* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
49.02 MB | |
2020-12-22 10:21:03 | |
Nyilvános 695 | 1242 | Kanizsa 2017. 029-033. szám szeptember | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 29. SZÁm, 2017. szSZeptember 1. 3 Tűzifát NE A NETRŐL! - Vigyázat! Megjelentek az internetes tűzifacsalók! - A laikust simán átverik! - Vásárolni megbízható kereskedőnél vagy erdőgazdaságnál érdemes - A mennyiség és a minőség is hibádzhat - Ne bízzuk a véletlenre otthonunk téli melegét! Szörcsök Zsolt: Helyesebben teszi a vevő, ha elmegy a telephelyre, és személyesen győződik meg a megvásárolni kívánt áru minőségéről (Fotó: Gergely Szilárd) 9 Digitális, vagy analóg? Vajon mi a különbség a fotózás és a fényképezés között? Fotó: Szalai László 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT Szeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek sem kell fizetniük. Idén összesen 12 millió példány tankönyv készült, amit az iskolakezdésre megkaptak az intézmények. A gyermeket nevelőknek jó hír, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén kiutalták, a kormányzati szándék szerint ezzel is segítve az első becsengetés előtti bevásárlást. A nagykanizsaiak semmit sem bíznak a véletlenre, s igencsak rákészülnek a bor- és dödöllefesztiválra, hiszen a mögöttünk hagyott legutóbbi két hétvégén szép számmal képviseltették magukat Lendván, előbb a XI. Nemzetközi Halászléfőző Versenyen, majd a Bográcsfesztiválon. Utóbbira Zalából is szépszámú csapat nevezett, s végül 97 egység versengett, köztük kanizsaiak is. - Augusztus utolsó napjaira még eljöttünk a lenti termálfürdőbe, s onnan ruccantunk át Lendvára, hiszen hallottuk, hogy felettébb népszerű a Bográcsfesztivál – mondta el a megyei asztalitenisz életből is ismert Tóth István. - Az igazi persze a dödöllefesztivál lesz számunkra Nagykanizsán, a múlt szombat tehát nekünk Lendván egyben jó felvezetésül szolgált városunk gasztro fesztiváljához... POLGÁR László a hét száma: FesztiválON VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Uhhhh! Nagy dolgok már korábban is készültek a DKG-ban, de az a valami – hivatalosan kolonna -, amelyet a minap indítottak útnak a cégtől, minden eddigi vegyipari monstrumon túltesz. Az 1600 tonnás berendezést egy ötven méter hosszú szerelvény vette hátára, kisebbfajta megdöbbenést váltva ki a Kanizsa- Kazincbarcika tengelyen. Első blikkre még az is felmerülhetett: Észak-Koreához hasonlóan mi is fegyverkezünk… Kanizsa 1.000.000 Fotó: Molnár Ákos IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: Gergely Szilárd Fotó: MTI 2017. 09.01. | 3 A HÉT TÉMÁJA Ma már kényelmesen, otthonunkban ülve is szinte bármit meg lehet venni, még a tűzifát is. Ám ennek vannak veszélyei, még ha az onlájn hirdetés tutinak is tűnik. Az utóbbi évtizedben nem volt olyan kemény tél, mint a 2016-17-es, sőt, az 1901-től vezetett rangsorban is a tizedik leghidegebb hónap pozícióját foglalja el az idei január. Nem csoda hát, ha megnövekedett a kereslet a tűzifa iránt. S persze, aki előrelátó, már akár nyáron próbál gondoskodni a következő tél tüzelőjéről. Az utóbbi hetekben számos olyan eset történt, amelyben az interneten látott hirdetéssel csúnyán pórul jártak a vevők, hiszen az így vásárolt tűzifa sem mennyiségben, sem minőségben nem ütötte meg az ára alapján elvárható szintet. A hírek eljutottak Szörcsök Zsolthoz is, aki egy fűrészáru kereskedést üzemeltet Nagykanizsán. – Megkerestek már minket olyan emberek, akik ilyen vagy ehhez hasonló hirdetések miatt jártak pórul - fogalmaz. - Az ömlesztett áruról, mint amilyen a tűzifa is, a laikusoknak nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora men�- nyiség. Éppen ezért mi sosem adtunk el fát kilóra, sem ömlesztve, sőt, véleményem szerint a városban elsőként vezettük be az egységcsomagot, ami pontosan egy erdei köbmétert jelent. Tehát én azt javaslom, hogy mindenképpen vegye a fáradságot a vevő, menjen el egy telephelyre, s nézze meg azt az árut, amit megvásárol. Ez az az út, ami nem eredményez konfrontációt a későbbiekben, az eladó és a vevő között. Góber Zoltán, a Zalaerdő Zrt. kereskedelmi osztályvezetője szerint – több más összetevő mellett – a tűzifa iránti megnövekedett kereslet okozta az internetes nyerészkedő hirdetéseket. – Tavaly megjelent az EUTR jogszabály, ami azt hivatott megteremteni, hogy minél kevesebb illegális, igazolatlan eredetű fa kerüljön a piacra – fogalmaz a szakember. - Korábban az értékesített tűzifa jelentős részét számla nélkül forgalmazták, amelyet a magas forgalmi adó hányad okozott. Ez az új előírás nagyon szigorú rendszert hozott magával, aminek köszönhetően ma már kevés az olyan közúti fuvarozó, aki ki mer menni az útra olyan fával, amelynek nincsenek rendben a papírjai. Ezért ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az állami erdészetek termékei iránt. Mi a Zalaerdőnél ki tudjuk szolgálni a lakosságot, de vannak olyan erdőgazdaságok az országban, ahol már nem. S ha valamire van kereslet, akkor reagál a termelői oldal, és megjelennek sajnos az „ügyeskedők”. További problémákat szülhet a fa azon sajátos tulajdonsága, hogy laikusok számára nehéz pontosan meghatározni a mennyiségét, hiszen a leszállított fa, ha lazán van rakva, akkor nagyobb térfogategységet mutat, ezzel is megtévesztve a vevőt. Nem is beszélve a nedvességtartamáról, ami miatt a súly sem lehet megfelelő támpont a tüzelő vásárlásánál. – Az online piac minden szegmensét eléri már a kereskedelemnek, hiszen gyors és anonim, relatív olcsó vagy akár ingyenes hirdetési felület. De pont ez az anonimitás a legnagyobb veszélye, hiszen a nyomtatott sajtóban megjelent hirdetések legalább visszakövethetők. A legtöbb probléma valóban abból adódik, hogy nem azt a mennyiséget kapják a vevők, mint amit kifizettek. Éppen ezért javaslom, hogy olyan helyről vásároljanak, ahol kontrollálni tudják a szállítót – összegzett Góber Zoltán. MIKÓ-BARÁTH György Tűzifa a netről? INKÁBB NE! Az ömlesztett áruról, mint amilyen a tűzifa is, a laikusoknak nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora mennyiség (Fotók: Jancsi László, Gergely Szilárd) 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP AktuálisIS Atlas Profilax Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá, hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet? A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert, amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás, szédülés, feszülő nyak, derékfájás. Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29. Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080 Otthoni munka! Reklámtárgyak összeállítása, egyebek. Érd: 06-90-60-36-07 (audiopress.iwk.hu, 635 Ft/min, 06-1-222-8397) Tettekre váltotta Utolsó útjára kísérték Bolla István atyát. A volt zalaszentbalázsi plébános 48 évesen, augusztus 20-án tért meg Teremtőjéhez. A kanizsai születésű Bolla Istvánt 2004-ben Kaposváron szentelték pappá, ezután plébániai kormányzó volt a Somogy megyei Göllén, 2005 és 2008 között Rómában tanult. 2008-tól 2013-ig Zalaszentbalázson, majd Balatonfenyvesen szolgált. Bolla István tiszteletére Varga László megyéspüspök tartott szentmisét a nagykanizsai Felsőtemplomban. - Hálát adok Istennek, hogy paptestvérem nemcsak olvasta Isten igéjét, nemcsak tanította, hanem tettekre váltotta – fogalmazott a főpásztor. - Nagyon szerették a prédikációit. Tele volt élettel, tudással, filozófiával és biblikummal, s azzal a közvetlenséggel, azzal az erővel és azzal a vehemenciával, ahogyan ő tudott élni. REHAB. Ünnepre készül és fejlődik a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. A cégnél közösségi helyiséget alakítanak ki, bővítik a parkolót, valamint dolgozói kirándulásra is készülnek az ötvenéves évforduló alkalmából. TOBORZÓ. A Zalagyöngye Táncegyüttes idén szeptemberben is elindítja néptáncos foglalkozását, az Aprók táncát, de nemcsak ide várják az érdeklődő gyerekeket, hanem a Szikrák Tánccsoportba is. A táncos tapasztalat nem feltétel, a szervezők felzárkóztató foglalkozásokat tartanak majd. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete a jövő héten, szeptember 5-én 10 és 13.30 között a Vásárcsarnokba, 15 és 17 óra között pedig a gelsei könyvtárba várja a véradókat. A bor- és dödöllefesztiválon is nyújthatják karjukat a segíteni szándékozók szeptember 9-én 14-től 18 óráig, a városháza ügyfélfogadójában. RÖVIDEN 2017. 09.01. | 5 Aktuális A gyermekek szemvizsgálatának fontossága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyermekek sajnos általában nem jelzik, ha probléma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülőnek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni. Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyorgás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási nehéz- ségek. Kiemelten fontos a gyermek szemét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a látás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és tanulási készséget. A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradtságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésével megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat. „A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegviselés és évenkénti ellenőrzés, hogy az esetleges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.” A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a megfelelő látásélmény, de nem szabad megfeledkezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokozhatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is. A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget. FELHÍVÁS Minden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse! A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket. Az akció ideje alatt ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára. További részletek az üzletekben. Az akció 2017. szeptember 15-ig tart. Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi Optika Nagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1., tel.:0693-789-962 tel.:0693-310-644 Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészsége De vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk?Lassan kiürül a Kanizsa Plaza, amelyből legutóbb a CBA vonult ki. Az épületből a vásárlókkal együtt fokozatosan az üzletek is elfogynak. Próbáltuk megtudni, van-e a működtetőnek stratégiája erre a helyzetre, de lapzártánkig válaszra sem méltatták szerkesztőségünket, s ezáltal a kanizsaiakat… Valami zavar tényleg lehet az erőtérben, mert a pláza nyitóoldalán, felugró ablakban még az szerepel, nyolc üzlet működik a bevásárlóközpontban, a vonatkozó menüpontnál azonban már csak hatot sorolnak. Általános vélemény Kanizsán, ha a mozi és a „kínai” nem lenne, kongana az ürességtől a 10 ezer négyzetméteres épület, amely, persze, így sincs tömve látogatóval, dacára annak, hogy a KSH adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom évek óta, folyamatosan bővül Magyarországon. A Kanizsa Plázát legutóbb a CBA hagyta el, bezárva gyorséttermét is, a kivonulást a gyér forgalommal indokolta a működtető, s nyilván ez volt a döntő ok több korábbi üzletbezárásnál is. Hogy mi lehet a baj a 2000-ben megnyitott, a honlapon lévő leírásban a város első igazi bevásárló- és szórakoztató központjaként aposztrofált plázával, csak találgatni lehet. Egyes teóriák szerint sokak kedve akkor ment el az üzletközponttól, amikor azt egyes, nem feltétlenül a térség elitjéhez tartozó csoportok elkezdték fedett buszváróként használni, télen melegedve, nyáron hűsölve, de feltétlenül hangoskodva. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, az üzletközpont menedzsmentje hogyan látja a kialakult helyzetet, de kérdéseinkre – amelyeket ímélben is elküldtünk – sem szóban, sem írásban nem válaszoltak. Azt tudakoltuk: 1. Szemmel láthatóan nem megy a kanizsai pláza. Mi lehet ennek az oka? 2. Felmerült-e, hogy bezárják? 3. Van- e stratégia arra, hogy újra bérlőkkel, üzletekkel népesítsék be az üzletközpontot? Kedden, sokadik érdeklődésünkre az Indotek Zrt. budapesti, bérbeadással foglalkozó irodájának telefonját felvevő hölgytől megtudtuk, ismét továbbította kollégáinak a levelünket. „Ha eddig nem keresték önöket, akkor valószínűleg nem kívánnak ezzel a témával most foglalkozni, vagy idejük nem engedi meg”, mondta. Szerdán aztán megjött a válasz: az új tulajdonosnak vannak tervei, de arról csak később beszél. PÉTER Árpád, BAKONYI ErzsébetKedd délután… A 286 parkolóhely döntő többsége üres volt (Fotó: Gergely Szilárd) Mi lesz a plázával? 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés A nagykanizsai közterület-felügyelet munkatársai, így a mezőőrök is végeznek járőrtevékenységet, amelynek során nemcsak a gondozatlan birtokokat veszik számba, hanem ügyelnek a parlagfű-mentesítésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségek betartására, betartatására is. A felügyelők első körben felszólítják azt a birtoktulajdonost, aki nem tesz eleget a törvényi előírásoknak. - Az esetek többségében ez elegendő is – mondta a Kanizsának Bakonyi Tamás, a közterület- felügyelet vezetője. Eddig Nagykanizsa közigazgatási területén 12 esetünk volt, és fele arányban sikeres volt az intézkedésünk. További 4-5 helyszín pedig olyan ingatlanokat jelent, amelyeknek nem kanizsai a tulajdonosa. Az ügyeket adott esetben át kell adnunk a jegyzőnek, a közigazgatási osztálynak, illetve ha külterületről van szó, akkor már a kormányhivatalé a hatáskör. A legtöbb lakossági jelzés külterületről érkezik a felügyelethez, mivel sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mely területek tartoznak önkormányzati hatáskörbe, és melyek azok, amik kormányhivatali intézkedést igényelnek. Bakonyi Tamás leszögezte: ettől függetlenül minden esetben reagálnak, segítenek, és szükség esetén továbbítják a bejelentett eseteket. A megyei kormányhivatalok augusztus 24-én megkezdték a parlagfűvel szennyezett területek légi felderítését. A hatóság közérdekű védekezést rendelhet el, ami az allergén növénnyel szennyezett föld tulajdonosának jelentős anyagi terhet jelenthet, a növényvédelmi bírság ugyanis 15 ezertől ötmillió forintig terjedhet – szen�- nyezettségtől függően. 2017. 09.01. | 7 aktuális Támad a parlagfűKanizsa környékén is vannak szennyezett területek A rendkívül agresszív allergén növényt figyelő riasztási rendszer a 35. hét végére nagyon magas pollenkoncentrációt jelzett. A hatóságok – legyen szó önkormányzati, vagy állami szervezetről – mindent megtesznek a gyomnövény visszaszorítása érdekében, de a pollenkoncentráció is azt mutatja: még a milliós bírságok kiszabása sem hoz feltétlenül eredményt.Azért itt például lenne mit kaszálni… 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra HevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ „Hóképe” - Gyertyánági István, a Kanizsa Fotóklub tagjának kiállítása Megtekinthető szeptember 20-ig a HSMK színházi előcsarnokában. Szeptember 8., 18 óra „Zármuzsika”- a Pécsi Fotókör tagjainak fotókiállítása Megnyitja: Lengvári István, a Pécsi Fotókör tagja. Megtekinthető szeptember 30-ig az Ősze András galériában. Móricz ZSIgmond MűvelődéSI Ház Szeptember 1., 17 óra IKER 2 számítógépes tanfolyam (haladó) a Digitális Szakadék Csökkentése program támogatásával A tanfolyam 35 órás és ingyenes. Akiket nem támogat a program: nappali képzésben résztvevők, 65 év felettiek. További információ, regisztráció, jelentkezés: Tóth István, 30/894-2603. Szeptember 9-től APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozások – minden szombaton 9 órától 6-8 éves gyermekek jelentkezését várják. Foglalkozásvezető: Péter Katalin néptánc pedagógus, a foglalkozás időtartama: 45 perc. Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Istvánnál lehet a 30/894-2603-as telefonon. Díja: 2000 Ft/fő/hóProgramajánló Aug. 31. - szept. 6. 17.00 MINdeN, MINdeN szinkr. amerikai romantikus film (96’) Aug. 31. - szept. 6. 17.30, 20.00 BArrY SEAL: A BESZállÍtó szinkr. amerikai akciófilm (114’) Aug. 31. - szept. 6. 18.00 PAppA PIA magyar filmvígjáték (105’) Aug. 31. - szept. 6. 19.30 AMITYVIlle: AZ ÉBredéS szinkr. amerikai horror (85’) Aug. 31. - szept. 6. 20.30 SOKKAL töBB, MINT teStőr szinkr. amerikai akció-vígjáték (118’) Aug. 31. - szept. 3. 16.00 MogYoró Meló 2. szinkr. kanadai-dél-koreai-amerikai animációs film (92’) AuguSZtus 31 - SZepteMBer 6. Műsora A Cinema Nagykanizsa Igaz történet Az ember, aki hozza, amit kell. Ő Barry Seal (Tom Cruise), akinek elképesztő története megérkezett a hazai mozikba. Az akciófilm főszereplője egy amerikai pilóta, aki az egyik kartell szállítója, fegyvert és drogot csempész repülőin, majd váratlanul beszervezi a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtja végre. A Barry Seal: A beszállító című produkció igaz, megtörtént eseményeket dolgoz fel. A filmet az a Doug Liman rendezte, akinek nevéhez fűződik A holnap határa és A Bourne-rejtély is. Ezt ajánljuk!dAjka , pedagógiai és gyógypedagógiai asszisz tens tan folYAM in dul Nagykanizs án részletfizetéssel.Tel.: 30/6374083, 20/4237877, 70/2453620Eng.sz.: E-000452/2014 2017. 09.01. | 9 Kultúra Mi a különbség a fotózás és a fényképezés között? Ha nagyon röviden akarjuk megfogalmazni: míg az előbbi elsősorban a látás művészete, az utóbbi a látásé, a tapintásé – sőt, talán még a szaglásé is. A Kanizsa Fotóklub tagjai közt is vannak olyanok, akiket megbabonázott az előhívó vegyszer illata és az analóg technika szertartásossága. A klub titkára, Peterman Károly lassan négy évtizede fotózik. Munkáinak tetemes része diára készült. Még ma is két évre elegendő papírja és filmje van otthon, de ezeket már nem tudja használni, mert lejárt a szavatosságuk – pedig lenne hozzá gépe. Károly néhány éve a filmes Nikont digitálisra cserélte, de mint mondja: a régi kézmozdulatok nem változtak. – A fotózás ma már tömegeket mozgat meg. Ezzel szemben régen külön mesterség volt, és nem lehetett két egyforma képet készíteni: mindegyik egyedi volt. Témát úgy tudtunk kiemelni, hogy bizonyos részeket eltakartunk a kezünkkel a nagyítógép alatt, de ez soha nem sikerült ugyanúgy. Aztán az sem volt mindegy, mikor vettük ki a hívóból és szárítottuk le a filmet: ha pár másodperccel elkapkodtuk vagy késtünk, már meglátszódott rajta. Annak idején egy szépen sikerült exponálás élettel teli tónusvilágot, mélységet adott a képeknek, a digitális fotók felülete ezzel szemben egynemű: sima és fényes. Károly ezért mondja azt, hogy az új technológiával a fotózás szó szerint ellaposodott. Ugyanakkor hozzáteszi azt is: az analóg technika roppant körülményes és fárasztó. – Az exponálás nem telt több időbe, mint ma, és a kép előhívása is 15-20 perc alatt megvolt. Na de az előkészületek! Az előhívó vegyszer legalább egy napig oldódott, aztán, ugye, be kellett rendezni egy sötét helyiséget, vizes előhívásnál pedig megszárítani a képet... Ilyenkor 3-4 napra is elvonultunk a világtól, sokan a fürdőszobájukba, mert ott rendezték be az ideiglenes laborjukat. És csak ennek a 3-4 napnak a végén derült ki, hogy a képekből melyik sikerült, és melyiket dobhatjuk ki. Peterman Károlyhoz hasonlóan Molnár Tibor is viszonylag későn – és némileg kelletlenül - váltott a digitális fotózásra, de mára megszerette a benne rejlő lehetőségeket. Néhány éve, amikor édesapja a bolhapiacról egy rollfilmes Agfa Box-szal tért haza, újra feltámadt benne a szerelem az analóg fényképezés iránt. – Ezeket a dobozos gépeket az 1930-as évektől gyártották. Az enyém, amihez mindössze pár száz forintért jutottunk, már egy modernebb, ’50-es évekbeli változat, ugyanis lehet rá vakut és kioldózsinórt is tenni. A felépítése egyszerű, de a használata bonyolult: nem nagyon variálhatók a beállítások, ezért elsősorban kellemes napsütésben vagy sötétebb időben lehet vele jól fotózni. Ráadásul mivel az exponáló kar nagyot üt, ezért érdemes állványon használni. A fotós jelenleg még keresi azokat a témákat, amiket jól fel lehet dolgozni az Agfa Box-szal. Édesapja kisfilmes Prakticáját is gyakran használja – azon tanult meg gyerekkorában fotózni, és szinte bármilyen körülmények között, bármi megörökíthető vele. Sőt, még valami olyat is tud, amit a mai szupergépek nem. – Nem vagyok ellene a digitális fotózásnak, de én olyan típusú ember vagyok, aki szeret anyaggal dolgozni. A film, a fotópapír is anyag, és ha megfogom, tapintom, az egy plusz élményt ad a fotózáshoz. Csakúgy, mint az előhívó vegyszer sajátos illata... A Kanizsa Fotóklub elnöke, Varga Szilárd két hónapja vett egy Kiev 60-as gépet. Azt mondja, az analóg fényképezés igazi kézműves munka, a film befűzésétől egészen az előhívásig. – Sok olyan barátom van, aki régi gépet használ. Rengeteget beszélgettem velük, de, őszintén szólva, nem sok fantáziát láttam a klasszikus kisfilmben, amit régen mindenki használt. A négyszer nagyobb középformátum, fekete- fehérben viszont azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Amikor beszereztem minden szükséges eszközt, a besötétített mosdóhelyiségben fűztem be, és hívtam elő a filmet. Ha nem is lett tökéletes, de már az első negatív is mes�- sze felülmúlta a várakozásaimat. A napokban EFIAP-diplomával, azaz a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Kiválósága címmel elismert fotós azt mondja: az analóg technika titka, hogy többet kell gondolkodni és kevesebbet fotózni. – Középformátumban egy tekercsre mindössze tizenkét kocka fér – ha megbütykölöm a gépet, talán tizenhárom is. Ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a beállításoknak, mert itt nincs visszavonás gomb. A képet, bizony, el lehet rontani, és akkor kezdődik elölről az egész munka. De épp ez az izgalmas benne – ez az egyszeri, megismételhetetlen pillanat. NEMES DóraA látás, a tapintás és a szaglás művészete Nem múzeum: mai, működő valóság Esküsznek az analógra: a titka, hogy többet kell gondolkodni és kevesebbet fotózni… (Fotó: Szalai László) 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem Mint a villám tépte magányos fenyő, mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél, s bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket, hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Mint a leszakított haldokló virág, mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág, mint porba hullott mag, mi többé nem ered, ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is, nélküled. Volt valamikor egy régi világ, akkor élt apám, dédapám, nagyapám, tették a dolgukat, nem kérdeztek semmit, tudták az életet, jó volt magyarnak lenni. Van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét, a színek maradnak, akármilyen a szél; álmaimban álmodtam, jó lenne szeretni, legyen olyan hely, hol jó magyarnak lenni. Legyen végre egy ország, hol a szavakat kimondhatják, legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját, legyen végre sok ember, kik tudják, hol a mennyország, az lesz az a hely, mit úgy hívnak Magyarország. A csillagok mes�- sze a Föld szívébe látnak, kik hosszú úton vándoroltak, itt hazát találtak, ha elvették, mi tiéd volt, vissza kell azt venni, Isten ujja megérintett: jó lesz magyarnak lenni. Maradnak az igazak és a jók, a tiszták és békességesek, erdők, hegyek, tanok és emberek, jól gondolja meg, ki mit cselekszik. Likasszák már az égben fönt a rostát, s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad. Csak egy nap az élet, s ez már a délután, kúsznak az árnyak az otthonom falán. Még fényes az égbolt, vakító még a Nap, de látod, a pályán már lefelé halad. S eljön az este, és álmodunk is majd talán. De hogy mily álmok jönnek - ki tudja ezt még délután? Csak egy nap az élet, s lassan lealkonyul, a játéknak vége, s a függöny lehull. Ha messze mész, mit elhagytál, végig elkísér, az út kanyarog szerteszét - a vége megtalálja majd az elejét. Ha messze mész, előtted nincs határ, az otthonod mégis vis�- szavár, ne szólj, ha fáj, tiéd a szenvedély, nem hagyhatod, mi örökre benned él. Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény. A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad. (Készült Wass Albert, Márai Sándor, Bródy János, az Ismerős Arcok és a Kormorán szövegrészleteinek felhasználásával.) Ki hogy (érti)… Annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom, hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, s mint a régi jó barátok, egyet mondunk s egyet gondolunk. PÉTER Árpád 2017. 09.01. | 11 Interjú A nyugdíjasok nehezen emésztik, hogy a Jobbik elnöke szerint ők vért akarnak ontani és szájukból szennyvíz folyik. Ezt mondta Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője lapunknak. A politikus arról beszélt: ez nem politikai ügy, hanem erkölcsi kérdés, az országot – sokadszor – újjáépítő idősekről egészen egyszerűen nem lehet így beszélni. - Mikor látott ön közelről nyugdíjast? - Minden nap látok: találkozok, beszélgetek velük. - És szennyvíz folyik a szájukból, esetleg az ön vérét akarják ontani? - Nem, leginkább a jövőről kérdeznek. Arról, hogy mi lesz a gyerekeikkel, unokáikkal, lesz-e munkájuk, lehetőségük. De értem a kérdést. Az országot s Dél- Zalát járva azt tapasztalom, az emberek többsége értetlenül áll Vona Gábor nyugdíjasokat becsmérlő kirohanása előtt. Nehezen emésztik, miért kellett belerúgni a nyugdíjasokba, azokba, akik előttünk járva, munkájukkal, a XX. század második felében s akár a közelmúltban, ismét felépítették ezt az országot. Szerintem ők sokkal inkább tiszteletet és hálát érdemelnek, mert nagyon nehéz politikai és gazdasági körülmények között, gyerekeket nevelve, tudásukkal, teljesítményükkel megteremtették annak esélyét, hogy most jobb legyen. - A nagy nemzeti bocsánatkérés eddig elmaradt, Vona Gábort már kérdezni sem lehet sajtótájékoztatókon erről. Önnek itt helyben jelezte valamelyik jobbikos potentát, hogy szerinte nem folyik szennyvíz a nyugdíjasok szájából? - Nem, de nem is ez a fontos, ez nem politikai kérdés, s nem velem kell megbeszélni. Tiszta szívemből örülnék, ha valaki kiállna a helyi jobbikos vezérek közül akár itt Nagykanizsán, és azt mondaná: bocsánat, ez tévedés volt, mi nem így gondoljuk. Szüleink, nagyszüleink generációját nem lehet sértegetni, akkor sem, ha valaki ettől remél szavazatokat vagy komoly pénzt valamelyik oligarcha támogatójától. Ez erkölcsi kérdés. - Az ellenreakció amúgy nincs egy kicsit túltolva? - Ha csak két politikai szervezet vitatkozna az idősek megítélésén, akár felmerülhetne ez a kérdés is. Ám több nyugdíjas szervezet is tiltakozott, amely nem pártokat képvisel, hanem azokat, akik egy élet építő munkájával a hátuk mögött nyugalmat, fejlődést, előrelépést akarnak, és sérti őket, ha valaki azt mondja róluk, vért akarnak ontani vagy szennyvíz folyik a szájukból. De az is tükrözi a Jobbik álláspontját, hogy Vona úgy fest le egy nyugdíjast: a kis bevásárlókosarát húzza maga után és a szemében gyűlölet lobog. - Azért azt ne tagadjuk, anyáink és nagyanyáink képesek összeveszni a politikán, akár a piacon, bevásárlókocsival… - Persze, mindannyian képesek vagyunk, ha saját nézeteinket, meggyőződésünket védeni akarjuk. Ez természetes, a vita az élet velejárója, szinte minden területen. De felelős politikus nem süllyedhet a kocsmapolitika szintjére, mert amit egy söntéspult előtt állva lehet esetleg mondani, az a közéletben nem feltétlenül állja meg a helyét. Ez a terep nem olyan, hogy iszok tíz fröccsöt egy bárban, kijelentek valamit, s mivel úgysem vesz senki komolyan, hát másnap mosolyogva ismét bemegyek. A tisztelet kifejezést néhányaknak meg kellene tanulni. - Ezzel azért nem lehet választást nyerni. - Nem ez motivál bennünket, felháborodásunkat – és minden jóérzésű ember felháborodását, politikai oldaltól függetlenül – nem a jövő tavaszi választás mozgatja. Egészen egyszerűen arról van szó, nem mehetünk el szó nélkül szüleink és nagyszüleink vérig alázása, sértegetése mellett. Ezt senki sem engedheti meg magának. Választást pedig nem ezzel akarunk nyerni, hanem a mögöttünk lévő lassan nyolc év teljesítményével, az elvégzett munkával, amelynek köszönhetően ma Magyarország nagyon sok gazdasági mutatót tekintve az európai élmezőny tagja. De ez másik kérdés, és ennek kifejtése később lesz aktuális. PÉTER Árpád Szennyvíz és vér… Cseresnyés Péter:Nem mehetünk el szó nélkül szüleink és nagyszüleink vérig alázása, sértegetése mellett 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MagazinAZIN Csak idén tizenöt terrortámadás történt az Európai Unió országaiban, a merényletekben félszázan vesztették életüket. A legutóbbi barcelónai gázoláskor tizennégyen meghaltak és százharmincan megsérültek. Össze- állításunkban arra keressük a választ külföldön élő kanizsaiak és zalaiak körében, a migrációs válsággal be- köszöntött tomboló terror mennyire változtatta meg az életüket. ANGLIA Angliában idén három merényletet követett el az Iszlám Állam. A londoni és manchesteri támadásokban harminchatan vesztették életüket, és több mint kétszázan megsebesültek. A kanizsai származású Hercsik Viktória 2004 óta él Londonban. Munkahelye metróval pár percnyire van a London Bridge-től, ahol június elején kisbusszal hajtottak a járókelők közé, majd az elkövetők késsel támadtak az emberekre. Viktória aznap nem dolgozott, az esetről a tévéből értesült. – Az ember ilyenkor automatikusan a telefonja után nyúl – mondja –, és körbekérdezi a családtagokat, barátokat, biztonságban vannak-e, hallottak-e a támadásról. Én is állandóan néztem a híreket, döbbenetesek voltak a felvételek. A támadás után az egész város tele volt kommandósokkal: több metróállomást lezártak, épületeket evakuáltak és a Borough Marketet egy hónapra bezárták. A Metropolitan Police azóta közreadta az úgy nevezett Run Hide and Tell- (azaz „fuss el, bújj el, mondd el”) videókat és posztereket, amik összefoglalják, mi a teendő fegyveres és terrortámadás esetén. – Ezekből a poszterekből nálunk is van az összes irodában. A London Bridge-i merénylet óta egyébként minden cégnél bevezettek egy extra biztonsági járőrszolgálatot, hozzánk is jönnek ketten óránként ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Az utcákon sokkal több a rendőr, és a buszokat, metrókat is ellenőrzik. A londoniak talán kissé jobban tartanak a terrorizmustól, de nem hagyják megfélemlíteni magukat: szívósak, éberebbek, s most még inkább odafigyelnek egymásra – és persze bíznak a rendőri védelemben. FINNORSZÁG Pyykkö Mária mintegy 700 kilométerre él a turkui terrortámadás helyszínétől. Lakhelyén, Lieksában egy szomáliai tanuló fenyegetőzött a napokban az egyik helyi szakközépiskolában. A rendőrség vizsgálatot indított, de az ügyről azóta nem közöltek újabb információt. A turkui merénylet – amely során egy marokkói férfi két embert megölt, nyolcat pedig megsebesített – még mindig téma a hírekben. – Látom a tévében, hogy sok gyertyát visznek a Piac A terror a min denna pok része le tt: halo ttak , se bes Eur ópa föl djét London, idén március: 6 halott, 50 sérült térre, ahol a késelés történt. Az emberek szomorúak, de a finnek többsége nem szívesen foglal állást a migráció kapcsán. A hivatalos vélemény az, hogy addig senkit nem lehet elítélni, amíg nem bizonyított a bűnössége. Ugyanakkor néhány vezető politikus már pedzegette, hogy inkább a hazájukban kellene segíteni azokon a bevándorlókon, akiknek nincs semmilyen képzettségük, és nem találnak itt munkát, mint hagyni, hogy feleslegesen vállalkozzanak a hosszú és veszélyes útra, aminek a vége csalódás. A turkui merénylet után a főbb miniszterek új törvényeket sürgetnek, mások, mint például a zöldek nemrég megválasztott pártelnöke attól tart, hogy ezek az intézkedések csorbíthatják a civilek jogait – egy biztos: a jelenlegi rendelkezések nem alkalmasak arra, hogy a hivatalos szervek időben kiszűrjék a radikális iszlamistákat. SPANYOLORSZÁG Székely Csilla két évet tanult a kanizsai piarista gimnáziumban, ma Barcelona mellett él, s naponta jár a katalán nagyvárosba. - Két hete, csütörtökön szabadságon voltam, úgyhogy szerencsére nem voltam a közelben – fogalmaz -, ezért a támadásról nem tudok többet, mint amit az ott lévő barátoktól hallottam, vagy ami a hírekben megjelent. A merénylet utáni napon már visszatért a megszokott élet Barcelonába, és csak a mécsesek emlékeztetnek arra, ami augusztus 17-én történt. Csilla arról is beszámol, a párizsi támadások óta a spanyol szupervárosban is fokozott a rendőri jelenlét, és sokan számítottak arra, hogy a terror eléri őket is, főleg a madridi Atocha vasútállomás elleni támadás után. Éppen ezért nagyon sok településen fákat, betontömböket helyeztek el a sétálóutcákra, tengerparti sétányokra. - Minden nap kétszer megyek el pontosan azon a ponton, ahol a furgon felhajtott a Ramblára. Én is ott lehettem volna… Szerencsére a családom jól van, s minden magyar is, akit a környéken ismerünk. NÉMETORSZÁG Krizsai Botond sportkarrierjének köszönhetően ma Drezdában él, és azt mondja, ott csak ritkán lát olyan embereket, akiket migránsnak gondol. Szerinte egyébként is nehéz eldönteni, hogy ki az, aki csak nemrég érkezett bevándorló, s ki második vagy harmadik generációs betelepült. - Néha a vasútállomás melletti parkban ültek, az kicsit hasonlított arra, mint ami korábban Magyarországon is tapasztalható volt. A pályaudvaron mindig 2-3 rendőrségi kisbusz áll, és folyamatosan sétálnak a gépfegyveres rendőrök. Imádom Drezdát, de azt tudni kell róla, nem tartozik a leggazda - gabb városok közé, valószínűleg a migránsok ezért inkább nyugatabbra mennek. A messze földön híres drezdai szurkolói csoport egyébként a migrációs válság kezdetén kijelentette: megvédi városát. Daróczi Nóra és férje is kanizsai, de öt éve - egy sportlehetőség miatt – Németországban él. A város, ahol jelenleg laknak, nem túl nagy, a terrortámadások hatása azonban ott is érezhető. - A francia határ közelsége miatt, főleg a nizzai merénylet után, a fokozott ellenőrzések következtében sokszor olyan dugók alakultak ki, amik megbénították a város közeledését. Az autópályán, a határ közelében, tíz kilométer per órás sebességkorlátozás van, az út mentén pedig fegyveres katonák ellenőrzik az autósokat. A közúti razziák száma felénk is megnövekedett, sokszor faggattak már minket is a rendőrök, hogy hova tartunk, honnan jövünk. A hozzánk legközelebb eső reptéren, Bázelben is több fegyveres katonát látni, mint régebben, és az érkező oldalon még egy plusz ellenőrző pontot is létrehoztak. Nóra úgy fogalmaz, szomszédaik és barátaik körében egyre többször elhangzik, mostanában már nem szívesen mennek el otthonról sötétedés után, főleg egyedül nem. MIKÓ-BARÁTH György, NEMES Dóra, PÉTER Árpád 2017. 09.01. | 13 MagazAGAZin üLTEk vére ÁZTATja Spanyol rendőr Barcelonában. Nincs visszatartó ereje… 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MagazinAZIN Minden szakmának megvan a maga ikonikus alakja – néha még több is, mint egy. Az angol Florence Nightingale-t például az ápolói hivatás és oktatás reformereként, sőt, elindítójaként tartják számon. Mellette kevés szó esik Kossuth Zsuzsannáról. Magyarország első országos főápolónője, Kossuth Lajos negyedik és egyben legkedvesebb húga kétszáz éve született. Annak idején a Kossuth Zsuzsanna életrajzát megíró Kertész Erzsébet mutatott rá arra: míg a krími háborúból hazatérő Florence Nightingale-t Viktória királynő személyesen köszöntötte, s a lámpás hölgyet egész életében köztisztelet és megbecsülés övezte, addig Kossuth Zsuzsanna neve csaknem teljesen feledésbe merült, még hazájában is. Pedig ő „öt évvel a krími háború előtt, sokkal nehezebb körülmények közt végezte áldozatos munkáját.” Amikor Kertész a könyvet írta, még csak egy budapesti iskola és egy vidéki rendelőintézet viselte hazánk első országos főápolójának nevét. Azóta, az elmúlt három évtizedben siker koronázta a Magyar Ápolási Egyesület törekvéseit: 2011. február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján először ünnepelték meg a magyar ápolók napját, 2014 óta pedig az Országgyűlés – az egyesület kezdeményezését követően – Kossuth Zsuzsanna születésnapját a magyar ápolók napjának nyilvánította. Idén, születésének 200. évfordulója alkalmából, Kossuth Zsuzsanna-emlékévet hirdettek. Az országos főápoló szellemi örökségét Nagykanizsán is őrzik. – A Kanizsai Dorottya Kórházban tavasszal avattuk fel a Kossuth Zsuzsanna-emléktáblát és emléksarkot, de sok más helyi és országos rendezvényt is szerveztünk az emlékév részeként – magyarázza Boros Károlyné, a Magyar Ápolási Egyesület Zala megyei vezetője. – Szeretnénk, ha a programok révén minél többen megismernék az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nagyasszonyának nevét, aki az események véres káoszában is korát meghaladó, minőségi változást ért el az ápolói szakmában. Kossuth Lajos 1849. április 16-án létrehozta a főápolói hivatalt, s egyúttal felkérte húgát a tábori kórházak ápolásfelügyeletére. Az újonnan kinevezett országos főápolónő nem tétlenkedett: önkénteseket toborzott a semmiből, szabályozta a gyógyszer- és kötszerellátást, a fejetlenségből pedig szigorú követelmények és alapelvek mentén olyan rendszert épített ki, amelyben mindenkinek jutott – a képességei szerint – feladat. – Kossuth Zsuzsanna volt az első, aki önkénteseket vont be az egészségügyi ellátásba, ők voltak a tépéscsinálók. Ezzel egy időben az önkéntes nőegyleteken belül betegápoló egyletek alakultak, ahol lepedőket és gyolcsokat gyűjtöttek. Ezek az asszonyok és lányok még Munkácsy Mihályt is megihlették, Baka István pedig verset írt róluk. Zsuzsanna szolgálatát egyéni sorstragédiája árnyalja: korán megözvegyült, harmadik gyermeke pedig az egyéves kort sem érte meg. A fiatalasszony lelkileg és testileg is gyötrődött, ám amikor Kossuth kinevezte őt országos vezetőápolóvá, újra feltámadt benne a kamaszlány, aki imádattal és őszinte érdeklődéssel csüngött bátyja minden szaván. A hazai egészségügy – Zsuzsanna jóvoltából – rohamos fejlődésnek indult. A világosi fegyverletételt követően az országos főápolót többször börtönbe vetették, végül el kellett hagynia Magyarországot. Rövid életének következő állomása Brüsszel volt, ám a politika itt is utolérte. New Yorkba költözött, majd nem sokkal később, mindössze 37 évesen meghalt. – Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ő a magyar ápolók mindenkori példaképe – véli Boros Károlyné. – Példa küzdésből, emberségből és hazaszeretetből. Szellemi hagyatékából születése után kétszáz évvel is erőt, hitet nyerhetünk ahhoz, amit ő 1849-ben így fogalmazott meg: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, és enyhíteni azt.” NEMES Dóra „Honleányok, testvéreim! A haza és védőinek szenvedései munkára szólítának. A kiáltó szükség és honleányi buzgalom kiragadának szerény körömből, egy országos feladat megoldására. Ne várjatok hivatalos kiküldetéseket, ne várjátok a rendszabályok kihirdetését. Egy a veszély – a haza elvesztése; egy akarat lelkesíti nemes hadseregünket, ez a haza megmentése; egy legyen tehát bennünk is az akarat, felkeresni a szenvedést, és enyhíteni azt.” [Kossuth Zsuzsanna felhívása a magyar nőkhöz, 1849. (részlet)] Boros Károlyné: Kossuth Zsuzsanna szellemi hagyatékából ma is erőt, hitet nyerhetünk (Fotó: Gergely Szilárd) „… felkeresni a szenvedést, és enyhíteni azt” Brüsszelben Kossuth Zsuzsanna megtanulta a csipkeverést, sőt, később még műhelyt is nyitott: akkor ebből tartotta fenn magát és családját, de az alkotásból erőt is merített a viszontagságos mindennapok elviseléséhez. Részben ez adta az ötletét annak a kiállításnak, amelyen a kanizsai kórház tizen- nyolc munkatársa bemutatja, mivel foglalkozik a szabadidejében. A szeptember 4-én 11 órakor nyíló tárlaton fafaragásokat, fotókat, rajzokat és még sok minden mást is kiállítanak a Kanizsai Dorottya Kórház Rendelőinté- zetében. 2017. 09.01. | 15 Magazin A Trianon előtti Magyarországon a magyar geológusok már sikeres szénhidrogén-kutatásokat végeztek, emlékeztet a professzor, akit a rendezvény kapcsán kérdezett a Kanizsa. Az erdélyi Kissármás környéki felfedezés például akkoriban Európa egyik legnagyobb földgáz-előfordulásának számított, ám Trianonnal ez is elveszett számunkra. - Fiatal éveimnek zömét egy testének kétharmadát leamputált, seblázban égő, kormányzó vezette királyi Magyarországon éltem le – fogalmaz dr. Dank Viktor. - A csonka ország magyarjai a trauma után megpróbáltak talpra állni, amelynek gazdaságilag egyik legjelentősebb állomása a kerettyei szénhidrogéntelepek felfedezése volt, amit Lovászi, Újudvar és Hahót megismerése követett. Ehhez az kellett, hogy a regnáló rezsim támogatta a hazai geológiai vizsgálatokat, és a kimutatott perspektivikus területek fúrásos kutatásához beengedte az amerikai működő tőkét, technikát, valamint a tengerentúli szakembereket, mert az ország ehhez szegény volt. Az első magyar olajipari vezető szakgenerációt ők képezték ki itt, valamint külföldi tanfolyamokon, és lettek a bányamérnökökből, fizikusokból, kémikusokból, természettudósokból, tanárokból olajipari szakemberek. Lakatosokból, gépészekből, traktorosokból, műszerészekből kinevelődött a középvezetői generáció, a falusi földművesekből pedig olajipari szakmunkások váltak. Az 1938-ban, magyar- amerikai vegyesvállalatként alakult MAORT-nál meghonosították az amerikai műszaki, munkaköri és adminisztratív rendszereket és fegyelmet, amihez alkalmazkodnia kellett a dolgozóknak, akik cserébe fejlett infrastruktúrát és az átlaghoz képest kiemelten jó bért kaptak. A professzor kiemeli: a korszerű kutatási és termelési eszközök s módszerek eredményeként az ország 1941-ben olajból önellátó lett. - Sajnos a II. világháborút kezdeményező és üzemanyag-problémákkal küzdő Németország egyre nagyobb termelést követelt tőlünk – folytatja a geológus. - A birodalmi hatalmi törekvések felülírták a hadvezetési tudományt, amely azt tanítja, hogy aki szénhidrogén- származékú üzem- és kenőanyagra alapozott gépesített villámháborút indít, annak ezekből megfelelő tartalékokkal és b iztonságos utánpótlással kell rendelkeznie. De a kkor erről szó s em v olt, e zért forszírozták a magyar termelést is. Szakembereink racionális termelési érveit a háborúbarát hazai hatalom figyelmen kívül hagyta. Reméltük, hogy a MAORT létesítményeit nem fogják bombázni a Liberátorok. Tévedtünk. 1944-ben több hullámban támadták az itteni létesítményeket, s ezzel hatalmas károkat okoztak. A szakgárda azonban hősies, megfeszített munkával begyógyította a sebeket. A II. világháború után, a szovjet megszállás következményeként, a MAORT- ból – egy más olajipari gyakorlatot követő – magyar- szovjet vegyesvállalat, a MASZOLAJ lett. Az ide delegált szovjet geológiai, geofizikai, fúrási, termelési szakemberek azonban szerencsére v ala - mennyien jól képzett, n agy gyakorlattal rendelkező olajosok voltak. Dank Viktor az 1940-es évek végén, egyetemi hallgatóként, nyaranta, 2-2 hónapot töltött gyakornokként Bázakerettyén és Pusztaszentlászlón, itt tanulva meg például azt, hogy mit jelent a „csinógli”, hogy miért jó, ha „rendes a doboz”, hogy a „macskafej”, „a görény”, a „malac” és a „rókalyuk” nem állatokkal van összefüggésben, azt is, hogy a „fehér ökör”, a „nagy bika” a „kis bika” meg a „bágyadt bika” nem állatok, hanem épületek. – És ezeket utánam rengetegen megtanulták, akik ebből a bölcsőből rajzottak ki. Szeretettel fogadtak, tanítottak, de azért el kellett szenvednem az olajossá avatás férfiasan kemény próbáit. Aztán befogadtak, „a mi macskánk kölyke” lettem. 1948-ban államosították a MAORT-ot, és hogy ne kelljen fizetni érte, az ÁVO egy koncepciós pert rendezett, amelynek során, szabotázsra hivatkozva, halálos ítéletek is születtek. Ezután kialakultak a magyar kutatási, termelési vállalatok. Eredményekben mindvégig benne volt a szakmaiság, a munkaszeretet, a közösségi összetartozás szelleme, az olajipar iránti önzetlen hűség, mely innen, a bölcsőből eredt – összegez dr. Dank Viktor. BAKONYI Erzsébet Az o l a jm e ző cs o dá iA görénytől a bágyadt bikáig Dél-Zala felemelkedését az olaj biztosította (Fotó: archív)Nyolcvan éves a bázakerettyei olajmező, amely felemelkedést hozott Kanizsának s Dél-Zalának. A „születésnapi” ünnepségen dr. Dank Viktor geológus, egyetemi tanár, a Központi Földtani Hivatal egykori elnöke idézi fel az olaj- mező történetét. 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatás Szeptemberi fogadóórák Polgármester, alpolgármesterek Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 6-án (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2017. szeptember 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Képvis elők Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. szeptember 6-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu. Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Bizzer aNDrás a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 28-án (csütörtökön), 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.). Dénes Sánd or a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 14-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.). Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.)Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 5-én, kedden, 17- 18 óráig a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Jerausek iSTván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. szeptember 4-én, (hétfőn), 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Karádi Ferenc a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 4-én (hétfő) fogadóórát tart 16 órától a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17 órától Miklósfán a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.). Tóth NáNDor a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. szeptember 04-én (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. szeptember 4-én, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@ fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Targoncás betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Anyagvizsgáló szakközépiskola megegyezés szerint Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint Tanító felsőfokú megegyezés szerint Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint Kertépítő segédmunkás betanított munkás megegyezés szerint Húsfeldolgozó betanított munkás megegyezés szerint Hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláS www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu Piaci árak Kanizs án alma 290-350 Ft/kg karfiol 450 Ft/kg körte 250-300 Ft/kg szőlő 490-590 Ft/kg fejes saláta 180-200 Ft/db 2017. 09.01. | 17 Szolgáltatás Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Szeptember 2., szombat Rebeka, Dorina A Rebeka héber eredetű, jelentése: megkötöző, megigéző, megbabonázó, vagy jól táplált. A Dorina a Dorottya csonkított és kicsinyítőképzős formája. Szeptember 3., vasárnap Hilda Német eredetű, jelentése: harc, harcosnő. Szeptember 4., hétfő Rozália, Róza A Rozália a Róza olaszos továbbképzése, jelentése: rózsa. Szeptember 5., kedd Viktor, Lőrinc A Viktor latin eredetű, jelentése: győző, győztes. A Lőrinc latin eredetű, jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi, babérkoszorúval díszített. Szeptember 6., szerdaZakariás Héber-latin eredetű, jelentése: Jahve emlékezik. Szeptember 7., csütörtök Regina Latin eredetű, jelentése: királynő. Egy másik magyarázat szerint a Rein- kezdetű német nevek önállósult becézője. Szeptember 8., péntek Mária, AdraDRienn A Mária héber-görög-latin eredetű, jelentése: csepp a tengerben, vagy keserűség, vagy úrnő. Az Adrienn latin-francia eredetű, jelentése: hadriai. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozott idejű helyettesítés céljából (GYED,GYES idejére szóló) közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: 1. melléklet 15. építésügyi igazgatási területen a.) pont A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportjában építésügyi igazgatási (hatósági) feladatok ellátása. A csoport tevékenysége a vonatkozó szabályozás keretében: Elsőfokú építésügyi hatósági feladatok ellátása a vonatkozó központi jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján a 66/2015. (III. 30.) Korm. rendeletben meghatározott illetékességi területen. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Főiskola/Egyetem: Egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség, vagy alapképzésben szerzett építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, mesterfokozatú képzésben szerzett tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki szakképzettség, osztatlan képzésben építész szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség. Közigazgatási vagy jogi szakvizsga, vagy a Kttv. 118. § (9) bekezdése szerinti mentesítés igazolása (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított két éven belül azt megszerzi), Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása, 6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő kikötése kötelező), Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, „B” kategóriás gépjárművezetői engedély, Felhasználói szintű számítógépes ismeret. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Építésügyi vizsga, Építésigazgatási szakmai gyakorlat, Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás, ÉTDR rendszer ismerete. Elvárt kompetenciák: Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség. Nagyfokú terhelhetőség. Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél, Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni), Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmány(ok) másolata. A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alapján vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható, a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez. A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 25. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/59-6/2017., valamint a munkakör megnevezését: építésigazgatási ügyintéző. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghallgatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését követően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. október 6. A pályázati KIírás további közzétételénEK helye, idEJE: A pályázati hirdetmény közzétéve: A Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017. augusztus 31. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. A munkakör ellátásához a 487/2013. (XII.17.) Korm. rend. 4. § (4) bekezdésében foglalt építésügyi vizsga kötelezettségnek eleget kell tenni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. szeptember 25. 16,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó. A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon szerezhetőNagykanizsa, 2017. augusztus 25.Dr. Gyergyák Krisztina jegyzőNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoport építésigazgatási ügyintéző munkakör betöltésére 2017. 09.01. | 19 színes MESÉLŐ KÉPEK Gála Hangversennyel zárult az idei zongoratábor és mesterkurzus a zene- iskolában. Idén 21 tehetséges növendék csatlakozott a Nagykanizsán harmadik alkalommal megrendezett programhoz. Fészbúk népe, hej! Értesítsék a szakembereket, ha szep- temberben is látnak gólyát! Ezt kéri a Magyar Madártani Egyesület. A gólyák többsége már csapatokba verődve útra kelt, a zalai egyedek közül jó néhány szintén elhagyta az országot. Már csak egy- két helyen lehet találkozni a madarakkal, s nekik is a napokban el kell indulniuk. Az elhúzódó v onulás oka a fiókák nevelése, a korábban é r k ezett gólyák időben felkészítették utódaikat, és már két hete elrepültek. Aki sérült vagy az országban maradt gólyát lát, segíthet rajta. - Szeptemberben, ha még látnak a fészken gólyát, akkor az már kicsit gyanús –fogalmazott Darázsi Zsolt, az MME zalai csoportjának titkára –, ilyenkor mindenképpen értesítsék a helyi csoportot, vagy a nemzeti parkot. A Magyar Madártani Egyesület honlapján megtalálhatók az elérhetőségeink. Ezeket a gólyákat érdemes figyelni, hátha valami probléma van velük, és azért nem mennek el. B e f ogni nem kell, i lletve nem is lehet, de ha itt maradnak, és kemény lesz a tél, akkor segítségre szorulnak. Ha pedig valamelyik annyira sérült, akkor befogjuk, a fenékpusztai madármentő állomásra visszük, ahol biztonságban átvészelheti a telet. Figyeljünk a gólyákra! 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora 2017. szeptember 2-8. Szeptember 2., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Út-mutató (vallási magazin), 01:25 Honvéd7, 01:35 Híradó, 01:50 Sztárportré – Petruska András, 02:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Út-mutató (vallási magazin), 07:55 Honvéd7, 08:05 Híradó, 08:20 Sztárportré – Petruska András, 08:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 15:55 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:25 Út-mutató (vallási magazin), 16:55 Lapozó, 18:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:30 1100 év Európa közepén: Heves (ismeretterjesztő filmsorozat), 18:45 Hangverseny a nappaliban – Rossini est, 20:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:05 Lapozó. Szeptember 3., vasárnap 00:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:30 1100 év Európa közepén: Heves (ismeretterjesztő filmsorozat), 00:45 Hangverseny a nappaliban – Rossini est, 02:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:05 Lapozó, 06:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:00 1100 év Európa közepén: Heves (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:15 Hangverseny a nappaliban – Rossini est, 08:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:35 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 15:55 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:25 Út-mutató (vallási magazin), 16:55 Lapozó, 18:00 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:00 1100 év Európa közepén: Békés (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:15 Sztárportré – Gerendás Péter, 19:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 20:30 Lapozó. Szeptember 4., hétfő 00:00 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:00 1100 év Európa közepén: Békés (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:15 Sztárportré – Gerendás Péter, 01:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 02:30 Lapozó, 06:30 Szentmise a Piarista kápolnában, 07:30 1100 év Európa közepén: Békés (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:45 Sztárportré – Gerendás Péter, 08:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:00 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Békés (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:15 Sztárportré – Gerendás Péter, 12:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Út-mutató (vallási magazin), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 20:00 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:30 Lapozó. Szeptember 5., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Út-mutató (vallási magazin), 01:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 02:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Út- mutató (vallási magazin), 07:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 08:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó, 12:00 Út-mutató (vallási magazin), 12:30 Riasztás (rendvédelmi magazin), 13:00 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 13:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 20:35 Híradó, 20:50 Székely konyha, 21:20 Riasztás (rendvédelmi magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó. Szeptember 6., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 02:15 Székely konyha, 02:45 Riasztás (rendvédelmi magazin), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 08:45 Székely konyha, 09:15 Riasztás (rendvédelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 Riasztás (rendvédelmi magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:00 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 20:25 Híradó, 20:40 Sztárportré – Straub Dezső, 21:05 K’arc (kulturális magazin), 21:35 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. Szeptember 7., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 02:05 Sztárportré – Straub Dezső, 02:30 K’arc (kulturális magazin), 03:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 07:55 Híradó, 08:10 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 08:35 Sztárportré – Straub Dezső, 09:00 K’arc (kulturális magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 13:20 Sztárportré – Straub Dezső, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 20:30 Híradó, 20:45 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 21:10 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:15 Lapozó. Szeptember 8., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 02:10 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 02:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi műsor), 08:00 Híradó, 08:15 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 08:40 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 09:05 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 13:20 „Bor, vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 13:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Honvéd7, 20:10 Híradó, 20:25 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 20:50 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:50 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 09.01. | 21 Sport Az UFC Nagykanizsa megyei első osztályban szereplő együttese harmadik meccsét nyerte meg úgy a legutóbbi hétvégén, hogy még gólt sem kapott, tehát százszázalékos a pontvadászatban. A Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE – szintén megye egyes – gárdája viszont nehéz ősz elé nézhet... Az UFC Teskándra látogatott, és Hetesi Patrik, valamint Zsirai Péter találatával 2-0-ra nyert, maga mögött tartva a Csács NSE, Gellénháza üldöző duóját. A Kiskanizsa (13.) Lentibe látogatott, és abból kiindulva, hogy nem tudtak teljes léts zámmal k iállni, nem is rossz eredmény a 3-2-es vereség. A hazaiak vezettek már 2-0-ra is, de Póka Ferenc és Anger Tamás góljával egyenlítettek a vendégek, a győzelmet aztán a házigazdák a 90. percben csak kicsikarták. Szombaton jön az Olajmunkás–UFC rangadó, amelyet 16 óra 30 perctől rendeznek Gellénházán. - Szerda-hétvége-szerda ritmusban vívjuk ezekben a napokban meccseinket, vagyis feszített a tempónk – fogalmazott Gombos Zsolt, a kanizsaiak vezetőedzője. - A szombati abszolút háromesélyes találkozó, tiszteljük is ellenfelünket, szerintem jó meccs elébe nézünk, amelyen a pillanatnyi forma, valamint a motiváltság dönthet. Illetve talán az, hogy a kanizsaiak még gólt sem kaptak a bajnokságban. - Július közepén a Nafta Lendava elleni felkészülési találkozó figyelmeztetett minket arra, hogy a védekezésünket rendbe kell tennünk, úgy érzem, abban nem is állunk ros�- szul, de a támadójátékunkban szintén előre kell lépnünk. Szeretném persze, ha ezúttal sem kapnánk gólt, mert az már legalább döntetlent jelentene, de a bajnoki címhez minden pontra s züksé - günk lesz, így a siker kell, hogy a szemünk előtt lebegjen – szögezte le Gombos Zsolt. Hazai oldalon találunk olyan focistát, aki a múlt szezonbeli kanizsai aranyéremből jócskán kivette részét, Papp Tamás nyár óta viszont már a G ellénháza védelmét erősíti. - Persze hogy valamivel pikánsabb lesz számomra a mérkőzés, hiszen mégiscsak másfél esztendőt töltöttem az UFC- nél, ahol megyei bajnok is lettem – mondta az egerszegi játékos. - Úgy készülünk, hogy jelenleg a Kanizsa a legjobb a megyében, nem hiába őket akarja mindenki elkapni, így mi is... A hazai környezet mellettünk szól, igaz, mostanság mi is szerda-hétvége rendszerben meccseltünk, ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy jó kis mérkőzést vívunk szombaton. POLGÁR László A 25. Zalakaros Kupa leány serdülő és kadet kosárlabda torna küzdelmeit rendezték a közeli fürdővárosban, a jubileumi utánpótlás kupára rekordlétszámú, 12 csapat nevezett a kadet korosztályban, míg hét a serdülőben. A szervező nagykanizsaiak kitettek magukért a fiatalabbaknál, hiszen a serdülőknél végül tornagyőztesek lettek, a döntőben a Vasas KA Budapest együttesét múlva felül 80-48-ra. A Kanizsa DKK- ból a legjobb teljesítményért járó különdíjat Horváth Lili vehette át. A kadetoknál a szervezők három négyes csoportba sorsolták a csapatokat, és a kiírás szerint a Kanizsai Vadmacskák SE leány csapata a Zalaegerszegi KTE, a Széchenyi AK Győr, végül az MTK Budapest ellen lépett pályára a tornán. A korcsoport küzdelmeit a Vasas I nyerte, a Kanizsai Vadmacskák SE a negyedik helyen végzett, csapatukból a legjobb Kovács Rebeka lett. A hagyományoknak megfelelően, a nyár zárásaként Újszászon rendezték meg a 22. Hungarian Open nyílt nemzetközi lábtoll-labda tornát, amelyen hét ország 175 versenyzője vett részt. A Zemplén SE női csapata játszmaveszteség nélkül lett t o rnagyőztes (Kunics Rékát és Balogh Esztert a francia Justine Crapanzano és a szlovákiai Bagos Viktória segítette a siker elérésében), míg a férfiaknál a ZSE egységei a 4. és a 6. helyen zárták a versenyt. Az egyéni fináléban Kunics Rékának kiújult egy régi focisérülése, így alulmaradt Bagos Viktória ellenében, a férfiaknál legjobb zalaiként pedig a zemplénes Horváth Gergő állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 22. Lábtoll-labda Hungarian Open, zalai eredmények. Férfi csapat (30): 4. Baranyai Benett, Farkas Balázs, Horváth Gergő (Zemplén SE Nagykanizsa), … 6. Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (ZSE). Férfi egyéni (68): 3. Horváth Gergő (ZSE). Női csapat (15): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka, Justine Crapanzano, Bagos Viktória (ZSE, Marseille). Női egyéni (45): 2. Kunics Réka (ZSE). Máris itt az első rangadó... Dobogós helyek Serdülő győzelem A Vadmacskák kadet csapata a negyedik helyen végzett 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsport Szolgáltatás Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723. Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel: 20/510-2723. Vegyes Papír régiséget vásárolnék: meghívókat, reklámcédulákat, dokumentumokat, akvarellképeket stb., valamint sétapálcát-botot, fém reklámtáblákat, töltőtollakat. Érdeklődni: 30/332-8422. Dupla kétszárnyú tölgyfa kültéri bejárati ajtó (2,46 magas és 1,48 széles) és ablak (2,20 magas és 1,15 széles) tokkal együtt újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: 30/ 267-18-00. IngatlanAN Keleti városrészben 1+2 1/2 szobás lakást keresek. Érd.: 30/302-06-80, 585.667@gmail.com. ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű, 3. emeleti, jó állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás, pincerésszel. Alacsony rezsi, a közös költség 8.538.- Ft. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 20/9363-076 mobilszámon lehet. Sukorón szerepeltek a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub versenyzői a gyermek, kölyök és serdülő korcsoportos országos bajnokságon. A négy bajnoki cím és érmek mellett két serdülő, valamint egy kölyök válogatottságot is szereztek a kanizsaiak. A K-2 kölyök lány U14 1000 méteren a Kálovics Adél-Oláh Ivett páros második lett, ezzel az eredménnyel pedig bekerült a 2018. évi serdülő válogatott keretbe. Mk-1 kölyök lány U13 4000 méteren Kiskó Réka a sukorói futamok során sem talált legyőzőre, és első helyével egyben kölyök válogatott kerettag lett. Kanizsai dobogós eredmények a korosztályos ob-ról. K-2 serdülő lány U16 4000 m: 1. Kálovics Adél-Kém Veronika. K-1 U14 kölyök fiú 3x200 m váltó: 3. Kurucz Levente-Molnár Simon-Tótpeti Attila. K-1 U13- 14 kölyök lány 3x200 m: 3. Kálovics Adél- Varga Lili-Kiskó Réka. K-4 U13-14 kölyök fiú 4000 m: 2. Tótpeti Attila-Molnár Simon- Németh Lajos-Szakonyi Máté. Mk-2 U12 gyermek fiú 2000 m: 3. Vető Balázs-László Gergő. Mk-2 U10-11 gyermek lány 2000 m: 2. Kanyó Sára-Cséplő Natasa. Mk-1 U12 gyermek vegyes váltó 4x300 m: 1. Vető Balázs-László Gergő- Szommer Héra- Anda Júlia. Mk-1 U10-11 gyermek lány váltó 4x300 m: 1. Kanyó Sára-Pogácsás Luca- Kobra Fruzsina-Cséplő Natasa. Mk-1 U10 gyermek fiú csapatverseny: 3. Polai Lehel-Szommer Hugó-Kiss Áron. Ahogyan az utóbbi években mindig, úgy ezúttal is lesz a közelünkben labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmeccs-sorozat, hiszen idén az NK Maribor verekedte be magát a legjobb 32 együttes közé. A kanizsai focibarátok körében is megindult már a belépővadászat a szlovéniai mérkőzésekre. Alighanem a mariboriak Liverpool FC elleni hazai összecsapását várják a legtöbben, amelyet október 17-én, kedden rendeznek 20.45-től. Addigra a szlovén „lilák” túl lesznek egy hazai meccsükön, mivel a BL- csoportkör indulásakor, szeptember 13-án az orosz Spartak Moszkvát látják vendégül. A spanyol Sevilla FC pedig december 6-án érkezik. Érdekesség, ahogyan három esztendővel ezelőtt, úgy ezúttal is a „nagy” BL-lel párhuzamosan zajló ifjúsági Bajnokok Ligája Maribort érintő találkozóit a hozzánk még közelebbi Lendván rendezik majd - azonos sorsolással -, csak néhány órával korábban. 2014 őszén például a Schalke és a Chelsea utánpótlása is járt a lendvai Sportparkban, s azóta akkori fiataljaik közül néhányan bemutatkoztak már felnőtt szinten is. POLGÁR LászlóLátni szeretnék a Liverpoolt Mariborban elrontanák a Liverpool örömét (Fotó: Liverpool FC) A kerettagságig kajakoztak Kálovics Adél és Oláh Ivett bekerült a válogatott keretbe Kiskó Réka a sukorói futamok során nem talált legyőzőre 2017. 09.01. | 23 SportTöbb mint egy héten keresztül a nagykanizsai Csónakázó-tó, illetve annak közvetlen környezete látta vendégül a Naviga M-osztályos hajómodellező világbajnokság mezőnyét, és zümmögtek is becsülettel a vízen száguldozó – mini - járgányok. Aki látta, konstatálhatta, voltak válogatottak, amelyek roppant komoly technikával érkeztek, ha pedig netán belefeledkeztek egy- egy kínai modellező edzésébe, azt tapasztalhatták, nem volt olyan rezdülés, amelyre ne figyeltek, pontosabban ne elemeztek volna. S hogy még kikre, illetve mire lehetett figyelni? - Jók voltak természetesen az oroszok és a németek, azért őket az európai mezőnyben hagyományosan jónak vehetjük, no meg például a bolgárok – hangzottak Lekszikov Zsolt szavai, aki a vb koordinációs feladataiban is részt vett amellett, hogy időnként vízre is tette hajóját a magyar válogatott színeiben. – Utóbbiak, kissé meglepő módon, a szerfölött szép létszámuk mellett, különösen a kisebb hajó kategóriákban még nagyon jól is mentek. Persze, akiknek csak a versenyzésre kellett koncentrálniuk, már-már sétagalopp lehetett a vb, ellenben... - … mi kanizsaiak például dobtunk el kategóriákat, hiszen egyszerűen a szervezés és a versenyzés nem ment egyszerre – mondta el őszintén Zsolt. - Már látszott a saját eredményeimen, hogy hetek óta nem tudtam tréningezni, ugyanakkor komoly bírói minősítéseket szereztünk, amire úgy érzem, büszkék lehetünk. Azért másnak is örülhettek a házigazdák, mivel a Canissa Modellező SE versenyzői közül Kozári Gábor végül az F3 V robbanómotoros ügyességi hajómodellek kategóriájában a dobogóra is felállhatott, hiszen a harmadik helyen végzett. Nem hiába volt roppant boldog a fiatal modellező, s öröme nyomban még érthetőbbé válik, ha hozzátesszük adalékként azt, amit már a másik Lekszikov-testvér, Gábor fogalmazott meg. - Szombat kora délután már tehettük ki a döntő futamok másnapi kiírásait – fordult felénk megkeresésünkkor a múlt hét végén Lekszikov Gábor, aki „staff” kártyájával a nyakában serényen aggatta is ki a versenyrendezői irodából kihozott listákat. - Maradjunk annyiban, inkább az szolgált meglepetésként, ahol a végső csatározások során nem voltak távol- keletiek. Ők egyszerűen az állam profijai Kínában, vagy hogy még jobban érzékeltessem a helyzetet, azt mondanám, ahogy mondjuk én gyógyszerész vagyok, az ő foglalkozásuk így hangzik: modellezők. Az összesített (vég)eredménysort böngészgetve valóban az tűnt meglepetésnek, ahol nem szerepeltek jól a kínaiak, ugyanakkor a szervezésre maguk a nagykanizsaiak is büszkék lehettek, ráadásul a magyar válogatott színeiben hajómodellezőjük még érmet is ünnepelhetett. POLGÁR László Kanizsai b ro nz a vb-n Fotó: Gergely Szilárd A hivatásosak taroltak... 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK Az egyszerűen és gyorsan elkészíthető szilvás sütemény receptjét osztotta meg lapunkkal a kiskanizsai Kékesiné Horváth Julianna. A finom sütemény elkészítésének titkát egy németországi kirándulás alkalmával leste el Julika. Ott hatalmas tepsikben sütik, és az utcán árulják az ínycsiklandó tésztát. Mivel most érik a szilva, ilyenkor gyakran lepi meg a családot e kedvelt édességgel, ami télen sem hiányozhat az asztalukról, mert akkor kompótot, vagy mirelit szilvát használ. Hozzávalók: Az alsó tésztalaphoz: 20 dkg liszt (gáztepsiben ennek a másfélszeresét kell venni), 10 dkg kristálycukor, fél kocka ráma margarin, 1 sütőpor, 1 tojás és szilva. A felső laphoz: a ráma margarin másik fele, 4-5 evőkanál liszt, 4-5 evőkanál cukor és 1/4 zacskó sütőpor. Elkészítése: Az alapanyagokból könnyen formálható tésztát gyúrunk, majd belesodorjuk, vagy belenyomkodjuk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. A tetejére sűrűn rárakjuk a kettévágott gyümölcsöt, aminek a belsejét jól megszórjuk fahéjjal. A szilvákra rácsipkedjük a felső laphoz külön összegyúrt tésztát. Nem kell megijedni, ha ragacsos lesz, mert a 170 fokra beállított sütőben szépen ráolvad, és karamellizálódik a teteje. Másnap szeleteljük, és fogyasztjuk. HIRDETÉS heti horoszkóp Kos: 03.21- 04.20. Pozitívan álljon hozzá a dolgokhoz, még akkor is, ha ez nehezen megy. Ha nyitott szemmel jár, nemcsak a gödröt, hanem a szépet is észreveszi. Bika: 04.21-05.21. A csillagok szerint némi csalódás érheti önt a közeljövőben. Az a személy zárja be ön előtt a szívét, akit a legközelebb érez magához.iKrek: 05.22-06.21. A napokban túlságosan felvillanyozta valaki a kedélyét. Nem tud egy helyben maradni. Ha a tengeren van, akkor a hegyekbe vágyakozik.Rák: 06.22-07.22. Egy időre hagyja figyelmen kívül mások magánéletét. Készüljön testileg, lelkileg a dödöllefesztiválra. Ne csak dolgozzon, szórakozzon is.Oroszlán: 07.23-08.23. Ha úgy érzi, hogy anyagilag kevesebbet engedhet meg magának, mint eddig, ne lombozódjon le. Ez csak átmeneti állapot lesz. Szűz: 08.24-09.23. Nem várt események részese lehet a munkahelyén. Aggodalomra nincs oka, mert az ön számára minden a legkedvezőbben alakul. Mérleg: 09.24 -10.23. Ne legyen folyton elégedetlen önmagával. Anyagiakban szerencsés napokra számíthat, csak a párkapcsolatán kell jelentősen javítani.sKorpió: 10.24-11.22. Látszik az arcán, hogy egy ideje minden apróságnak tud örülni. Nem fáj semmi, sőt, munkahelyi konfliktusok sem rontják el a napjait.Nyilas: 11.23-12.21. A barátainak is feltűnik, hogy sokat utazik mostanában. Ha így megy tovább, elkerülhetetlen lesz a nagy találkozás a szerelemmel. Bak: 12.22-01.20. Hol van az a nyár! – dúdolja magában egyre gyakrabban ezt a dalt, s közben legyint egyet lemondóan. Ne tegye, hiszen még itt van ön előtt! Vízöntő: 01.21-02.19. Bízzon jobban a saját erejében. Ha netán rosszul dönt valamiben, ne essen kétségbe. Majd kijavítja a hibát, és minden megy a régi kerékvágásban. Halak: 02.20-03.20. A partnere különös dolgokra inspirálja. Ne tiltakozzon, inkább kóstoljon bele az új dolgokba, mert így fellendülhet még a társasági élete is. Kékesiné Horváth Julianna télen kompótot használ a süteményhez… Fotó: Bakonyi Erzsébet Szilvás sütemény Németországból GasztroKanizsa … de amíg van friss szilva, kötelező azt beletenni… KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXIX. ÉVF. 30. SZÁm, 2017. szSZeptember 8.Nemcsak támogatják a sportot, hanem, ha úgy adódik, bármikor kaphatók egy kis(pályás) bemutatóra is. Ez derült ki Cseresnyés Péter államtitkár-országgyűlési képviselőről és Dénes Sándor polgármesterről a Mindenki Sportpályáján felújított két műfüves küzdőtér átadásán. A városi bajnokság küzdelmei során elhasz-nálódott játéktereket a város 20 millió forintból tette rendbe, hogy a sportolni vágyókat jó körülmények fogadják az őszi szezon küzdelmein. S hogy a Cseresnyés-Dénes ékpárt láthatjuk-e valamelyik csa-patban, egyelőre nem tudni, de meg nem erősített információink szerint több élgárda is érdeklődik…Eurovíziós Kórus-feszti-vál?! A kanizsai Gölles Martin nem csak hal-lott róla – énekelt is ott. Megöltek egy nőt tegnap Nagykanizsán, a bűncse-lekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a hely-szín közelében elfogták – erősítette meg a Kanizsa értesüléseit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A ZMRFK közleménye sze-rint „holtan találtak egy nőt szeptember 7-én a déli órákban Nagykanizsán, a Csány László utcában. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett halálát idegenkezűség okozta”. A bűncselekmény elköveté-sével gyanúsítható N. Tibort (39), aki a rendőrök elől menekülni kezdett s egy késsel megsebesítette magát, elkapták. A ZMRFK emberölés miatt indított nyomozást. 15Vigyázz, kész, start!Ki hallott már ilyet?!9Micsoda jobblábak!Fotó: Gergely SzilárdGyilkosság 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTHogy mennyire nagy szám, azt mindenki maga döntse el, a gazdiknál valószínűleg a végtelenhez közelít... Aho-gyan az önkormányzat tájékoztatta lapunkat, szeptem-ber 9-től hétvégén és ünnepnapokon állatorvosi ügye-let működik a városban szombaton (pihenőnapokon) és vasárnap, valamint ünnep- és munkaszüneti napokon egyaránt 7 és 22 óra között. Baj esetén a 30/600-64-66-os központi szám hívható. Valóban föllélegezhet tízezer kanizsai? Merthogy a csapadé-kos napok jöttére arról szóltak a hírek: csökkent a pollenkon-centráció. Ám nem kellene hagyni, hogy ez az agresszív, szívós gyomnövény magot érleljen. Egy-egy példány leg-alább háromezret hoz, amely a földben 40 évig csírázóképes. A városban több helyen is hiába kaszálták le jóval a talaj fölött, az alul elágazott ágak bősége-sen hozzák virágaikat, azok pedig a jövő évi allergia után-pótlását: azt az egy virágon ter-melődő 8 milliárd pollent, amely – hiszen tüdőnk naponta 14 köbméter levegőt forgat meg – jó eséllyel kerül a nyálka-hártyára. Ott a fehérjeanyag kiömlik tokjából, a véráramba kerül és allergiát okoz. a hét száma:Negyven évig VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEAnyátok!Röviden talán ígysommázhatóaz üzenet, amelyazoknak szól, akik augusztus végén,brutális módon, nyolc síremléket meg- rongáltak a mura-keresztúri temetőben. A sírgyalázókat keresik, a hozzátartozók meg-rendültek, a jóérzésű emberek felháborodtak. A tudománynak pedig arra kellene kutatnia a választ, hogyan lehet a söpredéket megzabolázni…KanizsaNagy szám!Fotó: Papp JánosIMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely Szilárdveszélyes! 2017. 09.08. | 3A HÉT TÉMÁJA2017 augusztusa kétségtelenül fekete hónapként írja be magát a magyar film-történet nagykönyvé-be: augusztus 30-án, életének 92. évében meghalt Makk Károly. A pályatársai által csak Charlie-ként emlegetett Kossuth-díjas rendező számos felejthetetlen filmet – és egy önéletrajzi ihle-tésű könyvet hagyott maga után, a beszédes Szeretni kell – egy élet filmkockái címmel.„Ránézel, és azt mondod magadban: ennek az embernek van kedve élni. Ennél fogva él, mert az élet is – szemlátomást – kedvét leli benne.” Konrád György író, szociológus jellemez-te így egy alkalommal jó barátját, aki – úgy fest – születésétől fogva sikerre volt predesztinálva. Sikerre és a mozira, hiszen apja is szakma-beli volt. A berettyóújfalui mozi-gépész fia 15 évesen tudta, hogy egyszer úgyis rendező lesz. 20 évesen – friss főiskolásként – már ott volt Radványi Géza oldalán, a Valahol Európában forgatásakor.Hatalmas életművének csúcsa sokak szerint a Szerelem – ezzel egyébként Makk is egyetértett. Az 1971-ben, Déry-novellák alapján készült film zajos sikert aratott Cannes-ban, és nemcsak a rende-zőnek, hanem a szereplőknek is nemzetközi elismerést hozott. Makk soha nem gondolkodott azon, hogy a Szerelmet színpadra állítsa, ám amikor a Rózsavölgyi Szalon a színi adaptáció mellett döntött tavalyelőtt, a rendezőt kérték fel művészeti konzultáns-nak. A darabban a kanizsai szár-mazású színész, Sütő András is szerepelt; az előadást márciusban a HSMK-ban is bemutatták.– Különböző szeretetek egy-másba fonódása, élethelyzetek lehetetlensége, vegytiszta érzel-mek és filmtörténeti alakítások – sorolja András, mi minden jut eszébe a Szerelemről. – A filmet korábban nem láttam, de hallot-tam róla, így tulajdonképpen csak az előadásunk sajtótájékoztatóján tudatosult bennem, hogy egy élő legendával dolgozhatom együtt két hétig.A fiatal színész szerint a Szere-lem örök érvényű alkotás: a törté-net alapvető emberi érzelmekről és kapcsolatokról szól, így a Föld bármely pontján nézik is, értik a mondanivalóját. Szerinte, aki ilyen filmet tud készíteni, az csak jó ember lehet.– Nagyon megrendített, hogy Karcsi bácsi elment, róla tényleg azt hittem, hogy sosem fog meg-halni – mondja. – Az ismeretsé-günk fényében halkan megjegy-zem, ő biztos nem akarná, hogy szomorkodjunk. Én mindig úgy láttam, végtelen életigenlés árad belőle. A szemei gyermekien csil-logtak, az arcán pedig állandóan ott bujkált egy huncut félmosoly. Mindenkihez volt egy jó szava. Én például egy életre eltettem útra-valóul, amikor a bemutató után azt mondta nekem: „András, majdnem jó.” Kérdőn néztem rá, mire azt mondta: „Olyan úgysincs, hogy minden tökéletes legyen”, mondta, majd gratulált.A rendező színészvezetését nemcsak azok dicsérik, akiknek volt alkalmuk együtt dolgozni vele. Kálovics Tibor kanizsai filmblogger a hét évtizeden átíve-lő pálya kapcsán olyan klasszis alakítások dirigálását emeli ki, mint Darvas Lili és Törőcsik Mari kettőse a Szerelemben, vagy Pso-ta Irén és Görbe János párharca a Ház a sziklák alatt című drámá-ban.– Bár nekem Fábri Zoltán a ked-vencem, kétségtelen, hogy Makk Károly is a magyar rendezők elitjé-hez tartozott. Abban a korszak-ban alkotott, amikor a magyar film virágkora elkezdődött és kitelje-sedett, ehhez pedig ő maga is szá-mos művel hozzájárult.Makk Károly nem pusztán film-gyáros akart lenni – öntörvényű rendező volt. Ezt támasztja alá az is, hogy nem riadt vissza a tabuté-mák vászonra vitelétől sem. Mint ahogy arra Tibor is emlékeztet: a Szerelemben az ’50-es évek politi-kai bebörtönzései köszönnek vis�-sza, az 1982-ben forgatott Egy-másra nézve pedig az első olyan magyar film volt, amely két nő viszonyáról szól, ráadásul az ’56-os forradalom utáni évekből.– A rendkívül színes életműből nekem a Ház a sziklák alatt a sze-mélyes kedvencem. Egyrészt kivá-lóak benne a színészek, másrészt talán a legnyomasztóbb magyar film, ami valaha készült. Az embe-ri esendőségről szól, a főszereplő-je pedig egy olyan figura, akivel bárki könnyen azonosulhat. Makk szerintem ebben tudta a legjob-ban 90 perc alatt bemutatni a kis-ember kárhozatát. Makk Károly életművéből – amely csaknem ötven filmet tesz ki – nem nehéz kedvencet találni. Hosszú évtizedeket felölelő pályá-ja miatt sokan úgy gondolnak rá: nem korszakos alkotó volt, hanem Thomas Mann-i jelenség a filmes szakmában – maga a mozi.NEMES DóraEgy élet filmkockáiVolt kedve élni… (Fotó: MTI/Kallos Bea)A Liliomfi forgatásánA Szerelemegy jelenete A Macskajáték forgatásán 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPAktuálisISPÁLYÁZATI HIRDETMÉNYNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban lévő üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére Nagyka-nizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) önkormányzati rendelete alapján.Pályázatra kiírt lakások: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30.Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykani-zsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadóA licitálás időpontja: 2017. október 5. (csütörtök) de. 10.00 óraHelye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykani-zsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15.A bérlemények leírása:Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10.- elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész- alapterülete: 25 m²- szobaszáma: 1 szoba- komfortfokozata: összkomfortos - állapota: helyreállított- bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 12.275,-Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség - adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetniA lakás megtekinthető: 2017.09.18. 10:00-11:00 A PÁLYÁZATon vALó RÉszvÉTEL fELTÉTELEI:1./ Személyi feltételekPályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képesa lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tennia pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja2./ Egyéb feltételekPályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel,legalább komfortos önkormányzati tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, ésamennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térí-tésmentesen,amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotbana bérbeadó rendelkezésére bocsátja. városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja.Pályázni a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportján (Nk, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) átvehető, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthető PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni:a pályázó/k/ személyi adataita folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymáso-latáta felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatátsaját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokoza-tát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát.A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport ügyfélszolgálatán (Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázók-nak külön értesítést nem küldünk. A LIcITÁLÁs sza bÁLYAI:A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti.A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. 2.000.000.-Ft A licitálás során a licitösszeg 50.000.-Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető.Dénes Sándor polgármesterKizöldültNemrégiben adtunk hírt arról, hogy valaki, ki tudja miért, lenyeste a Kinizsi utcában egy sokak által ked-velt, vadszőlővel befuttatott házról a szemet gyönyör-ködtető növényt. Mára a lefűrészelt vadszőlőtövek újra hajtanak, végig a ház tövében. Succisa virescit, azaz: A megnyesett fa kizöldül. A bencés mottó nemcsak kertészeti üzenet, hisz’ nem az első eset, hogy egy szándék – akaratlanul - ellentétes eredményt szül.Kommentár nélkül...Fotó: Papp János 2017. 09.08. | 5AktuálisA gyermekek szemvizsgálatának fontos-sága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyerme-kek sajnos általában nem jelzik, ha problé-ma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülő-nek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni.Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyor-gás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási nehéz-ségek. Kiemelten fontos a gyermek szemét ellenőrizni, ha a családban előfordul szem-üveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrő-vizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a látás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és ta-nulási készséget.A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazko-dóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradt-ságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésé-vel megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat.„A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegvi-selés és évenkénti ellenőrzés, hogy az eset-leges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.”A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a meg-felelő látásélmény, de nem szabad megfeled-kezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokoz-hatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is.A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet for-dít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget.FELHÍVÁSMinden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse!A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket.Az akció ideje alattingyenes szűrővizsgálatotbiztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára.További részletek az üzletekben.A nagy érdeklődésre való tekintettelaz akció 2017. szeptember 15-ig tart.Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi OptikaNagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1.,tel.:0693-789-962tel.:0693-310-644Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészségeDe vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk?Horváth István terepszemléna Rozgonyi-tagóvodában.Nagyot hajtott a NaGESZ A nagy nyári megújulásTöbb millió forint értékben végzett karbantartási munkákat a nyáron a Nagy-kanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet (NaGESZ) 13 óvodában, 4 bölcsődében és több iskolában. Horváth István igazgató szerint a nyári szünet lehető-séget biztosít arra, hogy olyan munkákat végezzenek el, amelyek a gyerekek jelenléte mellett nagyon nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhe-tők. Így most öltözőket és mosdókat festettek, játékokat javítottak, több helyen par-kettáztak, járdát betonoztak, s ahol kellett, a fákat is keze-lésbe vették. Mindezen felül jutott figye-lem a játszóterekre is.– Már tavaly is egyik célkitű-zésünk volt, hogy rendbe tegyük a játszóterek doku-mentumait és felszereléseit – mondja Horváth István. - Ez most sikerült is, kicseréltük a hibás eszközöket, s pótoltuk azokat a fadarabokat, kötele-ket, amik nem feleltek meg az előírásoknak. Ezt követően bevizsgáltattuk ezeket, ami nagyon fontos a gyerekek biz-tonsága érdekében. Össze-gezve büszkén mondhatom, minden játszóterünk haszná-latra alkalmas. A NaGESZ munkatársai a műfüves pályákon is dolgoz-tak a nyáron, az évi kétszeri karbantartás a Magyar Labda-rúgó Szövetség előírása, s az MLSZ ellenőrzi is az elvégzett munkát. Ahogyan az igazgató magyarázza, egy idő után becsömörlik az a granulátum, ami rajta van a műfüvön, ezért azt meg kell lazítani, hogy a gyerekek minél puhább felü-letre essenek, ezzel is elkerül-ve az esetleges komolyabb sérüléseket. Ezen felül pótol-ják is azt a granulátum men�-nyiséget, amit a diákok a cipő-jükkel együtt kivisznek a pályákról. - Ezekre a feladatokra tava-lyi megtakarításunkból beszereztünk megfelelő gépeket, ezért ma már nagyon ritkán alkalmazunk külsős vállalkozót. Fontos, hogy meg is tisztítjuk a műfü-vet, hiszen amikor a gyerekek játszanak, bizonyos szemét belehullik, illetve a környező fákról is ráhullanak a levelek, kisebb ágak. Ezért a granulá-tumot gépeink segítségével átforgatjuk, s így megtisztít-juk a felületet. Ez alól kivétel a Hevesi-iskola pályája, ahol tel-jesen más a konstrukció, ott folyamatosan tisztítjuk a pályát. MIKÓ-BARÁTH György 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtSzociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendel-kező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére:1. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 7/6.A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szobakomfortfokozata: komfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 16.942,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/4.A lakás alapterülete: 45 m² szobaszám: 1+ fél szobakomfortfokozata: komfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 16.785,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 3. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/6.A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 16.039,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.13. 10:00-11:00-ig4. Nagykanizsa, Csengery u. 33/C. B/1/4.A lakás alapterülete: 42 m² szobaszám: 1 szobakomfortfokozata: komfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 17.430,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 13:00-13:30-ig5. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10. A/3/9.A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 15.504-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:00-09:30-ig6. Nagykanizsa, Városkapu krt. 11. A/2/2.A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 16.694,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:30-10:00-ig7. Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. 3/23.A lakás alapterülete: 55 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területKöltség alapú bérleti díj összege: 25.080,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 08:30-09:00-ig8. Nagykanizsa, Csengery u. 117/5. fsz. 4.A lakás alapterülete: 36 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 11.448,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 08:30-09:00-ig9. Nagykanizsa, Fő u. 8. 3/1/2A lakás alapterülete: 95 m² szobaszám: 4 szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: belvárosKöltség alapú bérleti díj összege: 51.870,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 10:30-11:00-ig 10. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/D/3.A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 15.796,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09.00-10:00-ig11. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/E/3.A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 15.796,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig12. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/1.A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 15.796,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig13. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/4.A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 17.232,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-igP Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N YI. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésénekaz önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdetaz alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: 2017. 09.08. | 7önkormányzat14. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/6.A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterületKöltség alapú bérleti díj összege: 17.232,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig15. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/7.A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-FtA lakás állapota: helyreállítottA bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésé-vel megegyező időtartamúA lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-igII. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösség-ben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonhá-zakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hir-det az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. 7.A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 19.640,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 7.A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 19.640,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 8. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 19.640,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 9. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1+ fél szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 19.640,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja:2017.09.14. 13:00-14:00-igA pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humán-igazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.Pályázatok benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30.Dénes SándorpolgármesterElhunyt Jesch AladárÉletének 96. évében elhunyt Jesch Aladár nyugalmazott okleveles gépészmérnök-geofizikus, Nagykanizsa díszpolgára. Az egykori önkormányzati képviselőt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkor-mányzata saját halottjának tekinti.Jesch Aladár 1922. január 18-án született Budapesten, s a piarista gimnáziumban tett érettségi után került a József Nádor Műszaki Egyetemre, ahol a háború hányattatásait követően, 1947-ben védte meg diplomáját. A késedelem előtt egyszer már szerzett oklevelet, a drezdai egyetemre kitelepített hallgatókkal együtt. Ott átélte a drez-dai bombázást is, amely során a város gyakorlatilag megsemmisült. Tanulmányai során már talál-kozott a magyar olajiparral, 1943-ban a MAORT-nál töltötte első egyetemi nyári gyakorlatát, 1945-től pedig MAORT-alkalmazott lett, a beszerzésekkel foglalkozó részleghez került. 1950-ben gyö-keresen megváltozott élete, Nagykanizsára került, hogy a Schlum-berger cég által gyártott szelvényező berendezés üzembe helyezését, beüzeme-lését segítse. Ezt már fiatal házas-ként élte meg: 1949-ben kötött házassá-got élete párjával, Léstyán Gizellával. Jesch Aladár később aktív részese volt a mélyfúrási geofizikai műszerek hazai kifejlesztésének, folyamatosan részt vett a méré-sekben, rengeteg időt töltött műszeres kocsikban elsősorban a zalai mező emblematikus helyein, Lovásziban, Kerettyén, Nagylen-gyelben, Ortaházán, Szilvágyon és még sok helyen. A hazai fejlesz-tésű műszerek külföldi üzembe helyezésében is részt vett, sokszor járt a volt KGST-országokban, valamint Kínában is két alkalommal az 50-es évek közepén. A terepmunka, a fejlesztés és a népesedő család mellett a Nehézipa-ri Műszaki Egyetem meghívott előadójaként oktatta a geofizikus mérnököket, tankönyve is jelent meg, s társszerzője volt az éves nemzetközi szakirodalmi áttekintést összefoglaló kiadványoknak. 1985-ben vonult nyugdíjba, de ez koránt sem jelentette a szakmai, társadalmi pályafutásának végét: fordított, tolmácsolt, szakmai kiadványokban működött közre, előadott konferenciákon, egyete-meken, a rendszerváltás után önkormányzati képviselő is volt. Fele-ségével nagyon harmonikus, tartalmas életet éltek hitben, szeretet-ben Gizi néni 2016-ban bekövetkezett haláláig. Házasságukból három fiú született, később hét unokával és hét dédunokával bővült a család. Jesch Aladár egész életét szakmájának, a mélyfúrási geofizikának és családjának szentelte, sokak számára példamutató korrektség-gel. Jesch Aladár gyászszertartása szeptember 8-án, pénteken 13 óra-kor kezdődik az Alsóvárosi templomban. Az urnát a hozzátartozók ezután családi körben kívánják elhelyezni a Tripammer utcai köz-ponti temetőben, így arra kérik a résztvevőket, hogy a 13 órai gyászszertartás keretében vegyenek búcsút az elhunyttól, és egy szál virággal fejezzék ki tiszteletüket. 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontSzeptember 8., 18 óra „Zármuzsika”- a Pécsi Fotókör tagjainak fotókiállításaMegnyitja: Lengvári István, a Pécsi Fotó-kör tagja. Megtekinthető szeptember 30-ig az Ősze András galériában.Szeptember 15., 19 óraNyári Károly, Nyári Aliz és Nyári Edit koncertje, a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáivalJótékonysági koncert, amelynek bevétele az „ANOSZTRU” Országos Cigány Egyesü-let által működtetett Hétvégi Kollégium programjának megvalósítását támogatja. Belépődíj: I. hely: 3500 Ft, II. hely: 3000 Ft. Szervezők: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és partnerszervezete, az „ANOSZTRU” Országos Cigány Egyesület. Jegyek vált-hatók a HSMK jegypénztárában és a roma nemzetiségi önkormányzatnál (Nagykani-zsa, Teleki út 14., tel.: 20/849-2388).Szeptember 16., 19 óraKardos Eszter, Horváth Szilárd és Németh Bálint ária- és dalestje Elhangzanak részletek ismert romanti-kus, valamint operett szerzők műveiből. Zongorán közreműködik: Vissi Barnabás zongoraművész. A fellépők az est teljes bevételét az ALAUTI - Alapítvány az autis-ta gyermekekért javára ajánlják fel. Belé-pődíj: 2 300 Ft. A jegyek megvásárolha-tók a HSMK jegypénztárában, valamint igényelni lehet a +36-30/587-89-34-es telefonszámon.MedgyASZAy HázSzeptember 14-15.Magyarországi Önkormányzatok IV. Országos Szenior Egyéni Rapid Sakk-bajnoksága – DÖNTŐÜnnepélyes megnyitó: szeptember 14., 13 óra. További információ: Szabados Gyula 20/849-2309. A belépés díjtalan.Szeptember 19., 19 óraMartin Sherman: Rose - monodráma Vári Éva előadásábanVári Éva, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, városunk szülötte beje-lentette, hogy befejezi színészi hivatását. Az eredeti stílusáról ismert művész a Rose című monodrámával búcsúzik a nagykanizsai közönségtől. Martin Sher-man darabja - amely az idős, koncentráci-ós tábort is megjárt zsidó nő életét ábrá-zolja - legalább olyan meghatározó, mint Vári Éva munkássága. Belépődíj: 2 500 Ft ( jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárá-ban és az előadás napján a helyszínen).Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázSzeptember 9-tőlAPRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozások – minden szombaton 9 órától6-8 éves gyermekek jelentkezését várják. Foglalkozásvezető: Péter Katalin néptánc pedagógus. A foglalkozás időtartama: 45 perc. Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Istvánnál lehet a 30/894-2603-as telefo-non. Díja: 2000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóSzept. 7-13. 15.30 órIÁSláB FIA szinkr. belga-francia animációs filmSzept. 7-13. 17.15 PAppA PIA magyar filmvígjáték (126’)Szept. 7-13. 17.45 és 20.30 AZ amerikai horror (135’)Szept. 7-13. 17.45, Szept. 7-10. 20.00-kor isBArry SEAL: A BESZállÍtó szinkr. amerikai dráma (114’)Szept. 7-13. 19.30 CSÁBÍtáS amerikai dráma (93’)Szept. 8-9. 21.30 AZ szinkr. amerikai horror (135’)SZepteMBer 7- SZepteMBer 13. MűsoraÉrzékiség és titkokSzerelem, félelem, szánalom és rajongás az amerikai polgárháború ide-jén. Erről szól a Csábítás című dráma, amelynek főszereplőjét, a fogságba esett, sebesült északi katonát a konföderációsok egy bentlakásos leányis-kolában tartják bezárva. A fogoly megpróbálja belopni magát az ott élő magányos nők szívébe. A nők előbb egymás, majd a katona ellen fordul-nak. Sofia Coppola rendező filmjében sok ismert és kedvelt színész, köz-tük Colin Farrell, Nicole Kidman és Kirsten Dunst is feltűnik. A produk-ció Thomas Cullinan azonos című regénye alapján készült.Ezt ajánljuk!A Cinema Nagykanizsa 2017. 09.08. | 9KultúraAz Eurovíziós Dalfesztivált bizonyára nem kell sokaknak bemutatni. No és az Eurovíziós Kórusfesztivált? Ha nem cseng ismerősen a név, talán az az oka, hogy az öreg kontinens kórusainak vetélkedőjét még csak egy alkalommal rendezték meg: idén először, július végén, Rigában. Magyarországot a pécsi Bartók Béla Férfikar képviselte – a baritonok sorában egy kanizsai fiatalemberrel, Gölles Martinnal.Jó pár éve sokan „a Batthyány Lajos Gimnázi-um házi zeneszerzőjeként” emlegették Gölles Martint, persze, nem érdemtelenül. Nevéhez köthető például az iskola himnusza, de az idei ballagásra is komponált egy zeneművet. Mikor Martin öt évvel ezelőtt egyetemista lett, talán még meg sem szokta az új város, Pécs atmosz-féráját, máris csatlakozott a több évtizedes múltra visszatekintő Bartók Béla Férfikarhoz. A művészeti együttes szinte minden évben vál-lalkozik egy-egy hosszú útra, az idei cél Lettor-szág és az Eurovíziós Kórusverseny volt.– Az európai kórusok vetélkedőjét idén ren-dezték meg először, kilenc ország részvételé-vel – kezdi Martin a legelején. – A résztvevő országokban, így Magyarországon is felkérés útján dőlt el, melyik kórus utazhat. Így már önmagában a szereplési lehetőség is nagy elis-merést jelentett nekünk.Az együttesek mindössze hat percet kaptak az előadásra, de a rendezvény kritériuma volt az is, hogy olyan zeneművet válasszanak, ame-lyik jól reprezentálja a saját nemzetük kultúrá-ját. A kórus semmit sem bízott a véletlenre, Kodály Zoltán férfikari műveinek egyikét választották.– Hozzá amúgy is szorosan kötődünk, hiszen a Bartók Béla Férfikar az egyetlen, amely CD-n is kiadta Kodály összes, férfikarra írt művét. Rigába a Karádi nótákat vittük, amit sokan a Mátrai képek férfikari párjának is tartanak. Kodály ebben a művében úgy rakta egymás mellé a népdalokat, hogy azok egy önálló tör-ténetté állnak össze – magyarázza Martin. – A Karádi nóták sokféle hangulatot tükröz, hol búslakodós, hol bormámoros. És ha már szóba került a bor, mivel mindenki igyekezett egy kis pluszt vinni az előadásba, mi úgy döntöttünk, hogy – stílusosan – bordó ingben, kötényben, és egy-egy pohár vörösborral a kezünkben éneke-lünk.A prof. dr. Lakner Tamás dirigálta Bartók Béla Férfikar mellett többek között bel-ga, német és walesi kórus mutatkozhatott be a három-fős szakmai zsűri előtt. A ver-senyt végül a szlovén Carmen Manet nyerte meg, de a többi-ek sem csüggedtek, hiszen a kórusversenyek történetében egye-dülálló lehetőséghez jutottak: a fesztivált ele-ve a tizennégyezer fő befogadására alkalmas Arena Rigában rendezték meg, ráadásul a műsort Európa-szerte élőben közvetítették.– Csak nagyon kevés kórusnak adatik meg, hogy ekkora nyilvánosság előtt énekelhessen. A verseny bizonyára jót tett a műfaj és amúgy a férfi kórusmuzsika népszerűségének is, hiszen az már önmagában is különlegességnek szá-mít. Például a rigai mezőnyben rajtunk kívül gyerek-, vegyes- és női kórusok szerepeltek.Martin azt mondja, a fesztivál kétségtelenül mérföldkövet jelentett a Bartók Béla Férfikar életében, bár az 1945-ben alakult együttesnek, hosszú története alatt, bőven volt alkalma különleges helyeken fellépnie. Tavaly például Kínában turnéztak a kórustagok.– Az ország keleti részét barangoltuk be egy több mint tízállomásos koncertsorozat része-ként. Pekingben, Sanghajban, Senjangban, Hsziamenben, és Mingxiben vittük hírét a magyar bordaloknak, persze, azért komolyze-nei műveket is énekeltünk. Valamennyi kon-certünk telt házas volt, a résztvevők pedig nagyon élvezték azokat. Az egyik leg-emlékezetesebb szereplésünk pedig Mingxiben történt: ideva-lósi kórusunk egyik legfőbb támogatója, Kínai Csabi, aki megkért minket arra, hogy egy dalcsokorral köszönt-sük fel a százéves nagyma-máját.A Bartók Béla Férfikar idén már nem vág bele hosszabb útba, de a 2018-as tervek közt Dél-Amerika és Argentína meg-hódítása is szerepel. Addig még azon-ban egyéb feladatok várnak az együttesre és Martinra is, aki – frissen diplomázott kóruskar-nagyként – most azon dolgozik, hogy minél gazdagabb portfóliót állítson össze a doktori képzés jövő évi felvételijére.NEMES DóraVilághódító bordalokAz Eurovíziós Kórusfesztiválon - Gölles Martin a guggoló sorban jobbról a második Egyedülálló élményben volt része a Bartók Béla Férfikarnak 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemElkezdődött a szezon, ami Nagykanizsán a szep-tember érkezését jelzi, a legtöbb, hajnalig nyitva tar-tó szórakozóhely ugyanis a nyáron zárva van. S nem is azokkal, vagyis a diszkókkal, klubokkal, presszók-kal van a gond. Hanem egyes vendégekkel. Nehezen érthető, miért kell olyan irdatlan ordíto-zások, hörgések, és ne adj’ Isten, anyázások közepet-te elhagyni egy frankó szórakozóhelyet, ami az egész környéket felébreszti? Lehet, hogy csak megöreged-tem, netán háklis lennék, esetleg rossz alvó vagyok? Nem hinném. Sőt, én is voltam fiatal, mentem én is hazafelé haj-nali négykor, sokszor társasággal: vihogva a barát-nőimmel, vagy éppen a siralmainkat taglalva. Éppen ezért szép emlékeket ébreszt, ha beszűrődve hallom az éjjeli-hajnali beszélgetéseket, s így kicsit vissza-idézhetem a fiatalság könnyed perceit, óráit. Ám a másik véglet, a tesztoszterontól, vagy az al-koholtól fűtött, magából kikelő ősember horda a mai napig meg tud lepni. És a kényszerből megfigyelt csa-patokat látva kijelenthető, nem az úgynevezett „mai fiatalokkal” van a gond, inkább a saját korosztá-lyommal, zömmel az otthonról kiszabadult, tomboló harmincasokkal. Persze, lehet legyinteni: miért lakom olyan helyen, ahol a hétvégi bátrak alkoholgőzösen felvonulnak? S ha még csak engem, no meg a környéken élő, pihen-ni vágyó, dolgozó embereket vernék fel, túl is léphet-nénk ezen a problémán. Nagyobb baj, hogy felébred a gyerek is, és velem együtt kénytelen hallgatni az ordítozókat. Megkérdezi: mi történt? És mit jelent, amiket mondanak? Egyrészt az embernek hajnali három környékén nincs kedve magyarázatba kezdeni, más-részt nem is igazán tudnám elmagyarázni… A 10 évesnek? Ezt?!Maximum annyit tudok mondani, aludj kicsim, a bácsik éppen nem normálisak. Persze jön a követke-ző kérdés: miért? A válasz hasonló, aludj, kincsem!Amikor egy rendőrautó szép lassan elhalad a szó-rakozóhely mellett, hirtelen csend lesz. Egy darabig. És ezzel abszolút nem azt akarom mondani, hogy rendőrt kell hívni mindig, hiszen nincs sem vereke-dés, sem garázdaság, persze, jó esetben. Nekünk, ott lakóknak, marad az „élmény”, fél-álomban, fél öt táján, az erkélyen vagy a szoba sötét-jében kuksolva hallgatni, ki kivel, vagy éppen kinek az anyjával és mit tegyen. És persze hogyan. A nagylegények valószínűleg fel lennének hábo-rodva, ha egyszer egy-két családapa lesétálna hozzá-juk, útbaigazítást adni. Lehet, akkor tényleg szükség lenne rendőrre…Nincs baj azzal, ha olykor kileng kissé az inga. De… - és ezen van a hangsúly, valahogy úgy, mint amikor az anyósomnak mutattam büszkén az eltett csalamádémat, s azt mondta, nagyon finom, de… Szóval, ha a tudósok egy csoportja azt mondja, szeptemberben az urbanizált közegben is indul a szarvasbőgés – nem csak az erdőkben –, akkor fejet hajtok a természet törvényei előtt. Amúgy nem.CsatakiáltásokkalhazafeléHétvége. De jó, alhatunk, nem ébreszt reggel az óra sem. Azaz, alhatnánk – ha az ember fél-álomban nem egy buliban lenne. Hangoskodás, ordítás, sőt, olyan kifejezések, amire még az álom sem ad választ… Keserű a hajnali ébredés, pláne gyerekkel együtt.VINCZE AdélRégen sem volt feltétlenül könnyebb... 2017. 09.08. | 11magazinNagyon merész vállal-kozás hazánk egyre hekti-kusabb időjárási körülmé-nyei mellett mediterrán gyümölcs termesztésébe fogni, de Harcz Endré-nek – a Fügeliget ügyve-zetőjének – és társainak bátorságához némi sze-rencse is párosult.- Varga János letenyei barátom immár 25 éve foglalkozik fügével hobbi szinten - meséli. - Olaszor-szágból hozta őket, majd amikor szépen megnőt-tek, elkezdtük ezeket a fákat fotózni, mondhatni amatőr szinten reklámoz-ni az ültetvényt, hogy megtudják az emberek, nálunk Dél-Zalában is lehet fügét termeszteni házilag, nem csak Pécsen vagy a mediterrán orszá-gokban. Ezzel egyidejű-leg egy gödöllői üzletem-ber fejéből kipattant, hogy szívesen foglalkoz-na fügével, nagyban. Beír-ta az internetes keresőbe, hogy az országban ki fog-lalkozik vele, s minket dobott ki a kereső. Ezt követően leültünk tár-gyalni, megbeszéltük, hogy egy szőlőhegyen, dombtetőn fekvő, egybe-függő területet kell sze-rezni. Így jutottunk el oda, hogy megvettük ezt a fes-tői szépségű területet, és megalapítottuk a céget. Hihetetlenül jó adottságai vannak a Szent János-hegynek, ennek is köszön-hetjük, hogy a tavalyi tél fagykármentes volt. Az országban található fügék kétharmad részben – fek-vésüktől függetlenül – elfagytak. Úgy tűnik, hogy minden szempontból nagyon jó helyen van az ültetvényünk. Természetesen a siker egyik legfontosabb felté-tele a megfelelő szakérte-lem. Mielőtt a tormaföldei ültetvény elérte volna mai méreteit, Endre nem volt rest, s a gyümölcs egyik őshazájába, Olaszország-ba utazott, hogy gyarapít-sa szaktudását a termesz-tést illetően. Nápolyig, illetve egy szomszédos településig jutottak el, s mindent, ami a fügével kapcsolatos volt, szem-ügyre vettek. Trükköket, módszereket, eszközöket lesett el a magyar felfede-ző csapat.- Olaszország harmadik legtöbbet termelt gyü-mölcse a füge, mégis nagyon kevés egybefüg-gő ültetvény van, a mi hat hektárunknál csak egy nagyobbról tudunk – mondja Harcz Endre. - Egyébként nem csoda, hogy közép-európai körülmények között senki nem mert még belevágni, hiszen rengeteg a hátrál-tató tényező. A fajtavá-lasztás kulcsfontosságú, nem mindegy, hogy hány-szor érik, s az sem, hogy szétreped-e a vége, s a lyukon emiatt bele tud-e menni a hangya. Ami elfagy mínusz 10 foknál, hozzánk már az nem alkal-mas. Pontosan tudni kell a szedési technikáját, mert, ha rosszul szedik, gyor-sabban romlik.Az idei nyár forrósága a fügére sem volt pozitív hatással. Habár a meleg alapvetően jót tesz neki, a csapadékhiány miatt csak kisebb méretű gyümöl-csök teremtek. Persze, a jótékony hatás centitől függetlenül érvényesül, a kutatók szerint a füge jó fogyáshoz, vesekőre, torokfájásra, bárányhim-lőre, székrekedés és rossz lehelet ellen is ajánlják, sőt, állítólag az öregedést is lassítja. Nem csoda, hogy folyamatosan csöng Endre telefonja, érdeklő-dők sokasága keresi, hogy a „szedd magad!” akció keretében feltöltsék kam-rájuk polcait a zalai gyü-mölccsel. – Sokan frissen eszik, de lekvárként a legkelen-dőbb, s pálinkának, bor-nak, likőrnek is viszik. A fügepálinka egyébként nagyon finom, bár túlzott mértékben fogyasztva ne csodálkozzanak, ha moz-gáskoordinációs problé-mákat okoz. A dél-zalai füge egyéb-ként országos hírű, jönnek vásárlók Heves megyéből és Hajdúszoboszlóról is. Endréék pedig tovább ter-veznek, hűtőkamrával és –kocsival bővítenék a vál-lalkozást, s a jövőben sze-retnének minél nagyobb mennyiségben lekvárt készíteni. MIKÓ-BARÁTH GyörgyDél-Zala legédesebb ékköve, a tormaföldei fügeligetHarcz Endre: Sokan frissen eszik, de lekvárként a legkelendőbb,s pálinkának, bornak, likőrnek is viszik (Fotók: Gergely Szilárd)Az ültetvény Közép-Európában egyedülállóA füge szó hallatán talán a legtöbbek-nek a karácsonyi bejglik vagy a külön-böző házi sütemények ugranak be. A harang alakú gyümölcs éppen ezért nagy meglepetést tud okozni azok-nak, akik eddig csak aszalt formában fogyasztották. Ahhoz, hogy megkós-tolhassuk, nem kell valamelyik medi-terrán országba utazni, hiszen a Tor-maföldéhez tartozó Szent János-hegyen is található egy, a közép-euró-pai klímaviszonyok mellett egyedülál-ló, 1200 tővel rendelkező ültetvény. 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINKinyitom a sze-mem, és szinte megvakít a fény, olyan erősen tűz már az égi korong. Milyen napot is írunk? Fellélegzek: hiszen szabad-ságon vagyok, a gyerekekkel tölthetem az egész napot. De mára megint for-róságot mond-tak a meteoroló-gusok. Mit csi-náljunk?, cikáz-nak a kérdője-lek, végül hamar eldöntöm: játék, vizes móka, fagyi, sétálga-tás és beszélge-tés lesz a mai program. Szerencsére tetszett mindenkinek az elképze-lés, így egy kis társasjáték és készülődés után útnak is indulhatunk. Irány a strand. Igaz, nem óriási a meden-ceválaszték, de a nagy melegben a gyerekek élve-zik a pancsolást. Egyébként körülöttünk sok a kisgyer-mekes család. A Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezető igazgatója, Horváth Vencel is azt mondja, úgy látja, az elmúlt évekhez képest kissé meg-változott a strand vendég-köre. A számos családos fürdőző mellett megjelen-tek azok a vendégek is, akik a munkaidő után szerették volna lehűteni magukat a tikkasztó hőségben. A négy óra utáni nagy döm-ping pedig egészen este nyolcig, strandzárásig tar-tott. A forróság a vendég-számokon is érezhető volt, uszodai szempontból jó volt a nyár. De már csak egy csúszás, és megyünk is tovább, hiszen a napi programterv-ben fagyizás is szerepel. Meglátogatjuk az ország egyik kedvenc fagylaltozó-ját, irány tehát Kiskanizsa. Horváth - vagy ahogyan a legtöbben ismerik: Mákos - Feri örömmel fogad ben-nünket, de nem csak nekünk jár a figyelem. A fagyi mellett talán ez a másik titka sikerének. Cso-koládé, vanília, citrom, a gyerekeknek szintén egy- egy gombóc, rolettivel. - Nehéz az idei nyár, mi is nehezen bírjuk a nagy meleget. Lehet, hogy itt-hon is be kellene vezetni az ebéd utáni sziesztát – mondja nevetve a fagyiki-rály, majd örömmel mesél Fecó fia legújabb alkotásá-ról, a Blaha Lujza névre keresztelt fagylaltról. Ez egy tejes fagyi mascarpo-nével, karamellkrémmel és ropogós csokival. Volt, aki egy hónapra előre meg-mondta, mikor jár legköze-lebb a környéken, s arra az időpontra rendelt új ked-vencéből. Különben is sok új arc tűnt fel a nyáron a Puncs-ban. Többen is egy kósto-lás erejéig, direkt a híres fagylalt miatt tértek le az autópályáról. A fagylalt-függők pedig - mert van-nak ilyenek - hungarocell dobozokban viszik haza az újabb adagokat, de persze az sem ritka, hogy valaki helyben eszik meg 7-8, vagy akár 20(!) gombóc fagylaltot. Séta a mediterrán Kanizsán,avagy tudom, mit tettél az elmúlt nyáron…Mediterrán hangulat, mediterrán életérzés… (Fotó: Gergely Szilárd)Mákos Ferencéknél olyan is akad, aki 20 gombóc fagyit eszik meg egy ültő helyében (Fotó: Gergely Szilárd)A strand forgalmára jótékony hatást gyakorolt a forróság (Fotó: Jancsi László) 2017. 09.08. | 13MagazinA pihenősebb időszakra is van már terve Horváth Ferencnek. Tarnóczky Attila közbenjárásával, Czinki László felajánlásá-ra, hamarosan egy a ’60-as években használt, felújí-tandó tégelyes kocsival bővül a fagyizó kerthelyi-sége. Az októberi zárás után tehát megvan a tenni-való, amelyhez jó munkát kívánva el is köszönünk Mákos Feritől. A napunkat - mint oly sokan a nyáron - az Erzsé-bet téren zárjuk. A belvá-ros-rekonstrukció után megszépült közterülete-ken igazi élmény az esti séta. Tavasszal 30-35 ezer egynyári növényt ültettek ki a városban: kakastaréj, begónia, díszcsalánok, mintegy 30 féle szezonális növény díszíti őszig Kani-zsát, amiket október elején árvácskák és tulipánhagy-mák váltanak. - Figyelembe kell ven-nünk, hogy egyre extré-mebb az időjárás, így pró-bálunk a növényfajokban is igazodni ehhez, vagyis feltétel, hogy bírja a száraz-ságot és napfénykedvelő legyen a virág – fejti ki Konrád-Németh Cecília városgondnok. Egyébként már márciusban látszott, hogy száraz és forró szezon lesz. Értékelhető mennyi-ségű csapadék tavaly ősz óta nem esett, így csak az öntözésnek köszönhető, hogy ilyen gyönyörűek maradtak a dísznövények a városban. Nagykanizsa egyébként idén is benevezett a Virá-gos Magyarország ver-senybe, s rengeteg dicsé-retet kapott a zsűritől. A tér hangulata - az időjárás miatt is – egyre inkább mediterrán. Séta után mi is leülünk egy padra, s nézzük a szö-kőkút vízoszlopának játé-kát, én pedig próbálok válaszolni fiaim életről szó-ló, záporozó kérdéseire…VUK AnitaNyolcvan új hallgató kezdi meg tanulmá-nyait a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kam-puszán. A tanévnyitó ünnepségen elhang-zott: az új egyetemisták jól döntöttek, hogy Kanizsát választották, hiszen itt olyan diplo-mát szerezhetnek, amellyel megállhatják helyüket a magyar munkaerőpiacon. Dénes Sándor, Nagykanizsa polgár-mestere is köszöntötte az elsőéveseket. Azt mondta, akik a kampuszra érkeztek, egy befogadó és szerethető városba jöt-tek, amely mindig készen áll arra, hogy a lehetőségeket megnyissa a fiatalok előtt. Ezután Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő kijelentette: a hallgatók egy olyan intézmény polgárai lettek, amelynek diplomájával és az itt szerzett tudással a legjobb reményekkel nézhetnek saját jövőjük felé. Magyaror-szág mára oda jutott, hogy 8 év alatt 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, közel 4 és fél millió ember dolgozik, a munkanélkü-liségi ráta pedig 4 száza-lék körül mozog, szö-gezte le a politikus, hoz-zátéve: a magyar gazdaság továbbra is várja a felké-szült szakembereket.A Pannon Egyetem rek-tora, Gelencsér András szerint jól döntöttek a fiatalok fél évvel ezelőtt, amikor a kanizsai egyetemre jelentkeztek.- A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, igaz csak néhány szakon, de tudományos kutatásokkal támogatott minőségi képzést, és a régióban kiváló szakmai gyakorlati lehetőségeket kínál partnervállalatai és intézményei révén. No és egy olyan közösséghez tartozás élményét, amelynek értéke napjaink elidegenedett világában felbecsülhetet-len – fogalmazott. Idén a Kanyssa Titán Díjat Suba Attila vehette át, aki több éven keresztül önzetlenül segítette a PEN hallgatóit és annak közösségét. A másik elisme-rést Kummer Nándor kapta, aki turiz-mus-vendéglátás szakon a legki-emelkedőbb tanulmányi eredményt érte el az előző évben, s ezért Nívó-díjjal jutalmazták.Kanizsán,Konrád-Németh Cecília: Próbálunk a növény-fajokban is igazodni az időjáráshoz (Fotó: Gergely Szilárd)Jól döntöttek! 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtA közszolgálati jogviszony időtartama:Határozott idejű helyettesítés céljából (GYED,GYES idejére szóló) közszolgálati jog-viszony Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidőA munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emeletA közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:1. melléklet 15. építésügyi igazgatási területen a.) pontA munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:A Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportjában épí-tésügyi igazgatási (hatósági) feladatok ellátása. A csoport tevékenysége a vonatkozó szabályozás keretében: Elsőfokú építésügyi hatósági feladatok ellátása a vonatkozó központi jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján a 66/2015. (III. 30.) Korm. rendeletben megha-tározott illetékességi területen. Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztvise-lőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormány-zata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelke-zései az irányadók.Pályázati feltételek:Magyar állampolgárság,Cselekvőképesség,Büntetlen előélet, Főiskola/Egyetem: Egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépí-tő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépí-tő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmér-nöki) szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség, vagy alapképzésben szerzett építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, mesterfokozatú képzésben szerzett tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki szakképzettség, osztatlan kép-zésben építész szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakkép-zettség.Közigazgatási vagy jogi szakvizsga, vagy a Kttv. 118. § (9) bekezdése szerinti mente-sítés igazolása (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított két éven belül azt megszerzi),Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása,6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próba-idő kikötése kötelező),Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt,„B” kategóriás gépjárművezetői engedély,Felhasználói szintű számítógépes ismeret.A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:Építésügyi vizsga,Építésigazgatási szakmai gyakorlat,Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás,ÉTDR rendszer ismerete.Elvárt kompetenciák:Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.Nagyfokú terhelhetőség.Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú mel-léklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél,Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmány(ok) másolata.A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alap-ján vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható,a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követő-en azonnal betölthető.A pályázat benyújtásának határideje:2017. szeptember 25.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegy-ző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.A pályázatok benyújtásának módja:Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagySzemélyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/59-6/2017., valamint a munkakör megnevezését: építésigazgatási ügyin-téző.A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiány-pótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghall-gatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését köve-tően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.A pályázat elbírálásának határideje: 2017. október 6.A pályázati KIírás további közzétételénEK helye, idEJE:A pályázati hirdetmény közzétéve: A Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017. augusztus 31. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. A munkakör ellátásához a 487/2013. (XII.17.) Korm. rend. 4. § (4) bekezdésében foglalt építésügyi vizsga köte-lezettségnek eleget kell tenni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beér-kezésének pontos határideje 2017. szeptember 25. 16,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honla-pon szerezhetőNagykanizsa, 2017. augusztus 25.Dr. Gyergyák KrisztinajegyzőNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalaa közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportépítésigazgatási ügyintézőmunkakör betöltésére 2017. 09. 08. | 15MagazinEgy pohár bor vagy egy tál dödölle – akármilyen minőségiek is az alap-anyagok – akkor a legízletesebb, ha jó társaságban fogyasztja el az ember. A hétvégén a jóból és a társaságból sem lesz hiány…Nem csupán a zalai gasztronómia, hanem a helyi közösség ünnepe is a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál. A rendezvény pénteken és szombaton tizennegyedik alkalommal várja az érdeklődőket a belváros szívébe, az Erzsé-bet térre.– A bor- és dödöllefeszti-vál egyike a város legna-gyobb rendezvényeinek, amire évről évre sokan eljönnek, talán azért is, mert a programok közt minden generáció találhat kedvére valót – mondta Dénes Sándor polgármes-ter a két napos kavalkádot beharangozó sajtótájékoz-tatón. – Az elmúlt évek pozitív visszajelzései alap-ján szeretnénk, hogy a megyei értéktár után immár a hungarikumok közé is felvegyék a kanizsai dödöllét vagy magát a ren-dezvényt. Örülnénk, ha egy év múlva, a 15. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon már ezt is megünnepelhet-nénk.A szeptember eleji rendezvényt szinte a kezdetek óta színesíti a szü-reti felvonulás, ami idén is szombaton lesz.– A Swans mazsorett-növendékei és a kanizsai fúvósok indítják a sort, aki-ket aztán a fesztivál örökös kisbírója követ a kiskani-zsai óvodásokkal – sorolta a résztvevőket Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazga-tója. – A felvonuláshoz tíz hagyományőrző csoport és három lovas fogat csat-lakozik, valamint – a kör-nyező borvidéket népsze-rűsítve – a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagjai is velünk tartanak. A menet 10 órakor indul a Széchenyi térről, és a Fő úton keresz-tül a rendezvény központi helyszínéig, az Erzsébet térig vonul.A 14. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált szerve-ző KonTuRPlusz Egyesület elnöke elmondta: igyekez-tek minél több újdonságot csempészni a programok közé. Ezek egyike, hogy mindkét nap minden eddi-ginél tovább, éjszakába nyúlóan lesznek koncer-tek.– A helyi művészeti cso-portok, együttesek és sportegyesületek már dél-től elfoglalják a nagyszín-padot – tájékoztatott Hor-váth István. Pénteken 17 órakor nyit-juk meg a fesztivált, előtte a Bergengóc Zenegóc lép fel. Később a kétszeres Fonogram-díjas rapper, Deniz, aztán az LGT-s Zenevonat Szuperkoncert, és végül a BrassDance érkezik hozzánk. Szomba-ton a délutáni műsor a MintAgyerek Zenekarral kezdődik, majd a bormust-ra és a főzőverseny ered-ményhirdetése után a Soulwave, valamint Bereczki Zoltán koncerte-zik, éjszaka pedig a Best of zenekar gondoskodik a hangulatról – a népszerű rádiósok közül ezúttal Garami Gáborral találkoz-hatnak a kanizsaiak. A fesztivál környékén több mint hatvan árus kínálja majd a portékáját, emellett felállítják az adventi forgatagokból is ismert, száz négyzetméte-res jégpályát, amit az Erzsébet tér többi játéká-hoz hasonlóan ingyen lehet használni. A korcso-lyázás az indián nyár egyik különleges élménye lesz, ráadásul így azoknak sem kell aggódniuk a plusz kilók miatt, akik túlzásba vinnék a dödöllézést – márpedig erre minden esély megvan, ugyanis a főzőversenyt évek óta támogató keszthelyi Bur-gonyakutatási Központ idén is angyalian finom hozzávalót ígér, a név ellenére...– Most is 750 kilo-gramm burgonyát ajánlottunk fel a csapatok számára, méghozzá a Démon fajtából – árulta el dr. Polgár Zsolt igazga-tó. – Főzéshez is jó, de sütéshez talán még jobb. Sütve különleges, kissé „gesztenyés” ízű, a magas kemé-nyítőtartalma miatt pedig a készülő dödölle nem vesz fel feleslegesen vizet vagy lisztet – egy szó, mint száz: a célnak kiváló-an megfelel.A főzőverseny sikere tehát a burgonyán biztos nem múlik. Idén Murafölde egé-széről várták a vállalkozó kedvűeket, végül csaknem harminc csapat jelentkezett. A résztvevők szombaton reggel hat órakor látnak munkához, majd délután kiderül, kié volt a legjobb dödölle vagy tájjellegű étel, illetve a legszebb stand. Sőt, a legfinomabb dödöllét tálaló csapat vándordíjat is kap – amennyiben sikerül lekenyereznie a neves séfek-ből álló zsűrit. A finom dödölléhez jó bor is dukál – a téren tizenhárom pincé-szet kínálja majd minőségi, javarészt zalai borait.NEMES DóraBorban az igazság, dödöllében a vigaszA fesztivál ideje alatt a belvárosban korlátozzák a forgalmat. Csütörtökön hat órától a vendéglátó-soknak biztosítanak helyet az Erzsébet tér keleti oldalán, majd pénteken hat órától a Fő út Csengery és Zárda utca közti szakaszát zárják le. A Magyar utca és a Vásár utca felől ideiglenesen nem lehet behajtani az Erzsébet tér felé. Pénteken, a tanítási nap miatt, még engedik a Rozgonyi utcából a Magyar utca felé közlekedést, szombaton hat órá-tól azonban ezt a részt is lezárják, hiszen a főzőver-seny csapatai itt forgatják a fakanalat a nap folya-mán.Angyalian finom lesz!Fotó: Gergely Szilárd 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásA Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerintSzemély és vagyonőr betanított munkás megegyezés szerintBolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerintAnyagvizsgáló szakközépiskola megegyezés szerintFaipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerintTanító felsőfokú megegyezés szerintAsztalos szakmunkásképző megegyezés szerintCsavarbolti eladó betanított munkás megegyezés szerintSegédmunkás betanított munkás megegyezés szerintHegesztő szakmunkásképző megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintAlmaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei KormányhivatalNagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláSGyógysz ertári ügyeletPiaci árak Kanizs ánkukorica 120-150 Ft/csőtojás 30-40 Ft/dbfejes káposzta 200 Ft/kgpaprika 180-290 Ft/kgszőlő 300-600 Ft/kgwww.kanizsatv.huwww.kanizsaujsag.hu2017. szeptem-ber 9.SALVIARÓZSA U. 6.93/536-61020:00-08:002017. szeptem-ber 10.FAGYÖNGYSZEKERES J. U. 2-8.93/310-36719:00-06:002017. szeptem-ber 11.KELETIZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:002017. szeptem-ber 12.KIRÁLYKALMÁR U. 4.93/536-62022:00-06:002017. szeptem-ber 13.KISKANIZSAIBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46222:00-06:002017. szeptem-ber 14.PATIKAPLUSBOSZOR-KÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:002017. szeptem-ber 15.REMÉNYGARAY U. 14.93/314-96722:00-07:00Jövő heti véradások Nagykanizs án2017. 09.12., 11:00-13:30 Vöröskereszt Nagykanizsa2017. 09.15., 14:00-18:00 Kanizsa CentrumAdj vért, és ments meg három életet! 2017. 09.08. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Szeptember 9., szombatÁdámSumér-héber eredetű, jelentése: atyám.Szeptember 10., vasárnapNikolett, HunorA Nikolett a Nikola olasz kicsinyítő továbbképzése, jelentése: győzelem + nép. A Hunor török-magyar eredetű, jelentése: onogur (népnév).Szeptember 11., hétfőTeodóra, IgorA Teodóra görög-német eredetű, jelentése: Isten ajándéka. Az Igor német-orosz eredetű, jelentése: Yngvi isten segítségével oltalmazó.Szeptember 12., keddMáriaHéber-görög-latin eredetű, jelentése: csepp a tengerben, vagy keserűség, vagy úrnő.Szeptember 13., szerdaKornélLatin eredetű, jelentése: somfa, szarv.Szeptember 14., csütörtökSzeréna, RoxánaA Szeréna latin eredetű, jelentése: derűs, vidám. A Roxána perzsa-görög eredetű; Rhoxané Nagy Sándor makedón király feleségének a neve volt. Jelentése: világos, ragyogó. Szeptember 15., péntekEneNikő, MelittaAz Enikő Vörösmarty Mihály névalkotása, jelentése: ünő, szarvastehén. A Melitta görög eredetű, jelentése: méh, szorgalmas. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtSzerv megnevezése, székhelye: Netta-Pannonia Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Futurus-Panno-nia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségi Társaság, Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelős-ségű Társaság. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.A kft. fő tevékenysége A hulladékgyűjtéssel foglalkozó Kft-k működtetéseAz ügyvezető fő feladatai: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik Könyvében, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben, valamint a kft. alapító okiratában és belső szabályzataiban az ügyvezetői tisztségre meghatározott feladatok ellátása.A megbízás időtartama, formája, díjazás:Az ügyvezetőt a közgyűlés határozott időre, 2017. október 1. naptól kezdődően 2022. szeptember 30-ig tartó öt évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a meg-bízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megille-ti az indokolás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közléstől számított 4 hónap.A tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízá-si jogviszonyban történik, a díjazást – a kft. javadalmazási szabályzatában, valamint a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével – a Közgyűlés állapítja meg.Pályázati feltételek:magyar állampolgárság,cselekvőképesség,büntetlen előélet,egyetemi végzettség,5 év vezetői gyakorlat,középfokú – C típusú – nyelvvizsga.A pályázatnak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat:a pályázónak a feladat ellátására vonatkozó koncepciója,a pályázó által aláírt szakmai önéletrajz,az iskolai végzettséget igazoló okirat másolata,a pályázati feltételként előírt vezetői gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,három hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazo-lást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtá-sáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte), a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogynem áll cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt;vele szemben a Ptk. 3:22. § (4) és (6), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizá-rási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn;a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja;más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban;milyen díjazásra tart igényt;hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez;pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e;a pályázati elbírálás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását.A pályázati eljárásban pályázat benyújtási határidejének leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani.A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 20.A pályázat benyújtásának helye:Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban ügyfél-fogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Netta-Pannonia Kft., Futurus-Pannonia Nonprofit Kft, Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. ügy-vezető pályázat”.A pályázat elbírálásának módja és határideje:A határidőben benyújtott pályázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság - a pályázók meghallgatásával - véleményezi, és javaslatot tesz a díjazásra.A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül – az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja.A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghall-gatásával, várhatóan a 2017. szeptemberi soros ülésén hozza meg.A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyil-vánítsa.A pályázattal kAPcsolatban információ: A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) Dénes Sándor polgármestertől kérhető.Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. szeptember 20. 17,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.A pályázati felhívás közzétételének helye:Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa.hu)Kanizsa Lokálpatrióta HetilapDénes Sándor polgármesterNagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésepályázatot hirdeta Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, a Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségi Társaság és a Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető tisztségének betöltésére. 2017. 09.08. | 19Hirdetés 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2017. szeptember 9-15.Szeptember 9., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Honvéd7, 01:35 Híradó, 01:50 A fenn-tartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 02:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 02:45 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Híradó, 08:10 Honvéd7, 08:20 A fenntartható erdő (ismeretterjesztő kisfilm), 08:45 Domb-vidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi maga-zin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Domb-vidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Élet-módi, 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archí-vumából), 19:00 Zenesarok: a BuSKAnjo zenekar hévízi kon-certje, 19:55 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 20:20 1100 év Európa közepén: Hajdúság (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:35 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:50 Lapozó.Szeptember 10., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 Zenesarok: a BuSKAnjo zenekar hévízi koncertje, 01:55 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:20 1100 év Európa közepén: Hajdúság (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:35 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismét-lése), 03:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Zenesarok: a BuSKAnjo zenekar hévízi koncertje, 08:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:50 1100 év Európa köze-pén: Hajdúság (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:05 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:55 Info blokk, ben-ne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:20 Lapozó, 12:00 Riasztás (rendvédelmi magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 16:30 Élet-módi, 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise a Felsővárosi templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Veszprém (ismeretterjesztő magazin), 19:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:05 Sztárportré – Kecskés Tibor Kefir, 20:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:20 Info blokk, ben-ne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:45 Lapozó. Szeptember 11., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Szentmise a Felsővárosi templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Veszprém (ismeretterjesztő filmso-rozat), 01:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 02:05 Sztárportré – Kecskés Tibor Kefir, 02:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise a Felsővárosi templom-ban, 07:55 1100 év Európa közepén: Veszprém (ismeretter-jesztő filmsorozat), 08:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:35 Sztárportré – Kecskés Tibor Kefir, 09:00 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:15 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Veszprém (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:15 Sztárportré – Kecskés Tibor Kefir, 12:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, Üzenet, 18:30 Élet-módi, 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunk-ból, Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Csesztreg megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.Szeptember 12., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Élet-módi, 01:00 Kanizsai-ak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Csesztreg megyei I. osztá-lyú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Élet-módi, 07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Csesztreg megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00 Élet-módi, 12:30 Kani-zsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsá-ról), 13:00 Nagykanizsa – Csesztreg megyei I. osztályú bajno-ki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kanizsa VSE – AVUS felkészülési vízilabda-mérkőzés, 21:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.Szeptember 13., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Hír-adó, 01:45 Kanizsa VSE – AVUS felkészülési vízilabda-mérkő-zés, 02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kanizsa VSE – AVUS felkészülési vízilab-da-mérkőzés, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérváro-sunkból, Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kanizsa VSE – AVUS felkészü-lési vízilabda-mérkőzés, 13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Hévíz – Csács SE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 K’arc (kulturális magazin), 22:10 Info blokk benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.Szeptember 14., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Hévíz – Csács SE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:10 K’arc (kulturális magazin), 03:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Hévíz – Csács SE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:50 K’arc (kulturális magazin), 10:20 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Hévíz – Csács SE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:25 K’arc (kulturális magazin), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05 Kukkantó (gyerekműsor), 20:35 Híradó, 20:50 Székely konyha, 21:20 Élet-módi, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Szeptember 15., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 01:30 Híradó, 01:45 Kukkantó (gyerekműsor), 02:15 Székely konyha, 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Kuk-kantó (gyerekműsor), 08:45 Székely konyha, 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyo-mányok magazinja), 12:55 (gyerekműsor), 13:25 Székely konyha, 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazin-ja), 20:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 20:40 Híradó, 20:55 Honvéd7, 21:05 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 09.08. | 21SportA kanizsai postagalambászok idei szezonja 13 versenyútból állt, még áprilisban a szlovákiai Malacky településről indított viadallal kezdtek, majd egy nyári, a németországi Magde-burgból elstartolt 750 kilométeres távval zártak.- Az évadunkban voltak csehországi feleresztési helyszínek is, és az időjá-rás két verseny kivételé-vel kifejezetten kedve-zett, mert túlnyomóan hátszélben és kellemes időben kellett repülniük a ver-senygalamboknak – fogalmazott a J02 Postagalamb Sportegyesület elnöke, Liplin László. - Éppen a legutolsó, magdeburgi verse-nyünk volt a kakukktojás, akkor nagyon meleg és ellenszél nehezítette a galambok dolgát a hazaérkezésben.A galambok jól alkalmaz-kodtak a körülményekhez, a szezon túlnyomó hányadában 1400–1800 méter/perc sebességgel repültek, és kis veszteségekkel zajlott a házi pontvadászat.- A J02 Postagalamb Sportegyesületnél rövid-, közép- és hosszútávon, valamint általános távon hirdettek bajnokot. A leg-nagyobb megbecsülés az általános és a hosszútáv győztesét övezi, hiszen ezek a legjobb, legkitartóbb galambokat igénylő versenyek – folytatta az elnök.Az idei, egyesületen belüli bajnokságban rövidtávon Keller Sándor zárt az élen 431,58 ponttal, a középtávú bajnokságban Liplin László lett az első, 734,66 pontot gyűjtve, hosszú távon pedig szintén ő gyűj-tötte be az elsőséget 821,74 ponttal. Az általános bajnokságot Keller Sándor nyerte 1.870,46 ponttal, mindössze öt egységgel Liplin László előtt.POLGÁR LászlóNagykanizsán rendezte meg a zalai asztalitenisz szövetség a megye újonc és serdülő egyéni bajnokságát, amelyen a fiatalok a helyezések mellett ranglistapon-tokért is mérkőzhettek. A legered-ményesebb játékos Orbán Flóra (Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sör-gyár SE) lett, aki mindhárom szá-mot megnyerte.Eredmények. Újonc II leány egyéni: 1. Orbán Flóra, 2. Hadi Esz-ter, 3. Muczárt Dorka (mindhár-man Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE) és Rákos Nóra (Mura-keresztúr). Újonc II fiú egyéni: 1. Lenkovics Lóránt, 2. Lancsák Marcell (mindketten KSSE), 3. Szé-kely Levente és Molnár Botond (mindketten Cserszegtomaj). Újonc leány egyéni: 1. Orbán Flóra, 2. Hadi Eszter, 3. Dancsák Katalin (Cserszegtomaj) és Rákos Nóra. Újonc fiú egyéni: 1. Hadi Mátyás, 2. Pataki Ákos, 3. Szabó Bálint és Lenkovics Lóránt (valamennyien KSSE). Serdülő leány egyéni: 1. Orbán Flóra, 2. Szita Dóra (Cser-szegtomaj), 3. Hadi Eszter és Rákos Nóra (Murakeresztúr). Serdülő fiú egyéni: 1. Gelencsér Szabolcs, 2. Hadi Mátyás, 3. Szollár Patrik és Pataki Ákos (valamennyien KSSE).Edzőváltással kezdték a felkészülést a Nagykani-zsa Izzó SE férfi NB II-es kézilabda-csapatánál a nyáron: a kanizsaiakkal két évig dolgozó Takács Balázst Madarász Péter váltotta a kispadon. Takács Balázzsal mindkét-szer a tizedik lett a gárda, a klub vezetősége ezért döntött a váltás mellett, tudtuk meg Marczinka Csaba szakmai vezetőtől. Madarász Péter az előző idényben az atádi Rinya-menti KC kispadján ült.A csapat már a termi edzéseknél tart, heti négyszer vezényel trénin-get Madarász, és az edző-meccsek sem maradnak el. Az NB II-es kezdés a szeptember 23-24-i hét-végén lesz, az Izzó SE a Komló U20 vendégeként mutatkozik be az új pont-vadászatban.Új edzővelOrbán ütővel taroltA serdülő korosztály egyéni érmesei: (b-j) Hadi Mátyás, Gelencsér Szabolcs, Szollár Patrik, Pataki Ákos, Hadi Eszter, Rákos Nóra, Orbán Flóra, Szita DóraNagy csatában az egyesületi elsőségértLiplin László nem csak értékelt, versenyzett is 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportVOKSH AUTÓSISKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ-tanfo-lyamunkra jelentkezési időpontok:SZEPTpt. 14., CSÜTÖrtÖK 16.00 ÓRAÉS SZEpt. 27., SZERDA 16.00 ÓRAFolyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” tehergépkocsi, „C+E” nehéz pótkocsi, valamint B+E kategóriákra Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!A részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady u. 30. E-mail: nagykanizsa@voksh.hu.Tel.: 06-30/491-7051, Beke Ivett irodavezető27 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2017-2 né. VSM: “B” E: 65,91% F: 59,32% - “C”E:70,21 % F:91.67% ÁKÓ: “B” Gy: 147,18% “C” Gy: 100,43% / KK: “B”141.600.-Ft/fő. “C”:147.000 Ft/fő Nagyszerű idényt zártak a nyáron a Szan-Dia Fit-ness SC sportolói, hiszen a különböző versenye-ken 175-ször állhattak a dobogó valamelyik foká-ra, ebből 85 alkalommal a legtetején, kilencven-heten pedig városi kitüntetést is kaptak.Ahogyan azt Vágó Lászlótól, az egyesület elöljárójától megtud-tuk, a klub sportolói a magyar ver-senyeken kívül megfordultak Csehországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, a leg-nagyobb megmérettetés pedig idén májusban volt a Dance Star Master világbajnokságon. A hor-vátországi helyszínre 50 ország-ból érkeztek táncosok, a fantaszti-kus hangulatú versenyen a kani-zsaiak 5 aranyat, 6 ezüstöt és 7 bronzérmet szereztek.Az idény legsikeresebb négyes csapata a 2005-06-os születésű-ekből állt, persze, szülői támoga-tással. Az apukák és anyukák, az anyagi segítség mellett, a sminke-léstől a díszletek összeszereléséig segédkeztek, a vb-n is remekül szurkoltak, a Hidrofilt pedig a díszletek szállításához biztosított kisteherau-tót.A kötél-ugrók sem marad-tak le a látvány-tánco-soktól, hiszen több diák-olimpiai és magyar bajnoki címet szereztek, a portugáliai Eb-n azonban, anyagiak hiányában, nem vehet-tek részt. A zalakarosi fürdőben tartott évzárón így is vagy 70 kupát számolhattak össze az idény terméseként, egyben lefor-gathatták a fiatalok a fürdő rek-lámfilmjét is. A Szan-Dia FSC-nél remélik, az előttük álló szezon is leg-alább olyan sikeres lesz, mint az elő-ző, ennek jegyében augusz-tusban két edzőtá-bort is szer-veztek: a tánco-sok és a kötélug-rók fiata-labb korosztá-lyából hatvanan, míg az idősebbektől hetvenen tanulták a leg-újabb koreográfiákat az őszi temesvári és újvidéki versenyekre. Következhet aztán decemberben a 25. Fitness Fesztivál, amelyen grandiózus élményekkel szeret-nének kedveskedni a nagyérde-műnek.Persze, a háttérmunka sem marad el, hiszen a klub már három éves kortól fogadja a lurkókat: a manókat játékos zenék várják, az ovis tornán pedig már a tánc és a torna alapjait is tanulhatják a kicsik. A látványtáncra és a kötél-ugrásra azokat az iskolásokat vár-ják, akik szeretik a táncot, vagy tet-szik nekik az akrobatikus torna, a tini zumba csoport pedig a nem versenykeretek között mozogni vágyókra számít.A Szan-Dia FSC vezetői arra is nagyon büszkék, hogy a tőlük középiskolás kor után távozók szinte valamennyien felvételt nyernek főiskolákra, egyetemek-re, vagyis a Szan-Dia az a hely, ahol a sport és tanulás összeegyeztet-hető.PRSzan-Dia: sport és közösségA szandiások ebben az idényben is sikert sikerre halmoztak (Fotó: SZFSC) 2017. 09.08. | 23SportFolytatta győztes sorozatát a megyei első osztályú labda-rúgó-bajnokságban az UFC Nagykanizsa együttese, hiszen a negyedik fordulóban a Gellénháza ellen nyert 2-0-ra, míg a Kiskanizsa továbbra is nulla pontos.Ahogy az UFC, úgy a házigazda Olaj-munkás SE is 9-9 ponttal állt a tabellán, s az első és a harmadik helyezett csatája igazi rangadónak ígérkezett. Ahogyan az idény során már nem először, a kanizsaiak ezút-tal is a második félidőben döntötték el a meccset a csereként beállt Nagy Gergő duplájával. Az UFC győzelmével továbbra is száz százalékos, ráadásul előző szerdán főtáblára jutott a Magyar Kupában, miután 8-0-ra nyert Csesztregen. A Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE már nem szerepel ilyen jól. A kiskanizsaiak ezúttal az élcsapatok közé sorolt Szepet-nek SE-vel mérkőztek hazai környezetben, és 6-1-es vereséget szenvedtek, a szépítő találatot Becze Máté jegyezte.Mindezek alapján az UFC már-már köte-lező feladat előtt áll a Csesztreg elleni hazai bajnoki során szombaton (kezdés 16.30-kor), ugyanakkor a Kiskanizsának – szintén szombaton – egyfajta értékmérő találkozója következik a Becsehely ottho-nában. POLGÁR LászlóSzombaton 11 órától a Mindenki sport-pályáján a női labdarúgó NB II-ben ismét megyei rangadó következik, hiszen egy szezon kihagyása után összecsap Nagykanizsa és Zalaegerszeg együttese, a Zic-cer NLSE és a ZTE FC. A 2015-16-os idényben még az NTE 1866 fogadta a Zetét a női második vonalban, ráadásul az NTE-pályán, ezút-tal viszont Benedek József tanítványai már Ziccer néven szerepelnek. A Nyugati csoport hetedik helyén álló kanizsaiak a két kör után vezető eger-szegieket látják vendégül. Benedek József, a Ziccer szakvezetője elmondta, a legutóbbi, PMFC elleni 3-1-re elveszített idegenbeli bajnokijuk hajrájában tapasztaltakra azért építhetnek a két győzelemmel raj-toló ZTE ellen, s ha így lesz, jó kis meccsre van kilátás.Egy biztos, mind a nyitófor-dulóbeli, Balaton-füreddel szembeni (1-2), mind a Pécs elleni mérkőzésükön rúgtak gólt a dél-zalaiak, ezért joggal bízhatnak abban, hogy az ellenfél hálóját ezúttal is megrezgetik.Dajka, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens tanfolyam indul Nagykanizsán részletfizetéssel.Tel.: 30/637-4083, 20/423-7877, 70/245-3620Eng.sz.: E-000452/2014SzolgáltatásKidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel: 20/510-2723.VegyesPapír régiséget vásárolnék: meghívókat, reklámcédulákat, dokumentumokat, akvarellképeket stb., valamint sétapálcát-botot, fém reklámtáblákat, töltőtollakat. Érdeklődni: 30/332-8422.Dupla kétszárnyú tölgyfa kültéri bejárati ajtó (2,46 magas és 1,48 széles) és ablak (2,20 magas és 1,15 széles) tokkal együtt újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: 30/ 267-18-00.Ing atlanKeleti városrészben 1+2 1/2 szobás lakást keresek. Érd.: 30/302-06-80, 585.667@gmail.com.ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű, 3. emeleti, jó állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás, pincerésszel. Alacsony rezsi, a közös költség 8.538.- Ft. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 20/9363-076 mobilszámon lehet.A Kanizsa VSE OB I/B-s vízilabda együttese szeptem-ber 9-10-én négycsapatos tornát szervez, a meccsek közül négyet szombaton, kettőt pedig vasárnap ren-deznek. A mezőnyt a házigazdák mellett az OB I-be frissen feljutott szombathelyi AVUS, valamint a szintén OB I/B-s BVSC-Zugló II és az YBL WC alkotja, a mérkő-zéseknek a kanizsai városi uszoda ad otthont. Szom-baton 10 órától a Kanizsa a BVSC-vel kezd, majd 11.15-től az AVUS–YBL, 14-től az AVUS – BVSC lesz soron, aztán 15.30-tól Kanizsa–YBL meccset láthatnak az érdeklődők. Vasárnap a Kanizsa VSE–AVUS (10.00) és az YBL–BVSC (11.30) találkozó szerepel a programban. - Sportszakmai szempontból ezúttal úgy éreztük, érdemesebb, ha egy ilyen felkészülési tornát rende-zünk, mondjuk egy Magyar Kupa-csoportkör helyett, amelynek keretében például egy Szolnok szintű együttessel szembeni mérkőzés valóban nagy különbséget mutatna – fogalmazott Balázs László, a Kanizsa VSE elnöke. POLGÁR LászlóPólótornaHázi és nagy feladatMásfél hete Csesztregen a sárga mezes UFC-nek nagyon ment a kupában, ezúttal a bajnokin is adott a feladat... (Fotó: Polgár László)Megyei női rangadóFotó: Gergely Szilárd 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKBelsőné Kertész Zsófia Nagykanizsa belvá-rosához közel lakik férjével és kétéves kislányá-val, s decemberre várják második gyermeküket. A fiatalasszony kedvelt időtöltése a sütés-főzés. A nyár nagy slágere, a cukkini pedig lassan ház-tartásuk főszereplőjévé válik. - Lehet a főétkezés alapanyaga, de bátran készíthetünk belőle vendégváró golyócskákat is - ajánlja Zsófia. – Ez utóbbi a család kedvencévé vált, ráadásul gyorsan elkészíthető, könnyű étel. Belsőné Kertész Zsófiának kislánya szíve-sen segít a konyhá-ban, s nagy öröm-mel kuktáskodik az anyukája mel-lett. Hozzávalók:1 db cukkini, 1 kiskanál só, 1 tojás, 1 csipet bors, 3 gerezd fokhagyma, 10 dkg sajt, 3-4 evőka-nál zsemlemorzsa.A panírhoz:3 evőkanál liszt, 2 tojás, 4-5 evőkanál zsemle-morzsa, olaj. Elkészítése:A cukkinit megmossuk, félbe-vágjuk, a magvakat kikanalazzuk (ha szükséges), és egy nagyobb lyukú sajtreszelőn lereszeljük. Sóval megszórjuk, majd kb. 20 percet pihenni hagyjuk. Ezután a levet kicsavarjuk, hoz-záadjuk a tojást, a reszelt sajtot, a borsot, a fokhagymát és a zsem-lemorzsát, majd össze-dolgozzuk. Két tenye-rünk segítsé-gével golyó-kat for-mázunk belőle. Előké-szítjük a lisztet, a tojást, a zsemle-morzsát, és ebben a sorrendben bepanírozzuk a cukkinigolyókat. Egy lábasban olajat forrósítunk, és közepes lángon barnára pirít-juk. HIRDETÉSGasztroKanizsaheti horoszkópKos: 03.21-04.20. A csillagok szerint jól tenné, ha a mun-katársaival szemben egy kicsit tole-ránsabb lenne. Az állandó versenyzés nem tesz jót az egészségének.Bika: 04.21-05.21. Ha a párja gyakran változtatja a véleményét, még nem jelenti azt, hogy füllenteni akar önnek. Való-színű, csak bizonytalan a dolgában.iKrek: 05.22-06.21.A munkája terén sikereket ígér-nek önnek a csillagok. Elégedett lehet, mert a boldogsága útjába se áll senki. Rák: 06.22-07.22.Ezekben a napokban lehetőleg csak a saját dolgaival foglalkozzon. Ha hallgat a megérzéseire, akkor úgyis jól dönt egy fontos kérdésben.Oroszlán: 07.23-08.23. A félreértésekből komoly viták alakulhatnak ki a hétvégén ön és a párja között. A békülés érdeké-ben hívja meg például a dödölle-fesztiválra.Szűz: 08.24-09.23. Ha tudja, hogyan érheti el a céljait, sikeresen túlteheti magát a min-dennapok kihívásain. Csak a pár-kapcsolatát kell harmonizálnia.Mérleg: 09.24-10.23.Változatos hétvégére számíthat. Ta-lálkozhat egy régi barátjával, aki jó ta-nácsot ad önnek. Minél előbb döntse el, hogy megfogadja-e vagy sem.sKorpió: 10.24-11.22. Mindenki tudja önről, hogy nem szereti a tapintatlan, rámenős em-bereket. Mostantól ne szerényked-jen, szóljon vissza nekik bátran.Nyilas: 11.23-12.21. Próbálja meg kordában tartani az érzelmeit. Jól teszi, ha többször gyakorolja magában a mondást: ne szólj szám, nem fáj fejem.Bak: 12.22-01.20. Kerülje el a környezetében adódó lehangoló vitákat. A céljai elérése érdekében pedig találjon ki az ed-digieknél jobb érveket. Vízöntő: 01.21-02.19. Ha nem találják meg önt a mun-kalehetőségek, akkor ne várakoz-zon tovább. Teljes erőbedobással nézzen munka után.Halak: 02.20-03.20. Ha nem akarják, hogy érzelmeik elhalványuljanak, akkor jobban figyeljenek egymásra a párjával. A stresszes helyzeteket is kerüljék el.Belsőné Kertész Zsófiának kislánya isszívesen segít, a család egyik kedvence lettez a könnyű és finom ételSajtos cukkinigolyó KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 31. SZÁm, 2017. szSZeptember 15. Öröm és bó’dogság! A fesztivál hangulat- és pillanatképei az 5. oldalon láthatók. Fotó: Gergely Szilárd 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT Képünkön még a 4-es busz látható, de szeptember 18-tól újra lesz „teszkós járat”, vagyis C3-as is. Azt tavas�- szal a Tesco Zrt. szüntette meg, most az önkormányzat – együttműködve a regionális közlekedési központtal – visszaállítja, mert a bevásárlóközpont és a közelében lévő cégek dolgozói kérték ezt. A C3-as híján ugyanis rendkívül nehéz volt a munkába járásuk. Dénes Sándor polgármester úgy fogalmazott: „a kanizsaiak munkába járása nagyon fontos, ezt pedig nekünk segíteni kell”. Átadták a Magyarország legszebb konyhakertjei országos program kanizsai versenyének díjait, a kategóriák legjobbjai még harcban vannak az országos elismerésért. A helyi zárórendezvényen az érdeklődők szakmai előadásokat is hallhattak. Dénes Sándor polgármester azt mondta, öröm, hogy ilyen nagy számban, mintegy hatvanan neveztek idén Nagykanizsáról. - A föld szeretetéről van szó – szögezte le. - Azok, akik a kertjüket művelik, hasznosan töltik szabadidejüket, s friss, egészséges zöldséget, gyümölcsöt tesznek a család asztalára, ami nem utolsó szempont. a hét száma: A föld szeretete VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Előzetesben Előzetesbe került az a 39 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt csütörtökön, fényes nappal, vita után, több kés- szúrással megölte volt barátnőjét a Csányi László utcában. Mint gyorshírünkben már megírtuk, a férfi menekülni akart, közben késsel megsebesítette magát, de a rendőrök a helyszín közelében elkapták, orvost hívtak hozzá, majd bevitték. A bíróság azért döntött az előzetes mellett, mert fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, olvasható az indoklásban. Kanizsa C3 Fotó: Gergely Szilárd IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: Gergely Szilárd Fotó: Gergely Szilárd - Örülök, hogy technikai okból (magyarul: érdeklődés hiányában) nem rendezték meg Nagykanizsán azt a júliusban meghirdetett tréninget, amely hivatalosan az internetes gyűlöletbeszéd elleni, főként tanároknak szóló képzés lett volna néhány nappal ezelőtt – mondta informátorunk a Kanizsának. Pár kattintással már akkor kiderült, ezt migránssimogató NGO-k szervezik. Új mecset Alvóvárosban – ez az egyik fejezetcím abban a kézikönyvben, amelyet egy online vita szimulációja keretében, jó három óra időtartamban feldolgoztak volna a résztvevők. A Böngésző kézikönyv, a tréning alapja, az Európa Tanács nevű emberi jogi szervezet műve, a világhálón ma is olvasható. A Kanizsa kiderítette: a Norvég Civil Támogatási Alap és az európai uniós integrációs alap a mecsetépítés elfogadtatásának begyakorlására éppúgy támogatja a szervezőket, mint migránsok vállalkozásának beindítására, illegális bevándorlók politikai aktivitásának segítésére vagy saját NGO-ik létrehozására. A tréning szervezői, a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület és a Szubjektív Értékek Alapítvány beszámolói a birosag.hu oldalon megtekinthetők. Innen tudható, kik, mire és hány tízmilliókkal finanszírozzák őket. Az pedig már akár a vicc kategóriába is tartozhat, hogy Svájcból arra kapnak nem kevés pénzt: sporttal segítsék a bevándorlók integrációját. Az átlagember 2015-ben szembesült a bevándoroltatással (sic!). Ezek az NGO-k viszont már jóval korábban készültek Soros tervének végrehajtására. Csak egy példa, idézet egy hirdetésből: „A Szubjektív Értékek Alapítvány olyan lelkes főiskolásokat, egyetemistákat, pályakezdőket keres, akik ember jogi témák iránt érdeklődnek…” Kapcsolódik e két szervezethez a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület is, tehát ezek Magyarországon is valóságos hálózatban működnek. Egyik tréningjükön még 100 ezer forintot is kapnak a legkorábban jelentkezők. Nemrég derült fény arra is, hogy, szintén nemzetközi forrásokból, bírákat, rendvédelmi dolgozókat „érzékenyítő” tanfolyamokat szerveztek NGO-k, s ilyeneket manapság is indítanak. - Ami különösen bicskanyitogató – folytatja informátorunk –, hogy teljesen pozitív témák közé rejtették el a migránssimogatást. Hiszen ki ne támogatná a gyűlöletbeszéd elleni tevékenységet? Ám az már felháborító, hogy annak kimondása: a migráció és a terrortámadások kéz a kézben járnak, szerintük, a tananyag tanúsága alapján, gyűlöletbeszéd. Hol élünk?! Németországban? Ott egy ilyen mondatért már börtön jár, egy ottani mecsetépítés ellenzőit például eljárás alá vonták. A píszí, azaz a politikailag korrekt beszéd magyarul hazugságot jelent ez esetben. Belegondolni is szörnyű, mi lenne ma itthon, ha nem ez a kormány kap bizalmat 2010-ben… Lehet, már itthon is épülnének a mecsetek, és sorra erőszakolnák meg a magyar lányokat, asszonyokat, mint Nyugat-Európa oly sok országában. S tán robbantanának, gázolnának, késelnének is, hiszen egyre tényszerűbb az, amit eddig is sokan gondoltak: a migránssimogatás egyenlő a potenciális terroristák simogatásával. PÉTER Árpád 2017. 09. 15. | 3 A HÉT TÉMÁJA Nemrégiben Földi László egykori hírszerző ezredes ezt nyilatkozta: az NGO-k működése és rendszere tökéletesen fedi a titkosszolgálati formákat. Hálózatot építenek, minél több embert be akarnak vonni a saját szervezetükbe, mindenhol ott akarnak lenni, minden információhoz hozzá akarnak férni, és utána befolyást akarnak gyakorolni a mögöttes érdekeknek megfelelően. Ez korábban egy abszolút titkosszolgálati technika volt. Úgy tűnik, hogy a terroristák, bűnözők világa és az úgynevezett NGO-rendszerek, amelyeket a politikai vagy gazdasági csoportok finanszíroznak, megtanulták a titkosszolgálati módszereket. Földi László szerint Magyarországon is erős befolyásolás alatt tartják a közvéleményt azok a rendszerek és szervezetek, amelyek nem az ország érdekeit nézik. Hiába a több tízmilliós támogatás a Soros-tervre Nem volt igény Kanizsán a mecsetépítésre A saria első áldozatai lehetnek. A No Hate Speech-nek a tervezett kanizsai képzéshez is volt köze „Ti igazhitűeknek nevezitek magatokat – mi megszállóknak” és „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” Németországban nyomoznak a mecsetépítés ellen tiltakozók után, akik befalazták egy mecset bejáratát Titkosszolgálati módszerek Fejezet az Európa Tanács kézi- könyvéből: Megépítésre kerüljön-e egy mecset egy hagyományosan keresztény kerületben? A nyelvtant hagyjuk…, inkább az a kérdés, hogy egyáltalán miért merülhet fel ez a kérdés Magyarországon?! 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A főépítészi feladatok ellátása a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben meghatározott feladatok ellátása; a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 8. § és 10. §-aiban meghatározott feladatok ellátása; az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló 44/2006. (X. 18.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól szóló 13/2013. (III. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása. Az irányítása alá tartozó személyek száma: 1 fő Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Egyetem, építész mesterképzés szakon szerzett okleveles építészmérnök, vagy azzal egyenértékű szakképzettség, A főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet alapján legalább 8 év szakmai tapasztalat Főépítészi vizsga, vagy az alóli mentesülés (A mentesülés eseteiről és feltételeiről a 190/2009. (IX. 15.) Korm.rend. 4. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (4) bekezdése rendelkezik.) Főépítészi vizsga nélkül legfeljebb a közszolgálati jogviszony kezdetétől számított 6 hónapig látható el. Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, A Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása, 6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő kikötése kötelező), Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt. Felhasználói szintű számítógépes ismeret. Elvárt kompetenciák: Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség. Nagyfokú terhelhetőség. Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), A főépítészi tevékenység ellátására vonatkozó elképzelést magában foglaló motivációs levél, Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni), Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét, továbbá a főépítészi vizsga meglétét igazoló okmány(ok) másolata. Amennyiben a pályázó főépítészi vizsgával nem rendelkezik, úgy a pályázó nyilatkozata, amelyben vállalja, hogy a közszolgálati jogviszonyának kezdetétől számított 6 hónapon belül a főépítészi vizsgát teljesíti, A legalább 8 éves szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása, A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetlenség vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható, a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 31. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/188/2017., valamint a munkakör megnevezését: megyei jogú városi főépítész. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését követően – dönt. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghallgatására sor kerül. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. november 15. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: A pályázati hirdetmény közzétéve: a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu ), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017. szeptember 14. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a Tisztelt pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. október 31. 16,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó. A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon szerezhető. Nagykanizsa, 2017. szeptember 8. Dr. Gyergyák Krisztina jegyző Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Polgármesteri Kabinet Főépítészi csoport megyei jogú városi főépítész munkakör betöltésére 2017. 09. 15. | 5 Aktuális Öröm és bó’dogság! Két napon át megint Kanizsára figyelt az ország. A hagyományos, immáron tizennegyedik gasztrokulturális fieszta ezúttal is sokakat csábított messze földről, még az országhatáron túlról is. A bor- és dödöllefesztiválon tucatnál is több, zö- mében zalai borház kínálta a hegy levét, hiszen a program egyik fontos célja a megyei borok, pincészetek megismertetése, népszerűsítése volt. A főzőversenyre ezúttal 25 csapat nevezett, amelyek hagyományos dödöllét vagy tájjellegű ételt készítettek, lenyűgözve a zsűrit és a látogatókat is. A sztárfellépők mellett mindkét napon a térség előadói, csoportjai kaptak bemutatkozási lehetőséget. S akinek mindez nem volt elég, gyönyörködhetett a látványos szüreti felvonulásban, kipróbálhatta a nyári korcsolyapályát, válogathatott a kézműves portékák között – de legfőképpen: koccinthatott egyet barátaival, rég látott ismerőseivel. Fotók: Gergely Szilárd 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés KAMATTAL 0% Igényelje az MFB európai uniós forrású, 0%-os kamattal elérhető hitelét családi házának, lakásának energetikai korszerűsítésére! Válassza az MFB kiszámítható hitelét, • amely felhasználható többek között szigetelésre, a nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre vagy akár napelem telepítésére is, • amely mindössze 10%-os saját forrás mellett akár 20 éves futamidővel igénybe vehető, • melynek elő-, vagy végtörlesztéséhez felhasználhatja lakástakarék-pénztári megtakarítását, • és amelyhez nem kapcsolódnak további banki költségek! Lenulláztuk a kamatot, hogy Ön csökkenthesse fűtésköltségeit! Csökkentse költségeit az MFB 0%-os hiteleivel! További információ a www.mfbpont.hu oldalon, illetve az MFB Pontokon, vagy hívja az MFB Pont központi információs telefonszámát: +36 1 354-3000 202x270_MFB_kamat.indd 1 2017. 09. 08. 17:18:30 2017. 09. 15. | 7 aktuális Ünnepélyesen is elismerik Nagykanizsa értékeit: megjelenésünk napján Lentiben veheti át Dénes Sándor polgármester a „kanizsaikumokért” járó okleveleket. A megyei értéktárba már korábban felvették a miklósfai kerekrépát, a kanizsai dödöllét és a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált – ennek a folyamatnak a része a Zala Megyei Érték címek átadása. Dénes Sándor szerint a városban és a térségben akad még olyan különlegesség, amit érdemes felterjeszteni a zalai értéktárba, ilyen például a kiskanizsaiak lila hagymája és árvácskája. A város vezetősége azt is szeretné, ha a dödöllefesztivál vagy maga a kanizsai dödölle hungarikum lenne. Több mint 330 millió forintból korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyhájának energetikai rendszerét, konyhai gépeit, ebédlőjét, valamint az intézmény nővérszállójának két épületét. A felújításnak köszönhetően 15-20 százalékos energia- megtakarítást érhetnek el, az így megmaradt összeget pedig a betegellátásra tudják fordítani. Az ételeket most már a korábbiaknál modernebb gépekkel állítják elő. Az elmúlt hónapokban ugyanis több mint 250 millió forintból fejlesztették a konyhát és az ebédlőt. Mint dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos elmondta, több mint 80 millió forintból újult meg a teljes konyhatechnológia, emellett 40 éves hűtőkamrákat cseréltek le korszerűbbre, energetikai szempontból hatékonyabbra. Dénes Sándor polgármester kiemelte: ez a beruházás nagyon fontos az itt gyógyuló betegeknek és a dolgozóknak, és Nagykanizsa közösségének is, hiszen, bár más a fenntartó, „ez a mi kórházunk”, amely a régió több mint 100 ezer polgárát szolgálja. Az átadóünnepségen Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő emlékeztetett: a 2010- es évektől csaknem 5 és fél milliárd forint érkezett a nagykanizsai kórház fejlesztésére, ennek jó része EU-s forrás volt. A mostani konyhafelújítást azonban a magyar kormány hazai forrásból támogatta. - Ez azt bizonyítja, hogy az elmúlt időszakban a magyar emberek áldozata, ami a költségvetés rendbetételét, a magyar gazdaság válságból való kilábalását is segítette, azt az eredményt hozta, hogy ha csak a nagykanizsai kórház szemszögéből nézzük a dolgokat: hazai forrásból tudtak itt több százmilliós fejlesztést végrehajtani – emelte ki a politikus. A konyha mellett a nővérszálló két épülete is megújult mintegy 77 millió forintból. Ennek eredményeképpen kicserélték a nyílászárókat, a víz- és hőszigetelést, valamint a külső burkolatokat. Barangolás a Villányi-hegységben Vörösbor Fesztivál! 2017. október 7. Részvételi díj: 5.900 Ft/fő Velemi Gesztenyeünnep Szombathely-Velem–Novákfalva -Kőszeg 2017. október 8. Részvételi díj: 4.500 Ft/fő Szent Márton Napi VigassSSág Hollókőn 2017. november 11. Részvételi díj: 8.500 Ft/főkalanDozáS, PihenéS az ISztriai FélSzigeten 2017. szeptember 21-24. (3 éj) Részvételi díj: 18.900 Ft + 90 € Ft/főA természet varázsa a Balkánon 2017. szeptember 28-okt. 1. (3 éj) Részvételi díj: 45.900 Ft/fő A részvételi díj tartalmazza az utazás, idegenvezetés, szállás költségét félpanziós ellátással. A részvételi díj nem tartalmazza a belépők és a BBP biztosítás árát. www.lovaszbusz.hu Érték után hungarikum? Hungarikummá tennék a kanizsai dödöllét, s lám: tényleg szeretik! (Fotó: Gergely Szilárd) Már modernebb technológiával készülnek az ételek a kórház konyháján Újabb felújítás a kórházban 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra HevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ „Hóképe” - Gyertyánági István, a Kanizsa Fotóklub tagjának kiállítása Megtekinthető szeptember 20-ig a HSMK színházi előcsarnokában Szeptember 15., 19 óra Nyári Károly, Nyári Aliz és Nyári Edit koncertje, a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival Jótékonysági koncert, amelynek bevétele az „ANOSZTRU” Országos Cigány Egyesület által működtetett Hétvégi Kollégium programjának megvalósítását támogatja. Belépődíj: I. hely 3500 Ft, II. hely 3000 Ft. Szervezők: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és partnerszervezete, az „ANOSZTRU” Országos Cigány Egyesület. Jegyek válthatók a HSMK jegypénztárában és a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál (Nagykanizsa, Teleki út 14., tel.: 20/849-2388). Szeptember 22., 17 óra Az érem- és bélyeggyűjtők nyílt napja Szeptember 22., 18 óra ”Miről árulkodnak a gyermekrajzok? – grafológus szemmel” Szabó Szilvia grafológus interaktív előadása A kisgyermek sosem rajzol fölöslegesen fölöslegeset. Mindig oka van firkáján és rajzain a formáknak és a színeknek. De vajon mit jelentenek ezek? Mit akar velük üzenni nekünk? Erre keresünk választ az előadásban. Belépődíj: 500 Ft Szeptember 23., 14.30 óra Laczó Zsófia 3D-s origami munkáinak bemutatása az „Én hobbim” sorozat keretében Szeptember 23., 15 óra Kézműves játszóház őszi termések felhasználásával A HSMK-ban működő csoportok bemutatói (hímző, szövő, foltvarró stb.). Szeptember 23., 16.30 óra Kerekítő - mondókás móka kicsiknek. Vezeti: Vajda Margit. A belépés díjtalan. MedgyASZAy Ház Szeptember 19., 19 óra Martin Sherman: Rose - monodráma Vári Éva előadásában Vári Éva, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Nagykanizsa szülötte bejelentette, hogy befejezi színészi hivatását. Az eredeti stílusáról ismert művész a Rose című monodrámával búcsúzik a kanizsai közönségtől. Martin Sherman darabja - amely az idős, koncentrációs tábort is megjárt zsidó nő életét ábrázolja - legalább olyan meghatározó, mint Vári Éva munkássága. Köszönjük el együtt Vári Évától szülővárosában! Belépődíj: 2500 Ft (kapható a HSMK jegypénztárában és az előadás napján a helyszínen). Szeptember 22., 18 óra SZÍNNEL-LÉLEKKEL – Papócsi Zoltán festménykiállítása Megnyitja: Kovács Attila. Közreműködnek: Müller Petra és Gáspár György András, az Eraklin Táncklub Egyesület táncosai. A kiállítás megtekinthető október 13-ig a Medgyaszay Ház előcsarnokában. A belépés díjtalan. Szeptember 24., 17 óra Csukás István-Csík Csaba-Bor Viktor: Pom-Pom meséi - bábelőadás (Aranyszamár Bábszínház, Budapest) Belépődíj: elővételben 800 Ft, az előadás napján 1000 Ft. Jegyinformáció. 93/510-011. Móricz ZSIgmond MűvelődéSI Ház Szeptember 23., 18 óra Elindultam hosszú útra A Kanizsa Csillagai együttes lemezbemutató koncertje. Közreműködik: Újj Zsombor – hegedű, Molnár Péter – harmonika A belépés díjtalan.Programajánló Szept. 16-17. 15:30 Óriásláb fia szinkr., belga-francia családi animációs film Szept. 16-17. 15:30 Pappa pia magyar filmvígjáték Szept. 16-17. 17:15 Berry Seal: A beszállító szinkr., amerikai akció film Szept. 14-20. 17:45 és 20:30 AZ szinkr., filmdráma/thriller Szept. 14-20. 17:45 Újra otthon szinkr., amerikai romantikus vígjáték Szept. 14-20. 19:30 A csábítás feliratos, amerikai dráma Szept. 14-20. 20:00 Amerikai bérgyilkos szinkr., amerikai akcióthrillerSZepteMBer 14- SZepteMBer 20. Műsora Sportolóból szuperügynök Vince Flynn Bérgyilkos című nagysikerű regénye adta az alapot az Amerikai bérgyilkos című filmhez, amely a héten megérkezett a hazai mozikba. Az izgalmas akció-thriller főszereplője, Mitch Rapp (Dylan O’Brien) életét szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során megölik a menyasszonyát. A férfi bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a merénylőket. Mitchre felfigyel a CIA igazgatóhelyettese, aki felveszi az egykor sikeres sportolót az ügynökség terroristaelhárító programjába, a fiatalembert a hidegháborús veterán, Stan Hurley (Michael Keaton) gondjaira bízzák. Mitch kőkemény kiképzést kap, s hamarosan a Közel-Kelet legveszélyesebb harcosaival találja magát szemben. A film egyes jeleneteit Budapesten forgatták, sok magyar statisztával, ezért érdemes alaposan figyelni, hiszen ismerős helyszíneket, vagy akár arcokat is láthatunk. Ezt ajánljuk! A Cinema NagykanizsaVajon miről árulkodnak a gyermekrajzok? A jövő héten ez is kiderül a HSMK-ban 2017. 09. 15. | 9 Kultúra Stamler Liliről kétféle megközelítésben lehet beszélni. Egyrészt mint aktív egyetemi hallgatóról, akinek már csak két éve van hátra az angol-rajz szakos tanárképzésből Szombathelyen. Olvasni és írni szerető emberként tagja a helyben szerveződő Irodalmi Műhelynek, rövid ideje pedig újságíróként is próbálgatja a szárnyait egy fiatalok által szerkesztett portálon, amely „igényes és modern köntösben szeretné a klasszikus »nyugatos« értékeket közvetíteni.” De Liliről úgy is lehet beszélni, mint aki egy Szerb Antal-regényből lépett elő. Erre ő maga is csak mostanság jött rá. A Stamler családban felnőve életre szóló élmények érték – eddig sem volt titok, hogy van tehetsége a képzőművészetekhez, az utóbbi években azonban új utakon kezdett el járni. – Régóta foglalkoztat az írás. Ez is épp annyira a lényem része, mint a rajzolás. Az álmom az, hogy a kettőt együtt csináljam, de valószínűleg eljön majd az a pillanat, amikor választanom kell – árulja el Lili. – Eddig novellákat írtam elsősorban, de most már úgy érzem, a párbeszédek jobban izgatnak, mint a leíró szövegek, így elkezdtem színdarabokat készíteni. A zsengék közül egy egyfelvonásos történet megjelent a Pannon Tükör idei könyvheti számában. A dramoletet Lili barátai azóta be is mutatták az egyetemi Irodalmi Műhelyben. A szövegre pillantva rögtön szembe ötlik a szokatlanul hosszú cím, ami egyúttal a cselekmény felvázolása is: A nap, amikor Robert Merle leült borozni azzal, aki jóval az Internet Után született, és azzal, aki még Látott Fakutyát. Talán az újév napján vagyunk. – A darab szilveszter éjjelén született. A vizsgaidőszak miatt otthon töltöttem az estét, majd éjfélkor leültem az asztalhoz. Mindig ilyenkor a legerősebb bennem a késztetés az írásra – mondja. – Előtte Duchamp életrajzát olvastam, és valószínűleg, tudat alatt az ő furcsa humora hatott rám a legjobban. Ezt abból sejtem, hogy a barátaim előadása – nagy meglepetésemre – megnevettette a nézőket. Lilire nagy hatással vannak az olvasmányélményei, legyen szó életrajzról vagy szépirodalmi műről. Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág a lány irodalomrajongó és képzőművész énjét egyaránt alkotásra ösztönözte. – Mostanában, ha olvasok valami jót, az elkezd dolgozni bennem, és a benyomásaimat muszáj kézzel foghatóvá tennem – mondja Lili. – Az Utas és holdvilág után olyan érzésem támadt, mintha megtaláltam volna valamit, amit rég elvesztettem. A főszereplő, Mihály karaktere az elevenembe vágott – azt éreztem, végre van valaki, aki hasonlít rám ezen a magányos bolygón. Sokakkal beszélgettem erről, és azt vettem észre, akik otthon érzik magukat ebben a világban, azok általában nem értik, nem szeretik és furcsállják ezt a könyvet. Megtalálják Mihályban azokat a hibákat, amiket én is, de én szeretem benne, mert bennem is megvannak ugyanezek. A fiatal lány szerint az Utas és holdvilág „önmegtalálós” könyv – neki legalábbis az volt. Lili a saját élményeit elkezdte papírra vetni, ebből született meg aztán fél éve a Mihály-napló, ami elsősorban önreflexiókat tartalmaz. – A Mihály-naplót egy utazások alatt használt, félig telerajzolt füzetben kezdtem el, aminek akkor már jó pár lapja salátalevélre hasonlított. De valahogy még ez is passzolt hozzá: abban a füzetben már benne voltam, aztán jött Mihály, és az övé lett. Most tustollal írok bele, és néha rajzolok is. Az első naplóbejegyzés még nagyon hosszú, kusza és bonyolult volt, utána kezdett minden letisztulni. Ugyanakkor a Mihály utáni élet újabb kérdéseket hozott magával: elveszett volnék? Vagy furcsa? Valójában belőlünk, „mihályokból” van több, és a normális emberekről csak mi gondoljuk, hogy normálisak? Időnként olyan érzésem támad, mintha mindez – maga az élet is – csupán illúzió lenne. Lilit a legmélyebb benyomásai éppúgy alkotásra késztetik, mint az őt körülvevő világ. Reméli, hogy olyan dolgokat is képes észrevenni, amiket csak kevesen. – Az eklektikus városkép mindig ösztönzőleg hat, és segít elfogadni a világot úgy, ahogy van – minden káoszával és koszosságával együtt. Még apa tanított meg arra, amikor Tapolca fölött, a Csobánc tövében fotóztunk, és a város „rondasága” bele-belelógott a képbe, hogy ezzel bizony nem lehet mit kezdeni: ha egyszer belelóg, akkor belelóg. Azt mondta: a világot mindennel együtt kell – ha nem is szeretni, de – látni. NEMES Dóra Élet, ahogyan a „mihályok” látják A sokak által citált, és ebből ki- folyólag mára kissé elkoptatott idézet A Gyűrűk Urából új értelmet nyer, ha Stamler Liliről van szó. A „not all those who wander are lost” Réz Ádám fordításában így hangzik: „van, ki vándor, s hazaér”, mégis ebben a kivételes esetben a tükörfordítás talán kifejezőbb, mint az irodalmi: nem mindenki, aki kóborol, tévedt el. A húszas évei elején járó lány a képzőművészetben és az irodalomban keresi és fedezi fel nap mint nap önmagát. „A füzetben már benne voltam, aztán jött Mihály, és az övé lett” Stamler Lili: Elveszett volnék? Vagy furcsa? (Fotó: Gergely Szilárd) 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPnálunk Több magyarországi városhoz hasonlóan, Nagykanizsán is fellobbant a tiltakozás kereszt-fénye a helyi Lidl áruház előtt. Az „elkövetők” ragyogóan békés akcióját mindenütt a kereszténység – mint európai érték és fundamentum – féltése motiválta. És persze a tiltakozás a most már nem is annyira lopakodó, inkább rendkívül direkt iszlamizáció ellen. A gyertyákból alkotott kereszt fénye talán jól megvilágítja a helyzetet, a XXI. század Európájának önfeladó, önsorsrontó, immungyenge s feltétlenül téves nem-válaszát arra a fenyegető és valós rémképre, hogy az európai civilizáció kiemelkedő értékét, az EU sarokkövét is adó kereszténységet – valami ördögi terv részeként – folyamatosan gyengíteni s végül térdre kényszeríteni akarják. Valakik. Ennek a folyamatnak markáns stációja például a világméretű keresztényirtás és üldözés, a migránsok érzékenysége miatt a keresztény jelképek eltüntetése európai templomokból, imatermekből, a keresztek „leoperálása” patinás futballklubok címeréből – de a sor hosszan folytatható lenne, egészen a legújabb botrányig. Történt, hogy a Lidl egyik termékcsaládjának reklámkampányához felhasználta a világszerte ismert, Szantorin szigetén álló Anasztaszisz-templomot. Csak éppen nem valóságos formájában: a kék kupolákról ugyanis a cég egészen egyszerűen leretusálta a kereszteket. A botrány Belgiumban pattant ki, az ottani RTL-nek a Lidlnél azt mondták: „Óvakodunk a vallásos szimbólumok használatától, mert nem akarjuk semelyik hit követőit elidegeníteni. A cégünk nagy tisztelője a sokféleségnek, ezzel magyarázható a csomagolás dizájnja”. Akkor most rakjuk össze, amit eddig tudunk. Vajon mely hit követőit idegeníti el a kereszt?! Megérkeztünk az iszlámhoz, amely szemmel láthatóan a támogatott illegális migrációval akarja megszállni az öreg kontinenst. Korábban fegyverrel jöttek – s kételyünk se legyen (nézzük csak a terrortámadások képeit), fegyver, de legalábbis tömegbe hajtani képes autó most is van náluk. Tehát egy európai cég az iszlám szolgálatába állt, hasonlatosan néhány üzletemberhez, politikai vezetőhöz, bürokratához, futballklub-tulajdonoshoz. Ez az a kör, amelyik tán a világvégét készíti elő, hiszen a mai folyamatok – a próféciákban leírt módon – káoszhoz, zűrzavarhoz, felforduláshoz vezetnek, amely az előszobája a végítéletnek. Addig persze még sokat kell szenvednünk. De vissza a mába, s a konkrét ügyhöz. Ha már a Lidlnél azzal magyarázkodnak, hogy óvakodnak a vallásos szimbólumok használatától, mert nem akarják semelyik hit követőit elidegeníteni, akkor ebből logikusan következik, hogy a multi cégnek a keresztény vásárlók nem számítanak, hiszen legfontosabb vallási jelképük eltüntetése minimum casus belli, aminek kulturált formája, hogy az ember nem ennél a cégnél költi el a pénzét. Muszakát, giroszt, olivát ugyanis máshol is lehet kapni. A Lidlnek azonban ez sem számít, mert nyilván a muszlimok kegyeit s pénzét kereste, amikor ezt a kampányt kitalálta. Bizonyítja ezt az is, hogy egy papi ruhában lévő vásárlóhoz, amikor ő tiltakozott, egészen egyszerűen rendőrt hívtak az egyik cseh áruházban. Ám hagyjuk ezt a céget, hiszen általános jelenségről van szó. Ahogyan Dominik Duka prágai érsek fogalmazott: „Ma még csak a fotókat hamisítják meg, de jogos a félelem, hogy idővel az igazi kereszteket is leszedetik a templomok tetejéről”. S félő, azután maguk a keresztények jönnek. Háborús műszóval: leszedik őket. Csak mert most az a kényelmesebb, hogy Európa hallgat, el- és befogad, tűr (majdnem) némán. A keresztet formáló gyertyáknak sincs hangjuk. Néma halálsikoly ez, az utolsók közül. Néma halálsikoly 2017. 09.15. | 11 magazinA fázósoknál már elkezdődött a fűtési szezon: a hűvösen induló szeptember mindenkit meglepett, különösen a több hullámban érkező, heteken át tartó hőség után. Ugyan a déli órákban még érezteti a nap az erejét, de reggelente és este már jó, ha kéznél van egy pulóver vagy vastagabb kardigán. Az esős ősz beköszöntével egyre többet csörög Kuzma Attila telefonja. A társasházkezeléssel is foglalkozó férfi több kanizsai lakóház közös képviseletét látja el, és mint mondja: már érdeklődtek néhányan az elmúlt hetekben arról, mikor lesz fűtés az épületben. Kanizsán van olyan társasház, ahol szervezeti- működési szabályzat rögzíti, mikor kell elindítani a fűtést, de jogszabály nincs erre vonatkozóan. A távhőszolgáltatás esetében egy hónap múlva, október 15-én indul a szezon. – Szeptember elején jellemzően még nem szoktunk fűteni. Nyilván én is érzem, milyen az időjárás, és mérlegelem a kéréseket, de amikor egy lakóközösségből már hatan-heten is jelzik, hogy fáznak, szólok a szolgáltatónak, amely még aznap elindítja a fűtést – mondja. – A lakók többsége egyébként kivárja a hivatalos fűtési idény kezdetét, és igyekszik takarékoskodni, amióta pedig költségmegosztókat is felszereltek a fűtőtestekre, az emberek sokkal tudatosabbak ezen a téren. Kuzma Attila egy jellemző hibára is felhívja a figyelmet: sokan feleslegesen tekergetik a radiátor termofejét, sőt, jóhiszeműen teljesen le is tekerik azt. Így viszont elzárják a szelepet és a fűtővíz útját, ami később a berendezés meghibásodásához vezethet. A rendszer maga szabályozza a víz áramoltatását – hasonló elven működnek azok a kazánok is, amelyek érzékelik a külső hőmérsékletet –, és a megfelelő beállítások után, s annak függvényében kapcsolnak ki vagy indulnak el, hány fok van odakint. A fogyasztói tudatosság része az évenkénti karbantartás is, hangsúlyozza Timmermann Péter, a Zalagáz Kft. ügyvezetője. A kanizsai üzletet sokan keresik már most is, jellemzően valamilyen meghibásodás miatt. – Nagyon sokszor negyven- ötven éves kazánokhoz hívnak minket. Az emberek általában úgy gondolnak a fűtésre, mint ami „csak úgy van” a lakásban, és azon túl, hogy télen bekapcsolják, nincs egyéb teendőjük vele. Pedig a nyílt égésterű, elavult készülékekkel nemcsak az a baj, hogy tönkremehetnek, hanem szén- monoxid-mérgezést is okozhatnak. Két évvel ezelőtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elkészítette a szén-monoxid- mérők pozitív és negatív listáját – az országos ellenőrzésen a bevizsgált negyvenkét termékből csupán tizenkettő felelt meg. – Nekünk egy típus vált be, ami a hatósági ellenőrzésen is átment, ezért nem is forgalma - zunk más f ajtát – mondja Timm ermann Péter. – Ez a készülék hét év jótállással 15 ezer forintba kerül – nyilván árulnak drágábbat is, de ez is tökéletesen megfelel a célra. Ebben az árkategóriában tehát már lehet találni jó berendezéseket, akár a nagyobb áruházakban is, de sokkal olcsóbbat nem érdemes venni. Ne feledjük: nem pár ezer forint megtakarítást kockáztatunk vele, hanem a saját életünket. A szakember által említett szén-monoxid-mérő beüzemelésével nincs különösebb teendő: falra szerelhető, de le is lehet tenni valahová, a lényeg, hogy fejmagasságban legyen, és abban a helyiségben, ahol a tüzelőberendezés van. A nyílt lánggal üzemelő gázkészülékek mellett a rosszul szellőző helyiségek, a nem megfelelően használt fűtőberendezések, valamint az ellenőrizetlen minőségű tüzelőanyagok is rizikófaktort jelentenek csakúgy, mint az eldugult, romos kémények. A katasztrófavédelem munkatársait minden évben többször riasztják kéménytüzekhez, ahogy a mentőket szén-monoxid miatti rosszullétekhez. A színtelen, szagtalan, „csendes gyilkos” az elmúlt öt évben nem ölt Zala megyében – ahhoz, hogy idén se történjen tragédia, elengedhetetlen az odafigyelés. NEMES Dóra Kuzma Attila telefonja gyakran csörög, jó néhányan kérdezik tőle: mikor indul a fűtés? (Fotók: Gergely Szilárd) Timmer- mann Péter: Jó szén-monoxid- mérőt már 15 ezer forintért lehet kapni Ké s züljü nk a hi de gr e ! Betakarózni, vagy feltekerni? 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MagazinAZIN A gyermekek szemvizsgálatának fontossága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyermekek sajnos általában nem jelzik, ha probléma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülőnek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni. Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyorgás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási nehéz- ségek. Kiemelten fontos a gyermek szemét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a látás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és tanulási készséget. A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradtságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésével megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat. „A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegviselés és évenkénti ellenőrzés, hogy az esetleges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.” A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a megfelelő látásélmény, de nem szabad megfeledkezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokozhatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is. A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget. FELHÍVÁS Minden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse! A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket. Az akció ideje alatt ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára. További részletek az üzletekben. A nagy érdeklődésre való tekintettelaz akció 2017. szeptember 30-ig tart. Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi Optika Nagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1., tel.:0693-789-962 tel.:0693-310-644 Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészsége De vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk? A belvárosba költözött a Thúry Vitézlő Oskola, az Ady utca elején lévő épület első emeletének ablakaiban már látszanak a jól ismert zászlók. Vörös Andrásék szintet léptek - ráadásul egyszerre kettőt. A pincéből az emeletre érkezett a magyarság-kereséssel, a felnőttek és gyermekek testi és lelki fejlődésével foglalkozó baranta közösség. - A város segítségével megvalósult változással szeretnénk minőségben is javítani munkánkon - mondta Vörös András, az oskola vezetője -, s az Ady utcai épületben ehhez adottak a feltételek. Az új otthont különböző életterekre osztották. Van nappali, ahol a könyvek találtak helyet, itt lehet leülni beszélgetni, barátkozni. A népi visszaemlékezések színtere az előadóterem, a várak övezte kis kuckóban a legkisebbek vívhatnak hatalmas csatákat, a tatamis terem pedig edzések tartására alkalmas, újdonságként pedig retro konyhát is építettek. A skanzen jellegű, az 50-es, 60-as évek hangulatát idéző konyha folyamatosan „üzemel”. A közösség rengeteg felajánlást kap: hoznak bútorokat, konyhai felszereléseket, népi szerszámokat. Most éppen a világháború előtti tankönyveket várják. Vörös András ötlete nyomán – aki 10 éve kezdte gyűjteni ezeket - októberben, a könyvtárban kiállítás nyílik. - Amint beleolvas az ember, látni lehet a tankönyvek lelkületét. Tudok olyan füzetet mutatni, amelynek a kanizsai vár van az elején. A mai iskolások már nem értik és érzik, hogy ez mit jelent. Egy 1886-os testneveléskönyv? Meg kell tanítani a gyermekeket a könyv becsületére is - hangsúlyozta a Thúry Vitézlő Oskola vezetője. A fiatalokkal csütörtökönként foglalkoznak az oskolában, s harci játék, a test nevelése, és beszélgetés is fűszerezi a programot. Az oskola szervezésében jövőre magyar rekordkísérlet is lesz Nagykanizsán: április 6-án, az Erzsébet téren, polifoamos szablyacsatára várják a vitézeket. A Thúry-évforduló miatt, a tervek szerint, legalább 447 szablyavívó harcol egymással. VUK Anita Lélekből tenni a dolgainkat! A kis kuckóban a legkisebbek vívhatnak hatalmas csatákat (Fotó: Gergely Szilárd) Nagy a balhé Koreában. Észak nemcsak Délt fenyegeti, hanem saját kommunikációja szerint az egész világot. A hírek és képek alapján már hidrogénbombája is van a kommunista rezsimnek, amit hordozórakétán több ezer kilométerrel távolabbra is képes eljuttatni. Az újabb riasztó nemzetközi válság nemcsak biztonsági kérdés, hanem gazdasági is. Dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara (NAKKIK) elnöke szerint a helyzet mai formájában semmilyen hatást nem fejt ki a világgazdaságra, ha viszont hosszan tartó háború törne ki, amelybe az Egyesült Államok és Dél-Korea is beavatkozik, akkor abba beleremegne a világ. - Egy elhúzódó, hagyományos háború regionális válságot okozna, s persze elsősorban Dél-Koreát sújtaná – vélekedett a közgazdász. - A vélhető északi csapás miatt a déli gyártási kapacitás lelassulna, és a befektetők nagy része elhagyná az országot. Mivel Dél-Korea erős az elektronikai cikkek előállításában, csökkenne a termelése, így a világpiacon hiány jelentkezne például tv-ből, félvezetőből, mobilból, laptopból. Mindez áremelkedést hozna világszerte, a hiány miatt pedig nőne az infláció. A kamarai elnök rámutatott, Magyarországon kettős hatás érvényesülne: egyrészt kisebb lenne a kínálat elektronikai cikkekből, és itt is nőne ezeknek a termékeknek az ára s gyorsulna az infláció, másrészt viszont az itt lévő dél-koreai cégek termelését nyilván növelni akarnák, ami munkahelyeket teremtene. – Amennyiben az északi csapás atomtöltet nélküli rakétákkal elérné az USA-t, akkor szétfoszlana az amerikai elérhetetlenség mítosza és visszaesne n éhány kulcs iparág termelése - sorolta tovább a l e hetséges forgatókönyveket dr. Polay József. - Több területen ellátási nehézség lépne fel a világban, kialakult kereskedelmi csatornák dugulnának be, megjelenne a dollár elleni bizalmatlanság, és nagyon hamar lebénulna a globális pénzforgalom. Mindenki befelé fordulna, a világkereskedelem nem tudná betölteni feladatát. Sok cég csődbe menne, term e l ési, kereskedési, finanszírozási és befektetési z avarok keletkeznének, ami elsősorban az eladósodott országokat és a feltörekvőket viselné meg. Magyarország is az árnyékos oldalra kerülne, de mivel a mai gazdasági alapok erősebbek, mint az előző válság idején voltak, ezért jobban viselnénk a krízist. Az azonban biztos, hogy megtorpanna a mostani fejlődési folyamat, hisz a befektetők nagyon óvatossá válnának velünk szemben is. A gyengébb cégek itthon is tönkremennének, vagy visszafognák termelésüket, ami a munkanélküliség és az infláció újbóli emelkedését hozná magával. A válság legrosszabb verziója, hogy valamelyik fél atomot vet be. Ebben az esetben, mutatott rá a szakember, felesleges gazdasági hatásokról beszélni, hiszen akkor az lesz a kérdés: egyáltalán életben marad-e az emberiség? BAKONYI ERZSÉBET 2017. 09. 15. | 13 Magazin Ki ne ismerné Pom Pom-ot és barátait, Órarugógerincű Felpattanót, Festéktüsszentő Hapci Benőt, Madárvédő Golyókapkodót, Radírpókot, vagy épp a szeretetreméltó, kerekded Gombóc Artúrt! Azt viszont kevesen tudják, hogy egy kövér madár is lehet szerelmes, vagy hogy milyen gonoszságokra vetemedhet egy megátalkodott Lesből támadó Ruhaszárítókötél. Szerencsére Pom Pom mindig ott terem, ahol szükség van rá, és a problémák varázslatos módon megoldódnak. Az pedig egészen biztos, hogy „korhatár nélküli” a Pom Pom meséi, hiszen már a gyerekeiket hozzák az előadásokra azok, akik maguk is Csukás István varázslatos történetein nőttek fel, így a családi program egy kis nosztalgiázásra is alkalmat ad. Egy kedves, humoros és tanulságos történet barátságról, önbecsülésről és arról, hogy igazából mindannyiunkban rejlik valamilyen egyedülálló képesség, ám boldogok csak akkor leszünk, ha megtanuljuk azt mások hasznára fordítani. Óvodásokhoz, kisiskolásokhoz és felnőttekhez egyaránt szól az előadás, amit szeptember 24-én, vasárnap 17 órától láthatunk a Medgyaszay Házban. Pom Pom meséit a budapesti Aranyszamár Bábszínház mutatja be bábokkal, élőszereplőkkel és sok-sok zenével. PR Generációk kedvenc meséje: Pom Pom K orea - szin d r óm a Ez durva is lehet! Járókelők figyelik egy óriáskivetítőn az észak-koreai rakéta pályáját Tokióban idén augusztus végén 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés A jövőnek címezve 2017. 09. 15. | 15 Magazin Multifokális lencse akció 30 % Szeptember 15. az európai mozdonyvezetők napja, a szakszervezet szervezésében idén Dombóváron ünnepelnek a kanizsai kollégák is. Banka Attilát gyermekkorában csapta meg „a mozdony füstje”: 13 éves korában – amikor szintén vasutas édesapja elvitte vonatozni – csodálkozott rá a szép, nagy mozdonyra, s azonnal eldöntötte, hogy egyszer ilyet akar vezetni. Terve valóra vált. Mivel mindent tudni akart e jármű működéséről, először a dízelmozdony- szerelő szakmát tanulta ki, amelyre sokszor szükség volt az eltelt három és fél évtizedben. Büszke lehet arra, hogy 55 évesen kollégái felnéznek rá. – Egy mai mozdonyvezetőnek többféle vonatot kell tudnia vezetni. Teljesen másképp kell egy tehervonattal dolgozni, amelynél akár kétezer tonnát és hatszáz méter hosszú vonatot viszünk, vagy éppen egy személyvonattal, amelyen több százan utaznak – kezdi Banka Attila, megjegyezve: ez a szakma felelősséggel jár. - Egyedül, egymagam vagyok egy járművön, és önállóan kell eldöntenem minden pillanatban, mit és hogyan csinálok. Szépsége még az is ennek a hivatásnak – azon kívül, hogy mekkora járműveket és mekkora tömeget mozgatunk –, hogy amikor megérkezik az ember a végállomásra, odaköszönnek az utasok. Nem műszakokhoz, hanem vonatokhoz időzítik a vezényléseket, itt jön talán a nehézsége a szakmának. Lehet, hogy éjszaka kell dolgozni, de előfordul, hogy hajnali kettőkor kell kezdeni, s nem ritka, hogy éjfélkor indul haza az ember, árnyalja a nehézségeket Banka Attila, aki a kulisszák mögötti világról is mesél. - Indulás előtt másfél órával jelentkezik szolgálatra a végállomásokon a mozdonyvezető. Az indulásig komoly előkészületi munkára van szükség, amíg a forgalmi szolgálattevő, szakzsargonnal, meneszti a vonatot. Csak a mozdony beüzemelése, ellenőrzése minimum 25 percet igényel. Menet közben a vezetőfülkéből figyelni kell a jármű működését, a műszerek és a hang alapján egyaránt. Aztán a felsővezetéki rendszert, magát a pályát, a jelzőberendezéseket, személyszállító vonatnál pedig a le- és felszállásokat. Minden mozdonyvezetőben van elhivatottság, szakmaszeretet, fogalmaz, hozzátéve: bár ez nem szakma, de ők így hívják. Attila azt mondja: a vasútnak fílingje van, ha az ember felül egy mozdonyra, olyan érzés fogja el, ami mással nem összehasonlítható. Talán ezért van az is, ha műszak után a kollégák találkoznak valahol, beszélgetés közben a harmadik mondatuk már a vasútról, a szakmáról szól. BAKONYI Erzsébet A m o zd ony v e z e tő k f e l e lősség eA vasútnak fílingje van… Banka Attila: Ha a kollégák valahol találkoznak, harmadik mondatuk már a vasútról szól… (Fotó: Bakonyi Erzsébet) 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatás A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Kereskedelmi értékesítő szakközépiskola megegyezés szerint Személy és vagyonőr betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Virágbolti eladó betanított munkás megegyezés szerint Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint Tanító felsőfokú megegyezés szerint Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Csavarbolti eladó betanított munkás megegyezés szerint Lámpagyári szakmunkás betanított munkás megegyezés szerint Pincér szakmunkásképző megegyezés szerint Kőműves szakmunkásképző megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláS G yógysz ertár i ügyelet Piaci árak Kanizs án burgonya 100-170 Ft/kg paradicsom 300-350 Ft/kg alma 150-380 Ft/kg körte 200-250 Ft/kg zöldbab 800 Ft/kg www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu Jövő heti véradások Nagykanizs án 2017. 09. 19., 10:00-13:00 Honneywell Hőtechnikai Kft. 2017. 09. 21., 11:00-13:30 Vöröskereszt Nagykanizsa 2017. 09. 21., 14:30-16:30 Hétszínvirág óvoda Adj vért, és ments meg három életet! 2017. szept. 16. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311- 607 20:00- 08:00 2017. szept.17. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől) 93/510- 151 19:00- 06:00 2017. szept.18. ZÖLDFENYŐ ALKOTMÁNY U. 51. 93/333- 521 22:00- 06:00 2017. szept. 19. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310- 403 22:00- 06:00 2017. szept.20. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311- 531 22:00- 06:00 2017. szept. 21. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUM 22:00- 06:00 2017. szept.22. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311- 607 22:00- 07:00 2017. 09. 15. | 17 Szolgáltatás Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Szeptember 16., szombat Edit, Ditta Az Edit germán eredetű, jelentése: öröklött birtok, örökség, birtok, vagyon + harc, gazdag + harc. A Ditta az Edit és a Judit önállósult becézője. Szeptember 17., vasárnapZs ófia Görög eredetű, jelentése: bölcsesség. Szeptember 18., hétfőDiána Római eredetű, jelentése: ragyogó. Szeptember 19., kedd Vilhelmina, Dorián A Vilhelmina latin-német eredetű, jelentése: erős akaratú védelmező. A Dorián angol eredetű, jelentése: dór férfi. Szeptember 20., szerdaFriderika Német eredetű, jelentése: béke + hatalom. Szeptember 21., csütörtökMáté, Mirella A Máté héber eredetű, jelentése: Jahve ajándéka. A Mirella a Míra olasz becéző továbbképzése, jelentése: csodálatos. Szeptember 22., péntekMóric Latin eredetű, jelentése: mór, szerecsen. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére: 1. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 7/6. A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.942,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/4. A lakás alapterülete: 45 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.785,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 3. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/6. A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.039,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.13. 10:00-11:00-ig 4. Nagykanizsa, Csengery u. 33/C. B/1/4. A lakás alapterülete: 42 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 17.430,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 13:00-13:30-ig 5. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10. A/3/9. A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 15.504-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:00-09:30-ig 6. Nagykanizsa, Városkapu krt. 11. A/2/2. A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.694,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:30-10:00-ig 7. Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. 3/23. A lakás alapterülete: 55 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 25.080,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 08:30-09:00-ig 8. Nagykanizsa, Csengery u. 117/5. fsz. 4. A lakás alapterülete: 36 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 11.448,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 08:30-09:00-ig 9. Nagykanizsa, Fő u. 8. 3/1/2 A lakás alapterülete: 95 m² szobaszám: 4 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: belváros Költség alapú bérleti díj összege: 51.870,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 10:30-11:00-ig 10. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/D/3. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09.00-10:00-ig 11. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/E/3. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 12. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/1. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 13. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/4. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: 2017. 09. 15. | 19 önkormányzat 14. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/6. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 15. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/7. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig II. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. 7. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 7. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 8. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 9. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja:2017.09.14. 13:00-14:00-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők. Pályázatok benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30. Dénes Sándor polgármester PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban lévő üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) önkormányzati rendelete alapján. Pályázatra kiírt lakások: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30. Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó A licitálás időpontja: 2017. október 5. (csütörtök) de. 10.00 óra Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. A bérlemények leírása: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. - elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész - alapterülete: 25 m² - szobaszáma: 1 szoba - komfortfokozata: összkomfortos - állapota: helyreállított - bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 12.275,-Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség - adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni A lakás megtekinthető: 2017.09.18. 10:00-11:00 A PÁLYÁZATon vALó RÉszvÉTEL fELTÉTELEI: 1./ Személyi feltételek Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/ öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/ önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/ nak/ tenni a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja 2./ Egyéb feltételek Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térítésmentesen, amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátja. városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja. Pályázni a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportján (Nk, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) átvehető, illetve a www. nagykanizsa.hu honlapról letölthető PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport ügyfélszolgálatán (Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A LICITÁLÁs sZABÁLYAI: A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. 2.000.000.-Ft A licitálás során a licitösszeg 50.000.-Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető. Dénes Sándor polgármester 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora 2017. szeptember 16-22. Szeptember 16., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 01:55 Híradó, 02:10 Honvéd7, 02:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:55 Híradó, 08:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 08:40 Honvéd7, 08:50 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:50 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Élet-módi, 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 1100 év Európa közepén: Nógrád (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:35 Zenesarok: opera és dalest a VI. hévízi borünnepen, 20:55 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:20 Lapozó. Szeptember 17., vasárnap 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 1100 év Európa közepén: Nógrád (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:35 Zenesarok: opera és dalest a VI. hévízi borünnepen, 02:55 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 1100 év Európa közepén: Nógrád (ismeretterjesztő filmsorozat), 07:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:05 Zenesarok: opera és dalest a VI. hévízi borünnepen, 09:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:50 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Élet-módi, 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet az evangélikus templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Duna–Tisza köze (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:00 Sztárportré – Papadimitriu Athina, 20:25 Zenesarok: az Iron Cats zenekar hévízi műsora, 21:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:30 Lapozó. Szeptember 18., hétfő 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Istentisztelet az evangélikus templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Duna–Tisza köze (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:00 Sztárportré – Papadimitriu Athina, 02:25 Zenesarok: az Iron Cats zenekar hévízi műsora, 03:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Duna–Tisza köze (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:30 Sztárportré – Papadimitriu Athina, 08:55 Zenesarok: az Iron Cats zenekar hévízi műsora, 09:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:00 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Duna–Tisza köze (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:10 Sztárportré – Papadimitriu Athina, 12:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kukkantó (gyerekműsor), 20:10 Honvéd7, 20:20 Híradó, 20:35 Aktuális – Hargita, 21:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. Szeptember 19., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Kukkantó (gyerekműsor), 01:30 Honvéd7, 01:40 Híradó, 01:55 Aktuális - Hargita, 02:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:25 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kukkantó (gyerekműsor), 08:10 Honvéd7, 08:20 Híradó, 08:35 Aktuális - Hargita, 09:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:05 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kukkantó (gyerekműsor), 13:00 Honvéd7, 13:10 Aktuális – Hargita, 13:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Látogató, 20:35 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 20:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 21:30 Lapozó. Szeptember 20., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Látogató, 02:15 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 02:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Látogató, 08:45 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 09:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 09:40 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Látogató, 13:55 Peschek – Egy hamisjátékos igaz története, 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:10 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:40 K’arc (kulturális magazin), 21:10 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:40 Lapozó. Szeptember 21., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 02:10 K’arc (kulturális magazin), 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 08:50 K’arc (kulturális magazin), 09:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok, 12:55 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 13:25 K’arc (kulturális magazin), 13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Nagykanizsa – Törökszentmiklós Magyar Kupa mérkőzés, 21:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:40 Lapozó. Szeptember 22., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Törökszentmiklós Magyar Kupa mérkőzés, 03:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Nagykanizsa – Törökszentmiklós Magyar Kupa mérkőzés, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Nagykanizsa – Törökszentmiklós Magyar Kupa mérkőzés, 14:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 20:40 Híradó, 20:55 Honvéd7, 21:05 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 09. 15. | 21 Sport A megyei első osztályú labdarúgó- bajnokság legutóbbi fordulójában a Nagykanizsa és a Kiskanizsa is fölényes sikert könyvelhetett el. Az addig nulla pontos Sáskák SE Becsehelyen győzött 5-2-re, míg az UFC kiütötte a Csesztreget. Utóbbi mérkőzés kimenetele csak addig volt kérdéses, míg a hazaiak először be nem találtak. Lőrincz Bence gólja érezhetően megfogta a vendégeket, majd Nagy Gergő triplája mellett még Gerencsér Attila és Márton András is beköszönt, így alakult ki a 6-0-s végeredmény. - Ha őszinték akarunk lenni, a bajnokság elején kissé nyögvenyelősen indult a történet, viszont mostanra már helyére kerültek a dolgok – fogalmazott az UFC támadója, Nagy Gergő. - Nem szeretnénk semmit elkiabálni, de kezdünk összecsiszolódni, kezdjük érezni egymást a pályán. Tudjuk, hogy még a szezon elején járunk, de azok a passzok, amelyek az első 2-3 fordulóban még nem mentek, ezúttal működnek. Elismerem, nekem sem ment kezdetben a játék, mostanra ugyanakkor beindulni látszik a szekér. Két meccs, öt gól - tulajdonképpen ez a feladatom. A találatokkal a trénernek és a csapattársaknak is szeretnék bizonyítani, a srácok jó labdákkal szolgálnak ki mind a középpályáról, mind a szélekről, és hála Istennek, egyre jobb százalékkal ki is tudom a helyzeteimet használni. A rúgott gólok számára legutóbb a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (12.) sem panaszkodhatott. Az alsóházi rangadón, Becsehelyen, „hatpontos találkozó” várt Lukács István gárdájára. A kiskanizsaiak alaposan összeszedték magukat, hiszen már a félidőben 4-2-re vezettek, végül 5-2- re nyerték a meccset, így négy vesztes találkozó után a bajnokságban megszerezték első pontjaikat. A Sáska-gólokon a bordasérüléséből kilábalt játékos- edző, Lukács István (2), Mulasics Balázs, Ötvös László és Szabó István osztozott. Hétfőn sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában: az országos főtáblán az UFC Nagykanizsa az érdekelt. Gombos Zsolt tanítványai a Törökszentmiklósi FC együttesét kapták, amelyet Kanizsán fogadnak szep- tember 20-án. A törökszentmiklósiak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályban szerepelnek, jelenleg a második helyen állnak, tavaly a bajnokság hatodik helyén zártak. - Ahogy tavaly is főtáblások voltunk, úgy idén is szerettünk volna elérni eddig a szintig, és ez sikerült – mondta Tarjányi Csaba, a szentmiklósi együttes trénere. - Természetesen tiszteljük nagykanizsai ellenfelünket, ugyanakkor jó mérkőzésre számítunk, és reményeink szerint tovább is juthatunk. Tavaly az akkor még NB III-as FC Hatvan ütött el minket a további főtáblás szereplés lehetőségétől hosszabbítás után, idén pedig már túl vagyunk egy megyei rangadón a kupában, hiszen a bajnokságban éllovas Jánoshidát búcsúztattuk 2-1-gyel. A szentmiklósiak eltökélt szándéka, hogy ebben az idényben megyéjükben bajnoki címet szereznek, és bizony ők is az NB III felé kacsingatnak, akárcsak az UFC. A TFC játékosállományát túlnyomó többsé- gében helyi labdarúgók alkotják, és e téren nem járhatnak rossz úton, hiszen a legénység huzamosabb ideje már az élmezőny tagja Jász-Nagykun-Szolnok megyében. POLGÁR László A Medgyaszay Házban még pénteken is tart az Országos Szenior Egyéni Rapid Sakkbajnokság, amelynek eddig minden alkalommal Kanizsa adott otthont. Az előzetes sajtótájékoztatón a csütörtökön kezdődött, immáron negyedik viadalról a szervezők azt mondták, méltó helyen, a sakk hazai fővárosában rendezik a küzdelmeket. Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere elmondta, 68 nevezés futott be a döntőre, ennyi még sosem volt az eltelt esztendők során. - A különböző megyék, városok, valamint a fővárosi kerületek májusban és júniusban rendezett elődöntőiből volt lehetőség az országos fináléba bekerülni – vázolta az előzményeket Szabados Gyula főszervező. - Szegedtől Győrig képviselik majd a szenior sakkozók a sportágukat, a döntőt pedig kilenc fordulós svájci rendszerben rendezzük. Az időpont választása nem véletlen, hiszen péntektől éppen rajtol Nagykanizsán a XXIX. Batthyány Kanizsa Kupa-VIII. Bagonyai Attila Emlékverseny a sakk utánpótlás számára, így bizonyára a rutinos sakkmesterek közül maradnak a fiatalok versenyére is jó néhányan. Hé tvége a sakk jegyében Nincs még kapott gól, és nincs nyeretlen csapat sem... Ez bizony egy hatos volt, mutatja Szalai Dániel a meccs után (Fotó: Gergely Szilárd) 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt Szerv megnevezése, székhelye: Netta-Pannonia Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségi Társaság, Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5. A kft. fő tevékenysége A hulladékgyűjtéssel foglalkozó Kft-k működtetése Az ügyvezető fő feladatai: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik Könyvében, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben, valamint a kft. alapító okiratában és belső szabályzataiban az ügyvezetői tisztségre meghatározott feladatok ellátása. A megbízás időtartama, formája, díjazás: Az ügyvezetőt a közgyűlés határozott időre, 2017. október 1. naptól kezdődően 2022. szeptember 30-ig tartó öt évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a megbízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megilleti az indokolás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közléstől számított 4 hónap. A tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízási jogviszonyban történik, a díjazást – a kft. javadalmazási szabályzatában, valamint a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével – a Közgyűlés állapítja meg. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, egyetemi végzettség, 5 év vezetői gyakorlat, középfokú – C típusú – nyelvvizsga. A pályázatnak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat: a pályázónak a feladat ellátására vonatkozó koncepciója, a pályázó által aláírt szakmai önéletrajz, az iskolai végzettséget igazoló okirat másolata, a pályázati feltételként előírt vezetői gyakorlat hitelt érdemlő igazolása, három hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazolást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte), a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy nem áll cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt; vele szemben a Ptk. 3:22. § (4) és (6), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizárási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn; a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja; más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban; milyen díjazásra tart igényt; hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez; pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e; a pályázati elbírálás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását. A pályázati eljárásban pályázat benyújtási határidejének leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 20. A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Netta- Pannonia Kft., Futurus-Pannonia Nonprofit Kft, Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. ügyvezető pályázat”. A pályázat elbírálásának módja és határideje: A határidőben benyújtott pályázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság - a pályázók meghallgatásával - véleményezi, és javaslatot tesz a díjazásra. A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül – az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja. A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghallgatásával, várhatóan a 2017. szeptemberi soros ülésén hozza meg. A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázattal kAPcsolatban információ: A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) Dénes Sándor polgármestertől kérhető. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. szeptember 20. 17,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó. A pályázati felhívás közzétételének helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa. hu) Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap Dénes Sándor polgármesterNagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésepályázatot hirdet a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, a Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségi Társaság és a Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető tisztségének betöltésére. 2017. 09. 15. | 23 Sport A listavezető ZTE FC-t fogadta megyei rangadó keretében a Ziccer NLSE női NB II-es labdarúgó együttese. A Mindenki Sportpályáján rendezett találkozón Benedek József edző lemérhette, hol is tart csapata, és mire kell még jobban figyelniük játékosainak. A hazaiak kissé megilletődötten kezdtek, az első félidő egyértelműen a ZTE-é volt, az egerszegiek már rögtön az elején a vezetést is megszerezték. Ugyan idővel a kanizsaiak feljavultak, a vendégek azonban kihasználtak egy rövidzárlatot, és megduplázták előnyüket a félidő közepén. A második játékrészben az NLSE összeszedettebben kezdett, átállt két csatáros játékra, amivel kicsit meglepte a zalaegerszegieket. A Zete visszahúzódott, ugyanakkor veszélyesen kontrázott, s ebből megszerezte harmadik találatát. Az 59. percben, egy szép akciót követően viszont szépítettek a vendéglátók Horváth Eszter révén, de ennél közelebb már nem tudtak kerülni ellenfelükhöz. - Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendőkre tanultunk ebből a mérkőzésből is, és azt remélem, hogy ez már a soros meccsünkön is kamatozhat - mondta Benedek József a meccset követően. Erre nem kell sokat várni, hiszen szombaton 11 órától ismét Kanizsán játszik a Ziccer, a Kőbányáért FNLA-t fogadja. POLGÁR László Az elmúlt hétvégén rendezték - a Magyar Sportlövő Szövetség szervezésé- ben - a kisöbű sportpuska 60 fekvő és 3x20 nemzetközi versenyszámok országos bajnokságát Budapesten, a Mexikói úti Lőtéren. A Nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet versenyzője, Borsos Fanni mindkét versenynapon - ifjúsági korcsoportban - remek teljesítményt nyújtott, hiszen a 3x20 lövéses versenyszámban (álló, térdelő, majd fekvő testhelyzetben 20-20 lövés 50 m távolságra) a 4. helyet szerezte meg 559 körös eredménnyel. A 60 lövéses versenyszámban 608,7 körös eredményével pedig a kategória országos bajnokságának második legjobb eredményét érte el, amel�- lyel ezüstérmes lett. Amint edzőjétől, Horváth Károlytól megtudtuk, a 17 esztendős sportlövő mind- össze egy éve kezdett el foglalkozni a sportággal. Bemutatkozás tornagyőzelemmel Felkészülési tornával hangolódtak a Kanizsa VSE OB I B-s vízilabdázói a szeptember végén kezdődő szezonjukra. S nem is akármilyen teljesítményt nyújtottak. A csapat felkészülése mellett a négycsapatos kupa arra is jó volt, hogy az együttes új vezetőedzője, Ludányi Kadosa bemutatkozhasson hazai környezetben a kanizsai közönség előtt. Az újonnan érkezett tréner a fővárosi UVSE-től került Nagykanizsára, a vezetőség egy éves szerződést írt alá a 40 esztendős szakemberrel. Ludányi bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen együttese megnyerte a tornát. A Kanizsa VSE a szintén második vonalbeli BVSC II- vel kezdett, és nyert 11-10-re, a nagykanizsaiak az OB I B-s YBL WPC-t 10-6-ra győzték le, az OB I-es szombathelyi AVUS-szal szemben pedig 9-4 lett a dél-zalaiak javára. A KVSE ezzel győzött a tornán a BVSC II, az AVUS és az YBL előtt. A kupa legjobb kapusa Pelle Balázs (Kanizsa VSE), míg gólkirálya Mladoniczky Tibor (BVSC II) lett. Az ötödik Kanizsa Off- Road Fesztivált rendezték a múlt hétvégén, és a szervezők ezúttal sem panaszkodhattak, hiszen nyolcvan induló adta le nevezését terepjárójával, quadjával, ráadásul nézők is érkeztek szép számmal a (nem csupán) sárdagasztásra. - Külön érdekessége volt a vetélkedésünknek, hogy például a quadosoknál, kellő felügyelet mellett persze, volt hét és nyolc éves bátor srác indulónk is – kezdte Nagy Zoltán, a szabadidősportos esemény egyik koordinátora. - A házi és a sárgyorsulásos viadal roppant látványos volt, úgy érzem, senki sem panaszkodhatott, aki kilátogatott az off-roadozásunkra. Természetesen értékelték is az indulók teljesítményét, így a kis kategóriásoknál Kővágó Zoltán (Nemesvid), a közepeseknél Nagy Béla (Zalaegerszeg), a nagyoknál Szűcs Tibor (Somogybükkösd), az extrém kategóriában pedig Fehér Attila (Siófok) lett a nyertes. A győztesek listájából is kiderül, hogy a Dunántúl számos szegletéből, Siófoktól Veszprémen át egészen Győrig felkerekedtek a sárdagasztók, hogy egy kellemes kanizsai kiruccanást tegyenek. Off-road, ötödször Átgázoltak az off-roadosok az akadályokon (Fotó: Facebook/Nagy Zoltán) Ha nem lesz megilletődöttség... Ludányi Kadosa jobban nem is debütálhatott volna Máris remekelt Horváth Károly edző és a frissen berobbant Borsos Fanni az ob után 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK A Nagykunság népi táplálkozásának jellegzetes étkéből, a karcagi módra főzött kunsági birkapörköltből adott kóstolót a dödöllefesztiválon a Karcagi Birkafőzők Egyesülete. Jövőre majd több húst hoznak, jegyezte meg Bartha László, az egyesület alelnöke, hiszen olyan nagy keletje volt a pörköltjüknek, hogy a déli harangszó után fél órával már csak egy kis maradékot lehetett látni a bográcsban. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, ha azt szeretnénk, hogy birka íze legyen az ételünknek, akkor nem elég csak színhúst vásárolni. Megjegyezte: a főzésnél személyenként 50 dkg hússal kell számolni. Hozzávalók: Egy 60 kg-os állatból nyerhető kb. 30 kg hús, 30-40 dkg őrölt csemege paprika, 15-20 dkg só, 1,5-2 kg vöröshagyma, erős csöves paprika, 0,5-1 kg sertészsír, egy fej fokhagyma. A tradicionális karcagi birkapörkölt öntöttvas lábasban készül, amelyben megtalálható az állat minden ehető része (hús, perzselt fej és körmök, pacal és belsőségek). Elkészítése: A zsírral kikent lábasba víz hozzáadása nélkül beletesszük a falatkákra feldarabolt húst. Alulra a (felfürészelt) csontosabb részeket, a színhúst, az előzetesen megperzselt és előfőzött (a forrástól számítva 1-1,5 óra) bőrös részeket - megtisztított fej, körmök, ha van farok -, a pacalt, valamint a belső részeket (a máj kivételével). Ezután nagy lángon pörköljük, szinte sütjük a húst kb. 15-20 percig. Ekkor hozzátesszük a teljes húsmennyiséghez szánt só nagyobbik hányadát is, valamint a fokhagymát. Közben kavargatjuk az ételt. A melegítés hatására a húsdarabok levet eresztenek, amelyben szinte készre főzhető az étel. Körülbelül két óra múlva, a teljes mennyiség átfőzésekor, kiolvad belőle a faggyú, amit merőkanállal le lehet szedni, ha valaki nem szereti. Ezután az előzetesen zsírban megdinsztelt és paprikával összekevert hagymát a lábasba rakjuk. Ekkor tehetünk bele tetszés szerint csöves csemege és erős paprikát. A főzés vége felé pótoljuk az elfőtt vizet (használjuk azt, amiben előfőztük a bőrös részeket), és a főzés vége előtt 15-20 perccel a májat is hozzátesszük az ételhez. HIRDETÉS GasztroKanizsa heti horoszkóp Kos: 03.21-04.20. Ne hagyja, hogy felidegesítsék, mert akkor még azt is elfelejti, amit nem akar. Ha mégis ez történik, akkor jegyezze fel egy papírra a feladatait. Bika: 04.21-05.21. Néha figyeljen arra is, hogy a társának is lehetnek gondjai, nemcsak önnek. Különösen a pénzügyekre kell nagyobb figyelmet fordítania. iKrek: 05.22-06.21. Ha teheti, vegye lazábbra a munkáját. Inkább a párkapcsolatára szenteljen több időt, mert egyszerre nem fog menni mind a kettő. Rák: 06.22-07.22. Minden rendben lesz önnél. Továbbra is szem előtt tartja a társas élet fontosságát. Csupán a táplálkozására kell egy kicsit figyelnie.Oroszlán: 07.23-08.23. Ha néha úgy érzi, hogy szinte átláthatatlanok az ön körül zajló események, akkor igaza van. Vonuljon félre egy kicsit a társaságától.Szűz: 08.24-09.23. Eseménytelenül, mondhatni unalmasan kezdődik a hete. De azért figyeljen, mert egy régi ismerőse különös izgalmakat hozhat az életébe. Mérleg: 09.24-10.23. Mostanában szerencsére elég kön�- nyen fellelkesedik, bármilyen feladatot kap a munkahelyén. Jól tenné, ha kollégáival is megosztaná a módszerét.sKorpió: 10.24-11.22. Az elkövetkező napokban lehetőleg csak magára hallgasson. Olyan pozitív energiákat kap, amiktől hosszú időre jókedvre derül. Nyilas: 11.23-12.21. Nem tartozik éppen a futó kalandokat kedvelők sorába, de ez a Vénusz hatására hamarosan megváltozik. Fogadjon szót a bolygónak. Bak: 12.22-01.20. Más támogatására nem számíthat, csak a bolygókéra. Ne feledje, ezek együttállása jó hatással lesz még a párkapcsolatára is. Vízöntő: 01.21-02.19. Nagy lelkesedéssel és elhatározással néz a következő hét elé. Az ébresztőórát azonban még véletlenül se nyomja le reggelente. Halak: 02.20-03.20. Ha már nem kell pénzt gyűjtenie, akkor mosolyogjon többet. A mosolyráncok megszépítik még idősebb korában is. A Karcagi Birkafőzők Egyesületének tradicionális étele Kanizsán is nagy sikert aratott. Bartha László éppen porcióz Fotó: Bakonyi Erzsébet Birkapörkölt, karcagi módra KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 32. SZÁm, 2017. szSZeptember 22. A megyei bajnokságot hibátlan mérleggel vezető UFC Nagykanizsa bejutott a legjobb 64 közé a Magyar Kupában. Gombos Zsolt tanítványai a Jász-Nagykun-Szolnok megyei listavezetőt ejtették ki, s a folytatásban akár NB I-es csapatot is kaphatnak. Mozgalmas volt a sakkélet az elmúlt hét második felében Nagykanizsán. Előbb a szeniorok – köztük kiváló mesterek – küzdöttek meg a korosztály országos bajnoki címéért, majd a fiatalok ültek asztalokhoz a Bagonyai Attila emlékét őrző Batthyány- Kanizsa Kupán. Az előbbin hatvannégyen, az utóbbin 125-en mérkőztek a helyezésekért. 21 ALJAS PLETYKA! Fotó: Gergely Szilárd Szinte napra pontosan két éve rohanták le Dél-Zalát és Nagykanizsát a Horvátország felől érkezett illegális bevándorlók. Azóta – a határzárnak köszönhetően – nem jönnek, és nem is akar senki idehozni egyetlen migránst sem, bár vannak néhányan, akik – a zavarkeltés szándékával – ezt pletykálják. Ellenben a biztonságot jelentő határvadászok jönnek majd, nekik építik át a volt határőr laktanyát. 3 Fotó: Gergely Szilárd Meg- csinálták! Fotó: Gergely Szilárd A sakk fővárosa 22 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT A Mura vízgyűjtő területén mintegy 120 milliméternyi eső esett az elmúlt napokban, emiatt kisebb árhullám vonult le a folyón, árvíz közeli helyzet alakult ki a Kerka- és a Kebele-patak térségében, a Resznek melletti Kebele-víztározón pedig harmadfokú volt a készültség a hét közepén. A Mura már tetőzött, jelentősebb védekezési munkákra nem volt szükség, de mint Gaál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, a figyelő járőrszolgálatot változatlanul fenntartják. A Nyitott templomok napján az Úrig és a lelkekig szállt a dal a református templomból. Az Erősségem és énekem az Úr című esten Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Csillagfény kórus lépett fel, ennek ötlete a vegyeskartól származott. - Azért is gondoltam tiszteletes úrékra és a református kórusra, mert a reformáció 500. évfordulóját ünnepli az egész világ, és azt gondoltam, ennek nagyon szép pillanata lehet, amikor a katolikus liturgikus zene és a protestáns zene együtt szólalhat meg. És ugye, a program címe Ars Sacra, vagyis egyházi művészet. Mikor, ha nem most?! - fogalmazott Cseke József, Nagykanizsa Város Vegyeskarának karnagya. a hét száma: Ars Sacra VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Hozd ide! Ötödik alkalommal szervezett nyílt baráti kutyás találkozót és tréninget a Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület, a programban vadászkutyás bemutató, agility és engedelmességi verseny is szerepelt. És – a kép láttán - tévedés ne essék: rosszfiúk nem voltak a programon, hiszen aki a kutyát szereti, rossz ember nem lehet… Kanizsa 120 Fotó: Gergely Szilárd IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: Gergely Szilárd Szinte napra pontosan két éve rohamozták meg a migránsok Nagykanizsát. A Horvátország felől, a zöldhatáron át, illegálisan Magyarországra érkezett, mintegy ezerötszáz, zömé- ben fiatal férfiból álló hadoszlop Zákányból megállíthatatlanul menetelt a dél-zalai város felé – megdöbbenést és riadalmat váltva ki a térségben. A rendőrség akkor is ura volt a helyzetnek, ennek köszönhetően sem a nagy gyalogtúra során, sem Kanizsán nem volt atrocitás: a migránsokat a vasútállomásra irányították az egyenruhások, ahonnan vonat vitte tovább a szíreket, afgánokat, irakiakat. Igaz, út közben, majdnem balhé lett, az egyik művelődési intézményben éppen koncert volt, mikor odaért a bevándorlók özöne, ami persze nem nyerte el a tetszését a helyi kemény magnak, de a csúnya nézéseken s néhány káromkodáson kívül semmi extrém nem volt. A képek s a háborús hangulat azonban a lelkekbe égett. A dél-zalai migráns- özön után még jó ideig csörgött a rendőrség vagy éppen a szerkesztőségek telefonja, ha valaki külföldieket vagy akárcsak néhány gyanúsabb emberből álló csoportot látott valahol a városban. Ezek a jelzések azonban mindig vaklármának bizonyultak, hiszen a rendőrök, majd a katonák a következő időszakban már a zákányi vasútállomáson lestoppolták az illegális bevándorlókat, akik onnan vonaton folytathatták útjukat reménybeli új otthonuk, Nyugat- Európa felé. Aztán, egy hónap múlva, Magyarország lezárta a horvát zöldhatárt is a szerb után, a katonák gyorsan – sokszor esőben, sárban helyt állva – megépítették a drótakadályt. Azóta béke van, legalábbis itthon. De mindig akadnak olyanok, akik – ki tudja, milyen megfontolásból – a zavar- és bizonytalanságkeltésben érdekeltek. A legújabban az Erdész utcai volt határőr laktanyánál indult munkák kapcsán azt kezdték híresztelni a városban, hogy migr á nsok befogadására teszik alkalmassá a katonai objektumot. A pletykaterjesztés jól sikerült, szerkesztőségünkbe is érkeztek aggódó telefonok. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő azonban érdeklődésünkre határozottan leszögezte: a kormány nem telepít illegális bevándorlókat Nagykanizsára. - A laktanyát olyan állapotba akarják hozni, hogy a későbbiekben, határvédelmi feladatokra, katonákat lehessen idehozni – fogalmazott a politikus. - Komoly beruházás indult, és szeretnék mindenkit megnyugtatni, aki ennek az alaptalan híresztelésnek egy picit is hitt: nincs szó arról, hogy bárki is idegeneket hozna ide. El tudja képzelni valaki, az Orbán-korm ány e lmúlt két-két és fél éves tevékenys égének f é n yében, hogy átmenetileg vagy hosszabb távon olyan embereket helyezzenek el itt, akikről nem tudjuk kik, honnan jöttek és mit akarnak?! A mindennapos kormányzati harc és küzdelem célja az, hogy megvédjük a határainkat és a magyar polgárokat. A Kanizsa kérdéseire a Belügyminisztérium is leszögezte: az objektumban migránsok elhelyezése elképzelhetetlen, annak belső kialakítása sem tenné azt lehetővé. A BM Kommunikációs Főosztályának válaszából kiderül, Nagykanizsán, a volt határőr laktanya területén, zöldmezős beruházás keretében, egy új épület építése kezdődött meg augusztus 16-án. A beruházás a rendőrség hivatásos állományának háromezer fős létszámfejlesztéséhez kapcsolódik, az 5752 négyzetméter hasznos területű új épületben a Kanizsán megalakuló XIII. Határvadász Bevetési Osztály 309 fős állományát helyezik majd el. A 3,5 milliárdos építés jövő március végére fejeződhet be. A BM azt is közölte, a beruházás és a kialakítandó határvadász osztály civil munkahelyeket is teremt a városban. PÉTER Árpád 2017. 09. 22. | 3 A HÉT TÉMÁJA Alj a s p l et yk a ! NEM HOZNAK A nagy menet két évvel ezelőtt. Inkább életerős fiatalok, s a mozdulatok alapján akár katonák jöttek, semmint megtört menekültek (Fotók: Gergely Szilárd) Zákány, 2015 ősze migránsokat! 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés KAMATTAL 0% Igényelje az MFB európai uniós forrású, 0%-os kamattal elérhető hitelét családi házának, lakásának energetikai korszerűsítésére! Válassza az MFB kiszámítható hitelét, • amely felhasználható többek között szigetelésre, a nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre vagy akár napelem telepítésére is, • amely mindössze 10%-os saját forrás mellett akár 20 éves futamidővel igénybe vehető, • melynek elő-, vagy végtörlesztéséhez felhasználhatja lakástakarék-pénztári megtakarítását, • és amelyhez nem kapcsolódnak további banki költségek! Lenulláztuk a kamatot, hogy Ön csökkenthesse fűtésköltségeit! Csökkentse költségeit az MFB 0%-os hiteleivel! További információ a www.mfbpont.hu oldalon, illetve az MFB Pontokon, vagy hívja az MFB Pont központi információs telefonszámát: +36 1 354-3000 202x270_MFB_kamat.indd 1 2017. 09. 08. 17:18:30 2017. 09. 22. | 5 Aktuális VOKSksH AutÓsiskOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ-tanfolyamunkra jelentkezési időpont:SZEPT. 27., SZERDA 16.00 ÓRA Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre “B” „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehéz pótkocsi, valamint „B+E” kategóriákra. Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással! A részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady u. 30. E-mail: nagykanizsa@voksh.hu.Tel.: 06-30/491-7051, Beke Ivett irodavezető 27 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2017-2 né. VSM: “B” E: 65,91% F: 59,32% - “C”E:70,21 % F:91.67% ákÓ: “B” Gy: 147,18% “C” Gy: 100,43% / kk: “B”141.600.- Ft/fő. “C”:147.000 Ft/fő Bérlet Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején, 30 nm-es helyiség irodának, vagy egyéb célra kiadó. Megközelítés a Kazinczy utca felől, ingyenes parkolási lehetőség! Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214. Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején, 40 nm-es helyiség irodának, vagy egyéb célra kiadó. Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214.iNGAtlAN Kb. 70-100 m2 családi házat (nem osztatlan közösben) vásárolnék Nagykanizsán az Eötvös tér környékén, vagy a Katonaréten kb. 200-400 m2-es telekkel. Tel.: 30/988-5957.sZOlgáltatás Megbízható, munkájára igényes hölgy Nagykanizsán takarítást vállal. Tel.: 20/567-0373. Oktatás A nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat horvát nyelvtanfolyamot indít. Érdeklődni: munkanapokon 17 óra után a 30/900-0854 telefonszámon lehet. Az otthon melege Már lehet pályázni az elavult konvektorok cseréjére. Akinek nincs internete vagy szkennere, a polgármesteri hivatal alagsori ügyfélszolgálatán kérhet segítséget pályázati anyagának benyújtásához. A jelentkezéshez ügyfélkapus regisztráció is szükséges, amit az okmányirodában lehet igényelni. A pályázat leadása után egy alkalommal van lehetőség hiánypótlásra, az elnyert támogatást pedig egy éven belül kell felhasználni. Az Otthon Melege Program most meghirdetett alprogramja az elavult földgázüzemű konvektorok cseréjét szolgálja. Ennek a támogatására a kormány összesen 1,5 milliárd forintot biztosított, ebből a nyugat-dunántúli régióra 146 millió forint támogatás jut. Ebből vélhetően valamennyi régi, elavult konvektor cseréje megtörténhet. A pályázat 80 százalékos támogatást biztosít, az elnyerhető maximum 500 ezer forint. A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy szakmai rendezvényen. A politikus felidézte, hogy míg 2010-ben a 25 év alattiak foglalkoztatási mutatója nem érte el a 20 százalékot, ma már megközelíti a 30 százalékot, ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent. A fiatalok munkanéküliségi mutatója az Európai Unióban 17,7 százalékon áll, Magyarországot csak Németország és Csehország előzi meg. Kiemelte: Magyarországon a fiatalok foglalkoztatásának bővülése a Munkahelyvédelmi akciónak és az Ifjúsági garancia rendszer három elemének, az Ifjúsági garancia programnak, a Gyakornoki programnak és a Vállalkozz, fiatal! című programnak köszönhető. Az Ifjúsági garancia program a fiatalok képzésére és foglalkoztatására helyezi a hangsúlyt, 2022-ig tart, és 190 ezer fiatal bevonását tűzte ki célul. A legutóbbi, 2017-es szeptember 8-i adat szerint már több mint 65 ezer 25 évnél fiatalabb vesz részt benne. (MTI) Hatékony lépések a fiatalokért Cseresnyés Péter: A fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még mintegy 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés A látásvizsgálat nemcsak egy esetlegesen később súlyossá váló szembetegség kiszűrését szolgálja, hanem azzal például a cukorbetegségre vagy a magas vér- nyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése. Szinte minden korosztály érintett, mert az élet- és munkakörülmények változásával egyre több embernek van szüksége korrekcióra. Október 31-ig a Sashalmi Optikában térítés nélküli szolgáltatásként kínálják a látásellenőrzést és a szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen kíváncsi, hogy milyen a látásélessége, keresse fel a Sashalmi Optikát, ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére. A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést, illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot, háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek célja a maximálisan személyre szabott szemüveg elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk. A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást, a lencse kiválasztását, a nagy precizitású mérés pedig biztosítja a személyre szabhatóságot és a pontos szemüvegkészítést. A Sashalmi Optikában az egyedülálló és kifinomult mérési módszerekkel tökéletesen személyre szabott szemüveget készítenek számunkra. És még egy újdonság: az Essilor – amely világvezető a szemüveglencse gyártásban – kifejlesztett egy új generációs szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat, ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október 31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden kedves vásárló. Multifokális lencse akció 30-40% Jelentkezzen be most! Nagykanizsa, Platán sor 1. Tel.: 06-93-310-644 Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 06-93-789-962 „LÁTÁS HÓNAPJA” A Sas hal mi Optiká ban 7 „VARILUiluX X series”az Éleslátás ÚJ DIMenzióJA 2017. 09. 22. | 7 önkormányzat A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozott idejű helyettesítés céljából (GYED,GYES idejére szóló) közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: 1. melléklet 15. építésügyi igazgatási területen a.) pont A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoportjában építésügyi igazgatási (hatósági) feladatok ellátása. A csoport tevékenysége a vonatkozó szabályozás keretében: Elsőfokú építésügyi hatósági feladatok ellátása a vonatkozó központi jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján a 66/2015. (III. 30.) Korm. rendeletben meghatározott illetékességi területen. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Főiskola/Egyetem: Egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség, vagy alapképzésben szerzett építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, mesterfokozatú képzésben szerzett tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki szakképzettség, osztatlan képzésben építész szakképzettség vagy ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettség. Közigazgatási vagy jogi szakvizsga, vagy a Kttv. 118. § (9) bekezdése szerinti mentesítés igazolása (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított két éven belül azt megszerzi), Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása, 6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő kikötése kötelező), Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, „B” kategóriás gépjárművezetői engedély, Felhasználói szintű számítógépes ismeret. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Építésügyi vizsga, Építésigazgatási szakmai gyakorlat, Kommunikációs szintű idegen nyelvtudás, ÉTDR rendszer ismerete. Elvárt kompetenciák: Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség. Nagyfokú terhelhetőség. Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél, Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni), Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét igazoló okmány(ok) másolata. A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alapján vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható, a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez. A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 25. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/59-6/2017., valamint a munkakör megnevezését: építésigazgatási ügyintéző. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghallgatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését követően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. október 6. A pályázati kiKIírás további közzétételénEK helye, idEJE: A pályázati hirdetmény közzétéve: A Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017. augusztus 31. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. A munkakör ellátásához a 487/2013. (XII.17.) Korm. rend. 4. § (4) bekezdésében foglalt építésügyi vizsga kötelezettségnek eleget kell tenni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. szeptember 25. 16,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó. A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon szerezhetőNagykanizsa, 2017. augusztus 25.Dr. Gyergyák Krisztina jegyzőNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Építésügyi csoport építésigazgatási ügyintéző munkakör betöltésére 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra HevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ Szeptember 22., 17 óra Az Érem- és bélyeggyűjtők nyílt napja Szeptember 22., 18 óra ”Miről árulkodnak a gyermekrajzok? – grafológus szemmel” Szabó Szilvia grafológus interaktív előadása A kisgyermek sosem rajzol fölöslegesen fölöslegeset. Mindig oka van firkáján és rajzain a formáknak és a színeknek. De vajon mit jelentenek ezek? Mit akar velük üzenni nekünk? Erre keresünk választ az előadásban. Belépődíj: 500 Ft Szeptember 23., 14.30 óra Laczó Zsófia 3D-s origami munkáinak bemutatása az „Én hobbim” sorozat keretében Szeptember 23., 15 óra Kézműves játszóház őszi termések felhasználásával A HSMK-ban működő csoportok bemutatói (hímző, szövő, foltvarró stb.) Szeptember 23., 16.30 óra Kerekítő - mondókás móka kicsiknek. Vezeti: Vajda Margit. A belépés díjtalan. Szeptember 25., 9 óra A Szív Világnapja. Középiskolásoknak szóló programok, közös torna a Szan-Dia Fitness Sportklubbal, meridián torna, birkózás, spirituális és életvezetési tanácsadás, állapotfelmérés (vérnyomás-, vércukor-, koleszterin-, trigliceridmérés). Kísérő programok: zöldség-gyümölcs és gyógynövény sarok, helyi termékek bemutatása kóstolóval, gyógynövényteák és tanácsadás, egészségmegőrző termékek és készülékek bemutatása, prevenciós előadások. Szervezők: A Szívbetegekért Egyesület és a Kanizsai Kulturális Központ. Információ: 70/364-6278. Szeptember 25., 17 óra Tapasztalatcsere Tóth Ferencnével a „Virágos kertek” egyik nyertesével. Szervező: a Kertbarát klub. A belépés díjtalan. Szeptember 27., 18 óra Közönségtalálkozó és interaktív előadás GERY-vel, a népszerű videobloggerrel. Belépődíj: 1300 Ft Szeptember 29-től október 5-ig „Idősekért Nagykanizsán” Ünnepi Hét Szervező: Egyesített Szociális Intézmény, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Szeptember 30., 19 óra Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (A Pódium Színház előadása) Szereplők: Schupp Gabriella, Szinovál Gyula, Bodrogi Attila/Gerner Csaba/Harsányi Gábor, Vincze Klára, Bednai Natália, Giegler Csaba. Belépődíj: I. hely: 3300 Ft, II. hely 2800 Ft MedgyASZAy Ház Szeptember 22., 18 óra SZÍNNEL-LÉLEKKEL – Papócsi Zoltán festménykiállítása Megnyitja: Kovács Attila. Közreműködnek: Müller Petra és Gáspár György András, az Eraklin Tánc- klub Egyesület táncosai. A kiállítás megtekinthető október 13-ig a Medgyaszay Ház előcsarnokában. A belépés díjtalan. Szeptember 24., 17 óra Csukás István-Csík Csaba-Bor Viktor Pom-Pom meséi - bábelőadás (Aranyszamár Bábszínház, Budapest) Belépődíj: elővételben 800 Ft, az előadás napján 1000 Ft, Jegyinformáció. 93/510-011. Móricz ZSIgmond MűvelődéSI Ház Szeptember 23., 18 óra Elindultam hosszú útra A Kanizsa Csillagai együttes lemezbemutató koncertje. Közreműködik: Újj Zsombor – hegedű, Molnár Péter – harmonika. A belépés díjtalan.Programajánló Szept. 23-24. 15:30 egy KupAC KUFLI szinkr., magyar családi animációs film Szept. 21-27. 15:45 A lego-NINJAgo FILM szinkr., amerikai-dán családi animációs film Szept. 21-27. 17:15 HetedIK ALABárdoS magyar vígjáték Szept. 21-27. 17:15 és 20:00 KINGSMAN: AZ ARANYKör szinkr., angol-amerikai akció-vígjáték Szept. 21-26. 17:45 és 20:30 AZ , 27-én csak 20:30! szinkr., thriller Szept. 21-27. 19:30 ultrA magyar-görög dokumentumfilmSZepteMBer 21- SZepteMBer 27. Műsora Statisztából főszereplő A 41. Montreali World Filmfesztivál elsőfilmes versenyprogramjában debütált Vékes Csaba Hetedik alabárdos című vígjátéka. A Bánki Gergely főszereplésével készült produkciót a héten műsorra tűzték a hazai mozik is. A film valójában egy humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően a teátrum vezető rendezője lesz. Ettől a pillanattól nemcsak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd. A vígjáték a Filmalap fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjának elsőként elkészült alkotása. Ezt ajánljuk! A Cinema Nagykanizsa A Kanizsa Csillagai szombaton tartja lemezbemutató koncertjét 2017. 09. 22. | 9 Kultúra Van, hogy valaki ellátogat Velencébe, és a több száz éves, építészeti-művészeti remekek közt nem egy reneszánsz festő neve jut az eszébe, hanem egykori rajztanáráé. Ugyanezt a pedagógust volt diákjai a mai napig, immár felnővén is mesternek, tanár úrnak szólítják. Haraszti László 1988 óta Keszthelyen él, de a kanizsaiak az eltelt három évtized ellenére sem felejtették el a művészt és festékillatú rajzóráit. A Budapesten született alkotó a Képzőművészeti Főiskola befejezését követően, a ’60-as évek közepén költözött Nagykanizsára, és az akkoriban még Landler Jenő nevét viselő gimnázium művésztanára lett. Messze földön híresek voltak az általa vezetett szakkörök – Haraszti László ma már sorra kapja a meghívókat az egykori növendékek újonnan nyíló kiállításaira. Mint mondja, ennél jobb visszajelzést egyetlen nyugdíjas pedagógus sem kívánhat magának. – Pedig az igazság az, hogy soha nem tekintettem magamra tanárként – árulja el. – Bárhol is dolgoztam, ilyen értelemben egy kicsit mindig kilógtam a sorból, de a kanizsai iskolák szeretettel fogadtak, ráadásul a Landlerben olyan pezsgő, szellemi műhelymunkának lehettem a részese, ami igencsak kedvemre való volt. A felnőttekhez képest a gyerekek sokkal fogékonyabbak, nyitottabbak a szépre, a különlegesre – ha ezt ki tudja használni a művészeti tárgyat oktató tanár, akkor könnyű dolga van az órán. Haraszti László ezt tette. A katedrán sem szűnt meg művésznek lenni, s ahogy belépett egy osztályba, az műteremmé változott, ahol a gondolatok és az ötletek kitörhettek a tantervi sémából. – Az óráimra általában olyan alkotásokat vittem be, amik felvetettek valamilyen problémát, és párbeszédre, gondolkodásra ösztönözték a diákokat. Például, ha a saját munkám kapcsán nem boldogultam egy színdinamikai kérdéssel, az iskolában annyiféle választ kaptam, ahány gyerek velem szemben ült. Ami azt illeti, hiányzik is ez a légkör: úgy érzem, a tanulók nélkül egy picit magamra maradtam. A 74 éves festő- és grafikusművész ugyanakkor hozzáteszi: ma már más feladatai vannak, mint a tanári pályafutása alatt. Még nagyon sok, egy-két emberöltőnyi munkára elegendő ötlete és vázlata vár megvalósításra, mellette pedig összegezni szeretné az életművét. – Az elmúlt hetven évben rengeteget változott körülöttem a világ, de ahogy idősödtem, engem is újabb és újabb gondolatok kezdtek foglalkoztatni – az új tartalom pedig új formát követelt. A fiatalabb énemhez képest ma már sokkal egyszerűbben, tömörebben fogalmazok meg sokkal lényegesebb dolgokat, de ez majdhogynem minden művészre igaz. Például az egyik tanárom, Barcsay Jenő utolsó kiállításán már szinte mondriani egyszerűségű képeket lehetett látni, szóval ezek a tendenciák természetesek egy hosszú, alkotói életben. Haraszti László jelentősebb munkái közé tartozik a fővárosi Vörösmarty téri díszkút mozaikja, de ott a keze nyoma az Astoria kávézóján és éttermén, valamint számos pécsi és keszthelyi épületen is. A nagykanizsai Cserháti- iskola részére is készített egy mozaikot, ami felújításra szorul – mostanában leginkább e körül a Zemplén Győzőt ábrázoló faliképe körül forognak a gondolatai. Közben folytatja egy régi sorozatát, a Gulliver-grafikákat is. – A zárólapot már megrajzoltam, annak a Gulliver-emlékmű felavatása lesz a címe, de ez az eredeti történetben nem szerepel. Ahogy Karinthy a Capillária című regényében szőtte tovább Jonathan Swift gondolatmenetét, úgy én a rajzaimban: hozzátettem valamit az eredeti műhöz, amitől az talán még aktuálisabb, érdekesebb lesz. NEMES Dóra Elhozta Eldorádót! Haraszti László a hónap elején a városba látogatott, és nem érkezett üres kézzel: elhozta Eldorádót – egészen pontosan az Eldorádó Nagykanizsán című kiállítást, amit a Hevesi Sándor Általános Iskolában nézhetnek meg az érdeklődők a hónap végéig, az intézmény nyitvatartási idejében. A régi és új festmények, grafikák mellett egy, az unokájával közösen készített rajz is látható, hiszen a művész vallja: annál nagyobb öröm nincs, mint amikor a gyerekekkel közösen alkothat. Haraszti László a katedrán sem szűnt meg művésznek lenni Nyár Eldorádó Guliver 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPin terjúTitánia, a tündérkirálynő; Eliza Doolittle és Sarah Bernhardt – csak néhány ikonikus szerep Vári Éva repertoárjából. A Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja március végén jelentette be, hogy – egyelőre – abbahagyja színészi pályafutását. Szülővárosa, Nagykanizsa közönségétől a Rose című monodrámával búcsúzott el. – Martin Sherman 1999-es színművének főszereplője egy Ukrajnában született, zsidó származású asszony. A történet szerint Rose süvét ül – a zsidó hagyományoknak megfelelően gyászol –, s közben az életéről mesél. Bő másfél órás, 36 oldalnyi monológ vár Önre, hogyan telnek az előadás előtti utolsó percek? – Sok-sok izgalommal. Már önmagában az is elég fárasztó, ha egyhuzamban ennyit kell beszélni, de ez a történet nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is megterhelő. Civil lélekkel egyszerűen nem lehet elmondani. Utoljára áprilisban játszottam ezt a szerepet, utána egész nyáron lázban tartott a gondolat, hogy a darabot még egyszer, Nagykanizsán is elő kell adnom. – A mostani díszlet nagyon egyszerű, egyetlen padból áll, ezzel szemben az előadás e redeti változat ában R ose szobája volt a helyszín. A darabot látva az ember akaratlanul is elgondolkodik azon, mennyi dráma szorulhat négy fal közé, amiről a szomszédok mit sem sejtenek. – Rose sok mindenen ment keresztül. A történet szerint nyolcvan éves, tehát a két világháború között született – az ő élete majdnem teljesen lefedi a 20. századot. Sok öröm és sok gyötrelem jutott neki, de az a fajta ember, aki minden áron élni akar. Ez az élni akarás pedig arra tanít, hogy mindig előre kell tekinteni, és a rosszat hátra hagyni – ehhez persze azért nem árt némi empátia és humorérzék. – Egyszer, egy Önről készült portréfilmben azt mondta, nem lehet a körülményekre fogni, kinek hogyan alakul az élete. Mi a helyzet Rose-zal, akinek a sorsát megpecsételi a származása és a zsidóüldözés? – Ha a történelem felől közelítjük meg a kérdést, minden súlyos körülménynek számít. Hol háborúk, hol személyes tragédiák kavarják fel az ember életét. Pedig alapvetően nem kellene sok a boldogs ág - h oz: együtt lenni a családdal, nagyokat sétálni, csokoládétortát enni – de a történelem mindig közbeszól, sokszor olyan döntésekkel, amiket a fejünk felett hoznak meg. Nagyon sok erő és élni akarás kell ahhoz, hogy ezeket a viharokat átvészeljük. – Egy monodráma, a jellegéből adódóan, talán az átlagosnál több színészi szabadságnak enged teret. A Rose-t 2002-ben mutatta be a Budapesti Kamaraszínház, a címszerepet akkor is Ön alakította. Az eltelt időben mennyit változott a főhős? – Ahogy az élet alakítja, formálja a színészt, úgy vele együtt változik a szerepe is – ehhez nem kell, hogy évek teljenek el, már hónapról hónapra is adódhatnak eltérések, persze, a színdarab kötöttsége mellett. Sok múlt azon is, milyen testi-lelki állapotban voltam az előadás napján, de azt mindig szem előtt tartottam, hogy a szerepemet teljes átéléssel játsszam, hogy a darab lényege ne változzon. – A kanizsai előadás azért is különleges, mert ezzel búcsúzik az itteni közönségtől. Milyen tervei vannak a következő időszakra? – Először is szeretném kialudni magam, utána pedig minél többet utazni. Úgy érzem, az élet eddig csak elszaladt mellettem: 18 éves korom óta a színpadon vagyok, 59 éve folyamatosan játszom. Szóval az idén elhatároztam, hogy abbahagyom a s zíné - szetet – persze soha nem szabad azt mondani, hogy soha. Ki tudja, egy év vagy akár pár hónap múlva mit fogok gondolni? A pályatársak azt mondják, úgysem bírom majd sokáig a színpad nélkül – ha így lesz, akkor visszatérek, de most egyelőre úgy érzem, meg kell állnom. Pihenésre van szükségem, és arra, hogy új impulzusok érjenek. A pályámat illetően nincs hiányérzet bennem: csodás szerepekben teljesedhettem ki, mindenféle műfajban. – Valahányszor Nagykanizsán lépett fel, mindig hangsúlyozta, szívesen tér ide vis�- sza. Milyen emlékeket őriz a szülővárosáról? – Amikor ide jövök, mindig jobban dobog a szívem, de az is igaz, hogy szinte alig ismerek rá a városra, olyan sokat változott! Például a Kórház utcai szülőház ma már nincs is meg. Ha az újságban vagy a tévében Kanizsáról van szó, mindig odafigyelek, mert – bár 18 éves koromban Kaposvárra költöztem – még mindig kötődöm a gyerekkorom és a diákéveim színhelyéhez. – Sokan tudják Önről, mennyire szeret olvasni. Egyszer azt nyilatkozta, a színészi pálya előtt még azt is fontolgatta, hogy könyvtáros lesz, mert falta a könyveket. Mit olvasott utoljára? – Mostanában Ljudmila Ulickaja könyveit szeretem. Ami eddig megje - lent tőle magyarul, azt é n m ind o lvas - tam, úgyhogy másoknak is bátran ajánlom. NEMES Dóra Vári É v a búc s úja „Mindig előre kell tekinteni, és a rosszat hátra hagyni” 2017. 09. 22. | 11 magazin „Nincs szebb erdő az ezüsttörzsű, szeptemberi bükkösnél, és nincs szebb vad a benne orgonázó magyar szarvasbikánál!” Ötven évvel ezelőtt távozott az örök vadászmezőkre gróf Széchenyi Zsigmond, számos magyar vadász példaképe. Írásai hűen tükrözik azt a szenvedélyt és vele együtt azt a tiszteletet, amely kijár a természetnek és a benne élő vadállománynak. Ez a tisztelet volt szinte kézzel fogható az Erdészeti Dolgozók Vadásztársaságának első olyan őszi reggelén – még szeptember 6-án -, amikor felhangzott a kürtszó a bajcsai vadászháznál. A szezon első terítékén két vendégvadász két bikája volt. - Méltán lehetünk büszkék, többszörös ünnep ez nekünk. A szezon első terítéke, két különleges trófea előtt hajtanak fejet most a vadásztársak. Abnormális trófeákat növesztettek ezek a szarvasok, ráadásul mindkét bika az idősebb korosztályból való, ez megint csak ritkaságszámba megy. Nem szabályos agancsformát raktak fel ezek az állatok. A félszárút már ismertük, korábban azt gondoltuk, mechanikai sérülés okozta a torz agancsfelrakást. A másik pedig – szaknyelven – egy osztott szárú bika - mondta Góber Zoltán, az Erdészeti Dolgozók Vadásztársaságának elnöke. A szarvasbőgés legfőbb ideje szeptember 10. és 20. közé tehető, de ad még pár napot a szezon. Viszont azt már most ki lehet jelenteni, hogy idén, meglepetésszerűen, rekordok kerültek elő a megyében. Páll Tamás vadászati felügyelő szerint a Délnyugat-Dunántúl amúgy is világszerte híres a gímszarvas-állományáról, de idén, a korábbi évekhez képest is több, nagy ágszámú gímbika került terítékre. És amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: a vadászat nem úri hóbort, nem önkényes „gyilkolászás”. A vadgazdálkodás rendjét jogszabályok írják elő. - Hatóságilag meghatározott éves tervet kell teljesíteni minden vadászatra jogosultnak - hangsúlyozta a Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője. - És ha mindez nem így lenne?! Az valószínűleg ökológiai katasztrófához vezetne – szögezte le Páll Tamás. Erre az időszakra óvatosságot kér az autósoktól a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Tavaly Zalában 165, idén augusztus végégig pedig 113 olyan baleset történt, amelyben vadállat is érintett volt. - Sebességcsökkentéssel elkerülhető a vadbaleset, illetve a rendőrség ajánlja a vadriasztók felrakását is a gépjárművekre – szögezte le Horváth László, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója. - Az autópályákon ugyan vannak vadátjárók és vadhálók, de ott is találkozhatunk vadakkal, ezért fokozott óvatossággal kell a hajnali, a reggeli és az esti órákban közlekedni azokon a területeken, ahol ki van írva, hogy vadászat lehet az út mellett. VINCZE AdélMég tart a nász… Tisztelet a vadnak, tisztelet a vadásznak! Idén rekordok is előkerültek (Fotó: Jancsi László) Nagykanizsai EgyesítettTETT sZociális iNTézmény (8800 Nagykanizsa, TELEki út 19/B) pályázatot hirdet Idősek oTTHonába mentálhigiénés munkatárs, ápoló-gondozó, Házi sEGítséGNyújtásba és Idősek klubjába szociális gondozó munkakör betöltésére. Benyújtandó iratok: fényképes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentumok másolata. Pályázat benyújtásának módja: személyesen, vagy postai úton az intézmény 8800 Nagykanizsa, Teleki út 19/B címre történő küldésével.Jelentkezési határidő: 2017. október 3. Pályázati feltételekről részletes információ: Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapjánA szarvasbőgési időszak dereka után járunk, s az idei szezon meglepetésekkel is szolgált. A következő napokban ugyan csökken a szarvasok nászának intenzitása, de Zalában – az ország egyik legerdősültebb megyéjében - továbbra is fokozott figyelemmel kell közlekedni az utakon. Szinte napra pontosan öt év telt el úgy, hogy nem volt szervezett hétvégi állatorvosi ellátás Nagykanizsán, hiszen 2012-ben az ügyeletek szervezésének kamarai kötelezettsége egy törvénymódosítás miatt megszűnt, így a gazdák kénytelenek voltak más megoldást keresni, ha állataiknak kisebb-nagyobb problémája támadt. Ezt leginkább a kutyatulajdonosok viselték nehezen, s többször is kérték az állatorvosokat és a város vezetőségét, hogy találjanak erre megoldást. Most ez sikerült. Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere – a megnyugtató megoldást keresve - konzultált az állatorvosokkal, majd kidolgoztak egy koncepciót, amelynek köszönhetően szeptember 9-től újra van Nagykanizsán hétvégi állatorvosi ügyelet. – Több megkeresés is érkezett az állattartók részéről a szervezett hétvégi ellátást illetően, ezért leültünk egyeztetni az állatorvosokkal – mondta a Kanizsának a városvezető. - Ezt követően született meg a döntés a hétvégi állatorvosi ellátás visszaállításáról, amel�- lyel sokak kérésének teszünk eleget. Szombaton, vasárnap, munkaszüneti és ünnepnapokon reggel 7-től 22 óráig lehet hívni a központi, 30/600-64-66-os telefonszámot, amelyet az ügyeletes állatorvos vesz fel. A program finanszírozására a város jelentős összeget különített el az ebrendé - szeti hozzájárulásból. Dr. Horváth László, aki vezető szerepet töltött be a hétvégi ellátás megszervezésében, az ebadó nyújtotta pozitív lehetőségekre is rávilágított. – Miután Nagykanizsán bevezették az ebadó intézményét, rendszeres bevétele lett ebből az önkormányz atnak, amelyből lehetett a h é t végi állatorvosi szolgálat létrehozására is költeni. Egyébként több lehetőség is van az adó törvényes elkerülésére, ami nem véletlen, hiszen a cél a sajnos nagyon sok esetben kezelhetetlen menhelyi állatlétszám visszaszorítása. Ha valaki menhelyről fogad örökbe, ha ivartalanított az állat, vagy törzskönyvezett magyar fajta, akkor nem kell fizetni az adót, s természetesen a munka- és segítő kutyák után sem. Dr. Horváth László az eddigi két hétvége tapasztalatairól elmondta, rendkívül kedvező a fogadtatás, a gazdák már nagyon várták ezt a lehetőséget, de azért vannak még döccenők. - Sajnos már ebben a két hétben is volt rá példa, hogy egy kollégát feleslegesen hívtak be. Sok esetben az állatorvos nem a rendelője épüle- tében él. Jelen esetben a kolléga beautózott, várta a beteg állatot, akinek viszont a gazdája közben elért egy másik állatorvost, az ügyeletet pedig nem mondta le. Kérem, aki megbeszélte már az ügyeletessel, vagy időben mondja le, vagy menjen hozzá, s ne gondolja meg magát félúton. MIKÓ-BARÁTH György 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MagazinAZIN Szakács szakmát szereztek a Nagykanizsai Szakképzési Centrum felnőttképzésének szervezésében 2017. szeptember 14-én a GINOP-5.1.1-15-2015-00001 (725-17B) és a GINOP-5.2.1-14-2015-00001 (722-17IG) projektek keretében 10 fő szakács kapott OKJ-s bizonyítványt intézményünkben. A képzés hét hónappal ezelőtt indult, ahol a résztvevők hétfőtől-péntekig a NSZC Thúry György Szakképző Iskolájában sajátították el a szakma fortélyait. A központi írásbeli vizsgatevékenységet követően számot adtak a konyhai ismeretekből szóbeli, és az ételkészítés alapjaiból gyakorlati szaktudásukról. A vizsgán jó eredmények születtek, ami a felkészítő oktatók munkáját is dicséri. Bejött az ügyelet! 2017. 09. 22. | 13 Magazin Kisgyermekeknél, fejletlen immunrendszerrel, szinte természetes az évi 10-12 megbetegedés. A gyerekek szervezete csak hét éves kor körül válik éretté, ezen életkortól lehet ritkább orvoslátogatással számolni. Az idei betegségszezon már elkezdődött. A közösségbe kerüléssel, az időjárás hűvösebbre fordulásával kicsik és nagyok egyre többen jelennek meg a háziorvosoknál. Szinte meg sem gyógyul, már ismét beteg a gyerek, tapasztalja a szülők egy része. Megbetegedések pedig eddig is voltak, csak a gyerekek régebben későbbi életkorban, ezáltal fejlettebb immunrendszerrel kerültek a közösségbe. Évekkel, évtizedekkel ezelőtt a csöppségek nem jártak bölcsődébe, jelentős részük pedig nem háromévesen került óvodába. Jelenleg az az egyik fő gond, hogy a fejlődésben lévő szervezetet korábban éri a fertőzés, ezért tűnik úgy, hogy több a betegség, véli dr. Spingár Andrea gyermekorvos. - Egy nevelési évben 10-12 megbetegedés teljesen normális – mondja a szakember. - Ezek a kórképek általában vírusfertőzések, csak kis arányban fordulnak elő bakteriális megbetegedések. A frissen közösségbe kerülő gyermekek felső légúti megbetegedésekkel érkeznek a legtöbbször, de a hasmenéses-hányásos fertőzéseken is szinte mindegyikük átesik az első években. Láz a betegségek jelentős részét kíséri gyermekkorban, mértéke azonban nem arányos a betegség súlyosságával. Csak a csecsemők és magas hő esetén kell lázat csillapítani, illetve ha az a gyermek közérzetét is rontja (fejfájást, hányingert okoz). A láz csillapítása a szülő feladata, az orvos csak az okot keresi meg. A „nyavalyák” általában enyhe lefolyásúak: gyorsan jönnek, gyorsan mennek. Egy nátha orvossal és orvos nélkül is egy hét, egy torokgyulladás 4-5 napos lázzal járhat. Ennyi kell a szervezetnek, hogy regenerálódjon. Ez normális, megijedni akkor kell, ha ezek a betegségek nem gyógyulnak meg 1-2 hét alatt, illetve szövődmények lépnek fel, teszi hozzá dr. Spingár Andrea. Fontos, hogy a náthát is kezelni kell otthon, az orrot üríteni, ha még nem tudja a gyermek önállóan kifújni, akkor szippantani. Ha pang a váladék, felülfertőződik és áldozatul eshet az orrmandula vagy a fül is. A betegségek megelőzésében fontos az immunrendszer felkészítése, erősítése. A gyermekorvos azt tanácsolja: a szülők jól táplálják, folyadékkal lássák el a lurkót, mielőtt közösségbe viszik. Reggeliztessék meg, kell a bőséges vitaminbevitel, a zöldség és a gyümölcs. Ehhez adjanak pluszban C- és D- vitamint. Mindezeket iskoláskor végéig pótolni kell. A megelőzésre probiotikumokat is használhatnak, ezek a bélrendszeren keresztül erősítik a gyermek szervezetét. Vannak szabadon vásárolható, illetve receptköteles immunerősítő készítmények is, utóbbiakat egyes gyermekeknek akkor javasolja a doktor, ha hajlamos bizonyos megbetegedésekre. Például annak a gyereknek, akinek sokszor van hörghurutja vagy fülgyulladása, célszerű orvos által felírt immunaktiváló készítményt adni, amit kúraszerűen lehet alkalmazni. Egész évben immunerősítőt szedni nem kell, multivitamint pedig talán azért szerencsés, mert a közösségbe kerüléssel a szülő nem tudja ellenőrizni a gyermek táplálkozását, mondja a gyermekorvos. Az egészséges étkezés mellett nagyon fontos az alapvető higiénés szabályok megtanítása is. A papírzsebkendő, valamint a helyes vécéhasználati technika elsajátítása, a kézmosás fontossága elengedhetetlen a megelőzésben. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy szinte egész évben megjelenhetnek a felső légúti betegségek. Korábban jellemző volt, hogy a hasmenés szezonalitást mutatott: az influenzaszezon előtt, illetve a nyári időszakban volt jellemző, most viszont az év minden szakában szinte folyamatosan előfordulnak vírusos, járványszerű megbetegedések. Dr. Spingár Andrea azt tanácsolja, bár sokszor nehezen kivitelezhető, de a gyermek gyógyulásának jó segítője az otthoni pihenés is. VUK Anita H a tám a dn ak a z őszi ny avaAVAlyák … A pihenés is sokat segít Dr. Spingár Andrea Simon Marcelt vizsgálja. A szak- ember azt mondja, egy nevelési évben 10-12 megbetegedés teljesen normális (Fotó: Gergely Szilárd) 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére: 1. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 7/6. A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.942,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/4. A lakás alapterülete: 45 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.785,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09. 13. 10:00-11:00-ig 3. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. 9/6. A lakás alapterülete: 43 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.039,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.13. 10:00-11:00-ig 4. Nagykanizsa, Csengery u. 33/C. B/1/4. A lakás alapterülete: 42 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 17.430,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 13:00-13:30-ig 5. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10. A/3/9. A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 15.504-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:00-09:30-ig 6. Nagykanizsa, Városkapu krt. 11. A/2/2. A lakás alapterülete: 34 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 16.694,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 09:30-10:00-ig 7. Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. 3/23. A lakás alapterülete: 55 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Költség alapú bérleti díj összege: 25.080,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.13. 08:30-09:00-ig 8. Nagykanizsa, Csengery u. 117/5. fsz. 4. A lakás alapterülete: 36 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 11.448,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 08:30-09:00-ig 9. Nagykanizsa, Fő u. 8. 3/1/2 A lakás alapterülete: 95 m² szobaszám: 4 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: belváros Költség alapú bérleti díj összege: 51.870,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 10:30-11:00-ig 10. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/D/3. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09.00-10:00-ig 11. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/E/3. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 12. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/1. A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 15.796,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 13. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/4. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: 2017. 09. 22. | 15 önkormányzat 14. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/6. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig 15. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/G/7. A lakás alapterülete: 48 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: peremterület Költség alapú bérleti díj összege: 17.232,-Ft A lakás állapota: helyreállított A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú A lakás megtekintésének időpontja: 2017. 09.14. 09:00-10:00-ig II. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. 7. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 7. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 8. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2017.09.14. 13:00-14:00-ig 4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 9. A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos A lakás településen belüli fekvése: városi terület Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft A lakás állapota: helyreállított A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja:2017.09.14. 13:00-14:00-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők. Pályázatok benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30. Dénes Sándor polgármester PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban lévő üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) önkormányzati rendelete alapján. Pályázatra kiírt lakások: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30. Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó A licitálás időpontja: 2017. október 5. (csütörtök) de. 10.00 óra Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. A bérlemények leírása: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. - elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész - alapterülete: 25 m² - szobaszáma: 1 szoba - komfortfokozata: összkomfortos - állapota: helyreállított - bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 12.275,-Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség - adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni A lakás megtekinthető: 2017.09.18. 10:00-11:00 A PÁLYÁZATon vALó RÉszvÉTEL fELTÉTELEI: 1./ Személyi feltételek Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/ öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/ önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/ nak/ tenni a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja 2./ Egyéb feltételek Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térítésmentesen, amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátja. városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja. Pályázni a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportján (Nk, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) átvehető, illetve a www. nagykanizsa.hu honlapról letölthető PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport ügyfélszolgálatán (Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A LICITÁLÁs sZABÁLYAI: A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. 2.000.000.-Ft A licitálás során a licitösszeg 50.000.-Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető. Dénes Sándor polgármester 2017. szept. 23. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310- 367 20:00- 08:00 2017. szept. 24. BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311- 531 19:00- 06:00 2017. szept. 25. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536- 620 22:00- 06:00 2017. szept. 26. KISKANIZSAI BAJCSY ZS. U. 38/A. 93/319- 462 22:00- 06:00 2017. szept. 27. PATIKAPLUS BOSZORKÁNY U. 2. 93/516- 280 22:00- 06:00 2017. szept. 28. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314- 967 22:00- 06:00 2017. szept. 29. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536- 610 22:00- 07:00 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatás www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint Személy és vagyonőr betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Varrónő betanított munkás megegyezés szerint Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint Tanító felsőfokú megegyezés szerint Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Csavarbolti eladó betanított munkás megegyezés szerint Lámpagyári szakmunkás betanított munkás megegyezés szerint Pultos szakmunkásképző megegyezés szerint Kőműves szakmunkásképző megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláS G yógysz ertár i ügyelet Jövő heti véradások Nagykanizs án 2017. 09. 26., 09.30-11:30 Nagykanizsa Vöröskereszt 2017. 09. 26., 13:00-15:00 Dynamic Technologies Hungary Kft. 2017. 09. 28., 12:30-14:30 Kanizsai Dorottya Kórház Központi Laboratórium 2017. 09. 28., 15:30-17:00 Attila Óvoda Adj vért, és ments meg három életet! Piaci árak Kanizs án fejes káposzta 190 Ft/kg karfiol 380-450 Ft/kg szőlő 400-550 Ft/kg paprika 250-300 Ft/kg sütőtök 350-390 Ft/kg tojás 35-40 Ft/db Miről árulkodnak a gyermekrajzok? – grafológus szemmel A rajz képi nyelven megírt beszéd. A gyermek a rajzon keresztül kommunikál, mutatja meg nekünk, felnőtt embertársainak, hogyan látja a világot, milyen ingereket kap a környezetétől, mi az, amit szavakkal, összetett mondatokkal még nem tud vagy nem mer megfogalmazni. Sosem rajzol feleslegeset. Mindig oka van firkáján és rajzain a formáknak és a színeknek. Éppen ezért fontos, hogy mi, szülők, nagyszülők, nevelők értelmezni tudjuk alkotásaikat. Ehhez ad nekünk támpontokat Szabó Szilvia grafológus szeptember 22-én 18 órától kezdődő előadásában a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Interaktív előadása egyben első alkalma egy több részből álló sorozatnak, amely foglalkozik a gyerekíráshoz kapcsolódó és a kamaszkort érintő problémákkal is. Szabó Szilvia grafológiával kapcsolatos gondolatai már az egyik legnépszerűbb közösségi portálon is követhetőek: “Az írás tükrében” elnevezésű oldalán több ezren olvassák bejegyzéseit. (PR) 2017. 09. 22. | 17 Szolgáltatás Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Szeptember 23., szombatTekla, Lina A Tekla görög eredetű, jelentése: Isten dicsősége. A Lina a Karolina becézőjéből önállósult, jelentése: legény, fiú. Szeptember 24., vasárnapGellért, Mercédesz A Gellért német eredetű, jelentése: gerely + kemény. A Mercédesz spanyol eredetű, jelentése: fogolykiváltó. Szeptember 25., hétfőEufrozina, Kende Az Eufrozina görög-latin eredetű, jelentése: vidám. A Kende kazár magyar méltóságnévből származik. Szeptember 26., kedd Jusztina Latin eredetű, jelentése: igazságos. Szeptember 27., szerdaAdalbert Germán eredetű, jelentése: nemes fény, fénylő nemesség. Szeptember 28., csütörtök Vencel Német-szláv eredetű, jelentése: koszorú + dicsőség. Szeptember 29., péntek Mihály Héber eredetű, jelentése: az Istenhez hasonló. Egyetemi Kamarai Díj A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza július 1-én tartotta diplomaosztó ünnepségét. A rendezvényen átadásra került a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége által alapított „Egyetemi Kamarai Díj” is. A díjat minden évben a Pannon Egyetem legjobb tanulmányi eredményt elért, végzős, nagykanizsai lakosú informatikus vagy mérnök hallgatója kapja. 2017. évben Gyarmati Tamás Dávid mérnökinformatikus végzős hallgató vehette át a díjat dr. Polay József elnöktől. Mi adjuk a sebességet regionális konferencia A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében került megrendezésre augusztus 18-án a „Mi adjuk a sebességet - Az olcsó bérmunkától a fejlesztési régióig – A NYUGAT-DUNÁNTÚLI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁK REGIONÁLIS KONFERENCIÁJA 2017”. A találkozó középpontjában a versenyképesség kérdései álltak. A rendezvényen Kereskai Péter, a NAKKIK titkára képviselte kamaránkat. SzakkKKépzési híreinkPályaorientációs tevékenység Iskolaidőben a kamara gazdag pályaorientációs tevékenységét az iskolák nyári szünete határozza meg. Ez nem jelentette a teljes leállást, hisz a szünidőben is volt lehetőségünk a gyermekekkel való foglalkozásokra. A nagykanizsai önkormányzat által fenntartott táborokban több alkalommal tartott foglakozással gazdagítottuk, tettük változatosabbá a gyermekek heti programját. A balatonmáriai és a zöldtábori csoportokban szervezett játékos, változatos, a „szakmázás” mellett többek közt önismereti és kézműves feladatoknak a gyermekek aktív részesei voltak. Tapasztalataink szerint a gyermekek nagyobb hányadának gondot okozott a közismert szakmák és munkaeszközök ismerete, az ezekhez kötődő tevékenységek, aminek számos oka van. Szülőnek, iskolának is van tennivalója, ha a szakmák irányába szeretnénk orientálni a pályaválasztás előtt álló gyermekeket, amihez a kanizsai kamara érdemi segítséget tud nyújtani. Az iskolák vezetőivel tanévkezdés előtt találkozva felhívtuk a figyelmet a tanév munkarendjét meghatározó 14/2017 (VI.14) EMMI rendelet új elemére, mely szerint: 5. § A tanítási évben - a tanítási napokon felül - a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában hat, a nappali oktatás munkarendje szerint működő gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában hét, a szakgimnáziumban nyolc munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról - a nevelőtestület véleményének kikérésével - az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni, egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel. Ennek a pályaorientációs napnak a tervezésében, megvalósításában a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szakemberei felkérés esetén szíves közreműködők lesznek. 2017. évi Regionális Szakmai Szakképzési és Felnőttképzési Konferencia Regionális Szakmai Szakképzési és Felnőttképzési Konferencia került megrendezésre a HSMK-ban szeptember 5-én a szakképzésben, felnőttképzésben és oktatásban dolgozók részére. A konferenciát első alkalommal rendezték meg az idén és Nagykanizsa volt az első, ahol megtörtént az évnyitó. A rendezvényen a szakképzési rendszer legutóbbi változásairól, valamint a fejlesztési irányokról volt szó. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a munkaalapú társadalom kiépítése a cél, ehhez pedig megfelelő számú, jól képzett szakemberre van szükség. A konferencián Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a fejlesztési irányokról beszélt a jelenlegi kihívások tükrében. Az érdeklődök hallhattak még dr. Polay József NAKKIK elnök előadásában a duális képzés lehetőségeiről és a pályaorientációról is. A konferenciát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, valamint a Nagykanizsai Szakképzési Centrum szervezte, mely nagyon sikeres volt. Kezdetét vette az új tanév Szeptembertől a diákok új tanévet kezdtek meg. A tanulóknak és szüleiknek még hozzá kell szokniuk az iskolarendszerű képzési formák tavaly megreformált elnevezéseihez. A tavaly induló, még újnak számító szakgimnáziumban a 9-12. évfolyamon az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik. A diákok a 12. évfolyam végén szakmai érettségit tesznek. Ezután még egy év alatt megszerezhetik a technikusi képesítést. A szakmai tantárgyakból emelt szinten érettségizniük kell, tehát az iskolaválasztás önmagában meghatározhatja, hogy a diákok milyen területen tanulhatnak tovább a felsőoktatásban. Aki szakirányú felsőoktatási intézménybe jelentkezik, azt pluszpontokkal vagy az alapképzés idejének csökkentésével juttatják előnyhöz. A korábbi szakiskolai rendszert hívják 2016. szeptember 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKAmara Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1. Telefon: 93/516-670, 93/516-671 Mobil: 0630/754-3616 E-mail: nakkik@nakkik.hu, Honlap: www.nakkik.hu 1-jétől szakközépiskolának. A diákok három év után szakmunkás bizonyítványt szerezhetnek. Ha még két évig tanulnak, érettségit is tehetnek. A szakiskola elnevezés azokra az intézményekre vonatkozik, amelyek a sajátos nevelési igényű tanulókat készítik fel szakmai vizsgára, emellett a munkába álláshoz, az életkezdéshez szükséges ismereteket nyújtanak. Tavaly pontosították a lemorzsolódás csökkentését célzó új szakképzési hídprogram szabályait. E szerint a hídprogram két évfolyamos képzési idejű és záróvizsgával, valamint részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgával zárul. Sikeres záróvizsga esetén alapfokú iskolai végzettséget lehet vele szerezni. Az eredeti javaslathoz képest módosították a programba való bekerülés szabályait. Az a tanuló jelentkezhet, aki annak a tanévnek a végéig, amelyben betölti a 15. életévét, és legfeljebb 6 általános iskolai évfolyamot végzett el sikeresen. Az eredeti javaslatban még a 14 év volt a korhatár. A programban részt vehet az is, aki már nem tanköteles és a képzésbe való belépés időpontjáig legfeljebb a 23. életévét töltötte be. Nőtt az esti oktatás munkarendje szerinti felnőttoktatásban résztvevők száma. A jelentkezések e kedvező alakulása egyrészt annak köszönhető, hogy az állam a korábbi egy helyett kettő szakképesítés államilag támogatott megszerzését teszi lehetővé az iskolarendszerű szakképzésben. A szakképző iskolában, nappali tagozaton 25 éves kor a felső határ. 25 év felett csak felnőttoktatásban lehet részt venni, amelyet természetesen ugyanúgy támogat az állam, függetlenül az oktatás munkarendjétől (nappali, esti, levelező vagy távoktatás). Másrészt a szakképző intézmények a szakképzési évfolyamok Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számát a felére csökkenthették. Mindezek célja az volt, hogy azok számára is megteremtsék a továbbtanulás lehetőségét, akik nem képesek vagy nem szeretnének magasabb szinten továbbtanulni, de szakmai karrierjük, pályafutásuk megerősítéséhez indokolt lehet egy további szakképesítés megszerzése. A tanév kezdetével a diákok egy része folytatja a nyáron megkezdett gyakorlati tanulmányait az iskolán kívüli képzőhelyén, de sokan szeptember elejével kezdik meg gyakorlatukat egy általuk választott, a Kamara nyilvántartásában szereplő vállalkozásnál vagy gazdasági szervezetnél. Nagykanizsán egyre több vállalkozó és szervezet gondolja úgy, illetve bízik benne, hogy megéri a tanulók oktatásába fektetett idő, energia és pénz. A Kamara igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy a gyakorlati képzőhelyek a tanulószerződéssel járó adminisztrációs teendőket gördülékenyen és hatékonyan láthassák el. Kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! Kamaránk szakképzési feladatai az NFA-KA-NGM-1/2016/ TK/22 számú pályázati támogatásból valósulnak meg. A támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja. Felhívás Az e-ügyintézési törvény 2018. január 1-jétől teszi kötelezővé az elektronikus ügyintézést a gazdálkodó szervezetek számára. Az Ügyfélkapuhoz hasonló Cégkapun keresztül a cégek, alapítványok, gazdálkodó szervezetek online tartják majd a kapcsolatot a hivatalokkal, dokumentumokat küldhetnek, fogadhatnak, így személyes ügyintézés nélkül, kényelmesebben és gyorsabban intézhetik a cégügyeiket. A regisztrációt az e-ügyintézési törvény alapján augusztus végéig kell elvégezni, a törvény azonban egy átmeneti felkészülési időszakot biztosít, így ez 2017. december 31-ig hátrányos jogkövetkezmények nélkül tehető meg. A regisztrációhoz útmutatást és bővebb tájékoztatást találhat a könyvelő cégünk honlapján: http://rynoline.hu/cegkapu- regisztracio/ 2017. 09. 22. | 19 kamaraA képen Pánczélné Frank Klára által újonnan megnyitottMUSI CUKI tanulója Czigány Krisztofer Dávid írja alá a tanulószerződését 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora 2017. szeptember 23-29. Szeptember 23., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 01:55 Híradó, 02:10 Honvéd7, 02:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 08:35 Híradó, 08:50 Honvéd7, 09:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 „Erősségem és énekem az Úr” - Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Csillagfény kórus közös koncertje, 20:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:40 1100 év Európa közepén: Tolna, Baranya (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:05 Lapozó. Szeptember 24., vasárnap 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 „Erősségem és énekem az Úr” - Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Csillagfény kórus közös koncertje, 02:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:40 1100 év Európa közepén: Tolna, Baranya (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:05 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 „Erősségem és énekem az Úr” - Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Csillagfény kórus közös koncertje, 08:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:10 1100 év Európa közepén: Tolna, Baranya (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:20 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:35 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet a református templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Somogy (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:00 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 20:25 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:40 Lapozó. Szeptember 25., hétfő 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Istentisztelet a református templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Somogy (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:00 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 02:25 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet a református templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Somogy (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:30 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból 08:55 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:10 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Somogy (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:10 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 12:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Zalalövő megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó. Szeptember 26., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Zalalövő megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Zalalövő megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykanizsa – Zalalövő megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Hévíz – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:40 Lapozó. Szeptember 27., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Hévíz – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Hévíz – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Hévíz – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:25 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 20:40 Híradó, 20:55 Székely konyha, 21:25 K’arc (kulturális magazin), 21:55 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó. Szeptember 28., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet- módi, 08:05 Híradó, 08:20 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 08:50 Székely konyha, 09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35 Közmeghallgatás közvetítése felvételről, 21:05 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:35 Élet-módi, 22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 22:40 Lapozó. Szeptember 29., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Közmeghallgatás közvetítése felvételről, 02:05 Kanizsa Cafe (talk show), 02:30 Híradó, 02:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 03:15 Élet-módi, 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:05 Közmeghallgatás közvetítése felvételről, 08:35 Kanizsa Cafe (talk show), 09:00 Híradó, 09:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:45 Élet-módi, 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Élet-módi, 13:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Honvéd7, 20:20 Híradó, 20:35 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:05 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 09. 22. | 21 Sport MOZOGJ EURÓPÁVAL! Szeptember 23. és 30. között rendezik az Európai Sporthetet, amelyhez csatlakozott a Szan-Dia Fitness Wellness Központ is. Az egész kontinensre kiterjedő kampány arra ösztönzi az európaiakat, hogy egy héten keresztül többet mozogjanak, mint addig, és egész évben aktívak maradjanak. A cél, hogy olyanokat is sikerüljön mozgósítani, akik csak ritkán, vagy akár egyáltalán nem szoktak sportolni. Jövő szerdán, csütörtökön és pénteken az érdeklődők ingyen vehetik igénybe az aerobiktól a spinningig a különböző órákat, szolgáltatásokat a Szan- Diában. Akik ezeken a napokon váltják meg bérletüket a fitnesz központba, 10 százalék kedvezményt kapnak. Bővebb információk személyesen a Szan-Diában, a 93/787- 737-es számon vagy a Facebook Szan-Dia Fwk oldalán kaphatók. DÖNTŐ. A megyei lovas utánpótlás utolsó bajnoki fordulóját, egyben döntőjét rendezték a Csónakázó-tónál. A futószárasoknál a forduló győztesei között Fehér Annát, Sipos Rékát, Töreki Martint köszönthették, díjlovaglásban Burán Kamillának ment a legjobban, az ugróknál szintén gyűjtött elsőséget Burán, s mellette Kozma Renáta és Dobri Lajos is, ügyességiben pedig Dobri Soma lett az első. A megyei összevetésben a futószárasoknál Töreki (Magyar Imre LSE; Pasa nevű lován), díjlovaglásban Fehér Flóra Zsanett (Magyar; Pasa nl.) és Burán (Gyenesdiási LSE; Soma nl.), az ugróknál szintén Burán, míg az ügyességiben Dobri Sándor Soma (Kanizsa Lovasklub SE; Olga nl.) örülhetett bajnoki címnek. Sportsorok Mozgalmas napok állnak a kanizsai labdarúgó-társadalom tagjai mögött, hiszen a megyei első osztályú bajnokságban az UFC Nagykanizsa 3-2-re győzött Zalaszentgróton, míg a Kiskanizsa 1-1-et játszott hazai pályán a Semjénházával. Előbbi őrzi vezető helyét, a Sáska pedig - a becsehelyi győzelme utáni döntetlenjével - megnyitotta az utat a középmezőnyhöz való tartós csatlakozás felé, jelenleg tizenegyedik. Szerdán pedig már az országos mezőny legjobb 128 együttese között a Magyar Kupa főtábláján érdekelt UFC a Jász-Nagykun-Szolnok megyei listavezető Törökszentmiklósi FC-t fogadta. Nem csupán a focistákra, de a háttérben dolgozókra is komoly munka hárult, hiszen a folyamatos esőzés megtette hatását… - Kedd délutánig nem volt a centerpályán egybefüggő esővíz, néhol lehetett foltot látni rajta, a víz a futópályán állt meg – adott helyzetjelentést Gombos Zsolt, az UFC vezetőedzője. - A kupameccsig nem ment rá senki, így nem lehet akadálya a mérkőzés megrendezésének. Csapatomnak jó felmérő is lesz egyben ez a meccs, hiszen ellenfelünk is vezeti bajnokságát, s tavaly ebben a fázisban buktunk el, idén jó lenne ezt elkerülnünk. Szerda délelőtt a pályán járva konstatálhattuk, a gyep kinézetre szinte maga volt a Wembley, a szitáló, végig permetező égi áldás miatt inkább a vonalazással voltak elfoglalva a pályát példás rendben tartók. - Nekünk ilyenkor az a feladatunk, hogy biztosítsuk a megfelelő körülményeket a kupameccs megrendezéséhez – fogalmazott Né- meth Ferenc, a klub technikai vezetője. - Azt már a játékvezetők döntik el a c sapatkapitányokkal együtt, hogyan tovább, de ilyen esetekre a műfüvesünk is hitelesítve van. Délután a Bányász- pályán gyorsan kiderült, a vendégek nem csupán bekkelni érkeztek Kanizsára, ezt a 4. percben egy keresztlécen csattanó lövés is bizonyította. A Kanizsa próbálta rákényszeríteni akaratát a szentmiklósiakra, de Szabó Ádámnak is többször kellett nagyot védenie a továbbiakban. A második játékrészben aztán már valóban a látogatók térfelére tevődött át a játék, a 67. percben egy előre tett labdára rajtoló Gerencsér Attila közelében szinte a teljes vendégvédelem összefutott, így szemfülessége gólt eredményezett, majd a találkozó legvégén Lőrincz Bence kétgólosra növelte a hazaiak előnyét, amellyel el is dőlt, hogy az UFC Nagykanizsa jutott a legjobb 64 együttes közé a labdarúgó Magyar Kupában. POLGÁR László UFC Nagykanizsa–Törökszentmiklósi FC 2-0 (0-0) Nagykanizsa, 170 néző. Vezette: Derdák M. G.: Gerencsér A. (67.), Lőrincz (91.) Nagykanizsa: Szabó Á. - Horváth B., Szabó B., Csáki, Hóbor, Hetesi, Gerencsér A., Márton, Horváth D. (Takács D., 90.), Nagy G. (Szalai D., 83.), Péntek (Lőrincz, 46.). Vezetőedző: Gombos Zsolt. A legjobb 64 között a Magyar Kupában A találkozót végig nagy küzdelem jellemezte, de az UFC ezúttal sem kapott gólt, és kivívta a továbbjutást (Fotó: Gergely Szilárd) A lábtoll-labdázóknál ezúttal is jó erőfelmérőnek bizonyult az Újszász Kupa, s a kanizsaiak nem panaszkodhattak, hiszen sikerekkel vették a torna két napját. A klubok összesített helyezéseit tekintve végül - Kunics Réka révén - Kanizsára került a serleg. Kunics társai segítségével, hibátlan teljesítményt nyújtott, négy versenyszámban (csapat, páros, egyéni, vegyes páros) is az élen végzett. A kanizsaiak női hármasát, tehát a Kunics, Balogh Eszter, Baloghné Munkácsi Andrea triót sem tudta senki megállítani. A férfiaknál a Zemplén SE mindkét csapata legyőzte újszászi ellenfelét, így hosszú idő után kanizsai házi döntőre került sor, a győzelmet végül a Takács Endre vezette centercsapat szerezte meg. A páros és az egyéni versenyszámban két-két nagykanizsai kettős, játékos került a dobogóra, az i-re a pontot pedig a Lukács Márton, Kunics Réka vegyes páros tette fel a dél-zalaiaknál. Lábtoll-labda Újszász Kupa, zalai érmesek. Férfi csapat (14): 1. Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre (Zemplén SE Nagykanizsa), 2. Baranyai Benett, Bencsik Martin, Farkas Balázs, Horváth Gergő (ZSE). Férfi páros (22): 2. Lukács Márton, Takács Endre, 3. Farkas Balázs, Huszár Emil. Férfi egyéni (25): 3. Horváth Gergő, Farkas Balázs. Női csapat (9): 1. Balogh Eszter, Baloghné Munkácsi Andrea, Kunics Réka (ZSE). Női páros (15): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka. Női egyéni (15): 1. Kunics Réka. Vegyes páros (23): 1. Lukács Márton, Kunics Réka. 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsport Negyedszer rendezték meg Nagykanizsán az Országos Szenior Egyéni Rapid Sakkbajnokságot. A kupa - már nem először - a fővárosba került. Hatvannégyen érkeztek az eseményre, és a jó hangulatra nem lehetett panasz, bár sokszor igencsak éles csaták tanúi lehettek a sportbarátok. - Éppen az egyik asztalnál időztünk, amikor az ott meccselő sakkozók két lépés között bizony az óra kezelése miatt szóltak egymásra – jegyezte meg Karádi Ferenc nagykanizsai alpolgármester. Néhány lépéssel távolabb már - az indulók között rendszeresen ott lévő – Papp Nándor merült el gondolataiban, s érdeklődésünkre mondta is, hogy miért. - A csütörtöki három pont nem volt rossz, de a pénteki 2,5-lel már nem vagyok kibékülve – fogalmazta meg keserűségét a végül 16. helyen záró kanizsai sakkozó. - Na mindegy, lezajlott, várom majd az újabb sakkjátszmákat. Péntek kora délután zárult a bajnokság, de a versenyszellem még akkor sem csillapodott, amikor dr. Szabados Gyula főszervező az oklevelekért kiszólított versenyzők sorában eddig ért: Jöjjön a sorban a következő, Schlahetka Gábor, Ferencváros... Következhetett a kézfogások sora, majd rá is vágta Cseresnyés Péter államtitkár a parolázás közben: - Hajrá, Fradi! A replikázás az Újpest- drukker Karádi Ferenctől nem is késett: - … már akinek. S ahogy a labdarúgó NB I elmúlt szezonjában az arany a XIX. kerületbe került, úgy a szenior sakk bajnokság első helyezését is az a Mészáros András hódította el, aki ennek a kerületnek az elődöntőjéből került a kanizsai fináléba. A második helyen Hardicsay Péter (7,5) végzett a IV. kerületből, harmadik pedig Fodre Sándor (7) lett, ő a XXI. kerületi selejtezők után játszhatott a nagykanizsai sakktábláknál. - Nyugodtan mondhatjuk, nagyon erős mezőny jött össze idén a szenioroknál, hiszen legalább tíz olyan mester volt, aki komoly szinten sakkozik – vont mérleget Kercsmarics József, aki szombaton már a sakkozó utánpótlás Batthyány-Kanizsa Kupáján volt a szervezők sorában. A XXIX. Batthyány-Kanizsa Kupa és VIII. Bagonyai Attila 2017. évi Sakk Nemzetközi Emlékverseny partijai után hat korosztályban hirdettek győztest. A már majd’ három évtizedes hagyományokkal rendelkező torna 125 nevezőt vonultatott fel. - Az idei Batthyány Kupa hangulata és színvonala is méltó volt a Bagonyai Attila által szervezettekhez, méltóképpen emlékeztünk jeles sakk tehetséggondozónkra is – értékelt a verseny után Kercsmarics József. - Nagyon örültünk, hogy a korcsoportjában nemrég vb-2. helyezést elért Gaál Zsóka is itt lehetett, ő például a sajátjánál három korosztállyal feljebb indult és lett ötödik, de a miskolci Vanczák Tamás is komoly szintet képvisel a sakk utánpótlásban. Persze, a kanizsaiakra sem lehetett panasz, Haselbach Dávid (Aquaprofit- NTSK) révén szereztek elsőséget ők is az U18-as korosztályban. Rajta kívül dobogós, harmadik helyen végzett az U8-as korcsoportban Beznicza Mira (Kőrösi- Péterfy). POLGÁR László Kunics Réka (balról) és Balogh Eszter női párosban nyert Újszászon Náluk az Újszász Kupa Szeniorok s fiatalok nagy meccsei A szeniorok hatalmas csatákat vívtak Kanizsán a két nap során (Fotó: Gergely Szilárd) 2017. 09. 22. | 23 Sport Lassan valóban szárba szökken a még múlt esztendei kezdeményezés, vagyis a Nagykanizsai Futsal Club elkezdte hivatalosan is felkészülését első bajnoki idényére, amelyet a Nyugati Régió NB III-as bajnokságában tölthet majd. Ahogy azt Dominik Zsolt egyesületi elnöktől megtudtuk, a csapat az elmúlt hét csütörtökén kezdett Faller Zoltán szakmai vezető irányításával és a keret gyakorlatilag már kialakultnak tekinthető. Így az egerszegi futsalból tért haza Kanizsára például Béli Milán, Szőke Ádám, Szőke Richárd, vagy éppen Nagy Gergő is. A bajnokság november elején kezdődik, az NFC Vas és Győr-Moson-Sopron megyei ellenfelekkel mérkőzhet majd. A nagykanizsaiak elsőként idegenben a Swietelsky-Haladás II csapatával játszanak, az első hazai találkozó időpontja pedig november 13. - akkor a Kőszegi Futball Klub érkezik vendégségbe. A mérkőzést az előzetes tervek szerint a Zsigmondy- csarnokban rendezik, és a meccsdömping onnantól aztán be is indul. Negyedik bajnokiján megszerezte NB-s történetének első pontját a Ziccer NLSE női NB II-es labdarúgó csapata: a Kőbányáért FNLA ellen ért el 2-2-t hazai környezetben. - Győzelemre készültünk, igaz sok hiányzónk volt – kezdte értékelését Benedek József, a Ziccer szakmai vezetője. - Sajnos két esetben is, ahogy Halász Dóra révén megszereztük a vezetést, a vendégek gyorsan egyenlítettek. Mind az első, mind a második félidőben lendületesen kezdtünk, aztán inkább küzdelmes meccset vívtunk ellenfelünkkel. Találtuk még el a felső lécet is, igaz, Balassa Szabinának a végén még szüksége volt egy bravúros védésre, hogy megóvja kapunkat a góltól. Benedek József hozzátette, a nem túl magas színvonalú mérkőzés tulajdonképpen két azonos tudású csapat küzdelmét hozta, mindkét oldalon egyaránt kínálkozó lehetőségekkel. Nagyon fontos a kanizsaiaknak, hogy pontot szereztek, a jó mentalitásukat időnként már jó játékkal is ötvözni tudták. A folytatás nem lesz egyszerű, hiszen a hétvégén a Videotonhoz látogatnak. Történelmi pontszerzés A női asztalitenisz NB I Nyugati csoportjának előző szezonbeli bajnoka, a Gejzír Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE nem vállalta az Extra Ligában való szereplést, így az előző hétvégén rajtolt összevont NB I-ben indult, és 10:8-as győzelemmel kezdett a Győri Elektromosból lett Club Aréna Győr-Bercsényi Miklós DSE ellen idegenben. - A Keleti és Nyugati csoport összevonásával úgy tűnik, alaposan megerősödött a 11 csapatos bajnokság – mondta Jakabfi Imre, a kanizsaiak szakvezetője. - A „keletiek” közül is többen erősnek tűnnek, és úgy érzem, még a dobogóra kerüléshez is bravúrra lenne szükségünk. Két húzóemberünk maradt, Madacki Mirella és Végh Zsuzsanna jól is kezdett Győrben, Újházi Csilla viszont az ősz folyamán csak néhány alkalommal lesz velünk. Győri ellenfelünk ellen már a pontszerzést is nagy dolognak tartottam volna, azzal, hogy nyertek a lányok, komoly fegyvertényt hajtottak végre. Női asztalitenisz NB I, 1. forduló: Club Aréna Győr-Bercsényi Miklós DSE – Kanizsa Sörgyár SE 8:10. Kanizsai pontszerzők: Madacki 4, Végh 4, Horváth Anna 1 és a Madacki-Végh páros. Győzelemmel nyitott a bajnok Nekigyürkőztek… A kanizsai futsalosoknál a csapatkép már adott, innentől tartalommal tölthetik meg játékukat… A Galamboki Hagyományőrző Alapítvány Édes nagyik csoportja süteménnyel, édességgel mutatkozott be a bor- és dödöllefesztiválon. A sokféle sütemény között nagy népszerűségnek örvendett a vaníliás cukorperec, ami főként lakodalmakban kerül az asztalra. Nem sokan készítik manapság ezt a finomságot, hiszen kemence is szükséges a kisütéséhez – magyarázza kiszolgálás közben a három galamboki hölgy, Bacs Ferencné, Tar Lászlóné és Bálint Jánosné. De a sütésnek van még egy titka, amit azon nyomban be is mutattak az asszonyok: miután betesszük a kemencébe a tésztát, hátat fordítunk neki, kicsit előrehajolunk, néhányszor fellebbentjük a bő szoknyánkat, s közben határozottan ismételgetjük a varázsszavakat: így gyűjjön fel, így gyűjjön fel! – oktattak ki nevetve. Tar Lászlóné Ilonka néni az anyósától tanulta a pereckészítést. Hozzávalók: 20 tojás, 20 kanál pálinka, 20 kanál 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK GasztroKanizsa heti horoszkóp Kos: 03.21-04.20. Úgy tűnik, kissé elment a munkakedve. Ha a társasági életet kívánja, akkor ne tartóztassa meg magát. Felpezsdíti majd a környezetváltozás. Bika: 04.21-05.21. Olyan meghökkentő ötlettel lepi meg a párja, hogy nem tudja, mitévő tegyen. Mindenesetre üljön le, vagy álljon fel, mielőtt megszólalna.iKrek: 05.22-06.21. Nem létezik ön számára olyan helyzet, amit meg ne tudna oldani. A múltból azonban felbukkanhat valaki, aki ezt a folyamatot megszakítja.Rák: 06.22-07.22. Ne morogjon folyton, hiszen vonzó megjelenésével szinte lángra lobbantja a környezetét. Látja, ilyenekért már érdemes az ágyból felkelnie.Oroszlán: 07.23 - 08.23. Az a legfőbb gondja, milyen járművel induljanak el a bortúrára. Teljesen mindegy, hiszen biciklivel is be kell tartani a KRESZ előírásait.Szűz: 08.24-09.23. Egy hosszan tartó románcot ígérnek önnek a csillagok. Elraktározódott energiái azonban ronthatnak a helyzeten, ha nem kezd el sportolni. Mérleg: 09.24 -10.23. Olyan teljesítményt produkál a hétvégén, hogy még maga is elcsodálkozik rajta. Számíthat rá, hogy ismerősei sem akarnak hinni a szemüknek.sKorpió: 10.24 -11.22. Ha esik az eső, ha fúj a szél, ön mindig jókedvűen teszi a dolgát. Ha nem figyel oda a kritikus megjegyzésekre, így is marad sokáig.Nyilas: 11.23-12.21. Olyan társaság veszi körbe a munkahelyén, hogy a saját belső hangját sem hallja meg. Időnként keressen egy csendes sarkot, és hallgatózzon. Bak: 12.22-01.20. Ne kételkedjen magában. Amit elhatározott, azt véghez is tudja vinni. Épp itt az ideje, hogy megteremtse magának a harmonikus életet. Vízöntő: 01.21-02.19. Legszívesebben csak a lábát lógatná egész hétvégén. Ha jólesik, tegye meg, s közben meditáljon. Jót tesz vele az egészségének. Halak: 02.20-03.20. Kezelje hidegvérrel az útjába kerülő nehézségeket. Kerülje ki azokat, és kalandozzon el valahová egy kis időre. Jót tesz a környezetváltozás! Bacs Ferencné, Tar Lászlóné és Bálint Jánosné igazi különlegességet készített a fesztiválra Fotó: Bakonyi Erzsébet Míg a nyár elején a helyi fiatal tehetségek mutatkoztak be a miklófai Mindenki Házában, 23-án, szombaton 17 órakor a környező települések kulturális csoportjait várja és vendégeli meg a Közművelődési és Városszépítő Egyesület. Az egyesület kellemes estét ígér a vendégeknek és a miklósfaiaknak egyaránt. Az intézmény színpadán Sormás, Nemespátró, Fűzvölgy, a Kanizsa Horvát Kórus, Liszó, Kiskanizsa, Tótszentmárton, Bajcsa, Eszteregnye és Miklósfa amatőr együtteseinek tolmácsolásában felcsendülnek népdalok, felpezsdítő hangulatot ígérnek a táncosok, és vidám, humoros köntösbe öltöztetett történetek elevenednek meg. A kulturális kavalkád szervezői a horvát ajkú elődeikre is gondoltak. Az ő emlékükre horvát népdalok is elhangzanak. Aki szombat este ellátogat a Mindenki Házába, legyen az miklósfai, vagy kanizsai érdeklődő, egy beszélgetéssel, barátkozással, közös énekléssel fűszerezett emlékezetes összejövetel részese lehet, tudtuk meg Köteles Józsefné Arankától, az egyesület vezetőjétől. Kultúrkavalkád Vaníliás cukorperec, galamboki grillázs galambokkal szalakáli, 15 kanál étolaj és annyi liszt, amennyit felvesz. A 20 tojás fehérjéből 12-t félreteszünk a perec tetejére, a többit a tésztához keverjük. A cukormáz hozzávalói: Vaníliás cukor és 1 kanál 10 százalékos ecet, hogy a máz fényes legyen. Ha gőz felett verjük fel a tojásfehérjét, akkor 1 tojáshoz 2 púpos kanál porcukrot, ha nem, akkor 3 púpos kanál porcukrot tegyünk. A hozzávalókból lágy tésztát gyúrjunk, mert különben kemény lesz a perecünk, és addig kell kidolgozni, amíg hólyagos nem lesz. Ezután a tálból a gyúródeszkára tesszük, a tetejét meglisztezzük, fél ujjnyi vastagságra kisodorjuk, és 4 ujjnyi négyzetekre felvagdaljuk. A széleit bevagdossuk, kicsipkézzük, majd a belső széleit visszafordítjuk a tészta aljára. A végeit összenyomjuk, a közepét megnyújtjuk, és úgy helyezzük bele a tepsibe. Miután megsült a tészta, a kihűlt pereceket megkenjük cukros, gőz felett felvert tojáshabbal. Ha szép a tojás, akkor 18-20, de ha kicsi, akkor csak 16 perecünk lesz. KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIX. ÉVF. 33. SZÁm, 2017. szSZeptember 29. Így néz ki egy Supercharger-töltőállomás. A Tesla saját nemzetközi hálózatának részeként Kanizsán is akar ilyet építeni, 2018 végére. 21 Varázseszköz – használjuk! Fotó: Gergely Szilárd 12-13 Fotó: Gergely Szilárd Serdülő pofonok Jön a Tesla! 5 Csillagszemű juhász, Többsincs királyfi, Világszép Nádszál Kisasszony, A kis gömböc – a képzelet világának szereplői. Vagy mégsem? Gyermekünk, az óvónő, az idős úr a harmadikról, vagy éppen mi magunk vagyunk ezen történetek szereplői. Holnap, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmese napját. Megkezdődött Nagykanizsán az ökölvívók serdülő országos bajnoksága, amely szombat délig tart a Cserháti- csarnokban. A korosztályos ob-ra 130 versenyző érkezett, akik ezúttal klubokat és nem akadémiákat képviselnek. 2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT Szívmegállás esetén a szívmasszázs-befúvás megkezdésének minden egypercnyi késedelme 10 százalékkal rontja a túlélési esélyt. A Generali Biztonságért Alapítvány nyertes pályázatának jóvoltából 4x45 perces elsősegély-nyújtási, gyakorlati képzést tartott az SOS Elsősegély Szervezet a piarista gimnázium 62 kilencedikes tanulójának. A fiatalok megtanulták, mit kell tenni baj esetén, s talán nem árt feleleveníteni senkinek: tálcafogás után 30 szívkompresszió 4-5 cm mélyen 100 nyomás/perc sebességgel, 500 ml levegő kétszeri befúvása, majd mindezt meg kell ismételni. Ajándékot kaptak, valamint a KanizsaBike rendszerrel ismerkedhettek a kerékpárosok és a gyalogosok a kanizsai autómentes napon. A szervezők múlt pénteken kora reggel az Eötvös téren várták a két keréken érkezőket. - Nagykanizsa városfejlesztési elképzelései között mindig is fontos szerepet kapott a kerékpárút-hálózat fejlesztése. Ezzel is demonstráljuk azt, hogy ez fontos terület: sport és szórakozás is egyben. Mindenki számára szeretnénk népszerűvé tenni a kerékpározást, a mai nap is ezt szolgálja - mondta Karádi Ferenc, Nagykanizsa alpolgármestere. a hét száma: Autómentesen VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE Szarvasbőgés Varga György (MTI) fotója Homokkomáromban készült szeptember 22-én. A főhős egy gímszarvas bika – teli méltósággal és vágyakkal. A szarvasbőgés végén járunk, de azért nem árt, ha az autósok továbbra is a szokottnál jobban figyelnek. Kanizsa 10 Fotó: Gergely Szilárd IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád. Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János. Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879. Fotó: MTI/Varga György „Tisztelt Szerkesztőség! A 2017. szeptember 15-én megjelent, ,,Nem volt igény Kanizsán a mecsetépítésre” című írásukban valótlanságokat sejtetnek, és több vonatkozásban téves állításokat tesznek a Menedék Egyesület tevékenységével kapcsolatban. Kérem, hogy az alábbi információk szerint haladéktalanul javítsák a szöveget: - egyik képzésünkben sincs ösztöndíjunk a résztvevők számára - egyesületi formában működünk - belügyminisztériumi társfinanszírozással zajlanak a rendvédelmi dolgozóknak tartott képzéseink (a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásával). Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a helyreigazítási kérelemnek eleget kívánnak-e tenni . Üdvözlettel, Németh Borbála kommunikációs munkatárs” Eddig a helyreigazítási kérelem, amelynek közlése ezennel megtörtént. S a dolgot le is zárhatnánk ezzel, ha… - nem lenne szükség néhány megjegyzésre. Két héttel ezelőtti írásunk ugyanis nem a Menedékről szólt, hanem másik két szervezet Kanizsára tervezett, de érdeklődés hiányában meghiúsult képzéséről. A tananyag szerint olyan vitára is felkészítették volna a résztvevőket, amelyben egy hagyományosan keresztény kerületben valakik mecsetet akarnának építeni. Cikkünk ténybeli állításait a helyreigazítási kérelem nem cáfolta. Amit viszont igen – az nagyrészt nincs az anyagban, tehát gyanítjuk, Budapestre már egy másik szöveg jutott el… Egyrészt pontosan megneveztük a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületet, tehát a szervezeti formát illetően nem tévedtünk. Azzal kapcsolatban pedig nem állítottunk semmit, hogy a Menedék milyen forrásokból szervezi a rendvédelmi dolgozók képzését. Abban a részben, ahol erről van szó, ez a mondat szerepelt: „Nemrég derült fény arra is, hogy, szintén nemzetközi forrásokból, bírákat, rendvédelmi dolgozókat „érzékenyítő” tanfolyamokat szerveztek NGO-k, s ilyeneket manapság is indítanak.” Tehát NGO-król írtunk, s nem konkrétan a Menedékről. Az pedig tény, van olyan szervezet, amely nemzetközi pénzből végez ilyen tevékenységet. S hogy a Menedék találati listája ne nulla legyen, elismerjük, félreérthetően fogalmaztunk: a Menedéknél valóban nincs ösztöndíj a migránsbarát képzésekben, de a szövegkörnyezetből, az előző bekezdésből kiderül, a kifogásolt mondat nem is a Menedékre vonatkozik, hanem a korábban említett Szubjektív Értékek Alapítványra, a meghiúsult kanizsai képzés egyik szervezőjére. Szóval, nem értjük, hogy mi a Menedék problémája. Talán csak nem az, hogy vidéken sem lehet az embereket palira venni?! Azzal a kifejezéssel pedig végképp nem tudunk mit kezdeni, hogy valótlanságokat sejtetünk – nyilván leírták, cáfolták volna konkrétan, ha lenne ilyen. De csak frázist sikerült puffogtatni. De ha már kapcsolatba kerültünk, picit utánajártunk a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesületnek is. Nos, sokat nem is kellett nyomoznunk, az egyik országos lap néhány nappal ezelőtt feltárta: „Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának fizetési listáján szerepel a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület. (Operatív) igazgatója, Kováts András önéletrajza szerint alkalmi vendégelőadó a tőzsdespekuláns egyetemén, akárcsak Örkény Antal, az egyesület elnöke és a felügyelőbizottság egyik tagja, Melegh Attila ugyancsak megfordult már a Central European Universityn (CEU)”. Szögezzük le: mindez nem baj, mindenki azzal üzletel, akivel akar. Csak nem árt tudni. Hogy kikkel is levelezünk. PÉTER Árpád 2017. 09. 29. | 3 A HÉT TÉMÁJA Helyreigazítási kérelem… A Menedékhez hasonló szervezetek – már megint nem a Menedékről beszélünk – ilyen grafikákkal kampányolnak a magyarok és Európa biztonságát is jelentő határzár, kerítés lebontásáért Vendégprofesszor. Örkény Antal egyesületi elnök a Soros-egyetem honlapján Az eszébe jutott már valakinek, hogy kerül egy migránshoz megafon? Ki adja a kezébe? Talán egy segítő egyesület? 4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP AktuálisIS Príma prímás A nagykanizsai Vizeli Bálint nyerte a VI. Kecskeméti Prímásversenyt, amelyet táncházzenész hegedűsöknek hirdettek meg. Itt minden 18 és 35 év közötti prímás indulhatott, feltéve, hogy nem népies műzenét vagy népzenei feldolgozást játszik. A viadalon a hegedűsöknek két versenyszámot kellett előadnia, 5-5 percben. A kötelező programban szilágysági, somogyi, tolnai vagy baranyai népzene szerepelt. Vizeli Bálint kiváló teljesítményével egymillió forint értékű cseh Ladislav Prokop mesterhegedűt kapott, miután lepipálta a mezőnyt. 2017. 09. 29. | 5 Aktuális A látásvizsgálat nemcsak egy esetlegesen később súlyossá váló szembetegség kiszűrését szolgálja, hanem azzal például a cukorbetegségre vagy a magas vér- nyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése. Szinte minden korosztály érintett, mert az élet- és munkakörülmények változásával egyre több embernek van szüksége korrekcióra. Október 31-ig a Sashalmi Optikában térítés nélküli szolgáltatásként kínálják a látásellenőrzést és a szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen kíváncsi, hogy milyen a látásélessége, keresse fel a Sashalmi Optikát, ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére. A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést, illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot, háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek célja a maximálisan személyre szabott szemüveg elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk. A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást, a lencse kiválasztását, a nagy precizitású mérés pedig biztosítja a személyre szabhatóságot és a pontos szemüvegkészítést. A Sashalmi Optikában az egyedülálló és kifinomult mérési módszerekkel tökéletesen személyre szabott szemüveget készítenek számunkra. És még egy újdonság: az Essilor – amely világvezető a szemüveglencse gyártásban – kifejlesztett egy új generációs szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat, ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október 31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden kedves vásárló. Multifokális lencse akció 30-40% Jelentkezzen be most! Nagykanizsa, Platán sor 1. Tel.: 06-93-310-644 Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 06-93-789-962 „LÁTÁS HÓNAPJA” A Sa sha lmi Optikában 7 „VARILUiluX X series”az Éleslátás ÚJ DIMenzióJA Jön a Tesla Kanizsára! Egyre komolyabban gondolja magyarországi terjeszkedését a Tesla, már Nagykanizsára is szupergyors töltőállomást telepítenek, írja a Portfolio.hu. Úgynevezett Supercharger töltőállomást eddig csak Győrben akartak létrehozni, azonban a vállalat frissített térképén megjelent a dél-zalai város is, ahol 2018 végéig építenek elektromosautó-tankolót. A győri állomást már idén év végére ígérik. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Győr után Balatonlelle kap Superchargert, majd egy Szeged és Kecskemét közötti töltő jött szóba. „A nagykanizsai helyszín elsőre némiképp meglepő, hiszen pár kilométerrel arrébb, Zalaegerszegen épül az ország első önvezetőautó-tesztpályája, és bár az autonóm- és az elektromos járművek nem pont ugyanaz a műfaj, a fejlesztések mégis kéz a kézben haladnak”, írja a gazdasági szakportál. Mi ebből a tanulság? Ha így lesz, akkor: van – amúgy több minden is -, amiben Nagykanizsa előnyösebb feltételeket tud biztosítani, mint Egerszeg. A Tesla pedig nem hülye… PÉTER Árpád Így néz ki egy szupergyors töltőállomás (Fotók: Tesla) Nagykanizsa a Tesla térképén 6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés A jövőnek címezve 2017. 09. 29. | 7 Aktuális Multifokális lencse akció 30 % A vallás és a társadalomtudományok közötti átjárásról is szó volt a Reformáció 500 emlékév keretében, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a helyi református gyülekezet által rendezett konferencián, amelynek három püspök is vendége volt. Isten igéjének egyházi és társadalmi hatásairól is beszélt előadásában a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Steinbach József a Szentírás keletkezéséről és a reformációról is elmélkedett. - Most hordozzuk a reformációnak minden áldását és minden áldott terhét - mondta. - Hiszen a reformátorok nem akartak új egyházat létrehozni, mert az egyház egy, szent és egyetemes - ezt ma is valljuk -, s mi is ennek vagyunk a részei, de mégis az történt, hogy az egy, szent, egyetemes egyház testén szakadás keletkezett, és azóta ez a protestantizmusban nem állt meg. A református püspök mellett Varga László katolikus és Szemerei János evangélikus püspök, továbbá egyetemi tanárok, tudósok is szóltak a hallgatósághoz – új utakat keresve. A tudományos konferenciának a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza adott otthont, küldetést is teljesítve. - Egy egyetemnek általánosságban a tudásnak kell teret adnia, de szükség van a lelki épülésre is – szögezte le dr. Birkner Zoltán, a PEN kampuszigazgatója. - És ha jobban belegondolunk, az egyetemek különböző programjai mindig ezt a célt szolgálják, akárcsak ez a mai alkalom. Tóth Nándor alpolgármester kiemelte: kellenek az ilyen rendezvények, hiszen mai világunkban is kultúraformáló folyamatok zajlanak, amelyek veszélyeztethetik eddigi hagyományainkat. - Ezért fontos, hogy az európai, a történelmi egyházak közösen keressék a lehetőségét annak, hogy megtalálják a jövőbe vezető utat, nehogy elveszítsük múltunkat és jelenünket, nehogy elveszítsük saját jövőnket. Mert fontos az, hogy tudja mindenki, kik vagyunk, hová tartunk, mi van mögöttünk és milyen irányba haladunk. A konferencián Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő Murafölde vallási turizmusáról beszélt. Mint mondta: nemsokára megújul a kanizsai ferences kolostor, s ezzel a város bekapcsolódhat a hazai vallási turizmus vérkeringésébe. Zarándokszállás várja majd az ide érkezőket, kiállítással, sörfőzdével, s ezzel Nagykanizsa a Mária-út része lesz. Új utak az egyházban Cseresnyés Péter: Nagykanizsa a Mária-út része lesz Hella Ferenc református lelkipásztor: Mindig új utakat és módszereket keresünk 8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra HevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ LACZÓ ZSÓFIA 3D-S ORIGAMI MUNKÁ- INAK KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: október 15-ig Szeptember 29-től október 5-ig „IDŐSEKÉRT NAGYKANIZSÁN” ÜNNEPI HÉT Szervező: Egyesített Szociális Intézmény, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeptember 30., 19 óra Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ (A Pódium Színház előadása) Szereplők: Schupp Gabriella, Szinovál Gyula, Bodrogi Attila/Gerner Csaba/ Harsányi Gábor, Vincze Klára, Bednai Natália, Giegler Csaba. Jegyek ára: I. hely: 3300 Ft, II. hely 2800 Ft Október 2., 16 óra A TUDOMÁNY ÚJ HATÓANYAGAINAK VITALITÁSNÖVELŐ HATÁSA SZERVEZETÜNKRE Előadó: Molnár Richárd, hatóanyag szakértő. Szervező: A Szívbetegekért Egyesület Október 4., 18 óra EGÉSZSÉGRŐL, BETEGSÉGRŐL – MÁSKÉNT – Dr. Papp Lajos szívsebész professzor előadása Belépődíj: 1 900 Ft Október 5., 12., 19., 26., 9.30 és 10.30 óra KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknek. Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847 Részvételi díj: 800 Ft/család Október 6. ÜNNEPI EMLÉKMŰSOR AZ ARADI VÉRTANÚK TISZTELETÉRE Aradi udvar: 9.45 óra Térzene 10 óra Emlékműsor Ünnepi beszédet mond: Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője Szerepelnek: a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai. A műsort rendezték: Halász Katalin és Virág Edit Adrienne. Az iskolai énekkar vezetője: Dóróné Kónya Zsuzsanna Koszorúzás – Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub Hagyományőrző Császár Huszárjai Székely kert: 14 óra EMLÉKEZŐ MENET - Útvonal: Hevesi Sándor Általános Iskola – Munkás út – Székely kert Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub Hagyományőrző Császár Huszárjai, a Hevesi Sándor Általános Iskola pedagógusai és diákjai A nyergestetői szabadságharcosok emlékfenyvesénél ünnepi beszédet mond: Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője A Székely kerti megemlékezés szervezője: a Polgári Kanizsáért Alapítvány Október 6., 18 óra ZLATKO ŠTRFIČEK HORVÁT NÉPI FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Dénes Sándor polgármester. Közreműködik a Fityeházi Hagyományőrző Népdalkör Megtekinthető október 24-ig az Ősze András galériában Október 7., 11 óra KICSI GESZTENYE KLUB - zenés mesejáték. Belépődíj 2 490 Ft, 2 990 Ft, 3 490 Ft. Jegyek válthatóak a www.kicsigesztenye. jegy.hu oldalon. (A jegyet minden korosztálynak meg kell váltani, még akkor is, ha a gyermek ölben ül az előadás alatt.) MedgyASZAy Ház Október 7., 19 óra Gondola-T - A nagykanizsai Štobos tamburazenekar 10 éves jubileumi koncertje. A belépés díjtalan. Móricz ZSIgmond MűvelődéSI Központ Október 4., 18 óra Idősek napja – Bajcsai Művelődési Ház Köszöntő, Zalagyöngye Táncegyüttes, Müller Katalin – ének, vacsora, zenés mulatság Cziczeli Ferenccel Október 5., 18 óra Idősek napja - Móricz Zsigmond Művelődési Ház Köszöntő, Szikrák Táncegyüttes, Müller Katalin – ének, vacsora, zenés mulatság Cziczeli FerenccelProgramajánló Szept. 28. - okt. 4. 16:00 A lego NINJAgo FILM szinkr., amerikai-dán animációs film (100’) Szept. 28. - okt. 4. 18:00 KINGSMAN: AZ ARANYKör szinkr., angol-amerikai akció-vígjáték (141’) Szept. 28. - okt. 4. 18:15 VIKtórIA KIrályNŐ ÉS ABdul szinkr., angol-amerikai film (106’) Szept. 28. - okt. 4. 20:00 tulIpáNláZ szinkr., angol-amerikai romantikus dráma (105’) Szept. 28. - okt. 4. 20:30 AZ szinkr., amerikai horror (135’) Szept. 28. - okt. 4. 20:30 egyeNESEN át szinkr., amerikai thrillerSZepteMBer 28.- október 4. Műsora A boldogság ára A 17. századi Amszterdamba repíti a nézőket a Tulipánláz című romantikus dráma, amelyben az Oscar-díjas Alicia Vikander és a kétszeres Oscar-nyertes Christoph Waltz is feltűnik. A Deborah Moggach bestselleréből készült film főszereplője Sophia, akinek feleségül kell mennie egy vagyonos és befolyásos kereskedőhöz. A lánynak a házasság az anyagi biztonságot és egyben a boldogtalanságot is jelenti. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba keveredik a fiatal festővel. A két szerelmes mindent kockára téve befektet a tulipán kereskedelembe, abban bízva, hogy a keresett pénzen felépíthetik közös jövőjüket. Ezt ajánljuk! A Cinema NagykanizsaDr. Papp Lajos szerdán tart előadást a HSMK-ban 2017. 09. 29. | 9 Kultúra Nagykanizsán és környékén a legtöbb háza Németh Bernadettnek van – igaz, most még csak papíron, de azok az épületek, amelyeket a szabadidejében rajzol, az első ceruzavonástól az utolsóig az övéi. A látványtervek nem csak vonalak és méretarányok összessége: mindegyikből Bernadett álomotthona köszön vissza. A Kanizsai Dorottya Kórházban szeptember elején megnyílt kiállításon, amely az egészségügyi dolgozók alkotásaiból, gyűjteményeiből adott ízelítőt, az egyik tablóra – a fotók, a portrék és a természetrajzok mellett – látványtervek is kerültek. A húszas évei elején járó Németh Bernadett különleges hobbija még gyerekkorában kezdődött: művészeti iskolába járt, ahol az emelt számú rajzórákon sok más mellett épületeket is tervezett az osztály. Meglepő módon, a tanulók nem riadtak meg a kihívástól, ami a geometriai ismeretek mellett elsősorban jó térlátást igényelt. Bernadett különösen élvezte és várta is ezeket a feladatokat – neki már akkoriban is az egyik, lakáskultúrával foglalkozó magazin volt a kedvenc olvasmánya. – Amióta dolgozom, nem nagyon van időm épületek tervezésére, de iskolásként a szüneteim nagy része ezzel telt. Mindig is szerettem nézegetni az ilyen témájú újságokat, közben pedig óhatatlan, hogy az ember ne képzelje el, milyen lenne az ő álmai otthona? Innen is jött az ötlet: ha úgyis csak egy álom, akkor legalább megrajzolom magamnak. Ebben nagy segítséget jelentettek a rajzórán tanultak. A téma iránti érdeklődése ellenére Bernadettet nem foglalkoztatta az építész pálya, de egy időben gondolkodott azon, hogy lakberendező lesz. Az élet aztán másfelé sodorta, szenvedélyéről azonban nem mondott le: nemrég költözködött, így most minden lehetőség adott ahhoz, hogy kiélje az ilyen jellegű kreativitását. – Az asztalosunkat már a közös munka elején mindenféle tervvel elhalmoztam, de nem vette zokon – örült, hogy végre nemcsak a saját vázlataira kell támaszkodnia, hanem egészen konkrét elképzelések szerint dolgozhat – meséli nevetve. – Persze, mivel nem újonnan épült házba költöztem, ezért bizonyos értelemben meg van kötve a kezem az épület adottságai miatt, de végeredményben ez is egy kihívás. S hogy milyen is egy hobbi-látványtervező álomotthona? Nos, ami azt illeti, több is van neki belőle, de a közös jellemzők alapján elmondható, hogy Bernadett a modern irányzatokért rajong. – A magas tetőket például nem szeretem, de ennek igazából praktikus okai is vannak: a látványterveken elég nehéz megrajzolni őket, főleg az én házaim esetében, ahol az egyes lakrészek majdhogynem önálló elemként kapcsolódnak egymáshoz. Szóval, a lapos tetők híve vagyok, és a sok-sok ablaké, hogy minél több fény jusson a helyiségekbe. Szintén külső sajátosság a téglaburkolat, az ilyen típusú díszítőelem szinte egyik épületről sem hiányzik, szerintem nagyon feldobja egy ház kinézetét. Bernadett általában egy ültő helyében, néhány óra alatt elkészül egy tervvel. Az ihletet a magazinokból vagy az életből meríti, aztán ceruzát ragad: akkor még fogalma sincs, hány emeletnél köt ki, lesz-e beltéri medence a lakásban, vagy épp mélygarázs. – Rendszeresen buszozom, és sokakkal ellentétben én általában nem a telefonomat nyomogatom utazás közben, hanem azokat a házakat figyelem, amik mellett elhaladunk. Az új építésűeknél mindig felcsillan a szemem – hátha egyszer nekem is lesz egy. Persze, ilyenkor azt is alaposan megnézem, milyen az épület környezete, hiszen az is rengeteget hozzátesz egy otthon atmoszférájához. A lány néha tovább is megy a tervezgetésben, és alaprajzot fabrikál, hogy minden szobának és berendezésnek meglegyen a pontos szerepe. Arra a felvetésre, hogy az álomotthonba saját alkotókuckónak is szorítana-e helyet, mosolyogva felel: ha a munka mellett marad idő a tervezgetésre, mi sem természetesebb. NEMES DóraA hobbi-látványtervező álomotthona Németh Bernadett: A lapos tetők híve vagyok, és a sok-sok ablaké, hogy minél több fény jusson a helyiségekbe (Fotók: Gergely Szilárd) Álomotthon luxuskivitelben. Egy házterv a sok közül 10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem A közmédia egyik érdeme, hogy néha normális filmeket is műsorára tűz. Olyanokat, amiket nem csak két sör közt, napi agyreszetként bámulhat bután a kereskedelmi televíziózásban – no meg magától is – amortizálódott publikum, félúton Rolex Laci és a nemi identitásválsággal küzdő, korszerű politikusnemzedék, vagy éppen a Mátyás király tér és az éjjel-nappal züllött Budapest között. Egy hete az Anyám és más futóbolondok a családból ilyen volt: egy film, amit tananyagba kellene iktatni. Magyar alkotás (rendező: Fekete Ibolya), amely humorral és érzelemmel, nem didaktikusan, egy család történetét (is) elmesélve, végigvezet a magyar XX. századon. Trianontól Kádárig, s picit tovább. Menekülésről menekülésre – hol fizikailag, románok, nácik és kommunisták elől, hol lelkileg, magunk elől szökve. Ez a bujkálás évszázada volt: mindig üldöztük egymást; az egyenruhacsere csak néhány görénynek sikerült, a többiek szívtak, s akkor még nem füvet, mert nemhogy az, Technokol sem volt. És amit az y generáció nem érthet, az sokaknak lelket vájó forró seb, család- és magántörténet – s nem (csak) történelem. A harsányburkolt nácizás, komcsizás, zsidózás, s tán a buzizás mögött is ott a XX. század valamennyi nyomora, ami kísér(t) bennünket, ha tetszik, ha nem. Mi a XXI. századot az előzőből itt maradt tollal írjuk, s persze, hogy serceg, karistol. Sikít a papír, ha egyáltalán. Már nem az a kérdés, hogy ma, full szegényen, visszaadnánk-e a meggyötört, könnyes szemű asszonynak a megtalált, néhány bankót rejtő pénztárcáját – benne élete vagyonával, ami jelképnek borzalmas, de naturálisan tényszerű - az Állami Áruházban, hanem az, hogy miért akarjuk elvenni tőle. Mert el akarjuk, semmi kétség, erre buzdít minket a kor: szerezz!, vedd el! – pénzt, érzelmet, hatalmat, bármit. Az vagy, amit megeszel – ezeregy értelemben. Az éjszaka meséi. Márai ugyan, de mi is mondhatnánk: sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani. Az irodalom visszavág: valóság lesz. A jó hír, látjuk a filmben, hogy traumáink megszépülnek, bár aki sebet vet (sic!), vihart arat. Kifordított kacagányok alatt süvít a szél, öltönyök és kosztümök mögött ott a pőrén riasztó ember (ecce homo!), a BMW-indítókulcson meg még a Polski-logó fityeg. VadKelet Nyugaton, és sajnos ennek most nemcsak erkölcsi relevanciája van, hanem társadalmi, politikai is, de hagyjuk, az már XXII. századi film, amit, rossz esetben, Ali mesél majd a huszonegyedikről. Magyarországon. Kórkép: baba és a negyven tapló; demokratikus kollaboráció. Polgár Ernőnek, sajnos, igaza van. A XX. század, ahonnan érkeztünk, több rossz embert csinált, mint amennyit elpusztított. Ahogy éltünk, úgy már nem lehet, ahogyan kellene, még nem tudunk. Egyet tehetünk: kikapcsoljuk a tévét, becsukjuk a laptopot, s kinyitunk valamit magunkban – azt a 21 grammot, ami, lehet most is, de halálunk óráján biztosan mérlegre kerül. (Imádkozzál értünk; ámen.) Így éltük túl a XX. századot, és ez a recept most is. Minden más csak történelem. Anyám és más futóbolondok a családból Hogy milyen volt a XX. század? Szar. Nyögjük, ma is. De, így utólag persze, már mosolyogni is lehet rajta. A mosoly mögött ott a komor magántörténelem. Ónodi Eszter, Bartsch Kata és Kerekes Viktória (Fotó: Szlovák Judit / Vertigo Média) PÉTER Árpád 2017. 09. 29. | 11 Interjú - A közönségnek tetszett a koncert. Ön hogy érezte magát? - Nagykanizsán nem koncerteztünk még, s ilyenkor mindig izgalommal várjuk, mi fog történni. A szervezés profi volt, a közönség kedves, így jól éreztük magunkat, attól függetlenül, hogy viszonylag korán kellett játszanunk. Fényes nappal mindig nehezebb megmozgatni a publikumot, mint az esti órákban. - A sikeres előadóknak a nyári időszak a fesztiválokról, az állandó fellépésekről szól. Lehet ilyenkor pihenni? - Áprilistól durván októberig nem igazán pihenek, valóban intenzív időszak. Nem sok mindenre jut időm. A szülinapomat például a 4-es út mellett egy padon ünnepeltem..., a barátaimén pedig nem tudtam ott lenni. Most szeptember van, érzem, hogy a határaimat feszegetem fizikailag és szellemileg is egyaránt. A rengeteg utazás, a nem alvás, a „bulizás” megterhelő dolog, de nem sajnáltatni szeretném magam, mert a koncerteknek élek. Szerencsére idén januárban két hetet sikerült pihennem egy bakancslistás helyen, ez kicsit feltöltött egész évre. - Több előadóval is készített már közös dalt, így Horváth Tamással, Kállay-Saunders Andrással, a New Level Empire-rel, nemrég pedig fellépett a Halott Pénz előtt. Van olyan ismert zenész, akit a barátjának tart? - A felsorolt előadókkal mind jó viszonyt ápolok. Sőt, nálam a közös munkát úgy kell elképzelni, hogy csak a várható siker, vagy a pénz miatt nem csinálok senkivel közös dalt: a haverság, a barátság az első. - Új szövegstílust alkotott, mondjuk a Csodával, a Veleddel vagy a Halhatatlanokkal. Merészség volt ezt bevállalni? - Pengeélen járok a dalszövegeimmel, mióta az eszemet tudom. Ezekbe a szövegekbe nincs belekódolva az óriási siker, mint egyes limonádé pop dalokba, mégis úgy érzem, rengeteg helyre eljutottak, sőt igazából sokkal nagyobb sikereket értek el, mint az várható lett volna. Én viszont ilyen vagyok, ezt tudom, így szeretem csinálni. A mai napig meglep embereket, mikor mondom, hogy én írom a szövegeket. Nekem ez természetes dolog, másnak nem. Mondanivalóban kicsit tényleg kívülállónak számítok a közízlést tekintve, na de nem magam tartom emiatt őrültnek. - Ezért lehet, hogy az idősebbek körében a legnépszerűbb? - Így van, és erre nagyon büszke vagyok. Már 25 évesen kaptam egészen megható leveleket 40-50 éves emberektől, és ez a mai napig sem változott. A nehézsége is megvan a dolognak, hiszen ennek a korosztálynak már nem a bulizásról meg a koncertekről szól az élete, szóval jegyeket eladnom néha keményebb dió. Egyébként, hogy egy kicsit személyesebb dolgot is említsek, gyerekkorom óta valamiért idősebb emberek vesznek körül. Tíz évesen 20 évesekkel fociztam, 20 évesen 30 évesekkel zenéltem. Egyébként látható, hogy az idősebb korosztály értékeli a mondanivalót, ez általában hiányzik nekik, és sokan megtaláltak valamit az én dalaimban. - Más vizek… Mit érzett, amikor megtudta, hogy Budapest visszalép a 2024- es olimpia rendezésétől? - Ez kemény ügy. Írtam egy himnuszt a magyar csapatnak Halhatatlanok címmel, szóval, ami a sportolókkal történik, az engem mindig jobban megérint. Az olimpia kapcsán vegyes érzéseim vannak, voltak. Nyilván óriási élmény lehetne mind a sportolóknak, és egyben a magyar nemzetnek egy hazai olimpia, de én sem a megrendezés, sem a nem- megrendezés mellé nem tudtam odaállni, pedig az előbbi kapcsán kaptam felkéréseket is. Ennek a döntésemnek pedig egyszerű oka van: nem vagyok se közgazdász, se szakértő, így igazából fogalmam nincs arról, hogy ténylegesen mivel járna jól Magyarország. De az eseményeket elnézve, nem csak a 10 millió fociszakértő országa, hanem most már az olimpiai rendezés hozzáértői is lettünk egy kis időre. Viccet félretéve, az érzelmeken túl ez szerintem kőkemény gazdasági kérdés, aminek a pozitív vagy negatív kimenetelét a hétköznapi ember nem látja. Én meg nem szoktam okoskodni, ha valamihez nem értek... MIKO-BARÁTH György Idén nyáron volt öt éve, hogy egy kazincbarcikai fiatal, táskányi ruhával és – saját elmondása alapján – egy hitelre vásárolt televízióval elindult a fővárosba szerencsét próbálni. Deniz, azaz Rizner Dénes nem akart meg- alkudni: dalai nem az utóbbi időben divattá vált sablonokra épülnek, nem kizárólag a szerelemről rappel, közhelyeket puffogtatva. Ezt a kétszeres Fonogram-díjas előadó bizonyította a bor- és dödöllefesztiválon is. „Nem szoktam okoskodni, ha valamihez nem értek...” Deniz Kanizsán. „Az idősebb korosztály értékeli a mondanivalót” (Fotó: Gergely Szilárd) 12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MagazinAZIN Csillagszemű juhász, Többsincs királyfi, Világszép Nádszál Kisasszony, A kis gömböc – a képzelet világának szereplői. Vagy mégsem? Gyermekünk, az óvónő, az idős úr a harmadikról, vagy éppen mi magunk vagyunk ezen történetek szereplői. Szeptember 30-án - Benedek Elek születésnapján – ünnepeljük a népmese napját. „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” A Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásának részlete rávilágít a nagy mesemondó munkájának elévülhetetlenségére, a magyar gyermekirodalom megteremtésének fontosságára. Benedek Elek népmese- és népmonda- feldolgozásaival olyan örökséget hagyott ránk, amit ápolni és használni kell. Erre kitűnő helyszín az óvoda, ahol központi szerepet játszanak a néphagyományok, így az egykor szájról-szájra terjedő népmesék is. A mese ugyanolyan fontos a gyermek életében, mint a játék, hangsúlyozta Sifter Józsefné, a Boldog Donáti Celesztina Óvoda vezetője. A piarista intézményben fontos a mindennapi mesélés, és azért, hogy a gyermek érezze a felnőtt közelségét és jelenlétét, az óvónők élő szóban mesélnek a lurkóknak. S hogy miért is fontos ez? A gyermek látja a mesélő arcát, mimikáját, így könnyebben el tudja képzelni a történetet. Az óvodában leginkább bábozással segítik a képzelet szárnyalását, képi illusztrációt nem használnak, hiszen az megköti a gyermek fantáziáját. Hol volt, hol nem volt… - már a mese kezdetével átlépünk a csodák kapuján, ahol a gyermek feltöltődik, érzelmi biztonságot kap. A kisgyermekek ugyanis tele vannak félelemmel, a mesék világában azonban a sokszor meg sem fogalmazott kérdésekre is választ kapnak. - Nagyon fontos erkölcsi mondanivalója is van a mesének. A gyermekek a történeteken keresztül megtanulják, hogyan kell viselkedni, köszönni, hogyan kell szeretetet adni, segítséget nyújtani, miként viszonyuljunk a gonoszhoz, valamint a mesék közösségfejlesztő ereje sem elhanyagolható - fogalmazott az óvodavezető. Az intézményi kereteken túl a mesélés másik fontos színtere az otthon. Az Artner családban nagy szerepe van a mesének. Az édesanya, Henriett igyekezett mindig a lányai életkorának megfelelő mesét kiválasztani az esti ellazuláshoz. Höcögtetőkkel, babusgatókkal, mondókákkal kezdték a mesevilág megismerését, manapság pedig már az öt éves Odett, és a nyolc éves Noémi választ kedvenc történetet estére. Henriett azt mondja, ő inkább a kortárs, érzelmi intelligencia-fejlesztő meséket részesíti előnyben, de az édesapa, Attila legtöbbször saját történeteket mesél. Ilyenkor a népmesei elemeket felhasználva - a lányok főszereplésével - kalauzolja el a gyermekeket a fantázia világába. A mesemondás egy kis gyakorlással tanulható, mondják a szakemberek. Kardos Ferenc, a Halis- könyvtár igazgató-helyettese évtizedek óta mesél a gyermekeknek. Az író azt tapasztalja, hogy most már sokkal interaktívabban kell ezt tenni. A régi nagy mese- Varázseszköz – használjuk Várfalviné Mércz Rita óvónő mesél és bábozik a gyerekeknek (Fotó: Gergely Szilárd) Sifter Józsefné Artner Henriett és Odett 2017. 09. 29. | 13 Magazin mondók hagyományát folytatva a néprajzkutatónál több történetből, a hallgatóság ötleteit is figyelembe véve szokott összeállni az aktuális mese, amelyben vannak próbák, átváltozások, varázslat és csoda, vagyis megjelennek a népmesei elemek. A gyermeknek el kell tudni képzelni a hallottakat, a fordulatokat, hiszen ha nincs megfelelő képzelőereje, nem tudja másként is szemlélni a dolgokat, és ez kihat a személyiségfejlődésére, magyarázta K ardos Ferenc, akivel egyetért dr. Boldizsár Ildikó író, mesekutató is, aki egy korábban a Kanizsának adott interjújában kiemelte: ha nem segítjük hozzá a gyermeket – a mese által - a belső képkészítéshez, a képzelet kiszélesítéséhez, akkor felnőttként ez az ember mindig kívülről várja majd a segítséget, nem tudja elképzelni többek között a saját életét sem. A meseterápiával is foglalkozó szakember szerint a mese egyfajta lélekfrissítésként is funkcionálhat, amelynek segítségével az ember rá tud nézni saját magára és a világra a különböző történeteken keresztül. Aki nem hiszi, járjon utána… VUK Anita használjuk minden nap! Kardos Ferenc dr. BoldizsárIldikó A PROGRAM: ARADI UDVAR 9.45 Térzene 10.00 Emlékműsor az aradi vértanúk tiszteletére Ünnepi beszédet mond: Cseresnyés Péter, államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője Szerepelnek: a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai A műsort rendezték: Halász Katalin és Virág Edit Adrienne Az iskolai énekkar vezetője: Dóróné Kónya Zsuzsanna Koszorúzás Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub Hagyományőrző Császár Huszárjai SZÉKELY KERT 14.00 Emlékező menet Útvonal: Hevesi Sándor Általános Iskola – Munkás út – Székely kert Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub Hagyományőrző Császár Huszárjai, a Hevesi Sándor Általános Iskola pedagógusai és diákjai A nyergestetői szabadságharcosok emlékfenyvesénél ünnepi beszédet mond: Cseresnyés Péter, államtitkár, Nagykanizsa és a térség ország- gyűlési képviselője A Székely kerti megemlékezés szervezője: a Polgári Kanizsáért Alapítvány Kérjük, hogy koszorúzási szándékukat 2017. október 5., 12.00 óráig előzetesen jelezzék a Kanizsai Kulturális Központ elérhetőségein: 93/311-468; e-mail: hsmk.nk@ kanizsaikultura.hu Dénes Sándor Nagykanizsa MJV polgármestere „Ébren légy, magyar: őrt ki fog állni, ha nem te, hazádért?” (Vörösmarty Mihály) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt és kedves családját 2017. október 6-án az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc hősi halottainak tiszteletére rendezendő megemlékezésekre. 14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés A város egyetlen komplett szolgáltatást nyújtó klubja a Szan-Dia Ha eldöntötte, hogy jó alakot, kitűnő közérzetet szeretne, egészséges életmódot kíván kialakítani, fogyni, vagy erősödni akar, látogassa meg klubunkat! Nagykanizsa szívében talál meg bennünket egy családias környezetű és egyben sokszínű szolgáltatásokat nyújtó, igényesen kialakított sportlétesítményben. Ajánljuk egyéni és csoportos foglalkozásainkat, kezdje a kiválasztott edzésformát állapotfelméréssel, vagy kérjen útbaigazítást személyi edzőinktől. Látogassa: Kondi-fitness-kardió részlegünket, várjuk spinning óráinkra, az aerobik foglalkozások pedig a legújabb trendek szerint a legjobb oktatókkal zajlanak. Ha csak kikapcsolódni vágyik, próbálja ki a nemzetközi szintű squash pályáinkat, vagy relaxáljon wellness részlegünkben, hol úszómedence, szauna, gőzfürdő és jacuzzi szolgálja pihenését. Minden korosztályt szeretettel várunk – a babaúszástól a szép korúak személyre szabott edzéséig. Őszi nyitva tartásunk október 1-től Hétfőtől-péntekig 7-22-ig Szombaton 9-18-ig,. Vasárnap 10-16-ig Folyamatosan lehet még jelentkezni kezdő fitness (tánc és torna), manótorna (3-4) és ovitorna (5-6) csoportjainkba. Ahol megtalál bennünket: Kinizsi u.21. Tel.: 06-93-787-737 vagy a facebookon: Szan-Dia FWK MEGHÍVÓ III. Kanizsai Mézes Napra Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület közös szervezésében, nemzetközi méhészkonferencia megtartására kerül sor. Időpontja: 2017. Október 14. (9.-tól 14.00 óráig. ) Helyszín: Medgyaszay Ház,8800 Nagykanizsa Sugár u 5. Téma: BIOLÓGIAI VÉDEKEZÉS A VARROA ATKA ELLEN Előadók: Dr. Hegedűs Dénes az OMME szakmai elnökhelyettese. dr.sc. Velimir Glumac dr.vet.med./Horvátország/ prof.dr.Vlasta Jenčič/Szlovénia/ A konferenciát Bross Péter az OMME elnöke méhészeti helyzetképpel és aktualitásokkal zárja. Az előadás ideje alatt, a helyszínen mézkóstoltatást, méz mézes italok- és méhészeti eszköz vásárt tartunk. Mézes sütemények vásárlására is lesz lehetőség. A rendezvény látogatása mindenki számára ingyenes. Méhésztársi barátsággal várunk minden méhésztársat és érdeklődőt! További információt illetően rendelkezésre áll: Somogyi Gyula elnök: +36 30/287-8410 Októbertől a korábbi évekhez hasonló, színvonalas műsorral szeretné szórakoztatni közönségét a Kanizsai Kulturális Központ. Ahogy azt már megszokhatták, ismét élvonalbeli színművészek játékát élvezhetik az előadások során. Csak néhány név a számos remek színész közül: Bencze Ilona, Hirtling István, Zsurzs Kati, Hegyi Barbara, Koltai Róbert, Bereczki Zoltán, Pokorny Lia, Őze Áron, Szulák Andrea, Hernádi Judit, Vándor Éva, Kovács Patrícia, Besenczi Árpád, Mikó István, tudtuk meg Marics Zsuzsanna művelődésszervezőtől. Több sikerdarabot is bemutatnak a központban: Életrevalók, Az ajtó, A képzelt beteg, A lepkegyűjtő, Valami csaj(ok), Pál utcai fiúk, Acélmagnóliák, Augusztus Oklahomában, Hazudni tudni kell, Sose halunk meg. Régi bérletét október 5-6-9– én újíthatja meg a HSMK-ban, új bérletet pedig október 10-11- én vásárolhat, naponta 9 és 13, illetve 14 és 18 óra között. PR Bérlet Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején, 30 nm- es helyiség irodának, vagy egyéb célra kiadó. Megközelítés a Kazinczy utca felől, ingyenes parkolási lehetőség! Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214. Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején, 40 nm- es helyiség irodának, vagy egyéb célra kiadó. Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214. Oktatás A nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat horvát nyelvtanfolyamot indít. Érdeklődni: munkanapokon 17 óra után a 0630/900-0854 telefonszámon lehet. IngaNGAtlAN Kb. 70-100 m2 családi házat (nem osztatlan közösben) vásárolnék Nagykanizsán, az Eötvös tér környékén, vagy a Katonaréten kb. 200-400 m2-es telekkel. Tel.:30/988- 5957. ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű, 3. emeleti, jó állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás, pincerésszel. Alacsony rezsi, a közös költség 8.538.-Ft. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 20/9363-076 mobilszámon lehet. SZOlgáltatás Megbízható, munkájára igényes hölgy Nagykanizsán takarítást vállal. Tel.: 0620/567-0373. Kezdődik a Színházi Évad a Kanizsai Kulturális Központban! ÓRAreND 2017. SZepteMBertől hétFő Kedd SZerdA CSÜTÖrtÖK péNteK 8.30 Spinning Spinning Spinning/ 17.00 Spinning Spinning 18.00 Spinning/* Spinning/ Spinning/* Spinning Spinning/ hétFő Kedd SZerdA CSÜTÖrtÖK péNteK 8.30 Konrád-trX Konrád-trX Konrád-trX 18.00 eszter – Fitt alak Konrád- trX eszter- Fitt alak Konrád - trX 19.00 Konrád-Crossfit Konrád-Crossfit Konrád-Crossfit Belakták új helyüket a Thúry Vitézlő oskolások – már kiállításra és rekordra készülnek. Az 1945 előtti tankönyveiket hamarosan a könyvtárban lehet majd megnézni, áprilisban pedig a szablyavívás rekordját szeretnék felállítani. Múlt pénteken Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő volt a vendégük. Több tucatnyi, 1945 előtti tankönyvet és füzetet gyűjtöttek össze a vitézlő oskola tagjai. Ezeket a jövő hónapban bemutatják a könyvtárban, de a kiállítást szeretnék majd iskolákba is elvinni. De nemcsak ezt tervezik a Thúry Vitézlő Oskolában, hanem rekordkísérletre is készülnek. A 8. Thúry Portyán, jövő áprilisban a szablyavívás csúcsát szeretnék felállítani. Az a céljuk, hogy legalább 447 kisiskolás vívjon habszivacs szablyával, ám ez csak a kezdet. - 447. évfordulója lesz Thúry György halálának. Nagyon szeretném, hogy ez a rekordkísérlet készítse elő azt, hogy a 450. évforduló alkalmával Orosztonyban, a harctéren majd igazán sok, akár ötszáz ember is ott legyen - mondta Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője. A hagyományőrzők a régi barlangból májusban költöztek az Ady utcai oskolába. Mostanra már belakták az új helyet, ahol Cseresnyés Péter volt a vendégük, aki szerint érdemes mindenkinek betérni ide. - Minden egyes zuga ennek az emeletrésznek lehetőséget ad arra, hogy valaki egy kicsit a magyar múltba kalandozzon, vagy abba a mesevilágba, amit mi a sajátunknak tudhatunk – fogalmazott a politikus. Az új hely alkalmas arra, hogy ne csak az oskolások eddzék rendszeresen testüket és szellemüket, hanem bárki csatlakozhasson hozzájuk, akár óvodai testnevelés, akár iskolai honismereti óra keretében. 2017. 09. 29. | 15 Nálunk Megnyílt a Zala Megyei Neuropathia Centrum Kanizsán. Az új központban a diabétesz egyik szövődményének számító idegsorvadás korai felismerése lehetséges, ez pedig jelentősen hozzájárulhat a lábamputációk számának csökkenéséhez. Magyarországon naponta 10 alsóvégtag-amputációt végeznek, a neuropátia több százezer cukorbeteget érinthet az országban. Az idegsorvadás felismerését segíti a Wörwag Pharma Kft. által adományozott négymillió forint értékű készülék, amely a hőérzékelés mértékét méri a vékony idegrostokon. Mint arra dr. Kádár Éva ügyvezető igazgató rámutatott, a neuropátia előfordulása általában 25-50 százalék a cukorbetegek körében, amely, ha azt nézzük, hogy Magyarországon hét-nyolcszázezer cukorbeteg van, akkor legrosszabb esetben 400 ezer neuropátiás beteget jelenthet. A Kanizsai Dorottya Kórházban különböző eszközökkel és módszerekkel eddig is kezelték a neuropátiás betegeket. A most megnyílt centrum azonban minőségi továbblépést tesz lehetővé a szövődmény felismerésében. Rekordra készülnek AJÁNDÉK EGY EMLÉKÉRT! A Kanizsa Rehab Nonprofit Kft., régi nevén Szociális Foglalkoztató, „CSÖKI” kéri, hogy aki valamilyen fotóval, újságcikkel, írásos dokumentummal, vagy csak egy történettel rendelkezik a régi foglalkoztatóról, hozza be hozzánk (ha akadályoztatva van, szívesen el is megyünk érte)! 2017. október 13-ig (péntekig) várjuk Önöket! Minden segítőt megajándékozunk egy nálunk készült termékkel! Címünk: Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. (volt Hámán Kató Lánykollégium a Mező Gimnázium mögött, tel: 93/509-740) A Péterfyben járt a Fradi. Kedden délután a nagykanizsai általános iskola adott otthont a Fradi Suli Programnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok játékos körülmények között megismerjék a Ferencváros múltját és mostani sportolóit. A programban részt vesznek a klub jelenlegi játékosai, edzői és még élő legendái is. A Péterfyben Bognár István labdarúgó és Soós László jégkorongozó képviselte a zöld-fehéreket. - A tanulás és a sportolás jelentőségét hirdeti a klub, és ez a fontos üzenet általunk az ország minden pontjára, illetve a határon túlra is eljut – mondta el Bognár István. Itt járt a Fradi Neuropátiás központ nyílt Minőségi továbblépést jelent az új készülékKalandozás a magyar múltban. Vörös András és Cseresnyés Péter 16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásOktóberi fogadóórák Polgármester, alpolgármesterek Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2017. október 4-én (szerdán) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapot tart 2017 október 11-én (szerda) 8.30-12 00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2017. október 25-én (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Képvis elők Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. október 4-én, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu. Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. október 26-án, (csütörtökön) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.). Dénes Sánd or a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. október 12-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.). Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.)Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17-18 óráig a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Jerausek iSTván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. október 2-án, (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Karádi Ferenc a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. október 2-án (hétfő) fogadóórát tart 16 órától a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17 órától Miklósfán a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.). Tóth Nánd or a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2017. október 2-án (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2017. október 2-án, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com www.kanizsatv.hu www.kanizsaujsag.hu A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint Személy és vagyonőr betanított munkás megegyezés szerint Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint Varrónő betanított munkás megegyezés szerint Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint Tanító felsőfokú megegyezés szerint Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint Csavarbolti eladó betanított munkás megegyezés szerint Lámpagyári szakmunkás betanított munkás megegyezés szerint Pultos szakmunkásképző megegyezés szerint Kőműves szakmunkásképző megegyezés szerint Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról: Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláS Piaci árak Kanizs án alma 180-300 Ft/kg árvácska 150 Ft/tő körte 200-300 Ft/kg vöröshagyma 180-300 Ft/kg kukorica 100-120 Ft/cső 2017. 09. 29. | 17 Szolgáltatás Ne feledje felköszönteni ismerőseit! Szeptember 30., szombat Jeromos, Médea A Jeromos görög eredetű, jelentése: szent nevű. A Médea görög eredetű, jelentése: bölcs asszony.Október 1., vasárnapMalvin Germán eredetű, jelentése: a jog barátja.Október 2., hétfő Petra A Petronella önállósult becézője. Héber-görög- latin eredetű, jelentése: kőszikla.Október 3., kedd Helga Germán eredetű, jelentése: egészséges, boldog.Október 4., szerda Ferenc, Edvin, Zóra A Ferenc francia-latin eredetű, jelentése: francia. Az Edvin germán eredetű, jelentése: az örökös barátja. A Zóra szláv eredetű, jelentése: hajnal.Október 5., csütörtökAurél, Galina Az Aurél latin eredetű, jelentése: aranyos. A Galina görög-orosz eredetű, jelentése: nyugalom, csend, béke.Október 6., péntek Brúnó, Renáta A Brúnó ófelnémet eredetű, jelentése: barna, barnamedve. A Renáta latin eredetű, jelentése: újjászületett. 18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés KAMATTAL 0% Igényelje az MFB európai uniós forrású, 0%-os kamattal elérhető hitelét családi házának, lakásának energetikai korszerűsítésére! Válassza az MFB kiszámítható hitelét, • amely felhasználható többek között szigetelésre, a nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre vagy akár napelem telepítésére is, • amely mindössze 10%-os saját forrás mellett akár 20 éves futamidővel igénybe vehető, • melynek elő-, vagy végtörlesztéséhez felhasználhatja lakástakarék-pénztári megtakarítását, • és amelyhez nem kapcsolódnak további banki költségek! Lenulláztuk a kamatot, hogy Ön csökkenthesse fűtésköltségeit! Csökkentse költségeit az MFB 0%-os hiteleivel! További információ a www.mfbpont.hu oldalon, illetve az MFB Pontokon, vagy hívja az MFB Pont központi információs telefonszámát: +36 1 354-3000 202x270_MFB_kamat.indd 1 2017. 09. 08. 17:18:30 2017. 09. 29. | 19 önkormányzat A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A főépítészi feladatok ellátása a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben meghatározott feladatok ellátása; a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 8. § és 10. §-aiban meghatározott feladatok ellátása; az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló 44/2006. (X. 18.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól szóló 13/2013. (III. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása. Az irányítása alá tartozó személyek száma: 1 fő Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Egyetem, építész mesterképzés szakon szerzett okleveles építészmérnök, vagy azzal egyenértékű szakképzettség, A főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet alapján legalább 8 év szakmai tapasztalat Főépítészi vizsga, vagy az alóli mentesülés (A mentesülés eseteiről és feltételeiről a 190/2009. (IX. 15.) Korm.rend. 4. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (4) bekezdése rendelkezik.) Főépítészi vizsga nélkül legfeljebb a közszolgálati jogviszony kezdetétől számított 6 hónapig látható el. Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, A Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség fenn nem állása, 6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő kikötése kötelező), Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt. Felhasználói szintű számítógépes ismeret. Elvárt kompetenciák: Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség. Nagyfokú terhelhetőség. Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), A főépítészi tevékenység ellátására vonatkozó elképzelést magában foglaló motivációs levél, Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni), Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét, továbbá a főépítészi vizsga meglétét igazoló okmány(ok) másolata. Amennyiben a pályázó főépítészi vizsgával nem rendelkezik, úgy a pályázó nyilatkozata, amelyben vállalja, hogy a közszolgálati jogviszonyának kezdetétől számított 6 hónapon belül a főépítészi vizsgát teljesíti, A legalább 8 éves szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása, A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetlenség vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható, a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 31. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2/188/2017., valamint a munkakör megnevezését: megyei jogú városi főépítész. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését követően – dönt. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghallgatására sor kerül. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat elbírálásának határideje: 2017. november 15. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: A pályázati hirdetmény közzétéve: a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu ), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017. szeptember 14. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a Tisztelt pályázók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. október 31. 16,00 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó. A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon szerezhető. Nagykanizsa, 2017. szeptember 8. Dr. Gyergyák Krisztina jegyző Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Polgármesteri Kabinet Főépítészi csoport megyei jogú városi főépítész munkakör betöltésére 20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor A Kanizsa TV műsora szeptember 30-október 6. Szeptember 30., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Honvéd7, 01:35 Híradó, 01:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Honvéd7, 08:15 Híradó, 08:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Élet-módi, 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 Zenesarok: Németh Norbert hévízi harmonika estje, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 1100 év Európa közepén: Balaton-felvidék (ismeretterjesztő filmsorozat), 20:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:45 Lapozó. Október 1., vasárnap 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 Zenesarok: Németh Norbert hévízi harmonika estje, 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 1100 év Európa közepén: Balaton-felvidék (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Zenesarok: Németh Norbert hévízi harmonika estje, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 1100 év Európa közepén: Balaton-felvidék (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Élet-módi, 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 19:25 1100 év Európa közepén: Vas, Zala (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:05 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 20:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:45 Lapozó. Október 2., hétfő 00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Vas, Zala (ismeretterjesztő filmsorozat), 01:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:05 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 02:30 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 07:55 1100 év Európa közepén: Vas, Zala (ismeretterjesztő filmsorozat), 08:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:35 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 09:00 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:15 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Vas, Zala (ismeretterjesztő filmsorozat), 12:15 Sztárportré – Összeállítás a korábbi vidám pillanatokból, 12:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Székely konyha, 20:10 Kanizsa VSE – MAFC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 21:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:10 Lapozó. Október 3., kedd 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Székely konyha, 01:30 Híradó, 01:45 Kanizsa VSE – MAFC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 02:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Székely konyha, 08:10 Híradó, 08:25 Kanizsa VSE – MAFC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 09:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:25 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Székely konyha, 13:00 Kanizsa VSE – MAFC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 14:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Épí-tech (a házépítők magazinja), 20:35 Aktuális - Hargita, 21:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem. hu, Üzenet, 21:40 Lapozó. Október 4., szerda 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Épí-tech (a házépítők magazinja), 02:15 Aktuális - Hargita, 02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Épí-tech (a házépítők magazinja), 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 09:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Épí-tech (a házépítők magazinja), 13:25 Aktuális - Hargita, 13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:10 Honvéd7, 20:20 Híradó, 20:35 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 21:05 K’arc (kulturális magazin), 21:35 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó. Október 5., csütörtök 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Honvéd7, 01:50 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 02:20 K’arc (kulturális magazin), 02:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Honvéd7, 08:30 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 09:00 K’arc (kulturális magazin), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Honvéd7, 13:05 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 13:35 K’arc (kulturális magazin), 14:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:20 Híradó, 20:35 Hargita, 21:05 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó. Október 6., péntek 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:00 Hargita, 02:30 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:30 Hargita, 09:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:05 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Creative chef Nagy Eszterrel, 13:10 Hargita, 13:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett városi megemlékezés, 20:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:40 Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó. A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 2017. 09. 29. | 21 Sport A Nagykanizsai Judo Klub Röntgen Kanizsa cselgáncsozói a pécsi Vasutas Misina Kupán jártak, a versenyen 16 klub közel 230 indulója vett részt. A NJK-t nyolc cselgáncsozó képviselte és számos éremmel gazdagodtak a kanizsaiak. Aranyérmet szerzett Kele Julianna (diák A 41 kg), Herczeg Zsombor (serdülő 40 kg), ezüstérmes lett Köveskáli Zója (diák D 38 kg), Tamás Levente (diák D 50 kg), Vaska Botond (diák C 45 kg) és Garamszegi Bálint (diák A 49 kg), míg harmadik helyezésnek Bécsi Tamás (diák A 54 kg), valamint Köveskáli Regő (serdülő 48 kg) örülhetett. - A pécsi kupával kezdődött meg a versenyszezon, és a fiataloknak a nyári szünet után remek erőfelmérő volt ez, a nagyobbak pedig már a közelgő országos bajnokságokra hangolódhattak – értékelt az edzői stábból Hóbár Péter. - Kiemelnénk Köveskáli Zója teljesítményét, aki leányzóként a sorsolás szeszélye folytán olyan csoportba került, amelyben rajta kívül csak fiúk voltak, viszont derekasan helytállt, és remek munkával, két nyert és egy vesztes mérkőzéssel ezüstérmet szerzett.Országos bajnoki címet szerzett Botos Károly, a Botos András Ökölvívó Akadémia növendéke a Győrben megrendezett ifjúsági országos bajnokságon. Botos 70 kilogrammban lépett a kötelek közé, és a negyeddöntővel kezdett, melynek keretében a vecsési Kovács Adriánnal mérkőzhetett és nyert 5:0- ás pontozással. Az eldöntőben a szintén Botos-akadémiás, amúgy balatonlellei Dévényi Patrik következett, és ismét Botos Károly kezét emelték magasba az 5:0-ás végeredmény után. A döntőben a kőszegi Jankó Krisztián várt Botosra, és a változatosság kedvéért a kanizsai akadémia növendéke nyerte párharcukat 5:0 arányban, így joggal örülhetett bajnoki elsőségének. - Karcsi mondhatni nagyon jó versenyző alkat, ezt Győrben is bizonyította – mondta edzője, Tóth László. - Van benne akarat, megy előre, ha ez a mentalitása megmarad, a továbbiakban is sok szép sikert érhet még el a ringben. Szerda délután aztán kezdetét vette Nagykanizsán az ökölvívók serdülő országos bajnoksága, amely egészen szombat délig tart a Cserháti-csarnokban. A rendezvény nyitányán derült ki, hogy a bajnokság klubszinten, nem pedig az akadémiák szintjén zajlik, vagyis a majd 130 nevezés egyesületi léptékben jelenthet fontos pontokat az ökölvívás berkeiben. A megnyitó alkalmával Draskovics Szilárd, a Botos-akadémia, egyben a Kanizsa Box Klub vezetője, Erdei Zsolt, a honi sportági szövetség elnöke, valamint Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere köszöntötte a résztvevőket, illetve a szurkolókat. A protokolláris események után aztán már szólították is ringbe az ifjú bokszolókat, így például Hollender Rolandot, a Kanizsa Box Klub növendékét. POLGÁR László A fiúk mezőnyében bizonyítva Nem maradt érmek nélkül az NJK csapata Pécsen sem Szombatig serdülő pofonok záporoznak a Cserháti- csarnokban (Fotó: Gergely Szilárd) Háromszor 5:0 = bajnoki cím Botos Károly elsőséget szerzett az ifjúsági ob-n 22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsport Szabadtéri záró versenynek indult a teni- szezők legutóbbi kanizsai eseménye, ám az eső áztatta szabadtéri pályák miatt fedett pályás nyitó verseny lett belőle. Ebben a helyzetben több versenyző nem vállalta a kemény pályát, azonban így is 13 pár indult, hat különböző településről. A verseny végeredménye. Férfi páros: 1. Pápa Valentin-Szalai Sándor (Nagyatád-Energia Szabadidősport Klub Nagykanizsa), 2. Nagy Csaba-Kondricz Albert (Röpte TC), 3. Kiss László-Tóth Attila (Röpte). Férfi páros 55+: 1. Péntek István-Hofstadter Lajos (Kanizsa TC), 2. dr. Füle Lajos-Kovács Nándor (Energia), 3. Pápa Sándor-Baranyás Zoltán (Nagyatád-Energia). Hölgyek: 1. Henrietta Venturini-Csalló Andrea (Zalaegerszeg), 2. Patard Ágota-Bruncsics Andrea (Röpte-Hévíz), 3. Halász Éva Adrienn-Farkas Viktória (Energia-Zalakaros). - Ezúttal a hölgyek viadala volt a főverseny, erős mezőny jött össze jó mérkőzésekkel, a döntő pedig fordulatos rövidítésben dőlt el, amit a rutinos zalaegerszegi páros nyert meg megérdemelten – fogalmazott Baranyás Zoltán szervező. - Örvendetes volt továbbá, hogy Halász Dávid tanítványai sokat fejlődtek, remélem, az ilyen versenyekkel még több rutint szereznek és még sok örömet szereznek a nagykanizsai tenisznek. Komlón kezdte meg új bajnoki szezonját a Nagykanizsai Izzó SE NB II-es férfi kézilabdacsapata, és a Sport 36-Komló U22 vendégeként jól is startoltak Madarász Péter edző tanítványai, hiszen 30-25-re nyertek. Jól sikerült tehát az új edző, Madarász belépője, aki a nagyatádi Rinyamenti KC kispadjáról került a kanizsaira - a két év után távozó Takács Balázst váltva. A tréner korábban játékosként, valamint az ellenfél csapatának edzőjeként is járt már a dél-zalai városban, illetve Nagyatádról is érkeztek már a keze alatt dolgozó játékosok, mint a kapus Nagyvizeli Norbert, vagy Lebár Bence. Izzó-mezt öltött Bándi András is, aki az Alba-MÁV-Előrétől igazolt Kanizsára, Csalló Ádám legutóbb a Tatai AC-ben, Hári Kristóf az AGROFEED ETO-SZESE Győrben játszott, míg Török Roland a Csurgói KK U20-ban védett. A távozók listáját Dencs Balázs kapus és Dencs Bálint mezőnyjátékos alkották, előbbi a Kaposvári ESE-hez, míg utóbbi a Pécsi EAC- hoz került tanulmányai ottani folytatása miatt. - Úgy fogtunk hozzá a közös munkához, hogy először is szeretnénk egy egységes, ütőképes, gyors csapatot kialakítani – fogalmazta meg elképzeléseit Madarász Péter. - Szeretnénk továbbá elérni azt, hogy a kanizsai, kézilabdát szerető közönséget visszacsalogassuk az Izzó mérkőzéseire. Ehhez remek alap lenne, ha jó kézilabdázással tudnánk kirukkolni. Helyezésbeli elképzelésekbe nem mennék bele, de a vezetőséggel és a játékosokkal közösen megbeszéltük, mégis miként szerepelhetnénk. A legfontosabb, hogy a játékunk legyen olyan, amely kihozza az embereket a meccseinkre. A komlói győzelem jó alap lehet mindehhez, és szombaton akár jöhet is a folytatás hazai környezetben 17 órától a NEKA U20-as legénysége ellen a Zsigmondy-csarnokban. POLGÁR László Azzal párhuzamosan, hogy a Kanizsa VSE OB I B-s férfi vízilabdacsapata szombaton megkezdi szereplését a 2017/18-as szezonban, a klub tagtoborzót is szervez, amely reggel kezdődik a városi uszodában. Az egyesület részéről 9 órától klubtörténeti bemutatóval kezdenek, majd úszásoktatás, illetve vízilabda bemutató következik kicsiknek, nagyoknak - kedvcsináló gyanánt. A program része a Kanizsa VSE–MAFC OB I B-s mérkőzés is, amely 12 órakor kezdődik, és a toborzó vendége lesz a magyar férfi vízilabda- válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás is. A klub részéről remélik, többen is kedvet kapnak ahhoz, hogy szombat délelőtt megismerkedjenek a sportág alapjaival. Tagtoborzó Győztes bemutatkozás A hölgyekre figyelhettek A csinos hölgykoszorú bizonyította, hogy teniszezni is tud 2017. 09. 29. | 23 Sport Az elmúlt héten talán nagyobb várakozás övezte azt, hogy az UFC Nagykanizsa labdarúgócsapata mely ellenfelet kapja a Magyar Kupa főtábláján a legjobb 32 közé jutásért, mint a soron következő bajnokiját hazai pályán a Zalalövő ellen. Nos, a kanizsaiak a Gellénházát kapták az MK-ban, amely mondhatni tényleg jól ismert ellenfél. A lövőieket végül 5-0-ra győzték le a megyei első osztályban Gombos Zsolt tanítványai, hogy aztán vasárnap 16 órától Nemesapátiban következhessen az ősz rangadója, a Csács- NSE–UFC összecsapás. A második fogadja az elsőt, és talán még élénken él az emlékezetekben, amikor április közepén mintegy 600 néző előtt a Nagykanizsa 1-0-ra nyert idegenben, szintén egy fontos mérkőzésen. - Ugyanúgy készülök az ősz rangadójára, mint a többi meccsre, ráadásul az egész csapat számára valamennyi mérkőzés ugyanolyan fontos, így a Csácshoz is a három pontért utazunk – kezdte Nagy Gergő, az UFC támadója a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban. - Ugyan ennek a mecsnek a győztese is három pontot kap, de mindenképpen nyerni szeretnénk. Tavasszal ráadásul a győztes gólt éppen Gergő szerezte az összecsapáson. - Igen, az én találatommal lett 1-0, de az nem csupán a saját, sokkal inkább valamennyiünk érdeme volt. Ha mindenki ugyanolyan elánnal, elszántsággal, küzdeni akarással veti magát játékba, mint áprilisban húsvétvasárnap, akkor nem lesz, nem lehet gond. Fizikálisan abszolút nem lehet probléma, és úgy gondolom, valamennyien átérezzük ennek a mérkőzésnek a súlyát, valamint azt, hogy mivel járhat egy esetleges győzelem. Az utóbbi időben azt érzem, tőlünk mindenki a másikért is küzd a pályán. A kanizsai támadó időközben a góllövő listán az első helyre ugrott kilenc találatával, joggal gondolhatnánk, ez plusz motivációt jelent. - Persze, tisztában vagyok vele, hogy vezetem a mesterlövészek táblázatát holtversenyben, de tényleg csak azt tudom mondani, ez nem csupán a saját érdemem. Vannak mögöttem kreatív játékosok, akik ki tudnak szolgálni, egyben persze a vasárnapi rangadón szeretném növelni a góljaim számát. A hazaiaknál, vagyis nemesapáti oldalon szintén nagy a várakozás, erről árulkodnak Marián Sluka szavai is, aki két esztendeje akár Kanizsára is szerződhetett volna, jelenleg pedig a Csács-Nemesapáti legénységének egyik erőssége. - Igen, felmerült azt hiszem anno a nevem a nagykanizsaiaknál, most azonban a csácsiak voltak azok, akik tényleg utánajártak és el is intézték, hogy a megyében játszhassak – fogalmazott a szlovák labdarúgó, aki egykor az NB I-ben a ZTE mellett a Haladásnál és a Lombard-Pápánál is megfordult.- Kilenc éve élek Magyarországon, magyar felmenőim nincsenek, viszont tartózkodási és munkavállalási engedéllyel is hosszú ideje rendelkezem, úgyhogy nem is értettem, miért olyan komplikált nekem a megyében játszani. Most azonban jöhet a ZTE FC U19-es csapatánál edzőként is dolgozó futballista számára egy vérbeli zalai derbi. - Sajnos a bajnokságban már veszítettünk két pontot, de ugyanilyen fájó volt a Magyar Kupából való kiesésünk hazai pályán a Pilisi LK-val szemben kétgólos vezetésünkről. Itt az idő tehát javítanunk és ezt egy olyan csapat ellen tehetjük meg, melyben vannak szép számmal játék-intelligens focisták, egyben a bajnoki cím legfőbb várományosa. Ezt azért is említem, mert már két meccs után is a kórházban kötöttem ki, maradjunk tehát annyiban, itt minden pontért igencsak meg kell küzdeni. Azért persze kiderült, hogy van pluszmotiváció is a hétvégi rangadó apropóján. - Tényleg nagyon bánt minket a kupabúcsú, ugyanakkor bajnokságbeli 100 százalékos hazai mérlegünket szeretnénk megtartani. Zsoltnak jó csapata van, ugyanakkor mi is nyerni szeretnénk, ezt már megbeszéltük a srácokkal, néhány napja valóban téma a meccs az öltözőben. Egyszerűen fogalmazva annyiban maradtunk, nyerni szeretnénk, mint mindig. POLGÁR László Szatmári Zsolt az év elején lett a magyar női kadet birkózó válogatott szövetségi (vezető)edzője, s azóta nem csupán a Principális-csatornán, illetve a Dunán folyt le sok víz, hanem két korcsoportos világeseményen (egy-egy Európa- és világbajnokságon) is túl van a kanizsai szakember, aki „civilben” a Kanizsai Birkózó SE vezetőedzője is egyben. Ez utóbbihoz kapcsolódva kezdhetjük a történetet, hiszen... - … a megyei közgyűlés a nagykanizsai munkám elismeréseként adományozta nekem a Zala Megye Sportjáért-díjat – egyértelműsítette Szatmári Zsolt a történetet. - Ennek esélyéről még a nyár elején értesültem, vagyis ettől a száltól független a szövetségi edzői szerepvállalásom, amelynek keretében szintén mozgalmas hónapok vannak mögöttünk a válogatott tagjaival közösen. Előbb a szarajevói női birkózó kadet korcsoportos Európa-bajnokságon Szatmári tanítványai két-két arany- és bronzérmet könyvelhettek el, míg a közelmúltban befejeződött athéni világbajnokságról a birkózók három bronzmedált hoztak haza. Díj és érmek kavalkádja Vérbeli rangadó előtt Nagy Gergő vezeti a megyei mesterlövészek listáját Marián Sluka 24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK Lukács Tibor, Páka polgármestere, egyben a Pákai Magyar-Német Baráti Kör elnöke, valamint Bertalan Tibor, Kányavár vezetője első alkalommal mutatta be főzési tehetségét az idei bor- és dödöllefesztiválon. Lukács Tibor elmondta, minden év májusában a közkedvelt csülkös pacalpörkölttel készülnek a pákai háromszenteki búcsúra. Mivel otthon mindig sikert arattak a főztjükkel, úgy döntöttek, a kanizsai érdeklődőket is meglepik ezzel a kuriózumnak számító étellel. A déli harangszóra az is kiderült, jól választottak, és legközelebb dupla méretű edényt hoznak, mert pillanatok alatt elfogyott a pörköltjük. Hozzávalók: Kis adagban nem lehet elkészíteni, figyelmeztetett a pákai polgármester. Egy csülökhöz minimum 3 kg pacal és az ízesítéshez tetszés szerinti mennyiségben füstölt szalonna, só, fokhagyma, fűszerek és gomba szükséges. Elkészítése: A füstölt csülköt előre megfőzzük, a levét félretesszük, mert később azt is felhasználjuk. A pacalt feltesszük főni, befűszerezzük, s majd csak ezután lesz szükség az igazi szakácstudományunkra. Forró zsírban megdinszteljük a vöröshagymát, beleszeleteljük a füstölt szalonnát, a zöldpaprikát, s megszórjuk pirospaprikával. A legvégén hozzákeverjük a megfőtt, kihűlt, fölcsíkozott pacalt és felöntjük vízzel. Amikor úgy megpuhult a pacal, hogy már majdnem ehető, akkor adjuk hozzá a felszeletelt füstölt csülköt a levével együtt. A legvégén a fokhagymát, a gombát és az ízlés szerinti fűszereket is beletesszük, majd készre főzzük. HIRDETÉS GasztroKanizsa heti horoszkóp Kos: 03.21-04.20. Valaki felkeltette az érdeklődését, és pillanatnyilag azt sem tudja, mitévő legyen. Érje el, hogy minél előbb kinyilvánítsa ő is az érzéseit. Bika: 04.21-05.21. Úgy tűnik, elfelejtett mosolyogni mostanában. Ha szükségét érzi, gyakorolja otthon. Legfeljebb a családját is megfertőzi vele.iKrek: 05.22-06.21. Ha folyton titkolózik a párja előtt, előbb-utóbb letöri a kíváncsiságát, és ez sem lesz jó önnek. Varázsolja el más eszközökkel.Rák: 06.22-07.22. Egy kicsit labilisnak tűnik, ha esküvőjének időpontját hozzák szóba a családjában. Ne hitegesse őket, ha nem szánta el magát a nagy lépésre.Oroszlán: 07.23-08.23. Ha úgy érzi, önnek nem jutott ki az élet napos oldalából, akkor tegyen érte valamit. Például gyakrabban közlekedjen az utca napos oldalán. Szűz: 08.24-09.23. Ne sajátítsa ki túlságosan a partnerét, mert nem marad semmi energiája és kedve a munkájához. Adjon neki szabad időt és levegőt egyaránt. Mérleg: 09.2410.23. Ne csak a rossz oldalát nézze a történéseknek. Ha esik az eső, abban is lehet valami jó, mert útközben be lehet nézni mondjuk egy cukiba. sKorpió: 10.24-11.22. Mérlegelje reálisan a helyzetét. Ha nincs megelégedve magával, akkor változtasson. Először is menjen el fodrászhoz.Nyilas: 11.23-12.21. A hétvégén váratlanul feléled önben a féltékenység. Ha nem tudja, mitévő legyen, kérjen tanácsot a legjobb barátjától, de ne toporzékoljon. Bak: 12.22-01.20. Ha ellentmondásos kapcsolatba bonyolódott bele, akkor önnek is kell kimászni belőle, ha akar. Ha nem, akkor értékelje a jó oldalát. Vízöntő: 01.21-02.19. Ne fusson el a tennivalói elől, mert senki sem végzi el ön helyett. Ha azonban végez velük, nem árt, ha új színt visz a kapcsolatába. Halak: 02.20-03.20. Ha nem tud kikeveredni a szomszédjával kialakult konfliktusból, akkor egy kicsit szüneteltesse az ügyet. Csak jókedvében közeledjen hozzá. Lukács Tiborék legközelebb dupla méretű edényt hoznak a csülkös pacalnak Csülkös pacalpörkölt pákai-kányavári módra |