Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
49.36 MB
2021-12-23 11:42:22
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
647
1294
Kanizsa 2021. 003-004. szám március

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XXXIII. ÉVFOLYAM
3. SZÁM
2021. MÁRCIUS 12.3. és 5. oldal19. oldalITT A JÓ IDŐ-EGYRE TÖBBEN BRINGÁZNAK
7. oldal13. oldal
MERRE
TOVÁBB
ROZGONYI?
ÁTVENNÉK A
REFORMÁTUSOK AZ ISKOLÁT
VÁRJÁK A SZÜLŐI
VÉLEMÉNYEKET IS
Pandémia miatt elmaradnak a városi rendezvények
Forradalmi gondolatok
A szabad sajtó napjaMagára maradt
a történelmi helyMegszűnt az alapítvány,
így még nem lett
látványosság
RomlottvárRomokban aMárcius 15.
Sétálva sem árt a figyelem
Örök ellentétben gyalogos és
kerékpáros
2 | KANIZSA ÚJSÁG EZ VOLT A HÉT
IMPRESSZUM: KANIZSA ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Tar Mihály
MEGJELENIK KÉTHETENTE
Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető
Rovatvezetők: Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050.
Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05. Nyomda: ADC Hungary Kft, nyomtatásért felelős: Fehér Katrin
Terjesztésért felelős: Rudolf Tamás, 30/956 3591
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
A Thúry-emlékévhez kapcsolódó rajzpályázat, az online
vetélkedő és a „THÚRY TOTÓ” az érvénybe lépő
korlátozások ellenére sem marad el. A felhívás és a feladványok
már megtalálhatók a Thúry György Múzeum
közösségi oldalán. Mint ismert 2021. április másodikán
lesz a hős várkapitány halálának 450. évfordulója. Az
emlékév őszi programcsokrában tudományos konferencia
és kötetbemutató is szerepel.
Elkészült Nagykanizsa 2021-es költségvetése. Erről Balogh László polgármester a hivatalos
közösségi oldalán számolt be. A városvezető azt írta, nem bővelkedő, de tartható idei esztendőt
vetít előre a városi büdzsé. Azt is hozzátette, hogy komoly ellentét nem merült fel az
ÉVE képviselői részéről, ezt az ötpárti frakció – szintén a Facebookon – cáfolta. A város tegnap
elfogadott 2021. évi költségvetése maga a tragédia – így összegzett közösségi oldalán
az Éljen VárosuNk! Egyesület, hiszen 2019-hez képest több mint 900 millió forinttal kevesebb
a város működési bevétele.
Kanizsa száma:
VILÁG KÉP – KANIZSA KÉPE
25 éves idén
a Via Kanizsa Zrt.
A születésnapot
a szintén jubiláló,
2021-ben 125 éves
Sétakert területének,
növényzetének és
szökőkútjának
felújításával ünnepli
a cég. A szebb napokat is
megélt park
létrehozásáról szóló
rendeletet, az egykori
Szépítő Egylet elnökének,
Tripammer Gyulának
a javaslatára vették fel,
és szavazták meg
a millenáris
díszközgyűlésen
1896-ban.
450 KANIZSA TÖRTÉNETE
Fotó: Kanizsa Újság archív
Fotó: Waller Attila, sárkányrepülő-pilóta Fotó: Kanizsa Újság archív
Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója: mai emberként is megélhető részletességgel ismerhetjük Nagykanizsa történetét 1848-49-ből. Egészen kivételes, hogy hivatalos iratokból és személyes emlékezésből is átélhetjük a korszak eseményeit. Tudós kutatók vaskos kötetekben rendezték sajtó alá azokat a levéltári anyagokat, melyek Kanizsa ezen korszakáról szólnak. A bécsi hadilevéltár, a hazai levéltárak és más források számolnak be arról, mi történt 1848-49-ben Nagykanizsán. A Nagykanizsa monográfia 2. kötete ennek alapján teszi közzé az ismertté vált történeti eseményeket. Igazán büszkék lehetünk elődeinkre. A forradalmi hevületben nemcsak a lelkesedés határtalan, sokszor az elfojtott indulatok is felszínre törnek. A lelkesedésben, lelkesítésben és a túlkapások kezelésében is nagyszerűen vizsgáztak a város lakói és vezetői.
Poprádi Zoltán honvéd ezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala-Somogy megyei elnöke: a 173 évvel ezelőtti történtekről március 15-én a járványhelyzet okozta korlátozások ellenére méltóságteljesen, távolságtartóan elsősorban a fiatalok kisebb létszámú részvételével emlékezünk meg, mert március 15-e azt jelenti számunkra is, hogy szabadon, békében, egyetértésben éljünk azokkal, akiket szeretünk, tisztelünk és elfogadunk.
Amikor a legfontosabb elveinket és az azokhoz kapcsolódó követeléseket erőszakos eszközökkel kell megvédenünk, megszereznünk ekkor volt, van szükség a katonákra, honvédekre.
EZT IGAZOLTÁK
1848-49 DICSŐSÉGES TÖRTÉNÉSEI
A múlt emlékeinek megőrzése céljából szükségét látjuk a hagyományaink megóvását, ápolását. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület ezt teszi a jelenlegi rendkívüli körülmények között is, mert csökkentett állománnyal, - igény szerint - rendszeresen jelen vagyunk korhű egyenruhákban, felszerelésekkel a megemlékezéseken. Részt veszünk az emlékhelyek, sírhelyek ápolásában, megóvásában, valamint kiállítások, bemutatók szervezésében.
Berta Krisztián önkormányzati képviselő, Humán és civil ügyek tanácsnoka: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” Gróf Széchenyi István gondolata örök érvényű tanításként hat rám, mely meghatározza gondolkodásomat. Vajon gondolta volna, hogy 173 évvel a forradalom és szabadságharc kitörése után is hasonló lesz a helyzet hazánkban, mint akkor volt? Akkor a magyar nép azt mondta: elég volt! Elég volt az akkori viszonyokból, az önkényből, az elnyomásból. S mit látna ma a legnagyobb magyar? Egypárti túlhatalmat, urizáló „elitet”, akik a népen taposva élik világukat, kifosztott polgárokat és önkormányzatokat. Vélhetően ő is azt mondaná: ebből elég volt, ezen változtatni kell! S változtatni is fogunk!
Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője: bátor és hazafias kiállás, mely táplálkozik az azt megelőző korokból és példát ad az utána jövő nemzedékeknek. „A magyar katonát úgy a hazai, mint az idegen írók minden időben magasztalásokkal halmozták el. Acélkarú, törhetetlen szívű s félelmet nem ismerő férfiaink ugyan mindig voltak, de a XVI. és a XVII. században ezrével és ezrével terem az ilyen. Nem is magyar, hanem külföldi ember írta a XVI. században, hogy a hazaszeretet eredeti magyar virtus!” (Takáts Sándor Bajvívó magyarok) A mai napig ikonikus hőseink származnak a szabadságharc idejéből, akikre – remélem nemcsak - ünnepeink során büszkén gondolunk. Ők a mi felmenőink, akik nekünk őrizték ezt a földet és kultúrát. Jó lenne méltónak lenni rá.
KÁLOVICS Rebeka
ÜNNEP
2021. 03. 12. | 3
Fotó: Horváth Zoltán
Rendhagyó időszak, rendhagyó ünnep. Idén is
a hagyományostól eltérő módon kell megemlékeznünk eme piros betűs ünnepről, ezért a kanizsai közélet néhány ismert személyét kértük arra, hogy osszák meg
gondolataikat az olvasóinkkal.
március 15-ről Gondolatok
AZ ÜNNEPPEL ÖSSZE-
FÜGGÉSBEN NAGYKANIZSA VEZETŐJE CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT AZ ALÁBBI BEJEGYZÉST TETTE
KÖZÖSSÉGI OLDALÁN:
TISZTELT KANIZSAIAK!
Közelgő nemzeti ünnepünket, március 15-ét az egyre súlyosbodó
pandémiás helyzet miatt sajnos nem tudjuk a
szokott módon
megünnepelni.
A közös városi megemlékezés idén elmarad.
Mindenkit arra kérek, hogy egyénileg fejezze ki tiszteletét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt:
lobogózzák fel házaikat, tűzzenek kabátjukra kokárdát, gyújtsanak gyertyát, helyezzék el az emlékezés virágait a 48. gyalogezred Deák téri emlékművénél vagy
Kossuth Lajos Kossuth téri szobránál! Jómagam is ezt teszem majd, mert nem feledkezhetünk meg a szabadságvágyó, újat akaró, radikális fiatal értelmiségiekről.
Az új nemzedékről, amely egy tisztább, igazságosabb, jobb világ megteremtéséért küzdött.
A 173 évvel ezelőtti
eseményekről, az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató erejéről
emlékező beszédemet március 15-én Facebook-oldalamon teszem közzé. Szintén itt tekinthetik meg a Kanizsai Fiatalok Közössége ünnepi műsorát. Természetesen Nagykanizsa önkormányzata is mindent megtesz annak érdekében, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire méltó módon emlékezhessünk. A város köztereit idén is zászlók díszítik.
Nemzeti ünnepünkön dobbanjon együtt
minden kanizsai,
minden magyar szív!
BALOGH László
Nagykanizsa MJV
polgármestere
4 | KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
Jelentős csatározást váltott ki a március 6-ára
és 7-ére tervezett tömeges oltási akció elhalasztása.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki
rádióinterjújában elismerte: az oltások
körül van némi technikai zavar. A kora reggeli
adásban elhangzott az is, hogy a rendszert leállították,
de, hogy ez pontosan mit is jelentett,
arra már nem tértek ki. Nem sokkal később a
koronavírussal kapcsolatos hivatalos oldalon
megjelent egy azóta törölt beszámoló, amiben
leírták, hogy az a több mint 70 ezer 60 év alatti
krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak
oltásra, más időpontban lesz beoltva, az
érintettektől elnézést kértek. A történet haladását
azonban nem követte elég alaposan az a
csapat, amely Balogh László közösségi oldalát
kezeli. Így nem sokkal 12 óra előtt kikerült egy
bejegyzés a polgármester lapjára, amelyben –
egyebek mellett – dörgedelmesen figyelmeztettek
arra, hogy csak az kapja meg az AstraZeneca-
vakcinát, aki az SMS-ben küldött időpontban
megjelenik a leírt oltóponton. Az írás élesítésének
idején már tudott volt, hogy az akciót
lefújták. Ezt többen jelezték a kommentszekcióban,
köztük volt Schauta Marcell is, a Szociális,
Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság
elnöke. Az ÉVE le is csapott a magas labdára,
és Balogh László – képernyőmentéssel
közölt – írása mellé a következő sorokat jegyezték:
„Balogh László polgármester hivatalos
oldalán téves információk jelentek meg! Az
operatív törzs tájékoztatóján György István
államtitkár kijelentette, hogy az AstraZeneca
esetében elmarad a hétvégi tömeges oltás. Egy
technikai probléma miatt egy későbbi időpontban
fog sor kerülni a beoltásra.” Mindezek
ellenére először csak a hozzászólásokat kezdték
el törölni Balogh László bejegyzése alól,
köztük Schauta Marcellét is. Majd miután érzékelték
a hibát, az egész posztot leszedték, és
végül 16:23-kor lett felrakva a helyesbítés,
amelyben egyebek mellett a következők olvashatók:
„Az elmúlt órákban nem egyértelmű
információ jelent meg a 60 év alatti krónikus
betegek hétvégére tervezett tömeges oltásával
kapcsolatban. Ennek következtében sajnos
mi is tévesen jelentettünk meg néhány információt.
György Istvánhoz hasonlóan jómagam
is elnézését kérem mindazoknak, akiknek kellemetlenséget
okoz az AstraZeneca-oltás hétvégi
elmaradása.” A történetet tovább szépíti,
hogy sokáig zúdult azért össztűz Balogh Lászlóra,
mivel a pandémia idején bővítette ki a
kabinetét, ketten ugye pont a Médiaházból tették
át székhelyüket a hivatalba.
„Azonban látva, hogy az ÉVE-képviselők
folyamatosan és nyilvánosan osztanak meg és
lájkolnak olyan bejegyzéseket, irományokat,
melyek városunk egyes polgárait, tisztségviselőit,
néha kollégáimat, de hangsúlyosan NEM
közszereplőit szidalmazzák, személyükben és
magánemberi mivoltukban járatják le, egészségügyi
és kinézeti vonatkozásukban alázzák
meg, akkor rá kellett jönnöm, hogy ők valóban
csak magukra gondolnak, amikor a szidalmazás
témáját kárhoztatják” – ez a részlet pedig
Balogh László, a másik fő politikai bomba kapcsán
tett bejegyzéséből származik. Nemrégiben
jött létre egy magát Nagykanizsa Leaksnek
nevező oldal, amelynek ismeretlen szerzői
vagy szerzője az „A kanizsai aranycsapat. Akik a
háttérből mozgatják a szálakat” című szerzeménnyel
alaposan berúgta a kanizsai közélet
ajtaját. A bejegyzés több olyan személyt mutat
be, akiknek írásait, tevékenységét a helyi
Fideszhez köti. A kétes eredetű írást az ÉVE-frakció
a hivatalos oldalára is kirakta, valamint több
tagja is megosztotta. Valószínűleg ezt nehezményezte
az idézett bejegyzésében Balogh
László. Az ugyanakkor egy másik megközelítése
ennek a kérdésnek, hogy a városvezetőt
ugyan miért nem zavarta a BaKKKer nevű fideszes
mémoldal elmúlt hónapokban folytatott
hadjárata, és az arra érkezett reakciók. Az ÉVE
politikusait rendszeresen és nyíltan sértő, pocskondiázó,
egy esetben az ötpárti frakció tagjainak
halálából is tréfát űző weblapot Radics
Bálint és Szabó Szilárd mellett maga Balogh
László is kedveli a Facebookon. Sőt, a kanizsai
Fidesz-frakció vezetője rendszeresen olyan
szintre merészkedik, hogy még lájkolja is a
párttársai számára is vállalhatatlan weboldal
„munkásságát”.
MIKÓ-BARÁTH György
Sajnos már régen elmúltak
azok az idők, amikor a címben
feltett kérdés kapcsán mondjuk
egy kártyapartira asszociálhattunk.
Az online kanizsai
politikai játszmák nemrégiben
arra is eklatáns példákat
hoztak, hogy 2021-ben már
nem csak az számít, hogy mit
írnak ki a saját közösségi
oldalukra a közéleti szereplők,
hanem az is, hogy mit
törölnek le vagy éppen az,
hogy valóban megfelelő
üzenetet hordoz-e egy kétes
eredetű írás, esetleg mém
megosztása, tetszikelése.
Fotó: Horváth Zoltán
NA, KI MIT
OSZTOTT?!
A fenti írás elkészülte után hatalmas
bakit követett el lapunk egyik – a fenti
cikkhez semmilyen formában nem köthető
– munkatársa. A kanizsaujsag.hu-n
egy olyan tartalmat tett közzé, mely az
alapvető sajtóetikai elvárásoknak egyáltalán
nem felelt meg, mind morálisan,
mind erkölcsileg elítélhető volt. Pont azt
tette a kollégánk, amit a fenti írásban
próbált a szerző bemutatni. A kanizsaujsag.
hu-n megjelentek miatt az érintettek
elnézését kérjük!
TAR Mihály ügyvezető-főszerkesztő
viharában III.
A Facebook-posztok
AKTUÁLIS 2021. 03. 12. | 5
Jó dolog a kommunikációban
dolgozni, már csak azért is, mert a
foci és a politika mellett ez az a
tevékenység, amelyhez mindenki
ért. Aki a pályán dolgozik, az megszokhatta,
hogy amit csinál, az
minden, csak nem jó. Évtizedek
óta újságírásból élők szakértelmét
kritizálhatja bárki, de ezt el kell
viselni. Elviseljük, de igyekszünk
munkásságunkat úgy végezni,
hogy még, ha támadások célpontjává
válunk, akkor se lehessen
azzal vádolni, hogy amit leírtunk,
az hazugság.
Ha ezt megtesszük úgy, hogy
meg is tehetjük, akkor szabadnak
érezhetjük magunkat. Ha mindent
úgy írunk meg, hogy az a lehető
legszélesebb körben, a legtöbb
oldalról mutassa be ugyanazt,
akkor nehéz kifogást találni. Azt
gondolom, hogy a sajtó munkája
kettős: bemutat és ugyanakkor
tükröt tart. A propaganda már
nem része az újságírásnak, az egy
különös kommunikációs forma.
Nem is szeretném a sajtó napján, a
szabad sajtó napján ezt ennél
részletesebben taglalni.
Ezen a pályán 2021-ben már
nem könnyű szabadon gondolkodni,
de még nehezebb a gondolatokat
következmények nélkül
papírra vetni. Aki ezt teszi, sokat
kockáztat. Percek alatt kerülhet
utcára az, aki szabadon szeretne
írni, beszélni. Kevés hely maradt,
ahol erre még van lehetőség, ahol
nem kell attól tartani naponta,
hogy a megfelelésből nem
tud valaki eleget mutatni.
Mára ugyanis már nem elég
az, ha valaki munkásember.
Csak a nekik megfelelő jó munkásemberek
maradhatnak, de ők
is csak addig, ameddig használni
akarják őket.
Nem könnyű ma jó szerkesztőséget
találni, mondhatnám, hogy
kell hozzá egy nagy adag szerencse.
Kevés az a hely, ahol nincs
tabu téma, ahol nem korlátozzák a
személyeket, ahol nincs tiltó lista.
A Kanizsa Médiaházban volt
ilyen lista. Eltöröltem. Annyira,
hogy mindössze egy ember van,
aki nem jelenhet meg semmilyen
formában a platformjainkon. Ő
azonban ezért alaposan megdolgozott.
Van ennek persze egy
másik oldala is. A sajtó rendelkezésére
állni nem kötelező. Az egy
lehetőség, ha valakinek a véleményére
is kíváncsi a szerző. Akit felkérnek,
döntse el, hogy akar vagy
sem szerepelni. Ha azonban
nemet mond, utólag ne reklamáljon,
hogy nélküle íródott meg
valami, aminek adott esetben ő is
részese. Tetszik tudni: a pénztártól
való távozás után…
A sajtó bemutatás - és tükörtartás
szerepei közül ez utóbbi talán
az izgalmasabb. Egy-egy eseményről
beszámolót írni nem
nagy ördöngösség, bár annak is
megvan a szépsége, ahogy egy
politikus átvág egy szalagot.
Aztán pár órával később egy másikat.
Ugye, hogy unalmas?
A tükörtartás, na az már más. A
szalagot átvágók ennek már nem
örülnek annyira, mert nem ők
határozzák meg a tartalmat. Az
szabadon készül, és minden esetben
kritikát tartalmaz. Az újságíró
tisztessége ilyenkor persze az,
hogy a kritikával kapcsolatban
megkeresi az érintettet. Felajánlja
számára, hogy reagáljon. Jó esetben
ezt megteszi, kevésbé jó esetben
a telefont se veszi fel, emailre
sem válaszol, semmilyen módon
nem kommunikál. Ők azok, akik
még abban az antivilágban élnek,
amikor a nem nyilatkozással bármilyen
tartalom megjelenését
meg tudták akadályozni. Ez a világ
azonban elmúlt. Nagykanizsán
mindenképpen.
Itt a Kanizsa Médiaház az elmúlt
15 hónapban mindenképpen egy
új, egy a korábbinál szabadabb,
de tisztességes és nem utolsósorban
becsületes pályára állt át.
Nincs helye a propagandának, ha
valaki valamit állít, akkor a másik
felet is megkérdezzük.
Tudom, hogy ez furcsa, tudom,
hogy sokan nem ehhez vannak
szokva. Azt pedig napi szinten
tapasztalom, hogy mindent megtesznek
azok, akik azt gondolják,
erőből le lehet nyomni. Ők azok,
akik nem riadnak vissza a legaljasabb
lejárató kampányok kitalálásától,
és abba mintegy versenyszerűen
kapcsolódnak be azok,
akiknek két forintja is múlik azon,
hogy melyik csapatban fociznak.
Ők nem tudják elképzelni, hogy
egy újság, egy televízió nem játszik
egy oldal csapatában sem.
Persze azoknak ez furcsa, akik
eddig címlapon szerepeltek. Elég
volt valahova elmenniük, mindig
ment a stáb, a fotós, és mindenki
tudhatta, hogy melyik faluban
ittak vizet, hol ettek bundás kenyeret,
és mikor ültek be egy műfotó
erejéig egy traktorba. Nagykanizsán
ez elmúlt, a város lapjában
ennek már nincs helye, mert vannak
értékes emberek, érdekes történetek,
a közelmúltat felidéző
visszaemlékezések, és persze még
a kiskertekhez is kaphatnak tanácsot
az olvasók. A közéleti adok-kapok
is helyet kap, de nem túltolva.
Ez lett az új Kanizsa Újság, amelyik
most elbúcsúzik az új formájától,
mert a hatalom másképpen akarja.
Egyeztetés nélkül köteleznek bennünket
arra, hogy térjünk vissza a
korábbi megjelenéshez. Én nem
ezért dolgoztam, de az egyeztetés
nélkül, erőből meghozott szabályokkal
nem mehetek szembe
tovább. Kiírjuk a közbeszerzést
újra, elköltünk erre egy csomó
pénzt, de ez a hatalom döntése.
Ezt most cégvezetőként kénytelen
vagyok megtenni. Az új forma
három számot ért meg, de ahogy
már többször megígértem,
tartogat még ez a csapat
meglepetést!
Köszönöm a figyelmüket.
Vigyázzanak magukra! Két hét
múlva jövünk!
TAR MIHÁLY újságíró
és ügyvezető
„A média fontos
pillére a demokráciának,
ezért nem
engedhető meg, hogy
politikai nyomás
nehezedjen rá” (Vera
Jourova alelnök,
Európai Bizottság
2021. 03. 10.)
MÁRCIUS 15. A SZABAD SAJTÓ NAPJA IS
sajtó szabadsága?
Hol kezdődik a
Fotó: Kanizsa médiaház archív
Fotó: tudomanyplaza.hu
Az első hullám alatt végig üzemelt az egyik
nagykanizsai barber shop, hiszen nem volt
kötelező lehúzni a redőnyt. A mostani kormányrendelet
bejelentése után viszont égtek
a vonalak a fodrászatban. A vendégek folyamatosan
érdeklődtek a megoldásról, hogy a
két hetet hogyan tudják átvészelni majd. A
barber shop tulajdonosa elmondta,
hogy nála a vendégek 2-3 hetente
jelennek meg frizurát vágatni, ezért
ezt a két hetet átvészelik, de igyekezett
a hétvégén dolgozni, hogy ne
torlódjanak fel az urak a nyitás utánra
közvetlenül.
FOLYAMATOSAN ODAFIGYELEK
A HIGIÉNIÁRA
– Ez az első alkalom, hogy a kormányrendelet
miatt hivatalosan be kell zárni. Szomorú
vagyok emiatt, de benne volt a levegőben,
hogy még lesz szigorítás. Mivel itt az üzletben
nagy tömeg nincs – egyszerre csak egy vendéget
fogadok – és folyamatosan odafigyelek a
higiéniára is, reméltem, hogy nem záratják be
a fodrászatokat. Én úgy gondolom, hogy kellenek
a szigorítások, de az eredményeket látva
nem biztos, hogy ezek jól is működnek. Amikor
megtörtént a bejelentés, akkor ész nélkül
csörgött a telefon. Csak úgy tudtam megoldani,
hogy szombaton és vasárnap is nyitva kellett
lennem. Akit tudtam megcsináltam. Nálam
általában 2-3 hetes intervallumok szoktak lenni
hajvágás terén, ez így most pont jó lesz
talán. Ezalatt a két hét alatt pedig, amik elmaradtak
- apróbb javítások és a
gépek karbantartása -, azokat
rendbe teszem. Mindemellett
pedig több időt fogok szentelni
a családomra és pihenek – mondta
Falzone Giovanni fodrász.
Fiatalnak számít a kozmetikus szakmában
Sipos Kata, akinek nagymamája is
kozmetikus, így sokat hallott korábban
a szakmáról. Ilyen helyzetbe
viszont még soha nem kényszerült
az idősebb generáció sem. A lány
két éve tette le a szakvizsgát, és fél
éve nyitotta meg saját üzletét, ahol
főként fiatal vendégeket fogad. A fiatal
kozmetikus elmondta, hogy pozitívan áll a
bezáráshoz és megpróbálja tanulásra fordítani
a kimaradó 14 napot. Ezzel is fejleszti magát a
leállás alatt.
EZ A KÉT HÉT MOST
A TANULÁSRÓL FOG SZÓLNI
– Minket is komolyan érintett ez az egész,
hiszen a nőnap előtt elég nagy kiesés lehet,
mert a férfiak gyakorta jönnek ajándékutalványért
és azt adják a hölgyeknek nőnapra.
Ráadásul hozzám főleg fiatalok járnak a közelben
lévő iskolák miatt, így mióta ott is folyamatosak
a változások és online oktatnak jóval
kevesebben érkeztek hozzám az elmúlt időben.
Próbálok pozitív lenni és bízni abban,
hogy tényleg csak két hét lesz a leállás, de felkészültem
mindenre. Így is örülök neki, hogy
eddig is tudtam dolgozni, hiszen a környező
országokban már előbb bezártak a szépségszalonok.
Ez a két hét most a tanulásról fog
szólni. Online tréningeken veszek részt. Új
anyagokról és gépekről fogok tanulni, így tervezem
a „leállást” – árulta el Sipos Kata kozmetikus.
Egyelőre kéthetes leállásról döntött a kormány,
de Giovanni és Kata azzal is számol,
hogy húsvétig nem lesz lehetőségük az újranyitásra.
Mindketten azt mondták, hogy felhasználják
a támogatásokat. Az új szabályok
értelmében ők március hónapra vehetnek
igénybe segítséget. Az érintett tevékenységet
végzőknek e hónapban nem kell bérleti díjat
fizetniük az állami vagy önkormányzati tulajdonban
lévő ingatlanok esetében, nem kell
munkáltatói járulékot fizetni, a katásoknak,
átalányadósoknak, kivásoknak márciusban
nem kell adót fizetniük, valamint 50 %-os bértámogatást
is kérhetnek. HAJNES Rita
6 | KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
Fotó: Kanizsa TV
A szolgáltatók szinte már a legrosszabbra készültek, így nem érte
hidegzuhanyként egyik megkérdezett vállalkozót sem a kormány
döntése, miszerint március 22-éig bezárásra kényszerültek.
Mint ismert hétfőtől kizárólag az élelmiszer-, kertészeti boltok,
drogériák, gyógyszertárak és benzinkutak lehetnek nyitva.
a járvány miatt
Újabb szigorítások
2 HÉTIG BEZÁRVA
Március elsején számolt be arról Horváth Jácint a hivatalos közösségi oldalán, miután több megkeresést kapott az ügyben, hogy levélben fordult a tankerülethez a Rozgonyi-iskola esetleges fenntartóváltásával kapcsolatban. Ahogy ez azóta kiderült, a hír igaz volt, február 18-án Hella Ferenc lelkipásztor, esperes valóban jelezte a Nagykanizsai Tankerületi Központ felé azon szándékát, hogy a Rozgonyi Úti Általános Iskola fenntartói jogát 2021. szeptember 1-től át kívánja venni a református egyház. Mára az is letisztázódott, hogy az iskolába járó gyermekek szülei dönthetnek arról, hogy szeretnék-e a váltást.
Lapunknak Horváth Jácint elmondta: azért érezte szükségesnek, hogy hivatalos formában is felkeresse a tankerületet, mert nem történt semmiféle megszólalás az illetékesek részéről, sőt, ő sem kapott hivatalos információkat a fenntartóváltással kapcsolatban, holott tagja az intézményi tanácsnak. – Arra próbáltam rávilágítani, hogy egy ilyen döntést, csak és kizárólag a lehető legnagyobb nyilvánosság bevonásával lehet meghozni. S úgy lehet végső döntést hozni, ha egyetértenek az érintettek. 16 osztály van jelenleg az iskolában, közel 40 pedagógust és 371 diákot érintene ez az egyik pillanatról a másikra jövő változás. A Rozgonyi Úti Általános Iskola a város patinás, neves oktatási intézménye, amely magas szakmai színvonalon működik a jelenlegi fenntartói körülmények között is. Emellett az épület modernizálása több mint 800 millió Ft állami és önkormányzati támogatással történt meg.
Az ÉVE frakcióvezető-helyettesétől azt is megtudtuk, hogy nemrégiben megtörtént az egyeztetés a tankerülettel. A megbeszélésen az iskola és a szülői közösség vezetése is részt vett, a tájékoztatás a megfelelő módon zajlott. Ahogy arról már Hella Ferenc tett említést, a fenntartóváltás ötlete pár éve fogalmazódott meg, tavaly pedig szülők, pedagógusok is megkeresték a református lelkipásztort. Mint mondta, sem a diákokat, sem a tanárokat nem éri semmilyen hátrányos megkülönböztetés abban az esetben, ha a református egyház lesz a Rozgonyi-iskola fenntartója. – A katolikus, evangélikus, református vagy más felekezethez tartozó gyermekek ugyanúgy igényelhetik természetesen a hitoktatást. S azok, akik már ebbe az iskolába járnak, nekik menne minden tovább, tehát folytatódna az etika annak, aki korábban azt választotta. Nincs olyan kötelező elem sem, hogy mondjuk mostantól mindenkinek templomba kell járni, ez a történet nem erről szól. Szeretnénk egy szolgálatot vállalni a városért, a kanizsai emberekért. A pedagógusok számára az egyik legfontosabb kérdés lehet a jubileumi pénz. Az egyházat erre jogszabály kötelezi. Természetesen a tanárokat sem érné semmilyen megkülönböztetés amiatt, hogy melyik felekezethez tartoznak. A frakciókat is megkerestem, hogy mindenki lássa, hogy nem egy…s itt inkább nem is idéznék jelzőt, hogy milyen cselekmény zajlik. Szeretnénk részt venni ebben, ha szükséges. Ha nem, természetesen azzal sincsen probléma, a döntést elfogadjuk. Ahogy eddig is itt volt a református egyház Nagykanizsán, úgy ezután is itt lesz. S tesszük a dolgunkat – fogalmazott Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese.
Jogszabály szerint a fenntartói jog átadásával kapcsolatos döntést egyeztetési és véleményezési eljárásnak kell megelőznie. Véleményezési joggal az intézmény alkalmazotti közössége, a szülői szervezet, az iskolai diákönkormányzat, valamint a város önkormányzata rendelkezik. Ugyanakkor a döntést az iskolába járó gyerekek szülei hozzák meg, erről az iskola már küldött nekik értesítőt. A szavazást március 22-én tartják a Rozgonyiban, 07:00 – 19:00 óra között. A vírushelyzet miatt egy pótnapot is kijelöltek, ez április 1. Így amen�nyiben a szülő március 22-én igazolt betegség miatt nem tud megjelenni, egy előzetes jelzését követően, szavazatát április első napján, 07:00 – 19:00 óra között még leadhatja. A fenntartóváltáshoz 50 százalék plusz egy támogató voks szükséges. Fontos kritérium azonban, hogy aki nem vesz részt a szavazáson, az tulajdonképpen a távolmaradásával is voksol, hiszen nemleges szavazatnak számítják azt, ha valaki nem él a választás lehetőségével. Szintén fontos információ, hogy a Rozgonyi-iskola épülete a város tulajdona, amennyiben a szavazáson a váltást támogató oldal győz, akkor 15 évre veheti azt bérbe a református egyház. Mint ismert az intézmény szomszédságában épül, és a tervek szerint nyárra el is készül a Kiscsillag Református Óvoda. Ugyanakkor azokat a városi híreszteléseket, melyek szerint a BLG kapcsán is felmerült a fenntartóváltás kérdése, Hella Ferenc kategorikusan cáfolta.
MIKÓ-BARÁTH György
2021. 03. 12. | 7
KÖZÉLET
Rozgonyi?Merre tovább
Fotó: Horváth Zoltán
Megiszunk valahol egy sört? Beülünk egy kávéra? Elmegyünk hétvégén moziba? Az ember társas lény és ezeket a kérdéseket is nap mint nap feltettük egymásnak. A hónapok óta fennálló korlátozó intézkedések miatt azonban egyre többen szenvednek a magánytól és a személyes kapcsolatok hiányától.
A kanizsaiak sem felejtették még el, hogy a boldog békeidőkben bizony itt is zajlott a polgári élet a város különböző területein. A Teleki utcai kocsmában korábban elképzelhetetlen volt, hogy látogatók nélkül maradnak. A tulajdonos szerint egykori törzsvendégei a mai napig sem törődtek bele, hogy nem találkozhatnak egymással és rendszeresen érdeklődnek, hogy mikor várható a nyitás.
- Régen itt egy laktanya volt, így nagyon sok régi katonatiszt járt ide be, de nagyon sokan mentek a hegyre is innen a buszmegállóból. Előtte betértek hozzánk egy üdítőre vagy egy sörre, és úgy mentek tovább. Itt mindig, mindenki jókedvű szokott lenni. Azért jártak be az emberek, hogy beszélgessenek egymással, kiöntsék a szívüket és jól érezzék magukat. Nem tudjuk, hogy hogyan lesz ezután, nagyon sok idős vendégem meghalt a koronavírusban. Reméljük, hogy mihamarabb visszatér az élet, ha viszont nyárig nem nyithatunk ki, akkor lehet, hogy többet egyáltalán nem fogunk – mondta el lapunknak Kiss Adalbert, a Teleki Kocsma tulajdonosa.
Hasonlóan teltek a napok a Garay utcai presszóban is, mielőtt határozatlan időre kifüggesztették az ajtóra a zárva táblát. Az ivó vezetője szerint egy kocsma nem egyszerűen az alkoholfogyasztásról szól, sokkal inkább a társasági élet színterei ezek a helyek.
- Régen az izzósok jártak ide, de az utóbbi években ez áttendálódott egy fiatalabb korosztály felé. Többnyire sportkedvelő emberek találkoztak nálunk, akik nem azért szerettek idejárni, hogy igyanak, hanem a közösségi élet miatt, a beszélgetésekért, az információkért. A Facebookon keresztül most is napi kapcsolatban vagyok a vendégekkel. Tartjuk egymásban a lelket és várjuk a nyitást. Úgy gondolom, hogy hamarosan egy múló nosztalgiával fogunk csupán erre az időszakra visszaemlékezni – fejtette ki Őri Gergő, a Függönyös tulajdonosa.
Halvány emlékkép csupán, ahogy egy nagy adag pattogatott kukoricával helyet foglalunk a mozivászon előtt. A kanizsai filmszínház járványidőszak előtti látogatottsága arról tanúskodik, hogy az emberek szerettek a családjukkal és a barátaikkal együtt részt venni a vetítéseken. Ezen kívül a mozi hagyományosan az első randik kedvelt helyszínéül is szolgált. Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa vezetője nagyon várja már a nyitást és hálás az önkormányzatnak a legutóbb kapott 1,6 millió forintos támogatásért, mert jelenleg csak segítséggel képesek túlélni a kényszerhelyzetet.
Lugosi Alexandra klinikai szakpszichológus azt tapasztalja, hogy az idősebb generáció tagjai azok, akik igazán megszenvedik ezt az időszakot. Mivel a fiatalok jobban hozzá vannak szokva az online világhoz, így ők a jelenlegi helyzetben is könnyebben boldogulnak.
- Szorongással tölti el az idősebbek mindennapjait, hogy nem tudnak személyesen találkozni a barátaikkal, megsérült a megszokott rutinjuk is és sokan érzik magukat magányosnak. Ebben a helyzetben a 30-40 év körülieknek az ismerkedés is nehezebb. Tehetetlennek érzik magukat, igyekszem őket arra irányítani, hogy próbáljanak meg online formában ismerkedni. Nyitottabbnak kell lenni az online világra. Többet kell ebben részt vennie az idősebb korosztálynak is. Többet kell a kommunikációs eszközöket is használni, illetve most a megváltozott élethelyzetben mi mást tudnánk csinálni, mint kimenni a szabadba, egy jó nagy sétát tenni. Azt veszem észre, hogy az a probléma, hogy az emberek még jobban bezárnak, és nem keresik a megoldásokat – mondta a pszichológus.
A szakember szerint azoknak, akik zárkózottá váltak az elmúlt hónapokban nehezebb lesz majd a nyitásokat követően is visszatérni az életbe, így meg kell próbálni pozitívan átvészelni a még hátralévő nehézségeket. Hiszen ha újra kinyit a világ, akkor nekünk is ki kell majd nyílni.
KÖRTVÉLYESSY Vivien
8 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
valahová?
A koronavírus-járvány miatt fennálló veszélyhelyzet mára már
életünk minden területére hatással van.
A korlátozások közötti mindennapok teljesen átalakították,
rosszabb esetben meg is szüntették a szociális kapcsolatainkat.Beülünk
Fotó: Horváth Zoltán
2021. 03. 12. | 9
KULTÚRA
Kikapcsolódás, feltöltődés, lelki megnyugvás – a kulturális értékek befogadása és átadása talán nem éppen ugyanúgy hat mindenkire, az azonban biztos, hogy szükség van rá. A vírus miatt 2020. március 17-én zártak be először a kanizsai kulturális intézmények is, éppen pár nappal a Tavaszi Művészeti Fesztivál kezdete előtt. - Ez nagy trauma volt mindenkinek, hiszen nagyon sikeresnek ígérkezett a rendezvény. De nem volt mit tenni – idézte fel Kovácsné Mikola Mária. A Kanizsai Kulturális Központ vezetője a nyitás utáni időszakot rendkívül sikeresnek ítélte. Ekkor leginkább szabadtéri programokat tartottak, de augusztus végén például telt házas estet adott városunkban a Magyar Állami Népi Együttes. A folyamat aztán novemberben ismét megszakadt, s a kulturális szakemberek újra zárt ajtók mögé kényszerültek. Jelenleg az online térben próbálják megszólítani és kiszolgálni a közönséget, emellett folyamatos tárgyalásban vannak a színházi társulatokkal, könnyű és komolyzenei szervezetekkel. - Úgy veszem észre mindannyian ki vagyunk éhezve a kulturális eseményekre. A Kanizsai Kulturális Központ minden intézményegysége az értékes kultúraközvetítés iránt elkötelezett. Sajnos most a digitális térbe vagyunk kárhoztatva, melyet persze jól is lehet használni. Az azonban nem lehet vita tárgya, hogy az élő kapcsolatot, a személyes találkozást nem lehet más élménnyel összehasonlítani és nem pótolható – hangsúlyozta az igazgató. Az intézmény egyébként zenei produkciók támogatására és infrastrukturális fejlesztésre is pályázott az elmúlt időszakban. Ennek kapcsán egyedi nézőtér befogó egységet telepítenek a Hevesi Sándor Művelődési Központ 474 fős színháztermébe. A légtér UV fertőtlenítésének megvalósulásával a nyitás után is segítik a fertőzés elkerülését, ezzel elősegítve a közönség biztonságérzetét.
Az első bezárás hirtelen jött a Honvéd Kaszinó munkatársainak is, aznap kellett több rendezvényt is lemondani. - Az akkor mindenkit megdöbbentett és megijesztett, megérintett. A nyári nyitás az nagyon erős volt, hiszen pár hónapba bezsúfoltunk mindent, amelyre igény is volt. Koncerteket, a művészeti csoportok edzőtáborait, és a nagy sikerű Kultúrkorzó programunkat is megtartottuk – emlékezett vissza Halmos Ildikó a Honvéd Kaszinó igazgatója, majd kiemelte: amikor végre nyithatunk, felfokozott intenzitású kulturális időszakra készülünk. - Áprilisban gyermekszínjátszó találkozó, versmondó verseny lehetne, de idén 10 éve ünnepelhetjük a Honvéd Kaszinóban a Jazz Világnapját. Én még nem adtam fel – hangsúlyozta az igazgató. Ha nem nyit az ország, akkor pedig indul az újratervezés, az új időpontok keresése. Mert a mikorra még senki nem tudja a választ.
VUK Anita
A kulturális ágazat is a koronavírus-járvány
nagy vesztese. A művészek, a kreatív szakmák művelői mellett a közönség az, akinek csorbát szenvedett a szellemi táplálkozása.
rá(nk)Szükség van
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület és
a Kanizsai Kulturális Központ a közelgő
Költészet Napja tiszteletére
online vetélkedőt hirdet.
Téma:
Nagykanizsai, illetve a városhoz valamilyen formában kötődő költők.
Két fordulóban 11 kérdésre várjuk a helyes választ,
név és elérhetőség feltüntetésével.
Az első alkalommal március 20-ig,
majd április 5-ig kérjük a megfejtéseket
hsmk.nk@kanizsaikultura.hu címre.
A mindkét körben helyesen válaszolók közül sorsolást
követően
3 személy helytörténeti témájú könyvcsomagot nyer.
AZ ELSŐ FORDULÓ KÉRDÉSEI:
- Soroljon fel Pék Pál verseskötetei közül négyet.
- Ki a szerzője az 1994-ben megjelent Húsvéti vívódó c. verseskötetnek ?
- Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila díjas költő
kinél töltötte városunkban nyári vakációit
a 60-as, 70-es években?
- Mi a címe annak a 2019-ben megjelent kötetnek, amelyben – más szerzők mellett- olvasható Fa Ede Anziksz Erzsébet királynővel c. költeménye is?
- Mi a neve annak a kanizsai civil szervezetnek,
amely több helyi verseskötet kiadását is támogatta?
- Mikor jelent meg Kardos Ferenc első verseskötete és mi volt a címe?
A kérdéseket összeállította PAPP FerencKöltészet Napja
2021. ápr. 11.
10 | KANIZSA ÚJSÁG
ÖNKORMÁNYZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
Valamennyi lakás fekvése városi terület, helyreállított, maximum 60 hónapos szerződéssel.
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 2.
A lakás alapterülete: 38 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Szálláshasználati díj összege: 20.444,-Ft
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. II. em. 10.
A lakás alapterülete: 40 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Szálláshasználati díj összege: 22.600,-Ft
3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 2.
A lakás alapterülete: 38 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Szálláshasználati díj összege: 20.444,-Ft
4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 3.
A lakás alapterülete: 38 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Szálláshasználati díj összege: 20.444,-Ft
5. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 4.
A lakás alapterülete: 36 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Szálláshasználati díj összege: 19.368,-Ft
A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjának ügyfélszolgálati helyiségében (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor) elhelyezett „Kérelmek” feliratú dobozba tehetik be, illetve lehetőség van a kérelmek benyújtására postai úton (Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), illetve elektronikus úton (harsfalvi.maria@nagykanizsa.hu, vagy a szoc@nagykanizsa.hu e-mail címre). Amennyiben a pályázat benyújtásával kapcsolatban kérdés merülne fel azt a 20/849-2453-as valamint a 20/849-2442-es telefonszámokon tehetik meg. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2021. március 31.
Nagykanizsa, 2021. március
Balogh László
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2021. 03. 12. | 11
ÖNKORMÁNYZAT
A 2006-2010-es választási ciklusban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjaként lett városunk közgyűlésének önkormányzati képviselője Bogár Ferenc.
Az önkormányzatiság 30 évét bemutató sorozatban a megszólalók a saját személyiségük, szerepük, politikai hitvallásuk és világnézetük fényében mutatják be ezt az időszakot.
Dömötörffy Sándorral egyetértve én is azt vallom: „Én az alá a zászló alá álltam, amire az volt írva, hogy testvériség, egyenlőség, osztály nélküli társadalom” kiegészítve Takács Zoltán soraival „és erkölcsi iránytűm a tízparancsolat maradt.” Eszerint éltem az életem esztergomi ferences diákként, ifjúsági vezetőként, várospolitikai munkatársként, és önkormányzati képviselőként is – hangsúlyozta az egykori politikus.
A rendszerváltást megelőzően aktív résztvevője voltam városunk közéletének. Az 1989-es évet – fizetés nélküli szabadságon –, családi házunk építésével töltöttem, így a rendszerváltás számomra alig érzékelhetően ment végbe. Ha akkor aktív politikus vagyok, biztosan másként alakult volna az életem. A kezdeti időszak zűrzavaros történéseiben nem kívántam részt venni, a családi vállalkozásunk ügyeit intéztem.
A 2005-ös év végén megkeresett Göndör István – városunk akkori országgyűlési képviselője –, hogy legyek a 2006-os választásokon a kampányfőnöke. Megválasztását követően a nagykanizsai irodájának a vezetője lettem, bekerültem ismét a közélet sűrűjébe. A 2006-2010-es választási ciklusban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjaként lettem Papp Ferenc képviselőtársammal együtt városunk közgyűlésének a tagja. Számomra nem volt ismeretlen a testületi munka, hiszen a tanácsrendszerben vezetői szinten vettem abban részt. Érdeklődéssel vártam, mennyivel lesz más egy demokratikusan választott testületben dolgozni. Adva volt a jobboldali többség, mely nem bízva győzelmében 2006 nyarán Marton Istvánt jelölte polgármesterének. Megválasztása később jelentős feszültség forrása lett, és végül a jobboldali frakció szétszakadásához vezetett – emlékeztetett az egykori városatya. – Az ellenzéki oldalon Cserti Tibor volt a Városvédő Egyesület színeiben, az öt+egy főre csökkent szocialista frakció távolságot tartott a kétfős SZDSZ-es, és a kétfős MSZDP-s képviselőktől. Ellenzéki egységről, és szoros együttműködésről a baloldalon történt pártszakadást követően nem beszélhettünk.
A kialakult helyzet miatt városunk több fontos fejlesztési lehetőséget is elszalasztott a ciklus során. Ma is fájlalom ezt, tudván, hogy Zalaegerszeg akkor regnáló fideszes polgármestere kiegyezve közgyűlési ellenzékével – politikai ellenszélben is –, milyen fejlesztéseket tudott megvalósítani. Egyebek mellett megépítették a városukat elkerülő körgyűrű nagy részét, míg nálunk a déli elkerülő körgyűrű még mindig a tervezés stádiumában van. Nálunk romos maradt a volt nyomda épülete, és kísértetváros benyomását kelti a mellette lévő volt Finommechanika Vállalat épületegyüttese – mindezek a belvárosban. A megvalósult, valamint a tervezett fejlesztéseket látva lassan kezd meggyőződésemmé válni, hogy Zalaegerszegnek csak azért nincs még tengeri kikötője, mert az Adria azért túl messze van, és nem magyar felségterület.
A Fidesz-többséggel pártközi kapcsolat kialakítására, csapatmunkára nem volt lehetőség. Nálunk is jellemző volt a kamerák előtti lét, és az azon túli világ. Testületi ülésen részükről csak a szigorú pártfegyelem, az egységes szavazás volt az elfogadott. Munkabizottsági üléseken, magánbeszélgetéseken azonban oldottabb, barátibb volt a kapcsolatunk. A merev pártviszonyok, az acsarkodás, a demokratikus elvek háttérbe szorulása nagyon megnehezítette a testületi munkát, és rontotta annak eredményességét is.
Az ellenzéki oldalnak – együttműködés hiányában – nem volt kidolgozott stratégiája, előre egyeztetett álláspontja a testületi üléseken történő felszólalásokhoz. Az esetek többségében csak az MSZDP, az SZDSZ, és a Városvédő Egyesület képviselői szavaztak előre egyeztetett módon, az MSZP képviselői pedig saját döntésük alapján.
Minden nehézsége ellenére szerettem az önkormányzati képviselőséggel együtt járó munkát, most aggódva figyelem mi történik az egyre inkább eldurvuló közéletben. A képviselőségem alatt megtapasztalt – néha keserű – élményeim ellenére továbbra is hiszek abban, hogy városunk élhetőbbé tétele érdekében vannak olyan célok, amelyek megvalósítása az itt élők érdekében fontosabb az önös pártérdekeknél. De ezeknek a céloknak a megvalósítása csak közös összefogással lehetséges. Fő feladatként ezért ez lebegjen képviselőink szeme előtt, ne csak a következő választás megnyerése.
Örömömre szolgál, hogy a mostani ciklusban az ÉVE-frakcióban együttműködő pártok képviselői – hála az országos pártközpontok megvilágosodásának – végre közösen, igazi frakcióként dolgoznak együtt a közgyűlésben. Munkájuk nem könnyű, hiszen a kormányzat, az önkormányzatok, valamint a testületeik jogköreit, feladatait, pénzügyi lehetőségeit kirívóan csökkentették. Eddigi intézkedéseik mind az 1990-es évek előtti állampárti irányítású, centralizált tanácsi rendszer visszahozása érdekében történnek.
Ezt a tendenciát kell a 2022-es választásokon megállítania és megfordítania az ÉVE-frakció képviselőinek, hogy szeretett országunkban és városunkban ne az uralomnak legyen joga, hanem a jognak uralma – foglalta össze jövőbe mutató gondolatait Bogár Ferenc.
BAKONYI Erzsébet
A merev pártviszonyok, a demokratikus elvek háttérbe szorulása megnehezítette a testületi munkát, és rontotta az eredményességét.
Magyarországon 14. rész
Forrás: egykor.hu30 éves az önkormányzatiság
12 | KANIZSA ÚJSÁG
TESTVÉRVÁROS
A város folyója az Una, mely a környező vadregényes hegyekkel jelentős turisztikai vonzerővel bír – ismertette a bihácsi testvérvárosi kapcsolatok részleteit Gerencsér Tibor, nyugalmazott külkapcsolati referens.
BOSNYÁK TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT
A várost írásban először a magyar IV. Béla király által 1260-ban kiadott okiratban említik. Viharos története során Bihács az Osztrák – Magyar Monarchia része, a második világháborúban pedig Tito főhadiszállása volt. 1992 és 1995 között a boszniai háborúban a szerb csapatok eredménytelenül ostromolták. A lakosság kétharmada bosnyák, de jelentős a szerb és horvát kisebbség is.
A nagykanizsai közgyűlés pozitívan fogadta a kezdeményezést, 2008 tavaszán két bihácsi küldöttség is ellátogatott hozzánk. Bihácson 2008 szeptemberében rendezték meg az „ECOBIS 2008” ökológiai vásárt, itt került sor a testvérvárosi oklevél aláírására. A rendezvényen hétfős küldöttség vett részt, és fellépett a Zalagyöngye Táncegyüttes. 2009-ban a Város Napján sikerrel mutatkozott be nálunk egy bihácsi néptáncegyüttes. 2010-ben Bihácsról is érkezett képzőművész a testvérvárosok képzőművészeti szimpóziumára. 2015-ben a 755 éves jubileumát ünneplő Bihácsra utazott a városi küldöttség tagjaként a Pannon Egyetem képviselője is, jövőbeli pályázati együttműködés érdekében felvette a kapcsolatot az ottani egyetemmel. Bicsák Miklós korábbi önkormányzati képviselő vállalkozóként többször is járt Bihácson, és jelen volt a testvérvárosi oklevél aláírásán is.
Többször is hívtak kanizsai sportolókat az Una folyóban szervezett nemzetközi rafting regattára, de erre nálunk nem volt jelentkező – összegezte Gerencsér Tibor.
NAGYKANIZSA VÁROS VEGYES-
KARA BIHÁCSON
Utazásunk ötlete 2015-ben, Nagykanizsa város napján vetődött fel, amikor találkoztunk Bihács testvérvárosunk alpolgármesterével, aki örömmel fogadta hangverseny-felajánlásunkat – fogalmazott Kálovics Ferenc, a vegyeskar titkára. – Október 2-4-ig három napot töltöttünk el ott, megismertünk egy lüktető, jól működő várost, felfedeztük környéke természeti értékeit.
Újdonság volt hallani a müezin imára szólító hangját naponta öt alkalommal. Számunkra szokatlan volt, hogy szállásunkon csak teát, vagy kávét szolgáltak fel, alkoholos italt csak a vendéglőkben kaphattunk.
Hangversenyünkre október 3-án este 6 órakor került sor a helyi ellenállás hőseinek múzeuma nagytermében. A kiváló akusztikájú termet megtöltötte közönségünk, akik nagy tapssal, ajándékokkal köszönték meg az előadást.
Akkori karnagyunknak, Vámos Yvettnek alaposan át kellett gondolnia az előadandó műveket, hiszen szakrális darabokkal esetleg sérthettük volna muzulmán hitű hallgatóinkat, így Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Tillai Aurél, Tóth Péter és természetesen Hajdu Sándor világi műveivel leptük meg őket.
Bihács nagyon szép, turisták által kedvelt természeti környezetben fekszik. Könnyen elérhető, a 290 km-es távolság sem akadály, ha sport- vagy kulturális egyesületek, civil szervezetek kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Tapasztalataink szerint a bihácsi partnerek szívesen fogadják a magyar kezdeményezéseket.
BAKONYI Erzsébet
2007-ben a szarajevói magyar nagykövet levélben tájékoztatta Nagykanizsa polgármesterét, hogy a Bosznia-Hercegovinai Föderáció észak-nyugati
városa, Bihács partnerkapcsolat kialakítását tervezi magyar
önkormányzatokkal. Bihács az Una-Sana kanton központja,
Nagykanizsához hasonló méretű város a horvát határ közelében, nem
messze a nálunk is ismert Plitvicei tavakhoz.
a bihácsi kezdeményezéstA közgyűlés pozitívan fogadta
Gerencsér Tibor
Kálovics Ferenc
2021. 03. 12. | 13
KÖZÉLET
Az egykori vár maradványait, történetét sokan ismerik a kanizsaiak közül, de a mai kor technikai vívmányainak köszönhetően elég beírni az internet böngészőjébe: Romlottvár Nagykanizsa. GPS koordináták, történeti leírások kalauzolják el a látogatókat arra a bizonyos pontra, ahol egykoron Botszentgyörgy vára állt. A területen hosszú évekig folyt ásatás Vándor László irányítása alatt – a több évtizedes újságcikkek, tudományos írások tanúsítják a helyben végzett ásatások eredményeit. Mátyás kori várkastélyról van szó, melyet a Bajna faluból származó Both család épített. A tudományos értekezések sokasága és a történelmi múlt minden érdeklődő számára elérhető, csakúgy, mint az egykori vár romjait körbeölelő legendák – ezek szintén le lettek jegyezve.
Török kori legenda szól arról, hogy egy bég épített a Szentgyörgyvári-hegyen palotát, ahova Kanizsa környéki asszonyokat, széplányokat vitetett. Egy másik jegyzet szerint Pálos kolostor állt a területen. Szintén egy szóbeszéd pedig arra utal: romlott életű szerzetesek laktak itt, az elnevezése is innen ered: Romlottvár.
A dombtetőn nyugvó romok különleges hangulatot árasztanak, az arra tévedő turista csendben elmélkedhet, hogyan és miként éltek itt az elődök.
Most pedig a történelem sötét rejtelmeiből egy nagyot ugrunk egészen 2012-ig. Akkor több civil szervezet: a Miklósfai Kertbarát Kör, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, a Romlottvár Alapítvány tagjai több önkéntessel, az önkormányzat támogatásával szabadították ki az enyészetnek átadott romokat a burjánzó növényzetből. Egy nagyobb, magyarországi cég támogatásának köszönhetően emléktábla is került a domb lábához – amely az egykori vár történetét őrzi. Szintén abban az időszakban megjelent tudósítások tanúskodnak róla: voltak tervek arra vonatkozóan, hogy turistalátványossággá fejlesszék a Romlottvárat.
És azóta ismét eltelt 10 év: a műemlék jelenlegi állapotára egy közösségi oldalon működő amatőr fotós csoport bejegyzése után figyeltünk fel. Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: A Romlottvár Alapítvány Deák-Varga Dénes főépítész nyugalmazása után megszűnt. - Az alapítvány létrejötte Cseke Ferenc tanár úr nevéhez fűződik, így próbálták támogatni a Romlottvár környezetének rendbetételét és a hozzá fűződő kutatásokat. Később az alapítvány elnöke Deák-Varga Dénes nagykanizsai főépítész lett. Az alapítvány nyújtotta támogatásnak volt köszönhető a romok környékének rendbetétele a civil önkéntesek mellett – emlékezett vissza Száraz Csilla, aki szintén a szervezet kuratóriumi tagja volt.
A múzeum szívügyének tartja a Romlottvár emlékének fenntartását, az intézményben régészeti leletek is vannak, amelyek az ott zajlott ásatásokról származnak. Időszaki kiállítás is volt a témában, de a múzeum állandó tárlatán szerepel egy vitrin, ahol a Szentgyörgyvári-hegy földjéből előkerült tárgyakat lehet megtekinteni. - Szeretnénk, ha a Romlottvár továbbra is a kirándulók célpontja lenne – erre eddig is folyamatosan volt példa – túrázó egyesületek, nyári táborokat működtető intézmények szervezésében látogatták a romokat a fiatalok. Régészként és civilként is támogatom a Romlottvár maradványainak megőrzését, a terület, a történet ismertetését – hangsúlyozta Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.
Információink szerint a terület, illetőleg a romok sorsának kezelése önkormányzati hatáskörbe tartozik. A jelenlegi helyzettel kapcsolatban feltett kérdésünkre a városvezetéstől lapunk nem kapott választ.
VINCZE Adél
romlik továbbLegendák ölelésében
A Romlottvár – avagy Bot-
szentgyörgy vára a mai napig felkereshető – romjai
hatalmas fák között bújnak meg a miklósfai városrész határában, a Szentgyörgyvári hegy egyik domboldalán.
A történelmet idéző és őrző terület jól megközelíthető, nem kell bozótvágó kés ahhoz, hogy a kiránduló
eljusson a romokhoz. A Romlottvár állapota viszont azt sugallja – magára maradt.
Fotó: Czigóth Sándor
14 | KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
FELADATOK:
ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK, IRODAHÁZ
TAKARÍTÁSA NAPI 4 ÓRÁBAN
JELENTKEZÉSI CÍM:
PUSKAR.ATTILA@NAGYKANIZSA.HU
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ :
2021 • MÁRCIUS • 26.
TAKARÍTÓT KERESÜNK!
FELADATOK:
ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK
KARBANTARTÁSI MUNKÁLATAIBAN VALÓ SEGÉDKEZÉS
ELVÁRÁSOK:
B-KATEGÓRIÁS VEZETŐI ENGEDÉLY
JELENTKEZÉSI CÍM:
PUSKAR.ATTILA@NAGYKANIZSA.HU
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ :
2021 • MÁRCIUS • 26.
ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKÁST
KERESÜNK!
A vizsla mixnek is mondható 5 éves szuka
kutya, szomorú sorsa ellenére boldogan és nagy
farokcsóválással várja új befogadóját. Saját gazdája
sajnos már az angyalok közé költözött, így
most a menhelyen várja a megmentőjét, akinél
ismét szerető családra lelhet. Morzsi a kutyatársaival
és a cicákkal is jól kijön, valamint pórázon
is szépen vezethető.
GAZDIkereső
Névvel még nem rendelkezik a csöppség és
bőven van mit tanulnia az új gazditól. Kora
körülbelül 4-5 hónapos lehet. Egy Kanizsa környékén
lévő hegyen feltehetőleg kidobták, 5
testvérével együtt. A kis pusziosztó, szuka
kutyus a méretét tekintve közepes termetnél
nem nő nagyobbra. Kedves, barátságos és
korából adódóan könnyen tanítható, de mindenképp
sok figyelmet és odaadást igényel. Jól
kijön az emberekkel és a kutyákkal is.
Amennyiben szeretné életét összekötni valamelyik kiszemelt kutyussal, keresse fel az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesületet.
(Nagykanizsa, Ady u. 0194/3 hrsz., az Ady út végénél jobbra, a focipálya után.)
Rengeteg kutyus vár szerető családra. Rovatunkban három gazdikereső négylábút mutatunk meg, akik a
nagykanizsai menhelyen élnek, de örökbefogadásukkal boldoggá tehetik ezeknek a kedvenceknek az életét.
A Kanizsa környéki hegyen találták a barátságos
és folyton kényeztetésre vágyó és váró még kiskamasznak
sem mondható fiatal kan kutyust. A kis
energiabomba bőven beférne egy kutyaoviba, ahol
igazi okos kamaszkutyát nevelhet belőle az új gazdi.
5 testvére úgyszintén gazdára vár.
MORZSI
MEZŐGAZDASÁG 2021. 03. 12. | 15
A rovatnak köszönhetően számos
szimpatikus, vendégszerető –
és nem utolsó sorban természetszerető
emberrel ismerkedtünk
meg – így sikerült rátalálni a Balogh
házaspárra is – akiknek birtokát
szintén látóhegyiek ajánlották számunkra.
A házigazda sok
kanizsai számára ismert
lehet, az egyik középiskola
pedagógusa és
igazgatója volt hosszú
évekig. A kovásznai
fából épített rönkházban,
a környező hegyhátak
ölelésében 20 éve él a
házaspár – a kötődés a föld és a
terület iránt viszont sokkal régebbre
nyúlik vissza. - Annak idején a
szüleim vettek itt egy birtokot.
Délutánonként, munka után kijártunk,
aztán vittük haza kézben a
terményt. Ez lett az, amit meguntunk!
Folyton buszozni, ha kocsival
voltunk soha egy pohár bort nem
lehetett meginni. Tehát döntöttünk:
építünk valamit. Az első
alkalmat megragadva vásároltuk
meg ezt a telket, és mindenképpen
olyan épületet szerettünk volna,
ami később lakhatásra is alkalmas
– emlékezett vissza Balogh
András.
Beszélgetésünk során
kiderült: mindig „kanizsai
gyerek volt”, de az udvarral rendelkező
háztól kezdve a panelig
több helyen is élt. Utóbbit soha
nem szívlelte, s a mai napig nem
titkolja, minden vágya az volt,
hogy minél közelebb a természethez,
egy csendes, nyugodt helyen
éljen – ami nem utolsó sorban gazdálkodásra
is alkalmas. A ház építésének
is érdekes a története:
Kovásznán ugyanis több alkalommal
jártak Baloghék. Több mint 20
éve egy nagy vihar letarolt egy fél
hegyoldalt azon a vidéken, így a
faanyagot jutányos áron tudták
megvenni. Egy tervező megálmodta
a házat, amit aztán sok éves
munkával sikerült felépíteni.
Viszont jókora telek tartozik hozzá
– és amíg a házigazdával beszélgettünk
– a gazdasszony csendben
végezte a dolgát a háttérben –
hiszen a kerti munkák már elkezdődtek.
- Ami annak idején nagy
volt, már egyre kisebb lesz, hiszen
ketten vagyunk, annyit termelünk,
ami nekünk elég. Nyugdíjasok
vagyunk, kevesebbet bírunk, de
annyit dolgozunk, amit az erőnk és
természetesen a kedvünk enged.
Régebben nyulakat tartottam, voltak
kacsák, libák – de most már
csak a konyhakert és a fóliasátor
van. Megosztjuk a munkát. Amit
géppel kell végezni, az az enyém.
Az apróbb munkák, a vetés, a
szépítés – na meg a szüretelés – az
a feleségemé - mondta mosolyogva
Balogh András. A konyhakeret
egyik része már be volt vetve – a
másikon éppen dolgozott ottjártunkkor
Baloghné Panni. A fóliában
pedig hajt már a saláta, a
retek... Minden jól megterem
ebben a földben – tudtuk meg
Pannitól.
Látóhegyen sokan élnek életvitelszerűen
is, a kérdés így nem
maradhatott el: milyen a viszony a
helyiekkel? Jók a szomszédok?
Érdekes, és mosolyra fakasztó
választ kaptunk a Balogh birtok
urától. - Sokan megcsodálják ezt a
részt. Szerintem Látóhegy legszebb,
legkönnyebben megközelíthető
része. Ugyanakkor csendes.
Nagyon jó viszonyban vagyunk a
szomszédokkal is. Azt szoktam
mondani: halmozottan hátrányos
helyzet nálam szó szerint értendő.
Hegyen lakom, faházban és rókák
között – mondta nevetve Balogh
András. - Ugyanis mind a két szomszédom
Róka nevű. Régi, gyerekkori
az ismeretség az öreg Rókával,
a kis Vuk pedig egy nagyon szolgálatkész,
jó gyerek. De szemben is
nagyon sok jó, kedves ismerős
van...
VINCZE Adél
„Jöjjenek nyugodtan, bár most még nincs olyan
sok látnivaló. De szívesen fogadjuk magukat.” -
Így kezdődött az ismeretségünk egy kedves
nyugdíjas házaspárral, Balogh Andrással és
feleségével, Pannival. Pedig látnivaló
akadt bőven – utunk ismét Látóhegyre vezet.
Rókák közt
Hegyen, faházban
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE
36. RÉSZ
Fotó: Czigóth Sándor
16 | KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS
Következő
véradások
2021.03.16. 13:00-17:00
Kanizsa Centrum
Véradásaink időpontját
megtalálják a Kanizsa TV
Lapozójában is!
Figyeljék a felhívásainkat!
A véradás mindenki
számára nyitott.
30/600-64-66
Hívható
hétvégén és
ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
készenlét
telefonszáma:
A Gyógyszertári
Ügyeletről
részletes
információt talál
lapunk internetes
változatában,
a kanizsaujsag.hu
oldalon!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról
szóló 19/2019. (IX.02.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi
üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező
(csere), illetve nem rendelkező pályázók részére:
Valamennyi lakás fekvése városi terület, helyreállított, 5 éves szerződéssel
vagy a cserélt lakással megegyező idejű szerződéssel
1. Nagykanizsa, Attila u. 6/B. 4/1.
A lakás alapterülete: 42 m²
szobaszám: 1+1 fél szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 18.522,-Ft
2. Nagykanizsa, Attila u. 10/D. 4/3.
A lakás alapterülete: 42 m²
szobaszám: 1+ 1 fél szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 20.076,-Ft
3. Nagykanizsa, Bartók B. u. 7/C. fsz. 1.
A lakás alapterülete: 31 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 15.190,-Ft
4. Nagykanizsa, Csengery u. 88. 1. em. 30.
A lakás alapterülete: 39 m²
szobaszám: 1 szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 18.642,-Ft
5. Nagykanizsa, Király u. 30. 1/1.
A lakás alapterülete: 72 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 41.832,-Ft
6. Nagykanizsa, Péterfai u. 37/C. 3/3.
A lakás alapterülete: 46 m²
szobaszám: 1+1 fél szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 24.150,-Ft
7. Nagykanizsa, Rozgonyi u. 2. 3/15.
A lakás alapterülete: 55 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: komfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 31.955,-Ft
8. Nagykanizsa, Teleki u. 3/B. 6/32.
A lakás alapterülete: 55 m²
szobaszám: 2 szoba
komfortfokozata: összkomfortos
Költség alapú bérleti díj összege: 27.390,-Ft
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási
Csoportjának ügyfélszolgálati helyiségében (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor)
elhelyezett „Kérelmek” feliratú dobozba tehetik be, illetve lehetőség van a
kérelmek benyújtására postai úton (Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala 8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), illetve elektronikus úton (harsfalvi.maria@nagykanizsa.
hu, vagy a szoc@nagykanizsa.hu e-mail címre). Amennyiben a pályázat benyújtásával
kapcsolatban kérdés merülne fel azt a 20/849-2453-as valamint a 20/849-
2442-es telefonszámokon tehetik meg. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók,
illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2021. március 31.
Nagykanizsa, 2021. március Balogh László
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2021. 03. 12. | 17
REJTVÉNY
Kanizsa TV minden nap!
MŰSORUNKBÓL:
Minden nap 18 és 19 órakor Híradó, a nap legfontosabb történéseivel.
Saját készítésű és más televízióktól kapott magazin műsorok,
természetfilmek, dokumentum-
filmek minden este.
Youtube csatornánkon élő,
míg a televízió adásában
felvételről közvetítjük
a városi csapatok mérkőzéseit.
Keressen minket a Youtube-on is!
Kanizsa TV minden nap 18 órától!
Műsorunkat megismételjük éjfélkor és másnap reggel 6.30-kor!
Részletes műsorunkat megtalálják a Lapozóban, valamint a kanizsatv.hu
oldalon az interneten!
Ha tehetik, tartsanak velünk továbbra is!
AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNY MEGFEJTÉSE: Olcsó húsnak köztudottan híg a leve, viszont ajándék lónak ne nézd a fogát.
18 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLISTájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy 2021.04.06 - 2021.05.14. időszakban megrendezésre kerül a tavaszilomtalanítási akció. Idén is előzetes egyeztetés szerint lomtalanítunk az alábbiak szerint Társasházak - A lomtalanítási szándékot a Társasházak közös képviselői a 93/537-380 telefonszámon, illetve aszallitas@nfvp.hu e-mail címen jelenthetik be 2021. március 1-től 2021. március 26-ig, munkanapokon 08:00-16:00 óráig. Aközösen leegyeztetett időpontra a lom hulladéknak konténert biztosítunk.Családi házas övezet - Családi házas övezetben a tavalyi évhez hasonlón a várost 3 területre osztottuk és ennekmegfelelően kizárólag az adott területre vonatkozó gyűjtési napra lehet a lomtalanítást kérni. Lomtalanítás keretében azegy ingatlan elé maximálisan kihelyezhető lakossági mennyiség 3m3. A többlethulladék elszállítására konténer rendelhető. Alomtalanítási igényt és annak pontos helyét a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 93/537-380-as telefonszámán kell bejelenteni2021. március 1-től 2021. március 26-ig, munkanapokon 08:00- 16:00 óráig. Csak az előzetesen lejelentett címekről leszlomhulladék elszállítás. Családi házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosítunk. A háztartásbankeletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítási napreggelén. Kérjük, hogy a kisebb méretű lomot zsákban vagy dobozban szíveskedjenek kihelyezni a szétszóródás megelőzéseérdekében.Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a jelentkezési határidő lejárta után a lomtalanítási igényüket nem áll módunkbanelfogadni.Családi házas területek és lomtalanítási napok:1-es terület (sárga) 2021.04.10. szombat (Déli városrész, Miklósfa, Szabadhegy, Bagola, Kisfakos, Nagyfakos)2-es terület (zöld) 2021.04.17. szombat (Északi városrész, Palin, Korpavár)3-as terület (piros) 2021.04.24. szombat (Király utcai körforgalomtól Ny-ra, Vár utca, Kiskanizsa, Bajcsa)Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lom nem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket (beton, tégla, WCcsésze, mosdókagyló, üveges ablak-ajtó stb.), kerti hulladékot, faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (televízió,hűtőszekrény stb.) illetve veszélyes hulladékot.Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségét a rendszeres hulladékszállítási díjak fedezik, ezért arendezetlen, szüneteltetett szerződésű, illetve a díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladék nem kerül elszállításra.
Fiatalok és idősek egyaránt szívesen
kerekeznek, de az örömükbe
olykor üröm is vegyül. Különösen
azokon a járdaszakaszokon,
ahol nincs kijelölve kerékpárút.
A mai kerékpárok nem csörögnek,
zörögnek, és bizony gyakran
előfordul, hogy csak 1-2 cm-en
múlik, hogy föl ne lökjék a gyalogost,
s megússza annyival, hogy
csak a táskát súrolják a kerekek.
Smolcz Frigyessel, a Kőrösi
Csoma Sándor-Péterfy Sándor
Általános Iskola intézményvezetőjével
már
korábban is beszéltünk
a témáról. Akkor
azt vitattuk meg, hogy
csengessen, vagy ne a
kerékpáros, ha közeledik
az előtte haladó gyalogoshoz.
Végül arra a közös véleményre
jutottunk, hogy ne zavarjon
bennünket a csengetésével.
Akkor mégis mit tegyünk, hogy
épségben hazajussunk? – tértünk
vissza a témára Frigyessel, aki a
családjával együtt évek óta tagja
egy kerékpáros baráti társaságnak,
és Söprű kutyájukat is nap,
mint nap sétáltatják. Biciklis társaival
és a családjával rendszeresen
kerékpároznak a környéken,
a Balaton-parton, Szlovéniában,
Ausztriában, Olaszországban.
Autósként, kerékpárosként és
gyalogosként is van tapasztalata,
véleménye arról, hogy hogyan
közlekedjünk, és hogyan ne, ha a
kerékpárosoknak is kijelölt járdán
megyünk.
– Kölcsönösen figyeljünk oda
egymásra. A kerékpáros ne hajtson
gyorsan, a gyalogos pedig ne
ugrabugráljon, ne lépjen a kerékpáros
elé. Próbáljon meg mindenki
a kijelölt sávban haladni, ahol
szabályosan tud közlekedni.
Amúgy a kerékpárosnak
a járdán semmi keresnivalója
nincs. Előfordulhatnak
olyan esetek
is, amikor egy szülő a
gyerekével kerékpározik.
Természetes, hogy
nem fogja a gyereket kivinni
a forgalmas úttestre, csak ilyenkor
lassabban, odafigyelve kell
menni. A közlekedésben résztvevőktől
komoly egymás iránti toleranciára
van szükség. Nemcsak
arra kell összpontosítanunk, hogy
én mit szeretnék csinálni, hiszen
rajtam kívül mások is vannak az
úton. Nagyon sok kerékpáros és
gyalogos keseríti meg egymás
életét, a közlekedésével, pedig
egymás mellett el lehetne férni.
A csengetés például lehet egy
jelzés arra, hogy itt vagyok, tessék
figyelni, de ez nem mindig ezt
a célt szolgálja. Van, amikor csak
annyit akar közölni az illető, hogy
én jövök, és mindenki húzódjon
félre előlem. Ez azonban nem
igazán helyes közlekedési magatartás.
Mindemellett találkozhatunk
már elektromos kerékpárokkal,
elektromos rollerekkel, amelyeknek
szinte nincs hangja, és lényegesen
nagyobb sebességgel
lehet velük közlekedni, mint egy
átlagos biciklivel. A legfontosabb,
hogy kölcsönösen figyeljünk oda
egymásra, és akkor mindenki jól
érzi magát, és egészségben érkezik
meg oda, ahova elindult.
Úgy látom, most már Magyarországon
is egyre jobban tolerálják
a kerékpárosokat az autósok.
Odafigyelnek rájuk, megállnak a
zebra előtt olyan helyeken is, ahol
nem kötelező megállni a gépkocsinak,
elengedik a kerékpárost
és a gyalogost. Sok a pozitív példa,
de még sok a tanulnivaló is.
Nem ítélem el egyik közlekedési
eszközt használót sem, mert
mindannyian közlekedünk valamilyen
szinten, és mindenhol
vannak udvariasok és bizony vannak
felelőtlenek is – összegezte
Smolcz Frigyes a tapasztalatait.
BAKONYI Erzsébet
KÖZÉLET 2021. 03. 12. | 19
Az elmúlt napok hűvösebbre fordult időjárása
miatt ugyan kevesebben sétálnak és
kerékpároznak az utcákon és a Csónakázó-tó
körül, mégis szemmel láthatóan előkerültek
a kerékpárok a tárolókból.
CSENGESSEN, VAGY
NE CSENGESSEN?
két lábon...
Két keréken,
20 | KANIZSA ÚJSÁG
HIRDETÉS
1 Otthonteremtési támogatás 2 Orvosi béremelés 3 Bértámogatás a vállalkozásoknak4 Hitelmoratórium 5 A 13. havi nyugdíj visszaépítése6 Jövedelemadó-mentesség a fiataloknakKészült Magyarország Kormánya megbízásából.MK_gazdasag_ujrainditasa_202x270.indd 12021. 02. 09. 16:53
Ahogy a lenti pályán a kezdés előtt elemezték, a Sáskák SE lehet, hogy az utolsó helyen áll a tabellán, de Kiss István edző érkezésével mintha valami változott volna. Egyöntetű a vélemény, a kiskanizsaiakkal - az utóbbi fordulók eredményeit is tekintve - mintha már nem törölnék fel a padlót … bocsánat, a gyepszőnyeget. Már ez is nagy szó, hiszen a játékosok mind jobban ráéreznek, „csak” annyit kell tenniük, ami a feladatuk, meg persze, amire képesek. Az együttes a vereségek ellenére is jóval kompaktabb mozgásúnak tűnik, már csak azokat a fránya pontokat kellene elkezdeni gyűjtögetni. Ahogy tették azt Lentiben is...
Nincs letargia és földet nézés, így aztán a Dolmányos Márk kiharcolta büntetőt Piecs László gólra is váltotta. Jött ugyan az egyenlítés a hazaiak részéről, de a félidő vége előtt nem sokkal a végig rengeteget dolgozó Proszenyák Máté a lentiek kapujába tuszkolt egy labdát. Így indult a második játékrész, mely nagyon nehéznek tűnt, mivel rohamozott rendületlenül a Lenti TE. Ugyanakkor küzdöttek és kontráztak becsülettel a piros-fekete szerelésben pompázó látogatók is. Odatették magukat László Rolandék, nem csoda, hogy mindenki játszani akar, ahogy azt hallhattuk is: - F... Pisti, nem hiszem el, hogy engem cserélsz le... - vetette oda dühösen edzőjének, majd viharzott is az öltözőfolyosó bejárata felé a 68. percben lehozott csatár, Matyók Martin.
- Martin, fáradt vagy már, nem? - kérdezett vissza a megszólított Kiss István tanári nyugalommal. - Dehogy vagyok... – így a többszöri sprintjei után Matyók, aki azért később elismerte, volt, hogy azért ívelt már 40 méterről is kapura, mert tudta, ha még tovább vezeti az előrevágott labdát, a védője beéri.
Harag persze nem volt, inkább ez is azt mutatta, ha ilyen mentalitás „uralkodna el” a Sáska öltözőjében, még valami jó is kisülhet ebből a szürreális, nagyon úgy tűnik, ismét zárt kapus tavaszból. Persze, a mérkőzés hajrájában ugyan egyenlített a Lenti, de legyünk pozitívak: a Nagykanizsával játékosként kétszer is legmagasabb itthoni labdarúgó ligába jutó Kiss amennyiben végig tudja vinni szakvezetői elképzeléseit, egy idő után talán nem is a tabella végét kell vizslatniuk a kiskanizsaiaknak. A kötőszavakat - mint tapasztalhattuk -, pedig úgyis elengedi a füle mellett...
Ahogy arról aztán már a hét elején értesültünk, a Sáska játékosai körében nagy volt az öröm, s alighanem még nagyobb is lenne, ha a vasárnapi, Csesztreg elleni meccsükön – immár Kiskanizsán - folytatódna a pontgyűjtés.
Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, 18. forduló: Lenti TE (10.) – Horváth Méh Kiskanizsai Sáskák SE (15.) 2-2 (1-2)
Lenti, zárt kapuk mögött. Vezette: Major Zs. (Tóth A., Tóth Cs.) G.: Kiss K. (34.), Lukács M. (83.), illetve Piecs (31. - 11-esből), Proszenyák (45.) P.L.
2021. 03. 12. | 21
SPORT
Az egész országot behálózó munkahelyükön a Kiskanizsai Sáskák SE két labdarúgója, Dolmányos Márk és László Roland
kipróbálta magát az e-sport világában is.
A két remek sportember tehát „fifázott” egy jót versenykeretek között és kategóriájukban egy-egy első, valamint második helyet könyvelhettek el. Közülük – a DPSE színeiben - Dolmányos Márk az első, László Roland a második pozícióban zárt, így nyugodtan írhatjuk, jól sikerült a felkészülésük a Sáska szombati megyés futballmeccsére.
- Márk jól ment ellenem az E-sport bajnokság döntőben, ezt elismerem, innentől azonban rajta a sor, hogy minél jobb labdákkal tömjön a bajnoki találkozónkon – mondta el még pénteken, a másnapi futballmeccsük előtt László Roland, aki egyelőre az idény során a Sáska házi gólkirálya öt góllal. P.L.
e-sportMegyei foci mellett
s jöjjön a folytatás…Az első tavaszi pont,
A megyei első osztályú labdarúgó
bajnokság 18. fordulójában a Kis-
kanizsa múlt szombaton Lentibe
látogatott, ahol a mindig veszélyes
LTE várt rá. A Sáska végül 2-2-es
döntetlent ért el úgy, hogy az idegenbeli találkozóján kétszer is vezetett.
Dolmányos Márk (elöl piros-feketében) korábbi állomáshelyén igyekezett bizonyítani és egy büntetőt ki is tudott harcolni
(Fotó: Polgár László)
22 | KANIZSA ÚJSÁG
SPORT
TFSE-SZERTARSPORT.HU (1.) – NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB (9.) 5-8 (1-3)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 22. forduló. Budapest, zárt kapuk mögött. Vezette: Kiss G. (Deme, Sipos). G.: Szalmás (14., 30.), Szentjóby (22.), Dudás (25.), Kulik (34.), illetve Bogyó (6., 18., 38., 40.), Dudás (20. - öngól), Józsa (24.), Bagó Bá. (24.), Szakmeiszter J. (35.)
NFC: Szakmeiszter Á. - Szőke Á., Schuller, Takács D., Szakmeiszter J. Csere: Joó (kapus), Bogyó, Józsa, Csavari, Bagó Bá., Dömötörfy. Megbízott játékos-edző: Szőke Ádám.
A Nagykanizsai Futsal Club NB II-es legénysége úgy utazott el a TFSE már alapszakasz-győztes csapatához, hogy a gárda immáron csak volt edzője, Bagó Gábor nem is tartott velük a mérkőzésre.
- Igazából, már múlt héten bejelentettem a csapatnak és a klubvezetésnek, hogy nem folytatom tovább – fogalmazott Bagó Gábor. - Részben a belefáradás is szerepet játszott, de semmiféle rossz szájíz részemről nincs, így alakult, köszönök minden eddigit az egyesületnek.
Ehhez az információhoz az egyesület vezetésétől sem kellett sokat hozzátenni, a hírt mindenesetre megerősítették.
- Igen, nem folytatja tovább nálunk Gabesz, így döntött, ehhez persze joga van – fűzte mindehhez a klub tulajdonos-ügyvezetője, Horváth Tamás. - Tényleg semmi extra nincs ebben, ahogy tudom, sok más teendője is lett az utóbbi időszakban. Az pedig egyáltalán nem kizárt, hogy megbízott edzőnknek, „kis Topinak” továbbra is segít.
„Kis Topi”, vagyis a csapatba nemrég játékosként visszatért Szőke Ádám iránymutatásai mellett kezdett hát az NFC a fővárosban. A kanizsaiak Bogyó Károly révén meg is szerezték a vezetést. Ugyan idővel a házigazdák egyenlítettek, de a félidő hajrájában két gyors nagykanizsai találat jelezte, szép búcsút szeretnének ettől a kissé szürreális és belefásult alapszakasztól. Nem mintha a TFSE feladta volna, a dél-zalaiaknak ugyanakkor mindenre volt válasza. Ez csak leírva tűnik ilyen egyszerűnek, hiszen a 34. percben 5-5-re módosította az állást a listavezető, egy nagy hajrával azonban az NFC 8-5-re győzött. A hatodik kanizsai gólt jegyző Szakmeiszter Jánosnak a végén aláfordult sajnálatos módon a bokája, de Schuller Ferencék reményei szerint a rájátszásra – melynek sorsolását csütörtökön tartották – visszatérhet.
- Jól kezdtük a mérkőzést és összességében végig koncentráltan játszott mindenki – hangzott a játékos-edző, Szőke Ádám értékelése. - A védekezésre rendezkedtünk be, melyből a pontos kontráinkat gólokkal tudtuk befejezni. Kár ezért az alapszakaszért, mert ha így állunk hozzá minden meccshez, akkor most nem az alsóházban folytatnánk. Újdonsült góllövőinknek gratulálunk, Szakmeiszter Janinak pedig jobbulást kívánunk!
P.L.
a kispadrólBagó Gábor távozott
A KSSE férfi asztaliteniszezői a papírformának megfelelően szerepeltek.
- A Baja ellen Berdár Norbert hozta szokásos hibátlan eredményét, egyéniben és párosban sem talált legyőzőre, sőt még szettet sem veszített – értékelt Jakabfi Imre, a nagykanizsai klub edzője. - Zborai Gyula is remekelt, valamennyi egyéni meccsét nyerte, párosban viszont kikapott. Nemes Szilárd is magabiztosan nyerte a legtöbb egyénijét és Nagy Emil is hozott két mérkőzést. A Gyenesdiás I elleni meccs szorosnak ígérkezett. Korábban is mindig nagy csatát és általában minimális arányú kanizsai győzelmet hozott a megyei rangadó. A szoros eredmény elmaradt, a vártnál nagyobb arányú kanizsai siker született. A Polgárdival szemben már a dobogóért mentünk és sikerünkkel tíz meccsünk után a harmadik helyen állunk.
Kanizsa Sörgyár Sportegyesület I (4.) - Bajai ASE (10.) 14:4. NB II Dél-nyugati csoport férfi asztalitenisz-mérkőzés, 9. forduló. Nagykanizsa. Kanizsai győztesek: Berdár Norbert 4, Zborai Gyula 4, Nemes Szilárd 3, Nagy Emil 2 és a Berdár-Nemes páros.
Gyenesdiási ASE I (8.) - KSSE I (4.) 2:16. B Berdár 4, Zborai 4, Nemes 4, Nagy E. 2, és a Berdár-Nemes, Zborai-Nagy páros.
Polgárdi VSE I (8.) – KSSE I (3.) 8:10. 11. forduló. Füle. Kgy: Berdár 4, Zborai 3, Nemes 2 és a Berdár-Nemes páros.
A csapat vezéregyénisége Berdár Norbert, aki a csoportban a harmadik legjobb teljesítményt nyújtotta eddig – folytatta Jakabfi. - Az új igazolás, Nemes Szilárd is hozza a tőle elvárt jó teljesítményt, Zborai Gyula pedig az utóbbi fordulókban volt jó. Nagy Emil a sérülések és betegségek miatt egyelőre kicsit halványabb volt. A fiatalok közül Lenkovics Lóránt és Söjtör Roland is bemutatkozhattak serdülőként, illetve egyszer magam is az asztalhoz állhattam. A tavaszi idényben továbbra is a dobogó valamelyik fokának elérése a célunk. P.L.
A kanizsai NB II-es férfi
pingpongosok már a
dobogóban gondolkodhatnak
(Fotó: Jakabfi Imre)
Bagó Gábor 2018 januárjától edzette az NFC-t
(Fotó: kanizsafutsal.hu)
a dobogóMég nincs vége, de cél
A futsal NB II Nyugati csoportjában az alapszakasz zárásaként a Nagykanizsai Futsal Club a mezőnyét maga mögé utasító TFSE-szertarsport.hu vendége volt. A kanizsaiak kispadján már nem Bagó Gábor ült, a tavalyi ezüstérmes gárda szakvezetője több mint három esztendő után távozott a dél-zalaiaktól.
Bajnokságának
folytatásában is remekel a Kanizsa Sörgyár Sportegyesület NB II-es férfi
asztalitenisz csapata. A Dél-nyugati
csoportban szereplő kanizsaiak idén már három győztes
fordulót is maguk mögött tudhatnak.
2021. 03. 12. | 23
SPORT
BALATONFÜREDI FC (15.) – FC NAGYKANIZSA (5.) 0-2 (0-0)
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 23. forduló. Balatonfüred, zárt kapuk mögött. Vezette: Muhari (Nagy A., Urbán). G.: Tóth G. (49.), Ekker (55.)
Nagykanizsa: Borsi – Horváth B., Papp Sz., Major, Tóth G. - Szabó P. (Béli M., 46.), Kretz, Szegleti – Ekker (Kovács Gy., 58; Török, 80.), Vass Gy. (Lőrincz, 71.), Vlasics (Péntek, 71.). Vezetőedző: Koller Zoltán.
Két olyan gárda feszülhetett egymásnak a füredi futballpályán, mely a szezon során fokozatosan lendült bele a küzdelmekbe. Tették ezt olyan jól, hogy szeptember végétől számolva az eredménysoruk mondhatni imponáló a bajnokságban. Az első játékrészben valamivel aktívabb volt talán a Füred, a Kanizsának inkább arra kellett vigyáznia, hogy játékosai lapok nélkül állítsák meg a hazaiakat. Ez sikerült, mi több, a második félidő remekül indult az FC Nagykanizsának, hiszen a piros-kékek a 49. percben gólt is szereztek. Az a Tóth Gergő köszönt be bombagóllal, aki már a Puskás II ellen is kezdő lett volna, ha a kanizsai meccs előtt nem derül ki, hogy a papírjai nincsenek rendben. A debütálás tehát a Csács-NSE-től érkezett védő számára így különösen jól sikerült. Öt perc múlva jött a folytatás is a találatok terén: Ekker Milán ezzel már kétgólosra növelte Koller Zoltán legénységének előnyét. Igazából innentől még jobban a kanizsaiak kedve szerint alakult az összecsapás menete: a hazaiak kénytelenek voltak támadni, a vendégek pedig kedvükre kontrázhattak. A nagykanizsai cserék után nem sokkal az Ekker helyett pályára lépő Kovács György sajnálatos módon megsérült, a helyére beállt Török Milán pedig rögtön egy óriási felső léccel nyitott... A hazaiak egyre kevésbé tudták elviselni a hátrányuk tényét, ezért talán az volt a legszerencsésebb, hogy a hátralévő percek mind gyorsabban leperegtek...
- Úgy érzem, nagy fegyvertényt hajtottunk végre az agresszív, szervezett futballjáról ismert Balatonfüred otthonában elért győzelmünkkel – értékelt a találkozót követően az FC Nagykanizsa vezetőedzője. - Amellett, hogy nagyon elégedett vagyok csapatommal, jegyezzük meg, az első félidőben kicsit idegesek voltunk, mely pas�szaink pontosságán érződött, de a lényeg a siker, no meg az, hogy új szerzeményünk, Tóth Gergő egy hatalmas góllal nyitott nálunk – mondta Koller Zoltán.
P.L.
Van már győzelme az idei szezonban is a Tungsram SE Nagykanizsa női NB II-es
kézilabda együttesének, ráadásul megyei rangadó alkalmával szerezte meg a Hévíz SK ellen. Baranyai Zsolt csapata a bajnokság 14. fordulójában érte el a sikert.
TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (11.) – HÉVÍZ SK (6.) 36-22 (20-9)
NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, 14. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Gajdán, Imre.
Tungsram: Tóth V. - Szmodics D. 4, Csivre V. 8, Füstös 8, Zvolenszky 9/2, Szabó E. 4, Szmodics V. 3. Csere: Horváth Sz., Kovács D., Janzsó, Ács, Horváth A., Andor. Edző: Baranyai Zsolt.
Már az első percek meghatározhatták azt, hogy miként alakul a mérkőzés, mivel érezni lehetett, a kanizsai kézilabdázók elkapták a fonalat, s már az első percekben bejöttek a taktikai húzásaik. Sikerrel növelték előnyüket a hévíziek ellen, s ha a fürdővárosiak zárkózni is próbáltak, mindenre volt válasza a dél-zalai együttesnek. Sőt, az első félidő végén még egy 5-0-s etapra is volt energiájuk. A második félidőben is folytatódott a mérkőzés már megismert menete, a Tungi tartotta előnyét, sőt még tudta is fokozni a tempót. Mindez azt jelentette, hogy a Tungsram SE női szekciója elkönyvelhette első sikerét az NB II-es bajnokság idei szezonjában. P.L.
jön a BKVEkker Milán (piros-
fehér csíkos
mezben) tette
biztossá
a vezetést
(Fotó: Polgár László)
A tavaszi nyitány ugyan itthon nem sikerült az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó csapatának a Puskás II-vel szemben (1-2), de Koller Zoltán tanítványai a 23. fordulóban gyorsan javítottak Balatonfüreden.
Vasárnap 14.30 órától a huszonnegyedik körben
a BKV Előre legénysége lesz az ellenfél az Olajbányász-stadionban.
találkozó
A kanizsai női kézisek két hete nem ismertek elveszett labdát, miként azt Szmodics Dórától (2) és Füstös Nórától (55)
a képünkön is
láthatjuk
(Fotó: Polgár László)Az első nyertDebütálás bombagóllal,
24 | KANIZSA ÚJSÁG
MOZAIK
Amikor Kocsis Edittől afelől érdeklődtünk, hogy mivel foglalkozik szívesen szabadidejében, ő visszakérdezett, hogy hány sor áll rendelkezésére mindehhez. Sokan ismerik Editet, és tudják róla, hogy valamikor néptáncolt, versenytáncolt, elmondása szerint szívesen olvas, kirándul és több mint 30 éve mond verset. Mindezek mellett kedvenc hobbija a főzés és sütés.
Élete hivatásának tekinti a választott szakmáját, hiszen művelődésszervezőként Szepetneken igyekszik örömet okozni szeretett közösségének. Többek között életre keltett ott egy főzőklubot. A csapat tagjaival is szívesen hódol ennek a szenvedélyének. Örömmel kísérletezik a konyhában, használ fel különleges alapanyagokat és mindenféle konyhaművészet érdekli. Az év első hónapjaiban gyakran készít répás ételeket. Ezúttal a kerekrépa főzelék és a kerekrépás prósza elkészítésének módját osztja meg olvasóinkkal.
A FŐZELÉK hozzávalói: 1,5 kg kerekrépa, 10 dkg sertészsír, 6 púpos evőkanál liszt, 2 l víz, 2 babérlevél, só, bors, 1 ek mustár, 1 kis pohár tejföl, kapor. Továbbá fasírozott, tükörtojás, vagy más feltétek.
Elkészítése: A kerekrépát meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A sertészsíron zsemleszínűre pirítunk 2 ek lisztet. Erre tesszük a reszeléket, átkeverjük és felöntjük a vízzel. Teszünk bele babérlevelet, sót, borsot ízlés szerint. Amikor a répa megpuhult, de még nem főtt szét, 4 ek liszt, 1 ek mustár és a tejföl keverékéből habarást készítünk és behabarjuk vele a főtt zöldséget. Aki kedveli, apróra vágott kaporral is ízesítheti.
A KEREKRÉPA PRÓSZA hozzávalói: 1,5 kg kerekrépa, 4 tojás, 0,5 kg liszt, 6 dl víz, 0,5 dl olaj.
Elkészítése: A kerekrépát meghámozzuk és kis lyukú reszelőn lereszeljük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egy kis levet engedni fog, de nem kell kinyomkodni. Beleütjük a tojásokat, hozzátesszük a lisztet, hozzáöntjük a vizet és az olajat. A jól kikevert masszából kisebb merőkanálnyi adagokat kisütünk a palacsintasütőben.
BAKONYI Erzsébet
GasztroKanizsa
Fotó: Kanizsa
heti horoszkóp
KOS: 03.21 - 04.20.
Továbbra is hallgasson a megérzéseire. Ha így tesz, szavak nélkül is ki tudja találni, hogy mire vágyakozik a párja. Ajándékozzák meg egymást kölcsönösen.
BIKA: 04.21-05.21.
Néha az sem baj, ha bezárkózik a saját érzelemvilágába, csak ne maradjon benne túl sokáig. Ha kipihente magát, szánjon időt a párkapcsolatára is.
IKREK: 05.22-06.21.
Bár elmondhatja magáról, hogy az optimizmusa sosem hagyja cserben, ennek ellenére sokszor elégedetlen önmagával. Némi önbizalomerősítésre van szüksége.
RÁK: 06.22-07.22.
Alkotókedvét még a hűvös, szeles idő sem vette el. Most kibontakoztathatja minden tudását, amit a klubtársaitól eddig megtanult.
OROSZLÁN: 07.23 - 08.23.
Próbálja meg kordában tartani az indulatait. Senkinek sem jó, ha a meghitt családi estéket egy félreértés zavarja meg, és szótlanságra kényszerül mindenki.
SZŰZ: 08.24-09.23.
Ön is tudja, mindig számíthat a párjára, még akkor is, ha némi áldozatot kell hoznia valamiért. Minél előbb jutalmazza meg őt valamivel.
MÉRLEG: 09.24 -10.23.
Romantikus időszakot ígérnek önöknek a csillagok. Használjon ki minden lehetőséget a pihenésre, hiszen nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy szeretnénk.
SKORPIÓ: 10.24 -11.22.
Elképzelhető, hogy az egyik feladata megoldásának érdekében füllenteni kell egy kollégájának. Ne aggódjon, őneki sem lesz semmi hátránya belőle.
NYILAS: 11.23-12.21.
Igazán meg lehet elégedve a helyzetével. Azt tehet, amit akar, a szabadságában a koronavírus-járványon kívül nem korlátozza senki sem.
BAK: 12.22 - 01.20.
Ne vegyen mindent a szívére, mert ha így tesz, előbb-utóbb megbetegszik. Lazuljon el, és kezdjen bele valami új sportba még akkor is, ha nehezen megy.
VÍZÖNTŐ: 01.21-02.19.
Nem várt akadályok korbácsolhatják fel kissé az érzelmi életét, de egy kis rafinériával uralkodni tud a helyzeten. Szemlélje derűlátóan a történéseket.
HALAK: 02.20-03.20.
Ha továbbra is nagy léptékben halad a céljai elérése felé, akkor hamarosan révbe is ér. Anyagi gondjai nem lesznek, csak az egészségére figyeljen jobban.
prószávalés kerekrépa Kerekrépa főzelék fasírozottal
XXXIII. ÉVFOLYAM
4. SZÁM
2021. MÁRCIUS 26.18-19. oldal6. oldalA FELÚJÍTOTT TEREK
FOGSÁGÁBAN
9. és 14. oldal4. oldal
ITT A TAVASZ
HOGYAN TARTSUK
KARBAN MAGUNKAT?
FIGYELNI KELL
A TERMÉSZET
ÉLŐSKÖDŐIRE
Már sok helyen készülnek
A számokból úgy tűnik nem lesz lazításBalogh László:
„ Nem lesz könnyű séta”Horváth Jácint:
„Maga a tragédia”
2021Költségvetés
visszafogott ünnep várhatóHúsvét
Mi lesz veled Széchenyi tér?
Megállt az idő
a „ Márvány-parkolónál”
2 | KANIZSA ÚJSÁG EZ VOLT A HÉT
IMPRESSZUM: KANIZSA ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Tar Mihály
MEGJELENIK KÉTHETENTE
Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető
Rovatvezetők: Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050.
Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Az Aranykor Nagykanizsa tagjai idén a kórház kerítésére
helyeztek el nemzeti színű térdekorációt, így tisztelegve
a ’48-asok, és korunk hősei, a kórházi dolgozók
előtt. Idén a Kanizsai Dorottya Kórház kovácsoltvas
kerítésének 65 elemét, 130 méter hosszan borította
be piros-fehér-zöld szalagokkal az Aranykor csapata. A
Háromszín-2021 elnevezésű akció eredményét március
27-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Életének 90. évében elhunyt Mózes Pál. Nagykanizsa Város Díszpolgárát 1968-ban választották
a városi tanács elnökének, mely tisztséget 1989-ig töltötte be. Nyugdíjba vonulás után
négy kötete is megjelent visszaemlékezéseiből. Az egykori tanácselnök munkáját számos
elismeréssel is díjazták. Búcsúztatásáról és temetéséről később döntenek, Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzata Mózes Pált saját halottjának tekinti.
Kanizsa száma:
VILÁG KÉP – KANIZSA KÉPE
A 2500 négyzetméternyi
üvegfelület lesz a Kanizsa
Aréna egyik különlegessége.
A táblák felhelyezését
egy speciális gép
segítségével végzik
a szakemberek. Az utóbbi
hetek legnagyobb
munkája a játéktér
betonozása volt, a következő
látványos munkafolyamat
pedig az épület
belső festése lesz. A ZÁÉV
Zrt. egyébként
2019 decemberében
vállalta, hogy 600 napon
belül átadja a multifunkcionális
rendezvényés
sportcsarnokot.
A Kanizsa Aréna várhatóan
mintegy 15 milliárdos
költségvetésből készül el
ez év szeptemberéig.
130 KANIZSA TÖRTÉNETE
Fotó: Kanizsa Újság archív
Fotó: Kanizsa Újság archív
EZ VOLT A HÉT
2021. 03. 26. | 3
FENNTARTÓ-
VÁLTÁS
Mint ismert: a
Rozgonyi-iskola
fenntartóváltása kapcsán
a gyermekek szülei
dönthetik el, hogy a református egyházé lesz vagy a tankerület kezében marad az iskola.
A szavazásra két napot írtak ki, hiszen a jelenlegi járványhelyzet miatt szükség volt egy pótnapra is, azoknak, akik nem
tudtak részt venni
a március 22-ei
szavazáson. A hétfői
részvétel adatait
természetesen a szavazás lezártáig nem hozzák
nyilvánosságra. Amennyiben valaki igazoltan, betegség miatt nem tudott részt venni a március 22-ei időponton, akkor neki még lehetősége van április
elsején leadni a voksát a Rozgonyi-iskola
épületében 07:00 – 19:00 óra között. Ahhoz, hogy a fenntartóváltás megtörténjen 50 százalék plusz egy szavazat szükséges, de ha valaki nem megy el, akkor az ő szavazatát nem voksként számítják.
FŰNYÍRÁSI
REND
A jelenlegi vírushelyzet miatt, elsősorban a családi házas övezetekben,
előfordulhat, hogy a megszokottnál ritkábban nyírja le a füvet a Netta Pannonia Kft. A szolgáltató azt kéri a lakosságtól, hogy a közvetlen környezetük rendjének, tisztaságának megtartása érdekében, az ingatlanjuk határától számított öt méteren belül, ahogy arról rendelet is szól, végezzék el a
kaszálási és fűnyírási munkákat. Két kanizsai határozat is előírja a lakók kötelezettségét – a zöldfelületek fenntartásáról szóló, illetve a környezetvédelmi rendelet taglalja a feladatokat. Csendes Tamás, a Netta Pannonia Kft. közterületgondozási vezetője úgy fogalmazott: az elmúlt években átvállalták, elvégezték a feladatot, de a jelenlegi helyzetben nem tudják garantálni, hogy a megszokott fűnyírási rendet és gyakoriságot be tudják tartani.
PATRONÁLÁS
Összefogtak a kanizsaiak és a környékbeliek. Magánszemélyek, civil
szervezetek, különböző csoportok indítottak
gyűjtést ismét egy nehéz helyzetben lévő család számára. Fiatal lánytestvérekről van szó, akik a napokban veszítették el édesanyjukat. Több olyan közösség létezik és munkálkodik
Nagykanizsán, amelyektől nem áll távol a
jótékonyság. A Keleti Pecsenyéző és vendégköre már nem első alkalommal kezdett gyűjtést bajba jutott személy vagy
személyek számára.
A Nagykanizsai Fenegyerekek szurkolói csapat szintén nem tétlenkedett – ők is több alkalommal megmozdultak már egy-egy nem ügy érdekében.
A Major-lányok megsegítésére a
Jótékonysági licit
Nagykanizsa nevű
közösségi csoportban is számos felajánlás érkezik.
ÓRA-
ÁTÁLLÍTÁS
Igaz évről évre felmerül az óraállítás eltörlése, döntés még nincs ezügyben.
A nyári időszámítás
március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Azaz idén március 28-án veszi kezdetét, ekkortól egy órával tovább lesz világos. Hivatalosan
vasárnap hajnali 2 órakor
3 órára állítják át az órákat. Egyes források szerint az óraállítás ötletét már maga Benjamin Franklin is felvetette, de tervét nem sikerült kiviteleznie.
A világon elsőként 1916-ban az USA vezette be a nyári időszámítást
energiatakarékossági okok miatt. Ezt hamarosan átvette a Föld számos országa is, beleértve
Magyarországot is. Az óraállítás azonban mára erősen vitatott, hogy valóban spórolunk-e energiát a váltással.
A szakemberek szerint
a nyári időszámítás
kezdete az egészségre is vegyesen hat.
VÁLTOZATLAN
ADATOK
Stagnál a szennyvízben mért Covid-örökítőanyag Nagykanizsán. A Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-
Fejlesztő Központ múlt heti mintavételeinek
eredményei alapján egyelőre nincs jelentős
változás a városi
szennyvizek koronavírus szintjében, a
megbetegedések száma tehát továbbra sem
csökken. Tavaly nyáron kezdődött a mintavételi program a Pannon
Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a MOL együttműködésével városunkban. A pályázat ugyan előző év
decemberében véget ért,
a Pannon Egyetemen
mindenképpen folytatni szerették volna a
megkezdett munkát.
Tóth-Kaszás Nikoletta kampuszigazgató úgy fogalmazott: ezt egyfajta társadalmi
szerepvállalásnak tekintik.
HÍRsorok
4 | KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
„A büdzsé készítésének fő vonalvezetője
jelen körülmények között az volt, hogy a védekezés,
a bajba jutottak támogatása, a vállalkozások
életben tartása, a munkahelyek megőrzése
és újak teremtése elsődleges a járvánnyal szembeni
küzdelem mellett” – írta a posztjában
Balogh László. A polgármester szerint nem lesz
könnyű séta ez az év sem, de a bajba jutottak, a
családok, vállalkozások kedvezményei, támogatásai
továbbra is megmaradnak, ugyanakkor
szinte minden területre kevesebbet tudnak
idén fordítani. Balogh László az internetes
beszámolóban azt is megjegyezte: „A komoly
ráfordítások, veszteségek és a szolidaritási hozzájárulás
mellett az állami támogatások területén
Nagykanizsa idén összességében 469 millió
forinttal kap többet, mint az előző évben”.
A polgármester bejelentése március 10-én 18
óra 16 perckor lett élesítve a Facebookon. Szerettünk
volna interjút készíteni a polgármesterrel,
az ő álláspontja azonban változatlan: a Kanizsa
Médiaháznak nem ad interjút, összeállításainkhoz
használjuk a közösségi oldalára feltöltött
írásokat. Másnap reggel megkerestük Horváth
Jácintot, az ÉVE frakcióvezető-helyettesét.
Ő már akkor jelezte: csoportjuk cáfolja a
városvezető azon kijelentését, miszerint
komoly ellentét nem merült fel az ÉVE-frakció
képviselői részéről a költségvetés kapcsán. Az
ötpárti koalíció tagjainak álláspontja a következő:
a város 2021. évi költségvetése maga a tragédia,
hiszen 2019-hez képest több mint 900
millió forinttal kevesebb a város működési
bevétele. Horváth Jácint szerint ez egyértelműen
a kormányzat azon politikájának része, hogy
a lehető legnagyobb mértékben lehetetlenítse
el az önkormányzatokat. Kiemelte azt is, hogy
az adóelvételeket nem kompenzálja megfelelő
mértékben a kormányzat, miközben több mint
ötszörösére emelte a szolidaritási adót. Ahogy
arra a közösségi oldalán is kitért az ötpárti frakció:
az előkészítési folyamatba nem lett bevonva
az ÉVE.
Március 18-án gyűrűzött tovább az online
térben zajló költségvetési vita, ugyanis aznap
jelent meg a zaol. hu beszámolója a témában.
Ebben a cikkben Balogh László már élesebben
nyilatkozik – érdekes, hogy a megyei napilap
kapott engedélyt az egyéni interjúra, míg
Nagykanizsa saját Médiaháza már hónapok óta
nem készíthet semmilyen formában beszélgetést
a polgármesterrel. A cikk szerint a városvezető
így fogalmazott: „Kardinális ellentét és kérdés
nem merült fel, ami azt mutatja, a rendkívül
nehéz helyzethez képest reális költségvetés
született. Azt viszont már sajnálattal tapasztaltam,
hogy az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciója
a később megjelentetett közleményükben
különböző kifogásokat emelt, ami azt sugallja
számomra, hogy az előre megbeszélt egyeztetésre
nem készültek fel kellőképpen, függetlenül
attól, hogy erre egy hónap állt rendelkezésre”.
Az ÉVE még aznap reagált a közösségi oldalán.
A reflektálásukban kiemelték, hogy a
büdzsé kapcsán már a 2020-as tárgyalási folyamat
is csalódás volt. „Tavaly a Fidesz átvert minket
a költségvetési egyeztetéseken. Akkor
Balogh polgármesterrel végig együtt ültünk az
egyeztetéseken, amiket ő vezetett, egy alkalommal
még Bizzer képviselőtársunk is ott volt
egy megbeszélésen (egy szót sem szólt). Minden
pontban megegyeztünk, a polgármester
nem mondta egyik alkalommal sem, hogy ezzel
nem ért egyet. Beterjesztette a költségvetést a
közgyűlés elé, majd Bizzer frakcióvezető azt
találta mondani, hogy ez a mi költségvetésünk,
nem az ő elképzelésüket tükrözi. Átvertek minket.
Na persze nagyon nem lepett meg”.
Az ötpárti frakció azt is nyilvánosságra hozta,
hogy minden kifogásukat már az előzetes
egyeztetésen is jelezték, ezt pedig a tárgyalásról
készített feljegyzés több helyen megerősíti.
„Kifogásoltuk-e, hogy nem tiszta az egyeztetés
célja? - IGEN, az egyik első hozzászólás volt
Horváth Jácint részéről, az emlékeztetőben is
szerepel. Megemlítettük-e a Tour de Hongrie
támogatásának feltételeit? – IGEN, dr. Fodor
Csaba tette meg, az emlékeztetőben is szerepel.
Szóltunk-e a polgármesteri kabinet költségeinek
emelkedéséről? – IGEN, Horváth Jácint
emelte ki az egyeztetésen, az emlékeztetőben
is szerepel. Elmondtuk-e, hogy annyira szűkös
az idei költségvetés, hogy szinte semmire nem
hagy mozgásteret? IGEN – dr. Fodor Csaba és
Horváth Jácint mondta el az egyeztetésen, az
emlékeztetőben is szerepel”. Végezetül arra
kérte írásában az Éljen VárosuNk! Egyesület
Balogh Lászlót, hogy mielőtt legközelebb nyilatkozik,
olvassa át és értelmezze a tárgyalásról
készített emlékeztetőt.
MIKÓ-BARÁTH György
Az idei büdzsé
elfogadásáról
Balogh László
polgármester
számolt be
a hivatalos
közösségi
oldalán március
10-én. Abban
a posztban még
úgy fogalmazott,
hogy komoly
ellentét nem
merült fel az
ÉVE képviselői
részéről,
ezt azonban már
másnap
reggel cáfolta
a közgyűlési
többséget adó
frakció.
Fotó: Horváth Zoltán
„NEM LESZ KÖNNYŰ SÉTA” VS.
„MAGA A TRAGÉDIA”
2021-es költségvetése
Elkészült
Nagykanizsa
AKTUÁLIS 2021. 03. 26. | 5
Cseresnyés Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő után Bizzer
András jelezte elsőként a kormánypárt
helyi képviselői közül,
hogy nem kíván interjút adni a
Kanizsa Médiaháznak. Így azt is
csak a városvezető Facebook-oldaláról
tudhattuk meg, ezen a
platformon egyébként 5500-an
követik a polgármestert, a város
lakossága pedig mintegy 46 ezer
fő, hogy március 11-én az alpolgármester
és Balogh László Balla
György miniszteri biztossal tárgyalt
arról, hogy Kanizsa járványhelyzetben
vállalt szolidaritási
hozzájárulását mi módon tudná
kompenzálni a kormányzat. Az
egyeztetés eredményéről azóta
nem szólt a fáma.
Háromszor is visszatért a Kanizsára
tervezett körforgásos gazdaságra
épülő tudományos és
innovációs parkra közösségi oldalán
a polgármester. Ahogy a témához
kapcsolódó első bejegyzésében
fogalmazott: „hosszú évek
komoly előkészítő munkája érik
be ezzel a nagyszabású fejlesztéssel,
melyben döntő szerepet vállalt
Cseresnyés Péter, városunk
országgyűlési képviselője”. Cseresnyés
saját videóját is megosztotta
Balogh László. Ebben a politikus
úgy fogalmaz: ez a projekt a
későbbiekben a kutatások eredményeként
számtalan munkahelyet
fog létrehozni Nagykanizsán.
Az is kiderült a bejelentkezésből,
hogy jelenleg az előkészítő munkák
ideje van, s néhány év múlva
lehet rátérni az új munkahelyek
teremtésére. A bejegyzésekre
érkező hozzászólások többsége
szkeptikus a tudományos parkkal
kapcsolatban. Érdekes, hogy ezeket
a több esetben erősen kritikus
hangot megütő véleményeket
nem törölték le a városvezető
oldaláról, hiszen a cenzúrázásra a
közelmúltban, ahogy arra a két
héttel ezelőtti: Na, ki mit osztott?!
– A Facebook-posztok viharában
III. című cikkünkben rávilágítottunk,
bőven akad példa Balogh
László oldalán. S minden bizon�-
nyal nem végül, de lapzártánkig
utoljára Cseresnyés Péter M1-nek
adott interjúját osztotta meg a
városatya a témában.
A tavaly októberi történésekkel
ellentétben ezúttal semmilyen
kísérőrendezvény nem csatlakozott
a nemzeti ünnephez. Így március
15-én Kanizsán is betartották
az Operatív Törzs javaslatát, nem
volt ünnepi műsor a városi megemlékezésen,
csak csendes zászlófelvonás.
A legutóbbi számunkban
közölt ünnepi összeállításunkhoz
kértük Balogh Lászlót,
ossza meg gondolatait olvasóinkkal
az 1848-49-es forradalom és
szabadságharc kapcsán. Ő azonban
nem kívánt élni a lehetőséggel,
ezt telefonon jelezte szerkesztőségünk
felé. Így az ünnepi
beszédét is csak azok hallgathatták,
olvashatták, akik követik a
Facebookon vagy elolvasták a
megyei napilap összeállítását.
Január közepén jeleztük az illetékes
szervnek, hogy a bruttó 80
millió forintból épített Csónakázó-
tavi játszóteret és annak környékét
rendszeresen elönti a talajvíz.
Akkor mindössze annyi választ
kaptunk: a problémát ismerik, de
nem nyilatkoznak róla. Ma már
tudjuk, volt oka a csendnek,
hiszen múlt pénteken, egy irányított
sajtótájékoztatón Balogh
László bejelentette: hamarosan
megoldódik a vízelvezetési probléma.
A zaol.hu egyébként még a
hasonló volumenű fejlesztésekhez
képest is meglepően szűkszavú
összeállításából kiderül: a vizet
egy víznyelő aknába vezetik majd
el, és egy csatornán keresztül
vezetik bele a Csónakázó-tóba. A
munkálatokra közel 830 ezer
forint áll rendelkezésre, a beruházásról,
kihasználva a rendkívüli
jogrendet, személyesen a polgármester
döntött.
S ha már kint volt az arra érdemesnek
ítélt sajtó, jöhetett még
egy bejelentés: megújul a Zöldtábor.
Ezt már Balogh László Cseresnyés
Péterrel közösen adta hírül.
Mint kiderült: a 125 millió forintos
beruházás részeként fejlesztik a
központi épületet, valamint létrehoznak
egy speciális kerékpáros
pumpapályát. Érdekesség, hogy a
megyei napilap online felületén
nem tesznek arról említést, hogy a
szavakat mikor követik a tettek,
ugyanakkor a sütis weboldalon
közölt írás szerint jövő áprilisig
már végeznek a munkálatokkal a
szakemberek.
MIKÓ-BARÁTH György
A Kanizsa TV nézői találkozhattak már az ez idáig három részt megélt
Nélküled című rovatunkkal. A sorozatot azért hoztuk létre,
mivel az elmúlt hónapokban bevett gyakorlat lett a polgármesteri kabinet
részéről, hogy nem hívja meg az általuk szervezett sajtóeseményekre
a Médiaház stábját. Így hétről hétre bőven akadnak olyan információk,
amelyeket sem a város polgármestere, sem a térség országgyűlési
képviselője nem tart fontosnak megosztani a városi televízió nézőivel,
illetve a Kanizsa Újság olvasóival.
…AVAGY AMIBŐL OLVASÓINKAT
NÉLKÜLED...
Fotó: Horváth Zoltán
KIHAGYTÁK!
A Deák térről átsétálva az Eötvös térre egy olyan ütött-kopott, göröngyös területen kell áthaladnunk, ahol szemmel láthatóan megállt az idő. A Széchenyi téren lévő Felsőtemplom és a tőle balra sorakozó emeletes lakóépületek közötti kátyús, foltozott út fokozott figyelmet igényel a gyalogosoktól, a templomba járóktól, ha nem akarnak megbotlani. Ugyanez a látvány fogadja a Kanizsai Kulturális Központ felé igyekvőket, és azokat az autósokat is, akik a teremgarázsban tartják a járműveiket. Világítás hiányában csak sötétben botorkálva lehet megtalálni a parkolóban hagyott járműveket, hiszen a ZÁÉV egykori munkásszálójának a tetején szolgálatot tevő reflektorok már rég „nyugdíjba” vonultak. A tér Főút felöli oldalán villanyrendőrök, közúti jelzőlámpák állítják meg a gyalogosokat – ha megállnak –, hogy elsőbbséget adjanak az Eötvös tér felől érkező autósoknak. Szerencsére a templom mögötti zöld kis sziget növényei – feledtetve a szürkeséget –, minden évszakban üdítő látványt nyújtanak. A szemvidító színes bokrokon, virágokon megpihenhet a pihenni vágyó szem.
A felújítási munkálatok elkezdésének időpontjáról Balogh László polgármestertől érdeklődtünk. A városvezető a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-hez irányított bennünket mondván, hogy ők rendelkeznek aktuális információkkal, ennél többet ő sem tud mondani.
A cégtől kapott tájékoztatás szerint a TOP-6.3.2-15-NA1-2016-00001 azonosító számú „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” című projekt közbeszerzési eljárása két részben került kiírásra, mely az 1. rész (Eötvös tér, Széchenyi tér és Deák tér) vonatkozásában eredményesen zárult. Az indikatív ajánlatok alapján a Széchenyi tér opciósan szerepelt a felhívásban, és mivel az árajánlat jóval túllépte a rendelkezésre álló pályázati forrást, ezért az opció nem került lehívásra.
2019 októberében újabb eljárást írtak ki a Széchenyi tér tervezett munkáinak megvalósítása érdekében, ahol feltételesen került kiírásra egy későbbi forrás-ráemelés reményében.
A közbeszerzési eljárás eredményeként érkezett kivitelezői árajánlatok is alátámasztották, hogy az elmúlt években végbement drasztikus építőipari árindexnövekedés következtében a 2016-os támogatási szerződésben tervezett műszaki tartalom az eredeti támogatási összegből nem valósítható meg a jelenlegi piaci körülmények között, az csak többletforrás bevonásával lehetséges.
A nyertes ajánlattevővel megkötött szerződés hatálybalépésének feltétele a Pénzügyminisztérium RFP Stratégiai, Tervezési és Értékelési Főosztály Integrált Területi Programok Osztályához benyújtott többlettámogatási igény pozitív elbírálása, mely jelenleg is folyamatban van.
Fodor Csaba, a közgyűlés Éljen VárosuNK! képviselőcsoportjának vezetője így látja a jelenlegi helyzetet:
A Széchenyi térre az önkormányzat kért egy forrás-ráemelést, mert valami oknál fogva ez kimaradt a térre vonatkozó rekonstrukciós rehabilitációs pályázatokból. Sem a Deák, sem az Eötvös-tériben nem volt erről szó, holott az Eötvös-téri pályázathoz szorosan illeszkedik. Ezért azt szerettük volna elérni, hogy a ráemeléses kérelemre megkapjuk a szükséges forrást. Tudomásom szerint ez még áll valahol, pedig már dönteni kellett volna róla – erősítette meg a frakcióvezető. – Mi lefolytattuk, mint feltételes közbeszerzési eljárást, ami azért feltételes, mert forrás hiányában nem lehet véglegesíteni. Csak akkor lehet, ha erről lesz döntés. Azt látjuk, hogy sajnos az önkormányzatnak önerőből nem lesz forrása, hiszen minden pénzt elvont a magyar állam az önkormányzatoktól, még azt is, amiből elvégezhettük volna az ilyen feladatokat. Hogy mi lesz, azt egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy így nem maradhat a tér, azt is fel kellene újítani, hogy szépen illeszkedjen a művelődési ház és az Eötvös tér közé, mert a jelenlegi formájában mindennek nevezhető, csak szépnek nem – foglalta össze a véleményét Fodor Csaba.
BAKONYI ERZSÉBET
6 | KANIZSA ÚJSÁG
KÖZÉLET
elfelejtett tér...Széchenyi, az
A cikk megírását – amire talán joggal mondhatni: szélmalomharc – egy közelmúltbeli esemény generálta. A sánci városrész határában lévő Potyli-patak (más néven Bakónaki, vagy Péterfai árok) szemetes állapota miatt kereste fel a Kanizsa TV stábja az illetékest, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot. Balassa Tibor, a cég területi felügyelője azt mondta: pár száz méteres szakaszon találkoztak illegálisan lerakott szeméthalmokkal. - Ez most sajnos úgy néz ki, hogy nagyrészt lakossági szemét. Mondhatni teljes egészében. S az utóbbi időben, elég sok területen járva, észlelni lehet azt, hogy egyre több helyen helyeznek el vízfolyások mellett, illetve mellékutakon, földutak mellett ilyen szemetet. A vízügyi igazgatóság ezzel azt tudja tenni, hogy amikor bejelentés érkezik felénk ezzel kapcsolatban vagy mi észleljük a szemetet, akkor a kollégáink ezt összeszedik, s a megfelelő gyűjtőhelyre elszállítják – fogalmazott Balassa Tibor, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területi felügyelője.
A híranyag megjelenését követően számos hozzászólás érkezett a lakosságtól, helyszíneket, pontos utcákat megjelölve írták le a kanizsaiak, hol, merre találkoztak áldatlan állapotokkal. De mielőtt a valóban nagy kiterjedésű szeméthalmokról – és feladatokról lenne szó – a szintén sok esetben bosszúságot okozó szelektív hulladékgyűjtő szigetek környezetéről legyen egy gondolat. - Már nem havi, hanem heti rendszerességgel takarítja a szigetek környezetét a Netta-Pannonia Kft. 2020-ban csaknem 30 tonna, a szigetek köré lerakott hulladékot gyűjtöttek össze a cég munkatársai. Zöldfelület gondozásra, köztisztasági feladatokra van megbízása a cégnek közterületen. A szelektív gyűjtőszigeteken kívül egy-két bejelentés érkezik a társaságunkhoz, amelyek kapcsán intézkedünk is, amen�nyiben az illegálisan lerakott hulladék az általunk gondozott területre lett kihelyezve. A bejelentésekkel kapcsolatban fontos kérdés, hogy a hulladék közterületen, vagy magánterületen helyezkedik-e el. Az illegális hulladék kupacok javarészt magánterületre, önkormányzati, vagy erdészeti gondozás alatt álló területekre kerülnek ki. De az utóbbi hetekben több környékbeli kistelepülés civil közössége fogott össze, és megtisztították a hozzájuk vezető bekötő utakat, összegyűjtötték, bezsákolták a szemetet. A Netta-Pannonia Kft. partner ebben a tevékenységben, ezért vállaltuk az összegyűjtött szemét elszállítását – mondta el Császár András, a Netta-Pannonia Kft. logisztikai vezetője.
Az illegális hulladéklerakás problémájával városunkban legtöbb esetben a Közterület Felügyeletet keresik fel. A hulladékgazdálkodási törvény kimondja: „Nem mentesül a hulladék birtokosára, illetve tulajdonosára vonatkozó szabályok alól az, aki a birtokában, illetve a tulajdonában lévő hulladéktól nem a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott kötelezettségek teljesítésével válik meg. Az ingatlan tulajdonosát felelősség terheli az illegális hulladéklerakás vagy elhagyás megelőzéséért.” Lapunk kérdésére válaszolva Bakonyi Tamás, a Közterület Felügyelet vezetője elmondta, közterületen van jogosultságuk eljárni, a legtöbb illegális halom viszont magántulajdonú területen van. – Sajnos legtöbbször nem sűrűn látogatott termőföldek, erdőszélek, vasútpart… Ezek azok a területek, ahol nagy mennyiségben felhalmozódik az illegális hulladék. Annyit még hozzátennék: a közterület-felügyelőnek kötelezettsége, ha tudomására jut jogszabálysértés, intézkednie kell. Vagyis továbbítani a problémát az illetékes hatóságoknak. Nagykanizsa környékén pedig több olyan ingatlantulajdonosról van tudomásunk, akik megelégelték a helyzetet, és már kezdeményezték térfigyelő kamerák telepítését – hangsúlyozta a felügyelet vezetője.
VINCZE Adél
2021. 03. 26. | 7
KÖZÉLET
magatartás?Emberi (?)
Fotó: Czigóth Sándor
Lassan-lassan belep minket a hulladék.
Legyen szó kommunális vagy veszélyes
hulladékról, építési törmelékről. A természetet és saját környezetét szerető ember lépten-
nyomon találkozik a jelenséggel: illegális
hulladék. A városban leginkább a szelektív
gyűjtőszigetek környékén tapasztalható
a probléma, de a városhatártól nem kell
messzire menni – halmokban áll a szemét.
Úgy, mint az Unióban, Magyarországon is még erősen felfelé ível a járvány, gyorsan terjed a vírus, növekszik a fertőzöttek száma. A járványhullám még nem tetőzött, vélik a szakemberek, ezért a bevezetett szabályok, a szigorítások feloldásának sincs itt az ideje. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt közölte: ha elérjük a 2,5 millió beoltottat, akkor ahhoz képest egy héttel később kinyithatnak az iskolák, óvodák, középiskolák. Legkorábban április 12-én vagy április 19-én jöhet el ez a pont, addig az oltási listán regisztrált tanárok, óvónők oltása is megtörténik. Azon pedagógus, aki eddig még nem regisztrált az még megteheti, hiszen csütörtökön még az oltások részletes kidolgozása folyamatban volt. Az eddig ismert adatok szerint 650 ezer nyugdíjas nem regisztrált az oltásra, őket a tisztifőorvos levélben újra megkeresi. A két említett csoport mellett a várandós kismamák oltása is megkezdődhet, melyről szakmai egyeztetés után, szintén a napokban döntenek. A kormány tájékoztatóján az is elhangzott, hogy áprilisban minden eddiginél több vakcina áll Magyarország rendelkezésére. A már meglévő oltások mellett hazánkban nemrég engedélyeztek két újabb vakcinát, ezek a CanSino és CoviSchield. Részleteket azonban a szerződések aláírásáig nem árultak el. Müller Cecília országos tisztifőorvos heroikus küzdelemként jellemezte a vírussal folytatott harcot, melyet megnehezít a mutálódás. Hazánkban szinte 100%-ban az angol koronavírus variáns fertőzi meg az embereket, mely a betegség lefolyásának súlyosságát is befolyásolja. Mint az már korábban elhangzott: a nyitást az oltási számokhoz igazítják, a csütörtöki adatok szerint a lakosság 17,8 százaléka kapta meg az első oltását, míg közel 5,4 százalék a másodikat is. Már átlépte az 1,7 milliót a beoltottak száma, ebből több mint 524 ezren a második oltásukat is megkapták. Az oltási terv szerint folytatódik a regisztrált idősek oltása. Az elkövetkező napokban 157 ezren a kórházi oltópontokon kapnak Pfizer-vakcinát, a háziorvosoknál 25 ezren a Sinopharm-, 21 600-an az AstraZeneca-, 11 200-an pedig a Moderna-vakcinát kaphatják meg. Emellett folytatódik a rendvédelmi dolgozók oltása, s megkezdődhet a kritikus infrastruktúrákban, így a tömegközlekedésben, energiaellátásban dolgozók vakcinázása is. Aki regisztrált már, de még nem kapott oltást, az péntektől egy új felületen utánanézhet helyzetének. Ha valakit nyilvántartanak, nincs semmi teendője, értesíteni fogják, ha sorra kerül. Ha valami mégsem sikerült a regisztrációnál és a rendszerben nem szerepel oltásra váróként, neki ez esetben lehetősége van javítani a regisztrációját. Az országosan növekvő járvány-adatok mellett jó hír, hogy Zala megye a kevésbe fertőzött megyék között van, valamint kimutatták, hogy stagnál a szennyvízben mért Covid-örökítőanyag Nagykanizsán. A jövőre nézve ez biztató, bár Nagykanizsa polgármestere által közzétett adatok szerint az elmúlt napokban nőtt városunkban a megfertőződöttek száma. Csütörtökön 375 fő volt karanténban, és közülük 245 főnél mutatták ki a fertőzést.
VUK Anita
8 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
a tetőzést
A nyitás még várat magára, hogy pontosan mikor, milyen módon indulhat meg a lakosság felszabadítása, még kérdéses.
A járványügyi adatok ugyanis továbbra is emelkedő számokkal sokkolják Magyarországot.Nincs enyhítés, még nem kerültük el
Fotó: pixabay.com
Fotó: koronavirus.gov.hu
Vége a télnek és éreznünk kellene, hogy egyre több energiánk van, mégis ezekben a kora tavaszi napokban álmosabbak, levertebbek vagyunk. Márfi Kinga dietetikus szerint: a téli időszakban többek között a kevesebb napos óra, a kevesebb zöldség, illetve gyümölcsválaszték miatt tavasz elején enerváltnak, rosszabb kedvűnek érezhetjük magunkat. Ez köszönhető a vitaminhiánynak, mozgásszegényebb életmódnak, valamint jellegzetesen inkább a téli időszakban fogyasztott, nehezebben emészthető ételeknek.
Az úgynevezett tavaszi fáradtság egy ideiglenes állapot és a megfelelő táplálkozással sokat tehetünk a fáradtság leküzdése érdekében.
A felmerülő vitaminhiány mérséklése vagy leküzdése érdekében javasolt a téli és a tavaszi hónapokban vitaminok fogyasztása, főként C- és D-vitamin. Önmagában ez viszont nem elég. Fontos a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, amivel ilyenkor kellő men�nyiségű makro- és mikrotápanyag jut a szervezetbe. Ezzel is támogatva a testünket, hogy nehezebben alakuljon ki vitamin- és ásványianyag hiányos állapot, amelyek növelik a fáradékonyság érzését. Kiemelném, hogy ez a fajta táplálkozás akkor a legjobb, ha életmódváltás-szerűen jön létre az ember életében, nem csak időszakosan.
A napi ötszöri és változatos étkezés sokkal jobb energiaszintet biztosít, hangsúlyozza a szakértő.
Sokan elavultnak tartják a napi ötszöri étkezés ajánlását, viszont szakmai tapasztalatokból mondhatom, jótékonyan hat a szervezetre. Sokkal kiegyensúlyozottabb energiaszintet, jobb terhelhetőséget és pihentetőbb alvást eredményez – mondta a dietetikus.
A megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel is kulcsfontosságú szerepet kap az egészség megőrzése érdekében.
- Nem csak nyáron, hanem télen is ügyelni kell a kellő folyadékbevitelre, hiszen télen a fűtési szezonban ugyanúgy párologtat a szervezet. Általánosságban napi 2- 2,5 liter folyadék fogyasztása ajánlott. Javasolnám, hogy ez a mennyiség inkább csapvízből, ásványvízből, teából álljon. Kerüljük a cukros szörpöket, üdítőket, hiszen ezek csak felesleges kalóriákat adnak a szervezetnek - tanácsolta a szakember.
A megfelelő étkezés mellett a rendszeres testmozgás is fontos szerepet kap a jóllétünk megőrzése érdekében. Azonban testmozgás alatt nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni.
Most, hogy a konditermek, fitneszközpontok zárva tartanak kevesebb a lehetőségünk erre. Otthoni tornákkal, edzésekkel vagy biciklizéssel, futással áthidalható ez az állapot. Ajánlott napi minimum 30 percet, de inkább 1 órát mozogni. Ilyenkor mindig figyelembe kell venni az egyéni terhelhetőséget, fizikai állapotot, és ehhez mérten javasolható a mozgás. Azonban, ha valaki a téli időszakban, a bezárások alatt az aktívabb életmódot nem folytatja, akkor a fokozatosság elvét követve javasolt újra edzettségi szintre hoznia magát. A teljesen mozgásszegény életmódot folytatóknál a fokozatosság még inkább előtérbe kerül. Mivel, ha hirtelen a semmiből nagy intenzitással nekilátnak edzeni, az rossz hatással lehet az ízületeikre, szív- és érrendszerükre. Nem utolsó szempontból pedig a kedvüket szegheti, ha nem úgy alakul az edzés, ahogy elvárták volna saját maguktól.
Az interneten számos praktika található, ahol nem feltétlenül hozzáértők tanácsolnak különböző méregtelenítő kúrákat, amivel pár nap alatt csodákat lehet elérni. Márfi Kinga ebben az esetben azt javasolja, hogy mindenképpen kérjék ki egy szakértő véleményét.
Nagyon szétválasztó, egysíkú diétákat nem javaslok, már csak azért sem mert az ilyen hiányállapotok az egész szervezet felborulásához vezethetnek és ezt később sokkal nehezebb rendbehozni, mintha elindulunk egy teljesen jó irányba már a kezdetektől.
A szakértő tapasztalata szerint sokan beleesnek abba a hibába, hogy megvonják maguktól azt a kalóriamennyiséget, amennyire a szervezetüknek szüksége lenne.
Mindenkinek van egy adott alapanyagcseréje, ami függ az emberek nemétől, korától, magasságától és súlyától. A szükséges kalóriamennyiséget azt minden nap be kell vinni a szervezetbe, akkor is, ha adott nap nem mozog semmit. Sokan ott rontják el, hogy napi egyszer vagy kétszer esznek, és úgy gondolják, hogy ezzel fognak fogyni. Ebben az esetben pont az ellenkezőjét érik el, mivel ekkor a szervezet túlélő üzemmódba kapcsol, és zsírban raktározza el az energiát.
Természetesen a fent leírtak csupán iránymutatásként szolgálnak, az életmódváltáshoz nem elegendőek, de kiinduló lehet azoknak, akik változtatni szeretnének.
KÁLOVICS Rebeka
2021. 03. 26. | 9
EGÉSZSÉG
Fotó: Horváth Zoltán
A testi egészség egyik, ha nem a legfontosabb
összetevője a kiegyen-
súlyozott életvitel.
A szakértő szerint azzal
tehetünk legtöbbet
a megfelelő életmód
eléréséhez, ha követjük a rendszeresség és
a fokozatosság elvét.
A jelenlegi helyzetben
ezt nem egyszerű fenntartani, azonban egy kis oda-
figyeléssel egyensúlyba
kerülhetünk a testünkkel.
az egyensúlyraTörekedjünk
10 | KANIZSA ÚJSÁG
ÖNKORMÁNYZAT
díjakat
Az idei díjazottak (balról-jobbra): Stimecz Fridolin,
Stimeczné Lukácsy Kitti,Fülöp Réka, Glavákné Domján Ildikó,
Glavák Zoltán, Boros Károlyné, Ludányi Tibor
(Fotó: Miholics Szabolcs)
A HATALOM
SZERETETE NEM
A SZERETET HATALMA…
– A sikertelen indulás után sok biztatást kaptam a körzetemben élőktől. Tisztán láttam azokat a megoldásra váró feladatokat, amelyekkel a város még ma is adósa Kiskanizsának – emlékeztetett az egykori képviselő. – Hozzáfogtunk a labdarúgó pálya szomszédságában lévő elhanyagolt Hunyadi tér felújításának. Vezetésemmel, barátok segítségével és némi önkormányzati támogatással egy kedvelt sport és szabadidő központot, valamint játszóteret alakítottunk ki a helyén. Az egy évig tartó társadalmi, parképítő tevékenységem tovább növelte az ismertségemet, és ezáltal újabb támogatókat szereztem.
Keresztény-konzervatív szellemiségű családban nevelkedtem, amelyhez egy jó adag szociális érzékenység is társult. Ennek jegyében végeztem képviselői munkámat az önkormányzatban és a kiskanizsai részönkormányzatban is, bár ez utóbbiban nem tudtunk olyan eredményt elérni, mint amire az elején gondoltunk.
A 2002-2006-os választási ciklusban a Fidesz jelöltjeként kerültem be az önkormányzati testületbe. Nyugodt 4 évről beszélhetek, sikerült több kisebb munkát is elvégezni a körzetemben; utcák aszfaltozása oldódott meg, és járdák újulhattak meg. Ebben az időszakban sikeres előterjesztést készítettem a városi temetővel szembeni fasori-dűlő tulajdonviszonyainak a rendezésére is.
A baloldali többségű közgyűlésben a 6 fővel működő Fidesz-frakció nem tudott meghatározó szerepet elérni. Arra volt lehetőségünk, hogy felhívjuk az MSZP-SZDSZ többség figyelmét a szerintünk hibás és a város érdekeivel ellentétes közgyűlési előterjesztésekre. Ilyen volt például az Erzsébet-térre tervezett mélygarázs ügye. Igyekeztünk a város költségvetését a hitelfelvétel tekintetében szolid mederben tartani, mert látszott, hogy a baloldali többség jelentősen megterhelte városunkat és ezzel elindította az eladósodás időszakát. Megjegyezném, Litter Nándor Polgármester Úr korrekt városvezető volt, nagyon tisztelem az ő tevékenységét.
Szintén ebből a ciklusból kiemelném a 2 legfontosabb kiskanizsai feladatot, az orvosi rendelők és a ravatalozó ügyét, amelyek megoldása évtizedes óhaja volt az itt élőknek: A ciklus végéig mindkét igényünk eljutott a tervezés szintjére, csak pénz nem jutott hozzá, így átkerültek a 2006-2010-es időszakra. Nehéz 4 év volt ez gazdasági szempontból Nagykanizsa életében, mert a költségvetésének döntő része csak a kötelező ellátást tette lehetővé. Fejlesztésekre igen kevés jutott, az utak, járdák felújítására már nem volt pénze a városnak.
SZÍVESEN VÁLLALTAM
AZ ÚJABB JELÖLÉST
2006-ban ismét felkérést kaptam a képviselő-jelöltségre a Fidesz helyi elnökétől. Szívesen vállaltam annak tudatában, hogy nem volt egy sikertörténet a mögöttünk hagyott 4 év, de mégis boldog évek voltak számomra, mert élvezhettem a bajcsai és a kiskanizsai körzet választóinak a megbecsülését.
A 2006-2010-es évekről elmondható, hogy nem volt béke a városunkban.
Kibékíthetetlen ellentét keletkezett Marton István fideszes polgármester és a fideszes főemberek között. Szomorúan gondolok vis�sza arra az időre, aminek nagy vesztese maga a város lett, és az itt élő emberek. Az adok-kapok helyzetben Kanizsa több fejlesztési lehetőségtől esett el. Tanulni kellett volna a Zalaegerszegiek vagy a Kaposváriak példájából, akikről tudjuk, hogy a pártérdekektől függetlenül összefogtak a városuk érdekében. Zalaegerszeg fejlődik, lélekszáma növekszik, míg Nagykanizsa sajnos ez idáig csak vesztett, lakosainak száma már régen 50 ezer alá esett. Az állandó adok-kapoknak az lett a következménye, hogy a Fidesz-frakcióban egy szakadás következett be a tovább már nem tartható állapotok miatt. Sokszori előterjesztés után mindig leszavazták például az Erzsébet-téri volt Finommechanika Vállalat épületegyüttesének értékesítését. Ez a romhalmaz ma is ott áll, azóta sem tudtak rá befektetőt találni.
Meg kell jegyeznem, hogy jelenleg szivárványkoalícióként becsmérlik egyesek a közgyűlésben többséget képviselő összefogást, de nem hallgathatjuk el azt sem, hogy 2006-ban is létezett egy láthatatlan szivárványkoalíció, egy „furcsa” többség. Ővelük az volt a baj, hogy nem a város érdekében szavaztak együtt a meggyengült fideszes képviselőkkel, hanem csak azért, hogy a polgármestert ellehetetlenítsék.
Az együtt gondolkodás hiánya ma is árnyékot vet városunk fejlődésére. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy nem haladunk előre, mert igenis haladunk, csak a csigatempót jó lenne, ha felváltaná egy gördülékeny, gyors fejlődés.
A problémák ellenére is szerettem a képviselői munkát, de továbbra is féltem Nagykanizsát. Mint azt a városlakók is tapasztalják, ez a mostani helyzet nem vezet sehova. A 8 éves tevékenységem során azért egy fájó pont megmaradt bennem: az egészségházunk avatási ünnepségét szándékosan eltolták a következő ciklus első heteire azért, hogy akik a legtöbbet tették érte, ne legyenek jelen.
Reménykedem abban, hogy a jövőben a Nagykanizsát szerető vezetőink a fejlődés érdekében háttérbe szorítják az önös és pártérdekeket, és összefogással felvirágoztatják városunkat – összegezte véleményét Polai József, és végezetül megemlítette azok nevét, akikkel sikeresen dolgozott együtt, és kedves képviselőtársai voltak: Litter Nándor és Marton István polgármesterek, kiskanizsai körzettársam Csordásné Láng Éva, továbbá Zakó László, Horváth István és Bicsák Miklós.
BAKONYI Erzsébet
Magyarországon 15. rész
Forrás: egykor.hu30 éves az önkormányzatiság
JÓ LENNE, HA A CSIGATEMPÓT FELVÁLTANÁ EGY GÖRDÜLÉKENY, GYORS FEJLŐDÉS
Polai József két önkormányzati ciklusban, 2002-2006-ig,
valamint 2006-2010-ig volt képviselő a Fidesz színeiben.
A városatya 1998-ban indult
első alkalommal a választá-
sokon a Független Kis-
gazdapárt ajánlásával,
de ez alkalommal nem nyert.
2021. 03. 26. | 11
ÖNKORMÁNYZAT
Pályázati felhívás
ÖNKORMÁNYZATI MUNKAHELYMEGTARTÓ
ÉS MEGSZŰNT MUNKAHELYEK VISSZAÁLLÍTÁSÁT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSRA
TISZTELT LAKOSSÁG!
A világ többi országához hasonlóan a magyar gazdaság is megszenvedte a járványügyi helyzetet. Egészségünk védelme mellett kiemelt feladatunk a gazdaság újraindítása, a munkahelyek védelme, a válság súlyos következményeinek enyhítése.
A kormány által biztosított támogatások mellett saját lehetséges eszközeivel városunk is támogatja az itt élő és dolgozó vállalkozásokat.
A munkahely-megtartó és a megszűnt munkahelyek visszaállítását segítő támogatáshoz a helyi mikrovállalkozások az alábbi módon és pontok alapján juthatnak hozzá:
a munkahely-megtartó, pályázható támogatás összege egy munkavállaló után 75 000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege nem haladhatja meg a 300 000 forintot.
A támogatást az a működő vállalkozás veheti igénybe, amely a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve az igénylés benyújtásáig legalább a munkavállalói felének nem szüntette meg a munkaviszonyát a veszélyhelyzet kihirdetésének napján fennálló munkavállalói létszámhoz képest, és
a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve az igénylés benyújtásáig a kiadott fizetés nélküli szabadságnapok száma nem haladta meg a 15 napot az összmunkavállalói létszám tekintetében.
A megszűnt munkahelyek visszaállítását segítő, pályázható támogatás összege egy munkavállaló után 100 000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 forintot.
A támogatást az a működő vállalkozás veheti igénybe, amely a veszélyhelyzet kihirdetését követő 3 hónapon belül szüntette meg munkavállalója vagy munkavállalói munkaszerződését, de a megszűnt munkahelyeket a veszélyhelyzet kihirdetésétől számított 6 hónapon belül újra létrehozza, és vállalja, hogy a vis�szavett alkalmazottakat legalább 2 hónapon keresztül foglalkoztatja.
A teljes felhívás és a támogatás igényléséhez szükséges nyomtatvány megtalálható a www.nagykanizsa.hu oldalon a Felhívások menüpont alatt.
Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere
Pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.) önkormányzati rendelet IX. fejezete szerinti támogatás elnyerésére. A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek megóvása, azok felújítása, restaurálása.
A támogatás védettség alá tartozó építmények megőrzését, felújítását szolgáló tervezési, lebonyolítási, és a pályázat benyújtásának időpontjában még meg nem kezdett kivitelezési munkák finanszírozásához vehető igénybe.
A támogatásra rendelkezésre álló, 2021-ben felhasználható keretösszeg (összesen 7 millió Ft) vissza nem térítendő támogatásként adható a költségek 40 %-áig.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához 2021. május 31-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a helyi egyedi védelem alatt álló építményen végzett, megjelenését érintő építési tevékenység végzéséhez szükséges bejelentési eljárás szerinti, településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti műszaki tervdokumentációval.
A beérkező pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága 2021. júniusi soros ülésén bírálja el 2021. június 30-ig.
A pályázat benyújtásának és a pályázati támogatás igénybevételének részletes feltételeit, tartalmi követelményeit, valamint az elbírálás és a támogatási összeg kihelyezésének módját Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.) rendelete, valamint a pályázati kiírás tartalmazza, amelyeket meg lehet tekinteni illetve átvenni a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 15.), illetve a www.nagykanizsa.hu honlapon az Aktuális menüben a Felhívások alatt található Helyi védett épületek felújításának pályázata címszó alatt.
Nagykanizsa, 2021. március 11. Balogh László
polgármester
Pályázati felhívás
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET
A 2021. ÉVI VERSENY ÉS ÉLSPORT KERET
FELHASZNÁLÁSÁRA
A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város sport életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a sportról szóló 2/2018. (I. 29.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.
A verseny és élsport működési kiadásainak (pl. nevezési díjak, tagdíjak, szakemberek bérköltsége, versenyeken való részvétel költségei, utazási költségek. stb.), sportlétesítmény fenntartásának, működtetésének kiadásainak, sportrendezvények finanszírozásának támogatása.
A pályázók köre: pályázó lehet minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő hivatalosan bejegyzett sporttevékenységet végző jogi személyiségű sportszervezet, önálló jogi személyiségű városi sportszövetség, sportegyesület.
A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatás.
Rendelkezésre álló forrás: 20 000 000 forint
A pályázat benyújtásának határideje és helye: Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2021. április 20. napjáig kell eljuttatni a következő címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 9. ajtó
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.hu
Pályázati felhívás
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET
A 2021. ÉVI KULTURÁLIS KERET FELHASZNÁLÁSÁRA
A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 21/2019. (V. 03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján.
A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet nyújtani:
a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;
a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;
a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;
a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre,
kulturális vidékfejlesztésre;
kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;
nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.
A pályázók köre: pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel, vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapítvány), költségvetési szerv a bejegyzésüket követő egy év elteltével.
A támogatás formája: közvetlen vissza nem térítendő támogatás.
Rendelkezésre álló forrás: 10.000.000 forint
A pályázat benyújtásának határideje és helye:
Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2021. április 20. napjáig kell eljuttatni a következő címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. ajtó
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról: www.nagykanizsa.hu
12 | KANIZSA ÚJSÁG TERMÉSZET
„Amikor az erdőre kimégy,
figyelve lépj, és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben
előtted az első rigó: akkor már
tudnod kell, hogy az erdő észrevett.”
A Wass Alberttől származó
idézet örök érvényű, amely fiatalt
és idősebbet egyaránt elgondolkodásra
késztethet. A jelenlegi járványügyi
helyzetben nincs lehetőség
a világnapok közös megünneplésére,
de a természetjárásra –
a tiszteletteljes, természettel harmóniában
élő viselkedésre
továbbra is adott a lehetőség... -
Az Erdők nemzetközi napjának
idei mottója: Az erdők helyreállítása
út a felépüléshez és jóléthez.
Ennek fontos üzenete van számunkra,
és úgy gondolom, a Zalaerdő
Zrt. hozzá is teszi a magáét a
célkitűzéshez. Mégpedig a felelős
erdőgazdálkodással, a rendszeres
hulladékgyűjtéssel, illetve az
erdőtelepítésekkel. Fontos számunkra,
hogy a környezetünket
védjük, tisztán tartsuk. De még
fontosabb lenne, hogy az emberek
fejében elültessük a magvakat
– fogalmazott Steyer Edina, a
Zalaerdő Zrt. PR előadója.
Az ENSZ közgyűlése 2012-ben
szavazta meg azt a határozatot,
amely szerint március 21-e az
Erdők nemzetközi napja. Az erdei
ökoszisztéma, az erdőben élő
állat- és növényvilág fontosságára
hívják fel az ilyen alkalmakkor tartott
programokon a szakmabeliek.
- A cégünk továbbra is fontosnak
tartja a fiatal generáció környezeti
és természeti szemléletmódjának
kialakítását. Reméljük,
az idei évben még lesz lehetőségünk
táborokkal, gyerekeknek
szóló programok megtartásával
biztosítani ezt a célkitűzést –
mondta bizakodva Nyírádi Ivett, a
Zalaerdő Zrt. erdei iskolai vezetője.
„De akkor a patakot is meghallod,
ahogy neked mesél, csodálatos
meséket az erdőről. Csak
haladsz csöndesen, gyönyörködve,
céltalanul, s egyszerre csak
kilépsz az Angyalok Tisztására”
Wass Albert meséjének imént idézett
soraiban már feltűnik a víz.
Világnapját sok-sok éve március
22-én ünnepeljük, - célja szintén a
figyelemfelkeltés, vízkincsünk
védelme érdekében. A jeles napon
hozta nyilvánosságra a jelentését
az UNICEF, ebben a következők
szerepelnek: „Földünkön több
mint 1,42 milliárd embert, köztük
450 millió gyermeket fenyeget a
tiszta víz hiánya. Ez azt jelenti,
hogy ötből egy gyermek nem jut
annyi vízhez, ami fedezi mindennapi
szükségleteit. A jelentés szerint
több mint 80 országban kritikus
a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika
a leginkább veszélyeztetett terület.”
Elgondolkodtató adatok…
Talán jusson eszünkbe, amikor
például fogmosás közben folyatjuk
feleslegesen a vizet a csapból,
de talán a mindennapos fertőtlenítés
miatt, a folyamatos felmosásnál
is elég a fél vödörnyi víz…
A következő világnap pedig
még várat magára: április 22-én
ünnepeljük a Föld napját. A Zalaerdő
Zrt. Csónakázó-tóhoz közeli
időspirálja minden esztendőben
gazdagodik egy-egy fafajjal –
rendszerint az év fáját ültetik el a
Föld napja tiszteletére. A járvány a
spirál gazdagodását is megakadályozta,
már a tavalyi esztendőben
sem volt közös ünnep, nem volt
faültetés. Most viszont a cég úgy
döntött, ha csak szűk körben, de
akkor is eleget tesznek vállalt
kötelezettségüknek, hiszen mind
a két fafaj méltó arra, hogy elültessék.
Mindez megtörtént ezen a
héten, a spirál tovább kanyarog,
most már dísze és éke a 2020-as év
fája a tatár juhar, valamint a 2021-
es nyertes, a lisztes berkenye.
Búcsúzóul – a világnapok kapcsán
– Sissitől, Erzsébet királynétól
származtatott idézet:
„Ha valaha az életben bánatos
leszel, mindig menj ki egy közeli
erdőbe és minden fában, minden
bokorban, minden növényben és
állatban érezni fogod Isten jóságát
és mindenhatóságát.”
VINCZE Adél
Manapság szinte
mindennek van világnapja.
A barátságnak,
testvéreknek,
az ölelésnek, a csokoládénak...
a sor
végtelen. Vannak
azok a bizonyos jeles
napok is, amelyeket
– járvány nélküli
időszakban – a
fiatalabb generáció
ünnepel, óvónőik,
tanáraik segítségével,
egy-egy elhivatott
cég vagy szervezet
közreműködésével.
Március 21,
március 22, április
22. ezek azok a bizonyos
jeles napok.
VILÁGNAPOK HÍVJÁK FEL
A FIGYELMET... HIÁBA?
a föld
Az erdő, a víz,
2021. 03. 26. | 13
KÖZÉLET
A Magyar Madártani Egyesület 1980 óta számlálja a Dunántúlon a gólyákat. A fészekállomány sajnos az eltelt négy évtized alatt jelentősen lecsökkent, fele annyi gólyamadár van, mint negyven évvel ezelőtt.
- Elsősorban az a probléma, hogy az élőhelyeik megváltoztak. Itt Zalában is nagyon kevés a legelő és a vizes terület. Az állomány növekedése és csökkenése attól függ, hogy hány fiókát nevelnek évente. Sajnos nagyon sok fióka már a legelső kirepülésekor elpusztul a villanyvezetékeken. Ezen kívül, mivel hos�szútávú vonulók és Afrikában töltik a telet, a vonulás során is nagyon sok veszély leselkedik rájuk. Az időjárási veszélyektől kezdve, vadásszák is őket, de a táplálkozással is sokszor problémájuk van – mondta el lapunknak Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület Zala Megyei Csoportjának titkára.
A szakemberek a kikelt gólyafiókákat országosan gyűrűzik, Zala megyében is már tíz éve végzik ezt a munkát. Ennek segítségével tudják ellenőrizni, hogy a fehér madarak a kirepülést követően hol keresnek maguknak párt és azzal milyen messze telepednek le új, közös fészket rakni.
Az E.ON gólyafészektartókkal próbálja segíteni az állatok életben maradását. Idén megyénkben már több mint 400 fészektartó várja a gólyákat. Az áramszolgáltató ebben az évben a sánci városrészben helyezett fel új magasítót, valamint Miklósfán is korrigáltak egy fészket.
- Minden esetben úgy járunk el, hogy szakértőkkel egyeztetünk, akik ismerik a gólyák viselkedését, étkezési szokásaikat. Így nagyobb valószínűséggel tudunk egy olyan helyre fészekmagasítót kihelyezni, amit a madarak majd el is fogadnak otthonuknak. Van egy kis trükk is, miszerint az ilyen fészekmagasítókra mindig kerül egy fészek alap, amit fehér festékkel kennek be a szakemberek, így a gólyák azt gondolják, hogy ez már korábban is egy lakott hely volt és szívesen választják ők maguk is ezt költésre – árulta el Varga Ivett, az EON szóvivője.
A klímaváltozás velejárójaként már nem ritka jelenség, hogy egy gólya úgy dönt, hogy nem repül el a messzi afrikai kontinensre, hanem Magyarországon vészeli át a telet. Vannak azonban olyan egyedek is, amelyeknek nincs választásuk, mert sérüléseik miatt költözés helyett a Hortobágyi Madárkórházban lábadoznak a hideg hónapok alatt. Hagyományosan március 15-én engedik szabadon a gyógyult madarakat a kórházból, hogy a saját megyéjükbe hazatérhessenek.
A közeli iharosberényi fészekbe Afrikából érkezett meg a helyiek által várva várt gólyapár hím tagja. Az itt élők emlékezete alapján a faluban mindig is mindös�sze egyetlen kelepelő pár fészkelt és hosszú évek óta ugyanazon a villanyoszlopon költenek.
- Ide Iharosberénybe mindig március közepén érkezik meg a gólya. Ha szerencséje van, akkor már a kikelet áldását tudja élvezni, ha nincs, akkor egy kicsit hideg, szeles és néha hózáporos idővel szembesül. Úgy tűnik, hogy ezeket a gólyák tudják kezelni és könnyen túl tudják élni. A ’70-es és ’80-as években az Inkey-kastély kéményén volt egy óriási gólyafészek és akkoriban ott költöttek a fehér gólyák. Aztán volt az épületnek egy felújítása és akkor átfészkeltek a faluban az egyik villanyoszlopra. Azóta is mindig oda térnek haza. 2010-ben egy évig nem láttuk őket a községbe, valószínűleg azért, mert a fészkük megtelt szeméttel és kiestek a tojások, valamint a kikelt gólyafiak a fészekből. Akkor az önkormányzat természetvédelmi szakemberek bevonásával kitisztítatta a fészket és utána visszatértek a madarak. Azóta mindig vannak kis gólyák. Ezek azonban nem maradnak itt a településen másik villanyoszlopokra új fészket rakni maguknak – fogalmazott Varga Róbert, Iharosberény alpolgármestere.
A magyar nép közkedvelt madara táplálkozóterületei elvesztése miatt veszélyeztetett fajnak számít, így fokozottan védett állat. A fehér gólya eszmei értéke százezer forint.
KÖRTVÉLYESSY Vivien
hírekGólya
A fehér gólyák általában
március közepe után érkeznek haza a távoli
Afrikából. Térségünkben is már több településre
épségben visszatértek és elfoglalták az itteni
fészkeiket a vándormadarak.
Fotó: Novák Viktor
Rengeteg készítményt alkalmazhatunk kullancsok ellen. Cseppeket, nyakörveket, tablettákat és egyéb készítményeket az év minden szakaszában. De fontos, hogy ha olyan helyen járunk kutyánkkal, ahol előfordulhatnak a vérszívók, akkor egy alapos fésüléssel is észrevehetjük vagy akár el is távolíthatjuk a nem kívánt parazitákat. A tavasz beköszöntével ugyanis megszaporodnak a kullancsok.
MINDEN NAGYOBB TÚRA UTÁN ÁTFÉSÜLÖM A KUTYÁMAT
– Az én kutyám általában spot-onnal van védve, illetve mellette folyamatosan egy piretrin tartalmú magyar permetezővel. Ez utóbbi természetes anyagokat tartalmaz és amellett, hogy magyar találmány, nagyon jó is. Egyébként minden nagyobb túra után átfésülöm a kutyámat, bár szerencsére őt nem szeretik annyira a kullancsok. Rövid szőrű kutyáknál könnyebb a dolog, főleg a világos szőrűeknél elég hamar meglátszik. Hos�szú szőrűeknél viszont minden alkalommal, amikor olyan helyre megyünk, feltétlenül át kell fésülni a bundát. Célszerű a nyári-őszi-tavaszi időszakokban nagyon sűrűn figyelni, illetve fésülgetni a szőrből, mert bármikor, bármilyen helyszínen össze lehet szedni a nem kívánatos vérszívókat – mondta Varga Brigitta a Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület kiképzésvezetője.
A problémát meg lehet előzni az erre alkalmazható szerekkel, valamint, érdemes folyamatosan figyelni kedvenceinket. Amennyiben bármilyen furcsa dolgot tapasztalunk állatainknál, forduljunk mielőbb állatorvoshoz.
100%-OS MEGOLDÁS ALIGHA VAN, DE NAGYON SOK JÓ ÉS HASZNOS MEGOLDÁS LÉTEZIK
–A kullancsok évente kétszer jelennek meg sűrűbben, de folyamatosan oda kell figyelni. Fontos, hogy a kullancs ellen tudunk védekezni, de a babézia ellen hatásos védőoltás nem igazán létezik. Ezért is fontos, hogy mindig, de különösen ilyen időszakban, mikor a betegség halmozottan fordul elő, oda kell figyelni, hogy állataink is minél védettebbek legyenek a vérszívók ellen. 100%-os megoldás aligha van, de nagyon sok jó és hasznos megoldás létezik. Széles választék van belőlük, de figyelni kell melyiknek mit adunk. Életkori sajátosságaikat feltétlen figyelembe kell venni, valamint az egészségi állapot sem elhanyagolható. Többnyire a tulajdonosok saját megfigyelésük alapján jól el tudják dönteni, hogy mi válik be nekik. Lehetőleg folyamatos legyen a védekezés. Általánosan megfigyelhető, hogy például itt Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál – ha oda viszik a kutyákat sétálni és kirándulni – egy védtelen eb nagy valószínűséggel babéziás lehet. Valamiért a vízparti kullancsok fertőzőbbnek tűnnek. Ha kullancsot fedezünk fel az állatban a legjobb megoldás, ha azonnal eltávolítjuk, ugyanis a kullancs esetében 4 órás fázis az, amikor még megóvhatjuk kutyáinkat a nagyobb fertőzéstől. Ezalatt az idő alatt a kullancs csak szívja a nedveket, majd 4 óra elteltével már visszafelé is öklendezik, ezért akkor fertőzheti meg kedvencünket a vérszívó. Ha sikerül az ominózus 4 óra alatt eltávolítani az apró ízeltlábút, akkor nagy valószínűséggel nem lesz olyan erős a fertőzés veszélye. A kiszedéshez lehet vásárolni csipeszeket, kanalakat, de egy egyszerű határozott mozdulattal kiszedhető. Ha nem vesszük észre időben, nagy baj is lehet. Érdekes módon van egy általános lefolyása, mikor elmeséli a tulajdonos, hogy igen, tegnap előtt gyanús volt a kutya, ma már nem csinál semmit. Többnyire a harmadik napon hozzák el az első tünet megjelenésétől. Van, aki sokkal gyorsabb, van, aki kényesebb bármilyen rezdülésére a kisállatnak. Általános tünet a bágyadtság, kedvetlenség. Ha megmérik a lázát, az többnyire 40 fok vagy az fölötti lázzal jár – árulta el Horváth László szolgáltató állatorvos.
A kullancsok által kedvelt testtájak a fülek, szemek környéke, a mancsok és a talppárnák vagy a fenék részen, de elbújhatnak a szájban vagy a nyakörv alatt is. Ezeken a pontokon feltétlen nézzük át kutyánkat időnként, hogy elkerüljük a bajt.
HAJNES Rita
14 | KANIZSA ÚJSÁG
AKTUÁLIS
A tavasz beköszöntével újra megjelennek a kullancsok is. Fontos, hogy ne csak saját magunkat, hanem kedvenceinket is óvjuk a vérszívóktól, ugyanis komoly baj is lehet belőle, ha valaki nem figyel oda ez intő jelekre.
lenni!Újrarésenkell
„A NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 15. SZÁM ALATTI TÁRSASHÁZ
KÖZÖS KÉPVISELŐT KERES
Feladatok:
- Könyvelési anyagok előkészítése
- Lakói nyilvántartások vezetése
- Személyes és telefonos kapcsolattartás a lakókkal
- Takarítók, gondnokok, egyéb kivitelezők munkájának ellenőrzése
- Közgyűlések megtartása.
Pályázatát küldje: a fout15kk@gmail.com e-mail címre
2021. március 31-ig!
Fotó: Horváth Zoltán
MEZŐGAZDASÁG 2021. 03. 26. | 15
Frissen kell elültetni a magot,
rögtön! Beszélgetésünk elején már
ennél a mondatnál leragadtunk –
hiszen több kérdést is felvetett
Marika állítása. Aztán hamar tisztába
tettük a dolgokat. - Bármit,
amit akár a bevásárlóközpontban
veszünk, lefejtem róla a magot.
Aztán elvetem egy cserépbe. Csak
pár szemet szoktam, hogy magát a
fajtát tovább tudjam örökíteni. Pár
nap alatt szépen kikel minden
mag, aztán növekedésnek indul.
Az én szokásom az, hogy mindig
egy másfajta növény mellé vetem
a magot. Itt is például az egyik
edényben van ez a kaktusz -féle, de
mellette a paprika palánta fejlődik
és a koktél narancs is ott van –
mondta a mindig mosolygós Gyeneséné.
Utóbbi növény kapcsán
elárulta: szintén egy nagyobb
bevásárlóközpontban vett egy
kisebb csomaggal a gyümölcsből,
és talált benne magot. Utána is
olvasott az interneten: a szakirodalom
szerint nem ajánlott vele próbálkozni,
mert nem fog teremni.
Hát Marikának sikerült. A fóliában
az úgynevezett koktél narancs
mellett a citromfa és mandarin is
idézi a mediterrániumot – gyönyörű
termésekkel, a szépen burjánzó
fák most is ontják a virágaikat a
gyümölcsök mellett.
A sok szép növény, palánta és
még ültetésre váró mag között
csodálkozva járhat a vendég Gyenese
Endréné birodalmában. A
„nagyüzem” még csak most fog
indulni, de a kérdés ott lógott a
levegőben, mi az, ami hajtja a
nyugdíjas éveiben járó asszonyt,
talán a kíváncsiság? Ezért ültet el
minden keze ügyébe akadó magot,
és gondozza szeretettel az azokból
sarjadó növényeket? - Kíváncsinak
kell lenni! A természet csodálatos
dolog! Az emberi természet is, de a
körülöttünk lévő, teremtett világ...
ezt kell megismernünk, és jól érezni
benne magunkat. Mert ez a
közegünk! Ha ebben nem érezzük
jól magunkat, soha nem lehetünk
boldogok – mondta bólogatva
növénykéi ápolása közben Marika.
A sok-sok kanizsai kertművelő
ember szinte mindegyike rendelkezik
jól bevált szokással, esetleg
egy-egy öröklött hagyománnyal.
Legyen szó a palántázásról, vagy a
szabadföldbe való vetésről. - József
nap után. Akkor már nekiállunk
mindennek, de azért került már a
földbe például cukorborsó – ami
hidegtűrő. Sárgarépa, zöldség is el
lett vetve. És a bab... azt tartják,
Szent György nap után lehet vetni.
De én megvariáltam. Kis cserepekbe
ültettem, és György napra már
zsenge kis növény lesz belőle, úgy
ültetem ki. Sokkal korábban, hamarabb
fejlődik. Olasz babot vettem a
piacon, hatalmas nagy szemű,
talán 2000 forint is volt kilója. Hát
azon olyan gyönyörű bab lett...
hosszú hüvelyű, olyan finom, a
hússal felér – árulta el a gazdas�-
szony.
Búcsúzásunk előtt még kíváncsiak
voltunk valamire. Sokszor lehet
hallani például azt: „nem kelt ki az
uborkám, vagy nem lett szép a
paprikám...” Tehát a kérdés adott
volt, a növények meghálálják-e,
termésükkel visszaadják-e azt a
nagy szeretetet, amellyel Marika
gondozza őket? - Egyértelműen
visszaadják! Naponta foglalkozom
velük. Minden szereti, ha szeretik!
VINCZE Adél
Gyenese Endréné konyhája környékén már egy
méter magas koktél paradicsom palánta is
virágzik, de zöldel mellette a kaliforniai paprika
dús bokra, a gyönyörű fehér virágaival.
Marika kísérletező kedvű, és szinte minden
olyan zöldség – vagy éppen virág magot elültet,
ami a keze ügyébe kerül.
ha szeretik!
Minden szereti,
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE
37. RÉSZ
Fotó: Czigóth Sándor
A Nagykanizsai
Városvédő Egyesület
és a Kanizsai
Kulturális Központ a közelgő Költészet Napja
tiszteletére online vetélkedőt hirdetett.
Téma: Nagykanizsai, illetve a városhoz valamilyen formában kötődő
költők.
Két fordulóban várjuk a helyes választ, név és elérhetőség feltüntetésével.
Ezúttal április 5-ig kérjük a megfejtéseket hsmk.nk@kanizsaikultura.
hu címre.
A második forduló kérdései:
1. Válassza ki az alábbi állítások közül, melyik igaz:
vitéz Szabadi Tibor J. 2018-ban megjelent könyvének címe:
a./ Versek eszperantó országból
b./ Asztúriai csokor
c./ Eszperantó expressz
2. Kitől származik és melyik emléktáblán olvasható a következő
idézet?
„a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a
jászolból való!”
3. Ki a szerzője a Szavakkal tapogatózol c. verseskötetnek?
Milyen kiadványban jelent meg Riersch Zoltán A Golgota árnyékában
c. költeménye?
Melyik helyi együttes zenésítette meg több kanizsai költő (Pl. Pék Pál,
Szoliva János) versét? A kérdéssort összeállította PAPP Ferenc
16 | KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS
Következő
véradások
2021.03.30. 13:00-17:00
Kanizsa Centrum
Véradásaink időpontját
megtalálják a Kanizsa TV
Lapozójában is!
Figyeljék a felhívásainkat!
A véradás mindenki
számára nyitott.
30/600-64-66
Hívható
hétvégén és
ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
készenlét
telefonszáma:
A Gyógyszertári
Ügyeletről
részletes
információt talál
lapunk internetes
változatában,
a kanizsaujsag.hu
oldalon!
Előnevelt csirke,
napos csirke,
naposkakas
és kilósak is
rendelhetők
Balatonboglári
Baromfitelepről.
Termelői áron
a legolcsóbb!
06/85-353-200,
06/30-831-7254
2021. ápr. 11.
Költészet Napja
2021. 03. 26. | 17
REJTVÉNY
Kanizsa TV minden nap!
MŰSORUNKBÓL:
Minden nap 18 és 19 órakor Híradó, a nap legfontosabb történéseivel.
Saját készítésű és más televízióktól kapott magazin műsorok,
természetfilmek, dokumentum-
filmek minden este.
Youtube csatornánkon élő,
míg a televízió adásában
felvételről közvetítjük
a városi csapatok mérkőzéseit.
Keressen minket a Youtube-on is!
Kanizsa TV minden nap 18 órától!
Műsorunkat megismételjük éjfélkor és másnap reggel 6.30-kor!
Részletes műsorunkat megtalálják a Lapozóban, valamint a kanizsatv.hu
oldalon az interneten!
Ha tehetik, tartsanak velünk továbbra is!
AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNY MEGFEJTÉSE: A bölcs ember elsőre azt teszi, amit a bolond csak utoljára.
18 | KANIZSA ÚJSÁG
ÜNNEP
Persze ne legyünk ünneprontók, hiszen a keresztények a legnagyobb és legfontosabb ünnepre, Krisztus feltámadásának örömére készülnek. A húsvéthoz kötődő hagyományok pedig akár szűkebb családi körben is megélhetőek.
A nagyböjt időszaka a virágvasárnappal lezárul, és ezzel megkezdődik a nagyhét. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, mert „a harangok Rómába mennek” a keresztény hit szerint, s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, mert az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés.
Nagypénteken emlékezünk meg Jézus kereszthaláláról, e nap tilos húst enni, ilyenkor az ecetes-hagymás hal, a rántott leves vagy tésztafélék kerültek az asztalokra. Sokak visszaemlékezése szerint az egyik tipikus böjti ebéd a bableves és a mákos tészta volt. E naphoz népi hiedelmek is kapcsolódnak, hiszen azt tartották, hogy eső esetén jó tavasz elé néznek, ha viszont Nagypénteken szép az idő, akkor bizony rossz termés lesz. Szintén ismert és ma is élő hagyomány az ételszentelés. A reggeli misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak. A húsvét egyházi eseményeit hétfőn a népi hagyományok követik, mégpedig a locsolkodás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán idővel, mint kölnivel vagy vízzel való locsolás maradt fenn napjainkig. Hagyomány volt az is, hogy kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét.
A húsvét egyébként az évben a második legmeghatározóbb ünnep. Számos családban a karácsony után ekkor nyílik lehetőség egy kicsit a több odafigyelésre, az egymással töltött idő kitágítására, a közös családi készülődésre. A gyermeknek lehet az udvarban, de egy panellakásban is tojáskeresést rendezni. Lehet együtt sütni-főzni, tojást díszíteni, beszélgetni az ünnepről és a hozzá kapcsolódó hagyományokról. Bár megszoktuk, hogy ilyenkor talán tágabb körben ünneplünk, utazunk vagy vendégek jönnek hozzánk, de a technika segítségével ez is megoldható. Hamarosan tehát kezdetét veszi a nagyhét, s valljuk be igenis lehet örömmel megélni ezt a zárkózott ünnepet is. Ezt reméljük idén is, hiszen „a megváltó szeretete a koronavírus idején is időszerű valóság…”
VUK Anita
idén is?Különleges húsvét
A héten bejelentett járványnyal kapcsolatos intézkedések még nem mondták ki egyértelműen, hogy vajon hogyan ünnepelhetjük idén a húsvétot. A koronavírus terjedése miatt számolnunk kell azzal, hogy ezúttal is rendhagyó húsvétra készülhetünk.
A húsvét egyik legfontosabb jelképe a tojás, azon belül is a pirosra festett változat. A hozzá kapcsolódó hagyományok és népszokások több száz évre nyúlnak vissza, amelyek az évek múlásával ugyan megkoptak, de szerencsére még ma is vannak olyan családok, ahol ápolják ezt a hagyományt.
JÖVŐRE TALÁN LESZ
LEHETŐSÉG EGYÜTT GICÁZNI AZ ÉRDEKLŐDŐKKEL
Manapság a legtöbben egyszerűen különböző színekkel dekorálják a főtt tojásokat, esetleg matricával díszítik fel őket, így kerülnek húsvét reggelén a terített ünnepi asztalra.
– Az én családomban is ez volt a szokás – vallja Halasi Melinda –, amíg vagy tíz évvel ezelőtt el nem látogattunk az augusztusi Mesterségek Ünnepére a budai várba. A sok gyönyörű kézműves bemutató és termék között találtunk rá egy hölgyre, aki gicázott húsvéti tojásokat készített és árult, valamint az ehhez szükséges eszközöket: magát a gicát, írókát és a méhviaszt. Azonnal vásároltam mindkettőből, majd a következő tavaszig el is feledkeztem róluk. Ezek után évekig csak a családi asztalra készült pár „írott” tojás, ami nagyszerű ünnepváró elfoglaltságnak bizonyult, de tapasztalatból mondom, hogy az évi négy-öt tojás gicázása (írása, festése) nem ad elég gyakorlatot ahhoz, hogy az ember igazán ráérezzen a mozdulatokra, amelyekkel valóban szép tojás készíthető. Tavaly előtt azonban volt elég időm ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzak a tojásírás művészetével, és így egyre szebbre és szebbre sikerültek a viasszal írott vonalak. A gicázás maga egyáltalán nem nehéz dolog, de idő kell hozzá, míg például az úgynevezett osztóvonalak valóban egyenesre sikerednek. Onnan a minta felvitele már szinte gyerekjáték. Szerencsére az interneten ma is megtalálható Antalné Tankó Mária Gyimesi írott tojások című munkája, amelyben nagyon sok minta fellelhető. Magam is ezeket használom, itt-ott néha módosítva rajtuk egy picit, a saját ízlésemnek megfelelően. Sajnos ahogyan tavaly, úgy idén sem rendezhette meg egyik művelődési ház sem a szokásos húsvéti díszítő foglalkozásokat, érthető okokból. Remélem, hogy jövőre már lehetőségünk lesz megint együtt gicázni az érdeklődőkkel, mivel két éve azt tapasztaltam, hogy a gyerekek, akiknek bemutattam a tojásírás fortélyait, nagyon élvezték ennek a játékos, szép művészetnek az elsajátítását. Ők kiválasztották a mintát, majd én felvittem az osztóvonalakat, és így nekik már csak a virágokat, kacskaringókat kellett óvatosan megírni a tojásokra, ami sikerült is mindenkinek. Nagyon szép munkák készültek, amiket boldogan és büszkén vihettek haza a tojásfa díszítésére.
A SZOBA ASZTALON MÁR SORAKOZNAK AZ ELKÉSZÜLT AJÁNDÉKOK
Bár nem minden családban hagyomány a húsvéti ajándékozás, a szívből jövő, kézzel készült egyedi meglepetésnek nincs talán olyan, aki ne örülne. Horváth Lajosné Évának nincs gondja az ajándékozásra, mert az általa font nyuszis kosárkával, tyúkocskával, vagy egy saját díszítésű tojással örömet tud szerezni a rokonságban.
Éva 2016-ban ismerkedett meg a papírfonással, miután felnőttek az unokái, és nem volt már szükség a napi gardírozásukra. A megmaradt rengeteg szabadidejében böngészni kezdte a világhálót, és mindjárt rátalált a véleménye szerint csodálatos dologra, a papírfonásra. Minél többet nézegette és minél jobban elmélyedt a papírfonók munkáiban, elhatározta magában, hogy ő is megpróbálkozik vele. A kezdő lépésekhez minden segítséget megkapott egy internetes csoportban.
– Megtanultam milyen ragasztó szükséges hozzá, hogyan kell megerősíteni a kosarat, hogy masszív legyen a tartása, és miként lehet szép színeket festeni. Aztán elkezdtem érdeklődni a formák kialakítása iránt, és megtanultam, hogyan lehet egy játékot, iratot, vagy éppen bortartót készíteni – mesélte Éva, majd kiemelte: ismerőseimtől kértem el a számukra feleslegessé vált újságpapírokat és cserébe egy szép kis kosárkával háláltam meg a szívességüket. Nagyon jó elfoglaltságot, kikapcsolódási és nem utolsó sorban ajándékozási lehetőséget jelent számomra a fonás. Először unokáim szobájába fontam kis kosarakat. Kisgyermek mindig van a rokonságban, igy nem okoz fejtörést a babalátogatás, mert egy játéktartó mindig jól jön, amibe gyorsan bele lehet dobálni az apró kacatokat. Szerencsére ezek a faragasztóval lekezelt díszek strapabíróak, könnyen tisztán tarthatók és moshatók – nyugtázta Éva, s sorban mutatta az elkészült ajándékokat. BAKONYI Erzsébet
2021. 03. 26. | 19
ÜNNEP
Felnőttek és gyerekek egyaránt várják a legszebb tavaszi ünnepünket, ami nemcsak készülődéssel, sütéssel-főzéssel jár, hanem ajándékozással is.
az ünnepekreKészülődés
20 | KANIZSA ÚJSÁG TESTVÉRVÁROS
TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI
Az ezredfordulón már látszott,
hogy Kína erős gazdasági világhatalommá
válik, ezért a városvezetés
igyekezett gazdasági kapcsolatokat
kialakítani Kínával. Ennek eredményeképpen
a magyarországi látogatása
során a kínai informatikai
miniszter 2004 októberében Nagykanizsára
is ellátogatott. Itt merült
fel egy kínai testvérvárosi kapcsolat
kialakításának gondolata. A közgyűlés
2006 májusában döntött, hogy
kezdeményezi Shijiazhuang várossal
a testvérvárosi kapcsolat kialakítását.
A tervezett partner kiválasztásában
a Magyar – Kínai Kereskedelmi
Egyesület volt segítségünkre –
mondta Gerencsér Tibor, nyugalmazott
külkapcsolati referens. – A
kínai partner szívesen fogadta a
kezdeményezést, az első személyes
találkozásra Budapesten Marton István
polgármester hivatalba lépésekor
került sor.
2007-ben együttműködési megállapodást
írt alá a két polgármester
Pekingben, ahol a magyar
nagykövetség segítségével egy
befektetési konferenciát is szerveztünk,
melyen negyven Magyarország
iránt érdeklődő kínai üzletember
vett részt. Ezen polgármesterünk
mellett nagykanizsai üzletemberek
is részt vettek, küldöttségünk
nyolc tagú volt. Ezt követően
a gazdasági oldal háttérbe szorult
a kapcsolatunkban.
Az első küldöttség Shijiazhuangból
2010-ben érkezett Nagykanizsára.
A küldöttségben csak egy fő
volt üzletember, ő egy gyógyszergyárat
képviselt. A következő személyes
találkozásra 2013-ban
került sor, ekkor a magyar kormány
által szervezett Magyar – Kínai
Önkormányzatok Partnerségi Konferenciájára
érkezett meghívásunkra
shijiazhuangi küldöttség,
mely Nagykanizsára is ellátogatott,
és az inkubátorházban ismerkedtek
meg a nagykanizsai gazdasági
lehetőségekkel.
A testvérvárosi oklevél aláírására
2016 júniusában került sor Kínában,
városunkat háromtagú küldöttség
képviselte, ezt követően
nem volt közös program a két
város kzött.
LÁTOK FANTÁZIÁT
A FOLYTATÁSBAN
Nádasi Tamás, az Aquaprofit
Zrt. elnöke, egyben a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara
Magyar-Kínai Tagozatának elnöke
is részt vett Kínában az együttműködési
megállapodás és a
testvérvárosi oklevél aláírásán.
Korábban az inkubátorházban ő is
tartott előadást a kínai partnerek
számára.
Az első kanizsai delegáció kínai
útján az akkori kormányzat
támogatásával működő, környezetvédelmi
exportot fémjelző KEXPORT
elnevezésű szervezet Ázsia
Klubjának elnökeként vett részt. A
klub a vízüggyel és a környezetvédelemmel
foglalkozó cégek munkáját,
a külpiacokra való jutást
hivatott segíteni. Ezt követően felkérték
egy másik pozíció betöltésére
a kamaránál, így lett 2010-ben
a kínai tagozat elnöke.
Nádasi Tamás komoly lehetőségeket
lát a kapcsolat építésében.
Shijiazhuang egy dinamikusan fejlődő,
a peremkerületeivel együtt
10 milliós lélekszámú nagyváros.
Hopej tartomány székhelye, a kínai
gyógyszeripar fellegvára. A tartomány
területén fekszik Peking is,
mintegy 200 km-re a testvérvárosunktól.
Akár meglepőnek is tarthatjuk,
hogy egy 10 milliós város miért
éppen egy 50-ezres lakosú várossal
köt testvérvárosi megállapodást,
de a méretbeli különbségek
miatt Kínában ilyen nagy városokkal
lehet együttműködni – jegyzi
meg, hozzáfűzve, hogy a magyar
városoknak léptékekkel nagyobb
lélekszámú partnervárosa van.
Egyébként ők is szeretnének a gazdasági
mellett az oktatásban, képzésben
is együttműködni Kanizsával.
A KÍNAI ÚTJUKAT
KÖVETŐEN KÉSŐBB IS VOLTAK
TALÁLKOZÓIK
– Látok fantáziát a folytatásban.
Most a koronavírus-járvány alatt
nyilván nehéz lenne a kooperáció,
de ha vége lesz a pandémiának,
szívesen felajánlom a tagozatunk
segítségét a városnak. Új munkahelyek
teremtése érdekében hasznos
lenne kínai beruházót is hozni
Nagykanizsára, hiszen a Magyarországra
telepedett kínai befektetők
már bizonyítottak.
BAKONYI Erzsébet
A kínai partner szívesen
fogadta a kezdeményezést
REMÉNYEKKEL
Már több mint két éve, hogy a dél-zalai város NB III-as labdarúgó együttesében futballozik Ekker Milán, a ZTE FC korábbi utánpótlás válogatott támadója.
A 22 esztendős labdarúgó ne szépítsük, kezdetben inkább lapjaival, a pályán időnként vehemens viselkedésével hívta fel magára a figyelmet Kanizsán, mostanság azonban már a gólok megszerzése révén kerül(t) mind többször a figyelem középpontjába. Az utóbbi időszakban az FC Nagykanizsa három bajnokiján talált be zsinórban, s végül ugyan vasárnap az Érden értékesített büntetője csak egy pontot ért (1-1), ezzel együtt a házi góllövő-lista élére ugrott. Ekker Milán az FCN színeiben ugyanis már nyolc találatnál jár, s aligha lassítana a továbbiakban, ráadásul a piros-kékek sem állnak rosszul, mivel ötödik helyen állnak a tabellán.
- Ugyan egyelőre ez csak részeredmény, illetve természetesen az együttes sikere az első, számomra azonban így is nagy öröm, hogy ilyen, fogalmazzunk így elismerésben lehet részem – mondta a mindkét szélen bevethető játékos. - A továbbiakban még jobban fogok küzdeni, hogy még jobb eredményeket érjünk el a srácokkal. Tényleg jó formában vagyunk, tökéletes összhangban tudunk a pályán összedolgozni. Remélem, a következő meccsen ezt sikerül is megmutatnunk. Azért halkan hozzátenném, ha már így alakul, szeretném folytatni a magam jó szériáját is, méghozzá úgy, hogy a három pontot is képesek legyünk begyűjteni. A szurkolók irányába azt hozzátenném, hogy hajrá, Kanizsa, s ha mérkőzéseinket a helyszínen nem is láthatják, azért mindent megteszünk, hogy jó szereplésünkkel amennyire lehet, kárpótoljuk őket.
Aligha véletlen Ekker Milán fogadkozása, lévén szombaton éppen az a Komárom látogat Nagykanizsára, mely ellen a harmadik vonalban nem kimondottan megy. Egy győzelem ezért több dologra is gyógyírként szolgálhatna.
P.L.
2021. 03. 26. | 21
SPORT
A labdarúgó NB III 25. fordulójában
az FC Nagykanizsa legénysége
az Érdi VSE vendége volt és idegenben érett játékot bemutatva szerzett egy pontot. Szombaton egy igazi mumus csapat érkezik az Olajbányász-stadionba, hiszen a Komárom VSE játszik Kanizsán,
a meccs 15 órakor kezdődik, igaz, a találkozó zárt kapus.
ÉRDI VSE (6.) – FC NAGYKANIZSA (5.) 1-1 (0-1)
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 25. forduló. Érd, zárt kapuk mögött. Vezette: Zimmermann (dr. Ambrus, Szabó D.). G.: Kollega (83.), illetve Ekker (45. - 11-esből). Kiállítva: Popov (40), illetve Papp Sz. (65.)
FC Nagykanizsa: Borsi – Pál D., Papp Sz., Major, Horváth B. - Szabó P. (Baráth M., 72.), Kretz (Török, 82.), Szegleti - Ekker, Vass Gy. (Vlasics, 63.), Lőrincz (Péntek, 72.). Vezetőedző: Koller Zoltán.
A két héttel ezelőtti BKV elleni 3-1-es hazai siker után a múlt vasárnapi érdi labdarúgó mérkőzést is határozottan kezdte az FC Nagykanizsa, nem hagyta, hogy a Nyugati csoport egyik állandó élcsapata átrohanjon rajta. Vass György a 12. percben hagyott ki helyzetet, emellett a kanizsaiak jobb oldala folyamatosan munkában tartotta az érdiek balját. A 36. percben Horváth Balázs akciója után Ekker Milán nem tudta az eredményjelzőt működésbe hozni, viszont négy percre rá újra éles események zajlottak: az érdi Popov Patrik jutott a kiállítás sorsára. Ennek aztán már meglett az eredménye, hiszen az első félidő lefújása előtt Bozsoki Imre buktatta Szegleti Gergelyt a büntetőterületen belül és a tizenegyest Ekker küldte a jobb alsóba. A találkozó 49. percében Szegleti próbálkozott, eközben persze a hazaiak is mentek előre annak ellenére, hogy emberhátrányban voltak. Papp Szilárd nem is úszta meg, hiszen a 65. percben Koós Gábor felvágása után előtte is villant a piros lap. Tíz a tíz ellenében aztán a felek mintha a türelem-játékra rendezkedtek volna be, igaz, egy, a kanizsaiak számára szerencsétlen helyzet után Kollega Krisztián tudott egyenlíteni a 83. percben. A végjátékban még igyekeztek a vendégek is kierőszakolni olyan helyzetet, mellyel esetleg lett volna esély a második góljuk megszerzésére, de az eredmény már nem változott.
- Csapatom koncentráltan és jól játszott az első félidőben, létszám- és gólelőnybe is került, emellett a második játékrészt is sokáig kézben tartotta - foglalta össze a Pest megyei meccset az FC Nagykanizsa vezetőedzője, Koller Zoltán. - Ugyan idővel az emberlétszám azonos lett, de ellenfelünknek gyakorlatilag helyzete sem adódott. Ennek tükrében mondom, hogy Érdről elhozni egy pontot alapvetően nem olyan rossz, viszont ezúttal mi hagytunk itt még kettőt. Sajnálom a srácokat, jól játszottak, és elkeseredniük e meccs miatt egy pillanatra sem szabad. P.L.
követiÉrdet Komárom
vágvaLehiggadva, gólokat
Ekker Milánt (piros-kék mezben) egyre nehezebb megállítani, őszi képünkön éppen Sando Semedo próbálkozik ezzel a Kanizsa - Zete II meccsen (Fotó: PL)
Az előzetesen vártakhoz képest
Horváth Balázsnak (piros-kék mezben) nem is volt olyan sok dolga hátul
az érdi találkozón
(Fotó: Polgár László)
22 | KANIZSA ÚJSÁG
SPORT
MARCALI VSZSE (8.) – TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (11.) 25-27 (14-15)
NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, találkozó a 7. fordulóból. Marcali, zárt kapuk mögött. Vezette: Marosi, Pap E.
Tungsram: Tóth V. - Szmodics D. 2, Csivre V. 4, Füstös 2, Zvolenszky 14, Szabó E. 3, Szmodics V. 2. Csere: Ács, Janzsó, Kovács D., Andor, Horváth A., Kovács B., Kálovics. Edző: Baranyai Zsolt.
Egyelőre nem nehéz olyan csapatot találni, amelyik a kanizsai női kézilabdázók előtt tanyázik az NB II-es mezőnyük tabelláján, ezért minden pont, vagy győzelem a dél-zalaiak részéről bravúrnak számít.
- A marcali meccs előtti napokban nagy hévvel készültünk, mivel úgy éreztük, lehet keresnivalónk – fogalmazott Baranyai Zsolt, a Tungsram női együttesének edzője. - Maga a találkozó végig kiélezett küzdelmet hozott, a második félidőben főleg összehangolt védekezést hoztunk. Örömteli volt számomra, hogy játékosaim nagy motivációval, lelkesedéssel, koncentrációval kézilabdáztak.
Vasárnap már (újabb) megyei rangadó vár a nagykanizsaiakra, hiszen Zalaegerszegen az Egerszegi KK ellen mérkőzhetnek.
KISKUNHALAS UKSC (12.) – TUNGSRAM SE NAGYKANIZSA (1.) 26-37 (15-20)
NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 16. forduló. Kelebia, zárt kapuk mögött. Vezette: Örsi, Takács D.
Tungsram: Szabó M. - Kovacsics F. 1, Szabó G. 4/2, Széles 1, Hári 2, Vadász 5, Kiss L. 4. Csere: Szólák (kapus), Kiss G. 6, Csalló 2, Balogh P. 4, Kisgéczi 7, Gazdag 1. Játékos-edző: Csalló Ádám.
Hosszú sérüléséből történt felépülése után térhetett vissza a nagykanizsai gárdába Kovacsics Ferenc. Az elején neki és csapattársainak oda kellett figyelniük, hiszen a hazaiak 8-6-ra is vezettek, de 11-11-től már a vendégek vették át az irányítást. A második harminc perc elején a Halas próbált zárkózni, de a nagykanizsaiaknak mindig akadtak olyan etapjai, melyek alatt további gólokkal sikerült ellépni. A győzelem azt jelenti, hogy Csalló Ádám legénysége pontelőnnyel maradt a Dél-nyugati csoport élén, ráadásul szombaton következik a csoport csúcsrangadója: Vadász Mártonék a második helyen álló Holler UnFC-t fogadják.
P.L.
előttBravúr után, csúcsrangadó
A komári futballpályán alig mondták ki az éljen, éljent a felek, máris 3-0-ra vezetett a Zalakomár ESE, a 23. percben pedig már négygólos lett a hazaiak előnye. Piecs László a Sáska soraiból négy perccel később büntetőből szépített, s néhány ígéretesnek tekinthető megmozdulásuk is akadt László Rolandéknak.
Szünetben a Sáskák SE öltözője ha nem is zengett, de határozottabb mondatok azért elhangzottak, a ZESE pedig talán úgy volt vele, a második félidőt szép finoman „lecsorgatja”. A hajrá pillanataihoz közeledve ezzel az elgondolásukkal nem is volt gond. Mutter Attila (a Sáskától néhány hete távozó tréner, idősb Mutter Attila fia, aki nem sokkal korábban jelentkezett újra játékra az újdonsült tréner Kiss Istvánnál...) azonban a 74. percben eredményes tudott lenni, a csereként beálló Horváth Martin góljával pedig már 4-3-ra jött fel a vendég együttes. S hogy a slusszpoénnak is legyen hely, arról Mutter gondoskodott a 92. percben, így nem kis öröm közepette a Kiskanizsa 0-4-ről felállva egy pontot elhozott a Zalakomár otthonából.
Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokág, 20. forduló:
Flexibil-Top Zalakomár ESE (11.) - Horváth Méh Kiskanizsai Sáskák SE (15.) 4-4 (4-1)
Zalakomár, zárt kapuk mögött. Vezette: Farsang (Molnár Zs., Büki T.)
G.: Horváth T. (8.), Madarász (11., 23.), Ötvös (13. - öngól), illetve Piecs (27. - 11-esből), Mutter (74., 90+2.), Horváth M. (79.)
P.L.
A sárga-kék szerelésben futballozó Sáskák SE már
az első félidőben is igyekezett azért veszélyeztetni
a komári kaput...
(Fotó: PL)
Zvolenszky Nóra (6) továbbra is megállíthatatlan a kanizsai női kézilabdázóknál (Fotó: PL)
előznénekVasárnap
Legutóbb a Tungsram SE Nagykanizsa mindkét NB II-es kézilabda együttese győzött, a nagyobb szenzáció egyértelműen a hölgyek sikere volt Marcaliban – még a 7. fordulóból elhalasztott bajnokijukon -, a férfiak pedig Kiskunhalasról hozták el biztosan a két pontot.
Bár inkább a Csesztreg elleni hazai mec�csen vártuk, a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban múlt szombaton, a Zalakomár otthonában szerzett pontot Kiss István együttese, a Kiskanizsai Sáskák. Négygólos hátrányból 4-4-ig kapaszkodott a csapat, vasárnap 15 órától pedig a 14. helyezett Hévízt fogadja a Kiskanizsa.
2021. 03. 26. | 23
SPORT
Mint később kiderült, az egyaránt mögötte álló BEAC Újbuda, a Radobasket, valamint a DEAC elleni meccsét is hozta, hazai környezetben legutóbb a debrecenieket múlta felül és megerősítette helyét a riválisai előtt.
KANIZSAI VADMACSKÁK SE (9.) – DEAC (15.) 90-79 (28-13, 18-20, 22-27, 22-19)
Amatőr NB I Piros csoport női kosárlabda-mérkőzés, 21. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Koncsek, Fleischmann.
Vadmacskák: Baa 31/6, Jurkó 23, Zsámár P. 3, Budai 26, Füredi. Csere: Csuha, Szórád 5, Bánhegyi D., Horváth L. 2, Lamm. Edző: Gábor Erzsébet.
A Kanizsai Vadmacskák női kosárlabda együttese múlt vasárnap folytatta azt a „hagyományt”, mely szerint a tabellán mögötte lévő csapatokat hazai csarnokában legyőzi, amivel megszilárdíthatja még inkább a helyét a középmezőnyben. A 15. helyen álló Debreceni EAC érkezett Nagykanizsára és főleg Baa Dominika kosaraival a vendéglátók gyorsan el is léptek ellenfelüktől. A 13-0 megalapozta a negyed további menetét. A második tíz percben a debreceniek igyekeztek a KVSE nyomában maradni úgy, hogy ne nőjön a különbség, alapos koncentrációt azonban leginkább a harmadik etapban kellett mutatni Jurkó Noémiéknak. 64-60-as kanizsai előnynél jól jöttek Baa és Budai duplái, no meg az utolsó negyed előtti szus�szanás. Utána a három fő „pont-gyártó”, Baa, Budai és Jurkó pont legjobbkor dobta a kosarakat, mely azt jelentette, hogy a végén a Vadmacskák hozta is biztosan a találkozót.
Nagyon jól kezdtünk, védekezésben a lepattanózás, majd abból a leindítások is jól sikerültek – értékelte a DEAC elleni találkozót a kanizsaiak edzője, Gábor Erzsébet. – A hajdúságiak aztán agresszívabb támadó játékra váltottak, a két középső negyedet hozták is. Az utolsó felvonásra aztán mi is remekül váltottunk több szegmensben, így a center, valamint palánk alatti teljesítményünk meghozta a győzelmet.
Szerdán késő délután már a harmadik helyen álló MTK-TFSE következett idegenben, a meccs a 2. fordulóból pótolt összecsapás volt. Azonban ekkor is érvényesült a papírforma, a fővárosiak 97-70-re győztek, ráadásul a nagykanizsaiak élcsapatokkal szembeni sorozata vasárnap is folytatódik, akkor a Vadmacskák a BKG Prima Akadémia szigetszentmiklósi otthonába utaznak.
P.L.
Kaposváron a XXXIX. Adorján József Emlékverseny keretein belül rendeztek újabb fordulót a tehetséges úszó
utánpótlásnak. Ezúttal is ott voltak az eseményen
a Délzalai Vízmű SE növendékei.
A „vízműs” kanizsai úszóklub öt fiatal versenyzővel vett részt és az egyéni csúcsok mellett nem maradtak el az érmes helyezéseik sem. DZVSE-eredmények. 2008-asok. Lányok, 50 m hát: 1. Korcsmáros Luca 34,95. 100 m hát: 1. Korcsmáros 1:15,43. 50 m gyors: 4. Korcsmáros 30,62. 100 m gyors: 5. Korcsmáros 1:09,50. 100 m mell: 7. Korcsmáros 1:31,42. 2009-esek. 100 m mell: 3. Németh Dorottya 1:39,04, ... 7. Magyar Bodza 1:42,19. 50 m mell: 3. Németh D. 46,83. 50 m gyors: 6. Németh D. 35,94, 7. Magyar Bodza 36,95. 50 m pillangó: 5. Magyar Bodza 47,63, 6. Németh D. 48,68. 100 m gyors: 7. Németh D. 1:22,04, 8. Magyar Bodza 1:25,22. 2010-esek. Fiúk, 100 m gyors: 3. Szabó Flórián 1:17,15. 50 m gyors: 3. Szabó F. 34,90. 100 m mell: 3. Szabó F. 1:36,24. 50 m pillangó: 3. Szabó F. 40,24. 2011-esek. 50 m gyors: 3. Szilágyi Barnabás 38,25. 100 m hát: 3. Szilágyi 1:43,89. 100 m gyors: 6. Szilágyi 1:3,75. 50 m hát: 7. Szilágyi 48.37. P.L.
megszilárdítvaJurkó Noémi (10) is rendszeresen
tíz pont felett termel a Vadmacskák
színeiben
Fotó: hunbasket.hu
Az MTK-TFSE
elleni találkozója előtt három olyan ellenfelével is mérkőzött a Kanizsai
Vadmacskák SE női amatőr NB I-es kosárlabda
együttese az elmúlt hetekben, melyeket
legyőzve a közép-
mezőnyben
erősíthette meg helyét.
Korcsmárostól
A kaposvári úszóverseny dömping újabb állomásán örülhettek remek eredményeknek a DZVSE növendékeiKét aranyKözépmezőny
Ezekben a napokban rendezik a 123. úszó felnőtt országos bajnokság futamait a fővárosi Duna Arénában. A hazai seregszemlén a Délzalai Vízmű SE színeiben Varga Dominika és Bukovics Rebeka már kedden rajtkőre is léphettek az ob-n.
Az e hét kedden kezdődött felnőtt úszó magyar bajnokság első kvalifikáló csobbanásai az előfutamok voltak a másnapi döntőkre. Szerda délelőtt így úszta a női 50 m fináléját Varga Dominika és 26,14 másodperces időeredménnyel az ötödik helyen végzett. Bukovics Rebeka ebben a számban a 18. helyen zárt és a kanizsai úszókra lapzártánk után vártak még megmérettetések.Kezdésként ötödikVarga Dominika egy ötödik helye a felnőtt úszó országos bajnokságon
24 | KANIZSA ÚJSÁG
MOZAIK
Dukai László közel 30 éve dolgozik a vendéglátásban. Jelenleg a Bankpalota étterem vezető séfje. A szakmai alapokat Keszthelyen sajátította el, majd kezdő szakácsként megjárta a Balaton-partot, hosszú éveket töltött el főszakácsként Zalakaroson. Mivel érdeklődési körébe tartoznak a különböző kultúrák ízei, részt vett Londonban egy gasztrotúrán, a steakek, pudingok, piték világában. Öt évet töltött el pizzaszakácsként Olaszországban. Nagy sikere volt a pizza országában sütött lepényeinek, pizzáinak a helyiek között. A remek magyar fogások mellett szeret mindent, ami kicsit más. A gasztronómiában a változatosság, a különlegesség érdekli. Öt évvel ezelőtt érkezett haza. A szakmája egyben a hobbija is, több alkalommal zsűrizett a dödölle fesztiválon.
Lapunkban húsvétra elkészíthető ételek receptjét osztja meg olvasóinkkal.
SNIDLINGES TORMAKRÉMLEVES FÜSTÖLT SONKÁVAL
A tormakrémleves hozzávalói: 5 dkg vaj, 4 ek ecetes reszelt torma, 2 ek liszt, a füstölt sonka főzőleve, 2 dl főzőtejszín, sonka, friss snidling.
Elkészítése: A felhevített vajon megfuttatjuk a reszelt tormát, rászórjuk a lisztet, majd felöntjük a húsvéti sonka fűszeres (babérlevél, bors, hagyma) főzőlevével. Miután felforrt, elkeverjük benne a főzőtejszínt. Füstölt sonka kockával és friss snidlinggel tálaljuk.
JÉRCEMELL ROLÁD SONKÁVAL, METÉLŐHAGYMÁVAL ÉS TOJÁSSAL TÖLTVE, PARMEZÁNOS
ROPOGÓS BUNDÁBAN.
Hozzávalók: Személyenként egy szép szelet csirkemell (10-12 dkg), 1 db főtt tojás, 1 szelet főtt füstölt sonka, medvehagyma, só, bors. A panírhoz: liszt, tojás, morzsa és parmezánsajt.
Elkészítése: A csirkemell szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Ráfektetjük a sonkaszeletet, a főtt tojást negyedelve és a fonnyasztott medvehagyma leveleket. Ezután rolád formában feltekerjük és lisztbe, felvert tojásba, és a parmezánnal kevert morzsába forgatva bepanírozzuk. Bő olajban, lassan kisütjük, végül petrezselymes burgonyával tálaljuk.
BAKONYI Erzsébet
GasztroKanizsa
Fotó: Kanizsa
heti horoszkóp
KOS: 03.21 - 04.20.
Szép napokra számíthat. Ezek nem az időjárással lesznek összefüggésben, hanem az ön felé irányuló szeretet változtatja szebbé ezt az időszakot.
BIKA: 04.21-05.21.
Ne hajtsa folyton túl magát. Halaszthatatlan ügyei nincsenek, és nem késik le semmiről sem. Most az a legfontosabb, hogy törődjön az egészségével.
IKREK: 05.22-06.21.
A vidámságát nem tudja letörni senki és semmi sem. Annak ellenére, hogy a szórakoztató programokról a koronavírus-járvány miatt le kell mondania.
RÁK: 06.22-07.22.
Ha a kritizálásával megbántott valakit, kérjen tőle minél előbb elnézést. Ha nem lesz emiatt lelkiismeret furdalása, könnyebben megy a munka is.
OROSZLÁN: 07.23 - 08.23.
Azt tartja a mondás, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Önnek azonban mást kell tennie. Erőltesse meg magát, és szedjen több vitamint.
SZŰZ: 08.24-09.23.
Most az a legfontosabb, hogy a családja kéréseinek feleljen meg, és mutassa ki nekik az érzelmeit. A barátai nyugodtan várhatnak a sorukra.
MÉRLEG: 09.24 -10.23.
Bizonyára tudja, a rutinfeladatok elvégzése során is lehet hibázni. Ahhoz, hogy jókedvvel tegye a dolgát, új impulzusokra van szüksége.
SKORPIÓ: 10.24 -11.22.
Ha megsértődik valakire, ne hagyja faképnél azonnal. Lehet, hogy csak ön értékeli rosszul a dolgokat. Vegyen egy mély levegőt és kérdezze meg a társát.
NYILAS: 11.23-12.21.
Úgy tűnik, bizalmatlanná vált a környezetében élők iránt. Erre nincs semmi oka, mert sosem hagyták cserben, ha szüksége volt rájuk.
BAK: 12.22 - 01.20.
Ha érzelmi biztonságra vágyakozik, annak is hamarosan eljön az ideje. A május olyan meglepetést ígér önnek, amire álmaiban sem számított.
VÍZÖNTŐ: 01.21-02.19.
Ha ön tartja kézben otthon a dolgokat, akkor biztosan elkészül minden. A bolygók szerint legjobban teszi, ha a szobafestésnél is besegít a párjának.
HALAK: 02.20-03.20.
Nyugodjon meg, minden téren meg tudja valósítani az álmait. A környezetétől minden segítséget megkap, az irigyekkel pedig ne törődjön.Snidlinges tormakrémleves
és jércemell roláddalfüstölt sonkával,