* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
25.67 MB | |
2020-12-22 10:18:15 | |
Nyilvános 597 | 1209 | Kanizsa 2017. 013-016. szám április | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXIX. ÉVF. 13. SZÁm, 2017. ÁPRILIS 7.A megismerés és az elfogadás fontosságára hívták fel a figyelmet az autizmus világnapja alkalmából szervezett nagykanizsai programokon. Csorba Tamás plébános áldásával indult a kerékpáros szezon Kanizsán. A TEKER Egyesület mostantól havonta tervez össznépi túrákat.Erdőben erősek vagyunkSzáz év alatt meg- duplázódott a hazai erdőterület, míg világ-szerte inkább a pusztítás okozta zsugorodás a jellemző. Az országos trendnek megfelelően Kanizsán is megmozdult a lakás-piac, amely lassan kiheveri a válság okoz-ta, sokéves sokkot. Ingatlanpiaci körké-pünkből kiderül, hogy ismét épülnek társas-házak, amelyek lakásai nagyrészt a tervező-asztalról elkelnek, s a használt kérók iránt is nőtt a kereslet, ami kisebb áremelkedést eredményezett. A bankok pedig kinyi-tották a kasszát: ma már a régi devizaköl-csönök kamatszintjén lehet forinthitelt felven-ni, igaz, szigorodtak a feltételek. Kadet-vb: Milassin a 12.12-135Élénkült a lakáspiac15Fotó: Bakonyi ErzsébetBringára fel!11Fotó: Gergely SzilárdAuti Ice Parti22 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTEkkora értékben tervez villamos- és gázhálózati beruházást idén az E.ON Nagykanizsán. A munkák keretében elektro-mos- és gázvezetékeket újítanak fel, és újakat is építenek. A korszerűsítés célja a biztonság növelése, az üzemzavarok megelőzése. A szakemberek több utcában kicserélik majd az utcai gázvezetékeket és szerelvényeket, több kilométernyi légvezetéket szerelnek le és viszik be a föld alá, emellett új transzformátorokat is építenek majd, mivel megnövekedtek a lakossági és az ipari fogyasztói igények. A fejlesztéseknél figyelembe vették a tervezett városi beruházásokat is.Idei gólyafészek alatt cseréltek alapot a szakemberek Miklósfán, emiatt a héten kétórás áramszünet volt a városrészben, mivel a munkákhoz áramtalanítani kellett a vezetéke-ket. Az egyik hazatérő madár instabil, rossz állapotú alapra építette az újabb fészkét, a természetvédők pedig választhattak: hagyják így, és megpróbálják valahogy rögzíteni, vagy leveszik az elrohadt költőhelyet, és új fészekalapot raknak fel. A költőpár és a sza-porulat érdekében az utóbbit választották, amiben az E.ON volt a segítségükre. Koráb-ban Miklósfán – ahová több gólya is visszatért – már számos fészket felújítottak, több-ségüket a madarak visszaérkezése előtt. a hét száma:Segítség a gólyánakVILÁG KÉP – A HÉT KÉPEIsten szemeSzalon díjat kapott Kovács Krisztián nagy-kanizsai fotós az Isten szeme című képéért a WPG GRAND CIRCUIT 2016 elnevezésű, több-körös nemzetközi fotó-pályázaton. A felvétel Norvégiában, a Lofot-szigeteken készült egy felhős, hideg őszi napon. A képen egy kis sziklamederben csiszo-lódó kő látható, amit a hullámzás formált, a hátteret a csipkés, meredek, Lofotenre jel-lemző hegyek adják. Kanizsa285IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.FOTÓ: Kovács Krisztiánmilli ó 2017. 04. 07. | 3A HÉT TÉMÁJAElköltöztünk!Dekor KuckóÚj cím: 8800 Nagykanizsa Zrínyi M. u. 15.(Célpont Üzletház)Nyitás: 2017. április 1., 8.30 óraDekor Kuckó - Party, dekor és ajándék boltTel: 30-459-4461 - www.dekorkucko.huMultifokális lencse akció 30 %Kétezernél is többen indultak az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Ver-senyen (OKokTV) programozó informatika kategóriában. A döntőbe végül csak ötvenen jutottak be, köztük egy nagy-kanizsai diák, Busa Máté, aki 100 szá-zalékos teljesítménnyel megnyerte a rangos erőpróbát. Figyelemre méltó, hogy zsinórban harmadik éve nyeri batthyánys diák a programozást. Négy óra pár perc alatt oldotta meg az öt feladatot az ország legjobb középis-kolai programozója. Busa Máté ráadásul ezt hiba nél-kül tette. A Batthyány-gim-názium 11. osztályos tanu-lója naponta több órát gya-korol otthon, de az iskolai programozó szakkörön is sok időt tölt, illetve online versenyeken is indul. Máté élete már most az informa-tika körül forog, a legtöbb idejét a programozásra és a matematikára fordítja, ennek ellenére mindenből kitűnő tanuló. A gimnazista az OKTV-re is nagyon sokat készült, a budapesti döntőt két for-duló előzte meg. Az elsőnél érdekes módon nem kel-lett használni a számítógé-pet, az ugyanis, ahogy Máté fogalmazott, papíros verseny volt, ahol inkább az ember logikáját és gon-dolatmenetét tesztelték. A második fordulóban már előkerült a számító-gép. Öt órája volt arra a versenyzőknek, hogy a lehető legjobban oldják meg a feladatokat. A leg-utolsó fordulóba pedig tényleg csak a legjobbak jutottak be, itt összesen hat órájuk volt a versenyzők-nek az öt feladatra. Az érté-kelés ráadásul online, vagy-is élő és azonnali volt, így Máté rögtön tudta, hogy csakúgy, mint az előző két fordulót, ezt is 100 szá-zalékosan tel-jesítette. Tanára, Erdősné Németh Ágnes szerint tanítványa sikere egyrészt a tehetsé-gének, másrészt az elköte-lezettségének köszönhető, és annak, hogy képes és hajlandó volt időt szánva begyakorolni a dolgokat. - És magának is – vágott közbe Máté. - Igen, benne van az is, amit én adok neki a közös munkák során – vette vis�-sza a szót a mestertanár. – Fontos, hogy hisz bennem, s elfogadja, tudom, hogy neki mit kell csinálnia. Ez a siker egy diák és egy tanár közös, eredményes munká-jának köszönhető. Az OKTV programozási versenyét már zsinórban harmadszor nyeri meg BLG-s diák: az elmúlt két évben Erdős Márton uta-sított maga mögé mindenkit. A veze-téknév nem vélet-len, hiszen Marci annak a tanárnőnek a gyermeke, aki a mostani győztes Busa Mátét is felkészítette a via-dalra. Marcinak, mondhat-ni könnyű dolga volt, hiszen olyan családba szü-letett, amelyben mindig jelen volt a matematika és az informatika. Marci egyébként nem is elsősorban az OKTV-kre, hanem a nemzetközi diák-olimpiákra készült, hisz’ három éven át tagja volt a magyar válogatottnak. Akkoriban körülbelül ezer feladatot oldott meg egy év alatt, azaz átlagban napi hármat. Marci jelenleg Angliában, Cambridge-ben tanul, a világ egyik legjobb egyete-mén - ter-mészete-sen informatikát és mate-matikát. Busa Máté, mivel most tizenegyedikes, jövőre ismételhet az OKTV-n. A gimnazista fiatal azt terve-zi, ha befejezi a középisko-lát, akkor az informatikának szenteli az életét. Program-tervezőként szeretne továbbtanulni, aztán az egyetemen majd szako-sodna, például robotikára, mesterséges intelligenciá-ra vagy játéktervezésre. Tervei szerint Budapesten, az ELTE-n folytatná tanul-mányait egy tehetséggon-dozó programban, ott ugyanis kiemelten tudnak foglalkozni Mátéval, és nem a legelejéről kezdik a tanu-lást, hanem a tudásszintjé-től folytatják.MAROSI GáborÉvek óta az ország csúcsán. Erdős Márton, Busa Máté és Erdősné Németh Ágnes (Fotó: Jancsi László) Lepipálták az országot! 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISNagykanizsán is kutat-nak a Telepesek Társa-dalmi Múzeum Alapít-vány munkatársai azok után, akiket az ‘50-es években elhurcoltak a Hortobágyra kény-szermunkára. A szer-vezet szakemberei már régóta foglalkoznak a rabtáborok korszaká-val, ősszel pedig kiállítást szerveznek a városban.Az ‘50-es években történt ször-nyűségekről és a kutatási eredmé-nyekről beszélt Cseresnyés Péter államtitkárnak Saád József nagy-kanizsai találkozójukon. A történész eddigi munkáiról több kiadványt is készített, amelyekben részletesen bemutatja az akkori kor történéseit. - Olyan történeti eseménnyel foglalkozunk itt, amely szervesen hozzátartoznak a város és a térség történelméhez – fogalmazott Saád József. – A kiadványokat pedig isko-lákba, közművelődési intézmények-be juttatjuk el, szerte az országban. Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, ezek a dokumentumok Nagykanizsa számára nagyon fon-tosak. - Számtalan olyan ember élt és él körülöttünk, közöttünk, aki ezt a kort felnőttként, fiatal felnőttként vagy gyerekként megszenvedte – szögezte le a politikus. - Sokszor nem is tudjuk róluk, hogy áldozatok voltak, és nemcsak azért, mert hát-rányokat szenvedtek el, hanem táborba zárták, rabszolgamunkára kényszerítették őket. Az itt gyűjtött anyagokból kiállí-tás nyílik majd ősszel Nagykanizsán, ahol óriásplakáton is bemutatják az ‘50-es évek borzadalmait.Az 50-es évek borzalmai Nem fegyverekkelA Thúry Vitézlő Oskola évről-évre megemlékezik “Dunántúl oroszlánjáról”. A hagyományos rendez-vényen megkoszorúzták Thúry György kanizsai szobrait, majd az Erzsébet térre várták az érdeklődő-ket, másnap pedig a por-tyázók a Magyar utca 80-tól, Thúry feltételezett sírhelyétől az orosztonyi kopjafához indultak. Az idei rendezvényt azoknak ajánlották, akik a haza védelmét a határon és a Parlamentben szolgálják, emelte ki Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője. Cseresnyés Péter állam-titkár, országgyűlési képviselő pedig úgy fogalmazott: ma is az akkori korhoz hasonló veszélyek ellen kell küz-deni, csak ezúttal nem fegyverekkel. 2017. 04. 07. | 5AktuálisNégy autizmussal élő munkatársat foglalkoztat a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. egy sikeres ön- kormányzati pályázatnak köszönhetően. A cégnél tartott nyílt napon az érdeklődők megnézhették, hogyan és mit dolgoznak az autizmussal élő emberek. - Nagy öröm számunkra, hogy jól meg-találták a helyüket, tényleg úgy jönnek be hozzánk, mintha hazajönnének. Ez egy nagy stabilitást és biztonságot jelent az ő napirendjükben - mondta Lérántné Mátés Valéria, a Kanizsa Rehab Nonpro-fit Kft. ügyvezetője, aki szerint óriási szükség van a nyitottságra és a hasonló foglalkoztatási pályázatokra, ugyanis az autizmussal élőkkel az iskolás évek alatt kiemelt figyelemmel foglalkoznak, utá-na viszont „légüres térbe” kerülnek. Ezért pedig akadályokkal teli a további életük, illetve a munkáltatók sincsenek felké-szülve a speciális foglalkoztatásukra.Az autizmus világnapja alkalmából rendezett kanizsai programsorozat a Puncs fagyizóban, az Auti Ice Partin zárult, ahol Dénes Sándor polgármester kijelentette: valódi társadalmi integráci-óról akkor beszélhetünk, ha senkit, így az autizmussal élőket, vagy az autistát nevelő családokat nem szigetelik el falak. A városvezető a megismerés és az elfo-gadás fontosságára hívta fel a figyelmet, akárcsak Cseresnyésné Nagy Lívia, a rendezvény fővédnöke, aki úgy fogalma-zott, ha nem ítélünk a külső alapján, job-ban megismerünk egy másik embert és kölcsönösen közelebb kerülhetünk a másikhoz. Szerinte ez a gondolkodás egyre inkább teret nyer Magyarorszá-gon.Az autizmussal élő gyermekek és szü-leik kék fagyit kaptak, a szakemberek pedig kerekasztal-beszélgetésen osztot-ták meg egymással tapasztalataikat.A Thúry György Múzeum a ,,KözalkaKAlma zoTTAK jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII . törvény 20/A. alapján pályázATot hirdet történész-(segéd)muzeológus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama:határozott idejű helyettesítés céljából(GYED , GYES idejére tartó) közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 62. További információk: https: //kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID =rkxc5zd7d8 megtalálhatók.A Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány szervezésében működő zeneoviba szer-dánként Baráth Adrien várja a kicsiket. Sok szülő fontosnak tartja gyermeke zenei képzését, s vannak olyan kicsik, akik már egé-szen korán élénken érdek-lődnek a muzsika iránt. A kisgyermekkorban elkez-dett zenei nevelés számos más területen is a gyerme-kek előnyére válik, ezt iga-zolja a Szegedi Tudomány-egyetem nemrégiben vég-zett kutatása is. A kísérleti csoportban dolgozó ifjak a tanulás iránt is motiváltab-bá váltak.Megismerés, elfogadásVörös András: A test-szellem-lélek harmóniáját keressük (Fotó: Jancsi László)Zenei fejlesztés 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISNagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezeta közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapjánpályázatot hirdet kontrollING ügyin tézőmunkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalma-zotti jogviszony, 3 hónap próbaidő kikötésévelFoglalkoztatás jellege: teljes munkaidősA munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Fő út 8.A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Költségvetés tervezése. Elemi költségvetés elkészítése. Költségvetési előirányzatok és előirányzat módosítások nyilvántartása. Szerződések nyil-vántartása. Pénzügyi ellenjegyzés.Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992.évi XXXIII. törvény rendelkezé-sei az irányadókPályázati feltételek: Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség vagy középfokú iskolai végzettség és emellett pénzügyi-számviteli képesítés, büntetlen előélet, magyar állampolgárságA pályázat elbírálásánál előnyt jelent: államháztartási területen szerzett szakmai tapasztalatA pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: önéletrajz, végzett-séget igazoló dokumentumok másolata.A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017. május 1.A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 24.A pályázatok benyújtásának módja: személyesen vagy postai úton, a pályázatnak a Nagykanizsa Gazdasági Ellátó Szervezet címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Fő út 8.). Kérjük a borítékon feltűntetni a munkakör megnevezését: kontrolling ügyintéző. Emailben a nageszallas@nagykanizsa.hu címre, tárgy: kontrolling ügyintéző.A pályázat elbírálásának módja, rendje: igazgatói döntés alapjánA pályázat elbírálásának határideje: 2017. április 27.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.nagesz.hu, www.nagykanizsa.hu 2017.04.07-2017.04.24.A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: www.nagesz.huANetta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.NAGykaNIZSAIcsapatába keresrakodÓThulladékszállító gépjárműre.Hosszú távon gondolkodó, megbízható munkatársat keresünk, aki nagy munkabírással rendelkezik.Gépkezelői, rakodógép kezelői tanfolyam (darukezelői, targoncakezelői, emelőgép kezelői) a felvételnél előnyt jelent.Fényképes önéletrajzát elérhetőségeinek feltüntetésével, valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványok, jogosítványok fénymásolatát 2017. április 18-ig juttassa el címünkre:Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.munkaügy 2017. 04. 07. | 7AktuálisAtlas ProfilaxTudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigo-lya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá, hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert, amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korri-gálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanít-ványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás, szédülés, feszülő nyak, derékfájás.Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080Palinban soha nem áll meg az élet. A helyi sport- és kulturális egyesület jóvoltából szinte minden évszakra jut egy-egy közös-ségépítő és hagyományőr-ző program. A paliniak azonban nem csak ezeken a rendezvényeken tudnak egymásról: egy családi ház-nál mindig akad tennivaló, „szomszédolni” pedig kerti munka közben is lehet.Takács Mária – vagy ahogy mindenki ismeri: Marica – világéletében falu-si iskolában szeretett volna tanítani. Palin ugyan nem falu, de a barátságos kör-nyezet és az összetartó közösség minden ízében Magyarszerdahelyre emlé-kezteti, ahonnan családja akkor költözött el, amikor ő ötéves volt. Marica a helyi általános iskolában tanító-ként dolgozik.– Már gyerekkoromban is igazi nyüzsgő egyéniség voltam, és ez akkor sem vál-tozott, amikor felnőttem és dolgozni kezdtem – mond-ja. – Dr. Bogár Gáspárral, aki akkoriban Palin házior-vosa volt, valamint néhány pedagógussal és szülővel karöltve működtettük a Városszépítő Egyesületet. Mályvabokrokat ültettünk, amelyekből néhány még ma is megvan; elkészítettük a régi faluköszöntő táblát; rendben tartottuk a sport-pálya környékét és kulturá-lis műsorokat szerveztünk.A Városszépítő Egyesület a 2000-es években fejezte be tevékenységét. Nem sokkal később azonban megalakult a Palini Sport és Kulturális Egyesület, amely a szellemiséget, valamint a programok szervezését is folytatta, és folytatja a mai napig. Marica az egyesület pártolójaként minden ese-ményen ott van, és segít, amiben tud. – Még jól emlékszem, mennyire nehéz volt a „városszépítős” évek elején összefogni a paliniakat – idézi fel. – Javarészt olya-nok éltek itt már akkor is, akik a környező falvakból vagy a városból költöztek be.A templomtól a sportpá-lyáig tartó, úgy nevezett „régi falurészt” az idősek lakják, és azok, akik a legré-gebb óta élnek Palinban, az Alkotmány utca egy részén pedig azok házai találha-tók, akik később költöztek ide, de mindkét részen sok az újonnan beköltöző is. Az Újtelepen – ahogy a név is sejteti – a palini közösség legújabb tagjai laknak.– Az iskolában azt tapasz-taljuk, hogy az Újtelepen élő gyerekek és a szülők között is nagy az összetar-tás, de a programok, a sza-badidő eltöltése kapcsán érezhető a város elszívó ereje – mutat rá Marica. – Mivel Palinban gyakorlati-lag az iskola, a sportpálya és az újtelepi játszótér az egyetlen közösségi tér, ahol a rendezvényeket meg tudjuk tartani, az Újte-lepen élők inkább a város-ba járnak szórakozni. Nagy öröm ugyanakkor, hogy az egyesület programjain, így a falunaptól kezdve a szüre-ti felvonuláson át a közel-múltban megtartott sport-bálig és sütifesztiválig, az újtelepiek is egyre nagyobb számban vesznek részt. Palin régebbi részein a közösségi élet meghatáro-zó jelensége a „szomszédo-lás”. Marica azt mondja: ha kilép a házból, az első dol-ga, hogy odaint a szemben lakó szomszédnak.– Jó és megnyugtató érzés tudni egymásról. Ha bárkinek bármire szüksége van, sokan kérés nélkül is mennek, és kérdezik, miben segíthetnek. Télen gyakran átjárunk egymás-hoz. Nekem is van egy kis társaságom, amellyel időn-ként összejövünk, színház-ba megyünk. Tavasszal és nyáron viszont mindenkit lekötnek a ház körüli mun-kák, de ilyenkor is tudunk egymásról, hiszen kerti munka közben igazán jókat lehet beszélgetni.NEMES DóraVárosrészkeringő 6. Szeretünk Nagy-kanizsa! soroza-tunkban azt mutat-juk meg, a (város)részek hogyan alkotnak egészet. Hatodik állomá-sunk Palin.Megmaradt a szomszédolásTakács Mária: Jó és megnyugtató érzés tudni egymásról (Fotó: Gergely Szilárd) 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ„Quilling varázs” – Pintér Ferencné alkotásainak kiállítása. Megtekinthe-tő: április 15-igA Ludvig Nemzetközi Művésztele-pek gyűjteményes kiállítása. Meg-tekinthető: április 27-igÁprilis 7., 19 óra HSMK Fergeteges – ExperiDance Produc-tion. Belépődíj: 4800 Ft. A Tavaszi Művészeti Fesztivál programjaÁprilis 08., 17 óraSZKES GÁLA. Belépődíj: 1200 Ft. További információ: Szécsényiné Kápolnás Edina 06-70/776-1407Április 10., 19 óra Református templom Régizene koncert - Fentős Ferenc Kamara zenekar. Belépődíj: 1 000 Ft. A Tavaszi Művészeti Fesztivál prog-ramjaÁprilis 11., 11 óra Rendhagyó irodalomóra a Költé-szet Napja alkalmábólKöltők egymás közöttVálogatás József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Móra Ferenc, Örkény István, Karinthy Frigyes műveiből (a Pódium Színház előadása).Április 11. „Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni”Nagy Gáspár Vers- és Prózamondó Találkozó13 óra: Koszorúzás a Nagy Gáspár emléktáblánál14 óra: HSMK- Vers és prózamondó találkozó három korcsoportban (általános iskola felső tagozat, középiskola, felnőtt)Április 12., 19 óraSzínház – Hevesi bérletRobert Thomas: Nyolc nő – bűnügyi komédiaSzereplők: Hernádi Judit, Lévay Vik-tória, Erdélyi Tímea, Dobó Kata, Pásztor Erzsi, Zsurzs KatiTóth Judit, Horváth Lili (Játékszín). Minden jegy elkelt! Április 13., 10 óra Húsvétváró kézműves játszóház – Tojásfestés: Főtt vagy kifújt tojást hozni kell! A Városi DÖK és a KKK közös rendezvényeMóricz ZSIgmond Művelődé-SI HázÁprilis 8., 8-14 óra IKT kompetencia fejlesztésINGYENES, AKREDITÁLT TANFOLYAM35 óra vagy igény esetén 2x35 óraIdőpont: Szombat 8.00–14.00A tanfolyam anyaga:Word, Excel, PowerPoint, PDF, WinZip, Letöltések (kép, szöveg, zene, film) (Portfólió készítéshez szükséges számítógépes ismeretek). Érdeklődni: Tóth Istvánnál lehet, +36-30-894-2603.ProgramajánlóÁpr. 6-12. 15:30 HupIKÉK törpIKÉK - AZ elveSZett FAlu szinkr., amerikai családi animációs filmÁpr. 6-12. 15:45 ÉS 20:30 poWer RANgerSÁpr. 6-12. 17:00 véN róKÁK szinkr., amerikai komédiaÁpr. 6-12. 17:30 A SZépSég ÉS A SZörNYeteg szinkr., amerikai musicalÁpr. 6-12. 18:15 KINCSEM magyar történelmi kalandfilmÁpr. 6-12. 18:45 BRAZIloK magyar vígjátékÁpr. 6-11. 20:00 páNcélBA Zárt SZelleM szinkr., amerikai akcióthrillerÁpr. 6-12. 20:30 MENedéK szinkr., amerikai romantikus filmÁpr. 12-én 20.00 HAláloS IRAMBAN 8. szinkr. amerikai akció filmáprilIS 6- áprilIS 12. MűsoraFociláz A Kincsem után újabb magyar film, a Brazilok érkezett a hazai mozikba. A vígjátékban minden a foci körül mozog. Fiatalok és idősek, szegények és gazdagok a bajnokság lázában égnek. A csapatok készülnek, és természe-tesen mindannyian győzni akarnak. Humor és személyes sorsokon átívelő, drámai helyzetek egyaránt jellemzik az alkotást, amelynek egyik produce-re, Mécs Mónika egy helyütt azt nyilatkozta: pörgős, vidám filmet akartak készíteni, amelynek vannak azért mély üzenetei is. Ezek - a soha fel nem adás, a küzdés, az önmagunkba vetett hit – reményeik szerint megérintik majd a nézőket. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaNyolc nő egy házban. De vajon ki a gyilkos? 2017. 04. 07. | 9KultúraA Tavaszi Művészeti Fesztivál az életünk része lett, és elnevezésé-ből adódóan nemcsak a kultúrát, mint örömforrást hirdeti, hanem a várva várt kikeletet, a megújulást is. Ezt Cseresnyés Péter államtitkár, ország-gyűlési képviselő mondta a program-sorozat első napján, amikor megnyílt a Ludvig Nemzetközi Művésztelepek gyűjteményes kiállítása, majd Nagy-kanizsa Város Vegyeskara adott – Tavaszhozó címmel – hangversenyt. A Tavaszi Művészeti Fesz-tivál ma már éppúgy hoz-zátartozik városunkhoz, mint a szépsége miatt akár a művészetekkel is rokonít-ható, megújult Erzsébet tér, a Sétakert, vagy éppen a felújítás előtt álló kilátó a Csónakázó-tónál, szögezte le Cseresnyés Péter. - Az emberiség már több mint kétezer éve keres menedéket a művészetek-ben, s bár voltak korok, amelyekben üldözték azo-kat, akik a magasztost für-készték, azért a kultúra talán a legtartósabb, legel-lenállóbb érték a teremtett világban – folytatta a poli-tikus. - A magyarság törté-netében sok példát talá-lunk arra, hogy írók, költők, zenészek és képzőművé-szek őrizték és táplálták a hitet, hogy ez a nemzet túl-éli a viharos századokat. Sokszor ők voltak a láng őrzői és továbbadói: belé-jük, munkáikba kapasz-kodhattak azok, akik hódí-tók és agresszorok rabigá-jában élték mindennapjai-kat. A kommunizmus leg-sötétebb időszakában pél-dául egy vászonra festett egyszerű feszület is üzen-hette: lesz még magyar fel-támadás.Cseresnyés Péter úgy fogalmazott, a kultúra reményt, hitet adó szere-pére ma is szükség van, amikor nemzeti identitá-sunkat – és így kultúránkat, hagyományainkat, hitün-ket – nap mint nap támadá-sok érik. Nagykanizsa Város Vegyeskara gazdag reper-toárral állt a közönség elé. A Tavaszhozó hangverse-nyen szakrális művek s könnyedebb dallamok is szerepeltek, és a Kodály-hagyaték is megjelent. Cseke József 2015 októ-bere óta vezeti a kórust, s mint mondta, fel volt adva számára is a lecke. - Pontosan megmondtam a kórus tagjainak, hogyan, honnan és hová akarok eljutni, milyen céljaim van-nak - emlékezett. - Ezt ők örömmel vették, és a mai napig is élvezem a bizalmu-kat. Becsületesen dolgoz-nak, ez hallható az énekkar hangzásán, ami sokat javult, finomult, s közeledett az európai trendhez a tisztasá-ga, stilisztikája. A Ludvig Nemzetközi Művésztelepek gyűjtemé-nyes kiállítását az elmúlt 24 év alkotótábor munkáiból válogatták. Itt Kovácsné Mikola Mária, a KKK igaz-gatója felidézte, előbb Tavaszi Zenei Fesztivál, majd 2000-től Tavaszi Művészeti Fesztivál lett a programsorozat elnevezé-se, mivel onnantól nem kizárólagosan a zenére helyezik a hangsúlyt, hanem az összművészetek-re, s ennek a szándéknak azóta is igyekeznek megfe-lelni. - Amikor beléptem ide, megint erőteljesen meg-érintett az egész. Így, kiállí-tóteremben, összerendez-ve látni az anyagot, mindig újszerű élmény nekem is - fogalmazott Ludvig Klára, a Kendlimajori Művészeti Szabadiskola vezetője.A kiállítás április 28-ig lát-ható, az alkotók és a szerve-zők pedig már a 25. Ludvig Művésztelepre készülnek. A jubileumi alkotótáborra a házigazdák illusztrációkat és művészi önvallomásokat tartalmazó albumot jelen-tetnek meg.A hét első felében – egye-bek mellett – láthatták az érdeklődők A csemegepul-tos naplója című színdara-bot, amely már három éve fut töretlen sikerrel. Az elő-adásban csaknem 30 tárgy elevenedett meg, mind-egyik valamilyen embertí-pust ábrázolva. A fesztivál hétfőn zárul, amikor a refor-mátus templomban a Fen-tős Ferenc Kamarazenekar ad régizene-koncertet. PÉTER Árpád,VINCZE AdélReményt és hitet adLesz még magyar feltá madás!A Városi Vegyeskar hangzása az elmúlt években közeledett az európai trendhez (Fotó: Gergely Szilárd)Cseresnyés Péter: Nemzeti identitásunkat nap mint nap támadások érik (Fotó: Jancsi László) 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemPersze, szinte hallom az ateisták – a píszi jegyében: világnézetileg semlegesek – ellenkó-rusát, hogy akkor beszélgessünk a keresztes hadjáratokról is. Na ja, beszélgessünk. Az utol-só, a nyolcadik, 1272-ben ért véget, tehát a 13. században. Most 2017-et írunk, vagyis a 21. századot tapossuk. A kettő között azért volt némi civilizációs fejlődés – bár ez egyeseken nem látszik… -, vagyis ahogyan az ősember kommunikációját nem hasonlíthatjuk mond-juk Larry Kingéhez, úgy a fegyverek és hábo-rúk (közép)korának megoldásai sem emlékez-tethetnek a mai módszerekre, tehát ez az érv kilőve.De sajnos arra emlékeztetnek. Miközben Európa az ideözönlő muszlimok kedvéért megtagadja saját hitét, és sorra veszik le, tüntetik el a kereszteket számos helyen, csak azért, hogy az új honfoglalók és hitterjesztők minél komfortosabban érezzék magukat, a világ más tájain tombol a keresztényüldözés nevű iparág. Csak tavaly megközelítőleg ki-lencvenezer keresztényt öltek meg a hite miatt a Földön, ami pedig azt jelenti, hogy ez a legül-dözöttebb vallás a világon.Egy kutatóintézet adatai szerint további fél-millió kereszténynek – akik egyelőre még él-nek... - nem adatik meg a lehetőség vallásának szabad gyakorlására.És akkor vissza a módszerekre. Az új hon-foglalók és hitterjesztők a 11-13. századi eszkö-zökkel akarják – előbb megfélemlíteni, majd - elfoglalni Európát. Ölnek. Robbantanak. Azt hiszik, a mi csajaink az otthoni kecskék, hogy őket is csak úgy, bárhol és bármikor.No és erre mi a „keresztény” Európa válasza? Az, hogy gyertek. Az önfeladás a szabadosság szárnyalásával kezdődött, s egy ideig azt hihettük, abban csú-csosodott ki, hogy az EU alkotmányából kicen-zúrázták a keresztény gyökerekre való utalást 2004-ben, ami pedig fundamentum (lenne). Azóta tudjuk, hálásak lehetnénk, ha csak en�-nyi történt volna. Mostanra ugyanis felpörgött az európai ön-sorsrontó projekt, amelynek stációi tán az an-tikrisztus közelgő eljövetelét vetítik előre. Mi másnak tudhatnánk be például azt, hogy a brandenburgi tartományi parlamentben a lá-togatók panaszai miatt levették a feszületet, méghozzá a CDU (tehát a Kereszténydemokra-ta Unió, Merkel pártja!) frakciótermében. Pon-tosabban felmágnesezték azt a keresztet, ame-lyet korábban Ferenc pápa megáldott. Mindezt azért tették, hogy el lehessen dugni, amikor jön a világnézetileg rohadtul kényes vizitorhad. Csak mert őket zavarja.És az is beszédes, hogy egyáltalán ötletként felmerülhetett a norvég bevándorlási hivatal-ban arra kötelezni a felekezeteket, takarítsák el keresztjeiket templomaikból, a muszlim menekültek érzékenységére tekintettel. És bár a magyar sajtó egy része ezt megtörtént tény-ként tálalta, szerencsére eddig nem ment el a skandináv ámokfutás, azt viszont „törvénybe iktatták”, hogy a templomokban, gyülekezeti termekben vallásilag semleges helyiségeket kell kialakítani, mindenféle jelkép nélkül. Az év-század kérdése: kérhetném én ezt egy mecset-ben valahol Keleten?! Na ugye.Az meg már csak apró kis semmiség, hogy a Real Madrid (még egyszer: a Real Madrid) címerének csúcsáról leamputálják a kis keresz-tet, hogy az így nyert logóval ellátott sapkák, pólók, tárgyak – szándékosan nem írom, hogy futballereklyék – az arab világban is árusítha-tók legyenek. Az indok a kulturális érzékeny-ség. A címer, a hagyomány, az örökség, nekünk meg Puskás Öcsi, aki feszített anno keresztes mezben – az smafu, hogy csúnyábbat ne írjak. Közeleg a nagyhét, amelynek végén a böjtös lelkekben idén is – mint minden évben – meg-történik a csoda. A feltámadás. De Isten fan-tasztikus műveként – gyermekét adta… - már előbb, Krisztus kereszthalálával a megváltás kegyelme árad a világra – azokra is, akik a gyökértelenség és vallástalanság mocsarában dagonyáznak, azokra is, akik leveszik a ke-resztet, s azokra is, akiknek nincs szemük a látásra – mert vagy vakok, vagy valamilyen ör-dögi terv részeként úgy tesznek, mintha azok lennének. Én a gyarló azt mondanám, utóbbiak inkább rohadjanak meg, de szerencsére Isten türelmes, irgalma pedig végtelen. S bár logikai ellent-mondás, de szereti a kihívásokat, amiből Eu-rópában most éppen van elég. A kormányzati píár egyébként megkésett projekt: már nem Brüsszelt kell megállítani. Hanem az antikrisztust. Ő a soros ellenfél. NagyhétVesztésre áll a kereszténység Európában, ahol a gyilkosságtól sem visszariadó új honfoglaló, hittérítő hordák vonulnak büszkén. Világszerte pedig ölik a keresztényeket. Így fordulunk a Krisztus utáni 2017. esztendő nagyhetére, és csak abban bízhatunk, ha nem is ennek a végén, de azért belátható időn belül, még e földi létben, jön a (szellemi-lelki-erkölcsi) feltámadás. PÉTER Árpád 2017. 04. 07. | 11MAGAZINPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2017. évi kulturális keret felhasználásáraA pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.Pályázat tárgya: A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet nyújtani:a) a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;b) a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre;c) a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;d) a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;e) a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;f) kulturális vidékfejlesztésre;g) kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;h) határon túli magyar kultúra támogatására;i) nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.A pályázók köre: Nagykanizsán székhellyel, vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet, alapítvány (közalapítvány), költségvetési szerv.A támogatás formája: A támogatás formája közvetlen vissza nem térítendő támogatás. A támogatás maximális mértéke az elszámolható költségek 100 %-át, de legfeljebb 5.000.000 forintot nem haladhatja meg.Rendelkezésre álló forrás: 20.000.000 forintA pályázat benyújtásának helye, ideje:1. A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoporhoz kell benyújtani (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 15. ajtó), egy példányban.2. A benyújtás határideje (postára adás végső dátuma): 2017. április 20.A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.huMESÉLŐ KÉPEKMegtartották a TEKER Egyesület szezonnyitó kerékpáros túráját, amelyen a bringások három távon tekerhettek. Indulás előtt Csorba Tamás plébános áldotta meg a résztvevőket és bringáikat. Hasonló túrá-kat havonta szervez majd a civil közösség. Gergely Szilárd képriportja. 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINA válság negatív hatásait lassan ki-heveri a lakáspiac, Nagykanizsán is kedvezőek a változások. Újra épülnek társasházak, s van mozgás a használt-piacon is, ami némi áremelkedést eredményezett. Hitelfronton pedig ma már a régi devizakölcsönök kamat-szintjén lehet forinthitelt felvenni, igaz, szigorodtak a feltételek. Kárpáti Csaba, a Csaszi Ingatlan és Hiteliroda iro-davezetője a nagykanizsai lakáspiacról elmondta: a válság után érezhetően élénkült, ami köszönhető a kormány által biztosított kedvezményeknek, példá-ul a használt lakásra is igénybe vehető CSOK-nak. – A kedvezmény hatására kimozdultak adatbázisunk-ból olyan 10-20 kilométe-res körzetben lévő vidéki ingatlanok is, amelyek egy év, vagy azt meghaladó időintervallumban szere-peltek nálunk mint eladó ingatlanok. Beindultak az új lakásépítések is, és ezek az otthonok zömmel a terve-zőasztalról elkeltek. Ezek-nél az ingatlanoknál már érzékelhető az áremelke-dés, a most épülő új lakáso-kat 260-270 ezer forintos, vagy azt meghaladó négy-zetméter áron árusítják. A legkeresettebb hasz-náltlakások a frekventál-tabb helyeken találhatók, például a Postakertben, az Irtás és a Kisberki utca kör-nyékén, ahol 180 ezer forin-tos négyzetméter áron kel-nek el. Keresettek még befektetési szempontból az egyedi fűtéses, esetlege-sen felújításra szoruló kisebb, albérletbe könnyen kiadható ingatlanok. Az ügyfelek zöme 4-5 millió forintért szeretne vásárolni, de ez egyre kevésbé elér-hető ár, tette hozzá a szak-ember, hiszen ebben a szegmensben is 5-10 száza-lékos áremelkedés történt. Keresettek még - 10-15 mil-lió forint közötti áron - a kisebb, felújításra szoruló családi házak, ilyeneket azonban egyre nehezebb találni, mert ezeknél is jelentősebb áremelkedés történt, a jellemző ár ma már 15-20 millió forint közötti. A vásárlók zömét a 30-40 év közötti, lakással rendel-kező korosztály adja – azok az emberek, akik kinőtték a jelenlegit, és azt nagyobb-ra szeretnék cserélni. - Az elmúlt évekhez viszonyítva jelentős áremelkedés érzékelhető a kanizsai lakáspiacon. Pozi-tív hatása van az új építésű ingatlanoknak, amelyek ösztönzik a lakás-cserét. A CSOK pedig teljes mértékben jótékony hatással van az új és a használt lakáspiacra egyaránt – összegezte tapasztalatait Kár-páti Csaba irodavezető. S változott a hitelfelvételi kultúra is. Kárpátiné Tímár Szilvia, az iroda hitelrefe-rense szerint bátrabban neki lehet állni a tudatos hitelfelvételnek, és az emberek is körülte-kintőbbek, mint a válság előtt. Ma egy hitel-felvétel több adminisztrá-cióval jár, mint a gaz-dasági krízis idején, és fele-lősségteljesebb a hitelezés is, mert a bankok számos feltételhez kötik a folyósítást. - Nem hitelezik olyan mértékben az ingatlano-kat, mint korábban, és jöve-delemoldalról is jobban bebiztosítják a kölcsönö-ket. Most viszont forint ala-pon lehet hozzájutni ahhoz a kamatszinthez, mint akkoriban devizahitelben. A Központi Hitelinformáci-ós Rendszer alapján min-den bank mindenkiről min-dent lát, így elkerülhető, hogy adósságspirálba kerüljön bárki is. A válság óta a bankok bevezették a törlesztésvédelem-biztosí-tásokat, amivel szintén élhetnek az emberek. Aki-nek van jövedelme, lénye-gesen jobb feltételekkel jut hitelhez – hangsúlyozta a hitelreferens.Ahogy egy-egy család élete változik, ugyanúgy mozog a lakáspiac is –jegyezte meg Lukács Nor-bert ingatlanközvetí-tő. Az alacso-nyabb forgal-mú tél és nyár között a tavasz nagyon intenzív az ingatlanpia-con. Tapaszta-latai szerint zö-mében 50-70 négy-zetméteres lakások épülnek a városban, s leginkább a 7-8 milliós lakások iránt mutat-kozik érdeklődés. S ahogyan nő az ingatlanérték, egyre kisebb a forgalom. A használt ingatlanok terén elsősorban lakásokat keres-nek Lukács Norbertnél a vásárlók. Az igénye-sebb vevő-réteg az újabb építé-sűeket prefe-rálja, amikhez nem kell hozzá-nyúlni.- Értelemszerűen az ala-csonyabb értékű ingatla-noknál jelentősebb a moz-gás, de a 30-40 millió forin-tos értékesítések sem ritkák – szögezte le. - A lakások négyzetméter árait mindig a kereslet határozza meg. Ha egy városban vagy régi-óban valamilyen oknál fog-va nincs kereslet, nem mozog a lakáspiac, akkor az árak egy kicsit alacsonyak maradnak. Ha viszont, tegyük föl, idejönne egy-két olyan beruházó, aki 200-300 embert foglalkoz-tatna, vagy akár még töb-bet, az jelentősen meghúz-ná a lakáspiacon az árakat. Mindig gazdasági oka van annak, ha megugrik, vagy éppen csökken a kereslet. Szamosi Gábortól, a polgármesteri hivatal épí-tésügyi csoportvezetőjétől megtudtuk, hogy a családi Élénkült a lakáspiac, nőttek az árakJelentős fordulat követ-kezett be a lakáspiacon. Szakértők szerint ennek az alapja az volt, hogy növekedési pályára állt a gazdaság, ami magával hozta a hitelezés újrain-dulását, a megtakarítások növekedését, s alacso-Fotók: Bakonyi ErzsébetA Csaszi Ingatlan és Hitelirodában a piac élénkülését tapasztaljákLukács NorbertSzamosi Gábor házas építések (új építés/átépítés-bővítés) száma az elmúlt években stagnált. Nagykanizsán kismértékű növekedés tapasztalható, míg a környező települése-ken ezen építések száma csökkent. Pozitívumként értékelhe-tő azonban, hogy 2016-ban – az előző évi mélyrepülést követően - ismét több tár-sasházépítésére adtak ki építési engedélyt, szám szerint 209-et, az építtetők elmondása szerint pedig a lakások többsége már a ter-vezőasztalról elkelt. Szamosi Gábor leszögez-te: az építési és használat-bavételi engedélyek száma önmagában torz képet festhet, mivel jogszabályi változásból fakadóan több építési tevékenység is kike-rült az engedélyhez kötött körből, az egyszerű beje-lentéshez kötött építési tevékenységek köre pedig bővült. Utóbbi kategóriába tartozik a 300 négyzetmé-ter alatti lakóépületek, illet-ve a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített lakások építé-se is.BAKONYI Erzsébet 2017. 04. 07. | 13MagazinMementó lesz a Batthyány-gimnáziumban abból a császárfából, amely a Medgyaszay-ház hátsó oldalánál adott árnyat az arra járóknak. A fa meg-öregedett, elszáradt, de Balogh László igazgató nem hagyta, hogy fel-aprítsák, és egy kályhában végezze, hanem Stamler Lajos művész-tanár ötlete alapján inkább a gimnázium kis-udvarának ékévé és az elballagó diákok memen-tójává szeretné tenni.Mint Balogh László mondja, egyelőre vasfának hívják a leendő mementót, amely egy középkori szokást akar továbbéltetni. Akkoriban ugyanis a céh-legények, amint befejezték tanulmánya-ikat egy adott város műhelyében, ván-dorútra keltek, de előtte hagytak vala-miféle nyomot maguk után. Sopronban is van hasonló, monumentális facsonk, jó néhány szeggel, amiket a búcsúzó ifjak vertek be. - Innen jött az ötlet, hogy a Batthyány-gimnáziumnak is legyen mostantól egy ilyen fája, amely hirdethetné az elkövet-kező korok ideérkező diákjainak, hogy a szöget beleverő „céhlányaink” és „céh-legényeink” itt tanulták a mesterségü-ket, és innen indultak el az élet sokszor rögös útján – fogalmaz a direktor. – Idén 180 érettségizőnk van, így nekik adatik meg először a lehetőség, hogy ha akar-nak, bevert szögekkel is búcsúzhatnak az iskolától és sok esetben Nagykanizsá-tól. Az elszáradt fát – a Netta-Pannonia segítségével – az iskola udvarára vitték, ahol szoborparkot akarnak majd létre-hozni. - Általában a diákok, de még a tanárok is csak átrohannak ezen a kissé méltatla-nul háttérbe szorult udvaron – folytatta Balogh László -, de hiszek abban, hogy ezzel vissza lehetne adni eredeti funkci-óját. Jöjjenek ide is a diákjaink, üljenek le, beszélgessenek, vagy éppen készül-jenek az óráikra, és nézzék meg közben az itt található alkotásokat, például majd ezt a fát. A belevert szögek pedig gon-dolatébresztőként is szolgálhatnak.A vasfa végső helyét hamarosan kije-lölik, addig is diákok segítenek Stamler Lajos művésztanárnak, hogy a csonk elnyerje végső alakját. PAPP AttilaElszáradt, de tovább élnyak voltak a kamatok. Míg 2014-2015-ben hét-nyolcezer új lakás épült évente, 2016-ban 31.559-re emelkedett a kiadott építési engedélyek szá-ma, és csaknem 10 ezer - az előző évinél 31 száza-lékkal több - új lakás épült. A Kisberki és a Postakert utca környéke az egyik legfelkapottabb KanizsánMementó lesz… 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINHúsvét a legnagyobb és legfontosabb ünnep a keresztény kultúrkörben. Jézus a pénteki kereszthalálát követő harmadik napon feltámadott halottai-ból, és ezzel megtörtént a legnagyobb csoda: Istenbe vetett hitével legyőzte a halált. Krisztus kereszthalálával megváltotta az emberek bűneit. – Krisztus kínszenvedése és kereszthalála, majd feltá-madása sokféleképpen ihlette meg a hagyomá-nyos keretek között élő val-lásos embert, aki a húsvéti események mélyebb átélé-sére és megértésére töre-kedve jellegzetes tárgyi és szellemi kultúrát hozott lét-re – fogalmazott Száraz Csilla történész, a Thúry György Múzeum igazgató-ja. - A húsvéti ünnepkör népszokásainak nagy része egyházi eredetű (így az ételszentelés és a feltáma-dási körmenet), bár formai-lag régebbi pogány képze-tekhez, hiedelmekhez is kapcsolódik. A nem egyhá-zi eredetű szokások a ter-mészet tavaszi megújhodá-sával kapcsolatosak, s főleg termékenységvarázsló jel-legűek. A húsvéti ünnepkör leg-jellemzőbb kelléke a hímes tojás, amely Zalában főként a keresztgyermeknek adott húsvéti ajándék volt. Nagy-kanizsa környékén régen a méhviasszal megírt, majd börzsönyforgácsban, dió-falevél vagy hagymahéj főzetében barnás színűre festett húsvéti tojás volt a legkedveltebb. Kiemelke-dő a vései asszonyok tojás-hímző művészete, ők készí-tették a nevezetes kétszer, sőt háromszor hímes tojá-sokat. A levélrátétes díszí-tés is gyakori volt Dél-Zalá-ban, valamint a 20. század folyamán egyéb tojásdíszí-tési eljárásokkal is kísérle-teztek, például matricás tojással. A hímes tojás nép-szerűsége máig töretlen, napjainkban is különféle újításoknak és divatoknak lehetünk tanúi.A Thúry György Múzeum néprajzi gyűjteménye, főként dr. Kerecsényi Edit munkája nyomán, bővelke-dik a húsvéti ünnepkör tár-gyi emlékeiben, valamint a népszokásokat érintő ada-tokban. - A húsvéti népszokások legtöbbjénél a tojás, főként a díszített, a hímes tojás a szokások elengedhetetlen tartozéka. Kanizsa környé-kén a hímes tojás kétszer kap fontos szerepet – hang-súlyozta Száraz Csilla. - Elő-ször vasárnap délután, ami-kor a keresztszülők vagy a szomszédok ajándékozzák, másodszor húsvéthétfőn vagy a húsvétot követő úgynevezett mátkáló vasárnapon. Ekkor a fiatal lányok cserélnek legkedve-sebb barátnőjükkel hímes tojást, ezzel életre szóló barátságot, mátkaságot, komaságot fogadva egy-másnak. Általános szokásként élt Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők hús-vétkor megajándékozták keresztgyermekeiket. A 20. század első évtizedeiben ez az ajándék hímes tojás és alma volt. A két világhábo-rú közötti időszakban a tojás mellé gyakran került narancs, vásári mézesbáb, apró csokoládé, az 1960-as évektől játék, könyv és dísztárgy is. Kiskanizsán egyik évben a keresztanya látogatta meg keresztgyerekét, a következő évben pedig fordítva történt. Sár-melléken fehérrel hímzett „piros-tojásos ken-dőben” vitte a kereszta-nya az egyszí-nűre festett tojást, Nemespátrón pedig hús-vétvasárnapján, a délutáni istentisztelet után a temp-lom előtti téren ajándékoz-tak. A kislányok a legszebb hímes tojást félretették mátkatojásnak, a többivel pedig játszottak: kisasszo-nyosat, cicásat vagy lab-dáztak velük. A kereszta-nyáktól kapott „mátkatojá-sokat” cserélték egymással a jó barátnők, akik egész életükben magázták, és mátkámnak szólították egymást.BAKONYI ErzsébetTöretlen a hímes tojás népszerűségeTojást fest egy letenyei asszony. A fotót dr. Kerecsényi Edit készítette 1961-ben Száraz Csilla: a múzeum néprajzi gyűjteménye bővelkedik a húsvéti ünnepkör tárgyi emlékeiben (Fotó: Bakonyi Erzsébet) 2017. 04. 07. | 15MagazinTeljeskörű munkavédelmi szolgáltatás cégek számára.Munkavédelmi szabályzatMunkavédelmi oktatásÜzembe helyezésKockázatértékelésIdőszakos biztonsági felülvizsgálatElérhetőség:+36 30/ 556 4568, info@a-works.huA-worksUnite kft.Csak egyetlen balesetet előzzön meg:a következőt!Az elmúlt 100 évben duplájára, mintegy kétmillió hektárra nőtt a magyarországi erdők területe, ebből az állami erdők nagysága több mint egymillió hektár. Miközben itthon a gyarapodás a trend, a Föld erdőterülete egyre fogy: 1990 óta egy Dél-afrikai Köztársaság méretével megegyező „zöld folt” tűnt el. Trianon után, a mai Magyaror-szág területén 11 százalékos volt az erdősültség, amit igyekeztek növelni, ezért a két világháború között született egy erdőtörvény, hiszen a fára szüksége volt az országnak. A II. világháborút a hazai erdők is megsínylették, majd az 50-es években általános üzemtervezési kötelezett-ségek léptek életbe. - Közjóléti, védelmi funkciók kerültek be a törvénybe, a vészterhes időkben importra is szo-rult az ország – mondta a Kanizsának Nemes Zoltán, a Zalaerdő Zrt. erdőgazdálko-dási osztályvezetője. - A hatvanas évek végéig tervutasítással, illetve támogatással az ország faszükség-leteinek önálló megtermeléséért, a közjóléti és védelmi funkciók előtér-be állításával a telepítések mennyi-sége megnőtt, növekedett az Alföld erdősültsége is, és erdősítették az addig legelőként használt kopáro-kat, mezőgazdálkodásra kevésbé alkalmas területeket, így a rendszer-váltás idejére 19 százalékra emelke-dett Magyarország erdősültsége. A szakember emlékezte-tett: 1990 után hatalmas területek kerültek magánkézbe, ami szük-ségessé tette az erdő-törvény újabb módosí-tását, hiszen félő volt, hogy az új tulajdonosok nem veszik figyelembe az erdőgazdálkodás hármas funkcióját. - Az állami cégek területhez nem tudnak jutni, így a telepítés men�-nyisége korlátozott, de a törvényi szabályozásnak köszönhetően nem csökken az erdőterület, hiszen hosszú távú erdőgazdálkodást folytatunk. A beruházások alkal-mával is kötelezően előírás, hogy ugyanannyi terültet kell erdősíteni, mint amennyit az építkezés miatt ki kellett vonni. Globálisan azonban nem ilyen rózsás a helyzet, a Föld erdőterüle-te egyre fogy. Nemes Zoltán sze-rint, ami jelenleg például Dél-Ame-rikában történik, az nálunk is vég-bement 500-700 évvel ezelőtt. - A táplálékláncban valahol meg kell élni – szögezte le a szakember. - Felégetik az erdőket, hogy mező-gazdasági területeket nyerjenek, s persze az őserdőkből kitermelt fa a piacon jó áron értékesíthető. De aztán az ember rájön, hogy „saját maga alatt vágja a fát” - és elkezd erdőt telepíteni. Nos, szerintem mi már, a nyugati országokkal együtt, ebben a szakaszban vagyunk. Magyarországon tudatos erdőgaz-dálkodás van. Erre mutatott kanizsai példát Kálovics Norbert kerületvezető erdész a Csótónál. Tíz évvel ezelőtt kivágatta az akkor 120 éves állo-mányt, amelynek egy-két tanúja úgynevezett hagyásfakėnt még ma is áll. Ám már látható a követke-ző generáció, ami a laikusoknak egyelőre csupán bozótosnak tűnik, de nem az. Az Alsóerdőben termé-szetes felújítás történt, s a fiatalos már csaknem 10 éves.VINCZE AdélAz erdők országa vagyunk…Kálovics Norbert a 10 éves fiatalosban, a háttérben a hagyásfák(Fotó: Jancsi László) 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSZOLGÁLTATÁSA Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Vegyész főiskola/egyetem megegyezés szerintKőműves szakmunkásképző megegyezés szerintLakatos szakmunkásképző megegyezés szerintEsztergályos szakmunkásképző megegyezés szerintPincér szakmunkásképző megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintNC, CNC gépkezelő szakmunkásképző megegyezés szerintHegesztő szakmunkásképző megegyezés szerintMinőségellenőr szakmunkásképző megegyezés szerintVillanyszerelő szakmunkásképző megegyezés szerintGyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerintSzobaasszony betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei KormányhivatalNagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS- ÁLLÁSPiaci árak Kanizsán tojás 35-45 Ft/dbfejessaláta 200-260 Ft/dbkarfiol 450-550 Ft/kghónapos retek 100-150 Ft/csomósóska 1000 Ft/kgspenót 800 Ft/kgwww.kanizsatv.huwww.kanizsaujsag.hu2017. április 8.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTI93/311-60720:002017. április 9.BELVÁROSIERZSÉBET TÉR 1.93/310-40319:00-06:002017. április 10.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:002017. április 11.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:002017. április 12.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:002017. április 13.FAGYÖNGYSZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-08:00Gyógysz ertá ri ügyeletJövő heti véradások NAGykanizsán 04.11. 09:00-12:00 Batthyány Lajos Gimnázium04.13. 12:00-16:00 Halis István Városi KönyvtárAdjon vért és mentsen meg három életet!Kanizsai Dorottya KórházSAJTÓKÖZLEMÉNYa KANiZSAi doroTTYA KÓrház épüLETENErgETiKAi fEJLESZTÉSEA Kanizsai Dorottya Kórház 77,21 millió forint európai uniós támoga-tást nyert a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Ope-ratív Program keretében meghirdetett KEhop-5.2.10-16-2016-00055 azonosító számú „A Kanizsai Dorottya Kórház épületenergetikai fej-lesztése” című projektjére. A konstrukció keretében a Kanizsai Dorottya Kórház Nővérszálló I. (Orvos-szálló) és Nővérszálló ii. épü-letenergetikai fejlesztéseit valósítottuk meg.KEhop-5.2.10-16-2016-00055Az épületek energetikai fejlesztésével hatékony és takarékos működtetés valósul meg csökkenő energiafelhasználással és ÜHG kibocsátással. A kivi-telezés során a következő tevékenységeket végeztük: az épületek homlok-zatai, valamint a padlásfödém hőszigetelését, mely keretében EPS hőszi-getelő rendszerrel kerültek kiegészítésre. Lapostető hő-és vízszigetelése, nyílászárók cseréje. A fentiek együttes kialakítása biztosítja az épületré-szek szerkezetének korszerű, hőszigetelő képességét, az éves elsődleges energiafogyasztás csökkentését. Az energetikai korszerűsítésekkel javulni fog dolgozóink szállását biztosító épületek komfortfokozata.Az intézményről és a jelenlegi fejlesztésekről bővebb információt a www.nkkorhaz.hu oldalon olvashatnak.Kapcsolat: Dr. Szakajda Szilvia stratégiai referensKanizsai Dorottya Kórház NagykanizsaTelefon: 93-502-086Email: titkarsag@nkkorhaz.huBENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.TAVASZ U. 26.93/311-60720:00-08:00 2017. 04. 07. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 8., szombatDénesGörög eredetű, jelentése: Dionüszosznak, a bor és a szőlő istenének ajánlott.Április 9., vasárnapErhard, DusánAz Erhard germán eredetű, jelentése: becsület + erős. A Dusán délszláv eredetű, jelentése: lélek.Április 10., hétfőZszSoltTörök-magyar eredetű, török méltóságnévből származó személynév, a Solt alakváltozata, jelentése: fejedelem, uralkodó. Április 11., keddLeó, Szaniszló, GlóriaA Leó görög eredetű, jelentése: oroszlán. A Szaniszló szláv eredetű, jelentése: állandó dicsőség. A Glória latin eredetű, jelentése: dicsőség.Április 12., szerdaGyulaBolgár-török-magyar eredetű magyar méltóságnév, a nádor elődje.Április 13., csütörtökiDaGermán eredetű, jelentése: tevékeny, serény.Április 14., péntekTiborLatin eredetű, a Tiborc rövidülése, jelentése: Tibur városából való férfi. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPÖNKORMÁNYZAT1. A pályázat célja:A helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a fog-lalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán való letelepedését vagy fejlesztését, befektetések megvalósítását. 2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 60 000 E forint.3. A pályázók köre:A pályázaton részt vehetnek:azok az újonnan létrehozásra kerülő vagy már működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek az önkor-mányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.A pályázaton nem vehet részt:az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállal-kozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társa-ság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.az a vállalkozás, amely nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.4. Pályázati feltételek:A támogatást az a vállalkozás igényelheti, amely:a.) vállalkozás céljából önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant vásárol, b.) vállalja, hogy a vásárolt ingatlanon az adásvételtől számított 4 éven belül leg-alább 50 MFt értékű beruházást valósít meg, azt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként bejegyezteti, továbbác.) a b) pont alatti székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a benyújtott pályá-zatában meghatározott – bővítés esetén bővített – foglalkoztatotti létszámmal kezdi meg, bővítés esetén folytatja működését és a létszámot a pályázata szerinti ütemezésnek megfelelően, de legkésőbb a b) pont szerinti határidőre a vállalt mér-tékre fejleszti, továbbád.) a c) pont szerint meghatározott maximálisan vállalt létszámot a beruházás üzembe helyezésétől számítva legalább 1 évig foglalkoztatja.Az önkormányzat ingatlanértékesítésére a hatóságok általi földterület- és épü-letértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményt (HL C 209, 1997.07.10, 3-5 o.) alkalmazni kell.A vállalkozás az ingatlanvásárlási támogatást a tulajdonjog ingatlan-nyilvántar-tásba történő jogerős bejegyzését követően igényelheti. Az ingatlanvásárlási támogatásra pályázatot benyújtó vállalkozás nem vehet részt az önkormányzat által kiírt munkahelyteremtő pályázaton.A pályázó:vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő ada-tokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;vállalja, hogy – szerződéskötés esetén – a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám megvalósítása ellenőrizhető;vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a meg-előző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamen�-nyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;külön nyilatkozatban nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladékta-lanul köteles a Támogatót tájékoztatni; tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tör-vény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem köthet érvényesen visszterhes szerző-dést nem átlátható szervezettel, illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szer-ződés alapján nem teljesíthet kifizetést; tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint Támogató a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést felmondja vagy – ha a szer-ződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll;tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített feltétel ellenőrzése cél-jából a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban megha-tározott adatokat kezelni.5. Pénzügyi feltételek:Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkozta-tottak létszámától függően a vásárolt ingatlan nettó piaci vételárának %-ában – a de minimis támogatásra vonatkozó szabályok figyelembevételével – az alábbi táb-lázat szerint kerül megállapításra:Létszám-növekmény Beruházási érték (M Ft) (fő) 50 – 100 101- 500 501- 5-20 0-20 % 20-35 % 35-50 % 21-50 5-25 % 25-40 % 40-55 % 51-100 10-30 % 30-45 % 45-60 % 101- 15-40 % 40-55 % 55-70 %Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott ingatlanvásárlási támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkal-mazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alap-ján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerin-ti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján oda-ítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgál-tatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintös�-szeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gaz-dasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támoga-tás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyúj-tott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásá-ban nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely cso-portmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítá-sára alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támoga-tások támogatástartalmáról.A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támo-gatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.6. SzerződéskötésA pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni.A támogatás odaítélését követően az önkormányzat a vállalkozással az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amelyben a támogatott hozzájá-rul, hogy a megállapított támogatási összeg erejéig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a vásárolt ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzá-logjog kerüljön bejegyzésre.7. A támogatás kifizetése:A támogatási összeg kifizetése a jelzálogjog bejegyzést tanúsító jogerős ingat-lan-nyilvántartási határozat önkormányzat általi kézhezvételét követő 30 napon belül történik. A jelzálogjog törléséről az önkormányzat a foglalkoztatási kötele-zettség lejártát követően intézkedik.8. A támogatási szerződés megsértésének szankciói:Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha a vállalkozás: a beruházást a meghatározott határidőig nem valósítja meg; a támogatási szerződésben vállalt átlagos statisztikai létszámot nem tartja fenn;a továbbfoglalkoztatási kötelezettség megvalósulásához kapcsolódó elszámo-lási kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget;az önkormányzati ellenőrzést felszólítás ellenére meghiúsítja vagy ismételten akadályozza.Az a)-b) pontban meghatározott esetben a vállalkozás a támogatást a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal növelt összegben arányosan, a c)-d) esetben teljes összegben köteles visszafizetni. Az arányos visszafizetési kötelezettség konkrét számítási módját a támogatási szerződésben kell meghatározni. 9. A pályázat benyújtásaA pályázatot 1 példányban – a pályázati adatlap kitöltésével és az abban megha-tározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát. A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyama-tos, a végső határidő 2017. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellék-letek listája az adóügyi csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www. nagykanizsa.hu honlapról.P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á SNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2017. évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában. 2017. 04. 07. | 19Hirdetés 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2017. április 8-14.Április 8., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Kukkantó (gyerekműsor), 01:55 Hír-adó, 02:10 Honvéd7, 02:20 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Kuk-kantó (gyerekműsor), 08:50 Honvéd7, 09:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradó-ink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nél-kül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Élet-módi, 16:35 Lapo-zó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 19:00 Hévíz – Csepel NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 20:30 1100 év Európa közepén: Hegyalja (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:55 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:10 Lapozó.Április 9., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 01:00 Hévíz – Csepel NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 02:30 1100 év Európa közepén: Hegyalja (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:55 Kanizsa Cafe (ke0ddi és szerdai adás ismétlése), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válo-gatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Hévíz – Csepel NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 09:00 1100 év Európa közepén: Hegyalja (ismeretterjesztő filmsorozat) 09:25 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:40 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kultu-rális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:30 Élet-módi, 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet az evangélikus templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Déva, Vajdahunyad és a Kenyérmező (ismeretterjesztő magazin), 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Sztárportré – Vass Gábor színművész, 20:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénte-ki adás ismétlése), 21:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:55 Lapozó. Április 10., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 00:25 Istentisztelet az evangélikus templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Déva, Vajdahunyad és a Kenyérmező (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Sztárportré – Vass Gábor színművész, 02:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Déva, Vajda-hunyad és a Kenyérmező (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Sztárportré – Vass Gábor színművész, 09:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:25 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Déva, Vajda-hunyad és a Kenyérmező (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:25 Sztárportré – Vass Gábor színművész, 12:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Élet-módi, 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Riasztás (rendvé-delmi magazin), 20:10 Nagykanizsa – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (váloga-tás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.Április 11., kedd00:00 nfo blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Élet-módi, 01:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkő-zés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Élet-módi, 07:40 Riasztás (rendvédelmi magazin), 08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkő-zés, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00 Élet-módi, 12:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 13:00 Nagykanizsa – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkő-zés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Har-gita, 20:30 Híradó, 20:45 Olasz - magyar örökség: A nemzet építésze (ismeretterjesztő filmsorozat), 21:10 Riasztás (rendvédelmi magazin), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:15 Lapozó.Április 12., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Hír-adó, 01:45 Hargita, 02:10 Olasz - magyar örökség: A nemzet építésze (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:35 Riasztás (rendvédelmi magazin), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturá-lis magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Hargita, 08:40 Olasz - magyar örökség: A nemzet építésze (ismeretterjesztő film-sorozat), 09:05 Riasztás (rendvédelmi magazin), 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kani-zsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Hargita, 13:20 Olasz - magyar örökség: A nemzet építésze (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:45 Riasztás (rendvédelmi magazin), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:10 Láto-gató, 20:40 Híradó, 20:55 Creative chef Nagy Eszterrel, 21:20 K’arc (kulturális magazin), 21:50 Info blokk benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó.Április 13., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Látogató, 02:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:35 K’arc (kulturális magazin), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Látogató, 08:50 Creative chef Nagy Eszterrel, 09:15 K’arc (kulturális magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 12:55 Látogató, 13:25 Crea-tive chef Nagy Eszterrel, 13:50 K’arc (kulturális magazin), 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 20:05 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 20:25 Híradó, 20:40 Épí-tech (a házépítők magazinja), 21:10 Székely konyha, 21:40 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:15 Lapozó.Április 14., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Zooo magazin – lencsevé-gen a természet, 02:05 Épí-tech (a házépítők magazinja), 02:35 Székely konyha, 03:05 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 08:35 Épí-tech (a ház-építők magazinja), 09:05 Székely konyha, 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazin-ja), 12:55 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 13:15 Épí-tech (a házépítők magazinja), 13:45 Székely konyha, 14:15 Lapozó, 18:00 Üzenet, 18:05 A mi portánk (a hagyo-mányok magazinja), 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Út-mutató (vallási magazin), 19:30 Egis Körmend – Falco Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 20:55 Hangverseny a nappaliban – rézfúvós koncert, 21:45 Üzenet, 21:50 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Újra itthonA tabellán harmadik Gellénháza elleni szombati (15.30-as kezdésű) rangadóra készülő éllovas UFC Nagykanizsa jól hangolt, hiszen Zalaszentgrótról hoz-ta el a három pontot 3-0-s győzelmével, míg a Kiskani-zsai Sáskák értékes döntetlennel (1-1) tért haza Tes-kándról.Szentgróton a Nagykanizsa gyorsan döntésre vitte a dolgot, hiszen Gerencsér Attila és Péntek Adrián góljaival 2-0-s előnyre tett szert. A második félidőben inkább már csak arra vigyáztak Csáki Józsefék, hogy a vendéglátók ne kerüljenek hozzájuk közelebb, de azért Szalai Dániel még beköszönt. Rossz hír, hogy sérülés miatt Péntek Adriánnak korán le kellett jönnie, illetve a végén Boros Zoltán kiállítása sem hiányzott az UFC-nek. Úgy tudjuk, Gombos Zsolt vezetőedző tetszését nem nyerte el játékosa 90. percben, 3-0-s vezetésüknél előadott, a játékvezetőnél egyből piros lapot érő “mutatványa”...A Teskánd-Kiskanizsa találkozón nem takarékoskod-tak erejükkel a felek, bátran vetették magukat a játék-ba. Az első félidő hajrájához közeledvén a hazaiak megszerezték a vezetést, de a nyolcadik helyezett kis-kanizsaiak talán a lehető legjobb pillanatban, még a szünet előtt egyenlítettek Ötvös László révén. A második játékrészben már egy picit hiányzott a lendü-let, a küzdelem viszont nem. Végül maradt a döntet-len, vasárnap 15.30-tól a Sáskák pedig hazai környe-zetben egy szintén “fogható” ellenfelet, a Pókaszepetk gárdáját látják vendégül.POLGÁR László 2017. 04. 07. | 21SportIgazi sportos őrület söpört végig a kanizsaiakon (tanárembertől a szakácson át a futballfanatikusig bezárólag) a múlt hétvégén, igaz, nem Nagykanizsán, hanem Veszprémben, ahol a Spartan Race hazai sprint- versenyét rendezték. A vetélkedés egyfajta terepfutás komoly szintkü-lönbség teljesítésével, és megannyi akadállyal tűz-delve, katonai, vagyis spár-tai feladatok végrehajtásá-val. Ezúttal nyolc kilométe-res volt a táv, s elképesztő fizikai erőpróbát jelentet-tek az egyes állomások. - Összesen majd’ hétez-ren voltunk a bakonyi vége-ken, ami nem gyenge lét-szám – kezdte a beszámo-lót Miatta Mercédesz, aki az elnyűhetetlen dél-zalai-ak egyike volt a versenyen. - A mostani Spartan Race-en nagyon sok nagykani-zsai indult, a mi csapatunk-ban, a piarista iskolások Chikán István vezette egy-ségében voltunk majd’ húszan, mindent összevet-ve pedig lehettünk több mint ötvenen városunkból.Herencsényi Pétert is Miatta Mercédesz ismertet-te meg ezzel az őrülettel néhány évvel ezelőtt. A 40 esztendős teljesítménytú-rás azt mondta, talán a közösségi oldalakon telje-sedett ki igazán az erőpró-ba szellemisége, most pedig már Nagykanizsán is nagyon sokan űzik a fizikai és szellemi koncentrációt is igénylő „sportágat”. A legjobb kanizsai Vaska Kálmán lett a mintegy hét-ezer induló között meg-szerzett 80. helyével, ami korosztályában a 20. pozíci-ót jelentette, míg a höl-gyeknél a legjobb földink Novák Eszter volt.POLGÁR LászlóSzolgáltatásTelevíziójavítás az Ön otthonában kiszállással. Balaskó István, tel: 30/597-1530.Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., vala-mint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Az UFC-re rangadó várszombaton –Boros Zoltán nélkül (Fotó: Gergely Szilárd)Spártai hőseinkHerencsényi Péter is teljesítettea Spartan Race 8 kilométeres veszprémi távját A Fejér megyei Velencén ren-dezték a közelmúltban az ultrafu-tók 100 kilométeres országos baj-nokságát, amelyen a női mezőny-ben a kanizsai Lubics Szilvia is az indulók között volt.A Kanizsai Futóklub tagja a nők versenyét végig uralta, és 8 óra 27 perc 43 másodperc alatt futotta le a 100-ast. Az országos bajnoki cím mellett az ő eredménye nem-zetközi „A” szintű volt, és a leg-jobb idei eredménynek számított a világranglistán. Érdekesség, hogy az ezüstérmet Lubics Szilvia húga, Vágó Boglárka szerezte meg 8:37.01 órás teljesítménnyel. Az ultrafutó szezon idei első hazai eseményén a velencei vízi várból rajtoltak a futók, és öt kilo-méter hosszú pályán 20 körben teljesítették a 100 kilométert.A legutóbbi hétvége pedig már egy horvátországi versenyen telt Szilvia számára: egy klasszi-kus ultrafutó versenyen indult, s a Zágrábból Csázmába (Cazma) vezető 61 kilométert 4 óra 47 perc alatt futotta le, amivel a második helyen végzett.22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSportVOKSH AUTÓSISKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ- tanfolyamunkra jelentkezési időpont:ÁPRpr. 26., SZERDA 16.00 ÓRAKövetkező GKI vizsga időpontja:Ápr. 22., SZOMBAT, jelentkezési határidő: Ápr. 12 -igGépkezelői (targoncavezető, földmunkagép-kezelő és emelőgép-kezelő) OKJ és hatósági gyakorlati vizsga Nagykanizsai helyszínnel:Ápr 27., CSÜTÖrtÖK, jelentkezési határidő: Ápr.11-ig *Részletekről érdeklődjön irodánkban!email: nagykanizsa@voksh.hu.Tel.: 06-30-491-7051 Beke Ivett irodavezető.27 éve képezzük a vezetőket!(Stat. 2016-4. né. VSM: “B” E: 63,46% F: 63,93% - “C”E: 88,24% ÁKÓ: “B” Gy: 147,67% “C” Gy: 100,00% / KK: “B”135.600.-Ft/fő. “C”:141.000 Ft/fő)Milassin Mór, a Nagy-kanizsai TE 1866 kadet korcsoportos kardozója a múlt havi Európa-bajnokság után ezúttal is a bulgáriai Plovdivban vívott - immár a világbajnokságon.Mór a magyar korosztályos válo-gatott tagjaként a férfi egyéni kar-dozók mezőnyében léphetett pástra, és ahogyan az Eb-n, úgy most is jól kezdett a selejtezőkörben. Ott egyéni bronz és csa-patarany volt a „szer-zeménye”.- Most is öt győze-lemmel és egy vere-séggel vettem a selej-tezőkört, és jöhetett a főtábla - fogalmazott a kanizsai kardozó. - Jó volt a sorsolásom, hiszen egy kazah ellenlábast vertem tükörsimán a legjobb 32-ért, a 16-ért viszont egy kellemetlen auszt-rál jutott. Végül 15:14 lett a javamra, a nyol-cért pedig következ-hetett egy belga vívó. Nos, ő kissé megle-pett, sajnos tőle kikap-tam, így a 12. helyen végeztem.Ezzel a teljesítménnyel nincs ok a szégyenkezésre (és edzőjének, Piecs Adriennek sem kell kese-regnie), fogalmazhatunk úgy is, ezúttal a pici plusz és talán a sze-rencse hiányzott. - Utólag azt kell mondjam, talán kicsit túlizgultam a dolgokat – összegzett Milassin Mór. - Ezúttal így sikerült, de keseregni nem érde-mes, már csupán azért sem, hiszen korosztályt váltok, és mehetek a juniorokhoz húsz éves koromig.POLGÁR LászlóLubics a bajnokMilassin Mór a 12.Lubics Szilvia Horvát-országban is dobogóra állhatott (Fotó: Facebook)Milassin Mór a vívó kadet világ- bajnokságon sem vallott szégyentFotó: Facebook/FIEhelyen zár tFő a változatosság… 2017. 04. 07. | 23SportA több mint húsz esz-tendős hagyományok-kal rendelkező - java-részt - középiskolások számára kiírt Széche-nyi Kupa kispályás labdarúgó-torna küz-delmeit rendezték a napokban a Mindenki Sportpályáján.A torna küzdelmei két csoport-ban kezdődtek. A csoportok har-madik helyezettjei a kupa 5. helyé-ről döntöttek, míg a két-két első és második elődöntött a döntőbe jutásért. A mérkőzések szoros csa-tákat hoztak, mindenkinek meg kellett küzdeni a győzelemért. A döntő is döntetlennel ért véget a Batthyány és a Dr. Mező csapatai között (1-1), a büntetőpárbaj pedig a koncentráltabban teljesítő Bat-thyány-s fiúk sikerét hozta.- Külön hangsúlyt fektettünk a sportszerű viselkedésre, illetve örültünk annak, hogy a PEN több évnyi kihagyás után ismét képvi-seltette magát a tornán - fogalma-zott a szervezők részéről Váradi Gábor testnevelő tanár. Széchenyi Kupa kispályás labdarú-gó-torna, végeredmény: 1. Batthy-ány Lajos Gimnázium (Losonczi Máté, Illés Bálint, Kovács Alex, Szőke Renátó, Deák Dániel, Gábor Marcell, Zavaczky Áron, Hadi Barnabás, Horváth Dániel, Gerencsér Gergő. Felkészítő tanár: Török Tamás), 2. Dr. Mező Ferenc Gimnázium, 3. Cserháti Sándor Szakképző Iskola, 4. Zsig-mondy Vilmos Szakképző Iskola, 5. Thury György Szakképző Iskola, 6. PEN, 7. Piarista Gimnázium.Különdíjak. Gólkirály: Bocskai Marcell (Dr. Mező) 5 góllal. Leg-jobb mezőnyjátékos: Kuti István (Zsigmondy). Legjobb kapus: Csik Barnabás (Dr. Mező).A magyar salakmotorozás jelenkori egyik legjobb versenyzője, a váloga-tott tagja, Tabaka József Horvátor-szágban, a közeli muracsányi (Gorican) pálya vendége volt az elmúlt hétvégén, ahol a horvát-magyar-szlovén összevont egyéni bajnokság futamait - az említett nációk képviselői mellett olaszok és csehek társaságában - rendezték.A 27 esztendős Tabaka mellett több más magyar is a rajtvonalra állt, így a szer-vezők a roppant fiatal Faze-kas Deniszt, Kovács Rolandot és Magosi Róbertet is köszönthették. Tabaka József az egyes rajtszámot viselte a verseny során, s végül a harmadik helyen végzett.- Nincs megállás, hiszen holnap már Pozsonytól 100 kilométerre van versenyem egy szlovákiai sorozatban - fogalmazott múlt szomba-ton a debreceni vaspapu-csos. - Ez egy igazi ván-dorélet. Jön aztán még sok más egyéb széria is, igaz, a lengyelt kihagyjuk, aminek okait nem szeretném rész-letezni.Ha már a magyar-horvát határtól néhány kilométer-re versenyzett, adná magát, hogy Tabaka tőlünk ment ki a rajtra, de nem így történt.- Ahogy már mondtam, szinte vándorcirkuszosok vagyunk, itt a lakóautónk, benne a kis fekhelyem, aztán irány a célállomás. Amúgy nem először verse-nyeztem ezen a pályán, sőt, volt, hogy a Speedway GP világbajnoki sorozatának itteni versenyén tartalék voltam, na, akkor rengeteg magyar szurkoló az ország másik végéből Zalában szállt meg.Ha már az ország másik fele, tudvalevő, Magyaror-szág keleti részén igazán népszerű a sportág. Koráb-ban Miskolc és Szeged vitte a prímet. - Mostanság Debrecen mellett a Nyírségben, a nagyhalászi oválon, vala-mint Gyulán van nagy salakmotoros élet. Nem vagyunk egyszerű helyzet-ben, de csináljuk, mert imádjuk. A lényeg, hogy szökjön magasba az adre-nalin.POLGÁR LászlóHétvégi vándorcirkuszFotó: Polgár LászlóBatthyány-siker a SzéchenyinA tornagyőztes BLG csapata 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKNémeth Istvánné múlt heti lapszámunkban már szerepelt, a sütés-főzés a kedvenc időtöltése, ezért minden héten kíváncsian várja a Kanizsa-újság gasztro rovatát. Ezúttal megosztotta velünk ked-venc húsvéti receptjeit, hisz’ vannak olyan ételek, amelyek nem hiányozhat-nak a miklósfai asztalról az ünnep idején. - Ránézésre persze úgy tűnik, mintha bonyolult lenne, pedig nem az – mutatta a töltött tojásokat Manyi. - Meg kell főzni, a sárgáját kiszedni, ami aztán ízlés szerint ízesíthető. Én készítek májkrémeset és sajtkrémeset is. A díszítés-hez pritamin paprika kell, egy kis zöldség zöldje és kész. Nálunk ez az előétel húsvétkor, a sonka mellé. 6 főtt tojáshoz 10–10 dkg májkrémet és sajtkrémet használok. Pillanatok alatt elfogy. A húsvéti kalács receptje családi, Németh Istvánné az édesanyjától tanulta, akire szintén anyu-kája hagyta a for-télyokat. Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 4 dl tej, 3 tojás sárgája, 0,3 dkg élesztő, 1 ek cukor, 20 szem zaharin, 2 kanál étolaj, 2 kanál kakaóporElkészítése:2 dl langyos tej-ben elkeverjük a zaharint. Szintén 2 dl langyos tejben az 1 ek cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Ezek után a lisztbe beledolgozzuk a kétféle tejet, a tojás sárgá-kat és az étolajat. Lágy tész-tát gyúrunk belőle, duplá-jára kelesztjük. Ha megkelt a tésztánk, kettévesszük, a felébe beledolgozzuk a kakaóport. Külön-külön kinyújtjuk, majd egymásra rakjuk - alulra kerül a sárga, rá a kakaós barna tészta. Feltekerjük, és kelesztjük még egy kicsit. Forró sütő-ben 40 percig sütjük.HIRDETÉSA húsvéti asztal kedvenceiGasztroKanizsaheti horoszkópKos 03.21-04.20. Ha folyamatosan beleesik abba a hi-bába, hogy több édességet vásárol a kelleténél, csak egyet tehet: hagy-ja otthon a bankkártyáját.Bika 04.21-05.21. Vegyen erőt magán, és legyen ked-vesebb a környezetében élőkhöz. Meglátja, előbb-utóbb hasonlóan viszonyulnak önhöz.iKrek 05.22-06.21. Legyen óvatosabb a környeze-tében élőkkel. Bár nincs influenza, mégis könnyen el lehet kapni bizo-nyos betegségeket.Rák 06.22-07.22.Ne erőltesse azt, aminek még nincs itt az ideje. Ugyanez érvényes a há-zasságkötésre is. Várjon csak türe-lemmel.Oroszlán 07.23 - 08.23. Engedjen a párja kérésének, és ves-sen véget a kimerítő fogyókúrás programjának. Így mindenki meg-nyugszik a környezetében.Szűz 08.24-09.23. Ne adja fel elképzeléseit. Húsvétig még számtalan problémáján felül-kerekedik, és ismét habzsolhatja az élvezeteket.Mérleg 09.24 -10.23.A kitartóképességével nem lesz semmi gondja a hétvégén, csak pró-bálja meg pozitívabban szemlélni a környezetét. sKorpió 10.24-11.22. Ne panaszkodjon folyton arra, hogy nincs ideje szórakozni. Egészsége érdekében harcolja ki magának, hogy erre is legyen ideje. Nyilas 11.23-12.21. Ha azt szeretné, hogy mindenki sze-resse önt, forduljon közvetlenebbül az ismerőseihez. Ilyenkor mosoly-gással palástolhatja a gondjait.Bak 12.22 - 01.20. Sürgősen gondolkodjon el azon, mi lehet az oka a rosszkedvének. Az is lehet, hogy csak a tavaszi fáradtság játszik ebben szerepet.Vízöntő 01.21-02.19. Teljesülni látszanak a kívánságai, de ehhez némi kényszerváltoztatásra is szüksége lesz. Legjobban tenné, ha munkahelyet változtatna. Halak 02.20-03.20. Ha úgy érzi, valami megmagyaráz-hatatlan belső bizonytalanság fogja el esténként, ne tépelődjön sokat. Jógázzon és táncoljon felváltva.Németh Istvánné a család húsvéti kedvenceit készítette el Fotó: Gergely SzilárdHIRDETÉSTejcsoki-tojások 20 Ft-tólHúsvéti tejcsokoládé figurák ( bárány, csirke, nyúl) 40 Ft-tólTojás drazsé cukor, tojás zselécukor kapható!Kinder nyuszi, Milka nyuszi, tejcsokoládé nyúl, étcsokoládé nyúl, fehércsokoládé nyúl kapható!Rizses csokoládé 200 g 495 Ft-tól (1 kg 2 475 Ft)Chilis Mexicorn 70 g 99 Ft (1 kg 1 414 Ft)Toffifee 125 g 499 Ft (1 kg 3 992 Ft)Dolce Gusto kávékapszula (több ízben) 1 295 FtHaribo gumicukor 200 g több ízben 395 Ft (1 kg 1 975 Ft)DIAbetikus, glutéNMENtes tERMékek kaphatók! KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXIX. ÉVF. 14. SZÁm, 2017. ÁPRILIS 15.1. Jézust Pilátus halálra ítéli 2. Jézus vállára veszi a keresztet 3. Jézus először esik el 4. Jézus találkozik anyjával 5. Cirenei Simonnal vitetik a keresztet 6. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak 7. Jézus másodszor esik el 8. Jézus szól a síró asszo-nyokhoz 9. Jézus harmadszor esik el 10. Jézust megfosztják ruháitól 11. Jézust keresztre feszítik 12. Jézus meghal a keresz-ten 13. Jézust leveszik a keresztről 14. Jézust sírba teszik„S ő függ a fán, a holt vér súlyával halált Ostromló halott Isten, az élet itt a földön.” Fotó: Gergely Szilárd 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTEnnyi minőségi programot kínált a Tavaszi Művészeti Fesztivál, amely a Fentős Ferenc Kamarazenekar régize-ne-koncertjével zárult a református templomban. A Kanizsai Kulturális Központ ütős kultúrmenüt állított össze, amelyben szerepelt számos művészeti ág, a szín-háztól a képzőművészeten át a zenéig s táncig. Az idei fesztiválon itt járt a világhírű ExperiDance is, a helyi erők közül pedig a Ludvig Művésztelep, a városi vegyeskar, a Kamera ’67 amatőrfilm-stúdió és a Fentős-együttes vál-lalt szerepet. Számos programmal ünnepelték a költészet napját Nagykanizsán. Megrendezték példá-ul a Nagy Gáspár versmondó versenyt, a HSMK-ban rendhagyó irodalomórát tartottak, amelyen színházi eszközökkel mutatta be a fővárosi Pódium Színház azt, hogy vajon miről társaloghatott (volna) anno Endre, Miklós és Attila egymás között, a miklósfai isko-lában pedig zenés-verses délutánt szerveztek (képünkön), amelyre meghívták Dénes Sándor polgármestert, Deme Dávid nyugalmazott evangélikus lelkészt és Lubics Szil-via ultramaratoni futóbajnokot, akik szeretett verseikről is beszéltek a diákoknak. a hét száma:Lírába öntveVILÁG KÉP – A HÉT KÉPELógatják…… no, nem a lábukat, hanem a botjukat. Az utóbbi időben jellemző ez a kép a Csótóra, de most apropó is volt: a Vasutas Horgászegyesület családi napján rendezett verseny, amelyre 28 gyermek és 32 felnőtt nevezett. Aznap egy 16 kilós ponty is horogra akadt, amely cuppanós puszit kapott meg- akasztójától, Rada Zsolttól.Kanizsa8Fotó: Gergely SzilárdIMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdFotó: Gergely Szilárd 2017. 04. 15. | 3A HÉT TÉMÁJAA Kanizsa kiderítette: Hella Ferenc református lelkész és Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa is vers-rajongó. Sőt, annak idején versenyek-re jártak, díjakat is nyertek, s a mai napig sűrűn emelnek le egy-egy kötetet könyvespolcukról. Minderről a Kanizsa TV Kanizsa Cafe című műsorában vallott a két egyházi személyiség a költészet napi adásban.Hella Ferenc érmihály-falvi gyermekkorában zárta szívébe a lírát, s úgy általá-ban az irodalmat. Kilence-dikesként tagja lett iskolája színjátszó körének, amely A helységünk kalapácsa című darab bemutatójára készült éppen akkor. Újoncként egymondatos szerepet kapott, de a sors úgy hozta, hogy a főhős kiesésével végül ő játszhatta a fősze-repet. Később a Liliomfi Gyurijának is a bőrébe búj-hatott, s rendszeresen járt versenyekre – nem is ered-ménytelenül. Azt mondja, nagyon sokat tanult abban az időben a versekről, a szö-vegmondásról, a jó elő-adásmódról, aminek most, hivatásában is hasznát veszi. Egyik kedves költője Dsi-da Jenő, akihez, ha picit áttételesen is, de szemé-lyes élményei kötődnek. - Teológus korunkban, amikor szintén mondtunk verseket, vállaltunk ételki-hordást időseknek – fogal-maz a református lelkész. – Mi néhányan György Mária néninek segítettünk ezzel. Róla tudni kell, hogy édes-apja volt Kolozsvár egyik leghíresebb versmondója, aki jó barátságot ápolt Dsi-dával, így sok közös törté-netüket hallottuk, és így ránk is hatott az a lelkiség. Szűcs Imre atyába a betű szeretetét édesanyja plán-tálta, aki sokat olvasott fel neki, s nagyapja kitűnő, ízes meséire is szívesen emlék-szik. Neki is meghatározó volt gyermekként egy szín-darab: az iskolában a Koldus és királyfit mutatták be, amelyet a számtan-mértan tanár úr tanított meg nekik. Az előadásban az intézmény minden(!) diákja szerepelt, Szűcs Imrének a királyt kel-lett megformálnia. Középiskolásként pedig történelemtanára inspiráci-ójára és segítségével készült számtalan versmondó ver-senyre, ahonnan rendre dobogós helyezésekkel tért haza Balaton-parti szülőfa-lujába. Nála – azóta is – Arany és Petőfi visz mindent.- No meg a zsoltárok – teszi hozzá -, vagyis Dávid gyönyörű költeményei, amelyek között minden élethelyzetre, napszakra talál az ember érvényeset. Ezeket ma is szívesen olva-som, tanulmányozom. A plébános úgy fogal-maz: a magyar versek erősí-tik a nemzettudatot, és sok közülük közelebb visz Istenhez.- Néha úgy érzem, belő-lem, belőlünk szól az a néhány sor – jegyzi meg Imre atya, amivel egyetért Hella Ferenc is, aki Remé-nyik Sándor Pilátus című versét tartja a szívéhez leg-közelebb állónak, s idézi is: „E négy betű az én becsüle-tem./ Hadesre! ez a négy betű marad!/ Ha alá kéne temetnem e várost,/ Rómát, az Imperatort, magamat:/ E négy betű az én becsületem!!”- Istenes versekből egyébként óriási a felhoza-tal – fűzi tovább a gondola-tot Hella tiszteletes. - József Attila és Ady költeményei-ben például megjelenik a mindenkori ember Istennel való kapcsolata, a vívódás, a folytonos távolodás-közeledés. Adyról felje-gyezték, hogy egyszer eldobta a Bibliát, de mégis úgy halt meg, hogy ott volt vele. A mindenkor vívódó ember szeretne Istenhez tartozni, de azt érzi, ő annyira bűnös, hogy nem kell neki. Erre a válasz nagy-péntek: Isten odaadta egy-szülött fiát, az Úrjézust. Értünk és nekünk.PÉTER ÁrpádAusztriaIA sós tavai nál Bad Ischl- Hallstatt2017. április 23. Részvételi díj: 9.900 Ft/fő helyett 8.900 Ft/főWörtHI-tó és környéke2017. május 27., szeptember 30.Részvételi díj: 8.900 Ft / fő helyett 8.500 Ft/főSEMMerING ÉS környéke2017. május 27., július 1.Utazás: autóbusszalRészvételi díj: 7.900 Ft /főBled- BoHInj- vIntGAr szurdokMesevilág a Júlia-Alpok szívében2017. május 6., júl. 29.,szept. 24.Részvételi díj: 8.200 Ft /főA SkoCIánI CSEPPKŐ- BArlANG ÉS A LIPICAI MéneS2017. június 17.Részvételi díj: 9.500 Ft/főVelence-jesolói fürdéSSel non-StoP2017. június 17-18., augusztus 19-20.Részvételi díj: 12.900 Ft/fő A részvételi díj tartalmazza az uta-zás és idegenvezetés költségét.A részvételi díj nem tartalmazza a belépők és a BBP biztosítás árát.üdüléS, PIHenéS A Horvát tenGerPArtonKirándulási lehetőséggel! 2017. július 7-14. (7 éj)Részvételi díj: 16.900 Ft + 200 €/főErdély kinCSei- OrsovAI HAjózáSSAlBővített program!Dél-Erdélyi körutazás2017. augusztus 15-20. (5 éj)Részvételi díj: 20.000 Ft + 150€/főSvájcA HEGyek öleléSÉBEN néGY orSzáG HAtárán2017. augusztus 17- 20. (3 éj)Ellátás: reggeli Részvételi díj: 65.900 Ft/főA toSzkán táj SzerelMESEInek 2017.szeptember 12-17. (5 éj)Részvételi díj: 30.000 Ft + 180 €/főKALAndozáS, PIHenéS AZ ISztrIAI FélSZIGeten 2017. szeptember 21-24. (3 éj) Részvételi díj: 18.900 Ft + 90 € Ft/főA részvételi díj tartalmazza az uta-zás, idegenvezetés, szállás költsé-gét félpanziós ellátással. A részvételi díj nem tartalmazza a belépők és a BBP biztosítás árát.www.lovaszbusz.huSzűcs Imre és Hella Ferenc is játszott főszerepet – Egykori versmondóversenyek emlékei – A vívódó ember Isten-kapcsolataLírai plébános s tiszteletesVerses lelkülettel: Hella Ferenc és Szűcs Imre a stúdióbanFotó: Jancsi László 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISPatkó-díjSzamosi Gábor, a pol-gármesteri hivatal épí-tésügyi csoportvezetője kapta az idei Patkó-díjat a Kanizsai Múzeumért Alapítványtól. Az elis-merést azoknak adják, akik az előző évben a legtöbb segítséget adták a múzeumnak - értékteremtésben, pénzben, egyéb mun-kákban, fogalmazott dr. Polay József, az alapít-vány elnöke. Szamosi Gábor azt mondta, meg-lepte az elismerés, Dénes Sándor polgár-mester pedig jelezte: jó döntést hozott a KMA, hiszen a csoportvezető sokat tett a város építé-szeti szépségéért.Gazdasági csúcshét volt Nagykani-zsán. Előbb uniós és hazai forrásokról hallhattak első kézből származó infor-mációkat a vállalkozók, majd egy japán delegáció kanizsai befektetési lehetőségekkel ismerkedett.A Nagykanizsai Kereske-delmi és Iparkamara pályá-zati fórumán a kis- és köze-pes vállalkozások képvise-lői a gazdaságfejlesztést és a képzést segítő forrásokról hallhattak előadást. Mint Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért fele-lős államtitkár leszögezte: Magyarország az EU 2014-2020-as fejlesztési idősza-kában több mint 12 ezer milliárd forintot használhat fel, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre költi. - A legnagyobb operatív programunk a gazdaság-fejlesztési és innovációs, ennek a kerete 2400 milli-árd forint – mondta a politi-kus. – Ebből kis- és közép-vállalkozások juthatnak majd forrásokhoz. De hazai forrásból is komoly fejlesz-tések valósulhatnak meg az országban, Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtit-kár, országgyűlési képvise-lő ezekről beszélt. - Ezek közül a legismer-tebb a munkahelyvédelmi akció, amely most már mintegy 900 ezer ember foglalkoztatását segíti azzal, hogy bérükhöz járu-lékkedvezményt biztosít. A napokban pedig megjele-nik két újabb pályázat, amely a belső képzéseket támogatja – jelentette be Cseresnyés Péter. Néhány nappal később a VOSZ zalai szervezete ren-dezett japán-magyar üzleti fórumot Zalakaroson, ame-lyen kiderült, az élelmiszer-iparban és a mezőgazda-ságban lehet szorosabb a kapcsolat a két ország között. Mint Doucha Ferenc megyei elnök jelez-te, a japánokat különösen az úgynevezett gourmet termékek érdeklik, amelyek iránt nagy a kereslet. - A távolság igaz nagy, de ettől nem kell megijed-nünk, hiszen rengeteg japán termék is érkezik Magyarországra. Zala fel tudja mutatni az erdő- és vadgazdálkodást, s a turiz-must, ami felkeltette a japánok érdeklődését – mondta a szakember. A Magyarországon működő japán cégeket és a japán piacot kereső magyar vállalkozásokat is segíti a JETRO Budapest. A vezérigazgatónak jók a tapasztalatai, ezért is sze-retné minél több hazai céggel megismertetni a japán piacot. Masahide Honda, a JET-RO Budapest első embere és delegációja később Nagykanizsán tárgyalt Cse-resnyés Péterrel és Dénes Sándor polgármesterrel, akik a kanizsai befektetési lehetőségekkel ismertet-ték meg vendégeiket. Kiderült: a japánok nyitot-tak arra, hogy Budapest mellett az ország más régi-óiban is partnereket, lehe-tőségeket keressenek.Pénzről, üzletről, lehetőségekrőlTárgyalás közben. Balról Doucha Ferenc, Cseresnyés Péter, Dénes Sándor és Bilicz Csaba 2017. 04. 15. | 5Hirdetéswww.kanizsafest.hu10:00ALMA ZENEKAR14:30DANCSÓ PÉTER17:30A KÖZTÁRSASÁG BANDÁJA18:30GYPO CIRCUS20:30OCHO MACHOváros napja16:00 APACUKA18:00 BLAHALOUISIANA20:00 Pál Utcai Fiúk16:00 PERPATVAR - SZÍNHÁZI KOMÉDIA18:00 THE BIEBERS20:00 NEOTON FAMILIA SZTÁRJAIváros napja14:00 FELVONULÁS 1000 TÁNCOSSAL16:00 KELETI ANDREA ÉS CSONKA ANDRÁS LÉZER-SHOW OLD TIMER KERÉKPÁROSOKUtca Tánc Fesztivál NagykanizsaA szervezők a változás jogát fenntartják!P-napRaklapfesto verseny rekordkísérlet!Párnacsata rekordkísérlet!CsütörtökPéntekszombatvasárnapOrszágosan egyedülálló szabadtéri táncfesztivál több, mint 1000 táncossal 4 színpadon a tánc valamennyi mufajával 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉSTejcsoki-tojások 20 Ft-tólHúsvéti tejcsokoládé figurák (bárány, csirke, nyúl) 40 Ft-tólTojás drazsé cukor, tojás zselécukor kapható!Kinder nyuszi, Milka nyuszi, tejcsokoládé nyúl, étcsokoládé nyúl, fehércsokoládé nyúl kapható!Rizses csokoládé 200 g 495 Ft-tól (1 kg 2 475 Ft)Chilis Mexicorn 70 g 99 Ft (1 kg 1 414 Ft)Toffifee 125 g 499 Ft (1 kg 3 992 Ft)Dolce Gusto kávékapszula (több ízben) 1 295 FtHaribo gumicukor 200 g több ízben 395 Ft (1 kg 1 975 Ft)Diabetikus, gluténmentes termRMékek kaphatók!Bármilyen alkalomraHéliumos luficsokrok készítése a Dek or Kuckóban már új he lyünk ön,a Zrin yi M. u. 15. szám alatt várunk szeretettel.(húsbolttal szemben, a I. emeleten.)Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezeta közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapjánpályázatot hirdet kontrollING ügyin tézőmunkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalma-zotti jogviszony, 3 hónap próbaidő kikötésévelFoglalkoztatás jellege: teljes munkaidősA munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Fő út 8.A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Költségvetés tervezése. Elemi költségvetés elkészítése. Költségvetési előirányzatok és előirányzat módosítások nyilvántartása. Szerződések nyil-vántartása. Pénzügyi ellenjegyzés.Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992.évi XXXIII. törvény rendelkezé-sei az irányadókPályázati feltételek: Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség vagy középfokú iskolai végzettség és emellett pénzügyi-számviteli képesítés, büntetlen előélet, magyar állampolgárságA pályázat elbírálásánál előnyt jelent: államháztartási területen szerzett szakmai tapasztalatA pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: önéletrajz, végzett-séget igazoló dokumentumok másolata.A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017. május 1.A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 24.A pályázatok benyújtásának módja: személyesen vagy postai úton, a pályázatnak a Nagykanizsa Gazdasági Ellátó Szervezet címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Fő út 8.). Kérjük a borítékon feltűntetni a munkakör megnevezését: kontrolling ügyintéző. Emailben a nageszallas@nagykanizsa.hu címre, tárgy: kontrolling ügyintéző.A pályázat elbírálásának módja, rendje: igazgatói döntés alapjánA pályázat elbírálásának határideje: 2017. április 27.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.nagesz.hu, www.nagykanizsa.hu 2017.04.07-2017.04.24.A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: www.nagesz.huTel.: +36 30 459 4461 www.dekorkucko.hu 2017. 04. 15. | 7AktuálisTeljeskörű munkavédelmi szolgáltatás cégek számára.Munkavédelmi szabályzatMunkavédelmi oktatásÜzembe helyezésKockázatértékelésIdőszakos biztonsági felülvizsgálatElérhetőség:+36 30/ 556 4568, info@a-works.huA-worksUnite kft.Csak egyetlen balesetet előzzön meg:a következőt!VádemelésVádat emelt a Nagykanizsai Járási Ügyészség négy külföl-di ellen, akik tavaly, 16 fuvar-ral, összesen több mint száz migránst csempésztek Magyarországról Ausztriába és Olaszországba. Ráadásul az illegális bevándorlókat ablak nélküli furgonban vit-ték, s az autóban alkalman-ként akár 20-30 embert is összezsúfoltak. Ismét Szakmák Éjszakája a Kanizsa Centrumban. Április 21-én, pénteken 18 órától a fiatalok és a szülők együtt próbálhatják ki a különféle fogásokat, akár egy hegesztőrobotot is irányíthatnak. A Szakmák Éjszakájának célja az, hogy népszerűsítse a képző iskolákat, illetve a különféle mesterségeket, méghozzá úgy, hogy az általános iskolás diákok és szüleik együtt fedezhessék fel azok szépségeit. Itt a „mindent a kéznek” jelszó érvényesül, hiszen a lényeg pont az élményszerű kipró-bálás lehetőségében rejlik, fogalmaz Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtit-kár, leszögezve: Európa-szerte hiány van szakmun-kásokból, a cégek várják a fiatalokat, s azokat az embereket, akik dolgozni akarnak és akik képezhetők. - A hiányszakmák térsé-genként változóak, annak függvényében, hogy az adott helyen zömmel milyen vállalkozások működnek – mondja a poli-tikus. – Általánosságban azonban megfogalmazha-tó, hogy az informatika és a feldolgozóipar területén keresik a vállalatok legin-kább a szakembereket. Nagykanizsán nincs mun-kaerőhiány, inkább az a jel-lemző, hogy a cégek cél-zottan keresnek munka-erőt, leginkább olyan embereket, akik rendelkez-nek valamiféle alapkép-zettséggel, de oktathatók, képezhetők. Itt az építőipa-ri szakmák gyakorlói és a kárpitosok iránt van foko-zott kereslet. A Szakmák Éjszakáját idén rendezik meg máso-dik alkalommal a nemzet-gazdasági tárca szervezé-sében, a szakképzési cent-rumok közreműködésével. Kanizsán az NSZC mindhá-rom tagintézménye – a Cserháti, a Thúry és a Zsig-mondy – kivonul, s igyek-szik gyakorlat-közelien bemutatni az egyes mes-terségek fogásait. Bene Csaba, a Nagyka-nizsai Szakképzési Cent-rum főigazgatója úgy fogalmaz: az első alkalom nagy sikert hozott, s hason-lóra számítanak most is. - Ez a rendezvény a pálya-választási folyamat része. Szükség van arra, hogy a fiatalok manuálisan is kipróbálhassanak egy-egy munkafolyamatot, mert ma már az általános isko-lákban a lányok nem főz-nek, nem varrnak, a fiúk pedig nem gyalulnak, nem reszelnek, s így rengeteg dolgot nem ismernek. A Szakmák Éjszakája, és más, gyakorlatias bemutató pont azt szolgálja, hogy megalapozott döntést hozhassanak a továbbta-nulásban a családok. Az idei programban több mint 30 szakmával lehet megismerkedni, a gyere-kek, szüleikkel együtt, kipróbálhatnak például egy hegesztőrobotot, tor-tát készíthetnek és vérnyo-mást is mérhetnek. Nagykanizsán egyéb-ként a 20 zalai hiányszak-mából tizennyolcat oktat-nak, a legnagyobb hiátus az építőipari területek beis-kolázásában tapasztalható, hisz’ a fiatalok nem akarnak kőművesek, festők vagy éppen burkolók lenni, pedig például ezekben szinte azonnal el lehet helyezkedni az iskola befe-jezése után. PÉTER ÁrpádMindent a kéznek!Idén is Szakmák Éjszakája 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontA Ludvig Nemzetközi Művésztelepek gyűjteményes kiállítása. Megtekinthe-tő: április 27-igÁprilis 18., 19 óra, Rátkai bérletMurray Schisgal: Második nekifutás - vígjáték Főbb szereplők: Szilágyi Tibor, Pápai Eri-ka, Marton Róbert, Baronits Gábor Ren-dező: Szilágyi TiborBelépődíj: 4000 FtÁprilis 19., 17.30 óra„Jött az őszanyó hideg széllel,Aranysárga vízfestékkel...” (Osváth Erzsébet) - A Zalaerdő Zrt. fotópályázatának ered-ményhirdetése és kiállításaMegnyitja: Varga Attila vezérigazgató-helyettes, gazdasági igazgató. Megte-kinthető május 5-ig.Április 19., 19 óra Filharmónia-Fortissimo bérlet:BUDAPESTI VONÓSOKMűvészeti vezető: Botvay Károly cselló-művész, koncertmestere Pilz János. Belé-pődíj: 2 900 FtÁprilis 21., 19 és 21 óra Bödőcs Tibor: Nincs idő a Gólörömre. Minden jegy elkelt.MedgyASZAy HázÁprilis 20., 19 óraRetro Kávéházi Esték IDEGENEK az ÉJSZAKÁBAN Sinatra és „kortársai”: Kamarás Iván és Nagy Ádám tolmácsolá-sában, énekre és két gitárra hangolva. Tisztelegés Frank Sinatra és kortársai munkássága előtt. Belépődíj: Elővételben: 1900 Ft. Az elő-adás napján a helyszínen: 2300 Ft Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázÁprilis 17., 16 óra Húsvéti táncház16.00 A Zalagyöngye Táncegyüttes és a Szikrák Táncegyüttes lányainak locsolá-sa, 17.00-24.00 táncház. Közreműködik a Bojtár Népzenei Együttes.ProgramajánlóÁpr. 13-19. 14:00 A SZépSég ÉS A SZörNyeteg szinkr., amerikai musicalÁpr. 13-19. 14:00 BÉBI úr szinkr., amerikai családi animációs filmÁpr. 13-19. 15:15 HupIKÉK törpIKÉK - AZ elveSZett FAlu szinkr., amerikai családi animációs filmÁpr. 13-19. 16:00 BÉBI úr szinkr., amerikai családi animációs filmÁpr. 13-19. 16:15 poWer RANgerS szinkr., amerikai akciófilmÁpr. 13-19. 17:15 HAláloS IRAMBAN 8 szinkr., amerikai-japán-francia-kanadai akciófilmÁpr. 13-19. 18:00 KINCSEM magyar történelmi kalandfilmÁpr. 13-19. 18:30 véN róKÁK szinkr., amerikai komédiaÁpr. 13-19. 20:00 HAláloS IRAMBAN 8. szinkr., amerikai-japán-francia-kanadai akciófilmÁpr. 13-19. 20:30 BRAZIloK magyar vígjátékÁpr. 13-19. 20:30 A SZépSég ÉS A SZörNyeteg szinkr., amerikai musicaláprilIS 13- áprilIS 19. MűsoraÖltönyös kismukiMég pelenkás, de már öltönye van, aktatáskát hord és sushit eszik. Hogy is van ez? A DreamWorks legújabb animációs filmje, a Bébi úr választ ad a fogós kérdésre. A gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes mozi középpontjában a testvérféltékenység áll, persze jókora csavarral. A hét-éves Tim kezdetben ki nem állhatja új kisöccsét, akivel később kénytelen összefogni, hogy megakadályozzanak egy őrült, világméretű összeeskü-vést. Az öltönyös kisbaba és bátyja sikerrel jár, közös erővel bebizonyít-ják, a szeretet végtelen és nagyon erős. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaA KANIzSAI KULTURÁLIS KözPONT PÁLyázATOT HIRDETa HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI KözPONT HUMÁNERőFORRÁS ügyINTÉző, INFORMÁcIÓS, JEGyPÉNzTÁROSMUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE.A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidőA munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény KJT, MT alá tartozó munkavállalóinak, megbízottainak személyi és bérügyeinek intézése, a Magyar Államkincstár KIRA, E-adat rendszerének teljes körű használata. A HSMK információs szolgálatának ellátása, jegyértéke-sítés, számlaadás, pénzkezelés. Ezen feladatkörökhöz tartozó adminisztráció.Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a ,,Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezé-sei az irányadók. Pályázati feltételek: Felsőfokú képesítés, a HR és pénzügy szakterülethez relevánsan köthető végzettség, ECDL, B-kategóriás jogosítvány,A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Emelt szintű szakképesítés, bér- és Tb-ügyintézőSzemély- és bérügyi munkakörben legalább 1-3 év szakmai tapasztalatPénzügyi-gazdasági munkakörben eltöltött legalább 1-3 év szakmai tapasztalatA pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Erkölcsi bizonyítvány,Végzettséget igazoló dokumentumok másolata, Önéletrajz, Motivációs levélA munkakör betölthetőségének időpontja:A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 25.A pályázatok benyújtásának módja:Postai úton a pályázatnak a Kanizsai Kulturális Központ - Nagykanizsa címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: SZI/R/303/2/2009, valamint a munkakör megnevezését: Humánerőforrás ügyintéző, információs, jegypénztáros.A pályázat elbírálásának módja, rendje: Vezetői team véleménye alapján az igazgató dönt.A pályázat elbírálásának határideje: 2017. április 26.A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kanizsaikultura.hu honlapon szerezhet. 2017. 04. 15. | 9KultúraMindazt, ami az életből hiányzik – azt a bizonyos esszenciát – csak egyetlen dolog képes pótolni: a művészet. Erre példa Arany János egész élete és mun-kássága, amit különös módon látszólagos ellenté-tek sokasága sző át, gyerek-korától fogva.– Idős szülők tizedik fia-ként jött a világra – kezdi a nyugalmazott irodalomta-nár. – Embert próbáló volt a szegénység, amiben nevel-kedett, ezzel szemben a gyermeki lélek páratlan gazdagságról árulkodott. Az öreg Arany úgy tanította írni-olvasni a fiát, hogy a hamuba rajzolta neki a betűket. Aztán nem telt el nap mese nélkül sem: volt miből válogatni, a Nagysza-lonta környéki legendári-um kiapadhatatlan forrása volt a régmúlt történetei-nek.Ezeket később a szemé-lyes olvasmányélmények váltották: Gvadányit, Hal-lert, Csokonait olvasott, figyelme pedig egyszer s mindenkorra a múltra sze-geződött. – Falta a könyveket, és ő maga is rendületlenül írt – mutat rá Márkus Ferenc. – Ez akkor sem változott, amikor 14 évesen munkába állt, hogy előteremtse a napi betevőre valót, és támogassa az életben meg-fáradt szülőket.Arany segédtanítónak szegődött, de feladata nem merült ki az ifjúság nevelé-séből. Reformátusként gyülekezeti szolgálatot végzett: a templom kör-nyékén és a temetőben is segédkezett. Sokat dolgo-zott, munkatempója és -bírása azonban a pályája végén sem csökkent, pedig akkor már megengedhette volna magának a kényelmet.– A Magyar Tudományos Aka-démia titkáraként jegyző-könyveket körmölt, levele-ket címzett meg, mégis maradt arra kapacitása, hogy – Szerb Antal tanul-mánya szerint – 16 kötettel gyarapítsa a magyar irodal-mat. Nemcsak verset írt: levelezései, tudományos szándékkal megírt dolgo-zatai szintén jelentősek vol-tak.Költői pályára a reform-korban lépett, amelynek termékenységét a világosi fegyverletétel szakította meg. A forradalom és sza-badságharc elbukása az egész nemzetet pesszimis-tává tette. A veszteséget nap mint nap érzékeltető, nyomorúságos légkör dacára Aranyban megfo-galmazódott: bármilyen terhet is rak rá az élet, talp-ra kell állnia.– Azért az eszményi éle-tért küzdött, amelyet ifjú korában a Toldiban megírt – mutat rá Márkus Tanár Úr. – Amikor például az osztrák birodalmiság és a germani-zálás nyomása alatt csak németül lehetett ügyeket intézni, ő a Toldival pie-desztálra, sőt, az égbe emelte a magyar nyelvet. Ettől függetlenül a fájda-lom ezekben az években végérvényesen gyökeret eresztett benne.Márkus Ferenc szerint az Arany János-i életút látszólagos ellent-mondása az is, hogy a kifeje-zetten epi-kusként induló szer-zőben az ’50-es évekre felülkerekedett a személyes hangvételű és szenve-délyes líraiság.– Ugyanígy egyszerre jel-lemezte a hihetetlen for-mai gazdagság, és a sokszí-nűség ellenére is kerek egész, kompakt tartalom. Ez abból a magatartásából is fakadt, amivel az új irány-zatok, valamint a történel-mi örökség felé fordult. Arany azt mondta: a kettő nem zárhatja ki egymást, közelíteni, sőt, egymásba kell olvasztani őket. Így jött létre az az aranyi nyelv, amely a Tolditól a balladá-kon és a személyes líraisá-gon át egészen a Buda haláláig vagy a Toldi szerel-méig vezet – ami bár verses formájú, sokkal inkább regény, mint elbeszélő köl-temény. Ahhoz fogható lélekábrázolásról, mint amit Arany vitt véghez, a világirodalomban egyedül Dosztojevszkijtől olvasha-tunk.A nyugalmazott pedagó-gus szerint az életmű leg-főbb tanulsága, hogy bár-mi történjék is, törekedni kell a tökéletességre és a teljességre.– Minden tollvonásával azon volt, hogy a dolgokat egymáshoz közelítse, iga-zítsa – hangsúlyozza Már-kus Ferenc. – Arany hitte és vallotta: ha a modernt az archaikussal összeilleszti, s közben úgy él, hogy a szé-pet, a jót és az igazat képvi-seli, akkor még egy Világos után is talpra lehet állni. Ennél fontosabb üzenetet talán nem is hagyhatott volna az utókorra.NEMES DóraBármilyen terhet rak rá az élet, talpra kell állniaKitűnően rajzolt, az élete során 150 nép-dalt jegyzett le, egy időben pedig szob-rásznak készült – végül a nemzet egyik irodalmi óriása lett, akinek nemrég a walesi Montgomeryben posztumusz dísz-polgári címet adományoztak. A kétszáz évvel ezelőtt született Arany Jánosról Márkus Ferenccel beszélgettünk.Arany hitte, Világos után is talpra lehet állniA szülői ház Nagyszalontán 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPPUBLICISZTIKAAmikor az ünnep megerősít.Megerősíti szeretetünket.„Tamás is ott volt velük.” (Jn. 20,26) Egyházi közösséghez, családhoz tartozni legele-mibb vágy bennünk. Amikor széttöredezik körü-löttünk minden, „szétmennek” dolgaink, együtt kell maradnunk. Együtt a híveknek, együtt a családtagoknak, együtt a barátoknak, együtt az embereknek. Ott kell lenni velük. Közösséget vállalni az oltártól az ünnepi asztalig. Megerősíti hitünket.„Tedd ide az ujjadat, érintsd meg a sebe-ket!” (Jn. 20,27) Merészség kell hozzá, de Ő mondta: „Ne féljetek!” (Mt. 28,10)Mindenkinek érintenie kell Jézus sebeit, kü-lönben csak a saját sebeinkkel tudunk foglalkoz-ni, és azt gondoljuk, csak azok vannak. Sebtől gyógyultnak lenni azt jelenti, érintem Tamással együtt Jézus sebeit, hogy a sajátjaink begyógyul-janak. Nincs más útja a gyógyulásnak.Megerősíti reményünket.„Én Uram, én Istenem!” (Jn. 20,28)Az élethez, a küzdelmekhez, a jóra, az újult erőre csak az képes, aki tud hinni abban, ennek a világnak gazdája van. Sem önt, sem engem, sem mást nem hagy veszni. A húsvét azt üzeni, Isten él ebben a világban, és győz minden bűn és rossz felett. Aki így tudja látni életét, az új életre kel.„...mert láttál engem” (Jn. 20,29.)Lássuk meg Jézusunkat a másik ember jósá-gában, szeretetében, a világ sok szép csodájában és termő ágában! Mindennapi csodákat mind-azok által, akik boldogok, akkor is, amikor szenvednek, akkor is, amikor betegek, akkor is, amikor keresztek alatt görnyednek. Áldott a Fel-támadott kegyelmi adománya, mely képes arra, hogy a sötétségből a világosságra, a bűnből az életszentségre vezessen bennünket.Áldott, szép húsvéti ünnepeket kívánok!A szerző az Alsótemplom plébánosaNem csak Tamásoknak…CSORBA Tamás 2017. 04. 15. | 11Interjú„1988-ban születtem, abban a kórházban, ahol most is dolgozom – fogalmazott dr. Madarász Szil-veszter. - Átlagosnak mondható, polgári családból származom, hála Istennek soha nem nélkülöztünk. A nagyanyáim is élnek, akiktől nagyon sok mindent kaptam, töb-bek között az egyetemre csoma-gokat, sütiket… - és persze elfoga-dást, biztatást, szeretetet. Sokat imádkoztak értem. A Piarista-isko-la falai közé 6 évesen kerültem, s így 12 évig voltam piarista diák. Nem ment egyszerűen ez a kor-szak, mivel sok más dologgal is foglalkoztam: zeneiskolába jár-tam, szaxofon-klarinét szakra, karizmatikus zenei közösségben szolgáltam, öt évig a helyi fúvósze-nekarban is játszottam, szóval sok-szor későn értem haza, nagy volt a nyomás. Angolból és latinból tet-tem középfokú nyelvvizsgát, s bár nem elsőre, de végül azért mind-kettő sikerült. Első körben emelt kémiából és biológiából érettsé-giztem, ám az eredmény - a szintén megjelölt - gyógyszerész szakhoz volt elég, de én inkább orvos sze-rettem volna lenni. Úgy döntöt-tem, hogy adok még egy lehetősé-get magamnak és megpróbálom újra, ezért egyetem helyett inkább eljöttem a kórház kartonozójába dolgozni majdnem egy évre. Ez az év nagyon hasznos volt, mert meg-tanított egyrészt arra, hogy a saját munkaügyeimet hogyan kell intéz-nem, hogyan működik a bürokrá-cia, másrészt nyomatékosította bennem, hogy soha ne nézzem le a kevésbé becsült foglalkozásokat, akár a beteghordó, kartonozó, egyéb adminisztratív munkát vég-ző embereket. Nem is tehetem, mert munkájuk igenis számottevő a közös cél elérésében.Újra felvételiztem közép kémiá-ból és emelt biológiából, így vettek fel a pécsi orvosi egyetemre. Meg kell vallanom, az egyetemen - mint ahogyan ezt talán többen tapasz-talják – akarva-akaratlanul is, a magas követelményekkel megpró-bálják az ember önbizalmát és ked-vét elvenni attól, hogy orvos legyen. Harmadik évben – ami sze-rintem a legnehezebb, mert egy-fajta átmenetet képez a klinikum-ba – családi és egyéb okok miatt, patológiából évet kellett ismétel-nem. Hozzáteszem, Pécsen nincs keresztfélév. Természetesen nem örültem ennek, de később nem bántam meg, hogy így alakult.Ebben az évben a városi böl-csődében dolgoztam karbantar-tóként. Az itteni munkakör a hét-köznapokban fontos háztáji mun-kák elvégzését jelentette (festeni, glettelni, füvet nyírni, lámpát sze-relni, stb.), ami fellélegzés volt az egyetem nyomasztó légköréhez képest, ezért nagyon élveztem. Míg az ember monoton fizikai munkát végez, szellemileg kikap-csolódik. Hazafelé sétálva olykor filozófiai-politikai, lelki előadáso-kat, prédikációkat és hangos köny-veket hallgattam. Érdekes és fan-tasztikus élmény volt megtapasz-talni, hogy az egyetem nyomása nélkül, sokkal nagyobb hatékony-sággal tanulhattam azt, amihez kedvem volt, majd újult erővel és a világról alkotott szélesebb látókör-rel visszatértem az egyetemre, 2015-ben pedig lediplomáztam. Hálás vagyok érte Istennek, hogy ez így alakult, hiszen megannyi tapasztalattal és kapcsolattal let-tem gaz-dagabb.A kép-zés alatt tanulmányaim hatodik éve volt számomra a legérdekesebb. Beteg-ágynál, betegek között kellett a tanultakat felfrissíteni, alkalmazni és rengeteget tanulni a gyakorlat-ban is. Ez egészen más volt, nem könyvízű, s nem pusztán a vizsgák-ra kellett tanulni, hanem közvetle-nül a betegekért. Erősödött ben-nem a komplex szemlélet és a gya-korlatiasság. El tudtam dönteni, mi a fontos, mi nem, megtanultam végre szelektálni. Ez nagy élmény volt, végre láttam kézzelfogható értel-mét a sok tanulásnak.Diploma után haza akartam jön-ni, így a Kanizsai Dorottya Kórház-ba jelentkeztem. El kellett dönte-nem, milyen szakterület érdekel, a fő szempont a gyakorlatiasság volt. Olyat akartam választani, ami látványos, ami mérhető, látható, amit jobban a kezemben tartható-nak érzek, azaz többnyire manuá-lis. Így jött szóba az anesztezioló-gia és a traumatológia-ortopédia. Az utóbbit választottam. Érdekel a munkám, inspirál, szeretem, bár sokat kell utazni más képzőhelyek-re is, kurzusokra, ami –megjegy-zem - az „otthonülő” beál-lítottságommal nehezen össze-egyeztethe-tő.”Abban, hogy dr. Madarász Szilveszter a körülmények ellenére kitartott és kitart hivatása mellett, nagy szerepet játszott katolikus hite és napi Isten-kapcsolata. Kilencedikes-ként, a homokkomáromi zarándoklaton például elárulta osztályfőnökének, hogy 11 éves korától minden egyes nap elimádkozik legalább egy tized rózsafűzért. - S ez a szokásom azóta is megvan, sőt azóta bővült - fogalmazott. - Történjék bármi (buli, vizsga, késői mozi, vendégség, ven-déglátás, ügyelet, kirándulás), egy tizedet minden nap elmondok, most már a feleségemmel együtt. Aktualitását nem vesztette, és ez a minimális töré-keny 6 perc jár az Istennek, és bizo-nyítottan el lehet imádkozni a mai modern időkben is.A piarista iskolától az orvosi hivatásigDr. Madarász Szilveszterrel, a Piarista-iskola egykori diákjával volt osztályfőnöke, Kanizsainé Rezsek Mária készített interjút, amely nem- régiben jelent meg az intézmény weboldalán. Most ennek rövidített változatát – egészen pontosan az orvosi pályáig vezető rögös út történetéről szóló önvallomást – közöljük. 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINHúsvéti összeállításunkban erre kerestük a választ, hogy kiderítsük, a kereszténység legnagyobb ünnepe más – akár egzotikus – tájakon jelen van-e. Kolumbiától Olaszországig kanizsaiakat kértünk mesélésre.KOLUMBIAKolumbiában szinte megáll az élet az ünnep idejére. A többségében katolikus hívők számára Jézus feltámadása a legmé-lyebb értelemben vett egy-házi ünnep, akik viszont nem vallásosak, utazással, kirándulással töltik a sema-na santát, azaz a szent hetet, amikor senkinek sem kell dolgoznia. Varga Zsófia 1995 óta él a fővárosban, Bogotában, ahol spanyol nyelvet és iro-dalmat oktat az egyik helyi egyetemen. A kint élő magyar közösség idén első alkalommal ünnepelte közösen a húsvétot, és ápolta a magyar hagyomá-nyokat, amelyek – a locso-lástól kezdve a tojásfesté-sen át az ajándékozásig – teljesen ismeretlenek a dél-amerikai országban. A val-lási rítusok közt azonban akadnak ismerős elemek.– A virágvasárnap nálunk is nagy ünnep – meséli Zsófia. Ezen a napon a templomok bejáratánál pálmafa leveleit árulják, és minden gyüleke-zet elkészíti a maga passiójá-tékát. A hívek később a fel-szentelt pálmaágakkal kör-bejárják az adott templom-hoz tartozó körzetet.A szent hét a lelki készü-lődésről és szó szerint az elcsendesülésről szól: nem szabad zajongani, zenét hallgatni vagy az edények-kel zörögni – a legtöbben ezért már előre megfőznek. Nagycsütörtökön a csalá-dok ünnepi ebéddel készül-nek, az Ecuadorhoz közeli Pastóban például egy hét-féle magból készült böjti étel kerül az asztalra. Nagy-pénteken szigorú böjtöt tartanak a kolumbiaiak, akik a nap folyamán hét templomot keresnek fel és ezer gyertyát gyújtanak meg, de van, ahol ezer imát mondanak el. A passiójáté-kot követően, három óra-kor, Jézus halálára emlékez-ve csend ül a templomokra.– Ezekben a napokban egész Kolumbia figyelme egy dél-nyugati városra terelődik – mondja Zsófia. – Popayánban a szent hetet 1566 óta ünneplik, a látvá-nyos szertartásokat 2009-ben az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította. A világhírű körmenet során a kulturális és politikai elit képviselői hordozzák körbe Jézus szob-rát vagy keresztjét. Nagy megtiszteltetés, akire ezt rábízzák, még nagyobb szé-gyen, ha valaki nem bírja el.A tűző napsütés és a hőség miatt Kolumbiában a miséket és a passiójátéko-kat ebben az időszakban hajnalban vagy éjszaka tartják, így valamelyest elviselhető a forróság. JAPÁNTúlzás nélkül mondhat-juk: Japánban a húsvét ismeretlen fogalom. A szi-getországban elenyésző számú keresztény él – a 126 millió lakos közül alig több mint egy százalék vallja magát annak –, így az ő hagyományaik nem is iga-zán eresztettek gyökeret. A japán karácsony is inkább az üzletek ünnepe: a csillo-gásról, a szórakozásról és a randizásról szól, s nem Jézus születéséről.– A húsvétnak esélye sem volt itt meghonosodni – véli Kálovics Dalma, aki jelenleg egy kiotói egye-tem utolsó éves doktoran-dusza. – Egyrészt kisebb körülötte a kereskedelmi felhajtás, másrészt a tavasz eleve nagyon mozgalmas időszak a japánok életé-ben. Áprilisban kezdődik az új üzleti és iskolai év, ráadá-sul ez idő tájt borulnak virágba a cseresznyefák, ami Japánban a megújulás szimbóluma. A virágzást milliók kísérik figyelemmel, ez a hanami. Ilyenkor meg-telnek a parkok piknikező családokkal, baráti társasá-gokkal és munkahelyi kol-lektívákkal.Április végén aztán elkezdődik az úgy neve-zett Golden Week, amikor több ünnepnap feltorló-dása miatt szinte egész Japán szabadságra megy – kivéve a kereskedelem-ben és a vendéglátásban dolgozókat.– A Golden Week alatt emlékeznek meg például az előző császárról, de ekkor van az alkotmány, valamint a természet nap-ja is – mondja Dalma. – A sort a gyereknap zárja májusban, amikor színes, halformájú zászlókat, koinoborit állítanak fel. Egy kínai legenda szerint, ha egy ponty az árral szemben úszik, előbb-utóbb sárkánnyá válik, és felrepül az égbe – ezt jel-képezik ezek a zászlók is. A gyereknap régen csak a fiúk ünnepe volt, a lányo-két március elején tartot-ták – s tartják mind a mai napig. Ennek a japán neve hinamatsuri, és babaünne-pet jelent.Az ázsiai országban az ünnepek kevesebb vallási töltettel bírnak, ez arra is visszavezethető, hogy a japánok alapjaiban más-hogy gondolkodnak a val-lásról. – Nem mondanám, hogy a japánoknak vannak kife-jezetten vallási ünnepei – inkább olyan alkalmaik vannak, amikor útba ejtik a buddhista vagy sintó szen-télyek valamelyikét. A leg-fontosabb ünnep minden-képp az újév, ami csend-ben, családi körben telik. Éjfélkor templomba men-nek az emberek, és sokan együtt várják meg az első napfelkeltét.NORVÉGIAVarga Veronika egy hir-telen döntés után, mintegy 3 éve él Norvégiában. Gyö-nyörű természeti környe-zetben, az Oslo mellett Nit-tedalban lakik magyar barátjával. Az ünnepen persze náluk is megjelenik a tojás, a nyuszi és a kiscsir-ke, valamint a hagyomá-nyos ételek – a sonka és a torma - kint sem hiányoz-nak az asztalról. A norvégok húsvéti ünnepe abban tér el a miénktől, hogy a tojást nem a nyuszi tojja és a locsolás is hiányzik. A rokonlátogatás helyett az északiak ilyenkor sokat kirándulnak, elmennek a városokból a hegyekbe síelni, sífutni vagy túrázni. A hátizsákba ilyenkor egy jellegzetes norvég csoko-ládét és narancsot bizto-san tesznek. Aki pedig nem kirándul, az olvas, méghozzá krimiket és hor-ror regényeket. Ennek hát-terében egy pogány szo-kás áll, amely szerint a jó termésért tavasszal áldo-zatot mutatnak be. Ma már ez a hagyomány rémtörté-netek nézésével és olvasá-sával él tovább. A detektív-történetek mellett az ünnep vetélkedőkkel telik, ugyanis a televízióban, rádióban és újságokban szinte megállás nélkül fel-adványokkal találkozik minden korosztály. - A norvégok egyébként leginkább az evangélikus vallást gyakorolják, s érzé-sem szerint kissé zárkózot-tak – avat be tapasztalatai-ba Veronika, aki a tervek szerint idén a húsvéti ünne-pet túrázással tölti a fjor-doknál.Mit csinálnak máshol? 2017. 04. 15. | 13MagazinANGLIAJónás-Gregor Kinga több éve él Angliában, amely, ahogyan fogalmaz, alapvetően vallásos, mul-tikulturális ország, így a húsvét ott is nagy ünnep. A nagypéntek odakint már régóta munkaszüneti nap, az úgynevezett „bank holiday” 4 napos, pénte-ken bezárnak a boltok és az intézmények. A keres-kedelmi üzletek szomba-ton ugyan kinyitnak, de a húsvétvasárnap sérthe-tetlen, akkor minden zár-va van. - Különleges szokás Angliában az „Easter egg hunt”, ami a gyerekek szá-mára szervezett húsvéti tojásvadászat – meséli Kinga. - Húsvétvasárnap a szülők már kora reggel fel-kelnek, és a ház környékén elrejtik a csokinyuszikat és –tojásokat, s a legtöbbet összegyűjtő gyermek ajándékot is kap. De itt Angliában jellemző, hogy a családok elutaznak több napra, szállodába vagy a vidéki birtokaikra, s a hús-vét leginkább a pihenésről és a kerti partikról szól. Az ünnepi asztalról pedig nem hiányozhat a bárány. Angliában egyébként a húsvéthétfő nem locso-lással telik – ez a szokás ott ismeretlen – hanem vásár-lással. Az üzletek, butikok, elektronikai cikkeket for-galmazó áruházláncok rendszerint 20-30 százalé-kos akciókkal készülnek húsvét második napjára. EGYESÜLT ÁLLAMOKÖrdögné Malek Katalin több mint két évtizede él családjával a Minnesota-beli Rochesterben. Mint mondja: a legszembetű-nőbb különbség az ameri-kai és a magyar szokások között, hogy az USA-ban nem kapcsolódik munka-szüneti nap a húsvéthoz, ezt leszámítva nagyon sok a közös vonás, még az ünnepi menüben is.– A templomokban ter-mészetesen megemlékez-nek Jézus feltámadásáról – fogalmaz Katalin. – A csalá-dok körében azonban első-sorban a tojásról szól min-den. A kisgyermekesek hímes tojást készítenek, de tudunk olyan családokról is, ahonnan már kiröppen-tek az utódok, a hagyo-mány azonban mégis meg-maradt. Egy másik népszerű hús-véti elfoglaltság a tojásva-dászat. Ennek exkluzív vál-tozatát még a Fehér Ház-ban is megtartják, különfé-le versenyekkel és szóra-koztató programokkal szí-nesítve. Az 1878-ban útjára indított Húsvéti Tojásgör-getésre 13 évesnél fiata-labb gyerekek regisztrál-hatnak a szüleikkel, és sor-solás útján dől el, hogy a többszázezer jelentkező közül ki töltheti a húsvétot – idén már az új amerikai elnök társaságában.NÉMETORSZÁGKovács Lilian szobrász-művész családja lassan 7 éve költözött a bajor tarto-mány szívében fekvő, Kanizsa méretű Amberg városba. - Az igazi húsvéti sonka és a torma beszerzése a legnehezebb - kezdi Lilla. - A németeknél van ugyan Osterschinken, vagyis hús-véti sonka, de ennek a tar-tósítási eljárása különbözik a magyarétól. A német hús-véti sonka eleve csont és bőr nélküli színhús, ami egy magyar számára szinte ízet-lennek tűnik. Ezért a rutino-sabb kint élő magyarok már karácsonykor maguk-kal hozzák, és fagyasztó-ban tartják ezt a közkedvelt étket. Németországban húsvét előtt egy-két héttel a tava-szi kézműves vásárokon megjelennek a hímes tojá-sok, a színes nyuszi-dekorá-ciók. A hagyományos, kifújt tojásokat diólevéllel festik meg, és legalább egy héttel az ünnep előtt egy barka-ágra, vagy a ház előtt lévő orgonabokorra akasztják fel. A bajoroknál van egy úgynevezett húsvétcsütör-tök, amikor a népi hagyo-mány szerint a fiatal nők kosarat készítenek a leg-jobb barátnőjüknek. Nagy-pénteken vagy nagyszom-baton pedig a bajorok elmennek a templomba, és vesznek templomi gyer-tyát, hogy Isten fényét bevigyék a házukba. - Vasárnap ide is jön a nyuszi, amely tojásokat hoz, amit a gyerekeknek meg kell keresni a kertben. Hétfőn reggel aztán a bajo-rok kimennek a piacra, és megünneplik a húsvétot. Díszes népi ruhába öltözve, virágokkal feldíszített botokkal, kereszttel körbe-járják a teret. A férfiak és a nők is tradicionális népvise-letet vesznek fel ilyenkor. Arrafelé nem ismert a locsolkodás, de van helyet-te Springbrunnen, vagyis szökőkút. A város vagy a falu főterén lévő kutat ros-kadásig díszítik szalagok-kal, virágkoszorúkkal, és a hétfő reggeli körmenet általában ezeknél a kutak-nál kezdődik. OLASZORSZÁGOlaszországban – a tarto-mányok sokszínűségéhez híven – a húsvéti szokások is nagyon eltérőek, a leg-több igazi turistacsalogató látványosság. Egyike ezek-nek a Scoppio del Carro Firenzében, amely során a levegőbe repítenek egy szekeret – persze nem szó szerint. A XV. század óta minden húsvétvasárnap ökrök vontatnak a Dóm tér-re egy tűzijátékkal megpa-kolt, 500 éves kocsit. A rako-mányt egy galambfigurába rejtett rakétával gyújtják meg. Ha jól sikerül a tűzijá-ték, a hagyomány szerint szerencsés év vár Firenzére.A reneszánsz bölcsőjétől 400 kilométerre, a szlovén határ közelében található Cervignano del Friuli. Itt él négy éve férjével és ikreivel Nagy Nikoletta. A család minden évben Magyaror-szágon tölti a húsvétot. A két ország ünnepi szokásai közt kevés a hasonlóság – ami mégis van, a keresz-tény gyökerekre vezethető vissza.– Virágvasárnap zsúfolá-sig megtelnek a templo-mok – mondja Nikoletta. - A szentmiséken olajfaágat szentelnek, ezeket aztán hazaviszik a családok, és a következő évig megőrzik. Ezzel a nappal elkezdődik a nagyhét, amit nálunk szent hétnek hívnak. Nagypénte-ken pedig Via Crucist, azaz körmenetet tartanak.Húsvétvasárnap sokan mennek étterembe Olasz-országban. Az ünnepi lako-ma kihagyhatatlan része a bárány és a colomba, egy galambformájú kuglóf, amit kandírozott gyümölc�-csel töltenek meg, a tetejé-re pedig mandulát szórnak.– A gyerekek ebéd után bontják ki az ajándékba kapott, nagy csokoládéto-jásokat, amikben apró meglepetések rejlenek. A húsvéthétfő szintén a jóízű eszem-iszom jegyében telik. Összejönnek a csalá-dok, baráti társaságok, és piknikezni mennek vagy grilleznek – mindegy, mi a program, a lényeg, hogy együtt töltik az egész napot.BAKONYI Erzsébet, NEMES Dóra, VINCZE Adél, VUK AnitaMit 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINNagykanizsa,Sugár u. 1.Tel.: 93/789-962Platán sor 1.Tel.: 93/310-644A Varilux Mester optikai üzletekben biztos lehet benne, hogy személyre szabott, kiemelt szintű szolgáltatást kap és mindig az igényeinek, életstílusának legmegfe-lelőbb szemüveget ajánlják az Ön számára. Mi garantálja mindezt? A Varilux Mester optikák szakembereinek sokéves szakmai tapasztalata, a szakma iránti elkötelezettsége és a törekvés, hogy a vásárlóik a legjobb megoldással távozzanak, maximális megelégedett-séggel. A Varilux Mester üzleteket különösen ajánljuk azon szemüvegviselők számára, akik a presbyopia problémájára a lehető legjobb megoldást keresik. Ezen optikai üzletek ugyan-is élen járnak a Varilux multifokális lencsék készítésében és személyre szabásában, precizitásuk és szakmai színvonaluk kimagasló. A Varilux lencsék esetében a személyre szabás kulcsfontosságú, hiszen ezáltal a szemüvegviselő látásélménye jelentősen javulhat. A Varilux S Széria csúcs kategóriájú szem-üveglencséi, a Varilux S 4D kizárólag a Varilux Mester optikai üzletekben elérhető, amelyek az eyecode és a domináns szem figyelembevételével már a személyre szabás tekin-tetében is forradalmi újításnak számít. A Varilux lencsék széles családja bizto-sítja, hogy a minőségi alap lencséktől a maximálisan személyre szabottig mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Multifokális len csék spe cialist ájaKiskanizsán, a Rajna városrészben nagy divat volt húsvétkor a tojás- dobálás. Az egykori Rozmaring utcai gyerekek hosszú időn át megtartották régi szokásukat.Piros tojás nélkül elkép-zelhetetlen volt a húsvét, mondja Horváth József, a most már 70-es éveiben járó egykori „versenyző”. Piros tojással és réz 20 fillé-ressel a zsebükben össze-gyűltek az utcán, ahol meg-kezdték a tojásdobálást. Az ügyesebbek pénzt és tojást is nyertek. Ha elfogyott a tojás, hazaszaladtak után-pótlásért, de az sem oko-zott gondot, ha éppen a rézpénz fogyott el, mert újrahasznosították, és átváltották forintra a nyere-ményüket. Megesett az is, hogy úgy elnyelte a tojás sárgája a 20 fillérest, hogy alig tudták megtalálni benne. Később a szemfüles csapat a 20 fil-lér helyett „bevezette” a két forintost. A környé-ken a balkezes Rácz Gyurára máig is úgy emlékeznek, mint a legügyesebb játé-kosra, aki nem egyszer az egész utca gyerekeinek a piros tojását elnyerte. BAKONYI ErzsébetA Rajnában dobálták a piros tojást 2005 húsvéthétfőjén is összeállt nosztalgia-tojásozásra a csapat. Állnak: Németh Antal, Orsós Mihály. Ülnek: Vadász Ferenc†, Mihalecz József†, Horváth József, Rácz László†, Rácz György†, Csöndör József (Fotó: Bakonyi Erzsébet)Régebben volt, hogy a 20 fillérest elnyelte a tojás sárgája 2017. 04. 15. | 15MagazinHúsvétkor ünnepli 51. házassági év- fordulóját a kiskanizsai Szokol Boldi-zsár és felesége, Marika. A jeles ese-mény fél évszázada három napon át tartott egyfolytában. A polgári esküvő-re csak a két tanú kísérte el őket hús-vétvasárnap az Ady utcai házasságkötő terembe. Húsvéthétfőn pedig a 200 fős lakodalmas vendégsereggel együtt indultak el a kiskanizsai templomba örök hűséget fogadni egymásnak. A lányos háznál tartott lakodalomra egy héten át készülődtek. Borjút, két-három disznót, csirkéket, tyúkokat vágtak, míg a rokonság vékában hozta a tejfölt, a túrót és a tojást. Verőfényes napsütéses idő köszöntött Kiskanizsára húsvéthétfőn, ezért az asz-talokat az udvaron terítet-ték meg. Délutánra már jókedvre derültek a fia-talak, mókáztak, kurjongat-tak, rikogattak, a fiúk szó-dával locsolták meg a lányokat. Szép, fiatal társaság alkotta a násznépet, eleve-nítette fel Marika. Három koszorúslány, három vőfély, a két fiatal nász és felesége-ik, a koszorús asszonyok vonultak a menet élén az ifjú párral a templomba. A szertartás után cigányze-nekar várta őket a Hajgató utcában. A lakodalmi ese-mények – vacsora, dúshú-zás, kásapénz-szedés, menyecsketánc -, úgy követték egymást, mint ahogyan a „nagykönyv-ben” meg van írva. Akik éjszaka hazamentek aludni, azok sem bóbiskol-hattak sokáig, mert az ébe-rebbek elmentek értük. Kezüket megláncolva, talicskán tolták vissza az ébredező legényeket a lakodalomba. - Szerencsére a mi rokon-ságunk, de mondhatni az egész csapat becsületesen helytállt, tudtak mulatozni. Kedden aztán tovább foly-tatódott a lakodalom reg-gelivel, ebéddel, vacsorá-val, s nem fáradt el senki sem, a zenészek is ugyan-úgy muzsikáltak, mint elő-ző nap. Éjjel 2 órakor men-tünk el mi is a Cigány utcá-ba aludni – mondta Szokol Boldizsárné, hozzátéve: abban az időben nagyon jól bírta mindenki az éjsza-kázást, nem úgy, mint most, hogy a menyecsketánc után már hazamennek a vendégek az étteremből. A lakodalomban ott vol-tak az akkori Izzósok, az igazgató, a főmérnök, az üzemvezető és a kollégák is, egy év múlva pedig, ami-kor ’67 augusztusában megszületett a kislányuk, Sári, leállt az akkori sor, áttették a műszakot másik időpontra, és mindenki bement meglátogatni a kórházba a családot. BAKONYI ErzsébetGyakran felidézte unokáinak a „fönek foló patak” történetét Stahl Györgyné. Ilike szülei Kiskanizsán, a Szepetneki utcában laktak, s házuk előtt sza-ladt Szombathely irányába a kis ér. A régi hagyományt évekig ápol-ták a szülei a szomszéd Igri Kati néni közreműködésével, aki gyak-ran vigyázott a gyerekekre, s az 1946-48-as években édesapja Kati nénit kérte meg a nagypénteki vízhordásra. Ő pirkadatkor lement a patakhoz, s mire felérkezett a vízzel, Ilike édesapja felébresztet-te a gyerekeket, akik a lavórba öntött patakvízzel megmosták a szemüket, arcukat, bár a két fiú gyak-ran ellenkezett. Különösen az öccse tiltakozott, mondván, hogy ő békás vízben nem mosak-szik. A szertartás után az időseb-bek pálinkát ittak, de a fiatalokat sem hagy-ták ki, az ő poharuk-ba is töl-töttek egy kevés pálinkát, amibe bele-dughatták a nyelvüket. Persze ezt sem akarták meg-tenni, mert nem volt jó íze, de végül, mivel szófogadó gyerekek voltak, valamennyien beledugták a nyelvüket a pálinkába, aztán folytathatták az alvást. Édesapjuk visszaöntötte a kifejezetten erre a célra vásárolt kannába a vizet, amit Kati néni kivitt a patakba. A néphit szerint a pálinkától egészségesek lesznek az emberek, a víztől pedig a bőrük lesz szép. A családban évekig divatban volt ez a nagypénteki szokás, míg egyszer csak Kati néni felmondta a vízhor-dást arra panaszkodva, hogy min-denki boszorkánynak nevezi. BAKONYI ErzsébetA fönek foló pataknak vizében… Húsvéti lakodalom, három napon átHúsvéthétfőn kétszáz fős menet vonult végig KiskanizsánSzokol Boldizsár és felesége ma is meghatottan emlékezik a húsvéti lakodalomra (Fotó: Bakonyi Erzsébet) 2017. április 14.REMÉNYGARAY U. 14.93/314-96708:00-07:002017. április 15.KELETIZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-08:002017. április 16.SALVIARÓZSA U. 6.93/536-61008:00-08:002017. április 17.SZENT KRISTÓFERZSÉBET TÉR 8/2. (Be-járat a Vásár utca felől)93/510-15108:00–06:002017. április 18.KIRÁLY KALMÁR U. 4.93/536-62022:00-06:002017. április 19.KISKANIZSAIBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46222:00-06:002017. április 20.PATIKAPLUS BOSZOR-KÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSZOLGÁLTATÁSA Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Vegyész főiskola/egyetem megegyezés szerintKőműves szakmunkásképző megegyezés szerintLakatos szakmunkásképző megegyezés szerintEsztergályos szakmunkásképző megegyezés szerintPincér szakmunkásképző megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintÁcs szakmunkásképző megegyezés szerintHegesztő szakmunkásképző megegyezés szerintMinőségellenőr szakmunkásképző megegyezés szerintVillanyszerelő szakmunkásképző megegyezés szerintGyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerintSegédmunkás betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei KormányhivatalNagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS- ÁLLÁSGyógysz ertá ri ügyeletPiaci árak Kanizsán paprika 80-160 Ft/dbparadicsom 900-990 Ft/kgfejessaláta 200 Ft/dbújhagyma 150-180 Ft/csomókelkáposzta 550-590 Ft/kgburgonya 200-220 Ft/kgeper 1500 Ft/kgwww.kanizsatv.huwww.kanizsaujsag.huJövő heti véradások NAGykanizsán 04. 18. 13:00-14:30 Hahót04. 18. 16:00-17:30 Zalaszentbalázs04. 20. 10:30-12:30 Vöröskereszt04. 20. 14:00-17:00 Szepetnek 2017. 04. 15. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 15., szombatAnaNasztázia, TasAz Anasztázia görög eredetű, jelentése: a feltámadott. A Tas török-magyar eredetű, jelentése: kő, jóllakott, megtelt.Április 16., vasárnapHúsvét, CsongorA húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadását hirdeti. Jézus kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A Csongor török-magyar eredetű, jelentése: vadászmadár.Április 17., hétfőRudolf, KiaraA Rudolf német eredetű, jelentése: dicső farkas. A Kiara olasz eredetű, jelentése: ragyogó, fényes.Április 18., keddaNdrea, IlmaAz Andrea görög-latin eredetű, jelentése: férfi, férfias. Az Ilma Vörösmarty Mihály névalkotása az Ilona és a Vilma nevekből.Április 19., szerdaEmmaA germán Erm-, Irm- kezdetű női nevek önállósult becézője, jelentése: Hermion néptörzshöz tartozó, nagyság.Április 20., csütörtökTivadar, OdettA Tivadar görög-latin eredetű, jelentése: Isten ajándéka. Az Odett német eredetű, az Oda, Uta, Ute nevek francia kicsinyítő képzős származéka, jelentése: birtok, vagyon.Április 21., péntekKonrádNémet eredetű, jelentése: merész + tanács. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHirdetés 2017. 04. 15. | 19Hirdetés202x270mm_brusszel.indd 128/03/17 13:35 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2017. április 15-21.Április 15., szombat 00:00 Üzenet, 00:05 Kanizsa Cafe (talk show), 00:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 01:00 Út-mutató (vallási magazin), 01:30 Egis Kör-mend – Falco Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:55 Hangverseny a nappali-ban – Rézfúvós koncert, 03:45 Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Üzenet, 06:35 Kanizsa Cafe (talk show), 07:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 07:30 Út-mutató (vallási magazin), 08:00 Egis Körmend – Falco Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mér-kőzés, 09:25 Hangverseny a nappaliban – Rézfúvós koncert, 10:15 Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:30 K’arc (kulturális magazin), 14:00 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 14:50 Napi Kanizsa – újranéző, 15:10 Út-mutató (vallási magazin), 15:40 Lapozó, 18:00 Hírper-cek, 18:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 18:35 1100 év Európa közepén: Bánátban (isme-retterjesztő filmsorozat), 19:00 Vadrózsából tündérsí-pot: tavasz (zenés irodalmi válogatás), 19:20 Hírper-cek, 19:25 Hangverseny a nappaliban – Lélek csend-Élet, 20:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlé-se), 21:05 Hírpercek, 21:10 Lapozó.Április 16., vasárnap00:00 Hírpercek, 00:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:35 1100 év Európa közepén: Bánátban (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:00 Vadró-zsából tündérsípot: tavasz (zenés irodalmi válogatás), 01:20 Hírpercek, 01:25 Hangverseny a nappaliban – Lélek csendÉlet, 02:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:05 Hírpercek, 03:10 Lapozó, 06:30 Hírpercek, 06:35 Anno (válogatás a Kanizsa TV archí-vumából), 07:05 1100 év Európa közepén: Bánátban (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:30 Vadrózsából tün-dérsípot: tavasz (zenés irodalmi válogatás), 07:50 Hír-percek, 07:55 Hangverseny a nappaliban – Lélek csendÉlet, 08:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:35 Hírpercek, 09:40 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:35 K’arc (kulturális magazin), 14:05 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:25 A mi portánk (a hagyo-mányok magazinja), 14:55 Napi Kanizsa – újranéző, 15:15 Út-mutató (vallási magazin), 15:45 Lapozó, 18:00 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 19:00 1100 év Európa közepén: Arad és környéke (ismeret-terjesztő magazin), 19:25 Hangverseny a nappaliban – Húsvéti hangverseny, 20:25 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:15 Sztárportré – Pál Dénes, 21:40 Lapozó. Április 17., hétfő00:00 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 01:00 1100 év Európa közepén: Arad és környéke (ismeret-terjesztő filmsorozat), 01:25 Hangverseny a nappali-ban – Húsvéti hangverseny, 02:25 Kanizsa Cafe (csü-törtöki és pénteki adás ismétlése), 03:15 Sztárportré – Pál Dénes, 03:40 Lapozó, 06:30 Szentmise az Alsóvá-rosi templomban, 07:30 1100 év Európa közepén: Arad és környéke (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:55 Hangverseny a nappaliban – Húsvéti hangverseny, 08:55 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismét-lése), 09:45 Sztárportré – Pál Dénes, 10:10 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Arad és környéke (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:25 Hangverseny a nappaliban – Húsvéti hangverseny, 13:25 Sztárportré – Pál Dénes, 13:50 Lapozó, 18:00 Üzenet, 18:05 Út-mutató (vallási magazin), 18:35 Kanizsaiak (hírek vaj-dasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 19:05 Szentmise a Felsővárosi templomban, 20:05 Csács-NSE - Nagykanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarú-gó-mérkőzés, 21:35 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:05 Lapozó.Április 18., kedd00:00 Üzenet, 00:05 Út-mutató (vallási magazin), 00:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:05 Szentmise a Felsővárosi templomban, 02:05 Csács-NSE - Nagykanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:35 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 04:05 Lapozó, 06:30 Üzenet, 06:35 Út-mutató (vallási magazin), 07:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 07:35 Szentmise a Felsővárosi templomban, 08:35 Csács-NSE - Nagykanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 10:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:35 Lapozó, 12:00 Út-mutató (vallási magazin), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsá-ról), 13:00 Csács-NSE - Nagykanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosár-labda-mérkőzés, 21:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:35 Lapozó.Április 19., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 03:10 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:40 Kanizsaiak (hírek vajdasá-gi testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 10:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:20 Kanizsa-iak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkani-zsáról), 14:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekmű-sor), 20:10 A magyar kormány vállalkozások foglalkoz-tatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseres-nyés Péter államtitkár előadása, 20:45 Híradó, 21:00 Hargita, 21:30 K’arc (kulturális magazin), 22:00 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 22:30 Lapozó.Április 20., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 A magyar kormány vállalkozások foglal-koztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 02:15 Hargita, 02:45 K’arc (kulturális magazin), 03:15 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 A magyar kormány vállalkozások foglalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 08:55 Hargita, 09:25 K’arc (kultu-rális magazin), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:25 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézen-gúzok (gyerekműsor), 12:55 A magyar kormány vállal-kozások foglalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 13:30 Hargita, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 19:35 Domdvidék (agrár- és kör-nyezetvédelmi magazin), 20:05 Olasz – magyar örök-ség: Ámos Imre, a magyar Chagall (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Gézengúzok (gye-rekműsor), 21:15 A magyar kormány vállalkozások fog-lalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Április 21., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Olasz – magyar örökség: Ámos Imre, a magyar Chagall (isme-retterjesztő filmsorozat), 02:10 Gézengúzok (gyerek-műsor), 02:40 A magyar kormány vállalkozások foglal-koztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cse-resnyés Péter államtitkár előadása, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvé-delmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Olasz – magyar örökség: Ámos Imre, a magyar Chagall (ismeretterjesz-tő filmsorozat), 08:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:10 A magyar kormány vállalkozások foglalkoztatá-sát segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honve-delem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvé-delmi magazin), 12:55 Olasz – magyar örökség: Ámos Imre, a magyar Chagall (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 13:50 A magyar kor-mány vállalkozások foglalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Honvéd7, 20:20 Híradó, 20:35 Székely konyha, 21:05 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, Üzenet, 22:05 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 04. 15. | 21SportAz Aquaprofit-Nagykanizsai TSK NB I-es sakkcsapata az elmúlt hétvégén történetének tizedik bajnoki címét ünnepelhette, miután a fővárosi két záró fordulóban előbb a Haladás VSE-Infraplan együttesét 7,5:4,5-re, a baj-nokságban másodikként végző DVTK-t pedig 6,5:5,5-re győzte le, összesen 74 pontot gyűjtve a szezon során.- Az külön örömteli a tize-dik bajnoki címünkben, hogy százszázalékos telje-sítménnyel szereztük meg, hiszen valamennyi mec�-csünket sikerült megnyer-nünk - összegzett a kani-zsaiak csapatvezetője, Papp Nándor. - Anno jól kalkuláltunk, hogy a baj-nokság elejét megnyom-tuk, és az az előny nyugta-tóan hatott a csapatra a végén is. Hogy kik voltak azok, akik mind a tíz első-ségből kivették részüket? Nos, utánaszámoltam és dr. Flumbort András, vala-mint szlovén légiósunk, Luka Lenic mondhatja ezt el magáról.Flumbort András a bajno-ki győzelem után úgy fogal-mazott: külön örömmel töl-ti el, hogy nagykanizsai származásúként részese lehetett ennek a szériának.- Ugyan esetemben már az élet más területére helyeződött át a hangsúly, hiszen ügyvédi teendőim kerültek az eső helyre, de próbáltam nem elszakadni a sakk világától, és jó érzés azt konstatálni, hogy hos�-szú ideje ilyen stabil és erős csapata van Nagykanizsá-nak.Ebben persze sokaknak jutott kiemelt szerep, pél-dául a főtámogatónak is. - Szerintem óriási dolgot vittünk véghez a tizedik bajnoki cím megszerzésé-vel - vette át szót a kanizsa-iak névadó szponzorának elnöke, Nádasi Tamás, aki már évtizedek óta dolgozik (nem csupán) a helyi sakké-letben. - A végén már nem is volt szükségünk kettőnél több külföldire, bár véle-ményem szerint erősödött a magyar bajnokság, és ezért nagy szó, hogy bajno-ki címvédőként sorozatban kilencedszer, összesen pedig tizedszer bajnokok tudtunk lenni. Ezért termé-szetesen külön köszönet jár mindazoknak, így a város-nak is, akik ebben a nagy sorozatban nem kis részt vállaltak. Egyelőre az ünneplés van soron, egy kicsit leülepszik mindenki-ben, amit elértünk, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Az biztos, sokakkal leülünk majd beszélgetni a továbbiakról, és mi mást mondhatnék, mint azt, hogy jó lenne persze foly-tatni...Balogh Csaba, aki rend-szerint az első táblása volt a kanizsaiaknak - és immár a férfi sakk válogatott szö-vetségi kapitánya is - hatá-rozottan értékelte a hosszú sorozatot.- Egymás után kilencedik alkalommal lettünk bajno-kok, és mindennek részese lehettem, ez büszkeséggel tölt el - így a 30 esztendős sakkozó. - Idén az egyik leg-erősebb NB I-es szezont sikerült megnyernünk, kiegyenlített volt a mezőny, amit a legjobban érzékel-tet, hogy a két kieső, a Csu-ti Zalaegerszeg és a HASE is nagy múltú, sokszoros baj-nokcsapat, és nem kevés nagymesterrel álltak fel meccseiken. Együttesünk legnagyobb erőssége, hogy nincs is igazán gyen-ge pontja, mivel a csapat eleje, közepe, hátulja, ifije és női játékosai egyaránt nagyon erősek. Az ellenfe-leknek nagyon nehéz kita-lálni az összeállításunkat, ami szintén nagy előnyt jelentett. Profi vezetőség irányítja a csapatot, lehető-vé téve a játékosoknak hogy a legjobbjukat nyújt-sák. Úgy érzem, az igazi csapatmunkának köszön-hető, hogy egymás után kilencszer bajnokok tud-tunk lenni.POLGÁR LászlóNagykanizsa a sakkfőváro s!Immár tízszeres bajnokokMíg az első csapat idegenben biztosította be bajnoki első helyét, addig itthon, a könyvtár falán sakktáblát avattak. Az első lépéseket Bodó Norbert FIDE-mester és Galyas Miklós nemzetközi mester tette meg(Fotó: Gergely Szilárd) A tavasz meccsé-re készül az UFC Nagykanizsa lab-darúgó megyei első osztályban listavezető csa-pata, még ha nem is a vasárna-pi, 16 órakor kez-dődő, második helyezett Csács-NSE elleniide-genbeli találkozó dönt a bajnoki címről. Húsvétva-sárnapra minden-esetre akár remek ajándék-ként is felfoghat-nánk, ha a kani-zsaiak elhoznák a pontokat Nemesapátiból.Gombos Zsolt együtte-se a rangadók szórásában van, hiszen múlt szomba-ton a jelenleg negyedik Gellénházával játszott 1-1-es döntetlent. Az Olajmun-kás SE tizenegy meccses dél-zalai győzelmi szériát szakított meg a futball tör-vényszerűsége szerint annak a Nagy Bencének a találatával, aki az ősszel még Kanizsán szerepelt...- Talán még jókor, ponto-sabban időben jött a Gellén-háza elleni pofon – szögezte le a kanizsaiak edzője. - Már közvetlenül a találkozó lefú-jása után a Csács elleni meccs motoszkált a fejem-ben, s nincs mese, idegen-ben is szinte csak a győze-lem az elfogadható, ugyan-akkor tudom, egy döntet-lennel sincs semmi veszve. Hóbor Gergőre kiállítása miatt nem számíthatok, igaz, esetében talán jól is jön a kihagyás, emellett már csak néhány kérdőjel van a csapattal kapcsolatosan a rangadó előtt. Taktikailag, fizikálisan felkészültek vagyunk, mindent a pilla-natnyi forma dönthet majd el, nevezetesen az, hogy játékosaim fejben miként állnak a mérkőzéshez.A meccs egyik főszerep-lője lehet Nagy Gergő, az UFC támadója, aki a góllö-vőlistán három találatnyira áll a 22 gólos csácsi Mihalecz Pétertől.- Nem csupán számomra lesz különleges összecsa-pás, hanem az egész csa-patnak is - vezette fel a vasárnap 16 órakor kezdő-dő mérkőzést a 24 eszten-dős csatár. – Szerintem, ha megfelelő koncentrációval, alázattal és odafigyeléssel tudjuk lejátszani a kilenc-ven percet, akkor meglehet a három pont. Ehhez ugyanakkor mindenkinek 120 százalékot kell beleten-nie a közösbe. Tény, jól állok a mesterlövészek listáján, de egyáltalán nem Péterrel szembeni bizonyításnak fogom fel a nemesapáti mérkőzést. Teljesen mind-egy, ki rúgja a gólt vagy gólokat, a lényeg a siker, hiszen onnantól a saját kezünkbe vehetnénk a sor-sunkat. Az ugyanakkor biz-tos, hogy eddigi teljesítmé-nyemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, ennél jóval több van ben-nem, s jó lenne, ha ez éppen vasárnap derülne ki.POLGÁR LászlóAz utóbbi években már hozzájuk szok-hattunk, hiszen ők alkotják az Olajbá-nyász-stadion “rendfenntartó egységét” a megyei futballmeccsek alkalmával. Csak sárga mellényük különbözteti meg őket a drukkerektől, hiszen amúgy ők is szurkolók. - A Gellénháza elleni hazai meccs előtt megnéztük a srácokat Zalaszentgróton, elmentünk mint szurkolók a megye másik végébe is - fogalmazott Simaga Zsolt. Kiderült: tavaly is jártak az UFC nemesapáti fellépésén, és most is ezt ter-vezi a kanizsai rendezői gárda. S ezt ajánl-ják a fiúk a többi drukkernek is, hisz, aho-gyan Simaga Zsolt fogalmazott: „jó len-ne, ha minél többen lennénk, azzal is segíteni tudnánk a fiúknak a fontos talál-kozón”.22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSportIngatlanAN:Belvárosi 35 m2-es üzlet, irodának, üzletnek, rendelőnek május 1-től kiadó. Érdeklődni: 30/474-5115.Szolgáltatás:Televízió javítás az Ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel: 30/597-1530.Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., vala-mint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 20/510-2723.Ők ott lesznek…A tavasz meccse következikNagy Gergő a nagy rangadón gyarapítaná a Nagykanizsa színeiben szerzett góljai számát (Fotó: Polgár László)Nincs mese, Nemesapáti-ban is támadni kell! (Fotó: Gergely Szilárd) 2017. 04. 15. | 23SportFair play-díjat a Vadmacskáknak!A női amatőr NB I-es kosárlabda-bajnokság-ban szereplő Kanizsai Vadmacskák SE csapa-ta a Nyugati csoportban az ötödik helyet sze-rezte meg, így a 9-16. helyért kezdi meg ráját-szást szombaton a fővárosban, az MTK-Buda-pest II ellen. Az alapszakaszban néhány ered-ménye mellett egy gesztusával is felhívta magára a figyelmet a kanizsai hölgykoszorú. - A végül negyedik helyen, felsőházi rájátszást érő pozícióban végzett Ajka nem játszotta le elmaradt találkozóját a PINKK SE-vel, s a győzelemért járó pontokat a Veszprém megyeiek kapták - fogalmazott a számos A-csoportos női válogatott játékost kineve-lő klub szakmai vezetője, Gábor Erzsébet. - Ugyanakkor a pécsi-ek nyilvánosan köszönték meg nekünk, hogy szintén programtorlódásuk miatt kétszer is halasztott mec�-csüket velünk lejátszhatták. Azonban bárhogy is alakult volna, az ajkaiak elleni összevetésben nem mi voltunk a jobbak, tehát mindenképpen ők kerül-tek volna a felsőházba.- Összességében hogyan értékeli az alap-szakasz hónapjainak tör-ténéseit?- Nagyon egyszerű a kép-let, amikor a három rutino-sabb játékosunknak, Fekete Csillának, Fuisz Viktóriának és Hegyi Viviennek egyszerre ment jól, jók voltunk, ha csak az egyikük is gyengébben muzsikált, már nem volt annyira kedvező a helyzet. Kadet és serdülő korú kosarasaink ugyanakkor sokat fejlődtek, elég csak annyit mondanom, hogy Bánhegyi Beatrixot ismét meghívták az U16-os válogatotthoz. S el kell ismerni Fuisz Viktória utóbbi hónapokban nyújtott munkáját, hiszen nem csupán a szer-zett pontok terén vitézkedett, de labdaszerzésben és lepattanó-zásban is kitett magáért, sokszor A-csoportos szinten kosarazott.- Az MTK II ellen mire számít? - Jó lenne sikerrel venni ellenük az oda-visszavágós alapon kiírt párharcot, hogy a 9-16. helyért vívott rájátszást a felső ágon foly-tathassuk. POLGÁR LászlóLendvai örömünnepAz elmúlt hétvégén Európa-szerte futballrangadókat rendeztek, elég ha csak a német Bundesligában a Bayern-Dortmundra, a spanyoloknál a mad-ridi derbire, a Real-Atléticóra, vagy mondjuk Szlovákiában a szintén nagy presztízsű DAC-Slovan meccsre gondolunk. Ebből a szempontból múlt szombaton a szlovéniai Lendva sem volt kivétel, ahol az ottani harmadosz-tály Keleti csoportjának muravidéki klasszikusát, a Nafta-Mura összecsapá-sát rendezték. A két egykori első osztályú együttes jelenleg a másodosztá-lyért fut nagy versenyt, ezért is volt abszolút telt ház, 3000 ember koreog-ráfiával, füstbombákkal, meg persze az elmaradhatatlan lelátói üzengeté-sekkel... A muraszombatiak 2-0-s vezetése után a lendvaiak 5-2-re fordítot-tak a villanyfényes meccsen, így a tabellát vezeti is a szervezett futball tér-képén 1903 óta szereplő város együttese, a Nafta.Ötödik veretlenül megvívott találkozója után áll a megyei labda-rúgó első osztályban immár hetedik Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE legénysége, amely ezúttal hazai környe-zetben a Pókaszepetk csapatát győzte le ismét gólgazdag mec�-csen 4-3-ra. A góllövő-listán mind feljebb ara-szoló, már 15 gólnál járó Lukács István kezdte a gólgyártást, aztán jött Dolmányos Márk, Kálcsics Ferenc, a győztes találatot pedig Pál Martin sze-rezte, aki komoly sérü-lést is összeszedett a találkozón. Vajon Zalaszentgró-ton jön a folytatás?Fotó: Gergely SzilárdAZ MTK II ellen szükség lesza fiatalok és a rutinos játékosok jó teljesítményére isMagyar öröm a lendvai rangadón(Fotó: Polgár László)A győztes találatot jegyző Pál Martin megszenvedett csapata sikeréért,már ilyen bokával köszönt beaz utolsó pillanatokbanFeljebb a tabellán és a mesterlövészeknél... 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKA hús nélküli zöldséges ételek is laktatóak és nagyon ízletesek. Szá-vai Szilvia jógaoktató mindezt tapasztalatból tudja, hiszen két éve vegetáriánus, azóta pedig egy-re fontosabb szerepet tölt be életé-ben a főzés. - Nem mindegy, hogy mit eszem. A jógagyakorlással szorosan össze-tartozik a táplálkozás, a test kéri a könnyebb étkeket, így egyre jobban vonzanak azok az ételek, amelyek tényleg táplálékok - mondja Sylva. Amióta nem eszik húst, sokkal jobban szereti az ízeket. A Kanizsá-nak egy vegán ételt készített, amelyben semmilyen állati erede-tű alapanyagot nem használt. A saját maga által kitalált receptek-ben az olaszos ízvilág dominál, a cukkinit is így készítette el. Hozzávalók: cukkini, hagyma, paprika, para-dicsom, paradicsomszósz, só, bors, oregáno, majoranna, bazsalikom, kakukkfű, borsikafű. Elkészítése: A hagymát megpirította, bele-tett paprikát, paradicsomot, apró-ra vágott cukkinit, paradicsom-szószt, majd befűszerezte. Nem túlpépesítve roppanósra főzte. Köretnek egy igazán gazdag rost-forrással rendelkező ételt, a bul-gurt választotta. A bulgur egy durumbúza-töret, amely sok folsa-vat, foszfort és magnéziumot tar-talmaz, az elkészítése pedig rend-kívül gyors. Elkészítési idő: 20 perc. HIRDETÉSCukkini Sylva módra bulgurralGasztroKanizsaheti horoszkópKos 03.21 - 04.20. Húsvét előtt semmiképp se kor-látozza a párja szabadságát. Ön is tudja, az ajándékvásárláshoz nem-csak pénz, hanem idő is kell.Bika 04.21-05.21. Ha úgy érzi, nem tudja kellőképpen irányítani vállalkozásában az ese-ményeket, akkor maradjon otthon. Valaki úgyis elvégzi a teendőket.iKrek 05.22-06.21. A virágzó fák és bokrok olyan lel-kesedéssel hatnak önre, hogy úgy érzi, ön körül forog a világ. Szeren-csére ez az érzés magával ragad másokat is.Rák 06.22-07.22.Úgy tűnik, kevés pénzt költött a húsvéti ünnepekre. A bolygóállá-sok szerint utólag mindent bepó-tolhat. Ezúttal magára gondoljon elsősorban.Oroszlán 07.23 - 08.23. Ha úgy érzi, újító gondolatait nem fogadják kellőképpen a munkahe-lyén, ne csüggedjen el. Lépjen fel otthon a jó ötleteivel.Szűz 08.24-09.23. Ne akarjon mindenáron bizonyíta-ni a családjának, hiszen tudják, ön a legjobb a csapatban. Hagyjon időt a kedvenc szórakozására is.Mérleg 09.24 -10.23.Hathatósabban is kifejezhetné hálá-ját a párjának, hiszen ő az egyetlen, aki megérti az olykor furcsa elkép-zeléseit. Lepje meg egy wellness hétvégével. sKorpió 10.24-11.22. Ha nyuszi módjára meghúzza ma-gát, kibabrálnak önnel az ismerősei. Éppen ezért nem árt, ha időnként úgy viselkedik, mint a róka.Nyilas 11.23-12.21. Ha nem tud mit kezdeni magával az ünnepek alatt, akkor vágja új fába a fejszéjét. Átszellemült meditációval hamar rájön, hogy mit kell tennie.Bak 12.22 - 01.20. A tavasz a megújulás ideje. Éppen ezért alakítson ki új szokásokat is magának. Okozzon minél több meglepetést a párjának.Vízöntő 01.21-02.19. Lássa be, mostanában baj van az emberismeretével. De az is lehet, hogy csak azt látja meg, amit akar, és nem azt, amit kell.Halak 02.20-03.20. Önre nem lehet azt mondani, hogy a taktikázás embere. Ha mindig őszintén kimondja, amit gondol, azzal csökkenti a népszerűségét a környezetében.Sylva ételeiben az olaszos ízvilág dominálFotók: Gergely Szilárd KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXIX. ÉVF. 15. SZÁm, 2017. ÁPRILIS 21.Molnár Flóra, a Délzalai Vízmű SE olimpikon úszója már javában rója a hosszokat a debreceni országos bajnokságon, amely a résztvevőknek egyben az utolsó lehetősége arra, hogy az úszóválogatottba kerülhessenek.A tét már csak azért sem kicsi, hiszen ez a nemzeti csapat minden idők legna-gyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra készülhet, amelyet július-ban rendeznek. A nagyka-nizsai Molnár Flórát még éppen a hajdúsági fővá-rosba tartván értük el néhány percre, aki akkor már érthetően, igaz, még csak az autópályán, de ,,rajtlázban” úszott...- Az 50 méter gyors mel-lett 50 mell, 50 pillangó, valamint 100 gyors szere-pel a programomban, és nagyon bízom abban, hogy nem lesz hiányérze-tem az ob-t követően - kez-dett bele Flóra. - Az ötven gyors egyből szerdán ese-dékes, aztán jut minden napra megmérettetés.A nagykanizsai kiváló-ságnak éppen az 50 m gyors miatt nincs izgulni-valója, hiszen arra már van szintideje. - Nem titok, 50 pillan-gón, illetve 100 gyorson kalkuláltunk még ezzel, így hát ezekre igazán érde-mes odafigyelnem, vagyis áll előttünk feladat. Ter-mészetesen edzőm, Pol-gár Sándor itt lesz velem, instrukcióival segít és bízunk abban, hogy a leg-jobbat tudjuk kihozni a debreceni futamokból.Nos, Flóra ezt követően alaposan bekezdett a deb-receni 117. úszó ob-n, hiszen szerdán kora este a női 50 m gyors fináléjában 25,41 másodperces ered-ménnyel bajnoki címet szerzett, megelőzve Ver-rasztó Evelint, Sasha Tou-retskit, valamint a negye-dik helyezett Hosszú Katinkát. Ideje egyben vb-szintidő, és ez a szerda esti helyzet szerint egyelőre csak neki volt meg.Flóra 2014 után szerzett ismét felnőtt országos baj-noki címet, s az előző arany is pont Debrecen-ben született…POLGÁR LászlóPiásan vezetni?Ennek az autónak a sofőrje bizonyíthatóan piásan vezetett március 26-án Zalában. Kocsijával előzni kezdett, de megcsúszott, és a vízelvezető árokba borult. Egy friss fel-mérés adatai szerint a fiatalok majdnem fele úgy gondolja, hogy akár egy sör után is volán mögé lehet ülni, mert az még nem árthat. Kanizsai körképünkből kiderül, a városban nem ennyire lesújtó a helyzet, bár nő az ittasan elkapott úrvezetők száma. 10Molnár Flóra magyar bajnok!Fotó: ZMRFKHa minden jól megy, Flóra a vb-n több számban is rajtkőre állhat. Az 50 gyors azonban tuti… (Fotó: Polgár László) 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTHúsvétkor megkezdődött a 171. hajózási szezon a Bala-tonnál. A menetrend szerinti járatokon kívül Siófok, Balatonfüred, Tihany, Fonyód, Badacsony és Keszthely kikötőjéből sétahajók is indulnak. A járatok száma folya-matosan bővül a következő hetekben, a főszezonban már 18 kikötő között, 28 útvonalon közlekednek a bala-toni hajók. Képünkön a Kisfaludy (balról) és a Jókai hajó látható a balatonfüredi kikötőnél a hajózási idény első napján.Bejött, amitől sokan tartottak. Húsvétkor tumultus alakult ki a letenyei határátkelőnél a szi-gorított uniós ellenőrzés nyomán. Mint ismert, az EU előírta a schengeni külső határokon a kötelező vegzálást, vagyis a rendőrök – muszájból - az uniós polgárokat is ellenőrzik. Hogy ez hogy fér össze a szabad mozgás jogával, s a határtalan Európa eszményével, talán Brüs�-szelben sem tudják, de annyi biztos, hogy az illegális migráció, illetve a terrorizmus ellen akarnak így védekezni, ahelyett, hogy Olaszországnál és a Balkánon akadályoznák meg a beáramlást. Hogy mi lesz nyáron, abba még belegondolni is rossz: borítékolható, hogy ren-geteg ember nyaralásának kezdete és vége egy rémálom lesz. A kettő között persze ott a ten-gerpart, s még jó, hogy Brüsszel a természetrajzot nem tudja átírni… (P. Á.)a hét száma:Tumultus a határonVILÁG KÉP – A HÉT KÉPEÖrömHa valaki nem tudná, hogy melyik csapat győzött a húsvét-vasárnapi megyei foci-csúcsrangadón, akkor elég csak ránézni a kanizsai arcokra. Meccs utáni extázis Nemesapátiban, avagy új kanizsai sportág született, amelynek résztvevői azt akarják eldönteni: kinek maradt több hangja 90 perc után. Kanizsa171IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdFotó: MTI/Varga György 2017. 04. 21. | 3A HÉT TÉMÁJAA Felsőtemplomban Szűcs Imre plébános felidézte, nagypéntek véres tragédiája után húsvét hajna-lán üres volt a sír. - Nagyon emberi az a reakció, ahogyan az asszonyok viselkedtek a sírnál: futásnak eredtek – fogal-mazott húsvéti szentbeszédében a plébános. - Hiszen megmagyaráz-hatatlan dolog történt: a kő el volt hengerítve, és a holttest nem volt ott, ahol néhány nappal azelőtt hagyták. Beteljesedett Izaiás pró-féta jövendölése, miszerint össze-törte az Úr az istentelenek botját, a zsarnokok vesszejét, megnyugo-dott és megpihent az egész Föld. De ez csak látszólag van így. Krisz-tus győzelme, amelyet feltámadá-sában aratott, megtörte a bűnt és a halált, de ellenségei továbbra is mocorognak, nincs békéje, nincs nyugta a feltámadásban sem Krisz-tusnak, hiszen míg az asszonyok úton voltak, néhány őr bement a városba és elkezdte a hamis propa-gandát. Azt mondták a főpapok és a vének nekik: mondjuk azt, hogy míg aludtatok, jöttek a tanítványai és ellopták a testet. Nem kevés pénzt adtak azért, hogy ez terjed-jen el a nép között. A pénz, a meg-vesztegetés, a kapzsiság és a kor-rupció - hol láthatóan, hol láthatat-lanul - végigkíséri az emberi törté-nelmet. Szűcs Imre úgy fogalmazott, tör-vényszerű, ha süt a Nap, megjele-nik az árnyék is, ha valahol jelen van a szentség, ott megjelenik a bűn is. Az egyház 2000 éves törté-nelmében hol az alattomosság, hol a vad erő tört Jézus ellen.Az Alsótemplomban Csorba Tamás azzal kezdte prédikáció-ját, Istentől sok lehetőséget kapunk, emberi létünk tele van az újrakezdés esélyével, s a húsvét ünnepe is az. - Amikor fogadalmakat teszünk, amikor egy hajszál választ el ben-nünket attól például, hogy karam-bolozunk, vagy meggyógyulunk egy betegségből, az ember mindig másképp értékeli a dolgokat. Isten a lehetőségek Istene, és az ünnep azt jelenti, lehetőséget kapok tőle, hogy szívemet, lelkemet és élete-met odaadjam neki. Csorba Tamás kiemelte, mindez azt jelenti, merjek érzékeny, szere-tettel teli és gyengéd lenni a min-denható Isten és az ő Fiának irányá-ba is, hiszen az Evangélium tanítá-sa szerint, aki érzékeny, az észreve-szi a világot, annak nem kell mon-dani, hol kell segíteni, ápolni, bekö-tözni. - Aki érzékeny és észreveszi, az tudja ezt – folytatta a plébános. - Az emberi életben megjelenik a keresztút szinte minden stációja, és ilyenkor a hívő ember azt kérde-zi: hol segíthetek, hová állhatok oda? Ilyenkor túllépünk önmagun-kon, a saját problémáinkon és éle-tünk nehézségein. A református gyülekezetben - Márk evangéliumának 16. részét idézve – Hella Ferenc lelkipásztor úgy fogalmazott: amikor Mária Magdaléna és az asszonyok a nagy-pénteki fájdalom és a nagyszom-bati csendesség után elindulnak a temetőbe megkenni Krisztus tes-tét, sok minden volt a szívükben, leginkább gyász és reménytelen-ség, amit ezekben a napokban mi is hordozunk. - De mi erre Isten válasza? Ami-kor odalépnek a sírbolthoz fájda-lommal teli szívvel, akkor az asszo-nyokra egy angyal vár, Isten kül-dötte, aki azt mondja nekik: nincs itt, mert feltámadott. És ez az üze-net ma is. Emeljük fel hát a tekinte-tünket, és nézzünk a feltámadott Úrjézus Krisztusra – fogalmazott Hella Ferenc, aki Péter egykori tagadása kapcsán leszögezte: ma is vannak körülöttünk ilyen Péte-rek, akiknek hallaniuk kell Jézus Krisztus üzenetét. - Isten a lelkünkre is helyez egy Pétert, akiért tusakodnunk kell, s akinek beszélnünk kell Krisztusról, hiszen ez a mai Péter is fontos az Úristen számára. Nekünk ez a kül-detésünk: hordozzuk az örömüze-netet ebben a világban.PÉTER Árpád A feltámadás üzeneteNagypéntek véres drámája után a fel-támadás öröme az egész világ jobbulását szolgálja; reményt ad és arra sarkall, mindennapi életünket a mennyek országá-nak reményében éljük. Ez az üzenet a szívekig ért Nagykani-zsa templomaiban is. Húsvétkor a református gyülekezetben Hella Ferenc keresztelt is(Fotó: Gergely Szilárd)Szűcs Imre plébános szerint, ha süt a Nap, ott megjelenik az árnyék is… 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISFELOLDOTTA a Földművelés-ügyi Minisztérium a március 3-án elrendelt országos tűzgyúj-tási tilalmat. Arra azonban továbbra is figyelni kell, hogy az erdőkben csak a kijelölt és kiépí-tett tűzrakóhelyeken, szélcsen-des időben lehet tüzet gyújtani úgy, hogy az a környezetre ne jelentsen veszélyt. MEGKEZDTE az E.ON a kanizsai korszerűsítéseket. A munkák több utcát érintenek, a beruhá-zás során gázelosztó vezetéke-ket cserélnek és a közvilágítási hálózatot is felújítják. Emiatt több helyen változik a közleke-dési rend. IDÉN IS LESZ ökumenikus ima-séta és zarándoklat. Szombaton reggel a gyülekezetek tagjai – saját templomuktól indulva - az Erzsébet téren találkoznak, ahonnan a Nagy-Magyaror-szág-emlékművet, az Eötvös teret és a Kórházkápolnát érint-ve a temetőhöz indulnak, majd a Csótóig sétálnak, ahol családi nappal folytatódik a program. RövidenÖkumenikus istentisztelet, díszközgyűlés, helyi és országosan ismert fellépők sora, és két rekord-kísérlet is várja majd a helyieket és a városba látogatókat a jövő héten a KanizsaFesten. A gyermekjátékok többsége ingyenes lesz, köztük Kanizsa új ugrálóvára is.A város alapításának évfordulóját minden évben április utolsó hétvé-géjén ünneplik Kanizsán. Az utóbbi években a pénteki és szombati program négynaposra bővült. A rendezvény a város közösségépíté-sét szolgálja.- Ilyenkor megállunk egy picit, és a családdal, barátokkal, szomszé-dokkal eljövünk a város főterére, az Erzsébet térre, hogy jól érezzük magunkat és elfelejtsük gondjain-kat-bajainkat. Ez is nagyon fontos a város életében. Mi pedig, szerve-zők, igyekszünk mindent megten-ni, hogy a látogatók jól érezzék magukat - mondta el Dénes Sán-dor, Nagykanizsa polgármestere.A négy nap alatt a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki találhat kedvére való programot. Csütörtökön lesz a P-nap, a Pannon Egyetem kanizsai kampusza és a Pannonia-cégcsoport közös napja. Délelőtt az ovisoknak, délután a fia-taloknak szólnak majd a progra-mok, este pedig koncertek lesznek. - Készülünk egy úgynevezett Tudomány-sátorral, ahol az alap-szakjainkat, tehát a turizmust és az informatikát szeretnénk bemutatni. Illetve, mivel nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Soós-kutatóintézettel, víztechnológiai bemutatók is lesz-nek ebben a sátorban - fogalmazott Torma-Paluska Ágnes, a kampusz kommunikációs koordinátora.A Pannonia-cégcsoport járműve-ket is kiállít majd a téren, de szemlé-letformálást segítő játékokat is használhatnak majd az érdeklődők, akik az egyetemmel közösen kifej-lesztett, hulladékgazdálkodást segítő applikációt, a Qkappot is letölthetik.- Kihozunk egy kukás autót, aho-gyan tavaly is, amit a gyerekek belülről is megnézhetnek - árulta el Plander Zsófia, a Netta-Pannonia Kft. projektmenedzsere. - Tekerget-hetik is a kormányát, mert azt nagyon szokták szeretni. Illetve lesz még számos játék, készülünk beülős autóval, átalakított kukák-kal, amibe kosárra dobhatnak a gyerekek, s lesz óriás puzzle is. Hagyományosan pénteken és szombaton lesznek a város napi programok. A helyi és országosan ismert fellépők mellett idén egy igazi különlegességgel is készülnek a szervezők, ami ráadásul mind a négy napon üzemel majd. - Az önkormányzat finanszírozá-sával felállítunk az Erzsébet téren egy 80 méter hosszú sodronyköte-les pályát - mondta Horváth Ist-ván, a KonTurPlusz Egyesület elnö-ke. - Ez egy 14 méteres magasságról induló és az Erzsébet térre érkező pálya, amin le lehet csúszni. Utca Tánc Fesztivál a neve a vasár-napi programoknak, amelyek a tánc világnapjához kapcsolódnak. Főszerepben továbbra is a tánco-sok maradnak, de a szervezők min-den eddiginél emlékezetesebb kísérőprogramokat ígérnek. A sze-replők 5 tánctéren, köztük az Erzsé-bet téri nagyszínpadon ropják majd egész nap. - A táncfesztivál legnagyobb ese-ménye talán a felvonulás lesz, illet-ve a rengeteg táncos produkció, amit a nap folyamán láthat a közön-ség, s különlegesnek ígérkezik az esti lézer show is – fogalmazott Lekszikov Csaba, az Eraklin Tánc-klub egyesület elnöke.A polgármester döntése alapján csütörtökön és pénteken ingyenes lesz a parkolás a városban. A 4 napos KanizsaFest forgalomkorlá-tozással is jár majd, ezért a szerve-zők a közlekedők megértését és türelmét kérik. Ismét KanizsaFestÖröm négy napon átSajtótájékoztatón ismertették a négy nap gazdag programját 2017. 04. 21. | 5AktuálisElőadásA 2-es típusú cukorbetegek inzulin kezelése címmeltart előadástdr. Késmárki Nóra főorvosáprilis 28-án, pénteken15 óra 30-kora Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében,a Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete szervezésében. Minden érdeklődőt várunk!A munkahelyteremtő támogatások védelmét is segíti a nemzeti konzultá-ció, mivel Brüsszel a versenysemleges-ségre hivatkozva többek között a válla-lati beruházási programot is támad-hatja - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.Hangsúlyozta, hogy a nemzeti konzultáció min-den kérdése mögött a nemzeti önrendelkezés joga áll, ezért egyértelmű válaszokra van szükség a támadások kivédéséhez. Az államtitkár szerint a támadások a foglalkozta-tást segítő kormányzati intézkedéseket - a közfog-lalkoztatást, a munkahely-védelmi akciót és a nagy-vállalati beruházási progra-mot - is érinthetik.Cseresnyés Péter kiemelte, hogy a munka-helyteremtő programok sikeresek: az utóbbi évek-ben 700 ezerrel nőtt a fog-lalkoztatottak száma, két-harmaduk az egyre több szakembert igénylő ver-senyszférában helyezke-dett el. Hozzátette, hogy a közfoglalkoztatás megíté-lése sokat javult, mivel mára egyértelművé vált, hogy segély helyett mun-kával ad megélhetést és segíthet továbblépni az elsődleges munkaerőpiac-ra. A járulékcsökkentést biztosító munkahelyvédel-mi akció a foglalkoztatás-politikai szempontból hát-rányban lévők - többek között a pályakezdők, idő-sek, kisgyermeket nevelők - százezreinek segített elhe-lyezkedni. A két éve indult vállalati beruházási prog-ram pedig csaknem 1500 munkahelyet teremtett azzal, hogy támogatja a cégek technológiai fejlesz-téseit és a hatékonyság növelését - sorolta.Az államtitkár figyelmez-tetett arra is, hogy a nem-zeti konzultáció nem csu-pán a munkavállalók, hanem a vállalkozások védelmét is szolgálja, hiszen a magyar cégek ver-senyhátrányát sokszor csak állami támogatással lehet ellensúlyozni. Az államtit-kár elmondta azt is, hogy a kormány hamarosan prog-ramot indít a közfoglalkoz-tatottak számára, ennek köszönhetően több tízez-ren léphetnek át az elsődle-ges munkaerőpiacra. (MTI)Mi a zsidó?Magyarországon nem önmagában a holoka-usztot kellene tanítani, hanem az antirassziz-must, a rasszizmus prob-lematikáját, a zsidóság történetét – mondta dr. Előd Nóra drámapeda-gógus a Péterfy-iskola 7-8. osztályos tanulói-nak tartott rendkívüli történelemórán a zsina-gógában. Szerinte a gye-rekek legalább annyit tudnak a holokausztról, mint a mohácsi vészről, vagy az 1848-as forrada-lomról, de eközben fogalmuk sincs arról, mi az, hogy zsidó. - Erről kellene többet beszélni a gyerekekkel, hogy a ‘90-es évek óta felélénkült és bizony ma már nem is véka alá rej-tett antiszemitizmus működését legalább az ifjúságban megváltoz-tassuk, visszafogjuk, visszájára fordítsuk - mondta dr. Előd Nóra. Bármilyen alkalomraHéliumos luficsokrok készítése a Dekor Kuckóban már új he lyünkön,a Zrinyi M. u. 15. szám alatt várunk szeretettel.(húsbolttal szemben, a I. emeleten.)Tel.: +36 30 459 4461 www.dekorkucko.huVersenya Zrínyi Horgászegyesületértesíti tagságát, hogyáprilis 22-énhorgászversenyt tart.Gyülekező 6 óra 30 perckora Csónakázó-tavon,az önkormányzatipihenőháznál.VezetőségAz önrendelkezés jogaKényszerpihenőÁbel nem pöfög az idén. A Zalaerdő Zrt. tájékoztatá-sa szerint a népszerű gőzmozdony elromlott, az elő-re meghirdetett programokra és a szezonra másik mozdonyt használnak majd az erdei kisvasúton. Cseresnyés Péter a parlamentben. Az államtitkár szerint a nemzeti konzultáció nem csupán a munka-vállalók, hanem a vállalkozások védelmét is szolgálja 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉSUGYFELKAPU.MAGYARORSZAG.HUKERÜLJE ELA SORBAN ÁLLÁST!REGISZTRÁLJONAZ ÜGYFÉLKAPURA! , adó-ügyek, személyi okmányokügyintézése éjjel-nappal, egyszeruen.202x270mm_nav.indd 210/04/17 16:12 2017. 04. 21. | 7SzTORiHa azt mondjuk, „kézműves”, leginkább borok és sajtok jutnak eszünkbe. De talán nem túlzás azt állítani a Kanizsán született motor-csodákról sem, hogy kézműves remekek.Golub László édesanyja úgy emlékszik, fia már 3-4 évesen az apukája mellett sündörgött folyamatosan, amikor ő, indulás előtt, a Babettáját szerelte. Talán ott fertőződött meg a ben-zingőzzel. Azóta eltelt több mint 30 év, és Golub László kezei közül olyan épített motorok kerültek ki, ame-lyek több szakmai elisme-rést is hoztak neki. Neve nem ismeretlen a motoros társadalomban, pályafutá-sa szerelésekkel, kisebb átépítésekkel kezdődött – szülőfalujában, Liszóban is mindenki hozzá vitte a motorját, ha valami nem szuperált megfelelően. És elérkezett a 2007-es esztendő, amikor „Hadúr” névre keresztelt saját épí-tésű motorja kigördült az akkor 27 esztendős fiatal-ember műhelyéből. Szinte az összes alkatrészt saját két kezével gyártotta a motorhoz, amelynek lelke egy 1700 köbcentis Polaris Victory motorblokk volt. Ezen kívül csak a villa és a kerekek érkeztek „gyári-lag”, minden más Golub László munkája volt. A Hadúr nevet nem kérdője-lezte meg senki, aki látta, hiszen a festésen a székely legenda, és Csaba királyfi visszatérése is megjelent. A motor a Magyar Motor-építő Bajnokságon a „Best custom radical” kategória győztese lett.Alig telt el egy év, és megszületett az Ördög lova, vagyis a „Devil’s Hor-se”, amely szintén Golub László tervezése és saját kezű munkája. Az Ördög lovát 150 másik ló hajtotta, köszönhetően egy Ultuma 127-es, 2100 cm3-es blokk-nak. Az ördög kétkerekű lovát elsőként szintén a Magyar Motorépítő Baj-nokságon mutatták be, ahol azonnal három díjat nyert a „ló” : a „Legjobb kézimunka”, a „Legjobb festés” (Szittár Tony, Zala-egerszeg) és újra a „Best Custom Radical”. A Devil’s Horse emellett indult az Európa-bajnokságon is, a World Custom Show közönségdíja szintén Golub László trófeagyűjte-ményét gazdagítja. A Zeus Pro Street Bike hangjával és megjelenésé-vel a nagykanizsaiak is találkozhattak két évvel ezelőtt. A brutális hanggal és kinézettel rendelkező motor „meg lett futtatva” városunk utcáin is, bár alapvetően nem ilyen útvi-szonyokra tervezték. Száz-húsz lóerő dübörgött ben-ne egy „El Bruto” blokknak köszönhetően. A Pro Stre-et Bike a 2015-ös EMAT-on (Épített Motorok és Autók Bajnoksága) a Best of show rendkívüli díját nyerte el. És hogy azóta mi történt? Nos, elkészült a „Negro”, egy darabokra szedett, majd felépített motor, de folyamatosan több átépítés is zajlik, és Golub Lászlónak további tervei is vannak. Az országban nagy való-színűséggel egyedi a kani-zsai műhely, hisz’ nem több 10 fős gárdával dol-gozó csapatról van szó, mint amilyeneket az isme-retterjesztő csatornákon látni lehet. Az Eötvös téri műhelyből ezek után is saját, kétkezi munkái gör-dülnek ki. Hamarosan…VINCZE AdélDíjnyertes motorok a kaniz sai műhelybőlA tehetség vele születettGolub László műhelyéből számos díjnyertes, kézműves motor került már ki Fotó: Bakonyi Erzsébet 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI SándorMűvelődéSI KözpontA LUDVIG NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELE-PEK GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSAMegtekinthető: április 27-igÁprilis 21., 19 és 21 óra BÖDŐCS TIBOR: NINCS IDŐ A GÓL-ÖRÖMREMinden jegy elkelt!Április 26., 18 óra AZ ÉRZELMEK SZEREPE A DÖNTÉSE-INKBEN Mérő László matematikus-pszichológus előadása Belépődíj: 1 300 FtÁprilis 27., 12 óra és 13.30 óra A Filharmónia Magyarország ifjúsági hangversenyeAMERIKÁBÓL JÖTTÜNK... – A BUDAPEST RAGTIME BAND koncertjeModerátor: Széki József. Művészeti veze-tő: Gayer FerencA hangversenyre 500 Ft-os áron diákcso-portoknak belépőjegy igényelhető a 20/9293-444-es telefonszámon.ProgramajánlóÁpr. 20-26. 16.00 BÉBI úr szinkr. amerikai animációs filmÁpr. 20-26. 17.15, 20.00 HAláloS IRAMBAN 8. szinkr. amerikai akció filmÁpr. 20-26. 18.00 A SZépSÉG ÉS A SZörNYeteG szinkr. amerikai filmÁpr. 20-26. 18.15 KINCSEM magyar történelmi filmÁpr. 20-26. 20.30 öldöKlő SZereleM szinkr. amerikai filmÁpr. 20-23. 20.30 telJESEN IdeGENEK olasz film (97’)Ápr. 22-23. 16.30 HupIKÉK törpIKÉK - AZ elveSZett FAlu szinkr. amerikai animációs filmáprilIS 20- áprilIS 26. MűsoraAz exfeleség bosszút áll Egy mentálisan labilis nő pokollá teszi exférje újdonsült feleségének éle-tét. Röviden, tömören erről szól az Öldöklő szerelem. Az amerikai thriller bizonyíték arra, hogy nem mindenki tud elegánsan szakítani. Így Tessa (Katherine Heigl) sem, akit teljesen elvakít a bosszúvágy. Igyekszik min-dent tönkretenni, amihez egykori szerelmének és az új nőnek köze van, nem tartja vissza sem a józan ész, sem az erkölcs. Még az sem, hogy saját kislánya is abban a házban él, ahová le akar sújtani.Ezt ajánljuk!A Cinema Nagykanizsa 2017. 04. 21. | 9Kultúra1690 áprilisában szabadították fel a kanizsai várat a török uralom alól. Még ebben az évben háromféle emlékérmet verettek és adtak ki, ezek közül kettő típus a Thúry György Múzeum numiz-matikai gyűjteményében is megtalálható. Az emlékérmeket most a szélesebb közönség is meg-ismerheti, hiszen ezek lettek a hónap műtárgyai.Mintegy négy hónapnyi ostrom-zár után, 1690. április 13-án gazdát váltottak a kanizsai vár kulcsai. Gyötrelmes hónapok álltak a törö-kök mögött: Buda visszavétele után sorra szabadították fel a többi magyar várat. Csak idő kérdése volt, hogy Kanizsa mikor következik.– A visszavételről először 1686-ban tárgyalt a bécsi Udvari Hadita-nács, de a tényleges hadműveletre még négy évet kellett várni – mutat rá Kunics Zsuzsanna törté-nész. – Januárban egyesítették Batthyány II. Ádám, Zichy István, Inkey János és Heissler Donát csa-patait, így a kanizsai várat egy 50-60 ezres sereg vonta szoros ost-romzár alá.A törökök így lettek a vár uraiból a vár rabjai. Készleteiket nem tud-ták pótolni, élelemhez nem jutottak. Több keresztény foglyot is szabadon engedtek – legalább annyival is kevesebb lett az éhes száj. Többször próbáltak kitörni vagy hírnö-köt küldeni a török portához, de a környé-ken portyázó huszárok minden próbálkozásukat meghiúsították.– Gyakorlatilag sakkhelyzetben tartották őket – mondja a szakem-ber. – Egy korabeli történet szerint, miután az egyik hírnököt rajtakap-ták, lefejezték. A szerencsétlen fejét egy póznára tűzték, a nyaká-ba pedig a következő feliratot lógatták: „Te kanizsai aga, kiküldtél engem, hogy a szorongatott vár-nak segítséget hozzak. Miután ezt e földön találni nem lehet, elmen-tem a túlvilágra azt megkeresni.” A törökök végül több hónapnyi meg-próbáltatás után adták meg magu-kat. Március közepén elkezdődtek a várva várt tárgyalások Kanizsán, majd a bécsi szentesítést követő-en, április 13-án kivonult a várnép.Eltérő adatok maradtak fenn arról, hány főről is volt szó: egyes források szerint 600, másikak sze-rint viszont 1700-ra tehető a kivo-nuló török őrség létszáma. A magyarok katonai kíséretet és szál-lítóeszközöket biztosítottak a hatá-rig: Légrádig szekérrel, onnan a Dráván, hajóval folytatta útját a menet. Azok a magyar nők, akik török férfiakkal házasodtak, szaba-don távozhattak az országból.– A hagyomány szerint kétszáz török őr itt maradt: ruhát és hitet cserélt, s az 1690 után újjáalakult Kanizsa polgára lett. Jóval később, 1743-ban, amikor Batthyány Lajos megvette az ura-dalmat Mária Teréziától, többször hangsúlyozta, hogy apja, Batthyány II. Ádám dunántúli főkapitány oroszlánrészt vállalt Kanizsa felszabadításában, s így vol-taképp jogosan tart igényt a család a hatalmas uradalomra. Erre a későb-biekben az utódok is előszeretettel hivatkoztak.De térjünk vissza 1690-be: még ebben az évben, a török alóli fel-szabadulás alkalmából háromféle emlékérmet adtak ki. Mindegyik típusból készült ezüst-, réz- és cin-változat is. Kettő fajta a Thúry György Múzeum gyűjte-ményében is megtalál-ható.– A nagyobbik tal-lér két latnyi rézből készült, a súlya 3.5 dkg körül lehet – mondja Kunics Zsu-zsanna. – Az előlapján az látható, ahogy a török aga átadja a római vértet viselő I. Lipótnak a vár kulcsait, a földgömbön pedig a győzelem római istennője, Victoria áll, kezé-ben egy babérkoszorúval. A hát-lapján egy szárnyas hírnök hirdeti latinul: „A 90 éves török jármát lerázván ugyan e tavasz elején Lipót és Józsefnek a győzelmek bő veteményét ígéri. 1690.”Az éremnek nemcsak az elő- és a hátlapja figyelemre méltó: oldalán a nagyobb betűk összevonásából római számokkal olvashatjuk ki az 1690-es évszámot. A múzeum tulajdonában lévő másik érmen szintén egy allegori-kus kép: Hercules és a Hydra küzdelme emlékeztet a vár visszavételére.– A sorozat harma-dik típusából nekünk nincs, de egy helyi magán-gyűjtőnek van belőle példánya. Ezen Lipót fiát, Józsefet ábrázol-ták, és egy kiéheztetett nőstény kutyát, szájában a kulcsokkal. A fel-irat áthallásos, hiszen a szuka kutya latinul canissa, ami nagyon hason-lít a vár nevére, azaz Canischára. A felirat szerint „Éhség tanította engedelmességre a nőstény kutyát”, ami egyértelműen a törö-kök kelepcébe csalására utal.Bár az ostromzár sikeres volt, és egy teljesen ép vár került vissza Batthyány II. Ádámhoz, 1702-ben, a rendi felkelésektől tartva mégis a vár elpusztítása mellett döntött éppen az a Lipót, akit az emlékér-mek egyikén megörökítettek.NEMES DóraA Thúry György Múzeum numizmatikai gyűjteménye – és a Herculest ábrázoló tallér – Grünhut Alfrédnak köszönhető. A neves bankár az 1920-as években tetemes magángyűjteményének egy részét az akkori múzeumnak adományozta, a másik részét a város vásárolta meg az intézmény számára. A numizmatikai gyűjtemény már akkoriban is jelentős, több mint négyezres éremtár volt, amelyben elsősorban különféle pénzeket lehetett találni, de akadtak igazán becses emlékérmek is: az Árpád-kori és a Vegyesházi királyok vereteiből például megvan a csaknem teljes sorozat. Ezeket sokáig a városházán őrizték, a II. világháború alatt aztán kabátokba varrva, apránként mentették ki a múzeumi gyűjteményt. Ma a kanizsai éremtár 9100 darabos, ezzel pedig a Dunántúl egyik legfontosabb és legszebb kollekciója.„Éhség tanította engedelmességre a nőstény kutyát”Kunics Zsuzsanna a két becses érmével(Fotó: Jancsi László) 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMAGAZINGyurcsány Ferenc fóruma 2017.04.27. (csütörtök) 17:00 óranagykanizsa, széchenyi tér 5-9.Hevesi sándor Művelődési központ (HsMk) Farkas Ferenc teremKészült a DemoKratiKus Koalíció megbízásából. cím: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11–15.szeretettel várjuk! a belépés díjtalan.Sokak Magyarországa:a jövő MagyarországaMegcsináljukEgy hazai felmérés aggasztó adato-kat közölt az úgynevezett z-generáció közlekedésbiztonsági elképzeléseiről. A mintegy ötezer kamasz körében végzett vizsgálat szerint a magyar fiatalkorúak 46,4 százaléka úgy véli, hogy egy sör elfogyasztása után még a volán mögé lehet ülni. Kanizsán azonban nem ennyire riasztó a helyzet, állítják a szakemberek.A felmérés a tudatmódo-sító szerek, valamint a biz-tonsági öv használatára, a KRESZ-szabályok ismeretére is kiterjedt. Ezen adatok már pozitívabb képet mutatnak. - Nagykanizsán nem tapasztaljuk, hogy kirívó probléma lenne a fiatalok közlekedésbiztonsági ismereteivel és szokásai-val. Az ittas vezetők kö-rében csak kis létszámban találkozunk fiatal sofőrrel - fogalmaz dr. Molnár József rendőrkapitány. Pedig ittas vezető van, hiszen a rendszeres rend-őrségi akciók eredménye-ként tavaly mintegy 50 szá-zalékkal nőtt az elkapott piás sofőrök száma. Az ittas sofőrök többsé-ge azonban „posztos”, ami azt jelenti, hogy az illető este-éjjel iszik alkoholt, majd reggel kilenckor meglepődve tapasztalja a szondán fújt értéket. Az alkohol mindenkinek más-ként ürül ki a szervezeté-ből, bizonyos gyógyszerek is lassíthatják az alkohol lebontását a májban, vala-mint vannak betegségek, amelyek az alkohol lebon-tásához szükséges enzi-meket tüntetik el a szerve-zetből. A rendőrkapitány ezért azt tanácsolja, hogy este hat óra után már ne fogyasszunk alkoholt, ha reggel vezetni szeretnénk. A gyógyszertárban kapha-tó mini alkohol szondával pedig ellenőrizhetjük is állapotunkat. A fiatalok közlekedési kultúrájában tehát nem az alkohol, a szabályok nem ismerete, vagy a biztonsá-gi öv használata a legfőbb gond. Varga István, a VOKSH Autósiskola oktató-ja úgy látja, inkább az a probléma, hogy nincs kitartás a fiatalokban. Sokakat nem is érdekel a vezetés, szülői ráhatásra szerzik meg az engedélyt. - A 17-18 évesek nagy része egyáltalán nem alkal-mas még a vezetésre. Nin-csenek felkészülve arra, hogy biztonságosan, másokra vigyázva, önma-gukat nem veszélyeztetve közlekedjenek. Sokan itt nőnek fel igazán - mondja az oktató. Többségük nem látja át cselekedeteinek a következményét. A veze-tésben nem magunk elé kell nézni - nem az előt-tünk lévő autót kell figyelni -, hanem a harmadik, negyedik előttünk közle-kedőt, hogy ő mit fog csi-nálni, és arra kell reagálni. Az előrelátás hiányzik a fia-talokból. Egy B-kategóriás jogo-sítvány megszerzése manapság 150 ezer forint-ba kerül, egy korsó sör pedig 100 ezer forintos bír-ságot is érhet.VUK Anita Riasztó gondolatok!Piásan is lehet vezetni?Néhány adat a NagykaniNIzsai Rendőrkapitányság illetékességi területéről: 2016 2015sérüléses baleset 127 124balesetet ittasan okozó 17 24ittas vezető (bűncselekmény) 180 151ittas vezető (közigazgatási eljárás) 121 48Dr. Molnár József: Kanizsán nincs kirívó probléma(Fotó: Gergely Szilárd)Varga István: Sokan itt nőnek fel igazán 2017. 04. 21. | 11HIRDETÉS202x270mm_brusszel.indd 128/03/17 13:35 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉS 2017. 04. 21. | 13HIRDETÉSwww.kanizsafest.hu10:00ALMA ZENEKAR14:30DANCSÓ PÉTER17:30A KÖZTÁRSASÁG BANDÁJA18:30GYPO CIRCUS20:30OCHO MACHOUtca Tánc Fesztivál NagykanizsaA szervezők a változás jogát fenntartják!P-napRaklapfesto verseny rekordkísérlet!Csütörtökvasárnap09:15 Megnyitó: Erzsébet tér, nagyszínpad09:30 táncos produkciók 5 színpadon10:00 A város 10 pontján táncos flashmob14:00 Karneváli felvonulás, samba táncosok, dobosok, élo zenekarok, közel ezer táncos, Old Timer kerékpárosok, feldíszített jármuvek, fergeteges hangulat… Útvonal: Kanizsa Centrum-Teleki utca- Huszti tér-Fo út-Erzsébet tér16:00 Össztánc Keleti Andreával, Csonka Andrással16:30 Csonka András énekes musora17:00 táncos produkciók, koncertek18:30 Finálé21:00 Lézer-showVáros Napjapéntek-szombatÓriás hinta, Giga Bike, óriás közösségi játékGyermek „Csipogó”: népi játékok, népdalok tanítása, népmesék Ingyenes arcfestésKézműves foglalkozások, gyermekjátékok:Thúry György Múzeumi JátszóházKanizsai Old Timer Kerékpáros Szövetség (KOKSZ)Old Timer autókiállításGólyalábasokRepülő a város felett Halis István Városi KönyvtárÁllatsimogatóFotófalak, különleges köztéri szobrokVásári forgatag, eszem-iszomés még sok-sok meglepetés…További fellépők:Retro Party BoysTogliatt i Folklór Együtt es OroszországStrange Island Kárász TímeaNagykanizsai GólyalábasokKanizsai Old Timer Kerékpárosok SzövetségeA részletes program: www.utcatancfesztival.hu, www.eraklintancklub.huKísérő programok az Erzsébet téren és környékén:részletek a túloldalonkísérő programok:ugrálóvár, elektromos kisautó, kukásautó, selfi e fal, üzenőfal, gólyalábasok, oldtimer kerékpárok, buliÓriás kötélpálya 4 napon keresztül 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINVOKSH AUTÓSISKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ- tanfolyamunkra jelentkezési időpont:ÁPR. 26., SZERDA 16 ÓRA Ha NINcs IDEje bejÁRNI TANfOLyAMRA, e-LEARNINg IS ELVégEZHETI a KRESZ-t OTTHONI TANULÁSSAL! Következő GKI vizsga időpontja: MÁJUS 20., SZOMBAT, jelentkezési határidő: MÁJUS 10-ig*Részletekről érdeklődjön irodánkban! email: nagykanizsa@voksh.hu. Tel.: 06-30-491-7051 Beke Ivett irodavezető.27 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2016-4 né. VSM: “B” E: 63,46% F: 63,93% - “C”E: 88,24% ÁKÓ: “B” Gy: 147,67% “C” Gy: 100,00% / KK: “B”135.600.-Ft/fő. “C”:141.000 Ft/fő) Multifokális lencse akció 30 %A népszerű citromfa és a lakótelepi banánfa után itt egy újabb déligyü-mölcs, amely termést hoz. Kanizsán is megterem ugyanis a narancs: virág-zik és várhatóan idén is ellátja tulajdonosait, akik szerint a növény gondos-kodást igényel, tér és meleg kell neki.Egy sánci kertészet fóliasátra az otthona annak a narancsfának, amely jelenleg a virágzása csúcsán van. Huszonöt éve egy oltott narancsfa-tövet ültettek el, amely azóta igaz kinőtte már helyét, de később ültetett kistestvére több éve gyö-nyörű és ízletes terméssel hálálja meg a gondosko-dást. Kubú Róbert elmondá-sa szerint két éve 100 kiló narancsot szüreteltek karácsonykor a fáról. Az izraeli jaffa fajtájú narancs íze szinte megegyezik a bolti gyümölcsével. A csa-lád szereti is a déligyümöl-csöt, így friss narancslé-ként, süteményben vagy kandírozott formában is fogyasztják a házi ter-mést. A gazda január elején szokta megmetszeni a fát, a sátor mérete miatt nagyon intenzíven vissza-vágja. Mint minden gyü-mölcsfánál, itt is fontos, hogy a fa belsejét is érje a napfény, ezért erre is figyel a metszéskor. Továbbá vigyáz saját magára is, hiszen a narancsfa 5-6 centis tövi-sei igen hamar tudnak sérüléseket okozni. A met-szés után magasabb fosz-fortartalmú műtrágyával a virágzást serkenti, majd február végétől kiegyenlí-tett nátrium-kálium egyensúlyos műtrágyát kap a növény. A narancsot a levéltetvek nagyon sze-retik, a pajzstetű is megte-lepedik rajta, így ezek ellen muszáj védekezni. A narancsvirág intenzív, csodálatos illata, valamint a termés azonban kárpót-lás az esetleges kellemet-lenségekért. Ha valaki kedvet kapott a narancs-termesztéshez, arra figyeljen, hogy déli fekvé-sű télikertben, dézsás növényként gondozza. A májusi fagyok után kite-hető a szabadba, és egé-szen őszig ott lehet, a szü-ret ideje pedig év végén jön el. VUK Anita Virágzik a narancs Kanizsán!Nem is kicsi, nem is savanyú…A kanizsai narancsfa sok gondoskodást igényel, de meghálálja (Fotó: Jancsi László) 2017. 04. 21. | 15MagazinA magyar egészségügy néhány kiemelke-dő személyiségét bemutató interjúköte-tet vehetett át a közelmúltban az egyik szereplő, dr. Némethné dr. Ignácz And-rea, a Király Gyógyszertár vezetője. A kiadvánnyal – amely a Hungaropharma tisztelgése az egészségügyben dolgozó hölgyek teljesítménye előtt –, ismertté kívánták tenni őket, és teljesítményüket. Az egészségügy, a gyógy-szerkutatás, a gyógyszerága-zat 21 elismert személyisége mind komoly szakmai múlt-tal rendelkező, magas szak-mai színvonalat képviselő hölgy. Az kapcsolja őket össze, hogy magukat talán sokszor nem is kímélve fára-doztak szakmai elkötelezett-ségük, kitartásuk és kreativi-tásuk révén az egészségügy jobbá tételéért. Az ünnepségen dr. Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója kiemelte: a bemutatáson túl, példaként szeretnék őket állítani azon fiatalok elé, akik éppen a pályaválasztáson gondol-kodnak. Példájukkal arra akarják biztatni őket, hogy legyenek céljaik, vágyaik, merjék megmutatni saját magukat, képviseljék bátran elképzeléseiket, elveiket, s vállalják fel mindazt, amit értéknek tartanak. A kiadványt lapozgatva megtudhatjuk, kik ők, mi motiválja őket, honnan merí-tenek erőt munkájukhoz és mi a titkuk? - A kötetben akár ezer nőt is be lehetett volna mutatni – mondta az Aranyanyu-díjas nagykanizsai gyógysze-rész, aki ennek a megtisz-telő elismerésnek tudja be, hogy szerepelhetett a könyvben. - Hogy miért pont ezt a 21 hölgyet választották ki, igazából nem tudom, de valamennyien kötődnek a gyógyszeriparhoz. A vezér-igazgató azt emelte ki, hogy közülünk mindenki letett már valamit az asztalra, és kivétel nélkül olyan vezető pozícióban vagyunk, ami Magyarországon nem jel-lemző. Ha végigolvassuk a 21 nő történetét, választ kapha-tunk arra is, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között. A saját területén mindenki a maximumot nyújtja, és emel-lett a családjában is jól érzi magát, tette hozzá dr. Némethné dr. Ignácz And-rea.BAKONYI ErzsébetEgy-két évtizede Kani-zsa Rózsadombjának nevezték a szabadhegyi városrészt, de ez a jelző mára mintha veszített volna a fényéből, forga-lomtól, zajtól mentes, lakó-pihenő családi házas övezet jellege azonban máig megma-radt. Egy-két évszázada is kedvelt területe volt a városnak. „Szabadhegy valóságos paradicsom-kert”, jelentette ki 1858-ban Sényi Gábor uradal-mi jószágigazgató. - Ide tényleg csak pihenni, aludni járnak haza Szabadhegy lakói. Csendes nyugodt hely, szeretünk itt lakni – jegy-zi meg Gálosiné Zágon Alíz, akinek a családja húsz évvel ezelőtt fogott építkezésbe az Alsó-Sza-badhegyi utcában. Nem mindenki dicsekedhet el azzal, mint ők, hogy patak mellett laknak. - Azt is mondhatni, szinte turistalátványosságnak minősül a táj, amikor a tavaszi-nyári időszakban kisétálnak, kibicikliznek a városlakók gyerekekkel, kutyákkal a rétre. Itt kicsit közvetlenebb a viszony a szomszédokkal is, elég, ha csak kilépünk az udvarra, s máris tudunk néhány szót váltani egy-mással. A nyári időszak-ban kimegyünk a terasz-ra kávézni, az udvarba grillezni, bográcsozni. A Keleti városrészt és Szabadhegyet összekötő kerékpárút kiépítése óta a lakók már nem járnak a sánci templomba, és a sánci buszmegállóhoz sem, ha be akarnak jutni a városközpontba. Egye-sület, klub ugyan nem működik Szabadhegyen, de egy karnyújtásnyira van a város, s a város szí-vébe autóbusszal, gör-deszkával, kerékpárral, rollerrel vagy személyau-tóval minden korosztály könnyedén bejuthat. A bevásárlást is meg lehet oldani a közeli nagyáru-házakban. - Itt is cserélődik a lakosság, sokan eladják a házukat – mondja Alíz. - Egy időben ismerkedés céljából utcabált is ter-veztek, de ez valamiért elmaradt. BAKONYI ErzsébetNevezték paradicsom-kertnek és Rózsadombnak isVárosrészke rin gő 7. Szeretünk Nagy-kanizsa! soroza-tunkban azt mutatjuk meg, a (város)részek hogyan alkotnak egészet. Hete-dik állomásunk Szabadhegy.21 Nőaz egészségügyértOrszágosan is egyre többen figyelnek fel a kanizsai gyógy- szerész munkájára(Fotó: Bakonyi Erzsébet)A szabadhegyiek tényleg a természet közelében élnek 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásA Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Vegyész főiskola/egyetem megegyezés szerintKőműves szakmunkásképző megegyezés szerintLakatos szakmunkásképző megegyezés szerintEsztergályos szakmunkásképző megegyezés szerintPultos szakmunkásképző megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintÁcs szakmunkásképző megegyezés szerintHegesztő szakmunkásképző megegyezés szerintMinőségellenőr szakmunkásképző megegyezés szerintVillanyszerelő szakmunkásképző megegyezés szerintGyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerintTöltőállomás kezelő betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei KormányhivatalNagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláSGyógysz ertári ügyeletwww.kanizsatv.huwww.kanizsaujsag.huJövő heti véradások Nagykanizs án04. 27. 09:00-12:30 Cserháti-iskola 04. 27. 14:00-17:00 Miklósfa04. 28. 14:00-18:00 a KanizsaFesten Adj vért, és ments meg három életet!UTCA TÁ NC FESZTIVÁL FORG ALMIRE ND váltoZÁS!A 2017. évi Város Napi programsorozat keretén belül az Utca Tánc Feszti-vál miatt az alábbi forgalmat érintő változások várhatóak:BUSZFORGALOM VÁLTOZÁSAÉrtesítjük a tisztelt utazóközönséget, hogy az Utca Tánc Fesztivál rendezvény miatt a Kanizsa Feszt idején történő buszforgalmi rendben történő változásokon felül 2017. április 30-án 14:00 és 16:00 óra között az alábbiak szerint módosul:Megállóhely áthelyezések: - Rózsa u. 1-2. megálló a Platán sorra kerül át (régi buszmegálló)- Teleki út, Kórház bejárati úti megálló a Platán sorra kerül (régi buszmegálló)- Teleki út, Víztorony megálló a Csokonai úti óvodához kerül (régi busz-megálló)A fenti megálló áthelyezés a következő járatokat érinti:„6”: 14:30-kor a Városkaputól indul „6”: 14:00 – kor a Rozmaring utcától indul „6A”: 14:00-kor a Városkaputól indul „10”: 14:30-kor a Kalmár utcától indul Az alábbi helyközi járatok indítása a rendezvény ideje alatt, a 14:00 és 16:00 óra közötti program aktuális helyzetétől függően késve történik:14:30: Nagykanizsa- Miháld14:40: Nagykanizsa – Zalakomár14:50: Nagykanizsa – BalatonmagyaródA többi járat a megszokott útvonalon, menetrend szerint közlekedik, de a 14:00 és 16:00 óra közötti időszakban esetleges késésekre lehet számí-tani. A forgalomkorlátozások miatti esetleges kellemetlenségekért kér-jük megértésüket és türelmüket!Eraklin Táncklub Egyesület ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.2017. április 22.SALVIARÓZSA U. 6.93/536-61020:00-08:002017. április 23.SZENT KRISTÓFERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15119:00-06:002017. április 24.ZÖLDFENYŐALKOTMÁNY U. 51.93/333-52122:00-06:002017. április 25.BELVÁROSIERZSÉBET TÉR 1.93/310-40322:00-06:002017. április 26.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:002017. április 27.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:002017. április 28.BENU GYÓGYSZER-TÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-07:00 2017. 03. 01. NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS SAJTÓKÖZLEMÉNY „DÉL-ZALAI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS” CÍMŰ TOP-5.1.2.-15-ZA1-2016-00002 kódszámú projekt indításáról A Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében a TOP-5.1.2-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be a NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS 2016. 08. 31. napon, amelyet a Támogatást nyújtó szervezet TOP-5.1.2.-15-ZA1-2016-00002 azonosító számon, Dél Zalai Foglakoztatási Együttműködés címen regisztrált. A Támogató szervezet 2016.12.19. napon kelt támogatói döntése szerint 301,33 millió Ft, 100 % intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesítette a projektet, a megvalósítására a támogatási szerződés 2016.12.23-án aláírásra került. A projektet konzorciumban valósítja meg Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás a Zala Megyei Kormányhivatallal és a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft.-vel. A foglalkoztatási paktum kötelező tagjai: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, Zala Megyei Önkormányzat. A projekt célja a foglalkoztatás-fejlesztési helyzetelemzésen alapuló helyi szintű stratégia megalkotása, mely mentén képzési és foglalkoztatási programok valósíthatóak meg az álláskereső hátrányos helyzetű és inaktív személyek munkaerő-piaci integrációja érdekében. A projekt tevékenysége során a Kedvezményezett által sikeresen megvalósított TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0001 azonosító számú, Nagykanizsai Kistérség Foglalkoztatási Paktum nevű projekt tapasztalatait felhasználja, továbbá célul tűzte ki, hogy a Nagykanizsai és Letenyei járásban helyi foglalkoztatási paktum létrejöjjön és a két járásban élő munkanélküliek közül mintegy 200 fő vegye igénybe a projekt keretében kialakított munkaerő-piaci szolgáltatásokat, melynek következtében sikeresen munkahelyhez jussanak. A projekt fő tevékenységei: Foglalkoztatási paktum létrehozása; munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása; álláskeresők azonosítása, számukra képzések indítása; támogatott foglalkoztatás megszervezése. A projekt időtartama: 2017. január 1 – 2020. június 30. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. További információ kérhető: Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás +36/93-326-323, kanizsaterseg@chello.hu, 2017. 04. 21. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 22., szombatCsilla, NoémiA Csilla Vörösmarty Mihály névalkotása, jelentése: káka, nád hajtása, gyékénybél. A Noémi héber eredetű, jelentése: gyönyörűségem.Április 23., vasárnapBélaTöbb eredetmagyarázat is létezik. Ha magyar, akkor azt jelenti: bél, belső rész, ha török, akkor előkelő, ha héber, akkor pedig világot elnyelő.Április 24., hétfőGyörgyGörög-latin eredetű, jelentése: földműves, gazdálkodó.Április 25., keddMárk, Márkus, MárkóA Márk és a Márkó is a Márkus származéka, amely latin eredetű, jelentése: Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt. Április 26., szerdaErvinGermán eredetű, jelentése: a hadsereg barátja, vadkan erejű jó barát.Április 27., csütörtökZita, Mariann A Zita latin-német eredetű, jelentése: sebes, gyors. Más magyarázat szerint a Felicitás német rövidüléséből alakult ki. A Mariann latin eredetű, jelentése: Marius családjához tartozó, Szűz Máriához tartozó.Április 28., péntekValéria, NimródA Valéria latin eredetű, jelentése: erős, egészséges. A Nimród asszír eredetű, Babilónia legendás alapítójának neve, jelentése: szenvedélyes vadász. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMŰSORA Kanizsa TV műsora 2017. április 22-28.Április 22., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Honvéd7, 01:35 Híradó, 01:50 Székely konyha, 02:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Honvéd7, 08:30 Székely konyha, 09:00 Dombvidék (agrár- és kör-nyezetvédelmi magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kom-mentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 16:05 Élet-módi, 16:35 A magyar kormány vállalkozások foglalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 17:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 Hangverseny a nappaliban – német romantika, 20:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:35 1100 év Európa közepén: A történelmi Marosszék (ismeretterjesztő filmsorozat), 21:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:50 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:15 Lapozó.Április 23., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 Hangverseny a nappaliban – német romantika, 02:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:35 1100 év Európa közepén: A történelmi Marosszék (ismeretterjesztő film-sorozat), 03:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 07:30 Hangverseny a nappaliban – német romantika, 08:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:05 1100 év Európa közepén: A történelmi Marosszék (ismeret-terjesztő filmsorozat) 09:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi maga-zin), 16:30 Élet-módi, 17:00 A magyar kormány vállalkozások fog-lalkoztatását segítő pályázati lehetőségei 2017-ben – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 17:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, ben-ne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Marosvásárhely (ismeretterjesztő magazin), 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Sztárportré – Takáts Tamás, 20:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:55 Lapozó. Április 24., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony temp-lomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Marosvásárhely (ismeret-terjesztő filmsorozat), 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 02:15 Sztárportré – Takáts Tamás, 02:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 06:55 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Marosvásárhely (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Sztárportré – Takáts Tamás, 09:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:25 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Marosvásárhely (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:25 Sztárportré – Takáts Tamás, 12:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Élet-módi, 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Riasztás (rendvédelmi magazin), 20:10 Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:35 Anno (válogatás a Kanizsa TV archí-vumából), 22:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.Április 25., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 00:30 Élet-módi, 01:00 Riasztás (rendvédel-mi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Zalakerámia ZTE KK – Egis Kör-mend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 03:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:40 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:10 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Élet-módi, 07:40 Riasztás (rendvédelmi magazin), 08:10 Híradó, 08:25 Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:50 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Élet-módi, 12:30 Riasztás (rendvédel-mi magazin), 13:00 Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend NB I A-cso-portos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Hargita, 20:30 Híradó, 20:45 Olasz - magyar örökség: Csoda Milánóban és Rómában (ismeretter-jesztő filmsorozat), 21:10 Riasztás (rendvédelmi magazin), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:15 Lapozó.Április 26., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Hargi-ta, 02:10 Olasz - magyar örökség: Csoda Milánóban és Rómában (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:35 Riasztás (rendvédelmi maga-zin), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Hargita, 08:40 Olasz - magyar örökség: Csoda Milánóban és Rómában (ismeret-terjesztő filmsorozat), 09:05 Riasztás (rendvédelmi magazin), 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Hargita, 13:20 Olasz - magyar örökség: Csoda Milánóban és Rómában (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:45 Riasztás (rendvédelmi maga-zin), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kukkantó (gyerekműsor), 20:10 Kis- és középvállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtit-kár előadása, 20:50 Híradó, 21:05 Creative chef Nagy Eszterrel, 21:30 K’arc (kulturális magazin), 22:00 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:30 Lapozó.Április 27., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Kuk-kantó (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Kis- és középvállalkozá-sok számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitá-lyos Eszter államtitkár előadása, 02:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:45 K’arc (kulturális magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Kukkantó (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Kis- és közép-vállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetősé-gek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 09:00 Creative chef Nagy Eszterrel, 09:25 K’arc (kulturális magazin), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:25 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Kukkantó (gyerekműsor), 12:55 Kis- és középvállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtit-kár előadása, 13:35 Creative chef Nagy Eszterrel, 14:00 K’arc (kultu-rális magazin), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üze-net, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:05 Híradó, 21:20 Kis- és középvállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:35 Lapozó.Április 28., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:45 Kis- és középvállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 03:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:15 Kis- és középvál-lalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetősé-gek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 09:55 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 10:30 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Kis- és középvállalkozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 13:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Út-mutató (vallási magazin), 20:10 Balasport (regionális sporthírek), 20:40 Híradó, 20:55 Szé-kely konyha, 21:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 04. 21. | 19SportA Kanizsa VSE OB I/B-s férfi vízilabdacsapata a második vonal B-csoportjában az alapszakasz ötödik helyét szerezte meg, így a rájátszásbeli szereplését a 9-14. helyért kezdheti meg a MAFC ,,111” ellen a Szőnyi úti uszodában.- Tavaly 33 pontot szereztünk, idén huszonkilencet az alapszakasz során, ez magyarul két győzelem helyett két döntetlent jelent - bocsátkozott elemzésbe Simonka Ferenc, a KVSE trénere. - Azt is mondhatnám, telje-sítményünk közel azonos a múlt sze-zonbelivel, de az akkor felsőházi sze-replést érő harminchárommal is lemaradtunk volna a mostani első nyolcról. Azt kell mondjam, ezúttal reális, hogy a középházban mérkőz-hetünk tovább.- Voltak előzetes jelei ennek a sze-replésnek?- Igen, voltak nehézségeink, hiszen dr. Szécsi Dávid például orvosi elfoglaltságai miatt nem játszott már idén, pedig ő megha-tározó játékosunk, Kiss Csaba sérült volt, ezzel gyakorlatilag csak egy kapusunk maradt. Ebből eredően például a fővárosi ASI elleni mérkőzésen mezőnyjátéko-sunk szerepelt a kapuban, amikor Pelle Balázst kiállították.- Hogyan tovább?- A középház is nagyon erős, ráadásul az első három meccsünk idegenben lesz, teszem hozzá, sajnos. Kezdünk a MAFC-cal, amely papíron gyengébb nálunk, de az alapszakaszban okozott meglepetéseket. Ugyanakkor pél-dául az YBL sem lett felsőházas, náluk edzőcsere is volt, velük ráa-dásul mindig parázs meccseket vívtunk. Az UVSE II sok tehetséges fiatalból áll, a Dunakanyart és a PVSK-PSN-t oda-vissza vertük, ugyanakkor velük már nem ját-szunk, az ellenük szerzett ponto-kat visszük magunkkal. Ugyan a sorsolás nem nekünk kedvez, de szeretnénk a kilencedik helyen végezni.POLGÁR LászlóA budapesti Körcsar-nokban az idei első junior (18-20 évesek) szabadfo-gású válogató versenyt rendezték, a cél pedig a válogatottbeli kerettag-ság. A korcsoport Európa-bajnokságát június végén rendezik a németországi Dortmundban, a világbaj-nokságot pedig augusz-tus elején a finnországi Tamperében. A 60 kg-osok mező-nyében a Kanizsai Birkózó Sportegyesület két ver-senyzője is érdekelt volt Egyed Balázs és Németh Márton személyében. A sorsolás alapján a máso-dik körben össze is kerül-tek volna, ugyanakkor Márton - ebben az évben érettségi vizsgákra össz-pontosítva - visszalépett, így Balázst egy mérkőzés választotta el az elsőség-től. Nos, a fináléban ellen-fele 6-2-re elhúzott az első menetben, de végül hatalmas csatában a kani-zsaiak kiválósága fordíta-ni tudott, és megnyerte súlycsoportja első válo-gatóját, míg Márton bronzérmes lett.- A következő válogatón remélhetőleg sikerül bebiztosítani az idei világ-versenyekre az indulási jogot, ki viszont nem hegyezném arra, melyik versenyzőnk milyen esé-lyekkel pályázik - fogalma-zott a kanizsaiak edzője, Szatmári Zsolt. - Egyfelől érdekes a helyzet, más-részről viszont ez a sport nagyszerűsége is egyben.A klub fiataljai közül Pőcze Bence (Bolyai) diák II korcsoportban (10-11 évesek) a karcagi orszá-gos döntőben a kötöttfo-gásúaknál 50 kg-ban har-madik lett.Kitértek egymás előlBalról Németh Márton, Szatmári Zsolt és Egyed Balázs Vannak még célok!Sok nagy csata vár még a kanizsaiakra(Fotó: Gergely Szilárd) 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSportKvalifikáció az Eb-reA fővárosi kötélugró egyéni diákolimpia és formációs diákver-seny keretében a Szan-Dia FSC tanítványai ezúttal iskoláikat is képviselték a rekordlétszámú eseményen. A Szan-Dia 24 ver-senyzővel kilenc kanizsai és környéki iskolából vett részt a diák-olimpia döntőn.A szakmai stáb az eredmények közül kiemelte, hogy a III. B kor-csoportban például a dobogó két legmagasabb fokára is kani-zsai állhatott Ágoston Barbara és Ujj Viktória Zóra személyében. Viktória egyben korosztályos országos csúcsot futott 30 másod-percen 87 lépéssel, Barbara pedig a mezőny legerősebb gyakor-latát adta elő. IV. B korcsoportban Gerlinger Laura megvédte tavalyi bajnoki címét, a 15 esztendős Szabó Péter pedig kvalifi-kálta magát a felnőtt Európa-bajnokságra. A fiatalokat a ver-senyre Vágó Diána és Tóthné Vágó Alexandra készítette fel Sza-káll Péter, Horváth Barbara és Várszegi Zsófia segítségével.Réka nem tud hibázniA kisteleki lábtoll-labda diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjének 121 versenyzője között nagykanizsai diákversenyzők is voltak, akik három országos bajnoki címet szereztek.A VI. korcsoportos Kunics Réka gyakorlatilag női egyéniben itt-hon legyőzhetetlen, hiszen ahogy Horváth Gergő, úgy ő is egyéni-ben győzött, valamint a Batthyány-gimnázium leánycsapata (Bár-sony Letícia, Kanász Zsófia, Kunics Réka, Tukszár Zsófia) sem talált legyőzőre.Réka egyszerűen kiszerválta ellenfelét a döntőben, míg Horváth Gergő szintén magabiztosan utasította maga mögé az újszásziak favoritját. Emellett döntőzött még az V. korcsoportban a batthyánys Tukszár Zsófia, valamint a Cserháti és a Batthyányi fiú csapata, s a dobogó harmadik fokára állhatott a Thúry fiú hármasa.Jót ütöttek!A Kanizsa Teniszcentrumban a nagykanizsai fedett pályás sorozat záró, nyolcadik pontszerző meghívásos összesorsolásos amatőr vegyespáros teniszversenyét rendezték, amelyre a 24 induló (12 hölgy, 12 férfi) 6 városból érkezett, összesen pedig 30 mérkőzést vívott.A forduló egyben a kanizsai fedett pályás idény zárása is volt, így talán a megszokottnál is jobb hangulatú viadal kerekedett, színvonalas mérkő-zésekkel.A kanizsai versenyeken a hölgyeknél először induló zalaszentgrótiak mindent vittek, az első Cságolyné Boros Krisztina, a második Bődi Ivánné lett, míg a férfiaknál a nagykanizsai Lévai Csaba lett az első, aki veretlenül nyerte a versenyt.Végeredmény a hölgyeknél: 1. Cságolyné Boros Krisztina (Zala-szentgrót) 4 győzelem, 1 vereség, 2. Bődi Ivánné (Zalaszentgrót) 4-1, 3. Mádé Beáta (Kanizsa TC) 3-2, 4. Bogyay Anita (Energia Szabadidősport Klub) 3-2, 5. Bruncsicsné Andrea (Hévíz) 3-2, 6. Csalló Andrea (Zala-egerszeg) 3-2.Végeredmény a férfiaknál: 1. Lévai Csaba (Energia Szabadidősport Klub) 5 győzelem, 2. Nagy Csaba (Röpte TC) 4-1, 3. Papp Tamás (Energia Szabadidősport Klub) 4-1, 4. Kiss László (Röpte TC) 4-1, 5. Perendy Tamás (Energia Szabadidősport Klub) 3-2, 6. Péntek István (Kanizsa TC) 3-2.A pontverseny végeredményét az első szabadtéri versenyen hirdetik ki, ami a Röpte TC pályáján lesz, az időpontot még nem jelölték ki.IngatlanAN:Belvárosi 35 m2-es üzlet, irodának, üzletnek, rendelőnek május 1-től kiadó. Érdeklődni: 30/474-5115.Szolgáltatás:Televízió javítás az Ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel: 30/597-1530.Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., vala-mint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 20/510-2723.Kunics Réka ezúttal is hengerelt 2017. 04. 21. | 21SportAz UFC Nagykanizsa labdarúgó megyei első osztályban listavezető együttese megerősítette pozícióját a tabellán, miután idegenben 1-0-ra győzött a második helyezett Csács- Nemesapáti SE otthonában. Körítésében minden adott volt ahhoz, hogy hús-vétvasárnap egy vérbeli rangadót vívjanak a felek és nem is kellett csalatkozniuk a nemesapáti pályára kilá-togatóknak.Már a beléptetés sem volt mindennapi, hiszen a belépőt - mint amikor gyorséttermi láncoknál a rendelést leadjuk - autóból is meg lehetett váltani. Így aki úgy érezte, fő a kénye-lem, és a pálya mellett akadt még hely, hogy beáll-jon, ki sem kellett hogy szálljon a járműből. Természetesen első utunk Gombos Zsolthoz, a kani-zsai edzőhöz vezetett. - Egészséges meccsvárás van bennem a rangadó előtt, annyit mindenesetre elmondhatok, a vezetőség-gel úgy egyeztünk meg, ha a Gellénháza és Csács elleni találkozók jól sikerülnek, akkor hozzáfoghatnánk azon játékosok felkutatásá-hoz, akik akár a felsőbb osz-tályban is a hasznunkra lehetnének - fogalmazott a nagykanizsaiaknál egyben szakmai igazgatóként is funkcionáló tréner.Közben persze gyűlt a nép szép számmal, akik között mind több kanizsait is felfedezhettünk. A nagy-kanizsai “szekusok” is eljöt-tek, ezúttal barátnőstől, hiszen idegenben nem az “itthoni” feladatuk az elsőd-leges, a meccslázon túl pedig a jókedvé volt a főszerep.- Tudjátok, itt milyen kemény rendezőgárda van? - kérdezett vissza mosolyogva Paulin Barni, a nagykanizsai főrendező. - A tavalyi meccs alkalmával elég rendesen elszállt a lab-da a közeli tyúkól és nyúl-katrócok felé. Nos, az egyik kolléga fogta magát, ahogy volt, berúgta a hátsó kerí-tést, hogy a labdát vissza-hozza. Hát, vissza is hozta...Éles, iramát, színvonalát tekintve jó meccs kereke-dett a találkozóból, s a feszültség ellenére derült-ségre is akadt ok.- Ez trollfocis mutatvány volt, azért szögletből kirúg-ni a szögletzászlót a labda helyett, az nem semmi, elis-merem - ezek már Orbán Attila, az UFC Nagykanizsa középpályásának szavai voltak a meccs után, azt kommentálva, hogy egy sarokrúgásnál nem a lab-dát, hanem a zászlótartó rudat rúgta meg…A második félidőben érdekes módon a szembe-szélben futballozó kanizsa-iak kontrollálták jobban a mérkőzést. Az idegek csa-tája a 76. percben páros kiállításhoz vezetett. A hazai Somogyi jól látható-an ütött, s a bíró a kanizsai Papp Tamást is leküldte.- Én nem ütöttem, csak védekeztem, a nyakamat azért mégse markolásszák, és ne hadonásszanak előt-tem - fűzte a történtekhez az UFC belső védője. - Mondtam is Somogyi Rudi-nak, ilyen hozzáállással már tíz éve nem a focipályán lenne a helye.Ezzel azonban még nem ért véget a történet, hiszen a Nagykanizsa játékosát egy vélhetően zalaegersze-gi kötődésű néző küldte el..., na jó, fogalmazzunk enyhén: Dél-Zalába... Nos, Tamás a meccs után haza-felé is vette az útját, ahogy bizonyára már az évtizedek során elég sokszor - éppen Zalaegerszegre...A tumultuózus jelenetsor után jött a párharc slussz-poénja: a 82. percben a cse-reként pályára lépett Szalai Dánielt buktatták a bünte-tőterületen belül, Nagy Gergő pedig berúgta a büntetőt, és ezzel a mint-egy 700 néző előtt a tabel-lát vezető UFC Nagykanizsa idegenben 1-0-ra legyőzte legfőbb üldözőjét, a Csács-NSE legénységét.GERGELY Szilárd, POLGÁR LászlóSzenzációs győzelem NemesapátibanSorsdöntő pillanat. Kozma kapus balra mozdult, Nagy Gergő jobbra lőtte a büntetőtGladiátorok. A kanizsaiak öröme a lefújás utánBunyó – amikor elszabadultak az indulatok 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKamara„A kkv-k számára elérhető EU-s pályázatok című fórumKamaránk április 6-án a kis- és középvállalkozások számára szervezett fórumot a 2017. évben nyitva álló EU-s pályáza-ti lehetőségekről. A rendezvé-nyen dr. Polay József elnök köszöntötte a résztvevőket, majd Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár a vállalkozások számára már 2017-ben elérhető támogatási forrásokról adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a legnagyobb operatív program, amiben a legtöbb keret van, az a gazdaságfejlesztési és inno-vációs operatív program, ennek kerete 2400 milliárd Ft. Ebben nagyrészt kis- és középvállal-kozások juthatnak forrásokhoz különböző célok tekintetében. Cseresnyés Péter, munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkár, a térség ország-gyűlési képviselője előadásá-ban a gazdaságfejlesztést és a képzést segítő forrásokról tájé-koztatta a résztvevőket. Hazai források közül legjobban ismert a munkahelyvédelmi akció program, amelyik szinte minden hónapban körülbelül 900 ezer embernek a foglalkoz-tatását segíti. A napokban meg-jelenik kettő olyan pályázat, amely a belső képzéseket segíti. A támogatásra külön a nagy és külön kis- és közepes vállalko-zások is pályázhatnak. Indul az MKIK GVI 2017. áprilisi online konjunktúra felvételeA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vál-lalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. Az MKIK GVI e vizsgálattal képviseli Magyarországot az Eurochambres éves európai konjunktúra vizsgálatában, amely az EU országaiban mint-egy 18 millió vállalkozás adata-ira alapozva ad előrejelzést az európai gazdasági konjunktúra várható alakulásáról. Az eddigi tapasztalatok szerint a felvétel eredményei pontosan jelzik előre a magyarországi GDP várható alakulását. Eredmé-nyeiket többek között felhasz-nálja az OECD, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormányzat a magyar gazda-ságra vonatkozó előrejelzései és elemzései során.Kérjük, hogy szakítson időt a kérdőív kitöltésére, mely 8-10 per-cet vesz igénybe. A kérdőív a http://ola.gvi.hu/konjunktura címen érhető el. A kitöltött kérdő-íveket 2017. április 27-ig várják!Elindult a kézápoló és műkörömépítő mesterképzésKamaránk szervezésében 2017. március végén elindult a kézápoló és műkörömépítő mestervizsgára való felkészítés. Mesterképzésünk magas szin-tű, gyakorlat- és sikerorientált. Cél a tartós és szép műköröm készítés mesterfogásainak biz-tos megtanítása. Mestervizsgá-ra még jelentkezéseket elfoga-dunk. Érdeklődni Tuboly Jenőné mestervizsga szervezőnél lehet a 93/516-671 és 30/585-0925 –ös telefonszámon vagy a titkarsag@nkkik.hu e-mail címen.Szakképzési híreinkA kamarai garanciavállalás kiegyensúlyozottabb képzési rendet eredményezA kamarai garanciavállalás a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2015. júli-us elsején hatályba lépő módo-sítása szerint, amennyiben a területileg illetékes gazdasági kamara ellenőrzési és minősí-tési folyamata által megfelelő-nek nyilvánított képzőhely biz-tosított és ezáltal a tanulószer-ződés megköthető, a tanuló gyakorlati képzése a szakiskola kilencedik évfolyamának összefüggő gyakorlatától kez-dődően, kizárólag ennek kere-tében szervezhető meg. A jog-szabály értelmezése alapján a kamarai garanciavállalás a szakiskola kilencedik évfolya-mának összefüggő gyakorlatá-nak kezdetétől folyó valamen�-nyi szakiskolai évfolyam tanu-lóinak gyakorlati képzésre vonatkozik.A kamarai garanciavállalás intézményrendszere megkön�-nyíti a kamara szakképzéshez kapcsolódó feladatait, átlátha-tóbbá teszi az iskolák és a tanu-lók számára a gazdálkodó szer-vezeteknél, illetve az iskolai tanműhelyben folyó gyakorlati képzést. Elsősorban azt segíti elő, hogy a tanulók minél hamarabb gazdálkodó szerve-zetnél, munkafolyamatba ágyazott tanulással sajátítsák el a választott szakképesítést. Ebből következően a tanuló-szerződések megkötésének időszaka május 1. – június 15. közötti időszakra esik.A kamara igazolást állít ki, ha a tanuló iskolai tanműhelyben teljesítheti az előírt gyakorlati óraszámot, mert nincs olyan egyéni vállalkozó, gazdálkodó vagy egyéb szervezet, amely vállalja a tanuló gyakorlati oktatását vagy nincs a tanulók fogadására alkalmas képző-hely. A tanulók fogadásának hajlandósága esetén is előfordul(hat), hogy nincs annyi szabad hely, mint amen�-nyi tanulót el lehetne helyezni. Az igazolás kiállítását követően az iskola biztos lehet abban, hogy neki kell gondoskodnia a tanuló(k) gyakorlati képzésé-ről. Amennyiben a teljes gya-korlati óraszám megszervezése nem lehetséges iskolai tanmű-helyben vagy demonstrációs tantermi gyakorlat keretében, a teljes gyakorlati óraszám 40%-áig az iskola együttműködési megállapodást köthet külső gyakorlati helyszínnel.Gyakorlati képzés – tanulószerződéssel és együttműködési megállapodássalA Kamara törekvése, hogy minél több tanuló gyakorlati képzése tanulószerződéses jog-viszony keretében valósuljon meg. Viszont a teljes gyakorlati óraszám 40%-áig az iskola együttműködési megállapodást köthet külső gyakorlati hely-színnel. Az együttműködés megállapodás függeléke tartal-mazza az érintett tanulókra vonatkozó információkat. Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.Telefon: 93/516-670, 93/516-671Mobil: 0630/754-3616E-mail: nakkik@nakkik.hu,Honlap: www.nakkik.hu 2017. 04. 21. | 23Kamara2015. június 12-től, a szak-képzési törvény módosítása szerint az ágazati szakközépis-kolai szakképzésben tanulókat pénzbeli juttatás illeti meg az előírt nyári összefüggő szak-mai gyakorlatuk teljesítésének idejére. A szakképzési törvény módosítása emellett lehetővé tette, hogy Magyarországon az állam által támogatott iskolai rendszerű szakképzésben az első és második szakképesítés-re történő felkészítés – függet-lenül az oktatás munkarendjé-től – ingyenes. A második szak-képesítés megszerzésére irá-nyuló képzés csak az első szak-képesítés megszerzését követő-en kezdhető meg, a tanuló pár-huzamosan képzésben nem vehet részt. A második szakké-pesítés viszont kizárólag fel-nőttoktatás keretében szerez-hető meg. A képzésben térítés-mentesen részt vevő tanulóktól a gyakorlati képzést szervező semmiféle díjazást, térítést, hozzájárulást nem kérhet.A kamara pályaválasztást segítő tevékenységeA Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának 2013-tól lehe-tősége van arra, hogy a területi kamarákon keresztül pályaori-entációs, pályaválasztást segítő tevékenységet végezzen a szak-képzés területén. Ebből követ-kezően is a Nagykanizsai Keres-kedelmi és Iparkamara fontos szerepének tartja, hogy a szü-lőknek, a pedagógusoknak, de elsősorban a városban és von-záskörzetében lakó 6-7. évfo-lyamos gyermekeknek segítsé-get adjon a diákok adottsága, képessége, érdeklődési köre szerinti választáshoz, különös tekintettel a szakképzésre.A kamara jellegéből adódóan hangsúlyozzuk az ismert „A jó szakma felér egy diplomával” szlogen kapcsán a szakképzés jelentőségét, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum nyújtot-ta képzés lehetőségeit. Felhív-juk a figyelmet a munkaválla-lás szempontjából is fontos hiányszakmákra, a tanulmá-nyokat segítő ösztöndíjrend-szerre.A céljaink megvalósulását a gyakorlatban többféle pályaori-entációs tanácsadói tevékeny-séggel törekszünk realizálni, melyek közül kiemelhetők:l üzem-és gyakorlat képző-helyekre látogatás, mely több intézmény osztályaiban való-sult, illetve valósul meg a tanév végéig,l osztályfőnöki órákon szemléletessé tesszük a pálya-választással kapcsolatos isme-reteket,l az iskolák igénye szerint pályaorientációs foglalkozást tartottunk és tartunk alkal-manként 3-4 órában, melynek része a „Ki vagyok én?” tanulói önismeret fejlesztése is,l felkérés esetén a szülőket tájékoztatjuk, orientáljuk a helyes döntés meghozatalát segítve,l szakmaválasztást segítő kiadvány készült, amit kézhez kaptak a továbbtanulási jelent-kezések előtt a 8. évfolyamra járók,l tájékoztatást adtunk a kamara által minősített képző-helyekről,l munkáltató jelleggel „Kis-inas Szakkört” tartottunk és tartunk,l a kiválasztott tanulók évente részt vesznek a budapes-ti Szakma Sztár Fesztiválon, a most április 24-25-i fesztiválra 80 tanuló utazik.Kamaránk hagyományterem-tő szándékú új kezdeményezése a 7. évfolyamosoknak „Szakma dicsérete” címmel kiírt, támo-gatókkal megvalósuló pályáza-ta, mely egy szakember, vagy szakma bemutatását kéri inter-jú, vagy esszé formájában. A pályázat nyertesei – 15 tanuló – jutalomként június 26-29. között költségmentesen négy napos, gazdag programmal tervezett szaktáborba mehet, melynek a sármelléki Tüskevár Erdei Isko-la ad otthont. Kamaránk szakképzési fel-adatai az NFA-KA-NGM-1/2016/TK/22 számú pályázati támogatásból valósul-nak meg. A támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja.Kamarai hozzájárulás Lejárt a fizetési határidő! Felhívjuk a Tisztelt Vállalkozások figyelmét, hogy március 31-én lejárt a 2017. évi kamarai hozzájárulás megfizetésének határideje.Ha nem fizette meg a díjat, még pótolhatja!A nagykanizsai székhellyel rendelkező vállalkozások a Sberbanknál vezetett 14100134-12287549-13000004 számú bankszámlaszámra utalhatják az összeget. A közlemény rovatban kérjük, szíveskedjen feltüntetni a vállalkozás adószámát a beazonosíthatóság érdekében.A banki átutalás mellett lehetőség van a NAKKIK ügyfélszolgálatán történő készpénzes befizetésre is.Egyeztetés a 93/516-670-es telefonszámon és a nakkik@nakkik.hu e-mail címen lehetséges. További információ, online regisztráció: www.nakkik.hu 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKMolnár Erika azon szerencsés háziasszo-nyok közé tartozik, akiknek állandó kuktájuk van a gyermekük személyében. Erikának ráadá-sul négy szorgos kezecske is segít: az ötödik osztályos Barbara és az elsős Nikoletta a közelmúltban már saját kreációkkal vett részt az egyik süteményfesztiválon.– A gyerekekkel elsősorban a kreatív, játékos megoldásokat szeretjük – árulta el a palini édesanya. – Ilyen például a sztracsatella muffin, aminek a „tavasziasított” változatát találtuk most ki. A sütiket zöld ételfestékkel színezett tejszínhabbal vontuk be, a tetejükre pedig virágformájú dekorációt tettünk.A Molnár lányok másik kedvence a kekszes süni, ami a rumos golyóhoz hasonlóan recept nélkül, „gondolatformán” készül. Egy zacskó darált kekszbe vajat, tejet, kakaóport, kávét és rumaromát kell keverni. A masszából Erikáék megformázzák az állat testét, egy részét olvasz-tott csokival lekenik, és megszórják tortadará-val – ebből lesznek a süni tüskéi; a szemét és az orrát szintén olvasztott csokiból készítik el.Sztracsatella muffinHozzávalók: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj,15 dkg cukor, 1 dl tejszín, 2 tábla tortabevonó tejcsokoládé, 2 tojás, 2 tk. vanília aroma,1 tk. sütőpor.Elkészítés: A muffinformákat kibéleljük papír-ral. A sütőt előmelegítjük 175 °C-ra. A csokit apróra törjük, a sütőport a liszttel elkeverjük. A puha vajat keverjük habosra a cukorral és a vanília aromával, adjuk hozzá a tojásokat, majd dolgozzuk össze. A masszát lazítsuk fel tejszín-nel, keverjük hozzá a sütőporos lisztet és a csokidarabokat. A tésztát kanalazzuk a formák-ba, majd 30 perc alatt süssük készre.HIRDETÉSGasztroKanizsaheti horoszkópKos 03.21 - 04.20. A hosszú ünnepek után sem csök-ken semmit a tettvágya. Teljes erő-bedobással fog hozzá a munkához, legyen az mosogatás, vagy kapálás.Bika 04.21-05.21. Az ünnepek után is biztonságban érezheti magát és a pénztárcáját egyaránt. Ne menjen fejjel a fal-nak, bármilyen vásárlásra is ösz-tönzi a családja.iKrek 05.22-06.21. Szerencsésen túljutott a sok utazás-sal járó ünnepnapokon. Jöhet az újabb kihívás, csak győzzék követni barátai a sportos tempóját. Rák 06.22-07.22.A megérzéseinek köszönhetően mindenütt sikert arat. Ne feledje, kö-zeledik a május, és meg kell hoznia egy életre szóló fontos döntést. Oroszlán 07.23 - 08.23. Hamarosan számíthat a párja kriti-kus megjegyzéseire. Csak az a baj önnel, hogy nem megfelelően érzé-keli az otthoni valóságot. Szűz 08.24-09.23. Szerencsésen túljutott az ünnepe-ken. Most lélegezzen fel, és ne ag-godalmaskodjon. Álljon továbbra is a realitások talaján. Mérleg: 09.24 -10.23.Ingatlanvásárlási terveibe most ne avasson be senkit. Mivel a megúju-lás használ mindenkinek, bátran változtasson a régi szokásain. sKorpió 10.24-11.22. Nehezen tudja megérteni a gondol-kodásmódját ezekben a napokban a párja. Ha békességet akar, akkor ne beszéljen vele szimbólumokban.Nyilas 11.23-12.21. Mindent meg tud magyarázni a kedvesének, csak egyet nem. Még-pedig azt, hogy miért nem szereti a kötöttségeket. Gondolkodjon el ezen a kérdésen.Bak 12.22 - 01.20. Számos alkalma nyílhat mostaná-ban az ellazulásra. Használja ki job-ban a fantáziáját, és lássa színesnek, szeretni valónak a környezetét.Vízöntő 01.21-02.19. Néha olyan ötletekkel tér haza a családjához, mintha egy másik di-menzióból pottyant volna le. Igyon gyógyteákat és nem lesz semmi baj. Halak 02.20-03.20. Ne csak a világegyetemmel legyen élénk kapcsolatban, hanem figyel-jen a környezetében élőkre is. Vala-mi nagyon fontosat akarnak öntől kicsikarni.Molnár Erikáék nemcsak az ízekre, hanem a látványra is figyelnekFotó: Gergely SzilárdKeksz-süni a virágos-muffinos kertekből KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXIX. ÉVF. 16. SZÁm, 2017. ÁPRILIS 28.Fotó: Gergely SzilárdElkezdődöttElstartolt a négy napos KanizsaFest, amely egész hétvégére kínál időtöltést, kikapcsolódást az egész családnak. A tegnapi P-napon – az időjárásra fittyet hányva – már a jókedv vette át a főszere-pet a város több pontján. A KanizsaFest programját a 11. oldalon találják. 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTÚjra pályázhatnak városi támogatásért a társasházak a falfirkák eltüntetésére. Erről a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság döntött. Az önkormányzat évek óta támogatja a városképet rontó feliratok és graffitik eltüntetését, a támogatás legfeljebb a költségek 40 százaléka, de társasházanként maximum 50 ezer forint lehet. A bizottság teszi majd közzé a kiírást április 30-ig, pályázni augusztus 10-ig lehet.Búzát és szőlővesszőt áldott meg Miklósfán Bojtor Róbert esperes-plébános, a helyi hívek szerint így jobb lesz az idei termés. Emellett a plébános a Kotnyek István által korábban összeállí-tott szőlőkönyvet is meg-szentelte. A gazdák azt remélik, hogy az ima és az áldás segít majd abban, hogy jó termést takarít-hassanak be. - A szőlő növekedésének Szent György napi állapota lát-ható rajzokon a könyvben sok évre visszamenően - mondta Németh József, a miklósfai dr. Kotnyek Ist-ván Kertbarát Kör elnöke. – Sajnos, az idén van kis elmaradás a tavalyihoz képest, de azért még lesz olyan jó idő, hogy ez ne okozzon problémát. a hét száma:Áldás és reményVILÁG KÉP – A HÉT KÉPEHomokviharSzlenggelkérdezhetnénk: mia vihar ez? Nos, a választermészetesenegyszerű: Varga György felvételén egy homokvihart örökített meg Magyarszerdahely és Újudvar közöttáprilis 19-én.Ha ezt Balázs Fecó látta volna…Kanizsa50Fotó: Gergely SzilárdIMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.FOTÓ: MTI/Varga GyörgyEZEr 2017. 04. 28. | 3A HÉT TÉMÁJA„A vízbűl veszi ki a zoxigént, tet-szik érteni?” Talán sokaknak lehet ismerős ez a mondat, ami Szalacsi Sándor internetes sztár száját hagyta el még 1989-ben, igaz, a videó jóval később, 2002-ben került fel a világhálóra. Sándor azt próbálta meg elmagya-rázni az őt filmező ope-ratőrnek, hogy a tele-pülésen élő Fogarasi Árpád valami olyan objektumot akar épí-teni, aminek a segítsé-gével a vízből ki lehet majd nyerni az oxigént. No, az nem derült ki, hogy ez sikerült-e a férfinak, az viszont biz-tos, hogy amerikai tudósoknak az oxigénből, vagyis a levegőből sike-rült vizet kinyerniük. A kaliforniai Berkeley Egyetemen kidolgozott speciális készülék megváltoztathat bizonyos életformákat, főleg a szá-raz, sivatagos éghajlaton. A beren-dezés akár 20 százalékos páratarta-lom mellett is, 12 óra leforgása alatt, 2,8 liter vizet képes kiszűrni a leve-gőből. A művelethez ráadásul sem-mi elektromosságra nincs szükség, a gép az ehhez szükséges energiát a Napból nyeri. – Nagyon nagy szükség van erre a készülékre – jelenti ki dr. Galam-bos Ildikó, a Soós Ernő Víztechno-lógiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatási vezetője, tudományos főmunkatársa. A szakember szerint korábban már voltak erre kísérle-tek, hogy nedvesebb területeken „megfogják” a levegőben lévő vizet, ebben azon-ban az újítás az, hogy alacsony páratartalmú levegőből is képesek a vizet kivonni viszonylag nagy haté-konysággal. A készülék működése nem annyira bonyolult, mint ahogyan azt gon-dolnánk. A működése egy úgynevezett mátri-xon alapul, ami a szakembe-rek szleng szótárában kémiai barká-csolásnak is nevezhető. Itt a szerves anyagok és fémek kötésével jön lét-re egy olyan porózus (lyukacsos) szerkezet, ami a belső térben tudja a kis vízmolekulákat megkötni. Aztán ez az anyag egy fém és egy légáteresztő réteg közé be van pré-selve, így a levegőből el tudja vonni a vizet, ezen áthalad, és ebből a napenergia segítségével kipárolog, a fémrétegen pedig lecsapódik, s így nyeri a készülék a tiszta vizet. Az így nyert folyadék ráadásul majd-nem 100 százalékos tisztaságú, teszi hozzá dr. Galambos Ildikó. A nagykanizsai kutatóközpont-ban azonban nem kísérleteznek hasonlóval, mivel az eszközök sem adottak ehhez, másrészt itt a víz-tisztításra fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A labor azonban így is jó úton halad afelé, hogy Kanizsa legyen a magyar vízipar egyik központja, emeli ki dr. Birkner Zoltán. A PEN kampuszigazgatója szerint az elmúlt két és fél évben azért dol-goztak, hogy valóban Nagykanizsa legyen Magyarországon az ipari és a lakossági víztisz-títás egyik kiemelt centruma. Az egyetemi vezető egyébként szintén üdvözölte az amerikai fej-lesztésű készüléket, ami képes vizet kinyerni a levegőből. Azt pedig külön jónak tartja, hogy amikor bár-milyen vízkutatással kapcsolatos információk jelennek meg, vagy csak magáról a vízről van szó, akkor sokaknak, még szerkesztőségünk-nek is, a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ jut az eszébe… MAROSI GáborKanizsa ki emelt centrum lehetLégből kapott vízTöbbé már nem kell aggódni azon, ha elfogy a palackos víz a sivatagban. Egy új eszköznek köszönhetően ugyanis 12 óra alatt több liter vizet is ki lehet nyerni a levegőből, s még az sem akadály, ha csak 20 százalékos a páratartalom. A központban egyaránt fontos a kutatás és az eredmények megosztása, felhasználása is (Fotó: Gergely Szilárd) 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISAnyák Napjára és BallagásraHéliumos csokrok készítése a Dekor Kuckóban már új helyünk ön,a Zrin yi M. u. 15. szám alatt várunk szeretettel.(húsbolttal szemben, a I. emeleten.)Tel.: +36 30 459 4461 www.dekorkucko.huA Nagykanizsai Csa lád- és Gyermek- jóléti Központ pályáza tot hi rdetaz alábbi munkak örök betöltésére:- 1 fő határozatlan idejű alternatív napközbeni ellátást nyújtó munkatárs- 1 fő határozott idejű esetmenedzserA pályázatok b enyújtásának határideje : 2017. május 10.Részletes információk: https://kozigallas.gov.hu,www.nagykanizsa.hu, www.nkcsgyjk.hu Családsegítő és Gyermekjóléti KözpontIdén is több százan vet-tek részt az ökumenikus imasétán és zarándokla-ton. A különböző felekeze-tek hívei saját templomuk-tól gyalogoltak az Erzsé-bet térre, majd onnan a város több pontját érintve egészen a Csónakázó-tóig. Az imákat például a váro-sért, a közösségért és a betegekért ajánlották fel.- Nekünk ez rengeteg pluszt ad - mondta Kiska-nizsán Horváth Zoltánné. - Mindenkinek volna ren-geteg dolga, de a lényeg az, hogy együtt vagyunk és feltöltődünk lélekben, testben, gondolatban, és utána mehet a hétköznapi munka.A város főterén sok szá-zan gyűltek össze, hogy együtt induljanak a Csóna-kázó-tó felé. - Kérjük az Úristen áldá-sát a mindennapjainkra, életünkre, munkákra, majd egy másik állomáson imádkozunk a város közös-ségért, fiataljainkért, Második lett a kani-zsai és karosi gyere-kek közös fúvósze-nekara a zeneisko-lai csapatok orszá-gos versenyén. A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a zalakarosi Móra Ferenc Általános és Zeneiskola növen-dékeit Tatár Csaba vezényelte. A 9. Zeneiskolai Zeneka-rok Országos Verse-nyét a fővárosban rendezték, a dél-zalaiak a kanizsai iskola névadójától, Farkas Ferenctől választották azt a darabot, amellyel bejutottak a döntő-be, ahol csak a deb-receni Zenede előz-te meg őket. - Ahogy bejutottunk az országos verseny döntőjébe, ki kellett egészíteni még darabokkal 15 perc-nyire a műsort – mondta el Tatár Csa-ba. - Sikerült olyan műveket választa-nom, hogy a kollé-gáimnak kétségei voltak, ezt meg tud-juk-e valósítani. Nos, az eredmény önmagáért beszél.OrszágossikerA városért imádkoztakmindannyiunkért - fogal-mazott Dénes Sándor polgármester az Erzsébet téren.A séta egyik szervezője, Szűcs Imre plébános egy bibliai történetet elevení-tett fel.- Amint engem küldött az atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt és így folytat-ta: vegyétek a szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, és akinek megtartjá-tok, az bűnben marad. A hívek később megáll-tak a Nagy-Magyarország-emlékműnél, az Eötvös téren, a Kórházkápolnánál, majd a temetőnél is, mielőtt kiértek a Csótóhoz. - Amikor az imaséta zarándoklat ötlete felme-rült néhány évvel ezelőtt, akkor az volt a cél, hogy mi is tegyünk valamit váro-sunkért – elevenítette fel Hella Ferenc református lelkész. - A közös cselekvés pedig maga az imádság. Fotó: Gergely Szilárd 2017. 04. 28. | 5AktuálisSzámos mesterség közül válogathattak idén is azok, akik ellátogattak a Szak-mák éjszakája elnevezésű rendezvényre. Nagykani-zsán 38 foglalkozást nép-szerűsítettek a szervezők azzal a céllal, hogy a fiata-lok megismerjék ezeket, és kedvet kapjanak a szakmunkához. Próbálunk hatni a gyerekekre, mert én a saját gyerekkoromból is emlékszem arra, hogy volt néhány momentum, aminek nagy hatása volt az életemben. És mi ilyen hatásokat szeretnénk itt a gyerekekre gyako-rolni, hogy élvezzék a manuális munkát, és remélem, ezáltal minél többen jönnek a szakképzésbe, valamelyik tagintézményünkbe - mondta Anda Zoltán, a kanizsai szakképzési centrum szakmai főigazgató-helyettese.A második alkalommal megszervezett programon Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő arról is beszélt, Magyarországon egyre jobban megbecsülik a jól képzett és motivált szakembereket, ezért is fontos, hogy szakmát tanuljanak a fiatalok. - Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy egy jó szakma megszerzése biztos elhelyezkedé-si lehetőséget jelent és egzisztenciát nyújt, ezért a továbbtanuláskor érdemes a szakképzést választani – tette hozzá a munkaerőpiacért és képzésért felelős állam-titkár. A Szakmák éjszakájához, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium szerve-zett, országosan, valamint a határon túlról 156 település csatlakozott, s összesen 450 helyszínen mutatták be a különféle mesterségeket.Biztos egzisztenciát jelentFotó: Gergely Szilárd 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISIrány az orvos!A halálozások 29 százalékát a szív- és érrendszeri betegségek okoz-zák. A hipertónia közelgő világnapja alkalmából a Király Női Klub elő-adásán ezekről volt szó, amelyek a WHO adatai szerint az utóbbi évtize-dekben a fejlett országokban a halálozási statisztikák élén állnak.- Egy 40 éves kort elérő fiatalembernek mindenképp – attól függetle-nül, hogy nincs panasza –el kell mennie a háziorvosához egy labort csi-náltatni, vagy legalább egy vérnyomásmérés történjen meg. Ugyanis ez is olyan néma kór, mint a cukorbetegség. Nem fáj – mutatott rá dr. Némethné dr. Ignácz Andrea, a Király Női Klub vezetője.Dr. Bazsó Judit főorvos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a civili-zált világban kockázati csapdák leselkednek ránk, amelyek elől nem lehet elbújni, a stresszhelyzetek és a környezeti ártalmak például min-dennaposak. Életet menthetIdén is lesz ingyenes anyajegyszűrés a Kanizsai Dorottya Kórház-ban. A szakemberek szeretnék, ha minél többen elmennének a vizsgálatra május 8. és 26. között. Az alig párperces ellenőrzéssel ugyanis könnyen kiszűrhetők a melanómás esetek. Tavaly csaknem 700 embert vizsgáltak meg, közülük hét esetben találtak gyanús bőrelváltozást.Az orvosok azt mondják, érdemes eljárni szűrésekre, hogy idő-ben megállapítsák, történt-e valamilyen elváltozás a bőrön. Ez ugyanis melanóma is lehet, ami a legagresszívabb bőrrákok közé tartozik, ráadásul korai halálozáshoz is vezethet. Jövő heti véradások Nagykanizs án05.02. 10:30-12:30 Vöröskereszt (Zala Volán)05.02. 14:00-16:00 Palin05.04. 11:00-13:30 VöröskeresztAdj vért, és ments meg három életet!Szokás szerint telt ház volt a KNK előadásánManapság kétszer annyi esetet fedeznek fel, mint 10 évvel ezelőtt 2017. 04. 28. | 7AktuálisIsmét egy nehéz év a mezőgazdaság-ban. A múlt heti fagyos időjárás okozta terméskiesésről még nincsenek pontos adatok, a becslések szerint az ország különböző részein eltérő mértékű kárt okoztak a mínuszok. A Gyümölcskert Zrt. 200 hektáron gazdálkodik körté-vel és meggyel. Április 21-én -4 fokot is mértek kertjük-ben, ami már nagy károkat okozhat. Alapvetően sok lett volna a termés, a márciusi melegek 10 nappal előbbre hozták a kötődést, így a fagy enyhén szólva sem jött jókor. Persze, a mínuszok tavasszal sohasem szeren-csések az agráriumban. A gazdák kezében kevés eszköz van a védekezésre, főleg a nagyobb területeken. A felülről való öntözés, a füs-tölés, a gyertyás égetés és a permetezés szokott segíteni, amelyekkel mínusz két foknál még megóvhatják a termést, de ez alatt már nincs iga-zán jó megoldás, hangsú-lyozta Sipos Gyu-la, a Gyü-mölcskert Zrt. vezér-igazgatója, aki a termést ille-tően mégis bizakodó. - Az első hullás után derül ki igazán a kár mértéke, de abban bízom, hogy nem lesz a tavalyihoz hasonló kiesésünk. Remélem, 30-50 százaléknál nem lesz nagyobb a fagykár, de ez egy 80-100 hektáros gyü-mölcsösben akár területen-ként is változhat – fogalma-zott Sipos Gyula. - Hazánk-ban a szőlőt, a körtét, az almát és a barackot egya-ránt károsította a fagy, a piacot tekintve azonban nem lesz hiány. A fagy után már készül-nek a következő problémá-ra, a jégverésre. A körte ugyanis még 120 napig a nyi-tott ég alatt áll. A Gyü-mölcskert Zrt. rendel-kezik három jég-ágyúval, ezekkel próbálják megóvni a kerteket, a ter-mést. Országosan a gyümöl-csösök nagy része már öntözött, így a szárazságot ki tudják védeni, de a melegben például jobban szaporodnak a kórokozók, s a megfelelő páratartalom is nagyon fontos a gyü-mölcsnek. - A mennyiség és a minő-ség még számunkra is kér-dés, én 2000 tonna termés-re számítok – fogalmazta meg várakozásait Sipos Gyula.VUK Anita Ha kell, a jégágyút is bevetikFagyhalála gyümölcsösben?Sipos Gyula: A piacot tekintve nem lesz hiányA gazdák felkészültek a következő időszak problémáira, így a jégverésre is(Fotó: Gergely Szilárd)Antal Tamás termelésirányító ellenőriz a körtésben 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontMájus 3., 19 óra Zorán-koncert NagykanizsánA töretlen népszerűségnek örvendő Kos-suth- és Liszt Ferenc díjas művész tava-szi turnéja keretén belül látogat Nagyka-nizsára, s ezúttal is bátran válogat gaz-dag repertoárjából.Közreműködnek: Sipeki Zoltán, Gátos Iván, Csányi István, Óvári Éva, Kabelács Rita, Péter BarbaraI. helyár elővételben: 6500 Ft, az előadás napján 7000 FtII. helyár elővételben a 13. sortól 5500 Ft, az előadás napján 6000 Ft. Jegyinformáció: 0693/311-468 és 0630/353-4230 Május 4., 19 óraSzínház- Bródy bérletVaszary Gábor: Klotild néni - bohózat (Karinthy Színház)Főbb szereplők: Miller Zoltán, Pápai Eri-ka, Szacsvay László, Csere László, Egri Kati, Mihályi GyőzőBelépődíj: 3800 FtMájus 5., 17.30 óra „A változás ereje” – Hosszú Laura kép-zőművész és Varga József (as Rizs) festő kiállításaMegtekinthető: május 28-igProgramajánlóÁpr. 27-máj. 3. 17.15 HAláloS IRAMBAN 8. szinkr. amerikai akciófilm (136’)Ápr. 27 -máj. 3. 17.15 A Kör szinkr. amerikai film (110’)Ápr. 27-én és ápr. 29 -máj. 3. 18.15 KINCSEM magyar történelmi film (122’)Ápr. 27- máj. 3.19.30 öldöKlő SZereleM szinkr. amerikai thriller (100’)Ápr. 27 -máj. 3. 20.00 tűNJ el! amerikai thriller (103’)Ápr. 27 -máj. 3. 20.30 BYE BYE MAN : A retteGÉS Neve szinkr. amerikai thriller (96’)Ápr. 29-30 15.15 HupIKÉK törpIKÉK - AZ elveSZett FAlu szinkr. amerikai animációs filmvígjáték (91’)Ápr. 29-30 16.15 BÉBI úr szinkr. amerikai animációs filmvígjáték (98’)Ápr. 28-án 18.00 ultrA magyar film és a vetítés után KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓáprilIS 27- május 3. MűsoraÉrzékeny emberi dráma246 kilométer, könnyek, veríték, holtpontok, a célba érés mindent elsöp-rő öröme. Az Ultra több mint egy egyszerű futófilm, hiszen Simonyi Balázs nemcsak rendezője, hanem szereplője is az alkotásnak, amely az egyik leghíresebb és egyben legnehezebb ultramaratoni futóversenyt, a Spartathlont örökíti meg. A távot már negyedszer teljesítő fiatalember különleges dologra vállalkozott, a versenyt 5 résztvevő szemén keresztül mutatja be. A dokumentumfilm pénteki, nagykanizsai bemutatóját közönségtalálkozó követi, a rendezvény vendége lesz Simonyi Balázs mellett a nagykanizsai Lubics Szilvia, többszörös Spartathlon-finisher és Szabó Béla, a film egyik főszereplője. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaNépzenei ékszerdobozZala vármegye népzenéje egyedi, igazi kuriózum, a térség egy kis ékszerdo-boz. Ezt Horváth Károly népzenész mondta, amikor a Thúry György Múzeumban tartott dalokkal illusztrált előadást. Szó volt a kuta-tási eredményekről, a fennma-radt dallamokról, hangszerekről és a húsvéti, pünkösdi szoká-sokról is. Ifjabb Horváth Károly édesapja munkáját folytatja, és szerencsésnek vallja magát, mert még nap-jainkban is találkozik olyan emberekkel, akik érdekes és értékes információkkal szolgál-nak a népzenéről. A népművészet ifjú mestere szerint Zalának is megvannak a maga jellegzetessé-gei, hisz’ számtalan olyan dallama van, ami az ország más táján nem található meg. FELHÍVÁSVárjuk népi kézműves kirakodók jelentkezéséta június 4-én MEGrendEZÉSre KErülő 3. KaniZSAi Pünkösdölőre.jELEntKEZÉSi HAtáridő:az ételt és italt árusítók részére május 25.,egyéb vásárosok részére május 31.jELEntKEZni LEHEt: személyesen a Kanizsai Kulturális Központban(8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.), telefonon a 06-93/310-465-ös vagya 06-30/428-6825-ös telefonszámon.A bérelt helyeket 10 órától lehet elfoglalni,a programok 15 órakor kezdődnek.A rendEZVÉny HELySZÍne:Nagykanizsa, Széchenyi tér (a HSMK környéke). 2017. 04. 28. | 9Kultúra„Minthogy a legkiválób-bakat nem sikerült meg-nyernünk, be kellett érnünk ezzel a megoldás-sal” – a lipcsei városi tanács fanyalgott így 1723-ban, amikor a Tamás-templom és a hozzátartozó iskola megüresedett karnagyi állására nem akadt más jelölt, „csak” Johann Sebastian Bach. Az akkor 38 éves komponista nem szolgált rá a lekicsinylő fogadtatásra: igaz, nem volt híres, de a kötheni főúri udvar karmestere-ként és zeneszerzőjeként már letette a névjegyét.Noha Lipcse városveze-tése nem ismerte fel Bach géniuszát, ma már nem férhet kétség életművé-nek zene- és vallástörténe-ti jelentőségéhez. 1929-ben egy svéd teológus, Nathan Söder-blom az „ötödik evangéli-umnak” nevezte a zeneszerző kan-tátáit. – Kántorként az egyik fő feladata az volt, hogy gon-doskodjon a zenei szolgá-latról az istentiszteleteken – mondja Koch Szilvia, a nagykanizsai evangélikus gyülekezet lelkésze. – Ter-mékeny alkotó volt: két-száz olyan kantátája maradt fenn, amit kifeje-zetten az egyházi év vasár-napjaira és ünnepeire írt. Ezek persze nem a szó szo-ros értelmében vett evan-géliumok, hanem olyan oratorikus művek, ame-lyek magyarázzák, és ezál-tal közelebb viszik az Újszövetség történeteit a hallgatósághoz.A reformáció számos, újító törekvésének egyike volt a zenés evangelizáció. A közel-múltban Kossuth-díjjal kitüntetett Kamp Sala-mon tanulmányában Luther Mártont idézi, aki így vallott: „Szeretem a zenét, mert az nem az emberek, hanem az Isten adománya; mert a lelket megvidámítja; mert elűzi az ördögöt és ártatlan örö-möt teremt.”– A reformációval szinte egy időben jelent meg az evangéliumi motetta, amely az istentisztelete-ken elhangzottak hatását erősítette a hívekben. Az 1700-as évektől egy új műfaj, a kantáta lépett a helyébe, amely már értel-mezni is kívánta az evan-géliumokat, ezzel pedig megszülettek az első zenés prédikációk.Koch Szilvia hangsúlyoz-za, bár időközben eltelt háromszáz év, a hagyo-mány ma is él: Magyaror-szágon ma az egyik legje-lentősebb Bach-központ a budapesti Deák téri evan-gélikus templom, ahol rendszeresen tarta-nak kantátazenés istentisztelete-ket a Lutheránia közreműködé-sével. Az 1904-ben ala-pított ének-kart a már emlí-tett Kamp Salamon igaz-gatja.– Amikor kántorszakon tanultam, egy szemeszter erejéig hozzá jártam egy-házzenei gyakorlatra – meséli Szilvia –, ő a hazai Bach-kutatás egyik legna-gyobb szaktekintélye. Az óráin mesélt például arról, hogy az egyes hangok milyen teológiai vonatko-zással bírnak Bachnál. Annyira mélyek és össze-tettek az összefüggések, hogy ez a terület a zenetu-domány egy önálló ágává nőtte ki magát.A lelkész a pesti tanul-mányai alatt fél évig éne-kelt a Lutherániában, így alkalma nyílt részt venni például a János-passió elő-adásában is.– Egy nagyon nagy hatá-sú műről van szó, ami való-sággal letaglózza az embert, legalábbis velem ez történt – meséli Szilvia. – Amikor elkezdtük éne-kelni, én egy hangot sem tudtam kipréselni magamból, olyan elemi erővel hatot-tak rám az összkari téte-lek, és való-színűleg a hely szelle-me is, hiszen mégis csak egy templomban, a liturgia részeként adtuk elő.Bach szinte az anyatejjel szívta magába a zene sze-retetét: családjában hét generáció alatt összesen ötvenhárman léptek zenei pályára, s mindannyian kiválóan űzték mestersé-güket. A vallásos lelkület ugyanilyen természetes volt a családban, nagy hatással volt rájuk Luther tanítása. Johann Sebastian is ezt az élményt igyeke-zett átadni a gondosan megszerkesztett librettók-kal, és persze a zenével is.– Mélyen vallásos ember volt, akinek a hite a művésze-tét is átszőtte. Nem véletlen az sem, hogy az egyik fő hangszere az orgona volt. Az erre komponált művei egyébként kifejezetten nehezek – véli Szilvia. – A kezek és a lábak összehango-lása nem kis kihívás elé állítja az embert, ugyanakkor fel-emelő zenei élmény Bachot játszani – és hallgatni is.NEMES DóraA „Reformáció 500” emlékév programjai között szá-mos zenei esemény kapott helyet. A kanizsai evangé-likus gyülekezetben Teleki Miklós, majd Gölles Mar-tin adott orgonakoncertet, de a közeljövőben is ter-veznek hasonló előadásokat. A budapesti Lutheránia Énekkar – szintén a jubileum apropóján – idén több városban is bemutatja Bach h-moll miséjét, Nagykani-zsához legközelebb Zalaegerszegen, október 28-án.Bach Istenne k ajánlotta művei tAz ötödik evangélistaDocere, delecta-re, movere – azaz: tanítás, gyönyörködte-tés, megindítás. Ezek voltak a barokk zene leg-főbb célkitűzé-sei, s erre töre-kedett a korszak kiemelkedő és máig meghatáro-zó alakja, Bach is. Kisgyerek-ként szippantot-ta magába a zene szeretetét és a hitet: luthe-ránus volt, aki vallását komo-lyan véve minden művét Istennek ajánlotta. Mél-tán hívják ma is az ötödik evan-gélistának.Fotó: Gergely Szilárd 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemAki azt mondja, hogy ő kutyát tart, vagy gazdaként, esetleg némi liberális bájjal gaz-diként emlékezik meg magáról, az valószí-nűleg nem igazi kutyás. Aki anyaként, apa-ként, tesóként aposztrofálva helyezi el magát a két- és négylábú dimenzióváltás amúgy simán megugorható szerelmi többszögében, azt a nem-kutyások persze azonnal hülyé-nek nézik – konkrét eset nyomán… -, kikérik maguknak e szavakat, s az anyaság-apaság kizárólag emberi koordinátáiban zéró alat-ti értékekkel társítva helyezik el. Pedig leg-alább annyira tévednek, mint a tíz százalék körüli, alatti zajos, szájhős pártok, amikor előre magukat hirdetik a voksolási verseny győztesének, s szaladnak gazdijukhoz apa-názsért, utasításért. Merthogy a kutya nem egyszerű tulajdon – amúgy egy rendes kutya-ember kapcsolat-ban nehéz is eldönteni, hogy ki kinek a tulaj-dona, féltve óvott kedvese -, nem egy láncra (pláne nem rövidre) termett szolga, hanem családtag. Előbb suta lurkó, majd kamasz, később tettre kész, okos és bátor felnőtt, végül gyá-molításért cserébe végtelen szeretettel ra-gaszkodó barát, akire még akkor se írnám, hogy amely, ha ez a nyelvi szabály, csak mert valami barom egyszer úgy gondolta, hogy az állat nem lehet aki. Dehogynem. Sok esetben inkább aki, mint egy-egy ember… Például az az ember, amely (sic!), kirak egy négylábút, csak mert megunta vagy mert elköl-tözött, s az új házban már nem kompatibilis a korábbi „kedvenc” – mennyi ilyen van! -, netán kínozza, üti, éhezteti a jobb sorsa érdemes ebet, nos, az nem lehet aki. Az pont azt a sorsot ér-demelné, mint a kivert, sorsára hagyott, elütött kutya. A poklok poklát, a kínt, a szenvedést. A kilátszó bordát, a húsba vágó láncot, az ott-honvesztett szenvedést. A kilencedik bugyrot Dante poklában. A kutya amúgy – de ez igaz a macskára, a lóra, a nyúlra és a disznóra is -, felcseperedve sem küldi el a francba anyát és apát. Per-sze, a csok-ot nem lehet utána felvenni, de néhány elrágott papucson és vezetéken kívül több bosszúságot nem okoz. Vajon minden gyerekre igaz ez az állítás?A fiúk persze néha elmennek udvarolni – de bizonyos korban ki nem megy el?! S ab-ban is biztosak lehetünk, hogy a fiú kutya lány kutyához megy, ami feltétlenül pozitív értékválasztás. De ha a fiú kutya – valami-lyen megmagyarázhatatlan okból – mégsem a lány kutyákhoz vonzódna, akkor sem csa-holná ezt világgá egy hotdog-parádén, pláne nem „Platón”, hogy filozófiai síkja is legyen ennek a dolgozatnak. Egyébként a nem-kutyások főként az em-berek miatt utálják a kutyákat, ami látszó-lag paradoxon, de mégis igaz. Egyes gazdik – ők tényleg csak gazdik, vagy még azok sem – egészen egyszerűen nem hajlandók tudo-mást venni a társadalmi együttélés alapve-tő normáiról, vagy csak tesznek az egészre. Esetleg nem volt gyerekszobájuk, francia nevelőnőt pedig kizárólag az XXL-en lát-tak, akkor is bugyi nélkül, lovagló pózban. Szóval, a szocializációjuk nem sikerült, s ez bizony nem a bemagolt tankönyvek számán múlik. Ezek az egyedek, amelyek (sic!) kutyájukat büszkén sétáltatják – az igazi kutyások nem sétáltatnak, hanem ebükkel sétálni mennek, közösen… - életük során valószínűleg sosem láttak uzsis zacskót. Aminek vagy az az oka, hogy már az anyjuk is egy prosztó állat volt, és soha nem csomagolt nekik kaját a suliba, tehát éheztette s nem szerette őket, vagy – ha gyermekkoruk rendben is volt – az egyedfej-lődésben megrekedtek a tarajos gőte szint-jén, bár lehet, ezért elnézést kéne kérni az amúgy kedves hüllőktől. Na, ezek (sic!) azok, akik nagyképűen to-vábbsétálnak, ha kutyájuk elvégezte a (nagy)dolgát. Szarnak az egészre. S lássuk be, a nem-kutyásoknak igazuk van, ha ilyenkor a hipertóniától vöröslő fej-jel sivítanak – vagy az utcán, vagy egymás közt, az aktuális pletykaparti, szomszéd- és politikusszidás közben. S így válnak zsigeri-leg nem-kutyássá – pedig igazából nem-em-beressé kellene lenniük, mert az utcai, park-béli kutyagumiról nem a négylábú tehet. Hanem az a kétlábú barom, amely nem visz magával uzsis zacskót. Uzsis zacsiKutyásnak lenni – több mint kutyát tartani. Kutyásnak lenni – szerelem. Pláne, ha az ember a „világ legjobb” négylábúját szelídíti meg. Kishercegként. Felelősséggel. PÉTER Árpád 2017. 04. 28. | 11HIRDETÉSwww.kanizsafest.hu10:00ALMA ZENEKAR14:30DANCSÓ PÉTER17:30A KÖZTÁRSASÁG BANDÁJA18:30GYPO CIRCUS20:30OCHO MACHOváros napja16:00 APACUKA18:00 BLAHALOUISIANA20:00 Pál Utcai Fiúk16:00 PERPATVAR - SZÍNHÁZI KOMÉDIA18:00 THE BIEBERS20:00 NEOTON FAMILIA SZTÁRJAIváros napja14:00 FELVONULÁS 1000 TÁNCOSSAL16:00 KELETI ANDREA ÉS CSONKA ANDRÁS LÉZER-SHOW OLD TIMER KERÉKPÁROSOKUtca Tánc Fesztivál NagykanizsaA szervezők a változás jogát fenntartják!P-napRaklapfesto verseny rekordkísérlet!Párnacsata rekordkísérlet!CsütörtökPéntekszombatvasárnapOrszágosan egyedülálló szabadtéri táncfesztivál több, mint 1000 táncossal 4 színpadon a tánc valamennyi mufajával 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINVan, akiknek be sem fejeződött, a többségnek azonban mostanában kezdődött újra a biciklis szezon. Egyre többen közlekednek két keréken, akik – a kanizsai kerékpáros utak fejlesztésének köszönhetően – szinte minden irányból elérik a belvárost. A Kanizsán biciklivel közlekedők szabályismerete megfelel a nagy magyar átlagnak, mégis nagyon sok baleset okozói és elszenvedői a kerékpárosok. Az esetek többsége pedig személyi sérülés-sel jár. Miszlai Ákos, a Nagykanizsai Rend-őrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezető-helyettese tapasztalatból tudja, hogy bár a szabályokat ismerik, nagyon sokan mégsem alkalmazzák helyesen a kerékpáros köz-lekedés során. A kerékpáros például nem mehet az úttesten - főleg nem a jár-dán -, ha biztosított számára kerékpárút vagy kerékpársáv. A biciklisre is vonatkoznak a KRESZ szabályai, így például egy-irányú forgalmú útra a kerékpáros is csak egy irányból hajthat be. Ez alól kivétel pél-dául a Rozgonyi utca egy szakasza, ahol külön kiegészítő tábla engedélyezi a kerékpárosoknak az autós forgalommal szemben haladást. Az amatőr kerékpáros sport szerelmeseit tömörítő Teker Egyesületnél jól ismerik a sza-bályokat. A mintegy 100 tag 90 százaléka ren-delkezik jogosítvánnyal, s bár tudják és betart-ják a KRESZ-t, mégis most készülnek egy etikai szabályzat megalkotására. - Biztonságunk érdekében rendszeresen többen bringá-zunk. Beérett a tizenéves munkánk gyümölcse, hiszen már elég jól ismernek min-ket az utakon. Más ország-részekkel ellentétben nekünk nincs konfliktusunk az autósokkal, sőt azt mond-hatom, hogy vigyáznak ránk - fogalmazott Jankovics Ferenc alelnök.Kerékpáros balesetek persze min-dig is lesznek, amelyek egy része a hegyről hazafelé jövet, vagy éppen figyelmetlenség-ből adódik. Jankovics Ferenc azonban úgy lát-ja, mivel egyre többen ülnek biciklire, így mind többen ismerik meg a kasznin kívüli világot, az egymásra való odafigyelés fontosságát.VUK AnitaA bringa is veszélyes üzemHogy tekerhetünk egyirányú utcában?Egyirányú utcába értelemszerűen tilos a forgalommal ellenkező irányból behaj-tani kerékpárral is, kivéve, ha a kerék-párt jelző kiegészítő tábla ezt megenge-di, írja kisokosában a Magyar Kerékpá-rosklub. Az erre vonatkozó, bringások-nak szóló passzus így folytatódik: „Ez utóbbi esetben szigorúan az úttest jobb oldalán kell haladni kerékpárral, ha van felfestett kerékpársáv, akkor ott. A tév-hitekkel ellentétben továbbra is csak akkor szabad ellenirányba behajtani, ha a kiegészítő tábla ezt megengedi! Kiegészítő tábla hiányában ne hajtsunk be az egyirányú utcába forgalommal szemben, ugyanis a keresztező utcák-ban közlekedők nem számítanak az ellenkező oldalról érkező kerékpáro-sokra!”Na, itt szembe lehet menni, de ez a kivétel… (Fotó: Gergely Szilárd) Jankovics Ferenc: Mind többen ismerik meg a kasznin kívüli világotMiszlai Ákos 2017. 04. 28. | 13MagazinAz Önkéntes Segítő Szolgálat 2008 óta működik a Kanizsai Dorottya Kórházban. Az akkor 13 fővel indult csapat az önkéntes tevékenység próbája volt. Nélkülözhetetlenségüket az is bizonyítja, hogy 2017 májusában ismét toborzást hirdet az intézmény. Munkájuk által a nővérek terhe-it is lehet csökkenteni, hiszen azzal, hogy hetente egy-két alka-lommal bejárnak a betegekhez beszélgetni, olyan szaktudást nem igénylő feladatot látnak el, amire a nővérnek a napi munkája során nincs se kapacitása, se ideje. - Az önkéntes segítő belső indít-tatásból, saját akaratából és anya-gi ellenszolgáltatás nélkül végzi vállalt feladatait, ezáltal megkön�-nyíti a betegek mindennapjait a kórházban – mondta Filákné Gábor Erzsébet koordinátor. – Alkalmanként 2, 3, vagy 4 órát tar-tózkodnak a betegágyak mellett. Beszélgetnek, sétálnak, felolvas-nak az ápoltaknak, vagy imádkoz-nak velük. Akik a reggeli órákban jönnek, a fürdetésben is segíte-nek, a déli órákban érkezők az ételkiosztásnál és az etetésnél működnek közre, délután már nincs különösebb tennivalójuk, beszélgetnek, lelki támaszt nyúj-tanak a rászorulóknak. Vannak olyan osztályok, mint a krónikus belgyógyászat, ahol hosszabb időt töltenek el az emberek, ott az önkéntesek már tapasztalatból tudják, kinek van szüksége rájuk. Végigsétálnak az osztályon, és minden betegnél megállnak. Akikhez kevesebbszer tud jönni a hozzátartozó, velük több időt eltöltenek. Jelenleg két férfi önkéntesük is van, de jobbára nők jelentkeznek, a 30 évesektől kezd-ve a 75 évesig. Ahhoz hogy valaki önkéntes lehessen, tanfolyamon kell részt vennie, ahol felkészítik őket a fel-adatokra. Egy rövid vizsgát, elbe-szélgetést és orvosi vizsgálatot követően pedig már lehet is önkénteskedni. Akik ide tartoz-nak, sajátos közösséget alkotnak.Csarankóné Gyergyói Judit szociális munkás 2014 májusától koordinálja kolléganőivel a diákok közösségi szolgálatát a kórház-ban. Az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges kötelező 50 órás közösségi szolgálat helyszí-néül több iskola választotta az intézményt. Itt olyan emberekkel – fogyatékkal élőkkel, idősekkel, hajléktalanokkal - ismerkednek meg, akik segítségre szorulnak. Megtapasztalják, milyen érzés segíteni valakin akár csak egy beszélgetéssel, hiszen ők egyebet nem is végezhetnek, és talán ők lehetnek majd a jövő önkéntesei – fogalmazott a koordinátor.Hepp Katalin gyógypedagó-gus a kórház honlapján talált rá az önkéntes szolgálat elérhetőségé-re. Közel 1 éve, heti egy alkalom-mal önkénteskedik a rehabilitáci-ós osztályon, ami nagy élményt, tanulást és szinte felüdülést jelent a számára. A mentálhigiénés gon-dozásért, a törődésért pedig mind a betegektől, mind az itt dolgo-zóktól sok-sok pozitív visszajel-zést kapott már. A Katalin által elmondottakat egy 76 éves beteg minden kérde-zés nélkül megerősítette. Rózsi-kát egy megbotlás miatt három hetes kezelésre utalták a kórház-ba, ami szerinte nem is kórház, hanem inkább szanatórium. – Olyan magas szintű az ellátás, a kiszolgálás, és olyan aranyos a főorvosnő, a helyettese, és olyan tündériek a nővérek, hogy szinte haza se kívánunk menni – jelen-tette ki. – Első osztályú a környe-zetünk, talán ez az osztály a kór-ház szíve. BAKONYI ErzsébetBeszélgetnek , fürdetnek , etetnek Önzetlenül a betegekértAz önkéntes segítő csoport most új tagokat toboroz, akik szabadidejükből heti 2-3 órát kórházban fekvő betegek segítésére áldoznának. Az információs estet május 11-én 16 órától tartják a kórházban, az önkéntes koordinátori irodában, a 8-as épület 1. emeletén. Jelentkezni ímélben (filakne@nkkorhaz.hu) vagy tele-fonon (20/549-8113) lehet, a határidő május 8. Filákné Gábor Erzsébet: A segítők beszélgetnek, sétálnak, felolvasnak, vagy imádkoznak a betegekkel (Fotó: Bakonyi Erzsébet)Hepp Katalin éppen Rózsika mellett önkénteskedik 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINNagykanizsa,Sugár u. 1.Tel.: 93/789-962Platán sor 1.Tel.: 93/310-644A Varilux Mester optikai üzletekben biztos lehet benne, hogy személyre szabott, kiemelt szintű szolgáltatást kap és mindig az igényeinek, életstílusának legmegfe-lelőbb szemüveget ajánlják az Ön számára. Mi garantálja mindezt? A Varilux Mester optikák szakembereinek sokéves szakmai tapasztalata, a szakma iránti elkötelezettsége és a törekvés, hogy a vásárlóik a legjobb megoldással távozzanak, maximális megelégedett-séggel. A Varilux Mester üzleteket különösen ajánljuk azon szemüvegviselők számára, akik a presbyopia problémájára a lehető legjobb megoldást keresik. Ezen optikai üzletek ugyan-is élen járnak a Varilux multifokális lencsék készítésében és személyre szabásában, precizitásuk és szakmai színvonaluk kimagasló. A Varilux lencsék esetében a személyre szabás kulcsfontosságú, hiszen ezáltal a szemüvegviselő látásélménye jelentősen javulhat. A Varilux S Széria csúcs kategóriájú szem-üveglencséi, a Varilux S 4D kizárólag a Varilux Mester optikai üzletekben elérhető, amelyek az eyecode és a domináns szem figyelembevételével már a személyre szabás tekin-tetében is forradalmi újításnak számít. A Varilux lencsék széles családja bizto-sítja, hogy a minőségi alap lencséktől a maximálisan személyre szabottig mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Multifokális len csék spe cialist ájaTulman Géza Kiskani-zsán született és oda járt általános iskolába, ami azért is jó volt, mert már ott megismerkedhetett azok-kal a folklór elemekkel, amik csak Kiskanizsára jel-lemzőek. Gyerekként alkal-muk volt kipróbálni magu-kat a városrész rendezvé-nyein vagy a városi progra-mokon, de ehhez persze kellettek azok a szenzációs pedagógusok is, akik erre ösztönözték őket. - Óvó-védő közösség volt számunkra Kiskanizsa, olyan, mint egy fészek, ami-ben jó lenni – fogalmazott Tulman Géza. Maga a hely mindennek a központját jelentette szá-mukra, utcáit bejárva közö-sen fedezték fel a város-részt, és rengeteget ját-szottak a Kiskanizsát körbe-ölelő területeken is. A kör-nyező szőlőhegyeket is lakóhelyükhöz tartozónak érezték, biciklivel felkere-keztek akár a Förhénci sző-lőhegyre is. A kiskanizsai-ságukat bátran vállal-ták és vallották.A miklósfai városrészben és a Batthyány Lajos Gim-náziumban is dolgozó pedagógus ma is kerék-párra ül a tanítványai-val, és egy-egy túra kere-tében meg-mutatja nekik azokat a régi emlékeket, amelyek még fellelhetők, és azokat a helyeket, ahol gyermek-ként nevelkedett.Középiskolásként a Dr. Mező Ferenc Gimnázium-ban kapott feladatai során megismertethette Kiskani-zsa helyi értékeit az osztály-társaival, s kötődése ezzel csak erősödött szülőföld-jéhez. A főiskolán, később az egye-temen is bemutatta azokat a Kis-kanizsán gyűjtött nyelvjárási anyagokat, amelyben az úgymond régi, sáska életről mesélnek az asszonyok. Ezeket a felvéte-leket ma is igyekszik meg-mutatni a diákoknak.- A városrész, a kulturális és néprajzi értékei mellett, nyelvészetileg is különle-ges, hiszen a kiskanizsai táj-szótár az egyik legfonto-sabb nyelvjárási szótár a mai napig Magyarországon – hangsúlyozta. – Az ember büszkén mutatja a tanítás során, hogy bizony ilyen tájszavak léteztek anno régen, a falusias jellegű városrészben. Amióta Tulman Géza tanít, aktív részese a város-rész kulturális életének. Elsőként Horváth János-néval dolgozott együtt a minden év május utolsó vasárnapján megrendezett hősök napján, amelyen énekelt, verset mondott, konferált, sőt az utóbbi években a szervezésben is segít. Szerinte ez Kiskanizsa egyik legfontosabb és leg-szebb rendezvénye, amikor megemlékeznek a két világháborúban elesett hősökről. Tulman Géza három éve a kiskanizsai Sarlós Boldog-asszony templom kórusá-nak az egyik vezetője. Mint mondta, igyekeznek a val-lási összejöveteleken kívül más városrészi eseménye-ken is fellépni, de legfonto-sabb kötelességüknek a templomi szolgálatot tart-ják. Emellett, tagja a Farkas Ferenc Énekegyüttesnek, és ahová a munkája szólítja, a miklósfai templom kóru-sának is. Tőle telhetően igyekszik tenni a városré-széért és a városért – közre-működik és segít minden-hol, ahol számítanak rá. BAKONYI ErzsébetVárosrészke rin gő 8. Szeretünk Nagy-kanizsa! soroza-tunkban azt mutatjuk meg, a (város)részek hogyan alkotnak egészet. Nyolca-dik állomásunk Kiskanizsa. Olyan, mint egy fészek…Tulman Géza óvja és ápolja Kiskanizsa hagyományait (Fotó: Bakonyi Erzsébet) 2017. 04. 28. | 15MagazinLondon olyan, mint egy somlói galuska: Európából készítették a tésztáját, amit az etnikai és kulturális sok- színűség mazsoláival szórtak meg, majd egy nagy adag Amerika-sodóval öntöttek nyakon. Mindebből néhány nap erejéig volt alkalmam csipegetni – hozzáteszem, az öreg kontinensen túlra még soha nem merészkedtem, így az Amerika-sodó íze erősen a fantázia szüleménye.Úton hazafelé, Amsz-terdamban – a kanálisok, a szűkre szabott utcák és a biciklitemetők útvesztő-jében – támadt az a benyomásom: itt az ember egyszerűen nem tudja „kinyújtóztatni” a tekintetét. Utólag vissza-gondolva ez a megállapí-tás Londonra is igaz, amíg nem felfelé nézegetünk: a több száz méter magas felhőkarcolók látványa hívogató, de életveszé-lyes is a nem bal oldali közlekedésre kódolt turis-táknak.ÉgimeszelőkA millenniummal kétség-telenül új fejezet kezdő-dött a szigetország életé-ben. Ha csak a legfonto-sabb változásokat nézzük: 2001 és 2013 között körül-belül ötmillióval nőtt az Egyesült Királyság lakossá-ga (majdnem annyival, mint az ezredfordulót megelőző négy évtized-ben), amelynek fővárosa mára az Európai Unió leg-zsúfoltabb metropolisza lett. A demográfia mellett az építészetben is volt egy nagy bumm: Londonban ugyanis hatvannégy olyan épület található, amely száz méternél magasabb, és ezeknek több mint a felét az elmúlt 17 évben építették. A formájuk miatt néhányat olyan vicces becenevekkel illetnek, mint a Borotva, az Uborka vagy épp a Sajtreszelő.London ezzel sok egyéb dolog mellett „a felhőkar-colók városa” is lett. A lista-vezető amúgy a maga 87 emeletével és 310 méteré-vel a The Shard, azaz a Szi-lánk. Ez vagy bármely másik „kistestvére” nem éppen az az építmény, amely diszkréten belesi-mul a városképbe. Persze, London építészetének eklektikussága nem új keletű, mégis például az 1532-ben épült St Andrew Undershaft-templom és a mögötte tornyosuló Ubor-ka egy és ugyanazon fotón egészen megdöbbentő hatást kelt. Hasonló vizuá-lis sokk éri az embert, ha a London Eye tetejéről, 135 méter magasból pásztázza az alatta elterülő tájat; a város több pontján ágas-kodó daruk egyébként arra engednek következtetni, az ilyen-olyan irányú növe-kedés egyhamar nem ér véget.Ami a képeslapról lemaradtAz a veszély azért talán nem fenyeget, hogy 20, 50 vagy 100 év múlva ne ismernénk rá a szigetor-szág fővárosára. Ikonikus építményei a sokszor zava-ros történelem szemtanúi-ként igazítanak útba évszá-zadok, sőt, évezredek óta: elég, ha csak az ókorból származtatott londoni kőre gondolunk! Ezek a memen-tók jelentik az állandóságot az örök változásban: ural-kodók, pártok, trendek jöhetnek-mehetnek, mégis van, ami ugyanaz marad. Ez a tudat azért eléggé meg-nyugtató.Mégis: a Westminster hídon átsétálni kifejezetten szürreális élmény volt. A lámpaoszlopok mellett, illetve a parlament előtti téren virágok és mécsesek sokasága emlékeztetett a mindössze hat nappal korábban történt terrortá-madásra, amely öt ember életét követelte. Ami néhány napja a Londonon kívüli világ számára – így nekünk is – még „csak” a tévé képer-nyőjén és az online hírportá-lokon létezett, piros keretes, rendkívüli hír formájában, valósággá vált. És ebbe a valóságba ránt vissza mind-untalan a fokozott rendőri jelenlét is, ami igazából már csak nekünk, alkalmi látoga-tóknak szúr szemet.Ezeréves akksiAz Angliában eltöltött öt nap alatt nemcsak a londoni pezsgőtablettából kaptunk, hanem a vidék nyugalmá-ból is. Oxfordban a közép-kori vár és kriptája nyújtott olykor – szó szerint – kísér-teties élményt. A komple-xum egészen 1996-ig bör-tönként (is) működött, és első rabjai neveletlen diá-kok voltak. A windsori kas-tély – II. Erzsébet egyik hét-végi rezidenciája – nem kisebb múltra tekint vissza, mégis egészen más hangu-latot áraszt. A mindenkori királyi udvar pompájáról árulkodik minden, még Mária királyné híres baba-háza is. A makett a szó leg-szorosabb értelmében való-sághű, hiszen készítői min-den aprócska részletre gon-doltak a lakosztályok beren-dezésekor. A babaházban még áram, működő lift és hideg-meleg víz is van.Harmadik, egyben utolsó vidéki állomásunk Canter-bury volt. Aki egyszer már járt a Világörökség részét képező katedrálisban, nehezen tud elszakadni tőle: kicsit olyan érzés, mintha az ember ottfelej-tette volna – nem a telefon, hanem a saját maga töltő-jét. Egy olyan építészeti remekműről van szó, amelynek legrégebbi részét, a kriptát még a román korban, 600 körül építették. A székesegyház lenyűgöző méretei, szín-pompás ólomüvegablakai – ezek közül egyébként négy egy magyar művész, Bossányi Ervin munkája – őszinte számvetésre kész-tetik az embert. Bármilyen elcsépelten is hangzik, a templom valóban hidat teremt a múlt és a jelen között, hiszen az 1300 éves főhajó mind a mai napig egyházi szertartások és hangversenyek helyszínéül szolgál.NEMESemes DóraLondon:galuska, mazsola és sodóA London Eye tetejéről (Fotó: Fodor Bálint)Régi és új (Fotó: Fodor Bálint)A Westminster-negyed a parlamenttelA Canterburyólomüveg- ablakai 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSZOLGÁLTATÁSMájusi fogadóórákPolgá rmest er, alpolgá rmest erekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2017. május 3-án (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc alpolgármester foga-dónapot tart 2017. május 10-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor alpolgármester fogadó-napot tart 2017. május 24-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Képvis előkBalogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányza-ti képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. május 3-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.), 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. május 2-án, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általá-nos Iskolában.Bizzer AndaNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2017. május 25-én (csütörtökön) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).Dénes Sánd or a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati kép-viselője 2017. május 11-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármes-teri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képvise-lője fogadóórát tart 2017. május 2-án, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Pali-ni Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.)Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselő-je fogadóórát tart 2017. május 2-án, kedden, 17- 18 óráig a Hevesi Sándor Általános Iskolában.Jerausek iSTván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. május 8-án (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.Karádi Ferenc a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2017. május 8-án (hétfő) fogadóórát tart 16.00 órától a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17.00 órától Miklósfán a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.). Tóth NáNDor a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2017. május 8-án (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. május 8-án, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gim-náziumban (Rozgonyi u. 23.), 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.comwww.kanizsatv.huwww.kanizsaujsag.huA Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Vegyész főiskola/egyetem megegyezés szerintKőműves szakmunkásképző megegyezés szerintLakatos szakmunkásképző megegyezés szerintEsztergályos szakmunkásképző megegyezés szerintPultos szakmunkásképző megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintÁcs szakmunkásképző megegyezés szerintHegesztő szakmunkásképző megegyezés szerintVillanyszerelő szakmunkásképző megegyezés szerintAutóbuszvezető szakmunkásképző megegyezés szerintGyártósori összeszerelő betanított munkás megegyezés szerintTöltőállomás kezelő betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei KormányhivatalNagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS- ÁLLÁSPiaci árak Kanizsán alma 200-320 Ft/kgfejessaláta 120-180 Ft/dbkaralábé 150-250 Ft/dbparadicsom 750-1200 Ft/kgeper 1500-1600 Ft/kg 2017. 04. 28. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 29., szombatPéterHéber-görög-latin eredetű, jelentése: kőszikla.Április 30., vasárnapKatalin, Kata, KittiA Katalin egyiptomi-görög-német-magyar eredetű, jelentése: korona, mindig tiszta. A Kata a Katalin magyar rövidüléséből, a Kitti pedig a Katalin angol becézőjéből önállósult.Május 1., hétfőFülöp, Jakab, MajaA Fülöp görög eredetű, jelentése: lókedvelő. A Jakab bibliai név, a héber Jákób (Jakov) görög változatának magyar formája, jelentése: sarkot fogó, elgáncsoló, csaló, aki a másik helyére lép. A Maja a római Maja istennő nevéből származik, egy másik magyarázat szerint a Mária és a Marianna német becézőjéből alakult ki.Május 2., keddZszSigmond, ZoéA Zsigmond germán eredetű, jelentése: győzelmes védő. A Zoé görög eredetű, jelentése: élet.Május 3., szerdaTímea, IrmaA Tímea görög-magyar eredetű, jelentése: jó + tisztelet. Az Irma az Irm- kezdetű germán női nevek önállósult becézője, Irmin germán istenség nevéből ered.Május 4., csütörtökMónika, FlóriánA Mónika lehet görög eredetű, s ekkor azt jelenti: magányos, egyedül élő. Lehet latin is, ebben az esetben: intő, figyelmeztető, tanító, sőt karthágói-pun is, ebben az esetben istennőt jelent. A Flórián latin eredetű, jelentése: virágos, virágzó.Május 5., péntekGyörgyiA Georgina magyarosítása, s így görög-latin eredetű, jelentése: földműves, gazdálkodó, dália, györgyike. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHirdetésUGYFELKAPU.MAGYARORSZAG.HUKERÜLJE ELA SORBAN ÁLLÁST!REGISZTRÁLJONAZ ÜGYFÉLKAPURA! , adó-ügyek, személyi okmányokügyintézése éjjel-nappal, egyszeruen.202x270mm_nav.indd 210/04/17 16:12 2017. 04. 28. | 19HirdetésKérjük, mondja el véleményét,vegyen részt a nemzeti konzultációban!Brüsszel veszélyeslépésre készül.A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket.Ön szerint mit tegyen Magyarország? 1.202x270mm_NK_kerdes.indd 120/04/17 08:54 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2017. április 29-május 5.Április 29., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Út-mutató (vallási magazin), 01:25 Balasport (regionális sporthírek), 01:55 Hír-adó, 02:10 Székely konyha, 02:40 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Út-mutató (vallási magazin), 08:05 Híradó, 08:20 Balasport (regionális sporthírek), 08:50 Székely konyha, 09:20 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Kis- és középvállal-kozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 15:20 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:15 Út-mutató (vallási magazin), 16:45 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Város Napja 2017 – ünnepi közgyűlés közvetítése felvételről, 19:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 20:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:25 1100 év Európa közepén: Nagyszeben és környéke (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:50 Fejezetek Magyaror-szág közlekedéstörténetéből – Kezdetek (ismeretterjesztő filmsoro-zat), 21:15 Sztárportré – Szűcs Judit, 21:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:05 Lapozó.Április 30., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:25 Város Napja 2017 – ünnepi közgyűlés közvetítése felvétel-ről, 01:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:25 1100 év Európa közepén: Nagyszeben és környéke (ismeretterjesztő film-sorozat), 02:50 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – Kezdetek (ismeretterjesztő filmsorozat), 03:15 Sztárportré – Szűcs Judit, 03:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:05 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Város Napja 2017 – ünnepi közgyűlés köz-vetítése felvételről, 07:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 08:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 08:55 1100 év Európa közepén: Nagyszeben és környéke (isme-retterjesztő filmsorozat) 09:20 Fejezetek Magyarország közlekedés-történetéből – Kezdetek (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:45 Sztár-portré – Szűcs Judit, 10:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:35 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Kis- és középvállal-kozások számára nyitva álló európai uniós pályázati lehetőségek – Vitályos Eszter államtitkár előadása, 15:40 Napi Kanizsa – újranéző, 16:10 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:40 Út-mutató (vallási magazin), 17:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet a református templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Szamos menti domb-ság, Mezőség, Kalotaszeg (ismeretterjesztő magazin), 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Sztár-portré – Mohamed Fatima, 20:40 Fejezetek Magyarország közleke-déstörténetéből – A kocsi története (ismeretterjesztő filmsorozat), 21:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:30 Lapozó. Május 1., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:25 Istentisztelet a református templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Szamos menti dombság, Mezőség, Kalotaszeg (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Sztárportré – Mohamed Fatima, 02:40 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – A kocsi története (ismeretterjesztő filmsorozat), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Isten-tisztelet a református templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Szamos menti dombság, Mezőség, Kalotaszeg (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 08:45 Sztárportré – Mohamed Fatima, 09:10 Fejeze-tek Magyarország közlekedéstörténetéből – A kocsi története (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:00 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Szamos menti dombság, Mezőség, Kalotaszeg (ismeret-terjesztő filmsorozat), 12:25 Sztárportré – Mohamed Fatima, 12:50 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – A kocsi történe-te (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:15 Lapozó, 18:00 Üzenet, 18:05 Út-mutató (vallási magazin), 18:35 Kanizsaiak (hírek vajdasá-gi testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 19:05 TV-torna Andival, 19:15 Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labda-rúgó-mérkőzés, 20:45 Rejtő Jenő: Kabaréjeleneket - a Hévízi VID-Ámító Társulat előadásában, 21:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Lapozó.Május 2., kedd00:00 Üzenet, 00:05 Út-mutató (vallási magazin), 00:35 Kani-zsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:05 Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labda-rúgó-mérkőzés, 02:35 Rejtő Jenő: Kabaréjeleneket - a Hévízi VID-Ámító Társulat előadásában, 03:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 04:00 Lapozó, 06:30 Üzenet, 06:35 Út-mutató (val-lási magazin), 07:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 07:35 TV-torna Andival, 07:45 Nagykanizsa – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:15 Rejtő Jenő: Kabaréjeleneket - a Hévízi VID-Ámító Társulat előadásá-ban, 10:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:40 Lapozó, 12:00 Út-mutató (vallási magazin), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykani-zsa – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Falco Szombathely – Egis Körmend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvá-rosunkból, Magyarkanizsáról), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:35 Lapozó.Május 3., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Falco Szombathely – Egis Körmend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturá-lis magazin), 08:00 Falco Szombathely – Egis Körmend NB I A-cso-portos férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:25 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:30 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Falco Szombathely – Egis Körmend NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:20 Kanizsaiak (hírek vaj-dasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:10 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 20:40 Híradó, 20:55 Székely konyha, 21:25 K’arc (kulturális maga-zin), 21:55 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 4., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési kép-viselő, 08:50 Székely konyha, 09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézen-gúzok (gyerekműsor), 12:55 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Olasz – magyar örökség: Itália vonzásában (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:15 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.Május 5., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Olasz – magyar örökség: Itália vonzásában (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:10 Gézengúzok (gyerekműsor), 02:40 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlé-si képviselő, 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Olasz – magyar örökség: Itália vonzásában (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:10 Aktuális – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi maga-zin), 12:55 Olasz – magyar örökség: Itália vonzásában (ismeretter-jesztő filmsorozat), 13:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 13:50 Aktuá-lis – vendég Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Honvéd7, 20:20 Híradó, 20:35 Hargita, 21:05 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 04. 28. | 21SportAlighanem a kanizsai sport történe-tében egyedülálló tény, hogy felnőtt szinten, olimpiai sportágban, valaki országos bajnokságról egyéniben három arany- és egy bronzéremmel tért haza. Molnár Flórának, a Délzalai Vízmű SE olimpikon úszójának mindez sikerült, s így szépen ívelő karrierje újabb mérföldkőhöz érkezett. A nagykanizsai kiváló-ság az utánpótlás korosz-tályokban bezsebelt érmei után először 2014-ben ünnepelhetett orszá-gos felnőtt bajnoki címet 50 méter gyorson, majd ezzel átfedésben jöttek a különböző világversenyek sikerei is, és Flóra így jutott el a tavalyi riói olimpiai játékokig. Most pedig a képzeletbeli dicsőségfalá-ra újabb három - női 50 m gyorson, 50 m pillangón és 50 m mellen elért - aranyérmet akaszthat fel, s persze ne feledkezzünk meg arról a bronzról sem, melyet 100 m gyorson szerzett.- Haladjunk időrend-ben az előző hét történé-seinek rekonstruálásá-val, tehát a debreceni ob első napján (eddigi) fő számodban, 50 gyorson azonnal a legfényesebb éremmel nyitottál.- Pedig igazából annyira nem is sikerült jól – szö-gezte le a 19 esztendős Molnár Flóra. - A szerda reggeli eredményekhez képest késő délutánra már javultam, de a győztes idő, a 25,41 így is gyakorlatilag fél másodperccel maradt el a legjobbamtól.- Az 50 m pillangó első helyét ugyanakkor vehetjük már a bravúr kategóriába?- Egyáltalán nem volt bra-vúros! Ahogy felépítettük az úszásomat, jobb ered-ményben bízhattam, ráa-dásul ahogy beértem, úgy a hangosbemondón 26,41-et értettem, ami azért még csúcsnak sem rossz, aztán az eredményjelzőn láttam, hogy 26,71-ről van szó. Per-sze jó érzés volt elsőként célba érni, azt nem vitatom.- Harmadik nap jött a 100 gyors, ami már neked „hosszútáv”.- Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn mögött lettem harmadik 55,52-vel, ami az idő szempontjából szuper, hiszen egyéni csúcs. Amúgy brutális volt az egész, a döntő után órá-kig csak „voltam” úgy-mond, nagyon kiúsztam magam, aztán amikor az ember kicsit magához tér, természetesen örül.- Az ob negyedik napján pedig robbant a meglepe-tésbomba: megnyerted az 50 méter mellúszást. Titokban remélted?- Egy olyan számra készülhettem, amelynél a döntőben nem görcsöl-tem, nem is volt miért, s nem volt megfelelési kény-szer. Az egyes pályán, nyu-godtam úszhattam - és tessék, országos bajnoki cím lett az eredménye. Azért gyorsan hozzáte-szem, ebben edzőm, Pol-gár Sándor szerepe is óri-ási, aki nagyon jól össze-rakta az úszásomat. Jól sikerült a bemelegítés is, szóval igazi örömúszás kerekedett az egészből, és a 32,12 fél másodperccel jobb az addigi topidőm-nél.POLGÁR LászlóHáro m arany, két egyéni kvóta, egy bro nzFlóra királynő trónra lépettA szenzációs ob-szerep-lés Flóra számára két egyéni világbajnoki kvótát jelent 50 m gyor-son és 50 m pillangón. A Sós Csaba szövetségi kapitány által kihirde-tett válogatott keret-ben egy harmadik helyen, a 4x100-as vál-tóban is szerepel Mol-nár Flóra neve, de a kanizsai sportoló azt mondja, ebbe a témába egyelőre nem érdemes belemerülni, mert ott „Katinka döntésének függvényében is alakul-hatnak még a dolgok”…Elit társaság. A 100 gyors eredményhirdetése, balról Verrasztó Evelyn (ezüst), Hosszú Katinka (arany) és Molnár Flóra (bronz) (Fotó: Magyar Úszó Szövetség)Flóra az 50 méteres pillangóúszás döntőjének megnyerése után (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportA vajdasági Magyarkanizsára volt hivatalos a Szan-Dia FSC látványtáncosainak küldöttsége, ahol az immár 25. Euro Show Dance Fest kereté-ben nyolc ország 1200 versenyzője mutathatta meg tudását a pontozóbíráknak. A nagykanizsa-iak öt gyakorlattal indultak, és végül egy arany- mellett négy ezüstérmet szereztek.A Szan-Dia FSC-eredményei. Fantasy csoport mini: 2. Eperkék (Bakonyi Sára, Kurucz Odett, Goór Lilien, Mányoki Jázmin, Kiss J.Kincső, Németh Lili, Kelemen Zsófia, Schnülle Johan-na, Kunvári Gréta, Tóth Míra). Open szóló gyerek: 2. Pokahontasz - Solymos Vivien. Open duó mini: 2. Tündérek (Csöndör Lili, Mányoki Jázmin). Open kis csoport: 1. Utódok (Andrasek Daniéla, Fritz Dorina, Horváth Panna). Free show szóló gyerek: 2. Wonderwomen - Ujj Viktória Zóra.- Újra nagyon büszke voltam a csajokra, hiszen ezúttal is sikeres megmérettetésen vagyunk túl, a vajdasági helyszín most is remek eredménye-ket tartogatott látványtáncosaink számára - mondta Vágó Diána edző. - A megmérettetés egyben jó felkészülés is volt a hétvégi Crystal Kupára, amelyet Kaposváron rendeznek.Még CéRonaldo is csak nézneHorváth “Mákos” Ferencről mindenki tudja, hogy a fut-ball és a sportok szerelmese, így egyáltalán nem újdonság, hogy az egy hét után is még mindig nagy hullámokat kavaró Real Madrid-FC Barcelona spanyol labdarúgó bajnoki őt is megihlette - főleg a Barca 3-2-es győzelme és Lionel Messi parádéja.Ennek apropóján immár ország-világ rácsodálkozhatott “Messi kedvence” nevű fagylaltjára, bár ez szűkebb hazánk-ban már nem tartozik a kínálat abszolút újdonságai közé.Az már más kérdés, hogy milyen lehetett a Real-drukker fia, Fecó reakciója a hétfői nyitást követően, de annyit elárulhatunk, néhány futballmérkőzést apa és fia külön néz, különben feszt „véres” szócsatát vívnának. Persze, a zrika így sem marad el. IngatlanAN:Belvárosi 35 m2-es üzlet, irodának, üzletnek, rendelőnek május 1-től kiadó. Érdeklődni: 30/474-5115.Szolgáltatás:Televízió javítás az Ön otthonában kiszállással. Balaskó István. Tel: 30/597-1530.Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., vala-mint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 20/510-2723.A sakkozók NB I B-s csa-patküzdelmeiben is lezárult a bajnoki évad, s az idény során felfelé ívelő teljesítménnyel, éremnek örülhettek a kanizsaiak.Aquaprofit-Nagykani-zsai TSK II (3.) - Decs 1990 (8.) 7,5:4,5NB I B Charousek-cso-port, sakkcsapatbajno-ki mérkőzés, 9. forduló. Kanizsai győztesek: Havanecz Bianka, Sipos János, Varga Richárd, Haselbach Dávid. Remi-ző kanizsaiak: Galyas Miklós, Bodó Norbert, Krutti Valér, Alex Krs-tulovics, Orsó Miklós, Ladányi Zsolt, Papp Nándor.A kanizsai második szá-mú sakkcsapat a baj-nokság során fokozato-san lendült bele, és mint a csoport tavalyi bajnoka, végül a har-madik helyen végzett. Így ebben a szezonban is elmondhatja magá-ról Papp Nándor, hogy két bajnoki pontvadá-szatban is érmes a maga módján: az immár tízszeres bajnok első legénységgel arany-, míg játékosként az NB I B-sekkel bronz-érmes. Ők isdobogónFotó: Polgár LászlóMár az Utódok is hozzák az érmeket a Szan-Dia FSC-nekArany és ezüstök 2017. 04. 28. | 23SportA Nagykanizsai TE 1866 cselgán-csozói meghívá-sos nemzetközi versenyen vettek részt a szlovéniai Ptujban, ahol hat ország (a házi-gazda Szlovénia mellett Horvátor-szág, Magyaror-szág, Monteneg-ró, Olaszország, Szerbia) 22 klub-jából 250 ver-senyző nevezett.A versenyen az U12-es korcsoporttól a felnőtte-kig indulhattak a dzsúdó-sok, az NTE-től öten léptek tatamikra, és a kanizsai sportolók két arany-, egy ezüst-, és két bronzérmet szereztek.U12-ben (2006-2007) Garai Emese 36 kg-ban három ipponos győzelmé-vel első helyezett lett, csak-úgy mint Szeghy Tamás, aki 35 kg-ban két ipponos sikerével győzött. Kovács Ákos 29 kg-ban két győze-lemmel és egy vereséggel harmadikként zárt. U15-ben (2003-2005) Kőrösi Balázs 66 kg-ban a dobogó második, míg U18-ban (2000-2002) Ludnik Máté 66 kg-ban a dobogó har-madik fokára állhatott.- Valamennyi sportolónk munkájával elégedettek lehettünk - mondta Mester Józsefné. - Közülük is egyenletes teljesítményé-vel és küzdeni akarásával kitűnt Garai Emese, aki három ipponos győzelmé-vel utasította maga mögé idősebb ellenfeleit.Ugyan a megyei első osztályú labdarúgó-baj-nokságban az UFC Nagykanizsa szabadnapos volt a legutóbbi hétvégén, de nem alakult ked-vezőtlenül szá-mára a forduló, hiszen a Csács-Nemesapáti SE-vel úgy kerültek azonos meccs-számra, hogy a kanizsaiak négy-pontos előnyéből három megma-radt, és ez több mint bíztató...Múlt hétvégén a történé-sek fő sodra Dél-Zalában folyt, hiszen szombaton a most már egyértelműen a dobogóra hajtó Szepetnek 0-0-t játszott a Zalakomár-ral, vasárnap pedig a Hor-váth-Méh Kiskanizsai Sás-kák SE a jelenleg harmadik Olajmunkás SE-t fogadta. Nem véletlen, hogy a Sze-petnek játékos-edzője, Cs. Horváth Gábor “Cseme” még jobban szorított egy Sáska-sikerért, esetleg dön-tetlenért, és a korlát mellett figyelte a történéseket Sző-ke Ádám “Kis Topi”, a “Sze-pi” egyik szélsője is.A Sáskák jól tartotta magát, az első félidőben egyenlített is, ekkor azonban már lázas telefonálgatás zaj-lott, hiszen az UFC szakmai stábja, Gombos Zsolttal az élen, Semjénházára tartott a “Semjén-Csács” meccsre.- Keressétek már meg a Szasza vagy a Zola számát, kint hogy áll a meccs - szól-tak Csemének, aki gyorsan kapta is az infót a Rácz Sza-bolcs-Boros Zoltán vonal-tól, és már adta is tovább: kettő nulla a Csácsnak...A második félidők azon-ban tartogattak változáso-kat mindkét helyszínen. A Semjénháza végül döntet-lent játszott a Csáccsal egy fordulatos meccsen, ami az UFC számára feltétlenül kedvező eredmény, a Kiska-nizsa pedig – egy rövidzár-lat következtében – két gólt kapott, így a Gellénháza elvitte a három pontot. A Nagykanizsa ezzel három egységgel áll üldözője előtt, míg a Szepetnek öt pont hátránnyal követi a Gellénházát.Történetünk főszereplő csapatai a mostani hétvé-gén ugyanazok maradnak, hiszen az UFC szombaton 11 órától a Semjénházát fogadja, míg a Kiskanizsa vasárnap Nemesapátiba látogat. POLGÁR LászlóLedolgoztákA Kanizsai Vadmacskák SE amatőr női NB I-es kosárlabda-csapata a 9-16. helyért folytatja bajnoki szereplését, amelynek első állomása az MTK Budapest II elleni páros mérkőzés volt.Gábor Erzsébet tanítványai a fővárosban kezdtek, és az első meccs első két negyedében nem is kosaraz-tak rosszul, a nagyszünet után viszont az MTK II kihasz-nálta védekezési hibáikat, és megfordította a mérkő-zést. A találkozó végig szoros volt ugyan, de a buda-pestiek szereztek ötpontos előnyt (66-61) a nagykani-zsai visszavágóra.Hazai környezetben Fekete Csilláék az első negyed-ben még nem tudtak ellépni ellenlábasuktól, a máso-dik negyedben aztán egy 20-11-es etapot produkálva már náluk volt az összesített előny, amit a harmadik tíz percben növelni is tudtak. A vendégek az utolsó felvo-násban aztán egy nagy hajrával próbálkoztak, de a vendéglátók ezt jól ellensúlyozva megnyerték az összecsapást (74-63), és egyben a párharcot is. A KVSE legeredményesebbje, Fuisz Viktória a páros meccsen 51 pontig jutott.A Kanizsai Vadmacskák SE április 29-től a Kecskemé-ti KC ellen folytatja a rájátszást, az első mérkőzést ide-genben vívják.Garai ptuji remekléseGarai Emese ezúttal is nemzetközi csel-gáncsversenyen szerzett elsőségetMegy a számolgatás ezerrelLukács István (jobbról) nagy hévvel rohamozta a Gellénháza kapuját(Fotó: Polgár László) 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKNyíriné Kovács Eszter a húsvétra négyfajta süteménnyel készült, ezek közül nem maradhatott ki a madár-tej szelet sem. A fiatalasszony nagy rajongója a különleges sütemények-nek, de gyűjteményét klasszikus, jól bevált receptek is gazdagítják. Sütés iránti szenvedélye a gyermekkorra vezethető vissza, ma már saját gyer-mekei segédkeznek neki, ugyanúgy, mint ő egykor az édesanyjának. Eszti nem sajnálja az időt a süte-mények készítésére, bár kereskede-lemben dolgozik, így, mint fogalma-zott, sokszor előfordul, hogy éjjel készül el a hétvégére, vasárnapra, vagy ünnepnapra tervezett édesség. - De a sütés engem nyugtat, kikap-csol az egész napos munka után – szögezte le. A madártej szelet hozzávalói:Tészta: 8 tojásfehérje, 8 evőkanál kristálycukor, 8 evőkanál liszt, egy kevés sütőpor, (ebből piskótatészta készül)Krém: 2 kanál porcukor, 25 dkg Rama margarin (habosra keverni), 8 tojássárgája, 6 dl tej, 5 evőkanál liszt, 3 evőkanál kristálycukor, 2 csomag vaníliás cukor. Ezt fel kell főzni, és a vajas krémmel összekeverni, fontos, hogy csak akkor, ha kihűlt.Díszítés: 4 dl tejszín, 1 csom. habfix. A piskótára kerül a kihűlt krém, majd a felvert tejszínhab. Tortadarával díszíthetjük a süteményt.HIRDETÉSGasztroKanizsaheti horoszkópKos 03.21-04.20. Hamarosan ismét jókedvre de-rülhet. Nem kell egyedül éreznie magát a hétvégén, mert a barátai egymásnak adják majd a kilincset.Bika 04.21-05.21. Értékteremtő energiája szerencsére nem lankad semmit sem. A szépséget megtalálta, de a lelki békéjére még nem tudott rálelni. Dolgozzon rajta.iKrek 05.22-06.21. Véletlenül egy új kapcsolata ki-alakulásának lehetnek részesei a legközelebbi ismerősei. Drukkol-niuk nem kell, mert simán megy minden.Rák 06.22-07.22.A bolygóállások szerint kegyeibe fo-gadja önt a Gondviselés. Protekcióra is számíthat, így nem kell megküzde-nie semmiért sem a munkahelyén. Oroszlán 07.23 - 08.23. Ha nem akar álmatlan éjszakákat okozni a párjának, akkor ne tussolja el az esti kimaradozásait. Próbáljon ésszerű magyarázatot találni mindenre.Szűz 08.24-09.23. Kicsit fogjon vissza a kemény, meg-mondós stílusából. Ha így tesz, könnyebben találhat magának egy megértő, szerető társat is.Mérleg 09.24 -10.23.Érzelmi életére ezután sem az ál-lóvíz lesz a jellemző. Egy találkozás felkavarja a hullámokat. Vigyázzon, nehogy felugorjon a vérnyomása.sKorpió 10.24-11.22. Fordítson több időt érzelmi életére, és ne forgácsolja szét az energiáját. Bár az időjáráson ez nem látszik, közele-dik a május, és önre nagy feladat vár.Nyilas 11.23-12.21. Lehetőleg ne vigye túlzásba se az étkezését, se a sportot, se az egyéb élvezeteket. Csak az egészsége megőrzésére koncentráljon.Bak 12.22 - 01.20. Ne magát hibáztassa, ha ezekben a szeles, havas, esős napokban nehe-zen viseli a bezártságot. Olvasgasson romantikus könyveket esténként. Vízöntő 01.21-02.19. A bolygóállások szerint hamarosan olyan erős lesz önben a flörtölési hajlam, hogy még dolgozni se lesz kedve. Ezt azonban ne verje nagy-dobra.Halak 02.20-03.20. Ne lepődjön meg, ha nem valósul-nak meg a romantikus elképzelései. Nyugodtan fantáziáljon tovább, hi-szen ami késik, nem múlik. Nyíriné Kovács Eszterkonyhájában sokszor éjjel készülnek az édességekFotó: Gergely SzilárdA család egyik kedvence |