Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.97 MB
2010-07-08 14:56:32
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
686
1534
Rövid leírás | Teljes leírás (563.89 KB)

Kanizsa 2002. 029-032. szám szeptember

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

REGIOK KAPUJA
XIV. évfolyam 29. szám • 2002. szeptember 5. Megjelenik 21.000 példányban
Új „fecskék" a Bolyai Általános Iskolában.
A Széchenyi-Zsigmondy Szakképző Iskolában új képzési formák bevezetésével indul az idei tanév. A szakképzés jelentőségéről és az Európai Unióhoz való csatlakozásról beszélt az ünnepség díszvendége, az informatikai miniszter.
Sa jni József iskolaigazgató megnyitó beszédével vette kezdetét az idei tanév Miklósfán. Az ünnepségen beszédet mondott Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Tüttő István polgármester.
Ünnepi műsorral köszöntötték az elsős kisdiákokat a Miklósfai Általános Iskolában.
Felhívjuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város választópolgárainak figyelmét arra, hogy aki nem kapta meg a 2002. október 20-i önkormányzati képviselő- és polgármesterválasztáshoz a névre szóló értesítést és ajánlószelvényeket, az keresse a
Választási Irodát Nagykanizsa, Eötvös tér 16. szám alatt (Szociális Osztály földszinti ügyfélfogadójában), hogy részükre azt pótolni tudjuk. Nagykanizsa, 2002. augusztus 28.
Helyi Választási Iroda Nagykanizsa
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
SZAVAZZANAK AZ MSZP JELÖLTJEIRE!
LITTER NÁNDOR polgármesterjelölt
DR. SZABÓ CSABA 3. választási kerUlet
TÓTH LASZLO
4. választási kerület
Fizetett politikai hirdetés
¦ 2002. augusztus 26-án két elfogást is sikerült foganatosítani. 9 órakor lopás bűntette miatt keresett férfi lett előállítva, majd este 8 óra után egy Somogy megyei férfit fogott el a járőr, aki „elfelejtett" börtönbe vonulni.
¦ 9 órakor jelentették be, hogy egy építkezés területén a lakóépületben az éjszaka folyamán megrongálták a vízvezetékrendszert, mellyel 300.000 forintos kárt okoztak a tulajdonosnak.
¦ Délután háromnegyed négykor érkezett a bejelentés, mely szerint ismeretlen tettes a legelőn levágott egy szarvasmarhát, s húsának egy részét ellopta. Tettével a termelőszövetkezetnek kb. 250.000 forintos kárt okozott.
¦ 23 óra 50 perckor a rendőrjárőr kábítószer-fogyasztás alapos gyanúja miatt állított elő három nagykanizsai férfit. A gyorsteszt mindegyiküknél kábítószert mutatott ki, ezért az eljárás házkutatással, gyanúsílotti kihallgatással folytatódott.
¦ Kedden reggel a kórházból tettek bejelentést, mely szerint megjelent ellátáson egy férfi, aki még előző napon esett el olyan szerencsétlenül kerékpárjával, hogy eltörött a bordája.
¦ Kora délután szintén a baleseti ambulanciáról érkezett a bejelentés, mert szintén egy férfi jelentkezett náluk kezelésre, akit a saját fia vert meg olyannyira, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.
¦ 23 óra 35 perckor egy hajléktalan férfi igazoltatása során közölte, hogy a volt könyvtár épületében egy lemeztelenített női holttestet látott. Az orvos szakértő megállapította, hogy a szerencsétlen nőt súlyosan bántalmazták. Az emberölés elkövetésével alaposan gyanúsítható férfi kilétére is hamarosan fény derült. Az ügy kivizsgálását a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.
¦ Csütörtökön három gépkocsit is feltörtek, melyekből iratokat, rádiósmagnót, kazettákat tulajdonítottak el az elkövetők.
¦ Ezen a napon egy helyi nagyáruházban három gyermekkorút értek tetten kisebb értékű áruk eltulajdo-
nítása közben, míg egy felnőttkorú férfi 30.000 forint értékű áruval próbált fizetés nélkül távozni.
¦ 22 óra 30 perckor észlelte egy gépkocsi tulajdonosa, hogy a munkahelye előtt leállított Wartburg típusú személyautóját valaki ellopta. Az autót vasárnap Magyarszerdahely mellett leállítva találták meg a rendőrök.
¦ Pénteken reggelre egy helyi óvoda zárt udvarárán lévő tárolóból lopott el ismeretlen tettes egy 17.000 forintot érő kerékpárt.
¦ 10 óra 45 perckor érkezett egy bejelentés, mely szerint egy hölgyet már napok óta nem láttak, s otthonából erős szagok áradnak. A lakás felnyitását követően derült ki, hogy a nő sajnos felakasztotta magát.
¦ 13 órakor két gyermekkorút értek tetten a járőrök, amint éppen kerékpárt próbáltak meg lopni. A fiúk egyébként az előző nap engedély nélkül távoztak a gyermekotthonból, őket eltűnés miatt körözték.
¦ 17 órakor egy édesanya kért rendőri segítséget, mert fia őt és élettársát késsel fenyegeti, bántalmazza. Az ütések következtében az élettársnak 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörése keletkezett. A fiút előállították, gyanúsítottként kihallgatták.
¦ Hajnali 2 óra 38 perckor egy helyi áruház csendesriasztója jelzett a kapitányságon. A helyszínre érkező járőrök két nagykanizsai férfit értek tetten, amint éppen üres és teli üdítős üvegeket kíséreltek meg ellopni.
¦ Szombaton négy személyt is sikerült előállítani, akiket különböző bűncselekmények elkövetése miatt több hatóság is keresett.
¦ Vasárnap 21 óra után egy férfit lépcsőházi ajtaja előtt támadt meg egy ismeretlen személy, majd elvette tőle táskáját, iratait.
¦ Éjfél előtt tett bejelentést egy nagykanizsai férfi, mert a délután folyamán ismeretlen tettes ablakrács lefeszítésének módszerével behatolt albérleti lakásába, s onnan készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el kb. 800.000 Ft értékben.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyl u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
Tisztelt Szerkesztőség!
Azért fordulok az újsághoz, mert a Per/patvar-tól szeretném megkérdezni, hogy jogosan jártak-e el velem szemben.
Kaptam a végrehajtótól egy letiltást, hogy a munkabéremből levonják a tartozást, mert egy személy eljárást indított ellenem. Én elmentem a végrehajtóhoz, hogy milyen alapon akarnak az én fizetésemhez hozzányúlni, ahhoz talán nekem is lenne egy-két szavam. A végrehajtó azt mondta, hogy a bíróságon meghagyást adtak ki ellenem, azt én nem fellebbeztem meg, és ezért azt végre \'lehet hajtani. Én a bíróságtól nem kaptam semmit, hiába magyaráztam neki. Azt mondja, hogy nekem át kellett azt vennem, mert különben nem lenne jogerős. Én nem engedek semmit letiltani, ezt nem fogadom el, mert nekem nem küldött semmit a bíróság. Mit tehetek én ebben az ügyben?
Kérem sürgősen válaszoljanak, „rendszeres olvasó"
Tisztelt „Rendszeres Olvasó"!
Az Ön által leírtakra csak általános választ tudok adni:
A fizetési meghagyást a bíróság csak akkor látja el jogerős záradékkal, ha az irat szabály-
szerű kézbesítése megtörtént és az ellentmondásra nyitva álló határidőn belül Ön ezzel a lehetőséggel nem élt. Azt tudom ta-n á c s o l n i, hogy keresse fel az ügyfélszolgálati időben a bíróság polgári irodáját, ahol a visszaérkezett igazoló szelvényen az iratokból látható, hogy a kérdéses küldeményt ki vette át.
A bírósági iratokat a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, illetve az átvételt megtagadta. A bíróság a címzettet erről értesíti, egyben arról is tájékoztatja, hogy az iratot a bírósági irodában átveheti, továbbá közli azt is, hogy az iratban foglaltak hatályai az ellenérdekű féllel való közléssel állnak be. Vagyis jelen esetben a fizetési meghagyás ezzel jogerőre emelkedett.
Egy fontos inforrnációval adós maradt a levelében. Nem tudom fennáll-e a tartozása.
Amennyiben valós a követelés, én azt tanácsolom, hogy fizessen, mert az eljárás elhúzódása csak a költségeket növeli, amit Önnek kell megfizetnie.
Dr. Stepán Annamária ügyvéd
2002. szeptember 5.
számítástechnikai tanfolyamok a centernet-tol
KIS LÉTSZÁMÚ CSOPORTOKBAN AKÁR ECDL-BIZONYÍTVÁNYÉRT
A CenterNet Informatikai és Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1998 óta szervez tanfolyamokat Zalaegerszegen, 2000 szeptembere óta pedig Nagykanizsán is. Hallgatóik száma, s vele együtt az iskola elismertsége folyamatosan nőtt az évek folyamán, ami a következetes munkának és az alaposan előkészített tematikáknak köszönhető.
- Az az elsődleges célunk, hogy az iskolánkban tanulók a lehető legjobb szinten sajátítsák el a számítástechnikai ismereteket, és azokat a tanfolyam elvégzését követően önállóan tudják alkalmazni munkahelyükön, vagyis a tanultakból cégük is profitálhasson -mondja Kálmán Attila, a CenterNet Kft. ügyvezető igazgatója. - Alapfokú számítógép-kezelő, középfokú számítástechnikai szoftverüzemeltető, és felsőfokú számítógép programozó tanfolyamokat indítunk. Alapfokú tanfolyamunk 200 órás, középfokra plusz 200 óra segítségével juthatnak el hallgatóink, míg a felsőfokú OKJ-s bizonyítvány megszerzéséhez további 720
órára van szükség. (A felsőfokú számítógép-programozói tanfolyam csak Zalaegerszegi helyszínen indul)
A már említetteknek megfelelően a tanfolyam utáni vizsgát sikeresen teljesítők államilag elismert bizonyítványt kapnak. 2002 áprilisa óta akkreditált ECDL-vizsgaközpont is egyben iskolánk, ami azt jelenti, hogy a tanfolyam végén az Európai Unió tagállamaiban egységesen elismert ECDL-bizonyít-ványt is szerezhetnek tanulóink.
- Hogyan zajlanak a tanfolyamok?
- A hozzánk beiratkozok minden esetben kis létszámú (12-13 fős) csoportokban sajátíthatják el a számítástechnikai ismereteket. A képzés ideje alatt minden tanulónak külön gépet biztosítunk a tanteremben. Tanfolyamunk gyakorlatközpontú, tematikája Európa-szerte elismert. A gyakorlatközpontúság lényege abban rejlik.
hogy a heti 2x2 órából kettőben az elsajátított ismereteket gyakoroltatjuk számos feladaton keresztül.
Szeptembertől május végéig, hetente két alkalommal zajlanak a foglalkozások, vagyis nem intenzív a tanfolyam. Órarendünk mindenki számára lehetővé teszi a részvételt. Azok számára, akik hétköznap nem tudnak jönni, szombaton tanítjuk meg a szükséges ismereteket. A megtanultakat folyamatosan számon kérjük. így nem okoz nehézséget a záróvizsga.
Garanciát vállalunk hallgatóink előtt az OKJ-s vizsga sikerességére vonatkozóan. Amennyiben valamilyen oknál fogva nem sikerülne levizsgáznia valakinek a CenterNet tanfolyam elvégzését követően, a következő tanévben ingyenes óralátogatást biztosítunk számára, és a pótvizsga díját is magunkra vállaljuk.
Az eltelt négy évben több száz hallgató tett sikeres vizsgát a CenterNet-tanfolyam elvégzése után. Sok-sok dolgozóját taníttatta már náluk a Flextronics, a Zala Volán Rt., a Zalaegerszegi Ruhagyár Rt., a Zalavíz Rt., a Tungsram Rt., vagy a Zala Megyei Könyvvizsgáló Kamara. Elégedettségüket bizonyítja, hogy évről évre igénybe veszik a CenterNet szolgáltatásait. Lehetőségük nyílik cégeknek dolgozóik részére egyedi tematikájú, rövidebb időtartamú, nem vizsgával záródó tanfolyamok megrendelésére is.
A CenterNet Kft. tanfolyamai legközelebb szeptember 20-án indulnak. A csoportok közül Nagykanizsán már csak a kettő alapfokú csoportba lehet jelentkezni - korlátozott számban -szeptember végéig. Az érdeklődők részletesebb felvilágosítást Bedőné Steinhardt Judittól a (70) 2153-279-es vagy 17 óra után a (93) 322-357-es telefonszámon, az info@centemet.hu e-mail címen, valamint a www.center-net.hu weboldalon kaphatnak.
BUSZVAROT AVATTAK BAGOLÁN
Szeptember 24-én a bagolai városrész ünnepen avatták fel a Bagola központjában nemrég elkészült buszvárót. Marton István, a városrész önkormányzati képviselője ünnepi beszédében kiemelte: Bagolán az elmúlt tíz évben dinamikus fejlődés indult meg, és szinte már hagyomány, hogy minden városrészünnep alkalmával valami újat adnak át. A város alvó körzetei közül az egyik legelmaradottabból messze a leg-élenjáróbb lett. Templom, ravatalozó, sportpálya, sportcentrum, játszótér és járdák épültek, valamint kijavították az útburkolatokat. A kicsi, elavult művelődési házból kibővített kultúrcentrum épült, most a Főteret is sikerült a legújabb buszváró elhelyezésével kialakítani. Az ünnepi beszédet követően a képviselő és Poprádi Zoltán, a Bagolai Városszépítő Egyesület elnöke a nemzetiszín szalag átvágásával fel-
avatta a közel egymillió forintba került létesítményt. A legfontosabb feladatok közé tartozik még, hogy a közelben lévő hulladéklerakó az EU-szabványnak megfelelően elkészüljön. Ezzel párhuzamosan folynak az előkészületek az önkormányzat részéről a csatornázás befejezésére, ehhez kapcsolódik az útfelújítás, járdaépítés és a környékben lévő pincékhez, üdülőterületekhez vezető utak rendbetétele. A nap további részében valamennyi korosztály részt vehetett a különböző programokon. A gyerekek és felnőttek egyaránt benevezhettek az asztalitenisz^ a lengőteke, a biliárd, a szkan-der, vagy a zsákbafutó versenybe. A férfiak készítették a hagyományos bagolai finom falatokat, amit később mindenki megkóstolt. Délután néptánc- és fitnessbemutató várta a helyieket, az este pedig a további szórakozás jegyében telt.
KERESIK AZ ALKALMAS HELYET
Mivel a Kiskanizsai városrészben a településrészi önkormányzattól nem kaptak hathatós segítséget, még keresik a megfelelő ingatlant a nevelőotthoni gyermekek ideiglenes elhelyezésére a hivatal munkatársai - kaptuk az információt dr. Kovács Edittől, a megyei önkormányzat szociális és egészségügyi osztályának osztályvezetőjétől. A Zala megyei területi Gyermekvédelmi Szolgálat Bajza utcai kirendeltségén a zsúfoltság csökkentését meg lehetne oldani ily módon. A megye más városaiban is tapasztaltak ellenállást, sőt még tüntetést is szerveztek hasonló esetben, de végül sikerült meggyőzni a lakosságot a feladat fontosságáról. Amennyiben december végéig nem sikerül találni olyan ingatlant, ahol az ideiglenesen hozzátartozó nélkül maradt, vagy a családot nélkülözni kénytelen gyermekeket elhelyezzék, elveszik az erre a célra pályázat útján nyert 12 millió forintot az SZCSM-től és a megyétől kapható támogatást is, ami tartalmazza a személyzet bérezését is.
2002. szeptember 5.
3
PARTOKTOL FÜGGETLENÜL NAGYKANIZSÁÉRT!
KISS LASZLO független polgármesterjelölt
ADJUNK ESÉLYT KÖZÖSEN VÁROSUNKNAK!
TISZTELT VÁLASZTOK! KEDVES NAGYKANIZSAIAK!
Barátaim, ismerőseim bíztatására vállaltam fel, hogy pártpolitikától mentesen, kizárólag a város felemelkedése érdekében tevékenykedve induljak el független jelöltként az őszi helyhatósági választásokon.
Az elmúlt 4 év önkormányzati munkája során szerzett tapasztalatok birtokában a rendszerváltás óta eltelt időszak elemzése során felismert hibák ismeretében a szülőváros iránti elkötelezettségtől indíttatva vállalom a megmérettetést, annak érdekében, hogy a várost
fejlődési pályára állítva teremtsünk lakóinak munkalehetőséget, jobb és biztonságosabb életteret.
Kérem, tiszteljen meg bizalmával, kopogtatócédulája eljuttatásával segítse indulásomat!
Kopogtatócédulák leadási helyei: Feng-Shui Bolt Nagykanizsa Sugár u. 2. Marathon Kft. Gumiszerviz Nagykanizsa Csengery u. 84.
Ki-Ko Trade Kft. Nagykanizsa Csengery u. 86/b. Szívesen veszem megkeresését telefonon is: 93/516-424
Tisztelettel: Kiss László önkormányzati képviselő független polgármesterjelölt.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Rendkívüli közgyűlés • Ujabb gazdasági társaság
Kedden délután rendkívüli közgyűlésre került sor a Halis István Városi Könyvtárban. Az egyetlen téma napirendre vételét első körben elutasították. Némi közjáték és több szavazást követően sikerült napirendre venni az ingatlanhasznosító korlátolt felelősségű társaság létrehozására irányuló javaslatot. A vita során kiderült, hogy a város két lehetőség közül választhat a katonai objektumok megszerzésekor. Az egyik a térítésmentes átadás, amelynek a következménye az lenne, hogy az önkormányzatnak vállalnia kell a költségvetési törvényben meghatározott célok teljesítését, és azt hogy az átvett ingatlanokat 5 évig nem idegeníti el. Az öt év elteltével az ingatlanok elidegenítéséből származó bevétel 70%-át befizetik a központi költségvetésbe. E pont értelmében az önkormányzat az átvett ingatlanokat nem tudja az ob-
jektumba betelepülni szándékozó vállalkozók számára értékesíteni. A másik lehetséges megoldás, ha az önkormányzat egy egyszemélyes ingatlankezelő és -hasznosító gazdasági társaságot hoz létre, amelybe az APV Rt. apportálja a laktanyákat. A kft.-ben lévő ingatlanok további hasznosítása, fejlesztése megtörténhet, akár állami szerepvállalással is. A közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, a volt Kossuth- és Gábor-laktanyák az APV Rt.-vel történő közös hasznosítás céljából kft.-t alapít, amelynek ügyvezetőjéül Schmidt Lászlót nevezték ki. Amennyiben ez év december 31-ig mégsem történne meg a laktanyák apportálása a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft.-be, abban az esetben a gazdasági társaság 2003. január 31-én megszűnik.
D.É.
ÜGYRENDI ÜGYEK
Az ügyrendi és jogi bizottság hétfőn megtartott ülésén tárgyalt napirendi pontokról Tóth Lászlótól, a bizottság elnökétől megtudtuk, hogy a bizottság elfogadta, és változtatás nélkül a közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló rendelet módosítására írásban benyújtott javaslatot. A Nagykanizsa Város Közgyűlése, Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított rendeletének módosítására írásban benyújtott javaslatot, valamint az önkormányzati rendeletek módosítására írásban benyújtott javaslatot szintén elfogadta a bizottság. Jóváhagyta és a közgyűlés elé megtárgyalásra javasolta a bizottság a város önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzése keretében az Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálat javaslatai szerinti intézkedési tervről benyújtott előterjesztést. Az Okmányiroda működtetése tárgyában a Belügyminisztériummal fennálló együttműködési megállapodás módosítására írásban benyújtott előterjesztést, valamint a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszerben való részvételre írásban benyújtott előterjesztést elfogadta a bizottság. Zárt ülésen tárgyalták a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának kinevezésére benyújtott pályázatot. Egyetlen pályázat érkezett be, a bizottság egyhangúlag támogatta az eddigi megbízott parancsnok, Egri Gyula parancsnoki kinevezését.
2002. szeptember 5.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
3 KISS LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 2002. szeptember 7-én, szombaton 10 órakor Miklósfán a Mindenki Házában fogadóórát tart
LAKOSSÁGI FORUM
Dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő 2002. szeptember fián pénteken 18 órai kezdettel lakossági fórumot tart a Péterffy Altalános Iskolában.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 442/2001. (XII. 18.) számú határozatával rendezés alá vonta a Lakáskoncepcióban lakóterületi fejlesztésre kijelölt területeket: Szentendrei utcával párhuzamosan fekvő terület, a belterületi határtól keletre fekvő terület, a Pityer utca déli oldala és a Szepetneki utca déli oldala a belterületi határtól délnyugatra.
Az 1997. évi LXXVIII. törvény és a végrehajtására kiadott rendeletek előírásaira figyelemmel a terv elkészült, azt a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában véleményezésre közszemlére tesszük 2002. szeptember 12-ig.
A tervezési területre vonatkozó javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város főépítészének címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 178/2001. (V. 5.) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa, északkeleti városrész területét a rendezési terv módosítása érdekében.
Az 1997. évi LXXVIII. törvény és a végrehajtására kiadott rendeletek előírásaira figyelemmel a terv elkészült, azt a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában véleményezésre közszemlére tesszük 2002. szeptember 12-ig.
A tervezési területre vonatkozó javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város főépítészének címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala árverést hirdet
az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. szám alatti, 1173/A/l hrsz-ú, 129 nm nagyságú üzlethelyiségre.
Az ingatlan induló licit bérleti díja (bruttó):
- 61,47 nm üzletár: 3.000 Ft/nm/hó
- többi helyiség: 2.000 Ft/nm/hó
az árverésen a licitlépcső
100 Ft/nm/hó
Az árverés ideje:
2002. szeptember 26.10 óra
A részletes árverési anyag átvehető:
2002. augusztus 28-tól 2002. szeptember 26-ig
Árverés helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti tárgyalója.
Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a. Tel.: 500-739
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON ÉRTÉKESÍTI
a Nagykanizsa, 3779/14. hrsz. alatt felvett beépítetlen terület megnevezésű, 7793 m2 nagyságú ingatlanát.
ÉRDEKLŐDNI LEHET:
a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a. Tel.: 93/500-738)
OLVASÓI LEVÉL NAGYKANIZSA „TISZTASÁGÁÉRT"
Örömmel láttam Nagykanizsán az 50 db szelektív hulladékgyűjtő szigetet. Jó, hogy a város akkor is tud valami pozitív dolgot felmutatni, amikor a csőd szélén áll. Bízom benne, a lakosság többsége tudja és akarja a környezetét megvédeni, még akkor is ha bizonyos erős emberek tüzet raknak némelyik hulladékgyűjtőbe. ígéretet hallottam, 2003-ban még újabb 50 db szigetet helyeznek ki. Szeretném javasolni a benzinkutak, a nagyobb parkolók, a Csónakázó-tó parkolóit is, bevásárlóközpontok parkolóit, ahol sok ember megfordul és takarítja autóját. Kicsi anyagi ráfordítással, ha kell a Vállalkozók Klubja segítségével, vagy a VIA Kanizsa részére történő befizetésekkel, próbáljuk meg a háztartásban visszamaradt veszélyes hulladékot is gyűjteni. Szintén a benzinkutak, bevásárlóközpontok, nagyobb parkolók adnának erre megfelelő területet. Külön elemgyűjtő (száraz elem, akkumulátor stb.) fáradt zsír és olajgyűjtő, lejárt szavatosságú gyógyszerek, háztartásban használatos vegyszerek. Ha léptünk, lépjünk még egy nagyot. Amennyiben a városban 2-3 helyen kihelyezésre kerülne a veszélyes hulladékot szakosítva gyűjtő sziget, tesztelhető lenne a lakosság hozzáállása is. Félek az október 20-án esedékes választásoktól. Jelenleg is a város tele van plakátokkal, buszmegállókban, telefon alközpontokon, elektromos elosztókon, világítótestek tartóoszlopain, padokon házak falára ragasztva stb. Létezik már Zala megyében is olyan hely, ahol ezt büntetik. Vannak a városban megfelelő mennyiségben és szórásban elhelyezve hirdetőtáblák. A probléma csak az, hogy egyesek a hétvégi rendezvényeikkel minden alkalommal teljes tábla felületét ragasztják. Ahol ezt szabályozzák, jól kezelhető. Hirdetés csak felállított (engedélyezett) hirdetőtáblára helyezhető el a közterületen. Egy hirdetőre csak egy normál méretű plakát helyezhető ki egy eseményre. A VIA Kanizsa KHT., vagy a közterület-felügyelet emberei járnák a várost, lefényképezik a szabálysértést, lefénymásolják, egy felszólítás mellékleteként elküldik a szabálysértőnek. A levél tartalmazza vagy a felvételen is látható pontos hely és időpont megjelölését, valamint a felszólítást a 8 napon belüli eltávolításra. Ellenkező esetben vagy újabb szabálysértés esetén, 30 E Ft szabálysértési bírság fizetendő. Nem lehet kibújni alóla, amennyiben a kihelyező nem érhető el, vagy nem egyezik a rendezvény, illetve a hirdetett dolog az azon szerepeltetet címmel, úgy a plakátokon szerepeltetett cím a büntetendő. Szívesen vállalkozásba kivenném ezt a munkát, de azért írtam olyan cégeket, akik jogosultak a bírság behajtására, mert ebből származik a bevétel, amely alkalmas a költségek fedezésére, a támlák és a közterületen szabálytalanul elhelyezett hirdetések eltávolítására. Nyereséges vállalkozás, munkahelyteremtés, tisztább város. A parlamenti választások után a plakáteltávolítás határidejének elmúltával is még valamennyi párt képviselőjének maradt kihelyezett emlékeztetője. Kérem az Önkormányzatot, szólítsa fel a képviselőjelölteket, csak hirdetőtáblákon (1 db ill. önálló keménypapírra vagy lemezre felragasztott plakátokkal szemeteljenek a városban. Ezek a kicsi táblák dróttal vagy zsineggel erősíthetők a tartószerkezethez és választások után könnyedén, nyom nélkül eltávolíthatók. Köszönöm, hogy elolvasták levelemet, bízom abban ötleteim egy része megvalósításra érdemes.
Nagykanizsa, 2002. augusztus 30.
Név és cím a szerkesztőségben
HUMOR
KAMPANYSZUNET IDEJÉRE
KÉPVISELŐK KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZA
(gyakorlati tanácsok kezdőknek, avagy valahol Ön iróniában)
Hogy lesz valakiből képviselő?
A dolog egyszerűnek tűnik: elindul a választásokon mint ember, mint egy homo sapiens és megválasztják politikusnak, ami már nem ugyanaz. Fontos az önbizalom, azt képzeli, hogy van hozzá képessége. Képernyőre kerül, ahol kiderül, hogy ez képtelenség, de van hozzá képe és viseli, ezért hívják képviselőnek. Ez maga a képzavar, de hamar képlékennyé válik.
Van, aki a képviseletet összekeveri a népviselettel és a képességet a népességgel, amelyre felváltva hivatkozik. Egy képviselő az csak egy képviselő, két képviselő pedig már pár-tag.
A hím képviselőt képviselő úrnak, a nem hímet képviselő asszonynak szólítják.
A képviselő csak komoly ember lehet, mert a képviselőség komoly dolog. A liberális képviselőnél fontos az urbánus jelleg erősítése, az idegen szavak használata, a „summa summarum", vagy az „önkormányzat univerzumának, a főtábla sarokszámainak strukturális homológiái, a társadalmi csoportok szociológiai vulgarizálódást tükröző egzisztencialista interpretációiban". A többi képviselő ugyan nem érti, de tiszteletet parancsol. A népi-nemzeti képviselők szavalják el a: „láttál-e már vízen buborékot, hej!" című népi regölőst. Egy kiélezett vitában ez mindig jelentősen befolyásolja a végszavazást, és minden jó magyar ember szívének kedves. A baloldali képviselőknél elég, ha önmagukat adják.
A képviselői mosolynak nemes célja van. Azért mosolyog, hogy lássák a foga fehérjét.
A képviselő a székében a választásokig mindig üljön kényelmesen {ünnepnapokon a biztonság kedvéért azért a székét vigye haza magával), a fejét kissé hajtsa előre, hogy a nyelve szabad legyen. Legyen szemüvege, mert az olyan képviselős, ha lányos arca van, viseljen szakállt. Meg kell tanulnia nyitott szemmel aludni, és okosan nézni. A homlok többszöri ráncolása és a fej cső-válása nagy munkától menti meg a képviselőt. Helyettesíti a beterjesztés elolvasását. Ha mégis elalszik a képviselő, akkor a felébredést nagyon lassan kell végezni, kerülni kell a hirtelen mozdulatokat, a „hol vagyok?", hol vagyok?" felkiáltást és a „Tisztelt Elvtársak, Elvtársnők, a párttaggyűlést megnyitom " mondatokat.
A képviselő három fő részből áll: A VIP-lista, a reprezentáció és a tiszteletdíj. Ha ezek közül bármelyiket elvesszük, akkor a képviselő elromlik. A képviselőnek a tiszteletdíj szónál a díj szó a fontos, nem a tisztelet. Akinek nagy a lába, az nem előkelő származású.
A fejet alá kell támasztani a kézfejjel. Ez nagyon célszerű, mert így nem esik le az álla, és a gondolkodás látszatát kelti. A választék nagyon fontos, főleg a hajban. Amennyiben rémálmok gyötrik a nagy felelősség viselésétől, azt kell álmodnia, hogy már a költség vetésnél - arat, avagy irodalmi műveltségét kell fitogtatnia: zúg az éji bogár ... Az önismeret nagyon fontos. Ha meg akarja magát ismerni, hogy milyen is valójában, akkor utazzon a 32-es busszal.
Az öltözködésnél csak a derék feletti ruházat számít, mert az látszik a képernyőn, a csámpás lábát már csak ezért sem szabad feltenni az asztalra. Bocskai-ruhát nem ajánlott viselni, mert hátha teremőrnek nézik. Ha a természet a szépségjegyeknél nem volt túl bőkezű, akkor az egyéni körzetben való indulás nem célszerű. Meg kell próbálkozni a pártlistán való bejutással. A képviselőnek száraz, napos időben éles szeme van, ajka csókra termett, pajkos a tekintete, és csoportosan szavaz Ha nem ért valamit, akkor szünetet kér. Cserét még egyszer sem kért. A polgármesterre, és az alpolgármesterre ugyanaz vonatkozik, mint a képviselőkre, csak light (könnyített) változatban. A közgyűlés közvetítésekor a szülők velük ijesztgetik a gyereket, hogy ha nem leszel jó, akkor elvisz a „képviselő bácsi", és politikust nevel belőled. Gyerekek! Érdemes jónak lenni!
6
2002. szeptember 5
FÜGGETLEN KÉPVISELŐKÉNT INDUL TARNÓCZKI ATTILA
Hétfő délelőtt, az Erzsébet téri szökőkútnál tartott sajtótájékoztatón Tarnóczky Attila alpolgármester bejelentette, hogy független önkormányzati képviselőjelöltként indul a város 1 l-es választókerületében a Fő utca, Király utca és környéke területén. Ennek több oka van, egyrészt itt született az Erzsébet tér 20. szám alatt, és itt, valamint a Király utcában lakott élete több mint felében. Másrészt a 12-es választókerületben Magyar József személyében egy olyan jelölt indul,
aki korábbi munkája alapján alkalmas erre a posztra, és nem akarja befolyásolni esélyét. Döntésének ez az oka végeredményben. Nyilvánvaló, lépésének meglesznek a következményei. Úgy gondolja, pártpolitikusi pályafutása ezzel befejeződik, amit részben sajnál, ugyanakkor némi megkönnyebbülést jelent számára, mert nyugodtan képviselheti azt a nézetét, hogy Nagykanizsa ügyéért elsősorban a nagypolitikai erőknek össze kell fogni.
B. Zs.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A FIDESZNÉL
Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón kifejtett véleménye szerint az MSZP-s bizottsági elnökök nyilatkozataikban a vetélytársak lejáratására helyezték a fő hangsúlyt, mivel szinte végig arról beszéltek, hogy városunk mélyrepülése a Fidesz frakció hibája, és úgy tesznek, mintha ők ott sem lettek volna az elmúlt években a közgyűlésben. Felmerül ezek után, hogy a négyéves ciklust összefoglaló két bizottsági elnök tudja-e, hogy ki volt városunk polgármestere? Felmerül az a kérdés is, mi az oka annak, hogy más Szocialista politikusok által vezetett városok mégis tudtak fejlődni? Nagykanizsa pénzügyi nehézségek előtt áll, és ezt olyan emberek tudják megolda-akik a közösség érdekéért
tudnak dolgozni saját érdekeik érvényesítése helyett. Ha ez így lett volna az elmúlt szocialista városvezetés idején 1994-2002. között, nem lenne Vásárcsarnok ügy, és máig nem tisztázott, hogy miért kellett a városnak egy olyan befektetésbe meggondolatlanul, számunkra előnytelenül bekapcsolódna, ami a városnak csak kárt okozott, és talán a mai napig sok pénzébe kerül a városnak a létesítmény fenntartása. Nem beszél a szocialista városvezetés arról, hogy a város számára mennyire előnytelen, és megfelelő biztosíték nélküli szerződést írtak alá az ipari park fejlesztésére. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a független jelöltként induló Fidesz-tag képviselők sorsa, Cseresnyés Péter nem kívánt válaszolni.
SIKERES PÁLYÁZAT
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt Magyarország-Ausztria PHARE-CBC Kisprojekt Alap 2000 Program keretében „Osztrák-Magyar Napok (Régi szomszédok-Új partnerek)" elnevezésű pályázatával 33240 euró támogatást nyert Nagykanizsa MJV Önkormányzata.
A program megvalósítására a tervek szerint 2003 tavaszán kerül sor.
SZDSZ-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Vasárnap délután sajtótájékoztatót tartott Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az önkormányzat vendégházában a Csónakázó-tónál. Elsőként aktuális témákról szólt, hangsúlyozta az önkormányzati választás fontosságát, melyben az SZDSZ-nek jó lehetősége van arra, hogy harmadik erőként az önkormányzatban is jelen legyen. A kormányon belül olyan tárcákat irányítanak, amelyeknek nagy szerepe lesz abban, hogy az uniós csatlakozás folyamán elérjék az önkormányzatok az uniós életszínvonalat. A magyar állampolgárok egy-másfél év múlva jogi értelemben európai állampolgárok
lesznek, de nagyon sokáig nem lesznek egyenrangúak anyagi helyzetben, képzettségben, a munkaerőpiacon és a kultúra területén. Ennek elérésében nagy szerepet játszik az informatika, a korszerű eszközök használata. A kormány második 100 napjáról szólva Kovács Kálmán kiemelte, hogy jelentős szerepet szánnak a jövő generációjának a felkészítésére, ezért első helyre a család, és a gyermekek körüli gondoskodás kerül. Végezetül Rost János önkormányzati képviselő elmondta, hogy jelöltjeik felkészültek, esélyesek több választókörzetben, és remélik, hogy a szakmaiság kerül előtérbe a politikai birkózás helyett.
STRATUS
Ke re s kede 1r
Szolgáltató Kft.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
A Stratus Kft. meghirdeti eladásra
a megbízója tulajdonát képező, a nagykanizsai ingatlannyilvántartásban a 1169. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. szám alatt található ingatlan 7/22-d arányú tehermentes tulajdonjogát. Az ingatlanrész összesen 281 m2, amely két szintből ( fez.: 104 m2,1.emelt: 177 m2 ) áll.
A részletes vételi ajánlatokat - a vételár,a fizetési feltételek, valamint az ajánlati kötöttség pontos megjelöléséve 2002.12.31-ig zárt borítékban kérjük eljuttatni a következő postacímre: STRATUS Kft. H-3201 Gyöngyös, Pf.: 263. ( A borítékon kérjük feltüntetni: Nagykanizsai ajánlat)
Az ajánlattételi felhívás nem jelent szerződési kötelezettséget sem az ingatlan tulajdonosa, sem a Stratus Kft. számára.
További információkért hívja a 06/30/212-4670-s telefonszámot.
Meghívó
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Galériája
(NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 3.)
tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
Pusztay Réka Adrienn „Tiszta szemlélés1
kiállításának megnyitójára.
A megnyitó időpontja: 2002. szeptember 9.14.30
Emlékezés Lukacs Zoltán költőre
A Kanizsa Műhely alkotói a barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal gyűltek össze vasárnap a kacorlaki temetőben, hogy emlékezzenek és leróják kegyeletüket a hét évvel ezelőtt, fiatalon eltávozott társuk. Lukács Zoltán sírjánál. Elsőként a jó barát. Horváth István Radnóti-díjas versmondó idézte fel Lukács Zoltán Élet-álom című versét, majd Dezső Ferenc tanár emlékezett e szavakkal a költőre: milyen is a gondviselés, élete teljében szólította el az Úr, még csak ma lenne 50 éves. Mennyi rím, mennyi verssor maradt megíratlan, mennyi tervet, elképzelést temetett el, bontotta be a hant a göröngy. Egy vékonyka kötet őrzi emlékét - meg úgy tudom - egy kötetre való gyerekvers. E kevésből is megállapíthatjuk tehetségét, borongós, kételyek közt vergődő szellemét, még a szerelmeit is meggyötörten hurcolta, és ha szeretett, azt szemérmesen tette. E kacorlaki dimbes-dombos táj nevelte, itt gyűjtötte össze az első élményeket, öregek meséjét hallgatta, élte a falu közösségi életét. Abban az időben a közösség még nevelt, jelen volt az egymáson való segíteni akarás, a baj, de az öröm is összetartotta az embereket. Tudod-e? című versében írja:
„ Ha éj közepén ellett apád tehene. Felkeltek a szomszédok is borjaztatni Tudod-e ?
Ha tűz ütött ki akár szomszéd faluban. Apád vödröt ragadott. Mert valaki bajban van!"
Pattan a bimbó, pattan a rügy, pattan az élet, a tél tovatűnt,
fehér a virág, zöld a rügy, illat a szélben álmokat űz.
Táncol a hangya, táncolok én, kikelet hangja a szívemig ér.
Dalol a madár, dalolok én, hangom a kéklő égig elér!
Fogd a kezem, szaladj velem, patak tükrén, nézd a szemem!
Bársonyos-réteken átsuhanunk, s a hajnali Napnak csókot adunk!"
Ebből az archaikus közegből szippantotta el a város olvasztó tégelye, ahol szintén meg akart felelni. Kibontakozott lírája, de emellett a versmondásban is megcsillantotta tehetségét. Az anyakönyvi hivatalban az esküvők állandó szereplője lett párjával. Ki tudja mi volt az első csepp, amely kábító folyammá dagadt, két végén égő gyertyává lobbant, nemcsak magát, de mást is égetett. És aztán fiatalon elégett. Bizton tudom, hogy ő is Adyval együtt várta az Úr érkezését: „Mikor elhagytak. Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csendesen és váratlanul Átölelt az isten." Te már tudod, de nekünk ez nem elég. Te már átléptél, amiről mi még nem tudunk. Te egy örök fiatal maradsz. Az idő nagy forgatagában, a végtelen mérhető ideje csak hulló szirma az élet számunkra kínált bimbójának. A születésed is az őszirózsákkal kapcsolt össze. Eldübörgött talpad alatt az élet. Új kaput nyitott szemed tükrén az enyészet. Visszahullottál önmagádba, s most botorkálsz a virágos réten, anyókák mesélik, hogy hol volt, hol nem volt valaha régen, és vége lett. Rímeid, verssoraid mind cserbenhagytak, s elkóborolt gyalogutak nélküled fut-nak-futnak. Emlékezünk rád, az emlék pedig megtart!
Az emlékező szavakat követően Czene Csaba mondta el Lukács Zoltánhoz írott versét. A Kanizsa Műhely tagjai ősszel emlékestet rendeznek a költő tiszteletére.
2002. szeptember 5.
ELADAT: AZ INTEGRÁCIÓ GYORSÍTÁSA
AZ ÁLLAMTITKÁR: TELEKI LASZLO
A nyár derekán jött létre a Romaügyi Államtitkárság, amelynek vezetője Teleki László, a nagykanizsai CKÖ elnöke lett. A parlamenti ülések átmenti szünetében kértük fel Teleki Lászlót, beszéljen az államtitkárság feladatairól, az általuk e rövid idő alatt elvégzett feladatokról.
- Hogyan jött létre az államtitkárság?
- Köztudott az, hogy 1997-ben hozott a kormány egy olyan határozatot, amely a magyarországi cigányság integrációjának középtávú intézkedési tervét jelenti. A terv célja, hogy kiegyenlítsék a településeken jelentkező egyenlőtlenségeket, hogy a különböző földrajzi területeken elszórtan élő, hátrányokkal küzdő csoportok felzárkózását segítse. Az MSZP kampánya során sokszor esett szó arról, hogy mennyire fontos lenne, hogy a cigányság ezt s középtávú tervet megvalósítsa. Ezért is tartották fontosnak, hogy a parlamentben, a törvényhozásban a romáknak képviselője legyen. így indultam el a választásokon, és jutottam be az MSZP pártlistáján. A törvényhozásban való részvétel kapcsán Miniszterelnök Úr úgy vélekedett, az volna a célszerű, ha nemcsak a végszavazásban vennék részt, hanem már a törvények előkészítésében is közreműködnék. Így jött létre a Miniszterelnöki Hivatalban a Roma Ügyekért Felelős Politikai Államtitkárság. A Miniszterelnök Úr úgy látta helyesnek, ha ezt az államtitkárságot egy roma ember felügyelné, így kerül-
tem képbe én. Az államtitkárság feladata olyan ajánlások, javaslatok megtétele a törvényhozás felé, amely felgyorsítja a romák integrációját.
- Mi tartozik az államtitkárság jogkörébe? Politikai vagy anyagi eszközök igénybevételével segítik a romák integrációját?
- Az államtitkárság hatáskörébe tartozik
olyan önálló kormány-előterjesztések készítése, amelyek segítik az integrációt, felgyorsítják azt.
- Kik segítik az ön munkáját?
- Egy tízfős apparátus felállítására kaptam lehetőséget. A helyettes államtitkár, Berki Judit mellett van egy kilencfős jogászokból, közgazdászokból, kisebbségi szakértőkből, szociológusokból álló csapat. Ez idáig három kormány-előterjesztést készítettünk elő. Az első egy átfogó ösztöndíjrendszer kialakítása, amely magába foglalja a korábban meglévő formákat. Ennek meg kellett teremtenünk a forrásait is. 400 millió forintot különített el a kormány az iskolarendszerű képzésben résztvevő romák számára. Ez a rendszer pályázati feltételekhez és tanulmányi eredményekhez kötött. A pályázó nemcsak rászorultsági elven kap támogatást, hanem a támogatás a ta-
nulmányi eredménytől is függ, általános iskolában 3,5-ös átlaghoz, középiskolában 4,5-höz kötött. A következő előterjesztés arról szól, hogy létre kell hozni egy tanácsadói, szakmai szervezetet, a Romaügyi Tanácsot, amelynek feladata a kisebbségek érdekeinek védelme lenne a különböző törvényhozási folyamatokban. Ennek a fórumnak a miniszterelnök a vezetője, jómagam a helyettese, és hatásköre a különböző tárcáknál zajló folyamatok, programok működésének véleményezése lesz. A tanács 21 taggal jött létre, tagjai sorába tartozik többek között Orsós László Jakab, PomogátS Béla, Glatz Ferenc, Csongor Anna. Várhatóan szeptember közepén lesz a tanács alakuló ülése.
- Miről szól a harmadik javaslat, amelyet előkészítettek?
- A gyakorlati tapasztalat diktálta ennek a javaslatnak az
előkészítését. Minden minisztériumban megjeleníteni a roma érdekvédelmet olyan módon, hogy a hat, roma szempontból legfontosabb minisztériumban roma miniszteri biztost kell kinevezni, a többi helyen referenseket, osztályvezetőket, annak érdekében, hogy a különböző minisztériumokban lévő programokat ezek az emberek felügyelni, segíteni tudják, a középtávú intézkedési csomagot, annak megvalósulását pedig folyamatában lássuk az államtitkárságnak napi információi legyenek - ha szükséges - a minisztériumokban futó programokról.
- Ehhez a „rendszerhez" vannak már szakemberek?
-Igen, vannak. A felsőoktatási intézményekből jó néhány olyan szakember kikerült már, akik alkalmasak erre a munkára, ugyanakkor a tankönyvből szerzett ismereteiket a gyakorlatban még nem próbálhatták ki. A rendszer kiépítettségét a legmagasabb szinttől az önkormányzatok szintjéig tervezzük.
- Az unióhoz csatlakozás kapcsán nincsenek feladataik?
- A Nemzeti Fejlesztési Tervet Brüsszel felé szeptember 21-én kell leadni, amellyel Baráth Etele van megbízva. Ebben a Nemzeti Fejlesztési Tervben ez idáig egyetlen szó sem szerepelt a magyarországi cigányságról, a kisebbségek ügyéről. Azt a feladatot kaptuk, hogy a fejezeteket egészítsük ki. Ez azért fontos, mert a terv 5-6 évre meghatározza az irányvonalakat mind az ország életében, mind a kisebbségi politikát illetően.
D. É.
KOMMUNIKÁLNI TUDNI KELL?!
Megdöbbenéssel olvashattuk a közelmúltban, hogy a baloldali pártok választási kampányra való felkészülése során a város gazdasági helyzetének értékelésében micsoda változás következett be.
Váltani kell a kommunikációban? Eddig részükről és jelenlegi polgármester részéről azt az üzenetet kapták Nagykanizsa lakosai, hogy egy jól működő, jó helyzetben lévő várost ad(nak) át a következő városvezetésnek.
Most, hogy a jelölő szervek és azok gazdasági szakemberei egyhangúlag úgy értékelték a város gazdasági helyzetét, hogy az katasztrofális, erre váltani kell. Hogyan? ¦\'
Hát úgy, hogy most már ők is elismerik, baj van, de ennek oka szerintük abban keresendő, hogy a testületben a jelenlegi ciklusban a jobboldali képviselők voltak többségben.
Tehát az a helyzet, hogy az elmúlt négy évben az MSZP-SZDSZ oldal képviselői ötcsillagos, jobbnál jobb gazdasági elképzelésekkel álltak elő, csak azt a jobboldali többség miatt nem tudták keresztülvinni. Még szerencse, hogy a Városi Televízió közvetítéseinek köszönhetően a közgyűlések nyilvánosak voltak, így mindenki számára látható volt a baloldali brillírozása!
Megkérdezem, nem kellene a város lakóit végre már felnőtt
emberként kezelni? Véleményem, hogy a mostani helyzet kialakulásáért a képviselő-testületet kollektív felelősség terheli. Van azonban látványos különbség a felelősség el(nem)ismeré-sében. Önkritikát gyakorolva a jobboldali pártok a következő önkormányzati választásokon egy megújított személyi összetételű csapattal indulnak.
Vegyünk egy konkrét példát, ami Nagykanizsa számára életbevágó! Munkahelyteremtés, ipari park és a laktanyák kérdése. Nézzük a tényeket kronológiai sorrendben!
- Az elmúlt négy év szlogenje a munkahelyteremtés volt. Erre megoldást keresendő az akkori Fideszes alpolgármester a Redilco olasz céggel kívánta a problémát megoldani. A dolgok nem megfelelő módon és ütemben alakultak. A baloldal meg-nyugtatólag értékelte és kommunikálta, hogy rendben lesznek dolgaink, mivel azt a továbbiakban Tüttő István polgármester veszi kézbe.
- A Redilcóval való együttműködés feltételei az Alapító Okiratban és a Szindikátusi Szerződésben lettek szabályozva. Ezzel szemben 2001. július 13-án olyan szerződés került aláírásra, ami több ponton elért attól, amit a közgyűlés jóváhagyott. Ez a szerződés a város számára rendkívül hátrányos volt, melyet a felügyelőbizottság
is megfogalmazott a testület felé. E hátrányos tartalmú szerződés volt az oka, hogy első adandó alkalommal a jobboldal kezdeményezésére a közgyűlés megszavazta a megállapodás felmondását.
- Az ipari park megoldásával kapcsolatban kezdetektől fogva felmerült a laktanyák megszerzésének szükségessége. A polgári kormány apport formájában felajánlotta a laktanyákat a városnak. Ez azonban az olasz fél és az MSZP-s polgármester és frakciója számára nem volt elfogadható. Vajon miért nem volt kívánatos, hogy az állam tulajdonosként vegyen részt és gyakoroljon ellenőrzést egy ekkora nagyságrendű beruházásban?
HOL TARTUNK MOST?
A szocialisták kampányukban ígéretet tettek arra, hogy a kérdéses laktanyákat visszaadják a városnak. Mára tudjuk, hogy a visszaadás számukra is ugyanazt az apportot jelenti, mint amit a polgári kormány is felajánlott.
A fentiek ismeretében továbbra is vállaljuk, hogy a jobboldali kezdeményezésére bontotta fel a közgyűlés a Redilcóval kötött megállapodást, és hogy egy ilyen nagyságrendű nemzetközi beruházásában az állami részvétel a város számára a kockázat vállalását csökkenti, biztonságát fokozza.
Az ipari park megvalósításával kapcsolatban más elképzeléseinek vannak, amely közgyűlési határozat által is megerősítést nyert.
Végezetül még egy fontos dolog.
Az elmúlt évek sikertelenségét a baloldali városvezetés Nagykanizsa hátrányos megkülönböztetésével magyarázta. A város már 1994-1998. között a lejtőn volt, pedig ha jól emlékszem, akkor a kormány baloldali volt. Másrészt Magyarország jelenlegi miniszterelnöke kijelentette, hogy a baloldali kormány nem tesz különbséget politikai alapon önkormányzatok között. Ezzel szemben a helyi baloldal kampányában állandóan visszatérő motívum, hogy ők tudnak párbeszédet kialakítani a kormánnyal.
Üzeneteik a választók felé arról szólnak, hogy rájuk kell szavazni, mert a város megint hátrányos megkülönböztetésben részesül. Akkor most mi a helyzet, mégis van/lesz politikai megkülönböztetés a baloldali kormány részéről? Biztosan erre a kérdésre is megismerhetünk több, briliáns magyarázatot.
Hiába, kommunikálni tudni kell! A hiba csak ott van, hogy városunknak most már nem a beszédre, hanem tettekre volna szüksége!
Dr. Bárányi Enikő MDF
önkormányzati képviselő
FELSŐOKTATÁSI OSZTONDIJPALYAZATOK
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a nagykanizsai állandó lakos, felsőoktatásban nappali tagozaton tanulmányokat folytató vagy megkezdő, megkezdeni kívánó fiatalok támogatására a következő ösztöndíjpályázatokat hirdeti meg:
1. Önkormányzati ösztöndíjpályázat
A 2002-2003-as tanév első félévére (5 hónap).
Feltétel: szociális rászorultság, legalább 4,00 tanulmányi átlag az előző két szemeszterben.
Benyújtás: a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán. 2002. szeptember 20-ig, az itt igényelhető adatlapon a szociális helyzetet és a tanulmányi eredményt igazoló mellékletekkel.
2. „Hazavárunk"-ösztöndíj
A 2002-2003-as tanév mindkét félévére (2x5 hónap). Feltétel: hallgatói jogviszony.
Benyújtás: a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán, 2002. szeptember 30-ig, az itt igényelhető adatlapon. Az előző tanévben támogatásban ré-szesulteknek csak az igazolásokat kell benyújtaniuk.
3. „Kurva Hungarica" felsőoktatási ösztöndíj
„A" kategória: már felsőoktatásban tanulók számára, a 2003-as naptári évre, „B" kategória: 2003-ban felvételizni szándékozók számára, 2003. szeptemberétől 3 évre.
Feltétel: szociális rászorultság.
Benyújtás: a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Eötvös tér 16.), 2002. október 10-ig, az itt igényelhető adatlapon és meghatározott mellékletekkel.
10
2002. szeptember 5.
A TANÉV ELKEZDŐDÖTT
KIKAPCSOLÓDNI, JÁTSZANI
CSALÁDI NAP A TUNGSRAMNAL
Augusztus 31-én rendezte meg munkatársai és családtagjaik számára a hagyományos családi napot a GE Lighting Tungsram Rt. Fényforrásgyár. A Tungsram sporttelepén szombat délelőtt 10 órakor a Rower Mazsorettcsoport nyitotta meg az egésznapos programot, majd a gyárvezetés-NFDSZ hagyományos sportméfkőzése következett. Délelőtt a gyerekek láthattak bábszínházat óriás bábokkal, az ebédhez a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar szolgáltatta a zenét. A szórakoztató programok 13 órától folytatódtak a Nyugdíjas Népdalkör műsorával, majd a Zene Szárnyain című zenés összeállítás-
sal. Az operett- és musicalműsorban fellépett Tihanyi Tóth Csaba, a Barátok közt című népszerű tévésorozat szereplője is. Az előző évekhez hasonlóan a gyerekek kipróbálhatták játékos kedvüket, ügyességüket kisautón, motorkerékpáron, csúszdán, ugráló váron, teniszezhettek, focizhattak, hintázhattak kedvükre. A felnőttek sem maradtak ki a játékból, családi vetélkedőn vehettek részt. A Frédi-Béni humoros akrobaták bemutatóját fitnessbemutató, majd a Betli duó mulatós zenéje követte este hat órakor, s máris gyűjthettek energiájukat a résztvevők az egészen éjfélig tartó tánchoz.
RUGD A BORT!
A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség „Rúgd a bőrt!" I. dunántúli labdarúgó kupáját szeptember 6-7. között rendezik meg a Mindenki Sportpályáján. A tornát Varga László a Zala Megyei Önkormányzat elnöke nyitja meg, köszöntőt Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke mond. A mérkőzések szünetében softball-bemu-tató és kulturális programok szórakoztatják a megjelenteket.
EMELT SZINTRE KÉSZÜLNEK
A magyar középiskoláknak a 2005. évi érettségi vizsgán már a kétszintű érettségi vizsga rendszerét kell alkalmazniuk. Az új vizsgarend bevezetése követelményeket állít az óraszámok és az alkalmazott pedagógusok képzettségét illetően. A jogszabályi előírásoknak való megfelelést, a pedagógiai program módosításának szükségességét és az iskolák előtt álló feladatok meghatározását az önkormányzat pályázat alapján elvégeztette. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az intézmények szervezeti és működési szabályzata nem tartalmaz előírásokat az emelt szintű érettségi vizsgára vonatkozóan. A Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola pedagógia-programjában nem szerepel az emelt szintű vizsgán választható tantárgyak listája, a többi iskola felsorolja azokat. Mind az öt iskola óraterve tartalmazza az
emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítéshez szükséges óraszámot. A pedagógusok végzettségére is kiterjedő elemzés rámutat arra, hogy a Thúry György Szakközépiskola és a Zsigmondy-Széchenyi SZKI pedagógusai között alacsony az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya. A Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola pedagógiai programjában felsorolt emelt szintű vizsgaként választható tárgyak közül kimaradt a történelem, ugyanakkor a szükséges többletóra rendelkezésre áll, és az óratervben is szerepel a tárgy. A Cserháti Sándor Műszaki és Mezőgazdasági Szakképző Iskola az idegen nyelvet nem sorolta fel a választható tárgyak között. Mindkét iskola pedagógia-programját módosítják, erre tett javaslatot legutóbbi ülésén az OKSB is.
D.É.
ISKOLA, LASSÍTS!
Véget ért a nyár, reggelente a város utcáin, különösen az oktatási intézmények környezetében, számottevően megnőtt a forgalom. Az átállás mind a gyalogosok, mind a gépjárművezetők részéről fokozott figyelmet kíván. Az iskolába induló kis és nagydiákok védelme érdekében a rendőrség fokozottan van jelen a forgalmi szempontból indokolt helyeken, mondta el Miszlai Ákos, a nagykanizsai rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően egyenruhás rendőrök teljesítenek szolgálatot szeptemberben, és október elején a Bolyai iskola, a Rozgonyi iskola, a miklósfai Általános Iskola, a palini Általános Iskola, a Zrínyi iskola, Letenyén, Szepet-neken és Zalakarosban is. A rendőrök mellett a kisebb településeken a polgárőrséget is bevonják a biztonságos iskolakezdés elősegítésébe. A rendőröknek különböző feladatokat határoztak meg a biztonságos iskola-
kezdés elősegítése érdekében. Elsődleges a balesetek megelőzése, de intézkedési kötelezettségük is van a szabálysértőkkel szemben. Ezt se a szülők, se az intézmények környezetében más okból közlekedő polgárok ne vegyék zaklatásnak. Az intézményeket gépkocsival megközelítő személyeket kéri a rendőrség, a vonatkozó szabályokat minden esetben fokozott figyelemmel tartsák be, és a kapuban való megállás helyett, ahol lehetséges, válasszák az intézmények közelében lévő parkolókat. Onnan a gyermekeket a gyalogosokra vonatkozó szabályokat betartva kísérjék át az intézménybe. A rendőrség kéri a közlekedésben résztvevőket, hogy saját, és a többi közlekedő érdekében is tartsák be a szabályokat, figyeljenek egymásra. A tavalyi év ugyanezen időszakában nem történt közlekedési baleset az oktatási intézmények környékén. Reméljük az idén is így lesz.
D. É.
KEF-TAJEKOZTATO
A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet tájékoztatása szerint a megpályázott másfélmillió forintot félmillió forintra csökkentették. A csökkentés indoka többek között az, hogy a pályázat kiírója szerint a KEF feladata a koordináció, nem szolgáltatások létrehozása. A krízis-ambulancia létrehozása önkormányzati, alapellátási feladat, tehát KEF-pályáza-ton nem adható hozzá támogatás. Képzés címszó alatt csak KEF-tagok képzésére lehet támogatást kérni, a kortársképzések, és drogprevenciós programok támogatása sem tartozik a Kábítószerellenes Egyeztető Fórum profil-
jába. Az OKSB által tárgyalt előterjesztésből nem derül ki, hogy helyileg hol lesz, ha lesz, krízisambulancia. A benyújtott pályázatban eredetileg az Alapellátás által működtetett Védőnői Tanácsadói Központot jelölték meg, egy korábbi ülésen a KEF-tagok jó része az ötlet elvetését javasolta. Arról, hogy a krízisambulancia a Védőnői Tanácsadóban kapna elhelyezést, sem az ÁNTSZ-nél, sem a Városházán nem győződhettünk meg. Az előbbi helyen nem tudnak róla, hogy így volna, a másik helyen az illetékest nem találtuk meg.
D. É.
Szüreti búcsú Homokkomáromban
A hétvégén, szombaton és vasárnap kerül sor IV. szüreti búcsúra és a III. Nemzetközi Vadételkészítő Versenyre. A reggeli órákban kirakodóvásárral, és 10-20 kilométeres túrával várják az érdeklődőket. Délután kettőkor lesz a szüreti felvonulás, majd fél négykor játszótéravató. 16-18 óra között bordal és szavalóverseny, majd borfelismerési verseny, közben „misebor"-verseny. Hat órától latin-amerikai táncok gálája, majd nyolc órától szüreti bál, mulatság hajnalig várja az érdeklődőket.
Vasárnap reggel 10-től vad-
ételkészítő veríeny, 15 órától színes szórakoztató műsorok. A különböző ügyességi versenyek, vetélkedők, erőpróbák fél háromkor kezdődnek. Fél hatkor tombolasorsolás, eredményhirdetés. A vadétel-készítő versenyre nagy- és apróvad kategóriában a verseny előtt, és a helyszínen is lehet nevezni. Az ételt szabad tűzön, hozott anyagból lehet elkészíteni, tűzifát, asztalt és vízvételi lehetőséget a szervezők biztosítanak. A résztvevőknek lehetőséget kell biztosítaniuk az elkészített ételekből fajtánként legalább öt adag megvásárlására.
OSZTONDIJAZOTTAK
Legutóbbi ülésén döntött az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázati rendszerben való részvételről. A döntéselőkészítés a korábbi években megszokott módon folyt, tudhattuk meg a bizottság elnökétől. Az OKSB javaslatot tett a támogatási rendszer jövő évi folytatására.
MMMM
KOLLÉGIUMI
Kilenc pécsi kollégiumi férőhely odaítéléséről döntött az Oktatási, Kulturális és Sportbi-
zottság legutóbbi ülésén. A kilenc férőhelyre 27 pályázatot nyújtottak be.
Ünnepeltek az olajbányászok
Az 52. Bányásznapot ünnepelték a hét végén a zalai olajbányászok. Péntek délelőtt a MOL Rt. helyi szervezetének képviselői megkoszorúzták a Huszti téren lévő Olajbányász emlékmű-
vet. A délutáni órákban a munkahelyi kollektívák különböző helyeken ünnepelnek.
A Gyöngyösön megtartott központi ünnepségen megjelent Medgyessy Péter miniszterel-
nök is, aki elmondta, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány a bányászok, különösen a nyugdíjas bányászok helyzetének javítása, illetve megőrzése érdekében.
ÉRTÉKELÉS ELŐTT
A kórházrekonstrukció soron következő lépcsőjének beindításához szükséges címzett támogatásra vonatkozó pályázat beadásra került. Az új kormányzat még nem foglalkozott e témával, és az őszi parlamenti időszak napirendjén sem szerepel.
VAROSGOND (n) OK
UTCÁK, JARDAK, JÁTSZÓTEREK
Karbantartás és állagmegőrzés
Nagykanizsán a városüzemeltetési feladatok ellátása a Via Kanizsa Kht. hatáskörébe tartozik. A város lakossága ebből a sokszínű tevékenységből többnyire, csak a napi tapasztalataihoz kötődő problémákat látja. Az utak és járdák állapotát tekintve is sok még a félreértés. Ezek tisztázására kértük Gáspár Andrást, a kht. vezetőjét.
- Milyen főbb tevékenységek tartoznak az önök illetékességi körébe?
- Az utak és a járdák vonatko-
zásában, a burkolatsüllyedés, a beszakadás, a kátyúzás és a balesetveszély elhárítása, mint „tűzoltási feladat" tartozik hozzánk. Ide sorolom még a közlekedési lámpák üzemeltetését, a jelzőtáblák cseréjét és pótlását. Szeretném megjegyezni, hogy a nagyobb volumenű felújítási és beruházási munkák elvégzésének koordinálásával már a Polgármesteri Hivatal foglalkozik. A játszótereknél a hinták felújítása és a homokcsere a jellemző tevékenységünk. Hozzánk tartozik még a zöldterületek gondozása, az árkok tisztítása, azokon a területeken, ahol nem az ingatlantulajdonosokat terheli ez a kötelezettség. Természetesen mi foglalkozunk a temetőgondnoki
feladatok ellátásával is. Ez utóbbi, egy önálló témát érdemelne.
- Mennyi pénz jut az egyes területekre éves szinten?
- Az utakkal és a járdákkal kapcsolatos munkákra 70 millió, a zöldterület gondozásra közel 60 millió, a belvíz- és árokrendezésre 8 millió forint jut ebben az évben. Az utakra fordítandó keret 30 millió forintot tesz ki, mely 5-6 millióra csökkenthető lenne évente, abban az esetben, ha a városi út- és járdahálózat egyszer teljesen fel lenne újítva. Ez tizenöt év alatt megvalósítható és évente 80-100 millió forintba kerülne. Ezt követően már jóval kevesebbet kellene erre a területre költeni.
- Sok helyen problémát okoz az árkok és árokpartok tisztítása, karbantartása. Milyen teendők vannak ezzel kapcsolatban?
- A helyi rendelet alapján -31/2002 VI. 6. sz. rendelet a környezetvédelem helyi szabályairól -, az ingatlan melletti közterület gondozása az ingatlantulajdonos kötelessége és ebben a járdák takarítása is benne van. A zöldterületen kívül az árok és áteresz tisztítása is része ezeknek a feladatoknak. A város tulajdonában lévő területek mi hozzánk tartoznak. Főleg Kiskanizsán és Miklósfán végezzük ezeket a munkákat. Itt kerül felhasználásra a pénzek döntő része. Árokrendezést, profilozást az Ördögárok és a Péterfai-pataknál végzünk. Ez folyamatos munkát ad nekünk.
Halász Gyula
A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉBEN
DE MIT TEHETNEK A DOHÁNYZÓK?
A „dohánykommandó" ellenőriz és büntet
Az 1999. november elsején életbe lépett törvény a munkahelyeken, vendéglátó-ipari egységekben és az oktatási intézményekben korlátozza, illetve tiltja a dohányzást. Előírja, hogy a munkáltatónak, üzembentartónak zárt légterű, megfelelően szellőző helyiséget kell biztosítania a dohányzó alkalmazottak számára, s a dohányosokat kötelezi arra, hogy csak a kijelölt helyeken gyújtsanak rá. A vizsgálat tapasztalata sajnos az, hogy leggyakrabban a munkavállalók sértik meg az előírásokat.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat rendszeresen ellenőrzi a nemdohányzók érdekében hozott törvények betartását. A törvény megsértése miatt csaknem 9,5 millió forint egészségvédelmi bírságot szabott ki júliusig, melyből 4,5 milliót már be is fizettek a „tisztességes" törvénysértők. Ebben az időszakban 63449 vizsgálat történt, melyből 4821 esetben a „dohánykommandó" bírságolt, 3,8 millió Ft összegben, a rutinellenőrzés során pedig 5,58 millió Ft „bevétel" keletkezett. A befolyt pénzből a minisztérium egészségvédelmi programokat támogat.
A szabálysértés egyik fajtája, mikor a cégek a dohányzóhelyiségek kialakítására vonatkozó rendelkezéseket csak részben tudják teljesíteni, ilyen esetben a kiszabható egészségvédelmi bírság értéke ötven- és
százezer forint között van. A törvény szerint dohányzásra kijelölt hely nem lehet előcsarnok vagy egyéb olyan terület, ahol nemdohányzók is kénytelenek áthaladni vagy tartózkodni. Dohányozni csak elszeparálható helyiségben, vagy a szabadban, pl.: belső udvaron lehet. Az ÁNTSZ határozatban kötelezheti a munkáltatót dohányzóhely kijelölésére, és
amennyiben ez nem megoldható, vagy ennek nem tesz eleget, a munkahelyet nemdohányzó munkahelynek nyilvánítják. (Az ÁNTSZ elmondása szerint erre a munkáltatónak is joga van). Ez azt jelenti, hogy dohányozni csak munkaidő után lehet.
A szabálysértések másik, gyakori esete, amikor egyes dohányosok nem hajlandóak a
nekik fenntartott helyiségben cigarettázni. Ha a „dohányellenőrök" tetten érik a vétkest, maximum harmincezer forintra büntethetik, de a bírság összegét az ellenőr szubjektíven állapíthatja meg, vagy figyelmeztetés mellett el is tekinthet tőle.
A vendéglátóhelyeken többnyire külön helyiséget jelölnek ki a dohányzóknak: igaz, ez sokszor a nyitott terasz. Az ilyen vendéglőkben télire elszívóberendezést kell felszerelni, vagy be kell csukni az üzletet.
Az ÁNTSZ lakossági bejelentés esetén is intézkedik. Ilyenkor a rendkívüli ellenőrző csoport, a „dohánykommandóként" emlegetett csapat vizsgálódik. A büntetések kiszabása után rendszeresen ellenőrzik, hogy az adott helyen változtattak-e a dohányzási szokásokon (az ötvenezer-százezer forint közötti büntetéseknek komoly visszatartó hatása van), majd az eredményekről havonta jelentést készítenek az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak.
Gyakori figyelmeztetést kiváltó hiba, hogy egyes helyeken kevés a tiltótábla, vagy azokat nem teszik jól látható helyre. Az utóellenőrzés idejére a tulajdonosok és fenntartók ezeket a hiányosságokat rendszerint kiküszöbölik. Az is előfordul azonban, hogy határozatban kell kötelezni a munkáltatókat.
2002. szeptember 5.
13
LOVAGKERESZTES BIRO
Elismerés Szent István ünnepén
\' . : . : . :-::v ¦ ¦¦¦¦¦¦ \'......¦
Augusztus 20-án, a Szent István napi ünnepség keretében rangos állami kitüntetést vett át Kurta János, a Nagykanizsai Városi Bíróság elnöke, címzetes megyei bíró. Az igazságügyben végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést az Országházban ünnepélyes külsőségek mellett vehette át. Az alábbi interjú ennek apropójából készült vele.
- Hogyan értesült a kitüntetésről és ki terjesztette fel?
- A Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalától kaptam egy express levelet, melyben meghívtak a kitüntetési ünnepségre, A felterjesztés a Za-
la Megyei Bíróságtól származik. Meg is lepődtem azon. hogy most kitüntettek, hiszen tudomásom szerint nem ez volt az első alkalom, amikor felterjesztettek állami kitüntetésre.
- Az indoklás szerint, egy hosz-szabb ideje végzett munka elismeréséről van szó, ami pénzzel nem jár. de szakmai szempontból sokat jelent. Hogyan kezdődött a pályája a kanizsai bíróságon?
- A kanizsai bíróságra 1976-ba kerültem. Itt az előírásoknak megfelelően végigjártam a hivatali ranglétrát. Fogalmazóként kezdtem, majd bírósági titkár lettem. Több mint tízéves munka tutin, a bíróság elnök-helyettesi posztját töltöttem be. A rendszerváltást követően. 1992-ben nevezlek ki a helyi bíróság
elnökének. Ez a harmadik ciklus, melyben a bíróság munkáját irányítom.
- A rendszerváltást említette. Gondolom ez az Önök munkájában is jelentős változásokat hozott. Jelenleg, milyen aktuális feladatokkal bővült a tevékenységi körük?
- A rendszerváltás követően, a jogállami rendszer kiépülésével hihetetlen mennyiségű feladatnövekedés várt ránk, s ez a folyamat a mai napig is így van. Újabban a szabálysértési ügyek, és a váratlanul ránk zúduló idegenrendészeti ügyek megoldásának intézése jelent változást.
- Erezhetően okoz-e könnyebbséget majd, a táblabírósági rendszer bevezetése a kanizsai bíróság számára?
- A táblabíróságok jelentősége abban áll, hogy a helyi bíróságokról levegye a terhet és felgyorsítsa az ítélkezést. A mi szerény felméréseink szerint, feladataink ellátásában, az új rendszer bevezetése nem okoz nálunk drámai csökkenést.
- A bírósági feladatok növekedésének milyen vonzatai lehetnek a közeljövőben?
- Az ügyészséggel együtt mindenképpen szükségünk van területi bővítésre. Az optimális munkavégzés feltételeinek eléréséhez, a bírói állománynál, és az adminisztratív állománynál is a létszám emelésére van szükségünk.
- Kitüntetéséhez gratulálok és köszönöm az interjút.
Halász Gyula
Podmaniczky-díj Brenner Árpádnak
A közelmúltban országos szintű elismerésben részesült városunk egyik ismert személyisége. Bren-ner Árpád. A Város- és Faluvédők Szövetsége által adományozott, báró Podmaniczky Frigyesről elnevezett díjat, a hazai városvédő mozgalom egyik legrangosabb kitüntetéseként tartják számon. Szinte nincs is olyan kanizsai szervezet, intézmény és egyesület, ami működése során ne került volna személyes kapcsolatba a Kanizsai Nyomda vezetőjével. Brenner Árpáddal. Kevés olyan városi kiadvány jelent meg. mely ne őrizné keze nyomát. Várostörténet, kultúra, sport és megannyi más teriilet, mely a három évtizedes szakmai életűi Nagykanizsát népszerűsítő munkáját jellemzi. Brenner Árpád a hazai nyomdaipar fellegvárainak számító városok nyomdáiban eltöltött tanulmányok után került Kanizsára. Azon kevés, szerencsés emberek egyike, akinek munkája és hobbija egybeesik, s ezáltal egy új megoldhatatlannak tűnő feladat, számára nem problémát, hanem nemes szakmai kihívást jelent.
- Hol és milyen körülmények között került sor a díj átvételére?
- Meglepetés volt ez az elismerés. Nem számítottam rá, de nagyon jól esett. A Város- és Faluvédők
Szövetsége által minden évben kiadott díjak átadására augusztus 9-én Debrecenben került sor. Évente nyolc egyén és két szervezet részesülhet ebben az elismerésben. Én a Nagykanizsai Városvédő Egyesület felterjesztése alapján kerültem a díjazottak körébe. Az ünnepi közgyűlésen Ráday Mihály balesete miatt, a szövetség elnökének helyettesétől, Winkler Gyulától vettem át az oklevelet és az emlékérmet. A kitüntetés indoklásában a Nagykanizsa város
érdekében kifejtett több évtizedes városnépszerűsítő munkám szerepelt. Ennek részét képezi a Nagykanizsai Honismereti füzetek kiadásának támogatása, a Nagykanizsai Városi Monográfia 1. kötetének műszaki szerkesztése, a Nagykanizsáról elsőként készült képeskönyv és a tíz év óta évente kiadott városi falinaptár is. Ezek a kiadványok országosan talán népszerűbbek is, mint Kanizsán. Úgy érzem, és ma is azt mondom, hogy Kanizsáról jóval ke-
vesebb anyag jelenik meg. mint amennyi szükséges lenne.
- A jövőre nézve milyen tervei vannak?
- Szeretnénk folytatni a Honismereti füzetek kiadását, melynek szellemi atyja Cseke Ferenc volt. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy barátomnak vallhattam őt. Az ő általa elindított munkát folytatni kell. A honismeretet családunkban is fontosnak tartjuk. Feleségem magyar-történelem szakos tanár és ebből következően 6 is lokálpatrióta, városát szerető ember. Mindent meg fogunk tenni azért, - ha kell támogatással, ha kell veszekedéssel, ha kell segítséggel - hogy ez a város megkapja azt a rangot, amelyet megérdemel.
Halász Gyula
14
2002. szeptember 5.
Régészetről Horváth Lászlóval
Zala megye régészeti szempontból gazdag és sok tekintetben feltáratlan lelőhelyekkel rendelkezik. Egy-két értékes lelet már a múzeumokban található és folyamatosan zajlik a feltárt települések állagmegőrzése is. Új dimenziót, az előző évtizedekhez képest az autópályaszakaszok építésével összefüggő régészeti feltárások jelentettek. Arról, hogy mit rejt a föld mélye, Horváth Lászlóval, a kanizsai Thúry György Múzeum vezetőjével beszélgettünk.
- Milyen volt a régészeti feltárások helyzete az ön pályakezdése idején?
- Én 1975-ről dolgozom egyedüli régészként a helyi múzeumban. Elsődleges feladatom a Dél-zalai régészeti
több mint 60 esetben azonnali leletmentést kellett végeznünk, mert a települést annyira megbolygatták, hogy tudományos szempontból értékelhetetlenné váltak volna a leletek.
- A törvényi változások mit eredményeztek az önök munkájában?
Az új törvények mára szigorúan előírják a beruházások előtti, megelőző régészeti feltárásokat, melyet a beruházást végzőnek kell finanszírozni. Erre jó példa a Kis-Bulatoni ásatás, mely tíz évig tartott. A múzeumi szervezet legnagyobb feladata az M7 és az M70-es autópálya nyomvonalán zajló ásatások elvégzése. Ezek a munkálatok 1999 őszén kezdődtek és ez év december 15-éig kell befejeznünk. A Letenye-Tor-nyiszentmiklós szakasszal már végeztünk. Most Sormás és Petrivente térségében dolgozunk.
lelőhelyek felkutatása volt. Pályám kezdetén csak egy-két jelentősebb ásatás volt ebben a térségben. Ezek közül nagyon-nagyon jelentős volt a kanizsai vár anyagának leletmentése. Az egyes korszakok településeiről, temetőiről ebben az időben alig volt információnk. Ezek felkutatása a 70 \'-es-80 \'-as években kezdődött. Régen hagyományos úton szántásról szántásra járva kellett bejárni a terepet. Ezzel szemben ma már légi fotózás és geofizikai felmérés is segíti a munkánkat. Az elmúlt csaknem húrom évtized alatt 507 lelőhelyről szereztünk információt. Ebből
- Szakmai szempontból mit hozott a mostani feltáró munka?
- Hatalmas munkát kell elvégeznünk az autópálya-építéssel kapcsolatban. Eddig 150 ezer négyzetméter területet tártunk fel. A nyilvántartásunkba 300 ezer darabot vettünk fel. A leleteket kiállítás és könyv formájában is be szeretnénk mutatni a nagyközönségnek
- Régészeti szempontból került-e elő valamilyen ritkaság?
- Közép-európai vonatkozásban egyedülálló az a petriventei lelőhely, amelyet most tárunk fel. Egy 7000 éves erődített új-kőkori település migyságára
utal az, hogy az árkokkal körbevett terület 500 m átmérőjű. Somuison hasonló korból, de mintegy 100 évvel fiatalabb leletről van szó. Letenye közelében is kiváló lelőhelyre bukkantunk. A középkori Csatár nevű falu helyén, egy teljes, csaknem ép kovácsnegyedet túrtunk fel. A csatár szó egyébként fegyverkovácsot jelentett.
- Technikai értelemben javult-e a múzeum felszereltsége?
-Az autópálya nyomvonalán folyta-
tott feltárásokkal a III. évezred színvonalúnak megjelelő eszközökkel gyarapodtunk. A számítógépes parkunk mellett, digitális fényképezőgépekkel, helymeghatározó eszközökkel (GPS). Több terepjárót is kaptunk feladataink ellátásához. A feltárt anyagokat haladéktalanul restaurálni és nyilvántartásba kell vennünk, különben jövő évben már nem kapnánk engedélyt a további munkákra.
Halász Gyula
75 EVES A MÚZEUMALAPÍTÓ
A város önkormányzata, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága és a nagykanizsai Thúry György Múzeum vezetői az elmúlt hétvégén ünnepélyesen köszöntötték 75. születésnapja alkalmából dr. Kerecsé-nyi Edit néprajzkutatót, nyugalmazott múzeumigazgatót, a város díszpolgárát a Vasemberház Diósy-ter-mében. A megjelenteket dr. Horváth László múzeumigazgató köszöntötte, felidézve, hogy nem volt nagy hagyománya a múzeumügynek Zalában, Kerecsényi Edit 1950 körül múzeumi hagyományokra nem támaszkodhatott, egyedül kezdte létrehozni a múzeumot, még 23 évesen. Dr. Németh József nyugalmazott múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, hogy Edit asz-szony 1950-1983 között, 33 éven keresztül állt az általa felnövelt intézmény élén, országos mércével
mérve is számottevő néprajzi, történeti gyűjteményt hozott létre. Három nagy kiállítás fűződik a nevéhez, kettő várostörténeti, a harmadik a nemrég lebontott „Erdő és ember Zalában" című, mely 19 esztendeje, 1983-ban nyílt meg. Dr. Petánovics Katalin, a Balaton Múzeum nyugalmazott igazgatója „A tárgyak becsülete egy parasztgazdaságban" címmel szólt a megjelentekhez, Méltatta az ünnepelt életútját, és a tárgyak szeretetét. Dr. Vándor László megyei múzeumigazgató köszöntőszavaiban utalt arra, hogy Kerecsényi Edit személyisége nagy szerepet játszott pályaválasztásában. Végezetül Varga László, a megyegyűlés elnöke következett, majd Tüttő István polgármester nyújtott át emlékplakettet a ma is aktívan dolgozó néprajzkutatónak.
B.Zs.
2002. szeptember 5.
15
PROGRAMOK A KISKASTÉLYBAN
Két fontos információval kereste fel szerkesztőségünket Szakács Gábor, a Képzőművészetek Háza, május l-jétől kinevezett új szakmai irányítója. Az egyik: szeptember 1-jétől, április végéig vasárnap és hétfőn zárva tart az épület. A másik információ: szeptember l-jétől megújuló Z. Soós István kiállítás várja a Képzőművészetek Háza látogatóit. Z. Soós István alkotásaiból szeptember 5-én kiállítás nyílik a kaposvári Rippl Rónai Múzeumban, melyre 50 képet szállítottak el Kanizsáról. Ezek között 15 volt kiállítási darab.
Szakács Gábor tervei között szerepel a további nyitás a város felé, szívesen állnak a különböző érdeklődők rendelkezésére, rendezvények lebonyolítása céljából. Ősszel „Zenés estek a kiskastélyban" címmel sorozatot indítanak, ahol a helyi, illetve megyei tehetséges csoportoknak adnak bemutatkozási lehetőséget. Folyamatban vannak a tárgyalások, várják pl. a Régizene Műhely, az Igricek, a zeneiskola tehetséges csoportjait és a 25 évvel ezelőtt alakult zalaegerszegi Énekmondó Együttest. A hely szelleméből adódóan továbbra is szívesen látnak irodalmi esteket. Október 1-jei programjukon, a Zene Világnapja alkalmából a Városi Vegyeskar hangversenyét láthat-ják-hallhat-ják a zenekedvelők.
-ffff&r^ INGATLANÜGYNÖKSÉG
I^J*LM. I SS09 Nagykanizsa, Rozgonyiu^ Tel: 93/312-470 20/9531-591
TESTHANGOK ELLEN SZIGETELÉS
Előző számunkban a léghangok voltak a főszereplők. Ezúttal a testhangokról, és azok csökkentési lehetőségéről beszélünk. Mi a testhang? Például ha a szomszéd a feleségével veszekszik, vagy a felettünk lakó menetgyakorlatot tart a lakásában. Ezek a zajok a legtöbb embert zavarják, hiszen az épületszerkezet vezeti, áthallatszik. A testhangok ellen hangszigeteléssel lehet védekezni, azaz a hangkemény épületszerkezetek közé hanglágy anyagokat kell beépíteni. Ha az építkezés során valami hiba csúszik a munkálatokba, ez komoly, akár életreszóló bosszúságot okozhat a lakóknak. Mivel az épületek többségét lebontani emiatt nem érdemes, vagy nem lehetr megpróbálkozhatunk néhány házi megoldással. Zajcsökkentő anyagokat lehet alkalmazni, például függönyt, parafát, faburkolatot, vagy szőnyeget. Ha a felettünk lévő lakásból a lépéshangok nagyon lehallatszanak, nagy valószínűséggel kivitelezési hiba történt, a padlóburkolat alól hiányzik az úgynevezett úsztató réteg, textília, isolit. Ha a szomszéddal vagyunk olyan viszonyban, kérjük meg, hogy a székek lába alá ragasszon textíliát, és lehetőleg ne járjon fapapucsban. Ha ez nem járható út, akkor saját lakásunk mennyezetére ragasztott burkolattal javíthatunk a helyzeten.
Az ön partnere a Fix Ingatlanügynökség.
Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója, sajtótájékoztatón számolt be, az intézményben tervezett programokról. A színházi évad bérletes előadásain a hagyományoknak megfelelően, a zalaegerszegi és a kaposvári színház előadásait láthatja a közönség. A változatos programban Shakespeare-től Schaffer-ig, klasszikus és modern darabok várják a látogatókat. A gyermekekre is gondoltak a művelődésszervezők, amikor az ifjúság részére meghirdették a bérletes színházi előadásokat. A színházi programok része, A vagina monológok és a Mindhalálig szex című előadás. Ez utóbbi programok a szórakoztató ren-
dezvények sorába illeszkednek, csakúgy, minta Los Andinos, TNT és Szentpéteri Csilla zongoraművész koncertje. A Képzőművészetek Házában az állandó kiállítás mellett, komolyzenei hang-verse-nyekre is sor kerül. Országos érdeklődésre tarthat számot, az MKB-Andante Nemzetközi Jazzfesztivál és az ebben az időben látogatható „Életünk" c. országos fotókiállítás. Az előző évek gyakorlatának megfelelően, idén
is megtartják az alapítványi hónapot. Új rendezvényként első ízben kerül megrendezésre a Roma Művészeti Hétvége. Ősszel újra beindulnak a közkedvelt tan-f o 1 y a -mok. A kikap-csolódás-ra, testedzésre és a kreatív foglalatosságot választani kívánók 14 tanfolyamból választhatnak. A népi iparművészek közül, Németh Ferenc és Török Eta munkáiból rendeznek kiállítást. Októberben láthatja majd a nagyközönség Győr-
bíró Enikő keramikus és Benkóczy Péter festőművész kiállítását. Az Ifjúsági Galériában tehetséges fiatalok kapnak bemutatkozási lehetőséget. A Kossuth-évforduló kapcsán, „Kossuth és kora" címmel látható képeslap-kiállítás a művelődési központban. A tervezett programokon kívül, a TIT-tel közösen rendezik meg a Szabadegyetem előadásait, mely Nagykanizsa környékének kínál tartalmas programokat. A szakkörök és klubok munkája is kezdetét veszi szeptemberben. Az őszi-téli programkínálatból minden korosztály kedvére válogathat, időbeosztásától és pénztárcájától függően.
H.GY
16
2002. szeptember 5.
A millennium évében Zalában 2242 vadász váltott vadászjegyet, s közülük csak 29 női vadászt regisztráltak. A vadászat szempontjából egy másik fontos megyében, Baranyában 2301 vadászból 33 a női vadászok száma. Hopp Eszter, a Zalai Erdészeti és Faipari Rt. Vadászati Irodájának vadászati üzletkötője, erdészdinasztia tagja. Édesapja a zalai erdőmérnökök doyenje, vadászati felügyelőként vonult nyugdíjba. Anyai ágon az egyik legnagyobb magyar erdészig, a nagykanizsai születésű Kaán Kárul) ig vezethetők a rokoni kapcsolat szálai. Bátyjához hasonlóan ő is az erdőmérnöki pályát választotta, -bár nem zökkenőmentesen.
- Gimnazista koromban nagyon szerettem az erdőt járni apuval és Tomi bátyámmal, de apu nem javasolta nőknek ezt a pályát. Nekem viszont máshoz nem volt kedvem. Ennek bizonyára örült, mert 18 éves születésnapomon meglövette velem életem első vadját, egy őzbakot a novai réten. A vadászat hobbi szinten maradt meg
erdőt járná, mert otthon várja még a házimunka. A pályaválasztás a bátyámnál természetes volt, nekem azt mondták, hogy nőnek nem érdemes ezt a pályát választani, ami elten én, mint tinédzser természetesen tiltakoztam. Ma már belátom, hogy igazuk volt. Örülök az irodai munkának, ha hazamegyek élvezet kimenni a kertbe a virágok közé, vagy kiülni a teraszra. A saját magam kertésze tudnék lenni napi nyolc órában. Palinban lakom, igazi kedves falusi környezetben, ahol az emberek köszönnek egymásnak, ügyelnek a szomszéd házára, ha az éppen elutazik.
- Úgy tudom, rokoni szálak fűzik Hopp Ferenc híres Ázsia-kutatóhoz, sőt keresztnevének kiválasztása is kapcsolatos a vadászattal!
- Apai nagyapám Eszterházán volt gazdatiszt és hivatásos vadász. Amikor megszülettem, pont egy olyan agancstáblát vizsgált apu, amire ki volt írva, hogy Eszterháza. Anyai nagyapám szintén gazdatiszt volt, és vadász. Anyukám dédapja alapította a selmeci erdészeti egyetemet. Való-
számomra, ami évente hat-hét alkalmat jelent. Főállásban vadászattal foglalkozom, az rt. vadászterületére fogadunk vadászokat, megszervezzük a szükséges engedélyeket, szerződést kötünk, árjegyzéket küldünk stb.
- Az egyetem befejezése után kezdő mérnökként 1978-ban a csömö-déri fűrészüzembe került, de az igazi erdész-vadász korszaka Bakon kezdődött, ahol az erdő szélén lakott, és a konyhaablakon keresztül fényképezhetett őzet, rókát, pelét, sündisznót. Tíz évvel ezelőtt jött be a nagykanizsai központba dolgozni. Nem hiányzik az erdő?
- A 15 éves lányom az erdőben már unatkozna, ott nem lennének barátai. Egy vadász- és erdésznő számára jobb az irodai munka, mert nem fárad el annyira, mintha egész nap az
színű a rokonság Hopp Ferenc, Ázsia-kutatóval, de a rokoni szál nincs kimutatva. Van egy szintén ilyen nevű erdőmérnök unokatestvére apunak, aki madarakkal foglalkozott, olyan fajokat talált és írt le, amiért az angol királynő lovaggá ütötte.
- Folytatják-e vajon az elődök hivatását a gyerekek?
- -4 lányom most éppen állatorvosnak készül, de szívesen jön velem vadászni, a bátyám gyerekei még kicsik.
Ha nincs puska Hopp Eszter kezében, akkor szívesen fényképezi a természetet. Fotóalbumok őrzik számtalan vadászélménye emlékét, közöttük a vadászok álomföldrészén, Afrikában készülteket. Ha megkérdezné egy tündér, hogy mi lenne a három kívánsága, a vadfotózás közöttük lenne...
B.Zs.
A KÖZÉPKORBAN MEGÉRTE A BÁNYÁSZOKNAK
Legfontosabb hobbija az ásványgyűjtés Tóth Lászlónak, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kara harmadéves hallgatójának, aki főállásban Budapesten dolgozik egy német cégnél mérnök-üzletkötőként. Hat éve foglalkozik komolyabban ásványgyűjtéssel. Egyik kedvenc lelőhelye a régi középkori arany- és ezüstbányáival a Nagy-Börzsöny. Úgy megfertőzte a hobbi, hogy ko-
lévő Rózsa hegyen a MNB a \'90-es években végeztetett kutatásokat, ott a mai napig benn van hat tonna termésarany. Nagy mennyiségnek tűnik, a mai technológiával két-három hónap alatt ki lehet termelni, és több nincsen. Ez kitermelhető ipari mennyiség, de senki nem vállalja a beruházás költségeit, továbbá természetvédelmi területen vannak, hozzá sem lehet nyúlni. A középkorban
moly befektetéseket tett, mikroszkópot, tárolóedényeket, szaklapokat, térképeket vásárolt. Miskolcon az egyetem, és a Hermán Ottó Múzeum keretén belül hívják 10-15 fős csapatukat ásványt gyűjteni. A számukra fontos helyeket a Magyar Geológiai Szolgálat levéltári adatállományából keresik ki. Magyarországon sok helyen van termésarany, így a Mecsekben, a Velencei hegységben, a Mátrában, a Börzsönyben, Telkibányán a Zemplén hegységben és Rudabányán. Ezüst ásványok Ruda-bányán a Nagy-Börzsönyben és Telkibányán vannak. Hétköznapi nyelven kincs alatt mindenki aranyat és ezüstöt ért, de vannak drágaköveink is. Négy évvel ezelőtt egy Monok melletti lelőhelyen, világviszonylatban is nagyon szép nemesopálra és tűzopálra bukkantak. Az opálok nagyon szépek, de a kitermelésük nem lenne gazdaságos, mert elég ritka, és olyan minőségben fordul elő, hogy 1000-2000 opálgumóból talán egy, amelyik drágakő minőségű. Magyarország kis ország, és az ásványai is ugyanolyan kicsik. A termésaranylemez is alig éri el az egy-másfél millimétert. Az aranyat ciánlúgozás-sal lehet leggazdaságosabban kitermelni, amit az \'50-es években leállítottak hazánkban. A Börzsönyben
megérte a bányászoknak, a mai korban ez már nem járható. Tóth László 4-5000 darabos gyűjteménye folyamatosan bővül, ezek főleg mikro-ásványok, kiállítani nincs értelme, főleg tudományos szenzációnak minősülhetnek. Van olyan ásványa is, amelyből az országban egyetlen darab van. Ilyen a termésarzén, amit odaajándékozott a múzeumnak. Mivel Rudabánya és a Gyöngyösorosziban található ércbánya bezárt, napjainkban látványos ásványokat gyűjteni nem lehet. Ezen kívül vannak olyan ásványok, amelyek nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülállóak. Másfél-két éve vizsgálják azt a Nagy-Börzsönyben talált ásványt, ami bizmut, ólom, ezüst, arany és kén tartalmú, és a világon sehol nem létezik. Talán egyszer lesz belőle egy új ásvány. Sok dolog van, amit le kellene valakinek írni, ami előbbre vinné a tudományos életet Magyarországon, de erre vagy anyagi kapacitás nincs, vagy teljes érdektelenségbe ütközik. A gyűjtők begyűjtik mindazt, amit tudnak, és talán tíz-húsz év múlva átadhatják valakinek. Ebben a kis országban működő bányák nélkül is lehet érdekes dolgokat találni...
B.Zs.
(Szeptember 7-től szeptember 13-ig)
¦
Szeptember 7., szombat
DUNA TV
07.10 Papírsárkány 09.20 Szurdokpüspöki
dákcsemege 09.45 Hej, hej, helyes
beszéd! 09.55 Nyelvőrző 10.10 Aula 10.40 Heuréka!
Megtaláltam! 11.15 Osztály tűsarkon 11.50 Híradó 12.10 Táncház 12.40 Isten kezében 13.10 Szentek beszéde 13.15 A nagybörzsönyi
Szent-lstván-tem-
plom 13.40 A történelem
legendái 14.30 A selyemút 15.20 A némafilm
története a Balkánon 16.30 Zöldkalendárium 17.00 Bűvölet 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Jövőnk forrása 19.05 A virágörökség kincsei
19.20 Halló, halló 19.45 Hajdanában,
danában... 20.00 Szellemtanya 21.30 A kerzenetsi csata 21.45 Híradó 22.05 Vasárnap, tákozott
vasárnap 23.50 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 07.25 Gyerekeknek 08.00 Aranyfüst, avagy mit
üzen a múlt? 09.20 Zöldkalap 09.35 Hol-mi? 10.05 Telefonpapa 11.10 Váratlan utazás 12.10 Hollywood szafari 13.00 Hármas
szorításban 14.25 Útravaló 14.40 A kölcsönkapott
Föld
15.10 Századunk
15.40 Kémeri
16.50 A testőrök visszatérnek
18.35 Luxor-show
19.30 Híradó este
20.05 Új Szeszélyes Évszakok
21.00 Francia kapcsolat 22.45 Fiesta
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Segítség felnőttünk 11.25 Csak egy szavadba
kerül! 11.30 Níkki
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Autómánia 12.40 Forma-1 14.15 Top of the Pops 14.45 Barátok közt 17.00 Miami Vice 17.55 Sztár a háznál 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.25 Nyári filmkoktél 21.25 Heti hetes 22.40 Híradó 22.55 Forma 3000 23.20 A dzsungel titka 00.55 Fókusz Plussz
TV2
06.00 Gyökereink 06.30 Gyerekszáj 07.00 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.50 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Autóshow 11.50 Azok a kedves
fészkes fenevadak 12.45 Az S Club 7
Hollywoodban 13.15 Egyről a kettőre 13.40 Xena 14.40 A szupercsapat 15.40 SMALLVILLE 16.35 Kardok királynője 17.30 JAG 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Activity-show 20.15 Kommandósok 22.10 Az igazság ökle 00.15 Meztelen lelkek 02.00 Vágyrajárók 03.10 Vers
Szeptember 8., vasárnap
DUNA TV
07.10 Papírsárkány 09.20 Hej, hej, helyes
beszéd! 09.30 Élő egyház 10.00 Kés a sebben 11.50 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.40 „Szeptember végén" 14.10 Csellengők 14.30 Emlékképek
14 50 Tabányi Mihály és
vendégei
16 30 Duna Cabaret
17 15 Lyukasóra
18 00 Híradó, sport
19 05 Mesefilm
19 30 Jövőnk forrása
19 35 Halló.halló!
20 00 Dekameron
21 50 Dunasport
22 00 Beavatás
22 15 Pasolini
MTV 1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.30 „így szól azúr" 07.40 Gyerekeknek! 09.25 Millennium Faluház 11.00 Görög katolikus mise 12.15 Útravaló 12.30 Csendül a nóta 12.55 Delta
13.25 Szent István vándorlás
13.55 A Föld színei és
hangultai 14.55 Örömhír 15.25 Őfelsége kapitánya 16.20 Na végre, itt a nyár! 16.45 A tenger zamata 18.30 Híradó este 18.50 Sporthírek 19.00 Hét 19.55 Megyünk... 21.45 Felhőkön át
RTL KLUB
06.30 Fejezetek az állatvilág történetéből
07.00 Kölyökklub
10.00 Segítség felnőttünk!
10.25 Csak egy szavadba kerül
10.30 Az orosz tényező 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba
kerül! 12.00 Híradó 12.10 Ötletház 12.40 Ötletház 13.10 Hatoslottó 13.30 Forma-1 14.10 Cleopatra 2525 14.35 A hét mesterlövész 15.25 Kung-fu 16.15 Vörös nap 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozi 21.35 Sötét ébredés 23.35 Híradó 23.55 Fókusz 00.25 Országház 00.55 Az orosz tényező
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Utazás
Gaszronómiában 11.50 Csillagközi
szökevények 12.45 TNT-vakáció 13.45 Charlie-Majom a
családban 14.45 Flipper 15.35 Országutak
őrangyala 16.30 Villám Spencer 17.30 Sentinel 18.30 Tények 19.00 Napló
20.00 Irigy Hónaljmirigy-
show 20.45 Tiszta játszma 22.35 Képírók 00.40 Mixer 01.10 Napló 02.20 Vers
Szeptember 9., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Heti hírmondó
09.25 Dauna menti folklór fesztivál
10.05 Királyhelmec
10.35 Nagy állat
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.45 Célkeresztben
13.15 Logisztika
13.40 Ivó
15.10 Talentum
15.45 Nechrophilia
16.10 Látogatás
16.25 Kicsi a bors, de erős
16.55 Ötórai tea
17.00 Halló, halló!
17.25 Magas hegyen
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.45 Szívtipró gimi
19.30 Határok fölött
20.00 Ha kedd van, akkor Belgium
21.45 Hiradó
22.10 Virtuóz varázs
22.50 „Magyar falu - magyar föld"
00.35 Összkép
00.50 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 10.00 A bábu 11.00 A kakasdombi zsaru 12.00 Híradó
12 55 Megtörtént
bűnügyek
14 05 Roma magazin
14 30 Domovina
15 00 Magyar Ház
15 30 Androméda
16 15 Nemzeti értékeink
16 25 Egyháztörténészek
16 45 Maradj velünk
17 00 Parlamenti napló
17 50 Körzeti híradók
18 00 Híradó
18 05 Mézga család
18 35 San Francisco
utcáin
19 30 Híradó
20 05 Kék fény
21 00 Sötét angyal
21 45 MMM
22 15 Híradó
22 20 Aktuális
22 45 Fogadóóra
23 15 Kolozsvári oper-
amesék
00 05 Kárpáti krónika
00 15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Recept klub
09.10 Minimax rajzfilmek
09.40 Teleparti
10.05 Top Shop
10.40 Teleparti
11.05 Top Shop
11.35 Delelő
12.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.05 Helene és a fiúk
14.35 Csak egy szavadba kerül!
14.40 Recept Klub
14.50 Hegylakó
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Kell egy csapat!
16.20 Airwolf
17.10 Mónika
18.05 Találkozások
18.30 Híradó
18.55 Fókusz
19.30 Legyen Ön is milliomos!
20.30 Barátok közt
21.05 A jég fogságában
23.00 Híradó
23.30 így készült: Különvélemény
23.50 A nővadász
01.25 Autómánia
01.55 Fókusz
02.20 Divatklip
TV2
05 45 Faluvilág
06 05 Propaganda
06 30 Jó reggelt
Magyarország!
09 50 Sonadoras
10 40 Közvetlen ajánlat
11 30 Vad angyal
I
12.15 Öt penny 14.25 Kapcsoltam 14.55 Trükkös halál 15.45 Melrose Place 16.45 Yago 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Big Brother 19.10 Aktív 19.45 Big Brother 20.45 Frei dosszié 21.45 Nyom nélkül 22.45 Big Brother 23.15 Jó estét,
Magyarország! 24.00 EuroGÓL! 00.30 A kiválasztott 01.30 Aktív 02.05 Vers
Szeptember 10., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Határok fölött 09.10 Tájak, fortélyok,
asszonyok 09.30 Szívtipró gimi 10.15 6:3 12.10 Gazdakör 12.25 Heuréka! 13.00 Fabulák 13.05 Logosztika 13.30 Lyukasóra 14.10 Csokits János
költőnél Andoréban 15.15 Tetovált paradicsom 15.45 Menyország, pokol
és nirvána 16.30 Kicsi a bors, de erős 17.00 Halló, halló! 17.25 Az orosz animáció
mesterei 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Égtájak 20.00 Visszaszámlálás 21.45 Híradó 22.10 Talentum 22.40 Vasember 01.05 Összkép 00.20 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
09.05 Parasztok
10.00 A bábu
10.55 A kakasdombi zsaru
12.00 Híradó
13.00 Megtörtént bűnügyek
14.00 Srpski Ekran 14.30 Unser Bildschrim 15.00 Betűvető
15.30 Andrómeda 16.15 Zenelánc 16.25 Kisokos 16.55 Érintő 17.20 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 San Francisco
utcáin 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték! 21.00 Don Matteo 21.50 Panoráma 22.20 Híradó 22.30 Aktuális 22.50 Paradicsom 00.30 Kárpáti krónika 00.35 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Receptklub
09.10 Minimax-rajzfilmek
09.40 Teleparti
10.05 TopShop
10.40 Teleparti
11.05 TopShop
11.35 Delelő
13.10 Teleparti
14.05 Helene és a fiúk
14.35 Csak egy szavadba kerül!
14.40 Receptklub
14.50 Hegylakó
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Kell egy csapat!
16.20 Airwolf
17.10 Mónika
18.05 Találkozások
18.30 Híradó
18.55 Fókusz
19.30 Legyen Ön is milliomos!
20.10 ValóVilág
20.30 Barátok közt
21.05 Apuci a pácban
22.50 Híradó
23.20 Amerikai tragédia
00.35 Csúzli
02.35 Fókusz
03.00 Divatklip
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt
Magyarország! 07.00 Laza
09.00 Szeretni beindulásig
09.50 Sonadoras
10.40 Közvetlen ajánlat
11.35 Balfácán
12.05 Vad angyal
12.50 Végső megoldás
14.25 Kapcsoltam
14.45 Trükkös halál
15.45 Melrose Place
16.45 Yago
17.35 Claudia show
18.30 Tények
19.00 Big Brother
19.10 Aktív
19.45 Big Brother
20.45 Az elveszett ereklyék fosztogatói
21.45 Különleges kommandó
22.45 Big Brother
23.15 Jó estét,
Magyarország!
24.00 Ablak Európára
00.30 Kelj fel, Jancsi! 02.00 Aktív 02.40 Vers
Szeptember 11., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Égtájak 09.10 Szívtipró gimi 10.05 Bohémek 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Élő egyház 12.55 Zöldkalendárium 13.25 Virtuóz varázs 14.05 Beavatás 14.20 Nyelvőrző 14.35 Animare necesse est...
14.50 Tetovált paradicsom 15.30 Kicsi a bors, de erős 16.00 Tűzközelben-
Szeptember 11.
emlékére 17.00 Szívzűrök 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Váltó 20.00 Iris titka 21.45 Híradó 22.10 Látjuk-e egymást
Közép-Európában,
hogyan látjuk
egymást? 22.55 A szoba-konyha
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 10.00 A bábu 11.05 Akaksdombi zsaru 12.00 Híradó 12.55 Megtörtént
bűnügyek 14.00 Hrvatska krónika 14.30 Ecranul nostru 15.00 Magyarország 2002 15.30 Androméda 16:15 Jelképtár 16.25 Templomszentelés
Almásfüzitőn 16.55 Művészetek völgye
- Kapolcs 17.20 EU-talk-show 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 San Francisco 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.05 A Világkereskedelmi
Központ utolsó
napja
22.00 Bábel tornyának
hamujában 22.20 Híradó 22.25 Aktuális 22.50 A körtefa 00.15 Kárpáti krónika 00.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Receptklub 09.10 Minimax rajzfilmek
09.40 Teleparti
10.05 TopShop
10.40 Teleparti
11.05 TopShop
11.35 Delelő
13.10 Teleparti
14.05 Helene és a fiúk
14.35 Csak egy szavadba kerül!
14.40 Receptklub
14.50 Hegylakó
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Kell egy csapat!
16.20 Airwolf
17.10 Mónika
18.05 Találkozások
18.30 Híradó
18.55 Fókusz
19.30 Legyen Ön is milliomos!
20.30 Barátok közt
21.05 In memóriám 2001. Szeptember 11.
22.15 Kapcsoljuk New Yorkot
22.50 Támadás a torony ellen
00.35 Antenna
01.05 Fókusz
01.30 Divatklip
TV2
06.30 Jó reggelt,
Magyarország! 09.10 Szeretni beindulásig 10.00 Sonadoras 10.50 Közvetlen ajánlat 11.45 Vad angyal 12.35 Gáz van, jövünk! 14.25 Kapcsoltam 14.55 Trükkös halál 15.45 Melrose Place 16.45 Yago 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Big Brother 19.10 Aktív 19.45 Big Brother 20.45 Szeptember 11.
- A terror napja 21.45 JAG 22.45 Big Brother 23.15 Jó estét
Magyarország!! 24.00 Bin Laden biológiai
terrorja 00.45 Totalcar 01.15 Mobilparti 01.25 Aktív 02.05 Vers éjfél után
Szeptember 12., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 09.10 Talentum 09.40 Szívtipró gimi 10.25 A bronzbarnák síelni
mennek 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Isten kezében 12.50 A szentek élete 13.00 „Szeptember végén" 14.25 Animare necesse
est...
14.55 Tetovált paradicsom 15.25 „Hogy itt álltál valaha"
16.00 Magyar történelmi
arcképcsarnok 16.25 Kicsi a bors. de erős 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Kalendárium 20.00 Dllinger 21.45 Híradó 22.10 Miért?
22.40 A történelem legendái
23.30 Börtönvilág 23.55 Összkép, Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 09.55 A bábu 10.50 Popzenei válogatás 11.00 Kakasdombi zsaru 12.00 Híradó 12.55 Megtörtént bűnügyek
14.10 Slovenski Utrinki 14.35 Együtt 15.05 Alpok-Duna-Adria 15.35 Androméda 16.20 Negyven éve szól a dal...
16.50 Raoul Wallenberg
90 éve született 17.20 Gaia
17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 San Francisco
utcáin 19.30 Híradó 20.05 Sándor Mátyás 21.10 A tragikus mosoly 22.10 Bonusz 22.40 Híradó 22.50 Aktuális 23.10+1 00.05 A lakás 01.40 Kárpáti krónika 01.35 Vílághíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Receptklub
09.10 Minimax rajzfilmek
09.40 Teleparti
10.05 TopShop
10.40 Teleparti
11.05 TopShop
11.35 Delelő
12.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.05 Heléne és a fiúk
14.35 Csak egy szavadba kerül!
14.40 Receptklub
14.50 Hegylakó
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Kell egy csapat!
16.20 Airwolf
17.10 Mónika
18.05 Találkozások
18.30 Híradó
18.55 Fókusz
19.30 Legyen Ön is milliomos!
20.10 ValóVilág
20.30 Barátok közt
21.05 Esti ShowderFábry Sándorral
23.00 Híradó
23.30 Stella moziklub 00.05 C-16 szuperügynökök 00.55 Pont hu 01.25 Fókusz 01.50 Divatklip
TV2
06.30 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Szeretni beindulásig
09.50 Sonadoras
10.40 Közvetlen ajánlat
11.30 Vad angyal
12.20 A pókerkirály
14.25 Kapcsoltam
14.55 Trükkös halál
15.45 Melrose Place
16.45 Yago
17.35 Claudia-show
18.30 Tények
19.00 Big Brother
19.10 Aktív
19.45 Big Brother
20.45 én és a gorillám
22.45 Big Brother
23.15 Jó estét
Magyarország!
24.00 Flóra mama családja
01.35 Aktív
02.10 Vers
Szeptember 13., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Váltó
09.10 A csipkék királynője 09.50 „Méltó, emlékszerű,
állandó" 10.15 Senki nem tér vissza 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Miért? 12.55 Látjuk-e egymást
Közép-Európában,
hogyan látjuk
egymást? 14.00 A történelem
legendái 15.00 A selyemút 15.50 Virtus 16.20 A tudomány
kincsesháza 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.55 Jövőnk forrása 19.00 Kalendárium 20.00 A Sátán kutyája 21.45 Híradó 22.10 A könnyűlovasság
támadása 00.15 Összkép, Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág. 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 10.00 A tenger 11.05 A kasdombi zsaru 12.00 Híradó 13.00 Megtörtént bűnügyek
14.05 Körzeti magazinok 15.00 Évgyűrűk 15.30 TS
16.50 Őrjárat
17.20 Forrás
17.50 Körzeti híradók
18.00 Híradó
18.05 A Mézga család
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 Poénról poénra
21.00 Nemzetközi profi bokszgála
22.45 Híradó
22.55 Aktuális
23.20 A szerencse forgandó
01.05 Kárpáti krónika
01.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Ismétlések
09.40 Teleparti
10.05 Top-shop
11.35 Delelő
12.00 Híradó
12.10 Kavalkád
12.40 Ünnepnaptár
13.10 Teleparti
14.05 Heléne és a fiúk
14.35 Csak egy szavadba kerül!
14.40 Receptklub
14.50 Hegylakó
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Kell egy csapat!
16.20 Airwolf
17.10 Mónika
18.05 Találkozások
18.30 Híradó
18.55 Fókusz
19.30 Legyen Ön is milliomos!
20.10 ValóVilág
20.30 Barátok közt
21.05 Ed-csimpánza pályán
22.55 Híradó
23.25 Akit csak a bosszú éltet
01.05 így készült: Gosford
Park 01.20 Fókusz 01.45 Divatklip
TV2
05.45 Faluvilág 06.05 Gyökereink 06.30 Jó reggelt
Magyarország! 09.00 Szeretni
beindulásig 09.50 Sonadoras 10.30 Közvetlen ajánlat 11.30 Vad angyal 12.15 Az utolsó szafari 14.25 Kapcsoltam 14.55 Trükkös halál 15.45 Melrose Place 16.45 Yago 17.35 Claudia-show 18.30 Tények 19.00 Big Brother 19.10 Aktív 19.45 Big Brother 20.45 Activity 21.25 Club2 22.35 Big Brother 23.05 Jó estét
Magyarország! 23.50 Aki halt, aki nem 01.45 Aktív 02.20 Vers
2002. szeptember 5.
19
1881-BEN NK ÁNALAPi-TOTT SZERVEZET
A HÚSVÉT E-LŐTT1 FÉKET HÉT PÉNTEK JE
MEGFEJTÉS I. RÉSZ
ROMAN GK TlPUS
ÉLŐSKÖDŐ NÖVÉNY
KETTŐS BET GYAKORI TAGJA
KISMÉRETŰ LOVAK
FOLYÉKONY, SARGA.ÉDES
LOP-.....(TŐ)
KERESZTÜL LÁT
ZENEI HANGOK EGYSÉGE
KÉSZÍTETTE
H.T.
AUSZTRÁLIA ŐSLAKÓI
MENYASZ-SZONY
A NAGY VARÁZSLÓ
OXIGÉN MÓ DOSULAT
KICSINYÍTŐ KÉPZŐ
KETTŐS BET
GYULA (SZlNMŰV.)
VLAGYIMIR ILJICS......
SZOLM. HANG
GÉZA EGYN.
OROSZ FOLYÓ
JELFOGÓ
THG MÁRKA
FRANCIA NŐI NÉV
MEGFEJTÉS 2. RÉSZ
TOTÓBAN HASZNÁLT JEL
FÓZELÉKNÖ\\
AZ ORVOS RÖVIDEN
FÉRFINÉV
NITROGÉN V,
ENERGIA
LITER
ESZKIMŐNÉV
AZ ÖTÖDIK ELEM HŐSNŐJE
CARTE (ÉTLAPRÓL)
AZ ÍRISZ TETEJE I
KIS NYOMT ÁRAMKÖR
IDEGEN ÉLÖ
HALGERINC
ÉDESSÉG DUPLÁN
mm
REGÉNYE (GÁRDONYI)
KAPASZKOtX INDA
ÉS PÁRJA
NÉVELŐ
PIKÁNS BABÉTEL
—Y~~
DON VOLEN
GYAKORI MONDATKEZ DÉS
T
ZOLA REGÉNYE
A8C-NK KEZDFIF
BELG A.:
u
A DADOGÓ GYERMEK (I.)
A kialakulás
Bizonyos életkorig teljesen természetes jelenség a kisgyermek beszédében az elakadás, a szavak elejének vagy egy-egy szónak az ismételgetése. Ez az úgynevezett élettani dadogás, mely általában 2-3 éves kor között kezdődik, akkor, amikor a gyermek teljes mondatokban kezd beszélni. Mondanivalóját gyorsabban akarja közölni, mint amire képes, ám ebben az időszakban beszédszervei még nem annyira fejlettek. Ide-oda száguldozó gondolatai miatt elfelejti a következő mondatot, ezért megismétli az előzőt. Szókincse még nem elég gazdag ahhoz, hogy mindazt ki
tudja fejezni, amit szeretne, ezért időnként megakad, a már kimondott szavakat ismételgeti. Általában minden kisgyermek beszédfejlődésében van egy ilyen időszak. Ha azonban gyakran figyelmeztetik arra, hogy figyeljen jobban beszédére, ne dadogjon, kijavítják hibáit, újramondatják vele a szót, mondatot, vagy amikor elakad, kimondják helyette - megérzi a gyermek, hogy valami nincs rendben vele. Egyre görcsösebben fog figyelni beszédére, és előbb-utóbb valóban dadogóvá válik. Ezért fontos, hogy ne ijedjen meg a szülő attól, ha gyermeke a beszédtanulás kez-
detén néha dadog. Legjobb, ha semmiféle jelét nem mutatja, hogy észrevette, és lehetőleg a gyermek jelenlétében ne adjon hangot aggodalmának. Ha úgy érzi, időt veszít a várakozással, vigye el a gyermeket logopédushoz, a szakember majd eldönti, szükséges-e elkezdeni a terápiát.
Nem érdemes otthon próbálkozni a beszédhibák korrigálásával. Azonban a sok-sok beszélgetés, az esti mesék, a közös éneklések, a gyermekversek és -mondókák fejlesztik a beszédritmust, a szókincset, a beszédkészséget - és egyben a szülő-gyerek kapcsolatot is.
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeUfax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk
E-mail: nk.hsmk @ broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása. A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, vasárnap, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
HALIS ISTVÁN VÁROSI
KÖNA/TÁR
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Nyitva tartás:
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
13.00-18.30 9.00-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
20
2002. szeptember 5.
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film t premier és erotikus filmi ¦k kivételével!)
NEM KLUB- VIDÉKI KLUB- KLUB-
TAGOKNAK TAGOKNAK TAGOKNAK
Hármat tizet Hétvégi Kettőt fizet
- négyet vihet! kedvezmény! - hármat vihet!
(Rendőrség utcája) Tel.: 93/315-907 Nyitva: minden nap 9—21-ig
FILMAJÁNLÓ!
•msm
CSÚCSFORMÁBAN 2.
Rendezte: Brett Ratner. Szereplők: Jackie Chan, Chris Tucker, John Lone.
Carter nyomozó Hongkongban nyaral régi barátjánál Lee-nél. Igyekszik túl lenni a lehető legtöbb nőn, kalandon, bulin. Lee épp egy helyi maffiavezér nyomában van, így Carter pihenését megakasztja néha egy-két hatalmas pofon, bandaháború, robbanás, merénylet, és nyomukban egy csomó gorilla.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Deák Könyvesház, Deák tér 2.
Tel.: 93/321-143 Tel.: 93/311-143
KÖNYVAJÁNLÓ!
GYÉMÁNTESŐ
A korán árvaságra jutott Giovanni Rovesti - egy hatalmas médiabirodalom feje - aki a legteljesebb szegénységből küzdötte fel magát Olaszország leggazdagabb és legbefolyásosabb emberévé. Óriási vagyont hagy örököseire, és a „kis rómait", élete első nyomdagépét, ami a vállalkozását elindította. A hatóságok azonban nyomozni kezdenek. A médiabirodalom falai repedeznek, sötét titkok kerülnek napvilágra...
TERMÉSZETJÁRÁS
Szeptember 7. (szombat):
ZÖLD-TÚRA
30, 20 km-es távon Ajka környékén
Indulás: 6 óra KÖGAZ-parkoló Érkezés: 19.30 óra KÖGAZ-parkoló Részvételi díj: 500 Ft
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Pető-fi S. üt 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. I.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók:
105
Rendőrség: 107
mm
A parkolóban egy kocsijához igyekvő nő észreveszi, hogy egy autó vezető nélkül gurulni kezd. Szokatlan lélekjelenléttel kinyitja a kocsi ajtaját, beugrik és behúzza a kéziféket. Amikor kiszáll, észreveszi, hogy egy férfi áll a kocsi mellett.
- Gurult, de megállítottam -jelenti ki büszkén a nő.
- Tudom - válaszol a férfi -, én toltam.
$rcm$itcr cttetem
8800 9írtgi)haut5§ot <S>cóíi tér 11. $cl.: 93/S13-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
Bélszínjava zucchini-mártással
Hozzávalók: 60 dkg bélszín, 40 dkg zucchini, 2 db zellergumó, 25 dkg liszt, 20 dkg fehérrépa, sárgarépa, 2 dl tejszín, 5 dkg vöröshagyma, 1 dl fehérbor, 1 db babérlevél, 2 dkg vaj, fél citrom, só, bors, 2 dl olaj, 3 teáskanál liszt.
Mártás: A kockára vágott vöröshagymát vajban megpirítjuk, hozzáadjuk a felkockázott zuc-chinit (kb. 20 dkg). Néhány percig pároljuk, liszttel szórjuk, felöntjük fehérborral és tejszínnel, sóval, borssal, babérlevéllel, citromlével ízesítve puhára főzzük - szűrőn áttörjük, tur-mixoljuk - ismét felforraljuk.
Az olajban 3 napig érlelt, négy szeletbe vágott bélszínt sózzuk, borsozzuk és felhevített serpenyőben kevés olajon ízlés szerint megsütjük (pl.: félangolos: már nem véres, de a közepe rózsaszín). Az egyik felét három perc - a másikat már csak két percig süssük! A hús kb. 2-2,5 cm vastag legyen és sütés közben ne szúrjuk meg!
Köretként főtt zöldségeket és a zucchini másik felét lisztbe forgatva - kisütve adjuk - mártással leöntve tálaljuk.
Beliovics Lászlóné konyhafőnök
ÁLTALÁNOS ES PLASZTIKAI SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS
DR. KELEMEN OTTÓ adjunktus
Sebész & plasztikai sebész szakorvos
a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
NAGYKANIZSAI RENDELÉS:
PLATÁN Sor 3-5. I. emelet (Szolgáltató Ház)
PÉNTEK: !6-19 óráig : minden PÁROS héten: a következő rendelés: SZEPT. 6-án lesz!!!
PÉCSI RENDELÉS: Citrom u.10. Szerda: 16-18 óráig.
BEJELENTKEZÉS TELEFONON: DÉLUTÁN 15 ÓRÁTÓL! 06-30-9935-379
FÜL- és ORRPLASZTIKÁK ARC- és NYAKPLASZTIKÁK, TOKAKORREKCIÓ ALSÓ és FELSŐ SZEMHÉJPLASZTIKA EMLŐPLASZTIKÁK: EMLŐFELVARRÁS, EMLŐNAGYOBBÍTÁS, EMLŐKISEBBÍTÉS EGYÉB EMLŐBETEGSÉGEK ellátása HASPLASZTIKÁK ZSÍRLESZÍVÁS KAR-, COMB-, és FENÉKPLASZTIKÁK EGYÉB MÉRETCSÖKKENTŐ MŰTÉTEK RÁNCTALANITÁS RÁNCFELTÖLTÉSSEL: Restylane és Perlane/ Dermalive / Botox ESZTÉTIKAI VISSZÉRMŰTÉT VISSZEREK INJEKCIÓS KEZELÉSE LÁBSZÁRFEKÉLYEK ELLÁTÁSA ANYAJEGYSZŰRÉS BŐRDAGANATOK, BŐRELVÁLTOZÁSOK KEZELÉSE KÓROS HEGKÉPZŐDÉSEK PLASZTIKAI ELLÁTÁSA TETOVÁLÁSOK ELTÁVOLÍTÁSA STB.
TO VÁBBIINFORMÁ CIÓKÉRT LÁ TOGA SSA MEG HONLAPOM A 77 WWW.PLASZT1KA.1NF0
2002. szeptember 5.
21
Ultrakönnyű repülők Európa-bajnoksága
A rangos nyári sportesemények egyik kiemelkedő rendezvénye volt az Ultrakönnyű Repülő Nyílt Európa-bajnokság városunkban. Két szakaszban zajlott a rendezvény a nagykanizsai repülőtéren és környékén. Július 14-21. között került sor a „klasszikus" UL osztályok, a botkormányos mini-repülőgépek és a motoros sárkányok, augusztus 11—18-ig pedig az új UL osztályok, a motoros siklóernyősök kontinensviadalára. A sárkányokkal immár negyedszázada folyik a pilóták versengése, míg a siklóernyők motoros változataival való versenyszerű megmérettetések kezdete alig egy évtizedre tehető. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy az ultrakönnyű repülésben a csehek, franciák, németek, spanyolok mellett Magyarország a „nagyhatalmak" közé tartozik. Idén a résztvevők nagy száma is indokolta,
KERÉKPÁROZÁS
Nagykanizsa minőségi sportját néhány éve a Mapei Kanizsa Kerékpáros Klub eredményei is fémjelzik. A kerék-pársportban meghatározó szerepet betöltő olasz céggel történt szerződéskötéssel új fejezet kezdődött az évszázados múltra visszatekintő kanizsai kerékpársport életében. Rövid idő alatt valósággal „berobbantak" a hazai élvonalba, s nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket
LABDARÚGÁS
Az elmúlt évben hagyományteremtő céllal indította útjára az U-91-es korosztály (1991-ben születettek) részére a számítástechnikai rendszerekkel foglalkozó cég az YNET Kupa kispályás labdarúgó tornát. Kissé pikánsnak tűnt már akkor az ötlet, hiszen számukra mintegy „ellenpropagandát" kifejtve, legalább egy napra elszólítják a srácokat a számítógépektől, helyette a testmozgást, a legnép-szeníbb sportágnak számító focizást kínálva. Az első rendezvény népes részvétele és sikere egyértelművé tette, hogy folytatni kell. Szakmai szempontból sem érdektelen a dolog, hiszen ezáltal is lemérhető a focistapalánták fejlődése évről évre. Az idei tornán a házigazda „Kanizsai Darazsad-kai együtt 10 csapat vett részt, köztük neves klubok utánpótlásegyüttesei Győrtől Pécsig. A Mindenki Sportpályáján szülők, hozzátartozók népes serege előtt zajlottak szom-
hogy a klasszikus és az új osztályok külön versengjenek. Városunk repülős klubjának kiválóságai motoros sárkányrepülőikkel már számos európai és világversenyen letették a „névjegyüket". A legnagyobb sikerek a Fe-rinc Vince-Tóth László kettős nevéhez fűződnek, de Ferinc Vince új navigátorával, a fiatal Varga Zoltánnal is mind figyelemre méltóbb eredményeket produkál. A Kiskanizsa határában lévő repülőtér is idővel „felnőtt" a nemzetközi színvonalhoz - a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület tagjai és a sportbarátok fáradságot nem ismerő munkájának is köszönhetően -, így nem volt véletlen, hogy a hazai és a nemzetközi repülős szövetség városunkat választotta az Eb színhelyéül. A repülés persze köztudottan időjárásfüggő, különösen az ultrakönnyű repülők kategóriájában. Hiába volt mind-
produkált hazai és külföldi profi versenyzőkkel megerősített, többszörös magyar bajnok csapatuk. Minden bizonnyal a kiváló szakmai munka, no meg a klubvezetés sikeres sportdiplomáciája is hozzájárult, hogy az idei magyar kerékpáros körverseny nem csak egy
baton a küzdelmek. A csapatok két csoportba sorsolva először körmérkőzéses formában selejtezőket játszottak, majd következtek a helyosztók a csoportok azonos helyezettjei között. A Faller Zoltán edző vezérelte kanizsai gárda parádés sorozatot produkált a csoportmérkőzések során. Magabiztosan nyertek a székesfehérváriak egykori válogatott labdarúgója, a Videoton U-91-es utánpótlás korosztályát edző Fejes Gábor irányította csapat ellen 4-0-ra, s 3-l-re legyőzték az országos hírű szombathelyi Lurkó UFC gárdáját is. Csoportgyőztesként a másik csoport első helyén végzett Pécsi Góliát együttesével mérkőzhettek a díszes YNET kupáért. A döntőre talán kissé elfáradtak a Kanizsai Dara-
két alkalommal szinte minden részletre kiterjedő a rendezés, az időjárás-felelőssel nem volt „felhőtlen" a kapcsolat. Ezt lehet akár szó szerint is érteni, hiszen mind a júliusi, mind az augusztusi versenyt olykor erős széllel fűszerezett viharfelhők „árnyékolták" be. Szerencsére azért sikerült a sárkányo-sok és a paplanernyősök viadalán is az Eb-minősítéshez elegendő navigációs, üzemanyag-takarékos és ügyességi, célra szállási feladatot teljesíteni a versenyzőknek. A kanizsai versenyzők ezúttal nem értek el „világra szóló" sikereket, de talán vigasztalódtak a rendezésért kapott elismeréssel nemcsak a hivatalos szervek, hanem a versenyzőtársak részéről is. A magyar válogatott elsősorban a sárkányosok viadalán volt eredményes, amelyet Rabnecz Gábor aranyérmes helye fémjelzett. A lábról induló hátimo-
szakaszbefutójának, hanem magának a rajtnak, az egyfajta erősorrendet is meghatározó prológnak volt színhelye városunk. A nézők szempontjából az egyik leglátványosabbnak számító kritérium-versenyt nem fogadta kegyeibe az időjárás, hiszen a belvárosban augusztus
zsak. s 1-0-ra kikaptak a Mecsek-aljai együttestől, s másodikok lettek, megelőzve a ZTE és a PVSK utánpótlásgárdáját is. Különösképpen nem voltak elkeseredve sem ők. sem csapatvezetőjük Szarka Sándor, a torna egyik szervezője sem, hiszen nem a számszerű eredményen, a mindenáron győzni akaráson volt a fő hangsúly, hanem a játékon, a mozgáson, a labdarúgás megkedveltetésén. Hasonló véleményen volt Fejes Gábor is, akinek csapata végül a hetedik lett. Tanítványai remekül érezték magukat, hamar túltették magukat a vereségeken, s már jelezték, hogy szeretnének továbbra is részt venni a tornán, akárcsak a többi együttes, azaz jövőre, veletek, ugyanitt.
toros és a háromkerekű „kocsival" ellátott egy- és kétüléses (para-trájkok) motoros siklóernyősök kontinensviadalán nem sikerült érmes helyet szerezni a magyar versenyzőknek, akik közül a rutinos Bíró Bálint szerepelt a legjobban. A hazai szövetséget képviselő dr. Ordódy Márton versenyigazgató nem volt különösebben elkeseredve válogatottunk teljesítményét illetően, hiszen kis szerencsével jóval előkelőbb helyezéseket értek volna el. Biztatónak ítélte a jórészt fiatalok alkotta gárda produkcióját, akik a jövő sikereinek zálogai. A helyszínt és a rendezést nemzetközi színvonalúnak értékelte, s véleménye szerint az egyesület, s nem utolsó sorban a város vezetésén múlik, hogy a jövőben is hasonló rangos repülős versenyeknek adjon otthont Nagykanizsa.
Bacskay Zoltán
6-án sorra került 20 körös, 40 km össztávú viadalt végig szakadó esőben kerekezte végig a 10 külföldi és 9 magyar csapat alkotta mezőny. A 98 indulóból mindössze 28-nak sikerült célba érni a számos bukással tarkított proló-gon. A Mapei KKK két - a Kiskó, Laris, Nagy. Steig, Zsombok alkotta első számú és a Csomor, Kálóczi. Kelly, Légrádi, Vörös összeállítású második -csapattal képviseltette magát a legrangosabb hazai bringás viadalon. A verseny hat napja során 688 km-t kellett lekerekeznie a mintegy száz hazai és külföldi versenyzőnek 10 megyén áthaladva, számos nagyvárost - Kaposvár, Szeged, Jászberény, Miskolc, Eger - is érintve a Budai Várban lévő célig. A kanizsai klub bringásai becsülettel helytálltak, több szakaszsiker részesei voltak, igaz a végső győztes nem soraikból került ki az idei Tour de Hongrie-n.
B.Z.
SPORTPROGRAMOK
Labdarúgás: megyei I. o.: Mik-lósfa-Pacsa, vasárnap 16 óra, Miklósfai pálya, megyei II. o.: Bagola-Nemesapáti, vasárnap 16 óra, Bagolai sporttelep.
29. Tour de Hongrie
22
2002. szeptember 5.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
HIRDETMÉNY
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat
HORVÁTNYELV-TANFOLYAMOT indít
Jelentkezni lehet 2002. szeptember 9—13-ig mindennap 9-től 16 óráig a HKÖ irodájában (Rozgonyi u. 1.).
Részletes információ a 93/326-658-as, illetve a 06/307355-3075-ös telefonszámon kapható.
Vargovics Józsefné - HKÖ-elnök
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés
(Ft-ban, bruttó)
Vas- és fémszerkezet lakatos szakirányú 70.000-80.000
Hegesztő (AWI vizsga) szakirányú 70.000-80.000
Esztergályos szakirányú 60.000-65.000
Járművillamossági szerelő szakirányú 50.000-60.000
Üvegfúvó szakirányú 65.000
Gondozónő szakirányú 76.000-90.000
Pék szakirányú 70.000
Pultos szakirányú 50.000
Felszolgáló (német nyelvism.) szakirányú 50.000
Dukkozó szakirányú 65.000-85.000
Betanított munkás 8 általános 50.000-65.000
Operátor 8 általános 60.000-70.000
Csomagoló 8 általános 50.000-60.000
Építésztechnikus technikum 100.000
Környezetvédelmi technikus technikum 80.000
Programozó főiskola 100.000-120.000
Faipari építészmérnök egyetem 86.000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK kirendeltségén
Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032
Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szerda: 8-12 és 13-16 között, péntek: 8-13-ig.
Parkettahulladék-tűzifa 7.500 Ft/m3 és kuglira vágott tűzifa 8.500 Ft/m3 megrendelhető.
Nagykanizsán a házhozszállítás díjtalan.
Érdeklődni: 30/856-3666
INGATLAN
Nk-Palin főútvonal mellett régi ház dupla telekkel, megosztva is eladó. Vállalkozásnak kiválóan alkalmas! Irányár: 12 millió Ft. Érd.: .30/272-2458. 30/446-
0657(4474 K)_
Platánsori, kétszobás, harmadik emeleti lakás eladó. Érd.: 316-9.36 (18 óra után),
20/3379-004(4518 K)__
Erdész u. 3/B. szám alatt háromszobás, étkezős, 84 nm-es családi ház garázzsal eladó. Érd.: az esti órákban a fenti címen.
(4562 K)_
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este). 30/2.38-017.3 (4566 K) A TV-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (este) (4574 K) Városkapu krt-on, I. emeleti, 38 nm-es, központi fűtéses, erkélyes, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 4.1 millió Ft. Érd.:
30/315-9467 (4584 K)_
Nagykanizsán belvárosi vízórás. telefonos, felújított kertes 35 nm-es udvari lakás eladó. Irányár: 3,8 millió Érd: .317-
643 (4587 K)_
Nagykanizsán a Tárház utcában családi ház eladó. Irányár: 6,6 millió Ft. Érd.: 20/444-6744. 20/461-8127
BÉRLET
Keszthelyen a Rákóczi téren garzonlakás kiadó. Érd.: 93/31 1-991 (4586 K) Garázs kiadó hosszabb távra Nagykanizsán az Erkel Ferenc utcában. Díja: 5.000 Ft/hó Telefon: 312-839 (4588 K)_
VEGYES
Hatszemélyes, duplaevezős, poliészter csónak eladó. Érd.: 30/227-3294 (4477
KJ_
Két darab igényesen kidolgozott vaddisznóbőr, fejjel, filcalátéttel eladó. Érd.:
30/227-3294 (4478 K)_
Két db 4 méter hosszú. 22.5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó.
Érd.: 315-559 (este) (4575 K)_
Morzsolt kukoricát házhoz szállítok!
Érd.: 315-559 (este) (4576 K)_
XVIII. század végi kézi faragású kétajtós szekrény igényesnek eladó. Érd.: 20/328-
6234 K) (4582 K)_
Kétgyermekes nehéz helyzetű, betegségtől és szegénységtől szenvedő család se-
gítséget kér. Elsősorban tartós élelmiszert vagy bármi mist elfogadna. Érd.: 30/458-8256 (4583 K)_
SZOLGÁLTATÁS
2002-es tanévben általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok korrepetálását vállalom matematika és számítástechnika tantárgyakból. Ugyanitt betegfelügyeletet és gondozást vállalok. Érd.: 314-323. 20/428-4989(4581 K) Németnyelv-tanítás! Korrepetálás, nyelvvizsgákra felkészítés! Érd.: Tóth, Nagykanizsa, Dózsa György út 114/8. Tel.:
320-381 (4585 K)__
Lakástakarítást vállalok. Érd: 316-610.
20/593-2426(4591 K)_
Nyelvtanár angol nyelvből tanítást, korrepetálást vállal. Ugyanitt alsó tagozatosok korrepetálását bármely tárgyból. Érd:
310-775, 70/314-2533 (4592 K)_
Pályakezdő pedagógus alsó tagozatos gyerekek délutáni felügyeletét (tanítását) vállalja, szükség esetén házhoz megy. Tel: 312-717 vagy 20/445-5665 (4593 K)
JARMU
Toyota Corolla Liftback XLI 1332 cm3, 88 LE, 113.(XX) km, türkizmetál. rendkívül megkímélt, ferdehátú, egybenyitható hosszú kocsiszekrény, magyarországi forgalomba helyezés: 1992. 10. hó, szervizkönyv, 5 ajtós, távirányító, légkondicionáló, 4 elektromos ablak, indításgátló, RDS-HIFI, plüss, új Michelin gumik, extrák Irányár: 1.400.000 Ft Tel: 06-30-217-3453(4589 K)
TÁRSKERESŐ
45/165/90-es melegszívű, káros szenvedélyektől mentes, sokoldalú férfi keres: kedves, azonos adottságú hölgyet. Ha kölcsönösen értelmi és érzelmi harmóniára vágysz, légy szíves írjál, „Szeretet" jeligére a Szerkesztőségbe! (Leveledben te-lefonszámod is legyen benn.) (4590 K)
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Halász Gyula. Munkatársak: Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Dezső Ferenc. Szőlősi Márta. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
2002. szeptember 5.
23
UVELODESI KÖZPONT
A VAGINA MONOLÓGOK
A Pécsi Harmadik Színház előadása a HSMK-ban szeptember 17-én, kedden 20.30 órakor
Szereplők:
Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara, Dévényi Ildikó Belépődíj: 1200 Ft Csak 16 éven felülieknek!
Jelenleg a világ több mint 20 országában játsszák, óriási sikerrel.
Tanuljon és vizsgázzon helyben, a DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: szeptembertől folyamatosan
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4—9 óra/hét)
2. Államilag elismert nyelvvizsgák helyben!
3. Cégek számára kihelyezett oktatás
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási és vizsgára felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből, vizsgáztató tanáraink vezetésével!
• Orakezdés: délelőtt, délután, este illetve szombat délelőtt
• Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség
• Ingyenes próbavizsga!
•Jelentős kedvezmények:
- diákoknak, törzstanulóknak
- a szeptember 6-ig beiratkozok számára
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel./fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu
Wm<SSStSWSTSl KIÉJP&llS, MS ILlteZÁMTÖ (CS©IP®]RT®IK!BAN, A ILIE(EIKISDWZ(í5lBIB ÁIR©NÍ
ÁLLAS- ES
KÉPZÉSI BORZÉ
¦
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége
2002. szeptember 12-én 9-12 óra között
ÁLLÁS- ÉS KÉPZÉSI BÖRZÉT SZERVEZ.
A BORZÉ HELYE:
Hevesi Sándor Művelődési Központ (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.)
szőnyegház
PVC
SZŐNYEG
PADLÓSZŐNYEG
LAMINÁLT PARKETTA
PARAFÁK
PARKETTA- ES PVC-VÁSÁR A TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
12 mm-es laminált parketta 4980 Ft helyett
már 2990 Ft
Továbbá több mint 100 fajta parketta közül választhat áruházunkban.
- azonnali kiszolgálással
- szaktanácsadás
- ingyenes alátétfóliával
- ingyenes helyi kiszállítás
- szőnyegszegés, PVC-padló-fektetés, parkettázás garanciával, korrekt árakon.
A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: héttőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
24
2002. szeptember 5.
88
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XIV. évfolyam 30. szám • 2002. szeptember 12. Megjelenik 21.000 példányban
Vállalkozását bővítené? Gépbeszerzésen gondolkodik? Energiatakarékossági elképzelései vannak?
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.
A Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.-t Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata hozta létre azzal a céllal, hogy a helyi vállalkozók fejlesztéseiben aktívan közreműködjön, tevékenységüket segítse.
SZOLGÁLTATÁSAINK:
Pályázatírás
Vállalkozóknak, civil szervezeteknek, lakosságnak kedvezményes áron. Igény esetén célirányos pályázatfigyelés.
Komplett finanszírozási tanácsadás Hitellehetőségek, támogatási formák.
Befektetési célú partnerközvetítés
On-line vállalkozói adatbázis összeállítása, partnerkeresés
Konferenciák, előadások, üzletember-találkozók szervezése
Elérhetőségeink:
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. 8800 Nagykanizsa, Király u. 47. Tel: 93-516-653 Fax: 93-310-808
FESTMÉNY ÉS RÉZKARC VÁSÁR
10%
kedvezmény szeptemberi 6-2cí.
25 festő-, és grafikusművész alkotásából választhat nálunk !
Adulov Kabul. Szász Endre, Balogh Ervin, Macskássy Izolda. Varkonvi lánc*, Aimer Margit, Gross Arnold. Vict\'or Vasarely, Reich Károly. Varga Imre Hincz Gyula, Gyulai tíwiusz...
PETRÓ GALÉRIA
Fő út 19. Tel.: 93/333-744 nyitva: hétfő-péntek: 10-1 7,30 szombat: 10-1 2 30
MI LESZ A VOLT OVIBÓL?
A kiskanizsai helytörténeti, honismereti, néprajzi gyűjtemény létrehozása ügyében kért segítséget az Együtt Kiskanizsáért Egyesület a polgármestertől. A tavaly októberében először felmerült ügy újabb aktualitását az adta. hogy az 1842-ben létrejött Templomtéri Iskola, az 1972-ben épült jelenlegi templom, valamint az 1882-ben elindított második, Kisrác Úti Iskola mindegyike évfordulóját ünnepli ebben az évben (160, 130 illetve 120 évesek). Ez alkalmakból több száz fényképet, tárgyi emléket, használati eszközöket, vallási-egyházi dokumentumokat, a hagyományos népviselet korhű, szép darabjait, valamint a kiskanizsai sporttörténeti dokumentumokat szeretnék az érdeklődők elé tárni, hiszen ezek szorosan összefüggnek Nagykanizsa történeti múltjával is.
Az egyesület elengedhetetlenül fontosnak tartja az ezen eseményekről való megemlékezést, ezért kérte a támogatást a kiállítás megvalósításához.
Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület kérelemben kérte, hogy a Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat támogatásával, a Szent Flórián téri volt óvodaépületben hat hónapon keresztül az egyesület helytörténeti kiállítást rendezzen azzal a feltétellel, hogy az egyesület vállalja az épület alkalmassá tételét a megrendezéshez, és az összegyűjtött anyagot Kiskanizsa hagyományaihoz méltóan kiállítja; valamint Nagykanizsa Önkormányzata a közműköltségekhez havi (maximum) 20.000 Ft-tal hozzájárul.
Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság határozatával egyetértve, a GVB sem támogatta a javaslatot.
A közgyűlés döntésében a volt óvodaépületet az egyesület használatába adta hat hónapra, de a költségekhez nem járul hozzá - tájékoztatta lapunkat Balogh László, az OKSB elnöke.
H T
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
SZAVAZZANAK AZ MSZP JELÖLTJEIRE!
¦MSZP
LITTER NÁNDOR polgármesterjelölt
DR. FODOR CSABA 5. választási kerület
KELEMEN Z.PAL
6. választási kerület
- Fizetett politikai hirdetés -
¦ 2002. szeptember 2-án megkezdődött az iskola, s talán emiatt történt a kora reggeli órában több koccanásos baleset is. Szerencsére személyi sérülések nem, vagy csak köny-nyebb horzsolások keletkeztek.
¦ 13 órakor jelentette be egy hölgy, hogy ismeretlen tettes a délelőtt folyamán a nyitott ablakon keresztül bemászott lakásába, ott kutatott, majd a megtalált nyolcezer forint készpénzével távozott. A kiérkező szemlebizottság azonban megállapította, hogy bűncselekmény nem történt, ugyanis a közben megérkező hozzátartozók megtalálták a hiányzó pénzt.
¦ Kedden hajnali háromnegyed ötkor a biztonsági őr jelentette be. hogy egy presszóból ismeretlen személy most távozott, s magával vitt 95 ezer forintot.
¦ Kedden reggel 8 óra 33 perckor jelentette be egy nagykanizsai lakos, hogy két értékes festményét ellopták. Két ismeretlen férfi azzal az indokkal jelent meg lakásán, hogy a villanyórát kell ellenőrizniük. Amíg az egyik férfi a tulajdonossal a mérőórát nézte, addig társa leemelte a falról a képeket, majd gyorsan távoztak. Szerencsére egy szemtanú látta az autóba sietve beugró elkövetőket, s a rendszám alapján az elkövetéssel alaposan gyanúsítható vecsési férfi már kapitányságunk vendégszeretetét élvezhette. A két festmény - melyeknek a sértett által megjelölt értéke kb. 10 millió forint - egyelőre még nem került elő. Köszönjük az állampolgári segítséget!
¦ Este kilenc órakor egy hölgy tett bejelentést, mely szerint ismeretlen tettes betörte házának ablakát, behatolt lakásába, majd ékszerei és pénze átadására szólította fel. Miután „kérését" teljesítették a bejárati ajtón keresztül távozott a helyszínről.
¦ 4-én délelőtt egy háziorvos jelentette be. hogy egy 60 éves férfi délelőtt, míg egyedül volt otthon öngyilkossági szándékkal felvágta ereit a fürdőkádban. A holttestre az ebédelni hazaérkező fia talált.
¦ Egy idős hölgy figyelmetlenségét és jószívűségét használták ki ismeretlen tettesek. Két idegen nő kéretőzött be hozzá azzal az indokkal, hogy csak vizet szeretnének kér-
ni, nagyon szomjasak. Míg a néni poharat keresett, illetve kiszolgálta őket, addig ők eltulajdonították a szekrényből 39 ezer forintját.
¦ Csütörtökön délelőtt egy helyi nagyáruházból jelentették be, hogy ismeretlen személy három darab hamisnak tűnő ezer forintos bankjeggyel fizetett. Az állítás igazságát szakértők vizsgálják.
¦ Délután negyed egykor sajnos ismét arról kaptunk hírt, hogy egy idős ember önkézzel vetett véget életének. A 83 éves bácsi a gázcsőre akasztotta fel magát lakásában.
¦ Délután fél négykor két külföldi személygépkocsi ütközött össze, egy személy sorozatos bordatörést szenvedett.
¦ Este fél kilenckor bolti lopáson értek tetten egy ismeretlen személyt, aki 20 ezer forintnyi áruval szeretett volna fizetés nélkül távozni. Az éjszaka folyamán társát is sikerült „elcsípni", akinek autójában nagyobb mennyiségű rágógumi és fogkrém volt. Valószínűsíthető, hogy több boltot is végigjártak, csak itt sikerült tetten érni őket.
¦ Sajnos, a hétvége is eseményekkel zsúfolt volt. A három nap alatt hét (!) közlekedési baleset is történt, melyek közül az egyik halállal, kettő súlyos (csonttörés), kettő könnyebb sérülésekkel végződött. Ittas járművezetés miatt 3 személyt kellett előállítani.
¦ Pénteken reggel egy idős férfitől csaltak ki 180 ezer forintot ismeretlen elkövetők. A két férfi a nyugdíjfolyósító intézet munkatársának adta ki magát, s a sértett nyugdíjszelvényeinek ellenőrzése közben felmarkolták a vele egy helyen tárolt pénzét is. Szombaton hajnali két órakor a mentőállomás ügyeletéről jelentették be. hogy egy férfi segítséget kér tőlük, mert társát megszúrta. A mellbeszúrt férfi a sérülésébe belehalt, az elkövető előállították. Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság végzi a további eljárást.
¦ Péntektől vasárnap reggelig 7 személyt állítottak elő a rendőrségre. Egy férfit csalás miatt körözött a hatóság, négyet szándékos rongálás miatt, két fő alaposan gyanúsítható több betöréses lopás elkövetésével is, egy fő pedig lopás miatt lett kihallgatva.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala ÁRVERÉST HIRDET az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. szám alatti, 1173/A/l hrsz-ú, 129 nm nagyságú üzlethelyiségre.
Az ingatlan induló licit bérleti díja (bruttó):
3.000 Ft/nm/hó 2.000 Ft/nm/hó 100 Ft/nm/hó
2002. szeptember 26. 10 óra
- 61,47 nm üzletár:
- többi helyiség: az árverésen a licitlépcső Az árverés ideje:
A részletes árverési anyag átvehető:
2002. augusztus 28-tól 2002. szeptember 26-ig
Árverés helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti tárgyalója.
Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a. Tel.: 500-739
KAMARAI KÖZGYŰLÉS
A nyár derekán tartotta közgyűlését a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara, derül ki a szervezet augusztusban megjelent hírleveléből. A küldöttgyűlési beszámolót a küldöttek egyhangúlag elfogadták. A beszámoló szerint a kamara bevételi tervét, jórészt a tagdíjból, 84%-ban teljesítette. A 11 milliós kiadási tervhez képest a kamara 7,54 millió forintot költött el, vagyis a sikeres gazdálkodásnak köszönhetően 1.66 milliós megtakarítási ért el. A kamarai tevékenység legfontosabb része a szolgáltatások nyújtása, e terén is jelentősek az elért eredmények. Kiépült a kamara szakmai szervezete és infrastruktúrája, megalapozódon mind a ha-
zai, mind a nemzetközi kapcsolatrendszere. A testület 2002-ben 18,66 millió bevétellel, és 18.14 millió kiadással számol. A bevételek megduplázásának eszközei a PR-tevékenység és a szolgáltatások mennyiségének jelentős javítása, pályázati források kiaknázása, a taglétszám további növelése. Kovács Antal elnök beszámolt arról, hogy 128 millió forintban megtörtént a megyei kamarával szembeni vagyoni követelés meghatározása a nagykanizsai kamara részéről. Az ügy jelenleg a megyei bíróságon van, és levélben megkereste a szervezet az új gazdasági és közlekedési minisztert is.
D.É.
PÁLYÁZAT, ELBÍRÁLÁS
A közgyűlés egy korábbi határozatával döntött arról, hogy a VIA-val együttműködve 2002. május 31-ig pályázatot ad be a Nyugat-Dunántúli Regionális Területfejlesztési Tanácshoz a délkeleti elkerülő út-déli forgalmi út-projekt előkészítésére. A pályázatot befogadták, elbírálás a napokban várható. Ugyanekkora várható az információs táblarendszerre benyújtott pályázat elbírálási eredménye is. amelyet szintén a Nyugat-Dunántúli Regionális Területfejlesztési Tanácshoz nyújtott be a város.
McDonald Vberuházás?
A közgyűlés 3 millió forint értékben értékesített egy területet a McDonald\' s-beruházást bonyolító gazdasági társaság részére.
Hitelkártya-program
Augusztus végén indult el a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamaránál a már korábbra meghirdetett hitelkártya-program. A kamara irodájában már kialakították a program működéséhez szükséges informatikai hátteret, az érdeklődőket augusztus 28-tól várják.
Látogatás vagy fogadás
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamaránál taglátogatásiAfogadási rendszert alakítanak ki. A tagokat sorra látogatja egy az elnök, vagy az általános alelnök vezette küldöttség, valamint az illetékes tagozati elnök. A kisebb vállalkozásoknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy előre egyeztetett időpontban a látogatás egyéni fogadás helyettesítse Módszer célja, hogy az elnökség tájékozódhasson a tagok tevékenységéről, véleményéről, és a tagokat is tájékoztathassa a kamara az időszerű kérdésekről.
D.É.
2002. szeptember 12.
Nagykanizsa és környéke polgári köreinek találkozójára invitáljuk Önöket
2002. szeptember 14-én (szombaton) 14 órától
Nagykanizsán, a Zrínyi Miklós u. 18. sz. alatt.
(volt Uttörőházban)
Vendégünk:
BAYER ZSOLT, a Magyar Nemzet újságírója.
Bemutatkozik:
SCHÁB GYÖRGY polgármesterjelölt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A nagykanizsai Polgári Egyesület szeretettel meghív minden érdeklődőt
„POLGÁRI ESTÉK"
következő előadására.
Vendégünk: Tóth Gy. László
A rendezvény időpontja:
2002. szeptember 16. (hétfő) 18. óra
Helyszín:
Honvéd Kaszinó Tükörterme
Fizetett politikai hirdetések
FIDESZ-SAJT0TAJEK0ZTAT0
Az elmúlt heti szokásos sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a Fidesz-MPP kanizsai csoportjának elnöke, országgyűlési képviselő hivatkozva az általa korábbiakban a kanizsai költségvetési helyzettel kapcsolatban elmondottakra, ismertette, hogy polgármesterjelöltjük, Scháb György a feladatokról, a megoldás módjáról tájékoztatja a nyilvánosságot. A közgyűlés legutóbbi döntésére - a Nagykanizsa Régió Kft. - reagálva ismételten hangoztatta, hogy a testület nem megalapozott, körültekintés nélküli gyors, előkészítetlen határozatokat hoz, jelen esetben gazdasági társaságot alapít. Cseresnyés Péter szerint a hiányos előterjesztésen túl, az idő rövidsége - kevesebb, mint 24 óra - is hozzájárult ahhoz, hogy a képviselők nem
tudták, miről döntenek, amikor megalapították az ún. Ipari Park Kft.-t. Véleménye szerint a sietség oka az volt, hogy kanizsai látogatása során mind Medgyessy Péter, mind Kovács László ígéretet tett arra, hogy a város megkapja a volt laktanyaingatlanokat. A szocialista városvezetés mindig arra hivatkozott, hogy a munkahelyteremtés feltétele a két laktanya birtokba adása - és most az ígéretet be akarják tartani, nehogy újabb hazugságon kaphassák őket - mondta Cseresnyés. Amennyiben az APV Rt. által apportált laktanyák értékével kiegészítve működik majd tovább a kft., a város elenyésző hányaddal lesz résztulajdonos, és beleszólása a gazdálkodásba is minimális, nem számottevő lesz. Cseresnyés kiemelte: a polgári pártok poli-
tikai célja a munkahelyteremtés, nem pedig az ingatlanszerzés, a szocialista városvezetés csupán kampányfogásnak tekinti a laktanyák megszerzését.
Ezt követően Scháb György felhívást intézett a városvezetés és a képviselő-testület felé, miszerint haladéktalanul el kell kezdeni a pótköltségvetés elkészítését. Számítása szerint minimum 500 millió Ft értékű forráshiány várható év végéig. Mivel ennek teljesülése bevételi oldalon nem várható, elkerülhetetlen a kiadási oldal vonatkozásában haladéktalan intézkedéseket tenni. Határozott takarékossági, racionalizálási intézkedésekre, valamint radikális feladat átcsoportosításokra van szükség. Ha ez nem történik meg, a város működőképessége csak újabb súlyos hitelfelvétellel tartható fenn.
SZAVAZZON
POLGÁRMESTERJELÖLTÜNK:
SCHAB GYÖRGY
Képviselőjelöltjeink a választókerületekben:
1. Papp Nándor
2. Pintér Csilla
3. Balogh László
4. Antalics Dezső
5. Dr. Csákai Iván
6. Birkner Zoltán
7. Szőlősi Márta
8. Magyar József
9. Gyalókai Zoltán
10. Marton István
11. Dr. Kolonics Bálint
12. Magyar József
13. Lengyel Miklós
14. Dr. Bárányi Enikő
15. Polai József
MDF Magyar
gg?**1 MKDSZ
- Fizetett politikai hirdetés -
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
számolót a bizottság tudomásul vette, és újabb javaslatokat is tett a bizottság nevében a költségvetés módosítására. Ezt követően Tóth László az iránt érdeklődött, a hivatal miért nem hajtotta végre a 154./2000 határozatot. A május 31-én kelt határozat szerint kimutatást kellett volna készíteni a lejáró szerződésekről, a fizetési elmaradásokról és havi pénzügyi ütemtervet is kellett volna készíteni, ám ez nem valósult meg. A képviselő felkérte a polgármestert a felelősségre vonáshoz tegye meg a szükséges lépéseket. Cserti Tibor elmondta, a helytelen önkormányzati gazdálkodás törvényszerűen vezetett ide. Marton István rettenetes anyagnak minősítette az előterjesztést, és felhívta a jelenlévők figyelmét a csökkentés a Szabadhegy esetében nem kívánatos következménnyel jár. A testület végül a PB javaslatát fogadta el, szeptember 30-ig készüljön cselekvési terv, költségvetésmódosítás, vizsgálják meg a szerződéseket, fizetési kötelezettségeket. A közgyűlés lapzártakor még tartott.
D. É.
Kedden a délelőtti órákban kezdte meg ülését a közgyűlés. A napirenddel kapcsolatos vitát követően kérdés és kiegészítés nélkül fogadta el a testület a polgármesteri tájékoztatót. Röst János azt javasolta, hogy október 23-a méltó megünneplésének érdekében a polgármester hívja össze a pártok, civil szervezetek képviselőit egyeztetetésre. Dr. Csákai Iván a régi piac sorsa felől érdeklődött, valamint az ÁPV Rt.-vei folytatott tárgyalásokról. A Hotel Touring épülete körül uralkodó viszonyok ellen is kifogást emelt a képviselő. Elmondta, bár kitiltásra kerültek az utasszállító mikrobuszok, azok továbbra is szabálytalanul parkolnak, akadályozzák a mentők, egyéb járművek behajtását az Attila utca hotelhez közel eső részébe. Gondot okoz a szeméttároló hiányában felgyülemlő szemét is. Dr. Csákai Iván azt kérte, az önkormányzat szólítsa fel a tulajdonost a viszonyok rendezésére. A képviselő szerint a hatóságoknak komolyabban kellene ellenőrizni a környéket, mert gyakran látnak a lakók gyanús preparátumokat,
és tapasztalnak olyan jeleket, amelyek drogfogyasztásra utalnak. A képviselő a lakók nevében kérte, hogy a leégett hulladéksziget kellemetlen szagú maradványait is szállítsák el. Kelemen Z. Pál Bicsak Miklós nevében szerette volna tudni, hogy az önkormányzati takarékoskodási programnak áldozatul esik-e majd a Magyar utca, Űrhajós utca közötti rész járdakialakítása. Röst János arról érdeklődött változott-e a leadott vagyonnyilatkozatok száma (nem). Kiss László a megváltozott körülményekre tekintettel javasolta, hogy Ligetvárosban alakítson ki gyalogátkelő helyet az önkormányzat a buszmegálló közelében. Az interpellációkat, kérdéseket követően az SZMSZ módosítását fogadta el a közgyűlés. A Szervezeti Működési Szabályzat ezentúl szabályozza majd, melyek azok a munkakörök a hivatalban, amelyek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járnak. 12 millió forintra lenne szükség az Arany János-óvoda keleti épületének életveszély-elhárítására. Jelenleg az önkormányzatnak nem áll rendelkezésére
a szükséges mennyiségű pénz. Kiss László azt javasolta, a munkálatokat térítésmentesen, cserébe az eddigi nagy értékű önkormányzati megrendelésekért, végezze el a Kanizsa Kft. A testület sem ezt a javaslatot, sem az eredeti határozati javaslatot nem támogatta. A közgyűlése Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának Egri Gyula tűzoltó alezredest nevezte ki. A testület támogatta a tűzoltóság felszerelés beszerzésre irányuló pályázatát. A költségvetéssel és a likviditási helyzettel kapcsolatos napirendek összevonva kerültek megtárgyalásra. A napirend elején Tüttő István polgármester elmondta, a problémát az okozta, hogy az betervezett ingatlanértékesítések nem realizálódtak, ugyankkor a vagyonszerzésre irányuló törekvések és a feladatellátásból származó kiadások feszültséget okoztak. A sport támogatására elkülönített pénzek elvonása a városi sportélet halálát okozhatja. Budai István ismertette a PB álláspontját. Elmondta, hogy a likviditási helyzetről szóló be-
egyenlőségéért Szervezet elnöke is, aki hozzászólásában elmondta: a cigánypolitikát most csak kirakatpolitikának lehet nevezni.
A sajtótájékoztatón nem hozták nyilvánosságra a jelöltek névsorát, mint mondták, a lista még nem végleges.
H. A.
„Változtass a jövődön" címmel szombaton roma független képviselőjelöltek tartottak gyűlést a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A program ismertetése mellett a helyi roma közösség problémáit vitatták meg.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a jelöltek 10 pontban foglalták össze
Független romák
programjukat a következő négy évre vonatkozóan.
Id. Orsós Ferenc beszédében kifejtette: fontosnak érzi a jog- és esélyegyenlőség megteremtését, az átlátható
önkormányzati gazdálkodást, és a tájékoztatást a közpénzek felhasználásáról. A gyűlésen részt vett Horváth Mária, a zalaegerszegi Kisebbségiek Társadalmi Esély-
GONDOR ISTVÁN
országgyűlési képviselő 2002. SZEPTEMBER 13-ÁN PÉNTEKEN 9-12 ÓRÁIG
FOGADÓÓRÁT TART.
Helyszín:
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. emelet 8. - országgyűlési képviselőiroda
Időpont-egyeztetés:
munkanapokon 9 és 11 óra között a 93/326-680-as telefonszámon.
KIHELYEZETT POSTAHIVATAL
A közgyűlés korábbi döntésével a jegyzőt bízta meg, hogy folytasson tárgyalásokat a Pécsi Postaigazgatósággal az Eötvös tér 16-ban kihelyezett postahivatal létesítéséről.
A postai munkahely kialakításának költsége 650-700 ezer forint + ÁFA, amely tartalmazza a bútorzat költségét és a szükséges biztonsági berendezéseket. A szolgáltatás ellátásához szükséges postai kisgépek, eszközök beszerzését a Posta vállalta, áramellátás, és mellékhelyiség biztosítása a város dolga. A kihelyezett hivatal kialakítás költségeit fele-fele arányban vállalnák az érintettek, a szolgáltatás biztosítása jelentős mértékben csökkentené az ügyintézés idejét, az állampolgárokat megkímélné a postai úttól.
D. É.
ÁLLÁSHELY-FELÜLVIZSGÁLAT
A Városi Kincstár feladatai a 2002-es évben jelentősén bővültek, ezek ellátásához két álláshely növekedésére lett volna szükség. Ennek oka egyrészt a VIA dolgozóinak létszámnövekedése, amely a közcélú, közhasznú foglalkoztatottak révén meghaladta a 100 főt. másrészt többletfeladatot jelentett a HACCP-rend-szer kialakítása, bevezetése. A feladatbővüléseket belső személyi és feladat-átcsoportosítással oldotta meg a szervezet, így a két álláshely bővítés szükségtelenné vált. A Városi Kincstár működése a második évének a felénél tart. Az első év tapasztalatainak figyelembe vételével végrehajtott jelentős belső átszervezés nem jelenti azt, hogy a jelenlegi szervezeti, működési modell már véglegesnek mondható.
Multiktól a rászorultaknak
írásunkban arról szerettünk volna beszámolni, hogy hova kerülnek a nagy áruházakból a maradék, de még fogyasztható termékek, élelmiszerek, gyümölcsök. Szemetes kukákba hajítják az alkalmazottak, vagy pedig felajánlják a karitatív tevékenységet végzők számára, hogy eljusson rászorultakhoz a még fogyasztható termék? Telefonon történt érdeklődésünkre a PLAZA Match élelmiszeráruházában megtudtuk, hogy azokat a termékeket, zöldségeket, gyümölcsöt, amelyeket akcióban sem lehet eladni, felajánlották a Vöröskeresztnek. Változó termékekről van szó, kezdetben néha kész-
étel is volt közöttük. A B1LLA Kft. budapesti központjában többszöri telefonálással sem jutottunk eredményre. Azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak segíteni, központi döntés alapján a vezetők adhatnak tájékoztatást, de ezen a héten és a következőn sem lesznek elérhetőek hazánkban. Ha legközelebb lesz akciója lapunknak, érdeklődjünk akkor! A TESCO Áruházban megtudtuk, hogy idén megszüntették az adományozást. A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. áruházában a telefonkönyvben található számot több alkalommal tárcsáztuk, de a vonal végén nem vette fel senki a telefont.
VESZPRÉMI EGYETEM Kihelyezett Képzési Hely Nagykanizsa Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. TelVFax: (93) 312-052, e-mail: kfa@mail.sienet.hu
Újra MENEDZSERKÉPZÉS Nagykanizsán!
A VESZPRÉMI EGYETEM és a KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY
másoddiplomás menedzser szakmérnök képzést indít.
A képzés célja:
vezetői hatékonyság növelése, a menedzseri életminőség javítása. Időtartama: 4 + 1 félév
Jelentkezés feltétele:
egyetemi vagy főiskolai diploma megléte.
A diploma megszerzéséhez nyelvvizsga nem szükséges.
Indulás: 2002. október 4.
(A képzés kéthetente péntek du. és szombat de. van.)
A képzés ára:
120.000 Ft/félév
(nem céges hallgatóknak 20% kedvezmény; GYES-en, GYED-en lévőknek a képzés ingyenes, csak tankönyvköltséget kell fizetni.)
Jelentkezési határidő:
2002. szeptember 26.
Jelentkezés:
Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány Nagykanizsa. Zrínyi M. u. 33. • Tel./fax: (93) 312-052
S T R A T U S
Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
A Stratus Kft. meghirdeti eladásra
a megbízója tulajdonát képező, a nagykanizsai ingatlannyilvántartásban a 1169. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. szám alatt található ingatlan 7/22-d arányú tehermentes tulajdonjogát. Az ingatlanrész összesen 281 m2, amely két szintből (fez.: 104 m2,1.emelt: 177 m2 ) áll.
A részletes vételi ajánlatokat - a vételár.a fizetési feltételek, valamint az ajánlati kötöttség pontos megjelöléséve 2002.12.31-ig zárt borítékban kérjük eljuttatni a következő postacímre: STRATUS Kft. H-3201 Gyöngyös, Pf: 263. { A borítékon kérjük feltüntetni: Nagykanizsai ajánlat)
Az ajánlattételi felhívás nem jelent szerződési kötelezettséget sem az ingatlan tulajdonosa, sem a Stratus Kft. számára.
További információkért hívja a 06/30/212-4670-s telefonszámot.
2002. szeptember 12.
KÖZMEGHALLGATÁS PALINBAN
Az elmúlt négyéves önkormányzati ciklus utolsó közmeghallgatását tartották meg csütörtökön a palini általános iskolában. Tüttő István polgármester tájékoztatójában felvázolta az elmúlt időszak sikereit, kudarcait, hangsúlyozva, hogy adottságaihoz képest a város nem tudott sok előnyt kihasználni, de sor került jelentős fejlesztésekre is. A köztudatban létezik egy sajnálatos összehasonlítás Zalaegerszeggel. Alapvető különbség a megyeszékhely és a megyei jogú város között, hogy a megyeszékhely fejlesztésére akkor is szükség van, akkor is fejlesztenek egy megyeszékhelyt, ha más várost nem. A város vonzereje továbbra is a földrajzi fekvése, és a kultúrája, itt nemcsak a művészetekre kell gondolni, hanem a munkakultúrájára is. A nagybefektetők mindig először Kanizsát választották, utána mentek Zalaegerszegre. Az iparfejlesztés nagyban függ attól, hogy milyen az infrastruktúrája a településnek. A polgármester a továbbiakban elmondta, hogy az elmúlt négy évben az önkormányzat igyekezett feladatai sokasága mellett sok mindent megoldani. Egyik probléma mindig a pénzhiány volt. Ma is forrásproblémáink vannak. Több mint 600 millió forintot költött a város arra a 45 hektár földterületre, amelyet az ipari park céljára vásároltak meg. Ennek eladása még hátra van, de nem elszórták, hanem befektették a pénzt. Remény van arra, hogy ennek a befektetésnek hozadéka lesz, és többet tudnak belőle kivenni, mint amennyit befektettek. Éppen két nappal ezelőtt Kaposvár említésére került sor a magyar rádióban, dicséretes cselekményként említve, hogy az a város 200 millió
forintot fordított ebben az évben intézményei felújítására. A polgármester jelezte, Kanizsa ennél jóval többet fordított, és mégsem szerepelt a rádióban. Infrastruktúrában vannak elmaradások, de jelezte azt is, hogy kulturális téren Nagykanizsa továbbra is betöltötte azt a szerepét, amit egy regionális központnak be kell tölteni. Hisz abban, hogy az elmúlt időben megalapozták annak a lehetőségét, hogy a város olyan pályára álljon, ami a fejlődés nagyobb ütemét fogja jelenteni.
A közmeghallgatáson megjelentek között elsőként a miklósfai városrészből érkezett Horváth Győző kérte a testület segítségét a városban folyó oktatási, szakmai képzésről. Miért szűnt meg a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskolában a tanévkezdést követő néhány nap után az autószerelő technikus képzés? Balogh László, az OKSB elnöke válaszában elmondta, hogy a bizottság szakmai szempontból tárgyalta a kérdéskört, a saját hatáskörében annyit tehet, hogy felszólítja az iskolát, hogy tegyen meg többet a beiskolázás érdekében és hirdesse meg a szakképzéseket. Burján Zoltán az önkormányzat tá-
mogatását kérte egy Ady utcai lakásépítési beruházás elindításával kapcsolatban, hogy a szomszédok és az ő jogai is megfelelően tisztázódjanak. Béres Sándor tanár elismeréssel szólt a palini iskoláról, aggodalommal a dr. Mező Ferenc Gimnáziumról, ahol tanít, majd kifejtette véleményét a zalai és a nagykanizsai újságírásról, és kritikával illette az önkormányzat munkáját. Felhívta a figyelmet a Petőfi utca 5. szám előtti zöldterületen parkoló autókra. Javasolta, tegyenek ki megállni tilos táblát az illetékesek. A korpavári Molnár László a közelükben lévő szerelőcsarnok környékén élők panaszára hívta fel a figyelmet, ahol a zaj miatt éjjel sem lehet pihenni. Fazekas Tiborné elmondása szerint Palinban sokan építkeznének, de nincs közművesített telek. Nagy reményekkel állnak a közműterv elé. Lukácsa Lászlóné a palini útviszonyokról tájékoztatott, mert életveszélyes közlekedni. Az újtelepen, ahol út van, ott nincs járda. Ahol van, az pedig járhatatlan. Fekvőrendőr kellene a Lazsnak utcai sarokra. Felhívta a figyelmet a buszközlekedés tarthatatlanságára is. A 1 l-es helyi járaton reggelente lóg-
nak a kisgyerekekkel, a homokkomáromi és a kacorlaki busz pedig nem áll meg, és délután sem állnak meg a buszok. A kérdésre Gáspár András, a VIA Kanizsa Kht. igazgatója azt a választ adta, hogy a palini lakótelepre készült rendezési terv járdát nem tartalmaz, mert lakó-pihenő övezet, ahol 20 kilométeres sebességgel lehet közlekedni. A KÖGÁZ képviselője elmondta, Korpavár városrészben a fűtési szezon megkezdéséig, október 15-re lesz gáz. Víg Nándor Alkotmány utcai lakos a közelükben lévő őrző-védő kft. dolgozóinak balesetveszélyes közlekedésére hívta fel az önkormányzat figyelmét. Járműveikkel rendszeresen a járdán közlekednek, arcátlanul rádudálnak a biciklisekre és a gyalogosokra. Wilmanné Kovács Judit a szemétről szólt, ami ellepi a környezetünket. Hiába próbálnak ellene tenni, beszűkíti a várost. Örömmel tapasztalja, hogy sokan bicikliznek, de igazából kerékpárutak nem övezik a várost. Életveszélyes kerékpárral közlekedni Palinból. Kulbencz Ferenc, a közterület-felügyeleti iroda vezetője elmondta, intézkedési terveket készítettek, első lépés az illegális szemétlerakó helyek felszámolása. Ennek érdekében egy alapítványt hoztak létre, a hét végén már meg is kezdik a működést, két-három hónapon belül tisztába tudják tenni a várost. Marton István képviselő az illegális szemétlerakókkal kapcsolatban hozzáfűzte, hogy egy köbméterig ingyen ki lehet vinni mindenkinek a szemetet a bagolai hulladékdepóra, de az önkormányzat rendelkezhet úgy is, hogy ez a mennyiség holnaptól akár két köbméter legyen.
SIKERES 12 EV
Dr. Csákai Iván 12 éve vezeti a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, az egyik olyan közgyűlési bizottságot, amely számos már megvalósult tervet, beruházást tudhat maga mögött.
- Ebben a közgyűlésben bárki bármit mond, ezt az elmúlt tizenkét évet a Szociális és Egészségügyi Bizottság sikeresnek mondhatja. Ha valaki figyelembe veszi, hogy az elmúlt tizenkét év alatt mi mindent sikerült megvalósítani, elcsodálkozhat. Persze voltak olyan elképzelések is, amelyre ez a tizenkét év sem volt elég, hiszen mindig volt ellenszél.
- Miből is áll a sikerek sora?
- A tizenkét év alatt a kórházban megvalósult két rekonstrukció, amely együtt közel kétmilliárdos beruházás. Egyik esetben 60%-os, a másik esetben 90%-os állami támogatással sikerült a programot végigvinni. Ennek eredményeként a kórházban a betegellátás minősége nagymértékben javult. Ehhez jött a szakmai fejlődés, ami már nem a SZEB kompetenciája. Ha azt nézzük, hogy az önkormányzati időket megelőzően is voltak elhelyezési gondok a két szociális
intézmény körül, hogy az idősek korszerű ellátása nyugdíjasház nélkül nehézséget okozott, akkor azt mondhatjuk, az elmúlt négy évben e téren is jelentőset haladtunk előre. Ebben a ciklusban sikerült az új szociális otthont kialakítanunk, amelynek eredményeként európai szintű ellátásban részesülnek az idős emberek a Teleki utca 48-ban. Függőben van a szakosított szociális otthon elhelyezése. A polgári kormány által meghirdetett Széchenyi-tervben indult a szociális bérlakásépítési akció, amely szervesen kapcsolódott a város lakáskoncepciójához, így lakásvásárlásra, csillagház kialakításra és szociális bérlakásépítésre nyílt lehetősége a városnak. Már másodszor pályázott erre a programra a város, mindkét alkalommal sikeresen. Ez év végén, illetve a jövő év elején kerül átadásra száz új lakás. Ebből 44 úgynevezett csillagház, amely fiatal párok életkezdését segíti, 46
lakással pedig a ligetvárosi kertes beépítés folytatódik. A Vöröskereszttel közösen kialakított hajléktalan-ellátó rendszer is magas színvonalon működik, van szállónk, és van utcai ellátás, és vannak további elképzeléseink is.
- A sikerek sorolásából kimaradt a nemrégiben átadott központi bölcsőde. Nem érzi sikernek?
- Az épület szép, a gyerekek ellátása magas színvonalon megoldott. Ennek örülök. Egy kicsit azért keserűen gondolok arra, hogy nem a négy bölcsőde mellé építettünk egy ötödiket, hanem a meglévők egy részét vontuk össze, mert azok nem feleltek meg a vonatkozó előírásoknak és a gyermeklétszám csökkent. Örülök, mert megmentettünk egy önkormányzati ingatlant, funkciót is adtunk neki. Nem kell hogy üresen, értékesítésre várva álljon, de jobb lett volna, ha a növekvő igények miatt lett volna szükség erre.
- Mi a siker titka?
- Részben az a tudatosan gyakorolt presszió, amelyet alkalmaztunk mind az önkormányzat, mind
a kormányzat esetében. Az elért eredmények érdekében gyakran volt szükség lobbira, személyes megkeresésekre, de úgy látom, érdemes volt, mert másként nem sikerült volna. Mi úgy gondoltuk, nem a FIDESZ-ért, nem az MSZP-ért, hanem Nagykanizsáért, az itt élő emberekért folyik a lobbi minden esetben.
- Milyen volt a munkakapcsolat a bizottság és a szakosztály között?
- A SZEB mögött jelenleg egy olyan szakosztály működik, amely hatványozottan figyel minden pályázatra, minden lehetőséget megragad. Olyan osztállyal dolgozunk együtt, ahol az anyagok előkészítettségétől kezdve, mindenre odafigyelnek, mindennel a munkát segítik. Korrekt, jó háttérmunka folyik a Szociális Osztályon.
- Befolyásolta-e az önök munkáját pártpolitika?
- A bizottságban, ebben is és az előzőkben is, szociálisan érzékeny emberek dolgoznak, minden pártpolitikát félretéve zajlik a munka.
D. É.
SZABADIDŐS PROGRAMOK ŐSZRE
A Kodály Zoltán Művelődési Házban szeptemberben beindultak* a szakkörök. A fafaragó és kertbarát kör mellett a nyugdíjasklub is tartalmas programokat kínál. Újra indul a tánccsoport és az asszonytorna. Helytörténeti szempontból kihagyhatatlan, a Nagykanizsai Vasút 140 éves történetét reprezentáló fotó- és dokumentum-kiállítás, a vasútállomás várótermében. A Thúry György Múzeum és a Kodály Zoltán Művelődési Ház közös szervező munkájának eredményeként létrejött állandó kiállítás nyomon követi a kanizsai vasút életének legfontosabb eseményeit. Októberben
rendhagyó kirándulást szerveznek a fővárosban található Vasúttörténeti Parkba. Még ebben a hónapban Bartalos Tünde kaposvári alkotó festményeiből nyílik kiállítás. Izgalmasnak ígérkezik az öt városból szerveződő, dunántúli vasutas nyugdíjasklubok vasúttörténeti vetélkedője. A novemberi programok is változatos, több korosztály számára igénybe vehető szórakozási lehetőséggel várják az érdeklődőket. Az egészség és élettér sorozatban az öngyógyításról tartanak előadást. Rédey István zalaegerszegi festőművész kiállítása mellett az Európai Unió és a mezőgazdaság témakörében tart elő-
adást a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tudományos munkatársa. Rétegprogramként a punk műfajának kedvelőinek szerveznek koncertet. A hagyományosnak számító Katalin-bált az idén is megtartják. Decemberben folyatódik az Egészség, élettér sorozat, melyben a kozmikus energiák hatásairól tartanak bioenergetikus előadást. Folytatódik az európai uniós sorozat, mely az életmódváltozást dolgozza fel előadás formájában. Az év végén termék- és hobbikiállítást tartanak.
Móricz Zsigmond Művelődési Ház őszi programsorozata a kamaraszínházi programokra épül. A
kamaradarabok, Aristophanestől Spiróig szemezgetnek a drámairodalomból. A HSMK színháztermében tartandó előadásokon a magyar színházi élet nagyságai lépnek fel. Töröcsik Mari, Haumann Péter, Sinkló László, Székhelyi József és Jordán Tamás mellett a fiatal generáció képviselőit láthatja majd a közönség. Októberben Faludy György estjére kerül sor a Móriczban. Grencsó István jazz-triójának fellépésére a Zsinagógában kerül sor. Művelődési ház művészeti csoportjai és szakkörei hasonlóan a tavalyi évhez idén is hasznos kikapcsolódást kínálnak.
Halász Gyula
2002. szeptember 12.
Múlt héten pénteken került sor a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola fodrász-tanműhelyének ünnepélyes avatására. Az avatóünnepség elején Mérksz Andor, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Teleki László roma politikai államtitkár beszédében elmondta, szomorú, ha tradíciókkal rendelkező szakmákat nem tudunk életben tartani, de amit meg lehet tenni egy-egy szakma életben tartásáért, azt meg kell tenni. Erre egy nagyon pozitív példa ez fodrász-műhely, amely azzal a céllal jött létre, hogy gyakorlati képzési helyet teremtsen azoknak a fiataloknak, akik vagy származásuk, vagy anyagi lehetőségeik miatt nem találnak másutt lehetőséget arra, hogy a szakma alapjait a gyakorlatban sajátíthassák el.
- Mint országgyűlési képviselő, a nagykanizsaiak - és nemcsak a ki-
sebbség - képviselője munkám első eredményének mondhatom, hogy ez a képzőhely létrejött. Nem élhetünk, és nem tanulhatunk egymástól elkülönítetten, ezért minden olyan kezdeményezést, amely a romák és a többségi társadalom tagjainak harmonikus együttélését, képzését segíti, a rendelkezésemre álló eszközökkel eddig is támogattam, és a jövőben is fogom.
- Az összesen 7,5 millió forintból kialakított képzőhely megvalósítását 2,3 millió forinttal támogatta a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, egymillió forintot ajánlottak fel támogatók. 1,7 millió nyert az intézmény különböző pályázatokon. Mérksz Andor igazgató a múltra emlékezve elmondta, hogy sok tehetséges fiatal szakmatanulását tette lehetetlenné a képzőhely hiánya, hogy egykor a hosszú időn át használaton kívüli alagsor nagyon elhanyagoltan
várta a mostanra eljött szebb napokat. A tanműhely nemcsak képzőhelyként működik majd, hanem a későbbiek során megnyitják a város lakossága felé, és azokat a kispénzű, de szépülni, megújulni vágyó férfiakat és nőket várják majd ide. akik a neves szalonok magasabb árait nem tudják kifizetni. Mérksz Andor beszédét követően a műhely kialakításában közreműködő vállalkozásoknak, szervezeteknek és magánszemélyeknek emléklapot és az intézmény díszdobozos címerét adta át. Az avatóbeszédeket követően együttműködési megállapodást írt alá a fenntartó nevében Tüttő István polgármester, Koller Judit, az ESZI igazgatója, és Juhász Lászlóné a Szakosított Szociális Intézmény képviselője. A kezdeményezés - mondta a polgármester -, szép gesztust takar. A rászoruló, kispénzű idős embereknek, akár otthonokban is lehetőséget nyújt arra,
hogy megszépüljenek, hogy komfortérzetük javuljon. A fiatalok jobban megismerhetik az időseket, a másságot, az idősek pedig örülnek majd, hogy a fiatalok közelében lehetnek.
- Egyfajta szerény csoda megvalósulásának lehetünk tanúi - mondta pohárköszöntőjében Tamóczky Attila alpolgármester - szerény csodának, amely sok ember jó szándékú összefogásának eredményeként jött létre, és a diákok, a felnövekvő nemzedék érdekét szolgálja. Vannak, akik azt terjesztik, ez a város haldoklik, kérem, nézzenek körül más városokban is, és akkor alkossanak véleményt. Óvok mindenkit, mert vannak önbeteljesítő jóslatok, s ha sokan mondják, hogy ez a város nem él, előbb-utóbb így lesz. Én azok egészségére ürítem e poharat, akik ezt a várost éltetik, létét hirdetik - mondta végezetül Tamóczky Attila.
EGYÜTTMŰKÖDÉS A TÉRSÉGFEJLESZTÉSÉRT
LOGISZTIKA MINT VONZERŐ
Nagykanizsa és a dél-zalai régió szempontjából rendkívül fontos megállapodás bejelentésére került sor a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. A négy gazdasági társaság által aláírt szándéknyilatkozatot követően a térség logisztikai lehetőségei jelentősen bővülhetnek. A sajtótájékoztató keretében bejelentett megállapodás előzményeiről Tüttő István Nagykanizsa M.J. Város polgármestere adott tájékoztatást. Mint ismeretes. 1998-ban hosszas előkészítés nyomán, kormányhatározatban Nagykanizsát jelölték ki a X. Országos Logisztikai Központ helyszínéül. A kedvező közlekedési adottságokkal rendelkező városban a bejelentést követően elmaradt a várt fejlődés. Miközben a város másokra várt, az M7 Vámügynökség és Logisztikai Kft., a Murasped Kft. és a Zalavár-Sármellék Airport Kft. egyre aktívabb logisztikai tevékenységet folytatott. Ezt érzékelve a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht., a kölcsönös érdekek alapján kezdeményezte a Nagykanizsai Központú Regionális Logisztikai Szolgáltató Központ létrehozását. Az infrastrukturális ellátottságot tekintve, a térség közúti, vasúti és légi
közlekedési útvonalai elérhető közelségben vannak, s ez kedvezően hathat a logisztikai tevékenység fejlesztéséhez. A teljes szolgáltatási vertikum kiépítése, a szervezési feladatok összehangolása és a közös forrásszerzés, mely tartalommal töltheti meg a most aláírt megállapodást. A formálódó együttműködés jelentőségét, Schmidt László, a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetője is hangsúlyozta, kiemelve, hogy újabb partnerek be-
vonásával tovább bővülhet, minőségi ugrást hozhat a raktározási, a szállítmányozási, a vámolási és az elosztási szolgáltatási tevékenység. Az európai uniós csatlakozás is pozitív változásokat hozhat a térség logisztikai központja számára. Ez az újonnan létrejött logisztikai erő kellő vonzerőt jelenthet a befektetők számára is. A sármelléki repülőtér fejlesztése és az autópálya kiépítése a következő években beindíthatja a régóta áhított fejlődést a térségben.
Zóka István, a Zalavár-Sármellék Airport Kft. ügyvezetője elmondta, hogy mind a teher és mind a személyforgalomban is előrelépésre számítanak. Ezt a reményt támasztiák alá az elmúlt évek forgalmi adatai is. A nemzetközi kereskedelmi státusszal rendelkező repülőtéren teherforgalom ugyan még nincs, de a vámúttá nyilvánítás és a szükséges infrastrukturális beruházások után megnyílhat az út az Air Cargo-szol-gáltatások felé, s ezzel újabb dinamikus változások következhetnek be. Előrelépés továbbá a most létrejött Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft., mely megteremtette azt a szervezeti formát, ami a laktanyák apportálását elősegítheti. Az itt található csarnokok és kiszolgálóépületek ezáltal be-kapcsolhatővá válnak a logisztikai tevékenységbe. Vass István, az M7 Vámügynökség és Logiszikai Kft. részéről a logisztika és az iparfejlesztés egymásra ható, egymást generáló hatásairól beszélt. A logisztikai feladatok térségi szerepéről szólva kijelentette, a logisztikai központ nem egy földrajzi pont, inkább egy rendszer.
Halász Gyula
2002. szeptember 12.
szőnyegház
PVC
¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
PARKETTA- ES PVC-VÁSÁR A TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
12 nm-es laminált parketta 4.980 Ft helyett
2.990 Ft
Továbbá több mint 100 fajta parketta közül választhat áruházunkban.
- azonnali kiszolgálással
- szaktanácsadás
- ingyenes alátétfóliával
- ingyenes helyi kiszállítás
- szőnyegszegés
- PVC-padló-fektetés, parkettázás garanciával, korrekt áron.
A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet Kirendeltsége Nagykanizsa 8800 Nagykanizsa, Király u. 31/B. • Telefon: (93) 536-273
m
2002. SZEPTEMBER HAVI AJANLATUNK: Takarékszelvény
(3 havi lekötés, fix sávos kamatozás) Eves kamathozam: 9,20%
Vállalkozói számlavezetés Lakásvásárlási kölcsön
(Bankkártya, HomeBank, SMS-szolgáltatás) (Államilag támogatott) - Már havi 1.500 Ft-tól Éves kamat: 4,5 % -tói
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület
szeretettel várja az érdeklődőket Nagykanizsán, a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban működő
INTERNETES KÁVÉHÁZÁBAN.
A Kávéházban az internet használata ingyenes, igénybe vehető munkanapokon 8.00-16.00 óráig.
-ffff§^ INGATLANÜGYNÖKSÉG
I^Mj\\. \\ SSIIONagykanizsa, Rozgonyiu. 3. TeL: 93/312-470 20/9531-591
REPEDÉS A FALON
Gyakran találkozhatunk a lakás falain különféle repedésekkel, jelentkezhetnek a külső tartófalakon, belső válaszfalakon is. Nemcsak esztétikailag kifogásolhatók, hanem hibákra is utalnak. A többnyire ferde irányú repedések megjelenése az alapozás hibájára vezethető vissza. Az alapozás célja az építmény összes terhelésének átadása az altalajnak. Ha az épület alatt lévő talaj nem megfelelően tömörödött (pl. töltés), az épület megsüllyedhet. Ha az alap nem ér a fagyhatár alá, a téli fagyok az épületet megemelhetik. Ilyen, és sok egyéb más tényező hatására fordulnak elő a falakon repedések. Ingatlanvásárláskor fokozott figyelmet kell fordítani a falak hibáinak felderítésére.
AZ ÖN PARTNERE A FIX INGATLANÜGYNÖKSÉG!
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
3 DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 2002. szeptember 18-án szerdán 17.30 és 19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.).
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért közös szervezésében parlamenti látogatásokat szervez különjáratú autóbusszal felnőttek részére Budapestre.
A LÁTOGATÁSOK IDŐPONTJAI: 2002. szeptember 19. (csütörtök) és 2002. október 4. (péntek)
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Részvételi díjon felüli költségeket (útiköltség, belépőjegyek, étkezés) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata finanszírozza.
Jelentkezni lehet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata irodájában munkaidőben (Nagykanizsa, Ady u. 1.) - Váradi Istvánná elnökhelyettes asszonynál. Nagykanizsa, 2002. szeptember 6.
88
319/1999. (X. 26.) számú határozat avagy rossz fa nem hozhat jó gyümölcsöt!
Tóth László önkormányzati képviselő, az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke. Határozott, kritikus hangú nyilatkozatai nem egy esetben váltottak ki heves érzelmeket. Az elmúlt 4 év rövid értékelésére kértük.
- Azt gondolom, hogy a politika igazi terepe egy jól működő demokráciában a lokális szint. Ott lehet igazán az emberek életét befolyásoló jó döntéseket hozni. Nekünk képviselőknek az a dolgunk, illetve az lett volna a dolgunk, hogy korrekt információkat nyújtsunk embertársainknak, lehetőleg a legtöbbet és a legérthetőbb módon, nem pedig az, hogy manipuláljuk őket. Szempont és nézőpont kérdése nagyon sok minden a világon. Az előttünk álló század, új évezred legnagyobb kihívása a szegénység elleni tisztességes küzdelem. Minden emberben ott van a jóság, a jóra való vágy és igény, a jó akarása, csak helyzet kell hozzá, hogy ez működni is tudjon. Egyre több az egyéni ambíció és egyre kevesebb a tisztesség és a becsület.
- Többször elhangzott: önkormányzat az elmúlt időszakban sosem látott gazdasági és erkölcsi mélypontra jutott. Mindezekért az ellenzék a szocialista városvezetést teszi felelőssé?
- Azt mondják, ahol az erkölcs és a tisztesség véget ér, ott kezdődik a politika. Ezek a „fiúk" nem esnek az objektivitás bűnébe, s a tényektől sem hagyják magukat zavartatni, elmondják azt, amit betanítottak nekik. Ujabban viszont nagyfokú amnéziás tüneteket is tapasztalok megnyilatkozásaikban. Éppen ezért figyelmükbe ajánlom a közgyűlés 319/1999. (X. 26.) számú határozatát, amely kimondta azt a nyilvánvaló tényt, miszerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nem baloldali. Ez nyilvánvaló hiszen a
„polgári" koalíció képviselői abszolút többségben voltak a testületben, többek közt a gazdasági alpolgármester Törőcsik Pál is, aki egyben a Fidesz városi elnöke is volt. Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy a gazdasági bizottságban is a polgári erők „alkottak". A város költségvetésének a város fejlődését, a jó színvonalú működését kellene szolgálni, és nem tíz ftdeszes egyéni képviselő igényeit. A költségvetésekben nyoma sem volt a „nulla bázisú" tervezésnek, csak a polgári frakció választási és egyéni képviselőinek érdekeit jelenítette meg akár a város érdekeivel is szembeszállva. Tisztesség és a város jövője iránt érzett felelősség abszolút hiánya vezérelte azon polgári képviselők magatartását, akik megszavazták a 2002. évi költségvetést. A Fidesz választási kiáltványából idézek, amit Nagykanizsa polgáraihoz intéztek 1998 őszén: „..ígérjük a nyíltságot és az őszinte tájékoztatást, az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetének átláthatóvá tételét, a hatékony gazdálkodást. Vállaljuk a város eladósodásának megállítást, a milliárdos adósságcsapdából való kilábalást..." A tisztelt olvasóra bízom, hogy a fentiekből mi valósult meg az elmúlt négy évben!
- Egyre gyakrabban lehet hallani azt is, hogy a testület egyfajta fékező ereje lenne a haladásnak.
- A képviselő-testület munkájának színvonalát, eredményességét a képviselők munkája, szerepértelmezése határozza meg Való igaz, hogy az önkormányzat nem
rendelkezett határozott elképzeléssel a város jövőjét illetően. A közgyűlésnek nem volt stratégiája, taktikája, ebből következően voltak meghatározott prioritásai, melyek meghatározását több alkalommal is kezdeményeztem, de a közgyűlés különféle partikuláris érdekek miatt nem tartott fontosnak. A tisztesség okán meg kívánom jegyezni, hogy a III. önkormányzatnak szembesülne kellett az elmúlt testületek hibás döntéseivel vagy a döntésképtelenségükből jakadó következményekkel is. A fenti sommás megállapítás azonban minden alapot nélkülöz, miszerint a képviselő-testület egyfajta fékezője lett volna a haladásnak. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a fejlődés irányával volt a gond, de ezt determinálta az önkormányzat személyi összetétele.
- Az elmúlt években számtalan esetben fogalmazott meg kritikát a hivatal munkavégzését illetően.
- Szilárd meggyőződésem, az élet bármely területén végzett munka színvonalát az adott terület irányítójának szakmai, vezetői és morális jellemzői alapvetően meghatározzák. Ahol a fenti három együttes feltétel bármelyike nincs jelen, vagy valamelyik erősen sérült, ott a munkavégzés nem megfelelő. Ez természetesen hatványozottan igaz az önkormányzat területén folyó ügyintézésre is. Jellemző módon a III.
\' önkormányzat regnálása idején három jegyzőt választott! A testületben valamint az apparátusban is vannak olyanok, akik egyáltalán nem értik vagy nem akarják megérteni az idők szavát. Az utóbbi idők eseményei egyre inkább azt erősítik meg bennem, hogy bizonyos helyeken (hivatal és egyes intézmények) sürgős
szemléletváltásra van szükség, ha erre nem lesz fogadókészség, akkor azonnali személycseréket kell végrehajtani vezetői és beosztotti szinteken egyaránt. Nem sok önkormányzatnál lehetne nem végrehajtani a közgyűlési határozatokat, büntetlenül szabotálni egy integrált önkormányzati számítógépes rendszer bevezetését, amely többek közt a közpénzek felhasználásának átláthatóságát is biztosítja. A közgyűlés felelősségét is meg kell említenem, mert nem tett határozott lépéseket az alkalmatlan vezetők eltávolítására.
- Hogyan értékeli az Ön által vezetett bizottság munkáját?
- Testületi munkám meghatározó alapelve a nyilvánosság, s mindenekelőtt Nagykanizsa város érdekének, választókörzetem érdekeinek felvállalása és képviselete, természetesen ezen túlmenően és elsődlegesen a törvények, rendeletek, határozatok betartása és betartatása. Annak ellenére, hogy a Magyar Szocialista Párt városi alelnöke is vagyok, határozatainkat, állásfoglalásainkat minden esetben szakmai alapon alkottuk meg. Politikamentessé tettem a bizottság munkáját, s ezt elvártam mindenkitől. A bizottsági üléseket határozottan, pergő ritmusban vezettem, felesleges hozzászólásokat igyekeztem visszaszorítani. A III. önkormányzat idején 94 alkalommal ülésezett a bizottság, melyek keretében közel 700 napirendet tárgyaltunk meg. Részvételi arány közel 75%-os volt. Végezetül a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ügyrendi és Jogi Bizottsága elnökeként ezúton szeretném megköszönni bizottsági társaimnak valamint a hivatal dolgozóinak az elmúlt négy évben végzett munkájukat.
10
2002. szeptember 12.
\\ Évi 4,3 millió tonna szemét
Az elmúlt években erősen megváltoztak a magyar társadalom fogyasztási szokásai. Ennek egyik abszolút fokmérője, mi, és főként mennyi kerül a szemétbe. A hulladék mennyiségének és minőségének változásáról, a hulladékgazdálkodás jövőbeni terveiről Makrai Mártonnal, a Sauberma-cher-Pannonia Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
- Az életmódtól és az életszínvonaltól nagymértékben függ a települési szilárd hulladék mennyisége, amely jelenleg Magyarországon évente kb. 21 millió m\' (kb. 4,3 millió tonna). A teljes gyűjtött települési hulladékmennyiségnek átlagosan jelenleg 15-20%-át gyűjtik szelektíven az európai országokban, de néhány esetben pl. Németország, Hollandia, Svájc, Svédország, Ausztria ez a mennyiség eléri a 25-30%-ot.
- Hogyan alakul Magyarországon a gyűjtött hulladék mennyisége?
- Az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy lassan, de folyamatosan növekszik a hulladékban a hasznosítható anyagok és az energetikailag kedvezőbb alkotók aránya. Ennek alapvető oka az életszínvonal, az életmód és a fo-
gyasztási szokások változása. További befolyásoló tényezők az iparszerkezet átalakulása, a gyűjtési terület gazdasági szerkezetének változása, az adott térségben jelen lévő hulladékkezelési alternatívák, a helyi hulladékkezelési díjak nagysága és rendszere, amelyek jelentősen befolyásolják a keletkező hulladék mennyiségét.
- Milyen változások várhatók e téren?
- Mindezek figyelembe vételével a hazai települési szilárd hulladék átlagos összetételét tekintve 2010-ig az alábbi változás várható: erőteljesen növekszik a papír és a műanyag részaránya, enyhén növekszik a fém és az üveg részaránya, csökken a szervetlen és a biológiailag bontható szerves al-
kotók részaránya és növekszik a hulladék fűtőértéke.
- Mit mutatnak a Nagykanizsai adatok?
- Nagykanizsán a lakosság hulladéktermelése évről évre enyhén növekvő tendenciát mutat. Ez részben az életszínvonal emelkedésének, részben az eldobható csomagolóanyagok növekedésének tulajdonítható. A biohul-ladék mennyisége a bekapcsolt 2500 lakás esetében állandósult. Az új lerakó elkészültével azonban gondoskodni kell a biohulladék-gyűjtés teljes városra történő kiterjesztéséről, hogy komposztálható hulladékkal ne foglaljunk el értékes lerakóhelyet.
- Milyen tapasztalataik vannak a kihelyezett hulladékgyűjtő szigetek kapcsán?
- A 2002. év májusában kihelyezett 50 db négyfrakciós gyűjtősziget jelentősen megnövelte a begyűjtött hasznosítható anyagok mennyiségét, de még sok hasznosítható anyag található a kiszállított maradék szemétben. A gyűjtőpontok számának növelésével és a lakosság további meggyőzésével a kinyerhető mennyiség még tovább növelhető.
D.É.
Települési szilárd hulladék jellemző összetétele Magyarországon %-ban
Hulladékalkotó Nagyobb városok Országos átlag
Papír 18-20 15-17
Műanyag 12-15 5-7
Textil 5-6
Üveg 4-5 3-4
Fém 3-4 3^1
Szerves (bomló) 30-32 35-40
Maradék szemét 20-25 25-30
A nagykanizsai lakosságtól begyűjtött hulladékok mennyisége
Hulladékalkotó 2000 év 2001 év 2002 év terv
Maradék szemét (m\') 78.825 78.394 78.072
Biohulladék (m\') 1.471 1.351 1.400
Papírhulladék (t) 39.8 62.8 94.5
Üveghulladék (t) 4.3 6.9 15.3
Műanyag hulladék (t) 1,7 12,5
UTON EURÓPÁBA
A Nagykanizsa és a környező települések területfejlesztési társulása a nyár derekán tanulmányi kirándulást tett Burgenlandban. Első állomásunk Güssingben (Németújvár) volt, ahol megfigyelhettük, hogyan alakítják át a biomasszát villamos energiává, a felszabaduló hőt fűtőenergiává. Az alternatív energiát hasznosító központ EU-s pályázati pénzekből épült, természetesen az osztrák kormány és a tartomány is anyagi segítséget nyújtott. Ma már az egész kisváros energiaellátását biztosítani tudják így. Güssing határában a napenergia hasznosítását mutatták be vendéglátóink: 40 családi ház melegvízellátását oldják meg biomassza és napenergia felhasználásával.
S hogy a térség hogyan használja fel a természet nyújtotta lehetőségeket? Stegersbachban például nem túl nagy, de annál hangulatosabb formájú épületcsoda csalogatja látogatóit: ez a termálfürdő, mellette a hegyekkel és völgyekkel tarkított ezer szín-
ben pompázó erdők-mezők közepében, Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb golfpályája. Feledhetetlen élményt nyújtott mindannyiunknak az a mini túra. melynek során az egymást követő golfautókkal bejárhattuk a vidéket. Eisenstadt Technologie Zentrumában az EU-
csatlakozásról. a területfejlesztésről, a turizmusról hangzottak el előadások. Érdekességet kínált az a program is. amelyen egy nálunk még szokatlan banki szolgáltatással ismerkedhettek meg a tanulmányút résztvevői: Ausztria egyik vezető bankja ügyfelei részére a bank pincéjében
bormúzeumot hozott létre. A pince működtetésére boregyesületei alapítottak. A tagok borait lehet megkóstolni és megvásárolni azon alkalmakkor, amikor az üzlettársak, üzleti partnerek úgy döntenek, hogy ebben a kellemes környezetben, pincehideg pohár bor mellett szeretnének tárgyalni, s mindannyiuk számára előnyös üzleteket kötni. A Fertő-tó keleti partja is hatalmas fejlődésnek indult: Podersdorf határában nádast szüntettek meg annak érdekében, hogy vízisport-rendezvények, versenyek is lebonyolíthatóak legyenek, hajó- és vitorlás kikötőt, strandot, szállodákat építettek, szintén EU-for-rások segítségével. A fejlesztés sikeréről hajókiránduláson mi is meggyőződhettünk. Ausztriai programunk újabb borkóstolóval és uzsonnával zárult.
Szomszédaink segítőkészségből is jelesre vizsgáztak. Rengeteg jó példát láttunk, számtalan hasznos információhoz jutottunk. Ha mi is összefogunk majd és felismerjük kínálkozó lehetőségeinket, és mindehhez forrásokat is tudunk rendelni, a várva várt sikerek nem fognak elmaradni.
2002. szeptember 12.
11
VAR OSGOND (n) OK
Lehetett volna baleset is...
Sokan örültünk a nyár elején a megszépült Erzsébet térnek, a felavatott szökőkútnak. Ezzel az érzésünkkel azonban nem mindannyian voltunk így, mert az első napokban valakik kitörték, megrongálták a virágok között a
kandelábereket, egyikei bedobták a szökőkút medencéjébe. Akár baleset is lehetett volna belőle. Rövid időn belül a medencében lévő reflektorok égőire fájdult meg valakinek, valakiknek a foga. A reflektorok égőit azóta pótolták, ismét világítanak, hangulatosabbá téve egyik legszebb terünket.
Függőben a híd sorsa
Többször felhívta a figyelmet Cserti Tibor önkormányzati képviselő a temető előtti vasúti híd állapotára. Felvetésére kapott választ, de érdemi intézkedés nem történt. Nemcsak szemmel láthatóak, hanem vizsgálatok is kimutatták a hídszerkezeti és betonozási problémákat, amelyeket a garanciális időszakban rövid időn belül ki lehetett volna javítani. Először a festék kezdett lepattogni, majd felgyorsult a korrodálódási folyamat, a hegesztési varratoknál érzékelhető, hogy nem történt meg a műszaki követelményeknek, valamint az átvett és igazolt munkáknak megfelelő teljesítés. Mivel kicsúsztak a garanciális időszakból, egy lehetőség maradt, a jog eszközeivel kell a hibás teljesítés tényét igazolni. Karbantartással mindenképpen meg kellene előzni a híd további károsodását, mert néhány év alatt úgy átrozsdásodhat, hogy le lehet dobni az egészet.
Közvilágítási rekonstrukció
A múlt héten kezdődött el, és várhatóan október végén be is fejeződik a városban a közvilágítás rekonstrukciója, amelynek beruházója a VIA Kanizsa Kht.. az ELMIB a lebonyolító, a generálkivitelező a DÉDÁSZ Rt. A beruházás 190 millió forintba kerül, eredményeként a város területén lévő lámpatestek nagyobb része kicserélésre kerül. A korszerűtlen lámpatestek helyét energiatakarékos, kevesebb karbantartást kívánó szerkezetek veszik át. A korszerűsítésnek köszönhetően a jelenlegi szabályoknak megfelelő közvilágítás kerül kialakításra a sétányokon, a parkokban. Az új lámpatestek várhatóan jobban bírják majd a vandálok támadásait is. A közvilágítás teljes rekonstrukciója nem fejeződik be az idén, a jövő évi költségvetésbe szerepelhet majd a díszvilágítások korszerűsítése, valamint a további fejlesztések is.
Parkolási információk
A Polgármesteri Hivatalban jutottunk hozzá ahhoz a kiadványhoz, amelyet a Parkolókat Üzemeltetők Egyesülete adott ki. A parkolási információkat felvonultató kiadvány 11 magyar város parkolással kapcsolatos információit adja közre. A készítők célja az volt, hogy hasznosítható, praktikus közlekedési, parkolási ismeretekkel lássák el a más várasba kiránduló, dolgozni járó embereket. A kiadó előszavában olvashatjuk, hogy csak azon városok - köztük Nagykanizsa -parkolási rendjéről ad tájékoztatást a füzetke, amelyek informálták a kiadót. A márciusi megjelenés óta eltelt idő változásairól a www. parkolok.hu honlapon informálódhatnak az érdeklődők. D. É.
ÚTSZÉLI MEGÁLLÓ
Nem éppen ideális várakozási, és átszállási csomópont a Roz-gonyi u. 1. előtt kialakított buszmegálló. A járdasziget szűk, a várakozás napfényben, esőben egyaránt nehézkes, a legalapvetőbb feltételeknek is híján van. Érdeklődésünkre a Volán Helyijáratos Üzeménél Horvát Ferencné elmondta,
alapvető szabályait sem ismerő ifjakkal. Gondot okoz az is, hogy az utazóközönség jelentős mennyiségű szemetet halmoz fel a járdán. A patika tulajdonosa elmondta, évek óta szeretné a patikába járók parkolási nehézségeit megoldani azzal, hogy az épület előtt két megállóhelyet vált, de ezt, míg ott busz-
hozzájuk nem érkezett írásos panasz, vagy kifogás a várakozóhely kapcsán. A Rozgonyi u. 1. előtt hosszú évek óta működik a buszmegálló, jelentős átszállási csomópont, például a 18-asról a 29-esre való átszállás is itt történik. Az eddigiek során nem vetődött fel a megálló megszüntetése, sem áthelyezése, hiszen ez jelentős utasérdek sérülést okozna.
Fitos Attila, a Rozgonyi u. l-ben működő patika tulajdonosa elmondta, a gyógyszertár működését befolyásolja a járdán áldatlan körülmények között kialakított buszmegálló. Mivel a várakozás feltételei nincsenek meg, a buszra várakozó diákok gyakran használják padnak a patika, az üzletek és az irodák lépcsőit is, akadályozva ezzel a bejutást. Az idős, beteg patikába igyekvők, előfordul, hogy konfliktusba keverednek az illem
megálló működik, a vonatkozó szabályok miatt nem teheti meg. Ahogy az utasok látják:
- Én mindennap ezzel a busszal járok. Reggel bejövök a piacra, aztán a kilencessel meg vissza. Nekem mindegy volna, hol szállok fel a buszmegállóban, vagy itt, így aztán meg is szűnhetne felőlem ez a megálló, dc aztán az illetékesek biztos tudják, miért van itt -mondja egy miklósfai asszony.
- Lehet, hogy ez egy régi buszmegálló, de én nem emlékszem arra, hogy itt mindig ez a felfordulás lett volna. Szűk az utca, szűk a járda még a járókelőknek is, nem még a várakozók kosarait, kapáit, egyéb cuccát is kerülgetni. Nem értem, miért nem viszik ki a megállót a nyomda elé, ott széles hely van, ott elférne mindenki - mondja egy idősebb úr.
D. É.
Í2
2002. szeptember 12.
VAROSGOND (n) OK
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
- A Nagykanizsa Közterületeinek Rendjéért és Tisztaságáért Alapítvány szervezésében szeptember 7-én szombaton megkezdődött a városunkban található illegális szemétlerakók felszámolása. Elsőként a régi 7-es főút mellett fekvő mintegy 400 m\'-nyi hulladékot szállították el. Az elhordott hulladék teljes egészében a bagolai hulladéklerakóban került elhelyezésre.
- A Közterület-felügyelet munkatársai folyamatosan ellenőrzik a parlagfűvel borított, illetve gazos területeket." A tulajdonosok felszólító levélben kapnak értesítést, hogy végezzék el az adott terület lekaszálását. Amennyiben ez a megadott határidőre nem teljesül, úgy a Felügyelet szabálysértési eljárást indít az érintett ingatlantulajdonosok ellen.
Felhívjuk a Tisztelt tulajdonosok figyelmét arra, hogy közérdekű védekezést is el lehet rendelni az ingatlantulajdonos költségére.
• - Az elmúlt hét végén a keleti városrészben rendezett „Sörfesztiválon" a Felügyelet munkatársai mindhárom nap műszeres ellenőrzést tartottak a rendezvények által keltett zajkibocsátás határértékének betartása érdekében. A nappali és az esti órákban folyamatosan végeztetett zajkibocsátás-mérésnek és a rendezvény szervezőivel való kapcsolattartásnak köszönhetően sikerült mind a három nap betartatni a zajkibocsátási határértékeket, ezzel biztosítva a környék lakóinak nyugalmát Az egyes határérték-túllépések esetén a rendezvényszervezők az azonnali felszólításra a határérték alá csökkentették a zajszintet.
- Az elmúlt három hétben a Közterület-felügyelet munkatársai 10 db szabálytalanul parkoló gépjárművet bírságoltak meg. A
szabálytalanul parkolókkal szemben a Közterület-felügyelet jelenleg a helyszíni bírságolás részletes szabályairól szóló 10/2000 BM. rendelet alapján jár el. A bírság ebben az esetben 1000-10000 Ft-ig terjedhet az elkövetett szabálysértés súlyosságától függően.
- A Közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt héten éjszakai ellenőrzést tartottak Nagykanizsa és Förhénc területén a rendőrség és a förhénci polgárőrség tagjaival. Az ellenőrzés célja a három szervezet munkájának összehangolásával a közterületek rendjének és biztonságának ellenőrzése és biztosítása, az észlelt szabálysértések esetén a szükséges intézkedések meghozatala. A Közterület-felügyelet részéről az éjszakai intézkedések a közterületen, szabálytalanul telephelyező tehergépkocsik, valamint a járdán, illetve zöldterületen szabálytalanul parkoló gépjárművekkel kapcsolatos intézkedésekre került sor.
- Az érvényben lévő tűzgyújtási tilalom ellenére a Közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt héten két esetben intézkedtek tűzgyújtási szabálysértéssel kapcsolatban. Az egyik esetben a városközpontban történt tűzgyújtásnál helyszíni bírság kiszabására került sor, mivel a szabálysértő előzőleg már több alkalommal figyelmeztetésben részesült. A másik esetben a város déli részén történt tűzgyújtásra a szabálysértő figyelmeztetésére került sor.
- Az elmúlt héten négyen fizettek helyszíni bírságot, míg egy személy ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a Felügyelet engedély nélküli árusítás miatt.
- A Közterület-felügyelet ügyeleti telefonszáma: 30/411-4010, melyen továbbra is várjuk közérdekű bejelentéseiket.
A Közgyűlés a Szepetneki utcában kialakított építési telkekből nyolc telket értékesített az igénylők részére oly módon, hogy 10 éves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be az ingatlan-nyilvántartásba. A szerződés megkötésének feltétele az volt, hogy a vevők az ingatlan beépítésére kötelezettséget vállaltak. A helyszíni szemle során megállapítást nyert, a vevők négy esetben nem tettek eleget ígéretüknek Ezen ingatlanok tulajdonosai ellen az önkormányzatnak eljárást kell kezdeményeznie a Földhivatalnál annak érdekében, hogy ezeket a leg rületeket az önkormányzat javá-
ra visszajegyezzék. Az eljárás megindítása csak az önkormányzat és a tulajdonosok közös kérelme alapján lehetséges. Amennyiben az eredeti tulajdoni állapot helyreállításához a szükséges okiratot a tulajdonosok nem írják alá, úgy az önkormányzat tulajdoni igénye per útján érvényesíthető. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy kísérelje meg a telket be nem építő tulajdonosokkal a peren kívüli megállapodást az eredeti tulajdoni állapot visszaállítására, ha ez nem vezet eredményre, akkor pert kell indítani a tulajdonosok ellen.
D.É.
TÖRMELÉKLERAKÓ
A közgyűlés már korábban döntött az építési törmelékek elhelyezéséhez lerakó kialakításának vizsgálatáról. A hulladéklerakót üzemeltető kft. is érdekelt az építési törmeléklerakó létesítésében, a kft. tervei között szerepel ennek a létesítménynek a működtetése. A város településszerkezeti tervének
készítőjét felkérte a közgyűlés, vizsgálja meg, mely területek alkalmasak a lerakó létesítésére. A tervező részletes leírást adott a létesítmény környezetvédelmi előírásairól, és utalt arra, jóváhagyás előtt van az építési és bontási hulladékok kezelésének szabályairól szóló jogszabálytervezet.
A KOCSIM NÉLKÜL
Ez évben is sor kerül az európai kampány részeként az autómentes nap megszervezésére Nagykanizsán. A programra szeptember 22-én kerül sor, de a részletekre vonatkozóan még
csak lapzártánk időpontjában zajlott az egyeztetés. A „városban a kocsim nélkül" elnevezést viselő kampány részleteiről csak a későbbiek során tudunk hírt adni.
2002. szeptember 12.
13
Három évtizede, 8000 néző előtt:
NAGYKANIZSA ÖREGFIÚK VÁLOGATOTTMAGYAR ÖREGFIÚK VÁLOGATOTT l-l
Női Városi válogatottak elő-mérkőzésén:
NAGYKANIZSA-ZALAEGERSZEG 0-2
Rég volt, de igaz volt. A ma 50 éven felüli kanizsai és városkörnyéki labdarúgó-szurkolók bizonyára nosztalgiával emlékeznek az 1971 szeptemberében lezajlott focicsemegére. Én akkoriban a helyi sörgyár osztályvezetője, társadalmi munkában a Kinizsi SK titkára, mellékesen pedig három napilap (Népsport, Zalai Hírlap, Dunántúli Napló) városi és járási sporttudósítója voltam. r
1971 nyarán a virágkorában lévő sörgyár sportszerető igazgatója, Gömöry János hivatott irodájába, és közölte velem, hogy a négysávos automata tekepálya mellett elkészült asztalitenisz-csarnokot, és sportegyesületi klubhelyiséget be kellene rendezni bútorzattal. Három napot kaptam a javaslat megtételére.
Nos, nem vártam ki a határidőt. Még aznap este a Népsport böngészése közben rábukkantam egy sportesemény tudósítására: Kaposvárott vendégszerepelt a Magyar Öregfiúk Válogatott és 7500 néző előtt 8-2-re verte a helyi öregfiúkat. Másnap reggel közöltem ötletemet az igazgatóval: Nagykanizsán is lehetne rendezni hasonló mérkőzést, amelynek nettó bevétele fedezhetné a klubhelyiség berendezésének költségeit. Rögtön zöld utat kaptam Gömöry Jánostól, és Hüveli Jenő SE-elnöktől, s hamarosan beindítottam a szervezést.
Telefon, majd utazás Kaposvárra - tapasztalatok szerzésére. A helyi meteorológiai szolgálat tanácsára alapozva, figyelemmel a nyári üdülési szezon végét és a tanév beindulását, szeptember első felére terveztem az öregfiúk mérkőzését, közönségcsalogatónak pedig a Nagykanizsa-Zalaegerszeg női találkozót.
Ezután következett a gyakorlati megvalósítás: Az aranycsapat egykori jobbhátvédjével, a Dorogon élő Buzánszky Jenő
A ma már 71 éves Tihanyi István főszervező a sportarchívumából előkerült közönségcsalogató plakáttal.
csapatkapitánnyal és a fővárosban székelő Bordás Miklós technikai vezetővel szeptember 9-ben állapodtam meg. A feltéte-
lek között 20.000 Ft fellépési összeg, a mi költségünkre autóbusszal történő Kanizsára és Budapestre való visszaszállítás, sió-
Hétközi erőnléti edzésen a kanizsai öregfiúk.
foki ebéd, bőséges kanizsai vacsora, valamint valamennyi vendégjátékos és vezető részére értékes ajándéktárgy, sörcsomag szerepelt.
A zalaegerszegi női válogatott vezetői jóval szerényebbek voltak: a ZTE autóbuszával ígérkeztek, vacsorát és kis értékű ajándékot kértek az érkezőknek, i
Vagy ötven egykori Kanizsán az NVTE-ben, Olajbányászban, N. Építőkben, N. Kinizsi-Dózsában - focizott neves labdarúgót hívtam helyben telefonon, illetve kértem fel levélben (Budapest, Pécs, Zalaegerszeg), akiknek zöme vállalta a fellépést. A kanizsai női válogatott toborzására az egykori Sáska-intéző, majd labdarúgó-játékvezető Kovács Gyulát kértem fel, aki munkahelyéről a Finommechanikai Vállalattól és az Egyesült Izzó helyi gyárából alakította ki a csapat 18 fős - akkoriban aktív - játékoskeretét.
Mindkét kanizsai együttes helyi tagjai részére szükségesnek tartottam a mérkőzések előtti három héten át egy erőnléti edzés és egy edzőmérkőzés tartását -az izomláz enyhítése és a minél szorosabb eredmény elérése érdekében.
A számos nevezési tennivaló között az Olajbányász-pálya lefoglalása; bírói hármas kérése a helyi JT-től, plakát szerkesztése nyomtatása, a városban és annak környékén való kifüg-geszttetése, belépőjegyek igénylése; a rendőrség értesítése; jegyárusok, jegyellenőrök, rendezők toborzása; ingyenes közreműködő jegyek adása ellenében ajándéktárgyak kérése a helyi vállalatoktól, intézményektől; vacsoráról, italról, sörcsomagokról történő gondoskodás stb. szerepelt.
Aztán elérkezett a nagy nap: 1971. szeptember 9. (csütörtök). Az időjárás kegyes volt, ugyanis kellemes kora őszi napra ébredtünk (bezzeg másnap a mérkőzések időpontjában zivatarral kísért hatalmas záporeső zúdult a városra, amely elmosta volna a sporteseményt, ráfizetésessé téve ezzel a vállalkozást).
Az érdeklődés óriási volt! Már az előmérkőzésen közel 5000 néző volt a lelátókon. Női városi válogatottunk - a sok helyzet kihagyása és kapushibák miatt -2-0 arányú vereséget szenvedett
Zalegerszeg női csapatától. Sebaj!
Aztán jött a főszám, az öregfiúk találkozója, már 8000 néző előtt (1955. szeptember, a nagy magyar válogatott vendégszereplése óta ezen esemény vonzotta a legtöbb nézőt Kanizsán)! A csapatok Hegedűs (Soós F., Opamicza) játékvezetői hármassal az élen - óriási taps közepette - vonultak a játéktérre. A vendégeket úttörők virágcsokorral köszöntötték. A mérkőzés időtartama eltért a megszokottól: kétszer 45 perc helyett háromszor 30 perces volt a játékidő. A játékosok korhatára 33 év feletti volt.
A magyar öregfiúk vezetői 16 játékost vonultattak fel, mégpe-
sel ellensúlyozták. Nagy volt az öröm a nézőtéren, amikor az első harmadban, formás akció végén Mózsi 16 méteres lapos lövése a jobb sarokba kötött ki (1-0). A második harmadban Vasas egyenlített (l-l). A hajrában nagy lendülettel győzelemre törtek Mátraiak, de a remekül romboló „fiatal" kanizsai hátvédek és a pompásan védő Bazsó, megakadályozták azt. A közönség szűnni nem akaró tapssal szolgálta meg a nem mindennapi sportélményt.
A döntetlen végeredmény nagy meglepetés volt, ugyanis a Magyar Öregfiúk Válogatott megelőző hazai és külföldi fellépésein sorozatban győzött, álta-
A Magyar Öregfiúk Válogatott kezdő tizenegyéről. Balról: Bu-zánszky, Grosics, Várhidi, Szojka, Zakariás, Szusza, Budai II., Vasas, Mátrai, Fenyvsi dr., Berendi.
dig: Grosics (Geller) - Bu-zánszky, Mátrai, Várhidi (Sipos) - Szojka, Zakariás - Budai II. (Raduly), Szusza (Szimcsák), Vasas, Berendi (Tóth M.), Fenyvesi dr. összetételben (az egykori aranycsapat több tagja külföldön élt, illetve betegség miatt maradt távol).
A kanizsai öregfiúknál - váltva - 32 játékost küldtem pályára (néhányan csak 10-15 percet vállaltak). Kapusok: Kovács Gy., Németh J., Bazsó. Hátvédek: Jakabfi, Bolla, Tóth J., Lervencz, Csertán, Millei. Középpályások: Dénes Kemény, Kudecz, Tálosi, Bath, Cserpes, Mihalecz, Forgács, Nagy J., Lukács, Horváth M., Kerkai dr. Csatárok: Andris, Szabó, Sztra-ka, Szentes, Mózsi, Markotán, Tura, Horváth L., Fekete, Németh L., Vojnovics.
A közönség élvezte a játékot. A vendégek magas technikai tudását a hazaiak óriási lelkesedés-
Iában 5-12 gólkülönbséggel! A csapatkapitány Buzánszky „habozva" jött le a pályáról, de azért sportszerűen gratulált.
A felejthetetlen mérkőzések után a négy csapat játékosai, vezetői, és a meghívott közreműködők a Sörgyár kultúrházában vacsorán vettek részt, majd ajándékcsomagokat vettek át.
A közelgő 1972. évi müncheni nyári olimpiai játékok jegyében lezajlott sportesemény pénzügyi mérlege 86.500 Ft bevétel és 48.388 Ft kiadás volt. Az N. Kinizsi SK gazdasági ügyintézője tehát 38.112 Ft nyereséget vételezett be a pénztárba, amely összeg fedezte az SK új asztalitenisz-csarnokának és klubhelyiségének berendezését. Gömöry János igazgató elégedetten a sportköri kollektíva pedig kitörő örömmel fogadta a sikeres vállalkozást.
Tihanyi István
ny. (sport) újságíró
UJ HARANGLÁB A GESZTENYE HEGYEN
A hegyközség összefogásával új haranglábat állítottak fel a Kisrécse szomszédságában lévő Gesztenye hegyen. Június közepén, az Antal-napi búcsún kondult meg ünnepélyesen a felszentelt harang.
Energiatakarékos lakóházak
Budai István képviselő önálló indítványt nyújtott be a közgyűléshez, amelyben azt kérte, hogy készüljön igényfelmérés a társasházak és lakásszövetkezetek körében arra vonatkozóan a Széchenyi terv keretében meghirdetett, sikeres pályázatok esetén az önkormányzatnak mekkora pénzeszközt kellene elkülönítenie e célra. A beérkezett öt pályázat becsült építési költsége
Nyertes pályázat
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara projektfinanszírozási pályázatán 835.000 forintot nyert a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara. A pénzt a Város Napja keretében megrendezett nagysikerű fodrász- és kozmetikusversenyre fordították.
közel 85 millió forint, amelyből valamivel több, mint 28 millió forint terhelné az önkormányzatot. Az új kormány nem állította le ezt a programot, de arra vonatkozóan nincs információ, hogy mekkora a rendelkezésre álló forrás. Az idei önkormányzati költségvetésben nincs e célra elkülönített önrész, és az önkormányzat gazdasági helyzetéből adódóan 2002-ben nem is lesz.
A nyár végén befejeződtek a fogászati gép-műszer beszerzés munkálatai. Az öt fogászati kezelőszék a tartozékaival, valamint a fogászati röntgenkészülék üzembe helyezése megtörtént.
2002. szeptember 12.
15
Az ember úgy gondolná, hogy Laki Zsuzsa után megfordulnak az utcán a járókelők, de meglepődve tudtuk meg tőle, hogy nem így van, itt nem ismerik meg az emberek, pedig augusztus 23-án a tv is közvetítette a Hajdúszoboszlón megrendezett Miss World Hungary 2002. versenyt, ahol a szépségkirálynő első udvarhölgye lett, megelőzve a zalaegerszegi Orbán Veronikát. Zalából hárman jutottak be a keszthelyi Tóth Eszterrel együtt. Nem jár sokat a városban, két évvel ezelőtt, a Zala Szépe győzteseként Zalaegerszegen sokkal többen felismerték, mint Nagykanizsán.
Az idei volt a legnagyobb sikere, más versenyeken még nem indult. Magángimnáziumban tanul, szabadidejében sportol, és készül Törökországba. Ő nyerte el a Miss Modell of The World Hungary címet, és október 25-től november 5-ig ő képviseli Magyarországot egy szépségversenyen. Elete csak annyiban változott, hogy a tanulás és edzés mellett, most nem lesz
ideje a fitness-ben dol-g o z n i, ahol tíz éve sportol. Augusztus l-jén volt az elődöntő, 600 lányból választottak ki húszat, aztán fo-t ó z á s , sminke-lés, interjú, s augusztus
10-én indultak Budapestről Hajdúszoboszlóra. A verseny előtt napi 12-14 órát gyakoroltak, keveset aludtak, de mindenki jól érezte magát. A verseny előtti napokban kisminkelve mehettek ki az utcára, az
ottaniak örültek nekik, egyfoly-t á b a n mosolyogtak rájuk. A 30 tagú zsűri „alapos" munkát végzett, pontozták a 19 lány kisugárzását, mosolygását, volt IQ-teszt stb. Koktélruhában kezdődött a fáklyás felvonulás, utána öltöztek át fürdőruhába, majd estélyi ruhába. Az átöltözésnél nagyon kellett sietniük, mert nem segített nekik senki, a frizurakészítést is nehéz volt megol-
dani, hiszen öt fodrásznak 16 perc alatt kellett feltűzni 19 lány haját. Kislánykorában nem szerepelt álmai között a szépségversenyen való részvétel. A szülei nevezték be a versenyekre, vallja szerényen, és nagyon örültek az eredményének. A szépségiparban szeretne továbbmenni, de nem úgy, hogy szépségversenytől szépségversenyig, hanem fotómodell szeretne lenni. Nem kifutómodell, mert ők magasabbak és vékonyabbak, Zsuzsa 173 cm magas, és inkább fitness-alkat. A gimnáziumi érettségiig van még egy éve gondolkodni, vagy a testnevelési főiskolát, vagy a biológus pályát válassza. A természetben nőtt fel, nagyon szereti az állatokat. A barátja is ösztönözte, támogatta, és büszke volt rá. Ő is sportol, kézilabdázik, teniszezik, mindketten a fővárosba mennek majd továbbtanulni. A szépségverseny egy örök emlék marad, annak ellenére, hogy csak négy órát aludtak nap, mint nap.
B.Zs.
Évek óta szinte állandóan melegen tartott téma a városimázs. Cégeket, szakértőket bízunk meg, akik aztán nyakra-főre találnak ki okosabbnál okosabb dolgokat, de a nagy átlagban nem változik semmi. Miért mondom ezt? Mert a legutóbb megtapasztaltam. Kanizsáról elszakadt régi ismerősömmel az utcán találkoztam, s mivel a beszélgetésből hamar kiderült, nem intézzük el egy „hogy vággyal", beültünk egy városközponti csendes helyre. Kora este lévén nem volt nagy a forgalom, vagyis rajtunk kívül a teraszon senki nem tartózkodott. A pincérnő a napi munkától, vagy az unalomtól fáradtan vánszorgott rendelésünket felvenni. Elsőre, jegyzetfüzettel sem tudta megjegyezni a rendelést. No nem csoda, mert a jegyzetelésben folyton arcába hulló söré-
nye jócskán zavarta. Elindult a két ásványvízért, és a teáért, de elsőre csak az üvegeket, meg a bögrét bírta magával hozni. A második körben érkezett a cukor a citrom, és a poharak helyett az ásványvízhez a két szívószál. Nyáreste lévén fagylaltra is vágytunk, hát izibe kérdeztük, miből is lehetne választani. A lány két méla rágcsálás között kérőzte el, hogy mivel a főnök külföldön van, csak csoki, vanília, meg eper van. Ez volt hát a választék. Megint előkerült a füzet, a lányka a sörény mögött buzgón jegyzetelt, de nem volt a dolog erőssége. Megtapasztaltuk hamar, mert végül a tölcsérekbe mégsem kérésünk szerint került. No nem baj, végül a háromféle fagylatból nem lehet olyan nagy galiba. Közben asztalunkhoz vendégek is érkeztek, nem sejtvén, amit mi már
tudtunk, nem ez a legjobb hely a városban. Intésünkre, mint lassított felvétel érkezett az addig ajtót támasztó pincérlány, akit e lázasnak nem mondható tevékenységben a piszkos, foltos, poharakkal, legyekkel teli asztalok látványa sem zavart. Az újonnan érkező vendégek nem sejtvén még a valót rendelni kezdtek, ki ezt kért, ki azt, ám hamar kiderült, ásványvízen kívül egyetlen fajta üdítő van, mert a főnök szabadságon van. Végül a felek megegyeztek, a rendelés ismét pohár nélkül, de megérkezett. Az asztalokon hagyott mosatlan küblik látványából briliáns elmével arra következtettünk, nem az új trend a pohárnélküli vendéglátás, csak a lányka rühellj a mosogatást. Mi azért próbáltuk jólérezni magunkat, nem zavartak a körülmények, különben
sem a hely volt a lényeg. Repültek a percek, az órák, tán kettő is tovaszállt, és a lányka ismét asztalunkhoz andalgott. Már reménykedtünk, tán az üzletmenetet akarja fellendíteni, netán a feleslegessé vált holmiktól megszabadítani kusza rendű asztalunkat. No nem! A drága lány közölte, nyolckor zár, így jó ha szedelőzködünk, jóllehet az ajtón közölt nyitva.tartásból két óra hibádzik. Nem tiltakoztunk, a számlát kértük. A rossz jegyzetekből jól számolni nem lehet, de mi nem szóltunk, gondoltuk az árcsökkentés a trehány kiszolgálásból, a kedvezőtlen körülményekből adódik, de az is lehet, hogy csak a lányka hibájából. Mi nem szóltunk, őt meg nem érdekelte, hiszen a főnök amúgy is külföldön van, a dögette napnak meg ezzel végre vége.
16
2002. szeptember 12.
A HÁLALOS SEB
A Zemplén Győző Általános Iskola udvarán áll Nagykanizsa egyetlen csillagvizsgálója. A Zrínyi Miklós utcában található Csillagda évtizedeken keresztül szolgálta a csillagászat után érdeklődő fiatal generáció tudásszomjának kielégítését. Mára csak a közép- és az idősebb generáció tagjai tudják, hogy létezik egy ilyen objektum a városban. Ez már csak azért is különös, mert a csillagászattal foglalkozók évről évre, izgalmas eseményekről számolnak be. Téma pedig bőven akad. Mars-expedíció, napfogyatkozás, meteorhullás és megannyi új információ a világegyetemről. Bolygónk pályáját megközelítő meteorokról csak a veszély elmúltával szerzünk tudomást. Az ember azt gondolná, hogy az ifjú nemzedék tagjai már csak ezek okán is érdeklődnek a csillagászat, illetve az ezzel összefüggő dolgok iránt. Sajnos nem így van. Arról, hogy milyen helyzetben volt és ma milyen helyzetben van a kanizsai csillagvizsgáló, a régi és az új csillagászati szakkör vezetőjével beszélgettünk. Vilmos Mihály, a csillagászati szakkörök vezetője, a TIT által szervezett Csillagászati Szabadegyetemek meghatározó személyisége, a 70\'-es évek óta szervezi a helyi amatőr csillagászok programjait. .
- Mióta foglalkozik csillagászattal?
- Csillagászánál 1960 óla foglalkozom amatőrként. Kezdetben csillagtérképek gyűjtésével foglal-koz.tam, majd fokozatosan mélyítettem az ismereteimet a csillagászatról. Esztergomból 1970-ben -tanulmányim befejezése után - kerültem Kanizsára. Annak idején többször is találkoztam Kulin Gyuri bácsival, aki ebben az időben még ereje teljében volt. Az országos amatőr csillagászati mozgalom kialakítása is neki köszönhető. Az előadásokon túl, segítette a csillagvizsgálók létrehozását.
Mi lesz veled Csillagda?
- Milyen körülmények között jött létre a kanizsai csillagda?
- A csillagászati szakkör az Úttörő Házban jött létre. Én 1971 óta vezettem ott a csillagászati szakkört, még Molnár József igazgató idején. Tíz év elteltével, felmerült az igény egy csillagvizsgáló létrehozására. Márfi Róbertlel közösen el is készítettük a terveket és a város támogatásával, sok társadalmi munkával meg is épült a Csillagda. A hely kiválasztása nem volt éppen ideális, hiszen a város egyik legmélyebb pontján épült meg a csillagvizsgáló, de az adott körülmények között még ennek is nagyon örültünk.
- Egy csillagvizsgáló legfontosabb része a távcső. Milyen minőségű az itteni távcső?
- A Csillagda építésekor a város a planetárium munkatársai által készített fél-profi műszert vásárolta meg, benne egy eredeti gyári amerikai tükörrel. Jelenleg is ez a 15 cm-es tükrös, Newton rendszerű távcsövet használják. Ezt ké-
sőbb szűrőkkel és fókusznyújtóval egészítettük ki.
- Milyen változások következtek be az idők során?
- A Csillagda körülményeiben drasztikus változást a VOLÁN pályaudvar, a körforgalom és a közelében lévő emeletes ház megépítése hozott. Ebből következően, akkora fényszennyezettség lépett fel, amely már komoly mértékben gátolja a csillagok megfigyelését.
- A csillagászati szakkör jelenlegi vezetője, Gazdag Attila, aki három éve irányítja a szakkör munkáját. Az egykori zemplénes diák, Vilmos Mihály tanítványa nem kis feladatot vállalt magára. Milyen most a szakkör látogatottsága?
- Én három éve irányítom a szakkör munkáját. Folyamatosan csökken az érdeklődés, annak ellenére, hogy minden évben kiküldjük az iskolákba a felhívást. Nyílt napot is tartunk minden évben. Ennek ellenére sok helyen nem tudnak rólunk. Az iskolai tananyagban is
csak jelzésszerűen vannak jelen a csillagászati alapismeretek. Jelenleg heten járunk rendszeresen.
- Volt egy saját kiadású újságjuk, a Planéta, mellyel szintén népszerűsítették a csillagászatot. Mi van most az újsággal és milyen volt a fogadtatása?
- A Planétát, 2001. januárjában adtuk ki először 50 példányban, a HSMK támogatásával. A havonta megjelenő folyóirat szerkezetileg, minőségre is jobb lett idővel. A HSMK-ban és a Shell-kúton terjesztettük, természetesen ingyenesen. A lap fogadtatása jó volt, így a példányszámot is 150-re emeltük. Elégedettek voltunk a Planétával. Az MTA részéről is pozitív visszajelzést kaptunk. A Planéta révén tettünk szert egy angol amatőr csillagász támogatására, aki miután megtalált bennünket, technikai eszközökkel segített nekünk. Azóta visszament Angliába, de a kapcsolat megmaradt és a most bejegyzés alatt álló egyesületünk tiszteletbeli tagjánakfogadtuk.
- Mivel foglalkozik most a szakkör tagsága?
- Egy CD kiadásán dolgozunk, amiben az eddig megjelent összes cikkünk, egy csillagtérkép és képanyag is lesz. Reményeink szerint, még az idén kiadjuk.
- A fényszennyezés miatt, már csak részlegesen tudják használni a Csillagdát. Mi lehet a megoldás?
- Nagykanizsa egy fényburában van, és ezek a fényhatások a környéken is lerontják a látási viszonyokat. Sajnos az említett okok miatt, Kanizsán kívüli helyet kellett keresnünk egy új Csillagda számára. Ezt a helyet Becsehely közelében találtuk meg. Ide szeretnénk majd áttelepülni. Ez a hely ideális, hiszen a tengerszint feletti magassága 300 m. Itt a fák, a beépítettség és a fényszennyezettség sem zavarja a csillagok vizsgálatát. Az egyesületünk szeretné majd átvenni az önkormányzattól az itteni távcsövet és azokat a tartozékokat, amiket nem tudnak hasznosítani, nehogy az enyészeté legyen.
Halász Gyula
2002. szeptember 12.
17
(Szeptember 1.4-től szeptember 20-ig)
Szeptember 14., szombat
DUNA TV
07.10 Papírsárkány 08.50 „Mesemúzeum" 09.05 Neptunusz zászlaja alatt
09.30 Mizújs, Cimborák? 10.10 Aula 10.40 Heuréka!
Megtaláltam! 11.15 Osztály tűsarkon 11.50 Híradó 12.10 Muzsika-Szó 12.40 Isten kezében 13.05 Gyógyító játék 13.20 A Selyemút 14.10 Irma, te édes! 16.30 Talpalatnyi zöld 17.00 Bűvölet 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.05 A világörökség
kincsei 19.20 Halló, halló 19.55 A nagy vonatrablás 21.45 Híradó 22.05 „Ki állítja meg az
esőt?" 00.05 Hírek
00.20 Zenés barangolás Magyarországon
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 07.25 Gyerekeknek 08.00 Aranyfüst, avagy mit
üzen a múlt? 09.20 Zöldkalap 09.35 Hol-mi? 10.05 A csillagszemű 11.05 Váratlan utazás 12.00 Hírek
12.05 Hollywood szafari 12.55 Útravaló 13.10 TS
14.45 Beszéljünk a jövőnkről!
15.05 Századunk
15.35 Kémeri
16.45 Borneó foglyai
18.35 Luxor-show
19.30 Híradó este
20.05 Kató néni kabaréja
21.00 Mennydörgés
22.50 Júlia néniésatoll-nok, avagy mindennap új folytatás
RTL KLUB
06.30. Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Segítség felnőttünk 11.25 Csak egy szavadba kerül!
11.30 Nikkl
11.55. Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Autómánia 12.40 Forma-1 14.10 Top of the Pops 14.40 Barátok közt. 16.55 Cobra 11 17.50 Sztár a háznál 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.25 Valóvilág 23.30 Forma-3000 23.50 Híradó 00.10 Fókusz Plusz 00.40 Divatklip
TV2
06.00 Gyökereink 06.30 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Totalcar 11.50 Vadvilág 12.45 Az S Club 7
Hollywoodban 13.15 Egyről a kettőre 13.45 Xena 14.40 A szupercsapat 15.40 SMALLVILLE 16.40 Kardok királynője 17.30 Rex felügyelő 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Big Brother 21.10 Tökéletes gyilkosság 23.15AzUsher-ház
bukása 00.45 Vágyrajárók 01.55 Vers
Szeptember 15., vasárnap
DUNA TV
07.10 Papírsárkány 07.25 Egyszer volt, hol
nem volt...
a felfedezők 07.50 Velem mindig
történik valami 08.15 Neptunusz zászlaja
alatt
08.50 Rendhagyó történelem óra
09.30 Élő egyház
10.00 Szerb ortodox istentisztelet
11.00 Felelet az életnek
11.30 a világörökség kincsei
12.25 Szereti Ön Brahmsot? 14.10 Csellengők 14.40 Régi híradók 15.00 Duna Cabaret
15.45 Ingrid 16.45 A Mamlasz 18.00 Híradó, sport 19.05 Mesefilm 19.35 Halló.halló! 20.00 Hair 22.00 Dunasport 22.10 Canterbury mesék
MTV 1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.30 „így szól az Úr"
07.40 Gyerekeknek!
09.25 Millennium Faluház
11.00 Evangélikus istentisztelet szlovák nyelven
12.00 Hírek
12.10 Cimbora
13.05 Delta
13.35 Szent István vándorlás
15.00 Örömhír
15.30 Őfelsége kapitánya
16.30 Na végre, itt a nyár!
17.00 Égre nyíló ablak
18.30 Híradó este
18.50 Sporthírek
19.00 Hét
19.55 Top-show
20.50 Ötcsillagos találkozások
21.20 Telesport
22.20 A birodalom romjai
22.50 Médiawave
RTL KLUB
06.30 Fejezetek az állatvilág történetéből
07.00 Kölyökklub
10.00 Segítség felnőttünk!
10.25 Csak egy szavadba kerül
10.30 Az orosz tényező 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba
kerül! 12.00 Híradó 12.10 Ötletház 12.40 Ötletház 13.10 Hatoslottó 13.30 Forma-1 14.10 Cleopatra 2525 14.35 A hét mesterlövész 15.25 Kung-fu 16.15 Vörös nap 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozi 21.35 Sötét ébredés 23.35 Híradó 23.55 Fókusz 00.25 Országház 00.55 Az orosz tényező
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Utazás
Gaszronómiában 11.50 Csillagközi
szökevények 12.45 TNT-vakáció 13.45 Charlie - Majom a
családban 14.45 Flipper 15.35 Országutak
őrangyala 16.30 Villám Spencer 17.30 Sentinel 18.30 Tények 19.00 Napló
20.00 Irigy Hónaljmirigy-
show 20.45 Tiszta játszma 22.35 Képírók 00.40 Mixer 01.10 Napló 02.20 Vers
Szeptember 16., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Heti hírmondó 09.25 Neti Sanyi és az
Ökrös együttes
Amerikában 09.55 Kultúrkincseink 10.10 Táncpercek 10.15 Édes keserű 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Emlékképek 12.45 A tudomány
kincsesháza 13.15 Logisztika 13.40 Ha felmegyek
Kolozsvárra 14.30 Barangolások Krétán 15.15 „Hogy itt álltál
valaha" 15.45 Rendhagyó
történelemóra 16.25 Kicsi a bors,
de erős 16.55 Ötórai tea 17.00 Halló, halló! 17.25 Szibériai nyár 17.40 Mese 17.50 Hej, hej helyes
beszéd 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Határok fölött 20.00 Szellemtanya 21.30 Költői percek 21.45 Híradó 22.10 Savonlinnai
Operafesztivál
22.50 Pusztai emberek 00.20 Összkép 00.35 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 10.00 A tenger 11.00 A kakasdómbi zsaru 12.00 Híradó 13.00 Megtörtént bűnügyek 14.00 Roma magazin 14.30 Domovina 15.00 Magyar Ház 15.30 Androméda 16.15 Jelfák 16.25 100 éves 16.45 Maradj velünk 17.00 Parlamenti napló 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 Kabos show 19.30 Híradó 20.05 Kék fény 21.00 Sötét angyal 21.45 Pesty Fekete Doboz 22.15 Híradó 22.20 Aktuális 22.45 Fogadóóra 23.15 TS
00.05 Kárpáti krónika 00.10 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 TopShop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Recept Klub 14.50 Hegylakó 15.45 Való Világ 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 23.30 Híradó 00.00 Autómánia 00.30 Való Világ 01.10 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Propaganda
06.30 Jó reggelt Magyarország!
09.45 Sonadoras
10.25 Közvetlen ajánlat
11.15 Vad angyal
12.00 Mozidélután
14.25 Kapcsoltam
14.55 Yago
15.45 Melrose Place
16.45 Jakupcsek
17.35 Claudia show
18.30 Tények
19.00 Tények
19.00 Aktív
19.45 Big Brother "
20.45 James Bond
22.50 Big Brother
23.20 Jó estét,
Magyarország!
00.00 EuroGÓL!
00.30 A kiválasztott
01.30 Aktív
02.15 Vers
Szeptember 17., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.30 Hungarorama
08.40 Határok fölött
09.10 Szívtipró gimi
09.55 Anziksz
10.10 Ha kedd van, akkor Belgium
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.25 Heuréka!
13.00 Felelet az életnek
13.30 Virtus
13.30 Logisztika
14.35 Indiánokkal álmodtam
15.05 Síppal, dobbal az
Alpokban 15.35 Fabulák 16.25 Kicsi a bors, de erős 17.00 Halló, halló! 17.25 Arab Lovak
Fesztiválja 17.45 Jövőnk forrása 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Égtájak 20.00 Kínai védelem 21.45 Híradó 22.10 Talentum 22.40 Vasárnap, átkozott
vasárnap 00.25 Összkép 00.40 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel
18
2002. szeptember 12.
09.05 Parasztok 10.00 A tenger 11.00 A kakasdombi zsaru 12.00 Híradó
13.00 Megtörtént bűnügyek 14.00 Srpski Ekran 14.30 Unser Bildschrim 15.00 Betűvető 15.30 Andrómeda 16.15 Popzenei válogatás 16.20 Krampampuli 16.55 Családfa 17.20 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 Új szeszélyes
évszakok 19.30 Híradó
20.05 Ötvenéves találkozó 21.00 Don Matteo 21.50 Panoráma 22.20 Híradó 22.25 Aktuális 22.50 TS
23.45 A torinói fiúk 01.20 Kárpáti krónika 01.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő s 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub . 14.50 Hegylakó 15.45 Való Világ 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Valóvilág 20.10 Barátok közt \' 20.45 Szupermozi 22.25 Híradó 23.00 Naplopók 01.20 Való Világ 02.00 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.05 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt
Magyarország! 07.00 Laza
09.00 Szeretni beindulásig 09.50 Sonadoras 10.40 Közvetlen ajánlat 11.30 Balfácán 12.05 Vad angyal 12.50 Mozidélután 14.25 Kapcsoltam 14.55 Yago 15.45 Melrose Place 16.45 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Az elveszett ereklyék fosztogatói
21.45 Különleges kommandó
22.45 Big Brother
23.15 Jó estét,
Magyarország!
00.00 Ablak Európára
00.30 Jézusom, szerelmes vagyok!
02.50 Aktív
03.25 Vers
Szeptember 18., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Égtájak 09.10 Híveim magyarok! 09.15 Szívtipró gimi 10.00 Dobsinai körkép 10.10 Visszaszámlálás 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Élő egyház 12.55 Savonliannl
Operafesztivál 13.35 Mesemúzeum 13.50 Talpalatnyi zöld 14.20 Halld izrael! 14.50 HU-MORÁL, avagy
hova tűnt a nívós
magyar humor? 15.30 „Hogy itt álltál
valaha" 15.55 Magyar történelmi
arcképcsarnok 16.25 Kicsi a bors, de erős 17.00 Szívzűrök 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.40 Jövőnk forrása 18.45 Szívtipró giml 19.30 Váltó
20.00 Lady Audley titka 21.35 Magyarország kincsei - Várak 21.45 Híradó
22.10 Húszéves nagyapák 22.50 Függő 00.00 Összkép 00.15 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Parasztok 10.00 A tenger H.OOAkaksdombl zsaru 12.00 Híradó 13.00 Megtörtént bűnügyek
14.05 Hrvatska krónika 14.30 Ecranul nostru 15.00 Magyarország 2002 15.30 Androméda 16.15 Zenelánc 16.25 Jól sáfárkodni 16.55 Szószóló 17.20 Úton 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Mézga család 18.35 Interoperett-gála 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.05 Nem értem a nőket 20.35 TS
22.45 Híradó 22.55 Aktuális 23.15 TS
00.05 Kárpáti krónika 00.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Valóvilág 16.20Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Valóvilág 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 22.20 Híradó 23.10 Az elnök emberei 23.35 Veet Look Models 00.00 Antenna 00.30 Való világ 01.10 Fókusz
TV2
06.30 Jó reggelt,
Magyarország! 09.10 Szeretni beindulásig 10.00 Sonadoras 10.50 Közvetlen ajánlat 11.45 Vad angyal 12.35 Gáz van, jövünk! 2 14.25 Kapcsoltam 14.55 Yago 15.45 Melrose Place 16.45 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Mind itt vagyunk,
segítünk 22.45 Big Brother 23.15 Jó estét
Magyarország!! 24.00 Totalcar 00.30 Siska 01.20 Mobilparti 01.30 Aktív 02.15 Vers éjfél után
Szeptember 19., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Talentum 09.10 Jóga 09.25 Szívtipró gimi 10.10 Senki nem tér vissza 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Isten kezében 12.55 Cserebere 14.15 „Föl a motorra és adjad!"
15.15 „Ahonnan elindultam"
15.30 Mindentudás
Egyeteme 16.25 Kicsi a bors, de erős 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.55 Jövőnk forrása 19.00 Kalendárium 19.55 O.C. és Stiggs 21.45 Híradó 22.10 Miért? 22.40 A történelem
legendái 23.35 Börtönvilág 00.05 Összkép, Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Hello, Einstein! 10.00 A tenger 11.00 Hyppollt és a
többiek 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 14.10 Rondó 15.05 Gragorovics-portré 15.40 Androméda 16.25 Segítőtárs 16.55 „Ami minket illet, mi
nem alkuszunk" 17.20 Az utódok
reménysége 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó
18.05 Kérem a következőt! 18.25 Mosoly-tár 19.30 Híradó 20.05 Sándor Mátyás 21.10 Koós-klub 22.00 Bonusz 22.30 Híradó 22.35 Aktuális 23.00 +1 23.55 A kereszt 01.20 Kárpáti krónika 01.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Heléne és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Való Világ 15.45 Kell egy csapat! 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 23.05 Híradó
23.35 Stella moziklub 00.05 C-16 szuperügynökök 00.50 Pont hu 01.20 Valóvilág 02.00 Fókusz
TV2
06.30 Jó reggelt,
Magyarország! 09.00 Szeretni beindulásig 09.50 Sonadoras 10.40 Közvetlen ajánlat 11.35 Balfácán 12.05 Vad angyal 12.50 Mozidélután 14.25 Kapcsoltam 14.55 Yago 15.45 Melrose Place 16.45 Jakupcsek 17.35 Claudia-show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Lökött testőrök 22.30 Big Brother 23.00 Jó estét
Magyarország! 23.45 Egy ágyban az
ördöggel 01.25 Aktív 02.00 Vers
Szeptember 20., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Húszéves nagyapák
09.20 Váltó
09.50 Kőmíves Kelemenné
balladája 10.00 Süvülvényévek 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Miért? 12.55 Kis Malac nagy
története 13.40 A Julián Joseph Trió
és Sebestyén Márta
koncertje 14.35 Úr ír! 14.40 Túl a vízen 15.00 A selyemút 15.50 Róma titkai 16.20 A tudomány
kincsesháza 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.55 Jövőnk forrása 19.00 Kalendárium 20.00 A négyek jele 21.45 Híradó 22.10 Jenkik 00.25 Összkép, Hírek
MTV1
05.42.Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág. 06.00 Ma reggel 09.00 Hello, Einstein! 10.00 A tenger 11.05 Hyppolit és a
többiek 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 Apapiros 13.50 Jelképtár
14.00 Körzeti magazinok 14.50 A Lassus Énekegyüttes műsora 15.05 Évgyűrűk 15.30 Androméda 16.20 Autózoo 16.50 Forrás 17.20... az én váram 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó
18.05 Kérem a következőt!
18.15 Félelem nélkül
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 Lóvá tett lovagok
21.40 2 EMBER
22.35 Híradó
22.40 Aktuális
23.05 Matador
00.45 Kárpáti krónika
00.55 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top-shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Teleparti 14.05 Heléne és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Valóvilág 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Valóvilág 20.10 Barátok közt 20.45 Legyen Ön is
milliomos! 21.40 Szupermozi 23.20 Híradó 23.50 Igaz története 01.30 Valóvilág 02.10 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Magellán 06.30 Jó reggelt
Magyarország! 09.00 Új sorozat!
Angela 09.50 Sonadoras 10.30 Közvetlen ajánlat 11.30 Balfácán 12.00 Vad angyal 12.45 Mozidélután 14.25 Kapcsoltam 14.55 Yago 15.45 Melrose Place 16.45 Jakupcsek 17.35 Claudia-show 18.30 Tények 19.45 Big Brother 20.45 Aktív
21.25 Furfangos kung-fu
mester 23.10 Big Brother 23.40 Jó estét
Magyarország! 00.25 Kegyetlen múlt 02.20 Aktív 03.05 Vers
2002. szeptember 12.
wmm
19
KÖNYVTÁRUNK NÉVADÓJA
MEGFEJTÉS
TÚLTESZ RA. TA
KIVÉTELEZETT
A GONOSZ MEGNEVEZÉSE
ANGOL LÉTIGE
JÓZSEF ATTILA VÉG ZETE
ÁRTÓL VÉD
NITROGÉN
HUMOROS TÖRTÉNET
KÉSZÍTETTE Hl
MÚVELÖOÉ SI HAZUNK NÉVADÓJA
O
SABAÉTEL
RITKA FFNÉV
KETYEGŐ JAVlTÓ
VÉRTANÚK VÁROSA
ANGOL VAGY
y
SZÓBESZÉDBŐL STORY
MÉLY ÜREG
ÓRÁKON DÉLELŐTT
FRANCIA FFNÉV
JÓD. FOSZFOR
LESLIE L.
LAWRENCE
KÖNYVClME
A..........
TÖMEG JELE
CSlK
IDEGEN TAMÁS
BENZINKÚT TÁRSASÁG
ISER
LAUREL
NÉVBETÜI
SZŐRÖS, FALÁNK FÖL-DÖNKlVÜU
KÖTŐSZÓ
VÁMPÍR ELLENES ESZKÖZ
FORD FAJTA
CSENDRE
INTÉS
BETŰJE
URÁN
ARRA ÁT
BABAKÖSZÖ NÉS
UGYAN
DIÓ ANGOLUL
-r_
VÉRCSOPORT
AGÁRFÉLE
FEKETE ISTVÁN GÓLYA JA
OSZTRÁK OLASZ HOL LAND AJ
ZENEISKOLÁNK NÉVADÓJA
R
^5
EGY REGI ADÓFAJTA NEVE
A SZÉNAKAZALBAN
UTASSZÁLLI TÓ FAJTA
GYAKORI
MONDATKEZ

ZÜMMÖGÉS BETŰJE
KETTŐS BETl EGYIK FELE
VASSAL (KIFEJEZÉS)
A DADOGÓ GYERMEK (II.)
Miért dadog a gyerek?
Talán mindenki hallotta már azt a magyarázatot, hogy megijesztette valami a gyermeket, és attól vált dadogóvá. Valóban létezik az úgynevezett traumás dadogás, mely akár felnőttkorban is jelentkezhet. Jellemzője, hogy hirtelen lép fel, szinte azonnal rögzül, kezelése hosszan tart, és mindig valamilyen pszichés trauma áll a hátterében.
A gyermekkori dadogás esetében is gyakran tapasztalható kiváltó okként valamilyen stresszhatás: a legtöbb kisgyermekkel előfordul, hogy megijed egy állattól, a villámlástól, kistestvére születik, megváltozik megszokott környezete,
vagy - kevés kivétellel - óvodába, iskolába kerül. Mégsem válnak mindannyian dadogóvá.
A dadogás kialakulása többféle okra vezethető vissza: a testi és idegrendszeri állapot, valamint a környezeti és pszichés hatások összességére. Gyengébb stabilitású idegrendszer esetén a környezeti károsító tényezők erőteljesebben hatnak, és ez tünetekben nyilvánulhat meg a magatartásban (mozgásban, beszédben vagy együtt a két területen). Ha a családban már fordult elő dadogás, az örökletesség is lehet az egyik tényező. Megkésett beszédfejlődés esetén - amikor a gyermek az életkora alapján
várhatónál jóval később kezd el beszélni - gyakran jelentkezik dadogás. De kiválthatja az anya-gyerek kapcsolat hirtelen megszakadása - pl. betegség miatt a gyermek vagy az anya váratlanul és hosszabb időre kórházba kerül -, a tartósan rideg, félelemérzést, szorongást keltő családi légkör (túl szigorú, követelő szülők, agresszív apa, vagy a gyermeket valójában nem akaró, őt nyíltan vagy burkoltan elutasító anya).
Gyakori, hogy a gyermek a tünethordozója a családi konfliktusoknak vagy az elhallgatott, kimondhatatlan családi titoknak - amit ugyan nem tud, de érez.
20
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TelVfax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk
E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Szeptember 1.: A HSMK NÉPI SZÖVŐ MŰHELYE ÉS NÉMETH FERENC FAFARAGÓ KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: szeptember 10-éig. Szeptember 17. 20.30 óra: A VAGINA MONOLÓGOK.
A Pécsi Harmadik Színház előadása.
Szereplők: Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara, Dévényi Ildikó.
Belépődíj: 1200 Ft.
„A Vagina története az élet története, s mindenki szeret beszélni az életéről." (Eve Ensler). Az előadás nőkről szól, de nem- csak nőknek. Jelenleg a világ több mint 20 országában játsszák óriási sikerrel.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, vasárnap, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
2002. szeptember 12.
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film i premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUB- VIDÉKI KLUB- KLUB-
TAGOKNAK TAGOKNAK TAGOKNAK
Hármat fizet Hétvégi Kettőt fizet
- négyet vlbeti kedvezmény! - hármai vihet!
(Rendőrség utcája) Tel.: 93/315-907 Nyitva: minden nap 9-21-ig
FILMAJÁNLÓ!
Britney Spears: Álmok útján
Rendezte: Tamra Davis. Szereplők: Britney Spears. Zoe Saldana, Anson Mount, Dan Aykroyd.
Kislánykorukban barátnők voltak. Elásták a vágyaikat egy dobozban, és úgy tervezték együtt bontják majd ki, de megváltoztak. 18 éves korukra már nem barátnők, s mások a vágyaik, álmaik is. A sors mégis úgy hozta, hogy együtt vágnak neki egy nagy utazásnak Los Angelesig, ahol az egyik lemezcég meghallgatásán szeretnének részt venni.
TERMÉSZETJÁRÁS
IX. 14. (szombat):
Göcsej IW túranap Zalaegerszeg körzetében
Indulás: 7 óra KÖGAZ-parkoló Érkezés: 19 óra KÖGAZ-parkoló Részvételi díj: 500 Ft
Tel.: 93/321-143 Tel.: 93/311-143
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Deák Könyvesház, Deák tér 2.
KÖNYVAJÁNLÓ!
A Wehrmacht katonái
A kötet szerzői, — akik fiatalon valamennyien a Wehrmacht fronton szolgáló tisztjei voltak, és akiket különböző politikai okok miatt bocsátottak el, - nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy - szem előtt tartva a tisztességgel helytálló katonák emlékét -, szembeforduljanak a Wehrmacht általánosító befeketítésével. Az itt található tanulmányok a Wehrmacht történetének fontos fejezeten mutatják he. sok közülük olyan adatokat és megállapításokat közöl, amelyeket korábban magyar nyelven nem olvashattunk.
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. I.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők: 104_
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
- Miért beszélnek az orvosok latinul?
- Hogy a betegek szokják a holt nyelvet.
* * *
Benzinkutas a traban-toshoz:
- Valóban tele kéri? Belefektet még ennyit?
ftrcmyicv értetem
8800 9infli)lifliii,}c.n, $cá(t tér 11. XclA 93/313-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
RUMOS SZILVAPARFÉ
6 személyre: 4 tojássárgája. 2 f egésztojás. 4 dl tejszín. 1 dkg va-I níliás cukor. 25 dkg kristálycukor. k tél dl rum. 25 dkg kckszilva, 2 . dkg pörköli mandula. 1 citrom. -. A szilvát kimagozzuk, negyed-i re vágjuk. 10 dkg cukorból, fél dl S vízzel szirupba tesszük, 1/4 óráig I lassú tűzön főzzük, a tűzről levc-I ve rumot öntünk rá és alaposan bchűtjuk.
A négy tojássárgáját, a két I egész tojást 15 dkg cukorral és I vaníliás cukorral kikeverjük. Hab-I üstben vízgőz fölött habverővel I kevergetve krémsűrűségűrc főz-
zük - hideg vízbe állítva kihűtjük, ekkor keverjük bele a 4 dl tejszín keményre vert habját.
A massza felét parféformába tesszük - mélyhűtőbe. Fél óra múlva a tetejére szórjuk a szirupból kiszedett szilvadarabot - majd bevonjuk parfémasszával és mélyhűtőbe téve kifagyasztjuk.
Tálaláskor a formát néhány másodpercre meleg vízbe mártjuk - így kiborítható - tetejét, oldalát pörkölt mandulával szórjuk - rumos szilvalével körülöntjük.
Bellovics Lászlóné konyhafőnök
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
AZ „ESZTÉTIKAI" VISSZÉRMUTÉT
Magyarországon népbetegség az alsó végtagok krónikus vénás elégtelensége (azaz a különböző eredetű visszértágulatok és vénás keringési zavarok okozta betegségek), mely már a kamaszkortól kezdődően kialakulhat. A kóros visszértágulatok képződésére hajlamosító tényezők között szerepel a vénák (azaz a visszerek) falának és billentyűinek gyengesége, a sok esetben veleszületett hajlam, a terhességek, az álló foglalkozás, az elhízás okozta túlsúly, bizonyos gyógyszerek (pld.: fogamzásgátlók), és egyéb tényezők is. Nőknél mintegy másfélszer gyakrabban fordul elő, valamint az életkor előre haladtával is gyakoribb.
Az alsó végtagok vénás vérét a mély (az izmok közt futó és a felületes, a bőr alatt haladó) visszerek szállítják a szív felé. A két rendszert úgynevezett hídvénák kötik össze. Az alsó végtagok izomműködésének „pumpáló" hatására a vér a rendszerek felől a szív felé áramlik. A felületes törzsvénák kö-
zé tartozik egy nagyobb visszér, mely a belbokatájtól eredve a lá-gyékhajlatban szájadzik a test elülső felszínén a mély combvénába, és egy kisebb visszeres törzs, mely a külbokatájtól indulva a térdhajlatban, a háti felszínen ömlik a mélybe. Ennek a két rendszernek és oldalágaiknak a különböző eredetű kóros tágulatai okozzák a „visszérbetegséget" A páciensek kivizsgálása során a mély, a felületes, és az összekötő vénák vizsgálata történik (Doppler-vizsgálat, le-szon\'tási próbák, kettős ultrahang, szükség esetén vénafestés stb.).
Elhanyagolt esetekben visszér-gyulladások, lábszárfekély kialakulása, mélyvénás trombózis is fenyeget!
dr. Kelemen Ottó
sebész & plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
P
2002. szeptember 12.
21
LABDARÚGÁS
Jó egy hónapja, hogy elkezdődött a honi labdarúgó-bajnokság 2002/2003-as évadja, s számos focibarát még most is valami hiányt érez hétvégeken. Hosszú évtizedeken át több ezer - az utóbbi szezon végére csak néhány száz - „bányász"-szurkolónak egyfajta szertartás volt a zömmel vasárnap délutánonkénti hazai meccsekre készülődés családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel. Sokan úgy szervezték a környékbeli, vagy balatoni telken folyó tevékenységet, hogy a vasárnap délutáni derbire hazaérjenek. Igaz, nem örülhettek mindig kedvenceik sikereinek, de egy döntetlen, vagy vereség esetén is volt mit elemezni a szokásos haveri körben egy-egy pohár sör, vagy fröccs kortyolgatása közben. A MAORT égisze alatt 1945-ben alapított olajos-egyesület labdarúgócsapata több, mint fél évszázadon át kínált programot kéthetente a hazai pályán sorra kerülő mérkőzései iránt érdeklődőknek. A Vár úti, egykori gépgyári pályán - helyén ma üzemcsarnok áll - még az „aranycsapat" tagjait is megcsodálhatták az ötvenes években, majd a hatvanas évektől a Zárda úti Olajbányász-stadion lett az olajos „oroszlánbarlang". Az első kirobbanó siker az 1948/49-es NB Il-es bajnokság megnyerése volt az akkori olajos-gárdának, ami után a 16 csapatos élvonalban szerepelhettek, s noha a 14. helyen végeztek, kiestek. A folytatásban váltakozó sikerrel vették az akadályt a nemzeti bajnokság valamelyik vonalában. A hetvenes évek elejétől aztán rendre ott voltak a második vonal legjobbjai között, s olykor kevés hiányzott egy újabb NB l-es tagság kiharcolásához. A kilencvenes évek aztán ezt is meghozták, sőt kétszer is. Először az 1993/94-es NB Il-es bajnokság emlékezetes megnyerését követően, majd az évezred végén. Igaz, a negyvenes évekéhez hasonlóan csak egy évadra futotta ismét az első ligában, de sokak számára felejthetetlenek maradtak a legjobbak között
Szezonkezdés NFC nélkül
vívott mérkőzések. Átlagban 8000 fölötti volt a hazai nézőszám, amit csak a fradisták múltak felül az Üllői úton. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1999-ben csak az alapszakasznak számító bajnoki szezont követő rájátszásban botlottak el, amikor is 12 csapatosra csökkentették a profi ligának titulált élvonal létszámát. A „szakemberek" közül akkor többen úgy vélték, hogy ez nem is volt baj, könnyebb lesz visszajutni az NB I/B-ből, mint a bentmaradást jelentő első tíz hely valamelyikén végezni. Mint ismeretes a sportbarátok előtt, ez végül nem következett be, sőt osztályozós helyen végzett a gárda. A csongrádiak elleni osztályozót összesítésben elvesztették, ám visszalépések miatt továbbra is maradhattak NB I/B-sek. Mondhatnák sokan, hogy minek, hiszen a 2001/2002-es évad valami lidércnyomásos vesszőfutása volt az időközben Nagykanizsai 1. Futball Club néven szereplő együttesnek. A klubot működtető kft.-t 2001 elején a korábbi tulajdonos önkormányzat per- és tehermentesen „eladta" a legsikeresebben pályázó MÁV NTE-nek, s az évi 40 millió Ft-os támogatást - negyedévenkénti bontásban - első, vagy második vonalbeli tagsághoz kötötte. Azzal, hogy a csapat a 2001/2002-es évadban végül az utolsó helyen zárt - úgymond élből kiesett -, a második félévre már nem „járt" a támogatás, ami teljesen reménytelen helyzetet idézett elő az alacsonyabb osztályba történő nevezéshez is. A vételkori „tehermentességről" időközben pénzügyi szakemberek kiderítették, hogy 7,5 millió Ft - azóta csak növekvő -tartozást takar, amit a klubvezetés a korábbi tulaj önkormányzattól akar „behajtani". Ez többszöri nekifutásra sem teljesült, s a MÁV NTE vezetése a kft., illetve a futballklub eladását fontolgatta. Volt is jelentkező egy vállalkozói cso-
SPORTPROGRAMOK
port részéről, akik azonnal „beszálltak" volna 15 millió Ft-tal, de a problémamentes induláshoz 20 M Ft-os önkormányzati támogatásért folyamodtak. Ezt elutasították, így végül elálltak a vásárlástól. Az NFC vezetése ugyan elküldte a nevezést az NB Il-re, de a nevezési díjat, s a fennálló köztartozásokat, közte az APEH felé esedékest nem volt miből fedezni, így nem indulhattak a 2002/2003-as bajnokságban. A játékosok szétszéledtek szinte a szélrózsa minden irányába. Az élvonalat is megjárt focisták többnyire a környék megyei I. osztályában szereplő csapatokat erősítik, s reménykednek, hogy egyszer megkapják elmaradt járandóságukat. A Zárda úti stadiont és környékét lassan felveri a gaz, a lelátók üresen tátonganak, időnként egy-egy tornaórát itt tartó osztály zaja tölti csak be az egykor tízezer néző buzdításától hangos arénát. A foci után vágyóknak be kell érniük a városkörnyéki, illetve a megyei bajnokságban szereplő csapatok, vagy az utánpótlás-együttesek mérkőzéseinek megtekintésével. A valaha szintén szebb napokat megért, NB Il-es szereplést is kiharcoló, majd megszüntetett MÁV NTE gárdája csak a városkörnyéki n. osztályban indulhatott a megyei szövetség döntése értelmében. A lelkes sportbarátok által szervezett Nagykanizsai Labdarúgó Klub együttese már a városkörnyéki I. osztályban küzd, s szeretnének is-
mét előbbre lépni. A megyei bajnokságban a városrészek csapatainak szurkolhatunk a minél jobb helyezések eléréséhez. A megyei II. osztályban a Bagola együttese tavaly nagy lehetőség előtt állt, végül elpuskázták a feljutást Idén talán végig egyenletesebb teljesítményt produkálnak, s jobban is hajráznak. Az I. osztályban továbbra is a Kiskanizsa és a Miklósfa mérkőzésein szurkolhatunk. Az elmúlt évadban a „Sáskák" szerepeltek sikeresebben, a korábban megyebajnokságot - is nyerő miklósfaiaknak csak az osztályozón sikerült kiharcolni a bentmaradást. Az új szezont a Miklósfa együttese kezdte jobban, s öt forduló után a második helyen állnak, míg a kiskanizsaiaknak csupán egy döntetlenre futotta, amivel sereghajtók. A miklósfai gárda és szakvezetése idén nem akar semmit sem a véletlenre bízni, a jó rajtot jó folytatással szeretnék „megfejelni", ami persze nem lesz könnyű az erős mezőnyben. Egy biztos, hogy nekik, vagy a remélhetőleg mihamarabb magára találó Kiskanizsának van leginkább esélye rá, hogy bővebb értelemben vett városunknak ismét NB-s labdarúgócsapata legyen a közeljövőben. A nézők mostanság nekik hajrázhatnak, mert a „Hajrá Bányász!" biztatás a jelek szerint -legalábbis egyelőre - a múlt szép emléke marad.
Bacskay Zoltán
Kosárlabda: Göcsej Kupa női mérkőzés: MÁV NTE-PVSK, csütörtök 16.30, MÁV NTE-csarnok.
Kajak-kenu: Zalai Olaj Kupa
nemzetközi kajak-kenu verseny, szombat 9 óra, Csónakázó-tó.
Labdarúgás: megyei I. osztály: Kiskanizsa-Felsőrajk, vasárnap 10.45, Kiskanizsai pálya.
TAGTOBORZÓ
A nagykanizsai MÁV-NTE Judo Szakosztálya és a Jigoro Kano Alapítvány szervezésében az alábbi tanfolyamokat és tehetséggondozást hirdeti meg.
- 6-10 éveseknek: Judo és a mozgáskultúra (heti 2x1 óra)
- 6-14 éveseknek: Versenyjudo - élsport, mint olimpiai sportág (heti 3x2 óra)
- 13-senior korig: Önvédelem - modern önvédelem
(Jiu-do, Jiu-Jitsu, Aikido, Boksz elemeit felhasználva) (heti 3x2 óra)
Védőfelszerelésről mindenki maga gondoskodik!
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
BŐVEBB INFORMÁCIÓ: MÁV-NTE Judo Edzőterem - Nagykanizsa, Ady E. u. 78. Hétfő-szerda-péntek: 17-19 óráig. Telefon: 30/306-2880
22
2002. szeptember 12.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
„MÓRICZ-BÉRLET" gyermekszínházi előadások óvódásoknak és kisiskolásoknak
SZEPTEMBER 26. Borsófí hősi kalandjai
A Herszoni Bábszínház (Ukrajna) rendhagyó óriásbábos magyar nyelvű produkciója
OKTÓBER
Fehér Klára: Minden titkok kulcsa - zenés mesejáték A budapesti „Szívbillentyűk" Társulat előadása
NOVEMBER „A négyszögletű kerek erdő"
A Bojtorján együttes és Görbe Nóra (Linda) zenés gyermekműsora
DECEMBER Csillagocska kalandjai - báb - és élő színjáték Az Ezüst Hold Fényszínház műsora (Gyomaendrőd)
JANUÁR
„ABRAKADABRA" A Fekete Cilinder és a szivárványszínű labda - fantáziajáték éiő szereplőkkel
A Pécsi Bóbita Bábszínház előadása
Bérlet ára: 1300 Ft (két részletben is fizethető) Az előadásokat a HSMK színháztermében tartjuk
Érdeklődni lehet: Móricz Zs. Művelődési Ház 93/319-202-es és a 06/30-3968678-as telefonszámon
Eltűnt idők nyomában
Lapunk 2002. szeptember 5-én megjelent. Eltűnt idők nyomában címmel megjelent cikkünkkel kapcsolatban Horváth László az alábbiak közlését kérte. „Dr. Horváth László, 1963. június 20. óta dolgozik múzeumban. Az első 12 évet a keszthelyi Balaton Múzeumban töltötte. Nagykanizsára kerülése idején 1975-ben, már nem volt pályakezdő."
FLUMBORT ANDRÁS SIKEREI
A Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub fiatal tehetsége meghívást ka-- pott az Atlanti-óceán partján fekvő Avilesbe, Európa egyik legjobb utánpótlás-tornájára. A 18 éven aluli nemzetközi mezőnyben török, tunéziai, holland, bolgár, román sakkozók mellett indult három magyar, és természetesen a házigazda spanyolok, 80 fős mezőnyt alkotva. A kilenc fordulós svájci versenyen a bombaformában lévő Flumbort András az első hét partijában győzött, végül 8 ponttal elnyerte a 600 eurós első díjat. (Pintér Gábor 6., míg Schneider Veronika 10. helyen zárt.) Ami ennél is több, meghívást kapott Gran Canaria (Kanári szigetek) híres sakkfesztiváljára, ahol a rendezők állják a részvételi költségeket!
A miskolci korosztályos magyar bajnoki cím megszerzése után (18F kategória) Andrást a Magyar Sakkszövetség jelölte a 6. Mitrópa Kupa ma-
gyar résztvevőjének. A rangos rendezvényt St. Vincémben szeptember 28-október 6. között bonyolítják le. A külföldi meghívások mind-mind nagyszerű felkészülési lehetőségek a 18 év alatti világbajnokságra, amit október végén a görögországi Krétán bonyolítanak le. András itt komoly terveket forgat a fejében. Majd meglátjuk!
A Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub vezetése a legnagyobb elismeréssel fogadta Andris szárnyalását. Sajnos András a külföldi meghívások közepette nem állhat majd rendelkezésünkre az általunk rendezendő Batthyány-Tungsram-Kanizsa Kupán, mely a sakksport legrangosabb hazai seregszemléje. így a Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium - a rendező iskola - csapata lényegesen gyengébb lesz, de ezért most cseppet sem vagyunk szomorúak.
Bagonyai Attila FIDE-mester
INGATLAN
Nk-Palin főútvonal mellett régi ház dupla telekkel, megosztva is eladó. Vállalkozásnak kiválóan alkalmas! Irányár: 12 millió Ft. Érd.: 30/272-2458,
30/446-0657 (4474 K)_
Platánsori, kétszobás, harmadik emeleti lakás eladó. Érd.: 20/322-7927 (4518
K)_
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este), 30/238-0173
(4566 K)_
A TV-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (este)
(4574 K)_
Belvárosi vízórás. telefonos, felújított kertes 35 nnm-es udvari lakás eladó. Irányár: 3,8 millió Érd: 317-643 (4587
K)_
A Tárház utcában családi ház eladó. Irányár: 6.6 millió Ft. Érd.: 20/444-
6744, 20/461-8127_
A belvároshoz közel két szoba komfortos, udvari lakás sürgősen eladó. Irányár: 4,2 millió Ft. Érd.: 20/457-5628 (14
óra után) (4595 K)_
Újudvaron a dallosi szőlőhegyen présház teljes felszereléssel és 1040 nm területű szőlő termésével együtt eladó. Érdeklődni: 312-737 (4597K)_
BÉRLET
Keszthelyen a Rákóczi téren garzonla-kás kiadó. Érd.: 93/311-991 (4586 K)
VEGYES
Hatszemélyes, duplaevezős, poliészter csónak eladó. Érd.: 30/227-3294 (4477
K)_
Két darab igényesen kidolgozott vaddisznóbőr, fejjel, filcalátéttel eladó.
Érd.: 30/227-3294 (4478 K)_
Két db 4 méter hosszú, 22.5 cm átmérőjű. 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.: 315-559 (este) (4575 K) Nagyon jó állapotban lévő egyszemélyes heverő, gyermekheverő, kétajtós
szekrény költözködés miatt olcsón el-adó. Érd: 30/225-3839 (4594)_
JÁRMŰ
Toyota Corolla Liftback XLI 1332 cm\', 88 LE, 113.000 km, lürk-izmetá), rendkívül megkímélt, ferdehátú, egybenyitható hosszú kocsiszekrény, magyarországi forgalomba helyezés: 1992. 10. hó. Szervizkönyv, 5 ajtós, távirányító, légkondicionáló, 4 elektromos ablak, indításgátló, RDS-HIFI, plüss, új Michelin gumik, extrák. Irányár: 1.400.000 Ft Tel: 06-30-217-3453 (4589 K)
Opel Astra 1,4 GLS, 1992-es, valamint Lada 1200-es, 1976-os eladó. Érd.: 30/283-2142 (4598 K)_
SZOLGÁLTATÁS
2002-es tanévben általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok korrepetálását vállalom matematika és számítástechnika tantárgyakból. Ugyanitt betegfelügyeletet és gondozást vállalok. Érd.: 314-323, 20/428-4989 (4581
K)_
Németnyelv-tanítás! Korrepetálás, nyelvvizsgákra felkészítés! Érd.: Tóth, Nagykanizsa, Dózsa György út 114/8.
Tel.: 320-381 (4585 K)_
Nyelvtanár angol nyelvből tanítást, korrepetálást vállal. Ugyanitt alsó tagozatosok korrepetálását bármely tárgyból. Érd: 310-775, 70/314-2533 (4592
K)_
Pályakezdő pedagógus alsó tagozatos gyerekek délutáni felügyeletét (tanítását) vállalja, szükség esetén házhoz megy. Tel: 312-717 vagy 20/445-5665 (4593 K)_
KANIZSA Hét-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva. Halász Gyula. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Dezső Ferenc. Szőlősi Márta. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
2002. szeptember 12.
23
Nagykanizsa belvárosában - a Kinizsi u. 2. szám alatti új társasházban -1 db tetőtéri, 3 szobás, 66 nm-es lakás 139 ezer Ft/nm áron eladó.
A földszinten üzletek, irodák kedvező feltételekkel eladók, vagy hosszú távon bérbeadók.
A teremgarázsban korlátozott számú parkolóhely még megváltható.
Érdeklődni: Oko-Ház 2000 Kft.
8800 Nagykanizsa, Deák tér 10. Petőfi Sándor u. 5.1. emelet Teleion: (93) 516-714; tax: (93) 516-715;
mobil: (30) 901-9013 E-mail: okohaz@westel900.net. balassabela@broadband.hu http://www.users.broadband.hu/balassabela
Tanuljon és vizsgázzon helyben, a DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: szeptembertől folyamatosan
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4-9 óra/hét)
2. Államilag elismert nyelvvizsgák helyben!
3. Cégek számára kihelyezett oktatás
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási és vizsgára felkészítő szinten,\'
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből, vizsgáztató tanáraink vezetésével!
• Orakezdés: délelőtt, délután, este illetve szombat délelőtt
• Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség
• Ingyenes próbavizsga!
• Jelentős kedvezmények:
- diákoknak, törzstanulóknak
- minden tanulónknak kedvezményes vizsgadíj!
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel./fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu
MMŰStiHBTR KÉMES, MS ILfe^ÁMŰ <CS©IP©IRTr©IKBAN, A ILl©KlüDW^(f3ll
A HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZÍNHÁZI BÉRLETHIRDETÉSE 2002-2003
HEVESI-BÉRLET
Shakespeare: LEAR KIRÁLY - dráma - Zalaegerszeg
Péter Shaffer: AMADEUS - dráma - Kaposvár Móricz Zsigmond: ÚRI MURI - színmű - Zalaegerszeg Osztrovszkij: ERDŐ - komédia - Kaposvár Eisemann Mihály: FIATALSÁG, BOLONDSÁG - operett - Komárom
BRÓDY-BÉRLET
Mikszáth Kálmán: A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
- színmű - Kaposvár
Várkonyi Mátyás: IFIPARK - musical - Zalaegerszeg Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ - operett - Zalaegerszeg Péter Shaffer: AMADEUS - dráma - Kaposvár Eisemann Mihály: FIATALSÁG, BOLONDSÁG - operett - Komárom
t
RÁTKAI-BÉRLET
Mikszáth Kálmán: A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
- színmű - Kaposvár
Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ - operett - Zalaegerszeg Várkonyi Mátyás: IFIPARK - musical - Zalaegerszeg Shakespeare: LEAR KIRÁLY - dráma - Zalaegerszeg Osztrovszkij: ERDŐ - komédia - Kaposvár
A régi bérletek megújítása október 1-4-éig, új bérletek vásárlása október 7-W-éig 9-17 óráig.
A BÉRLETEK ÁRA: Rátkai és Bródy-bérlet Kedvezményes (diák, nyugdíjas)
I. hely: 4900 Ft 4600 Ft
II. hely: 4600 Ft 4400 Ft
Hevesi-bérlet
I. hely: 4400 Ft
II. hely: 4200 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas)
4200 Ft 4000 Ft
A bérletek két részletben is fizethetők, a második részletet december 10-éig kell kiegyenlíteni.
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ
államilag elismert, nemzetközi érvényességű,
NYELVVIZSGÁT SZERVEZ ALAP-, KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKON.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2002. október 26.
Jelentkezési határidő: 2002. október 4.
Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 86%!
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
TeL/fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu OM reg. sz.: 01 - 0062 - 02
ifli Ifi 11 €% (y// z"/"/\'
I I I 11 11U I# 1 I Nagykanizsa
^ RÉGIÓK KAPUJA
XIV. évfolyam 31. szám • 2002. szeptember 19. Megjelenik 21.000 példányban
Költségvetés módosítva?
Az elmúlt önkormányzati közgyűlésen több képviselő is foglalkozott az önkormányzat pénzügyi helyzetével. Röst János és Budai István képviselők indítványaikkal egyaránt széles konszenzuson alapuló megegyezésre szólították fel képviselőtársaikat. Böröcz Zoltánt, a Pénzügyi Bizottság elnökét arra kértük, értékelje az önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetét.
- Mi történt az utolsó közgyűlés óta, és milyen eredményt hoztak az egyeztetések?
- A Pénzügyi Bizottság az elmúlt héten ismételten áttekintette a költségvetés helyzetét. A hivatallal egyetértésben számtalan be-
Az elmúlt héten megtartott közgyűlésen a város likviditási helyzetéről szóló előterjesztéshez Marton István a beruházási célú. kiadások között szereplő Szabadhegyi út közművesítésével kapcsolatban elmondta, hogy az Alsó-szabadhegyi út közművesítése elcsúsztatása esetén - amivel 11,5 millió forint megtakarítást remélnek -, nagy hibát követne el az önkormányzat. Az adásvételi szerződések előkészített állapotban vannak, gyakorlatilag az aláírás hiányzik róluk. A Megyei Közigazgatási Hivatal szeptember 20-ra kitűzte a kisajátítási eljárást is. Ha az önkormányzat ezt megelőzően nem köti meg az adásvételi szerződéseket azok-
vételi tételt módosítottunk. Ennek eredményeként végre reális képet kaptunk a bevételekről. Azok a bevételi tételek, amelyek csak vágyálmok voltak, kikerültek a költségvetésből. Ezzel a bevételi oldal vállalhatóvá és reálissá vált. A kiadási oldalon olyan mértékű csökkentéseket kellett megvalósítani, ami a bevételi oldalon hiányzó kiesést ellensúlyozni tudja. Ez volt a szakmai munka első lépcsője. A másodikra pedig a polgármester úrnál tartott egyeztetés alkalmával került sor. Ezen jelen voltak a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök is. Itt a Pénzügyi Bizottság által előterjesztett javaslat került megtárgyalásra. Termé-
kal a tulajdonosokkal, akik megegyeztek a önkormányzattal, akkor azok, akik „kekec-kedtek" a várossal, a kisajátítási eljárás keretében, hamarabb jutnak hozzá a kb. hasonló összeghez. Emlékeztetett, az utolsó tavaszi soros közgyűlés fogadta el éppen a költségvetés nehéz helyzete miatt a lényegesen csökkentett szabadhegyi fejlesztési programot. Marton István azt az észrevételt tette, hogy a szabadhegyi fejlesztésére egész évre beütemezett 25 millió forintból, maximum négy és fél millió forintot lehet visszavonni, de az adásvételi szerződések és a kisajátítási összegek kifizetésétől nem lehet eltekinteni.
szetesen az itt kidolgozott javaslatokról a közgyűlésnek kell majd döntést hozni. Olyan javaslatot teszünk, amelyben a likviditási helyzet kezelhetővé válik úgy, hogy eközben a szerződéses kötelezettségeinket is teljesíteni tudjuk. Szeretném leszögezni, hogy az eddigi költségvetéseket jobboldali többség fogadta el. Jelen helyzetben azt gondolom, hogy nem pótköltségvetésről, hanem a költségvetési rendelet módosításáról kell a közgyűlésnek dönteni. Jó lenne továbbá, ha ebben az ügyben olyanok nyilatkoznának, akik tisztában vannak a valóságos helyzettel, és nem politikai, hanem szakmai nyilatkozatokat tesznek.
Ki nem lehet?
Az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségét a 2000/ XCVI. törvény 5. paragrafusa szabályozza. Nem lehet a képviselő köztisztviselő, és az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság vezetője. Közalkalmazott - akár iskola vagy kórház igazgatója is - lehet képviselő.
EGYMILLIÓ A KÖNYVTÁRNAK
Evek óta létezik a könyvtárpártoló önkormányzat pályázati rendszere, amire idén is nyújtott be pályázatot az önkormányzat. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által adományozott díjat hétfőn adták ál a Nemzeti Múzeumban. A könyvtárbe-ruházással kapcsolatos önkormányzati szerepvállalásáért első díjban részesült Nagykanizsa városa, sőt elsőként vehették át ezt a díjat. Az oklevél mellé az elnyerhető egymillió forintot a könyvtár fejlesztésére kapták.
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
SZAVAZZAM AZ MSZP JELÖLTJEIRE!
HMSZP
LITTER NÁNDOR polgármesterjelölt
BUDAI ISTVÁN
7. választási kerület
GERENCSÉR GÁBOR
8. választási kerület
Fizetett politikai hirdetés
Ismét az Alsó-szabadhegvi útról
3
¦ 2002. szeptember 9-én a nap sikeresen kezdődött. Az URH-jár-őr elfogta, s előállította azt a fiatalembert, akit a Budakörnyéki Bíróság körözött egy több éves büntetőügyben, majd egy szintén körözött férfi került büntetés-végrehajtási intézetbe 0 „elfelejtett" börtönbe menni. Este kilenckor egy fiatalkorú leány is a rendőrségen kötött ki. őt eltűnés miatt körözte hatóságunk.
¦ 22 óra 45 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint egy hazafelé tartó férfira hátulról ráugrott valaki, ledöntötte lábáról, majd zsebéből kiemelte kb. 70 ezer forint készpénzét.
¦ Egy német állampolgár személyautóját lopta el ismeretlen tettes éjfélkor, valószínűleg a pótkulcs felhasználásával. A férfi által bérelt lakásból eltűnt még 200 euró. 20.000 forint és egy aranylánc is.
¦ Kedden délután a 7-cs számú főúton 3 személygépkocsi ütközött össze. Szerencsére csak két személy sérült meg, ők is csak könnyebben.
¦ Lctenyén egy bank riasztója szólalt meg 14 óra 48 perckor. A pénzintézetben megjelent egy férfi napszemüvegben, parókában, egy zacskót és egy pisztolynak látszó tárgyat telt a pultra, pénzt követelt. Amikor azonban egy másik kollega is megjelent a helyszínen, akkor a férfi levette álcáját, elnézést kért a „tréfa" miatt. Az így felismert elkövetőt előállították - a felelősségre vonást nem kerülheti el -, az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást.
¦ 15 órakor ismét közlekedési baleset történt. A vasútállomáson parkoló taxiba hátulról belehajtott egy figyelmetlen segédmotoros, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a baleset következtében.
¦ 15 óra 40 perckor egy férfi jelent meg a kapitányságon, aki elmondta, hogy a buszpályaudvaron két nővel ismerkedett meg. akik szexuális ajánlatot lettek neki. A teljesítésre azonban nem került sor, mert mikor valami alkalmas helyre indullak volna, a nők hirtelen távoztak - a sértett 15 ezer forintjával együtt.
¦ Éjfél után ittas járművezetés miatt kellett egy férfit a rendőrkapitányságra előállítani, ellene feljelentést tettek.
¦ II-én a lakóhelyéről állították elő azt a férfit, akit a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság körözött.
¦ Egy nagykanizsai hölgy udvarában négy darab hulladékgyűjtő edény is állt. amelyek a köztisztasági vállalat tulajdonát képezték (értékük kb. 30 ezer forint). A nőt gyanúsítottként hallgatták ki. majd szabadon lett bocsátva.
¦ 13 óra után vette észre egy német hölgy, hogy kisbuszának egyik ajtaját az augusztus 25-c óta eltelt időben valaki leszerelte és ellopta.
¦ Az esti órákban a kórház portáján garázdálkodott egy térti, akit ezért hiába figyelmeztettek többször is a rendőrök, csak nem hagyta abba. A vége előállítás és rendzavarás szabálysértése miatt feljelentés lett.
¦ Este még egy körözött férfit is előállították, akit a Zala Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja keresett szabadságvesztés letöltése miatt.
¦ Csütörtök reggel ablakbenyomás módszerével próbált betömi egy családi házba ismeretlen tettes, de mivel a tulajdonos „megzavarta", így ellopni már nem tudott semmit. A rongálással így is kb. 20 ezer forintos kárt okozott a tettes.
¦ 10 órakor egy környékbeli település polgármesteri hivatalából érkezett a bejelentés, mely szerint egy helyi férfi előbb otthonában összetörte a berendezést, most már a faluban hangoskodik, zavarja a járókelőket. A kiérkező járőrök megállapították, hogy a férfi - aki mellesleg azonos a kórházi rendzavaréval - közben két kerékpárt is eltulajdonított, !11. egy idegen személygépkocsival (amelynek a tulajdonosa az autóban hagyta az indítókulcsot) ment haza.
¦ Egy iskolából jelentették bc délután, hogy a nap folyamán ismeretlen tettes egy első emeleti tanteremben lévő iratszekrényből 17 ezer forintot vitt tankönyvekre szánt pénzt vitt cl. (A terem és a szoba ugyan be volt zárva, ám mindegyik kulcsa az ajtóban volt.)
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
illi I ll \'i i ifrr\'i 11 ii......nfl.............».........MHWl ........¦ * m 1
Tisztelt Kanizsa Újság! Per/Patvarrovat!
Sajnos. nagyon megromlott a házasságunk, pedig több mint 35 éve békében éhünk. A férjem megváltozott, nem lehet bírni vele. Állítólag van valakije, de én nem tudom biztosan. El akar válni. Azt gondoltam, hogy ketten nyugodtan, békében élhetünk, hiszen a gyerekeink is felnőttek. Most. amikor nyugdíjba mentünk, felrúg mindent. Azt mondja, beadja a válópert, és azt fogja kérni, hogy én még a nevét se viselhessem. Én már azt sem bánom, ha elválik, mert azt a poklot, amil teremt, én nem bírom. Nekem csak az fáj. hogy a nevét is le akarja vetetni akkor, amikor én ezzel a névvel éltem le becsületesen majdnem az egész életemet. Tessék nekem megírni, hogy megteheti velem még ezt a csúfságot is?
Tisztelettel:
„egy elkeseredett asszony"
TISZTELT ASSZONYOM!
A házasság megszűnése után a volt feleség a házasság fennállása alatt viselt nevét viseli továbbra is. Ettől szabad akaratából, önként eltérhet és a házasság megszűnését követően egy alkalommal az anyakönyvvezetőnek ezt bejelentheti. Nem választhatja azonban a volt férje nevét a házasságra utaló (oldással, ha a házasság fennállása alatt nem viselte.
Én azt gondolom, leveléből arra következtetek, hogy a férje nevét viseli a házasságra utal „né" toldással. Talán megnyugtathatom, hogy a házasságuk felbontása esetén sem kell attól tartania, hogy ez megváltozik akkor, ha Ön nem akarja. A hatályos rendelkezések szerint a volt le-leségnek a házasságkötés követően viselt nevétől való eltiltására csak
igen szigorú feltételek mellett van mód. A Családjogi törvényünk úgy rendelkezik, hogy a bíróság a volt férj kérelmére eltilthatja a volt feleséget a „né" toldattal való név viselésétől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Erre vonatkozó kérelmet a bontóperben, vagy azt követően külön perben is elő lehet terjeszteni.
Az eltiltásra tehát csak az adhat alapot, ha a volt feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerős szabadságvesztésre ítélték. E feltételeknek maradéktalanul meg kell valósulnia ahhoz, hogy az eltiltás mint lehetőség felmerülhessen, ugyanis a körülmények mérlegelése, a bizonyítékok számbavétele után a bíróság dönt.
Remélem, megnyugtatta a válaszom.
Tisztelt Olvasók! Már írtam erről, de megismétlem: Kérem, ne írjanak olyan problémákról, melyekre levélben kérik a választ, ugyanis nincs módom arra, hogy bárkinek levélben adjak tájékoztatást. A munkaügyi problémával hozzám fordult Tisztelt Olvasó problémáját megértem, levélben azonban nem tudok válaszolni. Az előbbiekben leírtakon túlmenően ennek az is az oka. hogy a munkaszerződés tartalmának isrfierete nélkül felelősséggel tanácsot adni nem lehet. Amennyiben bárkit felkeres a problémájával, vigye magával a munkaviszonyával összefüggésben keletkezett iratokat. Én most Önnek egyéb tanácsot a legjobb szándék mellett sem tudok adni. Amennyiben a megfelelő adatokkal kiegészíti a levelét és felhatalmaz arra, hogy a rovatban válaszoljak, megteszem.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
Megtisztel bizalmával, ha szavazatával támogat!
Pintér Csilla
(Fidesz-MDF-MKDSZ) 2. sz. választókerület
Köszönöm, hogy bíznak bennem, és
nagyszámú ajánlószelvénnyel
támogattak!
Dr. Kolonics Bálint
(Fidesz-MDF-MKDSZ) 11. sz. választókerület
Fizetett politikai hirdetések
FIDESZ-SAJTOTAJEKOZTATO
Szeptember 16-án sajtótájékoztatást tartott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz-MPP kanizsai csoportjának elnöke. Az MSZP elmúlt heti sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az alábbiakat mondta el:
- Nyolc éve vagyunk kíváncsiak az ő és pártja helyi politikusainak jövőképére. Mindannyian keressük „szakértő" városvezetésük bizonyítékait, a város ügyeinek intézésében megmutatkozó jártasságukat. Mert. ha az ő jövőképük alapján, és ..kitűnő szakértelmük" miatt jutott városunk ebbe a csőd közeli helyzetbe, akkor az ő jövőképükből, szakértelmükből, jártasságukból, köszönjük, nem kélünk! Ha nem lenne tisztában a sajtótájékoztatónkon elhangzottak tartalmával Göndör úr. akkor nézzük, miről tájékoztattuk azon a polgárokat: 1. Nagykanizsának pótköltségvetésre van szüksége, olyan „jövőképpel" rendelkező városvezetés miatt, amilyen az elmúlt években fémjelezte városunkat. 2. Éppen azt ecseteltük, hogy miként lehet ebből a gödörből kiemelkedni, mit nem kellene lenni, és milyen feladatok várnak ránk. Ezek után ragadjunk ki kettőt az ő „jövőképükből", polgármesterjelöltük programja alapján: 1. Épüljön gyorsabban az M7-es autópálya - Felmerül a kérdés, melyik párt tagjai miatt áll jelenleg a beruházás.\' Elfelejtett, hogy a mostani kor-
mány állította le az építkezést? 2. Laktanyák átadása: Medgyessy Péter a tavaszi kampány során azt ígérte, hogy 90 napon belül megkapja Nagykanizsa a lakianyákat. Ez nem történt meg. Tehát nem tartotta be adott szavát. Helyette most történt egy látszatintézkedés. Az elmúlt közgyűlésen alapvető információk megléte nélkül döntöttek egy a laktanyákkal kapcsolatos kft. létrehozása kérdésében. Ez a baj. Sajtótájékoztatókon azt mondtuk, hogy pontosan ezt nem szabad tenni, ha valaki felelősen végzi a tevékenységét. Komoly döntéseket nem szoktak lényeges adatok ismerete nélkül hozni. Nagykanizsa ilyen meg nem gondolt, előkészítetlen döntések miatt került ilyen helyzetbe. Nekünk a munkahelyteremtésre van pontos és megvalósítható elképzelésünk, s nem a „laktanyák" szót szajkózzuk. Érdekes, hogy az általunk már hónapok óta fontosnak tartott területeket ők is megjelölték programpontjaik között. Nyolc évük volt arra. hogy bizonyítsák jövőképüket, alkalmasságukat. Ez nem sikerült. Nem csoda, hogy fáj ez Göndör úrnak, ugyanis a város jelenlegi csőd közeli helyzete az ő személyes felelőssége is. Ezzel ő már személyesen bizonyította jártasságát. Azt javasolta a két politikus, hogy a jövőről kellene beszélni. Megértem őket. Őnekik a múlt minden vonatkozásában kel lenieden.
Szavazzon bizalmat VÁROSUNKÉRT!
Szőlősi Márta
(Fidesz-MDF-MKDSZ) 7. sz. választókerület
ii ii
POLGÁRI KOROK TALÁLKOZÓJA
Nagykanizsa és környéke polgári körcinek a találkozójára került sor szeptember 14-én a Zemplén Győző Altalános Iskola udvarán a Rozgonyi Polgári Kör szervezésében. A rendezvénnyel a közelgő önkormányzati választások alkalmából fórumot kívántak biztosítani a jelölteknek. Papp János és barátainak kulturális műsorát, valamint Baráth Béla táro-gatójátékát követően Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki. hogy sokan eljöttek, és a hasonlóan gondolkodók egymásra találtak, mert szükségük van az erőre, a személyes kapcsolatra. Kritikusan szólt a sajtó munkájáról, mert nem szabad elhinni feltétel nélkül amit írnak. Ebben a városban nyolc éve nem történik semmi, a csőd közeli állapotért a polgármester a felelős. A kampány-nyitó rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek a FIDESZ-MPP-MDF-MKDSZ képviselőjelöltjeivel és Scháb György polgármesterjelölttel, aki elmondta, hogy a polgári oldal megújult csapattal készül az önkormányzati választásokra. Nagy érdeklődéssel hallgatták Bayer Zsolt újságírót, aki beszélt az EU-csatlakozásról. a magyar médiáról, és elmondta, hogy októberben újra indul a Sajtóklub a tv-ben.
SZAVAZZON RÁNK!
POLGÁRMESTERJELÖLTÜNK:
SCHAB GYÖRGY
Képviselőjelöltjeink a választókerületekben:
1. Papp Nándor
2. Pintér Csilla
3. Balogh László
4. Antalics Dezső
5. Dr. Csákai Iván
6. Birkner Zoltán
7. Szőlősi Márta
8. Magyar József
9. Gyalókai Zoltán
10. Marton István
11. Dr. Kolonics Bálint
12. Magyar József
13. Lengyel Miklós
14. Dr. Bárányi Enikő
15. Polai József
Magyar Polgári I Tart
MDF MKDSZ
- Fizetett politikai hirdetés-
NAGYKANIZSÁNAK PÓTKÖLTSÉGVETÉSRE VAN SZÜKSÉGE!
Scháb György, a Fidesz-MDF-MKDSZ által támogatott független polgármesterje-| lölt felhívja Nagykanizsa Megyei Jogú Város Képviselő-testületének figyelmét arra, hogy kezdje meg a város 2002 évi pótköltségvetésének elkészítését.
Ü
- Mint korábbi nyilatkozataimban utaltam rá, a város 2002. évi költségvetési tervezete úgy készült, hogy a látszólagos I egyensúly biztosítása érdekében bevételi oldalon olyan tételek
szerepeltek, melyekről már a költségvetés készítésének időpontjában valószínűsíthető volt, hogy nem teljesíthetők. A költségvetés eddigi ténylegesen teljesült adatai igazolják korábbi állításaimat, ezért ha csak valami rendkívüli dolog nem történik év végéig, a város csak úgy tudja működőképességét megőrizni, hogy további jelentős (kb. 500 millió Ft-os) hitelt vesz fel.
Tekintettel arra, hogy a bevételi oldalon látványos javulás nem várható, egyre csökken a
valószínűsége egyes bevételi tételek teljesülésének, elkerülhetetlen a kiadási oldal vonatkozásában haladéktalan intézkedéseket tenni. Határozott takarékossági és racionalizálási intézkedésekre valamint radikális feladat-átcsoportosításokra van szükség. Ennek kereteit határozza meg a pótköltségvetés elkészítése.
Az időhúzás, a tétlenkedés végzetes lehet, és lehetetlen helyzetbe hozhatja az októberi választások után jelálló új képviselő-testületet.
Fizetett politikai hirdetés
POLGÁRI ESTÉK
A nagykanizsai Polgári Egyesület által rendezett „Polgári esték" előadássorozat vendégeként Tóth Gy. László politológus, publicista, a volt miniszterelnök főtanácsadója előadását halhatták szeptember 16-án az érdeklődők a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadó elmondása szerint akkor vált ismertté és népszerűvé, amikor a Sajtóklubban megjelent. A kanizsai előadásán többek között beszélt arról, hogy miért volt fontos belépni Magyarországnak a NATO-ba. szólt a privatizáció teóriájáról, a jogilag megtörtént rendszerváltásról, továbbá arról, hogy véleménye szerint felelősség terheli azokat, akik a Fidesz kampánystratégiáját elfogadták. Hangsúlyozta a vállalkozói réteg felkészítésének fontosságát az EU-ba való belépésre. Véleménye szerint a 13.000 polgári kör alkalmas a választások megnyerésére 2006-ban.
A LAKTANYÁKRÓL MÁSKÉPPEN
2002. szeptember 3-án a város rendkívüli közgyűlést tartott, melynek kizárólagos témája a laktanyák kérdése volt. A Fidesz-MDF által támogatott független polgármesterjelöltet, ,S\'c/iáZ> Györgyöt kérdeztük a témával kapcsolatban.
- Nem minden jobboldali képviselő támogatta az előterjesztést, miért?
1 - Több oka van. Az első és egyik legfontosabb, hogy közelegnek az önkormányzati választások, és ekkora horderejű kérdésben ez a városvezetés már ne döntsön. A kérdés megoldására volt két évük, hiszen az előző kormány is apportként a város rendelkezésére bocsátotta volna a laktanyákat. A mostani döntés a következő testülettel szemben nem etikus.
Másodszor, az előterjesztett anyag szakmailag értékelhetetlen, önmagával ellentmondó, és hiányos. Ez a város a jelenlegi gazdasági helyzetében már nem engedhetné meg magának, hogy ilyen kérdésekben felelőtlenül döntsön! Amikor eddigi nyilatkozataimban szakmaiságról, városérdekről beszéltem, pontosan az. ilyen döntéshozatali környezetre gondoltam.
Harmadrészt pedig a képvise-
lők a közgyűlés napját megelőző késő este kapták meg az anyagot, néhány óra alatt, különösen egy ilyen minőségű előterjesztésből nem lehel felelősségteljesen felkészülni.
- Mi az ami Ön szerint konkrétan kifogásolható?
- Természetesen mindenki számára az lenne kívánatos, hogy a város lehető legkedvezőbb kondíciók mellett kapja meg a laktanyákat, de két dolgot tisztázni kell!!
Először is a lakosság félrevezetése, hogy ez önmagában megoldja a munkahelyteremtés problémáját. A laktanyák eddig is itt voltak, jelenleg is működnek bennük vállalkozások, tehát azzal, hogy az. APV Rt. tulajdonából átmegy egy kft. tulajdonába - aminek a többségi, meghatározó tulajdonosa szintén az APV Rt. - nem fog önmagában munkahely teremtődni. Csupán arról van szó, hogy az állam egyik zsebéből átteszi a másikba a vagyont.
Másodszor a kft. alapításának részletei nem ismertek. Annyit tudunk, hogy az alaptőke a minimális 3 millió forint pénzbeni belét, amit a városnak kell befizetni. Az apportról (tehát a laktanyákról) egyenlőre nem tudjuk, hogy milyen értéken kerül be a cégbe és hogy a tulajdoni hányadok milyen arányban lesznek
meghatározva az állam és a város között. Tegyük fel, hogy az apport értéke 300 millió forint, és a tulajdoni hányad alakulása a bevitt vagyon alapján kerül meghatározásra. Akkor a város tulajdoni hányada a kft.-ben 1% tehát gyakorlatilag a nullával egyenlő. Mindenki ki tudja számolni, hogy az értékesítés után, ami lehet, hogy a névértéket sem fogja elérni, leszámítjuk a kft. működési és egyéb költségeit, képződik egy adózás előtti eredmény. Abból a társaság megfizeti a szükséges adókat, és utána osztozkodik a város és az állam. Mi fog ebből a városnak maradni?
Másrészről azt sem értem teljesen, hogy a sajtóban 100%-os önkormányzati tulajdonú kft.-ről beszélnek, ami csak az apportülásig igaz.
A 2000. évi CXXXIII tv rendelkezik arról, hogy a kormány a volt honvédségi ingatlanokat eseti döntéseket követően térítésmentesen átadhatja a helyi önkormányzatoknak. A térítésmentes átadás feltételei a következők: a) az önkormányzatoknak vállalni kell bizonyos célok teljesítését (iparfejlesztés, ifjúságpolitika, foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika stb.).
b) az átadott ingatlanok 5 évig nem idegeníthetők el,
c) 5. év utáni elidegenítés esetén az értékesítésből származó árbevétel 70%-át be kell fizetni a költségvetésnek 30% az önkormányzaté:
- Tehát a 70-30%-os megosztás a térítésmentes átadás esetében adott, jogszabály által meghatározott. Összevetve ezt az apportálás verziójával 30% áll szemben 0,3 (?)%-kal.
Mégegyszer szeretném hangsúlyozta, hogy a konkrét tények ismerete nélkül ezek csak feltételezések, szakmailag akkor leltet körültekintően állást foglalni, ha megismerjük, hogy mi lesz az apport értéke és a tulajdoni hányadok alakulása a kft.-ben. Ezen tények ismerete nélkül nem tudom, hogy-, lehetett megalapozottan dönteni?
Városunk számára olyan megoldások keresése kívánatos, amelyben ha lehet, a város anyagilag is jól járjon, és munkahely is teremtődjön. Ha a két jeltétel együttesen nem teljesíthető, akkor legalább az egyik kitétel valósuljon meg. A jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint ebben a konstrukcióban fennáll a veszélye annak, hogy egyik sem teljesül.
Fizetett politikai hirdetés
2002. szeptember 19.
FELHÍVÁS
Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázatra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzala az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2003-as évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkor-mányzatr-Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőfokú tanulmányaikat 2003-ban megkezdeni szándékozók számára.
A pályázatra az önkormányzat területén állandó lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű magyar állampolgárok jelentkezhetnek.
„A" típusú pályázat esetén:
..Az ösztöndíjban kizárólag olyan nappali tagozaton tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók részesülhetnek, akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt." „B" típusú pályázat esetén:
„Az ösztöndíjra kizárólag olyan (a 20O2/20O3-as tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával még nem rendelkező érettségizett) fiatalok pályázhatnak, akik a 2003/2004-es tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai Tendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni."
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.
A pályázók pályázatukat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán (Erzsébet tér 7.) hozzáférhető pályázati űrlapon kötelesek benyújtani az azon megjelölt mellékletekkel együtt. A pályázatok benyújtási határideje: 2002. október 10.
Bővebb felvilágosítás és pályázati űrlap Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán kérhető.
FELHÍVÁS
A telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről a 80/1999. (VI. 11.) Kormányrendelet rendelkezik.
A rendelet alapján mindazon jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, természetes személyek (egyéni vállalkozók), külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei telepengedély birtokában folytathatnak a fent említett rendelet mellékletében felsorolt olyan ipari, szolgáltató, raktározási tevékenységet, ahol a felhasznált és a technológia során keletkezett anyagok, illetőleg üzemeltetett berendezések miatt a végzett munkafolyamatok következményeként egészségártalom, tűz- és robbanásveszély, vagy zavaró környezeti hatások miatt levegő-, víz-, talajszennyezés, zajhatás léphet fel.
Azok akik a kormányrendelet hatálybalépésekor 1999. október 11 -én már működő telepen végzik tevékenységüket, kötelesek 2002. december 31. napjáig telepengedélyt kérni.
A rendelet hatálya alá eső ipari és szolgáltató tevékenység 2003. január 1-től csak a telephely szerint illetékes jegyző által kiadott engedély birtokában gyakorolható.
A telepengedélyezéshez szükséges kérelem nyomtatvány a tájékoztatóval együtt beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztályán - Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. emelet 110. számú szobában. A kérelemnyomtatvány és tájékoztató elérhető és letölthető a http://www.nagykanizsa.hu/hiva-tal/kozigazgatas/hatosagi_iro-da/telepengedély/htm/ interneteimen.
A telepengedélyezéssel kapcsolatos részletes információ Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztályán az 500-858 és 500-859 telefonszámon kérhető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály
tttttttttnniT
indulnak Nagykanizsán
Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szarinti
Alap- és középfokú szakképesítés
Kiscsoportos képzésben
Cégek, intézmények számára a tanfolyami dlj a szakképzési alap terhére elszámolható!
Számítástechnikai alapismeretek Operációs rendszer és fájlkezelés Szövegszerkesztés Táblázatkezelés Adatbázis-kezelés Grafika- és prezentáció készítés Információs hálózatok használata Internet és elektronikus levelezés
Tel: (70) 2153-279, (93) 322-357 (este) www.centernet.hu Oktatási segédanyagok Gyakorlási lehetőség Részletfizetés „ ECDL bizonyítvány \\
HIRDETMÉNY
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Kanizsa Újság szeptember 26-án megjelenő számában, továbbá 2002. szeptember 20-tól Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu) megtekinthető a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről és a választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről készült jelentés. Nagykanizsa, 2002. szeptember 12.
Szabóné dr. Csányi Mariann jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Bartók Béla u. 6. szám alatt található, 154 m2 alapterületű üzlethelyiség és 34 m2 alapterületű raktárhelyiség.
Az induló licit bérleti díja (bruttó): 1.000 Ft/m7hó A versenytárgyaláson a licitlépcső 10 Ft/m2/hó Az árverés ideje: 2002. október 8. 9.00 óra
Versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti tárgyalója. Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Iroda. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a. Tel.: 500-739)
2002. szeptember 19.
A KÖZALKALMAZOTTI BÉRRENDEZÉSRŐL
Tisztelt Választók!
Párton kívüliként, az SZDSZ és a Szocialista Párt közös jelöltjeként indulok Miklósfa városrésztől az Erdész, illetve Határőr utcáig terjedő 13. körzetben az önkormányzati választáson.
A város és a választókörzet gondjait ismerem és tudom, hogy a jelen kormányzati ciklusban egy jobb és hatékonyabb szakapparátusi és bizottsági munkával, az ügy iránt kellő alázatot érző, hittel tenni akaró, a kisstílű pártcsatározásokat mellőző, kellő szakértelemmel bíró képviselő-testületnek esélye lesz arra. hogy Nagykanizsát fejlődési pályára állítsa.
A város felemelkedésével együtt a választókörzetben lakók problémáit is orvosolni kell, hisz a külterülethez tartozás nem jelenthet hátrányt. Alapvetőnek tartom, hogy a város költségvetéséből a városrész az innen származó bevételek arányában részesüljön, melyből biztosíthatók a településrészen is mindazok, melyek az önkormányzat feladat ellátási kötelezettségébe tartoznak, és az itt élők közérzetét, komfortérzetét javítják.
Az Önök támogatását élvezve mindent elkövetek azért, hogy az általam vezetett általános iskola töretlen fejlődése mellett a városrésznek és a városnak is hasznos szolgálója legyek.
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, kérem, tiszteljen meg bizalmával!
Sajni József
Fizetett politikai hirdetés
St. Martin-kiállítás es zene
Szeptember 20-án pénteken 18 órakor a Trend Art Galériában, St. Martin előadóművész fotókiállítása nyílik. A kiállítást Győrfi András festőművész nyitja meg.
SS
PROGRAMOK ŐSZRE
A Honvéd Kaszinó, az Erkel és a TIT ajánlata
A Honvéd Kaszinó által szervezett őszi programokról Halmos Ildikó adott tájékoztatást. A művelődési intézményben ismét színvonalas irodalmi és zenei rendezvényekre kerül sor. Ennek keretében Kónya István lantművész ad koncertet novemberben. A tánccsoportok iránt érdeklődők, a ma-zsorett, a modern tánc és a show-tánc műfajaiból válogathatnak. A Vörös János Galéria havonta új alkotókat mutat be. Szeptember 23-án, az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola és képzőművészeti tagozata mutatkozik be. Az intézmény sajátos funkciójához tartozik, a Fegyveres Erők és Testületek nyugdíjasainak szervezett programok lebonyolítása. A nyugdíjasok részére szervezett programokban családi estre, és a nyugdíjasklubok városi dalostalálkozójára is sor kerül. Szeptember 28-án a Honvéd Művészegyüttes vendégszereplésére kerül sor "a Honvéd Kaszinó szervezésében. Havonta két alkalommal várja az érdeklődőket a Hölgyklub. A megújult nagyteremben, novembertől várják a bálozókat. Addig konferenciák és előadások megtartására is adott
a lehetőség. Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban a
nyári uborkaszezon után újra indult az Irodalmi Kávéház, a nagykanizsai és a városkörnyéki amatőr írók és költők klubja. Az intézmény falai között működő fúvószenekar jelenleg készül az évadzáró koncertjére. Fontos esemény lesz a zenekar eletében az ötévente esedékes minősítés. A nyugdíjasok havi két alkalommal rendeznek programokat. Az előadások a várospolitika, az egészségügy és az ismeretterjesztés területén kerülnek megrendezésre. A zenéstáncos estjeinket, műsorral együtt tartjuk havi két alkalommal. Decemberben az olajipari nyugdíjas szervezettel együtt, karácsonyi ünnepséget tartunk 400 fő részvételével. Havi rendszerességgel rendezünk kiállításokat. Elsőként Kiss Endre amatőr festő kiállítása lesz látható szeptember végétől. A klubjaink közül a Rciki-klub is
Az országgyűlés döntött arról, hogy egységes közalkalmazotti bértáblázatot vezet be. A közalkalmazotti bérrendezéssel kapcsolatos teendők végrehajtásáról a közgyűlés határozatot fogadott el, melyben úgy döntött, hogy egyrészt bevezeti az új közalkalmazotti bértáblázatot, ez kb. 50 százalékos illetményemelést jelent. Végzettségtől, kortól függően lehet a bérváltozás több mint 50 százalék, vagy adott esetben kevesebb. Azok, akik már eddig is elérték vagy túllépték a most hatályos bértábla szerinti bérszintet, kimaradnak az emelésből. Korábban léteztek a közalkalmazottak szakmai szorzói, a hátrá-
megkezdi a tevékenységét. Tanácsadással és kezeléssel várják az érdeklődőket. A nyugdíjasklub mellett, a szerepjátszók klubja is folytatja a tevékenységét. A házban található művészeti csoportok közül, a Dél-Zala Táncegyüttes is rendszeresen tart próbákat és fellépéseket. A táncosok két utánpótlás-csoporttal együtt készülnek a következő évadra - tájékoztatta lapunkat Fehér Imre, az Erkel Ferenc Művelődési Ház igazgatója.
A TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület nagykanizsai szervezeténél az egyesület profiljának meg felelően az ismeretterjesztés és a felnőttképzés áll a programok központjában. A HSMK-val közösen szervezik a Ingyen lakoma című irodalmi sorozatot. Ősszel még három előadásra kerül sor. Nagy érdeklődésre tarthat számot, Domokos Mátyás irodalomtörténész szep-
nyosan érintett dolgozói körök kaptak egy pluszjuttatást. Az új rendszerben minden közalkalmazott ugyanazon bértábla alapján kapja alapilletményét. Az a jogszabály, ami korábban különféle pótlékokat jelentetett meg, hatályát vesztette. Október 20-ig, szeptember 1-től visszamenőleg biztosítani kell az önkormányzat közalkalma-zottainak az illetményeket. Néhány intézményben, ahol közalkalmazottak dolgoznak, a belső szervezeti felépítésből következő differenciálás lehetőségét szintén október 20-ig meg kell állapítani. A dolgozók járandósága nem csökkenhet a bérrendezés során.
tember 30-ára tervezett, Illyés Gyuláról szóló előadása. A felnőtt tanulók hete keretében dr. Mankó Mária, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója tart előadást az élethosszig tartó tanulásról. Erre az előadásra október 3-án kerül sor. A magyar tudomány napja alkalmából november 4-én dr. Horváth László régész, a Thúry György Múzeum igazgatója tart előadást a Zalában folyó régészeti feltárások eredményeiről. A városkörnyéki népfőiskolai programok mellett népegészségügyi előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők. Az egyesület a Református Egyházközösséggel együtt rendezi a Kanizsai esték című sorozatot. A felnőttképzésben alap-, közép- és felsőfokú szakmai tanfolyamok indulnak az ősz során. A Munkaügyi Központ által is támogatott tanfolyamokra várják az érdeklődőket.
Halász Gyula
6
2002. szeptember 19.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ MSZP-NÉL
Pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott az MSZP. Göndör István országgyűlési képviselő a kampány hangnemét értékelve elmondta, célszerű volna, ha a FIDESZ elnöke, pártja, frakciója a városban kialakult helyzettel kapcsolatos felelősségét el tudná ismerni. Arról lenne érdemes vitatkozni, hogy ki mit vállal, mit tud tenni a kialakult helyzetben, milyen jövőképe van. Litter Nándor, a párt polgármesterjelöltje elmondta, a kanizsai polgároknak nincs újabb négy éve, az új munkahelyek, a pezsgő gazdaság alapjait meg kell teremteni, terepet kell adni a befektetőknek. A stabilizációhoz a helyi gazdaság rendbetételén túl szükség van racionalizá-
lásra. Litter Nándor elmondta, elsőként vették a pártot, jelöltjeit nyilvántartásba. Megköszönte a polgárok eddigi bizalmát. A jelölt szólt arról, hogy az elmúlt időszakban a város intézményeinek munkájával ismerkedett, köztük a rendőrségével is. Nagykanizsán az országos és a megyei átlaghoz viszonyítottan is rossz a közbiztonság helyzete, gyakoriak a vagyon elleni bűncselekmények, jelen van a kábítószer, és gyakoriak a fiatalok sérelmére elkövetett bűncselekmények is. Nem működik a bűnmegelőzési tanács, és nincs polgárőrség sem. Ezek életre hívására szükség van épp úgy, mint a rendőri jelenlét növelésére.
D. É.
FELKÉSZÍTÉS A VÁLASZTÁSOKRA
A Zalai „A Nostru" (miénk) Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége a 2002. évi helyhatósági választásokra tájékoztatást és felkészítést tartott szeptember 13-án a Bogdán János Kisebbségi Közösségi Házban. A megjelenteknek Nagy József, a CSZOSZ ügyvivő elnöke bemutatta a megyei koordinátorokat, akik tevékenyen részt vettek a kisebbségi önkormányzatok megalakításában, majd tájékoztatta az új jelölteket az egyesület és az országos szövetség munkájáról. Teleki László államtitkár, a CKÖ elnöke az egyenlő esélyek elvének fontosságát hangsúlyozta mind az oktatás és a foglalkozta-
tás területén. Keményebb önszerveződésre lesz szükség, mert így tudják megfogalmazni, hogy mit szeretnének elérni az oktatásban, a foglalkoztatásban és az egészségügyben. Elindítanak egy olyan programot, ami tartalmazza a közéleti képzés minden egyes elemét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy máról hónapra meg fog oldódni egy településen a romák helyzete, viszont ha egy kommunikáció elindul a települési önkormányzat és az intézményhálózat rendszerében, akkor lehet eredményeket elérni. Végezetül Deiszinger József adott tájékoztatást a választások menetéről.
B. Zs.
Ipari parkról a tárgyalás után
A múlt héten tárgyalás zajlott az ÁPV Rt.-nél. Az egyeztetésen a város polgármestere mellett Schmidt László, a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. vezetője is jelen volt. Az eredményekről őt kérdeztük.
- Milyen eredményről tud beszámolni a budapesti megbeszélést követően?
- Az ÁPV Rt.-nél folytatott tárgyaláson tulajdonképpen egyeztettük azokat teendőket, amelyek a laktanyák apportálásával kapcsolatosak. Tisztáztuk, milyen feltételeket kell teljesíteni az önkormányzatnak és a kht.-nak a jövőben. Ennek értelmében, össze kell állítanunk egy üzleti elképzelést, amiben rögzítjük, hogy az apportálás milyen technikai paraméterek mellett fog lebonyolódni. Az egyeztetés során, megjelöltük azokat a személyeket, akik az operatív munkákat fogják majd vesézni. Sikerült továbbá az ér-
tékbecsléssel összefüggő adatokat is egyeztetnünk. Feszes menetrendben kell végezni a munkát, hogy minden az elképzeléseknek megfelelően alakuljon.
- Az ipari parkkal kapcsolatban még egy új hír van. Megjelent egy információs kiadvány. Mit tudhat meg az, aki kezébe veszi ezt a kiadványt?
- Ennek az anyagnak az igénye már akkor felmerült, amikor az olasz partner kilépett az ipari park-projektből, hiszen a saját marketinganyagait mind visszakérte. Ezekre tekintettel kénytelenek voltunk egy új anyagot készítetni. Mivel kéréseink ellenére • az önkormányzat nem tudott erre fedezetet biztosítani, így saját költségvetésünk terhére gazdálkodtuk ki az ipari parkról és a logisztikai központról szóló kiadvány költségeit. Ami sürgőssé tette ennek a kiadványnak a megjelenését az
hogy szeptember 12-13-án Lipcsében volt egy ingatlanforgalmazói vásár, ahol ezzel a kiadvánnyal már Nagykanizsa város képviseltette magát. A megjelenést követően, a lehetséges befektetők körében már terjesztettük is a kiadványt. Természetesen a nagykövetségek és külföldi kereskedelmi kamarák is kaptak az anyagból, de hozzátenném, hogy ennek nagy részét már interneten eljutattuk hozzájuk. Van egy 800-as adatbázisunk, amelyben megtalálható cégeket folyamatosan tájékoztatjuk. A visszajelzések jók, hiszen a világ minden részéről érkezett válasz. így például Dél-Afrikából, Chiléből és Kuvaitból is. Emellett sok olyan helyről jött vissza információ, amely továbblépésre érdemes. A kiadvány angol, német és magyar nyelven készült, és ezt főleg az idelátogatóknak szánjuk.
Halász Gyula
Egy hétvége a másság jegyében...
Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Bogdán János Közösségi Házban az a program, melyen városunk kisebbségi önkormányzatai, a rendőrkapitányság és a Határőrség képviselői vettek részt. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára, a helyi CKÖ elnöke értékelte a romák helyzetét. Mint elmondta, a megyei rendőr-főkapitánysággal országos szinten is kuriózumnak számító programot állítottak össze. Dr. Nemes Zoltán megyei rendőrfőkapitány arról szólt, hogy a bűnmegelőzés terén milyen fontos a korrekt együttműködés a társadalmi szervezetekkel. Nóvák István határőr ezredes a jó kapcsolatot egy kedves ajándékkal is alátámasztotta: A \'80-as évek második felében megjelent Cigány Újság példányait bekötött formában adta át a CKÖ elnökének. Tüttő István polgármester is példaértékűnek nevezte a cigányság és a helyi rendőrség, valamint a kisebbségek és a\'z önkormányzat kapcsolatát. Balatonmárián már bemutatásra került az a CD, mely a cigányság kultúráját, történelmét mutatja be. Ezt a népismereti oktatási anyagot itt is megtekinthették az érdeklődők, és délután lehetőség adódott a továbbfejlesztés lehetőségeit is megvitatni.
Sz.M.
2002. szeptember 19.
7
VAROSERDEK? PÁRTÉRDEK!!!
Városunk képviselő-testülete szep-tember 3-án ismét kitelt magáért. Minden a szokásos módon kezdődött. Előző nap .3/4 12-kor telefon a Polgármesteri Hivatalból: Polgármester Úr holnap délutánra soron kívüli közgyűlést hív össze, tessék előjegyezni, de írásos anyagot csak délután tudunk kiküldeni. Az előterjesztés estére meg is érkezett. Tárgya: Javaslat ingatlanhasznosító kft. létrehozására. A soron kívüli ülést egy szóval sem indokolta, pedig egy hét múlva - szeptember 10-én - soros közgyűlésre kerül sor. Másnap 16 órakor a jelen lévő 16 képviselő elutasította az előterjesztés napirendre vételét. A később megérkező szocialista és városvédő egyesületi
(VAGY VALAMI MAS...)
képviselők egy megismételt szavazás során elfogadták a napirendre vételt és megkezdődölt a vita a Gábor- és a Kos-suth-laktanyák átadásának módjáról.
A következő két alternatíva került előterjesztésre:
I.) Térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába történő átadás, melynek feltétele, hogy foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai és iparfejlesztési célok valósuljanak meg a területen. További feltétel, hogy 5 évig a terület nem adható el, valamint az 5 év utáni értékesítésből származó bevétel 70%-át a központi költségvetésbe be kell fizetni. De az önkormányzat addig is:
- bérbe adhatja a területet az ipari
parkba betelepülni szándékozó beruházónak és a bérleti díj a várost illeti.
- ez a bérleti díj a már városunkban működő vállalkozás, de új betelepülő számára is akár jelképes összegű is lehet,
- öl év eltelte után a területet bérlő vállalkozások számára ugyancsak jelképes összegű vételárért eladható a terület, és ez jelentené az ipari park igazi vonzerejét.
2.) Az önkormányzat által létrehozott Ingatlankezelő és Hasznosító Kft. létrehozása 3 millió Ft törzstőkével, amelybe az ÁPV Rt. apportként beviszi a laktanyákat, melynek során:
- a laktanyák nem kerülnek a város tulajdonába.
- az ÁPV Rt. legalább 90%-os több-
ségi tulajdont szerez az eredetileg önkormányzati kft.-ben és értékesítés esetén az árból ennyi az APV Rt.-é.
- az APV Rt. mint tulajdonos a város érdekeinek figyelmen kívül hagyásával rendelkezhet a területekkel.
A közgyűlés természetesen a 2. alternatívát fogadta el, ami nem a város érdekeit szolgálja. A szeptember 10-i soros közgyűlésen 8 képviselő kezdeményezte a téma újratárgyalását, de a javaslatot a szocialista képviselők elutasították.
Vajon kinek áll érdekében a laktanyák ügyének ilyen módon való kezelése?
Kiss László
önkormányzati képviselő
Béremelés után
BÉREMELÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN
BORÍTÉKBAN OKTÓBER ELEJÉN
Sok egymásnak ellentmondó fejtegetés, találgatás látott napvilágot az elmúlt időszakban az egészségügyben dolgozók várható béremelését illetően. Átlagosan 50%-os béremelés várható a szférában, de ez csak átlag, amely 170.000 embert érint. A béremeléshői számiazó feszültségek csökkentésére a komiány 2.1 milliárdot különített el. Arról, hogy Nagykanizsán miként került megállapításra az egészségügyben dolgozók bére. hogy hogyan, miből alakult ki az 50%-os átlag. Keresztesné Rajnai Zsuzsát, az EDDSZ vezetőségi tagját kérdeztük.
- Mindenkinek egyformán, vagy csak átlag az 50%?
- A választási ígéret átlagos béremelésről szólt, bárhogy is próbálták később másként beállítani. Vezetőségi tagja vagyok az EDDSZ-nek. 12 kórháznak vagyok az ügyvivője. így első kézből kapok információkat, törvénytervezeteket, módosító javaslatokat. Ha ilyen javaslattal találkoztunk volna, az EDDSZ elsőként utasította volna el ezt a megoldást. Az 50.000-es minimálbér bevezetése ugyanis már komoly bérfeszültséget okozott ágazati szinten, és ezt a problémát tovább konzerválta volna az egységesen 50%-os emelés.
- Mi jellemzi az új szisztémát?
- Az új emelési szisztéma elismeri az iskolai végzettséget és munkaviszonyban töltött időt. A tábla egészén átlagosan, de növekvő mértékben rajta van az 50%, jól lehet ez a teljesen képzetlen munkaerőt nem igazán érinti. Az ő esetükben a minimálbér adómentessége miatt jelentkezik nettó 6.000 Ft-os jövedelem-növekmény. Az alapbér emelése a műszakpótlékok automatikus emelkedését is jelenti, ami törvényi kötelezettség.
- Miből állnak össze az új bérek?
- Az OEP pontos létszámadatokat kért minden intézménytől és a régi és az új bértábla közti különbséget finanszírozta meg számukra. Ha az intézmény saját hatáskörben az elmúlt időszakban bért emelt, a két tábla közti különbséget akkor is megkapta. Az így felszabadult keret újabb béremelési lehelőségre nyúj-
tott fedezetet a kanizsai kórházban. Ezt a pénzt szétoszthattuk volna az intézet összes dolgozója között, így 1.9%-os emelést érhettünk volna el. Ennek okán támogattuk azt az intézményi javaslatot, hogy a rendelkezésünkre álló összeget az intézmény felső- és középvezetői körének béremelésére fordítsuk.
- Miért döntöttek így?
- A nagykanizsai kórháznak évek óta nincsenek likviditási problémái. A hozzánk látogató miniszterek, államtitkárok mindegyike elismeréssel szólt a kórház működéséről. Ez. a feladat nem lett volna végrehajtható a felső- és a középvezetői kör együttműködése nélkül. A gyógyítási, ápolási teendők, a műszaki és technikai háttér működtetése mellett, mint a minőségbiztosítás, mint controlling-rendszer elvárásainak meg kellett felelniük. A béremelési javaslat során ezt sem hagyhattuk figyelmen kívül. A vezetői pótlékok mértéke az elmúlt években értékét vesztette. El akartuk kerülni, hogy egy beosztott szakdolgozó összjövedelme pótlékaival együtt nagyobb legyen mint a diplomás középvezető bére. Az idei béremelés harmadik pillére az ún. központi intézkedési tartalék. Ebből a forrásból a B-E fizetési kategóriákba tartozó munkavállalók bérét emeljük. Az említett összegből bértömegarányosan kap minden osztály és oszthatja el a helyi sajátosságok figyelembevételével. Az átsorolások megtörténtek, az októberi bérkifizetéskor minden dolgozó megkapja.
- Mi lesz jövőre, hiszen a pontfúianszírozás ezt a rendszert még nem tudja kezelni?
- Nem tudjuk, erre vonatkozóan még nincs hivatalos információnk.
- Változik-e az Ön véleménye szerint az egészségügy munkaerő-megtartó képessége?
- Erről még korai lenne beszélni. Jelenleg Kanizsán még nincs komoly munkaerőhiány az egészségügyben, ennek elsődleges oka. hogy a női munkaerő elhelyezkedési lehetőségei erősen korlátozottak.
D.É.
A diplomás minimálbér-emelés után, dr. Baracskai Józsefnét. a Magyar Vöröskereszt Zala megyei titkárát kérdeztük arról, hogy milyen helyzet alakult ki a béremelést követően.
- Tulajdonképpen az a baj, hogy nem tudunk differenciálni. Jött egy olyan rendelkezés, amit örömmel üdvözöltünk, mert valóban meg kell becsülni a fiatalokat. Nem szabad nekik gátat szabni. Az ő induló bérük, mint diplomásoké, most 100 ezer forint. A régieké, akik már 10-15 vagy éppen .30 éve dolgoznak, csak 30-40 ezer forinttal haladja meg az övükét. így nem tudjuk a munkájukat minősíteni.
- Milyen megoldások lehetnek a bérfeszültség kezelésére? Lehet-e pluszforrásokat erre a célra biztosítani?
- Igen, ez az egyetlen megoldás pillanatnyilag. Erre az évre, valamint a 200.3-as év első félévére is ez lesz a jellemző. Saját erőből próbáljuk meg csökkenteni a bérfeszültséget úgy. hogy a nyertes pályáza-lokba bevonjuk a kollégákat, feladatmegbízással. Ez azt jelenti, hogy a munkatársunk napi munkája mellett, ha az szakmába vág. külön megbízást kap a pályázatban való részvételre, s így tud olyan pénzhez jutni, ami a keresetén felül van. Ez is az elismerés egyik formája. A másik módszer, hogy különböző tanfolyamokra beiskolázzuk őket. Ez nem azt jelenti, hogy pénzt kapnak, hanem olyan plusz tudásanyaghoz jutnak, amit máshol tudnak kamatoztatni. Én nem látok más lehetőséget a nagy bérfeszültség csökkentésére.
- A jövő évre várható-e ezen a téren változás?
- A következő évben, 2003-ban talán sikerül annyi tartalékalapot képeznünk, hogy ez lehet majd a fedezet a régi dolgozóink jutalmazására. A nagy beruházásaink befejeződtek, tehát arra most nem kell költenünk. Számításaink szerint 10%-ot lehetne differenciálni és ezzel mi meg is elégednénk. Az. hogy a dolgozók mennyire lesznek megelégedve, majd elválik, de addig, amíg nem tudjuk a költségvetés számait, nem tudunk tervezni.
H.GY.
S
2002. szeptember 19.
szőnyegház
PVC
SZŐNYEG
PADLÓSZŐNYEG
LAMINÁLT PARKETTA
PARAFÁK
PARKETTA- ES PVC-VÁSÁR A TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
12 nm-es laminált parketta 4.980 Ft helyett
2.990 Ft
Továbbá több mint 100 fajta parketta közül választhat áruházunkban.
- azonnali kiszolgálással
- szaktanácsadás
- ingyenes alátétfóliával
- ingyenes helyi kiszállítás
- szőnyegszegés
- PVC-padló-fektetés, parkettázás garanciával, korrekt áron.
A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
-fffNf^ INGATLANÜGYNÖKSÉG
II lA I 8800 Nagykanizsa, Rozgonyiu. 3. Tel: 93/312-470 20/9531-591
A TEHERHORDÓ SZERKEZETEK ELVÁLTOZÁSAI
A teherhordó szerkezeteket az idők folyamán számos hatás éri. Az ingatlan értéke csökken a teherhordó szerkezetekben történő alakváltozások mértéknek függvényében. A falszerkezeteknek szilárdnak, tartósnak és bizonyos mértékig tűzállónak kell lenniük. A jól méretezett és megépített falak biztonsággal hordják terhüket. A régi épületeknél, ahol még nem számoltak a motorizáció keltette rezonanciával, ott a nagy közúti forgalom hatására rezgésbe jövő épületeknél komoly problémák jelentkezhetnek. A rezgés hatására a vakolat elválik a teherhordó szerkezettől, megrepedezik és lehullik. Szélsőséges esetben az épület össze is dőlhet. Forgalmas utak melletti régi épületek veszélyeztetettebbek, az ingatlan-értékelőnek komoly feladatot jelentenek.
AZ ÖN PARTNERE A FIX INGATLANÜGYNÖKSÉG!
Se osztály, se gyerek, se szakma!
A Palinban megtartott közmeghallgatáson egy miklósfai felszólaló kérdéséhez kapcsolódott Vigh Nándor helyi lakos hozzászólása. A szakmaszeretet és a város autószerelő-képzésének a jövője ösztönözte arra, hogy bekapcsolódjon a vitába. Szakoktatóként 1970-2000. között gyakorlati oktatási tevékenységet végzett a Széchenyi István Szakmunkásképző Iskolában. Mivel a képzés megszűnt, két évig munkanélküli volt, jelenleg családgondozóként dolgozik a Vöröskeresztnél. Mindkét fiát ő tanította meg az autószerelő szakmára. Az eltelt 30 év tapasztalata alapján az a véleménye, hogy szükség van ma is a szakmára, az autószerelés még sokáig manuális tevékenység
lesz. Úgy érzi, hogy a városban nem volt kellőképpen a szakma az érettségizett fiatalok elé tárva, és az sem, hogy indul, és az sem, hogy hol indul a képzés. Se osztály, se gyerek, se szakma, holott műszerekkel, diagnosztikai berendezésekkel nagyon jól felszerelt tanműhelye van a Cserháti Sándor Műszaki SZKI-nak. Egyre korszerűbb, szebb és jobb autók kerülnek a piacra. Nagyon szép szakmának tartja az autószerelést, és ha megfelelően elő van készítve, ez alatt érti a szakmai orientációt, akkor a gyerekek biztosan kedvet kapnak hozzá. Feltette a közmeghallgatáson a kérdést a képviselőknek, hogy hol akarják javíttatni az autójukat, mert ha nem lesz szakember, nem
lesz aki javítson. Akik pillanatnyilag dolgoznak, őnekik is állandó továbbképzésen kellene részt venniük, mert egy pillanat alatt két-háromszázezer forintos kárt lehet tenni egy autóban, amit természetesen saját zsebből kell kifizetni. Továbbra is kézzel és fejjel kell szerelni! Továbbra is kézzel kell fékbetétet cserélni és motort javítani. Miután megszerzi a szakmát egy tanuló, még hatnyolc évnek el kell telnie gyakorlatszerzéssel ahhoz, hogy az ember be merje vinni az autóját a szervizbe. A közmeghallgatáson felvetődött kérdéssel kapcsolatban megkérdeztük két autószalon vezetőjének a véleményét is. Forró Sándor szalonvezető elmondta, hogy szükség van jó szakembe-
rekre, de túltelített a szakma, nehezen tudnak elhelyezkedni az idősebb és a fiatalabb szakemberek. Jakus Béla ügyvezetőnek az volt a vélemények, hogy egyre inkább szükség van a jó szakemberekre. Ki kell, hogy nőjön egy új generáció, meg kellene újítani a képzést, meg kell ismertetni az új technológiákat, az elektronikus vezérlőegységek működését, hiszen egyre korszerűbb gépjárművekkel kerülnek kapcsolatba a szerelők. Még továbbképző tanfolyamokat is lehetne tartani az újdonságokról. A cégek biztosan befizetnék a tanfolyamok összegét annak érdekében, hogy erősödjön a szerviztevékenység elméleti háttere.
B.Zs.
2002. szeptember 19.
9
88
ÉPÜLNEK A SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOK
BESZÉLGETÉS KAMAN LÁSZLÓVAL
Az Ingatlankezelési Intézmény feladatkörébe tartozik a lakás- és nem lakás célú bérleményeket tartalmazó épületek kezelése és az ingatlanok állagmegóvása. A munkák fedezetét az éves költségvetésben jóváhagyott karbantartási keret, valamint a felújítási címjegyzék képezi. A jóváhagyott 20 millió forintos keret a halaszthatatlan karbantartási munkák mellett a hibaelhárítási tevékenység fedezését szolgálja. Az azonban már most tudható, hogy a fedezet hiánya miatt elmaradó karbantartási munkák a későbbiekben jelentős többletköltséggel járnak majd. A felújítási címjegyzék alapján az alábbi munkák fedezetét biztosítja. A társasházakban, az önkormányzati tulajdont terhelő felújítási alap befizetése, az. évközben megürülő önkormányzati lakások felújítása. E tételek teljesítése folyamatos. A Ligetvárosban tavaly megépült csatornahálózat igénybevételével sor került a külső WC-k megszüntetésérc. A legjelentősebbnek azonban
a két Széchenyi-terv alapján megvalósuló szociális bérlakás építési program mondható. Ez utóbbiról kérdeztük Kámán Lászlót, az IKI vezetőjét.
- Jelenleg hol folynak a városban szociális bérlakásépítések?
- 2002 nyarán, két helyszínen. 90 szociális bérlakás építése kezdődött meg. A Csengery út 117. alatt - Ligetváros területén - 38 másfél
szobás és 8 kétszobás önkormányzati bérlakás épül összkomfortos kivitelben. A kivitelezést, közbeszerzési eljárás keretében a RYNO Kft. nyerte meg. Az építkezés befejezési határideje 2002. december 20. A bekerülés költsége 246 millió forint, melyből 30% az önkormányzat részesedése. A lakások átvételét követően az önkormányzat szociális bizottsága fog dönteni a
bekerülők kiválasztásáról. A megépülő szociális bérlakásokkal együtt Ligetvárosban 189 bérlakás üzemel. Ez magával hozza, hogy a lakóteleppel kapcsolatban, további felújítási igények fognak jelentkezni. A Dózsa György úton, 44 ifjúsági garzonlakás kivitelezése kezdődött meg. Az összkomfortos, 40 nr alapterületű lakások kivitelezője a ZAÉV Rt. Az építkezés befejezési határideje, 2003. március 31. A beruházás bekerülési költsége -251 millió forint. A 30%-os önrészt az önkormányzat vállalta. A lakások elosztásáról az önkormányzat rendeletek alapján, a Szociális és Egészségügyi Bizottság dönt.
- Sokan nem tudják, mi az IKI szerepe ezekben az építkezésekben?
- A Széchenyi-terv pályázatainak előkészítése során az Ingatlankezelési Intézmény a pályázati dokumentációk elkészítését vállalta és végezte. A műszaki átadás-átvételt követően az \'intézmény, a bérlakások kezelését végzi.
Halász Gyula
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
Beszélgetésünk apropóját az szolgáltatta, hogy korábban a Szociális Foglalkoztató által a Platán soron működtetett nyomda sorsáról különféle híresztelések kaptak szárnyra. Az intézmény vezetőjénél, Berlinger Henriknénél érdeklődtünk.
- Néhány gondolatban tekintsük át az intézmény eddigi történetét!
- Nagykanizsán 1967 óta működik a Szociális Foglalkoztató, a törzshelye a jelenlegi hely. A 80-;is évek végén költözött fel a nyomdai részleg a Platán sorba. A varrodának pedig annyi munkája volt akkoriban - és annyi megváltozott munkaképességű és szociálisan rászoruló a környéken -, hogy Zalakomárban és Gelsén is fenntartottunk egyet-egyet, ez volt fénykor. Sajnos, hamar véget ért, a ráfizetés miatt meg kellett szüntetni mindkét vidéki varrodát.
- Most hol és milyen jellegű tevékenységet végeznek?
- Mivel tavaly tavasszal a közgyűlés úgy határozott, hogy a Platán sori épületet át kell adni az önkormányzatnak, most a Szociális Foglalkoztató mindhárom részlege egy épületben működik Azaz itt a varroda, ahol elsősorban lakástextíliát, műtősruhát készítenek a foglalkoztatottak, illetve külföldre bérmunkában dzsekiket, katonai kabátokat, rendőröknek motoros overált varrnak. 12 fővel működik a nyomda. Itt nyomtatványok, plakátok, könyvek látnak napvilágot, új. színes fénymásolónkkal tovább javítottuk a technikai ellátottságunkat, bővítettük lehetőségeinket. Szívesen állunk a lakosság rendelkezésére is, hiszen az itt foglalkoztatottaknak folyamatos munkára van szükségük. Egyébként a költözéssel csak annyi változott, hogy kicsit kényelmetlenebbül férnek el, dc ugyanannyi fő, ugyanazzal a gépparkkal folytatja az eddig megszokott tevékenységet.
A Szociális Foglalkoztató har-
madik részlege pedig az összeszerelő részleg. Itt a dolgozók közel fele mozgásszervi problémák miatt megváltozott munkaképességű, vagy enyhén értelmi fogyatékos, dc ők is mindannyian képesek az egyszerűbb munkafolyamatok elsajátítására.
- Hány ember foglalkoztatását tudja biztosítani az intézmény?
- Jelenleg kb. 100 fő foglalkoztatásáról tudunk gondoskodni, de még legalább ennyi helyre lenne szükség. Vannak olyan országok, ahol bizonyos feladatokat kizárólag a Szociális Foglalkoztatókkal lehet végeztetni. Ott már tisztában vannak azzal, hogy ezeket az intézményeket működtetni kell. Pl.: Belgiumban a kórházi textíliák gyártása és az ott használatos nyomtatványok előállítása sehol máshol nem történhet. Magyarországon sajnos még nincs ennek kialakult rendszere. Bízzunk benne, hogy rövid időn belül javulni fog cz. a helyzet.
Sz. M.
A katonaság története
Újabb várostörténeti kiadvány készül a Városvédő Egyesület gondozásában. A katonaváros történetéről Lovrcncsics Lajostól, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy sok dokumentumot összegyűjtöttek. Ezen a héten a Hadtörténelmi Levéltárba mennek anyagok gyűjteni, de szépszámú adatot leltek fel a Hadtörténeti Múzeumban és az Országos Levéltárban. A rendelkezésre álló történeti anyagok • fényképes visszaemlékezésekkel kiegészítésre kerülnek, bíznak abban, hogy a lakosságtól még érkeznek dokumentumok. Elképzeléseik szerint október-november végére készen állnak a kiadásra, és van rá esély, hogy január elejére elkészül a kötet.
A könyvet az egyesület adja ki, dc még ezen a héten levélben kérik a Honvédelmi Minisztérium támogatását is.
10
2002. szeptember 19.
www.upc.hu www.chello.hu
06-40-333-872
Uj világra
ébredhet
Fedezze fel a szélessávú, szupergyors internetezést!
• fix havidíj
• nincs telefonköltség
• 24 órás online kapcsolat •512 Kbit/s maximális
letöltési sebesség
A chellóvaí új értelmet nyer az internetezés, hiszen a világháló a legjobb oldalát mutatj Önnek. Nincs hosszas várakozás a mozdulatlan böngésző előtt, megszűnik a percek számolgatása, nem kell az órát figyelnie, csak szörfölhet kedvére, villámgyorsan, akár több alkalmazást is futtatva. A chello a szélessávú kábelnek köszönhetően nem terheli és nem foglalja a telefonvonalat, egyidejűleg tévét nézhet, telefonálhat és száguldhat a világhálón. A chellóvaí felfedezheti a szupergyors és fix havidíjas internetezés egyedülálló előnyeit.
Szupergyors internet kJKI kábelen
chello
hol elérh
2002. szeptember 19.
11
Változtatunk!
ftL*-ííí
5!
45
Interjú Iván Endrével, a Szövetség Nagykanizsáért Egyesület és a Nagykanizsai Városvédő Egyesület választási koalíciójának polgármesterjelöltjével
MS Kicsoda ön, Iván Endre?
- Egy következetes és sikerorientált vállalkozó vagyok, aki képes olyan koncepciót és ahhoz megfelelő megvalósulási akciótervet készíteni, amely biztosította és biztosítja cégeimnek a semmiből elismert szintekre való felemelkedést és ezért vállalkozótársaim úgy vélik: Nagykanizsa esetében is képes leszek egy erősen eladósodott városból virágtó várost teremteni.
Boldog, kiegyensúlyozott családi életet élek feleségemmel és két gyermekemmel. Hobbim a síelés és a hegyi túrázás. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, valamint a jazz-rockot.
jsS Mit keres ön a politikában?
- Az elmúlt év végén, miután vállalkozó társaimmal megalapítottuk a Vállalkozók Klubja Nagykanizsáért Egyesületet, szembesültünk a helyzettel,
hogy sajnos Nagykanizsán a politikusok és képviselők nem úgy menedzselik a helyzetet, a problémákat (nemcsak a vállalkozókkal kapcsolatosakat) ahogyan azt egy vállalkozásban saját magunktól is elvárnánk. Gondolkodtunk, hogy mi is lenne a legjobb, és hosszú viták után eldöntöttük: nincs más, mint az, hogy mi is aktívan bekapcsolódjunk a politikába, és megpróbáljunk példát mutatni városmenedzselésből (persze, ha a városlakók is így gondolják). A folyamat ezután már önmagát gerjesztette és egy ponton az egyesület a szövetségesekkel egyetértve engem választott meg jelöltjének. Nagyon megtisztelő, főleg azért, mert tudom, hogy e döntés mögött milyen elismert és prominens személyek állnak.
jeS Miért jobb ez a koalíció, mint a többi párt?
- Többek között azért is, mert a mi jelöltjeink és jómagam is már a magunk területén mindannyian bizonyítottunk. Gondolkodásunk nem pártideológiáktól függ. Elkötelezettek vagyunk a város iránt, hiszen a vállalkozásaink élete függ tőle. Nem fent-
ről várjuk az instrukciókat, hanem alulról keresünk megoldást, és elsősorban magunkban, a saját erőnkben bízunk, nem pedig mások jóindulatában. Nem utolsósorban pedig azért, mert képzettségünk, modorunk és célkitűzésünk teljes egészében megfelel a mai európai elvárásoknak.
és Mit csinálnak, ha nyernek?
- A programunk megvalósításához meghatározzuk a prioritásokat, meggyőzzük a többi képviselőtársainkat és a város polgárait is azok célszerűségéről és következetesen elindítjuk a szükséges stabilizációs lépéseket. Felvesszük a kapcsolatokat a minisztériumokkal, kormánnyal, a programunk megvalósításához szükséges pályázatokat előkészítjük, és elkezdünk lobbizni minden területen, de főleg külföldön a potenciális befektetők környezetében. Amihez nem értünk, ott hozzáértő szakemberek tudását vesszük igénybe, és elszámolunk rendszeresen a ránk bízott javakkal. Kivezetjük a várost a kátyúból. Magyarán mondva politizálni fogunk, de bölcsen (ezt azért hangsúlyozom ki, mert eddig is politizáltak, csak nem bölcsen).
Hogyan tudnak majd lobbizni a város érdekében?
- Sajnos, ma sokan hiszik azt, hogy csak a kormányon lévő
pártok képviselői tudnak hatékonyan lobbizni valaminek az érdekében. Én biztos vagyok abban, hogy ez nem így van, főleg ilyen erős ellenzék esetében, és a mi előnyünk többek között az, hogy mi mindegyik párttal egyformán jó kapcsolatot tudunk fenntartani és a város érdekében minden fórumot igénybe fogunk venni, ha kell, akkor a jelenlegi parlamenti ellenzék erejével is élni fogunk. Szerintem miniszterelnökünk (függetlensége révén is) nem fogja megengedni azt, hogy egy jó ötlet elkallódjon csak azért, mert nem a koalíció képviselőjétől érkezett és azt sem engedheti meg, hogy csak azért is díjaznak egy rossz ötletet, mert az a koalíciós oldalról érkezett. Cáfoljon meg engem ez ügyben valamelyik koalíciós párt képviselője, ha ez nem így van! Mi nem várjuk majd a segítséget egyik minisztertől sem, mert már beszéltünk velük és tudjuk: nem fogják kinyitni a lehetőségek ajtaját senkinek (még koalíciós képviselőnek sem) csak megmutatják, hogy hol az ajtó (nekünk is). Mi eddig is ki tudtuk nyitni vállalkozásaink érdekében ezen ajtókat, és ezután is ki fogjuk tudni nyitni. Én bízom a városlakókban, ők el tudják dönteni, ki volt eddig sikeresebb mi, vagy a politikusok.
Fizetett politikai hirdetés
12
2002. szeptember 19.
X/áitazt&tunk!
SZAVAZZ A VÁLTOZÁSRA!
¦
Interjú Papp Győző képviselőjelölttel
(6-os választókerület)
18. számú szavazókör (Körösi Csoma Sándor Alialános Iskola. Csokonai u. 19. számú szavazókör (Körösi Csorna Sándor Altalános Iskola, Csokonai 1): Alapy Gáspár utca. Barbalits Lajos utca. Berkes József utca, Cseke Ferenc u.l): Bartók Béla utca 1-9/D, Bartók Béla utca 8-12/B, Rózsa utca 1-1/C. utca, Csokonai utca. Dandár utca. Mező Ferenc utca. Hevesi Sándor utca 1-3.. 20. számú szavazókör (Zemplén Győző Altalános Iskola, Rózsa u. 9.): Bartók Krátky István utca, Orbán Nándor utca. Táborhely utca. Teleki utca 11-65. Béla utca 6., Kodály Zoltán utca
- Olvastam már vadászélményeiről, de politikával kapcsolatban még nem hallottam Önről. Ki Ön?
- Nyugdíjas építésztechnikus vagyok, hobbim a vadászat. Hogy a Ki Kicsodában nem szerepelek? A város, és szűkebb pátriám asztalára még nem tettem le annyit, hogy erre érdemes legyek.
- De mégis, ki Ön?
- Vállalkozó, és vállalom ezt a jelzőt, attól függetlenül, hogy egy ipar nélküli, elszegényedő városban tompán cseng a vállalkozó szó. Pedig Nagykanizsán többezred magammal lettem én is KÉNYSZER-vállalkozó. Tőke nélkül kilátástalanul nagyon sok tisztességes, becsületes, jó szándékú társ hullott ki a sorból, ezek megértik gondjainkat, törekvéseinket. Nem tartom magam sikeres vállalkozónak, de szívós kitartással talpon tudtam maradni.
- Hogyhogy most mégis politikára adja a fejét?
- Eddig a munka volt a politikám, most sem önjelölt vagyok. A Szövetség Nagykanizsáért Egyesület és a Városvédő Egyesület jelölt e megtisztelő címre. E felkérésre vállaltam, mert én is a VÁLTOZÁS híve vagyok.
- Mit ért változás alatt?
- Nincs az a politikai párt, legyen az jobb vagy bal oldali, nincs az a választópolgár, aki nem akarna változást, így vagy úgy. Rajtunk is végigsöpört a változás szele (rendszerváltozáskor), de azóta vihar utáni és viliar előtti csend telepedett városunkra. Most nem szelet, tisztulást hozó vihart várunk elsősorban a közgyűlés munkájának a hatékonyságában és stílusában. Ha ránk szavaznak, biztosítjuk azt, hogy ez a
legfőbb döntéshozó testület csak a lényeges dolgokkal foglalkozzék és nem engedjük azt. hogy a jó kezdeményezések a pártok iszapbirkózásában múljanak ki.
- Ha megválasztják, mit hoz ez a konyhára?
- A jelölésem nem egzisztenciális kérdés, azt már rég kinőttem.
- Kapcsolata a pártokkal?
- Eddig nem vettek észre, mostanában a választások idején hirtelen minden pártnak fontosak lettek a vállalkozók. Eddig egyes pártok csak korrupciógyanús pártpolitika közeli vállalkozókat támogattak, és fordítva. Most mi határolódunk el a politikai acsarkodásoktól, de szívesen tárgyalunk mindenkivel, aki, vagy akik hajlandóak tenni Nagykanizsafelemelkedéséért.
- Hogyan ítéli meg az időnként még mindig felbukkanó vállalkozás-ellenességet?
- Köztudott, hogy a vállalkozók adják a munktdielyek (és az adók) nagy hányadát, a kiszolgáló apparátusnak számolni kell ezzel, és törekvéseinket nem elnyomorítani. Akikkel bennünket negatív módon és felszínesen azonosítanak, azokat mi
sem tartjuk közénk valónak. Az értő és tenni akaró ember nem vállalkozás-, és nem vállalkozóellenes.
- Mi a programja?
- Én nem ígérgetek. Olyan manager típusú polgármestert támogatok, aki a kormány programját adaptálva a képviselő-testülettel összhangban képes városunkat töretlenül felfelé ívelő pályára kormányozni. Én önzetlenül és önérdekeken felülemelkedve körzetemet szolgálom. Nem a múltat szapulni, hanem a jövőben gondolkodni, és a jövőnket megalapozni kell.
Itt is kérem a körzet szavazópolgárait, pártérdekeken felülemelkedve szavazzanak a VÁLTOZÁSRA. A VÁLTOZÁS szükségességét nem én döntöm el, MOST ÖN DÖNT! Ez történelmi lehetőség, esély, nem mindegy, hogy mit hoz a jövő: jólétet vagy menthetetlen elszegényedést. Szakembereket a közgyűlésbe!
Egzisztenciádért, családodért, jö vödért szavazz a VÁLTOZÁSRA!
Nagykanizsa., 2002. 09. 16.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Kialakult a változást akaró koalíció (Nagykanizsai Városvédő Egyesület és Nagykanizsáért Szövetség) jelöltjei véglegesnek tekinthető névsora, amely körzetenként a következő:
Polgármesterjelölt: IVÁN ENDRE - mérnök, ügyvezető
10. Cserti Tibor banktanácsos
11. Kisgyura János üzletvezető
12. Nagy Lajos Gáborné titkárságvezető
13. Hajdú Zsigmond informatikus
14. Gyergyák György hálózatvezető
15. Rodek György József ügyvezető
Körzetszám Név Foglalkozás
1. Büki Pálné nyugállományú pedagógus
2. György Pál ügyvezető
3. Dr. Varga Endre Tibor jogász
4. Doucha Ferenc ügyvezető
5. Bogár Ferenc pénzügyi tanácsadó
6. Papp Győző nyugdíjas építész
7. Janzsó Antal középiskolai igazgató
8. Varga Zoltán ügyvezető
9. Szirtes Balázs bankfiók-igazgató
A korábbi közlésben „üres" 14. körzetben Gyergyák György hálózatvezető kiskanizsai lakos a jelöltünk. Változás történt a 8-as körzetben is. A korábban itt megjelölt személy munkakörével összeegyeztethetetlen a közszereplés, ezért vissza kellett lépnie. A helyére a 1 l-es körzetből Varga Zoltán került, míg a 11. körzetben Kisgyura János üzletvezető indul.
Nagykanizsa, 2002. szeptember 2.
György Pál
A kampánycsoport vezetője
2002. szeptember 19.
13
VAROSGOND (n) OK
ZASZLOLESZEDOK
Rejtély, mi lakik azoknak a fiataloknak a lelkében, akik éjszakai portyázásuk vége felé, hajnaltájt, vagy éppen az éjszaka közepén késztetést éreznek, hogy a magánházak, közintézmények zászlótartóiba kihelyezett nemzeti trikolort leszakítsák, magukkal vigyék, vagy megrongálják. Az esetek többségében nem a zászló üzenete ellen van kifogásuk, nincs bennük semmi ellenérzés a nemzet e jelképe ellen, csak úgy spontán jó balhénak tartják. Ha valaki pusztán csínytevés-
ből lop el, vagy tör le egy zászlót mindössze szabálysértést követ el, emiatt indulhat ellene eljárás. Ha ideológiai okokból teszi ezt, netán a zászlót elégeti, megbecsteleníti, rendeltetésétől lényegesen eltérő, a jelképet sértő célra használja, már súlyosabb felelősségre vonásra számíthat. A városzászlók nem tartoznak a nemzeti jelképek közé, így az ellenük elkövetett gaztettek büntetési tétele még kisebb, már-már ösztönző, nem csoda hát, ha gyakran fordul elő ellenük erőszak.
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
- A Nagykanizsa Közterületeinek Rendjéért és Tisztaságáért Alapítvány szervezésében szeptember 14-én szombaton folytattuk a városunkban található illegális szemétlerakók felszámolását. A régi 7-es főút mellett, a Camping út kicsatlakozásával szemközt, valamint a homokkomáromi lőtér felé vezető út melletti területekről összesen mintegy 230 m\'-nyi hulladékot szállítottak el. Az elhordott hulladék teljes egészében a bagolai hulladéklerakóban került elhelyezésre.
- A Közterület-felügyelet munkatársai folyamatosan ellenőrzik a parlagfűvel borított, illetve gazos területeket. A tulajdonosok felszólító levélben kapnak értesítést, hogy végezzék el az adott terület lekaszálását. Amennyiben ez a megadott határidőre nem teljesül, úgy a Felügyelet szabálysértési eljárást indít az érintett ingatlantulajdonosok ellen.
Felhívjuk a Tisztelt tulajdonosok figyelmét arra, hogy közérdekű védekezést is el lehet rendelni az ingatlantulajdonos költségére.
- Az elmúlt három hétben a Közterület-felügyelet munkatársai 20 db szabálytalanul parkoló gépjárművet bírságoltak meg. A szabálytalanul parkolókkal szemben a Közterület-felügyelet jelenleg a helyszíni bírságolás részletes szabályairól szóló 10/2000 BM. rendelet alapján jár el.
- A Közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt héten éjszakai ellenőrzést tartottak Nagykanizsa és Kisbagola területén a rendőrség és a helyi polgárőrség tagjaival. Az ellenőrzés célja a három szervezet munkájának összehangolásával a közterületek rendjének és biztonságának ellenőrzése és biztosítása, az észlelt szabálysértések esetén a szükséges intézkedések meghozatala. A Közterület-felügyelet részéről az éjszakai intézkedések a közterületen, szabálytalanul telephelyező tehergépkocsik, valamint a járdán, illetve zöldterületen szabálytalanul parkoló gépjárművekkel kapcsolatos intézkedésekre került sor.
- A Közterület-felügyelet munkatársai helyszíni ellenőrzés során négy darab eltulajdonított hulladékgyűjtő edényt találtak egy ingatlanon. Az elkövető ellen szabálysértési eljárás történt.
- A korábbi intézkedések betartásának visszaellenőrzése történt két állattartó telepen az érintett szakhatóságok bevonásával. A trágyatárolás és az állattartás körülményei az egyik helyszínen megfelelőek voltak, míg a másik esetben az állattartás körülményei továbbra sem biztosítottak.
- A Közterület-felügyelet ügyeleti telefonszáma: 30/411-4010, melyen továbbra is várjuk közérdekű bejelentéseiket.
Szeméthegyek! Nap mint nap hallani ezt a meghatározást, sőt látni lehet, lehetett, a város szélén, hegyi utak mentén éktelenkedő szeméthegyeket. Október végétől úgy tűnik, múlt időben beszélhetünk róla a Nagykanizsa Közterületének Rendjéért és Tisztaságáért létrejött civil szerveződésű alapítvány jóvoltából. Kulbencz Ferenc, a Közterületfelügyelet vezetője elmondta, sokat gondolkodtak a megoldáson, de mindig arra a következtetésre jutottak, hogy pénz kell hozzá! A városnak pedig nincs pénze!
Az alapítvány azokat a pénzeket tudja tulajdonképpen összegyűjteni, ami hasznos célra kell, hogy fordítódjon, s erre a célra a helyi, a városkörnyéki vállalkozók, vagy akár az ország másik részéről is áldoznak pénzt. Az alapítvány legnagyobb érdeme eddig, és talán ez lesz a következőkben is, hogy egy társadalmi összefogást sikerült megvalósítania. A városban élő állampolgárok, vállalatok, vállalkozások, társadalmi és civil szervezetek hajlandóak áldozni azért, hogy környezetük tiszta és rendezett legyen. Bárkit megkerestek, mindenki pozitív visszajelzést adott. Az alapítvány munkájával az illegális szeméttelepek felszámolását, a parlagfű megszüntetését, valamint Nagykanizsa közterületeinek rendjét akarják elérni. Szeptember 7-én számolták fel az első szeméttelepet a régi 7-es mellett, ahonnét a tíz év alatt összegyűlt, 80 teherautónyi mennyiséget szállítottak el. Tevékenységükben a Kaszó-pusztai Állami Erdőgazdaság is részt vállalt, többek közt azért, mert az az erdőterület az ő tulajdonukban, az út pedig az önkor-
mányzatéban van. Ők is adtak gépeket, embereket. A másik fontos kérdés, hogyan lehet a későbbiekben megőrizni a tisztaságot, mert úgy számoltak, hogy október végére az összes sze-" méttelepet felszámolják. Húsz éve nem volt olyan állapot Nagykanizsán, hogy tiszta legyen a város környéke. Itt lép be a Közterület-felügyelet, mint hatóság szerepe, mivel törvényileg fel van hatalmazva arra, hogy büntesse a szemetet kihordókat. Vagy helyszíni bírságot szab ki, és az 10 ezer forint, vagy szabálysértési eljárás keretén belül, ha tetten érik az elkövetőket, akkor 150.000 forint bírság is kiszabható. Az alapítvány feladatai között szerepel kamerarendszer kiépítése a belvárosban, azért, hogy megszűnjenek a diszkó utáni rongálások, amikor a közterületeken található eszközökön élik ki bizonyos emberek a vágyaikat. A szemétlerakó gyűjtőpontokon is elhelyeznek kamerákat, így látják a rendszámot, meg tudják védeni ezeket a területeket, és tisztán tudják tartani a várost. Az első lépés, hogy tisztává tegyék a várost. Minden pénzt át akarnak adni a városnak, a kamerarendszer kiépítésén túl a felügyelet, valamint a rendőrség technikai eszközeinek javítására és fejlesztésére, a számítógépes hálózat kiépítésére fordítják a pénzt, és ehhez minden lehetőséget megpályáznak. Az alapítvány jövőbeni működőképességét jelzi, hogy a kuratórium tagjai jelentős személyiségek, Az alapítvány tiszteletbeli elnöke Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, a kuratórium tagjai között van Teleki László államtitkár.
B. Zs.
PROGRAMOK GYALOG ÉS KÉTKERÉKEN
Szeptember 22-én kerül sor az Európai Autómentes Nap rendezvényeire a városban. Az immáron második alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény keretében kerékpáros és egyéb sportprogramokra kerül sor a városban. Az utcai futó- és kerékpáros versenyek szervezésével az a cél. hogy a különböző korosztályok figyelmét ráirányítsák az autómentes közlekedésre, és az egészséges életmódra. A futóversenyre vasárnap délután három órától kerül sor, útvonala az Erzsébet tér - Fő út -Kaposvári út és az M7 elágazása - Fő út Erzsébet tér. A verseny három korcsoportban kerül megrendezésre. Délután négytől kezdődik a kerékpárver-
seny, amelyen bármilyen kerékpárral részt vehetnek az érdeklődők. Az útvonal egyébként a futóversenyével azonos. Fél öttől az Erzsébet téren kerül sor a rendőrség által szervezett és díjazott kerékpáros ügyességi versenyre. Hat órakor lesz az eredményhirdetés, majd fél héttől a Hevesi-iskola sportakrobatáinak bemutatójára kerül sor. Az erőpróbákra a helyszínen a verseny megkezdése előtt 15 perccel lehet még nevezni. Az autómentes nap programjai miatt elterelésekre, útlezárásokra, tömegközlekedési változásokra kell számítani, ezek részleteiről külön anyagban tájékoztatják a lakosságot.
D.É.
FORGALMIREND-VALTOZASOK A SZEPTEMBER 22-1 AUTÓMENTES NAP RENDEZVÉNYEIN
Tájékoztatjuk a város lakosságát és a helyi járati autóbuszokat igénybe vevő utazóközönséget, hogy a 2002. szeptember 22-én (vasárnap) rendezendő Nemzetközi Autómentes Nap városi programjai miatt az alábbi forgalmirend-változások lesznek:
Vasárnap 14 órától 19 óráig teljes útlezárás lesz az Erzsébet téren és a Fő út Erzsébet tértől Eötvös térig terjedő szakaszán. A lezárt területen megrendezésre kerülő futó- és kerékpáros verseny miatt a Fő utat keresztező forgalom is elterelésre kerül. A lezárt területre a Múzeum tér, a Kölcsey u. és a Széchenyi tér felől sem lehet behajtani.
Az útlezárás idején a helyi járati buszok a Fő út helyett a Zrínyi és Rozgonyi utcákban közlekednek. A Favorit Áruház előtti megálló helyett a Zrínyi utcai KÖGÁZ-parkolónál, míg az Eötvös téri üzletközpont előtti megálló helyett az Eötvös téri barkácsbolt előtt alakítunk ki ideiglenes autóbuszmegállót. A Deák téri és Eötvös téri, valamint a Dél-Zalai Áruház előtti autóbuszmegállók a járatok útvonalából kimaradnak.
Kérjük, hogy a számos magyar városban meghirdetésre kerülő Autómentes Nap célkitűzéseihez igazodóan e napon a lehetőség szerint tömegközlekedési járművekkel, kerékpárral vagy gyalogosan közlekedjenek.
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
Kedves ismeretlen és ismerős kutatótársaim!
Az „Európai Autómentes Nap" programjai közt örömmel olvastam a sportrendezvényekről. Egy jól szervezett tömegverseny hangulatát nem lehet leírni, azt ki kell próbálni! Erre biztatok minden fiatalt és idősebbet egyaránt. E sorok most elsősorban a felnőttekhez szólnak, hiszen végre mi is aktív résztvevői lehetünk egy városi tömegversenynek. Csatlakozzunk a fiatalokhoz, használjuk ki a lehetőséget és teljesítsük mi is a távot. Képesek vagyunk rá! Bizonyítsuk teljesítményünkkel azt, hogy az egészséges lestmozgás nem korhoz kötött, elkezdeni sohasem késő. Egyúttal népszerűsítsük a futást, ismerjük meg egymást, legyünk egy jó csapat!
Európai Autómentes Nap nagykanizsai sportrendezvényein való részvételre
Az Európai Autómentes Nap Városi Szervező Bizottsága 2002. szeptember 22-én (vasárnap) 14.30 órától színes sportprogramokkal várja az érdeklődőket és sportolni vágyókat az Erzsébet téren és a Fő úton kialakított versenyszínhelyeken.
A versenyben korra és nemre való tekintet nélkül bárki részt vehet, aki az egyes sporttevékenység kezdete előtt 15 perccel benevez a verseny rajthelyén.
Az egyes versenyszámok győztesei és helyezettjei a szervezőbizottság és a támogatók által felajánlott díjakat nyerhetik el. Ezen kívül a résztvevők között több az Autómentes Naphoz kapcsolódó emléktárgy kerül kiosztásra.
PROGRAM:
14.30 órától:
SAKKSZIMULTÁN Helye: Erzsébet tér Vezeti: Bagonyai Attila, a TUNGSRAM Sakk Club képviselője
Jelentkezés a versenyre: 14.15 óráig
15.00 órától:
UTCAI FUTÓVERSENY Helye: Erzsébet tér és Eötvös tér közötti útszakaszon kialakított pálya
I kör hossza 1.100 m Rajt és cél: Erzsébet tér déli oldalán felfestett gyalogátkelő. Vezető versenybíró: Pátkai József, a Városi DSB képviselője Résztvevő korcsoportok és versenytávok:
I. futam: 6-10 éves korosztály, 1.100 m= 1 kör
II. futam: 11-14 éves korosztály, 2.200 m = 2 kör
ül. futam: 15 év feletti korosztály, 3.300 m = 3 kör
Nevezés: a rajthelyen 14.45 óráig!
16.00-18.00 óráig: KERINGŐ KERÉKPÁROS KÖRVERSENY Helye: Erzsébet tér és Eötvös tér közötti útszakaszon kialakított pálya
Rajt és cél: Erzsébet tér déli oldalán felállított rajthely. Vezető versenybíró: Benedek Péter, MAPEI Kerékpáros Klub Résztvevő korcsoportok és versenytávok: t I. futam: 6-12 éves korosztály, 2.200 m= 2 kör
II. futam: 13-18 éves korosztály, 6.600 m = 6 kör
III. futam: 18 év feletti korosztály, 13.200 m= 12 kör Nevezés: a rajthelyen 15.45 óráig!
16.30 órától:
ÜGYESSÉGI KERÉKPÁROS VERSENY (elméleti és gyakorlati):
Helye: Erzsébet tér Vezető versenybíró: Benke László, Városi Rendőrkapitányság
Nevezés: a verseny színhelyén folyamatosan
18.00 órától:
EREDMÉNYHIRDETÉS, DÍJÁTADÁS Helye: Erzsébet tér Vezeti: Horváth Gábor, HELIOSZ-N
Kápolnás Zoltán, Polgármesteri Hivatal
18.30 órától:
SPORTAKROBATIKA BEMUTATÓ
A Hevesi Sándor Általános Iskola és a Hevesi Diáksport Egyesület sportolóinak bemutatója
Helye: Erzsébet tér
Vezeti: Takács András, Hevesi
DSE
2002. szeptember 19.
15
5AI
vember-2002. március
Spiró György: HONDERŰ - komédia két részben Szereplők: Törőcsik Mari, Gera Zoltán, Haumann Péter, Sinkó László. Rendező: Valló Péter.
Agneta Elers-Jarleman: SÁTÁNFAJZAT Előadja: Helyey László. Közreműködők: Uracs Mónika, Polczer Ildikó, Bornai Szilveszter. Rendező: Molnár Piroska.
Lee Kalcheim: FÁJLRONT (Nagyon fájl) Játszák: Székhelyi József, Kálloy Molnár Péter. Rendező: Székhelyi József.
Sultz Sándor: UTAZÁS BOZENBA Szereplők: Jordán Tamás, Egri Márta, Koleszár Bazil Péter.
A rendezés az alkotók közös munkája.
A ristophanes-Hamvai-Nádasy: LUZISZTRATE Szereplők: Gubás Gabi, és sokan mások. Rendezte: Jordán Tamás.
Az előadásokat a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében tartjuk. A bérlet ára: 5800 Ft. Diákoknak és nyugdíjasoknak: 5300 Ft. (A bérlet két részletben is fizethető!) A tavalyi bérletek hosszabbítása: október l-l 1-éig. Új bérletek vásárlása: október 14-26-áig.
ÉRDEKLŐDNI LEHET: Móricz Zsigmond Művelődési Ház 93/319-202-es és a 06/30-3968678-as telefonszámon.
Kóré Mihály káplánt Fiiszár Károly plébános úr ajánlotta figyelmünkbe.
Mint elmondta, a Kaposvári Egyházmegye legnagyobb plébániáját, a Jézus Szíve Plébániát az a megtiszteltetés érte, hogy a közelmúltban két káplán is megkezdhette működését a plébánián.
Most Kóré Mihály káplánt kértük egy kis bemutatkozásra:
- Szatmárnémetihez közel, Sár-közújlakon születtem. Szüleimtől vallásos nevelést kaptam. Már gyermekkoromban megfogant bennem a papi hivatás, de sajnos családunk anyagi helyzete nem tette lehetővé a továbbtanulásomat, így a nyolcadik osztály után géplakatos szakmát tanultam, román környezetben, román nyelven. 10 évi munka után, 1992-ben kértein felvételemet Szent Ferenc Rendjébe. Csíksomlyón töltöttem öl évet, majd a jelöltség utáni pró-
baév következett Szécsényben. Ezután kerültem vissza egyszerű fogadalmasként Csíksomlyóra. Mivel itt továbbra is csak szolgáló testvérként akartak foglalkoztatni, \'97 augusztusában jelentkeztem a Kaposvári Egyházmegyébe. További tanulmányaimat Veszprémben végeztem. Ez év júniusában Bálás Béla kaposvári megyéspüspök úr megbízásából a szatmárnémeti székesegyházban szentelt áldozópappá Tempfli József püspök úr. Első szentmisémet június 30-án mutattam be szülőfalumban. Felszentelésem után kerültem Nagykanizsára. Mindig is sok idős és szenvedő ember vett körül, így úgy érzem, hogy elsődleges feladataim: a betegek látogatása, az Idősek Otthonában történő szentmisék célebrálása igazán nekem való feladat. Nagyon jól érzem magam papi hivatásomban.
KREATÍV hobbi- es
DEKORÁCIÓS ÜZLET
Nagykanizsa, Király u. 29.
93/310-927
A Zsigmondy Vilmos-Széchenyi István Szakképző Iskola
(Nagykanizsa, Hunyadi út 18.)
OKTÓBERI KEZDÉSSEL
- Számítógép-kezelő (-használó) OKJ száma: 33 4641 01
- Számítástechnikai szoftverüzemeltető OKJ száma: 52 4641 03
- Informatikus-oktatásinformatikus OKJ száma: 54 4641 03
- Számítástechnikai programozó OKJ száma: 54 4641 04
- ECDL vizsgára felkészítés
szakképesítést nyújtó OKJ tanfolyamait indítja.
JELENTKEZNI: Lakatos Szilviánál, a 93/518-919-es telefonszámon lehet 2002. szeptember 30-ig.
IMATABOR
Homokkomáromban immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Jézus Szíve Plébánia szervezésében a Franciaországból származó Imatábor, 9-16 éves fiatalok részére. A 80 fő részvételével tartott tábor vezetője, dr. Rumszauer Miklós atya volt A gyermekeknek
az evangéliumi elmélkedő ima mellett tanították a „kezek imáját" kézművesség formájában, a Szu-loki-forráshoz zarándokolva a természetben fedezték fel Isten teremtő szépségét. A tábor ebben az évben az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával jött létre.
2002. szeptember 19.
- Változatlanul kétféle felsőfokú képzés folyik a Kanizsa Felsőoktatásért Alapítvány épületében Nagykanizsán, az Idegenforgalmi és Szálloda Szak, valamint a Műszaki-Informatika Szak, mindkettő a Veszprémi Egyetem égisze alatt. Az Idegenforgalmi szakon már harmadéves hallgatók vannak, ami azt jelenti, hogy ebben a tanévben számukra véget ér az elméleti képzés, és a két féléves kötelező gyakorlattal folytatják tanulmányaikat jövőre. Egy év múlva már végzős hallgatóink lesznek, ami egyfajta mércéje annak, milyen volt a képzés. Országosan csökkent a kereslet a turizmus szak iránt, ami nyilván jelzésértékű. A felsőoktatásnak is reagálni kell a munkaerő-piaci kihívásokra, de azt gondolom, hogy ez a szak önmagában megállja a helyét, az EU-s csatlakozás során pedig mindenképpen felértékelődik majd. Az idén induló Műszaki-Informatika Szak az ország egyik legmodernebb képzőhelyével rendelkezik, legalábbis az itt járt szakemberek így vélekednek. Ez garancia arra, hogy a hároméves Műszaki-Informatikus üzemmérnöki szakon tanuló hallgatók magas színvonalú képzést kapjanak.
Szerdán nyitotta meg e tanévre kapuit a hallgatók előtt a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány épületében működő két főiskola kar. A kanizsai képzés előnyeiről, az idei változásokról dr. Pintérné Grund-mann Fridával, a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány kuratóriumának alelnökével beszélgettünk.
- Miben egyedülálló a nagykanizsai képzési rendszer?
- A képzés különlegessége, hogy ez Magyarországon az elsőként működő modell, amely az uniós elvárásoknak is megfelel. Felsőfokú akkreditált szakképzés, amelyet a Zsigmondy-Széchenyi bonyolít, a hároméves üzemmérnöki képzés, majd ezt követően lehetősége van a hallgatónak a Veszprémi Egyetemen az egyetemi diploma megszerzésére, és - ha a felvételi követelményeknek eleget tesznek - a doktori iskolát is elvégezhetik. Ez a modell könnyítést jelent sok szempontból, mind a bejutást segíti, mind az előrelépést a különböző végzettségben fokozatok megszerzésében.
- Milyen változás történt a főiskola életében?
- Annyiban történt változás, hogy az új szak megjelenésével új szakem-
berekre is szükség van. Két fiatal, jól képzett oktatót sikerült letelepíteni, több kanizsai kolléga is bekapcsolódott az oktatásba, és sokan jelezték szándékukat, valamint beadták jelentkezésüket PhD fokozat megszerzésére. Azt gondolom, ez lehet az útja a Kanizsai Főiskolának, hiszen a saját városhoz kötődő tanári kar nélkül a műhelymunka elképzelhetetlen.
- Többször elhangzott, hogy előbb-utóbb kinövi az alapítvány a rendelkezésére álló épületet. Már megtörtént?
- Még elegendő a hely, de csak nagyon feszített, szoros órabeosztás mellett. A képzések egy része a kora esti órákban zajlik majd. Ennek oka részben a helyszűke, másrészt az, hogy az oktatók Budapestről és Veszprémből is járnak le tanítani, nekik kötött az időbeosztásuk. A következő tanévben már szűk lesz a
rendelkezésre álló férőhely, így a bővítésen gondolkozni kell.
- Hogyan vélekednek a hallgatók?
- A hallgatók visszajelzése pozitív, ennek oka részben az, hogy szinte korlátlan számban biztosítjuk a kollégiumot. Amiben hiányosságaink vannak, az a kellő számú sportolási lehetőség biztosítása, illetve a szabadidő eltöltésére adódó lehetőségek bővítése. Gondolok itt felsőoktatási klubra például.
- Indulnak-e újabb szakok az intézményben?
- Újabb szakok indítására, előkészítésére lépések nem történtek. Nem is történhettek, hiszen a két szak akkreditálása olyan energiát emésztett fel, ami már újabb szakok rövid időn belüli indítását nem teszi lehetővé. Természetesen munkálatok folynak, hiszen amennyiben a turizmus szak esetében további igénycsökkenés lesz tapasztalható, el kell gondolkoznunk azon, hogy a meglévő infrastruktúra, és szellemi háttér miként hasznosítható. Mindenképpen valamiféle közgazdászképzés irányába kell továbblépnünk a Veszprémi Egyetemmel közösen.
D.É.
• t
HÁTTÉRBE SZORULT AZ ÜGYNÖKI MUNKA
Az állás- és képzési börze tapasztalatairól
Szeptember 12-én rendezte meg a hagyományos állás- és képzési börzét a Zala Megyei Munkaügyi Központ nagykanizsai kirendeltsége a HSMK-ban. A börzén 40 munkáltató és civil szervezet jelent meg közel 600 állásajánlattal, 40 szakmacsoportban. A 22 intézmény 84 ajánlott, és 74 elfogadott képzési lehetőséggel érkezett, széles skálán mozgó lehetőséget kínálva az érdeklődőknek. Az előző évekhez hasonlón nagy volt az érdeklődés, mintegy 1100 fős létszámot regisztráltak. Új elemet jelentett, hogy a Nagykanizsa területén működő munkaerő-kölcsönző cégek teljes létszámban megjelentek a kínálatukkal, ezen kívül megjelentek a kirendeltséggel együttműködő társulások és civil szervezetek is tájékoztató anyagaikkal és figyelemfelhívó hirdetményeikkel. A megyehatáron túli munkaügyi és civil szervezetek közül a Somogy megyeiek is képviseltették magukat. A magasabb kvalifikációt igénylő szakmával rendelkezők iránti igények növekedését tapasztalták, iskolai végzettség és szakképzettség te-
kintetében a szervezők. Pl. nőtt az igény az egyetemet végzettek iránt. Megjelent a honvédség szerződéses toborzóakciója. az ezzel kapcsolatos tájékoztatók az érdeklődők rendelkezésére álltak. Az előző évekhez viszonyítva, jelentősen háttérbe szorult az ügynöki munkák ajánlati köre. Az alkalmazotti pozíció erősödött az
ajánlatokban, és csökkent a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmák iránti igény. Növekedés volt tapasztalható a közvetlen termelő szakmákban, így pl. képzéssel egybekötött munkaerőigénnyel jelent meg az üveggyár, de ugyanígy lakatosok, esztergályosok, villanyszerelők és építőipari szakmával rendelkezők
iránti érdeklődést is tapasztalni lehetett. Újszerű elemként jelent meg a pályatanácsadói szolgálat, amit a kirendeltség a városi könyvtárral együttesen szervezett meg. A képzési börzén új elem volt a TIT szervezésében meghirdetett társasházkezelő, ingatlanközvetítő és logisztikai ügyintézői képzés beindítási lehetősége. A Megyei Művelődési Központ, nyomdaipari gépmesterre, asztalosra és roma közösségszervezői képzésre hozott új ajánlatot az eddigi ajánlatain túl. Az üveggyár üvegfúvók képzéséhez kívánt beiskolázásra alkalmas személyeket találni, a Volán pedig nemzetközi árufuvarozói munkakörben, vállalkozói szinten hirdetett képzési lehetőségeket, e mellett beindította autószerelőknek a mester szakmunkásképzés lehetőségét is, az EU-s normáknak megfelelően. A nagy érdeklődés a szolgáltatások iránti igényt mutatja a városban és a város körzetében. Egyes munkáltatóknál hosszabb regisztrációs sorok alakultak ki.
Bakonyi Zsóka
(Szeptember 21-től szeptember 27-ig)
Szeptember 21., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap 06.55 Hírek 07.10 Papírsárkány 09.15 Mizújs Cimborák? 09.45 Hej, hej helyes
beszéd 09.55 Nyelvőrző 10.00 Aula 10.40 Heuréka 11.15 Osztály tűsarkon 11.50 Híradó 12.10 Táncház 12.40 Isten kezében 13.10 Dunasport 15.10 Mindentudás
Egyeteme 16.05 Róma titkai 16.30 Equator Klub 17.00 Bűvölet 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.55 Jövőnk forrása 19.00 Világörökség kincsei 19.15 Halló.halló! 19.40 Hajdanában,
danában 19.50 Ember a Holdon 21.45 Híradó 22.05 Kuba 00.00 A történelem
legendái 00.55 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.20 Zöldkalap 09.35 Hol-mi? 10.05 Gyerekeknek! 11.10 Váratlan utazás 12.05 Családi nyomozó 13.20 Borneói bújócska 14.15 Beszéljünk a
jövőnkről 14.30 Századunk 15.00 Szigorúan bizalmas 15.30 Kossuth-
bicentenárium 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Dilibuli 21.00 Francia kapcsolat 22.45 A köd
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Segítség felnőttünk! 11.00 VeetLook Models 11.25 Csak egy szavadba
kerül! 11.30 Nikki
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Autómánia 12.40 Norm show 13.05 Mike Hammer magándetektív 14.10 Top of the Pops 14.40 Barátok közt 17.30 Cobra 18.30 RTL Klub Híradó 18.55 Fókusz Plusz 19.20 Való Világ 20.10 Szupermozi 21.45 Heti Hetes 23.00 RTL-bokszklub 00.00 Híradó 00.45 Fókusz
TV2
06.00 Gyökereink 06.30 tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.45 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Totalcar 11.50 VadVilág 12.45 Az S Club 7 13.15 Egyről a kettőre 13.40 Xena 14.40 A szupercsapat 15.40 SMALLVILLE 16.40 Kardok királynője 17.30 Rex felügyelő 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Big Brother 21.10 Kutyaszorítóban 23.05 Soha ne nézz hátra! 00.45 Vágyrajárók 01.55 Vers
Szeptember 22., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 06.55 Hírek 07.00 Hungarorama 07.10 Papírsárkány 09.20 Hej, hej, helyes
beszéd! 10.00 Rendhagyó
történelem 10.40 Varjak 11.50 Híradó 12.10 Millenáris Teátrum 13.30 Csókolj meg tökfej 15.30 Csellengők 15.50 Emlékképek 16.10 Egy hindu hercegnő
emlékei 17.00 Jókívánságok
határok nélkül 18.00 Híradó, sport 19.05 Mesefilm
19.15 Jövőnk forrása 19.20 Halló.halló! 19.45 Tom Jones 21.50 Dunasport 22.00 Beavatás 22.15 Az Ezeregyéjszaka virágai
MTV 1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.30 „így szól az Úr" 07.40 Gyerekeknek! 09.25 Millennium Faluház 11.00 Kánon 12.05 Útravaló 12.20 A büki nemzeti park 12.40 Delta 13.05 Mindentudás
Egyeteme 14.10 A perzselő homok 14.55 Örömhír 15.55 Őfelsége kapitánya 16.40 Na végre, itta nyár! 17.15 Egy pofon, egy csók 18.30 Híradó este 18.50 Sporthírek 19.00 Hét 19.55 NÉVshowr 21.40 Gól! 22.30 Médiamix 23.00 Kolozsvári
operamesék
RTL KLUB
06.30 Fejezetek az
állatvilág
történetéből 07.00 Kölyökklub 09.50 Srácok 10.25 Csak egy szavadba
kerül 10.30 így készült 10.45 Egy mocsár
csodálatos élővilága 11.30. Receptklub 11.55 Csak egy szavadba
kerül! 12.00 Híradó 12.10 Ötletház 12.40 Bevetés 13.10 Hatoslottó 13.30 Forma-1 14.10 Cleopatra 2525 14.35 A hét
mesterlövész 15.25 Kung-fu 16.15 Vadnyugati
Casanova 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozi 21.55 Tökéletes áldozat 23.35 Híradó 00.00 Fókusz 00.30 Országház 01.0 Egy mocsár
csodálatos élővilága
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Utazás
Gaszronómiában 11.50 Csillagközi
szökevények 12.45 Herkules 13.45 Charlie - Majom a
családban 14.45 Flipper 15.35 Villám Spencer 16.30 Walker, a texasi
kopó 17.30 Sentinel 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 A specialista 22.10 Ghost 23.45 Propaganda 01.00 A nagy futás 02.45 Napló 03.50 Vers
Szeptember 23., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Heti hírmondó
09.25 A honfoglaló és Árpád-kori magyarság egészsége...
10.00 Lélek és test hajléka
10.45 Sárga sál
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.25 Régi híradók
12.45 A tudomány kincsesháza
13.30 Logisztika
14.00 Halld, Izrael!
14.30 Hajóval két világ határán
15.15 Rendhagyó...
15.55 „Hogy itt álltál valaha...
16.25 Kicsi a bors, de erős 16.55 Ötórai tea 17.00 Halló, halló! 17.25 A csodamalom 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Határok fölött 20.00 A védő és a gyilkos 21.45 Hiradó 22.10 Haydn nyomában 22.50 Magyar falu
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
06.00 Ma reggel
09.05 Hello, Einstein!
10.00 Nyolc évszak
11.10 Egy római felügyelő
12.00 Híradó
13.00 Princ, a katona
13.50 Victor Ewald: Desz-dúr kvintett
14.05 Roma magazin
14.30 Domovina
15.00 Magyar Ház
15.30 Andrómeda
16.15 Música Histórica
16.30 Evangélikus templomok
16.45 Maradj velünk
16.50 Maradj velünk!
17.00 Parlamenti napló
17.50 Körzeti híradók
18.00 Híradó
18.05 Kedvencek újra
19.00 Kérem a következőt!
19.30 Híradó
20.05 Kék fény
21.00 Sötét angyal
21.45MMM
22.20 Híradó
22.25 Aktuális
22.55 TS
23.50 Az oberwaldi titok 01.50 Kárpáti krónika 02.00 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 TopShop 10.40 Teleparti 11.05 TopShop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Recept Klub 14.50 Hegylakó 15.45 Való Világ 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Anakonda 2. 22.25 A nagy dobás 00.50 Híradó 01.20 Autómánia 01.50 Való Világ 02.35 Fókusz 03.00 Divatklip
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Propaganda
06.35 Jó reggelt Magyarország!
09.50 Sonadoras
10.40 Közvetlen ajánlat
11.35 Balfácán
12.05 Vad angyal
12.50 Gáz van, jövünk!
14.35 Kapcsoltam
15.05 Yago
15.50 Melrose Place
16.50Jakupcsek
17.35 Claudia show
18.30 Tények
19.00 Tények
19.00 Aktív
19.45 Big Brother
20.45 Goldfinger
22.50 Big Brother
23.20 Jó estét,
Magyarország!
00.00 EuroGÓL!
00.30 Miss Pszichozsaru
01.30 Aktív
02.15 Vers
Szeptember 24., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Határok fölött 09.10 Elfedett tájakon 09.45 Szívtipró gimi 10.30 Verseny 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Heuréka! 13.00 Logisztika 13.40 Magyar népmesék 14 00 Autonómia szigetek 14.35 Életem,
vadvízország 15.35 Fabulák 16.25 Kicsi a bors, de erős 17.00 Halló, halló! 17.25 Arab Lovak
Fesztiválja 17.45 Jövőnk forrása 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Égtájak 20.00 Sortűz egy fekete
bivalyért 21.45 Híradó 22.10 Talentum 22.40 Kuba
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Hello, Einstein! 10.00 Nyolc évszak 11.10 Egy római felügyelő
2002. szeptember 19.
12.00 Híradó
13.00 Princ, a katona
13.35 Apapíros
13.50 Nekem ne lenne hazám?
14.05 Srpski Ekran
14.35 Unser Bildschrim
15.05 Betűvető
15.35 Andrómeda
16.25 Én fogom az aranyhalat
16.55 Érintő
17.20 Katolikus krónika
18.00 Híradó
18.05 Pesti légionárius
19.00 Kérem a következőt!
19.15 Gusztáv
19.30 Híradó
20.05 Önök kérték!
21.00 Don Matteo
22.00 Panoráma
22.30 Híradó
22.40 Aktuális
23.10 TS
00.00 Kárpáti krónika 00.05 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Valóvilág 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 22.25 Művészbejáró 00.50 Híradó 01.00 Valóvilág 01.40 Fókusz 02.05 Divatklip
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.35 Jó reggelt
Magyarország! 07.15 Laza 09.00 Angela 0950 Sonadoras 10.50 Közvetlen ajánlat 11.40 Vad angyal 12.30 Mozidélután 14.35 Kapcsoltam 15.05 Yago 15.50 Melrose Place 16.50 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Keleti harc 22.25 Big Brother
22.55 Jó estét,
Magyarország!
23.40 Ablak Európára
00.10 Szeressétek Ódor Emíliát!
01.30 Aktív
02.15 Vers
Szeptember 25., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap 10.00 Kínai védelem 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Élő egyház 12.50 A szentek élete 13.00 Haydn nyomában 13.40 Nyelvőrző 13.55 Beavatás 14.10 Equator Klub 14.40 Autonómia szigetek 15.20 „Hogy itt álltál valaha"
15.50 Magyarország
kincsei 15.55 Ma 100 éves Takács
Jenő zeneszerző,
zongoraművész 16.25 Kicsi a bors, de erős 17.00 Szívzűrök 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mese 18.45 Szívtipró gimi 19.30 Váltó 20.00 Megbilincseltek 21.30 Oregon 21.45 Híradó 22.10 Uniós csodák . 22.50 Ki állítja meg az
esőt?
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.05 Megveszem ezt a nőt
09.30 Nyolc évszak 10.45 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.40 A papiros 13.55 Van öt perce? 14.05 Hrvatska krónika 14.35 Ecranul nostru 15.05 Magyarország 2002 15.35 Androméda 16.20 Bibliaapostolok szemináriuma 16.50 Európai Utas 17.20 EUtalk-show 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.10 Kató néni kabaréja 19.00 Kérem a következőt! 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.05 Kulisszatitkok 20.40 TS 22.50 Híradó 22.55 Aktuális 23.25 TS
00.20 Kárpáti krónika 00.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Való Világ 16.20Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Rendőrakadémia 2. 22.20 Az elnök emberei 23.10 Amstel Jam 24.00 Híradó 00.30 Antenna 01.00 Valóvilág 01.40 Fókusz 02.05 Divatklip
TV2
06.35 Jó reggelt, Magyarország!
07.15 Laza
09.00 Angela
09.50 Sonadoras
10.25 Közvetlen ajánlat
11.15 Balfácán
12.15 Vad angyal
13.05 Szeressétek Ódor Emíliát!
14.35 Kapcsoltam
14.05 Yago
15.50 Melrose Place
16.50 Jakupcsek
17.35 Claudia show
18.30 Tények
19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 rendőrsztori 22.45 Big Brother 23.15 Jó estét
Magyarország!! 24.00 Totalcar 00.30 Siska 01.30 Aktív 02.05 Vers
Szeptember 26., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Talentum
09.10 Erdélyország sok szép vize...
09.30 Szívtipró gimi
10.20 Senki nem tér vissza
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.25 Isten kezében
12.50 Ando Drom együttes
15.15 „Ahonnan elindultam"
15.30 Mindentudás
Egyeteme 16.25 A bűvész 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Kalendárium 21.45 Híradó 22.10 Miért? 22.40 Eltűnő világok 23.25 Börtönvilág 23.55 Összkép, Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.50 Nyolc évszak 10.55 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 A papíros 13.50 Jelfák 14.05 Slovenski utrinki 14.30 Roma Fórum 15.00 City Folk-Dublin 15.35 Androméda 16.20 Útmutató 16.50 Világörökségek 17.20 Marokkói vázlatok 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Gálvölgy show 18.50 Bohózatalbum 19.10 Kérem a következőt! 19.30 Híradó 20.05 Sándor Mátyás 21.05 Zorán-koncert 22.10 Bonusz 22.40 Híradó 22.45 Aktuális 23.15+1 00.05 Kárpáti 01.20 Kárpáti krónika 00.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Heléne és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Valóvilág 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Esti Showder 22.40 Maffiózók 23.45 Stella Moziklub 00.15 Híradó 00.45 Pont hu
01.15 Valóvilág 01.55 Fókusz 02.25 Divatklip
TV2
06.35 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Angéla
09.50 Gazdag ember, szegény ember
10.40 Közvetlen ajánlat
11.35 Balfácán
12.05 Vad angyal
12.55 Hagyd futni, testvér!
14.35 Kapcsoltam
15.05 Yago
15.45 Melrose Place
16.50 Jakupcsek
17.35 Claudia-show
18.30 Tények
19.00 Aktív
19.35 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Betörő 22.30 Big Brother 23.00 Jó estét
Magyarország! 23.45 Kend az éjszakára! 01.20 Aktív 02.00 Vers
Szeptember 27., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Váltó
09.10 Erdélyország sok
szép vize... 09.35 Uniós csodák 10.15 Kitagadottak 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Miért? 12.55 „100 éve történt" 13.00 Európa-közeiben 13.25 Az erdélyi ember és
lélek krónikása 13.55 „Hegyen, földön
járogaték vala..." 15.00 A Selyemút 15.50 Róma titkai 16.25 A tudomány
kincsesháza 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Szippancsok 19.00 Kalendárium 20.00 Sherlock Holmes
nyomoz 21.45 Híradó 22.10 Picasso kalandjai
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.45 Nyolc évszak 10.55 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.30 Apapiros 13.45 Néprajzi értékeink 14.00 Körzeti magazinok 14.50 Arborétumok
15.05 Évgyűrűk 15.30 Androméda 16.20 Őrjárat 16.50 Forrás 17.20 Unokáink sem fognak látni 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó
18.05 Kérem a következőt! 18.20 Gusztáv 18.30 Ablak 19.30 Híradó 20.05 Halálos tavasz 21.45 Foglalkozása: király 22.15 Híradó 22.25 Aktuális 22.50 Kékharisnya, avagy szerelem első kékig 00.15 Kárpáti krónika 00.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top-shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Teleparti 14.05 Heléne és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Hegylakó 15.45 Valóvilág 16.20 Airwolf 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Valóvilág 20.10 Barátok közt 20.45 Legyen Ön is
milliomos! 21.40 Szupermozi 23.30 Híradó 24.00 Igaz történetek 01.35 Valóvilág 02.20 Fókusz 02.45 Divatkllp
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Gyökereink 06.35 Jó reggelt
Magyarország! 09.00 Új sorozat! Angéla 09.50 Gazdag, ember,
szegény ember 10.40 Közvetlen ajánlat 11.35 Vad angyal 12.25 Sziracuza ostroma 14.35 Kapcsoltam 14.55 Yago 15.50 Melrose Place 16.50 Jakupcsek 17.35 Claudia-show 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Big Brother 20.45 Activity 21.30 Club 2 22.40 Big Brother 23.10 Jó estét
Magyarország! 24.00 Nehéz napok 01.50 Aktív 02.15 Vers
KANIZSAI FO KAPITÁNY. HORVÁTH BÁN
1848-52-IG PÉKMESTER
ÉS VÁROSBÍRÓ VOLT
LUIGI BECÉZVE
GYORS POR" A SZÁMÍT GÉPBEN
PARKOLÓ JELE
CSERÉP-FAJTA
ELADANDÓ TERMÉK
LASZLO (SZÍNÉSZ)
készítette
H T
R
MARO A-NYAG
ÉLETÜNK PÁRJA
SUGÁR JELE
—r
., SZIDHART/ . BUDDHA
ÉNEKLŐ SZÓCSKA
BOHÔCNÉV
T—
MAHATMA
(INDIA! VE ZETÓ)
URÁN
FR. FOLYÓ
EAST (GÉPGYÁR)
T—
ARCHIBALD BECÉZVE
INDIÁN NÉV
DIVAT MÁRK/
NITROGÉN FOSZFOR
A FÖLD SZEL LEME
NÖI NÉV DUP LÁN
TOLL RÉGIE SEN
ROBERTS (ROMANTIKUS REGÉNY ÍRÓNŐI
A MÁRIA RÉ EREDETI TOZATA
VÁl >
IDÔ JELE
\'CIRILL\' SZOVJETŰNIi
SZŐRÖS FÖL ». DÖNKiVÜU
NÉMET NÉV ELŐ(NŐNEM
IDEGEN ELŐTAG VISSZA
NÉCSOPORT
POPEGYŰT-TES
A BŰVÖS SÁRKÁNY
RANGJELZŐ
ROKA KOLY. KE
-Y-
TVSZTAR DELFIN NEVE
ANGOLUL
KIMONDOTT
-D-
ANDREJ EGY NEMŰI
ÁBC-NK ELSÍ BETŰJE
FRANZ
(iRÓj
R
A DADOGÓ GYERMEK (Dl.)
A dadogás leggyakrabban 3-4 éves és 5-7 éves kor körül jelentkezik. Mindkét életszakaszban nagy változások zajlanak a gyermek életében, fejlődésében. 3—4 éves korára átesik boldog létének „erőszakos" eseményén (bilire szoktatás), megtapasztalja, milyen a biztonságot nyújtó anya nélkül (bölcsődébe, óvodába megy), felfedezi önmagát, mint a külvilágtól elkülönülő lényt (dackorszak). Mindezen események traumatízalo tényezőket hordoznak magukban.
A dadogás megjelenésének másik kritikus időszaka az iskolába kerülés idejére esik.
Nem csak a környezet változik meg a gyermek körül, hanem az elvárások is. Teljesen újfajta követelményeknek kell megfelelnie a korábbiakhoz képest: fegyelmezetten kell ülni, nem szólalhat meg, csak ha kérdezik, akkor viszont azonnal válaszolnia kell, emberi értékét teljesítményén keresztül mérik.
Az ebben az életkorban vagy a későbbiekben jelentkező dadogás esetében jellemző, hogy már kora gyermekkorban megfigyelhető volt valamilyen előzmény, ami - átmeneti tünetmentesség után - a dadogáshoz vezetett.
A dadogás terápiáját érdemes minél korábban elkezdeni, amikor még a tünetek nem rögzültek, és minél kisebb életkorban kezdődik, annál hatékonyabb a segítség. Kisgyermekkorban még nem kapcsolódik a beszédproblémához betegségtudat, a kicsik gyakorta kérdezik meg: miért baj az, ha dadogok? Akik azonban már szembesültek gyerektársaik csúfo-lódásával, a felnőttek „jó szándékú" kioktatásával, egyedül maradtak, mert senkinek sem volt türelme meghallgatni őket, azok görcsösen igyekeznek úrrá lenni dadogásukon, ám emiatt az csak fokozódik.
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TelVfax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Szeptember 28. 15 óra: TARKA-BARKA MŰHELY. Lovacskázzunk -termésből.
Szeptember 28. 18 óra: ROCK-RANDEVÚ. Zene, tánc, ismerkedés, rocktörténet, meglepetések. Belépődíj: nincs.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása. A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, vasárnap, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
HALIS ISTVÁN VÁROSI
KÖNA/TÁR
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Nyitva tartás:
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
13.00-18.30 9.00-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
20
2002. szeptember 19
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK
DIAKAKCIO! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premieres erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUB- VIDÉKI KLUB- KLUB-
TAGOKNAK TAGOKNAK TAGOKNAK
Hármat fizet Heinéi Kettelt fizet
- négyet vihet! kedvezmény! - hármat vihet!
Sm
(Rendőrség utcája) Tel.: 93/315-907 Nyitva: minden nap 9-21-ig
A SÓLYOM VÉGVESZÉLYBEN
Rendezte: Ridley Scotl. Szereplők: Josh Hartnett, Ewan McGregor, Tom Sizemore.
1993-ban az amerikai állam hadi egységeket küldött Szomáliába, hogy megdöntsék a kegyellen és önző uralkodó diktátor hatalmát. Az akció kisiklik, s innentől az életükért kell küzdeniük.
TERMÉSZETJÁRÁS
IX. 22. (vasárnap):
«
Kanizsa. Napok
PROGRAM:
10, 15 km gyalogos és 15 km kerékpáros túra kiírás szerint.
Tel.: 93/321-143 Tel.: 93/311-143
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Deák Könyvesház, Deák tér 2.
KÖNYVAJÁNLÓ!
Wilhelm Keitel:
ÉLETEM
A modernkori történelem különleges dokumentuma
1945 augusztusától 1946. október 16-i kötél általi kivégzését megelőző hatodik napig Wilhelm Keitel (sz. 1882-ben) a nürnbergi börtön 46-os cellájában több száz oldalon kézzel írva vetette papírra - a Nemzetközi Katonai Törvényszék tárgyalásai idején - „Feljegyzések élettörténetemhez" című munkáját, amely ebben a könyvben először jelenik meg teljes egészében.
HA BAJ
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. I.) 313-131-es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók!
105
Rendőrség: 107
mm
- Doktor Úr ! Mostanában egyfolytában WC-re járok.
- Tessék, vegyen be ebből a nyugtatóból és jöjjön vissza egy hét múlva.
Eltelik egy hét...
- Jóóónapot doktor úúúúr!
- Ej milyen nyugodt! Használt a nyugtató?
- Igeeen. Napjában ötször-hatszor betojok, de kit érdekel!??
Uttm^mt étterem
8800 9lnfltjknm()*n, Tctik tér 11. 2*1.: 93/313-057
A KONYHAFONOK AJANLATA
Kacsamell párolt sütőtökkel, boros szilvával
Hozzávalók: 2 db kacsamell (kb. 80-90 dkg), 2 dkg zsír, 5 dkg vaj, sós majoránna, 1,5 kg sütőtök, 2 dl száraz fehérbor, szerecsendió, reszelt citromhéj, 20 dkg aszalt szilva, 1 dl vörösbor, egész fahéj.
A kacsamellet zsírozott tepsiben, forró sütőben (180-200 (C°-n), saját zsiradékával locsolva megsütjük. Csontjáról lefejtve ujjnyi vastag szeletekre vágva, fehérborban párolt tökkel és boros szilvával tálaljuk.
Párolt tök: A tököt meghá-
mozzuk, magházát kiszedjük, 1 cm vastag szeletekre vágjuk, vajban mindkét oldalán hirtelen elősütjük, fehérborral felöntjük, puhára pároljuk, levét teljesen el kell párolni, szerecsendióval, reszelt citromhéjjal ízesítjük.
Boros szilva: A megmosott szilvát 15 percig főzzük, 1 dl vörösborban és annyi vízben, amennyi ellepi. Citromlével, cukorral, egész fahéjjal ízesítjük.
Bellovics Lászlóné
konyhafőnök
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
AZ „ÉSZTÉ\'
VISSZÉRMŰ1 L Ls iL I <*w» J
A betegek leggyakoribb szubjektív panaszai: a nehéz, meleg, feszülő és a bokatájon különböző mértékben megdagadó láb. égő fájdalom, viszketés, hangyamászás érzés, lábikra görcs stb.
A visszérműtét célja a kórosan tágult felületes (bőralatti) vénák eltávolítása és bizonyos esetekben az elégtelenül működő hídvénák lekötése. A hajlatokban redőkben ejtett rövid bőrmetszésekből keresik fel a nagyobb vénás törzseket és kötik le oldalágaikat, majd a belsejükben végigvezető rugalmas speciális eszközzel vagy fagyasztó szondával távolítják el a tágult szakaszt. A kisebb-nagyobb oldalágakat is megfelelő méretű fagyasztó szondával távolítják el. fél centiméteresnél kisebb bőrsebeken át. A módszer előnyei közül kiemelendő a bevérzések, nagyobb vérömlenyek képződésének megakadályozása és a szép esztétikai eredmény, mivel heg nem látható.
A műtétet általában gerincközeli érzéstelenítésben, ritkábban altatásban végzik. A fiatal, komolyabb kísérőbetegségben nem szenvedő páciensek a műtét másnapján, köléscsere után. rugalmas pólyát viselve otthonukba tá-
vozhatnak. A műtét után a kezelőorvos által előirt időtartamig rugalmas pólya vagy speciális gumiharisnya viselése szükséges. A varratszedés a műtétet követő 5-7. napon történik. Szövődmények ritkán fordulnak elő. néha kisebb bevérzés okozta vérömleny előfordulhat, ami kb. 2 hét alatt felszívódik.
A betegek jelentős esztétikai elvárásai miatt dolgozták ki az úgynevezett lézeres visszérműtétet is! A sűrűn előforduló „seprűszerű", vagy „pókláb" visszerek kezelésére a lézer mellett az Aethoxysclerol injekció alkalmas. A műtétet még nem igénylő kisebb visszereket kezelhetik külön, illetve a komplett visszérműtét gyógyulása után, a műtétet kiegészítve. Az első kezelést egy kontrollált bőrpróba előzi meg. az esetleges túlérzékenységi szövődmények kizárására. 48 óráig rugalmas pólya viselése indokolt!
dr. Kelemen Ottó
sebész & plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
I?
2002. szeptember 19.
21
KOSÁRLABDA
Kosárlabdacsapataink közül a MÁV NTE női együttese szerepel az élvonalban, a Kanizsa Kosárlabda Klub-DKG-EAST férfigárdájának az elmúlt szezonban sem sikerült kiharcolni az előbbre lépést, s továbbra is az NB I B-cso-portjában kezdhetik az újabb szezont. Igaz, a vasutashölgyek sem zárták valami fényesen az elmúlt évadot, hiszen az alapszakaszban nyújtott produkciót nem tudták megismételni a riválisok - BEAC, ZTE-Zala Volán - ellen a rájátszásban, s végül az utolsó, 11. helyen végeztek. Ez elvileg kiesésüket jelentette volna, ám a B-cso-portból nem „tülekedtek" az együttesek a felső házba jutásért. A kosárlabda-szövetség vezetése a 12 csapatos élvonal mellett döntött, így a vasutasok maradhattak az A-csoportban, s a kiadó helyre a Baja együttese került. Az új évadra augusztus elején kezdték meg a felkészülést, de már nem a fél évtizedet zsinórban itt tevékenykedő Kovács Nándor edző irányításával, akinek lejárt szerződését nem hosszabbította meg a
MÁV NTE Női Kosárlabda Klub Kft. Az új tréner a sokszoros válogatott Geller Sándor lett, aki az utóbbi időben szaktanácsadóként segítette az itt folyó munkát. A kiváló sportember nagy elánnal vetette magát a gárda felkészítésébe a 2002/2003-as szezonra. Nagy sajnálatára nem sikerült a külföldi edzőtábor, ami mind erőnléti, mind taktikai szempontból hasznos lehetett volna. Az előző évadban szerepelt meghatározó játékosok zöme - Antolovics, Torna, Tahi, Góber - úgy tűnik marad, s szerződtetést remélve csatlakozott hozzájuk a ZTE-Zala Volán gárdájánál „kegyvesztett" több rutinos - Horváthné, Kitlinszkája -és tehetséges fiatal - Németh, Hadarics, Hersits - kosárlabdázó, akikkel kiegészülve ütőképes együttes látszott kialakulni. A centerposzton azonban továbbra is hiány mutatkozott, ide mindenképpen igazolni készülnek - tervek szerint külföldi kiválóságot -pláne, hogy a jelenleg legmagasabbnak számító Antolovics Adél nemrégiben bokaszalag-szakadást szenvedett, s hetekre harcképtelenné vált. A felkészülési szint egyik felmérője évek óta a Göcsej
Kupa nemzetközi kosárlabda-torna, amelyre neveztek idén is. A rangos kupától - amelyben a csoportmérkőzések során a PVSK, a BSE és a török Erdemir lett volna az ellenfelük - végül az utolsó pillanatban visszaléptek, amihez nagymértékben hozzájárult Antolovics sérülése, a szerződés nélkül itt edző Horváthné és Kitlinszkája távozása, s a tervezett erősítés késése is. Bő két héttel a bajnoki rajt előtt tehát még minden képlékeny a vasutasok háza táján, s a megoldást segítő önkormányzati támogatás is késik. Remélhetőleg a Diósgyőr elleni, október 9-i hazai bajnoki rajtra kedvezően rendeződnek a dolgok, s nem fognak alárendelt szerepet játszani a mezőny favoritjaival vívott csatákban, a hasonló játékerőt képviselőkkel pedig sikerrel veszik fel a harcot, s nem az utolsó helyen fognak végezni. A Kanizsa KK DKG-EAST férfigárdájánál valamivel zökkenő mentesebben zajlik a felkészülés, noha ott sem gondoktól mentesen. Az elmúlt években megszokott, rutinos játékosokkal teli együttesből jószerivel csak „hírmondók" maradtak. Távozott a center Miilei Attila, a bedobó-center Pallag Zol-
tán, s a kiváló irányító Horváth István is. Az évek óta meghatározó játékosnak számító és ponterős Gaál Tamás végül maradt, s itt folytatja a tavaly Albacomptól igazolt Godena Ferenc is, s a már szintén rutinosnak számító Zsámár Krisztián. A távozók helyébe tehetséges fiatalok érkeztek, köztük a már korábban itt játszó Koma Dániel a ZTE-ből. Az edző továbbra is Földesi Attila, akinek legfőbb feladata közé tartozik a jelentősen megfiatalított együttes csapattá formálása a szeptember végén kezdődő bajnokságra. Az edzések mellett előkészületi mérkőzések is színesítik a felkészülést, s reményeik szerint a rajtra „összeáll" a gárda, s noha idegenben kezdik a szezont, győzelemmel alapozzák meg a folytatást. A nem is titkolt cél az előző évinél előkelőbb helyen, az első négy között végzés az alapszakaszban, majd a rájátszásban az A-csoportba kerülésért folyó pozíció kiharcolása. Mindkét csapatunk hazai mérkőzéseire a MÁV NTE-csarnokban kerül sor, s a korábbiaktól eltérően a női találkozók nem vasárnap, hanem szombatonként lesznek.
Bacskay Zoltán
KÉZILABDA
A kilencvenes évek első felében Kanizsa egyik sikersportjának számított a kézilabda. Előbb az Olajbányász női, majd a Tungsram férfigárdája küzdötte fel magát a honi élvonalba. Régi fényük azóta kissé halványult, de sohasem aludt ki. Az egykori bá-zisvállalatok - Kögáz és a Tungsram - támogatásának drasztikus csökkenése, majd megszűnése következtében nem tudták a neves játékosokat, köztük az idegenlégiósokat megtartani. A mindinkább helyi erőkre épülő együttesek nem vehették fel a versenyt a lényegesen jobb anyagi háttérrel bíró klubokkal, s fokozatosan alsóbb osztályokba „csúsztak" le. Az Olajbányász SE megszűnése után a női csapat a MÁV NTE-nél talált menedéket és otthont, ami további létezésüket jelentette. A gyakorlatilag már amatőr együttes tagjai munka és tanulás mellett űzik tovább kedvenc sportágukat, ám mindezek ellené-
re az NB II Nyugati csoportjának élmezőnyéhez tartoznak. Az ifis-taként szárnyait még olajos színekben bontogató, majd NB l-es csapatokban is szereplő Szloboda Judit játékos-edzőként meghatározó egyénisége a gárdának. A csapat gerincét az egykoron élvonalbeli együttes több játékosa -Skrach Tímea, Krichenbaumné, Szókéné Pintér Jolán, Juhász Irén, László Renáta, Kiss Melitta, a nemrég visszatért Gombor Ágnes - alkotja. Az elmúlt szezon remek őszi produkcióját tavasszal is folytatták, ám a hajrában botlottak, amin elúszott bajnokságuk, s visszajutásuk az NB I/B-be. Az új évadban már semmit nem akarnak a véletlenre bízni, egyértelmű céljuk a második vonalba kerülés. A férfigárda nem Tungsram, hanem Izzó SE néven szerepel már évek óta, s nekik sikerült a második vonalban megkapaszkodás. Igaz, a tavalyi szezont kiesőhelyen zárták, de visszalépések és fúziók következtében a szövetség támogatta további NB I/B-s indulásukat. A nőkhöz hasonlóan az izzós
gárda is jórészt helyi kötöttségű játékosokra támaszkodó amatőr együttes. Az új évadra új edzővel, korábban a keszthelyi férfi- és a hévízi női csapatnál is trénerkedő Csíkos Lászlóval készülnek. Nem volt ismeretlen számára az izzós gárda, hiszen fia a tavalyi szezonban ide igazolt, s figyelemmel kísérte szereplésüket. Az edzések és az előkészületi mérkőzések alkalmával a kor követelményeihez alkalmazkodó, felgyorsult játékstílust igyekszik gyakoroltatni, amivel eredményesen vehetik fel a harcot a jelentősen megerősödött mezőnyben. A szakvezetéssel egyetértésben meghatározó játékosak) igazolását tervezik, közte egy horvát átlövőét. A lényegében együtt maradt tavalyi gárda meg-
Tenisz: Kanizsa Kupa egyéni és páros verseny, szombat-vasárnap 9 óra. Virág B. úti teniszpályák.
Labdarúgás: megyei I. o.: Mik-
erősítésével nemcsak a biztos bentmaradást tartják reálisnak, hanem akár a középmezőnyben, a 6-7. helyen végzést is. Természetesen elképzeléseik megvalósításához szükség van megfelelő anyagi háttérre, amihez a tucatnál is több szponzor mellett önkormányzati támogatás is szükséges. Sajnos, a női csapathoz hasonlóan még „saját" zsebből finanszírozzák a felkészülést, a bajnokságra nevezést. Bíznak benne, hogy hamarosan megkapják a város nehéz pénzügyi helyzete ellenére a kért és szóban megígért támogatást, s nem kell anyagi nehézségek miatt menetközben visszalépni a bajnokságtól, idő előtt lehúzni a „rolót".
B.Z.
lósfa-Gellénháza, vasárnap 15.30, Miklósfai pálya, megyei II. o.: Bagola-Galambok, vasárnap 15.30, Bagolai sporttelep.
SPORTPROGRAMOK
22
2002. szeptember 19.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
KAJAK-KENU
Szombaton, 14-én ragyogó napsütéses időben zajlott a Kanizsa Kajak-Kenu Klub által rendezett XVI. Kanizsa Kupa kajakkenu verseny. 9 csapat, köztük két horvát egyesület, mintegy 150 versenyzője küzdött a kupáért. Szoros versenyben a kanizsai csapatnak sikerült itthon tartania a kupát. Hozzájárult a sikerhez, hogy a csapatban a versenyen elindultak a legfiatalabb versenyzők, és a régi kajakos, kenus versenyzők is.
A csapatpontverseny állása a következő lett:
1. Kanizsa Kajak-Kenu Klub 285 pont
2. Tolnatext 260 pont
3. Dunaferr 191 pont A versenyen az alábbi eredmények
születtek:
KI serdülő fiú 2000 m: 2. Németh Ádám, 6. Kovács Gábor, 7. Szakony Gergő. 8. Nagy Gábor
KI serdülő lány 2000 m: 1. Cserjés Veronika
KI kölyök fiú 2000 m: 9. Oriolics Dávid
MKl gyermek fiú 1. korcsop. 2000 m: 2. Beznica Balázs. 6. Magyar Marcell 9. GöbölÖs Martin
MKl gyermek fiú 2. korcsop. 2000 m: 3. Spolarics Róbert, 4. Balázs Ádám. 8. PeinstingI Norbert
MKl kölyök fiú 2000 m: 5. Kupó Csaba
MK 1 kölyök lány 2000 m: 3. Bogács Hajnalka, 4. Markovics Petra. 6. Magyar Éva
KI férfi felnőtt 500 m: 2. Cserjés Károly, 4. Horváth Gábor,. 6. Varga Gábor
KI női felnőtt 500 m: 2. Harangozó Judit, 3. Szendrői Eszter
KI férfi ifi 500 m: 6. Kovács Tamás
KI serdülő lány 500 m: 2. Cserjés Veronika, 4. Takács Tímea
KI serdülő fiú 500 m: 2. Kovács Gábor, 5. Németh Ádám. 6. Szakony Gergő. 7. Nagy Gábor. 8. Nóvák Tamás
Ki férfi felnőtt 200 m: 2. Horváth Gábor, 6. Varga Gábor. 7. Cserjés Károly
KI női felnőtt 200 m: 2. Harangozó Judit, 3. Szendrői Eszter
KI férfi ifi 200 m: 6. Kovács Tamás
KI női ifi 200 m: 3. Cserjés Veronika
A masters számokban zömében házi verseny zajlott. A két kajakos korcsoportban 200 m-en a győztesek: Varga Zoltán és Farda Zoltán.
A kenu 200 m-es számban Gaál Zsolt szerezte meg az elsőséget.
KANIZSA NAPOK Gyalogos és kerékpáros túra
A Kanizsa Napok rendezvénysorozat keretében a Városi Természetbarát Bizottság és az Olajipari Természetbarát Egyesület
2002. szeptember 22-én (vasárnap) gyalogos és kerékpáros túrát szervez Nagykanizsa környékére, melyre szeretettel meghívunk minden természetbarát és sportkedvelő érdeklődőt.
A túrák útvonalai:
Távolság: 10 km-es könnyű túra.
15 km-es középnehéz túra.
15 km-es kerékpáros túra
Rajt és cél: Nagykanizsa Csónakázó-tó - Esőbeálló (Parkolótól 50 m)
Nevezés; A rajtnál 8.30 és 10 óra között. Nevezési díj: NINCS.
A túra útvonalát szalagozással jelöljük
ki és ellenőrző pontokat helyezünk el. Az indulók a rajtnál térképvázlatot kapnak. A kerékpáros túra is túlnyomó részt természetes terepen - földutakon, gyalogutakon - halad, ezért az ilyen telep bejárására alkalmas kerékpárokkal ajánlott indulni. A gyalogos és kerékpáros túra nem verseny! Minden résztvevő emléklapot kap. A túrázók között ajándékokat sorsolunk ki. A rendezvényt az időjárási körülményektől függetlenül megtartjuk, azon mindenki saját felelősségére vesz részt. A rendezőktől kártérítés semmilyen jogcímen nem igényelhető. Várjuk a nevezéseket! Minden résztvevőnek jó túrázást kívánunk.
Olajipari Természetbarát Egyesület és a Nagykanizsa Városi Természetbarát Bizottság
-A SZJA 1%-ról rendelkező 1996. Évi CXXV1. TV. 5. § (3) bekezdése értelmében közzétételi kötelezettségünknek eleget téve kijelentjük, hogy az Olajipari Természetbarát Egyesület (adószám: 19267096-1-20) tagjai és támogatói által a 2000 éves bér után felajánlott összeget kizárólag az Egyesület szabályában meghatározott célra fordítottuk.
Egyesületünk ezúton is köszönetet mond a működésünket adófelajánlásaikkal segített sporttársaknak és barátoknak.
Nagykanizsa, 2002. szeptember 8.
Olajipari Természetbarát Egyesület Nagykanizsa vezetősége
CUKORBETEGEKNEK
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete tájékoztatja az érdekelteket, hogy következő klubfoglalkozását folyóév szeptember 27-én, pénteken 15.30-kor tartja a kórház tanácstermében, amire minden érdeklődől szeretettel vár. Téma: Cukorbetegség okozta szemszövqdmények és kezelésük. Előadó: Dr. Vezendv László szemész főorvos.
INGATLAN
Nk-Palin főútvonal mellett régi ház dupla telekkel, megosztva is eladó. Vállalkozásnak kiválóan alkalmas! Irányár: 12 millió Ft. Érd.: 30/446-
0657 (4474 K)_
Nk-án Platán sori, kétszobás, harmadik emeleti lakás eladó. Érd.: 20/332-7927
(4518 K)_
Nk-án belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este),
30/238-0173 (4566 K)_
A TV-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559
(este) (4574 K)_
Nk-án belvárosi vízórás. telefonos, felújított kertes 35 nm-es udvari lakás eladó. Irányár: 3,8 millió Érd: 317-643
(4587 K)_
A Tárház utcában családi ház eladó. Irányár: 6,6 millió Ft. Érd.: 20/444-
6744, 20/461-8127_
Nk-án belvároshoz közel két szoba komfortos, udvari lakás sürgősen eladó. Irányár: 4,2 millió Ft. Érd.: 20/457-5628 (14 óra után) (4595 K) Újudvaron a dallosi szőlőhegyen présház teljes felszereléssel és 1040 nm területű szőlő termésével együtt eladó.
Érdeklődni: 312-737 (4597K)_
Nk-án a Teleki utcában 22 nm-es felújított udvari lakásomat eladnám vagy elcserélném 2 szobás lakásra II. emele-
tig. Érd: 386-799 (4600K)_
Zákányban tetőtér-beépítéses családi ház eladó. Érd: 18 óra után 82/735-316
(4604K)_
Nk-án. Kodály Z. úton 10. emeleten 2 szobás lakás eladó. Irányár: 4.1 millió
Érd: 06/30 351-8604. (4605K)_
Antalhegyen Kanizsától 9 km-re, közel a buszmegállóhoz, felújított pince teljes felszereléssel eladó. Különböző méretű hordók, kisdaráló eladó. Érd:
325-357 (4606K)_
Antalhegyen Kanizsától 9 km-re, közel a buszmegállóhoz 2300 nm gyümölcsös bőtermő nagy gesztenyefákkal terméssel együtt eladó. Érd: 325-357 (4607K)_
BÉRLET
Keszthelyen a Rákóczi téren garzonla-kás kiadó. Érd.: 93/311-991 (4586 K) Nagykanizsán Corvin utcában garázs hosszabb távra kiadó Érd: 325-778 es-
te 18-20 h-ig.(4599K)_
Nagykanizsán, Csengery út elején udvari ikergarázs egyik fele kiadó. Érd: 14 óra után 312-767 (4603K)
JARMU
1300-as Lada személygépkocsi 2 év műszakival eladó. Érd: 321-025 18 h után (4601K)
VEGYES
Hatszemélyes, duplaevezős, poliészter csónak eladó. Érd.: 30/227-3294 (4477 K)_
Két darab igényesen kidolgozott vaddisznóbőr. fejjel, filcalátéttel eladó.
Érd.: 30/227-3294 (4478 K)_
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.: 315-559 (este) (4575
K)_
Nagyon jó állapotban lévő egyszemélyes heverő, gyermekheverő, kétajtós szekrény költözködés miatt olcsón el-
iidó. Érd: 30/225-3839 (4594)_
240 l-es hűtőszekrény és datolyapálma 2,5 m-es olcsón eladó Érd: 329-264 (4602K)_
SZOLGÁLTATÁS
Nyelvtanár angol nyelvből tanítást, korrepetálást vállal. Ugyanitt alsó tagozatosok korrepetálását bármely tárgyból. Érd: 310-775, 70/314-2533
(4592 K)_
Pályakezdő pedagógus alsó tagozatos gyerekek délutáni felügyeletét (tanítását) vállalja, szükség esetén házhoz megy. Tel: 312-717 vagy 20/445-5665
(4593 K)_
Eltartási szerződést kötne idős nénivel, házaspárral ingatlanért, ottlakás-sal, egy nehéz helyzetű tisztességes dolgozó nő egy gyermekkel. „Kölcsönös megbecsülés" jelige, Pf.: 508 (4608K)_
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Halász Gyula. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Dezső Ferenc. Szőlősi Márta. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
2002. szeptember 19.
23
Nagykanizsa belvárosában a Kinizsi u. 2. szám alatti új társasházban -1 db tetőtéri, 3 szobás, 66 nm-es lakás 139 ezer Ft/nm áron eladó.
A földszinten üzletek, irodák
(180.000 Ft + ÁFA) kedvező feltételekkel eladók, vagy hosszú távon bérbeadók.
A teremgarázsban korlátozott számú parkolóhely még megváltható.
ír«teÖko-Ház 2000 Kit.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor u. 5.1. em. Telefon: (93) 516-714; fax: (93) 516-715;
2 O O O
ÉPlTŐ ÉS INGATLANFEJtE\'SZTÖ KFT.
E-mail: balassabela@chello.hu www.broadband.hu/balassabela
mmm
INGYEN LAKOMA
- előadássorozat a HSMK-ban szeptember 30-án, hétfőn 17 órakor.
A MAGYARSÁG ÉS EURÓPA
Ünnepi megemlékezés Illyés Gyula születésének 100. évfordulójára.
Előadó: Domokos Mátyás irodalomtörténész. A rendezvény házigazdája: Harkány László. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! A HSMK és a TIT közös szervezésében.
A HSMK FELVÉTELT HIRDET
INDULÓ TANFOLYAMAIRA
Kezdő szabó-varró, 30 órás (heti lx.3óra): 5000 Ft
Haladó szabó-varró, 40 óra (heti 1x3 óra): 6500 Ft
Kezdő szövő, 30 óra (heti I x2 óra): 3600 Ft
Foltvarró, 20 óra (heti 1x3 óra): 3200 Ft + anyagköltség
Selyemfestő, 20 óra (heti 1x2 óra): 3500 Ft + anyagköltség
Vertcsipke-készítő, 30 óra (heti 1 x3 óra): 5000 Ft
Csuhébaba-készítő, 15 óra (heti 1x3 óra): 2600 Ft
Hobbi virágkötő, 25 óra (heti 1x3 óra): 8.500 Fi + anyagköltség
Grafológiai tanfolyam, 40 órás (kéthetente 2x4 óra): 15.000 Ft
Társastánc, 24 óra (heti 1x3 óra): 3500 Ft
Terhes-torna, heti 2x 1 óra: 2800 Ft/hó
Gerinctorna, heti 2x1 óra: 2500 Ft/hó
jóga, 20 óra (heti 1 x2 óra): 7000 Ft
Fitness-aerobic (heti 2x 1 óra): 1800 Ft/hó
Jelentkezni lehet a részvételi díj 50%-ának befizetésével szeptember 25-éig az információs szolgálatnál.
FESTMÉNY ES RÉZKARC VASÁR
q / kedvezmény /O szePtem^er^"29.
Adulov Kabul Portré
25 festő-, és grafikusművész alkotásából választhat nálunk !
Adulov Kabul, Szász Endre, Balogh Ervin, Macskássy Izolda, Várkonyi János, Artner Margit, Gross Arnold, Vidor Vasarely, Reich Károly, Varga Imre, Hincz Gyula, Gyulai Líviusz...
PETRÓ GALÉRIA
Fő út 19. Tel.: 93/333-744 nyitva: hétfő-póntek:10-17,30 szombat:10-1 2,30
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ
államilag elismert, nemzetközi érvényességű,
NYELVVIZSGÁT SZERVEZ ALAP-, KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKON.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2002. október 26.
Jelentkezési határidő: 2002. október 4.
Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 86%!
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel./fax:,93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu OM reg. sz.: 01 - »»62 - 02
Nasykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XIV. évfolyam 32. szám • 2002. szeptember 26. Megjelenik 21.000 példányban
0k
¦MSZP
Együtt Nagykanizsáért!
Tisztelt Kanizsaiak!
Szeretettel meghívom Önöket 2002. október 2-án 15.30 órakor a Deák térre.
Kérem, jöjjenek el és találkozzanak vendégemmel,
MEDGYESSY PÉTER-rel,
a Magyar Köztársaság miniszterelnökével.
BICSAK MIKLÓS
Nagykanizsa megyei jogú város önkormányzati képviselő
L. VÁLASZTÓKÖRZET
Tisztelt Választópolgárok!
Tájékoztatom Önöket, hogy választási szórólapom nyomdahibákkal került kiszórásra. Ezúttal értesítem Önöket, hogy most is - mint az előző két ciklusban -, MSZP jelöltként indulok pártonkívüliként. A téves szórólapokért szíves elnézésüket kérem.
TÁMOGATÓ SZAVAZATAIKRA SZÁMÍTVA
Tisztelettel:
Bicsak Miklós
- Fizetett politikai hirdetések-
m
HMSZP
Tisztelettel:
A4-
Litter Nándor, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje
xtravaganza
RommE002
Nagykanizsa, Balatoni u. 2.
szeptember 28., szombat
Lányoknak
23.00-IG INGYENES!
sztárvendég >
GANXSTA ZOLEE
ÉS A
KARTEL
Az Éden Klub ex-te mez tova sa >
+ Exkluzív Showmúsor Ital és koktélakciók egész éjjel!
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
SZAVAZZAM AZ MSZP JELÖLTJEIRE!
¦MSZP
LITTER NÁNDOR polgármesterjelölt
HALASZ GYULA 9. választási kerület
(SZDSZ-MSZP)
PAPPPÉTER 10. választási kerület
(MSZP-SZDSZ)
- Fizetett politikai hirdetés -
A HÁROM CIKLUS BŰNEI!
A tizenkét eve, három önkormányzati ciklusban végig a testületben dolgozó két képviselő egyike Marton István, aki a legtovább volt a pénzügyi bizottság elnöke is, de a legutóbbi négy évben nem vállalt állandó bizottsági elnökséget. A költségvetéshez, a város gazdálkodásához való kompetenciája azonban - a közéletet figyelemmel kísérők szerint is - vitathatatlan. A mai rossz gazdasági helyzet értékelésére kértük a képviselőt, arra, értékelje, hogyan jutott idáig az önkormányzat, hogy egy ilyen - várhatóan október elsején a közgyűlés elé kerülő -költségvetés-módosítási javaslatot készítettek el?
WMIWWmuBHgMW—BMM—W8BWW98
- A kérdést meg lehet egyszerűen és bonyolultan is válaszolni. Az egyszerű a rövid távú okok felsorolása lenne, de azt hiszem, ahhoz, hogy az egész érthetővé váljon, az önkormányzatiság tizenkét esztendejét is át kell tekinteni, mert az okok mélyebben gyökereznek. Mint tudjuk, az 1990-es költségvetéshez az első önkomiányzatnak tartalmilag nem sok köze volt, de ez a költségvetés még egy és háromnegyed milliárd forintos bevételi és kiadási összeggel számolt. Ezt sikerült is teljesíteni, pozitív lett a mérleg. A hibák gyökere azonban már az első ciklusban tetten érhető. A ciklus végére a következő három évre előre az adósságállomány meghaladta az egymilliárd forintot, és ez csak azért nem okozott tragédiát a második ön-konnányzati ciklusban, mert az általam már többször „talált pénzeknek" nevezett bevételek özönlöttek a város kasszájába. Ilyen volt minden olyan pénz, amely nem normatíva vagy címzett ill. céltámogatás nyomán jutott a birtokunkba. Az első ciklus végén, de még inkább a második ciklusban két és fél - hárommilliárdot meghaladó volt az önkormányzati lakáseladásokból befolyt összeg, valamint a gazdasági társaságok részvényeiből áz önkormányzat kasszájába jutó bevétel. Ezek a pénzek biztosították az első ciklusban felhalmozódott adósságok kezelhető szinten tartását. Az első ciklus legnagyobb mulasztása önmagában is megjelölhető lenne mai bajaink egyik forrásaként. Mire gondolok? Amire egy ciklus első két évében stratégiai lépésként nem szánja cl magát az önkormányzat, az szinte biztos, hogy nem történik meg a
második két évben, mert a politikai pártok már nem tudják és nem is akarják felvállalni a kockázatot. Egy konkrét példa: A dr. Kotnyek István, Tüske Tibor és jómagam nevével fémjelzett bizottság 1992 első negyedévében elkészítette a helyi oktatási-intézményi reform tervét. Ezt \'92 nyarától életbe kellett volna léptetni. Az a meg nem tett lépés évi százmillió forint megtakarítást hozhatott volna. A második ciklus közepe táján - a Horn-kormány idején - a nekik járó gázkörmű-vagyonnak csak a negyven százalékát kapták meg az önkormányzatok. Az elfogadott törvény előkészítésében főszerepet játszott a város akkori és mostani országgyűlési képviselője. A maradék hatvan százalékot éppen egy éve sikerült - az akkor aktuális parlamenti képviselő jelentős lobbizása révén - a városnak megkapnia. Ez kamatokkal együtt mintegy egyegész-cgynegyed milliárd forint volt. A rossz példákat immár az utolsó ciklussal folytatva megemlíthetném a 2002-cs költségvetést, amelyet 300 millió forint folyószámlahitellel fogadott el a közgyűlés. A félév végérc ez a kétszeresére nőtt, a legutóbbi - a várhatóan október 1 -jén elénk kerülő - költségvetés-módosítási tervezetben pedig mintegy négyszázötven millióra csökken az összege. Óvnék mindenkit attól, hogy ezt a legutóbbi különbséget fetisizálja, mert egy akkora költségvetésben mint a kanizsai, a folyószámla-hitelállomány hatszázról négyszázötven millióra való csökkenése nem jelenti azt, hogy ez a költségvetés egészét meghatározóan jobbítaná. Ekkora összeg a pillanatnyi likviditási gondokon segíthet.
Meggyőződéssel vallom, hogy a pénzügyi bizottság - amely az önkormányzati törvény betűje szerint az egyetlen, kötelezően létrehozandó bizottság - a mai helyzet kialakulásáért nagymértékben felelős. A PB-nek - amelyet általában ellenzéki politikusok szoktak vezetni, kivétel ezt a ciklust - az a dolga, hogy jelezzen, ha gondokat lát. Törvény szerinti kötelme a költségvetés, a vagyongazdálkodás, a hitelfelvétel stb. figyelemmel kísérése és maga az ellenőrzés. Ennek - különösen ebben az esztendőben - nem tettek eleget, ezért is furcsálltam az utolsó tavaszi soros ülésen a bizottságnak adott „teljhatalmat". A továbbiakban megszüntethetjük a csodaváró hangulatot, mert további „talált pénzek" érkezésére nincs esélyünk. Tehát az összességében mintegy négymilliárd forintnyi bevételt nem célirányosan használtuk és éltük fel. Mint az eddigiekből is kiderült, lényeges stratégiai kérdéseket nem oldott meg egyik önkormányzat sem, rosszul sáfárkodott ezekkel a milliárdokkal, általában lyukakat tömkö-dött be vagy presztízsberuházásokat hajtott végre - nyugdíjasház, Rozgonyi út 1., Vásárcsarnok stb.
A helyi újság önkormányzati tudósításait, egyes nyilatkozatokat végigolvasva is látható: szó sincs arról, hogy senki sem ismerte fel a teendőket, csak sajnálatos módon ezek szőnyeg alá lettek söpörve és a pillanatnyi előnyöket vette figyelembe a mindenkori többség.
Sajnálatos, hogy városunk polgármestere egynapnyi különbséggel egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tesz a csődhelyzetről. Véleményem szerint folyamatosan csődközeli a helyzet, amelyet a következő - negyedik -közgyűlés csak feladata magaslatán állva háríthat el. Ezzel igazából a 2003-as költségvetés készítésénél szembesül majd.
- Jelentkeztek a város gondjai Marton István választási kerületében is?
- Szerencsére, nem ekkora
mértékben. Tizenkét évi képviselőségemre visszatekintve megállapítható, hogy a tízes választókerület sokat fejlődött. Ezen idő alatt a város népessége fogyott, míg a választókerületé dinamikusan növekedett. Ez példa nélküli városunkban.
Az infrastruktúra hihetetlen fejlődése - útfelújítással egybekötött csatomázás a Katonaréten és Sáncban; gázvezeték építés Bagolán és az 1995-ben belterületbe vont Szabadhegyen; a temetők rendbetétele Kisfakoson, Bagolán és Sáncban (a két utóbbi településrészen új ravatalozó építésével egybekötve); a Bagolai templom és sportkomplexum megépítése, a kultúrház bővítése és felújítása; a sánci, kisfakosi és a bagolai orvosi rendelők kialakítása; a Kaán Károly utcai vasúti híd építése és a számtalan út és járda felújítása - eredményezte a választókerületben a kertvárosi arculat erősödését és tette lehetővé a Katonaréten a pihenő-lakóövezet kialakítását.
A példaként felsorolt fejlesztések szinte kivétel nélkül - néha évek munkájával - önálló képviselői indítványaim eredményeként valósultak meg. Ha egy képviselő akart, akkor tudott is eredményt elérni, akár ellenzéki pozícióból is. Ezt a polgárok anyagi és fizikai közreműködése tette igazán hatékonnyá.
Az első választási ciklusban a pe-remkerülcti képviselők pártsemleges szolidaritási megállapodása jól működött, melyet szeretnék a jövőben felújítani. A településrészek öntevékenységének fokozását - a meglévő jó példák alapján - további polgárőrségek és szépítő egyesületek megalakítása szavatolná.
Nyolc éve húzódó feladat a bagolai hulladéktároló EU-normák alapján történő megépítése, és a kerékpárutak létesítése (Szabadhegyre: a Teleki utcától a Csónakázó-tóig stb.).
Szabadhegy infrastruktúrájának fejlesztését gyorsítani szükséges, melynek eredményeként már a következő esztendőben gépkocsival járhatóvá kell tenni az Alsó Szabadhegyi utcát.
2
2002. szeptember 26.
VELÜNK EGY
JOBB KANIZSÁÉRT!
Pintér Csilla
2. sz. választókerület
Dr. Kolonics Bálint
11. sz. választókerület
S/ó\'lősi Márta
7. sz. választókerület
Balogh László
3. sz. választókerület
Dr. Bárányi Enikő
14. sz. választókerület
p j
Magyar József
8. sz. választókerület
...EGY SIKERES JOVOERT!
FIDESZ-MDF-MKDSZ
Fizetett politikai hirdetés
FIDESZ-SAJTOTAJEKOZTATO
Pénteki sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz helyi elnöke az önkormányzati munkával kapcsolatban ismertette elképzeléseit:
- Az elmúlt négy évben az önkormányzati munka szervezetlenségére számtalan példát tapasztaltunk. Sűrűn tartott ülések, nem megfelelő előkészítés utáni döntések igazolták előbbi állításomat. Örülök annak, hogy dr. Fodor Csaba úr az MSZP frakciójának tagja, aki egyben a gazdasági bizottság elnöke is a Kanizsa Hetilapban megjelent összegzésében ezt megfogalmazta. A
bizottsági munka csak jól felkészült tagok munkájára támaszkodva lehet eredményes, s jó bizottsági munka után megfelelő idő birtokában tudja az előterjesztéseket a hivatal a közgyűlés elé hibátlanul vinni. Ha van idő a felkészülésre mind a bizottsági tagok, mind a hivatal dolgozói számára, akkor az önkormányzati képviselők is felkészültebben végezhetik munkájukat. Ehhez kapcsolódva szeretnék néhány javaslatot tenni, amit a következő ciklusban megfontolásra és bevezetésre ajánlom.
Havonta egy jól előkészített önkormányzati ülés, csütörtöki ülésnap. A bi-
zottságok bizottsági héten dolgozzák fel a témaköröket - időt kell hagyni a hivatalnak az anyag feldolgozására. A polgármester mellett két, illetve három tanácsadó testület működjön a javaslatok előkészítésében és a stratégia tervezésben, természetesen a civil szféra bevonásával, (pl.: e területen tevékenykedő szakértők). A frakcióvezetők és a polgármester rendszeresen beszéljék meg a stratégiai elképzeléseket, munkarendet, természetesen tájékoztatási jellegű tanácskozáson. Munkaterv készítése féléves intervallumban. Havi állandó munkaterv készítése.
TARNOCZKYRA NEM SZÁMÍTANAK. Lapunk kérdésére Cseresnyés Péter, a helyi FIDESZ-csoport elnöke elmondta, hogy mivel Tamóczky Attila a FI-
DESZ jelöltjének ellenfeleként indul a 11. sz. választókerületben, így a helyi szervezet Tamóczky Attila munkájára a továbbiakban nem tart igényt.
SZAVAZZON RÁNK!
POLGÁRMESTERJELÖLTÜNK:
SCHAB GYÖRGY
Képviselőjelöltjeink a választókerületekben:
1. Papp Nándor
2. Pintér Csilla
3. Balogh László
4. Antalics Dezső
5. Dr. Csákai Iván
6. Birkner Zoltán
7. Szőlősi Márta
8. Magyar József
9. Gyalókai Zoltán
10. Marton István
11. Dr. Kolonics Bálint
12. Magyar József
13. Lengyel Miklós
14. Dr. Bárányi Enikő
15. Polai József
MDF
Magyar
IS?^1 MKDSZ
- Fizetett politikai hirdetés -
2002. szeptember 26.
5r.KolonicsBáUnt
AZ EMBERTÁRSAK SEGÍTSÉGÉT KÉRIK
Vörös Bernadett 11 éves kiskani-zsai tanulót visszatérő epilepsziás görcsrohamai miatt rendszeresen viszik Budapestre kezelésre. A gyógyszerek széles skálájának kipróbálása ellenére a görcsök halmozottan jelentkeznek nála, és egy olyan komoly életminőségi roszszabbodás következett be életében, hogy ma már magántanulóként folytathatja csak iskolai tanulmányait.
Az epilepszia idegsebészeti beavatkozását külföldön, egy München melletti intézményben lehet elvégeztetni. A műtét sürgetővé vált, mert minden egyes rosszullét újabb rosszulléteket indukálhat és a szellemi teljesítményében bekövetkező változások is a mielőbbi cselekvést sürgetik.
Dr. Bárányi Enikő, a térségben dolgozó gyermekorvos közreműködésével történt a kislány Budapestre történő felvitele, aki naprakészen tartja a kapcsolatot a speciális gondozást végző, nemzetközileg elismert gyermekneurológussal. Az elmúlt hétvégén megbeszélést tartott az „Életünkért és Gyermekeinkért Alapítvány" képviselőivel, mert a zalaegerszegi pályázati lehetőségen keresztül elérhetővé válhat a kislány gyógykezelése.
A család már rendelkezik „Betti" nevére szóló önálló számlával, és a lakosság által összegyűjtött pénzzel. Most az alapítványon keresztül egy nagyobb térséget bevonó gyűjtést terveznek. E célból találkoztak az
alapítvány képviselői dr. Bárányi Enikővel, átnézték a dokumentumokat és megbeszélték a lehetőségeket.
A megbeszélésen a gyermekorvos utalt a korábbi megjegyzésére, mely szerint olyan alapítványokat
ajánlanak, kérnek támogatni, amelyek tiszta és biztos forrással rendelkeznek, és követhető, hogy á befizetett összeg a megjelölt célra kerül felhasználásra. Folyamatban van a kiemelten közhasznúság bejegyzése, kéri, hogy a lakosság minél szélesebb rétege - ha módjukban áll -, támogassa hasonlóan a cégekhez, akiket szándékoznak megkeresni.
Az alapítvány által a gyógykezelésre összegyűlő pénz, szinte működési költség nélkül teljes mértékben felhasználásra kerül. A gyűjtést minél előbb szeretnék elkezdeni, mert nagy összegről van szó, és a beavatkozás sürgős a beteg állapota miatt. Lukács Józseftől, az „Életünkért és Gyermekeinkért Alapítvány" kuratóriumának elnökétől megtudtuk, már korábban felvették a családdal a kapcsolatot, és a családtól írásos anyaggal rendelkeznek a lakossági adománygyűjtésről, ami eredményesnek mondható, de az összköltséghez képest elenyésző. A találkozón tisztázták a részleteket, Bettinek elkülönített számlája lesz, ahol precízen nyomon követhető a befizetett összeg felhasználása. A megbeszélést követően az alapítvány képviselői átadták Kiskani-zsán a kislány édesanyjának, Vörösné Szarnék Editnek a kéthetes gyűjtés összegét azonnali felhasználásra.
B.Zs.
EURÓPAI AUTÓMENTES NAP
Az autómentes nap megtartásának ötlete, mint annyi minden, Franciaországból származik. La Rochelle városában tartottak első ízben autómentes napot 1997-ben. A városi környezet állapotának javítását célzó nap. a levegőszennyezésre, a zajterhelésre, a balesetveszélyre illetve ezeknek a káros hatásoknak a csökkentésére hívja fel a figyelmet. Az utak. járdák és közterületek környezetbarát és biztonságos használatának megteremtése közfeladat. A legtöbb városban az elkerülő, a tehermentesítő és kerékpárutak kialakítása teremtheti meg az érzékelhető javulás feltételeit. Nincs ez másként Nagykanizsán sem. Városunk tavaly csatlakozott a több
ESŐBEN EGY LAKHATÓ VAROSÉRT
mint 760 európai város mozgalmához, azzal a céllal, hogy helyben is a figyelem központjába állítsák az autómentes nap célkitűzéseit. Az európai autómentes nap alkalmából szervezett sportrendezvényekre a város központjában került sor. A tartós eső ellenére megtartották a futóversenyt és a kerékpárosok is több kategóriában mérték össze tudásukat. A gyér számban megjelent érdeklődők dacolva az időjárással, végigszurkolták a több órás sportrendezvényeket. A gyermekek részére szervezett ügyességi kerékpárversenyre is több tucat gyermek jelentkezett. Az autómentes nap a díjátadással végződött.
H.GY
2002. szeptember 26.
Sajtótájékoztató a polgármesternél
Bejelentések és cáfolatok
Hétfőn sajtótájékoztatóra invitálta a helyi média képviselőit Tüttő István. Nagykanizsa város polgármestere. A polgármester beszámolt a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén történtekről. A testület döntése értelmében, Kanizsa 10 millió forint támogatást nyert a várost délről elkerülő út megterveztetésére, ami feltétele a további pályázatok benyújtásának. Az ülésen városunk polgármestere szóvá tette a testület pénzelosztási gyakorlatát, kiemelve az egyes megyék által benyújtott, elfogadott és elutasított pályázatait. A grafikonokkal és számadatokkal illusztrált tájékoztató során a sajtó képviselőinek olyan benyomása keletkezett, mintha Vas és Győr-Moson-Sopron megyék különalkujának esne áldozatul a zalai pályázatok nagy része. A nagykanizsai pályázatok közül 5-ből 4 nem nyert. Az elutasítás okait azonban ezúttal is homály fedi. A városvezetés újra átnézi a pályázatokat és szakértői vizsgálatok után, ismételten benyújtja azokat. E napirendet követően a tájékoztató hangzott el a Hevesi-körforgalom mellet épülő McDrive rendszerű gyorsétterem létesítéséről. Harmadik napirendi pontként Tüttő István Schmidt Lászlóval közösen mutatta be azt az üzleti tervet, ami a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ létesítéséhez készült. Ezt követően Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő elmúlt időszakban tett nyilatkozataira reagált Tüttő István polgármester. A FIDESZ sajtótájékoztatóin elhangzottakat tételesen cáfolta a polgármester, többször is megemlítve, hogy jót tenne a városnak, ha Cseresnyés úr nem ellene, hanem érte dolgozna. Nincs csődhelyzet Nagykanizsán - szögezte le a város első embere. Október l-jén az önkormányzati közgyűlés elé terjesztett javaslat már csak 426 millió folyószámlahitellel számol, bár a szükséges korrekciók után sem lesz könnyű helyzetben a város.
KOSZÖNJÜK KANIZSA!
TISZTELT HÖLGYEM! TISZTELT URAM!
A kanizsai SZDSZ nevében nagy tisztelettel megköszönjük azt a sok száz kopogtatócédulát, amelyeket az SZDSZ címére megküldték, illetve az Önökhöz bekopogtató barátainknak átadtak.
Köszönjük azt a sok biztatást, támogatást, amit Önöktől kaptunk. Azt kívánjuk mindannyiunknak, hogy „újra legyen nagy Kanizsa"!
Ehhez az SZDSZ-es miniszterek (gazdasági-közlekedési, oktatási, környezetvédelmi-vízügyi, informatikai-hírközlési) minden támogatást megadnak.
Tiszteletlel:
Röst János
önkormányzati képviselő
Kovács Kálmán
miniszter
Kereskai Péter
önkormányzati képviselőjelölt
Fizetett politikai hirdetés
TANÉVKEZDÉS AVATÁSSAL
munkahely minisztériumi segítséggel
Beindult az élet a Veszprémi Egyetem nagykanizsai kihelyezett képzési helyén. Az ünnepélyes tanévnyitó előtt két informatikai terem átadására került sor. A központi és önkormányzati segítséggel létrejött informatikai oktatótermek jelentőségéről Friedler Ferenc, a Veszprémi Egyetem Informatikai és Villamosmérnöki Önálló Intézetének igazgatója beszélt a hallgatók és a vendégek jelenlétében. A 2002/2003-as tanévnyitó ünnepségre a Honvéd Kaszinó tükörtermében került sor. A Himnusz elhangzása után dr. Gaál Zoltán rektor köszöntötte a hallgatókat, a város képviselőit, az oktatási intézmények vezetőit és a szülőket. Ezt követően Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szólt az egybegyűltekhez, kiemelve többek között a tudásalapú társadalom jelentőségét az ország fejlődése szempontjából. „Legyen a múlt példaadó" - idézet szellemében tartott tanévnyitót dr. Gaál Zoltán rektor, aki Pannónia múltját és nagyságát idézte fel. Az elődök példájára utalva a diákoktól és
a tanároktól tisztességes, kemény munkát kért. A tudás plusz információ egyenlő hatalom, és a hallgatók ennek meghódítására kezdik meg tanulmányaikat, hangsúlyozta az egyetem rektora. Professzor dr. S. Nagy Katalin, a Nagykanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a kanizsai főiskolai álmok beteljesülésének a város életében betöltött jelentőségéről szólt. Teleki László, a MEH államtitkára köszöntőjének elhangzása után, a Karos Invest Rt által alapított nívódíj létrehozásának bejelentése következett. A cég 5 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg hamarosan, mely megvalósulása után az itt végzők is munkához juthatnak. Az ünnepélyes tanévnyitó Jakobovics Áipád hegedűjátéka után fogadalomtétellel folytatódott és a Szózat elhangzásával zárult. Ezt követően Kovács Kálmán informatikai miniszter bejelentette, hogy Informatikai és Logisztikai Innovációs Központ épül Nagykanizsán kormányzati segítséggel. A felemelő pillanatok sora ezzel még
nem ért végett, hiszen a Zsigmondy Vilmos-Széchenyi István Szakiskola is ezen a napon tartotta tanévnyitóját. A műszaki informatikai mérnökasszisztens hallgatókat Mérksz Andor igazgató köszöntötte. A Veszprémi Egyetemmel közösen folytatott akkreditált felsőfokú képzés nagy jelentőséggel bír városunk oktatási rendszerében. Göndör István országgyűlési képviselő az egyetemmel való együttműködésről, és az Európai Unióról beszélt a hallgatók előtt. A jövő generációjának tagjairól szólva a korszerű, jól hasznosítható tudás megszerzésére buzdította a diákokat. Tartalmas napot tudhatott magáénak dr. Gaál Zoltán, aki a leendő mérnökasszisztensek tanévnyitóján is részt vett. A rektor kanizsai kötődését és a Winkler Lajos Vegyipari Szakközépiskolában eltöltött éveit idézte fel. A tudás, az általános műveltség és az erkölcs hármasságát mint alapot jelölte meg a sikeres életúthoz. A tanévnyitókon a város vezetését Tamóczky Attila alpolgármester képviselte.
Halász Gyula
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VAROS
JEGYZŐJE
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50. § (2) bekezdés f) pontja alapján a „polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjai általános választásának évében a választás napját megelőző 30 nappal a jegyző részletes jelentést tesz közzé pénzügyi helyzetükről és a választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő
pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről"
JELENTÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetéről és a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről
I. Bevételek, kiadások
Az önkormányzat önállóan és részben önállóan gazdálkodó 41 intézménye, a Polgármesteri Hivatal, a Horvát- és Cigány Kisebbségi Önkormányzat, valamint a Nagykanizsa és Környező Települések Területfejlesztési Társulása ez évben közel 13 milliárd forint bevételből gazdálkodhat. Az önkormányzat bevételeiből támogatja az önkormányzati feladatot ellátó az önkormányzati tulajdonú kft.-ket és kht.-kat.
Központi költségvetésből magánszemélyek jövedelemadója, normatív és kötött állami támogatás és tb. feladatok támogatása jogcímen 6,6 milliárd forint bevételt terveztünk. Részarányuk az összes bevételben 50,7%.
A bevételekből jelentős részt képviselnek a sajátos folyó bevételek. Ez évben adó- és illetékbevételeink 1,8 milliárd forintra prog-nesztizálhatók. amely az összes bevétel 13,9%-át teszi ki.
Működési bevételekből, átvett pénzeszközökből és előző évi pénzmaradványból 1,9 milliárd forint bevételt terveztünk. (Részaránya 14,6%.)
A fellutltnozási célú bevételeink, melyek a tárgyi eszköz értékesítések ellenértékéből, a különböző beruházásokra átvett központi és lakossági hozzájárulásból, cél- és
címzett támogatásokból, kölcsön-törlesztésekből, értékpapír értékesítésből és fejlesztési célú pénzadományból tevődik össze a 2002. évi költségvetésben 2 milliárd forinttal szerepel. (Részaránya 15,4%)
Év végéig tervezett folyószámla- és célhitel-felvételünk várhatóan 700 millió forint lesz. (Részaránya 5,4%)
A bevételek 82%-ál működési és fenntartási célra, 18%-ál pedig felhalmozási célú kiadások fedezetérc tervezzük felhasználni.
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak ellátására a költségvetésben 3.235 álláshely áll rendelkezésre, melynek költség kihatása 5,5 milliárd forint, így a személyi juttatások és járulékai az összes kiadások 42,7%-át teszik ki.
II. Adósságszolgálat
A számlavezető pénzintézet által az önkormányzat rendelkezésére bocsátott 600 millió Ft folyószámla-hitelkeret a likviditási problémák áthidalását biztosítja, felhasználásának mértéke a bevételek és kiadások alakulásától függően változó.
A középtávú beruházások, felújítások megvalósításához szükséges hitelek állománya 546 millió Ft, melyből a korábbi évekről áthúzódó hitelállomány 321 millió Ft, s a közeljövőben 225 millió Ft kerül felvételre.
A felhasználás területei: lakásépítés (44+46 lakás) és vásárlás (27 lakás), vásárcsarnok-építés, kórházrekonstrukció, intézményi energia-racionalizálási program, Vécsey Zsigmond Altalános Iskola rekonstrukciója.
A következő időszakokra vonatkozó adósságszolgálati adatok:
2002. év 124 millió Ft
2003. év 171 millió Ft
2004. év 110 millió Ft
2005. év 51 millió Ft
2006. év 45 millió Ft
2007. év 45 millió Ft
Az önkormányzat kezességvállalásával Miklósfa, Sánc, Palin városrészekben csatornahálózat épült, melyhez a víziközmű társulatok 10 éves lejáratú célhitelt vettek fel. A beruházások befejezését követően a társulatok jogutódjaként az önkormányzat szedi be a lakosságtól az érdekeltségi hozzájárulások összegét, mely fedezetet nyújt a társulatok által felvett hitelek törlesztésére. Ezen hitelállomány összege 2002. június 30-án 102 millió Ft volt, a végső lejárata
2008. év.
III. Vagyoni helyzet
Az önkormányzat tulajdonában lévő vagyon összértéke 2002. június 30-án 12.064 millió Ft, melynek főbb összetevői:
- immateriális javak 78 millió Ft
- tárgyi eszközök 9.831 millió Ft
- befektetett pénzügyi eszközök
510 millió Ft -készletek 129 millió Ft
- követelések 949 millió Ft
- értékpapír 5 millió Ft
- pénzeszközök 458 millió Ft
- egyéb aktív elszámolások
104 millió Ft Vagyongyarapodást eredményez a költségvetésben betervezett beruházások és felújítások megvalósulása, melynek forrásai az önkormányzat saját bevételei, pályázatokon elnyert támogatások, szakképzési alap és lakossági támogatás.
Vagyoncsökkenést eredményez, a tárgyi eszközértékesítés, a térítésnélküli átadás és az értékcsökkenés elszámolása.
Az önkormányzat valós vagyoni értéke és annak megoszlása forgalomképes, korlátozottan forgalomképes, és fogalomképtelen vagyonrészekre csak a vagyonkataszter 200l. december 31-i elkészüld követően állapítható meg egyértelműen.
Az önkormányzat 11 vállalkozásban közel 25 millió Ft értékű üzletrésszel, valamint 5 részvénytársaságban 113 millió Ft értékű részesedéssel rendelkezik.
IV. A következő éveket terhelő pénzügyi kötelezettségek
Több olyan feladatra, illetve beruházásra vonatkozóan hozott döntést a Közgyűlés, amelynek részbeni, illetve teljes finanszírozása a 2003. évet terheli. Ezek azok a költségek, amelyek a jövő évi költségvetésbe automatikusan beépítésre kell, hogy kerüljenek, hiszen a megvalósítás részben vagy egészben többségüknél már a
2002. évben meg is történt. Az alábbiakban felsorolt feladatok megoldása összességében 171.393.865 Ft. A Közgyűlés
2003. évet követően pénzügyi kötelezettséget nem vállalt.
2003. évet terhelő összkiadás: 171.393.865 Ft.
A 2003. évi kötelezettségek részletezve:
1.) Vagyonkataszter készítése
Az önkormányzati vagyonkataszter elkészítésének törvényi határideje 2002. december 31. A vagyonkataszter összeállítása ez évben elindult és reméljük határidőre
elkészül. A megbízottakkal fizetéshalasztásban egyeztünk meg, így a 39.900 E Ft összköltségből a jövő évet (2003. év) 13.900 E Ft terheli.
2003. évi kiadás 13.900 E Ft
2.) Kórházi gép-műszer beszerzés Céltámogatási pályázatot nyújtottunk be kórházi gép-műszer beszerzésre. A sikeres pályázat eredményeként 40%-os támogatáshoz jutottunk (20.256 E Ft), ehhez nekünk 60% saját forrást kell rendelnünk (30.384 E Ft).
Lehetőség van céltámogatás elnyerése esetén, annak a következő évben történő felhasználására. Mi ezzel a lehetőséggel éltünk, így a 2003. évet terheli 30.384 E Ft.
2003. évi kiadás 30.384 e Ft
3.). Csengery utcai 46 db bérlakás építése
A NMJV Közgyűlése a Csengery utcai 46 db bérlakás megvalósítására vonatkozó döntése és a beruházási okmány ismerete alapján úgy döntött, hogy ennek pénzügyi teljesítését átütemezi 2003. évre teljes összegben, vagyis a 24.329.961 Ft a jövő évet terheli.
2003. évi kiadás 24.329.961 Ft.
4.) A Dózsa Gy. utcai 44 db bérlakás építése A beruházás pénzügyi finanszírozása 5 ütemben valósul meg. A 85.401.523 Ft költségvetésünket terhelő saját részből 45.639.904 Ft a 2003. évet terheli.
2003. évi kiadás 85.401.523 Ft
5.>Szilárdhulladék-lerakó építése
A beruházás megvalósítása 2003. évben indul, de ennek finanszírozására önkormányzati saját forrást nem kell felhasználnunk. 6.) Zsigmondy-Széchenyi SZKI bővítése
NMJV Közgyűlése 197/2002. (VII. 2.) számú határozatával egyetértett a 105.000 E Ft összköltségű iskolabővítéssel. A beruházás megvalósításával a munkák befejezetésenek határideje 2002. november 30. A pénzügyi finanszírozása viszont áthúzódik a 2003. évre, mégpedig 49.596 E Ft terheli azt.
2003. évi kiadás 49.596 E Ft.
7.) Rendezési terv módosítások
NMJV Közgyűlése a város rendezési tervét több ízben módosította. A rendezési terv módosítására önkormányzati érdekből vagy az önkormányzathoz kérelemmel fordulók jogosnak ítélt változtatási igénye alapján került sor.
Az alábbi területekre vonatkozóan született rendezési terv módosításra vonatkozó döntés:
- Nagykanizsa 7-es úttól északra, Petőfi úttól keletre lévő terület, RT II. és III. ütem.
E két rendezési terv módosítás elkészítéséhez összességében 2.856 E Ft-ra. illetve 224. E Ft szükségeltetik. Ezek bevételként
2002. évben befolytak a rendezési terv módosítást kérők részéről, de ezek kifizetésére szerződés szerint
2003. évben kerül sor, így 2003. évet terheli e két összegnek a fenti jogcímen történő kifizetése.
2003. évi kiadás 3.080 E Ft.
- Nagykanizsa Belváros forgalomtechnikai terve
Az elmúlt években a város közgyűlése döntött a belváros forgalomcsillapításához szükséges feltételek megteremtése érdekében teendő egyes feladatokról. A forgalomtechnikai terv költsége 3.568 E Fi. Ennek szerződés szerinti fizetési határideje 2003. április 30. így az összeg kifizetésére 2003. évben kerül sor.
2003. évi kiadás 3.568 E Ft.
- Lakáskoncepciós területek rendezési terve
NMJV Közgyűlése a 442/2001. (XII. 18.) számú határozatával rendezés alá vonta a lakáskoncepcióval érintett területeket. Ennek elkészítése 896 E Ft-ba kerül, a fizetési határideje 2003. február 28., de mindenképpen meg kell hogy előzze a településszerkezeti terv elkészítése.
2003. évi kiadás 896 E Ft.
Nagykanizsa, 2002. szeptember 20. Szabóné dr. Csányi Mariann
Nagykanizsa MJV jegyzője
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
3 BUDAI ISTVÁN önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2002. szeptember 27-én pénteken 17 és 19 óra között
Kazanlak körút 7. számú épület „A" lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
LAKOSSÁGI FORUMOK
BALOGH LÁSZLÓ, a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője cikluszáró fogadóórát és lakossági fórumot tart 2002. október 2-án, szerdán 17 órakor a Batthyány-gimnáziumban (Rozgonyi u. 23.). Minden érdeklődőt tisztelettel várok, aki a körzet problémáival és a város oktatási, kulturális és sporthelyzetével kapcsolatban keres.
Balogh László
30/2040-865
TISZTELT K1SKANIZSAI VÁLASZTÓK! DR. BÁRÁNYI ENIKŐ a FIDESZ, MDF, MKDSZ képviselőjelöltje, szeretettel meghív minden érdeklődőt a 2002. október 4-én, pénteken 18 órakor tartandó lakossági fórumra. A fórumon bemutatkozik Scháb György polgármesterjelölt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Helye: Nagykanizsa-Kiskanizsa Nagyrác Úti Altalános Iskola ebédlője.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Fő u. 8. szám alatt található 44 nm alapterületű üzlethelyiséget.
Az induló licit bérleti díj (bruttó): 1.600 Ft/nm/hó
A versenytárgyaláson a licitlépcső (bruttó): 80 Ft/nm/hó Az árverés ideje: 2002. szeptember 26. 9 óra
Versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti tárgyalója. Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodá-
si Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti 13/a. Tel.: 500-739
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Bartók Béla u. 6. szám alatt található, 154 nv alapterületű üzlethelyiség és 34 nr alapterületű raktárhelyiség.
Az induló licit bérleti díja (bruttó): 1.000 Ft/mVhó A versenytárgyaláson a licitlépcső 10 Ft/mVhó Az árverés ideje: 2002. október 8. 9.00 óra
Versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) földszinti tárgyalója. Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Iroda. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz 13/a. Tel.: 500-739)
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
2002. szeptember 26.
^KolonicsJíáUnt
„Felelőssegünk a holnapért!"
Képviselőjelölt: HORVÁTH JÁNOS
Nagykanizsán születtem, 47 éves vagyok. Nagykanizsán (Kiskanizsán) élek. Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem. Hivatásos gépkocsivezetőként dolgoztam hosszú évekig, majd 1990-től vállalkozó vagyok. Három nagykorú gyermekem van.
Amit Én szeretnék:
• Egyenlőséget a közélet színterein!
• Segélyek helyett esélyt - emberhez méltó, hosszú távon tisztes megélhetést biztosító munkát!
• Minden családnak emberhez méltó otthont és emberhez méltó életkörülményeket.
• Tudatos ifjúságnevelést, a cigány fiatalok szocializációjának, életmód-változásának elősegítését.
• Gyermekközpontú oktatáspolitikát és piacképes felnőttképzést!
• Pozitív társadalmi kommunikációt, kulturális és művészeti kincseink megőrzését és megismertetését!
• Társadalmi és gazdasági diszkrimináció nélküli életet!
Fizetett politikai hirdetés
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó)
Vas- és fémszerkezet lakatos szakirányú 60.000-80.000
Csőszerelő lakatos szakirányú 70.000-90.000
Üvegfúvó szakirányú 80.000-130.000
Elektrikus szakirányú 100.000
Tehergépkocsi-vezető szakirányú 50.000-90.000
Asztalos szakirányú 65.000-100.000
Faesztergályos szakirányú 50.000-70.000
Fűrészgép-kezelő szakirányú 50.000-100.000
Vasbetonszerelő szakirányú 70.000-105.000
Ács-állványozó szakirányú 70.000-110.000
Bádogos szakirányú 60.000
Hentes szakirányú 55.000-80.000
Pék szakirányú 50.000-70.000
Cukrász szakirányú 70.000
Bútoripari csiszoló 8. általános 50.000-70.000
Beültető 8. általános 60.000-65.000
Operátor 8 általános 60.000-70.000
Csomagoló 8 általános 50.000-60.000
Gépészmérnök főiskola 100.000-200.000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK kirendeltségén Nagykanizsa. Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032
Ügyfélfogadási idő: Hétfő-kedd-Péntek: -szerda: 8-12 és 13-16 között 8-13-ig.
23-AN HETFON RENDEZTÉK meg az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola és Képzőművészeti tagozatának kiállítását, melyet Zsoldos Péter méltató szavai nyitottak meg. A kiállítás a Honvéd Kaszinó galériájában folyamatosan megtekinthető.
A Farkas Ferenc Városi Zeneiskola és a Batthyány-gimnázium
JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYT szervez a gimnázium rendezvénytermében 2002. szeptember 27-én, pénteken 18 órakor.
A műsorban feltépnek: a Zeneiskola Ifjúsági Vonószenekara és az Orff Ütőegyüttes az augusztusi, svájci koncertkörút legsikeresebb darabjaival.
Karmester: Jakobovics Árpád, Baráth Zoltán.
Együttesvezető: Bücs Angéla.
Szóló:
Baráth István trombita és
a Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek Vegyeskara.
Karnagy: Cseke József.
Zongorán kísér: Martonné Németh Mária.
Szeretettel várunk minden segíteni kívánó kanizsait!
NE PÁRTPOLITIKÁT, HANEM VÁROSPOLITIKÁT!
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A MUNKÁSPÁRTNÁL
Szeptember 17-én délután sajtótájékoztatón mutatta be a helyhatósági választásokon induló jelöltjeit a Munkáspárt. Jelöltjeik kétharmada felső és középfokú végzettségű, valamint szakmunkás és tanuló. A Munkáspárt szeretne beleszólni a város életébe. Nem pártpolitikát, hanem várospolitikát akarnak, és arra számítanak, hogy legalább két jelöltjük bejut a testületbe. Nem a múltban kell kutatni - vallják -, hanem a jövőben! A jövővel kell foglalkozni, hogy lakása és munkahelye legyen a fiataloknak. A jelöltek kiválasztásánál törekedtek arra, hogy kötődésük legyen a Munkáspárthoz. A kanizsai szervezetben nincs olyan párt-
munkás, aki annak idején ebből élt. A Munkáspárt polgármesterjelöltje Dubb Józsefné, aki indul egy választókörzetben jelöltként is. Az alapszervezetek jelölték a tagokat így a Munkáspárt képviselőjelölt jei: Varga László, Halász István Csizmadia Lajos, Dávid Anna Reichert Tiborné, Lakatos István Juhász Károly, Trencséni Gyula né, Dubb Józsefné, Nóvák Lajos Dubb József, Kiszeli István Göntér Csaba, Dubb Szabolcs. El hangzott, hogy tízen leadták a kopogtatócédulát, és be van jelentve a kompenzációs lista. A három listavezető: Trencséni Gyuláné, Dubb Józsefné és Csizmadia Lajos.
szőnyegház
PVC ¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
PARKETTA- ÉS PVC-VÁSÁR A TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
PARKETTA
1.390 Ft to,
- azonnali kiszolgálással
- szaktanácsadás
- ingyenes alátétfóliával
- ingyenes helyi kiszállítás
- szőnyegszegés
- PVC-padló-fektetés, parkettázás garanciával, korrekt áron.
A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
KREATIV HOBBI- ES DEKORÁCIÓS ÜZLET
Nagykanizsa, Király u. 29.
Tel.: 936310-927
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJA
A kulturális örökség napja idei rendezvényeinek központi témája a múzeumok bemutatása volt. Ennek alkalmából, Nagykanizsán a Thúry György Múzeum ún. „nyitott ház" programot szervezett. A szombaton 10-16 óra között látogatható „Emlékek a múltból" kiál-
lítás mellett, a Zrínyi Miklós úti raktárbázis kapuit is megnyitották az érdeklődők előtt. A nagyközönség által eddig nem ismert tárgyakat, használati eszközöket, és ruhákat is bemutattak a múzeum munkatársai.
H. GY
INGATLANÜGYNÖKSÉG
SSDONagykanizsa, Roigmyiu. 3. TeL: 93/312-470 20/9531-591
A FÖDÉMSZERKEZETEK ELVÁLTOZÁSAI
Amin állunk, az a padló, ami felettünk van, az a mennyezet. Ezeket a vízszintes felületeket hívjuk födémszerkezeteknek.
A hő-, hangvédelemről, a vízszigetelésről már esett szó az előzőekben.
Néhány szót kell ejtenünk a legfontosabbról, a szilárdságukról.
Régi lakásoknál gyakran találkozunk olyan jelenséggel, hogy a szoba mennyezete lehajlik. Többségében olyan esetekben fordul elő, ahol a mennyezet tartószerkezete fa (gerenda).
A padlózat hiányossága, süllyedése a burkolatok elváltozásán érzékelhető.
Mindkét esetben sok okozati tényező hatásának eredményét látjuk. Fontos, hogy az ingatlan értékelésekor az okokat feltárjuk, a javítási költségek behatárolása miatt.
AZ ÖN PARTNERE A FIX INGATLANÜGYNÖKSÉG!
S T R A T U S
Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
A Stratus Kft. meghirdeti eladásra
a megbízója tulajdonát képező, a nagykanizsai ingatlannyilvántartásban a 1169. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. szám alatt található ingatlan 7/22-d arányú tehermentes tulajdonjogát. Az ingatlanrész összesen 281 m2, amely két szintből ( fsz.: 104 m.2,1.emelt: 177 m2 ) áll.
A részletes vételi ajánlatokat - a vételár,a fizetési feltételek, valamint az ajánlati kötöttség pontos megjelöléséve -, 2002.09.30-ig zárt borítékban kérjük eljuttatni a következő postacímre: STRATUS Kft. H-3201 Gyöngyös, Pf: 263. ( A borítékon kérjük feltüntetni: Nagykanizsai ajánlat)
Az ajánlattételi felhívás nem jelent szerződési kötelezettséget sem az ingatlan tulajdonosa, sem a Stratus Kft. számára.
További információkért hívja a 06/30/212-4670-s telefonszámot.
2002. szeptember 26.
^..KolonicsBáUnt
88
A Zalai „A Nostru" (Miénk)-Egyesület
es
a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége
SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KAMPÁNYNYITÓ NAGYGYŰLÉSÉRE.
A rendezvény helyszíne:
A rendezvény időpontja:
Hevesi Sándor Művelődési Központ 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
2002. szeptember 28. (szombat) 16.00 óra
Program:
- A Zalai „A Nostru" Egyesület és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége jelöltjeinek bemutatása és programjuk ismertetése.
- A rendezvényen fellép a Romantic együttes.
Jelöltjeink:
- Lendvai Ferenc
- Molnár Jenőné
- Nagy József György
- Teleki László
- Váradi Istvánné
Tisztelettel:
Molnár Jenőné
egyesületi elnök
Nagy József György
CSZOSZ ügyvivő elnök
Fizetett politikai hirdetés
MEGNYÍLT A HETYEGI KOLLEGIUM
Az elmúlt hétvégen megnyitotta kapuit a Hétvégi Kollégium. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület a Cigányság Jogaiért, közös szervezésében indított Hétvégi Kollégium ismét várja az általános és középiskolás tanulókat a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. A gyerekeket Váradi
Istvánné, a CKÖ elnökhelyettese köszöntötte, arra kérte őket, hogy rendszeresen járjanak, és tanuljanak folyamatosan. Az elmúlt tanévben csak egy tanulónak kellett osztályt ismételnie, a többiek átmentek a pótvizsgán. A szervezők az esti gimnáziumba járók számára is segítséget kívánnak nyújtani a tanulmányaik sikeres befejezéséhez.
Új életforma nyílhat meg előttük
TANÉVNYITÓ AZ esti gimnáziumban
A második tanévet kezdték cl a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola szervezésében elindított esti gimnáziumban szeptember 18-án. A Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban megtartott ünnepélyes tanévnyitón a 22 második és a 42 első osztályos tanulót, valamint tanáraikat Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára, a CKÖ elnöke köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, a hátrányos helyzetkép megszüntetése miatt a CKÖ számára is fontos a levelezői rendszerű képzés bevezetése, illetve folytatása, mert egy-egy munka betöltésénél gyakran kapják azt a választ, hogy nincs megfelelő iskolai végzettsége a munkát keresőnek. Suhai Zsolt igazgató elmondta, a szakképző iskola levelező tagozata örömmel vette a felkérést az elmúlt évben. Egy év eltelt jó eredménnyel és sikerekkel, a tanárok is látták az értelmét, ez hozta az új elképzelést, hogy indítsák el még egyszer a képzési formát, mely tartalmát tekintve megegyezik a középiskolában régóta folyó levelező képzéssel. Ide bárki jelentkezhet, szívesen fo-
gadják, nem zárnak ki senkit. Törekednek arra, hogy ne érje kudarc a tanulókat, hiszen felnőtt emberek, család mellett, munka mellett, vagy éppen munka hiányában ülnek a padokban. Szoros baráti együttműködéssel akarják tanítani őket, nyugodtan elfelejthetik, amit eddig tapasztaltak az iskolarendszerben. Nem lesz könnyű az iskolába járás, de ha komolyan veszik és tanulnak, valamint elfogadják a tanárok segítségét, akkor menni fog. Az igazgató szólt* arról, hogy az elmúlt évihez képest változott a rendszer. Az órák alkalmával nem fognak felelni, és dolgozatot írni. hanem jegyzetelnek, és a januári féléves vizsgával zárják az addig tanultakat. Amit év végén a záróvizsgán produkálnak, az kerül be a bizonyítványba. A második osztályosok tanévnyitóján az igazgató elmondta, hogy felpörgetik a ritmust, a levelező érettségi vizsgarendszert. Akinél nem megy ez a tempó, fél évkor bukás elkerülése érdekében egy évvel meghosszabbítják a tanulást. Befejezésül azt kívánta, ha jó eredménnyel zárják az évet. egy új életforma nyílhat meg a végzők előtt.
B. Zs.
ÉRETTSÉGIVEL KÖNNYEBB LEPNI
Az esti gimnázium tanévnyitójára érkező Orsós Csaba már egy sikeres éven túl van. Kérdésünkre elmondta, munka mellett nehéz volt a tanulás, nem volt könnyű beosztani az idejét. Ő vállalkozó, tereprendezés, karbantartás, elhagyott birtokok rendben tartása, takarítás és épületfelújítás tartozik a vállalkozásába. Tanárai megkönnyíttették a helyzetét, segítettek neki tanulni, és az anyagot érthetően adták le. Az elmúlt évben kedden és csütörtökön délután kellett iskolába jönni, és a hiányzásról nem kellett igazolást hozni. Negyedévenként vizsgáztak, most a tanévnyitón tudják meg a változásokat. Mint mindenhol, náluk is volt lemorzsolódás. Kőműves szakmája van. az iskola mindig kell, a CKÖ nagy segítséget, és lehetőséget adott számukra a tanuláshoz. A Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban mindenki otthon érz.i magát, mindenki egyenrangúnak érezheti magát, felszabadultabbak, nincs előítélet senkivel szemben. Érettségi
után marad továbbra is vállalkozó, de vannak tervei, elképzelhető, hogy még továbbfejleszti magát, ha netán nem működik a vállalkozás, akkor érettségivel könnyebben tud lépni. Harmincéves, családja még nincs, először megalapozza a jövőt, s utána jöhet a nősülés.
10
2002. szeptember 26.
KIRÁNDULÁS A FŐVÁROSBA
Tavaly a Hétvégi Kollégium tanulóinak, szeptember 19-én a felnőtteknek szervezett autóbuszos kirándulást a fővárosba a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért, és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
A különjáratú autóbusszal több mint 40 felnőtt lépte át a 100 évvel ezelőtt átadott Parlament kapuját, sétált fel a 96 lépcsőn, csodálhatta meg a 96 méter magas kupolát, és a kongresszusi termet. Volt, akinek nagy élményt jelentett meglátni a Dunát. A Nemzeti Színház épülete, a híres színészekről készült szobrok, és a színház parkja elkápráztatott mindenkit. A kanizsaiakat az Országház előtt baráti kézfogással fogadta Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára, a város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnöke. A társalgóban a kirándulás résztvevői találkoztak városunk szocialista országgyűlési képviselőjével. Göndör Istvánnal is.
2002. szeptember 19.
11
Hát ilyen sincs Kanizsán! - szólalt meg a buszon valaki, amikor megláttuk a Parlament épületét. Néhány perc várakozás után felsétáltunk a díszlépcsőkön, amit az építész, SteindI Imre, a Honfoglalás évszámára, 896-ra utalva, 96 lépcsőfokra tervezett.
Mindenhol jó kanizsaiakkal találkozni. Hát még a Parlamentben! A parlamenti sétán Göndör István országgyűlési képviselő is csatlakozott a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület és a CKÖ által szervezett kirándulás résztvevőihez.
A Nemzeti Színház kivitelezése Siklós Mária építész tervei alapján 2000. szeptember 14-én kezdődött, és alig 15 hónap alatt készült el. Az épületet parkosított terek ölelik körül, melyek sajátos mikroklímájukkal az épület szerves tartozékai.
A kert és a szoborpark, a színház külső környezetének tervezője Török Péter kerttervező művész. A park kapuszobrát Melocco Miklós szobrászművész tervezte, melyen Tolnay Klári és Latinovics Zoltán fogadja a közönséget.
Mswte- ura l»iE©íMÉmf®ís fM»M
PRÍMEK - 2002
ffij Első alkalommal kerül meg-B rendezésre a Principális-nente Mezőgazdaságának jij s Értékeinek Kiállítása és flj Vására e hét végén, Gelsén. H A házigazda település pol-
¦ gármesterét, Rácz Józsefet -
¦ aki egyben a Principális-
¦ menti Települések Terület-
cjlesztési Társulásának el-j|j <oke is -, arra kértük, ossza H meg velünk gondolatait e Hl neves esemény kapcsán.
- Miért fontos, hogy a térség otthont adjon egy ilyen programnak?
- Közel tízezren laknak a társulás 18 településén, és mint azt a rövid kutatásunk kiderítette, közel 50 olyan vállalkozó és gazdasági társaság működik a térségben, akik az itt élők mindennapi tevékenységét, életét képesek megjeleníteni. Igy aztán felkértük őket, vegyenek részt a kiállításon. Úgy gondoltuk, nagy hiba lenne, ha értékeinket, hagyományainkat nem mutatnánk meg a nagyközönség-
nek. Rengeteg információ cserél gazdát, üzleti kapcsolatok alakulnak ki. Földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan a növénytermesztés és az állattenyésztés még ma is meghatározó szerepet játszik a térség életében. Bár az agrárválság ezt a területet ugyanúgy sújtotta, mint bármely más térséget az országban, a termelési volumen összességében ezeken a településeken még mindig nagyobb, mint amennyi fogyasztó itt helyben jelentkezik. Nagyon fontos tehát, hogy termelő és fogyasztó egymásra találjon. Remélhetőleg ehhez is segítséget tudunk nyújtani ezzel a rendezvénnyel.
- Mennyire vették igénybe a vásárszervezésben már komoly rutinnal rendelkezőket?
- Komoly segítséget kaptunk
Sz.epetnekről, elsősorban szakmai kérdésekben egyeztettünk. Szeretnénk próbára tenni saját képességeinket, úgy gondolom, eleget tudunk lenni ennek a kihívásnak.
- Mennyiben különbözik a PRÍMEK a már több éves tapasztalatokkal rendelkező, „jól bejáratott" vásároktól?
- A program felépítése hasonlít a más térségben megszervezetthez. A vidéki lakosság nagy része mezőgazdaságból él Zala legnagyobb részén. Igy természetesen azonos célokat tudunk megfogalmazni a megye bármely pontján: ismeretek bővítése, kapcsolatok kiszélesítése, hagyományteremtés, üzleti kapcsolatok kialakítása. És hogy milyen különbségek vannak? Mivel a társulásunk szervezi, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden
település - még az alig több mint ötvenlelkes Börzönce is képviseltesse magát, legyen lehetősége a bemutatkozásra. Ugyanilyen megfontolásból szeretnénk minden évben a társulás más településén megszervezni a vásárt, rotációs rendszerben. Mivel a társulás alkalmazotti létszáma lehetővé teszi, mindenféle szervezési és lebonyolítási feladatot a társulás meg tud oldani. Érdekességként szeretném azt is megjegyezni, hogy Gelse község német testvértelepülése, Unterreit képviselőtestülete is a vendégünk lesz a hét végén. Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között fogjuk aláírni az együttműködési megállapodásunkat. Ebben elsősorban az oktatási intézményeink közötti egyre szorosabbá váló munkakapcsolatot tesszük hivatalossá, gyerekek csereüdültetését és nyelvtanulását szorgalmazva, másrészt szeretnénk megerősíteni kulturális és sport téren kialakított barátságunkat.
Sz.M.
Közhírré tétetik
Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik, Hogy a Princi mentén Vásár szerveződik.
A vidékfejlesztésről Szakemberek szólnak Kérdezhet is tőlük Segíteni fognak.
Ha szombat és vasárnap S szeptember legvége Legyen a vendégünk Jöjjön a PRIMÉK-re.
Vehet vásárfiát, Lát sok érdekeset S hogy jól érzi-e magát? Még az is megeshet.
Mert ez lesz a neve Jó lesz megtanulni Hisz\' ezután mindig Igy fogjuk majd hívni.
És vasárnap este, Mindennek legvégén Szüreti mulatság Zárja a rendezvényt.
Hagyományt teremtünk A mi térségünkben, S hírül adjuk szépen Az egész vidéknek.
Ha máris felkeltettük A kíváncsiságát Ne egyedül jöjjön, Hozza a családját!
Lesz sok kiállító, Tőlük megtudhatja Hogyan él itt nálunk Apraja és nagyja.
Szeretettel várunk Minden érdeklődőt Ne feledje! A PRIMÉK Nekünk, értünk szerveződött!
MEGHÍVÓ
A Principális-mente Mezőgazdaságának és Értékeinek Kiállítása és Vására - Gelse, 2002. szeptember 28-29,
Tisztelettel meghívjuk Ont a Principális-menti Önkormányzatok Társulása áltat megrendezésre kerülő I. PRIMÉK - 2002. térségi vásárra. Kérjük érdeklődésével tisztelje meg térségünk kiállítóit és a vásár szervezőit!
A vásár programjához jó szórakozást kívánunk!
Rácz József Orlainé Tauer Andrea társulás elnöke térségmenedzser
PROGRAM:
2002. szeptember 28. szombat: 10.00 Vásárnyitás
Helyszín: Sportcsarnok
Köszöntőt mond: Dr. Solymosi József - FVM miniszteri főtanácsadó. Varga László - Zala Megyei Közgyűlés elnöke. Rácz József - társulás elnöke. Vásárdíjak átadása.
11.00 Szakmai kerekasztal-beszélgetés az Információközpontban dr. Solymosi József vezetésével. Téma: aktualitások a vidékfejlesztésben az EU-s csatlakozásra készülve; a kistérség, mint a vidékfejlesztés legalsó szintje.
15.00 Nagyközönségnek szóló előadások. FVM Zala Megyei Hivatala
- előadó: Németh Zoltán. ZM Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
- előadó: Böszörményi László. Falusi Vendéglátók Szövetsége -előadó: Nagyné Kovács Katalin.
2002. szeptember 29. vasárnap
13.00 Kulturális programsorozat szüreti felvonulással és bállal 18.00 Ünnepélyes vásárzárás
Mindannyian tudjuk, hogy megyénkben már hagyományai vannak az évenkénti vásároknak. Gondoljunk csak a szepctncki, a lenti, vagy éppen a zalaszcntgróti rendezvényre. Ebben a térségben azonban eddig még nem volt hasonló, de eljött ennek is az ideje. Orlainé Tauer Andreát, a Principális-menti Települések Területfejlesztési Társulásának térségmenedzserét kérdeztük arról, hogyan született meg a vásár megszervezésének alapgondolata?
¦HMM
- Nagy vonzerőt gyakoroltak ránk a megye más kistérségeinek ilyen irányú kezdeményezései, és látva a sikereket, a mi társulásunk is kedvet kapott egy hasonló térségi megmutatkozáshoz. Már az előző év társulási üléseinek is témája volt a vásárszervezés, de akkor kicsúsztunk az időből, nem találtunk igazán alkalmas időpontot a vásár megszervezéséhez. Az idei év programtervének összeállításakor azonban már biztosan tudtuk, hogy szeptember végén kiállítást szervezünk a térségben. Szeretnénk valami hasonlóval, mint a többek, de mégis sajátossal, erre a térségre jellemzővel előrukkolni.
- Hogyan indul egy ilyen többnapos rendezvény megszervezése? Hiszen még nincsenek kialakult szokások, nincsenek címlisták az előző évekről?
- Összegyűjtöttük a kistérségben élő és tevékenykedő gazdák, őstermelők, iparosok,
vállalkozók, kézművesek címjegyzékét és ebből a listából egy rendkívül színes, összetett kép bontakozott ki a térségünkről. Ezt a színes kínálatot szeretnénk egy helyszínre összerendezni és megmutatni az itt élőknek, és persze minden érdeklődőnek. Ezen túlmenően a távolabb élők figyelmét is szeretnénk ráirányítani a térség kínálatára. Az első alkalommal kiállítók közül szeretnénk, ha mind többen jelennének meg a megyei, majd az országos kiállításokon, vásárokon, gondolok itt akár a zalaegerszegi vásárra, az OMÉK-ra, vagy a BNV-re. Azt gondolom, lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy párbeszéd alakuljon ki mind a kiállítók és a látogatók között, mind a kiállítók és a vásár támogatói között. Ilyen módon is segíteni szeretnénk a térség felzárkózását, javítani a térségben élők esélyegyenlőségét, különös tekintettel az egyre közelebb kerülő uniós csatlakozás-
- Mint a többi vásáron is, itt is több vásári díj kerül kiosztásra. Kik a rendezvény támogatói?
- A vásárdíjakkal ösztönözni kívánjuk a térség iparosait, a helyi gazdákat, szolgáltatókat, hogy kiállítsanak, hogy megjelenjenek a térség életében. Egyfajta bemutatkozási lehetőséget szeretnénk nekik felkínálni, amivel remélem minél többen élnek majd. A vásár támogatói között tarthatjuk számon a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, az Agrármarketing Centrum Kht.-t, A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, a Zala Megyei Agrárkamarát. De megemlíthetnénk a TESZ Zala Megyei Szervezetét vagy az EU Információs Pontot is. És persze segítőink, támogatóink egész sorát felsorolhatnám még, szerencsére nagyon hosszú ideig tartana.
- Milyen szakmai programok várják az érdeklődőket a vásár ideje alatt?
- Gondoltunk azokra, akik
szakmai programot szeretnének látni, hallani: meghívott szakembereink friss információkkal szolgálnak a területfejlesztésben érdekelt térségi és megyei szereplők számára, de gondoltunk a nagyközönségre is, ők tájékoztatót hallhatnak a megye mezőgazdaságát, a vállalkozásfejlesztést és a falusi vendéglátást érintő aktuális kérdésekről.
- Kik a rendezvény főszervezői?
- Különösen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a vásár életre hívása kapcsán elsősorban közös gondolkodásról és közös munkálkodásról van szó, ami megmutatkozik a társulás döntéshozói, polgármesterei részéről, másrészt a társulás alkalmazottai, a társulás falvaiban dolgozó településfejlesztők részéről. Ez a vásár alkalmat kínál az ő számukra is, hogy személyesen bemutatkozzanak a nagyközönség előtt az általuk felállított standon. Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítségemre voltak és vannak a szervezésben, hasznos tanácsokkal, ötletekkel segítettek a gyakorlati tennivalók terén, bármilyen formában támogatták ennek az elképzelésnek a megvalósítását. Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik elfogadták a társulás felkérését, és részt vesznek akár kiállítóként vagy látogatóként, akár díjátadóként vagy szakmai előadóként az I. PRIMÉK kiállításon,
Sz.M.

m
FALUNAP FELSORAJKON
Ebben az évben is megrendezésre kerül a felsőrajki falunap. A Felsőrajki Sportegyesület és a helyi önkormányzat együttműködve színes, programokban gazdag sportnapot szervezett, melyen a település apraja-nagyja képviseltette magát. Nagy sikert aratott a polgármesterek és a térség női válogatottjának labdarúgó-mérkőzése, melyen döntetlen eredmény született.
Az egész napos rendezvényen a gyengébbik nem is jól helytállt, és erejét megmutatva a szkanderversenyen is jól szerepelt. A szórakoztató program zárásaként este utcabál került megrendezésre.
Felsőrajki Szent Anna ünnep
A már hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Felsőrajki Szent Anna iin-
vény 16 órakor szabadtéri szentmisével kezdődőt, melyet Szendi József veszprémi érsek celebrált, majd 17 órától a helyi általános iskola és óvoda gyermekei mutatták be látványos kis műsorukat. Vigh László helyi polgármester beszédében ízelítőt adott a település múltjáról, jelenéről, majd megkezdődőt a program legnagyobb eseménye a Címerudvar
nep, egyben a falu búcsúja idén is nagyszabású programmal várta a településre érkező látogatókat. Az ünnepi rendez-
- Felsőrajk település címerének nagyított térbeli makettje: Szent Anna templom, fából faragott méhecske.
Principális-csatorna, a Rajki Vár mása-avatás
Az előadók között a budapesti Korona Hungarica haditornabemutató-csoportja is szerepelt, mely magával ragadta a közönséget. A lovas íjászok műsorát is nagy érdeklődés követte, akik a Rajki Vár falai között felidézték a hódító csatákat, és nyilaikkal ostromolták a Rajki Várat. A színpompás, változatos programot este tűzijáték zárta.
Nyári programsorozat szezonzárója a Rajki Várban
2002. augusztus 25-én este 8 órai kezdettel zenés, táncos hagyományőrző előadás került megrendezésre a Rajki Várudvar szabadtéri színpadán. A programon a pacsai citerazene-kari egyesület mutatta be zenei repertoárját, valamint a pacsai népdalkör választékos népdalcsokrával szórakoztatta a megjelent mintegy 500 résztvevőt.
Az esti programot tűzijáték zárta, mely osztatlan sikert aratott a közönség soraiban.
HÍREK KERECSENYBŐL
Életfa fesztivál
A Kerecseny Községi Önkormányzat, és a Kerecseny Községért Közalapítvány közös rendezésében került lebonyolításra az „Életfa" fesztivál a községben.
A rendezvény három napja alatt sokféle mód volt a kikapcsolódásra, hiszen lehetőség nyílt fúvóstérzenét hallgatni, a Kanizsa Táncegyüttes műsorát megnézni, sportversenyeken izgulni, családi főzőversenyen részt venni, kézműves foglalkozás keretében papírsárkányt készíteni. A gyermekek számára biztosították az ugráló vár, az óriás csúszda, valamint az arcfestés, élő csocsó ingyenes igénybevételét. Fellépett a Zalakomári Blasek Tánccsoport, a Honvéd Kaszinó aerobic-csoportja, a zalakomári iskolások csoportja, a Kerecsenyi színjátszók, és az aerobicos lányok, valamint Kövesi Károly citerázott. Nagy élményt nyújtott a Kaposvári Déryné Vándor Színház színtársulatának előadása. A rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthető volt egy vándorkiállítás, melynek alkotói gyermekek, akik falujukról készítettek szebbnél szebb rajzokat. A rendezvényt tűzijáték zárta. A program megrendezésére nyert: az Önkormányzat 500.000 Ft-ot, a Közalapítvány 500.000Ft-ot a Szociális és Családügyi Minisztérium által, a családi kohéziót erősítő programok szervezésére kiírt pályázatán.
14
2002. szeptember 26.
Változtatunk!
Polgármesterjelölt: IVÁN ENDRE, 38 éves mérnök, ügyvezető igazgató
Elege van a pártok egymásra mutogatásából? Elege van a közgyűlés tehetetlenségéből? Ugy gondolja, Kanizsa többre vihetne? Ugy gondolja, változtatni kellene?
VÁLTOZTASSON! Szavazzon a pártoktól független Nagykanizsai Városvédő Egyesület és Szövetség Nagykanizsáért Egyesület polgármesterjelöltjére és képviselőjelöltjeire.
Képviselőjelöltek körzetenként: 1. Büki Pálné nyugállományú pedagógus, 2. György Pál ügyvezető, 3. Dr. Varga Endre Tibor jogász. 4. Doucha Ferenc ügyvezető, 5. Bogár Ferenc pénzügyi tanácsadó, 6. Papp Győző nyugdíjas építész, 7. Janzsó Antal középiskolai igazgató, 8. Varga Zoltán ügyvezető, 9. Szirtes Balázs bankfiók-igazgató, 10. Cserti Tibor banktanácsos, 11. Kisgyura János üzletvezető, 12. Nagy Lajos Gáborné titkárságvezető, 13. Hajdú Zsigmond informatikus, 14. Gyergyák György hálózatvezető, 15. Rodek György József ügyvezető.
Változta tunk!
I / V, ISi fhn ¦ i ¦ - *"~ .................. 1
Fizetett politikai hirdetés
Af^l utal j®
... amely döntő a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából is." Az idézet a Jakartai Nyilatkozatból való, és az ANTSZ Nagykanizsa Városi Intézetének közigazgatási területén élő lakosság egészségi állapotáról szóló 2001. évi adatokra épülő beszámoló írásos anyagának mottója. Dr. Búzás Judit tiszti főorvos asszonyt arra kértem, foglalja össze a rendelkezésre álló adatok alapján, milyen az egészségi állapotunk a III. évezred küszöbén. Nem árt, ha mindannyian tudjuk, „hogy vagyunk".
- Az egészségfelmérések kivételes jelentőségűek egy ország lakossága egészségi állapotának megismerése szempontjából. A döntéshozók, az orvosok és a la-
kosság számára nyújtanak az egész - és nem csupán panasszal az orvoshoz forduló - lakosságra vonatkozó, másképp nem begyűjt-hető információt. Az így szerzett ismeretek segítenek megérteni és ez alapján majd a szükséges lépéseket megtéve, javítani a magyar lakosság kirívóan kedvezőtlen egészségi állapotát. A rendelkezésre álló adatok alapján Nagykanizsán és környékén a következőket tapasztaltuk:
Sajnálatos módon a lakosságszám csökkenése tovább folytatódik. A népesség fogyása egyrészt az alacsony születési, másrészt a magas halálozási számokkal magyarázható, de közrejátszhat a város lakosságszám-csökkenésében a környező településekre való kitelepedés is. A lakosság korössze-
tételére a gyermekek arányának csökkenése, tehát az elöregedés jellemző. Egyértelműen megállapítható, hogy a nők átlagéletkora meghaladja a férfiakét. A csecsemőhalálozás az utóbbi 5 évben Kanizsán és a városkörnyéken kedvező tendenciát mutat és az országos átlag alatt van, anyai halálozás pedig nem is volt. Úgyhogy szerencsére vannak olyan adatok is, amelyek már sokunk munkájának eredményét tükrözik. De persze nem lehetünk elégedettek, rengeteg a tennivaló. De nem csak ez egészségügyben dolgozók részéről, hanem a lakosság részéről is. Elgondolkodtatóak például a legutóbbi országos hatósugarú felmérések eredményei: A felnőtt lakosság közel kétharmada a felmérést megelőző egy évben nem volt fog-
orvosnál. A középkorú nők több mint egyharmada, az idős korúak több mint háromnegyede a felmérést megelőző két évben nem volt nőgyógyásznál. Soha nem végeztek mammográfiás vizsgálatot a 45-64 éves női korosztály közel felénél. Legalább egy terhességmegszakításon átesett a felnőtt nők közel 40%-a, a termékeny korban lévő nők 31%-a, és soról-- hatnánk tovább ezeket a megdöbbentő adatokat. Nagyságrendekkel nem jobb a helyzet a mi működési területünkön sem, sajnos.
- Hamarosan tovább folytatjuk beszélgetésünket, akkor már arról is szó lesz, itt helyben milyen lehetőségeink vannak a betegségek megelőzésére, egészségünk megőrzésére.
Sz.M.
2002. szeptember 26.
15
• ÜiüVíViO\'ií
MKB-ANI1ANTE NEMZETKÖZI JAZZFESZTIVÁL
Hevesi Sándor Művelődési Központ. Nagykanizsa 2002. október 11-12.
Október 11. péntek:
19.00 NAGY JÁNOS TRIÓ
20.30 SRAMKÓ GROUP
22.00 JO AN FAULKNER (USA) - ének
CSÍK GUSZTÁV - zongora
REGGIE JOHNSON (USA) - nagybőgő 24.00 BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA Belépődíj: 1400 Ft. Október 12. szombat:
20.00 PEGE QUARTET - LAD1SLAV FIDR1 (Zágráb) - trombita
22.00 STEVE COLEMAN AND FIVF. ELEMENTS (USAI
24.00 R1CARDO SALSA CLUB
Belépődíj: 1900 FI.
KÖSZÖNETET MONDOK A FESZTIVÁL VALAMENNYI TÁMOGATÓJÁNAK.
Papp Ferenc igazgató
KIEMELT TÁMOGATÓK: MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK RT. KANIZSA TREND KFT (ANDANTE). SZÉCHENYI TERV. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. MAGYAR RÁDIÓ RT. PLAZA CENTERS MO. KFT.. FLEXTRON1CS INTERNATIONAL KFT.
FŐ MÉDIATÁMOGATÓK: NÉPSZABADSÁG RT.. MAGYAR ATV.
TÁMOGATÓK: ALKOTMÁNY TSZ. AQUAPROF1T RT.. AUTÓJAVÍTÓ KFT SUZUKI MÁRKAKERESK.. BALANCE KKT.. BALASSA ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT.. B-J.ROTARY KFT., BONBONETTI RT. BRAU UNION HUNG SORGYÁRAK RT.. CWG HUNGARY
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
KFT.. DEDASZ RT.. D-EG NAGYKANIZSA KFT.. DÉL-ZALAI VÍZMŰ RT.. DRINK SYSTEM KFT.. ERSTE BANK RT. FEKETE RÓZSA BT. FÜSTFARAGÓK KFT.. GÁZGÉP KFT.. GEJZÍR KFT.. HONDA KANIZSA. HONI KFT.. 1RODATECH BT.. JÁRGÁNYJAVÍTÓ KFT.. KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP. KANIZSA ABLAK KFT.. KAN1ZSABER KFT.. KANIZSA CENTRAL KFT.. KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA. KANIZSA KIT. KANIZSA RUHAIPARI SZÖVETKEZET. KANIZSA TV KFT.. KANIZSAI NYOMDA KFT. KANIZSA-TEX KFT.. LUDVIG STÚDIÓ. NAGYKANIZSAI ÁFÉSZ RT. NAGYKANIZSAI MARA-TON. NYUGAT-DUNÁNTÚLI TÜZÉP RT.. PARK KFT.. PERGAMEN PAPÍRBOLT. PILLÉR-I. KFT. PROFI-VII.L KFT.. RIG SERVICE KFT.. RIO \'95 BT.. ROTARY FÚRÁSI RT.. SATRON1C HŐTECHNIKA1 KFT.. SCHMELL-NOVÁK KFT.. SZATÓCS BT. SZUPER1NFÓ. TÉGLAGYÁR KFT. UPC MAGYARORSZÁG KFT. VÁLLALKOZÓK KLUBJA. WESTEL MOBIL RT.. ZALAERDŐ RT. ZALAGÁZ KFT.. ZALAHÚS RT.. ZÁÉV RT.. ZALA MEGYE KÖZGYŰLÉSE. ZALA PATYOLAT KFT.. ZALA PETROLTRANSZ KFT.. ZALATOUR KFT. ZALA RÁDIÓ. ZALA VOLÁN RT.
EGYÉB RENDEZVÉNYEK:
Október 3. 17 óra: AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS ÉS A TUDÁS TÁRSADALMA. Előadó: dr. Mankó Mária tanszékvezető főiskolai tanár (Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola. Szombathely).
Október II. 20 óra: TÓTH KRISZTIÁN JAZZFOTÓ-KIÁLLÍTÁSA AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN. Megnyitja: Tiborez Iván. Megtekinthető: október 30-áig.
Október II. 21.30 óra: A XXVIII ..ÉLETÜNK" ORSZÁGOS FOTÓPÁLYÁZAT VÁLOGATOTT ANYAGÁNAK KIÁLLÍTÁSA. Megnyitja: Győri Lajos, a MAFOSZ elnöke. Megtekinthető: november 5-éig.
Október 14. 19 óra: LEAR KIRÁLY - dráma (HEVESI-BÉRLET). A zalaegerszegi Hevesi\' Sándor Színház előadása. Főbb szerepekben: Sinkó László Kossuth-díjas. Zalányi Gyula. Tánczos Adrienne. Pap Lujza. Meisitz Fáni. Ilyes Róbert Jászai-díjas. Farkas Ignác Jászaidíjas. Derzsi János Jászai-díjas. Rendezte: Bereményt Géza. Belépődíj: 1000 Ft (pótszék).
Október 16. 15 óra: A KÖRNYEZET ÉS AZ EGÉSZSÉG - előadás. Előadó: Jávoril Judit védőnő. ÁNTSZ.
Október 16. 19 óra: LEAR KIRÁLY - dráma (RÁTKAI-BÉRLET). A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása. Belépődíj: 1000 Ft (pólszék).
Október 19. IS óra: TARKA-BARKA MŰHELY. Lovacskázzunk! - színekkel
Október 19. 18 óra: ROCK-RANDEVÚ - 40 éves az OMEGA. Zene. filmvetítés, rock-történet. Belépődíj: nincs.
Október 21. 10 és 14 óra: MÁTYÁS MESÉK -zenés mesejáték. A pécsi Harmadik Színház előadása. 10 óra: MAZSOLA-BÉRLET. 14 óra: TAPSI-BÉRLET. Belépődíj: 400 Ft.
Október 21. IS óra: DÉL-AMERIKA (BOLÍVIA. PERU) - diaképes űliélmény-beszámo-ló. Előadó: Ács László.
Október 28.10 és 14 óra: MÁTYÁS MESÉK -zenés mesejáték. 10 óra: TÁLTOS-BÉRLET. 14 óra: MANÓ-BÉRLET. Belépődíj: 400 Ft.
Október 29.19. óra: MINDHALÁLIG SZEX -zenés vígjáték. A Vidám Színpad előadása. Rendezte: Bodrogi Gyula. írta: Harsányi Gábor. Főbb szerepekben: Sáfár Anikó. Faragó Vera, Harsányi Gábor, Csala Zsuzsa. Vcrebély Iván. Belépődíj: 1500 Ft. 18 éven felülieknek!
INFORMÁCIÓ
Várjuk a jelentkezőket induló tanfolyamainkra: Szabó-varró, virágkötő, verlcsipke-készítő. kezdő szövő, gerinctoma. terhesloma. foltvarró, társastánc, grafológia, csuhébaba-készítő. selyemfestő. Jelentkezni személyesen, vagy a 311 -468-as telefonon lehel.
Gyermek agykontroll tanfolyam indul a HSMK-ban október 19 és 26-án. Beiratkozás október 9-én 17 órakor. Tel.: 30/9299752
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HAZA (Kiskastély)
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
Október 1. 18 óra: A ZENE VILÁGNAPJA. A NAGYKANIZSAI VÁROSI VEGYESKAR HANGVERSENYE. Vezényel: Németh Renáta Belépődíj: nincs.
Október 17. 18 óra: GAZDA JÓZSEF és BERNÁD ILONA (Kovásznál, könyvbemulatóval egybekötött előadása. A HSMK és a Móricz Műv. Ház közös rendezvénye.
Október 26. 17 óra: VILLÁNYI G. ANDRÁS SZERZŐI ESTJE. A költőt bemutatja: dr. Márkus Ferenc tanár. Az est házigazdája: Tólhné Hegedűs Erzsébet. Zenei közreműködő: Földi Gábor -hegedű. Belépődíj: nincs.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL. 50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM. Megtekinthető: keddtől szombat 10-17 óráig, vasárnap, hétfő szünnap. Belépődíj: felnőtt 200 Ft/fő. diák. nyugdíjas: 100 Ft/fő. csoportos (8 fő): 130 Ft/fő. családi jegy (minimum 4 fő): 330 Ft. Tárlatvezetés 2000 Ft.
HALIS ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR
Kálvin tér 5. Tel.: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Október 9. 16 óra: EURÓPAI OSNYELV A MAGYAR - Kiss Dénes költő előadása.
Október 14. 16 óra: NÉMETH CSABA FOTÓRIPORTER KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA. Köszöntői mond: Czupi Gyula igazgató. Megnyitja: Kardos Ferenc.
Október 30. 16 óra: KOLTAY GÁBOR FILMRENDEZŐ ELŐADÁSA. Az István, a királytól a Sacra Corona-ig címmel.
Új szolgáltatás a könyvtárban PTSZ
Pályaválasztási Tanácsadó Szolgálat Pályaválasztással, pályakezdéssel, pályakorrekcióval kapcsolatos tájékoztatás, szaktanács-
adás gyerekeknek és szüleiknek, pedagógusoknak, pályamódosítás előli álló felnőtteknek. Az érdeklődőkel hélfőn 13-16-ig. kedden 9-15-ig. szerdán 13~16-ig várjuk. Telelőn: 509-511.
Tanfolyam
AZ INTERNET MINDENKIÉ! Könyvtárunkban 20 órás intemel-használali tanfolyamok indullak. Kardos Ferenc (509-517). Perényi Gabriella (509-501) és Szabó Erzsébet (509-504) ad lájékozlaiást az újabb tanfolyamokról, jelentkezni is náluk lehel. Egyéni és csoportos jelentkezést is várunk. Igény esetén hétvégi, intenzív tanfolyamokat is indítunk. Óradíj 50 Ft.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ
Hajgató S. u. 1. Tel.: 319-202. E-mail: moricz@broadband.hu
Október 4. 18 óra: GRENCSO TRJO JAZZ KONCERTJE. Grencsó István - szaxofon. Benkő Róbert - bőgő. Jeszenszky György -dob. Helyszín: Zsinagóga. Belépődíj: 700 Ft. A rendezvény támogatói: Soros Alapítvány. Alkotmány MGTSZ Nagykanizsa. Kanizsa Trend Kft.. Dr. Károlyi Attila. Hölle Béla.
Október 5. 18 óra: SZÜRETI FELVONULÁS. 19.00 órától Szüreti Bál. Belépődíj: 500 Ft. A Polgári Olvasókör rendezése.
Október 7. 19 óra: FALUDY GYÖRGY ÖNÁLLÓ ESTJE. Házigazda: ifj. Lehoia János. Belépődíj: 1000 Fl.
Október 17. 18 óra: GAZDA JÓZSEF és BERNÁD ILONA (Kovásznál könyvbemutatóval egybekölölt előadása. Helyszín: Kiskaslély. A HSMK és a Móricz Művelődési Ház közös rendezvénye. Belépődíj; nincs.
Október 24. 10 és 14 óra: „Móricz-bérlet" -gyermekszínházi előadások. MINDEN TITOK KULCSA - zenés mesejáték. A budapesti „Szívbillentyűk" Társulat előadása. Belépődíj: 300 Fl.
INFORMÁCIÓ:
..MÓRICZ" KAMARASZÍNHÁZI SOROZAT - 2002 november-2003 március
Spiró György: HONDERŰ - komédia kél részben. Szereplők: Töröcsik Mari. Gera Zoltán. Haumann Péler. Sinkó László. Rendezte: Valló Péler. A Budapesli Kamara-
. színház előadása.
Agneta Elers-Jarleman: SÁTÁNFAJZAT -zenés játék August Sirinberg életéről, szerelmeiről, házasságairól. Szórakoztató, humorral fűszerezett előadás. Előadja: Helyey László. Közreműködnek: Uracs Mónika.
Polezer Ildikó. Bornai Szilveszter, Rendezte: Molnár Piroska. Lee Kalcheim: FÁJLRONT (Nagyon fájl). Szenzációs szerepeket és kimondottan intellektuális párbajt ígér - szereplőknek és nézőknek egyaránt. Jáiszák: Székhelyi József. Kálloy Molnár Péter. Rendezle: Székhelyi József.
Sultz Sándor: UTAZÁS BOZENBA. Ha idősödő férfi leiedre szerelmes leszel egy vonzó hölgybe, meg fogod bánni. Ha ellenállsz a csábító kísértésnek, azt bánod meg. Szerelmes leszel, vagy nem. így is. úgy is megbánod.,. Szereplők: Jordán Tamás, Egri Márta. Koleszár Bazil Péter. A Merlin Színház előadása.
Aristophanes - Hamvai - Nádasy: LÜZISZTRATÉ. A klasszikus vígjáték lök-hajtásos változata a véreres valóságról. Az athéni férfiak spártaiakat és kabócákat hajkurásznak a harcmezőn, otthon libidóválságban a feleségek. Nősténytörvényt hirdet az oldal bordahorda. Szereplők: Gubás Gabi. Bozó Andrea. Bognár Anna, Helyes Annamária. Kiss Bernadett. Németh Judii. Horváth Veronika, Berki Mónika. Sebesi Janka. Orosz Róbert. Vass Szilárd. Schmied Zoltán. Koleszár Bazil Péter. Valovits István. Kassai László. Mike Kelly. Horváth Ákos. Rendezte: Jordán Tamás. A Merlin Színház előadása. Az előadásokat a HSMK színháztermében tartjuk.
A bérlet ára: 5800 Fl Diák és nyugdíjas: 5300 Ft (A bérlet két részletben is fizethető!) A lavalyi bérletek hosszabbítása: október l-l l-éig. új bérletek vásárlása: oklóber 14-26-áig. Érdeklődni lehet 93/319-202-es és a 06/30-396-86-78-as telefonszámon
Ilyenkor, szeptember derekán, amikor a búcsúzkodó nyár illatát és élményeit még nem nyomta el egészen a tantermek, az új tankönyvek szaga, kavarognak a gondolatok szünidőről és új tanévről egyaránt.
Vege lett a vakációnak
A gyerekek a család anyagi helyzetétől függően itthon, vagy külhonban nyaraltak, munkát vállaltak, csapatoztak, rosszabb esetben tétlen semmittevéssel múlatták az időt. Pihenésüket, ha más nem, a szünetre feladott kötelező olvasmányok zavarták, melyek iskolafoktól és nevelőtől függő mennyiségben lettek ismét kiróva. Eltűnődtem azon, hogy melyik felnőtt kap a szabadsága idejére munkahelyétől kötelező feladatot? Az, hogy érdeklődést felkeltve ajánlanak nyári olvasnivalót, rendben van, de ez a beszámolós, olvasónaplós módszer egy célt bizonyosan nem szolgál: az olvasás megszerettetését. A szövegértésre irányuló vizsgálat eredménye szerint diákjaink teljesítménye a nemzetközi átlag alatt van. Ez pedig komoly gátja az önálló ismeretszerzésnek, a manapság annyit emlegetett holtig való tanulásnak.
| Megkaptuk a magunkét
A kormányprogram részeként
Tanév eleji tűnődések
minden eddiginél nagyobb béremelésre került sor a közszférában, így a pedagógusok megbecsültség érzete is javult. Akik valamennyire is ismerik az általunk végzett munkát, nem sajnálják tőlünk az eddigi nagyon alacsony bér ötven százalékát. A közvélemény másik része az emeléshez feladatot is szabott volna, mint Parrag László az Országos Iparkamara elnöke, aki nagykanizsai előadásában a béremeléssel egyidejű kötelező óraszámemelést hiányolta. Úgy gondolom, hogy a bérviszonyokat figyelembe véve ez majd a következő bérrendezéskor lehet aktuális, mert a példaként emlegetett Nyugaton nem csupán az óraszám több, hanem lényegesen jobb a pedagógusok bérezése és munkakörülménye is.
Az új oktatásirányítás első teendői
§
Az oktatásban jó ideje szervezetlen fejlődés tapasztalható azért, mert a szabályozás, melynek egyik legnyilvánvalóbb jellemzője az, hogy a törvények több esetben nem szakmai és politikai közmegegyezést követően születtek, hanem valamely politikai erő programját érvényesítették a hatalom erejével.
Ez az igen rövidlátó politika vezetett oda, hogy az ily módon törvénybe iktatott pártakarat csak addig maradhatott felszínen, amíg az uralkodó párt. Csak remélni tudjuk, hogy a jelenlegi - egyszer már helyzetben volt - oktatásirányítók az iskolarendszer fejlesztésekor egyszerre veszik figyelembe a gazdasági, politikai és pedagógiai feltételeket, mert másképp a világ élvonalához csatlakozni sem a gazdaságban, sem a kultúrában nem tudunk.
A tanévkezdés ebben az évben is - a plusz családi pótlék ellenére - megviselte a családi kasszát. Az ingyenes közoktatás emlegetésétől a szülőknek meglehetősen agresszív gondolatai támadnak, ami érthető, hisz a tandíjmentesség csak egy dolog. Ilyenkor szeptemberben beindul a szülő, a diák, vagy mindkettő megfelelő tanárt keresni a sikeres nyelvvizsgához, valamely felvételi tárgy emelt szintű tanulásához, vagy csupán a bukás elkerülése végett. A tanárok az igényeket kielégítik, a külön szolgáltatást megfizettetik. Mondhatnám, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyott, azonban ez en-
nél összetettebb probléma, mert mi történik azzal, aki nem tudja ezt finanszírozni? Nesze neked esélyegyenlőség!
l^^^em^r^^sJtéMÜttJL
A kanizsai önkormányzat közismert pénzügyi helyzete miatt határozatával augusztus, majd ezt követően szeptember végéig korlátozta az intézményi pénzfelhasználást. Ennek lejártát meg sem várva megtörtént az elvonás, melynek következményeként a béren, illetve illetményen kívül csak a létfenntartáshoz év végéig szükséges forintok maradtak. Reméljük, ez a „takarítás" nem csupán az intézményeket érte el...
Felvetődik még bennem az új * tanév kapcsán az, hogy az idén vajon majd jobban tanulnak-e a gyerekek, vagy a többséget továbbra sem érdekli különösebben az általános iskola, hiszen 9. osztályba felvesznek mindenkit, sőt érettségit adó iskolába is, hiszen a tanuló viszi magával fejkvótáját, ezért az iskola szívesen fogadja, aztán majd lesz valahogy.
Az iskolák más száz gondjára most már nem is gondolok, majd az is lesz valahogy.
Sajni József
igazgató közoktatási szakértő
EGYÜVÉ TARTOZÁS ÉS...
A közelmúltban több kanizsai középiskolában egyen-nyakken-dőt vezettek be. A Thury és a Széchenyi-Winkler Szakközépiskolák után a Batthyány is hasonló lépésre szánta el magát, tanévkezdéskor aktuális beszédtémát szolgáltatva szülőknek és tanulóknak egyaránt. Balogh Lászlót, az iskola igazgató-helyettesét először arról kérdeztük, miért tartják olyan fontosnak ezt a kiegészítő ruhakelléket?
- Nem béklyónak szántuk, tudjuk jól, hogy nem ez lesz a szolid magaviselet garanciája. Ebben a nyakkendőben benne van életünk egyik nélkülözhetetlen eleme: a tradíció, és azt szeretnénk, ha az együvé tartozásunk megtestesítője lenne.
- Milyen volt az ötlet fogadtatása az érintettek részéről?
- Természetesen a lázadás korában lévő fiatalemberek körében az öllel nem nyert 100%-os támogatottságot, de a szülők és a tanárok többsége elfogadta.
- Iskolába is ebbe járnak majd a diákok?
- Nem, csak ünnepeink alkalmából lesz kötelező viselni az öltönyhöz, illetve kicsit más formában a lányoknak matrózblúzhoz. Ha bizonyos intézmények alkalmazottaiktól megkövetelhetik a formaruhát -gondoljunk csak például a bankokra -, miért ne kérhetné egy iskola a
diákjaitól némelykor összetartozásunk jelképének elegáns kifejezését\'/ Az iskolaköpeny egyébként továbbra sem lesz kötelező.
- Hogyan fog kinézni a nyakkendő?
- Mind a lányok, mind pedig a fiúk esetében ugyanolyan sötétkék,
selyemszerű, gyűrődésmentes anyagból készül, rajta a gimnázium címere látható hímezve. Igazán igényes, nagyon dekoratív, egészen biztos, hogy méltó lesz intézményünk hírnevéhez.
- Mikortól láthatjuk a diákokon?
- Reményeink szerint már a jövő hónapban megvásárolható lesz, és természetesen ezt követően az ünnepeinken mindig hordani fogjuk. Egyébként vannak olyan volt diákjaink is, akik szívesen vennének egyet. Ok biztosan szívesen emlékeznek vissza a „ballhyányis" évekre.
Sz.M.
^KolonicsJíáUnt
(Szeptember 28-tól október 4-ig)
Szeptember 28., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap 07.00 Hungarorama 07.10 Papírsárkány 09.15 Mizújs Cimborák? 09.45 Mesemúzeum 10.10 Aula 10.40 Heuréka 11.15 Osztály tűsarkon 11.50 Híradó 12.40 Isten kezében 13.10 Mindentudás
egyeteme 14.05 Nyáron piros, télen
kék
14.20 A Selyemút 15.10 Róma titkai 15.40 Magritte 16.30 Dunatáj . 17.00 Bűvölet 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.50 A világörökség
kincsei 19.05 Halló.halló! 19.30 Hajdanában,
danában 19.40 Kallódó emberek 21.45 Híradó 22.05 Az ezeregyéjszaka
virágai
00.10 Mennyország, Pokol és Nirvána
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.25 Zöldkalap 09.40 Hol-mi? 10.10 Gyerekeknek! 11.10 Váratlan utazás 12.10 Hollywood szafari 13.00 DRUKK 13.55 Útravaló 14.10 Beszéljünk a
jövőnkről 14.30 Századunk 15.00 Balaton-felvidéki
Nemzeti Park 15.20 Családi nyomozás 16.25 Ismeretlen
ismerősök 16.55 Nosztalgiamozi 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Új Szeszélyes
Évszakok 21.00 Higgy neki, hisz
zsaru
23.00 Egy asszony meg a lánya
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Segítség felnőttünk! 11.00Esster Road Show
11.25 Csak egy szavadba
kerül! 11.30 Nikki
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Autómánia 12.40 Norm show 13.05 Mike Hammer magándetektív 14.10 Top of the Pops 14.40 Barátok közt 17.30 Cobra 11 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.15 Való Világ 20.10 Golyóálló 21.45 Heti Hetes 22.55 Forma-1 00.25 Híradó 00.45 Leszámolás 02.25 Fókusz
TV2
06.00 Gyökereink 06.30 tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Totalcar 11.50 VadVilág 12.45 Az S Club 7 13.15 Egyről a kettőre 13.45 Xena 14.40 A szupercsapat 15.40 SMALLVILLE 16.40 Csillagkapu 17.30 Rex felügyelő 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Big Brother 21.15 Szemet szemért 23.15 Gyilkos határidő 01.00 Vágyrajárók 02.10 Vers
Szeptember 29., vasárnap
DUNA TV
18.00 Híradó, sport 19.05 Mesefilm 19.20 Halló, halló! 19.45 Hegedűs a háztetőn 22.40 Dunasport 22.50 „Cseh a tengerben" 22.55 Kuckók
MTV 1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.30 „így szól az Úr"
07.40 Gyerekeknek!
09.25 Millennium Faluház
11.00 Őszi hálaadó unitárius istentisztelet
12.10 Huszárok, vitézek, hagyományőrzők
12.35 Delta
13.05 Mindentudás Egyeteme
14.00 A perzselő homok
15.00 Örömhír
15.30 Szentistván vándorlás
16.00 Placido Domingo
Budapesten 16.30 Na végre, itt a nyár! 17.00 A vadászat 18.30 Híradó este 18.50 Sporthírek 19.00 Hét
19.55 Indul a bakterház 21.10 Ötcsillagos találkozások 21.40 Gól!
22.45 A birodalom romjai 23.15 Hommage á Simon Albert
RTL KLUB
06.30 Fejezetek az
állatvilág
történetéből 07.00 Kölyökklub 10.00 Srácok 10.25 Csak egy szavadba
kerül
10.30 Hihetetlen, de igaz 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba
kerül! 12.00 Híradó 12.10 Ötletház 12.40 Nemek harca 13.35 Ez nem az FBI 14.00 Cleopatra 2525 14.25 A hét mesterlövész 15.15 Kung-fu 16.05 Hatoslottó sorsolás 16.15 Lavina 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Akták
19.50 Kutyám, Jerry Lee 2.
21.40 Forma-1
24.00 Híradó
00.20 Fókusz
00.50 Országház
01.20 Hihetetlen, de igaz!
02.10 Divatklip
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.25 Spinédzserek 10.55 Az ifjú Herkules
kalandjai 11.20 Utazás
Gaszronómiában 11.50 Csillagközi
szökevények 12.45 Herkules 13.45 Charlie-Majom a
családban 14.45 Flipper 15.35 Villám Spencer 16.30 Walker, a texasi
kopó 17.30 Sentinel 18.30 Tények 19.00 Napló 20 00 Nincs alku 22.40 Jeffry - valami más 00.30 Propaganda 01.00 Csak egy dzsigoló 02.50 Napló 03.00 Vers
Szeptember 30., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Heti hírmondó 09.25 Csillagom, révészem 10.05 „Ahonnan elindultam"
10.20 Mikor felragyog a
nap 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Isten kezében 12.55 Emlékképek 13.15 A tudomány
kincsesháza 13.45 Anziksz 14.00 Logisztika 14.25 Rendhagyó
történelemóra 15.05 Rendhagyó... 15.40 Ami igaz, az igaz 15.55 „Ha igazság, harmatozzék" 16.55 Ötórai tea 17.00 Halló, halló! 17.25 Dúdoltam én... 17.45 Táncpercek 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Határok fölött 19.00 Mese 19.15 Szívtipró gimi 20.00 A csitri 21.45 Hiradó 22.10 Magyar művészet
Itáliában 22.50 Nagyon jó volt
parasztnak lenni 23.40 Összkép 23.55 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.45 Nyolc évszak 10.55 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 A papíros 13.50 Világvédett lehetne 14.05 Roma magazin 14.30 Domovina 15.00 Magyar Ház 15.30 Androméda 16.15 Petrovics Emil:
I. kantáta 16.30 Gyerekek a
Miatyánkról 16.50 Maradj velünk 17.00 Parlamenti napló 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.05 Nevetni kell. ennyi
az egész... 18.55 Mézga család 19.30 Híradó 20.05 Kék fény 21.00 Sötét angyal 21.45 Pesty Fekete Dobor 22.15 Híradó 22.25 Aktuális 22.50 TS
23.40 Kárpáti krónika 23.45 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Recept Klub 14.50 Aiwolf 15.45 Való Világ 16.20 Hegylakó 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 22.25 Valóvilág 22.45 Frankenstein 01.00 Híradó 01.30 Autómánia 02.00 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Propaganda 06.35 Jó reggelt Magyarország!
09.50 Szegény ember,
gazdag ember 10.40 Közvetlen ajánlat 11.30 Vad angyal 12.05 Vad angyal 12.30 Családitalizmán 14.35 Kapcsoltam 15.05 Yago 15.50 Melrose Place 16.50 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.30 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 James Bond-
Tűzgolyó 23.15 Big Brother 23.45 Jó reggelt
Magyarország! 00.30 EuróGÓL! 01.00 Profiler 02.00 Aktív 02.35 Vers
Október 1., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.30 Hungarorama
08.40 Határok fölött
09.10 Verbunkok a Kárpátmedencében
09.25 Szívtipró gimi
10.10 Mikor felragyog a Nap
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.25 Halld, Izrael!
12.55 Heuréka!
13.30 Ugrásváltás
14.00 Logisztika
14 25 Mamma klub
14.50 Az arborétum színei
14.55 Hungária Litterata
15.40 Isten áldja a tisztes ipart
15.55 „Táncoló parázs"
17.00 Halló, halló!
17.25 Dúdoltam én...
17.40 Táncpercek
17.50 Hej, hej helyes beszéd!
18.00 Híradó
18.30 Égtájak
19.00 Mese
19.15 Szívtipró gimi
20.00 Ennyiből, ennyi
21.25 Takács Jenő: Tarantella zongorára és zenekarra
21.45 Híradó
22.10 Talentum
22.40 Mozgó Kép
23.10 A Duna Műhely filmjeiből
23.25 Különböző helyek 00.00 Összkép 00.15 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 06.55 Hírek 07.00 Hungarorama 07.10 Papírsárkány 09.25 Hej, hej, helyes
beszéd! 09.35 Élő egyház 10.00 Rendhagyó
történelem 10.45 Fekete
gyöngyök 11.50 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.30 Sógorom,
a zugügyvéd 14.30 Csellengők 14.50 Régi Híradók 15.10 Ugrásváltás 15.40 A püspök kertje 16.40 A mamlasz
18
2002. szeptember 26.
05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.45 Nyolc évszak 10.55 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 Apapiros 13.50 Nemzeti értékeink 14.05 Srpski Ekran 14.35 Unser Bildschrim 15.05 Betűvető 15.30 Androméda 16.20 Popzenei válogatás 16.25 Ökovízió 16.55 Családfa 17.20 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.05 Pesti légionárius 19.10 Mézga család 19.30 Híradó 20.05 Rex
20.55 Önkormányzati
választások, 2002 21.45 Panoráma 22.15 Híradó 22.25 Az első kánkánom 23.25 TS
00.15 Kárpáti krónika 00.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Airwolf 15.45 ValóVilág 16.20 Hegylakó 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi 23.10 ValóVilág 23.35 Müvészbejáró 01.30 Híradó -02.00 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.35 Jó reggelt
Magyarország! 07.15 Laza 09.00 Angéla 09.50 Gazdag ember,
szegény ember 10.40 Közvetlen ajánlat 12.15 Vad angyal 13.05 Mozidélután 14.35 Kapcsoltam 15.05 Yago 15.55 Melrose Place 16.50 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.00 Aktív
19.30 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Terror az 534-es járaton
22.30 Big Brother 23.00 Jó estét,
Magyarország! 23.45 Ablak Európára 00.15 Civil a pályán 02.00 Aktív 02.35 Vers
Október 2., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Égtájak 09.10 Umbriai képek 09.25 Szívtipró gimi 10.10 Mikor felragyog a
nap 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Élő egyház 12.55 Dunatáj 13.25 Magyar művészet
Itáliában 14.05 Logisztika 14.30 Nóvák Ferenc 15.00 Rovott múltunk 15.30 Magyar történelmi
arcképcsarnok 16.00 A láz enciklopédiája 17.00 Tájfutó EB 17.40 Lolka és Bolkaa
nagyvilágban 17.50 Hej, hej helyes
bezéd! 18.00 Híradó 18.30 Váltó 19.00 Mese 19.15 Szívtipró gimi 19.30 Váltó
20.00 Ahol hideg a nap
21.30 Költői percek
21.45 Híradó
22.10 Távol
Kazahsztánban
22.50 A szerelem filozófiája
00.20 Összkép 00.35 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.45 Nyolc évszak
10.55 Egy római felügyelő
12.00 Híradó
13.00 Princ, a katona
13.35 A papiros
13.50 Nekem ne lenne hazám...?
14.05 Hrvatska krónika
14.30 Ecranul nostru
15.00 Távlatok
15.30 Androméda
16.15 Néprajzi értékeink
16.25 Amerikai magyarok missziója
17.20 Úton
17.50 Körzeti híradók
18.00 Híradó
18.05 Dili buli
19.00 Mézga család
19.30 Híradó
19.53 Sporthírek
20.05 Alfonzó világszínháza
20.35 TS
22.45 Híradó
22.50 Aktuális
23.20 TS
00.10 Kárpáti krónika 00.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.05 Helene és a fiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Airwolf 15.45 Való Világ 16.20 Hegylakó 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Való Világ 20.10 Barátok közt 20.45 A végzet markában 22.20 ValóVilág 22.45 Az elnök emberei 23.35 Kapcsolat-koncert 00.35 Híradó 01.05 Antenna 01.35 Fókusz
TV2
06.35 Jó reggelt, Magyarország!
07.15 Laza
09.00 Angéla
09.50 Gazdag ember, szegény ember
10.40 Közvetlen ajánlat
11.35 Szerelemgyár
12.15 Vad angyal
13.05 Alice csodaországban
14.35 Kapcsoltam 15.05 Yago 15.55 Melrose Place 16.50 Jakupcsek 17.35 Claudia show 18.30 Tények 19.05 Aktív
19.30 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Rendőrsztori . 21.45 JAG 22.45 Big Brother 23.15 Jó estét
Magyarország!! 00.30 Siska 01.30 Aktív 02.05 Vers
Október 3., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Talentum 09.10 Történelmi emlékhelyek
09.30 Verbunkok a Kárpátmedencében
09.35 Szívtipró gimi
10.20 Senki nem tér vissza
11.50 Híradó
12.10 Gazdakör
12.25 A magyar kereszténység ezer éve
12.55 Havasi napsütés
14.30 Animare necesse est 14.45 A monológ 15.00 Katedra nélkül 15.55 Niagara 16.00 In memóriám
Balogh János 16.30 Kalendárium 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej helyes
beszéd! 18.00 Híradó 18.30 Dunasport 20.30 Kalendárium 20.55 Szívtipró 21.45 Híradó 22.10 Miért? 22.40 Eltűnő világok 23.25 Börtönvilág 23.55 Összkép, Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.55 Ötvenéves találkozó 10.50 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 Lássuk Indonéziát 13.45 „Nézd a tánc
nemeit" 14.05 Együtt 14.30 Rondó 15.00 Kvartett 15.35 San Francisco
utcáin
16.30 Egyházak a vallásszabadságáért 17.00 Ez történt 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó
18.05 Miss Hungary, 2002 18.55 Mézga család 19.30 Híradó 20.05 Sándor Mátyás 21.05 Önkormányzati
választások, 2002 22.00 Bonusz 22.30 Híradó 22.45 +1
23.35 Kárpáti krónika 23.45 Világhiradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Csak egy szavadba
kerül! 09.05 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.05 Heléneésafiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Airwolf 15.45 Való Világ 16.20 Hegylakó 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 ValóVilág 20.10 Barátok közt 20.45 RTL-sportklub 23.10 Stella Moziklub 23.45 Maffiózók
00.45 Híradó 01.15 Pont hu 01.45 Fókusz
TV2
06.35 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Angéla
09.50 Gazdag ember, szegény ember
10.40 Közvetlen ajánlat
11.35 Szerelemgyár
12.15 Vad angyal
13.05 Vadnyugati vadorzók
14.35 Kapcsoltam
15.05 Yago
15.55 Melrose Place
16.50 Jakupcsek
17.35 Claudia-show
18.30 Tények
19.00 Aktív
19.30 Szeret, nem szeret 19.45 Big Brother 20.45 Őrült nők ketrece 22.30 Big Brother 23.00 Jó estét
Magyarország! 23.45 A hit erejével 01.30 Aktív 02.15 Vers
Október 4., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.30 Hungarorama 08.40 Váltó 09.10 Amiről a kövek
mesélnek 09.30 Verbunkok a Kárpátmedencében 09.40 Szívtipró gimi 10.25 Hazai pálya 11.50 Híradó 12.10 Gazdakör 12.25 Ezer év szentjei:
Szent István 12.55 Távol
Kazahsztánban 13.35 Miért? 14.05 A szentek élete:
Remete Szent Antal 14.10 A Selyemút 15.00 Róma titkai 15.30 A tudomány
kincsesháza 16.00 Célkeresztben 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Kalendárium 19.00 Mese 19.25 Waczak szálló 20.00 Sherlock Holmes
nyomoz 21.45 Híradó 22.10 Árnyjáték 00.00 Összkép 00.15 Hírek
MTV1
05.42.Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág. 06.00 Ma reggel 09.00 Megveszem ezt a nőt
09.50 Egy római felügyelő 12.00 Híradó 13.00 Princ, a katona 13.35 Lássuk Indonéziát! 13.45 Jelfák
14.00 Körzeti magazinok 14.50 Vivaldi: F-dúr szonáta
15.00 Évgyűrűk
15.30 San Francisco utcáin
16.25 Autózoo
16.50 Forrás
17.20 Unokáink sem fognak látni
17.50 Körzeti híradók
18.00 Híradó
18.05 Ablak
19.00 Mézga család
19.30 Híradó
20.05 Kazaltól a telepódiumig
21.55 Szaúd Arábia 22.50 Híradó 23.00 Aktuális 23.25 Legato 00.55 Kárpáti krónika 01.05 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.45 Teleparti 10.05 Top-shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Teleparti 14.05 Heléneésafiúk 14.35 Csak egy szavadba
kerül! 14.40 Receptklub 14.50 Airwolf 15.45 ValóVilág 16.20 Hegylakó 17.10 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 ValóVilág 20.10 Barátok közt 20.45 Legyen Ön is
milliomos! 21.40 A préda 00.05 Híradó 00.35 Igaz történetek 02.20 Fókusz
TV2
05.45 Faluvilág 06.00 Gyökereink 06.35 Jó reggelt
Magyarország! 09.00 Új sorozat! Angéla 09.50 Gazdag, ember,
szegény ember 10.30 Közvetlen ajánlat 11.35 Szerelegyár 12.05 Vad angyal 13.00 Herkules és a nap
fiai
14.35 Kapcsoltam
15.05 Yago
15.55 Melrose Place
16.50 Jakupcsek
17.35 Claudia-show
18.30 Tények
19.00 Aktív
19.45 Big Brother
20.45 Activity
21.30 LAStory-Az őrült
város 22.20 Big Brother 23.50 Jó estét
Magyarország! 00.15 Riválisok 02.20 Aktív 02.55 Vers
2002. szeptember 26.
AVAROS KE LETI RÉSZÉT BORITO. LÖSZÖN KIALA
KULT TALAJ
MEGFEJTÉS 1. RÉSZ
IDEGEN ISTVÁN
TERMÉSZETES GYÓGY MÓDOKAT Al K. INTÉZET
IDEGEN VISSZA
AD RÉGIESEI
USA-BELI Al LAM A SZIKLÁS HEGY. SÉG8EN
LAKÁJ
IDEGEN REPÜLŐTÉR
NÉMET AJ
ŰVFÓKOZAT A JUDOBAN
-f-
OLVAS ANG f-
ÉNEKLŐ SZÓCSKA
TAVAK VARO SA DUPLÁN
NYOMÓ KEVERVE
OTTHONOMBAN
NITROGÉN
NEMZETKÖZI BlRÓSÁG VÁROSA
POCAK
SZABOLCS-SZATMÁR-
CSOMÓT LAZlTÓ
AZOLASZO-KAT HlVTÁK IGY RÉGEN
ANGOL AJ, OXIGÉN VJ.-E
TÜZEL
2000-ES AMERIKAI FILM ClME f—
A TELEFON ATYJA
SCARLETT FÖLDJE
LAKK NÉPIÉ SEN
BIBLIAI NÉV (KIT MÉLYBE VETETTEK)
AMPER f—
KRK SZIGET IS ITT VAN
MEGFEJTÉS 2. RÉSZ
TÖRÖK NŐI NÉV
OSZTRÁK AJ
MINŐSÉGI ELLENŐRZÉS OSZTÁLY
MÁR TÁVIRA" . BÁN
BORSODI VÁROS
FÖLDET FÓR GAT
¦ MOG
TANÁR ÚR MAGY FILM
A CSONTOKAT TARTJA
ÖSSZE
NÉVELŐ
VERDI OPE RAJA
LÓRÁNT BECÉZVE
D
KÉSZÍTETTE H T
A DADOGÓ GYERMEK (IV.)
Az időben elkezdett terápia nem csak a beszédproblémát, hanem a következtében fellépő pszichés sérülést is enyhítheti, megszüntetheti. A dadogás terápiájában a komplex megközelítés a leghatékonyabb, de sajnos hazánkban még nem általános.
A gyermekek 18 éves korukig az alapellátás keretében részesülnek logopédiai segítségben, az óvodák, iskolák többnyire logopédust is foglalkoztatnak. Mivel a beszédben jelentkező prob-
Hogyan segítsünk?
léma a dadogás hátterében álló okok által kiváltott tünet, az eredményes terápia érdekében pszichológiai szaksegítség is szükséges. A gyermek nem izoláltan él, hanem szervesen kapcsolódik családja (szűkebb környezete) mindennapi életébe. Ezért a gyermek problémája egyben a család problémája is, és fordítva: gyakran tapasztalható, hogy a családon belüli konfliktusok vezetnek a gyermek dado-gásához. Kiemelkedő fontosságú, hogy milyen az ott-
hon légköre. A meleg, elfogadó, szeretetteljes szülői attitűddel szemben a rideg, követelő, agresszív bánásmód pszichés károsodáshoz vezethet, melynek tünete lehet a dadogás. Kiválthatja a szülői túlszabályozás vagy a gyermek a szükségesnél fokozottabb óvása, féltése, gyámolítása. Ezért a terápia hatékonyságát növeli, ha nem csak a gyermekkel foglalkozik pszichológus szakember, hanem az egész családdal, kiváltképp a szülőkkel, de legalább az anyával.
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TelVfax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Október 3. 17 óra: AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS ÉS A TUDÁS TÁRSADALMA. Belé* pődíj: nincs.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
Október 1. 18 óra: A ZENE VILÁGNAPJA. A NAGYKANIZSAI VÁROSI VEGYESKAR HANGVERSENYE. Belépődíj: nincs. SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, vasárnap, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató S. u. 1. Telefon: 319-202. E-mail: moricz@broadband.hu
Október 4. 18 óra: GRENCSÓ TRIÓ JAZZKONCERTJE. Belépődíj: 700 Ft.
Október 5. 18 óra: SZÜRETI FELVONULÁS. 19.00 órától Szüreti Bál. Belépődíj: 500 Ft.
HALIS ISTVÁN VÁROSI ,
KONCÁR
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Nyitva tartás:
Hétfő: 13.00-18.30
Kedd: 9.00-16.00
Szerda: 13.00-18.30
Csütörtök: 9.00-18.30
Péntek: 13.00-18.30
Szombat: 9.00-13.00
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus fi mek kivételével!)
NEM KLUB- VIDÉKI KLUB KLUB-
TAGOKNAK TAGOKNAK \'TAGOKNAK
Hármat fizet Hétvégi Ki-tlíii fuel
-négyet vihet! kedvezmény! - hármat viheti
(Rendőrség utcája) Tel.: 93/315-907 Nyitva: minden nap V-21-ig
i°! Az igazság nevében
Rendezte: Andrew Davis. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Elias Kateas, Francesca Neri. Egy Los Angeles-i terroristatámadás nyomán hivatalos nyomozás indul. Gordy Brewer tűzoltó életébe az elképzelhető legrettenetesebb módon csapnak az események. Felesége és fia a támadás áldozatává válik. A hős elhatározza, hogy megtalálja El Lobot, a hírhedt terroristát. A farkas újra lecsapni készül Washingtonban, de hol és mikor? Izgalmas akció-thriller.
TERMÉSZETJÁRÁS
IX. 29.: MARKIRET
Indulás: 7.10 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 17.25 óra autóbusz-állomás. Gyalogtúra útvonala: Börzönce - Kútfej-forrás - Márkirét -Horváti erdő - Eszteregnye. Táv: 17 km. Részvételi díj: 400 Ft.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KÖNYVAJÁNLÓ!
Duszja nővér
A Duszja nővér szépirodalmi élményt is nyújtó dokumentumpróza arról, hogyan élt és halt százezer magyar a Gulagon
Ha valaha a Gulag rabjainak történetét meg akarja írni valaki, akkor csakis a hamis bírósági vádiratokat olvashatja, a valóságos történet nem rakható össze a hivatalosan fennmaradt iratokból, csak az emlékezők írásaiból.
A Duszja nővér külön értéke, hogy az emberi megértésrőt szól, arról, hogy a legsanyarúbb és legembertelenebb viszonyok között is megterem a segítség.
HA B.
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274.
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14\'óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131-es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók:
105
Rendőrség: 107
r
Izgatottan rohan egy szőke férfi a rendőrségre:
- Segítsenek rajtam! Az imént ellopták az autómat!
- Látta a tetteseket?
- Azokat nem. de a rendszámom sikerült felírnom!
* * *
Az uszodában az úszómester rászól az egyik vendégre:
- Ejnye uram. nem szégyelli magát? Hát nem tudja, hogy nem szabad a medencébe pisilni?
- Ugyan már! Mások is belepisilnek.
- Igen, de nem a rajtkőről!
ft remoter étterem
8800 9toflí)hrtiii,>*a, betilt tét? 11. ^1 Lc(.: <>3/:U3-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
ZÖLDSÉGES
YK
Hozzávalók: 1 nagy vöröshagyma. 2 gerezd fokhagyma. 1 cikk gumós zeller, 75 dkg pulykamell-fiié. 2 ek. olívaolaj. 1 ek. liszt, 1 dl leves (kockából) 2,5 dl száraz vörösbor, só, bors, babér, kakukkfű, majoránna.
Az apró kockára vágott hagymát és fokhagymát a szalonnával együtt olajban megpirítjuk. A szintén kockára vágott sárgarépát és zellert is
hozzáadva továbbpirítjuk. A húskockákat belerakva a serpenyőbe - j ropogós barnára sütjük. Kevés liszttel szórjuk, levessel teleengedjük, kevergetve besűrítjük. Beleöntjük a bort, sóval, borssal, babérlevéllel kakukkfűvel, majoránnával ízesítjük. 15 percig pároljuk. Galuskával, burgonyapürével tálalhatjuk.
Bellovics Lászlóné konyhafőnök
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
A COMBPLASZTIKA
A páciensek jelentős része nagymérvű testsúlyváltozás: hízás-fogyás utáni, ill. az életkor előre haladtával jelentkező nemkívánatos változások miatt jelentkezik. Sokszor a terhességeket követően észlelik a hasfal, ritkábban a fenék és a felkar, gyakrabban a combok bőrének megereszkedését és striák megjelenését is. A női magazinokban rendszeresen hirdetik a divatos és népszerű diétákat, különleges tornákat, bőrfiatalító és bőrhelyreállító kozmetikumokkal végzett kúrákat.
Ezekkel helyes pácienskiválasztás után jó esztétikai eredmény érhető el. Azokban az esetekben azonban, amikor a bőrön striák maradtak vissza, a kezelések érdemi és tartós eredményhez nem vezetnek. A striák ugyanis a bőr feszülése következtében létrejött lineáris (= azaz vonalas, egyenes) lefutású hegsorvadások. Itt a bőr szerkezete, rugalmassága teljes vastagságában és visszafordíthatatlanul károsodott. Érthetővé válik, hogy ilyen esetekben csak úgynevezett „méretcsökkentő műtétekkel" lehet esztétikai eredményt elemi, legyen szó bármely testrészről is!!!
A combdeformitásokat a szomszédos testrészek deformitásaival együtt a következőképpen osztályozzák:
1. A comb belső részének előemelkedé-se
2. A tomportájék belső részének elő-emelkedése
3. A fenék- és combtájék behúzódásai
4. A lompor-fenék-combtájék együttes: úgynevezett ..hegedű" deformitása
5. Kövérség a testtájakon
6. Aszimmetria a testtájakon
7. Petyhüdtség és sorvadás (bőr). Gyakran többszörös deformitás jelenik meg egyszerre!
A fenti csoportosításból látható, hogy az egymás anatómiai szomszédságában lévő testrészeken éles határ nélkül alakul ki a bőr petyhüdtsége, a striák és a kóros zsírpárnák felszaporodása. Ilyen állapotokban öltözködéssel sem lehel leplezni a deformitásokat, és a testrészek (leginkább a combok belső felének) összedör-zsölődése és a hajlatokban megjelenő bőrgyulladás okoz kellemetlen panaszt. A combplasztika előtt rutinkivizsgálás szükséges. A műtétet általában gerincközeli érzéstelenítésben végzik. A beavatkozás során a lágyékhajlatban és a comb belső felszínén (rejtett helyen) vezetett bőrmetszésből távolítják el a kóros és egyben felesleges szöveteket, megfeszítve ily módon a bőrt.
Bizonyos esetekben zsírszívással is ki kell egészíteni, ha a közeli, szomszédos testtájon zavaró és kimetszéssel nem korrigálható zsírpárna is jelen van. A műtét másnapján, kötéscserét követően a páciensek otthonukba távozhatnak. Rugalmas pólya viselése ajánlott, és a túlzott fizikai aktivitást kerülni kell. A szövődmények ritkák, nem jelentősek.
Néha a bőralatti zsírszövet gyulladása fordul elő. következményes savós vála-dékozással. A teljes vatTatszedés a műtét utáni 2. héten történik.
Hasonlóan a többi méretcsökkentő műtéthez, régóta jól bevált és szép esztétikai eredményt adó módszereket alkalmaznak a combplasztikák során a plasztikai sebészek. V Dr. Kelemen Ottó f sebész & plasztikai ij sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai
Sebész Társaság tagja
9
2002. szeptember 26.
21
VÍZILABDA
A vízműs sportegyesületből néhány éve kivált, s önállósodott a vízilabdaszakosztály. A Kanizsa Vízilabda SE néven bejegyzett, mind több korosztályos csapatot felvonultató klub a jelek szerint biztos láb(ak)on áll. A legfőbb támaszt gyakorlatilag a szülők, s az általuk befizetett tagdíjak jelentik, ami az anyagiak mellett egyfajta erkölcsi támasz is működésükhöz. Természetesen nem elhanyagolható a két főszponzor, a CWG Hungary Víztechnika Kft és az Önkormányzat támogatása sem. Korosztályos csapataik mintegy „tiszteletükre" CWG Kanizsa néven vesznek részt a bajnoki és kupaküzdelmekben. Az egykori kiváló játékos - a magyar senior vízilabda-válogatottban ma is aktívan játszó - Komlósi János edzői munkája szinte a vártnál is rövidebb idő alatt beérett. Az addig csak a inásodik vonal ajtaján időnként kopogtató felnőtt gárdából harcos, a sikerért mindent vállaló és megtevő csapatot formált, amely tavaly kiharcolta az OB l/B-s szereplést. No, és nemcsak kiharcolta, hanem becsülettel helyt is állt a számos rutinos, nagy múltú együttessel teli második vonalban. A 12 csapatos OB 1/B-ben végül a 11. helyet szerezték meg. A Magyar Vízilabda Szövet-
ATLÉTIKA
Nagykanizsa atlétikai élete több évtizedes és sikerekben gazdag múltra tekinthet vissza. Az Olajbányász SE megszűnésével rövid időre kisebb válságba került városunkban a „sportok királynője". Lelkes sportbarátok szerencsére nem hagyták, hogy eltűnjön a palettáról, megalakították a Nagykanizsai Atlétikai Klubot (NAK). ahol elsősorban Parti Tibor értő irányítása mellett tehetséges fiatalok érnek el mind szebb sikereket. Teszik ezt annak ellenére, hogy elég mostoha körülmények között edzhet-nek, készülhetnek amolyan szegény rokonként a szebb napokat is megért Olajbányász-stadion mind gazosabb atlétikai pályáján. Talán ez a tény még inkább sarkallja a bizonyításra, a jobb eredmények elérésére ifjú atlétáinkat. Példa erre a múlt hétvégén Budapesten rendezett Országos Serdülő Bajnokságon nyújtott produkciójuk. Az UTÉ Szilágyi úti rekortán pályáján rendezett viadalnak nem kedvezett az időjárás. A hideg, esős idő ellenére népes és erős mezőny jött össze, s ha a kanizsai fiatalok nem is szereztek aranyérmet, de több dobogós, illetve dobogó közeli helyezésükkel becsülettel helytálltak az évad
ség döntése értelmében nem volt kieső, sőt az új évadra 14-re emelték fel a második vonal létszámát. A dolog pikantériája, hogy nem az alsóbb osztályból kerültek fel csapatok, hanem az OB I-et nem vállaló KSI és a Tatabánya folytatja eggyel lejjebb, valamint a Héraklész néven szereplő magyar ifjúsági válogatottnak itt biztosít rendszeres megmérettetési lehetőséget a szövetség. A második vonal mezőnye tehát a tavalyinál is erősebb lett, ám ez csak növeli a Komlósi-legénység elszántságát. A bajnoki szezonra felkészülést gyakorlatilag már júliusban elkezdték, az edzések mellett előkészületi mérkőzések, edzőtábor is színesítette a programot. Már túl vannak a bajnoki rajton is, amit az elmúlfévhez hasonlóan az Eger gárdája ellen játszottak, ám ezúttal idegenben. Nem sikerült megismételni a múlt évi hazai győztes nyitányt, ám a 13-13-as egri döntetlen felért egy győzelemmel, már
legfontosabb korosztályos versenyén. A lányok közül Hári Kata (14 éves) kicsit balszerencsésen versenyzett, nem tudta megismételni előfutambeli jó idejét (12,94 mp) a 100 m síkfutás döntőjében, s 13.19 mp-cel „csak" hatodik lett, míg 300 m-en a 9. helyet szerezte meg. Deli Zsófi (13 éves) a 600 m-es síkfutás döntőjében 6. (1:44,69). 2000 m-en a 10. helyen végzett. Takó Helga (15 éves) elsősorban távolugrásban remekelt, 526 cm-es ugrása az egyik kanizsai bronzérmet eredményezte. Gátfutásban sem sok hiányzott az éremszerzéshez. 100 m-en 5. (16.21 mp), 300 m-en 6. (50,76 mp) lett. A fiúk közül Biliege Dávid (15 éves) formaidőzítése volt a legjobb, akinek 100 m gátfutásban jött ki legjobban a lépés. 14,77 mp-es idővel a másik kanizsai bronzérmet szerezte. Alig maradt le a dobogóról a 300 m-es távon, 42,82 mp-cel a 4. helyen végzett, 200 m-es síkfutásban is elindult, 25,1 mp-es időeredménye a 10. helyhez volt elég. Mindezeket
csak azért is, mert a tavalyi szezonban nem szereztek pontot idegenben. Nem sok hiányzott persze a valóságos győzelemhez sem. hiszen a kezdeti megilletődöttség - az egri vízműsök 5-l-re is elhúztak - után az első negyed végére felzárkóztak 5-3-ra. A második hét percben aztán hengereltek Karácso-nyék, s 5-l-re nyerve a játékrészt átvették a vezetést. Vezetésüket szinte végig tartották az izgalmakban bővelkedő találkozón, s a házigazdáknak csak a befejezés előtt sikerült az egyenlítés. A kanizsai gárda teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert két alapemberüket - az egyik edzésen szemsérülést szenvedett dr. Csetnekit. valamint munkahelyi elfoglaltság miatt Tóth Lászlót - is nélkülözniük kellett, így elég „rövid" lett a kispad, s Komlósi edző két serdülő korú játékost - Kalmárt és Dávidot - dobott helyettük a „mélyvízbe", s mindkét fiatal sikerrel debütált az OB 1/B-ben, küzdeni
összevetve, az újjáalakulás óta a legjobb eredményeket produkálták az ifjú kanizsai atléták, s remélhetőleg a jövőben nemcsak a szakmai munka
tudásuk minden dicséretet megérdemel. A sorsolás úgy hozta, hogy a második fordulóban is idegenben szálltak vízbe, ezúttal a fővárosban, a Bánki VSE ellen. A jó nevű főiskolás gárda ellen is remek teljesítményt nyújtottak, s az 5-5-ös döntetlennel újabb pontot szereztek idegenben. A hazai bemutatkozás nem akármilyen együttes ellen lesz. hiszen az élvonaltól frissen visszalépett KSI gárdáját fogadják szombaton délben a Fedett uszodában. Hazai találkozóik a folytatásban is szombatonként, a déli harangszókor kezdődnek, egy hét múlva a TIPO VSC-t fogadják. A Komlósi János vezette serdülő és az OB I/B-s játékos, egyben utánpótlás-edző Szabó Szilárd irányította gyermekcsapat is hamarosan elkezdi a pontvadászatot, ők a szövetség által szervezett 7-7 csapatos Dunántúli Bajnokságban indulnak.
Bacskay Zoltán
lesz kiváló, hanem javulnak a feltételek is, amelyek lehetővé teszik a még jobb teljesítmények elérését.
B.Z.
PETANQUE
A magyar ifjúsági pétanque-válogatott a belgiumi La Louvierben szerepelt, a 3. ifjúsági Európa-bajnokságon.
A szakvezetés a legjobb nyolc csapat közé kerülést tűzte ki célul. A teljesítés nem sikerült, bár a csapat közel állt hozzá. Az első mérkőzésen a világbajnoki ezüstérmes svéd csapattól hatalmas küzdelemben 13:11 arányban maradt alul, de a finnek ugyanilyen arányú legyőzése után a 16 közé került. Itt azokkal az olaszokkal kerülték össze, akik később a belgákkal játszották a döntőt, vagyis a magyarok nem jutottak a legjobb nyolc közé, és az összesítésben a 13. helyen végeztek. Ez a helyezés azonos a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon elért eredménnyel.
Az Európa-bajnoki címet a tavalyi győztes belga csapat szerezte meg, a második az olasz csapat lett. Meglepetésre a franciák csak a harmadik helyet szerezték meg, mert az olaszok az elődöntőben legyőzték őket. Ugyanilyen meglepetésnek" számít - csak pozitív értelemben - a svájciak negyedik helye is. \'-fi ; .
A triplett-versennyel egyidőben rendezték meg a kilövő bajnokságot is. A tatabányai Frank László a 18 fős mezőnyből a 10. helyet szerezte meg. A kilövő Európa-bajnoki címet a monacói Benjámin Debos nyerte el, aki a döntőben azt az olasz Simon Saltot győzte le, aki az elődöntőben 41 pontos világcsúcsot ért el.
SPORTPROGRAMOK
Vízilabda: OB I/B-s férfi: CWG Kanizsa-KSI Bp., szombat 12 óra. Fedett uszoda.
Kézilabda: NB I/B-s férfi: Izzó SE-Szigetvári TKSE. szombat 17 óra, Zsigmondy-csarnok.
Labdarúgás: megyei I. o.: Kiskanizsa-Zalakaros, vasárnap 10.45. Kis-kanizsai sporttelep.
22
2002. szeptember 26.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségeben (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
2002. október 4-én 18.00 órakor a Zsinagógában
Grencsó Trio
koncertje
Grencsó István - szaxofon
Benkő Róbert - bőgő Jeszenszky György - dob
Belépőjegy ára: 700 Ft
A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI: A SOROS ALAPÍTVÁNY, ALKOTMÁNY MGTSZ, TREND KFT., DR. KÁROLYI ATTILA, HÖFLE BÉLA
Érdeklődni lehet: Móricz Zs. Műv. Ház a 93/319-202-es telefonszámon
AlVIÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT
október 7-én 19.00 órakor
FALUDY GYÖRGY
r f
ONALLO ESTJÉRE
Házigazda: Ifj. Lehota János
Belépőjegy ára: 1000 Ft
A rendezvény támogatója a Soros Alapítvány
Érdeklődni lehet: a 93/319-202-es és a 06/30/-396-86-78-ass telefonszámon
INGATLAN
Nk-Palin főútvonal mellett régi ház dupla telekkel, megosztva is eladó. Vállalkozásnak kiválóan alkalmas! Irányár: 12 millió
R. Érd.: 30/446-0657 (4474 K)_
Nk-án Platánsori, kétszobás, harmadik emeleti lakás eladó. Érd.: 20/332-7927
(45IS K)_
Nk-án belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este). 30/238-0173 (4566
K)_
A TV-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (este) (4574 K) Újudvaron a dallosi szőlőhegyen présház teljes felszereléssel és 1040 nm területű szőlő termésével együtt eladó. Érdeklődni:
312-737 (4597K)_
Nk-án a Teleki utcában 22 nm-es felújított udvari lakásomat eladnám vagy elcserélném 2 szobás lakásra II. emeletig. Érd:
386-799 (4600K)_
Zákányban tetőtér-beépítéses családi ház eladó. Érd: 18 óra után 82/735-316
(4604K.)_
Nk-án. Kodály Z. úton 10. emeleten 2 szobás lakás eladó. Irányár: 4.1 millió Érd:
06/30 351-8604. (4605K)_
Antalhegyen Kanizsától 9 km-re. közel a buszmegállóhoz, felújított pince teljes felszereléssel eladó. Különböző méretű hordók, kisdaráló eladó. Érd: 325-357
(4606K)_
Antalhegyen Kanizsától 9 km-re. közel a buszmegállóhoz 2300 m2 gyümölcsös bő-termő nagy gesztenyefákkal terméssel együtt eladó. Érd: 325-357 (4607K) Nk-án Teleki úton 2 szobás 55 nm-es lakás
eladó. Érd.: 30/421-4230 (4611K)_
Kiskanizsán 200 nm-es 1982-ben épült kertes családi ház eladó. Érd.: 30/901-5222
(4613K)_
Nk-án. Kodály Z úton 10. emeleten 2 szobás lakás eladó. Irányár: 4.1 millió Érd.:
30/351 -8604 (4605 K)_
Belvárosi 90 nm-es. 3 szobás, galériázható. irodának, rendelőnek is alkalmas lakás eladó vagy bérbeadó. Eladási ár: 8,8 millió vagy 6,5 millió + 2,3 millió hitelátvállalás. Bérleti díj lakás céljára: 4.5000 Ft+re-zsi/hó, iroda céljára: 65.(XK) Ft+rezsi/hó.
Érd: 30/3968-678 (46I8K)_
Nk-án 68 nm-es háromszobás IX. emeleti lakás felújított állapotban eladó. Irányár: 5,5 millió Ft Érd.: 30/217-0323 (46I9K)
BÉRLET
Keszthelyen a Rákóczi téren garzonlakás kiadó. Érd.: 93/311-991 (4586 K)_
Nk-án Corvin utcában garázs hosszabb távra kiadó Érd: 325-778 este 18-20 h-ig.(4599K)_
JARMU
1300-as Lada személygépkocsi 2 év műszakival eladó. Érd: 321-025 18 óra után
(4601K)_
1985-ös évjáratú 33-as Alfa Romeo 2004-ig műszakival eladó. Irányár: 320.000 Ft. Érd.: 20/470-1954 (46I4K)
VEGYES
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó.
Érd.: 315-559 (este) (4575 K)_
240 l-es hűtőszekrény és datolyapálma 2.5 m-es olcsón eladó Érd: 329-264
(4602K)_
Félpáncéltőkés versenyzongora felújított állapotban eladó. Erd: 20/470-1954
(46I5K)_
Nagykanizsán a Teleki u. 10. és a Zéta ABC környékén elvesztettem fém láncon lévő kulcsaimat. Kérem a becsületes megtalálót a Teleki út 10. címre eljuttatni
szíveskedjen. (4616K)_
Kétajtós szekrény, egyszemélyes heverő nagyon jó állapotban, költözködés miatt, olcsón eladó. Erd.: 30/225-3839 (4617K)
SZOLGÁLTATÁS
Pályakezdő pedagógus alsó tagozatos gyerekek délutáni felügyeletét (tanítását) vállalja, szükség esetén házhoz megy. Tel: 312-717 vagy 20/445-5665 (4593
K) _
Eltartási szerződést kötne idős nénivel, házaspárral ingatlanért, ottlakással. egy nehéz helyzetű tisztességes dolgozó nő egy gyermekkel. ..Kölcsönös megbecsülés" jelige, Pf.: 508 (4608K)_
Nyelvtanár angolból tanítást, korrepetálást vállal. Érd: 93/310-775. 70/314-2533 (46I2K)_
ALLAS
Keresek 83 fogyni vágyót fizetésért! Tel: 30/391-5158 (461 OK)_
TÁRSKERESŐ
75/180/20-as káros szenvedélyektől mentes céltudatos fiatalember keres, azonos adottságú hölgyet. Ha igazi társra vágysz, írj! (Telefonszámodat is írd meg) „Kell egy barát" jeligére a szerkeszlőség-
be.(4609K)_
Középkorú, csinos elvált nő szabadidőpartnert keres! Leveleket a szerkesztőség-be „Eksztázis" jeligére kérek. Pf.: 154
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Halász Gyula. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Dezső Ferenc. Szőlősi Márta. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broailband.hu. ISSN 0865-3879
2002. szeptember 26.
^.KolonicsBáünt
Nagykanizsa belvárosában
- a Kinizsi u. 2. szám alatti
új társasházban -a földszinten lakás, üzletek, irodák (180.000 Ft + ÁFA)
- egymással kombinálva -kedvező feltételekkel eladók, vagy hosszú távon bérbeadók.
A teremgarázsban korlátozott számú parkolóhely még megváltható.
cWaW/iiÖko-Ház 2000 HL
8800 Nk.. Petőfi Sándor u.5. Lem. Tel.: (93) 516-714; fax: (93) 516-715; mobil: (30) 901-9013 E-mail: balassa www.broadband.
ÍWI—Tll
ÉPlTÓ ÉS INGATLANFEJLESZTŐ KFT.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- ismét a HSMK-ban szeptember 28-án 18 órakor.
Benne: Sok zene, koncertfilm-vetítések, rock and roll disco, játékos vetélkedők, a rock klasszikusainak története.
Mindehhez köretként apró finomságok, koktélok.
Belépődíj nincs, minden érdeklődőt várunk!
INGYEN LAKOMA
,1 lirwti Sándor M&vcttdtsi K«xpi>nt h a Tfl Óirgrt Jfittrf E&tstilti
(3)
2002. szeptember 30. (luft) n , IISMK kamaraterme
A magyarság és Európa
Vuuijn metemlékeiét
Illyés Gyula szuldésénrk ff^^ BSatU;
, } 0(,\\. . f Do m 0 kos Máftás
ct\'JomuwjfTm
A rritfirurttyri k/ctg/viín/n.
limhtm l/tsz/ó
Vállalkozását bővítené? Gépbeszerzésen gondolkodik? Energiatakarékossági elképzelései vannak?
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.
A Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.-t Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata hozta létre azzal a céllal, hogy a helyi vállalkozók fejlesztéseiben aktívan közreműködjön, tevékenységüket segítse.
SZOLGÁLTATÁSAINK:
Pályázatírás
Vállalkozóknak, civil szervezeteknek, lakosságnak kedvezményes áron. Igény esetén célirányos pályázatfigyelés.
Komplett finanszírozási tanácsadás Hitellehetőségek, támogatási formák.
Befektetési célú partnerközvetítés
On-line vállalkozói adatbázis összeállítása, partnerkeresés
Konferenciák, előadások, üzletember-találkozók szervezése
Elérhetőségeink:
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. 8800 Nagykanizsa, Király u. 47. Tel: 93-516-653 Fax: 93-310-808
Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet Kirendeltsége Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Király u. 31/B. Telefon: (93) 536-272
2002. SZEPTEMBER HAVI AJÁNLATUNK:
Folyószámla betét
91-120 nap: 8,25%, 181-270 nap: 8,94% éves hozam
Jelzálog típusú hitel
(szabad felhasználás, kezes nélkül) - Éves kamat: 16%
Személyi kölcsön
(6-36 hónap futamidő) Éves kamat: 16%-tól.
dftereskedelmi és o/űtelbank &tt.
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Nyugat-Magyarországi Lakossági Régiója Nagykanizsai Fiókjába keres munkatársat FIÓKIG AZGATÓ
pozícióra
A feladata:
Kapcsolattartás a Bank lakossági, illetve kis- és középvállalkozói ügyfélkörével. Ügyfelek igényeinek felmérése. Ügyfélkiszolgálás minőségének biztosítása,
A fiókban működő banki (bankcsoporti) termékértékesítés {keresztértékesítés) irányítása.
Munkáltatói jogkör gyakorlása a fiókban.
A banki üzletpolitika fiókszintű megvalósítása,
A fiók eredményes működtetése.
Elvárásaink a pályázókkal szemben:
Gazdasági jellegű, felsőfokú iskolai végzettség.
Legalább kétéves hitelintézeti szakmai és vezetői gyakorlat.
Lakossági üzletági szakmai ismeretek.
Szövegszerkesztő és táblázatkezelő program felhasználói szintű ismerete (Word. Excel). „B" kategóriás gépjárművezetői engedély.
Az ideális jelölt jellemzői:
Jó kapcsolatteremtő, kommunikációs, és tárgyalási készség.
Kiváló szervező- és irányítóképesség.
Üzleti érzék és gondolkodás.
Kezdeményezőkészség, önállóság.
Értékesítés- és eredményorientáltság
Ügyfélközpontú szemléletmód.
Minőségorientáltság.
Csapatteremtő-készség.
Dinamizmus, határozottság.
Az angol nyelv társalgási szintű ismerete előnyt jelent.
A pályázatokat a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül ,tFiókigazgatóf> jeligére kérjük az alábbi címre beküldeni: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Nyugat-Dunántúli Régió - 8(XK) Székesfehérvár. Dózsa Gy. u. 5.
24
2002. szeptember 26.

Insert failed. Could not insert session data.