy
franciául (nőnem)
Dalárda
Ut
Ruharánc-talanító
Tanít
Beküldendő a kép poénja. A megfejtők között a Tűzoltóság ajándékait sorsoljuk ki.
Tanmesébenvan!
Tantál vegyjele
Hangos, fülsértő
Dehogy!
Készletez
Majdnem ott!
... Stewart, brit énekes
A tanulóvezetőjele
A poca
vége
Megfontolt
Kémiai reakciót gyensító anyag
.-kopp
Szomjoltó folyadék
Duplán dtúli város
Paripa
Magáé
D.túli falu
Földön-kívüli névbetűi
Gyere régiesen
Folyadék
Holland autójel
Hálóban a labda
Magyar popzenekar
Régi török
pénz
J__L
_—i
---
20_^_KANIZSA - Itt/XHI_2_1998. december 18.
A SZAKSZERVEZETI OKTATÁSRÓL
C - LIGA SZEMMEL - )
A köztudatban gyakran ma is többhónapos, bentlakásos módszer, vagy legalábbis az egyhetes szemináriumok emléke elevenedik fel a szakszervezeti oktatás kifejezés hallatán. Ezeknek a beiskolázásoknak, rendezvényeknek a céljáról, értelméről minden érintett a saját felfogása szerint vélekedhet, visszamenőlegesen értékelhet. Tény, hogy a kiképzettek által képviselt közösségek a valódi érdekvédelem gyakorlata során vajmi keveset tudtak kamatoztatni a „tudás fája" lombozatának árnyékában.
1989-től, az alternatív konföderációk, munkahelyi szerveződések feltűnésével a képzések is új stílust, irányvonalat kaptak. Fő szempont lett az ún. szakosodásra való törekvés helyett az általános ismeretbővítés, a tapasztalatok cseréje, a nemzetközi példák elemzése -mindez a rendezvények költségtakarékossága jegyében. Egyszóval: célirányossá kezdett válni az érdekvédelmi képviseletet felvállalók oktatása, felkészítése.
A LIGA Szakszervezetek munkaprogramjában kezdetektől kiemelt helyet kapott a tisztségviselők továbbképzése. Az oktatási anyag elsajátítására megcélzott alanyok a területi, ágazati szövetségek és a tagszervezetek képviselői voltak, de élhettek a képzésen való részvétel lehetőségével a funkció nélküli aktivisták is. A tanfolyamok szervezői általában négy meghatározó témakörhöz illesztették a felkészítési programokat:
A munkajogi ismeretek megszerzése a közvetlen tevékenységi terület szintjén vált elengedhetetlen igénnyé; a szervezési alapok elsajátítása az összefogás erejének növelésével adott támpontokat; a tárgyalástechnika és készségfejlesztő tréningek a munkáltatóval való egyeztetések alatti pozíciókülönbséget voltak hivatottak csökkenteni, míg a szociálpolitikáról szóló fejezetek az ellátórendszerek kulisszái mögé nyújtottak betekintést.
Az országos sajátosságokhoz való igazodás begyakorlása mellett a külföldi minták tanulmányozása is szerepet kapott, leginkább az ilyen oktatások létrehozása nyert anyagi támogatást nemzetközi forrásokból (AFL-CIO, ICFTU, FES, ASE, PHARE, ALPOK ADRIA SZAKSZERVEZETI MUNKAKÖZÖSSÉG, stb.). Említést érdemel a LIGA AKADÉMIA FÜZETEK sorozatának kiadása, amelyek mind oktatási segédanyagként, mind önálló tananyagként alkalmasak a kép-
zettség színvonalának fejlesztésére, információk közvetítésére.
A LIGÁ-nál maradva nem hagyható figyelmen kívül, hogy -különösen 1995. év után - a központi oktatásszervezés mellett a szakmai szövetségek és a régiós összefogások is egyre fontosabb feladatuknak tekintették a saját, helyi hatékonyságukat szolgáló felkészítéseket rendszeressé tenni. A konföderáció egységeiből létrejött Szövetségek Fóruma az aktuális eseményeket tartva szem előtt az önképzést koordinálta, az Oktatási Szövetség, mintegy hiánypótlóként a speciális témakörökben igyekezett muníciót nyújtani az érdeklődő tagságnak. Ezek 1-3 napos, 15-30 fős részvételű tréningek, amelyek a képzéseken túl a szervezeti ügyek kibeszélésére, megvitatására is módot nyújtanak.
Egy területi példát kiragadva: a három-négy havonkénti vagy helyi egynapos képzések mellett a LIGA Dél-Zalai Szövetsége évenként, immár hagyományosnak mondható, három napos kihelyezett tábort szervez, ahol a szakszervezeti munka többféle - már felsorolt - területével kapcsolatosak az előadások. A hallgatóságot tagok, bizalmiak, szövetségi és tagszervezeti ügyvivők alkotják, egyik fő törekvés szerint bevonva az első képzésen résztvevő aktivistákat is. A LIGA tapasztalatokkal rendelkező emberei (tekintet nélkül a státuszukra) a foglalkozások levezetői, külön idő van biztosítva az interaktív szakaszra, és fontossággal bír a kötetlen időszak beiktatása is. A gyakorlat igazolja: ilyenkor, éjszakákba nyúlva is a tárgyalt témáknál maradva folytatódik az elemzés; különösen értéket hordoz az egy közösségben ténykedők egymás, közvetlen véleményének kicserélése, megismerése, a vita szabadságának érzete.
Zalában - így Nagykanizsán is - nagyszámban tartja regionális képzéseit az MSZOSZ megyei képviselete. A szervezet folyamatosan, éves átlagban több mint húsz
alkalommal szervez oktatásra irányuló összejövetelt, amely leginkább az egynapos képzésekre összpontosít. Ezek költségarányuk szerint nagyobbrészt önerőből valósulnak meg, de az alapítványi támogatottságú rendezvények is részesei az oktatási programnak. Az ismeretbővítések céljára szerkesztett kiadványok általában központi eredetűek. A rendezvények nagyon széles skálán helyezhetők el „műfajukat" illetően: az ágazatok képviselőinek aktuális helyzetekre való felkészítésétől a határokon túli gyakorlatokat vizsgálják Ausztriától kezdve, Szlovénián át, Izraelig - intenzív képzésektől a munkatalálkozókig kiterjedően.
Zalában leginkább a bányászat, a kereskedelem, a közlekedés, az élelmiszeribar, az oktatás és az egészségügy érdekvédelmének szervezetei aktivizálják magukat. A multinacionális érdekeltségek munkahelyeinek szerveződései elsősorban a tulajdonos anyaországának szakszervezetével próbálják az együttműködést kialakítani, ehhez elengedhetetlen az ottani általános viszonyok, jogszabályok, tárgyalási módok megismerése.
A megye városaiban működő SZEF-szerveződések szintén folytatnak szervezett keretek közötti, programszerű szakszervezeti képzést, az autonómok és a munkástanácsok aktivistái jellemzően a központjaik által koordinált képzések résztvevői.
A szakszervezeti oktatások átalakulási pozitívumainak felsorolását többféle szempontból lehetne még sorolni, de a valósághű képhez árnyékok is tartoznak. Számos kérdés felmerül az elemzések során: pl. miért válnak meg láthatóan jelentős számban az érdekvédelemtől belső szakértőink, hogy aztán más területeken végezzék munkájukat? Miért nem tulajdonít jelentőséget a konföderációk többsége a praktikumot szolgáló, közös képzések koordinált létrehozásának? (Az eltérő elvrendszerek ellenére is olyan lehetőség marad kihasználatlanul, amely az abszolút közös célt segítené, egyben megjeleníthetné az együttműködés alapvető szintjét is!) Továbbá: mi teszi szükségszerűvé pl. a pillanatnyi hatású, tapasztaltán kampányízű segélyezést (a nem elsőszámú szakszervezeti feladatot!), ami anyagi korlátokat húz a hosszú távú, valódi befektetést jelentő ok-
tatásokkal szemben; vagyis miért a felkészültség minősége szenved hátrányokat a szakszervezetek gazdálkodási tervezeteiben? A LIGA és az MSZOSZ, de feltehetően a többi érdekvédelmi tömörülés is egy racionális folyamat megkezdésének könyvelné el, ha kiszélesedne az oktatásokat elősegítő pályázati lehetőségek palettája, de a közösségi célokat szolgáló állami támogatás intézményesítése is kívánatos lenne.
Ma már oktatja, képezi, informálja tagságát minden, magára valamit is adó szakszervezet. Ez így helyes, hiszen a bizalmat élvező képviselőik felelősek a konfliktusok kezeléséért, a kivívott eredmények szintjéért és ezek eléréséhez alapkövetelmény a „szakmai mesterfok". Ha a közös érdekre való hivatkozás valahol túl mutat a közhelyi megállapításon, a szakszervezetet képviselő személy felkészítse valóban ide sorolható.
Mint szakszervezetek oktatunk, tehát vagyunk. Ha csak képeznénk, már az is értelemmel járna. Ugyan ki és milyen érdek mentén tenné meg ezt helyettünk?
(Leszámítva persze a méregdrága, jó érzékű üzleti vállalkozások erre specializálódott, elszaporodó team-jeit, ahol a kívülállóság érzetét is megéljük annak során, ahogyan ránk ömlesztik a száraz, elveken épült tudásanyagot.)
A képzés pedig érdeke (ha közvetve is) a mindenkori kormányzatnak, hogy képes legyen elfogadtatni elképzeléseit, rendet érezzen, éreztessen a munka világában. Érdeke a munkáltatóknak is, hiszen nem mindegy, hogy alulképzettsége folytán csakis termelésbénító akcióban gondolkodó ellenféllel ütközik (amúgy abban sem lehet érdemi szerepe a „bozótharcosoknak"), vagy tárgyalni tudó, konstruktív partnerrel egyeztet. A munkavállalók érdekérvényesítésénél is a képzett képviselő felelhet meg az elvárásoknak: az ő hiányában a dolgozók visszavonulhatnak egy irodába, műhelysarokba, ahol szűk körben elmormolhatják megélt sérelmeiket. Megállapításaik, észrevételeik, érveik kifejtése azonban még esélyt sem jelent helyzetük változtatásához, ha nem rendelkeznek hozzáértő tolmácsolókkal.
Elmondta: Nemes Lajos (LIGA, Nagykanizsa) Lejegyezte: Tihanyi István
1998. december 18. 1 [ KANIZSA- fa&m ) 21

Végh Judit 1994-ben végezett Szombathelyen, mint kozmetikus. Édesanyjánál tanulta el a szakma fortélyait, majd önálló kozmetikus lett. Novemberben indult el első kozmetikai, sminkversenyén. A zalaegerszegi Megyei Művelődési Ifjúsági Központban megrendezett területi megmérettetésen - ahová Zala megyén kívül például Pécsről is érkeztek kozmetikusok - harmadik helyezést ért el.
- A szakmámon belül mindig is sminkelés érdekelt a legjobban. Farsangra már korábban is készítettem maszkokat, például a Macskák című musicalből ellesve csináltam macska sminket, olyan hitelesnek látszó, fejlövést is készítettem, hogy megijedtek tőlünk az emberek, többen mondták, hogy mossuk le a vért az arcunkról, a vér természetesen művér volt. Voltak előttem példák, de többnyire saját fantáziámmal fejlesztettem ki a maszkokat, így sikerült elérnem azt, hogy élethűek legyenek.
- Mi volt a mostani versenynek a lényege?
- Fantázia sminket kellett készíteni, amelynek a témája a tenger volt. A kamarai kiírás szerint az arcnak egyharmadát kellett befestenünk Ezeket körülbelül egy hónappal korábban megadták, tehát előre fel lehetett készülni. Ilyen versenyen minden kozmetikus indulhat, akinek van kellő fantáziája és önbizalma. Két héttel korábban döntöttem úgy, hogy jelentkezem. Négyszer készítettem el a sminket, de már elsőre tudtam, hogy mi az elképzelésem és csak az apró részleteket fejlesztettem tovább. A versenyre magammal vittem a modellemet, Virovecz Krisztinát, aki egyébként szintén kozmetikusnak készül, a
fodrászom pedig Orbán Krisztina volt. A smink elkészítéséhez egy órát adtak, ezt az időt maximálisan ki is kellett használnom, hiszen talán az enyém volt a legmunkaigényesebb smink. Az öttagú zsűri az összhatást nézte, amelybe a smink mellett a ruha és a frizura is beleszámított. Elkészítésénél testfestékeket, ceruzákat és alapozót használtam, semmi
mást, már csak ezért sem hasonlítható például egy esküvői, vagy alkalmi sminkhez. Csak négy színnel dolgoztam, kékkel, zölddel, ezüsttel és feketével, ez utóbbi a csikóhal-
hoz kellett. A harmadik helyezésért járt egy kupa, egy oklevél és kozmetikai készítmények. De a legjobb érzés az volt, hogy idegenek jöttek oda hozzám gratulálni, fodrászok, „civil" emberek fotózták a sminkemet.
- Hol lehet ez a tudást felhasználni?
- Soha nem gondoltam arra, hogy ez mire jó, egy látványosság, talán egy kép festéséhez lehetne hasonlítani. Egy kicsit már művészet, hiszen nem mindenkinek jutna eszébe az, hogy a tengert, Iwgyan lehetne sminkben, megfogalmazni, és ezt hogyan lehetne megjeleníteni. Ilyen különleges sminkeket divatbemutatókon, fodrászversenyeken, frizura bemutatókon lehet látni, olyan rendezvényeken, ahol az összhatásnak kell extrának lennie. Kanizsán nincsenek ilyen alkalmak. Igazából sehol sem tudom bemutatni, ezért szeretnénk a fodrászommal egy érdekes, show jellegű bemutatót rendezni itt a városban, olyat, amely több korosztályt is érdekelhet.
L. Zs.
1-1-:-—- — 77 ( V KANIZSA- <keá** \\ J 1998. december 18.

- Két év múlva lesz komoly ereje a városban - vallja Mércz István, a Zalában elsőként megalakult Rotary Asztaltársaság megalapítója tevékenységükről.
Tavasszal egy kedves budapesti nagybátyám megkérdezte tőlem, hogy mit tudok a Rotary Klubról. Azt válaszoltam, hogy a szót, a nagykanizsai Rotary Rt.-vel tudom azonosítani. Ő megmagyarázta, hogy nem az olajiparral kapcsolatos fogalomról van szó. Említette, hogy alkalmasnak tart arra, hogy megismerkedjek egy Rotary Klub taggal Pécsett. Kellemesen fogadtak, barátságosan kezeltek, számos ismert közéleti személyiséggel találkoztam. Rendszeresen járok közéjük. A bekerülés egy ilyen klubba elég nehézkes.
Eszembe jutott, hogy Nagykanizsán és környékén nincs hagyománya ennek a szerveződésnek.
- Sokan nem is tudják, mit takar ez az elnevezés.
- Teljes mértékben baráti testvérbaráti szerveződésről van szó, amit az Egyesült Államokban, négy ember alapított meg az 1920-as években. Azóta világszerte elterjedt klubhálózattá alakult. A rotary szó forgást jelent angolul. A barátságon és az őszinte emberi kapcsolaton alapuló, vallásmentes, politikamentes szerveződés. A szélsőségeket, az emberi értékek elnyomását elítéli, mint minden normális ember. Itt mindenki érdek nélkül tesz a másik emberért. Aki egyszer kapcsolatba került ezzel a tevékenységgel, másképp nézi a világot. Nem a rossz és az anyagi oldalát, hanem azt, hogy hogyan tudok a másik emberen segíteni, és ha kell, meg se tudja. Nagyon fontos az önzetlen baráti segítség.
Nagykanizsán azzal indítottam nyáron a Rotary Asztaltársaságot, hogy megkerestem Gáti Oszkár
színművészt. A Centrálban szerveztem egy estélyi a pécsi Rotary Klub tagjainak és a Rotaryval szimpatizáló kanizsai embereknek, akik ma a Rotary Asztaltársaságot alkotják. Ez egyelőre a klubnak még csak a csírája. Tevékenységünket a „Szebben akarok ími" című, gyermekek íráskészségének segítésére íródott munkafüzet kiadásával, és a két beteg gyermeket nevelő Peti család sorsánakfelkarolásával indítottuk.
Szigorú a megjelenítése a klubnak. Minden héten egy alkalommal kell találkoznunk, hogy megvitassuk dolgainkat, és minden egyes találkozónkat dokumentálni kell. A Rotary Klub ünnepélyes keretek között megalakuló, nagy nemzetközi szervezetbe való bejutást jelent, amit tavasszal szeretnénk megvalósítani, abban az időben lesz ugyanis az elnökválasztás. Az egész világ körzetekre van felosztva, és a kormányzó - aki Grazból jön - minden egyes klubot vágigjár. Erre egy év áll rendelkezésére, mert évenként válasz-
tanak kormányzót.
A Rotary nemzetközi szervezet. A Pécsit finn, japán, argentin, brazil, amerikai angol, német Rotary Klub tagok is felkeresik rendszeresen. Nemzetközi szinten is vannak programok, amiket felvállaltak. Ilyen pl. a gyermekbénulással kapcsolatos programjuk, amit Afrikában valósítottak meg.
- Úgy tudom, jobbára az elit rétegre építkezik a klub.
- Nem ritka az évenkénti 15-20.000 Ft-os tagsági díj. Egy 20 tagú klub esetében már rendelkeznek olyan összeggel, amivel lehet támogatni embereket. Azonban nem elég, hogy valaki gazdag ember, az emberi kvalitás a lényeg.
- Az önzetlen segítségükért jár-e fizetség, jutalom, mi a hasznuk egyáltalán?
- Az égvilágon semmi. De talán mégis van egy, a széles kapcsolatrendszer, ami nem utolsó dolog. Ha valaki külföldre utazik, akkor fel kell vennie a kapcsolatot az ottani Rotary Klubbal, és ott úgy fogadják mint egy testvért. De ez fordítva is igaz.
- Nagykanizsán milyen célt tűztek ki maguk elé?.
- A taglétszámot 15-20 főre szeretnénk bővíteni tavaszra. A Peti kislányoknak 3 évvel ezelőtt Szegeden felírtak az orvosok egy „Lorenzó olaja" nevű gyógyszert.
Ebből 7 dl-nek az ára 41 ezer forint, és kb. 1 hétig elegendő. Karácsony előtt közöljük velük, hogy egy részét ki tudjuk fizetni.
A magyarság és az igaz, tiszta szellemi tudatot szeretnénk kiemelni Nagykanizsán és környékén. Ha így haladunk, körülbelül két év múlva lesz komoly ereje a városban. Az érdeklődés fokozottan nő a klub iránt. Az ónostól az ügyvezető igazgatón keresztül a biztosító igazgatótól a kereskedőig. Az a lényeg, hogy minél többféle szakma képviseltesse magát, és a leendő tag, a szakmájában a legjobb legyen.
- A célkitűzéseiket saját maguk állítják fel, vagy kapnak külföldről ötleteket?
A heti találkozásaink alkalmával felvetődő problémákat rangsoroljuk. Nem a polgármesteri hivatal tevékenységébe akarunk beleszólni, nehogy félre értsen.
Ha most már klub lennénk, egészen biztos, hogy többször szerveznénk vacsorát az éhezőknek, a hajléktalanoknak, vagy olyan szegény sorsú gyereket, vagy családot támogatnánk, akik nem várhatnak senkitől támogatást.
- Nők lehetnek a tagjai a klubnak?
- Az igaz, hogy a század elején férfi klubnak lett kimondva, abból a meggondolásból, ha egy férfi elmegy otthonról a családjától, akkor ne hölgyek társaságában legyen, hanem baráti, férfi társaságban. Ez nem azt jelenti, hogy a hölgyeket kizárjuk Az egész világ áll mögöttünk, és bent vagyunk a Rotary-világ vérkeringésébe. Mindezt egyedül nem tudtam volna megvalósítani, nagy szerepe volt ebben még két embernek, Rajnai Miklósnak és Kálovics Lászlónak. - mondotta befejezésül Mércz István, a nagykanizsai Rotary Asztaltársaság alapítója.
Bakonyi Erzsébet
1998. december 18.
I
KANIZSA - *)tt&ó*t,
I
23
Megálltunk „egy szóra" Grétsy tanár úrral
Kell-e bemutatni a honi nyelvművelés jelenlegi legnagyobb élő alakját, Grétsy tanár urat? Lőrincze Lajos professzor méltó utódját gyakran hallhatjuk a rádióban, nézhetjük a televízióban, olvashatjuk írásait, amelyekben a magyar nyelv megőrzéséért, ápolásáért, továbbfejlesztéséért tesz. Grétsy Lászlóval kanizsai előadása előtt nyelvművelői pályafutásáról, anyanyelvünk helyzetéről, feladatainkról beszélgettünk.
- Ezek szerint a magyar nyelv állapota nem olyan rossz, mint gondolnánk...
- Olyan nyelvújításra, mint amilyen Kazinczyék idejében volt, most nincs szükség, de egy tudományos nyelvújítás kellene. A köznyelvben nem kell, az tökéletesen
- Hogyan lett Önből nyelvművelő?
- Ifjúkoromtól kezdve a nyelvvel foglalkozom. Amikor a bölcsészkarra jelentkeztem, még írói ambícióim voltak, de negyed év elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, a nyelv fog meg engem. III-IV. éve- . sen már demonstrátor voltam az egyetemen, ez akkor azt jelentette, hogy tulajdonképpen a Nyelvtudományi Intézetben voltam könyvtáros ösztöndíjjal, és akkor én már nyelvésznek számítottam. Hogy miért lettem nyelvművelő, ennek más a története. Elsősorban a nyelvtörténet fogott meg, 1954-ben már megjelent tanulmányom. Az egyetem elvégzése után aspiráns lettem három évig, majd két esztendővel később a kandidátusi címet szereztem meg. 1958-tól a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársaként dolgoztam, és Ijőrincze Lajos osztályára vetett a sorsom. Az ő olvasói leveleire a válaszok felét legalább én írtam meg, évente több százat -csupa nyelvhelyességi kérdésre. Ha Lőrincze nem ért rá, én tartottam meg az előadásait, és természetes volt, hogy utam efelé vezetett tovább. Megmaradt a nyelvtörténész érdeklődésem, de a \'60-as évektől kezdve a nyelv ápolása is egyre jobban foglalkoztatott. Közben még a szaknyelv is érdekelt, 1964-ben jelent meg a „Szaknyelvi kalauz" című könyvem. Aztán egyre inkább a nyelvművelés került előtérbe, és 1970-ben már én voltam az osztály vezetője.
- Megéri a nyelvműveléssel foglalkozni?
- Valakinek kell ezt tennie, de az tévedés, hogy a nyelvművelő ostorral kergeti szét a kufárokat, mert rontják a nyelvet. A nyelv változó, képlékeny valami, és azért kell legalább egy személy, hogy a nyelv fattyúhajtásait menet közben lenyesegesse. Szó sincs arról, hogy a nyelv egészében véve
romlik - sokszor írják is a sajtóban, többnyire nem újságírók, hanem akik beírnak. Nem, ebből az igaz, hogy egyre trehányabban bánunk a nyelvvel. Ehhez sok minden hozzájárul: a rohanó élettempó, a sajtó, amelynek a nyelve napjainkban nem rosszabb, mint harminc vagy nyolcvan évvel ezelőtt, de hogy sokkal trehányabb, pongyolább, hogy a helyesírása sokkal rosszabb, ez nem lehet vita tárgya. Ezért kell egy ember -akár több is -, aki valamiféleképpen az anyanyelv lelkiismereti ébresztője tud lenni. A tanácsokat egyébként próbálják megfogadni, s ez mutatja a jószándékot, de kell hozzá ösztönzés. Nem értelmetlen az anyanyelvet ápolni, mindig van annak közvetlen lemérhető haszna.
fejlődik, de azt az akadémia is vallja, hogy a tudományok nyelvében kell egy belső nyelvújítás, és már teszi is úgy, hogy a tizenkét tudományos osztályától adatokat kér. Azokat a szakmai fogalmakat gyűjtik, amelyeknek nincs magyar megfelelőjük mert akkor arra megpróbálnak nyelvészek segítségével szavakat találni. Áprilisra elkészül az informatika angol-magyar szótára, azért pont ez, mert az informatika nyelve „sültangol", szinte nincs magyar szava, és más országok ebben előttünk járnak.
- Es mit kell tennie az átlagembernek ahhoz, hogy anyanyelvünket minél jobban megőrizzük?
- Azt gondolom, egy dolog nagyon kellene: próbálja az átlag-
ember a gyermekeit úgy nevelni elsősorban otthon, hogy a könyvtől ne szakadjon el teljesen, mert napjainkban minden könyv, az olvasás ellen szól. Úgy érzem, ez nagyon fontos volna, mert a könyv, az olvasás megtartó erő. segít a helyesírásban, a szókincs megőrzésében és továbbfejlesztésében, mert az írók egyúttal alkotják a nyelvet. Azért mondom éppen ezt, mert a televízió, a videó, az Internet korában óriási veszély fenyegeti a könyves irodalmat, az irodalmat. Én ugyan beletörődtem, hogy a nyelvi nevelés napjainkban nem annyira a családokra hárul, inkább az iskolára, de azért nem szabad, hogy a család teljesen kivonuljon. Márpedig ott tartunk, hogy a családon belül beszélgetés alig van. ott ülnek egymás mellett és nézik a tévét, jót. rosszat vegyesen. A televízió ugyanis mindent áraszt a fiatalokra, többek között trágár szavakat, agresszivitást terjeszt. A családi élet egy kicsit eltorzult, és jó lenne, ha a családi körökön belül is tudnának a diákokra hatni - az olvasás irányában. Megjelennek szép mesekönyvek sok szép képpel, elég jók az iskolai tankönyvek, de ha a betűtől elszakad napjaink kisdiákja, akkor félő, hogy húsz-harminc esztendő múlva már nem lesz köze hozzá.
- Készül Ön új könyv írására?
- Mindig készülök több mindenre is. Alig egy hete, hogy megjelent egy kis könyvecske, amelynek nem vagyok oka tulajdonképpen. Egy nyolc-kilenc évvel ezelőtti kis virágszótár ez, amely az előszavammal most újból kiadásra került. Megjelenik a „Nyelvi illemtan" című munkánk - volt egy ilyen 1987-ben, ezt teljesen át kell dolgozni, hiszen óriásit változott a világ azóta. Ha minden jól megy, a több mint ötszáz oldalas gazdag munka, azt gondolom, áprilisban már a boltokban lesz. És egyéb terveim is vannak, egyet még elmondok: nagyon szeretnék „A mi nyelvünk " címmel egy olyan verses prózagyűjteményt összeállítani - az anyag nagy része már megvan -, amelyben legkiválóbb íróink és költőink az anyanyelvről vallanak.
Horváth Ilona
24 ( KANIZSA -Sfiovt ) 1998. december 18.

KOKÓ Kanizsán
Nagykanizsán dedikálta újonnan megjelent életrajzi könyvét Kovács István világ-és olimpiai bajnok ökölvívó. A népszerű sportolóra nagyon sokan voltak kíváncsiak, és boldogan távoztak az ereklyének számító, nagy sikert sejte-
tő könyvvel. Kokónak mindenkihez volt egy-két kedves szava.
Képünkön Varga Istvánnak, a Kanizsa Boksz Klub edzőjének nyújt át egy, az aláírásával ellátott kesztyűt, és kíván sok sikert a kanizsai bunyósoknak.
wmmmmmm
Van tekintélyem a pályán
Huszonegy esztendős vegyésztechnikus. Törékeny, szép szőke fiatal hölgy, akiről az ember bármit képzelne, csak éppen azt nem, hogy labdarúgó játékvezető. Pedig már három esztendeje annak, hogy Helyes Marina, a Nagykanizsai Körzeti Labdarúgó Bajnokság aktív szereplője.
- Honnan a kapcsolata a sportággal?
- Édesapám futballozott, majd mikor befejezte az aktív játékot, játékvezetőként tevékenykedett. Már tíz éves korom óta járok ki labdarúgó mérkőzésekre. Megszerettem ezt a sportágat.
- Az Ön ötlete volt, hogy játékvezető legyen?
- Nem. Édesapám mondta, hogy indul tanfolyam, van-e kedvem elmenni rá? Én pedig - mintha éz oly természetes lenne -igennel válaszoltam. Ez volt az a tanfolyam, ahol először jelentkezett nő. sőt, egyszerre hárman is voltunk.
- Hogyan fogadták Önöket a tanfolyamon?
- Talán egy kicsit meglepődtek, de alapjában véve jól viszonyultak hozzánk. Elfogadtak bennünket. Olyannyira így van ez, hogy a bíróküldésnél is teljesen egyenrangúak vagyimk a férfi kollégáinkkal. Ha nincs valami más irányú elfoglaltságom, minden héten van küldésem.
- Emlékszik, melyik volt az első mérkőzés, amelyen közreműködött?
- Persze! Bázakerettyén partjeleztem, apukám fújta a meccset, és Tóth Árpád volt a másik partjelző. Nem voltam lámpalázas, de arra nagyon emlékszem, hogy borzasztó hideg volt, mi pedig köztudottan nem az időjárásnak
megfelelően vagyunk öltözve. Hiábafutottam, nagyon fáztam.
- A nézők időnként igen el tudják magukat ragadtatni a mérkőzéseken. Pláne, ha egy nő vezeti a meccset. Nem szokott kapni gúnyos megjegyzéseket?
- Szerintem tetszett nekik, hogy nő létemre én dirigálom a futballistákat, de az első időszakban meg is döbbentek ezen. Persze, akad olyan szurkoló, aki néha megfeledkezik magáról, de a nagy többség tolerálja bennem a nőt, és jóval kevesebbet foglalkoznak velem, mint a férfi kollégáimmal.
- Ott vannak viszont a játékosok, az ő megjegyzéseiket már csak a szabályok értelmében sem engedheti el a füle mellett.
- Természetesen a zöld gyepen is előfordult már egyszer-kétszer, hogy megjegyzéseket tettek, vagy éppen a le és felmenő ágú rokonaimat szidták, de nem ez a jellemző. Tisztelik azt, hogy nő vagyok, sőt, próbálják betartani az udvariasság íratlan szabályait a játéktéren éppúgy, mint a civil életben. Számtalanszor fordult már elő, hogy rám köszöntek az utcán, és más apró figyelmességek részükről, pedig én sokszor azt sem tudom, ki az illető, hiszen ennyi futballistát képtelenség fejben tartani.
- Jelenleg a körzeti bajnok-
ságban vezet mérkőzéseket. Vannak-e olyan irányú tervei, hogy feljebb kerüljön a ranglétrán?
- Természetesen vannak Ha egy ember elkezd valamit csinálni, az ne elégedjen meg a minimummal, hanem törekedjék felfelé. Én is így vagyok ezzel. Szeretnék szépen lassan a ranglétrán feljebb jutni. Tudom azt, hogy minél több női játékvezetőt akarnak alkalmazni a különböző szintű bajnokságokban. Érzek magamban annyi ambíciót, hogy megfeleljek az elvárásoknak.
- Volt az eddigi ténykedése alatt olyan mérkőzés, amire a legszívesebben emlékezik?
- Nem sokkal a játékvezetői vizsga után Iharosberénybe pályaavató mérkőzésre hívták a horvát Gola csapatát. Felkértek minket, friss „jogosítvánnyal" rendelkező lányokat, vezessük le az ifi csapatok mérkőzéseit. Ebbeli még talán nem is lenne semmi furcsaság, csakhogy a felnőtt mérkőzésre nem érkeztek meg a játékvezetők. Ezért apukám fújta a meccset, ketten közülünk meg partjeleztünk. Ez volt életem első nemzetközi mérkőzése. Úgy érzem, meg voltak elégedve velünk, mert azóta is vissza-visszahív-nak.
- Kilencven perc aktív ténykedése azért nem kis fizikai megterhelést kíván. Hogyan tartja karban önmagát?
- Az elfoglaltságaimtól függ, hogy hetente csak kétszer, vagy ha lehetőségem nyüik rá, akkor többször is eljárok aerobikozni.
- A labdarúgást figyelemmel követi úgyis mint néző?
- Megmondom őszintén, a televízióban látható mérkőzések nem igazán kötik le a figyelmemet. Ha azonban tétmérkőzésről van szó, akkor semmiképp nem halaszta-nám el. így voltam a világbajnoksággal is. Nagyon sok meccset láttam. Volt neki varázsa, hisz\' mégiscsak a világ legnagyobb seregszemléje. Élőben azonban csak ritkán látok szurkolóként meccset, mert én is vezetek, de ha csak tehetem, a Bányászt itthon megnézem.
- Azon túl, hogy a játékvezetés a hobbija, mivel tölti még szívesen a szabadidejét?
- Nagyon szeretek főzni. A kedvencem a makaróni. Minden mennyiségben és minden formájában hajlandó vagyok elfogyasztani. Hála az égnek, ez még egyelőre nem látszik rajtam. Van egy Dolores névre hallgató spánielem, no, őt a világ minden kincséért sem cserélném el. De, hogy beszéljünk a sportról is, szívesen kosarazok, biciklizek. A hétvégenként pedig, ha tehetem, a barátaimmal szoktam nagyokat beszélgetni, meg néha bulizni.
- Közeledik az új esztendő. Mit kívánna magának a játékvezetéssel kapcsolatban?
- Szeretném, ha sérülésmentesen, a tudásomhoz képest a legjobban bíráskodhatnék. És bár ez nem kívánság, de nagyon várom már a játékvezetők farsangi bálját, ahol mindenki családostól megjelenik, és irtó jól szoktuk érezni magunkat. Örülök, hogy egy ilyen jó és összetartó közösségbe kerültem.
Király Endre
1998. december 18.
( KANIZSA - Sfiont )
25
A POLGÁRMESTERI HIVATAL SPORTOSZTÁLYA ÚJ HELYÉRE a Nagykanizsa, Eötvös tér 16. számú épület 3. emeletére költözött.
TELEFON VÁLTOZATLAN: 311-423 vagy a 310-325.
Sportgála és sportbál Nagykanizsán
,.A Nagykanizsai Tornaegylet a Zala-Somogyi Közlöny 1870 áprilisi számában jelenti: »Az egylet zászlójának felavatására nagyobb szabású ünnepélyt rendeznek. A magyar tornászok egy része még nem érintkezett egymással, alig ismerik egymást. Hogy a tornászat ügyének lendületet adjunk, és a tornaegyletek közötti összefüggést létrehozzuk, zászlónk felavatására szeptember 10-11-én nagyobb-szerű tornaünnepélyt rendezünk...« Szeptember 10-én délután 4 órakor ismerkedésre gyűltek össze a Sörházkertben, este pedig fényes bált rendeztek a Zöldfa-kertben. Nyolcszázon felül volt a résztvevők száma, s Grünbaum és Boros János zenekara felváltva játszott"
Dr. Mező Ferenc
Talán Nagykanizsán rendezték az első sportbált? Nem tudjuk, hogy a többi város története mit takar, de az idézet szerint mi az elsők között lehetünk. A híradások szerint együtt ünnepelt tornász, aüéta, lövész és tűzoltó.
1999. február 13-át szeretnénk, hogy későbbiekben úgy jegyeznék fel, mint az előbb említett nevezetes napot. Kanizsán újra együtt bálozott: aüéta, kosaras, kézis, labdarúgó, ökölvívó, tornász... például a baseball csapat tagjai a táncparketten is bizonyítottak.
Mi, sportolók, edzők ismerjük egymást Hallottuk, láttuk, vagy talán olvastuk egymás sikerét. H összefutottunk, még gratuláltunk is egymásnak. Az edzők is már régen beszélték meg a jó szereplés titkait, vagy az eseüeges kudarc okozóit
A támogatók, köztük a legnagyobb közönség, a rajongók tábora régen ünnepelt már velünk együtt, és táncolt legalább egy szám erejéig kedvenc sportolójával.
\'99 február 13-án nem csak azt sze-
retnénk, ha újra együtt bálozna Nagykanizsa minden sportolója, támogatója és drukkere, de a régi idők hagyományához igazodva egy rövid gálaműsor keretében szeretnénk köszönteni azokat, kik a legtöbbet tettek szeretett városunk sportjáért.
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap és a Fitness Center közös szavazást rendez, melyben egyrészt a szurkolók, valamint szakértő zsűri dönt, hogy a sok jó közül kik voltak a legsikeresebbek 1998-ban.
Hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel azokat a sportolókat, kik érdemesek a kitüntető címre. Szeretnénk, ha valamennyi sportág képviselőjére szavaznának, de voksolhatnak az edzőre, támogatókra és rendezvényszervezőkre is.
De a lényeg, hogy újra együtt bálozzon sportoló, sportvezető és szurkoló. Az egymástól eltávolodó sportágak újra együtt tudják hirdetni, hogy Nagykanizsa sportja felemelkedőben van.
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Vágó László
1. Ki Nagykanizsa legjobb labdajátékosa? (kosár, kézi, baseball, soft-ball, lábtoll)
2. Ki Nagykanizsa legjobb labdajátékosnője (kosár, kézi. baseball, soft-ball, lábtoll)
3. Ki Nagykanizsa legjohh küzdősportolója? (cselgáncs, karate, birkózás, ökölvívás)
4. Ki volt a legjobb az alapsportágakban? (torna, atlétika, vívás)
5. Ki Nagykanizsa legjobb labdarúgója?
6. KI Nagykanizsa legjobb kispályás labdarúgója?
7. Ki Nagykanizsa legjobb junior sportolója?
8. Ki Nagykanizsa legjobb junior sportolónője?
9. Ki Nagykanizsán a legjobb edző?
10. Ki Nagykanizsán a legjobb utánpótlás edző?
11. Ki tette a legtöbbet 1998-ban Nagykanizsa sportjáért?
12. Mi volt 1998. év legsikeresebb sportrendezvénye Nagykanizsán?
KOSÁRLABDA NB I
A csoportos női mérkőzés
MÁV NTE-DKG East- BEAC 76-68 (35-33)
Nagykanizsa, 250 néző. V.: dr. Páli, Téczely
MÁV NTE: Torna (23/3), Csecs (4), Joó (9), Toki (13/6), Bedő (2/9). Csere: Antolovics (5), Gyárfás (2). Edző: Kovács Nándor.
Nagy szüksége volt erre a győzelemre a MÁV NTE-nek, amit végül lelkes játékuknak köszönhetően sikerült is megszerezniük.
A sportszerencséről
Hányszor hallottuk vagy olvastuk már azt a mondatot, mikor egy sportújságíró ekképp értékel: „szerencsés győzelmet aratott..." Vegyünk két példát a legnépszerűbb sportágból, a labdarúgásból, ráadásul olyanokat, amelyek picike nemzetünket oly érzékenyen érintettek. 1954 Svájc. Világbajnoki döntő. A mieink azokkal a németekkel néznek farkasszemet, akiket a csoportmérkőzések során simán 8:3 arányban már egyszer leigáztak. A földkerekségen - a németeket leszámítva - nem volt olyan futballrajongó, aki ne a magyarok győzelmét várta volna. A mérkőzés úgy is kezdődött, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kettő nullra mi vezetünk, ám a szívós, csupa szív németek megfordítják az eredményt. Három kettő oda. Az esélyesebb magyar gárda mindent megtesz annak érdekében, hogy legalább a hosszabbítást kicsikarja. Kapuja elé szögezi ellenfelét, de a kapuba nem sikerül senkinek betalálni. Illetve egyszer rezdül a német háló, de óriási SZERENCSÉIÜKRE a játékvezető Puskás gólját les címén érvényteleníti, megfosztva ezzel a magyar csapatot a hosszabbítástól. Oda az aranyérem! A másik példa. 1962-t írunk. Chilében járunk szintén a labdarúgó vében. A négy közé jutásért játszik a „második" Aranycsapatunk. Ellenfél a Csehszlovák válogatott. Az állás nulla nulla. Tichy Lajos óriási bombát zúdít a csehek kapujára. Ennél az esetnél már a remek napot kifogó cseh portás - aki egyébiránt az egész mérkőzés alatt kivédte a szemünket - is verve volt, a labda a felső lécről egyértelműen, jócskán a gólvonal mögé csapódott, ám hiába látta ezt így az egész világ, Latisev játékvezető nem adta meg a gólt. SZERENCSÉJÉRE a csehek, BALSZERENCSÉJÉRE a mieinknek. Itt most ne folytassuk a történetet azzal, hogy az eUenfélnek minden sikerült, nekünk semmi, ráadásul Grosics kapus óriásit hibázott, míg Sroiff az ellenfél portása remekül látta el feladatát. Szándékosan említettem ezt a két példát, mert egyrészt úgy hiszem ezek még elevenen élnek a sportrajongók emlékezetében, másrészről pedig a szerencsével hadilábon álló fentebb említett remek sportolók szegényebbek lettek egy szép és világraszóló sikerrel. Nem is beszélve a szurkolók mélységes bánatáról. Ilyenkor óhatatlanul eszébe jut az embernek az a bizonyos balsor, ami a Himnuszban is szerepel.
Vajon ki meUé szegődik a szerencse játék közben, vajon mekkora jelentő-
séggel bír a szerencse a sportban? Miért lehet az, hogy valaki egy asztalitenisz mérkőzés utolsó poénjaként csuszát üt vagy egy kosármeccs végén a gyűrűből nem be, hanem kiszédül a labda? Senki nem adhat erre kielégítő választ. A szakemberek régóta vitatkoznak azon, hogy nagyjából százalékos arányban kifejezzék a szerencse szerepét a sportban, ám a vélemények itt is nagyon megoszlanak. Vannak olyanok, akik tíz százalék körül határozzák meg a szerencse szerepét. Néhány edző véleményére is kíváncsiak voltunk. Ok hogyan vélekednek a szerencse jelentőségéről.
Korpics Miklós, a Kanizsa Box Klub vezetőedzője:
- A mi sportágunkban a szerencsének a sorsolásnál van jelentősége. Hosszasan nem akarom magyarázni, de gondolom sejthető, nem mindegy, hogy valaki az első körben találkozik egy nagy esélyessel vagy csak a döntőben öklözik vele. Szerencsére a pontozás már nagyjából jól működik, így a pontozóbírók már gyakorlatilag nem befolyásolják a mérkőzés végkimenetelét.
Tóth László, a Nagykanizsai Olajbányász NB I B-s női kézilabda csapatának vezetőedzője:
- Van némi jelentőssége, de egy csapatnak csak akkor lehet szerencséje, ha tesznek is érte a játékosok. Ha a hozzáállás nem megfelelő, ha a győzni akarás nincs meg a sportolókban, akkor elpártol tőlük a szerencse, viszont ha mindent megtesznek a sikerért, akkor a Fortuna is segíteni fog.
Készei Ferenc, a Nagykanizsai Olajbányász FC NB l-es labdarúgó csapatának vezetőedzője.
- Vannak tapasztalataim a kérdéssel kapcsolatban, de nekem meggyőződésem ugyan az, mint például az a közszájon forgó szlogen, mely szerint a Fortuna is csak azt segíti, aki tesz is érte valamit. Véleményem szerint sokat, nagyon sokat kell dolgozni, és akkor a szerencse és balszerencse kizárhatók a játékból. Nekem egyébként inkább „ babonáim " vannak. Mint például: a második mérkőzés óta ugyanabban a szerelésben vagyok a meccseken. Vagy, ha Volán busszal mentünk idegenbe, akkor kikaptunk, és ezért inkább a klub kisebb buszával utazunk, mert olyankor viszont nyerni szoktunk Megjegyezném még, hogy én személy szerint szerencsés embernek nwndha-tom magam, hiszen azzal foglalkozlui-tok, amit szeretek csinálni.
K. E.
26 KANIZSA - Apt* 1998. december IX.
SIKER
lakások nagykanizsán:
KERESÜNK EUDÓ EGYEDI FŰTÉSŰ 1-1,5-2-2,5 SZOBÁS LAKÁSOKAT, 1.-2.-3. EMELETEN, NYILVÁNTARTOTT VÁSÁRLÓINK RÉSZERE. AZONNALI VEVOKÖZVETÍTÉSSEL! DfJTALAN TULAJDONI LAP BESZERZÉS. FÖLDHIVATALI ÜGYINTÉZÉS! HlVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK, INGATLANAI MEGTEKINTJÜK! SIKER\' INGATLANKÖZVETÍTŐ IRPDA, NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON; 312-058, MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG, VAGY ESTE, HÉT-VÉGÉN: 313-428. (29816 K) KERESÜNK ELADÓ KÖZPONTI FŰTÉSŰ 1-1,5-2-1+2 FÉLSZOBÁS LAKÁSpKAT. 1.-2.-3. EMELETEN, NYILVÁNTARTOTT VÁSÁRLÓINK RÉSZÉRE. AZONNALI VEVÓKÖZVETfTÉSSEL! DÜTALAN TULAJDONI LAP BESZERZÉS. FÖLDHIVATALI ÜGYINTÉZÉS! HlVÁSRA HAZHÖZ MEGYÜNK. INGATLANÁT MEGTEKINTJÜK! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA. NAGYKANIZSA. TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA). TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÖRÁIG, VAGY ESTE. HÉTVÉGÉN: 313-428. (29817 K) MEGBÍZÁSÁT DÍJTALANUL - HIRDETÉSI- ÉS NYILVÁNTARTÁSI DÍJ NÉLKÜL - NYILVÁNTARTÁSBA VESSZÜK! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA. NAGYKANIZSA, ERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG, VAGY ESTE, HÉTVÉGÉN: 313-428. (29818 K)_
VÁSÁRLÓINKNAK TEUESKÖRŰ LEBONYOLl-TÁST BIZTOSÍTUNK! SZERZŐDÉSEK JOGSZABÁLYOKNAK MEGFELELŐEN: ÜGYVÉDI ELLENJEGYZÉSSEL, VAGY KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉSSEL - A VEVŐ VÁLASZTÁSA SZERINT! A VEVŐ TULAJDONJOGÁNAK BEJEGYZÉSE CÉLJÁBÓL A FÖLDHIVATALNÁL DÜTALANUL ELJÁRUNK! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRpDA, NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÓRAGI, VAGY ESTE. HÉTVÉGÉN: 313-428.
(29819 K)_
ÜGYFELEINK RÉSZÉRE DÍJTALAN TÁJÉKPZ-TATAS MINDEN - AZ INGATLANOKAT ÉRINTŐ -ADÓ- ÉS ILLETÉK KÉRDÉS TEKINTETÉBEN! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRQDA NAGYKANIZSA. TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG. VAGY ESTE. HÉTVÉGÉN: 313-428. (29820 K)_
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSÉNEK ÜGYVÉD ÁLTALI SZERKESZTÉSÉT A LEGKEDVEZŐBB DÍJAZÁSSAL VÁLLALJUK - AKKOR IS. HA NEM BALUNK VÁSÁROLT! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA, NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG. VAGY ESTE, HÉTVÉGÉN:
313-428. (29821 K)_
2 szobás, 52 nm-es. erkélyes, központi fűtésű, vlz-órás, liftes lakás a keleti városrészben eladó. Ián 1,9
mFt, SIKER 2188. (29734 K)-_
1. emelet, 2,5 szobás, 62 m2-es, központi fűtésű, vlz-órás, telefonos, felújított lakás, tavaszi beköltözéssel, a keleti városrészben. 4 emeletesben eladó. Irányár 2.9 mFt. SIKER 2296. (29780 K)_
1. emeleti, 1+2 félszobás, 57 m2-es, központ fűtésű, vízórás, felújított lakás. 4 emeletesben, a keleti városrészben eladó. Irányár 2.8 mFt SIKER 2305. (29781 KJ_
2 szobás, 54 m2-es, erkélyes, 4. emeleti, 4 emeletesben lévő, központi fűtésű, vfzórás, telefonos lakás a keleti városrészben eladó. Irányár 2,1 mFt. SIKER 2306. (29782 K)_
3 szobás, 63 m2-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, liftes lakás, a keleti városrészben eladó. Irányár
2,25 mFt. SIKER 2326. (29783 K)_
1+2 félszobás. 58 m2-es, 3. emeleti, központi fűtésű, vizórás, redőnyös lakás, 4 emeletesben, a keleti városrészben eladó. Irányár: 2.9 mFt. SIKER 2402, (29784 K)_
Belvárosban 1. emeleti. 1+3 félszobás, 72 m2-es, egyedi fűtésű, vizórás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Irányár 6.4 mFt + garázs: 1,2 mFt, SIKER 2403. (29785 K)_
SIKER
Ingatlanközvetítő
IrodA i-^ltApitva: 1991-ban.
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
munkanapokon 8—17 óráig.
Tel.: 93/312-058
www. sikorimmo.sienet.hu e-mail: slkerimmo@sienet.hu ,<?\\ mi •ikartínk: ho Önn.k «ik»rUir
3 szobás, 64 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, liftes lakás, belvároshoz közel eladó. Irányár
2,65 mFt, SIKER 2418. (29464 K)_
Egyedi cirkotűtésű, belvárosi, 1+3 félszobás, 69 m2-es, erkélyes, 3. emeleti lakás eladó. Irányár 5.6 mFt.
SIKER 2442. (29383 K)_
Gázfűtésű, belvároshoz közeli. 2.5 szobás. 62 m2-es, erkélyes, vfzórás. telefonos, 4. emelet lakás eladó.
Irányár 3.95 mFt. SIKER 2448. (29519 K)_
Belvárosi, egyedi gázfűtésű, 1. emelel, 3 szobás, 110 nm-es, erkélyes, vizórás, galériázható lakás eladó. Irányár 5,9 mFt. SIKER 2450. (29466 K)_
Belvárosban eladó 1+2 félszobás. 63 nm-es, erkélyes, gázfűtésű, vizórás, Darkettázott, 4, emeleti lakás.
Irányár 3.8 mFt SIKER 2463. (29661 K)_
3 szobás, 67 m2-es, erkélyes, 3. emeleti, liftes, központi fűtésű, vizórás, telefonos lakás, a keleti város-részben eladó. Irányár 2,5 mFt. SIKER 2473. (29110 K)
Gázfűtésű, 2 és félszobásparkettázott. vizórás. földszinti. 4 emeletesben lévő lakás a belvároshoz közel eladó. Irányár 3mFt. SIKER 2474. (29218 K)
Belvárosban eladó 1+2 félszobás + hallos, 71 m2-es, 4. emeleti, tetőtéri, egyedi fűtésű, vizórás, új lakás. Irányár 4,7 mFt. SIKER 2480. (29230 K)_
Egyedi gázfűtésű, 3 szobás. 80 nm-es, 2 erkélyes, 3. emeleli, vizórás lakás új konyhaszekrénnyel. 4 emeletes épületben, garázzsal, vagy anélkül eladó. Irányár 5.3 mFt + garázs 1 mFt, Cserelakás 3 mFt-ig beszámítható. SIKER 2481. (29296 K)_
Belvárosban eladó 3,5 szobás + étkezős, 95 nm-es. 2 erkélyes, 3. emeleti, egyedi fűtésű, vfzórás. telefonos, kábeltévés lakás. 22 nm-es garázzsal, vagy anélkül. Irányár 5,7 mFt + garázs 1 mFt SIKER 2482. (29297 K) Belvárosban eladó 1. emeleti. 5 szobás + étkezős. 168 nm-es, egyedi gázfűtésű, vizórás, telefonos, pincés, garázsos íakás. Kiválóan alkalmas orvosi rendelők, ügyvédi Irodák számára Is. Irányár 11 mFt. Sl-
KER 2483. (29298 K)_
2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, központi fűtéses, vizórás. telefonos, 4. emelel 4 emeletesben lévő lakás a Keleti városrészben eladó. Irányár 1,95 mFt, SIKER 2487. (29303 K)_
2 szobás, 2 erkélyes, központi fűtésű, vfzórás, 10. emeleti lakás, a Keleti városrészben eladó. Irányár
1,8 mFt. SIKER 2500. (29482 K)_
Észak-keleti városrészben eladó 9 éves. 1+3 félszo-bás. 69 m2-es. egyedi drkogejzlr fűtésű, vízórás. 3. emeleti lakás. Irányár 4,4 mFt SIKER 2501. (29520 K) Belvárosban eladó 2+2 félszobás, 88 m2-es, 2 erkélyes, 1. emeleti, központi fűtésű, vizórás lakás. Irányár
5.5 mFt. SIKER 2502. (29521 K) _
Északi városrészben eladó 1982-ben épült, 3 szintes, 270 nm-es, 4 szoba + nappalis, étkezős, 2 erkélyes, tedett teraszos, 2 fürdőszobás, gázfűtésű, riasztóval és Ipaari árammal ellátott, pincével, garázzsal, kerttel rendelkező, igényes lakás. Irányár 11.9 mFt. SIKER
2507. (29656 K)_
Belvárosban eladó 3 szobás, 104 nm-es, gázfűtésű udvari lakás, 4 lakással közös udvarban, az 1880-as évekből. Irányár 3,8 mFt. SIKER 2508. (29657 K) Belvároshoz közel eladó egyedi fűtésű, 3 szoba + nappalis, 70 m2-es, 3. emeleti, liggiás, vizórás. telefo-nos, új lakás. Irányár 5,5 mFt. SIKER 2516. (29786 K) Belvárosban, a Fő úttól 300 méterre, csendes helyen eladó 3 szobás. 75 m2-es. erkélyes, 3. emelet. 4 emeletesben lévő, gázfűtésű, vizórás, parkettázott, tehermentes lakás, garázzsal vagy anélkül. Irányár 4,8 mFt + garázs; 800 eFt. SIKER 2518. (29787 K) Belvárosban eladó 1+2 félszobás, 80 nm-es, magasföldszint, egyedi drkogejzlr fűtésű, vizórás. tehermentes, azonnal beköltözhető lakás. Irányár 4.8 mFt. Sl-
KER 2519. (29818 K)_
1,5 szobás. 43 nm-es, gázfűtésű, vizórás, tehermentes, rövid Időn belül beköltözhető lakás eladó a kelet városrészben. Irányár 2 mFt. SIKER 2520. (29819 K) Egyedi drkogejzlr fűtésű. 3 szobás. 95 nm-es, teraszos, 2 szintes. 2 wc-s. vízórás, telefonos, kábeltévés, 1981-ben épült, tégla falazatú lakás, 26 nm-es. garázzsal, vagy anélkül, tehermentesen, azonnal beköltözhetően eladó, lár: 4.7 mFt + garázs: 1.25 mFt. Sl-KER 2521. (29820 K)_
Belvárosban eladó 2 szobás, 60 nm-es, 2. emelet, egyedi gázfűtésű. Darkettázott, jó állapotú lakás. Irány-
ár 3,3 mFt, SIKER 2522, (29821 K)_
Palinban eladó 1989-ben épült, 2 szintes, 5 szobás, 100 nm-es, 2 teraszos, erkélyes, 2 fürdőszobás lakás, garázzsal, lár: 6,6 mFt+garázs: 600 eFt. Beszámítható gépkocsi 800 eFt-lg, továbbá telek, és 3 szobás családi ház. SIKER 2523. (29822 K) _
családi hazak kanizsán:
Klskanizsán eladó 25 éves. 3 szobás, 90 m2-es, teraszos családi ház. aknás garázzsal, 3600 m2-es telek-kel. Irányár 4,5 mFt. SIKER 2135, (29523 K) Klskanizsán eladó 19 éves. 4 szoba-hallos, 2 szintes, összesen 136 nm-es családi ház. garázzsal, 540 nm-es telekkel. Irányár: 7,7 mFt SIKER 2142. (29659 K) Északi városrészben eladó 1 szoba-konyhás. 40 m2-es családi ház fürdőszoba nélkül, vízzel, villannyal, gázzal, udvaron csatornabekötéssel, mellékepületekkel, 680 m2-es telekkel. Irányár 2,8 mFt. Beszámítható 1-2. emelet, 1-2 szobás, gázfűtésű lakás.
SIKER 2196. (29524 K)_
Belvárosban eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 87 nm-es, házrész, garázzsal. 133 nm telekkel. Irányár 4
mFt. SIKER 2212. (29659 K)_
Klskanizsán eladó 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás, 100 nm-es, teraszos, 2 erkélyes családi ház, pincével, aknás garázzsal, műhellyel. 500 nm-es telekkel. Irány-ár 8,6 mFt. SIKER 2295, (29661 K)_
Kiskanizsán eladó 19 éves, 2,5 szobás. 90 m2-es, teraszos családi ház szoba-konyhás melléképülettel, 200 m2-es telekkel. Irányár 5 mFt SIKER 2368. (29525 K) Klskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 80 m2-es, teraszos, kb. 70 éves, felújítandó családi ház 830 m2-es telekkel. Irányár 3,5 mFt. SIKER 2369.
(29526 K)_
Északi városrészben eladó kb. 60 éves, nem lakott. 2 szobás, 89 m2-es családi ház. 813 m2-es telekkel. irányár 3,8 mFt. SIKER 2468. (29527 K)_
Déli városrészben eladó családi házrész: 2 szoba-konyhás, fürdőszobás. 80 m2-es, gázfűtésű. 150 m2-es telekkel. Irányár 5,2 mFt. SIKER 2475. (29528 K) Sáncban eladó 5 szobás. 3 szintes, 270 m2-es, 12 éves családi ház. 1216 m2-es telekkel. 300 m2-es műhelyépülettel. Ipari árammal, tehermentesen. Irány-
ár 12.5 mFt. SIKER 2476, (29234 K)_
Palinban eladó 1991-ben épült, 2 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás. 140 + 120 nm-es, teraszos, garázsos, pincés, konvektoros gázfűtésű + cserépkálynás, telefonos családi ház, hőszigetelő falazattal. 540 nm-es telekkel. Irányár 13,6 mFt. SIKER 2486. (29300 K) Klskanizsán eladó 1 szintes, 4 szobás, 130 m2-es, 50 éves, 2 konyhás, konvektoros gázfűtésű, vizórás, telefonos, 2 generációs családi ház, 160 m2-es melléképülettel, mely vállalkozásra is alkalmas. A telek 3000 m2-es, 21 méter széles. Gépkocsibejáró van. Irányár: 5,6 mFt, A melléképület és a nagy telek külön is eladó, telekkönyvi megosztást követően. Azok Irányára: 2,8
mFt. SIKER 2490. (29385 K)_
Északi városrészben eladó kb. 100 éves, 1 szintes, tégla falazatú, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás családi ház. az udvarában még egy szoba-konyhás épülettel, faházzal, tehermentesen. Irányár 3.5 mFt. SIKER
2503. (29529 K)_
Északi városrészben eladó 1936-ban épült, 1981-ben átépített, tégla falazatú, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, előszobás. 54 m2-es, teraszos, konvektoros gázfűtésű, tehermentes családi ház. Irányár 4.2 mFt. Sl-
KER 2504. (29530 K)_
Kiskanizsán eladó kb. 1960-ban épült, 1 szintes. 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 85 nm-es, gázfűtésű családi ház, télies közművel, 1300 nm telekkel. Irány-ár 3,5 mFt. SIKER 2510. (29663 K)_
Északi városrészben eladó 1992-ben épült. 3 szintes. 100 nm-es. 2 szoba+nappalis. erkélyes, gázfűtésű, családi ház. 60 nm-es üzlethelyiséggeí. 40 nm-es pincével, félig kész tetőtérrel. Irányár 16 mFt. SIKER
2511.(29732 K)_
Klskanizsán eladó 2 szobás, fürdőszobás, parkettázott, egyedi fűtésű, régi családi ház, melléképületekkel, udvarral, kerttel. Irányár 1.95 mFt. SIKER 2512. (29733 K)_
Klskanizsán eladó 1958-ban épült, tégla falazatú, 15 éve újra szigetelt 1 szintes, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás. 75 m2-es: hajópadlos, gázfűtésű családi ház, melléképületekkel: ólakkal, istállóval, pajtával. A telek 2700 m2-es, szőlővel, gyümölcsfákkal, gépkocsibejáróval, tehermentesen. Irányár 5.2 mFt. SIKER 2513.
(29788 K)_
Klskanizsán eladó 1984-ben épült, tégla falazatú. 1 szlnt+tetőtérbeépftéses, 4+2 félszobás, konyhás. 2 fürdőszobás, 98+68 m2-es, teraszos, erkélyes, gázfűtésű, telefonos, kábeltévés családi ház garázzsal. 685 m2-es telekkei. melléképületekkel. Irányár: 5,5 mFt,
SIKER 2514. (29789 K)_
Belvárosban eladó 1960-ban épült, tégla falazatú, 1 szintes, 2 szobás, 81 m2-es, gázfűtésű vizórás, telefonos, kábeltévés, parkettázott, családi ház jellegű, társasházi lakás, garázzsal, telekkel. Irányár 7.5 mFt. SIKER 2515. (29790 K) _
családi haz vidéken:
Iharosban eladó kb. 30 éves, 1 szintes, 4 szoba-konyhás, fürdőszobás, 100 m2-es. fatüzelésű, cserépkályhás, villanybojleres, telefonos családi ház, 1236 m2-es telekkel. Irányár: 2,7 mFt. SIKER 2517, (29791 K)
nyaralok: KERESNK ELADÓ NYARALÓKAT BALATONFENYVESEN, BALATONMÁRIAN, ZALAKAROSBAN, IGÉNY ESETEN INTERNETES, NEMET NYELVÍ HIRDETÉST BIZTOSÍTUNK, KÜLFÖLDI VÁSÁRLÓK
ELÉRÉSÉHEZ. SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA, NAGYKANIZSA. TERV UTCA 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA), TELEFON 312-058 MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG. VAGY ESTE. HÉTVÉ-GÉN: 313-428. (29822 K)_
Zalakarosban eladó 1988-ban épült, 3 szintes. 3 hálószobás, nagy nappalis. 3 fürdőszobás + 1 zuhanyzós. 4 wc-s. 60 nm-es terasszal rendelkező, luxus nyaraló. 8c5 x 4.5 méteres, fűthető, úszómedencével, víztisztítóval, szaunával, barokk, márvány kandallóval, mennyezet gipszstukkó díszítéssel, kararai márvány lépcsővel, 136 nm lakótérrel, összesen 420 nm épületbelsővel, gépházzal, garázzsal a telken 1 gépkocsi-beállóval, a bejáratnál 4 parkolóval, 673 nm-es, parkosított telekkel, tehermentesen. Irányár: 55 mFt. SIKER 2416. (29823 K)_
zártkerti ingatlanok:
Zalaszabarban eladó nagyon szép, kedves pinceépület, 1 szobával, konyhával présházzal, pincével, padlással, berendezéssel együtt, villannyal, ászternával, kordonos szőlővel. 1138 nm telekkel, lár 1.3 mFt. Sl-KER 2215. (29824 K)_
Klsbagolai hegyen eladó 3 szintes. 1 szoba-konyhás, fürdőószobás, 2 wc-s, 2 teraszos. 1987-ben épült, lakható pinceépület, vegyestüzelésű központ kazánfűtéssel, vezetékes vízzel, 4680 nm-es telekkel, gyü-mólcsóssel. Irányár: 1.5 mFt. SIKER 2412. (29825 K)
ALBÉRLETEK:
KERESÜNK KIADÓ LAKÁSOKAT. CSALÁDI HÁZAKAT, A BÉRBEADÓ RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉSSEL! SEM NYILVÁNTARTÁSI-. SEM KÖZVETÍTŐI-, SEM SZERZŐDÉSKÖTÉSI DÍJAT NEM KELL FIZETNIE! MEGBÍZÁSÁT TELEFONON IS MEGADHATJA! HÍVÁSRA HÁZHOZ IS MEGYÜNK. BÉRLEMÉNYÉI MEGTEKINTJÜK! SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA, NAGYKANIZSA. TERV U. 4. (A RENDŐRSÉG MELLETTI UTCA). TELEFON: 312-058. MUNKANAPOKON 8-17 ÓRÁIG. VAGY
ESTE, HÉTVÉGÉN: 313-428 (29826 K)_
A város központjában kiadó 3 szobás, bútorozatlan gázfűtésű lakás, maximum 5 fő részére. Bérlet dfj: 30.000,-Ft + rezsi / hó. SIKER A/468. (29735 K) Belvárosban szoba bérelhető, bútorozva, udvari lakásban, 1 hölgy részére.
hölgy tulajtól. Bérleti díj: 10,000 Ft + rezsl/hó. SIKER A/486, (29792 K)
„A Ml SIKERÜNK: 11A ÖNNEK StKERÜl,!" - MÁR 19!)i ÓTA... önnek és családjának kellemes. meghitt. szeretetteljes karácsonyt és békés boldog, sikeres íj esztendőt kíván a siker ingatlanközvetítő iroda nevében Horváth VHttHíS és Horváth Zoltán Vilmos!
1998. december 18.
KANIZSA - /JpnÁ
27
cseszi
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8K00 Nagvkanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízássa]
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
nk-n a belvároshoz közel. 120 nm-es, 3 szobás, fetújíotl. egyed gázfűtéses, magas belmagasságú lakás, beépített cserépkályhá-val, garázzsal, 34 nm-es terasszal, 60 nm-es borives pincevei,
beépíthető tetőtérrel eladó. kód: 593/96. (29614 k)_
nk-án a rózsa ulcában 3. emeleti, 2 szobás, 54 m2-es, erkélyes, vizórás. jó állapotú, központi lúléses lakás eladó, kanyar: 2,3 mfi.
kód: 578/98. (29763 k)__
nk-án a belvároshoz közel 70 m2-es, 2 szobás, konyha+étkezős, erkélyes, vízórás, egyedi lúléses, jó állapotú lakás, külön tárolóval eladó irányár 3.5 mr kód 581/98 (29764 k)_
nk-án a zemplén utcában 3 szobás, 76 m2-es, étkezős, nagy konyhás, vizórás, erkélyes, 2. emeleli lakás, parkettázott 1 szobával, külön tárolóval eladó ill értékegyezlelessél kisebb lakásra cserélhető. irányár: 3 mr. kód: 586/98 (29765 k)_
nk-n 1 szoba, konyhás, komfort nélküli, egyedi gázfütésses, felúií-tásra szoruló, közös udvari lakás eladó, lar: 580 er kód: 57&q8.
(29752 k)_
nk-n a keleti városrészben 2+1 félszobás, 61 nm-es. étkezős, redőnyös, vizórás, központi fűtéses, földsziiti lakás eladó. irányár: 2,7 mr.kód: 565/98. (29685 k)__
nk-n a keleti városrészben 54 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, vízórás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó, vagy ertékegyez-lelóssel nagyobb lakásra cserélhelő irányár: 2,15 mr. kód:
¦:.fi4^h il\'9686 k)_
nk-n 58 nm-es, 2 szobás, komlortos, egyedi gázfűtéses, közös udvari lakás, 18 nm-es aknás garázzsal. 2 műhellyel, melléképületekkel 400 n-ól telekkel eladó. irányár: 2,9 mr. kód: 544/98.
(29501 k)_
nk-án a vásárcsarnok meiett, 74 m2 1+3 félszobás, cirkotűtéses, erkélyes, vizórás, jó álapotú lakás, külónáló pincével eladó.
irányár: 5,5 mr. kod: 521/98. (29405 k)_
nagykanizsán a belvároshoz közel, 1 szobás, 39 nm-es, 3. emeleli, egyed fűtéses, vizórás, redőnyös, felújtott lakás eladó. irány -ár: 2,2 mr. kód: 511/98. (29407 k)_
nagykanizsán az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es, 20 éves. egyedi gázfűtéses, vizórás, redőnyös, társasházi lakás, 100 nm-es konyhakerttel, aláptwézefl garázzsal eladó. irányár ga-
rázzsal: 5,3 mr. kód: 267/98. (29358 k)_
nagykanizsán 2+1 lélszobás. 58 m2-es. egyed lúléses, veórás. loldszrli lakás eladó. irányár: 2,6 mr. kód: 492/98. (29222 k) nk-án a kazanlak krt-on 58 m2-es, 1+2 félszobás, legesen fel-üj\'tott, erkélyes, vizórás, 3. emeleti lakás eladó, vagy érlékegyez-tetessel nagykanizsai család házra cserélhelő. rányár: 2,8 mr.
kód: 495/98. (29223 k)_
palinban 10 éves. 130 nm-es, 3+2 lélszobás, telőtérbeépitéses, cirkofűtéses, dupla garázsos, teraszos család sorház, 130 nm-es
leiekkel eladó. irányár: 7,8 mr. kód: 481/98. (29106 k)_
nk-án az északi v részben 94 nm-es, 2 szoba+hálótülkés, naqy konyhás, egyed gázfitéses sorházi lakás eladó irányár: 3,4 mr
kód: 292/98. (29107 k)
nagykanizsán a telei utcában 3 szobás, iszl-i, 73 nm-es, igényesen kialakított, egyed fűtéses, vizórás, redőnyös, külön lomkam-
rás lakás eladó br: 5,2 mr. kód: 474/98. (29052 k)_
nk-án a belvárosban. 64 nm-es, 2 szobás, egyed gázfűté-ses.főldszinli lakás, különálló tárolóval, garázzsal, eladó. Irányár 3,6 mr.kód: 462/98.(29040 k)_
nagykanizsán a belvároshoz közel, közös udvarban, 18 nm-es, üzletnek, irodának, kialakítható, komfortos ingatlan eladó. irányár:
b00 er. kód: 468/98. (29041 k)_
nk-án a belvárosban 58 nm-es, 2 szobás, étkezős, cirkofűtéses, kitűnő állapotú lakás eladó. irányár: 5 mr. kód: 458/98. (29002
k)_
nk-án a belvárosban 101 nm-es, hahos. 2+2 lélszobás, letőlérbe-épiéses, 2 lürdőszobás, egyed gáz+cirkofűtéses, ii emeleti lakás, garázsbérleti joggal eladó, ill. miklósfaí családi házra cserélhető ertékegyezletéssel. irányár: 7.1 mr. kód: 426/98. (28806 k)
nk-án a teleki utcában 2 szobás, nagy konyhás + étkezős, 70 nm-es, kp. fűtéses, lefújtait lakás eladó. ill. ertékegyezletéssel nagykanizsai család házra cserélhető. irányár: 4 mr, kód: 385/98. (28485 k)_
nk-án a rózsa ulcában 1+2 lélszobás, 57 nm-es, kp. fűtéses, vizórás, erkélyes, kitűnő állapotú, 4. emeleti lakás eladó vagy ertékegyezletéssel nagykanizsai, il. környékbeli család házra cse-rélhelö. irányár: 2,8 mr. kód: 368/98. (28488 k)_
nk-án a bartók ulcában 2 szobás. 50 nm-es, |ó állapotú, egyed gázfűtéses lakás, parkettázotl szobákkal. 10 emeletes épületben eladó irányár 1,9 mr kód: 364/98 (28490 kt_
nk-án a bek/árosban 109 nm-es, 3 szobás, egyed gázfűtéses, i. emeleti lakás 15 nm-es különálló pincével eladó irányár: 5,9 mr.
kód: 365/98. (28491 k)__
nk-án 67 nm-es. 2 szobás, egyed gázfűtéses, nagy konyhás, család házrész, 20 nm-es pincevei eladó irányár: 2,8 mr. kód:
306/98 (28493 k)_
nk-n csendes utcában 2+3 félszobás, 110 nm-es, löbb színles, lürdőszobás + zuhanyfülkés. 2 wc-ós, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 8 mr.
kód- 280/98. (27891 k)_
nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egye-d gázfűtéses, társasházi lakás, telőtérbeépitéses lehetőséggel. 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. irányár:
5mr.kód: 278/96. (27810k)_
nk-án a nagyváihy utcában 3 szobás. 75 nm-es, egyed gázfűtéses, vizórás, erkélyes lakás, aknás darázzsal eladó rányár: 4,8 mr+garázs 800 er. kód: 56/98, (26566 k)_
nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nnves, egyed gázfűtéses, földszinti lakás üzlet kialaklására alkalmas, utcára néző 3 szobá-val eladó. irányár: 6,8 mr. kód: 195/98. (27525 k) •
CSALÁDI HÁZAK
nk-n 1 szobás, komfortos, konyhás, fürdőszobás, egyed gázfűtéses lakóház, garázzsal, kis udvarai eladó, rányar: 1,35 mr.
kód: 590/98. (29815 k)_
nk-án a központhoz közel, csendes utcában, 3 szobás, 110 m2-es, garázsos, egyed gázfűtéses család ház 630 m2-es telekkel
eladó. kód- 582/98. (29766 k)_
mwósfán 12 éves, 2 szintes, 200 nm-es: 4 szobás, 2 hallos, 2 lürdőszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes család ház, 24 nnvews garázzsal, 20 nm-es műhellyel, 350 n-öl parkosított leiekkel eladó.
tar: 14 mr. kód: 573/98. (29752 k)_
zákánylelepen a bányatóhoz közel, 80 éves. 70 nm-es, 1 szobás, komfort nélküli család ház, 4680 nm-es telekkel eladó. irányár.
1.5 mr.kód: 567/98. (29686 k)_
kiskanizsán 3 szobás, 98 m2-es, egyed gázfűtéses család ház, 14 nm-es pincével, meléképületlef, 2232 m2-es telekkel, 15 mle-lekszélességgel eladó rányár: 5,5 mr. kód: 555L8. (29553 k)
nk-án csendes helyen, bontásra váró család ház 240 m2-es te-
lekkel eladó. irányár: 2,5 mr. kód: 545/98. (29554 k)_
garaboncon, lőúlvonal melleit, komfortos család ház, hozzáépítés néfkűl 4 db apartman kialakítására alkalmas, 140 m2 alapterületiéi, 2343 m2-es telekkel, a lelken 30 db diófával eladó. eladási
ár: 8 mr. kód 548/98. (29555 k)__
nk-án csendes utcában, 17 éves. 190 m2 4+1 lélszobás család sorház, nagy konyha+ótkezővel, 40 nm-es hátsó terasszal, 330 nm-es leiekkel, az épület alatt 20 nm-es garázzsal, 40 nm-es pincével, igényesen kialakítva eladó. irányár: 13,9 mr. k.: 532/38. 129408 k)
inkén 24 éves, 100 nm-es, 2 szobás, összkomlorlos család ház meléképúlel ékkel, 24 nm-es garázzsal, 2 nyárkonyhával, 600 n öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető értéke-
gyezletéssel. irányár: 2,5 mr kód: 533/98. (29409 k)_
tótszentmártonban 90 nm-es, 2+2 lélszobás, cirkofűtéses család ház, garázzsal, parkosított 1320 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó vagy nagykanizsai egyed lúléses, 60 nm feletti lakásra cserélhető ertékegyeztetéssef irányár: 3,8 mr. kód: 512/98 (29359 k)_
mwósfán a központhoz közel 1 nm-es, 3 szobás, egyed gáztüléses, felúj\'totl, kitűnő állapotú teraszos család ház garázzsal, pincevei, műhellyel, melléképülettel, 1500 nm-es leiekkel eladó.
irányár: 6,9 mr. kód: 499/98 \'29220 ki_^_
üspeszentadorjánban 90 m2-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos, egyed lúléses család ház garázzsal, pincével, 1200 m2 telekkel
eladó. irányár: 2 mr. kód: 500/98. (29221 k)_\'
újudvaron 2 szobás, 64 m2-es, 45 éves, löméslahj, komfortos család ház 1620 m2-es telekkel, melléképületekkel eladó. irány-ár: 2 mr. kód: 489/98 (29217 k)_ :
paínban 3+2 lélszobás, 100 nm-es, tetötérbeépitéses, 2 lürdőszobás, cirkofűtéses család sorház, 20 nm-es garázzsal, lerasz-szal, 200 nm-es leiekkel eladó, rányár: 7,4 mr. kód: 415/98. (29108 kj_
úszóban 3600 nm-es lelet- 1 szoba, konyhás. 52 nm-es. komlón nélküli épülettel, rácsatlakoztatható közmüvekkel, csendes helyen, szép környezetben eladó. eladási ár: 600 ef7t. kód: 449/98.
palnban 100 nm-es, 2+3 félszobás tetötérbeépitéses. 2 lürdőszobás, család sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó vagy ertékegyezletéssel egyedi lűtéses 2 szobás lakásra cserélhető. irányár: 6,98 mr. kód: 661/97. (28896 k)
painban 70 nm-es. 2+1 lélszobás, egyed gázfűtéses, 38 éves család ház garázzsal, pincével, 3000 nm-es leiekkel vagy anéfcül
eladó. kód-346/98 i2s299 k;_
becsehelyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyed gázfűtéses, komlortos család ház, melléképület ékkel ,400 n-öi telekkel el-
adó. irányár: 2 mr. kód: 321/98. (28192 k)_
nk-n az északi városrészben 5 szoba, 130 nm-es, tetötérbeépitéses, igényesen kialakított, kitűnő álapotú család házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. irányár: 7,5 mr.
kód: 270/98. (27818 k)_
iharosberényben 20 éves, 150 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, kp. kazán fűtéses, garázsos, pincés család ház, parkosi-loll, rendezett 1265 nm-es leiekkel, berendezéssel eladó. irányár: 5 mr. kód: 258/98. (27821 k)_
szepetneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses család ház. dupla garázzsal, étkezővel, a nappaliban kandalóval, melléképületekkel, 570 n.ö! telekkel eladó vagy értékegyezteléssel 3 szobás lakásra cserélhető. irányár: 5 mr kód: 23&98. (27715 k)_
ÜZLETHELYISÉG:
nagykanizsán a belvárosban üzletnek vagy irodának kialakítható, 42 m2-es helyiség szociális blokkal, utcafronti portállal, bérleti jog
átadásával bérbeadó. kód: 487/98. (29216 k)_
nk-án a belvárosban 22 m2-es, nem utcafronton, riasztóval lel-szerefl üzlethelyiség, wc + mosdóval, parkolási lehetőséggel, lei-újított állapotban, örökös bérleti |oggal eladó. irányár: 1.4 mr. kód 553/9s. (29552 k)_
IRODABÉRLET:
nagykanizsán a belvároshoz közel, 15-60 nm-ig, irodahelyiségek, szociális blokkal, teakonyhával, parkolási lehetőséggel, hosszabb lávra bérbeadók. kód: 518/98. (29361 k)_
INGATLANFORGALMI KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1., Zrínyi u. 57. Tel (fax): 93/310-482, 93/310-238, 06/30/9160-255
• INGATLAN ADÁS-VÉTEL
• ÉRTÉKBECSLÉS
• ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS (BÉRBEADÓ RÉSZÉRŐL DÍJTALAN BONYOLÍTÁS).
• DÍJTALAN HIRDETÉS ÉS CÍM KIADÁS
CSALÁDI HAZAK:
Zalakomárban 2 szobás parasztház 400 n-öl telken eladó. Közművek a telken. Irányár: 1,4 mFt. J29830 K)
Nagykanizsa-Bagola 5 háló-szoba+nappalis, 2 fürdőszobás, központi fűtéses, 2 garázsos új családi ház eladó 200 n-öl telken. Irányár: 7,2 mFt. (29831 K)_
Szepetneken 3 szobás, 25 éves családi ház gazdasági épületekkel 200 n-öl telken eladó. Víz, gáz villany a telken. Irányár: 3,7 mFt. (29832 K)
Szepetneken 2 szobás, fürdőszobás, parasztház 11 éve felújított tetővel 800 n-öl telken eladó, lár: 1,2 mFt. (29833 K)_
Becsehelyen 1992-ben épült családi ház fszt. + félkész tetőtér, melléképület 1010 nm telken eladó, lár: 5,5 mFt. (29834 K)_
Nagykanizsa-Palinban 210 nm-es, 2 szintes családi gáz garázzsal, műhellyel, pincével, 160 n-öl telken eladó. Irányár: 11 mFt. (29835 K)
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
Nagykanizsán a belvároshoz közel a 30-as években épült lakóház 11,5x50 m-es telken
eladó. Irányár: 6 mFt. (29836
KJ___
Nagykanizsán 10 emeletes épületben 10. emeleti, 3 szobás, felújításra szoruló lakás olcsón eladó. Irányár: 1,850 mFt. (29837 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 3. emeleti egyedi fűtéses, 2 szobás, 50 nm-es lakás eladó. Irányár: 5 mFt. (29838
K)__
Nagykanizsán a belvárosban felújításra szoruló 2 szobás egyedi fűtéses, 76 nm-es lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt. (29839 K)_
NYARALÓK:
Badacsonyban 82 nm-es, 2 szintes, panorámás épület 38 nm-es luxusterasszal eladó. Irányár: 7 mFt. (29840 K)
Balatonfenyves-alsón 1967-ben épült nyaraló (2 szoba, 2 nappali, konyha, kamra, fürdőszoba, wc, garázs, egyedi fűtés) eladó. Irányár: 7 mFt. (29841 K)_
TELKEK:
Zalakarosban 660 nm-es telek érvényes építési engedéllyel el-adó. Irányár: 2 mFt. (29842 K)
Nemesvitén Balatonederics-hez közel 2 db építési telek (belterület) eladó. Irányár: 2,5 m Ft/telek. (29843 K)
28
KANIZSA - /tp*
1998. december IS.
VETÍTŐ IRODA
ÜK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉS FELVEVŐ HELYE a volt áb-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI EELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13—16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
AKCIÓ! Ha még idén eladásra kínálja nálunk az ingatlanát, a közvetítési cl íj hói 10% kedvezményt kap!
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- 5 sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, Z családi házakat, telkeket, nyaralókat. j
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Belvárosban 2 szobás, 64 nm-es, egyedi gázas, parkét-tás, fetújított. földszinti lakás udva/i lomkamrával, tárolóval, garázzsal eladó Iái: 3,6 mFt (L/554) 93/310-504. (29599 K) Belvárosban 2. emeleten 3 szobás, (nappali 30 nm-es) + étkezős, 90 nm-es, 2 erkélyes, redőnyös, teljesen felújított lakás választékos burkolatokkal, új konyhaszekrénnyel el-adó, lir: 6,2 mFt (17557) 93/310-504. (29601 K) Munkás utcában 2 szobás, étkezős, 61 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, redőnyös, kitűnő állapotán lévő földszint lakás eladó, lár: 3,3 mFt, (1/555) 93/310-504, (29602 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vizórás, 6. emelet lakás eladó. Ián 1,7 mFt. (L/548) 93/310-504. (29607 K)_
Rózsa utcában 2. emeleten, 3 szobás, 67 m2-es, egyedi gázas, parkettás, edtélyes, jó állapotú lakás eladó. Irány-
ár: 4,5 mFt (L/560) 93/310-504. (29767 K)_
Csengery utcában 1 szobás, fürdőszobás, 38 m2-es, egyedi gázas, parkettás, jó állapotú földszint lakás telekrésszel szerszámos tárolóval eladó. Irányár: 1,3 mFt (L/559) 93/310-504. (29768 K)_
Kazanlak körúton 2+1 félszobás, 63 m2-es, erkélyes, sző-nyegpadlós, kp, fűtéses, redőnyös, vizórás, 4, emeleti lakás felújított konyhaszekrénnyel eladó, lár: 2,6 mFt (L/558) 93/310-504.(29769 K)_
Rozsa utcában 2 szobás, nagykonyhás, 54 m2-es, redőnyös, vízórás, kp. fűtéses, 3. emelet lakás eladó. Irányár:
2,3 mFt. (L/563) 93/310-504. (29770 K)_
Attla utcában 2. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított, kitűnő állapotban lévő, azonnal beköltözhető lakás garázzsal eladó. Ár: 3,19 mFt + garázs 800 eFt. (29771 K)_\'
Platán soron 2 szobás, egyedi gázas. padlószőnyeges, erkélyes, lomkamrás, 3. emelet lakás eladó. Irányár: 3,1 mFt (L/565) 93/310-504. (29772 K)_
Zemplén utcában 1. emeleten 3 szobás, 67 m2-es, erkélyes, új padlószőnyeges, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,9 mFt. (L/566) 93/310-504, (29773 K)_
Kelet városrészben 2 szobás, 54 m2-es, erkélyes, kp. fűtéses, 3, emeleti lakás négyemeletesben eladó. Irányár 1.7 mFt. (L/5671 93/310-504 ( 29774 K)_
CSALÁDI HÁZAK, TELKEK:
Belvároshoz közel, jelentős építészet értéket képviselő, 3 szobás, 110 m2-es, patnás családi ház 1 szobás udvari lakással, garázzsal, 18 m széles, 890 m2-es telekkel et-adó. lár: 16 mFt. (CS/294) 93/310-504. (29775 K) Északi városrészben, fő út mellett jó fekvésű, 280 m2 összalapterületű 2 szint+75%-ban kész tetőtérbeépftéses családi ház bevezetett földszint üzlettel, 3 szobás, 100 m2-es lakással, 450 m2-es telekkel eladó, lár: 16 mFt
(CS/293) 93/310-504. (29776 K)_
Miklósfan 2 szobás, 80 m2-es, eqvedi aizas, fürdőszobás családi ház 1400 m2-es telekkel eladó, lár: 5,0 mFt (CS/291) 93310-504. (29777 K)_
Sormáson 1 szoba-konyhás, 35 m2-es ház 30 m széles, 800 m2 területű telekkel etadó. Villany van. lár: 800 eFt
(CS/288). (29778 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 74 m2 lakóterű, 45 éves, 15 éve felújított, szigetelt, egyedi gázas családi ház pincével, gazdasági épületekkel, 20 m széles, 2877 m2-es telekkel d-adó. Irányár: 5,2 mFt. (CS/287) (29779 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat, családi házakat. 93/310-504. (27032 K)
Nagykanizsán, a Csengery u. 9. sz. alatti saroktelken épülő Business Centerhen lakások, üzletek és irodák - elkötelezettség nélkül - előjegyezhetők.
Az épület főbb jellemzői: Szintek száma, funkció és méretei:
alagsor: nettó alapterület 390 m"
földszint: üzletek, irodák 404 m2
/. em. és galéria: lakás, üzletek, irodák 453 m~
II. em.: 3 lakás + irodák 439 m
2 7
tetőtér + padlás: 3 lakás + irodák 411 m + 218 m"
A kialakításra kerülő lakások, üzletek és irodák méretei, elhelyezése - a lehetőségektől függően - a megrendelő egyéni elképzeléseinek figyelembe vételével változtatható.
A lakásokra szociálpolitikai kedvezmény igénybe vehető, meglévő lakás piaci áron beszámítható.
Az építkezés megkezdésének várható időpontja: 1999. április hó. Az épület átadásának várható időpontja: 1999. november hó. Érdeklődni munkaidőben Panoráma Ingatlanközvetító\'hen Nagykanizsa, Eöt-vös tér 16, címen, vagy a 93/310-504-es faxos telefonon lehet.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
3 szobás, 67 nm-es, összkomfortos, vizórás, ló állapotú, fszt-l lakás. 4. em. épületben a K-I városrészben eladó.
lár 3,1 mFt. Hsz: LAK 154. (29744 K)_
1+2 felszobás, összkomfortos. 4. em-i redőnyös, beépített erkélyes, felújított lakás 4. em. épületben eladó, lár
2,6 mFt. Hsz LAK 153. (29745 K)_
2+1 szobás, összkomfortos, erkélyes, vizórás, telefonos, jó állapotú. 3. emeleti lakás. 3. em-es épületben a K-i vá-rosrészben eladó, lár 2.6 mFt Hsz: LAK 152. (29746 K)
1 + félszobás összkomfortos telefonos, erkélyes külcn lomkamrás, redőnyös 9. em-i lakás. 10. em. épületben eladó, lár 1.7 mFt Hsz: L52. (29747 K)__
2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, erkélyes, felújított, 2. emeleti lakás, 4 emeletes épületben eladó. Iá: 3.1
mFt Hsz.: Lak 249. (29563 K)_
2 szebás. egyedi gázfűtéses, erkély nélküli, redőnyös, vizórás, Ny-I fekvési, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épűet-ben eladó. Iá: 2,4 mFt Hsz.: Lak 247. (29564 K)
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, jó állapotú, vizórás, 1. emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2,2
mFt Hsz.: Lak 236. (29566 K)_
2 szobás, összkomfortos, erkélyes, nagy konyhás. 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben eladó. Iá: 2 mFt. Hsz,: Lak 231, (29567 K)_
2 szobás, összkomfortos, vizórás, redőnyös, felújított, erkélyes, 7, emeleti lakás, 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2.3 mFt Hsz.: Lak 214 (29568 K)_
3 szobás, összkomfortos, felújított, redőnyös, vizórás, erkélyes. 1. emeleti lakás. 10 emeletes épületben eladó.
Iá: 2,8 mFt. Hsz.: Lak 151. (29570 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos, 1. emeleti lakás 4 emeletes épületben eladó. Tavaszi kiköltözéssel. Iá: 2,6 mFt.
Hsz: Lak 149. (29571 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, 96 nm-es. étkezős lakás, 4 lakásos társasházban, 600 nm-estelekkel, tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Iá: 4,6 mFt. Hsz: Lak 147. (29572 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, földszinti, reluxás, felújított lakás, 4 emeletes épületben eladó. Iá: 3 mFt Hsz:
Lak 146. (29573 K)_
3 szebás, összkomfortos, felújított, 2 emelet lakás, 10 emeletes épületben a belvároshoz közel eladó. Iá: 3,5
mFt. Hsz: Lak 140. (29574 K)_
3 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított társasházi lakás, kis kerttel, garázzsal, pincével eladó. Iá: 5.3 mFt. Hsz:
Lak 132. (29575 K)_
Belvárosi. 100 m2-es. kétszintes. 3+2 félszobás lakás eladó. Emelet + tetőteres, egyed gázas. A tetőtér cirko-gejzlres, vizórás. teletonos. Bővebb fefvilágltás: LAK
135. HÍV.sz.: Plánderlng. Iá: 7 mFt (29798 K)_
Plánder Ingatlanközvetítő Iroda keres 2+2 félszobás lakást megvásárlás céljából ügyfele részére. 93/320-111. (29799 K)_
ELADÓ HÁZAK:
Galambokon 3 szobás, 130 m2-es, egyedi gázfűtéses, parkettás, fürdőszobás, nagy konyhás, nappalis családi ház 3000 m2 megosztható telekkel eladó. Irányár 10 mFt Hiv.sz: Plánder Ing. CS202.93/320-111. (29794 K) 3 szobás, belvároshoz közeli, két lakásos családi házrész, egyedi gázas, 103 m2,130 m2 udvarral, garázzsal eladó. Irányár 4 mFt. Hiv.sz: CS125. (29795 K)
Zalakaroson, lakott övezetien, közös tűzfallá épült, alul pincés, 2+1 télszobás, nagy, beépíthető teraszos, cse-répkályha-fűtéses. telefonos, parabola antennás, 2 éve épüjő+ apartmannal, 200 n.ölparkosított telekkel, apartman előtt nagy terasszal eladó. Irányár: 10.5 mFt. Fisz:
CS001 Plánderlng. (29796 K)_
Nk-Bajcsán 2 szobás, konyhás, régi tpusú. tégla épület. 1879 nm-es telekkel eladó. Víz. villany a házban, gáz az
udvaron. Iá: 1,5 mFt Hsz: CS 203. (29576 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, 2 konyhás, tetőtér beépítéses, gázfűtéses, 8 éves ház, 400 n-öT telekkel. melléképülettel eladó. Iá: 8 mFt. Hsz: Cs 201. (29577 K) Miklósfán 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, tetőtér beépítéses, gázfűtéses, 8 éves ház, 400 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó. Iá: 8 mFt. Hsz Cs 201. (29578
K)_
Kiskanizsán régi tpusú ház. új fürdőszobával, 400 n-öl telekkel, melléképületekké, garázzsal eladó. Iá: 3.2 mFt. Hsz: Cs 199. (29579 K)_
Murakeresziiron 2+félszobás, fürdőszobás, nappalis családi ház, 400 n-öT telekkel, garázzsal, gazdasági épületekkel eladó. Gáz az udvarban. Iá: 3.5 mFt. Hsz:
Cs 195. (29580 K) _
Újudvaron 3 szobás, gázfűtéses, nagy konyhás, üveges előteres családi ház, 150 n-öl telekkel, garázzsal eladó. Iá: 2,5 mFt. Hsz: Cs 193. (29581 K)
Kiskanizsán 2 szobás fürdőszobás, régi tpusu család: ház, 860 nm-es telekkel eladó. Iá: 3.8 mFt. Hsz: Cs
192. (29582 K)_
Pogányszentpéteren 2 szobás, régi családi ház 1 mFt-ért (Hsz: Cs 189), 2 szobás, cserépkályha fűtéses ház. 3988 nm-es telekkel, gazdasági épületekkel 2 mFt-ért (Hsz: Cs 187) 2 szebás. wc-s. fürdőszobás. 114 nm-es. cserépkályha fűtéses ház 6,5 mF-ért (Hsz: Cs 160). 3 szobás, 140 nm-es, központi fűtéses, 42 nm-es, haíos, fürdőszobás, tetőtér beépítéses családi ház, dupla garázzsal, melléképűletekkel. 480 n-öl felekkel, 4.3 mFt-
ért eladók (29583 K)_
Zalamerenyén 2 szobás, étkezős családi ház. 400 n-öl telekkel eladó. Wc bent a házban, fürdő kialakítható. Iá:
2.2 mFt. Hsz Cs 188. (29584 K)_
Zalaszentbáazson 3 szobás, fürdőszobás, vegyes tüzelésű család ház, gazdasági épületekkel eladó Iá: 2.5
mFt Hsz: Cs 186. (29585 K)_
Pusztamagyaródon 3 szobás, felújításra szoruló családi ház, melléképületekkel. 11.000 nm telekkel eladó. Iá:
2.5 mFt. Hsz Cs 186. (29586 K)_
Balatonkeresztúron 3 szobás, lürdőszobás. központi fűtéses, összközművesltett, fedett teraszos, pincés családi ház garázzsal, nyári konyhával, 230 n-öl telekkel. 800 m-re a víztől eladő. Iá: 5,8 mFt Hsz Cs 174.
(29587 K)_
Fityeházán 200 nm-es, 2 család részére Is alkalmas családi ház, 3+félszoba, nappali, 2 konyha, 2 spájz, fürdőszoba, központi fűtéses. Melléképületek. 2 garázs. 1739 nm-es telek. Iá: 4.3 mFt. Hsz: Cs 171. (29588 K)
ELADÓ TELKEK. NYARALÓK:
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton 800 n.öl telek, kis tégla hétvégi házzal, megosztva is eladó. Irányár
500.000 Ft Hsz.: T89. (29793 K)_
Szentgyörgyvári hegy III. hegyháton 800 n-öl telek megosztva is eladó. Egyik felen tégla kis épülettel vil-lannyal. lár. 500.000,-Ft, Hsz: T89, (29748 K) Szentgyörgyvári hegy 4, hegyháton lakható hétvégi ház eladó. Víz bent van az udvarban. Aszfaltos ut. Iá:
900 000,-Ft. Hsz T 88, (29590 K)_
Bagóhegyen lakható tégla ház. 2 szoba konyha, pince padás. 3619 nm-es telekkel, garázzsal, műhellyel el-adó. Iá: 1.5 mFt Hsz: T 87. (29591 K)_
Ujfórhéncen 3300 nm-es telken, szoba-konyhas-pincés tégla épülettel eladó. Villany, köves út van. Iá: 300.000.-
Ft. Hsz: T 86. (29592 K)_
Oregtörhéncen 50 nm-es pince. 1100 na telekkel eladó. Villany, köves út van. Iá: 850.000,-Ft, (Hsz: T85), 940 n-öl telekkel 30 nm-es tégla épület berendezéssel eladó. Villany, köves út van. Iá: 850.000.-Ft. (Hsz:
T41)_
Zalakaroson 200 n-öl telekkel, 2 hálófülkés, nappalis, főzőfülkés. fürdőszobás nyaraló 4.5 mFt-ért (Hsz T84). 1500 nm-es telek. 9 nm-es faházzal 2,2 mFt-ért, 1260 nm-es telken 2 szobás, fürdőszobás nyaraló 5,5 mFt-ért (Hsz: T72), 500 n-öl területen 70 % készenléti nyaraló, fürdő, hálófülkék, nappali, főzőfülke, garázs, 8,5
mFt-ért. (Hsz: T76) eladok. (29593 K)_
Nk-Kistakoson régi tpusu pinceépület szőlővel, gyümölcsössel eladó. VIz, villany van. Szcta-konhya-pin-ce-présház-wc. Felszereléssel együtt. Iá: 1,2 mFt. Hsz: T77.2556 n-öl terület 72 nm-es tégla épülettel, 42 nm-es melléképülettel, gyümölcsössel, szótővel, almással
eladó. Iá: 2.7 mFt. Hsz: T78. (29594 K)_
Bacónaki hegyen 2200 n-öl telek szoba-konyhás fa-házzá eladó. Iá: 200.000,-Ft Hsz: T 71. (29595 K)
Kisbagolal hegyen 520 n-öl telek tégla épülettel eladó VIz az udvaron. Iá: 300.000.-Ft Hsz: T 67. (29596 K)
ALBÉRLET:
2 szebás, belvárosi gázfűtéses telefonos, bútorozott, berendezett lakás kiadó 30.000,-Ft+rezsi. Üzlethelyiség kiadó a kelet városrészben. 76 nm. 12.000,-Ft+vl(lany. Belvárosi udvari 1 szoba házrész kiadó. 12.000.-Ft+re-
zsl (29749 K)_
1998. december 18.
KANIZSA - /4p*
29
M^wc tódító 1-%, f^uUh. <)-1k ???2
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÖ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
LAKASOK:
Belvárosban 2,5 szobás, 60 nm-es, központi fűtéses, 3. emelet lakás felújítva eladó. Irányár: 3,6 mR. !29562 K) Belvárosban 3 emeleli, 69 m2-es, 1+2 télszobás, vizórás, cirkogejzfres lakás eladó. Ára: 5,1 mFt. (29411 K) Nk-án 2 szintes társasházban 108 m2-es, egyedi fűtéses, 3 szoba-hallos, vizórás, redőnyös, parkettás és szőnyeg-padlós lakás garázzsal együtt eladó. Ár: 7 mFt. (29183 K) Nk-n a Keleti városrészben eladó 1,5 szobás, 55 ném-es, felújított, egyedi fűtéses lakás 2,2 mFt-étt (29019 K) Nagykanizsán egyszintes társasházban 94 nm-es lakás 2 szoba + hálófülke, )ó állapotban dadó. Ára: 3,4 mFt.
(29021 K)_
Eladó a Keleti városrészben 1+2 félszobás, 3. emeleti, 64 nm-es lakás új állapotban 2,65 mFt-ért eladó. (28861 K) Nagykanizsán a betvárosban 1+3 félszobás, 74 nm-es, cirkogejzfres, vizórás, szalagfúggönyös lakás eladó 5,5 mFt-ért. (28642 K)_
CSALÁDI HÁZAK:
Miklósfán építési telek 60x26-os (1560 nm) dadó. Irányár:
2,8 mFt. (29563 K)_
B.Berényben étterem teljes fdszereléssel eladó, fedett place, hátsó terasszal kibővítve. Irányár: 20 mFL (29564
K)_
Galambokon 300 n-öl területen szoba, konyha, előtér eladó. Irányár: 2,5 mFt (29565 K)_
Palmban 100 m2-es, 5 szobás, 2 szintes ház sürgősen eladó. Kiskert, garázs, cirkogejzres fűtés. Ára: 7,2 mFt
(29412 K)_
Vörsön 4640 m2-es telek, szántó, gyümölcsös, konyhakert, 70 m2-es, 2 szobás ház nagy előszobával, konyhával, fürdő és WC-veJ eladó. Fele tégla, fele vályog. Sür-
gős. Irányár: 2,3 mFt (29225 K)_
Kiskanizsán két részből álló családi ház eladó. 1 rész 56 nm-es, az udvari rész 50 m2-es lakás. 1 rész: 2 szoba, fürdő, WC, előszoba, spájz, konyha. 2 rész: 2 szoba, fürdő, konyha WC, 1 különálló szoba. Melléképületek a gaz-dálkodáshoz. Ára: 12 mFt. (28779 K)_
Eladó 100 nm-es lakás Palinban. 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, terasz, kert, nagy konyhával, cirkofűtéssel, 2 szintes sorházban felüjftva. Ara: 7.4 mFt (28719 K) Galambokon 150 n.öl területen 64-ben épült téglaház eladó. 2 szoba, előszoba, konyha, spájz. Irányár: 4 mFt.
(28760 K)_
Újudvaron családi ház eladó 800 n.öl területen. 2,5 szoba, előtér, WC, fürdő, konyha, kamra spájz, pince, gazdasági épületek. Víz, villany, kábeltévé. Ára: 3,5 mFL (28763 K)
?adó Galambokon kertes családi ház 1052 nm-es területen. 1 szoba, nappali, konyha, fürdő, spájz, gazdasági
épületek. Ára: 3 mFt. (25400 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel épí-lési leieknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ert. (28095 K) Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi haz. 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtér beépítéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Felsőra)kon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt (23992
»5_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó, Ara:
1,65 mFt. (25433 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt
(25556 K)__
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + tetötérbeépftéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, drkogejzfres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár:
13,5 mFt. (27034 K)_
Szepetneken eladó 107 nm-es, 4 szobás, előtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, 1 szintes családi ház gazdasági épületekkel 108 nm-es garázs (dupla, aknás) műhely wc-vd, fürdővel, csempézve. 571 n-öl telek. Ára: 5,2 mFt (27760
K)_
Eladó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 1,10 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, előszoba, konyha, spájz, kamra, WC és mellékhelyiségek a gaz-
dálkodáshoz. Telefon, kábel tévé, szennyvíz van. Ár: 4,8 mFt (28212 K)_
TELEK, PINCE:
Csapi Öreg-hegyen karbantartott szőlő, erdő, kaszáló, régi borospincével eladó megegyezés szerint. (29413 K)
Antal-hegyen 1200 n.öl területen, buszmegállóhoz közel hagyományos, régi szőlő borospincével, 60 db 20 éves
fenyővel eladó 800 eFl-ért. (?8184 K)_
Galamboki Rigó-hegyen eladó 1220 m2 gondozott szőlő, gyümölcsös, erdő, kert iker pincével, présházzal. Ára:
900 eFt + 300 eR felszereléssel. (29140 K)_
Galamboki Rigó-hegyen, 1720 nm-es, szőlö-gyümólcsós, erdő, új ikerpincével, présházzal, faház melléképülettel - a felszerelés külön is 300 eFt-ért - eladó. Az ingatlan ára:
1.000.000,-Ft (29051 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó, Ára: 1,2 mFt (25186 K) Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt (26911 K) Kjscserföi hegyen 310 n-öl, gyümölcsös-szőlő, pince, teljes (elszereléssel eladó. Víz, villany van. Ára: 200 eFt. (29020 K)_
Eladó kis-dávon hegyen 1200 nm-es területen gyümölcsös, szőlő, új pince, nagy szoba, konyha, alul présház, borospince, tetőrész kialakítható. Jól megközelíthető.
Ára: 1 mFt. (28720 K)_
Bagó hegyen 700 n-öl területen, téglapincével, teljes felszereléssel szŐIÖ, erdő, kaszáló eladó. Villany van. Ára:
500.000,-Ft. (28643 K)_
Zalakaroson üres 1961 nm-es üres telek eladó a FelsŐhe- ; gyen. Ár: megegyezés szerint (28641 K) Látóhegyen eladó 1200 n-öl szőlő, gyümölcsös, vezetékes víz, villany van. Palatetős pince, szoba, konyha, prés-
ház, földpince, hordók. Ára: 1,5 mFt. (28404 K)_
Cserfői hegyen 720 n-ÖI szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K)
Förhénci hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFt. (27486 K)
NYARALÓK:
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevékenységet folytatók számára. Irányár: 8,5 mFt (27411 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó,
közművesítve: Irányár: 1,2 mFt. (24649 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért-eladó. Víz,
villany, van. (25550 K)_
Eladó a Nk-Í Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi ház. Ára. 4,7 mFt. (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFt. (26213 K}
ZaJakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mFt. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelít, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
Irányár: 12,5-mFt (26847 K)_
Zalakaroson 600 n-öl lelken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőfülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt (27118 K) Zalakaroson csendes környezetben eladó felújított 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet. Ara. 6 mFt. (27759 K)
Balatonmáriafürdőn, 10 percre a Balatontól eladó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, tároló helységekkel, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: megegyezés szerint (28213 K)
ALBÉRLET:
Csónakázó-tónál szép környezetben 3 szobás hétvégi ház kiadó teljes berendezéssel együtt 900 Ft/Tő vagy 30-40 eFt megegyezés szerint (29414 K)
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt, (27119 K) _
Tavasz
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki út 66. (Teleki út és Tavasz utca sarok) W&m,. xeicfon: 93/315-124
Teljes körű lebonyolítás! Legkedvezőbb közvetítési díj\'. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16, szombaton 9-12 óráig
* Ingatlanközvetítés * Életjáradék szerződések
* Ingatlanok értékbecslése * Hirdetésfelvétel
* Ingatlanok bérbeadása * Gazdasági, jogi és műszaki
szakkönyvek árusítása.
Megbízónk részére keresünk és kínálunk: 1-1,5-2 szobás lakásokat vételre, bérbeadásra. Eladó családi házakat Nagykanizsa. Miklósfán, Palinban, Sáncban, Kiskanizsán.
LAKÁS:
Nk-n a Corvin utcában 1 emeleti 62 nm-es 2+félszobás, egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, vizórás, telefonos lakás eladó. Irányár: 4.100.000,-Ft. Ny.sz.: 00111. (29688 K)__
Nk-n a Rózsa utcában 9. emeleti. 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, vizórás, félig redőnyözött lakás eladó, lár:
1,850.000,-Ft, Ny.sz: 00095. (29689 K)_
Nk-n a Bartók B. utcában 7. emeleti, 1,5 szobás, 45 nm-es lakás eladó, lár: 1,850.000,-FI. Ny.sz: 00098. (29690 K)_
Nk-n a városközpontban 1. emeleti, 88 nm-es, 2+2 télszobás, központi fűtéses lakás eladó, lár: 6.20O.OOO,-
Ft Ny.sz: 00079. (29691 K)_
Nk-n a Garay utcában 4. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi tűtéses lakás eladó, lár: 2.500.000,-Ft. Ny.sz:
00070. (29692 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 4 emeletes épületben 4. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított lakás eladó, lár: 2.400.000,-Ft. Ny.sz: 00067. (29693 K)_
Nk-n a Zemplén Gy. utcában 10. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, felújításra szoruló lakás eladó. Irányár:
1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00066. !29694 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 1. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00063. (29695 K)_
Nk-n 1985-ben épült városközponti 2. emeleti, 75 nm-es, 2+2 félszobás lakás zárt udvarral eladó, lár: 5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00047. (29696 K)_
Nk, központjában 2 szobás, 57 nm-es, egyedi központi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó, lár: 4.500.000,-Ft.
Ny.sz: 00104. (29697 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 4, emeleti, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 szobás, központi lűtéses lakás eladó. Irány-ár: 1.980.000,-Ft Ny.sz: 00089. (29698 K)_
Nk-n a keleti városrészben 2 és félszobás, 62 nm-es, központi lűtéses földszinti lakás eladó vagy 1-1,5 szobásra cserélheti, lár: 2.800.000,-FI. Ny.sz: 00042.
(29699 K)_
Nk-n a keleti városrészben 10 emeletes házban, 2 szobás, 56 nm-es, központi fűtéses, 2. emeled, felújított la-kás eladó, lár: 2.200.000,-Ft. Ny.sz: 00037. (29700 K) Nk-n a keleti városrészben 10 emdetes épületben, 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtéses, 1. emeleti lakás d-adó. lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00031. (29701 K)
Nk-n a keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 45 nm-es, 1+fdszobás, egyedi fűtéses, 3. emeleti lakás d-adö. lár: 1.950.000,-Ft. Ny.sz: 00021. (29702 K) Nk. bdvárosahoz közel, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi lűtéses, magasföldszinti lakás eladó, lár: 3.000.000,-Ft. Ny.sz: 00016.(29703 K)_
Nk. belvárosában 2 és félszobás, 72 nm-es, egyedi fűtéses, irodának is alkalmas, felújított 1, emeleti lakás d-adó. lár: 5.600.000,-Ft. Ny.sz: 00005. (29704 K) Palinban 100 nm-es, 2+3 félszobás, sorházi lakás, 500 nm területtel dadó. Garázs a ház alatt. Irányár:
7.000.000,-Fl. Ny.sz: 00015. (29705 K)_
Nk-n a kelerj városrészben, 10 emeletes épületben, 3 szobás, 76 nm-és, központi fűtéses, 2. emeleti lakás d-adó, vagy 1,5 szobás, 1 -2. emeleti lakásra cserélhető 4 emeletes épületben értékegyeztetéssd. (Lehetőleg egyedi fűtéssel). Irányár: 3.000.000,-Ft, Ny.sz: 00113. (29706 K) _
CSALÁDI HAZAK, TELKEK:
Nagykanizsán a Katonaréten 120 m2-es, L alakú, felújításra szoruló családi ház 408 m2-es területen eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető. Irányár: 4,8 mFt. Ny.szám:00115. (29800 K)_
Iharosberényben 55 m2-es, 1 szobás családi ház 600 n.öl területen eladó. Irányár: 1,8 mFt. Ny.szám: 00118.
(29801 K)_
Lispeszentadorjanon 70 nm-es, 2 szobás családi ház, 1200 nm-es, telekkel, garázzsal, melléképületekkel el-adó, Nk-tól 35 km-re far: 2.000.000,-Ft Ny sz 00112
(29707 Kj_
Nk. észak-keleti részén 200 nm-es, 2+2 tdszobás, pad-lófűtéses, nagy konyhás családi ház, 998 nm telekkel eladó. Tetőtér beépíthető. Márványburkolatú nappali és fürdő. 42 nm-es garázs. Zalakarosi ingatlan értékegyeztetéssel beszámítható, lár: 15.500.000,-Ft. Ny.sz:
00108. (29706 Kj_
Nk. belvárosában 200 nm-es családi ház, 700 nm telekkel dadó. 2 szintes, 4 szobás, egyedi központi fűtéses, műhellyd, ipari árammal, garázzsal, lár: 22.000,000,-Ft Ny.sz: 00105. (29709 K)
Inkén 100 nm-es, 2 szobás családi ház 600 n-ól telken, melléképületekkel, ipari árammal, gyümölcsössel eladó,
lár: 2,800.000,-Ft. Ny.sz: 00100. (29710 K)_
Fityeházon 100 nm-es. 3 szobás családi ház, 300 n-ól tdekkd, garázzsal, ipari árammal eladó. Gázlehetöség van, lár: 3.800.000,-Ft. Ny.sz: 00086. (29711 K) Zalakarosi fürdőtől 2 km-re, Garaboncon építési telek (900 nm) építési engedéllyel dadó Közművek a telek végén, lát: 1200 Ft/nm. Ny.sz: 00084. (29712 K) Sáncban 120 nm-es, 5 szobás családi ház 600 nm telekkel, ipari árammal, külön ipari célra szolgáló melleképülettel (tetőtér beép\'thelő ) eladó, lár: 9.200.000,-Ft.
Ny ;z: 00033 .29713 K_
Miklósfán 80 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses családi ház 1435 nm telekkel eladó, lár: 5.300.000,-Ft. Ny.sz: 00075. (29714 K)_
Zalakomárban 2 szintes, 180 nm-es, 6 szobás, gázfűtéses családi ház eladó, 1000 nm telekkel lár:
6.000.000,-Ft. Ny.sz: 00073. (29715 K)_
Kiskanizsán családi ház eladó 400 n-ől telekkel, 2 szobával, új tetővel, lár: 3200.000.-Ft. Ny.sz: 00071.
(29716 K)_
Zalamerenyén 100 nm-es, 3 szobás családi ház eladó, 400 n-ól tdekkd. lár: 2.000.000,-Ft Ny.sz: 00069. (29716 K)_
Garaboncon 120 nm-es, 3 szobás családi ház, 1600 n-öl tdekkd, melíéképületekkd dadó, lár: 5.200.000,-Ft. Ny.sz: 00068. (29717 K)_
Murakeresztúron 870 n-öl építési telek eladó. VIz, villany van, gáz készülőben lár: 150.000,-Ft. Ny.sz:
00065. (29718 K)_
Nagykanizsa északi városrészében 70 nm-es, 2 szobás, felújításra szoruló családi ház, 470 nm telekkel el-adó. lár: 5.200.000,-Ft. Ny.sz: 00064. (29719 K) Szepetneken 75-nm-es régi családi ház, 2 szobával, 800 n-öl telekkel eladó. Víz, villany van, gáz megoldható lár: 1.000.000,-Ft. Ny.sz: 00056. (29720 K)_
Miklósfán 928 nm építési telek közmű nélkül eladó, lár:
3.200.000,-Ft. Ny.sz: 00053. (29720 K)_
Pacsán 100 nm-es, 1,5 szobás, 8 éves családi ház 1765 nm telekkel, melléképületekkel eladó, lár:
5.000.000,-Ft. Ny.sz: 00051. (29721 K)_
Sármelléken 100 nm-es, 3 szobás, egyedi központi fűtéses csald! ház nagy telekkel dadó vagy 2-2,5 szobás nagykanizsai lakásra cserdhető értékegyeztetéssel lár: 3.500.000,-Ft. Ny.sz: 00050. (29722 K)_
Nagybakónakon 70 nm-es, 2 szobás családi ház 1000 n-öl területen eladó, lár: 1,700.000,-Ft. Ny.sz: 00043. (29723 K)_
Pacsán 120 nm-es, 3 szobás, belső felújításra szoruló családi ház 1115 nm telekkel, melléképülettel, ipari árammal eladó, lár: 2.800.000,-FI. Ny.sz: 00040. (29724 K)_
Nagykanizsától 5 km-re, a kisbagolai hegyen 120 nm-es családi ház eladó, 300 n-öl telekkel, lár: 5.000.M0.-Ft. Ny.sz: 00036. (29725 K)_
Nagykanizsa Szabadhegyen 400 n-öl közművesített telek, 4x5 nm-es garázzsal dadó lár: 2.300.000,-Ft.
Ny.sz: 00035. (29726 K)_
Nk. északi városrészén 100 nm-es, kertes, garázsos, 2+2 félszobás, étkezős családi ház eladó, lár:
8.200.000,-Ft. Ny.sz: 00028. (29727 K)_
Nk Szabadhegyen 4 szobás, 80 nm-es családi ház, 800 n-öl telekkel, garázzsal, pincével, külön konyhával eladó, lár: 4.800.000,-Ft. Ny.sz: 00023. (29728 K) Nk. Szabadhegyen építési telek felvonulási épülettel el-adó. lár: 1.850.000,-Ft. Ny.sz: 00002. (29729 K) Kisbagolai hegyen \'86-ban épült, 3 szintes, lakható hétvégi ház 1060 m2-es területen eladó vagy nagykanizsai lakásra cserdhető értékegyeztetéssel. Irányár: 1,2 mFt.
Ny.szám: 00088. (29802 K)_
Újudvaron 100 nm-es gázas, 3 szobás, felújításra szoruló családi ház 300 n-öl telekkel eladó, lár: 2.500 000,-Ft. Ny.sz: 0004. (29730 K)_
ÜZLETEK:
Nk. belvárosában 21 nm-es üzlethelyiség eladó, lár:
3.100.000,-Ft. Ny.sz: 00099. (29731 K)_
Nk. bdvárosában 26 nm-es üzletnek, irodának alkalmas helyiség eladó. VIz, gáz, villany, szociális helyiség
van, lár: 850.000,-FI. Ny.sz. 00030. (29732 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 helyiségből álló, 45 nm-es üzlet eladó. Ipari áram, szociális helyiség van. lár: 3.000.000,-Ft, Ny.sz: 00022. (29733 K)
30 KANIZSA - ?pió. 1998. december 18.

ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. ^.Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
LAKASOK
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses parkettás, redőnyös, erkélyes teljesen felújított negyedik emeleti lakás azonnal eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.sz: 11.24. (29682 K)
Nagykanizsán az Északi városrészben 3 szobás, 80 m2-es, 3. emeleti, felújított lakás garázzsal együtt eladó. 6,3 mFt. (Hiv.sz.: 11. 11.) (29535 K)
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, nagy konyhás, erkélyes, 3. emeleti, központi fűtéses lakás, teljesen felújított állapotban 2,6 mFt-ért el-adó. (Hiv.sz.: 11.06.) (29536 K)
Nagykanizsán a belvároshoz 8-10 percre 1. emeleti, 74 m2-es, erkélyes, 2 szobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás 3,2 mFt-ért eladó. (Hiv.sz.: 11.04.) (29537
K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 4. emeleti, középső 2 szobás, redőnyös, felújított, egyedi fűtéses lakás eladó 3,5 mFt-ért. (Hiv.sz.:11.02.) (29538 K)
Nk-án az északi városrészben 3. emeleti, 3 szobás, 2 erkélyes, 80 m2-es lakás eladó 5 mFt-ért. (29539 K)_
Nk-hoz 25 km-re 2 nagy családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel azonnal eladó. Víz, villany van. 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.16.) (29540 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás, amerikai konyhás, 70 m2-es, 1. emeleti lakás eladó. 6 mFt + garázs 1,5 mFt. (Hiv.sz.: 10.14.) (29541 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás + hall, amerikai nagy-konyhás lakás 4. emeleti eladó.
5 mFt + garázs 1 mFt. (Hiv.sz.: 10.14.) (29542 K)_
CSALÁDI HÁZ
Nk-n a belvárostól 7 percre 130 nm-es családi ház, az utcára nyíló üzlettel 370 nm-es telekkel eladó 7 mFt-ért. (29681 K)
Zalakarostól 12 km-re régi parasztház, 3 szoba, nappali, étkező, 3542 m2 területtel eladó. 4 mFt. (Hiv.sz.: 11.12.) (29543 K)
Nk-hoz 15 km-re 100 m2-es családi ház, 3 szobás, 2611 m2 területtel azonnal eladó vagy lakótelepi lakásra cserélhető. 1,4 mFt. (Hiv.sz.: 11.11.) (29544 K)
Nk-hoz 6 km-re 2 szintes magtár, 300 m2-es pincével, 2750 m2 területtel eladó. 7 mFt. (Hiv.sz.:11.06.) (29545 K)
TELEK, NYARALÓ
Építési telek Nk-án szép helyen azonnal eladó. 2,5 mFt. (Hiv.sz.: 11.16.) (29546 K)_
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)_
GARÁZS:
Nk-n a déli városrészben garázs azonnal eladó 230 eFt-ért. Víz, villany nincs. (Hívsz: 11.18). (29680 K)_
FAHÁZ:
9 nm-es teljesíthető faház azonnal eladó 140 eFt-ért. (Hiv.sz. 11.24) (29683 K)
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft
német-magyar érdekeltség
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. Tel./tax: 93/310-884 R. tol.: 30-699-511 Nyitva: H-Ca 9-17, P 9-16 óráig
HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRTÉKBECSLÉS
INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS) TELJESKÖRÖ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokai Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
Munkás utcában 52 m2-es. 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, parkettás, igényesen felújított lakás új konyhabútorral eladó. Irányár: 3,5 mFt.
(29514 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás. 56 nm-es. erkélyes, nagy konyhás, központi fűtéses, vízórás
lakás eladó! Irányár: 2,4 mFt. (29488 K)_
Belvárosban földszinti. 48 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos lakás felújított állapot-ban eladó. Irányár: 3,0 mFt. (29489 K)_
Belvároshoz közel irodának is alkalmas, 71 m2-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó.
Irányár: 3,7 mFt (29243 K)_
Csengery úton 110 m2-es, 3 szobás, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 6.0 mFt. (29245 K)_
Rózsa utcában 2 szintes, 95 m2-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, jó állapotú lakás el-
adó. Irányár: 5 mFt. (28916 K)_
Városközpontban liftes épületben 2+félszobás, erkélyes, egyedi fűtéses, igényesen felújított lakás parkolási lehetőséggel eladó, lár: 4.8 mFt. (26729 K)_
Dózsa Gy. utcában 2 szintes, 130 nm-es, 4 szobás, kp. fűtéses, igényesen felújított lakás kerttel, pincével eladó. Irányár: 7.5 mFt. (28310 K) Csengery utcában (belvároshoz közel) 102 nm-es. 4 szobás, irodának is kialakítható lakás el-
adő. Iá.: 6.8 mFt. (28312 K)_
Kisfaludy utcában, utcafronti, 1+2 félszobás, für-p dőszobás, gázfűtéses, parkettás udvari ház el-E- adó. Iá.: 2,9 mFt. (28313 K)_
Ady E utcában 81 nm-es. 2+félszobás, hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Iá.: 5,2 mFt. (28315 K)
ÜZLET, IRODA NAGYKANIZSÁN
Belvároshoz közeli udvarban 16 nm-es üzlet kiadó vagy bérleti joga eladó. (28724 K) 2 szintes vendéglátó komplexum, igényes emele-tl lakással eladó. (28317 K)_
ELADÓ TELKEK
Miklósfán 800 nm-es. teljesen közművesített telek, dupla garázzsal eladó. Iá.: 2.8 mFt. (28319
KJ_
Palinban 2100 nm-es, vállalkozásra alkalmas főút melletti telek. 160 nm pincével eladó. Iá.: 3,7
mFt. (28320 K)_
Miklósfán 2300 nm-es terület lebontásra v. felújí-S tásra szoruló épülettel eladó. Iá.: 2 mFt. (28321
K)_,_
:| Szabadhegyen 1600 nm-es. központi helyen fek-% vő telek, közműrácsatlakozási lehetőséggel el-adó. Iá.: 2.8 mFt. (28322 K)_
ELADÓ CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN
Miklósfán 80 nm-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel eladó, lár: 4.5 mFt.
(297.30 K)_
Miklósfán 8 éve épült, 3 szintes, 5 szobás. 2 fürdőszobás családi ház garázzsal eladó, lár: 8,0 mFt. (29731 K)_
Nk. belvárosában 65-70 m2-es, 2 szobás, galanas, egyedi fűtéses, üzletnek is alkalmas udvari családi ház eladó. Irányár: 4.5 mFt. (29517 K)
Klskanizsán 470 nm területen. 1 szobás. 45 nm-es gázfűtéses családi ház melléképülettel eladó.
Irányár: 2.0 mFt. (29490 K)_
;| Nk-n csendes helyen. 74 nm-es, 2 szobás, gáz-* fűtéses, régi típusú önálló családi ház 270 nm területen pincével eladó. Irányár: 5.2 mFt. (29491
K)_
Kiskanizsán 2 szobás, erősen felújításra vagy lebontásra szoruló épület nagy telekkel eladó. Iá.:
4,1 mFt. (29364 K) _
Nk. belvárosában 61 m2-es, 2 szobás, teljesen felújított utcafronti házrész eladó. Iá.: 3.6 mFt. (29365 K)_
Sáncban 270 m2-es. 3 szintes családi ház 3 autó számára garázzsal. 150 m2-es bármilyen tevékenységre alkalmas ipari csarnokkal, nagy telek-kel reális áron eladó. (29247 K)_
É-K-l v.részben 3 szintes, 242 m2-es. 2 nappalis. 5 szobás, kp. fűtéses, telefonos, 8 éve épült családi ház pincével, garázzsal, 560 m2 nagyságú telekkel eladó. Irányár: 15 mFt. (29156 K) Palinban 2 szintes, 100 m2-es, 5 szobás, egyedi dlrkofűtéses sorházi lakás garázzsal eladó.
Irányár: 7 mFt. (28918 K)_
Sugár utcán 154 m2-es 4 szobás, teljesen felújított családi ház nagy pincével, garázzsal eladó. Irányár: 11,5 mFt. (28919 K)_
Palinban 100 nm-es. 5 szobás, 2 fürdőszobás jó állapotú társasházi lakás garázzsal eladó, lár:
7.4 mFt. (28660 K)_
Palinban 11 éve épült 2 szintes. 3 szoba + nappalis, erkélyes, kp-i fűtéses, telefonos családi ház pincével. 2 garázzsal, gyümölccsel, nagy te-lekkel eladó. Irányár: 7.5 mFt. (28606 K) Palinban angol tipusú (5 szobás + kialakítható vendégszoba) 2 szintes, egyedi kp-i fűtéses. 2 fürdőszobás, 100 nm-es, kertes, garázsos lakás, 7 lakásos sorházban, védett övezetben eladó.
lár: 6.6 mFt + 800 eFt. (28607 K)_
Maort telepen 2 szintes. 120 nm-es. 4 szoba+hal-los társasház pincével, garázzsal, kis telekkel el-
adó. Iá.: 12,5 mFt. (28323 K)_
Babóchay utcában 2 generációs, 100 nm-es. önálló családi ház lakható melléképülettel, garázzsal. 1200 nm területen eladó. Iá.: 9.2 mFt.
(28324 K)_
Dózsa Gy. utcában önálló, 80 nm-es. 3 szobás családi ház külön bejáratú szoba-konyha-fürdős lakrésszel, garázzsal eladó Iá.: 6 mFt (28325 KI Maort telepen 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, teraszos iker jellegű családi ház nagy telek-
\' kel eladó. Iá.: 7.5 mFt. (28326 K)_
Vörösmarty utcában 134 nm-es. 2+félszobás. hallos, kp. fűtéses családi ház. tetőtérbeépltési lehetőséggel eladó. Iá.: 9.5 mFt. (28327 K) Kiskanizsán 30 éve épült 3 szobás családi ház 500 nm területen eladó (fürdőszoba kialakítható), la : 3 mFt \'28328 K)__
Kiskanizsán önálló, 80 nm-es, 3 szobás családi ház gazdasági épületekkel. 3100 nm területen el-
adő. Iá.: 5,2 mFt, (28329 K)_
Katonaréten 80 nm-es önálló családi ház félkész tetőtérrel, pincével, garázzsal, 1000 nm területen
eladó. Iá.: 5.5 mFt. (28330 K)_
Palinban 115 nm-es, 3+félszobás. 2 szintes, teraszos családi ház pincével, garázzsal. 500 nm területen eladó. Iá.: 10 mFt. (28331 K)_
Palinban 2 szintes, 150 nm-es. 5 szobás, 2 fürdőszobás, pincés, garázsos. jó állapotban lévő, 13 éves családi ház nyári lakkal eladó. Iá.: 12
mFt. (28332 K)_
Palinban 2 szintes, 180 nm-es. 5 szobás. 11 éves családi ház garázzsal eladó. Iá.: 8,5 mFt. (28333 K) _
ELADÓ INGATLANOK ZALAKAROSON
2 szintes, 120 nm-es, teljesen felújított, jó állapotú nyaraló garázzsal eladó, (29329 K) Frekventált helyen. 75 nm-es, 2 szintes, 2 szo-ba+hallos nyaraló. 360 nm területen eladó. Iá.
8.5 mFt. (28337 K)_
Üdülőövezetben 60 nm-es, felújításra szoruló nyaraló 730 nm területen eladó. Iá.: 3.8 mFt. (28338 K)_
GARÁZS:
Sugár utcán a belvárosban 18 nm-es garázs bér-
letijoga eladó. (28722 K)_
Városkapu körúton Ikergarázs fele eladó lár 450 eFt. (28723 K)
1998. december 18.
KANIZSA - /ifin*
31
INGATLAN
Nagykanizsán, Csengery út elején felújításra szoruló, alápincézett, 4 szobás családi házrész, nagy udvarral eladd. Vállalkozási célra is alkalmas! Érd.: 17 óra után a 93/312-767-es telefonon.
(27342 K)_
8-as főút mellett, kirándulóhelyen, éves üzemeltetésű, melegkonyhás vendéglő éttermi berendezéssel, (elszereléssel eladó. Tetőtérben lakás, működő szobakiadással. Összterület: 165 m2. Irányár: 14,5 mFt. Érd.: a szerkesztőségben. 310-540. (27987 K)_
Rózsa utcában 3 szobás földszinti lakás eladó. Érd.: 06-20/9205-965-ös teleionon. (29673 K)
Teljesen felújított Rózsa utcai kétszobás lakásomat elcserélném 2 1/2-re értékegyeztetéssel. Érd.: Rózsa 11. Fszt/2. Csabainé. Tel.: 93/322-040. (29807 K)_
Eötvöstéren 1+2 télszobás + hallos, cirkogejzíres, 4. emeleti lakás fizetési könnyítéssel eladó vagy 1,5-2 szobás lakás beszámfthatása megoldható. Tel: 93/321-253 vagy a 06-60/466-919.
JARMU
Nissan Sunny 1,5 GL 1983 decemberi, felújított karosszériával, mástél év műszakival eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: 93/317-032 vagy a 30/9361-402 telefonon. (28942 K)
GARÁZS
Ház alatti, fűtött, egyedi garázst keresek a Mun-kás u.-Zemplén-Városkapu úton. Tel: 318-429 18 óra után. (29809 K)
Nk. Városkapu krt. 10. alatt ikergarázs fele eladó Érd.: 93/316-701, (29170 K)
Nagykanizsán a Jókai úti garázssoron garázs el add. Érd: 17 óra után a 93/316-881-es telefonon. (29557 K)_
Aknás garázs kiadó. Érd.: 313-883-as telefonon. (29808 K)
BÉRLET
Villanyszerelési boltommal Király u. 19-ből 21-be, az Élelmiszer-Vegyes üzletembe költöztem. A régi helyiség bármilyen célra kiadó. Várom kedves régi és új Vevőimet! Bányai, Nagykanizsa. (29806
K)_
Albérlet január 1 -tői kiadó. 1 szobás, egyedi gázfűtéses, belvárosi lakás a 10. emeleten 20 ezer forint + rezsi bérleti díjért. Ajánlatokat „Lakás kiadó" jeligére levélben a szerkesztőség címére ké-rek. Nk. Pl.: 154. (29758 K)_
2 szobás, egyedi fűtésű lakás a Teleki utca elején albérletbe kiadó. Érd.: 20/9510-850. (29759 K) Nagykanizsa centrumában keresek januártól kiadó bútorozatlan három szobás házat vagy lakást. Ajánlatokat a 06-30/9272-329-es telefonra kérek. (29810 K)_
VEGYES
Gyakorlattal pénztárgép-, irodagép műszerészt jó kereseti lehetőséggel felveszünk Érd.: 93/312-
212. (29506 K)_
Statisztikából korrepetálást vállalok. Érd.: a szerkesztőség enné:: (29665 K)
Lucfenyő 1,5 m kis tételben is eladó. Érd.: az esti órákban a 93/311-953-as teleionszámon. (29669
K)_
SÜRGŐSEN eladó 486 Dx2 SZÁMÍTÓGÉP! 5 1/4 és 3,5 floppy meghajtó, 4 MB RAM memória, 14" CGA színes monitor, 66 MHz processzor, magyar billentyűzet! Irányár: 50.000,-Ft, Érd. mun-
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
kaidőben a 06-20/9333-211-es teletonszámon. (29741 K)_
SUCK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Müller Gábor, tel.:381-199. (27576 K)_
240 literes Gorenje mélyhűtő szekrény 25.000,-Ft-ért eladó. Érd.: Városkapu 9/D. 314-361-es te-letonon. (27559 K)_
Gégemikrofon eladó. Érd.: a szerkesztőségben. (29323 K)_
400 db egyméterlől-négyméterig lucfenyő eladó. Érd.: az esti órákban 18 óra után a 319-604 vagy a315-B23-as telefonon. (29813 K)_
Eltartási szerződést kötnék idősebb emberekkel lakásért. Megbízható, korrekt család. Érd.: 310-990-es telefonon, vagy a Sugár út 4. sz. alatt a SÁBA Hirdetőben. (2B7B6 K)_
Két hízó eladó (egészben, félben, több darabban kimérve is). Érd.: 391-014. (39755 K)
Ezüstfenyő és lucfenyő gallynak eladó. Erd,: 391 014. (29756 K)
Lovaglócsizma, 42-es (egyedi készítésű), sarkán, tyúval, lovagló ostorral eladó. Érd.: 93/318-884 18 óra után. (29757 K)
Olcsón eladó villanytűzhely és 2 személyes heve rő. Érd.: 14 órától, Nk. Dózsa u. 2/A. (29B04 K)
Nagykanizsai vendéglőbe szakácsot, konyhai dolgozót és felszolgálót felveszek. Érd.: 06/30/9756-193 teleionon. (29805 K)
Használt szekrénysor 4 db-os, és egy dupla he. verő eladő.Érd.: 310-674-es telefonon bármikor. (29811 K)
Omega automata arany karóra (100.000,-Ft) eladó. Ugyanitt osztrák gyártmányú száraz-nedves porszívó (15.000.-Ft) eladó. Tel: 06-60/457-516. (29812 K)
Olcsón eladó villanytűzhely és kétszemélyes he verő. Érd.: délután 2-től Nk, Dózsa u. 2/A. (29813 K)
PARTNERKERESŐ
170/70 52 éves független, férfi keresi társát, alacsony egyszerű hölgy személyében. Levelet „Szeretet" jeligére. Nk. Pf. 154-be várok. (29743
K)_
36 éves, független, 2 gyermekét nevelő anyuka keresi társát tartós kapcsolat céljából. Fényképes, kézzel írott leveleket várok Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9. Kalandorok kíméljenek! (29803 K)
SZILVESZTERI MULATSÁG A KIS-SIPOS VENDÉGLŐBEN!
Élőzene, tánc, tombola
A fődíj: görög tengerparii üdülés!
BELÉPŐDÍJ: 5.000 Ft/fő
Korlátlan étel- és italfogyasztással (hideg-meleg svédasztal)!
Erd.:
KIS-S1POS VENDÉGLŐ Nagykanizsa, Csengery út 87. (volt Véndiófa, tel.t 93/312-910)
m
KÖGAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 06/40/444-000 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady úl 45. Tel: (93) 313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- 18-án 17.00 Karácsonyi hangverseny - az Alsóvárosi templomban, a „Zrínyi Miklós Iskoláért" Alapítvány szervezésében
- 18-án. 18.00 Zala megyei rockzenekarok bemutatkozó koncertje
- a Zala megyei Zenészegylet szervezésében
- 19-én 10.00 Vakációzz velünk! - telefonkártya és kin-derfigura börze
14.00 Tarka-barka műhely -karácsonyi ajándékkészítés
- 20-án 19.00 A HSMK Ve-
gyeskarának karácsonyi koncertje - a Felsővárosi templomban
Közreműködik: a Pécsi Szimfonikus Zenekar és Csáktornya Város Vegyeskara 21-én 9.00 Vakációzz velünk! - karácsonyi mézeskalács készítés.
15.00 Világjárók klubja - Kínában jártunk - videofilmes élménybeszámoló 28-én 19.00 Sárga csikó -népszínmű (Bródy-bérlet) A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása Főbb szerepekben: Csonka Ibolya, Spindler Béla, Szarvas József, Kovács Zsuzsa Rendezte: Bezerédi Zoltán 29-én 19.00 Sárga csikó -népszínmű (Rátkai-bérlet) Csiky Gerely Színház, Kaposvár
31-én 20.00 VIDÁM SZILVESZTER!
Zene: Calypso Zenekar Vendéglátás: Hotel Central Belépődíj vacsorával együtt: 4.600 Ft.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Dukát Éva, Király Endre, Lukácsa Zsuzsit, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Varga Ciyörgy. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kit. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeikéi e-mail címünkre várunk: kanizsaonline@hcbyte.hu ISSN 0865-3879
I
KANIZSA- 1999
I
Január
Február
Július
1. Cs Tihamér
2. P Ottó
3. Szo Kornél
4. V Ulrik
5. H Emese
6. K Csaba
7. Sze Apollónia
8. Cs Ellák
9. P Lukrécia
10. Szo Amália
11. V Nóra
12. H Izabella
13. K Jenő
14. Sze Örs
15. Cs Henrik
16. P Valter
17. Szo Endre, Elek
18. V Frigyes
19. H Emília
20. K Illés
21. Sze Dániel
22. Cs Magdolna
23. P Lenke
24. Szo Kinga
25. V Kristóf
26. H Anna, Anikó
27. K Olga, Liliána
28. Sze Szabolcs
29. Cs Márta, Flóra
30. P Judit, Xénia
31. Szo Oszkár
Augusztus
1. V Boglárka
2. H Lehel
3- K Hermina
4. Sze Domonkos
5. Cs Krisztina
6. P Berta
7. Szo Ibolya
8. V László
9. H Ernőd
10. K Lőrinc
11. Sze Zsuzsanna
12. Cs Klára
13. P Ipoly
14. Szo Marcel
15. V Mária
16. H Ábrahám
17. K Jácint
18. Sze Ilona
19. Cs Huba
20. P Állami ünnep
21. Szo Sámuel
22. V Menyhért
23. H Bence
24. K Bertalan
25. Sze Lajos, Patrícia
26. Cs Izsó
27. P Gáspár
28. Szo Ágoston
29. V Beatrix
30. H Rózsa
31. K Erika
1. P Újév
2. Szo Ábel
3. V Genovéva
4. H Titusz
5. K Simon
6. Sze Boldizsár
7. Cs Attila
8. P Gyöngyvér
9. Szo Marcell
10. V Melánia
11. H Ágota
12. K Ernő
13. Sze Veronika
14. Cs Bódog
15. P Lóránt
16. Szo Gusztáv
17. V Antal
18. H Piroska
19. K Sára
20. Sze Fábián
21. Cs Ágnes
22. P Vince
23. Szo Rajmund
24. V Timót
25. H Pál
26. K Vanda
27. Sze Angelika
28. Cs Károly
29. P Adél
30. Szo Martina
31. V Marcelia
1. Sze Egyed, Egon
2. Cs Rebeka
3. P Hilda
4. Szo Rozália
5. V Viktor, Lőrinc
6. H Zakariás
7. K Regina
8. Sze Mária, Adrienn
9. Cs Ádám
10. P Nikolett, Hunor
11. Szo Teodóra
12. V Mária
13. H Kornél
14. K Szeréna
15. Sze Enikő
16. Cs Edit
17. P Zsófia
18. Szo Diána
19. V Vilhelmina
20. H Friderika
21. K Máté
22. Sze Móric
23. Cs Tekla
24. P Gellért
25. Szo Eufrozina
26. V Jusztina
27. H Adalbert
28. K Vencel
29. Sze Mihály
30. Cs Jeromos
1. H Ignác
2. K Karolina
3. Sze Balázs
4. Cs Ráhel
5. P Ágota
6. Szo Dorottya
7. V Tamás
8. H Aranka
9. K Abigél
10. Sze Elvira
11. Cs Bertold
12. P Lívia
13. Szo Ella
14. V Bálint
15. H Kolos
16. K Julianna
17. Sze Donát
18. Cs Bernadett
19. P Zsuzsanna
20. Szo Aladár
21. V Eleonóra
22. H Gerzson
23. K Alfréd
24. Sze Mátyás
25 Cs Géza
26. P Edina
27. Szo Ákos
28. V Elemér

Október
1. P Malvin
2. Szo Petra
3. V Helga
4. H Ferenc
5. K Aurél
6. Sze Brúnó
7. Cs Amália
8. P Koppány
9. Szo Dénes
10. V Gedeon
11. H Brigitta
12. K Miksa
13. Sze Kálmán
14. Cs Helén
15. P Teréz
16. Szo Gál
17. V Hedvig
18. H Lukács
19. K Nándor
20. Sze Vendel
21. Cs Orsolya
22. P Előd
23. Szo Nemzeti ünnep
24. V Salamon
25. H Blanka
26. K Dömötör
27. Sze Szabina
28. Cs Simon
29. P Nárcisz
30. Szo Alfonz
31. V Farkas
.....;;:.......;.....i\'*-.-:.\'
Ili ( KANIZSA- Í999 )

Március Április Május Június
1. H Albin 1. Cs Hugó 1. Szo Munka ünnepe 1. K Tünde
2. K Lujza 2. P Áron 2. V Zsigmond 2. Sze Kármen
3. Sze Kornélia 3. Szo Buda, Richárd 3. H Tímea 3. Cs Klotild
4. Cs Kázmér 4. V Húsvét, Izidor 4. K Mónika 4. P Bulcsú
5. P Adorján 5. H Húsvét, Vince 5. Sze Györgyi 5. Szo Fatime
6. Szo Leonóra 6. K Vilmos 6. Cs Ivett 6. V Norbert
7. V Tódor 7. Sze Hermán 7. P Gizella 7. H Róbert
8. H Zoltán 8. Cs Dénes 8. Szo Mihály 8. K Medárd
9. K Franciska 9. P Erhard 9. V Gergely 9. Sze Félix
10. Sze Ildikó 10. Szo Zsolt 10. H Ármin 10. Cs Margit
11. Cs Szilárd 11. V Leó 11. K Ferenc 11. P Barnabás
12. P Gergely 12. H Gyula 12. Sze Pongrác 12. Szo Villő
13. Szo Krisztián 13. K Ida 13. Cs Szervác 13. V Antal
14. V Matild 14. Sze Tibor 14. P Bonifác 14. H Vazul
15. H Nemzeti ünnep 15. Cs Tas 15. Szo Zsófia 15. K Jolán
16. K Henrietta 16. P Csongor 16. V Mózes 16. Sze Jusztin
17. Sze Gertrúd 17. Szo Rudolf 17. H Paszkál 17. Cs Laura
18. Cs Sándor 18. V Andrea 18. K Erik 18. P Arnold
19. P József 19. H Emma 19. Sze Ivó 19. Szo Gyárfás
20. Szo Klaudia 20. K Tivadar 20. Cs Bernát 20. V Rafael
21. V Benedek 21. Sze Konrád 21. P Konstantin 21. H Alajos
22. H Beáta 22. Cs Csilla 22. Szo Júlia, Rita 22. K Paulina
23. K Emőke 23. P Béla 23. V Pünkösd, Dezső 23. Sze Zoltán
24. Sze Gábor 24. Szo György 24. H Pünkösd, Eszter 24. Cs Iván
25. Cs Irén 25. V Márk 25. K Orbán 25. P Vilmos
26. P Emánuel 26. H Ervin 26. Sze Fülöp 26. Szo János
27. Szo Hajnalka 27. K Zita 27. Cs Hella 27. V László
28. V Gedeon 28. Sze Valéria 28. P Emil 28. H Levente
29. H Auguszta 29. Cs Péter 29. Szo Magdolna 29. K Péter, Pál
30. K Zalán 30. P Katalin 30. V Janka 30. Sze Pál
31. Sze Árpád 31. H Angéla
November
1. H Marianna
2. K Archilies
3. Sze Győző
4. Cs Károly
5. P Imre
6. Szo Lénárd
7. V Rezső
8. H Zsombor
9. K Tivadar
10. Sze Réka
11. Cs Márton
12. P Jónás
13. Szo Szilvia
14. V Aliz
15. H Albert, Lipót
16.- K Ödön
17. Sze Hortenzia
18. Cs Jenő
19. P Erzsébet
20. Szo Jolán
21. V Olivér
22. H Cecília
23. K Kelemen
24. Sze Emma
25. Cs Katalin
26. P Virág
27. Szo Virgil
28. V Stefánia
29. H Taksony
30. K András
December
1. Sze Elza
2. Cs Melinda
3. P Ferenc
4. Szo Borbála
5. V Vilma
6. H Miklós
7. K Ambrus
8. Sze Mária
9. Cs Natália
10. P Judit
11. Szo Árpád
12. V Gabriella
13. H Luca
14. K Szilárda
15. Sze Valér
16. Cs Etelka
17. P Lázár
18. Szo Auguszta
19. V Viola
20. H Teofil
21. K Tamás
22. Sze Zénó
23. Cs Viktória
24. P Ádám, Éva
25. Szo Karácsony
26. V Karácsony
27. H János
28. K Kamilla
29. Sze Tamás
30. Cs Dávid \\
31. P Szilveszter
KANIZSA
I
i\'m. december 18.
BACH AZ ÓVODÁBAN KEZDTE
Kevés humorista-parodista nő van kis hazánkban, és még kevesebb azoknak a száma, akik jól művelik ezt a műfajt, s meg is élnek belőle. Bach Szilvia az óvodában kezdte az „utánzást", és már akkor is a dolgok nehezebbik oldalát választotta: éneke(s)t parodizált. Bach Szilvia Kanizsán a Honvéd Kaszinóban rendezett Erzsébet-Katalin-bál vendége volt Műsora előtt beszélgettünk pályájának alakulásáról.
- Hogyan és mikor derült ki, hogy tehetsége van ehhez a műfajhoz?
- Ez meglepő, váratlan kérdés volt, nem számítottam rá... Óvodában derült ki, mikor az „Árkot ugrott a tücsök, kitörött a lába" című fantasztikus gyermekdalocskát utánoztam az óvó néni hangján. Ez volt a kezdet.
- Mit szólt ehhez az óvó néni?
- Nem hallotta... Csak egy másik óvó néni, aki rám nézett, mint egy kicsit elmebeteg személyiségre és azt mondta: „Jól van, ügyes vagy, Szilviké!" Ekkor voltam középső csoportos az oviban..
- Már akkor is tudatos volt, hogy parodizál valakit, vagy csak úgy jött? •
- Csak úgy jött, és én azt hittem, ilyet mindenki tud. Később azonban rám csodálkoztak... 1968-ban Sümegen nyaraltain, ott hallgattam a táncdalfesztivált (akkor az egész ország így tett), és mivel a zenére fogékony vagyok, fantasztikus élményt jelentett számomra. Másnap már „Sümeg Harangozó Terije voltain az epei fán..."
- Mikor döntötte el, hogy ene a pályára megy?
- Próbálkoztam mindenfelé, aztán 1990-ban, mikor humorfesztivált rendeztek, az egyik barátnőm, akivel együtt szültünk, kezembe nyomott egy Hócipőt. Abban volt a jelentkezési lap, amelyet ki is dobtam, de nála volt másik... Sőt, még a zenészt is ő szerezte, aki azóta készíti a zenei alapjaimat.
- A humorfesztiválon való szereplést tartja az első nagy sikerének?
- Nem. 18-19 éves lehettem, amikor ment a tévében az „Előttem az utódom" című műsor, és abban Gálvölgyi János, mivel mást nem ismert, kénytelen volt engem megnevezni utódjának. Akkor nagy népszerűségre tettem szert, mentem a Körúton, s kirohantak az emberek az üzletből. Nagyon furcsa volt meg aranyos. De a szüleim akkor nem engedtek engem erre a csúf pályára, azt javasolták, menjek 8-tól 4-ig dolgozni, mint más normális ember. Az
égy kicsit konzervatív szüleim féltettek. Később tudtam csak azt csinálni, amit szeretek.
- Én most csak ezzel foglalkozik...
- Igen, bár már gondolkodom, hogy valami pékséget kellene nyitni...
- Mi alapján választja ki az „áldozatait"?
- Hogy tudom-e utánozni vagy nem. Hogy mitől tudom - vagy mitől nem -, azt nem tudom. Az biztos, az előadónak nagyon jónak vagy nagyon rossznak kell lennie. A közepes, langyos típusú embereket nem lehet parodizálni... Zenét hallgatok, megfog valami, a nóta, az előadó, és akkor vele együtt énekelek. A saját hangomon kezdem, és előbb-utóbb az ő hangja jön be.
- Kit szeret nagyon parodizálni?
- Edit Piafot nagyon, Psota Irént is, hálás feladat. A népszerű embereket lehet jól utánozni.
- Hány személyt parodizált eddig?
- Hatvanat számoltam meg. Inkább magyarok vannak köztük, mert a szöveg is fontos. Ha van egy gyönyörű lírai dal, s annak jó a szövege, hozzásegít ahhoz, hogy az előadó hangját könnyebben „megtaláljam".
- Mire készül a jövőben?
- Alakítottam egy parodista együttest, három leányból áll, ilyen sem volt még, ez is unikum. Velük várhatóan tavasszal jön ki a CD. A csapat neve „Migrén", és könnyűzenei paródiákat csinálunk, de elvétve van benne hangutánzás, jobban a stílusokat követjük, a mai modem diszkóslágereket dolgoztuk fel.
- Ha nem parodizál, mivel foglalkozik szívesen?
- Alszom, nagyon szeretek olvasni, keresztrejtvényt fejteni, a számítógéppel játszani, (mert mást nem tudok vele), meg az egyik „perverzitásom", hogy két-három órát fekszem a vízben és ott olvasok.
- Gyermek?
- Tizenhét éves a leányom, hát, a legokosabb, legszebb... Mit mondjak róla?!
- Követni fogja a pályán? Lát benne tehetséget?
- Igen, erősen tehetséges Színészi-leg, bár nagyon kritikus vagyok, de ő már húroméves korában olyan monológokat adott elő - általában étkezéseknél -, hogy „kifeküdtem" rajta. És nem azért, mert az én gyermekem, de nagyon jó humorérzéke van, s jó színészi képességekkel is rendelkezik.
Horváth Ilona
JOE, A ROCKTOROK
Az egyik „legizmosabb" hangnak tartják „rockberkekben" Rudán Joe-t, akit a Pokolgép együttes énekeseként ismerhettünk meg, bár zenei pályafutása jóval korábban kezdődött. Jellegzetes, karcos hangja utána feltűnt magyar rockoperákban, majd nemrég a P. Mobilhoz csatlakozott. Rudán Joe-val az újjáalakult Mobil kanizsai koncertje előtt találkoztunk.
- Ilyen hanggal adott volt, hogy énekesi pályára ment?
- Az éneklés véletlenszerűen adódott nekem. Az iskolában ugyan énekkaros voltam, de zenekarban basszusgitárosként kezdtem amatőr szinten. Volt egy haveri körünk, összejöttünk és zenéltünk. Elsős voltam akkor a középiskolában, s lassan kiderült, van valamilyen hangadottságom. Közben elmaradt a basszusgitár, a szaxofon, mert azon is tanultam játszani, és csak az éneklés maradt.
-Tanult valahol énekelni?
- Először csak magamat képeztem, aztán Pécsett jártam egy dzsesszénekes tanárnőhöz. Bornemissza Máriához, de az teljesen más volt, mint amit most csinálok. Az örökzöldektől kezdve Gershwinen át mindent énekeltünk Gyakorlásnak jó volt.
- Mi volt az első sikere?
- Annak tartom a középiskolás zenekarunkat, aztán a pécsi Morrist, amellyel felléphettünk a P. Box előtt, s Vikidál Gyuszi előtt énekelhettem. Ez tényleg nagy siker volt. Aztán mindig feljebb jutottam a ranglétrán...
- Melyek voltak eddigi pályafutása legjelentősebb zenekarai?
- Mindegyik mérföldkő volt az életemben, A Morris után a Pokolgép vagy a Coda, amely több mint tíz éve működik, és hogy most a P. Mobil tagja lehetek, büszkeséggel tölt el.
- Mikor került a P. Mobilba\'\'
- Póka Egon meg a Lóránt keresett meg, hogy készül a „Kutyából szalonna" című film, amely a „Kopaszkutya " folytatása, és énekeljek abban egy-két dalt. Aztán „összemelegedtünk", jó volt a hangulat, és akkor felvetették, hogy énekeljek a P. Mobilban. Ez másfél évvel ezelőtt történt, akkor voltak a változások a zenekarban, Tunyogiék elmentek, s mi jöttünk az Egonnal,
- Most turnézik az együttes?
- Igen, Szombathely és Zalaegerszeg után jöttünk Nagykanizsára.
- Készül új lemez a Mobillal?
- Tervbe van véve az új anyag. A jövő héten utazunk Erdélybe, egy tízállomásos turnén veszünk részt. December 27-én lesz Budapesten az
új Wigwamban - 2500 fős befogadóképességű hely - a szokásos éves nagy bulink, s ha ez is lemegy, akkor állunk neki az új számoknak. Nagy ambícióink vannak. Szeretnénk, ha a jövő esztendőben meg is jelenne az album.
- Egy-egy koncerten a régi nagy Mobil-nótákat is előadja a zenekar\'.\'
- Hogyne! A műsor gerincét a régi számok adják, de a „Kutyából szalonna" című lemezről is énekelünk hal-hét nótát.
- A P. Mobilon és a Codán kívül van valamilyen zenei terve, amely más irányba visz?
- Papp Gyuszi most írt Demjén Ferenccel egy darabot, Schiller „Ármány szerelem" című művét dolgozták fel, amelyet a békéscsabai színházban már játszanak is. Ez meg fog jelenni CD-n és kazettán, már felénekeltük a zenei anyagot, én a miniszter szerepét kaptam meg. Egyébként nagyon jó a zene, az énekesek, nagyon tetszik. A zenét különben a Gyuszi írta, a szöveget meg a Rózsi, Ebből az anyagból állítólag Pesten is lesz majd előadás, lehet, hogy megpályázom ezt a szerepet, bár ez nem rockopera, sokkal több benne a prózai rész, mini az „Attilában" vagy az „István, a királyban", amelyekben korábban szerepeltem,
- A Pokolgép végül is teljesen megszűnt?
- A Pokolgépben a végén már csak ketten maradiunk Kukovecz Gáborral, a „Gép" című korongunkat mi jelentettük meg. Két-három éve szünetelünk, a zenekar nem bomlott fel, most „űr" van, nem érezzük azt, hogy jelenleg érdemes lenne ebben az irányban is mennünk.
- A P. Mobil, a Coda és az egyéb zenei feladatai teljesen kitöltik az időjét?
- Tulajdonképpen igen, kiteszik a napomat. A szervezési, plakátkészítési feladatok hozzám tartoznak, a Coda .ügyeit is én intézem. Vannak próbák mindkét zenekarral, készülünk a fellépésekre. Jó ez így. De ha ráérek, biciklizem, horgászom, szeretek sétálni, csavarogni, olvasgatni. A zene után.
Horváth Ilona
f \\Z \\ V11\'/ c \\ "Ilii
decemoei r 18. lllilL IV/VÍNl/jöA J á3
SZA KAI CSEVEGÉS
A MAGYAR BE ATLE-FIÚKKAL
¦J 178 spanyolországi fellépés
J| után hazánkban először
III Nagykanizsán lépett fel a
I i Sanzelizében a Beathoven.
ISII Az együttes évekkel ezelőtt
Mi Beatles-dalok magyar szö-
iv I veS" előadásával vált is-
I I inertté és népszerűvé, ame-
II i lyet igazol a mintegy 150 II, ezer eladott lemez. Másfél j I évvel ezelőtt a zenekar
III megújult, tagcserék is vol-I a tak, s a Beatles-nóták azóta
I i angolul szólnak. A ml Beathoven tagjaival - Bo-IJlli I ros Péter, Dornai József, ili Heicz Gábor, Farkas László
II - az éjszakai koncert előtt f/f beszélgettünk.
- Kinek volt az ötlete, hogy létrejöjjön a zenekar?
László: - Nekem volt az ötletem...
József: - Mi meg segítettünk neki...
László: - Erre a zenekarra
gondolsz?
- Igen.
László: - Végül is nem az én ötletem volt. Kiss Ernő bácsié, aki egy menedzser-ügynök. Volt egy Beathoven nevű zenekar - Beatles magyarul, ebben én nem voltam benne -, amelynek aztán szünetelt a működése egy időszakban, majd a menedzser ajánlott egy lehetőséget, hogy külföldre kellene menni zenélni.
- Hány évig működött először az együttes, és miért szüneteltettétek magatokat?
Péter: - Három esztendeig, és ezalatt három lemez jelent meg Magyarországon. Hogy miért szüneteltettük? Úgy éreztük, ennyi elég volt a hazai kiadásokból.
- Változott-e a korábbiakhoz képest a zenekar\'.\'
József: - Igen. Annyiban, hogy most Beatlest játszunk, eddig meg csak Beatles volt műsoron, és most egyre több Beatles-szám kerül be a koncertekre... És van egy olyan tervünk, hogy később esetleg majd Beatles-dalokat is fogunk előadni...
László: - A különbség még az, hogy most a műsor abszolút
show-jellegű, és ruhában, fazonban, hajviseletben, mindenben utánozni próbáljuk a Beatlest. Az „első" Beathovent is szerették, jó poén volt a magyar szöveg, ez volt az egész különlegessége. Most pedig a legapróbb részletekig igyekszünk azt a hangulatot visszaadni, amit akkor „ elkövettek".
- Miért nem magyarul játszotok tovább? Vagy magyarul is?
Péter: - Most jöttünk haza Spanyolországból, ahol fél évet töltöttünk - és fogunk is még kimenni -, ott nem lehet magyarul érvényesülni.
- Hány Beatles-nótát tudtok játszani?
Gábor: - Sokat, de a műsorban 30 nóta van, mindegyik, azt hiszem. Beatles-dal... Főként a legismertebb számokat játsszuk, a legnevesebbeket - a közönség szempontjából.
- Terveztek lemezkiadást? László: - Hogyne! Már ki is
adtunk egy lemezt. Nemcsak a koncerteken próbáljuk másolni a zenekart, hanem így is. Ugyanazon a címen jelent meg, mint a Beatles első albuma: „Please, please me!" Még a borítót is ko-píroztuk, meg azt, ami benne van.
- Készültök itthon valamilyen nagy koncertre?
József: - Nem.
- Miért?
Péter: - Most mindenki nagy koncertre készül, mi kicsire...
- Meddig vagytok „betáblázva" felkérésekkel?
László: - Decemberre már tíz fellépést lekötöttünk, s gyakorlatilag minden hétvégére van feladatunk. Májusig vagyunk elérhetők itthon, mert akkor megyünk vissza Mallorcára fél évre. Előtte pedig szó van skandináv túráról, tavaly októberben voltunk kint Finnországban, s ismét hívnak bennünket. A faxban az állt, Jiogy szerelnének Beathoven-napokat rendezni - nem Beatles-napokat -, ez azért jólesik az embernek. Esetleg Norvégiába is eljutunk, mindenképpen valami hideg helyre... Szeretjük a hideget. Spanyolországban meleg volt, és ezt kívánnánk ellensúlyozni.
Heicz Gábor, Boros Péter, Farkas László, Dornai József
- Ennyire nagy kultusza van még a Beatlesnek?
Péter: - Európában hatalmas, különösen az angolok vannak oda érte.
- Soha nem jutott eszetekbe, hogy saját számokat is játsszatok?
László: - Annyi pénzünk még nincs, hogy saját muzsikát csinálhassunk, tudod, hogy működik nálunk ez a dolog... Beállni abba a sorba, hogy techno, ~csűrdöngö-lős" fiúzenekarok, hát... Mi nem szeretjük az ilyen zenét hallgatni sem, játszani meg főleg nem és csinálni pedig abszolút nem...
József: - Nem is tudnánk...
László: - De ha lesz rá pénzünk, meg fogjuk tenni. Egyébként már születgettek saját dalaink. Tíz-tizenkettő... Foglalkozunk vele, azonban a kiadóknak is van beleszólásuk a dolgokba...
Gábor: - Most van más válasz-, tásunk, nem lényeges és nem szükséges még elfogadnunk az ő feltételeiket.
- Szabadidőtöket hogyan töltitek?
László: - Nagyon furcsa kérdés... Időnként úgy érzem, hogy szabadidőmben zenélek... De ha arra gondolsz, hogy a zenélésen kívül az a pár perc mivel telik el, akkor azt mondhatom, szerelek főzni, a családdal, a fiammal lenni...
József: - Ülök. Ülök és nézek. Komolyan...
Péter: - A családommal vagyok,- szeretek kertészkedni és a tenisszel foglalkozom. Néha még teniszezem is, de a dobolás, a csuklóm miatt nem nagyon lehet. A tévében viszont nézem, és ha bármit kérdezel teniszből, tudok rá válaszolni. A kedvencem egy görög származású amerikai. Pete Sampras. Ismered?...
Gábor: - Szabadidőinben játszom egy Beathoven nevezetű zenekarban. És ennyi...
- Mondanál erről a zenekarról valamit?...
Horváth Ilona
36
KANIZSA
I
1998. december 18.
1
Kása András tizenkét hetet töltött Nagykanizsán, a Gyámhivatalban gyakornokként. Tapasztalatairól kérdeztük.
- Eredetileg az ELTE-re jelentkeztem szociálpolitika szakra. Nem vettek fel, ezt követően kaptam az értesítést, hogy felvettek Jászberénybe. így kerültem a jászberényi tanítóképző főiskolára, most vagyok negyedéves, szo-ciálpedagógiát. tanulok. Ez az utolsó év már a munkára, az iskola elvégzését követő időszakra készít fel bennünket. Ha végzek, akkor szociálpedagógusként kapok majd diplomát, ezzel oktatási intézményekben, mint gyermekvédelmis, illetve gyerekjóléti szolgálatoknál helyezkedhetek majd el. Elképzeléseim már vannak, hogy mit szeretnék csinálni, de konkrétumot még nem tudok mondani.
- Mivel telt el az elmúlt tizenkét hét?
- Ismerkedtem a rendszerrel: a Gyámhivatal működésével, a Polgármesteri Hivatalhoz, a Gyermekjóléti Szolgálathoz, a Rendőrséghez való viszonyával, a kapcsolódó szervekkel, a felettes szervekkel, a Gyámhivatalnál folyó munka jogi hátterével, a kapcsolódó területek jogviszonyaival. A szervezési feladatokkal való ismerkedés mellett volt módom bepillantani a Gyámhivatal ügyfélfogadásába, az ott zajló folyamatokba. Számos olyan dolgot kísérhettem itt figyelemmel, amire, az ország más Gyámhivatalainál nem lett volna módom, hiszen itt már olyan dolgok is megvalósultak, és működnek, amelyeket sok más intézményben ezt követően vezetnek be. Csak egy példát említenék, például a helyettes szülői hálózat. A tapasztalatom az, hogy ebben a városban a gyermek- és ifjúságvédelmi rendszer sokkal jobban működik, mint az ország más területein, itt a különböző területeken dolgozó szakemberek sokkal jobban együttműködnek.
- A döntéshozatal nehézségeibe is belekóstolt?
- Igen, volt módom megtapasztalni azt, milyen valakinek a sorsáról dönteni. Nagyok sanyarú sorsú gyerekekkel találkoztam az elmúlt hónapok alatt. Volt példa bántalmazásra, közlekedési szabálysértésre, és a rendszer sajátosságaiból adódó nagyon sok más feladat megoldását kísérhettem figyelemmel. Nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy semmiképpen sem szabad a rám bízott feladatokat elrontani, mert ha mégis megtörténik, egy ember sorsáról döntök rosszul, akár visszavonhatatlanul. Hogy emellett esetleg rossz jegyet is kapok a gyakorlatra, igazából nem számottevő, hiszen az érdemjegy nincs olyan hatással a jövőmre, mint a másik emberére egy általam meghozott rossz döntés.
- Mit tapasztalt, függ-e a rendszer működése az ügyintéző személyiségétől?
- Az a tapasztalatom, hogy igen. Az itt látottak azt igazolják, hogy adódjon bármi, mindig van megoldás. Lehet megoldást találni egy ügyre, ha ezt mindkét fél akarja. Én itt nagyon jó példáját láttam a szakterületek együttműködésének, és azt is, hogy egy ügyintéző mi mindent képes megvalósítani, ha feladatát szívvel-lélekkel végzi. Hogy mennyire fontos az, hogy az itt dolgozó szakemberek ne csak a saját területükkel legyenek tisztában, hanem az élet más területeiről is legyenek információik. Olyanok, amelyek segítségével az itt megforduló emberek sorsának jobbra fordulásában működhessenek közre.
- Ez egy viszonylag új képzés, hogyan fogadták az intézmények az innen kikerülő szakembereket?
- Az elején még komoly érdeklődés volt az intézmények, főként az iskolák részéről, úgy gondolták, hogy a frissen képzett szakemberek számos terhet levesznek majd a pedagógusok válláról, de a
rendszer mégsem így működött. A hétköznapok azt mutatják, hogy az elmélet nem minden esetben tudja követni a gyakorlatot. Van, ahol úgy látták, hogy az évek óta kialakult, jól bevált gyakorlatot akarjuk megváltoztatni, másutt meg, hogy a rendszertől idegen dolgokkal próbálkozunk. Igazából még nem nagyon tudnak hová tenni bennün-
ket. Vannak, akik azt hiszik, hogy mi leszünk a jövendő napközis pedagógusai. Mások meg azt hiszik, hogy az osztályfőnökök gondjait enyhítjük majd. Hogy végül mit is csinálunk, az azt hiszem részben a felkészültségünktől függ, részben azoktól az intézményektől, ahol elhelyezkedünk.
D.É.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Ne haragudjanak a zavarásért. Nevem Páli Angéla. Nagykanizsám lakom, a Péterfy Sándor Általános Iskola 5/b. osztályos tanuló vagyok. 11 éves vagyok, és tavaly kezdtem el verseket írni, érzéseimről a magam szórakozására. Mivel hű olvasója vagyok a KANIZSA HETILAPNAK, ezért Önökhöz küldöm pár versemet bemutatásra. Eddig az iskolai újságban jelentek meg verseim.
Tisztelettel:
Páli Angéla
8800 Nagykanizsa, Bartók Béla utca 3/2
Karácsonyes te
Fenyőfát díszít anyukám. Segítőkezem kezéhez ér. Megcsókol, meleget érzek, pedig kint vadul tombol a Tél.
Ajándékok a fa alatt. Rám várnak meg a kisöcsémre. Mosolyt varázsol arcunkra, a karácsonyfánk csodás fénye.
Mégis bent a szívem mélyén. Jaj ne vegye észre anyukám! Fáj nagyon! Ajtóra nézek. Hátha bekopogtat apukám.
Kisöcsém mintha érezné, ha utcazajra ajtóhoz futok. Utánam jön, s velem szomorú mert apám helyett a szél kopog...
Szeretném látni! - Merre van? Segítse meg az Istenem! Még akkor is, ha elhagyott. Karácsonyeste sincs velem.
I
KANIZSA
I
37
KARÁCSONYTÓL KARÁCSONYIG
- Az a történet, amelyet elmesélek, már a születésem előtt elkezdődött, nyilván erről nekem csak meséltek. A szüleim akkor találkoztak, amikor az édesapám első felesége kórházban volt. Apám elvált az első feleségétől, és házasságot kötött anyámmal. Az anyámmal gyakran voltam úton, mindenhová magával cipelt, amerre csak az alkoholizmusa vezette. Sokszor aludtunk a szabad ég alatt padokon.
- Apád miért engedett el vele?
-Abban reménykedett, hogy a velem való törődés kényszere majd csak hazavezeti, de jócskán tévedett. Az anyám akkor sem ment haza, ha engem vele küldtek. Ha nem voltunk vele, akkor sem volt nyugtunk, mert akkor az apám kerekedett fel, engem a biciklire ültetett, az öcsémet meg egy dobozba rakta, és úgy indultunk az anyám keresésére.
- Egyetlen boldog, örömteli pillanatra sem emlékszel a gyermekkorodból?
- Voltak röpke pillanatok talán, de olyan kevés, hogy semmi nem maradt meg az emlékezetemben. Én csak a szörnyűségekre emlékszem, azokra az emberfeletti próbálkozásokra, amelyekkel az apám az anyám alkoholizmusból való kilábalását segítette. Ő mindent megpróbált, hogy az anyám meggyógyuljon. Volt pénze ahhoz, hogy anyámat orvostól orvosig vigye, de az anyám nem akart meggyógyulni, nem értem, miért nem. Ma is rossz visszaemlékezni azokra az időkre, amikor az anyám rám kényszerítette az akaratát, és zsarolt, hogy szerezzem, meg a mindennapi italát. Próbáltam ellenállni, de akkor még gyenge voltam, nem tudtam. Amikor megnőttem, az öcsémmel kez-
99^
mm

Mm Mm
99
0 a o
Két fiú. Sorsuk, életük nem mindennapi. A testvérpár együtt még nincs harminc éves, ám már annyi borzalmat megéltek, amennyi más embernek egy életre is sok.
dődött ugyanez. Sem magamat, sem őt nem tudtam megmenteni ettől. Sokszor kényszerűen bennünket olyan dolgokra, amelyekért még a testi épségünk is veszélybe került,
- Milyen volt az édesanyád, amikor, ivott?
- Az egyszerűen elmondhatatlan. Borzalmasan viselkedett, ordítozott, veszekedett, meztelenül rohangált. Olyankor semmit sem nézett, csak szúrt. Ha olyan tárgy került, a kezébe, amivel sebet ejthetett, meg is tette. Megszúrta az apámat is, aki kórházba került. Kést rejtett a csizmájába, amikor a Gyámhivatal munkatársához ment, akit úgy tudom, meg is fenyegetett, hogy bántani fogja, ha az ügyünkkel törődik.
- Senki sem segített rajtatok?
- Ki segíthetett volna? Az apám első házasságából származó gyerekeivel, és a volt feleségével nem volt kapcsolatunk, az illetékesek pedig még nem látták elérkezettnek az időt arra, hogy közbeavatkozzanak. A szurkolást követően más lett a helyzet, Rövid úton bekerültünk a Gyivibe, de csak átmenetileg.
- Milyen volt ott?
- Jobb, mint otthon. Legalább emberi módon bántak velünk. Nem maradhattunk ott sokáig, hiszen az anyám minden követ megmozgatott, hogy újra hazakerüljünk csak azért, hogy továbbra is őt szolgáljuk. Ő csak inni szeretett, dol-
gozni nem. Emlékszem, ha vacsorát kellett főzni, vagy el kellett volna mosogatni, mindig rosszullétet szimulált, és lefeküdt. Ahhoz soha nem volt fáradt, hogy az ital elrejtésének módját kitalálja, A legképtelenebb helyekre el tudta /ejteni, csak véletlenül jöttünk rá egy-egy alkalommal, hová is dugta az italt. A Gyiviben megtudhattuk egyébként azt is, hogy anyánknak volt már gyermeke rajtunk kívül is. Azt hiszem ez a gyerek sohasem ismerte az igazi anyját, neki nagyobb szerencséje volt, mint nekünk.
- Mi történt tavaly karácsony előtt egy nappal?
- Édesapánk kórházba, került. Agyvérzést kapott, azt hiszem, nem. bírta tovább azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a sors rá mért. Az agyának nagyon komoly része ká-
i
rosodott már az első agyvérzés során, ha túl is éli, sohasem lett volna az, aki előtte volt. A kórházban újabb agyvérzést is kapott, és belehalt. Az anyám rendszeresen látogatta, addig, amíg ő is kórházba nem került. Álnokul játszotta a beteget, és a sajnálat-. ra méltó, szerencsétlen asz-szonyt, akinek a férje haldoklik. Közben ki-kilátogatott a kórházból, hogy a még meglévő értékeinken is túladjon, a bútorokat, a használati tárgyakat apránként eladta, nem. hagyott semmit, csak a falakat. Zsarolta a rokonainkat is, hol ezt, hol azt vitetett be a
kórházba, persze soha semmiért nem fizetett,
- Milyen volt a tavalyi karácsony?
- Szörnyű! Semmi szépre nem tudok visszaemlékezni a tavalyi évből. Meghalt az apám, az anyám még szörnyűbb dolgokat művelt. El kellett adni a számítógépemet is, hogy legyen miből eltemettetni az édesapámat. Eltemettük, és vele életünk egy korszaka is lezárult,
- Hogyan éltek most?
- Elköltöztünk onnan, ahol laktunk, bezárták a házunkat. Azért van rajta lakat és rács, hogy az anyánk ne tudjon bejutni, és ne tegyen kárt a minket illető dolgokban. Ma egy kollégium az otthonunk, ott lakunk az öcsém meg én. Én vagyok a testvérem gyámja. Van munkahelyem, most azon fáradozunk, hogy önálló életünket megalapozzam. Szeretnék egy lakást, talán sikerül. Egy olyan helyet szeretnék, ahol senki nem bánt sem engem, sem az öcsémet, ahol békében élhetnénk végre.
- Egy év telt el a fenti események utolsó felvonása óta. Milyen lesz az idei karácsonyotok?
- Remélem, békés és boldogabb, mint a tavalyi. Most már van családunk, emberek, akik szeretnek bennünket, gondoskodnak rólunk. A testvérünk és annak férje mindent megtesznek értünk. A testvérünk édesanyja - bár megtehetné, hogy haragszik ránk -befogad, ha nincs hová mennünk. Nagyon sok olyan ember is segít nekünk, akinek semmi köze nincs hozzánk, de a szívük jó.
- Hogyan gondolsz az édesanyádra, ha eszedbejut?
- Nem akarok gondolni rá. Semmit, nem köszönhetek neki, csak annyit, hogy vagyok.
D.É.
38 í KANIZSA ) ms.dm>mb,r IS.
„...ŐK FOGJÁK CERUZÁMAT../*
(J. A.)
Harkány László rovata
Egy szomorú Karácsony története
Száraz, szeles idő volt. A kevéske havat, ami esett, összehordta a szél a mélyebb helyekre, meg az épületek oldalához. Az emberek fázósan húzódtak vackaikba, és a korai alkonyat lehetőségét kihasználva, a szalmával bélelt priccseken nyúltak el. Az asszonyok a napi adagként kapott kötetnyi alom utolsó maradékaival szerettek volna egy kis meleget és némi vacsorát varázsolni a dohánypajtából barakká avanzsált szobányi helyiség népének.
Négy család lakta a tábori nyomortanyát. A szemben lévő priccsen Ádám bácsi öttagú családja bújt a takaró alá. míg a két Tóth család tíz fővel a helyiség másik felén osztozott.
A tudós és népszerű nyelvész kanizsai előadása nem a televízióból ismert és szeretett „Álljunk meg egy szóra" című műsor tematikájából választott Ezúttal anyanyelvünk játékairól, csodáiról, csak alig ismert bámulatos sokszínűségéről szólt. 150 ember hallgatta a kitűnő előadót és a színes, vidám, de nagyon is tanulságos gondolatokat. Azóta is sokan megállítanak, s az elhangzott példák, idézetek, játékok iránt érdeklődnek. Most tehát következzenek Grétsy tanár úr előadásának derűs példái.
1. Már a 18. században megalkotta az úgynevezett eszperente játékot Varga János, amelynek az a lényege, hogy a szavakban csak e és é magánhangzó maradhat. Nyelvünk szerencsés hangeloszlása, a magán- és mássalhangzók kedvező aránya e játék alapja.
2. Sebestyén Gábor XIX. században élő jogász az úgynevezett anagrammák egyik mestere a 78 éves Fáy András ünneplésére 78 darab anagrammát gyártott a kor polihisztorának nevéből illetve annak betűiből.
PL: Fáy András nevének 9 betűjéből ilyeneket: inas fárad, sima a fád, Fánid áras (nem kell rosszra gondolnunk...), infáradás stb.
Ugyancsak Sebestyén Gábortól származik az alábbi versike, amelynek két olvasata is lehetséges:
Boris, Te. nem Ámor ostoba nyila zűrömből.
Csője megtompult a lángon, domború tán Bora kedvellője.
A szélfújta muzsika kísérő zörejeit szelíd dallamok lágyították. Az emberek karácsonyi énekekkel várták a szentestét. Az elsőt a Hortobágy-szé-len, többszáz kilométerre zalai otthonaiktól, „kitelepítve". A családok együtt voltak és mégis elhagyatva.
Az unoka a távoli nagyszülőkre gondolt, a szülő a távoli rokonokra, szomszédokra és mindenre, akik és amik a megszokott környezetet jelentették. És mindenkiben ágaskodott a kérdés: miért éppen mi?...
Az áhítatos énekek oldották a feszült hangulatot: mosolyt varázsoltak a felnőttek gondterhelt arcára, vidámságot az ajándék és a fa nélküli karácsonyt váró gyermekeknek. Ahogy elhangzott a „mennyből az angyal", máris folytatták a „csordapásztorokkal" és újrakezdték a más barakkokból átvett dallamokkal.
S szálltak a gondolatok is... Engem az érettségi után közvetlenül ragadtak ki a barátok közül. Iskolatársaimról semmit sem tudtam, levelet nem írhattunk és nem kaphattunk. Csak sejtettem, hogy többségükben az egyetemről hazalátogatnak, díszítik a fát, vagy - a vizsgaidőszakra tekintettel -tanulgatnak. Itt nincs fenyőfa, még egy kicsinyke ág sincs...
„Haza mennek a legények!" - ordítással rúgta be a deszkaajtót egy rendőrtizedes. Tudomásunkra adta, vége a „dőzsölésnek", nem „nótázhatunk mán több szenténeket". Vagyis, csend legyen! Aztán rám mutatott meg az egyik Tóth fiúra:
- Maguk legyenek tíz perc múlva
A másik olvasat:
Bor Istene, mámoros tóba nyíl az öröm bölcsője.
Megtompul talán gondom, bor után bor a kedv ellője.
Tehát ugyanazokból a szavakból kétféle vers is olvasható!
3. Lápi Pál (álnév) vissza is Lápi Pál a palindromok (a rákmondatok) mestere, amelyek visszaolvasva is ugyanúgy hangzanak:
- Kitűnő vől orrtövön ütik.
- Ön, Agárdi Anikó icipici ókínai drága nő. «
4. A homonimakká] való játék kedves tréfákat csal elő.
íme a két példa:
- Magát miért csukták le?
- Mert a sógoromat megölte a villám.
- A villám?
- Igen, mert az én villám volt.
* * *
A skót bemegy a könyvkereskedésbe, s egy Shakespeare művet kér.
- Milyen kiadás? - kérdi az eladó.
a parancsnokságon! De jól öltözzenek fel! Meg ha van, hozzanak magukkal ennivalót is!
Ijedten kérdeztük, hogy miért és miért épp most, szenteste?
Anyám riadt tekintetéből láttam, nem tudja eldönteni, hogy a másnapi kenyéradagot adja vagy meleg kendőjét a vékonyka viharkabát alá?
Az őrsön mondták meg, hogy nyolcunkat arra szemeltek ki, hogy a karácsonyi éjszakán disznókat szállítunk a 15 km-re lévő vasútállomásra, vontatókkal. Ehhez azonban több mint egyórás gyaloglással kellett az állami gazdaság központjába jutnunk. Ott a vidámnak éppen nem látszó, szabad traktorosok vártak bennünket. (Hogy miért nem jöhetett értünk egy traktor, ez az akkori embergyalázás és kínzás receptjébe tartozott.)
Nálunk nagyobb pánik csak szegény négylábúaknál keletkezett. Futottak az életükért; rúgtak, haraptak, visongtak, hogy elkerüljék sorsukat. Közben a fázástól elcsigázott szervezetünk is kínlódott. A vontatózás sem volt éppen kéjút. Két-két ember egy-egy pótkocsin. Hogy a húsz kilométeres sebesség és csipkedő szél fagyasztó erejétől némileg védekezzünk, a padlóm simultunk az állatokkal együtt. Nagyon hideg volt, nagyon fáztunk.
A vagonbaterelés sem volt könnyű feladat.
A falu házaiban csend volt. Csak egy-két ablaknál láttunk gyér világosságot és a karácsonyfa sziluettjét. Ahogy visszaindultunk a pusztába, a
- Csakugyan, milyen kiadást - válaszolja a vevő...
5. Mulatságos példák sora áll rendelkezésünkre a sajtóhibákból, ahol csupán egyetlen betű eltévesztése okoz galibát:
.Jvlegrendelve állunk koporsód körül. (Egy nagy ember halálakor...)
,,A vállalat nagy fejvesztés előtt áll." (Napjainkban is előfordul...)
6. Szellemes és szórakoztató a helynevekből alkotott mondatok sora:
.JJarvas Iván Mesteri Tolmács." (A mondat igaz. ugyanakkor valamennyi szó magyar helységnév.)
Lábatlan Csatár Rém Hasznos. (Nem igaz, de vicces...)
7. A tréfás mondatszerkesztés példáiból vett idézetekben bizonyos szavak ismétlődnek:
- Akik Rigában születtek, lettek lettek.
- A tibeti láma. lám, alám a láma bőrét tette.
- Ez a pirula nem árthat, hathat hathatós hatással.
A legnagyobb sikert ez a példa aratta:
zalai falukban is ismert árnyakkal találkoztunk. Néhányan viharlámpát vittek magukkal, bár a telihold elég világossá tette a tájat. Az emberek szállingóztak az éjféli misére...
Már a visszaút felénél tartottunk, amikor beharangoztak. Társam elkezdte az úrangyalát. és én torokszorító érzéssel folytattam. A disznók visszahagyott alomját magunk alá vontuk, szorosan egymáshoz húzódtunk, és botladozó hangon szepegtük: „Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott..." Aztán elnyomott a fáradtság. Azt álmodtam, drága Verona nagymamám összeteszi a kezemet, és mondja, mint egykor ötéves koromban, egy égzengéses vihar alatt: „Drága gyerekem, ne félj! Ha az Isten vigyáz rád. ember nem árthat!"
Aztán tettünk még egy fordulót. Majd vissza gyalog a táborba. A kenyeret visszatettem, és két üter langyos vízben letisztálkodtam. A korai ebéddel drága anyám csodát művelt. Igaz, hogy nem volt karácsonyi asztal, nem volt aranyló tyúkhúsleves, nem volt libasült. (Negyven hónap alatt egyébként sem ettem soha asztalnál.) De volt harmadik fogás1 Anyánk szalmalángon palacsintát sütött, méghozzá kétféle töltelékkel. Az egyikbe apróra vagdalt napraforgómagot tett dió helyett, a másik fajtához sárgarépát reszelt, lekvárt pótlandó.
Nekem három jutott.
Hát. ilyen volt 1950 karácsonya Ti szafü red-Kócspu sztán.
Takács János
- Baktat a tata Tata tatarozott vára felé
8. Kedves és szórakoztató a versjáték, amit Arany János Családi kör című versével .Jcövetünk el":
a) De vajon ki zörget? „Nézz ki. fiam Sára!
Valami szegény kér helyet éjszakára:"
b) Sára helyett: Viktor
De vajon ki zörget? „Nézz ki. fiam Viktor!
Tán képeket árul valami szegény piktor."
c) Sára helyett: Rózsi
Tán megjött Erdélyből Áron s a kis Mózsii.
9. Az utolsó kacagtató példák a szólások, közmondások köréből valók. ,.A jó pap holtig tanul" szólásra készült változatok:
- Törekvő tiszteletes temetéséig tanul.
- Erényes esperes elhunytáig edzi elméjét.
- Lelkes lelkész legvégső lehelteiéig lapozgatja lexikonjait.
Grétsy tanár úr példáit sok szeretettel gyűjtötte csokorba:
Harkány László
ANYANYELVÜNK CSODÁI
::ÍÍ;:;!:::-;:::::
iijj\' TgB
(Grétsy László előadása Nagykanizsán)
1998. dec*mb«r 18.
KANIZSA
I
39
„VALAHA VIDÁM RIGÓK FÜTYÜLTEK NEKEM..."
Vékony kis kötetet hozott a posta: Szathmáryné Vizy Zsuzsa küldte el verseit. „Nem voltam szomorú, amikor írtam őket" olvastam a mellékelt kis ajánlásból, s erre figyelve veszem kézbe „A csend mesél" címet viselő kötetet.
A 24 költemény nem régebben íródott, az utolsón 1998. szeptemberi keltezéssel szinte még meg sem száradt a tinta. Mostani életérzések, gondolatok, hangulatok finom rajzaként kitárul előttünk egy idős,hölgy legbensőbb énje. amelyik, mint minden emberé, végtelenül összetett, szeretetre méltó
A CSEND MESÉL
Gondolatok egy verseskötetről
és szánni való is egyszerre. Mert hát miről is mesélnek nekünk ezek a versek? „Eltűnt már az álom szőtte tengerem", amelyiken egyik korai rév a balassagyarmati Palóc-liget volt, amelyik az elérhető Balatonná vált, ahol a költőt és mindnyájunkat is „az álmait sugárzó napsugár újra ölébe vesz". A rezignáció újra és újra felbukkan: „Kopott, fáradt, beteg vagyok", vagy „Most nagyon fáj az élet, és nem jön feledés!" Hányszor érezzük ugyanezt, ha testi kínok gyötörnek, ha lelkünk kiürült, ha szeretteink távolra szakadtak, ha a kedves már a göröngyök alatt
pihen. Érezzük, de kimondani, mi több, kiírni magunkból nem tudjuk. Ezért boldog ember Szathmáryné Vizy Zsuzsa, mert ha olyan gyakran hiányzik is „...a szeretet, a figyelem, a gyöngédség, a türelem, a megértés, a fegyelem", ha élő hozzátartozói Pécsre. Budapestre. Ausztriába is szakadtak, egy darab papírral és egy tollal különleges világot varázsolhat maga köré, magának - kinyomtatva nekünk is. Persze, a fiatalságot nem pótolhatja semmi sem: „Amikor nem írtam dalt. nem írtam verseket, de akkor még nagyon szerettél és én is szerettelek!"
A csend 24 versben mesél fiatalságról, vágyakról, öregségről, magányról, s sajnos, a nagy útra készülődésről is. A versek őszinteségükön túl ezek miatt a széles skálájú érzelmek miatt is szívünkhöz szólnak, s biztosan maradandó értékké válnak. Hiába írja Szathmáryné Vizy Zsuzsa a Rímelő ima című remek kis nyolcsorosában: „Lehet, semmit sem ér. amit alkotok A Világnak mindegy, élek-e vagy halok
S mégis - az öröklétnek része vagyok."
Büki Erzsébet
Isaac Bashevis Singer
OLE ES TRUFA
Két falevél története
Nagy volt az erdő és sok, különféle fa lombkoronájától sűrű. Elérkezett a november. Ilyenkor már hidegre fordul az idő, az is előfordul, hogy havazik, ám ez a november enyhe volt. Éjszakánként hűvös szél fújt ugyan, de alighogy reggel felkelt a nap, a levegő is felmelegedett. Azt lehetett volna hinni, hogy még tart a nyár, ha az erdőt nem bontják lehullott levelek -sáfránysárgák, borvörösek, arany-színűek, tarkabarkák. Eső és szél tépte le őket, egyeseket nappal, másokat éjjel, és süppedő szőnyegként fedték a földet. Bár nedvük kiszáradt, még mindig kellemes illatot árasztottak. Eleven ágak közül rájuk sütött a nap, és kukacok, legyek, melyeknek sikerült túlélni az őszi viharokat, mászkáltak rajtuk ide-oda. A levelek alatt rejtekhely nyílt tücsök, mezei egér és a földben védelmet kereső sok más élőlény számára. A csupasz fák ágaira madarak telepedtek, amelyek nem költöznek melegebb éghajlat alá télen. Verebek voltak köztük, e csöppnyi, ám nagy bátorsággal és nemzedékek ezreinek tapasztalatával rendelkező madarak. Szökdécseltek, csiripeltek, s ilyenkor is fellelhető élelem után kutattak. Sok-sok rovar és féreg pusztult el az utóbbi hetekben, de senki sem gyászolta őket. Isten teremtményei tudják, hogy a halál csupán egy mozzanata az életnek. Ha eljön a tavasz, újra kinő a fű; zöld levelek, virágok borítják az erdőt, kivirulnak a fák. A vándormadarak visszatérnek a messzi országokból, és megkeresik elhagyott fészküket. Még ha szél vagy eső meg is tépázta egyik-másik fészket, könnyen rendbe lehet hozni.
Egy lombját vesztett fa tetején
két levél maradt. Egyiknek Ole, másiknak Trufa volt a neve. Egyazon ágon függtek mindketten. Mivel a fa tetején voltak, bőségesen érte őket a napfény. Valamilyen, számukra érthetetlen okból túlélték a hideg éjszakák, szélviharok sorát, és még most is ott csüngtek az ág végén. Ki tudja, miért hull le egyik levél, s miért marad fenn a másik? Ole és Trufa hite szerint egymás iránti mélységes szerelmükben rejlett a válasz. Ole valamicskével nagyobb és pár nappal idősebb volt Trufánál, Trufa viszont szépségével s finom erezetével tűnt ki. Szélben, esőben, jégverés idején nemigen segíthet egyik levél a másikon. Még nyáron is előfordul, hogy egy-egy lepereg, ám ha eljön az ősz, eljön a tél, végképp nincs mit tenni. Ole mégis minden alkalommal bátorította Trufát. A legkegyetlenebb viharok idején, amikor zengett az ég, cikáztak a villámok, és a szél nemcsak leveleket, hanem egész ágakat sodort le, Ole így buzdította Trufát: Kapaszkodj, Trufa! Teljes erővel kapaszkodj!
Néha, hideg, viharos éjszakákon, Trufa panaszos hangon kiáltott: -Az én időm lejárt, Ole, de tarts ki továbbra is!
- Minek\'.\' - kérdezte Ole. - Nélküled az én életemnek sincs értelme. Ha lehullasz, veled hullok én is.
- Ne, Ole, ne tedd! Amíg egy levél a fán maradhat, ne engedje el magát...
- Minden azon múlik, velem leszel-e - válaszolta Ole. - Elnézlek nappal és csodálom szépséged. Éjszakánként érzem illatodat. Hogy egyedül maiadjak a fán? Soha!
- Jólesik a szavad, Ole, ámde nem igaz - szólt Trufa. - Nagyon is
jól tudod, hogy már nem vagyok szép. Nézd, milyen ráncos lettem! Minden nedv kiszáradt belőlem. Szégyellem magam a madarak előtt, olyan szánakozva néznek rám. Máskor meg mintha nevetnének a ráncaimon. Mindent elvesztettem, csak egy maradt számomra. Irántad érzett szerelmem.
- És ez nem elég? A szerelem a legnagyobb, a legnemesebb minden hatalom közül - vágta rá Ole. -Amíg szeretjük egymást, itt maradunk, és nincs az a szél, eső, vihar, amelyik elválaszthatna bennünket. Hadd mondjam meg neked, Trufa: soha nem szerettelek úgy, mint most.
- De miért, Ole? Miért? Hiszen teljesen megsárgultam.
- Honnan veszed, hogy a sárga csúnyább, mint a zöld? Minden szín egyformán szép.
Alig mondta ki Ole e szavakat, bekövetkezett az, amitől Trufa hónapok óta rettegett: szél támadt és Ólét lesodorta az ágról. Trufa remegni, himbálózni kezdett, úgy látszott, ő is tovarepül, de erősen kapaszkodott. Látta, amint Ole aláhull, száll a levegőben, s ekkor a levelek nyelvén utánakiáltott: - Ole, gyere vissza! Ole! Ole!
De még be sem fejezhette, Ole máris eltűnt a szeme elől. Elvegyült .a földön heverő többi levél közt, és Trufa teljesen egyedül maradt a fán.
Amíg világos volt, Trufa valahogyan elviselte bánatát. Ám amikor . besötétedett, és eleredt a szúrós, hideg eső, kétségbeesés fogta el. Valahogy az volt az érzése, hogy a levelek tragédiáját a fa idézi elő, a fatörzs a maga hatalmas ágaival. A levelek lehullanak, de a vaskos, magas törzs továbbra is szilárdan gyökerezik a földben. Szél, orkán, jégeső sem tudja kidönteni. A la nyilván örökké él, mit számít neki, mi történik egy levéllel? Valami Istenhez hasonló van a fákban, gondolta Trufa. Néhány hónapig levelekkel borítják magukat, azután lerázzák őket. Amíg kedvük tartja,
nedvvel táplálják leveleiket, majd hagyják, hogy szomjan haljanak. Trufa könyörögni kezdett a fának, adja vissza neki Ólét és hozza el újra a nyarat, de a fa - szándékosan-e vagy sem - rá se hederített a szavaira...
Trufa sohasem képzelte, hogy ilyen végtelenül hosszú, sötét, fagyos lehet egy éjszaka. Hívta, szólongatta Ólét, remélve, hogy válaszol. Ole azonban hallgatott, semmi életjelt nem adott.
Trufa ekkor így szólt a fához. -Elvitted tőlem Ölét, vigyél hát el engem is!
Ám a fa ezt a kérést sem vette tudomásul.
Egy idő múlva Trufa elszenderedett. Nem álom volt ez. inkább valamilyen furcsa emyedtség vett rajta erőt. Felébredéskor megdöbbenve vette észre, hogy már nincs a fán. Alvás közben lefújta a szél. Egészen más érzés fogta el most, mint azelőtt, amikor napkelte idején a fán ébredt. Félelme, aggodalma elmúlt, s helyette a tudatosság merőben új érzése töltötte el. Egyszeribe világos lett számára, hogy többé már nem a szél szeszélyeitől függő, kicsiny, erőtlen, mulandóságra ítélt falevél, hanem a Világmindenség, az örökkévalóság része. Valamilyen titokzatos hatalom sugallatára megértette molekulái, atomjai, protonjai, elektronjai összetételének a csodáját, önmaga végtelen erejét és az isteni teremtésben elfoglalt helyét. Mellette ott hevert Ole, és a szerelemnek eddig nem ismert érzésével köszöntötték egymást. Nem véletlen szeszélyektől függő érzelem volt már ez, hanem - mint maga a mindenség - hatalmas és örökké tartó. Áprilistól novemberig, minden nap, minden éjjel rettegtek a haláltól, ámde helyette, mint most kiderült, megváltás jött el a számukra. Lágy szellő emelte Ólét és Trufát a magasba, s ők szálltak a levegőben boldogan, mint mindazok, akik szabaddá lettek és egyesültek az örökkévalósággal.
W. BÉKÉS ÁGNES fordítása

1998 december 18.
TALÁLKOZÁSAIM HÍRES EMBEREKKEL
Nézem a jegyzeteimet: mennyi híres ember jelenik meg újra és újra Nagykanizsán! Egy-egy előadásra, találkozóra érkeznek, aztán mennek tovább a maguk útján. De abban a rövid időben, amíg itt vannak, valamiféle nyomot hagynak a közéletben, az emberek lelkületében. Az enyémben biztosan.
Halála előtt néhány hónappal a Páneurópa Unió helyi rendezvényén találkoztam Benedek István professzorral. Az összetöpörödött, aprócska ember lelkesen fejtegette nekem, az újságírónak, hogy a szociológia és a politilógia miért áltudományok, s az ember hogyan zárja magát ketrecekbe. Csodálattal figyeltem tiszta logikáját, korát meghazudtoló vitalitását. íme, a tudós elme - gondoltam közben aki bizonyára halhatatlan lesz. Felidéződik előttem Ablonczy László színidirektor, miközben a már valóban halhatatlanná vált Hevesi Sándorról mondott el egy interjúban titkokat, a személyiség rejtett, kevéssé ismert vonásait elemezte, s hirtelen ott, a HSMK igazgatói szobájában beavatott lettem. Valami megérintett. Valami, amiért talán érdemes újságírónak lenni.
A riportalanyok - akiket immár több mint egy évtizede a különböző rendű és rangú rendezvényeken megszólaltathatok - ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, de mégis mások. Ugyanilyenek, mert fellépés előtt izgulnak, szólnak, hogy esetleg igazítsak ruházatukon valamit, kérik, hogy előre jelezzem az időtartamot, fáradt le-kintetűek vagy élénkek. De mégis mások, hiszen országosan ismertek, általában szakmájuk mesterei, s úgy kell három per-
cig a képernyőn vagy két hasábban lapunkban megnyilvánulniuk, hogy az kerek egész legyen. Ne csak az embert mutassa meg, hanem azt a közeget is, amelyet képviselnek. Ez egyáltalán nem könnyű dolog. Kívülállók már többször mondták nekem, hogy mit izgulok, hiszen én csak kérdezek. Igen ám, de mit kérdezek? Mert lehet bugyután közhelyeket idézgetni, de lehet felkészülten, koncepciózus kérdéseket is feltenni. A kettő között ugye, óriási a különbség. A választ nézve is.
S hogy kikkel volt módom találkozni? Igen hosszú lenne a lista. Csak néhányat a foglalkozásokból: sárkányrepülő, dok-torandusz, lelkésznő, énekes, író, tudós, humorista, festőművész, madarász. Jósorom azonban legtöbbször politikusokkal és előadóművészekkel hozott össze. S hogy hogyan viselkednek ezek az emberek? Minél tehetségesebb, felkészültebb, elhivatottabb valaki, annál kulturáltabb a légkör, az érintkezés. Személyiségük fokmérője, ahogy kommunikálnak, amennyire partnernek tekintik az újságírót, aki szintén a munkáját végzi. Mellette azonban a híres embernek szolgálatot tesz: hírnevét fokozza. A kulturált, intelligens művészek és politikusok ezt igen jól tudjak, mi több, valamiféle hálát is éreznek emiatt.
Emlékezetes számomra, hogy Gulyás Dénes világjáró tenorunk hogyan oldotta meg azt a faramuci helyzetet, amikor a szintén világhírű zongoraművész rájött, hogy az interjú jelen esetben nem vele, hanem a másik művésszel készül. Vagy fülembe cseng Szűrös Mátyás őszinte válasza, akit pártja tett mellőzötté. Kendőzetlenül tárta fel az írósorsot Jókai Anna is, amikor regényeit az Identitás Szabadegyetemen személygépkocsijuk csomagtartójából ajánlgatta. Zsadon
Andrea nemcsak kiváló előadó, hanem nagyszerű üzletasszony, a vele való beszélgetésből ez sem maradhatott ki. Ihos Józseffel a Postabank első krach-nap-
megkérdezte tőlem, hogy átadnám-e elsőségemet a kollegának. Amikor megtudta, hogy itt most nemcsak két riporter, hanem tanár és tanítvány is áll egymás
ján találkoztam, s a Kató néniféle átlényegülés előtt a magyar betétrendszerbe is bepillanthattam. Failoni Donatella közelről még szebb nő volt, mint a színpad jótékony megvilágításában, Sass Szilvia pedig este 10 után esendőén fáradtan, de a riportalany szerepében is helyt kívánt állni. Mikó Istvánnal másodjára egy budapesti kiállítás megnyitóján futottam össze. Túl azon, hogy felismert, s a számtalan előadói helyek közül a Bazárudvarhoz tudta kötni személyemet, őszintén érdeklődött, kérdéseket tett fel. Pedig ekkor is egyszuszra, Sopronból autózott fel Budapestre. Tanúja voltam annak is, ha művészeknek igen rossz körülményeket tudtunk csak biztosítani. Az Európa hírű Moyzes Quartett tagjai a zsinagógában, a fotókiállítás paravánjai között bújtak bele frakkjukba, de zokszó nem hagyta el ajkukat. És Balázsovits Lajos! Aki az Antigoné nagykanizsai díszelőadása után érzékenyen felfigyelt arra, hogy a Petőfi Rádió ifjú, helyi születésű tudósítója, Egyed Rita mennyire izgul; s
mellett - őszinte örömmel regisztrálta a helyzetet.
Egy iíjú kollégám egyszer azt kérdezte tőlem, hogy engem még soha, senki nem tanácsolt el? Persze, az is megesett, Igaz, csak egyetlen esetben. Moór Marianna művésznőt akkori idegállapota - hogy finoman mondjam - nem tette alkalmassá pont egy újságíróval történő társalgásra. Darabbéli partnerének, Harsányi Gábornak őszinte kedvessége, figyelmessége azonban még akkor este feledtetni tudta azt a malőrt, hogy a művésznő kávéval nemcsak saját jelmezét, de kis híján a sajtó képviselőjét is megöntözte.
írhatnék még Habsburg Györgyről is, aki segítségemet kérte a tévés riporthoz, mondván, nem tudja még magyarul jól kifejezni magát. Igen, a segítség! A kérdező és a megkérdezett páros kapcsolatában ez elengedhetetlen. De legfontosabb egy megmagyarázhatatlan hullámhossz, ami nélkül igazán kommunikálni nem lehet. A híres emberekkel sem!
Büki Erzsébet

KANIZSA ) 41
Hát az ünnepre váró, jó meleg szobában - mondhatnánk a címben feltett kérdésre válaszolva. Gyerekekkel és szülőkkel beszélgetve úgy tűnik, a jó meleg szoba biztos meglesz. És a többi? Majd elválik.
csony, a készülődés, az ajándékvásárlás, az ünnepi főzés terveztetése a levegőben „lógott", kérdezgetésem nélkül is. T-né (3 gyerekes): Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a férjem és a velünk élő apám is dolgozik, így olyan égbekiáltó, nagy anyagi gondjaink nincsenek, de nagyon megnézem a pénzt, még karácsony előtt is. A szentestét itthon töltjük, lesz töltött káposzta, rántott hal és beigli. Ezeket szereti a család. Régóta szokás nálunk, hogy az ünnep két napját Rédicsen, az apósomoknál töltjük. Idén senki nem kap ajándékot - ezt megbeszéltük -, mert a régi tévé helyett egy újat vettünk, majdnem százezer forintért.
H. Melinda (1 gyerekes): A kisfiam három éves múlt, talán most már tudja élvezni a karácsonyfát. Ezért erre fordítom a legnagyobb gondot. Ajándékot csak apróságokat veszek, nagyon kell takarékoskodnunk, mert a lakásra még nagyon sok a kiadás. K-né (2 gyerekes): Hát nem is igen tudom, hogy miből fedezzem én a puccos karácsonyt, meg az ajándékokat. A férjem munkanélküli, az én keresetem sem sok. Tudom, a gyerekek - különösen a nagyobbik -biciklit szeretnének, de az biztosan nem lesz. A kicsit könnyű kielégíteni egy társasjátékkal, az mindennek örül, de a nagyobbik bizony már dohog, hogy nekünk miért nem telik, mint a barátaiknak.
Z. Adrién (1 gyerekes): Én szomorúan gondolok a karácsonyra, mert csak ketten leszünk a kislányommal. A férjem a nyáron lelépett, azt sem tudom, merre van. Talán felébred benne a lelkiismeret, és küld valamit a lányának. Egyébként, ha a szüleim nem segítenének, teljesen szétesnék. Azt hiszem, ünnepkor náluk fogunk enni. Ajándék ne-
A GYEREKEK a kisebbségi ház hétvégi kollégiumában éppen a tízórait falatozzák, amikor a karácsony után kezdek el érdeklődni. Nem direktbe az ajándékozás után kutakodók, de mindig oda lyukadunk ki.
Claudia (7 éves): Én nagyon szeretem a kifestő könyveket, van is egy macisom, de karácsonyra azért egy szép ruhát szeretnék. Csipke gallérosat, olyant, amilyent a kifestő könyvemben láttam. Testvérem nincs, apu most dolgozik, lesz pénzünk a ruhára.
Szabolcs (15 éves): Én már nem lakok a Dózsa 75-ben anyukámnál - tetszik tudni, ahol találkoztunk -, elköltöztem apuhoz. O többet tud adni. Hogy mit? Hát mindent. Ott nincs kikapcsolva a villany és a gáz, a kábeltévé árát is ki tudják fizetni. Sok sütemény biztosan lesz, mert azt még egy egyszerű vasárnapon is szoktunk venni. Igazándiból én egy motort szeretnék, már gyűjtöm is rá a pénzt. Mennyi van meg az árából? Hát ezerötszáz forint. Biztosan nem veszik meg karácsonyra, mert nincs ennyi pénzük. Majd kapok négyöt dobozos sört. >
Zoli (12 éves): Az én apukám soha nem volt munkanélküli. Asztalos egy embernél, aki rendesen megfizeti. Karácsonykor anyukám biztosan süt kalácsot, meg vesz csokitortát, mert az a kedvencem. Még nem tudom, hogy milyen ajándékot kérjek.
Jenő (10 éves): Mi csak ketten vagyunk apukámmal, mert anyukám meghalt, a test véreim meg már nem laknak velünk Az én apukám olyan jókat tud főzni, karácsonykor is biztosan csinál rántott húst meg rizst. Tavaly szép nagy karácsonyfánk volt. Hogy az idén mekkora lesz, azt nem tudom, mert apukám munkanélküli. De azért a „dragombol" játékot megveszi nekem, meg elénekli majd a Mennyből az angyalt..., mert azt nagyon szeretem. Hát ilyen lesz az én karácsonyom.
Laci (10 éves): Én számítógépet szeretnék, de nem tudom, hogy megkapom-c. De a zseblámpát azt biztosan meg tudják venni, mert az nem kerül sokba. Hogy én mit készítek a szüleimnek? Mi olyant nem szoktunk csinálni, ha ők valamit szeretnének, akkor azt megveszik maguknak.
A SZÜLŐK mind anyák, akikkel egy varroda dohányzójában beszélgettem. A kara
keni? Ugyan kitől kapnék? Megmondom őszintén, hogy ez nálunk nem igen volt divat. Gyerekkoromban egyszer kaptam egy szánkót, másra nem emlékszem. A férjem előbb adott egy pofont, mint szeretetet. Ajándékozni? - azt sem tudta, mi az. Én azonban szeretném a kislányomat másképpen nevelni.
Büki Erzsébet
42
I
KANIZSA
I
1998. december 18.
December 13-án Luca napkor tilos volt minden női munka, viszont általánosan elterjedt a jókívánságok mondása. Ezt rendszerint gyerekek közvetítették, hol énekléssel, hol mondókával:
Luca, Luca kity koty...
Akkora feneke legyen a lányodnak, mint a kemence szája,
Akkora csöcse legyen a lányodnak, mint a bugyigás korsó,
Annyi pénzed legyen, mint a fűszál a réten...
Ekkor házalás, adománygyűjtés volt, a többszereplős felelgetős játék valódi drámai cselekmény nélkül játszódott le.
A betlehemezés tulajdonképpen egy vallásos eredetű színjátékszerű szokás. Bizonyos vidékeken felnőttek is jártak házról házra, de Zalában inkább csak a gyerekek gyakorolták. A „színrehozott" történet sokféle volt: pásztorok a mezőn, angyali szózat, pásztorok a kis Jézus bölcsőjénél, Heródes fenyegetőzése, de megjelentek ajándékkal a háromkirályok is. A betlehemezés volt az egész országban a legnépszerűbb téli szokás, meg a karácsony köszöntése, s ezen utóbbit azzal is bizonyíthatnám, hogy a köszöntő - adománykérő versikének számtalan változata terjedt el országszerte: Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom, ha kisült már, adják ide, mer\' én azé\' gyüttem ide, ha nem sült ki, én nem várom, mer igen fázik a lábom. A kis eldugott zalai falvakban az ünnepek ideje azéil is kivételes időszak volt, mert ekkor szünetelt - ugyan kis időre - a mindennapok egyhangúsága, robotja, sokszor alig elviselhető sivársága. Az ünnepek szertartásosságát megmegszakította a népköltészet áradó gyönyörűsége, az élet szépsége és méltósága, a természet megújulása és a szerelem. Amit az emberek a legszebbnek tartanak, azt az aranyhoz és a gyöngyhöz hasonlítják: Jézuska arany szőnyegen fekszik, kezében aranyalma, vagy maga az aranyalma. De a kis Jézus lehet szép rózsavirág, kibimbózott zöld ág, meg viola is.
Karácsonyfát a zalai falvakban talán csak a múlt század végén ál-
A télközépi ünnepkört többféle néven szokták nevezni. Valamilyen formában ősidők óta ünnepli a magyar nép ezeket az ünnepeket, így a Luca napot, a betlehemezést, az István és János napi köszöntéseket, vagy a regölést De ide tartozik az óév búcsúztatása és az új esztendő köszöntése is. Igen mély elemzést kívánna, ha a télközépi ünnepkör szokásait és hiedelmeit egészen a gyökerekig vissza akarnánk vezetni. Mivel nehéz megállapítani, hogy ezeket a népszokásokat évszázadokon át a szomszéd népektől tanultuk-e el, vagy egyházi közvetítéssel jutottak hozzánk, ezért inkább forduljunk a népi költészethez és a dramatikus előadásmódhoz. Szülőföldünk, lakóhelyünk, Zala megye bővelkedik téli ünnepi szokásokban.
lítottak először, hiszen ez a szokás elég új keletű, országosan is csak a 19. sz. közepén terjedt el.
A család ünnepét úgy is érzékeltették, hogy a hétköznapi egyszerű ételektől eltérően egészen másként táplálkoztak. Karácsony előtti napon szigorú böjt volt a katolikus családoknál. Teljesen húsmentesen étkeztek: tej, kenyér, tejfölös levesek, perec volt az asztalon. Meg lángos, hiszen az kenyértésztából készült, előre megsütötték a kenyeret, kalácsot és a gubának valót. Szenteste mákos gubát készítettek, és fonó vajas mézzel meglocsolták. A tiszta szoba asztalát még a legszegényebbek is szép szőttes terítővel takarták le, középre fenyőgally és gyertya került. Az asztal sarkára helyezték a sós vakarcsot (egy kicsinyke kenyeret). Ha az éjféli miséről hazaértek, kocsonyát ettek. Karácsony napján reggel a kis vakarcsból a kocsonya mellé a család minden tagja kapott egy szeletkét. A karácsonyi ebéd húslevessel kezdődött, aztán a főtt hús következett rozmaring vagy paradicsommártással. Ilyenkor a szegények asztalára is került malac-, disznó- vagy baromfihúsból készített pecsenye. A süteményeket nem ismerték, esetleg a hájaskráflit. Kalács viszont volt bőséges, dióval, mákkal, aszalt szilvával töltve. Vacsorára a délről maradt ételt ették.
A legtöbb babona, hiedelem Zalában a karácsonyhoz fűződött. Már előtte, „karácsonyböjtyin" a gazdaasszony nem kelhetett fel az asztaltól, mert akkor a kollós nem üli meg a tojásokat. Az ünnepek alatt nem lehetett söpörni, ami szemét összegyűlt, azt János napján a gyümölcsfák tövébe öntötték, mert úgy „termettebb lesz a fa". Karácsony napján a gazda a
megterített asztal alá ekevasat, kaszakövet tett, hogy bő termés legyen, és így köszöntött be:
Aggyon isten boti, búzát, egészséget.
Mindenbe bőséget,
Hótunk után léleküdvösséget!
Voltak, akik a karácsonyfa mellé szitát is tettek, s nyáron, ha vihar jött, „forgatták a fölhőnek a szitát". Karácsony éjjelén ostorral pattogtattak, hogy a disznók kövérek és egészségesek legyenek.
Nem felelgetős kántálások, különösebb színjáték nélküli rigmusok voltak az István és János napi köszöntők. Zabot és bort szenteltek, egymásnak egy-egy pohár borral kedveskedtek az emberek:
István napját hallottam,
Ezért ide futottam.
Megérdemelnék egy krajcárt,
Vagy egy pohár pálinkát.
Sütik a tyúkot, érzem a szagát,
Talán nekem adják a fél sódarát.
Boldog István napját kívánok!
A mi vidékünkön a varázscselekménnyel legjobban összekötött szöveg a regölés volt. Ez is tulajdonképpen házalás, adományok kunyerálása, s közben ráolvasás folyt. Ez a karácsony és újév közötti népszokás a legősibb, még honfoglalás előtti elemeket is tartalmaz. Nemcsak bő termést kívántak, de a fiatalokat is összepárosították. A regölés tele volt misztikus jelképekkel: nap, hold, csillagok szerepe, ezer szarvú szarvas. A regölés az a népi ének, amit talán olvasóim közül is sokan el tudnának mondani. Próbáljuk csak:
Adjon az Úristen
Ennek a gazdának
Két szép tehenet,
Tejet, vajat eleget,
Hadd süssenek rétest,
Szegény regölőknek.
Haj, regö, rajta,
Azt is megadhatja
Az a nagy Úristen...
A regősök bundákba, kucsmákba öltözve bottal, lánccal, csengővel, kolomppal, köcsögdudával, néha furulyával „kísérték" éneküket.
Az új esztendő köszöntők ritmusa alig különbözik a locsolko-dó vagy komatál-küldő gyermekmondókáktól. Ezek általában egyházi énekeskönyvek segítségével terjedtek:
Új esztendő, vígságszerző, most kezd újulni,
Újulással víg örömet most kezd hirdetni.
Vagy inkább népi ihletésű:
Fehér kenyér dagadjon
Fűzfa tekenőben,
Bor, búza, kolbász
Legyen mindig bőven,
A patikát felejtsük el
Az újesztendőben!
A szilvesztert és az újévet régen a zalai falvakban nem igen ünnepelték meg: talán egy kicsit jobban ettek, a férfiak a hegyen többet koccintottak, a gazdagabbak malacot sütöttek egészben, és savanyú lencsét ettek. Ugyanis ezen a tájékon sokáig élt az a babona, hogy aki sok lencsét eszik, annak sok pénze lesz. Újév napján káposztaleves meg fánk volt a leggyakoribb étel.
Végére értem a télközépi ünnepkör zalai szokásrendjének. Legtöbbször csak a múlt időt használhattam. Volt! Elmúlt, de miért? Tudom, hogy a népi kultúra ma mái\' nem öröklődhet „szájról szájra", de elfogadhatatlan számomra, hogy az idő rostáján szinte minden kihullik, ami népi, tehát nemzeti is.
Ha a karácsonyt ma már főként a szeretet, a béke. a család ünnepének tartjuk, akkor is helyei kaphat benne nagyszüleink, déd-szüleink világa, ami nem is olyan távoli múlt. Elképzelhető-e olyan ember, aki nem tartja számon múltját? Lehet-e úgy élni, hogy ne a korábbi tapasztalatok ü\'ányílsák cselekedeteinket?
Az év végi ünnepek talán jók lesznek arra, hogy jövőnkel múltunkban is keressük.
Büki Erzsébet
Illf ír \\ XTT\'yC A 1
wv IX. \\^ KAJMASA J 43
MÁLTAI SZERETETSZOLGALAT
- Nemrégiben indult útnak Kárpátaljára az a kamion, amely a nagykanizsai polgárok által adományozott holmikat tartalmazza, valamivel több, mint ötmillió forint értékben - mondja Kovács László, a nagykanizsai Máltai Szeretetszolgálat vezetője.
- Kiktől kaptak adományokat?
- Volt olyan piaci standdal rendelkező vállalkozó, aki mintegy egymillió forint értékben adományozott nekünk, illetve rajtunk keresztül a kárpátaljaiaknak, új ruhaneműket, farmerokat, öltönyöket. Belezna lakói két teherautónyi ruhaneműt és élelmiszert hoztak, Újudvar két mikrobusznyi ruhaneműt küldölt, Patról két mikrobusznyi ruha és élelmiszer érkezett, a surdi evangélikus gyülekezet egy teherautónyi ruhát küldött, Magyarszerdahelyről egy mikrobusznyi ruhát. Bánokszentgyörgyről két mikrobusznyi ruhaneműt kaptunk. Egy kárpitos új paplanokat ajánlott fel több mint negyvenezer forint értékben. A középiskolai leánykollégium ötven paplant küldött, Zalakarosból egy család egy egész mikrobusznyi ruhaneműt küldött, a DKG-EAST 210 darab plédet és párnát, az egyik bálásruha-kereskedő 14 zsáknyi ruhát küldött. Volt olyan vállalkozó, aki ötvenezer forintot tett le az asztalra, mondván vásároljunk belőle azt, amire a legnagyobb szükség van.
- A környező falvak árvízkárosultjainak megsegítésére is megmozdultak a város lakói?
- Szerencsére nem volt túl nagy probléma a környezetünkben. A zalabaksaiaknak természetesen küldtünk adományokat.
- Mire van még szükség az önök információi szerint Kárpátalján?
- Tartós élelmiszerekre és tisztítószerekre. Ruhaneműre már nincs. Ilyen jellegű Kárpátaljára szánt adományokat még elfogadunk. Azok a polgárok, akik a kanizsai szegényeket kívánják se-
„Az élet egy dráma, könyörület nélkül pedig egy tragédia" - mondja a bölcs. Könyörületesnek lenni sokféleképpen lehet, de valamiért ma nem igazán divat, egy-egy rendkívüli segélyakciót kivéve. Szemlesütve megyünk el a koldus mellett, kinőtt, levetett ruhaneműinket a kukába dobjuk, és pénzzavarra hivatkozunk, ha adományt kérnek tőlünk, vagy jótékonysági rendezvényre hívnak bennünket. Pedig elkel a segítség, sajnos egyre inkább.
gíteni, bármit hozhatnak. Igaz, ebben az esetben is elsősorban tartós élelmiszerekre lenne szükségünk, mert ruhánk van, ám élelmiszercsomagokat nem tudunk összeállítani, ugyanis nem nagyon van miből.
- Növekszik a városban az adományok iránt az igény?
- Igen. Sajnos egyre több a szegény ember, a munkanélküliség eredményeként egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe.
- Mivel tudják segíteni a nélkülözőket?
- Reggelente zsíros kenyérrel, meleg teával várjuk azokat, akiknek másutt nem jut ennivaló. Hétvégenként az éhező gyerekeket szoktuk vendégül látni, reggelire, ebédre hívjuk őket. Éppen most fogyott el az ilyen célra fordítható pénzünk, így a múlt hét végén el is búcsúztunk a gyerekektől.
- Hány gyereket láttak el élelemmel?
- Kezdetben közel húszat, mostanra felére csökkent a létszám. Ezek elsősorban nagyon szegény sorban élő gyerekek voltak, olyanok, akiket a nagymama nevel kevéske nyugdíjából, vagy csonka családban élnek, illetve a szüleiknek nincs állása.
- Reggeliosztás után mivel folytatódik a nap?
- Az adományok szétosztásával. Ha nincsenek túl sokan a kéregé-tők, akkor a munkatársaim válogatják össze a kért holmikat. Ha sokan vannak, akkor 5-6 személyt egyszerre beengedünk a tárolóhelyiségbe, és lehetőséget adunk ne-
kik, hogy összeválogassák a szükségleteiknek megfelelő ruhaneműket. Persze ez a dolog nem zajlik zökkenőmentesen, van, amikor a kéregetők egy pár kesztyűn is hajbakapnak.
- Hány embert segítenek önök?
- A kartonrendszerünk szerint az idén már több, mint kétezer emberen segítettünk. Ma például több, mint száz ember fordult meg nálunk. Ilyenkor, karácsony köze-ledtén megnő az adományok iránti igény, még többen keresnek fel bennünket, mint az év többi napjain. A kéregetők egy része nem a városban, hanem a környéken lakik. Előfordul, hogy Letenyéről, vagy még távolabbról is érkeznek.
- Milyen fonás áll az önök rendelkezésére?
- Azokból az adományokból gazdálkodunk, amelyet a szegény emberek juttatnak el hozzánk. A város költségvetéséből is támogat bennünket, illetve vannak vállalkozók, akik a saját maguk által előállított termékekből juttatnak el hozzánk.
- Milyen gyakorisággal kapnak adományokat?
- Rendszeresen. Ha valakinek meghal egy hozzátartozója, az összepakolja az elhall ruháit, és elhozza ide. A tavaszi, őszi nagytakarítások során előkerült, használaton kívüli ruhaneműket, használati tárgyakat is eljuttatják hozzánk. Sajnos vannak olyan polgárok is, akik szemeteskukának néznek bennünket, és felesleges, használhatatlan holmijaikat is ne-
künk adják, mi meg nem győzzük a kukába dobni őket. Ez nem jótékonykodás, mi több, plusz munka elé állítja az itt dolgozó önkénteseket. Ruhaadományban még sosem volt hiány, ha valaki hozzánk fordult, még sohasem ment el üres kézzel, ruhát mindig tudtunk adni neki.
- A cégek, a nagyvállalatok mennyire segítik önöket?
- Vannak nagy cégek, amelyektől állandó jelleggel kapunk adományt, van kél becsehelyi tésztagyáros, és a Zalaco Rt. is. Sajnos az igények mindig nagyobbak, mint a lehetőségeink, bár mi igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni.
- Az ügyeskedés kivédhető?
- Sajnos nem. Nem működik a városban a szociális kerekasztal, az ügyeskedők minden karitatív szervezettől kaphatnak adományokat, ugyanakkor előfordulhat, hogy annak, akinek igazán szüksége lenne rá, nem jut. Vannak, akik még ebből a rendszerből is kimaradnak, pedig a segítség nekik éppúgy megjár, mint a többi rászorulónak. Jó lenne egyszer felmérni, mekkora a valós igény, és a létszámot szétoszlani.
- Nincsenek kellemetlen perceik? ... Hiszen azok, akiken segítenek, nem mindig kifogástalan modorúak...
- Előfordul néha szóváltás, de azt hiszem még soha senkit nem bántottunk meg, és még soha nem ment el innen rossz szájízzel senki.
- Hány éve segítik önök a rá-szorulókat?
- Öt éve már, hogy azon fáradozunk, hogy enyhítsük az ínséget, csillapítsuk az éhséget. Ez alatt a fél évtized alatt számos olyan pillanatot éltem át én jómagam, és önkéntes munkatársaim is, amire\' jó visszaemlékezni, mert jót tehettünk embertársainkkal, és a jócse-lekedeteinkhez mások jócseleke-dete is hozzájárult.
D.É.
44 (^ KANIZSA Jl eml 18.
wmm........wmm
1
Nagy Gáspár
Hótalan a hegyek inge
Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség; fehér paplan, se hó, se hold nem világol -amíg fölragyog a jászol
hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén -rí Boldizsár, Menyhért meg én.
Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge -el kell érnünk Betlehembe!
I Babits Mihály:
1 KARÁCSONYI ÉNEK
Mért fekszel jászolban, ég királya? visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: Mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán, mint csillag-űr szele volna? jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked, Mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt, kezed csak bús anyád melléért nyúlt...
Becsesnek láttad te a földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy „megszületett"!
Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.
József Attila
BETLEHEMI KIRÁLYOK
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem.
¦ Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
1
Juhász Gyula
KARÁCSONYI ÉNEK
Szelíd, szép betlehemi gyermek: Az angyalok nem énekelnek S üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol: Sok börtön és kórház világol És annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok: Sok farkas és holló kóvályog S nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel: A nagy sötét mikor száll széjjel S mikor lesz béke és derű?
1998. december IX. Q KANIZSA ) 45

:Ö:Ö:-::>x-x:::>>:-:-:::Ö:-:-::;::;x:v::-;-;
MARÁI SÁNDOR:
MENNYBŐL AZ ANGYAL
menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony, Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta -Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert 0 sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta -Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is csélekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról.
Az Államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt."
Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik -Ok, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor - a gyermek, a szamár, a pásztor -Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.
(New York, 1956)
I
I
Falu Tamás
1 KARÁCSONYI ÉNEK
Az a fenyőfa messze már, S ahol állt, már a ház sem áll. Az élet épít s rombol is, Dolgozik a csákány s halál.
Az aranyalma elgurult, S elgurult az ezüstdió, És most eljött a pillanat, Mikor rájuk gondolni jó.
Aranyalma, ezüstdió, A messziből dalol nekem, S egy rég kialudt gyertyaszál Kigyullad most a szívemen.
I Nagy Gáspár
JEGYEZVÉN SZALMASZÁLLAL
mindig és mindig: bűnökben édesült, iramúit napok habjaiban fuldokló emberek, egy szalmaszállal, tudjátok-e? talán a menthetetlent mentitek.
-...kívül és belül:
poklosan örvényült, háborúit világ, de a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!
(az 1991. esztendő Adventjében) ||
Mm ÍZ a xtt^c a ill
^ KAIN1ZSA j 1998. december in.
Mi a szerelet? Erről hosszan értekeztek már a tudósok, filozófusok, esztéták. Mind-mind megragadták egy-egy darabját, ám a lényeget, az egészet megmutatni tán egy se tudta még. A szeretet annyi féle lehet, hogy szótárak, vaskos könyvek sem lennének képesek befogadni azt a rengeteg érzést, amit e szó rejt. Én most csak egy aprócska történettel szeretném érzékeltetni, mi mindenben mutatkozhat meg a szeretet. Szemfüles gyerek voltam, és főként roppant kíváncsi. A világ minden dolga mindig érdekelt, mért pont a karácsonyi ajándékok rejtekhelye lett volna ez alól kivétel. Évről évre mindig komoly hangsúlyt fektettem rá, hogy még jóval karácsony előtt megleljem, mit is hoz a Jézuska. Felkutattam szekrényt, polcot, minden helyet, ahol csak megbújhat az ajándék. Ha megleltem, nagy elégedettséggel töltött el. és alig vártam már az ünnepet, hogy a meglelt ajándékot végül birtokba vehessem. Én kutattam, kerestem, de arra mindig körültekintően vigyáztam, hogy a testvérem ebből semmit meg ne sejtsen. Ha az ő ajándékaira leltem, igyekeztem minden nyo-
mot eltüntetni, az ajándékot még jobban elrejteni, becsomagolni, ha lehet. Amíg az ünnep elérkezett, szorongva vártam, és reméltem, hogy az ajándékainak úgy örül majd, mint én szeretném, vagy mint a szüleink. Hamar felfedeztem a titkot, miszerint az ajándékot nem a Télapó, a Jézuska, és a nyuszi hozza, hanem a szüleim vásárolják. Hamar felfedeztem a titkot, és kíváncsiságom árát is megfizettem. Ma már tudom, hogy igaz a mondás, miszerint aki kíváncsi, hamar megöregszik. Megfizettem, hiszen egy csodától fosztottam meg magamat, attól a csodától, hogy gyermeki szívvel higgyek a csodákban. Hamar megértettem, hogy mit tettem, és igyekeztem ettől megóvni a testvéremet. Emlékszem mindent megtettem, hogy ő az utolsókig hihesse a csodát, hiszen akit szeretünk, azért mindent megteszünk. Utolsó erőnkkel is azon vagyunk, hogy ők örökké, gyermeki szívvel képesek legyenek hinni a csodát. Mert ez a világ lassanként már másként el nem viselhető, csak a szeretet alkotta csodák segítségével.
D.É.
Erről a szóról sok szépet lehet mondani, az embernek eszébe jutnak a szülei, a rokonai, a barátai. A szeretelt emberhez való ragaszkodást mégis talán a gyerekek tudják a legmeghatóbban kifejezni. Karácsony szentestéjét a családunk mindig együtt ünnepli. Mi, gyerekek boldogan számolgattuk, hogy hány főre kell teríteni: rajtunk kívül anyunak, apunak és a nagymamának, hiszen ilyenkor ő is velünk volt. Ezt tettük már lassan tíz éve. Mindig megszámoltuk, pedig már tudtuk, hogy öt tányér és evőeszköz kerül a szépen terített asztalra. Aztán eljött az a karácsony, amikor már csak négyen ültük körül az asztalt. A húgom azonban továbbra is öt tányért készített elő: a nagymama is ve-
lünk lesz, most már eljött az ideje, hogy feltámadjon - közölte határozottan. A család megmerevedett, szüleink tanácstalanul összenéznek, most mit mondjunk, kérdezték egymástól a szemek. Először édesanyánk tért magához és könnyeivel küszködve beszélt: „a nagymama az idén az égből néz téged" - próbálkozott, de nem tudott igazán olyat mondani, amit a kétségek között vergődő kislány elfogadott volna.
- Minden jó ember feltámad, múltkor is ezt hallottam a tévében. A nagymama pedig jó volt, szeretett engem - vitatkozott kétségbeesetten Kriszti - az nem lehet, hogy többet ne találkozzunk.
L.Zs.
Sokat gondolkodtam, hogy mit is tudnék írni e szónak a jelentéséről. Szeretni, mint szüleimet, barátaimat, rokonaimat, ismerőseimet és kedvenc állataimat - talán ez a legelső gondolat, ami eszembe jut e szó kapcsán. De ez olyan érzését kelti bennem, ami mindennapos, megszokott dolog, így sajnos nem tudom olyan fontosnak tartani. Ekkor jut eszembe a nővérem kislánya, aki még csak három éves lesz, de nagyon nagy érzéseket tud kiváltani belőlem. Amikor a nővérem a második babájával a kórházban feküdt, a kis Adrienn az édesapjával és a nagymamájával volt otthon. Amikor a kórházban találkoztam
mm?
a kislánnyal - vámunk kellett az édesanyjára, míg az újszülött kistestvért megszoptatta - egész végig az ölemben volt, szorított, puszikat adott, és folyamatosan azt mondogatta, hogy: Szeretlek. Az az érzés, ami akkor a halalmába kerített, elmondhatatlan. Mert ekkor értettem meg, hogy az édesanyja hiányában bújt hozzám és tőlem várja azt a szeretetet, amit az édesanyja nap, mint nap tudott nyújtani. Talán sokkal könnyebb kimutatni egy kisgyermeknek, mint egy felnőttnek a szeretet fontosságát. Pedig néha nem ártana, ha mi is éreztetnénk, sőt velünk is éreztetnék, hogy fontosak vagyunk...
M.Sz.
Karácsony, a múló varázs
Gyönyörű fények, feldíszített fenyőfák, ünnepi díszbe öltözött város. Minden és mindenki a karácsonyra vár. Oyenkor kicsit megváltozunk. A rohanó hétköznapokba belecsempészünk pár röpke órát. Gondolkozunk, vajon mivel is lepjük meg szeretteinket, mi kerüljön szenteste az asztalra, és talán türelmesebbek is vagyunk a szokásosnál. Próbálunk korrigálni, feloldani a feszültségeket Kevésbé bosszankodni a főnök egyre növekvő követelményein, hogy a pánink már megint koszos cipővel szánkázott végig a szobán, és „elnézni", hogy a gyerek ismételten nem írta meg a házi feladatát Adunk: türelmet megértést, szeretetet. Jóval többet, mini máskor. Aztán elmúlik ez a pár nap, és ismét jönnek a szürke hetek, hónapok. Egy ideig még él bennünk a bensőséges hangulat, az ígéret, hogy az új évben minden másként lesz. Persze nem így történik. Ismét konfliktusok, apró veszekedések, hajcihők, a hírekben merényletekről, háborúról hallunk.
Felmerül a kérdés: szeretjük mi egymást?
Igen. Csak a magunk, „emberi" módján.
Tubúly Judit
EMLÉK
Karácsony, mint ünnepnap. 4k év legkedvesebb napjaim közé tallóznak talán azért is, mert mindegyik évben nyugodt, csendes, kellemes estéknek bizonyultak. Egyik évben sem történt olyan különleges eset, amely annyira megmarad) volna az emlékezetemben, de azért arra mindig szívesen emlékezem vissza, hogy mennyire vártam a Jézuska érkezését. Mint minden gyermekkorban lévő kisembernek, így nekem is szundítanom kellett a várva várt pillanatig. Ebéd után -mint mindennap - a szobámba kellett mennem délutáni pihenőre, persze izgatottan, de azért el tudtam egy kicsit szen-deríteni. És akkor elérkezettvaz ébredés pillanata, amikor félig nyitott szemekkel megpillantottam a másik szoba ajlajain belül csillogó fényekét. Úgy érzem, nekem ezek azok az emlékek, amelyek még most is igazán meghatnak, és szívesen gondolok rájuk vissza. Persze akkor biztosan az ajándékok sokaságát tartottam szinte a legfontosabbnak, amit mára inkább már az ajándékozás öröme cserélt fel. De az igazi érzést azt hiszem, a karácsonyfa díszes fényei, kellemes estéi őrzik meg bennem: együtt a család és a nyugodt napok érzésében tölthetjük el az ünnep hátra levő részét, j
M.Sz.
1998. december 18.
I
KANIZSA
I
47
A KEK TÁNYÉROK
Amikor megbeszéltük, hogy mindannyiunknak meg kell fogalmaznia egy karácsonyi emléket, gondolkodóba estem, mit is írjak meg. Ezek az írások egészen mások, mint egy hír, vagy egy tudósítás, hiszen azokban csak benne vagyok, de ez az írás, én magam vagyok. Egy-egy a lelkemen, a szívemen átszűrt képsor, amit más másként látott, emlékeiben másként él. Hogy miért írom le ezeket a dolgokat? A válasz egyszerű, az alábbi történetet majd vélhetően a szüleim is olvassák, és még ennyi év után sem akarom megbántani, őket, hiszen ami történt, bárhogy is történt, nem azért volt úgy, mert engem kevésbé szerettek volna, mint a testvéremet.
Állt a karácsonyfa, alatta a becsomagolt ajándékok, no nem csillogó, villogó papírokba, hisz olyat a hetvenes években talán senki sem látott. Emlékszem, már réges-régen kinéztem az oviban egy néger pólyásbabát, és nagyon-nagyon szerettem volna, ha olyant hoz nekem a Jézuska. Nagy várakozással álltam a fa előtt, és vártam a csodát. A csodát, ami elmaradt, de akkor én még nem tudtam. Ott álltam, és édesanyám szétosztotta az ajándékokat. A testvérem egy fémből domborított, színes, csodás terep- • asztal-szerű játékot kapott. Voltak azon festett utcák, házak, kicsiny lyukak a közlekedési tábláknak, és aprócska autók. Apám és az öcsém azonnal játszani kezdtek, meg sem várták, hogy én megkapjam az ajándékomat. Ámulva néztem az ajándékát, és még mindig reméltem a csodát. Az édesanyám egy szür-
kés-barnás papírcsomagot vett ki a fa alól, ölébe vette és az ágyra ült. Lassan bontani kezdte, és én, ahogy hajtogatta kifelé a papírokat, lassan döbbentem rá, az én ajándékom nem az, amit váltam. A csomagban kék tányérok voltak, számszerint kettő, égszínkék tányér. Az édesanyám rám nézett, és látta a szememben a csalódást, biztos vagyok benne, hogy látta, mert ma már tudom, hogy az anyák megérzik az ilyen dolgokat. Ha felnőtt lettem volna, valószínűleg mosolygok, és megköszönöm, hiszen az ajándék az ajándék, és a felnőttek csak ritkán árulják el, hogy mit is éreznek valójában, de én még akkor őszinte ember voltam, és sírtam. Sírtam, hogy nem babát kaptam, hogy nem kaptam ajándékot, és nem értettem, hogy a kék tányérok, talán anyám egykor vágyva vágyott, meg nem kapott ajándékai lehetnek. Amit ő nem kaphatott meg, hát megvette nekem, mert azt hitte, én is úgy örülök majd neki, mint ő örült volna akkor. Karácsony után kaptam babát, egy babát, amit soha nem tudtam megszeretni, ma már talán tudom miért. A kék tányérok még mindig megvannak, ha nagyritkán kezembe kerülnek, mindig eszembe jut az a karácsony este. Nem gyűlölöm azokat a tányérokat, mi több szeretem, hiszen anyám legkedvesebb ajándékai, amit tévedésből, évekkel később nekem hozott a Jézuska. Egyébként én is vettem mái- a lányomnak kicsi néger babát, de nem örült úgy neki, mint annak idején én örültem volna.
D.É.
ITT AZ AJÁNDÉK, HOL AZ AJÁNDÉK?
A Karácsony legizgalmasabb pillanata minden gyermeknek az ajándékok kibontása. A legtöbb lurkó nem is bír szentestéig várni, megpróbálja előre megkeresni az ajándékokat. A szülők távollétében bebújnak minden fiókba, zugba, pulóverek, zoknik, cipők mögött, a szekrény tetején keresik a nekik szánt ajándékokat. Fáradozásukat általában siker koronázza. Ez persze a szülők előtt sem marad Utókban és megpróbálnak különböző módon védekezni az évenként visszatérő „veszély" ellen. Jeleket lesznek az ajándékok közelébe, amelyek jelzik, hogy kíváncsi kezek kutakodtak arra. Ezzel csak annyit lehet elérni, hogy rádöbbennek: a gondosan kiválasztott ajándék nem lesz meglepetés. Eredményesebb, bár jóval körülményesebb megoldásként szóba jöhet az ajándékok elmenekítése a szomszé-
dokhoz, rokonokhoz. A legkevésbé „macerás" azonban az, ha úgy eldugják az ajándékot, hogy lehetőleg senki se találja meg. Ilyenkor a szenteste programja nagyon izgalmasan alakulhat. Az ajándékok kibontása után általában az anyuka jön rá (mivel ő szerezte be hónapokkal korábban), hogy valami hiányzik. Jobbik esetben rögtön eszébe jut, hogy hol van az elmaradt ajándék, de előállhat az is, hogy hiába töri a fejét, nem jut eszébe a „gyennekbiztos\'\' rejtekhely. A család nem tehet mást, minthogy enyhe izgalommal felkerekedik és végigkutatja a lakást. Ha sikeres volt az expedíció, megünneplik vacsorával. De olyan is előfordulhat, hogy többnapi keresés után sem talál senki semmit. Ilyenkor az elsuvasztott ajándék átadása húsvétra tolódik, feltéve persze, ha addigra előkerül.
L.Zs.
SS SS
CSILLAMPOROS SZOLOSZOLO
Nézegettem a család karácsonyfadíszeit. Szokásaimtól eltérően nem december 24-én délután emeltem le a do-• bozt a helyéről, hanem jóval előbb. Az őszi por eltüntetésének sorrendjében a dobozokat arrébb kellett emelni, s ha már kézbevettem őket, akkor az ünnepre hangolódva, ellenállhatatlan kényszertől vezérelve babrálni kezdtem a csillogó kelléktárban. Nem tudom, másoknak mit jelentenek az apró gömböcskék, harangocskák, a hosszú, teljes fát is beburkolni képes csillámszálak, nekem a karácsonyok hangulatán túl, bizonyos történetek megidézői is.
íme, itt vannak a pici piros szívek! Kisfiam világra csodálkozó szemét, az élénk színek után kapkodó kis kezét látom. A karácsonyfacsúcs ijedelemmel vegyes megkönnyebbülésre emlékeztet, hiszen már többször is landolt a szőnyegen, de ennek ellenére már legalább harminc éve sértetlenül jelzi otthonunkban a betlehemi csillag békességét.
A rekeszes doboz sarkában kopott kis dísz árválkodott. Egy csillámporos piros kis szőlőfürt. Nemcsak nagyon kopott, de régimódi is, nála káprázatosabb, tündöklőbb díszeket lehet manapság vásárolni. Féltő kezekkel emeltem ki helyéből a kis díszt, s leülve, a múltba révedtem. 1946 vagy 47 karácsonya idéződött fel előttem, amikor anyám már elég nagynak tartott ahhoz, hogy a karácsonyi előkészületekbe bevonjon. Nem mézeskalács-sütés, szaloncukor-főzés volt ez - mert a későbbi években ezekre is sor került -, hanem selyempapír szabdalás, rojtozás és apró kenyérkockák vagdosása. A háború utáni szegénységünkben nem cukor, hanem kenyér került becsomagolva a fára. Amikor elkészítettük és felraktuk a csinos kis rózsaszín csomagocskákat, nagy öröm fogott el. hiszen messziről még az angyalkák se igen
tudták volna megkülönböztetni az igazi és az akartaimat. Ezen az estén az öröm azonban tovább folytatódott. Anyám egy eddig általam nem ismert kis papírdobozt vett elő. Néhány nappal ezelőtt nagymamától kapta: teli volt karácsonyfadíszekkel. Ahogyan vissza tudok emlékezni hét-nyolc éves kis magamra, ujjongásba törtem ki, leírhatatlan érzések kerítettek hatalmukba. Karácsonyfadíszek! Nagy szó volt ez akkor. Hogy szüleimnek volt-e ilyen dobozkájuk, azt nem tudom, de azt igen, hogy a háború alatti többszöri költözködéseink, hányódásaink idején a család ennél sokkal értékesebb és fontosabb vagyontárgya is semmivé lett.
Ennek a hajdani dobozkának a tartalmából mára csak egyetlen egy maradt, ez a csillámporos kis piros szőlőfürt. Kopott, régimódi, ezerszer agyonhajtogatott dróttal rögzíthető. Anyám, férjhezmenetelem után továbbadta nekem azt a bizonyos dobozt, s kérte, hogy nagyon vigyázzak rá. A gondos tárolás, és az óvó fára akasztás ellenére ma már csak ez az egyetlen kis dísz maradt meg.
Sokszor voltam úgy. hogy kidobom, hogy csak a fa hátsó részére akasztom, de soha nem vitt rá a lelkiismeret. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy anyám tiltón felemeli a kezét, valahonnan az égi világból leszól: ne tedd. ez is a gyökereidhez való kötődés apró, de jelentésekkel teli szála. Másnak, talán a saját gyerekemnek is megmosolyogtató ócskaság.
Óvatosan letöröltem egy könnycseppet a csillámporos piros kis szőlődíszről, és finoman visszahelyeztem a doboz sarkába. December 24-én majd újra karácsonyfánk legszebb ágára akasztom. És ez így lesz mindaddig, míg el nem pattanik, és amíg még élünk.
Büki Erzsébet
AZ AJÁNDÉKHOZ IS SZERENCSE KELL?
Talán úgy hét-nyolc éves kissrác lehettem, mikor ez a történet kezdődött.
Nem éppen éltes korom ellenére mái\' vagy két-három szánkót „elszaggattunk" a testvéremmel. Volt ugyan éppen a birtokunkban egy használható ülőalkalmatosság, amivel a környék nagy lejtőin jókat lehetett csúszkálni, de azt csak igen jóindulattal nevezhettük szánkónak. Mindezek ellenére nem számítottunk arra. hogy a szüléinktől szánkót kapunk ajándékba. Legnagyobb meglepetésünkre azonban egy hatalmas dobozban, a többi ajándék közül kimagasodva, ott vált minket a fa alatt egy nagyon hosszú, csodaszép faszánkó. Egyetlen aprócska dolog hiányzott már csak a teljes boldogságunkhoz: A hó! Hiába lestünk a tesómmal felváltva
az ablakban, azon a télen „fekete karácsony\'" volt. Az égi áldás csak nem akart esni. Olyannyira nem tudott Holle anyó a kedvünkbe járni, hogy egész télen elő sem tudtuk venni a vadonatúj szánkónkat. Talán nem érdemeltük meg az ajándékot, vagy az égiek azt akarták, hogy a két rosszcsont gyereknek egy évvel tovább tartson? Erre már nem tudok választ adni. ana viszont igen. mi történt a szánkóval. Két évre rá a szüleinkkel mentünk egy gyönyörű havas lejtőre élvezni a szánkózás örömét, de nem sokáig tartott a kirándulásunk. Édesapám alatt rögtön összetört a szánkó! A reccsenés nem hallatszott csak a négyünk önfeledt nevetése, ami megtörte a hófehér táj néma csendjét.
K.E.
Wíí ~Wjr A \\Tf7C A I
*§0 ^ KANIZSA ) 1998. december IS.
Első alkalommal a Galamboki Általános Iskola egyik kiállításán találkoztam Koszorú Endre munkáival. Már akkor rácsodálkoztam az általa készített tárgyak nemes egyszerűségére, a mértani pontossággal megalkotott betlehemre.
- Falun a legtöbb ember ért a faragáshoz, a kosárkészítéshez, így volt ezzel az én családom is. Édesapám is sok mindennel foglalkozott, kosarat kötött, vékát, söprűt. A kosárkészítés technikáját én is tőle lestem el, a többit már én magam kísérleteztem ki. A katonaságnál rengeteg időm volt, egy év alatt
darabok, a cirok, vagy más tetőanyag. Körbevesz a család. A gyere kek nagy előszeretettel tesznek-vesz nek körülöttem, hordják, viszik a kel lékeket. Nagyon szeretnek segíteni boldogok, ha valami feladatol bízok rájuk. Nagyon szeretnének faragni is, de igyekszem távol tartani őket a késtől. Ha elkészül egy-egy darab, akkor nagyon szeretnek vele játszani, ezt a legutóbbi házikót pedig különösen szeretik.
- Ennek a legutóbb készített házikónak érdekes a teteje, olyan, mint az igazi...
- így van, ez tényleg olyan, mint a valódi zsúptető. Szemben velünk nemrégiben készítetlek el egy zfúpte-tőt. Megfigyeltem, hogyan dolgoztak a munkások, és a tőlük ellesett mó-
- Nyertek a versenyen?
- Meghívlak bennünket az eredményhirdetésre, ahol kapott a falu tízezer forintos vásárlási utalványt. Ezt a pénzt virágmagok, facsemeték vásárlására költhetjük majd.
- Gondolkozott már azon. hogy a faragásból is meg lehetne élni?
- Megvallom, én nem nagyon hiszek benne, hogy ebből meg lehet élni. Igaz, beszélgettünk már róla, de én úgy látom, hogy itt, ezen a vidéken nem lenne kereslet erre. Ha Sopron környékén élnénk, biztosan, más lenne a helyzet.
készítettem lombfürésszel egy csillárt. Emlékszem, amikor nekiálltam, már mások is készítették a maguk csillárját, de az nekem, megvallom, nem tetszett. Kitaláltam a magam formáját, egy harangvirág alakút, és elkezdtem kifüré-szelgetni. Nem volt egyszerű, de szívesen foglalkoztam vele, mert gyorsabban telt így az idő.
- Mióta készít betlehemet?
- Nem régóta, és egészen véletlenül kezdtem bele. Csak úgy felmerült a dolog, hagy kell egy betlehem. Nekiálltam, egy doboz lelt az alapja, a teteje cirokból készüli. A cirok azért jó ilyen célra, mert hosszú szálú. Szálanként technokollal ragasztottam fel a tetőt.
- Hány ilyen házikót készített már?
- Összesen hármat, egyet Zalaegerszegre, egyet a kiállításra, ami jelenleg otthon van, és egyet most. Akkor álltam neki, amikor megbeszéltük a riportot, gondoltam, nem jövök üres kézzel.
- Mennyi idő alatt készül el egy ilyen házikó?
- Harminchat munkaórát vesz igénybe körülbelül. Elég komoly munka, sok-sok faragás, és még több késvágta seb.
- Honnan szerzi be az alapanyagot?
- A műhely hulladéka ez. A legújabb házikó nyárfából készült, olyan darabokból, ami már senkinek sem kell. Összeszedegetem a hulladék fát, megszárítom, mert fontos, hogy száraz legyen. Aztán nekikezdek a munkának. .
- Hol dolgozik?
- Esténként otthon a konyhaasztalnál dolgozom. Ott minden kéznél van, a kés, a ragasztó, áfá-
don próbáltam elkészíteni a házikó tetejét.
- Mi mindent készített még?
- A csilláron és a betlehemes házikón kívül készítettem egy vonatot is, ez tulajdonképpen egy virágtartó vonal, ami a házunk előtt áll. Kacorlak is benevezett a virágos falvak versenyébe, aminek az lelt a következménye, hogy minden polgár virágültetésbe kezdett. Volt, aki lavórba, fazékba, vékába ültette a virágot, mi a feleségemmel úgy gondoltuk, valami mással próbálkozunk Faragtam egy rönkből egy vonatot, majd vasúti kocsit is. Mélyedést vágtam bele, majd virágot ültettünk a mélyedésbe. Nagyon megtetszeti a falu lakóinak a vonat, így aztán több kocsi is készült.
- Az elkészítendő formát ki találja ki?
- A feleségem is besegít, de én magam is sokat gondolkozom. Általában olyan tárgyak elkészítésébe szoktam belefogni, amire szükség van. Most szerelnék készíteni egy újságtartót, és egy papírzsebkendő tartót. Korábban készítettem kicsi gépeket is fából, például traktort, van egy kombinátor, és egy ásóborona is.
- Mivel foglalkozik egyébként?
- A fűzvölgyi téesz zalaszentbalázsi üzemében dolgozom.
- Hogyan került a galamboki kiállításra?
- a feleségem egy baráti kapcsolata révén kaptam meghívást. \'
D.É.
1998. december 18.
I
KANIZSA
I
49
99
JÓSZERENCSÉT!
99
Ezekben a napokban sokszor elhangzik az év végi jókívánságok sorában a sok szerencsét, jószerencsét köszöntés.
De van egy iparág valósunkban, térségünkben, ahol a jó-szerencsét köszönés megszokott, hétköznapi dolog. De mióta is használjuk e köszönést?
Van Kanizsán egy élő lexikonunk. Ha éppen vetélkedőre készülnek fiatal mérnökeink, tudják, csak egy telefon, s a mindenki által tisztelt és szeretett Öcsi bácsi már mondja is a választ.
Tehát adjuk át a szót Buda Ernő okleveles bányamérnöknek:
- 104 éves a Jószerencsét köszöntés. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Selmecbányán tartott 1894. április 7-ei választmányi ülésén Pech Antal híres professzor, tiszteletbeli tag a német „Szerencse fel" köszöntés helyett, - ami megmaradt a bányász himnuszban -, a „Jószerencsét" köszöntés formát tarwa a legmagyarabbnak hangzónak, és ezt ajánlotta általános bányász köszöntésként elfogadásra. Az ajánlást a választmány jóvá is hagyta. Azt azonban még kevesebben tudják, hogy az új köszöntésben, Zrínyi Miklós költő mondását vették át.
Mivel a selmeci bányászakadémián alakították ki ezt a köszöntést, ezért nemcsak a bányászok, hanem az erdészek is átvették. Sopronban az erdészek ma is „Jószerencsét"-tel köszönnek. Az erdészet eredetileg bányász szakma volt. A bányákban lévő bányafa és a különböző gőzgépek tüzelésére szolgáló fa kitermelése bányászati feladat volt eredetileg. A
múlt század elején választották külön az egyetemi tanulmányokban a fa megmunkálását, az erdészetet a bányászattól. Itt Kanizsán, az erdészek is „Jószerencsét"-tel köszöntik az olajosokat.
- De vajon hogy áll a szerencsével néhány olajos dolgozónk?
- A fiam sikeres felvételijét szerencsémn ek mon danám...
- Lottónyereményünk eddig nem volt, elkerült bennünket a Fortuna. - mondja Baranyai János, a központi üodaépület egyik portása.
-A fiam most nyolcadik osztályos a Rozgonyi-iskolában. Ha sikerül a felvételije a Cserháti-szakközépiskolába, azt szerencsének mondanám. Tudjuk, a Cserháti kemény iskola, van két egyetemi tanszéke is. Péter jó eredményeket produkál a számítástechnikai versenyeken. Külön órákra jár, bízunk benne, hogy kitartását siker koronázza. Kislányunk második osztályos, ő most tanulja az alapokat. Ha lesz egészségünk, remélem sikerünk is lesz az életben - válaszolta bizakodóan Baranyai János portás.
Váltakozó az én szerencsém
- Nem állíthatom magamról, hogy én lennék a „szerencse fia" - gondolkodik a kérdésről Baranyai Béláné, a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzemének személyügyi előadója. - De akit az igazi nagy betűs SZERENCSE általában elkerül, jobb, ha idejekorán megtanulja: a hétköznapi - kis szerencséknek -is örülni lehet, és kell is.
Mit tartok a legnagyobb szerencsémnek? Mindenekelőtt azt, hogy van munkahelyem.
Több, mint 28 éve vagyok a MOL Rt. - illetve jogelődeinek az alkalmazottja, és ez biztosítja 18 éves nagyfiam és a magam megélhetését. Természetesen nem élünk „nagy lábon", de szerencsére, szükséget sem szenvedünk - és ez már önmagában szerencse. Másik nagy és fontos dolog, hogy egészségesek vagyunk. Úgy gondolom, ez is egyfajta szerencse, melyet meg kell becsülni. Nagy szerencse még az is, hogy békében élhetünk. Ez a három fő szerencse, amelyet nagyon nagy becsben kell tartani. Természetesen szerencsétlen történések is voltak az életemben. Középkorúan kellett egy más, új életet kezde-
nem, - amely egyáltalán nem szerencse. De a „jószerencse" segített, lassan egyenesbe kerültünk. A nyáron nyaralásból hazatérve közlekedési baleset ért bennünket. Az autóm alaposan összetört, de a szerencse bennünket megóvott - karcolás nélkül megúsztuk.
Hát ilyen váltakozó az én szerencsém. Nem ütöttem meg a lottón a főnyereményt, nem Picasso-képek függnek a szobám falán, nem forog kacsalábon a palotám, de nem vagyunk betegek. Szerényen, de békességben élünk, remek kollégák közt dolgozom, van egy megértő, jó humorral megáldottfiam. Kell ennél több?
Bakonyi Erzsébet
BÁNYÁSZ HIMNUSZ
Szerencseiéi! Szerencsele! Ilyen a bányász élete. Váratlan vész rohanja meg. Mint berctetőt a fergeteg. Nem kincs után sóvárgok én, Bányász kislányt óhajtok én! Bányász kislányt óhajt szívem. Ki szívemben bányász legyen. És hogyha majd a föld ölében Végóránkat éljük. Isten kezében életünk, Ő megsegít, reméljük! /: S Te kisleány, ne bánkódjál.
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel! Fel!
Szerencse fel! Szerencse fel!
Szerencse fel! :/
5(

KANIZSA
I
1<J98. december 18.
SZERENCSE, HOGY LATOM!
Ha végigvonul az utcán, fekete egyenruhájában, vállán a seprűvel, az emberek szája huncut mosolyra görbül, és gombjuk után kutatnak. O a kéményseprő. Évszázadok óta a szerencse egyik jelképe. Az jelenség okáról Szökrény Zsolttal, a Füstfaragó kft. kéményseprőjével beszélgettünk.
- Eredetileg nem kéményseprőnek készültem, az élet hozta így, de ma már nem bánom, hogy így alakult. Nagyon sok munkahely megszűnt, én is voltam munkanélküli, és amikor 1994-ben megalakult ez a cég, úgy gondoltam, megpróbálom. Nagyon megszerettem ezt a szakmát, hiszen változatos, és nagyon sok emberrel találkozhatok a munkám végzése során, ami nekem nagyon jó.
- Hol tanulta a szakmát?
- Kaposváron egy tanfolyam keretében, de van a kéményseprőknek hivatalos nappali, szakközépiskolai képzése is Budapesten. Ha jól tudom, jelenleg egyetlen jelentkező volt, de a képzés ennek ellenére folyik.
- Mire tanítják a kéményseprőket az iskolában?
- Van ehnéleti és gyakorlati oktatás, ott is vannak közismereti tárgyak, mint a többi középfokú oktatási intézményben és természetesen vannak szakmai tárgyak is. A szakmai tárgyak keretében ismerkedünk meg a kémények fajtáival, a tisztítás technikájával.
- Hányféle kémény van?
- Van egyedi kémény, gyűjtőkémény, mellékcsatornás gyűjtőkémények, központi kémények, és gyárkémények.
- Amikor az utcán jár, szokta nézegetni a kéményeket?
- Természetesen. Mindig figyelem a házak kéményeit, talán ez már szakmai ártalom,
- Milyenek a kéményeink?
- Vannak szép, korszerű kémények, de vannak erősen elhanyagolt kémények is. Ma már az embereknek erre sincs elegendő pénzük. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a gáz árának emelése miatt folyamatosan térnek vissza az emberek a szilárd fűtőanyagok használatára, otthonaikból kiszerelik a konvektorokat, és helyette kályhákat állítanak be. Nem mindenki tudja, hogy a különféle fűtőanyagok használatának során más és más gyakorisággal kell
megvizsgálnia és kitisztítania a szakembernek a kéményeket.
- Van két egyforma kémény\'?
- Vannak egyforma technológiával kialakított kémények, ám két teljesen egyforma kémény még-sincs, valamiben mindegyik eltér a másiktól.
- Változott ez a szakma az évek során?
- Nagyon sokat változott a kéményseprés az elmúlt évek során,
vesszük a koromzsákajtót, és kitisztítjuk a kormot a kéményből.
- Megvallom, én gyermekkoromban egy nagyon gonosz valakinek tartottam a kéményseprőt. Abban az időben ugyanis soha nem akkor jött a kéményseprő, amikor előre bejelentették, és az emberek felkészültek rá. Valami egész más időpontban takarította a kéményeket, így a kéményajtókon át a korom többnyire a laká-
ma már alapos technikai felkészültség szükséges a feladataink ellátásához. Műszerek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogy az égéstermékekel rendesen el tudja-e szállítani a kémény, hogy megfelelően működik-e a kályha vagy a konvektor. Komoly változás az. is, hogy ma már a tervezés időszakában megtekinthetjük, milyen kéményeket tervez a tervező az épülő ház számára, és ha az a szakma előírásainak nem felel meg, lehetőségünk van arra, hogy a tervező figyelmét felhívjuk erre. Régen csak a kész kéménybe volt betekintésünk, és ha az valamiért nem felelt meg az előírásoknak, akkor már csak komoly költségek árán volt mód korrigálni. Egy rosszul kialakítóit kémény egy életre bosszúságot okozhat használójának, nem beszélve arról, hogy egy rossz kémény a fűtés költségeit is negatívan befolyásolhatja.
- A tisztítás módja is változott?
- Nem sokat. A szilárd tüzelésű kéményeket ma is a hagyományos drótos seprűvel tisztítjuk, felmegyünk a padlásra, kivesszük a kéményajtót, és végigtoljuk a kéményen ezt az. eszközt, majd alul ki-
sokba tódult, és összekoszolt mindent. Mindez többnyire akkor történt, amikor a mi lakásunk különböző pontjain ruhák száradtak. Rettenetes lehetett édesanyámnak a látvány, amikor finoman belepte a korom a hófehér ágyneműt. Emlékeimben úgy él, hogy ilyenkor meglehetősen csúnya szavakkal illette a kéményseprőt. Csak így lehet a kéményt tisztítani?
- Nem. Egy ügyes kéményseprő úgy is ki tudja takarítani a kéményt, hogy a háziak észre sem veszik.
- Hány kéményről gondoskodik?
- Valamivel több, mint nyolcezer kémény tisztítása az enyém. Napi negyven-ötven házal keresek fel, az attól függ, hová kell mennem, illetve milyen munka vár rám.
- Amikor ebben a ruhában végigvonul az utcán, az emberek hogyan néznek önre?
- A legtöbben rám mosolyognak, gombot keresnek, és apró mondókákat mondogatnak. „Kéményseprőt látok, Szerencsét találok", és más efféléket. Ha valakivel reggel találkozom, rám moso-
lyog, és abban a boldog tudatban megy tovább, hogy ma neki szerencsés, jó napja lesz. Egyszer mentem a Fő utcán, jött egy hölgy egy Suzukival, meglátott, elengedte a kormányt, a gombjai után kapkodott, az autó csak gurult tovább. Lehet, hogy az volt a szerencséje, hogy nem történt baleset.
- Szokott viccelődni az emberekkel\'.\'
- Akivel lehet, azokkal igen. Nem minden ember szereti a tréfát, de a tapasztalatom az, hogy az emberek nagyon babonásak. Egyszer, egy reggel egy hölggyel találkoztam, aki nevetve kutatott végig magán, és sajnálkozva így szólt, pont most nincs egy gombom se. Erre én csak annyit válaszoltam, hogy a hölgyeknél mindig van kettő. Hangosan nevettünk mind a ketten, és azok is, akik hallották. Néhány nappal később találkoztunk, nevetve üdvözölt.
- Szívesen beengedik az emberek otthonaikba?
- Ez is- változó. Van, aki örömmel üdvözöl, van, aki be sem enged, pedig a munkámat végezném. A kötelességem az, hogy megvizsgáljam, és kitisztítsam a kéményeiket, hiszen az. ő személyes biztonságuk a tét.
- Önök hatóság?
- Nem, nincs hatósági jogkörünk. Ha valaki nem működik együtt velünk, akkor a város jegyzője felszólíthatja erre, mi több meg is bírságolhatja.
- Hogyan vált a kéményseprő a szerencse jelképévé\'.\'
- Ez nagyon régre nyúlik visz-sza, arra az időre, amikor még a házak zsúpfedelesek voltak, és nagyon közel épültek egymáshoz, Az emberek fával tüzellek, ami megkívánta a kémény gyakori tisztítását. Ha havonta nem ment a kéményseprő, bizony nagyon könnyen előfordulhatott, hogy kigyulladt a kémény, és leégeti a ház is, akár több épület is. A legnagyobb szerencsétlenség, ami valakit érhet, hogyha megsemmisül az otthona, ha nem, akkor az. nagy-nagy szerencse. Mivel mi a munkánkkal besegítettünk, és ma is besegítünk a szerencsének, hiszen általunk biztonságossá válnak az. emberek otthonai, ezért lett a kéményseprő a szerencse jelképe.
D. É.
1998. december 18.
I
KANIZSA
I
51
EV VEGI ÜZENETEK ÉS JÓKÍVÁNSÁGOK
Tiittő István polgármesternek: M7-es utat, könyvtárat, logisztikai központot, szeméttelepet, szociális otthont, vagy legalábbis sikeres pályázatokat és önerőt!
Tarnóczky Attila alpolgármesternek: Médiabirodalmat!
Törőcsik Pál alpolgármesternek: Nemcsak a fák várnak féreg-telenítésre és megmentésre!
Dr. Takács Anikó jegyzőnek: Keressen továbbra is többet, mint a város első embere!
Kelemen Z. Pál frakcióvezetőnek: Önre senki soha ne nézzen úgy, tnint kecske a káposztára!
Dr. Bárányi Enikő frakcióvezetőnek: A közélet gyermekbetegségeihez gyermekorvos kell!
Birkner Zoltán frakcióvezetőnek: Ha koncepciójuk van, hát valósítsák meg!
Beznicza Miklós gazdasági osztályvezetőnek: Ahogy némely intézménynek, úgy a városnak se legyen adóssága!
Imre Béla műszaki osztályvezetőnek: Még jövőre is tartsanak azok a falak, amelyek felújítására már az idén sem volt pénz.
Pintérné Gnindmann Frida
művelődési osztályvezetőnek: TAN-ulót, SZÉKet a főiskolán!
Dr. Nemes vári Márta szociális és egészségügyi osztályvezetőnek: Telt házat a nyugdíjasházban!
Karmazin József főépítésznek: Városarculatot!
Kálócziué Éberling Mártának: Legyen még mit eladni!
Tóth László ÜJB elnöknek: Kevesebb jogtalanságot, nagyobb ügyrendet!
Dr. Fodor Csaba GVB elnöknek: Akaratot a döntéshez, erőt annak elviseléséhez!
Antalics Dezső VKB elnöknek: A környezetvédelem kérdései ne rekedjenek meg a labor falain belül!
Dr. Csákai Iván SZEB elnöknek: A nagy dolgok ne kis bizottságokban dőljenek el!
Balogh László OKSB elnöknek: Az intézményhálózat karcsúsítása az ön kiteljesedését jelentheti!
Böröcz Zoltán PB elnöknek: A BÜFÉ gazdálkodásával kapcsolatos ellenőrzéseket ne a PB végezze!
Göndör István országgyűlési képviselőnek: A város érdekében is szükség van egy kis boszorkányságra, nemcsak a konyhában!
Kovács Kálmán országgyűlési képviselőnek: Módosító javaslatai meghallgatásra találjanak.
Zakó László országgyűlési képviselőnek: A város érdekeit szolgáló ügyek ne feküdjenek el, mint vendég a Mol Hotels-ben!
Teleki László CKÖ elnöknek: A kisebbség csak a számában legyen kisebbség, minden másban egyenlőség!
Vargovics Arpádné HKÖ elnöknek: Arccal a nép felé!
KULTURÁLIS SEREGSZEMLE
Első ízben az idén decemberben került sor a nagykanizsai botion fogda lakóinak kulturális seregszemléjére. A fogda rácsát között komoly érdeklődés mellett lezajlott magas színvonalú rendezvényen képünk tanúsága szerint a rendőrök is nagyon jól érezték magukat. A fellépőket személyiségi jogaik tiszteletben tartása okán nem mutatjuk be. ,
Több szőrösen módosított Nevető Lexikon
Ágasfa = nép-nemzeti oszlop Alpolgármesterek = polgármester pótló (ha nincs, akkor az 1. sz. alpolgármester helyettesíti, ha ő sincs, akkor a 2. sz. alpolgármester helyettesíti, ha ő sincs, akkor a hivatalban végre érdemi munka folyik).
Attika = a 2. sz. alpolgármester gyermekkorában
Bakállvány = alacsony bakok helyzetbe hozója
Barbalkán = tatár uralkodó Beavatkozó szerv = Magyar Polgári Párt
Bungaló = indiai patás állat
Címzett támogatás = a beavatkozó szerv (lásd: fent) postai tevékenysége
Citadella = felleg lány
Cső = ide szokták behúzni egymást a képviselők
Csőlíra = dekadens verselés hatnegyed collban
Csúcsív = Korábban rádiós karrier, ma Fradi-szakértő
Derítőszer = Közalkalmazotti fizetés (kész röhej)
Differenciál nyomásszabályozás = a hivatal ösztönzése
Emen Tal = szovjet sakkozó, ő találta fel a lyukas sakktáblát
Empire = szégyenlős (kezdő) képviselő
Erkély = képviselői szexuális élmény
Erősítő szerv = zalai büdöske (cefre)
Etalon = a leggyengébb képviselő, őhozzá képest dolgoznak jól a többiek
Feszültség = költségvetés
Fórum = ha „demokrata", akkor múlt idő
Gerjesztési frekvencia = a szoknyák hullámhossza
Hárem = több mint kettő
Határozat = több mint öt
Jegyző = a jegyzőkönyvből képezték, a könyv elhagyásával (így is van értelme)
Kapualj = tágas női ruhadarab
Katakomba = női fegyverzet
Kéjlak = tanácsterem (rengeteg a hátsó gondolat)
Képviselő = szürrealista képződmény, valamilyen kép viselője, de olyan is van. aki kép-mutató
Keringő = pártot változtató eszköz
Ködtelenítő = Alkotmánybíróság (amíg a Magyar Polgári Párt maga alá nem gyűri)
Könyvtár = távolban sincs egy fehér vitorla (kirándulás, könyvtár megtekintése Kaposváron)
Lágyítás = a versenytárgyalást megelőző trükksorozat
Munkaidő = önsajnálat 7.30-16.00-ig 30 perc ebédszünettel
Műemlék = szakadt óvszer utátú gyermekáldás
Oszlop = más is lop
P\' art poui p\' art = az egyik párt az 1 párt rendszerért (lásd: szokásos Fidesz Magyar Polgári Párt)
Páternoszter = egyházi nosztalgiahullám
Perspektíva = ez. ami Kanizsának nincs (legközelebb 2002)
Pótló = lásd: alpolgármesterek Rabic = szerb hegyivadász Rombusz = kanizsai helyijárat Szivornya = szilveszteri járvány Tarló = Kopasz ló Tartó = Kopasz vízfelület Tarnóczky = „kopasz" alpolgármester
Testzárlal = az impotencia kezdete
Tüttő = lámpaoltogató - minek az a sok fény - (éjfél tüttőt már a zóra. térjetek hát nyugovóra)
Utazási költségtérítés = égtáj-pótlék
Üzemi étkezés = Sok helyen nincs, ezért aztán egymást eszik
Veranda = csúnya kislány
Zala megye = felosztása amerikai módon: - Észak-Zala (itt él az összes fiatal, magyar, polg. fehér ember): -Közép-Zala (Panama): - Dél-Zala (feketelista)
Zárt ülés = Ugyanaz, mint a zárt osztály, csak más a telefonszám
52
I
KANIZSA
I
1998. december 18.
W ?0*
Az idei választások után az újraválasztott polgármester, Tüttő István másik két T-t kapott maga mellé.
A két alpolgármester - a foalpol-gármester és az alalpolgármester - az első vezetői értekezleten arra kérte a nagyfőnököt, vigyék dűlőre a dolgot: hogyan történik a munkamegosztás hármuk között.
Először sorshúzásra gondoltak. Aztán ezt elvetették, éppen elég volt nekik a választáskor a sors kegyeiben bízni. Felvetődött az is. hogy vívjanak meg egymással. Ebben meg is egyeztek volna - vállalva a nagy és esetleg teljes amortizáció lehetőségét is. Ám amikor a fegyvernem megválasztása került volna sorra, Törőcsik Pál összeférhetetlenséget jelentett .be. Mivel nagy lövő - igaz, nem szereti a puskás kifejezést - tisztessége nem engedte, hogy előre lefutottá tegye a dolgot. Tamóczky Attila javasolta, hogy töröljék annak lehetőségét is, hogy a sakktáblán dőljön el. ki lesz a király a munkamegosztás terén és kié lesz a ...gyalogmunka. Tüttő István a kártyát ajánlotta volna, de a másik két \'T\' nem gyűjtött sem telefonkártyát, bankkártyában pedig nem szívesen játssza ki senki a cinkelt lapjait. A polgármester arra is rájött közben, hogy nem ő a legnagyobb zsugás, így újabb módozatokon kellett törnie a fejét. Mivel Tüttő Istvánban - némely politikustársa szerint - túlteng a kompromisszumkészség, közgyűlési képviselőcsoportja elé vitte a kérdést. A szocik úgy látták jónak, hogy a polgármester tisztességben megőszült fejével tűrjön, hagyja, hogy két alpolgármesterére háruljon a nehezebb fel-
adat és döntsék el házon belül, ki mit fog csinálni a következő négy évben. Törőcsik Pál először megkérdezte a Fideszt, megkérdezheti-e az MDF-et a kérdésben. Miután a Fidesz meghozta javaslatát, amely egyben a döntést is jelentette, megadta az engedélyt a fő-alpolgármesternek, hogy megkérdezze anyapártját is. Ment. mendegélt Törőcsik Pál a damaszkuszi úton. találkozott ezzel is, azzal is. Volt aki mdf-esnek mondta magát, volt aki már megtagadta azt is, hogy tulipános ládát látott volna életében. Volt is MDF. meg nem is. Mit tehetett hát az alpolgármester? Mivel őt is mindig támogatták mindenben - egy-két kivételtől eltekintve - úgy döntött, akkor lesz önmaga, ha ehhez hű marad, hiszen „bár fölül a gálya és alul a víznek árja. azért a víz az úr".
Tarnóczky Attilának sem volt köny-nyű dolga. No de nem azért van mögötte nyolc évnyi effektív politikusi múlt, hogy ne tudja kisakkozni, irályén lépésre készül a két másik. Egyébként sem szeret vesztes lenni, készülve arra. hogy lehetőleg legalább remizzen, úgy döntött, ő lesz az erős ember. Úgyis van némi rutinja abban, hogy odafigyeljen arra, hogy mit nem szabadna csinálni, mit kell tiltani.
így aztán nem okozott gondot a munkamegosztásban megegyezni a három T\'-nek. A Till-tűr-támogat hármas azt hitte, ezzel rendben is van minden, mígnem híre ment: a jegyző a város újdonsült főjegyzőjével le akarja választani a három ,,T"-ből Tamóczky Attilát. :
...Takács. Tóth,...Tarnóczky? És ki fog akkor tűrni és támogatni?
1999 - az aknázómoly éve
Törőcsik Pál alpolgármester irányításával a polgármesteri hivatal műszaki osztályán már dolgoznak azon az előterjesztésen, amelynek célja, hogy 1999-et az aknázómoly évének nyilvánítsa - ha nem is az országgyűlés a kanizsai közgyűlés.
Tudják a szakmai anyagon dolgozók is, hogy a kínai horoszkóp tizenkét évenként ismétlődő jegyei között nem szerepel az aknázómoly, de hisznek a nagy szakértelemmel rendelkező alpolgármesternek: nincs jól ez így. Aknázómoly évének lennie kell! Törőcsik Pál nagy sajnálatára már tavaly-év elején véget ért a patkány éve is. legközelebb csak tíz év múlva jön el. Mint az alpolgármester elmondta, bizton állítható: a patkány után a tigris évében már meg kellett tenni a kezdő lépéseket, hogy helyt lehessen állni az elkövetkezendőkben is. A főalpolgármester attól tart. hogy az aknázómoly éve - túllépve mindenféle kínai bölcseletet - legalább négy évig fog tartani.
IS
- új nyomda?
A nagynevű képviselő-szaktekintély a GE után megszerezte Horn Gyula exminiszterelnök megbízását is, így nem mondható egyáltalán, hogy Bicsak Miklós sikertelen lenne a nyomdai vállalkozás terén. Legyen bái- címkegyártás, oklevélkasírozás, könyvrestaurálás, szakdolgozat-kötés, marhalevél-másolás, a szorgos mester mindent vállal. Akár a babérjain is nyugodhama, megelégedhetne, hiszen a rengeteg megbízatás mellett Palin hős népe ismét a szenátusba delegálta, ám ő mégis olyanon tori a fejét, amelyen szakmai téren méginább előreléphetne..
Éppen egy pénzügyi bizottsági ülésre igyekezett - igaz, mobilja*ív jelezte a mái\' tárgyaló bizottságnak, hogy Földvár felé félúton van - amikor rádöbbent, mi hiányzik még. A nyomdaipar teljes szegmensét akarja. Ezzel a még hátralévő részegységgel egyben felkészülhetne arra az időszakja is, amikor már őszöregen, kicsi unokái körében magyarázhatna szeretett szakmájáról némi gyakorlati bemutató keretében. Amint a körforgalomhoz ért, valami láthatatlan erő le-
terítette előre eltervezett útjáról. Balra index a Hevesi útra. jobbra le a Csokonai utcán, újra jobbra a Rózsa utcára.
- Hoppá, jöhettem volna a Rózsa utcán végig - ocsúdott tel a jó Miklós. No de bevette megint a balkanyart és ráfordult a célegyenesre, a Platán sorra.
- Platán sor. álmaim netovábbja! -gondolta. Felsejlett lelki szemei előtt a jövő, a sok kis új nyomdai eszköz, a jövő generációi, akiknek még nyomhat, nyomtathat, akik közül jópáran talán még követik is a nagy nyomdászt. Aztán a jó Miklós nem vette be az első balkanyart, még időben eszébe jutott, hogy nem jó, ha a beidegződés vezeti azt, akinek kezében a kormány. Végre a Platán sori óvodához\' ért. Alúszkált a sok kicsi ovis, de a vezető óvónővel folytatott szakmai tanácskozást követően döntött: a Bicsak Művek beszáll a gyerekiiyomda-biznisz-bc. Miki bácsi keze alól garmadában kerül elő a sok kicsi állat, virág, játék képe. Nyuszi, mókus, Róka Rudi, margaréta, tulipán, egy egész óvodai arculatterv vizuális elemei.
HOGYAN NEM TALÁLKOZTAM MONICA LEWINSKYVEL
A washingtoni napok alatt sikerült tapaszralatokat gyűjtenem arról, hogy az Újvilágban nincs kisebbségi kérdés. Pontosabban minden az, ha előnyt lehet belőle kovácsolni. Bőrszín kérdésében én tényleg kompetens vagyok, de Amerikában a feketefehér, igen-nem nem is olyan egyértelmű. Ott is van feketebőrű szenátor, feketelábú indián-leszármazott, feketebors, és Monica haja is fekete - látta az egész világ.
Ez a szín és a kisebbségi lét hajtott afelé, hogy megpróbáljak közelebbi kapcsolatba kerülni - természetesen kizárólag csak szakmai okok miatt -Monicával. Ő azon kisebbség közé
- Útijelentés Teleki László tollából
tartozik, akik látták már Bili Clinton már kissé használt szivarját. Olyan üldöztetésben volt ezért része, szinte megbélyegzetté vált az egyébként nyílt tekintetű leány. Elterveztem, hogy eszmecserét folytatok vele a hagyományőrző technikák megbecsüléséről, széles tömegekkel, a többségi társadalommal történő megismertetés lehetőségeiről, az Internet-használat gyakorlati lehetőségeiben rejlő titkokról, mindarról, amivel többek lehetünk, mi magyarországi kisebbség -általa.
Gyakornokként bizonyára sok olyan ismeret birtokába is jutott, amely nekünk is hasznos lehetne a kisebbségi és politikai életben. Mivel megfizette már a tanulópénzt, oktatási rendszeiünk működtetéséhen is bizonyára sok tanáccsal szolgálhatna. Nem utolsó sorban arról faggattam volna Lewinsky kisasszonyt, hogyan lehet egy egészen kicsi dologból világméretű, világbirodalmat megmozgató ügyet csinálni.
Sajnos mindezen terveim dugába dőltek, mert nem sikerült találkoznom
Monicával. Éppen a Bahamákon volt tanulmányúton, ott gyakornokoskodott, de mint megtudtam, Magyarországra készül. Azt hittem, hazafelé Washingtonból már együtt utazhatunk, de az amerikai kisebbségi hivatal közbelépett. Elmondták, hogy egy ilyen kisebbségi vezetőnek, mint én vagyok, protokolláris problémákat okozna. ha találkozna Monica Lewinsky vei. Hogy miért? Időközben - az Internet és sajtó révén, nem is beszélve az ellenzéki politikusokról -nem jelent kisebbségi létet az. ha valaki közelebbi ismeretségbe került Bili Clinton kissé elhasznált szivarjáról szerezhető bármely tudnivalóval.
1998. d écemher 18. ( KANIZSA ) 53
Szúrni, szúrni, szúrni, mint nein szúrt senki ínég. Na de hova? (A gyengébbek kedvéért ez egy urológiai lézer)
„Vígözvegyek\'\' a század végén. Hoztam egy kis pogácsát. Szokás szerint ez se volt jó neki. Hát megeszem én.
Na Gabika, mondd meg szépen, két szekrény ineg három fotel az mennyi?
Akárhogy is tekeredek, a hibáimat nem tudom elrejteni. Talán 2000-re megjavulok. * Szi-szi.
Disznósajtot és kolbászt jövő hónaptól árusítunk.
Ezeket megnézem közelebbről. De mi az, hogy nem nyilatkoznak?
54
KANIZSA
1998. december 18.
Mondd. Te melyiket választanád?"
Kiszabadultain! Na de init kezdjek a tömeggel?
Sztrájkwartburg - 1993. „Vigyék ahova akarják, van itt már elég."
Biztosan érdekes, amit mond, de hát olyan jól esik szunyókálni. A tapsra csak felébredek.
Ettől a költségvetési tervezettől nem jutok szóhoz. Lehet, hogy még a szarvain is lekonyul...
Ez nein a városi ügyelet új autója! Bár az is az ügyeletet kereste, csak ő hitt a táblának.
1998. december 18.
I
KANIZSA
I
55
Fü rdokomplexum a Csó-tónál
Híreink szerint az Egyesült Arab Emírségek anyagilag is támogatja a Csónakázó-tónál létesítendő fürdőkomplexumot, amelynek építési munkálatai már a jövő évben elkezdődnek, mondta el lapunknak Harun al Rashid, az arab fél sajtószóvivője. A beruházás anyagi támogatását már régóta fontolgatta az arab fél, ám a szerződések aláírásához az utolsó lökést az az EURO SPORT által világgá röpíteti képsor adta, amikor a tónál a nyáron megrendezett lovasmilitarin egy arab(s) mén hosszan, jóízűen kortyolt a Csó-tó vizéből. A köztudottan paripakedvelő araboknak ez minden környezetvédelmi vizsgálatnál élethűbben igazolta, a víz alkalmas arra, hogy fürdőparadicsom működjön a Csó-tónál.
Könyvtár közadakozásból
Az Országos Széchenyi Könyvtár megalapításához hasonlóan, több nagykanizsai nagyvállalkozó egyévi, az APEH-nak be nem vallott jövedelméből kívánja létrehozni a Városi Könyvtár épületét. Ha már az állam nem kívánta támogatni a város ezen nemes kezdeményezését, a tőkeerős vállalkozói szféra úgy látta, saját pénzeszközeivel valósítja meg a város várva várt dolgozószobáját. A nemes támogatók névsorát lapunk csak azért nem kívánja közzétenni, mert még a nemes adakozók a hamarosan felálló adórendőrség kezére jutnának, és akkor ezúton sem épülhet fel a könyvtár.
Daloló közgyűlés
Daloló közgyűlés címmel CD és kazetta látott napvilágot nemrégiben. A 27+1 dalt tartalmazó hanganyag árusításából szármázó bevételből kívánják a képviselők a költségvetés hiányát enyhíteni. Információink szerint a kezdeményezésnek akkora sikere van, hogy a jövő nyáron, a közgyűlés a nyári szünet alatt az ország nagyvárosainak sportcsarnokaiban lép fel. A diszdzsokéktól kapott információink szerint a legnagyobb sikere a pluszként felvett, közösen elénekelt dalnak van, annak ellenére, hogy összhangról és kellemes hangzásról szó sincs.
LILIPUTI GYORSVASÚT
A liliputi gyorsvasút mozdonyaiból és személyszállító vagonjaiból nyílott kiállítás nemrégiben Kanizsán. Mint megtudhattuk, a kis vasút legalább olyan gyors, mint az IC-nk, és villamosítását ceruzaelemekkel -oldották meg. A helyi villamosítás nehézségeit felismerve a közlekedési tárca szakemberei már tárgyalásokba kezdtek, miként lehetne az elemes meghajtást Kanizsán is meghonosítani. Bökkenő azért már van, eddig még senki sem tudta megmondani, hány plusz vagon beiktatását tenné szükségessé a meghajtó "elemek elhelyezésére is, hogy hol helyeznék el a tetemes mennyiségű rossz elemet, miután azok lefáradtak.
MINDEN PERC SZÁMIT
10.30
11.15
A vasútvillamosílás átadásának programjában a meghívottaknak, a beszédek elmondóinak minden percét betáblázták. Mindenki tudta, hogy például ll.lS-kor fogja felkérni Sárdi Gyula úr az ünnepi szónokokat beszéd megtartására, a VIACOM-nak pedig csak három perce van jelentést tenni az államtitkárnak. De vajon mi történt azokkal, akik a kiszabott időt pár másodperccel túllépték?
PROGRAM az 1998. szept. 25.-iki villamosítás átadására
7.06 Indulás Budapestről különkocsikban a 862. sz. vonattal.
10.02 Érkezés Balatonszentgyörgy állomásra.
10.05 Sárdi Gyula igazgató és Nagy Lajos polgármester köszönti a vendégeket
10.10 Balatonszentgyörgy népi táncegyüttesének műsora
10.25 Sárdi Gyula igazgaló úr engedélyt kér Sipos István vezérigazgató úrtól a villamos próbaüzem felvételére.
vezérigazgató úr engedélyt ad és átvágja a mozdony előtt kifeszíteti szalagot,
A külonvonal elindul Nagykanizsára.
A különvonat megérkezik Nagykanizsára. A leszállás ideje alatt a zenekar indulót játszik. Tüttő István polgármester úr a térség és a város nevében köszönti a vendégeket.
11.18 Sárdi Gyula úr felkéri az ünnepi szónokokat a beszédek megtartására, egyben felhívja a sajtó képviselőinek figyelmei, hogy az ünnepség után. ül. a fogadáson interjú készítésére lesz lehetőségük.
A VIACOM, mint beruházó jelenti Gyurkovics Sándor államtitkár úrnak, hogy elkészült a berendezés és üzembe helyezésre készen áll.
.Államtitkár úr ünnepi beszéde, melyben átveszi a berendezéseket és átadja vezérigazgató úrnak.
Vezérigazgató úr ünnepi beszéde, melyben átveszi a beruházást és megköszöni az építésben részt vevők munkáját.
A Siemens képviselője erre válaszol.
Az ünnepség véget ér, Sárdi Gyula igazgató úr felkéri Gyurkovics államtitkár urat. hogy az indulásra kész gabonaszállító vonat előtt kifeszíteti szalagot vágja át. Ezen idő alatt a zenekar indulót játszik,
A fogadásra meghívott vendégek az állomás előtt álló buszokkal a Hevesi Sándor Művelődési Házba mennek. A zenekar indulót játszik.
Az államtitkár űr szűk küldöttséggel felkeresi az állomási távvezérlő diszpécseri központot és bekapcsol egy szakaszolót. A TV ezt felveheti.
A fogadás vége. a buszokkal indulás az állomásra, a Baross IC-be sorozott kocsikkal utazás Budapestre.
11.21
11.24
11.40
11.50 12.00
14.00
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Mi mindig, mindenről tájékoztatjuk a közvéleményt, csak ínég azt nem találtuk ineg, aki nyilatkozhat.
56
X
KANIZSA
1998. december 18.
La
- KÖZÖNSÉGSZAVAZATOKKAL NYERT
„Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Virágos a kedvem..."
A polgármester produkciója nagy sikert aratott.
A hír nem igaz, miszerint a Kifutó idejére a Vásárcsarnok tojáskészletét kifosztották.
A rajongók virággal üdvözölték a befutót.
„Gratulálok Pistáin, de az európai döntőn inkább a „Söprik az utcát..." című dallal indulj."
. és a rajongók elől görkorcsolyán is menekülhetsz!
m IS A XTTTC A 1 mm
1998. de rémbe] 18. ^ KAINIZSA ) 51
uiittMiumtfíminimMMHniiimiiwiMHmtiHutnniin
j - avagy mi mindenkit meghallgatunk
Tulajdonképpen nagyszerű dolog a demokrácia, és annak vívmánya, a választás. Igazán örömmel tölt el, hogy ma már bárki bármit szabadon választhat e kis honban - legfeljebb én nem. Nekem, mint újságírónak kötelességem mindent meghallgatni, végigülni, véleményt nem nyilvánítani, hiszen a nép, az istenadta, általam értesül, szerez információkat, arról kit miért, és miért ne válasszon. Valóban nekem mindenkit kötelességem meghallgatni, és senkit nem tudok elhallgattatni, még akkor sem, ha éppen a napi kötelező munkavégzésemet akadályozza. Én azt hittem, már mindent tudok, hiszen immáron ez volt a harmadik kampány, a demokratikus keretek között zajló, amit végigéltem. Szóval azt hittem, engem már nem érhet meglepetés, kampányfogásokban, jelöltek tekintetében. Nos, ala-

tltak?
Az egész életünk versengés. Ver-senyzünk azért, hogy tanulhassunk, azért, hogy állásunk legyen, és vannak, akik azért, hogy mások gondjait a vállukra vegyék. Városunkban körülbelül százötvenen „pályázták" meg a huszonhét képviselői széket. A mezőny elég összetett volt, voltak már kipróbált politikusok, akik tudták, hogy mit fog jelenteni, ha célba émek. de olyanok is akadtak, akiknek fogalmuk sem volt a helyi politikáról.
Többektől hallottam, hogy az indulóknál az a fontos, hogy a választók bízzanak bennük, valamint az, hogy az önös érdekeit háttérbe tudják szorítani. Mindez szép, és jó, de mi van azokkal a jelöltekkel, akik még azt sem tudták, hogy melyik választókerületben indultak. Történt ugyanis a kampány vége felé. hogy a szerkesztőségünk ajtaján bekopogott egy hölgy. A kölcsönös bemutatkozás után kiderült, hogy ő is egyike a nemes versengésen indulóknak. A beszélgetés közben véletlenül kitudódott, hogy a hölgy annak ellenére, hogy képviselőjelölt, nem tudja a legalapvetőbbet, hogy kiknek a gondjait szeretné a vállára venni, hogy kiknek az érdekeit, ügyes-bajos dolgait akarja a testületben képviselni. Ezt talán a választói is megérezték, vagy csak egyszerűen ők sem ismerték, úgyhogy a „tudatlan" hölgy azok közé került, akiknek nem sikerült elnyerni a lakosok bizalmát.
L.Zs.
posan tévedtem, és tévedésem árát meg is fizettem. Meg én, hiszen nem volt elég, hogy a kampánygyűléseket végigülhettem, a postaládám folyamatosan lomtalanításra szorult, a politikusok engem, és munkatársaimat vettek célba folyton folyvást, mint népet és sajtót egyaránt. Én igazán örültem, hogy nép- és emberszámba vesznek, hogy megosztják velem legbelsőbb gondolataikat, a pszichiáterükkel sem különben. De azt már kissé nehezen viseltem, hogy egyesek a kampányt az udvarlás szertartásaival keverték össze, és azt hitték, a nőnek szóló kedveskedés majd a gondolkodó embert is meggyőzi bennem. Nos, most is üzenem, nem így van! Nehezen viseltem azt is, hogy egyesek jelöltségüket a főszerkesztő posztjával tévesztették össze, és már-már azt is megmond-
ták, mit kell a riportalanyaimnak válaszolni. Igazán élveztem - de nem munkaidőben - hogy szerkesztőségünk a színhelye az isten tudja hányadik típusú találkozásoknak, hogy itt zajlódtak le a másutt elmaradt kerekasztalviták, igaz állva, vagy éppen rohangálva. Jó volt, hogy sokan felkerestek bennünket, hogy tájékozódjanak, örömmel vettük kérdéseiket a közéletre, és a város történetére, a közgyűlés és bizottságainak feladataira vonatkozóan. Örömmel fogadtuk érdeklődésüket a választásokkal, a törvényekkel kapcsolatban. Igaz, a választási iroda posztjára még nem pályáztunk, de feladatait eddig is szívesen felvállaltuk, a szakszem, pontos tájékoztatás érdekében, és ezt követően is szívesen ellátjuk. Szívesen szereztünk be dokumentumokat, pártállásra, és hovatartozásra való
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS *98
2. SZ. VÁLASZTÓKERÜLETI JELÖLTEK
tekintet nélkül bárkinek, aki csak kérte, érte semmit nem remélve, csak azért, mert hittük, hogy a köz javát szolgáljuk. Meg kell mondjam, nehezen viseltem, hogy egyesek a választási irodájukkal tévesztették össze szerkesztőségünket, semmitől sem gátolva használták munkaeszközeinket, és munkatársaimat titkárnőként. Még ma is összeborzongok, ha eszembe jutnak a választás előtti utolsó napok, amikor sztereóban zümmögött a két fénymásoló, a nyomtató hányta a lapokat, a telefonok egyszerre csörögtek, és közben mindenki választási beszédét és annak hatását gyakorolta. Rajtunk. Azok az utolsó napok! Azt hittük nem éljük túl, és csak az tartott életben bennünket, hogy a jövőért, a városért, a városunkért tesszük, és nemcsak a jelöltekért.
D.É.
A
túlélésről...
Azt hiszem nálam könnyebben senki sem tudta átvészelni a választások előtti herce-hurcát. Ugyanis ahelyett, hogy a megszokott mindennapi munka mellett még a különböző képviselőjelöltek, valamint „ügyfelek" kéréseit teljesítsem, évi rendes szabadságomat töltöttem, hazánktól minél messzebb, hogy még a kampányok híre se jusson el hozzám. Mert ez a két-három hét talán a legnehezebb a négy év során, ahová mindenki egyszerre tér be. különböző kívánságok teljesítését kérve. Amire visszatértem szeretett városomba, már csak a választások meglepő eredménye várt rám. A munkatársaim „egy kicsit" fáradtan - míg én kipihenten - kezdtek neki a feléjük áradó kérdéssorozataimnak. Elmondásuk szerint, így visszagondolva, időnként nagyon fárasztó volt, de nem leheteti mást tenni, mint valahogy átvészelni ezt az időszakot. Sajnos nem meglepő, de volt olyan vendég, aki egynéhányszor elég ingerülten kedveskedett. így többé már nem kívánatos személy a szerkesztőségünkben. Csak elképzelni tudom, hogy milyen türelem kellett ezekben az időkben, mert még a mindennapok során is akadnak olyan helyzetek, amikre nyugodtan kell reagálni, így csak gratulálni tudok a sikeres túléléshez!
M.Sz.

58 \\ KANIZSA ) Í99X.dec*mlMS • 18.
Sajnos rossz hírem van, Tisztelt Fogyasztók. A DÉDASZ ugyan mindent megtett, de így sem tudott megoldani minden problémát. Emellett takarékosságra is szeretnénk felszólítani a lakosságot. Igaz, nekünk bevételkiesést jelent, de népgazdasági okokból jobb lenne, ha a ki nem fizetett villanyszámlákat nem a kormánynak kellene kompenzálni. Ezért javasoljuk, hogy köztereinkről vigyék haza a világítótesteket!
Az év mondása: „Ha Székesfehérváron ennyire értenek hozzá, meg kell fogni és a farkuknál fogva ide kell húzni őket" {ár. Czinki László)
MELYIKET VÁLASSZUK?
Már a bizottsági előkészítés során is hosszas viták után sikerült csak egyeszségre jutni az egyes bizottságokban, hogy a képünkön látható két növény közül melyik legyen a város jelképe. A bizottságok nőtagjai több ízben szót emeltek a választható növények látható férfiassága ellen, hiszen a városban többségében nők élnek. A férfiak amellett érveltek, hogy a döntéshozók az élet minden területén férfiak, így érthető, hogy a jelkép is férfi jegyeket hord. Volt, aki a paprika mellett érvelve azt hangsúlyozta, hogy erős, és nagyon ősi magyar növény, míg a cseresznye kései nemesítése semmiképpen nem szerencsés, még akkor sem, ha az az adott esetben az érési idő végeztével bepiroso-
dik. A testület lapzártánkkor még vitatkozott. így a vita eredményét csak későbbi lapszámunkban közöljük.
Mennyi gyertya! Gyerekek, hozzatok, amennyit tudtok!
Mindenki csak egyet vihet!
Állva morcul? Nem fér bele a nadrágjába? Uno momento. Mi segítünk. Csak egy nyisszantás, és nincs rá több gondja* Merészkedjen be hozzánk! (VIAGRISSIMO)
1998. december 18.
I
KANIZSA
I
59
A főnök
Ebben a langyos vízben eltapicskolunk egy kicsit, aztán csak kikecinergünk belőle.
Városunk ebben az évben is elindult a vadvirágos városok versenyében.
Képünkön az egyik szakértő éppen a vadvirág-termesztés
talajelőkészítési munkálatait szemlélteti. A háttérben a már fejlődésnek indult növényzet látható. Információink szerint Nagykanizsa a vadkender-terinesztés kategóriájában az első helyet vívta ki magának.
A kutyareudeletiiek saját kezűleg szerzek érvényL
60
I
KANIZSA
3
Í«»X. december 18.
VAROS ES VEDOK
- Anikó, hogyan került az előterjesztések közé a jutalmazásomról szóló határozat? - Nem tudóin, de ha már itt van, aláírom.
Minden a honfoglaló magyarokkal, és a Vereckei-hágóval kezdődött. Ok hazát kerestek. (Ezek akár a kétezredik évben elkészítendő új köztéri szobrok makettjei is lehetnek.)
- De hidd el Pistáin, uein én voltam, ínég akkor sem, ha olvastam az Aztán folytatódott Kossuthékkal, akik a hazát menteni igyekeztek.
újságban, hogy a feleséged tart el. (Mindegy, kit ábrázol a szobor, csak mindig legyen jól letakarva!)
- Ha nem bízol bennem, vezesd egyedül az ülést, én egy szót sem < Mi pedig őrizzük az emléküket, csak néha nem tudjuk eldönteni,
szólok. hogy hol is? (Mit is?)
1998. decemter 1«.
I
KANIZSA
I
61
F. Jenő rejtekhelyéről hosszasan tanulmányozta a hulladékgyűjtés mozzanatait Itt valamit nem csinálnak jól...
A problémával ismét a közgyűléshez fordult. A városatyák vérmérsékletük és ingerküszöbük szerint hallgatták F. Jenő jogszabályokkal is alátámasztott felszólalását
Papp Ferenc magánbeszélgetést is folytatott a témában a szakértővel.
Mivel a vitás kérdéseket nem sikerült tisztázni, Makrai Márton így szólt F. Jenőhöz: Forduljon az Alkotmánybírósághoz.
Üres a terem, mindenki a vasútállomásra ment
Megjött Jenő az Intercity-vel.
62 ( KANIZSA ) 1998. december 18.

Kovács Kálmán.: - Végleg elvágtad magad, Sándor!
Nem nyilatkozom!
„Sej, haj, göndörödik a haja, de a haja.\' (K\'ovács Labor és az asszonykórus)
Kovács Kálmán képviselőtársai körében
Elhiszem, hogy fáj a fejed Attila, hiszen most, hogy nincs pénz a miklósfai bicikliútra, mehetsz gyalog a birtokra.
TÖRVÉNYESSÉGI ASSZO Tóth (L.)-Takács (A.) Vajon ki kit szúr?
m». december 18.
KANIZSA
1
63
CSABA, ADD TOVÁBB!
- Ezt én itt levágom. - Ha levágja, akkor pláne nem ér össze! ¦Gyerekek, biztos, hogy mindenkinek jut?
Az éhező rendőrökért Az éhező rendőrök megsegítésére a város jómódú vállalkozói alapítványt hoztak létre. Az alapítvány első rendezvényén vendégül látták azokat a rendőröket, akiknek fizetéséből nein telik betevőre.
APRÓHIRDETÉS Jól megérlelt, nagy mennyiségű sze- szálas virágot vásárolna. Csak a piros metünket felajánlanánk. Jelige: min- szegfű érdekel. Helyette narancsot ne den jó valamire... Érd.: Bagola City kínáljanak!!! (vörösök) * * * * * * Országos „egyesület" nagy tételben Levetett Lenin-összesemet Orbán Viktor beszédekre cserélném, (egy hazafi) * * * Elhullott hajszálaimat további használatra felajánlom. Jelige: hideg a tél.

..... ?2..... ..
Röst: Ne röhögtess, Gyula! Akkor leszel te könyvtárigazgató, amikor a Tarnóczky alpolgármester.
(1994. május elseje)
Gólyabálok, iskolai rendezvények meghiúsításában jártas drogosokat, bombagyartókat, riado-kreálókat keres unatkozó középiskolai leányosztály Internet-ismeret és priusz nem hátrány! Jelige „Uncsi a szoknyás bulV*.
A mérkőzést közvetítette és abból szárazon kikerült: Zakó László.

Insert failed. Could not insert session data.