* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
4.82 MB | |
2020-12-22 10:20:27 | |
Nyilvános 643 | 1112 | Kanizsa 2017. 027-028. szám augusztus | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 27. SZÁm, 2017. AUGUSZTUS 18. Fotó: Bakonyi Erzsébet Veled, Uram! 3, 9, 10, 11, 12 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT Csaknem kétmillió forintból végeznek állagmegóvó munkálatokat a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házon. Az épületen kicseréltek több nyílászárót, és már elkezdték a falak talajvíz elleni szigetelését. A munkával hamarosan végeznek a szakemberek, akik 80 év garanciát vállaltak. Mint Tóth István intézményegység- vezető elárulta, ez egy speciális eljárás: saválló acéllemezt préselnek be a téglasorok közé a fugába, és ezek, egymást fedve, megakadályozzák, hogy a víz feljusson a falakba. Súlyos baleset történt a minap az M7-es autópályán Galambok térségében. Eddig tisztázatlan körülmények között egy magyar rendszámú kamion az árokba borult a sztráda Budapest felé vezető oldalán. A jármű letért az útról, majd 80-100 méteren átszakította és maga alá gyűrte a szalagkorlátot, valamint letarolt egy segélyhívó állomást. Ezután a vezetőfülke az árokba borult, a sofőr pedig a kabinba szorult, őt háromórás munkával szabadították ki a tűzoltók a roncsok közül. A kamion vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. a hét sz áma: Küzdelem a so fő r é r t VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Retro véradóhét Sikeres volt a Vöröskereszt hagyományos augusztusi véradóhete Kanizsán: csaknem ötszáz életet lehet megmenteni a 166 önkéntes vérével. A humanitárius szervezet munkatársainak tájékoztatása szerint ezúttal is a régi véradókra számíthattak, az újak száma elenyésző volt. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő – rendszeres véradóként – most is nyújtotta karját, s ezzel megmentett három életet. Kanizsa 2.000.000 Fotó: Jancsi László IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: Jancsi László Fotó: Jancsi László A HÉT TÉMÁJA 2017. 08. 18. | 3 Ma már színháztörténet: kétszer is színre került Kanizsán a piarista költő darabja. Előbb a már végét járó diktatúra idején, 1988 tavaszán játszották a Felsőtemplomban az István király erősen tömörített diákváltozatát. A Szent Jobb országjárása során a veszprémi székesegyházba is elkerült, a szent király ereklyéje előtt szintén előadták a nagykanizsai hittanosok. Rá mintegy negyedszázadra pedig a teljeset rendezte meg Kereszty Ágnes. 2012. június 14-én, csütörtökön 19 órakor a Medgyaszay Házban mutatta be Sík Sándor István király című drámáját a Piarista Diákszínpad. A legnagyobb videó megosztó négy részben teszi újranézhetővé. A nem könnyű akadályt szorgalommal, lelkesedéssel vett színjátszók megérdemlik, hogy nevük felsoroltassék. István király: Rachler Áron; Gizella királyné: Dernánecz Daniella; Ilona, Imre királyfi özvegye: Nagy Viktória; Vazul herceg: Rafael Mózes; Gyöngy, Vazul felesége: Varga Odett; Péter herceg: Bognár Bence; Aba Sámuel: Szalay András; Buda, udvari ember: Kovács Sándor József; Sebös, Buda fia: Csikós Márk; Szalók úr: Haracsi Richárd; Gellért, csanádi püspök: Oláh Norbert; Walter kanonok: M e z r i c z k y M a r c e l l ; Ajtónállók: Sali Patrik és Koós - Hutás Sebe; M a g y a r o k Nagyasszonya: Farkas Viktória. A szereplők között Buda, udvari emberként felfedezhetjük az azóta filmvásznon (Szürke senkik) is nem kicsit (Magyar Filmdíj) alakító színész- hallgatót: Kovács S(ándor) Józsefet. Kereszty tanárnő előző diákszínpadi munkáiról a Kanizsa rendre hírt adott. 2008-ban A három fa legendájával kezdtek. Fő üzenete a n o r v é g mese adaptációjának ez lehetett: Mit tesz Isten azokkal a vágyakkal, amelyeket a szívünkbe ültetett? 2009(!)-ben a Piarista Diákszínpadról szólt Anouilh mondata: Az országnak rád van szüksége! A Jeanne d’Arc történetét alapul vevő A pacsirtát a júniusi kanizsai bemutató után ősszel a fővárosban is több helyen előadták. A kulcsmondat, amely így szól: „A valódi csodák azok, amiket az emberek Istentől nyert értelmükkel és bátorságukkal, maguk hajtanak végre” rendre beigazolódik. A 2010-es város napjára adták ajándékba Moliére Szerelemdoktorát, 2011- ben újrakezdésről, házépítésről hallhattunk, nagy szavak nélkül Tamási Áron Vitéz lélek című példázatában: „Ott kezdem, ahol egy vesztett embernek s egy vesztes nemzetnek kezdeni kell. Kicsiből, alázatosan és hittel. Isten egy kicsi hógolyót adott a kezembe, ami hitből és akaratból volt, patyolat fehéren! Én elindítottam ezt a hógolyót, s most úgy látom, hogy görgeteg lesz belőle!” A tanárnő méltó utolsó nagykanizsai munkája 2012–ben ez az István király volt, melyben államalapítónk kimondja küzdelmének célját: „A gyenge magyar ellen, az erős magyarért. A mai nyomorúság magyarja ellen: a holnapi nagyszerűség magyarjáért.” Ha még itt lenne, vajon mit vinne színre 2018– ban…? PAPP János A gyenge magyar ellen, az erős magyarért István király: Akarom, hogy éljenek! A szöveg nélküli zárókép István király országfelajánlása után: már az államalapító nélkül borulnak bizalommal mennyei édesanyjuk elé a magyarok Hosszú vastaps a darab végén, középen Kereszty Ágnes művészeti vezető A vasárnapi nagykanizsai városi ünnep postázott meghívóján nagyon is a mához szól az idézet Sík Sándor drámájából: „Akarom, hogy éljenek, még ha ők maguk nem akarják is. Megépítettem az én nemzetemet, az én nemzetem ellenére is. Ezért állított ide az Úristen.” „A mai nyomorúság magyarja ellen: a holnapi nagyszerűség magyarjáért” 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés Aktuális 2017. 08. 18. | 5 A tavalyihoz képest jóval több munkája volt idén nyáron a zalai katasztrófavédőknek. Míg 2016-ban az elmúlt tíz év legnyugodtabb nyara volt, az idei - az eddigi esetszám miatt - a legmozgalmasabbnak ígérkezik. Havi szinten 70-80 riasztás érkezett a tűzoltókhoz csak Nagykanizsán és környékén, tudta meg a Kanizsa a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. Megnövekedett a műszaki mentések és a tűzesetek száma is, tájékoztatott Cseresznyés Dániel. - Zala megyére háromszor is szélsőséges időjárás csapott le, amelyre eddig ritkán volt példa. Az egyik vihar konkrétan Nagykanizsát és vonzáskörzetét érte július első felében. Ez nagyon magas műszaki mentésszámot generált a tűzoltóknak: számos esetben fák dőltek utakra, járdákra, járművekre, házak tetejére, valamint villamosvezetékeket rongált meg a vihar. Az utakról érkezett segélykérések száma is magasabb, mint tavaly. Július elején volt egy komoly baleset az M7-esen Nagykanizsa mellett, amikor egy külföldi busz ütközött a szalagkorlátnak, s a minap is hatalmasat küzdöttek a tűzoltók, mikoris egy fülkéjébe szorult kamionsofőrt mentettek ki 3 órás munkával. Emellett volt turistabusz- és személyautótűz is az utakon. S június végén volt az elmúlt 13 év legnagyobb tűzesete Zala megyében: a GE nagykanizsai raktárépületében keletkezett tűz. A legmagasabb, ötös kiemelt riasztási fokozatban dolgoztak a tűzoltók a helyszínen, mintegy hatvanan. Szerencsére sikerült megfékezni a tüzet, és ezzel többmilliárd forint értéket mentettek meg. - A tűzesetek számának növekedéséhez a több szab a d t é r i tűz is hozzájárult – tette hozzá Cseresznyés Dániel -, amely egyértelműen a száraz, forró nyárnak tudható be. A lakástüzek esetében pedig a tűzhelyen felejtett ételek okoztak riadalmat. A megnövekedett esetszám mellett azonban pozitívum, hogy nem történt olyan haláleset, amelynél a tűzoltóknak kellett beavatkozni. A kanizsai rendőrségnek a nyári időszakban az idegenforgalom miatt adódott többletmunkája, hiszen a turistaszezonban jelentős mértékben nőtt a letenyei határforgalom. Az elmúlt két és fél hónapban mintegy 420 ezer jármű haladt át a határon. Az előző év hasonló időszakához képest a járműforgalom 21, a személyforgalom 28 százalékkal nőtt az autópályánál, valamint a közúti átkelőn. A magyarok mellett a külföldi állampolgárok is nagy számban választották előszeretettel Letenyét, hiszen 38 százalékkal megnőtt az itt átlépő külföldiek, főként az ukránok száma. - A közlekedésbiztonsági mutatók jól alakultak az elmúlt időszakot nézve – hangsúlyozta Berke László, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetőhelyettese. - A kapitányság illetékességi területén javuló tendencia tapasztalható a személyi s é rül é s s e l járó baleseteket illetően. A n y á r o n egy halálos, 13 s ú l y o s sér ü l é s e s baleset volt az utakon, így összességében – a tavalyi évhez viszonyítva – 42-ről 25-re csökkent a személyi sérüléses balesetek száma. Az állampolgárok által bejelentett koccanásos esetek száma is mintegy harmadával mérséklődött. Az ezredes a balesetek számának csökkenését a rendőri jelenlét és az ellenőrzések fokozásában, továbbá az állampolgárok jogkövető magatartásának javulásában látja. A baleseteket kiváltó okok között továbbra is a gyorshajtás és az elsőbbségi jog meg nem adása szerepel az élen. Kevesebb volt a nyáron a kerékpáros baleset is, de a hat eset közül egy hal á los és négy s ú l y o s sérül é - ses volt. A bűnügyi mutatókat tekintve is feltehetően jó nyarat zár a kapitányság. Többségében továbbra is a vagyon elleni jogsértések dominálnak, valamint az utóbbi időszakban egyre több - falunapokon és különböző szórakozóhelyeken - az erejét fitogtató egyén. Ellenük általában garázdaság címen indul eljárás. - Térségünkben is rendszeresek a megtévesztéssel, csalással elkövetett jogsértések, így a nyár folyamán is több esetben sikerült pénzt kicsalni többnyire idős állampolgároktól. Igaz, évről-évre csökken a kapitányság területén a bűncselekmények száma, az elmúlt időszakban egy súlyos eset is történt Nagykanizsán. Ez egy nem klas�- szikus értelemben vett emberölés – mondta Berke László -, hiszen egy elhúzódó családi viszály következtében szúrta le férjét az elkövető, aki azóta beismerő vallomást tett. A kapitányságvezetőhelyettes arról is beszámolt, hosszas nyomozás után, az elmúlt hónapban sikerült egy kanizsai drogdílert elfogni, akinek lakásában jelentős mennyiségű anyagot és készpénzt foglaltak le a rendőrök. VUK Anita Rendőrök és tűzoltók akcióban Viharok, balesetek, gyilkosság Nőtt az utakról érkező segélykérések száma is (Fotó: ZMKI) 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP oktatás Idén több mint száz új hallgatóval gyarapodik a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának közössége – és ez a szám még tovább nőhet, hiszen egy hét múlva a pótfelvételi ponthatáraira is fény derül. Július végén, a ponthúzást követően, pozitív tendenciákról számoltak be a kanizsai kampuszon. A ponthatárok nem vagy alig nőttek a tavalyihoz képest: az általános felvételi eljárásban – a keresztféléves tanulókkal együtt – így 2017-ben több mint száz új hallgatója lett a PEN-nek. Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta igazgatóhelyettes azt is elmondta: szeptembertől az összes meghirdetett szakot elindítják az iskolában. – A felsőoktatási szakképzésekre, valamint az alap- és mesterszakokra is elegendő számú hallgató jelentkezett, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar felsőoktatási kínálatban van igény a PEN képzéseire – mutatott rá. – Például a duális formában is meghirdetett informatika és turizmus alapszakok iránt, az elmúlt évekhez képest, nőtt az érdeklődés. Mi ebből arra következtetünk, hogy a cégek után most már a diákok is kezdik felismerni a gyakorlati oktatással járó előnyöket. Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta egy érdekes fordulatra is felhívta a figyelmet: az új hallgatóknak mindös�- sze negyven százaléka nagykanizsai. – Most sokan jelentkeztek Kaposvárról és Zalaegerszegről, néhányan pedig Pécs környékéről. A hallgatóink többsége kisebb zalai és somogyi településekről érkezik, de Vas megyéből is jönnek. Még egy váci mesterszakos, levelezős tanulónk is lesz. Ez megint egy olyan fejlemény, aminek csak örülni tudunk: egyfelől tágul a beiskolázási körzetünk, másfelől lassan csökken a fővárosi és a külföldi városok, intézmények elszívó ereje. Elenyésző számban, de azért a PEN-en is rendre akadnak néhányan, akik élnek a pótfelvételi lehetőségével. A tapasztalatok szerint általában olyanokról van szó, akik a februári jelentkezési határidő után döntötték el, hogy folytatnák tanulmányaikat – jellemzően valamely levelező- vagy felsőoktatási szakképzésen. – A pótfelvételi ponthatárait várhatóan augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra, az érintetteket aznap este ugyanúgy SMS-ben értesítik a felvételi eredményéről – mondta Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta. – Mivel a regisztrációs hét szeptember elején lesz nálunk, ezért a pótfelvételizők sem csúsznak le a beiratkozásról, a kollégiumi jelentkezésről vagy épp az „Elsős napok” elnevezésű programunkról, amely az ismerkedést és a közösségépítést szolgálja majd. NEMES Dóra Pozitív tendenciák a PEN-en A PEN-re érkezőket jó hangulat és remek közösség várja (Fotó: PEN) A legszebb kertek már megvannak, most a kanizsaiak kedvencét keresik. A helyi forduló lezárultával sem ér véget a „Legszebb konyhakertek” verseny: az önkormányzat idén is közönségszavazást indított a Facebookon. Tavaly hirdettek először közönségversenyt a „Legszebb konyhakertek” helyi fordulójához kapcsolódóan a legnagyobb közösségi portálon. Akkor több mint 30 ezren keresték fel az oldalt, tájékoztatta a Kanizsát Dénes Sándor polgármester. – Az országos és a helyi közönségszavazás a kertmozgalmat népszerűsíti, de emellett szeretnénk, ha minél többen megismernék a területi forduló helyezettjeit is – árulta el. – A jövőben is buzdítjuk azokat, akik időt és energiát nem sajnálva művelik a kertjüket: merjék megmutatni, és legyenek büszkék a munkájukra! A zsűri által legszebbnek ítélt huszonhét kertről kilenckilenc fotót töltöttek fel a „Legszebb kertek Nagykanizsa” elnevezésű Facebook-oldalra. A sorszámmal ellátott képekre lájkokkal lehet szavazni, szeptember 5-én 8 óráig. Minden felhasználó csak egyszer voksolhat. – A helyi forduló ünnepélyes eredményhirdetését szeptember közepén tartjuk, ekkor adjuk át a közönségdíjat is – mondta a polgármester. – Az országos verseny díjátadója szeptember 24-én lesz az OMÉK-en, Budapesten. Tavaly a csaknem hatvan elismerésből öt Nagykanizsára került – bízunk abban, hogy idén is szép számmal hozunk haza díjakat. NEMES Dóra Aktuális 2017. 08. 18. | 7 Egyedülálló értékek Megkezdődött a Mura Menti Napok rendezvénysorozata Letenyén. A megnyitón Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a Mura mentén olyan egyedülálló turisztikai, természeti és agrárgazdasághoz, a helyi termékekhez és termelőkhöz köthető kultúra létezik, amit érdemes megújítani. - Mindezt pedig a világ számára is meg kell mutatni, hogy ezáltal elismeréshez és megélhetéshez jussanak az itt élő emberek és közösségek, természetesen fenntartható fejlődési pályán maradva – szögezte le Cseresnyés Péter. - Így elsődleges cél helyreállítani a vidéki élet becsületét és vonzerejét. Mint mondta, mindezt a vidéken élők törekvéseinek és ötleteinek felkarolásával lehet megtenni, úgy, hogy támogatni kell mindazokat, akik megtöltik tartalommal és értékkel ezeket a fogalmakat. Őket segíti és karolja fel a Mura-program is, amely a térség gazdaságfejlesztésére fókuszál, s Dél-Zala előrelépését segíti. PÉTER Árpád Cseresnyés Péter: Elsődleges cél helyreállítani a vidéki élet becsületét és vonzerejét Erre a kertre is lehet szavazni a Facebookon Melyik lesz a közönségkedvenc? 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra Hevesi Sándor Művelődési Központ Augusztus 28-29., 9-16 óra Gyermek agykontroll tanfolyam Vezeti: Kelemen Gyula oktató Augusztus 28., 18 óra A Magyar Fotográfia Napja „Hóképe” - Gyertyánági István, a Kanizsa Fotóklub tagjának kiállítása Megnyitja: Peterman Károly Megtekinthető szeptember 20-ig a HSMK színházi előcsarnokában. Medgyasza y Ház Augusztus 24., 19 óra A Merry Go Round Duo koncertje Igényes lounge zene összekomponálva híres, örökzöld vagy éppen mai slágerekkel . Programajánló Aug. 17-23. 15.30 EGY KUP AC KUFLI magyar családi animációs film (71’) Aug. 17-23. 15.30 AZ EMOJI FILM szinkr. amerikai animációs film (91’) Aug. 17-23. 16.00 A MOGYOR Ó MEL Ó 2. szinkr. kanadai-amerikai- dél-koreai animációs film (91’) Aug. 17-23. 17.15 MINDE N, MINDE N szinkr. amerikai romantikus film (96’) Aug. 17-23. 17.45 A SZERE NCSE HÁZA amerikai vígjáték (88’) Aug. 17-23. 18.15, 20.30 PAPP A PIA magyar vígjáték (105’) Aug. 17-23. 19.30 A SETÉT TORO NY szinkr. amerikai sci-fi (95’) Aug. 17-23. 20.00 ANNABELLE : A TERE MTÉ S szinkr. amerikai horror (109’) augusz tus 17- augusz tus 23. m űsora Szerelem, buli és sok-sok zene Szokatlan módon csütörtök helyett kedden került a hazai mozikba a legújabb magyar produkció, a Pappa Pia. A Filmalap által támogatott romantikus vígjátékban sok ismerős arcot láthatunk, feltűnik Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Stohl András és Dobó Kata is. A hetvenesnyolcvanas évek örökzöld slágereivel tűzdelt film valójában egy Dunaparti lepukkant csónakház megmentéséről szól, s persze a szerelmi szál sem hiányzik a történetből. A kérdés – amire természetesen a vígjáték végére megkapjuk a választ - csupán annyi: romkocsma, vagy csillogó bulipláza lesz az egykor szebb napokat megélt épületből? Ezt ajánljuk! A Cinema Nagykanizsa Kultúra 2017. 08. 18. | 9 Istenfélő szent volt vagy mindig tettre kész katona? Szenvtelen törvényhozó vagy tépelődő ember, akinek a vállát egy egész nép sorsa nyomta? Esetleg máig ható paradigmaalkotó, korunk vezérigazgatóinak prototípusa? Mindez egyesült Szent Istvánban, akinek alakját ezer év alatt megannyi módon ragadta meg a magyar művészvilág – ezzel is igazolva Dobsa Lajos szavait a reformkorból: „Első király volt ő e hon felett! S utolsó lesz, kit népe elfeled.” A történelmi források kevés tájékozódási pontot adnak az államalapító király kinézetét illetően. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött koronázási palást inkább csak István alakjának körvonalát sejteti, és a középkorból fennmaradt írásos emlékek is mindössze két tulajdonságát emelik ki: az egyik szerint szakállas, a másik szerint alacsony termetű volt. Ma mégis mindenkiben él egy jól beazonosítható Szent István-arc, aminek kialakulásához azonban hosszú út vezetett. Lehota M. János esztéta szerint három-négyféle István-ábrázolást is megkülönböztethetünk, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a történelem előrehaladtával minden korszak igyekezett egy kicsit a maga képére formálni őt. – A középkori ikonokon kevés hangsúlyt fektettek a tényleges kinézetre, a stilizált alakokat ugyanakkor könnyen azonosíthatjuk a belső tulajdonságokat szimbolizáló attribútumok révén – mutat rá az esztéta. – Istvánt ekkoriban jellemzően idősödő királyként örökítették meg, kezében az országalmával, fején koronával és – már László korától kezdve – glóriával. A szentek és a szent királyok életét bemutató hagiográfiai ábrázolásmód a szentséget és az ahhoz társított személyiségjegyeket, így a bölcsességet és a fenséget emeli ki. Ezzel szemben a 17. századtól István kereszténysége követendő példaként került előtérbe, hiszen a török hódoltság után a magyaroknak szükségük volt hitük újbóli megerősítésére. A művészetben vissza-visszatért témaként István megkeresztelkedése vagy az ország felajánlása Szűz Máriának. – Egyetlen művészi megközelítést sem lehet az adott történelmi közegből kiragadni – emlékeztet Lehota M. János. – A Habsburgok korában Istvánra elsősorban államalapítóként tekintettek, a nemzeti mozgalmak idején történelmi hősként, a Rákosikorszakban pedig személytelen törvényhozóként. A 19-20. században egyébként számos lovasszobor készült, amelyek tettre kész, eltökélt és talán kissé katonás alakként tüntetik fel a negyvenes éveiben járó Istvánt. Lehota M. János példaként hozza Stróbl Alajos budavári lovasszobrát – mint mondja, Stróbl olyan maradandó és markáns vonásokat kölcsönzött a királynak, hogy István neve, sőt, még a rockopera hallatán is sokaknak ez az arckép jut az eszébe. – Hiába beszélünk rockzenéről, tulajdonképpen ez is az ikonográfiáról szól, arról, hogy a különféle hangsúlyeltolódások fényében milyennek képzeljük el őt? Az István, a királyban, ahogy a cím is sugallja, uralkodói mivolta felől közelítették meg. A ’90-es évekbeli feldolgozásban a korona állt a középpontban, a 2013-as verzióban pedig a történelmi döntés előtt álló, tépelődő István személyisége, emberi oldala dominált. A magyarok első királya az irodalmárokat is megihlette: Katona József egy német drámát fordított le és dolgozott át, a Kossuthdíjas Sík Sándor piarista tartományfőnök háromfelvonásos tragédiát írt, Szabó Magda történelmi játéka pedig István keresztelkedésének előestéjén játszódik. – Istvánt a legnagyobb európai uralkodók sorában tartjuk számon, hiszen azok közé tartozik, akik megalapozták Európa mai arculatát – véli Lehota M. János. – Az ő személye és a kereszténység felvételének korszakalkotó tette egyazon lap két oldala. Mivel István döntése ezer év távlatából is érvényes és aktuális, nyugodtan mondhatjuk, hogy az államalapító, a szent és a magyar király mellett paradigmaalkotó is volt, aki ma is példa arra, hogyan kell vezetni egy államot, egy céget vagy épp egy családot. NEMES Dóra Hogyan kell vezetni egy államot, egy céget vagy épp egy családot? Benczúr Gyula híres képén Szent István a Szűzanya oltalmába ajánlotta az országot 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem Így vall Eric Clapton a The Autobiography című, 2007-ben megjelent önéletrajzában a Szűzanyával való találkozásáról, amelynek élménye ihlette 1987-ben, egy rehabilitációs otthonban, a Holy Mother című világhírű szerzeményt, ami egy mélyről jövő rockfohász, hálaadás és hitvallás egyben. S ahogyan az alkohol bűvkörébe került rockikon, úgy mindannyian, bármely pillanatban találkozhatunk égi édesanyánkkal, aki hív, vár, szólít bennünket, és azt ígéri, szószólónk, védelmezőnk, patrónánk lesz az égben, s „cserébe” csak annyit kér: imádkozzunk és szüntelen, buzgón keressük Istent. Idén úgy alakult, hogy – a mindennapi imák mellett - a szegedi, a csíksomlyói, a mátraverebély-szentkúti ferenceseknél, Máriapócson, görögkatolikus barátainknál és Pásztón, könnyező szobrainál is találkoztunk a Szűzanyával, Szeplőtelen Szívébe téve lelki terheinket, hálát adva és oltalmát, segítségét kérve. A zarándokutakon nem a csodát reméljük – bár abból is akad szép számmal minden kegyhelyen, amit köszönő táblák, gyógyulások, eldobott mankók, szemüvegek, megfogant életek, tanúságtételek jeleznek -, hanem az anyai jóság legapróbb, erőt adó rezdüléseit, azt az érzést és tudatot, amit Clapton is megfogalmazott: van, aki meghallgat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is. Jól tudta ezt első szent királyunk, aki halálos ágyán – mit ad Isten?!, hangsúlyos szimbólumként Nagyboldogasszony napján, vagyis Mária mennybevételének, égi születésnapjának ünnepén - kimondta azt a mondatot, amely egy évezredre már bizonyítottan, de ne kételkedjünk, az utolsó ítéletig biztosította országa és nemzete megmaradását. Hartvik püspök későbbi, XII. századi leírása szerint István élete művét, a keresztény Magyarországot így ajánlotta a később Patrona Hungariae-ként is illetett szeplőtelen szent szűznek: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.” Mit mondjunk?! Bejött. Az ország, bár dúlták és szabdalták, ma is áll, István pedig a szentek sorába vétetett. S ha a jelen bizonytalanságai közt fogódzót keresünk, bátran fordulhatunk mi is a Rózsafüzér Királynéjához, a fátimai csodás jelenések évszázados ünnepén mai választ is kapunk az 1917-es ígéret (s a fátimai Mária-dal egyik szakasza) szerint. A jó hír haldd így hangzik: „lesz újra béke”/ Ha szívetek szüntelen esdekel érte. Ave, ave, ave Mária. Amúgy a Biblia nem egy ókori mesekönyv, s akik a szerint élnek, nem idióták, még ha egy dékás senkiházi nyári léleksüllyedésében ennek ellenkezőjét is állította. Ha igaza lenne, s mindannyian így gondolnánk, akkor egyúttal Szent Istvánt is szembeköpnénk, aki az Evangélium szellemében teremtett hazát a múlt, a ma és a jövő magyarjainak – köztük a liberálnihilista provokátoroknak is. Az ilyeneket István vélhetően lefejeztette volna, de a Tízparancsolat és a píszí jegyében ezt ma nem kívánhatjuk, bár igény, mondjuk, lenne rá. Jó szívvel egyet tehetünk – s ezt kéri üzeneteiben tőlünk a Mindenkor Segítő Szűz Mária is (e megszólítás a Szűzanyának a török elleni harcokban: 1571-ben Lepantónál, 1683-ban Bécsben és 1686-ban Budán megtapasztalt segítségére utal) -: imádkozhatunk. Értük is. Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak-bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol ember már nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy. Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya. Holy Mother „Teljesen összeomlottam. A szobámba visszahúzódva segítségért könyörögtem. Fogalmam sem volt, kihez beszélek egyáltalán, csak azt tudtam, hogy az erőim végéhez értem… Térdre rogytam, és feladtam. Pár nap telt el, és rájöttem (…), hogy találtam egy helyet, ahova mindig fordulhatok, egy helyet, amiről mindig is tudtam, de nem akartam hinni benne, vagy nem volt rá szükségem, hogy higgyek benne. Attól a naptól fogva mindig imádkozom reggel: letérdelek, és segítségért könyörgök; és minden este hálát adok az életemért, és legfőképp azért, hogy felhagytam az ivással.” PÉTER Árpád Jel és figyelmeztetés. Itthon Győr és Máriapócs után ezúttal Pásztón könnyezik a Szűzanya: a temetői kápolnában két Mária-szobor szeme is könnybe lábadt Fotó: Varga Lívia magazin 2017. 08. 18. | 11 Bojtor Róbert, a miklósfai Nagyboldogasszonytemplom plébánosa emlékeztet: Szent István király Géza fejedelem és Erdélyi Sarolta fia. Géza politikai megfontolásból Nyugat fele fordult, beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit, így bajor papok keresztelték meg Vajkot, aki a keresztségben az István nevet kapta. Adalbert prágai püspök nevelte Istvánt és vezette be a keresztény életbe. Amikor apjától 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény és vallásos világnézet már gyökeret vert benne. Politikai, vallási és társadalmi szempontból ő teremtette meg az országot, s Asztrik bencés szerzetesen keresztül II. Szilveszter pápához fordult a jogai megerősítéséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, és kizárjon mindenféle függőséget akár a német-római birodalomtól. Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királ�- lyá, később az utódlással Imre fiát bízta volna meg, akinek 1031-ben váratlanul bekövetkezett halála ezt meghiúsította, ezért Pétert, a Velencében élő nővérének fiát jelölte trónörökösnek, halála előtt pedig a Szűzanya, égi Édesanyánk oltalmába ajánlotta az országot, amely a történelem során az első ilyen cselekedet volt. - Uralkodó irányelve az alkotmányosságot illetően az Isten teremtette világ rendjéhez igazodik, és Jézus Krisztus Evangéliumához úgy viszonyul, mint alkotmányhoz. Ennél jobb megoldás nincs – hangsúlyozza Bojtor Róbert. - Fiához, Imréhez intézett intelme - az általa képviselt szellemiség, igazság, igazságosság, méltóság, és mindez szeretetben - bár ma is érvényre jutna. Egyházi vonatkozásban ma is működő érsekségeket és püspökségeket alapított, kolostorokat létesített, és arról határozott, hogy minden 10 falunak össze kellett fognia és templomot építenie. Civil vonatkozásban pedig úgy teremtette meg a magyar közigazgatás alapjait, hogy arra építkezni lehetett, és valójában ma is arra építkezik. S mindez sziklaszilárd mű, amit bizonyít, hogy ma is létezünk. S bár a történelem viharai tépázták ezt a népet, de a Szűzanya oltalmát tapasztalhatta a nemzetünk a tatár- vagy a törökdúlás, a fehér- és a vörösterror idején is. Az esperes, Szent István maradandó műve kapcsán, már a máról szólva megjegyzi, a népvándorlással nemcsak Magyarországnak, hanem Európának és az Európán kívüli országoknak is meg kell küzdenie. Szerinte valószínű, hogy gazdasági spekuláció van a folyamat hátterében, de hogy mit hoz a mérhetetlen igazságtalanság, kiderül az elkövetkező évtizedekben. Leszögezi: nem szabadna engedni emberek éhezését, a víz hiányát, s ott kellene segíteni őket, a létben maradásukat, ahol a szülőföldjük van. - Valahogy igazságosabb gazdasági elosztásra lenne szükség a világban, és akkor nem szenvednének ekkora ínséget. Nem kellene feszültséget kelteni a demokráciára hivatkozva nemzetek életében, bár ez egy nagyon összetett probléma, amin komoly, összefogott erővel lehetne valamelyest segíteni, illetve iránymutatásra lenne szükség, hogy merre kellene elindulni, de ennek a jelei nem igazán mutatkoznak még. Magyarországra vonatkozóan a plébános úgy fogalmaz, ha a Szent István-i iránymutatáshoz, gyökerekhez, a Krisztus-hithez visszatérnének a magyar fiatalok, s ezt értékként fogadnák el a szülők is, akkor nagyot lehetne előrelépni. - Ebben nagyon nagy feladata van az egyházban a Krisztust követő keresztényeknek, hogy tanúságot tudjunk tenni az Úr Jézus tanításáról, az örömhírről, az Evangéliumról – folytatja Bojtor Róbert. - Ez nagy kihívás ma, de kihívás volt mindig is, különösképpen akkor, amikor nem érték sok-sok ember számára a krisztusi tanítás. Nagyon romboló az ultraliberális szemlélet, amelyben korlátok nélkül nő föl az ifjúság. És jó lenne, ha a gyermekek nemcsak tudásban növekednének, hanem amint a Szentírás mondja Jézusról: növekedett kedvességben és bölcsességben, Isten és az emberek előtt. Nagyon fontos, hogy egy fiatal milyen szellemben kap útmutatást és tud előrehaladni, növekedni. Sajnos sok gyerek ma gyökér és korlátok nélkül nő fel, s ha marad ez a tendencia, az nem sok jót ígér. BAKONYI Erzsébet Sziklaszilárd mű, amit „Nagyon romboló az ultraliberális szemlélet, amelyben korlátok nélkül nő föl az ifjúság” Bojtor Róbert: Nagyon fontos, hogy egy fiatal milyen szellemben kap útmutatást és tud előrehaladni, növekedni (Fotó: Bakonyi Erzsébet) Visszatérni a Szent István-i gyökerekhez! bizonyít, hogy ma is létezünk Szent István király augusztus 20-i ünnepe a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé, s élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, 1038-ban maga is ekkor hunyt el. De vajon mit jelent ma a Szent István-i mű? 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin Az István, a király rockopera egy korszak meghatározó darabja volt, dalait az is ismerte, aki soha nem látta egyetlen előadását sem. A zárójelenet utolsó mondatával azonban nehéz mit kezdeni. Hogy a királlyá koronázott István soha nem mondott vagy gondolt volna ilyet – veled, Uram, de nélküled! – az életútjából, tetteiből egyenesen következik. Székely János szombathelyi megyéspüspök a Kanizsa kérdésére leszögezte: mivel egy művészi alkotásról van szó, nem akarja megítélni, milyen szándékkal, gondolattal született ez a mondat. Hozzátette: amikor a darabot megírták, annak volt aktuális társadalmi üzenete is: a Koppány-féle magyar virtust az 56-os szabadságvágyakkal azonosították, míg Szent Istvánt a fennálló rend őrzőjeként, a racionális kompromisszumok embereként tüntették fel, amiben megjelent a Kádár-rendszer túlélési taktikája is. - Talán ezért is került a végére ez a furcsa mondat, ami azt sejteti, hogy Szent István olyan áron marad vagy lesz király, hogy az Isten útjáról félig-meddig letér, s elvtelen kompromisszumot kénytelen kötni – folytatta a főpásztor. - Mintha a darabot azért engedélyezték volna, mert egy kicsit a kádári rendszert is megideologizálta, talán elgondolkodtatott: érdemes-e fejjel menni a falnak, vagy be kell látni a reális lehetőségeket? Ilyen értelemben a darabbal kicsit vitatkozom. Szent István hatalmas alakja a történelmünknek, aki nem taktikából volt keresztény, hanem abszolút meggyőződésből, emelte ki Székely János, s erre rögtön példákat is hozott. Az uralkodó, ha csak tehette, mindennap részt vett szentmisén, ami egyáltalán nem volt szokványos az akkori királyoknál, még a szentéletűeknél sem. Gyakran pedig személyesen adott alamizsnát, fennmaradt róla egy olyan történet, hogy éjszaka kiment az esztergomi palotából, és álruhában járt a szegények között, akiken segített is. Amikor viszont meglátták, hogy pénz van nála, megtámadták, megtépkedték a szakállát, alig tudott v isszamenekülni. Szent István őszint é n , m é l y e n h í v ő keresztény ember volt, hangsúlyozta a megyéspüspök, annak ellenére, hogy Európa egyik leghatalmasabb serege a magyar volt, amely Konrád hadát 1020- ban Győr mellett tönkreverte. Ám jegyezzük meg: Szent István hódító hadjáratot soha nem indított, inkább templomokat, kolostorokat épített, s nagy álma az volt, hogy a hitet átadja, népét pedig keresztény néppé tegye. Tehát egyáltalán nem megalkuvásból, hanem meggyőződésből volt keresztény s hívő. - Szent István alakja ma is rendkívül aktuális – összegzett Székely János. - Sokan mondanak szépeket róla augusztus 20-án, de kevesebben akarják őt valóban követni, például rendkívül mély hitében. Ám ha komolyan vesszük azt, hogy Szent Istvánt tiszteljük, akkor újra el kell kezdenünk a hitünk gyakorlását, zarándokutakka l , családi imádsággal és sok más módon. Amíg Magyarország, de akár Európa is nem fedezi fel ezt újra, addig a pusztulás, a szétesés útján jár. Izaiás próféta azt mondta: ha nem hisztek, nem maradhattok meg. Ez rendkívül aktuális mondat, nincs más, amire a jövőnket építhetnénk, csak a hitre, csak Istenre, aki az alapja az erkölcsi rendnek, a jogrendszerünknek, egyáltalán: az emberhez méltó életnek. PÉTER Árpád A város miséje Szent István napján 18 órakor kezdődik az Alsótemplomban. Domján József, a Szent József Plébánia kántora elmondta, ezen az alkalmon elhangzanak majd legszebb ősi énekeink Szent István királyról, mint például az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, az Igaz hitnek plántálója és a Magyarok fénye, ország reménye. Az ünnephez méltóan gregorián tételeket is énekel majd a most formálódó templomi énekkar. – Közösségünk egy 7-8 főből álló, néhány hónapja létező énekes csoport, amely egyelőre a nagyobb ünnepekre, alkalmakra készül liturgikus énekekkel. Jelenleg hetente egyszer próbálunk, hétfőnként 17 órától a plébánián, persze kivéve a nyári szünetet. Örvendetes, hogy közülünk többen énekeltek már korábban is az Alsótemplom kórusában, a személyi változások miatt azonban a korábbi énekkar megszűnt, így nekem szinte az alapoktól kellett újrakezdenem, de számíthatok több régi, ügyes énekes támogatására. Szolgálatunkat mindenkor Isten dicsőségére végezzük. BAKONYI Erzsébet Énekkel is dicsőíti k… Nincs más út, csak az Isten útja… Veled, Uram! Magazin 2017. 08. 18. | 13 Éjszaka csillaghullás, nappal gyümölcshullás, felhős időben pedig főzés, cefrézés. Így telnek a napjai egy vérbeli amatőr csillagásznak. Az idei nyár kevés Perseidát és sok gyümölcsöt hozott. Hull a szilva a fáról.... - ezt a régi, mindenki által ismert népdalt dúdolta Gazdag Attila, a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület elnöke Cserfőhegyi birtokán, ahol a Kanizsa stábját fogadta, miután itt voltak a Perseidák. - Fűben fekvős, szerelmes élményem nincs, hiszen mint ahogy a vérbeli mozirajongó is a filmre figyel, nem a partnerére, mi csillaghulláskor, vagyis az augusztusi meteorraj érkezésekor, az égboltra vagyunk rátapadva, nem másra – jelentette ki. Meghatározó élménye is van Attilának: 1993-ban ugyan nem a Perseidák, hanem a Geminidák ejtették ámulatba, azt mondta, talán ott kezdődött minden. - Ez egy téli meteorraj - folytatta. - Emlékszem, disznóvágás volt, igazi decemberi program. Estefelé hatalmas fényt és tűzgömböt láttunk, ami ámulatba ejtett, de természetesen a Perseidákhoz is számos élmény fűz. 2002-ben volt az egyik legnagyobb észlelésünk. Borult, esős idő volt, de azért kimentünk Becsehelyre. Akkor még nem volt meg az épületünk sem, így sátoroztunk. A két sátrat összeépítettük, úgy nézett ki, mint egy űrállomás, egy űr modul egység. Négyen kucorogtunk benne, közben ki-kikukucskáltunk az esőbe, amikor néha, egy-egy percre kitisztult az égbolt. És észleltünk! Három nap alatt összesen 64 m e t e o r t jegyeztünk, de mindegyiknél ujjongtunk. Akkor még nem tudtuk, mekkora siker ez. Az észleléseket elküldtük az országos adatbázisba, és a végén kiderült, Közép- Európában abban az évben mi észleltük a legtöbb meteort, abban az időben senkinek esze ágában sem volt meteorozni. S vajon a tudomány és a babona kizárja egymást? Gazdag Attila szerint nem. Azt mondta, Dévényi Tibi bácsi kifeküdne, ha teljesítenie kéne a csillagászok kívánságait. Egy jól sikerült meteorraj- észleléskor akár 4-500 „hullócsillagot” is látnak - és minden alkalommal azt kérik: csak még egyet… A kanizsai csillagászok vezére azt vallja, az észleléshez mindig kell a hangulat. Persze, az ébrenlétet is fenn kell tartani, néha pálinkával, természetesen. - Nagyon érdekes a dolog, mert amióta a pálinkafőzés a reneszánszát éli, szakmámból és hobbimból adódóan is bevezettem a pálinka témát az észlelői körbe. Volt egy eset, amikor az egyik csillagász táborban valaki azt mondta, eladja a felszerelését, mert látott egy új üstöt.... A kolléga persze nem fog áttérni, de a pálinka kiteljesíti a csillagászatot. Mert az egyik megfigyelő tudomány, a másik pedig kézműves, alkotó tudomány. A csillagásznak pedig értékelnie kell ezt is, azt is – s ha kell, akkor a kettőt együtt. VINCZE Adél Dévényi Tibi bácsi kifeküdne! A pálinka maga a folyékony univerzum Pálinka és csillagászat? Mindkettőt értékelni kell! (Fotó: Jancsi László) Perseidák. A csillagászok ilyenkor mindig azt kérik: csak még egyet… (Fotó: MTI/EPA/Sam Furlong) 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés VOKSH AUTÓSISKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014 Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRE SZ-tanfolyamunkra jelentkezési időpontok: AUG. 23., SZERD A 9.00 ÉS 16.00 ÓRA Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KRE SZ-T otthoni tanulással! OKJ Gépkezelő (targonca-emelőgép és földmunka-gépkezelő) vizsga időpont Nagykanizsai helyszínnel: szeptember 13. Jelentkezési határidő: AUGUSZTUS 25-IG FIGYELEM! INGYENES KÉPZÉS! (A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Együttműködésével) Szerezzen képesítést OKJ-s tehergépkocsi- és autóbuszvezető szakmában! A részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady u. 30. E-mail: nagykanizsa@voksh.hu. Tel.: 06-30/491-7051, Beke Ivett irodavezető 27 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2017-2 né. VSM: “B” E: 65,91% F: 59,32% - “C”E:70,21 % F:91.67% ÁKÓ: “B” Gy: 147,18% “C” Gy: 100,43% / KK: “B”141.600.- Ft/fő. “C”:147.000 Ft/fő Atlas Profilax Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá, hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet? A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert, amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás, szédülés, feszülő nyak, derékfájás. Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29. Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080 Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény pályázatot hirdet az Idősek Klubja III. nappali ellátás vezető beosztásának betöltésére A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Teljes munkaidős, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2017. október 2-től – 2022. szeptember 30-ig, 5 évre szól. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a Kjt-nek a szociális, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet (Vhr.) rendelkezései az irányadóak. A nappali ellátás vezető által ellátandó feladatok: A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratában meghatározott szakfeladat ellátása, az intézmény szakmai programjában foglaltak megvalósítása, az Idősek Klubja II.-III. szakszerű és gazdaságos működtetése, irányítása és ellenőrzése. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2017. október 2. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. augusztus 31. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. szeptember 15. A pályázat benyújtásának feltételeiről és módjáról az alábbi elérhetőségeken tájékozódhat: Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapja Zalakomár Község honlapja Surd Község honlapja A pályázattal kapcsolatos egyéb lényeges információ: Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény igazgatója: Koller Jutka, Nagykanizsa, Teleki út 19/B, telefon: 30/2170318, 93/312-175. Multifokális lencse akció 30 % Magazin 2017. 08. 18. | 15 A gyermekek szemvizsgálatának fontossága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyermekek sajnos általában nem jelzik, ha probléma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülőnek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni. Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyorgás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási nehézségek. Kiemelten fontos a gyermek szemét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a látás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és tanulási készséget. A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradtságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésével megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat. „A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegviselés és évenkénti ellenőrzés, hogy az esetleges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.” A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a megfelelő látásélmény, de nem szabad megfeledkezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokozhatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is. A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget. FELHÍVÁS Minden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse! A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket. Az akció ideje alatt ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára. További részletek az üzletekben. Az akció 2017. augusztus 18-31-ig tart. Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi Optika Nagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1., te.:0693-789-962 tel.:0693-310-644 Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészsége De vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk? Ahol minden megtalálható Városrészkeringő 11. Szeretünk Nagykanizsa! sorozatunkban azt mutatjuk meg, a (város) részek hogyan alkotnak egészet. Tizenegyedik állomásunk Katonarét. A Katonarét a Kossuth tér és a Téglagyári utca közötti területet foglalja magában, amelyet az I. világháború előtt és alatt a katonaság kis gyakorlótér néven használt. Ugyancsak a Katonaréten rendezték meg a század elejétől az első labdarúgó- mérkőzéseket is Kanizsán. Feszt Attiláné Rózsika 1968 óta él a városrészben, az egykori Dózsa laktanyával szemben lévő lakótelep kialakításának kezdetén itt fogtak építkezésbe a szülei. Jólesik a pihenés az emeletes családi ház mögötti kis udvarban, nem hallatszik be a karnyújtásnyira lévő, Kaposvárra vezető 61-es út forgalmának a zaja, és a közelből jövő kakaskukorékolás sem zavarja a házaspár nyugalmát. Sőt, inkább kora gyermekkorára emlékezteti az asszonyt, arra a kis Szabadhegy-végi tömésházra, amit a termelőszövetkezettől béreltek annak idején a szülei. Nővérével együtt örültek a kényelmes új háznak, ahonnan néhány perc alatt eljutottak az iskolába, vagy a víztoronynál lévő buszmegállóhoz. Rózsika 1976-ban házasodott össze a férjével, s amikor 1981-ben megszületett első gyermekük, elköltöztek a szülői házból, önálló életet kezdtek egy közeli emeletes épületben, de egyre jobban hiányzott nekik a szabad mozgás, a jó levegő, így négy év múlva visszaköltöztek, és emeletet húztak fel. – Itt is van szórakozási lehetőség, számtalan rendezvény helyszíne a Mindenki Sportpályája és a hipermarket, ahol egyébként mindent meg tudunk vásárolni, amire szükségünk van, csak át kell menni az úttesten. Nem is érdemes lemennünk a városba, hiszen a közelben minden megtalálható: bölcsőde, óvoda, iskola, cukrászda, gyógyszertár, orvos és kórház. Zöldterület vesz bennünket körbe, és néhány perc alatt elérhető a Csónakázó- tó is. Mi kell még? Csendes, nyugalmas a városrész, jó a közlekedése. Kötődünk ide, szeretjük a városrészt – fogalmaz Feszt Attiláné. Jobbára kerékpárral közlekedik a házaspár, autójukat csak akkor használják, ha a vásárcsarnokban szeretnének vásárolni. A nagyobbik fiuk, Norbi szintén a Katonaréten él a családjával, a kisebbik, Roland pedig Budapesten. Ha oda utaznak, csak jobbra kanyarodnak az udvarból, s máris a 61-es elkerülőre jutnak. Rózsika és Attila élvezi a szőlőlugas és a gyümölcsfák árnyékát a kánikulában, de már megfordult a fejükben, hogy a házat kisebbre kellene cserélni. Azt mondják, ha majd eljön ennek az ideje, mindenképpen a Katonaréten szeretnének új otthonra lelni. BAKON YI Erzsébet Feszt Attiláné: Kötődünk ide, szeretjük a városrészt (Fotó: Bakonyi Erzsébet) A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Targoncás betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Anyagvizsgáló szakközépiskola megegyezés szerint Autószerelő szakmunkásképző megegyezés szerint Gépészmérnök felsőfokú megegyezés szerint Tolmács érettségi megegyezés szerint Kertépítő segédmunkás betanított munkás megegyezés szerint Húsfeldolgozó betanított munkás megegyezés szerint Hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint Művezető technikus megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óra ÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS- ÁLLÁS üGgyyóelgetyszertári Piaci árak Kanizsán körte 250-300 Ft/kg dinnye 140-150 Ft/kg paprika 250-300 Ft/kg őszibarack 200-350 Ft/kg paradicsom 280-350 Ft/kg 2017. augusztus 19. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUM TÁBORHELY U. 4. 93/510- 135 20:00- 08:00 2017. augusztus 20. PATIKAPLUS BOSZORKÁNY U. 2. 93/516- 280 08:00- 06:00 2017. augusztus 21. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536- 610 22:00- 06:00 2017. augusztus 22. SZENT KRISTÓF ERZSÉ- BET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől) 93/510- 151 22:00- 06:00 2017. augusztus 23. ZÖLDFENYŐ ALKOTMÁNY U. 51. 93/333- 521 22:00- 06:00 2017. augusztus 24. BELVÁROSI ERZSÉ- BET TÉR 1. 93/310- 403 22:00- 06:00 2017. augusztus 25. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311- 531 22:00- 07:00 Nehezebb napok várnak az allergiásokra, mert várhatóan erősödik a parlagfű pollenkoncentrációja. A Dunántúlon is egyre nagyobb területen lehet jelen nagyon magas koncentrációban a parlagfű pollenje, Magyarországon az északi területek kivételével mindenhol a II. fokú riasztás érvényes. Ahol a parlagfű pollenkoncentrációja eléri a nagyon magas szintet, ott minden allergiás erős tünetekre számíthat. Támad a parlagfű! www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu 16 | KANIZ SA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP szolgál tatás július 1-szeptember 1-ig szombatonként zárva. Szolgáltatás 2017. 08. 18. | 17 Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Augusztus 19., szombat Huba Magyar eredetű, a jelentése bizonytalan. Augusztus 20., vasárnap István, Vajk Az István görög-német-magyar eredetű, a jelentése: virágkoszorú. A Vajk török-magyar eredetű, jelentése: gazdag. Augusztus 21., hétfő Sámuel, Hajna A Sámuel héber eredetű, jelentése: Isten meghallgatott. A Hajna Vörösmarty Mihály névalkotása, jelentése: hajnal. Augusztus 22., kedd Menyhért, Mirjam A Menyhért héber eredetű, jelentése: királyi fény. A Mirjam a Mária eredeti, héber formája. Augusztus 23., szerda Bence, Szidóni a A Bence latin eredetű, jelentése: győztes. A Szidónia föníciai eredetű, jelentése: Szidón városából való nő. Augusztus 24., csütörtök Bertalan, Jonatán A Bertalan arámeus-görög-latin eredetű, jelentése: Ptolemaiosz fia. A Jonatán héber eredetű, jelentése: Isten ajándéka. Augusztus 25., péntek Lajos, Patrícia A Lajos germán-francia eredetű, jelentése: hírnév + háború. A Patrícia latin eredetű, jelentése: rómainak született nemes. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés Ady u. 2. - Erzsébet tér 1. 157 m² üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 9.30-10.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.00-8.15 A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást Felhívás I. hirdet a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. emelet Érdeklődni a 93/516-533 számú telefonszámon lehet. A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg! Ady 2. - Erzsébet tér 1. 89 m2 üzlet 1.500Ft/m2/hó+ÁFA= 1.905 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 9.30-10.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.00-8.15 Csengery u. 4. 87 m2 üzlet 1.200Ft/m2/hó+ÁFA= 1. 524 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 11.00-11.30 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.15-8.30 Csengery u. 4. 152 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 11.00-11.30 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.15-8.30 Erzsébet tér 16. 39 m2 üzlet 1.800Ft/m2/hó+ÁFA= 2.286 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 08.30-09.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.15-8.30 Erzsébet tér 10. 76 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 8.00-08.30 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.30-8.45 Fő u. 8. 63 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.30-11.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.30-8.45 Fő u. 8. 48 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.30-11.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.30-8.45 Hirdetés 2017. 08. 18. | 19 Fő u. 8. 30 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.30-11.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.45-9.00 Fő u. 8. 117 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.30-11.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.45-9.00 Fő u. 8. 119 m2 üzlet 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.30-11.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 8.45-9.00 Király u. 47. I. em. I. emeleti irodák 1.000Ft/m2/hó+ÁFA= 1.270 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 10.00-10.30 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 9.00-9.15 Rozgonyi u. 1. 1. em. 16. 48 m2 iroda 1.100Ft/m2/hó+ÁFA= 1.397 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó 51 m2 galéria 450Ft/m2/hó+ÁFA= 572 Ft/m2/hó Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 64 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 09.00-09.30 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 9.00-9.15 Sugár u. 53. 108 m2 üzlet 600Ft/m2/hó+ÁFA= 762 Ft/m2/hó Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó 48 m2 raktár 300 Ft/m2/hó+ÁFA= 381 Ft/m2/hó Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 64 Ft/m2/hó 15 m2 pince 150Ft/m2/hó+ÁFA= 191 Ft/m2/hó Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 64 Ft/m2/hó Összesen: 171 m2 A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 11.30-12.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 9.15-9.30 Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző 20-42 m2alapterületű üzletek (Hrsz:98/A/100+) kiadók. (Bérleti díj 300Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 555Ft/m2/hó+ÁFA, valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke 256Ft+ÁFA/m²/hó) Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 63Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető: 2017. augusztus 28. 11.30-12.00 A versenytárgyalás ideje: 2017. augusztus 30. 9.15-9.30 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora 2017. augusztus 19-25. Augusztus 19., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Út-mutató (vallási magazin), 01:25 Sztárportré - Barbee, 01:50 Híradó, 02:05 Honvéd7, 02:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Út-mutató (vallási magazin), 07:55 Híradó, 08:10 Sztárportré - Barbee, 08:35 Honvéd7, 08:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Út-mutató (vallási magazin), 16:35 Lapozó, 18:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:30 Hévíz – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 20:00 1100 év Európa közepén – Epilógus 2. Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik? (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:25 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Balaton-felvidék - „Isten és a bor” (ismeretterjesztő filmsorozat), 21:15 Lapozó. Augusztus 20., vasárnap 00:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:30 Hévíz – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó- mérkőzés, 02:00 1100 év Európa közepén - Epilógus 2. Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik? (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:25 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Balaton-felvidék - „Isten és a bor” (ismeretterjesztő filmsorozat), 03:15 Lapozó, 06:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:00 Hévíz – Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 08:30 1100 év Európa közepén - Epilógus 2. Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik? (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:55 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Balaton-felvidék - „Isten és a bor” (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Út-mutató (vallási magazin), 16:35 Lapozó, 18:00 Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség, 18:45 1100 év Európa közepén: A búcsú (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:10 Sztárportré – Balássy Betty, 19:35 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Sümegtől az Alpokaljáig – A fák meséi (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:25 Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség, 21:10 Szent Istvánnapi ünnepi szentmise, 22:10 Lapozó. Augusztus 21., hétfő 00:00 Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség, 00:45 Szent István-napi ünnepi szentmise, 01:45 1100 év Európa közepén: A búcsú (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:10 Sztárportré – Balássy Betty, 02:35 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Sümegtől az Alpokaljáig – A fák meséi (ismeretterjesztő filmsorozat), 03:25 Lapozó, 06:30 Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség, 07:15 Szent István-napi ünnepi szentmise, 08:15 1100 év Európa közepén: A búcsú (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:40 Sztárportré – Balássy Betty, 09:05 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Sümegtől az Alpokaljáig – A fák meséi (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:55 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: A búcsú (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:25 Sztárportré – Balássy Betty, 12:50 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Sümegtől az Alpokaljáig – A fák meséi (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Út-mutató (vallási magazin), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 20:00 Nagykanizsa – Gyenesdiás megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:30 Lapozó. Augusztus 22., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Út-mutató (vallási magazin), 01:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Gyenesdiás megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Út-mutató (vallási magazin), 07:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Nagykanizsa – Gyenesdiás megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Út-mutató (vallási magazin), 12:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 13:00 Nagykanizsa – Gyenesdiás megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Zenesarok – Buváry Lívia hévízi koncertje, 20:50 Riasztás (rendvédelmi magazin), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 21:55 Lapozó. Augusztus 23., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Zenesarok – Buváry Lívia hévízi koncertje, 02:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 03:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Zenesarok – Buváry Lívia hévízi koncertje, 09:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 10:05 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Zenesarok – Buváry Lívia hévízi koncertje, 13:40 Riasztás (rendvédelmi magazin), 14:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:00 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 20:30 Híradó, 20:45 Balasport (regionális sporthírek), 21:15 K’arc (kulturális magazin), 21:45 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Augusztus 24., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Restart (a Kanizsa TV nyári magazinja), 02:10 Balasport (regionális sporthírek), 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 07:55 Híradó, 08:10 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 08:40 Balasport (regionális sporthírek), 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25 Balasport (regionális sporthírek) 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrárés környezetvédelmi magazin), 20:05 Strandfoci magazin, 20:30 Híradó, 20:45 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 21:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 22:20 Lapozó. Augusztus 25., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Strandfoci magazin, 02:10 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 02:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Strandfoci magazin, 08:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 09:10 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Strandfoci magazin, 13:20 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:50 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Lovas magazin, 20:25 Híradó, 20:40 Honvéd7, 20:50 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:50 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Sport 2017. 08. 18. | 21 Szolgáltatás Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723. Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel: 20/510-2723. Vegyes Dupla kétszárnyú tölgyfa kültéri bejárati ajtó (2,46 magas és 1,48 széles) és ablak ( 2,20 magas és 1,15 széles) tokkal együtt újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: +3630/267-18-00. Ingatlan Munkás úti garázssoron garázs kiadó. Érdeklődni: 30/520- 40-50. Típus Rendszám kikiáltási ár Opel Campo GXG 380 Bruttó 76 200 Ft VW autóbusz IAC 957 Bruttó 2 032 000 Ft Opel Combo JBD 657 Bruttó 393 700 Ft Árverés ideje: 2017. 08. 21. (hétfő) 13 óra Helye: Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. telephely, Nagykanizsa, Csengery u.117. A gépjárművek megtekinthetők a Délzalai Vízmű ZRt. telephelyén (8800 Nagykanizsa, Csengery u. 117.). A gépjárművek értékesítésével kapcsolatban további információt Cziráki László vagyongazdálkodási osztályvezető ad (telefonszám: +36303486548). Molnár Flóra, a Délzalai Vízmű SE úszója páratlan sportélményként élte meg, hogy a magyarországi vizes világbajnokságon, hazai közönség előtt úszhatott a válogatott színeiben. Flóra a 4x100 méteres női gyorsváltóban kezdett, majd jött a női 50 m pillangó, az 50 m gyors és mintegy slusszpoénként a 4x100 méteres vegyes váltó, melyben Flórára természetesen szintén a gyors jutott. A nagykanizsai úszó a gyorsváltóval kilencedik, a vegyessel tizedik lett, 50 m pillangón a 19., míg 50 gyorson a 28. helyen végzett, a vb után pedig már Amerikában akklimatizálódik, hiszen múlt pénteken elrepült a tengerentúlra, hogy tanulmányaival együtt az úszást is ott folytathassa. - Felejthetetlen élmény volt azt hiszem minden válogatott társam számára, ami az uszodában, illetve az egész vb-n fogadott minket – fogalmazott Flóra. – Az utolsó napon a 4x100 méteres női vegyesváltó ráadás volt számomra. Elég, ha azt elmondom, előző este már nem kimondottan olyan volt a ráhangolódásom, mint akkor, amikor adott, hogy úszásom lesz. Szóval, tényleg váratlanul ért, jól ki is úsztam magam... - Elégedett vagy az eredményeiddel? - Az egyéniekkel nem, azoknál tudok jobbat is. Ha csak az 50 m gyorsot nézem, a riói olimpián 25. lettem, a mostani időeredményemet tekintve még a brazíliaihoz képest is jó néhány tizeddel maradtam el, hát még az egyéni legjobbamtól. Ha azokkal megyek, azt hiszem, most teljesen más helyezésekről beszélhetnénk. - Mi befolyásolhatta ilyen mértékben az úszásodat? - Ugyan valamennyiünket ugyanúgy érinthette a medencében, mégis azt kell mondjam, a reggeli selejtezőbeli úszás egyszerűen teljesen mást kíván. Az én úszásom esetében is nagyon fontos, hogy az idegrendszer milyen állapotban van, rengeteget számít, hogy friss és pihent legyen. Az ébredésünk után tehát idő kell ahhoz, hogy minden ideális mértékben beálljon a szervezetünkben. Azzal vigasztaltam magam, nincs más hátra, ezt Amerikában meg kell tanulnom. - Mi volt a helyzet az ellenlábasokkal, keményebbek, gyorsabbak lettek? - Elég csak az 50 m gyors későbbi svéd bajnokát, Sarah Sjöströmöt említeni, aki elképesztőt ment, a világcsúcs is összejött számára, és néhány nap alatt, már a tegnapi moszkvai világkupát is ideszámítva, a harmadik világrekordját érte el. Elismerem, jelenleg nem vagyok ott az abszolút élmezőnyben, ugyanakkor tudom, még mennyi van bennem, és úgy érzem, nem vagyok nagyon lemaradva az élen állóktól. A Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. árverésen értékesíti az alábbi gépjárműveket: Árverés Egy kis pihenés az óceán partján. Maria Reed és Molnár Flóra (Fotó: Facebook/Molnár Flóra) Mostantól jöhet Amerika Molnár Flóra időközben elutazott Amerikába, akit ott is sikerült elérnünk. Az úszó Európából az észak-karolinai Charlotte-ba repült, majd ott landolva folytatta útját az alabamai Birmingham városába. Innen aztán az útirány a Mexikói-öböl alabamai partvidéke volt... - Lent voltam a leendő szobatársamnál egy kicsit az óceán partján, hiszen egyből nem lehetett beköltözni a campusra, de a héten ez is megtörténhet. Hát, mit is mondhatnék, jó, nagyon jó itt, egyelőre minden remekül alakul és várom persze a továbbiakat – adott gyorsmérleget a kanizsai olimpikon. Múlt szombaton késő délután az Erzsébet téri megnyitóval megkezdődött a 14. könnyűrepülő Európa-bajnokság, amelynek programját a vihar némileg átírta. Több gép megsérült, s a kiskanizsiai repteret is rendbe kellett hozni a természet tombolása után. Hétfőn aztán elkezdődhetett a kontinensbajnokság: a gépek a levegőbe emelkedhettek, immár fontos pontokért. - Az oroszok közül elrepülőztek például szombaton Fertőrákosig alkatrészekért is, hogy a kezdésre készen állhassanak – elevenítette fel a megelőző napok történéseit Ferinc Vince versenyigazgató. - Ugyanakkor másoknak is voltak komoly feladataik, hiszen Európa-bajnokunk, Dolhai Krisztián például a vihar alatt a csehek gépébe kapaszkodott, hogy ne ragadja el végképp a tornádószerűség, míg az angolok a futárszolgálatot várták nagy izgalommal a gépek rendbe rakásához. A franciák nem bíztak semmit a véletlenre, ahogyan azt megtudtuk, lakóautóval vették az irányt egy bajor helyszín felé, ahonnan a lehető leggyorsabban meg is fordultak a szükséges felszerelésekkel, melyekkel a repülő(k) hadra, illetve Európa-bajnokságra foghatóak lettek. S mikor minden helyreállt, a kétüléses merevszárnyú repülőknél rögtön éles versenyfutás kerekedett a navigációs feladatok teljesítése közben, hiszen az Európa-bajnok és vb-2. Dolhai Krisztián-Dobó Máté kategóriájában vezetett, de mögöttük négy duó is csak pár pont különbségre volt egymástól. Az együléseseknél gyakorlatilag az esélyeknek megfelelően a cseh Jíri Krajcza állt az élen. A mondhatni klas�- szikus sárkányrepülők esetében viszont meglepetés volt készülőben, hiszen szólóban az orosz Ilija Orlov igencsak bekezdett, az angol James Johnson Colinnak, a szintén orosz Andrej Scsekolgyinnak, valamint a lengyel Henry Orwatnak össze kellett szednie magát, hogy beérje ellenlábasát. A kétüléses sárkányoknál a világbajnok Makszim Szemenov-Alfija Szemenova orosz duó vezetett az első programok után, míg az autogyróknál a lengyel Alojz Dernbach-Klaudia Laskowska egység birtokolta a vezető pozíciót. A navigációs és gazdaságossági feladatok lapzártánk után még jócskán tartottak, az előttünk álló napokban derül ki, kik lesznek az egyes kategóriák Európabajnokai. POLGÁR László 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport Reptéren, levegőben.... Búvár is segített a pálya építésében Rajt a hajómodellező vb-n Ma kezdődik és augusztus 27-ig tart a Naviga M-osztályú hajómodellező világbajnokság a Csónakázó-tó vizén. A készülődés már jó ideje elkezdődött a vb-re, s a tavalyi Európa-bajnokság jó kiindulási alapként szolgált a mostani tíz napra. - Tizenkilenc országból 730 hajóval neveztek a világbajnokságra Európától egészen a Távol-Keletig – kezdte Lekszikov Zsolt, a rendező CMSE elnöke. - Az említett hajómennyiséget 250 nevező fogja irányítani, és természetesen érkezik a technikai személyzet is, akikkel együtt mintegy 6-800 ember lesz majd a tó körül a versenyek idején. Mint azt megtudtuk, a világbajnokság megnyitóját augusztus 18-án 18 órától tartják a Csótónál, a futamok pedig valamennyi versenynapon 8-tól 17 óráig tartanak. Összesen 19 kategóriában, a fiataloktól egészen a szeniorokig folyik majd a versengés. A kanizsai színeket a magyar válogatott 42 fős kontingensében hatan képviselik a CMSE-től: a junioroknál Kozári Gábor, Sajni Bercel és Szabadics Kolos, míg a felnőtteknél Boti Ferenc, Czimre Attila és Lekszikov Zsolt. Cseresnyés Péter államtitkár a vb előtti sajtótájékoztatón arról beszélt: a világbajnokság a város számára egyfajta kitörési pont is, s a rendezvény illik abba a koncepcióba, mely alapján a Csónakázó-tó mint turisztikai célpont még inkább az érdeklődés középpontjába kerülhet. Sport 2017. 08. 18. | 23 Futás a hőségben Lubics Szilvia kanizsai ultrafutó ezekben a hetekben sem pihent, hiszen az Amerikai Egyesült Államokbeli Badwater Ultramaraton 217 kilométeres távját teljesítette 36 óra 9 perc alatt. Az extrém kihívásokkal teli versenyre már a felkészülés is nehéz volt, és sokszor bizony a pályán sem volt egyszerű a helyzet Szilvia számára. Végül azonban a hölgyeknél összesítésben a negyedik lett. A világ egyik legnehezebb ultramaratonján a sivatag extrém melege külön is nehezítette a futók dolgát: éjszaka 40 fok körüli hőmérséklet volt, nappal pedig 50… Az elmúlt hétvégén rajtoltak a különböző osztályokban a megyei labdarúgó- bajnokságok küzdelmei. Az első ligában az UFC Nagykanizsa és a Horváth- Méh Kiskanizsai Sáskák SE volt érdekelt, a második vonalban a Miklósfa SE, a harmadikban pedig a Palin FC jutott túl győztes bemutatkozáson. A bajnoki címvédő UFC az újonc Keszthely otthonában kezdett és remekül rajtolt, hiszen 3-0-ra győzött a Balaton-partiak otthonában, a gólokat Péntek Adrián (2) és az újonnan érkezett Lőrincz Bence szerezte. A Kiskanizsának már nem sikerült ilyen jól a rajt, hiszen hazai környezetben szenvedett 3-1-es vereséget a Pókaszepetk legénységétől úgy, hogy Kálcsics Ferenc szögletből elért találatával még vezetett az első félidő elején a Sáska. A második ligában szereplő Miklósfa SE Felsőrajkon győzött 2-1-re, a Palin FC pedig a Szerdahely FC vendégeként könyvelt el 1-0-s sikert a megyei III. osztály Déli csoportjában. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Gömöry János Teke Emlékversenyt, amelyre a megyehatáron túlról is érkeztek versenyzők. Természetesen ezúttal sem maradt el a nagykanizsai sportvezető sírjának megkoszorúzása, azt követően pedig elkezdődtek az egyéni és csapatversenyek, amelyek során a kanizsaiak remekeltek. XII. Gömöry János Teke Emlékverseny, eredmények. Egyéni, férfi igazoltak: 1. Simon Attila (Olajmunkás SE) 453 fa, 2. Gyurokovics Arnold 449, 3. Bukovics László (mindketten Nagykanizsai Teke SE) 440. Ifjúságiak: 1. Tollár Levente (Nk. Teke SE) 348, 2. Molnár Balázs (Zalaújlak) 292. Férfi amatőr: 1. dr. Csizmadia János 401, 2. Farkas Ferenc 392, 3. Kütsön István 384 (mindhárman Nk. Teke SE). Női amatőr: 1. Bicsák Erika 425, 2. Lukvár Petra 395, 3. Eszenyi Ambrusné (mindhárman Nk. Teke SE) 384. Csapatverseny: 1. Nagykanizsai Teke SE I 1683, 2. Olajmunkás SE Gellénháza 1633, 3. Bázakerettye SE 1591. Te ke emlékverseny Dőltek a bábúk rendesen… Lubics Szilvia a Badwater után teljesített egy maratonnyi távot a “Radarezred Baka Force” csapat tagjaként a Deseda Ultramaratonon (Fotó: Facebook/Lubics Szilvia) Árnyékba borult a kiskanizsai pálya. A Sáska-rajt nem sikerült… (Fotó: Polgár László) A sikeres kezdés az igazi A Bajcsy-Zsilinszky győzött Kétezer-tizennégy után új győztest avattak a 44. Móricz Kupán, a kiskanizsai utcák, terek kispályás labdarúgó-bajnokságán. A Bajcsy-Zsilinszky csapata (képünkön) a döntőben 8-0-ra győzte le a Bajcsai utca legénységét, amely az előző három kiírást megnyerte a kiskanizsai műfüvesen. A harmadik a Szepetneki utca lett. Fotó: Polgár László 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik HIRDETÉS GasztroKanizsa heti horoszkóp Kos: 03.21-04.20. Érzelmi problémáin minél előbb tegye túl magát. Ossza meg gondjait a barátaival, s közben dobja fel magát zenével és üdítőitalokkal. Bika: 04.21-05.21. Látszik az arcán, hogy egyre ingerültebbnek érzi magát. Sajnos tudomásul kell vennie, hogy a nyári gondtalan szabadságnak is vége szakad egyszer. Ik rek: 05.22-06.21. Harmonikus napokra számíthat. Nyugalmát nem zavarja meg semmi és senki. Azt is mondhatnánk, helybe jön önhöz az igazi boldogság. Rák: 06.22-07.22. Egy visszatérő álma nyugtalanná teszi a mindennapjait. A házasságkötés gondolatát csak úgy tudja kiverni a fejéből, ha megházasodik. Oroszlán: 07.23 - 08.23. Ne vegye a szívére a munkahelyi problémáit. Gondoljon arra, hogy a rossz után csak jó jöhet. Addig is kerülje a magányos napokat. Szűz: 08.24-09.23. Kerülje a stresszes helyzeteket, és ne értékelje túl az erejét. Munkája terén csak pozitív változásokra számíthat, és ez mindenképpen jó jel. Mérleg: 09.24 -10.23. Mostanában kedvezően alakulnak a pénzügyei. A bolygók szerint még azt is megengedheti magának, hogy idén ismét fürödjön a tengerben. Sk orpió: 10.24-11.22. Pénzügyeivel nem lesz semmi gond, a hangulatára sem vet árnyékot semmi. Továbbra is bízzon magában, mert jók a megérzései. Nyilas: 11.23-12.21. Ha nem választott még magának csillagot, tegye meg minél előbb. Estefelé sétáljon fel az egyik városszéli hegytetőre, és szemlélgesse a kék eget. Bak: 12.22-01.20. Nem ártana, ha időnként önvizsgálatot tartana. Ha nem engedheti meg magának az édességek habzsolását, akkor határozottan mondjon le róluk. Vízöntő: 01.21-02.19. Lehetőleg ne azzal foglalkozzon, hogy mit csinálnak a szomszédban, hanem azzal törődjön, miként tudja teljesíteni a párja kívánságait. Halak: 02.20-03.20. Nem tudni mi történt önnel mostanában. Kreatív ötleteinek se szeri, se száma. Alig győzi fogadni a dicséreteket a párjától és a munkatársaitól. Második helyezést ért el a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Mamik Hagyományőrző Dalköre az idősügyi tanács által meghirdetett „Nagykanizsa Legjobb Szenior Szakácsa” főzőversenyen, még tavasszal. A hölgyek nemcsak énekelni tudnak, hanem a sütésfőzés terén is bizonyították tehetségüket. Választásuk most a közkedvelt, ízletes és laktató vargányás pincepörköltre esett. A kiadós ételt jobbára hegyi összejöveteleken készítik el. Legutóbb a csapatvezető, Gál Ferencné Marika ezzel lepte meg vendégeit a förhénci hegyi búcsú alkalmával. Hozzávalók 8 személyre: 10 dkg zsír, 2 fej vöröshagyma, fél kg friss vargánya (de szárítottból is készíthető), őrölt pirospaprika, 2 kg sertéslapocka, 1 kg rózsab u r g o - nya, 2-3 gere zd fokhagyma, 2-3 babé r le - vél, 1 zöldpaprika, ízlés szerint só, bors és ízesíthetjük még vegetával. Elkészítése: A hagymát, zöldpaprikát apróra vágva zsiradékon megpirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majd hozzáadjuk a kockára vágott sertéshúst, és addig pároljuk, amíg a hús kifehéredik. Utána annyi vízzel öntjük fel, hogy a húst ellepje. Majd beletesszük a fűszereket, és ha már félig megfőtt a hús, belekeverjük a jól megmosott vargányát, valamint 1 p i r o s pa rad i - csomot, és 20 percig tovább főzzük. Ha már majdnem megfőtt a hús, akkor rakjuk bele a kockára vágott burgonyát és főzzük készre. Végül a levét pótoljuk, és kenyérrel fogyasztjuk. Mamik, csapatként, jobbára a hegyen főznek. Balról a harmadik Gál Ferencné, aki legutóbb ezzel a remek egytálétellel lepte meg a csapatot Fotó: Bakonyi Erzsébet Vargányás pincepörkölt a hegyről KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 28. SZÁm, 2017. AUGUSZTUS 25. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, Kanizsára az elmúlt majd’ három hétben valóban benézett a nagyvilág, hiszen a város két rangos nemzetközi sporteseménynek is otthont adott. Először a könnyűrepülők – miután dacoltak az orkánnal – európai seregszemléje emelte az égre a tekinteteket, majd az elfáradt nyakakat megpihentetvén a Csótó vizére figyelhettünk, ahol a hajómodellezők világbajnokságán száguldottak (s még száguldanak) a haragos szerkezetek. Az Eb és a vb sportszakmai mérlegét sportoldalainkon olvashatják, közéletileg azonban fontos megjegyezni: ez a három hét kicsit felpörgette a helyi gazdaságot, hiszen mintegy másfélezer ember itt szállt meg, evett, ivott, vásárolt. A szaldó tehát, a presztízsen túl is pozitív, arról nem is beszélve, hogy az ide érkező válogatottak szerepléséről szóló beszámolók, Nagykanizsa nevének említésével, az Egyesült Államoktól a Távol- Keletig számos médiumban megjelentek. A PR-érték tehát euró százezrekre tehető, ami ezúttal bónusz volt… Benézett a nagyvilág! Fotó: Gergely Szilárd, Jancsi László 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT Ennyien érkeztek a Farkas Ferenc Zongoratáborba, amely mesterkurzus is egyben. A hét során a növendékek olyan mentoroktól tanulhattak a zeneiskolában, mint a Liszt-díjas Eckhardt Gábor és az Erkel-díjas Márkus Tibor. Idén már harmadik alkalommal várták Kanizsára a tehetséges fiatalokat. A foglalkozásokon a zenei fantáziát és a belső hallást is fejlesztették, a négykezes darabok és a jazz-kombók révén pedig az együtt zenélés örömébe kóstolhattak bele a gyerekek. A záróhangverseny szombaton délben kezdődik. A minap jelzés érkezett az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesülethez, miszerint Miháldon rendkívül rossz körülmények között tartanak egy kutyát. A riasztott állatorvos azonnal megvizsgálta a szerencsétlen állatot, akinek a nehéz, több kilós lánc szó szerint az eleven húsába vágott, a mély seb pedig elfertőződött. Emellett rendkívül sovány és alultáplált volt a kutya, így az orvos az eb azonnali kimentése mellett döntött. A nagykanizsai gyepmester rendőri segítséggel elhozta az állatot, majd a kutya több órás sürgősségi műtéten esett át, jelenleg a kanizsai állatotthonban lábadozik, hamarosan örökbe fogadható lesz. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, és állatkínzás miatt büntetőeljárást indítottak ellene. a hét sz áma: Hú sba v á g ó! VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Mentettek Az Országos Mentőszolgálat helikoptere szállt le múlt szombaton az Erzsébet térre. A látványt különlegesnek és izgalmasnak is nevezhetnénk – ha gyakorlatról vagy bemutatóról lett volna szó. Ám ezúttal éles volt a helyzet: egy súlyos állapotú emberhez érkezett a gyors légi segítség. Kanizsa 21 IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: Gergely Szilárd A HÉT TÉMÁJA 2017. 08. 25. | 3 A felemelkedés az olajiparnak köszönhető Mementó a körforgalomban Minden egyes történelmi emlék az önbecsülésünket erősíti. Ezt mondta Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a 80 éve a dél-zalai térségben indult magyar olajbányászatnak emléket állító nyolcméteres fúrótoronymakett avatásán Nagykanizsán. Cseresnyés Péter az ünnepségen arról beszélt, hogy mára ugyan sokkal kisebb a megyében az olajipar jelentősége, mint az 1930-as, 1940-es években volt, de emlékeztetni kell arra, hogy ,,a zalai emberek anyagi, egzisztenciális felemelkedése” az olajiparnak köszönhető. Felidézte, hogy az első sikeres fúrások helyszínén, Bázakerettyén, Budafán még utak sem nagyon voltak 1937-ben, ebből a helyzetből emelte ki a megyét a kőolaj- és földgázbányászat. Kiépültek az utak, ma is országos jelentőségű építészeti emléknek számító lakótelepeket emeltek, Nagykanizsa lett az olajipar központja. Az ezt követő évtizedekben ezrek dolgoztak ebben az iparágban, Nagykanizsán volt az olaj- és gázipari szakemberek képzőhelye is, sorolta a politikus. - Önbecsülést adnak, és ezzel a helyi kultúra erősítését, védelmét is szolgálják a Zala egészét felemelő olajipar emlékei, ezért azokat meg kell őrizni – hangsúlyozta Cseresnyés Péter. - Az olajipar még itt van Zala megyében, sőt, úgy néz ki, új erőre kapott, hiszen ismét végeznek kutatást és kitermelést a zalai földeken. Erre hivatkozva is: minden egyes, az olajiparhoz kapcsolódó emléket meg kell őrizni és be kell mutatni. Egy idő után pedig, ha az olaj- és gázmezők kimerülnek, turisztikai látványosságként kell bemutatnunk ezeket. Dénes Sándor polgármester emlékeztetett arra, hogy Trianon után olaj nélkül maradt Magyarország, ezért a Bethlen-kormány idején eladott koncessziós jogokkal 1923-ban először brit cég próbálkozott a kutatással, majd miután nem járt eredménnyel, egy amerikai társaság ért el sikert 1937-ben. A dél-zalai Budafán megkezdett ol a j k i terme l é sn e k köszönhetően négy évvel később már az egész ország kőolajszükségletét fedezni tudták a zalai kutak. A most felállított emlékmű történetét ismertetve beszélt arról, hogy az 1960-as években a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (DKG) dolgozói készítették el a nyolcméteres fém makettet, amely a közelmúltig az egykori cég, majd utódjainak alsóbélatelepi üdülőjében állt. A Balaton- parti ingatlan eladása azonban kérdésessé tette jövőjét, ezért kezdeményezték, hogy Nagykanizsára helyezzék át. A jogutód OT Industries felajánlásaként a nagykanizsai központú Rotary Fúrási Zrt. és a RIG Service Zrt., továbbá a Szabadics Zrt., az Anda Kft. és a Mol Bányász Szakszervezet közreműködésével újították és állították fel a 61-es főút Csónakázó-tóhoz vezető körforgalmú kereszteződésében. MTI/Kanizsa Avatás. Sokak összefogása kellett a fúrótoronymakett felállításához (Fotó: Jancsi László) Cseresnyés Péter: Önbecsülést adnak, és ezzel a helyi kultúra erősítését, védelmét is szolgálják az olajipar emlékei (Fotó: MTI/Varga György) 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális Az utolsó turnussal lezárult a Zalaerdő Zrt. nyári táborsorozata az obornaki erdei iskolában, ahová nemcsak környékbeli, hanem budapesti gyerekek is érkeztek. A Zalaerdő nyári táborában ez volt a harmadik turnus, amelyben 25 fiatal élvezte a természet közelségét a festői szépségű zalai falu határában. A programokat úgy állították össze, hogy a kisiskolások ne csak szórakozzanak, hanem természeti, környezeti ismereteiket is gyarapítsák. - Ez különleges tábor abból a szempontból, hogy egy pályázat révén lehetőségünk van arra, hogy a szokásos, erdei iskolás programokon túl buszos kirándulással is kiegészítsük és így élménydúsabbá tegyük a kínálatot - mondta el Molnárné Vitális Anikó, a csömödéri Zakatoló Erdei Erdészeti Iskola vezetője. A Zalaerdő Zrt. nyári táboraiban összesen csaknem száz kisiskolás vett részt. A nagy érdeklődés miatt a szervezők azt ígérik, jövő nyáron is benépesülhet az obornaki iskola. Ismét Gyerekegyetemet tartottak Kanizsán. Idén nyáron már második alkalommal szervezték meg az egyhetes programot, amelynek során a természettudományokat próbálták megkedveltetni a fiatalokkal. Az észbontó kísérletek és különleges bemutatók mellett a játékra és a szórakozásra is jutott idő a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ táborában. Nemcsak beszélgettek a vízről, hanem meg is kóstolhatták a különböző ízűeket a diákok az egyik kutakodó foglalkozáson. Leginkább a „büdös vízről” oszlottak meg a vélemények. - Első tapasztalatom, hogy a gyógyvíz nem jó – mondta Horváth- Bodzai Soma Vajk. - Erről az óráról pedig azt tudom elmondani, hogy megtanultuk, hol helyezkednek el a vizek, beszéltünk a körforgásról, és a nagyobbak átadták a kisebbeknek, amit ők már tudtak. Összesen 36 általános iskolás vett részt a Gyerekegyetemen. A különleges programot a jelentkezők száma miatt már másodszor rendezték meg idén nyáron. Ahogyan a szervezők mondták: a tábor sodrását a víz biztosítja… - Szóba került itt minden, ami a vízzel kapcsolatos, sokféle módon megközelítve. A résztvevők foglalkoztak geológiával, az ásványvizek világával, kőzeteket néztek és vizeket kóstoltak, volt biológia nap a Csónakázó-tónál, szóba került a víztisztítás és a szennyvízkezelés is – sorolta dr. Galambos Ildikó, a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatásvezetője. S a Gyerekegyetem épp csak bezárt, de az már biztos, hogy a nagy érdeklődés miatt a programot jövőre is megrendezik. A tábor sodrását a víz biztosítja… Észbontó kísérletek Közel hozták a fiatalokhoz a természettudományt (Fotó: Jancsi László) Az utolsó turnus Idén nyáron csaknem száz gyermek ismerkedett a természettel az obornaki táborban Aktuális 2017. 08. 25. | 5 Krisztust tette meg sziklának Augusztus 20. annak méltó tanúsága, hogy bármilyen kíméletlen viharokat is kell kiállnunk a történelemben, mi magyarok egy évezrede meghatározó részei vagyunk az európai és az emberi kultúrának. Többek között ezt mondta Dénes Sándor polgármester Szent István ünnepén. A városvezető hangsúlyozta: Szent István intelmeiben a hit megőrzését emelte az első helyre, s ezt kell szem előtt tartaniuk a magyaroknak akkor is, amikor a nemzeti érdekeikért kell kiállniuk. A nem-létből létezést teremtett szent királyi akaratával és döntésével, és ez a tette máig hatóan határozza meg népünk életét és sorsát, és olykor felelős feladatát, erkölcsi kötelességét is. Hiszen több alkalommal e Szent István-i nép nézett szembe a létezésünket, vallásunkat és kultúránkat veszélyeztető fenyegetéssel, tette hozzá. - A tatár és a török vész idején a magyarok álltak ellen a teljes pusztításnak, az életüket is áldozva, megakadályozva a további hódításokat, védve Európa határait, értékeit és hitét. De napjaink legfőbb konfliktusa is a hit és a kultúrák szembenállásának a kérdéseként jelenik meg, ahol erkölcsi kötelességünk és Szent István-i felelősségünk megvédeni az 1000 éves örökségünk értékeit, a magunk és őseink áldozatát és munkáját, Európa soknemzetű kultúráját – fogalmazott beszédében Dénes Sándor, majd úgy folytatta: felelősséget kell viselnünk utódainkért, védelmeznünk kell az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit is. Együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet; összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. A közösség erejének és minden ember megbecsülésének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye, s mindezek megvalósításához iránymutatást adnak nagy királyunk intelmei és politikai cselekedetei. Este ünnepi szentmisét mutattak be az Alsótemplomban, ahol szentbeszédében Csorba Tamás plébános azt mondta, az államalapító műve jó alapot vetett népének. Szent István Krisztust tette meg sziklának, amelyre az életét és a magyarok életét is építette, jelentette ki, hozzátéve: az államalapító példája arra tanít, mi is merjük életünket, sőt, egész társadalmunkat Jézusra alapozni, az oktatástól kezdve az idősellátáson át a házasság intézményéig. NEMES Dóra Fotók: Gergely Szilárd 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés MESÉLŐ KÉPEK Mindannyiunk vesztesége Mesebeli ház vagy a zöld építészet példája? Sokan szerették ezt az épületet a Kinizsi utcában, vadszőlővel befuttatott korában. Valaki, ki tudja miért, most elvett valamit Kanizsától… Aktuális 2017. 08. 25. | 7 Tavasz óta folyamatosak az útkarbantartások és -felújítások a városban és a környékén. A kisebb hibák javításakor a városüzemeltető cég igyekszik a lakossági bejelentéseket is figyelembe venni, de nem minden igényt lehet azonnal kielégíteni. Az utóbbi időszakban egyébként nagyobb útjavítások is voltak, több mint 20 millió forint értékben. A VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója, Fitos István elmondta: munkatársai rendszeresen járják a várost, de a kisebb, lokális úthibákat általában a lakosok is jelzik. Mint mondja, minden igényt nem tudnak azonnal kielégíteni, a nagyobb javításoknak pedig a képviselő-testületi döntés után lehet csak nekiállni. – Az első félévben is voltak olyan nagyszabású fejlesztéseink, amelyekre az üzleti tervünkben elkülönítetten kaptunk forrást – mondta Fitos István. – Az áfával együtt 23 millió 700 ezer forintból egyebek mellett buszmegállók karbantartását végeztük el, a Balaton utcában például a Fortunánál. Nagyobb járdajavítás volt a katonaréti Levente utcában, a Kodály utcában és a Platán sor 8/A előtt is. Ez utóbbi helyszínen mintegy 3 millió forintból 60 folyóméternyi szegélyépítés, 450 négyzetméternyi útburkolatmarás és vis�- szaaszfaltozás, valamint 144 négyzetméteren járdajavítás történt nemrég. A VIA folyamatosan kátyúztat is, a Keleti és a Déli után most az Északi városrészt adták ki vállalkozónak. A nyár elején sok más mellett a Liszt, a Kodály, a Csokonai, a Teleki és a Rózsa utcában is dolgoztak az utakon. – A belvárossal párhuzamosan Kiskanizsán is folyamatosan töltöttük fel a lyukakat, most épp a Bajcsy- Zsilinszky úton. Nemsokára végzünk is ebben a városrészben, utána a tervek szerint megyünk tovább Miklósfa felé. Azt azért tudni kell, hogy sok esetben 30-40 éves utakról beszélünk, amelyeknek a teljes útszakaszon történő felújítása nagyon költséges lenne, ezért igyekszünk inkább minél több helyre eljutni, és ott a konkrét úthibákat kijavítani. NEMES Dóra Hétfőn a Nagykanizsához közeli Varasd vendége volt Magyarország horvátországi nagykövete, Magyar József, aki a varasdi polgármesterrel, Ivan Cehokkal számos témát és kérdéskört érintett a horvát-magyar kulturális kapcsolatok terén is – tudtuk meg a varazdinski. hr beszámolójából. A találkozó időpontja nem volt véletlen, hiszen a horvátok barokk fővárosában a napokban is tart a település nagy volumenű fesztiválja, a Spancirfest. A tíznapos kulturális, valamit gasztronómiai eseménysorozat apropóján komoly lehetőségként vetődött fel, hogy jövőre, a huszadik Spancirfest hivatalos partnerországa Magyarország lehetne. A partnerség már csak azért sem elképzelhetetlen, hiszen az idén negyvenhetedik alkalommal megrendezendő Varasdi Barokk Esték keretében Magyarország lesz a külföldi vendég szeptember 22. és október 3. között. A magyar fellépők között lesz például a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, Varnus Xavér, a Pannon Filharmonikusok kórusa és zenekara, Kónya István lantművész és a Savaria Barokk Zenekar. A Varasdi Barokk Estékhez kapcsolódó rendezvényeken további magyarországi partnerek turisztikai és kulturális kínálatát is megismerhetik a látogatók, a Balassi Intézet Zágrábi Magyar Intézete és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia pedig közösen szervez tudományos szimpóziumokat. A zenei eseménysorozat 12 napja alatt mintegy 20 hangversenyt hallhat a közönség, akik között bizonyára szép számmal lesznek majd Magyarországról érkezők is. POLGÁR László Találkozó Fotó: Papp János Folyamatos a javítás és a felújítás a városban A Platán sor 8/A előtt is végeztek nagyobb felújítást a VIA szakemberei (Fotó: Dénes Ádám) 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra Hevesi Sándor Művelődési Központ Augusztus 28-29., 9-16 óra GYERMEK AGYKONTROLL TANFOLYAM. Vezeti: Kelemen Gyula oktató. Telefonszám: 06-30/929-9752. Augusztus 28., 18 óra A Magyar Fotográfia Napja „HÓKÉPE” - Gyertyánági István, a Kanizsa Fotóklub tagjának kiállítása. Megnyitja: Peterman Károly. Megtekinthető szeptember 20-ig a HSMK színházi előcsarnokában. A HSMK INDULÓ TANFOLYAMAI Női torna Vezeti: Gerócs Barbara aerobic edző. Részvételi díj: 4500 Ft/hó/8 alkalom. DIA-Fitness Heti 2x1 óra (kedd, csütörtök 19-20 óra között). Vezeti: Godzsa-Németh Diána. Részvételi díj: 4500 Ft/fő/hó. Gerinctorna Vezeti: Illés Brigitta gyógytornász. Részvételi díj: 4500 Ft/hó/8 alkalom. Lélekfa Szenior Klub Csütörtökönként 13.30 órától Rendszeres programok: meghívott előadók, szenior yoga, testkezelő programok, szellemi foglalkozások, kirándulások. Folyamatos, egész éves működés. Vezeti: Jakabfy Sándorné Ági természetgyógyász terapeuta, jógaoktató. Szenior jóga Hétfőnként délelőtt 10-11 óra között. Vezeti: Jakabfy Sándorné Ági természetgyógyász terapeuta, jógaoktató. Részvételi díj: az Életfa Szenior Klub tagjainak: 2000 Ft/fő/hó; egyéb érdeklődőknek: 4000 Ft/fő/hó. Szenior örömtánc tanfolyam Szerdánként 10-11 óra között. Vezeti: Jakabfyné Ági jóga és senior táncoktató. Érdeklődés és jelentkezés: 93/311-468. A részvétel díjtalan! Jelentkezni lehet a HSMK információs szolgálatánál, telefon: 93/311-468. Programajánló Aug. 24-30. 15.30 A MOGYOR Ó MEL Ó 2. szinkr. kanadai-dél-koreai-amerikai animációs film (90’) Aug. 24-30. 17.00 GRU 3. szinkr. amerikai animációs film (90’) Aug. 24-30. 17.30 AMITYVILLE : AZ ÉBREDÉ S szinkr. amerikai horror (85’) Aug. 24-30. 18.00 PAPP A PIA magyar romantikus vígjáték (105’) Aug. 24-30. 19.00 A SZERE NCSE HÁZA szinkr. amerikai vígjáték (85’) Aug. 24-30. 20.00 SOKKAL TÖ BB, MINT TE STŐR szinkr. amerikai akció-vígjáték (118’) Aug. 24-30. 20.30 ANNABELLE - A TERE MTÉ S szinkr. amerikai horror (109’) Aug. 26-27. 16.00 AZ EMOJI FILM augusz tus 24- augusz tus 30. m űsora Egy jó szülő mindent bevállal Hogyan lehet 8 félév tandíját megkeresni? Ezzel a problémával szembesül A szerencse háza című vígjáték két főszereplője, Scott és felesége, Kate. A házaspár rendkívül boldog és büszke, hiszen lányukat felvették az egyetemre. Örömük azonban nem felhőtlen, mivel a képzésre félretett pénzzel rosszul gazdálkodtak, és nem maradt semmijük. A mentőötletet játékmániás haverjuktól kapják, s nem is késlekednek sokáig: békés, kertvárosi házukban kaszinót kezdenek el működtetni – persze, illegálisan. Ezt ajánljuk! A Cinema Nagykanizsa Kelemen Gyula agykontrolloktató Dajka , pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens tanfolyam indul Nagykanizs án részletfizetéssel. Tel.: 30/6374083, 20/4237877, 70/2453620 Eng.sz.: E-000452/2014 Kultúra 2017. 08. 25. | 9 Lehet, némileg túlzás Indiana Jonest és Kerecsényi Editet egy leadben említeni, de talán nem teljesen alaptalan: igaz, a mi ízig-vérig kanizsai történetünkben nem szerepel a frigyláda vagy a Szent Grál, ugyanakkor a Thúry György Múzeum néhai igazgatója sokszor olyan vakmerő bátorságról tett tanúbizonyságot, ami előtt még George Lucas régészprofesszora is megemelné a kalapját. Szeptember elsején lenne 90 éves Kerecsényi Edit. Amikor azt írjuk: munkássága páratlan, az szó szerint értendő. A hazai népi méhészkedés történetét is egyedül ő kutatta – ennek állít emléket a múzeumban május óta látható Dél- Zala, a méhek terített asztala című kiállítás. Egy hónap múlva újabb jubileumi tárlat nyílik az Együtt Kiskanizsáért Egyesület és a múzeum szervezésében. – A gyűjteményes fotókiállítás Kiskanizsa múltját mutatja be – bocsátja előre Horváth Jánosné, az egyesület elnöke. – A tárlat javarészt a saját gyűjtésemen alapul, de lesz benne múzeumi anyag, és olyan is, amit Edit néni gyűjtött vagy fotózott. Emléke előtt azzal a szakmaszeretettel adózunk, amel�- lyel annak idején ő fertőzött meg bennünket. Talán nem is sejtette Kerecsényi Edit, milyen mély benyomást tett a környezetére. Három évtizeden át igazgatta a múzeumot, számára a munkája volt az élete. Fáradhatatlanul járta a zalai, nyugdíjazása után pedig a hetési falvakat is. Egy lépést sem tett fényképezőgépe nélkül, még akkor sem, amikor baráti esküvőre volt hivatalos. Muzeológusként tekintetét a múlt felé fordította, néprajzosként azonban előre látta a falvak pusztulását, így hát igyekezett mindent megmenteni és megőrizni az utókornak. – Engem egy életre eljegyzett a néprajzzal – vallja Horváth Jánosné, aki még gimnazistaként ismerte meg a szakembert. – Eljött az iskolánkba, és biztatott bennünket, hogy írjunk dolgozatot a Helikoni Ünnepségekre. Ezután sem szakadt meg a kapcsolatom vele, ha Kiskanizsán dolgozott, segítettem az adatgyűjtés előkészítésében, és sok gyűjtőmunkájában részt vehettem. Akkor még nem értettem, miért fotózza a tókákat vagy a szőlőhegyi pincék eresze alatt összegyűjtött venyigét – ma már világos, hogy ilyen felvételeket egyszerűen nem lehetne készíteni. Értékmentő munkájának a kanizsaiak is sokat köszönhetnek. Ha ő nem lett volna, sokkal kevesebbet tudnánk a város történetéről, nem is beszélve azokról az emlékművekről, amelyek kis híján áldozatául estek az ’50-es évek fémgyűjtési politikájának. – A Deák téren látható turulmadár bronzból készült, és már a beolvasztásra várt, de a bátor gépgyári munkások fémforgács alá rejtették. Istók János alkotását aztán a legnagyobb titokban menekítette ki Edit néni – meséli Kunics Zsuzsanna történész. – Egészen hasonlóan alakult Telcs Ede Deák Ferencet ábrázoló emléktáblájának a sorsa is. Egy másik alkalommal, amikor Edit néni látta, hogy a fémgyűjtők még a Szentháromság-szobor királyi koronáit sem kímélik, a múzeum akkori karbantartójával egész egyszerűen leemelték a bronztáblát a Sugár úti gimnázium faláról az éjszaka leple alatt. Edit néni sokáig a múzeum pincéjében rejtegette, aztán amikor 1968 körül a város fotókat keresett, hogy azok alapján készítsen egy hasonmástáblát, Edit néni visszaadta az eredetit. A múzeumigazgató mindent alárendelt a szakmájának, s ha úgy ítélte meg, nem nézett sem törvényt, sem tekintélyt, mondja Kunics Zsuzsanna. A házkutatások idején rontott filmekkel tévesztette meg a rendőröket, így maradhattak fenn az ’56-os diákfelvonulásról készített fotók, amiket a Vasemberház múzeumban őrzött „Vasember” cégérének a lábába dugott. Ebben az évben történt az is, hogy Csengery úti lakásuk padlásán bújtatta keszthelyi kollégáját, aki később aztán Nyugatra menekült. Edit néni ezekben a viszontagságos időkben harmadik gyermekét hordta a szíve alatt... – Amit más muzeológus nem mert megtenni, azt Edit néni igen – veszi át a szót Száraz Csilla, a Thúry- múzeum igazgatója. – Például a ’60-as években osztályidegen családoktól is gyűjtött, aminek köszönhetően olyan szép és egyedülálló a polgári gyűjteményünk, hogy már a Magyar Nemzeti Múzeum is kért tőlünk kölcsön tárgyakat. Bármerre járt, bátorsága, elhivatottsága, kitartása és szenvedélyes szakmaszeretete miatt mindenütt tisztelték Kerecsényi Editet, még a legeldugottabb zsákfalvak lakói is. Kanizsán pedig kinevelte azt a közeget, amely szereti és őrzi a múlt tárgyiasult emlékeit. Munkássága a mai néprajzosok körében is jól ismert, hiszen nem egy tanulmánya a szakirodalom része. 2001- ben Nagykanizsa díszpolgára lett. – Az intézményünk abból a szempontból is különleges, hogy más, múzeummal rendelkező városokhoz képest itt sokkal szélesebb az a réteg, amelyet érdekel a gyűjteményünk és annak sorsa. A mai napig járnak hozzánk a környékbeli falvakból olyanok, akik – az ő emléke előtt is adózva – inkább a múzeumra bíznak egy-egy családi örökséget vagy padláson talált tárgyat, mielőtt végleg elkeveredne. Kerecsényi Edit elévülhetetlen érdeme az is, hogy annak idején kezdeményezte a kanizsai vár ásatását. A régészeti leletek ma már jól ismert darabjai annak a múzeumi gyűjteménynek, amit az utolsó éves egyetemistaként igazgatóvá lett muzeológus tíz év alatt csaknem megötszörözött. A szakma képviselői ezért úgy is emlékeznek rá, mint a múzeum igazi, korát meghaladó alapítójára. NEMES Dóra 90 éves lenne a korát meghaladó múzeumalapító Kerecsényi Edit mindenhová fényképezőgéppel ment Őrzik emlékét. Kunics Zsuzsanna, Horváth Jánosné és Száraz Csilla (Fotó: Jancsi László) 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem Tisztázzuk, még mielőtt pedagógusok hada dühödt tiltakozó levelekkel bombázná a redakciót, ezt nem én mondom, hanem Csányi Vilmos. Igen, AZ a Csányi Vilmos, aki Széchenyidíjas biológus, biokémikus, etológus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője, az ELTE emeritus professzora. Szóval, kis guglizás után legalább három helyre lehet neki írni… Azt is ő mondja, hogy „A tudomány nem arról szól, hogy én pontosan tudom, mi hogy van. Én azt tudom megmondani, és minden tudományosan gondolkodó tudós azt tudja megmondani, ha bizonyos körülmények között ezt meg ezt csinálom, annak megjósolhatóan az és az lesz az eredménye. Az elmélet, az teljesen érdektelen”. Bár diákkoromban ennyire pontosan nem tudtam volna megfogalmazni, mint Csányi Vilmos a két citált idézetben, de valahogy nyár végén mindig éreztem: valami nincs rendben az iskolával. Merthogy nem akarok odamenni. Na, jó, az a copfos lány, akit legalább két hónapja nem láttam, vonzott kicsit az ódon épülethez, de nem annyira, hogy a tiszai úszóház szabadságát szívesen felcseréljem a négy fal közti, tölcsérrel töltött lexikum zordan merev, frontális világára; copfos lány meg az úszóházon is volt… S ha már akkor tudom, hogy Csányi Vilmos úgy véli: „Az embernek van története, és én azt gondolom, az a fontos, hogy ez olyan történet legyen, aminek örülünk, hogy megtörtént. Ebbe még az is belefér, hogyha valaki részeges csavargó, de ennek örül, hát istenem, akkor semmi baj” – nos, akkor ezt az idézetet postai úton (mert akkor még ímél nem volt), beküldtem volna a direktornak, érzékeny búcsút véve tőle is, az iskolától is. Szerencsére nem tudtam, s nem tettem ilyet. Mert bár a nyári szünetek önfeledtsége után nem könnyű újra és újra padba ülni, de ezekre az esztendőkre szükség van. Mert a csoda – legalábbis jó esetben – ott van. Az eszmélés annyira katartikus, hogy gyakran nem is azonnal, hanem már akár deres fejjelborostával érzi át az ember: kapott valamit. S nem is feltétlenül tudást – lásd Csányi Vilmos fentebb -, hanem karaktert, maradandó mondatokat, szellemiséget. Mondjuk történelemtanárától a kommunizmus idején azt: 1956-ról egyelőre elég azt tudnotok, hogy forradalom volt. (Persze, ez a ma diákjának semmit sem jelent, mert naná: forradalom volt, de három évtizede még más szerepelt a tankönyvekben. Nagyon más.) S ha a 18-as tévés karikát ide képzeljük, akkor idézhetjük azt az egykori edzőt-testnevelőt, aki – összes konyhai ismeretét egy mondatba sűrítve – arra tanított, becsüljük meg a teltebb lányokat (is), mert „nagy üstben jó habot verni”. Vagy A magyartanár, aki egy szál lepedőben (diák)színpadra küldte félezer ember előtt Odüsszeuszát, s elnézőn félretekintett a pánikoldó fél pálinkánál, majd, szembeszállva a nagyhatalmú iskolai párttitkárral, megmentette a kirúgástól szépreményű védencét, aki persze adott rendszerszintű okot a retorzióra egy(néhány) helyközi járaton antikommunista dalok éneklésével, persze, nem egyedül. Szóval, iskolába miattuk kell járni. Mert bár egy csomó, később teljesen felesleges dolgot tanítanak s kérnek számon (ma sem tudom például, mi az, hogy koszinusz függvény, igaz, nem is érdekel, s nem is kérdi senki tőlem, hogy tudom-e…), de mindig van, aki a katedra mögötti démon szerepét levetkőzve egyszer csak emberré lesz – s tesz. Az iskolának ez az igazi értelme, mert biflázni otthon is lehet(ne), egyedül, miközben üvölt a rádióból a deszpaszitó. De akkor a találkozások, az életre szóló létélmények elmaradnának. A bizonyítvány, a diploma idővel csak megsárgult papír lesz, ami ugyan fontos az élethez, de nem elég. Kell a katarzis, az eszmélés, a majdani lélekemlék. Az első szeptemberi csengőszó – meg aztán sok másik - erre (is) kínál esélyt. deszpaszitó Az iskola nem fejleszti a kreativitást, hanem szabályokat és alapvető tudásnak gondolt dolgokat kér számon, de azt úgy, hogy azt sugallja, mindent megtanított, amit kell, pedig ott csak valaminek el kéne kezdődni. PÉTER Árpád hitélet 2017. 08. 25. | 11 A naptárban egymás után szereplő ünnepnapok természetesen nem kronológiai sorrendben követik a Boldogságos Szűz életének eseményeit, szögezi le előre Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa. Például Havas Boldogasszony ünnepe egy IV. századi legendának, valamint a római Santa Maria Maggiore-bazilika felszentelésének állít emléket. – Havas Boldogasszony napja augusztus 5-én van. Ezt követi augusztus 15-én az egyik legfontosabb, Szűzanyához kötődő ünnepünk, Mária mennybevétele. Mennybevétele, és nem mennybemenetele – hangsúlyozza Imre atya. – A dogma kimondja: Mária nem meghalt, hanem elszenderült, majd Krisztus maga mellé vette, hogy ugyanabban a testilelki dicsőségben részesüljön a mennyországban, mint ő. Jézus ezzel mintegy előrevetítette az emberek sorsát: vagyis az utolsó ítéletkor a holtak feltámadnak, s akik jót cselekedtek, megdicsőülnek. Szeplőtelen Szűz Mária azért dicsőülhetett meg, mert igent mondott Isten tervére. Az angyali látogatásból mindössze annyi derült ki számára, hogy Isten Fiának az anyja lesz. Azzal persze tisztában volt, hogy a Messiásra meg nem értés, kirekesztettség és üldözés vár, de vállalta, hogy társa, támasza lesz neki ebben. – Mária a jeruzsálemi templomban nevelkedve jól ismerte a próféciákat és a zsoltárokat. Örült, amikor megtudta, hogy kit hordoz a szíve alatt – hozzáteszem, sokan mások is szívesen lettek volna a helyében. Népe készült a Messiás eljövetelére, a zsidó nők pedig tudták, hogy a Messiás anyja közülük kerül majd ki. Isten választása Máriára esett, mert őt találta a legtökéletesebbnek és a legalkalmasabbnak. Hogy miért, az misztérium. A plébános arra is emlékeztet: Máriának semmivel sem jutott könnyebb sors, mint bármely más embernek. Betlehemben nem akadt senki, aki szállást, élelmet adott volna neki és Józsefnek, Jézus születése után pedig menekülniük kellett. – A Szentcsalád évekig a számkivetettség kenyerét ette Egyiptomban – ráadásul Jézus még csak pár hete született meg, amikor az agg Simeon szembesítette Máriát azzal: gyermeke jel lesz, az ő lelkét pedig tőr járja át. A Szűzanyának sok boldog év adatott Jézussal, ám amikor harmincévesen elindult, hogy tanítson, az édesanyai szív sóvárgott utána. – Egy anyában soha nem szűnik meg a gyermeke iránti féltés, legyen bármennyire is hívő, s hagyatkozzon Istenre. Nem volt ez másképp Máriával sem: messze sodródott tőle a fia, akiről egy alkalommal ráadásul még olyan híreket is hallott, hogy az eszét vesztette. Nem csoda, ha Máriát arra indította az aggodalom, hogy maga is útra keljen, és megkeresse őt. Jézus életének minden fontos állomásánál jelen volt Mária: végigkísérte őt a keresztútján, és ott volt a Golgotai-hegyen is, a kereszt alatt. Annyira ragaszkodott hozzá, hogy a teste és a lelke végül Fia mellé, a mennyországba kerülhetett. – A mennybevételt követően a Szűzanya a Mennyország Királynéja lett – mondja Szűcs Imre. – A többi Mária-ünnephez képest kevésbé köztudott, de ennek is van egy emléknapja, méghozzá augusztus 22-én. Az ősz első hónapja hasonlóan mozgalmas a katolikus kalendárium szerint: szeptember 8-án van Mária születésének az ünnepe. Ezen a napon szentelték fel egyébként a jeruzsálemi Szent Anna-templomot is, amit a keresztesek a Boldogságos Szűz születésének feltételezett helyére építettek. Szeptember 12-én Szűz Mária Szent nevét, azaz a névnapját ünnepeljük – egyedülálló módon csak a magyar- és németlakta területeken, szeptember 15-én pedig a Fájdalmas Szűzre emlékezünk. Ez a nap a simeoni jövendölést, és Mária hét fájdalmát, életének hét meghatározó eseményét emeli a középpontba. S bár még messze van, Imre atya egy októberi alkalomra is felhívja a figyelmet. – A magyar katolikus egyház külön is megemlékezik október 8-án a Szűzanya pártfogásáról, a Magyarok Nagyasszonyáról. Érdekes hazai sajátosságunkra, felfogásunkra utal az ünnep neve. Amióta a magyarok a kereszténység útjára léptek, előszeretettel vallják magukénak vallásunk nagy alakjait, gondoljunk csak a Petőfi-féle „magyarok Istenére”. Augusztus 20. környékén szokás emlegetni azt is, hogy István király – a világon elsőként – a Boldogságos Szűznek ajánlotta országát és népét. 1896- ban, a millennium évében a magyarok meg is kapták a pápától ennek az ünnepnek a kiváltságát, amiért hitték és vallották, hogy Mária az, aki ezer éve oltalmazza őket. NEMES Dóra A Boldogságos Szűz ünnepei Nincs még egy nyelv, amely olyan sokféle névvel és titulussal illetné a Szűzanyát, mint a magyar. Elég csak belenéznünk a katolikus kalendáriumba – sokat nem is kell lapoznunk, hiszen az évnek ebben az időszakában, augusztusban és szeptemberben több Máriaünnep is van. Nincs még egy nyelv, amely olyan sokféle névvel illetné a Szűzanyát, mint a magyar (Fotók: Jancsi László) 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Tanévkezdés Hamarosan kezdődik az új tanév. A becsengetésig még van néhány nap beszerezni a tanszereket, a szükséges új ruhákat, felszereléseket. Ám nemcsak a családok, hanem a tanárok, az iskolák is készülnek. Balogh László, az önkormányzat humán bizottságának elnöke, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója azt mondja: diáknak és tanárnak egyaránt nagy szüksége van a nyárra. A pedagógusnak, mivel magát adja a munkájában, nagyon fontos a vakáció megújító ereje. A diák számára a nyár szintén lehetővé teszi az új tanévre a megújhodás lehetőségét. - A közoktatás mindenki szakértelmére számíthat, hiszen így-úgy mindenki érintett benne. Így különösen izgalmas lehet egy új tanév indulása, indítása: amely mindig ugyanaz és mégis más – fogalmaz Balogh László. - Természetesen fontosak a hivatalos momentumok: az, hogy ingyen tankönyvet kapnak immár 1-től a 9. osztályig a gyerekek, s az első nyelvvizsga sikeres letétele ingyenessé válik 2018. január 1-jétől, idén ősztől pedig helyzetfelmérő konzultáció indul a nyelvtanítás hatékonyabbá tételére. Talán a pedagógus-béremelést sem felejtjük, s a minősítési rendszer is bejáratódik. Fontos, hogy a pedagóguspálya presztízsét tovább kell emelni, és talán a tankerületek és az iskolák pénzügyileg stabilizálódtak s az igazgatók mozgástere is bővebb lesz. Egy idealista és optimista pedagógus tudja, hogy minden tanévnek új lendülettel kell nekivágni, teszi hozzá a direktor, amelyben az érzelmi feltöltődés és töltés ugyanúgy fontos, mint az intellektuális. Azt mondja, a jövőnek szóló iskolát ma kell megvalósítani. - Tettre kész, problémamegoldó, önmagáért és a Az elmúlt években megszaporodtak – Nagykanizsán is - az iskolán kívüli közösségi tanulási lehetőségek. A Kanizsa információi szerint havonta 20 és 30 ezer forint között kell a szülőknek fizetni a tanodai szolgáltatásért. Ezen összegért szakemberek foglalkoznak minden nap a gyermekkel és készítik fel a másnapi órákra, de a tanodákról kialakult vélemények megoszlanak. Mivel a szülő dönti el, beíratja-e gyermekét tanodába vagy sem, az elsődleges, hogy neki kell ismernie a lurkót, s azt, mire van szüksége. Ez persze sokszor okoz nehézséget, hangsúlyozza Dóber Valéria. A pszichológus annak a híve, hogy a gyereket fokozatosan önállóságra kell nevelni, többek között a tanulásban is. A folyamatos szülői jelenlét, a kontroll, a felelősségátvállalás nem a legjobb út. - A tanoda akkor jó, ha a gyermek segítségre szorul, nem önálló, nem tudja jól beosztani az idejét, vagy ha bizonyos tantárgyakból gyengébb a teljesítménye. A A Nonó pedagógusai – (b-j) Dani Noémi, Kovácsné Ujhelyi Ildikó és Kozári Idikó – már készülnek az őszre… (Fotó: Gergely Szilárd) BECSENGETNEK! Hamarosan kezdődik a tanév „a világra nyitott, de magunkra zárt” kanizsai osztálytermekben Otthon vagy tanodában? Hol hatékony a tanulás? tanévkezdés 2017. 08. 25. | 13 szülők egy részénél, persze, a tanoda a felelősség átruházása is lehet – mondja a szakember, aki azt tanácsolja, ha a gyerek személyiségéhez, egyéniségéhez illeszkedik egy ilyen közösségi tanulási módszer, akkor ki lehet próbálni, azonban ha a csemete önálló karakter, szereti a saját akaratát érvényesíteni, akkor hagyjuk meg neki az önállóságot. A tanulás nehézsége egyébként a felső tagozatba kerülve szokott problémát jelenteni. Dani Noémi, a Nonó Tanoda és Manófejlesztő vezetője szülői megkeresések után indította szolgáltatását. - Nagyon sok ötödikes jön, és egyszerűen nem tudja, miként álljon neki az anyag feldolgozásának. Kolléganőimmel először azt tanítjuk meg, hogyan kell tanulni, felkészülni a szóbeli feleletekre, az írásbeli dolgozatra, hogyan kell egy verset elsajátítani. Azt látom, az irányítás nehézségét vesszük le a szülők válláról, akiknek sokszor sem idejük, sem erejük nincs a gyermekkel közösen tanulni. A tapasztalatunk pedig sajnos az, hogy egyre kevesebb gyermek ül le otthon önállóan elvégezni a feladatát – mondja a tanító, gyógypedagógus. - Hozzánk amikor megérkezik egy diák, önállóan nekiáll a házi feladatának, és ha elakad, akkor a segítségére vagyunk. Miután megtanulta, kikérdezzük a leckét, és azután mehet haza. A tanoda nem szórakozás, itt komoly munka folyik, és csak akkor van értelme, ha a gyerek komolyan is veszi. A Nonóban azt tapasztalják, a hozzájuk járó diákok sokkal nyugodtabbak, nem stresszelnek az iskola miatt, hiszen tudják, hogy felkészültek. Ez pedig sokszor az eredményeiken is meglátszik. További pozitívum, hogy a tanoda sokszor a konfliktuskerülést is segíti, hiszen a szülő és a gyermek így nem veszekszik a tanulás miatt. VUK Anita közösségéért felelősséget érző fiatalokra van szükségünk. Egy biztos, ma még nem tudjuk, milyen szakmák léteznek majd, mire a mostani iskolás generáció felnő. Ezért például jómagam is törekszem arra, hogy frontális módszerű önmagamtól elmozduljak a kisebb, önálló csoportmunkák és az egyénileg vállalt személyes projektek felé. Mert az iskola feladata: segíteni a diákokat saját érdeklődési körük és tehetségük felismerésében. Ezért lenne jó, ha egy tanórán az egy gyermekre jutó megszólalás lehetősége nem másodpercekben lenne mérhető… Ehhez életszagú projektekre van szükség, és még az interneten is találhatunk hiteles forrást. A boldog diák és felnőtt léthez probl éma - megoldásra, kritikus gondolkodásra és elemzőképességre van leginkább szüksége a tanulóknak. Az ezekben való jártasságuk dönti el leginkább a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre adandó jó választ. A Batthyány Lajos Gimnáziumban azt szeretnénk, hogy viszonylag nyugodt legyen a tanév a világra nyitott, de magunkra zárt osztálytermekben. Így keressük a példaképeket, és annak örülünk, ha mindenki megtalálja a maga tehetségét. Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum szakmai főigazgatóhelyettese arról beszélt, a 9. évfolyamokra történő beiskolázásban az elmúlt évhez képest csökkenés tapasztalható. Szakgimnáziumban 15 ágazati képzést hirdettek meg tagintézményeikben, s 3 ágazat esetén biztosan nem tudnak csoportot indítani, egy pedig még kétséges. - Szakközépiskolában 24-féle szakmát kínáltunk az általános iskolát befejező tanulóknak, amelyek közül 15 oktatását tudjuk elindítani szeptemberben – mondta el a Kanizsának Anda Zoltán. - Ezen a területen volt a legnagyobb a csökkenés. Több olyan mesterségre sem tudtunk beiskolázni tanulókat, amelyekre a vállalkozásoknak szüksége lenne. Ilyen az ipari gépész, a járműfényező, az ács, a burkoló, a pék, a húsipari termékgyártó, a szerszámkészítő a számítógép-szerelő, karbantartó. Vannak olyan képzések, amelyek ugyan elindulnak, de az ipar részéről nagyobb létszámra lenne igény, például a hegesztő, az épület- és szerkezetlakatos, a karos�- szérialakatos, a kárpitos, a kőműves, a festő, mázoló, tapétázó. Az el nem indított, valamint alacsony létszámokkal induló szakmák néhánytól eltekintve hiányszakképesítések, azaz állami ösztöndíjban részesülnek azok a tanulók, akiknek a tanulmányi eredménye eléri a megfelelő szintet. Azok pedig, akik júniusban ágazati érettségit tettek, a 13. évfolyamon technikusi végzettségüket fogják megszerezni ebben a tanévben. Anda Zoltán kiemelte, a felnőttoktatás mindazoknak ingyenes, akiknek még csak egy OKJ-s végzettségük van, bár akad néhány kivétel is. Itt a képzés esti munkarend szerint történik. Az érdeklődőknek összesen 40 szakképesítést kínálnak, a jelentkezések még jelenleg is folynak, így csak augusztus végén derül ki, konkrétan mely képzések indulhatnak. A jelentkezők létszámából már most látható, hogy népszerű az ápoló, az autóbuszvezető, a CNC gépkezelő, a gyógyszertári asszisztens, a kozmetikus, a női szabó, a pincér és a tehergépkocsi-vezető képzés. A felnőttoktatásra még most is várják a jelentkezőket a tagintézményeikben. Összességében tehát az NSZC-ben a nappali rendszerű képzések beiskolázási mutatója ebben a tanévben csökken, viszont az eddigi jelentkezések alapján a felnőttoktatás iránt nagy az érdeklődés. BAKONYI Erzsébet Bérces Edit későbbi ultrafutó Európa-bajnok 1987-ben, tehát pont 30 éve a BLG tanévnyitó ünnepélyére futva érkezett Zalaegerszegről. Előtte egy évig itt tanított, s Egerszegre kerülvén ezzel próbálta kifejezni a Batthyányhoz való erős kötődését. Most, augusztus 30-án ezt ismét megteszi, és ellátogat néhány volt tanárkolléga sírjához is. Ez a jubileumi futás is jelképezheti az állandóságot és a változást, amelyre a pedagógiában mindannyiunknak szüksége van, szögezte le Balogh László. GETNEK ! Így, lehet, öröm az iskolakezdés… 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin A gyermekek szemvizsgálatának fontossága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyermekek sajnos általában nem jelzik, ha probléma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülőnek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni. Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyorgás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási nehézségek. Kiemelten fontos a gyermek szemét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a látás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és tanulási készséget. A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradtságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésével megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat. „A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegviselés és évenkénti ellenőrzés, hogy az esetleges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.” A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a megfelelő látásélmény, de nem szabad megfeledkezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokozhatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is. A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget. FELHÍVÁS Minden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse! A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket. Az akció ideje alatt ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára. További részletek az üzletekben. Az akció 2017. augusztus 18-31-ig tart. Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi Optika Nagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1., tel.:0693-789-962 tel.:0693-310-644 Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészsége De vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk? Érdekli a 90-es évek szervezett bűnözése, Ambrus Attila, vagyis a „Viszkis” története, viszont nem szereti az amerikai rendőrségi sorozatokat Major Gellért hadnagy, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság új nyomozója. A 22 éves pusztamagyaródi fiatalember mintegy hat éve döntötte el, hogy a Rendőrtiszti Főiskolán szeretne továbbtanulni. A bűnügyi nyomozó szakirányt választotta, mert segíteni akart az embereknek. - Sokan mondták, hogy nem jó irányba halad a világ, és lehet, közhely, de ha csak egy kicsit is tudok segíteni az embereknek, akkor nem választottam rossz pályát - mondta a hadnagy, aki a főiskola elvégzése után szerencsésnek mondhatja magát, hiszen szinte hazakerült azzal, hogy Kanizsára helyezték. - Bár az iskolában megkaptuk a megfelelő alapokat, az elméletet, de az élet természetesen teljesen más. Nagy váltás ez a főiskola után, most szerzem meg a helyismeretet, próbálok mindenkitől tanulni, és nagyon sok kérdésem van – fogalmazott Major Gellért. - Egy új kollégának mindig örülünk – vette át a szót dr. Farsang Boglárka, a bűnügyi osztály vezetője. - Gellért most a betörési csoporthoz került, de fel kell mérnünk, hogy az ő személyiségéhez milyen szakterület illik a legjobban, és ez alapján dől majd el, hogy a továbbiakban a rendőrség hol tudja leginkább hasznosítani a tudását. Az ifjú hadnagy közben felvételt nyert a Pázmány-egyetem jogi karára, így a tervei között a jogi diploma megszerzése is szerepel a munka mellett. A Kanizsának úgy fogalmazott: eddig azt tapasztalta, az állampolgároknak nem sok rálátása van a rendőrségi munkára, sokan a filmek alapján képzelik el a nyomozók életét, pedig a kettőt – filmet és valóságot - össze sem lehet hasonlítani. VUK Anita Dr. Farsang Boglárka és Major Gellért. A frissen végzett tiszt most a betörési csoporthoz került (Fotó: Gergely Szilárd) Új nyomozó a betörésieknél Más a film, és más az élet… Vannak, akik akaratukon kívül is médiasztárok lesznek. Mint például Peschek Ignác, aki már száz éve is elég sokat szerepelt a helyi lapokban. A hegedűművész pénzhamisítással vívta ki kétes hírnevét. Mostanában pedig azért hallani a nevét egyre többször, mert „a hamisjátékos igaz története” egy lelkes fiatalt is megihletett. A Lendvai Kristóf által alapított Imperator Stúdió – a Kanizsa TV közreműködésével – kisjátékfilmet forgatott, amit hamarosan a városi tévében, illetve a moziban is bemutatnak. A szélesebb közönség talán akkor hallott először a kanizsai vonós svindlerről, amikor Kocsis Katalin 2013-ban megírta a krimibe illő sztorit hely- és zenetörténeti blogján. A nyugdíjas zenei könyvtáros nem sokkal később a Kanizsa TV egyik műsorában is mesélt Peschekről – erre a felvételre bukkant rá tavaly a 15 éves Lendvai Kristóf. – Az elhangzottak mellett a videó leírására is felfigyeltem. Abban valami olyasmi állt, hogy Peschek kalandjai szinte filmre kívánkoznak – meséli Kristóf. – Emlékszem, ahogy ültem némán a gép előtt, meredten néztem magam elé, és közben azon gondolkodtam: valóban lehet ebből filmet készíteni? Az elmúlt egy évben bebizonyosodott, hogy igen. Kristóf végtelenül büszke a végeredményre. Azt mondja, amikor annyira akarnak valamit, mint ahogy ő akarta a Peschek-filmet az első perctől fogva, az csak jól sikerülhet. Az előzmények között egy másik videót is megemlít. – Abban az összeállításban archív fotókat mutatnak Nagykanizsa múltjából, a képek alatt pedig egy dal szól, talán Jávor Páltól. Az egésznek a hangulata annyira magával ragadott, hogy azonnal megmutattam a szüleimnek, és kijelentettem: ebből film lesz. Eredetileg az 1900-as években gondolkodtam. Tehát a helyszín és – nagyjából – a dátum is megvolt, már csak egy jó történet hiányzott. Amire nem is kellett sokat várni: a feltehetően Szarajevóban született Peschek Ignácot 1917-ben vetette a sors Nagykanizsára, ahol évekig szépreményű hegedűművészként- és tanárként tartották számon. A helyiek hamar befogadták – persze, mit sem sejtettek arról, hogy Peschek kettős életet él, és a hegedűtokjában nem mindig a hangszerét cipeli, hanem olykor több kötegnyi hamis bankjegyet. Kristófnak már vannak filmes tapasztalatai, így bátran vágott bele a forgatásba társaival. – Maga a filmezés ötlete egy etikaóra révén született meg, szóval az első két kisfilm inkább iskolai feladat volt. Ezek közül a második végül egy sorozattá nőtte ki magát, ami az ókorban játszódik, de időközben más ötleteim is voltak. Ezeket a történeteket én írtam és rendeztem, s általában szerepem is van bennük, de az igazság az, hogy ma már sokkal jobban érzem magam a kamera mögött. Ettől függetlenül Kristóf, aki a Vabababa Művészeti Iskola és Gyerekszínházban sajátította el a szereplés alapjait, azért feltűnik a Peschek-filmben is. Kicsivel több mint húsz amatőr, de annál lelkesebb diákszínész vállalt még szerepet, a közreműködőkkel együtt pedig csaknem negyvenfős a teljes stáb. A csapat munkáját Kristóf szülei is segítették. – A forgatás három napig tartott. Első hallásra talán nem tűnik soknak, de aki átélte és végigcsinálta, tudja, hogy mennyi munka van ebben a pár napban. Volt, amikor egyhuzamban 14 órát dolgoztunk, de minden pillanatát élveztük. A forgatást megelőzően Kristóf szeme előtt két dolog lebegett: egy olyan film, ami a körülményekhez képest történelmileg hűen követi a valós eseményeket, másfelől a lehető legprofibb stábbal akart dolgozni. – Operatőrnek és vágónak Jancsi Lászlót, a Kanizsa TV munkatársát kértük fel, aki nagy örömünkre vállalta a feladatot. Nagyon élveztem a közös munkát, különösen a vágást, ami alatt persze folyamatosan ötletelgettünk, és minden egyes jó megoldásnak hangosan örültünk. Mindeközben igyekeztem filmes tudásomat megosztani azokkal az osztálytársaimmal is, akik benne voltak ebben a projektben. A szerepekre castingot hirdettünk – ez egy viszonylag világos dolog: aki ügyes, bekerül, de a technikai stáb felállításához szerintem nagyobb bizalomra van szükség. Kristóf ezt a saját bőrén is megtapasztalta: nem kis kihívással szembesült a csapat, amikor az egyik főszereplő váratlanul visszalépett a munkától. A problémát végül sikerült áthidalni, és a film – készítőivel együtt – már csak a premierre vár: augusztus 29-én 15 órakor a moziban, majd 20 órától a Kanizsa TV-n láthatják a nézők a Peschek című kisfilmet. NEMES Dóra Magazin 2017. 08. 25. | 15 Egy hamisjátékos igaz története Lendvai Kristóf már jobban érzi magát a kamera mögött (Fotó: Jancsi László) Kőkemény munka. A kisjátékfilm forgatása három napon át tartott 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Targoncás betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Anyagvizsgáló szakközépiskola megegyezés szerint Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint Tanító felsőfokú megegyezés szerint Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint Kertépítő segédmunkás betanított munkás megegyezés szerint Húsfeldolgozó betanított munkás megegyezés szerint Hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óra ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S Gügyyóegleytszertári Piaci árak Kanizsán nektarin 450-560 Ft/kg fejes káposzta 190-200 Ft/kg szilva 250-300 Ft/kg tojás 25-40 Ft/db burgonya 120-180 Ft/kg 2017. augusztus 26. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUM TÁBORHELY U. 4. 93/510- 135 20:00- 08:00 2017. augusztus 27. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311- 607 19:00- 06:00 2017. augusztus 28. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310- 367 22:00- 06:00 2017. augusztus 29. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310- 402 22:00- 06:00 2017. augusztus 30. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536- 620 22:00- 06:00 2017. augusztus 31. KISKANIZSAI BAJCSY ZS. U. 38/A. 93/319- 462 22:00- 06:00 Gázkonvektorok cseréjére is lehet pályázni hamarosan az Otthon Melege Programban, amelyre összesen másfél milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázati felhívás és az útmutató már elérhető a konvektor2017.nfsi.hu/ portálon, az igényléseket pedig szeptember 21-től lehet benyújtani az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyeknek. A támogatás mértéke maximum ötszázezer forint lehet. Magyarországon egyébként több mint hárommillió olyan gázkonvektor van, amelyet még a hetvenes években szereltek be a háztartásokba. Új lehetőség Szolgáltatás 2017. 08. 25. | 17 Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Augusztus 26., szombat Izsó, Tália Az Izsó eredetére többféle magyarázat is van: 1. az Ézsau alakváltozata, 2. a József régi Izsóf változatának rövidülése, 3. az Izsák becézője. A Tália görög eredetű, a színjátszás istennőjének nevéből származik. Augusztus 27., vasárnap Gáspár Perzsa eredetű, jelentése: kincset megőrző. Augusztus 28., hétfő Ágoston Latin eredetű, jelentése: fenséges, fennkölt. Augusztus 29., kedd Beatrix, Erna A Beatrix latin eredetű, jelentése: boldogságot hozó. Az Erna ófelnémet eredetű, jelentése: komoly, határozott, különösen a harcban. Augusztus 30., szerda Rózsa Magyar eredetű, jelentése: a virág maga. Augusztus 31., csütörtök Erika, Bella, Hanga Az Erika germán-latin eredetű, jelentése: nagyrabecsült. A Bella olasz-spanyol eredetű, jelentése: szép. A Hanga magyar eredetű, a név a virágra utal. Szeptember 1., péntek Egyed, Egon Az Egyed görög-magyar eredetű, jelentése: pajzshordozó. Az Egon az Egbert és az Egmont ószász és középnémet becézőjéből önállósult. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Itthon A MAORT-telep (korábbi nevén MAORT-kemp) a Nagykanizsa- Budapest közötti vasútvonaltól délre és a köztemetőtől nyugatra terül el. A sajátos karakterű városrész a 20. század közepén egységes terv szerint keletkezett egy addig szabad területen a Magyar- Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) mérnökei, tisztviselői és munkásai számára. A II. világháború utáni államosítással a telep állami tulajdonba került, de egészen a rendszerváltásig a helyi olajipari vállalat kezelésében maradt, amikor is privatizálták. 1992-től helyi egyedi, majd területi védelem alatt áll. Kállay Sándor Bázakerettyén született, ahol annak idején a szülei dolgoztak. Gyermekkorában gyakran tartózkodott nagyszüleinél Kanizsán, az Olaj utcában. Ott töltötte a nyári szüneteket, s ekkor vált igazán kedvencévé a MAORTtelep. Később, a Vegyipari Technikum tanulójaként ott is lakott, akkoriban még a kishídon keresztül le lehetett rövidíteni az oda vezető utat. Május elsejéken nagypapájával gyakran elmentek a szomszédos Sétakertbe. A pléhkocsma, a vaslemezekből összeállított büfé meglévő elemei ma is emlékeztetnek arra a helyre, ahová fröccsözni, sörözni jártak az öregek. – Másodikos középiskolás voltam, amikor a szüleim is ide költöztek Lovásziból az Olaj utcába, s attól kezdve velük éltem. Később én is a gépgyárban helyezkedtem el, ott töltöttem az életemet, onnan mentem nyugdíjba. Huszonkét éve, édesapám (Kállai Sándor, a DKG egykori igazgatója – B.E.) halála után a családommal visszaköltöztem gyermekkorom helyszínére, az Olaj utcába. Jó emlékekkel gondolok a fiatalkoromra. Az egy szép világ volt, de nem csak a környezet miatt. Ahogy mondták, a maortosok összetartottak egy kicsit. A Maort-telepnek volt egy külön karbantartórészlege vízszerelővel, kőművessel, ők megoldották az épületek javítását. A kiültetett virágokat, facsemetéket pedig saját kertészetben nevelgették. A környék most is csendes, a családi házakat nem választja el kerítés egymástól, és a város gondot fordít az utcák tisztaságára. Örülök, hogy itt lakhatok, nem költöznék el innen máshová. Igaz, távolabbra esik a bevásárlóközpont, és kevés autóbusz jár errefelé, de autóval, kerékpárral gyorsan mozog az ember. BAKONYI Erzsébet A maortosok összetartottak egy kicsit… Városrészkeringő 12. Szeptemberi fogadóórák Polgármester, alpolgármesterek Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 6-án (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Képviselők Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. szeptember 6-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu. Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Bizzer And rás a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 28-án (csütörtökön), 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.). Dénes Sándor a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 14-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.). Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.) Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető. Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17- 18 óráig a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. szeptember 4-én, (hétfőn), 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Karádi Ferenc a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 4-én (hétfő) fogadóórát tart 16 órától a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17 órától Miklósfán a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.). Tóth Nánd or a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 04-én (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 4-én, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@ fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com Kállay Sándornak gyerekkorában vált kedvencévé a MAORT -telep (Fotó: Bakonyi Erzsébet) Szeretünk Nagykanizsa! sorozatunkban azt mutatjuk meg, a (város) részek hogyan alkotnak egészet. Tizenkettedik állomásunk a MAORT -telep. Agrárium 2017. 08. 25. | 19 Próbára tette a kis- és nagygazdákat is az idei időjárás. A stresszhatás nyomai a növényeken szemmel láthatóak, bár a szántóföldön, a 40 fokok ellenére is, szépek az eredmények. Ám korai lenne még mérleget vonni. Varga József – vagyis ahogyan legtöbben ismerik: Varga gazda - a nyár kezdetén, június derekán azt mondta, ilyen időt még nem látott, pedig ’72 óta van a szakmában. Akkori állítását most, augusztus végén is fenntartja. - Ilyen nyarat se nagyon láttunk. A napon lévő zöldségeink és a gyümölcsösök 40 fokban stresszhatás alatt voltak. Az alma 15-20 százaléka megégett, de a paradicsomra, a babra, a feketeszederre és a málnára – szóval: nagyon sok mindenre - is érkezett panasz. Jött a kuncsaft a boltba, hozta a gyümölcsöt, hogy nézzük meg, mi a baja, mert sárga foltja van. Mintha sült almát ettünk volna… Napégés volt, nem lehet ellene védekezni. Mindez érezhető a kerti zölds é g e - ken is, folytatja a szakember. A paprika csúcsán látni a barnás száradást, sőt, a paradicsomnál is. Ezek a növények 28 fok felett stagnálnak, eső nélkül a makro- és mikroelemeket nem tudják felvenni. - Egy-egy öntözés annyit ért számukra ezen a nyáron, mint halottnak a csók – szögezte le Varga József. - Saját tapasztalatból mondom: a nap az idén nem kímélt semmit. Szerintem a jövő a csöpögtető öntözőberendezéseké és az árnyékolásé. A nagykanizsai járásban településenként eltérő volt a csapadék mennyisége. Murakereszt ú r o n júniusban 30 mi l l i - mé t e r csapad é k o t regisztráltak, augusztusban pedig tizenötöt. Nagykanizsán július végén 4-5 milliméter volt az átlag, augusztus elején pedig 10-12. A szárazság és a csapadékhiány befolyásolta a szántóföldi növények érését, a betakarítás is előbb indult egyes növényeknél. - Ugyan elmaradtak a termésátlagok a tavalyi évhez képest, de azt tudni kell, 2016 rekordév volt több szántóföldi növény tekintetében is. Az idei mennyiség azonban még így is meghaladja az elmúlt öt év átlagát – mondta el a Kanizsának S ü l e Katalin, a Nemz e t i Ag r á rkamara z a l a i elnöke. – A megyében hullámzó volt a csapadék mennyisége ezen a nyáron, de voltak olyan területek – ami leginkább érdeklődésre tart számot, a kukorica tekintetében –, ahol a vetések is később kezdődtek. A talaj hő- és vízháztartása miatt egyes táblákon csupán május 10 - é n indult el a vetés, és sajnos vannak területek Nagykanizsa térségében is, ahol teljesen els záradtak a növén y e k , és 20 -30 s z á z alé - kos terméskieséssel számolnak a gazdálkodók. A megyei elnök hozzátette: az állattartókat sújtotta leginkább az időjárás, mert például a lucerna másod- és harmadkaszálása nem hoz eredményt. VINCZE Adél Aszály és napégés Csontszáraz a kukorica Nagykanizsa térségében egyes helyeken 20-30 százalékos terméskieséssel számolnak a gazdálkodók (Fotó: Gergely Szilárd) 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora 2017. augusztus 26-szeptember 1. Augusztus 26., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Lovas magazin, 01:50 Híradó, 02:05 Honvéd7, 02:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Lovas magazin, 08:20 Híradó, 08:35 Honvéd7, 08:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Restart (a Kanizsa TV nyári magazinja), 16:05 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:35 Élet-módi, 17:05 Lapozó, 18:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:30 1100 év Európa közepén: Szabolcs-Szatmár- Bereg (ismeretterjesztő filmsorozat), 18:40 Zenesarok: az Indian Joe Band hévízi koncertje, 19:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése) 20:35 Lapozó. Augusztus 27., vasárnap 00:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:30 1100 év Európa közepén: Szabolcs-Szatmár-Bereg (ismeretterjesztő filmsorozat), 00:40 Zenesarok: az Indian Joe Band hévízi koncertje, 01:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 02:35 Lapozó, 06:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:00 1100 év Európa közepén: Szabolcs-Szatmár-Bereg (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:10 Zenesarok: az Indian Joe Band hévízi koncertje, 08:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:05 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 16:05 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:35 Élet-módi, 17:05 Lapozó, 18:00 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban, 19:00 1100 év Európa közepén: Borsod-Abaúj-Zemplén (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:15 Sztárportré – Baby Gabi, 19:40 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Tavasz az Alpokalján (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:20 Lapozó. Augusztus 28., hétfő 00:00 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban, 01:00 1100 év Európa közepén: Borsod- Abaúj-Zemplén (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:15 Sztárportré – Baby Gabi, 01:40 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Tavasz az Alpokalján (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:20 Lapozó, 06:30 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban, 07:30 1100 év Európa közepén: Borsod-Abaúj-Zemplén (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:45 Sztárportré – Baby Gabi, 08:10 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Tavasz az Alpokalján (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:00 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:50 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Borsod-Abaúj- Zemplén (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:15 Sztárportré – Baby Gabi, 12:40 Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlva: Tavasz az Alpokalján (ismeretterjesztő filmsorozat), 13:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Élet-módi, 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 20:00 Élen állunk (a jeges sportok magazinja), 20:30 Híradó, 20:45 Látogató, 21:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Augusztus 29., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Élet-módi, 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Látogató, 02:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Életmódi, 07:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:00 Híradó, 08:15 Élen állunk (a jeges sportok magazinja), 08:45 Látogató, 09:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Élet-módi, 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Látogató, 13:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:00 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 20:20 Hévíz – Zalaszentgrót megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:50 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 22:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:55 Lapozó. Augusztus 30., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 02:05 Hévíz – Zalaszentgrót megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 04:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 08:35 Hévíz – Zalaszentgrót megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, 10:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 10:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 11:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 13:15 Hévíz – Zalaszentgrót megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 15:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 20:00 K ukkantó (gyerekműsor), 20:30 Híradó, 20:45 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 21:05 K’arc (kulturális magazin), 21:35 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. Augusztus 31., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Kukkantó (gyerekműsor), 02:10 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 02:30 K’arc (kulturális magazin), 03:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 07:55 Híradó, 08:10 Kukkantó (gyerekműsor), 08:40 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 09:00 K’arc (kulturális magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 12:55 Kukkantó (gyerekműsor), 13:25 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:05 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 22:10 Lapozó. Szeptember 1., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:45 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:15 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Út-mutató (vallási magazin), 20:00 Honvéd7, 20:10 Híradó, 20:25 Sztárportré – Petruska András, 20:50 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:50 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Sport 2017. 08. 25. | 21 Szolgáltatás Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723. Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel: 20/510-2723 Vegyes Papír régiséget vásárolnék: meghívókat, reklámcédulákat, dokumentumokat,akvarellképeket stb., valamint sétapálcát-botot, fém reklámtáblákat, töltőtollakat. Érdeklődni: 30/332-8422. Dupla kétszárnyú tölgyfa kültéri bejárati ajtó (2,46 magas és 1,48 széles) és ablak ( 2,20 magas és 1,15 széles) tokkal együtt újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: 30/ 267-18-00. Ingatlan Munkás úti garázssoron garázs kiadó. Érdeklődni: 30/520-40-50. A Csónakázó-tónál lovas gyermek ügyességi versenyt is rendeztek a napokban, majd regionális és megyei díjugrató forduló is volt a kanizsai helyszínen. Zala megyei gyermekügyességi bajnokság, első forduló, eredmények, F1: 1. Fehér Anna Zóra (Billegéri Lovastanya; Pasa nevű lován). F2: 1. Sipos Réka (Billegéri; Pasa nl.). F3: 1. Kozub Kíra (Gyenesdiási LSE; Hercegnő nl.). D0: 1. Kozub Kíra (Soma nl.). D1: 1. Fehér Flóra Zsanett (Billegéri; Pasa nl.). C1: 1. Fehér Flóra Zsanett (Pasa nl.). U1: 1. Burán Kamilla (Gyenesdiási LSE; Soma nl.). U2: 1. Dobri Lajos (Kanizsa LSE; Többsincs nl.). Ügyességi: 1. Dobri Sándor Soma (Kanizsa LSE; Olga nl.). Megyei díjugratás eredmények, R90 nyitott: 1. Horváth Renáta (Rencsi Lovassport Egyesület; Madonna Málna nl.). R100 kezdő lovas: 1. Vitéz Enikő (Gyenesdiási LSE; Lili nl.). R100 nyitott: 1. Takács Viktória (Toledo LE; Deuka Asti nl.). R110 ifjúsági: 1. Kovács Georgina (Pro Equus LK; Rádiháza Írtáncos nl.). R110 nyitott: 1. Tamás Bianka (Kanizsa LSE; Clarion nl.). R120 nyitott: 1. Finta Géza (Kinizsi SK Gyenesdiás; Bella nl.). Közvetlenül az Eb előtti első érkezők felbukkanásától az Európa-bajnokság végig 16 nap telt el, és ilyen léptékű versenyt a repülősöknek tizenöt esztendeje rendeztek legutóbb Nagykanizsán. Utólag, ahogy azt a mezőny tagjai is egyöntetűen konstatálták, gyorsan eltelt ez a csaknem két és fél hét, amelynek utolsó napja a zsűriasztaloknál is roppant mozgalmasan telt, mivel voltak óvások, amiket alaposan át kellett rágniuk a grémium tagjainak. Persze, szombaton kora délután alapvetően mindenki mosollyal érkezett a dobogó elé, s a legjobbak ráadásul még fel is állhattak arra. A kétüléses autogyrosoknál például már az első nap is éllovas lengyel Alojzy Dernbach-Klaudia Laskowska páros nyert, ugyanúgy, ahogy az együléses merevszárnyúaknál a cseh Jíri Krajcza és a kétüléses sárkányrepülőknél az orosz Makszim Szemenov- Alfija Szemenova duó tette azt. A kétüléses merevszárnyúaknál ugyanakkor nagyot csatáztak a párosok, végül cseh győzelem született és az együléses sárkányoknál is volt átrendeződés, a végén pedig orosz siker. Úgymond „hazai pályán” a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesületet is képviselve a Waller Attila-Pataki Bernadett duó versenyezhetett, amely a kétüléses sárkányok között a 9. lett. - Ez volt az első ilyen léptékű versenyem, s ugyan nem az élmezőnyben végeztünk, de tényleg nagy élmény volt, hiszen csak három esztendeje kezdtünk komolyan repülni – fogalmazott az eredményhirdetés után Bernadett. - Mindenesetre a munkahelyemen ezekre a napokra szabadságot vettem ki, hiszen a levegőben azért mégsem lehet péksüteményeket árulni. A szintén magyar válogatott Dolhai Krisztián- Dobó Máté duó tagjainál sem a rosszkedv volt az úr, ugyanakkor a korábbi Európa-bajnok és vb második Dolhai talán egy kicsit joggal bosszankodhatott. - A szervezés nagyszerű volt, a végén aztán voltak óvások, amelyek a mi kategóriánkban az eredményekre is kihatottak, így lettünk második helyezettek Mátéval – értékelt röviden Dolhai Krisztián. - Nincs ezzel persze probléma, készülünk a következő Eb-re, valamint világbajnokságra. - Világbajnokságon voltam már, de akkor ugye másik kategóriában, az autogyróknál – ezek már az ifjú Dobó szavai voltak. - A kétüléses merevszárnyúaknál teljesen más a tájékozódás, mint a gyróknál, ráadásul a testmagasságomból kifolyólag is másképpen kellett a fényképekről tájékozódnom, volt, hogy először nem is láttam semmit. Nem bánkódom persze, bízom abban, hogy lesz ez még jobb is a továbbiakban. 14. Könnyűrepülő Európa- bajnokság, Nagykanizsa. Eredmények. Együléses sárkányrepülők: 1. Andrej Scsekolgyin (Oroszország), 2. Blazej Piech (Lengyelország), 3. James Johnson Colin (Nagy-Britannia). Kétüléses sárkányok: 1. Makszim Szemenov- Alfija Szemenova (Oroszország), 2. Kopa László-Kun Zoltán (Magyarország), 3. Tim Burrow-Neil King (Nagy- Britannia). Autogyro: 1. Alojzy Dernbach-Klaudia Laskowska (Lengyelország), 2. Dariusz Szymanczak- Maciej Marszalek (Lengyelország), 3. Marcin Majszterek- Dominika Jurkiewicz (Lengyelország). Együléses merevszárnyúak: 1. Jíri Krajcza (Csehország), 2. Ivo Lengal (Csehország), 3. Thomas Joron (Franciaország). Kétüléses merevszárnyúak: 1. Petr Jonas- Lucie Krameriusova (Csehország), 2. Dolhai Krisztián-Dobó Máté (Magyarország), 3. Rob Grimwood-John Waite (Nagy-Britannia). Csapatverseny: 1. Lengyelország, 2. Csehország, 3. Oroszország, 4. Magyarország. POLGÁR László A Csótó partján lóháton A csapat a negyedik helyen végzett Az elmúlt hétvégén zárult a 14. könnyűrepülő Európa-bajnokság a kiskanizsai sportrepülőtéren. A kontinensviadal végén öt kategóriában, valamint az országok pontversenyében hirdettek győzteseket. A magyar csapat a negyedik helyen végzett. Az ezüst is szépen csillog. Dolhai Krisztián és Dobó Máté (Fotó: Gergely Szilárd) Ismét az asztaloknál Kanizsán rendezte meg a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség a megye 2017. évi felnőtt és ifjúsági egyéni asztalitenisz bajnokságát. Felnőtt és ifjúsági egyéni asztalitenisz bajnokság, eredmények. Felnőttek, férfi egyéni: 1. Zborai Gyula (Hévíz SK), 2. Gerencsér Miklós (Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE), 3. Gyöngyösi Áron (KSSE) és Kövesi József (Zalakomár ESE). Női egyéni: 1. Madacki Mirella (KSSE), 2. Végh Zsuzsanna (KSSE), 3. Újházi Csilla és Horváth Anna (mindketten KSSE). Ifjúságiak, fiú egyéni: 1. Penteli Marcell (Cserszegtomaji SK), 2. Domián Dávid (KSSE), 3. Szollár Patrik és Gelencsér Szabolcs (mindketten KSSE). Ifjúsági leány egyéni: 1. Salamon Sára (KSSE), 2. Orbán Flóra (KSSE), 3. Szita Dóra (Cserszegtomaj) és Hadi Eszter (KSSE). 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport A könnyűrepülő Európa-bajnokság zárultával egy időben a levegőből a vízre tevődött a hangsúly Kanizsán, hiszen ezen a héten elkezdődött a Naviga M osztályos hajómodellező világbajnokság. Persze, hogy a repülősök után a „hajósok” is érezzék a törődést, arról náluk is gondoskodott az időjárás, hiszen számos kategóriában nem kezdődhettek el – még az előző hétvégén - az előre megadott időben a versenyek a szél erőssége miatt. Hétfőtől aztán már nem volt probléma, bár a kínaiak a gyorsaságiaknál még akkor is igencsak komolyan teszteltek. - Egyszerűen a vízfodrozódás erősségét nézte a srác, azért is láthattuk, hogy jó néhányszor bebucskázott a hajója – mondta Lekszikov Zsolt. - Amúgy ők is bombaerős csapattal jöttek, és nagyon profin is csinálják a dolgokat. Az első napokban a kanizsaiakra sem lehetett panasz, hiszen az ifjúságiaknál az úgynevezett ügyességi robbanósoknál Kozári Gábor, a Canissa Modellező SE igazolt versenyzője a magyar válogatott színeiben olyan jól irányított a stégről, hogy a második helyen állt kategóriájában. A hajómodellezők kavalkádja még javában tart, az eredményhirdetést vasárnap délután tartják. POLGÁR László A második forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei labdarúgó bajnokságok küzdelmei, az első osztályban a tavalyi bajnok UFC Nagykanizsa ismét az élre állt. Az első játékrésznél egészen biztos, hogy láttak már jobbat a kanizsai szurkolók, és a második félidő sem kezdődött sokkal jobban: a hazaiak mentek ugyan előre, de a lelkes vendégek jól szűrték meg az UFC támadás-kísérleteit. A cserék aztán jól sültek el a vendéglátóknál, hiszen közülük Péntek Adrián beállása után azonnal eredményes volt, majd Gerencsér Attila fejese előrevetítette, hogy biztos Kanizsasiker születhet. Horváth Detre találata és Takács Dávid szép megmozdulás után született gólja pedig magabiztossá tette a győzelmet. A Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (12.) a Teskánd KSE (3.) vendége volt, és 1-1-es félidő után 3-1-es vereséget szenvedett, a kiskanizsai gólt Piecs László szerezte. A megyei harmadosztályban a Palin FC (3.) és a Bagola VSE (12.) vívta a kanizsai városrészek rangadóját, amelyen Takács Attila, valamint Balogh Dávid góljával a paliniak nyertek. POLGÁR László Az első gólig volt nehéz Az UFC a második félidőre feltörte a gyenesdiási reteszt (Fotó: Gergely Szilárd) Az ifjúsági versenyszámok győztesei (balról): Penteli Marcell, Domián Dávid, Szollár Patrik, Gelencsér Szabolcs, Hadi Eszter, Szita Dóra, Salamon Sára és Orbán Flóra Ahogy egy vb-hez illik Bombaerős mezőny gyűlt össze Kanizsán (Fotó: Jancsi László) Sport 2017. 08. 25. | 23 A hongkongi Lai Chi Kok Park Sport Centrumban rendezték meg a 9. lábtoll-labda világbajnokságot, amelyen kanizsaiak is pályára léptek a magyar válogatottban. Egészen pontosan a nőknél – kanizsaiakkal a soraiban – a Kunics Réka, Morvai Noémi, Balogh Eszter, Vachal Krisztina, Farkas Lilla, míg a férfiaknál a Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Lukács Benedek, Tóth Gábor összeállítású csapat képviselte a magyar színeket. Összesítésben a magyarok négy negyedik és három ötödik helyezéssel - legjobb európaiként - a negyedik helyen zárták a nemzetek pontversenyét, az előzetes elvárásoknak megfelelően Kína és Vietnam csapatai döntöttek a bajnoki címekről, a házigazda Hongkong pedig a harmadik lett. A magyar csapat nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy végül maga mögé utasította például Makaót és Németországot is. 9. lábtoll-labda világbajnokság, Hongkong, a magyar válogatott eredményei. Női csapat: 5. Magyarország. Férfi csapat: 4. Magyarország. Női páros: 5. Kunics Réka, Morvai Noémi. Férfi páros: 5. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Női egyéni: 4. Vachal Krisztina. Férfi egyéni: 4. Herczeg Gábor. Vegyes páros: 4. Kunics Réka, Tóth Gábor. A nemzetek versenyében: 1. Vietnam 102 pont, 2. Kína 92,4, 3. Hongkong 65, 4. Magyarország 54,5, 5. Németország 48,3, 6. Makaó 48,2, 7. Franciaország 36,1, 8. Tajvan 33,7, 9. Indonézia 11,5, 10. India 3, 11. Olaszország 2. Örökös kérdés a kanizsai labdarúgóéletben, hogy hány innen, vagy legalábbis az itteni utánpótlásból elszármazott futballista játszik szerte az országban NB-s szinten, esetleg (már) jegyzett külhoni pontvadászatban. A téma kényes, hiszen hogyan határozhatjuk meg, hogy meddig számíthatjuk „idevalósinak” az ifjú tehetséget és innen elkerülve mennyit tett vagy tettek „bele” következő klubjai, akadémiái. Egy biztos, a kanizsai utánpótlásban is megfordult 21 esztendős Grabant Bence a magyar másodosztályt cserélte a szlovén második ligára, hiszen a Dorogi FC-től a lendvai Naftához került, és az elmúlt hétvégén debütált is a szlovéniai bajnokságban. Így közelebb került szűkebb pátriájához, a Nagykanizsa – Szepetnek vonalhoz. - Mivel innen 40 perc csupán az út, ezért naponta ingázok a lendvai edzésekre – fogalmazott a jobb oldali középpályás, aki Kanizsáról 2010-ben került a szombathelyi Illés Akadémiára. - Valamivel később jöttek meg a papírjaim a Naftához, talán ezért annyit nem játszottam, amennyit szerettem volna, de bízom a jó folytatásban. Ugyan ez csak az első külföldi szezonom, ráadásul az is még igencsak az elején jár, de a fejlődésem szempontjából úgy érzem, hasznos volt a váltás. A beilleszkedésemet megkön�- nyíti, hogy rajtam kívül páran beszélnek magyarul meg persze angolul is a csapatunkban, illetve az egyesületnél. Beszélgetésünk apropóját Bence nagykanizsai indulása mellett egy közelgő rangadó, vagyis a muravidéki derbiként ismert Nafta–Mura párosítás adta, a muraszombatiak látogatása több mint négyezer embert vihet majd be a lendvai Sportparkba. - Jövő hétvégén lesz az a mérkőzés, ezért egyelőre még a fejekben a mostani meccsünk jár, arra koncentrál a csapat, de tény, az öltözőben és főleg a szurkolók között már érezhetően beszédtéma a Lendva–Muraszombat csata. Nem tagadom, egy ilyen hangulatú találkozón játszani nem lenne akármilyen élmény... S ha már a muravidéki rangadó szóba került és a kanizsai utánpótlás témája is adott: 2015 áprilisában éppen egy, a kanizsai futballnevelésben megfordult, majd ide nemrég visszatért játékos, Péntek Adrián döntött el egy Mura–Nafta mec�- cset a 90. percben... POLGÁR László Kunics Rékáék a nagyok mögött Már a fejekben a rangadó… Grabant Bence a magyar másodosztályt a szlovén második ligára cserélte A kanizsai lábtollas küldöttség: (balról) Balogh Eszter, Morvai Noémi, Kunics Réka és Lukács Benedek is kitett magáért Hongkongban 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik A tavalyihoz hasonlóan az idén is első helyezést ért el tavasszal a Bajcsai Nyugdíjas Klub az Idősügyi Tanács által meghirdetett „Nagykanizsa Legjobb Szenior Szakácsa” főzőversenyen. Farkas Jánosné Marika javaslatára zöldséges gyrost készítettek a Csónakázó-tónál megrendezett versenyen. A Marczin Jenőné által vezetett klub tagjai eddig is sikeresen helyt álltak a városban megrendezett fesztiválokon, amelyeken nemcsak főztek, hanem erre buzdították a látogatókat is. Hozzávalók: Ízlés szerinti mennyiségben: csirkemell, burgonya. A zöldségekhez: lilahagyma, uborka, paprika, paradicsom, káposzta vagy saláta. Az öntethez: natúr joghurt, reszelt foghagyma, só, fehér bors és kapor. Elkészítése: A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sóval, borssal, borsika fűvel, oregánóval, reszelt fokhagymával, sült vöröshagymával, kevés fűszerpaprikával összekeverjük, és egy kis időre állni hagyjuk. Majd kevés olajon serpenyőben megsütjük. Végül pirított burgonyával tálaljuk. Közben a zöldségeket leszeleteljük, összekeverjük, és tálaláskor ráöntjük az öntetet. HIRDETÉS heti horoszkóp Kos: 03.21- 04.20. Ne akarjon mindenkinek megfelelni, mert nem lesz egyetlen szabad perce sem. Programozza át magát, és csak azt hallja meg, amit ön is akar. Bika: 04.21-05.21. Váratlan nehézségek akadályozzák meg a munkavégzését. Ha nyugodtan próbál úrrá lenni a helyzeten, hamarosan rájön a legjobb megoldásra. Ikrek: 05.22-06.21. Intézze el mihamarabb a hivatalos ügyeit, és adja át magát a nyárvégi, simogató napsugárnak. Közben an�- nyit fagyizhat, amennyit csak akar. Rák: 06.22-07.22. Testben és lélekben alaposan készüljön fel a közeledő városi fesztiválra. Ámor nyila nagy sebességgel elindult ön felé, és nem tud kitérni az útjából. Oroszlán: 07.23 - 08.23. Minél előbb gondolkodjon el azon, hogy mi, vagy ki motiválná leginkább a kitartó munkára. Járjon társaságba, s akkor hamarabb rálel a megoldásra. Szűz: 08.24-09.23. Nyugodjon meg, kiegyensúlyozott nappalokra és éjszakákra számíthat egész hónapban. Álmait nem zavarják meg még a szúnyogok sem. Mérleg: 09.24 -10.23. Ha úgy érzi, olyan emberek veszik körül, akik irigykednek önre, ne vegyen róluk tudomást. Mosolyogva köszönjön nekik, és menjen el mellettük. Sk orpió: 10.24-11.22. A bolygóállások szerint sok apró örömre számíthat még augusztusban. Viszonozza ön is a kedvességeket, így jobb hangulata lesz mindenkinek. Nyilas: 11.23-12.21. Egy varázslat részese lehet még ebben a hónapban. Olyan kellemes események zajlanak ön körül, hogy nem tud hinni a szemének. Bak: 12.22-01.20. Hiába fog céltudatosan a munkájához, a bolygóállások szerint valami mégis közbejöhet. Ne engedje senkinek sem eltántorítani a céljától. Vízöntő: 01.21-02.19. Változtasson az eddigi szokásain. Látókörét ne csak olvasással szélesítse, hanem a pletyizés mellett új témákról is beszélgessen az ismerőseivel. Halak: 02.20-03.20. Látszik az arcán, az utóbbi időben fizikailag kissé megviselte a sok bulizás. Legyintsen rá, a fáradtságát kipihenheti majd a munkahelyén. Főznek és inspirálnak. A Bajcsai Nyugdíjas Klub csapata Marczin Jenőné (balról az első) vezetésével ezúttal könnyű gyrost készített Fotó: Bakonyi Erzsébet Zöldséges gyros pirított burgonyával GasztroKanizsa |