Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
17.68 MB
2009-02-09 11:54:09
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
753
1818
Rövid leírás | Teljes leírás (553.01 KB)

Kanizsa 1999. 031-034. szám - augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

XI. évfolyam 31. szám • 1999. augusztus 5.
ÉGÉI
Nasykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
Rég megkapták, de nem mindenki
Az elmúlt év végén, vagy ennek az évnek az elején megkapták a pedagógusok azt az egyszeri kétezer forintot, amellyel a kártyás pénzfelvételek nyomán keletkező bevételkiesést kompenzálta a munkáltató. A kifizetések az intézmények költségvetéséből történtek, ehhez plusz pénzt a város kasszájából egyetlen intézmény sem kapott, tájékoztatta lapunkat Tóthné Kréméi\' Mária, a gazdasági osztály munkatársa. A szabályozás, amely szerint az egyszeri pénzfelvétel is térítésköteles, az idén július elsején lépett életbe az OTP-nél. Néhány intézményben azonban a dolgok elébe mentek, hiszen már az elmúlt évben, a tárgyévre vo-
natkozóan is voltak ilyen kifizetések, annak ellenére, hogy a változások még legfeljebb tervben voltak. Olyan oktatási intézmények is vannak a városban, ahol tavaly decemberben, fél évvel a szabályok életbe lépését megelőzően, az idei évre vonatkozóan fizették ki a kétezer forintot, a legtöbb intézményben pedig az idei év első negyedévében megtörténtek a kifizetések, például a HUMÁN GESZ-nél is.
Papp Péter, a kórház gazdasági vezetője lapunk kérdésre elmondta, hogy a kórház dolgozói nem kaptak kompenzálást, sem a múlt évben, sem ebben az évben nem került sor pénzek ilyen jogcímen történő kifizetésére. A
jogszabály ugyan a kórház dolgozóira is vonatkozik, ám központi intézkedés a kifizetésekre még nem történt, és forrás sincs, amelyből ezt finanszírozni lehetne.
Vajon hány olyan munkahely van, ahol a dolgozóknak bizonyos szolgáltatások igénybevételét megtérítik, ebben az esetben ugyanis erről van szó. Az idén július elsejéig a havi egyszeri kártyahasználatért nem kellett .fizetni, így aki csak egy alkalommal vette igénybe a banki szolgáltatást, adómentesen jutott plusz kétezer forint egyszeri jö-vedclemkiegészítéshez. Vajon ez mibe kerül a városnak?
D. É.
\'Emuul
Alkudj
ín
Minden szombaton az üzlet vezetőjével közösen határozhatja meg az árát az Ön által választott terméknek!
8800 Nagykanizsa Eötvös tér 27 Alkatrész ForróDrót:
_ 9373 1 5 1 40 , 60/4 6 8 6 S3
MIllUllütillUlliM weaver@mail.matav.hu
AMAV Rt. Nagykanizsai Tanműhely
FELVÉTELT HIRDET 1999/2000 tanévre
érettségizettek részére
kötöttpályás járművillamossági szerelő
szakmában.
Képzési idő:
2 év nappali rendszerben Jelentkezési korhatár: 21 év. Juttatások: minimálbér lK-20%-a; munkaruha. Végzettek részére munkábalépési lehetőség, a tanulmányi eredménytől függően. Jelentkezni lehet: MÁV Rt. Gépészeti Főnökség Nagykanizsa. Csengery u. 84. Tel.: 93/311-222/42-16 Ügyintéző: Süle Miklós
Felvetésünk nyomán
A Korpavár határában uralkodó áldatlan állapotok iránti tudakozódásunkat, amely a korpavári aszfaltlerakó szabályosságát vagy szabálytalanságát kutatta, a szombathelyi környezetvédelmi szakfelügyelet illetékese hivatalos bejelentésnek vette, és az ügyben vizsgálatot rendelt el. A vizsgálatról készült tájékoztatót az alábbiakban olvashatják.
Felügyelőségünk képviselői 1999. július 27-én halósági ellenőrzést tartottak a bejelentésben jelzett 74. számú főút korpavárt elágazásánál, a Zala Megyei Közútkezelő Kht. vezető képviselőinek jelenlétében. A tényállás tisztázása során megállapítást nyert az, hogy a tárgyi helyen kb. 1,5(X) tonna bontolt aszfaltot helyezett el ideiglenesen a kht. A saját tevékenységéből szaunázott anyagot fel kívánja használni a kezelésben lévő utak javításához, !11. új út építéséhez. Ezen anyaghasznosítással kapcsolatosan a kht. még 1997. évben felügyelőségünk állásfoglalását kérte a nevezett tevékenység környezetvédelmi szempontú megítélése te-
VESZÉLYES... CSAK LESZ?
kintetében. A 2926/1/1997. számú levelünkben tájékoztattuk a kht.-t arról, hogy az általa ismertetett feltételek mellett - a vonatkozó 102/1996. (VII. 12.) korm.rcndelet 2. § (1) bekezdés a) pontja értelmében - a keletkezett bontolt. vagy felmart aszfaltot nem kell hulladékként kezelni, mivel eredeti rendeltetése szerint felhasználásra, a keletkeztető technológiába visszavezetésre kerül.
A kht részéről Pálfy Sándor környezetvédelmi mérnök és Gerencsér Tibor üzemmérnökség-vezető nyilatkozata szerint a 74. számú út korpavári elágazásánál a kht., !11, annak jogelődje már hosszabb idő óta tárol útépítési anyagot. A területen jelenleg ott található bontott aszfaltot feldarabolják, őrlik és még ez év őszén, de legkésőbb 2000. év első felében be fogják építeni az üzemmérnökség alsóbbrendű útjainak javításakor.
A bontott aszfaltnak a tárgyi területen történt ideiglenes elhelyezése -az anyag jellegéből adódóan - a környezetére veszélyt nem jelent. Ebből az semmiképpen nem követ-
kezik, hogy véglegesen ott lehetne hagyni. Amennyiben a tulajdonosa nem az előbbiekben ismertetetlek szerint járna cl. az anyagot hulladéknak, ezen belül harmadik osztályba soroltán veszélyes hulladéknak kellene tekintetni és ennek megfelelően gondoskodni róla. Felügyelőségünk figyelemmel fogja kísérni a helyszínen lévő aszfalt további
sorsát és amennyiben szükségessé válik, élni fog hatósági kényszerítő eszközeivel.
A környezel védelme érclekében telt bejelentését megköszönve kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.
Szombathely, 1999. augusztus 2.
Fekete István
osztályvezető
| PER/PATVAR |
Dr. Varga Endre ügyvéd tanácsai
Előző cikkünkkel kapcsolatban felmerül az is, hogy mi történik akkor, ha a végrehajtás nem pénzösszeg behajtására, hanem meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra, tűrésre, abbahagyásra (a továbbiakban: meghatározott cselekményre) irányul.
Az erre irányuló kérelmet az előző számban leírtaknak megfelelően kell kiállítani.
A bíróság ezt követően a végrehajtható okiratban az adóst, illetőleg a kötelezettet (e fejezetben a továbbiakban: kötelezett) - megfelelő határidő kitűzésével - felhívja az önkéntes teljesítésre.
A végrehajtható okiratot a végrehajló a feleknek postán kézbcsíllcli.
A végrehajtó a végrehajtható okiratot azzal a felhívással küldi meg a végrehajtást kérőnek, hogy az önkéntes teljesítésre kitűzött határidő eltelte után a teljesítést vagy elmaradást közölje a végrehajtóval. Ha a végrehajtási kérő közlése szerint a kötelezett a meghatározott cselekményt önként nem teljesítette, a végrehajtó ezt - szükség esetén - a helyszínen ellenőrzi.
A teljesítés elmaradása esetén a végrehajtó a végrehajtási kérő közléséi és a helyszíni ellenőrzésről\' készült jegyzőkönyvet haladéktalanul beterjeszti a végrehajtást foganatosító bírósághoz.
A bíróság végzéssel határoz a végrehajtás módjáról, így:
a) a kötelezett a meghatározott cselekmény pénzegyenértékének megfizetésére kötelezheti,
b) feljogosíthatja a végrehajtást kérőt, hogy a meghatározott cselekményt a kötelezett költségérc és veszélyére elvégezze, vagy mással elvégeztesse; egyúttal a kötelezettet az előreláthatólag felmerülő költség előlegezésére kötelezheti,
e) a kötelezettel szemben 100.000 Ft-ig terjedő pénzbírságot szabhat ki,
d) a rendőrég közreműködésével kényszerítheti ki a meghatározott cselekményt.
Ha a kötelezeti a pénzbírságot kiszabó végzésben megállapított határidő alatt sem teljesítette a kötelezettségét, a pénzbírság ismételten kiszabható.
¦ Július 16-án a reggeli órákban egy miklósfai lakos azért tett bejelentést ismerétlen tettes ellen, meri betörlek a Bútor Diszkontba, de nem tulajdonítottak el semmit.
¦ 10.50 órakor közlekedési baleset történt a Zrínyi utca Zöld Sas kocsma előtt. Egy román állampolgár rendőri igazoltatást kikerülni akarta, az úttestre lépett és ott egy személygépkocsi elgázolta. Sérülése nyolc napon belüli.
¦ 17-én a kórház ambulanciájára jelentkezett egy kiskanizsai férfi, akit felesége lakásán bántalmazóit. A sérült nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérülésekel szenvedett a bántalmazás során.
¦ Közlekedési baleset történt 15.45-kor Kisrécse külterületén, ahol egy kiskorú kerékpárral elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.
¦ 18.10-kora Nagykanizsa. Petőfi utca 42. szám alá ismeretlen tettesek mentek be és olt bántalmazták az egyik lakói, aki nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedeti.
¦ Szintén közúti balesel színhelye volt Galambok. Petőfi utca 35. szám előtti útszakasz, ahol is 18.38-kor egy személygépkocsi elgázolt egy gyermeket, aki nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
¦ Az esti órákban jelentették, hogy Hahót Posta-hegyen több pincét ismeretlen tettes betört. A lopási kár több százezer forint.
¦ Július 18-án 4 órakor jelentették be a rendőrségre, hogy egy ismeretlen tettes a Zrínyi utcából egy segédmotor-kerékpárt lopott. A gyors rendőri intézkedés során a járőrök igazoltatták és előállítottat M. K. nagykanizsai lakosi, aki a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható. A segédmotor-kerékpárt lefoglallak.
¦ Pincékéi törtek lel ismeretlen lettesek egy Zalaszenlbalázshoz tartozó hegyen ajlobeícszítes módszerrel es külön-
féle tárgyal tulajdonítottak el tízezer forint értékben.
¦ A nagykanizsai kórházba szállítottak a mentők egy három hónapos kislányt, akinek sérülése nyolc napon túl gyógyuló combnyaktörése volt. A vizsgálat megállapította, hogy a gyemieket az anyja bántalmazta. Ellene büntetőeljárást kezdeményeztek.
¦ Július 20-án a délutáni lírákban tettek bejelentési a Teleki utcából, hogy ismeretlen teltes betört egy lakásba és 600.000 Ft értékben tulajdonított el készpénzt, arany ékszert és ágyneműt.
¦ Az esti órákban Gelsc szigetről érkezett bejelentés a rendőrségre, mivel négy fő idegen gelsei lakosok megjelentek a kocsmában és oli korábbi báli sérelem miatt négy helyi lakost bántalmaztak. A berendezést megrongálták a rongálási kár 30000 Ft. A bántalmazás során egy fő nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett, gyanúsítottakat hallgatott ki.
¦ Ugyancsak egy verekedésről érkezel! bejelenlés az esti ólakban. Bajcsán az italbolt elölt verekedett két személy, ennek következtében az egyik személy nekieseti az italbolt kirakatának és azl betörte. A rongálási kár 15.000 Ft. Ellenük büntetőeljárási kezdeményezlek.
¦ Július 21-én 6.55-kor leitek bejelentést, hogy a 7-es számú főközlekedési út szabadhegyi elágazójának közelében négy gépjármű ütközőn. Többen megsérüllek, a roncsok teljes szélességében az útpályái elfoglallak. A balesel során hal fő könnyű, kél lő súlyos sérülés szenvedett.
¦ 12 órakor teltek Zalaszentbalázson bejelentési, mivel a Kossuth Lajos utcában egy családi házba törtek be ismeretlen tettesek a délelőlti órákban. 200.000 Ft értékben készpénzt és arany ékszert tulajdonítottak el.
(Folytatás a 10. oldalon,)
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁSA ÁLLÁS• ÁLLÁS
A Zala Megyei MunkaU, tyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi tanító főiskola közalk. szerint
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: malemat-szám.lech szakos tanár főiskola közalk. szerint
varrónő szakmunkás 30600-40000 Ft magyar-történelem szakos tanár főiskola közalk. szerint
kőműves szakmunkás 40000-50000 Ft angol-bármely szakos tanár főiskola közalk. szerint
szobafestő-mázoló szaknjunkás 35000-60000 Ft építőmérnök egyetem közalk. szerint
vízvezeték szerelő szakmunkás 40000 Ft külker, ügyintéző főiskola 70000-80000 Fl
eleklrikus szakmunkás 50000-60000 Ft
esztergályos szakmunkás 35000-40000 Ft Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltsége
élelmezésvezető szakirányú végzeit. közalk. szerint Nagykanizsa. Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/31 -032.
gépkocsi vezeló\'+KCR-vizsg, i szakirányú végzeit. 25000-40000 Ft Ügyfélfogadási idő:
nehézgépkezelő szakirányú végzeit. 70000 Ft Hétíő-kcdd-szerda: 8.00-12.00 és 1.3.00-16.00 óra között
épílőip. művezető technikum v. főisk. 60000-70000 Ft Péntek: 8.00-13.00 óra
Éi 1999. augusztus 5.
Tisztelt Szerkesztőség!
Azzal a kértléssel fordulók Önökhöz, hogy zöldövezeti lakórészen lehet-e üzemeltetni, autó-motorszerelő műhelyt működtetni, ahol a gépkocsik kipróbálása, üzemeltetése is történik. Napjainkban egyre több szó esik a környezet védelemről, az egészségvédelemről. Sajnos erre nem igen figyelnek oda, az engedélyt kiadók ellenőrzést nem végeznek, így napi gondot, problémát okoznak az ilyen üzem szomszédságainak, ami az egészségkárosító hálás mellett meg személyi konfliktust is kelt. Jó rendelettel és azok betartásának az ellenőrzésével sok személyi problémái meg lehetne oldani, és nem utolsó sorban védeni, őrizni az emberi környezel és főleg az emberek egészségét.
Választ várva maradok tisztelettel a lap olvasója
Molnár Fercncné
Az emberi együttélésnek vannak írott szabályai, de igen sok még meg sincs írva, amit jó lenne egymásra figyelve betartani, egymást ezen keresztül tisztelve és megbecsülve a jó közérzet érclekében.
Ok sem tudjak?!
Lapunk július 30-i szániában megjelent „Új törzskönyvek, eredetvizsgálat" című írásunkra reagálás érkezeit. Levélírónk kifogásolja, hogy pontatlan tájékoztatásunk nyomán vállalkozásukat hátrányos helyzetbe hoztuk. Ezúton is szerelnénk leszögezni, célunk a tájékoztatás, és nem az üzleti hitelrontás volt. Információinkat, amely szerint a vállalkozások még nem rendelkeznek a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges dokumentumokkal, a nagykanizsai rendőrségtől kaptuk. Deák Tamás, a rendőrség illetékese, lapunk ismételt kérdésére elmondta, hogy a szükséges engedélyek kiadása a zalaegerszegi megyei kapitányság hatáskörébe lartozik. és a kél kapitányság között meglehetősen nehézkes az információáramlás. (Első cselben nem Deák Tamás tájékoztatta lapunkat.) A nagykanizsai rendőrség munkatársainak többnyire hónapok múltán van csak hivatalos információja arról, kiknek is van engedélyük a vizsgálatok elvégzésére, így sem ügyteleiket, sem a sajtói nem tudják maradéktalanul tájékoztatni. Ezért azt javasolták, hogy kérdéseinkkel keressük meg a zalaegerszegi illetékeseket. I). É.
Gyógyszertári ügyeleti rend augusztus hónapban:
2. Hétfő Belvárosi patika Augusztus 20. Péntek Belvárosi patika
3. Kedd Fagyöngy patika 21. Szombat Aranyszarvas patika
4. Szerda Belvárosi palika 22. Vasárnap Aranyszarvas patika
5. Csütörtök Fagyöngy patika
6. Péntek Fagyöngy patika 23. Hétfő Fagyöngy patika
7. Szombat Fagyöngy patika 24. Kedd Belvárosi patika
8. Vasárnap Aranyszarvas patika 25. Szerda Király patika
26. Csütörtök Király patika
9. Hétfő Aranyszarvas patika 27. Péntek Király patika
10. Kedd Aranyszarvas patika 28. Szombat Fagyöngy palika
11. Szerda Aranyszarvas patika 29. Vasárnap Belvárosi patika
12. Csütörtök Király patika
13. Péntek Király patika 30. Hétfő Király palika
14. Szombat Király palika 31. Kedd Király patika
15. Vasárnap Király patika
Az ügyeletes gyógyszertárak címe:
16. Hétfő Király patika Aranyszarvas Rozgony u. 1.
17. Kedd Belvárosi patika Belvárosi Erzsébet tér 1.
18. Szerda Aranyszarvas patika Fagyöngy Szekeres .1. u. 2-8.
19. Csütörtök Aranyszarvas patika Király Király utca 29.
GAZ, AZ LESZ... HA KI TUDJUK FIZETNI...
Juli néni azt kérdezi tőlem, hogy akkor mosl többet vagy kevesebbet fog a gázéri fizetni, s július elsejétől lesz-e ennek nyomán megtakarítása. Tessék elolvasni a KÖGAZ szíves levelét - mondom én. s mennék tovább. Igen ám, de Juli néni szomszédasszonya is megjelenik, s lobogtatja a fent jelzett levelet: nem érti az abban foglaltakat. Magyaráznám már cl, hogy mi az, hogy alapdíj, meg mire való, meg ezl az egészet megint kik és miért találták ki. Miért...? Miért...? Kérdeznek rendületlenül.
Hogyan van ez az egész? Tehát lesz (illetve máris van!) alapdíj, amit mindenkinek ki kell fizetnie. Akkor is, ha nála kikapcsolták a gázt? - kérdezik az idős asszonyok. Igen, akkor is! Akkor is, ha ezekben a hónapokban, a nyári konyhában palackos gázrezsón főz? Akkor is! De hál jogállamban csak ellenszolgáltatásért lehet pénz kérni, ha nem használjuk 3^1
hónapig a földgázzal működei gáztűzhelyet, akkor nem kérhetnek pénzt tőlünk - replikázik a kél özvegyasszony. De kérhetnek - magyarázom én a levelet értelmezve.
Miért kérnek? - teszek föl most már magamnak a kérdést. Talán a gázművek nem tudta kigazdálkodni az óraleolvasó bérét, meg a számla kikézbesítési díjat? Aztán meg mi az, hogy július l-jétől csak az áralkalmazás koncepcióját tudták tudatni a fogyasztókkal. Nem úgy van, hogy először aclotl egy ár, és csak utána következik annak alkalmazási metódusa. A másik: az emberek által egyáltalán meg nem értett légköri nyomás és a vezetékben lévő gáz túlnyomásának kapcsolata, meg az Országos Meteorológiai Szolgálat adatszolgáltatása. Persze nem a gázfogyasztásra, hanem a légnyomás értékére. De hát olyan egyszerű ez az egész - mondom magamnak -a gázmérő állal méri gázmennyi-
séget meg kell szorozni a nyomás-korrekciós tényezővel, így kapjuk meg a tényleges fogyasztást nV-bcn. Igen ám, de nem m\'-l. hanem elfogyasztott hőmennyiséget fizetünk majd. Tehát számolni kell: a korrigált fogyasztásból számított hőmennyiség és az egységár szorzata adja - jaj. mit is? Már teljesen belekeveredtem. Mit, mit. hát a számla netló összegéi.
Nem túl komplikál! ez az egész? Az új áralkalmazási koncepció netán az olyan sokai hangoztatott új energiaár-emelési rendszer előfutára? Mert hát az EU-tagországok-ban magasabb a háztartások által használt energia térítési díja: Ez így igaz, ele egészen más a bérek és árak aránya, mini kis hazánkban.
Takarékoskodni kell - mondom én, s elő kell szedni a fiókok mélyéről a jéger alsókat!
De addig még van néhány hónapunk.
Büki Erzsébet
GARÁZS VAGY/ES MŰHELY?
17.982
rekek a környékről eltüntették a parlagfüvet, a három csapat együttesen 17982 db gyökeres példányt szedett össze. A növé-
linre Béla. a műszaki osztály vezetője elmondta, hogy egy garázs tulajdonosa gondoskodott a helyiség műhellyé való minősítéséről, ehhez minden szakhalósági engedélyt megkapott, akkor a lakók nemtetszése ellenére is folytaihatja tevékenységéi. Az ott élők panaszukkal keressék fel a műszaki osztályt, és az ügyet kivizsgálják, ha szükséges a zajszíntmérést elvégzik.
lírásunk kapcsolódik a X oldalon olvasható panaszos levélhez. A fotó nemű helyszínen készült, de hasonló problémát mutat be.) Fotó: Varga
nesítjiik a förhéncei gazdákat, hogy augusztus 7-én \'0 órától az Öreg Förhénci Kápolnánál megrendezésre kerül a 3. Hegyi Diszkóból!!
Az. ökörsütés elmarad! Az. italt szállító hajó nem érkezett meg, ezért ételről-italról minden résztvevő gondoskodjon!
Jó kedvét és barátait feltétlenül hozza magával! Mindenkit szeretettel várunk!
Kanizsa Napok
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is várja majd a látogatókat a Kanizsa Napok rendezvénysorozat. Szeptember 9-12. között a Bányász-pályán kerül sor az eseményre. A szervezők ezúttal is lehetőséget adnak a különböző cégek és vállalatok bemutatkozására. Emellett színes programok gondoskodnak az érdeklődők szórakoztatásáról. A részletes műsorról jövő heti számunkban olvashatnak.
Időre elkészül?
Az időjárás viszontagságai nem kedveztek a palini csatornázási munkálatoknak. Mint Seres Zoltántól, a csatornatársulat elnökétől megtudhattuk, egy hónap késéssel sikerült csak elkezdeni a beruházást, ennek ellenére, az elvégzendő feladatoknak a fe-
lén már túl vannak. Palin elején a műszaki átadásokat követően heteken belül sor kerül az első rákötésekre. A tervek szerint októberre a csatornázás, év végére a helyreállítási munkálatok is befejeződnek. Seres Zollán elmondta azt is. hogy a lakosság nagyobb része segíti a munkájukat.
I). É.
PÁLYÁZATON NYERTEK
A Szociális és Családügyi Minisztérium pályázati felhívására benyújtott pályázatokon összesen: 20.160.000 Ft-ot nyertek az intézmények: Kiskorú és Felnőtt Fogyatékosok Otthona, Rigyác 3.500.000 Ft
Kiskorú és Felnőtt Fogyatékosok Otthona, Zalaegerszeg: 1.800.000 Ft
Pszichiátriai Betegek Otthona, Bázakerettye: 10.000.000 Ft
Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona, Magyarszerdahely: 1.300.000 Ft Idősek Otthona, Módszertani Otthon, Zalaegerszeg: 3.560.000
VÁROSI KÖNYVTÁR • VÁROSI KÖNYVTÁR • VÁROSI KÖNYVTÁR
A Városi Könyvtár köszönetet mond azoknak a cégeknek és vállalkozóknak, akik helyi iparűzési adójuk 10%-ának felajánlásával támogatták a Könyvtárpártoló Alapítványt.
VÁROSI KÖNYVTÁR • VÁROSI KÖNYVTÁR • VÁROSI KÖNYVTÁR
Vajon mi lehet c szám mögött? Találgathatnánk napestig, ezért elárulom: egy verseny végeredménye.
Miklósfán a Mindenki Házában e nyáron is szerveződött egy környezeti neveléssel foglalkozó tábor természetszerető gyerekekkel. A változatos programból nem hiányozhattak a versenyek sem. Meghirdettünk egy parlagfűgyűjtő akciót a csapatok között, ami a várakozáson felül sikerült. A gye-
nyek közül elvétve akadt virágzó példány, így különösebb veszélyt senki számára nem jelentett a gyűjtés.
A városi akció előtt zajló tábor megelőzte a hivatalos gyűjtést, így az összegyűjtött mennyiség a Kápolna - tér növényeinek tápanyaga utánpótlását segítette. Se sorsjegy se nyeremény, de emlékezetes verseny az igen, az volt a javából.
Jövőre ismét megpróbáljuk!
Benedek Miklós
MEGEMLÉKEZÉS
A CIGÁNY HOLOCAUSTRÓL
A nagykanizsai cigányság minden év augusztus elején megemlékezést tart az Auschwitz-Birkenau II. E táborban 1944. augusztus 2-ról 3-ára virradó éjszaka kivégzett mintegy háromszáz cigány felnőtt és gyermek tiszteletére, a rasszizmus és a fajgyűlölet háttérbe szorítására, az emberi méltóság tiszteletben tartására, mindennemű erőszak megakadályozására.
Az elmúlt szombaton este az Ifjúsági Parkban, a Várkapu mögötti Cigány Holocaust Emlékműnél mintegy négyszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek az 55 évvel ezelőtti szörnyű kor embertelensé-geire, a magyar, s közöttük a nagykanizsai cigányok lemészárlására. A megémlékezők köszönlőikben - közöltük Teleki László, a Nagykanizsai Cigány Kisebbségig Önkormányzat vezetője, Tültő István polgármester, Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és Kaltenbach Jenő, a Nemzeli és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa - nemcsak a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek is címezték mondanivalójukat, a nemzetidegenség és a kirekesztés ellen tiltakoztak, egy kisebbségeket is tiszteiéiben tarló polgári Magyarország képét vázolták fel.
A megémlékezők a Fehér Kígyó Cigány Hagyományőrző Együttes mártírokat elsirató éneke közepette helyezték el koszorúikat. A nyári éjszakában még sokáig világítónak a haláltáborban elhunytak lelki üdvéért gyújtott gyerlyák.
B. E.
1999. augusztus 5.
Soron kívüli közgyűlési tarlot-tak. július 27-én, amelynek cgyel-len napirendi ponljakénl javaslat hangzott el a pénzbeli és természetben nyújtható szociális támogatásokról szóló rendelet módosítására. Mivel az 1999. évi tervezeti szociális kiadások az első félévben 77 százalékra teljesüllek, ezért Szükségesnek látták a pénzbeli és természetbeni ellátások szabályozásai tartalmazó rendeletet átgondolni.
A szociális törvény a szociális alapellátás keretébe sorolja az időskorúak járadékát, a munkanél-
küliek jövedelempótló támogatását, a rendszeres szociális segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az ápolási díjat, valamint az átmeneti segélyt. Ezeket az. ellátásokat a jogosultsági feltételek megléte esetén a helyi önkormányzatnak biztosítani a kell.
1999 második félévében ezen ellátások fedezetére várhatóan 45 millió forintot kell biztosítani. A nem kötelező szociális ellátások megszüntetésével 19 millió forint megtakarítás lett volna várhaló. így a pótelőirányzat igénye 26 millió forint lelt volna. Ezeknek
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
TÓTH LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 1999. augusztus 6-án pénteken 17 órakor várja fogadóóráján a 4. számú választókerület lakosait a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
KISS LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 1999. augusztus 7-én szombaton 10-től 11 óráig várja fogadóóráján a 13. számú választókerület polgárait Miklósfán. a Mindenki Házában.
Internetes tábor Miklósfán
Hétfőtől nem mindennapi tábornak ad otthont a Miklósfai Mindenki Háza. Egy héten át a világháló 25 szerelmese ismerkedhet egymással, most már személyesen. A tábor információink szerint úgy jött létre, hogy a résztvevők itt adtak egymásnak randevút, miután internetes bolyongásaik közepette már több ízben találkoztak. Amennyiben a kanadai és az amerikai vendég is megérkezik, a tábor nemzetközivé alakul.
Szeptember közepén kész
Nagy erőkkel folyik a pali-ni általános iskola rekonstrukciója. A munkálatok jó ütemben haladnak, és várhatóan a tervezett időre befejeződnek, tájékoztatta lapunkat Imre Béla. a polgármesteri hivatal műszaki osztályának ve-zelőjc. Az új falak folyamatosan nőnek, a régiek pedig dőlnek, fogalmazott az osztályvezető. Az építők, a dolgok jelenlegi állása szerint szeptember közepén már levonulnak, hogy átadják a helyei a tanításnak.
60-65% ellátottság
Gyorsított ütemben zajlik a miklósfai csatornázás. Augusztus végérc várhatóan befejeződnek az első ütemre tervezett munkálatok, azt követően a második ütem előkészítése veszi kezdetéi.
Az. első ütem végére az érinteti lakosság 60-65%-ának rákötése megtörténik. Az év végéig szerkezeikész. állapotba kerülnek az átemelők is. A pénzfelhasználás a tervezett ütemben zajlik, egyelőre a tervezel! keretek közölt.
megfelelően az első változat szerint a helyi rendelet módosításával megszüntetésre kerüli volna öl féle támogatási forma: a lemetési segély, a beiskolázási segély, a térítési díj, a méltányos közgyógy-igazolvány és a gyógyszertámogatás. A bizottsági üléseken elhangzottak figyelembevételével azonban a közgyűlés elé már egy kevésbé radikális módosítás kerüli, amit a jelen lévő képviselőik el is fogadtak 19 igen, egy nem és egy tartózkodással.
Eszerint a leglényegesebb módosulás, hogy térítési díj kedvez-
ményben részesülnek azok a gyerekek, akik normatív, állami térítési díj kedvezményben nem részesülnek és az. előírt jövedelmi feltételeknek megfelelnek. A térítési díj kedvezmény, mint támogatásfajta tehát megmarad, bár az érintettek kötél leszűkítettek. A beiskolázási segély szintén megmarad, a folytatott tanulmányok jellege, illetve a kapott más önkormányzati támogatások szerint, és megmarad támogatási formaként a gyógyszertámogatás is.
L. Zs.
BÉRBEADÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN BÉRBE ADJA
a Nagykanizsa, Rozgonyi út 1., I. emelet 5. számú irodát.
PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1999. augusztus 19. 12.00 óra
Részletes kiírási anyag a polgármesteri hivatal 11. emelel 5. és 6. számú irodájában vehető át.
Segít a kht.
A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. munkatársai felvállalják, hogy segítséget nyújtanak azoknak a csökkeni munkaképességű embereknek, akiknek foglalkoztatása csak otthonukban oldható meg. Ádám József elmondta, hogy ők arra is szívesen vállalkoznak, hogy a különböző munkadarabokat a munkavállaló otthonába szállítják, és a készeket leadják a megbízónak. Elvi lehetőségek már vannak, hogy lesznek-e munkáltatók, akik működtetik a rendszert.
Nem táboroznak
Az idén sehol sem láboroznak gyerekek a Nagykanizsa és a környező települések Területfejlesztési Társulás szervezésében. Információink szerint a tavalyi szlovéniai kapcsolat folytatódása nem a szlovén félen múlt. Azt sem tudtuk kideríteni, mi történi azzal a pályázattal, amelynek elnyerése esetén a társulás gyermekei az Ezüsl parton nyaraihaltak volna. Információink szerint a kiíró a pályázatot támogatta volna, ám valamilyen okból a társulásnál elálltak a tábor megszervezésétől.
1999. augusztus 5.
5
/-;-
Beszélgetés dr. Bárányi Enikő képviselővel
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlései sok napirenddel terhelve, gyakran a késő éjszakába nyúlóan, megkérdőjelezhető vitákkal zajlanak. Több képviselő tett már kísérletet arra, hogy az ülések szervezettebbek, célirányosabbak és igazán mííhely-jellcgűek legyenek. Ennek értelmében az utóbbi időben többször dr. Raranyi Enikő szólalt fel. A kcpvisclőasszony olvasóinkkal is megosztotta gondolatait.
- A fegyelmezettebb, szervezettebb munkára való törekvés ösztönzése Önnél főként vezetői munkájából adódó elvárás?
- Lehel, hogy ez is bennem van. amikor nemtetszéseméi fejezem ki a szószályárság, a felkészületlenség, az érdemtelen beszólások után. Természetesen, mint osztályvezető főorvos meg kell követcinem a fegyelmezett munkavégzést - elsősorban a kis betegek miatt, akik sajnos sokan vannak. Tehát, mint vezető, talán jobban érzékelem, hogy melyik módszer eredményesebb. A másik: a nevelés kérdése. Ha megtanítják az embernek gyerekkorában, hogy hol a határ, akkor felnőttként is jobban érzékeli a tól-ig-ol. tud megálljt parancsolni magának.
- Mint második ciklusos képviselő mennyire látja át az önkormányzati tevékenységrendszert?
- Úgy gondolom, megfelelő mélységben. Fontosnak tartom a közgyűlés elé kerülő anyagok alapos áttekintését. - Ugyebár, ha időben rendelkezésemre állnak, ha lehetőség van rá. akkor egy előzetes és érdemleges konzultációi szakértőkkel, de legalább bizottsági tagokkal feltétlenül meg kell ejteni! Helyeslem, ha egy képviselő rákérdez az általa nem egészen érleli dolgokra a polgármesteri hivatal szakapparátusában, ha véleménye kialakításához igénybe veszi azokat a színtereket, személyeket, akik az egyes kérdésekben felkészültebbek, mini ő. Az előző ciklusban választón képviselő voltam, s ez is másképpen érvényesüli, mini most, hiszen egy éve listán jutottam be a testületbe. Egészen más volt a választókkal, az állampolgárokkal való kontaktu-
som. Nagyon sok sikerélmény ért engem választókörzetemben Kis-kanizsán. Az emberek őszinték voltak, elmondták mi fáj. most nehezebb begyűjtenem a képviselői munkában igen fontos lakossági észrevételekéi.
- Nézzük sorjában az Ön által egyre többször hangoztatott problémákat! Először talán a közgyűlések időtartamát!
- 36-38 napirendi pontot nem lehet egy közgyűlésen feldolgozni. Nem lehet a kilencedik, tizedik órában - az éjszakába nyúlóan -érdemleges döntéseket hozni. Pláne olyanokat, amelyek\' mögött emberi sorsok, avagy milliók vannak. Ősztől kezdődően feltétlenül változtatnunk kell ezen. Az egyik javaslatom, hogy gyakrabban ülésezzünk - de nem reggel 9 órától, mert a munkahelyen is teljes értékű munkát kell végezni -. hanem kéthetente automatikusan. Ebben az esetben csak 18-20 napirend megtárgyalására kerülne sor. A másik pedig az. hogy felül kell vizsgálni, melyek azok a kérdések, amelyeket bizottsági hatáskörbe lehet utalni. Ez utóbbi cselben elég lenne egy vita nélküli rövid tájékoztató is. Amennyiben e két kérdésben döntés születik, azonnal rövidebbek, de a végeredményt illetően hatékonyabbak, termékenyebbek lesznek a közgyűlések.
- Képviselőtársait többször figyelmeztette a felszólalások időtartamára, cs döntéseik következményeinek felmérésére.
- Szeretném ezt is megmagyarázni. Szerintem gyakran előfordul, hogy a hozzászólások nem célirányosak, aprólékosak, sok bennük a politikai töltet, a személyes indíttatás. Különösen a sze-
mélyes megszólíttatást értelmezzük rosszul. Nem harapózhat ez el, mert rossz irányba visz bennünket. Azért is, mert nagy teher van a közgyűlésen, az önkormányzati törvény nagy súlyokat rakott ránk. Ahogy olvasom, a helyzet nem fog javulni, ellenkezőleg, hatáskörünk bővül.
Véleményem szerint a közgyűlés eleje vesz el rengeteg időt az érdemi munkától. Gyakran születnek a polgármesteri beszámolóhoz felesleges kérdések, a korábbi döntésekhez nem körültekintő interpellációk, felemás észrevételek, a tárgytól való eltérések és a nem városatyákhoz méltó megjegyzések. Nem véletlen, hogy én is. mások is. rendre a Szervezeti és Működési Szabályzatra hivatkozunk. Pontosan tartalmaz mindent, csak megfelelően alkalmaznunk kellene, így a lakosság gyakran úgy érzi, hogy egyes képviselők, „kifelé" beszélnek, „szerepelnek" a VTV képernyője előtt. Viszont a nyilvánosságot nem lehet megfosztani attól, hogy élőben, ha nem a helyszínen, de legalább az otthonában nyomonkövcsse munkánkat. Nekünk kell arra vigyáznunk, hogy kevesebb támadási felületei nyújtsunk. Kíváncsi vagyok arra, ha az ügymenet sorrendjén változtatnánk, ha a polgármesteri beszámoló és az interpellációk a közgyűlés végén lennének, mennyiben fognák vissza magukat képviselőtársaim.
Egyébként én úgy érzem, hogy dr. Tuboly Marianna jegyzőben a szervezettebb, célirányosabb munkára való törekvésemhez partnerre fogok találni. Az őszi időszak előtt konzultálok is vele ebben a kérdésben.
- És a bizottságok működésével kapcsolatosan milyen észrevételei vannak?
- A szakszerű bizottsági munka, valamint a bizottságok és az illetékes hivatali osztályok termékeny együttműködése - mondhatnám úgyis - több mint fél győzelem a
közgyűlésen. Fontosnak tartanám még a bizottságok külső tagjainak a megfelelő delegálását. Itt sem érthetek egyet a pártpolitikai javaslatokkal. Mondok erre példát. A Szociális- és Egészségügyi Bizottságban - amelynek tagja vagyok - nincs egyetlen háziorvos, egyetlen védőnő sem. Pedig ha vannak, akik egészségügyi és szociális szempontból is teljes egészében illetékesek, akkor ők azok. Egyébként ez az a bizottság, amelyiket sokrétű feladatköre miatt ketté kellene osztani. Ez. irányú javaslatom sajnos nem volt sikeres. A másik bizottság, amelyben tevékenykedem a pénzügyi. Úgy érzem, az új ciklusban ellenőrzési feladatát nem kielégítően látja cl. Ez pedig egy komoly tartalmi kérdés.
- Egy évvel ezelőtt készült Nagykanizsán egy közvélemény-kutatás. Ha a képviselő-testülettel kapcsolatos véleményezést újráznánk, vajon most milyen eredmények születnének?
- Abban a felmérésben sok olyan eredmény született, amit nem lehetett hova tenni. Például a lakosság 66%-a nem ludla megválaszolni azt a kérdést, hogy elégedett-e képviselőjéVel. Annak ellenére, hogy képviselőtársaimmal együtt rendszeresen megtartottuk a fogadóórákat, nyitottak vollunk az állampolgári véleményekre. Biztos, hogy többel várnak lőlünk az emberek, s ez csak fokozódik. Viszont a testületiéi kapcsolatos vélemények azt hiszem ma sem lennének jobbak, mint egy évvel ezelőtt.
Aki a közgyűlések nyomán alakítja ki értékítéletét, az jelenleg is a hozzáértő - nem hozzáértő tulajdonságokat 50-50%-ra, a pártok, illetve a város érdekeit szem előtt tarlókat is 50-50%-ra becsülné. Talán a megosztott-egységes ellentétes tulajdonságpároknál érzékelnének látható javulási, az utóbbi előnyérc.
Büki Erzsébet
1999. augusztus 5.
GYEREKEK ÉS KUTYÁK
SZUPERTITKOS EGYEZTETÉS?
Az Eleltér Állat és Természetvédő Egyesüld ötvenezer forintot nyert a Nagykanizsa Környezetéén Alapítványtól -tudtuk meg dr. Apálhy Zsuzsannától az egyesüld elnökétől. Az egyesüld Csónakázó-tónál működő Zöldtáborral vette fel a kapcsolatot.
- A pályázat lényege az. hogy oktató előadássorozat keretében megpróbáljuk a
gyerekek szemléletei befolyásolni. Azérl is fontos, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk. mert megítélésünk szerint a felnövekvő nemzedéknél még el lehel, cl kell érni, hogy másképp gondolkodjanak az élővilágról általában és ezen belül természetesen a kutyákról is - mondta dr. Apáthy Zsuzsanna. Felvételünk a többnapos prog-
ramsorozat első napján keszull. amikor a gyermekek kilátogattak az állatmenhelyre, megismerkedtek a menhely „lakóival", életével. A tanárok pedig rajzverseny! rendeztek, a gyerekek lerajzolták benyomásaikat, a kedvenc kutyusokat. A program zsűrizéssel és díjkiosztással végződött.
L. Zs.
Sem a CIA. sem az FBI. mi több, a Mosad sem tudta kideríteni, miről is folytak a tárgyalások a polgármesteri hivatal első emeleti tárgyalójában, Még lapunk munkatársainak sem voltak hajlandók a résztvevők részleteket elárulni. Fotósunk is csak testi-lelki épsége árán tudott felvételt készíteni az eseményről, amelynek tanúsága szerint polgármesterek, ex-lelepü-
1
meni» ív
k Sí
lésvezelők, a társulás gyermekvédelmi szakemberi egyezkedtek valamiről. Hogy pontosan miről, azt utólag sem voltak hajlandók elárulni a térség Gyermekjóléti Szolgálatánál, mi több azt javasolták, hogy kérdezzük meg. mit mondott Tüttő István kollégánknak, mii lehet a kép alá írni. Nos városunk első embere annyit mondott: „itt egy egyeztetés folyik".
Nagyon
barátságos ár.
Friss informai Kik gombnyomásra
»nra ramimi
<8>
m m
Könnyú választás
A MenüASZ kányához jobbnál jobb mobiltelefonokat kínál a Westel 900. Mindenki talál egyéniségéhez, igényéhez ülőt.
hiszen a MenüÁSZ szolgaitatás es a hozzávaló készülék mar
brutto í) 000 Ft-tól" elérhető
rwtfc turatili ofotErt «tei»
IRODÁNK:
Nagykanizsa, Deák tér 12. Tel.: 93/310-460
1999. augusztus 5.
7
Az egyik husit, és a másik is
Hömérsékelt árt
Mazda 323 ajándék légkondival
Az 1.3-as Safety modellek most 2.990.000 Ft-os akciós áron kaphatók, az 1.5-ös modellre pedig továbbra is klíma-akció - a készlet erejéig!
VARKAPU-AUTOHAZ
8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/B Tel.: 93/536-550 Fax: 93/536-561
WWW.mazda.hu
Még szép, hogy Mazda
AUTOMATA KAPUNYITÓK
Amitől otthona kényelmesebbé és biztonságosabbá válik:
Billenő és szekciónak garázskapuk távirányítással is Szárnyas kertkapu és tolókapu mozgatók Garázs- és kertkapu-automatikák közös távvezérléssel Ipari kapuk, sorompók
ÉRTÉKESÍTÉS-SZERELÉS-GARANCIA
¦ ¦ ¦ ¦
BOLT ES BEMUTATÓTEREM:
8800 Nagykanizsa Palin, Alkotmány u. 66/A. TeL/fax: 93/310-992; Mobil: 06-20/9747-863
new england door
GARAGE DOORS
HURMANN
Szociális háló(zat)?
Várhatóan szeptemberre elkészül a lérség szociális térképe. A húsz oldalas kérdőívek már készülnek, összeállításukban a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási Szociális és Közművelődési Kht. alkalmazottai, valamint a munkaügyi központ munkatársai működnek közre. A kezdeményezés nem példanélküli, hiszen Zalaegerszegen és környékén már elkészüllek a miénkhez hasonló felmérések. Ádám József, a szociális gondozóhálózat projekt-vezetője elmondta, hogy a kérdőívek kitöltését .1 napi feladataik ellátása mellett végzik el. A kht. működéséi folyamatosan segítik az érintett települések polgármesteri hivatalaiban, az olt rendelkezésre álló infrastruktúra a szociális gondozók, szervezők rendelkezésére áll. Az. elején sokan kétkedve fogadták a próbálkozást, többen ma sem érlik, mire jó igazán az a munka, amit a szervezők végeznek. Ádám József lapunk kérdésére elmondta, hogy a falvak lakói örömmel fogadják őket, löbb helyen volt az. a tapasztalatuk, hogy a munkanélküliek családjaiban komolyak az. ellentélek. A családtagok azl szerelnék, ha a kapcsolattartás szorosabb
lenne a munkaügyi központok és a munkanélküliek között. A kapcsolat javulásához nagyban hozzájárul a hálózat szakembereinek folyamatos jelenléte. A területükön működő szervezők több alkalommal is eljutattak olyan jelzéseket a Munkaügyi Közponl felé, hogy a munkavállalót hátrányos helyzetbe kívánja hozni a munkáltató, más feladatok ellátására kényszerítik, mint amire kiközvetítették. Az ilyen, és ehhez hasonló problémás kérdések elrendezésében is közre tudnak működni a hálózat szervezői. A projekt közreműködői segítséget nyújtanak azoknak a hátrányos helyzetben lévő embereknek is. akik nemcsak a munkanélküliség miatt kerüllek bajba, például gyógyászati segédeszközök beszerzésében is. A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási Szociális és Közművelődési Kht. működését, az alkalmazottak juttatásait pályázati pénzekből fedezik, és a tervek szerint ez a jövőben is így lesz. A kht. jövőjét biztosító pályázatok már folyamatosan készülnek, összesen húszmillió forintot kell majd elnyerniük, hogy megkezdeti munkájukat folytatni tudják.
D. É.
1999. augusztus 5.
4=4 LONDON BROKER 4=1
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási részvénytársaság
NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31. D. (BUSZPÁLYAUDVAR MELLETT) TEL.: 93/326-676; 93/326-677; TEL./FAX: 93/326-675
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási részvénytársaság
Nyitva tartás: 9.30-17.00 kínálatunk ügyfeleink részére
london broker tőzsdehírek
Az elmúlt héten - közepes, napi 10-1 I milliárd Ft körüli, forgalom mellett - vegyesen alakult a BUX index mozgása.
A hétfői, több mint másfél százalékos csökkenés után kedden és szerdán 1-1%-kal emelkedett a mutató. A keddi emelkedés legfőbb okozói a két vegyipari részvény voltak. A TVK kiemelkedően magas (5 milliárd forintos) forgalom mellett 5.7%-ol drágult, és magával rántotta a Borsodchemet is. amely +2..3%-ot „produkált". A szerdai növekedés a külföldi tőzsdék mérsékelt optimizmusának és az érkező féléves magyar vállalati eredményeknek volt köszönhető. A Glóbus - kedvező eredményei hatására -5%- ot emelkedett.
A TVK is folytatta „hegymenetét", löbb mini 3 százalékot növekedeti. A 6500 forintig emelkedő MOL
részvény áremelkedését (hasonlóan a Matávhoz) a BUX-kosáiban megemelkedő súlyával magyarázzák.
Csütörtökön másfél százalékol gyengült a BUX. Ennek oka a New York-i tőzsde pesszimizmusa. A Richter vártnál rosszabb féléves eredményei 2.5%-os áresést okoztak.
Pénteken az index ledolgozta csütörtöki csökkenését, és 1.6% pluszban zári. Ennek fő okozója ismét a TVK volt. amely csaknem 8%-kal 3340 Ft-ra emelkedett.
Augusztus 2-án a BÉT részvényindexe isméi mínuszban zárt (56 ponttal). A TVK forgalma még mindig nagy volt. de az árfolyam felfelé menetelése megtömi látszik, a nap végére 3255 forintig esel! vissza a papír.
1999. augusztus 3.
.lózsa Melinda
London Bróker
¦ Tőzsdei megbízások azonnali teljesítése személyesen v. telefonon. Áramszolgáltató, dolgozói részvények, kárpótlási jegyek adás-vétele magán- és jogi személyek illetve önkormányzatok részére.
¦ Állampapírok (Diszkont-kincstárjegyek) forgalmazása.
¦ Kedvező díjak, költségek, egyedi elbírálás lehetősége.
¦ Portfoliókezelés.
¦ Banki kamatoknál kedvezőbb hozam elérésének lehetősége.
¦ Felkészült munkatársak segítsége, elegáns, információgazdag környezet.
TOVÁBBÍTSA HOZZÁNK MEGLÉVŐ RÉSZVÉNYEIT! JÖJJÖN EL, PRÓBÁLJA KI, SEGÍTÜNK!
Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy általában milyen célok és feladatok jegyében alakult meg a VIA Kanizsa Kht. Most magát a szervezetet mutatja be Gáspár András ügyvezető.
A VIA Kanizsa Kft. a parkolók és az útjárda-használat üzemeltetésére alakult. Később feladatul kapta a köztemetők működtetését, majd az állatvásártér is ide tartozott. Közreműködőit a városközpont hóeltakarításában. A társaság működése során bebizonyította, hogy szervezeti formája alkalmas a városüzemeltetési szakterületek rugalmas és jó színvonalú ellátására, s közhasznú társasággá alakítása további gazdasági előnyöket eredményezhet a város számára.
- Akkor a régi feladatok az új társasági formában is mind megmaradtak?
- Igen, így a parkolók, az út-járdahálózat kezelése, üzemeltetése, beleértve a fenntartást, a felújítást, a forgalomszervezés!, a bontási engedélyek kiadását. Aztán a köztemetők üzemeltetési-, fenntartási-, felújítási-, beruházási rendszerének lebonyolítását és bizonyos állalegészségügyi feladatokat.
- Végignézve a városüzemeltetési koncepciót, az új felállásban jelentékenyen megnőttek feladataik és hatáskörük is.
- A tevékenységi köreink bővültek az útkezelői jogokkal, a parkok, játszóterek, zöldterületek, Csónakázó-tó és környezeté-
nek, növényvédelmének fenntartási-, felújítási-, beruházási munkálataival, a vízkárelhárítás sokrétű feladatrendszerével, a közvilágítás ellenőrzésével és rekonstrukciójából adódó feladatokkal, a közterület-használati és bontási engedéllyel, kiadásával, mindennemű köztisztasági feladat irányításával, az élelmiszer- és iparcikkpiac, vásárok szervezésével, üzemeltetéssel. De hozzánk tartozik a Környezetvédelmi Információs Iroda, a gyepmester, a közhasznú foglalkoztatás szervezése is.
- Ez az egész várost átfogó rendszer megfelelő személyi lc-apparátust igényel.
- Mielőtt erről is adnék tájékoztatást, elmondom, hogy 24
órás ügyeleti. rendszert szeretnénk megvalósítani, így a közterületeken, elsősorban az utakon, azonnal érzékelni tudjuk a beavatkozást igénylő problémákat. 32 fővel indulunk, ebbe a létszámba beletartozik az ügyvezetőtől a közterületi ellenőrökön át a gyepmesterig mindenki. Az egyik városgondnokunk a közvilágítás, a zöldterületek, a játszóterek, temetők és közhasznú foglalkozás fölött diszponál, a másik a köztisztaság, a vízkárelhárítás, a piacok, az állategészségügy feladataival foglalkozik, a városüzemeltetési főmérnök hatáskörébe pedig a közterületek: a parkolók, az utak, a járdák állapota tartoznak.
Büki Erzsébet
1999. augusztus 5.
A
^^ARGOSZ
ˇV^ Biztosító Rt,
DÍJUNK ÖNNEK KEDVEZNEK
8800 Nagykanizsa, Rozgonyl u. 1/B Tel.: 93/536-121 Fax: 93/536-122
BŰNMEGELŐZÉS
ÉJSZAKAI AKCIÓ
Az chnuli evekhez hasonlóan, folytatódod az a. tendencia városunkban, hogy a helyi lakók, városunk polgárai egyre kisebb számban hagyják el lakóhelyükéi a nyáron külföldi nyaralás vagy esetleges hosszabb balatoni ví-kendezésre. így hétköznapokon, de főleg hétvégeken, nagyon nagy számban jelennek meg szórakozóhelyeken, diszkókban és egyéb szórakozási kínáló helyeken. Így van ez a fiatalokkal is. ők is inkább válasszák a helyi szórakozási lehelőségeket. mint az utazással és egyéb költségekel növelő hosszabb vidéki utakat.
Kapitányságunk ezért az elmúlt he-
tek során több alkalommal hétvégeken, hét közben éjszakánként és nappali órákban razziákat szervezeti. Azt tapasztaltuk, hogy a városban a fiatalok a már megszokotl szórakozási lehetőségekel válasszák, s nagy számban keresik fel szombat éjszaka az Oázis-Center diszkóban, ahol hosszú sorokba várakoztak a szigorú bebocsátási előírások miatt. A főleg gépkocsival érkezőket egy nagy tábla figyelmezteti arra, hogy a parkolásra vonatkozó KRESZ-szabályokat maradéktalanul tartsák be és a lakóházak autókijáratail tartsák szabadon. Aki ennek ellenérc tilosban parkol, annak figyelmét a diszkóvezető a számok megszakításával, a rendszám bemondásával figyelmezteti. Terveink szerint folyamatosan rendőri ellenőrzés alá vontuk, melynek során bebizonyosodott gyanúnk a szabálysértések elkövetése. A helyszínen a horvát állampolgárságú gépkocsivezetői már a felemell helyszíni bírsággal sújtottuk, a lányokat a kapitányságra elszámoltatás céljából előállítottuk. Itl kiderült, hogy közülük egyik még kiskorú, ezért szüleiknek átadtuk.
A vasút állomás mellett a Cserháti kollégium előli kihelyezett mozdonyok környékén a polgárok már jó ideje
gyanús alakok, árnyak mozgását látták főleg az éjszakai órákban. Az ellenőrzés ebben is fellobbantotta a fátylat, hiszen megállapítottuk, hogy az egyik mozdony széntároló raklerében több személy kényeiméi szolgáló fekvőhelyek vannak kialakítva. Feltehetőleg román nemzetiségű személyiségek útipoggyászára és személyes holmijaira találtunk.
A Csengery utcában a prostitúcióval és a hozzá kapcsolódó cselekményekkel főleg az esti és éjszakai órák elején legjobban veszélyezteteti kiemelt területen az igazoltatások során körözés alalt álló személyi fogtunk el és több személlyel szemben rendőri intézkedésre került sor.
Ahogy az éjszakai órákban a Csengery utca. nappali időszakban a 7. sz. főközlekedési út Nagyrécséig terjedő szakasza jeleni kiemelt területet a prostitúciós tevékenység tekintetében.
Egy rövid időszak alatl több mini tíz személyi igazoltaltunk és vonlunk rendőri ellenőrzés alá az említeti útszakaszon.
Reményeink szerint az Országgyűlés által elfogadott szervezel! bűnözés elleni csomagban helyei kapóit új szabályozás hatékonyabban fogja szolgál-
ni munkánk eredményességét, s a lakosság mielőbbi megnyugvásai. Már többször elemeztem, illetve kitértem rá, hogy az elkövetkezendő pár hónapban különböző lürelmi zónák lesznek kijelölve. Nagykanizsa mivel 50.000 lakosnál több állandó lakol számlál, a törvény szerint kötelező ilyen hely kijelölése - ahol a jogszabályban előírt kötelezettségek betartása melleit szabadon űzhetik tevékenységüket a prostituállak. Természetesen a lakosság nyugalmának zavarása nélkül. Ennek a türelmi zónáknak a kijelölésére a polgármesteri hivatal lesz illetékes. A jogszabály szerint orvosi igazolással is rendelkeznie kell az ilyen tevékenységei folytató személynek, akinek nagykorúnak kell lennie. Akik a jogszabályokai nem tartják be, akár 100.000 Ft pénzbírsággal is lehet sújtani. Az 1999. július 14-ig időszakosan szüneteltetett pénzbírság átváltoztatásával akáf 60 napi elzárással is sújtható lesz az ilyen jogellenesen cselekvő hölgy.
Horváth István
rendőr őrnagy az akció vezetője
(Folytatása 2. oldalról.)
¦ Szintén lakásbetörésről érkezett a délutáni órákban bejelentés Sormás. Petőfi ulcai lakásába törtek be ajtóbefeszí-tés módszerrel ismeretlen tettesek és 400.000 Fl értékben vittek el készpénzt és arany ékszert.
¦ Szintén lakásbetörésről érkezett a kora esli órákban bejelenlés Gelséről. ahol a Bem utcában törlek be ismeretlen tettesek, 15.000 Ft értékű arany ékszert tulajdonítottak el.
¦ Pórul járt az a kanizsai fiatalember, aki a buszpályaudvaron ismerkedett meg egy nővel, aki meghívatta magát egy kávéval, majd a férfi zsebeibe benyúlva. 9000 forintjai tulajdonította el. majd angolosan távozóit és eltűnt.
¦ Kora este, 18.22 perckor a Budapest-Nagykanizsa összekötő vasúti pályán az egyik lénysorompót a kaposvári úton megrongálták. A kár 50.000 forint.
¦ Az esli órákban lellek bejelentést a Zemplén Győző utca egyik lakásába, ahol egy férfi alkalmi ismerőse lakásából 46.000 Fl készpénzéi tulajdonította el.
¦ 22-én az esli órákban Toldi utcából lellek bejelentést, hogy egy kispolski P-126-os személygépkocsit, melynek rendszáma DAA 626 ismeretlen télies ellopott. A lopási kár 250.000 Fl.
¦ 23 órakor letlek bejelentést a Magyar utca egyik lakásából, ahová isme-retlen tettesek betörtek. A hazaérkező tu-
lajdonos a lettesekéi megzavarta, így azok nem tulajdonítottak el semmit a helyszínről, elmenekültek.
¦ 23-án a reggeli órákban lettek bejelentést, hogy betörtek a Csányi utcában egy hivatalba, ahonnét az ismeretlen télies videót, számítógépet tulajdonított el 250.000 kárértékben.
¦ Szintén ismeretlen tettesek törtek fel az Arany János utcában parkoló tehergépkocsit, melynek ajtaját kifeszítetlek, onnan hangosító- és világítóberendezéseket loptak el 600.000 értékben.
¦ Kanizsa Ford-tói leltek bejelentést.
hogy eredetvizsgálatra beszállítón, egy letenyei férfi tulajdonát képező gépkocsi alvázszáma hamis. Az ügyben rendőri intézkedés történt. Büntetőeljárási kezdeményezlek.
¦ Alumínium lemezeket lopolt ismeretlen lettes Kisfakosi hegyen egyik pincének zárt udvarából. A kár 10.000 Ft.
¦ A késő esti órákban Kiskanizsán. a Kisrác utcából lellek bejelentést, ahol egy ismeretlen leltes egy lakásba hatolt be és aranygyűrűi tulajdonított cl 10.(XX) Ft értékben.
¦ 24-én a reggeli órákban leltek beje-
lentést a Zemplén Győző utcában, a Bianka presszóba ismeretlen lettes tetőbontás módszerével behatolt és 12.000 Ft értékben italt és cigarettát tulajdonított el.
¦ Munkás utcában az egyik lakáshoz tartozó kerékpártárolóból tulajdonított el ismeretlen leltes egy MTB-kcrékpáit. A lopási kár 25.000 Ft.
¦ 14.02 perckor Pölöskeln belterületén egy helyi lakos motorkerékpárral közlekedve ittassága és figyelmetlensége miatt nekiütközött egy járó teherautónak. A sérült nyolc napon lűli kóponyasériilé-sekei szenvedett.
¦ 25-én a reggeli órákban tellek bejelentés! a Hubertus Vadásztársaságtól, hogy a 7-es főúton lévő, vadhúst tároló hűtőjükéi ismeretlen tetles feltörte és 70.IXX) Ft értékű Vadhúst tulajdonított el.
¦ Az esli órákban Ollárcon ismeretlen tettesek betörtek a Petőfi utca egyik lakásába, azt módszeresen átkutatták és 25.000 Fl készpénzzel távoztak.
¦ Éjfél körüli időben közüli balesel színhelye voli Galambok-Zalakaros összekötő út. Egy motorkerékpáros kereke defektet kapott, eleseti, sérülése nyolc napon túl gyógyuló. A mentők a sérültei a kanizsai kórházba szállították.
¦ 25-én 2 órakor kérlek rendőri segíl-•tgel Pólóskelőre. ahol a községben tarlóit bálon verekedés lön ki. A rendőrök a verekedők ellen eljárási kezdeményezlek.
¦ Vagyonvédelem ¦ objektumvédelem
¦ portaszolgálat ¦ pénz- és értékszállítás
Csúcstechnikát képviselő rádiós riasztórendszerek tervezése, telepítése, csendesriasztás 24 órás felügyelettel, kitűnő referenciákkal.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Tel.: 93/312-706
10
1999. augusztus 5.
ÉPÍT, VAGY ÉPÍTTET?
Az építtető célja az otthonteremtés, hiszen a lakás amit vettünk, vagy építtetünk általában évtizedekig otthonunkul szolgál. A belső helyiségek megtervezésében és kialakításában az építesz mellett segítséget nyújthat a belsőépítész, akire bizonyos esetekben már az épület tervezésekor szükség lehet. A belsőépítész munkájáról Réz Gyula építészmérnököt, a Kanizsa Kft. munkatársát kérdeztük:
- A tervezés fázisában belsőépítészre elsősorban akkor van szükség, amikor a belső tér kialakítása, a belsőépítészeti elgondolás olyan szerkezeteket kíván, amelyeket már a kivitelezés során, az. épület alapozásától figyelembe kell venni, és aszerint kell megépíteni a házat. Ebben az esetben úgy épül meg a ház, ahogy a megrendelő és a belső építész elgondolta. Technológiájában nem kapcsolódik a konkrét kivitelezéshez, építéshez a belsőépítész munkája akkor, ha már a kész házhoz hívják segítségül. Ebben az esetben kész formákhoz, téreloszláshoz, kell alkalmaz-
8800 Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. Tel.: 93/31 0-1 25 Tel./Fax: 93/312-790
hozzá, melyek azok a színek, anyagok. amelyeket kedvel, amelyben szerel élni. Majd a kapott információk alapján elindulhat a belsőépítész, fantáziája. Általában színes rajzokai készítenek minden helyiségről külön-külön és egységében az. egészről. Most már nagyon jó számítógépes ter-
Otthonteremtés belsőépítésszel
kodnia. Ilyenkor a megrendelő nem igazán tudja eldönteni, hogy milyen színűre legyenek festve a helyiségek falai, de tanácsot kérhetnek a bútorzat kiválasztásában is, amely szintén kapcsolódik a belsőépítészethez, hiszen összhangban kell lennie a bútornak, a fal színének, a tapétának, az alj-zalburkolatnak. Segítséget tudnak adni abban is, hogy a bútorok hogyan legyenek elhelyezve. A lakás felújításába is be lehet vonni a belsőépítészt. Ez az egyik legbonyolultabb munka, hiszen itt olyan régebbi épületről van szó, amelynél nem látszik, hogy statikailag, épületszerkezetilcg hogyan épül fel. hogyan alakítható
át. Ez a legtöbb esetben az aljzat bontásával, a burkolatok, nyílászárók kicserélésével, helyiségek összebontásával.
- Mennyire gyakori a családi házaknál belsőépítész alkalmazása?
- Családi házak építésénél ritkábban fordul elő, hogy belsőépítész tanácsait kérik, hiszen ennek természetesen anyagi vonzata is van, bár a nagyobb házaknál, a „tehetősebb" épíltctőknél már jelentkezik ez az igény, míg a bankoknak, irodáknak, vállalatoknak, áruházláncoknak általában van saját belsőépítészük is. akik egyaránt megtervezik a belső és a külső arculatot.
- Mit kell figyelembe venni a belsőépítészeti munkáknál?
- A belsőépítész anyagokkal dolgozik, eldönti, hogy a kivitelező milyen anyagokat használjon, akár az építőmesteri munkáknál, akár a bútorozásnál, festésnél, hogy például a bútorok fából, lémből, üvegből legyenck-e. és melyik legyen túlsúlyban. A felhasznált anyagok, színek, a burkolat határozza meg,. hogy az adott tér hidegebb, vagy melegebb hatású lesz-e. A belső formákat könnyedén lehet variálni a könnyűszerkezetes gipszkartonnal, amely segítségével nagyon sok mindent meg lehet valósítani, íveket, absztrakt formákat. A belsőépítésznek mindenképpen ki kell kérnie a megrendelő véleményét, ismernie kell, hogy milyen formakultúra áll a legközelebb
vezőprogramok vannak, amelyek megkönnyítik a munkát. Itt is. éppen úgy, mint az épület tervezésénél többszöri egyeztetés szükséges. Ha a\' végső terv statikailag, vagy épületszerkezetilcg befolyásolja az adott házat, akkor már előbb be kell vonni egy kivitelezőt a munkába, aki megépíthelő-ség szempontjából nézi a terveket. Tehát míg a belsőépítész a formál, a szépséget tartja szem előtt, addig a kivitelező azt vizsgálja, hogy alkalmazható-e a megálmodott technológia. A bútorzat kialakításához érdemes felvenni egy hozzáértő asztalossal a kapcsolatot, hogy létezik-e a betervezett anyag, mennyibe kerül, hiszen nagyon sokat számít az ár is. Főleg a fém és az üvegszerkezetek drágítják meg a kivitelezést, meri a bonyolultabb formákat. íveket, domborulatokat fém- vagy üvegszerkezettel nehezebb megoldani.
- A belsőépítész feladata a tervek elkészítésével le is zárul?
- Az anyagbeszerzés általában nem a belsőépítész, dolga, anyagokat viszont kiír és legtöbben beszerzési forrást is adnak segítségül, ez. könnyíti mind a megrendelő, mind a kivitelező dolgát, de általában olyan anyagokkal dolgozik, amelyek gond nélkül megvásárolhatók, beszerezhetők. Tevékenysége nem zárul le azzal, hogy átadja a tervet, hiszen sokszor kérik, hogy kísérje végig a munkát, adjon egy tervezői művezetést, amelyre főleg a bonyolultabb formáknál van szüksési.
ELET - TER - RENDEZÉS
- Egyre népszerűbb az. a nézet, hogy nagy, tágas tereket kell hagyni a lakásban. Gyakran változtatok a terveken ennek érdekében falbontással. Célszerű a belmagasságot három méterig kialakítani, mert az ennél magasabb helységben már elveszettnek, kicsinek érezzük magunkat. Természetesen a lakás nagysága az anyagi feltételtől függ, ez. behatárolja a lehetőségeket, éppen ezért egyszerre kell szem előtt tartani a célszerűséget, az anya-
munkavégzésre. Ezek olyan alapvető dolgok, amelyekre a háziasszonyok maguktól is rájönnek, hogyan áll kézre a hűtőszekrény, a mosogató, az előkészítő. Döntés kérdése, hogy az. étkező a konyhában, esetleg a konyhán kívül kerül elhelyezésre. Az előbbi esetben is olyan bútort válasszunk, hogy a nyugodt étkezést, tálalást biztosítani tudja.
A nappali elsősorban a pihenést szolgálja. Nagysága függ a
A saját ízlésünkre tervezett bútort úgy alakítjuk, hogy lehetőleg a legtöbb igényt kielégítse és felhasználja a rendelkezésre álló teret. Ugyanezt kevésbé lehet elérni egy készen vásárolnál. Az előbbi hátránya, hogy esetleg a kelleténél hosszabb ideig megtartjuk, míg egy szekrénysort könnyebben lecserélünk. A bútorok anyaga sokféle lehet. Magyarországon ma már minden létező anyaghoz, hozzá juthatunk, csupán pénz. kérdése. Az anya-
A belsőépítészet lényege, és ezt mindig jó. ha szem előtt tartjuk, hogy a házat saját magunknak építjük, rendezzük bc, mi fogunk benne hosszú éveken keresztül élni -hangzik az első jó tanács dr. Füléné Csek Évától, aki közel huszonöt éve foglalkozik lakberendezéssel, bútortervezéssel, belsőépítészettel. Vele beszélgettünk arról, hogy mire kell ügyelni lakásunk belső teteinek kialakításánál.
- Új ház. építésénél adott az a lehetőség, hogy az építtető saját ízlése szerint alakítsa ki a belső tereket. A legideálisabb az, ha az építész és a megrendelő már a tervezés folyamán megmutatja a készülő ház. tervét egy belsőépítésznek, lakberendezőnek, ilvénkor ugyanis a terv még módosítható. Már nem egyszer tapasztaltam, hogy ennek az együttműködésnek eredményeképpen nagyon szép terek alakíthatók ki. Színekben, formákban, grafikai eszközökkel megjelenítem a lakás belső tereit, a bútorokat és elrendezésüket, segítve a könnyebb elképzelést. Fontos, hogy a megrendelő ízlését megismerjem, ez. segít a számára legmegfelelőbb otthon kialakításához.. Nélkülözhetetlen szempont a funkció, az. anyagok és a színek harmóniája.
- Az egyes helyiségek tervezésénél mit kell figyelembe venni?
gi vonzatot és a kényelmet. Lényeges, hogy egy stílus a ház. egészén uralkodjon, nem kiragadva egy-egy helyiséget.
Az előtér elhelyezése kultúránként változó. Épülnek előtér nélküli házak, nálunk általános szokás szélfogó építése, melyet jó. ha 3-4 emberre tervezünk.
A konyha elhelyezését tekintve fontos, hogy a lakás bejáratától könnyen megközelíthető legyen. A konyhai munka megkönnyítése érdekében törekedjünk a munkaterületek célszerű kialakítására, az akadálytalan
családtagok számától, tevékenységüktől. Szerencsés ha a nappali közvetlen kapcsolatban áll a kerttel, udvarral, esetleg üvegházzal.
A hálószobát kialakíthatjuk együtt a gardróbbal, esetlegesen egy légtérben a fürdőszobával.
A lakás, a berendezés, a belsőépítészeti elgondolások az idők folyamán állandóan változnak.
A berendezést lehet saját igények szerint készíttetni, de lehet készen is vásárolni. Mindkettőnek van előnye és a hátránya is.
gok és a színek helyes összeválo-gutásával kisebb összegekből is lehet nagyon szép dolgokat alkotni. Szeretem a természetes anyagokat, ezért próbálom efelé tendálni az. építtetőket. Ma már egyre több lakásban jelenik meg a fabútor és a gyapjúszőnyeg.
A lakótelepi lakások szerencsésebben berendezhetök helyszínre tervezett bútorokkal és a színek helyes kiválasztásával a kis terek is megnövelhetik.
- Kell-e változtatni a későbbiekben azon a lakáson, amelyet az adott igényeknek megfelelően be-
12
1999. augusztus 5.
»
w
ÜT\'fsJOliOJZ
rendeztek és már nyugodtan éli a család a falak között az életét?
- Egy idő Után megszokottá válnak bizonyos dolgok. Egyfajta - ha nem is rossz értelembe vett - fásultság jelentkezik, ezt kiküszöbölendő szükség van az állandó újításra. Bizonyos tárgyak áthelyezésével, új kiegészítők megjelenésével lakásunk, házunk újjávarázsolható.
- Mi a különbség a lakberendező és a belsőépítész között?
- A belsőépítész egy adott teret alakít ki vagy alakít át, illetve rendez be, míg a lakberendező a megadott térben helyezi el a berendezési tárgyakat.
Egy bútor tervezésénél fontos a funkció, az. esztétika és az. anyag mellett a gyárthatóság, így kapcsolódik össze a faipari mérnök, a lakberendező és a belsőépítész.
- Milyen új irányvonalak figyelhetők meg a lakberendezésben?
- Megjelent egy 4000 éves „új" irányzat, ami csak nekünk európaiaknak jelent újdonságot, ez a feng shui, a térrendezés művészete. A lényege, hogy élj összhangban a környezeteddel. A feng shui jelentése szél és víz. Szó szerinti értelemben a Föld domborzatéira vonatkozik, a hegyekre és a völgyekre. A kínaiak számára bárhol is éljenek a feng shui a mindennapi élet része-Olyan rendszer, amely magába foglalja a hagyományokat, az ősi misztikus tudást, és az élet minden területén hatékony, naprakész útmutatást ad. Tulajdonképpen azok, akik kicsit odafigyelnek a családjukra, magukra, nagyon jól tudják ezt felhasználni. Elősegíti, hogy összhangban legyünk a természettel és a Földet behálózó erővonalakkal, ha helyesen használjuk, akkor megteremthetjük ezek egyensúlyát. Tanítása szerint a Földet láthatatlan erővonalak szabdalják keresztül-kasul. Némelyik kedvező hatású, mások károsak. Ezek békességet vagy zűrzavart, egészséget vagy betegséget, bőséget vagy nyomorúságot hoznak az.
életünkbe. A feng shui ősi kínai hagyomány mindmáig elevenen élő izgalmas eleme, amelynek gyökerei mintegy négyezer évre. a legendás császárok korába nyúlnak vissza. Ez a tény, hogy ennyi évszázadon át fennmaradt, és hogy a kínai üzletemberek mind a mai napig széles körben alkalmazzák Hongkongban, Tajvanon, Szingapúrban és Malajziában, hatékonyságának ékes bizonyítéka. Olyan mindennapi dolgokat is tartalmaz, mint például: soha ne hagyjunk meg hervadó virágot a lakásban, mert ez. rosszat erősíti. Egy házban vannak olyan pontok, amelyre egy kicsit kevesebb figyelmet fordítunk, pl. a garázs és a kamra, ez a két helyiség is ha rendezetlen, rossz hatással lehet az. emberre. A sarkok szintén kedvezőtlenül hatnak ránk. ezt egy odaállított virág, esetleg váza feloldja, és máris jótékony hatást gyakorol az ottlakóra. Azt tanácsolja, hogy a nagy levelű és gömbölyded fajtájú virágokkal díszítsük lakásunkat.
Valójában minden lakótér, lakójának kivetülése, kölcsönhatásban állnak egymással. Úgy gondolom, zaklatott életünkben szüksége van az embernek egy zugra, egy kényelmes fotelre, amelyben pihenhet, feltöltődhet, ezért fontos környezetünk kialakítására megfelelő hangsúlyt fektetnünk.
TERMO
SZERVIZ
GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKA ENERGETIKAI FŐVÁLLALKOZÁS
8800 Nagykanizsa, Ady út 4. Telefon/fax: 93/310-198 E-maü: termo@mail.sienet.hu Http://www. termoszerviz, hu
Minden egy helyen,
lUJ- MOST MÉG KEDVEZŐBB ÁRAKON:
JMgm G-E VHSIJ-ifej\'míJrsíi -10% ^^;^"?^b®II®!k, - 8%
— Wm m VÁRJUK KEDVES ¦ ¦ ¦ VÁSÁRLÓINKAT!
VILLANYSZERELŐK BOLTJA
Nagykanizsa, Magyar u. 162/A. Tel.: 93/310-126; 93/315-569
Nyitva: H-P.: 7.30-17.00 óráig; Szo.: 8.00-12.00 óráig
:: : : ¦ :: :: : : : :
BOLI
FA KERTI BÚTOROK KERTI PAVILONOK
Nagykanizsa, Tornyos köz 2. Tel: 06-93 329-240
FELTÁMADT PORAIBÓL A GIPSZ
A gipsz, mint az építészet egyik segédanyaga tulajdonképpen régóta ismert és használatos. Az, hogy pár éve a magánhasználatban újra divatba jött, tulajdonképpen a rendszerváltás „mellékterméke". Ismeretes, hogy megváltozott a lakáshoz jutás struktúrája, megváltoztak a tulajdonviszonyok. Az ím. „állami" (tanácsi, üzemi, szolgálati stb.) lakások száma lecsökkent, javarészüket volt bérlőik megvásárolták, ezzel együtt megnőtt a magánerős építkezők száma, vagyis rengeteg „új háziúr" jelentkezett a piacon, akik azt gondolták -teljes joggal - ha már tényleg enyém a lakás, a ház legyen olyan, amilyennek cn akarom a pénzemért. Alkalmazkodjon hozzám, érezzem jól magam benne.
- Az emberek kereslek valamit, ami oldja a tömblakások egyhangúságát, súlyt és méltóságot ad a családi házaknak, kihangsúlyozza ízlésüket, szépérzéküket. Ez az. igény dobta felszínre a gipszet, mely mindamellett hogy olcsó, tartós, jól megmunkálható, környezetbarát és dekoratív. Ez. az. igény késztetett engem is arra, hogy úgy 3-4 éve a RENOVA BT.-n belül létrehozzak egy részleget, amely bel- és kültéri gipszelemek, rozetták, szobrok, oszl(>i~>ok, falidíszek és egyéb dísztárgyak tervezésével, gyártásával (akár egyedi igényeket is kielégítően) foglalkozik. Ugyanakkor megnyitottam ROZETTA szaküzletünket a fenti termékek forgalmazására, a Zrínyi M. u. 42. szám alatt - mondta el Kozma László, a vállalkozás tulajdonosa. - Az. üzlet beindulása után rá kellett döbbennem, hogy a választék bővítésének fontossága messze meghaladja a kereskedelemben szokásosat. Gondoljunk bele, pl. csak egy szobát véve: ahhoz, hogy díszítse valóban esztétikus, a célnak megfelelő és igényes legyen, figyelembe kell venni az tilapterületét, a magasságát, a szabad falfelületeket, azok színét, ajtók, ablakok formáját és számát, a padló anyagát és színét, mennyi bútor van benne, modern-e vagy stílbútor, a gáz-és fűtéscsöveket, és természetesen mindenekelőtt a megrendelő igényeit. És van két egyforma lakás\'/ Nem véletlen tehát, hogy a fontosuk}) elemek közül roz.etta 45, dísziéc 30, a hozzá tartozó sarokdíszek, húzottléc 67, húzott léchez sarokdísz 17 féle van állandóan raktáron. Ez. önmagában is sok, ám ezek még kombinálhatók is egymással! Akkor még nem említettem a 77 féle szobrot, 23 féle oszlopfőt vagy a 9 féle oszlopot. Ez nem dicsekvés, nem túlzás, erre szükség van. Elkészítésükhöz magasan kvalifikált szakemberekre van szükség. Felszerelésüket viszont mindenki, aki szeret barkácsolni, maga is elvégezheti. Ez. természetesen költségcsökkentő tényező is, ami főleg a kisjövedelmű családoknál döntő. Hogy
kikre gondolok\'/ Nos elsősorban a lakótelepi lakásokban élőkre. Ma, aki megteheti, építkezik. Viszont a kultúrált, esztétikus lakókörnyezet iránti igény, a jó ízlés nem pénztárcafüggő.
- Mit tehet az, aki tömbházban él, hiszen adott a környezet, az épület struktúrája, a lakás méretei stb. Tehet-e egyáltalán valamit?
- Igen! A gipsz díszítőelemek - mint egy jó ruha - „felöltöztetik" a lakást. Ami szép rajta, az.t kiemelik, ami nem annyira, azt eltakarják, megmásítják, kisebb hangsúlyt adnak neki. Rajtunk múlik, melyiket választjuk. A díszítőelemek egy része - az. úgynevezett „lécek" -amellett, hogy önmagukban is esztétikai értéket hordoznak, azáltal, hogy „megvezetik" az ember szemét, képesek látszólagosan megváltoztatni - növelni vagy csökkenteni - a lakás belső terének nagyságát, arányait. Nem akarok belebonyolódni.\'inkább egy példái: min-
garú körívek, sőt teljes kör is húzható belőle, boltívek kör alakú nyílások díszítésére, egyéb díszítőelem-együttes keretbefoglalására stb. belső és külső térben egyaránt.
Tudom, mindezeket nehéz. így elképzelni, de aki belátogat ROZETTA mintaboltunkba a Zrínyi M. u. 42. sz. alá, mindezeket megtekintheti és teljes körű szakmai tájékoztatásban részesülhet szolgáltatásainkról.
Az. utolsó szavak legyenek a köszönet sza-vai: szerelném megköszönni a Zala Megyei Kézműves Kamarának, hogy 1998-ban vásárdíjjal tisztelt meg, törzsvevőinknek hűségükei, leendő vevőinknek a bizalmai, a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapnak, mert lehetővé tették, hogy minden olvasójukhoz eljusson cégünk jelszava:
Ml FORMÁBA ÖNTJÜK ÓHAJAIT!
denki tudja, mi a különbség egy hosszában vagy kérésziben csíkos női ruha között, kik és miért hordják ezt, vagy amazt. Anu a női ruhán a csík, az a falakon a léc. Gyártás szempontjából lehet öntött (homlokfelületen díszített) és húzott (keresztmetszetében díszített). Utóbbi jellegzetessége, hogy nem csak egyei t es szakaszok. hanem tetszőleges su-
li
1999. augusztus 5.
wmm
A Bazár Udvari Zenei Estek következő programja augusztus 16-án (hétfőn) 20 órakor kezdődik, amiken\' Indiai Estet rendeznek a szervezők .
Nagykanizsán, a Kiskas-tély megnyitása óta rendszeresen szerepelnek indiai zenei együttesek, melyek a Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet kiállításához kapesolódnak.
Az Indiai Nagykövetség most egy különleges ajándékkal lepi meg a város érdeklődő közönségét, a „Himachal Pradesh" zenei táneegyüttes szerepel Nagykanizsán.
Az együttes 15 tagú, az örök hó birodalmából érkeznek, az Istenek és a boldog-sási országából.
ízelítőt adnak a fiatal tán-eosok az ősi kulturális örökségből. E vidék kultúrája gazdag, az együttes a hagyományos zene és tánc formájában mutatja ezt be. Az est különlegessége, hogy az országosan is ismert Calcutta Trió is szerepel a műsorban és a szervezó\'k aján-, dekaként - ingyenes - indiai teakóstoló is lesz.
Rossz idő esetén a rendezvény a Kiskastélyban lesz megtartva.
Himachal Prades
BÚCSÚZUNK LÁSZLÓ ATYÁTÓL
Július utolsó napján a Jézus Szíve Templomban ünnepi misével egybekötött kis ünnepséggel búcsúztunk el plébánosunktól, Koroncz Lászlótól, aki immáron hetedik éve szolgált Nagykanizsán. Mindig nagy öröm az egyházban az új hivatás, de nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy még nagyobb, ha a kezdeti lelkesedésen túllépve örömmel végigszolgálja a pap az életet. Koroncz László atya, aki 51 évvel ezelőtt ebből a templomból indult, most itt fejezte be az aktív működését. A több mint fél évszázados pályafutása alatt mintegy tucatnyi helyen megfordult (Somogyszob, Nagykanizsa, Balatonlclle, Tapolca, Nagycsztcrgár, Lókut, Enying, Búcsúszentlászló, Leányfalu, Nagykanizsa) és nyugodt szívvel mondhatjuk mindenhol „megállta" a helyét. Most a papságban eltöltött idejéről kérdezzük az atyát.
- Mikor és minek az indíttatására gondolt a papi hivatásra?
- Az első rágondolás visszanyúlik kisgyermek korig. A legszebbnek tartoltam a plébános úr hosszú ruháját. Elhatároztam, hogy egyszer nekem is olyan lesz.
- Az 51 éves papi szolgálatnak melyik volt a legszebb és melyik a legnehezebb időszaka?
- Ami a legnehezebb időszakot jelenti, nehéz azt most megfogalmazni. Szinte minden hívő ember érintett. Szinte minden szenvedés, legyen az. személyi vagy közösségi, „jóljött", mert közelebb hozott a szenvedő Krisztushoz. A legszebb kérdésre nem tudok választ adni, de legközelebb éreztem magamat az énekkarok munkájában és a hitoktatásban.
- Az elmúlt rendszerben a hívek által szeretett és aktív papokat sok zaklatás érte. Volt ilyenekben része?
- Bőven kivettem a részem a lelki szenvedésekben, amit a
„Együtt bátorodjunk meg, egymás hite által" (Rm 1,12)
TESTVÉRI
I A nyári idő nem csupán a testi
I pihenés, kikapcsolódás lehetősé-
I geit rejti magában, de a találko-
I zások alkalmait is. Családi, bará-
I ti találkozók, kirándulások, uta-
I zások szerepelnek a programok-
I ban. Sokan keresnek fel ismeret-
¦
I len tájakat, országokat, hogy is-I merkedjenek az ottani táj, kör-
Inyezet, s nem utolsó sorban az ottani emberek életével, történelmével, kultúrájával, hagyományaival.
A keresztyének, a Krisztust
követni igyekvők mindezeken túl azért is fontosnak tartják a találkozásokat, mert tudják, hogy a világkeresztyénség nagy családjának tagjai. S szükséges egymás hite által megbátorodni, a sajátos életkörülmények között megélt tapasztalatokat továbbadni. A keresztyénség ugyanis nem\'„magán ügy", ahogyan hosszú időn át próbálták ezt sokakkal elhitetni. Jézus azt mondja, hogy a lámpást sem azért gyújtják, hogy véka alá tegyék, hanem, hogy a
lámpatartóba helyezve világítson a sötétségben. S máshol azt helyezi tanítványai szívére, hogy aki vallást tesz róla az emberek előtt, arról O is vallást tesz majd a Mennyei Atya előtt. Szükséges ezért a krisztusi fényt, melyet a Szentlélek által kaptunk tovább sugároznunk. S amikor a vendégszeretetet, áldozatvállalást gyakoroljuk, akkor is ez történik.
Ezen a nyáron Finnországból, saloi testvérgyülckezetünkből érkezett hozzánk, kanizsai evangé-
likusokhoz egy ifjúsági csoport. Kaisa Eskolin ifjúsági lelkész, valamint Matti Láhdekorpi ifjúsági vezető készítette fel egy esztendőn keresztül a 16 fiatalt a magyarországi útra. A fiatalok a tanulás mellett, különféle munkákat vállalva gyűjtölték össze a repülőjegy árát, s még arra is gondoltak, hogy a vendéglátó gyülekezet költségein is enyhítsenek. Az egyhetes utazás során a főváros, Pécs és a Balaton szépségeiből is kaphattak élményeket.
16
¦lílÉí
1999. augusztus 5.
mm
kommunista rendszerben éltünk át. Nagyon nehéz volt bebizonyítani a hatalom képviselőinek, hogy hitoktatásunk nem államellenes cselekedet. Ezen a téren nincs megalkuvás.
- Milyen kihívásokat jelentett a plébánosi szolgálat után a lelkigyakorlatos ház igazgatása?
- Nagy eredménynek számított az egyházhoz közeledés útján az „intézményes" imaélet, és vallásosság ébredezése. A lelkigyakorlatos ház. - melyet Lékai László bíboros úr építtetett - létezése nem kis kihívást jelentett. A lelki gyakorlatozók között voltak papok, házaspárok, egyházközösségi képviselők és gyermekek is.
- Atya. híres a zeneszeretetéről. Ez sokban segítette-e a hívekkel való kapcsolatteremtést?
- Ez a kapcsolatteremtés ifjúságunk részére az énekkarok működésében szinte egyetlen „lehetőséget" jelentett. A „félelem magját" az énekkarokban is próbálták elhinteni. Az.
első állomáshelyemen, Bala-tonlellén a nehéz körülmények ellenére orgonát építtettem, ehhez kitűnő karnagy orgonaművészt sikerült találnom. Tapolcán tizen- és huszonéves fiatalokból színvonalas és jól működő kórust alakítottam. A harminc, harmincöt tagú templomi énekkar gyorsan és sokat fejlődött. Heti két próbával gyakran szerepeltek egyházi ünnepeken. A kórus repertoárján sok neves zeneszerző műve szerepelt. Nagyesz.tergáron bár rövid ideig voltam, de Isten kegyelméből az orgonát sikerült megjavíttatnom. Búcsúsz.ent-lászlón az általam építtetett új orgonán először Leányfalusi Vilmos és Dr. Szigeti Kilián orgonaművészek játszottak. Nagykanizsán már az első képviselőtestületi ülésen felvetődött az orgona újjáépítésének a kérdése. A tervezésre felkértük Paulus Frigyes orgonaépítőt és Dr. Áment Lukács orgonaművészt az új hangszert 1997 húsvét másnapján szentelte fel fő-pásztorunk.
Szent Szűz, Isten Anyja, Mária
Isten jelenlétében, a diadalmas szentek, a szenvedésben tisztuló lelkek és Isten népe küzdő közösségében
készségcsen eléd állok, végy fel hűséges híveid seregébe. ,
Anyáin, fogadd el ígéretemet: őszinte lelkiismerettel, tiszta lélekkel és kitartó lelkesedéssel akarok szolgálni veled Jézus Urunk dicsőségére és testvéreim javára.
Kérlek, légy velem imádságomban és munkámban, hogy lendületemet és örömömet
megőrizzem, soha el ne fáradjak és fásuljak, jóindulatú legyek mindig és mindenkivel, így téged követve, halálomig hűséges maradjak Jézus által az Atyához.
Ámen.
(Szent Bernát imája nyomán)
TALÁLKOZÁSOK
majd Nagykanizsán a gyülekezet fiataljai és családjaik vendégszeretetét élvezhették. A nyelvi nehézségek dacára nagyon jól érezlek magukat mind a családi, mind a gyülekezeti programok során. A városnézés, a pali gyülekezeti és kulturális est, a budafai arborétum, vagy az egerszegi skanzen mind szép látnivalót, sok új ismeretet kínált. Mégis a legfontosabb a személyes kapcsolatfelvétel volt. A fiatalok a vasárnapi istentiszteleten énekszámokkal és
egyéni beszámolókkal szolgáltak. Elmondták, hogyan élnek (a finn fiatalok) az egyházban. Öröm volt hallani, hogy a jelenlévők közül ki milyen csoportot vezet. (Cserkészek, konfirmandus csoportvezetők, az apa-fiú körben aktívan résztvevők stb.) Kaisa Eskolin lelkésznő azonban nem csak az örömökről, de a gondokról is szólt. Mint mondotta, ott is meg kell küzdeni minden egyes lélekért. A skandináv államokban élők
több mint 90%-a evangélikus vallású a reformációt követő ottani fordulat következtében. Akkoriban a király áttért a reformá-tori hitre, s úgy rendelkezett, hogy az ország lakói is kövessék őt. Azóta töretlenül ragaszkodnak evangéliumi meggyőződésükhöz, amelyet közben a történelmük során lezajlott ébredés! mozgalmak még el is mélyítettek. A huszonkétezer lelkes városban húszezres evangélikus gyülekezet él és szolgál hét lel-
késszel, s több mint száz munkatárssal. A különféle egyházi szolgálattal igyekeznek elérni a város valamennyi lakóját. A találkozás kölcsönös tanulságokkal szolgál. Nekünk, szórványban, kisebbségben élő evangélikusoknak a „nagyobb" testvér tapasztalatai vollak érdekesek, s ők pedig figyelemmel hallgatták, hogy mi hogyan gyakoroljuk hitünket. Lelkésznőjük igét hirdetett közöttünk, majd az úrvacsorai asztalnál átéltük a Krisztussal és az egymással való találkozás örömét. A viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.
Deme Dávid
evangélikus lelkész
1999. augusztus 5.
Kovásznaifúvósok
Ars poetica:
A festészet belső kényszer, amely utat tör magának és szabad folyási enged a gondolatnak és érzelemnek egyaránt.
A kifejezés iránti szándék, a színek, fények, formák segítségével a festő örök és oldhatatlan vágya.
Simon János
Július 22-étől Simon János sárvári festőművész önálló kiállítása várja az érdeklődőket a Kanizsa Trend galériájában. Simon János 1978-ban végzett a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ahol Patay László és Bráda Tibor voltak a mesterei. Tanulmányainak elvégzése után visszatért Sárvárra. Korai munkáira a természetelvű ábrázolásmód, a líraiság volt a jellemző. Később az absztrakthoz való vonzódása határozta meg képi világát. Művei magán- és közgyűjteményekben, intézményekben és galériákban egyaránt megtalálhatók. Gyakori részvevője a hazai és külföldi mú\'vésztelepeknek.
A Trend Galériában látható tájképi korai korszakát idéző, érettebb alkotások, melyben megtalálhatók azok az új stílusjegyek, amelyek az elmúlt évtizedek során váltak szerves részévé művészetének. Simon János képcin a meleg színek, a barnák és zöldek a mee-
1996 nyarán Tiborcz Iván ötleteként először rendezték meg a Cserfői Jazz-Land-et, ahol régi zenésztársak és barátok csaptak egy jó bulit. Már akkor is sokan kilátogattak Tiborcz Iván tanyájára. Azóta a Cserfői Jazz-Land már hagyománnyá vált és idén július 28-tól 31-ig már a negyediket tartották meg. A nyitókoncertre a Zsinagógában került sor. ahol a németországi Tiborcz Dénes Quarlctje (Tiborcz Dénes, Martin Furmann. Patrik Fa, Mirko van Sciphaut) zenélt, alt saxofonon közreműködött Tiborcz Iván.
határozóak. Témaválasztásában a természet megannyi csodája elevenedik meg.
Az erdő, a folyópart, a csónakkikötő ihlette munkák, a természethez való vonzódásának képi megjelenítései. A színek, a fények, a formák, a türköződések és hangulatok akár az általunk is átélt vagy átélhető élményeket, életérzéseket közvetítik. Ez az a kapocs, amely révén kapcsolat teremtődhet az alkotó és a szemlélő között. Simon János a művészi önkifejezés mellett, a legfontosabb szempontnak tekinti ezt a fajta kommunikációt.
Halász Gyula
C s e r f ő n , Tiborcz Ivánnál este hét órakor kezdődtek a koncertek, majd éjfél után következett a jam session. Fellépett többek között a Babos trió (Babos Gyula, Dresch Mihály, Jávory Vilmos), a Tiborcz Dénes Quartet, a Pompei Quartet (Johnny Pompci. Tiborcz Iván, Oláh Zoltán. Mohai András), a fiatal kanizsaiakból álló Junior Jazz Band.
A jazzt kedvelők csodálatos környezetben élvezhették a zenét, amely mellé még hideg-meleg ételek, italok és természetesen jó hangulat társult.
L.Zs.
A kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar egy hétig volt a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium vendége. Az erdélyi fiatalok július 18-án érkeztek Kanizsára, másnap pedig egy zalai kiránduláson vehettek részt, majd Balatonmárián adtak koncertet, valamint részt vettek egy újudvari kiránduláson is. Július 21-én látogatást tettek a borsfai fú-vóstáborban és koncertet adtak Letenyén. Másnap került sor a nagykanizsai búcsúkoncertre a He-
vesi Sándor Művelődési Központ előtti téren. A műsoron felcsendültek többek között Lehár Ferenc-in-dulók, Galli János „Kanizsai indulója", a „Híd a Kway folyón", és az „Alexander s Ragtime".
Július 23-án a fúvózenekar fellépett Zalakaroson a Város Napja alkalmából rendezett műsoron, másnap pedig részt vettek a már hagyományosnak mondható balaton-máriai Fúvószenekari Fesztiválon.
L.Zs.
ÜNNEPI PROGRAM
Elkészült Nagykanizsa augusztus 20-i ünnepi programja. így mindenki kedve szerint válogathat a már augusztus 19-én kezdődő műsorokból, amelyben többek között lesz néptánc, színházi előadás, vásár. Az alábbiakban részletesen közüljük a kétnapos rendezvény programját.
_Augusztus 19. (csütörtök)_
Deák tér
17.30 TÉRZENE - Olajbányász Fúvószenekar 18.00 ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS katonai tiszteletadással
18.03 A DÉL-ZALA TÁNCEGYÜTTES és a BOJTÁR
EGYÜTTES műsora 18.10 MENETTÁNC
Hevesi Sándor Művelődési Központ
18.15 NÉPTÁNCMŰSOR
18.20 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
- KIRÁLYPORTRÉK - a Körösi Általános iskola diákjainak alkotásai
- ÉLŐ NÉPMŰVÉSZET - a HSMK szövő műhelyének és a Nagykanizsai Fafaragó Egyesület munkái
A kiállításokat megnyitja: Tarnóczky Attila alpolgármester
IS
1999. augusztus 5.
ROMANIA KOVÁSZNA
VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ
BATTHYÁNY LAJOS GIMNÁZIUM NAGYKANIZSA
MAYER FERENC IGAZGATÓ ÚRNAK
Tisztelt Igazgató úr! Kedves barátaink!
A kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar, az egész „delegáció" és a magunk nevében ez alkalommal is köszönetünket fejezzük ki azért a kiváló feltételekért, a gazdag és körültekintő programért, amelyet számunkra biztosítottatok.
A turnénk teljes sikeréért tett igazi baráti támogatásért őszinte elismerésünk és köszönetünk mindazoknak, akik kivették részüket az élménydús látogatásunk megszervezésében és lebonyolításában.
Kovászna, 1999. július 27. Üdvözlettel és tisztelettel:
Orbán Sándor
referens
Gycrgyai Barna
karnagy
18.45 NYÁRESTI TÉRZENE - Olajbányász Fúvószenekar
20.00 Szabadtéri színházi előadás
Gurney: LOVE LETTERS (szerelmes levelek) Hernádi Judil és Gálffi László szereplésével
Augusztus 20. (péntek)
Hevesi Sándor Művelődési Központ parkja
11.00 NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR
I 1.20 MENETTÁNC (Erzsébet tér-Deák tér-Széchenyi tér)
11.45 A TOLCSVA-Y TRIÓ MŰSORA
12.00 HARANGSZÓ
12.02 HIMNUSZ
12.04 VERS - Vincze Ferenc előadásában
12.06 ÜNNEPI BESZÉDET MOND TÜTTŐ ISTVÁN
POLGÁRMESTER 12.12 KENYÉRSZELETELÉS 12.20 A TOLCSVAY TRIÓ MŰSORA 12.45 SZÓZAT
14.00 A szombathelyi SZAMÓCA SZÍNHÁZ gyermekműsora 15.00 AZ ALPOK-ADRIA NEMZETKÖZI
NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ külföldi együtteseinek műsora
18.00 SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI MISE
az alsótemplom parkjában 20.00 AZ ALARM Együttes koncertje a HSMK árkádjai alatt
Augusztus 25-én 19 órakor a Művészek a Zsinagógáért rendezvénysorozat keretében mutatja be Nagykanizsán, a Még 1 Mozdulat-színház: Rítus című mozdulatművészeti produkcióját. Ez a rendezvény több vonatkozásban is különleges élménnyel kecsegtet. Először ismerkedhet meg a kanizsai közönség a társulat által képviselt és ápolt Duncan-Dienes Iskola mozdulatművészeti világával, melynek célja a tradicionális modern tánc (a magyar mozdulatművészet) hagyományainak megőrzése, korunknak megfelelő továbbvitele és tanítása. Szabadstílusa színházként sajátos vizuális formanyelv kialakítására törekszenek, melynek koncepcionális meghatározója, a táncos és a képzőművészeti vizualitás szervcsen felépülő harmóniájának megteremtése, az „összművészet" jegyében.
A Még 1 Mozdulatszínbáz egyik alapítója a kanizsai születésű Fenyves Márk. mozdulatművész, esztétikus testképző-kine-tológus, orkesztika tanár, koreográfus, aki a képző- és iparművészeti tanulmányok után. klasszikus balettet, különböző mozgás- és mozdulatművészeti tanulmányokat folytatott. Dr. Dicnes Gedeonnal dolgozik együtt. Dienes Valéria\' hagyatékának feldolgozásán.
A másik alapító tag Pálosi István tánc- és mozdulatművész, tanár, koreográfus, a Még 1 Mozdulatszínház alapítója és technikai vezetője. Pálosi 1991-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, majd a németországi Essenben. a Folkwang Hochschule hallgatója volt. Klasszikus balettel és mozdulatművészetet 1992-től tanít. Számos hazai és külföldi előadásban szerepelt.
Fenyves Márk és Pálosi István
tanárai között találhatjuk Fülöp Viktort, P. Bérezik Sárát, Gálik Évát. dr. Dienes Gedeont és még sok kiváló táncpedagógust. A kanizsai előadás harmadik szereplője Bobák Ildikó.
Az előadás előtt nyílik meg Szerdahelyi Rita fotókiállítása, mely a Még 1 Mozdulatszínbáz tagjairól készült sorozatból kínál ízelítőt.
Halász Gyula
Dienes Valéria (1879-1978) XX. századi polihisztor, aki a Zeneakadémián zongoraszakon végzett, filozófiából, esztétikából és matematikából .doktorált. Dienes Valéria a tudományos elemzés igényével fordult az emberi mozdulatok tartománya felé. amelynek törvényeit több évtizedes munka során rendszerbe foglalta és görög szóval orkesztikának nevezte. Életművének három fő célja, a tesi harmóniája, a szellem szabadsága és a lélek békéje, mint a kiegyensúlyozott élet előfeltételeinek rendszerbe foglalása. Isadora Duncan modern táncirányzalá-nak és Raymond Duncan természetes felfogású életvitelének szellemében saját elméletet alakított ki. megteremtve a magyar szabad tánc mozdulatművészeti alapjait.
1999. augusztus 5.
19
Napfogyatkozás -1999. augusztus 11.
Bizonyára már többen várják augusztus I I -ét, amikor is teljes napfogyatkozás lesz látható Magyarországon. A természeti jelenség hazánkon kívül mindössze néhány európai és ázsiai országban lesz megfigyelhető. Magyarországon utoljára 1842-ben látszott teljes napfogyatkozás és az idei jelenség után legközelebb 2081 -ben lesz megfigyelhető.
Mi a napfogyatkozás?
A napfogyatkozások alkalmával a
között kezdi eltakarni a napkorongot. Eleinte egy apró „horpadás" formájában látszik a jelenség. A részleges fázis kb. másfél órán át tart a teljességig. A teljesség közeledtével az ég kékje lassan sötétedni kezd, megváltoznak a fényviszonyok, változik a táj színe, megvilágítása. Lassan a Nap körül is sötétebb lesz az ég, pedig a keskeny sarló még mindig vakítóan fényes. Ha szerencsénk van. a teljesség előtti
feltámad a szél, és hirtelen feltűnően csönd lesz. Mind az állatok, mind az emberek szokatlanul viselkednek. A táj elsötétedik, de nem annyira, hogy a tárgyakat ne ismerjük fel. Az égbolt látványa a horizonton körbefutó fénylő sávtól, a gyenge fényű napkoronától, és a sötét Holdtól sejtelmessé válik.
Mikor látható teljes napfogyatkozás?
Az 1999. augusztusi 1-i napfo-
zcledve számos érdekes jelenséget figyelhetünk meg. A teljes napfogyatkozás hazánknak csak egy kb. 100 kilométer széles sávjából látható. Ezen kívül nem látszik a teljes napfogyatkozás, csak részleges napfogyatkozás figyelhető meg. A megfigyelőhelyünket érdemes a fogyatkozás előtt több nappal kiválasztani, és aznap időben elfoglalni, különben mások csapnak le rá. A megelőző napokban nézzük meg a delelés kör-
Föld felszínének egy adott területéről nézve a Hold részben vagy egészben eltakarja a Napot. azaz. a Hold árnyéka a Földre vetül. Teljes napfogyatkozás alatt - melynek tartamát totalitásnak is nevezik - a Hoki az egész napkorongot eltakarja.
Mit látunk napfogyatkozáskor?
Az augusztus I l-i napfogyatkozás rés/leges fázissal kezdődik, és fejeződik be. Ez azt jelenti, hogy hazánk különböző pontjairól nézve, nyári időszámítás szerint 11:20 és 11:35
percekben megpillanthatjuk a felszínen a nyugat felől közeledő óriásj holdárnyékot. A totalitás a teljes napfogyatkozás időtartama, ekkor a Hold teljesen eltakarja a napkorongot, így szűrő nélkül figyelhetjük a jelenséget. Az égbolt elsötétül, de nem teljesen. Láthatóvá válik a Naphoz közeli Merkúr és Vénusz, és feltűnik néhány az égbolt legfényesebb csill.ig.u kozul A fogyatkozás egyik leglátványosabb eleme a Nap helye, mely teljesen sötét. Általában több fokot esik a hőmérséklet, gyakran
gyalkozás alkalmával a holdárnyék kb. 100 kilométer átmérőjű foltja kétszeres hangsebességgel, kevesebb mint 10 perc alatt halad ál hazánk területén. A részleges napfogyatkozást kb. másfél órával a teljes előtt kezdődik, és ugyanennyivel a teljes fogyatkozás után végződik. Kétségtelen, hogy a teljesség fázis a leglátványosabb. Azonban a teljesség előtti részleges fázist is érdemes nyomon követni. Ekkor láthatjuk, miként kúszik a Hold korongja a Nap elé, és a teljesség fázisa felé kö-
nyékén nem zavarja-e majd a látványt villanyvezeték, magas fa. Fontos, hogy olyan szabad helyet válasszunk, ahonnan viszonylag jó a körpanoráma. Kerüljük a hazakat, a szűk utcákat. Megfigyelés
A napfogyatkozás megfigyelésénél nagyon körültekintőnek kell lenni. Egyetlen hibáért, helytelen megfigyelési módért akár a szemünk világával is fizethetünk. A részleges fázis alatt - egészen az utolsó pillanatig, amíg a Hold az egész napko-
20
1999. augusztus 5.
TÁJÉKOZTATÓ Az 1999. évi teljes napfogyatkozás megfigyelésére készülő szűrőszemüvegek sugárvédelmi vizsgálata
Az 1999. augusztus I I -én hazánk területéről is megfigyelhető teljes napfogyatkozás iránt nagy az érdeklődés a lakosság körében.
A napfogyatkozás megfigyelésére vonatkozó tanácsok és szabályok:
A Nap szabad szemmel való nézése mindig veszélyes és súlyos szemkárosodást vagy vakságot okoz!
A napfogyatkozás megfigyelésének legbiztonságosabb módja a Nap kivetített képének közvetett nézése. Ez legegyszerűbben a kamera obskura elvén alapuló kivetítéssel érhető el. Ekkor egy kartonlapba kisméretű lyukat készítünk és a Nap kepét ezzel vetítjük ki pl. egy fehér papírlapra. Ezzel a módszerrel egyszerre többen is. veszélytelenül megfigyelhetik a jelenséget, ezért különösen ajánljuk azoknak, akik gyermekeknek kívánják a jelenségei bemutatni.
A Nap közvetlenül csak speciálisan erre a célra készült szűrőszemüvegekkel nézhető. Ha nem biztos abban, hogy az. rendelkezik engedéllyel, vagy bármilyen kétsége van annak biztonságosságáról - ne használja azt!
Mielőtt a szűrőszemüveget használni kezdi:
-olvassa el a gyártó használati utasítását figyelmesen.
- győződjön meg arról, rendelkezik-e a szűrőszemüveg engedéllyel.
- ellenőrizze, nem sérült-e a szűrő. Ha a szűrő serült ne használja!
Tartsa a szűrőszemüveget mindkét szeme elő mielőll a napra nézne és ne vegye le addig, míg el nem fordul a naptól. A napnak elég halványan kell látszania és az égnek teljesen feketének kell látszania, ha nem így lenne, akkor ne használja a szűrői.
Optikai eszközökkel, pl. táveső. látcső, fényképezőgép soha ne nézze a napol, akkor sem ha visel szűrőszemüveget.
Ne nézze a napot napszemüvegen, filmen, fényképészeti szűrőn, polárszű-rőn, kompaki lemezen vagy kormozott üvegen át!
Figyelmeztetés: A gyermekek mindig legyenek felügyelet alatt!
A teljes napfogyatkozás területén a hold teljesen elfedi a napol kb. kél percig. Csak ekkor biztonságos a teljésen ellakari Nap nézése szűrőszemüvegek nélkül, de amint a Nap legkisebb része is előbukkan a hold mögül, azonnal ismét legye a szeme elé a szűrőszemüveget!
rongoi le nem takarja - a Napba közvetlenül tilos belenézni. A részleges fogyatkozás alatt szabad szemmel, vagy távcsővel kizárólag megbízható forrásból szerzett (és a távcsőre megfelelően rögzített) szűrőkkel nézhetünk a Napba. Napszűrőnek alkalmas a hegesztőüveg, illetve a gyári szűrő, mely a Magyar Csillagászati Egyesülettől szerezhető be. A nap megfigyelésére szigorúan tilos túlexponált negatívot vagy diafilmet, napszemüveget, floppy lemezt, kormozott üveget használni. Ezek egyes hullámhosszakon gyengítik a napfényt, de nem szűrik ki az összes káros sugarat. Használatukkor a Napol halványnak látjuk, kitágul a pupillánk, miközben a láthatatlan káros sugarak szétroncsolják az ideghártyái, és súlyos látáskárosodást, illetve vakságot okoznak.
A Nap képét egy apró lyukon is kivetíthetjük úgy. hogy egy átlátszatlan papíron tűhegynyi lyukai szúrunk. Ezen keresztül fél-egy mé-ler távolságban kivetíthetjük a Nap apró képét. A módszert a fogyatkozás részleges fázisa alatt alkalmazhatjuk.
A fogyatkozás távcsöves megfigyelésekor nagyon körültekintőnek kell lenni. Csak megbízható forrásból beszerzett objektív szűrőt használjunk. Biztonságosabb, ha a Nap lényét egy papírlapra vetítjük, melyet a távcső okulárja mögé kell helyezni 30-50 centiméterrel.
Szerencsére a fogyatkozás leglátványosabb részéhez, a totalitásnak a megfigyeléséhez semmilyen szűrő nem szükséges.
A postahivatalokban, így a nagykanizsai postán is kapható biztonságos napnéző szemüveg, amely megfelelő védelmet jeleni az infravörös tartományba eső sugárzás ellen is. Ilyen szemüveg hiányában 12-esnél nagyobb fokozatú hegesztőüvcggcl is biztonságosan figyelhető meg a fogyatkozó Nap.
Várható időjárás
A fogyatkozás háromórás útja Nova Seotia partjainál indul, majd az Atlanti-óceán felhős részcin halad napkelte idején. Később eléri Dél-Angliát. Bár ez a legnaposabb területe a Szigeteknek, a pálya-keleti részéhez képesl kedvezőtlenek a kilátások. Európa egész területéhez képesl a Brit-szigeteken a legvállozé-konyabb az időjárás az Atlanti-óceán felől érkező légtömegek miatt, az átlagos felhőfedettség pedig 55-65 százalékos. Felszíni megfigyelések szerint augusztusban havi átlagban 5,8-6.5 napon át van maximum szórt felhőzet, azaz jó átlátszóság. Ez az érlek kicsit kedvezőbb, mint Nyugat-Európában, de csak fele a
magyarországinak és harmada a fekete-tengerinek.
Nyugat-Európa nyári időjárását az „európai monszun\'" határozza meg. Június közepétől szeptemberig felhős, esős időjárást hoz a kontinens nyugati felére. Ilyenkor a nyugati szelek egy-két hetes instabil időjárási helyzetet okoznak, ezek között rövid ideig tartó száraz, naposabb időszakok vannak. Hosszabb száraz időjárást a magas nyomású, délnyugatról érkező Azori anticiklon felépülése okozza. Németország és Ausztria változatos domborzati viszonya változatos mikroklímákat hoz létre, azonban ezek inkább hőmérsékletben különbségekkel rendelkeznek, felhőzetük hasonló. Az Alpok magas hegyvonulatai is inkább a felhősödés! segítik elő. A nyugati szelek felemelkedve a lejtőkön lehűlnek, és felhővé alakulnak át. A másik oldalon lefelé mozogva viszont felmelegednek és felhőoszlató hatásúak. Sajnos augusztusban a déli szelek ritkák az Alpok terűidén, így ezek kedvező hatása nem fog halni.
Az Alpok ellenére a napos idő esélye folyamatosan nő a kontinens belseje felé haladva. A tiszta égbolt esélye Normandiában 18 százalék, és kicsit 20 százalék fölé emelkedik Franciaország fennmaradó területe fölölt. A német határon a nyugati szelek hatása már nem annyira óceáni, inkább kontinentális és a napfény esélye lassan növekszik Ausztria felé. Ez kicsit megszakad Ausztria középső területei felett, ahol az Alpok központi vonalát metszi a fogyatkozás vonala. Ez a halas eléggé látványos, a napfényes órák száma 25 százalékkal csökken Ausztria nyugati és keleti határvonala között.
Nyáron a Kárpát-medencében az észak felé nyomuló mediterrán klíma érvényesül, és ezt ritkán zavarja meg a nyugati légtömegek betörése. A felhőfedettségi és a napfénymennyiségi előrejelzések kevés kétségei hagynak afelől, hogy Európa legjobb megfigyelőhelyei Magyarország, Románia és Bulgária területén vannak. A fogyatkozás vonala a Duna-menti alföldeket követi, amelyek védve vannak az esős időjárási rendszerektől. Az állandó irányú és sebességű szelek száraz levegőt hoznak. Csapadék és felhőzet általában csak zivatarok környezetében alakul ki. Az átlagos felhősödés Magyarországon 50 százalék, a Fekete-tenger pariján már csak 45 százalék. A napsütés naponta 10 óra fölé kerül, a derült cg esélye több mint 70 százalék.
A nyári időjárás Magyarország felelt általában stabil, néha 3-4 hét hosszú periódusokban, magas lég-
nyomással, derüli éggel és száraz atmoszférával. A havi 14 napos derüli vagy szórt fclhőzclű idő Románia és Bulgária legjobb helyeivel vélekszik. A balatoni mikroklíma több derült idővel rendelkezik, mint a környezete. A több éves átlagok alapján Magyarországon egészen jók az esélyeink a fogyatkozás megfigyelésérc.
„Magyar" napfogyatkozások -Ponori Thewrewk Aurél és Bartha Lajos tollából
„Napfogyatkozás állt be, úgy hogy éjjel lelt a halódik órában és a csillagok megjelentek. És dörgöli és szélvész támadt és villámlott úgy. hogy a fórum lépcsőin hét ember égett cl."
A történészek ludlák, hogy ezután a napfogyatkozás ulán zajlott le a bolgár hadjárat, amelynek leírt eseményeiből a magyarok honfoglalásáig négy évnyi időszak volt kikövetkeztethető. A múlt század 80-as éveinek elején azonban meg senki nem tudta megmondani a honfoglalás évét, pedig a kerek évfordulót nagyszabású, országos kiállítással óhajtolták összekapcsolni. Az idő sürgetett és egy kitűnően képzett magyar csillagász, Lakits Ferenc
vállalkozott a bizánci napfogyatkozás idejének meghatározására. Számításai! 1883 cs 1890 közt végezte -részben Thcodor Oppolzer IS87-es táblázatai alapján.
A krónikás nem csak sötétségei említeti, hanem bizonyára a nagyobb hatás kedvééi! még egy akkori égiháborút is szerepeltetett villámcsapással, amelytől bél ember vesztene volna életét. (Ezl a nyilvánvaló nagyotmondást a „csillagok" általa említett láthatósága cáfolja.) A honfoglalás évszáma ennek az egyetlen szóba jöhető napfogyatkozásnak az idejéből 1890-ben egyértelműen 895-nek adódott. Különféle adminisztrációs okok miatt a millenáris ünnepségek lerve csak 1892-ben került az országgyűlés elé. Hiába iktatlak törvénybe az 1895-ös kezdési időpontot, a szakemberek szerint a felkészülés és a tervezett kiállítás időigénye még legalább négy év volt. A millenáris ünnepségekéi ezért csak egy év késéssel. 1896-ban tartollák.
Hazánk jelenlegi területéről legutoljára I 842. július 8-án látszott tel-
(Folytatás a 22. oldalon.)
(Folytatás a 21. oldalról.)
jes napfogyatkozás. Eriől számos újságcikk számol be szemtanúk tapasztalatainak leírásával. A fogyatkozás előtti évben Nagy Károly -aki Bicskén épített csillagvizsgálót -közöli térképet a teljességi sáv rajzával. Az érdeklődő nagyközönség ennek megfelelően várta a már évszázadok óla nem tapasztalt jelenség bekövetkeztét. Egy zalaegerszegi polgár. Helyei János felháborodva tapasztalta, hogy lakóhelyéről nézve a zóna rajzától éltetőén a fogyatkozás nem voll teljes. Ennek oka az volt. hogy a teljességi zóna a valóságban néhány kilométerrel északabbra húzódott, mint azt Nagy Károly kiszámította és lerajzolta.
„Július S-án reggel fellegtelen lévén az ég Pesten a nevezetes napfogyatkozás szépen látszott, közepe mintegy 7 ó 44\'-kor voll. midőn a latkor tetemesen elsötétült, hanem egészen nem. mert Pesten mintegy csillagnyi látszott még a Napból. E sorok írója azonban Ó-Budán tul a Máriaczell nevű katonai laktanya feletti Kecskehegyen körülbelül I O-ig tartó teljes napfogyatkozást latolt. Sok nép csődült fel a budai hegyekre, még a délfelé fekvőkre is. ugy hogy mint mondják, Sz. gellérten a csillagvizsgáló intézet kapuját a kiványcsi nép betörvén a nagy rohanás a kémkedő csillagász vizsgálatait is megzavará. Mindenki érezte a csillagászai felségéi, s csak azl sajnáltuk, hogy éppen hazánkban kellőleg sehol nem taníttatik ezen isteni tudomány.\'\'
A fogyatkozás teljességi zónájában feküdi Pápa is. Petőfi mint pápai diák innen nézte végig a fogyatkozást, és alighanem élete végéig megemlegethette. Meggondolatlanságáról és makacsságáról rokona, diáktársa. Orlay Pelrich Soma levelében lehel olvasni lanulságos sorokat a fogyatkozással kapcsolatban:
„így az 1842-dik nyarán majdnem megvakulással lakolt érte. Ez évben teljes napfogyatkozás voll látható, s mi e tünemény kedvéért a város szélére mentünk ki. hogy teljes pompájában láthassuk. Amint a nap fényes tányérja fogyni kezdeti. Petőfi föllelte magában, hogy annak teljes ello-gyláig bele fog nézni, s csakugyan, intéseim daczára nem vette le arról tekintetét. De amint az első sugár igen éles hatással ismét kilövell, Petőfi szemeire csapta lényeiét, s egész hazáig karon kellett őt vezetnem, s csak napok múlva szűnt meg káprázat, i. de balszemének ez annyira állott, hogy avval soh\'se latolt többé tisztán."
Összeállította: Lukácsa Zsuzsanna
A zsúfolásig megleli nagykanizsai Zsinagógában július 20-án este négyszer tapsolta visz-sza a közönség a Nagykanizsán vendégszereplő Budapest Klezmer Band-et. E kiemelkedő eseményre Zalaegerszegről. Keszthelyről és más zalai településekről is érkeztek érdeklődők. A „Művészek a Zsinagógáért" rendezvénysorozat keretén belül színrelépő művészek méltán arattak nagy sikert, hiszen a klezmer-muzsika olyan magyar, sőt az utóbbi időben már nemzetközi hírűvé vált előadóinak virtuozitásában gyönyörködhetett a hallgatóság, akik a közép-európai zsidó népzenét színpadképessé, minden korosztály és az eltérő zenei igényű közönség számára befogadhatóvá tették.
Különjáratok nem indulnak
Sem a Volán, sem a MÁV nem indít különjáratokat a napfogyatkozás napján. Miilei László állomásfőnökhelyettes úgy tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre nincs központi intézkedés a menetrendi változásokra, esetleges járatbővítésekre vonatkozóan. A Zala Volán vezénylőt!szíjétól azl az információi kaptuk, hogy a Volánnál sem jelentkezett igény különjáratok indítására, és járatbővítésre sem kerül sor. Forgalmi rend-változást egyik tömegközlekedést bonyolító vállalatnál sem vezetnek be, még az átmeneti sölélcdés idejére sem. legalábbis így tájékoztatták lapunkat egy héttel az. események előli.
A Klezmer Band a hagyományos hegedű, klarinét, dob, bőgő mellé a harmonika és a zongora hangzásvilágát is felhasználva újszerű hangszerelésben, de mindenkor megtartva a jiddis népzenére jellemző keleties hangzási adta elő produkcióját. Már első számukkal, a „Jó szercncsét!"-tel. - amelyik talán a legismertebb a klezmer-ze-néből - kirobbanó tapsra készlet-ték a közönséget. S ez. a hangulat folytatódolt a finom, majd erőteljessé váló balctlzene - amit a Győri Balcll felkérésére komponállak -. a lágy hóra. vagy a Hegedűs a háztetőn című musical esküvői tánca és szerelmes dala előadásakor is. A zenekar műsorára a
koronái amerikai turnéjuk emlékeié a Jiddise blues-zal telte lel. amelyben a zsidó népzene és a blues szenzációs ötvözetét hallhatta a közönség.
A műsor végén a zenekar vezetője, szervezője, mindenese, a zongora mellett ülő Jávori Ferenc úgy mutatta be együttesének tagjait, mint az egyes hangszerek virtuóz művészeit. A Zsinagóga közönsége ezt a kijelentést egyáltalán nem tartotta túlzásnak, hiszen az egyes műsorszámok közbeni ováció az elismerés fényes jele volt. Az együttesből kiemelkedett Illényi Kaliea mesteri hegedűjátékával és maga írta dalaival.
B.K.
MÜLLER SANDOB.
háztartási és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/Fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022
"-SZÍNRE KEVERVE Háztartási vegyi áruk
Modakril homlokzati festék Héra belső festék —
Lignodekor (Sziládékor) -Finn festékrendszer — és URKI autófesték -
Autófestékek
Hazai festékek és tapéták
Festőszerszámok
1
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
H-P: 7.00-18.00 Szo.: 7.00-12.00 óráig.
1999. augusztus 5.
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Terv u. 3. sz. alatt) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Megvásárolható önknrmányzali vagy saját tulajdonú lakást keresek 2.5 M Fl-ig. azonnali\' fizetéssel. Érd.: 93/322-073-as telefonszámon. (31)603 K)_
Eladó Nagykanizsán a MAORT-lelcpen az Olaj utcában, felújított családi házrész. Ugyanitt garázs eladó. Érd.: 93/326-516-ns
leíe\'foiion. (30599 K)_
1 vagy 1.5 szobás lakásl vennék lehetőleg 4 emeletesben, egyedi vagy központi íűlésesl. Érd.: 9.3/324-3.33-as lelefnnnn 19 óra ulán.
(30600 KI_
Egy+fél vagy kétszobás egyedi fűtéses lakásl keresek 3. emeletig. Érd.: 06-30/9794-
754-cs lelefmion. (30595 KI_
Családi házat keresek Nagykanizsán vagy környékén. Érd.: 06-20/992-64-01-cs lelefo-
non. (30596 K)_
Családi ház sürgősen eladó a Sikátor utca 38-han. Ára: 3.XOO.90Ö Ft. Érd.: 324-« I l-es
telefonon. (3059S K)_
Nagykanizsán a Bartók B. út 8. 7/4. alatt egyedi fűtésű, vízórás, lonikamrás. 2 szobás lakás eladó. Irányár: 2.500.000.- Ft. Érd.: s/emélvesen vagy telefonon 16 óra titán a
321-264-es telefonon._
Gyékényesen, a tóparthoz közel 4700 nm-es közművesített telek reális áron eladó. Érd.: 1« Ara Ulán a 93/319-575-os telefonon.
130585 K)_
B.ilalnníenyves-alsőn vízközeit ikervilla eladó. Érd.: 93/311-99l-es telefonszámon.
(30544 K)_
Möriclielyi szőlőshegyen 700 n-öl szőlő, gyümölcsös, új építésű pincével eladó, Vil-íany. kövezett űl van. Érd.: 93/322-828-as telefonszámon. (30526 K)
Simson SB 5l-es 1988-as évjáratú eladó. Ár: 65.000.- Ft. Tel.: 325-712 vagy 30/9029-320. (30461 K)
Számítástechnikai tanfolyamok indulnak szeptember közepén Nagykanizsán, az Informen Bt. szervezésében. 40 órás Word. 80 órás Word. Excel tanfolyam. OKJ képzések: 200 órás alapfokú és 230 órás középfokú tanfolyam. Jelentkezés és információ: 93/317-223. 06-30/9120-261. (30592 K)
VEGYES
JARMU
Régi típusú Babella 25 E Fl-érl elatló. Érd 318-160-as telefonszámon. (30570 K)
A hirdetéseink megjelennek az INGATLANBÖRZE c
kiadványban is.
Víz-, kn/pontiíúti\'S-s/i\'rilésl vállalok Nagykanizsán és környékén rövid haláridővel. Érd.: 06-60/320-404-es lelefonszámon.
(50601 K)_
Badacsonyfelvidéki jó minőségű fehér bor sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 06-30/912-8219 vagy az esli órákban a 9.3/321-07l-es
lelefonszámon. (50594 K)_
Eladó egy R-55 és R-50-es kapálógép felújítva. Ár: 35.000,- Ft/db. Érd.: 93/37^301«
cs lelefonszámon. (30603 K)_
Eladó egy Tecna motoros fűnyíró íelújílva. Ár: 18.000.- Ft. Érd.: 93/371-30l-es telefonszámon. (30604 K)_
Szálkás szőrű, kan tacskói találtam. A kutyus törzsszámával leltet jelentkezni a 316-066-os telefonon az esli órákban. (.30584 K) Magyar nyelvtanból általános iskolások részére pótvizsgára felkészítést, korrepetálási vállalok. Érd.: 93/313-880-as telefonon.
(30566 K)_
286-os számítógép monochrom monitorral eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 9.3/31I-
99l-es lelefonszámon. (30516 Kl_
Társasház oldalfala reklámfestésre kiatló. Érd.: Bencze Valéria. Nk. Garay u. 1 l/A. (30451 Kl
PARTNERKERESŐ
153/60/42 éves özvegyasszony meg ismerkedne minden káros szenvedélytől mentes úrral 55 éves korig. „Hűség" jeligére a Nk. Pf. 154-be várok levelel. (30597 K)
NAGY KA NIZSA-Z A LA EGERSZEG (vasárnap 17 óra, Olajbányász-pálya) JEGYÁRUSÍTÁS VÁRHATÓAN CSAK S/.OMRATTÓL!
DRASKOVICS BARKACS- ES MŰSZAKIBOLT
Nagykanizsa. Szent I. u. 9. 93/314-948
BELÜLRŐL SZERELHETŐ MŰANYAG ROVARHÁLÓ
Üvegszálas szúnyogháló: Műanyag keretprofi] (fehér, barna): Műanyag sarokelem (fehér, barna):, Rögzítőzsinór:
7l8.-/nv 281, -lm
36,-/pár l233.-/kg
¦át
10% kedvezmény, vagy ingyen méretre szabás és összeállítás!
^ TELEFON/FAX: 93/318-289 R I V-> MOBIL: 60/399-399
AUTÓBONTÓ!
NAGYKANIZSA-MIKLOSFA. KRÚDY GY. U. 4.
DÉL-ZALA LEGNAGYOBB AUTÓBONTÓJA
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Büki Erzsébet, Dukál Éva, Lukácsa Zsuzsa, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Millci Szilvia. Külső munkatársak: Benedek Miklós. Horváth István, Horváth Zoltán, Varga György (fotóriporter). Hirdetésszervezők: Varga Zoltán (20/9351-036), Németh László (30/956-8410). Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. .3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/31.3-550. Felelős vezető: Cz.irkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Fl. ISSN 0865-3879
1999. augusztus 5.
¦lÉfÉi
23
Cikkeink nyomán..
Lapunk július 30-i számában megjelent a kutyamenhellyel foglalkozó cikkünk nyomán egy olvasónk keresett meg bennünket, aki névtelenül adományt szeretne eljuttatni az Élettér Állat- és Természetvédelmi Egyesületnek. Mint olvasónk elmondta maga is nagy állatbarát, és mélyen meghatották a cikkben leírlak, ezért is gondolta, úgy. hogy lehetőségeihez mérten támogatni kívánja az egyesületet.
Soós Ernő lapunk segítségét és közbenjárását kérte, hogy az illetékesek számolják fel végre az új körforgalom (Hevesi-Teleki utca) körüli áldatlan állapotokat. Mini olvasónk elmondta, az ottani nagy mennyiségű szemét, gondozatlanság nem vet jó lényt a városra, érdemes lenne rendbelenni.
Olvasóink véleménye szerint a 7-es elkerülő szakaszán a Petőfi és a Kinizsi utca közölt a padkák nagyon gondozatlanok, kaszálásuk rég időszerű lenne.
Egy olvasónk felháborodva ragadott telefont, és elmondta, hogy nem ért egyet a Környezetvédelmi Felügyelet munkamódszereivel. Mint megtudhattuk az. egyik nap a Mindenki Sportpályájánál parkolt, valóban szabálytalanul, hiszen az auló kereke valóban a fűre ért. Ezért a felügyelet munkatársai megbüntetlek, amelynek jogosságál nem vitatja, ugyanakkor nagyon bánija, hogy pár nappal az eselct követően, egy sportesemény idején vagy két tucat autó állt ugyanoll. Érdekes, mondta olvasónk, akkor senki szemét nem bánlotta a jelenség. A bevételorien-táll cég azon az estén nagy fogásról maradi le. vélekedett végül.
Olvasói észrevétel kapcsán jártunk utána az Ady utca végén egyre terjedő illegális szeméttelepnek. A helyszínen készült kép tanúsága szerint az illegális szemétlerakók kora még korántsem járt le, mi több a város legforgalmasabb terűidéin újra burjánzani kezdenek. Hogy honnan került oda az az iszonyatos mennyiségű műanyag üdítős üveg. csak sejteni lehet, és hogy ki és miért nem hordja, hordatja el onnan, reméljük, az. illetékesek kivizsgálják.
KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI |\\| ÁRUHÁZA
KAN IZSA 8800 Nagykanizsa, Ady út 45.
DIN ISO 14001 9001
Trend Kft
Tel.: 93/313-106,93/500-157
VIVALDI Dúsan kárpitozott, kényelmes bőrgarnitúra sarokösszeállítási lehetőséggel, szövetes kivitelben is.
24
¦irtHll
1999. ausíusztus 5.
XI. évfolyam 32. szám • 1999. augusztus 12. Megjelenik 21.000 példányban
Újra két Podmaniczky-díj kitüntetettje van Kanizsának
A Város és Faluvédők Szövetsége XVIII. országos találkozóját tartotta augusztus 6-7-én Zalaegerszegen. Ebből az alkalomból 6-án este Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata fogadást adott a résztvevők számára. Ezen a fogadáson ünnepélyes keretek közt került kiadásra 1999. évben a Podmaniczky-díj elismerő oklevél és plakett. A szövetség e kitüntetéssel erkölcsileg elismeri azon településvédelem kiemelkedő munkáit, amelyet szervezetek és személyek hosszú időn keresztül és rendszeresen végeznek.
Ezen az ünnepségen jó volt kanizsainak lenni, hisz az országosan kiadott 18 díjból 3 került Zalába és ebből kettő Kanizsára. A két kitüntetettünk:
- A DKG-EAST Rt. A kitüntetést Mádé Károly vezérigazgató megbízásából Németh József termelési igazgató vette át.
- A másik kitüntetést Zsoldos Ferenc a Nagykanizsai Városvédő Egyesület alelnöke kapta meg.
Rövid indoklás:
A DKG-EAST Rt. több évtizede tevékenykedik a városban, amellett, hogy több száz embert foglalkoztat nagy gondossággal, segíti a város kulturális és történelmi értékeinek megőrzését és újak létrehozását. Ezek közül kiemelten csak gondoljunk:
1950-es években eltávolított Turulmadár megőrzése, felújítása és 1990-ben eredeti helyére való felállítása, \' a Várkapunál elhelyezett Thury György szobrának felállítása,
- a 17-es hosszúsági kör (Glóbusz) elkészítése és felállítása,
- Kossuth Lajos halálának évfordulójára Kossuth-szobor készítése,
- a hősi temetők rendszeres karbantartása,
1999-ben a 13 Aradi Vértanú és Batthyány szobrának elkészítése.
A fentiek mindenképpen igazolják a gépgyár jó szándékú értékes hozzájárulását a műemlékek megvédése és létrehozása tekintetében.
E példaértékű munkáért megérdemelten lehetnek büszkék a kapott díjra.
Zsoldos Ferenc úr a másik kitüntetett Nagykanizsa Megyei Jogú Város társadalmi és közéletének egyik meghatározó egyénisége. Jelentős szerepe volt az elmúlt 3 évtizedben a város arculatának formálásában, Nagykanizsa és a régió oktatási és kulturális életének fejlesztésében, a helyi szellemi és tárgyi értékek gyarapításában. Mindezek eredményeképpen elismert, köztiszteletben álló népszerű személyiség, akit a város közvéleménye, az egyes politikai erők is egyaránt elfogadnak.
Alapító tagja, majd alelnöke lett - jelentős elismerésben részesült - a Nagykanizsai Városvédő Egyesületnek.
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület büszke kitüntetettjeire és örül annak, hogy a közös összefogás eredménye nem csak nap mint nap látható a város arculatában, de a közreműködők erkölcsi elismerése is méltó a kitüntetésekhez.
Lovrencsics Lajos a Városvédő Egyesület elnöke
SIKERES PÁLYÁZAT
VÉGRE KERÉKPÁRÚT EPUL
Sőt, nem csak kerékpárút, de ennek kiegészítéseként járda is. Hogy hol? A város talán e szempontból legneuralgikusabb pontján, útszakaszain: az észak-keleti-keleti városrészben.
Dr. Csákay Iván képviselő tájékoztatta lapunkat az örömhírről: amiért kilenc éve talán a legtöbb küzdelmet folytatta, az észak-keleti városrész lakói, illetve az ott áthaladók az ősz végétől remélhetőleg már nem kényszerülnek száguldó autók, balesetveszélyes útpadkák mellett eljutni úticéljukig: kerékpárút építésére benyújtott pályázatunkat pozitívan igazolta vissza az illetékes minisztérium.
A képviselő - a város egyedüli, harmadik ciklusát egyéni képviselőként szolgáló önkormányzati képviselője - megszámlálhatatlanszor in-
terpellált, kért, érvelt, telefonált azért, hogy a Dózsa György utca végétől a Spar áruházig történő közlekedést oldja meg végre az önkormányzat. Most siker koronázta a sokszor végeláthatatlannak tűnő ügyet. Az önkormányzat által elfogadott koncepció szerint a műszaki osztály által beadott pályázat elbírálásáról értesítő dokumentum alapján a Dózsa-Hevesi-Balatoni utcákat érintő kerékpárút építési beruházás - 1093 fm hosszúságban - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter döntése értelmében 15,785 millió forintos támogatásban részesül. Az önkormányzat saját forrásként az összberuházás 35 százalékát, 8,5 millió forintot biztosított a költségekhez.
Dr. Csákay Iván elmondta, hogy harminc napon belül kell megküldeni
az illetékes hatóságnak szükséges dokumentumokat, lebonyolítási szerződést, a szerződéskötésre pedig százhúsz napon belül sort kell keríteni.
Valószínűleg az ősszel megkezdődik és az ősz végére be is fejeződik a beruházás, amelynek eredményeként a Dózsa György utcától a Spar érintésével, a körforgalmon át el lehet jutni a keleti városrészbe - nem csak a kerékpárúton, de a mellette vezető járdán is egyaránt.
Dr. Csákay Iván lapunk kérdésére elmondta, hogy a vonatkozó törvények értelmében a beruházás a közbeszerzés szabályai szerint bonyolódik le. Mérhetetlen örömét fejezte ki azért, hogy sokéves munkája nyomán ilyen nagyságrendű lakossági probléma a megoldás közelébe jutott.
Mm un
Alkudj
Minden szombaton az üzlet vezetőjével közösen határozhatja meg az árát az Ön által választott terméknek!
8800 Nagykanizsa Eötvös tér 27. Alkatrész Forró Drót: 93/315-140, 60/468-683 weaver@mail.matav.hu
A szeméttelepet felszámolták
Múlt heti lapszámunkban ejtettünk szót az Ady utca vegén található rendezetlen állapotokról. Mint Kulbencz Ferenctől, a Környezetvédelmi Felügyelet vezetőjétől megtudhattuk, a telepet felszámolták, a szemetet elszállították, még cikkünk megjelenése napján. A fényképen is megörökített állapotok kialakulásának Iratterében, információink szerint egy vállalkozás cs a szemétszállításra szakosodott cég közötti problémák állnak. Ennek részleteiről azonban a felügyelet vezetője sem rendelkezik pontos információval.
Különvonat a virágkarneválra
A MÁV Rt. különvonatot indít Nagykanizsáról a debreceni virágkarneválra augusztus 20-án. A járaton az összes, a többi vonatokon megszokott kedvezmény igénybe vehető. A vonat indulásáról és tervezet érkezéséről részletes felvilágosítással a MÁV információs irodája szolgál.
Göncz Árpád Letenyén
Göncz Árpád köztársasági elnök augusztus 28-án Letenyére látogat, ahol a horvát és szlovén határ menti polgármesterekkel találkozik. A „Határok, melyek összekötnek" elnevezésű, délelőtt tíz órakor kezdődő megbeszélés témája a határ menti régiók európai integrációban való szerepe lesz. A köztársasági elnök állítólagosán a tárgyalást követően Nagykanizsára látogat, ám programjáról pontos információt lapzártánkig nem kaptunk.
A Város és Faluvédők Szövetsége XVIII. Országos Találkozója határozata és ajánlásai
1. Állampolgári elvárások és a jogalkotás jobb összehangolásáért az épített és a természetes környezet védelmének érdekében a találkozón résztvevők javasolják:
- A jogalkotásban (parlament, kormány, minisztériumok) legyen összhang a táj és a természet védelme érdekében az építési, műemléki, természetes és környezetvédelmi, közlekedési, távközlési, stb. törvények és az azokat követő jogszabályok között. Az önkormányzatiság mai és jövőbeni - EU-kon-form - szintjén jelenjen meg a helyi értékvédelem.
- A következetes joggyakorlás jellemezze a társadalmat, határozott szankciókat kell bevezetni.
- A kormányzat teremtse meg az állandó központi támogatási rendszert «i helyi védelem vonatkozásában.
- A jogalkotás folyamatában hatékonnyá kell tenni a nem kormányzati szakmai szervezetek (NGO-k) közreműködését, összhangban a jogalkotási törvénnyel.
- A helyi (megyei és települési) önkormányzatok, teremtsék meg saját épített és természeti környezetük harmóniáját, alkossák meg helyi védelmi rendeletüket, s teremtsék meg.ehhez a helyi támogatási lehetőségek rendszerét.
- A települések alkalmazzanak főépítészt és főkertészt. A jogalkotó teremtse meg a természeti környezet védelme érdekében a főkertész státuszát.
- A jogalkotó gondoskodjon a helyi értékvédelmi rendeletek (határozatok) magasabb jogszabályi szintű védelméről, támogatottságáról. A jogalkotó az értékvédelemmel kapcsolatos jogalkotásban igénybe vett nemzetközi ajánlásokat, normákat és szabályozásokat az önkormányzatiság legszélesebb rétegében tegye ismertté.
- Az adott kor diktálta, környezetet sértő műszaki, infrastrukturális megoldások és létesítmények megjelenésére azonnal használhatóan reagáló, a helyi védelemnél magasabb jogszabály rendelkezzen (pl. átjászó-adók, kábel és csővezetékek, közterületről látható reklámok). Sürgetjük a környezet-érzékeny reklámtörvény megalkotását.
2. A turizmus és környezet kérdésének összehangolása érdekében irányított és szervezett turistamoz-gással kell óvni és bemutatni természetet.
- Környezetvédelmi „Zöld Pontok" telepítése szükséges szerte az országban, a pihenőövezetekben -természetes környezetben - térbútorok, ivóvíz vételi lehetőségek, WC-k, szemétgyűjtők elhelyezése.
- Komoly figyelmet kell szentelni a természetvédelmi, településvédelmi szakmai versenyeknek, programoknak, azok népszerűsítésének, s szakminisztériumi támogatásának.
3. Mentálhigiénés szempontok szerint legyenek megvizsgálva az oktatási formák, különös tekintettel a mérnökképzésre, amennyiben szükséges, kerüljön sor szakértői munkacsoport létrehozására a képzés megvalósítása érdekében.
- A természet és településvéde-lem - társadalmi kezdeményezésein túlmenően - kapjon szerepet intézményesített formában óvodák, iskolák, közművelődési intézmények feladat és tevékenységi körében is.
- Annak érdekében, hogy „lelket vigyünk a településbe", a már megszületett rendeletből fakadó értékkataszter készítési kötelezettség mellé rendelődjön hozzá a települések esetében a mentálhigiénés értékkataszter készítésének kötelezettsége is. Lehetőség szerint ezek „gyerekvariánsai" is készüljenek el.
- A konferencia felszólítja az írott és elektronikus médiát, hogy a település- és természetvédelemmel kapcsolatos problémákat és pozitív példákat az eddiginél intenzívebben tárja a közönség elé.
- A konferencia kéri az Ifjúsági és Sportminisztériumot a természet és településvédelem ügyéhez való aktív csatlakozásra, s egyben anyagi támogatás biztosítására.
4. Felhívjuk valamennyi civil szervezetet, köztük a szövetségünkbe tömörült város- és faluvédőket is, aktívan és együttműködve vegyenek részt a rendezési tervek véleményezésében, azok megvalósításában, és a korábban elkövetett hibák helyrehozatalában, illetve a problémák jelzésében, s tegyenek javaslatot azok hatékony megoldására.
- A Millenniumra való felkészülés idején mind a szövetség választmánya, mind a tagegyesületek fektessenek nagyobb hangsúlyt a táj, a természeti, az épített, s általában az emberi környezet védelmére.
75
<Zvur
2000. március 1 -én lép életbe az új szabálysértési törvény, melynek büntetési tételei ez év július 13-tól érvényesek. Jelentős változások történtek a helyszíni bírság tekintetében. Összege 200-tól 10 000 Ft-ig terjedhet. A kisebb szabálysértéseknél meghagyták a rendőrök helyszínen való rendelkezési jogát. Az intézkedő rendőr eldöntheti, hogy az adott szituációban mekkora büntetést szab ki. Emellett egy egységes, tisztességes gyakorlatot igyekeznek bevezetni. Szeretnék a feljelentéssel, szabálysértési hatósági eljárással járó ügyeket csökkenteni, mely a Rendészeti Osztály tehermentesítését szolgálja, így az ügyintézés kevésbé lesz hosszadalmas. E hét keddjétől az intézkedő rendőrök a bírságot nem kérhetik készpénzben. Helyette a büntetést postai befizető lapon, okmánybc-lyeg formájában kell kiegyenlíteni. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy az apróbb-cseprőbb szabálysértésekért is komoly összeget kell fizetni. Ha a szabálytalanul közlekedő nem fogadja el a helyszíni bírságot, a hosszadalmasabb, költségesebb eljárást választja, és beigazolódik az eljárás jogossága, akkor az esetnek több tízezer forintos vonzatai is lehetnek. A piros lámpa figyelmen
AARGOSZ Biztosító Rt.
DÍJAINK ÖNNEK KEDVEZNEK
8800 Nagykanizsa, Rozgunyi u. l/l! Tel.: 93/536-121 Fax: 93/536-122
kívül hagyása 40 000 forintos büntetéssel járhat, vasúti átjárónál való szabálytalan áthajtásért akár 60 000 Ft-ot is fizethetünk, ha megindítják az eljárást. Fokozottan figyelnek a csendháborítókra és garázdákra. Gyakrabban igazoltatják a járókelőket, mely a bűncselekményeket elkövetők könnyebb előállítását szolgálja. A személyi azonosságukat igazolni nem tudók ugyancsak helyszíni bírságra számíthatnak.
A Kanizsai Rendőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy az utcán járőröző rendőrök munkáját ne zaklatásként értékeljék, hiszen a közbiztonság érdekében végzik dolgukat. Sok esetben kifogásolják a rendőrök fiatal életkorát. Horváth István rendőrkapitány elmondta, csak abban az esetben küldik ki a pályájuk elején álló kollégákat, ha meggyőződtek az alkalmassásukról
¦ Vagyonvédelem ¦ objektumvédelem
¦ portaszolgálat ¦ pénz-és értékszállítás
Csúcstechnikát képviselő rádiós riasztórendszerek tervezése, telepítése, csendesriasztás 24 órás felügyelettel, kitűnő referenciákkal.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Tel.: 93/312-706
Kórhazkentes
A beruházón múlik
Már többször foglalkoztunk lapunk hasábjain a kórházkerítéssel. Legutóbb azt ígérték az illetékesek, hogy július közepére elkészül. Dr. Szabó Csaba lapunk kérdésére elmondta, hogy a késlekedés nem rajtuk, hanem az öntési munkálatokat végző vállalkozón múlott. A
Kisvárdán zajló öntödei munkálatok véget értek, mind a 64 mező elkészült. Az avatás időpontjára vonatkozóan egyelőre semmit nem sikerült megtudnunk, azt azonban igen, hogy a szükséges pénz rendelkezésre áll, 41 mezőt magánszemélyek vásároltak meg, a
maradék 23 költségeit pedig a kórház e célra létrehozott alapítványa finanszírozza, illetve előlegezi meg. A kórházban működő több osztály is felajánlotta, hogy az érdekeltségi jutalmukból szeretnének e célra pénzt elkülöníteni. Hogy melyik eredményesen működő osztály mennyi pénzt kap, és hogy erre a célra mennyit ajánlanak fel, csak az év végén derülhet ki.
1999. augusztus 12.
Piacnyitás vagy járdabővítés
Már többször is foglalkozott lapunk a Thury téri kispiac körüli áldatlan állapotokkal. Közzétettünk olvasói véleményeket, aláírásokkal igazolt kérelmet, többször kikértük a szakemberek, a területileg illetékes képviselők véleményét, de eddig még nem sok minden történt. Az elmúlt napokban a VIA Kanizsa Kft. munkatársai keresték fel a Thury téren árusítókat, és tájékoztatták őket arról, hogy az ott folyó tevékenység engedélyköteles. Kérelmet eddig az ott árulók közül csak kevesen nyújtottak be, így a „viások" felkérték őket erre. Mint megtudhattuk, a jogszabályok csak virágárusítást tesznek lehetővé azon a részen. így az érintettek számára is csak ezt engedélyezhetik az illetékes szervek. Szabó István, a VIA Kanizsa Kft. munkatársa lapunk kérdésére elmondta, hogy mindenképpen megpróbálnak megoldást találni a jelenlegi állapotok rendezésére. Az ősz folyamán nagy valószínűséggel a közgyűlés elé kerül a Kispiac megnyitásának kérdése. Ha a képviselők az ismételt megnyitás mellett döntenek, a járdaszéli árusítás rövid úton felszámolható lesz. Ha nem, akkor a szakember véleménye az, hogy a járdát ki kellene bővíteni, például egy viakoloros burkolattal, és azon lehetővé tenni az árusítást oly módon, hogy a jelenlegi járda továbbra is közlekedhető maradjon.
D. É.
A VIA (is) támogatja
A VIA Kanizsa Kft. havonta 30 ezer forinttal támogatja az Együttérzés Alapítvány által működtetett állatmenhelyet (Az Együttérzés az Élettér Állat- és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködő alapítvány.) A Via által adott pénz a kutyák elhelyezési körülményeinek javítására és élelmezésükre fordítható, tájékoztatta lapunkat Szabó István, a Via Kanizsa Kft. munkatársa.
D.É.
egészségbiztosítási szerződés
Egyoldalú diktátum?
Nagykanizsán már aláírták az Egészségbiztosítóval kötendő, új, a jövő évre vonatkozó szerződéseket. A szerződés tartalmáról szólva dr. Szabó Csaba elmondta, hogy az egész magyar egészségügy véleménye az, hogy ezek a szerződések, nem szerződések, hanem egyoldalú diktátumok, olyan dokumentumok, amelyeket az egészségügyi intézményeknek még akkor is el kell fogadniuk, ha rájuk, vagy az általuk ellátott lakosságra nézve hátrányosak. Ennek a véleményének a Kórház Szövetség is hangot adott. A szerződést a kanizsai kórházban kiegészítésekkel látták el, annak reményében, hogy néhány pontot legalább a jövőre nézve figyelembe vesznek az Egészségbiztosítónál. A részletekről szólva dr. Szabó Csaba közölte,
hogy erőfeszítéseik ellenére sem tudták bővíteni a szakrendelésre fordítható órák számát, továbbra is gyalázatosan kevés óraszám áll rendelkezésre például az ortopédiai ellátásra. Egyetlen változásról tudnak a kórházban beszámolni, ez az, hogy a Pszichiátriai Osztály krónikus osztályból negyven ágyas aktív osztállyá vált, ami azt jelenti, hogy ott a betegellátás financiálisán kedvezőbb helyzetbe került. Dr. Szabó Csaba elmondta azt is, hogy a betegek továbbra sem maradnak vizsgálatlanul, az eddigi évek szokásaihoz hasonlóan több idő ráfordításával igyekeznek mindenkit ellátni a jövőben is. Az Egészségbiztosító továbbra is csak a szerződésben foglalt időt hajlandó téríteni a kórházban, az önkényesen megnövelt rendelési időt
nem, csak az ellátottak számát, így fordulhat elő, hogy a statisztikák szerint egyes szakrendeléseken egy-egy betegre 45 másodperc jut. Ez az állapot sem tartható azonban sokáig, mert, hamarosan elő fogják írni a szakellátás alapjait is, vagyis akár az egy-egy betegre fordítható idő minimumát is lefektethetik. A kérdés csak az, hogy akkor mi lesz azzal a beteggel, akik hetek, hónapok múltán sem juthat megfelelő színtű ellátáshoz a lakóhelyéhez legközelebb eső egészségügyi intézményben, holott ugyanazokat a járulékokat fizeti, mint az a polgár, amelyiknek lakóhelyén az egészségügyi intézmény kedvezőbb pozíciókat alakított ki az egészségbiztosítóval kötött szerződésekben.
D. É.
Akkor hát túléltük a napfogyatkozást. A napvadászok állva, ülve tóparton, pult mögött, vagy turista információs standokon megtekintették az égi csodát. Nagy attrakció volt, annál is inkább, mert 2081. szeptember 3-áig várhat az emberiség arra, hogy ezzel a páratlan jelenséggel újra találkozzék. Néhány napon belül megtudjuk, hogy az M7-es autópályán a dugó csak a szokásos mértékű volt, vagy a piros autót semmilyennek látva gyakori csattanások is hallatszottak. Akiket ez érdekel, bizonyára már ezerszer meghallgatták a napfogyatkozás ihlette CD-t, a speciális napszemüvegek meg a kukába vagy a nosztalgia-dobozba kerültek.
Egyszóval: nem jött el a világvége, túléltük augusztus 11-ét, s tehetjük a dolgunkat tovább. Nem visszafelé, hanem előre szeretnénk tekinteni. Ehhez a Technológiai Előretekintési Program reményt, avagy a csalódás érzetét nyújthatja nekünk. Ugyanis 1400 hazai tudós, kutató és szakértő prognosztizálta a jövőnket. No, nem egy em-
beröltőre, még újabb napfogyatkozás lesz, csak 15-20 évente.
S hogy hol lesz a helyünk a társadalomban, a családban, saját önazonosságunkban, ahhoz álljon itt néhány vélemény. A társadalmi pozíciókért való harcban nem mindig a tudás lesz a döntő, hanem inkább az, hogy az egész képes lesz-e kiaknázni az információrobbanásból adódó előnyöket. Ez egyáltalán nem újság, hiszen mintha máris megkezdődött volna ez a folyamat. A nyugati fejlett országokhoz hasonlóan életünk során legalább háromszor váltottunk szakmát, de milyeneket, hiszen a tudósok azt is jósolták, hogy az emberek és az áruk szállítása helyett az információk továbbítása válik dominánsa.
Aztán itt vannak még az egészségügyi kérdések. Ha az ózonpajzs sérülése a hazai lakosságnak jelentős egészségügyi problémát okoz - mint írják -, akkor ugye az öregedés lassításának folyamata egy kétélű módszerré válik. Ápoló viszont lesz elég, hiszen a jelenleginek duplája fogja az orvosok mun-
káját segíteni. A környezetvédelem gondjai csökkennek, kevesebb növényvédelmi szer mérgezi a talajt, no meg az embert és az állatot. Egyszóval: sok jó dolog következik be két évtizednyi idő alatt. Az előzetes híradások viszont egy dologról nem számoltak be. Hogyan képzelik a tudósok a szűken vett alapkommunikációt, hogyan ér el az ember „lélektől lélekig". Biztos, hogy ezekre is kitértek azok a fránya kérdőívek, csak még nem ismerjük a teljes összegzést. Rosszul mondom: egy kérdést igen, mégpedig azt, hogy 10 év múlva a magyar családok egyharmadában az egyszülős modell érvényesül. No, nesze neked öregedés lassítása, meg a memória és a tanulás biokémiai alapjainak fejlesztése. Ezekben a családokban egy alapvető dolog biztosan hibádzani fog.
Ne foglalkozzunk azonban azzal, hogy mi lesz 20 év múlva. Most csak annak örüljünk, hogy túléltük a napfogyatkozást, s nem jött el a világvége.
Büki Erzsébet
MIÉP-saj tótájékoztató
Múlt héten szerdán délután az Ambrózia étteremben sajtótájékoztatót tartott a MIÉP Zala Megyei szervezete. A sajtótájékoztató elején Bárczi László, a szervezet megyei alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szót dr. Lentner Csaba, a párt országgyűlési képviselője vette át. Az országgyűlési képviselő szólt a Vajdaságban tapasztalható aggasztó jelenségekről, arról, hogy a folyamatos szerb betelepülések nyomán a magyarság rovására felborulnak az etnikai arányok. Elmondta, hogy augusztus 20-ra a Hősök terére nagygyűlésre várják a Kárpát-medence magyarjait. Az országgyűlési képviselő azon a véleményen volt, hogy hazánk sokkal nagyobb áldozatot vállalt a dél-szláv válság elhárításában, mint amekkora szerepet az újjáépítésben neki szánnak. Minden környező állam pénzügyi támogatásra (kedvezményes hitelek stb.) számíthat, csak
A Vízmű vár
Már korábbi lapszámainkban hírt adtunk róla, hogy egy francia-magyar vegyes vállalat, a Lyonnaise Des Eaux Hungária Kft. képviselője kereste meg a városvezetést, hogy a franciák befektetnének a kanizsai Vízmű vállalatba. A megkeresés nyomán a közgyűlés napirendjére vette a témát, határozatot is hozott, ám a határozatról a leginkább érintettet, a Vízmű igazgatóját még nem tájékoztatták. Kovács Antal lapunk kérdésére elmondta, hivatalosan még semmilyen információja nincs a közgyűlés döntéséről, nemhivatalos csatornákon természetesen igyekszik figyelemmel kísérni az általa vezetett vállalat sorsát érintő kérdéseket. Augusztus 26-án összeül a Vízmű vezető testülete, ha addig nem kapnak hivatalos tájékoztatást az illetékesek a kanizsai közgyűlés döntéséről, érdemben nem tudnak foglalkozni az akkora már majdnem kéthónapos határozattal.
D. É.
hazánk nem. Ezt követően Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzat (volt MMNÖK) elnöke szólt, aki elmondta, hogy a kormány erdélyi szakértők véleményét kérte ki a vajdasági magyarokat érintő kérdésekben, és nem azokét, akik e témában a leg-illetékesebbek. Tomka György azon a véleményen volt, hogy a magyarság elvesztegette azt a lélektani pillanatot, amely a vajdasági magyarság ügyének rendezésére alkalmas lett volna. Tomka György többek között hangsúlyozta, hogy Szerbiának Magyarországon át vezet az út Európa felé, és ezt mindenképpen érdemes lenne kihasználni. Ezt követően Papp Gábor, a MIÉP megyei elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Hősök terére szervet! nagygyűlésen a zalaiak is részt vesznek, és az elszakított részekről is megszervezik az utazást.
D. É.
A Honvédelmi
Minisztérium támogatja
Várhatóan 260 ezer forinttal támogatja a Honvédelmi Minisztérium Hadigondozó Irodája a kiskanizsai hősi emlékmű felállítását. Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi\' Bizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta a témát, és javasolta, hogy az önkormányzat kösse meg a megállapodást a HM-mel. A megállapodás-tervezetet már elkészítették, információink szerint Kanizsán az illetékesek már alá is írták, így a megvalósulás már csak a minisztériumon múlik. Mint már korábban beszámoltunk róla, a kanizsai közgyűlés 300 ezer forinttal támogatta a kezdeményezést, amelynek megvalósulásához a kiskanizsaiak önkéntes adományaikkal járultak hozzá. Arról, hogy mikor készül el az emlékmű, és hogy mikor kerül sor ünnepélyes átadására, a szervezők egyelőre nem szóltak.
D. É.
Gulyásparti a vendégházban
Liberális hangulat uralkodott szombaton délután az önkormányzat vendégházában. A Szabad Demokraták Szövetsége helyi szervezetének hagyományos összejövetele idén is jól sikerült. A partira nemcsak a helyi képviselők, hanem családtagjaik, és a párt szimpatizánsai is meghívást kaptak. A
vendégeket finom borral, sörrel, no és ízletesen csípős gulyáslevessel várták. Az összejövetel bár nem volt teljesen politikamentes, hisz a közélet legfontosabb kérdéseiről szó esett, korántsem volt „paprikás" hangulatú. A meghívók és vendégeik vidáman koccintottak a párt jövőjére.
Zala Megyei Operatív Bizottság
- A HELYREÁLLÍTÁSÉRT
A kormány által létrehozott Újjáépítési és Helyreállítási Bizottságnak megalakult a Zala megyei szervezete. A rendkívüli időjárási viszonyok következményeinek kezelésére a Megyei Védelmi Bizottság bázisán meg-lakult a Zala Megyei Operatív Bizottság. A testület döntése értelmében munkaszervezetenként a Zala Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság székhelyén és irányításával operatív törzs került kijelölésre. A tizenöt tagból álló csapat elsődleges feladata a viharok miatt megsérült épületek felmérése, a szükséges helyreállítási munkák megállapítása volt. Az operatív törzsnek
figyelembe kellett vennie a kormány által hozott rendeleteket, miszerint a munkálatok elvégzésénél az épületek állaga nem haladhatja meg a vihar előtti állapotot. Az ütemezésnél szem előtt kell tartani a helyzet súlyosságát, a tanévkezdést, a közelgő fűtési szezont, valamint a szociális helyzetet. No és a rendelkezésre álló pénzeszközt. A megsérült épületekről szóló összegző jelentését az operatív törzs múlt héten küldte el Budapestre.\'A következő hetekben az utak és hidak felmérésével foglalkoznak. Remélhetőleg október végéig sikerül befejezni a helyreállító munkálatokat.
4
1999. augusztus 12.
VARJUK ONT!
ípusválasztékával, kedvező hitelkonstrukciókkal, használtautó-beszámítással és teljes körű szerviz-szolgáltatással.
AKCIÓ! Kamat- és kezelési költség-mentes részletfizetési lehetőség.
UJ ASTRA
CORSA CITY ASTRA CLASSIC
légkondicionáló berendezés kedvezményes áron.
Kiss-Gerencsér Autóház
Nagykanizsa, Récsei u. 1. • Telefon: 93/518-940
írják végre alá!
Kovács Zoltán a Ryno Kft. ügyvezetője levélben fordult a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökéhez. A levél szerint a Ryno a Téglagyári u. 20. alatti telephelyére kiszámlázott bérleti díjat méltánytalannak tartja, hiszen az adásvételi szerződés nem az ő hibájukból nem jött létre. Véleményük szerint az adás-vételi szerződést meg lehetett volna kötni. A bizottság azt javasolta, hogy a szóban forgó szerződést a lehető leggyorsabban írják alá, és a vételár négy egyenlő részben, egy év alatt kerüljön megfizetésre.
D. É.
Sértő határozat?
A közgyűlés határozatban kötelezte Stahl Györgyöt, az Alfától Omegáig kft. teljes iratanyagának átadásra. Mint utólag kiderült, még a határozat meghozatala előtt minden iratot átadott a felszámoló a hivatalban, így a határozat, amelyet a közgyűlés elfogadott sértő, és Stahl Györgyöt rossz színben tüntette fel, személyiségi jogait sérti. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság határozati javaslata értelmében a sértettől közgyűlési határozatban kell bocsánatot kérni. D. É.
Ki kit perel majd?
Fegyelmi ügyek
Lapunk meg nem erősített forrásokból úgy tudja több fegyelmi ügy is folyamatban van a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. Többek között a Szociális és Egészségügyi Osztály három dolgozója ellen is vizsgálatot indítottak. A részletekről egyelőre semmit nem sikerült megtudnunk.
A könyvtár ajtói
Egyelőre semmilyen, a homlokzat - változtatásra irányuló kérelem nem érkezett az Építéshatósági Csoporthoz a Sugár út 3., az egykori könyvtár épülete kapcsán, tájékoztatta lapunkat Tóth József, a polgármesteri hivatal illetékese. Lapunk meg nem erősített forrásból úgy tudja, hogy az új tulajdonos több bejáratot is szeretne kialakítani az épületen, amely helyi védelem alatt áll. q_ g_
Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság legutóbbi ülésén tárgyalta a Király utca 31. szám alatti épületek használatához szükséges parkolóhelyek kialakításáról szóló, napirendet. Mint bizonyára sokak előtt ismeretes, a Városi Tanács 1987-ben adott engedélyt az 56 lakásból álló épület felépítésére. A határozat kikötései 7. pontjában az I. fokú építési hatóság előírta, hogy lakásonként legalább egy személygépkocsi parkolására alkalmas gépjárműparkolót kell a területen belül tervezni és engedélyeztetni. Az építkezés első szakaszának befejezését követően a Műszaki Osztály az épületek használatbavételi engedélyét kikötés nélkül megadta. A teljes befejezést követően az engedélyest kötelezték a lakásokhoz tartozó parkolók kialakítására, a tereprendezésre. A használatbavételi engedélyben előírt parkolók kialakítása teljes egészében nem történt meg. A szóban forgó területen 28 garázs található (Q1-Q8 jelű épületben), a 31/11. hrsz-ú udvarban pedig 22 gépkocsi elhelyezésére van lehető-
ség. A szabad területen még kb. 16 parkolóhely kialakítására van mód. Fenyves Jenő lakótársai nevében azt kéri, hogy vizsgálják felül 31/11. hrsz-ú terület adásvételi szerződését, és ha szükséges, akár peres úton is kerüljön vissza a terület a területileg illetékes önkormányzat tulajdonába. A lakóközösség beavatkozóként kíván a perben résztvenni, legalábbis ez a lakók elképzelése. A Vagyongazdálkodási Iroda vezetője azon a véleményen van, hogy a pert a lakóközösségnek kell megindítani. Az Ügyrendi Bizottság tagjai megállapították, hogy a Polgármesteri Hivatal sorozatos mulasztásokat követett el az ominózus ügyben. A határozati javaslat szerint az illetékeseknek augusztus 31-ig kell valamiféle megoldást találniuk a lakók gondjainak rendezésére, amennyiben ez nem valósul meg, abban az esetben nem elképzelhetetlen, hogy perre kerül az ügy, tájékoztatta lapunkat Tóth László, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnöke.
D. É.
Anls Baseball Club 159.507 p
Atlétikáén Alapítvány 26.809 Fl
Bolyai DSE . 119.988 Fl
Cserháti Diáksport Egyesület 126.135 Fl
CWG Nagykanizsai Vízmű Sportegyesület Úszó Szakosztálya 1.599.082 Fl
Favorit Kondicionáló Testnevelő GMK 36.628 F
Hérán Technika Kft. 111.746 Fl
Hungária Sportrepülő Egyesület 529.439 F1
Hungária Turul Motoros Klub 294.057 Fl
Kanizsa Diák Kosárlabda Klub 95.860 Fl
Kanizsa Kajak-Kenu Klub 1.070.391 Fl
Kanizsa Kerékpáros Klub 83.887 Fl
Kanizsa Kosárlabda Klub DKG-Easl 3.166.195 Fi
Kanizsa Motocross Sportklub 9.389 Fl
Kanizsa Sörgyár SE Asztalitenisz Szakosztály 57.530 Fl
Kanizsa Sportegyesület 2.355 Fl
Kanizsa Tenisz Klub 588.736 Fl
Kanizsa Uszoda Kft. 433.976 Fl
Kanizsa Vízilabda-Sportjáték Alapítvány 141.921 Fl
Kiskanizsai Sáskák Sportegyesület 312.734 Fl
MÁV Nagykanizsai Torna Egylet Cselgáncs Szakosztály 204.365 Fl
MÁV Nagykanizsai Torna Egylet Kosárlabda Szakosztály 88.980 Fl
MÁV Nagykanizsai Torna Egylet Labdarúgó Szakosztály 225.910 Fl
MÁV Nagykanizsai Torna Egylet Sakk Szakosztály 8.133 Fl
MÁV Nagykanizsai Torna Egylet Vívó Szakosztály 33.449 Fl
Miklósfa Sportegyesület 136.215 Fl
Mozgássérültek Hamburger SE 293.497 Fl
Nagykanizsa Box Klub 151.080 Fl
Nagykanizsa Rádióamatőr Klub 20.000 Fl
Nagykanizsa Vízmű SE Vízilabda Szakosztály 1.084.964 Fl
Naiivkanizsa-Bagola Városrészi Sportegyesület 82834 F
Nagykanizsai I. Futball Club Kft. 617.092 F
Nagykanizsa Férfi Kézilabda Sportjáték Alapítvány 45.289 F1
Nagykanizsai Izzó Sakk-klub 5.748.230 F
Nagykanizsai Izzó SE 93.085 Fl
Nagykanizsai Labdarúgó Klub 147.384 Fl
Nagykanizsai Piarista Iskoláért Alapítvány 143.501 Fl
Nagykanizsai Sportrepülő Alapítvány 179.424 Fl
Olajbányász Atlétika Club 138.606 Fl
Olajbányász SE Kézilabda Club 81.700 Fl
Olajbányász SE Tenisz Club 63.181 Fl
Olajipari Természetbarát Egyesület 173.398 Fi
Olajbányász SE Labdarúgó Utánpótlás 287.601 Fl
Palin Sportegyesület 19.338 Fl
Postás Sportegyesület 0 F1
Rozgonyi Általános Iskola Diákjaiéri Alapítvány 76.157 Fl
TR1-CO Triatlon Klub 4.645 Fl
Sholokan Karaié SE 58.183 Fl
Templom téri Iskoláért Alapítvány 184.099 Fl
Thury Diák Sportegyesület 77.520 Fl
Város Diák Spoitjáért-Fiú Kézilabda-Alapítvány 227.212 Fl
VIVERE Gyermekvívásén Alapítvány 653.165 Fl
Zalaerdő Hevesi DSE 54.146 Fl
Zalaerdő SE Tájfutás 85.873 Fl
Zrínvi Miklós DSE 115.603 Fl
Zsigmondy-Winkler DSE 82.043 Fl
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYILVÁNOS, EGYFORDULÓS PÁLYÁZATOT ÍR KI
a város oktatási-nevelési és szociális intézmények áthelyezésével kapcsolatos felújítási-átalakítási munkák teljes körű lebonyolítási munkálataira.
A pályázati dokumentáció 20.000 Ft vissza nem térítendő díj ellenében átvehető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal II. emelet 2. sz. irodájában 1999. augusztus 10—17-ig munkaidőben.
Pályázatok beadási határideje: 1999. szeptember 1.
Felújítási munkák befejezése: 2000. szeptember 1.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Ablak Zalára Közalapítvány 583.068 f
„Batthyány Középiskoláért" Alapítvány 1.984.537 Fl
Cantare \'97 Alapítvány 24.3.269 Fl
Egész Világ Alapítvány 4.260 Fl
Festinata Fiatalokért Alapítvány 60.125 Fl
Floreat Kanizsa Alapítvány 10.138 Fl
Galamblenyésző Egyesület 23.392 F1
Hely Alapítvány 25.309 F
Híd-Dunántúli Vizuális Műhely-Kanizsa Egyesület 5.643 Fi
Honvéd Hagyományőrző Egyesület 28.773 Fi
Informatikai Kiadói Bt. 51.499 Fi
Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány 4.811.253 Fl
Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülele 101.184 Fl
Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány 570.653 Fl
Kanizsai Zsinagóga Alapítvány 144.827 Fl
Kiskanizsai Kulturális Egyesület 25.443 Fl
Kanizsa Újság Kft. 530.387 Fi
Kiskanizsai Polgári Olvasókör 3.750 F
Könyvtárápoló Alapítvány Nagykanizsa 441.236 Fl
Közművelődési és Városszépítő Egyesület 169.195 F
Múzeumainkéit Alapítvány 635.133 F
Nagykanizsai Fafaragó Egyesület 11.381 F
Nagykanizsai Városvédő Egyesület 1.283.338 F
Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány 15.667 F1
Nagykanizsai Református Gyülekezetért Alapítvány 6.740 P
Nk-i Szent Imre üli Napköziotthonos Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 63.552 F
Nagykanizsai Zenepártolók Egyesülete 154.746 F
Palini Általános Iskola Baráti Köre Alapítvány 391.831 F
Pelől\'i-Vécsey Általános Iskola Tehetséggondozó Alapítvány 81.838 F
Péterfy Iskola Diákjaiért Alapítvány • 139.377 F
Ryno Kft. Kulturális Menedzseriroda 630.102 F
Szikla Ifjúsági Alapítvány 158.182 P
TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület , 3.984 F
Városszépítő Egyesület Palin 78.762 Fi
Zalai írók Egyesülete (Pannon Tükör) 761.190 Fi
Z\'art Kör Képző- és Iparművészeti Egyesület 15.897 F
Zemplén Győző Általános Iskoláért Alapítvány 60.435 Fl
COR Alapítvány 1.539.679 Fi
Diabetes Betegek Gondjaiéit Nagykanizsán Alapítvány 25.817 F
ILCOClub 2.313 F
Kórház Caritas Alapítvány 1.976.817 P
Kórház Caritas Alapítvány Tüdőgondozó Intézet 205.118 Fl
Korszerű Sebészetért Alapítvány 1.505.384 Fl
Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete 186.266 F
Magyar Védőnők Egyesülete 29. Szakosztály 163.211 Fl
Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete 91.897 Fl
Nagykanizsai Korszerű Urológiai Osztályért Alapítvány 869.967 Fl
Oxigén Alapítvány 275.098 Fl
Új Kanizsai Kórházért Alapítvány 1.252.428 F
Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1.806.265 F
Mozgáskorlátozottak Városi Egyesülete 1.303.399 Fl
Nagycsaládosok Nagykanizsai Egyesülete 296.040 Fl
Segíts az élet alkonyán Alapítvány a Nagykanizsai Idősekért 219.573 Fl
Segíts, hogy segíthessünk 129.624 Fi
Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete 32.346 Fl
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa. Deák tér 5.
PÁLYÁZATOT HIRDET Nagykanizsa, Magyar u. 7. sz. alatti lakóépület felújítási munkáira. Pályázati kiírás átvehető 1999. augusztus 12-23-ig munkanapokon 8.00-12.00 óra között a földszint 8. sz. irodában 30.000,-Ft + ÁFA befizetése ellenében. Az ajánlatok beadási határideje 1999. szeptember 1. 10.00 óra az intézmény titkárságára.
szemétszállítás az ünnepnapon
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy 1999. augusztus 20-án lesz szemétszállítás. A szelektív gyűjtésbe vont területeken a szállítási naptárnak megfelelő napon történik a szemétszállítás.
Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály
wémAm m,
Pécs
TISZTELT VEZÉRIGAZGATÓ ÚR!
Az elmúlt napokban egy hét leforgása alatt kétszer is áramszünet volt Nagykanizsán. Ezzel a Dédász Rt. törvényt sértett. Ugyanis a villamosenergia szolgáltatásról szóló 1994. évi XLVIII. törvény 10. § (1) bekezdése szerint a szolgáltató köteles a fogyasztó villamos energia igényét folyamatosan kielégíteni. Ezen törvényi kötelezettségének a szolgáltató nem tett eleget az elmúlt két alkalommal, másképp fogalmazva a szolgáltató törvénysértő magatartást tanúsított és megkárosította a lakosságot.
Amikor beszéltem Takács Zoltán üzemvezetővel, azt a választ kaptam, hogy üzemzavar volt az oka. Ennek következtében mindkét alkalommal a televízió nézése is akadályozva, korlátozva volt a lakosságnak, hiszen az antennaszolgáltató sem tudott villamos energia nélkül működni. A váratlan áramszünet miatt komoly károsodás is történhet. Működés közben egy elektromos berendezés ilyen fajta leállítása ugyanolyan, mintha nem rendeltetésszerűen kapcsolnánk ki. Az ilyen módszerrel történő váratlan és hirtelen energiaszüneteltetés kárt okozhat egy, pl. működő mosógépben, de akár tv, rádió, videó, stb. is adott esetben tönkremehet. Nem beszélve egy működő számítógépről, aminél akár jelentős kár is keletkezhet. Egy hirtelen áramszünet megsemmisíthet olyan fontos adatokat, amelyek adott pillanatban nem voltak elmentve. Ahol a számítógép munkaeszköz, ott ennek következtében akár a gazdálkodó egység működése is veszélybe kerülhet.
Mindezek alapján a szolgáltató komoly anyagi és egyéb felelősséggel tartozik minden olyan esetben, amikor a szolgáltatás nem folyamatos. Nem igaz Takács Zoltán üzemvezető úr azon állítása, amikor azt állította személyesen nekem, hogy az üzemzavarért a szolgáltató nem felelős. De igenis felelős. A villamos energia törvény végrehajtásáról szóló 34/1995. (IV. 05.) kormányrendelet 6. melléklete alapján a szolgáltatónak be kellett nyújtani a Magyar Energiahivatalhoz a szolgáltató üzemi szabályzatát, benne az üzemzavar elhárítási szabályzatot. Ez alapján egyértelműen felelős a szolgáltató az üzemzavarért. S ha felelős érte a szolgáltató, akkor fennáll az ezzel kapcsolatos károkért a kártérítési felelőssége is. Mivel a szolgáltató egyértelműen felelős az üzemzavarért, „neki felróható okból következett be", ezért a villamos energia törvény szerint ebben az esetben szerződésszegést követett el.
Azt is megtudtam, hogy átszervezés miatt Nagykanizsán megszűnt az a részleg (vagy csoport), amelyik az ilyen jellegű hibaelhárítással, üzemzavarral foglalkozik, s áttelepült Keszthelyre. Ezt a szolgáltató részéről Nagykanizsa lakosságának a semmibe vételének tartom. Egy olyan hosszú ideig tartó üzemzavar esetén, mint ami a legutóbb két esetben történt, nem lehet azonnal intézkedni, ez több mint felháborító. Amíg Keszthelyről ideérnek, addig mi történik? És ha még előtte más településre is kell menniük? Akkor Nagykanizsa órákig áram nélkül marad? Az átszervezés a szolgáltató belső magánügye, erre nem hivatkozhatnának. Ez nekik kell házon belül megoldani. Tehát az alapdíj alapján a szolgáltató a fogyasztó rendelkezésére ÁLL! És nem működik. Ezért kell fizetni az alapdíjat?
Itt tartom szükségesnek megjegyezni azt, hogy amikor beje-
lentettem, hogy én azt a tarifát választom, ahol alacsonyabb a szolgáltatási díj hatósági ára, a szolgáltató nem volt hajlandó ezt elfogadni, arra való hivatkozással, hogy ez alapdíjjal együtt jár. Mivel az alapdíj törvénysértő, ezért annak megfizetését nem vállaltam. Takács Zoltán üzemvezető erre a kikapcsolással fenyegetett meg. Ez újabb törvénysértés, mivel a villamos energia törvény csak abban az esetben teszi lehetővé a kikapcsolást, ha a fogyasztó a villamos energia díját nem fizeti meg. Esetünkben erről szó nincs, mert én a ténylegesen igénybe vett szolgáltatás ellenértékét a hatóságilag meghatározott tarifával kifizetem, csak azt az alapdíjat tagadom meg, ami mögött tényleges és valós szolgáltatás nincs. Önmagában az alapdíj meg nem fizetése miatt nem járhat el önhatalmúlag a szolgáltató, hisz a fogyasztást kifizetem. Amennyiben a szolgáltató jogosnak tartja az alapdíj iránti követelését, akkor ezt már neki kell bizonyítani. Mivel a törvény az alapdíj esetében nem teszi lehetővé a kikapcsolást, lévén maga a villamos energia törvény nem is ismeri az alapdíjat, ezért ezt nem is lehet szankcionálni. Az alapdíjat, ha a Dédász jogosnak tartja, kizárólag bírósági úton követelheti, de önmagában ezért kikapcsolni nem lehet a szolgáltatást. Amikor, mint fogyasztó a hatósági tarifával kifizetem az elhasznált szolgáltatás árát, én eleget tettem a kötelezettségemnek. Ezen felül mit fizetek meg az alapdíjjal? Milyen szolgáltatást kapok érte? Ha van is esetleg mögötte valami a szolgáltatással összefüggésben, az a szolgáltatás része kell, hogy legyen, attól nem lehet elválasztani, tehát a díjban kell érvényesíteni. Azzal, hogy különválasztották, azt igazolták, hogy ez nem része a szolgáltatásnak. Ha viszont nem része, akkor miért fizessem meg? Amennyiben a rendelkezésre állás szolgáltatás - szerintem nem! -, akkor én erre a rendelkezésre állásra nem tartok igényt, én ilyen szolgáltatást nem kívánok igénybe venni, tehát nincs miért fizetnem. Ahogy a villamos energia, vagy a földgáz nem kötelező szolgáltatás, annak igénybe vételét az állampolgár szabadon eldöntheti, úgy a rendelkezésre állás sem egy kötelezően igénybeveendő szolgáltatás, annak igénybe vételéről is szabadon dönthet a fogyasztó. ÉN úgy döntöttem, nekem nem kell. Nem kötelezhetnek ennek a nem létező szolgáltatásnak az igénybe vételére.
Amikor a szolgáltató rá akar kényszeríteni díj megfizetésére, amiért valójában semmit nem kapok, hiszen ugyan azt a szolgáltatást és ugyanúgy kapom változatlanul, mint a bevezetése előtt, akkor tisztességtelen piaci magatartást tanúsít és visszaél gazdasági erőfölényével és monopolhelyzetével. Ezek ugyancsak törvénysértő magatartások.
A szolgáltató egyoldalúan és törvénysértően módosította tartalmi tekintetben a szolgáltató és a fogyasztó között fennálló közüzemi szolgáltatási szerződést. Ugyanis a villamos energia törvény szerint a fogyasztó a mérőóra által mért mennyiség ellenértékét kell, hogy megfizesse. Nyilvánvaló, hogy az alapdíj mögött lévő fiktív szolgáltatás a mérőórával nem mérhető. A törvény szerint abban az esetben követ el a fogyasztó szerződésszegést, ha a villamos energia díját nem fizeti meg. Mivel az alapdíj nem a villamos energia díja, ezért ez nem szerződésszegés. Ezért önmagában az alapdíj meg nem fizetése miatt a szolgáltatást kikapcsolni, vagy korlátozni törvényes keretek között nem lehet.
Nagykanizsa, 1999. augusztus 1.
Tisztelettel: Ferincz Jenő
Nagykanizsa, Zemplén Győző u. 3/B.
1999. augusztus 12
7
VÁRKAPU-AUTÓHÁZ
8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/B. Tel.: 93/536-550 Fax: 93/536-561
www.mazda.hu Még szép, hogy Mazda
Új Mazda B-széria, a teherszállító személyautó
Személyautó a pick-up-ok között. A Mazda B 2500/D koncepciója kiemeli a típust az egyoldalú haszonjárművek közül. Már az eddigi kivitelt is 35 százalékban magánautósoknak adták el, az új nemzedék pedig még jobban hangsúlyozza a személyautó-jelleget. A belső térben semmi sem emlékeztet arra, hogy áfa-visszatérítésre jogosító haszonjárművel van dolgunk! A műszerfal, a kormánykerék és a kezelőszervek olyanok, mint egy személyautóban. A hangszigetelő rétegeket megkettőzték. A turbódízel motorban két kiegyensúlyozó tengely gondoskodik sima működésről. Az utastér méretei nem csupán komfortosak, hanem a kategória legnagyobbjai is. Számos rakodási lehetőség és tágas középkonzoi-rekesz szolgálja a célszerűséget. Mindenekelőtt mégis a Mazda B 2500/D felszereltsége veheti fel a versenyt a. személyautókkal. A magánhasználatra is különösen javasolható összkerékhajtású kivitelben alapfelszerelés például a szervokormány, a központi zár, az elektromos ablakemelő, az elektromosan állítható külső tükör, a színezett üvegezés, az elektromos fényszóró-magasságállítás, az állítható magasságú kormánykerék és a fordulatszámmérő. A biztonságról két amerikai méretű légzsák, valamennyi ajtóban oldalvédelem és elektronikus indításgátló gondoskodik.
A B-széria nemzedékváltása kapcsán a Mazda megújítja és ki is bővíti pick-up kínálatát. A B 2500/D első ízben kapható ötszemélyes, négyajtós duplafülkével is. A sikeres, négy személyre vizsgáztatott, kétajtós-bővített fülkés Cab Plus továbbra is a kínálat része. Hajtásukról 2,5 literes, 12-sze-lepes dízelmotor gondoskodik. Alapkivitelben 78 lóerőt teljesít 4100/perc-
képeslapok
Itt a nyár. Utazunk, nyaralunk, adott esetben hozzánk látogató nak. S ahol megfordulunk, szeretnénk valami aprócska emléket vásárolni, küldeni az ismerősöknek. Legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a képeslap. Olvasónk is vendégeinek akart kedveskedni, de betérve a Kispostára csodálkozva szembesült a ténnyel, hogy ott bizony nem tud nagykanizsai képeslapot vásárolni.
Végigjárva a könyvesboltokat nem leltünk túl nagy választék-
nél, de a duplafülkés változat megrendelhető turbófeltöltős, töltőlevegő-hű-tős hajtóművel is. Ennek teljesítménye már 109 lóerő, 3500-as fordulatszámon. Mindenekelőtt azonban a kategória legjobbjának számító, már 2000/percnél jelentkező 266 newtonméteres nyomaték érdemel elismerést, amely teljes terheléssel is fürgén gyorsítja az autót.
A jármű egyébként is kielégít minden műszaki igényt. Az automata differenciálzár minden modellen alapfelszerelés, még a hátsókerék-hajtásúa-kon is. A kapcsolható összkerékhajtáshoz elektromos távműködtetésű - tehát egy gombnyomással aktiválható - szabadonfutós első kerékagyak tartoznak. Ha átkapcsolják hátsókerék-hajtásra, akkor az első kerekek egyelőre összeköttetésben maradnak a hajtótengellyel, gombnyomásra azonban leválnak róla. Teljes terhelés, illetve nehéz útviszonyok esetén a 4x4-es változaton be lehet kapcsolni az 1:2,21 áttételű terepfokozatot is.
Felszereléscsomagok individualistáknak. Egyes vevőcsoportok részére ésszerű felszereléscsomagok kaphatók. A Sport-csomag gallytörőből, bukó-csöUSl, fellépőkből, sárvédő-szélesítésekből és 16-colos könnyűfém kerekekre szerelt 245/70 R16-os gumikból áll. A Vadász-csomagban platótálca, gallytörő, csörlő és vadcsúszda található. A Munka-csomag tartalma vonóhorog, platótálca, keménytető és plexi fényszóróvédő. Az opciók között klímaberendezés is szerepel.
Kategóriaelső. Az öntudatos fellépésű, új B-széria egyszerűen a legjobb akar lenni a kategóriájában, ezért meggyőző érveket hoz fel elsőbbsége bizonyítására. Vetélytársai a Mitsubishi I..100. a Nissan KingCab, az Opel Campo és a Toyota Ilii h\\. A B 2500/D mindegyiket minden jelentős szempontból - rakfelület, teherbírás, a belső tér tágassága, kényelme és az ár/értékarány - felülmúlja. Műszakilag elsősorban a turbómotor kiemelkedő, amely nem csupán a legnagyobb teljesítményű, hanem a messze legnagyobb nyomatékot is szolgáltatja. Belül személyautó, munkavégző képessége és szabadidő-értéke a pick-up kategóriáé, gazdag felszerelése Mazda színvonalú, ez az új
B-széria.
Arak (nettó):
4x2 D 78 LE Cab Plus 2 590 000
4x4 D 78 LE Cab Plus 3 190 000
4x4 D 78 LE Duplakabinos 3 540 000
4x4 TD 109 LE Duplakabinos 3 790 000
ra. Mindösszesen öt féle variációt találtunk, és nem épp új kele-tú\'eket. Legalább három közülük jó néhány éve készülhetett. Kettőn a jószomszédi viszonynak megfelelően oroszul van feltüntetve, hogy melyik része látható a városnak. A nyomtatás szerint két forint 50 fillérbe kerül. Egy másik ugyancsak a múltat idézi. Rajta a Városházát az előző rendszerben használatos címer díszíti. A következőn a Vasemberház látható, bár igaz. hogy névadója még hiányzik a képről.
Lehet, hogy nem ártana, ha a város új arculattervébe új felvételek, esztétikus képeslapok készítését is beillesztenék. S arról sem ártana gondoskodni, hogy lehetőség szerint minél szélesebb körben megtalálhatnák azok, akiknek eszébe jut. hogy Nagykanizsáról küldjenek képeslapot.
4=4 LONDON BROKER 4=1
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási részvénytársaság
NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31. D. (BUSZPÁLYAUDVAR MELLETT) TEL.: 93/326-676; 93/326-677; TEL/FAX: 93/326-675
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási részvénytársaság
Nyitva tartás: 9.30-17.00 kínálatunk ügyfeleink részére
london broker tőzsdehírek
A múlt héten az árfolyamok lassú lemorzsolódása jellemezte a tőzsdét. A társaságoktól folyamatosan érkeznek a féléves gyorsjelentések, melyek" többnyire rosszabbak a tavalyi adatoknál, viszont általában megfelelnek a várakozásoknak. A vezető részvények közül eddig a TVK és a MATÁV ismertette féléves eredményeit. Az előbbi társaság féléves nyeresége 60%-kal marad el a tavalyitól, viszont ennek ellenére továbbra is a befektetők figyelmének központjában van. A múlt heti kisebb megtorpanás után e hét elején ismét 3300 Ft közelébe került az árfolyama. A MATÁV az elmúlt fél évben 20%-kal növelte árbe-
vételét, az adózott profit 30%-kal emelkedett (ez 2%-kal kisebb az elemzői várakozásoknál).
A MOL-lal kapcsolatos hír, hogy tárgyalásokat folytat a horvát INA olajtársasággal egy esetleges jövőbeni együttműködésről.
Külföldről mostanában kedvezőtlen hírek érkeztek. Amerikában ismét nőtt a kamatemelés esélye, Oroszországban pedig ismét kormánycsere történt.
A hazai tőzsdén ez utóbbi események hatására a közeljövőben valószínűbb az árfolyamok csökkenése.
1999. augusztus 10.
Szeiler Péter London Bróker
¦ Tőzsdei megbízások azonnali teljesítése személyesen v. telefonon. Áramszolgáltató, dolgozói részvények, kárpótlási jegyek adás-vétele magán- és jogi személyek illetve önkormányzatok részére.
¦ Állampapírok (Diszkont-kincstárjegyek) forgalmazása.
¦ Kedvező díjak, költségek, egyedi elbírálás lehetősége.
¦ Portfoliókezelés.
¦ Banki kamatoknál kedvezőbb hozam elérésének lehetősége.
¦ Felkészült munkatársak segítsége, elegáns, információgazdag környezet.
TOVÁBBÍTSA HOZZÁNK MEGLÉVŐ RÉSZVÉNYEIT! JÖJJÖN EL, PRÓBÁLJA KI, SEGÍTÜNK!
1999. SZEPTEMBER Pécs-Dombóvár-Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonszentgyörgy-Balatonboglár-Fonyód-Kaposvár
A MÁV Rt. Pécsi Területi Igazgatósága és a MÁV Rt. Személyszállítási Szakigazgatósága 1999. szeptember 3-án indítja útjára az Alpoktól az Adriáig Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár alkalmából A régió vonatát. Célja, hogy megismertesse a résztvevőket a MÁV elképzeléseivel és szolgáltatásaival.
Az Alpoktól az Adriáig kiállítást már nyolcadik alkalommal rendezik meg Kaposváron. Ennek állandó szereplője a MÁV Rt., amelynek működési területe a Dél-Dunántúl egészére kiterjed. A régió vonata a térségnek a természet és kultúra lehetőségeire szeretné felhívni a figyelmet. Tudjuk, hogy közlekedés nélkül nincs idegenforgalom. Szeretnénk megismertetni az utasainkat a vasúti közlekedés és az idegenforgalom kapcsolatával. A csoportos és egyéni vasúti utazások lehetőségére, az utazási kedvezményekre és természetesen mindazokra, amelyeket a Dél-Dunántúl megyéi kínálnak, különös tekintettel arra, hogy 1999 a Bor és a Gasztronómia éve. A vonatra meghívjuk mindazokat, akik tehetnek a Dél-Dunántúli régió idegenforgalmának fejlesztéséért. A rendezvény időpontja: 1999. szeptember 3.
A rendezvény tervezett útvonala: Pécs-Dombóvár-Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonszentgyörgy-Balatonboglár (Állófogadás a MÁV-üdülő éttermében)-Fonyód-Kaposvár-(a vonat visszatér Pécs állomásra) Utazás: Külön erre a rendezvényre összeállított vonattal. (InterCity első osztály ili. komfortkocsik és nosztalgia vonat)
A rendezvény tervezett programja:
• Bemutatkozik a MÁV Informatika, ezen belül milyen fejlesztéseken ment keresztül az utóbbi években ez az információs rendszer (Az ELVIRA nevű program bemutatása).
• A négy megye bemutatkozása (természetesen a megyék borászati nevezetességeinek megismertetése).
• A Balaton régió bemutatása idegenforgalmi szempontból.
• A MAHART - Hajózási idegenforgalmi és közlekedéssel kapcsolatos lehetőségeinek kiaknázása a jövőben !11. a MÁV-val való kapcsolatáról.
• Fórum, amin a résztvevők feltehetik aktuális kérdéseiket a közlekedéssel kapcsolatosan, illetve sajtótájékoztató.
• Svédasztalos állófogadás (13.35-kor Balatonbogláron MÁV Vasutas üdülőben)
• A Regionális Idegenforgalmi Bizottság ülése egy napirendi ponttal.
• A rendezvény zárásaként a kaposvári állomás épületének felavatása abból az alkalomból, hogy idén lesz 100 éves. Emléktábla elhelyezési ünnepség, amivel zárul a nap.
A rendezvény tervezett menetrendje: Állomások: Érkezési idő: Indulási idő: Tartózkodás:
Pécs - 8.15 -
Dombóvár 9.05 9.20 15 perc
Kaposvár 9.50 10.05 15 perc
Nagykanizsa 11.25 11.40 15 perc
Balatonszentgyörgy 12.10 12.25 15 perc
Balatonboglár 12.50 14.15 85 perc (ebéd)
Fonyód 14.22 14.32 10 perc
Kaposvár 15.30 Kb: 17.45 45-50 perc
ˇ
vissza Pécsre
1999. augusztus 12
9
POKOLI TORONY
Évről évre sokasodnak a bajok a tömbházak lakóközösségeinél. A rossz kivitelezésű épületek, a helytelen gazdálkodás, a nem megfelelő felkészültség, és a lakók egyre nehezedő életkörülményei, a folyamatosan növekedő adósságállomány mind, mind együttesen éreztetik hatásukat. Egyre-másra robbannak ki a botrányok, a bíróságok, a rendőrség vizsgálja az ügyeket, és a lakóközösségi ülések is olykor tettlegességig fajulnak. A megoldások olykor hónapokig, évekig váratnak magukra, az egyre rosszabbá váló körülmények pedig egyik-másik esetben már a normális életet is lehetetlenné teszik. Talán majd az illetékes bíróság, illetve a rendőrség kivizsgálja, hogyan is jutott, juthatott odáig a Zemplén 5/A lakóközössége, hogy otthonaikban nincs gáz, mert akkora a tartozás, hogy a szolgáltató szünetelteti a szolgáltatást. Már megérkezett az áramszolgáltató felhívása is, miszerint, ha a tartozást nem egyenlítik ki, ők is beszüntetik a szolgáltatást, aminek eredményeként nem lesz a lakásokban víz, és a lift sem jár majd a tíz emelet között. Hogy mi vezetett ide, arról ma még csak találgatások vannak, de egy valami tény: ha az adósságokat nem egyenlítik ki, a szolgáltatók nem szolgáltatnak.
- Hogyan kezdődött ez a történet?
- Nem titok, mindig voltak adósságai a háznak, amelyeket csak nehezen tu-
"dall kiegyenlíteni, de ilyen helyzetben, még sohasem voltunk. Mindig volt néhány lakó. aki nem fizetett, de én úgy gondolom, hogy az ő adósságuk nem hozhatta ilyen helyzetbe a húzat -mondja Némethné, az egyik lakó.
GÁZ NÉLKÜL? MÓDOZATOK A TÚLÉLÉSRE
- Hány lakó van a házban, és hányan vannak, akik nem fizetnek?
- Hatvannégy lakásos a ház, A közös képviselő tájékoztatása szerint ebből 8-10 azoknak a száma, akik nem fizetnek, súlyos adósságaik vannak. Ha a többi lakó rendesen kifizeti a költségeket, akkor az általuk havonta befizetett több mint félmillió forint hol van. ugyanis az idén január 21. óta nem fizettünk gázsz.ámlát. A KÖGAZ több alkalommal ss felszólítási küldött de ezeket a kozos képviselő eltitkolta. Amikor rákérdeztünk, azt állította, hogy a szolgáltató felszólítás nélkül szüntette meg a szolgáltatást. Arról, hogy 25-től nem lesz gáz. úgy értesültem, hogy amikor hazajöttem, nem tudtam főzni. Felhívtam a KÖGAZ-t. ahol elmondták, hogy a tartozásunk mi-alt kikapcsolták.
- Hogyan lehet ilyen körülmények között élni?
- Előkerültek a rezsók, amiktől majd leszakad a villanyóra. Mindenki próbál megoldást találni, de egyre kevésbé megy. Van. aki konzerven él, más a hegyre, vagy ismerőseihez jár főzni. Sajnos a nyilvánosság sem segített, mi több. rontott a helyzetünkön. A gázpalackokról készített felvételeket hivatalos helyeken is látták. A tűzoltóság tájékoztatott bennünket, hogy módjában áll hivatalosan is utánanézni, hányan hasz-
nálnak gázpalackokat. Ha valakit tetten érnek, akár ötvenezer forintot is fizethet. Hát nem elég a nyomorúságunk?
- Hogyan fürdenek, mosakodnak?
- Először az automata mosógépben melegítettük a vizet, de tájékoztattak bennünket, hogy ettől tönkremehet a gép, így maradt a fazék. Először megfürdetem a nyolchetes kicsit, aztán a nyolcéves fiam jön, legvégül én. amikor már alig langyos. Először próbáltam főzni is, de mire az egylapos rezsón a három fogás - egy a kicsinek, kettő a fiamnak és nekem - elkészül, az három négy órát is igénybe vesz. Arról nem is beszélve, hogy a ház vezetékei sem bírják ezt a terhelést. A mikrohullámú sütőt is gyakran kell használnom, holott egy ilyen kicsi babának ez azért nem a legjobb. Ezt a helyzetet nem lehetett soká bírni, hiszen számos más teendőm is van a kicsi körül. Úgy döntöttünk, hogy inkább hordjuk az ebédet - meséli egy másik lakó, Rácz Zoltánné.
- Ki téríti meg önöknek a helyzet miatti többletkiadást?
- Kaptunk a közös képviselőtől egy levelet, amelyben arra kér bennünket, hogy írjuk fel a villanyórák állását, és a helyzet miatt fellépő költségemelkedést majd azokra terheli rá. akik miatt ez a helyzet előállt. Vajon milyen jogon?
- Van-e valamiféle remény arra, hogy belátható időn belül ismét lesz gáz?
- Mi úgy tudjuk, nincs. A KÖGAZ-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy csak abban az esetben van módjuk visszakapcsolni a gázt, hu az. adósságainkat rendezzük Ha az első felét, a HOO.000 forintot befizetjük, akkor visszakapcsolják a konyhai gázt. a második részt követően a többit.
KI A HIBÁS?
- A lakók egy része tudomásunk szerint elégedetlen a közös képviselővel. Egyesek egyenesen azon a véleményen vannak, hogy miatta jutottak idáig a dolgok? Önök miként látják ezt?
- Egy kicsit korábban kezdődött ez a történet. Még a mostani közös képviselő megválasztása előtt. A mostanit megelőző köz.ös képviselő tavaly áprilisban, egy lakóközösségi ülésen bejelentette, hogy a továbbiakban nem kívánja a közös képviselőséget vállalni, le fog mondani. Én akkor azt javasoltam, hogy mielőtt elmegy, mindenképpen teljes körűen számoljon el. ő ígéretet is tett. hogy
a következő lakóközösségi ülésre ezt megteszi. Ez sajnos mind a mai napig nem történt meg. Amikor megválasztottuk a mostani közös képviselőt, ő megígérte, hogy az elődje időszakára vonatkozóan is készít elszámolást. Azt ígérte, hogy visszamegy 1996-ra, mert onnan tud elindulni. A mostani közös képviselő
összeállított egy anyagot, ám ezt senkivel nem ellenjegyeztette. Amikor kirobbant a botrány, akkor az előző közös képviselő írt egy papírt, hogy ő ezt az anyagot ő nem fogadja el, mert a számok nem igaz.ak, és ő júliusra készít egy elszámolást.
MIRŐL DÖNT A BÍRÓSÁG?
- Miért fordult bírósághoz?
- Azért, mert sem a mostani, sem az. előző közös képviselő nem tett eleget a felszólításnak, miszerint, számoljanak el. Mi több. az. egyik (a leköszönt), a lakóközösségi gyűlésen meg sem jelent. A lakóközösség nevében fordultam egyébként a bírósághoz, és azt kértem, hogy addig ne nevezzék ki az új közös képviselőt, amíg az elődje el nem számolt.
- Meddig jutott el az ügy?
- Sajnos nem sokáig. A második körben kiderült, hogy én, mivel nem tulajdonos, csak haszonélvező, nem vagyok jogosult a per kezdeményezésére, csak abban az. esetben, hu beszerzek egy meghatalmazást. Februárban tehát elutasított a bíróság.
- Nem is fellebbezett?
- De igen. Kiderült, hogy mégiscsak jogosult vagyok arra. hogy a bírósághozforduljak. Szeptemberre ki is tűzték a tárgyalást, erről már értesítést is kaptam.
- Mit vizsgál majd a bíróság?
- Azt. hogy jogszerű volt-e a mostani közös képviselő megválasztása. Amennyiben kiderül, hogy megválasztása nem volt jogszerű, akkor az. elődjének is el kell számolnia.
- Más bírósági ügyeik is vannak?
- A közös képviselő pert indított az egyik lakó ellen, akinek tartozása van. Információink szerint a lakó törlesztette adósságai legnagyobb részét, csupán azt a részt nem, amelynek jogosságát vitatja. Fizetési felszólítást nem kapott, ellenben megjött a határozat, miszerint tulajdonát jelzáloggal terhelték meg. A lakótárs független könyvszakértői vizsgálatot kért. a bíróság el is rendelte ezt. Július 30-ra kellett volna vizsgálatnak lezárulnia, de még el sem kezdődött -meséli Haszon Jánosné, egy másik lakótársa sorsáról.
- Miért választották meg a mostani képviselőt, ha ennyire elégedetlenek vele a kezdetektől?
- Volt egy másik jelentkező is, de róla a háta mögött azt állította a mostani közös képviselő, hogy kétszer annyit kért, mint ő. Mint utólag megtudtuk, ez nem fedi a valóságot, de őket jóformán
10
1999. augusztus 12.
oda sem engedték arra a gyűlésre, ahol a választás folyt.
KI HAMISÍTOTT ALÁÍRÁSOKAT?
- Mit vizsgálnak a rendőrségen?
- A legelső lakóközösségi ülés jelenléti ívét. Azét, ahol az új közös képviselőt megválasztották, és ami a mi információink szerint nem volt határozatképes, ezért meg sem lehetett volna tartani. A tudomásunk szerint a közös képviselő javaslatára többekkel csak úgy. részvétel nélkül aláíratták a jelenléti ívet, másokmik meg aláírták a nevét. A közös képviselő birtokában lévő ívet mi a bíróságon láttuk először. Nálam is volt egy ív, amelyen azok írták alá a nevüket, akik nem vettek részt az ülésen. A bíró figyelmeztetett bennünket, ha valamelyikünk jelenléti ívén hamis aláírást talál, hivatalból fogja az eljárást megindítani. Már a bíróságon kiderült, hogy vannak hamis aláírások a közös képviselő jelenléti ívén. Június 4-én beálltuk a papírokat a rendőrségre. Ismeretlen tettes ellen tettünk feljelentést. Okirat-hamisítás ügyében folytat vizsgálatot a rendőrség, már több lakót is kihallgattak, tudomásom szerint hamarosan átkerül az ügyészségre. A bíróságtól kikért jegyzőkönyv másolataként kikértük a jelenléti ívet. és körbe vittük a lakók között, és kiderült, hogy kilenc aláírás hamis.
- Volt már más aláírás gyűjtési akciója is a közös képviselőnknek, akkor októberben azt íratta alá a lakók nagyobb részével, hogy visszamenőleg januárra megemeli a köz.ös költséget. A lakók közül többen is félreértették, azt hitték, hogy a következő időszakra vonatkozóanfogadják el az emelést. Másokat meg úgy vezetett félre, hogy letakarta a papírt, amit aláírtak. Az ügy pikantériája, hogy ő arra az időszakra is kérte a visszamenőleges emelést, amikor a közös képviselő még nem ő volt - meséli Vörös Istvánná.
- A fent felsorolt ügyek mennyire osztották meg a lakóközösséget?
- Megosztott lett a lakóközösség. Vannak, akik elhiszik, hogy a mostani helyzetet a nemfizetők adósságai eredményezték. Aki utána nézett, az ezt természetesen nem hiszi el, hiszen sokkal több pénz hiányzik a mi információink szerint, mint amennyi az adósok adóssága. Az a pénz sincs meg teljes egészében, amit a rendesen fizető lakók kifizettek. A közös képviselő szerint egyébként mindenkinek vannak kisebb-nagyobb tartozásai, a gond csak az velük.
hogy akárhányszor kérdezzük, mindig más számokat mondanak nekünk.
KIÉ AZ ALÁÍRÁSI JOG? - Ön kezdeményezte a mostani közös képviselő leváltását is?
• - Kezdeményeztem, hogy tartsunk lakóközösségi ülést a tulajdoni hányad egy tizedével rendelkező tulajdonostársak részvételével, a napirend pontos megjelölésével. Ezt a jogszabályok lehetővé teszik. Erre az ülésre meghívót küldtem a közös képviselőnek is. Természetesen nem jött el, az ülés is határozatképtelen volt. A társasházi törvény
értelmében a következő ülést már a lakók többségi részvétele nélkül is meg lehet tartani. Meg is tartottuk a gyűlést, ahol új banki aláírókat választottunk, átmenetileg szerettük volna felfüggeszteni a közös képviselő és a két nuísik aláíró aláírási jogát a számlavezető pénzintézetnél. A hivatalos papírokkal bementünk a bankba, ahol első körben úgy tűnt, sikerrel járunk, de aztán mégsem. Először szabályosnak tartottak mindent, aztán mégsem. A közös képviselőnk fenyegetései elbizonytalanították a bank illetékeseit, és úgy tűnik, még azóta sem találtak megoldást.
VAN MEGOLDÁS?
- Önök szerint milyen megoldást lehet találni az adósságok rendezésére?
- A vonatkozó törvények ma már lehetővé teszik az árverezést. Az adósságok tehát beszedhetők, ez csupán idő kérdése. Azt viszont nem tudom, hogy ez meddig tarthat, ha még el sem kezdődött. Lassan beköszönt az ősz...
D.É.
Pénz az árverezésekből?
A lakóknak össze kell fogni
A Zemplén 5/A-ban kialakult helyzet kapcsán lapunk megkereste Czári Istvánnét is, a ház közös képviselőjét.
- Önnek tudomása volt arról, hogy milyen problémák vannak a lakóközösséggel, amikor elvállalta a közös képviselőséget?
- Nem volt titok előttem a ház helyzete, talán azért is kerestek meg engem. Köztudott, hogy én olyan házakat vállalok a városban, ahol akadnak problé-, mák, gondok. Régóta foglalkozom társasházakkal, nem ismeretlenek számomra az ott adódó nehézségek.
- Amikor önt megválasztották, miben bízott, ismerve a körülményeket, hogy a problémákat meg tudja oldani?
- Hogyha nem lettek volna azok az összefonódások, perek, feljelentések tömkelegei, amelyek hátráltattak, akkor biztos, hogy előbbre járnánk a ház kintlevőségeinek behajtásában. Azt reméltem, hogy a lakók egységesen fellépnek azon lakótársaik ellen, akik miatt ilyen helyzetbe került a ház. A mostani helyzetben amiatt a néhány adós miatt szenved hátrányt az egész húz. Én mindent igyekeztem a jogszabályoknak megfelelően végigvinni, szavazásokat, választásokat. Mégsem sikerült a bíróságot elkerülni, hiszen a házból bírósághoz fordultak, megóvták az egyik közgyűlést. Mivel a házmester nem rendelkezett a jogszabályoknak megfelelő végzettséggel, a vezetőség és a közgyűlés együttesen úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszüntetjük a munkaviszonyát. Bár a házmestert elvileg leváltottuk, a lakásban maradt, és továbbra sem fizet közös költséget. Az ebből származó kintlevősége a háznak közel kétszázezer forint, de van aki félmillió forinttal tartozik, ami kamataival együtt majdnem eléri az egymilliót.
- Mi vezetett oda, hogy végül a Kögáz kikapcsolta a gázt?
- A ház már évek óta görgetett adósságokat, és ezek nemhogy csökkentek volna, folyamatosan nőttek. Van-néhány notórius adós, akik évek óta nem fizetnek, és a folyamatosan növekvő költségekkel együtt ez már komoly problémát jelent.
- Miért késlekedtek ön és az elődei a behajtásokkal?
- Ha egy közös képviselő a házban lakik, ezek a dolgok mindig sokkal nehezebbek, talán ez volt az oka elődeim késlekedésének. Amikor odakerültem, előszörfelajánlottuk a nagy adósságokat felhalmozó lakóknak, hogy adják el a lakásaikat a szabadpiacon, fizessék ki az adósságukat, és a maradék pénzből vegyenek másikat. Nem hallgattak ránk. pedig még vevőket is küldtünk. Az adósságok kezelésére azt a megoldást találtuk, hogy a közgyűlés közvetlenül ügyvédet bízott meg a kintlevőségek peres úton való behajtására.
- Mekkora a ház adósságállománya?
- Egymillió-tizenhatezer forinttal tartozunk a KÖGAZ-nak, 150 ezer forinttal a DÉDASZ-nak, és 23-25 ezer forinttal a hulladékszállítóknak. Természetesen mindent megpróbálunk, hogy a tartozást kiegyenlítsük.
- Milyen forrásokból?
- Az árverezésekből befolyó pénzekből. A behajtott összegeket a végrehajtó közvetlenül a KÖGAZ felé utalja majd. \\
- Mikor kezdődnek az árverezések?
- Várhatóan szeptemberben két lakás is árverezésre kerül ebben a házban.
- Ön szerint, ez hogyan befolyásolja a mostani hangulatot?
- Úgy gondolom, hogy az árverezésnek mindenképpen lesz egy olyan hatása, hogy többé nem mernek elmenni a lakók a több százezer forintos adósságig, hanem, még mielőtt teljesen eladásodnak, próbálnak valami megoldást találni, kisebb, alacsonyabb komfortfokozatú lukasba költözni.
- Mikortól lesz ismét gáz?
- Én azt szeretném, hu legkésőbb a fűtési szezon kezdetére megoldódnának ezek a gondok, de az is lehet, hogy az augusztus 12-re kitűzött rendkívüli közgyűlésen már születik olyan döntés, amelynek következtében a probléma még gyorsabban rendeződik.
D. É.
TOMBOL A NYAR
nyaralunk... vagy csak szabadságon vagyunk
A Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon a szabadságolások csúcsideje július közepétől augusztus 20-ig tart. A magyar „nyaraló" nemzet, a „telelés" fogalom egészen más jelentést takar. Amikor még anyagilag jobban bírtuk, megtehettük az Adriára való gyakori lc-leruccanást, de legalább a vállalati üdülő elérhető volt a többség számára. Mások voltak a szokások, az életmód, az igények, a lehetőségek. De vajon egyenlőségjelet kell-e tennünk a nyári szabadság - mert ugye azért akad téli, aztán ünnep előtti, sőt szüreti is -, meg a nyaralás között?
többség érdeklődik, s elfogadja ha van egy-egy jó lehetőség. Továbbra is Görögország és Spanyolország a favorit, áraikat a kisebb pénzű magyar turisták is meg tudják fizetni. Csökkent a városnéző körutak iránti igény, s megtartotta első helyét az apartmanbérlés. A saját gépkocsival utazó magyar annyi ennivalót pakol fel, amennyit csak bír, maga főz, rámol. így olcsón nyaral, sőt sokan vallják, hogy pihentetőbb, mint a szállodai alkalmazkodás. Megtudtuk még, hogy egyre kedveltebbek a „Last minute" utak, amelyeket tekintettel az idő rövidsége miatt akár 50-60%-ért is meg lehet kapni. így mindenki jól jár: az utas olcsóbban nyaral, az. iroda pedig kitölti az előre lekötött keretet.
HATÁRFORGALOM - CSÚCSFORGALOM
Beindult a tengerparti üdülés, csúcsforgalom van a határátkelőknél is. Különösen augusztus elején, hiszen a magyar szabadságoló erre az időre már igazán eldöntötte, hogy irány a Balaton, avagy inkább az Adria! Aki személyesen is megtapasztalta, az látja, hogy a kimenő turistaforgalom jóval nagyobb, mint a bejövő. A málhákkal megpakolt személyautóknak nem sokat kell várakozniuk, gyorsan és udvariasan történik az átkelés. A személyautókat szemlézve két dolog tűnik fel: az egyik a sok csomagtartóra szerelt kerékpár, a másik meg a szlovák és cseh rendszámok. Újraéled talán Szepesi közvetítése nyomán országos szlogenné vált mondat? Ismét látjuk őket, tehát: „Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!".
Kovács József főtörzsőrmestertől -aki az adott pillanatban a felelős vezető volt a letenyei határállomáson -megtudtuk, hogy naponta kb. 8000 fő és 3-4000 jármű kel át a határállomáson. Közöttük 1500 körüli, aki nem üdülni, hanem vásárolni érkezik Magyarországra.
A legerősebb nap a szombat, a
Tíz embert megkérdezve, megerősítést kaptam, hogy általában a szabadságot nyaralással szeretné mindenki tölteni. Helyesebben, egy úr válaszolta, hogy ő inkább besötétített szobájában, otthoni környezetében, behűtött söre mellett múlatja ilyenkor az időt. Szintén egy úr vallott úgy, hogy nem megy szabadságra, vállalkozása jól beindult, most nem kockáztat. S mit csinál a következő napokban a többi kilenc megkérdezett városlakó? Négyen mennek nyaralni - közülük ketten külföldre -, hárman határozott céllal (lakásfestés, nagyszülőknél kerti munka, eltevések) töltik itthon maradva a szabadságot. Ketten voltak teljesen tanácstalanok. Ilyen válaszokat kaptam: „Jól kialszom magamat", „Talán egyszer-kétszer elmegyünk a Balatonra", „FUrdünk Zalakaroson", „Fogalmam sincs".
Hát igen! Rendbe kellene tenni a lakást, nem ártana eltenni néhány üveg kompótot, át kellene vizsgálni a család ruhatárát.
De leginkább pihenni kellene! Mert hát a szabadságot erre találták ki.
UTAZNI JÓ!
De hová? Belföldre vagy külhonba? Itt is jó, meg amott is gyönyörű. Van, aki egész évben erre gyűjt, mások hirtelen előkapják a ládafiából a tartalékot Két nagykanizsai utazási irodában érdeklődtem, hogy mi az utazási módi mostanság.
Az ügyintéző hölgyek különböző helyen, de egybehangzóan állították, hogy még mindig akad határozott céllal utazó. Tehát, aki évek óta melenget magában egy vágyat, hogy mondjuk megkívánja nézni Görögországban a Meteorákat. látni szerelné Capri-szigete mellett a Kék barlangot, szíve vágya, hogy egyszer New York-ba eljusson. Nincs teljesíthetetlen álom. ha saját irodájuk programja nem kínál ilyen utat, ott vannak a partnerek, az ország összes lehetősége számítógépen lebírható.
Azonban ők vannak kevesebben, a
bevásárlóturizmus miatt is. de legtöbb olasz és horvát üdülőhelyen szombaton van a turnusváltás.
LAKÁSPUCC
A hétvégi gyors takarítások közben hányan sóhajtunk fel: majd nyáron! Akkor lesz idő arra, hogy a bútorokat elhúzva, a szőnyegeket felszedve, az ablakkereteket lefestve egy kicsit felfrissítsük a lakásunkat. Sokan a festést, mázolást, tapétázást nyárra időzítik, nemcsak a szabadságuk miatt, hanem - úgymond - ilyenkor hamarabb megszárad minden, hosszabbak a napok, gyorsabban végetér a rumli
K. Sz. egyre jobban ismertté válik, s fiatal kora ellenére a városban sok helyen tűnik fel a „Lakásfestés" feliratú furgonja. Hogy mostanság mi a szokás a lakáspucc terén, azt tőle tudom. Először is nagyon divatba jött a fűrészporos tapéta, amit a kívánt színre lehet festeni. így egyszerre feslett és tapétázott is a lakás. No, meg másodjára, harmadjára ezt a munkát az ügyes családfő maga is el tudja majd végezni. A keretek ugyanúgy fehérek, mint az ajtók és ablakfák, a színesre mázolásuk már a múlté. Az ifjú mester szerint mindenben a pasztell színek mennek, az óriásvirágú tapéta már nem kell senkinek. Azt is megtudom, hogy egyre gyakoribb az a módi, hogy a háziak összehúzogatják középre a bútorokat, elrakják a felesleges használati tárgyakat, lakáskulcsot adnak a festőnek, aztán uzsgyi, nyaralni. Az ügyes mester nem szemetel, nem fröcsköl, felteregeti a padlatot, s ha végzeit. felporszívózza a szőnyegpadlót végül felmossa a lakást. Ha a háziak hazatérnek, egy fél nap alatt helyre is rakodnak. Mondjuk, az ablaktisztítás marad másnapra.
K. Sz. szerint ma már nem elég a jó színvonalú munka, a mesternek megbízhatónak is kell lennie.
KAMRATÖLTÖGETÉS
Ismerős háziasszonyoktól kérdezgetem a vásárcsarnokban, hogy mire ez a nagy hajcihő. A gyümölcs, a cukor drága, cipekedni kell, s a leggondosabb kezelés mellett is előfordul, hogy a finomnak tűnő kompót, dzsem, mire lehull a hó, megromlik. „Többé nem!" - mondja a korombéli. s beavat a nagy titokba. Vége a celofánozásnak. dunsz-tolásnak. mert van egy speciális mód-
szer, amivel nem romlanak meg a kamrapolc üdvöskéi. Nem is módszer, inkább egy különleges üveg ez, amiben tulajdonképpen konzerválunk. Állítólag egész Európa már ezt használja, csak nálunk késett meg egy kicsit. Az üveg neve Ball. Felkerestem három olyan üzletel - illetve áruházi részleget -, ahol eddig befőttes üvegeket árultak, hogy mutassák már meg ezt a csodaüveget. Hát megnéztem! Van sima, mint egy jénai, van rusztikus külsejű, akár egy kerámiaüveg ötvözetű váza. Van fél és egyliteres, de akár keltő literre méretezeit is. A használati utasítás szerint az ilyen üvegbe beletöltjük a belevalót, a csavaros tetővel jól lezárjuk, s az üvegeket egy vízzel teli lábasban a megadott idő szerint felforraljuk. A melegítés hatására a lető teljesen rázárul az üvegre, s a hőkezelt gyümölcsünk nem romlik, nem színeződik el. Tehát a kereskedelem a befőzést újra felvállaló - avagy soha abba sem hagyó - háziasszonyok segítségére sietett. Most már csak az a kérdés maradt, hogy a kajszibarack lekvárt vegyük elsőnek, vagy az őszibarack kompótot.
Mindegyiknek most van a szezonja.
NEM PERESKEDHETÜNK, DE...
Hiába szeretnénk elítéltetni rokont, szomszédot, fülemüle-perben igazságunkat keresni, ez sajna, most nem megy. Magyarországon a bíróságok egyszerre, egyidőben szüneteltelik az ítélkezést. Dr. Kurta Jánostól, a Nagykanizsai Bíróság elnökétől azt tudtuk meg, hogy ugyan július 20-augusztus 20-ig elvileg a bíróságok zárva tartanak, de... Polgári peres ügyet nem tárgyalnak, panaszt nem vesznek fel, de akadnak olyan büntetőügyek, amelyekben ítélkezni kell. Például az előzetes letartóztatásban lévők ügyeit is rendezni kell. A bíróság nincs zárva, csak bizonyos tevékenységét szünetelteti - mondta el az elnök úr -, naponta 9-11 óráig a fentiek miatt 1 fő büntetőbíró dolgozik, de ugyanebben az időben 1 bíró a polgári ügyek szakértőjeként az ügyfelek rendelkezésére áll. Erre azért van szükség, mert a folyamatban lévő polgári peres ügyekben az alperesek és a felperesek egyaránt bemehetnek a bíróságra az iratokat tanulmányozni, másolatokat kérni, kiegészítéseket és utóiratokat beadni.
Büki Erzsébet
12
1999. augusztus 12.
ZOOLÓGIAI EXPEDÍCIÓ
A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem IV. évfolyam biológia szakos hallgatói zoológiai expedíciót szerveztek, hogy tanulmányozhassák a Kis-Ázsiai térség rovar-, kis-emlos- és hüllőfaunáját. Erről kérdeztük a nagykanizsai Kovács Krisztinát, az expedíció egyetlen hölgy tagját.
- Hogy jött az ötlet\'?
- Baráti beszélgetéskor merült fel bennünk a gondolat, hogy szervezzünk egy expedíciót. Iránra gondoltunk, mert tudomásaink szerint az. ázsiai, európai és afrikai fajok keverednek és 1970 óta nem járt ott komolyabb expedíció. Politikailag is elég elszigetelt ország, ami azt is jelenti, hogy nem engedik be a külföldieket, főleg nem az amerikaiakat és a zsidókat.
- Hányan vettetek részt az expedíción?
- Öt egyetemi hallgató, mint Ferecskó S. Alex, Jónás István, Szatyor Miklós, Traum Lénárd és jómagam, valamint Ferecskó Sándor, aki egyben apuka, sofőr és szakácsunk is volt.
- Mesélj az expedícióról!
- Elindulásunkkor nehezen tudtunk mikrobuszt szerezni, mert egyik biztosító sem akart velünk gépjármű-biztosítást kötni, mivel Iránba és Irakba nem érvényesek. Száraz időszakban nem akartunk elindulni\', mert minden ki van égve, és nem találunk állatot. Ez.ért szeptember elején elindultunk az egy hónapos, 12000 km-es útra. Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül jutottunk Iránba. Arra nem számítottunk, hogy ott szeptember az. utolsó nyári hónap és viszonylag elég kopár minden, főleg a Zagros-hegység. Azért sikerült egy-két hüllőt, mint agátna, gekkó és varangyfejű gyíkot
megfigyelni. Pár lepkefajt is találtunk, de számuk nem jelentős a szárazság miatt. Ezenkívül szöcskéket, sáskát, egykét denevért, rovarpókot és skorpiót is tanulmányozhattunk.
- Milyen valójában lián?
rasztotta, de utána arámival is bevonta.
Abban az. országban, ha a feleség megcsalja a férjet, akkor a falu halálra kövezi a főtéren. Továbbá a 16 milliós Teheránban nem tudnak autólopásról, mert ha valaki lop.
- Vendégszeretőét Talán a legvendégszeretőbb ország, amit mások is bizonyítottak. A juhász, bácsitól kezdve a mozi tulajdonosig mindenki meg akart bennünket vendégelni, szállásolni. Például a kenyeret nem engedték kifizetni. Akármilyen boltba betértünk, rögtön teával kínáltak, mivel ők nem fogyaszthatnak alkoholt, ezért egész nap teáznak. Az erkölcsi dolgokra is nagyon ügyelnek. Különösen a nőknél igaz, mert ők már 7 éves koruktól csadorban járnak és ha véletlenül már kilátszik egy hajtincs, akkor jön az ún. iszlám vallási rendőrség és keményen megbünteti őket. A körmöket és a hajat sem lehet befesteni, sőt sminkelni sem lehet. Viszont legalább 20 kg arany van rajtuk, mert ujjnyi vastag aranykarkötőket, nyakláncokat viselnek. Több utcán keresztül aranybolt, aranybolt hátán. Történt velünk egy olyan eset, hogy az. egyik társamnak kettétört a szemüvege és elvittük megforrasztani egy ékszerjavítóhoz. Meg is fór-
okkor levágják a jobb kezét csuklóból.
Amúgy Irán híres a templomairól, Teheránban a sahnak a Téli Palotáját, Esfahannak a Bazár téri Ali Mecsetjét néztük meg.
- Hol aludtatok?
- Általában sátorban, de ha
nagyobb városba értünk, akkor kivettünk egy-két szobát, mert a szállás és az ennivaló nagyon olcsó volt. Nem beszélve
a benzinről, aminek literje volt 3.5 Ft, így 150 Ft-ból teletankoltuk az. autót. Összesen 7000 km-t mentünk az országban és csak 1050 Ft-ba került.
- Az élményeken kívül kalandokban is volt részetek?
- Farkasüvöltésben aludtunk el a Zagros-hegység melletti völgyben. A sátor cipzárja pont a sivatagban romlott el, így éjszaka mellettünk futkostak a skorpiók, akik között mérges fajokat is fel lehetett fedezni. Skorpiót is akartunk fogni csipesszel, meri ők nappal elássák magukat a nagy hőség miatt. De nem sikerült. A falubeliek javasolták, hogy vizet önts ük a lyukba - mint itthon az. ürgéknek - úgy biztos sikerül. Amikor gyíkokat fogtunk, akkor a helyiek megkérdezték, hogy mi is meg akarjuk-e enni. mert ők ezt szokták.
Teheránban is voltunk a nagykövetségen, ahol aludtunk egy-két napot. A konzullal beszélgettünk, aki elmondta, hogy itt nagyon elszigeteltek az emberek, nagy az. Amerika-el-lenesség. Például a 10 emeletes házfalán, az. amerikai zászlón a csillagok helyett halálfejek, a piros csíkok végén egy-egy lehulló atombomba volt, melyre keresztben rá volt írva, hogy: „Le Amerikával". De ehhez képest mindenki dollárt akart venni téílünk.
- Sikerült szponzorokat találnotok?
- Az iskolából a hallgatói önkormányzattól, a rektoroktól, a professzoroktól, illetve az állat- és növénytanszéktől kaptunk támogatást. Nagykanizsán a próbálkozások ellenére csak két cég támogatott bennünket, a Ford-Auto Kanizsa és a Hege Túrabolt. Szerencsére ez mellett még nagyon sok Pécs környéki támogatót szereztünk. Az út fővédnöke Dr. Tóth József volt.
M. Sz.
1999. augusztus 12
13
- TANKÖNYVÉRT TANKÖNYVVEL
No, nem valami nagy csatára kell gondolni - reagált mosolyogva Magdics János Zala megye egyik tankönyvreferense a helyzetet illusztrálni kívánó kérdésemre -, azt meghagyom Helméczy Mátyás úrnak. O a történelem nagy csatáinak igazi tankönyvi szakírója, én csak az augusztus végi napok hátralévő tankönyves feladatairól szólanék most. Nem is igazi roham ez ina már, hiszen az iskolák gondos tankönyvfelelősei időben, január, február hónapokban leadták rendelésüket, s mi az előző tanév végén már kiszállítottuk az igényelt mennyiséget az iskolákba.
- Akkor Nagykanizsáról sem fognak aggódó szülők Budapestre utazni, és az Október 6-a utcai központi tankönyvbolt előtt éjszaka letáborozni.
- Remélem ilyesmiről már nincs szó. De még a helyi PlÉRT-boltok utódai előtt sem, hiszen ma már egészen másként szerveződik ez az egész. Mondhatnám azt, hogy nagyüzemi módszerekkel májusban, illetve kérésre augusztusban szállítunk, szeptembertől pedig már az új tanévet készítjük elő. Természetesen előfordul a tanév elején, még októberben is a korrigálás - vannak problémás esetek: máshogy alakul a
létszám, vagy nem volt kellő az odafigyelés. Cégünk, a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 50 éves fennállása alatt már megedződött, van elegendő tapasztalatunk ahhoz, hogy hogyan is lehet, kell gyorsan reagálni a tanév eleji problémákra. Évente mintegy tízmillió darabos könyvrendelést elégítünk ki - az óvodától a felsőoktatásig minden tanuló korosztálynak készítünk oktatási anyagokat, csaknem 50 nyomdával tartunk kapcsolatot -, tehát igencsak odafigyelünk elsősorban saját munkánkra, de a konkurenciára is. Mindig vannak kiemelt feladatok is. tavaly ez a nyelvkönyvekre és a középiskolákra vonatkozott, idén az alsó tagozatos programokat céloztuk meg az ún. évfolyamcsomagokkal.
Az augusztusi második „roham" után mi megkezdjük az új tanév előkészítését. Mondhatnám azt is, hogy piackutatást, piacelemzést végzünk, hogy hol igen, hol miért nem a mi kiadónk könyvei fogynak. Hol indul új program, hol dolgoznak kísérletező kedvű pedagógusok. Ahol fogadókézséget találunk, ott új kiadványainkkal bekopogunk, és kiállítást, könyvismertetést tartunk. Kiváló partnereink a megyék szaktanácsadói és az iskolák tankönyvfelelősei. Magyarországon 19 ezer féle tan-
Lehetőség az országos megmérettetésre
..................................................................................pHmnwZmmmmum..........................¦¦..........................................................................
1999. július 16-án megalakult a Hálózatos Televíziók Részvénytársasága. A szindikátusi szerződést, mely szabályozza a helyi televíziók együttműködését, annak gyakorlati formáját, a Kanizsa Televízió Kft. képviseletében Maros Sándor ügyvezető igazgató is aláírta. Az összefogás lényege, hogy az egyes televíziók közös műsorcserékkel, filmbeszerzésekkel és programigazítás révén országos bemutatkozási lehetőséget kapnak. A központi reklámmarketing piacnak köszönhetően pedig az eddigi szűk pénzeszközeik bővülhetnek. A szerződés
aláírásával a Kanizsa Tv kínálata számtalan magazinnal, hosszabb hírösszefoglalókkal, szórakoztató jellegű, valamint közéleti stúdióbeszélgetésekkel bővül. A televíziós hálózat struktúrája figyel arra, hogy az országos érdeklődésre számot tartó programok mellett a bekapcsolódó televíziók megőrizzék helyi jellegüket. Az új műsorrend szerint adásuk 16-22 óráig tart majd. Jelenleg tizenöt televízió írta már alá a szerződést, de a végleges létszám mintegy 40 lesz. A hálózatos műsorokat várhatóan október közepétől láthatják a nézők.
könyv, segédlet van - beleértve a felsőoktatás jegyzeteit is -, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a vásárló hol elégíti ki szükségletét. Mert ugye a tankönyvet a inai szokások szerint évente meg kell venni. Az árakról csak annyit, hogy 1992 óta szabadárassá vált a tankönyv, beindult itt is a piacosodás. Kiadónk megfizethető árú könyveket kínál, mi sem tavaly, sem az idén nem emeltünk árakat.
- A tankönyvreferenseknek az elmúlt tanév mennyire volt problémás?
- Feltételezem, hogy a NAT bevezetésére gondol. A Nemzeti Alaptanterv 7. osztályos bevezetése a felső tagozat mind a négy osztályában sokféle tananyagelosztást eredményezett. Szinte minden iskola más és más módon próbálta helyi tantervében és a gyakorlatban a „dupla tanítás" problémáját megoldani. Előfordult olyan is, hogy már az egész felső tagozatban a NAT-os könyvekből tanítottak, és azokat rendelték az új tanévre is. Kiadónk több átmeneti tantervvel és tanmenettel sietett a pedagógusok segítségére. Gondok voltak az új szerkezetű és hibás tankönyvjegyzékkel is, ezért talán a szokásosnál is jobban igényelték az iskolák a referensek segítségét. Mind-
ezek ellenére meg kell nyugtatnom a pedagógusokat és a szülőket, hogy nem lesz a tanév elején probléma, manapság tankönyvekből inkább túlkínálat van. mintsem hiány.
- Mit tartalmaz a tankönyvrendelet módosítása?
- /// most csak röviden tudok rá válaszolni. A szeptemberben életbe lépő közoktatási törvénnyel összhangban a tankönyvrendeletet várhatóan 2000. január elsején módosítják. Most kezdődik a szakmai egyeztetés az iskolák, a kiadók és az érdekképviseleti szervek bevonásával. A rendeletmódosítás elsősorban a tartós tankönyvek forgalomba-hozataláról szól. vagyis olyan ke-ménytáblájú tankönyvekről, amelyeket több tanuló több éven át fog használni. A forgalomban lévő mintegy négyezer tankönyvből majdnem 150-et minősítettek ilyennek. Ezeket az iskolák fogják beszerezni - a tanulónkénti 1700 Ft-os állami támogatás terhére -, a kiosztások, év végén a beszedésük az iskolai könyvtár feladata lesz. Tudomásom szerint a kiadók készen állnak erre a lépésre, elkészültek a kalkulációk is, a 460 Ft-os átlag tankoíiwür így körülbelül ot százalékkal lesz több.
Büki Erzsébet
ALLAS - ALLAS - ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
varrónő
kárpitos
pék
pultos
kőműves
szobafestő-mázoló
ács-állványozó
tetőfedő
gépkocsi vezető+KCR. vizsga
nehézgépkezelő
építőip. művezető
tanító
matemat-szám.tech szakos tanár magyar-történelem szakos tanár angol-bármely szakos tanár építőmérnök
informatika-közgazdaságtan szakos tanár
szakmunkás
betanított v. szakmunkás
betanított v. szakmunkás
szakmunkás
szakmunkás
szakmunkás
szakmunkás
szakmunkás
szakirányú végzett.
szakirányú végzett.
technikum v. főiskola
főiskola
főiskola
főiskola
főiskola
egyetem
egyetem
30600-40000.- Ft 40000-60000.- Ft 40000-50000 - Ft 22500-35000 - Ft 40000-50000-Ft 35000-60000 - Ft 25000-50000,-/1 25000-50000 - Ft 25000-40000.- Ft 70000,- Ft 60000-70000.- Ft közalk. szerint közalk. szerint közalk szerint közalk. szerint közalk. szerint
közalk. szerint
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK. Kirendeltsége Nagykanizsa, Főút 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032. Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között; péntek: 8.00-13.00 óra.
14
1999. augusztus 12.
A Bazár Udvari Zenei Estek következő programja augusztus 16-án (hétfőn) 20 órakor kezdődik, amikor Indiai Estet rendeznek a szervezők.
Nagykanizsán, a Kiskas-tély megnyitása óta rendszeresen szerepelnek indiai zenei együttesek, melyek a Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet kiállításához kapcsolódnak.
Az Indiai Nagykövetség most egy különleges ajándékkal lepi meg a város érdeklődő közönségét, a „Himachal Pradesh" zenei táncegyüttes szerepel Nagykanizsán.
Az együttes 15 tagú, az örök hó birodalmából érkeznek, az Istenek és a boldogság országából.
HM
ízelítőt adnak a fiatal táncosok az ősi kulturális örökségből. E vidék kultúrája gazdag, az együttes a hagyományos zene és tánc formájában mutatja ezt be. Az est különlegessége, hogy az országosan is ismert Calcutta Trió is szerepel a műsorban és a szervezők ajándékaként - ingyenes - indiai teakóstoló is lesz.
Rossz idő esetén a rendezvény a Kiskastélyban lesz
megtartva.
Himachal Pradesh
mmm
Kirobbanó sikerrel zárult az idei, IV. Cserfői JazzLand. A négynapos jazz-fiesta látogatóit, a legóvatosabb becslések szerint is 1200-1500 főre taksálták. A hangulatra jellemző volt, hogy az este hétkor kezdődő koncerteket követő jam session-ök (örömzenék), sokszor hajnalig tartottak. Az, hogy mitől volt jó a Cserfői JazzLand, az alábbiakban próbálom bemutatni.
mussal játszottak, mintha év- „bombatölcsérei" láttán csak tizedek óta együtt zenélné- a legelszántabb jazzkedvelők nek. A KÖGÁZ Rt., a Soros vállalkoztak a továbbhaladás-
Közönség és vendéglátók
Nyitány
1
Kissé rendhagyó módon, a nagykanizsai Zsinagógában került sor a JazzLand nyitányára. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy a Zsinagóga páratlan akusztikáját kihasználva, olyan koncertet tartsanak, amely méltán keltheti fel az érdeklődést a JazzLand elkövetkező napjainak programjaira. Ez sikerült is. A Németországból érkezett Tiborcz Dénes quartet,
Tiborcz Dénes quartet
Alapítvány és a Gelka Hírtech támogatásával létrejött koncert sikere már sejtetni engedte, hogy a folytatás is legalább ilyen nagyszerű lesz.
ra. Elkeserítő helyzetben vannak a hegyen élők és az is elgondolkoztató, hogy egy
Ahhoz, hogy egy ilyen jellegű rendezvényen jól érezze magát az ember, elengedhetetlen a jó színvonalú kiszolgálás. A többnemzetiségű, többgenerációs vendégsereg ellátása nem kis feladat elé állította a házigazdákat, de Balogh Tünde és Tiborcz Iván sikerrel szervezte meg a vendéglátós stábot. Nem feledkezhetünk meg azonban, azokról a kedves hegyi szomszédokról és barátokról, akik minden évben támogatják a szervezőket abban, hogy a vendégek fogadása minél zökkenőmentesebb legyen.
A megszokott törzsközönség mellett szép számmal
Útban Cserfő felé
A régi 7-es műútról lekanyarodva, szörnyű útviszo-
Johnny Pompei - zongora, Szálai Gábor - gitár, Oláh Zoltán - bőgő, Tiborcz Iván - szaxofon
Közönség
röviddel a koncert előtt szerveződött, mégis olyan profiz-
nyok fogadtak. Az első etap évről évre mélyülő kátyúi,
nemzetközi rangra emelkedő rendezvény helyszínére, csak tengelytörő „úton" juthatnak el az érdeklődők. Vigaszt nyújthatott a megérkezéskor elénktáruló, igényesen kialakított park, a kiváló vendéglátás és a jó zene, mely a visszautazás idejéig feledtette a bosszúságokat.
voltak olyanok, akik csak ezen a nyáron kóstolhattak bele a cserfői jazz hangulatába. Nico Van der Hoff hollandiai festőművész, szintén először járt Cserfőn, de annyira megtetszett neki, hogy jövőre jazzmuzsikus testvérével szándékozik visszatérni. Régi ismerős az ausztriai Kismar-
Babos-Dresch tonból Péter Bluchleitner és családja, akik idén sem akartak lemaradni a JazzLand-ről. A szerdától vasárnap hajnalig tartó jazzfesztivál/jazz napok csúcspontját péntek este érte el. Ekkor már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, hisz annyian voltak (350-400 fő). A nagy érdeklődés miatt, egy Zalakarosból érkező német csoportnak már csak állóhely jutott. Legtöbben baráti társasággal vagy családostól jöttek. Öttől hetvenöt éves
-Jávory trió
hódoltak, míg a gyermekek figyelmét a zene mellett, a nemrég világrajött kiscsikó kötötte le.
Együttesek és szólisták
A cserfői szőlőhegyen a múlt hétvégén a jazzé volt a főszerep. Együttesek és szólisták számtalan formációban léptek színpadra. A Zsinagógában megismert, Tiborcz Dé-
Junior Jazz Band
korig mindenki jól érezte magát. A felnőttek a zenehallgatásnak és a kvaterkázásnak
nes quartet új számokkal rukkolt elő Cserfőn. Együttesük egyik tagja, Mirko Van
Sciphaut gitáros szólóprodukcióval lepte meg a közönséget.
A Bostonból érkezett Johnny Pompei zongorista vezette jazzegyüttes is nagy sikert aratott. Johnny Pompei, a Tiborcz Iván (szaxofon), Oláh Zoltán (bőgő) és Mohai András (dob) összeállításban debütált. Még a vérbeli jazz-kritikusok is felkapták a fejüket, mikor kiderült, hogy a JazzLand idei sztárcsapata, a Babos Gyula-Dresch Mi-hály-Jávory Vilmos alkotta trió lesz. Ez a hazai jazz-élet-ben is unicumnak számító előadás, a trióban szereplők eltérő zenei világa miatt vált hallatlanul érdekessé. Az hogy ez a kísérleti társulás hosszú életű lesz-e, ma még nem tudható, mindenesetre Cserfőn „bejött". A zenét már
muzsikálni és ekkor születtek meg azok a jazz örökzöld adaptációk, amiket az alkalmi jazzegyüttesek hoztak létre.
Jó volt látni és hallani, a Vajdaságból áttelepült Varga Endre fuvolistát és Szálai Gábort a kiváló gitárost, s bár más-más zenekarban játszottak fellépésük emlékezetes marad.
A kanizsaiak közül, a Hannoverből hazaruccant Kőfalvi Csaba (dob), Kiss Gábor (bőgő) és Tóth Tamás (dob) is szereplési lehetőséghez jutott.
Tiborcz Ivánról csak felsőfokon tehetünk említést, hiszen mind zenészként mind házigazdaként jelesre vizsgázott. A négy nap feltöltődést valamennyiünk nevében, köszönjük Tiborcz Ivánnak, Balogh Tündének és minden-
Kiss Gábor - bőgő, Varga Endre - fuvolista, Kőfalvi Csaba - dob
fiatal korban kell megszerettetni, szokták mondani. Ennek tanúbizonyságát adta, a kanizsai Zeneiskola növendékeiből verbuválódott Junior Jazz Band. Jól összeállított és hangszerelt műsoruk, kedves színfoltja volt az esti programoknak. Külön említést érdemel, az ifjú tehetségek között, Simon Balázs szaxofonos, akit a Pompei quartetben is hallhattunk.
Az összképhez tartozik a minden este izgalommal várt jam session. Ekkor derült ki ugyanis, hogy ki kivel fog
kinek, aki ebben segítséget nyújtott.
Palackposta
Most, amikor országszerte „jazz-szigetek" kerülnek félig víz alá az anyagi támogatás híján, különösen értékes és megbecsülendő egy ilyen civil kezdeményezés. A Cserfői JazzLand - rendezvényei alapján - méltán rászolgált arra, hogy a továbbiakban is élvezze a támogatók és a jazzrajongók bizalmát.
Halász Gyula
1999. augusztus 12
17
Itt az Új DOMINÓ csomag.
Fiatal, megnyerő, a feltöltött kártya
mellé kapsz plusz egy mobiljegyet Akár Nokía 51 iO-essel is megvásárolhatod, hogy legyen miről beszélni. Vagy választhatsz más készülékes csomagok közül - már bruttó 37 OOO forinttól.
Ja, és nyerhetsz vele egy autót!
IRODÁNK:
Nagykanizsa, Deák tér 12. Tel.: 06-30/9009026 06-30/3341-900 06-93/310-460
Nem csak levélfeladás a Postán
A postahivatalokban nem csak a szoros értelemben vett postai tevékenységgel foglalkoznak. Az alábbi sorokban a nagykanizsai Posta kínálatából ajánlunk párat, köztük olyanokat, amelyek kimondottan a nyári időszakra jellemzőek:
- Kaphatók az augusztus 11 -én látható csillagászati esemény, a teljes napfogyatkozás védőszemüvegei mellett ez alkalomból bélyegblokkot és képeslapot is megjelentet a Posta.
- Az 1999. szeptember 4-én, a Népstadionban megrendezésre kerülő Omega koncert belépőjegyeit is elsősorban a Posta árusítja.
- Számos utazással kapcsolatos problémára kínálnak megoldást, így megvásárolható az osztrák autópálya-matricák teljes választéka, köthető baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítás, valamint foglalkoznak valutaváltással is.
- A virágot ajándékozók igénybe vehetik a postafutár-szolgálatot, valamint megrendelhetők a Babits Kiadó reprezentatív könyvei is.
Ezeken kívül kínálják a takarékbetétek, értékpapírok és értékpapír típusú megtakarítási formák széles választékát. Lehetőség van bankkártyával történő készpénzfelvételre. A szolgáltatás nagy előnye, hogy a Posta nem korlátozza a felvehető összeg nagyságát és értékét és a kártyahasználatért külön díjat nem kell fizetni. Jelenleg 9 különböző kártyatípusra tudnak tranzakciót teljesíteni, de van lehetőség lakossági folyószámla nyitására és az azzal kapcsolatos megbízások teljesítésére is. I
A lakossági bankszámlával rendelkező egyéni előfizetőknek - bármely pénzintézetnél vezetik is folyószámlájukat - a Posta lehetőséget biztosít arra, hogy a közüzemi szolgáltatások és egyéb kötelezettségek mellett a Posta útján előfizetett sajtótermékek előfizetési díjait is készpénz nélkül, a folyószámlájuk terhére egyenlítsék ki.
(x)
Immár második alkalommal került megrendezésre Zalakaroson a bornapok elnevezésű programsorozat, melyet Szirtes Lajos ajánlott az érdeklődők figyelmébe.
A finom nedűk fogyasztásához kellemes hangulatot teremtett
a helyi Dalárda és a Karos Táncegyüttes műsora.
Választék volt bőven, hiszen nemcsak helyi gazdák, hanem cserszegtomaji és villányi pincészetek is éltek a bemutatkozás lehetőségével.
81
NAGYKANIZSA
RÉGIÓK KAPUJA
A közgyűlés határozata értelmében egy Európában, sőt világszerte terjesztett üzleti kiadványban szerepelnek majd a városunk adta befektetési lehetőségek. Az A/5-ös méretű képes, figyelemfelkeltő oldal hátlapján angol nyelven mutatják be Kanizsa pozitívumait, azt, hogy miért éppen Dél-Zalában lásson befektetési lehetőséget a külföldi üzletember.
A tavalyi kiadvam címlapja
EURÓPAI UNIOS ISMERETEK
1986. január 1. Spanyolország és Portugálul az EK teljes jogú tagja lett.
1986. február 17-18. Aláírták az Egységes európai okmányt, amely a Római Szerződések első átfogó módosításához vezetett.
1986. május 29. Az EK intézmények előtt először vonták lel a 12 csillagos Európa-lobogót és először hangzott el az európai himnusz.
1986. október 20. EK belügyminiszterek megállapodása a belső migráció és a határátlépés könnyítése terén.
1987. január 1. Hatályba lépett az Egységes európai okmány.
1987. február 18. Delors programját I bemutatta az EP-ben.
1987. június 29-30. ET előtt az Egységes okmány: Új határ Európa számára.
1987. július 10. Marokkó felvételét kérte az EK-ba. de a Római szerződés nem preferálta a nem európai országok kérelmét.
1988. január 21. EK és az EFTA első közös ülése
1988. június 27-28. Az. állani- és kormanvfők hannoveri csúcsértekezle-
tén a gazdasági és pénzügyi unió kidolgozására szakértőkből álló bizottságot hoztak létre Delors vezetésével (A Delors tervet az Európai Monetáris Unió három szakaszos létrehozásáról 1989. június 26-án Madridban fogadták el).
1988. július I. Hatályba lépett, az Intézményközi megállapodás. ,
1988-ban Létrehozták az Elsőfokú Bíróságot, amely a kisebb súlyú ügyeket átveszi az Európai Bíróságtól.
1990. november 27. Olaszország csatlakozott a Schengeni Egyezményhez.
Németh József
Miért éppen Nagykanizsa az Ön városa? Befektetési lehetőség
INFRASTRUKTÚRA
- Egyedülálló fekvés:
* Európa V. korridor: Velence-Trieszl-Ljubljana-Nagykanizsa-Bu-dapesl-Kijev
* Európa V/B. korridor: Budapest-Nagykanizsa-Zágráb-Rijeka
- Nemzetközi villamosított vasúthálózat része;
- Elérhető közelségben üzemelő regionális nemzetközi légi forgalom:
- Teljes közműelláloUság;
- Digitális telefonhálózat ISDN. azonnali vonalhozzáférés, oplikai közhálózaltal;
- Adriai kikötők közelsége;
- Nemzetközi szállítmányozási szolgálla-ló központ;
MUNKAERŐPIAC
- Hagyományokkal rendelkező munkakultúra, olaj- és gázipari gépgyártás;
- Fa- és bútoripar;
- Elektrontkai ipar;
- ISO minősítéssel rendelkező vállalatok!
- ea. 5000 fő képzelt, szabad" munkaerő, zömében 45 év alatti férfi;
- Minőségi munkavégzésre alkalmas munkaerő. 2-3 $-nak megtelelő órabér-szinten;
- Fejleü nyelvi kultúra, a nemzetiségi régió miatt több nyelv anyanyelvi szintű ismerete;
- Felsőfokú képzés: angol-német nyelv, vizuális kultúra, logisztikai mérnök, várostervező mérnök;
KEDVEZMÉNYES BEFEKTETÉS
- Egyezmény a környező európai államokkal a kettős adóztatás elkerüléséről;
- Kedvező mértékű\' nyereség- és oszlalék-adó;
- Egyedülálló mértékű adókedvezmények a helyi adóból;
- Kedvező vámtélelek, rugalmas agyintézés, vámudvarok;
- 50 fő feletti foglalkoztatottságé eég alapításánál kedvező telekárak, infrastrukturális támogatás;
OKTATÁS. KÉPZÉS. TURIZMUS
- Korszerű egészségügyi ellátás, regionális szinten 1 20.000 embert érint:
- Átlagon felüli képzettségi szint az oktatásban;
- Kulatási és oklalási alközpont, főiskolai bázishely;
- Korszerű módszerek a munkanélküliek átképzésére;
- Kiemeli üdülési körzetekkel határos (Balaton, Kis-Balaton. Hévíz. Zalakaros, gyógyfürdők);
- Folklór hagyományok, falusi turizmus, vadászat, lovaglás; 1
- Fesztiválváros, nemzetközi rendezvények színiere. üzleti turizmus;
VÁROSFEJLESZTÉS, JÖVŐKÉP
- Több ezer nr megvásárolható, ipari környezetben lévő üzemcsarnok;
- 12 hektár zöld mező. melyek közműves ellálása városi rendszerből megoldható;
- 30 hekliii ipari park és logisztikai centrum létesítésére kijelölt hely:
- 1 hektár üzletközpont és szórakozlaló negyed létesítésére kijelöli belvárosi le-rülel;
- 750 éves történelmi műit. kereskedelmi és vasúti csomópont!
- Fejlett bankrendszer, széles szolgáltatással;
- További ínformáció es felvilágosítás a 00-36-93/500-700-as telefonszámon.
Viíriuk hívását!
EUROPOL
Az ÉU központi bűnügyi, rendőrségi szervezete. Koordinálja a tagországok együttműködését !1 bűnüldözés, a terrorizmus és a kábítószer elleni küzdelem területén, közös adatbázissal rendelkezik.
Éves munkaegység (annual work unit - AWU)
A munkaerő által végzett munka mértéke: egy AWU a teljes munkaidőben egy éven keresztül dolgozó személy munkájának telel meg.
Exporttámogatás
Mezőgazdasági termékeknek a Közösségen kívüli országokba történő kivitelét expoittámogatás formájában öszjönzik. Az exporttámogatás a magasabb belső és az dacsony ibb külső arak közötti különbség kiegyenlítésére szolg-il Az exporttá mogatás egyrészt a farmerek jövedelmét egészíti ki, másrészt segíti az EU nagymértékű agrárfeleslegeinek csökkentését.
m.
- KULONOS SZILVESZTER
A 12/99. számú rendelet szerint a 2000. évi dátumváltással kapcsolatosan, az informatikai alkalmazások és szolgáltatások folyamatossága érdekében fel kell mérni az önkormányzatok és intézményeik számítástechnikai eszközeinek állapotát. Elemzési kell készíteni a dátumváltás feladatairól, és várható költségeiről, valamint gondos-
kodni kell azok elvégzéséről. A Nagy- j§ kanizsai Önkormányzat intézményei- i nek jelentős része mái készen áll az. f ezicdlordulóia Akaiinak azonban még 1 olyanok, melyek ez idáig egyáltalán I nem foglalkoztak a feladattal A Polgármesteri Hivatal számílógépeinek | 99%-a készen áll a nem mindennapi szilveszter éjszakára
1999. augusztus 12. i
19
Ünnepi program
Augusztus 19-én (csütörtökön) a Deák téren
17.30 Térzene
Olajbányász Fúvószenekar 18.00 Ünnepélyes zászlófelvonás katonai
tiszteletadással
„Zengő Anyanyelvem"
(A magyai népdal ezer éve)
Faragó Laura énekművész népköltészeti műsora
Helyszín: Zsinagóga. Fő u. 6. 18.0.3 A Dél-Zala Táncegyüttes és a Bojtár Népzenei
Együttes műsora 18.10 Mencltánc
A Hevesi Sándor Művelődési Központban
18.15 Néptáncműsor
18.20 Kiállílásmegnyitó
Királyportrék - a Körösi Csorna Sándor Alt. Iskola diákjainak alkotásaiból és Elő népművészet címmel a HSMK szövőműhelye és a Nagykanizsai Fafaragó Egyesület munkáiból rendezett közös kiállítást megnyitja: Tamóczky Attila alpolgármester
18.45 Nyáresti térzene
Olajbányász Fúvószenekar
20.00 Szabadtéri Nyári Színház
Gumey: Love Letters (Szerelmes levelek) Hernádi Judit és Gálffi László szereplésével
Augusztus 20-án (pénteken) a Hevesi Sándor Művelődési Központ parkjában
I 1.00 Népművészeti kirakodóvásár
1 1.20 Mencltánc (Erzsébet tér-Deák tér-Széchenyi lén
11.45 A Tolcsvay Trió műsora
12.00 Harangszó
12.02 Himnusz
12.04 Vers - Vinczc Ferenc előadásában
12.06 Ünnepi beszédet mond Tüllő István polgármester
12.12 Kcnyérszcntelés
12.20 A Tolcsvay Trió műsora
12.45 \' Szózat
14.00 A szombathelyi Szamóca Színház
gyermekműsora 15.00 Alpok-Adria Nemzetközi Néptánctalálkozó
külföldi együttesek műsora 18.00 Szent István napi ünnepi mise az alsótemplom
parkjában
20.00 Az Alarm együttes koncertje a HSMK árkádjai alatl
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Nem magaméit fogtam tollal. Az idősek éve alkalmából mivel nem lihegjük túl sem az írott, sem a képi sajtóban, próbáltam vázolni a sok idős ember jövendőjét, akikkel ma úgymond a kutya sem törődik. Ez a nemtörődés hagyja mégjobban feledésbe merülni a generációs problémákat is, azt. hogy csak addig ér napjainkban valamit egy ember, míg adni tud. ha ez megszűnik, az ember is gyűlölné válik környezetében. Azt mondják, hogy a szabadságol a jóiéi hozza. Legyen tehát szabad az idős ember is.
Tisztelettel:
Károlyi József
nyugdíjas 8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 14 1/4. sz.
LEHAJTOTT FEJJEL
A nincstelenség igazán csak akkor fáj, ha az. az igazságtalanság terméke. Lehajtott fejjel így kezd panaszkodni a szürke kisegér. Mindig sokai kellett gondolkodnom, de annyit, mini ebben az évben, talán még so-liu. Emlékezetes év lesz ez az idős egerek éve. Annyi szó sem esik benne rólunk, mint koszos köröm alatt a piszok. Ideje lenne már megváltoztatni azt az ismert filozófiai léteit, hogy ..Gondolkodom, tehát vagyok" vagyok, tehát gondolkodómra. Mert ki tudja, hogy meddig leszek, ha ez így meg)1 sokáig. Mi ebben a társadálomban, csak az utálatnak örvend-
20
hetünk. Úgy viselkednek velünk, mintha őket nem egéranya szülte volna! Minlha a nagymacskák a világ kezdete óta lennének, és azt lehelnek az öreg egerekkel, amit éppen jónak látnak. Igaz. hogy méltányolandó leltei is vannak az egerekkel szemben megalkuvásra képtelen kandúroknak, cirmosoknak. Minket nem lőnek tarkón, nem bombáznak ki a lyukból, de addig húzzák rajtunk a rátol, míg bele nem döglünk. Ezt a sötétszürke életünket azért meghagyják, legalábbis addig, amíg bírjuk a macskák önkényeskedése!. Pedig a csont-bőregér is madár! ...repül! - ki a társadalomból. Egyszerűen - rágcsálóvá - fogyasztóvá degradálódtunk, mint egy villany, vagy gázóra. Rágcsáljuk a száraz kenyeret, vele együtt a teslünket, lelkűnkéi. Lassan elfogyasztjuk a még lettre kész eszünket is, hogy mit fogyasszunk holnap - mi a fogyasztók. Tavaly azt nyávogta az egyik kandúr, hogy „... az idős egerekről más formában fogunk gondoskodni, de a nyugdíjemelést csak így lehet és kell megoldani! Kérem minden idős egér türelmei." Mi idős egerek soha nem tanulunk semmiből! Ki hitte volna, hogy rá egy évre ez a „más formában" be is következik. Már regisztrálnak is bennünket... fizethetem a regisztrációs költségeket, ha kiutazok a lyukból. De miért nem fizetik vissza év végén, mikor már tudják, hogy hány egér és hova futkosott az. országban\'\' Persze cincogi! Még mit nem\'.\' Felhívás jelent meg a nyugdíjas egerek lapjának júliusi számában, hogy menjünk ám cl mindenhova és panaszkodjunk, javasoljunk. Smafu! - legalább úgy tudják a mi
problémáinkat, mint azok. akiknek panaszkodni kellene. Szembekötős-dit játszanak velünk a kandúrok! Azt a falatot. meg sehogysem tudjuk megrágni, hogy miért kell többel fizetni ha spórolok, minlha pazarolok? Nekem ebből lenne egy kis plusz, de a másiknak is. amit újból eladhat. Érthetetlen ez. a gyors meggazdagodási vágy. ez a pazarlásra ösztönzés ebben a „leneke is kint van országban". Kőkemény falat a lyukadó is. Ezzel ismét „nagyot segítettek" az idős egereken. Egy élei keserves munkájával kaparta magának. Belebetegedett, belerokkant mire kész lett. de sok bele is pusztult és mikor minden téglához a betegség és gyász emléke tapad, ezt a keserves gyümölcsöl is más szakítja le. A nagymacskák meg számolatlanul, kétkézzel szólják. ígérik a pénzt! Ezért aztán röhög rajtunk már a templom egere is, hisz ő is gazdagabb már a házi egérnél. A leg-emészthetetlenebb durva falat a kamatadó. Tudják a nagymacskák, hogy az idős egerek zömének van valamilyen biztosítása, hogy ha megdöglik, az ivadékai tisztességgel tudják elkaparni, ezzel is levéve az amúgy is szegényekről czl a terhel. A nyugdíjalap egyszer már adózott Most ebből a már adózott összegből összekuporgatott kis összeg kamatát is megadóztatják. Ehhez már bőr kell a nagymacskák szőrös pofájára. Mi nem örülünk ennek az évnek. Nem örülünk, hogy eszébe jutott a nagymacskáknak a „más módon" való segítés. Egyáltalán nem örülünk azoknak a „figyelmességeknek" melyekkel elhalmoznak minket. Míg elünk emlékezni fogunk er-
re az évre. De 2002-ig biztosan. Szerelve Tisztelt nyugdíjas társaim! Nem lehetünk megelégedve annyival, hogy elsírjuk magunkat az utcán, vagy otthon magányunkban. Nyilvánosságot kell kapni annak, hogy milyen a sora in kb. kétmillió idős embernek. Nyilvánosságot kell kapni annak, hogy mi nem szeretetei kérünk, nem alamizsnái, hanem tiszteletet és mindent ami ezzel jár. ¦ Nagykanizsa. 1999. július 12-én Lejegyezte egy szürke kisegér.
1999. augusztus 12.
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola az alábbi szakképzéseket indítja az 1999/2000-es tanévben.
1. Nappali tagozaton érettségire épülő Apolóképzés Jelentkezési határidő: 1999. augusztus 25.
2. Iskolarendszeren kívül önköltséges Fogászati asszisztensképzés
Jelentkezési haláridő. 1999. augusztus 25.
A jelentkezéseket írásban kérjük eljuttatni az iskola címére: 8800 Nagykanizsa, Rozgonvi u. 23.
ÖKÖLVÍVÁS
A Sopronban megrendezett a „Sopron Kupa" országos meghívásos ökölvívóversenyre, minden súlycsoportban 4-4 versenyzőt hívlak meg a szervezők.
A versenynek nemzetközi jellegel adott az a tény, hogy a tornán szép számmal képviselteitek maglikai a szomszédos Szlovákia bunyósai.
A Kanizsa Box Klub versenyzői a Korpics Miklós vezetőedző és elmaradhatatlan segítőtársa Varga István edző segédletével sikerre éhezve érkeztek a hűség városába.
Serdülő 46 kg-ban Szabadi Marion képviselte a kanizsaiakat. Marci az első napon tatabányai ellenfelét egyhangú pontozással győzte le. míg a második napon az idei úllörőolimpia hódmezővásárhelyi bajnokát többször is meglendítve nagyon magabiztosan verte meg, korcsoportjában igen ritkán látható érett, okos bunyóval. (Korpics-Varga edzőpárosnak mosl fájhatott csak az a mandulaműtét, ami miatt Marci nem tudott a diákolimpiára elmenni).
Junior korcsoportban a 48 kg-os Fala Szilárdnak nem volt nagy szerencséje, hiszen ellenfelek híján kénytelen volt az 51 kg-osok között öklözni, ahol rögtön Szekeres Lacika egyik válogatón lár-sál kapla ki. Ennek ellenére Sziliírd minden megilletődöttség nélkül kezdett a ringben és végül csak szoros pontozással maradi alul válogatott ellenfelével szemben. Gratulálunk!
Szekeres Lacika már megint „untatta" a boxrajongókat, hiszen az első napon, szlovák ellenfelével már a második ménéiben végzel!, de döntőbeli ellenfele a győri Menyhárt sem járt jobban.
A mérkőzés krónikája röviden: I. menet, gong, köszönés, beállás, szemezés, tánclépések jobbra, tánclépések balra, aztán a 12. másodpercben Lacika ütöd egy hihetetlen kemény balegyenes fejre, jobb felülés testre kombinációi, czl követően a mérkőzés vegei is éri. Csak így tovább!
Felnőtt 63,5 kg-ban Kovács Gábor a kanizsaiak kezdő versenyzője Máté Szilárd (Győr) ellen a második ménéiben feladta. Ugyanezzel a versenyzővel szemben Horváth Zoli a döntőben rendkívül szoros pontozással kapóit ki. Nem mindenki látta
így. A mérkőzés hevességéről csak annyit, hogy Zoli erre a meccsre tekintettel kapta meg a torna legharcosabb versenyző kitüntető címet. Megjegyzem, hogy Zoli eredetileg 60 kg-ban készült indulni és erre is fogyasztott, míg ellenfele 67 kg-ról fogyasztott 63 kg-ra, ez azonban szemmel láthatólag nem teljesen sikerülhetett neki.
Kovács Gábor testvére, a szintén kezdő versenyzőnek számító Krisztián az első napon tatabányai ellenfelél verte pontozással, majd a döntőben attól az ügyes és rutinos Takácstól szenvedett - egy jó mérkőzésen - pontozásos vereséget, akit már sokszor láthattunk városunkban Kucsebár és Orsós ellenfeleként.
81 kg-ban a versenyzők nagy száma miatt két csoportban folytak a küzdelmek.
Az „A" csoportban a kanizsaiakat - szintén kezdő versenyzőjük - Gál Norbert képviselte, Norbi nagy szívvel küzdött, de a magyar bajnokságon harmadik helyezést szerzett Udvardival nem bírt.
A „B" csoportban a Kaposvárról nemrégiben Kanizsára igazolt Baranyai Zollán a paksi versenyzőkkel beszélt meg randevúi, ami sajnos felemás módon végződött, hiszen míg az első napon magabiztosan győzött, addig a döntőben sajnos kemény csatában vereséget szenvedett Paksról jött ellenfelétől.
Korpics Miklós vczelőedző clégedelten nyilatkozott csapatáról, örömmel nyugtázta, hogy a Klub lassan már második versenyzőgenerációját neveli fel. akik reményei szerint képesek lesznek követni a Kucsebár Zsolt-Orsós Pista (alias „Füsti") vonalat, sőt véleménye szerint vannak olyan versenyzői is, akik megfelelő szorgalommal és akarattal Szekeres Lacika klasszisához is felnőhetnek.
Draskovics Szilárd klubelnök szerint alakulgat már az utánpótlás-nevelés, hiszen ezen a versenyen zömmel a kezdő versenyzők kaplak lehelőseget, mellyel élni is tudlak.
A \'98-99-es CSB-vel kapcsolatban megjegyezte még, hogy az előzetesek megbeszélések ellenére az erős anyagi háttérrel rendelkező csapatok gyakorlatilag az egész országból „felvásárolták" a legjobb versenyzőket, így akadt olyan csapat is, amely szinte csak válogatottakból és magyar bajno-
kokból állt. Amennyiben ez a helyzet nem rendeződik, vagyis nem korlátozzák az idegenlégiósok számát, úgy a Kanizsa Box Klub nem fog indulni a következő CSB-n, hiszen az anyagiak miatt gyakorlatilag kis egyesületként esélye sem lehetne a győzelemre, de másfelől, ha mési megfelelő
pénzügyi háttérrel is rendelkezne, akkor sem javasolná a nevezést, hiszen az ökölvívótornákon Kanizsa városának hírnevéért a Kanizsa Box Klub tagjainak kell küzdenie, és nem azoknak, akiknek semmiféle kötődésük nincs a városhoz cs ezáltal a klub a szui-kolóihoz.
KOSÁRLABDA
Leány KDKK-SALON Palloilijat 75-18(37-10)
KDKK: Bődör Viktória (8). Arany Alexandra (27), Soós Eszter (3), Horváth Mónika, Góber Judit (7), Borovics Ibolya, Tálosi Zsófia (6), Nánási Adrienn (2), Bartók Judit (10), István Linda (8). Lakatos Anikó (4), Mátyás Ildikó. Edző: Gábor Erzsébet
Fiú KKK DKG-East-SALON Palloilijat 53-45 (23-23)
DKG-East: Kocsis Málé. Vis-novics István (4), Simon László (2), Göncz Ferenc, Bunczom Tamás (5). Németh Zsoll. Talabér Péter (14). Szollal Tamás. Molnár Gábor (2). Magyar Balázs (II). Wilheim
Dávid. Silló Mátyás (13), Lukács Péler (2). Edző: Göncz Ferenc és Silló Zsoll.
1999. augusztus 12
21
LABDARÚGÁS
l\'NB
Nagykanizsai Olajbányász FC-Zalahús Zalaegerszeg TE FC 0-0
Nagykanizsa. 12.000 néző. Játékvezető: Szarka (Boda, dr, Szabó).
Nagykanizsa: Kovacsevics -Panghy - Pálfi. Crnomarkovics -
Marinkovics, Zahorecz. Kovács L. (Farkas 46. p.), Agics. Svélecz (Pulai 46. p.) - Horváth Gy.. Kerekes (Szőcze 56. p.). Edző: Készei Ferenc.
ZTE: Vlaszák - Balog - Kocsárdi. Csóka. Fi ló - Boncliis, Nagy L. (Szabó Cs. 64. p.). Szabó II.. Gaál (Bahati 74. p.) - Sebők. Arany. Edző: Tornyi Barnabás.
Sárga lap: Agics a 40.. Filó a 84. percben.
A kanizsai drukkerek üdvözlik a Bánvász-focistákat.
Kihagytam! Kivcdtem!
ZTE-szurkolók indulatban.
A küzdelem ekkor még folyt.
NB Hl
MÁV NTE-Nagyatád 3-0 (0-0)
Nagykanizsa. 250 néző. Jv.: Takács G.
MÁV NTE: Kovács Z. -Korpics, Nagy T.. Dezső. Bekc. Gyulai (Tóth T.|. Kalinics, Kovács J. Pongárcz. Trencséni Z. (Réz). Trencséni V. (Kovács T.). Edző: Szálai Zoltán.
USZAS
Országos serdülő\' bajnokságot rendezlek a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában július 30-3 I és augusztus l-jén közel 10 egyesület részvételével.
„A" döntő:
50 m leány mell: 3. Papp Viktória 35.68 Bolyai DSE. Új megyei felnőtt esúes!
100 ni leány: -1. Papp Viktória 1:17.13. Új megyei felnőtt esúes!
1999. évi országos bajnokságon Zala megyéből a legjobb eredményi - dobogós lielyezési - egyedül a Bolyai DSE versenyzője ért el. Vidékbajnokhoz méltóan csak budapesli versenyzők végeztek előtte a versenyben. Eredmén Vei vei a korosztá-
lyos országos ranglistán az. első háromban a felnőtt ranglistán az első tíz legjobb magyar mellúszók közt szerepel. A versenyen a részvételt Viki egyéni szponzora a Hidrofilt Kft. támogatta.
IV. TENKES KUPA NEMZETKÖZI MEGHÍVÁSOS ÚSZÓVERSENY
Harkányban augusztus 2-án került megrendezésre az 50 m-es. kézi időméré -ses uszodában 11 csapat, köztük bosnyák, tuzlai és magyar versenyzőkkel.
100 m női mell: I. Papp Viktória l: 18,60
50 m leány mell \'85 és fiatalabb: I. Papp Viktória 35.52: 2. Keresmaries Marietta 39.41
50 m leány gyors "85 és fiatalabb: 3. Papp Viktória 31.75
50 m leány gyors \'87 és fiatalabb: 3. Pintér Kitti 32.23
50 m leány pillangó \'87 és fiatalabb: 3 Pintér Kitti 34.77
50 m leány mell \'88 és fiatalabb: 2. Pintér Kitti 43.89
50 m fiú mell \'90 és fiatalabb: 2. Bem Gábor 49.67
4x50 m női gyors váltó; 3. Bolyai DSE 2:15.08 (Papp Viktória - Keresmaries Marietta - Tuboly Klaudia - Pintéi Kitti 1
Rajluk kívül pontszerző helyen végezlek a csapatversenyben:
50 m mell (\'90): 5. hely Jakabfi András
50 m gyors í\'88): 6. Czippán Dénes
50 m gyors (\'89): 5 Gödinek László
Pontversenyben 5 Bolyai DSF-
SPORTREPÜLÉS
Matkópusztán a VII. Ultrakönnyű Sportrepülő Világbajnokságon, a merevszárnyú és súlyáthelyezéses kategória csapatversenyében Magyarország világbajnok letl. A csapat sikeréhez hozzájárult a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesüld Ferine Vincc-Tóth László párosa is. akik a kétüléses, súlyáthelyezéses kategóriában a 13. helyet szerezték meg.
A „VIVERE" Gyermekvivá-sért Alapítvány megköszöni mindazon vállalkozóknak, vállalatok vezetőinek, akik az iparűzési adójukból támogatást adtak. Kéri, hogy ti jövőben is kísérjék figyelemmel tevékenységüket.
Nagykanizsa, 1999. augusztus 9.
1999. augusztus 12.
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Terv u. 3. sz. alatt) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kiskanizsán 1 szobás ház 470 n-öl leiekkel eladó, BrcL: hétvégeken a Körmös u. 33. sz.
alau. (30631 K)_
Pogányszentpéteren 100 nm-es, közponii fff-téses családi ház eladó. Érd.; 82/494-347-es telefonszámon. (30628 K) Oieglörhéncen kedvező áron gordonos sző-lő. pinee, gyümölcsös, terméssel együtt eladó. Érd.: 316-466-os telefonon az esti órák-
han. (30629 K)_
Zalakaros-Behiák városrészben a Diófa ut-cában 200 n-ö| zártkerti ingatlan téglaépülettel eladó. Érd.: 17 órálól a 93/323-749-es le-
lelónon. (30619 K)_
Nagykanizsán a Bartók B.u. 8. 7/4. alatt egyedi fűtésű. Vízórás, lomkamrás. 2 szobás lakás eladó. Érd.: személyesen vagy telefonon 16 óra után a 321-264-es telefonon.
(30620 K)_
Eladó Nagykanizsán a MAORT telepen az Olaj utcában, felújított családi házrész. Ugyanitt garázs eladó. Érd.: 93/326-516-os
telefonon. (30599 K|_
1 vagy 1.5 szobás lakást vennék lehetőleg 4
emeletesben, egyedi vagy központi fűlésesl. Érd.: 93/324-333-as telefonon 19 óra után.
(30600 K)_
Egy+fél vagy kétszobás egyedi fűtéses lakást keresek 3. emeletig. Érd.: 06-30/9794-,
754-es telefonon. (30595 K)_;
Családi házat keresek Nagykanizsán vagy környékén. Érd.; 06-20/992-64-01-es lelefo-
non. (30596 K)_
Családi ház sürgősen eladó a Sikátor utca 38-ban. Ára: 3.800.000 Ft. Érd.: 324-81 l-es
telefonon. (30598 K)_
Gyékényesen, a tóparthoz közel 4700 nm-es közművesített telek reális áron eladó. Erd.: 18 óra után a 93/319-575-ös telefonon.
(30585 K)_
Mórichelyi szőlőshegyen 700 h-öl szőlő, gyümölcsös, új építésű pincével eladó. Villany, kövezett út van. Érd.: 93/322-828-as telefonszámon. (30526 K)
JÁRMŰ
Foni Tfanstl 199l-es évjáratú eladó. Érd.: Tólszerdahely, Béke u. 6. vagy 9.3/38.3-047-cs vagy a 06-60/3\'W-6S0-és telefonon. (30622 K)
3 éves Ford Escorl 1.3-as eladó. Érd.: 06-20/9428-079-es telefonszámon. (30623 K) Régi típusú Babella 25 E Fl-crl eladó. Éld.: 31«-160-as telefonszámon. (30570 K) Simson SB 5l-es 1988-as évjáratú eladó. Ár: 65.000- Ft. Tel.: 325-712 vagy 30/9029-320. (30461 K)_
BÉRLET
Bútorozott albérleti szoba kiadó. Érd.: 323-593-as telefonszámon. (30624 K)
Számítástechnikai tanfolyamok indulnak szeptember közepén Nagykanizsán, az Informcn Bt. szervezésében. 40 órás Word, 80 órás Word, Excel tanfolyam. OKJ-képzcsek: 200 órás alapfokú és 230 órás középfokú tanfolyam. Jelentkezés és információ: 93/317-223, 06-30/9120-261. (30592 K)
VEGYES
400 l-es hűtőláda. 240 l-es hűtőszekrény eladó. Érd.: a 316-466-os telefonon az esti
órákban. (30630 K)_
SB 16 FM rádiós hangkártya és 286-os Laplop eladó Érd.: 93/325-712 vagy 06-30/9029-320-as telefonokon. (30617 K)
Badacsonyfelvidéki jo mméVe^ű fehér bor sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 06-30/912-8219 vagy az esti órákban a 93/321-07 i-es
telefonszámon. (50594 Ki_
Szálkás szőrű, kan tacskói találtam. A kutyus törzsszámával lehel jelentkezni a 316-066-os telefonon az esti órákban. (30584 Ki Magyar nyelvtanból általános iskolások részére pótvizsgára felkészítést, korrepetálási vállalok. Érd.: 93/313-880-as telefonon.
(30566 K) _
Társasház oldalfala reklámfestésre kiadó. Érd.: Bencze Valéria. Nk. Garay u. 1 l/A. (30451 K)
PARTNERKERESŐ
49 éves özvegyasszony élete párjai keresi 55 évesig, józan életű, hűséges úr személyében. „Keresem a boldogságot" jeligére a Nk. Pf.
154-re várok levelet. (50625 K)_
Komoly szándékú, őszinte, káros szenvedélytől mentes férfit keres 53 éves korig egy 49 éves özvegyasszony. „Szerelnélek szerelni" jeligére Nk Pf. 154-re várok választ (50626 K)
A hirdetéseink megjelennek az INGATLANBÖRZE c kiadványban is.
VII. „Coke-Cola Kupa"
Mini minden év augusztusában, immáron hptedik alkalommal kerüli megrendezésre a Palini Sportkor szervezésében a kispályás labdarúgó torna. A nevezők köz.óti több csapat neve is ismerősen esengelt a labdarúgást kedvelők számára, de volt csak a torna apropójából verbuválódott .,formáció*\' is. Az induló 10 esapal a sorsolás után kél pálván. párhuzamosan küzdőit a dön-töhejutásért. Színvonalas, sportszerű I iiek jo hangulat jellemezte az. elődöntőket. A csapatok csak a pályán voltak ellentelek. a mérkőzések közti szünetekben jó ismerősökhöz, híven ugratuk egymást játékosok, nézők egyaránt. Egy-két gólzáporos mérkőzés eredménye (7-0. 10-0. I l-l) már sejtetett valamit a négyes döntő résztvevőiről.
Az I. csoportból, szinte azonos teljesítménnyel. 8-8 ponttal, az. egymás ellen döntetlent elérő Tintahal (csoportelső) és az Unicum csapatai jutottak tovább. Itt a löbb rúgott gól döntött. A másik ágon. az addig jól szereplő Che-motox az. utolsó mérkőzésen vereséget szenvedett a Dinamit csapatától. így beíocizta a nevető harmadikat, a Kanizsa Kit. csapatát. „Na. látszhatunk még egyet\'\' mondta kissé
1999. augusztus 12
fáradtnak tűnve a Kartizsa Ktl. egyik játékosa. Aztán élve a lehetőséggel 1-0 félidő után 3-0-ra legyőzték az Unicumol. Góllövők: Varga J.. Szabadi K. és Kantó L. A döntőben, nagy küzdelemben. Kállai góljával. 1-0-ra győzőit a Tintahal.
A VII. „Coke-Cola" végeredménye: I. Tintahal II. Dinamit
III. Kanizsa Kft.
IV. Unicum.
A torna legsportszerűbb csapatának a Piogén-t választónak.
Gólkirály Kapus Krisztián (Dinamit) 10 góllal, a legjobb kapus: Bécs László, a torna legjobb játékosa Bocskor Tamás lett.
A kupákat és az. okleveleket Ihász Zollán. a torna főszervezője adta át. megköszönve a esapalok részvételét.
Ez egy jó kis buli volt! Jövőre ugyanitt!
Németh László
TRIO
f-BT
TELEFON/FAX: 93/318-289 MOBIL: 60/399-399
ÉJJEL-NAPPAL
KÜLFÖLDÖN - BELFÖLDÖN
AUTÓMENTES
MEGBÍZHATÓ - PONTOS - SZAKSZERŰ
HSMK HETI PROGRAMAJÁNLÓ
Információ, jegyárusítás 10.00 -18.00 óra. Tel.: 311-468
- 16-án 20 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK \'99
A Calcutta Trió és a Himachal Pradesh (India) táncegyüttes
műsora
- 19-én 17.30 órakor: SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI PROGRAM (Deák tér)
- 19-én 20 órakor: KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ - szabadtéri kamaraszínházi
előadás az intézmény melletti parkban
Love Lellers - Szerelmes levelek -
Hernádi Judit és Gálffi László
- 20-án 11 órakor: SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI PROGRAM a HSMK előtti
téren
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Büki Erzsébet. Dukál Éva, Lukácsa Zsuzsa, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Benedek Miklós. Horváth István, Horváth Zollán, Varga György (fotóriporter). Hirdetésszervezők: Varga Zoltán (20/9351-036). Németh László (30/956-8410). Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: SS0I Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft Nagykanizsa, Terv u 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879
23
az autósok figyelmét arra, hogy bizony egy jókedvű, összetartó csapat az övék. Az aszfalt "ízeltlábúi" nemcsak szépségüket. hanem
ügyességüket és gyorsaságukat is összemérték. A versenyek nézői meggyőződhettek a mondás igazáról: „örcc autó nem vén autó".
Az elmúlt hétvégén a bogarasok uralták Nagykanizsa utcáit. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is találkozót adtak egymásnak a Volks-
wagen tulajdonosok. Szombaton délután rendőri kísérettel vonultak fel a városban. Vidáman integetve, dudálva hívták fel a járókelők és
FIGYELEM! FIGYELEM!
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeptemberben
HORVÁT NYELVTANFOLYAMOT INDÍT.
AJELENTKEZÉS IDEJE:
1999. aug. 16-17-18-án 8-16 óráig.
HELYE:
Rozgonyi u. 1., I. emelet 6. ajtó
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Kétnapos rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket Nagyrécse önkormányzata. Augusztus 14-én és 15-én kosárlabda-mérkőzéseket, ifjúsági grundbirkózást, teke-és súlyemelőversenyt láthatnak a faluba látogatók. Fellép a Zalako-
meghívó nagyrecsere
mári Hagyományőrző Együttes, a Murakeresztúri Fúvószenekar, valamint a Zalaszentbalázsi Népdalkör. A finom ételekről a főző-
verseny résztvevői gondoskodnak. Késő estétől tábortűz és szalonnasütés mellett a vendégek hajnalig rophatják a táncot.
9,.
KANIZSA
Trend Kft
kanizsa trend kft. lakberendezési áruháza
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: 93/313-106,93/500-157
DIN ISO 14001 9001
FORTUNA Az extravagáns, különleges formát kedvelők garnitúrája.
24
1999. augusztus 12.
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XI. évfolyam 33. szám • 1999. augusztus 19. Megjelenik 21.000 példányban
VILLANY SE LESZ?
Amennyiben a Zemplén 5/A lakóközössége nem tudja kifizetni kifizetetlen villanyszámláit, abban az esetben a DEDASZ kénytelen lesz megszüntetni a szolgáltatást. A lakóközösség a tartozás kiegyenlítésére szeptember 15-ig kapott lehetőséget, amennyiben havi esedékes számláit rendszeresen fizeti. Mint a DÉDASZ-tól megtudhattuk, az elmúlt hét végén az adósság közel egyharmadát már kiegyenlítette a ház. A közös villany kikapcsolása azt jelenti majd, ha mégsem fizetnek, hogy nem lesz világítás a lépcsőházban, nem jár a lift, és szünetel a vízszolgáltatás is. Takács Zoltán, a DÉDASZ Rt. helyi üzemvezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy minden esetben a hat hónap elteltével értesítik a fogyasztót, és tájékoztatják arról, kilencven nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy adósságát kiegyenlítse. A kilencven nap lejárta előtt még egyszer értesítik az adóst, majd a három hónap lejárta után a DEDASZ szakemberei azzal a szándékkal vonulnak ki a helyszínre, hogy a szolgáltatási megszüntessék. Amennyiben az adósság kiegyenlítésére nem kerül sor, a DEDASZ minden kötelem nélkül szüntetheti meg a szolgáltatást.
semmilyen minimumra nem kötelezett. A villany esetleges kikapcsolása közegészségügyi és járványügyi kérdéseket is felvethet, amennyiben ez a vízszolgáltatás átmeneti szünetelését is eredményezi, ezért lapunk megkérdezte az ANTSZ illetékesét is. Dr. Bedő Ildikó lapunk kérdésére elmondta, hogy hivatalosan semmilyen információjuk nincs a Zemplén 5/A-val kapcsolatosan. A 37/l999-es kormányrendelet értelmében a szolgáltatónak a szolgáltatás szüneteltetéséről nyolc nappal korábban az ANTSZ-t tájékoztatnia kell. (Vajon ez esetben kinek kell tájékoztatni majd az ANTSZ illetékeseit? Hiszen nem a Vízmű szünetelteti a szolgáltatatást, hanem egy másik szolgáltató, amelynek folytán szünetel a vízellátás is.) A 38/1995-ös kormányrendelet még lehetővé tette, hogy az ANTSZ megvétózza közegészségügyi okból a szolgáltató kezdeményezését, ám erre a 37/l999-es rendelet már nem ad lehetőséget, csak a tudomásul vétel maradt. Amennyiben a vízszolgáltatás bármi okból kifolyólag szünetel, a közegészségügyi követelményeknek megfelelő vízellátásról gondoskodni kell. Erről ekképpen szól a rendelet:
„A közegészségügyi követelmények teljesítéséhez szükséges ivóvízellátás akkor biztosított, ha az ivóvízellátás legalább ötven liter/fő/nap mennyiségben, négy emeletnél nem magasabb lakóépület esetén legfeljebb 150 m távolságon belüli, négy emeletnél magasabb lakóépületben pedig négy emeletnél nem nagyobb szintkülönbséggel járó vízvételezési lehetőséggel (közkifolyóról, tűzcsapról, szállított vízből ) adott."
SZEGÉNY EMBERNEK CSAPJA SINCSEN?
Minden mindennel összefügg, hiszen egy másik írásunkban szóltunk arról, hogy a város tízemeletes épületeiből ellopott fali tűzcsapelzáró szerelvények egy raktárban pihennek, a bíróság még nem szolgáltatta vissza őket.
Lehet, hogy a Zemplén 5/A sem kivétel ez alól? Lehet hogy onnan is hiányoznak a szerelvények?! így a négyemeletenkénti tűzcsapról való vízvételezési lehetőség csapok hiányában csak álom maradna? Ha így van - amit egyelőre csak sejteni lehet - jó lenne, ha legalább a csapokat sikerülne visszaszerezni.
Alkudj
Iffl
Minden szombaton az üzlet vezetőjével közösen határozhatja meg az árát az Ön által választott terméknek!
umimm
8800 Nagykanizsa Eötvös tér 27. Alkatrósz ForróDrót: 93/315-140, 60/468-683 weaver@mail.matav.hu
A köztársasági elnök Zalában
Most már biztos, hogy Göncz Árpád augusztus 28-án Zala megyébe látogat. Elsőként a horvát és szlovén határ menti polgármesterekkel találkozik Letenyén. A tárgyalás témája a térség szerepe az európai integrációban. Majd az „Ezredvégi beszélgetés" címmel meghirdetett programon vesz részt a nagykanizsai Zsinagógában, melyre Glatz Ferenccel közösen kapott meghívást. A köztársasági elnök zalai programjának utolsó állomása Tótszerdahely, ahol iskolát avat fel.
Keresztszentelés Palinban
A palini városrész „újtelepén" már lerakták annak a katolikus fogadalmi keresztnek az alapjait, amelynek szeptember 14-én lesz a felszentelése. Mint Bicsak Miklós önkormányzati képviselőtől megtudtuk. Borda László, az egyházközség vezetője irányításával folynak a munkák.
RÉCEHALÁL
VADÁSZTÁRSASÁGBAN A LUDAS?
A vízivad vadászati szezon augusztus 15-ével vette kezdetét. Ezen a napon, kora este a természetvédelmi hatóság emberei, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Murakeresztúron működő Kiskócsag Nyári Tábor résztvevőivel közösen hatósági ellenőrzést tartott a Mórichelyi Halastavaknál - tudtuk meg Palkó Sándor természetvédelmi felügyelőtől.
- A mórichelyi tórendszer jelentős vízimadár lelőhely, ahol ottjártunkkor éppen a Nagykanizsai „Erdészeti Dolgozók" Vadásztársaság tagjai, illetve olasz vendégvadászaik vadásztak. Körülbelül fél nyolckor a tórendszer „kis kettes" tavánál egy lelőtt récét pillantottam meg, melyet dr. Nádor László, a vadásztársaság elnöke, valamint a Megyei Vadászkamára elnöke vizslájával
akart kihozatni a vízből. A partra szállítás után azt állapítottam meg, hogy a lelőtt madár cigányréce, ezt egyébként a társaság vadászmestere is elismerte. Kézbe véve még frissen vérzett és meleg volt az állat, az egyik szárnyát és a mellét érte találat. Nádor László és a szintén jelen lévő Nagy Imre természetesen úgy nyilatkoztak, hogy nem tudják, ki lőtte le a madarat.
- Mit kell tudni a cigányrécéről?
-A cigányréce fokozottan védett faj, természetvédelmi eszmei értéke 100 ezer forint. A BTK szerint elpusztítása már bűncselekménynek minősül. A cigányréce világállományának jelentős része a Kárpát-medencében található, ha itt jelentős pusztulás éri a fajt, akkor fenn áll a veszélye a kipusztulásának.
A természetvédelmi hatóság feljelentést tett a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, a lelőtt réce pedig további intézkedésig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság zalaegerszegi irodaépületének fagyasztóládájába került.
1301
| PER/PATVAR §
Dr. Varga Endre ügyvéd tanácsai
Azon kéréssel fordulok Önökhöz, hogy problémám megoldásában segítsenek újságjuk PER/ PATVAR című rovatában!
1999-ben feleségem elvált tőlem. A bíróság kérésemre, figyelembe véve a válás okát. a körülményeket, KÖZÖS LAKÁSHASZNÁLATOT ítélt meg. Részemről így elfogadható volt a döntés, hiszen a gyermekeim közelében maradtam (19-17 évesek), akik után 40% tartási hozzájárulást fizetek. A problémát a közüzemi számlák befizetése okozza: közös költség, telefon, villany stb., ami havonta 24-30 E Ft. Válás előtt az összesét én fizettem, most úgy gondolom, mivel fizetem a gyerektartást, nekem csak 1/4 részét kell fizetnem, kivéve a közös költség
azon részét, ami felújítási alapot képez. Tulajdonjogomnál fogva (fele lakás) annak 1/2 részét.
Tisztelt Ügyvéd Úr! - Szíveskedjék véleményezni!
Tisztelettel:
olvasójuk
A Kanizsai Rendőrkapitányságon évente 5000-5500 bűncselekmény ügyében intézkednek, melyhez még több száz szabálysértési eljárás párosul. Az eseményeket a napi jelentés formájában is archiválják, melyben nemcsak azok az esetek kerülnek rögzítésre, melyekkel kapcsolatosan később nyomozást rendelnek el, hanem valamennyi szabálysértés és lakossági bejelentés. A bejegyzések tartalmazzák, hogy mikor, milyen helyszíneken, milyen jogsértés következett be. Azt elsődleges intézkedésként a rendőrség hogyan próbálta kezelni és milyen eredménnyel. A napi jelentésekben kiemelt kategóriát képeznek a betöréses lopások, me-
KI ÜGYEL MOST?
A hétvégén sajnos úgy alakult, hogy az egyik családtagom rosszul lett. ezért orvost kellett hívni. A doktor annak rendje, módja szerint meg is érkezett, ellátta a beteget, receptet is írt, amivel én a patikába robogtam. Az évek alatt megszokott rend szerinti patikát kerestem fel, ám a feljárat rácsán egy különös írás fogadott. A papír szerint változott a rendszer, ezen a hétvégén az ügyeletes patikai teendőket nem a Rozgonyi utca sarkán lévő gyógyszertár látta el, hanem egy másik, a kórház melletti. Meg kell mondanom, nem nagyon értem, miért kellett az évek hosszú során át megszokott rendszeren változtatni. Mostanra szerintem minden városlakó tudta már, ha hétvégén baj volt, hová kell mennie a gyógyszert kiváltani. Szóval a rendszer változott, méghozzá szerintem nem is a javára. Ahelyett, hogy egyszerűsödött volna, bonyolulttá, nehezen követhetővé vált, erről az
önök újságjában lévő hirdetés alapján (augusztus 5-i szám) bárki meggyőződhet. Eddig egy patika ügyelt, most meg hol az egyik, hol a másik. Bizonyára ebben is van logika, de azért jó lenne, ha nagyobb nyilvánosságot adnának a bevezetett változtatásnak.
Jó lenne, ha az orvosi ügyeleten is kifüggesztésre kerülne, ha az ügyeletes orvosok is felhívnák az érintett figyelmét, hogy ne a megszokás szerint cselekedjenek, mielőtt nyakukba veszik a várost, informálódjanak, vagy a sajtó segítségével, vagy esetleg telefonon. Egyébként jó lenne, ha valaki megmagyarázná nekem, mi a jó abban, hogy olykor olyan patika is ellát ügyeleti tevékenységet, ami mondjuk Kiskanizsáról bonyolultabban megközelíthető, mint egy belvárosi. Vagy egyszerűen arról van szó, hogy az ügyeleti felárból innentől többen is részesedni szeretnének. Kérem, ha lehet,
kérdezzék meg az illetékeseket, hogy mi volt ebben a jó, és lapuk hasábjain informáljanak engem is, és a többi potenciális érintettet is. Nap. mint nap látom a tévében a rengeteg drága gyógyszerreklámot, ha erre telik, szerintem arra is áldozni kellene, hogy egy átfogó reklámkampányban tájékozódjon mindenki az őt érintő változásokról. Annál inkább is célszerű lenne, mert az ügyeletet valószínűleg többségében a bajba jutott emberek veszik igénybe. Ne szaporítsák a bajukat ezzel is.
(Név, cím a szerkesztőségben.)
AARGOSZ Biztosító Rt.
DÍJAM ÖNNEK KEDVEZNEK
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. l/l! Tel.: 93/536-121 Fax: 93/536-122
lyek gyakorisága a nyári időszakban megnövekedett. Az elkövetők kifigyelik az elutazások adta lehetőségeket, és rendszeresen fosztják ki a lakásokat. Sajnos a hétvégi házak még nagyobb veszélynek vannak kitéve. Egyre elterjedtebb az irodák, különböző intézmények elleni betörés. Ez különösen a számítástechnikai eszközök iránti nagy keresletnek köszönhető. Ugyancsak kiemelkedő a lopások száma. Az előző nyárhoz hasonlóan az elkövetők idén is kihasználják főként a gyerekek figyelmetlenségét. Nagy előszeretettel viszik el a csak pár percre őrizetlenül hagyott kerékpárokat, melyek könnyű pénzforrást jelentenek, hiszen a legtöbb esetben ezek nem rendelkeznek azonosítási jelekkel. Jelentős az úgynevezett kéjlopások száma. Ezen esetekben az elkövetők az ittas állapotú állampolgárok hi-székenységét használják ki. Őket szexuális ajánlattal elcsalva fosztják meg vagyontárgyaiktól. Ez utóbbi szituációkban a sértett oldal is jelentős százalékban hozzájárul az elkövetéshez. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy a zsúfolt helyeken kiemelkedően figyeljenek értékeikre.
¦ Vagyonvédelem ¦ objektumvédelem
¦ portaszolgálat ¦ pénz- és értékszállítás
Csúcstechnikát képviselő rádiós riasztórendszerek tervezése, telepítése, csendesriasztás 24 órás felügyelettel, kitűnő referenciákkal.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Tel.: 93/312-706
Keresztelő Rigyácon
Gondozott gyerekek részesültek a keresztség szentségében a rigyáci Egészségügyi Gyermekotthonban. Dr. Joós Lászlóné, az intézmény gyermekgyógyász szakorvosa vetette fel a keresztelő ötletét, aki hívó\'ként fontosnak tartotta, hogy a gyerekek részesüljenek ebben a szentségben. A gondozók a szülők segítségét kérték, akiket levélben kérdeztek meg arról, hogy kérik-e a gyerekek megkeresztelése!. Az intézetben élő ötvenhat gondozott közül negyvenegyen várták izgatottan Erdős Géza kiskanizsai
plébánost. A szellemi és testi fogyatékos gyerekek meglepő fegyelmezettséggel kísérték figyelemmel az eseményt, mely számukra főként az ünnepi hangulat miatt volt maradandó élmény. A keresztszülői tisztséget az intézet dolgozói, valamint a kiskanizsai egyházközösség tagjai vállalták, akik remélhetőleg többször meglátogatják majd a gyerekeket, hogy további kellemes perceket szerezzenek nekik, akik egy kedves szónak, ölelésnek többszörösen örülnek, mint egészséges társaik.
Sajtótájékoztató a Városházán
Pénteken délelőtt sajtótájékoztatóra várták a Városházára a helyi média képviselőit. A sajtótájékoztatót Törőcsik Pál alpolgármester hívta össze, hogy a megyei lapban megjelent, személyét is érintő kérdésekre reagáljon.
SAJTÓNYILATKOZAT
A július 9-i ülésen a Nagykanizsai Megyei Jogú Város Közgyűlése végre határozott döntéseket hozott az Alfától Omegáig Kft. végelszámolási eljárásának lezárására.
Emlékeztetőül: a Vásárcsarnok avatása 1996 decemberében megtörtént, és az ügy azóta sem záródott le, miközben a végelszámoló tavaly decemberben maga jelezte, hogy a folyamat akár napokon belül is befejezhető. A kft. azóta is létezik, látszattevékenységet folytatva valóságos költségekkel.
Éppen ezért indokolt volt, hogy a közgyűlés meggyőző többséggel elfogadja a polgármesternek -nem másnak - a javaslatát, amely a feltételek nem teljesítése esetén a végelszámoló felmentését is kilátásba helyezte, utólagos anyagi igényeit pedig elutasította. Stahl György sértett emberként viselkedik, de az mégsem érthető, hogy bosszúja célpontjául miért engem választott.
Nagykanizsa. 1999. augusztus 13.
Törőcsik Pál alpolgármester
MOST LAKÓHAZAKAT KELL ÉPÍTENI..,
mm tsai mm mm mm mm mm
HORVÁT KONZULÁTUS
Számtalan problémával keresik fel a június 18-a óta. a Rozgonyi út I. szám alatt működő Horvát Konzulátus munkatársát. A legtöbb esetben fordításokban, turisztikai kérdésekben várnak segítséget az emberek. Gyakran okoz meglepetést, hogy a konzulátus nem tud vízumot adni az. utazni vágyóknak. Ennek egyszerű oka, hogy az iroda tiszteletbeli konzulátusként működik. Vuk Veronika ügyintéző elmondta, ezekben az esetekben annyi segítséget tud adni, hogy előzetesen bejelentik az ügyfeleket a budapesti konzulátuson. Az iroda néhány hetes tapasztalatai azt mutatják, hogy a Horvát Kisebbségi Önkormányzat megalakulása pozitív hatással volt a kisebbség mindennapjaira. A nemrégiben megrendezett horvát-napok nagy sikere is bizonyítja, hogy intenzív az érdeklődés a lakosság körében. Igyekeznek részt vállalni a gazdasági kapcsolatok fellendítésében is. Ennek érdekében szeptemberben rendeznek találkozót az üzletemberek számára. Szívesen nyújtanának segítséget a rendőrségnek is. hiszen a zsebtolvajok előszeretettel keresik a Horvátországból érkezőket. Megfigyelhető, hogy a kereskedelemben lassan alapfeltétel a horvát nyelvtudás. A tanulni vágyók számára rövidesen tanfolyamot indítanak, melyre augusztus 18-ig lehet jelentkezni a Rozgonyi út 1. szám alatt. T. J.
Talán kicsit megkésve, de mégiscsak elkészült az országos újjáépítési terv. Megkésve, mondom én, hiszen még a minap is egy hevesi kis falu polgármestere lemondóan nyilatkozott a rádióban: nem hogy a segítség mértékéről, de még irányáról sem kapott tájékoztatást. Keserűen beszélt a biztosítókról, a kárfelmérések hányaveti módjáról, az emberek reménytelen helyzetéről. Nálunk aztán beigazolódott, hogy aki szegény, az a legszegényebb, meg a szegény embert az ág is húzza. Ezekkel a szófordulatokkal illusztrálta a falu első embere tehetetlenségbe fulladó helyzetüket.
Reméljük, hogy az újjáépítési terv konkrét, átfogó feladatokat jelöl meg, s az ún. „gyorsházépítés" (akár két hét alatt is elkészül egy ilyen hajlék!!) akciója nyomán a több mint háromezer megsemmisült lakástulajdonos közül jópáran Szent István ünnepét akár új házukban ülhetik meg. No, de van-e elég építőanyag, építőipari kapacitás,
meg akarat ma Magyarországon -főként az ország északi és keleti részén -, hogy még a tél beállta előtt otthonok sora épüljön újjá? Kell, hogy legyen!
Morfondírozásom közepette -meg a közelgő ünnep hangulatában - eszembe jutott, hogy nem régen Nemcskürty professzor úr a magyar nép építkező szaktudására, hallatlan erőfeszítésére milyen példát hozott. István király II. törvénykönyvében szerepel (kelt 1030-1038 között) az a törvény, amelyiket a kisdiákoknak is ismerniük kellett: „Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 apró marhával. Ruhákról és oltárterítőkről a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök". A törvénynek számunkra most csak az első sora érdekes, mégpedig felvetett témákkal kapcsolatosan. A professzor úr nagyon érdekesen vezetett be ben-
nünket bizonyos mögöttes tartalmakba. Akkor számtalan templomot kellett építeni, hiszen az István-kori Magyarország majd háromszor akkora volt, mint a mai, a másik pedig az, hogy ezer évvel ezelőtt a sok-sok apró településen -amit ma már nem neveznénk falunak - éltek az emberek. S lám, a templomok felépültek. Az nem lehet - fejtegette Nemeskürty István -, hogy ennyi nyugati építőmunkás érkezett volna hazánkba, csak az történhetett, hogy a magyarok között már jócskán akadtak a kő kőre rakásának tudorai, a többi ember meg tette, amit ezek parancsoltak.
Hová akarok most kilyukadni? Hát oda, ha ezer éve - az akkori szaktudás és technika mellett - képes volt a Magyarország egy ilyen nagyszabású tervet (törvényt!) végrehajtani, akkor manapság miért ne tudná az újjáépítést kivitelezni? Az akarat volt, van és marad a legfontosabb mozgatóerő.
Büki Erzsébet
1999. augusztus 19.
menthetetlen polgárok?
Se létra, se csap, se telefon
Az idén vízből volt elég, tűzből eddig kevesebb. Mindannyiunk szerencséjére, ugyanis a városban számtalan olyan probléma van, ami sokak életébe kerülhet, ha egyszer lakóhelyükön tűz üt ki. A jelenségekről Dr. Tolnai Sándor tűzoltóparancsnok tájékoztatta lapunkat
A BÍRÓSÁGNAK MINEK?
Kél éve már, hogy egy vandál értékesítési célból a város számos tömbházából, főként a tízemeletesekből kiszerelte a fali tűzesapelzáró szerelvényeket. A tettest egy napon lefülelték, és a szerkezeteket, amelyeket addig nem tudott piacra dobni, lefoglalták. Az igazságszolgáltatás ment, megy a maga útján, az eljárás még nem ért véget. A lefoglajt szerkezetek egy raktárban várják sorsukat, mint bűnjelek. Eközben számtalan ember érezhetné veszélyeztetve magát, ha végiggondolná, ugyanis a szerkezetek hiánya azt jelenti, ha tűz üt ki az adott ház valamelyik emeletén, akkor a tűz-
oltók nem tudnak rácsatlakozni a fali szerelvényekre, így az oltás munkálatai nehezebbé, körülményesebbé válnak. Az idő pedig nagyon fontos tényező. A tűzoltók értetlenül állnak a jelenség előtt, nem értik, miért kell már két éve várni a jogos tulajdono-
soknak arra, hogy szerkezeteiket végre visszakapják. A lakóközösségek egy kivétellel nem tudták pótolni a több tízezer forintos szerelvényeket. A Berzsenyi 14-ben 90 ezer forintért vásároltak az ellopottak helyett újakat. Van olyan ház, ahol úgy döntöttek, kiváljak, míg jogos tulajdonukat visszakapják, előbb vagy utóbb úgyis ez fog történni, akkor meg minek a pénzt feleslegesen kidobni. Sajnos a bíróságon nem sikerült megtudnunk, hogy meddig kell még az elzáró szerelvényeket raktáron tartaniuk, miért szükséges ez, és mennyiben változtatja az eljárás menetét, illetve a kiszabható büntetés mértékét. A tűzoltóság már többször is próbált közbenjárni az érintett lakók érdekében, de mindeddig sikertelenül.
SEGÉLYHÍVÁS MAGÁN KÉSZÜLÉKEN ?
Máig érvényben van az a szabályozó, miszerint kétszáz lakásonként egy segélyhívásra használható nyilvános telefont kell telepíteni. Néhány évvel ezelőtt még voltak ilyen nyilvános készülékek a tömbházakban, ám a MATÁV egyik napról a másikra leszereltette ezeket. A nagykanizsai tűzoltóság hivatalból szerette volna megismerni a jelenség okát, ám elküldött levelükre két éven át nem reagált senki. Akkor a város jegyzőjéhez fordultak, aki megbírságolta a MATÁV-ot ötvenezer forintra. Erre már reagált a szolgáltató, tájékoztatta az érintetteket, hogy a készülékek leszerelése központi intézkedésre történt, és ebben ők, itt Kanizsán nem érintettek, felelősségre nem vonhatók. A Közigazgatási Hivatal megsemmisítette a jegyző határozatát, és itt megállt az ügy. A tele-
fonokat nem szerelték vissza. A MATÁV illetékesei azzal indokolták, hogy most már szinte minden lakás rendelkezik telefonnal, így a segélykérés megoldható, a nyilvános készülékeket pedig amúgy is gyakran teszik tönkre a rongálok, így az többnyire használhatatlan, és javításuk feleslegesen nagy költségeket jelent a MATÁV-nak. Vajon a nálunk jobb telefonellátottsággal rendelkező országokban miért vannak nyilvános készülékek?
LEGFELJEBB KIUGRANAK?
Szemlét követően leselejtezésre került a nagykanizsai tűzoltóság egyetlen, a magasból történő mentésre alkalmas szerkezete az elmúlt héten, tájékoztatta lapunkat Dr. Tolnai Sándor. Elmondta, hogy innentől nincs helyben, a laktanya területén lévő egyetlen szerkezet sem, amellyel a toronyházak bajbajutott lakóin tudnának segíteni, ha netán tűz üt ki. Evek hosszú során át sem sikerült elintézni, hogy a kanizsai tűzoltóság végre hozzájuthasson egy létrás autóhoz. Legutóbb országos pályázatot írtak ki, amelynek nyomán két város juthat majd ilyen szerkezethez, de Nagykanizsa nem tartozik az esélyesek közé.
IGÉNYBE NEM VETT SZOLGÁLTATÁS
Úgy tűnik, a telefontársaságok minden szinten pert nyernek a segélyhívó vonalak díjainak a hívott félre való terhelésének ügyében. Mint bizonyára sokak előtt ismeretes az. ügyben parlamenti interpellációra is sor került, ám a dolog nem változott. Ha valaki mentőket, a rendőrséget, vagy netán tűzoltóságot hívja, a segélyhívásra alkalmas számokon, a hívás díját a hívott fél fizeti. A jelenség előtt a fenti szervezetek értetlenül állnak, és fizetnek, mert nem tehetnek mást. Senkit nem érdekel, hogy az amúgy is szűkre szabott pénzekből gazdálkodó szervezetek ezt miből fizetik ki, és az sem, hogy ezzel tulajdonképpen ellenérdekeltté teszik őket abban, hogy a segélyhívó számokon jelentkező bajbajutottak hívásait fogadják. A telefontársaság szolgáltat, ám a díj mögötti szolgáltatás árát valaki más fizeti meg, mint aki a szolgáltatást igénybe veszi, és ez nagy valószínűséggel nincs rendjén. Legfeljebb a bíróságok véleménye szerint. Persze nem tudni, hogy ők mit értenek szolgáltatáson és szolgáltatón.
D. É.
„Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány 1999. évi pályázatok
Pályázó Pályázat tárgya Elnyert támogatás
Nagykanizsa Város Corvin utca zöldterületeinek 40.000 Ft
Nyugdíjas Dalköre rendben tartása, felújítása
Berzsenyi u. 14. társasház Társasház környezetének fejlesztése 40.000 Ft
Városszépítő Egyesület Játszótér helyreállítása, 30.000 Ft
Palin fejlesztése
„Gazdátlan Allatokért" Környezeti nevelés, 50.000 Ft
Alapítvány tudatformálás
Élettér Egyesület Környezeti nevelés, oktatás, tudatformálás 50.000 Ft
Hevesi Sándor Alt. Iskola Környezeti nevelés, környezetépítés 40.000 Ft
Zemplén Alapítvány Környezeti nevelés 20.000 Ft
Kis Kócsag Nyári Tábor Mura mente környezeti állapot felmérése 51.000 Ft
Kanizsa Újság Kft. Természetvédelmi sorozat megjelentetése 40.000 Ft
PÁLYÁZATI KIIRAS
Tárgy: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Ryno Kulturális Menedzser Iroda ötletgazdák és program-menedzserek részére közös pályázatot ír ki a 2000. április 19-20-i Város Napja és a Millenniumi városi ünnepségek rendezvény-sorozat egészének összeállítására, valamint egy-egy programjavaslatra, továbbá egyes programok menedzselésére.
Pályázatot nyújthatnak be: azok a kulturális intézmények, művészeti csoportok, vállalkozások, civil szervezetek és magánszemélyek, akik szívesen részt vennének a tárgyban szereplő programok előkészítésében és lebonyolításában.
Pályázni lehet:
¦ javaslattal a teljes rendezvénysorozatra
¦ egy-egy programjavaslattal
¦ a javasolt programok lebonyolítására.
A programjavaslatokat egy erre a rendezvénysorozatra alakult bizottság értékeli és állítja össze. A végleges programtervbe felkerült rendezvények illetve produkciók lebonyolítására a pályázóknak a Ryno Kulturális Menedzser Iroda program-menedzseri szerződést ajánl fel, tevékenységüket díjazza. Azok, akik csak javaslatokkal vesznek részt a pályázaton - a lebonyolításra nem vállalkoznak - de ötletük felkerül a végleges programba, ötletgazdaként a rendezvény vagy a produkció hivatalos megfigyelői rangot, meghívást és tiszteletjegyet kapnak a 2000. április 20-i díszelőadásra. Ha egy és ugyanazon produkciót illetve rendezvényt több személy is javasol, az ötletgazda tisztet mindegyik pályázó megkapja, de a tiszteletjegy odaítélését sorsolással döntjük el. A díszelőadásra kiosztható tiszteletjegyek száma maximum 50 db.
Pályázat tartalmazza:
¦ programjavaslat(ok) leírását, valamint annak megjelölését, hogy a pályázó vállalja-e a lebonyolítást vagy nem
¦ pályázó nevét, címét, telefonszámát
¦ programmenedzseri pályázat esetén referenciajegyzéket.
Jelige: „A Város Millenniumi Napja"
A pályázatot a következő címre kérjük elküldeni: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Marketing Csoport, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Érd.: 06-93-500-700
Pályázat beadásának határideje: 1999. szeptember 8.
Nagykanizsa, 1999. augusztus 2.
Tarnóczky Attila Ferencz József
alpolgármester
BELSŐ INDÍTTATÁSBÓL - ÖNKÉNTES VÁROSVÉDŐ
Olvasóink bizonyára emlékeznek, arra, hogy egy korábbi lapszámunkban már foglalkoztunk azokkal a titokzatos keresztfelújítókkal, akik nem kérve és nem várva az engedélyeket, felújították a Teleki utca sarkán lévő, helyi védelem alá tartozó fogadalmi keresztet. Az illetékesek sem tudták megmondani, kik lehetnek a titokzatos felújítók, és mitagadás nem is fogadták kitörő örömmel munkálkodásukat. Fotósunknak azonban sikerült lencsevégre kapni őket, miközben a Honvéd és Petőfi utca sarkán lévő kereszt felújításán fáradoztak. Jakabfi József kőműves mester először megrémült munkatársunk láttán, azt hitte, hogy a hatóságtól jött, és számon akarja kérni mindazt, amit ő belső indíttatásból végez. Elmondta,
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola az alábbi szakképzéseket indítja az 1999/2000-cs tanévben.
1.) Nappali tagozaton érettségire épülő Ápoló képzés Jelentkezési határidő: 1999. augusztus 20.
2.) Iskolarendszeren kívül önköltséges
Fogászati asszisztens képzés
Jelentkezési határidő: 1999. augusztus 20.
A jelentkezéseket írásban kérjük eljuttatni az iskola címére:
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.
hogy ő azt tűzte ki célul, hogy mindent felújítson, rendbe tegyen, ami csak tőle telik. Az összes fogadalmi keresztet fel szeretné újítani, és már csak egy van hátra. A mester csak úgy, a maga költségén végzi munkáját, nem vár érte se jó szót, se adományt, se munkadíjat, se dicséretet. Azt tartja küldetésének, hogy amit mások elhanyagoltak, elfeledtek, azt ő, az önkéntes városvédő megóvja a jövőnek
TISZTSÉGVISELŐI FOGADÓÓRA
DR. TUBOLY MARIANNA jegyző augusztus 25-én szerdán 8.30 órától 12.00 óráig tart fogadóórát.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
TÓTH ZSUZSA önkormányzati képviselő 1999. augusztus 25-én szerdán 15-tól 17 óráig várja a 11. számú választókerület polgárait a FIDESZ-MPP nagykanizsai irodájában a Király ut-147. szám alatt.
-.-,-_-.-,—
SZEMÉTSZÁLLÍTÁS AZ ÜNNEPNAPON
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy 1999. augusztus 20-án lesz szemétszállítás. A szelektív gyűjtésbe vont területeken a szállítási naptárnak megfelelő napon történik a szemétszállítás.
Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály
1999. augusztus 19
5
TISZTÁBB, RENDEZETTEBB VÁROS
A törvény változik
A Környezetvédelmi Felügyeletet 1992 február elsején hozta létre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, a Közterület Felügyelet jogutódjaként. A részben önálló költségvetési intézmény 11 állandó munkatárssal dolgozik, amely változó létszámban, a felügyelet munkáját segítő polgári szolgálatot teljesítő katonákkal egészül ki.
Hatékonyabb gazdálkodás?
Az önkormányzat a piacrendcz.es jogával a VIA Kht.-t bízta meg, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerpiac, az iparcikkpiac, a havi vásárok, az ünnepi vásárok és az állatvásárok rendezésének, bonyolításának feladatait a kht. hatáskörébe utalták. A Vásárcsarnokban működő élelmiszerpiac területét bérbe adták a VIA-nak. A társaság a közműköltségek mellett havi 1,2 millió forint közös költséget fizet a társasház felé. A kosaras piac innen nézve veszteséges, amelyet a kht-nak kell kezelnie. A Via-hoz .átkerülő feladatok teljesítéséhez szükséges összegek és a valós igény között körülbelül 120 millió forint különbség van. A feladatok ellátására (parkgondozás, temetőfenntar-lás. zöldterületek gondozása) a városnak eddig is pénzeket kellett elkülönítenie, ez most sem változott, ugyanis a kht-nál keletkezett bevételek nem .elegendőek, így a feladatok ellátásához szükséges pénzt valamiből elő kell teremteni. Kérdés csak az, hogy az önkormányzat által e célokra elkülönített összeget vajon az új szervezeten belüli gazdálkodással hatékonyabban lehet-e felhasználni a városüzemeltetés feladataira, mint a régi rendszerben. Akik a közhasznú társaság létrehozására voksoltak, valószínűleg ebben bíznak, éppúgy, mint a közhasznú társaság vezetője.
Parkőrök, rendbentartók
A Megyei Munkaügyi Központ a nagykanizsai kirendeltség és a nagykanizsai polgármesteri hivatal együttműködésének köszönhetően 80 fő közhasznú foglalkoztatására kerül sor folyamatosan a város gondozottabbá tétele érdekében a temetőkben, a parkokban, a közterületeken, a parkolókban és a hegyi utakon. Mivel évek óta egyre kevesebb pénz. fordítható a közterületek gondozására, ez a mostani projekt komoly előrelépést jelent a város gondozottabbá tételében. A város parkjaiban 24 fő dolgozott az elmúlt időszakban, hogy szakmai irányítás mellett elvégezze azokat a munkálatokat, amelyek eddig pénz hiányában elmaradtak. Az átfogó munkák befejeztével sem maradnak felügyelet nélkül a parkok és a közterek, hiszen a parkőri szolgálathoz hasonlóan ezt követően is lesz egy-egy személy, aki az adott területen folyamatosan szedi a szemetet, és gondoskodik arról, hogy ott rendjén menjenek és maradjanak a dolgok.
Plakáteltávolítók
25 fő fáradozik folyamatosan a városban azon, hogy a helytelenül, szabálytalan helyre kiaggatott plakátokat, ragaszokat eltávolítsa. Bár érvényes szabályozók vannak arra vonatkozóan, hogy ki hogyan, milyen mértékig bír-
ságolható a szabálytalanul kihelyezett ragasztmányokért, úgy tűnik, ennek nem lehet érvényt szerezni. Nem marad más, mint közpénzeken fizetett munkásokkal eltávolítatni a városképet erősen rontó, idejét múlt választási plakátokat, egyéb, már rég lezajlott események toborzóit. Talán célszerű lenne a közmunkások által elvégeztetett munkák ellenértékét az érintett, (kis utána járással beazonosítható) szabálytalankodóknak kiszámlázni, például néhány időközben megválasztott önkormányzati képviselőnek.
Szegélytakarítók
25 fő folyamatosan végzi a városban a szegélyek takarítását, kaszálják a füvet, szedik a szemetet, igyekeznek mindent megtenni a rendezettebb viszonyok kialakításáért. Ugyanez a 25 személy kapta feladatul a bányászpá-lya és a környékének a rendbetételét, ők festettek le a kerítést is.
I tkapaink
A régi útkaparó szolgálathoz hasonló szerveződés járja folyamatosan a Szentgyörgyvári hegy útjait, a Cserfői hegyet, illetve a Förhénci hegyet. A szóban forgó hegyi utak repedéseit nemrégiben mészkővel töltötték fel. Az útkaparó szolgálatnál tevékenykedő munkások feladata az. hogy az utak sérüléseiből az autók által kivert mészkövet folyamatosan kaparják vissza a repedésekbe. A kátyúkban lévő mészkődarabok nedvességgel keveredve sziláid felületet hoznak létre, amely ugyan kevésbé kemény, mint az aszfalt, de a hegyi utak állagán már ez a beavatkozás is sokat javít.
Temetőtakarítás
Valamivel löbb mint 180 köbméter hulladék került összegyűjtésére és elszállításra az elmúlt hetekben a városi temetőben. A közmunkásokkal elvégeztetett takarítási munkálatok több éves elmaradásokat voltak hivatottak rendezni. Negyven fő dolgozott a temetőben, de a nagytakarítás befejeződése után is folyamatos munkát végez ott 14-15 személy egészen november 30-ig.
Projekt-segítők
A nyolcvan fő közhasznú foglalkoztatásának lehetőségét a munkaügyi központok és a polgármesteri hivatal együttesen teremtette meg, de a munkavégzés szakmai irányítását, és a munkások munkaeszközzel való ellátását gazdasági társaságok vállalták fel. A Park kft., a Ryno kft., a Sauber-macher-Ryno kft. munkatársai irányították a munkákat, az NSR pedig azzal járult hozzá a munkavégzés költségeihez, hogy a takarítások során összegyűjtött hulladékot ingyen rakhatták le a szeméttelepen.
- Melyek a felügyelet tevékenységi körei?
- A köztudatban leginkább az van, hogy mi elsősorban az autósokkal, a szabálytalanul parkolókkal foglalkozunk, sokan még ma is azt hiszik, hogy mi végezzük a kerékbilincselést. Már a beszélgetés elején szeretném leszögezni, a kerékbilincselést nem mi végezzük. A feladataink közé tartozik az illegális hulladéklerakók ellenőrzése, a közterület-használati engedély ellenőrzése, a hirdető berendezések, falragaszok elhelyezésének ellenőrzése. Hatáskörünkbe tartozik a folyékony hulladék elhelyezésének vizsgálata, amely nagyon komoly feladatok elé állítja a munkatársaimat, és nagyon sok időt vesz igénybe. Feladataink közé tartoznak az egyéb köztisztasági szabálysértések ellenőrzése is, és a környezetvédelmi szabálysértések vizsgálata. Rendszeresen ellenőrizzük a kamionparkolást, a telephelyező gépjárműveket is - mondja Kulbencz Ferenc, a Környezetvédelmi Felügyelet vezetője.
- A jövő év elejétől várhatóan új törvények szabályozzák majd az életüket. Milyen változásokat jelent ez az Önök életében?
- A törvény alkotói nem voltak könnyű helyzetben, hiszen egy nagyon komoly kettősségnek kell majd megfelelnie az új szabályozóknak. A törvény megalkotásakor figyelembe kell venni azt a sajátos helyzetet, ami az ország egészét, illetve Budapestet jellemzi. Azok a problémák, amelyek a fővárosban jelen vannak, nem jellemzők az ország más részein, nekünk más gondokkal kell megküzdenünk. A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai a fővárosban sokkal jobb felszereltséggel, hatékonyabban tudnak dolgozni, mint a vidéki településeken. A törvényi változás
következtében jogköreink bővülnek majd, módunkban áll majd a testi kényszer alkalmazása. Az intézkedés során a felügyelő feltartóztathatja az elkövető gépjárművét is. Országosan egységes egyenruha kerül bevezetésre. A Belügyminisztérium adatnyilván-tartásából közvetlenül lekérhetők lesznek a munkavégzésünkhöz szükséges adatok, ezt eddig nem lehetett.
- Mit tehetnek az elkövetőkkel, mire jogosultak feladataik ellátása közben?
- A felügyelő jogosult az elkövetőt figyelmeztetni, és ezt is tesszük az esetek kétharmadában. Lehetőségünk van bírságot kiszabni, a jogszabályban foglaltak mértékéig. A felügyelő szabálysértési eljárást is kezdeményezhet. A felügyelőnek lehetősége van a hatáskörébe tartozó egyéb intézkedés céljából az elkövetőt igazoltatni. Az elkövetkezendő időben a megemelt, tízezer forintos helyszíni bírság lehetővé teszi az elkövetett tettek büntetésének rangsorolását. Az illegális szemétlerakásért várhatóan a legmagasabb büntetést fogjuk kiszabni, míg más, kevésbé súlyos bűnök esetleg enyhébb megítélés alá esnek. Például a tilosban parkolás a háromezer forintos kategóriába eshet majd. Nem az a célunk, hogy mindenáron bírságoljunk, a jó szónak, a figyelmeztetésnek én komolyabb visszatartó erejét látom.
- Milyen lehetőségeik vannak az illegális szemétlerakás visszaszorítására?
- A folyamatos ellenőrzéseknek tapasztalataink szerint van visszatartó ereje. Törőcsik Pál alpolgármester egy megbeszélés alkalmával felvetette, hogy célszerű lenne egy közmunkásokból álló csapatot szervezni, akik egész nap a helyszínen őriznék az. illegális telepet, és ha elkövető érkezne, akkor rádión beszólhat-
nának a központba. Valószínűleg ez a rendszer is sokat segítene az elkövetők tettenérésében, persze a megvalósulás még a jövő zenéje.
- Milyen az önök technikai felszereltsége?
- Nem túl jó. Mindössze egy autó áll a felügyelet rendelkezésére. Rádiók segítségével értesítjük a munkatársakat, ha körzetükből valami rendkívüli eseményről tesznek bejelentést. Persze nem a technikai felszereltségen múlik csak, hogy milyen hatékonysággal dolgozunk, hanem a felügyelőkön is. El kell mondanom, hogy ez egy jól felkészült csapat, mind emberileg, mind szakmailag rendelkeznek azokkal az adottságokkal, amelyek munkájuk ellátásához szükséges. Minden felügyelő-párosnak meg van a maga állandó körzete, folyamatosan ellenőrzik a hozzájuk tartozó területeket. Kevés emberrel is megpróbálunk mindenütt jelen lenni.
- Milyen időbeosztásban dolgoznak önök?
- Elvileg S-l6 óra között, de a gyakorlatban ez úgy alakul, hogy reggeltől estig, sőt olykor az éjszakába nyúlóan, hiszen vannak olyan feladataink, amelyeknek csak este, vagy éjszaka tudunk eleget tenni, gondolok itt a keleti városrészben a telephelyezések ellenőrzésére, például. Szombatonként is dolgozunk, olyankor is igyekszünk kivizsgálni a lakosság által bejelentett ügyeket, illetve folyamatosan ellenőrizni azokat a területeket, amelyek környezetvédelméért mi felelünk.
- Mennyiben segíti a lakosság az önök munkáját?
- Egyre jobb a kapcsolat a felügyelet munkatársai és a lakosság között. Mi nemcsak, mint hatóság szeretnénk jelen lenni a köztudatban, hanem, mint egy segítő, tanácsadó szervezet, amely segíti a polgárokat az eligazodásban. Szeretnénk, ha a munkák részét képezné a tudatformálás is, hiszen a jövő szempontjából igazán ennek van komoly szerepe.
D. É.
A Környezetvédelmi Felügyelet intézkedései
1999. július 5-1999. augusztus 9. között
• A Környezetvédelmi Felügyelők 383 autó vezetője ellen intézkedtek szabálytalan parkolás miatt.
¦ 162 autóval járdán, 71\'autóval zöld területen, 150 autóval pedig a várakozni tilos táblánál parkoltak.
¦ 259 esetben figyelmeztettek, 8 esetben csekket adtak, 116 esetben bírságoltak a felügyelet dolgozói.
• A Hevesi ABC előtt közterület-használati engedély nélkül árusítást folytattak, felszólítás után elhagyták a helyszínt. A zöldségüzlet tulajdonosát is felszólították a felügyelők a közterület-használati engedély beszerzésére.
• A Bartók B. utcában kettő facsemetét letörtek, sajnos az elkövető ismeretlen.
• Az ebtartási rendelet ellenőrzése során a keleti városrészben 2 főt figyelmeztettek a felügyelők, hogy pórázon vezesse kutyáját. Lakossági bejelentés alapján a Kazanlak krt. 2/A sz. háznál tartottak ellenőrzést a környezetvédelmi felügyelők, mivel az egyik lakó póráz nélkül futtatta rottweiler kutyáját. A tulajdonos tagadta, hogy valaha is póráz nélkül vezette volna ebét, figyelmeztették a felügyelet munkatársai, hogy ha újabb bejelentés érkezne, szabálysértési eljárást kezdeményezünk ellene.
• Palin városrészben az egyik háznál szennyvízkifolyás miatt tartottak ellenőrzést a felügyelők, lakossági bejelentés szerint a kertbe engedik a lakók a szennyvizet. Helyszíni szemle során a kert végében semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak, az ott folyó kis ér is tiszta volt.
• Az északi városrészben több helyen magas parlagfű található, a tulajdonosok fel lettek szólítva, hogy irtsák ki, vagy kaszálják le.
• Az északi városrészben 11 esetben szólítottak fel lakókat a környezetvédelmi felügyelők, mivel engedély nélkül homokot, építőanyagot, sódert stb. tároltak közterületen.
• Az állattartási rendelet betartását ellenőrizték a felügyelet munkatársai a Csengery u. 63. sz. alatt. Megállapították, hogy az egyik lakó kecskét tart, de közepes testű állat tartható ebben a városrészben. A bejelentés disznó és csirke tartásáról is szólt, de ez az állítás valótlannak bizonyult.
• A déli városrész ellenőrzése során a Környezetvédelmi Felügyelet dolgozói megállapították, hogy az uszoda mellett és a Sétakertben zsákokban szemét volt kirakva. A hulladék származását megállapítani nem lehetett, ezért a Park Kft. elszállítana ezeket a közmunkásokkal.
• Szintén a déli városrészben egy magánterületre egy kisteherautóval szemetet raktak le, a helyszínen több dokumentumot találtak a felügyelők, melyek a szemét származására utalnak. A gépkocsi rendszáma is ismert, az eljárás folyamatban még folyamatban van.
• Miklósfa városrész ellenőrzése során a Kápolna téren szennyvízkifolyás ügyben tartottak ellenőrzést a felügyelet dolgozói. A helyszínen mindent rendben találtak, szennyvízürítésre utaló jelet nem találtak. A lakó elmondása szerint kb. 2 havonta szippantatják a szennyvizet.
• A Szentgyörgyvári hegyen az ebtartás betartásának ellenőrzését végezték a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai. Bejelentés szerint az egyik lakó két rottweiler kutyája szabadon van engedve. Az ellenőrzés so-
rán a kutyák be voltak zárva, erről videofelvétel készült. A tulajdonos nem tartózkodott otthon. Másnap a felügyelők újból felkeresték a tulajdonost, s felszólították, hogy a kutyákat tartsa bekerítve, ennek ő eleget tett.
• Miklósfán a Mátyás Király u-ból lakossági bejelentés érkezett, hogy egy szippantós kocsi az utca végén szennyvizet ürített. A helyszínen erre utaló nyomokat nem találtak a felügyelők.
• A Magyar úton az egyik ház mögötti telken, aminek a tulajdonosát nem ismerjük, autógumik, alkatrészek találhatók. A helyszínen fényképek készültek.
• Sáncban az Újélet utca végén több táska szemét volt kirakva, az elkövető ismeretlen, a helyszínen fotó készült.
• A Hevesi ABC-nél egy román állampolgár illegális árusítást folytatott, a felügyelők helyszíni bírsággal sújtották, valamint tájékoztatták, hogy külföldi állampolgár a városban árusítást nem végezhet.
•A belvárosban egy utcai zenészt felszólítottak a Környezetvédelmi felügyelet munkatársai, hogy szüntesse be tevékenységét, mivel közterület-használati engedéllyel nem rendelkezik. Az illető felszólításnak eleget tett.
• Katonaréten a Pipacs utca egyik házánál tartott ellenőrzés a Környezetvédelmi Felügyelet, mivel bejelentés érkezett, hogy égetnek. A helyszínen fotó készült, a tulajdonost felszólították, hogy szüntesse be az égetést, és közölték vele, hogy feljelentést tesznek ellene.
• A Csónakázó-tónál a parkoló utáni kereszteződéstől jobbra eső utat a hegytulajdonosok töltötték fel üvegtörmelékkel, ami a TUNGSRAM-ból származik. Az ügy vizsgálata folyamatban van.
• Lakossági bejelentésre mentek ellenőrzést tartani a Mária u. egyik házához a környezetvédelmi felügyelők, mivel füstöt észleltek a környéken lakók. A helyszínen a füstölésnek látszata nem volt, ezért videofelvétel nem készült, de az ott lakó vállalkozó elismerte, hogy fél kemencével égetett.
• Az Erzsébet téren az egyik ház lakói zajszint mérést szeretnének végeztetni, mivel a ház mellett lévő cég légkondicionáló berendezésének hangja zavarja az éjszakai pihenésüket. A Környezetvédelmi Felügyelet megrendelte a vizsgálatot, melyet augusztus hónapban fognak elvégezni.
• A keleti városrészben szemctelhelyezés ügyében tartottak egy kft.-nél ellenőrzést a környezetvédelmi felügyelők. Megállapították, hogy kartondobozokban szemét van kirakva az utcára. A vezető elmondta, hogy szemétszállítási szerződéssel rendelkeznek, csak a szemétszállító egységüket ellopták, ezért rakták dobozba a szemetet. Új szemeteskukát még aznap beszereztek.
• Katonarét városrészben több háznál felszólítottak tulajdonosokat a felügyelők, hogy a közterület-használati engedélyt kérjék meg az építőanyag, homok, tégla stb. tárolására.
• Kiskanizsa városrészben szintén közterület-használati engedély megkérésére szólítottak fel lakókat a Környezetvédelmi felügyelet dolgozói.
• A Szentgyörgyvári hegyen egy konténer mellé törmeléket, hullámpalát, faanyagot helyeztek el. A bejelentő felírta az autó rendszámot, amellyel odavitték, így az eljárás megkezdődött az elkövető ellen. A helyszínen fotó készült.
1999. augusztus 19
Cab Plus 4x2 D
Cab Plus 4x4 D
2590 000 Ft+ÁFA 3190 000 Ft+ÁFA
Dupla kabinos 4x4 D 3 540 000 Ft + ÁFA Dupla kabinos 4x4 TD 3 790 000 Ft + ÁFA
VÁRKAPU-AUTÓHÁZ
8800 Nagykanizsa, Vár út 12/b Tela 93/536-550, Faxi 93/536-561


Még szép, hogy Mazda
<53
Palin „új" iskolája
A tervek szerint az új tanévet már az új, átépített és kibővített iskolaépületben kezdhetik meg a Palini Általános Iskola tanulói, akik a csodálatosan szép park mellett már a szép, tágas épület adottságait is élvezhetik.
EPITESI ENGEDÉLYÉRT MENTEK?
Betörők jártak az elmúlt héten a Kék Ház néven ismert Eötvös tér lóban, amelyben, mint köztudott néhány polgármesteri hivatali osztály is mű-
ködik. Arról, hogy milyen kár keletkezett, hogy a betörők mit vittek magukkal, eddig még semmit nem sikerült megtudnunk.
Cigány gyerekek Balatonmárián
Idén is nagyon jól sikerüli a Cigány Kisebbségi Önkormányzat állal rendezeli ifjúsági tábor Balatonmárián, Az általános iskolás gyerekek melleit hal középiskolás korú fiatal is eltöllött egy hetet a Balaton-parton nemcsak üdülőként, hanem a kiscsoportos foglalkozások aklív szervezőjeként és vezetőjeként is. Hasonlóan az előző évekhez, idén is szellemi- és sportvetélkedők, tánela-nulás, fafaragás, cigány történelem és irodalom színesítene a nyaraló gyerekek pihenéséi. A program nem mindennapi színfoltja voli az augusztus ll-t napfogyatkozás, amit a fiatalok a Cigány Kisebbségi Önkormányzattól kapoti szemüvegekkel kísértek figyelemmel. A résztvevők kipihenten érkeztek haza, és lassan már készülnek a szeptemberi iskolakezdésre.
Városrendezés és Cola-automaták
Lapzártánk után, augusztus 18-án ülésezett a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. A képviselői interpellációk közöli szóba kerültek a városszéli problémák. Bicsak Miklós képviselő előadásában, az ebrendelel, valamint a közgyűlés kezdő időpontja, emlékmű létesítése, valamint városi honlap létrehozása az Inlemelen. Ezeken kívül tájékoztató hangzott el a könyvtár építésének előkészítéséről, a belterületi határvonal módosításáról, a volt Thury-laklanya rendezési lerv tervezői kérdéseimi, a vásárcsarnok és környéke rendezési lerv tervezői észrevételeiről. A napirendi pontok közölt szerepelt a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázatok elbírálása, a Coca-cola automaták elhelyezési kérelmének és a Fő út 19. számú épület homlokzai-álalakílásának városképi véleményezése, és megtárgyalták a „Gondozott virágos épület" cím elnyerését feltüntető tábla gyártási ajánlatait is.
háztartási és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/Fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022
Modakril homlokzati festék +~ SZÍNRE KEVERVE
Héra belső festék -
Lignodekor (Sziládékor) —I •
Finn festékrendszer — •
és URKI autófesték —\' •
Háztartási vegyi áruk
Autófestékek
Hazai festékek és tapéták
Festőszerszámok
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
H-P: 7.00-18.00 Szo.: 7.00-12.00 óráig.
4=1 LONDON BROKER 4=i
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási
részvénytársaság
NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31. D. (BUSZPÁLYAUDVAR MELLETT) TEL.: 93/326-676; 93/326-677; TEL./FAX: 93/326-675
LONDON BROKER
értékpapír forgalmazási
részvénytársaság
Nyitva tartás: 9.30-17.00 kínálatunk ügyfeleink részére
london broker tőzsdehírek
A múlt hét közepén hazánkban a vártnál magasabb júliusi fogyasztói árindex (éves szinten 10,1%) miatt jelentősen gyengült a BUX-index, és 7000 pont alá került az értéke. A hét végén a kedvező amerikai inflációs adatok miatt következtében viszont ismét erőteljesen emelkedtek az árak a világ tőzsdéin, így hazánkban is.
Már minden társaság közzétette féléves eredményeit, melyek alaposan átrendezték a piacot. A MOL mind a tavalyitól, mind a várakozásoktól alaposan elmaradó eredményről
számolt be, ennek következtében árfolyama jelentősen gyengült a múlt héten. Az OTP eredménye javulást mutat a tavalyi számokhoz képest, és meghaladja az elemzői várakozásokat is. A TVK a múlt héten ismét jelentős emelkedést produkált, árfolyama megközelítette a 3600 Ft-ot.
A közeljövőben kismértékű árfolyammozgások várhatóak lefelé és felfelé egyaránt, nagyobb valószínűsége a csökkenésnek van.
1999. augusztus 16.
Szeiler Péter London Bróker
¦ Tőzsdei megbízások azonnali teljesítése személyesen v. telefonon. Áramszolgáltató, dolgozói részvények, kárpótlási jegyek adás-vétele magán- és jogi személyek illetve önkormányzatok részére.
¦ Állampapírok (Diszkont-kincstárjegyek) forgalmazása.
¦ Kedvező díjak, költségek, egyedi elbírálás lehetősége.
¦ Portfoliókezelés.
¦ Banki kamatoknál kedvezőbb hozam elérésének lehetősége.
¦ Felkészült munkatársak segítsége, elegáns, információgazdag környezet.
TOVÁBBÍTSA HOZZÁNK MEGLÉVŐ RÉSZVÉNYEIT! JÖJJÖN EL, PRÓBÁLJA KI, SEGÍTÜNK!
KÖZLEMÉNY
A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA felhívja a figyelmet arra, hogy az LXXXII/1997-es törvény értelmében magánynyugdíj pénztárt választani 1999. AUGUSZTUS 31-IG LEHET.
Aki elmulasztja, véglegesen az állami társadalombiztosítás rendszerében marad, és onnan számíthat nyugdíjszolgáltatásra. Választása megkönnyítése érdekében kérjük, tanulmányozza át az alábbi adatsort, mely nyugdíjpénztárunk 1998. évi tevékenységét mutatja be.
ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR
Tartalékok Piaci érték (ezer Ft) Hozamráta Tartalékok Piaci érték (ezer Ft) Hozamráta
Fedezeti Működési Likviditási Fedezeti tartalékokra Pénztár egészére Fedezeti Működési Likviditási Fedezeti tartalékokra Pénztár egészére
¦ 60.000 Ft alatt 94,0% 5,0% 1,0% 4.560.942 18,09% 18,16% 95,0% 4,5% 0,5% 2.348.746 21,78% 21,71%
60.000 Ft felett 96,0% 4,0% 0,0%
Az adatok a Pénzügyi Közlöny 8. számában találhatóak, 1999. július 12.
Minden kedves leendő pénztártagunkat szeretettel várjuk!
HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. KÖZÉP-DUNÁNTÚLI IGAZGATÓSÁGA
Veszprém, Óváros tér 19-20. Tel.: 88/427-477
Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6. Tel.: 22/311-188
Nagykanizsa, Petőfi u. 1. Tel.: 93/311-044
Jó lépés
SJ hungária #7 biztosító rt. NYUGDÍJPÉNZTÁRA
1999. augusztus 19
9
betakarítás rendben...
értékesítés gondokkal
A legtöbb városi ember számára a mezőgazdaság csak a tv képernyőjén át ,jön be". Meg talán a piacon, ahol túl drágának találja a zöldséget és a gyümölcsöt. Az agrárollóról, a kényszervetésről, no meg a garantált felvásárlásról csak azok értesülnek, akiket ez különben is érdekel, vagy munkakörükből adódóan naponta szembesülnek problémáival. Mint Szigetvári József, a Zala Megyei Agrárkamara nagykanizsai irodájának vezetője és Biliege István térségi falugazdász. Velük beszélgettünk Dél-Zala mezőgazdaságának mai helyzetéről.
- Jelen pillanatban mi a legidőszerűbb mezőgazdasági feladat?
- Az értékesítés! - vágják rá egyszerre, majd Szigetvári József ad egy kis áttekintő képet a mikor, miből, mennyi termett kérdésre is.
- Az aratás rendben lefolyt, időben megtörtént a betakarítás. Mivel mintegy 30%-kal kevesebb kalászos termett, s az ismert időjárási viszonyok miatt kisebbek lettek a termésátlagok, így a kombájn-park időben levágta a gabonát. Az ma már a megye egész területére is értve nyilvánvaló, hogy gyenge közepes lett a termés. Pl. őszi búzából a hektáronkénti 4 tonna fölötti helyett, jó ha 3,3-3,5 tonna lett. Raktározási gond sincs, hiszen a kijelölt zalaegerszegi és lenti közraktárak be tudják fogadni a termést. A Kanizsa környéki nagy gazdaságok - akik a vetésterület 80%-át lefedik -, így az Alkotmány, az Új Út TSZ, a Gyümölcsker Rt, s az. a néhány főfoglalkozású vállalkozó, aki legalább 3 ezer hektáron termel, el tudja helyezni a búzáját. Magtáraik olyanok, hogy várhatnak kedvezőbb értékesítési lehetőségekre. Én inkább azokra az esetleg 20 hektár alatti területen gazdálkodó, regisztrált kistermelőkre gondolok, akik nehezen tudnak ebbe a versenybe belépni. Egy valamire való kereskedő két kamionnál kevesebb - száz. tonna alatti - áruért egy kilométert sem tesz. meg. Az eladási pozíciók naponta változnak, a tőzsdei árak velük együtt, így árat nem érdemes mondani. Csak a búza
zőgazdasági károk rendezésére két lehetőségük van: először, ha van mezőgazdasági biztosításuk, arra 1996 óta támogatást vehetnek igénybe, azaz a ténylegesen kifizetett biztosítási díjak után az adóhatóságon keresztül lehet a támogatást visszaigényelni. A nem biztosítható mezőgazdasági.
államilag garantált felvásárlási ára 18 ezer forint tonnánként, de ez sem korlátlan piac, hiszen a regisztrált gazdaságokban csak hektáronként 2,4 tonna kerülhet be ebbe a körbe. Egyébként az állami felvásárlásra jelentkezőket levélben értesítették, hogy melyik raktárba vihetik termékeiket, de a helyi gazdajegyzők előtt is ismeretes ez. A fizetési feltételek pedig tudomásom szerint úgy alakulnak, hogy a teljes ár 60%-át 15 nap alatt, a többit pedig 90 napon belül kifizetik.
- De ne csak a búzáról beszéljünk, hanem más terményekről és a kárenyhítésekről is.
- Térségünkben szerencsére nem kellett kárenyhítési felmérést készítenem - veszi át a szót Biliege István. - Körzetemben -Nagykanizsa, Bajcsa, Belezna, Surd, Liszó, Nemespátró, Sárszeg, Nagyrécse, Kisrécse, Nagybakónak - 324 regisztrált gazda és 4200 őstermelő van, akik feltehetően mind tudják, hogy a me-
tehát az elemi károk enyhítésére támogatási jogcím nincs. Ezeket eseti, kormányzati, illetve minisztériumi intézkedésekkel rendezik.
A kérdés másik részére válaszolva, 1998-ból 1999-be fordu-lóan, illetve ez év tavaszán elég érdekesen alakult Dél-Zalában a termékszerkezet. A legnagyobb vetésterületű a kukorica, aztán következik a repce, majd a tavaszi árpa, a napraforgó, s végül az őszi búza. Idén először jelentőssé vált a tavaszi búza vetése is. S hogy mindez miért? Az errefelé ritka tavaszi búzát pótlásként vetették a gazdák, hiszen az őszi esők miatt el nem vetett őszi búzát váltották ki vele. Az őszi búza hiányzik, pedig már az előző években is lényegesen kevesebb került földbe, mint régebben. A tavaszi búzában nem is csalódtak, hiszen nagyobb hozammal fizetett az. őszinél, s minősége, ezen belül sikértartalma is jó lett. Az árpának a mi vidékünkön van keletje, a Malátagyár felvásárol-
ja. Ha a gabonaféléket együtt nézzük, akkor összességében elmondhatjuk, hogy kisebb vetésterületen, kevesebb termést arattunk le.
- És a szerkezetváltás nagy ígérete a repce?
- Zalában ennek a növénynek régebben is volt hagyománya -mondta a falugazdász úr -, s az őszi tonnánkénti 54 ezer forint megmozgatta a gazdák fantáziáját. Rá is kényszerültek, meg kedvük is volt hozzá, így vetettek bőséggel az ősszel. S most mi a helyzet? Jó, ha a Cereol Rt. 30 ezer forint körül fizet érte. 2000-re meg nem is kötnek szerződést, mert a tájékoztatások szerint a világpiac bőséggel el van látva olajos magvakkal. Így a napraforgónak sincs nagy jövője.
Az időjárás csak a kukoricának kedvezett, s míg az ország más területein elvitte az ár- és a belvíz, addig itt Zalában a csapadékot nagyszerűen hasznosítva jó termésátlagokra lehet számítani. Mivel kevés a takarmánygabona, ezért ára talán eléri majd a 13-14 ezer forintot is.
A beszélgetés végén még szót ejtettünk a hajdan stabil ágazatnak tűnő tejtermelés gondjairól, a sertésválságról, a baromfiár befagyasztásról. Bárhová nyúltunk, a mezőgazdaságnak csak a problémái bukkantak elő. Szigetvári József rávilágított arra is, hogy az ágazat fokozatosan hanyatlik, folyamatos a tőkekivonás, komoly lemaradások vannak a fejlesztések terén, gondok vannak a termelési technológiával, a 2-300 hektáros kis gazdák integrálódásának elmaradása - nevezzük ezt gazdaszövetkezetnek, vagy bárminek - csak a tönkremenetelt jelzi előre.
Jelen pillanatban nincs a magyar mezőgazdaságnak egyetlen jövedelmet termelő ágazata sem, s így a leendő Európa Uniós tagságunk csak kételyeket ébreszt.
Büki Erzsébet
10
1999. augusztus 19.
ÉP/T, VAGY ÉPÍTTET?
8800 Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. Tel.: 93/ 31 0-1 25 Tel./Fax: 93/312-790
TEREPRENDEZÉS, KERTÉPÍTÉS
TEREPRENDEZÉS
- A tereprendezés végigkíséri az építkezés egész folyamatát - tudtuk meg Ki-. Gyula építészmérnöktől, a Kanizsa Kft. munkatársától. - Első lépésként ki kell alakítani a terepet olyan szintre, formára, hogy az építményt később cl lehessen helyezni. Két eset fordulhat elő, vagy alkalmazkodik a terület természeti adottságához a terv, vagy nem. Az előbbi esetben is szükséges terepmunka, amelybe beletartozik a humuszleszedés, bozótirtás, fakivágás. Ha terv nem alkalmazkodik a terep adottságaihoz, akkor már földmunkagépekre is szükség van. Családi házaknál és nagyobb zöldmezős beruházásoknál a tereprendezés kisebb mértékű, mint a mélyépítéseknél, útépítésnél, hiszen ezeknek a munkáknak a terep megfelelő előkészítése a lényege.
- Családi házak építésénél milyen\' tereprendezést szükséges a leggyakrabban elvégezni?
- A humuszt mindenképpen le kell tolni a területről ahhoz, hogy az alapárkot ki lehessen alakítani. A külső tereprendezést általában megelőzi az alap kiásása, az útban lévő nagyobb domborulatokat, mélyedéseket esetleg legyalulják, vagy feltöltik. Az építési folyamat közben kitermelt földet az. építkezés területéről mindig el kell szállítani, hogy ne legyen útban és a későbbi munkákat se akadályozza.
KERTÉPÍTÉS
- Mikor érdemes kialakítani a ház környezetét?
- Ha már kész az épület, el lehet kezdeni a kertépítést, a terveket a természet és az épület harmóniájának igényével kell elkészíteni, hiszen egy jól megtervezett kert a ház belső terének folytatása a szabadban. A kert. park kialakításának lebonyolítója lehet maga a generálkivitelező, vagy egy erre szakosodott cég, ilyen Kanizsán például a Park Kft. Ha az építkezőnek nincs elképzelése, akkor ajánlatos egy szakcéget felkérni arra, hogy a külső teret kialakítsa, amely már nem csak tereprendezést, hanem kertépítést is jelent. A tervezéskor sok mindenre kell odafigyelni, el kell gondolkodni, hogy hol legyenek a virágok, milyen legyen a külső burkolat, figyelembe kell venni a természeti adottságokat. Tehát két út lehetséges, vagy magunk alakítjuk ki az elképzelésünknek megfelelő kertet, vagy felkérünk egy szakcéget, hogy tervezzék meg a terep formáját, illetve a leendő kertet, parkot. Nagyobb területnél, ahol a környezet és a kert kialakítása különleges szakértelmet igé-
nyel szintén érdemes felkérni egy szakcéget, akik a helyszíni szemle után tudják, hogy milyen a termőtalaj, milyen növényeket lehet oda telepíteni, valamint be is szerzik és el is ültetik ezeket a növényeket, illetve tanácsot adnak arra, hogy melyiket hogy kell kezelni, ápolni.
- A domborzati viszonyok mennyire befolyásolják a kert kialakítását?
- Sík területnél a legkönnyebb a munka, ilyenkor általában a megrendelő is tudja, hogy hova szeretne füves területet, konyhakertet, virágágyást. Dimbes-dombos terepnél érdemes bevonni kertépítőt.
ebben az esetben mindenképpen szükséges a terepszemle, többszöri egyeztetés a megrendelővel. Ezek után készül egy rajz Ilyen kertben nagyon szép területet lehet kialakítani, rengeteg variációs lehetőség van, támfalak, sziklakertek, tereplépcsők építésével lehet megszépíteni a kertel. Tanácsokat adnak, hogy arra az. adott területre milyen virágokat, növényeket érdemes telepíteni, milyen virágot lehel egymás mellé ültetni. Különböző színű és méretű virágokkal, cserjékkel, sziklukertekkel, futtatott rózsafelülelekkel, futó vadszőlő telepítésével nagyon
szép parkol lehet kialakítani, amely feldobja a ház. külső megjelenését is.
- A kerti utak tervezésénél mire kell ügyelni?
- Általában már az épület tervezője megtervezi a járdát, a kerti utat, amelyhez az anyagot kiírja, de ez természetesen változtatható, beleszóllmt a kertépítő is, ha olyan kertet akarnának kialakítani, amelyhez egy másik burkolóanyag színben, formában jobban illik.
- A medence kialakítása mennyire tartozik a kertépítéshez?
- Ha már van egy medence, akkor a tervező úgy alakítja ki a kertet, hogy figyelembe veszi, hiszen körülötte vagy burkolt, vagy füves területet kell hagyni. Ezen túlmenően azonban nem kapcsolódik a kert megtervezéséhez.
KERÍTÉS
- A telkek kerítéseinek helyére, kivitelezésére az adott település építési előírásai vonatkoznak. Nyomvonala a település műszaki osztályán lévő területrendezési tervekben meg van adva, hogy milyenformája legyen, függ a megrendelőtől és a környezetétől, a szomszédos épületektől, az utcaképtől. A megtervezett kerítést le kell egyeztetni a területileg illetékes műszaki osztállyal, hiszen épp úgy, mint az épület, ez is engedélyköteles. A kerítések nagy részét még ma sem terveztetik meg. általában kalákában készítik el az építkező elképzelései alapján. De mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy fontos szerepe van a kerítésnek a ház esztétikai megjelenésében, ezért érdemes megterveztetni.
NÖVÉNY A FALON
- Mennyire igaz az a nézet, hogy a falra felfutó növényzet rongálja a vakolatot, a falat?
-Az biztos, hogy a külső falra felfutó növények nem tesznek jót a falnak, mivel be tudja magát „dolgozni" a téglafalba is, de ez körülbelül 10-12 év múlva jelentkezik csak. Ha már elég dús a növény, akkor nem lehet látni, hogy mi van alatta, hogy a házfala kívülről milyen állapotban van. Régen divat volt, de mostanában már nem szokás felfuttatni növényt a falra. A ház formájának, a homlokzata kialakításának, színének kell megadnia az épület stílusát. Ha valaki futtatott növényt szeretne a kertjébe, akkor erre jó hely a kerítés, külön erre a célra tervezett fa, vagy fémszerkezetes lugas, amely kellemes árnyékot ad, de díszítheti az. erkélyt, teraszt is.
1999. augusztus 19
11
Fürdőzés, úszkálás a kertben
Manapság egyre nagyobb igény mutatkozik az egészséges életmód iránt, mellyel a mindennapok tempóját igyekezziik ellensúlyozni. Mozgással, úszással sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, de gyakran nincs elég időnk, hogy elmenjünk uszodába. Ha azonban ezt egy karnyújtásnyira, otthonunkban megtaláljuk, többször pihenhetünk aktívan a rendelkezésre álló szabadidőben. Úszómedencék építéséről, karbantartásáról, típusairól Papp Jánost, a MERCAN Bt. tulajdonos-ügyvezetőjét kérdeztük:
- 1995-ben alakult a cég, azóta sok medencét csináltunk közületi, de főleg magánemberek megrendelésére. A medencéket általában betonból készítjük, amelyet fólia-, vagy kerámiaburkolattal látunk el, utóbbinál rengeteg variáció létezik mind színben, mind formában. Ez a költségesebb megoldás, de időállóbb és szebb. A medence tervezése szerves része a ház tervezésének. Belső medencénél arra kell ügyelni, hogy illeszkedjen a belső térbe, a külső medencéknek a formája, valamint a házzal való kapcsolata szintén meghatározó lehet. Ha mást nem is, de
a csővezetékek kiállásait mindenképpen meg kell tervezni arra a területre, ahol valaha úszómedencét szeretnénk.
- Mire kell ügyelni a medencék elhelyezésénél?
- Fontos egy külső medencénél a tájolás, vigyázni kell arra, hogy nagy lombhullató fák ne legyenek a környékén, hiszen ez a tisztításnál komoly gondot okozhat. A fedett medencénél a tájolás csak akkor szükséges, ha a napenergiát akarjuk hasznosítani a fűtéséhez.
- Fel lehet építeni házilag is a medencét?
- A medence anyaga vasbeton
MERCAN BT.
USZODATECHNIKA
NAGYKANIZSA-PALIN, ALKOTMÁNY ÚT 66/A. Tel./fax: 06/93/310-992; Mobil: 06/20/968-5464 e-mail: mercan@mail.matav.hu
• ÚSZÓMEDENCÉK TERVEZÉSE, KOMPLETT KIVITELEZÉSE
• USZODA VEGYSZEREK, USZODAI KELLÉKEK
• MEDENCETISZTÍTÁS, KARBANTARTÁS
és erre kerül egy burkolat. A betonszerkezet elkészítésénél is több szempontot kell figyelembe venni, a beton minőségél, a vasalat szerkezetét, a felület vakolását, kiegyenlítését. Ehhez, speciális anyagokat használunk, amely garantálja az időtállóságot, a minőséget. Mindenütt vannak vállalkozó kedvű emberek, akik ezt saját maguk próbálják meg elkészíteni. Meg lehet csinálni, de véleményem szerint a minőségen meg fog látszani. A betont utólag nagyon nehezen lehet javítani, ha a zsaluzás nem jól sikerült, vagy ha a felületek nem egyenesek. A vízzáróság sem biztos, hogy tökéletes lesz. Ha nem megfelelő a statikája, akkor pár év múlva hajszálrepedés keletkezhet és elkezd szivárogni, amelynek helyét nehéz megtalálni és az utólagos javítás is nagy költség. Ez még egy kültéri medencénél is probléma, de egy belső, lakásban lévő medencénél az épület szerkezetét is károsítja. A betonba többféle csatlakozóidomokat kell beépíteni, amelyeket nem lehet kihagyni és utólag beépíteni. Ha ennek ellenére valaki otthon saját maga el akarja készíteni úszómedencéjét, akkor szívesen segítünk technológiai leírásokkal, rajzokkal, teljes gépészeti felszereléssel.
- Milyen típusai vannak a medencéknek?
- Kétféle medencét különböztetünk meg, van a süllyesztett víztükrű, ahol a medence pere-
métől számítva körülbelül 15 centiméterrel lejjebb van víz szintje. Ez az elterjedtebb, egyszerűbb és olcsóbb változat. Az. elegáns a feszített víztükrű medence, ahol körben túlfolyórács van, így építjük a nagy uszodákat, de már több magánmegrendelőnek is volt ilyen kívánsága, ez körülbelül 30-35 százalékkal drágább, mint a normál, a süllyesztett víztükrű. Mint mindenbe ebbe is extra tartozékokat lehet beépíteni, ilyen a víz alatti világítás, amely egy halogén reflektor, törpe feszültséggel működik, tehát abszolút veszélytelen.
- Milyen gépészeti berendezésekre van szükség a medencéknél?
- A gépészeti berendezéseket minden esetben a medence környékén, egy-két méteres távolságban kell elhelyezni, általában egy aknába szokták tenni a medencefal mellé. A gépészeti berendezések közé tartozik a homokszűrő, a szivattyú és egy vezérlő automatika. A homokszűrő berendezés feladata a vízben lévő levegőszennyeződések kiszűrése, de ez fiem elegendő, szükség van uszodavegyszerek alkalmazására is. Léteznek klórtartalmú és klórmentes szerek, nálunk, Magyarországon az előbbi elterjedtebb.
- Mire ügyeljünk a medence későbbi használata során, hogyan gondozzuk?
A medencét gondozni kell.
2
1999. augusztus 19.
amely egész nyáron munkát ad. A vegyszerezést a szűrők ellenőrzését heti két alkalommal érdemes elvégezni. Külső medencéknél gondot okozhat, hogy a por leülepszik a medence aljára, és egy idő után elszíneződik a medence feneke. Erre találták ki a fenékporszívót, a vízforgató szűrőre kapcsolható kefe és gégecső-rendszert, amivel tökéletesen fel lehet tisztítani a szennyeződést a víz leengedése nélkül is. Ezt a műveletet is el kell végezni heti két alkalommal. Ajánlatos a medencék utólagos lefedéséről is gondoskodni. A legegyszerűbb lefedés, egy hétakarás, ami megakadályozza, hogy a víz ne párologjon el a medencéből és így ne legyen hőveszteség. Ez egy egyszerű buborékos fólia, amely a víz tetején úszik. Ez a legelérhetőbb mindenki számára, és nagyon szép eredményeket lehet elérni vele a nyári időszakban, az éjszakai hőveszteséget 1 fokra lehet csökkenteni. A másik típusú az olyan lefedés, amely alatt úszni is lehet, ez egy alumínium kereten lévő polikarbonát, műanyag lemez, amely az üvegházhatás elvén alapszik. Előnye, hogy ez a szerkezet eltolható, kinyitható. A belső téri medencék fűtése méretétől függően elég nagy költséget jelent, ezért érde-
mes legalább ennek a fűtését napkollektorral megoldani, mivel nagy energiaigénye van, így elég hamar megfog térülni a beruházás. A kültéri medencék fűtésére is vannak speciális napkollektoraink. A külső medencék használatát megfelelő takarással két hónappal ki lehet tolni, így szinte fél éven keresztül lehet úszkálni benne.
- Mennyi ideig tart megépíteni egy medencét?
- A megépítés ideje változó, függ a méretétől, hogy süllyesztett vagy feszített víztükrű, hogy burkolt vagy fóliázott. Körülbelül három héttől eltarthat egészen a 6-8 hétig. Tudomásul kell venni azt, hogy a kötési időket be kell tartani, hiszen egy betonszerkezet a teherhordását a be-
öntéstől számítva a 21 napon éri el, csak ekkor terhelhető.
- Mekkora igény van ma arra, hogy a családi ház kertjében, esetleg a belső térben medencék álljanak?
- Minden évben egyre több és igényesebb medencét építünk, de vannak egészen olcsó műanyag lemezből készült gyerekpancsolók is, amelyet a föld felett fel lehet állítani és azonnal használható. E mellett meg tudunk felelni az egészen extra igényeknek is, üvegmozaik-csempével burkolt, szökőkúttal, gyerekmedencével, pezsgőfürdővel kombinált belső téri medencék készítésével.
SZERVIZ
GÁZ ÉS TÜZELÉSTECHNIKA ENERGETIKAI FŐVÁLLALKOZÁS
8800 Nagykanizsa, Ady út 4. Telefon/Fax: 93/310-198 E-mail: termo@mail.sienet.hu Http://www.termoszerviz.hu
1999. augusztus 19
13
A kertészkedés az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenység. Egyre többen vannak, akik szívesen foglalkoznak kertjük megtervezésével, berendezésével és folyamatos esinnsítgatásával. Nekik szóló tanácsokat kértünk Makrai Mártáimétól, a Park Kft. ügyvezetőjétől.
- Mit kell figyelembe venni a kert tervezésekor?
- A legtöbb ember szeretne szép kertel, szép kertben élni. Gondot az jelenthet, ha úgy próbálják meg a saját kertjüket kialakítani, hogy másvalakiéről másolják le. Az. egyik legfontosabb szempont, hogy a környező tájba beleillő legyen. Végig kell gondolnia a megrendelőnek az életstílusát, hogy a kertet mire akarja használni, pihenésre, nyaralásra, vagy csak gyönyörködni akar benne, mennyi szabadideje van ahhoz, hogy a létrehozott kertet ápolja, hiszen sok munkát, törődést kíván. Ezeket előre mérlegelni kell és csak ezután lehet eldönteni, hogy milyen stílusú kertet alakítsanak ki. A kertet meghatározza az épület formája, a telek méretei tájolása, domborzati, éghajlati viszonyai. Szakkönyvekből meg lehet szerezni azokat az alapvető isinereteket, amelyek egy családi ház kertjének a létesítéséhez szükségesek, de ha nem biztos a dolgában akkor mindenképpen forduljon szakemberhez, inert egy nem megfelelően kiválasztott növény évek múlva fog problémát okozni. Például a hársfák között is vannak kistermeidéit, oszloposak.
gömbkoroniíjúak, ezek között a választást nyilvánvalóan meghatározza, hogy milyen helyre kerül, mekkora tér áll rendelkezésre. Épület közelében beültetett, nagy terjedelmű fa sok év múlva fog olyan gondot okozni, amely anyagilag is jelentős és nem éri el a kívánt célt sem. Már egyre több olyan cég van, akik építenek tervezéssel együtt magánkerteket, de mindenképpen felhívnám arra a figyelmet, hogy informálódjanak előtte a kertépítőről, mert nem mindig az ár dönti el, hogy milyen lesz. a munka. Azt kell elképzelni, hogy miiyen lesz a kert akkor, ha már elérte a teljes méretét. Figyelni kell arra, hogy ne legyen sűrű, ne legyen ritka, hogy összeillő növényeket ültessünk el. Ehhez kell még figyelembe venni a talajadottságokat, az. időjárási viszonyokat, tehát melegigényes, mediterrán növényt ne tegyünk északi fekvésű leiekre.
- A füvesítésnél mire kell odafigyelni?
- Fontos, hogy az. építés után takarítsák el a szemetet, olyan talajréteget kell kialakítani, amely a fűnek, pázsitnak megfelel, mert nincs rondább, mint egy foltos, hiányos, gazos zöldterület. Legalább egy 15-20 centiméteres tiszta, megfelelő tápanyaggal rendelkező földet kell leteríteni. Ez a komposzttal való feltöltés nem olcsó dolog, de hosszú időre szól és a
növények meghálálják. Sokari azt gondolják, hogy füvet mindenki el tud ültetni, de ennek is utána kell nézni szakirodalomban, mert althoz, hogy szép pázsitunk legyen, n,em hagyhatók ki bizonyos technológiai műveletek. Fontos az. ültetés időpontja, a fűmag összetétele, hogy milyen területen, homokos
vánvaló, hogy a kertben kell a gyerekeknek, egy olyan zugot kialakítani, ahol nyugodtan, balesetmentesen játszhatnak. Az. egyeztető megbeszélésen mindenki elmondja az. igényét, a kerttervező pedig a javaslatát a helyszín ismeretében. Fontos, hogy milyen alakú, méretű, tájolású a telek, na-
vagy kötött talajon akarnak füvesíteni.
- Mivel lehet széppé varázsolni egy kertet?
- Napjainkban újra divatba jöttek a sziklakertek. Mindenhol a mérték a fontos, nem lehet túlzásba esni. Hogy a kert mitől szép az mindig attól függ, hogy akik abban élnek, azok milyen életformát élnek, ehhez kell a kertet igazítani. Van akinek csak növény kell, fű, cserjék és fák, virágot nem ültet, mert nincs annyi ideje, hogy azt ápolja, gondozza. Virággal színesíteni lehet a kertet, akinek kevesebb ideje van ezt megteheti virágzó évelőkkel is és el lehet érni, hogy az év minden szakaszában legyen a kertben virágos folt.
- Mi a folyamata a kert tervezésének?
- Először hosszasan elbeszélgetünk, uz. ügyféllel, hogy milyen az életmentalitása, mit fog csinálni a kertben, sportolni, pihenni, étkezni és ehhez kell kialakítani a kertet. Ahol kisgyerekek vannak ott nyu-
gvón sok a keskeny telek, ezeket jóval nehezebb berendezni, mint a nagy tereket, optikailag csökkenteni kell a szűk látszatot. A terv elfogadása után meg kell tervezni a terepsíkot, ki kell alakítani a szinteket, meghatározni a növényfajtákat, színeket, burkolatot, útvonalak vezetését. A kertben el kell dugni a melléklétesítményekéi, a szemetesedény-tárolót, szerszámoskamrát, amelyek nagyon uralják a terel. Egyeztetni kell a megrendelővel, hogy akar-e öntözőhálózatot, mivel az automatikus öntöző-rendszert még a füvesítés előtt el kell helyezni. A fű, a növények telepítésére a tavaszi-őszi időszak a legalkalmasabb, de mosl már a faiskoláknál konténeres növényt is lehet venni, tehát az év bármely szakaszában ültethetők, a téli fagyok kivételével, ez. annak jó. akinek gyorsan kell az. eredmény. Műtárgyakat, medencét, csobogót, sziklakertet, hidat, lépssőt. támfalat még a talajmunka előtt fel kell építeni és a növény ültetése jön a legvégén.
14
1999. augusztus 19.
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa
Tisztelt Szerkesztőség!
Lapjuk 32. számában megjelent Pokoli torony című cikkhez szeretnék hozzászólni néhány gondolat erejéig.
Mélységesen elítélem a KÖGÁZ eljárását. Kizárólag jogi, törvényességi szempontból szeretném elemezni a szolgáltatás kikapcsolását. Eltekintve az érzelmi, igazságossági szempontoktól, komoly aggályaim vannak a szolgáltató tetteinek törvényességét tekintve.
A Magyar Köztársaság területén tilos a kollektív büntetés. Amit a KÖGÁZ tett, az messze kimeríti ezt. Jogállamban elképzelhetetlen az. a felfogás, hogy büntessünk meg mindenkit. Igaz. hogy ártatlanok is bűnhődnek, de köztük van a bűnös is. Ez a szemlélet mindig is idegen volt tőlem, most sem tudok vele azonosulni. Aki ezt a fajta szemléletet tartja helyesnek, azt a magam részéről elítélem. Hadd mondjak egy párhuzamot. Ha többen bérelnek egy lakást, vagy egy házat, s valamelyik közülük nem fizeti a bérleti díjat, akkor minden bérlőt kirúgnak?
Csak azzal szemben lehet fellépni, aki konkrétan és bizonyíthatóan okot adott rá. Még tulajdonostársak esetében sem felel egyetlen egy tulajdonos sem a másik tulajdonos tartozásáért. Ha olyan a szolgáltatáshoz szükséges műszaki, technikai rendszer, hogy egy lakást nem tud úgy kizárni a szolgáltató, hogy a többi lakás vétlen tulajdonosainak az érdekei ne sérüljenek, azért nem a lakók a felelősek, ezért nem lehet mindenkit büntetni. Ha a szolgáltató nem tudja a rendszert megváltoztatni úgy, hogy csak a valódi tartozókkal szemben tudjon fellépni, akkor ez kizárólagosan a szolgáltató felelőssége. Amikor a\'z épület épült, akkor a szolgáltató építette az épületbe ezt a rendszert, neki gondolni kellett volna egy ilyen lehetőségre. Mivel nem tette meg, ezért ezt a kockázatot a szolgáltatónak is vállalnia kell.
A jelen helyzetben úgy néz ki, hogy a szolgáltatónak csak jogai vannak, míg a fogyasztónak
csak kötelességei. Ez így nem működik. A KÖGAZ nem háríthat át kizárólagosan minden felelősséget a fogyasztóra. Hogy még világosabb és egyértelműbb legyen. Amelyik lakó kifizette a részét, az jogosan várja el érte a szolgáltatást. Az, hogy esetleg az ő pénze nem ért el a szolgáltatóig, az nem az ő hibája. A szolgáltató nem teheti meg azt, hogy ha a szolgáltatás egy részét nem fizetik ki, akkor teljes egészében - 100%-ban -szünetelteti a szolgáltatást. Ez az eset, bár jelentős összegű tartozást követel a KÖGÁZ kiegyenlíteni, nem azonos azzal, hogy egyáltalán semmit sem fizetnek. Más lenne a helyzet, ha a lakóközösség egyetlen egy tagja sem fizetett volna. A tartozás nagyságától függetlenül a szolgáltatást részben kifizették. Bár jogilag az is aggályos lenne, ha a KÖGÁZ a szolgáltatást nem folyamatosan, hanem időnként pár órára szünetelteti, de még mindig méltányosabb lenne. A törvény a részbeni szüneteltetést is lehetővé teszi. Nem lehet rögtön a legradikálisabb megoldáshoz folyamodni.
Mivel a szolgáltatás árát hatóságilag, államilag állapítják meg, továbbá a béreket az állam az intézkedéseivel, jogszabályaival lényeges mértékben meghatározza és befolyásolja, ezért lehetséges az, hogy valakinek a háztartási bevételeit csak az államilag szabályozott összegű kiadások is meghaladják. Ezért viszont az állam a felelős, nem az állampolgár. Ha a KÖGÁZ elfogadta az államtól az államilag meghatározott és befolyásolt álakat, akkor fogadja el azt is, hogy mennyi béreket tesz lehetővé a lakosságnak. A szolgáltató részéről a legkönnyebb a védtelen, az államnak és a szolgáltatónak kiszolgáltatott állampolgárral szemben fellépni. A magatehetetlen és fogatlan oroszlánba nagyon könnyű belerúgni. A KÖGÁZ - és ez hasonló esetben minden más szolgáltatóra vonatkozik - azontúl, hogy visszaél az erőfölényével és a
monopolhelyzetével, nagyon is tisztában van azzal, hogy az állampolgárral nem egy súlycsoportban van. A gyengébbel nagyon könnyű elbánni. Felvetődött bennem a kérdés: miért ríem az erősebb álammal száll szembe? Tudják, hogy ott ők húznák a rövidebbet. Hát akkor mit tesznek? Azon verik el a port, akin büntetlenül tudják. Legalábbis azt hiszik, hogy büntetlenül megúszhatják.
Amikor a KÖGÁZ azt állítja, hogy törvényesen járt el, akkor ezt csak saját maga állítja, mint az ügyben érdekelt fél. De ebből még nem következik az, hogy valóban jogszerű volt az eljárása. Természetes, hogy a szolgáltató a saját cselekedeteit törvényesnek állítja be. Kérdés az, hogy egy esetleges bírósági perben a bíróság is annak ítélné-e?
Az alapdíj kapcsán felvetődött bennem az is, hogy milyen jogon meri a KÖGÁZ a jogkövető magatartást elvárni a lakosságtól, amikor ő, mint szolgáltató is törvények tömegét sérti meg. Csak az alapdíj tekintetében 7 (hét) törvénnyel és az Alkotmánnyal szállt szembe. Úgy látszik, a szolgáltatóra nem vonatkoznak a törvények. A KÖGÁZ a törvények felettinek képzeli magát. Csak azt követelhet meg másoktól, amit önmaga is betart.
Bár a levelem elején azt írtam, hogy az érzelmektől eltekintek, mégis egy gondolat ide kívánkozik. Abban a lakóközösségben nagyon sok kisgyermek lakik, akiknek meleg ételre van szüksége, s meleg vízben kell fürödni, nem pedig hidegben. Azt kell gondolnom, hogy a KÖGÁZ vezetőinek nincs gyermekük, különben tudnák, hogy ez mit jelent egy kisgyermek esetében. Az Alkotmány szerint mindenkinek joga van az egészséges életmódhoz, amibe a leírtak is beletartoznak. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy bizonyos emberi értékek pénzzel nem mérhetők és nem fizethetők meg. Azok a gyermekek nem tehetnek a kialakult helyzetért, őket főleg nem lehet büntetni. Ők a legártatlanabbak ebben az ügyben. Hát nincs semmi emberség a szolgáltató vezetőiben? Csak a profit a fontos? A családok támogatásáról szóló törvény fokozottabban védi a
gyermekek jogait és érdekeit. A gyermekek jogait és érdekeit a Magyar Köztársaság által is aláírt és az Országgyűlés által ratifikált nemzetközi egyezmények is előírják és garantálják. A KÖGÁZ és a többi érintett szolgáltató ezeket a nemzetközi egyezményeket is valósággal lábbal tiporják.
A gáz- és a villamos energia áráról szóló miniszteri rendelet a szolgáltatások árának felső határát szabályozza. A hatósági ár azt jelenti, hogy ennél többet nem kérhet a szolgáltató. De kevesebbet kérhet, ezt semmi sem tiltja. S ha a szolgáltató szerényebb profittal és alacsonyabb árkulccsal dolgozna, akkor lehet, hogy összességében több bevétele lenne. Ha emelik a szolgáltatás árát, emelkedni fog a nem fizetők száma is. Abba nagyon sok beleszólása van a szolgáltatóknak, hiszen az ő véleményük alapján történik, hogy mikor és mennyi legyen az áremelés.
A követelés összegének tekintetében is fenntartásaim vannak. Személy szerint korábban már nálam előfordult, hogy összegszerűségében többet számlázott a szolgáltató, mint amennyi jogszerű lett volna. Meg kellene vizsgálni a KÖGÁZ által kibocsátott számlákat is, mert nem tartom elképzelhetetlennek, hogy jóval kevesebb a tartozás, mint amennyit a számlák tartalmaznak. Nyilvánvaló, hogy minden szentnek - így a szolgáltatónak is - saját maga felé hajlik a keze.
Végezetül még valamit. A KÖGÁZ a szolgáltatás kikapcsolásával annyi plusz kárt és többletköltséget okozott a lakóknak, hogy ha ezért beperelnék a szolgáltatót, többet kellene fizetniük a lakók felé, mint amennyi követelésük van. Ráadásul, mivel a KÖGÁZ és a DEDÁSZ tulajdonosa egy és ugyanaz, ezért a villamos energiával történt olyan hőenergia előállításáért, amelyhez földgáz kellett volna, nem lenne szabad a DEDÁSZ részéről egyetlen egy fillért sem kérni.
Nagykanizsa, 1999. augusztus 15.
Tisztelettel:
Ferincz Jcnó\'
Nagykanizsa, Zemplén Győző u. 3/B.
1999. augusztus 19
15
NAGYSZAKÁCSI,
AZ IZEK FÖLDJE
Immár hetedik alkalommal rendezték meg Nagyszakácsiban a "Királyi Szakácsversenyt". Egykor a falu szülöttei voltak a középkori budai udvar szakácsai századokon keresztül. Annak idején hűséges szolgálataik fejében nemesi oklevelet és somogyi birtokokat kaptak királyuktól. Büszkeséggel tekintve miiltjukra, annak szellemében, szigorú versenyzési feltételeket szabtak a szervezők. Alapanyagokban és sütési-főzési eljárásban egyaránt az 1490-es korszakhatárt szabták meg. A pontos követelményekről a zsűri elnökét, Benke ImszIóI kérdeztük.
mára is gasztronómiai élvezetet nyújtson. A paprika, paradicsom, burgonya, hagyma helyett a borsika, fodormenta, tárkony használható. A reneszánsz, korabeli étkek bográcsban, nyárson és kemencében készültek. Rendkívül kedvelt volt a gesztenye, a méz, a páva, a pulyka és a galamb.
A királyi pecsétgyűrűért és fakanálért idén négy ország huszonegy szakácsa versengett. S szó mi szó valóban minden volt. mi szem-szájnak ingere. A több mint kétszázféle étek közt felsorakozott a kacsafi mellével-májával, a kapros-zsájás makkor pördült malacderék, galamb körtvéllyel és fügével.
gek. A szórakoztatásról a korabeli jelmezekbe bújt zenészek, táncosok és lo-
vagok gondoskodtak. A középkon piacot kézműves vásárral elevenítenék fel. Addig sem kellelt éheznie a látogatóknak, míg !1 királyi étkek készültek. Sátras udvarokban kóstolhatták meg a környék hagyományos ételeit és finom borait.
A program végén a királyi szakács címet a Keszthelyi Helikon Szálló versenyzője. Németh Attila vehelle ál.
Nagyszakácsiban nemcsak az ízek mesterei, de a vendég is királynak érezhette magát. S egészen bizios. hogy senki sem ment haza korgó gyomorral.
- A verseny legfontosabb kritériuma, hogy a reneszánsz étkezési szokásoknak megfelelően kell elkészíteni az. ételeké! úgy, hogy a ma élő ember szá-
vaiamint a csülök bőriben hagymaágy-ra vetve.
A királyi étkek mellett a reneszánsz kultúrából is ízelítői kaptak a vendé-
Magányos vadkanunk magányát megunta, ízes húsát nékünk ajánlotta.
Miután szakácsunk bundáját lenyúzta, felszelt gerincét tejben megáztatta.
Tölgyfaparázs felett jól megpirította.
Erdei gombával megbolondította.
Melléje sütöttünk serpenyőben káposztát, melybe aprítottuk gyümölcsösünk javát:
Almát, körtét, szilvát, szőlőnek bogyóját.
Királyunk asztalára kínálunk még hozzá vaddisznó hajával puhított pohánkát.
Ilyen invitálásnak ugye Önök sem tudnának ellenállni? így voltak v?le azok is, akik Nagyszakácsiban meglátogatták a Horváth-kert konyháját\'. Tóth István szakácsmester vezette csapat a hagymás pohánkával tálalt vaddisznókaraj mellett kemencében sült vadnyulat, valamint nyárson sült vadgalambot készített a királyi lakomára.
- Szerettünk volna erdei, vadas jellegű kínálatot összeállítani. Ez a keret határozta meg az ételeket, a nyersanyagokat és öltözékünket. Fő fogásként azért
választottuk a vaddisznót, inert egy nagyon ízletes, és abban az időben igen közkedvelt étel volt. Köretként pohánkát főztünk hozzá, mely egy hántolt, szemes növényből, a hajdinából készül. A hagymát és szalonnát olajban
megpároltuk, majd ahhoz, adtuk a hajdinát. így egy nagyon finom ételt kaptunk, mely elnyerte a zsűri tetszését is. A tavalyi kínálatunkhoz hasonlóan idén is készítettünk gyümölcsös kájjosz.tát. Ehhez almát, körtét, szilvát és
sz.őlőt használtunk. Nagy sikert aratott az aszalt szilvával töltött nyúl, és a fügével ízesített vadgalamb is. Fűszerként főleg áfahéjat, a szegfűszeget, a hagymát és a turbolyát vettük segítségül. A borshoz csak mértékkel nyúl-
tunk, hiszen a reneszánsz konyhákban még drága fűszernek számított. Édesítőként természetesen a mézet használtuk.
A fogúsokat próbáltuk úgy elkészíteni, hogy ne térjünk el a korabeli hagyományoktól, ugyanakkor a mai ember számára is élvezhetőek legyenek. Tudni kell, hogy a reneszánsz szakácsok nagyon erősen fűszerezték az. ételeket. A versenyre azért volt nehéz felkészülni, mert nagyon kevés recept maradt ránk abból az ideiből. Am a kihívás, a helytállás mindennél fontosabb. No és persze a rendezvény fantasztikus hangulata. Jól szerepeltünk, hiszen hasonlóképp a tavalyi évhez, idén is elnyertük a Konyhai Kézművesek Királyi Mestere címet.
Ha valaki elmulasztotta e nem mindennapi kóstolót, és szívesen visszautazna a múltba, megteheti. Kérésre bármely korabeli ételt elkészítik a Horváth-kertben.
1999. augusztus 19
17
A.
mm agg tw a tok msmff,
Fölséges! Még Mátyás király is megnyalhatta mind a tíz ujját, ha Nagyszakácsiban, augusztus 7-én este a királyi terítékről ezt választotta. Ezen sorok írója egy falatkáját megízlelte, majd a különleges csemegét leöblítette azzal a szedres édes lével, amiben az őz-comb főtt. No, de ne vágjunk a dolgok elibe!
Amikor odaértünk, a 22 fő-zőállásos versenytér első pavilonja előtt a Hotel Falina kuktája éppen ékesszólásáról tett tanúbizonyságot. Nagy hallgatóság előtt ecsetelte, hogy a középkorban miért a vad és hal volt a „jó falat", s ha bevonulnánk a harcállások hátsó traktusába, megbizonyosodnánk arról, hogy ezen a nemes szakácsversenyen csak korabeli étkeket lehet készíteni, hagyományos fűszereket szabad felhasználni. Halikra-levesüket például kenyérbélben fogják tálalni, vagyis csupor formájára sütött kenyéredényekben. A mesterszakács ott előttünk húzogatta meg mokány bajszos kuktája fülét, mert a nyársakon piruló csukák majdnem túlsültek. Persze, hogy nem vártuk meg a tréfásra sikeredett retorziót, hanem tovalépdeltünk, mert főzőállásról főzőállásra haladva újabb és újabb látványok és illatok vártak ránk. Előttünk szinte mindenütt korabeli ruhákba öltözött kukták sürög-tek-forogtak, mögöttünk uszályos hölgyek, alabárdosok, gólyalábakon imbolygó hírnökök a várárok felé tartottak, hogy ott, különböző reneszánsz mulatságokkal szórakoztassák a nagyérdemű közönséget. Később erre is sort
kerítettünk, de dé\\ körül nem igen tudtunk elszakadni a már illatozó vaddisznók, szarvasok, galambok, kecsegék látványától.
A 18-as főzőállásban a Gyuláról érkezett Váralja-csapat már jócskán előre volt a tennivalókkal, így aztán szívesen látott vendégük lett az újságíró. Hosszas tanakodás után Szilágyi Gábor mester és Hajdú Imre valamint
sőt még a kenyértésztából sütött korona, jogar és országalma bemutatása érdekében az egyik kuktát lencsevégre is lehetett kapni. Na és a királyi étkek? Szilágyi uram erről így számolt be:
- Mátyás király udvarának ötféle ételt készítettünk. New a mennyiség, hanem csakis a minőség és a korhűség lesz az, amit az ország legnevesebb szakácsaiból álló z.sűri ma este értékelni fog. Hideg előételként töltött malacot készítettünk kacsafi mellével, májával, aztán vaddisz.nócímert szalonnába göngyölve, galambot fügével megtömve, de már elkészült a mazsolás-mandulás kenyértésztába sült fácán-pástétom és a töltölt kecsege is. Bográcsételként szedres édes lében főtt űzcombot, káposztás lében párolódott fácánt és zöldséges tehénhúst tálalunk fel. Mivel a középkorban nagyon szerették a kemencében sütött ételeket, tehát
mer, gesztenyés és barackos mézes-gyömbéres pulykafi melle. A nyársak is versenyétkek lesznek: tőrre húzott göngyölt fürjjel és nyárson sült
Kecskés Norbert kukták megmutatták a rotyogó serpenyőket, abbahagyták a kapros tikmony (tojás) kevergetését.
ezek sem maradhatnak ki étrendünkből: így roz.maringos ropogósra sült kacsafi, dióval és almával töltött szarvascí-
törpeharcsával kedveskedtünk jó Mátyás királyunknak. S hogy mik lesznek az. étek végi fogások? Besztercei szilvás, mazsolás fonott kalács király urunk kedvese módjára, de tálalunk mézes cipókat, mandulás gesztenyegolyókat, libatepertős-káposztás pogácsát, és természetesen lesz. kemencében sütött kenyér is.
Elalélva a felsorolástól, a látványtól, az illatoktól, meg a kóstolásra átnyújtott soha nem kóstolt fürjmadár ízétől, ezen sorok írója úgy érezte, hogy tovább kell állnia. Szerencsére az éppen arra járó bohócok - a Kaposvári Utcaszínház jókedvű fiataljai - kézenfogva játékba vitték, a szabadtéri színpad felé invitálták, ahol a tűző napfényben ragyogott a kiállított 22 serleg.
A Nagyszakácsi Királyi Szakácsversenyről díj nélkül senki haza nem tért.
, Kép és szöveg: Büki Erzsébet
NAPFOGYI \'99
A TELJESSÉG PÁPÁN
A napfogyatkozást megelőző éjszaka Pápán is esett az eső, így a reggeli órákban az összefolyó felhőktől csak egy-egy pillanatra bújt elő a Nap. Ezért sokan úgy gondolták, hogy a várva várt csodálat elmarad. Tíz óra tájban a belváros már zsúfolt volt, a batyukkal érkező, védőszemüveget kezükben tartó turisták ellepték az utcákat és az autók is lépésről lépésre tudtak csak haladni. Többektől megtudtam, hogy a városból kifelé menet a bekötő- és földutakon, szlovák és német érdeklődők csillagvizsgálóval és a legkor-
A napfogyatkozás pillanatai
Külön megfigyelés
Ahogy közeledett az évszázad utolsó és legjelentősebb csillagászati eseménye, úgy néptelenedtek el Kanizsa utcái, bár a nap folyamán számos maszek üzlet ki sem nyitott.
A ma élő emberek számára soha meg nem élt pillanat közeledtével mind több ember kezében, a saját otthonában emelte szeme elé a szemüvegét és vizslatta az égboltot, de megtelt az emeletes épületek tetőzete is.
Kanizsán ugyan nem volt teljes a napfogyatkozás, de rohamosan elkezdett alkonyodni, a levegő hőmérséklete érezhetően csökkeni kezdett, de voltak pillanatok, amikor a szépidőfelhő az ún. Cumulus pár pillanatra eltakarta az égi eseményt.
Amiéri ezen sorokai írom ugyancsak olyan megfigyelés, ami bizonyára sok ember figyelmét elkerülte:
- Ahogy csökkent a hőmérséklet, a/ égbolton lévő szépidőfelhők, azaz a cumulusok rohamos oszlásnak indultak, majd teljesen eltűntek, ezt követte más típusú felhőzet feloszlása a besugárzás csökkenése nyomán. Mire a röpke csillagászali esemény befejeződött, az égbolt olyan ritka mély égszínkékben\'ragyogott, ami a kontinens feleli normál körülmények közöli szabad szemmel, pusztán megfigyelés alapján nem észlelhető. Nyilván ehhez hozzájárult a reggeli zivatar is, de ez csak növelte az esemény értékét.
A légkör üde. friss lett, akár a sarkkörön, csak nem olyan hideg.
Az égi tünemény után kb. fél óra múlva jelentek meg a felhőkezdemények, majd kb. I óra múlva állt vissza az. eredeti állapot.
Remélem, a kanizsai meteorológiai állomás részletesen és méréseken is alapuló megfigyelést végzett, melynek adataira jómagam is kíváncsi lennék, hiszen számos tudományos értékek és összehasonlítás alapját is képező. Kanizsán regisztrált adatok a későbbiekben rendkívül fontosak lehelnének a város életében.
Varga József
szerűbb gépekkel figyelték a jelenséget.
11.30-kor fürkészve megállapíthattuk, hogy a Nap egy kis részét, 12 óra előtt 10 perccel viszont már az egynegyed részét eltakarta a Hold. Ettől kezdve fokozatosan érezhetővé vált a hőmérséklet változása. A lakosságot a Fő térre csalogatták, hogy zenével és különböző programokkal ünnepeljék az évezred utolsó napfogyatkozását. A térre menet a kis utcák észrevehetően kihaltak és az üzletek nagy része is 11-14 óráig zárva tartott. Az érdeklődők a sétáló utcába tömörül-
tek, ahol a védőszemüvegeiket próbálgatva fel-felkiáltottak, hogy már csak a fél Napot lehet látni.
12.46-kor pedig már hajszálvékony, aranyszínű félkör látszott a Napból.
12.48-kor - ahogyan meg is jósolták - a Hold teljesen eltakarta a Napot. Ekkor nagy ováció tört fel az emberekből, miközben tűzijátékot lőttek az égre. A tűzijáték végére újból előbújt a Nap, amely most már a másik arcát mutatta. Az emberek zsivajából érezhető volt, hogy mindenkit lenyűgöztek az évezred utolsó napfogyatkozásának pillanatai.
Később egy kutyagazdi érdeklődésemre elmondta: - Két kutyája közül a rottweiler - miután a Hold eltakarta a Napot, azaz besötétedett - a kapu elé ment, lefeküdt és ugyanúgy őrizte azt, mint bármelyik éjsza-
ka. Viszont a lajka egész végig ugatott, és fel-alá járkált. Talán ő többet is megtudhatott...
M. Sz.
Századonként csak egyszer kerül sor teljes napfogyatkozásra, és valami oknál fogva olyan időközönként, hogy senki el ne mesélhesse, hogy milyen voli az előző. Az augusztus 11 -re datált világvége elmaradt, helyette azonban sokunknak olyan élményben leheteti részünk, amely állal megint be bizonyosodon, milyen aprócska porszemek vagyunk mi a Világmindenségben. Megannyi ludasunk, ismeretünk ellenére is csak misztikus csodaként logadunk egy olyan fizikával, csillagászattal magyarázható, modellezhető jelenséget, mint a napfogyatkozás. Úticélunk eredetileg Siófok volt, de a televíziós csatoniák és a rádiók már napokkal az esemény előli egymáson lúlléve sulykolták, hogy Siófok meglelt, többen már ne is induljanak a Balaton fővárosába. így aztán úgy döntöttünk, ha már egyébként is annyi szép élmény köt bennünket Balatonmáriához, miért ne kölhelne ez is. Hajnalban kellünk útra, azl sejtvén, hogy jónéhány útitársunk akad majd. Rosszul gondoltuk, a hetes szinte üres voll, néhány kései ltjes autó es kapálni igyekvőn kívül senkivel sem tilalkozlunk. Az üdülőfalu központja ban is csak a szokásos reggeli vásárlólömeg fogadolt. Úgy döntöttem, világvége, hirtelen lehűlés, viharos szél ide vagy oda, én a Balatonba kihelyezeti napozón ülve követem a világraszóló eseményt. Tizenegy óra tájban kiderüli, mások is így döntöttek. Évek óta nem látoii tömeg kezdeti gyűlni a slégeken, kamerák, fényképezőgépek kerüllek elő a sirandszalyrokból. A csónakokat a rendőrök kiterelték, fürdeni senki sem mert. A levegő meglelt feszültséggel, mindenki vári. A Nap lassan fogyni kezdeti, aggódó feleségek és anyák hangját leheléit mindenhonnan hallani, hogy „Fiacskám, nem megmondták a tévében, hogy csak picii szabad a napba nézni". „Vajon teljesen sötét lesz? Tényleg lesz szél\'.\'" - kérdezgetlek egymást. Ahogy az idő haladt, és a Nap egyre fogyott, egyre hűvösebb lelt. Mind többen álltak fel, minlha valahonnan valami sejtelmes himnuszt hallanának. Egyre csak az eget kémlelte mindenki. Várván a rá kimértei, jót vagy rosszal egyaránt. Egyszer csak elfogyott a Nap, sötétbe borult a Balaton, sejtelmes leli minden, mini a nyári éjeken, amikor az ég kék bársonyába valami le-festhelellen szín vegyül. Felkeli az Esthajnalcsillag is, minlha Vénusz őrködne az égi nászon, ami századonként csak egyszer adatik meg a még oly hatalmas bolygóknak is. Megrendüli csend, és várakozás, az évezredes mese elevenedéit meg oll a szemünk előli, az a mese, amely a Nap és a Hold beteljesült szerelméről szól. Aztán megjelent a gyémántgyűrű, a Nap első sugarai fénybe borítónak a Balatont, és lassan melegedni kezdett a levegő is. Pezsgők durroglak mindenfelé, és addig ismeretlen emberek is egymás felé emellek poharaikai, és fennhangon kiabálták egymásnak „a következőnél velelek ugyanilf.
D.É
>MÉÉJɧá
Fonyódon ezen a reggelen is minden ugyanúgy zajlott mint mindig. A Nap álmosan bújt elő a horizonton. Először kipislantott a hegyek mögül, majd nyújtózva, szépen fokozatosan úszott végig a Balatonon. Az eladók neki-kezdtek a kirakodásnak. Most talán még többet is tettek az el-ada^dóból. A pecsenyesütőktől egyre erősebben szállingózott az isteni illat. Míg a helyiek még alig-alig ébredeztek, a vasútállomáson már mozgalmas volt az élet. Vonatok érkeztek sorra. Megszámlálhatatlan utasaik a csendtől, nyugalomtól, pillanatok alatt átvették az uralmat a part felelt. Nyüzsögtek, fürödtek, s alkalmasint az órára pillantottak. Közülük sokan, hogy jobban teljék az idő. elsétáltak a vásárba. Tizenegykor már előkerüllek a szemüvegek. Számtalan variáció, formától és színtől függetlenül azonos céllal. Megnézni az uralkodót, mely hatalmas energiája révén oly sok örömöt, s néha bizony bosszúságot is okoz. De hát mit is kezdenénk nélküle. Ő a fény, az élet birtokosa. Ám ezen a szerdán - ha csak rövid időre is - az éjszaka istennője úgy döntött, megnézi, mit is csinálnak az emberek. Őt nézték, ahogy apránként elhomályosítja a Napot. Kicsi és nagy ámuló tekintettel figyelte e rövid égi nászt.
Majd visszatért minden a megszokott kerékvágásba. A Nap visszafoglalta trónját, a csendet felváltotta a zsivaj. Valami azonban megmaradt: a csodálatos, és megismételhetetlen élmény, mely-lyel mindannyian gazdagabbak lettünk.
T.J.
Augusztus 19-én (csütörtökön) a Deák téren
17.30 Térzene
Olajbányász Fúvószenekar 18.00 Ünnepélyes zászlófelvonás katonai
tiszteletadással
„Zengő Anyanyelvem"
(A magyar népdal ezer éve)
Faragó Laura énekművész népköltészeti
műsora
Helyszín: Zsinagóga, Fő u. 6. 18.03 A Dél-Zala Táncegyüttes és a Bojtár
Népzenei Együttes műsora 18.10 Menettánc
A Hevesi Sándor Művelődési Központban
18.15 Néptáncműsor
18.20 Kiállításmegnyitó
Királyportrék - a Körösi Csorna Sándor Alt. Iskola diákjainak alkotásaiból és Elő népművészet címmel a HSMK szövőműhelye és a Nagykanizsai Fafaragó Egyesület munkáiból rendezett közös kiállítást megnyitja: Tamóczky Attila alpolgármester
18.45 Nyáresti térzene
Olajbányász Fúvószenekar
20.00 Szabadtéri Nyári Színház
Gumey. Love Letters (Szerelmes levelek) Hernádi Judit és Gálffi László szereplésével
Augusztus 20-án (pénteken) a Hevesi Sándor Művelődési Központ parkjában
11.00 Népművészeti kirakodóvásár 1 1.20 Menettánc
(Erzsébet tér-Deák tér-Széchenyi tér) 11.45 A Tolcsvay Trió műsora 12.00 Harangszó 12.02 Himnusz
12.04 Vers - Vincze Ferenc előadásában 12.06 Ünnepi beszédet mond Tüttő István
polgármester 12.12 Kenyérszentelés 12.20 A Tolcsvay Trió műsora 12.45 Szózat
14.00 A szombathelyi Szamóca Színház
gyermekműsora 15.00 Alpok-Adria Nemzetközi Néplánctalálkozó
külföldi együttesek műsora 18.00 Szent István-napi ünnepi mise
az alsótemplom parkjában 20.00 Az Alarm együttes koncertje a HSMK
árkádjai alatt
AUTOMATA KAPUNYITÓK
Amitől otthona kényelmesebbé és biztonságosabbá válik:
¦ Billenő és szekciónak garázskapuk távirányítással is
¦ Szárnyas kertkapu és tolókapu mozgatók
¦ Garázs- és kertkapu-automatikák közös távvezérléssel
¦ Ipari kapuk, sorompók
ÉRTÉKESÍTÉS-SZERELÉS-GARANCIA
BOLT ES BEMUTATÓTEREM:
8800 Nagykanizsa Palin, Alkotmány u. 66/A. Tel./fax: 93/310-992; Mobil: 06-20/9747-863
SIMPLIFIES LIFE
new england door
maman
~= GARAGE DOORS
m
HURMANN
BOLI7
FA KERTI BÚTOROK KERTI PAVILONOK
Nagykanizsa, Tornyos köz 2. Tel.: 06-93 329-240
20
1999. augusztus 19.
KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY köszönetet mond azon alábbi cégeknek és vállalkozóknak, akik helyi iparűzési adójuk egy részének felajánlásával támogatták az alapítványt:
Nyugat-Dunántúli Tüzép Rt., Perfekt Oktatási és Szerv. Kft, G és G Trade Bt., Kanizsatex Ker. Kft., Zala Patyolat Kft., dr. Bálint János, Kováts Jánosné, dr. Kovács Beáta, Skaneczné Poór Krisztina, Agroexim-Kanizsa Mg-i Ker. Kft., Car-Tech 97 Bt., Fitting-Flex Bt., Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., Szekeres Ker. Szolg. egyéni cég, Magyar Gázmérő Technika Kft., Erdőmester 96 Bt., Erdőmester 97 Erdőbirt. Társ., Bagolai Bükkalatti Erdőb. Társ., Mosonyi József, Vég József, DKG-EAST Rt., Dene és Társai Kft., Dervalits Kft., Ferr-Tipp Kft., H és M Vízkez. Gyárt. Forg. Kkt, HC Byte Kft., Informen Oktatási és Szolg. Bt., Kalória Kkt, Kanizsa Discont Ker. Bt., Mega Kanizsa Kft., Radom-i Export-import Bt., Syraxon Vállalkozási Szolg. Bt., Vikád Építőipari Kft., ZÁÉV Rt., GE Lighting Tungsram Rt., Zalai Húsipari Rt., Zalaiparkcr Rt., Kanizsatrans Rt., Beke János, Dervalits Balázs, Gergály Lajosné, Gyarmati Györgyné, Horváth János, Kovács István, Nóvák Endre, Verbovszky Lászlóné, ZETA Kereskedelmi Rt., Principális és Felső-Zalam. Vt, Pro-Format Kft., Radlcr Fuvarozó és Szállít. Kft., Satronic Kft., lonel Kft., Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet, Lukács és Fia Kft., Ikisoft Bt., Agrico Kft., Alkotmány Mgtsz, Általános Szolgáltató Szöv, Bonbonctti Sütő- és Édcsip. Rt., Budapest Bank Rt., Corpus 95 Bt., Dioon-SZJ Bt., Drill-Trans Kft., Erfu-94 Kft., Fekete Rózsa Temetkezési Bt., Fidato Szolg. és Ker. Bt., Kanizsa Trend Kft., Forrás Bt., Baraniuk János, Jakabfy Sándomé. Kanto Csaba, Kovács István. Láng Ferenc. Lelkó Attila, Légár Tibor, Moldoványi Tibor, Németh László, Németh László. Tridens 96 Kft., Wol-Sped Bt., Z+D Nagyker. és Diszkont Kft., Kanizsa Fűrész Kft., Minalg Bt., Bécsi és Társai Bt., Controlion Bt., Gyergyák és Társa Bt., Inter Kft., Balassa József, Varga Tamás, Wegroszta Zoltánné, Metro-Láncolat 2000 Kft., Neo-Nett Kereskedelmi Bt., N-Tcr 2000 Számítástechnika, Vilitek Műszaki és Ker. Kft., Horváth Ottó, Joós Lajos, Katona Miklósné, Kovács Károly, Lennert. Péter, Bognár Géza, Bojtor Tiborné, Cseresnyés Károly, Czernek Istvánná, dr. Dómján Istvánné, Bolla Ferenc, Hegyi Katalin, Kovács László, Olasz Lajos, Sipos Tibor, Szántó Miklós, Kovácsné dr. Tóth Éva, Tóth Ferenc, Tóth István, Peszleg János, dr. Szakáll Erzsébet, Aqua Service, Németh Zoltán, BDI Hungary Kft., Hosszú Eurotrans egyéni cég, Néva-96 Pénznyerő Gép. Üz. Kft., Reinland Kft.. Schindler Hungária Kft., Termoszerviz Kft., Iványi Lajos, Viola Zsolt, Fémker Műszaki és Ker. Bt., Fontana-Magyarország KII.. Toledó-Trió Kft., Markó András, ifj. Németh László, Málék József, Rajna Tibor, Sipos Istvánné, Szökrény József. Tóth Tamás, Megyés Kálmán, Müllcr Sándor, Németh Sándor, Horváth András, Elteco Távközléstech. Kft., Thorus 97 Kft., Aqua Service Ecowatcr Kft.
A felajánlott, összesen 4.811.253 forintot a leendő főiskola működéséhez szükséges feltételek további kialakításához használják fel.
Az Alapítvány a köszönet mellett kéri, hogy a támogatók továbbra is kísérjék figyelemmel munkájukat.
Nagykanizsai térképek Miskolcról
Ismételten egy olvasónk vetett fel egy közérdekű problémát. Kanizsai várostérképet keresett, mégpedig az új utcanevekkel. A Főépítészi Irodán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a könyvesboltokban hozzá lehet jutni ezekhez a segédeszközökhöz. A térképeket évente megújult formában egy miskolci cég készíti. Az ehhez
szükséges adatokat is ők szerzik be. Készült ugyan Budapesten is egy citromsárga változat, ám ez nem vásárolható meg. Ezeket a térképeket kifejezetten reprezentációs szándékkal készítették. Bár véleményünk szerint erre a célra már csak aprócska méretük miatt sem igazán felelnek meg.
T.J.
EURÓPAI UNIOS ISMERETEK
Az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közösségi politikáért és annak megvalósításáért felelős.
A Bizottságnak 20 tagja van, akiket a tagállamok kormányainak közös megállapodásával jelölnek ki. 1995 óta az Európai Parlamenttel konzultálnak, mielőtt a kormányok kijelölnék a Bizottság jövendő elnökét. Ez a Parlament szavaz a Bizottság, mint testület jóváhagyásáról. A Bizottság hivatali idejét négyről öt évre hosszabbították meg. A bizottsági tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy hivatali idejük alatt a kormányoktól és a Tanácstól egyaránt teljesen függetlenül járnak el kötelezettségeik teljesítése során. Csak az Európai Parlament részéről bizalmatlansági indítvány elfogadása vezethet a Bizottság kollektív lemondásához, amely helyett azután újat választanak. Ezt az eljárást eddig soha nem alkalmazták. Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak. Spanyolországnak és az Egyesült Királyságnak két-két bizottsági helye van, az összes többi tagállamnak egy-egy. Mindegyik bizottsági tag felelős egy tárcáéit és egy vagy több Főigazgatóság felett gyakorol hatáskört. A Bizottság Brüsszelben ül össze minden héten. Apparátusa mintegy 17.000 fŐ, amely megoszlik Brüsszel, Luxemburg és számos egyéb helyszín között.
Jogosítványok
A Bizottság a Szerződések őre és gondoskodik arról, hogy azok rendelkezéseit, valamint a közösségi intézmények által elfogadott szabályokat megfelelően megvalósítsák. Ha valamely tagállam nem teljesíti a Szerződések alapján fennálló kötelezettségeit, a Bizottság tárgyilagos kivizsgálás után a Bíróság felügyelete alatt felhívja az érintett országot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a helyzet orvoslására. A Bizottság kezdeményezi a Közösség politiktjít j ivaslatokat v izol fel a kö zösségi törvényhozás számára, amelyeket a Miniszterek Tanácsa elé terjeszt. Elkészíti az Európai Unió költségvetésének tervezetét, amelyekel a Miniszterek Tanácsa elbírál és az Európai Parlamenthez továbbít. Jelentéseket készít az Unió gazdasági szociális es jogi hely zetéről és elkészíti az éves általános jelentést, amelyet a Parlament elé terjeszt.
A Bizottság az Furop u Közössegek végrehajtó testülete. A Szerződések és a Tanács által reá ruházott végrehajtási jogkörök erejénél fogva:
• végrehajtási szabályokat fogad el a Szerződések rendelkezései, valamint a Tanács által hozott jogszabályok számára, a különböző közösségi politikák megvalósítása érdekében.
• alkalmazza a Szerződések szabályait kormányokra, vállalkozásokra vagy magánszemélyekre kiterjedő egyedi esetekben,
• alkalmazza a „biztosítéki záradékokat", amelyek alapján kivételes esetekben és korlátozott időre kivételt lehet engedélyezni a Szerződések szabályai alól,
• kezeli a közösségi alapokat, mint az Európai Szociális Alapot (European Social Futni - ESK), az Európai Mezőgazdasági Tanácsadó és Garancia Alapot (European Agrículturai Guidance and Guarantee Fwul -EAGGF), Az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (European Regionul Develupment Fund ERDF) és az Európai Fejlesztési Alapot (European Development Fund -EDF), a Maastrichti Szerződés alapján felállított Kohéziós Alapot és az Európai Unió hivatalos műveleteinek finanszírozására szánt erőforrásokat, a Bizottság ugyancsak kezeli a segélyprogramokat (PHARE és TACIS) a kelet-közép-erópai országok, valamint a FÁK számára.
• az Európai Unió részéről megtárgyalja az Unió hatáskörébe tartozó kérdésekről szóló megállapodásokat (különösen a kereskedelmi megállapodásokat) és nemzetközi szervezetekben (GATT. OECD. ILO stb.) képviseli az Uniót.
Németh József
Jövő heti cikk tartalma: Az Európai Tanács
A miniszter lesz a fővédnök
Dr. Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere levélben értesítette Tültő Istvánt, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterét, melyben köszönettel fogadta a polgármester megtisztelő felkérését, miszerint a 20. Jubileumi Nemzetközi Jazz-fesztivál fővédnöke legyen. E tisztet - ismerve a rendezvény
nemzetközileg elismert rangját -örömmel vállalta. Ugyanakkor sajnálattal jelezte, hogy a rendezvényen - más, már lekötött külföldi elfoglaltsága miatt - részt venni nem tud. Polgármester Úrnak, a kanizsai házigazdáknak és a fellépő művészeknek sok sikert, a bizonyára népes közönségnek jó szórakozást kívánt.
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS
I. OSZTÁLY
II. pálya:
14. forduló: 1999. augusztus 24. (kedd) 17.30 FORD TOMPA-CHEMOTOX 18.15 HB. KANIZSA-BAD BOYS 19.00 HIDROFILT-SZIVÁCSOK 75. forduló: augusztus 31. (kedd) 17.30 HIDROFILT-TIP TOP 18.15 CHEMOTOX-PRODUKT 19.00 ÁFÉSZ-HB. KANIZSA
16. forduló: szeptember 7. {kedd) 17.15 FORD TOMPA-ÁFESZ 18.00 DÉDÁSZ-CHEMOTOX 18.45 TIP TOP-SZIVACSOK
17. forduló: szeptember 14. (kedd)
17 15 BAD BOYS-DÉDÁSZ 18.00 ATC-FORD TOMPA 18.45 TIP TOP-TOBELO
18. forduló: szeptember 21. (kedd) 17.15 DÉDÁSZ-ÁFÉSZ 18.00 HB. KANIZSA-TIP TOP 18.45 TOBELO-SZIVACSOK
19. forduló: szeptember 28. (kedd) 17.00 TOBELO-HB. KANIZSA 17.45 ÁFÉSZ-CHEMOTOX
18 30 TIP TOP-FORD TOMPA
20. forduló: október 5. (kedd) 17.00 DÉDÁSZ-HIDROFILT 17.45 FORD TOMPA-TOBELO 18.30 HB. KANIZSA-SZIVACSOK
21. forduló: október 12. (kedd) 17 00 HIDROFILT-CHEMOTOX 17.45 TIP TOP-DÉDÁSZ 18.30 HB. KANIZSA-FORD TOMPA
22. forduló: október 19. (kedd) 17.00 DÉDÁSZ-TOBELO 17.45 CHEMOTOX-TIP TOP 18.30 FORD TOMPA-SZIVACSOK
(Folytatjuk.)
TIP TOP-ATC TOBELO-ÁFÉSZ PRODUKT-DÉDÁSZ
ATC-TOBELO SZ1VACSOK-DÉDÁSZ BAD BOYS-FORD TOMPA
PRODUKT-BAD BOYS HB. KANIZSA-ATC TOBELO-HIDROFILT
SZIVACSOK-CHEMOTOX ÁFÉSZ-PRODUKT HIDROFILT-HB. KANIZSA
PRODUKT-ATC CHEMOTOX-BAD BOYS FORD TOMPA-HIDROFILT
HIDROFILT-PRODUKT SZIVACSOK-BAD BOYS ATC-DÉDÁSZ
CHEMOTOX-ATC BAD BOYS-ÁFÉSZ PRODUKT-TIP TOP
SZIVACSOK-ÁFÉSZ ATC-BAD BOYS TOBELO-PRODUKT
PRODUKT-HB KANIZSA ÁFÉSZ-ATC BAD BOYS-HIDROF1LT
A közelmúltban Franciaország világhírű fürdőhelyén St. Tropezben rendezték meg az Orvos Világjátékokat. A magyar sportolók kiválóan szerepeltek ezen a rendezvényen, többek között a labdarúgócsapat is első lett. Az egyik legfölényescbb győzelmet a nagykanizsai kórház orvosa, dr. Czi-gány Róbert szerezte a rövidtávú (olimpiai: 1500 ni úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás) triatlonban.
- Nyugalmazott szemész főorvos édesapja hivatását választotta, kedvenc időtöltését, a zenélés! miért nem követte, hiszen ő jelenleg is a Nagykanizsai Szimfonikusok aktív lagja?
- Gyerekkorom óta orvosnak készültem, a zene sohasem vonzott, de szívesen hallgatok komoly és könnyű zenét is. A sport szeretetét is édesapámtól örököltem, aki több sportágban versenyzett, többek közt ifjúsági válogatott vívó volt.
- A sok népszerű versenyszám közül mién a triatlont választotta?
- Középiskolás koromig asztaliteniszeztem, de amikor Pécsre kerültem egyetemre, két barátom rábeszélésére indultam el első versenyemen, ahol megfogott a családias hangulat, mindenki ismert mindenkit.
- Kollégái, illetve betegei tudnak-e sikeres hobbijáról?
- Igen, ismernek erről az oldalamról is, nagyon sokan gratuláltak a világbajnokság után.
- Munkahelyi elfoglaltságát, ügyeleteit és a magánéletét hogyan tudja összeegyeztetni a sok edzést követelő sportággal?
- A család támogatása nagyon fontos, alapvetően a velük töltendő időből szakítok ki a tréningre. Feleségem is szereti azt, amit csinálok, a fiam most tanult úszni, így együtt jártunk az uszodába.
- A futás, kerékpározás és az úszás közül melyik a kedvence és miért?
- Igazából nincs ilyen, alkatomnál fogva a futás megy a legjobban, igazán hangulat kérdése, hogy melyik az aktuális kedvenc.
- Az 1997-es nagykanizsai Eb szervezéséből is kivette a részét, ezután hogyan sikerült az első helyezést elérnie?
- Igazából nekem is meglepetés volt ez a nagy siker, fáradt voltam, de a közönség olyan fantasztikus volt, hogy minden fáradtságom elszállt, és nagyon jó napot fogtam ki.
- Az Orvos Világjátékokra hogyan emlékszik vissza?
- Huszonöt sportágban több mint 2500 sportoló vett részt a St.Tropez. melletti kis üdülővárosban megrendezett versenyen. Jól szervezett volt minden, az úszás a tengerben volt. a kerékpár és a futás ugyanazon a hat kilométeres körpályán. A 35 C-fokos melegben egy biztonsági futással tudtam nagy fölénnyel nyerni.
LABDARÚGÁS
PNB
VÁC FC-Zollner-N. Olajbányász 3-4 (2-1)
Vác, 1500 néző. Jv.: Kassai (Tompos, Répássy).
Vác: Hámori - Nagy - Kovács P., Kasza. Boda - Vojtekovszki (Ivitz. 79.), Sipeki (Kádár, 67.), Vén, Nyikos (Romanek, 69.) - Rob, Füle. Edző: Kis Károly.
Nagykanizsa: Kovácsevics Pálfi. Panghy, Crnomarkovics - Farkas (Kiss I., 77.), Zahorecz, Agics (Gordian, 60.), Svélecz (Ma-rinkovics, 52.), Horváth Gy., Kerekes Edző: Készei Ferenc.
Sárga lap: Nagy T. a 87. percben.
NBIII
Dunaszentgyörgy-MÁV NTE 0-1 (0-0)
Dunaszentgyörgy, 300 néző. Jv.: Szabó L.
MÁV NTE: Kovács Z. - Korpics. Nagy, Beke, Dezső - Gyulai, Kalinics, Kovács T., Pongrácz -Trencsényi Z. (Réz), Trencsényi V. (Tóth). Edző: Szálai Zoltán.
Gólszerző: Trencsényi Z.
Ifjúsági: Dunaszentgyörgy-MÁV NTE 2-6.
A PNB állása:
1 Vasas DH 22- -4-1 6
2 Gázszer FC 22- -4-2 6
3 Győri ETO FC 2 1 1 -4-0 4
4. Zalahús ZTE FC 2 1 1 -4-0 4
5. N. Olajbányász FC 2 1 1 -4-3 4
Nyíregyháza 2 1 1 -4-3 4
7 Dunafen\' SE 2 1 - 1 5-2 3
8 MTK Hungária 1 1 - -3-0 3
9 DVSC 2 1 - 1 3-3 3
10 Kispest-Honvéd 2 1 - 1 2-2 3
11. Haladás-Milos 2 1 - 1 2-3 3
12 Lombard FC 2 1 - 1 1-3 3
13 Szeged LC 2-1 1 2-3 1
14 Diósgyőri FC 2-112-6 1
l.S Ferencváros 2 — 2 3-5 0
VácFC 2-- 2 3-5 0
17 Újpest FC 1 — 1 0-4 0
IX Balaton-TV Siófok 2 - - 2 0-5 0
Megyei bajnokság
Miklósfa-Zalaszentgyörgy 4-1 (2-1)
Miklósfa. 200 néző. Jv.: Bányai.
Gólszerzők: Felső, Skublics, Kisházi, Molnár (öngól), illetve Horváth.
Ifjúsági: Miklósfa-Zalaszentgyörgy 1-2.
Megyei II. osztály: Becsvölgyc-Kiskanizsa 1-3
DRASKOVICS BARKACS-ÉS MŰSZAKIBOLT
Nagykanizsa, Szent I. u. 9. Tel.: 93/314-948
Fa kerítéseiéinek, különböző mintákkal, nagy választékban raktáron. Kovácsoltvas kerítéseiéinek, kiegészítő tartozékok megrendelésre, prospektus alapján.
- A filmekből is ismert St. Tropcz milyen hatással volt önre?
- Csodálatos érzésekkel gondolok vissza erre az időre, sokat sétáltunk a kellemes hangulatú városban, a megnyitó ünnepség a Citadellában volt. ami örök emlék minden résztvevőnek. A tengerpart pedig élőben káprázatosabb, mint a filmeken.
- Sportága jövőre először szerepel az olimpia műsorán. Hogyan látja a magyar sportolók esélyeit?
- Nagyon örülök a triatlon sikerének, a nemzetközi mezőny nagyon erős. a fiatal magyaroktól tisztes helytállás várható.
- További céljai, versenyei?
- Pihenek, a családdal töltöm a sza-
badidőmet, és készülök a jövő évi világbajnokságra.
Kis János
NÉVJEGY
Dr. Czigúny Róbert
Született: 1968. január 30.. Győr Sportága: triatlon Klubjai: egyesületen kívüli Edzői: önmagát edzi Legjobb eredményei: 3-szor dobogós orvos-duatlon vb-n. 3-szoros főiskolás bajnok, 1997 orvos Eb 1. helyezés, 1999. Orvos Világjátékok 1. helyezés
22
1999. augusztus 19.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Terv u. 3. sz. alatt) VESZÜNK FEL!
Simson SB 5l-es 1988-as évjáratú eladó. Ár: 65.000- Ft. Tel.: 325-712 vagy 30/9029-320. (30461 K)
INGATLAN
Gyékényesi tónál a B-I-es szektorban 20 nm alapterületű szintes horgásztanya eladó (víz. villany, vezetékes TV). Irányár: 3,5 M Ft. Érd.: 18 óra után vagy hétvégén a 82/496-016-os telefo-
non. (30636 K)_
Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál, komfortos, bútorozott, háromszintes, hétvégi ház. panorámás, gondozott területtel kedvező áron eladó. Érd.: 18 órától 93/312-072. 93/316-827-es tele-
fonszámokon. (30637 K)_
Hosszúvölgyön szoba, konyhás ház 1250 n-öl telekkel eladó. Érd.: Nk, Magyar u. 89. szám alatt. (30634 K) 2 szobás, gázfűtéses, II. emeleti lakás azonnali beköltözéssel eladó a Garay u. I/B. 11/6. szám alatt. Érd.: vasárnap egész nap a helyszínen. (30633 K) Kiskanizsán 1 szobás ház 470 n-öl telekkel eladó. Érd.: hétvégeken a Kör-
mös u. 33. sz. alatt. (30631 K)_
Pogányszentpéteren 100 nm-es. központi fűtéses családi ház eladó. Érd.: 82/494-347-es telefonszámon. (30628
K)_
Öiegförhéncen kedvező áron kordonos szőlő, pince, gyümölcsös, terméssel
együtt eladó. Érd.: 316-466-os telefo-
non az esti órákban. (30629 K)_
Zalakaros-Behiák városrészben a Diófa utcában 200 n-öl zártkerti ingatlan téglaépülettel eladó. Érd.: 17 órától a 93/323-749-es telefonon. (30619 K) Egy+fél vagy kétszobás egyedi fűtéses lakást keresek 3, emeletig. Érd.: 06-30/9794-754-es telefonon. (30595 K) Családi házat keresek Nagykanizsán vagy környékén. Érd.: 06-20/992-64-
01-es telefonon. (30596 K)_
Gyékényesen, a tóparthoz közel 4700 nm-es közművesített telek reális áron eladó. Érd.: 18 óra után a 93/319-575-
ös telefonon. (30585 K)_
Mórichelyi szőlőshegyen 700 n-öl szőlő, gyümölcsös, új építésű pincével eladó. Villany, kövezett út van. Érd.: 93/322-828-as telefonszámon. (30526 K)_
JARMU
3 éves Ford Escort 1,3-as eladó. Érd.: 06-20/9428-079-es telefonszámon.
(30623 K)_
Régi típusú Babetta 25 E Ft-ért eladó. Érd.: 318-160-as telefonszámon. (30570 K)_
(a magyar népdal ezer éve)
FARAGÓ LAURA énekművész népköltészeti műsora
(népdalok, népballadák, népmesék, magyar gregorián)
Helyszín: Zsinagóga. Fő u. 6. Időpont: 1999. augusztus 19., 18 óra Szervező: Kanizsai Zsinagóga Alapítvány
FIGYELEM! FIGYELEM!
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeptemberben
HORVÁT NYELVTANFOLYAMOT INDÍT.
A JELENTKEZÉS IDEJE:
1999. aug. 16-17-18-án 8-16 óráig.
HELYE:
Rozgonyi u. 1., I. emelet 6. ajtó
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Számítástechnikai tanfolyamok indulnak szeptember közepén Nagykanizsán, az Informen Bt. szervezésében. 40 órás Word, 80 órás Word, Excel tanfolyam. OKJ-kép-zések: 200 órás alapfokú és 230 órás középfokú tanfolyam. Jelentkezés és információ: 93/317-223, 06-30/9120-261. (30592 K)
BÉRLET
Nagykanizsán hosszabb távra (2 évre) egyedülálló nő különbejáratú olcsó albérleti szobát keres szeptember 8-tól. Levelet „Nagyon olcsó" jeligére várok
a Nk, Pf. 154-be. (30635 K)_
Nagykanizsán albérletet keres egy család, ahol a gyerekek a kollégium miatt csak hétvégén tartózkodnának. Érd.: Nk, Teleki u. 10. Kolompár Pálné. (30639 K)_
400 l-es hűtőláda, 240 l-es hűtőszekrény eladó. Érd.: a 316-466-os telefo-
non az esti órákban. (30630 K)_
SB 16 FM rádiós hangkártya és 286-os Laptop eladó. Érd.: 93/325-712 vagy 06-30/9029-320-as telefonokon.
(30617 K)_
Badacsonyfelvidéki jó minőségű fehér bor sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 06-30/912-8219 vagy az esti órákban a 93/321-07l-es telefonszámon. (50594
K)_
Szálkás szőrű, kan tacskót találtam. A kutyus törzsszámával lehet jelentkezni a 316-066-os telefonon az esti órák-
ban. (30584 K)_
Magyar nyelvtanból általános iskolások részére pótvizsgára felkészítést, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/313-
880-as telefonon. (30566 K)_
Társasház oldalfala reklámfestésre kiadó. Érd.: Benczc Valéria, Nk Garay u. I l/A. (30451 K)_
A hirdetéseink megjelennek az INGATLANBÖRZE c kiadványban is.
YEGYES
Munkatársakat keresünk, biztosítási múlttal, vagy anélkül. Bankbiztosítási tanácsadó munkakörbe. Vállalkozói igazolvány előnyt jelent. Érd.: 06-30/9074-582-es telefonszámon. (30640 K)
A Vécsey Zsigmond Altalános Iskola 1999. szeptember 1-jétől fizika-számítástechnika szakos tanárt keres. Jelentkezni lehet a Vécsey u. 6. szám alatt.
TRICf)
TELEFON/FAX: 93/318-289 MOBIL: 60/399-399
AUTÓBONTÓ!
NAGYKAN1ZSA-MIKLOSFA, KRÚDY GY. U. 4.
DÉL-ZALA LEGNAGYOBB AUTÓBONTÓJA
HSMK HETI PROGRAMAJÁNLÓ
Információ, jegyárusítás 10.00-18.00 óra. Tel.: 311-468
Augusztus 26-án 15-18 óráig a Hevesi Sándor Művelődési Központ földszinti előcsarnokában tanszerek csereberéje és vására lesz. (Könyvek, táskák, írószerek, stb.) A börze ingyenes.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Jjjságírók: Büki Erzsébet, Dukát Éva, Lukácsa Zsuzsa, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Benedek Miklós, Horváth István, Horváth Zoltán, Varga György (fotóriporter). Hirdetésszervezők: Varga Zoltán (20/9351-036), Németh László (30/956-8410). Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft Nagykanizsa, Terv u. .3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda RL Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879
Parlagfűvel parkosítva?
Pénteken délután Piroska Jenő. Kaán Károly utcai lakos hívta fel szerkesztőségünket, és azt kérte járjunk utána, hogy a Hevesi-Teleki körforgalmat építő cég megbízásában vajon szerepelt-e az objektum parkosítása. Ha igen. vajon miért nem tett még eleget ennek két hónappal a beruházás befejezését követően. Ha nem. vajon valakit nem kellett volna-e megbízni ez-
kölcsi alapja a városnak arra. hogy lakóit a veszélyes növény irtására kötelezze, ha az általa kezelt területen kötelezettségeinek nem tesz eleget. Piroska Jenő véleménye szerint a körforgalom műszaki kialakítása is kívánni valót hagy maga után. ugyanis a vízelevcze-tést az elmúlt esős napok tanúsága szerint nem kellő gondossággal alakították ki, nem a lefolyókba folyik le a víz.
A kanizsai Vívócsarnok udvarán sajnos már nem először járnak nem kívánatos „vendégek". Legutolsó látogatásukkor 13 oszlopos tuját nyirbáltak meg, vágták le ágaikat - tudtuk meg Kiss György vívóedzőtől. Többször előfordult már az is, hogy a vandálok a kerítés megrongálásával jutottak koszorúalapanyaghoz.
A nyomravezetőnek pénzjutalmat ajánlanak fel a vívók.
GOLYABALESET
A nyári időszakban rengeteg madár repül neki a villamosvezctékeknek. Legtöbb bejelentés a szerencsétlenül járt gólyákról érkezik a szakemberekhez, akik mindent megtesznek a madarak megmentéséért. Legutóbb négy gólyát szállítottak a Madártani Egyesület fenékpusztai telepére Zalaapátiból. Magyarszentmiklósról és Bagódról. Itt végzik a madarak megfigyelését, gyógyítását. A cél az. hogy visszaállítsák az egészségüket, és szabadon élhessenek tovább - tudtuk meg Palkó Sándortól, a Balatonfelvidéki
Nemzeti Park természetvédelmi felügyelőjétől. A négy „pórul járt" gólya közül három felépül és szabadon elrepülhetnek, az egyik azonban Kőszegre, a Fertőbanság Madármenhelybe kerül, ahol olyan madarak élnek, amelyek nem tudnak a szabadban élni.
zel. Olvasónk véleménye az, hogy célszerű lenne legalább a mindenütt kötelezően irtandó parlagfüvet kiirtani az. adott területen, hiszen hogyan van er-
hanem mellé. Mos! még csak kellemetlenségeket okoz az elvezetétlen víz. de télen könnyen jégpályává varázsolhatja a csapadék az út felületéi.
Fapermetezés
Az elmúlt héten kedden éjjel került sor a soron következő fapermete-zésre a Rovert Kft. jóvoltából, amely a város platán, hárs, és vadgesztenye állományát hivatott védeni. A gépkocsiról végzett permetezési munkálatokat nem zavarja az út mentén parkoló autók sora, ezért az érinteti területen parkoló autók tulajdonosait sem kell külön értesíteni.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZA
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: 93/313-106,93/500-157
DIN ISO 14001 9001
WINDSOR Mélytűzéssel, igényes kézimunkával gazdagon díszített, méltóságteljes garnitúra.
24
1999. augusztus 19.
ijflnizSn KIS Uh
Nasykanizsa RÉGIÓK KAPUJA
XI. évfolyam 34. szám • 1999. augusztus 26. Megjelenik 21.000 példányban
AZ U J KENYÉR ÜNNEPEN
A bevásárlószatyrokkal megrakott, munkából hazafelé siető emberek csütörtökön meg-megálltak egy pillanatra az Olajbányász Fúvószenekar által adott térzene hallatán. Többen nem tudták mire vélni a Deák téren gyülekező tömeget, a zászlót tartogató kiskatonát. Csak kevesen tudták, hogy ott az ünnep előestéjén szokásos, katonai tiszteletadással egybekötött zászlófelvonásra kerül sor. Sajnos a közúton közlekedő jelentős számú autó, és busz vezetője sem tudhatta, így a Himnusz ünnepélyes hangjai is csak kevesek fülébe juthattak el. A zászlófelvonást követően a Dél-Zala Táncegyüttes és a Bojtár Népzenei együttes műsorára került sor. Ezt követően az ünnepi események a Hevesi Sándor Művelődési Központban folytatódtak. A színes néptánc produkciót követően Tar-nóczky Attila alpolgármester nyitotta meg a HSMK kiállítótermében az Élő népművészet címet viselő kiállítást. A HSMK szövőműhelye és a Nagykanizsai Fafaragó Egye-
sület munkáiból nyílt tárlat ezen az estén. A HSMK emeleti aulájában állították ki Királyportrék címmel a
Letters című darabját láthatták az érdeklődők. Szintén ezen az estén került sor Faragó Laura énekmű-
Körösi Csorna Sándor Általános Iskola diákjainak munkáit. A program nyáresti térzenével folytatódott, majd a Szabadtéri Nyári Színház soron következő előadására került sor. Hernádi Judit és Gálffi László szereplésével Gurney: Love
vész műsorára a Zsinagógában Zengő anyanyelvem címmel. Augusztus 20-án néprnűvészeti kirakodóvásár várta a közönséget a HSMK előtti parkolóban, majd a Tolcsvay Trió műsorára került sor. A különböző népek táncai iránt ér-
Minden szombaton az üzlet vezetőjével közösen határozhatja meg az árát az Ön által választott terméknek!
8800 Nagykanizsa Eötvös tér 27. Alkatrész ForróDrót:
m.....ntl í......"Alti iái 93/315-140.60/468-683
amtrwaim
weaver@mail.matav hu
deklődó\'k az Alpok Adna Nemzetközi Néptánctalálkozóra érkezett csoportok műsorában, meneltáncá-ban gyönyörködhettek. Miután az érdeklődők végigkísérhették a táncosokat az Erzsébet tér és a Széchenyi tér között, kezdetét vette az ünnepi műsor. A Himnusz közös eléneklése után Vincze Ferenc előadásában egy verset hallgathattunk meg, majd Tüttő István polgármester mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Fiiszár Károly, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa megszentelte az új kenyeret. Az ünnepélyes kenyérszentelést követően Tüttő István megszegte az új kenyeret, majd a jelenlévők, városvezetők és érdeklődő polgárok egyaránt megkóstolhatták az új búzából sütött mindennapi betevőt. A lassan szemerkélő délutáni esőben az alkalmi színpad köré gyűlt tömeg az Alpok-Adria Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében fellépő hat tánccsoport produkciójában gyönyörködhetett. Az ünnepi események sorát az ünnepi mise, illetve a HSMK melletti parkolóban az Innocents koncertje zárta.
(Képriportunk az ünnep eseményeiről a 4. oldalon)
FEGYELMI UGY A SZÉCHENYIBEN?
Szeptember 7-ig mindenkinek várnia kell, aki meg szeretné tudni, miért is indítottak fegyelmi vizsgálatot a Széchenyi középiskola igazgatója ellen. A részletekről semmit nem sikerült megtudnunk, ugyanis a zárt ülést követően nem tájékoztatták a közvéleményt és a sajtót sem, miről is döntöttek zárt ajtók mögött. Az ülésen hozott határozatok hivatalos kihirdetésére csak szeptember 7-én kerülhet sor, addig a hivatalból senki sem tájékoztathatja a közvéleményt, miért is kell fegyelmi vizsgálatot lefolytatni 7"(íí/z László ellen. Lapunk kérdésére Dr. Balogh Imre. a művelődési osztály munkatársa elmondta, hogy a fegyelmi vizsgálatot hivatalból kezdeményezték, ugyanis a zárt ülésen tárgyalt beadványba foglalt állítások olyan horderejűek, amelyek kivizsgá-
lására csak ez a törvényes lehetőség. A vizsgálatokat dr. Balogh Imre információja szerint egy erre a célra létrehozott bizottság végzi, amelynek
vezetője Mayer Ferenc. A bizottság személyi összetételéről a hivatal munkatársa sem rendelkezik adatokkal, Mayer Ferencet is csak azért tud-
ta megnevezni, mert Mayer Ferenc, mint a bizottság vezetője a vizsgálati idő meghosszabbításának ügyében kérelemmel fordult a hivatalhoz.
NEM FEGYELMI VETSEG?
A törvényi előírásoknak megfelelően első körben fegyelmi vizsgálót kell felkérnie a közgyűlésnek, akinek vizsgálódását követően dől el, szükség van-e fegyelmi vizsgálatra a Széchenyi Szakközépiskola igazgatója ellen. A közgyűlés fegyelmi vizsgálónak Mayer Ferencet kérte fel, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy ő a hatpontos beadvány két pontja kapcsán folytatott vizsgálatot a közgyűlés döntése alapján. A többi pont kapcsán a
testület úgy vélekedett, azok kivizsgálása nem időszerű, illetve elévült. A vizsgálatok lezárultak, a dokumentumok, amelyek a vizsgáló véleményét is magukba foglalják, elkészültek. Mayer Ferenc elmondta, hogy véleménye szerint nem minősül fegyelmi vétségnek a túlkoros beiskolázása. A rendelkezésre álló dokumentumokból az derül ki, hogy Tóth Lászlónak nem volt információja arról, hogy a képzésre jelentkező hallgató álla-
milag elismert diplomával is rendelkezik, nemcsak a képzés megkezdéséhez szükséges végzettséggel, igazolásokkal. Arra a kérdésre, hogy a képzésre jelentkező miért hem tájékoztatta az intézmény vezetőjét arról, hogy végzett pedagógus, Mayer Ferenc nem kapott választ, ugyanis az ajánlott levélben kiküldött meghívó ellenére sem jelentkezett az érintett. A fegyelmi vizsgáló által összeállított anyag kapcsán kell majd a közgyűlésnek döntés hoznia, indít-e fegyelmi vizsgálatot, vagy más módon kívánja kezelni a kérdést.
A
^%ARGOSZ
ˇˇˇ Biztosító Rt.
DÍJAINK ÖNNEK KEDVEZNEK
8800 Nagykanizsa, Rozgunyi u. l/lí Tel.: 93/536-121 Fax: 93/536-122
¦> Augusztus 11-ére virradóra az Eötvös téren egy lakásba tört be ismeretlen tettes 7.00 és 9.45 óra közötti időben, ott kutatást végzett, majd valutát, készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el másfélmillió forint értékben.
? Az esti órákban tettek bejelentést arról, hogy ismeretlen tettesek ajtóbefeszítés módszerével behatoltak a Förhénc hegyen lévő borospincékbe. A lopási kár ismeretlen.
•> A késő esti órákban orvosi ellátásra jelentkezett egy nagykanizsai lakos, akit Murakeresztúron a helyi kocsmában vertek meg ismeretlen személyek. Sérülése nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés.
? 12-én 02.35-kor akkor még ismeretlen tettes megkísérelt betörni Nagykanizsa Sugár utca és a Dózsa utca sarkán lévő élelmiszerboltba. A szomszédban lakók felfigyeltek a különös zajra, bejelentést tettek, melynek során az URH a helyszín közelében elfogta Cs. Cs. kanizsai lakost, aki a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható.
? A délutáni órákban egy vagyonvédelmi kft. diszpécsere szólt
kapitányságunkra, hogy a Csengery utcában lévő Zizi büfé előtt egy eszméletlen állapotban lévő kanizsai lakos fekszik. A rendőri intézkedés során megállapítottuk, hogy a személyt bántalmazták, és ennek következtében veszítette el eszméletét. Az intézkedés során az elkövető kilétét is megállapítottuk, akit kapitányságunkra előállítottunk és büntetőeljárást kezdeményeztünk vele szemben.
? 23.37-kor telefonon tettek bejelentést hat ismeretlen tettes ellen, akik útonálló módon megtámadtak két hivatásos honvéd tiszthelyettest. A verekedés során eltulajdonították az egyik honvéd önvédelmi marokfegyverét is. Az ügyben csoportos rablás elkövetése miatt indítottunk nyomozást.
? 13-án a reggeli órákban tettek bejelentést ismeretlen tettesek ellen, akik a Miklósfai Alt. Iskola műhelyébe törtek be ablakbefcszítés módszerével. Onnan fűnyírót és különféle kisgépeket tulajdonítottak el 103000 Ft értékben.
? Betörtek falbontás módszerével ismeretlen tettesek a hajléktalanszálló alatt lévő alagsori raktárba, ahonnan bútorokat és alumínium dobozokat tulajdonítottak el 50000 Ft értékben.
? A délutáni órákban Zalaegerszegről Nagykanizsa Rendőr-főkapitányságra állították elő N. László liszói lakost, akinek fényképes körözését lapunk is közreadta. A nevezett önként jelentkezett a Rendőr-főkapitányságra.
? Ellátásra jelentkezett egy gelsei lakos a kanizsai kórház baleseti ambulanciáján, mivel Gelse egyik italboltjában ismeretlen személyek bántalmazták. A bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló állkapocstörést szenvedett. A rendőri intézkedés során megállapították, hogy még két személy szenvedett sérüléseket a tömegverekedésben.
? 14-én 03.45-kor a nagykanizsai buszállomáson ismeretlen tettesek
ellopták egy molnári férfi mobiltelefonját, valamint 40000 Ft készpénzét.
? A reggeli órákban jelezték, hogy a nagybagolai hegyen jártak hívatlan látogatók, ahol több borospincét is betörtek.
? A délutáni órákban ismét Gelse községből jelezték, hogy a helyi italboltban verekedés tört ki és nagyobb rendőri erőt kérnek ennek megfékezésére. A rendőri intézkedés során a verekedők a rendőrre is rátámadtak, az elkövetőket a nagykanizsai rendőrkapitányságra előállították, ellenük büntetőeljárást kezdeményeztünk.
? 15-én reggel a Dózsa Gy. utcá-
ból tettek bejelentést, hogy egy épületbontás során kettő darab aknavető gránátot találtak.
? Ismeretlen tettesek jártak a Szentgyörgyvári hegy IV. hegyhátán lévő pincéknél rácskifeszítés és ablakbetörés módszerével hatoltak be, ruhaneműt és műszaki cikkeket tulajdonítottak el 50000 Ft értékben.
? A délutáni órákban az Új Élet utcában találtak II. világháborús tüzérségi lövedéket egy ház alapásása közben.
? 17.10-kor egy palotabozsoki férfi azért tett bejelentést ismeretlen tettes ellen, mert az Korpavár község központjában gépkocsijával megállította, ezt követően őt és feleségét tettleg bántalmazta, majd gépkocsijából egy darab légpuskát tulajdonított el. Ezt követően a helyszínről elment. A rendőri intézkedés során az elkövetőt elfogtuk, előállítottuk.
? Lakásbetörés történt a Nagykanizsa Kazanlak krt. egyik lakásába, ahová ajtóbefeszítés módszerével ismeretlen tettesek hatoltak be, s onnan 15000 Ft készpénzt, ruhaneműt, karórát tulajdonítottak el.
? 17-én a Zala Volán Rt. Virág
B. utcai telephelyéről ismeretlen lettesek egy Rába futóművet tulajdonítottak el. A gyors rendőri intézkedés során az elkövetőket felderítettük és ellenük büntetőeljárást kezdeményeztünk.
? Tyúkokat loptak Kisrécse mellett lévő Kannár-tetőn lévő pulykatelepről. A kárérték 30000 Ft.
¦> Betörtek az Ady utcában lévő büfébe, ahová az ismeretlen tettes ajtóbefeszítés módszerével hatolt be és kettő darab hűtőládát tulajdonított el 300.000 Ft értékben.
? Betörés történt Bajcsa, Törökvári utca egyik családi házába is. Oda ismeretlen tettes ajtóbefeszítés módszerével tört be.
Nyári munka, szabadság alatt
Nyári szünet van, zárva az iskola, még egy darabig. így gondolják sokan, ám a valóság nem ez. A kanizsai oktatási intézmények legtöbbjében lázas munka folyik, csattognak a számítógépek billentyűi, aktahegyek veszik körül az adminisztratív dolgozókat. A jelenség magyarázata az átvilágítás. A kért anyagokat időre kell leadni az intézményeknek, és ők úgy érzik, a határidő betartandó kategória. A határidők megállapításakor az átvilágítást végző cégben, illetve a kanizsai koordinátorokban fel sem merült, hogy a nyári szünet kellős közepén kell majd berendelni az intézmények nyári szabadságon lévő dolgozóit, azokat, akiknek az év egyéb időszakában nincs módjuk szabadságra menni. A dolgozók dolgoznak, az. igazgatók pedig egyre barázdáltabb homlokkal méregetik a naptárt, vajon a jogosan megjáró szabadnapokat mikor tudják kiadni az alkalmazottaknak Az intézmények és az átvilágítást végző cég között nincs szerződés a dolgozók plusz, feladatainak javadalmazására vonatkozóan. így arra kérdésre, hogy mit kapnak a dolgozók a túlmunkáért, szabadnapot, többletjuttatást, vagy csak köszönetei, nincs válasz. Emellett még számos más probléma is megoldásra vár. lassan el kellene indítani az új tanévet is. ám az átvilágítással kapcsolatos adatlapok kitöltése az energiák legnagyobb részét leköti. Az adatfeldolgozás az intézmények legkorszerűbb számítógép kapacitását is teljes mértékben lefoglalja, már ahol a gépek alkalmasak erre. Az intézmények eddig egész más rendszerben dolgozták lel az adataikat, az új szoftvert nem ismerik, nehezen értelmezik, a kérdéseikre pedig nem kapnak választ. A feladatok megkezdése előtt egyszer két óra állt a felhasználók rendelkezésére, hogy egy továbbképzés keretében ismerkedjenek az új szoftverrel. A két óra még arra sem volt elegendő, hogy a programot egyszer lefuttassák. A kanizsai koordinátor évi rendes szabadságát tölti. így ő sem segíthet. A szegedi cég mobiltelefonja pedig gyakran jelez foglaltat, már ha be van kapcsolva. Ha netán mégis sikeiTel jár az érdeklődés, nincs intézmény, amelyik tízezer forint alatt megúszná a telefonos távoktatást. Az ismételt adatfeldolgozás még így is nehézkes, annak ellenére, hogy az intézmények dolgozói erő felett is szeretnének megfelelni a kihívásnak. Többen is értetlenségükéi fejezték ki amiatt, hogy a már feldolgozott adatokat miért nem lehet használni az átvilágítás során, miért nem az átvilágító alkalmazkodik hozzájuk, löbb tízmillió forintért már igazán meglehetné. Többen vannak azon a véleményen, hogy kár az átvilágításra energiákat pazarolni, és főként a pénzt, ha a válaszokai már előre borítékolni lehet(ne). Amit e célra fordít a város, abból a már régen papírra vetett intézkedéseket lehetne finanszírozni, egy aláírást pedig sokkal olcsóbban is vásárolhatott volna egy társaságtól.
B. M.
¦ Vagyonvédelem ¦ objektumvédelem
¦ portaszolgálat ¦ pénz- és értékszállítás
Csúcstechnikát képviselő rádiós riasztórendszerek tervezése, telepítése, csendesriasztás 24 órás felügyelettel, kitűnő referenciákkal.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Tel.: 93/312-706
A város mellett? A kormány ellen?
Sajátos helyzetbe kerülnek a kormány színeiben nyert helyi politikusok, amennyiben elfogadja a parlament a jövő évre tervezett adójogszabály-módosításokat, hiszen azok hátrányos helyzetbe hozzák a helyi önkormányzatokat. Erről kérdeztük Törőcsik Pál alpolgármestert:
- Az még a jövő kérdése, hogy milyen adójogszabály módosítást fogad el a parlament, és az hátrányosan érinti-e az önkormányzatokat összességében, vagy részben, vagy sem. Ami eddig biztos, hogy az elmúlt tíz évben az önkormányzatoknak visszajuttatott anyagi erőforrások reálértéke folyamatosan csökkent. Ez két dolgot indukált. Elindított egy vagyonfelélési folyamatot, valamint kétes kimenetelű vállalkozásokban való részvétel felé terelgette az önkormányzatok egy részét. Ezt a folyamatot mindenképp meg kell állítani. Ez a kormányzattal együtt közös érdekünk. Az önkormányzat minél több döntési jogkört kapjon, megfelelő anyagi források hozzárendelésével és a
EZREDFORDULÓS BESZÉLGETÉSEK
Göncz Árpád Kanizsán is
Mint már hírül adtuk, augusztus 28-án, szombaton Göncz Árpád Zala megyében tesz látogatást. Délelőtt fél 11 -kor a horvát, szlovén és magyar közös határvidék polgármestereivel, közigazgatási vezetőivel találkozik. A fórumon szó lesz a határokon átnyúló regionális gondolkodás és együttműködés javításáról, az M7-es autópálya és a magyar-szlovén vasút megépítéséről, határátkelők nyitásáról, valamint az Európai Uniós alapok közös megpályázásáról. 14.55-kor a Zsinagógában nyitja meg az „Ezredfordulós beszélgetések" című rendezvénysorozatot, melynek keretében Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével beszélget Győrffy Miklós. A köztársasági elnök zalai látogatásának utolsó helyszíne Tótszerdahely, ahol 15.50-kor egy iskolanév-adó-avató ünnepség vendége lesz.
POTBEIRATAS
A nagykanizsai Állami Zeneiskolában pótbeíratás lesz augusztus 30-án délelőtt 10-12, délután 14-17 óráig. A szolfézs óraelosztás szeptember 3-án 14-17 óra között, a hangszeres óraelosztás szept. 6-án 14-17 óra közöttlesz.
felelősséggel együtt. Ennek megfelelően kormányozzon, a vállalkozók pedig vállalkozzanak. A helyi önkormányzat feladata, hogy az ehhez szükséges feltételeket teremtse meg.
- Mennyire vállalható fel, hogy az amúgy is egyre rosszabb helyzetbe kerülő önkormányzatokat a tervezett intézkedések még rosszabb helyzetbe hozzák?
- Erre a kérdésre részben az előzőekben már választ adtam. Számomra nem a későbbiekben meghozandó kormányzati döntések felvállalása okoz gondot, hanem az elmúlt négyéves városvezetés vagyonfelélést előidéző és a kezelhetőség határán lévő felhalmozott adósságállomány kezelése okoz komoly fejtörést. Ennek megoldását fel kellett vállalni!
Én mindenek előtt a város érdekeit kell, hogy szem előtt tartsam. A kormány intézkedéseit is el tudom fogadni, de úgy gondolom, meg lehet, és meg is kell találni azokat a lehetőségeket, forrásokat, amelyekből a város feladatai finanszírozhatók. A jó célok, a megfelelő stratégia, amely ezt követően kerül kidolgozásra, szerintem megkapják a kellő központi támogatottságot. Én úgy látom, nem szűkülnek az önkormányzatok lehetőségei, az átgondolt, a kormány céljaival egybeeső kezdeményezésekhez lehet forrásokat találni. D. É.
Az új tanévben is a megszokott, magas színvonalú képzéssel várja Önt és gyermekét a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
Ajánlatunk 1999. szeptember 20-tól
Kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási, vizsgára felkészítő szinten:
1. 100 órás intenzív nyelvtanfolyam
2. Normál tempójú nyelvtanfolyamok
3. Cégek számára kihelyezett egyéni vagy csoportos oktatás
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből garantáltan kis létszámú csoportokban.
• Órakezdés: délelőtt, délután, este illetve csak szombat délelőtt
• Kedvező óradíj - havi- és részletfizetési lehetőség.
• Jelentős kedvezmények: - törzstanulóinknak
- a délelőtti csoportot választóknak
- a szeptember 6-áig jelentkezőknek Beiratkozás: a jelentkezés sorrendjében személyesen 1999. szeptember 18-ig
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./Fax: 93/326-413; 30/9272-329 E-mail: dialog@westel900.net
Az új tanévben is válassza a minőséget!
FOGADKOZÁS HARMADÍZBEN
Lassan elmúlik a nyár, s a mi társadalmi éghajlatunk alatt augusztus 20-a után áll vissza bizonyos szokásrend. Véget érnek a nyaralások, a gyerekek nem, de szüleik készülnek az iskolára, s ami a fő, a hivatalokban is végre lehet ügyeket intézni. Még az időjárás is ehhez pasz-szol, hiszen augusztus végére rendre megszűnik a kánikula, sőt gyakran átmenetileg borongóssá válik az idő.
Ezek a napok arról is nevezetesek, hogy fogadkozunk. Méghozzá harmadízben. Mert ugye fogadkozni szokás szilveszterkor, születésnapon, meg ilyenkor. A nyári nagytakarítást túlélt háziasszony azt mondja, hogy soha többet ennyi porcicát, ha hetente rendszeresen takarít, a nyári nem hoz ennyi kellemetlenséget. Más nőtársak ilyenkor szokták megfogadni, hogy a nyáron keservesen leadott egy-két kilót juszt sem fogják visszahízni, vigyáznak az étkezéssel, s még a gyerekeket, férjet is müzlire fogják. Nagymamák mondják, hogy egy üveggel se több befőttet, már a cipős szekrényben is lekvárosüvegek állnak. Munkahelyünkön elementáris erővel vetjük magunkat a munkába, hogy megmutassuk, a szabad-
HETI JEGYZET
ság alatt nem elernyedtünk, hanem szellemileg, fizikailag felfrissültünk, megedződtünk. Ilyentájt szokták visszahívni a májusban, júniusban ígéretet kapókat, hogy talán akad számunkra munkahely, s szeptember elsejével állnak be dolgozni azok is, akiknek nemcsak a munkahely, de a munkakör is vadonatúj, mivel azt a részleget, reszortot, osztályt éppen most hozták létre. Szóval az augusztus vége is fogadkozások kora. Ki itt, ki ott, ki csak önmagának, de szinte mindenki gondol arra, hogy most aztán... mindent bele... nem úgy, mint eddig... majd megmutatom. Mert az ősz feltétlenül a dolgos hétköznapok ideje.
Néha igazán meghökkentő fogadkozásokról is lehet hallani. Pótvizsgára gyakran felkészítő tanár ismerősöm mesélte, hogy ő aztán ilyentájt szokott hallani mindent. Leginkább azt, hogy tanulni fognak azok a nebulók, s többet nem kerülnek nyaranta ilyen sanyarú sorsra. Néhány nappal ezelőtt egy fizikából megbukott, s szeptemberben a 8. osztályt azért erősen megcélzó ifjú mondta, ha átmegy a pótvizsgán, ő
ír az oktatási ombudsmannak(ü). Elpanaszolja az iskola, a tanár, a tankönyv összes hibáját. Lám, az ifjú ember a fénytörés okait nem, de leendő „felsőbb szerv" feladatait nagyszerűen ismerte.
A másik fogadalmat jelenlétemben tették. Egy idős úr közölte, hogy ő aztán tévét ezután nem fog nézni. Városit? - kérdeztem. Azt se, meg országos kereskedelmit, meg közszolgálatit sem. Miért? Mert lehet látni, hallani, de nem lehet visszatelefonálni. Már hogyne lehetne - mondtam, el is hangzik gyakran a felhívás. Csak nem úgy -replikázott -, hogy egyenes vonal van a képviselők (helyi és országos), a kerekasztal beszélgetők és az ő otthona között. Neki az lenne az igazi, ha első kézből jól beolvashatna nekik!
Uramatyám! Hüledeztem. Hova is jutottunk! Mindenki szeretne túllépni saját hatáskörén, saját lehetőségein, szeretne a dolgok fölé emelkedni. Már a gyerek is. Talán inkább úgy kellene mindenkinek fogadkoznia, hogy ott, ahol és amiben van, azt a lehető legjobban csinálja. Akkor talán még boldog is lehetne.
Büki Erzsébet
A Dél-Zala táncegyüttes színes táncprodukciója a HSMK első emeleti aulájában.
Az Élő népművészet című kiállítást Tarnóczky Attila alpolgármester ajánlotta a megnyitó közönségének figyelmébe.
Az egyik dagasztja, a másik vagdossa, a harmadik címkézi, a negyedik lesi. Pékek egymás között.
ÜNNEPI KÉPEK
Az új búzából sütött új kenyér pillanatok alatt elfogyott.
A horvát együttes menettánca a Deák téren, augusztus 20-án.
A kenyérszegés ünnepélyes pillanatai.
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. szám alatt található I. emeleti irodákat.
Versenytárgyalás ideje: 1999. szeptember 9. 9.00 óra.
Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme.
Részletes versenytárgyalási kiírás a polgármesteri hivatal II, emelet 5. és 6. számú irodáiban vehető át.
TÁMOGATJÁK A KÖNYVTÁRAT
Nagykanizsa önkormányzata levélben értesítést kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, mely szerint az 1997. évi CXL. törvény - amely szabályozza a nyilvános könyvtári ellátással kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokat is - alapján az önkormányzati könyvtárak fejlesztésére több szakmai programot indíthattak. Ezek közül az ún. érdekeltségnövelő támogatásról és a „Könyvtárpártoló Önkormányzat - 1999" cím elnyerésére kiírt pályázat eredményéről szólt a tájékoztatás.
A könyvtári érdekeltségnövelő támogatás felhasználását a 15/1998. (III. 31.) MKM rendelet szabályozza. E rendelet alapján minden év február 20-ig értesítik a területileg illetékes megyei könyvtárt arról, hogy az előző esztendőben könyvtáruk milyen összeget költött állománygyarapításra. A beérkezett adatok alapján 1999-ben ennek kb. 24%-át tudja az adatot beküldő 2217 önkormányzat számára központi támogatásként átutaltatni. A rendelkezésükre álló keret (összesen 246 millió Ft) terhére ez évben 24 millió Ft-ot különített el az ún. felzárkóztató pályázatra. Ebből azok a községi és városi könyvtárak részesedhettek, amelyek az elmúlt évben a gyarapítási összeg vonatkozásában az országos átlagot nem érték el és fenntartójuk vállalta, hogy a már jóváhagyott költségvetési keretet valamely összeggel kiegészíti. (Az elnyerhető támogatás megegyezett a felajánlott összeggel. E pályázat esetében követelmény volt az is, hogy mellékeljék a könyvtár költségvetését.) A program alapján az átutaltatott összeget részletezték. Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény alapján 2000-ben e támogatási formából már csak azok az önkormányzatok részesedhetnek majd, amelyeknek könyvtáruk szerepel a nyilvános könyvtárak jegyzékén. (E jegyzék vezetését a 64/1999. (IV. 28.) Kormányrendelet előírásai szerint kell elkészíteni.)
A „Könyvtárápoló Önkormányzat - 1999" cím elnyerésére ebben az évben 431 önkormányzat adta be pályázatát. Közülük - a kuratórium javaslata alapján - 59 nyerte el e címet és a címmel járó támogatást, melynek átutalásáról már intézkedtek. Ezt az összeget a települési könyvtár technikai-műszaki fejlesztésére lehet felhasználni.
Fentiek alapján az alábbi címeken a következő központi támogatás lett átutalva:
Érdekeltségnövelő támogatás 1.939 E Ft
„Könyvtáipártoló Önkormányzat - 1999" cím 300 E Ft
/ KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
BUDAI ISTVÁN önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 1999. augusztus 27-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
KISS LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 1999. augusztus 28-án szombaton 10-től 11 óráig várja fogadóóráján a 13. számú választókerület polgárait Miklósfán, a Mindenki Házában.
Tüttő István polgármester úr részére
Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nagykanizsa
Erzsébet tér 7.
8800
Tisztelt Polgármester Ur!
A művelődési és közoktatási miniszter 15/1998. (III. 31.) MKM rendelete alapján a közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra benyújtott pályázatuk értékelése - a jogszabályban foglaltaknak megfelelően - megtörtént.
A döntés értelmében 450.000 forint támogatásban részesülnek.
Az összeg utalványozása érdekében értesítettük a Belügyminisztériumot. Kérjük, hogy a támogatás felhasználását - a hivatkozott rendelet 8. §-a szerint eljárva - biztosítsa.
Budapest, 1999. július 26.
Üdvözlettel:
Kerekes László
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közművelődési főosztályvezető-helyettes
& wmmmmmé
Dr. Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere tájékoztatta Nagykanizsa Önkormányzatát, miszerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a magyar millennium alkalmából kiírt helyi ünnepségek, fesztiválok pályázat „IV. Nemzetközi Csengey Dénes vers és prózamondó verseny" című esemény megvalósításához 1999. évben 50.000 Ft, 2000. évben 150.000 Ft támogatást nyert. A „Tavaszi Művészeti Fesztivál - Ezredvégi értékeink a magyar kultúrában" című ese-
mény megvalósításához 1999. évben 250.000 Ft, 2000. évben 750.000 Ft támogatást nyert. Az esemény a minisztérium hivatalos millenniumi programjának része lesz. Tájékoztatást adtak egyben arról is, hogy az önkormányzatok és civil szervezetek 1132 pályamunkát nyújtottak be összesen 4,18 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. Az 1999. és a 2000. évben együttesen rendelkezésre álló, várhatóan 200 milliós keretösszegből 315 program kapott pénzügyi támogatást.
JOGTALAN ÉRTÉKESÍTÉS?
Augusztus 30-án az ügyrendi és jogi bizottság ismételten napirendjére tűzi a Király 31. szám alatt lakók kérelmét. Addigra már a bizottság elé kerül Fenyves Jenő levele is. amelyben nevezett javaslatot tesz a helyzet rendezésére. Fenyves Jenő beadványában javasolja, hogy a további kárveszély elhárítása érdekében a 31/11. hrsz. számú területet szeptember 20-ig, helyi közút céljára az. érintett tulajdonosok érdekében az önkormányzat javSra le kell jegyeztetni. Ezt követően kerülhetne sor a jövő év március 31-ig a hiányzó parkolók megépítésére. A társasház előtti területet közterületté kellene nyilvá-nítatni, és hiteles térképet kellene készíttetni az adott területről, amelyet a Földhivatalhoz el kellene juttatni november vegéig. Fenyves Jenő a határozatok meghozatala során név szerinti szavazást szeretne kémi. Fenyves Jenő elmondta, hogy lakótársaival együtt felháborítónak latija, hogy a házukhoz bevezető úton, amely a térképkivona-tok tanúsága szerint nem is létezik, de az ő pénzükből épült, folyamatos kerékbilincseléseknek vannak
kitéve. Azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy otthonaikat a jelen állapotok szerint csak birtokháborí-tás elkövetése során tudják megközelíteni. A ki kit perel kérdésre válaszolva Fenyves Jenő elmondta, ők, a lakóközösség senkit nem kívánnak beperelni, csak azt szeretnék, ha az áldatlan állapotok végre rendeződhetnének. A kezükben vannak olyan bizonyítékok, amely szerint a TANEP végelszámolója az adott területet az 1991. évi XXXIII. törvény szabályainak megszegésével értékesítette, és az önkormányzat a privatizáción kívüli értékesítésből származó bevétel felét sem kapta meg. A polgármesteri hivatal az ügyben folyamatosan hibákat követett el, a telekkialakításokat rendre elmulasztotta az építési engedélyek kiadása előtt. A lakóközösség úgy látja, hogy az önkormányzatnak kellene pert indítani jogos tulajdonának visszaszerzéséért, ha ez nem történik meg, az ügyészségnek hivatalból kellene megindítani az eljárást, legalábbis a lakóközösség ezen a véleményen van.
D.É.
BEISKOLÁZÁSI SEGÉLY*^ LESZ\'
Bár a város szociális kasszája üres, mégis osztanak az. idén is beiskolázási segélyt a rászorulóknak. Mint dr. Nemesvári Mártától, a szociális és egészségügyi osztály vezetőjétől megtudhattuk. 1500-3500 forintot tudnak fizetni a kérelmezőknek, akiknek száma a tavalyi évhez képest jócskán megnőtt. A támogatás a szülők kiadásainak csak töredékét fedezi, hiszen egy elsős iskolába indítása is eléri a tízezer forintot, az osztály felmérései szerint egy középiskolás tanévkezdéséhez ennek kétszerese is alig elég. Az osztályon el-
mondták, hogy a rendelkezésre álló szűkös keretekből elsősorban azokat kívánják támogatni, akik a normatív állami támogatásokból nem, vagy kisebb arányban részesülnek, például a gyermekeiket egyedül nevelőket, illetve azokat a családokat, akik egy-két gyermeket nevelnek, úgy, hogy esetleg egyik vagy mindkét szülő állástalan, vagy nagyon alacsony a család összjövedelme. A beiskolázási segély adható kategória, nem kötelező adni. ám ezt a kérelmezők közül többen figyelmen kívül hagyják.
D.É.
SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
Tízmillió forintot nyert a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán a Vöröskereszt városi szervezete, tájékoztatta lapunkat dr. Nemesvári Márta, a Szociális és egészségügyi osztály vezetője. Már korábbi lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy a Vöröskereszt pályázatot nyújtott be egy szociális^ szolgáltató központ kialakítására, amelynek helyszínéül a megürült Thury-laktanya bizonyos épületei
szolgálnak majd. A beruházás a lehelő legrövidebb időn belül megkezdődik, amelynek során a lakianya épületeiben orvosi rendelő és egyéb szociális ellátást nyújtó egységek kerülnek kialakításra. Információink szerint az első tízmilliós ütemet követően, jövőre újabb hét és félmillió forinlol kap e célra a város a központi költségvetésből a nyertes pályázat második ütemeként.
D.É.
mm
Hol lakjon a kilakoltatott?
Lassan már heti rendszerességgel kerül sor a város valamelyik pontján kilakoltatásra. mert a bérlő, vagy a tulajdonos nem tudja a számlákat kifizetni. A legtöbb kilakoltatott, a lapasztalatok szerint az összkomfortos lakásokban lakók közül kerül ki, hiszen olt a legmagasabbak a lakás rezsiköltségei. Vajon hová tűrinek a látszólag hontalanná váló polgárok? A szakemberek tapasztalatai szerint a kilakoltatásokkal arányosan, folyamatosan növekszik a hegylakók száma, akik az árverezésből megmaradó csekélyke pénzükből megvásárolnak egy-egy rossz állapotú pincét, kalyibát, és ott próbálnak szerényebb körülmények között megélni. A kilakoltatottaknak egyelőre csak egy kis százaléka kerül Nagykanizsán ténylegesen az utcára. A hatályos jogszabályok szerint az önkormányzatnak nincs kötelezettsége arra nézve, hogy a tartozások miatt kilakoltatott polgárok elhelyezését megoldja. Emberiességi indokok azért vannak. Eredetileg a kilakoltatott polgárok
elhelyezésérc szolgálnának a szükséglakások. Már ha lennének ilyenek - de nincsenek, mint megtudhattuk a szociális és egészségügyi osztályon. A városban valójában vannak szükséglakások, ám azok, mint bérlakások kerültek megpályáztatásra, igaz szerényebb árért, mint a jobb adottságokkal rendelkező, valóban lakásnak minősülő építmények. Vannak átmenti lakások is, de az oda beköltözési jogot nyerő lakók úgy gondolják, hogy az átmeneti jelző inkább a lakás adottságaira (értsd átmenet a mosókonyha és a lakás között) és nem az ott-tartózkodásra szól. A folyamatos elszegényedés miatt nem szabadulnak fel lakások, mi több, egyre több szerényebben kialakított, úgynevezett szociális bérlakásra lenne szükség. A problémát, ami egyre komolyabbnak látszik a bérlakás építési programmal lehetne leginkább kezelni -vélik a szakemberek - de úgy lű-nik erre még egy jó ideig várni kell.
D.É.
1999. augusztus 26.
JARDA HELYETT SÁR ÉS ÚTTEST
Sokáig a gyalogosok rémálma volt a közlekedés a SPAR áruház környékén, ugyanis a Postakert úl felé vezető, a Dózsa György út meghosszabbításánál - talán azért mert „a vásárlók úgyis csak autóval közlekednek arra - valamilyen okból elfelejtettek járdát építeni. Néhány vélemény az arra gyalogolóktól:
- Itt lakom a közelben, a Postakert utcában, így gyakran jövök gyalogosan erre, és nem
járda itt egy kitaposott ösvény a füves területen, amely az esőben sártengerré változik. Aki nem akar dagonyázni, annak marad a veszélyes úttest.
- Ritkán járok erre gyalog, ide járunk vásárolni, de inkább autóval. De most, hogy így rákérdezett valóban furcsának találom, hogy egy üzlet mellett, ahol késő délután tényleg sokan vásárolnak nincsen járda, hiszen ilyenkor rengeteg autó jár erre. Az al-
csak vásárolni. Viszonylag könnyen boldogulok a közlekedéssel, de az idősebbek biztos nem így vannak ezzel. Ha gyerekem\' lenne egyenesen megtiltanám, hogy erre felé bóklásszanak, boltba sem küldenem ide, pedig már láttam itt - különösen most a nyári szünetben - szatyrokkal közlekedő kisgyerekeket.
- Most még hagyján, mert nincs akkora sár, de járt volna erre a nagy esőzésekkor. A
só lakótelepről pedig szerintem olyanok is járnak erre, akiknek úti céljuk nem a SPAR.
A vásárlók és a lakók megnyugtatására Imre Béla, a műszaki osztály vezetője elmondta, hogy ha minden jól megy novembertől lesz ezen a részen is járda és kerékpárút, így a későbbiekben már nem kell a füvön, vagy az úttesten közlekedniük a gyalogosoknak. L. Zs.
VILÁGHÁBORÚS „EMLÉKEK
Az elmúlt hétvégén, két helyen is találtak második világháborús lövedékeket Nagykanizsán. A Dózsa György utcában épületbontás során találtak két aknavető gránátot. Az Új Elet utcában alapásás közben leltek egy tüzérségi lövedékre. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai megvizsgálták a fegyvereket, majd értesítették a tú\'zsze-
»»J
részeket. Hasonló esetekben a lövedékek megsemmisítéséig a jegyzőnek kell gondoskodni azok őrzéséről, a balesetveszély elhárításáról. Ez alkalommal a feladat ellátására a Via Kanizsa Kht. kapott megbízást. Információink szerint a tűzszerészek kedden vagy szerdán semmisítik meg a gránátokat.
T. J.
SZEREZZEN SZAKKÉPESÍTÉST TANFOLYAMAINKON!
A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézete a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolával együttműködve
mérlegképes könyvelői tanfolyamot szervez vállalkozási szakon NAGYKANIZSÁN!
A képzés helyszíne: Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági
Szakközépiskola, Nagykanizsa, Platán sor 3. Kezdés időpontja: 1999. szeptember A jelentkezés feltétele: középiskolai érettségi Időtartama: 4 félév, (400 óra), heti 1x5 tanóra A részvételi díj a tankönyvek árát is tartalmazza, s több részletben is fizethető!
AUGUSZTUS 31-ÉN A KÉPZÉS HELYSZÍNÉN BEIRATKOZÓKNAK DÍJKEDVEZMÉNY!
További ajánlatunk (megfelelő számú jelentkező esetén):
- mérlegképes könyvelői tanfolyam (vállalkozói szak) - DIPLOMÁSOKNAK
- mérlegképes könyvelői tanfolyam (államháztartási szak)
- ügyintézői tanfolyamok (pénzügyi-, vállalkozói-, számviteli-,)
- adótanácsadó tanfolyam
Jelentkezés, felvilágosítás;
részletes írásos tájékoztató és jelentkezési lap kérhető: PSZF. Zalaegerszegi Intézete Továbbképzési Osztály
Zalaegerszeg, Zárda u. 21-23. Tel.: 06/92/315-995
Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
Nagykanizsa, Platán sor 3. Tel.: 06/93/310-282
1999. évi Önkormányzati Környezetvédelmi Alap pályázatok
Ssz. Pályázó Pályázat Elnyert tárgya támogatás
1. Dervalits Balázs Nagykanizsa, Teleki Blanka u. Napenergia- 50.000 Ft hasznosítás
2. Élettér Állat- és Természetvédelmi Egyesület Környezet-, állat és 20.000 Ft természetv. tudatosság növelése
3. Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola Környezeti nevelés, tudat 30.000 Ft és szemléletformálási rendezvénysorozat több intézmény bevonásával
4. II. sz. Óvoda Óvodai környezet szebbé 50.000 Ft tétele
5. Kanizsa Újság Kft. Környezetvédelmi játékok 50.000 Ft rejtvények nyerteseinek díjazása

TÉRRENDEZÉS
Tóth Zsuzsa képviselő javaslatára, lakossági megkeresésre, a Via Kanizsa Kht jóvoltából került sor a Múzeum tér 2. mögötti területek rendezésére. Az adott területen vízelevezetési problémák, valamint a parkolás kérdései is rendezetlenek voltak, hiszen a lakók mellett mások is kihasználták az ott adódó lehetőségeket. Gáspár András, a kht. ügyvezetője lapunk kérdésre elmondta, hogy a vízelvezetési gondokat megoldották, és a parkolásra alkalmas felületet mészkő-burkolattal látták el.
Régen osztotta meg a város lakosságát annyira valami, mint az idei városnapi rendezvénysorozat. Talán nem is a lakosság szót kellene írni, hanem érdeklődőket, hiszen többnyire azok mondtak véleményt, akik az egyes programokon megjelentek. Elhangzott, hogy miért azokon a helyszíneken, s pont annak a korosztálynak, aztán akik
rendezték, miért vállalták mi fonto-sabb: helyi vagy vendégművészek fellépése, meg főként: ez a nagyszabású program - beleértve az esti gálát -mennyibe került. Persze dicsérő szó is elhangzott bőven.
íme, most itt a lehetőség, ötleteivel, javaslataival bárki hozzájárulhat a következő év - ami egyben millecen-
tenáriumi is - Város Napjának megrendezéséhez. Olvasóink előző lapszámunkban megtalálhatták az ezzel kapcsolatos pályázati kiírást, ami szerint kibontakozhat az alkotó fantázia, megvalósulhatnak olyan rendezvények, amelyek méltók a városhoz, az ünnephez.
Nagyon sokat segíthetne, ha a mellé-
kelt kérdőívet sokan kitöltenek Nemcsak az a 150 személy, aki erre külön felkérést kapott, hanem lapunk segítségével bárki. A kérdőíveken beérkezett vélemények, ötletek összegezése már az ősszel elindíthatja a tervezőmunkát.
így lehetne igazán közösségi az ünnep!
B. E.
1. A 2000. április 19-20-án megrendezésre kerülő Város Napja és a Millenniumi Városi Ünnepségek programjának összeállításában szeretnénk felkérni, hogy javaslataival segítse a szervezők munkáját, ezért kérjük - ha ideje engedi - e kérdőívet szíveskedjen kitölteni és a címünkre visszaküldeni.
Láttam (X) Tetszésindex l-10-ig 2000-ben is megnézném (X)
Térzene Erzsébet téren
Lovasfelvonulás Fő út
Zászlófelvonulás Deák tér
Gyermekrajzkiállítás HSMK
Zenés ébresztő a város utcáin
Város Napi kiállítás HSMK
Helytörténeti és városismereti túra
Gyermekszínjátszó találkozó Zemplén-iskola
Szellőcske kalandjai bábműsor HSMK
Óvodás játékok HSMK-parkoló
Rajzkiállítás Városi Könyvtár
Kölyök Kupa HSMK-parkoló
Nebuló tér HSMK-parkoló
Diák-buli Károlyi-kert
Vendégváró térzene HSMK előtt
Díszelőadás HSMK színházterme
2. Amennyiben látta az 1999. április 20-i díszelőadást, kéljük, hogy nyilvánítsa ki tetszését a produkciók 1 — 10-ig történő osztályozásává^ és jelölje „X"-el azokat a fellépőket, akiket szívesen látna a 2000. évi ünnepségen.
Tetszésindex 1-10-ig 2000-ben is szívesen megnézném
Mohai Gábor műsorvezető
Rákóczi Tárogató együttes
Zeneiskola vonósnégyese
Cantare Kamarakórus
KÉRDŐÍV
A Város Napja és a Millenniumi Városi Ünnepségek előkészítéséhez
Kolonay Zoltán zongora
Tűzvirág együttes
Cziglényi Andrea szoprán
Csala Zsuzsa színésznő
Oláh Ferenc és kisegyüttese
3. Kérjük, hogy jelölje meg „X"-el azokat a területeket, amelyekről a 2000. április 19-20-i Város Napi rendezvényeken (a díszelőadás kivételével) szívesen látna produkciót, és ha konkrét javaslata is van a résztvevőkre, írja a kipontozott részre.
Helyi különlegességek 0 ........................................
Helyi rekordok 0
Hangszerszólisták 0
Katonazene 0
Kórus 0
Kiállítás 0
Komolyzene 0
4. Kérjük, hogy „X"-el jelölje be azokat a területeket, amelyek Ön szerint nem hiányozhatnak a 2000. április 20. esti díszelőadás programjából. Ha fellépőkre is van javaslata, kérjük a kipontozott voltaira írja be.
Akrobatikus produkció 0 ........................................
Bábszínház 0
Balett 0
Bűvész 0
Civil Gála 0
Fúvószene 0
Hangszerszóló 0
Horgászverseny 0
Jazz 0
Kanizsai képzőművészek alkotóháza
gyerekeknek 0
Kézművesek 0
Komolyzene 0
Kórus 0
Könnyűzene 0
Kulturális seregszemle 0
Lovas felvonulás 0
Lovasbemutató 0
Menetgyakorlat 0
Műsorvezetés 0
Népi kultúra 0
Népművészet 0
Néptánc 0
Népzene 0
Opera 0
Operett 0
Polgármesterek
főzőversenye 0
Sanzon 0
Sportbemutató 0
Sportverseny 0
Színházi produkció 0
Társastánc 0
Tűzijáték 0
Városnézés 0 \'
Vendégváró térzene 0
Vers, próza 0
Vetélkedő 0
5. Amennyiben a Város Napi és a Millenniumi Ünnepségekkel és azok szervezésével és rendezésével kapcsolatban bármilyen észrevétele, javaslata van, kérjük, hogy ossza meg velünk.
Kérjük a kérdőívet a Nagykanizsai Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Marketingcsoportjának (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) szíveskedjen visszaküldeni.
Az első 50 visszaküldő a 2000. április 20-i díszelőadásra meghívást és egy főre szóló tiszteletjegyet kap.
Kérdőívet kitöltő neve: ..................................................
Címe:
Telefonszáma: ..................................................
Nagykanizsa, 1999. augusztus 12. Fáradozását köszönjük:
Tarnóczky Attila Ferencz József
Nagykanizsa MJV alpolgármestere
8
1999. augusztus 26.
4=1 LONDON BROKER 4=4
LONDON BROKER ÉrrÉxrATi* fono alma zasi iészvénvtAisasag
NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31. D. (BUSZPÁLYAUDVAR MELLETT) TEL.: 93/326-676; 93/326-677; TEL/FAX: 93/326-675
LONDON BROKER
ÉXTÉKTArt» FORGALMAZÁSI • ÉSZ vénYTÁ ksasag
Nyitva tartás: 9.30-17.00 kínálatunk ügyfeleink részére
london broker tőzsdehírek
Az elmúlt hét folyamán a tőzsdeindex nem sokkal 7000 pont fölött mozgott, onnan lé-; nyegesen csak e hét hétfőn tudott elmozdulni. A vezető részvények közül a MOL jelentős áresést szenvedett el. ami még a gyenge gyorsjelentésnek tudható be. A másik két vezető papír, a MATÁV és az OTP lényegében stagnált.
A hétfői 4%-os emelkedés a TVK (+12%) és néhány másodvonalbeli papír emelkedésének következménye. Kiemelkedő az ÉGIS 15%-os emelkedése, dc jelentősen drágult a Borsod-
chem, a Danubius és a Pannon-plast is. A gyógyszer- és vegyipari papírok egyébként az idén a tőzsde legjobban teljesítő részvényei, a tavaszi mélypontjukhoz képest majdnem megduplázódott az árfolyamuk.
A külföldi tőzsdék is optimista hangulatban voltak a múlt héten, ennek is köszönhető a magyar tőzsde jó szereplése.
A jövőben további áremelkedés nem valószínű, inkább stagnálásra számíthatunk.
1999. augusztus 25.
Szeiler Péter London Bróker
¦ Tőzsdei megbízások azonnali teljesítése személyesen v. telefonon. Áramszolgáltató, dolgozói részvények, kárpótlási jegyek adás-vétele magán-és jogi személyek illetve önkormányzatok részére.
¦ Állampapírok (Diszkont-kincstárjegyek) forgalmazása.
¦ Kedvező díjak, költségek, egyedi elbírálás lehetősége.
¦ Portfoliókezelés.
¦ Banki kamatoknál kedvezőbb hozam elérésének lehetősége.
¦ Felkészült munkatársak segítsége, elegáns, információgazdag környezet.
TOVÁBBÍTSA HOZZÁNK MEGLEVŐ RÉSZVÉNYEIT! JÖJJÖN EL, PRÓBÁLJA KI, SEGÍTÜNK!
SS
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Szeretném, ha megjelentetnék e levelemet az újságban, hiszen éz a lap Nagykanizsa minden háztartásába eljut, és egy mindannyiunkat érintő problémáról szeretnék szólni a nyilvánossághoz: a gépjármű súlyadóról.
Gépjárműtulajdonosok vagyunk már régóta, és ezzel nem vagyunk egyedül itt Nagykanizsán. Már több éve. hogy bevezették városunkban a súlyadót. Az. intézkedés nyomán városunk autóstársadalma két táborra szakadt. Az egyik táborba azok tartoznak, akik rendszeresen fizetik az adót. A másik táborban pedig azok kapnak helyet, akik bármilyen módon igyekeznek kibújni e kötelezettségük alól. Mi, e levél írón, a rendszeresen fizetők táborába tartozunk.
Adófizetési kötelezettségünknek már kezdettől fogva eleget te-
szünk, befizetjük az évente kétszer esedékes díjat. Előfordult azonban egyszer-egyszer velünk is, mint bárki mással, hogy a befizetési határidő utolsó napján, vagy éppen utána egy nappal adtuk fel a pénzt. A lényeg azonban az, hogy feladtuk az összeget minden alkalommal. Az összeg, mindig be is érkezett, de egynapos késéseink miatt az évek során komoly tartozásunk: 77 forint késedelmi pótlék halmozódott fel. Családfőnk, miután végigolvasta a számlát, csodálkozásának adott hangot, és kijelentette, hogy tör-lesztenünk kell nagyösszegű hátralékunkat, hiszen így családunk egy tagja sem hajthatja nyugodtan álomra a fejét.
A probléma ismeretében hosszas tanácskozás után elhatároztuk, hogy a nagy összeget részletekben fizetjük ki az. illeté-
keseknek. Az összeg nagyságát figyelembe véve úgy döntöttük, hogy családunk mindhárom tagjának egyenlő mértékben kell részesednie a teherből.
Elhatároztuk hát, hogy ezentúl minden csekk befizetésekor személyenként I forintot, összesen tehát 3 forintot, adunk a súlyadó összege mellé, így törlesz.tgetve hatalmas tartozásunkat. Ezután kiszámítottuk, hogy éves költségvetésünkben így kettőször 3 forintot áldozunk erre a célra. így, ha a további kamatokat, valamint a kamatos kamatot nem számítjuk, akkor körülbelül 13 év alatt egyenlíthetjük ki a hatalmas összeget. El tudom képzelni, hogy minderre mit gondol az olvasó, hiszen én is ugyanazt gondolnám, ha más ilyesfajta levelét olvasnám végig.
Levelemnek a célja felhívni az.
olvasók figyelmét, hogy milyen nevetséges dolgokkal bosszantják fel a tisztességes fizetőket. Azt zavarják ilyen jelentéktelen dolgokkal, aki tisztességesen befizeti a nem is kicsi össz.eget. Eközben tulajdonosok százai nem fizetnek semmit már évek óta, és az ő tartozásuk kamattal, vagy anélkül is már százezrekre\'rúg. Ennek ellenére ők nem kapnak sem visszajelzést, sem fizetési felszólítást!
A Polgármesteri Hivatal illetékes dolgozóinak nem a fillérekkel kellene foglalkozniuk, nem a rendszeres fizetőket kellene bosszantaniuk, hanem azokkal kellene törődniük, akik már hosszú évek óta nem tesznek eleget kötelezettségüknek, és büntetlenül kocsikáznak, miközben jókat mulatnak rajiunk, tisztességes fizetőkön.
Végiggondolva ezt. jogosan merül fel bennünk a kérdés: Érdemes-e fizetni a súlyadót?
Tépé
Éjjeli Menedékhely
Mozgalmas volt az élet hétfőn este a nagykanizsai menedékhelyen. A csetepaté oka egy lassan .szétboruló kerítés, no meg néhány gyerek csin-talansága. Ezen a napon Kapinya György szállóvezető-helyettes volt ügyeletben. Elmondása szerint a Dózsa György utca 75. szám alatt lakó gyerekek gyakran szöknek át a rossz kerítés hézagain. Így történt ez alkalommal is. A srácok most a szálló csak esténként megnyitott fürdőszobáját vették célba. Hogy pontosan mit csináltak, azt nem tudjuk. Az ügyeletesnek az egyik lakó jelezte a randalírozást. Az ügyeletes kizavarta a betolakodókat. A csapat távozott, ám hamarosan a szülők és rokonok kíséretében tértek vissza, s azzal vádolták a szállóvezető-helyettest, hogy az egyik kisfiút megpofozta. Szó szót követett, a hangulat kezdett veszélyessé válni. A szokatlan „lakógyűlésnek" a rendőrség vetett véget.
T. J.
150 segélycsaló
Akár sikeresnek is mondható a Szociális és Egészségügyi Osztály akciója, amelynek során közel másfélszáz segélycsalót sikerült kiszűrni az erre specializálódott szakembereknek. Mint dr. Nemesvári Mártától megtudhattuk, az akciók során a jövedelempótló támogatásban részesülő polgárokat keresték fel az osztály munkatársai. A megkeresettek közül többekel, többszöri megkeresés után sem találtak otthon, mások a felaiánlott munkál nem focadlák el. Íl-
Lesz iskolafogászat?
A július 26-i Szociális és Egészségügyi Bizottság ülésén határozati javaslatban kérték a közgyűlést, hogy vásároljanak új iskolafogászati gépet. Hogy erre miért van szükség, azt dr. Nemesvári Mártától, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetőjét kérdeztük:
- Körülbelül egy hónapja kaptuk a jelzést a javító cégtől, hogy életveszélyessé minősítették az iskolafogászati gépünket, de ez egy hosszú folyamat eredménye. E helyett kell egy új, a szakmai előírásoknak megfelelő, komplett fogászati egység.
- Mi történik, ha nem vesznek ilyen gépet?
- Megfelelő, biztonságos iskolafogászati gép nélkül sajnos nem tehetünk mást. mint hogy leállítjuk az iskolafogászatot.
- Mekkora beruházást jelentene a fogászati berendezés megvásárlása?
- Több árajánlatot is kaptuk, ezek közül a legszerényebb 4 millió forint. Gépeink, iskolafogászati, háziorvosi, védőnői berendezéseink szinte kivétel nélkül nagyon rossz állapotban vannak, ez adódik abból, hogy zömében 10 évesekről van szó. Dr. Bárányi Enikő képviselőnőnek és a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak volt egy javaslata, hogy az önkormányzat évente vegyen egy fogászati gépet, így fokozatosan ki lehetett volna cserélni az állományt, de azóta sem vettünk egy gépet sem. Idén erre egymillió forintot kaptunk, a kért 10 millió helyett.
L. Zs.
Gáz van!
Lapunk értesülései szerint a KOGAZ Rt. visszakapcsolta a konyhai gázt a Zemplén 5/A-ban. Szerkesztőségünkbe egy lakó telefonált be, és elmondta, hogy kedden délután felvonultak a KÖGAZ Rt. szakemberi, és ismét visszakapcsolták őket a gázszolgáltatás rendszerébe. Kovács Tamás, a KÖGÁZ Rt. illetékese úgy tájékoztatta az érintetteket, hogy tartozásukból közel nyolcszázezer forintot egyenlítettek ki, így a visszakapcsolásra lehetőség nyílott. A további tartozás (egymillió forint) kifizetésére szeptember végéig van lehetősége a lakóközösségnek, ha ennek nem tesznek eleget, a szolgáltatás ismét teljes keresztmetszetében szünetelni fog.
D. É.
S_f
Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram!
A „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány szeretettel meghívja Önt az Ezredfordulós beszélgetések rendezvénysorozat nyitó eseményére.
Időpont:
1999. augusztus 28.14.45 óra.
Helyszín:
Zsinagóga, Nagykanizsa, Fő út 6. Program: Kovács Kálmán országgyűlési képviselő köszöntője Dr. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnökének nyitó gondolatai Pódiumbeszélgetés Vendég: Dr. Glatz Ferenc, az MTA elnöke A beszélgetést vezeti: Győrffy Miklós újságíró
lelve az együttműködéstől zárkóztak el. Az esetek egyenkénti áttanulmányozása után I50 segélyezettől vonták meg a lá-mogalásl. vannak, akiket végleg kizárlak a rendszerből, más esetekben csak átmenetileg függesztenék fel a támogatás folyósítását. D. É.
Sötétbe burkolt garázsok
Nem kötötték be
Egy olvasónktól érkezeit be panasz, arról, hogy a palini csatornázásról nem kaplak értesítési azok. akiknek ipartelepük van az Iparos utcában. így a későbbiekben csak jóval drágábban tudnának rácsatlakozni a rendszerre. Ennek a panasznak jártunk utána a polgármesteri hivatal illetékes osztályánál, Imre Bélát a Műszaki osztály vezetőjét kérdeztük:
- Ez a terület ipari terület, éppen ezért az ellátásuk nem is volt megtervezve, hiszen a céltámogatás a lakosság részére biztosította a csatornahálózat kiépítését. Ennek ellenére két helyen i.s kiépítettünk csatlakozási csonkot, amelyre az érintettek rácsatlakozhatnak és saját maguk kiépíthetik a belső hálózatukat.
Éjjel 11 óra, felhős ég, nem hogy a hold, még a csillagok sem látszanak. Valaki beáll a garázsába és már előre retteg a hazaúttól. pedig nem is félős, törékeny kisleány. Az úton mindenfelől vélt vagy valós neszeket hall, siet kiérni a koromsötétbe burkolózó garázsok közül, mielőtt még valaki előug-
Környezetvédelmi Felügyelet intézkedései
A Környezetvédelmi Felügyelet az elmúlt héten 31 esetben intézkedett szabálytalan parkolás miatt.
- Kiskanizsa, valamint az északi városrész körzetében a környezetvédelmi felügyelők 15 esetben szólítottak fel lakókat, mivel homokot, sódert, építőanyagot tároltak közterületen engedély nélkül.
- Lakossági bejelentés alapján tartottak ellenőrzést Nagykanizsán a Zárda u. 1. sz. alatt a felügyelők, a bejelentő szerint az egyik lakó hulladékot helyezett el egy munkagödörben. A helyszínen fénykép készült, az állítólagos elkövető nem tartózkodott otthon. A délutáni szemle során megállapítást nyert, hogy a munkagödröt a szakemberek betemették, a lim-lomot a gödörből a ház mellé dobálták. Az ügy kivizsgálása folyamatban van.
- A Kinizsi utcában az ebtartási rendelet betartatását ellenőrizték a Környezetvédelmi Felügyelet dolgozói. A helyszínen megállapították.
hogy a közös udvarban az egyik lakó két nagytestű kutyáját szabadon engedi, az ellenőrzéskor is szabadon voltak az ebek. A felügyelet szabálysértési eljárást kezdeményezett, valamint kérte a kutyák elszállítatását.
- Katonaréten az Ibolya utcában az állattartási rendelet betartatását ellenőrizték a környezetvédelmi felügyelők. Megállapították, hogy a tulajdonos a tyúkól tetejéről lefolyó csapadékvíz elvezetését csatorna felszerelésével megoldotta, a trágya tárolása szabályos, fóliával le van takarva. A lakó az előírásoknak megfelelően tart tyúkokat, fotó készült!
- Nagykanizsán az Olaj utca egyik lakosánál történt ellenőrzés, mivel a szomszédja bejelentette, hogy a kutyáját beleegyezés nélkül tartja. L. T.-né elmondta, hogy ez ügyben már bírósági ügy van folyamatban, a bírósági iratokat a felügyelet irodájában bemutatja. Ez esetben az ügy folyamatába nincs jogi alapunk bekapcsolódni.
rik a sötétből. Megúszta, de vajon minden éjjel ilyen szerencséje lesz?
Naponta felteszik maguknak ezt a kérdést azok, akiknek garázsuk a Munkás úti garázssoron van. Itt ugyanis egyáltalán nincs közvilágítás, csak sötét. Valamikor a volt Thury György Laktanya fényei valamelyest bevilágították a területet, de ma már innen sem kapnak fényt azok, akik kénytelenek a sötétedés után letenni autóikat. A fényhiány azonban van. akiknek nagyon jól jön, hiszen a garázstulajdonosok elmondása szerint mindennaposak errefelé a zárfeltörések.
Imre Bélától, a műszaki osztály vezetőjétől azt tudtuk meg, hogy a garázssoron nem volt sosem közvilágítás és az önkormányzat nem is tervez ilyet. A Maort-telepen lévő garázsoknál szintén ugyanez a probléma merült fel, ahol arra a megállapodásra jutottak, hogy a garázstulajdonosok saját költségükön kiépíthetik a közvilágítást, és az önkormányzat 5 évig fizeti az üzemeltetést, utána viszont már kiszámlázzák nekik a villanyszámlát.
Mint a DEDASZ Rt. helyi üzemvezetőjének helyettesétől. Tolnai Györgytől megtudtuk, a DÉDÁSZ csak a kivitelezésért vállalja a felelősséget. Ha lenne egy ilyen beruházás, azzal Nagykanizsa közvilágítása bővülne, így a garázstulajdonosoknak mindenképpen meg kell keresniük az önkormányzatot, tehet velük közösen egyeztetve kell a DEDASZ-tól árajánlatot kérni. L.Zs.
10
1999. augusztus 26.
ÜTTES[ZJT
TANULOCENTRIKUS KEPZES A START AUTÓSISKOLÁNÁL
A [vrtósisUol A
R
Telefon: 93/325-973, 60/465-999 Cím: Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1.
Talán emlékeznek még azokra az időkre, amikor az ATI és az MHSZ foglalkozott Nagykanizsán gépjárművezető-képzéssel. Napjainkban elég nagy a választék városunkban az autósiskolák körében. A START Autósiskola vezetőjével, Péter Lajossal az iskola jelenéről, jövőjéről, távlati céljairól és a képzéssel kapcsolatos egy-két fontosabb észrevételéről beszélgettünk.
- Milyen elképzelések vezérelték, amikor elindították az autósiskolát, és mostanra mit sikerült ebből megvalósítani?
- 1996 végén indítottuk el a START Autósiskolát, előtte más képzőszervnél töltöttem be iskolavezetői munkakört. Az iskola elindítása után olyan oktatókat igyekeztem magam köré gyűjteni, akik hasonlóan vélekednek a közlekedésről és az, oktatásról, mint én. Úgy éreztük, hogy az oktatásban is elérkezett az idő a szemléletváltásra. Elsődleges célként a tanulócentrikus, kulturált környezetben történő képzést kívántuk a gyakorlatban alkalmazni. Fontosnak éreztük azt is. hogy tanulóink iskolánknál jól érezzék magukat, hiszen ez hozzásegít az eredményességhez. Ezért is részesítjük előnyben a kis létszámú csoportokban történő elméleti oktatást, ami azt jelenti, hogy tanfolyamonként 15-18 fő a maximum létszám. Eredményként említhetem, hogy az évek során sikerült az oktató kollégákkal közösen olyan pozitív légkört kialakítani az. iskolánál, ami a szakmai munkát is segíti.
- Nap mint nap olvashatunk súlyos közlekedési balesetekről, amelyek többsége a figyelmetlenség és a hiányos KRESZ-ismeretek miatt következnek be. Az elméleti képzés így komoly kihívást jelent.
- Sajnos közlekedési kultúránk meglehetősen alacsony szinten van. Az elsődleges célunk a KRESZ-oktatásban a közlekedési ismeretek elsajátításán túl a közlekedésre nevelés. A felelősség komoly, hiszen a vezetői engedély szerencsés esetben egy életre szól. A különböző közlekedési helyzetek és szituációk könnyebb megértéséhez számítógépes KRESZ-programot használunk, melyet tv-képernyőre kivetítünk. Igy sokkal egyszerűbb elsajátítani a közlekedési szabályokat, hiszen vizuális módon elevenednek meg az életben is előforduló helyzetek. Tanulóink oktatási időn kívül is bármikor gyakorolhatnak a tanteremben, az erre a célra beállított számítógépeken, hogy tudásuk még alaposabb legyen. A programmal való oktatás nagyon eredményes, hiszen tanulóink több mint 90%-a tesz elsőre sikeres KRESZ-vizsgát (az országos átlag 60% körül van).
- Milyen akciókkal igyekeznek felhívni a tanulni vágyók figyelmét, vannak-e plusz szolgáltatásai az iskolának?
- Hirdetéseinkben nem arra törekszünk, hogy követhetetlen (és nem számon kérhető) kedvezményekkel megtévesszük a tanfolyamokra jelentkezőt, hanem e helyett a minőségi képzésre helyezzük a hangsúlyt. Mint a szolgáltatásokban általában, itt is érvényesül az. hogy a jól elvégzett munka magát ajánlja. Ennek megfelelően szolgáltatásunk nem idény és akció jellegű. Példa erre, hogy már most augusztus végén meg tudom mondani, hogy mikor indul az ősz folyamán tanfolyam egészen decemberig. A plusz szolgáltatásról annyit, hogy maximálisan igyekszünk az igényekhez alkalmazkodni: szabadidőhöz igazodó tanfolyamokat indítunk hétközi és hétvégi előadásokkal. A motoros képzést strapabíró nyugati motorokkal biztosítjuk tanulóinknak.
- Melyek az iskola közelebbi és távlati céljai?
- A közeljövőben szeretnénk saját vezetéstechnikai rutin- és vizsgapályát kialakítani, számítógépes parkunkat továbbfejleszteni, valamint ISO-minősítést megszerezni, hiszen a közelgő EU-tagság ezt nélkülözhetetlenné teszi. Szintén sürgető feladatunk, hogy az oktatás szakmai színvonala országos szinten is emelkedjen, ami meglátásom szerint egy „szakmai kamara" keretein belül mehet csak végbe.
(X)
FENY ELLEN FOLIA
Évekkel ezelőtt még viszonylag kevéssé ismert technológia volt az autók üvegeinek fóliázása. Az elterjedést kezdetben az is akadályozta, hogy a vizsgáztatás során a vizsgáztatást végző szervezetek több esetben emeltek kifogást a fólia ellen. Mostanra úgy tűnik, a viták elültek, jogszabályok is születtek, amelyek betartása mellett már levizsgáztatható az az autó is, amelynek üvegcin fólia van. Az autók üvegfelületeinek fóliázásáról Horváth Lajossal, a Vilitek Műszaki és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
-A technológia már évtizedes múltra tekint vissza, és természetesen Amerikából származik. Kezdetben ott is elsősorban a magas épületek üvegeit fóliíiziák, azért, ha netán kitörnének, a törmelék ne hulljon le, ne okozzon balesetet. Ezt követően fejlesztették ki az úgynevezett biztonsági fóliákat, amelyek különböző vastagságúak, és a bejutást akadályozzák. A biztosító társaságok egyszeres mechanikai védelem alkotó elemeként fogadják el a fóliázott üvegeket, ugyanúgy, mint a rácsot. A fóliát kifejlesztő 3M az eredeti találmányt továbbfejlesztve hozta létre a különböző fényvédő hű-
re, ezért csökkenti a gépkocsi feltöréseket. Az. előírások betartásával a gépkocsi a műszaki vizsgán is megfelel.
- Mi a legfontosabb előírás, amelyet mindenképpen be kell tartani?
- A személygépkocsik esetében az első szélvédőt tilos fóliázta, a hátsó szélvédő esetében pedig a fényáteresztő képesség nem lehet kevesebb mint 70%.
- Le kell vizsgáztatni az autót fóliázás után?
- Nem, a fóliázás nem jelent beavatkozást a gépkocsi műszaki állapotába. Mi csak felszerelve forgalmazunk fóliát, az üvegfelület és a fólia köz.é rakjuk be a Közlekedési Felügyelet engedélyszámát, ami minden kétséget kizáróan igazolja, hogy engedélyezett fólia van a gépjárművön.
- Mennyi idő alatt készül el egy autó ablakainak fóliabevonata?
- Ez függ az autó típusától, korától, üvegfelületeinek adottságaitól. Egy új autó ablakfóliázása viszonylag rövidebb időt vesz. igénybe, mert ott az üvegfelületek még kevésbé szennyezettek, mint egy régebbi autónál. Az üvegeket a fóliázás előtt teljesen le kell tisztítani, nem maradhat szinte egyetlen porszem sem az üvegen, hiszen ott
EPULET-, és AUTÓ- \\ ÜVEG-FÓLIÁZÁS
• Közlekedési Felügyeleti engedély /
• 3 év garancia ^ /
PERSEGUT#R 4
KÉPVISELET
HMM— 3M
Scotchtint
Panther Autóüveg-fóliák
tással rendelkező fóliákat, amelyeket autók üvegfelületein is lehet alkalmazni. Nagyon sokféle fólia van ma már forgalomban, különbözők az. adottságaik, mások a fény elnyelő tulajdonságaik.
- Mennyire elterjed az autók üvegfelületeinek fóliázása?
- Egyre jobban terjed, ami köszönhető annak, hogy a belső hőmérsékletet napfényes, meleg időben 5-10 Celsius fokkal csökkenti, az UV sugárzást általában 98%-ban megszűri, nehezíti a rálátást a gépkocsiban lévő értékek-
a fóliázást követően folt lesz az üvegen. Az új modelleknél egyre gyakoribbak a domború üvegek, ezek fóliázása nem egyszerű, de a munkatársaim komoly tapasztalattal bírnak e területen is. Ma már profin le tudjuk fóliázni az ilyen üvegeket is, szinte észrevehetetlen felületet tudunk létrehozni.
- Mennyi garanciát vállalnak önök?
- A iM-mel közösen az autóüvegekre 5 év, az épület üvegekre 7-10 év a garancia függően a fólia típusától.
D. É.
ONSAO ÚJDONSÁG UJDONSAQ UJDONSAO ÚJDONSÁG ÚJDONSÁG UJD
Alkatrész ANTIKVÁRIUMOT nyitunk Nagykanizsán!
az S.B.S. AlkatészCentrumban 8800 Nagykanizsa, Eötvös ér 27. Telefon: 93/315-140
Nyitás: 1999. augusztus 31-én
Ajánljuk mindazoknak, akiknek:
-feleslegessé vált alkatrésze, félszerelési cikke van
kedvezőbb áron szeretnének még használható alkatrészt, felszerelési cikket vásárolni, de nincs idejük a bontókat végigjárni
-szeretnek hangulatos körülmények között vásárolni
Tisztelt Vásárlóink!
Köszönjük, hogy egyre többen tisztelnek meg bennünket vásárlásaikkal, bizalmukkal, egyre többen veszik igénybe szolgáltatásainkat Ma már szinte mindenki tudja, hogy üzletünkben minden autótípushoz beszerezhetők alkatrészek és - ami nem mindegy -a legkedvezőbb áron hozzuk forgalomba termékeinket Az alkatrészek jelentős részét készletről azonnal, de legkésőbb 24 órán belül átadjuk Vevőinknek.
SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ A KANIZSA NAPOKON iüW ÉLMÉNYÉVEL
AUTOMOBIL CENTER KFT.
8800 Nagykanizsa, Teleki út 21.
Telefon/fax: 06/93/310-339 • Telefon: 06/60/327-423
Baumgartner
ITjjl/uttij in f*«imjii«—Am
ruTOffinesuumiszerviz
Nagykanizsa, Békás tó a. 4. Telefon: 93/334-073
VREDESTEINtDUNLOP MICHELIN • PIRELLI SAVA • MATADOR
5-10% ÁRENGEDMÉNY
Gumiszerelés, centrírozás, gumi- és futóműjavítás computeres futóműállílás
MIT TEGYÜNK, ¦¦¦TÁRSUNK
Ha új autónk van, a garanciaidőben az illető márkaszerviz elvégzi a szükséges átvizsgálást, csak annyi feladatunk van, hogy az előírt kilométer után megjelenjünk. A márkaszerviz a szervizkönyvben bejegyzi és lebélyegzi.
Nagyon fontos, hogy időben megjelenjünk, hiszen a három év szavatosságnak alapfeltétele a rendszeresség. A másik fontos dolog, amikor eladásra kerül a sor, a szervizkönyves autó ára magasabb, a vevő számára biztosítékot jelent.
Ha az autónk garanciaidőn túli, a gondozása a mi feladatunk. Közel negyven éves autószerelő múlt után bátran állítom azt az alapelvet, hogy a kis hibából lesz a nagy! Az elhanyagolt autó javítása mindig költsége-
12
1999. augusztus 26.
A méret számit!
• Szervokormány
• első elektromos ablakemelők
• központi zí
• vezető oldali légzsák
• ködfényszórók

^ ^ ^
AUT O- KA RF •ATI
Nagykanizsa, Balatoni u. 31. • Tel.: 93/311-076
HOGY AUTÓNK MEGBÍZHATÓ LEGYEN? mmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
sebb, mint a folyamatos karbantartás. Az autósok nagy többsége az autójukat lustaságból hanyagolja el, az üzletember időhiánnyal küzd, nincs ideje az autót beállítani, a kispénzű ember takarékossági okokból. Egy biztos, az autó előbb-utóbb megbosszulja magát.
A karbantartást két részre kell osztani. Az egyik, amit magunk el tudunk végezni, a másik, amit szervizbe kell vinni. Lássuk, mi az, amit magunk is elvégezhetünk. Az autó mosása után a fényezés átvizsgálása, kőleve-rődés kijavítása, hiszen a későbbi korróziót megelőzhetjük.
Márkaszervizekben kapható kód alapján javítóstift, töltőtoll nagyságú ecsettel ellátott javítófesték. Könnyű vele dolgozni. Egy évben egy-
szer szükséges a lakk pasztá-zása, finom viaszbevonatot képez a felületen, megvéd a napfénytől, esőtől és fagytól. Aki télen is rendszeresen autózik, figyeljen a beolvadó hólére, a padlótakaró szőnyeg anyaga beissza a nedvességet, kezdődő korróziót okozva. Gondosan szárítsuk ki, vagy használjunk hótálcát. Különösen ügyeljünk télen az ablaktörlő lapátok állapotára, a befagyás miatt leszakadhat a gumi, a fémlapát megkarcolja a szélvédőt, komoly anyagi kárt okozva. Rendszeresen ellenőrizzük elektromos megvilágító berendezésünket.
Nagyon fontos a guminyomás ellenőrzése, különösen a kánikulai időszakban, a forró aszfalt és a súrlódási hő hatására 90 °C fokra is felhevülhet a gumi.
Kárpáti Sebestyén
Mjidj 32Í mar 2 990 000 fi-tol
VARKAPU-AUTOHAZ
8000 Nagykanizsa, Vár u. I2VB.
Tel.: 06-93-536-550. Fax: 06-93-536-561
www.rrt2zda.hu
Mazda Info: 06-80 I 23 6 26
Meg szép. hogy Mazda
1999. augusztus 26
I3
Nem tudom, hányan vannak, akik megtapasztalták már, milyen ha autózás közben, egy nagy csattanást követően egyszer csak ölükbe hullik a szélvédő. Nem éppen a legkellemesebb élmény ez, de jó esetben túlélhető. Én is túléltem, de egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, és egy tapasztalattal bölcsebb, miszerint egy bajbajutott autóson senki nem akar segíteni, legalábbis az eset helyszínén nem. Az első ijedtség után jön a második, honnan vegyen az ember új szélvédőt, hol szerelik be, és mennyi ideig tart. Ez utóbbi kérdésekre a Kütz Üvegcentrumban megleltük a választ.
- Mi a leendő, ha kitörik a szélvédő?
- Akár telefonon, akár személyesen bejelentkezhet az ügyfél. Azonnal időpontot egyeztetünk, és amennyiben van raktáron az adott típusú szélvédő, a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre állunk. Akár fél ára leforgása alatt be tudjuk szerelni az új szélvédőt.
- Mi történik, ha nincs raktáron az adott típusú szélvédő?
- Azonnal felvesszük a kapcsolatot a vámszabadterületekkel, és az autógyárak által megbízott, a hivatalos gyártók által készített üvegeket sze-
SZÉL VÉDŐ SZÉLVÉDŐ
rezzük be. Ehhez ma már átlagos esetben néhány nap elegendő, öreg autó esetében azonban előfordulhat, hogy egy-két hetet várni kell. Egyetlen olyan autógyár sincsen Európában, amelyik szélvédőgyártással is foglalkozna, ők is külső cégeket vonnak be, velük gyártatják le az autógyártáshoz szükséges üvegeket, és természetesen az alkatrész-utánpótláshoz szükséges mennyiséget is. Ezek az üvegek teljesen szabályos, megbízható minőségű üvegek, típusszámokkal, egyéb szakmai mutatókkal is el vannak látva, olykor emblé-mázottak is, függően a gyártól.
- Kell ahhoz valamiféle engedély, hogy valaki szélvédőt szereljen be?
- Külön engedély a beszerelésükhöz nem kell, hiszen csak olyan üveg kerülhet Európában forgalomba, amiért a gyártók már vállalták a minőségi felelősséget. Ezeket az üvegeket semmiféle kisiparban nem lehet előállítani, hiszen mindegyik hőké-zelt. Olyan eljárással készülnek, amely gyári technológiát feltételez.
- Mennyire lehet figyelembe venni a vevő kívánságát az üveg cseréjekor?
- Egyetlen előírást kell figyelembe venni, csak egy típusú üveget lehet beszerelni. Az első üveget el lehet fényszűrő sávval látni.
- Mi a színezett üveg jelentősége?
- A színezett üvegnek csak annyi jelentősége van, hogy a korlátozza a fénynek az utastérbe való bejutását, és a szemet kíméli hosszabb távon. A színezett üveget meg kell szokni, egyik pillanatról a másikra nem tud átállni erre a szem, de egy hosszabb vezetés alatt már igen. Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a színezett üveg pótolja a klímaberendezést. Nem így van, csak a fényhatásokat befolyásolja, jelentős hőtá-voltartó hatása nincsen.
- Mennyibe kerül egy nyugati és egy keletről származó autó átüvege-zése, szélvédőcseréje?
- Egy Opel Astra első szélvédője 14 ezer forint, egy Ladáé valamivel több, mint 8 ezer. Az oldalüvegek viszonylag drágák, mindkét típus esetében, hiszen a sablonok elkészítése jelenti a komolyabb költségeket. Mivel kevesebb oldalüveg készül, na-
gyobb költség terheli ezeket az üvegtípusokat.
- Van-e gyógymód a felvetődött kavics okozta gondok orvoslására?
- Igen van. rendelkezésünkre áll az ehhez szükséges javítókészlet, de az alkalmazható gyógymód sok mindentől függ, például a sérülés típuséitól is. Egy kagylós sérülést szinte gond nélkül lehet korrigálni, egy ezerágú csillagot azonban nem. Ha viszonylag olcsó szélvédőről van szó, amelynek cseréje tízezer forint köriili összegből megoldható, ritkán szoktuk javasolni az üveg javítását, hiszen annak költségei elérhetik az új szélvédő árát. Előfordul, hogy az ügyfél elhallgatja, mikor is történt a felvevődéi, és csak menetközben derül ki, hogy a sérülés régi, az üveg már erősen elszennyeződött, javíthatatlan. A szélvédő javítására akkor szoktunk javaslatot tenni, amikor olyan értéket képvisel, hogy megéri a többezer forintos próbálkozást. A javításnak még egy nagy előnye is van, hogy a beavatkozás helyén a szélvédő többet nem reped el.
D.É.
TRIÓ
AUTÓMENTES
ÉJJEL-NAPPAL KÜLFÖLDÖN - BELFÖLDÖN MEGBÍZHATÓ - PONTOS - SZAKSZERŰ
AUTÓBONTÓ!
DÉL-ZALA LEGNAGYOBB AUTÓBONTÓJA
Nagykanizsa-MIKLÓSFA, KRÚDY GY. U. 4. TELEFON/FAX: 93/318-289 • MOBIL: 60/399-399
Könnyen így járhat bárki autója, mint ez a magában árválkodó autóroncs, ha az utakon nem kellő körültekintéssel, saját magunkra és másokra vigyázva vezetünk. Ez a totálkárosra tört gépkocsi hetekig árválkodott egy kanizsai parkolóban, miközben az arra járók minden mozdíthatót, még felhasználható alkatrészt elvittek róla.
Kérjük kedves olvasóinkat, ha bármilyen észrevételük, kérdésük van akár az utak állapotával, akár gépkocsikkal, alkatrészekkel kapcsolatban azt jelezzék szerkesztőségünk felé.
14
1999. augusztus 26.
UJ TANÉV KEZDETEN GONDOLATOK A HITOKTATÁSRÓL
Rövidesen újra megszólalnak a csengők az iskolákban. Kezdődik ismét a tanítás, a tanulás. A diáknak megváltozik az életritmusa, de a családnak is. Se szeri - se száma a leendőknek, melyet ál kell gondolnia, meg kell gondosan terveznie szülőnek és iskolás gyermeknek. Mindenki tudja és tapasztalja, hogy nem könnyű a helytállás. Az iskolában magasak a követelmények, sokszor a felnőtt is csodálkozik, hogyan bírja a csemetéje? No de „teher alall nő a pálma" - mondja a latin közmondás. Mégis, az iskolai beosztáson túl is gondoskodunk gyermekeink idejének beosztásáról. Szakkörök, nyelvórák, testépítő foglalkozások, sportkörök, és ki tudja még mennyi lehetőség közül választhalnak a gyerekek. S persze nem szerelné egyetlen szülő sem, ha gyermeke valahol lemaradna a többiektől. Legalábbis azoklól, akik jó előrehaladási tanúsítnak. Bár a gyerekek közölt nem minden esetben az a „menő", aki szorgalmasan, tisztességesen elvégzi a rábízoüakal. Sokszor éppen az ellenkező tendencia a hangadó, s nagy a veszély, hogy a többség inkább erre lesz vevő.
S miközben kialakulnak az órarendek, az egyéb délutáni elfoglaltságok időpontjai, s a szülők is tervezik, egyáltalán mikor jut idő a gyerekre, a munkahelyi elfoglaltságot összehangolva igyekeznek megtervezni a családi együttléteket, lelkészként és hiloktaló társaim nevében is szeretném felhívni a figyelmet a hitoktatás szükségességére.
Most már jó néhány év elteli azóla, hogy a történelmi egyházak isméi megkapták a jogot, a lehetőséget az iskolai, valamint gyülekezeti hitoktatás szabad, sőt támogatott gyakorlására. Elmondhatjuk, hogy a szülők közül sokan élnek is ezzel a lehelőséggel. Gyermekeiket beíralják a hittanórákra, elkísérik a kicsikel, küldik a nagyobbakat. Azonban sokan megfeledkeznek a gyermekek megkeresztelése kapcsán tett fogadalmukról.
Az evangélikus egyházban gyakorolt ke-reszlelési rend kapcsán mindig elhangzik ez a kerdes is mind a szülők mind a keresztszülők felé: „váll alj átok-e, hogy az evangélikus egyház segítségével gondoskodlok-e gyermek hívő keresztyénné növekedéséről?" S a válasz így hangzott minden esetben: „vállaljuk"!
Ennek dacára többször is előfordul, hogy értesítés kézhezvétele ellenére sem jelentkeznek a gyermekkel a szülők. S aztán találkozhatunk olyan példával is, amikor a szülő megkérdezi a gyermekét, akar-e hittanra járni? Nem lehet csodálkozni, ha nemleges válasz érkezik, hiszen egy ismeretlen helyre hívják, ismeretlen társaságba, s egyáltalán honnan ludhalná, hogy mi is az a hittan?
Nyilván egészen másként fogadja a hívási az a gyermek, aki szüleivel együtt kiskorától jár a templomba, kiváltképpen azokra az alkalmakra, ahol közvetlenebb, kötetlenebb formában találkozik a biblia üzenetével, s talál-
kozik azok befogadó nyitottságával és szeretetével, akik oda járnak.
Az a szemléletmód sem ritka, amikor a szülő úgymond abban a szabadságban neveli gyermekét, amely úgy realizálódik, hogy nem iratom be hittanra, majd ha felnő, maga válassza ki hova akar tartozni...! De választhat-e ha alkalma sem volt megismerni az egyház tanítását?
Bizony nagy a felelősségünk gyermekeink lelki épüléséért, fejlődéséért is! A sok-sok program és beosztás mellett higgyük el, nem kárbaveszell idő, pluszteher ez a gyermek számára. Ahol a gyermek nyelvén, szakértelemmel, de szeretetlel történik ez a szolgálat, ott nem csupán örömmel vesz részt benne, de életútját, jövőjét meghatározó áldást is rejt magában. Közhelyszerűen hangzik el sokszor ma is, hogy küldöm a gyereket, mert olt rosszal nem tanul. Ez igazság. Mégis pozitív módon kellene megfogalmaznunk a hitoktatás célját. Megszentelem gyermekemmel az ünnepnapol, gondoskodom hitbeli neveléséről is, mert Isten akaratát megismerve, s Jézus Krisztust követő éleiben járva lesz igazán örömöm benne, de embertársainak is. Keresi ez a társadalom a megbízható, becsületes, tisztelettudó s hivatásában a másik emberért felelősségei érző embert. Mindannyian érezzük, hogy tenni kellene valamit a trágár, ocsmány beszéd ellen, az erőszak különféle megnyilatkozásai ellen, a köztulajdon megbecsüléséért, a kör-
A GYERMEK
Kitárja bizalma kapuit, nagy szemekkel néz a világba. Nem érti oly sok miért árva, miért bús arca, hajlott a háta?
Oly csöpp, mégis van erős bástyája, belesimul az Atya karjába, s derűje átragad másra.
Közel van hozzá Isten országa, s áment mond mindig kicsi szája.
Demcné Smidéliusz Katalin
nyezet védelméért. Megdöbbenve látjuk kicsiny falvainkban, hogyan néptelenednek el a házak, hogyan fogy a népességünk. Sok a felbomlott, sérüli családi közösség is. S még olt is, ahol egy fedél alatt együtt élnek szülők és gyermekek, kevés időnk van egymásra. S vagy a megélhetésért, vagy az anyagi gyarapodásért folytatott küzdelemben egyre megfogyatkozik a szeretet bennünk egymás iránt.
Hiszem, hogy ahol Isten szeretete megérintheti már a kisgyermek szívéi, s megismerheti a bibliai történeteket, Jézus Krisztus éleiéi és tanítását, ott az áldássá lehet mind a család, mind a társadalom javára.
S végül, de nem utolsó sorban arra kellene gondolnunk, s azt kellene komolyan vennünk, hogy gyermekeink, a fiatalok elsősorban abból olvasnak, tanulnak, amit a mi eleiünk gyakorlatában látnak, tapasztalnak.
A keresztyén. Krisztusi követő életre nem lehel és nincs is értelme kényszeríteni egyetlen embert sem. Ott azonban, ahol egy ember éli is azt, amit hitvallásának tart, vonzóvá, követendő példává lehet a keresztyén élet mások számára is.
Jó együtt meghallanunk és megszívlelnünk az Apostol tanúskodását: .Jézusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve".
Dcmc Dávid evangélikus lelkész
„A hívők összessége pedig szívében és lelkében egy volt" - olvashatjuk az Apostolok Cselekedeleiről írott könyv 4. részének 32. versében. Ezt az őskeresztyén gyülekezetről mondja az Ige. Hogyan volt lehetséges abban a világban, ahol szabadok és rabszolgák, szegények és gazdagok alkották a gyülekezetei? Úgy, hogy igazán átéllek a Jézus Krisztussal való közösség nagyszerű élményéi. Tehál közösségük voll Istennel és
eny,
az O Egyszülött Fiával, az Ur Jézus Krisztussal a Szentlélek állal. így leheteti egyik ember a másiknak igazán testvérévé, akikel nem az egymás elleni irigység, meg nem ér-lés, gyűlölködés, szélhúzás, pártoskodás jellemzett, hanem a szeretet. Ez az egymás iránt érzett - nem csak szavakban megfogalmazott, hanem téliekben is megmutatkozó -szeretel tanúsította hitelesen és nagy erővel, hogy nekik feltámadott, élő Uruk van, Aki előttük járt a szerelel útján. Aki az ember iráni érzeti szereiéiből életéi áldozta oda a golgotai keresztfán. Ha Jézus Krisztus így tudott szeretni, akkor nekünk is így kell szeretnünk egymást, Ez ma a leghitelesebb bizonyságtétel arról, hogy mi keresztyének -Krisztus-követők - vagyunk. Ha tudunk egymással szeretetben, békességben, egymás terhét hordozva is élni. cselekedni. Mai világunk várja és igényli ezt a magatartást. Ha különböző formákban imádjuk is az Isteni, „a hívők összességéi" az kell, hogy jellemezze, hogy „szívében és lelkében egy" legyen. Egy szívvel és lélekkel munkálkodjon a város és az ország javáért, együtt tudjon érezni a szükséget szenvedőkkel úgy is, hogy anyagi javaiból áldozatot hoz. ha kell. Egy szívvel és lélekkel kell szolgálni a gyülekezel és a mi magyar népünk közösségé-
ben, úgy, hogy az emberek látva a mi cselekedeteinket, dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Akkor tudunk így élni és munkálkodni, ha újra és újra megújítjuk Krisztussal és egymással való közösségünket. Ennek áldolt alkalmai a gyülekezeti istentiszteletek, ahol az Igére figyelve átélhetjük Isten jelenlétét és az egymással való közösség áldását. De az egymással való közösség megélésének áldott alkalma lehet egy gyülekezeti kirándulás is.
Ebben az élményben voll része mindazoknak, akik június 21-én részi vettek a gyülekezetünk állal szervezett ópusztaszeri kiránduláson. 22 római katolikus és 3 evangélikus testvérrel együtt 64-en vágtunk neki a - mint utólag kiderült - 645 km-es útnak. Fiatalok és idősebbek élveztük a kényelmes autóbuszon való utazást. A korai indulásnak köszönhetően 11 órakor már ópusztaszeren voltunk és megtekintettük a Történelmi Emlékparkol. Ki gyalog, ki pedig elektromos kis szerelvénnyel járta be a csodálatosan rendben lartoll parkot. A nap csúcspontja a Feszly körkép megtekintése voll. A csoportunkban lévő hittanosok így írtak erről: Horváth Mónika: „Nagyon felemelő érzés voll, a festmény és a zenei aláfestés hatására egy rövid időre átélni azt, ami elődeinkkel megtörtént." Testvére Franciska: „Minden nagyon élethű volt, egy kis időre úgy éreztem, mintha éppen ebbe a korba csöppentem vol-
na." Parlícs Renáta és Alexandra véleménye: „Lenyűgözőit bennünket a monumentális alkotás, szinte az ábrázolt események szereplőivé vállunk." Mindnyájan hasonlóan fogalmazhatunk, amikor a magyarok honfoglalását ábrázoló, nagyszerű környezetbe állított, nagyon szépen restaurált körképet megnézzük. A zenei aláfestés és a hangeffektusok, zörejek, harci zaj, kiáltások, lovak nyerítése, mindenki számára felejthetetlenné telte azl a fél órái, amit a kép megtekintésére kaptunk. Az épületben a magyar történelem nagy alakjainak életnagyságú, korhű öltözetben levő viaszbábui és a parkban levő jurtákban elhelyezett honfoglalás kori eszközök, használati tárgyak, népviseletek bővítették az ismereteinket. Büszkék lehetünk, mert magyar Őseink kultúrája, kézművessége fejlett, magas színvonalú volt. „Mindenkinek ajánlom ópuszlaszer megtekintéséi, mert örök-
kévaló, csodálatos emléket ad." - fejezi be beszámolóját Mónika.
Hazafelé indulva Kecskeméten megálltunk és megtekintettük a belvárost és a református templomot, „amely egyszerűsége és nagysága miatt csodálatos emlékként maradt meg számomra" - írja Horváth Mónika. „Késő este fáradtan, de élményekkel lelve értünk haza" - fogalmazzák meg mindnyájunk véleményét a Parlics testvérek."
Az együtt töltött nap közelebb hozott bennünket egymáshoz, hiszen volt idő a beszélgetésre, egymás jobb megismerésére, a lestvéri közösség gyakorlására. Aki részi vett a kiránduláson máris megfogalmazta a kérdést: Legközelebb hova megyünk és mikor?
Balogh Tibor református lelkész
A kirándulók egy csoportja a kecskeméti református templom bejáratánál.
A mi családunkban az a szokás, hogy annak rendje-módja szerint bevásárolunk napközben. Én három műszakban dolgozom, ennek ellenére, beosztom az időmet. Mégis előfordult, hogy utaztunk, és ezért hajnali négy órakor vásároltam úti elemózsiát. Sőt, ha jól emlékszem, akkor egy alkalommal késő este érkeztek előre nem jelzett vendégek, így irány a közeliinkben működő nonstop élelmiszerbolt - reagált D. A.-né, amikor a 32-es autóbuszon elmeséltem, hogy hová igyekszem.
- Valóban! Kik vesznek élelmiszert, kik esznek éjszaka? Ez egy újabb módi, avagy életmódunk velejárója? A szükség hozza, meg a hirtelen támadt ötlet, de rendetlen háztartásvezeté-sünk következménye is lehet? Utánajártunk!
- Kik vásárolnak éjszaka? -kérdeztük Karádi Zoltántól, aki a
keleti városiészben egy éjjel-nappali élelmiszerüzlet tulajdonosa.
- Három éve működtetem ezt a kis boltot. Eleinte este 10 óráig, majd Il-ig voltunk nyitva. Előfordult, hogy képtelenek voltunk bezárni, mert új és újabb vásárlók érkeztek. Tudomásul vettük, hogy van igény az éjszakai nyitva tartásra. Elsősorban családtagjaim dolgoznak éjszaka, de gyakran lejövök jómagam is. S hogy kik az éjszakai kuncsaftjaink? Nem tudok kategóriákat felállítani. A délutáni műszakból hazaigyekvő, a Szandra-soron bepityókázott, a feledékeny háziasszony, az átutazó kamionos, a kora reggel a hétvégi telekre igyekvő, akad mindenki. Öreg, fiatal, nő, férfi. Gyerekeket este 8 óra után már nemigen küldenek boltba.
- Vannak éjszakai kurrens cikkek?
- Úgy gondolja, hogy a tej, a kenyér, a felvágott, esetleg az üdítő? Netán a cigaretta? Ki kell ábrándítanom abból az elgondolásából, hogy éjjel csak vendéglátáshoz és utazáshoz vásárolnak az emberek. Mindent vesznek, a szó szoros értelmében, boltunk teljes árukészlete forog. Az élelmiszeren tál tisztítószert, vegyi árut, illatszert, kutyaeledelt, újságot; ami éppen elfogyott, amire otthon szükség van. Azt viszont ne kérdez-
ze tőlem, hogy miért éjjel, amikor ugyanez a szolgáltatás nappal is az emberek rendelkezésére áll. Mi ezt felvállaltuk, s a lehető legnagyobb körültekintéssel és udvariassággal mindenki rendelkezésére állunk.
- Azt hallottam, hogy néhányan tele szatyorral angolosan távoztak a boltból.
- Ez csak mendemonda. Meg technikailag sem kivitelezhető. Azért nem, mert éjszaka ablakon keresztül - úgy, mint a gyógyszertárban - történik a vásárlás. Ügyfelünk megmondja, hogy mit kér, összeszedjük, leblokkoljuk, azt kinyújtjuk az ablakon, bevesszük a pénzt, ha kell, visszaadunk, és csak azután adjuk ki a csomagot. Egyébként riasztóberendezéssel vagyunk összekötve a rendőrséggel, akik elég gyakran járőröznek errefelé.
Szeretném még elmondani, ha mi tisztességesen bánunk a vevőkkel, azt kapjuk vissza. Éjszaka is. Még a pénteki diszkós éjszakán sincs probléma
A KENYERET ÉJJEL SÜTIK, S HA KELL, RÖGTÖN VEVŐRE IS _TALÁL
- A sütőipar igazán kiszolgálja az éjszakázókat - válaszolt érdeklődésemre Mészáros István, a kenyérgyár helyi gyárának kereskedelmi vezetője. - Lassan már három éve, hogy a gyár portáján éjjel is kapható kenyér és zsömle. Nem nagy mennyiség fogy: éjszakánként 50-60 db fehér kenyér és kb. 100 péksütemény. Még azután is van erre igény, hogy a gyárnál lévő boltunkat másfél éve este 11-ig nyitva tartjuk. S hogy kik az éjszaka kellős közepén vásárlók? Kamionosok, a közeli étteremből hazafelé igyekvők, meg a lehető legfrissebb kenyérre áhítozók. Akik lesik az új sütést. Sokfélék vagyunk mi, emberek.
- Jómagam is tanúja voltam, hogy az esti zárás előtt boltjukban nemcsak pékáru fogyott.
- ügye itt is az. igényeket kellett követni. A TUNGSRAM egy hatalmas gyár, ahol három műszakban dolgoznak az emberek. Hajnali öt órakor már igyekeznek, és este tízre is járnak. Aki dolgozni megy, örül, ha munkahelyéhez ilyen közel friss élelmiszert vásárolhat.
Bármelyik műszakban. Nem tartozna a profilunkba, de mivel kérték, így vákuumos, előrecsomagolt felvágottat is árusítunk a kenyér és zsemle mellé. Tapasztalataink szerint, nagy keletje van a finom pékárunak. Vásárlóink elmondása szerint egy fél liter tejjel ez nagyszerű vacsora.
A kérdéshez még azt is hozzá kívánom tenni, hogy éjjel 10 és 11 óra között - meg persze napközben is - az otthonukba hazatérő háziasszonyok a kenyér mellett visznek étolajat, kekszet, vajat, sajtot, amire csak szüksége lehet a családnak!
AHOL A SZAKÁCS ÉJFÉL ELŐTT IS KÉZBE VESZI A SERPENYŐT
- A város éttermeinek zömében csak este 10 óráig üzemel a konyha. Ha tovább nyitva is tartanak, enni már nem igen, csak inni lehet. Hogy áll ez a kérdés a város központjában lévő patinás Central Szálló éttermében.
- Nálunk éjfélig működik a konyha - válaszolt Brunner Zsuzsanna étteremvezető -, addig természetesen felvesszük a vendég rendelését. Ami szerepel az étlapon, sőt, ha meg van hozzá a nyersanyag, akkor mást is képesek vagyunk feltálalni, ha a szakács elvállalja. Az éjszakai étkezés elég gyakori, de ilyenkor elsősorban szállóvendégeink kérnek késői vacsorát. Az nemigen jellemző, hogy mondjuk valaki, vagy akár egy egész kompánia is az. utcáról éjfél előtt fél órával azzal állít be hozzánk, hogy éhes, enni szeretne. Ez inkább az italrendelésre vonatkozik.
PEKSEG IS, BOLT IS, | ÉTTEREM IS
wmmmmmimmmmimmm
- Hát ez pontosan így van -mosolygott megjegyzésemen a Méry Pékség üzletvezetője Kovács Antalné. - Februárban nyitottunk, s akkor, és azóta is megkérdezték már, hogy miért éppen itt, és miért nonstop a nyitva tartás. A válasz csak az lehet: a város közepén, egy autóbusz-pályaudvar szívében mindig akad éhes ember. Nappal is, meg éjjel is.
- Nappal egyértelmű, hogy kik-
ből áll a vendégkör, de mit vesznek, és kik esznek éjjel?
- A helyi tapasztalataimhoz hozzátehetem a zalaegerszegit is, hiszen ott régebb óta és ugyanilyen körülmények között üzemel a cégnek egy boltja. Nézzük a kérdés egyik részét! Természetesen első helyen áll a friss kenyér és péksütemény, de van igény a kávéféleségekre, az üdítőre. Mondhatnám még a konzervet, az előrecsomagolt felvágottat, a fűszerárut, avagy a dobozos margarint. Egyik éjjeli ellenőrzésemkor például befőző cukrot kértek. Mert éjjel értek rá lekvárt főzni, vagy nem várhatott tovább a gyümölcs? Nem tudom. Ahogyan munkatársaimmal együtt tapasztaljuk, nagyon fontos az. időtényező. Leszáll a helyi járatról mondjuk éjjel negyedtizenegykor a valamelyik munkahelyről érkező dolgozó, van 10 perce a távolsági autóbusza indulásáig, s itt a kenyéren és tejen kívül sok minden mást is megvehet. Egyszerre, egy helyen és gyorsan. Tavasszal beindult a turizmus, az átutazók is gyakran nálunk töltik fel útitáskájukat. Jó vásárlóink még a pályaudvar dolgozói is. Hozzátenném még, hogy megvannak az éjszakának a szakaszai. Már tudjuk, hogy ki késte le az autóbuszt, mikor állt le az autóbusz-forgalom, mikor zárnak a diszkók, s kik mennek legkorábban munkába. Éjféltől hajnali négy óráig a legcsendesebb a környék. De akad akkor is álmatlanságban szenvedő, vagy magányos ember, aki ideáll a pult mellé, s egy kávé mellett csak beszélgetni akar.
- Ez a hely úgy is működik, mint egy étterem...
- Nem egészen, de ha a frissen sütött pizzákra és a Fornetti-ter-mékekre gondol (apró sós, húsos falatok!), akkor igen. A gyors és egyszerű éjszakai étkezésnek az egész világon van keletje, s úgy látszik ez Nagykanizsán is meghonosodott. Az igaz, hogy elsősorban a fiatalok körében, akik diszkó után, bulizásuk közben bekapnak egy-egy falatot. Szeszes italt is árulunk, de csak palackozva, s az üzletben ez nem fogyasztható. Vendégkörünk elég vegyes, de semmilyen randalírozásra eddig nem került sor. Nem szükségszerű, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó üzlet lezülljön, ha az. ott dolgozók minden téren igényesek.
Büki Erzsébet
16
1999. augusztus 26.
FELÉPÜLT AZ ESZÉKI MAGYARHÁZ
A Balaton-parton regi horvát ismerősömmel találkoztam. Zelenik Mattia Zágrábban él, de gyakran teljesít kulturális missziót a hazájával szomszédos országokban. Most családjával éppen Balatongyörökön nyaralt, dc a pihenés nem zárta ki, hogy folyamatos magyar nyelven el ne újságolja a horvátországi magyarok örömét: Eszéken felépült a magyar oktatási és művelődési központ.
- Már régóta igényelték az ottani magyarok, hogy épüljön számukra egy hdtúreentrum - kezdte Zelenik úr. A kérés akkor erősödött fel, amikor Budapesten elkészült a horvát központ. Utána az építés helyében volt egy kis nézeteltérés, mert a politikusok - még a magyar kisebbségi képviselők közül is többen - azt szerették volna, ha ennek a színhelye Zágráb lett volna. Felmerült még helyszínnek Laskó is, de végül - véleményem szerint igen helyesen - a Dráva-szöghöz közel, Eszéken épült fel a ház. Itt mégiscsak sokkal nagyobb számban élnek magyarok, mint a horvát fővárosban. Akkor került reflektorfénybe a kérdés igazán, amikor Magyar Bálint oktatási miniszter személyesen megkereste Eszék polgármesterét. Ez jó lépés volt, ezután sínre került az ügy.
- Hogy hogy itthon még nem hallottunk a központról?
- Ennek az az oka, hogy ugyan május 19-én megtörtént a műszaki átadás, de a két fél együttműködé-
sével a hivatalos avatás ezután, feltehetően a nyár végén lesz. Erre azért is mihamarabb szükség van, mert az új tanévben itt már meg kell kezdődnie a tanításnak.
- Szerelném, ha bemutatná olvasóinknak az új magyar oktatási és kulturális központot!
- Mivel végigjártam az egész épületet, s az ideiglenes működésről is tájékozódtam, ezért elmondhatom, hogy a 20 millió kurta beruházással épült központ nagyon szép és praktikus elrendezésű is. Fenntartója a horvát állam, de magyar alapítványok, szervek, cégek is támogathatják. 300 általános és középiskolai tanulót és 70 óvodást tud fogadni a négy részből álló épületegyüttes. Az „A" épületben van 9 tanterem, a „B"
épületben az irodák, a szaktantermek és a könyvtár-olvasóterem, valamint a konyha és az ebédlő. A „C" részben található az óvoda és a szakköri foglalkoztatók, a „D" rész a tornateremé. A tervezők a magyar vendégtanárok számára is gondoltak, ezért alakítottak ki 4 vendégszobát. Az első változatban kollégium is helyet kapott volna az épületben, de mivel az eszéki kollégiumokban bőven van hely a magyar diákok számára is, ezért ezt később elvetették.
- Az oktatáson kívül milyen más tevékenységet tud befogadni a ház?
- Azt hiszem, hogy a ház megbízott igazgatója és a társadalmi vezetőség is komolyan gondolja azt, hogy ez a ház össze tudja fogni a
környék magyarságát a tanulóktól az idősekig egyaránt. Szakkörökre, nyelvtanfolyamokra, sportversenyekre gondolnak.
- Most egy kényes kérdés: két-tannyelvű, avagy anyanyelvű lesz-e az oktatás?
- Én horvát vagyok, mégis azt mondom, hogy nagy győzelem lett, hogy az eszéki oktatási és kulturális központ magyar nyelvűnek indul. S remélhetőleg az is marad. Ez van az intézmény alapító okiratában is. Az induláskor biztos, hogy lesz gond: a gyerekek egy része nem tudjál magyarul, s a kötelező óraszámunkat ebben az. iskolában kitöltő magyar származású tanárok száma is problematikus. Ezeket a gondokat azonban át lehet hidalni.
Azt hiszem, azért is örülhetünk, hogy a háborúban nem bújtak a föld alá a múzsák, s az ország újjáépítésével egyidőben sikerült egy ilyen európai értéket létrehozni - fejezte be a beszélgetést zágrábi ismerősöm.
Büki Erzsébet
Zabola a volt Háromszék ma Kovászna megye népes községe a Bereczki-havasok lábánál. Orbán Balázs a „Székelyföld leírása" című művében említi: „az 1567. évi regestrumban 45 kapuval volt bejegyezve, ami tekintélyes nagyságára utal. Nevét az egyik leírás szerint három testvérről kapta, akik itt építettek ólakat, istállókat az jószágaik számára. Osd. Zab és Bod volt a három testvér, amit ma Osdola. Zabola és Bodola falvak nevei őriznek.
A feltárt leletek alapján a XI. századtól magyarlakta vidék, akik határvédelmi feladatokat láttak el. A székely községek 1466. januári közgyűlése Mátyás király utasítására kimondta, hogy a földesurakkal szemben semmiféle kötelezettségük sincs. Saját maguk tettek rendet a portájukon, féltve őrizték szabadságukat. A mai székelyek is büszkék erre és él bennük őseik tisztelete.
A rendkívül gazdag történelmi és kulturális hagyományok és emlékek közül a falu közepén a XV. században épített református erődtemplomot említeném, amelyet méteres vastagságú kőfal övez. Az eltelt idő építészeti stílusai végig-kísérhetők rajta. Famennyezete az
1700-as években készült és kézzel festették díszesre. A tornyából szép kilátás nyílik a környékre. Ottjártamkor a tiszteletes úr segítője kalauzolt a templom nagy lelkesedéssel.
Vendéglátónk Székely Domon-
kos László szeretettel és a székely ősök büszkeségével vezetett be bennünket, magyarországi vendégeket az asztala köré. Felesége épp takarított, ahogy mondta: „A mocskot hajtottam, de csak úgy a leányos felét." - ami azt jelenti,
Kilátás a toronyból
csak ott takarít, ahol a papok táncolnak. Megkóstoltuk a „székely szikiát", ami szikrázóan erős pálinka, és a juhtúros puliszkát, amit házigazdánk szemünk láttára pár perc alatt készített el. Semmi varázslat mondta: „Kukoricadalát megfőzte sós vízben ezután ellapította, és juhtúróval megterítette majd felgöngyölte. Utána felszeltük és máris lehetett fogyasztani, frissen vágott vöröshagymával." Jéghideg vizet ittunk rá és mindenki nagyon jóllakott.
Közben elmesélte, hogy lovaikat tavasszal felviszik a havasi rétekre, ahol 50-60 ló is összegyűlik és csak ősszel hozzák vissza őket mielőtt a rossz idő beköszöntene. Ottjártunkkor előbb kellett menni a lovakért, mert a medvéknek ló-húsra telt kedvük, ezért mielőbb biztonságba kellett a lovakat tudni. Egynapi járás után meg is találták a lovakat és ugyanannyi idő alatt értek haza velük szerencsével.
S végül egymás egészségére ürítve poharainkat elbúcsúztunk egymástól, és gyalog indultuk Csipkésre, a szállásunkra, a holdfényes erdélyi éjszakában, az út szürke szalagját követve.
Benedek Miklós
1999. augusztus 26
17
m@ mm
TÁGASABB RENDELŐ
Beleznán 1899-ben római katolikus templom épült gróf Zichy Ödön megbízásából. A templom ma is a település büszkesége és 100 éves évfordulója alkalmából falunapot is tartottak augusztus 22-én. Az eredeti elképzelés szerint a falunap keretében megnyitásra került volna a Belezna-Ka-konya-Donja Dubrajava (AIsó-domború) volt határátkelő is. Ez azonban pénzügyi és technikai okok miatt elmaradt, így utoljára július 18-án, a horvát búcsú napján vehették igénybe a horvát és a magyar állampolgárok a kompát-
kelőt - tudtuk meg Pécsi József polgármestertől.
A határnyitás elmaradása nem változtatott lényegesen a programon, a horvát határmenti községekből érkező vendégek Letenyén keresztül érkeztek Beleznára. A falurfap színes, változatos programja reggel fél hétkor zenés ébresztővel vette kezdetét. Folyamatosan érkeztek a meghívott vendégek, köztük azok a Beleznai ne-vűek, akiket a telefonkönyvből kutattak fel, így volt itt beleznai Budapestről. Nagyatádról, Mohácsról, sőt még Gyuláról is. A program szentmisével folytatódott, amelyet természetesen a 100 éves római katolikus templomban tartottak. A misét dr. Pápai Lajos
győri megyéspüspök cerebrálta. A szentmisén az egybegyűlt hívek köszöntötték Scmjén Zsolt helyettes államtitkárt, a horvát és az erdélyi küldöttséget, a megjelent országgyűlési képviselőket Zakó Lászlót és Göndör Istvánt. Nagykanizsát Tarnóczky Attila alpolgármester képviselte, de jelen volt Zichy László, az építtető dédunokája is.
A délutáni programok a felhőtlen szórakozásról szóltak, volt fut-ballmérkőzés és aszfaltrajzverseny, mazsorettek szórakoztatták a falu lakosságát és az idelátogatókat, valamint rendeztek bőr- és textildíszekből kiállítást. A napot utcabál zárta.
L.Zs.
Augusztus 20-án ünnepélyes keretek között került sor a sor-mási orvosi rendelő avatására, amelyről még az ünnepség előtt Póczai Zoltán polgármestert kérdeztük.
- Sajnos úgy tűnik, hogy egyre nő a betegek száma, így a régi orvosi rendelőnk már kicsinek bizonyult, ezért vált szükségessé a bővítése. A beruházás körülbelül hatmillió forintba került, ebből több mint kétmillió forintot pályázatokon nyertünk el, úgy, hogy a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács támogatta elképzeléseinket és terveinket. Bízom benne, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő orvosi rendelő épült fel. Úgy érz.em ezzel az. önkormányzat a falu és a lakosság érdekében minden anyagi támogatást megadott cdihoz, hogy magas színvonalon dolgozhasson a doktor úr és ettől kezdve a háziorvosunk feladata és kötelessége, hogy ezt a magas színtű orvosi ellátcist biztosítsa. Az építés befejeződött, az átadás megtörtént és csupán a kisebb berendezési tárgyakat kell elhelyezni, ez hétfőn és kedden megtörténik, így a rendelés augusztus 25-én már az. új rendelőben kezdődik.
- Milyen további tervek vannak Sormás szépítésére?
- A testületnek komoly tervei és elképzelései vannak a jövőt illetően. Felvállaltuk mindaz.okat a feladatokat, amelyeket a falu
lakosságának nagy része elfogadott és kívánja, hogy megvalósuljon, így terveink között szerepel a kerékpárút megépítése, a kábeltévé-hálózat kiépítése, a járdák, utak korszerűsítése. Ki szeretném emelni a Homokkomáromba vezető hegyi út - de nyugodtan mondhatok zarándokutat is - továbbépítését és talán a ciklus végére megvalósul a teljes összekötés Homokkomárommai. Anyagilag biztos nem lesz. könnyű megvalósítani, de úgy tűnik, hogy ésszerű, takarékos gazdálkodással, pályázati pénzek igénybevételével elképzeléseink megvalósíthatók lesznek.
Az avatóünnepségen Póczai Zoltán megnyitója után Varga László, a Megyei Közgyűlés és a Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy pályázni kell, minden lehetőséget meg kell tagadni ahhoz, hogy az életkörülmények javuljanak. Ezután Odor Imre esperes felszentelte az új rendelőt, majd átadták a kulcsot dr. Imreh Károly háziorvosnak, aki a lakosság nevében átvette a rendelőt és köszönetét fejezte ki Sormás önkormányzatának, Varga Lászlónak és az építőknek a szép épületért és munkahelyért, valamint ígéretet tett a falu lakossága előtt, hogy a belső felszerelést a tőle telhető és a háziorvosi előírásoknak megfelelően fejleszteni fogja.
L.Zs.
18
1999. augusztus 26.
REFLEKTÁLÁS A „SZÜRKE KISEGÉR"
CINCOGASARA
Hét éve vagyok nyugdíjas (szürke kisegér!) és a szerény járadékomból elérhető lapokban még egyszer sem olvastam a lehajtott fejű szürke kisegér cincogását, jóllehet panaszkodásra igazán lett volna oka a Bokros-csomag idején. Akkor folyamatosan emelték a nyugdíjunkat, közben a reáljövedelmünk 4-5 %-kal csökkent évente.
Úgy látszik a szürke kisegér memóriája is szelektíven működik, mert nem emlékszik clnyomorodásunk kezdetére, az uralkodó kandúrok megtollasodására, de a jelenre még 2002-ben is „biztosan" emlékezni fog.
Kétséges az is. hogy a szürke kisegér merre lakik e nagyvilágban. Melyik országban követeltek tőle regisztrációs díjat, ha a lyukból kiutazott. Azt sem lehet tudni, melyik nemzetközi bankban helyezte el tőkéjét, ahol kamatadót vontak le. Ugyancsak különleges lyukban lakhat, ha még lyukadót is fizet!
A tények makacs dolgok, hatásosan nem lehet ellenük cincogni, bár az is lehet, hogy a szürke kisegérnek csak a jelenlegi macskákkal van baja!
Nagykanizsa. 1999. VIII. 17.
Tisztelettel: egy másik szürke kisegér
Tisztelt szerkesztőség!
A legtöbb olvasó azért ragad tollal, hogy valami rosszra, kellemetlenre, vagy bosszantóra hívja fel az illetékesek, olvasótársai figyelmét. Én most nem ezt teszem. Köszönetet szeretnék mondani. Gondolom, ezt is kevesen teszik. Hogy miért az Önök lapjához juttattam el ezt a levelet? Mert tapasztalataim szerint az Önök újságja gyakran foglalkozik városüzemeltetési kérdésekkel, zöldterületek, utak. parkok gondjaival. Egyébként örömmel olvasok mindig az eredményekről, amelyek a tapasztalataim szerint nemcsak üres propagandafogások, hiszen ha valaki végigmegy a városon, maga is láthatja az örvendetes megszepü-lést. Évekkel ezelőtt ha valami tönkrement, elveszett, vagy csak megrongálódott, heteket, hónapokat kellett várni arra, hogy illetékes helyen utasításba adják a javítást, pótlást. Mostanra, úgy tűnik, ebben is változás van. Nemrég vandálok tették tönkre az egyik Platán sori játszótér sokak által közkedvelt padját. Bevallom, nem tudom, hogy egyes emberek lelkében mi zajlik, minek kell lezajlódnia. hogy neki-
menjenek egy padnak, hirdetőtáblának, de valami ilyenkor biztosan történik ezekben az emberekben. Egy szombat éjjelen éppen a mi padunk lett az áldozat. A vandál az ülődeszkákat lehasogatta, a fémrészeket megrongálta. Vasárnap a térre érkező anyukák és kisgyermekeik elborzadva tapasztalták, hogy a megpihenést, az ölbevételt-babusgatást segítő tereptárgy oda lett. Ki fennhangon, ki magában morfondírozott, vajon mi lesz. mostantól hová ül az, aki gyermekét őrzi, míg az játszik, hol pihen meg nehéz szatyrával a boltból hazatérő. Már éppen azon kezdett gondolkozni néhány apuka, hogy a tönkretett pad helyett szereznek másikat, amikor a következő délutánon ölömmel tapasztalhattuk, hogy a pad hibáit kijavították, a lehasogatott deszkák helyett újakat szereltek fel. Köszönet érte. Ugyan nem tudom, kinek kell tolmácsolni a gyors közbeavatkozásért járó köszönetet, de bízom benne, hogy az újság hasábjain keresztül eljut azokhoz is, akiket a köszönet illet.
(Név, cím a szerkesztőségben)
Vasárnap reggel, langyos idő, közepes forgalom, pénztárak előtti közepes sorok. Mivel elég magas vagyok, végignézem, melyik a viszonylag rövidebb sor. odaállok. Az éppen előttem levő pénztárhoz „kígyózó" sorban az utolsó egy kedves fiatal pár. Tényleg kedvesek. Sem az öltözékük, sem a viselkedésük nem volt kirívó. Állnak, beszélgetnek, várnak sorukra. Mögöttük, azaz előttem egy fekete napszemüveges úr jobb sor reményében továbbmenne. Közben - biztos, hogy véletlenül -. rátolja a kocsit a sorban álló fiatalember lábára, aki felszisszent és „Jaj! Az anyját!" - nem túl hangos kiáltással a barátnőjéhez (feleségéhez) húzódik közelebb. Egy szót sem szólna az úrnak, hisz\' ő is tudja, véletlen volt az egész, csak fájdalmában szisszent föl, már túl is volna az egészen, hanem az „Úr"! Igazán nyomdafestéket nem tűrő hangon nekitámadt a fiatalembernek. „Te....! Te mocsok! Szidod, az anyámat? Kitaposom a beledet! Megfojtalak, ha az anyámat szidod! Te...!" És csak köpködtek a felindult, ideges, mocskos szavak. Hála Istennek, csak az „Úr" szájából. A fiatalember a szó legszorosabb értelmében „se nyelni, se köpni" nem tudott. Hisz\' ő nem is szólt az öreghez, csak felszisszent. Az „Úr" azonban nagyon hosszú ideig nem hagyta abba, és ömlött belőle a durvaság, a trágárság. Az. hogy „bocsánatot kérek, hogy figyelmetlen voltam!" - ez nem hangzott el. Végül - mivel a fiatalember egy szót sem szólt vissza -.
és hát könnyű a döglött kutyába rúgni, az „Úr" - tovább veszekedni nem bírván - odébbállt.
Hát ide jutottunk. A békés egymás mellett élés. a másik megértése, elfogadása, a bocsánatkérés - egyre inkább szótári fogalmak. „Az utcán" sokkal inkább a durvaság, a keménység jellemző. Bocsánat! Igazságtalan vagyok! Jelen esetben csak az egyik fél részéről. A másik hallgatott. Tudóit hallgatni. És ez a hallgatás - győzelem volt. Feszültek vagyunk? Idegesek? Sok a gond? Emberek! Tudjunk már végre egy kicsit fölengedni! Csak egy icipicii megértőbbek lenni. Egy kicsit lejjebb adni önzésünkből. Engedjünk ki valamennyit a mélyen, nagyon mélyen belénk szorult szeretetből! Hisz van ott mélyen bőven, csak ritkán, meg régen használtuk, és egy kicsit beporosodott. Vegyük már elő! Merjünk ma egy kicsit jobbak, kedvesebbek lenni, mint tegnap voltunk.
A Példabeszédek könyvében van egy szép mondat:
„A mással jól-tevő ember meggazdagodik
és aki mást felüdít, az maga is felüdül
A higgadt válasz elhárítja az indulatot.
De a bántó beszéd haragot támaszt!" (Péld. 11:25 15:1)
(A levelet egy nagykanizsai olvasónk juttatta cl szerkesztőségünkbe)
A NAIVITÁS ARA
Ön szerint kedves olvasó, lehet ma Nagykanizsán kétszobás, földszinti lakást 900.000-1.200.000 forintért vásárolni? Nagy valószínűséggel nem. Akkor meg miért hiszik ezt néhányan? Miért mennek lépre, hogy aztán sirassák az évek nehéz munkájával megszerzett forintjaikat, remélve, hogy egyszer majd csak megtéríti valaki ostobaságuk árát? Hogy miért e kérdések? Egy napon ifjú pár költözött a házunkba. Igaz, csak albérletbe, de már hetekkel előbb felújítás zaja, festékszag és bútortologatás hangja szűrődött ki a folyosóra. Az ember mindig örül ezeknek a dolgoknak, még akkor is, ha egy kis kellemetlenséggel jár, hiszen a felújítás által egy szebb környezettel gazdagodunk mind. A fiatal pár be is költözött, és naivan hittük talán mindannyian, hogy a népes látogatósereg, akik nap, mint nap ellepték a lépcsőházat, lakás-szentelőre érkezik, az új pár új otthonát kívánja megszemlélni. Egyik napról a másikra azonban történt valami, a látogatások megszűntek, a lakás is elcsendesedett a költözés zaját követően. A névtábla éppúgy eltűnt, mint az új lakók. Ezt követően napokig hangos volt a lépcsőház a veszekedésektől, a követelésektől, a fenyegetőzésektől. Történt ugyanis, hogy az ifjú lakók eladták a lakást, azt a lakást, amelyet ők csak bérbe vettek. Nem is egy embernek, többnek is eladták. Az vevőknek valamiért fel sem tűnt az olcsó ár a lakás adottságaihoz képest, fizettek, mint a köles. Egynek sem jutott eszébe, hogy tulajdoni lapot kérjen, hogy tudakozódjon, akár a régebben ott lakóktól, vagy a szövetkezettől. Hamar kiderült, hogy akiket mi látogatóknak hittünk, azok vevőjelöltek voltak, s köztük néhány innentől áldozat, áldozata a saját naiv-ságának, és egy bűncselekménynek, amelyről nem tudom, hogy a rendőrség tudomására jutott-e már. Az ügy külön pikantériája, hogy a házban lakik egy régi lakó, akit éppúgy hívnak, mint az ügyeskedőt, és most ő a céltáblája folyamatosan a becsapottak támadásainak. A jelenség engem éppúgy felháborít, mint az emberi ostobaság feneketlen mélysége.
1999. augusztus 26. i
19
MEGJELENT A HONISMERETI FÜZETEK 21. KÖTETE
A kötetben dr. Rózsa Miklós a tőle már megszokott igényességgel mutatja be Nagykanizsa város történetének egy pici, alig négyéves szakaszát, azt az időszakot, amikor 1690-ben Kanizsa felszabadult a török uralom alól, s mint kincstári, majd földesúri tulajdonban lévő város a hétköznapi élet beindulásával együtt megpróbálta rendezni közigazgatását.
„A kanizsai Városi Tanács igazgatási és bírói tevékenysége a vár lerombolását követő év végéig (1690-1703)" címet viselő kötet foglalkozik a városi tanács jogállásával, szervezeti változásaival, az 1691-1702 közötti évek igazgatási tevékenységével és bírói joghatóságával. Bemutatja a vár lerombolásának következményeit és státuszának megváltozását, hiszen a kincstár kezeléséből földesúri mezőváros lett. Rózsa Miklós feldolgozza 1703-ból a fennmaradt források alapján a városi tanács üléseit, jegyzőkönyveit, az igazgatási jogkörben hozott határozatait, valamint a bírói joghatóság alapján tárgyalt jogalkalmazást és jogvitákat.
A kötet böngészése során az érdeklődő, de laikus kanizsai olvasó is sok olyan tényre, megállapításra bukkanhat, ami érdekelheti. Ezek közül néhány: „A városban az itteni ingatlanoknak Kanizsa felszabadítása utáni kezdeti időben készített leltáfa szerint 180 ingatlan volt. s ezek közül 169-en állott ház. A vár lerombolásának megkezdésekor még hányban, és hányan laktak, akiknek a mocsár egyik vagy másik oldalára áttele-pülése volt a kívánalom, arról nincs adat." Egy 1700. december 31 -én kelt összeírás így mutatja be a várost: „... a város Zala és Somogy vármegye területén, a Kanizsának nevezett folyócska mentén, ott, ahol az egy széles mocsárrá alakul, két részre, vagy külvárosra megosztva fekszik, és a Bécs felé eső oldal Zala vármegyéhez, az Észak felé eső Somogy vármegyéhez tartozik." A gazdasági életre ilyen utalásokat talá-
lunk: ..... 1703-ban 2300 hold jó
szántója, 350 napszám rétje volt. Nem volt viszont szőlője, és olyan helye sem, ahol azt telepíthetett volna... A város területén 5 malom volt, de ezek nem jelentősek... 1699-ben csizmadia céh, 1700-ban varga, és 1701-ben ács, kőműves és kőfaragó céh, valamint bognár céh alakult... A lakosság az 1703. évi összeírás szerint különböző nemzetiségű, így német, magyar és horvát volt ... szerb nemzetiségűek is éltek a városban."
És most álljon itt néhány 1703-ból származó, a városi tanács bírói joghatósága alapján tárgyalt jogvita! „Ingóságra fennálló tulajdonjog megsértése miatt terjesztett elő keresetet Szabó Mártonná, előadva, hogy egy fémmozsarát ellopták." „Summer György Starkher György ellen méltatlan beszéd miatt támasztott keresetet, de a Városi Tanács előtt békésen megegyeztek. A tanács azonban mind az alperesnek, mind a felperesnek meghagyta, hogy a veszekedést 18 forint büntetés terhe mellett újra ne kezdjék." „Khay Mihály postamester arra alapítva támasztott keresetet Koch Márton ellen, hogy fiai és rabszolgái 3 disznaját agyonverték és azokat az ő házában megették."
A hozzáértők nemcsak azért fogják örömmel lapozni a kötetet, mert hiánypótló munka, hanem azért is, mert több olyan dokumentumot találnak benne, amelyik most kerül nyilvánosságra. így: a Budai Kamarai Adminisztráció német nyelvű iratainak, a Thury György Múzeum által őrzött 17. századi, bizonyos bécsi levéltárból származó és a vásártartási privilégiumnak az adatai, valamint a privilegiális levél reprodukciója első alkalommal kerülnek publikálásra.
A kötetet németnyelvű összefoglaló és önmagában is az érdeklődést felkelthető, MUTATÓK rész egészíti ki, amely egyaránt utal személyekre, helyekre és tárgyakra.
Büki Erzsébet
A természetvédők reményei szerint még idén védett teriilet lesz a Mura-völgy hullámtere. A tervezett Nemzeti Park területének, élővilágának megismerésére, feltérképezésére kéthetes tábort szervezett a Murakeresztúri Általános Iskolába, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a kanizsai Batthyány Lajos Gimnáziummal közösen. A murakeresztúri „Kiskócsag Nyári Tábor" tevékenységéről Palkó Sándor természetvédelmi felügyelőt kérdeztük.
- A tábor augusztus 7-től 22-ig tartott és körülbelül tizenhat, lelkes, természetet szerető, azt megismerni akaró fiatal vett részt rajt, akik a Batthyány Lajos Gimnáziumból és a helyi, keresztúri iskolából érkeztek, de volt köztük a gimnáziumban már végzett egyetemista is. Nagy segítséget nyújtott a tábor
vonulásában. A befogott madarakat meggyűrűzzük, vagyis kapnak egy sorszámot és a Budapest feliratot, bekerülnek egy füzetbe és utána természetesen rögtön szabadon is engedjük őket.
Ottjártunkkor éppen egy elsőéves énekes nádiposzátát és egy barátposzátát sikerült befogni.
megszervezésében, az említetteken kívül a Nagykanizsa Város Környezetéért Alapítvány és a Dél-zalai Vízmű is. Az egyik célunk az volt, hogy a gyerekek meglássák, megismerjék a természet értékeit, valamint, a helyi lakosokat is rá szerettük volna ébreszteni közvetlen környezetük szépségére. Ennek érdekében terepbejárásokat végeztünk, valamint kifeszítettünk két madárfogó hálósort, az egyiket erdős területen, a másikat nádas-gazos részen. Erre azért van szükség, mert sok madárfajt csak kézben lehet pontosan meghatározni. így tudjuk azt is megállapítani, hogy ez a Mura-menti „zöldfolyosó" milyen szerepet tölt be a madarak
azonosítani es meggyuruzni a „táborlakóknak". Akik pedig ebben a feladatban nem vettek részt, azok egy színjátszó lepke csodálatos színeiben gyönyörködhettek.
- Milyen hosszabb távú terveik vannak, lesz-e folytatása a labornak?
- A későbbiekben szeretnénk a Mura túlparti lakóit, a horvátokat is bevonni ebbe a munkába. Első lépésként csak a Mura alsó szakaszára terjed ki a vizsgálatunk, de ezt természetesen szeretnénk majd kibővíteni. A kutatás több elemből áll, most a nyár végi vonulási időszak tart, de tervezünk tábort a tavaszi szünetre is.
L.Zs.
20
1999. augusztus 26.
hevesi sándor művelődési központ
A JPTE Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel/fax: 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel.: 311-468
I. A KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSA az Ifjúsági Galériában. Meglekintheiő: szeptember 20-áig.
1. FÜZESI ZSUZSA GRAFIKUSMŰVÉSZ MESE1LLUSZTRÁCIÓI-NAK KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: szeptember 10-éÍg.
14. 1800 KAID NAHIL (JEMEN) FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: október 8-áig.
15. 14.00 A NÉPMESE VARÁZSA. RÉGEN ÉS MA. Vendégünk: Boldizsár Ildikó mesekutaló.
17. 19.00 DROGMENTES DISCO - D.J. OSZI. Értékes lombolanyeremények! Belépődíj: 200 Ft, lányoknak ingyenes.
21. 18.30 VILÁGJÁRÓK KLUBJA. Európa legészakibb fokán - Böröcz Zsolt útiélmény-beszámolója
22. A PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK RAJZ-KIÁLLITÁSA az Ifjúsági Galériában. Megtekinthető: október 12-éig.
23.18.00 AMATŐR ROCKZENEKAROK TALÁLKOZÓJA. Fellépnek: a Szikla Együttes, a The Innocentes, és az Alarm Együttes. Belépődíj: 300 Ft.
25. 14.30 TARKA-BARKA HÓNAPOK -Szeptember. Vezeti: Mülei Márta.
Októberi előzetes:
Az Apostol Együttes koncertje október 4-
én 19 órakor. Belépődíj: 1500 Ft,
elővételben már kapható. Nemzetközi Jazzfesztivál október 15-16-
án. Részletes program az októberi
műsorban!
SZÍNHÁZI BÉRLETHIRDE TÉS !999-2000.
HEVESI-BÉRLET:
Móricz Zs.: ROKONOK - színmű. Kaposvár
Shakespeare: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ
- színmű, Kaposvár
Kleisl: HEILBRONNI KATICA - színmű, Kaposvár
Dobozy: TIZEDES MEG A TÖBBIEK -
vígjáték. Zalaegerszeg Böll-Bereményi: KATHARINA BLUM
ELVESZTETT TISZTESSÉGE -
dráma, Zalaegerszeg
RÁ TKAI-BÉRLET:
Shakespeare: MINDEN JÓ. HA VÉGE JÓ
- színmű, Kaposvár
Shaw-Pascal-Lerner-Loewe: MY FAIR
LADY - musical, Zalaegerszeg Slein-Jerry: HEGEDŰS A HÁZTETŐN -
musical, Zalaegerszeg Dobozy: TIZEDES MEG A TÖBBIEK -
vígjáték, Zalaegerszeg Böll-Bereményi: KATHARINA BLUM
ELVESZTETT TISZTESSÉGE -
dráma, Zalaegerszeg
BRÓDY-BÉRLET
Móricz Zs.: ROKONOK - színmű, Kaposvár
Shaw-Pascal-Lemer-Loewe: MY FAIR
LADY - musical, Zalaegerszeg Stein-Jerry: HEGEDŰS A HÁZTETŐN -
musical, Zalaegerszeg Dobozy: TIZEDES MEG A TÖBBIEK -
vígjáték, Zalaegerszeg Heller: MEGBOMBÁZTUK - színmű.
Kaposvár
A régi bérlelek megújítása: október 4-8-áig. Új bérlelek vásárlása: október 11-15-éig. A bérletek kél részletben is fizethetők, a második részletel december 10-éig kell kiegyenlíteni.
képzőművészetek haza (kiskastely)
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
Sasj> Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébel festőművészek kiállítása.
Z. Soós István festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészelek Háza nyilva: 10-17 óráig, hélfőn szünnap. A belépés díjtalan.
honved kaszinó
Ady út 7. Telefon: 311-036,314-199
!999. szeptember havi program:
Szeptember 8— 19-ig: Bélyegkiállílás Zib-riczky Islván gyűjteményéből. Megnyitó: szeptember 8. 17 óra.
Szeptember 20-okl. 2-ig: „Az égre írj, ha minden összetört" c. emlékkiállítás. Megnyitja: Rácz József a KHARISZ Alapítvány elnöke. Megnyitó: szeptember 20. 17 óra.
Szeptember 20. 17 óra: Személyes hatékonyság tréning (sikeres, magabiztos viselkedés elsajátítása). Vezeti: Ba-lassáné Tüske Ágnes pszichológus.
Szeptember 29. 18 óra: Műsoros est a Fegyveres Erők Napja tiszteletére
Információ:
Amatör Képzőművészek Klubja szeptembertől újra indul.
Októbertől induló Gyermekbalell-lanfolya-munkra várjuk 6-12 éves korig a jelentkezőket.
Szereletlel várjuk az érdeklődőket a szeptember 20-án induló személyes hatékonyság tréningre, (önismeret fejlesztése, sikeres viselkedés elsajátítása, slb.) A tréning 30 óra (10x3 óra). Vezeti: Balassáné Tüske Ágnes pszichológus. Érdeklődni: a Honvéd Kaszinóban, 93/311-036, vagy 30/2269-104-es telefonszámon.
Mazsorelt-próba minden péntek 16 órától 18 óráig, vasárnap 10 órától 12 óráig.
Mazsorelt ulánpóllás-próba vasárnaponként 9-10 óráig.
Eraklin láncklub ifjúsági minden szerda 16 órától 18 óráig.
Eraklin láncklub minden hétfő 18 órától 20 óráig.
Rock and Roll tánccsoport minden vasárnap 14 órától. Kóruspróbák csütörtökönként 15.30-tól. Elnökségi ülés szeptember 2l-én 14.30-10!. Fogadónap szeptember 20-án 14 óra.
városi könyvtár
Ady E. u. 14. Telefon: 311-163
Az alsólemplommal közös épülel kolostori részében található a Városi Könyvtár. Nyilva: hétfő és szerda 13-19 óráig, kedd, csütörtök, penlek 10-19 oraig, szombal 8-12 óráig.
A Gyermekkönyvtár a Kereskedelmi és a Petőfi Ált. Iskola voll épületében található. Zrínyi u. 33. Telefon: 312-180. Nyilva: hétfő, péntek 12-18 óráig, szombat 8-12 óráig.
kiskani/.sai Fiókkönyvtárunk a Polgári Olvasókör (Móricz Műv. Ház földszintjén) található. Templom tér 5. Telefon: 319-211. Nyitva: hétfő és szerda 13-19 óráig, kedd, csütörtök, péntek 10-19 óráig, szombaton zárva.
Hevesi úti Fiókkönyvtárunk a Szolgáltatóház emeletén található. Hevesi u. 6. Telefon: 310-854. Nyitva: hétfő, péntek 12-18 óráig, szerda 9-18 óráig, szombaton zárva.
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HAZ • Ady E. u. 8. Telefon: 313-040/71612
04. 18.00 A KANIZSAI MŰHELY ÉVADNYITÓ RENDEZVÉNYE. Vezeti: Bakonyi Erzsébel.
10. 16.00 ULTIVERSENY. Vezeti: Plichla Lóránl. Nevezési díj: 150 Fl (nevezés a helyszínen).
20. 13.00 SZAKSZERVEZETI VEZETŐK VITAFÓRUMA. Vezeti: Czifra Sándor.
22. 8.00 KÖNYVBEMUTATÓ
24. 18.00 IRODALMI KÁVÉHÁZ. „Belépő egy vers" - vezeli Bakonyi Erzsébel.
25. 20.00 ROCK AND ROLL DISCO. A
keverőpultnál: Kertész János és Kovács Béla. Belépődíj: 250 Fl.
INFORMÁCIÓ:
A Méhész Egyesüld szakmai fóruma: szeptember 2-án.
Természetgyógyászati kezelés és tanácsadás: szepl. 1,8, 15.22 és 29-én.
Anonim Alkoholisták Klubja: szepl. 1.8, 15. 22 és 29-én.
Szerepjálszók klubja: szepl. 7. 14. 2! és 28-
KODÁLY ZOLTÁN VASUTAS MŰVELŐDÉSI HAZ
Nagykanizsa, Csengery út 67. Tel.: 93/311-195
1999. szeptemberi műsorterv
Szeptember 8-tól október 7-ig: Népművészeti kiállítás.
Információk: A Nagykanizsai Fafaragó Egyesület alkotótábora a Csónakázó-tó erdészházában szeptember 13-17-ig.
VÁRJUK JELENTKEZÉSÜKET KLUBJAINKBA. CSOPORTJAINKBA.\'
- Vasúitörténeti klub
- Kosárfonó tanfolyam - kezdőknek
- Kosárfonó tanfolyam - haladóknak
- Fafaragó szakkör kezdőknek
- Fafaragó egyesület, haladó faragóknak
- Kertbarát- és Nyugdíjas Klub t Nyugdíjas énekkar
- Nyugdíjas tánccsoport
- Játszóház
hely klub és art mozi
ALKOHOL- ÉS DOHÁNYZÁSMENTES KLUB! 8800 Nagykanizsa, Sugár út 13. Telefon: 06-20/9770-427
1999. szeptember hónap
14. 18.00 ZSIGMONDY GALÉRIA -„ANGYALI KORONA SZENT CSILLAG" - A MAGYAR SZENT KORONA. Fotó- és dokumentumkiállítás. A kiállítást tervezte és szakértő: Pap Gábor művészettörténész. Megnyitja Rajnai Mikbs a Csnkoríai Vitéz Mihály Közösségi Ház igazgatója
14. 18.00 KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS NAGYKANIZSA KÖZÉLETÉRŐL ÉS A NYILVÁNOSSÁGÁRÓL. Részt vesznek: Magyarok Világszövetsége Nagykanizsai Szervezete, 56-os Szövetség Nagykanizsai Szervezete. POFOSZ Nagykanizsai Szervezete, GULAG Alapítvány. Doni Honvéd Hagyományőrző Egyesület Nagykanizsai Szervezete, Veterán Frontharcos Szövetség, valamint a történelmi egyházak.
21.18.00 „Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában". NEMZETI KULTURÁLIS SZELLEMI ÖRÖKSÉGÜNK II. Mészáros József (Rózsás János -Rajnai Miklós): NAGYMAGYARORSZÁG-EMLÉKMŰ CÍMŰ KÖNYV NYILVÁNOS BEMUTATÓJA. Házigazda: Rózsás János író.
27. 18.00 AZ ELMÚLT IDŐK ÜZENETE - A SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA.
SZÁNTAI LAJOS történész-kutató előadása.
Kiállítások:
„ANGYALI KORONA SZENT CSILLAG" - A kiállítás megtekinthető: 1999. szeptember 27-ig!
HASZNOS INEORMÁ Cl ÓK: Polgári Kaszinó - Minden hónap utolsó hetében
Zsigmondy Galéria - Művészeti vezető: Rajnai Miklós és Kuslár Zsuzsa
Városi Képzőművészeti Szakkör - Szak-körvezető: Kuslár Zsuzsa iparművész
Rotary Asztaltársaság - Nagykanizsa: Mércz Islván, Rajnai Miklós (Rotary International - Rotary Club - Pécs Hungary)
Angol Társalkodó Kör-Vezeli: Blasszauer János.
Magyarok Világszövetsége Nagykanizsai Szervezete - Elnökség: Rózsás János, Rajnai Miklós, Kovács József, Csap Lajos, Jerausek Gyula, Balogh Tibor.
Szegény klub: minden hónap első keddjén.
Középiskolások klubja: minden második hét csütörtökje.
Műhely büfé: minden nap 7 órálól 18 óráig. A rendezvények alatt folyamatosan üzemel! Vezeli: Jászberényi József
1999. augusztus 26
21
LABDARÚGÁS
PNB
N. Olajbányász FC - MTK Hungária FC l-l (l-l)
Nagykanizsa, Olajbányász-stadion, 8000 néző. Jv.: Kis B. (Mező, Puskás).
Olajbányász: Kovacsevics -Pangliy - Pálfi, Zahorecz, Cmomar-kovics - Farkas. Agics, Horváth Z., (Marinkovics, 60. p.), Gordián (Svélecz, 65. p.) - Horváth Gy., Kerekes (Szőcze, 85. p.). Edző: Készei Ferenc.
MTK: Babos - Farkas - Komlósi. Kuttor, Szamosi (Elek, 46. p.) - Erős (Egressy. 70. p.). Illés, Halmai, Madár Cs. (Kenései. 38. p.) - Ilea, Helder. Edző: Henk ten Cate.
Sárga lap: Zahorecz 13., Szamosi 17., Panghy 58., Helder 72.. Komlósi 79. perc.
Góllövők: Illés (37. perc), Horváth Gy. (40. perc.)
NBIII
MÁV NTE-Dombóvári FC 0-1 (0-0)
Nagykanizsa, 200 néző. Jv.: Szepesi.
MÁV NTE: Kovács Z. - Koipics, Nagy T., Beke. Dezső, Gyulai, Kovács J. (Kovács T.), Kalinics, Pongrácz. Trencsényi Z., Trencsényi V. Edző: Szálai Zoltán.
Dombóvár: Bontovics - Varga, Tóth. Savanyú, Vincze, Ötvös. Horváth Á.. Kovács P., Korosecz (Nagy
A PNB állása:
1. Vasas DH
2. Győri ETO FC
3. Gázszer FC
4. Debreceni VSC
5. Zalahús ZTE FC
6. N. Olajbányász FC
7. Dunaferr SE
8. MTK Hungária FC
9. Kispest-HFC
10. Lombard FC
11. Nyírség-Sp.
12. Újpest FC
13. Haladás-Milos
14. BTV-Siófok
15. Ferencváros
16. Szeged LC
17. Diósgyőri FC
18. Vác FC-Zollner
3 3 — 6-1 9 3 2 1-9-27 3 2 1-4-27 3 2-15-36 3 12-5-15 3 12-5-45 3 1
2 I
3 I 3 1 3 I
2 I
3 1 3 1
I 8-5 4 -4-14 1 2-2 4 I 4-6 4 I 4-7 4
1 4-4 3
2 3-7 3 2 1-5 3
3-124-61 3-122-51 3-122-81 3 - - 3 3-6 0
N.), Schmidt, Szabotin (Miszlai). Edző: Olasz János.
Ifjúsági: MÁV NTE-Dombóvár 2-3
Megyei Bajnokság Gyenesdiás-Miklósfa 2-1 (1-0)
Gyenesdiás, 100 néző. Jv.: Laki.
Gyenesdiás: Kovács - Csanaki P., Andor (Sipőcz), Illés, Gombár -Rudolf, Pintér, Nikitscher N. -Barcza (Csanaki Cs.), Homály (Rédei P.), Egyed. Edző: Béres Ferenc.
Miklósfa: Munkácsi - Gerencsér. Szőke, Kapus, Ifjovics - Kovács Sz., Hoffmann (Kisházi), Skublics -Lakics, Kovács K., Hohl. Edző: Skublics Győző.
Gólszerzők: Andor, Csanaki Cs., illetve Ifjovics.
Ijjúsági: Gyenesdiás-Miklósfa 2-0.
BASEBALL
MAGYAR KUPADÖNTŐ
Szentendre Sleepwalkers-N. Ants-MenDan BC 4-7
ka, Bajkó. Baseball MK-döntő mérkőzés.
Anls: Barbalics. Ogawa, Domina, Szécsényi, Ivanics, Mesztegnyei, Simonies, Tóth K., Hajdú. Csere: Koréin. Edző: Gondi Zoltán.
A Magyar Kupa 1999. évi győztese a Nagykanizsa Ants-
Szentendre. 250 néző. Jv.: Brecs- MenDan Baseball Club gárdája lett.
VIZILABD A-TOBORZO!
A NAGYKANIZSAI VÍZMŰ SE VÍZILABDA SZAKOSZTÁLYA VÁRJA A SPORTÁG IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ, 8-10 ÉVES, ÚSZNI TUDÓ FIÚK JELENTKEZÉSÉT! ÉRDEKLŐDNI: MINDEN NAP, REGGEL 8, ILL. DU. 18 ÓRÁTÓL EDZÉSIDŐBEN A STRANDFÜRDŐ TERÜLETÉN, AZ EDZŐNÉL.
SZAKOSZTÁLYVEZETÉS
Rallye borral
A Hungária Biztosító Rt. Középdunántúli Igazgatósága szervezésében megrendezésre kerül a IV. Magyar Borok Útja Rallye, augusztus 29-én. A rendezvénynek Balatonfüred ad helyet, ahol bemutatkoznak a Balaton-felvidék és a Somlói
tájegység kiemelkedő bortermelői is. A rallyen képviseltetik magukat politikusok, üzletemberek, újságírók, színészek és sportolók, így láthatjuk versenyezni többek között dr. Kóródi Máriát, Kuncze Gábort, dr. Garamvölgyi Lászlót, Vécsei Mihályt, Koncz Gábort, Nemcsák Károlyt, Fehér Annát és Trokán Pétert.
VIVAS
Evad után és évad előtt a vívóknál
Június végén zárult hivatalosan is a vívó évi versenysorozat. Az országos ranglisták közzététele után nagyon kedvező képet kapunk a MÁV NTE vívó szakosztályáról annak ellenére, hogy Sznopek Gabriella (magyar felnőtt női kard bajnokcsapat tagjaként) és Szmodics Zoltán már az UTE-ben vívott. Csak a legkiválóbb eredményeket emeljük ki a gazdag sikersorozatból.
Kiemelkedik a három felnőtt OB I-es csapat a férfi tőrben, a kardban és a női kardban. Ez utóbbiban a magyar bajnokság 3. helyét szerezték meg. A korosztályos OB-s csapatok közül több szintén I. osztályú.
Bagonyai László a junior világbajnokságon, Keszthelyen a magyar csapat tagjaként vívott.
Négy versenyző „kiérdemelte", hogy a városunkban megrendezett felnőtt női kard világkupa versenyen indulhatott. Az egyéni eredmények közül kiemelkedik a kadett korú Dani Diána és Bozsoki Szilvia nagyszerű helyezése a junior ranglistán. Dani a 3., Bozsoki az előkelő 8. helyen áll.
Ez azt is jelenti, hogy mindketten a korosztályos válogatott keret edzéseire meghívót kaptak Budapestre. Bagonyai a junior férfi tőrözők között a ranglista 2. helyezettje. Ha Dani és Bagonyai meg tudják tartani helyezésüket az I. félévben, akkor mindketten tagjai a portugáliai világbajnokságra utazó csapatnak.
Népes és tehetséges vívó gárda áll a legjobbak mögött.
A MÁV NTE vívóinak és szakosztályának nagy szerepe van a női kard-versenyek további szélesítésében. A következő versenyévad naptára már minden korosztály részére tartalmaz versenyeket.
A versenyévadra való felkészülésre 32 fő sikeresen edzőtáborozott ismételten Pacsán. Jó szállás, kitűnő ellátás, szép és jó körülmények minden feltételt biztosítottak a felkészüléshez.
Örömmel és jó érzéssel tölti el az is a vívókat, hogy éppen az ő újságcikkük nyomán gazdára talált a pacsai tó is. Egyre szebb környezet fogadja a fürdeni vágyókat. (Csak a vívóterem környékének szép fáit és tujáit nem tudják megvédeni a vandáloktől.)
A felkészülés jól sikerült az évadra. A vívóteremben is folyik a munka. Az eredményekben pedig bizakodnak. Remélik, hogy a befektetett munka, a hozzáállás és a tehetség együttesen szép eredményeket fog hozni.
H. Gy.
TRIATLON
Magyar Köztársaság 1999. évi sprinttávú (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás) Bajnoksága. 1999.08.14. FADD-DOMBORI
Senior-I korcsoport: 40-44 évesek
(30 induló közül) 12. Deregi László TRI-CO Nagykanizsa.
Senior-2 korcsoport: 45^19 évesek (20 induló) 11. Szabó György TRI-CO Nagykanizsa.
Senior-3 korcsoport: 50-54 évesek (11 induló) 3. Csőgör János TRI-CO Nagykanizsa.
Polgárőr sportnap
A Zala Megyei Polgárőr Szövetségbe tömörült Polgárőr Egyesülelek 1999. augusztus 14-én Dobriban rendezték meg a megyei szintű sportnapjukat. A rendező egyesületek Dobri és Lovászi jó munkájukkal érdemelték ki a lebonyolítás jogát, amiből aktívan kivette részét mindkél település önkormányzata is. Reggel kilenc órakor a megjeleni halszáz fő polgárőrt és családtagjaikat a rendező község polgármestere köszöntödé, majd Tusják Páf, a Szövetség megyei elnöke megnyitotta a sport és barátkozás napját. A programokat a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság be-rríulaiója nyitotta meg. Ebben önvédelmi fogásokat, közelharcot, határőr szolgálati tevékenységet bemulató életképekéi, szolgálali kulyák ügyességél nézhették meg az érdeklődők. Ezt követően a Lenli Városi Tűzoltóság munkatársai elhárítási, gépjármű lűzollási gyakorlatának tapsolhattak a nézők. A bemulalók ulán megkezdődlek a sportversenyek. Kispályás labdarúgásban magas színvonalú küzdelmet és kiváló játékvezetést {Gálvölgyi J.. Kis J., Szabó I.) láthatott a közönség. A „Polgárőr Vándor Kupáért" 19 csapat mérte össze tudását. A Gelsei Egyesület csapata a kupavédő Zalaegerszegi Vám- és Pénzügyőrségtől elhódította az első helyet, egyben elnyerték a
legsikeresebb polgárőr csapatnak kiírt serlegel.
Kispályás labdarúgás;
1. Gelsei Polgárőr Egyesület
2. Borsfai Polgárőr Egyesület
3. Halárőrség Nagykanizsa Sakk:
1. Moór Sándor (Vám- és Pénzügyőrség Zalaegerszeg).
2. Sipos János (Zalaszenliváni Polgárőr Egyesület).
3. Nagy János {Borsfai Polgárőr Egyesület).
Nagy számban 51 fajta borral neveztek a borversenyre. A zsűri 42 bort talált éremre alkalmasnak 9 arany, 9 ezüst, 24 bronz megoszlásban.
A legnehezebben elbírálható esemény az „Aranykanál" díjért folyó főzőverseny volt, melyre 16 csapat nevezett, itt igazán a kóstolók járlak jól. A zsűri a galamboki „Vágóhíd aranya" fantázianevű ételi hozla ki győztesként. Második a pusztamagyaró-di, harmadik az alibánfai egyesület lett.
Az értékes ajándékokai Tusják Pál, a Zala Megyei Polgárőr Szövelség elnöke adta ál a győzteseknek és a helyezetteknek. Az egész napos rendezvény céljának megfelelően jó alkalom voll a barálkozás-ra, versengésre. Az események csúcspontjaként jó hangulatú bállal záriák a programokat.
Kis János
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Terv u. 3. sz. alatt) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Nagykanizsa-Szabadhegyen 1517 nm közművesített telek eladó. Érdeklődni a 93/537-4.30-as telefonszámon lehet.
(30653 K)_
Nagykanizsán belvárosi családi ház eladó. Érdeklődni a 06-20/9943-796-os
telefonszámon. (30649 K)_
Munkás utcában 2 szobás lakás a 4. emeleten eladó. Érd.: 320-196-os tele-
fonon. (30641 K)_
Galamboki háromszintes családi házam eladnám vagy nagykanizsai kórházhoz közelire cserélném. Telefon:
93/358-571. (30642 K)_
Egy+fél vagy kétszobás egyedi fűtéses lakást keresek 3. emeletig. Érd.: 06-30/9794-754-es telefonon. (30595
K)_
Családi házat keresek Nagykanizsán vagy kornyékén. Érd.: 06-20/992-64-
01-es telefonon. (30596 K)_
Hosszúvölgyön szobakonyhás ház 1250 n-öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 89. szám alatt. (30634 K) 2 szobás, gázfűtéses, II. emeleti lakás azonnali beköltözéssel eladó a Garay u. I/B. 11/6. szám alatt. Érd.: vasárnap egész nap a helyszínen. (30633 K) Gyékényesen, a tóparthoz közel 4700 nm-es közművesített telek reális áron eladó. Érd.: 18 óra után a 93/319-575-
ös telefonon. (.30585 K)_
Mórichelyi szőlőshegyen 700 n-öl szőlő, gyümölcsös, új építésű pincével eladó. Villany, kövezett út van. Érd.: 93/322-828-as telefonszámon. (30526
K)_
Eladó Nagykanizsán pinceszintes, 3 szobás családi ház garázzsal, 138 n-öl területtel. Érd.: 93/323-109. (30546 Kj
JÁRMŰ
Simson SB 5l-es 1988-as évjáratú eladó. Ár: 65.000- Ft. Tel.: 325-712
vagy 30/9029-320.(30461 K)_
Régi típusú Babetta 25 E Ft-ért eladó. Érd.: 318-160-as telefonszámon.
(30570 K)_
3 éves Ford Escort 1,3-as eladó. Érd.: 06-20/9428-079-es telefonszámon. (30623 K)_1_
GARÁZS
Nagykanizsán a Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó vagy bérbe adó.
Érd.: 93/316-583-as telefonon. (30650 K)_
BÉRLET
Nagykanizsán hosszabb távra (2 évre) egyedülálló nő különbejáratú olcsó albérleti szobát keres szeptember 8-tól. Levelet „Nagyon olcsó" jeligére várok aNk, Pf. 154-be. (30635 K)_
VEGYES
SEGÍTSÉG EMBEREK! 6 hetes fekete színű KISCICÁK vagyunk, gazdit keresünk! Nem akarunk menhelybe menni! Érd.: 312-677-es telefonon.
(30656 K)_
9 hetes amerikai Staffordshire terrierek olcsón eladók. Érd.: 93/311-377 vagy a 06-60/397- 152-es telefonszámon. (.30654 K)
Számítástechnikai tanfolyamok indulnak szeptember közepén Nagykanizsán, az Informen Bt. szervezésében. 40 órás Word, 80 órás Word, Excel tanfolyam. OKJ-kép-zések: 200 órás alapfokú és 230 órás középfokú tanfolyam. Jelentkezés és információ: 93/317-223, 06-30/9120-261. (.30592 K)
Kitűnő állapotban lévő, kanapévá alakítható francia ágy sürgősen eladó. Érd.: hétköznap 18 óra után a 314-108-
as telefonszámon. (30652 K)_
Morzsolt kukorica eladó! Érd.: az esti órákban a 93/315-559-es telefonszá-
mon. (30655 K)_
SB 16 FM rádiós hangkártya és 286-os laptop eladó. Érd.: 93/325-712 vagy 06-30/9029-320-as telefonokon.
(30617 K)_
Szálkás szőrű, kan tacskót találtam. A kutyus törzsszámával lehet jelentkezni a 316-066-os telefonon az esti órák-
ban. (30584 K)_
Magyar nyelvtanból általános iskolások részére pótvizsgára felkészítést, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/313-880-as telefonon. (30566 K)_
A hirdetéseink megjelennek az INGATLANBÖRZE c.
kiadványban is.
Társasház oldalfala reklámfestésre kiadó. Érd.: Bencze Valéria, Nk. Garay u. 1 l/A. (30451 K)_
PARTNERKERESŐ
49 éves özvegyasszony keresi élete párját, komoly szándékú, hűséges férfi személyében 55 éves korig. „Együtt könnyebb" jeligére a Nk. Pf. 154-re v-árok levelet. (30463 K)_
Nagykanizsa. Király u. 14. sz. alatt lévő felújított irodaházban
IRODÁK kedvező bérleti feltételekkel kiadók,
azonnali szabad telefoncsatlakozási lehetőséggel!
Érdeklődés: fenti helyszínen a 205. szobában, vagy a 06-20/9562-405 telefonszámon.
A Hevesi Sándor Művelődési Központ megóvja Önt, családját, ismerőseit
Füzesi Zsuzsa
grafikus kiállításának megnyitójára 1999. augusztus 30-án 15 órára a HSMK feáííítóterntébe.
Program
— a Rózsa úti óvodások verses köszöntője — a kiállítást megnyitja: Bogyai Lászíóné óvodavezető — az illusztrált könyvek dedikálása — beszélgetés Füzesi Zsuzsával
A kiállítás megtekinthető: szeptember n-éig, naponta 10—17 óráig.
Misszió, amelyben nők segítenek nőknek...
A Project HOPE Nemzetközi Egészségügyi Oktatási Alapítvány öt kontinensen folytat egészségügyi oktató és humanitárius tevékenységet az egyre elterjedtebb emlőrák kapcsán. A szervezet küldetését jól tükrözi a filozófiája: „Csak oda menj, ahová hívnak, és segíts az embereknek, hogy azután segíthessenek magukon, eredményesen, hatékonyan, hosszú távon". Az Avon Cosmetics Hungary és a Project Hope Nemzetközi Egészségügyi Oktatási Alapítvány „Multidiszciplináris Csoportok az Emlőrák ellen" elnevezésű országos képzési programjában egészségügyi szakemberekből álló csoportok vesznek részt. A képzés során a csoportok megalkotják saját projektjüket, és az Avon-kitűző eladásából származó haszon lehetővé teszi számukra, hogy lakóhelyükön megvalósítsák.
Az alapítvány 1999. október 2-án 20 órától jótékonysági bált rendez a Hevesi Sándor Művelődési Házban. A vendégeket svédasztalos vacsorával, színes műsorral, borbemutatóval, éjfélkor pedig Zlatkó Matic előadásában horvát dalokkal várják a szervezők. A jegyek ára 2500 Ft. Megvájárolhatók a Hevesi Sándor Művelődési Ház jegypénztárában, illetve megrendelhetők a 06-20-911-4334-es telefonszámon.
T. J.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Büki Erzsébet, Dukát Éva, Lukácsa Zsuzsa, Tuboly Judit. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Benedek Miklós, Horváth István, Horváth Zoltán, Varga György (fotóriporter). Hirdetésszervezők: Varga Zoltán (20/9351-036), Németh László (30/956-8410). Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879
a www.sienet.hu/kanizsaweb oldalán! E-mailt küldhetnek a kanizsahetilap@sienet.hu címre.
1999. augusztus 26
\\
23
PIARISTÁK ÚJ IGAZGATÓ
Szeptembertől új igazgató irányítja a nevelő munkát a Piarista Altalános Iskolában. Veréb Zsolt ezt megelőzően a váci Piarista Gimnáziumban dolgozott igazgatóhelyettesként.
- A tanév végén a római központ kérte, hogy személycseréket hajtsanak végre Vácon, Kecskeméten és Nagykanizsán. Nagyon nehéz szívvel hagytam ott a várost, hiszen az ott töltött hét év alatt megszereltem. Am ugyanakkor szívesen vállaltam a megtisztelő megbízatást. Látogatóban már többször jártam itt, de a munkakörrel járó feladatokat nem lehetett ilyen rövid idő alatt felmérni. Éppen ezért egyelőre lényeges változtatási nem is tervezek. Személycserére sem gondolok, erre egyébként a rendfőnök kifejezetten megkért, hiszen nem ismerem a pedagógusokat. A tavasszal történt ominózus esetről természetesen hallottam, de úgy gondolom, hogy az ügyet felesleges újra boncolni. Mindenkinek szeretném megadni az újrakezdés lehetőségét. Ha valaki az elmúlt időszakban helytelenül viselkedett, nálam van lehetősége korrigálni. Bízom abban, hogy nem ér sem engem, sem pedig a szülőket csalódás. En nem legyőzni akarom az ellenfeleimet, hanem meggyőzni.
ALÁÍRTÁK...
Aláírásra került a Kanizsa Plaza megépítését lehetővé tévő szerződés Budapesten, tájékoztatta lapunkat Tö-i öcsik Pál alpolgármester. A szerződést a város nevében Tütlő István, polgármester írta alá a Kanizsa Plaza Rt.-vei. Mint megtudhattuk, a beruházás 2000. december végére készül el, várhatóan ugyanolyan műszaki tartalommal, mint azt a többi ilyen jellegű szórakoztató- és bevásárlóközpont esetében megszokhattuk, legfeljebb kicsiben. Hogy ténylegesen milyen kiszolgáló, kereskedelmi és kulturális egységet tartalmaz majd a „mikro-plaza\'". részleteket nem sikerült megtudnunk, de Törőcsik Pál úgy tájékoztatott bennünket, hogy multiplex mozi lesz a komplexumban.
D.É.

WES
A millenniumra épüli nagykanizsai Sélakerl szomorú sorsáról lapunkban már lobb alkalommal is beszámoltunk Isméi egy kezdeményezésről adhatunk In\'rl: szeidán a szám-bajnhelő illetékesek bejárási végeztek a kerl területén, s megbeszélték a1 lehetséges tennivalókat. A bejáráson képviseltette magát a FLOREAT Alapítvány, a Városi Főépítészi Iroda, a Városvédő Egyesület, a Park Kft., a VIA Kanizsa Khl.. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizollság és a TUNGSRAM Szakszervezeti Bizottsága cs a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap.
- Mekkora volt a beíratások száma?
- El kell ismernem, hogy a történtek kapcsán kevesebb diák jelentkezett az iskolába, mint korábban. Ennek ellenére két osztálynyi csapat összegyűlt. Remélem, nem bánják meg a gyerekek, hogy ezt az iskolát választották. Szeretnék megfelelni a bizalomnak, amit a rend vetett belém, és jól szolgálni a város katolikus közösségét.
T. J.
Társadalmi munkában cs adományokból haranglábat épített a Murakeresztúri hegyközség, a Boni hegyen. Érdekessége, hogy 12 apostolból kiindulva 12 lábon áll, bükk- és tölgyfából készült. Felszentelésére a hétvégén került sor. Felvételünk az építés utolsó munkálataikor készült.
NAGYKANIZSA KÖRNYEZET-VÉDELMÉÉRT
A GENERAL ELECTRIC ELFUN alapítványának magyarországi szervezete felvállalta, hogy azokon a településeken, ahol a cég gyárai üzemeltet, a dolgozók az illető település környezetvédelméért, szépítésééri társadalmi munkát végeznek. Nagykanizsán ez a nemes alapítványi tevékenység 27-én pénteken, délután 3 órakor a vezetők munkájával kezdődik el a Csónakázó-tónál. A játszótér, félmillió forint értékű felújításához az ELFUN Alapítvány partnerei a VIA Kanizsa Khl.. a Csónakázó-tó Gondnokság, a Zalaerdő és a Polgármesteri Hivatal.
ESZPERANTÓ VILÁGKONGRESSZUS
A harmadik évezred első SAT Eszperantó Világkongresszusának Nagykanizsa város ad otthont. A 74. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi rendezvényre 2001. július 14-20-a között kerül sor, amelynek színvonalas lebonyolítására a helyi eszperantisták máris megkezdték az előkészületeket. A patronálók sorában elsőként Nagykanizsa Város Önkormányzata vállalta lel a rendezvény támogatását.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZA
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: 93/313-106,93/500-157
DIN ISO 14001 9001
FELICITA Az egyéni környezetet kialakítani vágyóknak tervezett garnitúra.
NMMNMMMMMMMMMMMMMMMMMMMHMMHMMM^
24
1999. augusztus 26.

Insert failed. Could not insert session data.