Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.35 MB
2020-12-22 10:21:32
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
596
1154
Kanizsa 2017. 034-037. szám október

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXIX. ÉVF. 34. SZÁm, 2017. október 6.
Pedagógus
nemzedékek
találkozása
A hagyományoknak megfelelően,
idén is köszöntötték a pályakezdő,
a nyugdíjba vonuló és
a díszdiplomás pedagógusokat.
7
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Kanizsai sofőr lett a legjobb Magyarország legnagyobb
kamionos versenyén. Szeli Miklós, az MTLB Müller Kft.
versenyzője ezzel egymillió forintot nyert, és megkapta
az Örökös legjobb kamionsofőr címet is. Az „5 tengelyen
- biztos kézzel” elnevezésű, közlekedésbiztonsági és
vezetéstechnikai versenysorozat döntőjét a hétvégén
rendezték Zsámbékon. A kanizsai kamionos mintegy
500 indulót utasított maga mögé a sorozatban.
Legalább 150 kutyát tartott mostoha körülmények között egy német nő a Zala megyei
Söjtör határában, ahol állatvédők feljelentése nyomán kezdték meg a tenyészet felszámolását.
Az állatok sokszor szűk boxokban, saját ürülékükben feküdtek, a gondozatlan,
elhanyagolt területen az elpusztult kutyák tetemét sem takarították el. A Tetovált Állatmentők,
a Csivava Fajtamentők és az Állatmentő Sereg a rendőrséggel együtt mentette
ki a kutyákat, és befogadók jelentkezését várja. A civilek arra hívják fel a figyelmet:
mindenki, aki szaporítótól vásárol, az állatkínzást támogatja. A Kanizsa kérdése: ugye,
ezt a görényt már végre leültetik…?!
a hét sz áma:
Megdöbbentő!
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Hajnali köd
Ha az ember kicsit
figyel, csodákat
fedezhet fel
a közvetlen közelében.
Varga György (MTI)
felvételén a hajnali
ködben
gyönyörködhetünk
napfelkeltekor
Zalaszentbalázs
határában.
Kanizsa
1.000.000
Fotó: Szappanos Bálint/Nit Hungary
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
A HÉT TÉMÁJA 2017. 10. 06. | 3
Amíg mi beszélgetünk, négy óra alatt
60 keresztényt öltek meg a világban –
Márfi Gyula veszprémi érsek érzékeltette
ekképpen a tavalyi nagykanizsai
migrációs konferencián: ma a kereszténység
a legüldözöttebb vallás. Bár a
kommunista, hindu és buddhista
országokban is sokat szenvednek, az
áldozatok háromnegyede mégis muszlim
többségű országokból való. Ugyan
Fekete-Afrika bőven adja a mártírokat
– gondoljunk csak a Boko-Haramra –,
a Magyar Nemzeti Múzeumban két
hete nyílt Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés
a Közel-Keleten címet viselő
tárlat négy országra (Irak, Szíria, Libanon,
Egyiptom) fókuszál.
Miért? – kérdezzük Mércz
Andrást (Avicenna Közel-
Kelet Kutatások Intézete), a
kiállítás egyik kurátorát, a
nagykanizsai piarista gimnázium
egykori diákját. Kurátortársa
a kanizsaiak által a
tavalyi migrációs konferenciáról
már ismert Speidl
Bianka, valamint Horváth-
Sántha Hanga volt.
Ez a terület a kereszténység
bölcsője, kétezer évesek
az itteni közösségek.
Mára a kihalás szélére
jutottak. A szemünk előtt
tűnik el a keresztény kultúra
a Közel-Keletről, magyarázza
a kanizsai kutató.
„Szaddám Huszein diktatúrája
alatt sem élveztük a
szabadságot, de biztonságban
éreztük magunkat.
Megkaptuk a szabadságot,
most nem vagyunk biztonságban”
– számolt be sorsukról
egy iraki főpap. Az
iszlamista fundamentalisták
választás elé állították
őket: vagy sarcot fizetnek,
vagy áttérnek a muszlim
hitre, vagy meghalnak. Az
üldözött keresztények
többsége a szomszédos
országokban keresett
menedéket.
2003-ban Irakban másfél
millió, a lakosság 6 százalékát
kitevő keresztény
lakott. Ma alig 250 ezren
vannak. Szíriában a háború
előtt szintén másfél milliós
volt a keresztény közösség
– ma már csak 700 ezres. A
tárlat egyfajta felkiáltójel,
az ő sorsukra irányítja a
figyelmet, mert az egykor
önállóan is életképes
közösségek külső segítség
nélkül rövid időn belül
elfogynak, figyelmeztet a
nagykanizsai arabista.
Magyarország ezért
többféleképpen is segíti
őket. Egyrészt az Emberi
Erőforrások Minisztériumában
tavaly megalakult az
üldözött keresztények
megsegítéséért felelős
helyettes államtitkárság.
Az ő kezdeményezésükre
szervezte meg a kiállítást a
Magyar Nemzeti Múzeum
külső szakértők bevonásával.
Másrészt a kormány
nem támogatja a korlátlan
migrációt, mert meggyőződése,
hogy a segítséget
kell exportálni, és nem a
bajokat importálni. Ha
valóban segíteni akarunk,
akkor azt ott kell, ahol ők
élnek, mert száz dollár ott
sokkal többet ér. Ennek
jegyében épült magyar
támogatásból iskola Erbilban
és vált lehetővé egy
keresztény falu újjáépítése
a Ninive-fennsíkon. Ezeknek
a törekvéseknek ad
hangot a Hungary Helps
program, amely hazánk
humanitárius projektjeinek
ernyőszervezeteként
működik.
Mércz András a kiállítás
előkészítése kapcsán a
Ninive-síkságra utazott. A
helyi egyházak rengeteg
tárgyat ajánlottak fel a tárlatra:
összetört oltár- és sírkődarabot,
szobortöredékeket,
megégett liturgikus
könyveket. Szintén a kiállítás
részét képezik személyes
használati tárgyak.
Amikor ezeket tulajdonosaik
legutoljára használták,
még nem is sejtették, hogy
életük gyökeres fordulatot
vesz, és mindenüket hátrahagyva
menekülniük kell.
Megrázó élmény volt számára
annak a keresztény
falunak, Batnayának a felkeresése,
ahol a házak
többsége romba dőlt. Egy
erbili menekülttáborban
több keresztény menekülttel
is beszélgettek, s ezekkel
a személyes élettörténetekkel
is megismerkedhet
a látogató. A kiállítás
fotókkal és videóbejátszásokkal
igyekszik kézzelfoghatóvá
tenni a keresztényüldözés
borzalmait.
A térség keresztény
közösségeit egy interaktív
egyházi családfa mutatja
be. A Közel-Keleten még
mindig beszélik a szír nyelvet,
amely Jézus anyanyelvének,
az aráminak egy
dialektusa, magyarázza a
szakember. Az elvándorlás
miatt viszont ez is eltűnhet
ezekből az országokból.
Kétezer éven át fennmaradtak
ezek a közösségek,
paradox módon pont abban
a korban kerültek végveszélybe,
amely fennen hangoztatja
az emberi jogokat.
A Közel-Keleten már akkor
keresztények éltek, amikor
Európában még pogány vallások
dívtak, a muszlimok is
jó 600 évvel később jelentek
meg itt.
A kiállítás hiánypótló,
hiszen a közel-keleti
keresztények szenvedése
alig ismeretes számunkra.
A hat témára osztott tárlat
befejező része a remény: a
nehézségek ellenére élnek
és élni akarnak. S hogy mi
az alapja a reménynek?
Egy magyar főpap személyesen
vitte Szíriába a
hazai görögkatolikusság
10 milliós adományát.
Kocsis Fülöp érsek a katolikus
hetilapban megrendülten
számolt be: ő maga
is épült azon, hogy ott mindenki
Istenre tekintve él. A
szülőföldjükhöz való
ragaszkodás rendkívül erős
keresztény hitükből jön,
tapasztalta. És azt is: a hit
közösségi erő is, nem csak
személyes istenkapcsolat.
PAPP János
Irakból üzenik:
Erdő Péter bíboros az Avicenna
Közel-Kelet Kutatások Intézetének
kutatójával a kiállításon
a mi szenvedésünk a ti sorsotok előszele
A tárlat plakátjáról.
Az emberábrázolás
megcsonkítását
rendre az ember
elpusztítása követi…
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA 202x270mm_NK_soros.indd 1 HETILAP 2017. h10. i02r. 1d5:2e0:3t3 és
Aktuális 2017. 10. 06. | 5
Az időseket ünnepelték, köszöntötték
egy héten át Nagykanizsán. A programsorozatot
gálaműsor nyitotta meg, amelyen
Dénes Sándor polgármester, Sütő
Andrást idézve azt mondta, minden nemzedék
azzal becsüli meg önmagát, ha
tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött.
Szerinte a hagyományos ünnepi
hét is azt tanúsítja, hogy ezt a gondolatot
Nagykanizsán komolyan veszik.
- Tudjuk és valljuk, hogy a mi világunk anyáink és apáink,
felmenőink és idősebb kortársaink életével és munkásságával
kezdődött. Ők építették számunkra azt a jelent, azt az
élhető világot és azt a közösségi formát, amelyben a fiatalabb
generációk az újabb nemzedékek jövőjét alapozhatják
meg – mondta Kanizsa polgármestere.
A gálaműsort követően Cseresnyés Péter
államtitkár, országgyűlési képviselő pohárköszöntőjében
kiemelte, az idősebbeknek példát
kell mutatniuk a következő nemzedéknek, a
fiatalabbaknak pedig segítenie kell az idősebb
generációt.
- Mindannyian fontosnak tartjuk, hogy azokat
az embereket, akiket apaként, anyaként, nagyapaként,
nagymamaként tisztelünk, a hétköznapokban
is megbecsüljük – szögezte le a politikus.
Egy-egy ilyen ünnepi alkalom erre is felhívja
a figyelmet. Egy évben nemcsak
egy napig vagy egy hétig kell
őket segíteni, támogatni,
hanem a hét minden napján.
A
z ünnepi hét programjában
városrészenként
is köszöntötték az
időseket, emellett tartottak
sportnapot és
fórumot is.
Városi, vállalkozói és társadalmi összefogással szeretnének a mozgássérült
és neurológiai beteg gyerekek rehabilitációját is szolgáló
játszóteret építeni a nagykanizsai kórház területén. Brünner Szilveszter,
a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kifejtette: a csaknem 20
millió forintba kerülő játszótér nemcsak a kórházban ápolt vagy vizsgálatra
váró gyerekek előtt lenne nyitva, hanem a városban és környékén
élő mozgássérült vagy neurológiai beteg kicsiket is szolgálná.
A nagykanizsai egészségügyi intézmény - amelynek csecsemő- és
gyermekgyógyászati osztályán tavaly csaknem 2400 fekvőbeteget és
7800 járóbeteget kezeltek - nemcsak a várost és térségét, hanem a
csurgói járásban élő gyerekeket is ellátja.
Rada Éva gyermekneurológus elmondta: a gyógytornász közreműködésével
tervezett játszótér a mozgáskorlátozott gyerekeknek egyfajta külső,
szabadtéri rehabilitációs lehetőséget teremtene. Szüleiknek gyógytornász
tanítaná meg az egyes eszközök helyes használatát, és a nagykanizsai
óvodák, iskolák csoportjai előtt is nyitott lenne a játszótér.
Dénes Sándor polgármester arról beszélt, hogy a városi közgyűlés úgy
döntött, a költségekhez egymillió forintot biztosít az önkormányzat, és
a gyűjtésre szóló felhívásokat is közzéteszik. Polay József, a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig arról számolt be, hogy a
kamara valamennyi tagját levélben arra kérték, pénzzel vagy munkájával
segítse a jövő év első felében kialakítani tervezett kórházi játszótér
megépítését, és magánszemélyek adományaira is számítanak.
(MTI)
Gyermek-rehabilitációs játszótér épülhet
A világ nem vele kezdődött…
A gálán Dénes Sándor
a 90 esztendős
Molnár Kálmánnét és
az 1925-ben született
Pálfi Gyulát
köszöntötte
Cseresnyés Péter: A fiatalabbaknak
segítenie kell az idősebb generációt
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A látásvizsgálat
nemcsak egy
esetlegesen később
súlyossá váló
szembetegség
kiszűrését szolgálja,
hanem azzal például
a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra
utaló jelek is felfedezhetők.
A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok
esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya,
vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz
viselése. Szinte minden korosztály érintett,
mert az élet- és munkakörülmények
változásával egyre több
embernek van szüksége korrekcióra.
Október 31-ig a Sashalmi Optikában
térítés nélküli szolgáltatásként
kínálják a látásellenőrzést és a
szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy
látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen
kíváncsi, hogy milyen a látásélessége,
keresse fel a Sashalmi Optikát,
ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista
kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére.
A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a
látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti
vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést,
illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot,
háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek
célja a maximálisan személyre szabott szemüveg
elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát
képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján
készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb
látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján
egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával
most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk.
A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz
ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál
a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást,
a lencse kiválasztását, a nagy precizitású
mérés pedig biztosítja a személyre
szabhatóságot és a pontos
szemüvegkészítést. A Sashalmi
Optikában az egyedülálló és kifinomult
mérési módszerekkel tökéletesen
személyre szabott szemüveget
készítenek számunkra. És még
egy újdonság: az Essilor – amely
világvezető a szemüveglencse gyártásban
– kifejlesztett egy új generációs
szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely
áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és
széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás
közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux
S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat,
ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi
garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október
31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár
bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el
szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még
egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden
kedves vásárló.
Multifokális lencse akció
30-40%
Jelentkezzen be most!
Nagykanizsa, Platán sor 1.
Tel.: 06-93-310-644
Nagykanizsa, Sugár u. 1.
Tel.: 06-93-789-962
„LÁTÁS HÓNAPJA” A Sashalmi Optikában
7
„VARILU X
X series”
AZ ÉLESLÁTÁS
ÚJ
DIMENZIÓ JA
Az Atlasprofilax
módszerről
ismertető
előadást tart
dr. Varga Imre
2017. október 13-án,
pénteken 17 órakor
a Hevesi Sándor Művelődési
Ház földszinti
termében.
Az előadás
ingyenes,
minden érdeklődőt
szeretettel várunk.
Felhívás javaslattételre
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nagykanizsai helyi értéktár
alakításában az itt élő polgárok,
civil szervezetek és intézmények is részt vehetnek.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a Nagykanizsa területén fellelhető,
illetve annak területén létrehozott nemzeti érték felvételének
javaslatát, a formai követelményeknek megfelelően,
a nagykanizsa.hu városi honlap Felhívások menüpontja alatt
megtalálható javaslattételi űrlap kitöltésével juttassák el elektronikus,
személyes vagy postai úton
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala,
Polgármesteri Kabinet részére.
Javaslattételi űrlap: nagykanizsa.hu Felhívások
Elérhet őségek:
Email:
bedo.richard@nagykanizsa.hu
kem.eva@nagykanizsa.hu
Személyesen:
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Szervezési Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Bedő Richárd, szervezési ügyintéző, földszint 17-es ajtó
Kém Éva, marketing ügyintéző, földszint 17-es ajtó
Postacím:
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Szervezési Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Aktuális 2017. 10. 06. | 7
Idén is köszöntötték a
pályakezdő, a nyugdíjba
vonuló és a díszdiplomás
pedagógusokat Nagykanizsán.
Az ünnepségen
Dénes Sándor polgármester
arról beszélt, a pedagógusok
életünk kezdeteitől,
első pillanataitól támogatnak
és hozzásegítenek
bennünket ahhoz, hogy
képesek legyünk az életet
értelemmel megtölteni, ők
tanítják meg, hogyan alkossunk
újat, és építsük a jövőt
az elkövetkező generációk
számára.
- Nem felejthetjük el –
tette hozzá -, hogy az
emberség, az erkölcs és a
tisztes helytállás törvényei
örök pillérei életünknek.
Ezeket a törvényeket is át
kell tudnunk adni - minden
változás közepette az állandóságot
is képviselnünk
kell, sokszor nehéz küzdelmek
árán.
Magyar Ferenc, a nagykanizsai
tankerület igazgatója
beszédében arra utalt, Nagykanizsán
régi hagyomány,
hogy a tanévkezdés után
nem sokkal azokat köszöntik,
akik az iskolákban és óvodákban
generációkat neveltek
fel, vagy éppen erre készülnek.
Így találkoznak pedagógus
nemzedékek, és talán ez
a találkozás szimbolikus is;
azt fejezi ki, hogy a múlt értékeire,
hagyományaira alapozva
kell dolgoznunk, előre
haladnunk, jelentette ki.
- Ma már kézzel fogható és
látható, hogy az oktatásban
építkezés kezdődött Magyarországon.
Az út rögös, és
nem is feltétlenül konfliktusmentes,
de ahogyan haladunk
az időben, egyre nyilvánvalóbb:
kezd helyreállni a
pálya presztízse, elismertsége.
A pedagógus ma már
nem a nemzet napszámosa,
hanem a társadalom megbecsült
tagja, aki fogja a kezünket,
vezet és irányít bennünket,
akinek nemcsak a tudásunkat
köszönhetjük, hanem
személyiségünk egy részét is.
Így lesz a pedagógus a családunk
része, és így lesz egy
életre családtag, ami komoly
felelősség – fogalmazott a
tankerület igazgatója.
PÉTER Árpád
Felavatták
a járdát
Hatszáz méteren újjáépítették
a járdát, valamint
a buszra fel- és leszállást
segítő szigetet is
létrehoztak Bajcsán. A
beruházásokat a városüzemeltető
cég saját
forrásból finanszírozta.
Mint azt Tóth Nándor alpolgármester
elmondta, a két projekt
mintegy négy és fél millió forintba
került. Dénes Sándor polgármester
leszögezte, a város vezetősége minden
településrészre egyaránt figyel,
így a peremterületek fejlesztései is
fontosak az önkormányzatnak, így a
munkák itt is folytatódnak.
Cseresnyés Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő az avatáson
azt mondta, a beruházások is azt jelzik,
egyre több pénz jut az emberek
kényelmét szolgáló fejlesztésekre,
ez pedig azt jelenti, hogy Nagykanizsa
és a térség is fejlődik.
A fejlesztések a jövőben is folytatódnak
Bajcsán, néhány éven belül a
járdahálózat további szakaszai is
megújulhatnak. Avatás. Egyre több pénz jut az emberek
kényelmét szolgáló fejlesztésekre
Egy életre családtag…
Fotó: Gergely Szilárd
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Október 6.
Emlékműsor az aradi vértanúk tiszteletére
Aradi udvar
9.45 óra Térzene
10 óra Emlékműsor –Beszédet mond:
Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa
és a térség országgyűlési képviselője.
Szerepelnek: a Hevesi Sándor Általános
Iskola diákjai. A műsort rendezte:
Halász Katalin és Virág Edit Adrienne. Az
iskolai énekkar vezetője: Dóróné Kónya
Zsuzsanna
Koszorúzás – Közreműködnek: a Kanizsa
Lovas Klub Hagyományőrző Császár
Huszárjai
Székely kert
14 óra Emlékező menet – Útvonal:
Hevesi Sándor Általános Iskola – Munkás
út – Székely kert
Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub
Hagyományőrző Császár Huszárjai, a
Hevesi Sándor Általános Iskola pedagógusai
és diákjai. A nyergestetői szabadságharcosok
emlékfenyvesénél beszédet
mond: Cseresnyés Péter államtitkár,
Nagykanizsa és a térség országgyűlési
képviselője. A Székely kerti megemlékezés
szervezője: a Polgári Kanizsáért Alapítvány
Október 6., 18 óra
Zlatko Štrfiček
horvát népi festőművész kiállítása
Megnyitja: Dénes Sándor polgármester.
Közreműködik a Fityeházi Hagyományőrző
Népdalkör
Megtekinthető október 24-ig az Ősze
András galériában
Október 7., 11 óra
Kicsi gesztenye klub -
zenés mesejáték
Belépődíj 2 490 Ft, 2 990 Ft, 3 490 Ft.
Jegyek válthatók a www.kicsigesztenye.
jegy.hu oldalon. (A jegyet minden korosztálynak
meg kell váltani, még akkor
is, ha a gyermek ölben ül az előadás
alatt.)
Október 10., 14 óra
„Arany 200”- képeslap kiállítás Arany
János születésének 200. évfordulója
alkalmából Gulyásné Raksányi Olga gyűjteményéből.
Megnyitja: Kovácsné Mikola
Mária igazgató. Megtekinthető november
11-ig a színházi előcsarnokban
Október 11. (szerda) 15 óra - HSMK
KO/Ó/RKÉPEK GYEREKSZEMMEL -
MAGYARORSZÁG 1945-1963
Dr. Fejér László dedikálással egybekötött
könyvbemutatója. A belépés díjtalan.
Október 11., 18 óra
Világjárók Klubja – Balcan fanatic –
nyolc ország számtalan gyöngyszeme -
vetített képes úti élménybeszámoló. Előadó:
Böröcz Zsolt
Medgyasza y Ház
Október 7., 19 óra
Gondola-T – A nagykanizsai Štobos
tamburazenekar 10 éves jubileumi
koncertje. A belépés díjtalan.
Október 10., 18 óra
Kalandozó Kanizsaiak – Moszkva
télen - Novinics Réka előadása. „A
behemót egy apró ember szemével.” A
belépés díjtalan.
Október 12., 19.00
D.A.S. TRIÓ - jazz koncert
Nagy Ábel Márton - billentyűk, gitár, Sárdi
Ádám – basszusgitár, Fábry Adonisz –
dob. Belépődíj: 1 000 Ft
Október 14., 9-14 óráig
III. Kanizsai Mézes Nap – nemzetközi
méhész konferencia
Az előadások ideje alatt a helyszínen az
érdeklődők mézet, mézes italokat és süteményeket
kóstolhatnak, méhészeti eszközöket
vásárolhatnak. Szervezők: az Országos
Magyar Méhészeti Egyesület, valamint
a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület.
Információ: Somogyi Gyula
(06-30- 2878410). A belépés díjtalan.
Móricz Zsi gmond Művelődési Ház
Október 7., 9 óra
Aprók tánca. Vezeti: Péter Katalin és
Pávlicz Erika. Részvételi díj: 2 000 Ft/hó
Október 9.
Bútorfestés alapozó tanfolyam. A tanfolyamon
a kizárólag természetes összetevőkből
készülő tejfesték használata és a bútorfestéshez
szükséges technikák sajátíthatók
el. Az elkészült alkotások hazavihetők.
Október 14., 9.45 óra
Kisvakond – bábjáték egy felvonásban.
Belépődíj: 1 500 Ft. Jegyek elővételben is
kaphatók a helyszínen.
Programajánló
Okt. 7-8. 15:30 A LEGO NINJAGO FILM
szinkr., amerikai-dán animációs film
Okt. 5-11. 17:00 KINGSMAN: AZ ARANYKÖR
szinkr., angol-amerikai akció-vígjáték
Okt. 5-11. 17:30 SZÁR NYAS FEJVADÁ SZ 2049 3D
szinkr., amerikai sci-fi
Okt. 5-11. 20:00 SZÁR NYAS FEJVADÁ SZ 2049
szinkr., amerikai sci-fi
Okt. 5-11. 20:30 EGYE NESEN ÁT
feliratos amerikai thriller
október 5-
október 11.
m űsora
Újra akcióban a fejvadászok
Megérkezett a hazai mozikba az 1982-es Szárnyas fejvadász folytatása. A
Szárnyas fejvadász 2049-et eredetileg Ridley Scott rendezte volna,
azonban az Alien: Covenant miatt lemondott a feladatról, de a producerek
egyikeként jegyzi az amerikai sci-fit. A rendkívül látványos és különösen
izgalmas produkcióban az egyik fejvadász, K olyan rejtélyre bukkan,
amely ha felszínre kerül, felforgatja mindazt, ami a földi társadalomból
megmaradt. Az ügy érdekében fel kell kutatnia a rendőrség régi emberét,
Rick Deckardot, aki azonban 30 évvel ezelőtt eltűnt, és senki sem tudja,
hol bujkálhat. Azt is csak néhányan sejtik, hogy miért... A 2016 júliusa
és novembere között Budapesten forgatott filmben sok ismert színész
tűnik fel, köztük Harrison Ford, Ryan Gosling és Jared Leto.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Ilyen Moszkva télen.
Élményeiről Novinics
Réka mesél majd
Kultúra 2017. 10. 06. | 9
– Kassák Lajos valahogy
háttérbe szorult a közgondolkodásban,
és így persze
az irodalomtanításban is –
szögezi le rögtön a beszélgetésünk
elején Lehota
János. – Ennek egyik oka a
magyar történelmi tudat
korszakváltásaiból és az
azokon átívelő ellentmondásokból
fakad. Egy egész
tanulmányt megérne
annak vizsgálata,
ahogy a
magyar történelmi
tudat
sorra semmibe
vette a
mi n d e n ko r i
előző korszak
nagy gondolkodói
által vizionált társadalmi
és politikai rendszereket.
A kassáki vita hátterében
is az ebből eredő rendezetlenség
áll, és persze az,
hogy mint minden különleges
egyéniség, alapjaiban
ment neki ő is a konzervatív
irányzatoknak.
– Rajta kívül Ady volt
még ilyen korszakos költőnk.
A magyar irodalmi
élet, bármennyire ágált
Ady ellen is, mégis az általa
képviselt, konzervatívabbnak
számító vonalat vitte
tovább, Kassáknak pedig,
aki avantgárdként indult,
nem igazán akadt követője,
csak a képzőművészek
között, hiszen ő nemcsak
írt, hanem festett is.
Az 1887 és 1967 között
élt alkotó életműve egy
másik izgalmas problémát
is felvet: a művészet és a
valóság viszonyát.
Kassák például
önéletrajzának
már a bevezetőjében
leszögezi:
nem irodalmi
művet
akar létrehozni,
hanem felidézni a
múltját, vagy ahogy ő
írja, másolni az életet szinte
iskolázatlan egyszerűséggel
és mechanikus pontossággal.
Élete nagy ellentmondása,
hogy ehhez végeredményben
mégiscsak
egyetlen eszköz állt rendelkezésére:
az irodalom.
– Az arisztotelészi szabályok
szerint nemcsak az a
valóság, amit érzékelek,
hanem az is, ami szükségszerű
vagy valószínű –
magyarázza Lehota János.
– Arany írja a Vojtina ars
poétikájában, hogy hazudni
rút dolog, de a költőnek,
nemcsak szabad, szükséges
is olykor füllentenie.
Röviden ez az irodalom
csalása, hiszen leírja, és
ezzel valósággá teszi azt is,
ami nem történt meg, de
akár megtörténhetett volna.
Ezt a csalást, játszadozást
aztán az élet más területeire
is átültették, és ma
már azt lehet mondani, a
lényegi valóság messze
nem az, mint amiről
tudunk.
Kassák Lajos ezt az illúziót
teljes mértékben elutasította,
irodalma nem a
hagyományos esztétikai
szabályokat követte. Míg
prózáját egészen a valóságnak
rendelte alá, addig
líráját az avantgárdnak.
Szabad asszociációkat
használt, mert csak így
tudta kifejezni az érzéseit.
De ahogy prózájában is
ellentmondásba ütközött,
úgy költészetében is: minél
inkább ki akart fejezni valamit,
félő volt, hogy annál
érthetetlenebbé válik.
Lehota János szerint a Kassákkal
való ismerkedés
alapja lehet a már sokat
emlegetett Egy ember élete
című könyv.
– Kassák életművének
egyik sarokpontja az emberi
akarat középpontba állítása
– persze, ez nem jelenti
azt, hogy Istent kiiktatta
volna ebből a történetből –
hangsúlyozza a nyugalmazott
pedagógus. – Kassák
mindössze annyit mond,
nem elég ha valaki a krisztusi
utat járja: a maga erejével,
tapasztalatával, tudásával
és akaratával is oda
kell tennie magát. Kassák
egyfajta őserőben hitt, ami
végső soron mégiscsak
isteni, hiszen már a legelső
emberben is ott munkálkodott,
anélkül hogy nevén
tudta volna nevezni, mi az.
Ez az isteni őserő indította
Kassákot is arra, hogy képletesen
és fizikailag is járja
az útját: 1909-ben egészen
Párizsig gyalogolt, vállalva
minden nélkülözést és
megaláztatást.
Kassák, ahogy az a nagy
gondolkodóknál lenni szokott,
semmi olyan programba
nem tudott beilleszkedni,
amit a valóság kínált
neki. Vallotta, hogy minden
embernek meg kell teremtenie
önmagát képességei
kiteljesítésével és céljai
elérésével – de korántsem
önkényes okokból.
– Ez a sajátos kassáki léthelyzet
a kollektív individuumon
alapul, amit leginkább
úgy lehet elképzelni,
mint egy nagy kórust, ami
csupa híres, nagy formátumú
énekesből áll, s ahol az
egyéniségek nem elnyomják
a másikat, hanem
összeadódnak. Úgy gondolom,
ugyanígy kellene a
magyar történelmet is
„megcsinálnunk”: az
emberi célok elérése és az
egyén kiteljesedése párhuzamba
állítható egy
nemzet megvalósításával
és kiteljesedésével is. Ez
nagyon benne volt Kassákban
is, aki végül eljutott
annak megfogalmazásáig:
„Megszülettem, és sejtem,
hogy mivé kellene lennem,
és semmi sem vagyok.” S
hogy mi ez a semmi? Az ő
nagyon becsületes útja,
amiről nem akart, s nem
tudott letérni, még ha
ennek a sikertelenség is
volt az ára.
NEMES Dóra
Gyermekkora alapján
nagyszerű szélhámossá,
felfedezővé
vagy jó művésszé
kellett volna válnia,
írja magáról Kassák
Lajos több mint ezer
oldalas önéletrajzában.
Az Egy ember
élete című kötetet
Lehota János is
sokat forgatta.
A nyugalmazott
magyartanárt annak
kapcsán kereste fel
a Kanizsa, hogy az
irodalmár-képzőművész
130 évvel
ezelőtt született, és
50 éve halt meg.
Az emberi akarat ősereje dolgozott
benne
A fiatal Kassák. Alapjaiban ment neki
a konzervatív irányzatoknak
„Semmi olyan programba
nem tudott beilleszkedni,
amit a valóság kínált neki”
Multifokális lencse akció 30 %
A Nagykanizsai Család- és
Gyermekjóléti Központ
pályázatot hirdet az alábbi
munkakörök betöltésére:
- 1 fő határozott idejű
családsegítő munkakör
- 1 fő határozott idejű
esetmenedzser munkakör
A pályázatok benyújtásának
határideje: 2017. október 16.
Részletes információk:
https://kozigallas.gov.hu,
www.nagykanizsa.hu
www.nkcsgyjk.hu ;
Dajka és pedagógiai
asszisztens tanfolyam
indul Nagykanizsán
részletfizetéssel.
Tel.: 30/6374083,
46/321-694
Eng.sz.: E-000452/2014
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP nálunk
Könyvben örökítette meg Somodi György, az egykori Nagykanizsai
Repülőklub ejtőernyős szakosztályának oktatója a
klub fennállásának 12 éves időszakát. Az a cél vezérelte,
hogy az utókornak megmutassa, milyen is volt egykor Kiskanizsa
repülőtere. Nem vállalt könnyű feladatot, sok utánajárást
igényelt a fényképek, dokumentumok beszerzése, és a
még élő klubtagok lakhelyének felkutatása.
A könyv a két évvel később indult vitorlázó
klub repülőseiről is említést tesz, köszönhetően
Somogyvári László hangármester fiának.
A felkészítésnek köszönhetően sosem
fordult elő, hogy két ejtőernyős összeütközött
volna a levegőben. Olyan viszont volt,
hogy az első kiugrás előtti pillanatban meggondolta
magát az egyik sportoló, s ezzel
búcsút is intett a sportágnak. Somodi
György az ejtőernyőzéssel az MHSZ keretén
belül 1951 őszén ismerkedett meg, és
egészen 1952 tavaszáig csak tornatermi,
elméleti és földet-érési foglalkozásra kellett
járniuk az egykori ipari iskolába, és a
Vorosilov (a mai Csengery) út 4. számú
házba, ahol helyet kapott a repülőklub is.
A földet-érést egy Magyar utca elején lévő,
azóta lebontott épület udvarán felállított,
bitónak nevezett szerkezettel gyakorolták.
Az ejtőernyő hajtogatást az idősebb
ejtőernyősök, Légrádi József, Koltai
József, Viola Kálmán és Mantoánó
József segítségével sajátították el.
- 1952-ben volt az első ugrásom, ezután
szerettem meg igazán ezt a sportot, amelyet
1964-ig, az ejtőernyős szakosztály megszűnéséig
folytattam – meséli Somodi
György. - Az idők során nemcsak Nagykanizsán,
hanem más városi reptereken is ugrottunk,
lehetőséget kaptunk például a zalaegerszegi,
az andráshidai, a kaposvári, a
pécsi, a szombathelyi és a miskolci repülőtereken,
főként ejtőernyős táborok, később
pedig területi versenyek alkalmával.
A kötelező sorkatonai szolgálatát 1958-
tól az egri lövész ezredben töltötte, majd
leszerelése után folytatta a munkáját a
szakosztályban. Most az akkori tagok
névsorát – Czári István, Czvetkó Lajos,
Dávid Lajos, Erdős Antal, Godina
József, Hlatkó Jenő, Hlatkó Péter, Horváth
Mariann, Koltai József, Légrádi
József, Lőrinc Irén, Lőrinc László, Szekeres
József, Tóth Mária, Varga Árpád,
Viola Kálmán és Zsidi László – is papírra
vetette a kis könyvecskében.
A sikeres oktatói vizsgát követően, 1962
júliusától már oktatóként vett részt
Somodi György a szakosztály munkájában.
A szépen ívelő légi karriernek azonban
véget vetett egy váratlan esemény.
- Az 1964. május 17-i repülőnapra
bemutató ugrással készültem három
ejtőernyőnyitással, erre azonban már
nem került sor. A második felszállást és
ugrást követően egy halálos baleset miatt
a repülőnapot beszüntették és az ejtőernyős
szakosztályt megszüntették. Később
felajánlották, hogy eljárhatunk ugrani
Szombathelyre vagy Pécsre, de a munkám
és családom miatt ezt nem tudtam
vállalni, ahogy mások sem, így elbúcsúztam
az ejtőernyős sporttól. Ez az időszak
sok élményt és jót hozott az életembe,
különösen, amikor a szabadesést megismertem,
vagy amikor zuhanás közben
érzékelni tudtam felülről a tájat; ezt az
élményt az ember a földről el sem tudja
képzelni. Ezután már csak nézőként vettem
részt az ejtőernyős sport- és repülőnapokon,
világbajnokságokon.
BAKONYI Erzsébet
az ejtőernyőzés
12 évbűvöletében
Somodi György könyvben örökítette meg
a sportág kanizsai történetét
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Interjú 2017. 10. 06. | 11
1873-at írunk:
szebben nem is
kezdődhetet t
volna az új év az
alençoni órásmester,
Louis
Martin számára:
felesége, Zélie-
Marie január
2-án kislánynak
adott életet. A
k is Ma r ie
F r a n ç o i s e -
Thérèse, vagyis
Teréz már a kilencedik
gyermek
volt a családban,
de négy testvérét
soha nem
ismerhette meg.
A szülők, akik
valaha maguk is
s z e r z e tesnek
készültek, az
őket ért veszteségek után
sem fordultak el Istentől,
és még rajongóbb szeretettel
dédelgették gyerekeiket.
Különösen Terézt,
akit csak úgy emlegettek,
mint a „kis királynőt”.
– Már egészen kiskorában
kitűnt a többi gyermek
közül – kezdi Szűcs
Imre, a Felsőtemplom plébánosa.
- Az elbeszélések
szerint még hároméves
sem volt, amikor Jézusra
terelődtek a gondolatai.
Csinált magának egy kis
rózsafüzért, és azon számolgatta,
hogy egy nap
mennyi jó cselekedete
volt. Esténként aztán odavitte
a láncot az édesanyához,
és beszámolt neki
arról, aznap mit tett másokért.
Teréz, ha néhány évtizeddel
később született
volna, bizonyára alapos
fejtörést okoz a fejlődéspszichológusoknak:
semmilyen gyermekkori,
viselkedési sémának nem
felelt meg. Amikor elvették
tőle a játékát, nem sírt
vagy panaszkodott:
inkább arra gondolt, ha
felülkerekedik bánatán,
Jézus kedvére tesz. Megpróbáltatásokból
pedig
bőven kijutott neki: négyévesen
elvesztette édesanyját,
8 évesen pedig ő
maga esett ágynak: az
amúgy is sokat gyengélkedő
kislány élet-halál közt
lebegett, de megjelent
előtte Szűz Mária, aki
egyetlen mosolyával
meggyógyította.
– Ezekben
az években
már iskolás
volt, a bencés
a p á c á k n á l
tanult. Első
pi l lantás ra
egy átlagos
k i s g y e r e k
benyomását
keltette: hol
csendes, vis�-
s z ahúzódó
volt, máskor
kicsattant a jókedvtől.
Gondolkodásban azonban
megelőzte kortársait
– mondja Imre atya. – 13
éves volt, amikor megtért.
Két nővére akkor már csatlakozott
a karmelitákhoz,
ő pedig egyre sürgetőbb
hívást érzett arra, hogy
kövesse Marie-t és Pauline-
t a rendbe.
Életének meghatározó
eseményeit nemcsak a
fennmaradt elbeszélésekből
ismerjük: a leghitelesebb
forrás az a memoár,
amin 1895-ben kezdett el
dolgozni. Ebben megtéréséről
azt írja: rájött, hogy
neki az a mennyország, ha
jót tehet a földön. Ezután
még inkább a krisztusi
szeretet határozta meg
mindennapjait, s nemcsak
az emberekhez volt jóságos,
hanem az állatokhoz
is.
– 1887 novemberében
apjával, nővérével és
zarándokok egy kisebb
csoportjával Rómába
ment: tudta, hogy még túl
fiatal ahhoz, hogy felvegyék
a karmelita rendbe,
ezért a pápa közbenjárását
akarta kérni, ebben
pedig az egyházi etikett
sem akadályozhatta meg
– folytatja a lány történetét
Szűcs Imre. – A pápához
nem szólhatott akárki,
csak akit a szentatya megszólított.
Ezzel szemben
Teréz az első adandó alkalommal
XIII. Leó elé vetette
magát, és megcsókolta
a lábát, úgy kérte, engedje
a karmeliták közé. A jóságos
pápa próbált diplomatikus
lenni, Teréz azonban
kötötte az ebet a karóhoz:
tudta, XIII. Leó akaratával
úgysem mehet
szembe senki. Vágya
végül – hosszú és türelmetlen
várakozás után –
1888. május 9-én teljesült.
Teréz tehát magára
öltötte a karmeliták barna
habitusát, s hivatásául
választotta a szeretetet.
Imádságait a papokért
ajánlotta, életét pedig a
lelkek megmentésére tette
fel. Elhivatottságához
kétség sem férhetett, de a
kínzó kételyek őt sem
kímélték. Naplójában lelki
szárazságra panaszkodott.
– Szinte ahogy átlépte a
rendház küszöbét, a gyengélkedőre
vitték, ráadásul
már az első perctől a rendfőnöknő
szurkálódásainak
kereszttüzébe került. Természetesen
neki is voltak
kétségei, de ezeket
legyőzte: rájött, hogy
vívódásai akadályt gördítenek
Isten és ő közé, de
ha ezeket is felajánlja –
mint annak idején, kisgyermekként
az apró
lemondásait, akkor még
közelebb kerülhet a Jóistenhez.
Naplójában azt
írta: labda akar lenni a
Gyermek Jézus kezében,
amit a Fiú kedvére rugdalhat
vagy leejthet a földre,
de miután jó messzire
elgurítja, újra a kezébe
veszi, és a szívére szorítja.
Teréz, aki verseket is írt,
előszeretettel használt
költői hasonlatokat: egy
helyütt kis fehér virághoz
hasonlítja magát, aminek
nincsen más célja és
vágya, minthogy Teremtője
örömére illatozzon,
máshol pedig azt írja:
olyan ecset, amelyet Jézus
arra használ, hogy belefesse
arcát az általa kiválasztott
lelkekbe. Teréz
akár a vértanúságot is vállalta
volna, de kis léleknek
tartotta magát, aki csak kis
tettekre képes – ami érdeme
van, az mind az Úrtól
származik. Egyebek mellett
emiatt tartjuk a kis tettek,
a kis út szentjének, de
ő a patrónusa a misszionáriusoknak,
a tüdőbetegeknek
és a virágárusoknak is.
Teréz 24 éves korában tért
vissza Teremtőjéhez, de a
naplójában megfogalmazott
gondolatok halhatatlanná
tették.
NEMES Dóra
Hivatása volt a szeretet
„Nagyon kicsi lélek vagyok, aki csak nagyon
kicsi dolgokat tud felajánlani a Jó Istennek”
– ez a gondolat határozta meg Lisieux-i Kis
Szent Teréz életét, aki a földi mennyország
titkát hagyta a katolikusokra. A karmelita
nővér hitt abban, hogy még a legapróbb
lemondásokban és leghétköznapibb jó
cselekedetekben is megmutatkozhat
a Krisztus iránti végtelen szeretet. Emléknapját
október elsején tartja az egyház.
Kis Szent Teréz a földi mennyország
titkát hagyta a katolikusokra
Teréz és
XIII. Leó.
Akaratával
úgysem mehet
szembe senki…
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
– A nyár közepére az
anyaállat leválasztja maga
mellől a kölyköket, akik
önállóan indulnak el táplálékot
keresni – mondta
Góber Zoltán, az Erdőgazdálkodási
Dolgozók
Vadásztársaságának elnöke.
- Ebben az időszakban
jelentősen megnő az észlelési
számuk nappal is,
nem csak a szokásos alkonyati
és éjszakai időszakban
kerülnek szem elé. A
fiatal egyedeknek nincs
még megfelelően kialakult
ösztönük, ezért az urbanizált
környezet nem riasztja
őket. A másik ok, hogy az
utak mentén, a mezőgazdasági
termények betakarítási
időszakában, rengeteg
a szállítás során kiszóródott
takarmány, amelyre
a kisrágcsálók azonnal
megjelennek, és ezek,
mint fő táplálékforrások,
odavonzzák a szőrmés és
szárnyas ragadozókat is.
Az elütött kisemlősök
pedig hasonlóan könnyen
megszerezhető táplálékot
jelentenek a dögevőknek.
A gázolás mellett két
másik emberi tényező is
fontos szerepet játszik
abban, hogy – példának
okáért – Cirmos, az egykori
házi kedvenc, vagy Vuk, a
gyönyörű róka leli vesztét
az úttesten. Erről már dr.
Nádor László, a Zalai
Vadászkamara elnöke
beszélt.
– Régen is létező jelenség
volt, hogy a rókák belterületen
születnek, de ma
már ez jelentősebb számban
fordul elő. Az oka teljesen
egyértelmű, hiszen az
állat ott szaporodik, ahol
megtalálja az élelmet és a
búvóhelyet. Ez egy parkban,
szeméttelepen, vasúti
töltés mellett vagy gyárudvarban
is lehet. A rókák
így egy idő után elvesztik a
természetes félelmüket az
emberrel szemben, s ez
jelentheti az igazi problémát.
Fontos hangsúlyozni:
annak az esélye, hogy a
róka veszett, ma már
nagyon kicsi, hiszen az
egész ország területét
évtizedek óta veszettség
elleni vakcinával meghintik,
ugyanakkor nem csak
veszettséget terjeszthet a
róka.
Ami a macskákat illeti, a
gazdák hanyagsága, s az
ivartalanítás hiánya közvetve
mind az állatok
elpusztulásához vezet,
nem beszélve arról, hogy
az élelem után az erdőbe
vadászni kijáró macskák
súlyos károkat okozhatnak
a vadállományban. Góber
Zoltán szerint a
m a c s k á k ,
hasonlóan a
rókákhoz,
a kisrágc
s á l ó k
jelenléte
m i a t t
jelennek
meg az
utak mentén.
Ezek túlnyomóan
kóbor
példányok, amelyek
valóban nagyon sok kárt
okoznak a fészkelő énekesmadár-
állományban és a
hasznos vadban is.
De mi a teendő, ha már
megtörtént a baj? A vad
elütése után, ha a sofőr
úgy gondolja, hogy a
tetem nem zavarja, semmi
teendője nincs.
– Az állattetemek egy
része semmilyen zavaró
tényezőt nem jelent,
hiszen ha a kistermetű vad
belegurul az árokba, sok
esetben észre sem veszik.
Ezt rövid időn belül a természet
a maga rendszerében
megoldja, ahogyan
teszi azt az erdőkben is. Ez
akkor jelenthet problémát,
ha belterületen
van a
tetem, azt
n y i l v á n
k ö z -
egés z -
ségügyi
okokból
el kell
távolítani.
– Amen�-
nyiben belterületen
található a
tetem, és nem deríthető ki,
hogy ki az állat tulajdonosa,
vagy ismeretlen helyen
tartózkodik, akkor az
önkormányzat köteles a
tetem elszállítására. A törvény
azt is hozzáteszi,
hogy ezekben az esetekben
az elszállítás költségét
a tulajdonostól visszakövetelheti
az önkormányzat
– szögezte le dr. Nádor
László.
Persze felmerül a kérdés,
ki minősül tulajdonosnak
egy róka vagy borz esetében.
– Ezek vadászható vadfajok,
míg az elkóborolt
macskák természetesen
nem. A vadászható állatok
tulajdonosa a magyar
állam, a vadászatra jogosultnak
a tulajdonába az
elejtéssel vagy az elhullásával
kerülhet a vad. Problémát
az jelenthet, ha a
közút két vadászterület
határán fekszik, akkor el
kell dönteni, hogy honnan
jött a vad. Ha ez kétséges,
akkor a jogszabály szerint
azon vadászterület a tulajdonos,
amelyhez közelebb
van a tetem. Azt javaslom,
hiszen a jogszabály is ezt
támasztja alá, s ez is a legegyszerűbb
megoldás,
hogy értesítsék az adott
település önkormányzatát
vagy a közútkezelőt. Természetesen
lehet jelezni a
vadásztársaságnak is,
fogalmazott dr. Nádor
László.
MIKO-BARÁTH György
Az anyagi károk jelentősége folytán is
nagyon sokat foglalkoztak azzal különböző
médiumok, hogy mi a teendő, ha
szarvassal, őzzel vagy más nagyvaddal
ütközik egy autós. Ugyanakkor az
elmúlt pár hétben nem kellett ahhoz
túl sokat vezetni, utazni, hogy az
úttesten elterülő róka, macska esetleg
borz tetemmel találkozzunk. Ennek
okait viszont már jóval kevesebben
kutatták. A vadgázolás az apróvadaknál
– az esetek többségében – nem jár
jelentős anyagi kárral, az állatbarátok
számára viszont mégiscsak
borzasztó látványt nyújt egy napok óta
kitrancsírozott állapotban lévő tetem.
Senki sem siratja
Vukot, Cirmost és Borz urat?
A kis rókák nem érzik a veszélyt,
ezért sokszor áldozatul esnek…
Na, ezért (is) kell
óvatosan vezetni
Magazin 2017. 10. 06. | 13
Minden e világi dolog,
bármilyen szép és jó,
mulandó – csak az örök,
amit Istenért teszünk,
hangzott el az Alsótemplomban,
ahol szerdán délelőtt
Szent Ferenc boldog
halálára emlékeztek. Az
állatok védőszentje 1226.
október 3-án halt meg,
azóta minden ferences
templomban megtartják
Szent Ferenc tranzitusát.
Ebből az alkalomból Kanizsán
Ocsovai Grácián
mutatott be szentmisét. A
zalaegerszegi ferences
szerzetes azt mondta, a
21 éves korában megtért
Ferenc ma is arra tanít:
minden, ami érték, Istennel
kapcsolatos. A későbbi
rendalapító Isten minden
teremtményéhez –
emberhez, állathoz és
növényhez egyaránt –
alázattal és szeretettel
fordult.
- Szent Ferenc megmutatja
nekünk, hogy mindenben
lássuk meg a
Jóisten ujja nyomát –
mondta Grácián testvér. -
Tőle van minden, és ezért
kell dicsőíteni Őt. Ő az
első, és meg kell köszönnünk,
amink van. Nemcsak
rossz dolgok történnek
a világban, hanem
szép dolgok is, hiszen
Isten mindent jónak
teremtett, mi pedig
ennek a harmóniájában
vagyunk együtt. Nem
véletlen az sem, hogy
Szent Ferenc az állatok
segítője, védőszentje is:
gondoljunk csak arra,
milyen boldog tud lenni
az ember az állatok
között! Ez nemcsak az
édenkerti kapcsolat felidézése:
olyan harmóniában
élnek, hogy szinte
boldogságot adnak
nekünk. Ez is egy szép
dolog, amire Szent
Ferenc tanít: mindenben
lássam meg, hogy itt van
köztünk a Jóisten, és amit
teremtett, azért hálát
adhatunk: legyen az egy
szép növény, akár virág,
akár gyümölcs – minden
Istennek a teremtménye,
és azért van, hogy boldogok
legyünk. NEMES Dóra
Lássuk meg
a Jóisten ujja nyomát!
Fotó: Gergely Szilárd
2017.
október
7.
KELETI ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-
402
20:00-
08:00
2017.
október
8.
KIRÁLY KALMÁR
U. 4.
93/536-
620
19:00-
06:00
2017.
október
9.
KISKANIZSAI BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-
462
22:00-
06:00
2017.
október
10.
PATIKAPLUS BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-
280
22:00-
06:00
2017.
október
11.
REMÉNY GARAY U.
14.
93/314-
967
22:00-
06:00
2017.
október
12.
SALVIA RÓZSA
U. 6.
93/536-
610
22:00-
06:00
2017.
október
13.
SZENT KRISTÓF ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-
151
22:00-
07:00
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP közérdekű
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRE SZ-tanfolyamunkra
jelentkezési időpont:
OKT. 18., SZERD A 16.00 ÓRA
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRE SZ-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre
“B” – személygépkocsi-vezető „C” – tehergépkocsi-vezető,
„C+E” nehézpótkocsi-vezető kategóriákra
A részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady
u. 30. E-mail: nagykanizsa@voksh.hu.
Tel.: 06-30/491-7051, Beke Ivett irodavezető
27 éve képezzük a vezetőket !
(Stat.2017-2 né. VSM: “B” E: 65,91% F: 59,32% - “C”E:70,21
% F:91.67%
ÁKÓ: “B” Gy: 147,18% “C” Gy: 100,43% / KK: “B”141.600.-
Ft/fő. “C”:147.000 Ft/fő
Bérlet
Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején 40 nm-es helyiség irodának, vagy egyéb célra
kiadó. Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214.
Szolgáltatás
Megbízható, munkájára igényes hölgy Nagykanizsán takarítást vállal. Tel.: 20/567-0373.
Nagykanizsán, a Fő u. 10-12. társasház társasházkezelőt keres. Jelentkezés: október 16-ig.
Tel: 30-967-3060.
Ingatlan
Kb. 70-100 m2 családi házat (nem osztatlan közösben) vásárolnék Nagykanizsán, az Eötvös
tér környékén, vagy a Katonaréten kb. 200-400 m2-es telekkel. Tel.:30/988-5957
ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű, 3. emeleti, jó
állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás pincerésszel. Alacsony rezsi, a közös költség
8.538 Ft. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 20/9363-076.
üGgyyógeletyszertári
Jövő heti véradások
Nag ykanizsán
Október 10., 11:30-13:30 Vöröskereszt Nagykanizsa
Október 10., 15:00-17:00 Murakeresztúr
Október 13., 12:00-16:00 Halis István Városi Könyvtár
Adj vért, és ments meg három életet!
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
Magazin 2017. 10. 06. | 15
A nap minden pillanatában találhatunk
nyitva tartó gyógyszertárat Nagykanizsán.
A patikák ajtajára kifüggesztett
táblázat alapján azonban úgy
tűnik, a hétvégéken „fehér foltok”
vannak az ügyeleti rendszerben.
– A táblázat a jogszabály
szerint csak az ügyeleti
időpontokat tartalmazza –
magyarázza Vastagné dr.
Kósa Katalin, a Szent Kristóf
Patika vezetője, majd
hozzáteszi, az esti forgalom
hét közben leginkább
náluk, a hétköznap 22 óráig
nyitva tartó üzletükben
csapódik le, míg szombaton
és vasárnap napközben
a Tesco-ban lévő PatikaPlus
Gyógyszertár jelent
megoldást a vásárlóknak.
A köztes időpontokban
a város különböző pontjain
található gyógyszertárakat
keresheti fel a lakosság.
Az ügyeleti rendszer
abban az időpontban lép
életbe, amikor az utolsó
nyitva tartó gyógyszertár
is bezár a városban, és
akkor fejeződik be, amikor
az első gyógyszertár kinyit.
Nagykanizsán 13 gyógyszertár
működik, így
havonta 2-3 alkalommal
tart ügyeletet egy-egy
patika. A kötelező szolgáltatás
költségeit a vállalkozásoknak
kell kigazdálkodni,
külön juttatást nem
kapnak érte.
Az ügyeleti beosztást
maguk a gyógyszertárak
készítik el. A vezetők évente
egy alkalommal összeülnek,
és a közös megállapodás
alapján elkészült listát
novemberben továbbítják a
régióvezető tiszti-főgyógyszerésznek,
aki havonta
adja ki az aktuális névsort.
- Az éjszakai ügyeletet
nem sokan keresik fel, és
ők is gyakran indokolatlanul
– fogalmazott a szakgyógyszerész.
– Fájdalomcsillapítót,
lázcsillapítót
illik tartani otthon a házi
patikában, és az orrcsepp,
ragtapasz, valamint görcsoldó
vásárlása sem tartozik
a sürgősségi ellátásra.
Elvileg az éjszakai orvosi
ügyeleten felírt, sürgősen
kiváltandó orvosság kiadására
szolgál a gyógyszertári
ügyelet, hangsúlyozza.
Más esetben 380 forintot
kell fizetni alkalmanként a
szolgáltatásért.
Az ügyeletes gyógyszertárakról
a helyi sajtón kívül
az internetes patikakeresőből
szerezhetünk információt.
BAKONYI Erzsébet
A nap minden pillanatában
találhatunk nyitva tartó gyógyszertárat
Nagykanizsán.
Képünkön a Szent Kristóf Patika
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Mindig van patika…
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Önk ormányza t
Októberi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2017.
október 4-én (szerdán) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapot
tart 2017 október 11-én (szerda)
8.30-12 00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot
tart 2017. október 25-én (szerda)
8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. október 4-én,
szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Bizzer And rás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok,
Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor
utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati
képviselője fogadóórát tart 2017. október 26-án, (csütörtökön) 17 órától a
Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).
Dénes Sándor a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. október 12-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri
Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini
Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális
Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.)
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. október 3-án, kedden, 17-18 óráig a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. október
2-án, (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. október 2-án (hétfő) fogadóórát tart 16 órától a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17 órától Miklósfán
a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.).
Tóth Nándor a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. október 2-án (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a Polgármesteri
Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd
18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében
(Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.).
Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. október 2-án, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos
Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu,
szmarta25@hotmail.com
www.kanizsatv.hu
www.kanizsaujsag.hu
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Személy és vagyonőr betanított munkás megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Varrónő betanított munkás megegyezés szerint
Faipari betanított munkás általános iskola megegyezés szerint
Tanító felsőfokú megegyezés szerint
Irodai adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Csavarbolti eladó betanított munkás megegyezés szerint
Lámpagyári szakmunkás betanított munkás megegyezés szerint
Pultos szakmunkásképző megegyezés szerint
Kőműves szakmunkásképző megegyezés szerint
Almaszedő idénymunkás betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Piaci árak
Kanizsán
karfiol 350-450 Ft/kg
akácméz 2500 Ft/kg
gesztenye 500-800 Ft/kg
dióbél 2000-3000 Ft/kg
kígyóuborka 350-420 Ft/kg
Szolgáltatás 2017. 10. 06. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Október 7., szombat
Amália
Germán eredetű, jelentése: az Amálok (gót
királyi család) + védelem.
Október 8., vasárnap
Koppány
Török-magyar eredetű méltóságnév.
Október 9., hétfő
Dénes
Görög eredetű, jelentése: Dionüszosznak, a
bor és a szőlő istenének ajánlott.
Október 10., kedd
Gedeon
Héber eredetű, jelentése: harcos, vágó,
romboló.
Október 11., szerda
Brigitta, Gitta
A Brigitta óír eredetű, jelentése: erős, erényes.
A Gitta a Brigitta német változata.
Október 12., csütörtök
Miksa
A Mikhál (ma: Mihály) önállósult becézőjéből
származik.
Október 13., péntek
Kálmán, Ed e
A Kálmán török-magyar eredetű, jelentése:
maradék. Az Ede az Edvárd német
rövidüléséből önállósult.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A valóság mindig kiábrándító. A művészet arra
való, hogy meghamisítsa.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
KAMATTAL 0%
Igényelje az MFB európai uniós forrású, 0%-os kamattal elérhető
hitelét családi házának, lakásának energetikai korszerűsítésére!
Válassza az MFB kiszámítható hitelét,
• amely felhasználható többek között szigetelésre, a nyílászárók cseréjére,
fűtéskorszerűsítésre vagy akár napelem telepítésére is,
• amely mindössze 10%-os saját forrás mellett akár 20 éves futamidővel igénybe vehető,
• melynek elő-, vagy végtörlesztéséhez felhasználhatja lakástakarék-pénztári megtakarítását,
• és amelyhez nem kapcsolódnak további banki költségek!
Lenulláztuk a kamatot,
hogy Ön csökkenthesse fűtésköltségeit!
Csökkentse költségeit az MFB 0%-os hiteleivel!
További információ a www.mfbpont.hu oldalon, illetve az MFB Pontokon, vagy hívja az
MFB Pont központi információs telefonszámát: +36 1 354-3000
202x270_MFB_kamat.indd 1 2017. 09. 08. 17:18:30
Hirdetés 2017. 10. 06. | 19
A közszolgálati jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A főépítészi feladatok ellátása a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltaknak
megfelelően: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
törvényben meghatározott feladatok ellátása; a főépítészi tevékenységről szóló
190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 8. § és 10. §-aiban meghatározott feladatok ellátása;
az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.
(XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló 44/2006. (X.
18.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; a településfejlesztési
koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési
eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről
szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása;
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településképi
véleményezési, a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól
szóló 13/2013. (III. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok
ellátása; az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.)
önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása.
Az irányítása alá tartozó személyek száma: 1 fő
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről
szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata
Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri
Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései
az irányadók.
Pályázati feltételek:
Magyar állampolgárság,
Cselekvőképesség,
Büntetlen előélet,
Egyetem, építész mesterképzés szakon szerzett okleveles építészmérnök, vagy
azzal egyenértékű szakképzettség,
A főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet alapján legalább 8 év szakmai
tapasztalat
Főépítészi vizsga, vagy az alóli mentesülés (A mentesülés eseteiről és feltételeiről a
190/2009. (IX. 15.) Korm.rend. 4. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (4) bekezdése rendelkezik.)
Főépítészi vizsga nélkül legfeljebb a közszolgálati jogviszony kezdetétől
számított 6 hónapig látható el.
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
A Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet
6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség
fenn nem állása,
6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő
kikötése kötelező),
Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt.
Felhasználói szintű számítógépes ismeret.
Elvárt kompetenciák:
Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.
Nagyfokú terhelhetőség.
Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete
szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés /
Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint),
A főépítészi tevékenység ellátására vonatkozó elképzelést magában foglaló motivációs
levél,
Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt
is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya
alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya
alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi
bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük
hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),
Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét, továbbá
a főépítészi vizsga meglétét igazoló okmány(ok) másolata. Amennyiben a pályázó
főépítészi vizsgával nem rendelkezik, úgy a pályázó nyilatkozata, amelyben vállalja,
hogy a közszolgálati jogviszonyának kezdetétől számított 6 hónapon belül a
főépítészi vizsgát teljesíti,
A legalább 8 éves szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
kinevezése esetén a Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről
szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetlenség
vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi
büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható,
a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző
nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
vagy
Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:
2/188/2017., valamint a munkakör megnevezését: megyei jogú városi főépítész.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója
– a polgármester egyetértését követően – dönt. A kinevezést megelőzően a
pályázó személyes meghallgatására sor kerül. A döntésről a pályázók írásban értesítést
kapnak.
A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. november 15.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A pályázati hirdetmény közzétéve: a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán
(Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján
(www.nagykanizsa.hu ), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017.
szeptember 14. naptól.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a Tisztelt pályázók
figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. október 31. 16,00
óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.
A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon
szerezhető.
Nagykanizsa, 2017. szeptember 8.
Dr. Gyergyák Krisztina
jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Polgármesteri Kabinet
Főépítészi csoport
megyei jogú városi főépítész
munkakör betöltésére
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2017. október 7-13.
Október 7., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 00:30 Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett
városi megemlékezés, 01:10 Kanizsa Cafe (talk show),
01:35 Híradó, 01:50 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
02:20 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
02:50 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
03:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett
városi megemlékezés, 07:50 Kanizsa Cafe (talk show), 08:15
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:45 Híradó, 09:00 Egy
falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:30
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 10:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:30 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30
Heti Híradóink, 13:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 Ocsovai
Grácián ferences szerzetes szentbeszéde az Alsótemplomban,
20:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
20:25 1100 év Európa közepén: Győr-Moson-Sopron (ismeretterjesztő
filmsorozat), 20:35 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 21:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:50 Lapozó.
Október 8., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Ocsovai Grácián ferences szerzetes szentbeszéde az
Alsótemplomban, 02:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 02:25 1100 év Európa közepén: Győr-
Moson-Sopron (ismeretterjesztő filmsorozat), 02:35 Kanizsa
Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:25 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:50 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30
Ocsovai Grácián ferences szerzetes szentbeszéde az Alsótemplomban,
08:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:55 1100 év Európa közepén: Győr-Moson-
Sopron (ismeretterjesztő filmsorozat), 09:05 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 09:55 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:20 Lapozó, 12:00 K’arc
(kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Gézengúzok
(gyerekműsor), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás,
15:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 15:30
Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós
Boldogasszony templomban, 19:25 1100 év Európa közepén:
Budapest (ismeretterjesztő filmsorozat), 19:35 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:00 Sztárportré
– Összeállítás a megható pillanatokból, 20:25 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:15 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:40 Lapozó.
Október 9., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony
templomban, 01:25 1100 év Európa közepén: Budapest (ismeretterjesztő
filmsorozat), 01:35 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:00 Sztárportré – Összeállítás a
megható pillanatokból, 02:25 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise a kiskanizsai
Sarlós Boldogasszony templomban, 07:55 1100 év
Európa közepén: Budapest (ismeretterjesztő filmsorozat),
08:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
08:30 Sztárportré – Összeállítás a megható pillanatokból,
08:55 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:45
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
10:10 Lapozó, 12:00 1100 év Európa közepén: Budapest (ismeretterjesztő
filmsorozat), 12:10 Sztárportré – Összeállítás a
megható pillanatokból, 12:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Pókaszepetk
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:40 Lapozó.
Október 10., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Pókaszepetk
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10
Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Pókaszepetk megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak (hírek
vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykanizsa
– Pókaszepetk megyei I. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés,
14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Hévíz – Szepetnek
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:35 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:40 Lapozó.
Október 11., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45
Hévíz – Szepetnek megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
03:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05
Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00
Híradó, 08:15 Hévíz – Szepetnek megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-
mérkőzés, 09:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 10:15 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc
(kulturális magazin), 12:55 Hévíz – Szepetnek megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:25 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:55 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Egis Körmend –
MAFC NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:35 K’arc
(kulturális magazin), 22:05 Info blokk benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:35 Lapozó.
Október 12., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55
Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Egis Körmend – MAFC NB I
A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 03:05 K’arc (kulturális
magazin), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 04:05 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35
Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Egis Körmend – MAFC NB I
A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:45 K’arc (kulturális
magazin), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa
Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Egis Körmend – MAFC
NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:20 K’arc (kulturális
magazin), 14:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
20:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:35 Híradó, 20:50
Balasport – poreci öbölátúszás, 21:05 Élet-módi, 21:35 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Október 13., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe
(talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 02:15
Balasport – poreci öbölátúszás, 02:30 Élet-módi, 03:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 08:45 Balasport – poreci öbölátúszás,
09:00 Élet-módi, 09:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:05 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 12:55 Gázfröccs (a lóerők
magazinja), 13:25 Balasport – poreci öbölátúszás, 13:40 Életmódi,
14:10 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Kukkantó (gyerekműsor),
20:40 Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B.
Tóth László műsora), 21:25 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2017. 10. 06. | 21
Az idei ultrafutó Spartathlon 246 km-es távjára több
kanizsai, dél-zalai és a Kanizsai Futóklub igazoltja is
nevezett a görögországi helyszínen, így a többszörös
női győztes Lubics Szilvia mellett Rudolf Tamás,
Sznopek József és Vágó Boglárka is ott volt a rajtnál.
Nos, a start előtt Sznopek sérülés miatt visszalépni
volt kénytelen, Lubics, Rudolf és Vágó viszont nekigyürkőzhetett
az embert próbáló távnak és feladatnak.
A majd’ másfél napos erőpróba során Rudolf
Tamás Leónidasz király szobrát 31.-ként pillanthatta
meg 28:48:39 órás teljesítménye után, Lubics Szilviát,
a korábbi háromszoros női győztest a célban úgy
köszönthették futótársai, hogy összetettben 121.
lett 33:18:52 órás idejével, míg a görögországi teljesítménypróbán
a Kanizsa Futóklub igazoltjaként
versenyző Vágó Boglárka 172. lett, az ő ideje
34:28:41 óra volt.
Újra telj e sítették
Mivel rangadóról volt szó, talán érdemes
rá visszatekintenünk, hogy múlt
vasárnap mintegy 500 néző előtt rendezték
meg a megyei I. osztályú labdarúgó-
bajnokság csúcsmeccsét, a
Kaposi International Transport-Csács-
NSE–UFC Nagykanizsa mérkőzést.
A kanizsaiak jó előjelekkel
várták a találkozót,
hiszen hét meccsből hetet
nyertek úgy, hogy a kapott
góljaik száma csupán kettő
volt a 25 szerzett mellett.
Nos, a második
nemesapátiak otthonában
sem kezdtek rosszul a
vendégek, Lőrincz Bence
15. percben fejelt gólja
megadta a találkozó alaphangját,
s ha a nagykanizsaiak
higgadtabbak, akár
növelhették is volna előnyüket.
A Csács-NSE aztán
mind jobban erőre kapott,
és az igencsak agilis Marián
Sluka a 36. percben
egyenlített is.
A második játékrészben
a vendéglátók kezdtek
jobban, majd amikor az
UFC szőtte támadását, a
63. percben egy gyors
kontra után ismét Sluka
szerzett gólt, ezzel már az
Apáti vezetett 2-1-re. Előnyét
Sebők József játékos-
edző legénysége ezt
követően már megtartotta,
Gombos Zsolt csapata
pedig szomorúan könyvelhette
el első vereségét
az idényben, amely egyben
azzal is járt, hogy az
apátiak átvették tőlük a
vezetést a tabellán.
A megyei első osztály
másik kanizsai együttese,
a Horváth-Méh Kiskanizsai
Sáskák SE az elmúlt heti
hévízi 8-0-s vereség után
hazai környezetben 0-0-t
játszott az FC Keszthely-
Lazzarin Café gárdájával,
de így is csak 15. a tabellán.
Vasárnap 15 órától az
UFC a Zalagrár Pókaszepetk
SE együttesét fogadja
az Olajbányász-stadionban,
a Kiskanizsa egy nappal
korábban Gyenesdiásra
utazik.
POLGÁR László
Talpra kell állniuk!
Lőrincz Bence (sárga-feketében) fejesgólja előtti pillanat.
Ezzel a találattal szerezték meg a kanizsaiak a vezetést...
A Kanizsai Futóklub
tagjai közül ezúttal
Rudolf Tamás futott
a legjobban a görögországi
erőpróbán
Fotó: Polgár László
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Az elmúlt hétvégén gólzáporos győzelemmel
kezdte meg szereplését a férfi vízilabda OB I/Bben
a Kanizsa VSE együttese, amely, immár az új
trénerrel, Ludányi Kadosával a medence szélén
19-5-re győzte le a MAFC legénységét.
Ennek apropóján sem érdektelen
talán, hogy milyen elképzelésekkel
látott munkához a 40 esztendős
szakember. A tréner a fővárosi
Neptun VSC színeiben az
elmúlt idényben még pólózott, de
már az edzői feladatokba is belekóstolt,
hiszen a szintén budapesti
UVSE Vízilabda Sportegyesület
margitszigeti bázisán szerzett
tapasztalatokat fiatalabb korosztálynál
is. Ludányi számára itt van
az újabb kihívás, és az már szavaiból
kiderült, nem csupán nagy változásokkal,
de nagy tervekkel is
indult neki kanizsai időszakának.
- A felkészülésünk során az
elmúlt hetekben mondhatni csúsztatás
következett be, tehát nem az
első meccseink alkalmával leszünk
csúcsformában – fogalmazott
Ludányi Kadosa, aki Simonka
Ferencet váltotta a KVSE kispadján.
- Azért úgy vélem, kétségbeesnünk
nem kell, hiszen a kezdő fordulókban
talán könnyebb ellenfelekkel
mérkőzhetünk, ami a MAFC
ellen be is igazolódott.
Természetesen játékosmozgás is
volt az OB I/B-s csapatnál, a Kanizsa
VSE-hez a fővárosi utánpótlásból is
érkeztek játékosok.
- A tavalyi OB I/B-s együttesből
maradt a kapus Pelle Balázs, a
tapasztalt mezőnyjátékosok közül
pedig Cserdi István és Kaszper
Gábor. Szepesi Bence, Klie
Ferenc, vagy éppen Kéri Péter a
távozók listáján szerepel, és van
néhány olyan rutinos vízilabdázó is,
aki már csak a klub OB II-es együttesénél
játszana. A feltörekvő fiatalok
mellett a tizenhat fős keretünkbe
érkezett ugyanakkor Balli Kristóf,
Dobay Gergely, Dobay Péter,
Horváth Botond és Vadovics
Ákos az UVSE-től, Kiss Gyula,
Mocsári Máté és Salamon Zoltán
az EBP Tatabányától, Lajkó Nikolas
és Varga Márk a Ceglédi VSE-től,
valamint Major Zoltán az YBL-től.
Az esélyek taglalása sem maradhatott
ki a sorból, s mint kiderült,
Ludányi nem tart a kihívásoktól.
- Kicsit leegyszerűsítve a dolgot
azt mondhatnám, hogy szeretnénk
megnyerni a bajnokságot. Ez
persze, közel sem ilyen egyszerű,
de a klubvezetésnek is van egy
olyan elgondolása, hogy két éven
belül ennek a csapatnak bajnokságot
kellene nyernie. Tudjuk persze,
hogy ez nem ilyen magától értetődő,
mivel kemény ellenfeleink lesznek,
elég csupán az OB I-ből kiesett
KSI SE-re gondolnunk. Mindenesetre
úgy állunk a dolgokhoz,
hogy szeretnénk a lehető legelőrébb
végezni a bajnokságban.
POLGÁR László
Folytatódott a sportlövők országos
bajnokságainak sorozata, a
Magyar Sportlövő Szövetség
megrendezte a kisöbű sportpuska
60-as fekvő és 3x20-as nemzetközi
junior, valamint a nemzeti
versenyszámok ob-ját is a fővárosban
- ismét nagykanizsaiakkal
a lőállásokban.
A Nagykanizsai Polgári Sportlövész
Egylet Borsos Fannival és
Pölöskeiné Hertelendi Erikával
képviseltette magát, míg Horváth
Szilárd, Szobolics János és Varga
Ottó ezúttal a DKG SZLK csapataként
nevezett az országos versenyre.
Az országos bajnokság nemzeti
versenyszámok nyílt irányzékú
kispuska 30-as fekvő kategóriájában
a kanizsaiak közül Horváth
Szilárd 277 körös eredménnyel
végül harmadik helyezést ért el,
csakúgy, mint a Horváth-Szobolics-
Varga összeállítású csapat.
Két bronzig lőttek
A nagykanizsaiak a dobogó harmadik fokára léphettek fel
Alaposan kicserélődve A kanizsaiak
lehengerlően
játszottak a bajnokság
első fordulójában
Sport 2017. 10. 06. | 23
A megyei asztalitenisz
szövetség és a Gejzír-Kanizsa
Kft. Kanizsa Sörgyár SE
karöltve idén is megrendezte
a Szabadics Zrt. Kupa
asztalitenisz versenyt,
amelynek során újonc, serdülő,
ifjúsági és felnőtt korosztályban
indulhattak a
pingpongosok. A viadal
egyben Baranyai Lajos
Emlékverseny volt, ezzel a
megyei asztalitenisz szövetség
egykori vezetőjére
emlékeztek.
XIV. Szabadics Zrt. Kupa,
Baranyai Lajos Emlékverseny,
eredmények. Ifjúságiak,
fiú egyéni: 1. Penteli
Marcell (Cserszegtomaji
SK), 2. Szollár Patrik, 3.
Gelencsér Szabolcs és
Léránt Benedek (mindhárman
Gejzír-Kanizsa Kft.
Kanizsa Sörgyár SE). Ifjúsági
leány egyéni: 1. Salamon
Sára, 2. Horváth Anna, 3.
Orbán Flóra (mindhárman
KSSE) és Szita Dóra (Cserszegtomaj).
Férfi egyéni a
megyeiben játszóknak: 1.
Varga Zsolt (KSSE), 2.
Böröcz László (Zalavíz
Sportegyesület), 3. Salamon
Attila (KSSE) és Hidasi
György (Zalavíz Sportegyesület).
Férfi egyéni: 1.
Kovács Renátó (Gyenesdiási
ASE), 2. Fazekas Nándor
(Gyenesdiási ASE), 3.
Madacki Mirella (KSSE) és
Hidasi György (Zalavíz SE).
Férfi páros: 1. Kovács Renátó-
Nagy Emil (Gyenesdiás),
2. Gerencsér Miklós-
Madacki Mirella (KSSE), 3.
Gyöngyösi Áron-Szerdahelyi
Krisztofer (KSSE) és
Fazekas Nándor-Pap
Róbert (Gyenesdiás-Zalavíz
SE). Serdülő fiú egyéni: 1.
Gelencsér Szabolcs (KSSE),
2. Móricz Marcell (Hévíz
SK), 3. Szollár Patrik (KSSE)
és Lenkovics Lóránt
(KSSE). Serdülő leány egyéni:
1. Orbán Flóra (KSSE), 2.
Dancsák Katalin (Cserszegtomaj),
3. Muczárt
Boglárka (Kiskanizsai Általános
Iskola) és Muczárt
Dorka (KSSE). Újonc fiú
egyéni: 1. Gelencsér Szabolcs,
2. Lenkovics Lóránt,
3. Szollár Patrik és Vertarics
Bence (valamennyien
KSSE). Újonc leány egyéni:
1. Orbán Flóra, 2. Muczárt
Dorka, 3. Dancsák Katalin és
Muczárt Boglárka. Újonc II.
fiú egyéni: 1. Lenkovics
Lóránt, 2. Tóth Botond, 3.
Barabás Gellért és Székely
Levente (utóbbi
három Cserszegtomaj).
Újonc II. leány egyéni: 1.
Orbán Flóra, 2. Muczárt
Dorka, 3. Dancsák Katalin és
Muczárt Boglárka.
A Nagykanizsai Judo
Klub-Röntgen Kanizsa
ifjú cselgáncsozói,
Hóbár Péter és Horváth
Edina edzők
vezetésével, a paksi 36.
Atom Kupára is elmentek,
mi több, értékes
érmeket hoztak haza.
A nagy hagyományú
megmérettetés a diák
C (2007-ben születettek)
korosztálynak egyben
korosztályos
Magyar Kupa, míg a
többi korosztálynak
országos rangsorverseny
volt. A diák C korcsoporttól
az ifjúságiakig
vonultatta fel a fiatalokat
a mezőny,
amelyben az NJK 8
dzsúdóssal képviseltette
magát.
A legfiatalabbaknál,
tehát a diák C-ben a 45
kg-os Vaska Botond
harmadik lett, hozzá
hasonlóan ugyancsak
bronzérmet nyert serdülő
40 kg-ban Herczeg
Zsombor is. Kele Julianna
diák A leány 40 kgban
4. helyezett lett,
Paizs Mercédesz ifjúsági
48 kg-ban ért el 5.
helyezést, míg Lődri
Dániel hetedikként zárt
diák C 42 kg-ban.
Ketten
lette k
harmadikak
Vaska Botond
diák C 45 kg-ban
még
a párharcai előtt
Emlékezvén ragadtak ütőt a térség pingpongozói
Emlékeztek is…
Foci és hang ulat
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Förhénc
Kupát, amelynek keretében baráti társaságok
három a három ellenében focizhatnak az úgynevezett
torino kapura. Nos, a Facsavar FC nevű formáció elsőként
indult, és rögtön el is hódította a kupát, amelyre
nem csupán felnőttek, hanem gyermekek is szép számmal
érkeztek. A hangulatot vélhetően csak fokozta,
hogy szüreti időszakot írunk, és a tornával egy időben
volt a palini szüreti felvonulás, amely ezúttal érintette
már a förhénci hegyhátat is.
Nem lehetett panasz
a résztvevők számára
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
A nagyrécsei Küne Györgyné hetente akár
több kuglófot is elkészít, hiszen ez az igazán
egyszerű kelt tészta a család egyik kedvence. A
nagyanyjától, édesanyjától ellesett kuglófsütés
rejtelmeibe avatja most be a Kanizsa olvasóit.
Szerinte ennek az igazán népszerű
tésztának akár a kezdő szakácsok
is nyugodtan nekiállhatnak.
A hozzávalók összegyúrása
után ugyanis csak a
kelesztésre kell várni, addig
azonban legalább elvégezhető
más dolog a háztartásban.
De nézzük a fortélyokat!
Szacharint használ, amit egy
kicsit megáztat, hogy felolvadjon, és
így jobban eloszlik a tésztában. A kakaóport
is elkeveri egy kis vízben, mert így sokkal
szebben bele lehet gyúrni a tésztába. A tejbe
kis cukrot tesz, és abban felfuttatja az élesztőt.
Az előkészületek után egy tálba beleönti - a
kakaón kívül – a hozzávalókat, majd jól összedolgozza.
A tészta kétharmadát gyúródeszkára
önti, a maradékba beleteszi a kakaót. A sima és
a kakaós tésztát még jól összegyúrja, és meleg
helyen, letakarva keleszti. Ha duplájára
nő, nagyjából fél óra múlva mindkét
tésztát kinyújtja, a kakaósat
ráteszi a sima tésztára, a kettőt
együtt feltekeri, és beleteszi
a kizsírozott kuglófsütőbe.
Ebben is hagyja kelni
egy kicsit, majd előmelegített
sütőben először 200,
majd 160 fokon összesen 40
perc alatt megsül a kuglóf.
Hozzávalók:
60 dkg liszt, 8 dkg olvasztott margarin,
3 dl tej, 1 evőkanál tejföl, 3 dkg élesztő, 3
tojás (1 egész, 2 sárgája), 3 evőkanál kakaópor,
22 szem szacharin, vagy egy kevés porcukor, 1
cs. vaníliás cukor, csipet só, mazsola.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha úgy érzi, javítania kell a gyenge
pontjain, akkor fogjon hozzá. Erősítse
meg magát, és ha lehet, az ellentmondásokkal
teli kapcsolatát is.
Bika: 04.21-05.21.
Váljon szokásává a dicséret. Ha
gyakran mondogatja a párjának,
hogy angyal vagy, előbb utóbb azzá
válik, és ez önnek is jó lesz.
Ik rek: 05.22-06.21.
A hétvégén a megszokottnál érzékenyebben
reagál egy ismerőse
bókjaira. Válaszában őszinteségre
törekedjen, és ne a szerepjátszásra.
Rák: 06.22-07.22.
A csillagok szerint jelentős kiadással
járhat a hétvégi kiruccanása. Most
ne törődjön a csillagokkal, az a fontos,
hogy jól érezze magát.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Higgyen a fülének. Ha a párja a
héten azt ígéri önnek, hogy valóra
váltja a legszebb álmát, akkor az
úgy is lesz. Készüljön a legjobbakra.
Szűz: 08.24-09.23.
Engedje át magát a napsütéses
délutánoknak, és ne figyeljen semmire.
Ha így tesz, meghökkentő, kivételes
dolgok történhetnek önnel.
Mérleg: 09.24 -10.23.
A munka frontjáról valaki hamarosan
eltéríti. Egy váratlan vendégének
köszönhetően idilli pillanatokat
élhetnek át mindketten.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ne lombozódjon le a hűvösre fordult
idő miatt. Láthatatlan energiák
érkeznek a segítségére, és kiemelik
a letargikus helyzetéből.
Nyilas: 11.23-12.21.
Egyfolytában gyengédségre vágyakozik.
Sajnos ezért önnek is tennie
kell valamit, mert a boldogság nem
fog magától az ölébe hullani.
Bak: 12.22 - 01.20.
Bizonyára érzi, jót tenne a lelkivilágának
egy feszültségmentes
hétvége. Ha jót akar magának, ne
vegye észre az akadékoskodó családtagokat.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha kitűzött magának egy jó célt, akkor
valósítsa is meg. Ne nézegessen
hátra segítségért, hanem szaladjon
gyorsan előre.
Halak: 02.20-03.20.
Mostanában úgy érzi, szinte határtalan
az alkotókedve. Azzal se törődjön,
ha a párjának más a véleménye.
Csak alkosson valamit.
Küne Györgyné
hetente akár több
kuglófot is elkészít
(Fotó: Andik Szilárd)
Kakaós kuglóf,
a nagymama sütőjéből
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXIX. ÉVF. 35. SZÁm, 2017. október 13.
Húsz mázsa ponty költözött szerdán a
Csótóba, s ezzel már bőven az úgynevezett
kötelező telepítési norma fölött van a kedvelt
horgászhely halállománya.
6
Tiszta lelkiismeret és
igaz ügy
Fotó: Gergely Szilárd
3, 10
Fotó: Gergely Szilárd
Pont(y) jó! Rózsaszín mozgalom
6
Napjaink legfőbb kihívása, a modern népvándorlás
olyan kihívás elé állítja hazánkat is,
amelyben nem csüggedhetünk, amelyben a
lemondó beleegyezés helyett nekünk is a büszke,
bátor kiállást kell választanunk, fogalmazott
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő a nemzeti gyásznapon a Székely kertben,
a Polgári Kanizsáért Alapítvány hagyományos,
sétával egybekötött megemlékezésén,
amelyen több száz fiatal vett részt.
Idén is több százan
vonultak utcára
Kanizsán, hogy felhívják
a figyelmet a mellrákra
és a betegség
megelőzésére.
Magyarországon
évente körülbelül öthatezer
új emlőrákos
beteget fedeznek fel,
és mintegy kétezer
nő hal meg ebben
a kórban.
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Alig fértek be a terembe a Stobos tamburazenekar 10.
születésnapját ünneplők. A horvát hagyományokat ápoló
fiatalok a környékbeli horvát ajkú településeken szívták
magukba mindazt, amit a színpadon hangszereikkel
és dalaikkal közvetítenek. Repertoárjukban macedón,
szerb, roma és magyar dallamok is szerepelnek, természetesen
a horvátok mellett. A csapat nemzetközi vizekre
szeretne evezni, és az utánpótlást is szem előtt tartja:
fiatalokkal is foglalkoznak.
Kötetlen beszélgetésre várta az ezüstkorúakat Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő és Dénes Sándor polgármester az idősek hete rendezvénysorozat
részeként. A résztvevők a lakókörnyezetüket és a tömegközlekedést érintő témákról
érdeklődtek elsősorban. - Nagy a felelőssége a középkorosztálynak, hiszen a példát,
amit látott az előtte járóktól, tovább kell adnia – fogalmazott Cseresnyés Péter, hozzátéve,
az idősek megbecsülése nagyon fontos, hiszen ők már letettek valamit az asztalra,
és kijelölték azt az utat, amin a fiatalabbaknak tovább kell haladni.
a hét sz áma:
Kérdések és válaszok
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Nyílt nap
Nyílt napot tartottak
az állatmenhelyen,
az Élettér Állat- és
Természetvédő
Egyesület
örökbefogadási
lehetőséget is kínált
az érdeklődőknek,
a program résztvevői
megismerkedhettek
az elmúlt időszak
eredményeivel,
fejlesztéseivel is. Ezen
a napon átadták
az Uszkár-díjakat, idén
Leveli Hajnalkát és
Benedek Tamást
díjazta
a civil szervezet.
Kanizsa
10
Fotó: Gergely Szilárd
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Gergely Szilárd
A HÉT TÉMÁJA 2017. 10. 13. | 3
Ma Magyarország ragaszkodik
az Európai Unió által megtestesített
közös értékekhez, folytatta a
gondolatot a politikus az Aradi
udvarban október 6-án.
- Ragaszkodunk ezekhez, hiszen
Európa része vagyunk, és a korábbi
századokban nagyon sokat tettünk
a kontinens védelméért,
mindazokért az értékekért, amelyek
összekötnek bennünket az
EU többi nemzetével: védtük a
határainkat, és ezt tesszük ma is.
Határzárral, katonáink és rendőreink
segítségével védjük az
országot, és ezzel együtt Európát
is, amely veszélyben van,
még ha ezt néhányan, talán
önös érdekből vagy jól megfontolt
politikai, gazdasági célból,
nem is hajlandók elismerni.
Cseresnyés Péter hangsúlyozta,
az illegális bevándorlás támogatása
történelmi bűn, olyan,
amely, ha engedjük, zárójelbe
teszi, teheti az 1849-es mártírjaink
életáldozatát is. Mint mondta,
Magyarország a miénk, és itt annak
kell történnie, ami a magyarok
javát, érdekét szolgálja, s nekünk
kell eldöntenünk, kivel akarunk
együtt élni, kiket akarunk beengedni
a házunkba és hazánkba.
- Az önrendelkezési jogunkat
nem írhatta felül ’48-49-ben Bécs,
és most nem írhatja felül Brüsszel
sem egy ránk erőszakolt kvótával –
emelte ki a képviselő. - Sajnos,
ahogyan 1848-49-ben, úgy most is
vannak összejátszók, akár itthon,
akik különféle álideológiák mentén
próbálják megmagyarázni
ártó és romboló szándékukat, és
elajándékozni önrendelkezési
jogunkat. Jól látszik, a harcban, a
küzdelemben csak magunkra,
csak egymásra számíthatunk, a
kollaboránsokra – nevezhetjük
őket a haza ellenzékének is – sajnos
nem. Pedig aki csak a jobb élet
reményében jön, aki erőszakoskodni
akar, aki az Európától idegen
hitét és kultúráját akarja itt terjeszteni,
és ezért akár fegyvert is fog –
az előtt zárva kell tartani a kaput.
Délután, a Székely kertben, a
Polgári Kanizsáért Alapítvány
hagyományos, sétával egybekötött
megemlékezésén Cseresnyés
Péter a szabadságharc hőseit és
mártírjait példaként állította a mai
generációk elé, leszögezve, tiszta
lelkiismeret és igaz ügy kell,
amelynek szolgálatáért most
ugyan nem kell az életünket
áldozni, de mártírjaink áldott
emléke is arra kötelez, hogy ezeket
az igaz ügyeket szolgáljuk.
- Ilyen kötelezettségünk a drágán
kivívott szabadságunk megtartása,
nemzeti öntudatunk kiteljesítése,
a magyar érdekek feltétel
nélküli képviselete – fűzte tovább a
gondolatot Cseresnyés Péter,
magyarázva is, mire utal. - Napjaink
legfőbb kihívása, a modern
népvándorlás olyan kihívás elé
állítja hazánkat is, amelyben nem
csüggedhetünk, amelyben a
lemondó beleegyezés helyett
nekünk is a büszke, bátor kiállást
kell választanunk.
„… a büszke, bátor
kiállást kell választanunk!”
Magyarok a Székely kertben…
Tiszta lelkiismeret és igaz ügy kell!
Nemzetünk története felkelések, forradalmak, szabadságharcok
láncolata, az állandó küzdelemé,
amelyet szabadságunkért vívtunk és vívunk – jelentette
ki emlékező beszédében Cseresnyés Péter
államtitkár, országgyűlési képviselő a nemzeti
gyásznapon Nagykanizsán. Szerinte a
múlt eseményei és napjaink történései
között kézenfekvő a párhuzam.
Cseresnyés Péter: A harcban, a küzdelemben
csak magunkra, csak egymásra számíthatunk…
(Fotók: Gergely Szilárd)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
202x270mm_NK_soros.indd 2 2017. 10. 02. 15:20:56
Aktuális 2017. 10. 13. | 5
Kis túlzással, de talán nem teljesen
alaptalanul állíthatjuk: az iskolai évek
egyik szimbóluma a menzajegy, minden
szertartásosságával együtt – a
befizetésre várakozástól kezdve a
huszon-egynéhány ebédjegy egyenkénti
körbevagdosásáig. Amióta az
önkormányzat megbízta az intézményi
étkeztetés pénzügyi és adminisztrációs
feladataival, a Nagykanizsai Gazdasági
Ellátó Szervezet évről évre
korszerűsíti mind a befizetés, mind az
adatnyilvántartás rendszerét.
– Az átláthatóság, a hatékonyság
és a gazdaságosság
a NaGESZ tevékenységének
három pillére, így az
intézményi étkeztetéssel
kapcsolatos teendőinket is
ezek mentén szervezzük
2014 óta – bocsátja előre
Horváth István, a szervezet
igazgatója. – Ennek
egyik első lépése az volt,
amikor az oktatási-nevelési
intézményekben az
étkezési díjak készpénzes
beszedése helyett áttértünk
a banki befizetésre,
illetve átutalásra.
Az átállást nemcsak a
korszerűsítés igénye és az
adminisztrációs terhek
csökkentése indokolta.
Több szülő is jelezte a
NaGESZ felé: nyugodtabbak
volnának, ha maguk
fizethetnék be a menzadíjat,
és így megelőzhetnék,
hogy a gyerekük elveszítse,
esetleg ebéd helyett
másra költse a rábízott
összeget.
– A banki átállással szinte
egy időben, sok más
szolgáltatóhoz hasonlóan,
nálunk is lehetőség nyílt a
csoportos beszedésre.
Úgy látjuk, pillanatnyilag
ez a legmodernebb és leghatékonyabb
módja a
számlák rendezésének,
ezért elsősorban ezt a
megoldást javasoltuk a
szülőknek. Havonta egyszer
a bank levonja az
étkezési díjat, így nem kell
elmenni pénzt levenni,
sorban állni, egyedi átutalást
kezdeményezni, ami
nemcsak időigényes,
hanem plusz költséget is
jelent.
Mivel a csoportos beszedés
a bölcsődékben és az
óvodákban már jól működik,
a NaGESZ célja, hogy
az iskolákban is minél többen
éljenek ezzel a lehetőséggel.
Így a jövőben akár
egységesíteni is lehetne a
nevelési és oktatási intézmények
étkeztetési rendszerét
és adatbázisát. Ez a
gyakorlatban számos
előnnyel járna, például az
óvoda utolsó évében
bennmaradt túlfizetés
levonhatóvá válna a következő,
akkor már iskolai
menzadíjból.
– Természetesen ez csak
egy lehetőség – szögezi le
a szervezet vezetője. –
Azok például, akiknek
még nincs bankszámlájuk,
vagy szociális helyzetük
nem teszi lehetővé a csoportos
befizetést, továbbra
is a megszokott módon
rendezhetik gyerekük
iskolai étkeztetésének
költségeit.
A rendszer, persze, mindig
fejleszthető és korszerűsíthető.
A NaGESZ, más
városok mintájára, idén
már két kanizsai iskolában
is működteti az étkezési,
vagy – ahogy sok helyen
hívják – menzakártyát. A
Batthyány Lajos Gimnáziumban
és a Cserháti Sándor
Műszaki Szakképző
Iskolában a diákok névre
szóló, vonalkódos kártyájukkal
kérhetik az ebédet
nap mint nap. A lehúzható
menzakártya – a nyomon
követés mellett – azért is
praktikus, mert kiváltja a
papír alapú, napra szóló
étkezési jegyeket, amik a
tapasztalatok szerint sokszor
elkallódnak. A kártyán
a NaGESZ elérhetősége
is megtalálható, így ha
a diákoknak kérdésük van
a használattal kapcsolatban,
azonnal segítséget
tudnak kérni.
– A következő lépcsőfokot
az online rendszer
bevezetése jelentené,
amely szintén egyre elterjedtebb
– mutat rá a vezető.
– Sokfelé a családok
már az interneten keresztül
rendelik meg vagy
mondják le a szolgáltatást,
de ugyanígy feltölthetik a
menzakártyát, valamint
ellenőrizhetik, minden
nap ebédelt-e a gyerekük.
A Nagykanizsai Gazdasági
Ellátó Szervezet
egyébként nemcsak pénzügyi
téren törekszik átláthatóságra,
hatékonyságra
és gazdaságosságra: a
szervezet 2015-ben egységesítette
az oktatási és
nevelési intézmények
étkeztetési programját,
szeptember óta pedig egy
integrált gazdálkodási
szoftvert használ feladatainak
elvégzéséhez.
NEMES Dóra
A menzán (balra Horváth István).
A víz nem onlájn, a szolgáltatás viszont az lehet…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Lépést tart a XXI. századdal
a NaGESZ
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális
Húsz mázsa pontyot engedtek
a Csótóba szerdán, és
ezzel már az úgynevezett
kötelező telepítési norma
fölött van a tó halállománya.
Mindez az emelkedő horgászlétszámnak
és az önkormányzat
egymillió forintos
támogatásának köszönhető,
fogalmazott Németh László,
a Vasutas Horgászegyesület
elnöke. A horgászati tilalom
október 22-ig érvényes.
ELŐADÁS
A Nagykanizsai
Cukorbetegek Egyesülete
szervezésében
Hogyan kerüljük el
a cukorbetegség
szövődményeit a fizikai
érterápia segítségével?
címmel tartanak foglalkozást
október 27-én, pénteken
15 óra 30 perctől
a Kanizsai Dorottya Kórház
tanácstermében.
A Nagykanizsai
Tankerületi Központ
pályázatot hirdet
üzemeltetési ügyintéző
munkakör betöltésére.
Részletek
a www.kozigallas.gov.hu
valamint
a www.kk.gov.hu/nagykanizsa
weboldalon.
Fotó: Gergely Szilárd
Pont(y) jó!
A mellrák ellen
Fotó: Gergely Szilárd
Rózsaszín szalagos, lufis menet figyelmeztetett a mellrák veszélyeire
és a megelőzés fontosságára Kanizsán. A „Napfény” Rákbetegek
és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének rendezvényén
elhangzott, évente kétezer nő hal meg ebben a kórban, amely, ha
időben felismerik, akkor 80 százalékos eséllyel gyógyítható. Az
ingyenes szűrést, 45 év felett, kétévente javasolják a szakemberek.
Aktuális 2017. 10. 13. | 7
Kiváló súlyú és méretű kivik teremnek egy négyhektáros
becsehelyi területen. Az ültetvényt 2012 tavaszán
telepítették, négy évvel később pedig már csaknem 8
tonna gyümölcsöt tudtak leszüretelni róla. Idén várhatóan
kétszer ennyi kivi terem majd, ez viszont még mindig
elmarad a várt hozamtól, a becslések szerint ugyanis
80-90 tonnára is képes lesz az ültetvény. Az ízletes délzalai
gyümölcs a magyar boltok polcaira kerül.
- A kivi onnan jött, hogy a családi udvarunkban is volt
néhány tő, hát kerestem megfelelő termőhelyet - mondta
Miklós Ákos Márton, a becsehelyi kiviültetvény tulajdonosa.
A dél-zalai dombos terület jó adottságokkal rendelkezik,
így lehet minőségi gyümölcsöt termeszteni. Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselő, a Mura-programért
felelős miniszteri biztos szerint a térségben a volt szőlőterületek,
zártkerti ingatlanok egyik újrahasznosítási
lehetőségét kínálja a kivitermesztés.
- Át kell gondolni, hogyan tudjuk hasznosítani a magyar
földet. Főként azokat a területeket, amelyeket elhagytak
a gazdáik, például a korábbi szőlőbirtokokat. A kivi például
sokkal kevesebb törődést igényel, mint a szőlő.
Már most lenne 10-20 hektárnyi terület, amelyen más
gazdálkodók ugyancsak kivit termesztenének. Azért
pedig küzdenek, hogy támogatható telepítésű növény
legyen a kivi, tette hozzá Cseresnyés Péter.
Kicsi, de nem savanyú,
és tényleg a miénk!
Cseresnyés Péter: A volt szőlőterületek egyik újrahasznosítási
lehetőségét kínálja a kivitermesztés
(Fotó: Gergely Szilárd)
Fac semeték
Elkezdődött a faültetési akció a
nagykanizsai óvodákban és bölcsődékben.
A NaGESZ munkatársai
a következő napokban harminc
fát ültetnek el az intézmények
udvarán. Erre azért van szükség,
mert több veszélyes fát is kivágtak,
ezeket pedig pótolni kell. Idén a
viharos időjárás is sok növényt csavart
ki vagy tört ketté, azok helyére
is újakat kell ültetni. Most 5-7
éves ostorfa, juharfa és kőrisfa
kerül az ovikba és bölcsikbe.
A minap a gyerekek is segítettek
a NaGESZ munkatársainak,
akik hat csemetét vittek a Napraforgó
bölcsőde udvarába, az
öreg, kivágott fák helyére.
a bölc sődében
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Zlatko Štrfiček horvát népi festőművész
kiállítása. Megtekinthető október
24-ig az Ősze András galériában
Október 13. és 27., 17 óra
Gémkapocs társasjáték klub. Vezeti:
Temesi Róbert és Szűcs István.
Október 16.,
15 óra
HELYI ÉRTÉ-
KEK HETE - a
Népi Díszítőművészeti
Műhely munkáinak
bemutatása.
Zalai tájegységek
hímzés
kultúrájának
motívumai
(terítők, futók,
párnák, alátétek) láthatók.
Ritkaság a vert csipke, valamint a galamboki
főkötő.
Szervező: a Kanizsai Kulturális Központ,
Habjánecz Györgyné közösségi munkás,
N.M.I. Művelődési Intézet Nonprofit Kft.
Október 19., 14 óra – Kiskanizsa Általános
Iskola
„Bárhogy lesz – ne legyen akárhogy...” –
fotó és dokumentum kiállítás az 1956-os
forradalom és szabadságharc nagykanizsai
eseményeiről.
Szervező: a Nagykanizsai Kultúrkör Egyesület.
Megtekinthető: november 6-ig.
Október 19., 19 óra
Filharmónia – Fortissimo bérlet
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt. Közreműködik:
Sakata Tomoki – zongora, Nemzeti Énekkar.
Műsor: Erkel Ferenc: Magyar kantáta,
Liszt Ferenc: Esz-dúr Zongoraverseny,
Mihalovich Ödön: Gyászhangok Deák
Ferenc emlékére, Liszt Ferenc: Hungária
– Szimfonikus költemény, Mosonyi
Mihály: Gyászhangok Széchenyi halálára.
Belépődíj: 4 900 Ft
Október 27., péntek 17 óra - HSMK
„Egy 35 éves egyesület életfája tárgyakban”
címmel a Zala Megyei Népművészeti
Egyesület kiállítása
Köszöntőt mond: Skrabut Éva, a Zala
Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.
Megnyitja: Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi
Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének
elnöke.
Megtekinthető november 17-ig a HSMK
Ősze András galériájában.
Medgyasza y Ház
Október 14. 9-14 óráig
III. Kanizsai Mézes Nap – nemzetközi
méhész konferencia
Az előadások ideje alatt a helyszínen az
érdeklődők mézet, mézes italokat és
süteményeket kóstolhatnak, méhészeti
eszközöket vásárolhatnak.
Szervezők: az Országos Magyar Méhészeti
Egyesület, valamint a Nagykanizsa
és Környéke Méhészegyesület
Információ: Somogyi Gyula (06-30-
2878410). A belépés díjtalan.
Október 15., 9-13 óráig
Őszi gyerekruha és játék börze
Megunt, kinőtt ruhák, játékok, cipők,
könyvek, kiegészítők vására és cseréje. A
belépés díjtalan.
Október 20., 19 óra
Retro Kávéházi Esték
„Kié vagy, mondd?” – zenés színházi
est a 20-as, 30-as évek slágereivel
Szávai Viktória és Adorjáni Bálint közreműködésével
Szép Ernő és Molnár Ferenc szövegeinek
újragondolásával, megidézve a 20-as,
30-as évek ellenállhatatlan báját, humorát,
ártatlanságát. A helyszín egy Casino,
ahol többek között elhangzik az „Oda
vagyok magáért”, az „Egy kis édes félhomályban”,
a „Pá, kis aranyom”, a „Hamvadó
cigarettavég”, a „Szerelemhez nem
kell szépség…”
Belépődíj: elővételben 1 700 Ft, a helyszínen:
2 000 Ft.
Móricz Zsi gmond Művelődési Ház
Október 14., 9.45 óra
Kisvakond – bábjáték egy felvonásban
Belépődíj: 1500 Ft
Jegyek elővételben is kaphatók a helyszínen!
Október 14., 21., 28., 9 óra
Aprók tánca
Vezeti: Péter Katalin és Pávlicz Erika.
Részvételi díj: 2 000 Ft/hó.
Programajánló
Okt. 12-18. 16:00 MY LITTLE PO NY - A FILM
szinkr. amerikai-kanadai animációs film (104’)
Okt. 12-18. 17:00 A LEGO NINJAGO FILM
szinkr. amerikai-dán animációs film (100’)
Okt. 12-18. 17:30 SZÁR NYAS FEJVADÁ SZ 2049
szinkr. amerikai sci-fi (164’)
Okt. 12-18. 18:00, 20:30 HÓE MBER
szinkr. amerikai krimi (119’)
Okt. 12-15. 19:30 KINGSMAN: AZ ARANYKÖR
szinkr. angol-amerikai akció-vígjáték (141’)
Okt. 12-18. 20:30 EGYE NESEN ÁT
amerikai pszichothriller (115’)
Okt. 14-15. 17:00 LEGO NINJAGO
szinkr. amerikai animációs fim (100’)
október 12-
október 18.
m űsora
A barátság ereje
Az immár 7. évadát élő, világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő My
Little Pony TV-sorozat szereplői végre a mozikban is életre keltik a barátság
varázslatos erejét. A családi animációs filmben a kis pónikra izgalmas
és látványos kalandokkal teli utazás vár. A gonosz és vasöklű uralkodó,
Storm király ugyanis szemet vet a kis pónik hazájára, akik összefognak és
útra kelnek a védelmet nyújtó városka, Ponyville határain túlra. Útjuk
során új barátokat ismernek meg, veszélyes kalandokba bonyolódnak, és
a barátság erejét bevetve próbálják megmenteni otthonukat.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Zlatko Štrfiček kiállítása
október 24-ig látogatható
Kultúra 2017. 10. 13. | 9
Változnak az idők, gondolja
az ember, miközben
azt figyeli, hogyan hangolja
fel Bálint egy, a telefonjára
letöltött alkalmazással
a hegedűjét. Ez már
az az élemedett korú, egymillió
forint értékű hangszer,
amit a VI. Kecskeméti
Prímásverseny fődíjaként
hozott el a 24 éves kanizsai
fiatalember.
– Még csak pár hete van
nálam, egyelőre barátkozunk.
Eddig édesanyám
hegedűjén játszottam,
azelőtt a nagyapámén;
ennek az újnak a hangját
még szoknom kell –
magyarázza Bálint. –
Ugyanakkor a hangok
helyét nagyon könnyű
megtalálni rajta, mondhatni,
a kezemre játszik a
hangszer.
Ez talán abból is adódik,
hogy Vizeli Bálint nyereménye
egy mesterhegedű,
ami 1926-ban készült
Csehországban, s feltehetően
magának a híres
mesternek, Ladislav Prokopnak
a keze munkája.
Hogy milyen kalandos
utat járt be hosszú élete
alatt a hangszer, nem tudni
– mindenesetre a prímásverseny
szervezői a
felvidéki Jókán találtak rá,
egy idős zenésznél. A
hegedű a közelmúltban
komoly felújításon esett
át, most már Bálintra vár a
feladat, hogy „megszelídítse”.
A fiú egyébként
nemcsak egy értékes
főnyereménnyel lett gazdagabb,
hanem megkapta
azt a várva várt szakmai
visszajelzést is, ami miatt
egyáltalán jelentkezett a
megmérettetésre.
– Rendszeresen muzsikálok
a fővárosi táncházakban,
ugyanakkor nem
járok semmilyen zenei
képzésre vagy magántanárhoz.
Azt éreztem, ideje
felmérni, hol tartok a népzenélésben.
Kecskeméten
neves népzenetanárok és
-kutatók előtt játszhattam,
a mezőny pedig igen
erős volt: zeneakadémiát
végzett vagy jelenleg is
ott tanuló hallgatók voltak
a versenytársaim. Persze,
néhány jó tanácsot azért
kaptam a zsűritől, azokat
igyekszem megfogadni,
de alapvetően megyek
tovább azon az úton, amin
eddig is jártam.
Bálint a Tolna megyei
Bogyiszló és az erdélyi
Magyarbece népzenei
kincséből adott ízelítőt a
prímásversenyen. Kedvenc
zenei dialektusa
nincs, de szinte minden
tájegységen, tájegységben
otthonosan mozog –
nem is csoda: népzenészek
között nőtt fel.
– Míg a kortársaim többségét
nem igazán foglalkoztatja
a népi kultúra,
nekem nem volt nehéz
ebbe belenőnöm, hiszen
az egész családom – a
nagyapámig visszamenőleg
– népzenével és néptánccal
foglalkozik – hangsúlyozza
Bálint. – Én személy
szerint a klasszikus
alapokkal kezdtem a
pályafutásomat, akkor
még Jakobovics Árpádnál,
majd az általános
iskola után édesapámnál
tanultam népi hegedűn.
Bár minden lehetőség
adott ahhoz, hogy a Vizeli
család egymaga felállítson
egy kamarazenekart,
a fiú szerint erre eddig
nem igazán volt példa.
Igaz ugyanakkor az is,
hogy az apa, Vizeli József
az utóbbi időben egyre
többször hívja Bálintot a
Bojtár Népzenei Együttesbe
játszani.
– Nagyon szeretek apával,
és persze, amikor nagy
ritkán lehetőség adódik
rá, Balázs nagybátyámmal
együtt muzsikálni.
Számomra ők a zenei példaképek:
az ő játékuk, alázatuk
alapjaiban határozta
meg azt, ahogy a hegedűhöz
hozzányúlok. Apa
egyébként minden nyáron
szervez népzenei és
néptáncos tábort Kanizsa
mellett. Tavaly volt az első
alkalom, amikor összeállt
egy úgy nevezett banda,
belőlünk, Vizeliekből: az
öcsém bőgőzött, a
bátyám brácsázott, én
pedig apával és Balázzsal
húztam együtt a hegedűvonót.
Míg az elektronikus
zenére percek alatt ráun, a
magyar népzenei kultúra
mindig tartogat számára
valamilyen új mondanivalót,
árulja el a fiú, aki utolsó
évét tölti a Budapesti
Műszaki Egyetem mérnökinformatikus
szakán.
Bálint szeretne a szakmájában
elhelyezkedni,
ugyanakkor a népzene
mindig is az élete része
lesz.
– A diplomamunkámban
sem szakadok el teljesen
ettől a világtól: egy fellépésszervező
applikációt
találtam ki, természetesen
sok népzenei eseménnyel,
most ezen dolgozom. A
kecskeméti prímásverseny
hatására pedig egy új
gondolat is elkezdett foglalkoztatni:
lehet, hogy
megpróbálkozom a zeneakadémia
népi vonós szakával,
de ez igazából még
a jövő muzsikája...
NEMES Dóra
Megszelídíti a mesterhegedűt!
Családi örökség
a népzene szeretete
Sokat hallani arról, milyen jó hatással
van a zenetanulás az iskolai teljesítményre,
különös tekintettel a
matematikai-logikai készségekre. Ez
valószínűleg oda-vissza működik,
legalábbis Vizeli Bálint esetében biztosan.
A Budapesti Műszaki Egyetem
végzős hallgatója nemrég részt vett
egy táncházzenész hegedűsöknek
meghirdetett versenyen, amelyen ő
bizonyult a legügyesebb prímásnak.
Vizeli Bálint mérnökinformatikus
diplomamunkájában
sem
szakad el a zenétől:
kitalált egy fellépésszervező
applikációt…
(Fotó: Jancsi László)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Valami összeköti az októbereket.
A remény. A hit. Az összekulcsolt kéz.
Persze, nem mindegy, hogy valaki kivégzésre
várva rogy térdre, netán a szabadság mámorában
ünnepel így, vagy az addig csak gyermeki
kitalációnak tartott mennyei gyönyörű nő
láttán, megtérve könyörög. A lélek vágyódása
azonban ugyanaz; út a magasztos felé. Fátima
óta azonban tudjuk, nem csupán az a fontos,
ami a szemnek láthatatlan.
Az októberek történelme arra tanít, nemcsak
meghalni érdemes valamiért, hanem élni is.
Legyen az a szabadság vagy a hit, profánabb,
földhözragadtabb textussal, a barátság s a szerelem.
A Költő úgyis visszatér (ejtsd: szabadság,
szerelem). A világtörténelemben elveszik
az ember, ám, paradoxon, ember nélkül nincs
se világ, se történelem.
Mutatis mutandis lehetne ez jó is, hisz’ ki
van találva. Csak elrontjuk, elrontják. Mert
mindig vannak Haynauk, Sztálinok, Kádárok,
Biszkuk. Akadnak, kiknek drágább rongy élete,
s 30 júdási ezüstpénzért még az anyjukat is eladnák,
nemhogy a hazát, a nemzetet: labancnak,
kommunistának, brüsszelitának, tőzsdespekulánsnak;
mindegy. Az árulás kifordított
subája csak egy ruhadarab, amely kívül-belül
ugyanúgy mocskos. Lemossuk a gyalázatot?!
Vagy mindig győz a gyilkos golyó, kivégzőhelyen,
pesti flaszteren?
A Rózsafüzér Királynője a megtérésre biztatott.
Száz év telt el, s ugyanezt akarják most
tőlünk az iszlám nevében is. De micsoda különbség?!
Harcol a menny és a pokol, akárcsak
’49-ben s ’56-ban. De nem ez az utolsó ütközet,
abban csak a kommunisták hittek – ha egyáltalán…
-, hogy ez a harc lesz a végső. Lófaszt,
mama!
A jó hír az, hogy Nyugatról és Keletről, mint
1849-ben, valószínűleg nem támadnak meg
egyszerre bennünket, ma ugyanis más a politikai
logika, bár azért akadnak, akik szívesen
bitót ácsolnának a renitens magyaroknak,
vagy ha azt nem is, átszabnák évezredes kultúránkat,
létezésünket.
S bár a Nyugat átverhet, cserbenhagyhat,
mint ’56-ban is (meg még de hányszor!), ám
szovjet tankok vélhetően nem jönnek, maximum
ha rossz GPS-koordinátát kapnak. A
Szűzanyának tett Szent István-i fogadalmunkat
azonban nem árt megerősíteni, akár nap
mint nap, mert aki (vagy amely nemzet) Mária
oltalmában áll, ugyan nehézségekkel szembesülhet,
de el nem bukhat. Corpus delicti: létezünk.
S az sem baj, ha a fátimai pásztorgyerekek
fohászát megtanuljuk, imádkozzuk: Ó
Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg
minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a
lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak
irgalmadra.
Októberek
Volt az, amelyikben megtoroltak, bitót ácsoltak, kivégeztek. És volt az, amelyikben visszavették
az országot, néhány napra ledobták a rabigát. És volt az is, amelyikben (nap)csodát láttak,
sok-sok fontos üzenet után, miközben dörögtek a fegyverek. 1849. 1956. 1917. Pest és Arad.
Budapest s megannyi város, falu. Fátima.
Égi jel. Fátima, 1917 októbere
PÉTER Árpád
„Kereszt-tűzben című
kiállításunk sajnálatosan
egyedülálló a
világon. Elgondolkodtató
és tudatos
elhallgatást sejtet,
hogy a közel-keleti
keresztényüldözésről
ilyen kevés hírt
adnak. A kiállítás
mottója egy szír fiatalemberrel
folytatott
beszélgetésemben
hangzott el. Azt
mondta: az épített
környezetben történt
rombolás az felmérhető
és idővel restaurálható,
az emberek
szívében ejtett sebek
felmérhetetlenek és
gyógyíthatatlanok. A
közel-keleti keresztények
úgy érzik,
magukra maradtak.
A térségbeli
konfliktusok
minden
szereplője
mögött áll
egy-egy
nagyhatalom,
csak a keresztények
mögött
nem áll senki.
Ami reményt ad:
olyan erős a kötődésük
szülőföldjükhöz,
hogy még Amerikából
is hazaviszik gyermeküket
megkeresztelni,
és olyanra is akad
példa, amikor valaki
visszatér, mert úgy
érzi, máshol nem
képes élni.” Ezt
mondta lapunknak
Speidl Bianka, a
Magyar Nemzeti
Múzeumban nemrégiben
megnyílt tárlat
főkurátora.
Az iszlám csak akkor tud együttműködni
más vallással, felekezettel
és népcsoporttal, ha egy erős
központi hatalom határozza meg
a szabályokat. A kereszténység és
az iszlám együttélésével kapcsolatos
történelmi tapasztalatot a
nyugati országok figyelmen kívül
hagyták. A liberális Európában
nincsenek világos szabályok és
következetes szankciók. Az iszlám
- hívei szerint - egyetemes üzenetet
hozott, terjesztése kötelező.
Ha az együttélést nem szabályozza
egy erős központi hatalom,
akkor utat tör magának más kulturális
eleme
k e t ,
hitrends
zereket
hát térbe
szorítva.
E u r ó -
pában
p i l l a -
natnyilag
nincs olyan áramlat, meggyőződés,
amely felvenné vele a versenyt.
- Nem kenyerem a szembe dicsérés,
tényként említem, tavaly mekkora
megkönnyebbülést keltett a hallgatóságban
a kanizsai migrációs konferencián
tartott előadása: végre valaki
elmondta, olyan keveset tudunk az
iszlámról! Mert eddig azt hittük, az
iszlám egy vallás.
- Ez óriási tévedés. Vallás is, de
gazdasági, társadalmi, politikai
rendszer, amely az emberi élet minden
szegmensét szabályozza. A célja,
hogy a Koránban kapott kinyilatkoztatás
szerint formálja át a világot
anyagi és lelki értelemben is – hangsúlyozza
a Migrációkutató Intézet
vezető kutatója. – Ezért illúzió azt
várni, előbb-utóbb integrálódnak a
követői. Ellenkezőleg. Nem képtelen
az integrációra, hanem nem is
akarja, mereven elutasítja azt. Azt
várja el, hogy a környezet alkalmazkodjon
hozzá. Nyugat-Európa kétféle,
egyaránt kudarcos utat választott
a multikulturalizmusra.
- Hogyan
fejezhetnénk ezt ki
magyarul?
- Kevert kultúrájú társadalomnak
mondanám. Nagy-Britannia esetében
azt látjuk, hogy azokat a tapasztalatokat,
amelyeket a múltból levonhatott
volna, teljes mértékben lecserélte
egy szavazatszerző, liberális
megközelítésre. Ezt a fajta multikulturalizmust
a Munkáspárt szorgalmazta
már a nyolcvanas évektől
kezdve. A szabadságjogoknak ez a
teljesen liberális felfogása teljes
autonómiát ad abban, hogy a közösségek
milyen értékrend szerint élnek
és milyen elképzeléseik vannak a
többségi társadalommal való együttélésről.
Az iszlám esetében például
az állami törvényeket felülírják a saját
vallási törvényeik, ez pedig a biztonsági
helyzet kritikussá válásához
vezetett nem csak Nagy-Britanniában,
de egész Nyugat-Európában.
- És a másik kudarcos út?
- Franciaországban a másik véglet
jellemző. A szekularizmus a vallás
minden megnyilvánulását elzárja.
Szegregálják az olyan csoportokat,
mint a muszlimok, akik számára a
vallás az elsődleges, ezáltal pedig
ellenérzést váltanak ki belőlük, ami
erősíti a radikális tendenciákat.
- Ha nem integrálhatóak, mi a megoldás?
- Először is a tükörbe kell néznünk.
Tudjuk-e, kik vagyunk, és mit akarunk.
Mert ők pontosan tudják, mit
akarnak, és erős védekezési mechanizmusuk
van. Egyfajta önelhatárolódási
tendenciát mutatnak évtizedek
óta. Jelenleg nincsenek olyan
keretek, amelyek hosszútávon egyben
tartanák a nyugat-európai társadalmakat,
ezért azok széttöredezettek
maradnak, később pedig
működésképtelenné válnak. Sarazzin
2010-es jóslata: „Németország
felszámolja önmagát” egész Nyugat-
Európára érvényessé válhat. A
muszlim csoportok nagyon könnyedén,
már a demográfiai adatokkal
mérve is, a többségi társadalom fölé
tudnak kerekedni, hiszen olyan
jelentős a lélekszámuk, amit a szavazataikra
vadászó politikusok nem
hagyhatnak figyelmen kívül. Így
egyre nagyobb hatásuk lehet az
értékrend alakítására is. Európa, ha
a beáramlás folytatódik és a migránsok
elosztása megvalósul, néhány
évtizeden belül elveszítheti azt a jellegét,
amit több mint ezer évvel
ezelőtt kialakított és megőrzött.
Ezért radikálisan meg kellene változnia
annak a jogi keretrendszernek,
ami ezeknek a kisebbségi csoportoknak
a működését szabályozza
Európában. Ahogy a konferencián
is említettem: csak a világos szabályozásból
értenek, amelynek
megszegését konzekvensen megbüntetik.
Az iszlám maga is így
működik. Liberálisul mondva: a
másság tiszteletében benne foglaltatik,
hogy úgy beszélek, hogy ő is
megértse. A nyugat-európai megoldásnak
éppen az ellenkezője a célravezető:
nem a meghunyászkodás,
a feszületek levétele, hanem önazonosságunk
felvállalása a megoldás.
PAPP János
ma gazin 2017. 10. 13. | 11
Szeresd vagy hagyd el!
Nálunk: Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket.
Ausztráliában ugyanez: Szeresd vagy hagyd el!
Speidl Bianka
a tavalyi kanizsai
migrációs konferencián
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási
intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű
(nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben,
mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes,
osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév
(2016/2017. tanév második, illetve a 2017/2018. tanév első féléve).
FIGYELEM!
A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció
szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.
aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése.
A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik
az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva.
AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN
KITÖLTÖTT ÉS AZ EPER-BURSA RENDSZERBŐL KINYOMTATOTT
PÁLYÁZATI ŰRLAPOT A LENT FELSOROLT KÖTELEZŐ
MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT KELL BENYÚJTANI.
A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a
2017/2018-as tanév első félévéről.
Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről, amely nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum
160%-át, jelenleg 45.600 Ft-ot. (Hatósági igazolás az egy háztartásban
élő személyekről, beleértve az eltartott testvérek iskolalátogatási igazolását is
+ 3 hónapnál nem régebbi munkáltatói keresetigazolás, vállalkozó esetén
jövedelem-igazolás a NAV adónyilvántartási csoportjától)
A szociális rászorultsága igazolására az alábbi dokumentumok bármelyike:
Elvált szülők esetén jogerős bírósági ítélet
Fél/árvaság esetén igazolás fél/árvaellátásról, illetve a halotti bizonyítvány
másolata
Az ápolásra szoruló hozzátartozó gondozásával járó költségekről szóló dokumentum
A fogyatékos hallgatónak a különleges eszközök beszerzésére és fenntartására,
speciális utazási szükségleteire, valamint személyi segítő, ill. jelnyelvi tolmács
igénybevételének költségéről szóló dokumentum
A bizonyított jövőbeli rászorultságot igazoló egyéb okirat vagy dokumentum
Amennyiben a pályázó a tanulmányai során nem a Tbj. szerinti közös háztartásban
él, ennek költségeiről szóló igazolás
Kollégiumi felvételt elutasító dokumentum
Rendszeres nevelési segély-igazolás
Munkanélküli segély folyósításáról szóló határozat
Családi pótlék összegéről igazolás
A pályázó önfenntartó, az erről szóló hivatalos dokumentum
A fentebb felsorolt dokumentumok hiányában a szociális rászorultságot az egy
főre jutó havi nettó jövedelemről szóló igazolás is bizonyítja
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel
együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak
minősül.
A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési
önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva,
egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, 13 –
16 SZ: 8-12, 13-1630 P: 8-12) További információ: 20/849-2334
A pályázat benyújtási határideje: 2017. november 7.
A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható.
A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, vagy
felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt
nem nyert érettségizettek;
és a 2018/2019. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes
idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező
alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben
kívánnak részt venni.
Az ösztöndíj időtartama 3X10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.
FIGYELEM!
A pályázatbeadáshoz A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció
szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.
aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése.
A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik
az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva.
AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN
KITÖLTÖTT ÉS AZ EPER-BURSA RENDSZERBŐL KINYOMTATOTT
PÁLYÁZATI ŰRLAPOT A LENT FELSOROLT KÖTELEZŐ
MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT KELL BENYÚJTANI.
Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről, amely nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum
160%-át, jelenleg 45.600 Ft-ot. (Hatósági igazolás az egy háztartásban
élő személyekről, beleértve az eltartott testvérek iskolalátogatási igazolását is
+ 3 hónapnál nem régebbi munkáltatói keresetigazolás, vállalkozó esetén
jövedelem-igazolás az NAV adónyilvántartási csoportjától)
A szociális rászorultsága igazolására az alábbi dokumentumok bármelyike:
Elvált szülők esetén jogerős bírósági ítélet
Fél/árvaság esetén igazolás fél/árvaellátásról, illetve a halotti bizonyítvány
másolata
Az ápolásra szoruló hozzátartozó gondozásával járó költségekről szóló dokumentum
A fogyatékos hallgatónak a különleges eszközök beszerzésére és fenntartására,
speciális utazási szükségleteire, valamint személyi segítő, ill. jelnyelvi tolmács
igénybevételének költségéről szóló dokumentum
A bizonyított jövőbeli rászorultságot igazoló egyéb okirat vagy dokumentum
Amennyiben a pályázó a tanulmányai során nem a Tbj. szerinti közös háztartásban
él, ennek költségeiről szóló igazolás
Kollégiumi felvételt elutasító dokumentum
Rendszeres nevelési segély-igazolás
Munkanélküli segély folyósításáról szóló határozat
Családi pótlék összegéről igazolás
A pályázó önfenntartó, az erről szóló hivatalos dokumentum
A fentebb felsorolt dokumentumok hiányában a szociális rászorultságot az egy
főre jutó havi nettó jövedelemről szóló igazolás is bizonyítja
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel
együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül.
A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési
önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva,
egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, 13-16
SZ: 8-12, 13-1630 P: 8-12) További információ: 20/849-2334
A pályázat benyújtási határideje: 2017. november 7.
A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható.
„A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.)
Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára
a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan
„B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26)
Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára
Magazin 2017. 10. 13. | 13
A látásvizsgálat
nemcsak egy
esetlegesen később
súlyossá váló
szembetegség
kiszűrését szolgálja,
hanem azzal például
a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra
utaló jelek is felfedezhetők.
A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok
esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya,
vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz
viselése. Szinte minden korosztály érintett,
mert az élet- és munkakörülmények
változásával egyre több
embernek van szüksége korrekcióra.
Október 31-ig a Sashalmi Optikában
térítés nélküli szolgáltatásként
kínálják a látásellenőrzést és a
szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy
látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen
kíváncsi, hogy milyen a látásélessége,
keresse fel a Sashalmi Optikát,
ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista
kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére.
A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a
látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti
vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést,
illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot,
háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek
célja a maximálisan személyre szabott szemüveg
elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát
képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján
készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb
látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján
egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával
most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk.
A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz
ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál
a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást,
a lencse kiválasztását, a nagy precizitású
mérés pedig biztosítja a személyre
szabhatóságot és a pontos
szemüvegkészítést. A Sashalmi
Optikában az egyedülálló és kifinomult
mérési módszerekkel tökéletesen
személyre szabott szemüveget
készítenek számunkra. És még
egy újdonság: az Essilor – amely
világvezető a szemüveglencse gyártásban
– kifejlesztett egy új generációs
szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely
áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és
széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás
közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux
S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat,
ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi
garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október
31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár
bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el
szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még
egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden
kedves vásárló.
Multifokális lencse akció
30-40%
Jelentkezzen be most!
Nagykanizsa, Platán sor 1.
Tel.: 06-93-310-644
Nagykanizsa, Sugár u. 1.
Tel.: 06-93-789-962
„LÁTÁS HÓNAPJA” A Sashalmi Optikában
7
„VARILU X
X series”
AZ ÉLESLÁTÁS
ÚJ
DIMENZIÓ JA
A Keleti városrész első utcáját, a
mai Platán sort (volt I. Bolgár Hadsereg
utca) 1962-ben kezdték
kialakítani. A következő 25 évben
közel 8 ezer lakás készült el a
területen, amelyek döntő többsége
OTP-beruházásban, míg kisebb
hányada tanácsi céltámogatásos
építkezésként valósult meg. A
Keleti határa mára szinte lehúzódik
a Péterfai-árokig.
Zsoldos Alida – a zalaegerszegi főiskolai éveket
leszámítva – születése óta ebben a városrészben él.
Azért szereti Nagykanizsát, a városon belül pedig a
Keleti városrészt, mert nagyon szép a környezete,
mutat körbe mosolyogva, a tömbházak sűrűjében.
– Hiába vesznek körbe bennünket panellakások,
itt teljesen más az élet, mint Budapesten. Nyugalomban
és biztonságban élhetünk, és szinte egy új
városközpont alakult ki a közelünkben. Nem kell
sokat sétálni ahhoz, hogy az ember a bevásárlástól
kezdve minden hivatalos ügyét elintézze itt. Mindenki
ismeri egymást, engem is megismernek a kisboltban.
Szomszédaim nagy többsége is több tíz
éve itt lakik. Jó érzés, hogy így sokak segítségére
számíthatok.
Ahogy mondja Alida, ő egy otthonülő típus, ami
azért lehet így, mert jól érzi magát otthon is. Szeret
sütni-főzni, s ha kedve tartja, varrogat, vagy apró
ajándékokat készít az ismerőseinek.
Nagyon szeret horgászni, s hogy hódolni tudjon a
hobbijának, nem kell elutaznia a városból, hiszen a
közeli Csónakázó-tónál erre is lehetősége nyílik.
– Szerencsések vagyunk ebből a szempontból is –
jelenti ki. - Hétvégente, de akár hét közben is szívesen
töltjük el ott a párommal a szabadidőnket. Szeretek
a tóparton üldögélni, nem igénylem a nagy
társasági életet. Az elmúlt évben a szabadidőm
jelentős részét tanulásra fordítottam, most fejeztem
be egy mérlegképes könyvelői tanfolyamot.
Alida nemcsak értékeli a szép környezetet, hanem
tesz is érte. Részt vesz például a Keleti városrész
virágosításáért mozgalomban is. Mindössze a padokat
hiányolja a ház mögötti téren, mert így csak a
bejárati ajtó előtti lépcsőre lehet kiülni.
BAKONYI Erzsébet
Városrészkeringő 14.
Zsoldos Alida:
Jó érzés, hogy
sokak segítségére
számíthatok…
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Nyugalomban, biztonságban
élhetünk
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Értéket őrzünk,
értéket teremtünk
Alkotó Energia
2017
Mutasd meg
a hobbidat!
Alkotói pályázat értékmentőknek,
átalakítóknak, DIY-őrülteknek
értékes nyereményekért felnőtt
és junior kategóriában.
Feltételek és információk:
www.alkotoenergia.hu
Beküldési határidő:
2017. december 31.
Magazin 2017. 10. 13. | 15
Jótékonysági Börzét szervez a
Nagykanizsai Református
Egyházközség Szeretetszolgálata
2017.10.16–2017.10.27-ig
(hétfőtől péntekig) 14–18 óráig
A nagykanizsai református szeretetszolgálat igyekszik
segítségére lenni a nehéz helyzetben élő családoknak.
Az elmúlt időszakban
több mint kétezer alkalommal tudtunk
támogatást nyújtani. Többek között tartós élelmiszereket,
bútorokat, ruhaneműket, műszaki cikkeket, tisztálkodási
szereket, háztartási eszközöket,
tanszercsomagokat, tűzifát, stb.
juttattunk el a rászorulókhoz.
Kérdéseikkel, felajánlásaikkal kapcsolatban elérhetőségeink
bármelyikén szívesen állunk rendelkezésükre:
telefonon: 06-30-425-6108 (Gaál Éva szolgálatvezető)
e-mailben: nagykanizsai.szeretetszolgalat@gmail.com
személyesen: Nagykanizsai Református Egyházközség
8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 1.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Szeretetben összefogva egymásért!
Országszerte ritka a kétlaki páfrányfenyő
nőivarú – termős – egyede, Nagykanizsán
viszont, a HSMK hátsó sarkánál egy több évtizedes
Ginkgo biloba ezekben a napokban
örvendezteti meg aranysárga szilvaszerű gyümölcseivel
a fajta kedvelőit. Ön is szeretne egy
virgonc magoncot? Ismerkedjünk meg a zöld
Kanizsa fakülönlegességével!
Se cipőtalpunk, se kezünk nem szabadul
meg egyhamar az érett gyümölcsök vajsav
okozta - nem leszek píszí - bűzétől. Ám aki nejlonzacskón
keresztül fogja, gyűjti a termést,
ezekben a hetekben elültetve, kint teleltetve,
akár az erkélyen is, májusra virgonc magoncokat
várhat. És ha pár év múlva a vígnövésű fácska
– termetét ismerhetik a kanizsaiak, van ilyen
a temető bejáratánál – kinövi az erkélyt? Akár
elajándékozható, hegyi birtokra átültethető.
Legyezőformájú levele igen érdekes, innen
kapta magyar nevét is. A tűlevelek pármillió
éve összenőttek. Élő kövületnek is nevezte
valaki, olyan régóta él ebben a formában.
Lombhullató, az első fagyra egyszerre szabadul
meg lombkoronájától. Egy pécsi belvárosi
udvarban 100 évnél idősebb anya-gingko él, a
vele a negyvenes évek óta együttélő hölgy
mesélte, mekkora zajjal zúdul le a hatalmas fa
ezernyi levele.
Bár a fiatal példányok feltűnően karcsúak,
idővel a mi tölgyünkhöz hasonló terebélyes
alakot ölt ez az Ázsiából az egész golyóbisra
elszármazott, Goethe által is megverselt, méltán
népszerű fa. Gondoljunk erre végleges
helyre ültetésekor, annak érdekében, hogy
páfrányfenyőnk a mi elmenetelünk után is jól
érezze magát. PAPP János
Akar eg y virgonc magoncot?
… és ez csak egyre nagyobb és nagyobb lesz…
Egy darabig az erkélyen
is jól érzi magát
(Fotók: Papp János)
2017.
október
14.
FAGYÖNGY SZEKERES
J. U. 2-8.
93/310-
367
20:00-
08:00
2017.
október
15.
BELVÁROSI ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-
403
19:00-
06:00
2017.
október
16.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
ARANYSZARVAS
ROZGONYI
U. 1.
93/311-
531
22:00-
06:00
2017.
október
17.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA KANIZSA
CENTRUM
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-
135
22:00-
06:00
2017.
október
18.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA KATONARÉTI
TAVASZ U.
26.
93/311-
607
22:00-
06:00
2017.
október
19.
FAGYÖNGY SZEKERES
J. U. 2-8.
93/310-
367
22:00-
06:00
2017.
október
20.
KELETI ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-
402
22:00-
07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
Jövő heti véradások
Nagykanizsán
10. 19., 11:30-13:30 Vöröskereszt Nagykanizsa
10. 19., 15:00-17:00 Rozgonyi óvoda
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgetyszertári
Piaci árak
Kanizsán
vöröshagyma 170-200 Ft/kg
brokkoli 650 Ft/kg
körte 280-320 Ft/kg
csiperke 550-800 Ft/kg
fejes káposzta 150-200 Ft/kg
Dajka és pedagógiai asszisztens tanfolyam
indul Nagykanizsán részletfizetéssel.
Tel.: 30/6374083, 46/321-694
Eng.sz.: E-000452/2014
Szolgáltatás 2017. 10. 13. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Október 14., szombat
Helén, Heléna
A Heléna görög eredetű, jelentése: vitás
(esetleg: Nap, Hold.). A Helén a Heléna angol és
francia formájából származik.
Október 15., vasárnap
Teréz, Terézia
A Teréz görög eredetű, jelentése: hőség,
forróság, nyár, aratás, szüret, vadászni. A
Terézia a Teréz latinos továbbképzése.
Október 16., hétfő
Gál, Aurélia
A Gál kelta-ír eredetű, jelentése: kakas. Az
Aurélia latin eredetű, jelentése: aranyos.
Október 17., kedd
Hedvig, Hédi
A Hedvig német eredetű, jelentése: harc. A
Hédi germán eredetű, a Haduwih férfinév női
megfelelője, jelentése: szent, szent harc.
Október 18., szerda
Lukács
Latin eredetű, jelentése: Luciana tartományból
való férfi.
Október 19., csütörtök
Nándor
A nándor népnévből származik, bár vitás az
eredete, a jelentése pedig bizonytalan.
Október 20., péntek
Vendel
Német eredetű, jelentése: a vandálok népéhez
tartozó.
Az előző heti rejtvény megfejtése: A
tévedés annál veszedelmesebb, minél több
igazságot tartalmaz.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
A jövőnek címezve
interjú 2017. 10. 13. | 19
„Az ökölvívásban a diplomáciai
szerepünk most egyenlő a nullával.
Ezen kell dolgoznunk. Ezt felépíteni
nem nehéz, de lassú folyamat, erre
most van öt évem.” Ezt mondta
lapunknak Erdei Zsolt, a Magyar
Ökölvívó Szakszövetség elnöke
a Kanizsán rendezett serdülő ob-n.
- Mennyi tehetséges fiatalt
látott itt Nagykanizsán?
- Mintegy 150 versenyző
indult a serdülő magyar
bajnokságon. Ez szép
szám, de persze mindig
szeretnénk egy kicsit bővíteni,
hogy minél több srác
menjen bunyózni. És
ennek megfelelően a kommunikációnkat
akarjuk
erősíteni, jó lenne, ha
minél több iskolalátogatással,
toborzóval a srácok
látnák, milyen nemes
sportág ez. Brandet kell
építeni, s minél többen
jönnek, annál könnyebb
kiválogatni azokat a tehetségeket,
akiket a későbbiekben
a szövetség támogat,
menedzsel, versenyeztet.
Ők képviselik
majd hazánkat a jövő olimpiáin,
Európa- és világbajnokságain.
A mostani felhozatal
is erős, néhányan
közülük beérhetnek.
- Ehhez mennyi lemondás
kell?
- Semennyi. Nekem például
az lett volna a lemondás,
ha nem bokszolhattam
volna. Ezerszer inkább
választottam az edzést a
diszkó, a szórakozás vagy a
hülyeség helyett. Komoly
céljaim ugyan nem voltak,
de szerelmese voltam a
sportágnak. S ha valaki így
áll hozzá, akkor semmit
nem érzékel lemondásként.
- Ennek az ön esetében
meglett az eredménye.
- Persze, de azért ez kirívó
eset. Nem akarom
magamat fényezni, de
azért Erdei Zsoltok nem
születnek minden évben,
mert ha így lenne, akkor
most is ott lennénk a nemzetközi
ökölvívás élmezőnyében.
Pillanatnyilag
van egy kisebb hanyatlás,
de ugye egyszer fönt, egyszer
lent - és most lent
vagyunk. Az út felfelé
vezet, de szorgalom, akarat
és alázat kell hozzá.
- Mikor lehetünk újra a
csúcson?
- Öt-tíz éven belül várok
komolyabb változást. Ha
az nem jön, akkor valamit
rosszul csinálunk. Például
szükség van az edzőképzés
megújítására, hogy
haladjunk a korral, s nemzetközi
bírókat, supervisorokat
kell felépítünk,
menedzselnünk, hogy a
sportdiplomáciában is
előrébb léphessünk, mert
ez nagyon fontos terület.
Ezt fölépíteni nem olyan
nehéz, de nagyon lassú
folyamat, lépésről, lépésre
kell haladnunk. Most,
hogy én lettem az elnök,
azt látom és érzem egyegy
nemzetközi konferencián,
hogy az emberek
nyitnak felém. Ez első
lépésnek jó, de fokozni kell
a tempót, s nagyobb léptekkel
haladni előre. Be
kell tagozódnunk a nemzetközi
élvonalba, rendeznünk
kell versenyeket,
nemzetközi, kontinentális
viadalokat. Én most megkaptam
a lehetőséget,
hogy próbáljak egy kicsit
javítani a jelenlegi helyzeten,
és bíznak is bennem.
Ezzel élni szeretnék.
MAROSI Gábor
Exkluzív interjú Erdei Zsolttal
„Ezerszer inkább választottam
az edzést a diszkó és
a szórakozás helyett…”
Példaképek.
Erdei Zsolt és
Botos András, a kanizsai
akadémia névadója és
szakmai vezetője
(Fotók: Gergely Szilárd)
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2017. október 14-20.
Október 14., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó,
01:40 Kukkantó (gyerekműsor), 02:10 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 03:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa
Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
08:05 Híradó, 08:20 Kukkantó (gyerekműsor), 08:50
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
09:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:50 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül
– heti válogatás, 14:40 Élet-módi, 15:10 Napi Kanizsa – újranéző,
15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00
Zenesarok: Viva La Musica – A Trio Enigma hévízi koncertje,
19:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 19:55 Hargita, 20:25 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 21:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:40 Lapozó.
Október 15., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Zenesarok: Viva La Musica – A Trio Enigma hévízi koncertje,
01:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 01:55 Hargita, 02:25 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Zenesarok:
Viva La Musica – A Trio Enigma hévízi koncertje, 08:00 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:25
Hargita, 08:55 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
09:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül –
heti válogatás, 15:00 Élet-módi, 15:30 Napi Kanizsa – újranéző,
16:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:30
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:00 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:25 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:25 Sztárportré –
Összeállítás a különleges pillanatokból, 19:50 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Aktuális
– Hargita, 20:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás
ismétlése), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó.
Október 16., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:25 Sztárportré
– Összeállítás a különleges pillanatokból, 01:50 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15
Aktuális – Hargita, 02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise
a Piarista kápolnában, 07:55 Sztárportré – Összeállítás a
különleges pillanatokból, 08:20 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Aktuális – Hargita,
09:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
10:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Összeállítás a
különleges pillanatokból, 12:25 Zenesarok: Viva La Musica –
A Trio Enigma hévízi koncertje, 12:55 Aktuális – Hargita,
13:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Új utak az egyházban: A reformáció és Isten igéje –
Steinbach József püspök előadása, 20:10 Kiskanizsa - Nagykanizsa
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
21:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.
Október 17., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:00 Új utak az egyházban: A reformáció és
Isten igéje – Steinbach József püspök előadása, 01:30 Híradó,
01:45 Kiskanizsa - Nagykanizsa megyei I. osztályú bajnoki
labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Új utak az egyházban: A
reformáció és Isten igéje – Steinbach József püspök előadása,
08:10 Híradó, 08:25 Kiskanizsa - Nagykanizsa megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55
Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30
Új utak az egyházban: A reformáció és Isten igéje – Steinbach
József püspök előadása, 13:00 Kiskanizsa - Nagykanizsa
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális
magazin), 20:05 Kanizsa VSE – OSC OB I B-s férfi vízilabda-
mérkőzés, 21:05 Új utak az egyházban: A reformáció és
Isten igéje – Steinbach József püspök előadása, 21:35 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Október 18., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó,
01:45 Kanizsa VSE – OSC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés,
02:45 Új utak az egyházban: A reformáció és Isten igéje –
Steinbach József püspök előadása, 03:15 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kanizsa VSE – OSC OB I B-s
férfi vízilabda-mérkőzés, 09:15 Új utak az egyházban: A reformáció
és Isten igéje – Steinbach József püspök előadása,
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin),
12:55 Kanizsa VSE – OSC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés,
13:55 Új utak az egyházban: A reformáció és Isten igéje –
Steinbach József püspök előadása, 14:25 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
20:10 Lovas magazin, 20:40 Híradó, 20:55 Látogató, 21:25
K’arc (kulturális magazin), 21:55 Info blokk benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Október 19., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Lovas
magazin, 02:10 Látogató, 02:40 K’arc (kulturális magazin),
03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok
(gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Lovas magazin,
08:50 Látogató, 09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Lovas magazin,
13:25 Látogató, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
20:05 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:35 Híradó,
20:50 Székely konyha, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor),
21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Október 20., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Üzleti negyed (gazdasági
magazin), 02:15 Székely konyha, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Üzleti negyed (gazdasági
magazin), 08:45 Székely konyha, 09:15 Gézengúzok (gyerekműsor),
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 12:55 Üzleti negyed (gazdasági
magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor),
14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Hargita,
20:40 Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B.
Tóth László műsora), 21:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2017. 10. 13. | 21
Az utolsó előtti a listavezető ellen, vagyis
vasárnap városi rangadó következik a megyei
labdarúgó első osztályban: 15 órától a Kiskanizsa
a Nagykanizsa együttesét fogadja.
Az előjelek már csak azért is ellentétesek,
hiszen a 15. helyen álló kiskanizsaiak
az elmúlt fordulóban kikaptak Gyenesdiáson
3-0-ra, az UFC pedig 4-0-s győzelmével
visszavette a vezetést a tabellán.
Tavasszal már kuriózumként
szolgált a Sáska–Kanizsa a körítést
tekintve, hiszen a hazai oldal fiatal
és lelkes szurkolói a vonulásuk
mellett látványosat „füstöltek” is,
de természetesen az UFC-drukkerek
is szép számmal képviseltették
magukat. S úgy tűnik, a hangulatra
ezúttal sem lesz panasz.
- Ahogyan májusban, úgy ezúttal
is lesz a részünkről szervezett,
egyben sportszerű szurkolás –
fogalmazott a vendéglátók egyik
frontdrukkere, Horváth Botond. -
Betartva az előírásokat és az íratlan
normákat is, lesz dob, zászló,
és némi pirotechnikát is szeretnénk
alkalmazni.
A drukkerek a városi rangadó
„esemény rangját” szeretnék
emelni, hiszen a városi derbi mindenképp
nagyobb érdeklődő
hadat vonz.
Persze, az UFC mellett állók, így
a mindenkori Nagykanizsa futballját
magukénak érzők szintén
készülnek. Már csak azért is,
hiszen a múlt szezonbeli Csács-
NSE elleni rangadó óta bevett szokás
lett a látványos biztatás, s ezt
ígérik mostanra is.
- Röviden megfogalmazva, úgy
készülünk, hogy füst lesz ezúttal
is, de szerintem a hangos biztatással
sem lesz probléma részünkről
– mondta el Varga Attila, aki már
évtizedek óta tudja, milyen is az
igazi szurkolói hitvallás. - Bízunk
benne, hogy jó mérkőzést láthatunk,
mindenesetre rajtunk nem
fog múlni az UFC sikere.
POLGÁR László
Jön a városi derbi!
A Sáskadrukkerek
ezúttal
is felvonulnak…
(Fotó: Polgár László)
Pirotechnikában
az UFC kemény
magja sem piskóta
(Fotó: Gergely Szilárd)
A Kiskanizsa-
Nagykanizsa idén
tavasszal.
A szurkolókon most
sem fog múlni
(Fotó: Polgár László)
Örömükben
füstölögnének
A Nagykanizsai Izzó SE
NB II-es férfi kézilabdacsapata
Kalocsán szerepelt,
ahol csoportja múlt
idénybeli bajnoka ellen
lépett pályára a kanizsai
együttes. Madarász
Péter tanítványai két
forduló után egy-egy
győzelemmel és vereséggel
álltak a táblázat
második felében, s nagy
megmérettetés előtt az
érseki székhelyen. Ezért
is nagy dolog, hogy az
évek óta az élbolyban
tanyázó alföldieket az
izzósoknak 13-10-es félidei
Kalocsa-vezetés
után 26-25-re sikerült
legyőzniük. A nagykanizsaiak
legeredményesebb
játékosa Csalló
Ádám és Jónás Péter
volt 5-5 találattal. Az
Izzó SE ezzel három kört
követően a hatodik
helyen áll a tabellán.
- A második félidőben
szinte hiba nélkül sikerült
játszaniuk a srácoknak,
és ez is eredményezte
mindazt, hogy a
győztesnek járó két
pontot hazahozhattuk
– értékelt röviden
Madarász Péter, az Izzó
edzője.
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Bérlet
Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején 40
nm-es helyiség irodának, vagy egyéb
célra kiadó. Kaució szükséges. Érdeklődni:
70/602-1214.
Szolgáltatás
Megbízható, munkájára igényes hölgy
Nagykanizsán takarítást vállal. Tel.:
20/567-0373.
Nagykanizsán, a Fő u. 10-12. társasház
társasházkezelőt keres. Jelentkezés:
október 16-ig. Tel: 30/967-3060.
Ingatlan
Kb. 70-100 m2 családi házat (nem osztatlan
közösben) vásárolnék Nagykanizsán,
az Eötvös tér környékén, vagy a
Katonaréten kb. 200-400 m2-es telekkel.
Tel.:30/988-5957.
ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején
másfél szobás, 43 m2 alapterületű,
3. emeleti, jó állapotban lévő, komfortos,
gázfűtéses lakás, pincerésszel. Alacsony
rezsi, a közös költség 8.538 Ft.
Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni:
20/9363-076.
A Vas megyei Bükön rendezték a női
ökölvívó országos bajnokságot, amelyen
nem csupán a felnőtt, hanem az
utánpótlás korcsoportok legjobbjai is
kötelek közé léptek.
A nagykanizsai különítményt
a KBK, vagyis a Kanizsa
Box Klub kódja alatt,
egyben Botos-akadémistaként
négyen alkották, és
a sportolók egy-egy aranyat
és ezüstöt, valamint
két bronzot hoztak haza.
Az aranyérmet - mondhatni
jó szokását megtartva
- Kondákor Emília
Cecília nyerte, ezúttal már
az ifjúsági korcsoport 51
kg-jában állhatott a dobogó
legfelső fokára. Szüsz
Cintia az ezüstérmet a serdülő
70 kg-ban érdemelte
ki, míg a bronzérmeket serdülő
50 kg-ban Gelencsér
Enikő, valamint ifjúsági 48
kg-ban Tóth Rikker Fanni
szerezte.
- Ugyan az indulók száma
valamivel kevesebb
volt, mint amire számítottunk,
de a színvonalra
ezúttal sem lehetett
panasz – mondta el Tóth
László, a Botos-akadémia
edzője. - Ha kanizsai szempontból
nézzük az ob-t,
akkor viszont azt mondhatjuk,
hogy jobban sikerült,
mint mondjuk tavaly,
hiszen akkor csak egy ezüstöt
szereztünk, most
viszont négy érmet, köztük
egy aranyat is sikerült nyernünk.
Azt hiszem, a lányok
ezért minden dicséretet
megérdemelnek.
POLGÁR László
Kalocsa-
Nagykanizsai
Izzó SE
25-26 (13-10)
Már arany is jutott
A kanizsaiak ökölvívók küldöttsége, vagyis balról Tóth László edző,
Kondákor Emília, Szüsz Cintia, Tóth Rikker Fanni, Gelencsér Enikő és
Salamon László edző joggal örülhetett az érmeknek Győzelem
a bajnoknál
Négy érmet bunyóztak össze
Sport 2017. 10. 13. | 23
A 26. Zágrábi Maratont (26.
Zagrebacki maraton) rendezték
a múlt hétvégén a horvát
fővárosban, ahol maratoni
távon a Kanizsai Futóklub
tagjai közül Grabant Péter és
Sznopek Renáta (mindkettőjüknek
ez volt az első maratoni
futótávja), félmaratonon
pedig Pulai Dorottya, Pulai
Gábor és Köves Péter indult,
a Nagykanizsai Atlétika Klub
színeiben pedig dr. Trencséni
Gyula futott.
- Ezúttal is több ezer induló
volt, és a komoly pénzdíjak
miatt nem kevés elit futó is
indult – fogalmazott Sznopek
Renáta. - Maga a verseny igazán
hangulatos, magyar
viszonyokhoz képest olcsó
volt, ugyanakkor ennek ellenére
sokkal bőkezűbb rajtcsomag,
frissítés volt, mint
sok helyszínen itthon. Én
magam is kimondottan
nagyon szeretem ezt a versenyt,
a horvátok szuper jó
hangulatot csinálnak, emellett
a szurkolók futás közben
(is) roppant barátságosak és
drukkolnak a próbázóknak.
Sznopek Renáta, először
teljesítve a maratoni táv 42
kilométerét, összesítésben az
elkelő 52. helyen végzett
4:19:37 órás teljesítményével.
A Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub versenyzői
Sukorón megvívták idénybeli utolsó versenyüket,
ami egyben keretfeltöltő megmérettetés
is volt az ifjú kajak-kenusoknak.
A kanizsai sportolók remek eredményeket
könyvelhettek el, emellett újabb kölyök
korosztályos válogatottal büszkélkedhetnek
Anda Júlia Míra személyében. Egy
rövid összegzést készítve leírható, hogy a
következő esztendőre 2-2 kölyök és serdülő
válogatottal bővült a kanizsaiak kerete.
Kanizsai – pontszerző - eredmények a szezonzáró
sukorói versenyen. 2000 m: Anda
Júlia Míra U12 2. hely, Kurucz Levente U14
2. hely, Süle Tamás U15 2. hely, Cséplő
Natasa U12 4. hely, Vető Balázs U12 4. hely,
Kiskó Réka U14 6. hely, Kanyó Sára U12 8.
hely, Kém Veronika U16-17 9. hely, Szommer
Héra U12 9. hely. 1000 m: Süle Tamás
U15 7. hely, Kurucz Levente U14 9. hely. 500
m: Németh André U9 3. hely.
Két helyszínen is volt
kanizsai érdekeltség a
korosztályos birkózók
diákolimpiáján. Ezeken
Pőcze Bence és Nemes
Benjamin ezüstérmet
szerzett: mindketten
magabiztosan meneteltek
a döntőig.
A diák II korcsoportos
(10-11-évesek) szabadfogású
diákolimpiát Hajdúszoboszlón
rendezték,
ahol a Bolyai-iskola
tanulója, Pőcze Bence
képviselte a nagykanizsai
színeket. Bence a
kaposvári területiről
elsőként jutott tovább
az 54 kg-osok mezőnyében,
így joggal
reménykedhetett a jó
szereplésben. (Bence
előéletéhez hozzátartozik,
hogy a kötöttfogásúak
között például
bronzérmet nyert az
országos diákolimpián.)
A kanizsaiak üdvöskéje
ezúttal sem rettent meg
a kínálkozó lehetőségtől,
sorra győzte le ellenfeleit,
csak a döntőben
tudta megállítani nagy
riválisa, Cseh Balázs.
Szintén elsőként jutott
tovább a kaposvári területi
viadalról a Batthyány
diákja, Nemes Benjamin,
ő a szabadfogásúak serdülő
korcsoportjában
(14-15-évesek) indult
Kecskeméten. A nagykanizsai
birkózó a 100 kgosok
között kissé bátortalanul
kezdett, edzőjének,
Szatmári Zsoltnak
is izgalmakat okozva, de
aztán magára talált, és
könnyedén győzte le
ellenfeleit a döntőig. A
fináléban ugyan a már
kadet Európa-bajnokságot
és világbajnokságot
is megjárt kecskeméti
Ubornyák Csaba
legyőzte Nemest, de az
ő ezüstérme is szépen
csillog, ahogy azt trénere,
Szatmári elmondta.
Odatették
magukat
Újabb kajako s kerettagság
Immár Anda Júlia is kajakos
kerettagságnak örülhet
Futás és lelkes szurkolás
A célba érkezés
mindenhol felhőtlen
öröm Sznopek Renáta
számára is
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
A kiskanizsai Böjti Istvánné Micike a sütés-főzés szeretete
mellett édesanyjától azt is megtanulta: amikor
egy háziasszony süt-főz és tálal a családjának, az nemcsak
egy étel, hanem annál sokkal több. Az ételben benne
van a lelke, a szeretete is. Most, hogy két éve nyugdíjas,
több időt tölthet a konyhában a négy, édességet
kedvelő unokája örömére.
A képviselőfánk hozzávalói:
A tésztához: 25 kanál víz, 1 ráma margarin, 25 dkg
liszt, csipetnyi só és 8-10 db tojás.
A krémhez: 1 liter tej, 1 vaníliapuding, 4 evőkanál
liszt, 5 evőkanál cukor és 5 tojás.
Elkészítése:
A vizet felforralja, beleteszi a sót, a margarint,
belefőzi a lisztet, majd egyenként belekever 8-10
tojást. A többi tésztával ellentétben akkor lesz jó,
amikor az edény falára ráragad a sűrű massza. A
ragacsos anyagból kanállal, vagy nyomózsákkal kis
halmokat formál, és egymástól pár centi távolságra
a tepsibe teszi. Nem rakja szorosan, mert sütés közben
a duplájára megnő.
– Nem kell félni a képviselőfánk sütésétől – jegyezte
meg. - Ha forró sütőbe tesszük, és 10-15 percig nem nyitjuk
ki a sütő ajtaját, akkor nem esik össze a tésztánk.
Amikor szép magasra feljönnek a fánkok, a hőfok csökkentésével
még 10 percig szárítjuk.
A krém készítéséhez a cukrot a tojássárgájával kikeveri,
hozzáteszi a pudingport, a lisztet és az egészet a
tej egyharmadával felhígítja. A maradék tejet felforralja,
és a masszát belekeveri. Ha besűrűsödött,
még forrón hozzákeveri a keményre felvert
tojásfehérjét.
Végül a kihűlt tészták kalapját levágja,
beletölti a krémet, majd porcukorral meghinti
a tetejét.
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Amióta kibékült a családjával, egyfolytában
vonzza magához a szerencsét.
Használja ki ezt az időszakot, és
fogjon valamilyen vállalkozásba.
Bika: 04.21-05.21.
Most megengedheti magának,
hogy válogasson. Engedje el a füle
mellett a kellemetlenkedő emberek
megjegyzését, és fütyörésszen.
Ik rek: 05.22-06.21.
A kirakatban felkelti az érdeklődését
egy divatos csizma. A csillagok
azt üzenik, vegye meg akkor is, ha
két hete már vásárolt egyet.
Rák: 06.22-07.22.
Olyan lendületesen végzi a munkáját,
hogy akár másodállást is
vállalhatna. Ha a családja nem is, a
bolygók biztosan támogatják a törekvését.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Az egészségével nincs semmi baj,
inkább az akaratereje szorul némi
karbantartásra. Sajnos önnek kell
kitalálni, miként fogjon hozzá.
Szűz: 08.24-09.23.
Ne szalassza el az élet által kínált lehetőségeket.
A jobb munkalehetőségért
akár fejest ugorhat. Ne féljen,
nem törik be a feje.
Mérleg: 09.24 -10.23.
Tegye szokásává, hogy mosolyt csal
a családtagjai arcára. Amellett, hogy
szokásukká válik, jobb lesz ezáltal az
ön közérzete is.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Mindenáron szeretné gyarapítani a
pénztárcája tartalmát, de úgy tűnik,
nem sikerül. Pihenjen egyet, és fusson
neki újra a feladatnak.
Nyilas: 11.23-12.21.
A hétvégén egy ismerőse bekapcsolódik
a telefonbeszélgetésébe.
Ezúttal ne fogadja el a tanácsát, hanem
sürgősen menjen tovább.
Bak: 12.22-01.20.
Ne a múltban történteket elemezgesse
folyton. Amit elszúrt, azt már
úgysem lehet helyrehozni. Kezdjen
inkább valami új dologba.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Időnként túlságosan elveszettnek
érzi magát. Ne lombozódjon le,
nincs egyedül ezzel az érzéssel.
Csak ki kell aludnia magát, ennyi az
egész.
Halak: 02.20-03.20.
Itt az ideje, hogy összegyűjtse a családtagjai
jó tulajdonságait. A végén
dicsérje meg őket, és a jutalmazással
se várjon karácsonyig.
Böjti Istvánné, mióta nyugdíjas, több időt tölt
a konyhában, unokái örömére…
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Képviselőfánk Böjti Istvánné
konyhájából
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXIX. ÉVF. 36. SZÁm, 2017. október 20.
(Fotó: Kerecsényi Edit/Thúry György Múzeum fotótára)
A szabadság
nevében!
Írásaink a 3., a 9., a 11. és a 13. oldalon olvashatók.
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
A XII. isonzói csata 100 éves évfordulójára 14 napon át
tartó futással emlékezik a Honvédelmi Minisztérium. Az
október 24-én, a szlovéniai Kobaridban véget érő erőpróba
egyik állomása Nagykanizsa volt. A sportembereket
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere és
Nevelős László alezredes, a futók vezetője köszöntötte.
A csapat napi 80-100 kilométert tesz meg váltófutásban.
Lendvai Kristóf fiatal kanizsai filmrendező nem babonás: nevezett a rangos, immár 13.
Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra, amelyet november 4-én rendeznek Veszprémben.
A Kanizsa TV közreműködésével készült, kosztümös kisjátékfilm bekerült a versenyprogramba,
amely már önmagában is rangot jelent, ugyanis a fesztivál szervezőinek
tájékoztatása szerint nagyon erős volt az idei mezőny, s hosszas előzsűrizés után
alakult ki a versenyfilmek listája. A zsűri tagja lesz Fazekas Gyöngyi, a tavalyi győztes,
Krámer György koreográfus és Pálfi György filmrendező, a Hukkle, a Taxidermia és a
Szabadesés alkotója. A Pescheket a 13 órakor kezdődő első vetítési blokkban láthatja a
közönség.
a hét sz áma:
A Peschek Veszprémben
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Árnyak és
fények
Hát nem gyönyörű…?!
Gergely Szilárd
a Csótónál lévő,
megújult kilátóról
mutatja meg a fényes
éjjeli Nagykanizsát,
a Csónakázó-tóra
vetülő árnyékokkal.
Ady Párizst szerette,
Deák Kehidát – mi
Kanizsára esküszünk!
Kanizsa
100
Fotó: Jancsi László
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Jancsi László
A HÉT TÉMÁJA 2017. 10. 20. | 3
Eben gubát nem cserélünk…!
Van-e különbség a nácizmus és a kommunizmus
között?, kérdezték az emigrációba kényszerült Mindszenty
bíborostól egy sajtótájékoztatón. - Tőlem kérdik?
Éppúgy ültem egyik börtönében, mint a másikéban.
A kettő volt szövetséges is, ellenség is. Eben gubát
nem cserélünk. (a tolmácshoz:) Ezt fordítsák le, ha tudják.
Az iszlám nem csupán egy vallás,
hanem egy komplett, totalitárius
ideológiai-politikai
rendszer, amely vallási tartalommal
van átitatva. Míg a
nácik faji, a kommunisták osztály,
a muszlimok vallási alapon
tartják magukat magasabb
rendűnek. Pár héttel a
tavalyi migrációs konferencia
után nyilatkozott így Márfi
Gyula veszprémi érsek, aki
Kanizsán a taps miatt meg is
ismételte maga fabrikálta
parancsolatát: Szeresd a
muszlimot, mert keresztény
vagy, és ő is ember! De ne bízz
meg benne, mert ő nem
keresztény, és nem tekint
téged embernek!
A Pördeföldén született főpap az elmúlt
években több közéleti beszélgetésen is részt
vett Zala megyében. Az egyiken szólt az 1950-
ben éjjel megjelent teherautókról: két családot
is deportáltak a Hortobágyra a 60 lelkes kicsi
faluból.
- Éreztették velünk, bármikor el tudnak minket
vitetni - fogalmazta meg a megfélemlítés
lényegét. - Ha tudni akarják, hogyan jutottak
Magyarországon hatalomra a kommunisták,
olvassák el Mindszenty bíboros emlékiratait –
ajánlotta a közönségnek.
A sokat átélt ember ezért nem kér semmiféle
diktatúrából, a kommunista után az ultraliberális
újságírók véleménydiktatúrájából sem.
A hazugság, a rágalom nem vélemény, mondta
Márfi Gyula. Nyugaton a szabadság karikatúrájában
hisznek, ezért a Charlie Hebdo (2015.
január; emlékszünk még rá?) a szólásszabadság
nevében emberi méltóságot sértett. Érsek
atya, akkor, az elsők között jelentette ki: én
nem vagyok Charlie! A szabadság túladagolása
ugyanis hasonlít a gyógyszer túladagolásához,
magyarázta a főpap.
Az egyik zalai beszélgetés alkalmával az egykori
pannonhalmi bencés diák visszaemlékezett
egy ottani freskóra. Az abroncsait - és emiatt
tartalmát is - vesztett hordó felirata: Libertate
periit, azaz Tönkrement a szabadságtól.
Kanizsán pedig ki is mondta: a migráció fő
okai mi vagyunk. Létrehoztunk magunk körül
egy eszmei, annak nyomán pedig szociológiai
vákuumot.
Nem véletlen – és nem is indokolatlan -,
hogy a miniszterelnök-helyettes néhány napja,
a közel-keleti, afrikai keresztényüldözésről
szóló nemzetközi konferencia szünetében azt
mondta: lájtos keresztényüldözés zajlik az
Európai Unióban, a keresztény civilizáció tudatos
rombolása, ami oda vezetett, hogy mint
kés a vajba, úgy hatol be az iszlám a kontinens
szívébe.
A kérdés már csak az, hogy a totalitárius diktatúrákból
– a nácizmus és a kommunizmus
után – nem volt-e elég Európában?! S ’56 kapcsán
talán felvethető: akarunk-e újabbat, az
iszlám uralmát, vagy hajlandók vagyunk megvédeni
magunkat?! Most, amikor még talán
nem késő… PÉTER Árpád
Érsek atya a pördeföldei általános iskola - „a fölöttem lévő osztályt úgy hívták, hogy
Bedők Ilus” - után 1958-62 között volt bencés gimnazista Pannonhalmán. Alatta járt
Szentmihályi Szabó Péter, akit az ország összes középiskolájából kizártak, mert az október
23-i magyarórán megemlékeztek a forradalomról. A költő 1996-os keserű versében:
Hősök, ti negyven éve porladók!/ Most gyilkos koszorúz, besúgó éljenez,/ s a nép nem
tűz ki lyukas lobogót,/ pedig tudja, hogy egyszer vége lesz,/ hogy érdemes volt! Hogy
mindig érdemes! mégis eljut a reményig.
A költő 2014 novemberére, az Ötvenhatos Versünnepre elígérkezett Kanizsára, de október
23. előtt pár nappal elment közülünk. Az előző évi higgadt figyelmeztetése - Ha nem
vigyázunk, visszajönnek,/ összefogva, mint annyiszor,/ sáskaraj lepi a földet,/ s drágább
lesz a víz, amíg iszol (Kontárok) - tapasztalatból íródott. Ő igazán tudta…
Még egy rabságban élni nem fogok…
– s nem csak 56-ban éreztek így
(Fotó: Kerecsényi Edit/Thúry György Múzeum fotótára)
Márfi érsek atya
vendéglátójával,
Cseresnyés Péterrel
tavaly Kanizsán
(Fotó: Jancsi László)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
Meghívó
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívjuk
Önt és kedves családját október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc
évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényekre.
Deák tér
8.30 A Nagykanizsai Fúvószenekar ünnepi térzenéje
Vezényel: Tatár Csaba karnagy
8.45 Ünnepélyes zászlófelvonás
Közreműködnek: a Kanizsa Lovas Klub Hagyományőrző
Császár Huszárjai, a Vitézek Történelmi Rendje Nagykanizsai
Hadnagysága és a Thúry Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei
56-os emlékkert
9.00 K oszorúzás az 1956-os forradalom és szabadságharc
hőseinek emlékművénél
T ovábbi emlékhelyeken történő koszorúzás és virágok elhelyezésének lehetősége
Medgyaszay Ház
10.00 E mlékműsor az 1956-os forradalom és szabadságharc
61. évfordulója alkalmából
Emlékbeszédet mond: Dénes Sándor polgármester
Szerepelnek: a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző
Iskolája diákjai
Az emlékműsort szerkesztette és rendezte: az iskola humán munkaközössége
Ko ssuth tér
18.00 Fáklyás emlékező séta
Útvonal: Kórház-kápolna, 56-os emlékkert, Erzsébet tér, Deák tér
Kérjük, hogy koszorúzási szándékukat 2017. október 20-án (péntek) 13 óráig szíveskedjenek jelezni
a 06-93/311-468-as telefonszámon.
(Az a szervezet, amely nem jelenti be előre koszorúzási szándékát,
a koszorúzási ünnepség végén helyezheti el a kegyelet virágait.)
Aktuális 2017. 10. 20. | 5
Ismét összeült a méhésztársadalom legjava
Nagykanizsán: harmadik alkalommal rendezték
meg a Mézes Napot, ami pár év alatt nemzetközi
konferenciává nőtte ki magát. A rendezvényt az
országos és a nagykanizsai méhészegyesület
közösen szervezte.
Somogyi Gyula, a Nagykanizsa
és Környéke Méhészegyesületének
elnöke kifejtette, a rendezvény
legfőbb célja, hogy új és hatásos
módszerek bemutatásával
segítsék a méhésztársadalmat. Két
rendkívül komoly problémával
küzdenek már évek óta a szakma
magyar képviselői: a kínai, hamisított
méz piaci jelenlétével, valamint
a varroa atka okozta fertőzéssel.
Előbbit tekintve úttörő lépés
lehet, hogy Erdős Norbert néppárti
képviselő az Európai Parlament
előtt számolhatott be a
magyar méhészek harcáról. Cseresnyés
Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő is utalt arra, hogy
kollégája munkájának köszönhetően
végre megvan az esély arra,
hogy ez a probléma eljusson az
EU-s döntéshozók fülébe.
– Pontosan tudom, hogy a
méhészeknek milyen problémákkal
kell szembenézniük a
mindennapjaik során, s azt
is tudom, hogy a
h a m i s í t á s
kiemelkedik
közülük. Évek
óta kénytelenek
küzdeni
a távol -
k e l e t i
ország termékeivel.
H i á b a
foglalkozik
500 ezer európai polgár méhészettel,
eddig nem voltak elegen
ahhoz, hogy ez a vészkiáltás eljusson
az Európai Unió bürokratáinak
fülébe, de ez, ennek a jelentésnek
is köszönhetően, végre megváltozhat
– fogalmazott a politikus.
Hogy a méhészet iránt csak hobbi
szinten érdeklődök vagy a teljesen
laikusok is átlássak a hamisítás
problémáját, Bross Péter, az
Országos Magyar Méhészeti Egyesület
(OMME) elnöke megvilágította:
évente 7-8 ezer tonna mézet
tudnak eladni, de egy jól sikerült
évben akár 30 ezer tonnát is megtermelnek.
- A különbséget, tehát körülbelül
20 ezer tonnát, az uniós piacokon
kell értékesíteni. Itt viszont
nincs olyan kiépített piacunk,
hogy végfogyasztóknak tudjunk
eladni, ezért versengenünk kell a
mézek nagybani világpiacán Kínával.
Az Európai Unió sajnos nagyon
lassan ébred, hiszen eddig semmilyen
korlátozást nem vezetett be
ezzel kapcsolatban. Az import fele
Kínából származik, s az onnan jövő
mézek gyantaszűrtek. Ez egy új
technológia, ami egyértelműen tiltott,
hiszen nem engedélyezett,
állatgyógyászati készítményekből
származó szermaradványokat tartalmaz.
Valamint rendkívül híg
mézet pergetnek, amelyet gyárakban
sűrítenek be, s ez szintén törvényellenes.
Az ázsiai méhatka, vagyis a varroa
atka ellen gyakran vegyszereket
használnak a magyar méhészek,
azonban dr. Hegedűs
Dénes, az OMME elnökhelyettese
a konferencián rávilágított arra, a
védekezés természetes anyagokkal
is megoldható.
A szakmai konferencián az is
kiderült, a mézfogyasztást tekintve
valós előrelépésről beszélhetünk
hazánkban, ugyanakkor hiába
méhésznagyhatalom Magyarország,
a fogyasztási adatokat
tekintve még mindig jó pár európai
ország megelőzi.
MIKÓ-BARÁTH
György
Szen t Márton Napi
Vigass ág Hollókőn
2017. november 11.
Részvételi díj: 8.500 Ft/fő
ADVENTI KIRÁ NDULÁ S
Aus ztriába
Mariazell
2017. november 25.
Részvételi díj: 7.200 Ft/fő
ADVENT LJUBLJANÁBAN ÉS
SKO FJA LOKÁ BAN
2017. december 2.,16.
Részvételi díj: 8.900 Ft/fő
Adven t Bécs - Sch önbrunn
2017. december 3., 10.,17.
Részvételi díj: 6.900 Ft / fő
Adven t Pozsonyban-
Kittsee cs okival
2017. december 3.,9.,17.
Részvételi díj: 7.500 Ft/fő
Adven t Bud apes t
2017.december 10.
Részvétei díj: 6.500 Ft/fő
Adven t Grazban
2017. december 2., 9., 16.
Részvételi díj: 5.500 Ft/fő
Adven t Klagenfu rt-
Villach
2017. december 9.
Részvételi díj: 8.900 Ft/fő
Adven t Zágráb
2017. december 17.
Részvételi díj: 5.200 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás
és idegenvezetés költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a
belépők és a BBP biztosítás árát.
www.lovaszbusz.hu
Kínában hamiskodnak!
A magyar méz mindent ver!
Cseresnyés Péter, Somogyi Gyula és
Dénes Sándor nemcsak a fotó
kedvéért, hanem otthon is
bőséggel fogyaszt belőle
(Fotó: Gergely Szilárd)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
TIPPMIXELJ A POSTÁN, ÉS NYERJ
KÉTFŐS UTAT A BL-DÖNTŐRE!
A nyeremények képe illusztráció.
NE FELEDD! A kijelölt postákon nemcsak a Tippmix, hanem egyéb
szerencsejáték-szelvényed is feladhatod!
Most nem csak tippjeiddel, de a szelvényeddel is nyerhetsz! Fogadj a Tippmixen
a postán, hogy esélyed legyen megnyerni a fődíjat, a két főre szóló varázslatos
utazást a 2018. május 26-i kijevi labdarúgó BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐRE!
A további szerencsés tippmixelők között 20 db BL-labdát is kisorsolunk.
Töltsd fel adataidat és Tippmix szelvényed azonosítóját a posta weboldalán,
és máris részt veszel a sorsoláson!
A promóció időtartama: 2017. október 13 – november 24.
További részletek: www.posta.hu/tippmix_nyeremenyjatek
JÁTSSZ TIPPMIXET A POSTÁN,
ÉS NÉZD A HELYSZÍNEN A BL-DÖNTŐT! 2 DB BELÉPŐ
BELÉPŐ
A DÖNTŐRE
OLIMPIAI STADION
KIJEV
BELÉPŐ
A DÖNTŐRE
OLIMPIAI STADION
KIJEV
20 DB LABDA
posta_tippmix_202x270mm.indd 1 2017. 10. 16. 16:46:06
Idősbarát önkormányzat díjat kapott Nagykanizsa;
az elismerést a hét elején vette át Dénes Sándor polgármester
a budapesti Uránia Filmszínházban Balog
Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. Az
elismerésre idén 95 település pályázott, közülük
tizenkettő kapott díjat.
- Ez annak a munkának az elismerése, amit az elmúlt
években önkormányzatunk, az idősügyi tanáccsal és
a klubokkal együtt végzett – fogalmazott Dénes Sándor
polgármester. - Ezt szeretnénk is folytatni, hiszen
az idősekről való gondoskodás nem korlátozódik az
idősek napjára vagy hetére. Ez folyamatos feladat,
amelynek tiszta szívvel teszünk eleget.
S hogy mindez nemcsak üres szólam, az is bizonyítja,
hogy kezdődik a Szeniorok iskolájának őszi szemesztere
– német, angol és informatika stúdiummal
–, amelyre még néhány napig lehet jelentkezni. A
kitöltött ívek a hivatalban és a könyvtárban adhatók
le, a tanévnyitót jövő szerdán tartják a Medgyaszay
Házban.
Aktuális 2017. 10. 20. | 7
Multifokális lencse akció 30 %
Dajka és pedagógiai
asszisztens tanfolyam
indul Nagykanizsán
részletfizetéssel.
Tel.: 30/6374083,
46/321-694
Eng.sz.: E-000452/2014
A végéhez közeledik a hadisírok felújítása
Nagykanizsán. Erre az önkormányzat nyert forrást
a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti
Intézet és Múzeum tavaly kiírt pályázatán.
Közel 400 síremléket kellett
„megmozgatnia” a 31 millió forintos
beruházás kivitelezői munkálatait
elnyert Temesi Gránit szakembereinek
a központi temető I. világháborús
katonai parcellájában.
Dénes Sándor polgármester
elmondta, a világháborús hősök
megkopott emlékkövei új gránitlapot
kaptak, amelyeken az
elhunyt katona neve, születésének
és halálának dátuma olvasható.
Itt helyezték el a temető bejáratánál
lévő 23 emlékkövet is,
ezzel a számuk meghaladja az
ezret. A gránitburkolatot kapott
központi obeliszkhez vezető utat
pedig térkőburkolattal látták el. A
megújult katonai temetőparcellát
még Mindenszentek előtt
átadják.
BAKONYI Erzsébet
Idősbarát önkormányzat
Balog Zoltán minisztertől Dénes Sándor
polgármester vette át az elismerést
Nyugodjanak békében!
Terepszemle,
átadás előtt.
Dénes Sándor
polgármester a
Temesi Gránit
szakembereivel
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
HEVESI SÁNDOR
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Zlatko Štrfiček horvát népi festőművész
kiállítása. Megtekinthető október
24-ig az Ősze András galériában.
„Arany 200”- képeslap kiállítás Arany
János születésének 200. évfordulója
alkalmából Gulyásné Raksányi Olga
gyűjteményéből. Megtekinthető november
11-ig a színházi előcsarnokban.
„Bárhogy lesz – ne legyen akárhogy...” –
fotó és dokumentum kiállítás az 1956-os
forradalom és szabadságharc nagykanizsai
eseményeiről. Szervező: a Nagykanizsai Kultúrkör
Egyesület. Megtekinthető november
6-ig a Kiskanizsa Általános Iskolában.
Október 25., 19 óra
Színház – Rátkai bérlet
Georges Feydeau: Az asszony körbejár
(kézről kézre) - bohózat két felvonásban.
Főbb szereplők: Szabó Sipos Barnabás,
Fogarassy Bernadett, Csengeri Attila,
Tunyogi Bernadett/Szabó Erika, Beleznay
Endre, Cseke Katinka (Pesti Művész
Színház). Belépődíj: 4 000 Ft.
Október 26., 19 óra
Színház – Bródy bérlet
Neil LaBute: Valami csaj(ok) – vígjáték.
Szereplők: Pokorny Lia, Őze Áron (Rózsavölgyi
Szalon). Belépődíj: 4 000 Ft.
Október 27., 17 óra
„EGY 35 ÉVES EGYESÜLET ÉLETFÁJA
TÁRGYAKBAN” – a Zala Megyei Népművészeti
Egyesület kiállítása. Köszöntőt
mond: Skrabut Éva, a Zala Megyei
Népművészeti Egyesület elnöke, megnyitja:
Prokné Tirner Gyöngyi a Népi Kézműves
Alkotóházak Országos Egyesülete
elnöke. Megtekinthető: november 17-ig.
MEDGYASZAY HÁZ
Október 20., 19 óra
Retro Kávéházi Esték
„Kié vagy, mondd?” – zenés színházi
est a 20-as 30-as évek slágereivel
Szávai Viktória és Adorjáni Bálint közreműködésével
Szép Ernő és Molnár Ferenc szövegeinek
újragondolásával, megidézve a 20-as
30-as évek ellenállhatatlan báját, humorát,
ártatlanságát. A helyszín egy Casino,
ahol többek között elhangzik az „Oda
vagyok magáért”, az „Egy kis édes félhomályban”,
a „Pá, kis aranyom”, a „Hamvadó
cigarettavég”, a „Szerelemhez nem
kell szépség…” Belépődíj: elővételben
1700 Ft, a helyszínen: 2 000 Ft
Október 26., 17 óra
Őssejtjeink és titkaik
Molnár Richárd hatóanyag-szakértő előadása.
Részletek és további információ:
20/777-2748.
Programajánló
Okt. 21-23. 15:30 ÓRIÁSLÁB FIA
szinkr., belga-francia családi animációs film
Okt. 21-23. 16:00 MY LITTL E PONY - A FILM
szinkr., amerikai-kanadai családi animációs film
Okt. 19-24. 16:30 SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049
szinkr., amerikai sci-fi
Okt. 19-25. 17:45 ŰRVIHAR
amerikai akció-sci-fi thriller
Okt. 19-25. 18:00 HÓEMBER
szinkr., angol thriller
Okt. 19-24. 19:30 AZ IGAZI TÖRŐDÉS
feliratos, norvég-holland-dán-kolumbiai dráma
Okt. 19-25. 20:00 ANYÁM!
feliratos, amerikai pszichothriller
Okt. 19-25. 20:30 ŰRVIHAR 3D
amerikai akció-sci-fi thriller
ok tóbe r 19-
októbe r 25.
műso ra
Megható történet
Egy apa, egy fiú, egy utazás. Az igazi törődés című filmdráma minden
képkockájában megható történet. Kjetil és Camilla Norvégiában él örökbe
fogadott kolumbiai származású gyermekével, akit Danielnek hívnak. Az
asszony váratlanul meghal egy balesetben, így a férfi egyedül marad a
kisfiúval. Kjetil úgy érzi, pocsék apa, a fiúval töltött minden egyes percet
kudarcként él meg. Kétségbeesésében úgy dönt, Daniellel elutazik
Kolumbiába, hogy felkutassa a gyermek édesanyját, mert nála talán jobb
sora lenne a kisfiúnak. Az út azonban nemcsak a keresésről szól, hanem
kiderül az is, kinek mit jelent a szeretet, a család és az otthon...
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Hazafelé, Sáncba
Fotó: Jancsi László
Kollégánk, Bakonyi Erzsébet (fotónkon)
képeiből nyílt kiállítás a Bolyaigalériában.
A Kanizsa-hetilap munkatársának
Hazafelé, Sáncba című tárlata
a bennünket körülvevő megannyi
szépséget mutatja be. A megnyitón
Járási Ildikó tűzzománc-iparművész
méltatta az alkotót és munkáit. (És,
kilépve a tudósítás személytelenségéből:
bravó, Erzsi!)
Kultúra 2017. 10. 20. | 9
Még egy hónap volt hátra
Budapest ostromából, amikor
Lipótvárosban, egy lebombázott
ház pincéjében
felsírt egy újszülött. Mondják:
háború alatt hallgatnak
a múzsák, de azt is: az élet
mindig utat tör magának.
Bármilyen drámai körülmények
között is született Prof.
Dr. Fejér László, gyerekkoráról,
jókedvéről és a tánc
iránti szenvedélyéről a diktatúra
éveiben sem mondott le.
A professzor, aki az elmúlt öt évtizedben
jobbára tudományos és ismeretterjesztő munkákat
publikált, nemrég jelentette meg első
memoárregényét.
A természettudományok és a gyógyvizek
szerelmese, Fejér László két-három évvel
ezelőtt úgy érezte, elég kalandos és fordulatos
volt az élete ahhoz, hogy azt papírra vesse.
Dióhéjban ez a Ko/ó/rképek gyerekszemmel –
Magyarország 1945–1963 című memoárregény
története. A játékos cím a kötet kettősségére
utal: a gyerekkori emlékek szűrőjén
keresztül egy történelmi éra kórképe rajzolódik
ki a könyvben.
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy a memóriám kiválóan működik, és szinte
mindenre emlékszem három éves korom óta –
kezd bele a mesélésbe Fejér professzor. – Számos
megörökítésre váró történetem van, de
ahogy azt az elején le is szögeztem: a regényt
a valóság ihlette, és a képzelet szülte. Vagyis a
történelmi tényeket a saját fantáziám, gondolataim
és érzéseim szövik át, némi humorral.
Így, a képzelet és a valóság mezsgyéjén elevenednek
meg az első, még óvodáskori emlékek,
köztük az Úttörővasút felavatása a ’40-es
évek végén, amire a gyerekeket is kivezényelték.
– Ekkor született meg a Hegyek között, völgyek
között... kezdetű dal, amit Rákosi Mátyás
kifejezetten az átadóra komponáltatott. Az
ünnepségen volt egy zenekar is, amelyik ezt
játszotta. Az egyik úttörő egyszer csak kitalálta:
kezdjünk el a zenére vonatozni. Az ötlet valószínűleg
Rákosi pajtás tetszését is elnyerte,
ugyanis ő is beállt. Másnap címoldalon hozta le
a Szabad Nép, és onnantól kezdve másfél-két
éven át az egész ország „zakatolt”. Ez lett az új
össznépi játék, ami egy másik, nem sokkal
későbbi történetben is visszaköszön, de már a
születő diktatúra jelképeként. A Móricz Zsigmond
körtéren, a 49-es megállójában emberek
várakoznak a villamosra. Amikor arra megy egy
fiatal elvtárs, és azt mondja: na, most akkor
zakatolunk, a felnőttek – vadidegen emberek –
egymás mögé sorakoznak, és vonatozni kezdenek.
Az egész olyan gyermekdednek tűnik, de
közben mégis áthatja a félelemérzet: az Andrássy
út 60. akkoriban már működött, s aki
ellenszegült, könnyen ott köthetett ki.
A szerző zsebében jó pár diákkori anekdota
is van. 1956 őszén Fejér professzor mindössze
12 éves volt, de az október végi események őt
és az osztálytársait is magukkal sodorták. Volt,
amikor a Gellért-hegyről kísérték figyelemmel
a történéseket, máskor testközelből szemlélték
azokat – például mindjárt október 23-án,
amikor a forradalom híre még az iskolában
érte őket.
– Este kimentünk a Villányi útra, ahol a felnőttek
sorban megállították a nagy ritkán
begördülő, fekete, lefüggönyözött Pobjedákat
– meséli. – A trafikos néni színes krétákat
hozott ki az üzletből, mi, gyerekek pedig ezekkel
írtuk fel a forradalom 12 pontját az autók
oldalára – ugyanis akkor már mindenki erről
beszélt. Az azt követő euforikus napok életre
szóló benyomást keltettek bennem. Október
23. és november 4. között megvalósulni látszott
az a nemzeti egység, amiről olyan sokan
álmodoztak. A forradalom hangulata, szellemisége
hirtelen nagyon közel hozta egymáshoz
az embereket: idegenek elegyedtek szóba
egymással, a kapualjakban pedig az ott lakók –
a nagy szegénység ellenére is – teával, zsíros
kenyérrel kínálgatták az arrafelé járókat. Ennek
az álomnak aztán a forradalom leverése vetett
véget november 4-én.
Az eufória helyét a döbbenet vette át, és a
nemzeti egység gondolata újra egy, az iskolai
tanórákon szajkózott, üres frázissá sorvadt.
Pedig voltak, akik nem vesztették el a hitüket,
reményüket.
– Decemberben, amikor már nem volt lövöldözés,
és ki lehetett menni nappal az utcára, a
kapualjakban műanyagból fröccsöntött Kossuth-
címereket árultak. Az emberek kitűzték a
ruhájukra, és úgy köszöntötték egymást: MUK.
Ez a MUK azt jelentette: márciusban újrakezdjük
a forradalmat. Az idő múlása azonban nem
igazolta ezt a tervet: újjászerveződött a
Magyar Szocialista Munkáspárt, élén Kádár
Jánossal, aki még azt is elérte, hogy 1957.
május elsején százezrek ünnepeljék őt a Hősök
terén.
Fejér professzor szerint az ’50-es évek alapjaiban
meghatározták generációja gondolkodását.
Az akkori gyerekek a kelleténél talán
gyorsabban nőttek fel – ő már 13 évesen egy
cukrászüzemben töltötte a nyarat –, ugyanakkor
a fiatalságukról nem voltak hajlandók
lemondani, még a diktatúra éveiben sem.
– Egy gyerek lelke mindig tiszta, tele van
energiával, és hát a játék még a legkomorabb
valóságba is bele tud csempészni némi derűt.
Amikor pedig a játékhoz már nagyok voltunk,
jött a tánc. Az egyik fejezet épp erről a szenvedélyemről
szól. A Gellért-hegyen élőket gyakorlatilag
én tanítottam meg rock’n rollozni.
Volt egy kurblis lejátszónk, nyaranta a kertben
azon hallgattuk a Bill Harry-lemezeket, amiket
az Amerikában élő rokonok küldtek postán.
Ilyenkor aztán összegyűltek a környék nagyfiúi
és nagylányai – de elsősorban a lányok, mert
már akkoriban is jobban szerették az ilyesmit,
és mentek a táncórák, amíg meg nem untuk.
Fejér László memoárregényében még számos
ilyen és ehhez hasonló történet olvasható.
A kötet folytatásán már dolgozik, és a sorozat
harmadik része is tervben van.
NEMES Dóra
Történelem a képzelet
és valóság határán
Fejér professzor szerint az ’50-es
évek alapjaiban meghatározták
generációja gondolkodását
(Fotó: Jancsi László)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A látásvizsgálat
nemcsak egy
esetlegesen később
súlyossá váló
szembetegség
kiszűrését szolgálja,
hanem azzal például
a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra
utaló jelek is felfedezhetők.
A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok
esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya,
vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz
viselése. Szinte minden korosztály érintett,
mert az élet- és munkakörülmények
változásával egyre több
embernek van szüksége korrekcióra.
Október 31-ig a Sashalmi Optikában
térítés nélküli szolgáltatásként
kínálják a látásellenőrzést és a
szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy
látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen
kíváncsi, hogy milyen a látásélessége,
keresse fel a Sashalmi Optikát,
ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista
kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére.
A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a
látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti
vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést,
illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot,
háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek
célja a maximálisan személyre szabott szemüveg
elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát
képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján
készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb
látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján
egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával
most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk.
A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz
ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál
a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást,
a lencse kiválasztását, a nagy precizitású
mérés pedig biztosítja a személyre
szabhatóságot és a pontos
szemüvegkészítést. A Sashalmi
Optikában az egyedülálló és kifinomult
mérési módszerekkel tökéletesen
személyre szabott szemüveget
készítenek számunkra. És még
egy újdonság: az Essilor – amely
világvezető a szemüveglencse gyártásban
– kifejlesztett egy új generációs
szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely
áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és
széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás
közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux
S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat,
ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi
garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október
31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár
bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el
szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még
egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden
kedves vásárló.
Multifokális lencse akció
30-40%
Jelentkezzen be most!
Nagykanizsa, Platán sor 1.
Tel.: 06-93-310-644
Nagykanizsa, Sugár u. 1.
Tel.: 06-93-789-962
„LÁTÁS HÓNAPJA” A Sashalmi Optikában
„VARILU X
X series”
AZ ÉLESLÁTÁS
ÚJ
DIMENZIÓ JA
Meghívó
A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász
2017. október 27-én (pénteken) 8.00–17.00 óráig
Jótékonysági ruhavásárt
rendez a kiskanizsai templom melletti
Közösségi Házban.
Bébi-, gyermek-, női és férfiruhák, cipők, játékok
nagy választékban, megújult árukészlettel.
Minden áru 100, 200, illetve 500 Ft-os áron kapható.
A befolyt összeget és a pénzadományokat
a rászorultak megsegítésére fordítjuk.
„Segíts, hogy segít hessünk”
Sarlós Boldogass zony
Katolikus Karitász aktivistái
Interjú 2017. 10. 20. | 11
„Ma szikra, holnap láng, majd
tűzerdő…”
„Ma szikra, holnap láng,
majd tűzerdő” – írja egyik,
1906-os versében Kosztolányi
Dezső. Valahogy így
terjedt ötven évvel később
a forradalmi hevület is
Budapestről vidékre. A
fővárosi hírek október
25-re érték el Zalát. A
megyében elsőként Nagykanizsán
vonultak az
utcákra az emberek, és a
tüntetés egyik fontos mozzanataként
elkezdték
lebontani a Szabadság
téren álló szovjet felszabadulási
emlékművet. Ennek
a napnak az emlékét fényképek
őrzik, és néhány, látszólag
jelentéktelennek
tűnő kődarab – de ezekről
majd később.
– A múzeum ’56-os
anyagának egy része
Rózsás Jánosnak köszönhető
– mondja Kunics
Zsuzsanna történész. – Az
író a visszaemlékezése
mellett egy borítékméretű
lapot is átadott a múzeumnak,
rajta kézzel írva: Pro
Libertate, alatta Kossuthcímeres
kitűző nemzeti
színű csokorral, amit aztán
fekete szalagra tűztek. A
hagyaték része volt egy
fénykép is a tüntetés estéjéről
– a fotós nevét Rózsás
János még 50 év múlva
sem árulta el. Egy szerencsés
véletlennek köszönhetően,
amikor a munkatársunk,
Hohl Zoltán
ugyanezt a képet megtalálta
a szüleinél, kiderült:
Várhágó Károly, egy hivatalnok
készítette a Járási
Tanács ablakából.
Az emberek érezték,
hogy történelmi események
szemtanúi – a múzeum
akkori, fiatal és bátor
igazgatója, Kerecsényi Edit
is ennek tudatában, a
dokumentálás szándékával
ragadott fényképezőgépet.
Mindössze 15, leleményesen
elrejtett kép
negatívja maradt meg.
Ennél azonban jóval több
felvétel készült, például az
emlékmű tetején álló szovjet
katona szobrának
ledöntéséről. Ezeket azonban
Kerecsényi Edit maga
semmisítette meg a tüntetők
védelmében.
– Edit néni később arról
is mesélt, hogy a forradalom
idején megjelent röplapokat
és újságokat
összegyűjtötte, majd
Majczen Mária színinövendék
segítségével elrejtette
a lazsnaki szociális otthon
padlásán, a gerendák és a
tető között – meséli a történész.
– A csomagot
később kereste, de mindhiába.
Talán valaki időközben
megtalálta, és félelmében
elégette. Azért
néhány október végi és
novemberi eleji lapszám
megmaradt a múzeumban,
de ennél több is lehetne
a birtokunkban, ha nem
tűnik el a csomag.
Kunics Zsuzsanna még
egy érdekes relikviára hívja
fel a figyelmet, amit csak
úgy hív: Edit néni doboza.
Első pillantásra a tartalma
aligha tűnhet kompromittálónak,
hiszen csupán pár
darab követ rejt.
– Vannak olyan fényképek
és tárgyak, amelyek
túlmutatnak önmagukon:
a történetük, a sorsuk alakulása
– honnan vannak,
milyen körülmények
között őrződtek meg – sok
mindent elárul. Kerecsényi
Edit kövei is ilyenek. Amikor
a kanizsaiak 12 év várakozás
után elkezdték
ledönteni a szovjet emlékművet,
potyogtak a törmelékek,
amiből aztán
mindenki vitt haza magával.
Hogy ezek a darabok a
szovjet katona vagy a
Vörös János-féle relief
maradványai, Edit néni
sem tudta megmondani,
de egy biztos: negyven
évig rejtegette a kövekkel
teli dobozt.
A történész reméli, hogy
előkerülnek még olyan
kincsek, amelyek a forradalom
emlékét őrzik. A
múzeum kapott ajándékba
pesti szórólapot, és
megvan a helyi nemzeti
bizottság október 29-i
nyomtatott határozata is,
amelyben Paizs Ferencet
bízták meg a város vezetésével.
Az intézmény munkatársai
azok jelentkezését
is várják, akik magukra
vagy rokonukra, barátjukra
ismernek a Kerecsényi
Edit által készített fotók
valamelyikén.
– Az egyik felvételen egy
fiatalember áll zászlóval és
egy csokor virággal a kezében.
Mint kiderült, a képen
egy gimnazista, Kuczogi
Ervin látható, aki ma már
Amerikában él. Amikor
bejött hozzánk a múzeumba,
felismerte magát, és
nagyon meghatódott. A
kép többi szereplőjére már
nem emlékezett, de arra
igen, hogy amikor október
25-én csatlakoztak az olajipari
munkásokhoz, a
Somogyi Béla utcában egy
idős asszony váratlanul a
kezébe nyomta a virágcsokrot.
Ez a gesztus
egyébként sokat elárul az
akkor uralkodó hangulatról.
Egy jó barátunk mindig
azt mondta, az volt élete
legboldogabb napja –
pedig neki nem is volt
része a meghurcoltatásokban.
Sokáig azt hittem, ez
csak az ő személyes benyomása
volt, de aztán egyre
többektől hallottam
ugyanezt: tényleg mindenki
boldog, felszabadult
volt.
NEMES Dóra
Ha nagy történeti távlatokban gondolkodunk, ’56 októbere
szinte karnyújtásnyira van tőlünk. Ehhez képest mégis sokkal
kevesebb tárgyi emlék maradt fenn abból az időszakból,
mint amennyi ténylegesen lehetne – a forradalom
leverését követően még egy fénykép negatívja is
a megtorlás eszközévé válhatott. A Thúry György
Múzeumban azért akad néhány érdekes relikvia.
(Fotók: Kerecsényi Edit/Thúry György Múzeum fotótára)
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA 202x270mm_NK_soros.indd 3 HETILAP 2017. h10. i02r. 1d5:2e1:1t7 és
Magazin 2017. 10. 20. | 13
Vitéz Nagy Ottó, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének nagykanizsai
elnöke is részese volt az 1956-os eseményeknek. Felelevenítette:
a boldog napon, a Kőolajipari Gépgyár udvaráról indult,
300 fős menethez a Vár úton sorra csatlakoztak az üzemekből és
az iskolákból. Amerre elhaladtak, a vállalatok dolgozói mindenütt
ledobálták az épületek faláról a vörös csillagot.
- Szép, ünnepélyes felvonulás volt, rendbontás
nélkül – mondja vitéz Nagy Ottó, hozzátéve,
a munkások, diákok, értelmiségiek oroszellenes
jelszavakat kiabáltak, és skandálták a
budapesti egyetemisták által összeállított 12
pontot. A főtérre érve a csoport egyik része a
vasútállomásra, a másik a Károlyi laktanyához
ment, aztán a felvonulás spontán feloszlott.
Estefelé ledöntötték a Főtéren álló szabadságszobrot.
A kőolajosoktól kapott Caterpillarral
húzták le az obeliszk tetejéről „Ivánt”, a szovjet
katonát, ám ekkor Nagy Ottó már nem volt ott.
- Nem félt senki sem abban az időben, felszabadult
érzés vett mindenkin erőt. Boldogok
voltunk, örültünk, azt hittük, hogy megszabadultunk
a „gonosztól”. De ez nem így
volt, mint később kiderült. Utána már féltünk,
félnünk kellett.
S hogy milyen volt a kanizsai október? Nagykanizsán
még nyitva volt minden, a sztrájkok,
a kijárási tilalmak, a különböző lezárások
később, november elején kezdődtek. A budapesti
hírekről pedig nem a rádióból, hanem az
Alföldre járó gépkocsivezetőktől szinte naponta
kaptak tájékoztatást.
A Győrben megalakult Dunántúli Nemzeti
Tanács nagygyűlésére – hogy kialakítsák a központi
állásfoglalást – a Gépgyár Munkás Tanácsából
őt és Bánáti Lajos barátját delegálták
október végén. Utána pedig a gépgyár művelődési
házában szervezett nagygyűlésen Nagy
Ottót is beválasztották a városi katonai bizottságba,
s ott azt a feladatot kapta, hogy vegyen
részt az akkor szerveződő Nemzetőrség munkájában.
- Abban az időben, a nemzetőrség legfiatalabb
tagja voltam, 19 évesen. A bajtársak már
sajnos mind eltávoztak, egyedül vagyok Nagykanizsán,
mint az utolsó ’56-os nemzetőr. A
szervezet parancsnokának megválasztott
Orbán Nándor akkurátus, nagyon rendes
ember volt, és semmilyen atrocitást nem
engedett meg. Nem is történt semmilyen vis�-
szaélés, fegyveres akció. Sőt, amikor azt hallottuk,
hogy az oroszok bevonulnak, letiltotta,
hogy támadásba lépjünk, mert nem akart
felesleges emberáldozatot.
Vitéz Nagy Ottó Zalaegerszegen átvett három
gépkocsit a nemzetőrség részére és aláírta az
átvételi jegyzőkönyvet, ezért később elítélték,
és 1 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A gépkocsikat különböző feladatokra használták:
amikor például az emlékezetes és drámai
lövöldözés volt a mozikertben - az ÁVH-épület
pinceablakából lőttek -, s a tüntető tömegből
sokan megsebesültek, majd többen belehaltak
a sortűzbe, az egyik halottat a bajtársak szállították
haza az egyik autóval. Az ellátmányozást
is ezekkel a kocsikkal oldották meg.
- 1957-ben engem is elbocsátottak többedmagammal
a gépgyárból, átszervezés címén
legalább negyven embert kirúgtak. Mivel
Kádár megígérte, hogy nem lesz retorzió, nem
úgy küldtek el, mint forradalmárt. Elhelyezkedni
azonban nem tudtam, és nem azért, mert
nem volt munka, hanem azért, mert utánam
nyúlt a személyzetis; mi úgynevezett refesek
voltunk. A megtorlások idején nehéz volt az
élet, komoly retorziókat éltünk át Kádárék
részéről, s ugyan ezt nem hangoztatták, de
szörnyen nehéz volt érvényesülni. Hat-nyolc év
után kezdett az életem helyrerázódni, de még
akkor is éreztették velem, hogy ’56-os vagyok.
A ’80-as években már vezető állásban voltam,
de a megkülönböztetés nem szűnt meg, persze,
a párttagok kivételezett helyzetben voltak.
Az egész vezetőségben én voltam az egyedüli
párton kívüli, de sokat dolgoztam, így a munkámat
elfogadták, és még miniszteri kitüntetést is
kaptam egy találmányért. A forradalom és szabadságharcban
való szerepemről a gyerekeimnek
sokáig nem mondtam el semmit…
BAKONYI Erzsébet
Októberben
Ledobták
a vörös csillagot
nem féltek
Vitéz Nagy Ottó
ma is gyakran
végigsétál
az ’56-os felvonulás
útvonalán
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
A közszolgálati jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A főépítészi feladatok ellátása a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltaknak
megfelelően: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
törvényben meghatározott feladatok ellátása; a főépítészi tevékenységről szóló
190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 8. § és 10. §-aiban meghatározott feladatok ellátása;
az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.
(XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása; Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló 44/2006. (X.
18.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása; a településfejlesztési
koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési
eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről
szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátása;
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településképi
véleményezési, a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól
szóló 13/2013. (III. 4.) önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok
ellátása; az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.)
önkormányzati rendeletben meghatározott feladatok ellátása.
Az irányítása alá tartozó személyek száma: 1 fő
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről
szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagykanizsa MJV Önkormányzata
Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkormányzati rendelete, a Polgármesteri
Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései
az irányadók.
Pályázati feltételek:
Magyar állampolgárság,
Cselekvőképesség,
Büntetlen előélet,
Egyetem, építész mesterképzés szakon szerzett okleveles építészmérnök, vagy
azzal egyenértékű szakképzettség,
A főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet alapján legalább 8 év szakmai
tapasztalat
Főépítészi vizsga, vagy az alóli mentesülés (A mentesülés eseteiről és feltételeiről a
190/2009. (IX. 15.) Korm.rend. 4. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (4) bekezdése rendelkezik.)
Főépítészi vizsga nélkül legfeljebb a közszolgálati jogviszony kezdetétől
számított 6 hónapig látható el.
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,
A Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet
6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség
fenn nem állása,
6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő
kikötése kötelező),
Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt.
Felhasználói szintű számítógépes ismeret.
Elvárt kompetenciák:
Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.
Nagyfokú terhelhetőség.
Kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete
szerinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés /
Letölthető nyomtatványok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint),
A főépítészi tevékenység ellátására vonatkozó elképzelést magában foglaló motivációs
levél,
Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt
is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya
alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya
alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi
bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük
hivatkozni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),
Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét, továbbá
a főépítészi vizsga meglétét igazoló okmány(ok) másolata. Amennyiben a pályázó
főépítészi vizsgával nem rendelkezik, úgy a pályázó nyilatkozata, amelyben vállalja,
hogy a közszolgálati jogviszonyának kezdetétől számított 6 hónapon belül a
főépítészi vizsgát teljesíti,
A legalább 8 éves szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
kinevezése esetén a Kttv. 84-85. § és 87. §-aiban, továbbá a főépítészi tevékenységről
szóló kormányrendelet 6. §-ában szabályozott együttalkalmazási tilalom, összeférhetlenség
vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hivatalvesztés fegyelmi
büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható,
a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző
nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
vagy
Személyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél, Zala megye, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:
2/188/2017., valamint a munkakör megnevezését: megyei jogú városi főépítész.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója
– a polgármester egyetértését követően – dönt. A kinevezést megelőzően a
pályázó személyes meghallgatására sor kerül. A döntésről a pályázók írásban értesítést
kapnak.
A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. november 15.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A pályázati hirdetmény közzétéve: a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán
(Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Nagykanizsa MJV honlapján
(www.nagykanizsa.hu ), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2017.
szeptember 14. naptól.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a Tisztelt pályázók
figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2017. október 31. 16,00
óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.
A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykanizsa.hu honlapon
szerezhető.
Nagykanizsa, 2017. szeptember 8.
Dr. Gyergyák Krisztina
jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Polgármesteri Kabinet
Főépítészi csoport
megyei jogú városi főépítész
munkakör betöltésére
nálunk 2017. 10. 20. | 15
Bérlet
Nagykanizsán, a Kinizsi utca elején 40 nm-es helyiség irodának, vagy egyéb célra
kiadó. Kaució szükséges. Érdeklődni: 70/602-1214.
Ingatlan
Kb. 70-100 m2 családi házat (nem osztatlan közösben) vásárolnék Nagykanizsán,
az Eötvös tér környékén, vagy a Katonaréten kb. 200-400 m2-es telekkel.
Tel.:30/988-5957.
ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű, 3.
emeleti, jó állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás, pincerésszel. Alacsony
rezsi, a közös költség 8.538 Ft. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 20/9363-076
mobilszámon lehet.
Jövő heti véradások
Nagykanizsán
10.24., 10:00-15:00 GE Nagykanizsa
10. 26., 11:00-13:00 Vöröskereszt Nagykanizsa
10. 26., 14:30-16:30 Rózsa óvoda Nagykanizsa
Adj vért, és ments meg három életet!
Fotó: Gergely Szilárd
Profiktól leshették el a kiképzés fortélyait az érdeklődők Kiskanizsán.
Az Ebtenyésztők, Sport és Hobbi Kutyások Dél-zalai Egyesületének
hétvégi összejövetelén engedelmességi szemináriumot
tartottak. A Dunakeszin lévő Kutyakiképző Központ vezetője és
munkatársa ezúttal civilként, de változatlan profizmussal tartott
bemutatót a kutyásoknak Kiskanizsán.
E ngedelmeseb(b)…
Fényárban úszik
Fotó: Gergely Szilárd
Világításpróbát tartottak a héten a Csónakázó-tónál lévő, felújított
kilátótornyon. A Zalaerdő értékmentő beruházása a végső fázisba
érkezett, s a szerkezet fénypompája beragyogta Kanizsa zöld szívét.
Hamarosan a lépcsősor is fényruhát kap, s nyilván a város új látványosságának
tövében sok százszor suttognak majd szerelmes szavakat,
még akár a z-generáció tagjai is. Persze csak akkor, ha épp’ nem a
Twitteren posztolják a kilátótorony képét – ajándékba – kedvesüknek,
azzal a rövid üzenettel: bírlak…
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
www.kanizsatv.hu
www.kanizsaujsag.hu
Piaci árak
Kanizsán
kelkáposzta 400-450 Ft/kg
burgonya 100-160 Ft/kg
gesztenye 300-650 Ft/kg
csirke alsócomb 650 Ft/kg
szilva 400-550 Ft/kg
VOKSH
AUTÓSISKOL A
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ-tanfolyamunkra
jelentkezési időpont:
NOVEMBER 8., SZERDA 16.00 ÓRA
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!
Gépkezelő OKJ + hatósági gyakorlati vizsga Nagykanizsán
november 15-én. A jelentkezési határidő: október 26
csütörtök.
A részletekről érdeklődjön irodánkban! Nagykanizsa, Ady
u. 30. E-mail: nagykanizsa@voksh.hu.
Tel.: 06-30/491-7051, Beke Ivett irodavezető
27 éve képezzük a vezetőket !
(Stat.2017-2 né. VSM: “B” E: 65,91% F: 59,32% - “C”E:70,21
% F:91.67%
ÁKÓ: “B” Gy: 147,18% “C” Gy: 100,43% / KK: “B”141.600.-
Ft/fő. “C”:147.000 Ft/fő
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
2017.
október
21.
KIRÁLY KALMÁR
U. 4.
93/536-
620
20:00-
08:00
2017.
október
22.
KISKANIZSAI BAJCSY
ZS. U.
38/A.
93/319-
462
19:00-
08:00
2017.
október
23.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA KATONARÉTI
TAVASZ U.
26.
93/311-
607
08:00-
06:00
2017.
október
24.
PATIKAPLUS BOSZORKÁNY
U.
2.
93/516-
280
22:00-
06:00
2017.
október
25.
REMÉNY GARAY U.
14.
93/314-
967
22:00-
06:00
2017.
október
26.
SALVIA RÓZSA
U. 6.
93/536-
610
22:00-
06:00
2017.
október
27.
SZENT KRISTÓF ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-
151
22:00-
07:00
üGgyyóelgetyszertári
Szolgáltatás 2017. 10. 20. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Október 21., szombat
Orsolya
Lehet latin eredetű, s akkor azt jelenti: kis
medve, s lehet ófelnémet származású is, ez
esetben annyit tesz: ló, paripa.
Október 22., vasárnap
Előd, Korinn a
Az Előd magyar eredetű, jelentése: elsőszülött,
ős. A Korinna latin-angol-német eredetű,
jelentése: szívecském.
Október 23., hétfő
Gyöngyi
A Gyöngyvér becézett formája, ami Arany
János névalkotása, jelentése: gyöngytestvér.
Október 24., kedd
Salamon
Héber eredetű, jelentése: békés, szelíd.
Október 25., szerda
Blanka, Bianka
A Blanka latin-spanyol eredetű, jelentése:
fényes, ragyogó, tiszta. A Bianka a Blanka név
olasz formájából származik.
Október 26., csütörtök
Dömötör, Amanda,
Armand
A Dömötör a Demeter magyar alakváltozata,
ami görög-szláv eredetű, jelentése:
Démétérnek, a föld istennőjének ajánlott. Az
Amanda latin eredetű, jelentése:
szeretetreméltó. Az Armand a Herman francia
megfelelője.
Október 27., péntek
Szabina, Szabrina
A Szabina latin eredetű, jelentése: a szabinok
népéhez tartozó. A Szabrina angol eredetű, a
Severn folyó nimfájának nevéből származik.
Az előző heti rejtvény megfejtése: A
gyönyör ábrándokra támaszkodhat, de a
boldogság a valóságon nyugszik.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
A Caloni Trasporti cég
látogatása
Nicola Calonit, a Caloni Trasporti
tulajdonosát és vezetőjét,
valamint a Confimi Industria Monza
Brianza térségi elnökét Dénes
Sándor polgármester és a kamara
elnöke, dr. Polay József meghívta a
Kanizsa Bor- és Dödölle Fesztiválra.
Tárgyalásokat folytattunk a
Caloni Trasporti jövőbeni nagykanizsai
terveiről.
Juventus futballklub
látogatás
A Milánói Magyar Főkonzulátussal
meglévő rendkívül jó kapcsolat
segítségével 4 fős küldöttség
látogatta meg Torinóban a Juventus
futballklubot. A delegációt Bene
Gábor, a Nagykanizsai ULE utánpótlás
szakmai vezetője, az önkormányzat
képviselője Rezsőfi
Tamás és a kamara titkára Kereskai
Péter, valamint Katona Noémi
tolmács alkotta. A rendkívül hasznos
megbeszélésnek köszönhetően
várhatóan a jövő évben szakmai
együttműködésre kerülhet sor a
neves olasz klub és a nagykanizsai
egyesület között.
Mestereket avattunk
A sikeres vizsgát tett mesterek
2017. szeptember 29-én a Honvéd
Kaszinó Tükörtermében vehették
át ünnepélyes keretek között mesterleveleiket.
A rendezvényt az
elnökség bevonulása után dr. Polay
József elnök nyitotta meg. Ezt követően
Cseresnyés Péter munkaerőpiacért
és képzéséért felelős államtitkár
és Dénes Sándor polgármester,
valamint Dunai Péter, a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára
köszöntötte a megjelenteket. A
vizsgabizottság nevében Szécsényi
Lajos vizsgabizottsági elnök, a mesterek
nevében Kuti Balázs pincér
mester mondott köszöntő beszédet.
Ezt követően a mesterek ünnepélyes
keretek között esküt tettek és
átvették mesterleveleiket. A programban
8 fő autószerelő, 16 fő gázfogyasztóberendezés-
és csőhálózat-
szerelő, 5 fő pincér, 6 fő kézápoló
és műkörömépítő és 2 fő lábápoló
szerzett mestercímet.
Ülésezett az elnökség
Október 16-án tartotta soron
következő ülését kamaránk elnöksége.
Az ülésen dr. Polay József
elnök beszámolt az előző elnökségi
ülés óta eltelt időszak eseményeiről,
a kamara külkapcsolatainak alakulásáról,
valamint a mesterképzés
tapasztalatairól.
Előadás építőipari
kivitelezőknek
Építőipari kivitelezőknek tartott
előadást október 17-én Csermely
Gábor TSZSZ vezető-helyettes. Az
előadáson a TSZSZ tevékenységét
mutatta be, ezen belül a TSZSZ
szakértői eljárások tapasztalatairól,
az írásbeli szerződések szükségességéről
(tervezési, kivitelezési szerződés),
az építési folyamat menet
közbeni dokumentálásáról (építési
napló, pótmunka-többletmunka,
szerződésmódosítás, szerződésbontás,
teljesítménynyilatkozatok),
átadás-átvételi eljárásról, szerződéses
biztosítékok az építőiparban
(bankgarancia lehívással kapcsolatos
TSZSZ tapasztalatok), valamint
a vitarendezés lehetőségeiről beszélt
a résztvevőknek.
„A projekt a Nemzetgazdasági
Minisztérium támogatásával valósul
meg a Teljesítésigazolási Szakértői
Szerv 2017. évi előirányzat terhére
(NGM_SZERZ/149/2017)”.
Felhívás
Mozgáskorlátozott gyermekek
számára is használható játszótér építését
határozta el a kórház. A speciális
játszótér az intézményben gyógyuló
és a beteglátogatóba érkező
fiatalokat, valamint a régióban élő,
mozgásukban korlátozott gyermekeket
egyaránt szolgálná. A játszótér
társadalmi összefogással készülhet
el, a város egymillió forinttal
támogatja az építését. A játszótér
társadalmi összefogással készülhet
el, a kórház magánszemélyek és vállalkozók
segítségére is számít. Dr.
Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara elnöke
elmondta, az adománygyűjtésről
levélben értesítették a vállalkozókat,
a számlaszám pedig a kórház és a
kamara honlapján is megtalálható.
Az adományokat tavaszig várják.
In Memoriam
Turzó György
Gyuri barátunk 69 évesen, 2017.
szeptember 2-án tért örök nyugovóra.
Személyében a kamara egy nagy
tudású, kiváló szakembert vesztett
el. Turzó György 1974-ben végzett
üzemgazdászként a Pénzügyi
Számviteli Főiskola Vállalatgazdálkodási
szakán. 1982-ben árszakértő,
2005-ben pedig adószakértő
végzettséget szerzett. Könyvvizsgálói
oklevelét 1979-ben vehette át.
1974-től 1978-ig a Dunántúli
Kőolajipari Gépgyárban volt belső
ellenőr, majd vezérigazgatói helyettes.
1991-től a Pannonconsult
Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó
Kft. ügyvezetője,
többségi tulajdonosa.
1992-től egyéni vállalkozóként
tevékenykedett,
mint
könyvvizsgáló és
a d ó s z a k é r t ő .
Megalakulása óta
aktívan részt vett
a Magyar Könyvvizsgálói
Kamara
életében. A Kamara
megalakulásától kezdve
egy éven át a Kamara
általános alelnöke volt. A Magyar
Közgazdasági Társaság tagjaként
aktívan közreműködött Nagykanizsa
középtávú gazdaságfejlesztési
koncepciójának kidolgozásában. A
Nagykanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány
felügyelő bizottságában
végzett munkájával nagyban hozzájárult
a város egyetemi oktatásának
fejlesztéséhez. A Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara munkájában,
annak megalakulása óta
aktívan részt vett. Az Ellenőrzőbizottságban
fontos szerepet játszott.
A város gazdasága és a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
sikere érdekében kifejtett tevékenysége
elismeréséül 2017-ben a Kama-
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670,
93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
Hirdetés 2017. 10. 20. | 19
rai Gazdaságfejlesztési díjban részesült.
Nyugodj békében.
Szakképzési híreink
Figyelemfelhívás a tanulók
pénzbeli juttatására vonatkozóan
A szakképzési törvény előírja,
hogy a gyakorlati képzőhely a gyakorlati
képzési idő alatt a tanuló
részére pénzbeli juttatást köteles
fizetni a tanulószerződésben meghatározott
feltételekkel és mértékben.
A tanulónak járó kezdő juttatás
mértékét a tanulószerződés 9. pontja
tartalmazza, amely a gyakorlati
képzés kezdetétől az első félév minden
hónapjában megilleti a tanulót.
A szakképzési törvény szerint az ezt
követő félévekben az emelés mértékét
a tanuló szakmai tantárgyakból
elért iskolai tanulmányi átlaga, illetve
a gyakorlati képzőhelyen a gyakorlati
oktató által adott gyakorlati
jegy átlaga határozza meg. Ha a
tanuló félévkor valamely tárgyból
elégtelen osztályzatot kap, akkor a
következő félévben a pénzbeli juttatása
nem emelhető, az előző félévivel
egyezik meg. Ha a tanuló évismétlésre
kényszerül, akkor pénzbeli
juttatása az első megismételt félévben
a korábbi juttatásának a fele. A
megismételt év második félévében –
ha a tanuló félévkor nem bukott – az
egy évvel korábbi juttatásának mértékével
egyezik meg. Ha a tanuló
esti oktatás munkarendje szerinti
felnőttoktatásban vesz részt, akkor
a neki járó kezdő pénzbeli juttatás a
nappali tagozatos tanulót megillető
juttatás 60 %-a, illetve a következő
félévekben az esedékes emelés mértékének
is mindössze a 60 %-a illeti
meg. Az emelés/csökkentés minden
tanulóra érvényes egységes szempontrendszer
szerinti mértékét a
gyakorlati képzőhely határozza meg
és a tanulószerződésben kerül rögzítésre.
Ezúton is szeretnénk felhívni a
gyakorlati képzőhelyek figyelmét,
hogy szeptembertől új tanév kezdődött.
Amely képzőhelyek új tanulószerződéseket
kötöttek, a tanulóknak
szeptember hónapra járó pénzbeli
juttatást október 10-ig a tanulószerződés
9. pontjában meghatározottak
szerint kellett a megadott
bankszámlaszámra átutalni, az
aktuális évi minimálbér 127 500 Ft.
Amely képzőhelyeken a korábban
kötött tanulószerződések az új tanévben
is hatályosak, a tanulók
tanulmányi átlagát figyelembe
véve, a szerződéshez csatolt melléklet
alapján a gyakorlati képzőhelyeknek
változtatniuk kellett a
pénzbeli juttatás mértékén.
A gyakorlati képzőhelyeket
érintő fontos tudnivalók
A főtevékenységként gyakorlati
képzést folytató képzők legfeljebb
12 tanulószerződéses tanulót
fogadhatnak, kivéve, ha a gazdasági
kamara igazolja, hogy más, nem
főtevékenységű gyakorlati képzőnél
nem tudja elhelyezni a tanulót.
Ha a tanulószerződéses tanuló
(vagy annak törvényes képviselője/
szülője), illetve a gyakorlati képző
kezdeményezi, akkor a teljes gyakorlati
képzési idő 5 %-a erejéig a
tanuló a gyakorlatot az iskolában
tölti le, ha az iskola igazgatója így
dönt. Az ilyen gyakorlatra a komplex
szakmai vizsgára történő felkészülés
céljából és csak egybefüggően
kerülhet sor.
Azok a gyakorlati képzéssel foglalkozó
ún. egyéb szervezetek (pl.
kórházak) átvehetnek forrást a
szakképző iskolától az együttműködési
megállapodás alapján folyó
gyakorlat költségeinek fedezésére.
2016. január 1-jétől azért estek el
ettől a lehetőségtől, mert a Nemzeti
Adó- és Vámhivatalhoz benyújtott
kérelmük alapján szakképzési
hozzájárulásra kötelezetté váltak.
A kérelmet azért nyújtották be e
szervezetek, mert tanulószerződéses
képzéssel is foglalkoztak, de a
jelen kiegészítés hiányában kénytelenek
voltak választani a tanulószerződéses
és az együttműködési
megállapodás alapján folyó gyakorlati
képzés között.
Kamaránk szakképzési feladatai
az NFA-KA-NGM-1/2016/TK/22
számú pályázati támogatásból
valósulnak meg. A támogatást az
NFA terhére a Nemzetgazdasági
Minisztérium biztosítja.
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2017. október 21-27.
Október 21., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Hargita, 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 02:40 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:10 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Hargita,
08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth
László műsora), 09:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink,
13:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző,
15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
19:00 „... bor vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm),
19:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 19:50 Látogató, 20:20 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 21:10 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:35 Lapozó.
Október 22., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 „... bor vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm),
01:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 01:50 Látogató, 02:20 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 03:10 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:35 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30
„... bor vagy sör?” (ismeretterjesztő kisfilm), 07:55 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
08:20 Látogató, 08:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 10:05 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Gézengúzok (gyerekműsor),
14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás,
15:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise
a Felsővárosi templomban, 19:25 Sztárportré, 19:50 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
20:15 Aktuális – Hargita, 20:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és
pénteki adás ismétlése), 21:35 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó.
Október 23., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Szentmise a Felsővárosi templomban,
01:25 Sztárportré, 01:50 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Aktuális – Hargita,
02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55
Szentmise a Felsővárosi templomban, 07:55 Sztárportré,
08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:45 Aktuális – Hargita, 09:15 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:05 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré, 12:25 Aktuális – Hargita,
12:55 Lapozó, 18:00 Az 1956-os forradalom és szabadságharc
61. évfordulója alkalmából rendezett városi
megemlékezés, 18:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:15 Üzenet, 19:20 Nagykanizsa - Lenti megyei I.
osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 20:50 Az 1956-
os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából
rendezett városi megemlékezés, 21:35 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:05 Lapozó.
Október 24., kedd
00:00 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61.
évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezés,
00:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:15 Üzenet,
01:20 Nagykanizsa - Lenti megyei I. osztályú bajnoki
labdarúgó-mérkőzés, 02:50 Az 1956-os forradalom és
szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett
városi megemlékezés, 03:35 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 04:05 Lapozó, 06:30 Az 1956-os forradalom
és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett
városi megemlékezés, 07:15 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 07:45 Üzenet, 07:50 Nagykanizsa –
Lenti megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
09:20 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója
alkalmából rendezett városi megemlékezés, 10:05
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:35 Lapozó,
12:00 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61.
évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezés,
12:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 13:15 Nagykanizsa
– Lenti megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
14:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
15:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin),
20:05 Hévíz – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-
mérkőzés, 21:35 Székely konyha, 22:05 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:40 Lapozó.
Október 25., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30
Híradó, 01:45 Hévíz – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki
labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Székely konyha, 03:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó,
08:15 Hévíz – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-
mérkőzés, 09:45 Székely konyha, 10:15 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa
Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55
Hévíz – Semjénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés,
14:25 Székely konyha, 14:55 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10
Egis Körmend – Falco KC Szombathely NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:35 K’arc (kulturális magazin),
22:05 Info blokk benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:35 Lapozó.
Október 26., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Egis Körmend
– Falco KC Szombathely NB I A-csoportos férfi
kosárlabda-mérkőzés, 03:05 K’arc (kulturális magazin),
03:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 04:05 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Egis
Körmend – Falco KC Szombathely NB I A-csoportos férfi
kosárlabda-mérkőzés, 09:45 K’arc (kulturális magazin),
10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa
Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Egis Körmend
– Falco KC Szombathely NB I A-csoportos férfi
kosárlabda-mérkőzés, 14:20 K’arc (kulturális magazin),
14:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés
közvetítése felvételről, 20:35 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 21:05 Nagykanizsa – Gellénháza labdarúgó
Magyar Kupa mérkőzés, 22:35 Élet-módi, 23:05
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 23:40 Lapozó.
Október 27., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 02:45 Nagykanizsa – Gellénháza
labdarúgó Magyar Kupa mérkőzés, 04:15 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:50 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati
ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa
Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 09:15 Nagykanizsa – Gellénháza
labdarúgó Magyar Kupa mérkőzés, 10:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 11:20 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 12:55 Élet-módi, 13:25 Nagykanizsa
– Gellénháza labdarúgó Magyar Kupa mérkőzés,
14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
20:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:25 Híradó, 20:40
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 21:10 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:10 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2017. 10. 20. | 21
Ahogyan számolt
Ludányi Kadosa, a
Kanizsa VSE újdonsült
edzője, eddig az körvonalazódik
az OB I B-s
férfi vízilabda-bajnokságban,
hiszen együttese
immár háromból
három nyert mérkőzésnél
tart csoportjában.
A szezon kezdetekor a
fővárosi szakvezető
úgy fogalmazott, az
első fordulók egyfajta
felhozó meccseknek is
beillenek, erre szolgált
bizonyságul az A-HÍD
OSC-Újbuda II elleni
hazai bajnoki is, hiszen
19-4-re nyertek a nagykanizsaiak.
A találkozó után Ludányi
természetesen elégedett
volt az újabb
győzelem tényével, de
tudja, hogy a neheze
még csak most jön.
- Olyan meccs volt,
amelyet valóban
nagyon biztosan nyertünk
– értékelt az edző.
- A siker akkor is siker,
ha a vendégek legjobbja
nem játszott,
illetve voltak azért
olyan húzásaink a mérkőzésen,
amiket ki kell
javítanunk. Összességében
egy edzőmeccs
jellegű találkozón
szereztünk újabb
három pontot.
A negyedik kör sem
ígérkezik a legrázósabbnak,
hiszen a csoportjában
éllovas KVSE
szombaton ahhoz a
Kaposvári VK II-höz
látogat, amely hetedik
a tabellán.
Há romból
h á rom
Horváth Botond góllal
fejezte be ezt az
akciót (Fotó: Polgár László)
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő
nyerte a Mozdulj, Letenye! jótékonysági sportverseny
kerékpáros számának férfi kategóriáját. A programot a
Hóvirág óvoda támogatására szervezték, a bevételt játszó-
és fejlesztő eszközökre fordítják.
A politikus azt mondta, a kormány számára kiemelten
fontos a sport támogatása, s nemcsak az élsporté, hanem
a diák- és az egészségmegőrzést szolgáló szabadidősporté
is. Éppen ezért épülnek iskolai tornatermek, tanuszodák,
műfüves pályák és kerékpárutak országszerte.
Cseresnyés Péter a Letenye-Tótszerdahely-Tótszentmárton-
Becsehely-Letenye útvonalat alig több mint 39
perc alatt teljesítette, és ezzel mindenkit maga mögé
utasított a férfiak kategóriájában.
Cseresnyés Péter győzött.
Senki sem ért a nyomába…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Menő képviselő!
A szlovéniai Roglát elsősorban
síparadicsomként tartják számon, de
a hegy adottságai nemcsak a téli
sportok rajongóinak kedveznek. A
Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület
szeptember végén már második alkalommal
szervezte meg a Rogla Kupát.
A Bacsi Szilárd vezette Kanizsa 14
Kerékpáros Egyesület egy helyi baráti
társaságból nőtte ki magát. A tagok
több mint tíz éve tekernek együtt,
2014 óta szervezett keretek között.
Céljuk, hogy minél messzebb vigyék
Nagykanizsának mint kerékpáros
városnak a jó hírét. A csapat nemrég
egy saját rendezésű hegyi versennyel
zárta a szezont Szlovéniában.
– Mióta együtt bringázunk, évente
egyszer felkeressük a Roglát – magyarázza
az egyesület elnöke. – Házi versenyeink
eddig is voltak, mivel azonban
elég sok biciklis barátunk van
országszerte, tavaly úgy gondoltuk,
őket is meghívjuk erre a hegyi tekerésre.
Tavaly húszan, idén már harmincan
vágtunk neki a 13,4 kilométer
hosszú és ezer méteres szintkülönbségű
távnak. A legfiatalabb versenyzőnk
16, a legidősebb 65 éves volt. A
kupa végül – csak úgy, mint tavaly –
Lentire, Mentes Attilához került.
A Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesületet
a barátság mellett a biciklizés iránti
szenvedély tartja össze, így azoknak
a jelentkezését is várják, akik szívesen
szelnék velük együtt a kilométereket,
legyen szó országútról vagy hegyvidéki
pályáról.
– A biciklizés nálunk függőséget
okoz, még télen sem mondunk le róla
szívesen – hangsúlyozza Bacsi Szilárd.
– Jellemzően a zalai dombvidéket
járjuk be, de évente egy-két új
hegyet is felkeresünk. Valójában
ugyanaz motivál bennünket is, mint a
hegymászókat: az embernek küzdenie
kell a csúcsra jutásért, ám amikor
felér, az minden nehézségért kárpótolja.
Szeretnénk, ha ebbe minél többen
belekóstolhatnának, hiszen azon
túl, hogy a biciklizés fitten tart, az
ilyen és ehhez hasonló élmények a
hétköznapok során is nagy lendületet
adnak.
NEMES Dóra
A kerékpáros város
Az egyesületet a biciklizés szenvedélye
és a barátság tartja össze
(Fotó: Bacsi Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
A Nagykanizsai TE 1866 vívóinál
is megkezdődött a versenyszezon,
a klub sportolói több
helyszínen is öregbítették a klub
hírnevét.
Milassin Mórnak - még az év
első feléből - a bulgáriai Plovdiv
városáról csupa szép és jó juthat
eszébe, legutóbb pedig a junior
korosztály kard Világkupájára
volt hivatalos, amelyen a 138 fős
mezőnyből az értékesnek számító
tizennegyedik helyet szerezte
meg. Mádé Réka a gödöllői
kadet európai körverseny keretében
majd’ 170 női kardozó között
lett végül 22., Horváth Barna
pedig Szigetszentmiklóson,
a kadet férfi kardválogatón
58 vívó közül
hetedikként zárt.
- Mindhárom vívónk jó
úton jár, Barna és Réka a
kadet korosztályában
válogatott kerettag, így a
hazai versenyek mellett
nemzetközi viadalokra
is jogosultak – értékelt Piecs
Adrienn, az NTE vívó szakosztályának
vezetője. - Legközelebb
Szófiában versenyeznek az európai
körverseny következő állomásán,
és abban bízunk, hogy
szép sikerrel teszik majd. Mór,
immár korcsoportot váltva, a
juniorok között bizonyíthat, ami
nem lesz könnyű folyamat. Mostani
plovdivi versenye jól sikerült,
a végén a tavalyi világbajnok állította
meg. Versenyzőnk egyébként
junior, illetve felnőtt válogatott
kerettag is egyben, s úgy
próbál helytállni, hogy bokaszalag-
sérülése után az elmúlt
hónapokban volt még
vakbélműtétje is, pár
hete pedig agyrázkódást
szenvedett. Mostanra
mindezeket
kiheverte, és Lengyelországban
újabb junior
Világkupa várja.
POLGÁR László
Főszerepben
a labda
Korc soport-váltás után
Milassin Mór több fronton is küzd
PRESZTÍZSGYŐZELEM. A
Nagykanizsai Izzó SE sorozatban
harmadik győzelmét jegyezte a
férfi kézilabda NB II-es bajnokság
Dél-nyugati csoportjában, ráadásul
úgy, hogy nem is Kanizsán,
hanem Csurgón fogadta nagyatádi
riválisát. A dél-zalaiak 24-13-as
sikere önmagáért beszél egy
olyan mérkőzésen, amelynek
presztízs jelentősége is volt. A
kanizsaiak edzője, Madarász
Péter az elmúlt idényben ugyanis
még az atádiak kispadján ült, ráadásul
az utóbbi években nem volt
túlzottan gyakori a fölényes Nagykanizsa-
győzelem a Nagyatád
ellen férfi kézilabdában.
- Sőt, a Kanizsa-siker sem volt
túlzottan gyakori ebben a párosításban
mostanság – ezek már
Madarász szavai voltak. - Nyilván
kicsit más volt a meccsre készülés
hangulata számunkra is, hiszen a
két klub között személyem mellett
is volt játékosvándorlás, de igyekeztünk
ettől függetleníteni
magunkat. Nyilván valamennyire
előnyösebb helyzetben voltunk
abból a szempontból, hogy többen
is érkeztünk a Rinyamenti KCtől,
ugyanakkor az első félidő jó és
stabil védekezése még engem is
meglepett. A szünetben azért
figyelmeztettem játékosaimat, el
ne higgyék, hogy már zsebben a
győzelem, ők pedig ezt megfogadták.
Mindenesetre a félidei öt,
illetve az egész meccsen kapott 13
gól, úgy érzem, nem szorul magyarázatra,
és külön kiemelném kapusaink,
Nagyvizeli Norbert, illetve
Török Roland, valamint Hári Kristóf
mezőnybeli teljesítményét.
KOROSABB FOCISTA NEM
VÉN FOCISTA. Rajtolt a veterán
labdarúgók bajnoksága, amelynek
keretében hosszú évek óta a
nagykanizsai csapat is játszik
megyei szinten, de mint a térségi
pontvadászat győztese, korábban
már országos döntőben is szerepelt.
Ezúttal sem kezdtek rosszul,
hiszen a Zalaegerszegen megtartott
első fordulóban a Lenti-Lendva,
valamint a Zalaegerszeg csapata
ellen 4 pontot gyűjtöttek. A
dél-zalaiak a lentiekkel 0-0-t játszottak,
az egerszegieket viszont
2-1-re legyőzték, a nagykanizsai
gólokat Ifjovics Ferenc szerezte.
- Jó, jó, vannak úgymond az
U58-asok, de amúgy a korhatár 60
év ebben a versengésben – fogalmazott
a szervezők részéről
Helyes Klára. - Már régóta együtt
van a csapat magja, és mindig
vannak új kerettagok, akik belenőnek
a korosztályba. Lelkesek,
szeretik csinálni az urak, és nem
mellesleg még most is jól fociznak.
A kanizsaiak nem rajtoltak
rosszul, és bízhatnak a jó folytatásban.
A következő forduló
ugyanis Nagykanizsán lesz október
24-én.
A „oldboyok” négy pontot szereztek az első kanyarban…
Sport 2017. 10. 20. | 23
Bemutatkoznak. A futsal
NB III-as bajnokság
küzdelmeire készülő
Nagykanizsai Futsal
Club együttese hivatalosan
is bemutatkozhat
a nagyközönség előtt,
hiszen október 23-án,
hétfőn 18 órától a Zsigmondy-
csarnokban a
zalaegerszegi Göcsej
SK NB II-es együttesét
fogadja előkészületi
mérkőzésen. A november
6-án, hétfőn rajtoló
NB III-as pontvadászat
nyitófordulójában a
Haladás II legénységével
mérkőznek a kanizsaiak,
a találkozót 20
órától rendezik a Zsigmondy-
csarnokban.
A négyből három itthon.
Nagykanizsa adott
otthont a 21. lábtolllabda
ifjúsági országos
bajnokságnak, amelyen
négyből három
aranyat itthon tartottak
a házigazda Zemplén
SE versenyzői.
Kunics Réka egyéniben,
majd társaival, Balogh
Eszterrel és Tukszár Zsófiával
közösen is
kiemelkedett a
mezőnyből. A zemplénes
fiúk, Horváth Gergő
irányításával csapatbajnoki
címet szereztek,
Gergő egyéniben
pedig a dobogó második
fokára állhatott.
Kunics - aki szeptembertől
már a Testnevelési
Egyetem hallgatója
- nagy kedvvel játszott,
be is gyűjtötte ötödik
egyéni és ötödik csapatban
szerzett ifjúsági
országos bajnoki címét.
Sportsorok
Balogh Eszter (balról),
Kunics Réka és
Tukszár Zsófia
Sűrűsödnek a történések a megyei
labdarúgó-bajnokság első osztályában,
hiszen a Kiskanizsa–Nagykanizsa
városi derbi után a kiskanizsaiak máris
utazhatnak a szintén élcsapatnak
számító Gellénházához, míg az UFC azt
a Lenti TE-t fogadja, mely mindig roppant
kellemetlen ellenfél.
S ha ez még nem lenne
elég, az UFC október 25-én,
szerdán 13.30-tól a Magyar
Kupa főtábláján az Olajmunkás
SE-t fogadja a legjobb
32 közé jutásért, rá
három napra pedig következhet
egy újabb rangadó
Szepetneken. Egyelőre
azonban ott tartunk, hogy
a Kiskanizsa–Nagykanizsa
derbit remek szurkolói körítés
mellett 6-0-ra Gombos
Zsolt tanítványai nyerték.
- Bár mindig ilyen meccs
lenne nézőszámát és hangulatát
tekintve – fogalmazott
a Sáska-vezetőségből
Szokol Pál, pedig akár
kesereghetett is volna a hat
kapott gól miatt. De azért a
vendégek oldalán sem voltak
maradéktalanul elégedettek,
hiszen...
- … a jók között kit lehetne
megemlíteni?! Hát,
legyen mondjuk Horváth
Balázs, Gelencsér Attila és
Nagy Gergő – sorolta Gombos
Zsolt, az UFC vezetőedzője,
utalva arra is, hogy a
4-0-s nagykanizsai előn�-
nyel zárult első félidőt követően
nem volt kimondottan
elégedett a csapatával.
A hétvégén következhet
a Gellénháza–Kiskanizsa,
valamint a Nagykanizsa-
Lenti összecsapás. S ha már
az Olajmunkás SE Gellénháza
szóba került, nézzük,
mi várhat az UFC-re jövő
szerdán a Kanizsa–Olaj MKmeccsen.
Egy biztos, a két
csapat nem tud már egymásnak
újat mutatni,
ugyanakkor a Gellénháza
játékos-edzőjének, Bencze
Péternek korántsem szokványos
gondolataira érdemes
odafigyelni.
- Egy szezonban nagyjából
5-6 alkalommal mérkőzünk
az UFC-vel, hiszen
a bajnokikon kívül tesztmeccseken
is találkozunk,
tehát jól ismeri egymást a
két gárda – fogalmazott
Bencze. - Nem titok, Gombos
Zsoltival jól ismerjük
egymást, gyakran beszélünk,
mivel ő is egerszegi,
ráadásul nekünk az UFC
adja úgymond az ellenfeleket
a bajnokságban. A
Csács-NSE elleni döntetlenünkkel
talán még segítettük
is a kanizsaiakat,
ezúttal viszont szó sem
lehet ilyesmiről. Maga a
„meccs-várakozás” biztos,
hogy a szokottól eltérő
lesz, hiszen mégiscsak a
Magyar Kupa főtáblájáról
van szó.
POLGÁR László
Felkészülés egy újabb
Kanizsa–Olajra...
A városi derbi körítése
megint elképesztő volt
(Fotó: Gergely Szilárd)
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Kőt tésztát
köllene sütni,
halla! Ötven
évvel ezelőtt
még így kérte meg az anyós a menyét, a mama a
lányát, vagy akár a gyerek az édesanyját Kiskanizsán,
ha megkívánta ezt a finom kelt tésztát. A fiatalok
már rég nem, de a 80 év felettiek még ma is
így mondják egymás között.
Horváthné Vadász Mária is gyakran
süt tésztafélét. Van, amikor előre
megrendelik tőle az unokák, s
így nemritkán háromféle süteménnyel
érkezik hozzájuk a
fővárosba. Legutóbb kelt rétessel,
mézes puszedlival és virágos
tésztával, azaz lekváros linzerrel
lepte meg őket.
A kelt rétes hozzávalói:
50 dkg finomliszt, 2,5 dkg élesztő,
2 dl langyos tej, 2 egész tojás, csipet só,
kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, zsír, és tejföl.
A töltelékhez: Cukrozott mák, dió, búzadara,
meggy és őrölt fahéj. Marika a mák és a dió töltelék
ízesítéséhez is kever vaníliás cukrot és fahéjat.
Elkészítése: A lisztet tegyük egy tálba, a közepébe
készítsünk mélyedést, és abba öntsük bele a cukrozott
tejben felfuttatott élesztőt. Pár percig pihentessük,
majd a maradék tejbe beleütjük a tojást, és
fokozatosan bedagasztjuk a tésztát. Miután elkezd
leválni az edény faláról, a tetejét megszórjuk liszttel,
letakarjuk, és meleg helyen kelni hagyjuk. Ha
megkelt, 3 cipóra osztjuk, és a tepsi méretének
megfelelő rudakra kisodorjuk. Hogy minél lágyabb
süteményt kapjunk, a tésztát megkenjük olvasztott
zsírral, és meglocsoljuk tejföllel, amelybe
egy tojást belekeverünk. Ha megtöltöttük
töltelékkel a lapokat, kézzel feltekerjük,
s ha szükségesnek látjuk,
letakarjuk, és még 10 percig kelesztjük.
Mivel a gyúródeszka nagy helyet
foglal el a konyhaasztalon, ezért Marika
a lányai régi rajztábláját használja.
Végül előmelegített, 180 fokos sütőben
körülbelül fél óráig sütjük. Ha már
pirul a teteje, bekenjük cukros-fahéjas vízzel,
hogy fényesebb legyen a kelt rétesünk. A
meggyes töltelék készítésénél pirítsuk meg a darát,
adjunk hozzá egy kevés vizet, és addig pároljuk,
amíg meg nem puhul, majd szórjuk rá ezt és a
meggyet is a tésztalapra. Felszeletelés után meghinthetjük
vaníliás porcukorral.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Szerencséje lesz a hétvégén. Most
nem a párja, hanem az univerzum
üzen önnek. Ennek értelmében
napestig dolgozgathat a telkén.
Bika: 04.21-05.21.
Tegye félre a borongós gondolatait.
Nézzen körül a lakásban, és ha
szükséges, meszelje ki a konyhát. Az
eredmény biztosan felvidítja.
Ik rek: 05.22-06.21.
Eseménydús napokra számíthat. Figyeljen
a történésekre, mert a nagy
nyüzsgésben kellemes élmények is
érhetik.
Rák: 06.22-07.22.
Kommunikációs problémái adódhatnak
a hétvégén. Egy kiadós
fagylaltozás után sajnos nem tudja
otthon kimondani a véleményét.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Nyugtassa meg végre a családját.
Hiába ösztönzik állandóan a fogyókúrázásra,
ha egyszer nem érzi készen
magát erre a lépésre.
Szűz: 08.24-09.23.
Az utóbbi időben meglehetősen
sokat fogyókúrázott. Épp itt az ideje
annak, hogy megmutassa magát
nagyobb társaságban is.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ne akarja kisajátítani a párja lelkét.
Adjon neki levegőt, és hagyja, hogy
vérmérséklete szerint kibontakozzon
a munkahelyén.
Sk orpió: 10.24 -11.22.
A napsütésnek köszönhetően új
lendületet kap az alkotókedve. Tegye
félre a pesszimizmusát, és örüljön
nyíltan a sikereinek.
Nyilas: 11.23-12.21.
Váratlan öröm éri hamarosan. Újra
megjelennek életében azok a személyek,
akikkel nem volt kedve korábban
társalogni.
Bak: 12.22-01.20.
A hétvégén sok munka vár önre otthon.
Ne lombozódjon le, hanem fogjon
hozzá kreatívan a feladatokhoz.
Meglátja, a dicséret nem marad el.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha álmatlan éjszakákkal küszködik,
sírja ki magát egy jóbarátja vállán.
Meglátja, megnyugszik, és egy időre
ismét szépeket álmodhat.
Halak: 02.20-03.20.
A pénz még mindig fontos szerepet
játszik az életében. Ha megszabadul
végre az adósságaitól, azután úgy
élhet, mint hal a vízben.
Horváthné Vadász
Mária legutóbb
kelt rétessel érkezett
az unokákhoz
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Kelt rétes – dióval, meggyel és
mákkal
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXIX. ÉVF. 37. SZÁm, 2017. október 27.
Fotó: Gergely Szilárd
Találkozunk…
Adj, Uram, örök nyugodalmat
nekik, és az örök világosság
fényeskedjék nekik… 10
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Megkezdődött a Szeniorok iskolájának őszi szemesztere,
a tanévnyitón Dénes Sándor köszöntötte a résztvevőket,
akik számítógépes ismereteket, angolt és németet
is tanulhatnak az ingyenes tanfolyamokon. A program
kilencedik alkalommal indult Kanizsán, eddig több
mint 1500 idősödő ember szerzett már tudást és bizonyítványt.
A foglalkozásoknak a város két gimnáziuma
és a könyvtár ad helyet.
Faültetéssel ért véget a Kossuth Zsuzsanna-emlékév nagykanizsai programsorozata. A
kórház udvarán elhelyezett vörös juhar a magyar ápolók szakmájukba vetett hitét jelképezi.
Az első országos főápoló 200 évvel ezelőtt született; Kossuth Lajos legkisebb
húga fektette le annak idején a szakma alapjait. - Néhány éve mintegy 100 millió forintot
költhettünk több mint negyven asszisztens szakasszisztensi képzésére uniós forrásból,
s hamarosan ismét pályázunk ilyen lehetőségre, hiszen a folyamatos képzés elengedhetetlen
a szakmában – mondta dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos.
a hét sz áma:
Az ápolók fája
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Forradalmi
zene
Forradalmi koncertet
adott
a Felsőtemplomban
a Zala Szimfonikus
Zenekar. Tóth László
olyan műveket
választott az ünnepi
alkalomra - Egmont
nyitány, VII. szimfónia,
Les Préludes –,
amelyek, bár korábban
születtek,
kapcsolódnak ’56-hoz,
a szabadság
eszméjéhez.
Kanizsa
1500
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda és terjesztés: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12.
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A HÉT TÉMÁJA 2017. 10. 27 . | 3
Legyen 2018 Thúryemlékév
Nagykanizsán
- ezt kezdeményezi
Cseresnyés
Péter. Az országgyűlési
képviselő, államtitkár
azt mondta: az
elmúlt napokban kiderült,
mégis létezik a
kötelező, felső korlát
nélküli kvóta terve,
ezért a nemzeti konzultáció
még aktuálisabb,
mint akár két
vagy három hete. Mint
fogalmazott, amikor
hallotta az unióból
érkező aggasztó híreket,
arra gondolt,
hány magyar – köztük
sok kanizsai is - küzdött
a magyar függetlenségért
és szabadságért
az elmúlt
évszázadokban.
- S ekkor kaptam az információt,
hogy 450 évvel ezelőtt, október
21-én nevezték ki Thúry Györgyöt
Kanizsa várkapitányává – mondta
Cseresnyés Péter. - 2012-ben egy
szintén jeles, Kanizsát a parlamentben
képviselő politikus,
Bethlen István emlékévét hirdettük
meg, ezúttal pedig azt kezdeményezem,
hogy 2018-at nyilvánítsuk
Nagykanizsán Thúryemlékévvé.
Emlékezzünk arra a
várkapitányra, aki hosszú éveken
keresztül számtalan küzdelemben
védte nemcsak Kanizsa várát,
hanem az ország déli határát is.
- Mi teszi a földet hazává? - tette
fel a kérdést tavaly, a Thúry
Györgyről szóló kanizsai előadása
végén dr. Töll László ezredes,
fegyvertörténész. - A hősök vére.
És ezért a földért a mi hőseink
ontották a vérüket. Nem egy, nem
kettő: tízmillió hősi halottra becsüli
számukat egy neves történész.
Hogy adnánk oda ezt bárkinek?!
Az ezredes szerint ma már nem
tudjuk, mit jelentett a hódoltság.
Pedig a lényünk, a nemzeti öntudatunk
valójában ebben a korban
gyökerezik. Thúry Györgyről azt
mondta: az egyik legnagyobb
katona, aki Magyarország földjén
született, élt és halt meg - dicsőséggel,
és ezért nem is kell gyászolni.
Az ezredes a korszakról beszélve
felidézte, 1521-ben Szulejmán
elfoglalta Nándorfehérvárt, és
1526-ban végső csapást mért a
középkori Magyar Királyságra.
Ezzel pedig teljesen új korszak
köszöntött az országra,
ami olyan változást
hozott a magyar
néplélekben és
történelemtudatban,
ami
csak Trianonhoz
mérhető.
Az addigi
középhatalomból
hirtelen
olyan ország lett,
amely a túlélésért
küzdött egy irgalmatlan
háborúban.
- Akkor egy férfi minden nap
úgy kelt fel, lehet, hogy az estét
már nem éri meg – érzékeltette dr.
Töll László. – A halállal és a nemzethalál
rémével nézett szembe
minden végvári vitéz. Tudják
önök, hány millió magyarral hagyta
itt Mátyás király
Magyaror szágot?
Négy és félmillióval.
És 1686-ban,
amikor a szöv
e t s é g e s
hadak – mert
egyedül már
nem voltunk
képesek – fölszabadítot
ták
Budát, mennyi
magyar élt a Kárpát-
medencében?
Másfél millió; ennyien
maradtunk. Most tízmilliónyian
vagyunk. Fogyunk ugyan, ami
nagy baj, de itt vagyunk. És ezek
után mondja valaki, hogy a
magyar történelem nem sikertörténet!
Thúryékat a vitézi virtus és hírnév,
az önfeláldozás s a keresztény
hit védelme vezette. Ezek a férfiak
tudták, ők Európa utolsó védőbástyái,
és ha meghalnak, Európának
vége – hangsúlyozta a Nemzeti
Közszolgálati Egyetem vezető
szakreferense.
PAPP János, PÉTER Árpád
Kövér László házelnök Orosztonyban, Thúry György
halálának helyszínén azt mondta: „Napjainkban
a végvidékeket úgy nevezik, geopolitikai ütközőzónák;
a végvárakat úgy hívják, nemzetállamok.
Az ellenálló védők pedig napjainkban a nemzetek.
Ők azok, akik védik a hitüket, védik a kultúrájukat, és
védik a rájuk bízottakat, a családjaikat, azaz önmagukat.”
Thúry György vére nem vált
vízzé
„Az egyik
legnagyobb
katona, aki
Magyarország
földjén született,
élt és
halt meg”
Kanizsa vára.
A végvári vitézek
tudták, ők Európa
utolsó védőbástyái,
és ha meghalnak,
Európának vége
A tavalyi Thúry-előadáson
Cseresnyés Péter és
dr. Töll László
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
TIPPMIXELJ A POSTÁN, ÉS NYERJ
KÉTFŐS UTAT A BL-DÖNTŐRE!
A nyeremények képe illusztráció.
NE FELEDD! A kijelölt postákon nemcsak a Tippmix, hanem egyéb
szerencsejáték-szelvényed is feladhatod!
Most nem csak tippjeiddel, de a szelvényeddel is nyerhetsz! Fogadj a Tippmixen
a postán, hogy esélyed legyen megnyerni a fődíjat, a két főre szóló varázslatos
utazást a 2018. május 26-i kijevi labdarúgó BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐRE!
A további szerencsés tippmixelők között 20 db BL-labdát is kisorsolunk.
Töltsd fel adataidat és Tippmix szelvényed azonosítóját a posta weboldalán,
és máris részt veszel a sorsoláson!
A promóció időtartama: 2017. október 13 – november 24.
További részletek: www.posta.hu/tippmix_nyeremenyjatek
JÁTSSZ TIPPMIXET A POSTÁN,
ÉS NÉZD A HELYSZÍNEN A BL-DÖNTŐT! 2 DB BELÉPŐ
BELÉPŐ
A DÖNTŐRE
OLIMPIAI STADION
KIJEV
BELÉPŐ
A DÖNTŐRE
OLIMPIAI STADION
KIJEV
20 DB LABDA
posta_tippmix_202x270mm.indd 1 2017. 10. 16. 16:46:06
Aktuális 2017. 10. 27. | 5
Egy testként és
egy lélekként
Fotók: Gergely Szilárd
A borongós őszi időjárás sem akadályozta meg a
huszárokat abban, hogy felhúzzák a nemzeti lobogót
a Deák téren október 23-án. A program az 56-os
Emlékkertben folytatódott, ahol a politikai pártok,
civil szervezetek, iskolák és egyesületek képviselői
helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Dénes Sándor polgármester a Medgyaszay Házban
elmondott emlékbeszédében kijelentette: 1956.
október 23-án a magyar nemzet egy testként és egy
lélekként nőtt túl önmagán, lépett túl az idő folyásán,
a kétségességen, és a világtörténelem örök lapjára
írta fel a nevét.
- A barikád másik oldalán viszont azok voltak, akik
a gyávaságuk mögé bújtak, és saját hatalmuk biztosítása
érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar
nemzet ellen segítségül, és akikből később a megszállók
hű kiszolgálói lettek. Több mint hat évtizeden
keresztül folyamatosan bűntudatot tápláltak hazánk
idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői, s
még olykor ma is vannak olyanok, akik ezt teszik.
A megemlékezésen a Nagykanizsai Szakképzési
Centrum Thúry György Szakképző Iskolájának diákjai
adtak ünnepi műsort. Az esti fáklyás felvonulás a
rossz idő miatt elmaradt, de a Kórházkápolnában
gondolatban minden kanizsai helyszínt végigjártak a
résztvevők.
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA MTU_Oszi_Kampany_KV_01_202x270_Badacsony.indd 1HETILAP hi1r9/1d0/1e7 t 12é:0s1
Aktuális 2017. 10. 27. | 7
Dajka és pedagógiai
asszisztens tanfolyam
indul Nagykanizsán
részletfizetéssel.
Tel.: 30/6374083,
46/321-694
Eng.sz.: E-000452/2014
Első helyezést ért el a Kárpátmedencei
Történelmi Középiskolai
Vetélkedőn a Batthyány
Lajos Gimnázium 11. B osztályos
csapata. Az eredmény értékét –
ha lehet – tovább növeli, hogy a
diákok matematika-fizika szakos
osztályba járnak… A fiataloknak
ezúttal a reformációból
kellett készülniük.
Ahogyan 1956-ban, úgy most is mások akarnak a
fejünk fölött dönteni arról, hogy mi, magyarok
hogyan éljünk - fogalmazott Cseresnyés Péter az
1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója
alkalmából tartott murakeresztúri megemlékezésen.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: ránk
akarják erőltetni, hogy mi is bevándorló országgá
váljunk, és együtt éljünk olyanokkal, akikkel nem
akarunk. Ránk akarják kényszeríteni az állandó
veszélyt, el akarják venni a szabadságunkat, a jövőnket,
az otthonunkat, szögezte le az államtitkár.
- Ki kell mondanunk, ahogyan 1956-ban, most is a
szabadságunk és a hazánk a tét, de ha összefogunk,
mint az ’56-osok, megvédhetjük Magyarországot.
Akkor is, ha az árral szemben kell úsznunk. A küzdelemben
erőt adhat nekünk, hogy ’56-ban is a szabadság
népe voltunk, és ma is azok vagyunk. Azé a
szabadságé, amelyért nagyon sok kiváló hazafi
áldozta életét az évszázadok során, és azé a szabadságé
is, amely biztosíthatja gyermekeink, unokáink
jövőjét, Magyarország és Európa megmaradását.
Tudjuk: ezúttal november 4-én nem jönnek majd
tankok, a szabadság ellenfelei más eszközökkel harcolnak:
hadi tárukban a fenyegetéstől a hazugságon
át a külföldről fizetett zavarkeltőkig sok minden
megtalálható. Ezen a napon, a szabadság napján,
mást nem is üzenhetünk nekik, mint azt: megvédjünk
Magyarországot, megvédjük a szabadságunkat,
megvédjük magunkat és gyermekeink, unokáink
jövőjét. Mi nemet mondunk a Soros-tervre -
hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő ünnepi beszédében.
Szabadságunk és hazánk a tét
„56-ban is a szabadság népe voltunk, és ma is azok vagyunk…”
(Fotók: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter arról is
beszélt, megvédjük
magunkat és gyermekeink,
unokáink jövőjét
Gloria Victis
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
„Arany 200”- képeslap-kiállítás Arany
János születésének 200. évfordulója
alkalmából Gulyásné Raksányi Olga
gyűjteményéből. Megtekinthető november
11-ig a színházi előcsarnokban.
„Bárhogy lesz – ne legyen akárhogy...”
– fotó- és dokumentum-kiállítás
az 1956-os forradalom és szabadságharc
nagykanizsai eseményeiről.
Szervező: a Nagykanizsai Kultúrkör Egyesület.
Helyszín: Kiskanizsai Általános
Iskola. Megtekinthető: november 6-ig.
Október 27., 17 óra
„EGY 35 ÉVES EGYESÜLET ÉLETFÁJA
TÁRGYAKBAN” – a Zala Megyei Népművészeti
Egyesület kiállítása. Megtekinthető:
november 17-ig.
November 2., csütörtök 9.30 és 10.30
óra
Kerekítő – mondókás móka 0-3 éveseknek.
Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-
847. Részvételi díj: 800 Ft/család.
November 3., péntek 10 óra
Őszi szünidei kézműves játszóház –
Őszi dekorációk készítése papírból és
termésekből. A részvétel díjtalan.
November 5., vasárnap 8-13 óra
ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ
Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés
és szaktanácsadás
9 óra „Életünket, és vérünket” Megnyitja:
Farkas István, MÉE Nagykanizsai Csoport
titkára. Szervező: a Magyar Éremgyűjtők
Egyesületének Nagykanizsai
Csoportja és a Kanizsai Kulturális Központ.
A rendezvény védnöke:
Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és
képzésért felelős államtitkár, országgyűlési
képviselő, Dénes Sándor, Nagykanizsa
Megyei Jogú Város polgármestere. A
rendezvény támogatói: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata,
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap
Medgyasza y Ház
2017. november 4., szombat
„Underground Metal est”
19 óra kapunyitás
20 óra Feretrum – nagykanizsai black
metal zenekar
21 óra Fanatic Attack - zalaegerszegi
old-school, intenzív thrash metal zenekar
22 óra Krampüs - veszprémi death
metal/punk/grindcore zenekar
Büfé a helyszínen. Belépődíj: 500 Ft.
Móricz Zsi gmond Művelődési
Ház
Október 28., 9 óra
Aprók tánca. Vezeti: Péter Katalin és
Pávlicz Erika. Részvételi díj: 2 000 Ft/hó.
November 3., péntek 17 óra
IKER 1 számítógépes tanfolyam (kezdő)
a Digitális Szakadék Csökkentése
Program támogatásával. A tanfolyam 35
órás és ingyenes. Akiket nem támogat a
program: nappali képzésben résztvevők,
65 év felettiek. További információ,
regisztráció, jelentkezés: Tóth István:
30/894-2603.
November 4-től szombatonként
APRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozások
- 6-8 éves gyerekek jelentkezését várják.
Foglalkozásvezető: Péter Katalin néptáncpedagógus.
A foglalkozás időtartama:
45 perc. Jelentkezni a helyszínen,
vagy Tóth Istvánnál lehet a 30-894-2603-
as telefonon. Díja: 2 000 Ft/fő/hó.
Programajánló
Okt. 28. - nov. 1. 15:45 MY LITTLE PO NY - A FILM
szinkr., amerikai-kanadai családi animációs film
Okt. 26. - nov. 1. 16:00 A KIS VÁ MPÍR
szinkr., német-angol-dán-holland családi animációs film
Okt. 26. - nov. 1. 17:15 A PÁL UTC AI FIÚK
magyar-amerikai ifjúsági film
Okt. 26. - nov. 1. 17:45 ŰRV IHAR
amerikai akció-sci-fi thriller
Nov. 1. 17:45 THOR : RAGNARÖ K
amerikai akciófilm
Okt. 28. - okt. 31. 18:00 és 20:30, Nov. 1. csak 20:30
FŰRÉSZ - ÚJRA JÁTÉKBAN
szinkr., amerikai-kanadai horror
Okt. 26. - nov. 1. 19:30 SUBUR BICO N
amerikai-angol krimi
Nov. 1. 20:00 THOR : RAGNARÖ K 3D
amerikai akciófilm
Okt. 26. - okt. 31. 20:00 ANYÁ M!
feliratos, amerikai pszichothriller
Ok tóber 26-
novemb er 1.
m űsora
Irány a grund!
Nemecsek, Boka, Geréb, Csónakos. A Pál utcai fiúk visszatértek a mozikba.
A magyar filmtörténet kivételes alkotása a Fábri Zoltán-centenárium
alkalmából került digitálisan felújítva ismét filmvászonra. Érdekesség,
hogy a munkában közreműködött a film egyik színésze is, a később nemzetközi
sikereket arató operatőr, Jancsó Nyika, aki 17 évesen a vörösingesek
közül a fiatalabbik Pásztort alakította, Áts Ferinek pedig a hangját
kölcsönözte. A film még mindig megszólítja a felnőtteket és a fiatalokat
is, és nem mellesleg örök érvényű igazságokat hordoz.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
A kiskanizsai kiállítás
november 6-ig látogatható
Kultúra 2017. 10. 27. | 9
Aki vendégségbe megy a Bodó
családhoz, a nappaliba lépve
láthatja, szorgos emberekhez
érkezett: népi motívumokkal
díszített bútorok, gyertyák,
fotók és sok más, kézzel
készült tárgy teszi igazán
otthonossá, meghitté
a homokkomáromi házat.
A szülők – Bodó Tamás és
felesége – kreativitását, illetve
az alkotómunka iránti alázatát
öt gyermekük örökölte.
Bodó Tamást talán nem kell bemutatni a térségben
élőknek: sokan gyertyaöntőként ismerik
– idestova húsz éve vette át a homokkomáromi
nővérek kérésére a kolostorban kialakított, és
akkor egy ideje már használaton kívüli műhelyt,
ahol azóta is folyamatosan készülnek az oltár- és
díszgyertyák. De Tamásról azt is tudni lehet, hogy
a fényképezőgépe nélkül egy tapodtat sem tesz.
– A ’80-as években stoppolva bejártam
Európát, és mindenhová vittem magammal a
gépemet – meséli. – Ez az időszak egyébként
sokat elárul rólam: soha nem voltam az a fajta
ember, aki precízen előre megtervez mindent,
és aztán ahhoz tartja magát. Ennek megfelelően
elég fordulatosan alakult az életem.
Tamás mindig is erős késztetést érzett arra,
hogy valami kézzel foghatót hozzon létre. Eredeti
végzettsége szerint aranyműves, de csak
rövid ideig dolgozott a szakmában. Mikor
Budapestről vidékre költözött, jött a gyertyaöntés,
a fotózás pedig gyerekkora óta érdekelte.
Kreativitását valószínűleg édesanyjától
örökölte, aki sokat festett – a fővárosi lakásukat
kalocsai minták sora díszítette. Az otthoni
légkör akkor, majd egy generációval később is
kedvezett az alkotókedvnek. Mikor szeptember
elején Bodó Tamásnak fotókiállítása nyílt
Hosszúvölgyön, a képei mellett lánya és legkisebb
fia munkáit is meg lehetett nézni: a
Balázs által készített hokedlit Veronika dekorálta
pirogravírozóval.
– Tulajdonképp úgy nőttünk fel, hogy mindig
azt láttuk, valamin épp dolgoznak a szüleink
– veszi át a szót Veronika. – Apu, amikor
nem a munkahelyén vagy a gyertyaöntő
műhelyben van, itthon szerkeszti a fotóit,
anyu pedig szintén díszít gyertyát, sőt, az
üvegfestéshez is ért. Én pedig már kislányként
is sokféle kézműves hobbit kipróbáltam:
hímeztem, ahogy a mamám mutatta, gyöngyöt
fűztem, ékszert készítettem, két-három
éve pedig kipróbáltam a pirográfiát – és a szerelem
azóta is tart.
A pirogravírozáshoz semmi egyébre, csak
egy speciális pákára van szükség – amint felforrósodik
a hegye, hozzá lehet látni szinte bármilyen
fafelület „rajzolásához”. A fiatal lány szerint
nem egy bonyolult dolog, édesapja viszont
úgy látja, akinek nincs hozzá kézügyessége, de
legfőképp türelme, könnyen belesülhet – akár
szó szerint is. Veronikát ez a veszély nem fenyegeti:
az ékszeres doboztól kezdve a fali képen
át édesanyja fakanaláig bármiben meglátja a
lehetőséget kreativitása kibontakoztatására.
– A hosszúvölgyi kiállításon bemutatott
hokedli, valamint annak nagyobb testvére is
így készült. Amikor Bazsi befejezte a széket,
rögtön megkérdeztem tőle, kidíszíthetem-e? –
mondja Veronika. – Mivel kifejezetten autentikus
népi motívumokat szerettem volna rá rajzolni,
kisebb kutatómunkába kezdtem, s végül
a kalotaszegi írásos minták mellett döntöttem.
Míg a Budapesten tanuló lány számára a
pirográfia hobbi – a kikapcsolódás olyan formája,
amely időről időre csitítja a főváros
nyüzsgését, addig apjának a fotózás egyszerre
szenvedély és önkifejezés. Tamás gondolatai
mostanában sokat forognak Beregszász körül:
egy kisebb csapattal rendszeresen visszatér
oda, hogy segítse az ottani magyarokat. Ilyenkor
a fényképezőgépét is viszi magával.
– Beregszászon van egy körülbelül hatezer
fős nyomortelep: az ott élők gyakorlatilag teljesen
a társadalom perifériájára szorultak, és
elképesztő körülmények között élnek. Amikor
oda megérkezik az ember, olyan, mintha egy
másik világba csöppenne. Ez egy nagyon zárt
közösség, ennek megfelelően sok időbe telt,
mire a helyiek elfogadtak minket, s elhitték,
hogy nem akarunk rosszat nekik – sőt, épp
ellenkezőleg. Még ha csak kevéssel is, de segíteni
szeretnénk, és megtalálni azokat a kitörési
pontokat, amik – különösen a fiataloknak –
egy jobb élet reményét jelenthetik.
Tamás sokáig gondolkodott azon, hogy a
beregszászi fotókat egyáltalán közzé tegye-e.
Végül arra jutott, valakinek talán épp az jelent
majd egy szalmaszálat, hogy a történetére felfigyelnek
a fotók által. Azóta egyébként már
jelentkeztek is olyanok, akik akár anyagilag,
akár más adományokkal segítenék a határon
túli, mélyszegénységben élő magyarokat.
NEMES Dóra
Családban
maradt
a kreativitás Veronika más-kép(p)…
(Fotó: Bodó Tamás)
Tükör-kép. Bodó Tamás lányát,
Veronikát fényképezi munka közben
(Fotó: Jancsi László)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
A film különleges, ízeket és illatokat is áraszt, például
a túrós lepényét, a frissen fejt tejét, vagy a mosott
ruháét, amelyet soha nem hagyott másra. Mert
ment, serényen.
Látom: ordítottam, toporzékoltam, hagyja!, de
csak ment. A padlásra, amit nemrég kisöpörtek fekete
ballonkabátosok. Teregetett, de nem suhogtak.
Némafilm.
Szürke haja lebben. És nyafognék, de már tényleg
késő. Hozzám képest óriás, pedig, ahogy cseperedtem,
egyre kisebb volt, aztán erőtlenségben elkísértük.
A parasztasszonyt, aki akkor is felemelt – mindannyiunkat
-, amikor már nem bírt. És tényleg, csak
az ásó, a kapa és a harangszó választott el, amely
lélekhangként szállt az égbe, nem sokkal azután,
hogy a hűtelen hazatért, s vitt valakit. Megnyugodott,
sajnos, túlságosan is.
Kendőbe zárta ősz haját, de biztat: nézz csak fel,
az ég magas. (Mit tudnak ők, a repülők?!)
A film pereg tovább. Egy újabb arc, egy ráncos kéz,
összekulcsolva egy zsenge másikkal. A munkás keze,
amelynek szorgosságát házak s megművelt földek
(is) őrzik. Lába nyomát pedig a kórus padozata,
az elnémult orgona mellett. A templomból üzeni –
megint csak: mindannyiunknak - kell ott fenn egy
ország, mely bárkit átölel, kell ott fenn egy ország,
amit sosem rontunk el. De azért lenn is kell egy ország
- amit senki nem talál. (Csak hadd mondják,
hogy nem igaz.)
S már megint egy íz. A napsütötte lankán érlelt
szőlőből készült boré. (Tapostuk, préseltük, mértük,
hárman.) A befogadás jelképe volt, jobbat életemben
nem ihatok. Mint egy régi altató. És mit tudnak ők,
a repülők?! A szívük jég, csak jég.
A szürke, október végi esőben(!) frissen ültetett
virágot locsolok(!). Könnyek ezek, a zöld kannából.
Sír…
Lám, a múlt idő fekete hantjából színes élet sarjad
a jelenben; ez is egyfajta feltámadás.
S aztán jönnek a többiek, a film nem kegyelmez,
és egyre hangosabb. Volt egy fiú, egy régi jó barát,
közös volt minden ólomkatonánk, és úgy nőttünk fel,
ahogy az utca nevelt: pofonok hátán, lányok oldalán.
Pedig de jó lenne még beszélgetni. Te hogy hazudsz?
Állj, mindig így nézz… Ritornero. Ma már
igaz, de akkor, tizenévesen?!
Harsognak a csend hangjai. Lassan mozdul már a
kéz, egy árnyék fázósan kilép. Most értem csak, hogy
mit jelent, hogy újra itt vagy, és én álmodom, lehunyt
szemmel, némán hallgatom, ahogy dalol, ahogy zenét
ír a szél, az esti szél.
Minden arc a földre néz, imára kulcsol már a kéz.
Halvány pókfonál, mely összeáll, sápadt ujjakból
font fénysugár, és a fény fürge jeleket karcol, üzen a
templomok homlokán.
Dobog a szív a csendben.
A hit – az örök életbe vetett hit is – hallásból van,
a hallás pedig Krisztus beszéde által (Róm. 10.17.).
Ez tehát (értsük jól!) a hallottak napja, a reményé
s a megváltásé - és nem az örökké hordozott fájdalomé.
Az ég magas - aláférünk mindannyian.
Az utolsó snitt egy régi tabló, a képek már megfakultak,
bárkiké lehetnek. A lényeg az üzenet: találkozunk…
A hallottak napja
A lelki vetítőteremben égi emberfilm pereg.
A töredezett szélű, homályos kópia ismerős alakokat idéz, bár hol az arc kontúrja életlen,
hol a hang akadozik. Total Recall. Az emlékmás. De nem Paul Verhoeventől.
PÉTER Árpád
Így múlik el a földi világ dicsősége…
(Fotó: Péter Árpád)
Interjú 2017. 10. 27. | 11
A VERSEKET VÁLOGATTA
ÉS ELMONDJA
„Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna
belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem
(amit elvitázni nem lehet, különben nem volnék ott,
hol most vagyok) mindig előre tolt, erényem hiánya
mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagyobb
része, töredék. Csinálj te belőle egészet!” – Arany János
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
A Kossuth-díjas énekes ezúttal versmondó
színészként lép a pódiumra.
Az előadás az A rany János-emlékév
támogatásával valósult meg.
Szervező:
Szeretem Kanizsát Akciócsoport
Jegyek a Medgyaszay Ház
jegypénztárában kaphatók.
Jegyár a non-profit rendezvényre:
2.800 Ft
Hangfelvételről közreműködik:
BLASKÓ PÉTER
A zenei közjátékokat írta:
KOVÁCS ÁKOS
Zongorán közreműködik:
SZEKERES LÁSZLÓ
Rendező: SZIGETHY GÁBOR
MEDGYASZAY HÁZ
NAGYKANIZSA
2017. november 8.
szerda 19 óra
EGY ÓRA ARANY JÁNOSSAL
arany_kanizsa_hirdi_202x133.indd 1 2017. 10. 24. 10:04
Az uzsoki győzőt 1919-ben
az internacionalisták bebörtönözték.
Az volt a „bűne”, hogy megvédte
a határokat…
(A kép forrása: honvedelem.hu)
Vasúti hivatalnokból a 20-as
honvédek
„apja”
Tizenöt évesen, 1875-ben, apja hirtelen
bekövetkezett halála miatt kereső
foglalkozást kellett találnia, így hét éven
keresztül, egészen 1882-ig az Osztrák–
Magyar Államvasút-társaság hivatalnokaként
dolgozott – olvashatjuk a minap
bemutatott kötetben. Nagykanizsa díszpolgára,
a Nagy Háború méltán legszeretettebb
magyar tábornoka életéről M.
Tóth György A katonabáró Szurmay
Sándor, a Monarchia magyar hadvezére
címmel írt könyvet.
Az uzsoki hős - ott állította meg a főváros
elfoglalására igyekvő orosz „gőzhengert”
1914-15 telén - utolsó lakhelye
Mátyásföld volt. Ezért a főváros XVI.
kerülete és az MH vitéz Szurmay Sándor
Budapest Helyőrség Dandár közösen
adta ki az eddig fel nem tárt adatokban
bővelkedő monográfiát. Szerzője, a
Magyar Honvéd magazin korábbi újságírója
azt is kinyomozta a Petőfi-kutatásokban
összegyűjtött iskolai névjegyzékek
alapján, hogy a címszereplő egyik
őse, Samuel Szurmay nemzeti költőnk,
akkori nevén Alexander Petrovics osztálytársa
volt…
A könyv egyik recenzense fenntartással
vette a kötet címét. Jó választás volt-e
Szurmay katonabáró voltát kiemelni? –
kérdezi. - Abban a korban, amikor őt az
uralkodó az arisztokrácia soraiba emelte,
a születési arisztokrácia köreiben a bárósított
katonákkal szemben volt némi
ellenérzés, és annak, hogy valaki csupán
„katonabáró”, akadt némi pejoratív felhangja,
írja.
Nekünk azonban Szurmay Sándor élete
inkább azt példázza, a boksánbányai
kalaposmester fiából is lehetett győztes
hadvezér, mert tudta, mi a kötelessége,
és ezt teljesítette is. Erővel, derűvel.
PAPP János
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA 202x270mm_NK_soros.indd 4 HETILAP 2017. h10. i02r. 1d5:2e1:4t0 és
Magazin 2017. 10. 27. | 13
Közeledik a mindenszentek és a
halottak napja - járjuk a temetőket,
tisztítjuk a sírokat, ültetjük, cseréljük
a virágokat. Ilyenkor a mintegy 15
hektáros nagykanizsai köztemetőben
is megszaporodik a kezelésért felelős
VIA Kanizsa Zrt. temetőgondnokságán
dolgozók munkája.
A Kanizsa érdeklődésére
Horváth Tiborné temetőgondnok
elmondta, az
elmúlt napok szeles időjárása
megnehezítette a
lehullott falevelek összegyűjtését,
az utak, zöldterületek
tisztítását, de ettől
függetlenül reggeltől estig
díszítenek, takarítanak,
gereblyéznek, a kihelyezett
szemétgyűjtőkből
kihordják a hulladékot a
tömörítő konténerbe. Virágot
ültetnek és takarítanak
az I. világháborús és a II.
világháborús szovjet-bolgár
hősi temetőben is.
A fizikai munka mellett a
temetőgondnok ságon
adminisztrációs feladatokat
is ellátnak, például folyamatosan
frissítik a hirdetőszekrényekre
kihelyezett információkat.
A lakosság tájékozódhat
például a sírhelyek
megváltási áráról, a sírhelyekre
építhető síremlékek
méretéről, az autóbehajtás
módjáról. Az ügyfélszolgálati
irodában mindenszentek
napján is reggel
8-tól 16 óráig az ügyfelek
rendelkezésére állnak. Ezen
a napon temetést ugyan
nem intéznek, de sír- és
területhasználati engedély
kiváltására lesz lehetőség.
A megnövekedett temetőlátogatói
forgalom miatt
a rendőrség is felkészül,
hogy a gyászolók biztonságos,
és nyugodt körülmények
között emlékezhessenek
elhunyt rokonaikra,
barátaikra. Már mindenszentek
és halottak
napja előtt nagy figyelmet
fordít a hatóság a sírkertek
biztonságára, s így van ez
Kanizsán is. Fokozott rendőri
jelenlétre kell számítani
a temetők környékén október
27. és november
5. között.
- Egyenruhás,
valamint
civil ruhás
rendőrök is
szolgálatban
lesznek ezeken
a napokon,
feladatuk a
környék biztosítása,
a forgalom segítése, ezen
túl azonban a rendőrök fellépnek
a szabálytalanul
közlekedőkkel szemben is
– hangsúlyozta Sznopek
Veronika, a Zala Megyei
Rendőr-főkapitányság
szóvivője. - Az elmúlt évek
gyakorlatának megfelelően
a rendőrség stratégiai
partnere, a polgárőrség is
segíteni fog, elsősorban a
temetők balesetmentes
megközelítésére, a parkolók
biztonságára, valamint
a látogatókra figyelnek a
köz terület- felügyelet
munkatársaival közösen.
A kellemetlenségek egy
kis odafigyeléssel elkerülhetők,
adott tanácsot a
szóvivő. Ilyen szabály például,
hogy látható
helyen ne hagyjanak
értéket
a leparkolt
j á rműben,
ame l y n e k
lezárásáról
se feledkezzenek
meg a
t e m e t ő b e
igyekvők. A kerékpárral
érkezők lehetőleg a
nappali órákat válasszák a
tiszteletadásra, és ekkor is
a kijelölt tárolókban, lezárva
helyezzék el a kétkerekűt.
A táskákat, csomagokat
pedig még rövid időre
se hagyják felügyelet nélkül
a nyughelynél.
Október 31-én és
november 1-jén a már
megszokott forgalmirendváltozásra
kell számítania
az autósoknak a Tripammer
utcai temető környékén.
BAKONYI Erzsébet,
VUK Anita
Mindenki felkészült! Az erős szél ugyan
nehezítette a munkát
az elmúlt napokban,
de a temetőgondnokság
munkatársai
mindent megtettek,
hogy
az emlékezőket
méltó körülmények
fogadják
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Éjjel azért ne menjünk egyedül! Nem
a halottaktól kell félni, hanem az élőktől…
(Fotó: Gergely Szilárd)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP közérdekű
Novemberi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart
2017. november 8-án (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig
a polgármesteri hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc alpolgármester
fogadónapot tart 2017. november 15-én
(szerda) 8.30-12.00 óráig a polgármesteri hivatal
I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor alpolgármester
fogadónapot tart 2017. november 29-én
(szerda) 8.30-12.00 óráig a polgármesteri hivatal
I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2017. november
8-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/204-08-65, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. november 7-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor
Általános Iskolában.
Bizzer And rás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok,
Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor
utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati
képviselője fogadóórát tart 2017. november 30-án (csütörtökön) 17 órától
a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).
Dénes Sándor, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. november 16-án (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a polgármesteri
hivatal kiskanizsai kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Gyalókai Zoltán, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. november 7-én, kedden, 17-18 óráig a Hevesi Sándor
Általános Iskolában.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2017. november
6-án (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc, a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. november 6-án (hétfő) fogadóórát tart 16 órától a VOKE Kodály
Zoltán Művelődési Házban (Nagykanizsa, Csengery u. 67.), majd 17 órától
Miklósfán a Mindenki Házában (Nagykanizsa-Miklósfa, Kápolna tér 2.).
Tóth Nándor, a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2017. november 6-án (hétfő) fogadóórát tart 17.00 órától a polgármesteri
hivatal bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u.
65.), majd 18.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében
(Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.).
Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2017. november 6-án, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos
Gimnáziumban (Rozgonyi u. 23.). Tel.: 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.
hu, szmarta25@hotmail.com.
Magazin 2017. 10. 27. | 15
A látásvizsgálat
nemcsak egy
esetlegesen később
súlyossá váló
szembetegség
kiszűrését szolgálja,
hanem azzal például
a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra
utaló jelek is felfedezhetők.
A gyakori fejfájás, a rossz közérzet kiváltó oka sok
esetben az éles látás és a dioptriakorrekció hiánya,
vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz
viselése. Szinte minden korosztály érintett,
mert az élet- és munkakörülmények
változásával egyre több
embernek van szüksége korrekcióra.
Október 31-ig a Sashalmi Optikában
térítés nélküli szolgáltatásként
kínálják a látásellenőrzést és a
szaktanácsadást. Ha úgy érzi, hogy
látása nem kielégítő, vagy csak egyszerűen
kíváncsi, hogy milyen a látásélessége,
keresse fel a Sashalmi Optikát,
ahol szemész szakorvos, diplomás optomerista
kontaktológus, látszerész mester áll az Ön rendelkezésére.
A legkorszerűbb géppark is adott, amellyel a
látásvizsgálat mellett októberben teljes körű szemészeti
vizsgálatot, szürkehályog- és glaukomaszűrést,
illetve korunk legújabb vívmányát, egy világújdonságot,
háromdimenziós szemmérést is végeznek. Ennek
célja a maximálisan személyre szabott szemüveg
elkészítése. Az egyedi gyártású, a csúcstechnológiát
képviselő VisiOffice készülék pontos mérései alapján
készített szemüveg erőlködésmentes, ötször precízebb
látásélményt biztosít. Szemünk adatai alapján
egy speciális kód segítségével digitális fotó alkalmazásával
most még tökéletesebb látásélményhez juthatunk.
A VisiOffice a ma létező legmodernebb eszköz
ahhoz, hogy a szemüvegkeret és a lencse kiválasztásánál
a lehető legjobban döntsünk. Segíti a keretpróbálást,
a lencse kiválasztását, a nagy precizitású
mérés pedig biztosítja a személyre
szabhatóságot és a pontos
szemüvegkészítést. A Sashalmi
Optikában az egyedülálló és kifinomult
mérési módszerekkel tökéletesen
személyre szabott szemüveget
készítenek számunkra. És még
egy újdonság: az Essilor – amely
világvezető a szemüveglencse gyártásban
– kifejlesztett egy új generációs
szemüveglencsét, a Varilux S 4D-t, amely
áttöri a multifokális lencsék eddigi korlátait és
széles látóteret, gyors reakcióidőt, valamint mozgás
közben is stabil látásélményt biztosít. Aki most a Varilux
S 4D lencsét választja, semmit sem kockázat,
ugyanis ezeket a szemüveglencséket most elégedettségi
garanciával kínálják az üzletben. Ráadásul október
31-ig egy akció keretében akár Varilux S 4D, akár
bármilyen Varilux multifokális lencsével készítteti el
szemüvegét a Sashalmi Optikában, tartalékba még
egy pár ugyanolyan szemüveget kap ajándékba minden
kedves vásárló.
Multifokális lencse akció
30-40%
Jelentkezzen be most!
Nagykanizsa, Platán sor 1.
Tel.: 06-93-310-644
Nagykanizsa, Sugár u. 1.
Tel.: 06-93-789-962
„LÁTÁS HÓNAPJA” A Sashalmi Optikában
„VARILU X
X series”
AZ ÉLESLÁTÁS
ÚJ
DIMENZIÓ JA
Milyen asszony…?
Félreértés ne essék, nem egy nyári emléket
idézünk fel, nosztalgiából. Varga
György (MTI) felvétele a napokban, egészen
pontosan október 16-án készült,
amikor egy férfi napfürdőzött a Csónakázó-
tónál. Hogy a hónap közepén
megtapasztalt őszi nyarat indiánnak
nevezzük-e, esetleg a szép-, netán a
vénasszonyoknak tulajdonítjuk, nos, az
ízlés és szocializáció kérdése. Mi mindenesetre
- akár kánikulában, akár
szűrt napfényes levélhullás idején, vagy
éppen a legzordabb téli zimankóban is -
a szépasszonyokra esküszünk, természetesen
a koruktól függetlenül…
(S hogy tisztázzuk, egy esztétikai
parafrázissal: szép az,
aki érdek nélkül tetszik…) P. Á.
2017.
október
27.
SZENT KRISTÓF ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-
151
22:00-
07:00
2017.
október
28.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA KANIZSA
CENTRUM
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-
135
20:00-
08:00
2017.
október
29.
BELVÁROSI ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-
403
19:00-
06:00
2017.
október
30.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA ARANYSZARVAS
ROZGONYI
U. 1.
93/311-
531
22:00-
06:00
2017.
október
31.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA KANIZSA
CENTRUM
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-
135
22:00-
06:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
Jövő heti véradások
Nagykanizsán
10.31., 10:00-13:00 General Electric Nagykanizsa
10.31., 14:30-16:30 Inkubátorház (a véradás mindenki
számára nyitott)
11.02., 09:00-12:00 Vöröskereszt Nagykanizsa
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóegleytszertári
Piaci árak
Kanizsán
alma 180-250 Ft/kg
paprika 300-450 Ft/kg
sertéskaraj 1090-1300 Ft/kg
tojás 30-45 Ft/db
fejes saláta 200 Ft/db
Jövő heti lapszámunk tartalmából:
- Mit tegyünk, ha ránk tör az őszi depresszió?
Írásunkból kiderül, az életöröm tanulható
- Hűtőházi capriccio.
Hogyan lesz télen is friss gyümölcs az asztalon?
- Az I. világháborús hősi parcella titkai.
Kiket őriznek a hantok?
Keresse a hétvégén a postaládájában!
Meghívó
A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász
2017. október 27-én (pénteken) 8.00–17.00 óráig
Jótékonysági ruhavásárt
rendez a kiskanizsai templom melletti
Közösségi Házban.
Bébi-, gyermek-, női és férfiruhák, cipők, játékok
nagy választékban, megújult árukészlettel.
Minden áru 100, 200, illetve 500 Ft-os áron kapható.
A befolyt összeget és a pénzadományokat
a rászorultak megsegítésére fordítjuk.
„Segíts, hogy segít hessünk”
Sarlós Boldogass zony
Katolikus Karitász aktivistái
Szolgáltatás 2017. 10. 27. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Október 28., szombat
Simon, Szimonetta,
Szimóna
A Simon a Simeon rövidüléséből származik,
amely héber eredetű, és azt jelenti:
meghallgattatás. A Szimonetta a Simon olasz
kicsinyítőképzős női párja. A Szimóna jelentése
is meghallgattatás.
Október 29., vasárnap
Nárcisz
Görög eredetű, a jelentése: maga a virág.
Október 30., hétfő
Alfonz
Germán eredetű, jelentése: nemes, készséges,
harcra kész.
Október 31., kedd
Farkas
Magyar eredetű, s magát az állatot jelöli.
November 1., szerda
Mindens zentek,
Marianna
A mindenszentek az üdvözült lelkek
emléknapja. A Marianna latin eredetű,
jelentése: Marius családjához tartozó, Szűz
Máriához tartozó.
November 2., csütörtök
Achillesz
Régi magyar férfinév, az ógörög Akhilleusz
mitológiai névből származik, amelynek
jelentése: a kígyó fia.
November 3., péntek
Győző, Hubert
A Győző a Viktor magyarító lefordítása. A
Hubert német eredetű, jelentése: szelleme
által kiváló.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Mindenkiről egyaránt jót mondani, kicsinyes és
rossz politika.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási
intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű
(nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben,
mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes,
osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév
(2016/2017. tanév második, illetve a 2017/2018. tanév első féléve).
FIGYELEM!
A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció
szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.
aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése.
A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik
az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva.
AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN
KITÖLTÖTT ÉS AZ EPER-BURSA RENDSZERBŐL KINYOMTATOTT
PÁLYÁZATI ŰRLAPOT A LENT FELSOROLT KÖTELEZŐ
MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT KELL BENYÚJTANI.
A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a
2017/2018-as tanév első félévéről.
Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről, amely nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum
160%-át, jelenleg 45.600 Ft-ot. (Hatósági igazolás az egy háztartásban
élő személyekről, beleértve az eltartott testvérek iskolalátogatási igazolását is
+ 3 hónapnál nem régebbi munkáltatói keresetigazolás, vállalkozó esetén
jövedelem-igazolás a NAV adónyilvántartási csoportjától)
A szociális rászorultsága igazolására az alábbi dokumentumok bármelyike:
Elvált szülők esetén jogerős bírósági ítélet
Fél/árvaság esetén igazolás fél/árvaellátásról, illetve a halotti bizonyítvány
másolata
Az ápolásra szoruló hozzátartozó gondozásával járó költségekről szóló dokumentum
A fogyatékos hallgatónak a különleges eszközök beszerzésére és fenntartására,
speciális utazási szükségleteire, valamint személyi segítő, ill. jelnyelvi tolmács
igénybevételének költségéről szóló dokumentum
A bizonyított jövőbeli rászorultságot igazoló egyéb okirat vagy dokumentum
Amennyiben a pályázó a tanulmányai során nem a Tbj. szerinti közös háztartásban
él, ennek költségeiről szóló igazolás
Kollégiumi felvételt elutasító dokumentum
Rendszeres nevelési segély-igazolás
Munkanélküli segély folyósításáról szóló határozat
Családi pótlék összegéről igazolás
A pályázó önfenntartó, az erről szóló hivatalos dokumentum
A fentebb felsorolt dokumentumok hiányában a szociális rászorultságot az egy
főre jutó havi nettó jövedelemről szóló igazolás is bizonyítja
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel
együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak
minősül.
A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési
önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva,
egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, 13 –
16 SZ: 8-12, 13-1630 P: 8-12) További információ: 20/849-2334
A pályázat benyújtási határideje: 2017. november 7.
A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható.
A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, vagy
felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt
nem nyert érettségizettek;
és a 2018/2019. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes
idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező
alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben
kívánnak részt venni.
Az ösztöndíj időtartama 3X10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.
FIGYELEM!
A pályázatbeadáshoz A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció
szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.
aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése.
A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik
az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva.
AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN
KITÖLTÖTT ÉS AZ EPER-BURSA RENDSZERBŐL KINYOMTATOTT
PÁLYÁZATI ŰRLAPOT A LENT FELSOROLT KÖTELEZŐ
MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT KELL BENYÚJTANI.
Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről, amely nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum
160%-át, jelenleg 45.600 Ft-ot. (Hatósági igazolás az egy háztartásban
élő személyekről, beleértve az eltartott testvérek iskolalátogatási igazolását is
+ 3 hónapnál nem régebbi munkáltatói keresetigazolás, vállalkozó esetén
jövedelem-igazolás az NAV adónyilvántartási csoportjától)
A szociális rászorultsága igazolására az alábbi dokumentumok bármelyike:
Elvált szülők esetén jogerős bírósági ítélet
Fél/árvaság esetén igazolás fél/árvaellátásról, illetve a halotti bizonyítvány
másolata
Az ápolásra szoruló hozzátartozó gondozásával járó költségekről szóló dokumentum
A fogyatékos hallgatónak a különleges eszközök beszerzésére és fenntartására,
speciális utazási szükségleteire, valamint személyi segítő, ill. jelnyelvi tolmács
igénybevételének költségéről szóló dokumentum
A bizonyított jövőbeli rászorultságot igazoló egyéb okirat vagy dokumentum
Amennyiben a pályázó a tanulmányai során nem a Tbj. szerinti közös háztartásban
él, ennek költségeiről szóló igazolás
Kollégiumi felvételt elutasító dokumentum
Rendszeres nevelési segély-igazolás
Munkanélküli segély folyósításáról szóló határozat
Családi pótlék összegéről igazolás
A pályázó önfenntartó, az erről szóló hivatalos dokumentum
A fentebb felsorolt dokumentumok hiányában a szociális rászorultságot az egy
főre jutó havi nettó jövedelemről szóló igazolás is bizonyítja
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel
együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül.
A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési
önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva,
egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, 13-16
SZ: 8-12, 13-1630 P: 8-12) További információ: 20/849-2334
A pályázat benyújtási határideje: 2017. november 7.
A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható.
„A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.)
Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára
a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan
„B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26)
Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára
exkluzív 2017. 10. 27. | 19
„Puhányok vagytok,
lúzerek vagytok, meneteltek
a halálba...”
Kedvesnek semmiképpen
sem nevezhető szavakkal
indították útjukra a
versenyzőket az eplényi
Spartan Race-n. A szervezők
nem is lehettek túl
barátságosak, hiszen ez a
világ egyik legkeményebb
akadályversenye, népszerűségét
mutatja az is, hogy
amikor megnyitották az
internetes nevezést, fél
nap alatt elérték a maximális
létszámot. A kétnapos
versenyre 5500 induló
nevezett.
Szombaton az úgynevezett
beast futamot rendezték,
ami a legkeményebb
verseny. Erre csak a
legedzettebbek tudtak felkészülni.
Itt ugyanis 22-23
kilométeres pályán és 35
akadályon kellett bebizonyítani
a résztvevőknek
azt, hogy igazán kemény
fából faragták őket. A hos�-
szú és sok akadállyal tűzdelt
pályán még egy több
mint 900 méteres szintemelkedéssel
is számolni
kellett a próbázóknak, akik
közül sokan 4-5-6 órán
keresztül is küzdöttek
azért, hogy sikeresen teljesítsék
a távot.
A vasárnapi sprintverseny
ennél lényegesen
könnyebb volt, bár a rajt
után egyből egy fekete
szakasszal indult a verseny,
ugyanis egy körülbelül 45
százalékos emelkedőn kellett
felkapaszkodni a résztvevőknek.
Az igazi nehézségek
azonban csak
ezután kezdődtek: a pálya
több mint húsz akadályt
rejtett, amit mindenképpen
teljesíteni kellett. Ha
valaki nem tudott legyőzni
egy akadályt vagy hibázott,
annak bizony kemény
büntetés járt, négyütemű
fekvőtámaszt kellet t
nyomnia, összesen harmincszor.
A feladatok között szerepelt
például a gerelyhajítás,
ami igazi spártai feladat,
s ezen kívül szögesdrót
alatt, a sárban is kúsztak
a versenyzők, kötelet
másztak, és a pálya végéhez
közeledve még egy
nehéz zsákot is fel kellett
cipelniük a
domboldalra.
Az utolsó
a k a d á l y
pedig a
m á g l y a
volt, itt egys
z e r ű e n
csak át kellett
ugrani a tűzön
- és már célba is
értek… A verseny igazgatója,
Sisak Zsófia szerint
mindenki elégedett
volt az eplényi futammal,
ami ráadásul egy igazi, tipikus
spartanos pálya, ezért
sok versenyző a magyar
„Spartan Landnek” hívja. A
dombos terep, az erdős
szakaszok és az októberi
párának és esőnek köszönhető
sár megadja az alaphangulatot,
ehhez pedig
még társulnak a mesterségesen
felépített akadályok,
amitől egy kiváló versengés
alakul ki, tette hozzá
Sisak Zsófia.
Az embert próbáló megmérettetésre
nagyon sok
kanizsai is nevezett. Köztük
volt Horváth István, a
KonTuRplusz Egyesület
elnöke is, aki amellett,
hogy teljesítette a verseny
távját, még egy óriási
hírt is kapott.
E p l é n y b e n
u g y a n i s
bejelentették,
hogy
2018. április
14-én a
S p a r t a n
Race első
magyarországi
futamát Nagykanizsa
rendezheti.
- Ez nagy álmunk volt,
hogy a Csónakázó-tó környékét
egy kicsit fellendítsük,
és egy olyan eseményt
hozzunk a városba,
ami több ezer embert
megmozgat. Fontos megemlíteni,
hogy ez egy fontos
turisztikai esemény is,
hiszen az egész várost, a
környéket, az országot és a
nemzetközi versenyzőket
is megmozgatja a Spartan
Race - mondta el lapunknak
Horváth István, hozzátéve:
ezt nagy viaskodások
és harcok árán sikerült
megnyernie Nagykanizsának,
hiszen évente csak
három viadalt rendeznek
Magyarországon. Hozzátette,
a Spartan Race-t
azért szereti, mert le tudja
küzdeni az előtte álló akadályt
és túl tud lendülni a
komfortzónáján. Egy ilyen
alkalommal ugyanis fokozódik
az adrenalin, amikor
pedig beér a célba, akkor
olyan érzelmi sokkot kap
az ember, amely több
hétig, több hónapig ott
van az emberben.
Futamot egyébként
nemcsak a felnőtteknek,
hanem a gyerekeknek is
rendeztek Eplényben. A
gyerekek - óvodás és
három iskolás kategóriában
-, összesen kilencszázan,
bizonyíthat ták
maguknak és szüleiknek,
hogy mennyire lesznek
kitartóak majd az életben.
MAROSI Gábor
Kanizsára érkezik
Nagykanizsán rendezik meg jövő a Spartan Race
áprilisban a Spartan Race elnevezésű
versenyt. Erről Eplényben számoltak
be a szervezők, ahol az elmúlt hétvégén
több mint ötezren versengtek
azért, hogy legyőzzék a 8 és a 23
kilométeres, akadályokkal tűzdelt
távot. Az embert próbáló versenyen
több kanizsai is indult, akiknek
a 907 méteres szintemelkedéssel is
meg kellett küzdeniük.
A nagykanizsai résztvevők.
A város jövőre házigazda lesz
(Fotó: Szalai László)
… és ez
a lájtosabb
szakasz volt…
(Fotó: Marosi Gábor)
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2017 október 28-november 3.
Október 28., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 01:55 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:25
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:55 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:25 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show),
07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó,
08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:35 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:05
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:35 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 10:05 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző,
15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
19:00 Vadrózsából tündérsípot – ősz (ismeretterjesztő
sorozat), 19:25 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:50 Látogató, 20:20 Kanizsa
Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:10 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
21:35 Lapozó.
Október 29., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Vadrózsából tündérsípot – ősz (ismeretterjesztő
sorozat), 01:25 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:50 Látogató, 02:20 Kanizsa
Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:10 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 07:30 Vadrózsából tündérsípot – ősz
(ismeretterjesztő sorozat), 07:55 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:20 Látogató,
08:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
09:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:05 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin),
12:30 Heti Híradóink, 14:00 Élet-módi, 14:30 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 15:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:30 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:25 Istentisztelet a református templomban,
19:25 Sztárportré, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Aktuális – Hargita,
20:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
21:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 22:00 Lapozó.
Október 30., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Istentisztelet a református templomban,
01:25 Sztárportré, 01:50 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Aktuális –
Hargita, 02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás
ismétlése), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet
a református templomban, 07:55 Sztárportré,
08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:45 Aktuális – Hargita, 09:15 Kanizsa Cafe
(csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:05 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:30
Lapozó, 12:00 Sztárportré, 12:25 Aktuális – Hargita,
12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 20:10 KVSE – BVSC
OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 21:10 Híradó, 21:25 Székely
konyha, 21:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
22:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:55 Lapozó.
Október 31., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45
KVSE – BVSC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 02:45 Székely
konyha, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó,
08:25 KVSE – BVSC OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés,
09:25 Székely konyha, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó,
12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
13:00 KVSE – BVSC OB I B-s férfi vízilabdamérkőzés,
14:00 Székely konyha, 14:30 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Reformáció 500 –
a református és az evangélikus gyülekezet közös istentisztelete,
21:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 21:35 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
November 1., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Reformáció 500 – a református és az
evangélikus gyülekezet közös istentisztelete, 02:45 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Reformáció 500 – a református
és az evangélikus gyülekezet közös istentisztelete,
09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Reformáció 500 – a
református és az evangélikus gyülekezet közös istentisztelete,
13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Üzenet,
18:05 Kanizsa Cafe (talk show), 18:30 Gézengúzok (gyerekműsor),
19:00 Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Csillagfény
kórus közös koncertje, 20:25 Hargita, 20:55 K’arc
(kulturális magazin), 21:25 Lapozó.
November 2., csütörtök
00:00 Üzenet, 00:05 Kanizsa Cafe (talk show), 00:30
Gézengúzok (gyerekműsor), 01:00 Nagykanizsa Város
Vegyeskara és a Csillagfény kórus közös koncertje, 02:25
Hargita, 02:55 K’arc (kulturális magazin), 03:25 Lapozó,
06:30 Üzenet, 06:35 Kanizsa Cafe (talk show), 07:00
Gézengúzok (gyerekműsor), 07:30 Nagykanizsa Város
Vegyeskara és a Csillagfény kórus közös koncertje, 08:55
Hargita, 09:25 K’arc (kulturális magazin), 09:55 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor),
12:55 Hargita, 13:25 K’arc (kulturális magazin),
13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 20:05 Hévíz – Teskánd megyei
I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:35 Gézengúzok
(gyerekműsor), 22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 22:40 Lapozó.
November 3., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Hévíz – Teskánd
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
03:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show),
07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
08:00 Híradó, 08:15 Hévíz – Teskánd megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55
Hévíz – Teskánd megyei I. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés,
14:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:55
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Élen
állunk (a jeges sportok magazinja), 20:40 Híradó, 20:55
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
21:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2017. 10. 27. | 21
UFC Nagykanizsa-Olajmunkás
SE 4-2 (1-0, 2-2) –
hosszabbítás után
UFC Nagykanizsa: Szabó
Á. - Horváth I B., Szabó
Bá., Gerencsér A., Kulcsár
O. (Zsirai P., 46.) - Hóbor,
Márton, Hetesi - Horváth
D., Szalai D. (Péntek, 82.),
Lőrincz (Nagy G., 59.).
Vezetőedző: Gombos
Zsolt.
Gólszerzők: Szalai D. (1.),
Horváth D. (60.), Péntek
(113.), Nagy G. (120.), illetve
Keszei (65.), Szabó Be. (69.
- 11-esből).
Kiállítva: Horváth Balázs
(UFC, 94.)
A Magyar Kupa legjobb
64 együttese között a
megyében listavezető UFC
Nagykanizsa a harmadik
Olajmunkás SE Gellénháza
együttesét fogadta a sokat
megélt – de főtáblás MKmeccset
hosszú-hosszú
évek óta nem látott – Olajbányász-
stadionban.
A párosítás nem idegen
október 25.-től, hiszen
pontosan ezen a napon két
éve bajnokin a Gellénháza
3-1-re nyert a házigazda
UFC ellen. Azon a meccsen
a hazaiaktól Horváth
Balázs, a vendégektől Horváth
László (háromszor)
volt eredményes. A két
labdarúgó ezúttal is ott
volt a kezdésnél, igaz, egyikük
sem töltötte végig a
pályán a meccset: előbbit
a hosszabbításában
k i á l l í t o t t á k ,
utóbbi sérülés
miatt kért
idő előtt
cserét. S
ha már a
két évvel
ezelőt t i
találkozó:
k a n i z s a i
oldalon akkor
Hóbor Gergő,
Szalai Dániel és Zsirai
Péter is pályára lépett
a jelenlegi keretből.
A meccs első félideje
után 1-0 volt az UFC-nek,
az álmoskás meccs pedig
90 perc után 2-2-vel zárult
úgy, hogy a Gellénháza
kétgólos hátrányból állt fel
néhány perc alatt. A hos�-
szabbítás elején a kanizsai
Horváth Balázst kiállították,
innentől viszont a
Kanizsa elkezdett futballozni,
s a két csereként
beállt támadó, Péntek
Adrián és Nagy Gergő góljával
eldöntötte a meccset
és a továbbjutást; a vége
4-2 lett. A Nagykanizsának
futballcsapata van a
Magyar Kupa legjobb harminckettőjének
mezőnyében!
Néhány óra múlva az is
kiderült az MLSZ-ben megtartott
sorsoláson, hogy az
UFC következő kupaellenfele
az NB III-as Érdi VSE
lesz.
Az örömszavak:
Gombos Zsolt: Igen,
megvan, ott van, hála
Istennek... - Nagy Gergő
végeredményt beállító
találata után ezek voltak a
szakvezető szavai kezeit az
ég felé emelve.
Szalai Dániel: Büszkeséggel
tölt el bennünket,
és reméljük, mindenkit,
hogy a
Nagykanizsa csapata
az MK legjobb
32 együttese
közé jutott.
Ilyen messzire a
kupában már
több évtizede
nem jutott el kanizsai
csapat. A szögleteinknél
a kipattanón kellett
helyezkednem, ez azonnal
be is jött, az első percben
történteknél jobban nem is
lehet kezdeni egy meccset.
Egyébként hiányzó csapattársainkért
is küzdöttünk:
Csáki József agyrázkódás
után lábadozik, Szabó
Ábel pedig szerda délelőtt
lett rosszul. Szerencsére
már mindketten jobban
vannak, és hamarosan újra
velünk küzdenek a csapat
további céljaiért.
Horváth Detre: Nagyon
boldogok vagyunk, hiszen
ilyen rég fordult elő a kanizsai
futball történetében.
Magunknak tettük nehézzé
a mérkőzést, nem játszottunk
jól, de a lényeg a
továbbjutás. Hajrá, Kanizsa!
Péntek Adrián: Tavaly a
ki-ki meccsekkel többnyire
hadilábon álltunk, személy
szerint nekem sem ment,
most a harmadik gólunkkal
azért remélem sikerült
megfelelnem valamennyire
a velem szemben
támasztott elvárásoknak.
Nagy Gergő: A célunkat
elértük. Nagy öröm számunkra,
hogy itt lehetünk,
és a kanizsai focit ezúttal a
legjobb 32 közé vihettük, s
hosszú évek után a
Bányász-pálya akár még
komolyabb tétmeccset is
láthat. Külön boldogsággal
tölt el, hogy a kanizsai
futball rajongóinak örömet
tudtunk szerezni a
továbbjutásunkkal.
POLGÁR László
Hazai öröm. Hasonló
jelenetet négy
alkalommal is láthattak
a szurkolók
(Fotók: Gergely Szilárd)
A legjobb 32 között!
Legyőzte az UFC
Nagykanizsa a Gellénházát,
és ezzel
a kanizsai foci
közelmúltjának legnagyobb
sikerét
jegyzi: bejutott a
Magyar Kupa legjobb
32 együttese közé.
A megyei derbi nem
volt izgalommentes,
Gombos Zsolt alakulata
drámai körülmények
között, egy kiállítás
után, hosszabbításban
aratott diadalt.
A továbbjutás diadala.
Messzebb jutottak, mint
a Ferencváros…
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Ingatlan
ELADÓ Nagykanizsán, a Platán sor elején másfél szobás, 43 m2 alapterületű,
3. emeleti, jó állapotban lévő, komfortos, gázfűtéses lakás, pincerésszel.
Alacsony rezsi, a közös költség 8.538 Ft. Irányár: 6,3 millió Ft.
Érdeklődni: 20/9363-076.
Vegyes
Vázák, nippek, képeslapok, régi műszerek, festmények vétele készpénzért.
Ha eladni akarja, hívjon bizalommal. Nagykanizsa. 30/332-8422.
A Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozói
a pécsi Vasutas Misina Kupa mellett
a Kanizsa-bajnokság harmadik
fordulójában - utóbbin házigazdaként -
is indultak.
A baranyai rangsorversenyen
a Nagykanizsai TE
dzsúdósai közül diák D korcsoport
22 kg-ban Horváth
Mátyás, diák C korcsoport
30 kg-ban Kovács
Ákos, 36 kg-ban Garai
Emese és Lipódi Márton,
50 kg-ban Garai Nimród
aranyat, 36 kg-ban Szeghy
Tamás, valamint +55 kgban
Nagy Adrián pedig
ezüstérmet nyert. A diák A
korcsoport 35 kg-ban Grabant
Máté ezüst-, 60 kgban
Lipódi László pedig
bronzérmet könyvelhetett
el, utóbbi a serdülők 60 kgosai
között gyűjtött egy
ezüstöt is.
Nagykanizsán, a klub
szervezésében megrendezett
Kanizsa-bajnokság
harmadik fordulójában
bizonyíthattak az NTE-sek.
A kanizsaiakon kívül ezúttal
is érkeztek Csurgóról,
Zalaegerszegről és a szlovéniai
Lendváról sportolók.
- Ezúttal nem volt magas
az indulók száma, ennek
ellenére nagy csatáknak
lehettek tanúi az érdeklődők,
és több esetben házi-,
mi több, úgymond családi
döntők zajlottak – fogalmazott
Mester Józsefné,
az NTE egyik edzője. -
Egyesületünk 9 aranyat, 7
ezüstöt szerzett, ezzel 142
pontot gyűjtött, amivel
első lett a csapatversenyben.
Elégedettek lehetünk
az eredményekkel, hiszen
a csapatgyőzelemmel már
szinte behozhatatlan az
előnyünk a többi klubbal
szemben az utolsó forduló
előtt.
POLGÁR László
A férfi NB II-es kézilabda-bajnokság Dél-nyugati csoportjában
a Nagykanizsai Izzó SE a Kaposvári ESE-hez
látogatott, és jó esélye volt folytatni hármas győzelmi
sorozatát, hiszen a házigazda még nem szerzett pontot
az idényben.
Nos, a kanizsaiak ellen sem tette, hiszen Madarász
Péter edző legénysége 17-11-es félidő után 34-24-re
nyert, s ezzel győztes szériáját immár négymeccsesre
növelte a pontvadászatban.
- A győztesnek járó két pont reményében utaztunk
Kaposvárra, emellett fontosnak tartottam azt is, hogy
idővel mindenki játéklehetőséghez jusson – mondta
el a találkozó után Madarász. - Egy percig sem forgott
veszélyben a győzelmünk a találkozón, ráadásul több
embert tudtam kipróbálni más-más posztokon is.
Metzger Dánielnek a meccsen kiment a bal térde,
neki mielőbbi felépülést kívánunk.
A nagykanizsai csapat, s egyben az összecsapás legeredményesebb
játékosa Bándi András lett 14 góllal,
győzelmével az Izzó SE pedig továbbra is a harmadik
helyen áll a táblázaton a NEKA U22 és a Mecseknádasd
mögött. A következő fordulóban, november 4-én,
szombaton 17 órától megyei rangadó vár az Izzóra,
hiszen a Zsigmondy-csarnokban a keszthelyi Georgikon
DSE-t fogadja.
POLGÁR László
Bő vített sorozat
Fotó: Polgár László
Őszi mezei
A járási mezei futó diákolimpia résztvevőitől volt
hangos a napokban a Sétakert, ahol az I-VI. korcsoportos
nebulók rajtoltak az őszi-tavaszi rendszerű
küzdelem őszi fordulójában. A majd’ 450 résztvevő
lelkesen teljesítette a megadott távokat, hogy aztán
elért eredményeikkel büszkén feszítsenek diáktársaik
előtt – várván is tán már a tavaszi fordulót.
A Kanizsa VSE serdülő vízilabdázói az elmúlt hétvégén
dupla mérkőzést vívtak hazai környezetben az
országos bajnokság B-csoportjában az Aqua SE Nyíregyháza
csapatával. Simonka Ferenc edző tanítványai
az első találkozón 9-5-re, a másodikon pedig
18-7-re győztek. A kanizsai fiatalok három mérkőzés
után kilenc pontot gyűjtve az első helyen állnak csoportjukban.
DUPLA GYŐZELEM
Meghívottként
és házigazdaként
A hazai versenyen az NTE -sek kilenc
aranyat és hét ezüstöt szereztek
Sport 2017. 10. 27. | 23
A Botos Antal Ökölvívó Akadémia növendékei a serdülő
országos bajnokság után sem pihentek, hiszen a
Baranya megyei Szentlőrincen, a nemzetközi Horváth
Géza Emlékversenyen léptek kötelek közé. Nos, a kanizsai
ölölvívó utánpótlásműhely fiataljai számára nem
sikerült rosszul a rendezvény, hiszen valamennyi öklözőjük
nyerte párharcát, vagyis győztesen hagyhatta el
a ringet. Serdülő 38 kg-ban Szlovák Milán, 43 kg-ban
Hollender Roland, a leány 63 kg-ban Szüsz Cintia
kezét emelték a magasba, ifjúsági 75 kg-ban Baranyai
József nyert, míg elit 75 kg-ban Károly Csaba vette
sikerrel az akadályt. Érdekesség, hogy Szüsz Cintia,
igaz, a már fent említett 63 kg-ban, de a leány 60 kg
országos bajnokát győzte le a baranyai helyszínen.
Az elmúlt hétvégén a salak
után immár teremben ragadtak
ütőt a teniszezők, akik a Kanizsa
Teniszcentrumban a mostani
fedett pályás sorozat nyitó - amatőr
nyílt, összesorsolásos, kieséses
- teniszversenyét vívták. A 16
induló ezúttal is több településről
érkezett, s ezúttal inkább a
családias hangulat dominált az
idénykezdet sportszerű mérkőzésein.
Végeredmény: 1. dr. Füle
Attila (Energia Szabadidősport
Klub; 6 győzelem, 1 vereség), 2.
Nagy Csaba (Röpte TC; 6-2), 3.
Szalai Sándor (Energia; 5-2), 4.
Baranyás Zoltán (Energia; 4-3),
5. Papp Tamás (Energia; 3-3), 6.
Mátó Elemér (Energia; 3-3)
A hajrára fordultak
Javában tart a nagykanizsai
városi kispályás labdarúgóbajnokság,
sőt, az osztályokban
lassan már a végkifejletükhöz
érkeznek a küzdelmek.
Az A-csoportban a múlt
szombati állás alapján az
RMP Földi vezetett két ponttal
a Délzalai Vízmű előtt, a
harmadik a Winners Viktória
volt. A B jelű ligában Metaxa
Kanizsa, Szemere-Olajbányász
és FC KAU-Prizma volt
a sorrend, míg a C-ben Hélium
FC, Showtime-Fabo Kft.,
Spanner FK 6 Arasz alkotta a
vezető hármast. A szeniorok
első osztályában a MU-VILL,
a Puncs Fagyizó és a TIP-TOP
követte egymást, a második
vonalban az Igazságügy,
Hidrofilt, Zala Volán vezető
hármast találhattuk az élen,
míg a 45 év felettieknél a
TIP-TOP, az Igazságügy és
Gelka Hírtech sajátította ki
magának a dobogót.
Rangadó
A kupasiker után kiengedésre
nincs idő, hiszen
szombaton 14 óra 30 perctől
pikáns rangadó következik:
a számos kanizsait
soraiban tudó Szepetnek SE
fogadja az UFC Nagykanizsát.
- Külön nem készülünk a
Kanizsából, nyilván a presztízs
miatt azonban parázs
csata várható – fogalmazott
a Szepetnek középpályása,
Nagy Tamás. - A múltat ilyen
szempontból lezártuk,
hiszen sok kanizsai játszik
Szepetneken, de a mai
Nagykanizsából már nem
ismerünk szinte senkit egykét
kivétellel. A szezonban
ez is csak egy mérkőzés, és
kívánom, hogy jussanak is
fel a szezon végén NB-s bajnokságba.
Utoljára csapatkapitányként
még én vezettem
ki NB III-ban a kanizsai
csapatot a pályára, akkor
még NTE néven, egyébként
pedig egy ekkora városnak,
mint Kanizsa, minimum
harmadik vonalbeli együttes
dukál.
Sportsorok
Átálltak fedett pályára
Mindegyikük győzött
A kanizsai ökölvívó küldöttség az eredményekre
Szentlőrincen sem panaszkodhatott
A salak után immár bent, vagyis
fedett pályán ütnek, adogatnak a teniszezők
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Göndicsné Ági gyakran készít túrót házi
tejből. Öt liter, piacon vásárolt tejből 1 kiló
minőségi túró jön ki.
A házi túró készítése:
- A tejet nagy fazékba öntöm,
és általában két napig
hagyom a konyhában
meleg helyen megaludni.
A tetejéről kanállal
leszedem a finom tejfölt,
aztán lassú tűzön
forralva, kevergetés
közben „kimelegítem”
az aludttejet.
Amikor már szépen
kivált a darabos túró,
pár órára félreteszem
pihenni.
A tésztaszűrőbe – amit egy
fazékra helyezek –, teszek egy
dupla rétegű géz, vagy vászon kendőt,
konyharuhát, és apránként beleöntöm a
túró-savó elegyet, majd a kendő sarkait
összekötve felfüggesztem, hogy lecsöpögjön.
Estétől-reggelre kész lesz a finom túró.
A savót megihatjuk, vagy felhasználhatjuk
főzelékbe és dagasztáshoz – mondta Ági.
A túrós rétes és a túrós csusza előtt a
verebélyi galuska áll az élen Göndicsné Ági
9 tagú, népes családjában. Különösen
a többségben lévő fiúk
rajonganak érte. Ezt a
finom, egyszerű és
egészséges receptet
30 éve találta egy
újságban. Azóta
rendszeresen az asztalra
kerül, mert az
akkor még kicsi 3
gyermekük, a férje, s
most a 3 unoka is
egyformán szereti.
Hozzávalók 5 személyre:
50 dkg túró, 5 tojás, só, 50
dkg liszt.
Elkészítése: Összegyúrom a hozzávalókat,
s pihentetem pár órát a hűtőben. Onnan
kivéve kiskanállal kiszaggatom, forró sós
vízben kifőzöm, szűrőkanállal kiszedem.
Ízlés szerint nyakon öntjük tejföllel. Étkezés
előtt frissen kifőzve a legjobb.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
A csillagok arra intik, hogy most ne
induljon hosszú kerékpártúrára. A
nagy szélben lehetőleg csak a városban
kerekezzen.
Bika: 04.21-05.21.
A hétvégén kényelmesen elnézegette
az önre váró feladatokat.
Továbbra se kapkodjon, a munkakedve
ilyen lesz ezen a hétvégén is.
Ik rek: 05.22-06.21.
Csodákra lesz képes ezen a héten.
Bizonyos események ugyan ronthatnak
a hangulatán, de ez nem
szegi a kedvét semmiben sem.
Rák: 06.22-07.22.
Ne aggódjon az anyagi helyzete
miatt. A csillagok állása szerint pénz
áll a házhoz, ráadásul meg sem kell
dolgoznia érte.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Ne kritizálja folyton a párja főztjét.
Ha minden hétvégén elsózza az
ételt, akkor legjobban teszi, ha ön is
megtanul főzni.
Szűz: 08.24-09.23.
Ha azt akarja, hogy sikerüljön a
hétvégi kirándulás, vegye kezébe a
dolgok intézését. Meglátja, teljesen
lenyűgözi majd a barátait.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ha pihentetni akarja a szívét, akkor
örüljön mindennek. Jó szívvel támogatni
tudja azokat, akik a segítségére
szorulnak.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ha mostanában nem tette, akkor
fogadja el mások véleményét is.
Különösen a szomszédokét, akiket
meghívhat egy kávéra is.
Nyilas: 11.23-12.21.
A bolygók azt üzenik, korzózzon
gyakrabban a belvárosban. Ha betér
egy cukrászdába, nemcsak teára,
hanem egy románcra is számíthat.
Bak: 12.22-01.20.
Ne dédelgesse tovább az álmait, hanem
vágjon bele bátran az ismeretlenbe.
Figyeljen a jelekre, és ha kell,
teremtsen csodát.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Döntse el, hogy mit akar. Ha mindig
a bonyolultabb, nehezebb utat választja,
akkor lemarad, és sohasem
ér célba.
Halak: 02.20-03.20.
Mostanában csak a munkáról tudnak
beszélgetni a párjával. Itt az ideje,
hogy valami jó ötlettel feldobja
az egyhangú hétköznapokat is.
Göndicsné Ági
a házi készítésű túrót
részesíti előnyben
Verebélyi galuska, házi túróval
Klárika és Zolika, a ceglédi
unokák is segítenek, hogy
mihamarabb elkészüljön
a verebélyi galuska