Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.09 MB
2020-12-22 10:32:47
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
608
1130
Kanizsa 2018. 021-025. szám június

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 21. SZÁm, 2018. JÚNIUS 1.
12-13
„…hogy az erős előtt
meg ne hunyászkodna”
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
A jótékonyság jegyében tartottak kulturális estet a reformátusok,
a kanizsai gyülekezet második bálja a közösségépítést
is szolgálta. Az Eraklin Táncklub mellett a
műsor nagy részében a gyülekezethez tartozó fiatalok
szerepeltek, akik több hetes felkészülés után álltak a
közönség elé egy-egy hangszeres előadással. A bevételből
a rászoruló családokat támogatják, amelyek e hozzájárulás
segítségével ott lehetnek a családos táborban.
A Csónakázó-tó melletti Zöldtáborba várta az önkormányzat és az idősügyi tanács az
érdeklődőket az Idősek majálisára, amelyen zenés, táncos produkciók szórakoztatták az
érdeklődőket. Dénes Sándor polgármester hangsúlyozta, a városi és környékbeli idősügyi
klubok aktivitása országos mércével is kiemelkedő. Arról is beszélt, fontos a városnak
ez a korosztály, nem véletlen, hogy Kanizsa tavaly is elnyerte az Idősbarát önkormányzat
díjat. A nyugdíjasok főzhettek is, ezúttal a Nagykanizsa Legjobb Szenior Szakácsa
címet és az azzal járó Arany fakanál díjat Pókecz Józsefné 80 éves pedagógus, a
Bajcsai Nyugdíjas Klub tagja nyerte el, aki hortobágyi húsos palacsintát készített.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Elkapsz…?!
Na, most akkor tűzoltó
leszel, katona, netán
juhász? A válasz a kép
láttán talán
egyértelmű.
A gyereknapon, a
hagyományoknak
megfelelően,
megnyíltak
az országban a tűzoltó
laktanyák, a fiatalok
pedig sok mindent
kipróbálhattak –
Nagykanizsán is.
Csúszni persze akkor
jó, ha nincs tűz.
Nos, az ifjú legénynek
nem kellett bevetésre
indulnia…
Kanizsa
2
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Idősek majáli sa
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Gergely Szilárd
Összekötni a kellemest a
hasznossal: szólt a terv.
Vagyis egy napot szánni a
Váli-völgy felfedezésére, s
ha már ott vagyunk, Felcsúton
részt venni a már
előre sejthető (utóbb
beigazolódó) NB I-es bajnokavatón.
Bár a Vidi jegypénztárosa
önfeláldozóan
gépelte a két busznyi zalai
adatait a névre szóló belépőkre,
az MLSZ másnapi
döntése (estére helyezte át
a Honvéddel vívott rangadót)
keresztülhúzta álmainkat.
De haladjunk sorjában!
Zalából a Vértes előterébe,
dombok közül hegyvölgyes
vidékre kerültünk.
Jó napkezdetnek bizonyult
Székesfehérvár és
Lovasberény közt a pátkai
Szentháromság vasárnapi
mise. Elvégre jogos igény,
ne csak akkor legyünk
együtt, amikor kiállni kell,
hanem akkor is, amikor
megköszönni. A zalaiak
hálaadását is a paténára
helyezte Krisztián atya.
Közülük nem egy érezte
találónak az olvasmányközi
zsoltárt: Boldog az a
nemzet, melyet az Úr örökbe
fogadott.
A magyar Habsburg,
József nádor éppen 200
éve létesített angolparkja,
az alcsúti arborétum a
kitartás győzelmét is üzente,
elvégre akkor nem
sokan bíztak benne, hogy
alkalmas a vidék e növényritkaságoknak.
Az eredmény
rácáfolt a károgókra.
Másfél óra alatt nem jutottunk
el minden szépséghez,
de maradandó
élményt nyújtott már
maga a klíma, a levegő is.
És megtanulhattuk az áprilisban
nyílt, ázsiai eredetű
liliomfa (amelyet Kanizsán
tulipánfának nevezünk),
meg az éppen most virágzó
észak-amerikai tulipánfa
közötti különbséget. A
fény-árnyék játék, a zöld
számtalan árnyalata által
lenyűgözővé lett, lomb
borította magaslat látványa
lenyűgözött minket a
kisvasútra várva. Azon
zötykölődve pedig a mellettünk
felbukkanó táj, s a
vagonban velünk utazó
családok apróságai vidítottak
fel.
A látvány harmóniája
folytatódott Felcsúton a
Puskás Ferenc Labdarúgó
Akadémia épületeiben,
hiszen Makovecz Imre építészetében
páratlan
módon ötvöződik a természetes
anyag keltette bensőségesség
az arányokból
fakadó monumentalitással.
– Akár egy katonaiskola!
– bukott ki belőlünk,
amikor idegenvezetőink a
12 évesen bekerülő fiúk
munkás életrendjét elbeszélték.
Amiből azt is megtudtuk,
bár mindent megkapnak
fejlődésükhöz, az
alkalmatlanok lemorzsolódása
mutatja, cserébe
tőlük is teljes bedobást
várnak. Bejárhattuk a bajnokok
útját, játékoskijáró,
kispad, sajtóterem, de a
VIP páholy látószögéből is
megnézhettük a zöld gyepet.
A szervezők érkezése
már a meccs kezdésének
közeledtét jelezte, ideje
volt elköszönnünk. Többen
fényképezkedtek
annál a szomszédos, takaros
portánál, amely a PFLA
alapító elnökéé, Magyarország
negyedszer megválasztott
kormányfőjéé.
Hazafelé véve az irányt
két minőségi felüdülésben
volt részünk: a csákvári
fagylaltot és a zámolyi kézműves
sört egyhamar aligha
lehet elfelejteni. Érdemes
külföldre kirándulni?
Mennyi a felfedeznivaló:
biztonságban és itthon!
PAPP János
A HÉT TÉMÁJA 2018. 06. 01. | 3
Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökbe
fogadott. Van mit megköszönni
(Fotók: Tálosi Péter)
Érdemes
Erő és pontosság
A vonat nem vár!
Inkább mi érkeztünk időben
A PFLA alapítóját
negyedszer választották
Magyarország
miniszterelnökének, a
takaros porta gazdáját
éppen elkerültük
Pár óra múlva benépesült.
Ott léptünk ki,
ahol a bajnokok
Öcsi bácsi vagy Száguldó őrnagy? A PFLA és a Pancho
aréna névadójának sok-sok beceneve közül nekem a bal
lábára utaló Canoncito (Ágyúcska) tetszik a legjobban.
Ereje és pontossága szolgáltatott rá okot, láttuk
a tisztelőitől kapott kicsi ágyút is. Vasárnap a labdarúgó
akadémián relikviáihoz is elzarándokoltunk.
külföldre
kirándulni?
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Aktuális 2018. 06. 01. | 5
VOKS H
AUT ÓSISK OLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető
KRESZ-tanfolyamunkra jelentkezés:
JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK 16 ÓRA
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!
GKI vizsga június 23. – jelentkezést elfogadunk június 12-ig!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi
kategóriákra
RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY!
*2018.július 01-től az 55/2018.(III .23.) Kormány
rendelet szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam
és vizsga díja visszaigényelhető.
*Részletekről érdeklődjön irodánkban-telefonszám
06-30-491-7051
28 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% -
“C”E:88,75 % F:76,09%
ÁK Ó: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% / KK :
“B”160.000.-Ft/fő. “C”:165.000 Ft/fő
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata nyilvános
versenytárgyaláson értékesíteni
kívánja
az alábbi ingatlanokat:
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/87. hrsz-ú 3000 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 6.700.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 10 óra
Nagykanizsa, Ipari Park,
649/88. hrsz-ú 5219 m2 beépítetlen terület.
Kikiáltási ára: 11.200.000,-Ft + ÁFA
Időpont: 2018. június 7-én 11 óra
A versenytárgyalások helyszíne:
Nagykanizsa, Garay u. 21. VG Zrt. irodaház, 1. emelet 22.
Amennyiben a meghirdetett időpontban a versenytárgyalás nem
jár eredménnyel, eredményes versenytárgyalásig minden ezt követő
héten a csütörtöki munkanapon, ugyanebben az időpontban
lehet jelentkezni a versenytárgyalási felhívásban leírtak szerint.
A versenytárgyalás részletes feltételeiről, a megtekintés időpontjáról,
valamint az ingatlanra vonatkozó adatokról a www.nagykanizsa.
hu, valamint a www.nkvg.hu honlapokon lehet tájékozódni.
Telefonon tájékoztatás: 93-311-241/116. mellék.
A két új létesítmény
összesen 15 milliárd forintba
kerül, emlékeztetett
Dénes Sándor polgármester,
bejelentve: megkapták
a Miniszterelnökségtől
a támogatói okiratot,
vagyis azt a szerződést,
amellyel a tárca a
szükséges pénzt a város
rendelkezésére
bocsátja.
Az uszoda 6,2, a
sport- és rendezvényközpont
pedig 8,8 milliárd
forintba kerül. Mindkét
sportlétesítményt a mai
kor igényei szerint alakítják
ki.
– A másik nagyon fontos
szempont, amit a tervezés
során figyelembe
vettünk, az a fenntarthatóság
és az üzemeltethetőség.
Olyan műszaki
megoldásokat kerestünk,
amelyek megkönnyítik
ezt – tette hozzá Rodekné
Hederics Erika, a
Nagykanizsai Városfejlesztő
Kft. ügyvezetője.
Az új sportcsarnok – a
fix és a mobil lelátókkal
– összesen
több mint
háromezer fő
befogadására
alkalmas, a
küzdőtéren
pedig további
kétezer
embernek tudnak
helyet biztosítani
egy-egy nagyobb koncerten.
Az uszodában kialakítanak
egy 50 méteres versenymedencét,
valamint
egy 25x10 méteres tanmedencét
is.
Hamarosan elkezdődhet a versenyuszoda,
valamint a sport- és rendezvényközpont
kivitelezése, miután a Miniszterelnökség
támogatói okiratban is
biztosította a várost az ehhez szükséges
forrásról, s az építési engedélyeket is
kiadták a hatóságok.
Zöld út a sportberuházásoknak
A sport- és rendezvényközpont kulturális
programoknak, koncerteknek is otthont ad majd
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
hirdetés 2018. 06. 01. | 7
Jövő heti véradások
06. 05. 09:00-12:00 Vásárcsarnok
06. 05. 13:30-15:30 Nilfisk
06. 07. 12:00-14:00 Bazár-udvar
06. 07. 15:30-17:30 Nagyrécse
Adj vért, és ments meg három életet!
TÁJÉKOZTATÁS és MEGHÍVÓ
Nagykanizsa M.J.V. településrendezési eszközeinek
módosításával kapcsolatos lakossági fórumra
Tisztelt Lakosság, Gazdasági és Civil szervezetek!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a településrendezési eszközök, a településszerkezeti
terv, a helyi építési szabályzat és szabályozási terv, valamint a város településkép
védelméről szóló rendeletének módosításáról döntött. A város honlapján és
lakossági fórumon részletesen tájékoztatjuk önöket a tervezett változtatási szándékokról.
Önkormányzati határozat és állami döntés szól több beruházás kiemelt fejlesztéssé,
területének kiemelt fejlesztési területté nyilvánításáról. E beruházások végrehajtása érdekében
a hatályos építési szabályzat és szabályozási terv módosítása vált szükségessé.
A kiemelt fejlesztési területeket érintő szabályozási elemek módosítása egyszerűsített
véleményezési és jóváhagyási eljárás keretében történik, a partnerségi egyeztetés
keretében a véleményezési tervek kerülnek bemutatásra, melyek a város honlapjára
feltöltve is megtalálhatók. Link: https://www.nagykanizsa.hu/megtekintes/lap/1756
Az Önkormányzat módosítani kívánja a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX.
05.) számú rendeletét, melynek célja a szükséges módosítások elvégzése, a helyi
védett építészeti értékek jegyzékének kiegészítése.
A partnerségi egyeztetésnek része a hatályos településszerkezeti terv, helyi építési
szabályzat és szabályozási terv átfogó módosításának szándékáról szóló tájékoztatás.
A módosítás keretében az Önkormányzat változtatni kíván az említett településrendezési
eszközökön a lakosság, a gazdálkodó szervezetek, az építész szakma és a polgármesteri
hivatal által kezdeményezett kérdésekben. Felül kívánja vizsgálni a hatályos
tervekben szereplő egyes szabályozások célszerűségét, végrehajthatóságát, az építéshatósági
gyakorlat szerinti egyértelműségét. Javítani kívánja a tervekben fellelhető
szerkesztési hibákat.
A partnerségi egyeztetés során a már elhatározott változtatások kerülnek bemutatásra,
valamint az egyeztetés keretében az Önkormányzat lehetőséget kíván biztosítani
az abban résztvevők számára a tervezett változtatásokkal kapcsolatos állásfoglalásuk
kifejtésére. Ezen túl a város teljes területére vonatkozó felülvizsgálat kapcsán lehetőséget
kíván biztosítani a hatályos tervekkel kapcsolatos további módosítási igények
megtételére.
Kérem a lakosságot, a gazdasági és civil szervezetek képviselőit, hogy a most meghirdetett
lakossági fórumon szíveskedjenek részt venni és ott észrevételeiket megtenni.
Kérem, hogy véleményükkel segítsék elő a város építési jogrendszerének, településrendezési
eszközeinek minél tökéletesebb kialakítását, jobb és hatékonyabb működését.
A lakossági fórum helye és ideje:
Vasemberház, Díszterem, 2018. június 6., szerda 17.00 óra
Dénes Sándor polgármester
Szo lgá ltatás
Régebbi iratokat, könyveket, kitüntetéseket, fotókat, valamint porcelán, kerámia tárgyakat
készpénzért vásárolok. Érd.: 06-30/332-8422.
Televízió és távirányító javítás. Tv üzembe helyezés, beprogramozás. Balaskó István
30/597-15-30.
Multifokális lencse akció 30 %
Hírek és galériák
www.kanizsaujsag.hu
2018.
június 2.
Kiskanizsai BAJCSY ZS. U.
38/A.
93/319-462 20:00-
08:00
2018.
június 3.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 19:00-
06:00
2018.
június.4.
Remény GARAY U. 14. 93/314-967 22:00-
06:00
2018.
június 5.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-
06:00
2018.
június 6.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2. (Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-151 22:00-
06:00
2018.
június 7.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-
06:00
2018.
június 8.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-
07:00
üGgyógyelyestzertári
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
„TOGETHER – EGYÜTT” – Elena
Shumacher és Sergey Komyagin festőművészek
kiállítása.
Megtekinthető: június 9-ig.
Június 1., 15., 29. (péntekenként)
17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB.
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor.
A részvétel díjtalan.
Június 1. (péntek) 18 óra
„BLGén” ÉS HELIKONI GÁLA – A
Batthyány Lajos Gimnázium helikoni
érmeseinek gálaestje. A belépés díjtalan.
Június 4. (hétfő) 17.30 óra
EGÉSZSÉG TERMÉSZETESEN
Beszámoló egy magyar kutatómunka
eredményeiről, egészségügyi,
szakmai sikereiről. Egészségmegőrzés,
gyógyulási folyamatok elősegítése,
fogyás. Előadó: Varjaskériné
Molnár Éva természetgyógyász,
kineziológus. A belépés díjtalan.
Június 5. (kedd) 18 óra
MADARAK, TÁJAK, EMBEREK –
Pusztafi Attila fotókiállítása
Megnyitja: Lengyák István. Megtekinthető:
július 20-ig a színházi előcsarnokban.
Június 7., 14., 21., 28. (csütörtökönként)
9.30 és 10.30 óra
KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3
éveseknek.
Vezeti: Vajda Margit, 06-30/6160-
847. Részvételi díj: 800 Ft/család/
alkalom.
Június 7. (csütörtök) 17 óra
„ Az én hobbim” sorozat keretében:
TAKÁCS MARIKA (HORVÁTH
JÁNOSNÉ) TÁJKÉPEINEK bemutatása
Megnyitja: Marczin Jenőné. Közreműködik
a bajcsai Rezedák Dalkör.
Megtekinthető: június 25-ig a földszinti
előcsarnokban.
Június 9. (szombat) 19 óra
MAGIC SHOW – BŰVÉSZ ÉS ILLÚ-
ZIÓ SHOW
Felkészültél életed legvarázslatosabb
estéjére? Láttál már embereket
eltűnni a semmibe, majd előbukkanni?
Láttál már gondolatolvasót akcióban?
Láttál már lebegő embereket
és tárgyakat? Igen… a TV-ben. De itt
most nem forog a kamera. A Magic
Show Magyarország első olyan
országjáró bűvész és illúzió műsora,
amely 2018-ban több mint 30 különböző
városban fogja elkápráztatni a
nézőket. A műsor 120 perces, és egy
15 perces szünetet tartalmaz.
6 éves kortól ajánlott. Belépődíj: „A”
Szektor: 5 200 Ft., „B” Szektor: 4 700
Ft., „C” Szektor: 3 700 Ft. A jegyek
megvásárolhatók: a www.jegy.hu és
a https://bit.ly/2qiLZBm weboldalon,
valamint a Líra Móra Könyváruházban
(8800 Nagykanizsa, Európa
Tanács u. 2.) és a HSMK jegypénztárában
(8800 Nagykanizsa, Széchenyi
tér 5-9.).
Medgyasza y Ház
TAVASZI ZSONGÁS – nemezek és
grafikák. Szőke Veronika művészetterapeuta
kiállítása. Megtekinthető:
június 8-ig.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Június 2., 9., 16. (szombatonként)
9 óra APRÓK TÁNCA.
Vezeti: Péter Katalin és Pávlicz Erika.
Részvételi díj: 2 000 Ft/hó.
Programajánló
Máj. 31. - jún. 6. 16:30 VIGYÁ ZZ, KÉSZ, MORC !
szinkr., angol-mexikói családi animációs film
Jún. 6. 16:30 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Máj. 31. - jún. 6. 17:15 SOLO - EGY STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., amerikai sci-fi
Máj. 31. - jún. 5. 18:00 és 20:30 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Máj. 31. - jún. 6. 19:00 KÖNYV KLU B
szinkr., amerikai vígjáték
Jún. 6. 19:00 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
(Premi er előtt!!!)
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Máj. 31. - jún. 6. 20:00 ÁTE JTVE
szinkr., amerikai romantikus vígjáték
május 31-
június 6.
m űsora
Varázslatos mesevilág
Rendőrsárkányok és bolondos varázslók színesítették be Terry nagymamájának
hóbortos meséit. A történetek valósággá váltak, amikor a kisfiú
a felhők felé repülve egy varázslatos királyságban találta magát, ahol a
csúf és gonosz Morc szomorúsággal sújt le. Terry csak egy módon juthat
haza, ha sikerül megmentenie a királyságot az átoktól. A Jégkorszak 2.
alkotóinak legújabb animációs filmjében, a Vigyázz, kész, Morc! című
produkcióban Terry eléri célját, ráadásul megleli a boldogságot, amiért
érdemes volt harcolni.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Atlas Profilax
Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya,
az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá,
hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?
A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint
húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert,
amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni
azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa,
aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció
utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a
régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás,
szédülés, feszülő nyak, derékfájás.
Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.
Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
Kultúra 2018. 06. 01. | 9
451. alkalommal tartották meg a magyar összetartozás
egyre jelentősebb szimbólumának
számító pünkösdi búcsút Csíksomlyón. A Szentlélek
eljövetelét és az egyház alapítását ünneplő
szentmisén idén is százezrek ajkán csendült
fel a nemzeti ima: „Isten, áldd meg a magyart…”.
Az idei búcsúi szónoklat középpontjában az élet
szentségének védelme állt.
Az erdélyi ferencesek ezúttal
Marian Adam Waligórát, a częstochowai
pálos kolostor házfőnökét
kérték fel a prédikációra. A lengyel
származású atya felidézte azt
a számára felejthetetlen pillanatot,
amikor 25 évvel ezelőtt, még
kispapként tért be a csíksomlyói
kegytemplomba, hogy megérintse
a napba öltözött Boldogas�-
szony, Babba Mária szobrát. Akkor
és ott részesévé vált az Istenanya
kegyes és szerető tekintetének,
mondta. Annak a tekintetnek, ami
után sóvárogva indul a somlyói
nyeregbe zarándokok sokasága
pünkösd idején csaknem félévezrede.
– Mi, hívő emberek gyakran
kelünk útra – Csíksomlyótól kezdve
Częstochowán keresztül Fátimáig
– azért, hogy megtapasztaljuk
Szűz Mária közelségét, és rajta
keresztül Isten jelenlétét – fogalmazott
a szerzetes. – A mindennapok
szürkeségében nagy szükségünk
van azokra a pillanatokra,
amikor megerősítjük a lelkünket,
és megújítjuk a hitünket. Mária
segít ebben, de azt is kéri tőlünk
az utolsó vacsorának ebben a természet
adta termében, hogy tartsunk
ki vele együtt az imádságban.
Ha rátekintünk, megtanuljuk
felismerni Isten ránk vonatkozó
terveit.
Az idei búcsú jelmondata Máriának
az angyali üdvözletre adott
felelete volt. A Lukács evangéliumából
származó idézet arra mutat
rá, miként kellene válaszolni Isten
megszólítására. Röviden, világosan,
egyszerűen – akár Mária szavaival:
„Legyen nekem a te igéd
szerint.” Ehhez képest mégis sokszor
habozunk, mellébeszélünk és
köntörfalazunk. Erre mutat rá a
brit Alfie Evans története is. Az alig
kétéves kisfiú egy, az idegsejtek
leépülését okozó, ismeretlen eredetű
betegségben szenvedett. A
liverpooli bíróság a jog hatalmába
burkolózva szegült szembe a szülői
akarattal, s elrendelte a kisgyerek
életben maradásához szükséges
kezelés megszakítását. A
gépek lekapcsolása után öt nappal,
április 28-án Alfie meghalt.
Utolsó útjára több száz gyászoló
kísérte el.
– Ennek a kisfiúnak az volt a legsúlyosabb
bűne, hogy megbetegedett,
és segítség nélkül nem
tudott életben maradni – fogalmazott
Marian Adam Waligóra. –
De a bűne volt az is, hogy olyan
szerető szülei voltak, akik a lehetőségeikhez
képest, a modern
orvostudomány eszközeivel élve,
meg akarták menteni őt, ám ezt a
törvények nem tették lehetővé.
Pedig még Ferenc pápa is latba
vetette minden tekintélyét, s felajánlotta
a Vatikán orvosi ellátását,
de hiába. Íme, láthatjuk:
miközben az emberiség a kozmosz
legrejtettebb sarkát kutatja,
feltárja a tenger mélységét, mesterséges
intelligenciát alkot, és
egyre precízebb eszközökkel
diagnosztizálja a legritkább
betegségeket, a társadalom számára
nem volt kifizetődő egy kisfiú
életben tartása, akinek csak
oxigénre, vízre és ételre lett volna
szüksége. Mégis mit jelent mindez?
Azt, hogy a barbár világ elfelejtette
a szeretet parancsát; elfelejtette
az ember legalapvetőbb
jogait.
A pálos atya emlékeztetett arra,
lehetetlen egyfelől azt mondani
Istennek: legyen a te szavad szerint,
másfelől úgy cselekedni,
hogy az Ő akarata mégse valósuljon
meg az életünkben. Mária, aki
szerette az életet és Isten adta
hivatását, világos választ adott, és
az Írás beteljesedett.
– Szeressünk mi is úgy, ahogy a
Szűzanya. Legyünk érzékenyek
mások iránt, leginkább akkor, amikor
valaki nagyon kicsi, nagyon
beteg, és egyedül nem tud megküzdeni
a saját jogaiért. S legyünk
következetesek, ahogy a Szűzanya,
aki a megpróbáltatások idején
is állta szavát: „Legyen nekem
a te igéd szerint.”
NEMES Dóra
„Legyen nekem
a te igéd szerint”
Összetartozunk.
Magyar a magyarral,
s mindannyian
Istennel…
(Fotó MTI/Veres Nándor)
Marian Adam Waligóra prédikációjában
kitért a lelki adoptálás
lehetőségére, azaz
egy, az abortusz által
veszélyeztett magzatért
kilenc hónapon
át elmondott,
fogadalomtétellel
megerősített
imádságra. A
szerzetes szavainak
utólag külön
aktualitást ad az
Írországban minap
lezajlott népszavazás eredménye:
a szigetországiak 66,4
százaléka voksolt arra, hogy
eltöröljék Európa legszigorúbb
abortusztörvényét. Az eddig
hatályos korlátozás 1983-ban
lépett életbe, és olyan módon
biztosított egyenlő jogokat a
magzatnak és az anyának,
hogy a terhesség megszakítására
kizárólag egyetlen esetben
volt lehetőség: ha az édesanya
élete a várandósság alatt
veszélyben forgott. A népszavazás
már hónapokkal korábban
parázs vitákat szült: az ír
katolikus püspökség például
arra hívta fel a figyelmet, hogy
az abortusztörvény eltörlése
igazságtalanság a még meg
nem születettekkel szemben,
továbbá válságterhesség esetén
a szülőknek nemcsak szóbeli,
hanem valódi támogatást
kell adni.
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Történt, hogy a szülőhazájában a Terv keresztnévre
is hallgató amerikai filantróp spekuláns
újabb dolgozatot tett közzé – ezúttal Európa
kínzó problémáiról értekezve, s persze rögvest
megoldási javaslatokat kínálva. Aki eddig azt
hitte, hogy Arturo Gyuri kizárólag a vadliberális
világeszme jegyében gondolkodva s cselekedve
próbálja – civil ruhába öltöztetett zsoldosai által
is – gyengíteni a nemzetállamokat, belekavarva
brit, ukrán, magyar, macedón (s a lista majdnem
végtelen) belügyekbe, szervezve az illegális
bevándorlást, vagyis Európa gyarmatosítását
(sic!), nos, az tévedett. Mert mindez igaz ugyan,
de a legfrissebb eszmefuttatás pőrén bemutatja a
nyers, primer valóságot (is).
Mint mindig, most is a pénz kell neki. S hogy
milyen áron, mit és kiket tönkretéve, leigázva,
nyomorba döntve, az édes mindegy. Ezúttal is.
A Hogyan mentsük meg Európát? című röptanulmányában
amellett, hogy a „rendezett bevándorlás
megszervezéséről” beszél, egy afrikai
Marshall-segélyt javasol, s nyilván ezt teszi akkor
is, amikor Brüsszelben győzködi ottani cinkostársait,
akik, vélhetően a korábbi, jelenlegi
vagy épp’ remélt, jövőbeni apanázsért cserében,
államfőknek kijáró protokollal, csókokkal (is)
fogadják. (A polcsók műfajának megteremtője,
bizonyos Brezsnyev et. pedig valószínűleg forog a
sírjában, és azért az ’56-os mészáros, Kádár sem
örül. Ám ez legyen az ő bajuk.)
S hogyan működne az afrikai Marshall-segély?
Arturo Gyuri kötvénykibocsátást, hitelfelvételt
javasol Európának, no, nem sokat, évi 30 milliárd
eurónyit. Amiből aztán támogatni lehetne a
fekete kontinenst, hogy ott rend legyen, fejlődés,
és minden polgár otthon akarjon maradni. Európa
és az egyes nemzetek egyébként most is adnak
pénzt – látjuk, ezeknek a forrásoknak milyen a
hasznosulási aránya és az eredményessége.
A pénzpiac arcátlan mágusa tehát üzletet lát
ebben, nyilván érdekeltségei révén beszállna a
bizniszbe, adna hitelt, jegyezne kötvényt, hogy
aztán jól keressen, s persze a migráció se álljon
le, mert az meg – szerinte – megoldja a népességfogyás
és a munkaerőhiány európai problémáját.
Egy dologban persze igaza van: többen lennénk,
sokkal többen, a családegyesítésekkel például exponenciálisan
nőne Európa lélekszáma. Csak egy
„picit” megváltozna az etnikai arány, a kereszteket
meg cserélhetnénk vörös félholdra és sámán
varázseszközökre.
Persze, Arturo Gyuri számára ez is vonzó cél;
felfedve szándékait erről így értekezik, persze
Magyarországot támadva leplezi le önmagát:
„Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának
védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben
áll az EU alapelveivel.”
Egyrészt a keresztény Európa nem vízió – hanem
tény, bár a sok megalkuvó, elkényelmesedett,
megvett áruló próbálja ezt tagadni. Nem
lenne baj, ha a mai brüsszeli mainstream kígyói
olvasnának ezt-azt az alapító atyáktól, s rögvest
kiderülne, hogy a kereszténység nem hogy nem
áll szemben az EU alapelveivel, hanem épp ellenkezőleg:
az alapításkori eszmék, elképzelések
alapja pont a kereszténység, a kereszténydemokrácia.
De ezek a modern tetvek ott Brüsszelben és
máshol is, csak Arturótól olvasnak, nekik a Gyuri-
összes a biblia.
Persze, nem kizárólag Arturo Gyuri tehet a
kontinens aktuálisan égető problémáiról. Például
ha arra a kérdésre keresnénk választ, hogy
miért van – még mindig – illegális migráció, akkor
így felelhetnénk: mer’ kell…
De azért az elsődleges cél nem lehet más: állítsátok
meg Arturo Gyurit!
Állítsátok meg
Arturo Gyurit!
The cat came out of the bag. S ha nem is a macska, de a szög ezen a héten feltétlenül kibújt
a zsákból, s rögvest alaposan fejbe verte magát. Hazug Gyurit ugyanis hamarabb utolérik,
mint az alig bicegő, az infúzióról épp hogy levett, legyengült ebet.
PÉTER Árpád
Hogy a keresztény
Európa mennyire
valóság, s nem
vízió, csak egyetlen
példa: az EU
zászlaja a Szűzanya
koronájának
12 csillagát ábrázolja…
Hát hogyan
állna szemben a
keresztény Európa
az EU alapelveivel…?!
hitélet 2018. 06. 01. | 11
Negyvenhat éves papi szolgálatának újabb
állomásához érkezett dr. Páhy János, a kiskanizsai
Sarlós Boldogasszony templom
plébánosa. Betegsége miatt a nyugdíjazását
kérte a püspök atyától, aki megértette és
elfogadta a kérelmét. Kiskanizsa természetesen
nem marad pap nélkül, július 1-jén, a település
búcsúmiséjét már az új plébános tartja.
A felszentelésekor választott jelmondata
végigkísérte eddigi életútját:
„Uram, te jól tudod az agyagból
csinált edénynek gyenge voltját.”
– Az ember ebbe belesűríti azt,
hogy végeredményben kiválasztottak
vagyunk. A jelmondat azt
takarja, hogy nem a saját kiválóságunk
miatt leszünk mi papok,
hanem mert az Isten szólított. Első
hallásra pesszimistának tűnik, de
tudomásul kell venni, hogy emberek
vagyunk, és az erényeink mellett
gyengeségeink is vannak, s így
vállaljuk a szolgálatot. Tudomásul
vettem azt, hogy a nehézségek,
meg az emberi gyengeség végigkíséri
az életet, a kegyelem ellenére
is. A szolgálatban benne van,
hogy gyengék vagyunk, és ennek
ellenére meghívott bennünket az
Úr, akárcsak Péter apostolt. Ő is
gyengének bizonyult nem egy
alkalommal az élete folyamán, és
ennek ellenére Krisztus mégis őt
tette meg az egyház fejének.
Dr. Páhy Jánost a példaképek
motiválták a papi szolgálatra.
Olyan papokkal találkozott gyermekkorában,
akiknek nem taszította,
hanem vonzotta az élete. A
jelmondata vele volt a nehézségekben
és az örömökben egyaránt,
fogalmaz, visszatekintve szolgálatának
majd’ fél évszázadára.
Az első kápláni helyén Devecserben
az emberek a szívükbe fogadták
őt. Jóleső érzéssel hallgatta azt
a plébánosát, aki arra buzdította,
hogy hetente legalább egyszer
menjen haza a szüleihez, mert ki
tudja, meddig találkozhat még
velük az ember. Felsőrajk volt az
egyetlen olyan hely, ahol minden
családot végiglátogatott, és ezt
örömmel vették. Érződött, hogy
segíteni, védeni, óvni akarják. A
pap tulajdonképpen egyedül van a
„népek tengerében”, a rokonsága
pedig távol él, teszi hozzá. Volt
olyan új állomáshelye is, ahol senki
se várta, „de az ember az ilyen
nehézségeken is túltette magát”.
– 2008. november 19-én kerültem
Zselickislakról Kanizsára. Egy kicsit
vonzódtam Kiskanizsához, hiszen
az egyik nagynéném és az édesanyja
is itt volt tanítónő, de amúgy is
szerettem Kanizsát. Korábban két
évig káplán voltam a Felsőtemplomban,
és pár hónapot eltöltöttem
a piaristáknál is – összegzi, miért is
szerette meg a várost már itteni
működésének kezdetén.
János atya megígérte, a szükséges
műtét, majd a felépülés után,
amiben tud, segít, és a felszentelésekor
választott bibliai üzenetet
viszi tovább 2022-ben az aranymiséjére
is.
BAKONYI Erzsébet
Horvát nyelvű szentmisére, majd kórustalálkozóra
várták a híveket vasárnap az Alsóvárosi
templomban. A kanizsai horvát nemzetiségi
önkormányzat már évek óta megrendezi ezt a
programot, amelyen nem csak a környékbeli horvát
ajkú települések lakói vesznek részt. Idén a
megyén, sőt az országhatáron túlról is érkeztek
hívek. A Mária-köszöntőre egyházi dalokkal
készültek a kórusok, hiszen a szervezők legfőbb
célja a horvát hitélet erősítése.
– Ismét összegyűltünk, hogy együtt köszöntsük
égi édesanyánkat, akihez oly’ sokszor fohászkodunk,
akit oly sokszor kérünk, hogy járjon közben
Jézusnál azért, hogy imáink meghallgatást nyerjenek.
Most újra itt vagyunk, hogy szebbnél szebb
énekekkel magasztaljuk őt, és szent fiát – fogalmazott
Vargovics Józsefné elnök.
Dalok a Szűzanyához
Idén megyén, sőt, az országhatáron túlról is
érkeztek hívek és kórusok
(Fotó: Gergely Szilárd)
„Uram, te jól tudod az agyagból
csinált edénynek gyenge voltját”
Dr. Páhy János ugyan nyugdíjba
vonul, de a műtétje
után is segíteni szeretne
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hősök na pja
„A haza nemcsak föld és
hegy, halott hősök, anyanyelv.
A haza te vagy – őt
éled és fejezed ki, mind a
nyomorult, nagyszerű, lángoló
és unalmas pillanatokban,
melyek összessége
életed alkotja.”
Tisztelt Polgármester Úr,
Tisztelt Emlékezők!
Ha a hősök előtt tisztelgünk,
rájuk emlékezünk,
példának állítjuk őket és
erőt merítünk tőlük, nem
kerülhetjük meg, hogy a
hazáról – hazánkról! – is
beszéljünk. Márai Sándor
meghatározása igazodási
pont, összefoglalása mindannak,
amiért és amitől
még él, sőt: megint egyre
erősebb a magyar.
Ha hőseinkről beszélünk,
nem árt tisztázni, mi is a
haza, amelyért dicső eleink
kockáztatták, és nem ritkán
áldozták is az életüket.
Mert csak úgy érthetjük
meg őket, csak úgy hivatkozhatunk
rájuk, ha tudjuk,
mit és miért tettek.
Kassay Adolf 19. századi
ügyvéd, a szabadságharc
honvédhadnagya ekképpen
írt erről: „Hazánkon
kívül bármerre menjünk,
bárhol tartózkodjunk –
kicsi nekünk a világ –, oda
húzódunk, ahol bölcsőnk
ringott. Csak a kedves haza
az, a melynek kebelén lelkünk
nyugalmat talál.”
A haza, ahogyan Reményik
írta, szomjamra ital,
sebemre ír és bánatomra
dal. Tűzhely, amelyhez térni
sohase késem, márvány,
amelybe álmaimat vésem.
A haza, tudjuk, ott van a
magasban. És itt van a talpunk
alatt is – de leginkább
a lelkünkben van. A haza
ott van, ahol a mi és gyermekeink
bölcsője ringott,
és ott, ahol eleink és hőseink
sírjai domborulnak. A
mi hazánk a bölcsőtől a fejfáig
tart – álljon egyik vagy
másik bárhol is a Kárpátmedencében.
A haza
ugyanis nem száz év történelmét
jelenti, hanem
ezredévét, vagy még annál
is többet – Árpádtól a végítéletig.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
M
árai Sándor arra emlékeztet
bennünket, hogy a
haza – mi vagyunk. Ünnepeinken,
megható és sorsfordító
perceinkben valószínűleg
mi is átérezzük
ezt, de a dolgos hétköznapokon
talán ritkán gondolunk
erre. Ritkán helyezzük
saját életünket nemzeti,
történelmi perspektívába.
És ebben nem különböznek
tőlünk azok, akik előtt
most fejet hajtunk, tisztelgünk.
Miközben emberi
nagyságukról, bátorságukról
és áldozatukról beszélünk,
ne feledkezzünk meg
arról: nem születtek hősnek
– ők is emberek voltak,
akárcsak mi. Aztán a történelem
megváltoztatta az
életüket.
Legtöbbször karddal,
fegyverrel, harcban ábrázoljuk
őket, úgy gondolunk
rájuk, mint egyenes derekú,
szigorú tekintetű, elvhű
héroszokra, akik ezer
évünk egy meghatározott
pillanatában azt mondták,
nem akarják élni a hétköznapi
életüket, inkább a
„Most rajtunk a sor: mi sem lehetünk Látjuk, hogy megszokott, a keresztény gyökerekre és
hagyományokra alapuló európai életünk veszélyben van,
látjuk, hogy mindazokat az értékeket, amelyek a mi
Európánkat jellemezték, amelyek erőssé, szilárddá, időtállóvá
tették ezt a földrészt és annak nemzeteit, lábbal
tiporják, megváltoztatnák, eltörölnék – mondta hősök napi
megemlékező és a mának is szóló beszédében
Cseresnyés Péter innovációs és technológiai miniszterhelyettes,
Nagykanizsa és térsége országgyűlési
képviselője. Ünnepi beszédét teljes egészében közöljük.
Fotók: Gergely Szilárd
hősök napja 2018. 06. 01. | 13
jövőbe tekintenek, és valami
magasztos célért,
Magyarország és ezzel
együtt Európa holnapjáért
tesznek valamit.
Nem akartak ők hősök
lenni – mégis azzá váltak.
Valamennyien, kivétel
nélkül, hozzánk hasonlóan,
hétköznapi emberként
éltek, mielőtt katonák,
hősök, vértanúk, példaképek
lettek. De megszólította
őket az idő. Márai erről
így írt: „Minden ember és
minden nemzet életében
felvirrad a nap, mikor meg
kell érteni, hogy semmire
és senkire nem számíthatunk
e világon: egyedül
vagyunk. (...) Ez a pillanat,
mikor minden ember –
néha fogcsikorgatva, akarata
ellenére – hős lesz.”
Tisztelt Emlékezők!
Senki sem születik hősnek.
És senki sem gondol
így magára. Hőssé a történelmi
körülmények és a
cselekedetei teszik. Ha így
szemléljük a múltat, talán
még jobban átérezzük
felelősségvállalásuk és
áldozatuk súlyát és értékét.
Sutba dobott, nyugodt életükért
mi nem tudjuk kárpótolni
őket és családjukat.
Köszönetünket, hálánkat,
tiszteletünket csak sírjuk
felett, vagy az őket mintázó
emlékművek előtt tudjuk
leróni. Annyival azonban
tartozunk nekik, hogy
megbecsüljük nyugalmas
hétköznapjainkat, szabadságunkat
és boldogságunkat
– amelyért ők feláldozták
a sajátjukat és az életüket.
Rájuk gondolva szem
előtt kell tartanunk a sorsdöntő
percekben: életünk
a haza életének egy pillanata
is. Ez kell, hogy döntéseinket
irányítsa.
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
Egyik hősünk, Zrínyi Miklós
arra figyelmeztet: „Ha
az őrálló a közeledő kardot
nem jelzi, a fegyvertől elveszettek
vérét az ő kezéből
kéri számon az Úr.”
Ebben a mondatban a
kard nemcsak magát a harci
eszközt jelenti, hanem
áttételesen a fenyegető
veszélyt is szimbolizálja.
Igen, ez volt Magyarország
dolga, küldetése Zrínyi
korában, és ez ma is. Szólnunk
és tennünk kell, mert
látjuk a fenyegető veszélyt.
Látjuk, hogy megszokott, a
keresztény gyökerekre és
hagyományokra alapuló
európai életünk veszélyben
van. Látjuk, hogy
mindazokat az értékeket,
amelyek a mi Európánkat
jellemezték, amelyek erőssé,
szilárddá, időtállóvá tették
ezt a földrészt és annak
nemzeteit, lábbal tiporják,
megváltoztatnák, eltörölnék.
És látjuk azt is, hogy a
mai európai elit ezt nem
akarja érteni. Sőt, éljünk a
gyanúperrel: mintha segítené,
ösztönözné, támogatná
mindezt, és gyorsítaná
a folyamatot. Le akarják
rombolni, meg akarják
változtatni az életünket,
veszélybe sodorva jövőnket,
biztonságunkat.
De mit mondott, mire
sarkallt bennünket Zrínyi...?!
Ha nem szólunk,
nem cselekszünk, azt
bizony rajtunk kéri számon
az Úr.
Tisztelt Hölgyeim és
Uraim, a történelem most
nekünk ad feladatot. Nem,
talán nem kér hősi áldozatot,
de hősies, kemény és
elkötelezett küzdelmet
annál inkább. Nem ad kardot
és puskát a kezünkbe,
de megkaptuk az erkölcs,
a józanság, a szó és a cselekedet
fegyverét, hogy azt
Magyarország és Európa
javára fordítsuk. És lassan
kapunk bajtársakat is,
hiszen Európa nemzetei és
polgárai ébrednek. Már ők
is látják, hogy nagyobb a
veszély annál, mint amekkorát
az európai politikai
elit bevall és elismer.
Történelmi bűn lenne,
ha a fenyegetések, zsarolások,
támadások hatására,
önfeladóan letennénk
az erkölcs, a józanság, a
szó és a cselekedet fegyverét.
Ha odadobnánk
hazánkat és Európát egy
ördögi terv modern alkimistáinak.
Akkor, kedves emlékezők,
nem lennénk méltók
arra, hogy ezen a napon
hőseinkről beszéljünk,
előttük tisztelegjünk. Mert
ők az életüket áldozták
azért, amit nekünk most
ismét meg kell védenünk.
Az életüket adták a hazáért,
a szabadságért, a
jelen, de leginkább a jövő
biztonságáért. Azért, hogy
legyen magyar ország, és
legyen keresztény Európa.
Mi sem engedhetünk a
történelem kufárainak.
Sem a hazaiaknak, sem a
külföldieknek, bármilyen
zajosak és hangosak, bárhogyan
is fenyegetnek és
zsarolnak bennünket.
Emlékezzünk csak, hogyan
írta Babits! „Él a nagy Isten
és semmise megy kárba,/
Magyarok se lettünk pusztulni
hiába,/ hanem példát
adni valamennyi népnek,/
mily görbék s biztosak
pályái az égnek./ Ebből
tudhatod már, mi a magyar
dolga,/ hogy az erős előtt
meg ne hunyászkodna.”
Tisztelt Hölgyeim és
Uraim, Kedves Kanizsai
Polgárok!
Mi ezt kaptuk örökségül
és feladatul eleinktől és
hőseinktől. Ők, a maguk
korában, megvívták a
maguk harcát, meghozták
saját életáldozatukat, és
hogy nem tették hiába,
arra a bizonyíték mi
magunk vagyunk. De most
rajtunk a sor: mi sem lehetünk
gyávák és megalkuvók.
Isten áldja hős emléküket!
Éljen a magyar szabadság,
éljen a haza!
lehetünk gyávák és megalkuvók…”
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma
közös szervezésében már több alkalommal
megrendezésre került az „ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS
SZEMÜVEGKAMPÁNY”. A nagy sikerre való
tekintettel az idén is elindult a program, melynek
középpontjában a multifokális szemüveg áll.
Az országos szemüvegkampányban résztvevő
szaküzletek a szombathelyi, budapesti, győri,
kecskeméti, miskolci, nagykanizsai szalonjai,
melyek a Semmelweis Egyetem által alapított
Semmelweis Kft. országos vizsgáló pontjai.
Most érdemes kipróbálni a technika legújabb
vívmányának köszönhetően a személyre szabott,
legszélesebb csatornájú multifokális szemüvegeket,
melyek tökéletes látást biztosítanak minden
távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása
a „100 %-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁNAK”
köszönhetően kockázatmentes! Amennyiben a
vásárló egy hónap viselés után elégedetlen - a
kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő
Sashalmi Optika üzletében vásárolt – multifokális/
progresszív lencséjével, akkor azt 100
% elégedettségi garanciával kicserélheti, az
eredetivel megegyező minőségben és korrekciós
értékben a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az
évek múlásával – ahogyan minden szövetünk –
szemünk is elveszíti természetes alkalmazkodó
képességét, veszít rugalmasságából. Ilyenkor
tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az
apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót
egyre távolabb kell tartani szemünktől, hogy
élesen lássunk. Ez a teljesen természetes
folyamat, mely előbb-utóbb minden embernél
bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség.
Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni
nem tudjuk, modern világunkban a technológia
vívmányainak köszönhetően az ezzel járó
kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek.
A multifokális szemüveglencsék átveszik a
szem – idő múlása során elveszett – munkavégző
képességét és viselőjük visszanyerheti a
természetes éleslátás élményét. Rendelkezik a
távoli és közeli látómezővel, a két dioptria közötti
átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül
kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra
lévő tárgyak nézésére. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és
a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A
kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget
jelent pl. autóvezetés közben, mert nem
csak az utat, hanem a műszerfalat is tisztán
láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott
multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél
a képernyő előtti munkához, vezetéshez.
A gyártók gondoltak a fényre érzékeny szemű
emberekre is, létezik fényre sötétedő változata
is a lencséknek. Fényviszonyoktól függően UV
fényre sötétedik a lencse, így a dioptriás napszemüveget
is helyettesíti. A progresszív lencsék
viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni
a használatukhoz szükséges fej és szemmozgásokat.
A legmodernebb lencsék esetében rövid
a megszokási idő, mert ezeket a természetes
szemmozgás és fejtartás figyelembevételével
alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott
előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti
nehézségekért. Jelenleg a Sashalmi Optika
üzleteiben az országosan elérhető „MULTIFOKÁ-
LIS SZEMÜVEG KAMPÁNY” ideje alatt nagyszerű
lehetőség nyílik a probléma ideális megoldására.
A Sashalmi Optika üzleteiben modern, korszerű
vizsgálóberendezésekkel állapítják meg pácienseinknek
a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy
szemüveglencsét fizet, kettőt kap, ha multifokális
szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves
vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív
szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre
vágyók most fél áron
jutnak a tökéletes látás
élményéhez.
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1., N agykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 06/93-789-962 tel.: 06/93-310-644
ORSZÁGOS MULTIFO KÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A SASHALMI OPTIKÁBAN
A kampány ideje alatt a Sashalmi
Optika szaküzleteiben térítésmentesen
vizsgálják meg szemét, akár a legkorszerűbb
4D-s technológiával is!
A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és
akciójára jelentkezzen be most!
Multifoká lis lencsék specialistája
Kómár Kittinek lassan
már a védjegyévé
válik – erős és tiszta
hangja mellett – az a
piros, gyöngyfűzött
nyaklánc, amit minden
népdalversenyén
visel. Az ikertestvére
által készített kiegészítő
eddig mindig
szerencsét hozott, de
a fiatal lány nem csak
a kabalaékszernek
köszönheti a sikereit.
A zalaszabari származású Kómár
Kitti zenei tanulmányai – sokakéhoz
hasonlóan – zongora- és szolfézsórákkal
kezdődtek az általános
iskola alsó tagozatában. A lány
különleges énekhangjára zenetanára,
Tánczos Laura figyelt fel.
– Laura néni volt az, aki tulajdonképpen
bevezetett a népzene és a
népdalok világába, egy idő után
pedig arra buzdított, hogy tegyem
próbára a tudásom – meséli Kitti. –
Az első fellépésem egy Pacsán
megrendezett, adventi énekversenyen
volt, amelyen harmadik lettem.
A dobogós helyezés meghozta
az önbizalmamat, s onnantól
kezdve majd’ minden évben indultam
valamilyen megmérettetésen.
Kómár Kitti most már a Dr. Mező
Ferenc Gimnázium 9. osztályos
tanulója, és
ének t a n á r áv a l ,
Németh Renátával
folytatja a
felkészülést. Ez
az együttműködés
is gyümölcsözőnek
bizonyul,
miután a
fiatal tehetség
nemrég arany
minősítéssel tért haza
a „Tiszán innen – Dunán
túl” országos népdaléneklési verseny
megyei fordulójáról. Kitti
népes mezőnyben állta meg a
helyét: a kétnapos programon
mintegy hétszáz diák szerepelt. A
népdalénekes lázasan, családi körben
is készült a megmérettetésre.
– Nagyon sok támogatást kapok
a családomtól, de az egyik legfőbb
támaszom a nagymamám, aki
nagyon szeret énekelni, s rengeteg
népdalt ismer. Zalaszabarban él, és
valahányszor meglátogatom, szinte
nincs olyan alkalom, hogy ne
gyakorolnánk együtt egy picit. A
versenyek előtt is segít a felkészülésben,
de szerencsére ezt
nem csak róla mondhatom
el: a baráti
körömben is jó
páran vannak,
akikkel néha
ös s z e jövünk
csak úgy, énekelgetni.
Kitti családjában
fontosnak
tartják a népi kultúra
ápolását, mindenki
tesz azért a maga módján,
hogy a zalai örökséget őrizze
és tovább gyarapítsa. A mezős
diáklánynak, aki hosszú éveken
keresztül néptáncolt is, nem titkolt
célja, hogy a kortársai körében is
népszerűsítse ezt. Úgy látja, erre
most jó esély van, hiszen a pár éve
divatba jött, népi motívumos
ruhákra és kiegészítőkre a fiatalok
is vevők.
NEMES Dóra
Magazin 2018. 06. 01. | 15
TehetségM/Kutató (17.)
Nem csak a kabalájának
köszönheti sikereit
Kómár Kitti kortársai körében is
népszerűsíti a népi kultúrát
(Fotó: Gergely Szilárd)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
cukorborsó 1000-1200 Ft/kg
cseresznye 600-800 Ft/kg
fejes saláta 100-220 Ft/db
csont nélküli karaj 1350-1450 Ft/kg
tök 350 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Villamosmérnök főiskola/egyetem megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Júniusi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018.
június 6-án (szerdán), 8.30 órától 12.00 óráig a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc 2018. június hónapban
alpolgármesteri fogadónapját
és a 8. számú egyéni választókerület
önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018.
június 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor 2018. június hónapban alpolgármesteri
fogadónapját és a 9. számú egyéni választókerület
önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018.
június 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a humán bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. június 6-án,
szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.), telefon: 30/204-0865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 5-én, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Dénes Sándor, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2018. június 14-én (csütörtök) 18 órától fogadóórát tart a polgármesteri
hivatal kiskanizsai kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 5-én, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini
Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális
Intézmény Idősek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2018. június
4-én (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc 2018. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és
a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. június 13-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nánd or 2018. június hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a
9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. június 27-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a polgármesteri
hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. június 4-én, hétfőn 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban.
(Rozgonyi u. 23.), telefon: 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.
hu, szmarta25@hotmail.com.
Szolgáltatás 2018. 06. 01. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Június 2., szombat
Kármen, Anita
A Kármen héber-spanyol eredetű, jelentése: kert.
Az Anita az Anna és a Juanita spanyol becézőjéből
alakult ki, jelentése: kegyelem, könyörület.
Június 3., vasárnap
Klotild, Kevin
A Klotild germán eredetű, jelentése: a dicsőségért
harcoló nő. A Kevin kelta eredetű, jelentése:
kedves, szíves, nemes, szelíd, finom.
Június 4., hétfő
Bulcsú
Török-magyar eredetű, jelentése: vért keverő, vért
kibocsátó.
Június 5., kedd
Fatime, Ferdinánd
A Fatime a Fatima alakváltozata, s a várost jelenti,
ahol 1917-ben többször is megjelent a Szűzanya.
A Ferdinánd germán eredetű, jelentése: béke +
merész.
Június 6., szerda
Norbert, Cintia
A Norbert német eredetű, jelentése: északi fény. A
Cintia görög eredetű, Artemisz istennő
mellékneve.
Június 7., csütörtök
Róbert, Roberta,
Robin
A Róbert német eredetű, jelentése: fényes hírnév.
A Roberta és a Robin a Róbert változata.
Június 8., péntek
Medárd
A Medárd német eredetű, jelentése: hatalmas +
erős.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Ha valamit nem tudtunk megtenni, az baj, de
sokkal inkább az, ha meg sem próbáltuk.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
Jelentkezés: 2018. június 6-ig, a NaGESZ 8800 Nagykanizsa, Fő út 8.
szám alatti irodájában vagy az etkeztetes@nagesz.hu e-mail címen.
Tekintettel arra, hogy Ön kéri gyermeke felügyeletének ily módon történő
biztosítását, a tábor működésével kapcsolatban az alábbi tudnivalókról
tájékoztatom:
A napközis tábor 2018. június 25-től augusztus 17-ig üzemel.
A tábor helyszíne: Napközis tábor (Zöldtábor) – Csónakázó-tó
A tábor működtetésével kapcsolatos ügyintézést (igényjelentés,
lemondás, térítési díjfizetés): a NaGESZ a 06-20/429-0405 telefonszámán
vagy az etkeztetes@nagesz.hu e-mail címen fogadunk el.
A zöldtábor telefonszáma a tábor működése alatt:
06-20/285 61 25
A gyülekezés helye: A Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános
Iskola Péterfy Intézményegység udvara (8800 Nagykanizsa,
Attila u. 2.)
A gyülekező: 7.15-től (ettől az időponttól tanári felügyeletet biztosítunk).
Hazamenetel: 15.40 órakor, 16.30-ig tanári felügyeletet biztosítunk.
Az Ön által befizetett napközis térítési díj a gyermekek napi
háromszori étkezését foglalja magában (tízórai, ebéd, uzsonna), a
napi térítési díj összege bruttó 561 Ft.
Előre nem látható okok miatti visszamondást csak írásban fogadunk
el, a NaGESZ elérhetőségein (8800 Nagykanizsa, Fő út 8.,
e-mail: etkeztetes@nagesz.hu.) Befizetés visszatérítése csak ezen
levél kézhezvételétől számított harmadik naptól igényelhető. Az
előre nem jelzett hiányzások esetén visszatérítés nem igényelhető,
ezen napok díjának átvitele más időpontra nem megoldható.
A tanév során járó normatív kedvezmények a nyári tábor idejére is
érvényesek!
A térítési díjat egy összegben előre kérjük befizetni.
A befizetés lehetséges módja: szülő általi utalás netbankon keresztül,
vagy szülő által készpénzben, Sberbankban történő befizetés. A fizetendő
összegről írásbeli bizonylatot küldünk ki. Közleményben mindkét
esetben a gyermek nevét, iskoláját és osztályát kérjük feltüntetni.
A térítési díj az alábbi bankszámlaszámra fizethető be:
Sberbank Magyarország Zrt 14100000-23203449-16000008
A táborozás időtartama meghosszabbítható.
A táborozás időtartamát a NaGESZ-nél lehet módosítani (elérhetőség:
8800 Nagykanizsa, Fő út 8., e-mail:etkeztetes@nagesz.hu )
A kérésben minden esetben kérjük feltüntetni:
az érintett gyermek nevét,
az iskoláját és osztályát,
a szülő nevét és pontos lakcímét,
az igényelt időszak pontos meghatározását.
Minden esetben három nappal előbb kérjük a módosítást jelezni!
Kedves Szülők!
Kérem, hogy a felhívásban foglaltakat szíveskedjenek betartani!
Gyermekük egész napos elfoglaltságról képzett és gyakorlott
pedagógusaink gondoskodnak. Programjaink sokfélék és színesek,
szervezettek és szabadon választhatóak. Lehetőséget biztosítunk:
túrákra, játékos vetélkedőre, játéktanulásra, számháborúra,
barkácsolásra, zenehallgatásra, aerobicra stb.
Amennyiben a tájékoztatóban szereplőkön túlmenően kérdései
adódnak, vagy a táborozással kapcsolatos más észrevétele lenne,
az alábbi személyek adnak felvilágosítást:
Tóth Márta NaGESZ gazdasági ügyintéző 06-20/429-0405
a mindenkori táborvezető a tábor működése alatt: 06-20/285-61-25
Fehér Ildikó Intézményi referens, Humán és Hatósági Osztály
06-20/849-2334
Gyermeke egészségi állapotáról a táborozást megelőző négy napon
belül kiállított szülői nyilatkozat leadása szükséges, melyet legkésőbb
a táborozás megkezdésekor a táborvezetőnek át kell adni (a
nyilatkozatminta a felhívás mellékletét képezi).
Kívánom, hogy gyermeke érezze jól magát, jó táborozást kívánok!
Tisztelettel:
Horváth István
igazgató, NaGESZ
K E D V E S S Z Ü L Ő K !
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az idei nyáron is Napközis tábor szervezésével biztosítja
azon családok számára, akik igénylik, az általános iskolás korú gyermekek felügyeletét.
sport plusz 2018. 06. 01. | 19
Egy bajnoki cím elhódítása minden szinten
és körülmények között nagy tett, ezért
sem csodálkozhatunk azon, hogy az UFC
Nagykanizsa labdarúgó megyei első osztályban
szereplő legénysége múlt szombaton
meg is ünnepelte ezt a tényt – amivel
a gárda megvédte tavalyi elsőségét.
A helyzet némileg speciális volt a Semjénháza
elleni mérkőzés alkalmával,
hiszen a kanizsaiak gyakorlatilag immár
két hete bajnokok, május 19-én, Becsehelyen
eldőlt, hogy Gombos Zsolt legénysége
biztosan aranyérmes. A semjénházaiakkal
szembeni találkozón, a 9-0-s nagykanizsai
siker következhetett az ünnepélyes
éremátadóra, hogy aztán szombaton
17 órától jöjjön a bajnokság legnagyobb
rangadója, a második Hévíz SK elleni
összecsapás, idegenben. Nem szabad
azonban tét nélkülinek tekinteni a találkozót,
lévén egy esetleges osztályozó esetében
a különböző eredményességi együtthatók,
mutatók is számíthatnak (ahogy
azt tavaly is tapasztalhattuk a Makó elleni
sikertelen ráadás után, akkor néhány tizeden
múlott egy felsőbb osztálybeli szereplés...).
S ha kicsit könnyedebb irányba vinnénk
a hévízi meccs felvezetését, írhatnánk azt
is, hogy a kanizsai házi góllövőlista második
helyéért még ádáz csata dúl a 24 gólos
Péntek Adrián mögött. Horváth Patrik
és Lőrincz Bence egyaránt 19-19 találattal
áll, Szalai Dániel 18-nál jár, Kovács
György pedig 17-nél (esetében az őszi,
nemesapáti színekben elért eredményessége
is „játszik”). A termelt gólok számában
amúgy sem áll rosszul az UFC, hiszen
a megyék első ligáiban éllovas együttesek
között a maga 140 szerzettjével harmadik
a Komárom VSE (162) és a Hajdúböszörményi
TE (159) mögött...
Szombaton tehát zárul a bajnokság, a
június 5-ei osztályozós sorsolás pedig már
egy újabb fejezet ebben a történetben...
POLGÁR László
Fotó: Gergely Szilárd
Aranny a l ír tá k …
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. június 2-8.
Június 2., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 Székely konyha, 02:10 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
02:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa
Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
08:05 Híradó, 08:20 Székely konyha, 08:50 Egy
falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
09:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális
magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás,
14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa –
újranéző, 15:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub: Vespa
(magyar filmdráma), 20:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 20:15 Aktuális - Hargita, 20:45
Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:35 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:45
Lapozó.
Június 3., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Aktuális – Hargita, 01:10 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:20 Kanizsa Cafe
(keddi és szerdai adás ismétlése), 02:10 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:20 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:10 Aktuális – Hargita, 07:40 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 07:50 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 08:40 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:50 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális
magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás,
14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15 Napi Kanizsa –
újranéző, 15:45 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:15 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:45 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:10 Istentisztelet az evangélikus
templomban, 19:10 Sztárportré – Varga Lívius, 19:35
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
19:45 Hargita, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 21:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.
Június 4., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Istentisztelet az evangélikus templomban,
01:10 Sztárportré – Varga Lívius, 01:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Hargita, 02:15
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:40 Istentisztelet az evangélikus
templomban, 07:40 Sztárportré – Varga Lívius, 08:05
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
08:15 Hargita, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré –
Varga Lívius, 12:25 Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Kukkantó (gyerekműsor), 20:10 Herman 100 /
MME40, avagy a természetvédelem hajnala (ismeretterjesztő
film), 21:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
21:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:00 Lapozó.
Június 5., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 Kukkantó (gyerekműsor),
01:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
02:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 02:30 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 07:40 Kukkantó (gyerekműsor),
08:10 Híradó, 08:25 Herman 100 / MME40, avagy a természetvédelem
hajnala (ismeretterjesztő film), 09:15
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 12:30 Kukkantó (gyerekműsor),
13:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
13:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális
magazin), 20:05 A szomszéd vár (turisztikai magazin),
20:35 Híradó, 20:50 Székely konyha, 21:20 Sztárportré
– Kohánszky Rajmund, 21:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 6., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 A szomszéd vár (turisztikai magazin),
02:15 Székely konyha, 02:45 Sztárportré – Kohánszky
Rajmund, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 A szomszéd vár
(turisztikai magazin), 08:45 Székely konyha, 09:15 Sztárportré
– Kohánszky Rajmund, 09:40 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe
(talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 A
szomszéd vár (turisztikai magazin), 13:25 Székely konyha,
13:55 Sztárportré – Kohánszky Rajmund, 14:25
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Élet-módi, 20:10 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Látogató, 21:20 K’arc
(kulturális magazin), 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:20
Lapozó.
Június 7., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Látogató,
02:10 K’arc (kulturális magazin), 02:40 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi,
08:05 Híradó, 08:20 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 08:45 Látogató, 09:15 K’arc (kulturális magazin),
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Látogató,
13:25 K’arc (kulturális magazin), 13:55 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
20:05 Gázfröccs (a lóerők magazinja), 20:35 Híradó,
20:50 Jog-ász, 21:20 Élet-módi, 21:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 8., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs (a
lóerők magazinja), 02:15 Jog-ász, 02:45 Élet-módi,
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 08:45 Jog-ász, 09:15 Életmódi,
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A
mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 13:25 Jog-ász, 13:55 Életmódi,
14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
20:10 Aktuális - Hargita, 20:40 Híradó, 20:55 Egy
falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
21:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:55
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 06. 01. | 21
Éremátadó bankettjét tartotta az Aquaprofit-Nagykanizsai
Tungsram SK az NB I-ben immár tizenegyszeres bajnokcsapata,
igaz, az utolsó bajnoki forduló keretében a fővárosban egyszer
már köszöntötték az együttes tagjait.
A hagyományoknak megfelelően azonban a
csapattagok jelentős hányadának jelenlétében
– már Nagykanizsán – értékelték is a szezont,
amelynek során az NB I-esek zsinórban
tizedszer hódították el a bajnoki serleget, míg
az NB I B-s, kettes számú együttes nagy küzdelemben
végül bennmaradt a második vonalban.
Az első számú keret teljesítményét az a
Papp Nándor csapatvezető vette górcső alá,
aki a napokban az V. Országos Szenior Egyéni
Rapid Sakkbajnokság nagykanizsai elődöntőjét
is megnyerte.
Volt hát mit ünnepelni, és természetesen a
vezetőség is eltökélt: szeretnék ha a sorozat
folytatódna...
POLGÁR László
Felkészülésnek
kiváló
Felkészülési tornát szervezett
a Kanizsa Box Klub, amelyen három
csapat öklözői vettek részt.
A házigazdák mellett a szlovén Golden
Gloves Gym bokszolói Ljubljanából
érkeztek, mellettük pedig a balatonlelleiek
léptek még szorítóba.
Tíz pár mérkőzött meg egymással, s mivel mindez
edzés keretében történt, az eredményhirdetések nem
voltak hivatalosak, a cél elsősorban a mérkőzésrutin
szerzése volt. A hazaiak közül jobbnak bizonyult szlovén
ellenfelénél Szüsz Cintia, Szlovák Milán, Torma Balázs
és Botos Károly, utóbbi sportoló a nála 8 kilogrammal
nehezebb ellenlábasával szemben nyújtott kimagasló
teljesítményt.
– Szeretnénk rendszeressé tenné az ilyen közös edzéseket,
mind több csapat bevonásával – mondta el Tóth
László edző. – Az edzőküzdelmeken egyébként nagyon
jó hangulat volt, és a legkisebbektől a legnagyobbakig
mindenki megmutathatta, mire is képes.
Edzőmeccs
ide vagy
oda, a győzelemnek
mindenki
örült
Az Aquaprofit-
NTSK NB
I-es
sakkozói
immár
tizenegyedik
bajnoki
címüket
ünnepelhették
(Fotó: Polgár László)
Pofonok barátságból
A tizenegyedik bajnoki cím
Amit nem lehet megunni…
A sevlievói helyszín
világbajnoki versenyeknek
is otthont adó nehéz, technikás
pálya, nagy ugrókkal.
A 10 esztendős Ádám
összesítésben a korcsoportja
második helyén
végzett úgy, hogy az első
futamban a 3., míg a második
futamban a 2. helyen
intették le. A bulgáriai teljesítmény
42 pontot ért,
ami a kiskunlacházi negyvennel
együtt azt jelenti,
hogy az Eb-döntőért zajló
régiós versengésében az 5.
helyen áll. Ez azért fontos,
mert az első 10 jogosult
indulni a júliusi csehországi
fináléban a dél-keleti
régióból. A zónaversenyből
még egy horvátországi
és egy szerbiai futam van
hátra.
A Zrínyi-iskola negyedik
osztályos diákja itthon a 65
ccm-es KTM-je nyergében
a Magyar Nemzeti Junior
Motocross Bajnokság
nyársapáti versenyén is
indult, és a megszerzett 36
pontjával összesítésben a
dobogó harmadik fokára
állhatott fel.
POLGÁR László
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Párizsban jártak a Zemplén SE lábtollasai, akik
a French Open Nyílt Nemzetközi Bajnokságon
vehettek részt, már nem először.
A hét ország 28 csapatát felvonultató tornán a világbajnok vietnamiak
és a tavalyi vb-t rendező hongkongiak is részt vettek. A verseny, a
hagyományoknak megfelelően, a teniszből ismert Davis Kupa-jellegű
rendszerben zajlott, így két párost, két egyénit és egy hármast játszottak
egymás ellen a játékosok.
A zemplénesek a csoportmérkőzéseket simán vették, majd
legyőzték a vb-bronzérmes Hongkong I csapatát és búcsúztatták a
német válogatottal felálló FFC Hagent is. A kanizsaiak végül a
negyedik helyen zárták a tornát a rendkívül erős nemzetközi
mezőnyben, míg a kupagyőzelmet a világbajnok vietnamiak szerezték
meg. A nagykanizsai játékosok részvételét a Nemzeti Tehetség
Program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
A lábtollasok legközelebb június 2-án, a páros ob-n találkoznak
Újszászon.
Megverték Hongkongot is
A Zemplén SE férfi lábtoll-labdázói a hongkongiakkal is megmérkőzhettek
A tornát látványos,
nagy csaták kísérték
Negyedik hely Franciaországból
A jó sorozat
Bulgáriában is remekelt
folytatódik
Horváth Ádám, a Kanizsa Motocross SE ifjú versenyzője a bulgáriai Sevlievóban
a korosztályos motokrossz Európa-bajnokság dél-keleti zónájának újabb kvalifikációs
fordulójában motorozhatott, majd a hazai bajnoki futamon is helyt állt.
A dobogó harmadik fokán álló Horváth Ádámnak
az eredményeire eddig nem lehet panasz
Sport 2018. 06. 01. | 23
Jól jött a dobogóért
A PET-BAU ASE Orosháza II otthonában
mérkőzött a női NB I-es asztalitenisz
bajnokságban szereplő Gejzír Kanizsa
Kft. Kanizsa Sörgyár SE együttese a
bajnokság 21. fordulójában.
A kanizsaiak számára azért is volt nagy tétje a meccsnek,
mivel mindenképpen szeretnének a dobogón
végezni, ehhez pedig a középmezőny elején tanyázó
orosháziakon keresztül vezetett az út. A nagykanizsaiak
számítottak a meccs esélyesének még úgy is, hogy csak
hárman voltak, s tartalékosan álltak fel. Ennek megfelelően,
ha könyveltek is el pontokat játék nélkül az Orosházának,
Madacki Mirella és Végh Zsuzsanna kitett
magáért, hiszen a négy egyénijüket hozták, Újházi
Csilla nyert kettőt és a Madacki-Végh páros is hozta a
meccsét. Így a vége 11:7 lett a dél-zalaiak javára, akik a
bajnokság utolsó fordulójában szombaton a Kaposvári
AC-hoz látogatnak.
Zalakaroson rendezte
meg a Kanizsa Diákkosárlabda
Klub a
Nemzeti Leány
Serdülő Bajnokság
B-döntőjét. A finálén
nyolc csapat vett
részt, amelyeket A és
B csoportba osztottak.
A 4-4 együttes
ott körmérkőzést játszott.
A Kanizsa DKK a
Dávid Kornél Kosárlabda
Akadémia, a
Bajai NKK és a Pécsi
VSK Nemzeti Akadémia
hármasával került
egy négyesbe, és
mindhárom mérkőzését
megnyerve
csoportelsőként zárt.
A kanizsai csoporteredmények:
Kanizsa DKK – Dávid Kornél KA
Székesfehérvár 103-56 (27-12, 15-8,
16-16, 35-20). KDKK: Kauker (2),
Németh (16), Baa (31), Füredi (12),
Bánhegyi (4). Csere: Zsámár (27),
Horváth (9), Szórád (2), Trifán,
Várhelyi, Kósa, Vörös.
Kanizsa DKK – Bajai NKK 95-50
(20-12, 25-13, 30-15, 20-10). KDKK:
Németh (4), Kósa, Baa (42), Füredi
(4), Bánhegyi (2). Csere: Zsámár
(24), Horváth (12), Szórád (7), Trifán,
Várhelyi, Simon, Vörös.
Pécsi VSK – Kanizsa DKK 67-82
(13-22, 20-11, 18-16, 16-33). KDKK:
Kauker, Baa (44), Füredi (9), Várhelyi,
Bánhegyi. Csere: Zsámár (20),
Horváth (4), Szórád (4), Trifán (1),
Németh.
A Kanizsa DKK mint a B csoport
első helyezettje a másik négyes
második helyezettjével, a Török
Flóris Törekvés SE-vel mérkőzött a
döntőbe jutásért.
Kanizsa DKK – Török Flóris Törekvés
SE 82-75 (32-16, 13-26, 15-15,
22-18). KDKK: Kauker (2), Németh
(5), Baa (36), Füredi (13), Bánhegyi.
Csere: Zsámár (16), Horváth (8),
Szórád (2), Trifán, Várhelyi, Kósa.
A fináléban az MVSI Miskolccal
mérkőztek a kanizsaiak, és végig
szoros, küzdelmes találkozón sikerült
nyerniük.
MVSI Miskolc – Kanizsa DKK
73-74 (19-21, 22-13, 15-16, 17-24).
KDKK: Kauker, Baa (48), Füredi (1),
Bánhegyi, Várhelyi. Csere: Zsámár
(13), Horváth (6), Szórád (3), Trifán
(2), Kósa (1), Németh.
Valamennyi edző szavazata alapján
a legjobb teljesítményt nyújtó
játékos különdíjban részesült, a
Kanizsa DKK-ból Zsámár Panna lett
a díjazott. A torna All Star csapatába
pedig Baa Dominika került be a
KDKK-ból, aki egyébként a torna
legértékesebb játékosa (MVP) is
lett egyben.
POLGÁR László
A B-döntő megnyerésével a
lány serdülő kosárbajnokság
9. helyén végzett a KDKK
együttese
Madacki Mirella, Végh Zsuzsannához
hasonlóan, ezúttal is hozta
a négy egyéni győzelmét
(Fotó: Gergely Szilárd)
Tartalékosan is
remekeltek
Mindenkit megvertek
A legértékesebb játékossal elsők
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Gyermeknap lévén, a 10 éves Zsombi
kívánságára cukorborsóleves, sült csirkecomb
bulgurral és kakaós csiga volt a
vasárnapi ebéd a Smolcz családnál.
A menü összeállítása
komoly fejtörést okozott
a fiúnak, s nem csoda,
hogy érzékenyen
érintette vele a szülők
és Margit nagymama
türelmét,
hiszen a gyermek
„kívánságlistája”
jelentős kiegészítésre
szorult. Neki
ugyanis egész napra
elegendő lett volna a
kakaós csiga.
Hozzávalók:
Néhány db csirkecomb vagy filézett
bőr nélküli mell, 1 üveg sör, 2 db húsleveskocka
és a sült csirkéhez való fűszerek. A
zöldséges bulgurhoz: 1 kis csomag Mexikói
zöldségkeverék, 1 evőkanál olívaolaj, 1
bögre bulgur és só.
Elkészítése:
A húsokat beleteszem a tepsibe, a húsleveskockákat
feldarabolom és szétosztom
benne. Ezután a húst bekenem
a fűszerrel, és óvatosan,
hogy ne mosódjon le
róla a fűszersó, a tepsibe
öntöm a sört. Előmelegített
sütőben
megsütöm, s időnként
meglocsolom
a húst a lével.
A zöldségkeveréket
kókuszzsíron
megpárolom. Az
olajon lepirítom a
bulgurt, majd felöntöm
kétszeres mennyiségű
vízzel. Ízesítem,
sózom, és fedő alatt kb. 15 percig
puhára párolom. Gyakorlatilag
pont úgy készül, mint a klasszikus párolt
rizs, de gyors változata is létezik, akárcsak
a zacskós rizs. Amikor elkészült, összekeverem
a párolt zöldséggel. A bulgur rendkívül
egészséges, diétázáshoz is kiváló.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha azt szeretné, hogy egy új világ
nyíljon meg ön előtt, akkor mihamarabb
változtasson az elfoglaltságán.
Keressen egy új klubot magának.
Bika: 04.21-05.21.
Épp itt az ideje, hogy helyrehozza a
napokban elkövetett hibáit. Mondjon
igazat, mert a bolygók szerint
nem töri be senki sem a fejét.
Ik rek: 05.22-06.21.
Ha úgy érzi, némi érzelmi távolságot
kell tartani a kedvesével, akkor
tegye meg. Azonban azt is döntse
el, meddig tartson ez a kis mosolyszünet.
Rák: 06.22-07.22.
Egyelőre ne törje a fejét olyasmin,
amit egyedül nem tud megoldani.
Itt az ideje, hogy az égiektől kérjen
segítséget.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Ha eddig még nem így tett, most
forduljon nyitottabban az ismerősei
felé. Meglátja, boldogan viszonozzák
a közeledését.
Szűz: 08.24-09.23.
Ne elégedetlenkedjen folyton a környezetében
élők teljesítményével.
Küldjön nekik pozitív energiákat, s
máris felgyorsulnak.
Mérleg: 09.24-10.23.
Mostanában csak akkor érzi jól magát,
ha történik ön körül valami. Éppen
ezért keressen magának az eddigieknél
szórakoztatóbb társaságot.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ha úgy érzi, legszívesebben elröpülne
egy messzi tájra, akkor ne mondjon
le róla. Kezdetnek megteszi az is,
ha beül egy gyors motorcsónakba.
Nyilas: 11.23-12.21.
Sokkal jobban jár, ha a fantáziájára
hagyatkozik, és nem a pénztárcájára.
Bemutathatja a barátainak, hogy
ön tulajdonképpen egy krőzus.
Bak: 12.22-01.20.
Komoly változásokat hozhat magánéletében
a nyár. Arról azonban
ne vegyen tudomást, ha némi bonyodalmat
okoznak önnek az ismerősei.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Fontos döntéseket kell hamarosan
meghoznia a családjában. Ha jót
akar, győzze meg őket, és ne törődjön
senki véleményével.
Halak: 02.20-03.20.
A remek meglátásait mindazok értékelni
fogják, akik némi hasznot
látnak benne. Nyugodtan adja meg
nekik ezt az örömet.
Végül kisütötték…
Smolcz Frigyes az egészséges
és finom főétellel
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Csirke zöldséges bulgurral
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 22. SZÁm, 2018. JÚNIUS 8.
Fotó: Gergely Szilárd
Özönvíz
„És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy
szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Tekintett azért
Isten a földre, és ímé meg volt romolva, mert minden test megrontotta az ő
útját a földön”. (1Móz 6,5) A kedd este csak figyelmeztetés volt… 7
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Csatlakozott az Európai Klímaszövetség hároméves
programjához Nagykanizsa. Az Energia a változáshoz
elnevezésű nemzetközi kezdeményezés célja, hogy az
önkormányzatok segítségével megismertessék a
lakosságot a klíma- és a környezetvédelem fontosságával.
Ezt jelentette be Dénes Sándor polgármester
és Benedek Miklós környezetvédelmi referens. A projekt
keretében Nagykanizsára érkezik majd két délamerikai
őslakos indián is.
A mesterszakács oklevél megszerzéséért a gyakorlati vizsga mellett írásban és szóban
is bizonyítani kellett a jelentkezőknek. A minap a Keriben a jelöltek díszmunkákat készítettek,
illetve összeállítottak egy ötfogásos alkalmi menüsort. A szakácsok már a hajnali
órákban munkához láttak a Thúry-iskolában, mindenki külön tételt húzott, s az alapján
kezdődött a látványos konyhai pörgés. A presztízsen kívül azért is fontos a mesterlevél
megszerzése, mert a gyakorlati helyeken csak olyan szakácsok oktathatnak diákokat,
akik ezzel a címmel rendelkeznek.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Telihold
Bár nem jöttek vérfarkasok,
nem született
több gyerek és nem
volt több közlekedési
baleset – ezekről mind
azt tartják, hogy összefüggésben
állnak a teliholddal
–, május 28-án
pompás égi jelenséget
figyelhettek meg a
kíváncsiak/rosszul
alvók. Állítólag
a lepedőakrobatikának
kedvez
a telihold (lám, nem
csak a lenyugvó
Napnak van ereje…),
de hogy valóban így
volt-e, azt mindenki
maga döntse el…
Kanizsa
3
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
Szakácsok vizsgáztak
Fotó: Gergely Szilárd
A HÉT TÉMÁJA 2018. 06. 08. | 3
Egy gyereknél a munka és a játék még el sem
választható, mivel természetes kíváncsiság és
tanulni akarás jellemzi. Idővel büszkeség és
önérzet társul hozzá: meg tudom csinálni! Használunk-
e nekik, ha „megkíméljük” őket? Jó hír:
bár van ilyen veszély, ez nem kötelező. Hogyan
akarjunk jót gyerekeinknek?
Azért dolgozunk, hogy gyarapodjon
családunk. Ha a jómód
azt jelentené, első a kényelem és
megkíméljük gyermekeinket a
fáradságtól, végzetes csapdába
esnénk. Gárdonyi Géza édesapja,
Ziegler Sándor szorgalmas,
tehetős gépészmérnök volt,
szolgálók segítették feleségét a
háztartásban. Ám fiaitól megkövetelte,
maguk tisztítsák a cipőjüket.
Tanuljanak meg szegények
lenni, mondta. Egy Amerikában
élő magyar szemorvos se gondolkodik
másképp. Keress jól, élj
mértékletesen, és adj vissza a környezetednek!
– ez a jelmondata
magyar fiatalokat segítő alapítványának.
Más kárán tanul az okos. Látjuk:
Nyugaton büdös a munka. Vendégmunkásokkal,
migrációval
vélik megoldani a csökkenő születésszámot.
A gyermek nem-vállalásban
is benne van a kényelem.
„Európainak és főleg modernnek
lenni ma sokak fejében egyenlő a
minél kényelmesebb, minél kevesebb
áldozattal és lemondással járó
életforma választásával. Ennek
érdekében semennyi áldozat se drága”
– fogalmazta meg valaki keserűen
a legvédtelenebbeket odadobó
ír népszavazás után. Bizony,
a gazdagság veszélyt is jelenthet,
egy földrész követhet el öngyilkosságot.
2030 karnyújtásnyira
van. Ha ez a kormány marad, a
szakértők jelentős jövedelemnövekedést
jeleznek akkorra. És mi
még választhatunk, hogyan éljük
meg.
PAPP János
„Majd én!”
Egészséges tettvágy
és önállóság A földhöz vágott kalapról és a
bezzeg kezdetű mondatokról…
Merthogy ez utóbbit itt
soha nem fogják olvasni, és
nem csak azért, mert munkaköri
leírásom az optimizmust tartalmazza.
(Egyébként igen.)
Nincs okunk a jövőtől félni, a
múltat szépíteni. A nagy
jómódtól eszét vesztő társadalom
példáját láttuk már a
Római Birodalom hanyatlásakor.
Az ember kétezer év alatt
mit sem változott. Ám sopánkodással
mit sem
érünk.
„A szó megindít, a példa
vonz.” Egy kereskedő
jókora kalapszállítmánnyal
érkezett
a trópusokra. A
dzsungelen átkelve
éjszakai pihenője
alatt a majmok megbontották
málháit, s
reggel azt kellett látnia,
körben a fákon
egy-egy tolvaj, s
mindegyik fején
kalap. Kérlelhette
őket, fenyegetőzött,
hiába. Végül mérgében földhöz
vágta kalapját. A sok maki rögtön
utánozta, csak úgy zúdult
lába elé portékája. Ezért nézzünk
a Kanizsában inkább vonzó
példákat…
„A mezőgazdaság szeretetét
az édesanyámtól örököltem.”
Ha ő „megkímélte” volna
lányát a munkától, nem csak
Bagola lenne szegényebb
egy epreskerttel, hanem
Nagykanizsa (a háttérben) és
a Mura-program is, egy
helyben boldoguló fiatallal
„A kistestvérem ágyát
én csináltam,
apa csak segített”
Az élet
játék, vedd
komolyan!
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma
közös szervezésében már több alkalommal
megrendezésre került az „ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS
SZEMÜVEGKAMPÁNY”. A nagy sikerre való
tekintettel az idén is elindult a program, melynek
középpontjában a multifokális szemüveg áll.
Az országos szemüvegkampányban résztvevő
szaküzletek a szombathelyi, budapesti, győri,
kecskeméti, miskolci, nagykanizsai szalonjai,
melyek a Semmelweis Egyetem által alapított
Semmelweis Kft. országos vizsgáló pontjai.
Most érdemes kipróbálni a technika legújabb
vívmányának köszönhetően a személyre szabott,
legszélesebb csatornájú multifokális szemüvegeket,
melyek tökéletes látást biztosítanak minden
távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása
a „100 %-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁNAK”
köszönhetően kockázatmentes! Amennyiben a
vásárló egy hónap viselés után elégedetlen - a
kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő
Sashalmi Optika üzletében vásárolt – multifokális/
progresszív lencséjével, akkor azt 100
% elégedettségi garanciával kicserélheti, az
eredetivel megegyező minőségben és korrekciós
értékben a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az
évek múlásával – ahogyan minden szövetünk –
szemünk is elveszíti természetes alkalmazkodó
képességét, veszít rugalmasságából. Ilyenkor
tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az
apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót
egyre távolabb kell tartani szemünktől, hogy
élesen lássunk. Ez a teljesen természetes
folyamat, mely előbb-utóbb minden embernél
bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség.
Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni
nem tudjuk, modern világunkban a technológia
vívmányainak köszönhetően az ezzel járó
kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek.
A multifokális szemüveglencsék átveszik a
szem – idő múlása során elveszett – munkavégző
képességét és viselőjük visszanyerheti a
természetes éleslátás élményét. Rendelkezik a
távoli és közeli látómezővel, a két dioptria közötti
átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül
kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra
lévő tárgyak nézésére. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és
a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A
kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget
jelent pl. autóvezetés közben, mert nem
csak az utat, hanem a műszerfalat is tisztán
láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott
multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél
a képernyő előtti munkához, vezetéshez.
A gyártók gondoltak a fényre érzékeny szemű
emberekre is, létezik fényre sötétedő változata
is a lencséknek. Fényviszonyoktól függően UV
fényre sötétedik a lencse, így a dioptriás napszemüveget
is helyettesíti. A progresszív lencsék
viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni
a használatukhoz szükséges fej és szemmozgásokat.
A legmodernebb lencsék esetében rövid
a megszokási idő, mert ezeket a természetes
szemmozgás és fejtartás figyelembevételével
alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott
előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti
nehézségekért. Jelenleg a Sashalmi Optika
üzleteiben az országosan elérhető „MULTIFOKÁ-
LIS SZEMÜVEG KAMPÁNY” ideje alatt nagyszerű
lehetőség nyílik a probléma ideális megoldására.
A Sashalmi Optika üzleteiben modern, korszerű
vizsgálóberendezésekkel állapítják meg pácienseinknek
a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy
szemüveglencsét fizet, kettőt kap, ha multifokális
szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves
vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív
szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre
vágyók most fél áron
jutnak a tökéletes látás
élményéhez.
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1., N agykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 06/93-789-962 tel.: 06/93-310-644
ORSZÁGOS MULTIFO KÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A SASHALMI OPTIKÁBAN
A kampány ideje alatt a Sashalmi
Optika szaküzleteiben 4 D-s
technológiával vizsgálják meg
a szemét.
A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és
akciójára jelentkezzen be most!
Multifoká lis lencsék specialistája
NYÍRSÉG – NYÍRBÁTORI TEMPLOM
MTU_nyari_kampany_NYIRBATOR_press_202x133.indd 1 22/05/18 12:22
Aktuális 2018. 06. 08. | 5
„Amíg magyar tanító magyar gyermeket nevel
e földön, nemcsak a kövek, de a szívek is róla
beszélnek.”
Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Pedagógus
Kollégák!
Lehet, ez az egyetlen, Klebelsberg Kunótól
származó mondat is elegendő lenne, hogy a
pedagógus hivatás rangját, méltóságát és fontosságát
érzékeltessem.
Ez az egyetlen mondat ugyanis szinte mindent
elmond, hiszen valamennyi szava, kifejezése
önmaga is egy-egy világot rejt.
Magyar pedagógus. Magyar gyermek. Kő.
Szív. És, persze, a nevel.
Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a mi küldetésünk,
ez a dolgunk a világban. És ez nem is
kevés.
Tudásunk és magyar identitásunk minden
áldásával és felelősségével fiatalokat okítani és
nevelni, hogy lássanak az értelmükkel, de lássanak
a szívükkel is.
Brenner József, az egy hónappal ezelőtt boldoggá
avatott vértanú pap, Brenner János testvére,
aki mindkét bátyjához hasonlóan reverendát
öltött, azt mondta nemrégiben egy
interjúban, hogy a papi hivatást nem lehet
megmagyarázni, az ugyanis az Isten hívása.
Talán nem illetlen párhuzam, hogy bizonyos
mértékig a pedagógus hivatás is ilyen. Ez
ugyanis nem csupán egy szakma, nem egy
foglalkozás, hanem hivatás, amely a tudás mellett
elkötelezettséget, felelősségvállalást, példamutatást
és hitet is kíván gyakorlóitól.
A mi hivatásunk nem merülhet ki egyszerűen
a tudás átadásával. A világ ugyanis nem csak
számokból, képletekből, betűkből és dátumokból
áll.
A jó pedagógus ugyanis a számok, képletek,
betűk, évszámok mellett az egész világot akarja
megmutatni. Nem megtanítani: megmutatni.
Azt például, hogy mit jelent magyarnak lenni.
Hogy mennyi kiváló, a hazáját, nemzetét
szerető és féltő embernek köszönhetjük, hogy
itt vagyunk. Azt, hogy vagyunk, és még nem
oldódtunk fel a népek tengerében.
A jó pedagógus tudja, hogy a jelen megértéséhez
a múlton, a hagyományainkon keresztül
vezet az út. Tudja, hogy e nélkül a jövő sem
létezik, mert ismernünk kell, eleink mit, miért
és hogyan tettek, hiszen csak így tudjuk elhelyezni
magunkat a világ koordinátarendszerében.
A saját fundamentumunk, identitásunk
nélkül lehetnénk japánok, svédek és albánok,
hinduk és muszlimok is. De mi magyarok
vagyunk, és magyarként kell gondolkodnunk.
Hiszen a világ a sokféleséggel, a nemzetekkel,
azok hagyományaival, szokásaival együtt színes
és teljes. Ezek nélkül a világ, s benne Európa,
csak egy falanszter lenne.
És a jó pedagógus azzal is tisztában van,
hogy értéket kell közvetítenie. Egyetemeset,
európait, magyart. Illetve: fordított sorrendben…
Ebbe beletartozik például a kereszténység,
amit első, szent királyunk, István hagyott
ránk örökségül, kijelölve a mi utunkat, beletartozik
az erkölcs és persze a műveltség igénye is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Biztos vagyok abban, hogy Németh László
hitvallását sokan magunkénak érezzük: „Azért
vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers
gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.”
Ez jóval több, mint a számok, képletek, dátumok
világa. Ez olyan felelősség, amelyhez – és
itt térek vissza a párhuzamhoz –, elengedhetetlen
Isten hívása, vagy áldása.
A hivatásunkat ugyanis úgy kapjuk. Ez adomány.
Ez a különbség a munka, a foglalkozás, illetve
a hivatás, a szolgálat között. A miénk, ha jól
csináljuk, hivatás és szolgálat.
Kedves Vendégek!
Tudjuk, a ma iskolájának is a gyémántcsiszoló,
vagyis a pedagógus a kulcsszereplője. Az
elmúlt évek változásai, az oktatási rendszer
megújítása ezt ismeri el, hiszen ez a pálya ma
biztos jövőképet, egzisztenciát kínál elkötelezett
gyakorlóinak.
Tennivaló, persze, még van, de jó úton
járunk, és minden esély megvan arra, hogy a
kiváló magyar oktatási hagyományok folytatódjanak.
A magyar iskola ugyanis szinte minden
korban géniuszokat, remek elméket,
Nobel-díjasokat adott a világnak, és erre ma is
képes.
De a magyar iskolának nemcsak ez a dolga.
Klebelsberg ezt úgy fogalmazta meg: „A nemzeteknek
kulturális téren kettőre van szükségük.
Egyfelől emelni kell a nagy tömegek művelődési
fajsúlyát, másfelől gondoskodni kell arról, hogy
üvegházakban a magas kultúra nemes virágait
és gyümölcseit termesszék.”
És van még egy feladatunk, kedves kollégák,
amiről nem szoktunk beszélni, de a terjedő,
globális és énközpontú új világrendben rendkívül
fontos.
Szívleljük meg Eötvös József gondolatait,
amelyek az óvó szeretet mellett a kötelességre
nevelés fontosságára intenek: „Kinek senki sem
parancsol, az bizonyosan magának sem fog tudni
parancsolni. Ki az életben kötelességeit csak
hosszú okoskodás után, s csak akkor teljesíti, ha
azoknak megszegésére éppen semmi okot nem
talál, nem fogja teljesíteni kötelességeit. Éppen
ezért szükséges, hogy a gyermek jókor megszokjék
bizonyos dolgokat kötelességének tekinteni.”
Kedves Kollégák!
Ma, amikor ezzel a színházi estével a tankerületi
központ és a város Önöket köszönti, önfeledt
kikapcsolódást, feltöltődést, élményt
kívánva, feledjük el néhány órára azt a kihívást,
amely mindannyiunk előtt áll a dolgos mindennapokban.
A világ gyors változása ugyanis
tőlünk is alkalmazkodást, módszertani megújulást,
tanulást igényel, s ezt kell továbbadnunk
diákjainknak is. Munkánkkal abban kell
elsősorban segítenünk őket, hogy képesek
legyenek megtalálni a helyüket abban a jövőben,
ami rájuk vár, de úgy, hogy közben büszkék
legyenek a gyökereikre, a magyarságukra.
Szent Ágoston mondja: „Akinek szíve tele van
szeretettel, mindig van valami ajándékozni valója.”
Ajándékozzunk a ma fiataljainak olyan jövőt
és távlatot, amelyben azért „a kő marad”…
Köszönöm a tanév során nyújtott munkájukat,
ma estére jó szórakozást, a nyári szünet
idejére pedig feltöltődést, kellemes pihenést
kívánok, hogy aztán ősztől ismét magyar tanító
magyar gyermek gyémántcsiszolója legyen.
A gyémántcsiszolók…
Az a feladatunk, hogy tudásunk
és magyar identitásunk minden
áldásával és felelősségével fiatalokat
okítsunk és neveljünk,
hogy lássanak az értelmükkel,
de lássanak a szívükkel is. Többek
között ezt mondta Magyar
Ferenc a hagyományos pedagógusnapi
gálán a HSMK-ban. A
tankerület és az önkormányzat
közös rendezvényén a Nagykanizsai
Tankerületi Központ igazgatója
kiemelte: a ma iskolájának
a pedagógus a kulcsszereplője,
és ezt ismeri el az
oktatási rendszer megújítása
is. Ünnepi beszédét változtatás
nélkül közöljük.
Magyar Ferenc:
Lássanak az értelmükkel,
de lássanak a szívükkel is…
(Fotó: Gergely Szilárd)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Aktuális 2018. 06. 08. | 7
Kedden, a kora esti órákban
hatalmas felhőszakadás
volt Nagykanizsán, az
intenzív záport helyenként
jég is kísérte. A vihar
körülbelül fél óra alatt
elvonult, de ez idő alatt
szinte bibliai égszakadásnak
lehettek szemtanúi a
kanizsaiak. Az Országos
Meteorológiai Szolgálat
már a kora délutáni órákban
vészjelzést adott ki a
várható felhőszakadás
miatt, ami valamivel fél hét
előtt elérte a várost. A
rövid idő alatt lezúdult,
rendkívül nagy mennyiségű
csapadékot több
helyen a vízelvezetők sem
bírták elnyelni – volt olyan
lakóépület, amelynek a
bejárati folyosóján bokáig
ért a víz, ami az utcákon az
autók ajtajáig ért fel. A felhőszakadás
miatt a kanizsai
tűzoltókat hét esethez
riasztották: két helyszínen
kidőlt fa okozott problémát,
máshol pedig a pincékbe,
mélygarázsokba és
alagsori helyiségekbe
betört vizet kellett kiszivattyúzni.
Az ítéletidőben baleset
is történt. A Csónakázó-tó
felé vezető körforgalomnál
egy személygépkocsi
és egy teherautó ütközött,
előbbi sofőrjét a tűzoltók
szabadították ki a roncsból.
A súlyosan sérült vezetőt
a mentő a Kanizsai
Dorottya Kórházba vitte. A
balesetet feltehetően az
okozta, hogy az intenzív
zápor miatt csúszóssá vált
az út, és rosszak voltak a
látási viszonyok.
NEMES Dóra Özönvíz Kanizsán
Fotó: Gergely Szilárd
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Június 9. (szombat) 19 óra
MAGIC SHOW – BŰVÉSZ ÉS ILLÚZIÓ
SHOW – NAGYKANIZSA
Felkészültél életed legvarázslatosabb
estéjére? Láttál már embereket eltűnni a
semmibe, majd előbukkanni? Láttál már
gondolatolvasót akcióban? Láttál már
lebegő embereket és tárgyakat? Igen…
a TV-ben. De itt most nem forog a kamera.
További infó: www.magicshow.hu.
Belépődíj: “A” Szektor: 5 200 Ft, “B” Szektor:
4 700 Ft, “C” Szektor: 3 700 Ft.
A jegyek megvásárolhatók: a www.jegy.
hu , a https://bit.ly/2qiLZBm weboldalon,
valamint a Líra Móra Könyváruházban
(8800 Nagykanizsa, Európa Tanács u. 2.)
és a HSMK jegypénztárában (8800 Nagykanizsa,
Széchenyi tér 5-9.).
Június 12. (kedd) 18 óra
„ECSETTEL ÍRT GONDOLATOK, ÉRZÉ-
SEK…” – Héra-Tokorcsy Ilona festményeinek
kiállítása
Megnyitja: Dénes Sándor polgármester.
Megtekinthető: június 29-ig az Ősze
András Galériában.
Június 25-29.
NEMZETKÖZI GYERMEKTÁBOR (7-10
éveseknek)
Részvételi díj: 15.000 Ft/fő/hét. Jelentkezés,
bővebb információ: Habjáneczné Erzsi
06-30/742-5140. Szervező: ITI Egyesület Nagykanizsa.
Jelentkezési határidő: június 15.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Június 18-22.
NÉPTÁNC TÁBOR A 8-14 ÉVES KOROSZTÁLY
SZÁMÁRA
Érkezés: 7.30 és 8 óra között, távozás: 16
és 16.30 között. Napközben néptáncos
és kézműves foglalkozások, játékok.
Részvételi díj: 2 500 Ft/fő/nap, amely a
napi egyszeri melegétkezést is magában
foglalja.
Információ: Tóth István „Csonti”,
06-30/527-4889.
Programajánló
Jún. 9-10. 14:15 VIGYÁZZ, KÉSZ, MORC !
szinkr., angol-mexikói családi animációs film
Jún. 9-10. 14:45 SOLO - EG Y STAR WARS TÖRTÉ NET
szinkr., amerikai sci-fi
Jún. 9-10. 16:00 KÖNYVKLU B
szinkr., amerikai vígjáték
Jún. 7-8. és 11-13. 16:00 VIGYÁZZ, KÉSZ, MORC !
szinkr., angol-mexikói családi animációs film
Jún. 7-13. 17:00 DE ADPOOL 2.
szinkr., amerikai akció-vígjáték
Jún. 7-13. 17:15 és 20:00 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Jún. 7-13. 18:00 ÁTE JTVE
szinkr., amerikai romantikus vígjáték
Jún. 7-13. 19:30 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M 3D
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Jún. 7-13. 20:30 ÖRÖ KSÉG
amerikai horror
júni us 7-
június 13.
m űsora
A hatodik X után
Mindig van új a nap alatt, még a hatodik X után is. Ezt az örök igazságot
bizonyítja a Könyvklub című amerikai vígjáték, amelyben sok híres és
kedvelt színész, köztük Diane Keaton, Jane Fonda, Andy Garcia és
Don Johnson is feltűnik. A filmben négy, évtizedek óta barátságot ápoló
nő élete változik meg örökre, miután az általuk alapított könyvklubban
elolvassák A szürke ötven árnyalatát. Mindegyikőjükből előbújik a végzet
asszonya, új és régi szerelmek lángolnak fel, törnek a tabuk, na meg a férfiszívek
is.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Aki a néptánctáborban kedvet kap, később akár színpadra
is állhat
(Fotó: Gergely Szilárd)
HIRDETMÉNY
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. értesíti az
érdeklődőket, hogy a Nagykanizsa,
Ipari Park, 649/87. hrsz-ú és 649/88.
hrsz-ú beépítetlen terület
megnevezésű ingatlanokra közzétett
versenytárgyalások elmaradnak.
Kultúra 2018. 06. 08. | 9
A kortárs, a barokk és a népi
zene ötvöződik abban a zeneműben,
amellyel Vizeli Máté
megnyerte a Magyar Zeneszerzők
Egyesületének pályázatát
a közelmúltban. A mindössze
egyetlen hegedűre írt
Kalotaszegi szonáta tarolt a
kamaradarabok között.
Még tavaly nyáron, a Kodály Zoltán-emlékév
alkalmából hirdetett pályázatot a Magyar
Zeneszerzők Egyesülete azzal a céllal, hogy
hidat építsen a kortárs és a népi zene világa
között. A feladat – azaz egy népzenei fogantatású
mű komponálása – izgalmas kihívás elé
állította a jelentkezőket, akiktől a zsűri nem
pusztán feldolgozásokat várt, hanem ízigvérig
mai, friss zeneszerzői nyelvezetű szerzeményeket.
A kanizsai Vizeli Máté, amellett,
hogy szerencsét próbált a versenyen, egy régi
„adósságát” is törlesztette.
– Még sok-sok évvel ezelőtt egy jó barátom,
Kiss-B. Ádám kért meg egy olyan hegedűszólószonáta
megírására, amely a kalotaszegi
zenét és Bach szóló hegedű darabjainak a felépítését
ötvözi – magyarázza. – A koncepció
nagyjából össze is állt a fejemben, de éppen
akkoriban csöppentem bele az egyetemi létbe,
s a tanulmányaim miatt valahogy soha
nem jutott elég idő arra, hogy a művet befejezzem
– egészen az elmúlt esztendőig.
Máté, amikor tudomást szerzett a versenyről,
úgy érezte, mintha csak neki szólna a
Magyar Zeneszerzők Egyesületének felhívása.
A Vizeli családban mindig is meghatározó volt
a népzene szeretete, nem mellesleg Mátét már
gyerekkorától fogva érdekelte a zeneszerzés.
Ráadásul a félkész tervezet, amelyet még a
barátja kérésére készített, most pont kapóra
jött. Máté újra belevetette magát a munkába.
Az elkészült alkotás, a Kalotaszegi
szonáta a barokk szonáta
szerkezetét és a
Kalotaszegre jellemző
dallamvilágot, illetve
hegedülési technikát
egyesítette,
némi kor társ
zenei felhanggal.
A pályázat
során több kritériumnak
is eleget
kellett tennie.
– A pályamunkák
nem lehettek
hosszabbak tíz percnél,
és maximum öt fő
szerepelhetett bennük.
Miután én egy szólódarabot
küldtem be, úgy gondoltam,
a kamaraművekkel pályázó versenytársak
inkább esélyesek a győzelemre,
mint én, hiszen valljuk be, egy énekest és akár
négy-öt hangszert is felvonultató kompozíció
azért hangzatosabb, mint egyetlen szál hegedű.
A jelentkezőket is jól ismertem: a többségük
szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetemen végzett, csak míg én klasszikus
hegedű–tanári, illetve népi brácsa szakon,
addig ők zeneszerzésből diplomáztak… Ilyen
előzmények mellett igazából abban reménykedtem,
hogy az alkotásom bekerül a díjazottak
közé, ám arra, hogy megnyerem a pályázatot,
egyáltalán nem számítottam.
A fiatalember az első helyezését
abszolút szakmai
sikerként könyveli el,
hiszen az ötfős zsűri
soraiban a mai
magyar zenei élet
me g h a t á r oz ó
alakjai foglaltak
helyet, úgy mint
a Kossuth- és
Liszt-díjas klarinétos,
Borbély
Mihály vagy az
Új Zenei Stúdió
alapítója, Sáry
László.
– A legnagyobb elismerést
talán az jelenti a
számomra, hogy a zsűri
elnöke, Jeney Zoltán is szavazott
a Kalotaszegi szonáta díjazására –
meséli Vizeli Máté. – Róla tudni kell, hogy a
zeneszerzői világa nagyon távol áll attól a stílustól,
amit a pályamunkám képvisel, de ha így
is elnyerte a tetszését, úgy gondolom, az azért
elég nagy dolog…
Máté elárulta: a szakemberek elismerése
arra ösztönzi, hogy a jövőben jóval gyakrabban
foglalkozzon zeneszerzéssel, igaz, a mindennapjai
már így is elég mozgalmasan telnek.
Jelenleg a fővárosi Tóth Aladár Zeneiskolában
tanít klasszikus hegedű és népi vonós
szakon. Emellett tagja az elsősorban 17-18.
századi zenét játszó Simplicissimus Kamaraegyüttesnek
és a Nagykanizsán is gyakran
vendégeskedő Góbé zenekarnak, amely a
közelmúltban mutatta be harmadik nagylemezét.
NEMES Dóra
Kalotaszegi x Bach
A pályázat hangversennyel egybekötött, díjkiosztó ünnepségét májusban az Artisjus
Színházteremben tartották, ahol Vizeli Máté a Kalotaszegi szonátáról elmondta: „A
középre beékelődő, nagyon rövid, egy pár helyi román zenei motívumot feldolgozó, átvezető
jellegű intermezzóval együtt végül öt tételes formát kapott. A többi tétel a magyar
zenei anyagból használ rengeteg, pár hangos dallamrészletet, illetve helyenként utalást
tesz Bach és Bartók bizonyos műveire, olykor elég nagyfokú paródiával élve. Sokszor kifejezetten
nehéz technikai feladatok elé állítja a hegedűst, ugyanakkor az előadásához a
kalotaszegi zene legalább alapvető ismerete is szükséges, mert bizonyos díszítések, ritmusok,
sőt egyes tételek alaplüktetése sem jelölhető teljesen pontosan a kottában.”
Vizeli Máté
régi „adósságát” is
törlesztette…
(Fotó: mihoattila.hu)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hitélet
Kórustalálkozók, egyháztörténeti
előadások,
gyülekezeti
összejövetelek és
egy-egy beszélgetés
emlékét őrzi kétéves
nagykanizsai szolgálatáról
Koch Szilvia.
Az evangélikus lelkész
július elsejétől
Győrújfaluban folytatja
munkáját, a kanizsai
hívektől jövő
vasárnap búcsúzik el.
Új feladatok és kihívások várnak
Koch Szilviára, aki hamarosan
megkezdi szolgálatát a Győrhöz
tartozó Győrújfalui Evangélikus
Leánygyülekezetben. A mintegy
kétezer lelket számláló, ám annál
dinamikusabban fejlődő településnek
most először lesz saját evangélikus
lelkésze, így a helyiek már
nagyon várják Szilvia érkezését.
– Egy, a jelenleginél jóval kisebb
gyülekezetet látok el majd ott. A
statisztikai adatok szerint az evangélikusok
száma 280 körül van,
akik közül körülbelül harmincan
járnak istentiszteletre rendszeresen
– mondja. – Szeretném, ha ez a
szám idővel gyarapodna, és a
közösség megerősödne – úgy,
ahogy egy apró mag hatalmas
fává terebélyesedik. Ez a célja a
Magyarországi Evangélikus Egyház
újonnan elinduló, „gyülekezetplántáló”
programjának, amely
Győrújfalut is érinti.
Ahogy annak idején Nagykanizsán,
úgy új szolgálati helyén is
markáns szerepet szán a zenének
Koch Szilvia a gyülekezetépítés
során. A lelkész középiskolásként
még azt tervezte, hogy zenei
pályára lép. Az érettségi évében
azonban úgy érezte, túl sok minden
érdekli ahhoz, hogy egyetlen
területen horgonyozzon le.
– A gyerekkori élményeim nyomán
mindig is vonzó volt számomra
például az orvoslás világa. Édesapámat,
aki háziorvos, régen gyakran
elkísértem egy-egy betegéhez.
Apa nem az a fajta doktor, aki
gyorsan megvizsgálja a páciensét,
felír egy receptet, s aztán sietősen
távozik: mindenkivel beszélget,
mindenkit meghallgat, mondhatni,
lelkigondozója is a betegeinek.
Amikor vele voltam, megtapasztaltam,
milyen is az az igazán emberközeli
kommunikáció.
Édesapja mély vallásossága
szintén nagy hatással volt Szilviára,
aki a siófoki gyülekezetben cseperedett
fel. Ott volt hittanos, a
közöséggel való kapcsolata pedig
még szorosabb lett, amikor hat év
zongorázás után orgonálni kezdett.
Sokszor hívták kántorizálni is.
Bár egy időben a zenei tanulmányait
helyezte előtérbe, végül
olyan iskolában tanult tovább,
ahol mindenből kaphatott egy
kicsit, ami érdekelte: zene, pszichológia
és vallás.
– Mondják, nincsenek véletlenek,
és ebben én is egészen biztos
vagyok, mivel éppen abban az
évben, amikor érettségiztem, elindították
az Evangélikus Hittudományi
Egyetemen az egyházzene
szakot. Az első szemeszter nagyon
izgalmasan telt. A teológus hallgatókkal
közös óráim kifejezetten
tetszettek, sőt, egy idő után azt
vettem észre, hogy egyre jobban
érdekel, mi mindent tanulnak még
ők. Megfogalmazódott bennem,
hogy noha jól érzem magam itt,
valahogy mégsem vagyok a helyemen.
Istenhez imádkoztam,
mutassa meg, mitévő legyek, és
egyszer csak egymás után jöttek a
jelek, amelyek arra ösztönöztek,
hogy vegyem fel a teológus szakot.
Ezt az első adandó alkalommal
meg is tettem, és az évek
folyamán biztos lettem abban,
hogy gyülekezeti lelkész szeretnék
lenni.
Döntését támogatták a szülők –
édesapja különösen, hiszen az
orvosi egyetem után ő is szerette
volna elvégezni a lelkész szakot
levelezőn, de akkor már nem
indult ilyen képzés. Koch Szilvia
első szolgálati helyére, Nagykanizsára
2016 nyarán érkezett, s munkáját
annak szellemében kezdte,
amit még egy lelkésztársa tanácsolt
neki. E szerint a „siker” titka,
hogy szeresse az embereket, és
onnantól minden megy majd a
maga útján. Szilvia azt mondja, ez
a kanizsai gyülekezetben is így
történt.
– A hívek az első pillanattól
nagyon szívélyesen fogadtak.
Annak is csak mostanában érzem
az igazi súlyát, milyen hatalmas
dolog volt, hogy sokan még a soproni
avatásomra is eljöttek, ezért
külön hálás vagyok – meséli. – Két
évet éltem Nagykanizsán, ez alatt
az idő alatt számtalan tapasztalatot
és szép emléket szereztem: az
egyházközséghez hat gyülekezet
tartozik, tehát nagy területről van
szó. Egy-egy beszélgetés épp úgy
megmaradt, mint például a tavalyi
reformációs emlékév alkalmából
szervezett koncert- és előadássorozatok.
Most arra fókuszálok,
hogy azt a szeretetet, amit itt kaptam,
továbbvigyem, és átadjam az
új gyülekezetnek.
Koch Szilvia június 17-én, a
vasárnap délelőtti, tanévzáró
istentiszteleten búcsúzik el a
nagykanizsai gyülekezettől a
Csengery utcai templomban, és a
költözést követően, július elsejétől
folytatja lelkészi szolgálatát
Győrújfaluban.
NEMES Dóra
Koch Szilvia továbbviszi a
Kanizsán kapott szeretetet
(Fotó: Gergely Szilárd)
Búcsúzik az evangélikus lelkész
A siker titka, hogy
szeresse az embereket…
hitélet 2018. 06. 08. | 11
Immár hivatásukhoz és szolgálatukhoz
méltó kriptában nyugszanak az egykor
Kanizsán szolgált, néhai ferences
szerzetesek és papok. Szombat kora
délután Dobszay Benedek, a Magyarok
Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
vezetője mutatott be gyászmisét
a Kórházkápolnában, majd a szertartást
követően újratemették az utolsó
nyolc Nagykanizsán szolgálatot teljesítő
ferencest.
A Jézus Szíve Plébánia –
a kripta renoválási munkálatainak
elindítását Szűcs
Imre, a Felsőtemplom plébánosa
szorgalmazta – a
rendtartomány segítségével
érte el, hogy a rossz
állapotban lévő sírkamrát
felújítsák.
– Nagykanizsa lelkiségét
az évszázadok során tulajdonképpen
4 szerzetesrend
határozta meg –
emlékeztetett Imre atya –:
a ferencesek, a piaristák, az
irgalmas nővérek és a
jezsuiták. A leghosszabb
ideig a ferencesek szolgáltak
ebben a városban,
hiszen a török előtt, a török
alatt, és még utána is itt
maradtak, egészen 1950-
ig. A hosszú ideig itt szolgált
rendek közül háromnak
rendben volt a temetkezési
helye, a ferenceseké
volt az, amely, mondhatni,
gyalázatosan nézett ki.
Megkerestem a tartományfőnök
urat, hogy adja
hozzá az engedélyét,
s ha
lehet, közösen
újítsuk fel a
kriptát. Nos, halló
fülekre talált
ez a kérés. Úgy
hiszem, most
már méltó nyughelye ez a
kripta azoknak a ferences
atyáknak, akik életüket itt
élték le Nagykanizsán.
Miután megáldotta az új
sírt a Tripammer utcai
temetőben, Benedek
testvér elmondta: a kanizsai
ferencesek mindig
köztiszteletben álltak a
dél-zalai városban.
– A testvérek itt imádkozó
emberek voltak – folytatta
Dobszay Benedek –,
de lelkipásztori munkát is
sokat végeztek. S általában,
ahogy a többi helyünkön
is, akik itt szolgáltak,
valóban a nép barátai voltak.
Olyan emberek, akik
sokszor barátként voltak
jelen a hívek életében.
A ferencesek elűzetésükig,
1950-ig voltak jelen
Nagykanizsán. A rend vis�-
szatérése egyelőre nincs
napirenden, de az sem
kizárt, hogy egyszer újra
Nagykanizsán szolgálnak
majd.
– Minden helyre, ahol
valaha voltunk, visszavárnak.
De erre – reálisan nézve
– most nem igazán van
lehetőségünk, hiszen amikor
1950-ben feloszlatták a
rendet, több mint 600
ferences volt, és 54 helyen
szolgáltunk. Ma kevesebb
mint 110-en vagyunk,
összesen 14 helyen. Mégis
sok helyre hívnak minket,
ezen lehetőségeknél azt is
át kell gondolni, hogy régi
helyre menjünk vissza,
vagy egy új területre
költözzünk. Hiszen a
ferencesség önmagában
hordozza azt is,
hogy mindig a peremre
szorultakat kell
megsegítenünk, s
figyelnünk kell, hogy
hol van különösen
szükség ránk. De én
azért azt mondom, ha sok
hivatásunk lesz, akkor a
történelmi helyeinket jó
szívvel visszavennénk, de
az biztos, hogy ez nem 1-2
év múlva fog bekövetkezni.
Ám bátorításként had
emlékeztessek: a török
világ végén összesen 16
ferences volt Magyarországon,
s innen küzdötte
vissza magát a rend oda,
hogy több százan legyünk.
Az utolsó nagykanizsai
ferences, Angelus atya
volt, aki haláláig, 1981-ig
szolgált a városban. Ma
már ő is hivatásához méltó
kriptában várja a holtak
feltámadását és az eljövendő
örök életet.
MIKÓ-BARÁTH György
Most már méltó helyen
nyugszanak a Kanizsán
szolgált ferences szerzetesek
Dobszay Benedek a város
papjaival közösen
mutatott be gyászmisét
a Kórházkápolnában
(Fotó: Gergely Szilárd)
Felújították a ferences kriptát
Pax et bonum!
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP tria -non!
Június negyedike
nemzetünk
gyásznapja, és
egyben, 2010
óta, nemzetünk
örömünnepe is –
fogalmazott a
trianoni tragédia
98. évfordulóján,
a nemzeti összetartozás
napján
Cseresnyés
Péter miniszterhelyettes,
országgyűlési
képviselő Nagykanizsán.
– 1920 és 2010 között
pontosan 90 év telt el.
Kilenc évtized, teli fájdalommal,
keserűséggel,
reménytelenséggel. És
kilenc évtized teli titkos
reménnyel is, annak vágyával,
hogy a „Nem. Nem.
Soha.” egyszer igaz lesz.
Nemzedékek nyögték a
nagyhatalmak diktátumát,
emberek roppantak bele a
kínba, trianoni határokon
belül és kívül is. Aztán eljött
2010, és eljött a remény
napja. Az akkor megalakult
új Országgyűlés egyik első
dolga volt, hogy törvénybe
iktassa: június 4. a nemzeti
A nemzeti összetartozás napja
alkalmából Nagykanizsán lépett
fel az Ismerős Arcok zenekar. Az
Erzsébet téri, „telt házas” koncert
előtt Nyerges Attila, az együttes
frontembere arról is beszélt
lapunknak, hosszú út vezetett a
sikerig.
– Röpke 20 évünkbe telt… Két
évtizeden át évente 130-140 koncertet
adtunk, tulajdonképpen
más lehetőségünk nem is nagyon
volt, hiszen a média nem kényeztette
el a zenekart. Ahova csak hívtak,
ahova el tudtuk jutni, oda
elmentünk, elmondtuk, mit gondolunk
a világról. Ennek köszönhető,
hogy manapság már a Kárpátmedencében
szinte bárhol valóban
ismerős arcként üdvözlik a
csapatot.
– A zenekarra nagy hatást gyakorolt
első erdélyi fellépése. Másként
fogadják manapság az együttest a
határon túliak, mást jelentenek számukra
a dalaitok?
– A 20 év alatt változott annyit a
világ, itt a Kárpát-medencében is,
hogy lassan már nincs különbség
határon túli és határon innen lévő
koncertek között. Hiszen ugyanolyan
nyíltsággal lehet beszélni,
végre, mint ahogy az teljesen normális
volna. De ez nem így volt 20
évvel ezelőtt, amikor még szinte
szitokszónak számított Trianon,
csak titokban, szinte suttogva kellett
arról beszélni, hogy magyarok
millió élnek, ha túlzás is azt mondani,
hogy elnyomásban, de mindenképp
másodrendű állampolgárként.
Ám ez megváltozott az
utóbbi években, hála Istennek,
hallatja a hangját az anyaország,
amelyhez nyugodtan fordulhatnak
a határon túliak is. Szeretném
azt gondolni, hogy ennek egy egészen
pici része az Ismerős Arcoknak
is köszönhető.
– Korábban jellemző volt, hogy a
baloldali médiumokból megalapozatlan
szitoktenger ömlött rátok. A
sztereotip skatulyát mára sikerült
leküzdeni?
– Igen, mégpedig azzal, hogy
sokat, rengeteget játszottunk.
Hiszen a baloldali médiának az volt
a trükkje, hogy agyonhallgatta a
zenekart, és úgy mondtak rólunk
kígyót, békát, hogy nem is ismertek
bennünket. Hiszen, ha ellenőrizni
nem tudja az ország népe,
akkor akár el is hiheti, amit állítanak
rólunk. De így, hogy mi már 20 éve
nem csinálunk mást, csak zenélünk,
bebizonyítottuk azt, hogy a
fele sem igaz annak, amit rólunk
állítottak, s ezzel nagyjából kifogtuk
a szelet a vitorlájukból.
Nem,
nem,
soha!
Ismerős arcok(…), bárhol a Kárpát-Az Ismerős Arcok dalszövegeit
ma már
nagyon sokan ismerik
(Fotó: Gergely Szilárd)
Hiszek egy Istenben,
hiszek egy hazában,
hiszek egy isteni örök
igazságban, hiszek
Magyarország
feltámadásában…
Ugyanazt mondjuk,
amit majd’
TriA-Non! 2018. 06. 08. | 13
összetartozás napja, tizenötmillió
magyar ünnepe.
Tizenötmillió összeölelkező
lélek egyesült újra, függetlenül
akkori állampolgárságától,
lakcímétől –
emelte ki Cseresnyés
Péter, majd emlékeztetett:
a törvényjavaslatot 302
igennel fogadta el a parlament,
ötvenöt szocialista
képviselő viszont a nem
gombot nyomta meg.
„Nekik ennyit jelent a nemzet
és az összetartozás,
ennyit jelentett elődeiknek,
és ennyit jelent ma,
utódaiknak a törpévé zsugorodott,
úgynevezett baloldalon
is”, tette hozzá.
A nemzet 2010 óta egyre
erősebb és egységesebb,
folytatta a politikus, de
most új veszély fenyegeti.
– Megkezdődött Európa
gyarmatosítása, és hogy jól
értsük: most minket akarnak
leigázni, meghódítani.
Minket: európaiakat, a saját
otthonunkban. És vannak,
akik innen Európából, de a
világ más tájairól is, ezt a
folyamatot, valami ördögi
terv részeként, segítik,
támogatják, szervezik és
gyorsítani akarják. Azoknak,
akik így gondolkodnak,
egy ország szuverenitása,
a nemzetállam, a
hagyomány, a vallás, a
keresztény gyökerek csupán
akadályt jelentenek, és
nem értéket. De mi most
megint azt mondjuk: Nem.
Nem. Soha. Mi ezt nem
adjuk, mert nem adhatjuk –
akárhogy is fenyegetnek,
zsarolnak bennünket, akármit
is hazudnak rólunk,
akárhogyan is támadnak
bennünket. Trianon nem
ismétlődhet meg.
A kanizsai megemlékezésen
Bencsik András, a
Magyar Demokrata hetilap
főszerkesztője arról beszélt,
két évünk van, hogy lélekben
és szellemben felemelkedjünk
a lehető legnagyobb
magasságokba. Két
év múlva lesz ugyanis a trianoni
diktátum századik
évfordulója, amit az akkor
területet szerző országok
nyilván megünnepelnek. A
mi lelkünkben viszont a
gyászt váltsa fel az újjászületés,
határozta meg a
helyes utat.
– A nemzeti összetartozás
cselekvéssé kell, hogy
változzon. A Kárpátmedence
ugyanis továbbra
is a magyarság otthona, itt
a magyar nemzet a meghatározó,
és jól
teszi mindenki,
ha igyekszik
a magyarokkal
barátságot
építeni
– hangsúlyoz
ta az
újságíró. – A
n e m z e t i
összetartozás
u g y a n i s
komoly erő,
olyan helyzetet
teremthet
e g y - k é t
választási ciklus
alat t,
h o g y
Magy a ror -
szág és a Kárpát-
medence népe biztosan
megőrzi az erejét, amit
aztán meg tud tartani évtizedeken
keresztül.
PÉTER Árpád
– Írtatok már dalt az 1956-os eseményekről,
a 2006-os rendőrterroról,
a legújabb albumotokon pedig
az Európa Unió aktuálpolitikájáról
mondjátok el a véleményeteket.
Jófelé tart ma Európa?
– Erre a kérdésre dalainkban
alapos választ adunk. Én egyéb
fórumokon már nem is nyilvánulok
meg erről, hiszen a dalok
magukért beszélnek, az a véleményünk
a mai világról, amit ott
hallani lehet.
– Ennyi fellépés mellett különleges,
hogy ma, a nemzeti összetartozás
napjának apropóján Nagykanizsán
zenéltek?
– Nagyon jó érzés, hogy végre
észrevették a zenekart, és úgymond
„hivatalos helyekről” is
kapunk végre felkéréseket, megkereséseket.
– Talán nincs már olyan magyar
ember, aki ne ismerné a Nélküledet.
A Felvidéken már szinte himnusszá
váló dalotokat a youtubeés
facebook- generáció is kívülről
fújja. Gondoltátok volna, hogy
ekkora sikere lesz?
– Ez egy olyan álom egy zenész
életében, ami nem mindenkinek
sikeredik. Én nagyon boldog
vagyok ettől, s nem is nagyon
hiszem, hogy valaha megütjük
még egyszer ezt a mércét, de ez
nem is szükséges. Sose gondoltuk
volna, mikor annak idején ezt
a dalt megmutattuk a zenekarnak
Lecsóval, hogy ekkora siker
lesz. Hála Istennek a mi közönségünk
soraiban egészen átláthatóan
a tizenéves generációtól az
idős emberekig mindenki megtalálható.
Nagyon boldog és
büszke vagyok, hogy van egy
olyan dalunk, ami nélkül nem
lehet befejezni Ismerős Arcok
koncertet.
– Régi „szokása” már a zenekarnak,
hogy kétévente jelenik meg
egy új albuma. A „rend” szerint
jövőre új korong jön, mit várhatnak
a rajongók?
– Húsz éves lesz a zenekar, így
nagyon sok mindennel készülünk,
egy újabb albummal is. Ez
ugyan nem vadonatúj dalokból
lesz összeállítva, hanem olyanokból,
amiket fontosnak érzünk.
Ezeket újrajátsszuk, vagy egy
olyan koncertet fogunk rögzíteni,
amelyen teljesen másként
adjuk elő azokat. Tervezünk egy
akusztikus turnét még idén
ősszel vagy télen, s ez tart majd
egészen jövő februárig. Tavasszal
vagy a nyár elején pedig lesz egy
nagyon komoly jubileumi koncertünk.
MIKÓ-BARÁTH György
Kárpát-medencében
Nyerges Attila:
Úgy mondtak rólunk kígyót,
békát, hogy nem is
ismertek bennünket...
Cseresnyés Péter:
Trianon nem
ismétlődhet meg!
(Fotó: Gergely Szilárd)
Bencsik András:
A gyászt váltsa fel az
újjászületés
mondjuk,
majd’ 100 éve
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
nyár’ 18 2018. 06. 08. | 15
A napokban vette át a Zala Megyei
Fogyasztókért címet Horváth „Mákos” Ferenc,
a kiskanizsai Puncs Fagyizó tulajdonosa.
Azt mondja, érzi a szeretetet…
– Meglepődtél?
– Tíz jelölt volt, s mindannyiunkat
meghívtak az átadóra, de nem
tudtuk, ki nyeri el a címet. Aztán,
egy véletlen folytán, számomra
picivel hamarabb kiderült,
mint ahogyan kiszólítottak
volna. Cseresnyés
Péter miniszterhelyettes
úr
ugyanis odajött
gratulálni…
– Ünnepeltetek?
Láttam egy fotót a
Facebookon…
– Az átadó után rögtön
hívtam a családomat, a kollégáimat,
hogy megosszam az örömömet,
este pedig elmentünk
vacsorázni. Az ott készült képet
valóban feltettük az internetre, és
újfent bebizonyosodott, hogy
nagyon sokan szeretnek bennünket.
Több mint ezer lájkot, 300
hozzászólást és 200 megosztást
kaptunk. Ez nagyon jólesett.
– Ez már a harmincnegyedik
Puncs-szezon. Jól bírjátok!
– 1985. április 25-én kezdtük,
régen volt… Az utóbbi időben
több díjjal is elismertek
bennünket, s
ebből is látszik, hogy
öregszem… De félre
a tréfával, nagy
munka van mögöttünk,
de mindezt
visszakapjuk az
emberektől szeretetben.
Nekünk az a legnagyobb
jutalom, ha valaki megjegyzi:
itt nagyon jó a fagyi, és erre
hál’ Istennek, elég sűrűn akad példa.
– Idén mi a trend?
– Fecó, a fiam készített egy
maracujás kókuszt, mindezt
rétegelve, ez nagyon finom. A
bazsalikomos citrom pedig már
tavaly is nagy sikert aratott.
– Mennyi port használtok…?
– Te is tudod: semennyit. A mi
gyümölcsfagyinkban csak valódi
gyümölcsök vannak, amit szezonálisan
meg tudunk venni. Nem
használunk se pasztát, se aromát,
se festéket.
– Közeledik a foci-vb. Korábban
több sportos fagyival is előrukkoltatok,
most mi készül?
- Fecó biztosan kitalál valamit,
már vettünk is mogyorót és lepirítottuk.
Annyit elárulhatok, ez biztosan
lesz benne. Korábban elkészítettük
Messi, Ronaldo és
Juhász Roli kedvencét. Ezúttal,
lehet, „német tematika” lesz.
- Ha már foci és Fecó, sokan tudják,
te a Barcának, ő a Reálnak szurkol.
A vb-n is más-más csapatok
dobogtatják meg a szíveteket?
Mondjuk Spanyolország kézenfekvő
lenne.
– Én mindig szerettem az argentinokat,
hogy mást ne mondjak,
Kempes vagy éppen Maradona
generációját, most meg itt van
Messi. Fecó viszont németpárti.
Egy argentin-német döntő nem is
lenne rossz.
– A fagyizóban megy majd a tévé?
– Egész nap, persze. Amikor dolgozunk,
a fél szemünk a képernyőn
van, akárcsak a vendégeké.
És lesz egy-két meccs, amit baráti
társasággal nézünk majd esténként.
– A Puncs szezon márciustól októberig
tart, gondolom, ilyenkor nem
unatkozol.
– Ma ugyan szünnap van, de
hatra jöttem reggel, és most este
kilenc óra van, de még itt vagyok.
Holnap és októberig ugyanez a
menetrend. Sok, de nekem a munkám
a hobbim.
– A gének pedig nem hazudnak,
Fecó már ott van melletted a fagyizóban
is. Volt szelíd erőszak?
– Picit igen, de úgy látom, most
már neki is van kedve hozzá, szereti.
A vendéglátóipari főiskolára
jár, szezonban itthon dolgozik, s
remélem, továbbviszi majd a
Puncs Fagyizót. Szakmailag
egyébként már jobb, mint én, és
erre büszke vagyok.
PÉTER Árpád
Nyári beszélgetések Árpival (1.)
Horváth „Mákos” Ferenc:
Sokan szeretnek bennünket!
A Puncs-csapat. Petánovics Fanni,
ifj. Horváth Ferenc, Horváth Ferencné,
Horváth „Mákos” Ferenc és Nagy Klaudia
(Fotó: Gergely Szilárd)
2018.
június
9.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2.
(Bejárat a
Vásár utca
felől)
93/510-151 20:00-08:00
2018.
június
10.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
Kanizsa
centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 19:00-06:00
2018.
június
11.
Benu gyógyszertár
Nagykanizsa
katonaréti
TAVASZ U.
26.
93/311-607 22:00-06:00
2018.
június
12.
Fagyöngy SZEKERES J.
U. 2-8.
93/310-367 22:00-06:00
2018.
június
13.
Keleti ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-402 22:00-06:00
2018.
június
14.
Király KALMÁR
U. 4.
93/536-620 22:00-06:00
2018.
június
15.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
tojás 30-40 Ft/db
meggy 450-750 Ft/kg
kígyóuborka 400-490 Ft/kg
dinnye 450 Ft/kg
csirkemell filé 1400 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Villamosmérnök főiskola/egyetem megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradás
06. 12. 13:00-18:00 Kanizsa Centrum
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Szolgáltatás 2018. 06. 08. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Június 9., szombat
Félix
Latin eredetű, jelentése: boldog.
Június 10., vasárnap
Margit, Gréta
A Margit a görög eredetű latin Margareta régi
magyarosított formája, jelentése: gyöngy. A
Gréta a Margit önállósult becézője.
Június 11., hétfő
Barnabás, Barna,
Barabás
A Barnabás arámi-héber eredetű, jelentése: a
vigasztalás fia. A Barabás görög-szláv eredetű,
jelentése: Abbasz fia.
Június 12., kedd
Villő
Magyar eredetű, Kodály Zoltán
gyermekkórusművének címe nyomán.
Jelentése: lomb.
Június 13., szerda
Antal, Anett
Az Antal latin eredetű, jelentése: herceg,
fejedelem, elöljáró. Az Anett az Anna önállósult
francia becézője.
Június 14., csütörtök
Vazul
Görög-szláv-magyar eredetű, jelentése: királyi.
Június 15., péntek
Jolán
Magyar eredetű, Dugonics András névalkotása,
jelentése: jó leány.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen
lesz a világ holnap.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP nálunk
DORKA 7 éves
ivartalanított kuvasz
szuka, két hónapja él
a menhelyen. Fajtájából
adódóan kiváló
házőrző lehetne,
szófogadó, jól szocializált.
A többiekkel,
sőt még a macskákkal
is jól kijön.
CSURI kétéves
keverék kan, saját
gazdájától került a
menhelyre. Nagyon
kedves, szófogadó
kutya, a sorstársait
már megkedvelte,
nincs problémája
sem a kanokkal, sem
a szukákkal, és a
macskákat sem kell
félteni tőle.
Dorkáról és Csuriról
is érdeklődhet a kanizsai
menhelyen; elérhetőségek
és további
információk: www.
eletter-kanizsa.hu,
telefon: +36-30/400-
1368.
VINCZE Adél
GAZDIKERESŐ
Dorka
Csuri
Fotó: Jancsi László
nálunk 2018. 06. 08. | 19
A lakáspiac az utóbbi években
folyamatosan a figyelem középpontjában
áll. Hol az új lakásokkal, hol a
CSOK-kal, a szárnyaló forgalommal
vagy az egekbe szökő árakkal
kapcsolatban lát napvilágot újabb hír.
De hol tart ebben a néha zavaros
képet mutató szegmensben
Zala megye és Nagykanizsa?
Az egyik legnagyobb
kérdést a területi kettéosztottság
jelenti, a másikat
pedig az, hogy mi lesz az új
lakáspiaccal, ha 2019
decemberében visszatér
az eredeti áfa. Ha már szóba
kerültek az új otthonok,
érdemes egy kicsit megnézni,
hogyan oszlanak
meg az építkezés költségei.
Eleinte a telkek ára hirtelen
felszökött, de hamar
elérték azt a bizonyos plafont,
a jelentős kereslet
miatt pedig a legjobb
placcok gyorsan gazdára
találtak.
Ennél nagyobb falatot
jelent a kivitelezés, illetve
az építőanyagok beszerzése.
A tapasztalatok szerint
a néhány évvel ezelőtti
szinthez képest mindkét
esetben brutális összegekre
számíthatunk – vannak
olyan építőanyagok, amelyek
mintegy 60 százalékkal
lettek drágábbak. A
munkaerő után szó szerint
kapkodnak, vannak olyan
projektek, amelyeknél
magasabb összeg felajánlásával
igyekeznek átcsábítani
a kivitelezőket.
Jelenleg azt mondhatjuk,
hogy a költségek
nagyjából 50-50 százalékban
oszlanak meg a munkaerő,
illetve az építőanyagok
között, ezt azonban
nagyban befolyásolja a feladat
összetettsége és élőmunka
igénye.
Az ingatlanárak emelkedése
idén sem állt meg. Az
év első harmadában országos
szinten 2 százalékkal
nőttek az átlagos négyzetméterenkénti
árak, persze
e mögött jelentős területi
eltérések tapasztalhatóak.
Zala megyében 5 százalékkal
drágultak az ingatlanok,
a megyén belül nincs
nagy eltérés. Míg Hévízen 1
százalékkal csökkentek,
addig Nagykanizsán, Keszthelyen,
Zalaegerszegen és
Zalaszentgróton 2-6 százalékkal
emelkedtek az átlagos
négyzetméterárak
idén január és április között.
Természetesen a piaci
szereplők számára fontosabb
információ az ezek
mögött tapasztalható
átlagos négyzetméterenkénti
ár. Ebből a szempontból
figyelembe kell
venni az ingatlan típusát:
a zalaszentgróti családi
házak például 53 százalékkal
maradnak el a
megyei, és 55 százalékkal
az országos átlagtól – ez
nagyjából 100-110 ezer
forintos eltérést takar.
Nagykanizsán ehhez
képest kisebb, 13-16 százalékos
különbségek
mutatkoznak, míg Hévízen,
illetve Keszthelyen
20-40 százalékkal magasabb
átlagárakon érhető
el ez az ingatlantípus a
megyei, valamint az országos
szinthez képest.
Hasonló eltérések
figyelhetőek meg a lakáspiacon
is, annyi különbséggel,
hogy ebben a
szegmensben magasabb
átlagos négyzetméterárak
érvényesülnek. Megyei
viszonylatban is a Balaton
környékén lévő települések
vezetik a listát, ezekhez
képest a Nagykanizsán
eladó lakások 38-50,
a zalaegerszegiek 1-17
százalékkal olcsóbbak.
Bár a régió többi országához
viszonyítva hazánkban
kissé késve indult
meg az ingatlanpiac, az
áremelkedés intenzitása
rövid időn belül lekörözte
a környező térségeket. Itthon
2014 harmadik
negyedévében jött a lakásárak
meghökkentő
áremelkedése, míg a
visegrádi országokban ez
már az év első negyedévében
megmutatkozott.
Aztán 2015-ben a
magyar statisztikák jóval
dinamikusabban bővültek.
Az éves viszonylatban
tapasztalható 15 százalékos
dráguláshoz képest
Lengyelországban, Csehországban
és Szlovákiában
szinte elenyésző – 3-5
százalékos – volt a változás,
és ez még 2017-ben is
tartotta magát.
(Forrás: Ingatlannet.hu)
A családi házak átlagárai
Zala megye egyes településein
(Ft/m2, 2018 áprilisi adatok alapján)
Bővül és száguld a piac
Zalában is nőnek az ingatlanárak
Átlagos lakásárak
Zala megye egyes településein
(Ft/m2, 2018 áprilisi adatok alapján)
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. június 9-15.
Június 9., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 Aktuális - Hargita, 02:10 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 03:10 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show),
07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó,
08:20 Aktuális - Hargita, 08:50 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:20 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 09:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin),
12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző,
15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
18:40 Kanizsa TV Filmklub: Szomorú vasárnap
(magyar filmdráma), 20:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 20:40 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 21:30 Info blokk, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:40 Lapozó.
Június 10., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
01:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
01:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 07:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 08:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:10 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző,
15:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:15
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:10 Szentmise az Alsóvárosi templomban,
19:10 Sztárportré – Benkő László, 19:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45 Hargita, 20:15
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:05
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15
Lapozó.
Június 11., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Szentmise az Alsóvárosi templomban,
01:10 Sztárportré – Benkő László, 01:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Hargita, 02:15
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise az Alsóvárosi templomban,
07:40 Sztárportré – Benkő László, 08:05 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:15
Hargita, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás
ismétlése), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Benkő
László, 12:25 Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
20:10 Nagykanizsa – Nagyatád osztályozó
mérkőzés az NB III-ért, 21:40 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:40
Lapozó.
Június 12., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó,
01:45 Nagykanizsa – Nagyatád osztályozó mérkőzés az
NB III-ért, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:10
Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Nagyatád osztályozó mérkőzés
az NB III-ért, 09:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 10:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:55 Lapozó,
12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
13:00 Nagykanizsa – Nagyatád osztályozó mérkőzés
az NB III-ért, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc
(kulturális magazin), 20:05 Lovas magazin, 20:35 Híradó,
20:50 Székely konyha, 21:20 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 21:50 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 13., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Lovas magazin, 02:15 Székely konyha,
02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30
K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Lovas
magazin, 08:45 Székely konyha, 09:15 Kanizsaiak (hírek
vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 09:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális
magazin), 12:55 Lovas magazin, 13:25 Székely konyha,
13:55 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
20:10 Aktuális – középpontban a szakmunkásképzés,
20:20 Híradó, 20:35 Látogató, 21:05 K’arc (kulturális
magazin), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó.
Június 14., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó,
01:40 Aktuális – középpontban a szakmunkásképzés,
01:50 Látogató, 02:20 K’arc (kulturális magazin), 02:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show),
07:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20
Aktuális – középpontban a szakmunkásképzés, 08:30
Látogató, 09:00 K’arc (kulturális magazin), 09:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 10:00 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk
show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Aktuális
– középpontban a szakmunkásképzés, 13:05 Látogató,
13:35 K’arc (kulturális magazin), 14:05 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
20:05 Öko-logikus (környezetvédelmi magazin), 20:35
Híradó, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 Gézengúzok (gyerekműsor),
21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
22:25 Lapozó.
Június 15., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Öko-logikus
(környezetvédelmi magazin), 02:15 Aktuális - Hargita,
02:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 03:15 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk
show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Öko-logikus (környezetvédelmi
magazin), 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 Gézengúzok
(gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
12:55 Öko-logikus (környezetvédelmi magazin), 13:25
Aktuális - Hargita, 13:55 Gézengúzok (gyerekműsor),
14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival,
19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10
Sztárportré – Varga Lívius, 20:40 Híradó, 20:55 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:25
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:55
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 06. 08. | 21
A labdarúgó NB III-as
osztályozó sorsolásán
aligha húzhattak volna
ki pikánsabb párosítást,
legalábbis ami
az UFC Nagykanizsát
illeti. Gombos Zsolt
megyei elsőséget
begyűjtő együttese
ugyanis a somogyi
bajnok, a nagykanizsai
Keszei Ferenc
vezette Nagyatádi FCvel
szembeni párharcban
vívhatja ki a harmadik
vonalba jutást.
Az osztályozó párharc első felvonását
június 9-én, szombaton 17
óra 30 perctől az Olajbányász-stadionban
játsszák, míg a visszavágó
június 16-án, 17 órától lesz Nagyatádon.
– A legjobb dolog úgymond a
rosszban, hogy az Atádot kaptuk,
rögtön hozzátéve, ezzel nem a
Somogy megyeiek minőségére
utaltam, hanem arra, hogy nem kell
messze utaznunk, ami persze az
ellenfelünkre is igaz – mondta el a
párosítással kapcsolatban Gombos
Zsolt, az UFC Nagykanizsa vezetőedzője.
– Ellenfelünk szakmai munkáját
az a Keszei Ferenc irányítja,
akit amúgy sem, Kanizsán pedig
főleg nem kell bemutatni senkinek.
– Egy korábbi edzőmeccs alapján
nem is kell tán izgulniuk?
– Nos, azt szeretném elkerülni,
hogy az a január végi, 4-1-es győzelmünkkel
zárult meccs valamelyikünkben
is mély nyomot hagyjon.
Azt kötelező mindenkinek elfelejtenie,
az a lényeg, hogy hideg fejjel és
lelkesen mérkőzzünk ellenfelünkkel.
– Mire számít a Nagyatádtól?
– Keszei Ferencet ismerve biztosra
veszem, hogy stabilan próbál
majd legénysége védekezni, mondhatnám
azt is, hogy idegenben
beállnak majd bekkelni, kontrákból
pedig igyekeznek gyors támadásokat
vezetni, s erre nagyon fel kell
készülnünk az első meccsen.
Nekünk játékban, kreativitásban
sokat kell nyújtanunk, az ellencsapásaikra
és pontrúgásaikra pedig
maximálisan kell koncentrálnunk.
Azért hozzátenném, ellenfelünket
teljes mértékig tiszteljük, de a harmadik
vonalbeli tagságér t
megyünk, ezt mindenképpen nyomatékosítanánk.
Nézzük, hogyan vélekednek előzetesen
a Kanizsa-Atádról a másik
oldalon. Érdekességképpen elég,
ha a két csapat közös történetében
csupán télig nyúlunk vissza, amikor
felkészülési meccsen mérkőzött a
két csapat, de azt se felejtsük el,
hogy az atádi kispadon az a Keszei
Ferenc foglal majd helyet szakvezetőként,
aki akár azt is megtehetné,
hogy az első, vagyis a június 9-ei,
nagykanizsai találkozó helyszínére
átsétál kiskanizsai otthonából.
Biztosak lehetünk abban, hogy
ezt nem fogja megtenni, hiszen
ahogy arról értesültünk, a somogyiak
a hétvégi összecsapás előtt még
egy kaszói összetartást is bevállalnak.
Nagy szervezést nem igényelt
tehát, hogy kedden a kanizsaiak
ellenlábasának vezetőedzőjét, a
pro licences Keszei Ferencet megszólaltassuk.
– Mennyiben tekinthetjük személye
kapcsán is pikánsnak a párharcot?
– Először is tisztázzuk, hogy én
jelen pillanatban nagyatádi edző
vagyok, tehát nem mint nagykanizsai
ember vagyok a lényeges –
kezdte a 68. életévében járó, az NB
I-ben majd’ kétszáz meccsen is irányító
Keszei Ferenc. – Ilyen alapon
voltam én nem is oly’ rég balatonkeresztúri,
még korábban kanizsai
is, ellenben most Nagyatádon dolgozom,
vagyis az ő sikerükért végzem
a munkámat. És mintha lett is
volna egy megérzésünk az osztályozóval
kapcsolatban, hiszen láttam
a Kanizsát személyesen kétszer
is mostanság.
– Miként tekint a kettős mérkőzés
elé?
– A Nagykanizsa csapatának,
már csak a labdarúgás városbeli
hagyományai miatt is, helye van a
harmadik vonalban, ráadásul,
ahogy hallom, olyan körülményekkel
és elképzelésekkel bírnak,
amik hosszú időre lehetővé
tennék számukra az
NB-s szereplést. Az esélyek
valóban a kanizsaiak
mellett szólnak, de azért
mi is ott leszünk a találkozókon.
– Tehát a lehető legkomolyabban
gondolják klubjánál a
feljutást...?
– Nézze, ha nem így lenne, akkor
a mi nevünk is azok között lett volna,
akik nem vállalták már az osztályozót
sem.
– Korábban a híres fanatizáló
képességéről is hallhattunk, ezzel
segíthet a most állítólagosan meglévő
különbségek kiegyenlítésében?
– Mit jelent az, hogy fanatizálás?
Inkább azt mondanám, a fiatal
átlagéletkorú együttesem esetében
az idény során az volt a fontos,
hogy a srácokat miként koordináljam,
valamint a koncentrálóképességüket
fejlesszem. Úgy érzem,
nem jártunk rossz úton, hiszen a
tavasz folyamán tizenöt meccsünkből
mind a tizenötöt megnyertük,
rúgtunk hatvankét gólt, míg kaptunk
négyet, és ezt a sorozatot az
osztályozó során sem szakítanánk
meg...
POLGÁR László
Nagyatádi FC
Alapítási éve: 1911/1926
Sz íne: zöld-fehér
Stadionja: Mudin Imre
Sportcentrum, Kiszely u. 40
(1500 férőhellyel)
Vezetőedző: Keszei
Ferenc.
L egn agyob b
sikerei: NB III
Dráva csoport - 2.
(2010), NB III Dráva
csoport - 3. (2012,
2013), Somogy
megye - 1. (1998,
2018). Az ezredforduló
utáni évtizedben az
NB III stabil résztvevője volt a
csapat, ami azonban jó néhány
évig akkor a negyedik vonalat
jelentette a hazai labdarúgás
felépítésében. Mintegy évtizede
az NTE 1866 rendszeres
ellenfele is volt a Dráva csoportban,
éppen a kanizsai együttes
2009-es bronzérmes szereplése
utáni szezonban érte el legjobb
eredményét, az ezüstérmet. Az
újkori magyarországi labdarúgás
keretei között – az akkor
már csak háromcsoportos harmadik
vonalból – 2015-ben
került vissza a megyei első osztályba.
Ak ikre figyelni érdemes:
Nikolics Vukan, Kovács Krisztián
(ő néhány éve még a Letenye
SE-ben is szerepelt), Dekanics
Márk, Csikós Ádám.
Kanizsa–Nagyatád az NB III-ért
A z ellenfél
Jó lenne az osztályozós párharc után is úgy
örülni, mint a megnyert bajnoki címnek…
(Fotó: Polgár László)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Levendula Fesztivál- Tihany
2018. június 30., július 1.
Részvételi díj: 4.500 Ft/fő
St. Wolf gang, a Salzkammergut
gyöngyszeme
2018. június 30., augusztus 25.
Részvételi díj: 9.200 Ft /fő
Rijeka – Opatija
2018. július 7., augusztus 20.
Részvételi díj: 9.200 Ft / fő
NYÁRI FELFRISS ÜLÉS:
POSTOJNA ÉS IZO LA
Cseppkőbarlang látogatás + tengerparti
fürdőzés
2018. július 7.
Részvételi díj: 8.500 Ft/fő
Kl agenfurt–Minimundus és
a Wörthi-tó
2018. július 15., szeptember 23.
Részvételi díj: 8.900 Ft / fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás
és idegenvezetés költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a
belépők és a BBP biztosítás díját.
SVÁJ C
A HEGYEK ÖLELÉSÉBEN NÉGY
ORSZÁG HATÁRÁN
2018. augusztus 17-20. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: reggeli
Részvételi díj: 67.900 Ft/fő
ÚJ!! NYUGAT ISZTRIAI
MINI NYARA LÁS: KU LTÚRA ,
PIHEN ÉS, SZÓRAKOZÁS
2018. szeptember 9-12. (3 éj)
Elhelyezés:
Umagban, apartmanok***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 53.600 Ft/fő
Bosznia természeti szépségei
2018. szeptember 20-23. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 49.500 Ft /fő
Körutazás Székelyföldön
2018. szeptember 27- október 3. (6 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 20.000 Ft + 200 €/fő
Részvételi díj tartalmazza, az utazást
idegenvezetéssel, valamint a szállás
költségét félpanziós ellátással.
A részvételi díj nem tartalmazza a BBP
és a belépők költségét.
www.lovaszbusz.hu
Több mint egy évtizede,
ha azt halljuk, hogy kanizsai
női kosárlabda, akkor
az első három beugró név között mindig ott volt Fuisz Viktóriáé.
2017-ben aztán fordulatot vett az élete, hiszen a fővárosba került, de
ott sem szakadt el szeretett sportágától, amelyet 2002, vagyis kilenc
éves kora óta űz.
– Amikor a tavalyi szezon végén kiderült, hogy nem indul amatőr
NB-s női csapat Nagykanizsán, elfogadtam a budapesti TFSE ajánlatát,
mivel szerettem volna a második vonalban játszani – mondta el
Fuisz Viktória, akinek szülei is eredményes sportolók voltak. –
Augusztus óta vagyok a XII. kerületiek játékosa, jelenleg a női második
vonal felsőházában szerepelünk. Még nincs vége a bajnokságnak,
és el kell ismerni, a korábbi évekhez képest gyengébben
teljesített az együttes, lévén a hatodik helyen állunk,
ugyanakkor az egyetemi bajnokságot sikerült megnyernünk.
Viktória szavaiból kiderült, jól érzi magát, sikerült beilleszkednie,
de azért apró változás lesz az életében.
– A következő idényben is a budapestiek játékosa leszek, és ahogy
már eddig is, az utánpótlásban foglalkozhatok gyerekekkel. Ezt
erősítendő, felvételizek a klub felsőoktatási intézményébe, szeptembertől
pedig edző szakon lehetek majd egyetemista, de nem
szakadok el Kanizsától sem, hiszen ha tehetem, mindig hazajövök.
Szerencsére sok szabad hétvégém volt a szezonban, amit
mindig itthon töltöttem.
Még egy kicsit a látogatásoknál maradva, néhány hónapja Viki
fényképe az országos sportsajtóban is megjelent.
– Április elején kint edzőtáboroztunk Floridában, három felkészülési
meccset is játszottunk különböző egyetemek csapataival. A
nemzetközi meccsek hangulata nem volt újdonság számomra,
hiszen a kanizsai utánpótlásból indulván a korcsoportos válogatottakkal
számos kontinensviadalon szerepelhettem. Már csak ezért is
büszke vagyok arra, hogy a nagykanizsai kosárlabda világában kezdhettem
pályafutásomat. POLGÁR László
Ifi bajnoki
címig
pillangózott
A Hódmezővásárhelyen rendezett
ifjúsági úszó országos bajnokságon
remek Délzalai Vízmű
SE-siker született, hiszen Varga
Dominika női 50 m pillangón
aranyérmet nyert. Dominika
nevével az utóbbi időben sokat
találkozhattunk, mondhatni
berobbant a dél-zalai úszók életébe.
A múlt év szeptemberétől a
Mező-gimnáziumban tanuló Varga
Dominika az 50 m pillangót
27,70 másodperces idővel nyerte.
– Csurgói vagyok, tavaly szeptemberben
igazoltam át a DZVSEhez,
előtte négy évig Kaposváron
úsztam úgy, hogy azért Csurgón is
tudtam tréningezni – mondta a
fiatal úszólány. – Az adódó lehetőségeket
figyelembe véve én döntöttem
úgy, hogy a Vízmű SE-nél
szeretném folytatni az úszást, amit
egyébként tizenegy esztendeje
kezdtem. A szakmai stáb örömmel
fogadott, így kerültem 2017 szeptemberében
a kanizsaiakhoz, és
ezzel párhuzamosan iskolát is váltva
a somogyi megyeszékhelyről a
Mezőbe jöhettem át.
Itteni edzője, Polgár Sándor a
sprintszámokban tanítványaival
remek munkát végez, hiszen Molnár
Flóra személyében már olimpikon
is került ki kezei alól.
– Nekem is a sprintszámok az
erősségeim, és nem csupán a pillangó,
hanem a gyors is jól megy
szerintem. Lényegében az adott
versenyen dől el mindig, melyik
számban jön ki jobban a lépés,
ezúttal ez a pillangó volt.
Varga Dominika ezzel országos
bajnoki címet szerzett, ráadásul
50 m gyorson negyedik, 100 m
gyorson pedig az ötödik lett.
Varga Dominika (középen) Hódmezővásárhelyen
országos bajnoki címet szerzett
TehetségM/Kutató (18.)
Fuisz Viktória (jobbról) a
floridai edzőtábor alkalmával
egy Miami Heat
NBA-mérkőzésen is járt
Nemzetközi
meccsek
rutinjával
Karosi sakk
Zalakaroson kilenc napon át tartott a XXXVII. Zalakaros
Kupa nemzetközi sakk torna, amelyre mintegy 170
sakkozó érkezett 17 országból. A svájci rendszerű,
kilenc fordulós viadalon az U20-as női és férfi bajnokság
honi legjobbjai is asztalhoz ülhetnek, hogy aztán a
pontvadászat végén soraikban bajnokot is avathassanak.
A versenyt végül az Aquaprofit-NTSK együttesének
tagja, Galyas Miklós nyerte, másodikként Horváth
Ádám zárt, míg a harmadik az orosz Konsztantyin
Cserisov lett. Az U20-as magyar bajnokságon a
lányoknál Gaál Zsóka, míg a fiúknál Vanczák Tamás
lett az első.
Sport 2018. 06. 08. | 23
Témánknak aktualitást az
adhat, hogy Zinedine Zidane
nemrég váratlanul felállt a
Real Madrid labdarúgó csapatának
kispadjáról, a horvát
válogatott pedig javában
készül a világbajnokságra, de
minden híresztelés ellenére
Luka Modrić nem távozott a
királyiaktól és nem is ruccant
át futballozni Varasdra egy
horvát harmadik vonalbeli
meccs apropóján.
Meglestük ugyanakkor, hogy az
NK Varteks Varazdin – NK Slavija
Pleternica mérkőzésen miként
segíti együttesét az ottani harmadik
ligában való bent maradáshoz.
Mármint Luka, de nem a madridi,
hanem a 19 esztendős varasdi
származású, akinek múlt évi, NK
Vartekshoz történt igazolása a
neve miatt váltott ki kisebbfajta
szenzációt.
– Ne mondja, ön is azért jött
Magyarországról, hogy találkozzon
velem? – reagált a
csütörtöki meccs szünetében
Luka Modrić, de
azért a mosoly sem
hiányzott az arcáról. –
Láthatta, a 31. percben
álltam be, és próbáltam
legjobb tudásom
szerint segíteni a csapatnak.
Persze, régóta
ugratnak a srácok, hogy a
világhírű középpályásunkkal
névazonosságunk van, de hig�-
gye el, bírom a gyűrődést. Végül
sajnálatos módon vasárnap csapatom
kiesett a harmadik vonalból,
de a tradicionális névvel futó
klubunk nem adja fel. Most azonban
jöhet a szurkolás a nagy Lukáéknak
az oroszországi világbajnokságon...
P. L.
Megtartotta éremátadó
bankettjét a Nagykanizsai
Izzó SE férfi kézilabda NB IIben
második helyen végzett
együttese. Néhány
héttel korábban Madarász
Péter edző még arról
beszélt, minden bizonnyal
írnak egy kérelmet a szövetségnek,
amely akár
nagy tervekre is jogosít...
Nos, ezúttal Varga Sándor,
a Zala Megyei Kézilabda
Szövetség elnöke úgy
köszöntötte a kanizsai
együttest, mint NB I B-s
résztvevőt, és külön felhívta
a figyelmet arra, hogy az
új bajnokságban új ellenfelek,
új helyszínek várnak a
gárdára, s mindez összességében
még több munkát
kíván majd a csapattagoktól.
– Valóban kérelemmel
fordultunk a szövetséghez,
s onnan azt a választ kaptuk,
hogy a versenykiírás
alapján mi vagyunk a jogosultak
a felsőbb osztályban
való szereplésre – árulta el
Marczinka Csaba, az Izzó
SE szakmai vezetője.
A második helyezés és a
kedvező hírek alapján nem
volt akadálya a felhőtlen
ünneplésnek, s ehhez még
további adalékot szolgáltatott,
hogy a férfi ifjúsági III.
osztályú bajnokság bronzérmesei
a Dél-nyugati csoportban
a Nagykanizsai
Izzó SE fiataljai lettek, Szloboda
Judit edző irányításával.
POLGÁR László
Vb-sorok
Irány az NB I B!
Varga Sándor gratulál
Madarász Péternek az ezüstéremhez
(Fotó: Polgár László)
Az egyik fiatal tehetségen felbukkanó
Galatasaray-felső sem volt utolsó látványosság…
(Fotó: Polgár László)
Luka
Modric
Varasdon
A név a futballpályán is kötelez...
(Fotó: Polgár László)
,
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Kehidakustányból érkezett
Bálintné dr. Tulok Violetta szakács,
táplálkozási tanácsadó a Csónakázó-
tónál megrendezett idősek
majálisára. Nem volt már ismeretlen
a klubtagok számára, hiszen
három alkalommal is találkozhattak
vele a város idősügyi tanácsa
által szervezett Egészséges Nagykanizsát!
című előadássorozaton,
amelyen a reformtáplálkozást
mutatta be. A mangalica, a szürkemarha
és a birka napon a régi elfelejtett
állatok húsának kedvező
hatására, valamint a zsír és a szalonna
fogyasztására kívánta felhívni
a figyelmet.
Férjével együtt a „kemény”
paleo étrendet preferálják, amelynek
lényege a glutén, a laktóz, a
paradicsom, a paprika, a burgonya,
az olajok és a nagyobb mennyiségű
szénhidrátot tartalmazó ételek
elkerülése. Szerintük össze kell
hangolni a közízlést és a paleót. Ha
nem fogyasztunk glutént, az ízületi
gyulladások csökkennek vagy
akár el is múlhatnak. Ha a gyerekek
nem kapnának glutént, csökkenne
a hiperaktivitásuk. Annak, hogy
ilyen ideges világban élünk, egyik
oka éppen a glutén, állítják.
– Nagyon sok tojást, szalonnát
használunk, jó minőségű, szabadtartású
állatok húsát esszük, és
nem fogyasztunk semmilyen tejterméket.
Zöldséget módjával,
gyümölcsből pedig az éppen termőt
fogyasztjuk – hangsúlyozta
Violetta, aki a majálisra a birkagulyás
paleo változatával készült.
A 70-80 liter gulyás alapját a
klasszikus gyökérzöldségek mellett
a 25 kg szabadtartásból származó
birka húsa adta. Volt benne
gomba, babérlevél, kakukkfű, de
paradicsomot, köményt és borsot
nem tett az ételbe. A burgonyát
zellerkockákkal pótolta, a pirospaprikát
csak a színe miatt, egy
kevés csípős paprikát pedig közkívánatra
adott a leveshez a lestyán,
a petrezselyem és zellerzöld mellé.
Sózáshoz a kevésbé finomított,
adalékanyag-mentes, sok ásványi
anyagot tartalmazó erdélyi sót
használta. Az étel elkészítésének
módja megegyezik a hagyományos
gulyáséval, csak kevesebb a
hagyma benne. A húsból pörköltet
készített, de a hagymához bőséges,
kockára vágott, saját készítésű
mangalica szalonna került – mert,
mint hangsúlyozta kedvenc szlogenjét:
szalonna mindig kell! S amikor
megpuhult, felöntötte vízzel és
hozzáadta a zöldségeket. A zellert
kockára, a gyökeret és a sárgarépát
karikára, a gombát cikkekre vágta.
A végén felvert tojást csepegtetett
a levesbe, imitálva a csipetkét és az
apróra vágott zöldekkel szórta
meg a levest.
Violetta szerint a jó alapanyagokat
kár elrontani egészségtelen
ételízesítővel, s a végeredmény is
ezt igazolta.
BAKONYI Erzsébet
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha teheti, inkább az élet árnyékos
oldalát élvezze ezekben a hetekben.
Szüksége lesz ugyanis az állóképességére,
mert rengeteg munka várja.
Bika: 04.21-05.21.
Ne feledkezzen meg arról, hogy
nemcsak önnek van szüksége
szabadságra, kimenőre, hanem a
párjának is. Tervezzen ennek megfelelően.
Ik rek: 05.22-06.21.
Önvizsgálattal semmi esetre se foglalkozzon,
mert arra nincs szüksége.
A fel-fellobbanó kíváncsiságát időnként
oltsa el valami mással.
Rák: 06.22-07.22.
Önnél is eljött a megújulás ideje.
Olyan események következhetnek
be az életében, amelyek megváltoztatják
eddigi gondolkodásmódját.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Emlékezetes napokra számíthat.
Örömök és kudarcok is érik, de az
anyagi biztonságát nem veszélyezteti
semmi sem.
Szűz: 08.24-09.23.
Ha több ismerőse is szeretne önnel
találkozni, akkor mindenképpen készítsen
magának egy menetrendet.
Így nem marad ki a sorból senki.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ha nyugodt hétvégét szeretne, akkor
feledkezzen meg a problémáiról.
Feküdjön ki a napra és hagyja, hogy
álomba ringassa a madárcsicsergés.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ha elege van a párja kritikus megjegyzéseiből,
akkor legjobb, ha nem
hallgatja végig a mondandóját. Menjen
át, mondjuk a másik szobába.
Nyilas: 11.23-12.21.
Figyeljen a vérnyomására, mert
nemcsak a nappali hőségtől, hanem
az éjszakai álmodozástól is ingadozhat.
Rendszeresítsen magának esti
sétákat.
Bak: 12.22-01.20.
Törődéssel, kedvességgel most sok
mindent elérhet a párjánál. Egészségük
érdekében jól tenné, ha hagyná
zavartalanul álmodozni.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha idegesíti a környezete, és sehogyan
sem tud kilábalni ebből a helyzetből,
akkor csak egyet tehet: szürcsöljön
el egy pohár habos kávét.
Halak: 02.20-03.20.
Egy lelki társra is szüksége lesz ahhoz,
hogy bepótolja a mulasztásait.
Figyelje a Holdat, mert hamarosan
elvezeti a helyes útra.
Bálintné dr. Tulok Violetta:
Szalonna mindig kell – a paleo gulyásba is
(Fotó: Bakonyi Erzsébet) Paleo birkagulyás
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 23. SZÁm, 2018. JÚNIUS 15.
NB III, NB III…!!!! 21
Fotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Jótékonysági francia desszert partira vártak hatvan,
nehéz sorsú gyermeket a Puncs Fagyizóba. A résztvevőket
a Piarista-iskola, a református gyülekezet és a kiskanizsai
katolikus karitász segítségével választották ki. A
fiatalokat Horváth „Mákos” Ferenc és Jakabfi Dávid
látta vendégül, erre a néhány órára gyerekszigetté varázsolva
a fagyizót: az ifjú vendégeket különleges sütemények,
fagylaltok várták, a templomkertben pedig kisautókat
is kipróbálhattak.
A hét első felében forgatta Lendvai Kristóf, a Batthyány-gimnázium tizenhat éves
diákja legújabb kisjátékfilmjét, amelyben ezúttal a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
művészei lesznek láthatók. Az ifjú rendező és forgatókönyvíró a Majdnem eltoltam
munkacímet viselő alkotásban, mások mellett, Debrei Zsuzsannával, Hertelendy
Attilával és a Jászai Mari-díjas Kiss Ernővel dolgozott együtt. A kisjátékfilm próbái
április végén kezdődtek, a forgatás pedig zalaegerszegi helyszíneken zajlott. A profi színészek
nagy kedvvel és lelkesen működtek együtt a tehetséges, fiatal alkotóval. A filmbemutató
a tervek szerint a nyár végén lesz.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Viharfelhők
Az elmúlt napokban
többször is viharfelhők
gyülekeztek
Nagykanizsa felett,
szerencsére csak a szó
szoros, s még
véletlenül sem átvitt
értelmében. Az örök
kanizsai
elégedetlenkedők és
álhírterjesztők szerint
a viharról is Orbán, a
kormány és az
önkormányzat tehet,
de ők még régi, feketefehér
tévén nézik a
világot. Abban az
időben volt népszerű
játék a Fele sem igaz…
Kanizsa
60
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
M aj dne m eltoltam
Fotó: Seres Péter
Fotó: Gergely Szilárd
A HÉT TÉMÁJA 2018. 06. 15. | 3
Bár a szomszéd Somogy szülte, a Buzsáki libákból idézett matulai sóhajtás mellett is számtalan Fekete
István sort érzünk közelállónak. És nem csak a nevét viselő borsfai iskola diákjai (alsó képünkön).
Szubjektív nyáreleji szemezgetés következik.
Az ispán akkor a hátsó udvarnak került, leült egy ládára és ölébe vette
Mackó bozontos fejét. – Te, Mackó, ha még egyszer meghallom,
hogy vonítasz, felpofozlak. A házat őrizd és ne a szellemekkel trafikálj.
Mackó nem szólt semmit. A meleg kéz ott simult a fején, álla gazdája
térdén és ekkora boldogságot talán sohse éreznek az emberek. (Gyeplő
nélkül)
…Jól választottál Lajossal, igazán jól választottál. Kenyérre kenheted,
de azért ne kend kenyérre… érted, ugye? - Az asszony bólintott. –
Ne parancsolgass neki, mert hagy magának parancsolni, és ne ugráltasd,
mert megszokja, aztán – esetleg – mástól is elfogadja a parancsot,
és másnak is ugrik. Érted, Anna? – Az asszony maga elé nézett. – Ha
kiölöd belőle a férfi akaratát, máshol se lesz férfi, és hiába akarod, hogy
a szomszédban farkas legyen, ha otthon birkát csináltál belőle, csak
azért, mert megengedte… – Igaza van, édesapám… (Bogáncs)
– Jól figyelj ide, fiam. Azért hoztalak el, hogy erősödj, és örülj a szabadságnak.
Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy
nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba
kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted
senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz,
ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind te magánügyed.
Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan
rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad. Szivart lopni – például
– lehet, de nem szabad…
– István bácsi – és Gyula Lajos olyan lett, mint a pipacs –, úgy gondoltam…
– Jó, jó… nehogy azt hidd azonban, hogy én számon tartom a szivarjaimat…
de a szemem megszokta: megjegyezni mindent, mert másként
nem bírnék ezzel a gazdasággal. Nagy baj lenne, ha én nem látnám
meg, ha egy ló lesántul, az eke nem az előírt mélységben megy, a
birka vakaródzik, mert rühös, a varjak egy bizonyos répatáblára gyülekeznek,
mert ott a féreg, és valamelyik emberemnek fel van dagadva a
képe, mert halogatja a foghúzást… Ezt majd megszokod te is, mert
minden változásnak jelentősége van, és ez lehet jó és lehet rossz…,
egyébként Matula nekem régebbi barátom, mint neked.
– Megmondta a szivart? – háborgott Gyula.
– Nem szólt egy szót se, csak előttem gyújtott rá egy olyan szivarra,
amilyet Matula nem vesz… „Telik a jómódúaknak” – néztem rá. „A fiatalság
nem változik” – nevetett az öreg, és nem haragudhattam én
sem, mert ugyanabból a dobozból, ugyanúgy loptam én is a szivart
Matulának, mint te, amíg az apám meg nem elégelte. Azt mondta
akkor, hogy nem sajnálja a szivart, de ha azt hiszem, hogy ő vak, hát úgy
megver, hogy pislogni sem tudok. Én nem loptam többet. Szóltam, ha
kellett, és apám soha nem nézte meg, mennyit vettem ki, és én pontosan
éreztem, hogy mennyit vehetek ki. Ezt kell megszoknod, fiam. Én
nem verlek meg, csak arra kérlek: ne bujkálj előttem, és ne hazudj, mert
én megbocsátok ugyan, de ha nem hallgatsz rám, és meg akarsz csalni,
az első vonattal hazaküldelek. Erre szavamat adom! (Tüskevár)
Válogatta: PAPP János
„Akkor még berek volt a berek,
Kanizsától Öreglakig:
egy víz, egy nád”
„… csak így
tanulsz meg a
magad lábán
járni,
és pontosan
rájössz majd,
hogy mit lehet,
és mit szabad”
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Aktuális 2018. 06. 15. | 5
A politikus kifejtette: a
Magyarországon működő
cégek 97 százaléka magyar
tulajdonú, ezek foglalkoztatják
a munkaerő 70 százalékát,
miközben az
összes nettó árbevételnek
csupán a 48 százaléka
folyik be hozzájuk. Ezen az
arányon a hozzáadott érték
növelésével és a beruházások
bővítésével lehet változtatni,
a hazai cégek csak
így tudnak fejlődni, közölte
a parlamenti államtitkár.
Magyarország az Európai
Unióban tavaly a 22. helyen
állt az innovációs rangsorban,
a világ fejlettebb
részével ellentétben
viszont Magyarországon
nem a kkv-k az erősek az
innovációban, hanem a
multinacionális cégek, szerinte
ezt a szerepet kellene
átvenniük a magyar vállalkozásoknak.
Cseresnyés Péter arról
is beszélt, hogy óriás kihívás
előtt áll az európai gazdaság,
mert Kína, Brazília,
Oroszország, Indonézia,
Mexikó és Törökország
gazdasági súlya egyre
növekszik, 2050-re a duplája
lesz az európainak. Erre a
válasz
a technológiaváltás,
a robotizáció, a
digitalizáció, amivel erősíteni
lehet a gazdaságot. A
foglalkozások közel 60 százalékában
a tevékenységek
30 százaléka automatizálható.
A robotizáció számos
munkahelyet vált ki, de új
foglalkozások is létrejönnek,
amelyek új munkahelyeket
teremtenek. Nem
váltható ki gépekkel az
oktatás, az egészségügy, a
szociális ellátás területe,
továbbá jelentős lesz az
igény az informatikai szakemberekre
is. A technológiaváltással
nem egyenes
arányb
a n
csökken a
foglalkoztatottak létszáma,
a cégek nagy többsége
nem tervez leépítéseket
emiatt, fogalmazott a
miniszterhelyettes.
Miközben Európában a
népesség öregszik, a Távol-
Keleten 10-12 év múlva a
jelenlegi duplájára, csaknem
ötmilliárdra emelkedik
a középosztálybeliek
száma. Ez Magyarország
számára potenciális lehetőség
az oktatásban – az
orvosképzésben ez már ma
is látható –, de a turizmusban
is. Az élelmiszeriparban
és a vízzel kapcsolatos
iparágakban is erősödhet a
világban Magyarország
szerepe, mert a népességbővüléssel
az energiaigény
50, a vízigény 40, az élelmiszerigény
pedig 35 százalékkal
növekszik 2030-ig –
fejtette ki Cseresnyés
Péter.
Polay József, a kollégium
társelnöke, a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
elnöke arra hívta fel
a figyelmet, hogy a középvárosok
népessége egyre
csökken Magyarországon,
márpedig ennek spirális,
öngerjesztő hatásai a helyi
gazdaságra és a lakosságra
is veszélyesek. A jelenlegi
tempóban egy 50 ezres
városból néhány évtized
múlva alig 30 ezres lesz, ezt
a folyamatot gyengítheti a
kkv-k megerősítése.
Birkner Zoltán, a Pannon
Egyetem (PE) nagykanizsai
kampuszigazgatója
arról a kutatásról beszélt,
amelynek keretében 2015-
16-tól vizsgálni kezdték a
PE városainak demográfiai
mutatóit. Veszprém, Tata,
Pápa, Keszthely, Nagykanizsa,
Zalaegerszeg és
Kőszeg esetében annak az
okát keresték, hogy miért
csökkent a hallgatói létszám,
miközben az egyetemi
városok tudományos
háttere megerősödött.
Az adatok szerint 1990 óta
Magyarországon 5 százalékkal
csökkent a népesség,
de a PE városai esetén 8-13
százalékos a visszaesés, a
szülőképes korú nők aránya
pedig még ennél is jobban,
15-20 százalékkal esett
vissza a vizsgált hét városban.
Az állami felsőoktatásban
2005-ben még közel
400 ezer hallgató volt, 46
százalékuk Budapesten
tanult, 2016-ra 280 ezerre
csökkent a hallgatói létszám,
de már 57 százalékuk
tanult a fővárosban. A vidéki
felsőoktatásból nagyjából
„eltűnt” 100 ezer hallgató,
a fele a korábbinak,
márpedig a vállalkozások
és a települések jövőjét
nagyban meghatározza,
hogy élnek-e ott fiatalok,
akik helyben tanulnak és
vállalnak munkát, fejtegette
a kampuszigazgató.
Hozzátette, hogy “a magyar
vidéki városok vesztésre
állnak a fővárossal és a külfölddel
szemben”, azért
úgy lehet vonzóvá tenni a
vidéket a fiataloknak, ha
erősítik a helyi identitást, és
modern munkahelyeket
hoznak létre. A következő
20 éven belül elképesztő
mértékű ipari átalakulás
lesz a negyedik ipari forradalom
révén, ebben csak
azok a települések, cégek
lehetnek nyertesek, amelyek
innovatívak lesznek,
fogalmazott Birkner Zoltán.
MTI
Robotizáció és digitalizáció:
új foglalkozások jönnek létre
Ilyen lesz a jövő
munkavállalója?
Azért talán
ennyire nem
durva a helyzet…
A szakképzés teljes
megújítása is
a jövőt szolgálja
Adópolitikával, az innováció és a hatékonyság ösztönzésével
lehet erősíteni a magyarországi kis- és közepes
vállalkozásokat – jelentette ki Cseresnyés Péter,
az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese,
országgyűlési képviselő Nagykanizsán,
a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kisvállalkozásfejlesztési
kollégiumának kihelyezett ülésén.
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális
A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma
közös szervezésében már több alkalommal
megrendezésre került az „ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS
SZEMÜVEGKAMPÁNY”. A nagy sikerre való
tekintettel az idén is elindult a program, melynek
középpontjában a multifokális szemüveg áll.
Az országos szemüvegkampányban résztvevő
szaküzletek a szombathelyi, budapesti, győri,
kecskeméti, miskolci, nagykanizsai szalonjai,
melyek a Semmelweis Egyetem által alapított
Semmelweis Kft. országos vizsgáló pontjai.
Most érdemes kipróbálni a technika legújabb
vívmányának köszönhetően a személyre szabott,
legszélesebb csatornájú multifokális szemüvegeket,
melyek tökéletes látást biztosítanak minden
távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása
a „100 %-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁNAK”
köszönhetően kockázatmentes! Amennyiben a
vásárló egy hónap viselés után elégedetlen - a
kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő
Sashalmi Optika üzletében vásárolt – multifokális/
progresszív lencséjével, akkor azt 100
% elégedettségi garanciával kicserélheti, az
eredetivel megegyező minőségben és korrekciós
értékben a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az
évek múlásával – ahogyan minden szövetünk –
szemünk is elveszíti természetes alkalmazkodó
képességét, veszít rugalmasságából. Ilyenkor
tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az
apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót
egyre távolabb kell tartani szemünktől, hogy
élesen lássunk. Ez a teljesen természetes
folyamat, mely előbb-utóbb minden embernél
bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség.
Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni
nem tudjuk, modern világunkban a technológia
vívmányainak köszönhetően az ezzel járó
kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek.
A multifokális szemüveglencsék átveszik a
szem – idő múlása során elveszett – munkavégző
képességét és viselőjük visszanyerheti a
természetes éleslátás élményét. Rendelkezik a
távoli és közeli látómezővel, a két dioptria közötti
átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül
kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra
lévő tárgyak nézésére. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és
a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A
kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget
jelent pl. autóvezetés közben, mert nem
csak az utat, hanem a műszerfalat is tisztán
láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott
multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél
a képernyő előtti munkához, vezetéshez.
A gyártók gondoltak a fényre érzékeny szemű
emberekre is, létezik fényre sötétedő változata
is a lencséknek. Fényviszonyoktól függően UV
fényre sötétedik a lencse, így a dioptriás napszemüveget
is helyettesíti. A progresszív lencsék
viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni
a használatukhoz szükséges fej és szemmozgásokat.
A legmodernebb lencsék esetében rövid
a megszokási idő, mert ezeket a természetes
szemmozgás és fejtartás figyelembevételével
alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott
előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti
nehézségekért. Jelenleg a Sashalmi Optika
üzleteiben az országosan elérhető „MULTIFOKÁ-
LIS SZEMÜVEG KAMPÁNY” ideje alatt nagyszerű
lehetőség nyílik a probléma ideális megoldására.
A Sashalmi Optika üzleteiben modern, korszerű
vizsgálóberendezésekkel állapítják meg pácienseinknek
a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy
szemüveglencsét fizet, kettőt kap, ha multifokális
szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves
vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív
szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre
vágyók most fél áron
jutnak a tökéletes látás
élményéhez.
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1., N agykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 06/93-789-962 tel.: 06/93-310-644
ORSZÁGOS MULTIFO KÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A SASHALMI OPTIKÁBAN
A kampány ideje alatt a Sashalmi
Optika szaküzleteiben 4 D-s
technológiával vizsgálják meg
a szemét.
A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és
akciójára jelentkezzen be most!
Multifoká lis lencsék specialistája
Nyári ötvenhatos
emlékezésre hívnak
A Nagykanizsai Polgári Egyesület 2018. június 16-án, szombaton
16.30-kor a Sugár út eleji kopjafánál tartja az 1956-os
áldozatok előtti főhajtását. Itt lőtte agyon egy kommunista
Skerlágh Józsefnét és társait a szemközti pártszékházból, a
napot a mártír miniszterelnök kivégzése és újratemetése
indokolja.
Beleszőjük imáinkba a meggyilkolt kisgyermekeket és a
harcban elesett hősöket is, fogalmazott Papp János, az NPE
elnökhelyettese.
– Nemzetünk egy emberként kivette részét a szabadságharcból,
áldozatokat is minden rétegéből adott, ismertet és
ismeretlent egyaránt. Idén Gulyás Lajos református lelkipásztorra
is emlékezünk. Neki az volt a bűne, hogy őrá hallgattak,
amikor a mosonmagyaróvári vérengzés után lincseléstől
mentette a zöld ávósokat. Az 1956 utáni megtorló gépezet
egyetlen olyan egyházi áldozata ő, akit jogerős bírósági ítélettel
végeztek ki, alakját a kanizsai református gyülekezet
segítségével idézzük fel. Méltatlanul kevéssé ismert a Vidék-
Magyarország ’56-os szerepe, vallják a történészek is.
A Zala Megyei Közgyűlés tagja, Martinecz Aranka szól majd
az egybegyűltekhez, akik befejezésül egy-egy szál virággal
fejezik ki tiszteletüket az ’56-os emlékkertben, a kopjafánál.
Aktuális 2018. 06. 15. | 7
PARKOLÁSI TILALOM LESZ ÉRVÉNYBEN:
- június 14. (csütörtök) 18:00 – június 17. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet
tér keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi út között.
- június 14. (csütörtök) 18:00 – június 17. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet
tér nyugati útszakaszán a Fő út és a Magyar utca között (Polgármesteri
Hivatal előtt).
ÚTLEZÁRÁS LESZ ÉRVÉNYBEN:
- június 14. (csütörtök) 18:00 – június 17. (vasárnap) 05:00-ig az Erzsébet
tér keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi utca között, az Erzsébet
tér nyugati útszakaszán a Fő út és Bólyai Iskola közötti szakaszán
(Polgármesteri Hivatal előtt), valamint a Fő út Zárda utca – Sugár utca
közötti szakaszán.
Az útlezárások területére a fenti időpontok alatt csak a lakók, a vásárosok
– vendéglátósok, a fellépők és a rendezőség tagjai hajthatnak be
a rendezők által biztosított behajtási engedéllyel.
FORGALMI REND VÁLTOZÁS LESZ ÉRVÉNYBEN:
2018. június 14-én (csütörtök) 18.00 órától 2018. június 16-án
(szombat) üzemzárásig forgalmi korlátozás lép életbe.
Lezárásra kerül a Fő út Zárda utca – Sugár utca közti szakasza. A
„Dél-Zalai Áruház” megállóhely áthelyezésre kerül részben a Zrínyi
utcában kialakított ideiglenes megállóhelyre és részben a „Rozgonyi u.
1.” elnevezésű megállóhelyre.
Az autóbuszok terelőútvonalon közlekednek, melyek a következők:
kelet-nyugat irányba: ... – Eötvös tér – Deák tér – Sugár utca - Rozgonyi
u. 1. (Dél-Zalai Áruház) – Magyar u. körforgalom – Lékay Gy. utca
– Kalmár utca (Autóbuszállomás) – Király úti körforgalom - ...
nyugat-kelet irányba: ... – Király úti körforgalom – Zrínyi utcai ideiglenes
megálló (Dél-Zalai Áruház) – Zrínyi utca - Csengery utca – Deák
tér – Eötvös tér
déli irányból: ... – Kisfaludy-Csengery sarok – Kisfaludy utca – Ady
Endre utca – Zrínyi utca – Király úti körforgalom – Autóbuszállomás.
„8”, „8Y” jelzésű járatok a Napraforgó tér irányába: – Csengery-
Kisfaludy sarok – Kisfaludy utca – Ady utca – Zrínyi utca ideiglenes
megálló (Dél-Zalai Áruház) – Kalmár u. körforgalom 150 Zrínyi utca –
Csengery utca – Medgyaszay Ház -
„18” jelzésű járatok a Kalmár utca irányába: ... – 1. sz. posta – Zrínyi
utca ideiglenes megálló (Dél-Zalai Áruház) – Kalmár utca.
2018. június 17-én (vasárnap) üzemkezdettől az autóbuszok
eredeti útvonalon közlekednek!
- június 14. (csütörtök) 18:00 – június 17. (vasárnap) 05:00-ig a Fő
úton a Sugár utcai kereszteződéstől tilos a teherautó forgalom az
Erzsébet tér irányába, a személyautók csak célforgalom céljából
mehetnek be a Múzeum tér felé, forgalom is csak a Múzeum téri bejáróig
lesz lehetséges, a forgalom a Sugár utca – Rozgonyi utca felé lesz
terelve az Erzsébet tér–Magyar utca felé haladóknak.
A lezárások és forgalomkorlátozások miatti esetleges kellemetlenségekért
kérjük megértésüket és türelmüket!
Kanizsa Turizmusáért Egyesület
Sörfesztivál – forgalmirend-változás
A 2018. évi 7. Kanizsai Sörfesztivál miatt az alábbi útlezárások, forgalomkorlátozások és
forgalmirend-változások várhatók az Erzsébet téren és környékén:
Lépésről lépésre megújulnak a Nagykanizsai
Szakképzési Centrum intézményegységei,
jelenleg a Cserháti-iskolában dolgoznak a szakemberek.
Mint azt Bene Csaba, az NSZC főigazgatója
elmondta, az Ady utcai kollégium energetikai
rekonstrukciója már befejeződött:
ennek részeként többek között napelemeket
szereltek fel, illetve kicserélték a nyílászárókat,
és megújították az épület külső burkolatát. A
kollégium belül is folyamatosan szépül, emeletenként
hozzák rendbe a szobákat.
Egy miniszteri döntésnek köszönhetően
több mint 140 millió forintból szinte teljesen
újraépítették az északi műhelysort, a főépület
vizesblokkjainak korszerűsítése pedig jelenleg
is tart. Egy országgyűlési határozat további 270
millió forintot állapított meg az A és a B épületek
energetikai felújítására, amivel várhatóan
szeptemberre végez a kivitelező. A tervek közt
szerepel még a kollégium földszinti közösségi
terének átalakítása.
Még februárban jelentette be Cseresnyés
Péter akkor NGM-államtitkár, hogy a kormány
idén hétmilliárd forintot különít el az országban
működő 44 szakképzési centrum tagintézményeinek
felújítására. Nagykanizsán az állami és
uniós forrásokból, valamint saját pályázatokból,
több mint hétszázmillió forintból indultak
el fejlesztések. A következő nagyobb beruházás
a Thúry-iskolát érinti majd. NEMES Dóra
Napelemek, nyílászárók, burkolat
Totális megújulás
Kanizsán több mint 700 millió forintból
indultak az NSZC-nél fejlesztések
(Fotó: Gergely Szilárd)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
MADARAK, TÁJAK, EMBEREK – Pusztafi
Attila fotókiállítása
Megtekinthető: július 20-ig a színházi
előcsarnokban.
„ Az én hobbim” sorozat keretében:
TAKÁCS MARIKA (HORVÁTH JÁNOSNÉ)
TÁJKÉPEINEK bemutatása
Megtekinthető: június 25-ig a földszinti
előcsarnokban.
„ECSETTEL ÍRT GONDOLATOK, ÉRZÉ-
SEK…”- Héra-Tokorcsy Ilona festményeinek
kiállítása
Megtekinthető: június 29-ig az Ősze
András galériában.
Június 21., 28. (csütörtökönként) 9.30
óra
KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknek
Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847.
Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalom.
Június 22. (péntek) 19 óra
Nyári Színház
Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP –
bohózat (Bánfalvy Stúdió)
Főbb szereplők: Gesztesi Károly, Harmath
Imre, Kiss Ramóna/Bugár Anna,
Beleznay Endre, Száraz Dénes, Bánfalvy
Ágnes, Gregor Bernadett/Vanya Tímea.
Belépődíj: 3 900 Ft, 4 200 Ft, 4 500 Ft.
Medgyasza y Ház
Június 21. (csütörtök) 19 óra
Szerenád a gesztenyefák árnyékában
NIKI MIKI ÉS A CSINIBABÁK – Retro és
Rock’n Roll Show
Szabadtéri program! Helyszín: a Medgyaszay
Ház előtti kőszínpad.
A belépés díjtalan.
Június 23. (szombat) 11 óra
Az Indiai Nagykövetség bemutatja
4. NEMZETKÖZI JÓGA NAP és 3. GANGESZ-
DUNA INDIAI KULTURÁLIS
FESZTIVÁL
11 óra jóga workshop, indiai zene és
táncbemutatók
15 óra filmvetítés
További információ: www.facebook.
com/IDYGangesDanubeCFOI, www.indianembassy.
hu
A belépés díjtalan!
Móricz Zsi gmond Művelődési
Ház
Június 18-22.
NÉPTÁNC TÁBOR A
8-14 ÉVES KOROSZTÁLY
SZÁMÁRA
Érkezés: 7.30 és 8 óra
között, távozás: 16 és
16.30 között.
Napközben néptáncos
foglalkozások és kézműves
foglalkozások, játékok.
Részvételi díj: 2 500 Ft/
fő/nap, amely a napi
egyszeri melegétkezést
is magában foglalja.
Információ: Tóth István „Csonti”
06-30/527-4889.
Június 23. (szombat)
CSALÁDI JÁTSZÓ-TÁNCHÁZ
16.30 Kerekítő foglalkozás. Vezeti: Vajda
Margit
17.00 Gyermek táncház
18.00 Kézműves foglalkozás
19.00 Táncház a Bojtár Népzenei Együttessel
Programajánló
Jún. 14-20. 17:00 KUTY APARÁDÉ
szinkr., amerikai-angol kalandfilm
Jún. 14-20. 17:15, 20:00 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Jún. 14-20. 18:15, 20:30 KÖNYV KLU B
szinkr., amerikai vígjáték
Jún. 14-20. 19:30 TÚL SZEXI LÁ NY
szinkr., angol vígjáték
Jún. 16-17. 14:45 SOLO : EGY STAR WARS TÖRTÉ NET 3D
szinkr., amerikai sci-fi
Jún. 16-17. 14:30 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Június 14-
június 20.
m űsora
Magabiztos bombázó
Mi lenne, ha mindenen változtathatnál, anélkül, hogy bármin változtatnál?
A kérdésre az egyik lehetséges választ a Túl szexi lány című film adja
meg. Az angol vígjáték főszereplője, Renee Bennett jól tudja, milyen átlagosnak
lenni egy olyan világban, amelyet a génlottó nyertesei uralnak.
Miután egy balesetben beveri a fejét, arra ébred, hogy valóságos bombázó
lett belőle, és bár rajta kívül senki sem látja a különbséget, hatalmas
magabiztossággal kezdi élni az életét. Újonnan szerzett önbizalmának
köszönhetően egyre sikeresebb lesz nemcsak a munkájában, hanem a
magánéletében is.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Horváth Jánosné
kiállítása június 25-ig
látogatható a HSMK-ban
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Csütörtökön fergeteges
szabadtéri rock and roll
partira várják a közönséget
a gesztenyefák árnyékába
Kultúra 2018. 06. 15. | 9
Bánfai Adrienn, a Bolyai-iskola magyartörténelem
szakos tanára legalább annyira várja
a vakációt, mint kisdiákjai, de nem azért, hogy
kipihenje a tanév fáradalmait, hanem azért,
hogy belevesse magát az alkotómunkába.
Egyik hobbija ugyanis a képverskészítés.
Bizonyára sokan emlékeznek
még a középiskolai irodalomórákról
A megsebzett galamb és a szökőkút
című költeményre: Apollinaire
műve – s egyúttal a Kalligrammák
című kötete – tipikus példája
a képversekről szóló tananyagnak.
A műfaj gyökerei az
ókorig nyúlnak vissza, ám azóta
korszakonként váltakozó népszerűség
és mellőzöttség jellemezte
a lírának és a grafikának ezt a sajátos
ötvözetét. Meglepő, de még
napjainkban is, amikor egyre meghatározóbb
a vizuális kultúra jelenléte,
viszonylag kevés az új képvers
– Bánfai Adrienn, a kalligramok
egyik rajongója és művelője szerint
nem véletlenül.
– A kalligram a verssoroknak azt
az elrendezését jelenti, amely
során egy kép rajzolódik ki a szövegből
– magyarázza a bolyais
pedagógus. – Ez elsőre sokkal
egyszerűbb feladatnak tűnik, mint
amilyen a valóságban. Azt mindjárt
leszögezhetjük, hogy irodalom
iránti szenvedély, kreativitás
és némi kézügyesség feltétlen kell
hozzá. Ugyanakkor egészen triviálisnak
tűnő kihívásokkal is szembe
kell nézni: mivel a papír véges
felület, tehát fontos szempont a
helytakarékosság – de nem annyira,
hogy az az olvashatóság, illetve
a tartalmi és a szöveghűség rovására
menjen.
Ugyanez érvényes a képi megjelenésre
is: csak azért, hogy a
kalligram a kívánt alakzatot felvegye,
nem lehet önkényesen elvenni
vagy adott esetben hozzátenni
szavakat, írásjeleket az eredeti
szöveghez képest. Azért, hogy ne
érje kellemetlen meglepetés,
Adrienn előbb mindig rajzol egy
vázlatot, bár az évek óta hobbiként
űzött festészet már kellő
rutint adott neki ahhoz, hogy rögtön
papírra vesse a terveit.
– Egyelőre a magyar irodalom
számomra legkedvesebb költeményeiből
válogatok. A legelső
munkám, ami a Párisban járt az
Ősz volt – még az egyetemi évekből
van: már akkor is szenvedélyesen
rajongtam Ady Endre műveiért,
és amikor tőle olvastam, azt
éreztem, valamilyen formában
muszáj papírra vetnem azokat a
belső képeket, amelyek a versei
nyomán megszületnek bennem.
Persze, választhattam volna a festészetet
is, de igazán az önkifejezésnek
egy kevésbé hagyományos
módjára vágytam. Így jutottam
el a kalligramokig.
Bánfai Adriennek, aki időközben
a Bolyai-iskola magyar-történelem
szakos tanára lett, már
önálló tárlata is nyílt az Erzsébet
téri intézményben, sőt, a képverskészítést
igyekszik beemelni az
irodalomórák anyagába is. Ennek
eredményeképp idén már a tanítványai
kalligramjaiból rendeztek
kiállítást a költészet napján.
– Nekünk, magyartanároknak
nagyon fontos feladatunk, hogy
közelebb vigyük az irodalmat a
gyerekekhez – hogy ki milyen
módszerrel éri ezt el, az csak rajta
múlik. Én azt tapasztaltam, hogy a
kalligramok kiváló terepet biztosítanak
a verselemzés gyakorlásához
és a kreativitás fejlesztéséhez.
Igaz, amikor először adtam ilyen
feladatot a diákoknak, láttam rajtuk
az ijedtséget, hogy attól tartanak:
ők erre nem képesek – aztán
a végén csak kiderült, hogy mégis.
Sőt, volt, aki annyira belejött, hogy
nem is egy, hanem mindjárt kéthárom
képverset leadott. Azt
hiszem, ennek a műfajnak talán az
a legfontosabb üzenete a gyerekek
számára, hogy nemcsak
egyetlen helyes, tankönyvi „megfejtés”
létezik, ha verselemzésről
van szó, hanem végtelen számú.
Persze, a képverskészítés nem
megy gyártósoron: alkotómunka
ez is, s mint ilyen, néha kell hozzá
a múzsa csókja. Bánfai Adrienn
már többször kapott felkéréseket,
de ezeket csak akkor tudja teljesíteni,
ha ő maga is kötődik érzelmileg
a szóban forgó költeményhez.
– Eddig harminc képversem
van. Amikor elérem a százat, szeretném
ezeket kötetbe rendezni.
Alig várom, hogy a nyári szünetben
újra belevessem magam az
alkotásba. Ha ugyanis belekezdek
egy képversbe, azt általában
addig nem tudom abbahagyni,
amíg a végére nem érek. Egy kompozíciójában
és színvilágában is
összetettebb darabot általában
három-négy óra alatt fejezek be,
és ilyenkor teljesen belemerülök a
költő világába. Ha elkap az ihlet,
egyszerűen nincs megállás…
NEMES Dóra
„Ha elkap az ihlet,
nincs megállás…”
Márai Sándor
Mennyből az angyal
Bánfai Adrienn:
Nagyon fontos feladatunk,
hogy közelebb
vigyük az irodalmat
a gyerekekhez
(Fotó: Gergely Szilárd)
Radnóti Miklós
Erőltetett menet
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Ja, legalább meccshangulat volt, s máshol is így
van, ahol nem csak tíz nyugdíjas hímzőköri tag jár
a stadionba, hogy a mérkőzés idején megvitassa a
legújabban az internetről ellesett különleges technikát.
Persze, szögezzük le, tisztelettel és iróniamentesen:
az MLSZ-nek igaza van, ez vitán felül áll. Amúgy
pedig, ha számolunk kicsit, az NB III-as tagság
kivívása – az eddigi költségeken felül – 50 ezer forintjába
kerül az UFC-nek, vagyis, tekintve az 5-0-s
végeredményt, gólonként 10 ezerbe.
Azt hiszem, összedobjuk, ha nagyon muszáj…

Ezek a konturpluszos fiúk már megint kitaláltak
valamit. A legújabb flessük, hogy átkeresztelnék a
Csótót. A Minek nevezzelek? projekt lényege, hogy új,
Nagykanizsához köthető nevet keresnek a Csónakázó-
tónak, amely a szó szoros és átvitt értelmében is
kivirágzott: megint közkedvelt lett és fejlődik.
Azt mondják, népszerűsíteni akarják ezt a természeti
és turisztikai értéket, s az ötletbörzével kicsit
felkavarnák az állóvizet… Értjük, ugye(?): az állóvizet.
Állítólag, a hír hallatán, néhányan „válságtanácskozásba”
kezdtek, hogy akkor most valójában mi
folyik itt? (Segítségül: nem nagyon folyik, mert állóvíz…)
A Minek nevezzelek? valószínűleg egy korszerű,
marketing alapú (média)hekk, amellyel tényleg lehet
egy kis népszerűséget, figyelmet generálni, tehát
a XXI. századi trendeknek abszolút megfelelő. Hogy
aztán ennek hatására valóban átkeresztelik-e hivatalosan
a Csótót, az már erősen kétséges, sőt, szinte
kizárt – de talán nem is ez a cél. Tehát (nagyon)
megijedni nem kell, s olykor ki lehet lépni a kommunikációs
komfortzónából, és az sem nagy gond, ha
történik végre valami meglepő és mulatságos.
Az ötletbörzéből születhet egy becenév, egy olyan
megnevezés, amelyet a Csónakázó-tó mellett – még
egyszer: mellett – használni lehet. Mondjuk, szigorúan
Kanizsához köthetően: vitézek tava, sárkányok
habja, Thúry mosdója, és így tovább. A „Kanizsai
Loch Ness” lenne a legeladhatóbb nemzetközileg,
csak gyártani kellene hozzá valami legendát, de erre
meg ki kell írni egy szép, irodalmi (… vessző nélkül,
egyben is jó…) pályázatot. Születtek így már turisztikai
termékek, szerte a világban, nem is jövedelmeznek
rosszul.
Kurvák, gondolta Stirlitz. Stirlitz, gondolták a
kurvák.

Az úgy alakult, hogy elkapott a fáraó átka. Nagyon.
Még jó, hogy nem Egyiptomban, hanem idehaza,
mert azért mégis csak: itthon – otthon van.
A megyei sbo és a fertőző osztály között félúton,
egy beteghordóval súlyosbítva, a kórházi mini dottó
fedélzetén, a rémületen túl, a hidegrázáson innen,
a „világpolgár” sok mindent végiggondol. (Számot
vet(ne), ha bízna abban, hogy kikel.) Egyrészt kitépné
a branült, mint a kutya a szőrére tapadt bogáncsot,
másrészt menekülne, ha lábra tudna állni, de
mivel annyira hülye volt, hogy „hatszáz fokos” pálinka
nélkül utazott a kórokozók egzotikus földjére,
hát viselje a következményeit. (Mindig is mondtam:
a józanság veszélyes. Az arab fertőzés és a magyar
pedig nem két jó barát, ellentétben a lengyel példával,
éljen tehát a V4!)
Az egészségügyi bizalomerősítés már út közben
elkezdődött. Biztatóm valál, banyek…! A személyszállítási
szakreferens ugyanis, nyilván nyugtatólag,
vagy azt gondolván, eljött a stand up show ideje
így éjféltájt, megjegyezte, most szépen bejössz valamilyen
fertőzéssel, de hogy milyennel mégy ki, az
megjósolhatatlan… Hát ennyit a fertőző osztályról,
előzetesen.
(A tényszerűséggel kedvéért: ugyanazzal jöttem ki,
amelyikkel bementem, tehát nagy baj nem történt…)

S hogy e három történet miért kapta ezt a címet?
Nos, a helyes megfejtők között – ismét – Kanizsaelőfizetést,
a Csótóra (vagy minek is nevezzelek…?!)
szóló üdülési utalványt sorsolunk ki, ugyanott calicipiramis,
illetve fáraótífusz olcsón eladó, illetve
nyugat-nílusi lázra cserélhető.
Hát ezek mennek. Meg – esetleg – a bárányfelhők.
Bárányfelhők
Olvasom, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága ötvenezer forintra
megbüntette az UFC Nagykanizsát. Az indoklás szerint azért, mert a klub megsértette
a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzatot: a szurkolók bevihettek és használhattak
pirotechnikai eszközöket a Nagyatád elleni osztályozó mérkőzésen.
PÉTER Árpád
Ötvenezer forintos
látvány…
(Fotó: Gergely Szilárd)
hitélet 2018. 06. 15. | 11
A tanév vége előtt évről évre istentiszteleten ad
hálát a református közösség, majd a gyerekeket és szüleiket
programok várják a Csónakázó-tónál. Idén sem
volt ez másként.
A vasárnap délelőtti istentiszteleten a közösséghez
tartozó gyerekek, szülők és családtagok adtak hálát,
déltől pedig már a Csónakázó-tó melletti Zöldtáborban
voltak a református gyülekezet tagjai: a családi
nap kikapcsolódást nyújtott kicsiknek, nagyoknak
egyaránt. A gyerekek nem okostelefonon vagy számítógépen
játszottak, hanem a zöldben, a természetben
töltötték az időt, ami építi a lelket.
Mintegy hetvenen kapták meg a Szentlélek ajándékát a Felsőtemplomban a múlt
hétvégén. A bérmáláson Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke szentbeszédében
arra világított rá, mi az, ami megsebzi az emberi szívet.
– Minden szeretetkapcsolatot – legyen az házastársi, baráti, szülői, vagy testvéri kapcsolat
–,a kicsinyhitűség és a bizalmatlanság emészti a legjobban. Addig él, bontakozik
és növekszik egy kapcsolat, amíg a bizalom és a hit élteti. Ha elkezdünk gyanakodni,
bizalmatlanná, kicsinyhitűvé válni, megsebződik minden szeretetkapcsolat – fogalmazott
a megyés püspök.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Ami megsebzi
a sz íveket…
Tanévzáró istentisztelet
Fotó: Bakonyi Erzsébet
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP bűnügy
Multifokális lencse akció 30 %
De miért volt nála kés?!
A kocsin állt bosszút
Nem engedtek be egy férfit az élettársa munkahelyére, ezért
kiszúrta egy autó kerekét. A zalai rendőrök emiatt egy 31 éves zalakomári
férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Történt, hogy néhány
napja a valószínűleg dühös muki megjelent Sármelléken egy cégnél,
ahol kedvese dolgozott, s kiabált, fenyegetőzött a kaputelefonba,
emiatt nem nyitottak neki ajtót. Erre a férfi a nála lévő késsel kiszúrta
egy ott parkoló autó kerekét.
A rendőrök még a helyszínen elfogták, majd előállították, és garázdaság
megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Így lett a kocsikerék-
késelőből hirtelen gyanúsított.
Zsineggel
fojtotta
meg
A bíróság elrendelte annak a
Zala megyei férfinak az
előzetes letartóztatását, akit
a 11 évvel ezelőtt eltűnt
unokahúga megölésével
gyanúsítanak – közölte
a rendőrség a honlapján.
A lány eltűnésének az ügyét idén
májusban a Készenléti Rendőrség
kiemelt ügyeket felderítő főosztályának
nyomozói vették át, akik felvették
a kapcsolatot a Zala Megyei
Rendőr-főkapitányság (ZMRFK)
munkatársaival. Keszthelyen ismételten
kihallgatták mindazokat, akikről
úgy gondolták, hogy információt tudnak
adni a lány eltűnéséről.
A baráti kör egyik tagja elmondta a rendőröknek,
hogy szemtanúja volt egy olyan jelenetnek,
amikor a lány nagybátyja pénzt adott át az
unokahúgának. Beszámolt arról is, hogy furcsának, túlzottan
bizalmaskodónak és intimnek találta, ahogyan a nagybácsi a
lánnyal viselkedett. A 48 éves férfit a rendőrség május végén, védője
jelenlétében hallgatta ki. A nagybácsi –
aki 11 évig látszólag a családdal közösen
kereste unokahúgát – részletes
beismerő vallomást tett, és
elmondta: zsineggel megfojtotta
áldozatát, és elárulta azt is,
hogy hol rejtette el 2007-ben
a holttestet.
A Keszthelytől 8 kilométerre
található falu egyik házának
pincéjében – ahol a férfi
lakott – a rendőrök emberi
maradványokat találtak. A
csontvázat igazságügyi orvos
szakértő vizsgálja meg, hogy
kétséget kizáróan bizonyosságot
nyerjen, valóban a 17 évesen
eltűnt lány földi maradványai kerültek
elő.
A férfi ellen emberölés bűntettének
megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, előzetes
letartóztatását a bíróság június 1-jén elrendelte.
(MTI)
Előkerültek a maradványok
Ahogy mondani szokták:
ha ez igaz,
ott rohadjon meg, bent!
Azért ebben is volt ráció…
Magazin 2018. 06. 15. | 13
A Péterfy-iskola negyedik osztályos
tanulója, Smolcz Zsombor
valósággal falja a könyveket – most
éppen Stephen Hawking űrutazásról
szóló gyerekkönyvét bújja.
Olvasottsága a fogalmazási és a
szövegértési feladatok eredményén
is meglátszik, tanárai ezért is
buzdították arra, hogy idén újra
vegyen részt a Hevesi-iskola prózaíró
pályázatán. Zsombor arról írt,
miként ismerte meg és fogadta
örökbe családja Söprűt, a kutyát.
– Az egész még akkor kezdődött,
amikor az osztállyal ellátogattunk
a menhelyre, hogy megnézzük
az ottani kutyusokat –
meséli. – Másnap megkértem a
testvéremet, hogy menjünk el
még egyszer, mert volt ott egy
kutya, Fejes, akit nagyon aranyosnak
találtam. Innentől kezdve
aztán sokszor visszatértünk az
állatotthonba, hogy megsétáltassuk
Fejest és játsszunk vele.
Zsombor már szinte a sajátjaként
tekintett a kutyusra, így nem
csoda, hogy nehezére esett elválni
tőle, amikor örökbe fogadták, s
Németországba vitték. Idővel a
kisfiú új pajtásra talált a menhelyen
– ő volt Söprű, az aprótermetű
keverék.
– Söprűvel majdnem ugyanúgy
jártam, mint Fejessel. Egy nap a
menhely egyik munkatársa mondta,
hogy Söprű benne lesz a Kanizsa-
újság Gazdikereső rovatában.
Rájöttem, muszáj lesz otthon közbenjárnom
Söprű érdekében, ha
nem akarom őt is elveszíteni...
Végül sikerült meggyőznőm a szüleimet,
és a kiskutya ma már a családunk
teljesértékű tagja.
Söprű történetével Zsombor
megnyerte a Hevesi-iskola pályázatát,
tanítónője pedig továbbküldte
a fogalmazást egy másik
versenyre is. A 14. alkalommal
meghirdetett Janikovszky Éva
meseíró pályázatra az ország minden
pontjáról, sőt, még a határon
túlról is érkeztek írások, a kanizsai
kisdiáké pedig a több mint 860
pályamű közül bekerült a legjobb
120 közé. Zsombor azt még nem
tudja, hogy Söprű újabb és újabb
kalandjait, amelyekből nincs
hiány, továbbra is megörökíti-e,
de abban biztos, hogy az írást a
jövőben is folytatja.
NEMES Dóra
Idén több tízezer gyermeket
várnak a szünidei
Erzsébet-táborok, amelyek
június 17-én kezdődnek és
11 héten át tartanak. A
vakációs balatoni élménytáborok
az iskolai tanév
zárása után azonnal elkezdődnek,
és augusztus
31-ig csaknem 30 ezer
táborozó vehet részt szabadidős
programokon, egyhetes
turnusokban.
A balatoni helyszínek mellett
az ország 500 pontján
lesznek Erzsébet-táborok,
amelyekben 60 ezer gyermekről
gondoskodik a
program. A szünidőben
csaknem 900 speciális
ellátást igénylő, betegséggel
élő, valamint gyógyuló
gyermek kikapcsolódását
is biztosítják az úgynevezett
Gyógyító Szent Erzsébet-
táborok Zalaszabaron
és Tihanyban.
Indulnak az
Erzsébettáborok
Zsombor és Söprű
kalandjai
TehetségM/Kutató (19.)
Söprű, a korábban menhelyen élő kiskutya nem
csak új gazdái szívét rabolta el: az örökbefogadásáról
szóló történet a Hevesi Sándor Általános
Iskola vers- és prózaíró pályázatának zsűrijét
is lenyűgözte, valamint továbbjutott a Janikovszky
Éva meseíró verseny első rostáján.
Smolcz Zsombor kutyás írása
lenyűgözte a zsűrit
(Fotó: Gergely Szilárd)
Söprű – itt még a menhelyen
– ma már a család teljes
jogú tagja
(Fotó: Jancsi László)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető
KRE SZ-tanfolyamunkra jelentkezés
JÚNIUS 20., SZERD A 16 ÓRA
*2018. július 1-től az 55/2018.(III.23.) Kormányrendelet
szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és
vizsga díja visszaigényelhető.
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRE SZT-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi
Kategóriákra.
RÉ SZLETFIZETÉ SI KEDVEZMÉNY!
*Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám:
30/491-7051.
28 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% -
“C”E:88,75 % F:76,09%
ÁKÓ: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% /
KK: “B”160.000.-Ft/fő. “C”:165.000 Ft/fő
􀀨􀀸􀀵􀂐􀀳􀀤􀀃􀀭􀂓􀀹􀃈􀀭􀀨􀀃􀀐􀀃􀀰􀀤􀀪􀀼􀀤􀀵􀀃􀀮􀂓􀀽􀂓􀀶􀀶􀂆􀀪􀀨􀀮􀀃􀀭􀂓􀀹􀃈􀀭􀀨
􀀨􀁏􀃉􀁄􀁇􀂞􀁖􀀃􀁋􀁈􀁏􀁜􀁖􀁝􀂪􀁑􀁈􀀝
􀀫􀁄􀁏􀁌􀁖􀀃􀀬􀁖􀁗􀁙􀂞􀁑􀀃􀀹􀂞􀁕􀁒􀁖􀁌􀀃􀀮􀂳􀁑􀁜􀁙􀁗􀂞􀁕
􀂦􀁖􀀃􀁈􀁊􀁜􀀃􀁎􀂦􀁖􀁝􀂹􀁏􀃉􀁇􀃉􀀃􀁉􀁈􀁊􀁜􀁙􀁈􀁕􀁈􀁖􀀃􀁎􀁒􀁑􀁉􀁏􀁌􀁎􀁗􀁘􀁖􀁖􀁄􀁏􀀃􀁎􀁄􀁓􀁆􀁖􀁒􀁏􀁄􀁗􀁅􀁄􀁑􀀃
􀀯􀀤􀀮􀀲􀀶􀀶􀁾􀀪􀀬􀀃􀀩􀂐􀀵􀀸􀀰
􀀨􀀸􀀵􀂐􀀳􀀤􀀃􀀭􀂓􀀹􀃈􀀭􀀨􀀃􀀐􀀃􀀰􀀤􀀪􀀼􀀤􀀵􀀃􀀮􀂓􀀽􀂓􀀶􀀶􀂆􀀪􀀨􀀮􀀃􀀭􀂓􀀹􀃈􀀭􀀨
􀀰􀀲􀀪􀀼􀀃􀀕􀀓􀀔􀀛
􀀨􀁏􀃉􀁄􀁇􀂰􀀝
Vukics Ferenc
􀀋􀀲􀁕􀁖􀁝􀂞􀁊􀁒􀁖􀀃􀀥􀁄􀁕􀁄􀁑􀁗􀁄􀀃􀀶􀁝􀂳􀁙􀁈􀁗􀁖􀂦􀁊􀀃􀁈􀁏􀁑􀂳􀁎􀁈􀀌
􀀨􀁏􀃉􀁄􀁇􀂞􀁖􀀃􀁋􀁈􀁏􀁜􀁖􀁝􀂪􀁑􀁈􀀝
􀀫􀁄􀁏􀁌􀁖􀀃􀀬􀁖􀁗􀁙􀂞􀁑􀀃􀀹􀂞􀁕􀁒􀁖􀁌􀀃􀀮􀂳􀁑􀁜􀁙􀁗􀂞􀁕
􀀨􀁏􀃉􀁄􀁇􀂞􀁖􀀃􀁌􀁇􀁈􀁍􀁈􀀝
􀀕􀀓􀀔􀀛􀀃􀁍􀂷􀁑􀁌􀁘􀁖􀀃􀀔􀀘􀀑􀀃􀁓􀂦􀁑􀁗􀁈􀁎􀀃􀀔􀀛􀀃􀂰􀁕􀁄
􀁚􀁚􀁚􀀑􀁅􀁒􀁖􀁝􀁗􀁒􀁕􀀑􀁋􀁘
􀀮􀂦􀁕􀁇􀂦􀁖􀁈􀁎􀀃􀂦􀁖􀀃􀁙􀂞􀁏􀁄􀁖􀁝􀁒􀁎􀀃􀁄􀀃􀁍􀂳􀁙􀃉􀀃􀁗􀂞􀁕􀁖􀁄􀁇􀁄􀁏􀁐􀂞􀁙􀁄􀁏􀀏
􀁊􀁜􀁈􀁕􀁐􀁈􀁎􀁈􀁌􀁑􀁎􀀃􀁍􀂳􀁙􀃉􀁍􀂦􀁙􀁈􀁏
􀂦􀁖􀀃􀁈􀁊􀁜􀀃􀁎􀂦􀁖􀁝􀂹􀁏􀃉􀁇􀃉􀀃􀁉􀁈􀁊􀁜􀁙􀁈􀁕􀁈􀁖􀀃􀁎􀁒􀁑􀁉􀁏􀁌􀁎􀁗􀁘􀁖􀁖􀁄􀁏􀀃􀁎􀁄􀁓􀁆􀁖􀁒􀁏􀁄􀁗􀁅􀁄􀁑􀀃
􀀯􀀤􀀮􀀲􀀶􀀶􀁾􀀪􀀬􀀃􀀩􀂐􀀵􀀸􀀰
oktatás 2018. 06. 15. | 15
Fotó: Gergely Szilárd
„Egy országos
versenyre eljutni
bármilyen tárgyból is,
óriási elismerés.
Ezzel öregbítik ezek
a diákok és felkészítő
tanáraik az iskolájuk
hírnevét, öregbítik
Nagykanizsa város
hírnevét, és én rájuk
polgármesterként és
pedagógusként is
mondhatom ezt:
büszke vagyok.”
Dénes Sándor,
Nagykanizsa polgármestere
„A tehetséggondozáshoz
szükség van a jó
pedagógusra és a világot
felfedezni vágyó diákra
egyaránt. Ez a ma
iskolájának egyik
legfontosabb feladata, és
ez az, amitől hosszútávon
Magyarország, a magyar
nemzet fejlődő és sikeres
lehet. Az önök
eltökéltsége teremtheti
meg azt a tudásalapú
társadalmat, amely
szükséges a 21. század
globális versenyében.”
Magyar Ferenc, a Nagykanizsai
Tankerületi Központ igazgatója
Kiváló tanulókat
és pedagógusokat
köszöntöttek
2018.
június
16.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 20:00-08:00
2018.
június
17.
Remény GARAY U. 14. 93/314-967 19:00-06:00
2018.
június
18.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
június
19.
Szent Kristóf
ERZSÉBET
TÉR 8/2. (Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
június
20.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
június
21.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-06:00
2018.
június
22.
BENU
gyógyszertár
Nagykanizsa
Aranyszarvas
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
sertéscomb 1100-1200 Ft/kg
paradicsom 590-650 Ft/kg
padlizsán 750 Ft/kg
cseresznye 600-650 Ft/kg
újburgonya 350-400 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Villamosmérnök főiskola/egyetem megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
06. 19. 10:00-13:00 Honeywell, Nagykanizsa
06. 19. 14:00-17:00 Bazárudvar, Zrínyi út 35.
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Szolgáltatás 2018. 06. 15. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Június 16., szombat
Jusztin, Arany
A Jusztin a Jusztusz továbbképzett alakja,
amely latin eredetű, jelentése: igazságos,
igazságszerető ember. Az Arany magyar
eredetű, jelentése: aranyos, aranyműves.
Június 17., vasárnap
Laura, Alida
A Laura latin eredetű, jelentése: babérfa,
babérkoszorú. Az Alida német eredetű,
jelentése: nemes.
Június 18., hétfő
Arnold, Levente
Az Arnold germán eredetű, jelentése: sas,
uralkodó. A Levente magyar eredetű, jelentése:
levő, létező.
Június 19., kedd
Gyárfás
Görög-latin eredetű, jelentése: idős férfi.
Június 20., szerda
Rafael, Dina
A Rafael héber eredetű, jelentése: Isten
meggyógyít. A Dina héber eredetű, jelentése:
ítélet.
Június 21., csütörtök
Alajos
Germán-latin eredetű, jelentése: egész + bölcs.
Június 22., péntek
Paulina
A Paula továbbképzése, amely latin eredetű,
jelentése: kicsi, kis termetű.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A jövő csak koldus kísértet. Mindent ígér, s
nincs semmije.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
„Sző, fon… - Népi textíliák a Thúry György Múzeum gyűjteményéből
című időszaki kiállításhoz kapcsolódva
Thúry György Múzeum Kiállítóhely – Nagykanizsa, Fő út 5.
„Minden, ami szövés, fonás…” - Az est mottója: ORSÓ,
GUZSALY, MOTOLLA…
16.00: Kincskereső kalandtúra – csapatok regisztrációja,
2-4 fős csapatok jelentkezését várjuk.
16.30 – 18.30: A Kincskereső kalandtúra kezdete –
Keresd a bűvös orsót! címmel
17.00 – 18.00: Szövők, fonók, hímzők, varrók találkozója
Mindenki hozzon magával egy általa készített kézimunkát! A legszebb
három alkotást szakavatott zsűri segítségével, ajándékkal
díjazzuk.
18.00: A múzeum udvarán
a 2018. évi Múzeumok Éjszakájának ünnepélyes megnyitója
a Kerecsényi Edit - emlékérem átadása
az Éj műtárgyának bemutatása
18.25: A zsűrizésre leadott kézimunkák díjazása az
emeleti folyosón.
18.30: Kiss Nóra néprajzkutató szövéssel, fonással
kapcsolatos tudományos-ismeretterjesztő előadása az
épület emeleti folyosóján.
18.30: A Marica Produkció interaktív bábszínháza: A kis
gömböc című előadás a múzeum udvarán.
19.15 – 19.45: A Kincskereső kalandtúra és a „Minden,
ami szövés, fonás…” – Totó eredményhirdetése
20.00: Zalagyöngye Táncegyüttes néptáncbemutatója a
múzeum udvarán.
21.00: Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan
című parasztkomédiája a Mozaik Társulat előadásában.
22.00: Boglya Népzenei Együttes koncertje a múzeum
udvarán felállított színpadon, majd táncház.
23.00: Szentivánéji Tűztánc
23.30: Éjszaka a múzeumban, ahol a tárgyak, sírok, holtak
életre kelnek… - barangolás a múzeum sötét zugaiban
Folyamatos programok a múzeum udvarán
(Nagykanizsa, Fő út 5.)
16.00-20.00 óra között:
Kézműves bemutató:
Vászonszövés – szövőszéken
Gyapjúszövés – szövőkereten
Nemezelés
Gyöngyösnecc készítése
Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak:
Quilling
Saját kézimunka előnyomása és hímzése
Papírszövés
Szövés hobbi szövőkereteken
Gyöngyfűzés, karkötőkészítés
Színezők
Ügyességi, szórakoztató játékok
Fonalgombolyítás motollával
Vetőfonal felvetése hobbi szövőkeretre
Totó – „Minden, ami szövés, fonás…”
Büfé
Magyar Plakát Ház (Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15.)
16:00 – 24:00 óra
Az idei évben is a Thúry György Múzeum Fő út 5. szám
alatti kiállítóhelye lesz a rendezvények központi helyszíne,
de a Magyar Plakát Házban a Kanizsai Képző- és
Iparművészek Egyesületének, a Láthatatlan világ,
avagy a nem látók világa című kiállítása is látogatható
lesz, 24.00 óráig.
Kiemelt helyszín emellett a Kanizsa vár kiállítás –
Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. Vár. u. 5.
Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.
(Nagykanizsa, Vár u. 5.)
Kanizsa vár kiállítás
16:00 – 22:00 óra
Programok:
16:00 – 22.00: Kanizsa vár kiállítás megtekintése
16.00 – 21.00: Kézműves foglalkozások
A belépés minden helyszínen ingyenes!
www.tgym.hu
Múzeumok Éjszakája
a Thúry György Múzeumban
2018. június 23. szombat
sport plusz 2018. 06. 15. | 19
Fotók: Gergely Szilárd
Ismét hatalmas sikert
hozott a sárkányos hétvége. Az
immár tizedik kanizsai roadshow-ra
minden eddiginél több felnőtt – baráti és
céges – csapat nevezett, amelyek nagy küzdelmek
során döntöttek a helyezésekről. A diákoknál
a Keri Junior győzött, a cégek versenyében
a Keri Senior lett az első a Borzong a tó és
a Siroma Plast előtt, a baráti társaságoknál Thor
Fighters, Kanizsai Futóklub, Húsz Lóerő volt a
dobogósok sorrendje. A települések mezőnyében
a Megyavonat (Fonyód) végzett az
élen, maga mögé utasítva a Hullámtörők
(Letenye) és a Csapi Csapata
(Csapi) egységét.
Sárkányok
hátán
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora június 16-22.
Június 16., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó,
01:40 Sztárportré – Varga Lívius, 02:10 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:10 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Sztárportré
– Varga Lívius, 08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 09:20 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45
K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:40 Aktuális – beszélgetés Cseresnyés Péter
miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel, 15:10
Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Gézengúzok (gyerekműsor),
16:05 Aktuális – középpontban a szakmunkásképzés,
16:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
16:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:15 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40
Kanizsa TV Filmklub: Megint tanú (magyar filmszatíra),
20:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
20:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:40
Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:50 Lapozó.
Június 17., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 01:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:40
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:10
Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc
(kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás,
14:45 Aktuális – beszélgetés Cseresnyés Péter
miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel, 15:15
Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
16:15 Aktuális – középpontban a szakmunkásképzés,
16:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
16:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:25 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:10 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban,
19:10 Sztárportré, 19:35 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45 Egis Körmend – Alba
Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés a harmadik
helyért, 21:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 22:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 22:10 Lapozó.
Június 18., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony
templomban, 01:10 Sztárportré, 01:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Egis Körmend –
Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés
a harmadik helyért, 03:10 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 04:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 04:10 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a kiskanizsai
Sarlós Boldogasszony templomban, 07:40 Sztárportré,
08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:15 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés a harmadik helyért, 09:40
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 10:40
Lapozó, 12:00 Sztárportré, 12:25 Egis Körmend – Alba
Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés a harmadik
helyért, 13:50 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kukkantó (gyerekműsor),
20:10 KVSE – UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés,
21:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:10 Lapozó.
Június 19., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Kukkantó (gyerekműsor), 01:30
Híradó, 01:45 KVSE – UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés,
02:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:15
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:40 Kukkantó (gyerekműsor), 08:10 Híradó, 08:25
KVSE – UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés, 09:25 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:55 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:25 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Kukkantó (gyerekműsor), 13:00 KVSE –
UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés, 14:00 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 14:30 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35
K’arc (kulturális magazin), 20:05 Lovas magazin, 20:30 Híradó,
20:45 Székely konyha, 21:15 Sztárportré – Benkő László,
21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.
Június 20., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30
Híradó, 01:45 Lovas magazin, 02:10 Székely konyha, 02:40
Sztárportré – Benkő László, 03:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Lovas magazin, 08:40
Székely konyha, 09:10 Sztárportré – Benkő László, 09:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin),
12:55 Lovas magazin, 13:20 Székely konyha, 13:50 Sztárportré
– Benkő László, 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Re-start (a
Kanizsa TV nyári magazinja), 20:40 Híradó, 20:55 Látogató,
21:25 K’arc (kulturális magazin), 21:55 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:25 Lapozó.
Június 21., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Re-start (a Kanizsa TV
nyári magazinja), 02:10 Látogató, 02:40 K’arc (kulturális
magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Re-start
(a Kanizsa TV nyári magazinja), 08:50 Látogató, 09:20 K’arc
(kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55
Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25 Látogató,
13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 A
mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05 Zooo
magazin – lencsevégen a természet, 20:35 Híradó, 20:50
Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 21:20 Élet-módi,
21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 22., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Zooo magazin – lencsevégen
a természet, 02:15 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja),
02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 08:00 Híradó, 08:15 Zooo
magazin – lencsevégen a természet, 08:45 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa
Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 12:55 Zooo magazin – lencsevégen a természet,
13:25 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:55
Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30
Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
20:10 Aktuális - Hargita, 20:40 Híradó, 20:55 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:25 A
mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:55 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 06. 15. | 21
Fölényes győzelmet
aratott a labdarúgó
NB III-ért vívott
osztályozós párharc
első mérkőzésén az
UFC Nagykanizsa
együttese, hiszen
5-0-ra győzött a
somogyi bajnok
Nagyatádi FC ellen.
KRÓNIKA
A kezdeményezést azonnal
magához ragadva kezdett a Kanizsa
a védekezésben 5-4-1-ben futballozó
atádiak ellen, és hiába
készültek a somogyiak külön is
Kovács Györgyből, ő, ahogy az
Amatőr Kupa döntőjében, ezúttal
is mintaszerű fejessel juttatta
vezetéshez a hazaiakat.
Az 1-0 után is irányított
tovább a Kanizsa,
és ennek az
első félidő utolsó
pillanataiban
meglett
az eredménye,
Csáki
a balösszek
ö t ő
helyéről,
mint e g y
19 méterről
remek
l ö v é s s e l
növelte az
UFC előnyét.
A második
j á tékrészben
annak a Péntek
Adriánnak a találatával
lépett tovább
Gombos Zsolt legénysége,
akinek felépülésében egész
héten csak reménykedhettek a
kanizsaiak. Hogy a támadó a fontosságát
érzékeltesse, a mérkőzés
hajrájához közeledve is beköszönt,
majd a teljesen szétzilált
Nagyatád ellen még Kulcsár
Roland volt eredményes, feltéve
ezzel együttese játékára a koronát,
5-0.
A visszavágót szombaton 17
órakor rendezik Nagyatádon. A
kanizsai egyesület a visszavágóra
szurkolói buszt indít, a drukkerek
június 16-án a Bányász-pálya bejáratától
15 órakor indulnak, bővebb
információval
a klubnál szolgálnak az utazni
vágyó érdeklődők számára.
ÉRTÉKELÉS
– Gratulálok a csapatnak, hiszen
ezzel a sikerrel nagy előnyt szereztünk
a visszavágóra – összegzett
az osztályozó első felvonása után
Gombos Zsolt, a kanizsaiak vezetőedzője.
– Az osztályozónak
azonban még nincs vége, így koncentráltan
szeretnénk játszani
továbbra is, ugyanakkor örülök,
hogy a találkozóra kilátogató
szépszámú, lelkes közönségünket
jó játékkal és
gólokkal tudtuk kiszolgálni.
– Megérdemelten
nyert a Kanizsa, s
ugyan nagy a gólkülönbség,
de úgy
vélem, nincs okunk
a szégyenkezésre –
mondta az atádiak
szakvezetője, Keszei
Ferenc. – Sajnos, az is
igaz, hogy ilyen erős
csapattal, mint a Nagykanizsa,
a Somogy megyei
küzdelmekben nem találkoztunk,
s ez is az egyik oka
annak, hogy ilyen eredmény született.
– Viszonylag korán betaláltuk,
aztán pedig játszottuk tovább a
magunk játékát – fogalmazott a
gólok sorát már nem először nyitó
dél-zalai középpályás, Kovács
György. – Annak, hogy én voltam
eredményes elsőként, persze örülök,
de a legfontosabb az, hogy
tettünk egy nagy lépést a harmadosztály
felé. Ilyenkor nem a
gólszerző személye fontos elsősorban,
hanem az, hogy együttesünk
azt követően is úgy futballozott,
ahogy elterveztük.
– Labdarúgóként a télen tértem
vissza Nagykanizsára, s mit is
mondjak, nagy öröm és élmény
volt ilyen hangulatban és körítés
mellett játszani – értékelt a ZTEtől
néhány hónapja érkezett Kretz
Bálint. - Úgy érzem, jók az esélyeink,
és a lehetőséget az osztályváltásra
a csapat már nem is szeretné
elszalasztani.
KIAKADT…
Az Olajbányász-stadionban a
zsúfolt lelátók látványa alighanem
a hazai együttes tagjait még
elszántabbá tette. Szabó Bálintnak
azonban időnként másra is
kellett, hogy koncentráljon...
– Még a meccs délelőttjén, ásítás
közben egyszerűen kiakadt az
állkapcsom – árulta el már megkönnyebbülten
a Kanizsa egyik
belső védője. – Sajnos, volt már
ilyenben részem, akkor a kórházban
kötöttem ki. Most szóltam
Horváth Detrének, vele hívtuk
Németh Imrét, az erőnléti edzőnket.
Ő tárcsázta egy orvos ismerősét,
és a vonal másik végéről
kapott utasítások alapján másodszorra
sikerült is a helyére tennie.
Hát mit mondjak, azért nagyon
fájt, utána meg nem is nagyon
ettem semmit. A mérkőzést három
fájdalomcsillapítóval játszottam
végig, de a győzelem azért kellemes
gyógyír volt mindenre...
POLGÁR László
Pazar hangulat, fölényes siker
Nem, nem keresnek semmit –
maximum az első gól szerzőjét,
Kovács Györgyöt, a kupac alján
Akkor mostantól nemcsak
a labdarúgó NB III-ra
készülünk, hanem egy
tornász versenyre is…
(Fotó: Gergely Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
2004-ben igencsak felpörögtek az események
futballfronton, és itt nem csupán arra gondolunk,
hogy annak az évnek a szeptemberében
rég látott tumultus alakult ki a letenyei határátkelőn,
mivel rengetegen kerekedtek fel a horvát–
magyar vb-selejtezőre, Zágrábba, magyar szövetségi kapitányként
Lothar Matthaus első tétmeccsére.
A Tótszentmárton akkor tartotta éppen
öltözőavatóját is a Videoton ellen, egy kiskanizsai
műhelyben pedig kis figurák készültek –
már a 2006-os németországi világbajnokság
jegyében. A fából készült kis remekek aztán
Németországba utaztak, ahol igencsak nagy
keletje lett a bábuknak, s nem csupán a
német, hanem a brazil, az olasz és a francia színekben
pompázókat is vitte a szurkolónép...
Hogy aztán 2006 júniusában, Ausztriában,
egy Red Bull Salzburg–ZTE FC felkészülési
meccsen az akkor már Salzburgban, Giovanni
Trapattoni mellett dolgozó Matthaus is
kapjon belőle. A korábbi világklasszis, az
1990-ben világbajnoki címet szerzett középpályás
még dedikált is néhány darabot.
S hogy hogyan került a babákra a képen látható
autogramok további sora – Buzánszky
Jenőé, a német Horst Eckelé és Herbert
Erhardté? Nos, az 1954-es fináléról történt
németországi megemlékezés már egy másik
történet...
POLGÁR László
60 év a futballban
Múlt pénteken, a 89. Ünnepi Könyvhét nagykanizsai
eseményeinek sorában mutatták be Vlaszák Géza 60 év
a fociban Nagykanizsán című kötetét, amelyben a szerző,
az egykori legendás hálóőr írta meg a korszak ismerőjeként
a dél-zalai város labdarúgásának eseményeit, s a futballban
töltött több mint fél évszázados történetét.
A történeti hűség kedvéért: a kötetbemutató alkalmával
fia, a hatszoros válogatott ifj. Vlaszák Géza is mellette
foglalt helyet, míg a könyvet a Halis István Városi
Könyvtár igazgatóhelyettese, Kardos Ferenc méltatta.
A Szan-Dia FSC 82 látványtáncossal és
30 gyakorlattal kvalifikált a horvátországi
Porecben megrendezett, 7500 versenyzőt
felvonultató Dance Star világbajnokságra
– és 11 érmet hazahozva a legsikeresebb
magyar egyesület lett az Isztrián.
– A színvonal fantasztikus volt, a nemzetközi
zsűriben pedig bírált Justin Timberlake
egyik koreográfusa is, számos
más világhírű táncszakemberrel együtt –
számolt be élményeikről Vágó Diána, az
egyik felkészítő. – Nagyon büszkék
vagyunk tanítványainkra, hiszen számtalan
ország államilag támogatott iskoláival
is fel tudták venni a versenyt.
Vlaszák Géza
emlékeit
vetette papírra
(Fotó: Polgár László)
A leg sikeresebb
magyar csoportként
A Szan-Dia lett a legsikeresebb
magyar egyesület
Kiskanizsán készült
babák, sztárok
aláírásaival
Vb-sorok
Babák
a világbajnokságra
Sport 2018. 06. 15. | 23
A kanizsai vízilabdázók a
bajnokság felsőházában az
utolsó etapnak úgy gyürkőzhettek
neki, hogy tudták,
három idegenbeli
meccsen kell pólózniuk,
ugyanakkor a klub, egyben
a dél-zalai város sportágbeli
történetének legszebb
fejezetét is írhatják. Nos, a
békéscsabai találkozójuk
után egy debreceni kiruccanás
volt soron, amelyen
a viharsarkihoz képest
jóval keményebb, élesebb
meccset vívhattak a győzelemért
Ludányi Kadosa
tanítványai. Ellentétes
negyedek után végül sikerült
nyerniük (13-11), és az
eredmények is úgy alakultak,
hogy már az YBL elleni
meccsük előtt biztossá
vált: a Kanizsa VSE az OB I
B-ben megszerzi az ezüstérmet
– már sem az UVSE II,
sem az YBL nem tudja
befogni őket.
– Először is gratulálok
együttesemnek a klub történelmi
sikeréhez, egyelőre
azonban szó sincs leállásról,
hiszen következnek
még nehéz találkozóink –
mondta a debreceni mérkőzés
után Ludányi Kadosa.
– Az osztályozóról
annyit, mind nagyobb lelkesedéssel
várjuk...
Lássuk azonban előbb,
miként alakult az YBL elleni
összecsapás. Ahogyan
több fővárosi legénység,
úgy az YBL is számított már
a Kanizsa VSE mumusának
az eltelt évek során, viszont
az biztos, hogy az idei szezonban,
annak is felsőházi
rájátszásában, a kanizsaiak
valamennyit törlesztettek
a korábbiakért, mivel mind
a hazai, mind az idegenbeli
meccsükön a KVSE győzedelmeskedett.
Jól kezdte a mérkőzést a
dél-zalai csapat, vezetett
többször is, majd a hazai
egyenlítés után újból
előnyhöz jutott. A harmadik
nyolc percet valamivel
jobban megnyomta a vendég
alakulat, s az utolsó felvonás
záró perceiben
kapott ugyan négy gólt a
Kanizsa VSE, a győzelmet
(11-10) így is sikerült megszereznie.
– Jól játszottunk, jól
ment a védekezés is, talán
egy kicsit számunkra előbb
ért véget a találkozó, de ezt
átbeszélve, tudjuk az ilyen
hibákat javítani – fogalmazott
az utolsó forduló után,
a hét elején Ludányi Kadosa.
– Persze, innentől már
az OB I-ért vívandó osztályozóval
foglalkozunk,
amelynek
meccsi
d ő -
pontjai
kezd
e t -
ben az
elkövetkezendő
hétvégékre
voltak leosztva,
időközben azonban változott
a helyzet. Az első osztály
15. helyezettjeként
zárt UVSE ellen elsőként
szombaton 14 órától a
fővárosban szállunk vízbe,
majd a visszavágót rögtön
vasárnap 11 órakor, immár
Nagykanizsán vívhatjuk.
Ha a két győzelemig tartó
párharc során ezek után
sincs döntés, következhet
a harmadik felvonás Budapesten.
POLGÁR László
Az UVSE-n át vezet az út…
Írják a történelmet,
jöhet az osztályozó UVSE Vízilabda
Sportegyes üle t
Al apítási éve : 2008
Színe: lila-sárga
S z é khel y e :
Hajós Alfréd
Uszoda, Budapest,
Margitsziget
Edző:
Németh Zsolt
Sike rei: Férfi
OB I-12. hely
(2015), OB I B-1.
(2014)
Az egyesület férfi csapata
2016-ban és 2017-ben is
az OB I-es bajnokság 13.
helyén végzett, ezúttal
pedig a 15. pozíciót, vagyis
osztályozóra „jogosító”
helyezést ért el.
Az osztályozós
el lenfé l
Sporttörténelmi
sikert él a Kanizsa
VSE OB I B-s vízilabda
együttese,
hiszen majd’ harminc
éves fennállása
alatt a második
vonalban először
végzett dobogón:
Ludányi Kadosa
legénysége a
második helyen
fejezte be a küzdelmeket.
A történetnek
azonban
nincs még vége,
mivel a kanizsaiak
számára hétvégén
következik az osztályozós
párharc a
legfelső osztályért.
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Kiss Nóra, a Thúry György
Múzeum néprajzkutatója a
Szentendrei Skanzenben
ismerkedett meg a rózsafánk
sütőformákkal. Az ottani kollégák
megosztották vele a
fánk receptjét és
e lkészí tésének
módját is. Amikor
Nóra tavaly
szeptemberben
a kanizsai
mú z e u m b a
került, a beleltározatlan
tárgyak
között felfedezte
a Zalában ma
már kevésbé ismert és
használt, de néhány évtizede
még lakodalmas süteménynek
számító finomságok sütőformáit.
A féltenyérnyi méretű formákkal
csillag, tulipán és pillangó
alakú édességeket lehet
készíteni. Az elnevezésük nem
egységes. Vannak vidékek, ahol
rózsafánknak, máshol virágfánknak,
vagy éppen csillagfánknak
hívják, de ennek a fajta
sütinek van egy ismertebb változata
is, a boldogi nagy
rózsa. Boldog egy
Heves megyei falu,
ahol tenyérnyi
nagyságú ünnepi,
lakodalmi
s ü t e m é n y t
k é s z í t e n e k
ezzel a formával.
A múzeumi tárgyakat
természetesen
nem lehet kölcsönözni,
de aki nyitott szemmel
jár a világban, kézműves
vásárokon hozzájuthat ilyen
sütőformákhoz, s akár az interneten
is lehet rendelni.
Hozzávalók:
3 tojás, 3 dkg cukor, 1 csomag
vaníliás cukor, 15 dkg liszt, 2,5 dl
tej, késhegynyi szódabikarbóna,
egy csipet só, étolaj, fahéjas
porcukor. Ebből a mennyiségből
60 db süteményt kapunk.
Elkészítése:
A tojásokat kikeverjük a
cukorral és a vaníliás cukorral.
Apránként hozzáadjuk a tejet,
és a sóval, valamint a szódabikarbónával
elkevert lisztet. Csomómentesre
keverjük, majd az
így kapott sűrű palacsintatésztát
egy órát pihentetjük. Ezután
egy edényben étolajat hevítünk
és felforrósítjuk benne a
sütőformát, majd a tésztába
mártjuk úgy, hogy ne lepje el a
tetejét. A formát visszatesszük a
forró olajba és aranybarnára
sütjük, végül lecsepegtetjük
róla az olajat. Fahéjas porcukorral
meghintve tálaljuk a csörögefánk
ízéhez hasonló édességet.
A sütési ideje 1 óra.
BAKONYI Erzsébet
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Kellemes meglepetést szerez ismerőseinek
a hétvégén. Nem győzik
számolni az elképesztő ötleteit. Gyakorlati
bemutatót is tarthatna nekik.
Bika: 04.21-05.21.
Töltse fel az energiaraktárait, mert a
szabadsága alatt nem várt kihívásokra
számíthat. Ha megfelel a párja elvárásainak,
akkor nem lesz veszekedés.
Ik rek: 05.22-06.21.
Mit szólna hozzá, ha egy szép ajándékot
közvetítene önnek a postás? Nem
kell sokáig töprengenie, mert hamarosan
megérkezik a „küldemény”.
Rák: 06.22-07.22.
Ha úgy érzi, hogy nem beszélnek
egy nyelvet a párjával, akkor használják
ki a nyarat. Iratkozzanak be
minél előbb egy tanfolyamra.
Oroszlán: 07.23-08.23.
El szeretné dönteni, miért is mennek
gördülékenyen mostanában a
dolgai? Ne gyanakodjon senki másra:
a Hold az egyedüli útitársa.
Szűz: 08.24-09.23.
Ne csináljon a bolhából elefántot.
Ha nem úgy megy az otthoni munka,
ahogy kellene, ne görcsöljön.
Pihenjen egyet, mert később majd
menni fog.
Mérleg: 09.24-10.23.
Bizonyára ön érzékeli, hogy újabbnál
újabb lehetőségek nyílnak meg
a karrierjében. A szerencse már az
ajtaján kopogtat, csak engedje be.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Nem lesz üzleti ajánlatra szüksége
ahhoz, hogy lecserélje az autóját.
Mondja ki háromszor a kívánságát a
párjának, és máris gurul a kocsi.
Nyilas: 11.23-12.21.
Romantikus fordulatokkal fűszerezett
hétvégére számíthat. Azonban
bizonyos helyzetekben segítségül
kell hívnia a hatodik érzékét is.
Bak: 12.22-01.20.
Figyelme középpontjában az érzelmi
élete áll. Vagyis két út áll ön előtt,
és nem tudja, melyiken induljon el.
Menjen arra, amerre a szíve húzza.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha mást nem tud tenni, tegye boldoggá
a környezetét. Ehhez nem
kell mindjárt pénz, eleinte menni
fog anélkül is.
Halak: 02.20-03.20.
A csillagok szerint, ami még nem
történt meg önnel, most megtörténhet.
Felfedezheti magában a féltékenység
zöld szemű szörnyetegét.
Kiss Nóra az utolsó mozzanattal.
A fahéjas porcukor teszi teljessé
a fánkot
Rózsa, vagy csillag?
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 24. SZÁm, 2018. JÚNIUS 22.
Fotó: Gergely Szilárd
Boldogok a kanizsai drukkerek: két csapat – a férfi foci
és a női kosár – biztosan osztályt vált, a pólósok pedig
még harcban állnak az OB I-ért. Mi a siker, ha nem ez…?! 21-23
Öröm
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Csaknem kétszázezer forintot gyűjtöttek össze az autista
gyerekek nyári táboroztatására azok, akik múlt vasárnap
délután egy jótékonysági felhívás nyomán pattantak
nyeregbe a HSMK előtti téren. A zömében kék ruhát
vagy kiegészítőt viselő kétszáz bringás a Csónakázótóig
tekert. Az egyik szépségápolási, wellness és háztartási
termékeket forgalmazó vállalat az ország több pontján
szervezett hasonló akciót a hétvégén – Nagykanizsán
az Alapítvány az Autista Gyermekekért nevű szervezetet
segítették.
Szent Péter és Szent Pál ünnepe alkalmából újra várja a híveket a látóhegyi kápolna. A
búcsúmisét június 30-án, szombaton délben Szűcs Imre, a Jézus Szíve Plébániatemplom
plébánosa celebrálja. A környéken élő hívek régi vágya teljesült tavaly, amikor egy
kisebb civil közösség rendbe tette Isten látóhegyi házának környezetét, Imre atya pedig
vállalta, hogy feleleveníti a hagyományt a búcsúi szertartás bemutatásával. Egy évvel
ezelőtt a környékbeliek, a szentmise után, kis piknikkel is ünnepeltek.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Tudás
Cseresnyés Péter előbb
NGM-államtitkárként,
majd most, az innovációs
és technológiai
tárca miniszterhelyetteseként,
sokszor
beszélt az élethosszig
tartó tanulás fontosságáról.
S lám, Dénes
Sándor polgármesterrel
közösen példát is
mutat: a két politikus
az elmúlt évek kanizsai
sörfesztiváljain például
elsajátította a sörcsapolás
tudományát.
Persze, ez a tudás is
elavulhat, ha esetleg,
valamikor, robotok
dolgoznak majd
a söntésben…
Kanizsa
200.000
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Búcsúmise
Fotó: Kanizsa/archív
Fotó: Gergely Szilárd
Látóheg yen
Orbán: Miközben a
magyar meghal a sportolóiért,
igazi félistenként
tiszteljük a világelsőséget
szerzett sportolóinkat,
aközben Európa legkevesebbet
mozgó országai
közé tartozunk. Például a
fiataloknak jelenleg mindösszesen
36 százaléka
sportol rendszeresen. A
kormány célja, hogy 2030-
ra Európa egyik legegészségesebben
élő nemzete
legyen a magyar. A sportés
szabadidős tevékenységek
ezért a jövő évi
büdzsében is kiemelt
támogatást kapnak, fűzte
hozzá a miniszterelnök a
Tokaji Vízitúra Központ
átadásán.
A Testnevelési Egyetem
rektora: A mindennap
sportoló, testedző gyermek
kognitív képességei is
jobbak, a gyerekek gyorsabban
fejlődnek, fegyelmezettebbek.
A sport
később a családalapítás,
gyermekvállalás terén is
jótékony hatással bír. Ezért
is fontos a mindennapos
testnevelés, ugyanis a
gyermek- és fiatalkorban
elvégzett testmozgás nem
pótolható később.
– A napi testnevelés
bevezetése éves szinten
több milliárd forint megtakarítást
eredményez az
országnak, azonban ne
felejtsük el, hogy ez csak a
kezdet. A testkultúrát és a
testnevelést össztársadalmi
érdekként és értékként
kell elismerni. Az egészségi
állapot és a mozgáskultúra
szorosan összefügg
egymással, meghatározza
a várható élettartamot és
életminőséget. A köztudatban
a többi kulturális
ágazat szintjére kell emelni
a mozgáskultúrát, mivel ha
ez utóbbit nem művelik az
emberek, abba korán bele
fognak halni, míg az előbbiek
esetében nem. Ezért
kell a sportot bizonyos
életkorban az iskolában
előnyben részesíteni,
később pedig ezzel kapcsolatban
az érdeklődést
fenntartani. Ne feledjük,
mindent a mozgáson
keresztül tanulunk meg, ez
az, ami a testből és a szellemből
a legtöbbet tudja
kihozni. A magyar nemzet
szempontjából létfontosságú,
hogy minél nagyobb
számban neveljünk egészséges,
döntésképes embereket.
– fogalmazott
Mocsai Lajos minap a
Kezd hatni a „mozgásgyógyszer”
című Magyar
Idők-interjúban.
Papp János
A HÉT TÉMÁJA 2018. 06. 22. | 3
Magyarország
feláll a fotelből!
Test és lélek: A zenei képzés hatására jelentősen
javulnak a gyermekek kognitív képességei, a szóbeli
kifejezőkészség, a figyelem, az összpontosítás, a rövid
távú memória, ezáltal jobb teljesítményt tudnak nyújtani
az iskolában – derült ki az Amszterdami VU Egyetem
idén februárban publikált kutatásából.
Egy 58 éves, nagy munkabírású
kanizsai férfi
beszélt nemrég a Kanizsa
TV Aktuális című műsorában
arról, mit köszönhet a
mozgásnak.
– Mikor ült utoljára
kerékpáron? – kérdezte a
műsorvezető.
– Hétvégén is, meg kedden
is, este. Van, amikor
nincs kedvem, de egyszerűen
kell a fizikai terhelés,
kell a mozgás. Szükség van
arra, hogy az ember a mindennapok
szellemi feszültségéből
fizikailag kikapcsolódjon,
jól megmozgassa
az izmait, és fáradjon
el úgy, hogy lóg a nyelve.
Hogy aztán másnap megfelelő
szellemi frissességgel
dolgozzon.
A mindennap sportoló, testedző
gyermek kognitív
képességei is jobbak, a
gyerekek gyorsabban fejlődnek,
fegyelmezettebbek
A gyermek- és fiatalkorban
elvégzett testmozgás nem
pótolható később
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
NYÍRSÉG – NYÍRBÁTORI TEMPLOM
ITT KELL LENNED,
HOGY ELHIDD.
Magyarország minden évszakban többet tartogat annál, mint amennyi
a fotókba belefér. Találj rá ezen a nyáron új kedvenc helyeidre!
MTU_nyari_kampany_NYIRBATOR_sajto_202x270.indd 1 18/06/18 09:07
Aktuális 2018. 06. 22. | 5
Két keréken fedezték fel
Murafölde természeti
adottságait és a helyi
kerékpáros turizmus lehetőségeit
magyar és külföldi
szakújságírók ezekben a
napokban. A tanulmányutat
a Mura Program Iroda
és a Magyar Turisztikai
Ügynökség közösen szervezte.
A sajtó képviselői
előbb a Tour de Zalakaroson
vettek részt, majd Lispeszentadorjánba
érkeztek,
ahonnan startolva
bejárták a környéket. A
túrák újabb sorát Cseresnyés
Péter nyitotta meg,
aki egyúttal a Mura-programról
is beszélgetett a
vendégekkel.
A Magyar Turisztikai
Ügynökség tavaly hirdetett
először, kifejezetten a
nemzetközi kerékpáros
szaksajtó számára tanulmányutat.
A study tour
egy, a turisztikában jól
ismert marketing eszköz.
– Hitelesebb egy olyan
személynek a fényképeit
nézegetni és az élménybeszámolóit
olvasgatni, aki
saját maga járt be egy térséget.
Ha pedig a kerékpáros
turizmusról beszélünk,
akkor ehhez még tegyük
hozzá gondolatban azt is,
hogy olyan egykori kerékpárversenyzők,
akik a saját
hazájukban kerékpáros
magazinok vagy blogok
szerkesztői, ezzel a rendkívül
hatékony módszerrel
tudják megismertetni a
célközönségükkel adott
esetben Muraföldét –
mutatott rá dr. Princzinger
Péter, a Magyar Kerékpáros
Szövetség elnöke.
Egy nemzetközi újságírógárda
tavaly a Balaton térségét
fedezte fel, idén
pedig – Cseresnyés Péter
kezdeményezésére –
Muraföldét vették célba a
magyar, osztrák, francia,
olasz, brit és román vendégek.
– A Mura-program keretében
két nagy gazdasági
ágat szeretnénk fejleszteni:
az agrárt és a turizmust. Ha
megtermelünk valamit,
abból élelmiszert tudunk
előállítani, azzal pedig el
tudjuk látni, meg tudjuk
vendégelni a turistákat. Ez
a study tour kiváló alkalom
arra, hogy nagyon szép
képi anyagok, vagy éppen
újságcikkek szülessenek
arról, hogy ez a még felfedezetlen
vidék milyen jó
turisztikai kínálattal rendelkezik
– mondta a Muraprogram
miniszteri biztosa,
Nagykanizsa és a térség
országgyűlési képviselője.
A sajtó képviselői ezekben
a napokban egy lispeszentadorjáni
kerékpáros
központban szálltak
meg, s onnan indulva járták
be három túraútvonalon
Murafölde erdős dombjait,
közben pedig megismerték
a térség kulturális
és gasztronómiai értékeit.
Az itt szerzett élményeikről
szóló beszámolók ősszel
jelennek meg.
OHMYDEER:
sztárok Kanizsán
Kétnapos nemzetközi zenei fesztivált rendeznek
augusztus végén a Csónakázó-tónál.
Az első alkalommal meghirdetett OHMYDEER-en
két színpadon váltják egymást a fellépők:
a sztárvendég a Morcheeba és a Toploader lesz,
de Kanizsára érkezik Ákos, a Wellhello a 30Y,
és még sokan mások is.
Új oldaláról mutatkozik be a nyár végén a Csónakázó-
tó, ahol első alkalommal rendezik meg az ország
legújabb nemzetközi zenei fesztiválját.
– A Kanizsa melletti Csónakázó-tó és Murafölde
erdőségei olyan egyedi díszletet tudnak adni egy fesztiválhoz,
amely már önmagában vonzó lehet. Természetesen
nem csak a díszletekre szeretnénk bízni, hogy
sokan jöjjenek el. A fellépők tekintetében is igyekeztünk
egy olyan programlistát összeállítani a nagy-, illetve
az erdei színpadra, ami kellően érdekes ahhoz, hogy
ne csak Kanizsáról és a környékről jöjjenek el, hanem
akár külföldről is – mondta el Tóth Tihamér, az OHMYDEER
– The Forest Festival ötletgazdája.
A nyár utolsó nagy bulijának a sztárvendégei az Egyesült
Királyságból érkeznek. A Morcheeba és a Toploader
mellett olyan hazai zenészek lépnek majd fel a nagyszínpadon,
mint Ákos, a Wellhello, a 30Y vagy a Hősök;
a kilátótorony előtt felállított erdei színpad pedig a kifinomultabb
elektronikus zene kedvelőit várja.
Az OHMYDEER-t bemutató sajtótájékoztatón Cseresnyés
Péter arról beszélt, a Mura-program turisztikai
célkitűzései egybecsengenek a fesztiváléval.
– Olyan együttesek jönnek, amelyek távoli vidékekről
is képesek megmozgatni, idevonzani rajongókat. Ha ez
valóban így lesz, az nemcsak a fesztivál sikerét jelenti,
hanem azt is, hogy Muraföldére, annak központjára,
azaz Nagykanizsára, és Kanizsán belül a Csónakázótóra
is felhívjuk a figyelmet – hangsúlyozta a Muraprogram
miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő.
Az augusztus 31-én kezdődő kétnapos OHMYDEER a
koncerteken túl kulturális és sportprogramokat is kínál a
látogatóknak, ezekről már most lehet tájékozódni a
közösségi médiában. A fesztiválra a jegyértékesítést
elkezdték, a kanizsaiak az önkormányzat támogatásával
ezer forinttal olcsóbban juthatnak hozzá a belépőhöz.
Ilyen látvány fogadja majd a fesztivál látogatóit
(Fotó: OHMYDEER)
Már a nemzetközi sajtó is érdeklődik
Bringával Muraföldén
Cseresnyés Péter a Muraprogramról
is tájékoztatta
a szakújságírókat
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
„Sző, fon… - Népi textíliák a Thúry György Múzeum gyűjteményéből
című időszaki kiállításhoz kapcsolódva
Thúry György Múzeum Kiállítóhely – Nagykanizsa, Fő út 5.
„Minden, ami szövés, fonás…” - Az est mottója: ORSÓ,
GUZSALY, MOTOLLA…
16.00: Kincskereső kalandtúra – csapatok regisztrációja,
2-4 fős csapatok jelentkezését várjuk.
16.30 – 18.30: A Kincskereső kalandtúra kezdete –
Keresd a bűvös orsót! címmel
17.00 – 18.00: Szövők, fonók, hímzők, varrók találkozója
Mindenki hozzon magával egy általa készített kézimunkát! A legszebb
három alkotást szakavatott zsűri segítségével, ajándékkal
díjazzuk.
18.00: A múzeum udvarán
a 2018. évi Múzeumok Éjszakájának ünnepélyes megnyitója
a Kerecsényi Edit - emlékérem átadása
az Éj műtárgyának bemutatása
18.25: A zsűrizésre leadott kézimunkák díjazása az
emeleti folyosón.
18.30: Kiss Nóra néprajzkutató szövéssel, fonással
kapcsolatos tudományos-ismeretterjesztő előadása az
épület emeleti folyosóján.
18.30: A Marica Produkció interaktív bábszínháza: A kis
gömböc című előadás a múzeum udvarán.
19.15 – 19.45: A Kincskereső kalandtúra és a „Minden,
ami szövés, fonás…” – Totó eredményhirdetése
20.00: Zalagyöngye Táncegyüttes néptáncbemutatója a
múzeum udvarán.
21.00: Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan
című parasztkomédiája a Mozaik Társulat előadásában.
22.00: Boglya Népzenei Együttes koncertje a múzeum
udvarán felállított színpadon, majd táncház.
23.00: Szentivánéji Tűztánc
23.30: Éjszaka a múzeumban, ahol a tárgyak, sírok, holtak
életre kelnek… - barangolás a múzeum sötét zugaiban
Folyamatos programok a múzeum udvarán
(Nagykanizsa, Fő út 5.)
16.00-20.00 óra között:
Kézműves bemutató:
Vászonszövés – szövőszéken
Gyapjúszövés – szövőkereten
Nemezelés
Gyöngyösnecc készítése
Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak:
Quilling
Saját kézimunka előnyomása és hímzése
Papírszövés
Szövés hobbi szövőkereteken
Gyöngyfűzés, karkötőkészítés
Színezők
Ügyességi, szórakoztató játékok
Fonalgombolyítás motollával
Vetőfonal felvetése hobbi szövőkeretre
Totó – „Minden, ami szövés, fonás…”
Büfé
Magyar Plakát Ház (Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15.)
16:00 – 24:00 óra
Az idei évben is a Thúry György Múzeum Fő út 5. szám
alatti kiállítóhelye lesz a rendezvények központi helyszíne,
de a Magyar Plakát Házban a Kanizsai Képző- és
Iparművészek Egyesületének, a Láthatatlan világ,
avagy a nem látók világa című kiállítása is látogatható
lesz, 24.00 óráig.
Kiemelt helyszín emellett a Kanizsa vár kiállítás –
Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. Vár. u. 5.
Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.
(Nagykanizsa, Vár u. 5.)
Kanizsa vár kiállítás
16:00 – 22:00 óra
Programok:
16:00 – 22.00: Kanizsa vár kiállítás megtekintése
16.00 – 21.00: Kézműves foglalkozások
A belépés minden helyszínen ingyenes!
www.tgym.hu
Múzeumok Éjszakája
a Thúry György Múzeumban
2018. június 23. szombat
nálunk 2018. 06. 22. | 7
Fotó: Gergely Szilárd
Pillanatok a sörfesztiválról
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
„Az én hobbim” sorozat keretében:
TAKÁCS MARIKA (HORVÁTH JÁNOSNÉ)
TÁJKÉPEINEK bemutatása
Megtekinthető: június 25-ig a földszinti
előcsarnokban.
„ECSETTEL ÍRT GONDOLATOK, ÉRZÉ-
SEK…” – Héra-Tokorcsy Ilona festményeinek
kiállítása
Megtekinthető: július 15-ig.
MADARAK, TÁJAK, EMBEREK – Pusztafi
Attila fotókiállítása
Megtekinthető: augusztus 15-ig.
Június 22. (péntek) 19 óra
Nyári Színház
Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP –
bohózat (Bánfalvy Stúdió)
Főbb szereplők: Gesztesi Károly, Harmath
Imre, Kiss Ramóna/Bugár Anna,
Beleznay Endre, Száraz Dénes, Bánfalvy
Ágnes, Gregor Bernadett/Vanya Tímea.
Belépődíj: 3900 Ft, 4200 Ft, 4500 Ft.
Június 28. (csütörtök) 9.30 óra
KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknek
Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847.
Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalom.
Június 29. (péntek) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor
A részvétel díjtalan.
Medgyasza y Ház
Június 26-27.
PSZICHIÁTRIAI BETEGEK XI. ORSZÁ-
GOS SZÍNJÁTSZÓ ÉS MŰVÉSZETI
TALÁLKOZÓJA
Szervező: Völgy Alapítvány.
A belépés díjtalan.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Június 25-26-27.
NÉPTÁNC TÁBOR A 6-8 ÉVES KOROSZTÁLY
SZÁMÁRA
Érkezés: 7.30 és 8 óra között, távozás: 16
és 16.30 között.
Napközben néptáncos és kézműves foglalkozások,
játékok.
Részvételi díj: 2 500 Ft/fő/nap, amely a
napi egyszeri melegétkezést is magában
foglalja.
Információ: Tóth István „Csonti”
06-30/527-4889.
Programajánló
Jún. 21-27. 15:30 KUTY APARÁDÉ
szinkr., amerikai-angol kalandfilm
Jún. 23-24. 15:45 KÖNYV KLU B
szinkr., amerikai vígjáték
Jún. 21-27. 16:15 és 20:00 OCE AN’S WORLD - AZ ÉV SZÁZAD ÁTVERÉ SE
szinkr., amerikai akciófilm
Jún. 21-27. 17:30 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Jún. 21-27. 17:45 KSZI SIMON
amerikai film
Jún. 21-27. 18:30 és 20:30 FELEL SZ VAGY MER SZ
amerikai thriller
Jún. 21-27. 20:00 TÚL SZEXI LÁ NY
szinkr., kínai-angol vígjáték
júni us 21-
június 27.
m űsora
Időtlen történet
Mindenkinek jár egy első szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier
számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják,
hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe
online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató,
rémisztő és sorsfordító. A Kszi, Simon című amerikai dráma alapjául
szolgáló könyv szerzője, Becky Albertalli méltatta a filmet. Szerinte épp
azt közvetíti a produkció, amit a regény: vicces, időtlen, őszinte, fájdalmas
és romantikus.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Multifokális lencse akció 30 %
Ünnepi
könyvek –
nekünk…
Az Ünnepi Könyvhét attól válik
igazán ünneppé Nagykanizsán,
hogy sok helyi vagy a városhoz
kötődő szerző kifejezetten
erre az alkalomra időzíti új
kiadványának megjelentetését.
Nem volt ez másként idén
sem. Az új kötetek közül kettő
ráadásul Nagykanizsa kultúrtörténetének
egy-egy érdekes
szegletébe enged betekintést.
Kardos Ferenc néprajzkutatónak, a Halis István
Városi Könyvtár igazgatóhelyettesének legújabb
kiadványa – A nagykanizsai Központi
Temető kulturális kalauza – azért is izgalmas,
mert befejezhetetlen és sohasem lehet teljes
egy élő temető esetében. A szerző szerint tudatosan
töredékes és vállaltan szubjektív a
könyv, amely ugyanakkor a folytatás
szándékával készült el.
– Sokszor kerültem
olyan szituációba, hogy
a Kanizsáról elszármazott
barátok, írótársak
megkértek,
kísérjem el őket a
temetőbe, mert
szeretnének virágot
vinni valamely
sírhoz vagy emlékhelyhez.
Rózsás
János nyughelyét
meg tudtam mutatni,
mert ott voltam a
temetésen, de sokakét
nem – magyarázza Kardos
Ferenc. – Felvetődött bennem
az is, hogy érdemes lenne
egyszer bemutatni, milyen szép részei vannak
a kanizsai temetőknek, alapvetően a „megemlékezés-
kultúra” vezetett arra, hogy belevágjak
ebbe a nagyszabású, hosszabb távú
munkába.
A szerző célja, hogy a mai tizen-, huszon- és
harmincéves korosztály fedezze fel neves
kanizsaijait – tanárokat, barátokat –, tovább
ápolja emléküket, ezért a mostani kötetben
elsősorban olyanokról ír, akik a 2010-es évek
környékén hunytak el, s akikre a fiatalok még
emlékezhetnek gyermekkorukból, mert például
tanultak tőlük – mint Bagonyai Attila
sakkmestertől vagy az irodalmár Pék Páltól. A
kiadványban több mint hetvenen szerepelnek,
akik ráadásul nemcsak egy bizonyos
közösség számára voltak meghatározók,
hanem a városért is sokat tettek.
– Mindenképpen számítok az olvasók visszajelzésére,
mert, hangsúlyozom, a munka nincs
befejezve. Aki nem szerepel ebben a könyvben,
az nem kimaradt, hanem még pontosításra szorulnak
az életrajzi adatok, vagy a sírhelyben történt
változás – az emlékhelyek sora jelentősen
bővülni fog. A kötetben olvasható életrajzok
eltérő terjedelműek: nem lexikont szerettem
volna, hanem egy olyan kalauzt,
amely másfajta megközelítésből
mutatja be a temetőt,
mint ahogy gondolunk
rá. A kötet ilyen szempontból
kísérlet.
A kulturális kalauzt
a jövőben valószínűleg
„átköltöztetik”
az internetre,
hogy egy digitális
gyűjteményként
folyamatosan bővíteni,
pontosítani
lehessen az anyagot.
Erre azért is szükség
van, mert Kardos Ferenc
szerint a sokak által Mógerkertként
is emlegetett temető
élő, folyamatosan változó hely,
ahol rendszeresen helyeznek át, vagy éppen
újítanak fel sírokat, mint legutóbb az egykor
Kanizsán szolgált ferences szerzetesek kriptáját.
Kocsis Katalin, Nagykanizsa zenetörténetének
a kutatója, a Kataliszt blog szerzője szintén
a város múltjába kalauzolja az olvasókat egy primadonna
életén keresztül.
– Práger Hermina 1857-ben született Nagykanizsán,
az édesapjának a mai Erzsébet tér 20.
környékén volt egy boltja. Hermináék többen
voltak testvérek, ő a második legfiatalabb volt a
sorban, és különösen szép hanggal volt megáldva
– mondja Kocsis Katalin. – Szinte végzetszerű,
ami történt vele: legidősebb nővére,
Eugénia ugyanis beleszeretett egy német származású,
de Bécsben élő muzsikusba, amikor az
éppen Nagykanizsán vendégszerepelt. A szerelmesek
összeházasodtak, Hermina előtt pedig
kitárultak a kapuk a világhírnév felé: újdonsült
sógora révén eljutott a zenei élet akkori fővárosába,
s csakhamar a bécsi operaház szólistája,
azaz császári és királyi udvari énekes lett.
A mezzoszoprán Práger Herminának nagy
hangterjedelme volt, ennek köszönhetően –
egyedülálló módon – estéről estére a legkülönbözőbb
szerepekben lépett a közönség elé.
Hermine Braga néven fényűző karriert futott be,
Kocsis Katalin szerint korának celebje volt. A
bécsi álom mindössze tíz évig tartott: Hermina
megállapodott, énektanár lett, és előbb Párizsban,
majd Bécsben nyitott magániskolát –
onnantól kezdve már kevesebb rivaldafény
jutott neki. Az életéről szóló könyv, A Nagykanizsáról
a bécsi operaház színpadára – Práger Hermina
– tulajdonképpen egy sorozat második
része.
– Korábban a tragikus sorsú Erdősy Eugéniáról
született egy hasonló formátumú kiadvány.
Ő is Nagykanizsáról indult, és pályája csúcsán
meghódította Berlint. Egyébként még az is
elképzelhető, hogy ismerte Herminát, hiszen
kortársak voltak, de erről semmiféle információt
nem találtam – egyelőre. Az igazság az, hogy
amikor belefogtam Hermina életének a kutatásába,
nem is számítottam arra, hogy találok
annyi forrásanyagot, amely egy önálló kötetre
elég lehet. Ám az osztrák újságok, a régi hivatalos
iratok, és nem utolsósorban a nagykanizsai
lapok, amelyekben először olvastam a nevét,
bőséges információval elláttak.
Kocsis Katalin írt egy hosszú listát arról, kik
azok a nagykanizsai származású muzsikusok,
akiknek a történetét szeretné megörökíteni.
Mellettük Práger Hermina sógora is felkeltette
az érdeklődését, aki külföldiként is nagyon
sokat tett a korabeli Nagykanizsáért – a szakember
a napokban ezért Bécsbe utazik, és újra
beleveti magát a kutatómunkába.
NEMES Dóra
Kultúra 2018. 06. 22. | 9
A kulturális kalauz másként mutatja be a
temetőt, mint ahogyan eddig gondoltunk rá…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Práger Hermina
korának
celebje volt
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Izland nem nagy, sőt, kicsi. A területe 102 ezer négyzetkilométer,
a lakosságszáma 330 ezer körül van. Egy
négyzetkilométeren hárman élnek átlagosan – tehát
filantrópok, emberutálók, világtól elvonulni vágyók
előnyben.
Izland, mondhatnánk, szar hely, tekintve hogy a napsütéses
órák száma átlagosan napi 3 óra, a maximum
májusban és júliusban van, amikor 6, a minimum pedig
decemberben, amikor 0 (tehát nulla), de a januári
és a novemberi 1-1 sem tűnik olyan vonzónak. Amikor
náluk hőség van, mondjuk júliusban és augusztusban,
akkor 13 fokot mérnek, de a közhiedelemmel ellentétben
a hideg sem annyira hideg, januárban például kábé
-3 fok van Reykjavikban.
Nagykanizsa és Magyarország kétségkívül (sokkal)
jobb hely. A különbséget orgonálni lehetne, ha valaki
Bachnak születik.
De.
Van ez a futball nevű játék, amitől lélekben izlandiak
lehetünk. (Nem muszáj, csak egy alternatíva.) S nem
azért, mert egy-egy klubcsapatuk vagy a válogatottjuk
galaktikusan világverő, vb-ről, Eb-ről nincs érmük, se
BL-trófeájuk, se semmi. Ám mostanában a 330 ezerből
kiválasztott húszegynéhány viking eljut az Eb-re és a
vb-re, ahol nem is vall szégyent. Olykor megtréfálnak
tíz- és százmilliós nemzeteket, sok százmillió eurós
sztárokat, mint legutóbb, a ruszki világbajnokságon
tették, bemelegítésként, a Messivel felálló argentinokkal
(1-1).
No, ennyit arról a magyar futballtézisről, hogy azért
vergődik a honi foci, mert nincs elég gyerek a sportágban,
szűk a merítési lehetőség. Hát akkor mit mondjunk
a 330 ezres Izlandra?!
Aztán mégis.
Magyar logikával csodaszámba megy, hogy egyáltalán
ki tudnak állítani húszegynéhány embert, az pedig
legalább olyan távol áll a (magyar) realitástól, hogy
– no pláne – eljutnak egy-egy világeseményre, mint a
méltán elfeledett kígyóbűvölő honleányunk, bizonyos
Cicciolina úrhölgy a szüzességi fogadalomtól. (Egyébként
rossz idők járnak rá; idei idézet tőle: „Ne legyen
az, hogy csak akkor kapsz munkát, ha kef…z”. Nyilván
ezért, már nyugdíjasként, night clubokban vetkőzik.)
Úgy tűnik, az izlandiak valamit tudnak, amit mi
nem.
Például bálnára vadászni – amiért majd még számolunk(…!),
meg újabban futballozni is.
S magyar futballésszel (mert mi ebbe nőttünk bele)
biztos fogadásokat köthetnénk arra, az új generáció
aranylábúi gigászi összegeket akasztanak, akkora sztárok
otthon, mint ide Nagykáta, s fűszoknyás, fedetlen
keblű lányok masszírozzák a … – bármilyüket, amit
csak megkívánnak, de ez, bár jól hangzik, nem így van.
Dolgoznak.
A foci nekik „csak” hobbi.
Persze, ha pályára lépnek, megfeszülnek, ám ahogy
vége egy világeseménynek, vagy otthoni bajnoki
meccsnek, nyilván megisznak néhány stampedli fekete
halált (svarti dauði-nak hívják ők, amúgy brennivín a
böcsületes neve, és borzalmas), közvetlenül a rothasztott
cápahús elfogyasztása után – mer’ azért azt szét
kell csapatni, majd elbattyognak a munkahelyükre.
Birkir Saevarsson, a rutinos hátvéd, aki múlt szombaton
Messi életét keserítette, például sót pakol egy raktárban.
A szövetségi kapitány pedig kinyitja a rendelőt,
lévén fogorvos.
Most, hogy idehaza már Georges Leekenszen is túl vagyunk,
aki a ruandai kispad helyett került a magyarra
– de tényleg! –, s azt a világbravúrt könyvelte el, hogy
egyetlen tétmeccs nélkül megbukott, tán keresni kéne
egy ráérő fogorvost. Nem kell sietni, jó lesz a leendő
áldozat, Marco Rossi után is.
De könyörgöm, legyen már végre magyar. Egy magyar
fogorvos – vele se égnénk nagyobbat, mint egy külföldi
edzővel.
Addig, persze, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!,
de ha megengedik, amennyiben fociról van szó, mostanság
inkább: ihbinájnizlander…
(Amúgy a svarti dauði pont olyan szar, mint a magyar
foci, de hát azt is megisszák.)
Ihbinájnizlander
Bud Spencer, de lehet, hogy Terence Hill is, még a vízilovakkal volt. Szimpatikus alternatíva, kétségtelen,
de én most inkább az izlandiakkal vagyok. Nem a gejzírek, nem a fjordok, de még csak
nem is a táj vagy a történelem okán. A világot, mint tudjuk, a p-betűs dolgok mozgatják, úgy mint
pénz, politika, ... De az abc rendkívüli gazdagságából eredően – meg mert kell legalább egy f is,
hogy a világ mozogjon… – most mégis az f a nyerő. A foci. És ami mögötte van.
PÉTER Árpád
Izland. Az is
csoda, hogy
vannak
focipályáik…
emlékezés 2018. 06. 22. | 11
Az ’50-es évek eleji kitelepítések
több ezer családot érintettek: a
kommunista rémuralom által keltett
hisztériának főként a déli és
nyugati határvidék esett áldozatául.
Nagykanizsán és környékén
sokan élnek még, akik számára a
hortobágyi kényszermunkatábor
nem a történelemkönyvek tárgyilagos,
fekete-fehér fejezete,
hanem a mai napig sajgó valóság.
– Az éjszaka közepén puskával
felfegyverkezett ávósok zörgettek
be hozzánk – idézi fel az eszteregnyei
Czinki Ferenc, aki negyven
hónapot töltött a kónyapusztai
táborban. – Édesapámat még a
háborúban vesztettem el, nagyapámat
és az ő édesanyját pedig
az Alföldön töltött negyven
hónap alatt. Próbáljuk felejteni a
múltat, de fájó emlék.
Az önkormányzat és a Hortobágyi
Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak
Egyesülete minden évben a vasútállomáson
tart megemlékezést.
Ezen a kiskanizsai Anek Sándorné
is mindig részt vesz, bár mint mondja,
nem szívesen, mert a sebek újra
és újra feltépődnek.
– Azt, amit velünk tettek, nem
lehet elfelejteni, de nem is szabad.
Főleg a fiatalok miatt: nekik tudniuk
kell, miken mentünk keresztül,
nehogy még egyszer ilyesmi előforduljon
– hangsúlyozza. – Négy
évig voltam Kónyapusztán, és
amikor haza lehetett jönni, alig
mertem, mert az ottaniak már előre
mondták: semmit sem fogunk
visszakapni a tulajdonunkból,
nem lesz megélhetésünk. Igazuk
volt: sem továbbtanulni, sem
elhelyezkedni nem tudtam.
A kommunista hatalom teljesen
önkényesen szakította el családok
ezreit az otthonától. A kitelepítettektől
irataikat elvették, és
alig egy órát hagytak nekik a legszükségesebb
holmijaik összeszedésére.
A hortobágyi táborokban
egy mindössze fél méter széles
ágyon kaptak helyet. Kényszermunkájukat
a környező falvak
állami gazdaságaiban végezték
egészen addig, amíg az első
Nagy Imre-kormány amnesztiát
nem hirdetett, s 1953 júliusában
feloszlatták az
internáló táborokat.
Csakhogy a legtöbbeknek
már
nem volt hová
h a z a t é r n i ü k :
számkivetettek
lettek egykori
lakóhelyükön, a
saját hazájukban.
A városi megemlékezésen
Dénes Sándor azt mondta,
a hortobágyi munkatáborok
kegyetlen körülményei múltjától,
karakteréktől, kultúrájától, tehát
az otthon élményétől fosztott
meg tízezer embert a saját hazájában.
Az egyén és a közösség
önazonossága pedig nem sarjadhat
ki semmilyen módon, amíg
gyökeret nem ereszt.
– Aki ezt másoktól megtagadja,
magát az emberi létezést tagadja
meg, s az embertelenséget vallja,
cselekszi. Ez történt a kommunizmus
évtizedeiben Magyarországon
is, ahol az idegen érdekek a
hagyományainkat elfeledtetve
úgy tapostak bele otthonaink
szentségébe, elűzve a nemes szívű
vendéglátókat, mintha sohasem
létezett volna
hazánk történelme és
múltja, mintha
sohasem létezett
volna Magyarország,
holott ezeréves
kultúránk
Európa és a világ
tör ténelmének
szerves és nagyszerű
része.
Dénes Sándor hozzátette:
csaknem hét évtized elteltével
a közös főhajtás azt bizonyítja,
hogy a felejtés mélységéből
újra fel lehet emelkedni, és
élővé lehet tenni mindazt, amit
valaha eltüntetni kívántak.
NEMES Dóra
Elszakított, tönkretett családok
Amikor az ávósok
zörgettek… 1950 és 1953 között mintegy tízezer ártatlant
szakított el otthonától a kommunista rezsim
teljesen önkényes alapon. Az embereket bevagonírozták,
és a Hortobágyra vitték, a tizenkét
kényszermunkatábor valamelyikébe. Az elhurcoltak
csak az első Nagy Imre-kormány által
meghirdetett amnesztia után szabadulhattak,
de sokaknak már nem volt hová hazatérniük.
Velünk élő történelem.
Anek Sándorné és Czinki
Ferenc a megemlékezésen
(Fotó: Gergely Szilárd)
Élővé lehet tenni,
amit valaha eltüntetni
kívántak…
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A F e sz t i vá l e r d ő
# o h m y d e e r f e s t i v a l
APPAR AT DJ (GER)
SET
Middlemist Red
Fran Palermo
Blahalouisiana
Szabó Balázs és Bandája
Hősök
30Y
Dop e Calypso Run Over Do gs
Mayberian Sanskülotts The Keeymen Route 8
Somló D ávid Soundbank
Galactic Jackson
The Nobody Elses Akos V
WEVAL (NL)
MORCHEEBA(UK)
ÁKOS WELLHELLO
TOPLOADER(UK)
NAPIJE GY
KANIZSAIAKN AK*
július 10-ig
Ke d ve zményes na p ijegyek
é s b ér l et: T OU RINFO RM
E R ZS ÉBE T T ÉR 21. 5 900 Ft
6 900 Ft
AUG. 31 -
SZEPT. 1.
NAGYKANIZSA
Csónakázó-tó + Alsóerdő
W W W. OH MYD E ER.HU
* Ka ni zsa i = i t t l a ksz v ag y it t sz ü l e t t él (a ke t t ő kö zül m ár e g y i s e l é g :)
O H M Y DE E R F ES T IVAL #O H M Y DE E R F ES T IVAL O H M Y DE E R _ F E S TI VA L
Panel Surfers
Žagar
emlékezés 2018. 06. 22. | 13
1956 magyar
októberének
legyen örök
tanulsága, hogy
nem szabad félni
többé soha, senkitől
és semmitől.
Kiss Dénes,
az egykori kanizsai
gimnazista
sorait követően,
a mosonmagyaróvári
sortűz után
a zöld ávósokat
a népharagtól
mentő református
lelkészre is
emlékeztek a
kopjafánál. A
Nagykanizsai
Polgári Egyesület
a mártír
miniszterelnök
kivégzésének
napján 1956
valamennyi áldozata
előtt fejet
hajtott.
A megemlékezésen
Martinecz Aranka, a Zala
Megyei Közgyűlés képviselője
mondott ünnepi
beszédet:
„A jövő történésze,
aki
á to l v a s s a
majd nemzetünk
életútjának
lapjait,
két dolgon
fog igazán
meglepődni.
Egyrészt a mostani
rabszolgaság elképzelhetetlen
borzalmán, a
kommunista rabiga példátlan
kegyetlenségén,
amely szabad, gondolkodó
embereket utolsó leheletükig
rabszolgává tesz,
fizikálisan és lélekben
egyaránt. De még jobban
meglepődik majd azon,
hogy volt egy rabságba
taszított nemzet, amely
nem tört meg, hanem
képes volt keményen és
hosszú időn át küzdeni. És
majd megkérdi: ugyan mi
adta ehhez tíz- meg tízezreknek
az erőt és a bátorságot.
Akkor majd valaki
felemeli a fejét, és csak
annyit mond: nemzetünk
belső méltósága.
Egy velünk hasonló sorsú,
kis kelet-európai nemzet
fia írta le ezeket a sorokat
a legsötétebb
ötvenes években.
És amiért
felidéztem,
az az,
h o g y
választ kell
a d n u n k ,
vajon mi az
oka, hogy mi,
magyarok – és természetesen
a többi
keménysorsú nemzet –
olyan előszeretettel emlékezünk
saját vereségeinkre?”
Válaszul Ottlik Géza
Iskola a határon című regényéből
idézett, majd folytatta:
,,Igen, a győztesek már
nincsenek sehol, mi pedig
itt vagyunk. Történelmünk
a szabadságküzdelmek
végtelen sorozata, melyekben
számos csatát elbuktunk
ugyan, ám rendületlenül
hisszük, a háborút
megnyerjük. Ezért lengi át
a gyász mellett mindenképpen
a győzelem ünnepi
érzése is az ilyen megemlékezéseket.
Amikor a
magyar októberre emlékezünk,
a jövőt ünnepeljük.
Ám a nemzet jövőjével
kapcsolatos kérdésekhez
nem illik a megadással telt,
mélabús hangulat. Jövője
csak olyan népnek van,
amely rendületlenül hisz a
saját jövőjében. Az erős hit
maga is életerő és cselekedet,
a jövő biztosítéka. Ez a
nemzeti öntudat követelménye,
az öntudat pedig
nem holmi sallang, hanem
igen hatékony történelmi
tényező. Értsük meg: a
múlt nem mögöttünk van,
hanem bennünk – miként
a jövő is. Fontosak a szellemi,
a lelki gyökerek ápolása,
mert csak az ilyen gyökereknek
vannak és lesznek
élettel teli hajtásai, és
így válik valóra a bibliai
mondat: „A megnyesett fa
kizöldül”.
Ha az ’56 utáni megtorlás
mártírjaira emlékezünk,
úgy illik, ugyanaz a lelkület
legyen bennünk, mint
őbennük. Akik
valamennyien,
világnézet től
függetlenül úgy
érezték, a haza
sorsa fölötte áll
az ő személyes
s o r s u k n a k ,
ezért a bitófa
alatt is megvallották:
Éljen
Magyarország! Csak úgy
lehetünk hűek az ő szellemükhöz,
ha mi is azt keressük,
nekünk mit kell tennünk
most, hogy éljen
Magyarország! Áprilisban
hatalmas, egy irányba tett
lépéssel fejezték ki a szavazók,
mit gondolnak arról,
hogy éljen-e Magyarország?
– Nekünk Magyarország
az első – válaszolták.
Európa „szerencsés” fele
az önfeladásban élen jár,
nem tanulta meg, hogy a
szabadságot nem adják
ingyen. Európa lelke ma
Kelet-Európában van. Ha a
rendszerváltás körüli időkben
azt gondoltuk, Európa
a jövőnk, ma már nem csak
mi valljuk: mi vagyunk
Európa jövője. Hiszen a
nyugat-európai választók
döntései rendre visszaigazolják
a
magyar út helyességét, s
az egykor minket bíráló
politikusaik is visszakozni
kényszerülnek. Már nem
csak „egy nép azt mondta:
„Elég volt” – hanem egyre
több.
Mert aki sokat kapott,
attól sokat követelnek, és
akire sokat bíztak, attól
annál többet kívánnak –
mondta Jézus. Érezzük át,
mit jelent az, hogy mi
vagyunk Európa jövője, és
aszerint is cselekedjünk
majd a jövőre esedékes
nagy népszavazáson is,
amit Európa parlamenti
választásnak hívnak. Erre
kötelez lelkiismeretünk,
mártírjaink vére és a gyermekeink
jövőjéért érzett
felelősség egyaránt.”
KANIZSA-információ
A megnyesett fa kizöldül…
A győztesek már
nincsenek sehol, mi
pedig itt vagyunk…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Martinecz
Aranka
„Ildikóm! Csillám! Kicsi
Anikóm! Velem együt t ti
is gyermeki szívetek
minden szeretetével
vegyétek körül Édesanyátokat…,
a jó Isten látja é s
Ti is tudjátok, hogy
ártatlan vag yok, nagyon
szeretem hazámat és a
magyar népet” – í rta a
gyermekeinek a börtönből
az 1957. december
31-én kivégzett
református lelkipásztor,
Gulyás Lajos
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma
közös szervezésében már több alkalommal
megrendezésre került az „ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS
SZEMÜVEGKAMPÁNY”. A nagy sikerre való
tekintettel az idén is elindult a program, melynek
középpontjában a multifokális szemüveg áll.
Az országos szemüvegkampányban résztvevő
szaküzletek a szombathelyi, budapesti, győri,
kecskeméti, miskolci, nagykanizsai szalonjai,
melyek a Semmelweis Egyetem által alapított
Semmelweis Kft. országos vizsgáló pontjai.
Most érdemes kipróbálni a technika legújabb
vívmányának köszönhetően a személyre szabott,
legszélesebb csatornájú multifokális szemüvegeket,
melyek tökéletes látást biztosítanak minden
távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása
a „100 %-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁNAK”
köszönhetően kockázatmentes! Amennyiben a
vásárló egy hónap viselés után elégedetlen - a
kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő
Sashalmi Optika üzletében vásárolt – multifokális/
progresszív lencséjével, akkor azt 100
% elégedettségi garanciával kicserélheti, az
eredetivel megegyező minőségben és korrekciós
értékben a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az
évek múlásával – ahogyan minden szövetünk –
szemünk is elveszíti természetes alkalmazkodó
képességét, veszít rugalmasságából. Ilyenkor
tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az
apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót
egyre távolabb kell tartani szemünktől, hogy
élesen lássunk. Ez a teljesen természetes
folyamat, mely előbb-utóbb minden embernél
bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség.
Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni
nem tudjuk, modern világunkban a technológia
vívmányainak köszönhetően az ezzel járó
kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek.
A multifokális szemüveglencsék átveszik a
szem – idő múlása során elveszett – munkavégző
képességét és viselőjük visszanyerheti a
természetes éleslátás élményét. Rendelkezik a
távoli és közeli látómezővel, a két dioptria közötti
átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül
kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra
lévő tárgyak nézésére. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és
a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A
kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget
jelent pl. autóvezetés közben, mert nem
csak az utat, hanem a műszerfalat is tisztán
láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott
multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél
a képernyő előtti munkához, vezetéshez.
A gyártók gondoltak a fényre érzékeny szemű
emberekre is, létezik fényre sötétedő változata
is a lencséknek. Fényviszonyoktól függően UV
fényre sötétedik a lencse, így a dioptriás napszemüveget
is helyettesíti. A progresszív lencsék
viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni
a használatukhoz szükséges fej és szemmozgásokat.
A legmodernebb lencsék esetében rövid
a megszokási idő, mert ezeket a természetes
szemmozgás és fejtartás figyelembevételével
alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott
előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti
nehézségekért. Jelenleg a Sashalmi Optika
üzleteiben az országosan elérhető „MULTIFOKÁ-
LIS SZEMÜVEG KAMPÁNY” ideje alatt nagyszerű
lehetőség nyílik a probléma ideális megoldására.
A Sashalmi Optika üzleteiben modern, korszerű
vizsgálóberendezésekkel állapítják meg pácienseinknek
a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy
szemüveglencsét fizet, kettőt kap, ha multifokális
szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves
vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív
szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre
vágyók most fél áron
jutnak a tökéletes látás
élményéhez.
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1., N agykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 06/93-789-962 tel.: 06/93-310-644
ORSZÁGOS MULTIFO KÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A SASHALMI OPTIKÁBAN
A kampány ideje alatt a Sashalmi
Optika szaküzleteiben 4 D-s
technológiával vizsgálják meg
a szemét.
A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és
akciójára jelentkezzen be most!
Multifoká lis lencsék specialistája
június 30 - július 15-ig
Erzsébet tér
ledfalas
Szurkoljunk együtt!
Foci VB
közvetítés
kitekintő 2018. 06. 22. | 15
Beiktatták hivatalába dr.
Koósz Attilát, a Horvát Köztársaság
új Zala és Vas megyei
tiszteletbeli konzulját azon a
nagykanizsai ünnepségen,
amelyet a budapesti horvát
nagykövetség a horvát államiság
és Horvátország európai
csatlakozásának közelgő
évfordulója alkalmából rendezett.
A rendezvényen Mladen
Andrlic, a Horvát Köztársaság
budapesti nagykövete
azt mondta: Horvátország
összes törekvése, a felszabadulástól
az újjáépítésig, az
európai és a transzatlanti
integrációs törekvésig „egészen
másként alakult volna
Magyarország nélkül”. Hozzátette:
Horvátország „emlékszik
Magyarország segítségére
a nehéz napokban”, egyúttal
„figyeli és megérti a mai
Magyarországot”. Hangsúlyozta,
hogy a magyarországi
horvátok és a horvátországi
magyarok kisebbségi jogai a
legmagasabb szinten állnak
Európában.
Új konzul
Életének 90. évében elhunyt Kányádi
Sándor. A Kossuth-díjas költő, író,
műfordítót szerda hajnalban érte a
halál Budapesten. Várhatóan szülőfalujában,
Nagygalambfalván helyezik
örök nyugalomra. A Kanizsa
2007-es írásával emlékezünk rá.
A székely negyvenkilencesek fenyvese kezdeményezőjének,
a Polgári Kanizsáért Alapítványnak a
képviselői a múlt héten látogatták meg budai otthonában
a Kossuth-díjas erdélyi költőt. Többek közt a
város fotóalbumával köszönték meg, hogy elvállalta
a fővédnökséget a székely kerti csemeteültetés fölött
– ám a gyors eszű vendéglátó kedvesen így válaszolt:
„Épp ellenkezőleg, nekem kellene tagdíjat fizetnem.”
Szépasszonyokról, közelebbi és távolabbi történelemről
egyaránt szó esett a finom villányi bor mellett.
A nap – forradalmunk ünnepe – kínálta, hogy megemlegessük
Elek apó kútját és az ’56-os gyermekmártírokat.
Az ő tiszteletükre – mint az október 5-i
eseményre küldött üzenetében is szerepel – óvodások,
kisiskolások ajánlották fel fagylaltpénzüket. A
költő ablakából rálátni a Hargita lábától érkezett
nyolctonnás kőre.
De felidéződik egy mese is, hisz Sándor bácsi évtizedekig
az úttörőszövetség lapjába teljesített. Hogy
aztán nem csak gyerekeknek írt? „Tudományokra
akarta adni egyszer a fejét a tyúk s a lúd. Beiratkoztak
az iskolába. Szégyellték, hogy mindenki rajtuk fenje a
nyelvét.” Ám a két jószág nem messze jutott, a lúd
meglátott egy kukacot, s aznapra: „Előbb a begyünk,
ráér a fejünk.” Délben hiába fogadkoztak, másnap is
akadt csimasz s miegyéb. „Így aztán mai napig buta
liba a lúd, és tyúkeszű a tyúk. S az is marad most már
egész a serpenyőig vagy a levesestálig.” Félelmetes,
ha mindezt népekre vonatkoztatjuk, ilyesformán:
amelyik társadalom előbbre valónak tartja a hasát az
oktatásnál, a serpenyőben végzi. Egy ellentétes példa:
a legnagyobb török fenyegetettség idején alapították
kollégiumukat a debreceni polgárok.
„Nemcsak tetszetős verssorokban, hanem cselekedetekben, tettekben kell a nép
emlékezetébe vésni az eseményeket, hiszen így mindenkinek köze van hozzá.”
Anno – 2007…
Kányádi Sándor 1929-2018
Elment
városunk barátja
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
csirkemáj 650 Ft/kg
tojás 30-45 Ft/db
kajszibarack 750 Ft/kg
málna 1000 Ft/kg
fejes káposzta 300-350 Ft/kg
savanyú káposzta 440 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
Jövő heti véradások
06. 26. 11:00-13:30 Bazár-udvar, Zrínyi út 35.
06. 26. 15:00-17:00 Tótszentmárton
06. 28. 11:00-13:30 Nilfisk Nagykanizsa
06. 28. 15:00-17:00 Bazár-udvar, Zrínyi út 35.
Adj vért, és ments meg három életet!
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Villamosmérnök főiskola/egyetem megegyezés szerint
Irodai asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Hostess szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Bolti eladó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
2018.
június
23.
BENU
gyógyszertár
Nagykanizsa
Kanizsa
Centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 20:00-08:00
2018.
június
24.
BENU
gyógyszertár
Nagykanizsa
Katonaréti
TAVASZ U.
26.
93/311-607 19:00-06:00
2018.
június
25.
Fagyöngy SZEKERES J.
U. 2-8.
93/310-367 22:00-06:00
2018.
június
26.
Keleti ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-402 22:00-06:00
2018.
június
27.
Király KALMÁR
U. 4.
93/536-620 22:00-06:00
2018.
június
28.
Kiskanizsai BAJCSY ZS.
U. 38/A.
93/319-462 22:00-06:00
2018.
június
29.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 22:00-07:00
üGgyyóelgeytszertári
eladó
Ingyen elvihető 3 darab rakós szekrény és eladó 2 darab egyszemélyes heverő Nagykanizsán
családi házban június 25-ig. Érdeklődni: 20/236-87-14.
Mélyponton van az álláskeresők száma Zala megyében: május
végén 6424 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, a regisztráltak
száma utoljára 1990-ben volt ennyire alacsony.
A nyilvántartott álláskeresők aránya 4,9 százalék volt, a mutató
1990-óta először került 5 százalék alá Zala megyében. Az álláskeresési
ráta az áprilisinál 0,4 százalékponttal, az egy évvel korábbinál pedig
0,8 százalékponttal volt alacsonyabb, közölte a megyei kormányhivatal.
Május végén 8 százalékkal kevesebben kerestek állást a kirendeltségek
segítségével, mint egy hónappal korábban. Zala megyében az
előző években is jelentősen csökkent májusban a regisztráltak száma,
idén a szezonális munkaerőigények bővülése mellett a munkáltatók
is nagy számban ajánlottak álláshelyeket. Az év ötödik hónapjában
közel ezer új, nem támogatott álláshely volt a megyében.
A megyében a pályakezdő álláskeresők száma is mérséklődött. Május
végén az álláskeresők 6 százaléka, 375 fiatal volt pályakezdő, 200-zal
kevesebb, mint az elmúlt évben.
Rekord alacsony
Szolgáltatás 2018. 06. 22. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Június 23., szombat
Zoltán, Édua
A Zoltán török-magyar eredetű, jelentése:
fejedelem. Az Édua kun eredetű, jelentése: a
hold fölkel.
Június 24., vasárnap
Iván
A régi magyar Ivános név rövidülése. Egy másik
magyarázat szerint orosz, s azt jelenti: Isten
kegyelmes.
Június 25., hétfő
Vi lmos
Latin-germán eredetű, jelentése: erős akaratú
védelmező.
Június 26., kedd
János
A János héber-görög-latin eredetű, jelentése:
Isten kegyelme, Isten kegyelmes.
Június 27., szerda
László
Szláv eredetű, jelentése: hatalom + dicsőség.
Június 28., csütörtök
Levente, Irén
A Levente magyar eredetű, jelentése: levő,
létező. Az Irén görög eredetű, jelentése: béke.
Június 29., péntek
Péter, Pál
A Péter héber-görög-latin eredetű, jelentése:
kőszikla. A Pál latin eredetű, jelentése kicsi, kis
termetű férfi.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Hibáinkra nem kifogást kéne keresnünk,
hanem csendben kijavítani azokat.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP ka mara
GE beszállítói fórum
A GE beszállítói fórumot tartott
2018. május 31-én a Tungsram Group
nagykanizsai fényforrásgyárában. A
rendezvényre elsősorban a magyarországi
kkv-szektor képviselőit várták.
Dr. Polay József elnök, a rendezvényen
beszélt a Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara szerepéről egy
egységes, regionális beszállító-fejlesztési
ökoszisztéma létrehozásában,
különös tekintettel az értéklánc szereplői
között fennálló információs
szakadék enyhítésére.
Ülésezett az elnökség
Kamaránk 2018. június 4-én elnökségi
ülését tartott. Az ülésen dr. Polay
József elnök beszámolt az előző
elnökségi ülés óta eltelt időszak eseményeiről,
az Egyetemi Kamarai Díj
meghosszabbításáról, a Nagykanizsa–
Csáktornya Megyei Gazdasági
Kamara közötti együttműködési
szerződés jóváhagyásáról, amelyet
június 5-én írtak alá, és kitüntetéseket
is átadtak azoknak, akik korábban
azokat nem tudták átvenni.
Együttműködési szerződés
aláírása
2018. június 5-én együttműködési
szerződést írt alá a nagykanizsai
kamara Csáktornya Megye Gazdasági
Kamarájával. A két szervezet szándéka
az, hogy erősítik partnerkapcsolatukat
a tagok hasznára és segítésére
a piaci tevékenység támogatásában, a
gazdasági együttműködés kialakításában,
és mélyítik a Magyarország és
Horvátország közötti barátságot, kölcsönös
egyetértést.
Tengelysúlymérő roadshow
A BI-KA Logisztika Kft. és a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
június 6-án tengelysúlymérő roadshow-
t rendezett, amelynek témája a
júliustól élesített üzemmódban működő
TSM, azaz a tengelysúlymérő rendszer
volt. Szakértő vendégelőadók,
Katkics Attila, a BI-KA Logisztika
Kft. üzletfejlesztési osztályvezetője,
Rónay-Tobel Beatrix, az NFM KKEF
főosztályvezetője mutatta be a rendszert,
annak működését, a szabályzati,
valamint jogi hátterét, és megosztotta
a beüzemelés óta összegyűlt tapasztalatokat.
A rendezvény kiváló alkalmat
biztosított arra, hogy a gyártók, kereskedők
és logisztikai szereplők a téma
szakértőitől első kézből szerezzenek
információt a Nemzeti Tengelysúlymérő
Rendszerről (TSM), amely egy
olyan intelligens úthálózati rendszer,
amely megállítás nélkül, menet közben
képes mérni a közúti járművek
összsúlyát és tengelyterhelését, és arra
is alkalmas, hogy a feladót és a fuvarozót
azonosítva automatikusan bírságolja
az esetleges tengelysúly és össztömeg
túllépéseket.
MKIK kisvállalkozásfejlesztési
kihelyezett
kollégiumi ülés
Nagykanizsán ülésezett az MKIK
Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégiuma
június 7-én a Vasemberház Dísztermében.
Dénes Sándor polgármester és
dr. Kiss Zoltán, a kisvállalkozás-fejlesztési
kollégium elnöke köszöntötte a
megjelenteket. Cseresnyés Péter, az
Innovációs és Technológiai Minisztérium
parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes
előadásában először az új
tárca céljait mutatta be, kiemelve: a
középvárosok jövője, túlélése szempontjából
a legfontosabb a kis- és közepes
vállalkozások innovatív képességeinek
javítása az adópolitikán keresztül,
hogy működési hatékonyságuk
javuljon. Hozzátette, a jövőben képzett
szakemberekben és a robotizációban
kell gondolkodni, amely legalább
akkora hatással lesz a világ és a gazdaság
működésére, mint amekkorával az
ipari forradalom volt anno. További
stratégiai törekvésként említette az
innovatív vállalkozások létrejöttének
segítését és a felnőttképzés erősítését.
A nagykanizsai kamara elnöke, dr.
Polay József beszédében kifejtette, az
ország egyik nagy problémája, hogy a
középvárosokból sokan vándorolnak
el a fővárosba, vagy külföldre, ahol
jobban fizető, az igényeiknek jobban
megfelelő munkahelyet találnak. A
tendencia, ha nem kezeljük, hosszabb
távon a középvárosok teljes kiüresedéséhez,
a kereslet csökkenéséhez, a
vállalkozások tönkremeneteléhez
vezethet. Úgy véljük, kamarai, kormányzati
együttműködéssel meg kell
erősíteni a vidéki kis- és középvállalkozásokat.
A fejlődésre képes cégeknek
a kamara bevonásával kedvezmények
sorát kell adni. Erősíteni kell a
szakképzést erős vidéki centrumokkal,
az általános iskolai oktatásban
pedig megkövetelni az alapszintű
nyelvismeretet és a számítástechnikai
képzést. Szükséges stabilizálni továbbá
a vidéki egyetemi képzést is, mert a
vidéken végzett hallgatók körülbelül
30 százaléka helyben marad. A
Modern Városok Program keretében
befektetőket kell irányítani a megyei
jogú városokba, illetve hazai iparosítás
végrehajtása szükséges. Ha nem
teszünk semmit, a negatív folyamatok
felerősödhetnek, és tartós lefelé menő
spirálba kerülhetnek az amúgy is
elmaradt települések.
Dr. Birkner Zoltán, a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampuszának
igazgatója arról a kutatásról számolt
be, amelyet munkatársai, az
egyetem oktatói végeztek a középvárosok
útkeresésével, jövőjével kapcsolatban.
Elmondta: hét várost vizsgáltak,
ahol jelen van a Pannon Egyetem.
Az ötletet a kutatáshoz az adta, hogy
habár az éveken keresztül irigyelt
nyugat-magyarországi városok fejlődnek,
bővülnek, munkavállalóik,
fiataljaik mégis elvándorolnak. Az a
kérdés izgatta a kutatókat: mi az oka
ennek a paradox helyzetnek? Mint
kiderítették, a fiatal munkavállalók
számára fontos az identitás, a modern,
innovatív munkahelyek megléte, s a
kellemesen otthonos, kellően zöld,
laza, „bulizós” városi környezet.
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670,
93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
kamara 2018. 06. 22. | 19
együttműködő feleknél a feltételek
meglétét. Az együttműködési megállapodást
írásba kell foglalni, megkötése,
módosítása a területi kamara
ellenjegyzésével válik érvényessé.
A szakmát tanulók tanulószerződést
kötnek egy tanműhelyen kívüli
gyakorlati képzőhellyel. A tanulószerződés,
ha csak nem történik képzőhelyváltás,
a szakmai vizsga végéig
hatályos. Ebben az esetben a gyakorlati
képzőhely készíti fel a szakmai
vizsga gyakorlati vizsgarészére a
tanulót.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara munkatársai a beérkező
tanulószerződések és együttműködési
megállapodások kapcsán elkezdték
felvenni a kapcsolatot a gyakorlati
képzőhelyekkel és tájékoztatják őket a
jogaikkal és a kötelezettségeikkel
kapcsolatban. A szakképzési hozzájárulásról
és a képzés fejlesztésének
támogatásáról szóló 2011. évi CLV.
törvény szerint a szakképzési hozzájárulási
kötelezettség teljesíthető
iskolai rendszerű, államilag támogatott
gyakorlati képzés szervezésével.
Állami fenntartású szakképző intézményben
vagy szakképzési megállapodás
alapján megszervezésre kerülő
iskolai rendszerű képzések esetében a
szakképzési hozzájárulási kötelezettség
teljesíthető a szakgimnázium
vagy szakközépiskola és a hozzájárulásra
kötelezett között létrejött
együttműködési megállapodás alapján
(iskolai rendszerű szakképzésben
a nappali rendszerű oktatásban és a
felnőttoktatásban) vagy a szakképző
iskola tanulója és a hozzájárulásra
kötelezett között létrejött tanulószerződés
alapján folytatott gyakorlati
képzés szervezésével.
Tüskevári Tanonc Tábor
A Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara a Nagykanizsai Szakképzési
Centrum, a Nagykanizsai Tankerületi
Központ, valamint Nagykanizsai
Megyei Jogú Város támogatásával
immár második alkalommal szervezi
meg július elején, Sármelléken a
Tüskevár Tanonc Táborát.
A négy napos tábori lét elnyerésének
feltétele egy pályázat volt, a
„Szakma dicsérete” címmel. A pályázatot
7. osztályos diákoknak írtuk ki,
amelynek témája egy szabadon
választott mesterség, vagy egy szakember
munkájának bemutatása esszé,
képekkel illusztrált esszé vagy interjú
formájában. A pályázatra öt iskolából
15 tanuló sikeres pályamunkát adott
be, akiknek ingyenes a tábor.
A tábor alatt pályaválasztást elősegítő
programokkal készülnek kollégáink.
A programok között önismereti
foglalkozások, szakmák bemutatása,
különféle kézműves tevékenységek
kipróbálása és kirándulás is szerepel.
Szakács mestervizsga
Kamaránk a gyakorlati oktatók
mesterképzéséhez és a mestervizsgáztatáshoz
kapcsolódó feladatok elvégzésére
támogatásban részesült, és
mestervizsga felkészítő tanfolyamot
indított szakács szakmában. A mestervizsga
2018. június 2-án volt a
Nagykanizsai Szakképzési Centrum
Thúry György Szakképző Iskolájában.
Elsőként a mesterjelöltek gyakorlati
tudásukról adtak számot,
amelynek részeként egy ötfogásos
menüt kellett bemutatniuk a meghívott
vendégeknek.
Kamaránk szakképzési feladatai az
NFA-KA-NGM-3/2017/TK/13 számú
pályázati támogatásból valósulnak meg.
A támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági
Minisztérium biztosítja.
Szakképzési hírek
Június 15-én véget ér a
szorgalmi időszak, kezdődik
a nyári gyakorlat
A szakképző iskolák tanulóinak a
szorgalmi időszak végét követően,
június 16-tól nem a vakáció, hanem a
nyári összefüggő szakmai gyakorlat
veszi kezdetét. Azon tanulók számára,
akiknek a gyakorlati képzése iskolai
tanműhelyben valósul meg, a
kamarai garanciavállalás bevezetésének
köszönhetően lehetőség nyílik
arra, hogy a gyakorlati képzésük a
jövőben tanulószerződéses jogviszony
alapján, valós vállalati munkakörülmények
között folytatódjon.
Ezáltal ők is biztosítottá válnak, illetve
rendszeres havi pénzbeli juttatásban
részesülnek. A kamara személyre
szólóan kiállítja az igazolást, hogy
részéről nem biztosított a megfelelő
képzőhely a tanuló számára. Ez teszi
lehetővé az iskola számára, hogy gondoskodjon
a tanuló gyakorlati képzéséről
az iskolai tanműhelyben vagy a
gyakorlati idő 40 százalékát meg nem
haladóan együttműködési megállapodás
keretében. Az ágazati szakképzésben
tanulók, akik a képzés végén
érettségit tesznek, együttműködési
megállapodással töltik el a négy hetet
meg nem haladó nyári összefüggő
szakmai gyakorlatukat. A gyakorlati
képzésért és a szakmai vizsgára történő
felkészítésért a szakképző iskola a
felelős, az ő feladata vizsgálni az
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. június 23-29.
Június 23., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Aktuális - Hargita, 02:10 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 03:10 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Aktuális
- Hargita, 08:50 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B.
Tóth László műsora), 09:20 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45
Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás,
14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi
Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub: Sorstalanság
(magyar filmdráma), 20:55 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:05 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 21:55 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 22:05 Lapozó.
Június 24., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
01:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
01:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 07:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 08:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:10 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző,
15:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:15
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:45 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:10 Sztárportré
– Levente Péter, 19:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 19:45 Látogató, 20:15 Kanizsa Cafe
(csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:05 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.
Június 25., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:10
Sztárportré – Levente Péter, 01:35 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Látogató, 02:15 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:05 Info
blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:40 Szentmise a Piarista kápolnában, 07:40
Sztárportré – Levente Péter, 08:05 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:15 Látogató, 08:45
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Levente Péter,
12:25 Látogató, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
20:10 Amazónia papagájai (ismeretterjesztő film),
20:40 Híradó, 20:55 Creative chef Nagy Eszterrel, 21:15
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.
Június 26., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó,
01:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 02:35 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:05 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Creative chef
Nagy Eszterrel, 08:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
09:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 09:45 Lapozó,
12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
13:00 Creative chef Nagy Eszterrel, 13:20 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 13:50 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Balasport
(regionális sportműsor), 20:35 Híradó, 20:50 Székely
konyha, 21:20 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 21:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 27., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Balasport (regionális sportműsor),
02:15 Székely konyha, 02:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 03:15 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk
show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó,
08:15 Balasport (regionális sportműsor), 08:45 Székely
konyha, 09:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk
show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Balasport
(regionális sportműsor), 13:25 Székely konyha, 13:55
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
20:10 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 20:40
Híradó, 20:55 Hargita, 21:25 K’arc (kulturális magazin),
21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Június 28., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó,
01:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 02:10 Hargita,
02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok
(gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 08:50 Hargita, 09:20 K’arc (kulturális
magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor),
12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja),
13:25 Hargita, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése
felvételről, 20:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 21:05 Híradó, 21:20 Re-start (a Kanizsa TV nyári
magazinja), 21:50 Gézengúzok (gyerekműsor), 22:20 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:55 Lapozó.
Június 29., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 02:45 Re-start (a
Kanizsa TV nyári magazinja), 03:15 Gézengúzok (gyerekműsor),
03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről,
08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 Híradó, 08:45
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:15
Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 09:45 Gézengúzok
(gyerekműsor), 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25
Gézengúzok (gyerekműsor), 13:55 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 20:10 A szomszéd vár (turisztikai
magazin), 20:40 Híradó, 20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 21:25 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:55 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 06. 22. | 21
A női kosárlabda Horváth Judit NB II Dunántúli bajnokság Amatőr
Nyugati Liga keretében indult neki az elmúlt szezonnak a Kanizsai
Vadmacskák SE csapata, és az együttes kétséget nem hagyva senkiben,
megszerezte az elsőséget a csoportjában. Ez azt jelenti, hogy a
kanizsaiak első számú női együttese a következő idényt ismét a
sportág női szekciójának második vonalában kezdheti. A játékoskeretből
ezúttal is kitett magáért Bánhegyi Beatrix, Hegyi Vivien és
Zsámár Lili, de a még fiatalabb tehetségek is rászolgáltak a klubnál
arra, hogy magasabb ligában pattogtathassanak kanizsai színekben.
A csapat tagjai és vezetői a múlt hétvégén, a kanizsai sörfesztiválon
vették át jól megérdemelt aranyérmüket, a publikum vastapsától
kísérve. Az együttest Dénes Sándor polgármester is köszöntötte.
Harmadik meccs
dönt
Rég tapasztalt hangulatban volt része azoknak, akik múlt vasárnap
kilátogattak a a Kanizsa VSE–UVSE férfi vízilabda OB I-es osztályozó
mérkőzésre, amely a párharc második felvonása volt a sorban. Az
elsőt a fővárosiak nyerték 15-12-re, a múlt vasárnapit viszont, ötméteresekkel
a Kanizsa 12-10-re. A mindent eldöntő összecsapást június
24-én rendezik a Hajósban.
– Az együttes bizonyította, hogy Kanizsán a vízilabda is meg tudja
mozgatni a sportkedvelő közvéleményt, lévén szép számban voltak
jelen a mérkőzésen – mondta Balázs László, a KVSE elnöke. – Ezen is
fellelkesülve, a szurkolók elkísérhetik csapatunkat a harmadik találkozóra,
a busz vasárnap 13 órakor indul a Margitszigetre.
– Nagyszerű hangulatban játszottunk pazar meccset az UVSE-vel,
amelyet aztán nagy fordulatokkal övezve tudtunk megnyerni – értékelt
Ludányi Kadosa vezetőedző. – Most már úgy vagyunk vele,
miért ne sikerülhetne idegenben is győznünk, hiszen az első összecsapáson
sem játszottunk alárendelt szerepet. P. L.
Aligha meglepő, az eltelt
napokban Nagykanizsán
szinte minden a labdarúgásról
szólt. Feljutás az NB
III-ba, az új keret kialakítása,
no meg Gombos Zsolt hirtelen
távozása... Pál Dávid,
a még mindig csak 24 esztendős
védő neve pedig
időről időre felmerül, mint
lehetséges erősítés egy
NB-s kanizsai futballcsapat
keretében.
– Viszonylag korán, már
2007-ben elkerültem Zalaegerszegre
úgy, hogy általánosba
még a Zrínyibe jártam
– kezdte Dávid, aki játékospályáját
a Nagykanizsai
TE 1866 egyesületénél
kezdte. – Végigjártam a korosztályos
csapatokat a ZTEnél,
17 évesen már az NB IIIban
szerepelhettem, a 2011-
12-es szezon tavaszi idényében
pedig az NB I-ben is
játszhattam. Ebben az időszakban
kaptam meghívót
a korosztályos válogatottakba
is, amelyekben több
mint húsz alkalommal léptem
pályára. Amikor lejárt a
szerződésem az egerszegieknél,
az NB II-es Vasashoz
szerződtem, majd jött a
második vonalbeli Ajka. Sajnos
onnan úgy jöttem el két
és fél szezon után, hogy
közben balszerencsés
módon megsérültem, a
nyár nagy részét gipszben
és mankóval töltöttem.
Dunaújvárosban volt lehetőségem
újra felépíteni
magam az NB III-ban, sajnos
a Közép-csoportban végül a
negyedik helyen végeztük.
Érdemes hangsúlyozni,
Pál Dávid jelenleg az újvárosiak
labdarúgója, ettől
függetlenül a védő nem
szakadt el Kanizsától.
– Szeretek hazajárni, általában
2-3 hetente jövök
nagyjából két napra, s a téli
és a nyári holtszezonban
vagyok itthon huzamosabb
ideig. Mivel kanizsai
vagyok, természetesen
figyeltem az itteni csapat
szereplését, meg pár srácot
ismerek is a csapatból. Örültem,
hogy végül felkerültek,
amint azt a tények bizonyították,
a fontos meccseken
érdeklődésben sem
volt hiány.
S persze a játékoskeringő
esetében nem maradhat ki
Dávid neve sem a felsorolásokból.
– Hallottam egy-két
embertől már annak idején,
ha feljut a kanizsai együttes,
akkor megkeresnek,
hogy jöjjek vissza Nagykanizsára.
Nos, maradjunk
annyiban, ezt sem megerősíteni,
sem cáfolni nem
tudom...
POLGÁR László
TehetségM/Kutató (20.)
Feljebb léphetnek …
Újra a második vonalban
szerepelhetnek
(Fotó: Gergely Szilárd)
Fantasztikus hangulat
uralkodott az uszodában
(Fotó: Gergely Szilárd)
Játszott az NB I-ben is…
Pál Dávid
(pirosban)
sérülése után is
energikusan tör
előre, legutóbb
tette mindezt
dunaújvárosi
színekben...
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Az FC Nagykanizsa
a Nagyatád
ellen kettős győzelemmel
jutott
a hazai labdarúgás
harmadik
vonalába. Az NB
III-ért vívott osztályozó
visszavágóján
Nagyatádon,
mintegy
700 néző előtt, a
Kanizsa Horváth
Detre és Szalai
Dániel második
félidei góljaival
2-0-ra győzött,
és összesítésben
7-0-val
jutott a honi
harmadik ligába.
Az ötgólos kanizsai
előny dacára szépszámú
közönség, köztük mintegy
150 dél-zalai drukker
előtt rendezték a labdarúgó
NB III-as osztályozó
visszavágóját. A vendégeknek,
az előzmények
ismeretében, nem kellett
túlzottan idegeskednie,
ugyanakkor annak is igyekeztek
elejét venni, hogy
az atádiak esetleg túlzottan
fellelkesedjenek.
A Kanizsa felállása arra
engedett következtetni,
hogy ha kell, az előre játékukban
kellően kreatívak
is tudnak lenni, igaz, többször
inkább azt érezhették
a nézők: a hazaiak
még nem értek fel a kanizsaiak
szintjéhez játékban,
míg a dél-zalaiak számára
már nem volt szükséges,
hogy a lehető legjobban
összpontosítsanak.
A harmadik vonalba
léptek
Kedden este már futótűzként terjedt az immár NB IIIas
FC Nagykanizsa labdarúgócsapatának tagjai körében,
hogy távozik a vezetőedző, egyben szakmai
igazgató, Gombos Zsolt. Nos, a hír igaznak bizonyult,
és a szakember a váratlan, mindenkit meglepő döntéséről
készséggel nyilatkozott is.
– Először is csak köszönettel tartozom mindenkinek,
akivel Kanizsán együtt dolgozhattam. Ez igaz a szurkolókra
is – mondta el a néhány napja még a Nagyatád
elleni sikeres osztályozót elemző tréner. – Több tényező
is közrejátszott abban, hogy távozom, talán egyelőre
legyen elég annyi, hogy nem éreztem azt a bizalmat a
vezetőség részéről, hogy a folytatást mindenképpen
velem képzelik. Ehhez persze minden joguk megvan,
ugyanakkor ennek tudatában én is úgy éreztem, lépnem
kell, hogy új szakmai kihívásokat keressek.
Szerdán, az NB II-es ZTE sajtótájékoztatóján az is kiderült:
Gombos Zsolt a megyeszékhelyi klub szakmai
stábjához csatlakozik.
Gombos Zsolt a kanizsaiakkal kétszer nyert megyei
bajnokságot, idén csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében
szerepelt, áprilisban Amatőr Kupa-döntőt
vívott az MTK-stadionban, majd a napokban sikerrel
vette az NB III-as osztályozót is a Nagyatáddal szemben.
ROBBANT A BOMBA:
G ombos Z solt távoz ik
Az öröm teljesen
érthető: újra NB-s
futballcsapata
van Kanizsának
Így fogadták a fiúkat
az Erzsébet téren a
drukkerek
(Fotó: Gergely Szilárd)
Sport 2018. 06. 22. | 23
Beindul
a fociláz
Ahogy sorjáznak az oroszországi
labdarúgó-világbajnokságon
a mérkőzések, úgy nő Nagykanizsán
is a latolgatók száma az esélyeket
illetően, meg persze mind többen
ülnek le a televízió elé, hogy nézzék
a meccseket.
Két kultikus hely esetében személyes tapasztalattal
is rendelkezünk, igaz, ezúttal speciálisra sikeredett a
téma körüljárása azok tulajdonosait faggatva.
– Igen, néha a baráti, ismerősi körből le szoktunk huppanni,
és este megnézünk egy-két meccset, ez a világbajnokság
idején ezúttal sem lesz másként – beszélt a
nyár csúcseseményének kiskanizsai vonatkozásáról
Horváth „Mákos” Ferenc. – Akármi is történt a napokban,
ugyanúgy tartom, hogy az argentinokat a négy
közé várom legalább, amúgy tényleg meglepő, hogy a
nagy esélyesek közül többen is kissé beragadtak.
Persze, van, aki nem is rájuk figyel elsősorban...
– Kimondottan kíváncsi voltam az irániak játékára,
és az első körben nem is kellett csalatkoznom, hiszen
fontos három pontot szereztek – vette át a szót az
ifjabbik Horváth Feri, vagyis Fecó. – Miért ne szurkolhatnánk
olyan együtteseknek, amelyek kevésbé vannak
az érdeklődés fókuszában, s remélem, a csoportkör
harmadik fordulójában még valós esélyük lesz a
továbbjutásra az irániaknak.
Van, aki már meg is járta az egyik világbajnoki résztvevő
országát, hiszen kivett néhány nap szabadságot,
aztán irány a horvát tengermelléki vidék.
– A Horvátország–Nigéria találkozót már az egyik
ottani kiindulási helyemen, tévén nézhettem a napokban,
persze, mondani sem kell, a horvátoknál érezhetően
már most magasabb a vb-láz – számolt be tapasztalatairól
Őri Gergő. – A győztes találkozójuk után jöhetett
aztán az utcai petárdázás, szórták is rendesen. Érdekes
módon azonban, mivel már a nyári turistaszezonban
járunk, a tengerpartra érkező nyaralni vágyók végett
például a portugál–spanyol meccset többen nézték a
képernyők előtt ülve, mint a horvát mérkőzést...
Biztosra vehető, a helyzet a futballcsúcs idején még
jócskán fokozódik, legyünk a határ innenső, vagy túloldalán.
POLGÁR László
Vb-sorok
Horváth “Mákos”Feri megadja a módját baráti
társaságban: a fotelszurkolóknak is jár kupa...
A második félidő elejét
még próbálta azért megnyomni
a vendéglátók
legénysége, ugyanakkor
Gombos Zsolt gárdája a
gólokat vette elő tárházából,
és a 62. percben Horváth
Detre, majd a 88.-
ban Szalai Dániel találata
tette még biztosabbá a
párharc nagykanizsai sikerét.
Péntek Adriánék kettős
győzelme azt jelentette,
hogy a Nagykanizsa
7-0-s összesítéssel került az
NB III-ba. Oda, ahol utoljára
öt esztendővel korábban
szerepelt kanizsai csapat,
akkor még az NTE 1866
révén. A lefújás után joggal
örülhettek a vendégek, és
kerültek elő a pezsgők,
valamint a feljutást is hirdető
pólók, a csapatot
pedig a kanizsai sörfesztiválon
köszöntötte Dénes
Sándor, és persze a közönség.
– Köszönet a játékosaimnak,
a stábnak, az operatív
csoportnak, a vezetőségnek,
szurkolóknak, barátaimnak
ezért a fantasztikus
évért, amely tényleg hihetetlen
volt – hangzottak
Gombos Zsolt örömszavai.
– A srácok megnyerték a
bajnokságot, a Magyar
Kupában a nyolcaddöntőig
mentek, egyben Amatőr
Kupa-finálét vívhattak,
majd sikerrel vették az osztályozót
is az NB III-ért. A
végén elmondhatjuk, újra
van NB-s futballcsapata
Nagykanizsának.
MI VÁRHATÓ?
Hétfőn aztán már új hét,
emellett új labdarúgó
dimenzió is kezdődött
Nagykanizsán. Az NB III
Nyugati csoportjáról szőtt
szurkolói rigmusok az osztályozó
mindkét találkozóján
felhangzottak, ennek
ellenére – mert bár evidensnek
tűnik a helyzet –
Németh Ferenc technikai
vezető szerint érdemes
megvárni bizonyos időpontokat.
– A legfontosabb, hogy a
honi szövetség július 11-én
tartja azt az értekezletét,
amelyen területi alapon
megfogalmazva, elkészíti a
csoportbeosztásokat –
mondta el a kanizsai klub
operatív irányítását végző
szakember. – Tulajdonképpen
akkor derül ki, hogyan
tovább. Ami biztosra vehető,
hogy az első forduló a
harmadik vonalban az
augusztus 4-ei hétvégén
lesz.
A MUNKA SIKERE
– Az egyesület jelenlegi
vezetősége három éve dolgozott
azon, hogy a városnak
újra NB-s futballcsapata
legyen – fogalmazott
Kovács Tamás, az FC
Nagykanizsa elnöke. –
Tavaly már ott voltunk a
lehetőség kapujában, de
nem sikerült. Abból sokat
tanult mind az elnökség,
mind a szakmai stáb, erre a
bajnoki szezonra pedig
már úgy készültünk, hogy
a két legfontosabb mecscsünk
majd az osztályozó
két mérkőzése lesz. Hála a
befektetett munkának,
ezeket idén már sikerrel
vívtuk meg, és ezért köszönet
jár a városnak az anyagi
támogatásért, a szurkolóknak
a fantasztikus hangulatért,
illetve azért, hogy
ismét megtöltötték a
Bányász-pályát, no meg a
játékosoknak, valamint a
szakmai stábnak a hitért, a
munkáért, amit ebbe a szezonba
beleraktak.
Megtudtuk továbbá azt
is, hogy a játékoskeringő
csak most lendül be igazán:
nem titok, az érkezők mellett
távozók is lesznek természetesen.
Az egyesület
elnöke is úgy látta jónak, a
konkrét tárgyalások csak a
harmadik vonalbeli tagság
biztossá válása esetén kezdődjenek
meg adott labdarúgókkal.
Aligha tévedünk
nagyot, innentől
valóban felpörögnek az
események e téren is.
POLGÁR László
Gombos Zsolt (balról a második) itt még
ünnepel, néhány nap múlva azonban távozott
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Nincs olyan jeles alkalom Nagykanizsán,
amelyen ne találkozhatnánk
Marton László egyéni vállalkozó termékeivel.
A vállalkozás igazából kényszerből
jött létre, árulta el lapunknak.
Három gyermekük taníttatásához kellett
a pénz, és ezzel a döntésükkel jó
munkalehetőséget teremtettek a nyári
szünidőben nekik is.
Az egész úgy kezdődött, hogy
épített egy téglakemencét a hegyi
telkükön, és eleinte ott sütöttek
pityókás kenyérlángost a barátaiknak.
Székely mintára, mert ők burgonyát
dagasztanak a kenyértésztába,
ami hosszabb időn át gyengén
tartja a kenyeret. Családi kirándulásaik
alkalmával többször látta,
hogyan készítik mások a töki pompost,
és elhatározta, hogy ők is
megpróbálják. A szomszédja
összehegesztette a közösen megtervezett
fatüzelésű kemencét, és
máris indulhatott a vállalkozás, s az
eltelt öt év során megkedvelték
őket a kanizsaiak.
Gondoltak a fiatal generációra is
a pizzás változattal, ezért a tepsiben
lévő tészta egyik felét saját
készítésű, paradicsomos alapú
szósszal, hagymával, sonka szelettel
és reszelt sajttal szórták meg,
míg a másik felére kockára vágott,
hagyományos érlelésű hasaalja
szalonna, tejföl és hagyma került.
Tartósítószer, egyéb adalékanyag
és zsiradék nincs a tésztában, s
hogy sütés közben ne ragadjon le,
a tepsi alját kevés liszttel meghintik.
Marton László a töki pompos és
a pityókás kenyérlángos közötti
különbségről elmondta: az előbbit
először a Tök községből érkezők
készítették Kanizsán, de ők burgonyát
nem használtak hozzá.
A házi pityókás kenyérlángos
hozzávalói:
50 dkg liszt, víz, 2,5 dkg élesztő,
kevés cukor, 2 db közepes burgonya,
valamint só.
Elkészítése:
A langyos, cukros vízben felfuttatom
az élesztőt, majd beleöntöm
a lisztbe. Hozzáadom a főtt, áttört
krumplit, a sót, és további langyos
vízzel közepes keménységűre
dagasztom. Melegebb helyen a
duplájára kelesztem, majd másfél
cm vastagra kinyújtom. A tepsibe
helyezés után rárakom a feltétet, és
200 fokon 20-30 perc alatt készre
sütöm.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Egy ideje elszokott már a meglepetésektől.
Ha változtatni szeretne az egyhangú
mindennapjain, akkor legyen
ön a kezdeményező fél.
Bika: 04.21-05.21.
Mivel sikerült meggyőzi a párját a terveiről,
a kedélyállapotával nem lesz
semmi baj. A hétvégére nyugodtan
tervezhet egy családi összejövetelt.
Ik rek: 05.22-06.21.
Ha többet jár társaságba, hamarabb
rájöhet, hogy kire is vágyakozik igazán.
Az is elképzelhető, hogy a közelében
él az illető személy.
Rák: 06.22-07.22.
Szedje össze a bátorságát, és mondjon
igent a váratlan kihívásokra. Ha
eleinte nem lesz zökkenőmentes a
munka, később belejön mindenbe.
Oroszlán: 07.23-08.23.
A nyári szabadsága alatt bőven lesz
ideje arra is, hogy változtasson a régi
szokásain. Újuljon meg testben, lélekben
és külsőben egyaránt.
Szűz: 08.24-09.23.
Egy jónak tűnő befektetésre ösztönzik
hamarosan az ismerősei. Ne
ugorjon mindjárt fejet az ismeretlenbe,
előbb tegye mérlegre az anyagi
helyzetét.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ne csak a karrierjét tartsa folyton a szeme
előtt. Ismerje el, hogy hiányoznak
önnek a vidám, zajos, vitatkozással
fűszerezett esték is.
Sk orpió: 10.24-11.22.
A nyárra boldogságot ígérnek önnek
a csillagok. Álmai megvalósulnak, és
olyan örömteli eseményt jeleznek,
amire nem is számított.
Nyilas: 11.23-12.21.
A megérzése szerint van a közelében
egy olyan személy, aki nem az, mint
akinek mutatja magát. Éppen ezért ne
higgye el neki minden szavát.
Bak: 12.22-01.20.
Elemezze ki az ön körül zajló eseményeket.
Ha nem elégedett, akkor kezdjen
új dolgokba: nevezzen be például
egy kerékpártúrára.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Értékelje át, és javítsa ki mihamarabb
az elkapkodva hozott döntéseit. Nyugodjon
meg, az anyagi helyzete így
még a nyaralás előtt jóra fordul.
Halak: 02.20-03.20.
Nehéz döntéseket kell meghoznia hamarosan.
Ezúttal ne az eszére, hanem
a szívére hallgasson. Meglátja, a látványos
változás kárpótolja mindenért.
Pityókás kenyérlángos
Ezt jól kisütötték! Marton
László és felesége, Beatrix
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 25. SZÁm, 2018. JÚNIUS 29.
Kisinasok, szép jövő előtt 2
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Lehota Jánost köszöntötte közelgő 75. születésnapja
alkalmából a Nagykanizsai Városvédő Egyesület. A nyugalmazott
középiskolai tanár, a város oktatásügyének és
kulturális életének meghatározó egyénisége 38 évig
tanított magyar nyelv és irodalmat, valamint történelmet
a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Kutatómunkája
Katona József drámáiban teljesedett ki, az előtanulmányok
és publikációk után „A nemzeti tudat drámája –
Bánk bán értelmezése” című könyve is megjelent. Lehota
János jelenleg egy több mint ezeroldalas tanulmányon
dolgozik.
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezte Kisinas táborát három
városban, Kanizsán, Egerszegen és Lentiben. A program lényege, hogy segítse a 7. osztályos
diákok pályaválasztását azzal, hogy minél több szakmát megismernek, kipróbálnak.
S ezek a napok, bár vidáman telnek, nem csak a mókáról, játékról, kacagásról szólnak,
a fiatalok információkat kapnak a szakképzésről, a szakképző iskolákban oktatott
szakmákról, hiányszakmákról és ösztöndíjakról is. A kanizsai kisinasok mozgalmas hét
után vannak, szerdán például a tankonyhán sürögtek-forogtak. Hogy kiből lesz szakács
vagy cukrász, még nem tudni, de az biztos: egy jó szakmával a kezükben szép jövő előtt
állnak…
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Ködben
Vajon hol járunk?
A ködös Albionban,
vagy valamelyik távoli
bolygón, idegen
civilizáció után
kutatva? Netán
mesebéli táj ez, s az
ihlet múzsája
homlokon csókolta az
alkotót? Nos,
bármelyik lehetne – de
ez Nagykanizsa, egy
ködös reggelen. Szép
az, ami érdek nélkül
tetszik. Lássuk be: ez
tényleg szép.
Kanizsa
75
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: MTI/Varga György
Kisinas pörgé s
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Kanizsa Médiaház
A HÉT TÉMÁJA 2018. 06. 29. | 3
A Kanizsa olvasói
közel egy
éve a Nem volt
igény Kanizsán
a mecsetépítésre
című cikkünkből
már értesültek,
merről fúj a
szél, ha emberi
jogokat emlegetnek.
Most
éppen a Stop
Sorost támadják
ugyaninnen.
Az ENSZ bevándorlást
szorgalmazó tevékenységéről
nem most szereztünk
tudomást. Márciusi hír,
hogy éves jelentésében
Zeid Raad al-Husszein
rasszistának és xenofóbnak
tartja a magyar kormányfőt.
Az idegengyűlölők és a
rasszisták újabban nem
zavartatják magukat, köztük
például Orbán Viktor
sem – fogalmazott az
Emberi Jogi Tanács 37. ülését
megnyitó beszédében
az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
A héten pedig a jordán
herceg szégyenletesnek
és idegengyűlölőnek
nevezte a „Stop Soros” törvénycsomagot.
Áprilisi hír: Strasbourgban
az Emberi Jogok Európai
Bírósága nagykamarája
előtt folytatódott a két
bangladesi bevándorló –
Ilias és Ahmed – ügye. A
bíróság tavaly márciusban
marasztalta el Magyarországot
a két bangladesi
ügyében azzal a váddal,
hogy fogva tartották őket a
tranzitzónában. Hazánk
fellebbezéssel fordult a
bíróság nagykamarájához.
A bevándorlókat a Helsinki
Bizottság képviseli 2015
óta, amikor Röszkén, a tranzitzónánál
jelentkeztek
menedékjogot kérve.
Huszonhárom napi vizsgálat
és eljárás után a magyar
hatóságok jogerősen
elutasították menedékjogi
kérelmüket. A Helsinki
Bizottság ezt követően
perelte be Magyarországot
a strasbourgi bíróság előtt,
ahol első fokon megnyerték
a pert, és több mint
10-10 ezer euró kártérítésre,
illetve 7500 eurónyi perköltségre
ítélték Magyarországot.
A két bangladesi
sorsáról annyit tudni, hogy
egyikük Spanyolországban
él, a másik pedig Németországban
kért menedékjogot,
ám kérelmét elutasították,
de kitoloncolni még
nem sikerült. Meglepő,
hogy ezt a pert is felsorolja
a Magyarországot támadó
Sargentini-jelentés?
Az alapvető jogok biztosa
2015 óta pályázat útján
az ENSZ nemzeti emberi
jogi intézménye, ellátja az
OPCAT nemzeti megelőző
mechanizmusát. A kínzás
és más kegyetlen, embertelen
vagy megalázó büntetés
vagy bánásmód elleni
ENSZ egyezmény az
1988. évi 3. törvényerejű
rendelettel vált a hazai jogrend
részévé. Az alapvető
jogok biztosa honlapján
(ajbh.hu) olvasható: Az
alapvető jogok biztosa
2014. november 19-én, a
Magyarországon nyilvántartásba
vett és működő
szervezetek szabadságuktól
megfosztott személyekkel
való bánásmód
területén szerzett kiemelkedő
gyakorlati és/vagy
magas szintű elméleti
ismereteinek hasznosítása
céljából – három év időtartamra
– Civil Konzultációs
Testületet (a továbbiakban:
CKT) hozott létre. Meghívott
tagjai a Magyar Orvosi
Kamara, a Magyar Pszichiátriai
Társaság, a Magyar
Dietetikusok Országos Szövetsége
és a Magyar Ügyvédi
Kamara. A testület
nyilvános pályázat útján
kiválasztott tagjai jelenleg
a Cordelia Alapítvány a
Szervezett Erőszak Áldozataiért,
a Magyar Helsinki
Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért
(TASZ),
valamint a Validity Alapítvány
– korábbi nevén a
Mental Disability Advocacy
Centre, MDAC –, azaz
Központ a Mentális Sérültek
Jogaiért Alapítvány. Az
előző ciklusban ugyan a
Cordelia helyett még a
MENEDÉK – Migránsokat
Segítő Egyesület szerepelt.
Ám všecko jedno.
A menekültvédelem
jövője Magyarországon
című 2017-es kiadványuk
impresszuma: A kiadvány a
Magyar Helsinki Bizottság
szerkesztésében a Cordelia
Alapítvány a Szervezett
Erőszak Áldozataiért, a
Magyar Helsinki Bizottság
és a Menedék Migránsokat
Segítő Egyesület szakértőinek
együttműködésével
jött létre. A kiadvány megjelenését
támogatta az
Open Society Foundations.
Beszédes: a Validity Alapítvány,
azaz MDAC volt
kuratóriumi tagja, Sajó
András nemrég még az
Emberi Jogok Európai Bíróságán
ítélkezett, közösségi
oldaluk pedig kedveli az
Open Society Foundations
oldalát.
„Kell még valamit mondanom,
Ildikó…?”
PAPP János
Tojás héj nélkül, ország határ nélkül
Soros-szervezetek adnak tanácsot
az ombudsmannak?
Nikki Haley amerikai nagykövet (képünkön Trump elnök társaságában):
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából,
a tanács nem méltó a nevére, álszent és öncélú, és valójában gúnyt űz
az emberi jogokból. A politikai elfogultság szennyvízgödre…
Földi László: Az NGO-k hálózatot építenek, mindenhol ott akarnak lenni,
minden információhoz hozzá akarnak férni, és utána befolyást
akarnak gyakorolni a mögöttes érdekeknek megfelelően
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A F e sz t i v ál e r d ő
# o h m yd e e r f e st i v a l
APPARAT DJ (GER)
SET
Middlemist Red
Fran Palermo
Blahalouisiana
Szabó Balázs Bandája
Hősök
30Y
Dope Calypso Run Over D ogs
Mayberian Sanskülotts The Keeymen Route 8
Somló Dávid Soundbank
Galactic Jackson
The Nobody Elses Akos V
W EVAL(NL)
MOR CHEEBA(UK)
ÁKOS WELLHELLO
TOPLOADER(UK)
NAPIJEGY
K A NIZSAIAKNAK*
július 10-ig
Ke dvezmény es na pi je g ye k
és bé rlet: TOURI NFO RM
ER ZS ÉBE T TÉ R 21 . 5 900 Ft
6 900 Ft
AUG. 31 -
SZEPT. 1.
NAGYKANIZSA
Csónakázó-tó + Alsóerdő
W W W. OHM Y D E ER . H U
* Kan iz s ai = it t la ks z va g y i t t sz ül e t té l (a ke ttő köz ü l m ár e gy i s elé g :)
OHM Y D E E R F E S TI VAL # OH M Y D E ERF ES T I VA L O H M YD E E R _ F ES TI VAL
Panel Surfers
Žagar
OhMyDeer_Fesztival_202x273.indd 1 2018. 06. 27. 9:39
Aktuális 2018. 06. 29. | 5
A helyi érdekvédelmi igényeket
is felméri az Autisták
Országos Szövetsége, melynek
képviselői Kanizsán tárgyaltak
a dunántúli tagszervezetek
küldötteivel. Az
AOSZ ezekben a hetekben
azért járja az országot, hogy
összesítse a problémákat és a
felmerülő igényeket, a jövőbeli
feladatokat pedig az
elnökség közösen határozza
meg a tagszervezetekkel.
A tanácskozáson elhangzott,
új funkcióval bővül az
AOSZ szolgáltatási köre, s az
elnökség szeretné megjeleníteni
a helyi érdekvédelmi
igényeket az országos folyamatokban.
Győrfy Anikó, a
kanizsai szervezet kuratóriumi
tagja azt mondta, a specifikus
ellátás még gyerekcipőben
jár, mert nagyon kevés a
szakember, ebből adódóan
nehéz az ellátás óvodás kortól
egészen felnőtt korig. A
kanizsai AOSZ-csoporthoz
telefonon vagy személyesen
is fordulhatnak az érintett
családok.
Tájékozódtak
A május végi közgyűlésen dr. Fodor Csaba
önkormányzati képviselő olyan polgárokról
beszélt interpellációjában, akik valószínűleg
tudatmódosító szerek hatása alatt állnak.
Akkor intézkedést kért a polgármestertől.
A képviselő arról számolt be, többen
is megkeresték, mert az Erzsébet
téren és környékén
„délutánonként elszaporodnak
az olyan
egyének”, akik a
bejelentők szerint
valamilyen tudatmódosító
szer
hatása alatt állnak.
– Legutóbb a
Szentháromság-szobor
körül volt ilyen,
talán két-három nappal
ezelőtt, öt-hat óra magasságában,
amikor engem hívtak – fogalmazott
dr. Fodor Csaba. – És én azt
kérem, polgármester úr vegye fel a
kapcsolatot a rendőrséggel, hogy
próbálják meg a járőrszolgálatot
erre irányítani gyakrabban, különösen
most, nyáron. Sajnos, vannak
ilyen tapasztalatok, amik szomorúak,
és meg kellene ezeket
akadályoznunk, ha tehetjük.
Az interpellációra Dénes Sándor
írásban válaszolt, amely a tegnapi
közgyűlés anyagai
között olvasható. E szerint
a belváros tereinek
ellenőrzését a
közterület-felügyelet
munkatársai
korábban is kiemelt
feladatként kezelték,
s már többször intézkedtek
például az Erzsébet, a Deák és a
Széchenyi téren, valamint az Aradi
udvarban olyanokkal szemben,
akik megsértették a szabályokat.
Például, ha megrongálták az utcabútorokat,
szemeteltek vagy
éppen közterületen alkoholt
fogyasztottak.
A polgármester arról is tájékoztatta
a képviselőt, hogy kérésének
megfelelően felvette a kapcsolatot
a kanizsai rendőrkapitánnyal,
remélve a fokozott ellenőrzést,
amelyben a közterület-felügyelet
is közreműködik majd.
P. Á.
A képviselő ellenőrzést sürget
Drogosok, piások
a belvárosban?!
Közterületen tilos inni.
Persze, ettől még bárki
érkezhet részegen…
(Fotó: illusztráció)
Nem tudni, ki mit
szed, használ…
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
INTÉZZE EGYSZERŰEN ADÓÜGYEIT ÉS REGISZTRÁLJON AZ
ONLINESZAMLA.NAV.GOV.HU OLDALON!
HA NEM RENDELKEZIK MEGFELELŐ SZÁMLÁZÓ PROGRAMMAL,
HASZNÁLJA A NAV INGYENES ONLINE SZÁMLÁZÓJÁT!
A tájékoztatás nem teljes körű, részletek az onlineszamla.nav.gov.hu oldalon.
SZÁMLÁK
ADATSZOLGÁLTATÁS
HATÉKONYSÁG
NAV_OnLIne_Szamla-202x270-sajto.indd 2 19/06/18 09:57
„Újraevangelizálná” Magyarországot –
legalábbis az opera és a balett tekintetében
– a Magyar Állami Operaház.
Ennek érdekében a társulat országjáró
turnéra indul, amelynek egyik állomása
Nagykanizsa lesz. A program
részleteit ismertető sajtótájékoztatón
átadták azt az ajándék CD-gyűjteményt
is, amely a magyar operakultúra
200 évének remekműveiből válogat.
2017-ben a magyar opera
napja alkalmából jelent
meg a díszdobozos Magyar
Opera200, amely 50+3
CD-t tartalmaz. A kiadvány
egyrészt hiánypótló, hiszen
ilyen tematikájú lemezfelvétel
utoljára az 1980-as
években készült; másrészt
a korongokkal a magyar
operák népszerűsítése és
ismertté tétele a cél. A
különleges gyűjteménnyel
mintegy ezer zenei intézményt
és könyvtárat ajándékoznak
meg, köztük a
nagykanizsait.
A lemezek klasszikusnak
számító, kevésbé ismert,
valamint kortárs operákat,
összesen 35 művet tartalmaznak.
A Magyar Állami
Operaház művészeit azonban
nemcsak felvételről
hallhatják a kanizsaiak.
– Nagykanizsán operaelőadás
nagyon régen
lehetett, és a Magyar Állami
Operaház sem szerepelt
még itt, úgyhogy eljött az
ideje, hogy a mi Pucciniévadunkkal
is harmonizáló
Tosca című darabot eljáts�-
szuk nagyzenekarral, nagy
énekkari jelenléttel, gyermekkarral,
kiváló karmesterekkel
és művészekkel.
Egy nagy erejű, akár „operaszüzek”
fülének is való,
könnyen kibogozható és
maradandó élményre lehet
számítani – hangsúlyozta a
Magyar Állami Operaház
főigazgatója, Ókovács
Szilveszter.
A Tosca koncertszerű változata
december 3-án érkezik
Nagykanizsára a Filharmónia
Magyarországgal
partnerségben. Az előadás
a Fortissimo bérletben szerepel,
ennek programjait is
ismertették a sajtótájékoztatón.
– Az idei bérletben több
különlegesség is helyet
kapott, például két karmesterverseny
díjazottjai
helyezik keretbe a bérletet.
Az első koncertet a tavaly
decemberben zárult, és a
televízióban is közvetített
Maestro nemzetközi karmesterverseny
díjazottja
vezényli, Azis Sadikovic –
fogalmazott Szamosi Szabolcs,
a Filharmónia
Magyarország Nonprofit
Kft. ügyvezető igazgatója.
A szerb származású karmester
az Óbudai Danubia
Zenekarral játszik, de a bérletben
még az első Virtuózokat
megnyert Boros
Misit, valamint az Izaki
Masahiro dirigálta Savaria
Szimfonikus Zenekart is
hallhatja majd a kanizsai
közönség.
NEMES Dóra
Aktuális 2018. 06. 29. | 7
A múlt héten lezárult a jelentkezés „A Legszebb
konyhakertek” helyi versenyére. A nevezéseket
már összesítették, ennek tapasztalatairól
sajtótájékoztatón számoltak be. Idén
48-an csatlakoztak a mozgalomhoz.
Hatodik alkalommal hirdették meg a kertek
versenyét Nagykanizsán. Tóth Nándor alpolgármester
szerint a kezdeményezés beváltotta
a hozzáfűzött reményeket, hiszen a vállalkozó
kedvűek révén szebbé, otthonosabbá vált a
város. Dr. Szabados Gyula önkormányzati
tanácsadó hozzátette: míg az első években a
szervezők a magas részvételi arányra törekedtek,
idén a minőséget a mennyiség elé helyezték.
Erre pedig garancia az is, hogy a jelentkezők
elsöprő többsége korábban már sikerrel
szerepelt a versenyen.
– Az elmúlt öt év alatt innen volt a legtöbb
jelentkező az országos versenyen. Csaknem
500 kertet neveztek be a tulajdonosaik, és
gyönyörű eredmények születtek: 21 kert
kapott országos díjat, ami Magyarországon
messze a legeslegtöbb elismerést jelentette a
nagykanizsai kerttulajdonosoknak – mondta.
Idén 48-an gondolták úgy, hogy övék a legtakarosabb
kert. Az ötfős zsűri a napokban
kezdi meg a munkát. A zsűrizés első fordulója
július közepén ér véget, augusztus elején indul
a második forduló, a nyár végére pedig már az
eredmények is meglesznek.
Hamarosan indul a zsűrizés
Operát
az Operából!
A Tosca főbb szerepeiben Sümegi Esztert,
Kovácsházi Istvánt és Fokanov Anatolijt láthatja
a közönség
(Fotó: opera.hu)
50+3 CD Kanizsának.
Ókovács Szilveszter
és Dénes Sándor
a sajtótájékoztatón
(Fotó: Gergely Szilárd)
Toscát a szüzeknek!
Öt régészeti korszak leleteit tárták
fel a tervezett M76-os gyorsforgalmi
út zalai nyomvonalán végzett
ásatásokon. A Keszthely-
Fenékpuszta lelőhelyen talált legkorábbi,
rézkorból származó leletek
közel 6000 évesek – közölte a
Göcseji Múzeum ásatásvezető
régésze az MTI-vel.
A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra
Fejlesztő Zrt. koordinálja,
a régészeti munkát a Budavári
Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető
Nonprofit Kft. megbízásából a
zalaegerszegi Göcseji Múzeum és a
keszthelyi Balatoni Múzeum szakemberei
végzik, ismertette Eke István.
Az ásatáson talált legkorábbi,
6000 éves leletek a középső rézkorból,
régészeti korszak szerint a
Balaton-Lasinja kultúra időszakából
származnak. A feltárási területen
edénytöredékeket, pattintott
és csiszolt kőből készült szerszámokat,
állatcsontból készült eszközöket,
valamint nagy mennyiségű
állatcsontot találtak.
A lelőhely nyugati részén megtalálták
egy kora vaskori, a hallstatti
kultúra időszakából származó település
nyomait: házakat és a hozzájuk
tartozó élelmiszer-tároló vermeket.
A 2500 éves edények töredékei
mellett bronzból készült tárgyakra,
ékszerekre, fegyverekre,
használati eszközökre bukkantak.
Két áldozati gödörből nagy men�-
nyiségű edénytöredék és szarvasagancs
került elő.
A feltárás területén talált 2200-
2300 évvel ezelőtti leletek a kelta
korszakból származnak. Magyarország
területén 400 esztendőn át élt
kelta lakosság, az M76-os autóút
nyomvonalán végzett ásatásokon
egy kelta település objektumait is
megtalálták. MTI
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
ECSETTEL ÍRT, GONDOLATOK, ÉRZÉ-
SEK… – Héra-Tokorcsy Ilona festményeinek
kiállítása
Megtekinthető: július 15-ig.
MADARAK, TÁJAK, EMBEREK – Pusztafi
Attila fotókiállítása
Megtekinthető: augusztus 15-ig a színházi
előcsarnokban.
Július 4. (szerda) 10-12 óra
KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ – papírvirágok
készítése
Július 5. (csütörtök) 9.30 óra
KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknek
Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847.
Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalom.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Július 1. (vasárnap) 16 óra
„HAGYOMÁNYOK NAPJA” – KISKANIZSA
BÚCSÚ 2018
Program:
16.00 A Zalagyöngye Táncegyüttes
17.00 Leblanc Győző és Tóth Éva operett
műsora
18.30 A Nagykanizsa Fúvószenekar
hangversenye
20.00 Gájer Bálint és zenekara koncertje
Helyszín: Kiskanizsa – Templom tér
A belépés díjtalan.
Programajánló
Jún. 28. - júl. 4. 15:30 KUT YAPARÁDÉ
szinkr., amerikai-angol kalandfilm
Jún. 29. - júl. 1. 16:00 A HIHETETLE N CSALÁD 2. PRE MIER ELŐTT !!!
szinkr., amerikai családi animációs film, akciófilm, kalandfilm, sci-fi
Jún. 28. - júl. 4. 17:00 JUR ASSIC WORLD : BUKOTT BIROD ALO M
szinkr., amerikai-spanyol kalandfilm
Jún. 28. - júl. 4. 17:45 OCE AN’S 8 - AZ ÉV SZÁZAD ÁTVERÉ SE
szinkr., amerikai akciófilm
Jún. 28. - júl. 4. 18:30 és 20:30 FELEL SZ VAGY MER SZ
amerikai thriller
Jún. 28. - júl. 4. 19:30 KÖNYVKLU B
szinkr., amerikai vígjáték
Jún. 28. - júl. 4. 20:00 SICARIO 2 - A ZSOLDO S
szinkr., olasz-amerikai akcióthriller
június 28-
július 4.
m űsora
Hihetetlen figurák
Tizennégy év elteltével visszatért a mozivászonra sokak kedvenc szuperhős
családja. A hihetetlen család 2-ben ezúttal Helen kerül a középpontba,
így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon a
hétköznapi élet kihívásait. Nehéz változás ez mindannyiuk számára, amit
nem könnyít meg az sem, hogy senki nem tudja még mindig, milyen erő
is lakozik Furiban. Amikor egy új gonosztevő elméjéből kipattan egy briliáns
és veszedelmes terv, a családnak ismét egy csapatként kell dolgoznia.
Ám ez nem olyan egyszerű, ha mind hihetetlen figurák. A két Oscardíjat
nyert A hihetetlen család folytatását Brad Bird rendezte. Az animációs
filmben az első részhez képest 25 új szuperhős tűnik fel.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Leletek – öt régészeti
korszakból
(Fotó: MTI/Varga György)
Hatezer éves
leletek
Kultúra 2018. 06. 29. | 9
Több mint fél évezrede
talán nem kevés
bosszúságot okozott
egy mesterembernek
két eldeformálódott
kályhaszem. A selejtes
darabokat nem
tudta felhasználni a –
sokak által csak
Romlottvárként emlegetett
– Botszentgyörgy
várának míves
cserépkályhájához.
Hogy legalább az
anyag ne vesszen
kárba, a konyhai
kemence platniját
erősítette meg a
díszítő elemekkel. A
sors fintora, hogy az
újrahasznosított
csempék nemcsak
átvészelték az idő
múlását, hanem igen
szép karriert befutottak:
a Múzeumok
éjszakáján ez a leletegyüttes
lett az Éj
műtárgya a Thúry
György Múzeumban.
Bár a nagykanizsai intézmény
hosszú évek óta csatlakozik a
Múzeumok éjszakájához, a helyi
rendezvény egyik programja, az
Éj műtárgyának leleplezése még
viszonylag fiatal kezdeményezés.
Ennek keretei közt, 2014 óta már
egy különleges érmegyűjteményt,
egy gyapjas mamut
agyartöredékét és Thúry György
pallosát is láthatta a közönség.
Idén a vitrinbe egy, a 15. század
második feléből származó leletegyüttest
választott a múzeum
igazgatója, s egyben régésze,
Száraz Csilla.
– Mivel 2018 Mátyás királyemlékév,
úgy gondoltuk, mi is az
ő korát megidéző tárgyi emlékeket
választunk az Éj műtárgyának.
A régészeti gyűjteményünkben
egyébként nem csak ezek a kályhacsempék
az egyetlen korabeli
darabok: van két nagyon szép
üvegpoharunk, de azok ideiglenesen
a Magyar Nemzeti Múzeum
egyik kiállításán láthatók.
A Múzeumok éjszakáján bemutatott
kerámiák eredendően egy
díszes cserépkályhához készültek
– olyanhoz, mint amilyen a tatai
várban is van. Ott már látható a
cserépkályha rekonstrukciója, s
annak alsó harmadát hasonló,
zöldmázas elemek díszítik.
– Ha jobban megfigyeljük, a mi
áttört díszű kályhacsempéink egy
kissé ferdék, tehát selejtesek –
hívja fel a figyelmet Száraz Csilla.
– 1976-ban, amikor Horváth László
és Vándor László megtalálta a
vár gazdasági szárnyának alapjait,
a konyhával azonosítható helyiségben,
egy kemence falából
kerültek elő ezek a csempék.
Mindez közvetetten bizonyítja,
hogy Botszentgyörgy várkastélyában
volt egy nagyon szép,
míves kályha. A díszítésére szánt
elemek készítésekor egy-kettő
óhatatlanul deformálódott, de
ezek nem vesztek teljesen kárba:
más cseréptöredékekkel együtt a
kemence sütőfelületébe ragasztották,
a jobb hőtartás végett.
Botszentgyörgy vára – országos
szinten is – az egyik legjobban
feltárt régészeti lelőhely. A
15. század végén épült várkastélynak
az egész alaprajza ismert,
s történetét Vándor László már
teljes egészében feldolgozta. A
romok ma is megtalálhatók Nagykanizsa
határának délkeleti szélén,
a Szentgyörgyvári szőlőhegy
keleti oldalán és a Szentgyörgyvári-
folyás völgye felett.
– A néphit szerint itt állt Has�-
szán bég palotája. A török fejedelem
állítólag fogva tartotta a környék
szép leányait és asszonyait,
innen ered a Romlottvár elnevezés.
Ami a valóságot illeti, a ma
már nem létező Szentgyörgy
falu a 16. század végén került teljesen
– felesége hozományaként
– Bajnai Both János birtokába. Ő
és testvére 1480 őszén kapott
engedélyt Mátyás királytól egy
erődített kastély építésére. A
munkálatok a következő évben
elindultak. A török ostrom idején
rövid időre Kanizsa előterét védő
végvár nem állt sokáig: több
támadást is túlélt, ám az 1570-es
évek végén a Haditanács leromboltatta,
s szerepét az újonnan
épült szentmiklósi – miklósfai –
vár vette át.
Az, hogy ennyi mindent tudni
lehet Botszentgyörgy váráról,
annak köszönhető, hogy már
hosszú évtizedekkel ezelőtt elkezdődött
a régészeti feltárása. A
kutatásokat 1969-ben Müller
Róbert indította el, 1976-ban
következett a nyugati – azaz a már
említett gazdasági – szárny feltárása,
majd a ’80-as évek végén
Vándor László folytatott szisztematikus
ásatást. 2010-ben Száraz
Csilla is csatlakozott hozzá, s
együtt próbálták megtalálni a várudvar
külső kapujának hídfőjét.
– Érdemes lenne folytatni ezt a
munkát, hiszen a várudvar és a
várárkon kívüli, illetve belüli terület
továbbra is lelőhelynek számít
– mondja a szakember. – A múzeumunk
régészeti gyűjteményében
és raktárában körülbelül
száz doboznyira tehető a Botszentgyörgy
várából eddig előkerült
leletek száma. Ezeknek a nagy
része kerámiatöredék – korsók,
fazekak, poharak és lábasok
maradványai –, de találtunk vastárgyakat
is, például mezőgazdasági
eszközöket, késeket, lakatokat
és kulcsokat.
Az áttört díszű kályhacsempéket
kivételesen nem csak a Múzeumok
éjszakáján láthatta a közönség.
A különleges régészeti leletek
augusztus végéig várják az
érdeklődőket – csakúgy, mint a
múzeum állandó kiállítása, amelyen
további információkhoz
lehet jutni Botszentgyörgy váráról.
NEMES Dóra
Göndics Jánosné szemléli
Az éj műtárgyát
a Múzeumok éjszakáján
(Fotó: Gergely Szilárd)
A Romlott vár makettje
é s néhány ott ta lált esz köz
egy 2009- es kiállításon
(Fotó: Thúry György Múzeum)
A Romlottvár csempéi mesélnek
Hasszán bég és
a széplányok
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EGÉSZSÉG
Már javában tombol a
nyár, befejeződött az
iskola és elkezdődött
a nyaralószezon. Ez
az időszak a strandolásról,
a lángosról,
fagyiról és a fogyókúrák
felfüggesztéséről
szól. Sajnos cukorbetegsége
miatt
hazánkban közel egymillió
ember ilyenkor
sem teheti meg azt,
hogy a megérdemelt
szabadsága alatt szemet
hunyjon a szigorú
diétája felett. A
cukorbetegek világnapja
alkalmából
összegyűjtöttünk
néhány hasznos tippet,
amivel a diabéteszesek
is teljes mértékben
élvezhetik a
nyaralásukat.
Rengeteg jó dolgot nyújt számunkra
a nyár, de az önfeledt
pillanatokban sem szabad elfeledkezni
a szezonban rejlő veszélyekről,
különösen akkor, ha valaki
cukorbeteg. A nap, a hő és a páratartalom
kiszáradást és hőelvonást
okozhat, ráadásul ilyenkor a
betegek nem hűthetik le magukat
egy finom fagyival vagy egy jéghideg
üdítővel. Az alábbi tippek
hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a
cukorbetegek is önfeledten élvezhessék
a szabadságukat:
Még inkább figyelni kell a
megfelelő hidratációra. A kevés
folyadékbevitel nyáron kiszáradáshoz
vezethet. A cukorbetegeknél
pedig a megemelkedett
vércukorszint következtében
megnő a kiszáradás veszélye.
Párás és forró körülmények között
két-három liter víz napi fogyasztása
kedvezően hat nemcsak a betegek
közérzetére, de vércukorszintjére
is. Kerülni kell a cukros
üdítőket, a koffeines italokat,
valamint az alkoholt. Citrusokkal,
uborkával vagy mentával ízesíteni
lehet a vizet. Egy meleg nyári
napon egy menta tea igazán hűsítő
lehet.
Vércukorkontroll és aktivitás.
Már a meleg is hatással lehet
a vércukorszintre, ezen kívül nyaralás
alatt az ember aktívabb és
többet mozog, mint otthon. Az
izommunka csökkenti az inzulinszükségletet,
emiatt célszerű
még gyakrabban megmérni a
vércukorszintet.
Kánikulában érdemes zárt
térben tartózkodni. 11:00 és
15:00 óra között a káros UV sugárzás
miatt célszerű nem a napon
tartózkodni, főleg azon bőrallergiában
szenvedő cukorbetegeknek,
akiknek az erős napsugarak
kisebb bőrfertőzéseket vagy allergiás
kiütéseket okozhatnak. Naptej
használatán kívül, hosszú ujjú
fehér pamut póló viselése megóvhatja
a bőrt a káros sugaraktól.
Védekezzen vitaminokkal és
antioxidánsokkal! Az olyan nyári
zöldségeknek és gyümölcsöknek,
mint például a cukkini, uborka,
paradicsom, piros gyümölcsök
vagy a görögdinnye, magas az Aés
C-vitamin tartalmuk, és gazdagok
antioxidánsokban, ami segít
a szabad gyökök káros hatásainak
leküzdésében, hozzájárul az
egészséges bőr fenntartásához,
és védi a bőrt a leégéstől. Továbbá
a jól behűtött dinnye, áfonya,
őszibarack vagy nektarin magas
víztartalma miatt frissítően hathat
egy forró nyári napon. Gyümölcsök
fogyasztásánál a cukorbetegeknek
nem szabad elfeledkezni
ezek cukortartalmáról, ezért
a fogyasztásuk csak korlátozott
mennyiségben lehetséges.
Hőgutaveszély. A cukorbetegek
és más krónikus betegségben
szenvedők, mint például a szívbetegek,
hajlamosabbak a túlmelegedésre.
A tünetek közé tartozik:
a szédülés vagy ájulás, túlzott
izzadás, izomgörcsök, hideg vagy
nyirkos bőr, fejfájás, gyors szívverés
és/vagy émelygés. Ha a fenti
tünetek bármelyikét tapasztalja,
vonuljon egy hűvösebb helyre,
igyon folyadékot és keresse fel
szakorvosát.
Nézzen utána az ételeknek!
Cukorbetegeknek érdemes utazás
előtt megnézni, hogy a nyaralóhelyén
milyen ételekkel és
összetevőkkel találkozhat, így
már előzetesen meg tudja nézni
ezeknek a szénhidráttartalmát.
Tartson magánál egészséges
nassolnivalót! Nyaralások, kirándulások
során mindig vigyen
magával valamilyen cukorbetegbarát
nassolnivalót, ilyen például
a mandula, a pörkölt csicseriborsó
vagy például az alma, a narancs
és a körte is jól eshet ilyenkor.
Viseljen kényelmes lábbelit!
A cukorbetegeknél különösen
fontos a megfelelő lábbeli viselése.
Fontos, hogy a lábbeli – azon
kívül, hogy kényelmes legyen –
rendesen szellőzzön. Győződjön
meg arról, hogy biztosan ne okozzon
vízhólyagot vagy bármilyen
horzsolást a lábfején. Emellett
érdemes pamut zoknit viselni,
ami felfogja az izzadtságot.
Keresse fel utazás előtt orvosát!
Utazás előtt mindenképpen
keresse fel orvosát, és kérjen igazolást
betegségéről, amivel esetleges
felmerülő ellenőrzés esetén
igazolni tudja cukorbetegségét.
Valamint kérjen egy ambuláns
leletet, amin fel van tüntetve,
hogy milyen készítményeket
szed.
Ne feledkezzen meg gyógyszereiről!
Bizonyosodjon meg
róla, hogy minden gyógyszert
bepakolt a nyaralására. Ügyeljen
arra, hogy a megszokott időben
vegye be gyógyszerét. Szerencsére
ma már léteznek olyan készítmények,
amiket elegendő naponta
egyszer szájon át szedni.
Mindezeket figyelembe véve és
betartva, átadhatja magát a nyaralásnak
és az új élményeknek.
(WELL PR)
Nyaraláskor a diabétesz
nem megy szabadságra
Azért nyáron sem árt
az odafigyelés…
HITÉLET 2018. 06. 29. | 11
Állati küldetésre várta a gyerekeket
a Nagykanizsai Református
Egyházközség. A program célja,
hogy a diákok játékos feladatok
segítségével ismerjék meg a Bibliában
szereplő állatok történeteit.
A közösségerősítő nyári tábort első
alkalommal szervezték meg.
A Biblia legismertebb,
állatokhoz is köthető történeteit
dolgozták fel drámapedagógiai
eszközökkel a
református táborban. A
négynapos programban
összesen 22 gyereket láttak
vendégül a közösség tagjai.
– A Bibliára alapuló állatokat
válogattunk ki, és
ezeket a történeteket dolgozzuk
fel délelőtt. Az a
címe a tábornak, hogy
„Állati küldetés”, és a gyerekekkel
egy-egy ilyen történetet
játékosan, drámapedagógiai
módszerekkel
dolgozunk fel. Délután
pedig különböző szabadidős
programokat szervezünk
nekik – mondta el Gál
Erzsébet református hitoktató,
a tábor vezetője. A
délelőtti interaktív, a bibliai
történetek feldolgozásán
alapuló játékok után délután
kirándulásra és más
közösségerősítő programokra
is jutott idő. A szervezők
úgy tervezik, jövőre
nagyobb létszámú és hos�-
szabb táborral várják majd
a fiatalokat.
„Van egy vidám farmgazdaság”, hangzik az ének a gyerekek szájából, akik lelkesen vesznek
részt a Világítótorony Baptista Gyülekezet négy napos programján délelőttönként. A
sok móka és kacagás, valamint játékos vetélkedők mellett a fiatalok megismerhetik a Biblia
üzenetét. A program szervezői önkéntes segítők, akik örömmel szolgálnak a nemes cél
érdekében.
Fotó: Gergely Szilárd
Református tábor
Van egy vidám farmgazdaság…
Bibliai állatok
történetei
Fotó: Gergely Szilárd
Folytatólagosan
és társtettesként
elkövetett
csalás miatt,
nem jogerősen,
felfüggesztett
börtönbüntetésre
ítélt a Zalaegerszegi
Járásbíróság
három
férfit, aki több
mint 18 millió
forintot csalt ki
– egyikük európai
parlamenti
képviselőnek
adva ki magát –
egy zalai vállalkozó
pártól, uniós
támogatások
ígéretével.
Sz. Aurélt első fokon két
év, három évre felfüggesztett
börtönre ítélték, a fia,
Sz. Bálint másfél év felfüggesztett
börtönbüntetést
kapott. A harmadrendű
vádlott, L. János ellen
még május végén elfogatóparancsot
adott ki a
bíróság, mert nem jelent
meg az akkori tárgyaláson,
de miután azóta is ismeretlen
helyen tartózkodik, a
távollétében ítélték el két
év, három évre felfüggesztett
börtönre.
Sz. Aurél 2012
óta rendszeresen
vásárolt
e g y
dohányboltokat
is üzem
e l t e t ő
h á z a s p á r
z a la e g e rszegi
élelmis
z e r ü z -
letében, többször
beszélt
velük befektetésekről,
hazai és európai
uniós pályázatokról.
Így tudta meg, hogy a
tulajdonosoknak többször
is volt átmeneti pénzügyi
nehézségük. A férfi 2015-
ben a fiával elhatározta,
hogy pénzt szerez a házaspártól,
ezért egy ismerősüket
álnéven, Kovács Gézaként
mutatták be nekik,
olyan befolyásos emberként,
aki európai uniós
támogatásokat tud intézni
és jó kapcsolatokat ápol
politikusokkal.
Először egy hévízi szállodában
találkoztak 2015
decemberében, akkor az
álnéven bemutatkozó férfi
azt állította magáról, hogy
takarékszövetkezeti elnök,
európai parlamenti képviselő,
kormánypárti politikusok
barátja, és rajtuk
keresztül fog támogatásokat
szerezni. Azt ígérte,
hogy 120 ezer euró támogatást
szerez, ezért kétmillió
forintos jutalékot
kért, amit a házaspártól
néhány
napon belül
me g is
k a p o t t .
K é s ő b b
azt ajánl
o t t a ,
h o g y
ú j a b b
kétmillió
forintért
a trafikoknak
is tud
támogatást
szerezni. A
házaspár 1,5 millió
forintot adott át
a férfinak 2016 januárjában
egy budaörsi áruház
melletti parkolóban, majd
félmillió forintot néhány
nappal később a budapesti
Liszt Ferenc-repülőtéren.
A harmadrendű vádlott
ezután telefonon arra
hivatkozott, hogy a brüs�-
szeli folyósításokat „a
magyarországi migránsválság
miatt” felfüggesztették.
Ennek „kijátszására”
azt ajánlotta, hogy 15
ezer euróért brüsszeli lakcímet
és munkahelyet igazol
a házaspárnak, így
Magyarországot „kikerülve”
hozzájuthatnak a
pénzhez.
Többszöri telefonbeszélgetések,
levélváltások
és újabb juttatások ígéretével
a vádlottak mindig
újabb határidőket jelöltek
meg a támogatás megérkezésére,
a csúszás okaként
pedig arra hivatkoztak,
hogy „Kovács Géza”
rendkívül elfoglalt ember,
külföldön tárgyal. A házaspár
végül ráállt a 15 ezer
euró kifizetésére, amit
Ljubljanában kellett átadniuk,
mert a „politikus” állítólag
éppen ott tárgyalt.
A házaspárnak további
hitegetések után azt
mondták, hogy Brüsszelben
már csak 200 ezer
eurós támogatást lehet
intézni, ehhez viszont még
30 ezer euró kell. A becsapott
vállalkozók ezek után
eladták az autójukat,
ékszereiket, kölcsönöket
kértek. A pénzt végül 2016
áprilisában ismét Ljubljanában,
egy hotel kávézójában
adták át. „Kovács
Géza” később azt közölte a
sértettekkel, hogy töröltek
minden támogatást, de a
befizetett összegeket
majd visszaküldi. Ez nem
történt meg, sőt azzal
fenyegette meg az üzlettulajdonosokat,
hogy „ha
hazajön Brüsszelből”, feljelenti
őket és bezáratja a
boltjaikat.
A tárgyalásokon az elsőrendű
vádlott szinte mindent
tagadott, a fia részben
elismerte a bűnösségét,
hasonlóan a harmadrendű
vádlotthoz, vallomásaik
azonban sokszor
ellentmondtak egymásnak.
A bíróság arra is kötelezte
őket, hogy az ítélet
jogerőre emelkedése után
együtt fizessék meg a 18
millió forintot meghaladó
kárt. (MTI)
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
Az Európai
Parlament
épülete.
Sok disznóság
történik
ott, ezért is
hihette az
átvert
házaspár,
hogy a korrupció
is
működik…
Tizennyolcmilliós hazugság
Álpolitikus csalót
és társait ítélték el
Tömték az álpolitikus
zsebét,
de mindhiába
junior 2018. 06. 29. | 13
A Magyar Országos Horgász
Szövetség kezdeményezése
nyomán indult el
Nagykanizsán a Horgászsuli,
összesen 48 általános
iskolás részvételével.
Az ifjoncok megismerkedtek
a természet-, illetve
a környezetvédelem
alapvetéseivel, majd
következett az elmélet és
a gyakorlat. A tanfolyamot
négy helyi egyesület szervezte.
– Az állami horgászvizsga
bizonyítványnak az
ifjúsági horgászengedélyváltásnál
lesz jelentősége.
A gyerekeknek nem kell
majd újra megméretni
magukat, hiszen a program
keretében ők ezzel a
vizsgával már rendelkeznek.
A horgász értékesítési
pontokon csak bemennek,
s a bizonyítvány felmutatásával
ki tudják váltani
az ifjúsági engedélyüket
– mondta el az egyik
szervező, Szépligeti
Ferenc, a Zrínyi Horgászegyesület
elnöke.
A frissen érettségizett Szeiler Pál különféle matematikaversenyeken
elért eredményeiről rendszeresen
beszámolt honlapján gimnáziuma, a Piarista-iskola. Az
effajta tudósításokból nem volt kevés az elmúlt években,
ám Pali a középfokú tanulmányai végéhez ért.
Tervei szerint ősszel már az ELTE matematika szakának
hallgatója lesz. Nagy álma, hogy egyszer majd a neves
egyetem kutatói csoportját erősítse elméleti matematikusként.
A fiatalember nem csak a számok világában
mozog otthonosan: a nyelvtanulás sem okoz gondot
neki.
– Nagyon érdekelnek az olyan logikus felépítésű idegennyelvek,
mint a német – magyarázza. – A nyelvtani
rendszerén könnyen ki tudtam igazodni, a szabályokat
hamar átláttam, és a szótanulás is gyorsan ment. Szintén
sokat segített az a pár alkalom, amikor a családommal
Ausztriában nyaraltunk. Amellett, hogy kipróbálhattam
magam „éles helyzetekben is”, belehallgathattam
abba, milyen az osztrákok akcentusa.
Szeiler Pál a városban és a megyében meghirdetett
németversenyeken is általában előkelő helyen végzett.
Ami pedig az angolt illeti, nos, a szinten tartáson
kívül már arra sincs különösebb gondja, hiszen a jeles
emelt szintű érettségijével meglett a nyelvvizsgája
abból is.
– Az egyetem alatt azért odafigyelek majd arra,
hogy ezek a nyelvtudások ne váljanak passzívvá. Az
angolra biztosan szükségem lesz majd még, de a
németet sem szeretném elfelejteni.
Az iskolakezdés ugyan még odébb van, de Pali a
nyári szünetben sem lógatja a lábát, sőt... A Nagykanizsai
Gólyalábasok tagjaként fellépésről fellépésre jár.
Legközelebb a hétvégén kezdődő Világfi Fesztiválon
szerepel a Velencei-tó mellett.
– 2010-ben találkoztam először a gólyalábazással,
de még két év telt el addig, amire aktívan belevetettem
magam ebbe az egészbe. Mindig is érdekeltek a
különleges sportágak, például az egykerekűzés. Egyrészt
ez motivált, másrészt pedig az, hogy szerettem
volna minél ügyesebben gólyalábazni.
Ehhez nem kevés elszántságra van szükség, különösen
a tanulási fázisban, mondja. Pali sem úszta meg
botlások és esések nélkül – ezt nem lehet megspórolni
–, de ma már magabiztosan trükközik, és látja el jó
tanácsokkal a gólyalábasok új generációját.
NEMES Dóra
Levizsgáztak a fiatal pecások
Szeiler Pál gólyalábakon.
A matematika terén is
magasra tör…
(Fotó: Gergely Szilárd)
TehetségM/Kutató (21.)
Leendő
matematikus,
gólyalábakon
Az egyetemi létbe nagy álmokkal, a nyári vakációba pedig
nagy lábakon érkezik Szeiler Pál: a matematikában, nyelvtanulásban
és gólyalábazásban is tehetséges fiatal elméleti
matematikus és kutató szeretne lenni.
Fotó: Kanizsa Médiaház
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Magazin 2018. 06. 29. | 15
Idén is nagy sikernek
örvendett a Múzeumok
éjszakája. Az országos rendezvénysorozathoz
Nagykanizsa
már évek óta csatlakozik, a
városban több helyszínen, így a
Vár utcai Kanizsa-vár kiállításon,
a MÁV telephelyén és a bíróságon
is találhattak programot az
érdeklődők. A Thúry György
Múzeumban minden a népi kézművességről
és a néphagyományokról
szólt, az érdeklődők
akár szőhettek, fonhattak,
nemezelhettek is.
A rendezvényen átadták az idén
alapított Kerecsényi Edit-emlékplakettet,
amelyet Horváth
Jánosné kapott, aki hosszú évtizedek
óta gyűjt tárgyakat, dokumentumokat,
fotókat Kiskanizsán,
s tíz éve szervezi a múzeummal
közösen a városrész
múltját bemutató tárlatokat.
Fotó: Gergely Szilárd
A kézműve s ség
dicsérete
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
dinnye 280-300 Ft/kg
paprika 350-550 Ft/kg
csont nélküli sertéskaraj 1300-1450 Ft/kg
zöldbab 700-750 Ft/kg
kukorica 150-220 Ft/cső
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Pultos szakközépiskola megegyezés szerint
Vezető asszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Adatrögzítő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Teherautósofőr szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Autómosó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.nyugatrmk.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
07. 03. 09:00-11:30 Vásárcsarnok
07. 05. 11:00-13:00 Zrínyi út 35., Bazár-udvar
07. 05. 14:30-16:30 Inkubátorház
Adj vért, és ments meg három életet!
2018.
június
30.
Remény GARAY U.
14.
93/314-967 20:00-08:00
2018.
július
1.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 20:00-06:00
2018.
július
2.
Szent Kristóf
ERZSÉBET
TÉR 8/2. (Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
július
3.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
július.4.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-06:00
2018.
július
5.
BENU
GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
ARANYSZARVAS
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 22:00-06:00
2018.
július
1.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 20:00-06:00
2018.
július
2.
Szent Kristóf
ERZSÉBET
TÉR 8/2. (Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
július
3.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
július.4.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-06:00
2018.
július
5.
BENU
gyógyszertár
Nagykanizsa
Aranyszarvas
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 22:00-06:00
2018.
július
6.
BENU
gyógyszertár
Nagykanizsa
Kanizsa
Centrum
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 22:00-07:00
üGgyyóelgeytszertári
A Horváth Méh Kft. telephelye
2018. július 1-től 2018. szeptember 15-ig
szombatonként zárva tart.
Nyáron a nagy meleg és a szabadságolások miatt csökken
a véradói aktivitás, ezért döntöttek úgy az országos szervezetek,
hogy június 18-a és szeptember 2-a között kampányt
indítanak.
Mindenki, aki vért ad, személyre szabott köszönőkártyát
kap, amely egyben nyereményszelvény is. Akik feltöltik a
kártyán szereplő kódot a www.voroskereszt.hu/veradasnyar
oldalon, értékes heti és havi nyereményre pályázhatnak,
sőt, a kampány végén egy fődíj is gazdára talál.
Nyerhetnek a vérükkel!
Szolgáltatás 2018. 06. 29. | 17
Ne feledje felköszönteni
ismerőseit!
Június 30., szombat
Pál
Latin eredetű, jelentése kicsi, kis termetű férfi.
Július 1., vasárnap
Tihamér,
Annamária
A Tihamér szláv-magyar eredetű, jelentése:
csendet kedvelő. Az Annamária az Anna és a
Mária nevek összekapcsolása.
Július 2., hétfő
Ottó, Ottokár
Az Ottó germán eredetű, jelentése: vagyon +
híres. Az Ottokár német eredetű, jelentése:
birtokot megőrző.
Július 3., kedd
Kornél, Soma
A Kornél latin eredetű, jelentése: somfa, szarv. A
Soma magyar eredetű, jelentése: som.
Július 4., szerda
Ulrik, Babett
Az Ulrik német eredetű, jelentése: öröklött
birtokán uralkodó. A Babett héber-görög-németfrancia
eredetű, jelentése: idegen, külföldi.
Július 5., csütörtök
Emese, Sarolta
Az Emese magyar eredetű, jelentése: anyácska. A
Sarolta eredete török-magyar, jelentése: fehér
menyét.
Július 6., péntek
Csaba
Török-magyar eredetű, jelentése: pásztor,
kóborló.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Az egyik magát tartja fontosnak, a másikat
mások tartják annak.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
június 30 - július 15-ig
Erzsébet tér
ledfalas
Szurkoljunk együtt!
Foci VB
közvetítés
Burkoló szakmát szereztek
az NSZC felnőttképzésében
A Nagykanizsai Szakképzési Centrum a burkoló képzést a Zala
Megyei Kormányhivatal támogatásával, EU-s programokon keresztül
valósította meg. A július 20-án záródó képzésen 11 fő burkoló
kapott OKJ-s bizonyítványt.
A program hat hónappal ezelőtt indult, amelyen a résztvevők hétfőtől-
péntekig a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Szakképző
Iskolájában sajátították el a szakma fortélyait. Gyakorlatukat a Vécsey
utca 6-ban újonnan kialakított építész tanműhelyben töltötték, és
szépítették az NSZC tagintézményeit, ahol közel 500 négyzetméter
felületet burkoltak le.
A vizsgán jó eredmények születtek, ami a felkészítő oktatók munkáját
is dicséri. PR
Hirdetés 2018. 06. 29. | 19
A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma
közös szervezésében már több alkalommal
megrendezésre került az „ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS
SZEMÜVEGKAMPÁNY”. A nagy sikerre való
tekintettel az idén is elindult a program, melynek
középpontjában a multifokális szemüveg áll.
Az országos szemüvegkampányban résztvevő
szaküzletek a szombathelyi, budapesti, győri,
kecskeméti, miskolci, nagykanizsai szalonjai,
melyek a Semmelweis Egyetem által alapított
Semmelweis Kft. országos vizsgáló pontjai.
Most érdemes kipróbálni a technika legújabb
vívmányának köszönhetően a személyre szabott,
legszélesebb csatornájú multifokális szemüvegeket,
melyek tökéletes látást biztosítanak minden
távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása
a „100 %-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁNAK”
köszönhetően kockázatmentes! Amennyiben a
vásárló egy hónap viselés után elégedetlen - a
kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő
Sashalmi Optika üzletében vásárolt – multifokális/
progresszív lencséjével, akkor azt 100
% elégedettségi garanciával kicserélheti, az
eredetivel megegyező minőségben és korrekciós
értékben a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az
évek múlásával – ahogyan minden szövetünk –
szemünk is elveszíti természetes alkalmazkodó
képességét, veszít rugalmasságából. Ilyenkor
tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az
apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót
egyre távolabb kell tartani szemünktől, hogy
élesen lássunk. Ez a teljesen természetes
folyamat, mely előbb-utóbb minden embernél
bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség.
Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni
nem tudjuk, modern világunkban a technológia
vívmányainak köszönhetően az ezzel járó
kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek.
A multifokális szemüveglencsék átveszik a
szem – idő múlása során elveszett – munkavégző
képességét és viselőjük visszanyerheti a
természetes éleslátás élményét. Rendelkezik a
távoli és közeli látómezővel, a két dioptria közötti
átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül
kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra
lévő tárgyak nézésére. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és
a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A
kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget
jelent pl. autóvezetés közben, mert nem
csak az utat, hanem a műszerfalat is tisztán
láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott
multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél
a képernyő előtti munkához, vezetéshez.
A gyártók gondoltak a fényre érzékeny szemű
emberekre is, létezik fényre sötétedő változata
is a lencséknek. Fényviszonyoktól függően UV
fényre sötétedik a lencse, így a dioptriás napszemüveget
is helyettesíti. A progresszív lencsék
viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni
a használatukhoz szükséges fej és szemmozgásokat.
A legmodernebb lencsék esetében rövid
a megszokási idő, mert ezeket a természetes
szemmozgás és fejtartás figyelembevételével
alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott
előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti
nehézségekért. Jelenleg a Sashalmi Optika
üzleteiben az országosan elérhető „MULTIFOKÁ-
LIS SZEMÜVEG KAMPÁNY” ideje alatt nagyszerű
lehetőség nyílik a probléma ideális megoldására.
A Sashalmi Optika üzleteiben modern, korszerű
vizsgálóberendezésekkel állapítják meg pácienseinknek
a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy
szemüveglencsét fizet, kettőt kap, ha multifokális
szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves
vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív
szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre
vágyók most fél áron
jutnak a tökéletes látás
élményéhez.
Keresse fel üzleteinket, hogy segíthessünk!
Nagykanizsa, Sugár u. 1., N agykanizsa, Platán sor 1.,
tel.: 06/93-789-962 tel.: 06/93-310-644
ORSZÁGOS MULTIFO KÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A SASHALMI OPTIKÁBAN
A kampány ideje alatt a Sashalmi
Optika szaküzleteiben 4 D-s
technológiával vizsgálják meg
a szemét.
A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és
akciójára jelentkezzen be most!
Multifoká lis lencsék specialistája
VOKSH
AUTÓSIS KOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRES Z-tanfolyamunkra
jelentkezés
JÚLIUS 11., SZERD A 16 ÓRA
*2018. július 1-től az 55/2018.(III .23.) Kormányrendelet
szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és
vizsga díja visszaigényelhető.
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRES Z-t otthoni tanulással!
Következő GKI-vizsga időpontja:
július 28., szombat - jelentkezési határidő: július 11.
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi
kategóriákra
RÉS ZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY!
*Részletekről érdeklődjön irodánkban,
telefonszám: 06-30/491-7051
28 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2018-1. né. VSM: “B” E: 55,88% F: 66,22% -
“C”E:88,75 % F:76,09%
ÁKÓ: “B” Gy: 154,55% “C” Gy: 100,13% / KK:
“B”160.000.-Ft/fő. “C”:165.000 Ft/fő
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. június 30-július 6.
Június 30., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 A szomszéd vár (turisztikai
magazin), 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B.
Tóth László műsora), 02:40 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 A
szomszéd vár (turisztikai magazin), 08:50 Egy falat
kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
09:20 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc
(kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10
Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Re-start (a Kanizsa TV
nyári magazinja), 16:05 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
17:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub:
Felhő a Gangesz felett (magyar filmdráma), 21:05
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
21:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
22:05 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
22:15 Lapozó.
Július 1., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
01:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 01:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 07:10 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 08:00 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:10 Lapozó, 12:00
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc
(kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15
Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Re-start (a Kanizsa TV
nyári magazinja), 16:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
17:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Szentmise a
Felsővárosi templomban, 19:10 Sztárportré – Döbrentey
Ildikó, 19:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 19:45 Hargita, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 21:05 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó.
Július 2., hétfő
00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:10 Szentmise a Felsővárosi templomban,
01:10 Sztárportré – Döbrentey Ildikó, 01:35 Info blokk,
benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Hargita,
02:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a Felsővárosi
templomban, 07:40 Sztárportré – Döbrentey
Ildikó, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:15 Hargita, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00
Sztárportré – Döbrentey Ildikó, 12:25 Hargita, 12:55
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
19:30 Egy nap pompa – tiszavirág (természetfilm),
20:00 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 20:30
Híradó, 20:45 Jog-ász, 21:15 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15
Lapozó.
Július 3., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 Jog-ász, 01:30 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 02:30 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 07:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:30 Egy nap pompa – tiszavirág (természetfilm),
08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 08:45 Jog-ász, 09:15 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:15 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Jog-ász, 13:00 Anno (válogatás a Kanizsa
TV archívumából), 13:30 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kerékpáros
magazin, 20:30 Híradó, 20:45 Székely konyha, 21:15
Sztárportré – Levente Péter, 21:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.
Július 4., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Kerékpáros magazin,
02:10 Székely konyha, 02:40 Sztárportré – Levente
Péter, 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kerékpáros
magazin, 08:40 Székely konyha, 09:10 Sztárportré –
Levente Péter, 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kerékpáros
magazin, 13:20 Székely konyha, 13:50 Sztárportré –
Levente Péter, 14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 20:30 Híradó, 20:45 Creative chef
Nagy Eszterrel, 21:05 K’arc (kulturális magazin), 21:35
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó.
Július 5., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Restart
(a Kanizsa TV nyári magazinja), 02:10 Creative chef
Nagy Eszterrel, 02:30 K’arc (kulturális magazin), 03:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 Életmódi,
08:00 Híradó, 08:15 Re-start (a Kanizsa TV nyári
magazinja), 08:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 09:05
K’arc (kulturális magazin), 09:35 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:05 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Élet-módi, 12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja),
13:25 Creative chef Nagy Eszterrel, 13:45 K’arc (kulturális
magazin), 14:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 20:05
Aktuális - Hargita, 20:35 Híradó, 20:50 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 21:20 Élet-módi, 21:50 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Július 6., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 01:30 Híradó, 01:45 Aktuális
- Hargita, 02:15 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja),
02:45 Élet-módi, 03:15 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show),
07:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 08:00
Híradó, 08:15 Aktuális - Hargita, 08:45 Re-start (a Kanizsa
TV nyári magazinja), 09:15 Élet-módi, 09:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 12:55 Aktuális - Hargita,
13:25 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:55
Élet-módi, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00
Látogató, 20:30 Híradó, 20:45 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:15 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 21:45 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:15 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 06. 29. | 21
Nézték, persze, a német-svédet is...
Nyár, labdarúgó holtidény, pontosabban sokaknak azért a világbajnokság „játszik” szurkolóként is, s
ugyan mikor máskor lehetne jobban ápolni a focikapcsolatokat, mint ebben az időszakban.
A Nagykanizsai Torna Egylet 1866 vívói júniusban
számos versenyen bizonyíthattak. A gödöllői
kadet kard válogatón (16-17 évesek) a kanizsaiak
közül Zadravecz Máté lett a legjobb: a tizenkettedik
helyen végzett. A junior válogatón
Milassin Mór ezüstérmesként, Zadravecz Máté
pedig a 16. helyen zárt, majd az OR V nemzetközi
férfi kardversenyen a fővárosban Zadravecz Máté
elsőséget gyűjtött be, Kiss Gergely pedig egy
kilencedik helyezéssel gazdagodott.
Az utánpótlás vidékbajnokság
balatonalmádi és veszprémi helyszínein
a bambi (13 év alattiak)
korosztály leány kardozóinál Kiss
Dorottya hatodik, Bóna Hanna
tizenharmadik, Molnár Enikő
tizennegyedik helynek örülhetett,
csapatuk pedig negyedik lett.
Bambi fiú kardban Bander László
8., Musits Márk 9., Kovács Barnabás
10., Horváth Bulcsú 12. helyezést
szerzett, csapatban az NTE
első csapata (Musits, Kovács, Horváth)
a negyedik, míg a második
hármasuk (Bander, Nagy, Zadravecz)
a hetedik helyen zárt.
Gyermek (13 évesek) fiú kardban
Tóth Regős Bence hatodik
helyezést gyűjtött be, a fiú kard
csapat pedig bronzérmes lett.
Újonc női kardban Nagy Janka
(9.) és Avas Liliána (10.) szereplése
érdemel említést, a fiú kardozóknál
Tóth Áron a dobogó harmadik
fokára állhatott, Rózsás
János 9., Tóth Regős Bence 10.
lett, a csapat pedig ezüstérmet
érdemelt ki. Serdülő női kardban
Zsolnai Fanni nyakába aranyat
akasztottak, a fiúknál Zadravecz
Máté szintén elsőséget ünnepelhetett,
Tóth Áron harmadikként,
Kiss Gergely ötödikként zárt, csapatban
pedig a kanizsaiak elsők
lettek.
Az NTE 1866 vívói ezen versenyekkel
befejezték a 2017/2018-as
szezont.
P. L.
Zadravecz Máté (középen piros-fekete
szerelésben) ezúttal hazai mezőnyben
jeleskedett a kardozóknál
Vb-sorok
Nos, a téli teremtornákról már ismert kaproncai focisták Horvátországból
így is gondolták, amikor városrészük klubja, az NK Starigrad
révén meghívtak egy kanizsai vegyes csapatot egy nagypályás labdarúgómeccsre.
Lőrincz László, az itteni összekötő össze is trombitált
egy legénységet, s a múlt hétvégén kiutaztak a horvát hatodik
ligás gárdához.
Ott már terülj, terülj asztalkám fogadta a dél-zalai küldöttséget,
amelynek tagjai aztán futballoztak egy jót a pár évvel idősebb horvát
„kollégáik” ellen, és nyerték is a meccset 8-4-re. A java viszont
csak a mérkőzés után következett, a közös vacsora idején a Németország–
Svédország találkozót együtt nézték meg a felek. Az oroszországi
összecsapásnak nem, a horvát-magyar futballbarátságnak
ugyanakkor volt hosszabbítása, s akkor már a tetőfokára is hágott a
hangulat...
– Néztük, néztük a német-svédet, de nekem Mexikó játéka tetszik
nagyon, meg persze a horvátokkal abban is megegyeztünk, hogy
nekik is extra csapatuk van – elevenítette fel Lőrincz László a múlt
szombati történéseket. – A négybe remélem idővel a brazil, a horvát,
a német és a spanyol fogatból kerülnek majd be csapatok, mi pedig
már azon gondolkodunk, hogyan is viszonozzuk a kaproncaiak
remek vendégszeretetét...
POLGÁR László
Horvát-magyar futballbarátság.
A küzdő felek később az asztali
örömöket sem vetették meg…
mind érettebben vív...
Zadravecz Máté
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP SPORT
A labdarúgó megyei bajnokságok zárulta után
a kanizsai trénerek értékelték a szezont.
A helyzet kissé faramuci, hiszen az NB III-ba
feljutott FC Nagykanizsának immár csak
ex-trénere Gombos Zsolt, aki az NB II-es ZTE FC
szakmai stábjához csatlakozott, míg Lukács
István és Gyulai Attila például a teljes idényben,
mint játékos-edzők ténykedtek a Sáskák,
valamint a második vonalbeli Miklósfa élén.
– Rengeteget dolgoztak a srácok
a bajnoki címért, illetve az NB III-ba
jutásért – tekintett vissza a megyei
első osztályú pontvadászat élén
zárt kanizsai egyesület szereplésére
Gombos Zsolt. – Hosszú távon
odaértünk, amit előzetesen célként
kitűztünk, és ehhez igyekeztünk
olyan játékoskeretet kialakítani,
amelynek tagjai fogékonyak is
voltak minderre. Ehhez megfelelő
emberi kvalitásokra és munkabírásra
is szükség volt a játékosok
részéről. Lehet, hogy szorosabb
megyei versengésre számítottak
többen is, de én most is tartom, a
Hévíz, Gellénháza, Szepetnek, Teskánd,
valamint az őszi Csács-NSE
ötösfogata nem képviselt rossz
játékerőt. Számunkra a bajnokság
kulcspillanata talán a Hévíz elleni
3-0-s siker volt a 15. fordulóban,
attól az úgymond hatpontos mec�-
csünktől már nyugodtabban tervezhettünk
a továbbiakra.
A Kiskanizsai Sáskák az I. liga küzdelmeit
a 15. helyen fejezte be.
– Természetesen csalódás számomra
is ez a pozíció, ugyanakkor
azt kell mondjam, hogy a hozzáállásra
nem lehetett panasz a játékostársak
részéről – mondta el Lukács István.
– Egyszerűen szűk volt a keret,
és számos alkalommal képtelenek
voltunk úgy felállni, ahogy ideális
esetben tudtunk volna játszani. A
bajnokság utolsó négy meccsén
aztán szereztünk hét pontot, ami
már nem mutatott olyan rosszul a
nevünk mellett. A tavasszal érkező
focistáknál, vagyis Nagy Rolandnál
és Abay Nemes Ádámnál ki kell
emelnem, hogy újra bekerültek a
sportág körforgásába, s ezt azzal
hálálták meg, hogy lelkesen csinálták,
amit kértünk tőlük. Mellettük a
kapus Munkácsi Zsolt folyamatos
térdproblémái ellenére is példát
mutatott, de Csordás Máté és Szabó
István is sokat vállalt magára.
A megyei bajnokság második
vonalának Déli csoportjában szereplő
Miklósfa SE a negyedik
helyen zárt.
– Múlt nyáron a vezetőséggel
célként az első öt helyet jelöltük
meg, és a múlt idénybeli ötödik
helyezésünket a mostani negyedik
helyezéssel túl is szárnyaltuk –
fogalmazta meg a miklósfaiakat
irányító Gyulai Attila. – Úgy
érzem, ezt sikerként könyvelhetjük
el, és a klubvezetés sem lehetett
elégedetlen, hiszen tudtuk, az
első három csapat egyelőre még
jobb nálunk. Tavasszal volt egy jó
sorozatunk, amelyben az öt győzelem
mellett mindössze egy
vereségünk akadt, így a felsőházi
szereplés biztos lett. Talán ha még
jobban összpontosítunk, a Zalakomárra
még veszélyesek lehettünk
volna, de így is köszönet a
vezetőségnek azért, ahogy szerepelhettünk,
a csapat tagjainak
pedig a hozzáállásért. A játékosok
közül Balogh Tamás, Kálovics
Ádám és Puskás Sándor nevét
külön kiemelném, a feladat pedig
a továbbiakra is adott: a mostani
közösséget szeretnénk egyben
tartani, s egy-két posztra talán
igazolni.
POLGÁR László
Beleadtak mindent
ASZTALITENISZ
Szinte szó szerint kiküzdötte
magának az NB I-es
bronzérmet a Gejzír Kanizsa
Kft. Kanizsa Sörgyár SE
női asztalitenisz együttese,
amely a bajnokság utolsó
két fordulójában idegenbe
látogatott.
PET-BAU ASE Orosháza II
- Kanizsa Sörgyár SE 7:11. A
kanizsai győztesek:
Madacki Mirella 4, Végh
Zsuzsanna 4, Újházi Csilla
2 és a Madacki-Végh
páros.
– Nehéz és szoros mérkőzésre
volt kilátás, ugyanakkor
a két éljátékos hibátlan
játéka és Újházi Csilla két
győzelme kellett ahhoz,
hogy viszonylag sima vendéggyőzelem
szülessen –
értékelt Jakabfi Imre edző.
Ekkor sem volt azonban
még biztosra vehető a
bronz, hiszen a Nyíregyháza
nagyon tapadt a kanizsaiakra,
erre pedig a legjobb
ellenszernek egy kaposvári
győzelem bizonyult.
Kaposvári AC - Kanizsa
Sörgyár SE 7:11. Kanizsai
győztesek: Madacki Mirella
4, Végh Zsuzsanna 4,
Tóthné Szász Kinga 2 és a
Madacki-Végh páros.
– Kaposvári meccsünk az
orosházi szinte tökéletes
másolata volt mind eredményben,
mind a játék
képében – folytatta Jakabfi.
– A Kaposvár most is a
legjobb összeállításában
állt ellenünk asztalhoz, és a
színvonalas bajnokin egy
percig sem forgott veszélyben
győzelmünk. Madacki
Mirellát még megszorítani
sem tudták, nagyon kön�-
nyen nyerte mérkőzéseit.
Végh egy kicsit „szenvedett”,
de aztán belelendült,
Tóthné Szász Kinga
pedig hozta a tőle elvárt
két partit. A két idegenbeli
győzelmünkkel meglett a
harmadik hely. Különösen
a bajnokság második felvonása
sikerült jól, mivel
veretlenek maradtunk,
tizenkét mérkőzésből tízet
nyertek meg a lányok, és
csak két döntetlent játszottak.
TENISZ
Az Energia Szabadidősport
Klub pályáin a nyílt
amatőr páros kanizsai
teniszverseny újabb fordulóját
rendezték meg a
napokban. Már a meccsnapot
megelőző hajnalon
remekül előkészített pályák
fogadták a teniszezőket,
akik ezúttal sem csak és
kizárólag nagykanizsaiak
voltak. Egészen
pontosan a 30
induló hét környező
településről,
városból érkezett
és végül zalaegerszegi
siker született.
A döntőt a Gulyás
Roland-Ruttkai László
egerszegi páros nyerte
nagy csatában a Szalai
Sándor-Polgár Tamás
nagykanizsai, valamint
csurgói illetőségű páros
előtt. A vigaszversenyt a
Kiss László-Nagy Béla
nagykanizsai-marcali duó
hozta, jó játékkal.
Összeállította: P. L.
Sportsorok
A két kanizsai
éljátékos,
Madacki Mirella
(balról) és Végh
Zsuzsanna az
utolsó két fordulóban
is kitett
magáért
(Fotó: Gergely Szilárd)
Nem sikerült a
bravúr a Kanizsa
VSE férfi vízilabda
együttesének,
hiszen
Ludányi Kadosa
tanítványai az
OB I-ért vívott
osztályozós párharc
harmadik
felvonásában
kikaptak az
UVSE-től, ezzel
pedig a fővárosiak
maradtak
bent az első osztályban.
UVSE–Kanizsa VSE 8-5
(2-2, 3-2, 1-1, 2-0)
Vízilabda OB I-es osztályozó,
harmadik találkozó.
Budapest, 100 néző. Vezette:
Rubos, Berki.
Kanizsa: Pelle – Salamon,
Bicskei, Dobay G. 1,
Balli, Kaszper 1, Kéri 1.
Csere: Vadovics 1, Dobay
P., Szilvasán, Mocsári 1,
Páncsics, Szilágyi. Edző:
Ludányi Kadosa.
Az egyik fél második győzelméig
tartó, a férfi vízilabda
OB I-es tagságért
vívott osztályozós párharc
során 1-1-re álltak a felek
két meccs után, miután az
UVSE és a Kanizsa VSE is
nyerte a hazai találkozóját.
Ezzel gyakorlatilag Kanizsán
is jól érzékelhetően
megnőtt a sportág iránti
érdeklődés a szurkolók körében.
Mi több, a harmadik
összecsapásra még szurkolókkal
teli buszt is indított
az egyesület, vagyis a buzdításban
Budapesten sem
szenvedett hiányt Ludányi
Kadosa legénysége.
Nagyon kihegyezett
meccs vette kezdetét,
hiszen a hazaiak mindig
vezettek, ugyanakkor a
vendégek valamennyi alkalommal
beérték őket. Így
ment ez három negyeden
keresztül, aztán a negyedikben
fordulat történt,
amit az UVSE jól használt ki,
Kaszper Gáborék pedig
nem tudtak a fővárosi
gólokra válaszolni. A vendéglátók
8-5-ös sikere azt
jelenti, hogy megőrizték
OB I-es tagságukat, a Kanizsa
VSE pedig összességében
nagy szezont futva, az
OB I B-ben szerzett ezüstérmével
a klubtörténet legszebb
sikerét könyvelhette
el a vasárnap kora este
véget ért idény során.
– A végig szoros mérkőzés
harmadik negyedében
volt egy fordulópont, amikor
nem tudtuk a magunk
javára fordítani a mérkőzés
állását – mondta el az
összecsapást követően
Ludányi Kadosa, a Kanizsa
Vízilabda SE trénere. – Fejben
aztán a végére kicsit
talán már elfáradtunk,
hiszen akkor két hibából
kaptunk két gólt, azzal
pedig eldőlt – nem csupán
a mérkőzés, hanem a párharc
is.
Most pedig következhet
néhány hétig a jól megérdemelt
pihenés – gondolhatnánk...
– Pontosan ennek az
ellenkezője fog történni,
hiszen most ülünk le arról
egyeztetni, hogyan tovább,
milyen célokat is tűzzünk ki
a jövőre nézve – jegyezte
meg a tréner.
Az biztos, hogy az eredmények
szempontjából
nem szokványos szezonon
van túl a KVSE, és ezzel a
klub vezetősége is tisztában
van.
– Az utolsó találkozónknak
talán csak az utolsó
negyede lógott ki picit a
sorból, de egyébként
összességében nem lehetünk
elégedetlenek, a srácok
mindent megtettek a
találkozón, ahogy gyakorlatilag
végig a teljes szezon
során – összegzett Balázs
László, a Kanizsa VSE elnöke
a szezonzáró budapesti
mérkőzést követően.
POLGÁR László
Kecskeméten rendezték meg a szabadfogású birkózók
felnőtt országos bajnokságát, amelyen három kanizsai
versenyző is megmérette magát a szőnyegeken.
Nagykanizsai szempontból nem a legszerencsésebb
időszakban tartották a versenyt, hiszen a Kanizsai BSE
mindhárom versenyzője vizsgaidőszaka közepén járt
(ráadásul az idei U23-as női bajnokuk, Egyed Zsanett a
vizsgái miatt nem is tudta vállalni az indulást a nőknél).
A három dél-zalai sportoló közül a legmesszebb végül a
61 kg-os Egyed Balázs jutott, aki a fináléig nagy fölén�-
nyel győzte le ellenfeleit. Az aranycsatában a kecskemétiek
felnőtt válogatottjával, a rutinos Molnár Józseffel
mérkőzött a még mindig csak 20 esztendős Egyed, és a
bács-kiskuni birkózó még túl nagy falatnak bizonyult
számára. A KBSE sportolójánál ugyanakkor
szépen csillog az ezüst is a felnőtt országos
bajnokságról.
– Ebben az esztendőben a fő hangsúly a
tanuláson volt, illetve van versenyzőimnél,
a sport talán kicsit háttérbe szorult,
ennek tükrében jónak mondhatóak
Balázs idén elért eredményei, így ez az
országos bajnoki ezüstje is – mondta el
Szatmári Zsolt, a Kanizsai Birkózó SE
vezetőedzője. – Remélem, jövőre már
semmi nem fogja hátráltatni abban,
hogy nemzetközi szinten is elkezdhesse
utolérni az élmezőnyt.
Egyed Balázs ezüstérmes
Sport 2018. 06. 29. | 23
Közel álltak hozzá…
Kupaktanács.
A KVSE Ludányi Kadosával
remek szezont futott
(Fotó: Gergely Szilárd)
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
„Megtörtént ez Széken, biza,
régebbi időkben, hogy nagyon
silányul kosztoltunk. Úgyhogy
megettük a puliszkát egy kis foghagymás
ecetbe mártogatva.
Minél gyöngébbet, de nem baj,
mert annál jobban örvendtünk,
mert a szegény ember csakis a
hasán spórolhat.” Így kezdődik az
Egyedül puliszka című történet A
nevető Erdély című, tréfás meséket
tartalmazó könyvben.
De nemcsak a mesék őriznek
puliszkával kapcsolatos történeteket,
hanem Szakács-Kovács
Lóránt is. Kisgyermekként gyakran
látta Csíkszeredán, ahogy nagyapja
a vágódeszkára kiborította a
lábasból a sűrűre főzött puliszkát,
majd cérnával egyenletesen felszeletelte.
Elkészítésének módját
igazából édesanyjától tanulta el
Erdélyben, és amint a felvételünkön
is látható, a vacsorakészítésnél
számíthat a 6 éves kisfia, Berci
segítségére is.
– Olcsósága miatt a puliszkát
régebben a szegények eledelének
tartották, és sűrűre főzve ezzel
helyettesítették a kenyeret. A
puliszka a modern gasztronómiában
is megállja a helyét, az éttermek
azonban az olasz eredetű
polenta elnevezést használják szívesebben.
A finom, laktató és könnyen
emészthető étel számtalan változatát
ismeri Lóránt. Mint mondta,
ha egytálételként főzték a puliszkát,
akkor tejet, vagy tejfölt adtak
hozzá. Édesanyja köretként is tálalta
a rókagombából készített paprikás
mellé, de édesen, vagy lekvárral
nem fogyasztották.
Hamar elkészül a puliszkás étel,
amelyet lehet sűrűbbre vagy
lágyabbra is főzni.
A túrós puliszka hozzávalói:
4 bögre víz, 1 bögre kukoricadara,
só, tejföl, túró és szalonna.
Elkészítése:
A vízhez hozzáadom a sót, és ha
forrni kezd, folyamatosan kevergetve
lassan beleszórom a kukoricadarát.
Alacsony lángon, kézi habverővel
kevergetve – hogy ne
legyen csomós –, 15 percig főzzük.
Akkor kész, ha az edény falától
elválik, és érezni az édeskés illatát.
Ha kihűlt, felszeletelem, és felváltva
1 réteg puliszkát, 1 réteg juhtúrót
helyezek egy tálba. A tetejét
pedig megszórom túróval, tejföllel
és apró kockákra vágott szalonnával.
200 fokon 15 percig sütöm, míg
szépen beleolvad a túró és megpirul
a kockákra aprított szalonna.
B. E.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Számíthat rá, hogy olyan kiváló ötlettel
lepi meg a párja, aminek nem
tud ellentmondani. Hamarosan
vitorlázás is szóba jöhet a tengeren.
Bika: 04.21-05.21.
A párja szerint sok időt tölt el utazással.
Hogy ez ne okozzon többé vitát,
hát utazzanak együtt mindenhova.
Ik rek: 05.22-06.21.
Számtalan befektetési lehetőséget
ajánlanak fel önnek az ismerősei. Mielőtt
döntene, aludjon rá egyet, mert
álmában rálel a legjobb megoldásra.
Rák: 06.22-07.22.
Itt az ideje, hogy változtasson a
szokásain, az életmódján, a munkáján.
Ha eddig még nem tette meg,
fogjon bele egy kereskedelmi tevékenységbe.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Legyen óvatos és megfontolt.
Ugyan a bolygóállások azt mutatják,
hogy jót tenne önnek a házasság, a
családja azonban várakozásra inti.
Szűz: 08.24-09.23.
A szabadsága alatt is elmondhatja
magáról: nemcsak a pénzköltéshez,
hanem a pénzszerzéshez is van
tehetsége. Tervezhet külföldi kiruccanást
is.
Mérleg: 09.24-10.23.
A környezetében zajló események
olyasmire döbbentik rá, amit eddig
nem vett figyelembe. Akár minőségi
lakáscserét is betervezhet magának.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Hallgasson a belső hangjára, és semmiképpen
se titkolja el párja elől az
érzelmeit. Így elkerülhet minden
konfliktust.
Nyilas: 11.23-12.21.
A csillagok azt üzenik önnek, hogy
vezetés közben tartsa tiszteletben
a közlekedési szabályokat. Ha másként
nem megy, akkor gyalogoljon.
Bak: 12.22-01.20.
Addig nyújtózkodjon a nyári szabadsága
alatt, ameddig a takarója ér.
Otthon is kikapcsolódhat, csak alakítson
ki magának szép környezetet.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Minden az elképzelései szerint alakul
a munkahelyén. Kibékül azzal a kollégájával
is, akire megharagudott a
közelmúltban.
Halak: 02.20-03.20.
Előbb utóbb érzékelni fogja, hogy
Ámor nyila vészesen közeledik ön
felé. Ne szaladjon sehova ijedtében,
hanem várja meg, mi történik.
Túrós puliszka, nem csak a mesében
A vacsorakészítésnél
Szakács-
Kovács
Lórántnak fia,
Berci is segít Fotó: Varga György