Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
110.07 MB
2020-12-22 10:30:38
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
739
1161
Kanizsa 2018. 013-016. szám április

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 13. SZÁm, 2018. Április 6.
A Kanizsa birtokába került több fontos beruházás látványterve, köztük olyanok is, amelyek eddig sehol sem jelentek meg. Lapunk úgy értesült, mindegyik esetében – a tervezés, az előkészítés, majd a közbeszerzés után – rövid időn belül a kivitelezés is megkezdődik, hiszen mindegyikre megvan a forrás, a pályázati és kormányzati támogatás. Elsőként ezek közül a kétmilliárdos út- és utca rekonstrukciós program keretében – 20 helyszínen indulnak majd a munkák – az Ady utca újul meg s válik promenáddá (1. kép).
Ezt követően átalakul a ferences kolostor, amely a város és a
térség turisztikai vonzerejét növeli majd (2. kép), illetve felépül a régóta áhított sport- és
rendezvényközpont, ami rangos sporteseményeknek és kulturális nagyprogramoknak, koncerteknek ad otthont (3. kép), illetve a nemzetközi követelményeknek is megfelelő versenyuszoda (4. kép).
Ilyen lesz a közeljövő Kanizsája.
A fejlődés képei 1
2
3 4
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Elindul a térség versenyképességét és fejlesztési irányait vizsgáló felmérés a jövő héten Nagykanizsán és Murafölde 36 településén. A projekt egy olyan innovatív, regionális fejlesztési koncepció, amely szerint egy adott térség fejlődésének kulcsa a meghatározó gazdasági és társadalmi szereplők hatékony együttműködése. A kutatást szervező PEN szakemberei azt kérik a felméréshez kiválasztottaktól, segítsék a kérdezőbiztosok munkáját, ugyanis ezzel a régió fejlődését szolgálják.
Nagykanizsa, Keleti városrész, Liszt Ferenc utca, 2018. április 2., húsvéthétfő. A kölnit a
fiúk otthon felejtették, de mire nem jó a kiváló magyar szikvíz…?! Az ifjú leányzó persze
nem volt felhőtlenül boldog, de legalább csurom vizes lett. Édesanyja szólt is az erkélyről neki, ne gyere fel, míg meg nem száradsz… Persze, rögvest törölközővel várta. Amúgy a hagyományos locsolásnak nagy divatja volt idén a városban: lépten-nyomon
szódásüveggel vonuló ifjakba botlott az ember, s néhol a vizes vödör is előkerült. Különben jobb ez, mint a legendás Krasznaja Moszkva, és még hajat sem kell mosni utána… A
hagyomány él. P. Á.
a hét száma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
A választás
humora
Vajon mi van ezen az
egyik olvasónktól kapott képen?
Segítünk! Egy
cseresznyés – vagy
ahogyan sokan
mondják: cseresnyés –
asztalterítő, s némi
kívánatos vitamin-
bomba, jelesül narancs. És mi
következik a konyhai
idillből? Például az,
hogy olvasónknak van humora. Amit viszont
nagyon komolyan
gondol: vasárnap
elmegy szavazni. Kanizsa
36
Fotó: Papp János
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Jujjj!
2018. 04. 06. | 3 A HÉT TÉMÁJA
Szerethető, hús-
vér (valódi, azaz
esendő) huszonévesek. Amikor
kell, hőssé válnak. A sokszor
joggal szidott vagy lesajnált Amerika szebbik arca. Filmen a
véres valóság: A
párizsi vonatban
gépkarabélyt, pisztolyt és kést
vett el három
srác egy marokkói terroristától. Olyannyira igaz, hogy az Európába kiránduló két
katona és a
gyermekkori barát saját
magát alakítja. Így, ugye, elvontnak hangzik: cselekedni a számunkra legfontosabb értékek védelmében. De ha az az érték az élet, az önvédelem ősi ösztöne valamennyiünket önmagunk fölé emel.
Ismerősöm számolt be arról: a dél-zalai fiatalas�-
szonyok egy szóra, vagy még az se kellett, írtak alá a
betelepítés ellen. Az anyai
érzés kiirthatatlan. Az egyenruhások, tengeren innen és túl az életre esküdtek föl. A filmben el is
hangzik, ott a közfelfogás része: Köszönöm, hogy vigyáznak ránk! Szívesen teszem, válaszol a pályaválasztás előtt álló Spencernek
egy tengerészgyalogos. A mieink nem kevésbé hősök. Röszkénél testükkel védték az államhatárt, miközben repültek feléjük a betondarabok. Köszönet a biztonságért, mondjuk mi. De 2015 óta ez a hála a rendőrök, katonák mellett a migrációt megállító kormánynak
is szól. Folytatniuk kell, vagy
mindannyian beledöglünk.
Magától értetődő, hogy biztonságban élhetünk? Amikor veszélybe kerül, döbbenünk rá, mennyire nem az. Az angolban szójáték is: Freedom is not free, azaz: a szabadságot nem adják ingyen. Amúgy
nyelvünk is ismer hasonlót:
Magától? Magától! Utóbbi mondathoz kézmozdulat társul.
Magyarán: vasárnap a biztonságról és a biztonságra szavazunk. Cselekednünk kell a számunkra
legfontosabb értékek védelmében. Nem csak a katonák hősök. Április 8-án
egész Magyarország az lehet.
PAPP János
Clint E
a
stwood üze
ni
a
m
a
gy
a
rokn
a
k:
Akarsz adóemelést? Szavazz a bevándorláspártiakra! „Asszonyaink
méhével hódítunk meg,
Európa!” – hangzott el. Ötven év se kell, a németek kisebbségbe kerülnek saját hazájukban. Ennyi ingyenélő eltartása eladósítja az országot. Ha a gazdag Németország belerokkan, mi lenne velünk? Adó- és járulékemelés, infláció, drágaság, munkanélküliség. Ez is a terror egy formája…
Én nem retirálok, én verem a sturmot! Rokongyerek: Nem akarok politizálni, de…, szabódik. Miért ne
aggódhatnál te is a hazádért? A te korodban 170 éve a
fiúk futárként, kürtösként, dobosként segítették a honvédeket. Természetes, hogy egy család egy irányba húz. Az első mondat a szolnoki csatából való, a dobos megtagadta, hogy visszavonulót verjen, rohamot dobolt. Előre!
Az élet érték,
a gonosz
legyőzhető
Cselekedni a számunkra legfontosabb
értékek védelmében. Bátran és gyorsan
Zákány anno.
Köszönet
a biztonságért –
katonáknak,
rendőröknek és
a kormánynak
Anthony Sadler, Spencer Stone és Alek Skarlatos
a 4 Oscar-díjas legendával. A fiúk 2015. augusztus 21-én a párizsi
vonaton fegyverezték le a 25 éves marokkói Ayoub El Khazzanit
Az OTTHONKOMMANDÓ
Nagykanizsán
Kiváló programnak ígérkezik a lakberendezés szerelmeseinek április
14-én 14 órától Krivarics Ditta, az OTTHONKOMMANDÓ blog és
weboldal alapítójának ,,A lakberendezési stílusok és a legfrissebb
trendek” című előadása a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Szó lesz többek között az aktuális trendekről, valamint arról, hogy
milyen jelentős stílusirányok vannak jelen és hogyan kapcsolódnak
ezekhez a trendek. Választ kap a közönség arra, hogyan lehet valami
újat beilleszteni egy már meglévő otthonba, mi mindenre kell
odafigyelni egy lakás tervezése, kialakítása során.
PR
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhiHIrdetés
Kapcsolja be a riasztás funkciót,
és kerülje el a sorozatos bírságokat!
További információ:
www.hu-go.hu
P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött
fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők
részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. fsz. 3.
A lakás alapterülete: 38 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
A lakás településen belüli fekvése: városi terület
Szálláshasználati díj összege: 17.784,-Ft
A lakás állapota: helyreállított
A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
A lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 8.
A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
A lakás településen belüli fekvése: városi terület
Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft
A lakás állapota: helyreállított
A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
A lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály
Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a
www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. április 30.
Dénes Sándor polgármester
2018. 04. 06. | 5 AktuálisTöbb, Nagykanizsa számára fontos kérdésről is
egyeztetett Orbán Viktorral Cseresnyés Péter
országgyűlési képviselő és Dénes Sándor polgármester, amikor a kormányfő a városba látogatott.
A miniszterelnök, meghallgatva Cseresnyés Péter felvetését bejelentette: a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintját azok is megkapják, akik közös gázórás társasházban élnek. – Kiderült a számomra, hogy itt,
Nagykanizsán nagyon sok olyan társasház van, amely egyetlen gázórára van rákötve, ezért a téli rezsicsökkentés nem ér el tizenkétezer forint értékben jó néhány nagykanizsai családot – fogalmazott
Orbán Viktor miniszterelnök a Kanizsa TV-nek adott exkluzív interjúban. – Ez nem igazságos és
nem helyes. Abban maradtunk polgármester úrral és Cseresnyés Péterrel, hogy összegyűjtik, melyek azok a társasházak és családok, amelyek az általános rezsicsökkentésből nem kapnák meg azt, ami megilleti őket, majd
az önkormányzat közreműködésével, a képviselő úr segítségével, ezt
a pénzt el fogjuk juttatni ezekhez a
nagykanizsai családokhoz. Tehát ez egy igazságos, korrekt és fair elszámolás lesz.
A kormányfő beszélt arról is, a Cseresnyés Péter által kidolgozott
Mura-programot „falusi legényként” különösképpen támogatja, sőt, a választások után azt tervezi,
elindítja a Modern falu programot,
amelynek célja, hogy a kisebb települések is olyan életminőséget nyújtsanak lakóiknak, mint a városok. A miniszterelnök hangsúlyozta: a Mura-program illeszkedik ennek egy regionális metszetébe.
A városházi megbeszélésen számba vették a már előkészített beruházásokat, a sportfejlesztésektől az életminőség javítását szolgáló projekteken át – a kórházi
megújulásra, eszközbeszerzésre például több mint 6 milliárd forint
támogatás érkezett – a gazdaság
élénkítését célzó programokig. Majd Orbán Viktor hosszú távú tervekről beszélt. – Önök sajátos helyen vannak, egy olyan sarkában a megyének, amit ha nem kötünk össze az M7-esen túl más irányokkal is, akkor ki fognak maradni a fejlődési
zónákból. Ezért fontos, hogy egy négysávos úttal összekapcsoljuk az önök városát Zalaegerszeggel, hiszen egy agglomeráció; erről már régóta tárgyalok Cseresnyés Péterrel. S ha Zalaegerszeg össze lesz kötve Szombathellyel, akkor az azt jelenti, hogy ezen a sávon egy ipari zónához kapcsolódhat Nagykanizsa. Nagyon régi terv az is, hogy az M9-est elhozzuk ide, aminek a hídját még az első kormányom idején megépítettük Szekszárdnál. Az a szándékunk, hogy az
M9-est, ami az Alföldről jön, Nagykanizsánál kapcsoljuk rá az M7-esre. Ez a terv is az asztalon van, meg fogjuk valósítani. A következő évek nagy feladatai közlekedésszervezéssel kapcsolatosak, s ezeknek Nagykanizsa haszonélvezője lesz.
PÉTER Árpád
Orbán Viktor Cseresnyés Péterrel
a városháza előtt. A miniszterelnök
támogatja a kanizsai fejlesztéseket
(Fotó: Gergely Szilárd)
o „Most eldől Magyarország jövője, de nem négy évre,
hanem sok évtizedre.”
o „Látnunk kell, hogy az
ellenzéki pártokban nincsen meg se a bátorság, se az akarat, se a kurázsi, hogy megvédjék az országot. Sőt, rá
vannak kötve egy olyan nemzetközi hálózatra, az egyszerűség kedvéért nevezzük Soros-birodalomnak, ami kifejezetten azon dolgozik nemcsak Magyarországon, hanem
egész Európában, hogy a tagállamok bevándorlóországgá váljanak.”
o „Az unió javaslata szerint
koponyánként kilencmillió forintot kellene fizetnünk az ide telepített bevándorlóknak. Az több, mint amit egy
magyar ember keres. Ha minden bevándorlónak fizetnünk kell kilencmillió forintot, hogy fönntartsa magát, és lakást,
elhelyezést is kell biztosítanunk, akkor mi marad nekünk, hogyan fogunk mi, magyarok megélni ebben az országban?!” o „A mi kultúránk, a keresztény és magyar kultúra kitüntetett helyet ad a nőknek: a
magyar egy olyan közösség, amely tiszteli a nőket. Ez a
választóvonal a mi civilizációnk és más civilizáció között. Az Európába most érkezők viszont nem ezen az alapon állnak. Van tanításuk arról, hogyan kell gondolkodni a nőkről s a nők társadalmi
helyzetéről, és nem fogadják el a férfiakkal egyenrangú szereplőknek őket. Sőt, Nyugat-Európában a nőkkel szembeni nyílt erőszak lassacskán
megszokott jelenséggé válik, és a vele szembeni védekezés
csak részlegesen sikeres. Azt,
hogy asszonyainkra és lányainkra vadásszanak, mint ahogyan az elő szokott fordulni
nyugat-európai országokban, senki sem akarhatja.”
o „Most nemcsak parlamentet és nemcsak miniszterelnököt, hanem jövőt is választunk
magunknak.”
Kiragadott
mondatok
Cseresnyés elképzeléseit támogatja OrbánKanizsa
haszonélvezője lesz…
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
2018. 04. 06. | 7 Aktuális
Még az idén elkezdik az ipari park bővítését. A beruházásokat a
Modern Városok Program keretéből és TOP-os forrásból valósítják
meg. Az új állami és önkormányzati területek iránt máris vannak
érdeklődők.
Nagykanizsa és a térség gazdaságfejlesztésében egyre fontosabb szerepet tölt be az ipari park,
ahol jelenleg is folyamatosak az építkezések.
– 2012-2013 óta jelentős mértékben növekedett Nagykanizsán a foglalkoztatás: körülbelül
1200-1300 új munkahely jött létre a városban,
és ennek egy jelentős része, körülbelül a fele
itt, az ipari parkban – fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, hozzátéve, ehhez a cégeknek nyújtott kormányzati és önkormányzati támogatás is hozzájárult. Az újonnan beruházó vagy a már meglévő vállalkozásukat fejlesztő, külföldi és hazai cégek olyan ütemben növekednek, hogy az ipari parkban rendelkezésre álló szabad területek kihasználtsága lassan eléri a száz
százalékot.
Az ipari park bővítése két területen indul meg mintegy három-három milliárd forintból,
egyrészt a Modern Városok Program, másrészt
a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program finanszírozásával.
– A keleti autópálya-lehajtótól balra, illetve
jobbra eső területen indul meg a fejlesztés. Reményeink szerint az idei évben körforgalom-építéssel – a két meglévő körforgalom közt – feltárjuk a két területet – mondta Mihovics Zoltán projektmenedzser, a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ vezetője.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, a fejlődés nem áll meg. Várhatóan a 2020-as évek elején elindul a Zalaegerszeg és Nagykanizsa
közötti négysávos út építése, s ezzel, valamint
az M70-es út négysávosításával a város már nemcsak keleti és nyugati, hanem északi és déli irányból is rácsatlakozik a nyugat-európai
utakra, ami növelheti a külföldi befektetői kedvet.
Több min
t
1200 új munkahely
Bővítés előtt az ipari park
A CRAVO-ház egy olyan építmény,
amely szerkezetében hasonlít a holland üvegházra, viszont üvegtáblák helyett egy speciális, diffúz fóliával borítják.
– Egy nagyon strapabíró, üvegszálakkal átszőtt fóliát képzeljünk el, amin gyakorlatilag lehet gyalogolni. Motorokkal pedig az egészet harmonikaszerűen ki lehet nyitni, és ez a hatalmas előnye az üvegszerkezetekkel szemben, ugyanis 10-15 perc alatt
el tudom azt érni, hogy szabad körülmények között termeszthetem a növényemet, amíg a külső körülmények olyanok – mondta Hivekovics
Ákos, a családi gazdaság tulajdonosa.
Az alapkőletételen az agrártárca miniszterhelyettese úgy fogalmazott, a 21. század mezőgazdasága beköszöntött Nagyrécsére is.
– Az a célunk, hogy más tudományágak ismereteit, tehát a számítástechnikát, a digitalizációt, a robotizációt hogyan tudjuk bevonni az agráriumba, pont azért, hogy a minőségi termelést tudjuk segíteni. Ma már olyan követelmények vannak, amelyek megkövetelik a fejlett, korszerű technológiát – fogalmazott Nagy István.
Ezt a fejlesztést a Mura-program (MP) is segíti, hiszen a récsei termelői
közösség elképzelései illeszkednek abba.
– Az agrárgazdaság az egyik fő pillére a Mura-programnak, és az egyik
fejlesztési, fejlődési lehetőségre kiváló példa az, ami itt Nagyrécsén megvalósul. Olyan gyümölcsöket termesztenek, amelyek jól eladhatók a piacon, és olyan technológiával, ami
versenyképessé teszi Magyarországon és külföldön is ezeket az árukat –
hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a
Mura-program miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő.
A nagyrécsei birtokon négy éve foglalkoznak bogyós gyümölcsök termesztésével, összesen 60 hektáron. A 240 millió forintból megvalósuló beruházás várhatóan augusztus közepére készül el, október közepén
pedig már szüretelni szeretnék a szamócát.
Az alapkő a
helyén, s bármilyen hihetetlen is: itt októberben(!) szamócaszüret lesz (Fotó: Gergely Szilárd)H
áz is, brand is épül
Murafölde szamócája
Az országban eddig
ismeretlen módon, úgynevezett CRAVO-házban termesztenek majd bogyós gyümölcsöt
Nagyrécse mellett.
Az üvegházhoz
hasonló, Kanadában kifejlesztett
technológiájú építmény speciális
tetejét számítógéppel vezérelt motorok mozgatják, így az időjárási körülményekhez mindig jól alkalmazkodik a CRAVO-ház. A kivitelezéssel várhatóan augusztusra végeznek, október
közepén pedig már
szamóca is terem
majd benne.
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
HevesiSI Sándor
MűvelődéSI Központ
Április 7. (szombat) 18 óra
A HSMK PREMIER TÁNCKLUB GÁLAMŰSORA
Közreműködik: Gála Társastáncklub (Zalaegerszeg). Belépődíj: 1 000 Ft.
Április 9. (hétfő) 17 óra
GOMBAGYŰJTÉS ERDŐN, MEZŐN
Előadó: Gál Sándor gombaszakellenőr, kerületvezető erdész, a Zalaerdő Zrt.
munkatársa. A részvétel díjtalan.
Április 9. (hétfő) 17.30 óra
STRESSZ OLDÁSA KINEZIOLÓGIÁVAL
– Lelki és testi problémák oldása kineziológia segítségével.
Előadó: Varjaskériné Molnár Éva kineziológus. Belépődíj: 1 000 Ft/fő. Információ:
06-70/3898-224.
Április 9. (hétfő) 19 óra
Színház – Rátkai bérlet
Tracy Letts: AUGUSZTUS OKLAHOMÁ-
BAN – tragikomédia (Zenthe Ferenc
Színház)
Főbb szereplők: Vándor Éva, Bozó Andrea, Kovács Vanda, Marjai Virág.
Belépődíj: 4 000 Ft. Az előadást szókimondó szövege miatt csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.
Április 11. (szerda)
„Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni”
NAGY GÁSPÁR VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ TALÁLKOZÓ
13 óra Koszorúzás a Nagy Gáspár-emléktáblánál
14 óra HSMK – Vers és prózamondó találkozó három korcsoportban Április 12. (csütörtök) 10, 12 és 13.30
óra Ifjúsági filharmónia
UTAZÁS A NÉPDALOK SZÁRNYÁN
KODÁLLYAL – a Trio á la Kodály koncertje
A 12 órai koncertre felső tagozatosoknak, a 13.30 órai koncertre alsó tagozatosoknak csoportos belépőjegy igényelhető 600 Ft/fő áron a 20/9293-444-es telefonszámon.
Április 13. (péntek) 13 óra
AMBRUS MÁRTA MŰVÉSZTANÁR ÉS
TANÍTVÁNYAINAK KIÁLLÍTÁSA – a
Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor tagintézménye 40. évfordulója alkalmából
Megnyitja: Lehota M. János esztéta.
Megtekinthető: április 30-ig.
Április 14. (szombat) 14 óra
A LAKBERENDEZÉSI STÍLUSOK ÉS A
LEGFRISSEBB TRENDEK – Krivarics Ditta az OTTHONKOMMANDÓ blog és weboldal alapítójának előadása
Nem csak végigvesszük az aktuális trendeket, de azt is megnézzük, hogy milyen
jelentős stílusirányok vannak jelen, és hogyan kapcsolódnak ezekhez a trendek. Hogyan lehet valami újat beilleszteni egy már meglévő otthonba? Mi mindenre kell odafigyelni egy lakás tervezése, kialakítása során? Belépődíj: 1 500 Ft.
MedgyASZAy Ház
Április 10. (kedd) 18 óra
Kalandozó Kanizsaiak
KREATÍV KALANDOZÁSOK...MŰVÉSZVILÁG, ÉLMÉNYEK – MALAJZIA / SZINGAPÚR / THAIFÖLD / AZERBAJDZSÁN
– Ludvig Dániel képzőművész vetített
képes úti élménybeszámolója. A belépés
díjtalan.
Április 14. (szombat) 17 óra
A BÁTOR SÜN – zenés-bábos mesejáték
(Budai Bábszínház).
Belépődíj: elővételes jegyár: 800 Ft,
az előadás napján: 1 000 Ft.
Móricz ZSIgmond
MűvelődéSI Ház
Április 7., 14., 21., 28. (szombatonként) 9 óra APRÓK TÁNCA. Vezeti:
Péter Katalin és Pávlicz Erika.
Részvételi díj: 2 000 Ft/hó.
Április 9. (hétfő) 18 óra
VEGYSZER NÉLKÜLI NÖVÉNYTERMESZTÉS
Előadó: Hegedűs Mária. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Szépkorúak
Társasága közös rendezvénye
A belépés díjtalan.
Április 13. (péntek) 18 óra
Hadtörténelmi estek
GÖRGEI ARTÚR, MINT HADVEZÉR –
vetített képes történelmi előadás
Előadó: Dr. Hermann Róbert történész,
publicista. Programkoordinátor: Kocsis Edit. A belépés díjtalan.ProgramajánlóÁpr. 5-10. 17:15 és ápr. 11-én 20:30 NAP NAP utáN
szinkr., amerikai romantikus filmÁpr. 5-11. 17:30 tűZgyűrű: láZAdáS
szinkr., amerikai kalandfilm Ápr. 5-11. 18:00, 20:00 reAdy plAyer ONE
szinkr., amerikai sci-fiÁpr. 5-10. 19:30 és ápr. 11-én 18:00 MárIA MAgdolNA
angol filmÁpr. 5-11. 20:30 tűZgyűrű: láZAdáS 3D
szinkr., amerikai kalandfilmÁpr. 7-8-án 15:15 MAJA, A MÉHecSKE - A MÉZCSATA
szinkr., német-ausztrál családi animációs filmÁpr. 7-8-án 15:30 Nyúl péter
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs filmÁpr. 7-8-án 16:00 SHerlocK GNOMES
szinkr., amerikai-angol animációs film
áprilIS 5–
áprilIS 11. Műsora
Egységben az erő
Egy vadiúj kaland, régi kedves ismerősökkel. Visszatért a minden lében
kanál méhecske, Maja, legjobb barátja Vili és a többiek. Az egész estés
animációs filmben Maja nagyon szeretne részt venni a birodalom legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, de a kissé túlzásba vitt lelkesedésével sikerül magára haragítania a méhbirodalom nagyhatalmú császárnőjét. Egyetlen megoldás van a kis méhecske számára: a barátaiból álló
csapattal meg kell nyernie a viadalt. A Maja, a méhecske – A mézcsata
című film tanulsággal is szolgál: Maja rájön arra, hogy nem mindig az a
legokosabb, ha a saját feje után repkedve akar győzelmet aratni. Hisz
egyégben az erő!
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
A légyölő galóca: szép,
de mérgező. Hétfőn
a veszélyekre is felhívják
a figyelmet Fotó: greenoptimistic.com
2018. 04. 06. | 9 Kultúra
Több mint kétévtizedes
pályafutása során az ország és Európa számos pontján fellépett már, de ha Nagykanizsán játszik, különös érzés, izgatottság
keríti hatalmába Kónya
Istvánt. Egy művész szívé-
ben a hazai közönségnek saját helye van – előtte szerepelni mindig izgalmas feladat, talán a legizgalmasabb.
– Körülbelül hét évvel ezelőtt volt utoljára koncertem itt, úgyhogy nagyon örülök, hogy a Kanizsai Kulturális Központ munkatársai meghívtak a Tavaszi Művészeti Fesztiválra. A gyökerek mégis csak idekötnek: annak idején a Hevesi Sándor
Művelődési Központ Teaház-sorozatában indult
el a zenei pályafutásom.
A Landler-gimnáziumban érettségizett Kónya István a történelem-ének szakos tanári diploma megszerzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán mélyült el a gitározásban. Egy alkalommal aztán részt vett egy lantkoncerten, ami sorsfordító
hatással volt rá. Ahogy azt
egy korábbi interjúban elmesélte: akkor és ott az a
szilárd meggyőződés kerítette a hatalmába, hogy neki feladata van ezzel a különleges hangszerrel. Így hát eldöntötte, hogy beiratkozik a Hágai Királyi Konzervatórium régizene szakára. Felvették, és látogatni kezdte annak a művésznek, Toyohiko Satonak a kurzusait, akinek a lantjátéka egy életre
megbabonázta őt azon a bizonyos előadáson. Kónya István nem sokkal később élete első lantkoncertjét Nagykanizsán adta.
– A művelődési házban volt egy kétrészes fellépésem, amire amolyan vízválasztóként tekintettem. Kíváncsi voltam arra, hogy
egyrészt hogyan kezelem a szerepléssel járó lámpalázat, másrészt végig tudok, bírok-e egyáltalán játszani kétszer negyven percet a színpadon. Úgy gondoltam, ha igen, akkor
érdemes ezt az utat folytatnom.
István 1996-ban sikeresen befejezte konzervatóriumi tanulmányait Hollandiában. Ezzel ő volt az első
Magyarországon, aki lantdiplomát kapott. Több mesterkurzuson is részt vett, s közben ő is belevágott a tanításba itthon régizenei kurzusokon.
– Sajnos, a lantoktatás kérdése a mai napig nem megoldott sem Magyarországon, sem a Kárpát-
medencében. Valaha a zenekultúránk megkerülhetetlen hangszere volt, ma mégsem lehet intézményesített keretek közt lanton tanulni. Ezért elhatároztam, hogy írok egy európai lanttörténeti könyvet és két tankönyvet:
egy reneszánszlant-metodikát, illetve egy -antológiát. A koncertek mellett magánórákat és nyári kurzusokat is tartok, így azoknak, akiket ez a világ érdekel, már Magyarországon is van mihez, kihez fordulniuk. A módszertant próbáltam úgy felépíteni, hogy az a lehető legélvezetesebb legyen: a népdaloktól haladunk lépésről lépésre az egyre bonyolultabb darabokig. Ez a metodika sikeresnek bizonyul, hiszen a volt növendékeim közül hatan is külföldi akadémiákon folytatták a zenei tanulmányaikat, s néhányan már hivatásszerűen lantoznak.
A nagykanizsai lantkoncerten reneszánsz és barokk művek csendültek fel, többek között a négy pápát is kiszolgáló Francesco da Milanotól, az angol uralkodók kedvencétől, John Dowlandtől, valamint a lanttörténelem
megkerülhetetlen alakjától, Silvius Leopold Weisstől. Kónya István május végén ismét egy izgalmas felkérésnek tesz eleget: meghívták Vilniusba, ahol szerepelhet az erdélyi szász zeneszerző és lantművész, Bakfark Bálint tiszteletére rendezett fesztiválon. Tervei közt szerepel
még az is, hogy a nép- és a
műzene közti szoros kapcsolatot bemutató, népzenészekkel közösen összeállított műsorát a budapesti helyszínek után immár vidéki városokba is
elviszi, hogy minél többen
megismerjék a magyar zene- és lantirodalom gyöngyszemeit.
– A hangszerek királynője
nagyon különleges: érzékeny és finom, nem is
illik hozzá bármilyen előadóterem vagy rendezvény. Például egy eleve hangos, zajos fesztiválon, ahol járnak-kelnek az emberek, egyáltalán nem tud érvényesülni a hangja.
Egy lantkoncert mindig meghitt, személyes hangvételű esemény. Nekem, aki már hosszú évek óta játszom rajta, még mindig
tud meglepetést okozni ez
a hangszer. Szerencsére kiváló lantjaim vannak, de
attól még igenis oda kell arra figyelni, mi a jó nekik,
és mi nem. Kicsit olyan ez,
mint egy házasság: tele van meglepetésekkel, és általa az ember mindig valami újat tanul.
NEMES Dóra
Kónya István: Egy művész szívében
a hazai közönségnek saját helye van
Fotó: Gergely Szilárd
Olyan ez,
mint egy házasság…
Hét év utá
n
újra itt
h
o
n
Egy zenész és a hangszere közti kapcsolat olyan, mint
egy jó házasság: tele van meglepetésekkel, és az
ember mindig tanul valami újat, ami által több lehet,
véli Kónya István. Magyarország első lantdiplomás művésze hét év után adott újra régizenei
koncertet szülővárosában, a kanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében.
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Hát visszajött, itt van. Nemcsak a harangszó, hanem maga Jézus Krisztus. Három napig nem volt velünk – persze
dehogynem, ennél a szent három napnál jobban soha és senki nem volt és nem lesz velünk:
önmagát adta, hogy helyettünk, miattunk
s értünk vállalja a büntetést a keresztúton,
a keresztfán és a sziklasírban.
De most visszatért a fény, a halál és a gonosz legyőzetett.
Persze, nem a földi mindennapokban, mert
az ember gyarló, bűnös és esendő – sokkal inkább: mindörökké! S erre a tudásra (hitünkre!) felépülhet életünk. Ebből hajt ki újra és újra az élet, így jön mindig télre tavasz. Húsvét a hit tavasza. Negyven áldozatos nap után, testben és lélekben
megújulva éled fel bennünk az isteni természet, s költözik ismét lelkünkbe hitünk
szent titka. Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel
valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.
Közben a reggeli harangszó elhalkul, a kávé kihűl; csak kérdések maradnak. Persze, ha az
ember figyel az odaföntről kapott gondolataira,
a válaszok sem sokáig késnek.
Országszerte széles körben elterjedt vélelem (sőt, bár rég kihűlt helyem az iskolapadban, de mintha tanítanák is), hogy délben a Hunyadi János által 1456-ban aratott nándorfehérvári diadal emlékére szólalnak meg a harangok. A tények azonban mást mutatnak, olvasható a magyarharangok.hu-n. (Hogy hogyan jutottam
idáig, a gép elé az erkély hideg székétől…? – nos, ez a biztos tudás: a hit! Így rendeltetett, s nyilván nem ok nélkül.)
„III. Calixtus pápa 1456. június 29-én keresztes
hadjáratra szólította fel a fejedelmeket a hatalmas területeket meghódító törökök ellen. Ekkor rendelte el, hogy délután 3 óra és napnyugta
között fél óránként szólítsák imára a
híveket. 1456. július 22-én megtörtént a neves diadal. A harangozást kihirdető bulla viszont azelőtt 6 nappal, 1456. július 16-án íródott, de
a győzelemmel egy időben ért Budára. Innen származik a mindmáig élő hiedelem. A harangozás célja azonban a török támadások elleni imádság volt.” „Az 1490-es években ismét támadásnak indultak
a török csapatok. 1500-ban VI. Sándor pápa rendelte el ismét a harangozást, hogy a török elleni harcok sikeréért imádkozzanak az
emberek, ekkor került ennek időpontja déli 12
órára, s később ez a gyakorlat vált szokássá. Természetesen ez a tény nem jelenti azt, hogy szakítani kell az évszázados hagyományokkal:
a déli harangszó továbbra is emlékeztessen
bennünket a nándorfehérvári diadalra és magyar hazánkra, Magyarország jövőjéért való imádságra.”
Ez tehát az idei húsvét üzenete. Ezért szólt a
reggeli harang a feltámadás kávéjához. (H)őseink imáikkal és életük árán is védték
a keresztény Európát a muzulmán erőszaktevőktől,
hitterjesztőktől, hódítóktól. Erre emlékeztet
a harangszó, amely figyelmeztet is: (megint)
imádságra és (újfent) tettre, mert a baj nem kisebb, mint fél évezrede. De Isten tudja, elkényelmesedtünk, fegyvert (a hit fegyverén, az imádságon túl) nem adna nekünk. Sokkal egyszerűbb, kényelmesebb dolgot
talált ki a ma emberének.
A választás szabadságát.
Húsvétvasárnap után egy héttel a harangszó majd erre figyelmeztet. Tudjuk: Krisztus feltámadt. Európa feltámadása pedig (már megint) rajtunk
múlik. És bár szükséges és elengedhetetlen
az imádság, (újfent) tennünk is kell. Hitet is meg ikszet is. A harangszó választani hív az előttünk álló vasárnapon. Isten minket, keresztényeket választott. Mi se keressünk magunknak új, idegen isteneket! Aki nem akar halotti tort ülni a keresztény Európa utolsó vacsoráján, örökre elnémítva a harangokat is, az nem csukhatja be a szemét, nem nézhet félre és nem tévedhet. Most nem. A mi dolgunk könnyebb, mint a kétezer évvel ezelőttieké,
mert ismerjük a júdásokat (már nem csak egy van: többen vannak), és tudjuk, kik készülnek a halálos csókra. Most kell hitet tenni. Meg ikszet is. Istenért, s képmásáért: magunkért.
A többit utána megbeszéljük. Harangszó
Húsvétvasárnap, nem sokkal virradat után. Még érzi az ember az előző éj örömét, a tömjén illatát,
s látja az Oltáriszentség ragyogását. De már nem esik. A forró kávét kortyolva, az erkély hideg
székén ülve, lélekben térden áll (hogy másképp az Úr előtt?!). S ekkor megszólal a harang a nem
messzi templom tornyából. Könyörögjünk! Kérünk, Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent
kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak
megtestesülését megismertük, az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe
vitessünk! Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
PÉTER Árpád
2018. 04. 06. | 11 hitélet
Egy hét múlva ünnepli újjászerveződésének harmincadik évfordulóját a homokkomáromi zarándokmozgalom. A jubileum kapcsán
Arányi Zoltán újudvari plébániai kormányzó idézte fel a templom és a falu történetét, amely egészen az Árpád-házi királyokig visszavezethető.
– Uralkodása idején Szent István
elrendelte, hogy minden tíz falu építsen magának templomot. Hogy Homokkomárom ezek egyike volt, azt régészeti kutatások is
alátámasztják – mondja Zoltán atya. – Az akkori kőtemplom a Kálvária-dombbal szemben, a Nagymező-tetőn állt, a török vész azonban nem kímélte: épületét a földdel egyenlővé tették, a zsákfalut pedig többször felégették.
Miután megállították a török
ostromot, és felszabadították Kanizsát, a
vár akkori kapitánya, Schenkendorf József tulajdonába került Homokkomárom. A császári-királyi ezredes mindjárt elhatározta, hogy építtet egy kis fakápolnát a Kálvária-dombon – ott, ahol a mai templom is található.
– Alig indultak el a munkálatok,
máris rendkívüli dolog történt. Ahogy elkezdték kiásni a leendő kápolna alapját, a közelben tornyosuló hársfa gyökerei alatt egy
Mária-képre bukkantak. Mint később kiderült, az alkotás Dürer
Körtés Madonnájának üvegre festett másolata – ez ma a főoltáron
látható. Elődeink tehát ilyen szokatlan módon próbálták megmenteni a kegyképet attól, hogy a
török vész martalékává váljon. Úgy tartják, a hársfát az utókornak
szánt jelként ültették el; gyökerei
közt a Mária-kép több mint 170 évig várta, hogy valaki megtalálja.
Az 1702. szeptember 8-án – Kisboldogasszony ünnepén – felszentelt fakápolnát egyre többen
kezdték látogatni, részben azért, mert híre ment a Mária-képnek: ki
gyógyulást várva, ki imáinak meghallgatását remélve kereste fel a homokkomáromi Szűzanyát. A zarándokok száma aztán még tovább gyarapodott, amikor a templom 1751-ben megkapta Szent Félix vértanú ereklyéjét. A historia domusban az olvasható: 1783-ig több mint félszáz csodás gyógyulásról számoltak be a hívek. A fakápolna helyére 1722-ben épült barokk stílusban új kőtemplom, az épület ekkor nyerte el ma
is ismert formáját. Homokkomárom ekkor már jó ideje népszerű zarándokhelynek számított, de akkoriban még nem a 13-ai engesztelő napokon, hanem minden újhold vasárnapján népesült be a Kálvária-domb.
– A virágzó hitéletnek a kommunista diktatúra vetett véget hos�-
szú időre. Érdekes azonban, hogy
a korábban sokáig Homokkomáromban élő búcsúszentlászlói ferencesek nem a vallásellenes intézkedések miatt vonultak ki, ahogyan az másutt is történt: a rend még 1911-ben adta át a plébániát a veszprémi püspökségnek, mert a szerzetesek száma megfogyatkozott, és már nem tudták kiszolgálni a kegytemplomot. Visszatérve a 20. század második felére: a Rákosi-hatalom kiépülésével nem szerveztek több
zarándoklatot mintegy negyven évig.
Tulajdonképpen szerencsés egymásra találásoknak köszönhető, hogy a zarándokmozgalom az
1980-as évek végén új erőre kapott. A kiskanizsai Császár Antalné tulajdonába került A világ győzedelmes királynéja című
könyv, ami akkora hatással volt rá,
hogy a Homokkomáromot oldallagosan ellátó magyarszerdahelyi
plébános, Almássy István figyelmét is felhívta rá. Az atya felvette
a kapcsolatot a kötet szerzőjével,
Kovacsics Mária Natáliával. Natália
nővérnek magán-kinyilatkoztatásai voltak, ezekben Jézus azt kérte
tőle, hozzanak létre harminchárom zarándokhelyet az országban, olyan településeken, ahol régebben is voltak búcsúk. Amikor ezt Almássy atya meghallotta,
úgy gondolta, Homokkomáromnál
keresve sem találhatnának jobb helyet. Mivel a zarándoklatokat Mária engesztelésére ajánlották fel, a fatimai jelenések nyomán
kézenfekvőnek tűnt, hogy a zarándoklatok minden hónap 13. napján
legyenek.
– Miután Szendi József veszprémi
érsek jóváhagyta, nagy lendülettel kezdődött a zarándoklatmozgalom újjászervezése – fogalmaz Arányi Zoltán. – Császár Antalné, a kanizsai Kovács László
és felesége, Anna, valamint Almássy István és Buczkó József miháldi plébános lett ennek az egész ügynek a motorja. Munkájukat sokan segítették: rendbe hozták a domboldalt és a kolostort, illetve fakeresztekkel jelölték
meg a régi keresztutat. 1988. április 13-án – harminc év után először
– ismét zarándoklatot tartottak Homokkomáromban. A veszprémi
püspök egyébként ekkor ajánlotta fel a kegyhelyet a Szűzanyának, amely azóta a magyarok Nagyasszonyának engesztelő temploma.
NEMES Dóra
Április 13-án, a homokkomáromi engesztelések 30. évfordulóján dr. Székely János
szombathelyi megyéspüspök mutat be szentmisét a kegytemplomban. A program 17 órakor keresztútjárással, illetve gyóntatással kezdődik, amit 18 óra 30 perckor
engesztelő szentmise követ. A szertartás szokás szerint körmenettel zárul, majd 21
órától a betegekért való virrasztásra várják a híveket.
A kegytemplomot három évtizede
a Szűzanyának
ajánlották fel Fotó: Gergely Szilárd
A krónikák szerint már a 18. század elejétől
látogatták zarándokok a homokkomáromi templomot, ám a második világháború után
kiépülő kommunista diktatúra szinte
teljesen felmorzsolta a több mint kétszáz
éves vallási hagyományt. Néhány lelkes embernek köszönhetően a zarándoklatok 1988. április 13-án újraindultak, és azóta is
több százan keresik fel hónapról hónapra a
Dunántúl legjelentősebb kegyhelyét.Homokkomárom:
30 éve újra
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Atlas Profilax
Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá,
hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?
A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint
húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert,
amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció
utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a
régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás,
szédülés, feszülő nyak, derékfájás.
Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.
Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KREreSZ-tanfolyamunkra jelentkezés
április 18., szerda 16 óraHa nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KreSZ-t otthoni tanulással!
GKI-vizsga: május 12.,
a jelentkezési határidő április 25-ig
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi kategóriákra *Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám: 06-30/491-7051 28 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2017-4 né. VSM: “B” E: 57,63% F: 59,32% - “C”E:75 % F:75% ÁKÓ: “B” Gy: 131,63% “C” Gy: 100,53% / KK: “B”151.600.-Ft/fő. “C”:157.000 Ft/fő Elmúltam már negyven éves, egy ideje multifokális szemüveget használok, de egészen mostanáig
úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Mozgatnom kellett a fejemet,
hogy megtaláljam a szemüvegen azt a pontot, ahol élesen látok.
Forradalmi újdonság a Varilux X széria: legszéleseb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon
belül is. Nincs hinta effektus mozgás közben, extra széles látótér a lencse szélein is. A Varilux
X széria legnagyobb újdonsága az Xtend, Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több
távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány változtatásakor is.
A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális.
Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a páciensre jellemző test- és fejtartást,
valamint az egyedi szemmozgást is.
Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás
multifokális lencséket a Sashalmi Optikában
nagy kedvezménnyel március 31.-ig!
Új Varilux X széria
Az éles látás új dimenziója
Sashalmi Optika
 NagykaNizsa,
Platán sor 1.
Tel.: 93/310-644;
 NagykaNizsa,
Sugár út 1.
Tel.: 93/789-962
565268he
módunkban végrehajtani. Amennyiben nem érkezne Önt l visszajelzés, a csatolt hirdetési Megrendelés 1, 100x90 mm (Méretarány 100%)
nagy kedvezménnyel április 15-ig!Hirdetési információ:
20/519-53-05
– A Mura-program legfontosabb célja a munkahelyteremtés – fogalmazott Cseresnyés Péter. – Az elmúlt négy évben több mint 1200
új álláshely jött létre a kormány fejlesztési támogatásainak és munkahelyteremtő programjainak köszönhetően a városban. Azonban nem csupán egy lábon szeretnénk állni a hosszú távú biztonság érdekében: több pillérre alapozva teremtjük meg a stabilitást és a fejlődést, turisztikai, mezőgazdasági és ipari munkahelyek
létrehozásával. Meggyőződésem, hogy ebben a munkahely-teremtési folyamatban a turizmusnak kiemelt szerepe van.
„A turizmus a hazaszeretet egyik formája”, szögezte le a politikus, hozzátéve:
a turisztikai fejlesztések azt
is szolgálják, hogy a magyarok itthon is kikapcsolódhassanak, minőségi szolgáltatásokat vehessenek igénybe. Murafölde természeti adottságai egyedülállóak, hisz’ ez Magyarország
legerdősebb szeglete, csodálatos vidék, patakokkal, tavakkal, termálforrásokkal
és a szeszélyes Mura folyóval. Emellett a térség fővárosa, Kanizsa turisztikai szempontból is sokkal többre rendeltetett történelmi múltja és épített adottságai alapján, emelte
ki a képviselő, kijelentve: fel kell építeni Muraföldét mint turisztikai márkát.
– Murafölde sikertörténet és országos mintaprogram lehet abban az értelemben,
hogy miként lehetséges egy turisztikai „szélárnyékban” fekvő térséget tudatosan, a helyi szereplők részéről megfogalmazott ötletek
és javaslatok alapján, kormányzati szándékkal és támogatással egy új turisztikai régióvá fejleszteni. Ehhez egyedi programok, élmények, valamint minőségi szolgáltatások és szálláshelyek kellenek. A 25 milliárd forintos programterv ezt a célt szolgálja.
A politikus sorolt is néhány elemet, például a ferences rendi kolostor felújítását, élettel megtöltését, illetve egy konferenciateremmel is rendelkező szálloda megépítését. De, mint mondta, a legfontosabbak az attrakciók.
– Ezt az egyedi, Magyarországon és külföldön is versenyképes márkastratégiát, benne 15 rendkívül izgalmas kulcsprojekttel a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen alkottuk meg az elmúlt közel egy évben. Jelenleg azon dolgozunk, hogy Murafölde – így Nagykanizsa is – a kiemelt turisztikai térség kategóriába kerülhessen, s a teljes turisztikai térségfejlesztéshez szükséges mintegy 25-30 milliárd forintos forrást megkaphassuk.
A Murafölde kiemelt desztináció stratégia két területet
céloz: egyrészt Murafölde aprófalvas települései számára biztosít kitörési lehetőséget az aktív turizmuson keresztül, érdekes, egyedi és
izgalmas élményelemekkel, emellett Kanizsa történelmi belvárosának továbbfejlesztése is fontos feladat. Ha a csillagok állása megfelelően alakul, akkor az előterjesztés
még idén tavasszal a kormány elé kerülhet, összegzett Cseresnyés Péter.
– Amennyiben elnyerjük ezt a státuszt és a fejlesztésekhez megkapjuk a forrást, akkor nagy esélyünk van rá, hogy rövid időn belül Muraföldét egy lapon
fogják említeni olyan nagy
hagyományokkal rendelkező turisztikai célpontokkal, mint a Balaton-felvidék, a Fertő-tó vagy a Dunakanyar. És akkor végre az egész ország, sőt a külföldi
vendégek is megismerhetik gyönyörű szülőföldünket. Amellett, hogy a projektek önmagukban jelentős munkahelyteremtő hatással bírnak, ez a program az egész térség gazdaságát, turisztikai szolgáltatásait fejlődési pályára állítaná – szögezte le a képviselő. PÉTER Árpád
2018. 04. 06. | 13 turizmus
Keresztút
Több olvasónk is kérdezte, a múlt
heti lapszámunk címoldalán látható stációk hol találhatók eredetiben. Nos, Gergely Szilárd fotósorozata a homokkomáromi keresztút állomásait mutatja be, a gyönyörű alkotásokat Magyar Márta keramikus készítette.
Cseresnyés Péter:
Ez a program az
egész térség
gazdaságát,
turisztikai
szolgáltatásait
fejlődési pályára
állítaná Fotó: Gergely Szilárd
Tízmilli
ár
dok
jöh
et
n
e
k f
e
jl
e
sz

s
re
Kiemelt
turisztikai
térség lehet
Murafölde
Huszonöt milliárd forintos turisztikai fejlesztési programterv készült Murafölde és annak fővárosa, Nagykanizsa
jövőjéért. Cseresnyés Péter, a Mura-
program miniszteri biztosa, ország-
gyűlési képviselő azt mondta, az
a célja, hogy Dél-Zala kiemelt
turisztikai térség legyen, ami számos
előnnyel, egyebek mellett jelentős beruházási forrásokkal is együtt jár.
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy ez évben is megrendezésre kerül a tavaszi lomtalanítási akció. Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalanítunk.
A lomtalanítási akció 2018. április 7-től 2018. április 30-ig, illetve 2018. május 3-tól 2018. május 11-ig tart.
A lomtalanítási szándékot és annak pontos helyét 2018. március 26-tól
2018. április 25-ig, munkanapokon 1300-1600-ig a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társasházak közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a cég
Vár u. 5. sz. alatt lévő szállítási irodájában.
A közösen leegyeztetett időpontra a Szolgáltató a lomhulladék men�-
nyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a családi
házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosít.
Családi házas övezetben az idei évben is kizárólag a hétvégén, szombatonként történő lomtalanításra van lehetőség (04.07., 04.14., 04.21.,
04.28.). A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé,
a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reggelén, hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni.
Kérjük, hogy a kisebb méretű lomhulladékot zsákban vagy dobozban
szíveskedjenek kitenni, a szétszóródás megelőzése érdekében!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során kizárólag nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lomhulladék kerül elszállításra, tehát a lom
továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket,
kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtőszekrény, televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer,
vegyszer)!
A Szolgáltató egy helyről csak egyszer tudja elvinni a kirakott lomot.
A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítésmentesen adhatók le a háztartásokból származó elkülönítetten (szelektíven) gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok, valamint
háztartásonként évente 5 db személyautó gumi. Kérjük ezért, hogy az
újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (fehér és színes üveg, papír, műanyag, fémdoboz, italos kartondoboz) ne a lomokkal együtt
helyezzék ki, használják a kihelyezett elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtő szigeteket és a hulladékudvart.
Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségeit a rendszeres hulladékszállítás bevételei fedezik, ezért a rendezetlen, szüneteltetett szerződésű, illetve díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladék nem kerül elszállításra.
A szabálytalan közterületi hulladék-kihelyezést a Közterület-felügyelet
munkatársai ellenőrzik és szankcionálják!
A háztartásoknak, társasházaknak lehetősége van fenti a lakossági lomtalanítási akciótól eltérő időpontban, térítés ellenében is lomtalanítást
rendelni a Szolgáltatótól.
Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában! Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.
Pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2018. évi kulturális keret felhasználására
A pályázat célJA: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.
A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári,
a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet nyújtani:
- a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;
- a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre;
- a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;
- a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával
kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;
- a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre, a
kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;
- kulturális vidékfejlesztésre;
- kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;
- határon túli magyar kultúra támogatására;
- nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.
A pályázók KÖre: pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel,vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapítvány), költségvetési szerv a bejegyzésüket követő egy év elteltével.
A támogatás formáJA: közvetlen vissza nem térítendő támogatás.Rendelkezésre álló forrás: 20.000.000 forint
A pályázat benyújtásáNAK határideje és helye: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb április 20. napjáig kell eljuttatni a következő címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. ajtó
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.hu
L O M T A L A N Í T Á S 2018. év
2018. 04. 06. | 15 nálunk
Jótékonysági börzét tart a Nagy-
kanizsai Református Egyházközség.
A program szerda reggel indult és jövő
héten keddig tart. A gyülekezeti
teremben Hollandiából érkezett ruhák
és bútorok várják az érdeklődőket.
A kapcsolat a németalföldi és
a nagykanizsai felekezet között már
több mint három évtizedes.
– Olyan közösségbe szerették volna anno eljuttatni
az adományaikat, ahol annak jó helye van. Így alakult ki a kapcsolat, aminek a
fenntartása nem volt egyszerű, hiszen komoly szervezési, logisztikai munkát igényel – mondta Hella
Ferenc lelkipásztor. - De mi
ezt a munkát szívesen végeztük el eddig is és a jövőben is. El lehet jönni hozzánk most ebben a pár napban szétnézni, válogatni. Mindenki elviheti, amit választott, de ha valaki adományával szeretné támogatni a gyülekezetet, azt is megteheti, mindenkinek a lelkiismeretére van ez bízva.
A befolyt adományokból, ahogyan eddig is, támogatni fogjuk azokat, akiknek szüksége van rá. Konzerveket szoktunk vásárolni, tulajdonképpen az év minden napján próbálunk segíteni, bár szerencsére egyre kevesebb a rászoruló Nagykanizsán és környékén.
A börze bevételéből konzerveket, valamint tartós élelmiszerekből álló csomagokat vásárolnak a szervezők, amiket a Nagykanizsán és a környéken élő nehézsorsú családoknak adományoznak. S nemcsak ruha érkezett
Hollandiából, hanem olyan bútorokat is hoztak, amelyek
segítségével a Nagykanizsai Református Egyházközség a szerény körülmények között
élő gyerekek nyári szünetét is szebbé teheti.
– A galamboki parókiára érkeztek ágyak, székek és konyhai felszerelések. Ott most nincs lelkész, ezért úgy gondoltuk, hogy szeretnénk az épület belsejét kissé átalakítani, átrendezni, hogy táborokat tarthassunk benne. Túl sok gyereket nem tudunk elszállásolni, de ezeknek a felajánlásoknak is köszönhetően már közelebb vagyunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és rászoruló gyerekek érkezhessenek pihenni, játszani, tanulni Galambokra -
tette hozzá Hella Ferenc.
MIKÓ-BARÁTH György
ANIKÓ fiatal, 1 év körüli ivartalanított keverék szuka, a
Csónakázó-tó környékén kóborolt, így került a menhelyre. Játékos, nagyon kedves kutya, jól kijön a macskákkal és a többi kutyával is. Jól
nevelt, pórázon szépen sétál, gyerekek mellé is ajánlott.
ROPI 3 éves fajtatiszta palotapincsi
kan. A pórázt nem kimondottan tűri, a macskákkal és a szuka kutyákkal nincsen problémája. Fajtájából adódóan akár lakásba is ajánlott.
Anikóról és Ropiról
is érdeklődhet a kanizsai menhelyen; elérhetőségek és további
információk: www.
eletter-kanizsa.hu, +36-30/400-1368. VINCZE Adél
GAZDI
K
ERESŐ
Fotó: Jancsi László
Anikó
Ropi
Református jótékonyság
Hella Ferenc: Az év minden napján próbálunk segíteni
Fotó: Gergely Szilárd

rze
,
b
ú
t
o
r
,
g
y
erekek
2018.
április 7.
Király KALMÁR
U. 4.
93/536-620 20:00-08:00
2018.
április 8.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 19:00-06:00
2018.
április 9.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 22:00-06:00
2018.
április
10.
Remény GARAY U.
14.
93/314-967 22:00-06:00
2018.
április
11.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
április
12.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
április
13.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatás
Piaci árak
Kanizs án
burgonya 140-180 Ft/kg
hónapos retek 140-200 Ft/csomó
újhagyma 150-200 Ft/csomó
fejes saláta 200-250 Ft/db
sertéscomb 1200-1300 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
Jövő heti véradások
Április 10. 10:30-13:00 VöröskeresztÁprilis 10. 14:30-16:30 InkubátorházÁprilis 12. 09:00-13:00 Vöröskereszt
Adj vért, és ments meg három életet!G
yógy
ertár
i
ügyelet
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Régebbi könyveket (történelem, földrajz, vadász, szakkönyv, szakács stb.), képeslapokat, reklámanyagot, térképet, füzeteket Nagykanizsán vásárolnék. Érd. 06-30/332-8422.
2018. 04. 06. | 17 Szolgáltatás
Ne feledje felköszönteni ismerőseit!Április 7., szombat
Herman
Germán eredetű, jelentése: hadi férfi.Április 8., vasárnap
Dénes
Görög eredetű, jelentése: Dionüszosznak, a bor és a szőlő istenének ajánlott.Április 9., hétfőErhard, Dusán
Az Erhard germán eredetű, jelentése: becsület
+ erős. A Dusán délszláv eredetű, jelentése: lélek.Április 10., keddZszSolt
Török-magyar eredetű, török méltóságnévből
származó személynév, a Solt alakváltozata, jelentése: fejedelem, uralkodó. Április 11., szerdaLeó, Szaniszló, Glória
A Leó görög eredetű, jelentése: oroszlán. A Szaniszló szláv eredetű, jelentése: állandó dicsőség. A Glória latin eredetű, jelentése: dicsőség.Április 12., csütörtökGyula
Bolgár-török-magyar eredetű magyar méltóságnév, a nádor elődje.Április 13., péntekiDa
Germán eredetű, jelentése: tevékeny, serény.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A szerencse a sors lelkifurdalása a korábban elszenvedett kudarcokért.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPközérdekű
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
202x270_KKD_marcius.indd 1 2018. 03. 27. 14:14
2018. 04. 06. | 19 irodalom
Emlékeztek még a Sliders
című kezdetleges fantasztikus
sorozatra, amelyben egy fiatal
tudós kölyök néhány
cimborájával párhuzamos
dimenziókba csúszkál
a nyalóka színű, extrém óriáscsúszda-szerű alagútjain? Ugyanarra a helyszínre érkeznek minden csúszás után, csak éppen egy másik valóságba. Valamelyik nap eszembe jutott a sorozat, megírtam
a kanizsai epizód sztoriját...
Nagykanizsa, 2017. július 3. Az Erzsébet téren már a
reggeli órákban sokan olvasgatnak, sétálgatnak, még egy turistacsoport is sorra lövi a szelfiket Erzsébet királynéval. Napközben a tér egyre hangosabb lesz, mezítlábas kisgyerekek szaladgálnak a szökőkút körül, kicsit nagyobb fiúcskák futóbicikli versenyt folytatnak szlalomozva a mamatankos nénik mellett. Az emberek sétálnak, sietnek munkába, ebédelni, bevásárolni, vagy csak az unokákat kísérgetik, esetleg szerelmesen andalognak. De úgy egyébként minden rendben van.
És akkor Főhősünk, az olvasó nem néz a lába elé, megbotlik, és belecsúszik a Sliderses
ifjú prof. nyitott alagútjába, közvetlenül a testvérvárosi velocipédes manus mellett. Bukfencezve, csúszva, émelyegve lábon kihord egy infarktust a rémülettől, majd megérkezik – ugyanoda. Feláll leporolni magát, mire három barna bőrű fiatalember odalép hozzá, és idegen nyelven, ingerülten lökdösve számon kérik. Főhősünk nem érti, kik ezek, mit akarnak tőle,
és néhány lépéssel odébb megy. Szétnéz és
megdöbbenve látja, hogy a néhány perce oly
békés tér tele van papírdobozokból tákolt, plédekkel fedett sátrakkal, szemét hever mindenhol, és vagy 250-300, eléggé züllött küllemű idegen férfi lézeng, néhol 2-3 verekszik, kiabál.
Főhősünk felháborodva elindul a városházára, hogy most azonnal panaszt tesz, nem állapot ez, hogy így néz ki a város központja.
Az épület előtt rendőrökbe botlik, de nagy nehezen átjut a biztonsági kapun. Átvizsgálják
a táskáját, ruházatát, majd bekísérik, ahol
az illetékes munkatárs megnyugtatja: már festik, bútorozzák az üresen álló bérlakásokat, hamarosan eltűnnek a térről az emberek.
Főhősünk nem érti.
Kifelé menet találkozik szomszédjával; a fiatal nővel ugyanabban a lépcsőházban laknak, konyháik fala választja el őket. A nő zokog, kócos hajában néhány falevél, vállán
horzsolás. Sietve lép oda hozzá, hogy megtudja, mi történt, segíthet-e, mire a nő elmondja, hogy a két fiatalember, aki megtámadta, leköpte, majd ezek után zaklatni próbálta, idegen nyelven beszélt, így nem tudja,
mit vétett, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek. Most taxira vár, azért ül az előtérben.
Ekkor odalép hozzájuk egy munkatárs a szociális osztályról egy táskával, amelyben víz, törlőkendő és egy színes, sálszerű kendő van. A munkatárs elmondja, nem ez az első
eset az elmúlt 2 hónapban, hogy nőket zaklatnak a városban, a tolmács szerint a probléma az, hogy a helyiek tiszteletlenek, ezért arra kéri a nőt, a kendővel takarja el a vállát,
amikor kimegy az épületből, és a későbbiekben se sétálgasson pántos trikóban. Az arany
keresztet pedig, ami a láncán lóg, jobban teszi, ha ékszerdobozban tárolja. A nő tudomásul veszi, elnézést kér, és elindul a taxihoz.
Főhősünk zavart felháborodása egyre fokozódik, nyilvánvalóvá válik, hogy kik ezek
az emberek, de fogalma sincs, hogy kerülnek
ide, hiszen a kerítés, a kormány intézkedései... Berohan az újságoshoz, vesz egy Zalai Hírlapot meg néhány országos napilapot, s végre talál egy olyan kávézót, ami nyitva van.
Leül olvasni.
A dátum stimmel, mai újságokat vett, de a
címlapsztori fejbevágja: „A kormány elkötelezetten támogatja a menekülteket, integrálásukhoz a lakosság türelmét, segítő közreműködését kérik”. A következő írás arról a 157
önkormányzati lakásról, illetve 3 szállónak átalakított művelődési házról szól, amelyek felújítása hamarosan befejeződik, és lakóik ünnepélyes keretek között birtokba vehetik
azokat, a költözésben, bevásárlásban az egyik országos segélyszervezet munkatársai
lesznek az új lakók segítségére. Főhősünk lapoz egyet: „Öltözködési szabályok hölgyeknek – tiszteljük új polgártársaink kultúráját!”
Főhősünkkel szinte forog a világ, zihál, rémült, nem érti, mi történik körülötte, amikor odalép hozzá a fiatal prof., hogy elmagyarázza neki a történteket.
Elmondja, nagyon sajnálja, de Főhősünk belekerült egy dimenziós alagútba, ám a következő ugrással hazaviszi őt, mert a távirányító már rendben van. Ez ugyanis nem az
ő világa, bár szinte mindenben megegyezik
az ő Kanizsájával: ugyanaz az idő, ugyanaz a
város, de a történetük más.
A két világ 2010-ben távolodott el egymástól. Amibe belecsöppent, abban jelenleg nem az általa ismert kormány vezeti az országot, ebben a világban sosem épült kerítés a
magyar határon, a migránsáradatot sosem kísérelték meg feltartóztatni. Eddig tőlünk keletebbre fekvő városokban, Szegeden, Pécsen, Kaposváron, illetve a kiüresedő falvakban helyezték el a menekülteket, de mára
sajnos Nagykanizsa is „elesett”, így most ezen a városon a sor, hogy kivegye részét a
migránsok megsegítéséből.
Főhősünk itt nem bírja tovább, elájul.
Amikor felébred, a velocipédes ivókútnak
támaszkodva ücsörög a tér sarkában. Béke van, csend, nyugalom. Két idős hölgy beszélget a padon, a tökéletes almás pite receptjén
vitatkoznak, a pavilonban pedig kislánykák szaladnak körbe-körbe. Igen, ez az igazi Kanizsa, ez az ő Kanizsája...
Hosszan sétál a városban, mielőtt hazatérne, s mindenkinek lázálmáról beszél, amit esése után átélt, és talán csak legbelül sejti:
akár igaz is lehetne...
YONDU
Sliders:
párhuzamos dimenzióban
Egy másik dimenzióban.De akár valóság is lehet(ne)…
(Fotó: Illusztráció, Montázs Margó)
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. április 7-13.
Április 7., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Székely konyha, 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40
Kampány 2018, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-
torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Székely konyha, 08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00 Autoimmun betegségek – Kokavecz N. Katalin funkcionális diagnosztikai és táplálkozási mentor előadása, 20:25 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:50 Aktuális – Hargita,
21:20 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:10
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:35 Lapozó.
Április 8., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 01:00 Autoimmun betegségek – Kokavecz N. Katalin funkcionális diagnosztikai és táplálkozási mentor előadása, 02:25
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:50 Aktuális – Hargita, 03:20 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 04:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Autoimmun betegségek – Kokavecz N. Katalin funkcionális diagnosztikai és táplálkozási mentor előadása, 08:55 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:20 Aktuális – Hargita, 09:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 10:40
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 11:05 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00
K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise a Felsővárosi templomban,
19:25 Sztárportré – Vásáry André, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Székely konyha, 20:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó. Április 9., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Szentmise a Felsővárosi templomban, 01:25
Sztárportré – Vásáry André, 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Székely konyha, 02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise a Felsővárosi templomban, 07:55 Sztárportré – Vásáry André, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45
Székely konyha, 09:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Vásáry André, 12:25 Székely konyha, 12:55 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Apáink földje – A paraszti társadalom felszámolása 1945-1961, 19:50 A Vargyas-szoros elveszett világa (ismeretterjesztő film), 20:40
Zenesarok: a Minona Quartett hévízi koncertje, 21:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Április 10., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:00 Apáink földje – A paraszti társadalom felszámolása 1945-1961, 01:10 Zenesarok: a Minona Quartett hévízi koncertje, 01:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
02:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 02:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Apáink földje – A paraszti társadalom felszámolása 1945-1961, 07:50 A Vargyas-szoros elveszett világa (ismeretterjesztő film), 08:40 Híradó, 08:55 Zenesarok: a Minona Quartet hévízi koncertje, 09:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:25
Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30
Apáink földje – A paraszti társadalom felszámolása 1945-
1961, 12:40 Zenesarok: a Minona Quartet hévízi koncertje, 13:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 13:40
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Horváth-Méh Kiskanizsa – Hévíz SK megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:35 Székely konyha, 22:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:40 Lapozó.
Április 11., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Horváth-Méh Kiskanizsa – Hévíz SK megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Székely konyha, 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15
Horváth-Méh Kiskanizsa – Hévíz SK megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45 Székely konyha, 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Horváth-Méh Kiskanizsa – Hévíz SK megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:25 Székely konyha, 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10
Zooo magazin – lencsevégen a természet, 20:35 Híradó, 20:50 Székely gazda, 21:20 K’arc (kulturális magazin), 21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó. Április 12., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 02:05 Székely gazda, 02:35 K’arc (kulturális magazin), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 08:45 Székely gazda, 09:15 K’arc (kulturális magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15
Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Zooo magazin – lencsevégen a természet, 13:20 Székely gazda, 13:50 K’arc (kulturális magazin), 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:35 Híradó, 20:50 Hargita, 21:20 Élet-
módi, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Április 13., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 02:15 Hargita, 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 08:45 Hargita, 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
12:55 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 13:25 Hargita, 13:55 Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10
Creative chef Nagy Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 A mi
portánk (a hagyományok magazinja), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 04. 06. | 21 Sport
Majd’ két héttel ezelőtt az Amerikai Egyesült
Államokból a 120. felnőtt úszó országos bajnokságra érkezett haza Molnár Flóra, aki a Délzalai
Vízmű SE színeiben a debreceni seregszemlén több számban is rajtkőre lépett.
A nagykanizsai Molnár Flóra (1998) rögtön az ob első napján klubtársával,
Varga Dominikával együtt 50 m női gyorson nyitott, és mindketten a szám döntőjébe jutottak. Az Alabamában tanuló Flóra a fináléban
aztán – 26,10 másodperces idejével – másodikként csapott a célba, de a
2001-es születésű csurgói Varga Dominika is kitett magáért, hiszen 26,71-gyel nyolcadik lett.
A kanizsai Vízmű SE sportolói később sem pihenhettek, Molnár Flóra
például 50 m női pillangón az egyik legkomolyabb esélyesnek számított, nem utolsósorban azért, mert abban a mezőnyben az országos csúcsot is ő tartja 26,15 másodperces idejével. Az itthon Polgár Sándor felkészítése mellett tréningező kiválóság mondhatni tengerentúli formáját hozva meg is nyerte a számot 26,82 másodperces eredményével.
A B döntőben a szintén Vízmű SE-s Varga Dominika (2001) bizonyult a
legjobbnak, ő 28,20-szal csapott a célba, és lett ezzel az 50 m női pillangó kilencedik legjobbja az ob-n.
A nagykanizsai klub neve később a váltószámokban is feltűnt eredményeivel, hiszen a DZVSE egysége (Varga Dominika, Kantó Loretta,
Kálovics Noémi, Molnár Flóra) a női 4x100 méteres gyorsváltóban hatodik lett 3:54,35 perces eredményével.
Bajnokin, majd rá néhány napra
felkészülési találkozón is győzött az UFC Nagykanizsa labdarúgócsapata, ezzel is bizonyítva, hogy a tavaszi
kezdő fordulók után az együttes mind
jobban összerázódik.
UFC Nagykanizsa (1.)–
Tisza-Ép Zalaszentgróti VFC (11.) 7-0 (4-0)
Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, 21. forduló.
Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Németh I. (Siket,
Szép II. S.). G.: Kovács Gy.
(4., 29.), Péntek (6.), Szabó
B. (31.), Gerencsér A. (58.), Lőrincz (74.), Szalai D. (86.)
Nagykanizsa: László Á. -
Horváth Balázs, Csáki,
Szabó B. (Kulcsár O., 64.), Hetesi (Kulcsár R., 64.),
Kretz, Gerencsér A. (Márton,
74.), Kovács Gy. (Szalai
D., 60.), Horváth D., Péntek, Horváth P. (Lőrincz, 60.). Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Alaposan bekezdett a Kanizsa, hiszen már a 7. percben 2-0 volt az állás, és
a félidőre gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A második játékrészben a gólok mellett azért érdemes megjegyezni, hogy hosszú
ideig húzódó vállsérülése után ismét pályára léphetett a kanizsaiak – őszi – csapatkapitánya, Márton András, illetve azt se felejtsük el, hogy a kanizsai kapuban ismét László
Áron állhatott – aki idénybeli harmadik bajnoki fellépésén már nem jutott a kiállítás sorsára. Cinkelték is
ezért csapattársai és néhány szurkoló, László Áron ezúttal azonban már valóban örömmel fogadhatta az együttese győzelme utáni gratulációkat.
Kedden pedig következett egy nemzetközi összecsapás, szintén hazai sikerrel. UFC Nagykanizsa–ND Nafta 1903 Lendava (szlovén) 2-0 (2-0)
Felkészülési labdarúgó-
mérkőzés. Nagykanizsa, 60
néző. Vezette: Novák. G.:
Kovács Gy., Péntek.
Nagykanizsa: Szabó Á. - Horváth B., Szabó B., Csáki -
Horváth D. (Szalai D.), Gelencsér A. (Horváth M.), Kretz (Márton), Hetesi (Kulcsár R.), Horváth P. (Takács D.) - Kovács Gy. (Kulcsár O.),
Péntek (Lőrincz). Vezetőedző: Gombos Zsolt
Kimondottan jól kezdtek
a vendéglátók, rögtön két kecsegtető lehetőségük is azt mutatta, hogy a játékkedvükkel nem lesz baj a szlovén másodosztály jelenlegi harmadik helyezettje ellen. Mondhatni erre rímelvén a harmadik helyzetüket aztán ki is használták a kanizsaiak Kovács György révén, majd nem sokkal később Péntek
Adrián is betalált kiszorított szögből. A kissé tartalékos lendvaiak mezőnyben igyekeztek irányítani a
játékot, de próbálkozásaikat a vendéglátók jól szűrték meg. A második félidőben a vendégek talán már beletörődtek a mérkőzés alakulásába, így a Kanizsa –
még ha csupán felkészülési
mérkőzésen is – értékes sikert könyvelhetett el úgy, hogy a szakmai stáb gyakorlatilag valamennyi futballistájának játéklehetőséget adott.
Arany- és ezüstérmet
is akasztottak Molnár Flóra nyakába
a debreceni úszó országos
bajnokságon
Jött, látott és győzött is
Belelendültek…
Kovács György az
utóbbi meccseken az UFC rendszeres góllövői közé lépett elő
(Fotó: Gergely Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsport
ASZTALITENISZ
Megtartották a kanizsai fedett pályás teniszsorozat hetedik pontszerző nyílt amatőr páros versenyét, amelyen ismét húsz fölött volt az indulók száma. A csoport egymás közötti 2200. nevezését is
regisztrálhatták, amelyet Pápa Sándor és Pápa Valentin adott le,
fedett pályán pedig az 1600. szám
a Lévai Csaba-Halász Dávid párosé volt. Ezúttal többségben voltak
a zalaegerszegi indulók, Nagykanizsáról négy páros indult.
Végeredmény: 1. Lévai Csaba-
Halász Dávid (Energia Szabadidősport Klub), 2. Rácz Attila-Pomozi László (Nagyatád), 3. Perendy Tamás-Péntek István (Energia) és
Molnár József-Gulyás Roland (Zalaegerszeg).
A pontverseny állása hét forduló
után: 1. Pápa Valentin (Nagyatád) 80 pont, 2. Halász Dávid (Energia),
75 és Rácz Attila (Nagyatád) 75, 4.
Péntek István (Kanizsa TC) 70, 5. Patard Ágota (Röpte TC) 68.
LÁBTO LL-LABDA
Öt egyesület 85 versenyzőjének
részvételével rendezték meg a Zsigmondy-csarnokban Kanizsa Kupa néven a lábtoll-labda Eb-
válogató és országos rangsoroló versenyt. A tornán a cserszegtomajiak taroltak a női versenyszámokban, a kanizsai férfiak egy ezüst- és két bronzérmet szereztek. A cserszegtomajiaknál a kanizsai kölcsönjátékosok – Kunics
Réka és Balog Eszter – kitettek magukért, a kanizsai férfiak csapatban a dobogó második és harmadik fokára állhattak, míg párosaik bronzérmet szereztek.
Lábtoll-labda Kanizsa Kupa. Kanizsai dobogósok. Férfi csapat (15): 2. Baranyai Benett, Lukács
Márton, Takács Endre (Zemplén SE), 3. Farkas Balázs, Horváth
Gergő, Huszár Emil, Lukács
Benedek (ZSE). Férfi páros (22): 3.
Baranyai Benett, Horváth Gergő és
Farkas Balázs, Takács Endre (ZSE).
VÍVÁS
A Nagykanizsai Torna Egylet vívói a tavaszi szezonjukban sem pihenhetnek, a 15 esztendős Zadravecz Máté például a lengyelországi Wroclawban lépett pástra a serdülőkorúak rangos nemzetközi
versenyén. Korcsoportjában – egyben már a kadet korosztályos megméretésekre készülvén – Máté aztán remekelt, hiszen a fiú kardozók több
mint 150 fős mezőnyében
vereség nélkül, imponáló vívással, a dobogó legfelső fokára állhatott. A fiatal
tehetség a nemzetközi megméretés előtt sem vívott rosszul, hiszen
a Gerevics-Kovács-Kárpáti olimpiai reménységek versenyén harmadik
lett.
ÚSZÁS
Jubileumához érkezik az úszók Kanizsa Kupája, hiszen április 7-én
már a harmincadikat rendezi a Délzalai Vízmű SE a nagykanizsai uszodában. A majd’ három évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi verseny ezúttal is egész napos
programot kínál a fiatal úszók mellett az érdeklődőknek is. Az ifjú úszó tehetségek hat korosztályban lépnek rajtkőre a 2009-es születésűektől a 2002-es és idősebb növendékekig. A versenyre már reggel 9 órától érkeznek az egyesületek, míg a XXX. Kanizsa Kupa megnyitója 10 óra 20 perckor lesz.
A medencébe ezt követően csobbanhatnak a résztvevők, akik 22 versenyszámban rajtolnak.
Összeállította: POLGÁR László
A jó hangulat ezúttal sem hiányzott a teniszezők találkozójáról
Eredményes vívásával már a felsőbb
korosztály felé tekinthet Zadravecz Máté Multifokális lencse akció 30 %
Sportsorok
A kanizsai lábtollasok remélhetőleg
az Eb-n is megmutathatják tudásukat
2018. 04. 06. | 23 Sport
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
A SPART AN
NAGYKANIZSA
SPR INT VERSENYRŐL
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Nagykanizsa Sprint elnevezésű akadályfutó versenyünket
2018. április 14-én, szombaton rendezzük.
A verseny központja a Csónakázó-tó keleti oldalán fekvő terület. A nap folyamán közel 10.000 fő résztvevőt
felvonultató sporteseményünkön az indulók futamokban rajtolnak – reggel 7 és délután 17 óra között 15-30
percenként 250 embert indítunk.
Eseményünk közúti forgalmat nem érint, ugyanakkor a nagyszámú résztvevő miatt nagyobb forgalomra
lehet számítani a környéken. Igyekszünk a várost tehermentesíteni, a forgalomirányításhoz biztosítjuk a
megfelelő rendőri és rendezői jelenlétet, mégis rövidebb időszakokra – elsősorban a 7-es és a 61-es főutak
közlekedésében – előfordulhatnak kisebb kellemetlenséggel járó fennakadások a verseny napján. Továbbá a Csónakázó-tó területét április 13-án péntek reggel 9:00 órától vasárnap reggel 8:00 óráig a rendezvény biztosításának céljából lezárjuk, a környéken élők
külön tájékoztatást kapnak a behajtással kapcsolatban.
Az esetleges kényelmetlenségért elnézésüket kérjük, igyekszünk ezt a legkisebb mértékűre csökkenteni. A Csónakázó-tó területére a rendezvény napján csak
korlátozott számban parkolhatnak autók, továbbá kizárólag engedéllyel rendelkezők számára lehetséges a gépjárművel történő behajtás.
Arra kérjük Önöket, hogy amennyiben szívesen
megtekintenék eseményünket és lehetőségük van rá, válasszák a gyalogos-, vagy a tömegközlekedést a verseny területének megközelítéséhez. INGYENES parkolónk a Kanizsa Centrum melletti füves területen található. A forgalmat akadályozó és a tilosban parkoló autókat elszállítják.
A verseny résztvevőit ezúton is kérjük, hogy érkezzenek meg a Csónakázó-tóhoz legalább 1,5 órával a rajtjuk előtt! A nézők pedig lelkesítsék, szurkoljanak az
indulóknak, akik egy igazán kemény kihívással néznek
szembe aznap.
Szeretettel várjuk Önöket!
Megértésüket és türelmüket
ezúton is köszönjük!
A Spartan NanAgykanizsa Sprint
szervezőcsapata
Jól kezdődött az idei versenyszezon a Kanizsa Íjász
Egyesület számára, hiszen két terem országos bajnokságról öt éremmel tértek haza versenyzői.
Az alsóörsi helyszínen, az IFAA teremversenyén, a kieséses rendszerű versengés során két nagykanizsai érem született. Sipos Sándor felnőtt longbow kategóriában első lett, Elekes Gergő a
kadet csigás íj kategóriában a
dobogó második fokára állhatott,
míg Hermánn István a
történelmi íj kategóriában zárt nyolcadikként.
Budapesten az íjászok idei legnagyobb terembeli versenyét, a WA országos bajnokságot rendezték meg, és a kétnapos programra háromszáznál
is többen neveztek. Az indulás előfeltétele a kvalifikációs szint teljesítése volt egy-egy régiós versengés keretében. A Kanizsa Íjász Egyesület három íjásza vehetett részt az ob-n, amelyen végül Sipos Sándor felnőtt longbow kategóriában második lett, csakúgy, mint Elekes Gergő a kadet csigásoknál, Hermánn István pedig a master történelmi besorolású mezőnyében állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Az íjászok termi versenysorozata lezárult, a kanizsaiak már készülnek a tavaszi pálya-
és terepíjász bajnokságokra.
Siker
a megyei rangadón A férfi NB II-es kézilabda bajnokság legutóbbi
fordulójában megyei rangadó várt a Nagykanizsai Izzó
SE-re, hiszen Keszthelyre látogatott a GDSE-hez.
A kanizsaiak számítottak a mérkőzés esélyesének, mivel a második helyen állnak a
tabellán, míg a vendéglátók a tizenegyedikek, igaz, a meccs első felében a táblázaton meglévő különbség nem látszott. Idővel aztán Madarász Péter legénysége mind jobban magára talált, és a szünetre már biztos előnnyel vonulhatott.
A második játékrészben a keszthelyiek próbáltak kétszer is zárkózni, de mindkét
alkalommal jött egy izzós sorozat, mely meggátolta a GDSE elképzeléseit, az Izzó SE
pedig elhozta Keszthelyről a győztesnek járó két pontot, 33-25 lett a végeredmény.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a nagykanizsai kézisek közül ebben az idényben Bándi András elérte a száz dobott gólos határt.
POLGÁR László
Hárman öt éremmel
Sipos Sándor
két versenyről is hozott
érmet, egy
aranyat és
egy ezüstöt
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK
A 4. osztályos palini Szokol Emese a cukrász édesanyja mellett olyannyira kedvet kapott a sütögetéshez, hogy benevezett a városrész népszerű sütiversenyére, amelyen a torta kategóriában második helyezést ért el. Hasznosította a kiskanizsai
nagymamájától, S zokol
B o ldi -
zsárnétól
tanultakat is. Emesét sok minden érdekli: a festészet, a kajakozás, a divattervezés, a lakberendezés, de egyelőre cukrász nem szeretne lenni. Nyolc éves öccse, Zsombor nemcsak figyelemmel kíséri a nővére konyhai ténykedését, hanem szívesen meg is kóstolja a mutatós süteményeit.
A tejSZínES SAjttorta
hoZZávalói
A téSZtalaphoz:
¾ csésze (60 gr) apróra zúzott G raham-
keksz, 2
evőkanál olvasz -
tott vaj, ¼ csésze (50
gr) cukor.
A töltelékhez
:
500 gr natúr
krémsajt kikeverve, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál vaníliakivonat, ¼
csésze (50 gr) cukor, 2 nagy
tojás.
ElkéSZítéSE:
Dolgozzuk össze a kek-
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20. Vitás helyzetekben olykor a hallgatás is kifizetődő lehet. Ha sikerül megbocsátani vitapartnerének, azzal nem veszíthet semmit.
Bika: 04.21-05.21. Ha úgy érzi, nehezen jön álom a szemére, akkor bármennyire furcsa, diétáznia kell. Az ünnepi finomságok megterhelték a szervezetét. iKrek: 05.22-06.21.
Mozgalmas napok várnak önre. Napjait teljesen kitölti ismerőseinek a közeledése. Fogadja őket örömmel és türelmesen.Rák: 06.22-07.22. Ha tetszik, ha nem, el kell fogadnia, hogy egy közeli ismerőse próbatétel elé állítja. Jól gondolja át, hogyan reagál
az ajánlatára. Oroszlán: 07.23-08.23. Kellemesen induló hétvégéjét elgondolkodtató hírek árnyékolják be. Fejtse ki határozottan a véleményét, és nyugodtan tegye a dolgát tovább. Szűz: 08.24-09.23. Ha túlságosan érzékeny az időjárás változásaira, akkor sajátítson el lazító technikákat egy szakembertől. Meglátja, legközelebb nevetni fog.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ha úgy érzi, mostanában kevés jó történt önnel, akkor tegyen valamit. Olyasmivel ajándékozza meg a hozzátartozóit, aminek tényleg örülnének. sKorpió: 10.24-11.22. Feledkezzen meg végleg a múlt eseményeiről, és élvezze mindazt, amit a jelen nyújt. Elsősorban a szépet vegye észre maga körül.Nyilas: 11.23-12.21. Vessen véget egyszer és mindenkor-
ra a pesszimizmusának. Ha kinéz az ablakon, ne csak azt vegye észre, hogy időszerű lenne az ablaktisztítás. Bak: 12.22-01.20. Sorsfordító eseményre ugyan nem, de egy régi ismerőse látogatására mindenképpen számíthat. Jól gondolja
meg, mit válaszol a felkérésére. Vízöntő: 01.21-02.19. Ha bővíteni szeretné a látókörét, akkor
minél előbb szerezzen magának új barátokat. Hallgassa meg őket, és használja ki a jó ötleteiket. Halak: 02.20-03.20. Sok munkát ígérnek önnek hétvégére a csillagok, de most ne törődjön
ezzel. Pihenjen, lógassa a lábát mondjuk egy termálfürdőben. szet, a vajat és a cukrot. Béleljük ki sütőpapírral a csatos sütőformát, a keveréket nyomkodjuk bele, majd
tegyük 5 percre a 165 fokra
előmelegített sütőbe. A töltelékelkéSZítéSE:
Robotgépben keverjük össze a krémsajtot, a citromlevet és a cukrot. Adjuk hozzá egyesével a tojásokat, és mindegyik után jól dolgozzuk össze a keveréket. Öntsük a krémet
a tortaformába, és 25 percig süssük. Mielőtt kives�-
szük a tortaformából, várjuk meg, amíg kihűl. A tortát egy éjszaka pihentetjük, másnap dekoráljuk és fogyasztjuk. A tetejét bevonhatjuk krémekkel, tejszínhabbal vagy gyümölccsel is.
Az erdei gyümölcsös
SAjttorta
hoZZávalói: ¾ csésze (140 g) fagyasztott vegyes erdei gyümölcs, ½ csésze (125 ml) eperlekvár, ¼ csésze (50 g) cukor.
ElkéSZítéSE:
Tegyük kis tálba a gyümölcsöt, a lekvárt és a cukrot. Alacsony hőfokon főzzük 10 percig, közben időnként keverjük meg. Vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni. Amikor a
sajttorta és a gyümölcs is
kihűlt, kanalazzuk a szószt
a torta tetejére, és azonnal
tálaljuk.
Szokol Emese sajttortái Szokol Emese,
bár ügyes a konyhában,
nem szeretne
cukrász lenni
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXX. ÉVF. 14. SZÁm, 2018. Április 13.Szablyarekord, portyávalIgazán emlékezetesre sikerült a 8. Thúry Portya, amelyet a kanizsai Thúry-emlékévhez kapcsolódva szerveztek. A kétnapos rendezvényen előbb fiatalok felállították a szablyavívás hitelesített rekordját, másnap pedig, az Orosztonyig tartó hagyományos túra során – váratlanul – törökök támadtak a magyar vitézekre. Lett is csetapaté, harc, majd kis idő múlva békekötés. A játékban az oszmánokat a Kanizsai Futóklub sportolói alakították, akik alapo-san megizzasztották a hagyományőrző Thúry-követőket. Többen meg is jegyezték, addig jó, amíg a muzulmánokat is magyarok alakítják… Európa jó részén ez ugyanis nem játék, hanem élesben megy.A győztesek jelöltje…Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) fölényes győzelmet aratott a zalai 3-as számú választókerületben. A második Zakó Lászlóra majdnem nyolcezer, a harmadik Horváth Jácintra pedig picivel kevesebb, mint húszezer voksot vert. Országosan a kormányzó szövetség ismét, immár zsinórban harmadszor nyert kétharmaddal. 3, 10, 12, 13 Fotó: Gergely Szilárd5Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTArany minősítéssel tért haza Budapestről a Kanizsa Big Band. A kanizsai zenészek már ötödik alkalommal vettek részt a Budapest Jazz Orchestra szakmai napján, ame-lyen 25 perces koncertet kellett adniuk. A közönség jazz, swing, latin és pop dallamokat is hallhatott. – Tulajdon-képpen a minősítésnek nincs kézzelfogható jelentősé-ge, viszont hozzáértő emberektől kaptunk visszajelzést, hogy ez az út, amin járunk, jó-e, vagy sem. És úgy tűnik, hogy jó – mondta el Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője.Versmondóversennyel és koszorúzással emlékeztek Nagy Gáspárra a magyar költészet napján. A 11 éve elhunyt költő diákkorában rendszeresen Nagykanizsán, a nagynénjé-nél töltötte a nyári szünidőt. Ennek a Deák téri ház falán egy tábla állít emléket, amely-nél most a Kanizsai Kulturális Központ munkatársai, valamint a Nagy Gáspár Alapítvány tagjai tisztelegtek. A Bérbaltaváron született író jövőre ünnepelné 70. születésnapját, erre az alkalomra egy emlékfüzet kiadását tervezik. A megemlékezés – híven a sokéves hagyományhoz – versmondóversennyel folytatódott a HSMK-ban. A zsűri elnöke Hege-düs Miklós kanizsai születésű színész volt. – Ahhoz, hogy a mai fiatalságot gondolko-dásra, önálló véleményre késztessük, úgy gondolom, az egyetlen út a vers. Foglalkoz-nunk kell ezzel a mondókáktól elkezdve a meséken keresztül a mai felnőtt versekig, vagy akár Nagy Gáspárig – fogalmazott. a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEHangszert a kézbe!Kanizsára érkezett az NKA Hangfoglaló Programja. A Honvéd Kaszinóban a mindent a szemnek, s mindent a kéznek is elveérvényesül. A korábbi helyszínektapasztalatai alapján ez az élmény többeket is a zenetanulás felé terelt, s volt olyan város is, ahol meg-ugrott a hangszer- boltok forgalma. A rendezvény szombatig várja az érdeklődőket.Kanizsa25IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdEmlékezés
2018. 04. 13. | 3A HÉT TÉMÁJAMegsemmisítő vereséget mért a takti-kai szavazás sámánerejében bízó, hangos, de szétesett összellenzékre a Fidesz-KDNP, amely zsinórban har-madszor aratott kétharmados győzel-met. A Nagykanizsa központú zalai 3-as választókerületben Cseresnyés Péter eddigi legnagyobb különbségű sikerét aratta, s már ötödik ciklusát kezdheti az Országgyűlésben. A kor-mánypárti politikus Zakó Lászlóra (Jobbik) majdnem nyolcezer, a DK-MSZP-P jelöltjére, Horváth Jácintra pedig közel húszezer szavazatot vert. Az ország politikai térképe most legin-kább arra hasonlít, mint amikor a meteorológiai szolgálat kiadja – Sop-rontól Záhonyig – a narancsriasztást…Hétfő óta hullnak a fejek az ellenzéki oldalon: a választási eredményeket látva vezető politikusok, elnökségek sorra nyújtják be lemondásukat. Kiderült ugyanis: nyolc év kormány-zás után sem csökkent a Fidesz-KDNP támogatott-sága, ami Európában példa nélküli. S nemhogy győ-zött a nemzeti pártszövet-ség, de ismét, immár har-madszor kétharmaddal, ami történelmi tett. Az is világossá vált, nem az ellenzéki remény jött be, hanem a Fidesz prog-nózisa: vagyis nem kor-mányváltó, sokkal inkább ellenzékváltó hangulatban özönlött szavazni a tömeg. Pedig nap közben, látva a rekordszintű voksolási kedvet, erős bizakodás töl-tötte el a Jobbiktól a DK-ig terjedő ellenzéki politikai mező harcosait, mert az előzetes okoskodás, elem-zői számítás szerint a magas részvételi arány inkább nekik kedvez. Erre alapozták aznapi mozgósí-tó szólamaikat is, buzdítva minél többeket az ikszelés-re. S míg az eredményeket meg nem látták, optimis-tán a demokrácia ünnepé-ről beszéltek – aztán meg egyesek elkezdték lebir-kázni, lenyájazni, elzártpa-rasztozni a (vidéki) népet… A kettő között pedig sokan lemondtak pártbéli funkci-óikról, sőt Vona Gábor, aki az elmúlt ciklusban bemu-tatott politikai manőverei-vel gyakorlatilag elsül�-lyesztette a „győztesek pártjának” hajóját, még a politikából is kivonul, s lis-tás mandátumát sem veszi majd át, s Karácsony Ger-gely is inkább marad Zug-lóban, mintsem beülne a parlamenti patkóba. Pedig még árnyékkormánya is volt.A nemzet egyértelmű politikai állásfoglalása egyedül a DK-t nem érin-tette meg – Gyurcsány marad, legalábbis lapzár-tánkig lemondásról nem, csak kígyókról beszélt –, bár a párt épphogy csak megugrotta a Parlament-be jutáshoz szükséges küszöböt, s várhatóan kilenc mandátummal bír majd a 199 tagú Ország-gyűlésben. Az LMP, amely 10 százalék feletti ered-ményben bízott, de csak 6,93-ig jutott (ami külön-ben a zöldpárttól nem rossz teljesítmény), 8 hon-atyát és –anyát delegálhat majd Európa egyik leg-szebb középületébe, a fővárosi Kossuth térre.S ha már a számoknál tartunk: az ellenzék legna-gyobb erejének címéért folytatott versenyt végül a Jobbik nyerte, amelynek 25 képviselője kezdheti meg a munkát néhány hét múlva (legalábbis az előze-tes végeredmény alapján végzett mandátumszámí-tás szerint), az MSZP-P pedig 20 parlamenti helyet szerzett, ami majdnem olyan gyenge teljesítmény, mint amit az utódpárt a rendszerváltó választáson, 1990-ben elért: akkor a mandátumok 8,55 százalé-kát birtokolta, most pedig 10,05-öt.Hódmezővásárhely téli emléke tehát a múlté, a zajosan ünnepelt, időközi polgármester-választáson elért összellenzéki győze-lem – amely után élet köl-tözött a tetszhalottnak tűnő, Fideszen kívüli tábor pártjaiba – pirruszinak bizonyult, s nemhogy kor-mányváltást nem eredmé-nyezett, de hatása helyi szinten sem tartott ki ápri-lis 8-ig, ugyanis Lázár János simán behúzta választókerületét.(Elemzésünk folytatása a 12-13. oldalon olvasható)Országos narancsriasztásCseresnyés Péter és a Fidesz-KDNP történelmi győzelmet aratottAz előzetes végered-mény alapján ilyen lesz az új Ország- gyűlés. A Fideszkétharmadaszemmel látható… (Grafika: valasztas.hu)Akár a választás után is készülhetett volna, de ez még nem a gratuláció kézfogása… Orbán Viktor és az őt Kanizsán köszöntő Cseresnyés Péter is győzött(Fotó: Kovács Krisztián)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésHelyszínErzsébet tér RÉSZLETEK:WWW.KANIZSAFEST.HUáprilis 27 - 28 - 29VÁROS NAPJA ÉS UTCA TÁNC FESZTIVÁLRaklapfestő rekordkísérletSeedback koncertNew Level Empire koncertDj LadaRaklapfestés, Karrier Labirintus / Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza - Netta PannóniaThúry játszótér / Thúry Vitézlő OskolaThúry íjászverseny / Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája, Kanizsai Íjász EgyesületXV. BLG Maratoni FociKupa / Batthyány Lajos GimnáziumLégvárFegyverbemutató / Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Magyar Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő ParancsnokságaThúry városnéző sétaKözépkori JátszótérKatapult - Gumikötelek segítségével röpítjük a magasbaThúry Apród Futam / Kanizsai Futó és Szabadidősport KlubÍjászat / Kanizsai Íjász EgyesületFegyverbemutató / Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Magyar Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő ParancsnokságaThúry városnéző sétaUtca Tánc FesztiválFergeteges felvonulás1200 táncossalLézershowÓriás kötélpálya három napon keresztül!16:3018:3020:3021:3022:00Szandi koncertJETLAG koncertDolly Plussz koncertTűzijátékStarmachine koncertRendezvényRendezvényRendezvénySzombatPéntekVasárnap282729Kísérő Programok:
2018. 04. 13. | 5AktuálisRekord, szablyávalÚjabb rekord született Kanizsán – a város lett a szab-lyacsatázás fellegvára. Egy hete az Erzsébet téren több száz diák vívott szivacskardokkal, amit a magyar rekor-dok regisztrátora hitelesített. Öt percen keresztül több mint négyszáz diák harcolt, láthatóan hatalmas elánnal. – Az elsődleges szempont az volt, hogy Thúry György vitézségére felhívjuk a város fiataljainak figyelmét, és ezt élményt adva szerettük volna megtenni, amire akár egy-két év múlva is emlékeznek – fogalmazott Vörös And-rás, a szervező Thúry Vitézlő Oskola vezetője.Másnap a hagyományos Thúry Portyára indultak a bát-rak, Kanizsa és Orosztony között. A megnyitón Cseres-nyés Péter országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, az a dicsőséges hagyomány, amit Thúry ránk hagyott a hősiességével és harcaival, a mai világban is időszerű, hiszen bár nem karddal támadnak Európára, mint a 15-16. században, de hasonló időszakot élünk át. A küz-delemhez pedig valahonnan erőt kell meríteni. A túra során meglepetés is várt a portyázókra: csatáz-niuk kellett a törökökkel, akiket ezúttal a Kanizsai Futó-klub tagjai személyesítettek meg. Fotó: Gergely Szilárd
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésADÓBEVALLÁS2018-BAN IS ELKÉSZÍTJÜK SZJA BEVALLÁS TERVEZETÉTÖN HELYETT, HOGY TELJESEN KIKAPCSOLHASSON.RÉSZLETEK: ESZJA.NAV.GOV.HUKÉSZÜLT A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL MEGBÍZÁSÁBÓL.Ajánlja feladója 1+1%-át!NAV_202x270_adobev_joga.indd 111/04/18 11:38
2018. 04. 13. | 7AktuálisLAKOSSÁ GI TÁ JÉKOZTATÓA SPARTANNAGYKANIZSASPRINT VERSENYRŐLEzúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Nagykanizsa Sprint elnevezésű akadályfutó verse-nyünket 2018. április 14-én, szombaton rendezzük. A verseny központja a Csónakázó-tó keleti oldalán fek-vő terület. A nap folyamán közel 10.000 fő résztvevőt felvonultató sporteseményünkön az indulók futamok-ban rajtolnak – reggel 7 és délután 17 óra között 15-30 percenként 250 embert indítunk.Eseményünk közúti forgalmat nem érint, ugyanak-kor a nagyszámú résztvevő miatt nagyobb forgalomra lehet számítani a környéken. Igyekszünk a várost tehermentesíteni, a forgalomirányításhoz biztosítjuk a megfelelő rendőri és rendezői jelenlétet, mégis rövi-debb időszakokra – elsősorban a 7-es és a 61-es főutak közlekedésében – előfordulhatnak kisebb kellemet-lenséggel járó fennakadások a verseny napján. Továb-bá a Csónakázó-tó területét április 13-án péntek reg-gel 9:00 órától vasárnap reggel 8:00 óráig a rendez-vény biztosításának céljából lezárjuk, a környéken élők külön tájékoztatást kapnak a behajtással kapcsolat-ban. Az esetleges kényelmetlenségért elnézésüket kérjük, igyekszünk ezt a legkisebb mértékűre csökkenteni. A Csónakázó-tó területére a rendezvény napján csak korlátozott számban parkolhatnak autók, továbbá kizárólag engedéllyel rendelkezők számára lehetsé-ges a gépjárművel történő behajtás. Arra kérjük Önöket, hogy amennyiben szívesen megtekintenék eseményünket és lehetőségük van rá, válasszák a gyalogos-, vagy a tömegközle-kedést a verseny területének megközelítéséhez. INGYENES parkolónk a Kanizsa Centrum melletti füves területen található. A forgalmat akadályozó és a tilosban parkoló autókat elszállítják.A verseny résztvevőit ezúton is kérjük, hogy érkez-zenek meg a Csónakázó-tóhoz legalább 1,5 órával a rajtjuk előtt! A nézők pedig lelkesítsék, szurkoljanak az indulóknak, akik egy igazán kemény kihívással néznek szembe aznap.Szeretettel várjuk Önöket!Megértésüket és türelmüketezúton is köszönjük!A Spartan NanAgykanizsa SprintszervezőcsapataElővételezett könyvbemutató „Tinektek jutott a szerencse, éltetek feláldozásával megadni e szép honnak ősi önállását, nemzetiségét, szabad-ságát, örök fönnlétét. Ez legszebb, legszentebb feladatotok. Emlékezze-tek róla, ha újra csatára keltek! Sokan vannak köztünk, kik már kivívottnak hiszik hazánk óhajtott jövendőjét; de ne ámítsátok magatokat; mert ezen harc nem Magyarország és Ausztria közti harc egyedül – ez európai harc leend: a természet adta legszentebb népjog harca a bitor zsarnokság ellen.” – Görgei: Komáromi kiáltvány, 1849. április 29. A 170 éves honvédség tiszteletére új kötettel jelentkezik a Zrínyi Kiadó.Épp’ egy héttel azelőtt, hogy a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, újdon-ságként országosan bemutatná Hermann Róbert a 200 éve született honvédtábornok általa válogatott és részben fordított írásait, a hadtörténész Kocsis Edit nagysikerű sorozatának vendége lesz. Kiskanizsán, a Móriczban megjelenésünk napján, április 13-án, pénteken 18 órakor kezdődik a Hadtörténelmi Esték következő vetítettképes elő-adása Görgei Artúr, mint hadvezér címmel. A testvéröcs, István eképp foglalta össze az Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című emlékirat nyomán bátyjának a cselekvését, küzdelmét irá-nyító vezéreszméit: „…az 1848. évi törvényes alkotmányt megmenteni – és ha ez lehe-tetlen – megbosszulni azt. Megmenteni, fönntartani, felújítni a magyar nemzet katonai jó hírnevét. Megmenteni, megóvni a nemzet becsületét, mint biztos, elkobozhatatlan és regeneráló erkölcsi tartaléktőkét a jövőre. Bebizonyítani a világ előtt, hogy a törvényt és alkotmányt, szerződést és királyi esküt megbontó Ausztria önerején nem képes meghó-dítani Magyarországot, hogy tehát erre jogcíme «az erősbnek jogán» sincs.” Izgalmas átélni a tábornokkal ugyane emlékirat lapjain, mennyire közeliek és nagyok voltak a feldunai hadtestet és általa magát a hazát fenyegető veszélyek, miként várta a branyiszkói ütközet kimenetelét remény és csüggedés közt. És hogyan jut el az álmat-lan éjszakán a meggyőződésig: nincs oka megbánni semmit, amit eddig ez irányban tett. Mert „mindazok, akik szilárd bizalommal tekintettek fel rám, hogy nem hagyom hiábavaló erőfeszítésekben vigasztalanul elveszni őket, jól tették, hogy bíztak bennem, mert nem hiábavaló erőfeszítés, ha milliók elsőrendű emberi jogainak megvédéséről van szó; és minden egyes nap, melyet a feldunai hadtest vezetésem alatt túlél, nyere-ség ezeknek az emberi jogoknak biztosítása szempontjából…” Túlerővel szemben is.PAPP JánosTeljesen kiégett egy használaton kívüli laktanyaépület második emeleti helyisége Nagykanizsán, a Petőfi Sán-dor utca mellett. A tizenöt négyzetmé-teres szobában ágyak égtek, a lángokat a város hivatásos tűzoltói két vízsugár-ral fékezték meg. Az egységek átvizs-gálták az épületet, de senkit nem talál-tak ott. Az oltást követően a laktanya átszellőztetésén dolgoztak a tűzoltók egy nagy teljesítményű ventilátorral.A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasolnak egy 22 éves helyi és egy 28 éves őrtilosi férfival szemben. A gyanú szerint a két férfi idén januárban Nagy-kanizsán, a Vásárcsarnokban elvette egy idős asszony táskáját, miután a nő véletlenül leesett a lépcsőn, és a földön feküdt. A gyanúsítottak ezután elsza-ladtak. A zalai nyomozók fél napon belül azonosították és elfogták mind-kettőjüket. LángoltVádemelés
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI SándorMűvelődéSI KözpontÁprilis 13. (péntek) 13 óraAMBRUS MÁRTA MŰVÉSZTANÁR ÉS TANÍTVÁNYAINAK KIÁLLÍTÁSA – a Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor tagintéz-ménye 40. évfordulója alkalmábólMegnyitja: Lehota M. János esztéta. Megtekinthető: április 30-ig.Április 14. (szombat) 14 óraA LAKBERENDEZÉSI STÍLUSOK ÉS A LEGFRISSEBB TRENDEK – Krivarics Dit-ta az OTTHONKOMMANDÓ blog és web-oldal alapítójának előadása. Belépődíj: 1 500 Ft.Április 16. (hétfő) 17.30 óraEGÉSZSÉG TERMÉSZETESEN – Beszá-moló egy magyar innováció eredménye-iről, egészségügyi és szakmai sikereiről. Egészségmegőrzés, gyógyulási folyama-tok elősegítése, testsúly-optimalizálás.Előadó: Varjaskériné Molnár Éva termé-szetgyógyász, kineziológus. Információ: 06-70/3898-224. A belépés díjtalan.Április 16. (hétfő) 18 óra„HÁROMSZÖG”- a Kanizsa Fotóklub tagjainak kiállítása.Megnyitja: Lehota M. János esztéta. Megtekinthető: május 8-ig.Április 17. (kedd) 14 óraA ZRÍNYI MIKLÓS-BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA BOLYAI JÁNOS TAGINTÉZMÉNYE TANULÓINAK RAJZ-KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: április 30-ig a földszinti előcsarnokban.Április 18. (szerda) 19 óraTALÁLD MEG ÖNMAGAD! – Dr. Csernus Imre előadása Belépődíj: 2700 Ft. A jegyek megvásárolhatók a HSMK jegy-pénztárában, a Líra Móra Könyváruház-ban (Európa Tanács u. 2.), valamint onli-ne a hydelight.jegy.hu oldalon.Április 21. (szombat) 19 óraMMTT20 – a Zalagyöngye Táncegyüttes jubileumi műsora. Hogy mit jelent az MMTT20? A műsoron kiderül. Közremű-ködik: a Szikrák Táncegyüttes és a Bojtár Népzenei Együttes. Belépődíj: 2 000 Ft.Április 22. (vasárnap) 15 és 17 óraSZKES GÁLA Belépődíj: 1500 Ft. További információ: Szécsényiné Kápolnás Edina 06-70/776-1407.MedgyASZAy HázÁprilis 14. (szombat) 17 óraA BÁTOR SÜN – zenés-bábos mesejáték (Budai Bábszínház)Belépődíj: elővételes jegyár: 800 Ft, az előadás napján: 1 000 Ft.Április 17. (kedd) 19 óraRetro Kávéházi EstékHA LENNE MÁS IS... AVAGY A FÉRFI ÉS A NŐ DALBAN – Gubás Gabi és Szabó Győző zenés estje az Éjszakai Nesz zene-kar kíséretével. Belépődíj: 2 100 Ft, az előadás napján: 2 500 Ft.Móricz ZSIgmondMűvelődéSI HázÁprilis 13. (péntek) 18 óraHadtörténelmi estekGÖRGEI ARTÚR, MINT HADVEZÉR – vetített képes történelmi előadásElőadó: Dr. Hermann Róbert történész, publicista. Programkoordinátor: Kocsis Edit. A belépés díjtalan.Április 20. (péntek) 19 óra Jazz KlubLANTOS ZOLTÁN – OPENSOURCELantos Zoltán – hegedűk, elektronika; Tálas Áron – zongora, billentyűs hang-szerek; Fonay Tibor – basszusgitár, nagy-bőgő; Csízi László – dobok; Andrew J – live elektronika.A klub működését ebben az évadban az NKA Hangfoglaló Program támogatja. Belépődíj: 1000 Ft.ProgramajánlóÁprilis 12-18. 15:15 Jönnek a kacsák szinkr., amerikai-kínai animációs filmÁprilis 14-15. 15:30 Rampage: Tombolás szinkr., amerikai akciófilmÁprilis 12-18. 17:15 Nyúl Péter szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film Április 12-18. 17:45 Tűzgyűrű: Lázadás szinkr., amerikai kalandfilm Április 12-15. 19:00 Ready Player One szinkr., amerikai sci-fi akciófilmÁprilis 12-18. 19:30 Nap nap után szinkr., amerikai drámaÁprilis 12-18. 20:00 Rampage: Tombolás szinkr., amerikai akciófilmáprilIS 12- áprilIS 18. MűsoraÉgi kalandokÉvezredeken keresztül a vadlibák békésen költöztek ide-oda az égen, míg egyszer csak megjelent Peng. A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a bájgúnárnak semmi kedve, hogy segítsen nekik visszatalálni, egy véletlen folytán megsérül, így a kacsákkal marad. A furcsa trió a Shrek alkotóinak legújabb szárnya-lásában, a Jönnek a kacsák című animációs filmben nekivág egy veszé-lyekkel teli útnak, hogy még az első hó megérkezése előtt biztonságos búvóhelyet találjon. Ezt ajánljuk!A Cinema Nagykanizsa
2018. 04. 13. | 9KultúraKülönleges kutatá-si területet válasz-tott magának a Thúry György Múzeum egyik munkatársa. Kiss Nóra a magyar olajipar történetét dolgozza fel a tár-sadalomnéprajz felől megközelítve, az 1930-as évektől a rendszerváltá-sig. A szakember gyakorlatilag a téma úttörőjének számít.Milyen folyamatokat indí-tott el a társadalomban az olajipar megjelenése Magyarországon? – dióhéj-ban ezt a kérdést járja körül Kiss Nóra, a kanizsai múze-um néprajzosa. Persze, a téma ennél sokkal összetet-tebb, a szakember mögött már több évnyi kutatómun-ka áll.– Az ELTE-n voltam egye-temista, néprajz szakra jár-tam – meséli Nóra. – Amikor az alapszak végéhez köze-ledve szakdolgozati témát kellett választanom, elő-ször arra gondoltam, hogy a szülőfalum, Lispeszenta-dorján történetét dolgo-zom fel, ám idővel a szom-szédos Bázakerettyére irá-nyult a figyelmem. Izgal-masnak tűnt, hogy az 1930-as években mindössze nyolcvan lelket számláló, Isten háta mögötti kis falu-ban mi ment végbe azután, hogy hazánkban itt találtak először, 1937-ben ipari mennyiségben kitermelhe-tő kőolajat.A szakdolgozat végül mégsem kizárólag Bázake-rettyére korlátozódott: Kiss Nóra a magyar olajipar múltját kezdte el feldolgoz-ni társadalomnéprajzi meg-közelítésből, ami a szakmá-ban egyedülálló területnek számít – különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy magával a kőolajipar történetével, szemben a szén- és az ércbányászattal, eddig meglehetősen keve-sen foglalkoztak.– Bár valamelyest a geo-lógiába és a geofizikába is bele kellett ásnom magam, engem igazából a társadal-mi háttér érdekelt. Az olaj-ipar megjelenése a két világháború közötti Magyarországon nagyon markáns folyamatokat indí-tott el. Gondoljunk bele: a zalai parasztemberből, még ha csak segédmunkát is végzett, egyik napról a másikra ipari munkás lett, akinek amerikai mérnökök dirigáltak, illetve tanfolya-mokra járt, hogy megtanul-ja a szakma alapjait – vagy éppen az írást, az olvasást és a számolást. Mindezt pedig össze kellett hangol-nia az állatai ellátásával és a birtokainak művelésével is…Míg a fúrási területeken csak férfiak dolgoztak, addig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt., azaz a MAORT háttér- és mellékintézmé-nyeiben elsősorban nőket alkalmaztak – az olajipar meglepően sok munkale-hetőséget kínált nekik. Por-tákon, telefonközpontok-ban helyezkedtek el, de hordárokra, konyhásokra és takarítókra is nagy szám-ban volt szükség. Ahhoz, hogy valaki titkárnő vagy gépírónő lehessen, már szakképzettség kellett. Nem volt ritka ugyanakkor a női iszapvegyész-, gépész- és építészmérnök, a ’60-70-es évektől pedig a közgaz-dász sem.– Miután a MAORT egy amerikai cég leányvállalata volt, számos külföldi mér-nök költözött Zalába ezek-ben az években. Sokan a családjukkal együtt érkez-tek ide, és a ház körüli teen-dőket a környéken élő lányokra és asszonyokra bízták – mondja Kiss Nóra. – Még Lispeszentadorjánon lakott velünk szemben egy néni, aki 15-16 éves korában szegődött el az egyik mér-nökcsaládhoz. Dolgozott ott szakácsnő, dajka, víz-hordó és takarítónő is. A nyelvi akadályokat eleinte kézzel-lábbal küzdötték le, de aztán – ahogy azt a szomszédunk is mesélte – a munkaadók egy-két év alatt nagyon szépen meg-tanultak magyarul.A férfiaknál kicsit más volt a helyzet, nekik tolmá-csok segítettek. A dömeföl-di Fata Károly 14 éves koráig Amerikában élt, és dolgo-zott a zalai olajmezőkön – biztosan nem lehetett tud-ni, de feltehetően ő is segí-tett a fordításban. Sok más, ehhez hasonló történet van még: az Amerikában szüle-tett Kovács Gyula 1931-ben költözött Kapuvárra, s néhány éven belül az olaj-iparban helyezkedett el. Ő így emlékezett vissza mun-kájára: “Eleinte Eötvös-ingákat cipeltem, közben meg tolmácsoltam. Nem volt könnyű dolog, de hát a biztos megélhetésért mit meg nem csinál az ember.” A MAORT-ot 1948-ban álla-mosították, az amerikai mérnököknek távozniuk kellett. Helyüket a szovjetek vették át, ami a zalai mun-kásoknak – sok más mellett – újabb nyelvleckéket jelen-tett.Kiss Nóra, akinek a déd- és a nagyapja is az olajipar-ban dolgozott, nemcsak a bázakerettyei fejezetét kutatta az iparág magyaror-szági történetének. Mester-szakos szakdolgozatában már Lovászi, Nagylengyel és Gellénháza került a középpontba, doktori mun-kájában pedig az alföldi korszakot veszi górcső alá: az ország legnagyobb olaj-telepének, az algyői mező-nek a megtalálása 1965-ben hatalmas fellendülést hozott a térségnek és az országnak egyaránt. A dunántúli olajosokat átve-zényelték az Alföldre, ami a társadalomnéprajz szem-pontjából megint csak egy érdekes kutatási terület.NEMES DóraKiss Nóra: A zalai parasztemberből egyik napról a másikra ipari munkás lett (Fotó: Gergely Szilárd)1944 körül, Lovásziból származik az a nádcukor és aszalt sárgabarack, amelyet még a múzeum néhai igazgatója, Kerecsényi Edit gyűjtött. Az egykori tulajdonosok nem bontot-ták fel a dobozokat, inkább megtartották emlékbe a finomságokat, amiket az amerikaiak küldtek az olajosoknak. A tengerentúlról rendszeresen érkeztek segélycsomagok: élelmi-szerek, sebkötözők és ruhaadományok – köztük lovaglócsizma, boa és tenisznadrág is. Az olajipartársadalma
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemVidéki vagyok, és hiszek az egy Istenben, minden-ható Atyában, mennynek és földnek, minden lát-hatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiá-ban, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Is-ten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremt-mény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt ér-tünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobb-ján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holta-kat és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlé-lekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicső-ítünk mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.Vidéki vagyok, és professzor, nyelveket beszélek, kutatok, tanítok, gyógyítok. Vidéki vagyok, és kétkezi munkás, tisztességgel dolgozom, gyereket nevelek, adót fizetek, lehet, töb-bet is, mint te. Vidéki vagyok, és ha én nem lennék, te csak ma-rokkói sárgarépát, chilei meggyet, argentin almát és dél-afrikai bort fogyaszthatnál.Vidéki vagyok, bár élhetnék Pesten és Londonban is, de nem szeretem a zsúfoltságot, az üres tekinte-teket, a metrót, a szmogot. Ezt választottam, s nem csak azért, mert itt születtem.Vidéki vagyok, és minden nap olvasok újságot, még internetes szájtokat is, többet nézem az até-vét és a hírtévét, mint az m1-et, van olvasójegyem, és semmi olyan információtól nem vagyok elzárva, ami hozzád eljut. Vidéki vagyok, és jártam már színházban, kon-certen, kiállításon. Képzeld, láttam olyan darabot is, amit Alföldi rendezett… Igaz, olvasok Wass Al-bertet, Márait, Csurkát, de svéd krimit és kortárs művészeti folyóiratot is. A Heti Választ pedig nem csak azért veszem, mert fényes papíron jó répát pu-colni… (Na jó, az ÉS-t nem olvasom, de ha így nő a bérminimum, hamarosan arra is futja…)Vidéki vagyok, és nem kell ahhoz szótár vagy in-ternetes fordító, hogy értsem a lényeget: Soli Deo gloria, Ad maiorem Dei gloriam, Cum Deo pro pat-ria et libertate!, Dum spiro, spero. Bocs’, de a mű-veltség nem attól függ, hogy az ember hol él. Ecce homo! Vidéki vagyok, és büszke erre, büszke a falumra, városomra, a templomomra, amelyben keresztel-tek, a régi házakra, utcákra, azokra az emberekre, akik vészterhes időkben is itt és itthon maradtak. Nem, nem kalandvágyból. Az egyenes derekuk mi-att. Büszke azokra, akik a déli harangszóra, a föl-deken dolgozva megálltak, levették a kalapjukat, elimádkozták az Úr angyalát, majd újra gürcöltek napnyugtáig, bár a kenyér és a szalonna addig nem tartott ki. Vidéki vagyok, és igen, nemcsak a hentespultból ismerem a disznót, a tehenet, a tyúkot. Vidéki vagyok, és egy boltba belépve nem azt mondom, hogy szia, csá, helló, hanem azt, hogy jó napot kívánok, csókolom. És elbúcsúzáskor még mindig használom az Isten áldjont vagy a minden jót, mert tényleg azt kívánom. Vidéki vagyok, és tényleg nem járok melegbárba, de nem csak azért, mert itt nincs, és romkocsmák-ban sem szívom a csíkot, és szintén nem azért, mert itt nincs romkocsma vagy nem jut(hat)nék hozzá a cucchoz. Vidéki vagyok, és ez nem jelent sem karantént, sem bezártságot, itt is van busz, vonat, sőt még re-pülő is. Megvan Pádua, Loreto, Medjugorje, Csík-somlyó? Hát Barcelona, München, Brüsszel? Esetleg egy jó BL-meccs itthon: Európában? Mert mi járunk.Vidéki vagyok. Te meg pesti. Azt mondod, félreve-zetett, elzárt paraszt vagyok. Én nem mondok ilyet rád, mert tudom, a különbség kettőnk között csak annyi, hogy más település van a lakcímkártyánkra írva, és legfeljebb másra szavaztunk (persze ez sem biztos…), de ettől egyikünk sem több vagy kevesebb. Vidéki vagyok, te meg pesti, és most azt mondod, miattam el fogsz költözni az országból, mert én egy sötét, megvezetett bunkó vagyok, te meg a felvilá-gosult zseni, s mivel belőlem több van, hát inkább eltolod a bringát, sértetten és gőggel. Menj, persze, ha úgy érzed, máshol jobb, de tudd: hazavárunk, hisz’ te is más vagy, te sem vagy más…Vidéki vagyok. Te is ismered?! (Ha nem, maradj még kicsit…) De túl minden bún, minden szenve-désen,! Önérzetünket nem feledve mégsem,/ Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,/ Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!/ Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,/ Mely itt reszket a Kárpátok alatt./ Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:/ Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;/ Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,/ Vérünkbe oltva ősök hon-szerelmét,/ Féltőn borulni minden magyar rögre,/ S hozzátapadni örökkön-örökre!... Nolite iudicare, ut non iudicemini! Omnia vincit amor. Soli Deo gloria. Vidéki vagyokItt nincsen metró, nincs villamos, csőtörés mi mindent elmos, de van szép felhő fent az égen, szivárvány a mes�-szeségben. Babföldön bármerre nézel, melleket látsz minden éjjel, egy óriás van és sok ember, itt mindenki min-denkit ismer. (…) Mikor felkel a nap, hallom a madarakat, s beton helyett zöld fű nő az ablak alatt. (…) Együtt vagyunk úgy, mint régen, srácok, lányok kint a stégen, nem sok az, amit csinálunk, bár nekünk ez minden álmunk, egész nap csak ökörködni, a hülyéket, kiröhögni. (Aljas kúszóbab – Vidéki zene vidéki srácoktól, 2004)PÉTER Árpád
2018. 04. 13. | 11életmódElindult a tavaszi Kismama Klub. Ezúttal is hat előadásra várják az érdek-lődőket. Az első alkalommal kismamák és leendő apukák töltötték meg a református egyházközség különtermét. A kismamák többsége ma már az internet segítségével próbál tájékozódni és felkészülni. Mindenkinek vannak elképzelései, elvei, de ilyenkor még rengeteg a kérdés is.– Természetes folyamatként kell kezelni a terhességet, és fel kell rá készülni, megfelelő életmódot kell folytatni, és akkor sokkal kön�-nyebb lesz minden – fogalmazott dr. Orosházi Attila, a Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa. Az ingyenes programokon szó lesz a szülői szerepvállalásról, a gyermeknevelésről, a lelki változásokról, az elsősegélynyújtásról, a táplálkozásról és a családtámogatásról is.Kismamák, klubbanNyeregbe Kanizsa!Nyeregbe pattant Kanizsa. Több százan, idősek, ifjak és kerék-páros egyesületi tagok indultak útnak a sze-zonköszöntő rendez-vényen, köztük Cse-resnyés Péter állam-titkár, országgyűlési képviselő is, aki ezúttal a 40 kilométeres távot teljesítette az önkor-mányzat és az idős-ügyi tanács sportos programján. A cél az egészséges életmód népszerűsítése volt. Bejött! Fotó: Gergely Szilárd
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPválasz tás 2018(Folytatás az 1. oldalról)A kis számok után lás-sunk nagyobbakat is. A Fidesz-KDNP több mint 2,6 millió listás szavazattal tarolt a választáson, s a 106 egyéni képviselői helyből 91-et megszerzett, így vár-hatóan 134 fős frakciót ala-píthat, amely kétharmados többséget biztosít. A Buda-pesten kívüli Magyaror-szág még erőteljesebb kor-mánypárti fölényt mutat, ugyanis vidéken mindös�-sze három választókerület nem öltött narancsszínt: egy-egy MSZP-P, Jobbik és független (bár az ellenzék által erősen támogatott) jelölt futott be, rajtuk kívül mindenhol kormánypárti politikus húzta be a válasz-tókerületet.Így volt ez a Nagykanizsa központú zalai 3-as vk-ban is, ahol Cseresnyés Péter-re minden korábbinál töb-ben, 24.332-en voksoltak, Zakó Lászlót (Jobbik) 16.564-en, az MSZP-P által is támogatott Horváth Jácintot (DK) 4.964-en, az ezúttal az LMP színeibe öltözött dr. Károlyi Attilát pedig 1.684-en látták vol-na szívesen az Országgyű-lésben. A leginkább önje-löltnek nevezhető további kandidálók közül nyolcan gyakorlatilag csak a család-jukat tudták meggyőzni alkalmasságukról, hisz’ még a száz szavazatot sem érték el. A választókerület-ben összesen 15-en ver-sengtek a mandátumért.A taktikai szavazás a kanizsai térségben sem működött, pedig Zakót minden lehetséges felüle-ten a „legesélyesebb ellen-zéki jelöltként” hirdették, Horváth Jácint és dr. Károlyi Attila pedig még azt a szí-vességet is megtette neki, hogy gyakorlatilag érdemi kampány nélkül töltötte el a voksolást megelőző idő-szakot. A számok azt mutat-Országos narancsriasztásCseresnyés Péter és a Fidesz-KDNP történelmi a magyar társada-lom, a magyar válasz-tópolgárok jelentős több-sége azt mondta ki: mi magyarként akarunk élni Magyarországon, és azt, amit megörököltünk, megkaptunk eleinktől, tovább akarjuk adni, és úgy élni, ahogy eddig: nem megváltoztatva a mindennapjainkat – mondta Cseresnyés Péter a választást követő napon, megköszönve a szavazók bizalmát, a segítők, szim-patizánsok munkáját is. Hozzátette, az emberek arról is döntöttek, hogy a kormány folytassa eddigi gazdaságpolitikáját, így a nagykanizsai fejlesztések, köztük a Modern Városok Program nagyberuházásai is elindulhatnak. Leszö-gezte, a térség gazdasági és turisztikai fellendítését célzó Mura-program foly-tatása szintén zöld utat kapott a választók dönté-sének köszönhetően.Bárki bárhogy is vok-solt, a jövőt tartotta szem előttCsaládi öröm a választás estéjén, a tévét és az eredményeket figyelve
2018. 04. 13. | 13választás 2018ják, Cseresnyés Pétert akkor sem tudta volna legyőzni a helyi ellenzék, ha nyílt és látványos az összeborulás, mert hárman együtt is több mint kétezerrel kevesebb szavazatot szereztek, mint a kormánypárti politikus, de ha a momentumos dr. Polónyi Tamás 642 voksát is hozzáadnánk az ellenzéki teljesítményhez, Cseres-nyés neve mellett még akkor is nagyobb szám sze-repelne, mint a másik olda-lon. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát még négy (sőt, ha az MSZP-t és a Párbeszédet is ideves�-szük, amely beállt a DK-s jelölt mögé, akkor hat) kor-mányváltásért hajtó párt sem tudta legyőzni, külön-külön, együtt, bárhogy – még elméletben, matema-tikai alapon sem. Ez így azért elég meggyőző. A választókerület Nagy-kanizsán kívüli részében – az előzetes várakozások-nak megfelelően – fölénye-sen győzött Cseresnyés Péter, az ellenzékiek koráb-ban is elsősorban abban reménykedtek, hogy Kani-zsán verik majd bucira a Fidesz-KDNP politikusát, azután ebből hátha kijön valami. Nos, végül a város-ban működött 40 szavazó-körből mindössze három-ban nem ő végzett az első helyen, hanem Zakó Lász-ló, s a terület is jól beazono-sítható, hiszen mindhárom kör a Hevesi-iskolában vár-ta a voksolókat. A vk-ban a részvételre nem lehet panasz, hiszen kissé az országos átlag (67,08) felett, 67,47 százalé-kot teljesített Dél-Zala, ami 49,5 ezer szavazót jelent. Aktivitást tekintve kiemel-kedik Kiscsehi (79,19), Szé-csisziget (78,53) és Bázake-rettye (76,4), de ezeken kívül is szép számmal volt 70 százalékot meghaladó település. S a választókerü-leti csúcsfaluban sem azért mozdultak meg ennyien, mert kormányváltást akar-tak volna, itt a Cseresnyés-Zakó párharc eredménye 76-31 lett, Horváthra négy, Károlyira pedig egy szava-zat érkezett.A kerület Kanizsán kívüli részének negatív rekorde-re Oltárc, ahol nem nagyon izgatta az embereket a választás. A klubkönyvtár-ban a jogosultak 49 száza-léka ikszelt, Cseresnyésre 65, Zakóra 18 szavazat érkezett.Nagykanizsán – és a választókerület összességé-ben is – legrosszabbul a Bagoly utcai kultúrterem-ben felállított, 16-os számú szavazókör teljesített, ahol mindössze a jogosultak 44,46 százaléka járult az urnákhoz. A másik véglet pedig Palin, ahol az iskolá-ban lévő két szavazókör közül a 2-es sorszámot vise-lőben 82,48 volt a megjelen-tek aránya. PÉTER ÁrpádOrszágos narancsriasztásCseresnyés történelmi győzelmet aratottA jelölt neve SzervezetSzavazat%Sütő DávidEP 91 0,19 Zakó LászlóJOBBIK 16 564 33,83 Dr. Polónyi TamásMOMENTUM 642 1,31 Hollender-Lukács AnettCSP 201 0,41 Szilveszter NikolettECDP 22 0,04 Piskor Zoltán- 78 0,16 Horváth JácintDK 4 964 10,14 Hozbor ÁdámSZEM PÁRT 54 0,11 Orsós LászlóMCP 50 0,1 Dolmányos Szilárd JózsefKÖSSZ 141 0,29 Gayer AndrásNOP 18 0,04 Bogdán DánielEU.ROM 47 0,1 Dr. Károlyi Attila JózsefLMP 1 685 3,44 Cseresnyés PéterFIDESZ-KDNP 24 332 49,69 Hollender SzabolcsMEDETE PÁRT 78 0,16 Vasárnap éjfél körül nagy volt az öröm a Fidesz-KDNP eredményváró helyszínén. Az aktivisták és szimpatizánsok nemcsak Cseresnyés Pétert ünnepel-ték, hanem a Fidesz elsöprő, újabb kétharmados győ-zelmét is. A kivetítőn nyomon követett tévéadás hang-ját gyakran elnyomta az újabb és újabb biztossá vált kormánypárti mandátum után felcsattanó taps. Az este talán legnagyobb poénja az volt, amikor valaki okostelefonján megkereste s körbevitte Magyaror-szág választási térképét, amely április 8-án narancs-színbe borult. Valaki pedig kajánul megkérdezte: Nem lehet, hogy véletlenül a meteorológiai szolgálat orszá-gos riasztását nézed...?!Hajnali start – várták a szavazókat, s ők nagy számban jöttek isA győztest Dénes Sándor polgármester is köszöntötte az eredményvárón Narancsország. Az egyéni választókerületek eredmény-térképe (Grafika: valasztas.hu)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésTájékoztatjuk Nagykani-zsa város lakosságát, hogy ez évben is meg-rendezésre kerül a tava-szi lomtalanítási akció. Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalanítunk.A lomtalanítási akció 2018. április 7-től 2018. április 30-ig, illetve 2018. május 3-tól 2018. május 11-ig tart.A lomtalanítási szándékot és annak pontos helyét 2018. március 26-tól 2018. április 25-ig, munkanapokon 1300-1600-ig a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társas-házak közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a cég Vár u. 5. sz. alatt lévő szállítási irodájában.A közösen leegyeztetett időpontra a Szolgáltató a lomhulladék men�-nyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a csalá-di házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosít.Családi házas övezetben az idei évben is kizárólag a hétvégén, szom-batonként történő lomtalanításra van lehetőség (04.07., 04.14., 04.21., 04.28.). A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reg-gelén, hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni. Kérjük, hogy a kisebb méretű lomhulladékot zsákban vagy doboz-ban szíveskedjenek kitenni, a szétszóródás megelőzése érdeké-ben!Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során kizárólag nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtő-edény méreteit meghaladó lomhulladék kerül elszállításra, tehát a lom továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket, kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtő-szekrény, televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer, vegyszer)!A Szolgáltató egy helyről csak egyszer tudja elvinni a kirakott lomot. A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítés-mentesen adhatók le a háztartásokból származó elkülönítetten (szelek-tíven) gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok, valamint háztartásonként évente 5 db személyautó gumi. Kérjük ezért, hogy az újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (fehér és színes üveg, papír, műanyag, fémdoboz, italos kartondoboz) ne a lomokkal együtt helyezzék ki, használják a kihelyezett elkülönített (szelektív) hulladék-gyűjtő szigeteket és a hulladékudvart.Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségeit a rendszeres hulladékszállítás bevételei fedezik, ezért a rendezetlen, szüneteltetett szerződésű, illetve díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladék nem kerül elszállításra.A szabálytalan közterületi hulladék-kihelyezést a Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik és szankcionálják! A háztartásoknak, társasházaknak lehetősége van fenti a lakossági lom-talanítási akciótól eltérő időpontban, térítés ellenében is lomtalanítást rendelni a Szolgáltatótól.Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában! Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.L O M T A L A N Í T Á S 2018. évMese a barátságról Egy kedves, bábos, zenés meseelőadással várja a családokat a Medgyaszay Ház április 14-én, szombaton 17 órától. A Budai Bábszín-ház hozza el A bátor sün című előadását a kanizsai gyerekeknek. Az ország egyik leghíresebb utazó gyermekszínháza szombati elő-adása is a barátságról és a szeretetről mesél.A kis bóklászó süninek mindenki nekiszalad figyelmetlenül. Ráfog-ják, hogy szándékosan szurkál a tüskéivel. Ő mindenkitől bocsánatot kér, bekötözi a kényeskedőket, de azok ezután sem barátkoznak vele. Megneszeli a róka, hogy milyen kényeskedők vannak az erdőben. Ravasz cselt eszel ki ellenük, hogy elcsípje zsákmánynak őket. Vajon sikerül-e a terve? Mi történik a sünivel és a többiekkel? Kide-rül az izgalmas meséből. PR
2018. 04. 13. | 15nálunkKADARKA viszonylag idősebb, 7 éves ivartalanított szuka, egy hónapja a menhely lakója, saját gazdájától került be. Nagyon kedves, barátságos, jólszituált kutya, a többiekkel és a macskákkal is kivá-lóan elvan.KAPOR 2 éves keverék kan, kóbor kutyaként került az állatmenhelyre. Elég harcias a többi kutyával szemben, és a macskákat sem szereti, viszont a gyerekekkel nagyon jól kijön.Kadarkáról és Kaporról is érdek-lődhet a kanizsai menhelyen; elérhe-tőségek és további információk: www.eletter-kanizsa.hu, +36-30/400-1368. VINCZE AdélGAZDIKERESŐKaporKadarkaFotó: Jancsi LászlóKeresem a jelzőt népünkre. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Orbán: „Bölcs nép a miénk, amikor úgy érzi, hogy baj van, az ország legtávolabbi szegletében is rájön valahogy arra, hogy neki itt, most csele-kednie kell.” És leválthatatlan! Bár a „demokraták”, ha nem ők nyernek, legszívesebben ezt ten-nék, de nem hagyja magát. Még Brüsszel-nek sem. A baloldal már lecserélte a mun-kásosztályt a bevándorlókra. Pár évtized, és nyugaton akár „demokratikusan” parla-menti többséget érhetnek el a muszlimok. Vasárnap beigazolódott, a túlerő legyőz-hető. Hiába ölt bele Soros milliárdokat (hány lélegeztető készülék ára…?), hiába volt a médiafölény. Győzött az életösztön. Régi mondás: az se bolond, aki hallgat. A hatása – ettől féltek – Európát bátorít-ja. Petőfiként: „Egész Európa teutánad jő.” A fiatalok pedig különbek, mint feltételez-tük róluk – Fekete István is így látta ’56-ban: „betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesé-vel, a hazugság emészthetetlen maszlagá-val nekimentek felborítani a hegyet, meg-fordítani a történelmet. És felborították a hegyet, és megfordították a történelmet, és győzelmesen élve maradtak.” Jó magyarnak lenni.PAPP János Bölcs, csodálatosés leválthatatlan!Fotó: Gergely Szilárd
2018. április 14.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-08:002018. április 15.Benu gyógy-szertár Nagykanizsa AranyszarvasROZGONYI U. 1.93/311-53119:00-06:002018. április 16.Benu gyógy-szertár Nagykanizsa Kanizsa CentrumTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:00 2018. április 17.Benu gyógy-szertár Nagykanizsa KatonarétiTAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:002018. április 18.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:002018. április 19.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:002018. április 20.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62022:00-06:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsz olgáltatás Piaci árak Kanizs áncsirkemáj 650 Ft/kgtojás 25-45 Ft/dbsavanyú káposzta 440 Ft/kgmedvehagyma 100-150 Ft/csomókarfiol 650-700 Ft/kgkígyóuborka 750-800 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma: Jövő heti véradásokÁprilis 17. 09:30-11:30 Vöröskereszt Április 17. 13:00-15:00 RACOÁprilis 21. 13:00-17:30 Kanizsa PlázaAdj vért, és ments meg három életet!Gyógysz ertári ügyeletSzolgáltatásKidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint össze-gyűjtött, szállításra előkészített reklámúj-ságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Régebbi könyveket (történelem, földrajz, vadász, szakkönyv, szakács stb.), képeslapo-kat, reklámanyagot, térképet, füzeteket Nagy-kanizsán vásárolnék. Érd.: 06-30/332-8422. Televízió és távirányító javítás. TV üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István, 30/597-15-30.IngatlanANNagykanizsán, a Berzsenyi utcában 53 m2-es, 2 szobás, magasföldszinti lakás, tulajdonostól tehermentesen eladó. Érdeklődni: 06-30/73-70-616.
2018. 04. 13. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 14., szombatTiborLatin eredetű, a Tiborc rövidülése, jelentése: Tibur városából való férfi.Április 15., vasárnapAnaNasztázia, TasAz Anasztázia görög eredetű, jelentése: a feltámadott. A Tas török-magyar eredetű, jelentése: kő, jóllakott, megtelt.Április 16., hétfőCsongorA Csongor török-magyar eredetű, jelentése: vadászmadár.Április 17., keddRudolf, KiaraA Rudolf német eredetű, jelentése: dicső farkas. A Kiara olasz eredetű, jelentése: ragyogó, fényesÁprilis 18., szerdaaNdrea, IlmaAz Andrea görög-latin eredetű, jelentése: férfi, férfias. Az Ilma Vörösmarty Mihály névalkotása az Ilona és a Vilma nevekből.Április 19., csütörtökEmmaA germán Erm-, Irm- kezdetű női nevek önállósult becézője, jelentése: Hermion néptörzshöz tartozó, nagyság.Április 20., péntekTivadar, OdettA Tivadar görög-latin eredetű, jelentése: Isten ajándéka. Az Odett német eredetű, az Oda, Uta, Ute nevek francia kicsinyítő képzős származéka, jelentése: birtok, vagyon.Az előző heti rejtvény megfejtése:Kevés ember képes véleményt mondani indulat és elfogultság nélkül.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtSzerv megnevezése, székhelye: Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Korlátolt Felelősségű Társaság. 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 49.A kft. fő tevékenysége A Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. működtetéseAz ügyvezető fő feladatai: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik Könyvében, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben, valamint a kft. alapító okiratában az ügyvezetői tisztségre meghatározott feladatok ellátása, valamint a Kft. tevékenységi körében üzemelő nagykanizsai uszoda és strandfürdő létesít-mény fürdővezetői feladatainak ellátása a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletben, a közfürdők létesítésének és üzemelte-tésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendeletben, a Kft. Üzemeltetési Szabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban, szakhatósági elő-írásokban foglaltak betartásával. A megbízás időtartama, formája, díjazás:Az ügyvezetőt a közgyűlés határozott időre, 2018. június 1. naptól kezdődően 2023. május 31-ig tartó öt évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a megbízási szerző-dés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megilleti az indoko-lás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közléstől számított 4 hónap.A tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízá-si jogviszonyban történik, a díjazást – a kft. javadalmazási szabályzatában, valamint a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével – a Közgyűlés állapítja meg.Pályázati feltételek:magyar állampolgárság,cselekvőképesség,büntetlen előélet,egyetemi vagy főiskolai végzettség, legalább 5 év szakmai gyakorlat,vezetői gyakorlat.Előnyt jelent:főiskolai vagy egyetemi gépészmérnök, villamosmérnök, építőmérnök, épületgé-pész üzemmérnök végzettségA pályázatnak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat:a pályázónak a feladat ellátására vonatkozó koncepciója,a pályázó által aláírt szakmai önéletrajz,a pályázati feltételként előírt iskolai végzettséget igazoló okirat másolata,a pályázati feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,három hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazo-lást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyúj-tásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte), a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogynem áll cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt;vele szemben a Ptk. 3:22. § (4) és (6), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizá-rási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn;a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja;más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban;milyen díjazásra tart igényt;hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez;pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e;a pályázati elbírálás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását.A pályázati eljárásban pályázat benyújtási határidejének leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani.A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 4.A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármeste-rének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezető pályázat”.A pályázat elbírálásának módja és határideje:A határidőben benyújtott pályázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság - a pályázók meghallgatásával - véleményezi, és javaslatot tesz a díjazásra.A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül – az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja.A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghall-gatásával, várhatóan a 2018. májusi soros ülésén hozza meg.A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyil-vánítsa.A pályázattal kapcsolatban információ: A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) Dénes Sándor polgármestertől kérhető.A pályázati felhívás közzétételének helye:Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa.hu)Kanizsa Lokálpatrióta HetilapNagykanizsa, 2018. március 29. Dénes Sándor polgármesterVERSENYTÁR GYALÁSI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:Hrsz.AlapterületFunkcióHelyeKikiáltási árIdőpont1049468 m²építési telekRákóczi u. 27.4.850.000,-Ft+ÁFA2018. 04.25.2018.05.09.2018. 05.16.2018. 05.23.09:00131/21094 m²építési telekMagyar u. 18.10.315.000,-Ft +ÁFA09:304088/31858 m²építési telekAlkotmány u. 75.3.950.000,-Ft + ÁFA10:301318, 1319, 1320, 13212836 m²építési telekEötvös tér északi tömb (Fő út-Hunyadi u. sarok)47.401.575,-Ft+ÁFA11:00A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. irodaInformáció kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoz-tatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésepályázatot hirdeta Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezetőtisztségének betöltéséreVersenytárgyalás napja2018. 04. 25.2018. 05. 09.2018. 05. 16.2018. 05. 23.
2018. 04. 13. | 19Hirdetéssashalmi optikaNagykanizsa, sugár u. 1., tel.: 0693-789-962Nagykanizsa, platán sor 1., tel.: 0693-310-644Új Varilux X szériaAz éles látás új dimenziójaLáss csodát bármely távolságban!„Elmúltam már negyven éves, de aktív életet élek. Egy ideje multifokális szemüveget használok, de egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Főleg közeli távolságok esetén állandóan mozgatnom kellett a fejemet, hogy megtaláljam a szemüvegen azt a pontot, ahol élesen látok.Egy ismerősöm, aki korábban ugyanezzel a problémával küzdött, a Varilux Partner Üzleteket aján-lotta, ahol egy alapos vizsgálat után egyedi gyártású multifokális szemüveglencsét készítettek számára, ami azonnali éleslátást biztosított a közeli tekintési pontok estén is.A Varilux Mester Optikában megtudtam, hogy ezt a forradalmi újdonságot Varilux X szériának hív-ják: a legszélesebb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon belül is. Nincs hintaeffektus mozgás közben, extraszéles látótér a lencse szélein is. A Varilux X széria legnagyobb újdonsága az Xtend, Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány változtatásakor is.A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális. Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a csak a páciensre jellemző test- és fejtartást, valamint az egyedi szemmozgást is.Aztán elkészült az új Varilux X szériás multifokális szemüvegem! Csodát láttam, de tényleg! Sokkal gyorsabban hozzászokott a szemem, mint a régi multifokális lencsékhez. Nagyon jó volt átélni az úgynevezett dinamikus látásélmény örömét. Karnyújtásnyi távolságon belül élesen láttam, ha például vezetés közben a műszerfalra pillantottam, ha tévézés közben jött egy sms-em, vagy számítógépezés közben fel kellett vennem a mobilt. Azóta kényelmesen, fejmozgatás nélkül mindent élesen látok, ha hirtelen tekintési irányt kell váltanom.”Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás multifokális lencséket a Sashalmi Optikában nagy kedvezménnyel április 30-ig!P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N YNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. fsz. 3.A lakás alapterülete: 38 m² szobaszám: 1 szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 17.784,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 8.A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szobakomfortfokozata: összkomfortosA lakás településen belüli fekvése: városi területSzálláshasználati díj összege: 19.640,-FtA lakás állapota: helyreállítottA szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónapA lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve awww.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. április 30.Dénes Sándor polgármesterPályázati felhívásNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2018. évi kulturális keret felhasználásáraA pályázat céljaJA: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közmű-velődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: ren-delet) alapján.A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet nyújtani:- a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzé-sére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;- a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvé-nyekre;- a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;- a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcso-latos tevékenységekre;- a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szer-vezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;- kulturális vidékfejlesztésre;- kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;- határon túli magyar kultúra támogatására;- nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.A pályázók köre: pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel,vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyé-ni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapítvány), költségvetési szerv a bejegyzésü-ket követő egy év elteltével.A támogatás formáJA: közvetlen vissza nem térítendő támogatás.Rendelkezésre álló forrás: 20.000.000 forintA pályázat benyújtásáNAk határideje és helye: Pályázni kizárólag a pályáz-tató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb április 20. napjáig kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaHumán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. ajtóA részletes pályázati felhívás és az adatlAP letölthető a város hon-lAPJáról: www.nagykanizsa.huVarilux MesterOptika
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2018. április 14-20.Április 14., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:35 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 A mi portánk (a hagyományok maga-zinja), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi por-tánk (a hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újra-néző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 19:00 Kanizsa TV Filmklub: Jadviga párnája (magyar filmdráma), 21:10 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:35 Székely konyha, 22:05 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:55 Info blokk, ben-ne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 23:20 Lapozó.Április 15., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 01:00 Székely konyha, 01:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 02:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Székely konyha, 08:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Élet-módi, 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet a református templomban, 19:25 Sztárportré – Lajtai Kati, 19:50 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkő-zés, 21:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlé-se), 22:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 22:55 Lapozó. Április 16., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 00:25 Istentisztelet a református templomban, 01:25 Sztárportré – Lajtai Kati, 01:50 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkő-zés, 03:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlé-se), 04:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 04:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet a református templomban, 07:55 Sztárportré – Lajtai Kati, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK NB I A-cso-portos férfi kosárlabda-mérkőzés, 10:10 Kanizsa Cafe (csü-törtöki és pénteki adás ismétlése), 11:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 11:25 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Lajtai Kati, 12:25 Egis Körmend – Szol-noki Olaj KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 13:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvá-rosunkból, Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Csács NSE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó.Április 17., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvér-városunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Csács NSE megyei I. osztályú bajnoki labda-rúgó-mérkőzés, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archí-vumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kani-zsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Csács NSE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kani-zsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkani-zsáról), 13:00 Nagykanizsa – Csács NSE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 KVSE – Békéscsaba OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 21:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági test-vérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:35 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.Április 18., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 KVSE – Békéscsaba OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérváro-sunkból, Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 KVSE – Békéscsa-ba OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 KVSE – Békéscsaba OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 20:10 Kalandozoo (ismeretterjesztő sorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 K’arc (kulturális magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó. Április 19., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Aktuális - Hargita, 02:10 K’arc (kulturális magazin), 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 03:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 K’arc (kulturális magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézen-gúzok (gyerekműsor), 12:55 Aktuális - Hargita, 13:25 K’arc (kulturális magazin), 13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, ben-ne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 20:35 Híradó, 20:50 Látogató, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Április 20., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 02:15 Látogató, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 08:45 Látogató, 09:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvede-lem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Üzleti negyed (gazdasági magazin), 13:25 Látogató, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:25 Lapo-zó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szer-tár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és egy csi-petnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 04. 13. | 21SportAmikor tavaly ősszel útjára indult a labda a Nagykanizsai Fut-sal Club harmadik vonalbeli bajno-ki meccsein, Milánt is felfedezhet-tük a futsalosok között, múlt év nyarától a megyei labdarúgó baj-nokság első osztályában pedig a Hévíz színeiben lép pályára, időn-ként a nagykanizsai együttes ellen (pontosabban, amikor itt próbá-zott, akkor még annak színeiben is...).Hogy még inkább a labdarúgóra fókuszáljunk, jegyezzük meg, jelenleg a „megye egy” góllövő lis-táját is vezeti 18 találattal – holt-versenyben a már Ausztriában fut-ballozó Nagy Gergővel, az elmúlt hétvégén pedig nem kellett sokat utaznia hévízi együttese kedvéért, hiszen a fürdővárosi zöld-fehérek éppen a Kiskanizsával mérkőztek.A kiskanizsai pálya mellett talál-koztunk a jó felépítésű labdarúgó-val, aki jelenleg éppen sérült, így csapattársa, Pálfi Dávid a kanizsai helyszínen ostromot is indíthatott Milán elsősége ellen a mesterlövé-szek ranglistáján, de csupán egy találatig jutott, így Töröknek a vezető helyet nem kellett átadnia...- Persze, hogy nem bánom, ha Dávid minél többször eredményes a bajnokságban, a lényeg, hogy együttesünknek jól menjen, s ha visszatérek, akkor azonban méltó ellenfelére akad, remélem – fogal-mazott az UFC Nagykanizsától indult támadó. – Most kisebb sérü-lés hátráltat, de visszatérésem után újra szeretném lőni a gólokat.Futball és futsal. Már több helyi játékossal kapcsolatban felmerült, hogy a kettőt össze lehet-e egyez-tetni. Lantai Balázs, a legendás Veszprémi SE (soraiban például Végh Zoltán kapussal és Rugo-vics Vendellel) NB I-es csapatának egykori futballistája, a Hévíz veze-tőedzője szerint a futsalból sok mindent lehet hasznosítani nagy-pályán is, tehát Milánnak túlzottan nem kell aggódnia, és választania sem, a kettő közül.– Futsal edzésünk csütörtökön-ként van Kanizsán, amikor nincs tréningünk Hévízen, a terembeli bajnoki meccsekre pedig el szok-tak engedni, vagyis ebből tényleg nincs probléma.Milán még 2009-ben került Szombathelyre, és ifjú kora ellené-re már NB-s tapasztalatokkal is ren-delkezik, amihez sajnos az is hoz-zátartozik, hogy a sérülések sem kímélték.– 2015 nyarán, már az NB I-es Haladás együttesében történt, hogy a Siófok elleni edzőmeccsün-kön az ellenfél egyik játékosa hátulról rám csúszott és eltörött a szárkapocscsontom, azt követően csak kilenc hónap múltán tudtam újra pályára lépni. A Halitól később kölcsönbe az NB II-es Szolnokhoz kerültem, de ott is súlyosan megsé-rültem, náluk a ZTE elleni bajnokin szakadt el a keresztszalagom, amely után 8 hónappal tudtam újra futballozni. A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiektől tavaly Hévíz-re igazoltam át, ahol úgy érzem, remek társaságban, egyben közel a szülőhelyemhez ismét felépíthe-tem magam. Ehhez kapcsolódva csak azt mondhatom, szeretném megszerezni a gólkirályi címet a megyében, no meg csapatunkkal minél előrébb végezni.A hévízi szerepvállalás mellett Milán visszarázódott szűkebb pát-riájának sportközegébe is.– Az tény, hogy sokat vagyok Nagykanizsán, hiszen általában ingázok Hévízre, lévén nincs mes�-sze, ugyanakkor előfordul, hogy ott alszom. Hogy az egykori UFC-sek közül, a korosztályomból tar-tom-e a srácokkal a kapcsolatot? Nos, az már nem ma volt, közülük nem sok olyan van, akivel tudok találkozni, ugyanakkor például a futsal és a megyei foci révén renge-teg az ismerős, akikkel igen.Atádra került a kupaA záró kör legjobbjai.Véget ért a fedett pályás sorozatTörök Milán jelenleg mez- száma kétszere-sénél, vagyis 18 találatnál jár a Hévíz színeiben a megyei bajnokságbanTehetségM/Kutató (11.)Ismét felépítheti magátNyáron lesz kilenc esztendeje, hogy focista palántaként elkerült Nagykanizsá-ról Szombathelyre a még mindig csak 21 esztendős Török Milán, aki aztán az utóbbi hónapokban visszacsöppent a kanizsai sportéletbe.A kanizsai teniszezők fedett pályás sorozatának záró, összesorsolásos kieséses vegyes páros versenyét rendez-ték, amelyen összesen 23 induló kezdhette a csatározá-sokat. A hölgyeknél a nagykanizsai Mádé Beáta veretle-nül, meggyőző fölénnyel, a férfiaknál a zalaegerszegi Molnár József nyert nagy csatában. Összesítésben a fedett pályás pontversenyt a fiatal nagyatádi Pápa Valentin nyerte.Kanizsai amatőr fedett pályás teniszverseny, 8. forduló. Végeredmény, nők: 1. Mádé Beáta (Kanizsa TC) 6 győze-lem, 2. Patard Ágota (Röpte TC) 5-1, 3. Tarrné Oláh Rená-ta (Zalaszentgrót) 5-1, 4. Kovács Annamária (Zalaeger-szeg) 4-2, 5. Henrietta Venturini (Zalaegerszeg) 3-3, 6. Végh Antalné (Marcali) 2-4. Férfiak: 1. Molnár József (Zalaegerszeg) 5-1, 2. Péntek István (Kanizsa TC) 5-1, 3. Pápa Valentin (Nagyatád) 4-2. 4. Perendy Tamás (Energia Szabadidősport Klub) 4-2, 5. Nagy Csaba (Röpte TC) 4-2, 6. Pápa Sándor (Nagyatád) 3-3.A 2017-2018. évi kanizsai fedett pályás pontverseny végeredménye: 1. Pápa Valentin (Nagyatád) 96 pont, 2. Péntek István (Kanizsa TC) 90, 3. Nagy Csaba (Röpte TC) 78, 4. Halász Dávid (Energia Szabadidősport Klub) 75, 5. Rácz Attila (Nagyatád) 75, 6. Lévai Csaba (Energia) 70.
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportPostojna-Ljubljana2018. május 6., október 27.Részvételi díj: 8.200 Ft/főTrieszt-Miramare-kastély2018. május 5., augusztus 5.Részvételi díj: 8.900 Ft/fő Bl ed-Bohinj- Vintgar szurdokMesevilága Júlia-AlpaLPok szívében2018. május 13., július 22.Részvételi díj: 8.200 Ft / főSchönbrunn-i áLLatkert- BécsA Világ legrégebbi áLLat- kertje, Bécsi városnézéssel2018. május 12. Részvételi díj: 6.500 Ft/főA részvételi díj tartalmazza az utazás és idegenvezetés költségét.A részvételi díj nem tartalmazza a belépők és a BBP biztosítás díját.Pünkösdi Búcsú - CsíksoMLyó2018. május 18-21. (3 éj) Szállás: szálloda ***Ellátás: félpanzió Részvételi díj: 49.900 Ft/főMontenegró2018. július 03- 08. (5 éj)Elhelyezés: szálloda**Ellátás: félpanzióRészvételi díj: 85.500 Ft/főVerona, A garda tó,MILánó és PadoVAÚJ !! 2018. július 12-15. (3 éj)Elhelyezés: szálloda ***Ellátás: félpanzióRészvételi díj: 58.500 Ft/főSVájcA hegyek ÖLELésében négy ország határán2018. augusztus 17-20. (3 éj)Elhelyezés: szálloda ***Ellátás: reggeli Részvételi díj: 67.900 Ft/főNyár a Neretva –völgyébenúj!! 2018. augusztus 23-26. (3 éj) Elhelyezés: szálloda *** Ellátás: félpanzió Részvételi díj: 49.900Ft/főGörögországi nyaralás kirándulásokkal2018. szeptember 08-18. (8 éj)Elhelyezés: szálloda *** (Paralia 2 éj, Toló 6 éj)Ellátás: félpanziós Részvételi díj: 29.000 Ft + 300 €/ főRészvételi díj tartalmazza, az utazástidegenvezetéssel, valamint a szállásköltségét félpanziós ellátással.A részvételi díj nem tartalmazzaa BBP és a belépők költségét.www.lovaszbusz.huA nagykanizsai focicsapatok találkozói az elmúlt hétvégén vendégsikereket hoztak, ez azonban csak a Nagykanizsának jött jól.A Zalalövői TK–UFC Nagykanizsa megyei első osztá-lyú bajnokin érvényesült a papírforma, vagyis a kani-zsai együttes 4-1-re nyert, így a listavezető gárdának továbbra sem kell aggódnia elsősége végett.A zalalövői találkozó egy olyan összecsapás forga-tókönyvét hozta, amit a vendégségbe érkező esélye-sebbel szemben a vendéglátók „alkalmazni” próbál-nak: amíg lehet, a kezdeti lendülettel kompenzálni igyekeznek az ellenfél nagyobb tudását. Majd szinte az első igazi mintaszerű kanizsai akció után Lőrincz Bence betalált, onnantól pedig már Gombos Zsolt együttese vigyázott arra – a játék menete mellett továb-bi gólokkal –, hogy nyerjék a soros bajnokijukat.A mérkőzés jegyzőköny-véből:Zalalövői TK (10.)–UFC Nagykanizsa (1.) 1-4 (0-1)Megyei I. osztályú labda-rúgó-bajnokság, 22. forduló. Zalalövő, 70 néző. Vezette: Kocsondi (Lapath Á., Dencs G.). G.: Kulcsár O. (89. - öngól), illetve Lőrincz (16.), Horváth P. (50.), Kovács Gy. (65.), Gerencsér A. (86.). Nagykanizsa: Szabó Á. - Horváth B., Szabó B., Csá-ki J. (Kulcsár R., 77.), Horváth D., Gerencsér A., Kovács Gy. (Szalai D., 68.), Kretz (Kulcsár O., 77.), Hetesi (Hóbor, 68.), Horváth P. (Márton, 68.), Lőrincz. Vezető-edző: Gombos Zsolt.Kiskanizsán a tavaly még NB III-as, az idei szezonban pedig az első számú esélyes Nagykanizsa egyik legna-gyobb riválisának tekintett Hévíz SK volt a vendég a megyei első osztályban. A 3-1-es hévízi siker annak fényében nem tűnik vészesnek, amilyen fölényt kihar-colt időnként a vendég legénység az első félidő során. Emellett talán a végeredményben az is benne foglal-tatik, amilyen szériában vannak a kiskanizsaiak, hiszen a Becsehely ellen két hete 2-2-t értek el, míg a Semjén-háza ellen is a vállalható kategóriába tartozó 2-0-s idegenbeli vereséget könyveltek el... A Sáskáktól Lukács István még egyenlíteni tudott a vasárnapi találkozón, míg a Hévíz góljait Kottán Krisztián (2) és Pálfi Dávid jegyezte.A mérkőzés jegyzőkönyvéből:Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (15.)–Hévíz SK (3.) 1-3 (0-1)Megyei I. osztályú labdarúgó-baj-nokság, 22. forduló. Kiskanizsa, 80 néző. Vezette: Vizi (Miszori, Mózsa). G.: Lukács I. (53.), illetve Kottán K. (15., 55.), Pálfi (73.).Kiskanizsa: Munkácsi – Póka, Csordás, Szabó I. (Varga K., 79.), Horváth G., Abay Nemes (Kránicz, 89.), Ötvös, Beck (Németh R., 76.), Varga D. (Kiss M., 60.), Nagy R., Lukács I. Játékos-edző: Lukács István.Az előttünk álló hétvégén az UFC a második helyen álló Csács-NSE gárdáját fogadja április 14-én, szombaton 15 óra 30 perctől. Érdekesség, hogy gyakorlatilag pontosan 52 hete játszott egymás-sal Nemesapátiban a két legénység, s akkor is a tabel-la első két helyét foglalták el a résztvevők. Tavaly ilyenkor szépszámú nézősereg előtt idegenben a Kanizsa győzött, most a nemesapátiak játékoskereté-nek viszonylagos gyengülése miatt az esélyek egyér-telműen a dél-zalaiak mellett szólnak, ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a Csács a két legénység meccstörté-nete alapján eddig többször is nyert az Olajbányász-stadionban... A Sáskák a 14. helyezett Keszthelyhez látogat vasárnap, a meccs 15.30-kor kezdődik.POLGÁR LászlóIsmét következhet egyKanizsa–Csács... Zalalövőn a kékmezes kani-zsaiak hozták a kötelezőt (Fotók: Polgár László)Kiskanizsána Sáskák (magenta felsőben) vállalható vereségetszenvedtek
2018. 04. 13. | 23SportAz újkori teljesítménypróbás őrület persze nem ismeretlen a kanizsaiak előtt, amit az is bizonyít, hogy tényleg megmozdult a város testmozgást szerető része, hogy egyéniben, csapatban, az úgyne-vezett elit, vagy éppen a jótékony-sági mezőny keretében nekivágja-nak a terepnek és az erdős részek-nek – majd’ 10 kilométeren.Szinte pontosan egy esztendeje például beszámolhattunk Heren-csényi Péter teljesítményéről is, aki akkor a veszprémi sprinten indult, így a rutin nála már adott...– … főképp, hogy az első ilyen versenyem a két évvel ezelőtti visegrádi volt, úgyhogy lassan már tapasztalt „harcosnak” vallhatom magam – szögezte le Péter, kinek a „helybe érkező” verseny külön is nyereség. – Amúgy a rendes, tehát az elitnek titulált mezőnyben vesel-kedem neki a próbának, amelyre cirka három hónapja kezdtem el komolyan készülni. Ennyi időt min-denképpen illik rászánni, hogy fizi-kálisan, valamint mentálisan is fel-készült legyen az ember.Viccesen megjegyezhettük, ezúttal a kerékpárt le kell, hogy tegye a verseny idejére, hiszen a civilben szakács lelkes kerekező is egyben, jó néhány kilométert tud beletenni a járgányba akár napon-ta is. Nem véletlen persze, hogy más sportágakban már tapaszta-lattal rendelkezők indulnak a Spar-tanon, hiszen egyfajta alap állóké-pesség nem árt a teljesítéshez.– A Kanizsai Futóklub tagja vagyok, és először egy idei Winter Spartanon, tehát téli teljesítmény-próbán vehettem részt Szlovákiá-ban – mondta el Gombor Nikolet-ta, aki néhány hónapja baráti társa-ságban teljesítette azt a kihívást. – Ahogy akkor és a futóklubnál is, nekem nagyon fontos, hogy remek legyen a hangulat, ráadásul, ahogy tapasztaltam, a Spartan abban mindenképpen egyedi, hogy nincs monotonitás, az akadályok teszik külön is izgalmassá, és ez minden bizonnyal a jótékonyságiak mezőnyében is adott lesz.Más sportbeli színtérről érkezni és mellőzni a monotonitást? Nos, ennek egyvelege azért más ver-senysportban is meglehet, mégis a Spartan sprint részének teljesítése egyedi kihívás, mert...– … egyszerűen bakancslistás próbálkozás nálam egy ilyen rajt – vágott a közepébe Korcsmárosné Vig Rozália, aki az amatőr duatlo-nosok és triatlonosok között kor-osztályában szállítja a jobbnál jobb eredményeket. – Néhány hete ezért is indultam el a Bakonyrun-on, hogy felmérjem, mégis mire számíthatok a nagykanizsai esemé-nyen. Számomra is fontos, hogy jó legyen a hangulat, s mivel én csa-patban megyek barátokkal, isme-rősökkel, akik szóltak, szálljak be én is, ezzel biztosan nem lesz problé-ma. Persze, azt elismerem, megsé-rülni nem szeretnék, hiszen most már a duatlon és a triatlon verseny-szezon indulására is figyelek.Verseny közben bizonyára úgy megy, pontosabban fut majd min-denki, ahogy a csövön a kifér.– Szerintem nagyon kemény lesz, ahogy leszűröm a készülődésből – tette hozzá a hazai pályára készülő Habda Ivett. – A Csónakázó-tó környékét nagyon jól ismerem, ren-geteg alkalommal futok ott, szerin-tem bevisznek minket az erdős részekre is, s hogy a nézők számára is izgalmas legyen, a tóparti etapra is tesznek akadályokat. Az úgyne-vezett elithez úgy éreztem, korán el kell kezdenem az egyéni tréninge-zést, hiszen ahogy azt magammal tisztáztam, náluk egy középme-zőnybeli befutó már nagyon jól mutatna. Voltak persze időközben hátráltató tényezők, de várom már a szombati rajtot, és nem adhattam fel...Hogyan is adhatta volna, lévén Ivett a küzdősportok világából érkezik, és harc lesz ez a Spartan az utolsó méterekig.POLGÁR LászlóA kanizsai női labdarúgók az NB II Nyu-gati csoportjában még nem szereztek pontot egerszegi riválisuk ellen, egészen az elmúlt hétvégéig, mi több, a megyei rangadón Benedek József tanítványai mindhárom bajnoki pontot itthon tar-tották, miután 4-3-ra megverték a megyeszékhelyieket. A házigazdák talá-latait Kunics (18.), Halász (49., 59.) és Vizi szerezte. A vendéglátók bátran kezdtek, és a 18. percben Kunics Réka megszerezte a vezetést. Innentől a megyei csúcs valódi rangadóvá alakult, hiszen az egerszegi-ek a félidő hajrájához érve Horváth Krisztina és Nagy Bianka révén meg-fordították az állást. A második félidő elején jött ismét a Ziccer, Halász Dóra duplázni tudott, majd Vizi Szilvia már kétgólosra növelte a kanizsaiak előnyét. Nem volt azonban vége, hiszen a megyeszékhelyiek fokoz-ták a tempót, amelynek révén Bánfi Evelin szépíteni is tudott a 85. percben, de több találat már nem született a talál-kozón.Először győztekmegyei rangadón Kunics Réka (jobbról) lőtte az első hazait… Biztosra vehetjük, a hétvége a Spartan Nagy-kanizsa Sprint akadályfutó verseny jegyében telik, hiszen a Csónakázó-tóhoz majd 10 ezer versenyzőt várnak, akik szombaton reggel 7 és délután 5 óra között rugaszkodnak neki a kijelölt, akadályokkal megspékelt penzumoknak. Spartanra fel!Sokat érhet a tapasztalat, ezt márHerencsényi Péter (jobbról) 2016-bana visegrádi Spartanon is megtapasztalhatta...
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKTóth Józsefné Editke szeret sütni-főzni. Már általános iskolásként érdek-lődött a cukrász szakma iránt. Nem volt nehéz dolga, hiszen a szü-lei vendéglátósok voltak, és az ő példájukat követve kitanulta a szakmát. Olvasó-inkkal most a Cser-ta menti kanászle-ves elkészítését osztja meg, mellé pedig fahéjas nud-lit ajánl.Hozzávalók: 2 db sárgarépa, 1 zöld-ség, 0,5 db zeller, 2 kanál zsír, 2 evőkanál liszt, 3-4 gomba, 2 ujjnyi sza-lonna, 1 vöröshagyma, só és őrölt bors. A levesbetéthez húsgombócot készítünk. Hozzávalók: 15 dkg darált hús, 3 evőkanál rizs, 1 tojás, só és fűszerek: bors, majoránna. Elkészítése:A tisztított zöldségeket és a gombát apró kockákra vágjuk, a hagymát finomra reszeljük és pároljuk, majd 1,5 liter vízzel felengedjük. Sózzuk, bor-sozzuk, és hozzákeverjük a zsírral készített rántást. Lassan tovább főz-zük, és pirított szalonnát adunk hozzá. A húsgombóc elké-szítése: Az előfőzött rizst összekeverjük a töb-bi hozzávalóval, és gombócokat formá-lunk belőle, majd a levesben kifőzzük. A leves mellé adhatunk túrós tésztát, palacsintát, vagy nudlit. A nudli elkészítése:Héjában megfőzünk 4 nagyobb burgonyát, a tisztítás után áttörjük, kihűtjük, és annyi lisztet gyúrunk bele, hogy könnyen formálható, puha álla-gú tésztát kapjunk. Tíz percig pihen-tetjük, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és metéltszerűen csíkokra felvágjuk. Sós vízben kifőzzük, pirított zsemlemor-zsába beleforgatjuk, és fahéjas porcu-korral meghintve tálaljuk.HIRDETÉSGasztroKanizsaheti horoszkópKos: 03.21-04.20. Ne gondoljon folyton a múltban tör-tént sikertelenségeire. Csak úgy tud előbbre lépni, ha nem vesz azokról többé tudomást.Bika: 04.21-05.21. Ha a párkapcsolata alakulásában számíthat Vénusz segítségére, akkor önnek már nem lesz semmi gondja. Csak a párja szavaira hallgasson.iKrek: 05.22-06.21.Szereti a kihívásokat. Olyannyira, hogy a bőség zavarában szinten vá-lasztani sem tud a kínálkozó lehető-ségek közül. Rák: 06.22-07.22. Nemcsak az időjárás, hanem érzelmi élete terén is változékony napokra számíthat. Ezúttal nem a párját, ha-nem saját magát kell féken tartania.Oroszlán: 07.23-08.23. Pénzügyei továbbra is jól alakulnak. Szerencsére nem kell plusz munkát vállalnia azért, hogy meg tudják ol-dani a régóta esedékes bútorcserét.Szűz: 08.24-09.23. Bármi megtörténhet önnel ezekben a napokban. Egy pillanatnyi ötletétől vezérelve 180 fokos fordulatot vehet az eddigi elgondolása.Mérleg: 09.24-10.23.Örömteli pillanatok részese lehet ha-marosan. A szívügyei nyugvópontra jutnak, az anyagiakkal pedig nem kell törődnie.sKorpió: 10.24-11.22. A szabadidővel kapcsolatos forma-bontó ötleteit a kelleténél sokkal job-ban díjazzák a barátai. Mindenesetre egyeztesse a kimenő idejét a párjával.Nyilas: 11.23-12.21. Még nem érkezett el a május, de önt máris romantikus érzelmek kerítik a hatalmukba. Ne fogja vissza magát, álmodozzon, ahogy jól esik.Bak: 12.22-01.20. A bolygók szerint komoly változá-sokra számíthat a magánéletében. Fogadja magabiztosan az újdonsá-gokat, és örüljön a sikernek.Vízöntő: 01.21-02.19. Elmúltak az ünnepek, de ez még nem jelenti azt, hogy nyugodtan ülhet ott-hon a babérjain. Ajándékozza meg szép szavakkal a kedvesét.Halak: 02.20-03.20. Az eddigieknél sokkal többet beszél-jen a vágyairól a párjának. Hisz tudja, ha gyakran kimondja, az már fél siker a megvalósuláshoz. Cserta menti kanászlevesTóth Józsefnégyermekkora ótaotthonosan mozoga konyhában (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 15. SZÁm, 2018. Április 20.
21
Spártai hősök Kanizsán
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Háromszög címmel a Kanizsa Fotóklub tizennégy tagjának alkotásaiból nyílt kiállítás a HSMK Ősze András galériájában. A fotósokat megihlette a háromszög, annak ellenére is, hogy a téma nem egyszerű. – A háromszög
egy kicsit talán magas lécnek bizonyult, ezért valamivel
kevesebben állítottunk ki, mint tavaly vagy tavalyelőtt,
de mindenki odatette a gondolatokat, érzéseket, hogy látványos, meghökkentő és esztétikus legyen az anyag –
fogalmazott Simán László, a Kanizsa Fotóklub alelnöke.
Éjszaka elfogták, majd hétfőn őrizetbe vették a rendőrök azt a nőt, aki vasárnap este
Nagykanizsán autójával elgázolt egy asszonyt és négyéves gyermekét a Balaton úton,
majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Mindez a kijelölt gyalogátkelőhelyen történt. A
gyerek életveszélyes, édesanyja súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök egy fekete Mercedest kerestek, és a kocsi sérülései alapján pár órán belül sikerült is azonosítani a járművet. A kocsit egy 48 éves zalakomári nő vezette, akit a nyomozók gyorsan kézre kerítettek, kihallgatták, majd őrizetbe vették.
a hét száma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Migránspor
Mocskos ablakokra, szélvédőkre
ébredt – eső után –
Kanizsa és térsége
hétfőn. Mint kiderült,
a szaharai port egy
nagyméretű ciklon hozta, s bár nem
kértük, de nálunk is
lerakott valamennyit
a szállítmányból. Nekünk nem tetszett
a jelenség – és, ugye,
mi döntünk, nem az
ENSZ… Kanizsa
14
Fotó: Gergely Szilárd
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
Repro: Bakonyi Erzsébet
C serbenhagyás
2018. 04. 20. | 3 A HÉT TÉMÁJA
A fővárosi, magát értelmiséginek, haladónak tartó polgárok egy része így gondol ránk, anyáinkra és nagyanyáinkra – megtévesztettnek és elzárt parasztnak becézve bennünket, vidékieket, csak mert Budapesten kívül a Fidesz-KDNP lenullázta a komplett ellenzéket. Szerencsére nem ez az álláspont és szellemiség – már ha ez
az – került többségbe Magyarországon április 8-án… (Illusztráció: Facebook)
Túlhatalom? Kié?
Kell-e bocsánatot kérni a kétharmadért? Már miért?
Hiszen ha egy lépéssel hátrébb megyünk, hogy tágabb
összefüggésben lássuk, mi történt április 8-án, rögtön
szembetűnik: a globalizmus túlhatalma ellen kelt fel a
kis Magyarország, annak megrendítő egységbe tömörült
népe.
Orbán: „nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocs-
kákkal kell megküzdenünk, hanem egy birodalommá
szervezett, nemzetközi hálózattal. Külföldi konszernek
és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos
béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, a nemzetközi
spekulánsok által fizetett NGO-k láncolata, amit Soros
György neve foglal össze, és ő testesít meg.”
És egyáltalán nem vagyunk egyedül, nem Lengyelország
az egyetlen, amely velünk tart. Bár a választást követő
napokban össztűz zúdult ránk Brüsszelből, már jóval
előbb kiderült, EU, ENSZ, IMF – csak egy alom.
Mi az új? Nem ugyanezt írta 170 éve Arany? „Száz felől
támadják meg a szegény magyart, száz felől kell magát
egyszerre védelmezni, és amiért magát védelmezni meri,
amiért nem nyújtja nyakát a hóhérpallos alá, még ő a
lázadó?”
Hallunk olyat is: félni kell. Kinek?
„Kérjen béremelést Orbán Viktortól!” – kapta meg
közvetlen főnökétől egy ismerősöm. Hiszen a kormánytól nem függő versenyszféra, a gazdaság többsége nem
szűkölködik a régi bútordarabokban.
„Mondjátok meg annak a kokárdás legénynek, hogy
vegye le a kokárdát és álljon be a sorba, ha izzós akar
maradni!” – hangzott nagy bátran az öltözőszekrény
mögül egy előző választáskor. Akinek üzenték, nem vette
le, ma is ott dolgozik. Tanulság: nem szabad félni.
Bónusz: Ma mondta nekem egy, a választás kimenetelében csalódott szavazó: többet nem megy el, mert az ellenzék óvodásnak nézte a népet. És ezek tüntetnek..?!
PAPP János
Semmi sem
változott…
Megvan az egyelőre nem jogerős választási végeredmény a Nagykanizsa központú zalai 3-as számú választókerületben is. Szombaton felbontották az átjelentkezéssel, illetve a külföldön szavazók voksait tartalmazó borítékokat.
Az erre kijelölt kisfakosi körben összesen valamivel több
mint 2600 ívet dolgoztak fel. Itt az egyéni küzdelmet, kis különbséggel, a jobbikos Zakó László nyerte a kormánypárti
Cseresnyés Péter előtt, a listás voksolást viszont a Fidesz a Jobbikot megelőzve (781-721).
Zakóra 1276, Cseresnyésre 829, az LMP-s dr. Károlyi Attilára
178, a DK-s Horváth Jácintra 172, a momentumos dr. Polónyi Tamásra 109 voks érkezett, vagyis a mintegy 140
szavazókörből itt szerepelt a legjobban a szivárványos ellenzék – nyilván annak köszönhetően, hogy akik nem élnek a városban (mert nagyrészt az ő véleményük tükröződik ebben), azokat elkapta a fővárosi, taktikai szavazós-kormányváltós hevület.
Ez azonban semmiben sem befolyásolta a már korábban
ismert előzetes eredményt, hiszen a választókerületben Cseresnyés Péter magabiztosan győzött, mintegy hét és félezer voks különbséggel Zakó László előtt. A Fidesz-KDNP
politikusára 25.161-en, a Jobbikéra 17.840-en szavaztak. A
többiek: futottak még… Az országos – még nem jogerős – végeredmény szerint a
Fidesz 133 képviselőt küldhet a Parlamentbe, ami kétharmados többséget jelent, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek pedig 8 hely jutott, és
most először a német nemzetiség is szerzett egy képviselői
helyet. PÉTER Árpád
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
Helyszín
Erzsébet tér
RÉSZLETEK:
WWW.KANIZSAFEST.HU
április 27 - 28 - 29
VÁROS NAPJA ÉS UTCA TÁNC FESZTIVÁL
Raklapfestő verseny
Gyermekegyetem /
Karrierlabirintus
Seedback koncert
New Level Empire koncert
Dj Lada
Raklapfestés, Karrier Labirintus / Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampusza -
Netta-Pannonia Kft.
Thúry játszótér / Thúry Vitézlő Oskola
Thúry íjászverseny / Nagykanizsai SZC
Thúry György Szakképző Iskolája, Kanizsai
Íjász Egyesület
XV. BLG Maratoni FociKupa / Batthyány
Lajos Gimnázium
Légvár
Fegyverbemutató / Honvéd
Hagyományőrző Egyesület, Magyar
Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő
Parancsnoksága
Thúry városnéző séta
Középkori Játszótér
Katapult - Gumikötelek segítségével röpítjük
a magasba
Thúry Apród Futam / Kanizsai Futó és
Szabadidősport Klub
Íjászat / Kanizsai Íjász Egyesület
Fegyverbemutató / Honvéd
Hagyományőrző Egyesület, Magyar
Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő
Parancsnoksága
Utca Tánc Fesztivál
Karneváli felvonulás
5 színpad, közel 1000 táncos
Lézershow
Óriás kötélpálya három napon keresztül!
Szandi koncert
JETLAG koncert
Dolly Plussz koncert
Tűzijáték
Starmachine koncert
Rendezvény
Rendezvény
Rendezvény
Szombat - VÁROS NAPJA
Péntek - VÁROS NAPJA
Vasárnap - UTCA TÁNC FESZTIVÁL
28
27
29
Kísérő
Programok:
Szakmák
éjszakája
Szükség van Magyarországon a jól képzett szakemberekre, akikre biztos jövő vár a bérek emelkedése és
a sorra teremtődő munkahelyek miatt. Erről is beszélt
a Szakmák éjszakája nagykanizsai programján Cseresnyés Péter, a térség újraválasztott országgyűlési képviselője, munkaerőpiacért is felelős államtitkár. A
Kanizsa Centrumban megrendezett eseményen több
mint 30 szakmát ismerhettek meg az érdeklődők.
– Azért fontos ez a program, amely az egyik legfontosabb eseményünk a tanévben, mert itt koncentráltan, egy helyen be tudjuk mutatni mind a három tagintézményünk képzési kínálatát – mondta Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója.
A Szakmák éjszakájához országosan több mint 450 intézmény csatlakozott, amelyekben összesen mintegy 4500 program közül válogathattak az érdeklődők.
2018. 04. 20. | 5 Aktuális
Fotó: Gergely Szilárd
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
MENETR ENDI ÉRT ESÍTÉS
NAGYKANIZSA
ÉNYKK ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT.
9700 Szombathely, Körmendi út 92. ● Tel.:
94/517-600 ● Fax: 94/517-625 ● E-mail: enykk@
enykk.hu ● www.enykk.hu
ÉNYKK Zrt. – H-NK-2/2018 Érvényes: 2018. április 26-tól 29-ig
Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Nagykanizsán a „Város Napja” rendezvény miatt forgalomkorlátozások lépnek életbe
2018. április 26-án (csütörtök) 18.00 órától 2018. április 29-én (vasárnap) üzemzárásig.
2018. április 26-án (csütörtök) 18.00 órától április 29-én (vasárnap) üzemzárásig lezárásra kerül a forgalom elől az Erzsébet tér keleti szakasza (a Fő út – Rozgonyi utca között), valamint a
Fő út a Zárda utca – Csengery út között. A „Dél-Zalai Áruház” megállóhely északi oldala áthelyezésre kerül a „Rozgonyi u. 1.” megállóhelyre és részben a Zrínyi M. utcában a Célpont áruház mellett kialakított ideiglenes megállóhelyre, a déli oldal pedig a Zrínyi M. utcában az E.On-székház
előtt kialakított ideiglenes megállóhelyre. A keleti irányból érkező helyközi és helyi járatok útvonala: Eötvös tér – Deák tér – Sugár út
– Rozgonyi u. – Rozgonyi u. 1. – Erzsébet tér – Magyar u. – Lékay Gy. u. – Kalmár utca (aut.-állomás).
A keleti irányba közlekedő helyközi és helyi járatok útvonala: Kalmár u.(aut.-állomás) – Zrínyi M. u.-ideiglenes megállóhely – Zrínyi M. u. – Csengery út – Deák tér
A „8”, „8Y” jelzésű járatok útvonala a Napraforgó tér irányába: Csengery-Kisfaludy sarok – Kisfaludy S. u. – Ady E. u. – Zrínyi M. u.-ideiglenes megállóhely – Sugár út.
A „18” jelzésű járatok útvonala Kalmár utca irányába: Posta – Zrínyi M. u.-ideiglenes megállóhely – Kalmár utca.
2018. április 28-án (szombat) 10.00 és 10.30 óra között a HSMK-tól a Fő út – Erzsébet tér
útvonalon félpályás lezárás mellett felvonulás történik. A felvonulás idejét érintő járatok külön terelőutat nem vesznek igénybe, hanem a felvonulók elhaladása után indulnak tovább.
2018. április 29-én (vasárnap) 14.00 és 16.00 óra között táncos felvonulás miatt további változás lép érvénybe a felvonulás idejére: a „Rózsa u. 1-2.” és a „Kórház, bej. út (Teleki u.)”
megállóhelyek áthelyezésre kerülnek a Platán soron kialakított ideiglenes megállóhelyre. A „Víztorony (Teleki u.)” megállóhely áthelyezésre kerül a Csokonai utcában kialakított ideiglenes
megállóhelyre. A 14.00 órakor a Városkaputól induló „6/A” járat útvonala: Attila u.-Rózsa u. sarok – Platán
sor-ideiglenes megállóhely – Eötvös tér.
A 14.30 órakor a Városkaputól induló „6” járat útvonala: Hevesi u.-Bartók u. sarok – Csokonai u.-ideiglenes megállóhely – Platán sor-ideiglenes megállóhely – Eötvös tér.
A 14.00 órakor a Rozmaring utcától induló „6” járat és a 14.35 órakor a Kalmár utcától
induló „10” járat útvonala: Eötvös tér – Platán sor-ideiglenes megállóhely – Csokonai u.-ideiglenes megállóhely – Teleki u.
Az alábbi helyközi járatok indítása a táncos felvonulás aktuális helyzetétől függően késve történik: 14.30 Nagykanizsa – Miháld, 14.40 Nagykanizsa – Zalakomár, 14.50 Nagykanizsa –
Balatonmagyaród.
A forgalomkorlátozások miatti kellemetlenségekért kérjük szíves megértésüket és türelmüket.
Szombathely, 2018. április 20.ÉNYKK Zrt.
T Á J É K O Z T A T Ó
A Via Kanizsa Városüzemeltető NZrt. tájékoztatja és felhívja a lakosság figyelmét,
hogy a nagykanizsai fizetőparkolók használata a 2018. évi törvényes munkarendnek megfelelően, a munkanappá minősített szombati napokon:
- április 21.
- október 13.
- november 10.
- december 1.
- december 15.
díjköteles. A fenti napokon 8.00-16.00 óráig terjedő időszakban a fizető parkolót
igénybe vevőknek várakozási díjat kell fizetni.
Az áthelyezett pihenőNApokon:
- április 30.
- október 22.
- november 2.
- december 24.
- december 31.
a város fizető parkolóinak használata ingyenes.T Á J É K O Z T A T Ó
Tájékoztatjuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város lakosságát, hogy a Vilkor Kft. (Csurgó) az E.ON
Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. megbízásából végzi a villamos hálózatok nyomvonalának és biz-
tonsági övezetének tisztítását, növényzetmentesítését. Mind a közterületen, mind a magánterüle-
ten lévő növényzeten történő beavatkozásokra az élet- és vagyonbiztonság, veszélyes helyzetek
elkerülése és az áramszünetek megelőzése érdekében van szükség.
A munkavégzés ideje: 2018. április hónap.
Felhívjuk az Ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a szükséges beavatkozások elmaradása miatt
bekövetkezett balesetekért, károkért felelősséget az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. és a
VILKOR Kft. sem vállal.
Tájékoztatjuk az Ingatlantulajdonosokat, hogy a magánterületen lévő növényeken végzett
munkából származó növényi hulladék összegyűjtése és megsemmisítése, eltávolítása a tulajdonos
feladata.
Kérjük az Ingatlantulajdonosok együttműködését, mivel mindenkinek érdeke az, hogy a
lakókörnyezetében a villamosenergia-ellátás minősége, folyamatossága biztosított legyen.Elérhetőségek: E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. telefon: 93/503-500
Vilkor Kft. telefon: 82/571-190 e-mail: vilkor@enternet.hu
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
2018. 04. 20. | 7 Aktuális
A kanizsai gimnazisták holocaust-megemlékezést tartottak a zsinagógában. Egy projekt keretében a Mező-gimnázium
tanulói tematikus városi útvonalat állítottak össze, amelyben a Thúry György Múzeum munkatársai segítettek. A fiatalok
ezen a napon megismerkedhettek a zsidóság kanizsai történetével is. A holokauszt emléknapján a Mező és a Batthyány-
iskola diákjai a zsinagógát is felkeresték.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A zsidóság története
Nagykanizsán
A hegedűvel, a nagybőgővel és
más hangszerekkel is megismerkedhettek a város diákjai a zeneiskolában. A fiatalokat lenyűgözték
a zenészek és a hangszerek is.
A hangszereket természetesen
megszólaltatták a muzsikusok, táncosok vezetésével pedig meg
is mozdulhattak a Hangoló elnevezésű program résztvevői. A több évre visszatekintő bemutató
célja, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését a művészetek iránt.
– Szeretnénk, hogy a fiatalok megismerjék a művészeti iskola képzési kínálatát. Bemutatjuk a művészeti ágakat, hiszen zeneművészet, néptánc és képzőművészet szakok működnek nálunk.
Mindez azért van, mert április 23-án és 24-én, jövő hétfőn és kedden délután várjuk az új növendékeket – fogalmazott Baráth Adrien, a FFZAMI intézményvezető-helyettese.
A program során a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanárai
több kanizsai iskolába is ellátogattak, hogy népszerűsítsék intézményüket. A művészetre hangolva
Fotó: Bakonyi Erzsébet
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
HevesiSI Sándor MűvelődéSI
Központ
Április 21. (szombat) 19 óra
MMTT20 – a Zalagyöngye Táncegyüttes jubileumi műsora Hogy mit jelent az MMTT20? A
műsoron kiderül.
Közreműködik: a Szikrák Táncegyüttes és a Bojtár Népzenei
Együttes. Belépődíj: 2 000 Ft.
Április 22. (vasárnap)
15 és 17 óra
SZKES GÁLA
Belépődíj: 1500 Ft.
További információ: Szécsényiné
Kápolnás Edina, 06-70/776-1407.
Április 23. (hétfő) 19 óra
SZÜLÉS UTÁNI HASIZOM REHABILITÁCIÓ – Pintér Andrea, a Fit-
point Mozgás és Rehabilitációs
Központ szakmai vezetőjének előadása. A belépés díjtalan.
Április 24. (kedd) 19 óra
Színház – Bródy bérlet
Robert Harling: ACÉLMAGNÓLIÁK
– színjáték két részben (Játékszín)
Szereplők: Hernádi Judit, Szulák
Andrea, Dósa Zsuzsa, Zsurzs Kati,
Erdélyi Tímea, Bartha Alexandra.
Belépődíj: 4 000 Ft.
Április 25. (szerda)
A Föld Napja alkalmából
13.30 A MEGSEBZETT ÉDENKERT KINCSEI – Gelencsér Gábor
újságíró kiállítása
14.00 FENNTARTHATÓSÁG A
KLÍMAVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN –
Benedek Miklós pedagógus, a Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület elnökének vetített képes előadása.
A belépés díjtalan.
Április 25. (szerda) 19 óra
Dumaszínház Nagykanizsa
HUMOR SAPIENS – A FELEGYENESEDÉS HÁTRÁNYAI – Kiss
Ádám és Benk Dénes közös estje
Belépődíj: 3 100 Ft. Jegyek elővételben a HSMK jegypénztárában
és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon
kaphatók.
Szervező: Dumaláda Kft.
Április 26. (csütörtök) 19 óra
Filharmónia – Fortissimo bérlet
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
Zongora: Sofia Vasheruk
Vezényel: Aldo Sisillo
Műsor: M.P. Muszorgszkij: Hovanscsina - nyitány
Rachmaninov: II. zongoraverseny, c-moll, Op.18
Brahms: 3., F-dúr szimfónia Op. 90 Belépődíj: 3 400 Ft.
Móricz ZSIgmond
MűvelődéSI Ház
Április 20. (péntek) 19 óra
Jazz Klub
LANTOS ZOLTÁN – OPENSOURCE
Lantos Zoltán – hegedűk, elektronika; Tálas Áron – zongora, billentyűs hangszerek; Fonay Tibor –
basszusgitár, nagybőgő; Csízi László – dobok; Andrew J – live elektronika.
A klub működését ebben az évadban az NKA Hangfoglaló Program
támogatja. Belépődíj: 1 000 Ft.ProgramajánlóÁpr. 21-22. 14:30 JÖNNEK A KACSÁK
szinkr., amerikai-kínai animációs film Ápr. 19-20. és 23-25. 16:00 JÖNNEK A KACSÁK
szinkr., amerikai-kínai animációs film Ápr. 19-22. 16:00 AZ IGAZI CSodA
szinkr., amerikai családi filmÁpr. 21-22. 16:15 VAD BALAtoN
természetfilmÁpr. 19-25. 17:45 ÉJJelI NAPFÉNY
szinkr., amerikai romantikus drámaÁpr. 25. 18:00 A HelY
feliratos, olasz filmÁpr. 19-24. 18:15 tűZGYűrű: láZAdáS
szinkr., amerikai kalandfilm Ápr. 25. 19:00 BOSSZúállóK: végteleN HÁBorú
(Premier előtt!)
szinkr., amerikai akciófilmÁpr. 19-25. 20:00 HurrIKÁN Meló
amerikai akcióthrillerÁpr. 19-25. 20:30 RAMPAge: toMBoláS
szinkr., amerikai akciófilm
áprilIS 19-
áprilIS 25. Műsora
Új szemszögből a Balaton
Speciális víz alatti kamerákat, rejtett vadkamerákat és drónkamerákat is
bevetve, csaknem három éven át forgatták a Vad Balaton című természetfilmet. A Balázs Béla-díjas Mosonyi Szabolcs rendező-operatőr és alkotótársa, Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer legújabb produkciójában tömegesen fészkelő kócsagok, éjszakai kalandra induló pelék,
valamint násztáncot járó balinok is megelevenednek. A lenyűgöző képsorok olyan kincseket, csodákat tárnak a nézők elé, amelyeket a geológia,
a vadvilág és az ember különös házassága teremtett, és többnyire csak a
Balatonra jellemzőek.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Az Acélmagnóliák Hernádi Judittal és Szulák Andreával kedden látható
Muszorgszkij-, Rachmaninov- és Brahms-
művekkel érkezik a Savaria-zenekar
2018. 04. 20. | 9 Kultúra
Noha a passiófilmek a mozival egyidősek – a legelsőt még 1897-ben
készítették a Lumière testvérek –,
vannak, akik a műfaj 120 éves múltja
ellenére is azt mondják, egyszerűen nem lehet jó filmet készíteni Jézusról. Már önmagában a bibliai szövegek adaptálása is nagy kihívást
jelent, de a feldolgozások sarkpontja, szinte kivétel nélkül, Isten fiának
a megtestesítése.
Három hete, nagycsütörtökön mutatták be a hazai mozik a Mária Magdolna című drámát. A rendező, Garth Davis munkája
több szempontból is újszerűnek számít a maga műfajában.
– A bibliai eseményeket
feldolgozó filmek általában patriarchális megközelítésűek: a tanítványok, Poncius Pilátus vagy a többnyire férfiakból álló tömeg szemén keresztül láttatják Krisztust – mutat rá Koch Szilvia evangélikus lelkész. – Ez az első alkalom, hogy valaki egy női alakot helyez a már jól
ismert történet középpontjába. Mária Magdolnáról amúgy nagyon keveset tudunk, ez a tény nyilvánvalóan nagyobb teret engedett a rendezői fantáziának is.
Koch Szilvia hozzáteszi, a
120 perces drámában egy egészen ellentmondásos Jézus-figura bontakozik ki,
amihez talán az is hozzájárul, hogy a Megváltót éppen az a Joaquin Phoenix
alakítja, aki annak idején a Gladiátor hátborzongató főgonoszaként vált világhírűvé.
– Nekem Joaquin Phoneix
egy kicsit mindig Commodus marad, így nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lesz őt Isten fiaként látni. Bár a színészi
játéka hibátlan volt, mégis
távol áll az általam elképzelt Megváltótól. Borongós, révedező tekintete többször felkavart: egyáltalán nem az a Jézus, aki árasztja magából az isteni szeretetet, és akire jó ránézni. Ugyanakkor az is igaz, hogy Phoenix Krisztusát pont ezek a karakterjegyek teszik misztikusabbá, mint amihez eddig hozzá voltunk szokva. Ettől pedig az az érzése támad az embernek, hogy
valóban kapcsolatban áll Istennel – kár, hogy erre a
film nem tért ki jobban.
Az evangélikus lelkész szerint a Mária Magdolna egyik nagy pozitívuma, hogy a rendező nemcsak evangéliumi idézeteket adott a szereplői szájába. Sok keresztény témájú film
abba a hibába esik, hogy szó szerint ragaszkodik a Bibliához, és emiatt csak egy szűk réteget képes megszólítani.
– Tapasztalataim szerint kétféle keresztény film létezik. Az egyik csoportba
azok tartoznak, amelyek szájbarágósan fogalmazzák meg az üzenetüket egy végtelenül steril, már-
már mesebeli világban, a másikba meg azok, amelyek igyekeznek megfelelni a többség ízlésének. Én
ide sorolom a Mária Magdolnát, amely a szélesebb közönség számára is érdekes lehet, ugyanakkor a jeruzsálemi templomban játszódó jelenetet leszámítva nem nagyon fedeztem fel benne a Szentírástól való ihletettséget, Jézus inkább tűnt mártírnak, mint a Megváltónak.
Mindettől függetlenül az Isten-keresők ebben a műfajban is találhatnak olyan filmeket, amelyek továbbgondolásra érdemesek, és akár segíthetnek
elindulni a hit útján, szögezi le Koch Szilvia.
– Tavaly került a mozikba
A viskó című dráma, ami megint csak egy szabadabb megközelítés, de nagyon fontos üzenettel: Isten nem akarja, hogy az emberek szenvedjenek. A szabad akaratnak ugyanakkor ára van, hiszen a bűneink hatással vannak egymás életére. A fegyvertelen katona szintén egy friss alkotás, amely a keresztény élet esszenciáját ragadja meg: valahol mi, keresztények is egy csatatéren éljük az életünket, a kérdés az, hogyan tudunk itt munkálkodni? Elbújunk és meghúzzuk magunkat, vagy Desmond
Dosshoz hasonlóan azt mondjuk, „Uram, add, hogy csak még egy embert
megmenthessek”?
Koch Szilvia hangsúlyozza, a világi és a mainstream
filmek közt is találni olyanokat, amelyekből egy keresztény ember valamiféle üzenetet, tanulságot szűrhet le magára nézve. Szerinte például a DC- és Marvel-képregényadaptációk iránti hatalmas érdeklődés is annak köszönhető,
hogy az emberek ki vannak
éhezve a megváltó típusú karakterekre, csak éppenséggel Jézusra nem annyira, aki teljesen más módszerekkel mentette meg a világot, mint az álruhás szuperhősök.
NEMES DóraA szabad akarat ára…
Koch Szilvia:Az emberek ki vannak
éhezve a megváltó
típusú karakterekre
(Fotó: Gergely Szilárd)
Joaquin
Phoen
ix
Jézu
s
a
Maria Magdalena szerepében R
ooney Marát láthatjuk
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető
KREreSZ-tanfolyamainkra jelentkezés:
április 25., szerda 16.00 óra - május 9., szerda 16 óra Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KreSZ-t otthoni tanulással!
GKI vizsga május 12. - jelentkezési határidő április 25-ig
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi kategóriákra. *Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám: 06-30/491-7051. 28 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% - “C”E:88,75 % F:76,09% ÁKÓ: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% / KK: “B”160.000.-Ft/
fő. “C”:165.000 Ft/fő P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött
fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők
részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. fsz. 3.
A lakás alapterülete: 38 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
A lakás településen belüli fekvése: városi terület
Szálláshasználati díj összege: 17.784,-Ft
A lakás állapota: helyreállított
A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
A lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. 1. em. 8.
A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
A lakás településen belüli fekvése: városi terület
Szálláshasználati díj összege: 19.640,-Ft
A lakás állapota: helyreállított
A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap
A lakás megtekintésének időpontja: 2018.04.12. 15:00-15:30-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály
Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a
www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. április 30.
Dénes Sándor polgármester
2018. 04. 20. | 11 hitélet
Multifokális lencse akció 30 %
Volt, aki egyedül, más a családjával, megint más pedig egy nagyobb társaság tagjaként érkezett a homokkomáromi engesztelésre. A 2013. augusztus 13-án alakult Szent Ferenc Zarándokközösséghez ezúttal 71-en csatlakoztak.
– Ötvenhatodik alkalommal megyünk Kiskanizsáról
Homokkomáromba, és ezt a zarándoklatunkat a magyar Cursillo mozgalomért ajánljuk fel – árulta el
még az indulás előtti percekben
Horváth György, a
közösség vezetője. – Egyházmegyénkben a 14. férfi
Cursillót május elején, a 15.
női Cursillót pedig július elején tartják Homokkomáromban. Mi most ezeknek az alkalmaknak a jelöltjeiért, munkatársaiért és papjaiért imádkozunk.
A Magyarországi Cursillo
lelki vezetője Székely János szombathelyi megyés püspök, aki amellett, hogy részt vett az engesztelőnapi zarándoklaton, a homokkomáromi jubileumi szentmise szónoka is volt. A kegyhelyen már
az 1700-as évek elején is tartottak zarándoklatokat, ám a vallási hagyomány a kommunizmus idején félbeszakadt. Hosszú szünet után, 1988. április 13-án tartották az első engesztelőnapi zarándoklatot, eleget téve a Szűzanya egyik fátimai kérésének.
– Boldog az az ember, akinek az ereje az Úrban gyökerezik, és akinek a szíve zarándokútra indult – idézett a Zsoltárok könyvéből a mise elején Székely János. – Akihez ma jöttünk,
nem volt korszakalkotó tudós, népvezér vagy nemzetek térítője. Még csak vagyona sem volt, amit szétoszthatott volna a rászorulók között. A Szűzanya – látszólag – semmi világraszólót nem tett, ám
mégis a történelem leghatalmasabb cselekedete fűződik az ő nevéhez: igent
mondott Isten tervére. Megnyitotta előtte a szívét,
ezzel pedig beengedte őt a
világba, hogy testet öltsön
az emberek között.
A szombathelyi megyés püspök hangsúlyozta: a Szűzanya igenjének súlya volt: ki tudta mondani azt a
betlehemi barlang szegénységében, a názáreti évek csendjében és a Golgotán, a kereszt alatt is.
– Akkor tiszteljük őt hitelesen, ha mi is ki tudjuk mondani minden körülmények között a saját életünk igenjeit – fogalmazott a főpásztor. – Ha a Szűzanyával együtt kimondjuk ezt a bizonyos igent, az egyúttal azt is jelenti, hogy elfogadjuk az
élet ajándékait: a házasságot, a gyermekáldást, és azt, hogy újra beengedjük Istent az otthonainkba. Talán erre lenne most a legnagyobb szüksége magyar népünknek.
A prédikációban az is elhangzott: kell, hogy legyen helye a családokban a közös imádságnak, éneknek, zarándoklatnak és evangéliumolvasásnak, hiszen egy szülő akkor teszi
a legjobbat a gyermekeivel, ha odavezeti őket az élő Istenhez.
NEMES Dóra
Odavezetni
az élő
Istenhez
Több százan érkeztek az ország különböző
pontjairól Homokkomáromba múlt pénteken, hogy részt vegyenek az immár harminc éve
minden hónap 13. napján megtartott engesztelőnapon. A jubileumi szentmisét Székely János szombathelyi megyés püspök mutatta be.
A kiskanizsai
zarándokok lelki vezetője ezúttal
Székely János
megyés püspök volt
(balra)
(Fotó: Gergely Szilárd
E
zúttal hetvenegy hívő indult útnak gyalog a
homokkomáromi Szűzanyához
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy ez évben is megrendezésre kerül a tavaszi lomtalanítási akció. Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalanítunk.
A lomtalanítási akció 2018. április 7-től 2018. április 30-ig, illetve 2018. május 3-tól 2018. május 11-ig tart.
A lomtalanítási szándékot és annak pontos helyét 2018. március 26-tól
2018. április 25-ig, munkanapokon 1300-1600-ig a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társasházak közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a cég
Vár u. 5. sz. alatt lévő szállítási irodájában.
A közösen leegyeztetett időpontra a Szolgáltató a lomhulladék men�-
nyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a családi
házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosít.
Családi házas övezetben az idei évben is kizárólag a hétvégén, szombatonként történő lomtalanításra van lehetőség (04.07., 04.14., 04.21.,
04.28.). A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé,
a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reggelén, hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni.
Kérjük, hogy a kisebb méretű lomhulladékot zsákban vagy dobozban
szíveskedjenek kitenni, a szétszóródás megelőzése érdekében!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során kizárólag nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lomhulladék kerül elszállításra, tehát a lom
továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket,
kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtőszekrény, televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer,
vegyszer)!
A Szolgáltató egy helyről csak egyszer tudja elvinni a kirakott lomot.
A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítésmentesen adhatók le a háztartásokból származó elkülönítetten (szelektíven) gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok, valamint
háztartásonként évente 5 db személyautó gumi. Kérjük ezért, hogy az
újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (fehér és színes üveg, papír, műanyag, fémdoboz, italos kartondoboz) ne a lomokkal együtt
helyezzék ki, használják a kihelyezett elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtő szigeteket és a hulladékudvart.
Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségeit a rendszeres hulladékszállítás bevételei fedezik, ezért a rendezetlen, szüneteltetett szerződésű, illetve díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladék nem kerül elszállításra.
A szabálytalan közterületi hulladék-kihelyezést a Közterület-felügyelet
munkatársai ellenőrzik és szankcionálják!
A háztartásoknak, társasházaknak lehetősége van fenti a lakossági lomtalanítási akciótól eltérő időpontban, térítés ellenében is lomtalanítást
rendelni a Szolgáltatótól.
Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában! Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.
L O M T A L A N Í T Á S 2018. év
Magyarország Kormánya a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: NHKV Zrt.) létrehozásával a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését, a hatékony hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását, továbbá a magyar és uniós környezetvédelmi szabályok maradéktalan érvényesítését tűzte ki célul.
A jogszabályi rendelkezések értelmében az NHKV Zrt. látja el a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak beszedésével és kezelésével összefüggő feladatokat is, a hulladékgazdálkodási rendszer átfogó átalakításával párhuzamosan elkészült a hulladékszállítási közszolgáltatási díj beszedését és kezelését lehetővé tevő új és egységes informatikai rendszer is. Az NHKV Zrt. célja a díjhátralékok és a lakosság terheinek csökkentése, amelynek érdekében közbeszerzési eljárást folytatott le és
2018. január 1. napjától a Közszolgáltatási Díjbeszedő Konzorciumot
[Konzorcium vezetője: Díjbeszedő Holding Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 107-109), konzorcium tagja: PEPP AND CARS Kft. (4233 Balkány, Kállói út 2. A. ép.)] személyes ügyfélszolgálati, illetve a díjhátralékok beszedésével összefüggő feladatok ellátásával bízta meg. Ennek révén az NHKV Zrt. személyes ügyfélszolgálatát bővítette,
lehetőséget teremtve ezáltal az ingatlanhasználók számára az őket
személyesen felkereső díjbeszedőknél a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos változások (pl.
ingatlanhasználó adatainak változása) bejelentésére is. A díjbeszedők emellett felvilágosítást adnak a további ügyintézéssel kapcsolatos teendőkről is. A személyes felkeresés során bejelentett adatváltozások további feldolgozását az NHKV Zrt. a szerződéses partnerek és a közszolgáltatók bevonásával biztosítja.
A szolgáltatással az NHKV Zrt. igyekszik azon lakosok részére is ügyintézési lehetőséget biztosítani, akik esetében a területileg illetékes közszolgáltató ügyfélszolgálata a lakóhelyükön kívül eső településen működik, így nem kell
a változásbejelentések miatt akár több tíz kilométert utazniuk.
Mindezek mellett a díjbeszedőknél lehetőség nyílik az esetleges számlatartozás befizetésére is, amellyel az NHKV Zrt. a díjfizetési kötelezettség elmulasztásából adódó kellemetlenségeket kívánja minimalizálni, illetve a díjtartozások rendezését megkönnyíteni, így az
NHKV Zrt. a 2016-2017. évi teljesítés alapján felhalmozott tartozásokra késedelmi kamatot nem számít fel. A személyes ügyfélszolgálati feladatot és díjbeszedést végző munkatársak minden esetben fényképes igazolvánnyal igazolják kilétüket, a személyes felkeresés során az NHKV Zrt. által előállított,
a kiegyenlítetlen számlával mindenben megegyező „Beszedési értesítő” alapján jogosultak készpénzben, a számla teljes összegének átvételére – részteljesítésre ez alkalommal nincs mód. A
díjbeszedő a készpénz átvételét a Beszedési értesítőn aláírásával igazolja, amelyet az ingatlanhasználó részére ad át.
Amennyiben a személyes felkeresés alkalmával a díjbeszedő nem találja a megadott címen az ingatlanhasználót, úgy értesíti az újabb látogatás időpontjáról, amelynek során ismét lehetőség nyílik a díjfizetésre.
Az egyes településeken a díjbeszedést ellátó megbízottak személyéről az NHKV Zrt. megbízásából a konzorciumi partnerek tájékoztatják a települési önkormányzatokat. Tisztelettel: NHKV Zrt.Tisztelt Ügyfelünk!
2018. 04. 20. | 13 Magazin
Hirdetési infó:
20/519-53-05
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Televízió és távirányító javítás. TV üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István, 30/597-15-30.Ingatlan
Nagykanizsán, a Berzsenyi utcában 53 m2-es, 2 szobás, magasföldszinti lakás, tulajdonostól tehermentesen eladó. Érdeklődni: 06-30/73-
70-616. Bérlet
Nagykanizsán, a Bedő Albert úti garázssoron 2018. május 1-től garázs kiadó. Érd: 93/312-851.Nem alszik sokat éjjelente Kasza Viktória, a Rozgonyi-iskola nyolcadikos tanulója. Amikor más lepihen, ő akkor ragad ecsetet – ilyenkor jön ugyanis
az ihlet –, de ha éppen nem fest, akkor olvas. És amikor más még csak
ébredezik, ő már jó eséllyel talpon van, hogy egyik kedvenc fotós témáját,
a napfelkeltét örökítse meg újra és újra.
„A csodálat lényege a pillanat heves látképe, amit
elénk vetít a meglepettség kellemes formája. Ezt a csodálatot szeretném továbbadni másoknak” – ez a
14 éves Kasza Viktória saját szavaival megfogalmazott hitvallása. A fiatal lány, akinek az impresszionista
Monet a kedvence, amikor csak teheti, alkot. Néha verseket ír, sokszor a telefonjával fotózik, a legtöbbször azonban fest.
– Igyekszem mindent közelebbről
megfigyelni, hogy tisztábban lássak. Ebben a festészet is rengeteget
segít. Azt szoktam mondani, én nem
kibeszélem a problémáimat, hanem
megbeszélem magammal: ahogy készül egy-egy munkám, úgy festem ki magamból az érzéseimet, amiket később jóval könnyebb a helyükre tenni.
Viktória eleinte praktikus okokból fotózott: minden festményéről készített egy képet. Igaz, már ekkor is nagy gondot fordított a háttér kiválasztására, annak mondanivalójára. Így nőtte ki magát szép
lassan Viki életében a fotózás egy újabb önálló kifejezési formává.
– A virágok, az égbolt, a felhők és a napfelkelte a
kedvenc témáim – mondja. – Jó érzés, amikor egy-egy fotómra vagy
festményemre rácsodálkoznak az emberek, és ezzel ráirányíthatom a figyelmüket olyasmire, ami mellett eddig elsétáltak. Édesapám is szeret
fotózni, gyakran jár ki Eszteregnyére, ahol van egy hegyünk. Sokszor elkísérem, ilyenkor együtt barangoljuk be a környéket, képeket készítünk, majd megbeszéljük, milyen lett a végeredmény.
A rozgonyis diákra mély benyomást gyakorolt egyik rajztanára. Lovkóné Kiss Kármen nemcsak új dolgokra tanította meg, hanem bátorította is, hogy
mélyedjen el jobban a festészetben. Viki többek között ennek hatására döntött úgy, hogy jelentkezik
a pécsi művészeti gimnáziumba, aminek a felvételijére
Ambrus Márta készítette fel. NEMES Dóra
T
e
h
ets
égM/Ku
t
a
t
ó (12.)
Közelebbről
és tisztábban látni
Kasza
Viktóriának Monet a
kedvence
(Fotó: Gergely Szilárd)
„A csodálat lényege
a pillanat heves látképe”
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önkNKormányZAt
Szerv megnevezése, székhelye: Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Korlátolt Felelősségű Társaság.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 49.
A kft. fő tevékenysége
A Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. működtetése
Az ügyvezető fő feladatai:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik Könyvében, a
köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben, valamint a kft. alapító okiratában az ügyvezetői tisztségre
meghatározott feladatok ellátása, valamint a Kft. tevékenységi körében üzemelő nagykanizsai uszoda és strandfürdő létesítmény fürdővezetői feladatainak ellátása a közfürdők létesítéséről és működéséről
szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletben, a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendeletben, a Kft.
Üzemeltetési Szabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban, szakhatósági előírásokban foglaltak betartásával.
A megbízás időtartama, formája, díjazás:
Az ügyvezetőt a közgyűlés határozott időre, 2018. június 1. naptól kezdődően 2023.
május 31-ig tartó öt évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a megbízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megilleti az indokolás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közléstől számított 4 hónap.
A tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízási jogviszonyban történik, a díjazást – a kft. javadalmazási szabályzatában, valamint
a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével – a Közgyűlés állapítja
meg.
Pályázati feltételek:
magyar állampolgárság,
cselekvőképesség,
büntetlen előélet,
egyetemi vagy főiskolai végzettség,
legalább 5 év szakmai gyakorlat,
vezetői gyakorlat.
Előnyt jelent:
főiskolai vagy egyetemi gépészmérnök, villamosmérnök, építőmérnök, épületgépész üzemmérnök végzettség
A pályázatnak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat:
a pályázónak a feladat ellátására vonatkozó koncepciója,
a pályázó által aláírt szakmai önéletrajz,
a pályázati feltételként előírt iskolai végzettséget igazoló okirat másolata,
a pályázati feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
három hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazolást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte),
a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy
nem áll cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt;
vele szemben a Ptk. 3:22. § (4) és (6), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizárási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn;
a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja;
más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban;
milyen díjazásra tart igényt;
hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők
általi megismeréséhez;
pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e;
a pályázati elbírálás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását.
A pályázati eljárásban pályázat benyújtási határidejének leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 4.
A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy személyesen a
Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezető
pályázat”.
A pályázat elbírálásának módja és határideje:
A határidőben benyújtott pályázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság
- a pályázók meghallgatásával - véleményezi, és javaslatot tesz a díjazásra.
A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül
– az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja.
A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghallgatásával, várhatóan a 2018. májusi soros ülésén hozza meg.
A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban információ: A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) Dénes Sándor polgármestertől kérhető.
A pályázati felhívás közzétételének helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa.
hu)
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap
Nagykanizsa, 2018. március 29.
Dénes Sándor polgármester
VERSENYTÁR GYALÁSI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:
Hrsz. Alapterület Funkció Helye Kikiáltási ár Időpont
1049 468 m² építési telek Rákóczi u. 27. 4.850.000,-Ft+ÁFA 2018. 04.25. 2018.05.09. 2018. 05.16. 2018. 05.23. 09:00
131/2 1094 m² építési telek Magyar u. 18. 10.315.000,-Ft +ÁFA 09:30
4088/3 1858 m² építési telek Alkotmány u. 75. 3.950.000,-Ft + ÁFA 10:30
1318, 1319, 1320, 1321
2836 m² építési telek Eötvös tér északi tömb
(Fő út-Hunyadi u. sarok)
47.401.575,-Ft+ÁFA 11:00
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. iroda
Információ kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328
Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
pályázatot hirdet
a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezető
tisztségének betöltésére
Versenytárgyalás napja
2018. 04. 25. 2018. 05. 09. 2018. 05. 16. 2018. 05. 23.
2018. 04. 20. | 15 Magazin
sashalmi optika
Nagykanizsa, sugár u. 1.,
tel.: 0693-789-962
Nagykanizsa, platán sor 1.,
tel.: 0693-310-644
Új Varilux X széria
Az éles látás új dimenziója
Láss csodát bármely távolságban!
„Elmúltam már negyven éves, de aktív életet élek. Egy ideje multifokális szemüveget használok,
de egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Főleg közeli távolságok esetén állandóan mozgatnom kellett a fejemet, hogy megtaláljam a szemüvegen azt
a pontot, ahol élesen látok.
Egy ismerősöm, aki korábban ugyanezzel a problémával küzdött, a Varilux Partner Üzleteket ajánlotta, ahol egy alapos vizsgálat után egyedi gyártású multifokális szemüveglencsét készítettek
számára, ami azonnali éleslátást biztosított a közeli tekintési pontok estén is.
A Varilux Mester Optikában megtudtam, hogy ezt a forradalmi újdonságot Varilux X szériának hívják: a legszélesebb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon belül is. Nincs hintaeffektus mozgás
közben, extraszéles látótér a lencse szélein is. A Varilux X széria legnagyobb újdonsága az Xtend,
Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány
változtatásakor is.
A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális.
Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a csak a páciensre jellemző test- és fejtartást,
valamint az egyedi szemmozgást is.
Aztán elkészült az új Varilux X szériás multifokális szemüvegem! Csodát láttam, de tényleg! Sokkal gyorsabban hozzászokott a szemem, mint a régi multifokális lencsékhez. Nagyon jó volt átélni az úgynevezett dinamikus látásélmény örömét. Karnyújtásnyi távolságon belül élesen láttam, ha például vezetés közben a műszerfalra pillantottam, ha tévézés közben jött egy sms-em, vagy számítógépezés közben fel kellett vennem a mobilt. Azóta kényelmesen, fejmozgatás nélkül mindent élesen látok, ha hirtelen tekintési irányt kell váltanom.”
Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás multifokális lencséket a Sashalmi Optikában nagy
kedvezménnyel április 30-ig!
Varilux Mester
Optika
Hirdetmény
az ügyfélfogadási
rendről
Nagykanizsa Megyei
Jogú Város jegyzője
értesíti a lakosságot,
hogy a Polgármesteri
Hivatalban
2018. április 20-án
(pénteken) az ügyfél-
fogadásra hétfői
munkarend szerint
(8.00-12.00 és 13.00-
16.00) kerül sor,
2018. április 21-én (szombaton) a Humánigazgatási csoport ügyfél-
fogadása szünetel. dr. Gyergyák Krisztina
jegyző
PÉTER 1,5 év körüli
keverék kan, kóbor kutyaként került a menhelyre nemrégiben. Sorstársai közül a kanokat nem szívleli, a
szukákkal jól kijön, viszont a macskákat távol kell tartani a közeléből. Jól szocializált, barátságos kutya, szépen sétál pórázon is.
PICI a nevével ellentétben nem kistermetű kutya, 7 éves
kan, saját gazdától került a menhelyre. Szuka kutya, sőt macska mellé is ajánlható. Rendkívül intelligens, szófogadó eb, hű társa lenne befogadó gazdájának.
Péterről és Piciről is érdeklődhet a kanizsai menhelyen; elérhetőségek és további információk: www.eletter-kanizsa.hu, +36-30/400-
1368. VINCZE AdélGAZ
D
I
KERESŐ
Péter
Pici
Fotó: Jancsi László
2018.
április
21.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 22:00-08:00
2018.
április
22.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 19:00-06:00
2018.
április
23.
Remény GARAY U.
14.
93/314-967 22:00-06:00
2018.
április
24.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
április
25.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
április
26.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
április
27.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatás
Piaci árak
Kanizs án
hónapos retek 120-180 Ft/csomó
újhagyma 180-200 Ft/csomó
akácméz 2300-2500 Ft/kg
paradicsom 790-1490 Ft/kg
csont nélküli
sertéskaraj 1450-1650 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Könyvelő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Teherautósofőr szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláS
Tele élettel, tele élménnyel!
Szabadtéri strand-és szezonnyitás:
2018. ápr. 28-29. Szombaton programok!
További info: www.lentifurdo.hu • facebook.com/lentifurdo
20%
kedvezmény az alap- és élményfürdő
belépő árából.
A kupon beváltható: 2018. jún. 30-ig,
a kedvezmény 1 fő részére, egyszeri
alkalommal vehető igénybe és
más kedvezményekkel
nem vonható
össze.
Jövő heti véradások
04. 24. 13:00-18:00 Letenye, Fáklya Művelődési Ház 04. 28. 14:00-18:00 Nagykanizsa, Város Napja
Adj vért, és ments meg három életet!G
yógy
sz
ertár
i
ügyelet
2018. 04. 20. | 17 Szolgáltatás
Ne feledje felköszönteni ismerőseit!Április 21., szombat
Konrád
Német eredetű, jelentése: merész + tanács.Április 22., vasárnap
Csilla, Noémi
A Csilla Vörösmarty Mihály névalkotása, jelentése: káka, nád hajtása, gyékénybél. A Noémi héber eredetű, jelentése: gyönyörűségem.Április 23., hétfő
Béla
Több eredetmagyarázat is létezik. Ha magyar,
akkor azt jelenti: bél, belső rész, ha török, akkor
előkelő, ha héber, akkor pedig világot elnyelő.Április 24., keddGyörgy
Görög-latin eredetű, jelentése: földműves, gazdálkodó.Április 25., szerdaMárk, Márkus,
Márkó
A Márk és a Márkó is a Márkus származéka, amely latin eredetű, jelentése: Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt. Április 26., csütörtök
Ervin
Germán eredetű, jelentése: a hadsereg barátja,
vadkan erejű jó barát.Április 27., péntekZita, Mariann
A Zita latin-német eredetű, jelentése: sebes, gyors. Más magyarázat szerint a Felicitás német rövidüléséből alakult ki. A Mariann latin
eredetű, jelentése: Marius családjához tartozó,
Szűz Máriához tartozó.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A tennivalók másnapra halasztása egy napig minden problémát megold.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPkaKAmAra
Confimi Apindustria
regionális elnökének
látogatása
Confimi Apindustria Észak-olasz elnökével, Nicola Calloni úrral
2018.05.25-én az UN-ITA II. konferencia előkészítéséről folytatott kamaránk megbeszélést.
Regionális Gazdasági
Fórum
Regionális Gazdasági Fórumot tartottak 2018.03.27–én Lövőn, mely keretében adta át a stafétát a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége. A szakmai programon a
kamarákat érintő gazdasági változásokról hallhattak prezentációkat a résztvevők. A régiós szövetség elnökségi feladatait a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara látja el az elkövetkezendő egy évben és a régió jelképes kulcsát Horváth Vilmostól, a Soproni
kamara elnökétől vette át dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara elnöke. A kereskedelmi és
iparkamarák részvétele a gazdaságfejlesztésben, a gazdaságfehérítés, és a bérnövekedés is szóba került. A szakmai programon előadást tartott Dr. Parragh
László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Sopron díszpolgára, aki
prezentációjában ismertette a szervezet
szerepét a magyar gazdaság elmúlt években történt növekedésében: ilyen volt például az az ötlet, hogy a Nemzeti
Adó- és Vámhivatal készítse el az adóbevallásokat, vagy a szakképzési rendszer átszervezése. Az elnök kitért arra is, hogy milyen jövőbeni tervei vannak
a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, és hogyan képzeli el a magyar gazdaságot a szakmai szervezet.
Felelős vezetők klubja
Kamaránknál került megrendezésre 2018.03.28-án a felelős vezetők klubja. A
program lényege, hogy minden hónapban más-más nagykanizsai vállalkozás
látja vendégül a programhoz csatlakozókat. A kezdeményezésnek kettős célja
van: egyrészt teret ad egymás megismerésének, a kapcsolatépítésnek és az együttműködési felületek feltérképezé-
sének, másrészt egyfajta tanulási folyamat valósul meg. A látogatások során lehetőség van egymástól megtanulni a jó gyakorlati példákat, az
elméleti háttéranyag biztosításáról pedig a kampusz oktatója gondoskodik. A programon Kereskai Péter titkár képviselte kamaránkat.
Szakképzési hírek A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara pályázott a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési
Díjára. A 2018. évi kiírásra 39 szakképzési témájú pályázat érkezett. Kamaránk ezt az oklevelet pályaorientációs tevékenységéért, azon belül is a Szakmák dicsérete című 7. osztályosoknak szóló szakmaismereti versenyéért és a nyertesek jutalmát jelentő 4 napos sármelléki táborozásért kapta.
Szakmák éjszakája A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara az idén is csatlakozott a Szakmák éjszakája elnevezésű országos pályaorientációs rendezvényhez, melynek helyszíne a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont volt. A rendezvény az általános iskolai korosztálynak mutatott be
szakmákat, közel 30 szakmacsoporttal
ismerkedhettek meg. A rendezvényre látogatók kipróbálhattak olyan eszközöket, amelyekkel a szakemberek dolgoznak, feltehettek kérdéseket a szakoktatóknak. A kamara tanulószerződéses és pályaorientációs tanácsadói is részt vettek a rendezvényen, hiszen a duális szakképzés lényege, hogy a szakmát tanulók a munka világával is megismerkedjenek, és az ő feladatuk a tanulószerződés megkötésének elősegítése, a tanulók és a képzőhelyek érdekeinek képviselete, egymáshoz közelítése. A program azokhoz a felnőttekhez is szólt, akik már tudatosan tervezik szakmai pályafutásukat, akik megfontoltabban, mérlegelést követően hozzák meg a
döntést továbbtanulásukat illetően. A Nagykanizsai Szakképzési Centrum rendezvényének üzenete, hogy a szakmák szerves részeit képezik mindennapjainknak, a jó szakemberekre szükség van. A fesztivál hangulatú rendezvényt
Cseresnyés Péter szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár
nyitotta meg, majd Bene Csaba, a
Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket.
Kamaránk standjánál az érdeklődők megismerhették a Kamara szakképzési
feladataihoz kötődő szolgáltatásait.
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670,
93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
2018. 04. 20. | 19 kamAra
együttműködési megállapodást köthet külső gyakorlati helyszínnel. Az együttműködés megállapodási függeléke tartalmazza az érintett tanulókra vonatkozó információkat. 2015. június 12-től, a szakképzési törvény módosítása szerint az ágazati szakközépiskolai szakképzésben tanulókat pénzbeli juttatás
illeti meg az előírt nyári összefüggő szakmai gyakorlatuk teljesítésének idejére. A szakképzési törvény módosítása emellett lehetővé
tette, hogy Magyarországon az állam által támogatott iskolai rendszerű szakképzésben az első és második szakképesítésre történő felkészítés – függetlenül az oktatás munkarendjétől – ingyenes. A második szakképesítés megszerzésére irányuló képzés csak az első szakképesítés megszerzését követően kezdhető meg,
a tanuló párhuzamosan képzésben nem vehet részt. A második szakképesítés viszont kizárólag felnőttoktatás keretében szerezhető meg. A képzésben térítésmentesen részt vevő tanulóktól a gyakorlati képzést szervező semmiféle díjazást, térítést, hozzájárulást nem kérhet.
Kamaránk szakképzési feladatai az
NFA-KA-NGM-3/2017/TK/13 számú pályázati támogatásból valósulnak meg. A támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja.
Készült a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.
A kamarai garanciavállalás kiegyensúlyozottabb
képzési rendet eredményez
A kamarai garanciavállalás a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2015. július elsején hatályba lépett
módosítása szerint, amennyiben a területileg illetékes gazdasági kamara
ellenőrzési és minősítési folyamata által megfelelőnek nyilvánított képzőhely biztosított és ezáltal a tanulószerződés megköthető, a tanuló gyakorlati
képzése a szakiskola kilencedik évfolyamának összefüggő gyakorlatától kezdődően, kizárólag ennek keretében
szervezhető meg. A jogszabály értelmezése alapján a kamarai garanciavállalás a szakiskola kilencedik évfolyamának összefüggő gyakorlatának kezdetétől folyó valamennyi szakiskolai évfolyam tanulóinak gyakorlati képzésére vonatkozik.
A kamarai garanciavállalás intézményrendszere megkönnyíti a kamara
szakképzéshez kapcsolódó feladatait, átláthatóbbá teszi az iskolák és a tanulók számára a gazdálkodó szervezeteknél, illetve az iskolai tanműhelyben folyó gyakorlati képzést. Elsősorban azt segíti elő, hogy a tanulók minél hamarabb gazdálkodó szervezetnél, munkafolyamatba ágyazott tanulással
sajátítsák el a választott szakképesítést.
Ebből következően a tanulószerződések megkötésének időszaka május 1. –
június 15. közötti időszakra esik.
A kamara igazolást állít ki, ha a tanuló iskolai tanműhelyben teljesítheti az előírt gyakorlati óraszámot, mert nincs olyan egyéni vállalkozó, gazdálkodó vagy egyéb szervezet, amely vállalja a tanuló gyakorlati oktatását vagy nincs a tanulók fogadására alkalmas képzőhely. A tanulók fogadásának hajlandósága esetén is előfordul(hat), hogy nincs annyi szabad hely, mint amennyi tanulót el lehetne helyezni. Az igazolás kiállítását követően az iskola biztos lehet abban, hogy neki kell gondoskodnia a
tanuló(k) gyakorlati képzéséről. Amennyiben a teljes gyakorlati óraszám megszervezése nem lehetséges iskolai tanműhelyben vagy demonstrációs tantermi gyakorlat keretében, a
teljes gyakorlati óraszám 40%-áig az iskola együttműködési megállapodást köthet külső gyakorlati helyszínnel.
Gyakorlati képzés –
tanulószerződéssel és együttműködési megállapodással
A Kamara törekvése, hogy minél több tanuló gyakorlati képzése tanulószerződéses jogviszony keretében valósuljon meg. Viszont a teljes gyakorlati óraszám 40%-áig az iskola
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. április 21-27.
Április 21., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:35
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:05
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00
Kanizsa TV Filmklub: Portugál (magyar játékfilm), 20:35
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
21:00 Székely konyha, 21:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:55 Lapozó.
Április 22., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Székely konyha, 01:30 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 02:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Székely konyha, 08:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:00 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet az evangélikus templomban,
19:25 Sztárportré – Mihályi Réka, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Egis Körmend – Falco-Vulcano Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 22:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:55 Lapozó. Április 23., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:25 Istentisztelet az evangélikus templomban,
01:25 Sztárportré – Mihályi Réka, 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Egis Körmend – Falco-Vulcano Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 03:40 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 04:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:55 Sztárportré – Mihályi Réka, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Egis Körmend – Falco-Vulcano Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 10:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 11:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 11:25 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Mihályi Réka, 12:25 Egis Körmend – Falco-Vulcano Szombathely NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 13:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Jog-
ász, 20:10 Versek tiszta szívvel – Szatmári Tony előadóművész hévízi zenés estje, 20:50 Híradó, 21:05 Sztárportré – Lajtai Kati, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:30 Lapozó.
Április 24., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Jog-ász, 01:30 Híradó, 01:45 Versek tiszta szívvel – Szatmári Tony előadóművész hévízi zenés estje, 02:25 Sztárportré – Lajtai Kati, 02:50 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Jog-ász, 08:10 Híradó, 08:25 Versek tiszta szívvel – Szatmári Tony előadóművész hévízi zenés estje, 09:05
Sztárportré – Lajtai Kati, 09:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:30 Lapozó,
12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Jog-
ász, 13:00 Versek tiszta szívvel – Szatmári Tony előadóművész hévízi zenés estje, 13:40 Sztárportré – Lajtai Kati, 14:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:35
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05
Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Aktuális – Hargita, 21:15 Sztárportré – Vásáry André, 21:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:15 Lapozó.
Április 25., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30
Híradó, 01:45 Aktuális - Hargita, 02:15 Sztárportré – Vásáry André, 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:40 Aktuális - Hargita, 09:10 Sztárportré – Vásáry André, 09:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Aktuális - Hargita, 13:25 Sztárportré – Vásáry André, 13:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 20:40 Híradó, 20:55 Székely konyha, 21:25 K’arc (kulturális magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó. Április 26., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20
A szomszéd vár (turisztikai magazin), 08:50 Székely konyha,
09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Élet-módi, 12:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
21:05 Élet-módi, 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Április 27., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55
Élet-módi, 13:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 04. 20. | 21 Sport
A spártaiak
hazai pályája
– Amikor meghallottam, hogy Nagykanizsán is lesz
verseny, tudtam, hogy a hazai pályára haza kell jönnöm – fogalmazta meg tömören a “kanizsai érzést” a
múlt szombati terepversennyel kapcsolatban a roppant csinos ifjú hölgy, Marschner Bianka, aki – több
száz nagykanizsaihoz hasonlóan – a majd’ tízezer induló között nekivágott a Csónakázó-tó környékét megpezsdítő Spartan Sprint Race akadályfutásának.
Jó néhány kategória, embert próbáló akadályok, küzdelem, az emberi tűrőképesség határainak feszegetése (e megfogalmazást Biankától kölcsönöztük), felszabadultság, no és a célba érkezés után megkön�-
nyebbült mosoly az arcokon. Ezek mind-mind hozzátartoztak a kanizsai Spartanhoz. A végszót pedig a gyermekeknél induló ikrek, Szilágyi Krisztián és
Milán fogalmazták meg: – Anyu, ha újra lesz, megint
jövünk, ugye?
Rengeteg gyerkőcnél és felnőttnél erre egyértelmű a válasz… P. L.
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsport
Ha a nemesapátiak elleni
meccs első félidejét nézzük, a két gárda olyan játékkal rukkolt elő, amely
méltó volt a rangadó titulushoz, pedig Sebők
Józsefnek, a Csács irányítójának a meccs előtt még
gyakorlatilag az is fejtörést
okozott, egyáltalán kikkel és hogyan álljon fel a Nemesapáti a kanizsai találkozón. Ehhez képest rögtön az egykori válogatott köszönt be egy nagy góllal, a nagykanizsaiak azonban gyorsan válaszoltak
Péntek Adrián révén, Szabó Bálint pedig erre még gyorsan rátéve egyet
már az UFC-t juttatta előnyhöz. Az élvezetes meccsen nem sokkal később Bailo Dávid találatával egyenlítettek a vendégek. A második játékrészben a kanizsaiak fokozni tudták
a tempót, előbb Péntek, majd Lőrincz Bence talált be, egy öngól pedig mindent eldöntött (5-2). A tabellát vezető Nagykanizsa előnye a 48-48 pontos Hévíz és Csács előtt
immár kilenc egység, innentől a bajnokság végéig arra kell ügyelniük a kanizsaiaknak, hogy a maguk által diktált iramból
ne engedjenek, s akkor egyenes az út a megyei bajnoki címig.
Vasárnap a kanizsaiakra szepetki kiruccanás vár az osztály sereghajtójához, majd a történet egy éles kanyart véve jövő csütörtökön folytatódik: a Kanizsa a
fővárosi Hidegkuti Nándor Stadionban, immár az országos Amatőr Kupa döntőjében, 17 órától a Sényő-Carnifex FC legénységével mérkőzhet.
- Úgy gondolom, a mintegy kétezer amatőr együttes közül az első kettőben lenni nem olyan rossz mutató – fogalmazott már a budapesti találkozóval kapcsolatosan Gombos Zsolt, az UFC vezetőedzője. - Ráadásul azért sem árt,
hogy a sényőiekkel megmérkőzhetünk, mivel játékosaink ilyen összecsapáson mérhetik le, mit is jelenthet egy majdani esetleges osztályozós, valamint
harmadik vonalbeli szereplés. A Szabolcs-Szatmár-
Bereg megyeiek is nagyon jól állnak bajnokságukban,
lévén mindössze egyetlen döntetlenjük van huszonegy győztes meccsük mellett.
Úgy hírlik, a sényőieket akár 3-400 szurkoló is elkísérheti, de a nagykanizsai egyesületnél is szerveznek buszos utazást a Hidegkuti-
stadionban sorra kerülő találkozóra. A klub vezetősége arra kéri azokat, akik útra kelnének, hogy Németh
Ferenc technikai vezetőnél jelentkezzenek a 36-30/58-
83-820-as telefonszámon. A busz(ok) Nagykanizsáról április 26-án, csütörtökön 13 órakor indulnak.
A bajnoki cím elhódítása után utolsó csoportbeli bajnokiját is megnyerte a futsal harmadik vonalban szereplő Nagykanizsai Futsal Club, amelynek játékosainak többsége nemrégiben ellenfélként nézett farkasszemet. Az NFC bajnokcsapata az utolsó fordulóban
Kőszegen játszott, ahol megtörtént az, ami korábban nem sokszor: nem a kanizsaiak szereztek vezetést. Sokáig izgulniuk azonban nem kellett, hiszen két perccel a hazai találat
után, a 13. minutumban Szőke Ádám már
egyenlített is. A vendéglátók gyorsan válaszoltak, amire – egy szünetet is közbeiktatva – a
dél-zalaiak hárommal feleltek. Ezzel helyreállt
a világ rendje, mivel onnantól a kanizsaiak már
kezükben tartották a meccset (6-3), és Bagó
Gábor legénysége már javában készül az osztályozós párharcra az NB II-ért. Ám addig sem
tétlenkednek a kanizsaiak, így múlt vasárnap
egyfajta speciális futsal csúcsot láthattak azon
drukkerek, akik kilátogattak a megyei labdarúgó bajnokság első osztályának szomszédvári rangadójára, a Semjénháza SE - Szepetnek SE
derbire.
A két együttes összesen tizenegy olyan játékost vonultatott fel, akik a Nagykanizsai Futsal
Club harmadik vonalban bajnoki címet szerzett legénységében is szerepeltek. Hazai oldalon öt, míg a vendégeknél hat ilyen focista akadt. Végül a Szepetnek 3-1-re győzött. Hogy
még egy kicsit a futsalnál (is) maradjunk, Nagy
Tamás kétszer talált be terembeli csapattársának,
Szakmeiszter Ádámnak, míg a Semjénházából
Szakmeiszter János egyszer Szőke Richárdnak... Győzelmével a Szepetnek a tabella ötödik, míg vereségével a Semjénháza
a nyolcadik helyén áll.
A történések sűrűjében
A kékmezes Péntek
Adrián kétszer is jól
célzott a megyei
rangadón
(Fotó: Gergely Szilárd)
Megyei rangadót nyert 5-2-re
a Csács-Nemesapáti együttese ellen az UFC Nagykanizsa
listavezető csapata a megyei
első osztályban. Vasárnapra
egy pókaszepetki kiruccanást tartogat Gombos Zsolt tanítványai számára a versenynaptár, majd csütörtökön, immár
a fővárosban, az Amatőr Kupa
fináléjában bizonyíthatnak Péntek Adriánék az ország
másik végéből érkező Sényő
FC-vel szemben. Ellenfelek a megyében
A kékmezes Nagy Tamás a Szepetnek
színeiben a semjénházai mérkőzésen első gólját lövi futsalos csapattársa, Szakmeiszter Ádám hálójába (Fotó: Polgár László)
2018. 04. 20. | 23 Sport
HULLÁMVASÚTO N
Lubics Szilvia ultrafutó ismét Görögország felé vette az útirányt,
ahol a Corfu Mountain Trail 104 kilométeres versenyén állt rajthoz. Útja, még úgymond civilben, ezúttal is a Spartathlon rajthelyén keresztül vezetett, ezúttal azonban nem ez volt – képzavarral élve… – a cél. Korfun azonban már
rajtolhatott, és az igencsak nagy szintkülönbségek (összesen 4200 méter szintemelkedés...) tették nagy kihívássá Lubics Szilvia számára a versenyt, aki végül a harmadik helyen ért célba a görögországi
sziget „hullámvasútján”.
HÁRO M BRO NZ
Az Országos Ökölvívó Diákolimpiát Tatán rendezték meg, ahol összesen 287 versenyző mérlegelhetett. A megméretést serdülő és
junior korosztályban rendezték meg a lányok és a fiúk mező-
nyében. A tatai helyszínen a Kanizsa Box Klub 4 versenyzője képviselte oktatási intézményét, és az öklözők 3 ezüstérmet, valamint egy 5. helyezés értek el.
A serdülő női korosztályban Szüsz Cintia (Kiskanizsa) 63 kg-
ban, Kovács Petra (Péterfy) pedig
66 kg-ban ért el második helyezést. A két lány a döntőben szoros
mérkőzésen maradt alul. Szlovák Milán (Kiskanizsa) a serdülő fiú 38,5 kg-ban indult, az egész torna
alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a döntőig két mérkőzést is nyert idő előtti befejezéssel, a fináléban azonban rutinosabb ellenfelének a kezét emelték a magasba, így Milán is ezüstéremmel térhetett haza. Orsós Tamás (Csapi) a serdülő fiú 40 kg-ban a második versenynapon vereséget szenvedett a későbbi győztestől, így ötödik helyen végzett.
HASELBACH MÁSODSZOR
Nemrégiben véget ért a tavaly nyolcvanadszor elrajtolt városi egyéni sakk bajnokság, és a több hónapos versengés során ezúttal is
generációk képviselői mérkőztek egymással az elsőségért. A küzdelmek színvonalára nem lehetett panasz, és volt olyan utánpótláskorú sakkozó, akinek vesztes parti után bizony sírásra görbült a szája.
Az indulók teljesítményét serdülő, ifjúsági, felnőtt és szenior kategóriában külön is értékelték, ahogyan a lányok eredményeit is. A serdülőknél Beznicza László (3,5 pont), Horváth Sebestyén (3,5), Varga Márkó (3) volt a sorrend, az
ifjúságiaknál Horváth Csongor Endre, Nagy Ádám, Tóth Gábor
(5-5) lett az élen záró hármas, a szeniorok mezőnyében Papp Nándort (8) Dalocsa Endre és Szabó
István (5-5) követte, a lányoknál Balogh Eszter (4) lett a legjobb Honfi Viktória (4) és Beznicza Míra (2,5) előtt, míg a felnőtteknél,
egyben abszolút sorrendben a 17 esztendős – immár kétszeres bajnok
– Haselbach Dávid (8) zárt az
élen, maga mögé utasítva Papp Nándort (8), valamint Kercsmarics Józsefet (6,5). A végső elsőségért egyébként úgynevezett külön-
meccsre volt szükség Haselbach és
Papp között, amely végül az előbbi
sakkozó sikerét hozta.PÓLOS CSATÁK
Az OB I B-s vízilabda bajnokság
A-csoportjában a Kanizsa VSE a második helyen zárt az UVSE II legénysége mögött, és a felsőházi
rájátszásban, vagyis az 1-8. helyért
küzdhet.
– A harmadik legjobb mutatóval
kerültünk a felsőházba, s ennél lejjebb ebben a mezőnyben sem szeretnénk zárni – mondta Ludányi Kadosa, a Kanizsa VSE trénere. – Az igazi célok tekintetében azonban ennél is tovább tekintek, hiszen az egyértelműen a bajnoki
cím megszerzése. Sok mindenen nem kell változtatnunk ennek érdekében, hiszen a felkészülési metodika eddig is adott volt, és úgy érzem, ez az elkövetkezendőkben is működhet.
A kanizsaiak négy győzelmet és
két vereséget, vagyis 12 pontot vittek magukkal a felsőházba, amelyben a Swietelsky Békécsabai Csirkefogók VK legénysége ellen kezdtek Pelle Balázsék. Az időnként hektikusan alakuló nagykanizsai találkozón végül 8-7-re a vendéglátók győztek, így újabb fontos három pontot könyvelhettek el.
A korfui megméretés is
kipipálva Lubics Szilvia
ultrafutó számáraTóth László edző (balról) és Salamon
László ökölvívó tréner (jobbról) joggal
örülhetett a tanítványok sikereinek
Sportsorok
Haselbach Dávid ifjú kora
ellenére már másodszor utasított maga mögé mindenkit a városi sakk bajnokságban
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MozaikZAIK
A miklósfai Horváth Imréné Györgyi szinte még gyerekként tanulta meg édesanyjától a régi, hagyományos ételek elkészítését. Ma már a modern
gasztronómiai kihívásoknak megfelelő különlegességeket is
készít, és a
miklósfai répafőző versenyen is rendre megméretteti magát. Most az idei
év egyik díjnyertes ételének receptjét osztja meg olvasóinkkal.
Györgyi arra is felhívta a figyelmet, hogy a savanyúrépa nemcsak
a tél kedvelt főzési alapanyaga, mellyel nagyon sok fajta étel készíthető, hanem nyáron is felhasználható, akár fagyasztott vagy tartósított állapotban. A nyers répa pedig
lereszelve, tejben megpárolva, azután lefagyasztva, szintén egész évben rendelkezésünkre állhat a különböző
édességek, desszertek, rétesek, rakott répás palacsinta készítéséhez.
Pistás tarja hozzávalói 4 személyre:
8 szelet csont nélküli tarja, 8 kávéskanál Erős Pista
paprikakrém (ha valaki nagyon
szereti az erőset, több is lehet), bors, ételízesítő vagy só a húsra ízlés szerint, 8 púpos evőkanál tejföl, 20 dkg reszelt trappista sajt.
Elkészítése:
A tepsibe sütőpapírt rakunk, picit
megolajozzuk, majd a fűszerezett-
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20. A bolygók azt üzenik, bármennyire szeretne költekezni, most ne nyúljon a megtakarított pénzéhez. A párja ugyanis egy jobb ötleten töri a fejét.
Bika: 04.21-05.21. Ha nem látja tisztán, mi húzódik meg a társa kritikus megjegyzései mögött, ne töprengjen sokat. A tavaszi vitaminhiány is okozhat ilyen érzést.iKrek: 05.22-06.21.
A hétvégén nem hagyja nyugodni a kíváncsisága. Jó ötletekért továbbra sem kell a szomszédba mennie, könnyen talál új hobbit magának.Rák: 06.22-07.22. Úgy tűnik, mostanában nem jön meg a kedve a sportoláshoz. Mondjon
le a kényelemről, és ne a kanapéról izgulja végig a meccsközvetítéseket. Oroszlán: 07.23-08.23. A csillagok szerint elkerülhetetlen találkozások részese lehet hamarosan. Ha tetszik, ha nem, át kell esnie ezeken,
még akkor is, ha kellemetlen. Szűz: 08.24-09.23. Szinte magának sem meri bevallani, időnként furcsa érzések kerítik hatalmukba. Legszívesebben új életet kezdene egy napfényes szigeten.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ne érezzen bűntudatot azért, mert nem úgy sikerült a fogyókúrája, ahogyan eltervezte. Inkább töltsön el több időt ruhavásárláskor a próbafülkében. sKorpió: 10.24-11.22. Ha unalmasan telnek el a napjai, de az izgalmakat is nehezen viseli, akkor
még mindig tehet valami hasznosat. Vállaljon önkéntes munkát. Nyilas: 11.23-12.21. Néha szinte saját maga is meglepődik
a képességein. Ha ennek figyelembe
vételével alakítja a kapcsolatait, hamarosan felnéznek önre az ismerősei.
Bak: 12.22-01.20. Ha a közeljövőben nem nyílik lehetősége az utazásra, akkor se mondjon
le a vágyairól. Rajzolja le őket, és egyelőre csak beszéljen azokról.
Vízöntő: 01.21-02.19. Még egy családi kirándulást sem lehet
az előre eltervezett forgatókönyv szerint lebonyolítani. A legfontosabb, hogy senki se vesszen el útközben. Halak: 02.20-03.20. A bolygóállások szerint a hétvégén minden úgy fog történni otthon, ahogyan ön szeretné. Vértezze fel magát, és merjen nagyokat kívánni.
Pistás tarja savanyúrépa-
ágyon polentával sózott tarjaszeleteket sorban belerakjuk, ezt követően a tarjákat először bekenjük Erős Pistával, majd tejföllel, és megszórjuk a reszelt sajttal. 180 fokon 45 percig sütjük,
és ekkor, a sütés közben keletkezett felesleges levet leöntjük róla egy edénybe. Visszatesszük még 15 percre a sütőbe, ez idő alatt a sajt is szépen megpirul rajta.
A répaágy hozzávalói:
0,5 kg savanyú répa, 20 dkg kolozsvári füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, bors, majoránna ízlés szerint.
Elkészítése: A szalonnát kockázzuk, zsírjára sütjük, belerakjuk a karikára vágott
hagymát és dinszteljük, majd hozzáadjuk a répát, a fűszereket és a tarjáról leöntött levet. Tovább dinszteljük, míg a répa puha nem
lesz, és zsírjára nem sül.
A polenta hozzávalói:
40 dkg kukoricadara, 1,6 l víz, 1 evőkanál só és 2 evőkanál rétesliszt, 3 dkg vaj.
Elkészítése: A vizet felforraljuk, lassan beleöntjük a darát, folytonos keverés mellett 10-15 percig főzzük, majd a 2
evőkanál réteslisztet is hozzáadjuk. 2-3 percig még kevergetjük és levesszük a tűzről. A formát vajjal kikenjük és a polentát beletöltjük. Ha kihűlt, vághatjuk vagy kiszúratjuk
kör alakúra, de akár más formára is.
Tálaláskor a tányér egyik oldalán alul
lesz a répa, rá kerül a tarja, a másik
oldalra pedig a polentát tesszük.
Horváth Imréné
a díjnyertes,
különleges
étellel
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXX. ÉVF. 16. SZÁm, 2018. Április 27.„Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom…”13
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTHoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, a kétszáz éves múlttal rendelkező Helikoni-fesztivál kórus kategóriájának zárá-saként, a résztvevő középiskolásokból összeállt majd’ 1700 tagú kart vezényelte a keszthelyi Balatoni Múzeum parkjában. A hatalmas alkalmi kórusban több tucatnyi kanizsai fiatal is helyet kapott. A kórus a Kodály-által énekhangokra átültetett Berzsenyi-verset, A magyarok-hoz című szerzeményt adta elő. Tét nélkül, egymás örömére daloltak az énekkarok a XXVIII. Kodály Zoltán kórustalálko-zón a Medgyaszay Házban. A Kőrösi-Péterfy-iskola rendezvényén nagykanizsai és városkörnyéki intézmények diákjai léptek fel. A cél a magyar zenekultúra népszerűsíté-se, a magyar szerzők megismertetése volt. A dalos napon több száz diák állt színpadra, s a szervezők ezúttal nem hirdettek versenyt, mindenki a maga örömére – s persze a többiekére – énekelt. A rendezvény a Péterfy-iskola 40 éves jubileumi programsoroza-tának egyik legfontosabb állomása volt.a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPESzerelemAkinek errőla képről – egyméhecske Nagyrécse határában a repcésben – nem a szerelem jut az eszébe, nos, azmenthetetlen… Legalábbis nem romantikus. Segítségképpen egy Takács László-vers (Hogyha… - dal aszerelemről): Hogyha méh lehetnék, szirma-idra szállnék, / csodásmézkelyhedből új erőt merítnék. / Szirmaid harmatját mohón mind meginnám, / mézédes illatod mind magamba szívnám.Na, ugye…?!Kanizsa1700IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: MTI/Varga GyörgySzállt a
dalFotó: Gergely SzilárdFotó: MTI/Varga György
2018. 04. 27. | 3A HÉT TÉMÁJAA tejes hűtőnél engedi, hogy a kisebbik nyújtóz-kodjon a dobozos tejért, spontán tornának fogja föl. Nem tekinti ellenségnek a másikat a közlekedésben, átenged, kézmozdulattal lemond elsőbbségéről. Nem szenved a munkától, élvezi, hogy erős és meg tudja csinálni. Tudja, van értelme, foganatja, ered-ménye – viszont azt is: a semmiből nem lesz sem-mi. „Félmunkáért nem fizetünk”, idézi. Megbecsüli az öröksé-get, felelősségnek tartja. Gyakorlatias és megoldás-központú, nem azt keresi, mit miért nem, hanem azt, hogyan igen. Ha a katoná-nak azt mondják, öntsön harangot a sivatagban, nem azt kérdi: miből, hanem azt, milyen legyen a hangja – emlékszik sza-kaszparancsnokára.Megjavítom, nem eldo-bom, mondja, és azt is: Nem fog ki rajtam! Nem jár túl az eszemen! Ugyanez szól gombaszedéskor az avar alá elbújt kalaposnak is.Türelmes és igényes. Ezt az időt erre szántuk, tartja. Ha a szombat áthelyezett munkanap, nem nyafog, hiszen az ember évmillió-kig dolgozott ilyenkor, a szabad szombat csak pár évtizedes. Megmosolyog-ja a táposokat. A belvárosban elnyíló, fölmagzó egynyárit önkén-telenül is szapora kézzel lecsípi, hadd hajtson úja-kat. Nem az utcát fűti, a panelprogramban besze-relt elzáróval szabályozza a radiátort. Ölében dencölt kisfia leejt valamit, nem veszi föl helyette, hanem hozzásegíti, hogy ő tegye azt. A veszélyre nem féle-lemmel reagál, hanem kihívásként értelmezi a helyzetet, mozgósítja tar-talékait.Megnyugtatja a rend. Mozog, fáradhatatlan, elvégre nem tévénézésre vagyunk teremtve, véli. Élvezi a szénaillatot, a Csó-nakázó-tó víztükrét, az ott-honosság érzését. Felelős-nek tartja magát testi-lelki egészségéért, munkaké-pességéért. Nyitott, észre-veszi a másikban a jót, örül a másik sikerének. Nem képzeli azt, hogy minden jár neki, hálás. Amikor ilyeneket tapasz-tal az ember, kell indoklás? És ha mindez visszaköszön a választási eredmények-ben, meglepő?PAPP János(Korántsem teljes fölsoro-lás.) Sportrendezvényen megtelt a szemetes, nem szerteszét szórja, a tövébe teszi le. Betonépületek közé is zöldet varázsol, lelemé-nyesen és makacsul virágo-sít. Alapvetően barátságos, emberszerető. Látásból ismertnek is köszön, mosol�-lyal, szemkontaktussal akár. Megismeri a boltost – s a boltos a vásárlót, üzleten kívül is. Együtt vásárol gye-rekeivel, megmutatja, melyik hagyma a jó, melyik a bikás.Miért jóka nizsa inak lenni?… és azért is jó, mert nálunk vannak a világona legbájosabb kisgyerekek, akiknek meg kell őriznünk s át kell adnunk ezt a várost… (Fotó: Gergely Szilárd)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtSzerv megnevezése, székhelye: Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Korlátolt Felelősségű Társaság. 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 49.A kft. fő tevékenysége A Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. működtetéseAz ügyvezető fő feladatai: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Harmadik Könyvében, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben, valamint a kft. alapító okiratában az ügyvezetői tisztségre meghatározott feladatok ellátása, valamint a Kft. tevékenységi körében üzemelő nagykanizsai uszoda és strandfürdő létesít-mény fürdővezetői feladatainak ellátása a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletben, a közfürdők létesítésének és üzemelte-tésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendeletben, a Kft. Üzemeltetési Szabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban, szakhatósági elő-írásokban foglaltak betartásával. A megbízás időtartama, formája, díjazás:Az ügyvezetőt a közgyűlés határozott időre, 2018. június 1. naptól kezdődően 2023. május 31-ig tartó öt évre választja meg azzal a feltétellel, hogy a megbízási szerző-dés megkötésétől számított 6 hónapig a feleket kölcsönösen megilleti az indoko-lás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idő a közléstől számított 4 hónap.A tisztség ellátása a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályai alkalmazásával megbízá-si jogviszonyban történik, a díjazást – a kft. javadalmazási szabályzatában, valamint a 2009. évi CXXII. törvényben foglaltak figyelembevételével – a Közgyűlés állapítja meg.Pályázati feltételek:magyar állampolgárság,cselekvőképesség,büntetlen előélet,egyetemi vagy főiskolai végzettség, legalább 5 év szakmai gyakorlat,vezetői gyakorlat.Előnyt jelent:főiskolai vagy egyetemi gépészmérnök, villamosmérnök, építőmérnök, épületgé-pész üzemmérnök végzettségA pályázatnak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat:a pályázónak a feladat ellátására vonatkozó koncepciója,a pályázó által aláírt szakmai önéletrajz,a pályázati feltételként előírt iskolai végzettséget igazoló okirat másolata,a pályázati feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,három hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazo-lást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyúj-tásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte), a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogynem áll cselekvőképességében teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alatt;vele szemben a Ptk. 3:22. § (4) és (6), 3:115. § (1) bekezdéseiben meghatározott kizá-rási és összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn;a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja;más köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízás után részesül-e javadalmazásban;milyen díjazásra tart igényt;hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez;pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e;a pályázati elbírálás során az előkészítő bizottsági üléseken, illetőleg a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirend tárgyalása során kéri-e zárt ülés tartását.A pályázati eljárásban pályázat benyújtási határidejének leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivételével – hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a bizottsági meghallgatáson be kell nyújtani.A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 4.A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármeste-rének címezve postai úton (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezető pályázat”.A pályázat elbírálásának módja és határideje:A határidőben benyújtott pályázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság - a pályázók meghallgatásával - véleményezi, és javaslatot tesz a díjazásra.A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést - a pályázók meghallgatása nélkül – az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja.A döntést a Közgyűlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meghall-gatásával, várhatóan a 2018. májusi soros ülésén hozza meg.A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyil-vánítsa.A pályázattal kapcsolatban információ: A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) Dénes Sándor polgármestertől kérhető.A pályázati felhívás közzétételének helye:Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja (www.nagykanizsa.hu)Kanizsa Lokálpatrióta HetilapNagykanizsa, 2018. március 29. Dénes Sándor polgármesterVERSENYTÁR GYALÁSI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:Hrsz.AlapterületFunkcióHelyeKikiáltási árIdőpont1049468 m²építési telekRákóczi u. 27.4.850.000,-Ft+ÁFA2018. 04.25.2018.05.09.2018. 05.16.2018. 05.23.09:00131/21094 m²építési telekMagyar u. 18.10.315.000,-Ft +ÁFA09:304088/31858 m²építési telekAlkotmány u. 75.3.950.000,-Ft + ÁFA10:301318, 1319, 1320, 13212836 m²építési telekEötvös tér északi tömb (Fő út-Hunyadi u. sarok)47.401.575,-Ft+ÁFA11:00A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. irodaInformáció kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoz-tatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésepályázatot hirdeta Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. ügyvezetőtisztségének betöltéséreVersenytárgyalás napja2018. 04. 25.2018. 05. 09.2018. 05. 16.2018. 05. 23.
2018. 04. 27. | 5hirdetésRay CooneyBánfalvy StúdióAMINIFDonot DisturbRichard Willey – GESZTESI KÁROLYJane Worthington – KISS RAMÓNAGeorge Pigden – BELEZNAY ENDRERonnie – SZÁRAZ DÉNESÉLRELSZszereposztás:Ápolónő – GREGOR BERNADETTPamela – BÁNFALVY ÁGNESJane Worthington KISS RAMÓNA/ BUGÁR ANNA A hulla URMAI GÁBOR/PINTÉR GÁBORGeorge Pigden BELEZNAY ENDREFordította: Ungvári Tamás; Dramaturg: Benedek Albert; Rendező: Horváth Csaba; Producer: HCS, Oliver W. HorvathDíszlet- és jelmeztervező: Győri Gabriella; Koreográfus: Horváth Gyula Antal; Rendezőasszisztens és ügyelő: Szikra B. Diána; Súgó: Varga RékaRichard Willey GESZTESI KÁROLYA menedzser HARMATH IMREA főpincér SCHLANGER ANDRÁS/ URMAI GÁBORRonnie SZÁRAZ DÉNESPamela BÁNFALVY ÁGNESÁpolónő GREGOR BERNADETT/ VANYA TÍMEATÉPERbohózatJegyek kaphatók a Jegy.hu-n és az InterTicket országos jegyirodai hálózatában.GESZTESI KÁROLY, BELEZNAY ENDRE, SZÁRAZ DÉNES és BÁNFALVY ÁGNES!2018. június 22. (péntek), 19 óraHevesi Sándor Művelődési KözpontJegyár: 3.900-4.500 forint Jegyrendelés, info: (93) 311 - 468.Jegyek válthatók a művelődési központ jegypénztárában és a www.jegy.hu oldalon!
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetéssashalmi optikaNagykanizsa, sugár u. 1., tel.: 0693-789-962Nagykanizsa, platán sor 1., tel.: 0693-310-644Új Varilux X szériaAz éles látás új dimenziójaLáss csodát bármely távolságban!„Elmúltam már negyven éves, de aktív életet élek. Egy ideje multifokális szemüveget használok, de egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Főleg közeli távolságok esetén állandóan mozgatnom kellett a fejemet, hogy megtaláljam a szemüvegen azt a pontot, ahol élesen látok.Egy ismerősöm, aki korábban ugyanezzel a problémával küzdött, a Varilux Partner Üzleteket aján-lotta, ahol egy alapos vizsgálat után egyedi gyártású multifokális szemüveglencsét készítettek számára, ami azonnali éleslátást biztosított a közeli tekintési pontok estén is.A Varilux Mester Optikában megtudtam, hogy ezt a forradalmi újdonságot Varilux X szériának hív-ják: a legszélesebb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon belül is. Nincs hintaeffektus mozgás közben, extraszéles látótér a lencse szélein is. A Varilux X széria legnagyobb újdonsága az Xtend, Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány változtatásakor is.A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális. Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a csak a páciensre jellemző test- és fejtartást, valamint az egyedi szemmozgást is.Aztán elkészült az új Varilux X szériás multifokális szemüvegem! Csodát láttam, de tényleg! Sokkal gyorsabban hozzászokott a szemem, mint a régi multifokális lencsékhez. Nagyon jó volt átélni az úgynevezett dinamikus látásélmény örömét. Karnyújtásnyi távolságon belül élesen láttam, ha például vezetés közben a műszerfalra pillantottam, ha tévézés közben jött egy sms-em, vagy számítógépezés közben fel kellett vennem a mobilt. Azóta kényelmesen, fejmozgatás nélkül mindent élesen látok, ha hirtelen tekintési irányt kell váltanom.”Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás multifokális lencséket a Sashalmi Optikában nagy kedvezménnyel április 30-ig!Varilux MesterOptikaTele élettel, tele élménnyel!ugrálóvár • kézművesek • Mutyi bohóc • zumba • vízi tornavízi vetélkedő • Kutyakölykök táncegyüttesÁprilis 28-ánindul a strandszezon!www.lentifurdo.hu • facebook.com/lentifurdo
2018. 04. 27. | 7AktuálisÁtvette megbízólevelét Cseresnyés Péter. A Fidesz-KDNP politikusa az ország- gyűlési képviselők választását a szavazatok 48,79 százaléká-val nyerte a Nagykanizsa központú zalai 3-as számú választókerületben. Dr. Varga Eszter, a helyi választási bizott-ság elnöke úgy összegzett: az április 8-ai voksoláson minden a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt. Az új Országgyűlés május 8-án tartja alakuló ülését, amelynek tagjaként Cseresnyés Péter már az ötödik ciklusát kezdi. A képviselő azt mondta, a következő négy évben is Nagykani-zsa és térsége fejlődéséért dolgozik. – Az előttünk álló időszakban már láthatják az elmúlt 3-4 év munkájának az eredményét a kanizsaiak. Idén olyan fejlesztések indulhatnak el, amelyekre évtizedek óta várnak a város pol-gárai. Ilyen például a sport- és rendezvénycsar-nok, illetve a versenyuszoda építése. Ám a város mellett a térségnek is fejlődnie kell, amit a 4-5 éve általam kezdeményezett, s azóta kidolgozott stratégia mentén fogunk megvaló-sítani. A Mura-program elnyerte a kormányzat kiemelt támogatását, így együtt még több kéz-zelfogható eredményt érhetünk el.Áder János köztársasági elnök Orbán Vik-tort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezető-jét kérte fel a kormányalakításra. Cseresnyés Péter frakciója – zsinórban harmadszor – két-harmados többséggel kezdi az új ciklust. A választás végeredményeként a Fidesz-KDNP 133 országgyűlési mandátumot szerzett, a Job-bik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezmé-nyes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.Dénes Sándor és Rosta Gyulaközösen ültette ela virágos kőrist(Fotó: Gergely Szilárd)Cseresnyés Péternek dr. Varga Esz-ter adta át a mandátumot (Fotó: Jancsi László) Ötödik ciklusát kezdiA fejlődésért dolgozikÚjabb faaz időspirálonÚjabb fával gazdago-dott az időspirál a Csónakázó-tónál. Rosta Gyula, a Zala-erdő Zrt. vezérigazga-tója és Dénes Sándor polgármester, a hagyományoknak megfelelően, elültet-te az év fáját – ezút-tal egy virágos kőrist.A Föld napján Rosta Gyula arról beszélt, a Föld s az emberi élet megőrzésének egyik alapve-tő feltétele az, hogy erdeink, vize-ink tiszták legyenek, s ezt min-denkinek szem előtt kell tartania. Dénes Sándor pedig azt mondta, a Földünket meg kell mentenünk, és a szemléletformálást már a leg-kisebbeknél, az ovisoknál el kell kezdeni, amiben a legnagyobb szerepe a családnak, a példamu-tatásnak van. A programhoz kapcsolódóan mintegy száz középiskolás diák körbefutotta a Csónakázó-tavat; a több mint öt kilométeres táv leg-jobbjai ajándékot kaptak.
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI SándorMűvelődéSI Központ„HÁROMSZÖG” – a Kanizsa Fotóklub tagjainak kiállításaMegtekinthető: május 20-igMájus 3., 10., 17., 24., 31. (csütörtö-könként) 9.30 és 10.30 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknekVezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalomMájus 4., 18. (pénteken-ként) 17 óraGÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUBVezeti: Temesi Róbert és Szűcs SándorA részvétel díjtalan!Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázMájus 5., 12., 19., 26. (szombatonként) 9 óra APRÓK TÁNCAVezeti: Péter Katalin és Pávlicz ErikaRészvételi díj: 2 000 Ft/hóProgramajánlóÁpr. 28. - máj. 1. 15:30 NYúl péter szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film Ápr. 26. - máj. 2. 16:00 BŰBÁJ Herceg ÉS A NAGY VAráZSLAT szinkr., kanadai családi animációs filmÁpr. 26.- máj. 2. 17:00 és 20:00 BOSSZúállóK: végteleN HÁBorú szinkr., amerikai akciófilmÁpr. 26. - máj. 2. 17:30 HANG NélKÜL Premier előtt! amerikai thrillerÁpr. 26. - máj. 2. 18:00 ÉJJelI NAPFÉNY szinkr., amerikai romantikus drámaÁpr. 26. - máj. 2. 19:30 BOSSZúállóK: végteleN HÁBorú 3D szinkr., amerikai akciófilmÁpr. 26 - máj. 2. 20:30 NAP NAP utáN szinkr., amerikai filmáprilIS 26- május 2. MűsoraÁtok vagy áldás?„Szóval, derítsem ki, hogy melyik hercegnő az igaz szerelmem? Az egész királyságom sorsa múlik rajta.” Ez a kérdés – nevezhetjük problémának is – okoz fejtörést Bűbáj hercegnek, akit szörnyű átok sújt. Kisugárzása miatt a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen meglelni az igaz szerelmet. Ha 21. születésnapjá-ig nem találja meg szíve választottját, akkor az átok végérvényesen beteljesedik. A Shrek alkotóinak legújabb produkciójában, a Bűbáj her-ceg és a nagy varázslat című animációs filmben a daliás fiatalnak három teljesíthetetlen akadályt kell leküzdenie, hogy rátaláljon az igaz szere-lemre. A feladattal nem kell egyedül megbirkóznia, egy bájos tolvajlány siet a segítségére. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaSzolgáltatásKidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött, szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.Televízió és távirányító javítás. Tv üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István 30/597-15-30.A háromszög című tárlatmég a következő hetekben islátható (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
2018. 04. 27. | 9KultúraAmikor a Szerelmes földrajz című sorozat készítői azzal keres-ték meg Zádori Mári-át a közelmúltban, hogy portréfilmet for-gatnának róla, az immár Kossuth-díjas énekművész számára nem volt kérdés, hogy helyszínnek a szülő-városát, Nagykani-zsát javasolja. A hangversenyénekes csak pár napot töltött itt(hon): a forgatás után már sietett is vissza a fővárosba, hogy részt vegyen egy kamarakoncerten – de ezúttal nem elő-adóként, hanem mint a közönség tagja.– Mindig csodálatos érzés Nagy-kanizsán járni – szögezi le mind-járt a beszélgetés elején Zádori Mária. – A szüleim, sajnos, már meghaltak, az öcsém azonban a családjával még itt él. Noha már ötven éve annak, hogy a munkám elszólított innen, de még mindig van hová hazajönnöm.A március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett művész a közelmúlt-ban egy televíziós forgatás apro-póján kereste fel újra szülőváro-sát, valamint azokat a kanizsai helyszíneket, amelyek fiatal korá-ban meghatározók voltak a szá-mára.– Különleges élmény volt újra betérni a zeneiskolába, egészen pontosan abba az énekterembe, ahol annak idején elkezdődött minden – mondja. – Nem muzsikus családban nőttem fel, viszont mindkét szülőmtől tiszta hallást és szép hangot örököltem. Mindig is szerettem énekelni, mégsem készültem tudatosan erre a pályára: az éneklés valahogy ugyanolyan természetes volt számomra, mint az, hogy az ember levegőt vesz.A fordulat huszonévesen követ-kezett be. Zádori Mária gyerekko-rában zongoraszakon, Gárdonyi Józsefné mellett kezdte zenei tanulmányait, majd hat év után, 14 évesen Ivánkovits Ferencné tanít-ványa lett, immár az ének tansza-kon. Első nagy sikerét 1965-ben, a Magyar Televízió Ki mit tud? verse-nyén érte el, mégis csak később érezte azt: feladata van az ének-léssel.– 1971-ben alakult meg az Ars Renata szólóénekegyüttes, amely-hez alapítóként csatlakoztam. Az énekesek vezetőjét, Virágh Lász-lót még 1970-ben ismertem meg, ő akkoriban még egy kiskamara-kórust vezetett. Vele beszélgetve világosodott meg bennem, hogy a reneszánsz és a korabarokk zenei világa az, amiben igazán ki tudok teljesedni. Valamivel később, amikor a Capella Savaria régizenei együttes is belépett az életembe, a barokk korszakban mélyedtem el.Zádori Mária azt mondja, egy énekművész életében azok az iga-zán szerencsés momentumok, amikor előadás közben teljesen át tud szellemülni. Számára az adott mű szövege ebben az átlényegü-lésben épp olyan fontos indikátor, mint maga a dallam.– Van, amikor az ember nehe-zen zökken vissza a valóságba, főleg, amikor egy drámai művet énekel, mondjuk, egy templom-ban, aminek egészen más a lelkü-lete, mint egy koncertteremnek – fogalmaz. – Nálam ez a Bach-pas-siókban csúcsosodott ki, amikor azt éreztem, egy kicsit én is igehir-detővé válok: részesévé a passió-nak, egy kétezeréves történetnek.A művész márciusban Kossuth-díjat kapott. Az elismerést nagy örömmel és még nagyobb meg-hatottsággal vette át, hiszen a díj egy csaknem ötvenéves életpálya koronája. Zádori Mária ma már visszavonult az aktív énekléstől, de a zenétől nem szakadt el.– Kuratóriumi tagja vagyok a Nemzeti Kulturális Alap zenei tagozatának, és azoknak a fiatal pályakezdőknek igyekszem segí-teni, akik komolyzenével szeret-nének foglalkozni. Most is azért utazom vissza ilyen hamar a fővá-rosba, mert elígérkeztem egy vonósnégyes bemutatkozó kon-certjére. A tartalmas és mozgalmas évti-zedek után a pihenésre és a csa-ládjára koncentrál Zádori Mária. Hivatása – a fellépésekkel, a feszti-válokon való megjelenéssel és a lemezfelvételekkel – eddig teljes embert kívánt, most azonban sze-retne minél több időt tölteni két kisunokájával.– Míra nyolc, Bíborka pedig hatéves – meséli. – Természetesen sokat énekelek nekik. Régebben még a gyerekdalokat szerették, most viszont már én tanulok tőlük, mert nap mint nap hozzák az érdekesebbnél érdekesebb sláge-reket, hogy azokat énekeljük. Arra emlékeztet ez, amikor a lányom révén egy ideig szinte kizárólag – az amúgy általam is nagyon ked-velt – Queen szólt nálunk otthon, de hát lépést kell tartani a gyere-kekkel. Azt még korai megmonda-ni, hogy követnek-e az énekesi pályán, de az biztos, hogy a csalá-di örökséget, vagyis a tiszta hallást és a szép hangot ők is megkapták.NEMES Dóra„Van hováhaza- jönnöm…” Nagykanizsára látogatott a Kossuth-díjas énekművészZádori Mária, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 1989-ben Liszt Ferenc-, majd 1999-ben Kiváló Művész-díjat kapott, idén március 15-én pedig Kossuth-díjjal ismerték el kimagasló színvo-nalú énekművészetét, amellyel a magyar zenekultúrát a rene-szánsz és barokk zeneművek, főként Bach és Monteverdi szerze-ményeinek autentikus interpretációján és népszerűsítésén keresz-tül gazdagította.Zádori Mária most már szeretne minél több időt két kisunokájával tölteni, de a zenétől sem szakadt el (Fotó: Gergely Szilárd)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtMENETR ENDI ÉRT ESÍTÉSNAGYKANIZSAÉNYKK ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT.9700 Szombathely, Körmendi út 92. ● Tel.: 94/517-600 ● Fax: 94/517-625 ● E-mail: enykk@enykk.hu ● www.enykk.huÉNYKK Zrt. – H-NK-2/2018 Érvényes: 2018. április 26-tól 29-igÉrtesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Nagykanizsán a „Város Napja” rendezvény miatt for-galomkorlátozások lépnek életbe2018. április 26-án (csütörtök) 18.00 órától 2018. április 29-én (vasárnap) üzemzárásig.2018. április 26-án (csütörtök) 18.00 órától április 29-én (vasárnap) üzemzárásig lezárásra kerül a forgalom elől az Erzsébet tér keleti szakasza (a Fő út – Rozgonyi utca között), valamint a Fő út a Zárda utca – Csengery út között. A „Dél-Zalai Áruház” megállóhely északi oldala áthelye-zésre kerül a „Rozgonyi u. 1.” megállóhelyre és részben a Zrínyi M. utcában a Célpont áruház mel-lett kialakított ideiglenes megállóhelyre, a déli oldal pedig a Zrínyi M. utcában az E.On-székház előtt kialakított ideiglenes megállóhelyre. A keleti irányból érkező helyközi és helyi járatok útvonala: Eötvös tér – Deák tér – Sugár út – Rozgonyi u. – Rozgonyi u. 1. – Erzsébet tér – Magyar u. – Lékay Gy. u. – Kalmár utca (aut.-állo-más).A keleti irányba közlekedő helyközi és helyi járatok útvonala: Kalmár u.(aut.-állomás) – Zrí-nyi M. u.-ideiglenes megállóhely – Zrínyi M. u. – Csengery út – Deák tér A „8”, „8Y” jelzésű járatok útvonala a Napraforgó tér irányába: Csengery-Kisfaludy sarok – Kisfaludy S. u. – Ady E. u. – Zrínyi M. u.-ideiglenes megállóhely – Sugár út.A „18” jelzésű járatok útvonala Kalmár utca irányába: Posta – Zrínyi M. u.-ideiglenes megál-lóhely – Kalmár utca. 2018. április 28-án (szombat) 10.00 és 10.30 óra között a HSMK-tól a Fő út – Erzsébet tér útvonalon félpályás lezárás mellett felvonulás történik. A felvonulás idejét érintő járatok külön terelőutat nem vesznek igénybe, hanem a felvonulók elhaladása után indulnak tovább.2018. április 29-én (vasárnap) 14.00 és 16.00 óra között táncos felvonulás miatt további változás lép érvénybe a felvonulás idejére: a „Rózsa u. 1-2.” és a „Kórház, bej. út (Teleki u.)” megállóhelyek áthelyezésre kerülnek a Platán soron kialakított ideiglenes megállóhelyre. A „Víztorony (Teleki u.)” megállóhely áthelyezésre kerül a Csokonai utcában kialakított ideiglenes megállóhelyre. A 14.00 órakor a Városkaputól induló „6/A” járat útvonala: Attila u.-Rózsa u. sarok – Platán sor-ideiglenes megállóhely – Eötvös tér.A 14.30 órakor a Városkaputól induló „6” járat útvonala: Hevesi u.-Bartók u. sarok – Csoko-nai u.-ideiglenes megállóhely – Platán sor-ideiglenes megállóhely – Eötvös tér.A 14.00 órakor a Rozmaring utcától induló „6” járat és a 14.35 órakor a Kalmár utcától induló „10” járat útvonala: Eötvös tér – Platán sor-ideiglenes megállóhely – Csokonai u.-ideig-lenes megállóhely – Teleki u. Az alábbi helyközi járatok indítása a táncos felvonulás aktuális helyzetétől függően kés-ve történik: 14.30 Nagykanizsa – Miháld, 14.40 Nagykanizsa – Zalakomár, 14.50 Nagykanizsa – Balatonmagyaród.A forgalomkorlátozások miatti kellemetlenségekért kérjük szíves megértésüket és türel-müket.Szombathely, 2018. április 20.ÉNYKK Zrt.A Nagykanizsai Család- és GyermekjólétiKözpont pályázatot hirdetaz alábbi munkakörök betöltésére:- 1 fő határozatlan idejű esetmenedzser- 1 fő határozott idejű esetmenedzser- 1 fő határozott idejű családsegítőA pályázatok benyújtásáNAK határideje :2018. május 7.Részletes információk:https://kozigallas.gov.hu, www.nagykanizsa.hu, www.nkcsgyjk.huP Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á SNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendeletszerinti önkormányzati támogatás elnyerésére.A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2018. évben 100 000 Ft.A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.A pályázatokat postai úton lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani Nagy-kanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 15.). Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékon fel kell tüntetni:„Falfirkák eltüntetésének támogatása pályázat, 2018.”Gilincsek Gáborvárosi főépítész
2018. 04. 27. | 11magazinBombaformában várja nagykanizsai debütálását a Seedback. A kanizsai együttes a Város napján mutat-kozik be először a nagyközönségnek.Semmit sem bíz a véletlenre a Seedback: a Kanizsafesten bemutat-kozó zenekar már tartott egy nyilvá-nos próbát a közelmúltban, hogy a csapat végre igazán kiereszthesse a hangját. A fellépésre akkor még csak a barátokat, ismerőseket hívták meg a tagok.– A városnapi, nagyszínpados sze-replés mérföldkő lesz az életünkben, keményen készülünk rá hónapok óta – fogalmaz Varga Ferenc, a Seed-back vezetője és egyben dobosa. – A „koncertbemutató koncert” célja az volt, hogy a még esetleges vadhajtá-sokat lenyesegessük, ebben pedig nagyon sokat segítettek azok a vis�-szajelzések, amiket akkor kaptunk. A fiúkkal a maximumot akarjuk nyújta-ni, bombaformában várjuk a péntek délutánt.A Seedback eklektikus zenevilága a rocktól és a metaltól a punkon és a new wave-en át az electroig és a popig terjed, a sokféleség azonban nem megy a minőség rovására. Az ötfős formáció nagy része már 2015 óta együtt muzsikál, de a banda háza táján tavaly pörögtek fel igazán az események. A kezdetben még csak instrumentális zenét játszó együttes-hez egy énekes is csatlakozott, majd nem sokkal később elkészült az első videóklip is. Az Always on Halfway már háromezer megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztó portá-lon, az egyik kereskedelmi tévécso-port zenei csatornájának slágerlistá-ján pedig az első helyig jutott.– Időközben már egy másik dalunk, a Roundabout is kikerült a világhálóra – mondja a csapat ritmusgitárosa, Fazekas Sándor. – Nekem most éppen ez a személyes kedvencem, mivel ebben tényleg ízig-vérig benne vagyunk mind az öten. A dal az egyik próbánkon, egy közös jammelés során született meg. Jó kis harmóniák vannak benne, fülbemászó, és szerin-tem a mondanivalója is fontos.Erről hamarosan a kanizsaiak is meggyőződhetnek a Város napján: a Seedbackkel pénteken fél hattól lehet találkozni az Erzsébet téren. A srácok nemcsak saját dalaikat adják elő, hanem néhány izgalmas feldol-gozással is készülnek bemutatkozó koncertjükre. NEMES DóraIngyenes koncerttel és örömzenével ünneplik Nagykanizsán április 30-án a nemzetközi dzsessznapot, amelyről ötö-dik alkalom-mal emlékez-nek meg a dél-zalai városban.Halász Gyula, a dzsessz-nap főszervezője elmondta: a világon csaknem kétszáz ország-ban rendeznek ebből az alkalomból programo-kat. Kanizsán Tiborcz Iván zongorista és sza-xofonos a Jazzland Quartettel lép fel Simon Balázs (szaxofon), Orbán György (nagy-bőgő) és Kőfalvi Csaba (dob) közreműködésé-vel. A program dzsessz örökzöldekre épül, és a mainstream muzsika kedvelőinek kínál élve-zetes kikapcsolódást, főként Gershwin meló-diáira építve. A progra-mot egy flashmobbal indítják a szervezők, ezt követi a koncert, ame-lyen több ajándékot is kisorsolnak a nézők között. Ilyen lesz például Gayer Mátyás nemrég megjelent első CD-je, a Never Ending Story. Hal-mos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója arról beszélt, hogy másod-szor adnak helyet a dzsesszvilágnapi kon-certnek, amely tavaly teltházat vonzott. A program – ahogyan azt a világnap kezdeménye-zői is “elvárják” – Nagy-kanizsán is ingyenes.(MTI)Örökzöldekés mainstreamjazzNagy bulit ígérnek… (Fotó: Seedback)A na gyszínpad on a Seed backA Seedback tagjai tudatosan törekednek arra, hogy dalaik pozitív üze-neteket hordozzanak. A zenekar neve is innen ered: ez egy torrentes kifejezés (a seed back annyit tesz: visszatölteni), ami arra utal, hogy a kanizsai zenészek a nagy elődöktől és példaképektől kapott inspiráci-ót szeretnék megosztani azokkal, akik a Seedback zenéjét hallgatják.Csak pozitívan...Visszatöltött mérföldkő…
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPünn epMesés jubileumAmazonok, denevérek és a velencei karnevál maskará-sai is felbukkantak a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoport-jának jubileumi gáláján. A közösség 20 éves fennállása alkalmából mintegy 140 tán-cos: kicsik és nagyok, régi és jelenlegi tagok kápráztatták el a közönséget a látványos koreográfiákkal. A SZKES tánccsoport ezúttal kétszer is bemutatta jubileumi műsorát, a hatalmas érdek-lődés miatt. A SZKES egy húsz évvel ezelőtti, kiskanizsai nyári tábor maroknyi csoportjá-ból nőtte ki magát egy mára több mint 130 táncost szám-láló nagy családdá. – Optimista ember vagyok. Soha nem gondol-kodtam azon, hogy ez a folyamat megszakadhat. Már akkor is biztos voltam benne, és most is az vagyok, hogy amíg tudom, szeret-ném ezt folytatni – fogalma-zott az alapító, Szécsényiné Kápolnás Edina, aki a cso-port szakmai vezetője, edző-je és koreográfusa is.A SZKES-tagokat ma már nem csak a tánc szeretete hajtja: a próbákon és a verse-nyek során igaz barátságok szövődtek.Fotó: Gergely Szilárd
MMTT20Húszéves a Zalagyöngye Táncegyüttes. A megyei Pri-ma-díjas néptánccsoport az évfordulóról nagyszabású gálával emlékezett meg a HSMK-ban. A rendezvénnyel az ünneplés nem ér véget: a jubileumi programok a következő hónapokban is folytatódnak.A húszéves együttes jubileumi műsorán az is kiderült, mit jelent az előadás hónapokkal ezelőtt beharango-zott, titokzatos címe, az MMTT20.– „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom…” Készült egy klip Nagykanizsán az Örökségünk című dal-ra, amelynek egyik sorában található ez a négy szó. Úgy gondoltuk, ez nagyon találó ránk és erre a húsz évre, jel-lemzi a mi munkánkat: az elején még csak tanultunk, őrizgettük, most pedig már próbáljuk tanítgatni és továbbadni a hagyományokat – fogalmazott Tóth Ist-ván „Csonti” művészeti vezető.A rendezvényen Dénes Sándor polgármester emlék-lapot adott át a táncosoknak az évforduló alkalmából, Cseresnyés Péter pedig megköszönte a csoport érték-őrző és -teremtő munkáját.– A kultúra összeköt bennünket, kanizsaiakat is. Összeköt hagyományainkban, megőrzött értékeinkben a múlttal, és összeköt a mával, hiszen ez az, amibe bele-nőttünk, s ezt adjuk tovább gyermekeinknek. Pont úgy, ahogyan tánccal és énekkel a Zalagyöngye teszi – fogal-mazott az államtitkár, országgyűlési képviselő.A közösség története 1997 őszéig nyúlik vissza, amikor néhány néptáncos fiatal úgy döntött, együttest alapít. A tagok először a tardonai táncokat tanulták meg – a jubi-leumi esten ezt is láthatta a közönség. A zalagyöngyések mellett az utánpótlás csoport, a Szikrák Táncegyüttes is bemutatkozott, s színpadra álltak az ovisok is, a talpalá-valóról pedig a Bojtár-együttes gondoskodott. 2018. 04. 27. | 13ünnepFotó: Gergely Szilárd
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtA közszolgálati jogviszony időtartama:Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidőA munkavégzés helye:Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emeletA közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkö-rök:1. melléklet 29. Civil kapcsolati és kommunikációs feladatkörA munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:Az önkormányzat – ifjúsági feladatok ellátása kapcsán adódó – köz-igazgatási feladatainak ellátása. Gyermek- és ifjúsági programok szer-vezése. A Városi Diákönkormányzat munkájának szervezése. A Városi Diákiroda működtetése. Ifjúsági feladatok összehangolása. Kapcsolat-építés, kapcsolatápolás ifjúság szervezetekkel.Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgá-lati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint Nagy-kanizsa MJV Önkormányzata Közgyűlésének 18/2012. (IV.04.) önkor-mányzati rendelete, a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.Pályázati feltételek:Magyar állampolgárság,Cselekvőképesség,Büntetlen előélet, Felsőoktatásban szerzett bölcsészettudományi, társadalomtudomá-nyi, közszolgálati, gazdaságtudományi, pedagógus, hittudományi, andragógus, művelődésszervező szakképzettség; vagy felsőoktatás-ban szerzett szakképzettség és andragógus, művelődésszervező felső-fokú szakképesítés.Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,A Kttv. 84-85. §-aiban szabályozott együttalkalmazási tilalom, össze-férhetetlenség fenn nem állása,6 hónapos próbaidő kikötésének vállalása (amennyiben a pályázó részére a próbaidő kikötése kötelező),Nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerinti büntetőeljárás hatálya alatt,„B” kategóriás gépjárművezetői engedély,Felhasználói szintű számítógépes ismeret.A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:Pedagógiai vagy művelődésszervezői gyakorlatRendezvényszervezői szakképesítésKommunikációs szintű idegen nyelvtudásElvárt kompetenciák:Önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség.Nagyfokú terhelhetőség.Kiváló szervező, koordinációs, kommunikációs és problémamegoldó képesség.A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:A pályázó részletes szakmai önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete szerinti formában és tartalommal (www.nagykani-zsa.hu Polgármesteri Hivatal / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatvá-nyok / Jegyzői Kabinet / Önéletrajz minta szerint), Motivációs levél,Három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tar-talmazza azt is, hogy a pályázó nem áll a Kttv. 39. § (1) bekezdés szerin-ti büntetőeljárás hatálya alatt, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jog-viszony létesítését nem teszi lehetővé (az erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem IV. pontjában a Kttv. 42. § (1)-(3) bekezdéseire kérjük hivatkoz-ni, a nyomtatvány V. pontját nem kell kitölteni),Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meg-létét igazoló okmány(ok) másolata.A pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy kinevezése esetén a Kttv. 84-85. §-ai és a 343/2006.(XII.23.) Korm. rend. 8. § -a alapján vele szemben nem áll fenn; illetőleg nem áll hiva-talvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható,a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályá-zati eljárással összefüggő kezeléséhez.A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör a pályázat elbírá-lását követően azonnal betölthető.A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 18.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Gyergyák Krisztina jegyző nyújt a +36-20-849-2307-es telefonszámon.A pályázatok benyújtásának módja:Postai úton, a pályázatnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármes-teri Hivatala címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Erzsé-bet tér 7.) vagySzemélyesen, dr. Gyergyák Krisztina jegyzőnél,Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 3. ajtó.Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azo-nosító számot: 2/168/2018., valamint a munkakör megnevezését: ifjú-sági referens.A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati határidő leteltét követően – az erkölcsi bizonyítvány kivéte-lével – hiánypótlásra nincs lehetőség. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes meghallgatására sor kerül. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatás-kor be kell nyújtani. A pályázatokról NMJV Jegyzője, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója – a polgármester egyetértését köve-tően – dönt. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.A pályázat elbírálásának határideje: 2018. május 25.A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:A pályázati hirdetmény közzétéve: A Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati álláspor-tál), Nagykanizsa MJV honlapján (www.nagykanizsa.hu), továbbá a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban 2018. április 26. naptól. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:A kinevezés hat hónap próbaidő kikötésével történik. Felhívjuk a pályá-zók figyelmét, hogy a pályázat beérkezésének pontos határideje 2018. május 18. 12,30 óra, amely a postai, illetve a személyes beérkezésre is irányadó.A munkáltatóval kapcsolatban további információ a www.nagykani-zsa.hu honlapon szerezhető.Dr. Gyergyák Krisztina, jegyzőNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalaa közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási csoportifjúsági referensmunkakör betöltésére
2018. 04. 27. | 15MagazinJövő heti véradások05. 03. 10:30-13:30 Nagykanizsa, Zrínyi út 35. 05. 03. 15:00-17:00 MolnáriAdj vért, és ments meg három életet!– az ügyfélfogadási rendrőlNagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője értesíti a lakos-ságot, hogy 2018. május 7-én (hétfőtől) az anyakönyvvezetők ügyfélfogadásának helyszíne megváltozik, a polgármesteri hivatal (Erzsébet tér 7.) II. em. 1. ajtó alatti irodahelyiségben történik.2018. május 4-én (pénteken) az anyakönyvvezetők ügyfél-fogadása szünetel.dr. Gyergyák Krisztina jegyzőHirdetmény Horváth Lajos természetszerető embernek vallja magát, s nemcsak kedveli a környezetet, hanem tesz is annak szépítéséért. A Bagolai hegy aljában meghúzódó 780 négyzetméteres birtokán, a veteményeskert mellett, gyümölcsfák és virágok százai igazolják hozzáértését, szorgalmát. A föld szeretetét asztalos édesapja oltotta fiaiba: a papa, ahogyan Lajos fogalmaz: állandóan bögyözgette a kertjét. Horváth Lajos 43 évet töltött el a volán mögött, hajnalok hajnalán kelt és későn este jutott ágyba. A fül-kéből 13 éve szállt ki, amióta nyug-díjas, a kert lett a mindene. – Odavagyok érte – mondja. – Ha tehetem, minden nap kimegyek a helyi járattal, s a kertből gyakran integetek egykori kollégáimnak, de nem vágyok vissza a kormány mögé. A férfi a sokak által csodakertnek nevezett birtokon megvalósí-totta saját panelprogram-ját, és a felesége, Éva kívánságára barackró-zsaszín csodaházat varázsolt a fa bunga-lóból. Virágainak számát se tudja megmondani, csak amikor a kertet ássa és roppan valami az ásó éle alatt, döbben rá: hop-pá, itt is volt valami. A pillangók is jól érzik magukat a Horváth családnál, hiszen 14 fajta óriásliliom között kergetőzhetnek, ám akad itt japánliliom is, amelynek, ha enyhe a tél, a hó alól kíváncsian kibújnak a 20-25 centis levelei, aztán egy idő után visszaszáradnak, majd túl augusztus elején mutatják meg magukat a különleges illatú, rózsa-szín virágai. Akarva, akaratlanul a női divatot is figyelemmel kíséri Lajos. Erről árulkodik, hogy ibolyái közül a világoskék alapon sötétkék pöttyös szirmúra külön felhívta a figyelmünket. Horváthék Kazanlak körúti laká-sában telelt a narancsfa, az erkélyt pedig a tavasz kezdetén óriás árvácskák díszítették, a télálló cit-rom pedig kint a birtokon, a szabad ég alatt lakik. A gyümölcse ugyan nem fogyasztható, de az angolok szerint gyerekbiztos kerítést lehet kialakítani belőle. Tíz centis tüskéit azonban nem szabad levágni, mert azon keresztül lélegzik a növény. Mellette kapott helyet a barna szir-mú csincsók vagy illatvirág, amely május elején kel-lemes illatfelhőt áraszt az egész kertre, amelyben a gazdán kívül sajnos más is dolgozik. A hívat-lan vendég, a kószapocok, vagy más néven földi-kutya megdézsmálja a tulipánhagymákat, a zöldségféléket, s úgy általá-ban minden növény érdekli. A páfrányfenyő, a piros levelű barack, a vilmoskörte, a rododend-ron s az eper mellett néhány szőlő-tőkének is jutott hely, a termést pedig hol a madarak, hol ő csipege-ti le. A Lajos által teremtett csodát napfényérzékenysége miatt felesé-ge jobbára tableten kíséri figyelem-mel, de persze ő is megfordul a bir-tokon. Nyaranta például férjével beül a lugas alá, s ott pucolják meg együtt a cukorborsót és a zöldsége-ket. BAKONYI ErzsébetMit csin ál,A buszsofőr csodakertjeaki bögyözget…?Az egyik óriáslilom, amelya pillangók játszótere (Fotó: Kanizsa)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs áncsirkemell filé 1400 Ft/kgkígyóuborka 540-700 Ft/kgfejes saláta 150-250 Ft/dbtojás 35-45 Ft/dbúj burgonya 900-990 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma: A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Biztonságtechnikaiszerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerintPályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerintAdatrögzítő szakközépiskola megegyezés szerintAdminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerintRecepciós szakközépiskola megegyezés szerintSzakács szakmunkásképző megegyezés szerintAsztalos szakmunkásképző megegyezés szerintÁltalános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerintTeherautósofőr szakmunkásképző megegyezés szerintTakarító betanított munkás megegyezés szerintOperátor betanított munkás megegyezés szerintKonyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerintAutómosó betanított munkás megegyezés szerintBővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 8800 Nagykanizsa, Fő út 24. Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalonÜgyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel Péntek: 8:00 – 13:00 óraálláS – álláS - álláS- álláSMájusi fogadóórákPolgármester, alpolgármesterekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018. május 2-án (szerdán) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc 2018. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. május 09-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor alpolgármester fogadónapot tart 2018. május 23-án (szerda) 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Képvis előkBalogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. május 2-án, szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadó-órát tart 2018. május 8-án, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában.Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan ház-számok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2018. május 30-án (szerdán) 17 órától a Heve-si Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).Dénes Sánd or a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képvi-selője 2018. május 10-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármes-teri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselő-je fogadóórát tart 2018. május 8-án, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Pali-ni Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2018. május 8-án, kedden, 17-18 óráig a Hevesi Sándor Álta-lános Iskolában.Karádi Ferenc 2018. május hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadó-óráját 2018. május 09-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).TóTH Nánd or a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képvise-lője 2018. május 7-én (hétfő) fogadóórát tart 18.00 órától a Polgármesteri Hivatal Bajcsai kirendeltségén (Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 65.), majd 19.00 órától Kiskanizsán, a volt Nagyrác Úti Általános Iskola ebédlőjében (Nagykanizsa, Nagyrác u. 26.). Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2018. május 7-én, hétfőn, 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com
2018. 04. 27. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Április 28., szombatValéria, NimródA Valéria latin eredetű, jelentése: erős, egészséges. A Nimród asszír eredetű, jelentése: szenvedélyes vadász. Április 29., vasárnapPéterHéber-görög-latin eredetű, jelentése: kőszikla.Április 30., hétfőKatalin, Kata, KittiA Katalin egyiptomi-görög-német-magyar eredetű, jelentése: korona, mindig tiszta. A Kata a Katalin magyar rövidüléséből, a Kitti pedig a Katalin angol becézőjéből önállósult.Május 1., keddFülöp, JakabA Fülöp görög eredetű, jelentése: lókedvelő. A Jakab bibliai név, a héber Jákób (Jakov) görög változatának magyar formája, jelentése: sarkot fogó, elgáncsoló, csaló, aki a másik helyére lép. Május 2., szerdaZszSigmond, ZoéA Zsigmond germán eredetű, jelentése: győzelmes védő. A Zoé görög eredetű, jelentése: élet.Május 3., csütörtökTímea, IrmaA Tímea görög-magyar eredetű, jelentése: jó + tisztelet. Az Irma az Irm- kezdetű germán női nevek önállósult becézője, Irmin germán istenség nevéből ered.Május 4., péntekMónika, FlóriánA Mónika lehet görög eredetű, s ekkor azt jelenti: magányos, egyedül élő. Lehet latin is, ebben az esetben: intő, figyelmeztető, tanító. A Flórián latin eredetű, jelentése: virágos, virágzó.Az előző heti rejtvény megfejtése:Ha azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz, ráadásul jól meg is fizetnek érte.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPönkNKormányZAtHelyszínErzsébet tér RÉSZLETEK:WWW.KANIZSAFEST.HUWWW.KUNTURPLUSZ.HUáprilis 27 - 28VÁROS NAPJA10:00-13:0013:0013:3014:0014:3015:0016:0017:3018:3019:0020:0021:3010:0012:0016:0016:3017:0018:3019:4520:3021:3022:00P-Nap -Raklapfestés, Karrier Labirintus - Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza - Netta Pannónia Kft.Gyöngyvirág Nyugdíjas TánccsoportZrínyi M. Általános Iskola Ritmika Kangoo és Tánc csoportjaiZrínyi Sport és AirTrack Akadémia bemutatójaMagic Ritmo tánccsoportNagykanizsai Judo Klub - Röntgen Kanizsa Tompeti és BarátaiSeedbackRicco és ClaudiaKÖSZÖNTŐ , Thúry Íjász Verseny eredményhirdetésNew Level EmpireDj LadaÜnnepi menet / ÚTVONAL HSMK-FŐ ÚT - ERZSÉBET TÉR / Társszervező: KKKNépi kultúra napja keretében helyi és környékbeli csoportok fellépéseSZAN-DIA fittnessSzandi Nagykanizsai Fúvós ZenekarJETLAGA rendezvény bora díjátadóDolly PlusszTűzijátékStarmachineThúry játszótér / Thúry Vitézlő OskolaThúry íjászverseny / Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája, Kanizsai Íjász EgyesületXV. BLG Maratoni FociKupa / Batthyány Lajos GimnáziumLégvárFegyverbemutató / Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Magyar Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő ParancsnokságaThúry városnéző sétaKözépkori JátszótérKatapult - Gumikötelek segítségével röpítjük a magasba.LégvárThúry Apród Futam / Kanizsai Futó és Szabadidősport KlubÍjászat / Kanizsai Íjász EgyesületFegyverbemutató / Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Magyar Honvédség Zala Megyei Hadkiegészítő ParancsnokságaThúry városnéző sétaPölöskefői Öregfiúk, Csillag Citera Együttes, Palini Dalkör, Rezedák Bajcsa, Vasasok, Fityeházi Asszonyok, Galamboki népdalkör, Olajbányász Dalkör Lovászi, Újudvari Dalkör, Nefelejts Egyesület Szepetnek, Szirének Szentgotthárd, Fürgelábak Néptánccsoport, Sormási Dalárda, Rozmaring Népdalkör Eszteregnye, Farkas Miklós Harmonikaszóló, Sulyokné Nagy Erzsébet operett, Őszirózsa Dalkör EszteregnyePéntekSzombat2728Kísérő Programok:Kísérő Programok:
2018. 04. 27. | 19önkormányzat5 színtérErzsébet térKirály u. 53Ady E. uMúzeum térFő utca•••••Részletes program:www.kanizsafest.hu www.eraklintancklub.hu ÁPRILIS 29.UTCA TÁNC FESZTIVÁL9:1510:0014:0018:4521:00Megnyitóaz Erzsébet térenXII. Kanizsa - Karos félmaraton rajtKarneváli felvonulása Kanizsa Centrumtólaz Erzsébet térigFináléLézer ShowBalatonmáriai TáncklubBorsfai tánccsoportDirty FusionDrávagyöngye Ifjúsági Néptánc Egyesület, ZákányEraklin Táncklub EgyesületFarkas Ferenc Zene és Aranymetszés Művészeti Iskola balett csoportjaFarkas Ferenc Zene és Aranymetszés Művészeti Iskola néptánc csoportjaFatima ZumbaGyöngyvirág NéptánccsoportHevesi Sándor Általános IskolaHonvéd Kaszinó ÉnekkaraHonvéd Kaszinó Szkes TánccsoportIdősügyi kulturális csoportokIvidő Tánccsoport SzlovéniaKanizsa Salsa EgyesületKanizsa TáncegyüttesMagic Ritmo TánccsoportMagyarszerdahelyi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és OtthonaMura Dance, MurakeresztúrNagykanizsai FúvószenekarNagykanizsai GólyalábasokPántlika NéptánccsoportPremier TáncklubRetro Party BoysRozmaring TáncegyüttesRügyecske Néptánccsoport, ZalakarosSümegi Hastánc Egyesület Al-Ahram csoportSwans Balett és TánciskolaSzan-Dia FitnessSzikrák TáncegyüttesZalagyöngye TáncegyüttesZhafíra Oriental StúdióZrínyi Miklós Iskola Ritmika TánccsoportjaZumba Andival1000 táncos, koncertek, közösségi játékok, Giga Bike, Extrém hinta, sok-sok érdekesség, kirakodó vásár, eszem-iszomA rendezvény látogatása ingyenes, a szervezők a változtatás jogát fenntartják!Utca Tánc Fesztivál 2018
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2018. április 28-május 4.Április 28., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazin-ja), 01:25 Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, 10:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kom-mentár nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újra-néző, 15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Város Napja 2018 - ünnepi közgyűlés közvetítése felvételről, 19:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 20:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:25 Kanizsa TV Filmklub: Vespa (magyar filmdráma), 21:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 23:05 Lapozó.Április 29., vasárnap00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 00:25 Város Napja 2018 - ünnepi köz-gyűlés közvetítése felvételről, 01:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:00 Info blokk, benne Hír-adó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:25 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Város Napja 2018 - ünnepi közgyűlés közvetítése felvételről, 07:55 Anno (váloga-tás a Kanizsa TV archívumából), 08:30 Info blokk, ben-ne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:55 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:10 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Élet-módi, 14:30 Kom-mentár nélkül – heti válogatás, 15:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 15:30 Napi Kanizsa – újra-néző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise az Alsó-városi templomban, 19:25 Sztárportré, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:15 Látogató, 20:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pén-teki adás ismétlése), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó. Április 30., hétfő00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 00:25 Szentmise az Alsóvárosi temp-lomban, 01:25 Sztárportré, 01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15 Láto-gató, 02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise az Alsóvárosi templomban, 07:55 Sztárportré, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, 08:45 Látogató, 09:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré, 12:25 Látogató, 12:55 Lapozó, 18:00 Üzenet, 18:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 18:35 TV-torna Andival, 18:45 Jog-ász, 19:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérváro-sunkból, Magyarkanizsáról), 19:45 Nagykanizsa – Kis-kanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkő-zés, 21:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:45 Lapozó.Május 1., kedd00:00 Üzenet, 00:05 Szertár (a Kanizsa TV sport-magazinja), 00:35 Jog-ász, 01:05 Kanizsaiak (hírek vaj-dasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:35 Nagykanizsa – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:35 Lapozó, 06:30 Üzenet, 06:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:05 TV-torna Andival, 07:15 Jog-ász, 07:45 Kanizsaiak (hírek vajdasá-gi testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:15 Nagy-kanizsa – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarú-gó-mérkőzés, 09:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:15 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Jog-ász, 13:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsá-ról), 13:30 Nagykanizsa – Kiskanizsa megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 15:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:30 Lapozó, 18:00 Üze-net, 18:05 Kanizsa Cafe (talk show), 18:30 Kukkantó (gyerekműsor), 19:00 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 19:25 K’arc (kulturális magazin), 19:55 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosár-labda-mérkőzés, 21:20 Kanizsaiak (hírek vajdasági test-vérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:50 Lapozó.Május 2., szerda00:00 Üzenet, 00:05 Kanizsa Cafe (talk show), 00:30 Kukkantó (gyerekműsor), 01:00 K’arc (kulturális maga-zin), 01:30 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-cso-portos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsá-ról), 03:25 Lapozó, 06:30 Üzenet, 06:35 Kanizsa Cafe (talk show), 07:00 Kukkantó (gyerekműsor), 07:30 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 07:55 K’arc (kulturális magazin), 08:25 Egis Körmend – Alba Fehér-vár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 09:50 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Kukkantó (gyerekműsor), 12:55 K’arc (kulturális magazin), 13:25 Egis Körmend – Alba Fehér-vár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:50 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 15:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengú-zok (gyerekműsor), 20:10 Nagykanizsa – Keszthely megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 K’arc (kulturális magazin), 22:10 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40 Lapozó. Május 3., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Nagykanizsa – Keszthely megyei I. osztá-lyú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:10 K’arc (kulturális magazin), 03:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:10 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Nagykanizsa – Keszthely megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mér-kőzés, 09:50 K’arc (kulturális magazin), 10:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Nagykanizsa – Keszthely megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:25 K’arc (kulturális magazin), 14:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Épí-tech (a házépítők magazinja), 20:35 Híradó, 20:50 Aktuális – Hargita, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Május 4., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Épí-tech (a házépítők magazinja), 02:15 Aktuális – Hargita, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agár- és környezetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Épí-tech (a házépítők magazinja), 08:45 Aktuális – Hargita, 09:15 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Épí-tech (a házépí-tők magazinja), 13:25 Aktuális – Hargita, 13:55 Gézen-gúzok (gyerekműsor), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Creative chef Nagy Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, Üzenet, 22:20 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 04. 27. | 21SportSoltvadkerten rendezték meg a diák I (13-14-évesek) korcsoporto-sok szabadfogású birkózó országos bajnokságát. A döntőkre a területi versenyekről összesen 220 versenyző jutott tovább, köztük négy kanizsai birkózó is.Végül csak hárman vál-lalták a megméretést: a 46 kg-os Balazsin Zdenkó, az 54 kg-os Pőcze Bence és a 69 kg-os Dányi Bátor Márton, ők mindhárman első helyezettként jutot-tak tovább a kőszegi terü-leti bajnokságról. A versenyzést Zdenkó kezdte, s két fölényes győ-zelemmel az elődöntőbe jutott, ahol egy esztergo-mi birkózó megállította. Maradt számára a bronz-érem lehetősége, amit meg is szerzett, régi nagy riválisát, egy zalaegerszegi sportolót legyőzve. Pőcze Bence először mogyoródi, majd tököli, végül a döntőbe jutásért diósgyőri ellenlábast győ-zött le technikai fölénnyel. A másik ágon a szarvasi Tóth jutott a fináléba, aki tavaly megverte Bencét, ezúttal viszont a Kanizsai Birkózó Sportegyesület ifjú versenyzője nagyon hatá-rozottan, dinamikusan bir-kózott, és 12:1-re legyőzve ellenfelét megszerezte pályafutása első országos bajnoki címét. (Ebben a korcsoportban kanizsai-ként utoljára Egyed Balázsnak sikerült nyernie a KBSE-től.) A 69 kg-os Dányi Bátor Márton kiesett ezen a viadalon.A birkózók számára nincs pihenő, hiszen május 19-én a kanizsaiak Rómá-ban, az ottani olimpiai köz-pontban vehetnek részt egy rangos nemzetközi versenyen.Az ifjú hölgy életében – a sportot tekintve – az utóbbi 2-3 évben még inkább felgyorsultak az események, ma pedig már ott tart, hogy sportlö-vészetben, írjuk így, kettős igazolással már légiós-nak is mondhatja magát. De haladjunk sorjában.– Apu korábban foglalkozott lövészettel, tehát a családban nem volt ismeretlen ez a sportág – vázolta Fanni a kezdeteket. – Én a Szan-Dia FSC-hez jártam előtte, vagyis a testmozgás az életem része volt, aztán amikor azzal leálltam, szólt apu-kám, hogy próbáljam ki a lőállások világát. Mind-ehhez nagyon jó volt alapnak az az állóképesség, amelyet a tánc és a szabadidősportok révén meg-szereztem.Fanninál a lőtéri kezdeteknek immár úgy két esztendeje, egy éve pedig versenyszerűen is lőni kezdhetett a Nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet színeiben. Tudvalevő, hogy a zalai lövész klubok jó kapcsolatokat ápolnak szlovén egyesü-letekkel, közös ligájuk is létezik. Fanni tehetségé-nek gyorsan híre ment, és ahogy azt a rigyáci leányzótól megtudtuk, a zalaegerszegiek szóltak a dobronakiaknak Szlovéniában, hogy Kanizsán felbukkant egy női tehetség, igazolják le és verse-nyeztessék a szlovén mezőnyben is. Ahogyan azt itteni edzője, Horváth Károly elmondta, Fanni-nak félelmetesen jó összpontosítási képessége van, s hogy tovább fejlődjön, el is engedték az SD Jezero Dobrovnik klubjához.– A mostani 10 méteres légfegyveres magyar bajnokság ugyan nem a legjobban sikerült szá-momra, új puskával kellett lőnöm, ami kissé elbi-zonytalanított, de azért volt, ami kárpótolt az utóbbi időszakban is. A szlovén liga döntőjét ugyanis néhány hete Mariborban rendezték, és junior korcsoportban 10 méterről a 40 lövéses lég-puska számban bajnoki címet szereztem. Úgy érzem, kimondottan színvonalas versengés végén zártam az élen, a szlovénoknál is nagy hagyomá-nya van a sportlövészetnek.Egy bizonyos szint elérése esetén a fiatalok ese-tében nagy kérdés, egy majdani sportkarrier miként egyeztethető össze a tanulással.– Nem félek kijelenteni, magyar válogatott sze-retnék lenni. Jelenleg a piarista gimnázium tanu-lója vagyok, nemsokára érettségizem. Hogy aztán mi következhet? A jogi pálya érdekel, viszont a terv az, ha felvennének, a tanulmányaim területén egy esztendőt kihagynék. Azt az időt pedig a lövé-szetre fordítanám, hiszen miért ne sikerülhetne a sportban eltervezett álmaimat is megvalósíta-nom.POLGÁR LászlóTehetségM/Kutató (13.)Pőcze Bence országos bajnokFarkas András (balról) ésSzatmári Zsolt edző joggal örülhetett Pőcze Bence és Balazsin ZdenkósikerénekElőbb a lövészet,aztán a jog...Szokták mondani, a gének nem hazudnak, illetve a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Nos, Borsos Fanni esetében talán nem járunk távol a valóságtól, ha példáján keresztül mindkét meg-állapítást megerősítve érezzük.Horváth Károly edző számára is örömet jelent, ha Borsos Fanni remekel sportlövészetben
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportISMÉT kerékpáros olim-piai krosszversenyt ren-deznek április 29-én, vasárnap a Csónakázó-tónál kialakított hegyi-kerékpáros pályán. Az úgynevezett XCO-pálya az ország első nemzet-közi színvonalú épített mountain-bike pályája, és ezúttal Magyar Kupa futamnak minősített versenyt rendeznek a dél-zalai helyszínen, amely kimondottan technikás gyűrűnek szá-mít, lévén a 4200 méte-res távján 160 méter szintemelkedés is van, no meg ugratók, döntött kanyarok, illetve más nehezítők is „színesítik” a repertoárt. A korábbi rendezvények alkalmá-val igencsak erős, olim-pikonokat is felvonulta-tó nemzetközi mezőny gyűlt össze, s bizonnyal most is így lesz. A Nagy-kanizsa Nagydíj 2018 programja vasárnap 9.30 órától kezdődik.DÖNTETLENT ért el hazai pályán a tabellán második Nagykanizsai Izzó SE NB II-es férfi kézi-labda együttese a PEAC ellen (28-28). A kanizsai-ak igencsak készültek a találkozóra, hiszen a hírek szerint a pécsiek alaposan feljavították keretüket a téli szünet-ben, ehhez képest a baranyaiak az erősítéseik nélkül futottak be Nagy-kanizsára. A hazaiak kihagytak majd’ egy tucatnyi ziccert az első felvonásban, a vendé-gek pedig fellelkesültek. Az Izzó beleragadt ebbe a helyzetbe, s így a pécsi-ek vonultak előnnyel a szünetre. Az eredmény utáni rohanás sokat kivett Madarász Péter együtteséből, ráadásul a PEAC balátlövőjével nem tudtak mit kezdeni a dél-zalaiak, és a végén még inkább nekik kellett örülniük a megszerzett egy pontnak.SportsorokTótszentmártonban rendezték a zalai veterán, hatvan év feletti labda-rúgók bajnokságának első tavaszi fordulóját, amely a mostani eredményeivel a következő találkozókra sem kevés izgalmakat ígér.Az eddigi éllovas és biz-tosan vezető Nagykanizsa ugyanis mindkét meccsét elveszítette, így felzárkó-zott hozzá a Zalaegerszeg, valamint az egerszegieket legyőző Lenti is.– A kanizsaiak együtte-sében most debütált a kis-kanizsai Horváth „Mákos” Feri, vagyis újabb évjárat képviseltetheti magát a focipályán – mondta el a zalai eseményeket is koor-dináló Helyes Klára. – Az évek múlásának, tetszik, nem tetszik, ez az eredmé-nye, illetve az, hogy mind több ügyes focistánk lesz. A srácok nevében is meg kell köszönnöm a megfele-lő körülményeket, Hodola Richárd ügy-vezetőnek pedig azt, hogy gon-doskodott arról, az örök-ifjú férfiak a mérkőzések után még sokáig elemez-hessék a meccshelyzete-ket jóízű falatozás köze-pette.Nos, az elemzésekből nem volt hiány, ezt az aláb-bi sorok is alátámasztják.– Mit is mondhatnék?! Az egy dolog, hogy Mákos Fera először játszhatott, de sajnos nem hoztam szeren-csét, mert mindkét mec�-csünket elveszítettük – szá-molt be első élményeiről kellő jókedvvel Horváth Ferenc. – Mindenesetre lehet, hogy elértünk már egy életkort, de tapasztal-tam, kemények az ellenfe-lek még itt is. Kaptam a len-tiek ellen egy olyan rúgást a térdemre, hogy még két nap után is éreztem. Csapa-tomból egyébként le a kalappal Ifjovics Ferenc előtt, aki korát meghazud-toló módon rengeteget futott. Nincs mese, az országos döntőbe jutást idegenben, így Egerszegen és Lentiben kell kiharcol-nunk.Veterán labdarúgó baj-nokság, Zala megye. Ered-mények: Nagykanizsa-Zalaegerszeg 1-2, Nagyka-nizsa-Lenti 1-2, Lenti-Zala-egerszeg 2-0. A bajnokság állása: 1. Nagykanizsa 12 pont, 2. Zalaegerszeg 11, Lenti 10.POLGÁR LászlóA Nagykanizsai TE 1866 csel-gáncsozói sorra vesznek részt a különböző tornákon, Pápán pél-dául a VI. Bakony Kupán jártak, melyre 300 versenyző nevezett. Az NTE hét dzsúdósából öt érmet szerzett. A kanizsaiak közül diák B korcsoportban Sze-ghy Tamás 38 kg-ban négy meggyőző győzelemmel első lett csakúgy, mint a három győz-tes meccset jegyző Garai Nim-ród 55 kg-ban. Garai Emese 40 kg-ban és Nagy Adrián +55 kg-ban másodikként zárt. Lipódi Mártont 38 kg-ban három győ-zelemmel és egy vesztes mérkő-zéssel bronzérmesként köszönt-hették, Kovács Ákos 32 kg-ban lett pontszerző ötödik helyezett ugyanúgy, mint a serdülő 60 kg-ban Lipódi László.Azért még mindig kemény feladat áttörni a kanizsai veterán focisták védelmétGarai Nimróda dobogó tetejénCselgáncs bakonyi módraAz idegenbeli fordulókdöntenek
2018. 04. 27. | 23SportLudányi Kadosa legény-sége négy pontra állt – a harmadik helyet elfoglalva – a sportiskolásoktól, és minden maradt is ugyan-úgy, hiszen a felek Nagyka-nizsán 11-11-et játszottak.– El kell ismerni, ellenfe-lünk nagyon jó csapat, a találkozó folyamán pedig lassan-lassan, mindig egy-egy gólos előnyöket csipe-getve, el is húzott tőlünk 8-4-re – értékelt Ludányi. – Onnan aztán már bravúrra volt szükségünk, ami össze-jött, ezért a végén döntet-len lett a végeredmény. Szerencsére taktikát tud-tunk váltani, és ezzel egy pontot szereztünk.Sokat nem kell várni a visszavágóra, hiszen szom-baton újra a KSI lesz az ellenfél, csak éppen főváro-si helyszínnel.– A tétje pedig, ha lehet, még nagyobb a soron következő meccsünknek, hiszen amennyiben ők nyernek, akkor már hét pont lenne az előnyük a táblázaton. Onnan nekünk nagyon nehéz lenne elérni a célunkat, a dobogó leg-felső fokát, hiszen annyi pontot aligha veszítenének a továbbiakban. Szóval: fontos és kemény találkozó előtt állunk.POLGÁR László122 darab hal, 771,8 kilogramm fogás – ez a vasárnap véget ért, 72 órás Kanizsa Carp Cup mérlege. A nagyhalfogó versenyre 16 csapat nevezett. Az első helyezett majdnem 131 kilogrammnyi halat akasz-tott meg, de voltak olyanok is, akiknek csütörtök reggel óta semmi sem akadt a horgukra. A Nagykanizsán első alkalommal megrende-zett viadalról azonban senki sem távozott üres kézzel.A horgászpárok kifejezetten nagyhalakra utaztak. A fogások fogá-sa, egy 18 kilós egyed a csapatversenyben harmadik helyezett pápai Korvin Carp Teame lett, amelynek egy cseh csali volt a titkos fegyve-re. A versenyt Madar László és Tromposch Attila (Centax Fishing Team) nyerte, összesen 130,9 kilónyi kifogott hallal. A Szan-Dia FSC versenyzői Soroksáron a ritmuscsapatok országos versenyének második körében szerepeltek legutóbb, és az ott érmes produkcióik is kvalifikációt szereztek a májusi, zágrábi Európa-baj-nokságra.A színpadi látványtánc mini for-mációban első helyet szerzett a szandiások Kakaó produk-ciója és az open gyermek korcsoportos egyéni-ben a Madár (Gelen-csér Bíbor) előadás, míg az open mini csoportban harma-dik lett az Éjszaka a múzeumban elneve-zésű koreográfia.E három gyakorlattal együtt a május 10-13. között rendezendő horvát-országi Eb-re a Szan-Dia FSC 26 produkciója jutott ki, s ez a ver-seny egyben jó felkészülés lehet a május végi poreci Dance Star világbajnokságra is.Horgászidill a Csótó partjánIdejében váltottakJöhetneka “horvát napok”A Szan-Dia vezetőielégedettek lehetnek (Fotó: Polgár László)„…ekkora halat fogtam…”Az OB I B-s vízilabda bajnokság egyik csúcsrangadójára készülhetett múlt héten a Kanizsa VSE együttese, hiszen előrehozott bajnoki keretében mérkőzött a felsőház mezőnyét vezető KSI-vel szemben. Mocsári Máté is vállalt egy gólt a tizenegyből
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKA palini Horváth Jázmin Gréta sütés iránti rajongása már másfél éves korában elkezdődött, amikor az adventi készülődés közben először szaggathatott mézeskalácsot. Azóta is gyakran ragad kötényt és segít édesanyjának. Kedvencei a mézzel készült finomsá-gok, például a mézes rácsos, a Lajcsi szelet, a különböző ízű muffi-nok és a tiramisu. Ezek elkészítésénél a mun-ka nagy része mindig az övé. Ha a tésztakészí-tésből valamiért kimarad, akkor a krémek összeállítá-sában biztosan segédkezik. Csa-ládjában hetente legalább egyszer készül valamilyen édes vagy sós finom-ság, és Jázmin a két kishúgával – Zsófi-val és Dorkával – együtt mindig segít az édesanyjának. A gyerekek a vég-eredményt soha nem bízzák a vélet-lenre, már készítés közben is tesztelik, finom-e a remekmű. A 2. osztályos Jázmin benevezett az V. Palini Sütemény Fesztiválra. A nagy-mamája receptje alapján, teljesen önállóan készítette el a dióhabos kosárkákat, természetesen a mamájá-nál. A zsűri értékelése alapján süteményével I. helyezést ért el a junior kategóriában. A tészta hoZZáva-lói és elkészítése: 40 dkg liszt, 1 cso-mag sütőpor, 20 dkg porcukor, 25 dkg mar-garin és 4 tojássárgája. A hozzávalókat össze-gyúrjuk. Töltelék: A 4 tojásfehérjét kemény hab-bá verjük, majd hozzáadunk 4 evőka-nál cukrot és 25 dkg darált diót. A kosárformákat kibéleljük a tésztával, majd baracklekvárt teszünk bele, végül a diós tölteléket is hozzáadjuk. Előmelegített, 170-180 fokos sütőben 10 percig sütjük. A formából még melegen kell kiszedni a sütiket.HIRDETÉSGasztroKanizsaheti horoszkópKos: 03.21-04.20. A csillagok szerint nem úgy alakul a hétvégéje, ahogyan eltervezte. Ne adja fel, új lehetőségek bármikor adódhatnak, csak hívja fel a barátait. Bika: 04.21-05.21. A hétvégén itthon is szórakozhat, nem kell egy jó koncert kedvéért se-hova sem elutaznia. Csemegézzen a város napja programjai között. iKrek: 05.22-06.21.Remek kikapcsolódási lehetőségek közül válogathat a hétvégén. Nehéz lesz eldöntenie, hogy a családja, vagy a baráti köre meghívását fogadja-e el.Rák: 06.22-07.22. Szerencsére nincs gondolatolvasó a családjában, mert ha lenne, megsér-tődnének önre. Takarja el mosoly-gással az arcára kiülő érzéseit.Oroszlán: 07.23-08.23. Ha nem tud megszabadulni a feltor-lódott otthoni munkáktól, akkor hir-dessen házi versenyt. A jutalmazás meghozza az eredményt is. Szűz: 08.24-09.23. Látszik az arcán, hogy izgalmakra vágyakozik. Ha úgy érzi, inger-szegény a környezete, fusson ki a szabadba. Valamibe előbb-utóbb úgyis belebotlik.Mérleg: 09.24 -10.23.Itt az ideje, hogy kihasználja végre a hosszú hétvégét a saját céljaira is. Töltődjön fel energiával, és viselje tü-relmesen a munkahelyi kihívásokat. sKorpió: 10.24-11.22. Készüljön fel anyagilag is a hétvé-gére, mert megéri. A város napján ugyanis nemcsak új ismerősökre tesz szert, hanem kiadásokra is számíthat.Nyilas: 11.23-12.21. A héten valószínűleg sokat fog mérgelődni a sikertelen fogyókúrá-ja miatt. Ne idegeskedjen, hisz az a legfontosabb, hogy nem éhezik.Bak: 12.22-01.20. Épp itt az ideje, hogy ne csak a mások problémáját oldja meg, hanem a saját magáét is. Itt a május, töltsön el minél több időt a virágos természetben.Vízöntő: 01.21-02.19. Ha úgy érzi, egy jelentéktelen fél-reértés miatt fordított hátat önnek a párja, ne várakozzon. Kezdemé-nyezze a békülést még akkor is, ha nehezére esik. Halak: 02.20-03.20. Ha netán nem tud mit kezdeni a sza-badidejével, tegyen egy erőpróbát a barátaival. Állítsanak májusfát, és ünnepeljék is meg a sikeres munkát.Dióhabos kosárkaHorváth Jázmin Gréta teljesen önállóankészítette el ezt a süteményta versenyre