Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
29.17 MB
2021-01-25 15:25:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
427
939
Rövid leírás | Teljes leírás (1.11 MB)

Kanizsa 1992. 049-053. szám december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

ÁRA: 19 FT
DÉL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
IV. évf. 49. sz. 1992. dec. 4.
szalon
san
a Krémer and Kovács csoport volt, és ha utolsó pillanatban is, de jól és nívósán végezték el a feladatukat. Az építésben részt vett még a Heraklith Építőanyagokat Forgalmazó Kft. A szalon biztosítója a Colónia. Említette még, hogy az ÉP-KER a több lábon állást vállalva hozta létre a szalont, miután szerződött a Rairrel. Választaniuk kellett, mivel a vállalat tevékenysége a felszámolás határán mozgott.
Mint később Gyergyák úrtól megtudtuk, az Épker az országosnál valószínűleg jobb lehetőségekkel kínálja az autókat és motorokat - 20-30% előleg befizetésével lízingelhetők majd a kocsik. 24-32 hónapos futamidővel és 8-10-12%-os kamattal. A vállalat saját jutalékát hitelezésként próbálja majd felhasználni fogyasztói felé.
A megnyitót Farkas Zoltán alpolgármester zárta, kifejezve örömét, hogy újabb létesít-
ménnyel gyarapodott a város, s így az Opelek és Suzukik után, az ittl akók Peugeot autókhoz is közvetlenül juthatnak Kanizsán, ha körülményei azt megengedik. Mint kifejtette, biztos benne, hogy ezzel a szalonnal egy sikeres vállalkozás veszi kezdetét, erre számára a Rair biztosítékot jelent. Majd lezárva gondolatait, hivatalosan is megnyitotta a nagykanizsai Peugeot-szalont.
A létesítmény belülről is szépre sikeredett. A gyönyörű látványhoz persze az autók és motorok is hozzájárulnak.
Most pedig pár praktikus információ, melyet az állófogadáson az illetékesektől sikerült
megtudni. A gépkocsik megtekintése után a jövőbeni tulajdonosok öt nap után juthatnak hozzá a Peugeot-hoz. Ha olyan extra igényeik lennének, melyeket a Rair pesti raktára sem tud kielégíteni, 60 nap a várakozási idő, melyet közvetlenül Franciaországból elégít ki az Épk er és a Rair. A kanizsai szalon árai 950.000 Ft-tól 2.650.000 Ft-ig terjednek, ezek persze csak az alaptípusok árai. Egyelőre 205 Junior, 309-es, 405 ORI és a 405-ös SRDT tekinthető meg Kanizsán. A raktárlehetőségek bővülésével az Épk er a teljes választékot szeretné bemutatni, de akinek éppen ma van kedve vásárolni, az az említett lízing és részletfizetési kedvezményekkel bármely típusú Peugeot-hoz hozzájuthat a kanizsai szalonon keresztül.
- Hercz
Vita az önkormányzati informatechnológiáról
A megyeszékhelyi Hevesi Sándor Színházban, a Zalaszám-napok keretében került sor a Zala megyei önkormányzatok vezetőinek, munkatársainak tájékoztatására, az önkormányzatoknál lehetséges információtechnológiai fejlesztésekről. A vitában mintegy ötven polgármester, jegyző vett részt, ahol dr. Szász Péter, a Zalaszám ügyvezető igazgatója elmondta, arra törekszenek - mivel a Zalaszám megyei önkormányzati tulajdonban van -, hogy a „cápacégekkel" ellentétben, a valós, mindenkor reális igényeket elégítsék ki.
A jelenlévő polgármesterek részéről felmerült az a kérdés, hogy a különböző számítástechnikával foglalkozó cégek havonta-kéthavonta tájékoztassák az önkormányzatokat a
lehetőségekről, a meglévő, megvásárolható termékekről.
A vitában az is elhangzott, hogy a közigazgatási dolgozók „tudathasadásos állapotban vannak", mivel a 10-15 éves törvények (amik ma is érvényben vannak) totálisan szemben állnak az önkormányzati feladatokkal. Továbbá, a megye sajátos telekommunikációs infrastruktúrája egyáltalán nem olyan jó, hogy arra bármilyen rendszert is alapozni lehetne...
A vita - ami inkább egy kötetlen beszélgetéshez hasonlítható - azzal az óhajjal zárult, hogy jó lenne, ha jövőre már a konkrét eredményeket tudnák górcső alá venni, nem pedig álmokat szövögetnének, mondván, de jó lenne, ha...
H. L.
Peugeot-
November 25-én nyitotta meg kapuit a Csengery út végén a nagykanizsai Peugeot-szalon. Szántó László a Rair képviseletében elmondta, a cége két éve működik együtt a francia Peugeot-val. Ez a kapcsolat az induláskor nem volt éppen felhőtlennek nevezhető, de mára a profi munkakapcsolat egyre gyümölcsözőbbé vált. Az országban - mint azt később lapunk megtudta - már öt helyen hoztak létre Peugeot-szalont, és kettőnek a létesítésére folyamatban vannak a tárgyalások. Céljuk, hogy a jövőben Magyarország minden nagyvárosában kínálhassák az autókat, motorokat. Ezen túl a szalonok mellett alkatrészboltot és szervizt is működtetnének a jövőben, így Kanizsán is.
Ezek után Gyergyák György az ÉPKER Kft. nevében mint a létesítmény vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Többek között elmondta, hogy a szalon tervezője a Stílus Kft. kivitelezője,
KANIZSA
1992. december 4.
Pénteken este a Monopoly Klub fórumra hívta városunk lakóit a Kereskedelmi Szakközépiskolába. A rendezvény vendégei többek között Grosics Gyula, dr. Zacsek Gyula. Pálfy G. István és Nagy Feró voltak. A több mint száz, jórészt 40-50-es korú résztvevő jelenlétében zajlott rendezvényen sok mindenről szó esett.
Pálfy G. István felszólalásában elmondta: „A Magyar Televízió mostani működésével a magyar kultúra és a magyar értékrend teljes széteséséhez járul hozzá. Azokat a szakszerkesztőségeket verték szét, amelyek a magyar társadalmi élet különböző területeivel szakmai kapcsolatot tudtak tartani. Kialakítottak a piaci mechanizmusokra hivatkozva egy produceri rendszert, ez a produceri rendszer azonban már nem szakmai jellegű, hanem lényegében egy diszpécseri közvetítő akármicsoda a képernyő és a társadalom között. Illetve már nem a társadalom, hanem a két intendáns rendeli meg a műsorokat. Két darab embernek az ízlése, ideológiája, politikai, morális hovatartozása határozza meg azt, hogy mit kapjon a magyar társadalom.
Sikerült kivonni a Magyar Televíziót és a Rádiót is a magyar társadalom ellenőrzése alól. Az MTV fölött pillanatnyilag semmiféle törvény, semmiféle szervezet nem rendelkezik felügyeleti joggal. Ez a törvényen kí-
„Szabad televíziót, rádiót akarunk, nem agymosást!"
Monopolys fórum a Keriben
^pmKamm^a^mmmmasm^mm*
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A Monopolys fórum előadóinak egy csoportja. Pongrácz Gergely, dr. Zacsek Gyula, Rajnai Miklós, Pálfy G. István és Nagy Feró.
(Erdei András felvétele)
vüli állapot szüli azt, hogy a műsorban az MTV elérte történetének mélypontját, pedig korábban sem volt valami hű de..., de ezt még lehetett és lehet napról napra alulmúlni.
A Magyar Televízióban ez idáig nem történt semmi olyan, ami jóvátenné a „Velünk élő történelem" című műsorban elkövetett hibákat, hogy korrigálja azt a nagy-nagy tévedést, vagy csináljon valami újat, valami mást 56-ról, ami mégiscsak közelebb állna a valósághoz. Központilag dokumentálni kellett volna a rendszerváltást, de különböző kis kft.-k csinálják ezeket, természetesen pártszájízek szerint. Legalább az archívumokba tegye el a Magyar Televízió a rendszerváltás dokumentumait, ha már annyira nem ért egyet a rendszerváltással, hogy műsorra is tűzze. Az archívumokban viszont az van benne, amit a képernyőkön látunk, az pedig nem a rendszerváltás dokumentuma, hanem sok esetben éppen az ellenkezője. A magyar társadalmat nem ebből vagy abból a pártból, nem a jelenlegi kormánykoalícióból, vagy a kormányból, nem a parlamentből kell kiábrándítani, hanem magából a parlamentáris demokráciából. És látjuk a jeleit, ez azért
mintha kezdene sikerülni. Mintha az emberek valóban azt gondpinák, hogy az, ami Magyarországon ma van, az azért van, mert parlamentáris demokrácia van. Nem így fogalmazzák meg, de miközben nem mennek el szavazni, lényegében már ebben a szellemben cselekszenek.
A televízió a költségvetésből neki juttatott pénzt miért nem utalta át más olyan területnek, amelyek műsorral látnák el a tv-t? Mert nem az a cél, hogy itt valami működjön, hanem az a cél, hogy itt semmi se működjön. Hanem egy olyan tudatos agymosás menjen itt végbe, amilyen ebben az országban és ebben a Magyar Televízióban még nem volt. A Magyar Televízió az elmúlt rendszerben jobb volt. A művészet semmilyen módon nem jelenik meg, megjelenik helyette az a fajta amerikanizált semmi, ami kifejezetten az agymosás célját szolgálja. Hogy 1994-re lehetőleg a legtudatlanabb magyarság menjen el a szavazóurnákhoz. Minden mindennel összefügg..., mint egy pontos számítógépprogram, tökéletesen tudják, mit hogyan kell csinálni. Pontosan tudják azt is, hogyan kell 94-ig tudatilag, nemzeti érzelmeiben, ideológiai kötődésében, ha kell akár nemzeti hovatartozásban
megsemmisíteni ezt a népet, nemzetet, amelyet akkor már csak tömegnek lehet nevezni."
Ezt követően Grosics Gyula eképpen szólott: „Az a feladatunk, hogy felébresszük az egész országot. El kell mondani, hogy ma ebben a hazában egy nagy mérkőzés folyik. És az ellenfél sportszerűtlen, tisztességtelen eszközökkel áll velünk szemben. És ma ott tartunk, hogy ezen a nagy futballpályán, amit Magyarországnak nevezünk, vannak akik a saját kapunkra játszanak. Vannak olyanok, akik a tisztességesen játszókat gáncsolják, lehetetlenné teszik, meggyalázzák. Nemzeti katasztrófa kopog a külső ajtókon. Ebben az országban csak mindenki részvételével lehet kimászni abból a bajból, amibe jutottunk. Melyik oldalról hangzik el, hogy rossz a költségvetés, hogy ezt így meg így kellene csinálni, hogy miért nincs a társadalombiztosítás kasszájában pénz. S közben elfelejtjük, hogy néhány évvel ezelőtt ezek a nagy tudorok lopták ki a tb kasszájából a pénzt, és építették be a saját hasznukra a költségvetésbe.
Mi Magyarországon magyarul akarunk élni! Mi magyar televíziót és magyar rádiót akarunk! Ebben az országban nincsenek nacionalisták, nincsenek fasiszták, nincsenek antiszemiták. Ebben az országban magyarok élnek."
Még néhány idézet az előadóktól a teljesség igénye nélkül: Ebben az országban két és fél évvel ezelőtt csak a kormány változott, a rendszer nem. Ennek a népnek, ennek az országnak szüksége van Antall Józsefre, de ugyanúgy szüksége van Csurka Istvánra is.
* » *
A rendezők köszönetüket fejezik ki az ellenzéki pártok képviselőinek a részvételükért, ugyanakkor sajnálattal fogadták, hogy a polgármesteri hivatal képviselői a meghívás ellenére távolmaradtak.
-kát
KELETI KANIZSÁN
Politikai programhoz mérten feltűnően nagy érdeklődéssel zajlott Keleti György látogatása városunkban. A Helyőségi Klubban rendezett fórum valamivel több mint kétszáz résztvevőt vonzott.
A beszélgetések során szóbakerült a képviselő megválasztása idején zajlott hercehurca is.
A tábori lelkész „intézményével" kapcsolatosan, Keletinek az volt a véleménye, hogy nem ez az, amire a bevonult kiskatonáknak szüksége van. Sokkal könnyebben kezelhető lenne az a probléma egy demokratikusan átalakított, modern hadseregben, amely lehetővé tenné, hogy a fiatalok a kiképzést követően gyakrabban hagyhatnák el a laktanyát.
Keleti György előadásában utalt arra is, miyen veszélyeket rejt magában az a tény, hogy a határőrség felügyelete teljes egészében a Belügyminisztérium belső ügye, hiszen így az nem átlátható, és tulajdonképpen ezeket a katonákat ott és olyan célokra használhatja fel a minisztérium, ahol csak akarja. S ez, mint nemrégiben fény derült rá, nem mindig a legkedvezőbb. -évi-
„Ez már a barikádharcok kora"
A Pesti Hírlap estje Kanizsán
Í992. december 4.
KANIZSA
zajló, mára rettenetesen eldurvult médiaháborút! A kormánysajtó csekély hányadot képvisel. Még Németh Miklós kormánya, illetve parlamentje aknázta alá a magyar társadalmat, benne a gazdasági szférát. Tudvalévő, ő nyitotta ki a kaput a külföldi tőke előtt. Az ő törvényei tették lehetővé vegyes vállalatok és káefték létesítését. Nem tudom, az már ismert-e, hogy a Svájcba még idejekorán kimenekített tetemes pénzen, valakinek a nevén káeftét hozott létre, majd elsőként kisétált az országból? Később a javarészt magyar pénzen létrehozott, londoni székhelyű, angol-magyar bank egyik vezetője lett. Most úgy beszélnek róla, mint európai hírű bankszakemberről, aki egyszercsak hazajön megmenteni a szegény hont. Hogy miért nem jó az MDF és a hazai sajtó viszonya? - reagált egy másik kérdésre. - Nézzék: a volt NDK-ban a korábbi pártállamot kiszolgáló magatartásuk miatt 4200 újságírót menesztettek. S mi van nálunk? A régebbi személyi-pénzügyi összefonódások még működnek! Elgyávult, megfélemlített hírlapírók ontják a cikkeket. A sajtópiac 92 százalékát a külföldről pénzelt me-
gyei és országos lapok tartják a kezükben. így nehéz befolyást gyakorolnunk - vélekedett.
Végül az 1994-es választási esélyek kapcsán elhangzott: teszem föl a reformkommunisták, vagy
Pető Iván pártelnökkel az élen, a szabaddemokraták egy kis elitpártot kiformálva a bolsevik nómenklatúrát akarják visszahozni a hatalomba. Reális veszélye van egy visszarendeződésnek. Megmarad-e a demokrácia, avagy milyen lesz? - erről nehéz beszélni ma még. De kell, minél többet, félelem nélkül, keményen és őszintén! - fejezte be az eszmecserét a Pesti Hírlap főszerkesztője, amikor e sorok írója még jelen volt az összejövetelen.
- kahutek -
Belpolitikai életünk háttérinformációiról, valamint a nemzeti sorskérdéseket átfogóan elemző témákról esett szó azon a kötetlen eszmecserén, amelyet a Kanizsai Demokrata Kör meghívására a városunkba látog,ató Bencsik András, Seszták Ágnes és Balaskó Jenő, a Pesti Hírlap munkatársai folytattak a körülbelül 50 főnyi közönséggel november 28-án este, a HSMK kistermében.
Az est főszereplője - tán akaratlanul - a gondolatiságát és retorikáját illetően egyaránt a hallgatóságra érzékelhetően vonzó hatást gyakorló főszerkesztő, Bencsik András (képünkön) volt. Friss hírként hangzott el a találkozón, hogy a fiatal közíró-politikust a helybéli MDF-alapszer-vezet az elmúlt hétvégén tartott országos gyűlésen a Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége új tagjává javasolta.
Bencsik András elsőként beszámolt arról, hogy november végén Budapesten a „Közakarat Egyesület" gyűlésén megtárgyalták a médiaháború legújabb fejleményét. Nevezetesen, hogy Göncz Árpád ismét elutasítóan reagált a kormánykoalíció megegyezésre törekvő kísérletére a rádió és a televízió ügyében. A köztársasági elnöknek dr. Antall Józsefhez címzett „sunyi levele" arról szólt, amit nem akar nyíltan kimondani. Vagyis elképzelése szerint, a kormánypárti koncepcióval ellentétben, a közszolgálati médiák korrumpálódott vezetői helyére ne ügyvezetők, hanem továbbra is elnöki hatáskört betöltő személyek kerüljenek. Gyaníthatóan az ellenzék frontemberei... Göncz Árpádnak eme politikai döntése többfajta üzenetet is hordoz. Az MDF értelmezésében egyrészt azt jelenti, hogy muszáj félelem nélkül kimondani: a Magyar Köztársaságnak nincsen olyan modellértékű, a nemzeti egységet hitelesen kifejező, elfogulatlan elnöke, aki valamennyi magyar állampolgár tiszteletét és szeretetét bírná, s mint amilyen kívánatos lenne a társadalmi konszenzus érdekében! - szögezte le, majd így folytatta. - Alkotmánysértő megnyilvánulásai lassan felőrlik a nemzet idegrendszerét. Kérdés, hogy az MDF november 29-i országos gyűlésén a tagság nem fordult-e pártelnöke, Antall József ellen, tehetetlenséggel vádolva őt? Göncz Árpád két hibát is elkövetett, amikor ismét elvetette a kompromisszum-készséget mutató tervezetüket. Először is beleavatkozik egy párt, történetesen az MDF belügyeibe, jóllehet az ideális államfői minta egy pártokon felülálló, a népi közakara-
tot kifejező magatartás. Ahogyan tapasztalható ez akár az alkotmányos monarchiákban, akár más demokratikus jogállamokban, Európában és a tengerentúlon egyformán. Másodszor: a mögötte álló „fogalmazólegények" sugallatára úgy képzeli, hogy a Kisgazdapárt analógiájára romboló-bomlasztó eszközökkel szétverik az MDF pártegységét! Hogy majd saját párttagsága fejelje le a vezérkart. Tehát egyértelmű késztetés látszik az anarchia kirobban tására! - jelentette ki. - Ezzel szemben viszont áll egy dolog, pontosabban egy erő, amely a hiten, az erkölcsön és a sikerélményen alapul. Olyan közegben éltünk, ahol például a magyar gyártmányú áru szégyellnivaló volt, csak a nyugati holmik hordozták a minőséget. Vissza kell hát adni minden dolgozó embernek nálunk is a siker esélyét, miszerint ők is tudnak értéket produkálni! Legyen az anyagi termék vagy szellemi dolog. A Pesti Hírlap mindig teret ad annak, hogy nívós hazai teljesítményekről beszámoljon. Ápolni kell a hitet, gazdagítani az erkölcsöt. S végül... A reményt nem szabad föladni! - mondta Bencsik András. - Nem létezik, hogy semmit sem tehetünk az ellen, hogy egy „tisztátalan hatalom" a kormány megbuktatására törekedik. Ez már a barikádharcok kora. Dehát 2 és fél év - amióta a kormánykoalíció hatalmon van - történelmi távlatban pusztán egy szempillantás. A Pesti Hírlapnak nem igazi föladata a kormánypártiság. Jobb szeretnénk minden réteg, etnikai-vallási közösség életéről tudósítani, de mivel defenzívába akarnak szorítani minket, harcolnunk kell! S higgyék el, nem csinálnánk, ha nem lennénk száz százalékig biztosak abban, hogy újra mi győzünk! - fejezte be nagy tapssal kísért vitaindító beszédét.
Ezután a közönség kérdéseire válaszoltak a Pesti Hírlap munkatársai. Seszták Ágnes szerkesztő például az MTV „tragikusan rossz" műsorpolitikájáról, a különböző belső káeftékben meg produceri irodákban eltékozolt milliókról szólt. Megemlítette, nem ritka, hogy nagy pénzeket vesznek föl egyesek előleg címén olyan műsorokra, amelyek sohasem készülnek el. Bencsik András ehhez kapcsolódva később hozzáfűzte: - Azzal lehet játszani, hogy mondjuk nem el-lenjegyzem a miniszterelnöki beterjesztést. A frekvenciákkal viszont van joga-módja gazdálkodni a törvényesen választott hatalomnak. S élni is fognak ezzel a joggal, hogy sikeresen vívják meg a közvélemény formálásáért
Mindig zavar, ha olyan emberekkel találkozom, akik nem teljesen ismerik szakmájukat, kevéssé értik munkájuk lényegét.
Az élelmiszerboltban például nem ismeri az eladó, hogy az idegennyelvű konzervben mi van, a magyarnak meg mikor jár le a szavatossági ideje. Ja, hogy kereskedelmi szabvány írja elő azt, hogy a tartalmat magyar nyelven is fel kell tüntetni, meg a szavatossági idő lejárati napja nem maradhat el? Nem mindig van így.
Utaztam már azért másodosztályú vasúti fülkében első osztályú jeggyel a zsebemben, mert a pénztáros váltig állította, hogy az van, amikor nem volt. Egy hete meg épp az ellenkezője történt velem. A pénztáros azért nem adott a Pécsről Nagykanizsára közlekedő délutáni vonatra még reggel itthon megfelelő jegyet, mert - mondván - nincs párnás kocsi a vonaton. Mondanom sem kell, hogy újabban van.
Tudom, ilyen esetekkel mindenki találkozik. Tudom, hogy mindenki bosszankodik.
Megírják, megmondják, akik mindezt nehezen tűrik, vá''a-szolnak akiket illet, aztán megy minden a maga útján tovább! De meddig? Azt mondják, Magyarország az az ország, ahol a világon a legjobban meg tudják magyarázni azt, hogy ami nincs, az miért nincs, ami nem jó, az miért nem jó. Aztán azt is mondják, hogy hazánkban
Hmm...
nem lehet elég rosszul dolgozni ahhoz, hogy a hibák elkövetése után jutalmat ne kaphasson az ember.
Humorosan kell felfogni a dolgokat, intett múltkor valaki. így teszek most én is. Biztosan humorizálni akart egy hete délután az a postai alkalmazott is, aki nem akarta felvenni a csomagot utca, házszám megjelölése nélkül, mondván, a pf. számának megjelölése nem elégséges adat egy csomag elküldéséhez.
B. E.
I:1:1:1 ":":"■:"::" ■l;'':''1:":''" Hfflj !j'''''' .1...........-..............>":"»!!!!''>''
A

KANIZSA
1992. december 4,
Mit aprítunk a tejbe?
Vélemények a költségvetési koncepcióról
Újabb 11 és félmillió az Erzsébet térre?
Ülésezett az önkormányzat
November 30-án tartotta városunk önkormányzata folytatólagos Ülését, amelynek legfőbb napirendi pontja a jövő évi költségvetési koncepció elfogadása volt.
A napirendi viták megkezdése előtt Balogh Tibor emelkedett szólásra, aki azt kérte, a testület vizsgálja felül múlt heti döntését, amellyel megvétózta a Polgárőrségnek nyújtandó 200 ezer forintos támogatást. Balogh Tibor elmondta, 45 fővel működik a csoport a keleti városrészben, ahol a rendőrséggel együttműködve próbál gátatvetni a bűnözésnek. Mostanra ennek a csoportnak a működése szinte lehetetlenné vált a rossz telefonhelyzet miatt. Azért kérték a támogatást, hogy a pénzből adóvevő készülékeket vásároljanak.
Pllczer Éva képviselő a támogatás megszavazását nem javasolta, mondván, a rendőrségtől kapott információi alapján úgy tudja, hamarosan rendőrörs létesül a keleti városrészben, így az önvédelmi csoport munkájára ott kevésbé lesz szükség. A testület 20 igen szavazatával megadta a kért támogatást.
Ezt követően a költségvetési koncepcióval kapcsolatos vitára került sor. A képviselők sorjában tették fel a koncepcióval kapcsolatos kérdéseket, amelyekre Csertl Tibor adta meg a válaszokat. Palotás Tibor képviselő többek között arra volt kíváncsi, hogy a kórháznak betervezett támogatásban benne van-e a dolgozók 13. havi járandósága, amelyre azt a választ kapta, igen a pénz betervezett, amelynek forrását az osztályvezető a TB-től járó pénzben jelölte meg. Palotás Tibor kérdései kapcsán azt is megtudhattuk, a hivatalban nem terveznek béremelést. Balogh Tibor kérdése alapján derült ki, a költségvetésben nincs olyan összeg, amely az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat egyformán és teljeskörűen biztosíthatóvá tenné.
Jancsi György az Erzsébet térrel kapcsolatos kérdésére azt a választ kapta, hogy a koncepcióban betervezett 11,5 milliós összeget a bizottságok javaslatára építették be a koncepcióba. (Hogy miért, ez nem derült ki.)
Czupi Gyula képviselő azt kifogásolta, hogy a koncepcióba csupán a leendő városi könyvtár terveinek finanszírozására szánt összeg szerepel, holott nemrég éppen a testület fejezte ki azon szándékát, hogy a következő évben ennél szeretnének továbbjutni a könyvtárépítést illetően. Az osztályvezető azt válaszolta, hogy bár a könyvtár felépítése is nagyon fontos feladat, de nem szabad elfelejtem, hogy a költségvetésnek először a 328,4 millió forintos hiányt kell majd feloldania, és csak ezt követően vállalhat fel újabb célokat.
Mint megtudtuk, a kórházrekonstrukcióra szánt összegeket az eredeti elképzelések alapján építették be a koncepcióba, ennek módosítása csak akkor válik szükségessé, ha a parlament ránk (a városra) nézve kedvezőtlen döntést hoz.
A közel négyórás vitát a koncepcióba beépített módosító indítványok elfogadása után lezárták, és a testület a koncepciót elfogadta.
A koncepció-vitát követően a testület a lakóházak rendjéről szóló rendeletet módosította.
Elnapolták a Csokonai tanuszoda felújításával kapcsolatos napirendi pontot. A palini egészségházzal kapcsolatos kérdésben a testület úgy döntött, megbízza a kórházat azzal a feladattal, hogy a körzetmegosztással és a működtetéssel járó többletköltségekkel kapcsolatban tájékoztassa a TB-t, és amennyiben a fennüek finanszírozását vállalja a Társadalombiztosítás, akkor tárgyalhat a kivitelezésről érdemben a testület.
Ezután a testület kifejezte azon szándékát, hogy egyetért a Shell és Interág Kft. üzemanyagtöltő-állomás építési szándékával, és az ehhez szükséges területet értékesítésre kijelöli.
Ezt követően az Erzsébet tér 19. szám alatti ingatlaneladás ügyében hozott döntést a testület.
Azt is megtudhattuk, hogy jelentkezett egy vevő a kábelértékesítést illetően. Hogy miként alakul majd a kábel sorsa, azt egyelőre még csak találgatni lehet, hiszen sok minden függ a bizottságokkal folytatandó tárgyalásoktól.
Hosszú évek eltelte után úgy tűnik megint jelenik meg valami városunkról. Ezúttal egy képeskönyv, amelynek nyomdai munkálatai 8,5 millió forintjába kerülnek a városnak, s a kiadvány 10 ezer példányban lát majd napvilágot.
Miután a testület befejezte a napirendi pontok megvitatását, még egy döntést hozott. Nevezetesen azt, hogy a következő ülés időpontja december 14, 10-17 óráig, majd ezt követően közmeghallgatásra várja a város polgárait.
Dévl
Csertl Tibor: Ismert, hogy a 93. évi koncepcióban szereplő egyensúlyhiány a jelzett 243,2 millióról tovább növekszik 81,1 millióval a megszavazott 13 havi illetmények miatt. A felvett hitellel és annak kamataival tehát további terhek rakódnak a jövőévi költségvetésre, amelynek hiánya így 328,4 millió forint. Többször felvetődött a mai ülésen, hogy mennyire tekinthetők végleges számoknak ezek, illetve, akkor hogyan tovább a jövő évi költségvetéssel. Az önkormányzat felel alapvetően az önkormányzati gazdálkodás biztonságáért. Kockázatot csak korlátozott mértékben vállalhat. A lebonyolításért és a szabályszerűségért pedig a Polgármesteri Hivatal a felelős. A 93. évi koncepció összeállításának alapelve, hogy számításba vette a ma reálisan tervezhető bevételeket, amelyek a jelenleg érvényben lévő szabályozási szisztémák miatt biztosan teljesülnek. Illetve bemutattam azt, hogy milyen áthúzódó hatások vannak a kiadási oldalon, amelyek a korábban meghozott döntések következményei.
A költségvetésben már most jelentkező hiánynak a feloldása a megítélésem szerint nem kis munkát jelent majd... És itt alapvetően nem értek egyet azokkal a képviselőkkel, akik azt mondják, hogy itt notorius alultervezés van. Es uram bocsá még azt is megfogalmazza, hogy a hivatal dugdossa a pénzt. Meggyőződésem, hogy ezen vélemények mögött demagógia húzódik meg. Sokszor ezekkel a taktikákkal a saját dédelgetett céljaik megvalósítását szeretnék előtérbe hozni.
Meghatározóak azok az alapelvek, amelyek lehetővé teszik a városnak a nyugodt körülmények közötti gazdálkodást, és én ezt szeretném szem előtt tartani. Alapvető hiányosság mutatkozik a képviselők tudásában az államháztartási törvényt illetően. Nem elképzelhetetlen, hogy a viták sokszor ebből adódnak, és a téves következtetések is innen származnak.
Az állandó bevételeket és a rendkívüli bevételeket el kell különíteni egymástól. Még akkor is, ha ezek a bevételek több éven át folyamatosan képződnek. Az elkülönítés nagyon fontos, mert ezek téves következtetésekre adnak okot. A 92-es költségvetésben az egyedi bevételek egy nagyon nagy realizálódására került sor, ha ehhez viszonyítanánk és ehhez terveznénk, akkor a városi vagyon felélésének tendenciáját helyeznénk kilátásba. Nem véletlen, hogy a józanabbul mérlegelő képviselők alapvető követelményként állítják a költségvetés összeállításával szemben, hogy önmagában
egy zárt folyamatot képezzen, hogy a folyamatosan jelentkező kiadások forrásfedezetét hitelfelvétel nélkül, saját állandó bevételekből tudják fedezni. Minden további cél megvalósításának fedezet képződhet az eseti bevételekből. Számomra furának tűnik, hogy itt most megszavaztak egy 3,6 milliárdos bevételi oldalt, aminek a forrása teljes egészében még nem látható.
Marton István: A múlt hétfőn elfogadott költségvetés várható bevételi és kiadási főösszege 4 mil-lárd 203 millió forint hozzávetőlegesen. Ebből ha kivesszük a halmozódásokat, akkor a várható net-tő teljesítés összege 3 milliárd 20 millió forint. Ennek tükrében a 93. évi várható bevétel tervezése több mint furcsa. Ha az idei évből levesszük a címzett és céltámogatott beruházások összegét, akkor még mindig marad 2 milliárd 822 millió forintos éves nettó bevétel. Ezt megnézve az a döbbenetes tény tárul elénk, hogy a tervezett 93. évi bevétel összesen 2 milliárd 764 millió forint. Azaz körülbelül 60 millióval kisebb a 93. évi induló terv, az ez évi várható ténytől, amit gondolom az év vége előtt egy hónappal már nagy pontossággal lehetett megbecsülni. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy mintegy 135 millió forinttal több a normatív állami támogatás, és á személyi jövedelemadó eredő növekménye, mint az idei. Ezt ha hozzáteszem ahhoz a 60 millió forinthoz, akkor ez azt jelenti, hogy a jövő évi terv névlegesen is, mintegy 200 millió forinttal kevesebb, mint az idén várható és tervezett teljesítés. Ez kész képtelenség. Mitől esnek így vissza a bevételek, amikor egyébként nőnek? Hol van eldugva e visszaesés? Reálisan nézva, ha a 93. évben csak az inflációt vesszük figyelembe, akkor is 3 milliárd 250 millió forint bevételről van szó, plussz a címzett és céltámogatások összege. Ha igaz ez a közel 400 millió, akkor értelemszerűen 3,6 milliárd forint alatt nem lehet a jövő évre tervezett bevétel. Az erre való törekvést szavazta most meg a közgyűlés, és az is el lett döntve, hogy a hiány nem lehet több, mint 300 millió forint.
A jövő évi költségvetés tervezésénél ugyanaz ismétlődik, ami a tavalyi tervnél. Én nem értem a tervezők oldaláról ezt a magatartást, mert nem látom az érdeküket, mert az egy nagyon kényelmes dolog, ha nem teszek semmit, mégis túlteljesítek, ahogy ezt az idei terv is mutatta. Néhányan szeretnénk elkerülni, hogy a jövő évi költségvetés tervezése során ugyanazokat a hibákat elkövessük, mint tavaly.
- dé -
1992. december 4. !í KANIZSA 5

TELI
Vállalatok, vállalkozások!
Az EGERSZEGI VÁSÁROK sorában TÉLI VÁ-SÁR-t rendezünk a Zalaegerszegi Sportcsarnokban és környékén, hogy együtt segítsük elő a termelők és megrendelőik egymásra találását, a piacfelmérést, valamint a karácsonyi ajándékozás gondjainak megkönnyítését. Garancia erre a megszokott, több tízezres látogatószám. A kiváló alkalomhoz mi adjuk a helyet, Önök hozzák az árut, mi hozunk 50 ezer látogatót. JELENTKEZÉS: 1992. nov. 26-ig a rendező ÁGENS Kft-nél.
Zalaegerszeg, Ady út 31. I. em. 10. Tel.: 92/12-686. Fax: 92/21-017.
Önnek is itt a helye!
FIQYELEM !
A KRISZTINA DIVATSAROK értesíti Kedves Vevőit, hogy Divatáru üzleté mellett megnyitotta
CIPŐÜZLETÉT
Férfi-, női sportcipők• és csizmák
széles választékával, olcsó árakkal várjuk Kedves Vásárlóinkat.
Nyltvatartás:
H - P Q - 17 óráig Sz 8-12 óráig
NAqykANlisA, ZRÍNyi u. 20. Tel.: 11 -245
» KRISZTINA DIVATSAROK «
Értékálló biztonság
A CSÉB-et nem kell bemutatni,
hiszen több mint 3,5 millió CSEB biztosítottunk van szerte az országban. Naponta 3,5^ ezer esetben segítünk ügyfeleinknek életük nehéz pillanataiban. A CSEB egyedülállóan átfogó biztosítási csomag, amely alapvető biztonságot nyújt, hiszen egyszerre élet-, balesetés betegbiztosítás. Ez a biztonság nélkülözhetetlen.
Az infláció mindent megbontó hatása a hagyományos CSÉB szolgáltatásait is leértékelte. Az az összeg, amely nem oly régen valós segítség volt, ma már csak töredék. Pedig épp a mai gyorsan változó világban van a legnagyobb szükség arra, hogy az ember a bajban se maradjon megfelelő anyagi támasz nélkül. Ezért ajánljuk az Ön figyelmébe is az új CSÉB-Multitrendet.
A CSÉB-M fütyül az inflációra.
Az új CSÉB-Multitrend már nemcsak a halálozási, betegségi, baleseti stb. statisztikák alakulásával számol, hanem a pénz értékromlásával is. « Jelenleg havi 500 Ft-os díj ellenében 450 000 Ft a kifizetett kártérítés maximuma, ezen belül 150 000 Ft értékben élet-, 300 000 Ft értékben balesetbiztosításhoz, betegség esetén pedig annak hosszúságától függő mértékben jut anyagi segítséghez a CSÉB-M tulajdonosa.
A CSÉB-Multitrend értékét már az árak emelkedése sem ingathatja meg, hála a beépített inflációkövető mechanizmusnak.
Jutalom a biztonságért.
A biztosítások új világában ügyfeléink nemcsak a szerződések nyújtotta védelemre számíthatnak; hanem a kármentességi és hűségjutalmakra is. Az Állami Biztosító Rt. ezért rendszeresen nyilvános sorsolást rendez a CSÉB-M tulajdonosok körében.
Figyelje hirdetéseinket!
Az ÁB Rt. köszönti Önt régi-új partnerei között.
I
©
A BIZTONSÁG!
11 KANIZSA | Ilii 11 lecember 4.
Tovább emelkedett a munkanélküliek
száma
Lakossági fórum SZDSZ-es képviselőkkel
November 24-én, kedden 18 órától lakossági fórumot tartottak a Hevesi úti Általános Iskolában. A meghívó Jancsi György és Krémer József két „szomszéd" választói kerület önkormányzati képviselői a meghívottak, a kerületek lakóközösségeinek képviselői voltak.
A kisszámú érdeklődő előtt Jancsi György képviselő kezdte el mondandóját. Mint említette, ezeket a közvetlen találkozáso-
kat választóival mindenképpen sűrűsíteni kellene. A jelenlegi képviseleti struktúrában szükség van a szoros kapcsolattartásra választó és képviselő között. Ezeken a találkozásokon azonban határai vannak a felvetődő problémák megoldásának. Elmondta, a jelenlegi önkormányzat döntései többnyire demokratikusak. Az eddigi tevékenység alapján életképesnek látja az önkormányzat munkáját.
BALOLDALI EMBER IS LEHET HÍVŐ
Múlt héten Vankó Magdolna az MSZP hívő tagozatának vezetője volt a vendége a BIT-nek és az MSZP helyi szervezetének. Áz előadó elmondta, hogy véleményük szerint a baloldali pártokban van a hívők helye, hiszen az Újszövetségben megfogalmazott eszmék modern megvalósítása a célja a baloldali pártoknak. Nincs ebben semmi különös, hiszen a modern nyugat-európai baloldali pártokban is vannak hívő tagozatok.
A két éve működő tagozat célja, hogy lehetőséget adjon ahhoz, hogy a hívők is megtalálják a maguk helyét a pártban, hogy a „hidat képezzenek" a hívő és nem vallásos párttagok között. Á tagozat egyik legfőbb tevékenysége a karitatív, amely a lelkisegély-szolgálatok megszervezésétől kezdődően az élelmiszer- és ruhagyűjtésekig minden segítségnyújtó tevékenységet felvállal.
Korunk új népvándorlásáról, a menekültkérdésről szólván Vankó Magdolnának az volt a véleménye, hogy ez olyan ügy, amelyet Magyarország nem képes a saját erejéből megoldani. „Egy időzített menekültügyi bombán üldögélünk, amelyről nem tudhatjuk, mikor robban fel, mikor alakul úgy a külpolitikai helyzet, amely megoldhatatlanná válik. Ha elindul a menekültáradat és nyugat úgy dönt, lezárja határait, nem tudhatjuk mi lesz a vége. Nekünk kell levezetni ezeket a problémákat, még akkor is, ha már most végesnek tűnnek lehetőségeink, hiszen már vannak olyan magyar városok, amelyek jelenleg is több menekültnek adnak „otthont", mint amennyi a város összlakossága. Komolyak azok a problémák, amelyek a mi határainkon belül tetőznek, s közben mi sem vagyunk a legjobb helyzetben, egy szikra elegendő ahhoz, hogy kitörjön itt valami helyrehozhatatlan. Ki tudja, nem fordulhat-e elő, hogy konzervatív gondolkodású fiatalok lerohanják a menekülttáborokat, és néhány perc múlva már senki nem nézi, ki a menekült és ki nem. Nyugat már megbukott a maga menekültpolitikájával és nem lehet tudni, mikor építik újra a vasfüggönyt, legfeljebb a másik oldalon. Mi annyi embert fogadunk be, amennyi idejön, ellentétben nyugattal, ahol csak annyit, amennyit el tudnak látni.
Az antiszemitizmusról szólva a vendég csak annyit mondott, az Antall-kormány mindent megígér, és ez egy korábbi időszakra kísértetiesen emlékeztet, hiszen 1944-ben sem volt ez másként.
Vankó Magdolna beszélt az egyre gyakrabban megjelenő, fura eszméket terjesztő szekták veszélyeiről, amelyek mind több fiatalt kerítenek hatalmukba, s használják fel őket mostanáig ismeretlen célokra, akár az emberkereskedelemben is, vagy nem lehet tudni, hogy a virágzó szervkereskedelem nem itt gyűjti-e áldozatait. „Ezek a csoportosulások ellenőrizhetetlenek, ki tudja milyen köze van egyiknek, másiknak a szervezett bűnözéshez, és azt sem tudjuk, hogy ezeket a sok esetben lelkileg deformált fiatalokat milyen célok érdekében „képzik" és hol, milyen formában „vetik" majd be."
A beszélgetések kapcsán előkerült a tagozat véleménye az abor-tusz-kérdést illetően is. Vankó Magdolna elmondta, hogy ezt a kérdést többnyire akkor szokták előrángatni, amikor más e kérdésnél sokkal égetőbb problémák elleplezése szükségeltetik. Az is elgondolkoztató, hogy a kérdést vizsgáló Alkotmánybíróság csupán férfiakból áll, és az is, hogy a problémát oly gyakran feszegető „Békét az anyaméhben" elnevezésű szervezetnek sincsenek nő tagjai. Tulajdonképpen az abortuszkérdés önmagában nem vizsgálható probléma, hiszen a megelőző felvilágosítás még igencsak gyermekcipőben jár, és a kettőt egymás nélkül megoldani struccpolitka lenne.
- káté -
Átvéve a szót, Krémer József részletesen elemezte a kanizsai közgyűlés összetételét. Mint említette, a mai képviselők induláskor laikusként, meglehetősen profi testülettől vették át posztjukat. Ma már elmondható, hogy a legtöbben értik, hogy miről szól ez a tevékenység. Krémer József bevezetőjében az eddigi önkormányzati tevékenység eredményeként említette, hogy a város több iskolája tornateremmel gyarapodott, 93-ban elkészül az új telefonközpont, elkészült a palini orvosi rendelő. Felépült a keleti városrész új gyógyszertára és a kiskanizsai csatornarendszer. Pozitívumként említette még, hogy a városnak csak 20-30 milliós, hosszú törlesztésű adóssága van, ami 3 milliárdos költségvetésnél nem sok. ígéretet tett arra, hogy 2 év múlva a jelenlegi pénzügyi mérleg nem mutat rosszabb helyzetet.
A fórum további részében a képviselők kérdésekre elmondták, hogy Kanizsa városa a jelenlegi eredmények ellenére sem érte el azt a szintet, amilyennek egy megyei jogú városnak lenni kellene. Alapvető lemaradások vannak az iskolarendszer, a környezetvédelem, a tv-kábelrendszer területén.
Jancsi György megemlítette, hogy Zala megye közgyűlése nem támogatja a területi fejlesztéseket anyagilag. Zalaegerszeg, mint a megye központja viszont kap pénzt a megyei költségvetésből.
A fórumon éles hangú lakossági felszólalásokban tették szóvá többen is a Kanizsa Vízmű tevékenységét. Egyes lakóközösségek képviselői sérelmüknek adtak hangot, mert az említett vállalat a nyomáscsökkenések előtt nem tájékoztatja a lakosságot, és így több lakásban időnként csak megtippelni tudják, hogy mikor „vetemedhetnek" vízhasználatra.
A képviselők válaszukban rámutattak, hogy a kanizsai vízhálózat rendbetételére a Vízmű privatizációja után nyílik lehetőség, de a panaszokat természetesen továbbítják.
Mivel a fórumon többen vitatták az önkormányzat múltkori döntését, mely egy közrend-védelmi szervezet anyagi támogatását elvetette - Krémer József ígéretet tett a kérdés újabb felvetésére a közgyűlés előtt. A probléma annál is fontosabb -mint azt a lakóközösségek képviselői elmondták -, mert az említett szervezet a két képviselő választókörzetében működik, és működésükkel már rengeteg kocsi feltörését akadályozták meg.
Kritika hangzott el a polgármester által felvetett, a fórumon túl magasnak tartott prémiumokról is. Az említett kérdésre érdemleges válasz itt sem hangzott el, igaz a rendezvény végére meglehetősen felgyorsult a kér-dés-felelek „játék".
- Hercz -
Legutóbb fél évvel ezelőtt látogattuk meg a Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségét. Ezúttal is Somos Bé-láné kirendeltségvezető adott tájékoztatást a munkanélküliség helyzetéről, Nagykanizsa városa és vonzáskörzetébe tartozó települések vonatkozásában.
- Kirendeltségünk humán szolgáltatást végez. Etikai alapellátásunkkal enyhíteni kívánjuk az elkerülhetetlenné vált munkanélküliség kedvezőtlen hatásait. Visszatekintve az elmúlt két év időszakára, tényleges adataink alapján a több mint százezer állampolgárt felölelő területünkön megtízszereződött a munkanélküliek aránya. A jelenlegi 9 százalékos ráta a Zala megyei átlagértékkel azonosan alakul, de az országos 11%-os átlaghoz viszonyítva kedvezőbb képet mutat - mondta bevezetőben.
Megtudtuk, hogy a statisztikai adatok alapján mintegy 4250 munkanélkülit tartanak nyilván. Ezzel szemben naponta átlag 100-120 munkahelyi ajánlatot kapnak. A területükön lévő munkáltatókkal konstruktív együttműködésre törekednek. Á megnövekedett elhelyezkedési igények miatt bejelentett álláshelyek - néhány kivétellel - a kirendeltség közreműködésével rövid időn belül betöltésre kerülnek. A munkahely kínálatok és az elhelyezkedési szándékok a legtöbb esetben alacsony bérezésű munkahelyekkel járnak. Ezzel szemben a munkáltatók minőségi követelménye gyakran túlzott.
- A munkaerőpiacon jelenleg legnehezebb helyzetben a gépipari és kereskedelmi szakmával rendelkezők, valamint a szellemi foglalkozásúak vannak. A korosztályokat tekintve a 45 év felettiek elhelyezkedési esélye a legkedvezőtlenebb. Valószínűleg az utazási költségtérítések megtakarítása miatt egyre kevesebb városkörnyéki munkanélküli személy kap a városban munkát - vélekedett.
A kirendeltség október hóban 8563 ügyfél-esettel foglalkozott, amely mögött 4372 személy konkrét ügyintézése áll. A hónap folyamán a munkaviszonyban lévő 326 fő
1992. december 4.
KANIZSA
Egy dobásnyira Kanizsa főterétől, a Magyar utcában nemrégiben újabb üzlet nyílt. Olyan, amely - nyugodtan mondhatni - egyedülálló a megyében: Hűtéstechnikai szaküzlet. Ez így lehet, hogy túl fennkölten hangzik, de ha arra gondolunk, hogy ma már szinte nincs háztartás hűtőszekrény, mélyhűtő nélkül, már más a helyzet. Murphy törvénye szerint: ami elromolhat, el is romlik. S ilyen esetben egyáltalán nem hátrány, ha mindent -szerelőt is, alkatrészt is vagy éppen új eszközt - megtalál egy helyen.
S aki ezt a csinos kis üzletet építette, vezeti, s ha kell szerelőként dolgozik - hűen eredeti szakmájához -, az Fenyvesi Péter.
- Nálunk a mesterség apáról fiúra szállt. Hűtőgépszere-
Amiből csak egy van a megyében
Hűtéstechnikai szaküzlet
Kanizsán
16 édesapám mellett érettségi után kezdtem el a szakmát tanulni. Ezután is apám mellett maradtam, együtt jártuk Kanizsát s a vidéket. Tíz év gyakorlatot szereztem így a szakmában.
- Ezzel az üzlettel most teljesen profilt váltott. Legalábbis úgy tűnik, a kétkezi munkásból üzletember lett. Vagy nem így van?
- Egyelőre jól megfér egymás mellett a kettő. Már csak azért is, mert miután az üzlet kettőkor bezár, továbbra is
munkahelyet változtatni kívánó dolgozó kivételével valamennyi ügyfél munkanélküliként szerepel nyilvántartásaikban. Számítógépes rendszerük jelenleg 463 elhelyezkedésre váró pályakezdőt regisztrál. Ezek közel ötven százaléka szakmunkás, 140 fő technikumi vagy szakközépiskolai végzettségű, 80 fő gimnáziumi érettségivel, 18 fő pedig egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezik. A munkanélküli pályakezdők kétharmad részét fiúk teszik ki.
- Térségilnkben új munkahelyet teremtő jelentősebb kezdeményezést - amely méreteiben meghatározó lenne - a munkáltatók nem jeleztek. A kisvállalkozások száma is lassan növekszik. Foglalkoztatási alap támogatási igénnyel 36 munkáltató jelentkezett, mintegy 200 fős munkahelyi kínálattal. Ebből eddig 180 munkahely jött létre területünkön. Szezonális jelleggel - a tavaszi és nyári hónapokban - főleg a kereskedelemben, a vendéglátásban és az építőiparban közel 400 főt tudtunk munkába helyezni. Az idényjellegű munkaerőkereslet az ősz beköszöntével visszaesett - tájékoztatott.
A kirendeltség becslése alapján 1992 végére a területükön munkanélkülivé válók száma megközelíti majd az 5000 főt. A munkanélküliség megítélése és kezelése a települések önkormányzati és társadalmi feladatai között nagy jelentőséggel bír. A kanizsai Polgármesteri Hivatal Humán Osztályával együttműködve, a kirendeltség szorgalmaz és támogat minden olyan képzési és átképzési lehetőséget, amely a munkaválla-
lók pályán maradását, illetve a munkanélküliek munkához jutását segíti elő. A meghirdetett 49 szakmában, lehetőséget biztosító átképzésekkel októbertől kezdve közel 400 főnek nyújtottak lehetőséget átképző-tanfolyamon való részvételre.
- A város és a városkörnyék önkormányzataival együttműködve továbbra is fontosnak látjuk a közmunka intézményét működtetni, célszerűen bővítve annak körét, elsősorban a közüzemi és alapellátási intézmények karban-tartási-felújítási munkáinál, valamint a szociális ellátási rendszerben jelentkező feladatoknál. A hátrányos helyzetű rétegek járadék-jogosultságának megszűnését követő szociális támogatás működtetése is együttes feladat. A szociális támogatási rendszerben jelenleg 180 főnek nyújtunk havi 4000 forint alapellátást - mondta.
A kirendeltségvezető végezetül újságolta, hogy a Polgármesteri Hivatal alagsorában lévő tanácskozó termet az önkormányzat ügyfélfogadási célra a kirendeltség rendelkezésére bo-csájtotta, az épületben használt magasföldszinti helyiségek túlzsúfoltsága miatt. Itt 6 munkahelyet alakítottak ki. A kirendeltség jelenleg 16 dolgozóval látja el az egyre jobban terebélyesedő feladatokat. A kirendeltség várhatóan a jövő év elején új helyre költözik, ugyanis az országos főhatóság egyetértésével megvásárolták a ZAÉV munkásszálójának Fő úti épületszárnyát, ahol - az átalakítások után - a jelenlegi működési körülményeknél színvonalasabb ügyfélfogadást tudnak majd biztosítani.
T. I.
együtt dolgozom apámmal a szakmában 84'' augusztusa óta. Az viszont hatalmas előny, hogy alkatrészekért nem kell a nagy monopolcégekhez fordulni, magunk is beszerezhetünk mindent. És természetesen más szakmabeliek is teljes nyugalommal fordulhatnak hozzánk a munkájukhoz szükséges alkatrészekért, eszközökért.
- Amint látom azonban nem csupán alkatrészáiusítással foglalkoznak.
- Természetesen ez igen kevés lenne. Nem szorulnak háttérbe az ipari hűtőgépek sem. A legjelentősebbek a hűtővit-rinek, hűtőpultok, háztartási hűtőszekrények, fagyasztók, amelyekkel a különféle élelmiszerüzletek, vendéglátó helyiségek berendezéséhez járulhatunk hozzá. Tulajdonképpen ezek a berendezések már olyan színvonalúak, hogy csak be kell dugni a csatlakozót a konnektorba, s a hűtőgép már működik is.
- Ezek valóban magas színvonalú termékek. Ki gyártja
ezeket a vendéglátóipari bútorokat?
- Egy budapesti, tatabányai központú céggel állunk kapcsolatban. Ez a THERMO -TECHNIKAI Kft., melynek tulajdonképpen megyei képviselői vagyunk. Nevezhetjük kereskedésnek, márkaszerviznek is, hiszen ragaszkodunk ahhoz, hogy olyan termékeket árusítsunk, amelyek minőségileg bevizsgáltak, s hozzá a szükséges alkatrészek nálunk ugyanúgy beszerezhetők. De adott esetben szüksége lehet egy üzletnek nemcsak hűtőgépekre, sörhűtő, -csapoló berendezésre, kávéfőzőre, hanem hűtőkamrára is. Ezeknek tervezésére, kivitelezésére is tudunk mi magunk vállalkozni, hiszen ebben is együtt tudunk dolgozni az apámmal.
Jó dolog itt körülnézni. S lehet, hogy még egyszerű háziasszonynak is érdemes benézni, hátha épp itt talál rá arra a kis műanyag mütyürre, ami a hűtőgépben letörött, s már fél éve hiába keres.
Gombás Imre

ZALÁI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: <92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviselen, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-216 Nigériai export-import vállalat különféle termékek iránt érdeklődik: Elektronikus cikkek, háztartási készülékek, kéziszerszámok, vasáru, evőeszközök, napszemüvegek, szemüvegkeretek, bőr óraszíjak, irodaberendezések. Nk-217 Kolumbiai cég magyar villámhárítókat szeretne eladni Kolumbiában.
Nk-218 Holland importőr tapétázóasztalokat kíván vásárolni. Nk-219 Indiai cég megvételre ajánlja termékeit: törölközők, szalvéták, asztalterítők, gyapjútakarók bőrcipő felsőrészek, strandszandálok, gyógyszerek, gyógyászati műszerek.
Nk-220 Német cég használt gépeket és berendezéseket kínál.
INFORMÁCIÓ
Még lehet jelentkezni a KAMARA által szervezett ÜZLETI ISKOLÁBA. A hallgatók 3 hónap alatt megismerkedhetnek az alapvető vállalkozási ismeretekkel (könyvelés, TB, adózás, marketing, management, bank, biztosítás).
KANIZSA
11
1992. december 4>
Expo-elképzelések nyomában
Utcaszínház a belvárosban
Sorozatunk negyedik részében Ernszt Katalinnal, a Helyőrségi Klub igazgatójával beszélgettünk az intézmény Expo-elképzeléseiről, lehetőségeiről.
- Hadd lépjek ki már itt a beszélgetés legelején a házból. Itt van néhány házzal odébb tőlünk a város egyik legszebb és méltatlanul feledésre ítélt épülete, a Zsinagóga, amely történetileg sokban kapcsolódik ehhez az intézményhez -kezdte az igazgatónő. Ha valaha a város ennek az épületnek a hasznosítására pályázatot ír ki, mi mindenképpen
szeretnénk ebből résztvállalni, vagy akár a teljes feladatot ellátni. A Zsinagóga egy olyan épülete a városnak, amellyel azt hiszem, jónéhány átutazót megállíthatnánk Kanizsán. Elképzeléseink között az szerepel, akár már a jövő nyárra is, hogy Színitanodánk előadásaival életet „lopnánk" az ódon falak közé. Mindannyian tudjuk, hogy pénzszűkében van a város, de én azt hiszem, ahhoz nem kellene túl nagy összeg, hogy rendbetegyük a Zsinagóga udvarát. Ha ez megvalósulna, akkor tulajdonképpen a város még egy „ba-
ERDŐK, MEZŐK VÁNDORAI
Baráti összejövetel, családias hangulat, nosztalgia és megható pillanatok - így jellemezhető az Olajipari Természetbarát Egyesület „Találkozás a természettel" című fotókiállítása az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. Nemcsak a tagok, számtalan érdeklődő jött el a megnyitóra, hogy a barátságtalan novemberi délutánt feledve el-töltsön egy kellemes órát a természet megannyi szépségével - képekben, diafilmekkel, sok-sok tárgyi emlékkel bemutatva.
ők azok - mondta meghatóan szép gondolatsorokkal megfogalmazott megnyitójában Lengyák István tanár -akik közvetlen közelről érzékelik a természet minden kis rezdülését, az évszakok változásának csodálatos esemé-
nyeit. Ők azok, akik nemcsak szemlélői mindennek, hanem óvják, védik mindazt, mi bennünket körülvesz. Ők azok, akik a fárasztó heti munka után, a hétköznapi gondok közepette kínálnak kikapcsolódást a szabadban, friss levegőn, jó hangulatban eltöltött kellemes túrákhoz.
Mindennek bizonyítékát is láthatták a jelenlévők. Saját maguk készítette művészi diaképek sorozata idézte a közös kirándulások emlékét, az er-dők-mezők ezernyi színeit, a természet megannyi csodáját Vangelis gyönyörű zenéjét hallgatva. Faragó Józsi bácsi kedves kis rajzai díszítik tablóikat, melyeknek képei egy múltat idéző hosszú kirándulás hazánk legszebb tájaira, és az országhatáron kívüli vidékekre Ausztriától Erdélyig. Díszes
zárudvart" nyerhetne, amellyel tovább színesíthetnénk a nyári estéket. Gondoltunk arra is, hogy ugyan nincs pénz az imaház belsejének rendbehozatalára, azért ha a város valamilyen úton-módon helyet biztosítana a Múzeum tárgyainak, akkor azokat elvive a Zsinagógából egy alaposabb takarítás után nyerhetnénk egy olyan varázslatos színteret zenei, irodalmi programokhoz, amelyre túlzás nélkül mondhatom, csodájára járhatna a vi-ljJ| Persze ehhez némi össze-r^as szükségeltetne...
Nem tudom, hogyan állnak a város rendezési tervei, de ha jól emlékszem, azokban az állt, hogy az Ady utcát a HEK sarkáig sétáló utcává alakítanák. Ha ez így lenne, akkor itt az árkádok alját is különböző színterekké alakíthatnánk, lehetne itt utcagaléria, aszfaltképkiállítás, utcazenészsarok, és talán egy utcaszínházzal is előrukkolhatnánk.
- Gondolom ismered az előtted bemutatott Expo-elkép-
zeléseket. Hogyan kapcsolódnátok ezekhez?
- Papp Ferenc kollégám ötlete volt a Szimfonikus Zenekari Találkozó, amelyen szíves örömest vonultatnánk fel a most még csak tanuló Majo-rett-csoportunkat, amely azt hiszem, említésre méltó, látványos ága lesz majd a városnak. Épületünkben jól helyet tudnánk adni a különböző konferenciáknak, amelyeknek idején és az Expo alatt is egy olyan akciónak adna lehetőséget az éttermünk, amelynek keretében egy hónapon át zalai specialitások kerülnének vendégeink asztalára.
A ház lehetőségeihez mérten szeretnénk helyet adni azon kanizsai művészek alkotásainak is, amelyek méltán képviselik ezt a várost.
- Gondoltatok-e arra, hol lehetne elszállásolni a hozzánk érkezőket?
- Évek óta dédelgetjük azt az álmot, hogy egyszer talán sikerül kihasználni ennek az épületnek a padlásterét is. Szívesen átalakítanánk egy, az intézmény egészéhez kapcsolódó padláspanzióvá, amely egy kicsit áldásosabbá tenné a város áldatlan szálláshelyzetét.
Dévi
oklevelek tucatjai, emléklapok és emlékjelvények sokasága tanúskodnak az eredményekről. Büszkén említik első helyezésüket az 1964-ben Sopron városa által meghirdetett tájékozódási versenyen, vagy a legnagyobb túrák közül a BEAC-MAXI 110 km hosszúságút, vagy akár a Kinizsi-100-as túrák teljesítését, és még számtalan teljesítménytúrát 30-tól 50 kilométeres távon. A természet szerelmese a túrista élethű modellje, a barangolások elmaradhatatlan kellékei tették otthonossá a látnivalókat. Könnyekig ható volt az idősebbeknek, akik már nem tarthatnak társaikkal, és élmény volt azoknak, akik még aktív részesei e legszebbnek mondható sportnak.
A rendezvény házigazdája, a már 31 éves múltat magáénak tudható egyesület 80 tagot számlál, a 8 éves kis ifjaktól a nyugdíjas korosztályig. Az
idei év rendkívül gazdag volt úgy élményekben, mint eseményekben - mondta Szűcs Rózsa az egyesület mindig fáradhatatlan elnöke. Egy közelmúltban szervezett túránk során a Júliai-Alpokban két tagunk, dr. Csizmadia Jánosné és Szlotta Gyöngyi megmász-ták a 2864 méter magas Trig-lav csúcsot. Az országos túramozgalmak közül - melyek hazánk legszebb tájain át vezetnek - ez évben 8 tagunk teljesítette az 1100 kilométer hosszúságú Kék-Túra útvonalát. Célunk most a hasonló Dél-dunántúli túrák teljesítése. Évenként mintegy 2000-2300 km távolság az az útvonal, melyet megteszünk. Nem pihenünk télen sem, hiszen az idényjellegű barangolásainkat vasár- és ünnepnapokon hét-ről-hétre meghirdetjük. Akinek kedve van, tartson velünk!
Tóth Ferenc
Ünnepre fújtak a fúrósok
Múlt pénteken este került sor az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban Ámon István vezényletével az Olajbányász Fúvószenekar Ünnepi Hangversenyére. A műsorukon Pécsi József, Johann és Jozef Strauss, Frederic Loewe, Gershwin, Morricone, Chattaway és Teike darabjai szerepeltek.
(-)
A melléklet tartalmából
Bedö Sándor grafikái a HYÁNY-galériában
10-11. oldal
Gyerekszemmel az egerszegi PADLÁS
12-13. oldal Horoszkóp
14-15. oldal
A LORENZÓ HÁZASSÁGA a Kanizsa Sörgyárral
16-17. oldal
Elfelejtett gyümölcsféléink
18-19. oldal Friderikusz
20-21. oldal András napi szén 22-23. oldal
Zsúfolásig megtelt az elmúlt szombaton a HSMK előtere, majd ezt követően a színházterem is. A meglepően sok tinédzser korú nézőből álló közönség először nívós, majd hangulatos bluest láthatott, hallhatott. Az előtérben először a méltán népszerű Bistro Blues Band adott koncertet, mely egyben lemezbemutató is volt. Mivel a közelmúltban jelent meg a nagykanizsai Ro-tary Kft. gondozásában lemezük, kazettájuk és angol nyelvű CD-lemezük.
- Mi az oka, hogy mégis ritka vendégei vagytok városunknak, és úgy tudom, ebben a felállásban még nem voltatok itt, - kérdeztem az együttes vezetőjét, Vass Zoltánt.
- Körülbelül egy évvel ezelőtt voltunk itt, akkor csak duo-ban. Ezt megelőzően, egyedül néhányszor felléptem már itt.
- A blues zenében igen ritkán térnek vissza a gyökerekig mint Ti, értem ezalatt azt is, hogy csak akusztikus hangszeren játszatok.
- Én a gyökerekhez nem tértem vissza, mivel világ életemben ezt a zenét játszottam. Ezeket a dalokat én sajátosan közérzeti daloknak nevezem. Valóban az ebben a stílusban játszó zenekarokat az egyik kezejnen megtudnám számolni. E zenekaron kívül nekem is van egy elektromos hangszereken játszó zenekarom is, a Blues Ügyi Hivatal.
- Van visszajelzésed arról, milyen példányszámban fogytak el eddig lemezeitek, kazettáitok?
- Mivel ezek a lemezek és kazetták elég kis példányszámban lettek kiadva, terjesztésüket győzzük, koncertjeink után is. Az eladási számmal
elégedettek vagyunk.
* * •
A Bistro Blues Band kon-cerje után a színházteremben került sor Philadelphia Jerry Ricks koncertjére. Az előadó hangulatos dalaival hamar ma-
generáció, elkezdtek a fehér zenészek is blues-t játszani, a Hogyan látod, mennyire sike- £ rült ezeknek a zenészeknek a £ blues-t elsajátítani?
- A néger blues-nál a szövegen van a hangsúly és ezt támasztja alá a hangszeres kíséret. A fehér zenészek által játszott blues muzsikánál ez fordítva van, ott a zene a hangsúlyosabb, ezt igazolja az is, hogy gyakran játszanak instrumentális blues-okat.
- A ma esti koncerteden néhány régi, immár klasszikusnak mondható blues számot játszottál, melyek nem saját számaid. Minden koncerteden így van ez?
- A koncertek előtt ezt soha nem döntöm el, hogy milyen összetételben játszom saját és más előadók által írt blues-okat, ez mindig az adott hangulattól függ. Egyébként körülbelül tizenöt saját nagylemezem jelent meg eddig, egy
ebből Magyarországon a Hungarotonnál. Koncertjeimen általában saját lemezeim anyagát játszom.
- Ma láthatóan jól érezted magad a színpadon, mindig ez a jellemző?
- Először is azt mondanám, nem érzek nagy különbséget az itteni és az amerikai közönség között. Könnyebb helyzetben vagyok akkor természetesen, ha a közönségből mindenki érti a dalaim szövegét, így könnyebben be tudom vonni őket a közös éneklésbe. Itt most sokkal jobban meg kellett dolgoznom ezért a kitűnő hangulatért. Egyébként a színpadon mindig jól érzem magam, amint látható volt, ma is.
Czene Csaba
gával ragadta a közönséget, majd nem sokkal később meg is énekeltette azt. Humoros megjegyzéseivel is hozzájárult az est emelkedett hangulatához. Nem véletlen, hogy a koncert után a közönség lelkes tapsvihara kétszer is ráadásra invitálta. A tapsvihart követően tettük fel Jerry Ricks-nek kérdéseinket.
- Mit jelent számodra a blues?
- Több mint harminc éve gitározom. A gitározás és a blues egész életem legtökéletesebb kifejezésmódja. A blu-es-ban tudok megnyilvánulni, ezért az egész életem egy blues.
- Mindig csak akusztikus gitáron játszottál?
- Igen, akusztikus gitáron, de ebben a gitárba egy ideje bele van szerelve egy elektromos hangszedő.
- A blues-t először négerek játszották. Később felnőtt egy
MŰ SORMELLÉKLET
í
\ 16 oldalas tv- és rádióműsor a/, alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: ISahiton I uszórt Itt. Dél-Zalai Áruház, Dei-Zalai Vízmű, DO.MI''S, III ItltNIHH K Nagykanizsa Kereskedelmi KII.. KANIZSA I ! KANIZSA Trend. KOCA/,. l''Yltl S KII., ItOTAItY KII., Szociális l o^l-ilko/laló, Zala Kontroll KII.
1992. december 7-december 13.
/

ÉTFÖ
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hirek. Idöfárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Nepközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Blból.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Nagy Gáspár összeállítása 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás. Vietnam 11.30 Evangéliumi pünkösdi közösség 13.00 Amerika Hangja 14.00 A tegnap slágerei 14.30 Nyltnlkék 15.00 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/6. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
18 óra: Karácsonyi kiállítás és vásár megnyitója a HSMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3. Mozi: 16.30, 18.1S óra: A fekete sas
ÍETŰFI
4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Részletek a Flashdance és a Dirty Dancing című filmből 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakslendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Suliivan műveiből
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Garázs
18.30 Éj-félig-per. Egy éjszakai műsor rövidített visszajátszása 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádló 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Más-kép(p). Színházról, filmről, irodalomról, sportról 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Németh Lehellel új albumáról 22.30 Bemutatjuk Kenny Garrett
Black Hope című CD-jét 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 23.15-
0.09 1967. Slágerek, hangulatok-jelen időben
4.03-
4.20 Verbunkosok,csárdások
t
BAH Wm
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
Matúz István fuvolázik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Most olvastam. Galántai Zoltán: A kristálykő bajnoka 10.15 A Régi Zene Együttes játszik 11.40 Petrovits Emil népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.15 A Mandel kvartett játszik 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A magyar színház a két világháború között Zsolt Béla: Oktogon 14.58 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kórusmuzsika 16.45 A XX. századi fúvószene 17.00 Új Hangoló. Zenei magazin
17.50 Az éjszaka hangjai
A hét költője: Jánosy István 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 19.05 Kalandos évek 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
Nagytermét közben:
20.25 Hírek. Időjárás 20.30 Búvárharang 21.35 Operakettősök 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Beethoven: Kvintett három kürtre, oboára és fagottra 23.05 A gyöngyház fénye
Zalán Tibor hangjátéka 23.42 A Magyar Rádió énekkara Schütz-madrigálokat énekel 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikája
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A szerelem mindent gyógyít 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin
12.30 Az élet játékai (am. sorozat) fFETT Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztorl
(amerikai sorozat) fETiTil Qulncy (amerikai sorozat)
Halált hozó pénz 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat) Tony
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) A modern világ hőse 18.00 Fiatalok magazinja 18.15 Sípszó - focishow 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Columbo (am. krimisorozat)
Megalapozott gyilkosság 21.45 Quincy (amerikai krimisorozat)
Halálos anyag 22.45 Kulturális magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Trópusi hőség (ism.)
Csapdában 1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.) 2.00 Quincy (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.30 Ifjúsági magazin 5.40 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.15 Úriások bolygója (ism.) 6.05 Vlcki (amerikai sorozat)
Hogyan legyünk gazdagok 6.25 Rajzfilmek (ism.)
Rajzfilmsztárok a drog ellen Wldget, a kis őr Tlny Toon kalandjai Fllntstone család 8.05 Hadtól Hartig (ism.) 8.55 Lottó (ism.) 9.55 Dél csillaga (ism.) 11.55 Matlock (ism.) 12.45 Riporterek (ism.) 13.15 Dokumentumfilm 13.30 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) A Stetson nevű halott 14.20 Tom Horn (ism.) 15.55 Harttól Harttg (am. sorozat)
Kihívás a dzsungelben 16.45 Rajzfilmek Dennis
Alvln és a mókusok Tlny Toon kalandjai Fllntstone család íTnEff Bili Cosby-show (am. sor.)
A kutya 19.05 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A szökevény
A tizenöt éves Chris megszökik az amerikai kisvárosból, hogy megkeresse apját San Franciscóban. Pici kora óta nem találkoztak, úgyhogy a kislány már arra sem emlékszik, apja hogy néz ki. Amikor végre ott áll az ajtaja előtt, a lakásból lövéseket hall. 20.00 Híradó Efflna Zseniális blöff (angol-német film) Fsz.: Telly Savalas rJTTE Szupermodell (amerikai krimi) 23.50 Kamerák előtt (kanadai sor.)
Mérgezés 0.45 Hírek 0.55 Hammett (ism.) 2.35 Hirek 2.45 Az Angyal (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Nyersbőr (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Hétről hétre (ism.)
10.30 Bírótági Iratok
11.00 Az Igazság órája
12.00 Vartetémüsor
13.15 Bátrak park|a (sorozat)
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvink*
18.00 Kvíz|Aték
19.05 Vidám nyalvl játék
20.00 Információs magazhi
21.30 Varietémfisor
23.20 A nagy játszma: SZU-U8A
0.20 Éjféli összejövetel
musictv
21.00 Pip Oann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23:15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirak
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Krfstlane Backer
3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-blno 16.15 Vadmacska (sorozat)
16.40 Játék a tűzzel (sorozat) 17.05 A szomszéd esat (sorozat)
17.30 Apának sikerül (sorozat)
18.00 A törvény fegyverei (sorozat)
18.50 Hirek 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat) 21.05 Túl fiatal a halálhoz (am. film) 22.45 Harc a maffia ellen (am. sor.) 23.35 A biró és a gyilkos (francia film)
Egerszegi művész grafikái HYÁNY-galériában
a
A paravánokon egy évtized emberi és grafikusi kitárulkozás képei lógnak. Bedő Sándoré, az emberé és a művészé. Egy érdekes, őszinte út különböző állomásai ezek, a nyolcvanas évek elejétől az elmúlt napokig.
A történet a nyolcvanas évek eleji lepketémával, a sebezhetőség szimbólumával indul, grafikusi virtuozitással, a klasszikus görög színvilág uralkodó, elegáns, sötét feketéjével és terrakottájával.
A nyolcvanas évek közepe után a madár lesz a központi alak, a szabadság, a szárnyalás, a tiszta levegő-ég uralkodójának szimbóluma.
A tojásba és kockába zárt világ és a körülöttük szárnyaló szabad-ságformák, a meleg, biztonságos fészek széthullása, a zuhanás, a remény az újjászületésre, grafikai megfogalmazása a világ költői, művészi megközelítése.
Aztán megjelenik a szárnyas ember,
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
1
Mozi: 20. IS óra: Tcrcsa, a férfifaló
KANIZSA TV 18 éra: Sportmösor Mozicsatorna: 18 és 20 éra: Filmvetítés
super channel
11.30 Hírek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
10,00 Én, a kém (sorozat)
11.00 Balföldi tudósítások
21.30 Eco-rakord
22.00 Hírak
22.30 Üzleti hét
22.40 Piacgazdaság
23.00 13. utca (amerikai film)
eurosport
9.30 Tanlsz 11.30 Aerobic
12.00 Nemzetközi motorsport 13.00 Tanlsz 15.00 Sí VB 17.00 Labdarúgás 11.00 Tenisz
21.00 Szörfösök magazinja 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Labdarúgás
screensport
1.00 Eurobics
I.30 NFL - heti összefoglaló 9.00 CSI Bécs
10.00 Biliárd 12.00 Eurobics 12.30 Kosárlabda 14.30 Golf az USA-ból
II.30 Nemzetközi sportmagazin 17.00 Autósport az USA-ból 17.30 Európai focimagazin
19.30 Jégkorong - NHL 21.30 Brazil futball 22JO Európai focimagazin 23.30 Bowling Texasból 0.30 Snooker
1.30 Lóerők - brit motorsport
osztrák 1
9.00 Hírek / Roseanne (sorozat)
9.30 Tisztelt házi (ism.)
10.30 Egy éjszaka Velencében (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
15.05 Nils Holgersson (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Sport ébécé
16.15 Villámhárító
16.30 Ding-dong
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowling atya titka (am. sor.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
EnFff Ketten Miamiban
(amerikai krimisorozat)
EEüEi Rémélom az Elm utcában
(amerikai horrorfilm)
0.30 A nagy szám (amerikai film)
osztrák 2
16.55 Művészlexikon 17.00 Az Etna (dokumentumfilm) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 A háziszellem (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Szórakoztató műsor 22.00 Híradó 22.30 Elátkozottak
(olasz-német film) 1.00 Hirek
sat1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-nyeli 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Állatvilág (ism.) 9.30 Black, a fekete villám (ism.) 9.55 Enterprise űrhajó (ism.) 10.45 Tarzan(ism ) 11.10 Az Ifjú Indlana Jones kalandjai (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tlppje 12.45 Telebörze'' 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Lelkiismereti krízis 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Ájulás
Beverly kimerülten tér haza a kórházból. Daphne a műtét után kómába esett. Jane és Tony együtt megy vacsorázni. Az asszonyt kellemetlen meglepetés éri. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat) A döntés
ílüilil MacGyver (amerikai sorozat)
Halálos gyűlölet 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék fJÍKTü A hegyi falu orvosa (német sorozat) Válság 21.15 Slágerparádé EHPTil Kérlek, jelentkezz I 23.00 Hirek, sport 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 Parányi csillag Riga egén 0.20 Filmkészitök 0.35 MacGyver (ism.) 1.25 Műsorismertetés
a repülni vágyó magyar ember alakja, óriási grafikusi ötlettel és megvalósítással, a magyar ékírás jeleiből építkező madártoll-szárnyakkal.
Ide tartozik még a már világos színű, reményteli szabadságtanácskozás, a ,.Madarak tanácskozása", a térbeli kitüremkedéssel megoldott, szárnyát próbálgató, nagyméretű „Madárember".
A derengés kékjeivel és zöldjeivel jelenik meg a 9l-es barcsi nyár. Bedő Sándor vásznain találtam rá a csodálatos négysoros széki népdalra, És a Kodály-kórusmű disszonanciáira, feloldódásaira, a szabadság-útitárs képi megfogalmazásaira: „Kék a lába, zöld a szárnya, jaj, de gyöngyön jár! Hív
ő engem útitársnak, el is megyek már." És a sorozat utolsó képén, a „Barcsi nyár okkeresen", megjelenik a nap, a fény, a remény színjelképe.
Jelen van így a paravánokon a játékos alkotó és az ember is, a Weöres Sándor-i csudaszép pejkó hangulatú „Jó lovasával". És jelen vannak a barátait, alkotótársait, családját tisztelettel, szeretettel és grafikusi mestermunkával megörökítő ex-librisei, némelykor humorral, szatírával, máskor tisztelettel és komolysággal.
Egy ember, egy művész tárulkozik ki itt előttünk a paravánokon. Én ilyennek látom meg őt egy rövid ismeretség után.
Horváth Krisztina
5.40 Falutévé - törvénytippel és
agrometeorológiával 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat Aquafrász kacsa foglya Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/15. rész: Garcia a vádlottak padján Az utolsó lovag Amerikaifilmsorozat—XXII/15. Csipet csapat Amerikai rajzfilmsorozat A szörnybébik A fehér lovag 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
15.20 Képújság
15.25 Manchester Unltetf-Man-chesler City
Angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés (Lapzártakor még folynak a jogdíjtárgyalások) 17.00 Délutáni egyenleg 17.10 Megveszem ezt a nöt Mexikói tévéfilmsorozat 17.40 Miniklip-mix 17.50 Pénzvilág 18.00 Kalendárium, 1992
Ismeretterjesztő magazinműsor 18.45 „Veletek vagyok mindennap" 18.55 Napközi-egy műsor és valami más 19.15 Bűvös hatos 19.35 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Híradó 20.30 Telesport
20 40 Médiamix - Médiaolimpia EH7Í1 Űdön von Horváth: Mesél a bécsi erdő
Népszínjáték három felvonásban - A Miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről A második szünetben:
kb.
23.05 Közjáték (ism.) 0.15 Hiradó 0.20 BBC-híradó
MŰSORVÁLTOZÁS December 5., szombat, TV1 14.40 A Velencei-tó és a dinnyési
Fertő - Természetfilm 15.10 Hallói?-A világ távközlése
Vll/5. rész: Finnország 15.40 Gaia - Ökológiai filmújság 16.05 Művészportré: Lukács Sándor
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorismertetés 17.05 Hirek - időjárás 17.10 Felsőfokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 17.25 Otöd-ölő
Telefonos játék 17.45 Regionális hiradó
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel.: (52) 16-311 Pécs-tel.: (72) 10-533 Szeged-tel.: (62) 21-195 Szombathely - tel.: (94) 11 -066 18.00 Hiradó 18.12 időjárás
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.20 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Azok a harsonák 18.45 Hatoslottó-sorsolás 18.55 Műsorajánlat íCTTE Mesél a Filmhíradó... 19.45 Musica Historica - Vagantes Esterházy Pál herceg énekei és táncai Efilili] Matt 13 lépésben
Német tévéfilmsorozat Xltl/13. rész: Az egyetien hiba Doris - Gudrun Landgrabe (Jani Ildikó), Kauf - Mathieu Carriére (Laklóth Aladár), Peter - Peer Augustinski (Cs. Németh Lajos), Friese - Heinz Meier (Kisfalussy Bálint) 20.30 Teiesport 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... eme ül Maria Braun házassága NSZK film (1978)114'' Feliratos!
Szereplők: Hanna Schygulla, Klaus Löwitsch, Iván Desny, Gottfried John, Gisela Uhlen, Günther Lamprecht, George Byrd
A HBO műsora 18.30 Sztálin - életregény, amerikai film
21.30 Siesta - amerikai dráma 23.10 Amerikai csárdás-am. dráma

Hétfőtől péntekig: 6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin Szombaton: yW
6.00- ^r-
8.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
(Csak Budapest vételkörzetében)
Legjobban választ, ha a Dél-Zalai Áruházban vásárol.
.EDD
19 óra: A TÉKA együttes koncertje a Móricz Zs. Müv. Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3.
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Blból.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után-XX/10. 12.00 Oéll Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.45 Füleijeni 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Talpalávaló 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Nagy Gáspár összeállítása 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - kultúráról 23.05 Egy énekes - több szerep
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutschgesagt- 26/23. 4.25-6.55, 9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
) r
PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Búvárharang (ism.) 10.20 Lendvay Kamilló fúvósmüveiből 10.53 Oberon
Részletek Weber operájából 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.02 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A magyar színház a két világháború között Oktogon - II/2. Zsolt Béla színműve 14.59 Verlsta operákból 15.42 Concertino Praga ''92 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 17 évesek Máté passiója
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel
Gólok, méterek, történetek 8.20 Rivaldafényben
A 60-as évek legszebb dalai 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 „Nóta-só"
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Iránytű
13.30 Karády Katalin énekel 14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
Ma: Dénes Gábor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Rockhullám
A magyar rock archívumában 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból 20.00 MOfordítva 20.40 Rodgers zenés játékaiból 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jovan llic és a Rawhide 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 Nagykanizsai Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál Peter Mihelic triója játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Cigánynóták
16.35 Copland: Billy, a kölyök -
balett 17.00 Tükör
17.50 Válasz egy zeneimádónak 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Bemutatásának 150. évfordulóján
Glinka: Ruszlán és Ludmilla Ötfelvonásos opera közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.24 Teleobjektív 21.40 András Segovia spanyol szerzők müveiből gitározik 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenekari muzsika 23.00 Elza pilóta. Babits Mihály regényének rádióváltozata 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
6.00 7.00
9.00 9.10
10.00 10.30 11.00 11.30 12.00 12.30 ÍHETi) 14.15
fETiTil
16.00 fflílil
17.30
18.00 18.45 19.15 19.45
ümna
21.15 22.15 23.15 24.00
1.00
1.30 2.00 3.00 4.00 4.30 5.10
Híradó
Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
Hirek
Dr. Marcus Welby (am. sor.) Bénulás
Gazdag és szép (am. sorozat) Forró nyeremény Rizikó - játék Családi párbaj - játék Magazin
Az élet játékai (am. sorozat) Kalifornia klán (am. sorozat) A Sprlngfleld-sztori (amerikai sorozat) Quincy (amerikai sorozat) Bántalmazás Beszélgetés Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) A kádamban én vagyok a kapitány
Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Ki talál többet Fiatalok magazinja Híradó
Robbanékony - magazin Jó idők, rossz idők (NSZK sorozat) A muskétások gyűrűje (amerikai sorozat) Bocsáss meg nekem! Robbanékony - magazin Gottschalk-show Törvény és rend (amerikai sorozat) Fekete a fehér ellen Borzasztó kedves család (ism.)
Ki itt a fönök? (ism.) Quincy (ism.) Beszélgetés (ism.) Robbanékony (ism.) Ifjúsági magazin (ism.) Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.30 6.20
6.45
8.20 9.10
10.15 12.10 13.00 13.30
14.20 15.55
16.45
18.35
roma
20.00 EliKE
22.05
jas
1.20 0.30 1.20 1.30 3.20 3.30
Fiú a másik bolygóról (ism.) Vicki (amerikai sorozat) Kemping Rajzfilmek (ism.) Dennis
Alvln és a mókusok Tlny Toon kalandjai Fllntstone család Harttól HaiDg (ism) Maxwell ügynökség (am. sor.) Portré
Tiara Tahiti (ism.) San Francisco utcáin (ism.) Bili Cosby-show (ism.) Harry Fox esetei (am. sor.) Jutalom
Zseniális blöff (ism.) Harttól Harttg (am. sorozat) Ha fordul a kocka Rajzfilmek Dennis
Repülő macik
Tlny Toon kalandjai
Fllntstone család
Bili Cosby-show (am. sor.)
Randevú két hódolóval
San Francisco utcáin (am. sor.)
Halottak
Híradó
Perry Mason (am. krimisor.) A végzetes alakítás esete Éjféli telefonáló (am. sor.) Elveszett lelkek városa 1.
San Franciscóban váratlanul megjelenik Laurie. A tizenhét éves lány azt állítja, hogy Jack Killian az apja. Szerencsére Laurie anyja azonnal megcáfolja lánya állítását. Meg is mondja az igazi apa nevét, akit Killiannek mikrofonja segítségével sikerül megtalálnia. A személyes találkozóra azonban már nem kerülhet sor.
A rémület szörnye (angol sci-fi) Hirek
Az Angyal (ism.) Hírek
Yakuza (ism.) Hirek
Nyersbőr (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Riportműsorok
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
15.00 Filmesek órája
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Riportműsorok
21.30 Rendkívüli tudósító
23.10 Kulturális magazin
0.45 Le az álarccal!-magazin
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Kristlane Backer
3.00 Yo!
4.00 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.30 Vadmacska (sorozat)
17.00 Tenisz
20.45 Ruk-cuk- játék
21.15 Hopp vagy kopp - játék
22.00 Parádé (amerikai film)
23.40 Harc a maffia ellen (am. sor.)
0.35 Bel Ami magánügyei (am. film)
2.25 Hírek
2.55 Bradbury színháza (sorozat)
3.20 Harc a maffia ellen (ism.)
4.10 A bíró és a gyilkos (ism.)
6.15 Ruk-cuk (ism.)
Félig mese, félig musical...
A felnőtt is vágyik a mesére. A modern zenés mesére még inkább. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán musicalja, a PADLÁS tíz éve fut a magyar színpadokon, Budapest, Eger, Szeged, Veszprém, Miskolc után most Zalaegerszegen. Nemrég egy olyan előadást sikerült elcsípnem, ahol a közönség fele felnőtt, a másik fele gyerek volt.
A szerzők a felnőttek mese utáni vágyát kielégítve visznek el bennünket egy olyan világba, ahol aki jóember, elfeledett mesehősökkel találkozhat, ahol a jelenkor jelképe a számítógép is szuperintelligens, s múltat, jelent és jövőt egyaránt kordában tarthat. S miért pont az a négy mesehős jele-
nik meg a megszállott ifjú tudós padlásán és váija szellemtársát, a Révészt, hogy elvigye őket az emlékek csillagára? Megkérdeztem erről a kanizsai gyerekeket, akikkel együtt utaztam Egerszegre, a színházi estére. Minden gyerek, a legapróbbig is nagyszerűen ráérzett, hogy a Lámpás alakja a tudás fényét, a Herceg Csipkerózsika iránti szerelmével az örölc emberi érzelmeket, a Meglökő figurája pedig a hatalom kiszolgálóit jelképezi. Ki hát akkor a Kölyök? -kérdeztem szünetben egy zalaszántói kisfiút. A Kölyök, aki hajdan elkiabálta magit, hogy a császáron nem hogy új ruha nincs, de egyáltalán semmi sem. Ki lenne más -mondták körém állva a megkérdezett bará-
<P
POMUS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Mozi: 16.30, 18.15 óra: A fekete sas
20.15 óra: Teresa, a
KANIZSA TV 19-23 óra: SZÍV-TV
DECEMBER 8.


13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
1M0 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő vldeoshow
130 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
29.00 Én, a kim (sorozat)
il.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európai média
22.00 Hirek
£30 Üzleti hit
22.48 Piacgazdaság
23.00 Rövidfilm válogatás
eurosport
9.30 Műkorcsolya 11.30 Kézilabda 13.00 Labdarúgás 15.00 Tenisz 17.00 Labdarúgás 19.00 Biliárd 20.00 Műkorcsolya 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Klckboksz 23.00 Ökölvívás
screensport
8.00 Eurobics 8.30 Kosárlabda 9.00 CSI Bics 19.00 Lóerők
11.00 Forma-3 Hongkongból 12.00 Eurobics 12.30 Európai focimagazin 14.30 Motorcsónakverseny
10 Jigkorong - NHL 17.30 Európai focimagazin 19.30 Biliárd
21.30 Profi ökölvívás - élő 2330 NFL 1.30 Tenisz 2.00 Műsorzárás
osztrák 1
9.00 Hirek
9.05 Jura Soyler - portré 10.15 Alfréd Ooblln Lengyelországban 11.00 Beszélgetés 12.15 Haydn: Mise 13.00 Hirek
13.10 Csak pénz (amerikai film) 14.30 Charlie Brown (sorozat) 15.00 Gyerekszínház 16.00 Sámson és Sally (rajzfilm) 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 X-Large 18.30 Dowling atya titka (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A Casino Innsbruck megnyitója
21.45 Ausztria kincseskamra 22.05 Operainekesek nyomában 23.05 Dokumentumfilm 23.50 Zenis találkozás 0.50 Hirek 0.55 1000mestermű
osztrák 2
nilfi Észak csendje (kanadai film)|
11.50 Cirkuszfesztivál
13.05 Mária-dalok
13.50 Ha legördül a függönny
14.40 My fair Lady (am. musical)
17.30 Tájékozódás
18.00 A háziszellem (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.50 Ahol Isten lakott
20.15 Kutyám Jerry Lee (am. film)
KWilil Kísérteties szenvedély
(amerikai thriller) EKIEl Élők, vagy különben halottak (olasz film)
sat 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 10.25 11.05 11.55 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35 17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15 21.15
23.00 23.30 23.35
mna
1.10
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hirek
Szív az adu (ism.)
Kaliforniai nap alatt (ism.)
Slágerparádi (ism.)
A hegyi falu orvosa (ism.)
Szerencsekerik (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Teiebörze
Sport - tenisz
Mindent vagy semmit - játék
Bingo - játék
Híradó
Sport
Szerencsekerék Időjárás Halló, Heinol Vibes
(amerikai film) Tévétükör - riport Hírek, sport Electric blue
(angol erotikus sorozat) Szökésben
(amerikai krimisorozat) Kilátástalan küzdelem Műsorismertetis
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388
A Magyar Televízió központi teleionszáma: 153-3200 A TV1 müsorügyeletének telefonszáma: 131-9799 A TV2 üzenetrögzítőiének telefonszáma: 112-6020 A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678
tai -, mint mi gyerekek, akik mindent észreveszünk. így is hihetjük!
Igen, a szerzők felnőttnek és gyereknek egyaránt elhitette, hogy a mesevilág részesei, társak az emlékek birodalmában. Mert az élet csak így elviselhető.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei nagyszert! előadást produkáltak. Halasi Imre rendezésében Hommonay Zsolt, Segesvári Gabriella, Czegő Teréz vagy Faraghó András nemcsak értette, hogy mi a feladata a színpadon, hanem az előadás minden pillanatában élvezte is. Játékukat az előadás végén, és közben is gyakran jutalmazta vastapssal a közönség.
Ebben az előadásban minden a „helyén" volt: a színészi játék, a padlást megelevenítő egyetlen, de igen hatásos díszlettér, az egyszeri, de jellemző ruhák. Sokféleképpen
meg lehet rendezni egy musicalt, ilyen és olyan is lehet, de ez az előadás egyszerűen jó volt. Lehet, hogy a pesti színházakban iskolázottabb énekhanggal megáldott színészek adták elő a dalokat. Lehet! Mi, nézők az egerszegi színészek éneklését elfogadtuk, mert az az előadásból egy pillanatra sem lógott ki.
Ha gyerekeket viszünk színházba, különösen kell vigyázni arra, nehogy elkedvetlenítsük őket az előadással. Erről most szó sem lehetett.
Kár, hogy a nehezen összeállítható díszlet miatt a színház nem tud tájolni ezzel az előadással. Biztosan nagy sikere lenne Nagykanizsán is!
Sajnos a musical részleteit kazettán vagy hanglemezen jelenleg egyáltalán nem lehet kapni. Büki Erzsébet
5.40 Falutivi - adótippel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
kb.
8.10 Alternativ gyógyászat
8.30 Közjáték
8.35—
12.05 Napközi
Benne: HjE Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/3. rész: A kis katona (ism.) 10.00 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
17.00 Dilutáni egyenleg 17.10 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.35 Képújság 17.40 Mini klip-mix 17.50 Pénzvilág 18.00 Átmenet
Munkavállalói érdekvédelmi magazin 18.25 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.45 Az utódok reminysige
A magyarországi zsidóság műsora
19.00 Napközi-egy műsor és valami más 19.35 Esti mese
Jamie és a csodalámpa Angol rajzfilmsorozat A kakukkiai nagydíj 20.00 Híradó 20.30 Telespori fTflETi1 A Strauss dinasztia Osztrák tévéfilmsorozat XII/8. rész
Johann Strauss - Anthony Hig-gins (Szakácsi Sándor), Schani -Stephen McGann (Rátóti Zoltán), Drechsler - John Gielgud (Benkö Gyula), Oiga-Alíce Krige (Hegyi Barbara), Gribov - John Rhys Davies (Mádi Szabó Gábor), Jetti - Cherie Lunghi (Bencze Ilona), Anna - Lisa Harrow (Kútvölgyi Erzsébet) 21.35 Közjáték (ism.) 21.45 AKTuális 22.10 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 23.50 Híradó 23.55 BBC-hiradó
A HBO műsora: 18.30 Babar: Palika, a mesemondó - francia rajzfilm 19.00 Mozimánia: Michael Caine -
am. dokumentumfilm 20.10 Arthur - am. vígjáték 21.45 Ária - am. művészfilm 23.15 Haláiutak és angyalok -
misztikus dráma
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Műsorismertetés 16.05 Hirek - Időjárás 16.10 Korforduló ÍE*Ti] Prizma - Életmódmagazin
Csak szerencse? 17.25 Ötöd-ölő - Telefonos játék 17.45 Regionális híradó 18.00 Híradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.20 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Harc a szigetért Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat - Kőszáli kecske 18.40 Telesport íETifl Álomhajó
Német tévéfilmsorozat Bali szigeti szertartás 90''
Kapitány - Heinz Weiss (Vass Gábor), Viktor - Sascha Hehn (Nagy Gábor), Beatrice - Hei-de Keller (Herczeg Csilla) A kis kerifö
Katrin - Gaby Dohm (Földessy Margit), Michael - Christian Kohlund (Kovács István), Angié - Jolanda Egger (Csere Ági), Jean - Ivan Desny (Buss Gyula) Kettős szerelem Horst/Heinz - Volker Brandt (Usztics Mátyás), Lydia - Dunja Rajter (Hámori Ildikó), Hansen-Horst Niendorf (Kun Vilmos) 20.40 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora 21.30 Telexpo''96
Gazdasági magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Felkínálom
Matchmaker News Pomezanski György műsora
Már kapható
iRTijl
es könny
decemberi száma
Nők vallanak a szerelemről
Az érett női társadalom havilapja
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
s
ZERDA
19 óra; A LOS ANDINOS együttes koncertje a Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3. Mozí: 16.30, 18.15 óra: A fekete sas
20.15 óra: Teresa, a férfifaló
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Blbó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/11. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A reformétus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekek! 19.35 Nagy Gáspár összeállítása 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Korkóstoló 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Korkóstoló (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Comment vivent... - XV/4. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 A Borogyin vonósnégyes játszik
10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Az a pogány Filcsik
Mikszáth Kálmán novellája
10.27 Operaslágerek 10.55 Barokk muzsika
11.40 Népdalkórusok, hangszer-
kettősök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
13.28 A kórusirodalom mestermű-veiböl
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Ördögök -111/1.
Dosztojevszkij regénye 14.59 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 A rém
Nyina Katerli elbeszélése
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Salsa Picante együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta Archív felvételeinkből 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű Különös randevú Forgács István hangjátéka 13.30 Kedvencek a múltból
Hajdú Júlia szerzeményeiből 14.00 Pihenőidő közben:
15.00 Hírek. Időjárás
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 Pierrot: Nekem senki sem
hegedül cimü lemezéről 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádló 19.35 Népdalkörök felvételeiből 20.00 Petki Farkas leányai Jókai Mór elbeszélése 20.43 Visszaszámlálás 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Más-világ 22.00 Magnósok, figyelem!
Kívánságműsor filmzenekedvelőknek 22.30 Debreceni Jazz Napok ''92
A Besenyő Blues Band játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
1.00 Jazz-show 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
16.23 Edlta Gruberová énekel 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Most olvastam (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 A L''École d''Orphée Együttes két Hándel-trlószonátát játszik
20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Halhatatlan magyar vers
Petőfi Sándor-1. 20.23 Egyházzenei Fesztivál, Cu-
enca, 1991 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Hátsó szoba - irodalmi kísérletek
23.30 Ahmad Jamal együttese játszik
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I
9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Apa álma 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) [RHil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat) ÍEIili] Quincy (amerikai sorozat)
Boldogtalan óra 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
Samantha felnőtt 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Vizsgázott háziasszony 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz Idők
(NSZK sorozat) 20.15 Halálos gond (amerikai film) 22.15 Tévétükör - magazin 22.45 Sípszó - focishow 23.15 Gottschalk-show 24.00 Sunset Beat (amerikai sorozat) Madame Glenn
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 KI Itt a főnök? (ism.)
2.00 Quincy (ism.)
3.00 Dr. Marcus Welby (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.30 Ifjúsági magazin
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.25 Maxwell ügynökség (ism.) 6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Szerelmi bánat 6.35 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Repülő macik Tlny Toon kalandjai Fllntstone család 8.15 Harttól Hartig (ism.) 9.05 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
10.05 Cowboy (amerikai western) 11.50 San Francisco utcáin (ism.) 12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Az első szerelem mriTil Ébressz fel, ha túl vagyunk
rajta! (amerikai film) 15.50 Harttól Hartig (am. sorozat)
Jó utat, Maxi 16.40 Rajzfilmek Dennis
Casimlr és tsa Tiny Toon kalandjai , Fllntstone család 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Hugó, a medve ICTilil San Francisco utcáin (am. sor.)
Tillman úr bombái 20.00 Híradó
20.15 Kilenctől ötig (amerikai film) 22.25 Jaké és McCabe (am. sor.) Lidérces álom
Öt éve már, hogy dr. Jamieson pszichológust csalás és műhiba miatt börtönbe zárták. Az orvos most szabadult és azonnal munkához lát, hogy ügyében perújrafelvételre kerüljön sor. Ehhez minden egykori tanútól meg kell szabadulnia. 23.20 Desperadók (angol western) 0.55 Hirek
1.05 Kamerák előtt (ism.) 2.00 Hirek
2.10 Szupermodell (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Harry Fox esetei (ism.)
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Hirek, tudósítások
10.00 Iskola és tudomány
12.00 Varietémüsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 Ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Jelen IdS
21.30 Színházi közvetítés
23.20 Irodalmi magazin
24.00 Zenei műsor
musictv
20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Oann 2.00 Krlstlane Backar 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.30 Vadmacska (sorozat)
16.55 Hírek
17.00 Tenisz
20.50 Ruk-cuk-játék
21.20 Hopp vagy kopp - játék
22.05 Emberek, mint ml (amerikai film, 11/1.)
23.55 Harc a maffia ellen (am. sor.)
0.45 X, az Ismeretlen (angol film)
2.05 Hlrsk
2.35 Bradbury szinháza (sorozat)
3.00 Bel Ami magánügyel (ism.)

Kos: III. 21-IV. 20.
Rossz helyen keresel támaszt. Szigorú önvizsgálat sokat segíthetne magad megítélésében. Bika: IV. 21-V. 20.
Az apró sikereken felbuzdúlva kellemes heted lesz. Ha helyesen kontrollálod érzelmeid, az ebből adódó lendületed is megtudod őrizni. Ikrek: V. 21-VI. 21.
Zavarodat látva sokan segítségedre sietnek. Azon azért gondolkodj el, melyiket fogadod el.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Lehet téged magadért is szeretni, próbálj meg így viselkedni. Meglásd ez is kielégít.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
A felelősség alól könnyedén, lelkiismeretfurdalás nélkül kisiklasz. Ez előbb-útóbb fájó szakításokhoz vezet. Szűz: VIII. 23-1X. 23.
„Minden rosszban van valami jó." Te alkalmas vagy rá, hogy ez utóbbit hasznosítsd.
dfyúsW PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR ^^
Kanizsai műsor
KANIZSA TV 8 óra: SZÍV TV (ism.) 18 óra: Heti magazfamasór
<Hír7-Szerencsekcrék-Nyugdíjasoknak)
DECEMBER 9.
isuper channel
13.30 Hírek
11.00 Belföldi tudósitisok
11.30 „Fekete" sorozat
tS.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kim (sorozat)
21.00 Belföldi tudósitisok
21.30 Fókusz
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdasig
23.00 Az igő igy (amerikai film)
eurosport
9.30 Műkorcsolya
11.00 Szörfösök magazinja
11.30 Aerobic / Labdarúgás
13.00 Biliárd
14.00 Labdarúgis
15.00 Tenisz
17.00 Labdarúgis
11.00 Tenisz
21.00 Műkorcsolya
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgis
screensport
9.00 Eurobics
8.30 Lóerők - brit motorsport
Európai focimagazin 10.00 Fallabda Kiéiből 11.00 Túraautó-verseny 12.00 Eurobics 12.30 Bowllng az USA-ból 13.30 NFL
15.30 Profi ökölvivis
17.30 Dijugratis Frankfurtból
19.30 Nöl bowllng az USA-ból
19.30 Thai kickboksz
20.30 Kerékpárverseny Münchenből
21.30 Téli trlatlon
22.00 Kosárlabda - NBA
24.00 Golf Ausztráliából
osztrák 1
9.00 Hírek / Roseanne (sorozat)
9.30 Magazin
10.00 Iskolativi
10.30 Kutyim Jerry Lee (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai (sor.)
14.45 A Meler család (sorozat)
15.05 Nlklaas (sorozat)
15.30 Bábjátik
15.50 Narnia klrilya (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Heurikal
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowling atya tlfka (am. sor.)
19.00 Tartominyl ilet
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A ml Willlnk a legjobb (film)
21.55 Zorc (sorozat)
Pirlzs ijjel (angol film)
0.30 Kral mama és fiai (lengyel film)
osztrák 2
16.55 Művészlexikon
17.00 Együtt blztonsigban
17.30 Orszigok is emberek
18.00 A háziszellem (sorozat)
18.30 Állatkviz
19.00 Tartományi ilet
19.30 Híradó
20.00 Kulturilis magazin
EJflna Diagnózis: HIV-pozitív
(olasz film, 11/1.)
22.00 Híradó
22.30 Sport
0.30 Jazz
1.10 Hirek
sat 1
6.00 8.30
9.00 9.05 9.30 10.20 12.00 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35 17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15
21.55 22.25 23.30 ESlflü
1.50
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszidok
(ausztrál sorozat) Vidéki férfi
Frank Darcy magányosan él, és nem illik bele a nagyváros forgatagába. A művész éppen ezért nem is nagyon szeretné, ha jelenléte nagy port kavarna. Helen természetesen egész másképp vélekedik a dologról. Robinsonék Lucy búcsúztatójára készülnek. Hirek
Drops (ism.)
Halló, Heinol (ism.)
Vibes (ism.)
Szerencsekerik (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Sport - tenisz
Mindent vagy semmit - játék
Bingo - játék
Híradó
Sport
Szerencsekerék
Időjiris
Honvágy
(osztrák film) Akut
Beszilgetis Hirek, sport Chinatown
(amerikai krimi)
Fsz.: Jack Nicholson, Faye
Dunaway
Műsorismertetés
A külföldi televíziós társaságok a müsorváltoztatás jogát fenntartják
föl r?
r q
CD QD
B
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Lelkiegyensúlyod gyakorta hagyod kibillenteni. Ne adj a pletykákra, úgy könnyebb lesz.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Kapcsolataid gyors elvágása sokaknak fájó. Biztos, hogy jól döntesz?
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Vigasztalhatatlannak érzed magad, pedig erre nincs okod. Nem szabad a sajtból csak a lyukat látni. Bak: XII. 23-1. 20.
Ha munkád feszítettnek, elviselhetetlennek érzed, gondolj a közelgő ünnepre.
Vízöntő: I. 21—11. 20.
Ha barátaid közeledése mögött nem keresel állandóan hátsó szándékot, könnyebben viseled el lényedet is.
Halak: II. 21-111. 20.
Néhány nap önfegyelem nem hozhat látványos eredményeket, de a változás jelei kedvezően hatnak majd lelki egyensúlyodra.
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nővénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjátik 8.35-
12.05 Napközi
Benne: KTiTil Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/4. rész: Gyerekhad (ism.) ffiTilil Lovejoy
Angol tévéfilmsorozat A csibitó (ism.) Lovejoy - lan McShane (Gáti Oszkár), Eric - Chris Jury (Kerekes József), Tinker - Dud-ley Sutton (Végvári Tamás), Lady Jane - Phyllis Logan (Tóth Enikő) 11.00 Jitik 12.00 Hírek 12.05 Kipújsig
17.00 Dilutini egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.35 Képújsig 17.40 Mini kllp-mlx 17.50 Pénzvilág flifíTil IS-Rögeszmék
Gilbert és George Budapesten 18.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 18.45 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 18.55 Napközi-egy műsor és valami más 19.15 Clmbória
Telefonos vetélkedő 19.35 Esti mese
Jó éjszakát kivin a Disney! Máriusz, a macska 20.00 Híradó
20.25 Elndhoven-FC-Milan
Labdarúgó BEK negyeddöntő Közvetítés Eindhovenből A szünetben:
kb.
21.15 Telesport kb.
22.15 Közjáték (ism.) 22.25 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/12. rész : Állóharc 23.35 ÚjVIlág
A Külpolitikai Főszerkesztőség műsora 0.20 Út a csúcsra...
BEK-mérkőzések összefoglalói 1.10 Híradó 1.15 BBC-híradó
A HBO műsora: 18.30 Állati élet: A kardszárnyú
delfin - am. természetfilm 19.30 Ágyúgolyó-futam 2. - am
vígjáték
21.20 A bérgyilkos - am. akciófilm 23.00 Ördögűző - am. horrorfilm
15.55 Műsorismertetés 16.00 Hírek - Időjárás 16.05 A chateauvalloni polgárok
Francia tévéfilmsorozat XXVI/23. rész 55'' (ism.) Florence - Chantal Nobel (Bencze Ilona), Kovalic - Ray-mond Pellegrin (Szabó Ottó), André Travers - Luc Merenda (Kozák András), Bossis - Georges Marchall (Képessy József), Armand - Denis Sa-vignat (Fülöp Zsigmond), Jean-Jacques - Pierre Hatét (Szoko-lay Ottó), Bemard - Claude-Olivier Rudolph (Dörner György), Alexa - Barbara Cu-pisti (Kováts Adél), Artus -Ugo Paliali (Bács Ferenc) 17.00 Milánói divat-11/1. rész Először sikerült a Magyar Televízió forgatócsoportjának 1992. október 3—8-ig a milánói vásárvárosban - az olasz divat központjában - rögzíteni 1993 tavaszi, nyári divatját: a milánói Colezzionit. íll/2. rész: december 16. TV2) 17.25 Ötöd-ölő - Telefonos játék 17.45 Regionális híradó 18.00 Híradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.22
18.44 CETE
21.00 gglil 2M0 22.20
E
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Jóból Is magirt a sok Zöldpont
A szabadidősportok magazinja Malamud: A segid
Színpadi játék két részben A Pesti Színház előadása, felvételről 109''
Frank Alpine - Rudolf Péter, Morris Bober fűszerkereskedő - Harkányi Endre, Ida Bober, a felesége - Tábori Nóra, Helen Bober, a lánya - Bacsa Ildikó m. v., Julius Karp italbolt-tulajdonos - Hetényi Pál, Louis Karp, a fia - Magyar Attila, Nat Pearl joghallgató -Korognai Károly, Minogue nyomozó - Hunyadkürti István, Ward Minogue, a fia -Szarvas József, Leo kenyérszállító - Fonyó József, Lengyel nő - Marton Kati m. v., Kislány - Dudás Aliz, Öreg sofőr - Farkas Antal, Gyanúsított - Mórocz Zsolt Párizsi vita Erdélyről 70 éves lenne Gérard Philips Esti egyenleg Időjárás
Vágyakozás(1953) Francia film FF 101''(ism.) Főszereplők: Michéle Morgan (Földi Teri), Gérard Philipe (Sinkó László)
mLK K0RTROLL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
c
SÜTÖRTÖK
17 óra: Illyés Gyula-emlékest a HSMK-bau Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3.
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Biból.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után- XX/12. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Dlárlum-1988- 1. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. A hét muzsikusa 17.05 Magyarországról jövők... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Nagy Gáspár összeállítása 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Felhang 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN
PETŐFI
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 in der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 1200-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáié reggel 9.05 Pódium
Theo Adam operafelvételeiből 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószínház A két gyilkos Oldrich Danek hangjátéka 10.50 Mozart-művek 11.45 Ljadov: Nyolc orosz népdal 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.23 Balettzene 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Ördögök — ill/2.
Dosztojevszkij regénye 14.49 A zenemester
Egyfelvonásos vigopera a XVIII. századból 15.30 Fúvós kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Louis Prima 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelőknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósátiratok 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Nyeső hangversenye a Skatulya Klubban 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Észkerék
Telefonos nyereményjáték gyerekeknek 19.35 Népdalok
20.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada Az örökség
Nóti Károly bohózatai 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Infrahang
A Ramones együttes Leave Home című 1977-es albumáról 22.30 Jazzlista 23.00 Hirak. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 2.06-
3.00 Mélyrepülés
4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből
16.17 Zenekari muzsika 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 RenéCiemencicluvolahang-
versenye 19.05 Császárok, királyok, fejedelmek - és muzsikusok 19.35 Magyar kórusmuzsika 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 öiandi nárciszok
Bisztray Ádám novellája 20.27 A Berlini Szimfonikus Zenekar hangversenye 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje 23.10 Az élet és a zene 24.00 Hirek. időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 Hírek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Airlka hív 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) tlHEti] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íCTiTTI Quincy (amerikai sorozat)
Politikai gyilkosság 16.00 Beszélgetés 17.00 KI itt a főnők? (amerikai sorozat) Angéla beszáll a ringbe 17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 A muskétások gyűrűje (sor.) 21.15 S. 0. S.-hívás (német sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 L. A. Law (amerikai sorozat) Férfiak harca
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 KI itt a főnök? (ism.)
2.00 Quincy (ism.)
3.00 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.30 Ifjúsági magazin
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.40 Vegas (amerikai sorozat)
Szatén és szerelem 6.25 Vicki (amerikai sorozat)
Pótpapa 6.50 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Casimir és tsa Tlny Toon kalandjai Flintstone család 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.15 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
10.15 Perry Mason (ism.) 12.05 San Francisco utcáin (ism.) 12.55 Bili Cosby-show (ism.) 13.25 Perry Mason (am. sorozat)
A félszemű tanú esete 14.20 Robinson Crusoe a Marson
(amerikai sci-fi) 15.55 Harttól Hartig (am. sorozat)
A gyilkos lady és a sofőr 16.45 Rajzfilmek Dennis
A dzsungel könyve Tlny Toon kalandjai Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.) Birkózókarrier GE San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Blokád 20.00 Híradó
ETflna Cahill, az Egyesűit Államok marsallja (amerikai western) 22.20 T. J. Hooker (am. sorozat) Halálos ambiciók
Hooker öreg barátja bajban van. Ben egykor Hookerrel együtt végezte el a rendőrakadémiát, most mégis őrként keresi kenyerét. Egy rablótámadás során Ben megsérül és ez még nem minden. Az egyik rendőr bűnrészességgel vádolja. 23.20 Délután (olasz thriller) 0.55 Hirek
1.05 Éjiéli telefonáló (ism.) 2.00 Hírek
2.10 Desperadók (ism.) 3.35 Hírek
3.45 Perry Mason (ism.)
Kanizsai műsor
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Riportműsorok 10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varíetéműsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Kulturális műsorok 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.05 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I - maj 21.30 Információs magazin 23.20 Vlva - társadalmi magazin
musictv
20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Krlstiane Backer 3.00 Yo!
3.30 Éjszakai videók
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.40 Vadmacska (sorozat) 17.05 Játék a tűzzel (sorozat) 17.35 A szomszéd eset (sorozat) 18.05 Ruk-cuk-játék 18.45 Hopp vagy kopp - játék 19.30 Tenisz 21.35 Emberek, mint mi (amerikai film, II/2.) 23.15 Harc a maffia ellen (am. sor) 0.05 Az Angyal visszatér
(angol film) 1.15 Hirek
A LORENZO-együttes „házassága; a Kanizsa Sörgyár Rt.-vel
.7 fő jzinr
A Kanizsa Sörgyár Rt. alapításának ÍOO. évfordulójára idén május 23-szeptember 13. kö( \ rendezett centenáriumi sörfesztiválok kulturális programjainak állandó, s talán legnépsze4zöv „csapata" volt a zalaegerszegi LORENZO-együttes. Nagyatádtól Kecskemétig, Veszprémiből Kaposvárig, Siófoktól Keszthelyig az együttes kivétel nélkül mindenhol belopta magi _ közönség szívébe. Egyszerűen, de mégis nagyszerűen előadott zeneszámaik különösen a s^ijg tember 4-13. között tartott felejthetetlen fesztiválon aratott nagy tetszést, átütő síkénak érdemelt ki sok-sok tapsot. A zenekar a rendezvénysorozaton rugalmasan alkalmazkodó! a körülményekhez, s amikor a stáb egy-egy tagja más irányú elfoglaltság következtében t«, j volt, a zenekar KIS LORENZO-vá alakult át, nem veszítve ezzel vonzerejéből. Lalkl
Az azóta eltelt hónapokban kétszer is megfordultak a dél-zalai városban, s gyermekműscfcerü alkalmával nyújtottak zenei aláfestést a kanizsai általános iskolás lányok és fiúk legnagjtt {j örömére. Tagadhatatlan, hogy a LORENZO-együttes 1992-ben meghódította Kanizsát! Az együttes vezetője Lőrincz Kálmán, ó mutatta be dióhéjban a „hódítót". - Együttesünk a 70-es évek elején alakult Zalaegerszegen. A velem együtt számolt,
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Mozi: 1630, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
Tűz van babám (FBK) Teresa, a férfifaló SZÍV-TV
HIIJJJtlIM.''l.''IJI
DECEMBER 10.
13.30 Hirak
1400 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 .Fakata" sorozat
21.00 Én, a kim (sorozat)
21.00 Ballöldl tudósítások
21.30 Európa-Hím
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Salamon király kincse (film)
eurosport
9.30 Műkorcsolya
11.00 Szörfösök magazinja
11.30 Aerobic
12.00 Labdarúgás
15.00 Tenisz
17.00 Lovaglás
18.00 Atlétika
19.00 Simagazin
20.00 Nemzetkőzi sport
21.00 Eurosport-hirek
21.15 Labdarúgás
screensport
1.00 EuroMcs
I.30 Téli biatlon 9.00 Kosárlabda
II.00 Thai klckboksz 12.00 Eurobics
12.30 Női bowllng az USA-ból 13.30 Biliárd
15.30 Kosárlabda - NBA 17.30 Díjugratás Frankfurtból 18.30 Lóerők - brit motorsport 19.30 Motorcsónakverseny 20.30 Tenisz
21.30 Holland labdarúgis 22.00 Spanyol labdarúgis 23.00 Jégkorong - NHL 24.00 Tenisz
osztrák 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Országok is emberek (ism.)
10.00 Iskolativi
10.30 A nagy szim (ism.)
12.15 Dokumentumfilm
13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai (sor.)
14.45 Antik istenek is hősök
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Narnla klrilya (sorozat)
16.30 Pilyavilasztis
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowling atya titka (am. sor.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Szerelmes asszonyok
(színházi közvetítés)
EUtTil A bosszú börtönében (amerikai film)
E] Szeretném, ha Itt lennil
(angol film)
osztrák 2
17.10 Művészlexikon 17.15 Természetfilm 18.00 A házlszellem (sorozat) 18.30 KI kicsoda?-játék 19.00 Tartominyl ilet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósitisok 21.00 Fllmújdonsigok 21.30 Vigyázat, kultúra I 22.00 Hiradó 22.30 Teleszkóp 24.00 Mannlx (sorozat) 0.45 Hirek
sat 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 9.55 10.25 11.55 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.00
15.55
16.50 17.35 19.30 19.35 20.15
21.15
rana
23.50 23.55
0.35 1.30 2.00
Jó reggelt a SAT 1-gyell
Blngo (ism.)
Hírek
A hagyek varizsa (ism.)
Mindent vagy semmit (ism.)
Pont, pont, pont (ism.)
Honvágy (ism.)
Szerencsekerik (ism.)
A nap tlppje
Telebörze
Hirek
Telabőrze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Aki másnak vermet is...
Szomszidok
(ausztrál sorozat)
Műviszlelkek
Frank Darcy továbbra sem hajlandó interjút adni a sajtónak, Helen nagy bánatára, aki igazán nagy művésznek tartja a férfit. Mrs. Mangel idézést kap a bíróságra, férje ugyanis, aki évekkel ezelőtt elhagyta, most válni akar. Colbyik (amerikai sorozat) A tirgyalis
MacGyver (amerikai sorozat) Az utolsó mirközis Mindent vagy semmit Sport - tenisz Hirek
Szerencsekerik Wolff körzete
(német sorozat) Civil kurizsl Tiltakozás Miami zsaruk
(amerikai akciófilm) Hirek, sport Electric blue (angol erotikus sorozat) MacGyver (ism.) Akut (ism.) Müsorismertetis
■1
IS zenészből és 6 fő műszaki személyzetből álló zenekar zömében diák tagjai az évek yo" ín állandóan cserélődtek. Együttesünk kezdettől fogva az amatőr kategóriába tartozik. 5 nk ellenére főleg Zalában, de az ország más pontjain is eléggé kapósak vagyunk. A (hívásoknak mindig igyekszünk eleget tenni, szívvel-lélekkel szórakoztatva a nagyérdeműt. Upssal és ujjrázással nem fukarkodó kanizsai közönség a mi szívünkbe is beférkőzött, a npátia tehát kölcsönös - mondta a tőle megszokott szerénységgel. 3. köz j könnyűzene műfajában Lőricz Kálmán önálló komponálásokra is vállalkozik. így például ászért regszerkesztő feleségével, Lirincz Anna Mária pedagógus-újságíróval az év elején közösen zprém tók meg hangulatos „Fesztivál induló"-t.
magit. Lassan telnek-múlnak a hetek, hónapok, s a fiatal együttes lelkes tagjaival együtt már a szcjj várom, hogy a kanizsai sörfesztiválon újra felhangozzon a „Hej sörének, Kanizsa söré-sikerti_» dallama.
codott J LORENZO-nak ezt megelőzően is lesz alkalma újra fellépni Nagykanizsán, amikor is en tál folyékony kenyér" kanizsai hazájában a jelenlegi és egykori sörgyírtókkal és csalidtag-ikal igyekeznek majd kellemes órákat eltölteni a Kanizsa Sörgyár Rt. kultúrházában sorra műsoi ü<5 különböző rendezvényeken.
nagyo Így tinik, hogy a különböző kulturális rendezvényeket profi módon szervező zalaegerszegi ooymus Kft. révén a LORENZO-együttes és a Kanizsa Sörgyár Rt. hosszabb távra „hí-nígot" kötött!...
(tihanyi)
jeleni
Cs
5.40 Faluiévá - biotlppel és kertész -Tel.: 112-5475 6.00 A Reggel-közérzeti hírműsor Telefonszám: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times kelet-euró-
pai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: BSIiTil Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/5. rész: Vlszontlitis (ism.) 10.00 Törzsi harcosok futballmez-ben
Dán dokumentumfilm 11.00 Játék 11.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 12.00 Hirek 12.05 Kipújság
17.00 Dilutánl egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.40 .Képújság 17.45 Tells-televldeo ''92 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Napközi-egy műsor és valami más 19.05 Metropolis játékok 19.35 Esti mese
Égből pottyant mesik Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora Kacagó királylányok 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Szomszidok Teleregény
Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola, Koltai János, Trokán Péter és mások (Ismétlés: péntek, TV1 9.00) 21.10 Közjitik (ism.) 21.15 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow 22.40 AKTuiliS
HcIHü Tenisz - Férfi Grand Slam torna negyeddöntők
Közvetítés Münchenből, felvételről 0.05 Hiradó 0.10 BBC-hiradó
A HBO műsora 18.30 Casablanca - amerikai dráma 20.30 Az igazi Humphrey Bogart -
amerikai dokumentumfilm 22.00 Jéghideg ijszaka, forró liny
- amerikai akciófilm 24.00 Igazi szex - riportfilm, 3. rész
15.20 Müsorismertetis 15.25 Hirak - Időjiris 15.30 Állalbolondok
Amerikai rövidfilm HrfiTil A chateauvallonl polgárok
Francia tévéfilmsorozat XXVI/24. rész (ism.) 16.51 Magyarorszigi niptincok Kalocsavidik tincai (ism.) 17.07 Tipplista 17.25 Ötöd-őlö
Telefonos játék 17.45 Regionilis hiradó
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen - tel /fax: (52) 16-311 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged -tel/fax: (62) 21-195 Szombathely-tel.: (94) 11-066 18.00 Hiradó 18.12 Időjiris
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.20 Varjúdombi mesik Magyar bábfilmsorozat Mese a mindig fizós nyúlapóról (ism.) Mekk mester Magyar bábfilmsorozat Épületes esel (ism.) 18.40 Telesport
nnrna sajtócézár
Ausztrál tévéfilmsorozat VI/6. rész: Az utolsó áldozat Phillip Cromwell - John Bach (Gáti Oszkár), lan Harris-Oliver Tobias (Helyey László), Virginia Morgan - Rebecca Gilling (Fehér Anna), Irene Hampden - Oti-via Hamnet (Moór Marianna), Joanna Morgan - Angié Miniken (Györgyi Anna), Dove- Philip English (Kárpáti Tibor), Amerikai nagykövet - Dávid Morris (Bács Ferenc), Clarrie Bullock -Paul Chubb (Hollósy Frigyes) 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsor? Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel.: (52) 16-311 Pécs-tel.: (72) 10-533 Szeged-tel.: (62) 12-715 Szombathely-tel: (94) 11-066 21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjiris ffWR Fidel Castro Kubija
Amerikai dokumentumfilm kb. 80''
19.00 Műsorismertetés
19.05 Maja, a méhecske - rajzfilm
19.30 CalypsoTV
20.55 Az amerikai ilom - XXVI/6.
21.30 A halolt tekintete
Amerikai film 23.00 Műsorzárás
18 óra: Ex-P. Mobil koncert az Erkel F. Műv. Házban Mozi: 16, 18 óra: A Szépség és a Szörnyeteg 20 Óra: Omega zsaru
ENTEK
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/13. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma ? - Esztergomban 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Az evangélkus egyház féióréja 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Dlárium - 1988 - 2. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakét, gyerekek I 19.35 Nagy Gáspár összeállítása 20.05 Népdalok, népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Pénz és gondolat 23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi beszélgetés 11.30 Rockújdonségok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Fórum - olvasáskultúránkról 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V maferinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 in der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
Leonard Bernstein vezényli a New York-i Filharmonikus Zenekart 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Nyugat-keleti átjáró
Géher István novellaszemináriuma
10.59 Haydn kamarazenéjéből
11.35 Giacomo Lauri-Volpi operafelvételeiből
12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
A Wien Barock együttes hangversenye
13.36 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. időjárás 14.05 Ördögök - III/3.
Dosztojevszkij regénye
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel
Turistamagazin 8.20 Rivaldafényben Bontovics Kati 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz piusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
Urbán Katalin és Lente Lajos énekel, Oláh Viktor zenekara játszik
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Mit üzen a Rádió 7 (ism.) 13.30 Gramofonsztárok
Bernhard Etté zenekarának felvételeiből
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász
15.00 Hirek. Időjárás
16.50 Poggyász
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 Magyar slágerlista
18.30 Szivacs - fiatalműsor
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Magyar tájak dalaiból
20.00 Pillantás az európai diszkókba
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Világvevő
21.30 Hangváltás
22.00 Fllmpremier
22.30 SahibShihab együttese játszik
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10-
4.20 Napforduló. Metáléj
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
15.03 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Sáry László műveiből 17.00 Ml újság a régizene világéban?
17.50 Király László versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Verdi: Nabucco
Négyfelvonásos opera 20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Zenekari muzsika 21.35 IV. gregorián mise 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A kamarazene kedvelőinek A Nash együttes felvételeiből 23.00 Noktürn
Éjszakai csevegés 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hírek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Nevelés 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) lEHil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztorl
(amerikai sorozat) iHlilil Quincy (amerikai sorozat)
Rossz gyógyszer 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnők? (amerikai sorozat) Habfürdő 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Végkiárusitás 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz Idők
(NSZK sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Kastély a Wőrthl-tónál
(német sorozat) 22.15 Életre-halálra
(német sorozat) 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatalon szerelemre éhesen
(német szexfilm) 1.30 Tutti Frutti 2.20 Este a Scalában (német revüfilm) 4.00 Fiatalon szerelemre éhesen (ism.)
5.20 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.20 Vegas (amerikai krimisorozat)
Mentsétek meg az életét 6.05 Vickl (amerikai sorozat)
Hallgatózás, fél győzelem 6.30 Rajzfilmek (ism.) Dennis
A dzsungel könyve Tlny Toon kalandjai Flintstone család 8.05 Harttól Hartig (ism.) 8.55 A béke birodalma (am. sor.)
Kígyómarás 9.55 Hófehérke és a hét kókler
(német-svájci film) 12.05 San Francisco utcáin (ism.) 12.55 Bili Cosby-show (ism.) 13.25 Perry Mason (am. sorozat) Az Idegen családtag esete 14.15 Cahlll, az Egyesűit Államok
marsallja (ism.) 15.55 Harttól Hartig (am. sorozat)
Végzetes szerelem 16.45 Rajzfilmek Dennis
Wldget, a kis őr Tlny Toon kalandjai Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Férfiak klubja iliMiKI Eddle Dodd (am. krimisorozat)
Szakadék 20.00 Híradó
20.15 A Wayna tengeralattjáró küldetése (amerikai kalandfilm) 21.45 Mlka Hammar (am. sorozat) Kél özvegy
Mike híres arról, hogy egyszerű embereknek szívesen segít jogaik érvényesítésében. Éppen ezért fordul hozzá Ruth Bailor Az asszony férje meghalt, a társaság mégsem hajlandó kifizetni az életbiztosítási összeget. Mike elvállalja az ügyet. Legénybúcsú (amerikai film) Hirak
0.45 Jaké és McCabe (ism.) 1.35 Hirak 1.45 Délután (ism.) 3.15 Hirek
3.25 Perry Mason (ism.) 4.15 Cowboy (ism.)
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
10.00 Tudomány és közérdek
11.00 A nagy játék: SZU-USA
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak park|a (sorozat)
13.40 Simenon-film
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kviz|áték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Vallónla 92
21.30 ''90 sztárjai
0.05 Éjféli összejövetel
musictv
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirak 23.45 Egytől három 24.00 Krlstiane Backer 3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.45 Vadmacska (sorozat)
17.10 Játék a tűzzel (sorozat)
17.40 A szomszéd eset (sorozat)
18.05 Ruk-cuk- játék
18.45 Hopp vagy kopp - játék
19.30 Tenisz
21.30 A bűneset (színházi közvetítés)
23.15 Bűnös?
0.05 Küzdősportok magazinja
1.05 Harc a maffia ellen (am. sor.)
1.55 Törvénytelenek törvénye
(olasz film)
Elfelejtett gyümölcsféléink, újdonságok, ritkaságok 2.
Az ÁFONYA hazánk savanyú talajú erdőségeiben, különösen az ország nyugati határszélén vadon is élő cserje. Két fajtája ismert. A vörös áfonya és a nagy gyümölcsű, kék színű fürtös áfonya.
A meszes talajokat nem bírja, ezért csak ott javasolható, ahol a talaj savanyú (4-5 pH). Nagy humusztartalmú talajigénnyel lép fel, ami laza szerkezetű. Sekélyen gyökerező faj,
ezért a humuszos láptalajok a legmegfelelőbbek számára. A termesztett (nemesített) áfonya kevésbé viseli el a nagy hidegeket, de a zord vidékek kivételével mindenütt sikerrel lehet telepíteni hazánkban. Talajvizes területet nem szereti, annak ellenére, hogy vízigénye nagy. Az öntözést meghálálja. Szaporítani magról és gyökeres dugványról lehet. Egyes faiskolákban kapható.
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSÁI USZODÁT!
Kanizsai műsor
Mozi: 1630, 18.15 óra: Pretty Womao - Micsoda ad
20.15 óra: Quasimado szerelmei
KANIZSA TV 8 Óra: SZÍV-TV (ism.)
DECEMBER 11.

I
super channel
13.30 Hírek
14.00 BeHSIdl tudósítások
14.30 .Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 .Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 BeHSIdl tudósitisok
21.30 Túl a holnapon
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hit
22.48 Placgazdasig
23.00 Utcajelenat (amerikai film)
eurosport
9.30 Lovaglás 10.30 Sí
12.00 AeroMc
12.30 Sí VB
13.30 Labdarúgis
17.00 Nemzetközi sport
11.00 Sí VB
19.00 Nemzetközi sport
20.00 Műkorcsolya
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Ökölvivis
screensport
6.00 Eurobics/Holland labdarúgis 9.00 NFL, 1992 11.00 Biliárd / Eurobics 12.30 Dílugratis Frankfurtból 13.30 Tenisz
14.30 Európai focimagazin 15.30 Kerékpárverseny Münchenből 18.30 Spanyol labdarúgis 17.30 Jigkorong - NHL 18.30 Holland labdarúgis 19.00 Vltorlisverseny 19.30 NFL, 1992 20.00 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Starti / Kosárlabda - NBA 22.00 Klckboksz Thaiföldről 23.00 Profi ökölvivis Aachenből

osztrák 1
9.00 Hirak / Hooperman felügyelő
9.30 Ausztrla-kip (ism.)
10.00 Iskoláiévá
10.30 A ml Wllllnk a legjobb (ism.)
12.00 Az illatok paradicsoma
12.15 Belföldi tudósitisok (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai (sor.)
14.45 A holnap maslaral
15.05 A sirkiny (rajzfilm)
15.30 An-tan-linusz
15.50 Narnla királya (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowllng atya titka (am sor.)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
fliWEI Derrick (krimisorozat)
fllfla Ördögi szomszidok
(amerikai film)
23.10 Hirek, sport
kkkm Calamlty Jana (am. western)
osztrák 2
15.40 Művészlexikon 15.45 Arany (német film) 17.30 Sziget a világ vigin 18.00 A hizlszellam (sorozat) 18.30 Nyareminy|itik 19.00 Tartominyi ilat / Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Show-műsor 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Rövidfilmek A fekete nap Wllllamswood Flgurik
1.00 Monty Python repülő cirkusza 1.30 Hírek
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell
8.30 Szomszidok (ism.)
9.00 Hirak
9.05 Egiszségügyi magazin (ism.)
9.30 Colbyék (ism.) 10.20 Tiltakozás (ism.) 11.10 Wolff körzete (ism.) 12.00 Szarencsekerik (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Talabörza 13.00 Hirek 13.05 Talabörza 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Lassan, de biztosan 14.30 Szomszidok (ausztrál sor.) Hipnózis
Harold ajánlatot kap az újságtól, ami ugyan kellemetlen számára, de nem tudja visz-szautasltani. Gail hajlandó alávetni magát a hipnózisnak, hátha így sikerül visszaemlékeznie a baleset részleteire. De minden idejét Daphne betegágya mellett tölti. 15.00 Colbyék (amerikai sorozat) Apásig
15.55 Cagney is Lacey(am. sorozat)
Szürke pirducok 16.50 Mindent vagy semmit 17.35 Sport-tenisz 19.30 Hirek 19.35 Szerencsekerik Hillü Végzetes vonzerő (am. krimi) 22.00 Labdarúgis 23.00 Szerelem 3 dimenzióban (német erotikus film)
0.35 Hirak
0.40 Electric blue (ism.)
1.20 Labdarúgis (ism.)
2.20 Beszilgatis (ism.)
3.20 Kaliforniai nap alatt (ism.)
4.10 Colbyék (ism.)
5.00 Cagney is Lacey (ism.)
5.50 Mindent vagy semmit (ism.) i
5.40 Falutivi - profittal 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8 35—
121)5 Napközi
Benne: 9.00 Szomszidok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás nililil Dallas
Amerikai filmsorozat Ég veled, Cllff Barnesl (Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Jitik 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítsig
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Az üzlet Iskolája
XX/18. rész:
Minősig is alkalmazkodis 17.40 Képújsig 17.45 Pinzvllig 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradiatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 „Trafflc jam" 19.25 Parnasszus - Irodalmi játék 19.40 Esti mese
Jó ijszakit kivin a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport gíHi] Dallas
Amerikai filmsorozat Ég veled, Cllff Barnesl (ism.) 21.35 Közjáték (ism.) 21.40 Panorima
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.30) 22.45 Kalandorok kimiljenek!
Kánya Kata társkereső műsora EEETil Orvosok az emberirt Francia filmsorozat Feliratos!
Salvador: A 14 vulkin országa
Dr. Marc Lessori - Bruno Cre-mer, Nora Enriquez- Clemen-tina Rocha, Inaki atya - Jüan Ferrara, dr. Serge Sabel -Jean-Claude Lecas 0.40 Híradó 0.45 BBC-híradó
A HBO műsora 17.30 Babar: Az új családtag -
francia rajzfilm 18.00 Fantasztikus utazás - am.
sci-fi
19.45 Az utolsó csepp-am. akciófilm 21.45 Jobb, ha hulla vagyl - am.
vígjáték
23.20 Bukott zsaruk-am. akciófilm
14.40 Müsorismertetis 14.45 Hírek-Időjiris itmiii A chateauvallonl polgirok
Francia tévéfilmsorozat XXVI/25. rész 54'' (ism.) nana a dingi
Amerikai ismeretterjesztő film 16.39 Gyimesi tincok 17.05 Ötőd-ölö - Telefonos játék 17.20 Calyp-show
Aktuális klipek, hírek, sztorik 17.45 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Telefon/fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Telefon/fax: (62) 21-195 Szombathely Telelőn: (94) 11-066 18.00 Hiradó 18.12 Időjiris
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.19 Az in pici pónlm (My Llttle Pony)
Amerikai rajzfilmsorozat Utazis Felhőkastilyba -11/1. 18.30 Produkció! 19.00 A Tisza
XII/12. rész: A falu mm Riporterek
Német tévéfilmsorozat Klrilygyllkosok 43'' Azade - Renan Demirkan (Orosz Helga), Piwi - Walter Kreye (Vass Gábor), Struck -Jürgen Holz (Dobránszky Zoltán), Herbst - Dietmar Schön-herr (Fülöp Zsigmond), dr. Rühm - Günter Berger (Jakab Csaba), Paul - Tilo Prückner (Vitay András) 20.35 ür ír!-Ötven perc írókkal
Békés Pál műsora 21.25 Magill az iszl 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjiris
22.25 Napzárta előtt... 22.50 Tenisz - Férfi Grand Slam torna negyeddöntők Közvetítés Münchenből, felvételről
■ül
20.00 Müsorismertetis 20.10 Itt is mist
Benne: R-Go Hiradó 21.10 Európa kivihiz
Beszélgetés az európai biztonságpolitikáról 21.40 Védelem
Amerikai film 23.15 Bikini-koncert 24.00 Műsorzárás
1
Közepesen erős növekedésű bokor, 1,5-2 m magasra is megnőhet. Májusban virágzik, termése több bogyóból álló fürtökben helyezkedik el. Telepítését 3 m sor- és 1-1,5 m tőtá-volságra javasolják.
Érése a virágzást követő 60-70 nap után kezdődik és fürtön belül is szakaszosan. A bogyók 10-15 mm átmérőjűek. Öntermékeny. A harmadik évtől számottevő termést ad. A bokrot ritkítani, idővel ifjítani kell a ribiz-kéhez hasonlóan.
Nyugat-Európában termesztik elsősorban. Igen keresett gyümölcs. Készíthető belőle gyümölcslé, befőtt és
jam. Vadhúsokhoz mártások készülnek belőle. Különösen a vaddisznó sültekhez ajánlott. Sütemények ízesítésére is használják. Magas élvezeti értéke és C-vitamin tartalma miatt fontos cikk lehetne táplálkozásunkban. Zsenge hajtásainak, leveleinek szárítmányából nagyon kellemes ízű tea készíthető. Gyógyhatása van. Szív- és érbetegségek, gyomor-, bél-, nyálkahártya elváltozások okozta kellemetlenségek enyhítésére, megelőzésére használható.
Gyermekeink kedvelt lekvára a vajaskenyéren.
Csendes József
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
s
ZOMBAT KOSSUTH
18 óra: Rock and roll klub az Erkel F. Möv. Házban
19 óra: KANIZSA TÁNCEGYÜTTES évadzáró mösora
a Móricz Zs. Művetfldésl Házban Mozi: 14, 16, 18 óra: A Szépség és a Szörnyeteg 20 óra: Omega zsaru
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt 10.05 Látogatóban Göncz Árpád
köztársasági elnöknél 11.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató. Föld-adta sors 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkinálat
Kontinensek, szántóföldek 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes. A Kossuth Rádió
irodalmi hetilapja 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 20.05 Bün
Németh László regényének rádióváltozata 21.45 Népzenei feldolgozások kamaraegyüttesre 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix
BON-
URH-ADQ
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.05 Óda a lényhez - versek 18.20 Beke György jegyzete 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Arany János két balladája 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon Carlo Maria Giulini vezényel 11.30 Pilar Lorengar operaáriákat
énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együttl 14.15 A szülőföld muzsikája
Kodály nyomában a Zobor alatt 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört
Kovalszki Mária zongorázik 16.45 A Budapesti Fúvósegyüttes felvételeiből
PETŰFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportszombat 8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Gilberto Gil 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Valahol valaki 13.47 Csak fiataloknak I 14.30 Daráló 15.00 Hirek. időjárás 15.05 Nagy nevettetők
Az 1957-es szilveszteri műsorból 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez igy 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Beszélő-viszony 18.00 Én ezzel a kis dallal üzenem...
Emlékezés Budai Dénes zeneszerzőre -1. 18.30 Történetesen 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rácsos panoptikum Egy áldozat szüleinél 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló Éjszakai klub
(0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 23.10-
0.10 Slágerszinház
5.03-
5.50 Nótacsokor
17.00 Zenekari muzsika 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Bemutató
Komolyzenei újdonságainkból 19.05 Évfordulók nyomában
100 éve született Giacomo Lauri-Volpi 19.35 Ruggiero Ricci hegedűi 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiói 21.05 Szimfonikus miniatűrök 21.20 llosfalvy Róbert operaáriákat énekei 21.45 Sinkó István versei 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Gottlieb Muffat csembalóművei a Hungaroton kompaktlemezén 23.20 Bartók: Concerto 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
6.00 Belle és Sebastian (sor.)
A nagy utazás 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
Csodagyerek 6.50 Lila hercegnő (sorozat) Erdőtűz
7.20 PH és Herkules (sorozat)
Álomszuszék 7.30 Cubitus (am. rajzfilmsorozat)
Vendégségben Drakulánál 8.00 Klack-játék 9.00 Beverly Hills Teens (amerikai rajzfilmsorozat) Szerelmi bájital 9.30 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Egykarú bandita 10.00 Hatmillió dolláros család (sor.)
Álomfegyvergyár 10.30 Pókember (am. rajzfilmsor.)
Melák (am. rajzfilmsor.) 11.30 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Kalózrádió 12.00 Winspector (japán sci-fi-sor.)
A kis robot 12.30 Michael Valllant (rajzfilmsor.)
Interpol bajban 13.00 Bolondokháza (sorozat)
A legelső éjszaka 13.30 Bel Air hercege (sorozat)
Látogató 14.00 Titkos énem (am. sorozat)
Becsvágy fREEl Rendőrségi beszámoló (sor.)
Ugrás a halálba tElEEi Knight Rider (am. sorozat)
A halál kereskedői iW.Hl A csapat (amerikai sorozat) Rossz napon, rossz helyen íTiüTi] Jump Street 21. (am. sor.)
Drog 1. 17.45 Forró nyeremény 18.15 Családi párbaj-játék 18.45 Híradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) Válások
MiiH A gyerektartás (szính. közv.) 22.00 Szórakoztató műsor 23.00 Csábítás az iskolapadban
(német szexfilm) 0.20 Charly unokahúga (szexfilm) 1.35 Tutti Fruttl
2.25 Série Rose (francia sorozat)
pro 7
5.55 Lassie
(amerikai sorozat)
Aranyásók
6.20 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-
sorozat)
7.05 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat)
A kis hóhér 2.
7.55 Fiú a másik bolygóról
(amerikai sorozat)
8.55 Robinson Crusoe a Marson
(ism.)
10.45 Anton (osztrák film)
12.20 Mozgó kórhéz
(amerikai sorozat)
Variációk a szerelemre
12.45 Eddie Dodd (ism.)
13.40 Vadállatok birodalma (ism.)
14.30 Lottó
(amerikai sorozat)
Miami
IHHÜ ígérj meg neki mindent l
(angol filmvígjáték)
17.10 Egy gyilkos naplója
(amerikai horror)
19.00 Szerencsés utalt
(német sorozat)
Sri Lanka
20.00 Hiradó
20.15 Az elrabolt expresszvonat
(amerikai háborús film)
22.25 Presidio
(amerikai krimi)
Fsz.: Sean Connery
0.20 Az Angyal
(angol sorozat)
Templar és a hétvége
1.15 Hírek
1.25 Legénybúcsú (ism.)
3.15 T. J. Hooker (ism.)
4.05 Hirek
4.15 Mozgó kórház (ism.)
4.40 Gene Bradley
(angol sorozat)
A hasonmás
Kanizsai műsor
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Gazdasági műsorok 12.20 Autóvizió 13.15 Horizont 93 14.00 Riportműsorok 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Felfedezések 20.00 Tengeri magazin 21.30 Játékfilm 22.35 Irodalmi magazin 23.55 A hatok bandája
musictv
13.30 XPO 16.30 Rockhét 17.00 Yol 18.30 RayCokes 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 3.00 Éjszakai videók
tele 5
6.15 Bim-bam-bino 10.50 Felhőszakadás (ism.) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 15.45 Magazin 16.25 Az első szerelem 17.00 Sport-tenisz 20.15 Keress (eleséget apánaki
(színházi közvetítés) 22.00 Skorpiók tánca (francia film) 23.25 Saját szakéllra (sorozat) 0.15 Túl fiatal a halálra (ism.) 1.50 Küzdősportok magazinja (ism ) 2.45 Törvénytelenek törvénye (olasz film)
FRIDERIKUSZ
Amikor 1985-ben megjelent Fri-derikusz Sándor Hal(l)hatatlan interjúk című kötete, Vitray Tamás írt bevezetőt hozzá. Ajánlásában a neves tv-riporter utal arra, hogy bizony a szerzőt igencsak rosszul tűrik, letiltják, betiltják. Nem képes 6 ugyanis senkit kora és tekintélye szerint tisztelni és nem adja meg magát a középszernek. Ellenben egész szokatlan műsorokat hoz létre. Megalkotta az első magyarorszá-
gi „tóksót" Nyíregyházán először, majd amikor betiltották, Debrecenben. Óriási sikert aratott vele. Vitray Tamás csak sajnálkozott, hogy miért kötelező minden szabad pályán eljáratni mindenkivel ugyanazt a táncot, ha egyszer az egyedi tehetség felé „deviál" az illető.
A könyv egynémely interjúja a maga korában zseniálisan láttatni engedi a lényeget. Gondolok itt elsősorban a Farkas Bertalannal ké-
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Kanizsai műsor
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 8 óra: 13 óra:
Pretty Woman - Micsoda nö Quasimado szerelmei ATV víkend - Családi magazin ATV Ifjúsági magazin
DECEMBER 12.

super channel
15.00 Utazisi magazin
15.30 Túl a holnapon
16.00 Természetfilm
11.30 Fókusz
17.00 Magazin
17.30 Koncert
18.30 VMeodlvat
19.00 A bátor Mr. Chrfstlan (film)
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Kulturális magazin
23.00 Heti magazin
23.30 Sport
24.00 Szirnygyártó (film)
eurosport
10.30 Sí VB 11.30 Aerobic 12.00 Ökölvívás 13.30 Tenisz
15.00 Ritmikus sportgimnasztika
Lovaglás 18.00 A hét sporteseményei 18.30 Műkorcsolya 20.00 Ritmikus sportgimnasztika 23.00 A hét sporteseményei
screensport
5.00 Biliárd /Jégkorong -NHL
8.00 Keiékpirverseny Münchenből
9.00 Tenisz
10.00 Díjugratás Frankfurtból
11.00 Starti
12.00 Nemzetközi sportmagazin
12.30 NFL, 1992
13.00 Kosárlabda - NBA
15.30 Téli trlatlon
16.00 Vitorlásverseny
16.30 Golf Ausztráliából
18.30 Lóerők
19.30 Brazil labdarúgás
20.30 Autósport / Thai klckboksz
22.00 Profi ökölvívás-élő
24.00 Golf az USA-ból
osztrák 1
9.00 Hírek / Hooparman lalügyaiö
9.30 Osztrák történetek
10.30 Pladona Hongkongban
(olasz film)
12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Báli éjszaka (német film)
15.05 Prága
15.25 Stan és Pan
15.30 Gabo, a madár (sorozat)
15.35 Gumimacik (sorozat)
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Minihirek
17.10 Az én dzsungalkönyvam (sor.)
17.30 Nincs folytatás (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Ausztria-kép
18.30 Kastély a Wörthl-tónál
(sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Rudi Carrell-show
21.50 „Arany" lányok (sorozat)
EBna Élnak (amerikai thriller)
EKlHil Táncoló zsaruk (amerikai film)
1.20 Mannix (sorozat)
osztrák 2
9.30 Iskolatévé 12.40 Művészlexikon 12.40 Sport
14.50 A hangszerek varázsa 16.00 Adventi énekek 16.30 Zenés barangolás 17.00 A kedves csalid (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Diagnózis: HIV-pozltív
(olasz film, II/2.) 21.45 Hirek, sport 22.20 Rövidfilmek
sat 1
6.15 Labdarúgis 7.15 Pollce Acadamy
(amerikai rajzfilmsorozat) Tökéletes bűntény Peter Pan is a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat) Utazás a jövőbe John Ross (új-zélandi sorozat) Batman
(amerikai sorozat) Kőd London felett 1. Superboy (amerikai sorozat) Vimpirok harca Caplto? - játék 10.50 A szép is a bestia (amerikai sorozat) A sötétség birodalma 11.45 Szerencsekerik (ism.) 12.30 Gazdasigl fórum 13.00 Hirek 13.05 Utazisi magazin 13.30 Piratlan piros (amerikai sorozat) A béka 14.00 Sport-tenisz 18.00 Labdarúgis 19.20 Hirak 19.30 Szerancsakerik 20.05 Időjiris
CTilEi Jackie és Denise - Baritsig iletre-halilra
(amerikai thriller) 22.00 KI a legjobb férfi? - játék 23.00 Forróéjszakik
(olasz erotikus film) 0.30 Hirek, sport 0.35 Szarelem hirom dimenzióban (ism.) 2.05 Forró ijszakik (ism.) 3.25 A szép és a bestia (ism.) 4.15 Piratlan piros (ism.) 4.40 Batman (ism.) 5.05 Superboy (ism.)
szítettre. Waszlavik Gazember Lászlót már 1985-ben kifaggatta - azóta újra beszélgetett vele show-jában -a maga és a „szocio-rock sámánja" sajátos módján. No meg az akkoriban elemében lévő Végh Antalt is ,.fonákjára" állította kérdéseivel. Sorolhatnám...
Nos Fridi így vagy úgy, de kiböjtölte a nehéz időket. „Lehetőségekkel" teli világunkban széles tömegek megismerhették. Jólöltözötten, nagyon megcsinálva áll ki kéthetenként a közönség elé és előre kore-ografáltan teszi azt, ami éppen eszé-
be jut. Szabadon, lezserül, magabiztosan. Figyeli beszélgetőpartnereit, szereti őket, még azt is, akit nem. Olykor kedvesen pofátlan, tettetetten naiv és ebből indítja sokaknak irritálónak tűnő kérdéseit. Egyáltalán nem lesz baj, ha ezentúl is önmaga marad, se több, se kevesebb, se más.
Mi pedig, a nézők, a szélesmoso-lyú „ellentengernagy" mellett, minél több Fridi kvalifikáltságú, tehetséges szórakoztatót szavaznánk meg szerényen az Intézménynek.
Kirsch Vera
6.10 Falutivi - faludoktorral 6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.00 Közjitik
8.05 Jó reggelt adj, Istenemi
Református ifjúsági műsor
12.00 Korhatár nilkül
A Micimackó-klub délelőttje Mesik Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Fekete köpeny Ombória - Telefonos vetélkedő A jövőből jött liny Ausztrál filmsorozat - XII/4. Tótágas - Gyermek pop-rock Terepjáró 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tivimagiszter
Közművelődési hetilap 13.30 Panoráma (ism.) 14.30 Rock-kalapács 15.00 Hallói? - A világ távközlése
VII/6. rész: USA, Kanada 15.30 Tájak, virosok, emberek... ílüilil Csalidl mozidilutin
a Disneyvel ^ A kicsi kocsi pyd újra száguld rLS2S Amerikai film 85'' Mrs. Jackson - Helen Hayes (Komlós Juci), Willoughby Whitfield - Ken Berry (Jakab Csaba), Nicole - Stefanie Powers (Tóth Enikő), Alonzo Hawk - Keenon Wynn (Ve-lenczey István), Mr. Judson -John Mclntire (Grúber Hugó) 17.35 Tells-televldeo 92 17.40 Kipújsig 17.50 Utunk Európiba
Külgazdasági magazin 18.10 „...az in váram"
Lakáskultúra mindenkinek 18.35 Antall József miniszterelnökkel Betlen János beszilget iiiiwii A templomos lovagok kincse Francia-magyar ifjúsági filmsorozat
XV/12. rész: A kehely 20.00 Hiradó 20.30 Telesport Bitül Miami Vice
Amerikai krimisorozat A halászfalu
(Ism.: dec. 23., TV1 10.00) 21.25 Közjitik (ism.) OTEEl Michael Jackson-koncert 23.45 Gregorio Cortez balladija
Amerikai film (1982) 100'' 1.25 Hiradó
A HBO műsora: 17.30 Állati ilet: A jegesmedve -
amerikai természetfilm 18.30 Kacsairtó - amerikai rajzfilm 20.00 A Bounty- amerikai kalandfilm 22.20 Angyalszív - amerikai krimi 0.10 Erotlkukucs - am. film, 1. rész
8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 PC abc - IX/8. rész: Tü a szénakazalban 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nai ekran - Horvát nyelvű
nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschlrm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 „A jónak holnapi reményében" - Kisebbségi magyar diákok a szegedi egyetemen 10.45 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Vldeák
Diákvideósok magazinja 25'' 11.35 Naia obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Néprajzi értékeink
Timlisszik 12.25 Familia Kft.
Férfiszenvedély (ism.) 12.55 Vargha Balizs tizenhirom fabulija - Xlll/8. rész: Nagy leszek-e, ha megnövök ? 13.15 G. I. Joe kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Partraszállás az Alcalrazon II/2. rész 13.40 Mézga csalid
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) Xlll/8. rész: Akarklter 14.06 Müsorelőzetes - Időjiris 14.10 A chateauvalloni polgirok Francia tévélilmsorozat (ism.) Befejező rész 15.05 Dixie-hajó
Orlent Dixieland Jazz Band 15.30 Gazdit keresünk 15.45 Nizza meg az emberi 15.50 Én tincolnik veled
A mambó (ism.) 16.00 Limpik mögött 16.30 Nipzenei Magazin 17.00 Soros-napok a Merlinben
(H)ét1ap-Öt: Buksz-2. rész 17.30 Hupikék törpikék
Belga rajzfilmsorozat (ism.) Törpllla rózsija A pánsíp varázsereje 18.00 Knlght Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Végzetes felfedezés
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.58 Időjiris 19.05 Kutyakomédlik (Nevető bíróság)
Tévéjáték-sorozat 111/1. rész: A leskelődő ETiliEl Kodily-kip ''92 21.05 Telesport Benne: Tenisz
Férfi Grand Slam torna elődöntők Münchenből, felvételről 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjiris 22.30 A könnyed ilet
Amerikai film (1987) 97''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
V-
ASARNAP
18 óra: A SEVILLAI BORBÉLY vígopera - a HSMK-ban
19 óra: A Nagykanizsai S/imf. Zenekar Karácsonyi koncertje
a Felstftemplomban Mozi: 14, ló, 18 óra: A Szépség és á Szörnyeteg
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Ortodox istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Dili Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Müvészlemezek
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Szinas népi muzsika
20.05 Zene - archívum
21.05 Fabula rasa
Van Gogh élete naplója és levelei alapján 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Bánfalvy Béla hegedül, Lantos István zongorázik 23.45 Szimlonikus táncok
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti Információs magazinok 15.00 Qalaxy X (ism.) 15.15 Auf Oeutsch gesagl (ism.) 15.30 Comment vlvent les Fran-
fais? (ism.) 15.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.20 Beszélgetés Gellért Oszkárról 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Kaffka Margit versei 6.00-8.30,10.00-15.00,17.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Régi orgonamuzsika 9.05 Az opera csillagai 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
11.50 Hirek. Időjárás
11.55 Verseit elmondja Jánosy István
12.50 A Höna harsonakvartett játszik
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Kamarazene
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Zenélő városaink
15.00 Donizetti operáiból
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon. Kulturális magazin
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Koldus és királyfi-11/1.
Mark Twain regénye 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikéval 9.35 Bécsi szelel
Bécs-Budapest magazin 10.00 Embermesék 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vizillás|elentés 13.00 Hirek 13.05 A jövő zenéje 14.00 Világzene 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportősszetoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Pár szó egy múmiával
Edgár Allan Poe novellája 20.30 Reneszánsz magyar muzsika 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza
Offenbach: Orfeusz az alvilágban 22.45 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
Feszültség-oldó, „gondelterelő" műsor időseknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Nóták
17.00 Beszélgetés Bach: BWV.
186/a., c. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánia templomot 18.00 Hirek. időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Magyar zeneszerzők 19.05 Zenekari muzsika 19.45 „Kezdetben vala az ige..." (ism.)
20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 21.05 A Gereben együttes felvételeiből
21.25 Zenekari muzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A magyar szinház a két világháború között 23.44 Régi énekesek műsorából 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
6.00 Beverly Hills Teens (ism.) Lucky Luké (ism.) Hatmillió dolláros család
(ism.)
Wlnspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.30 FHntstOM kölykök
Maci Laci
Scooby Doo
10.00 Művészet és küldetés
iB Férd az Atlantiszról
(amerikai sorozat)
Idegen világ a vb alatt
QEQ Az arany majom mesél
(amerikai sorozat)
Sabriea
12.00 KBzaleg a karácsony
ÍFÜTÍI Trópusi hőség
(amerikai sorozat) —. .íj letovatas
13.30 önfeláldozás
(német film) A csapat
(amerikai sorozat)
Hógolyó expressz
(amerikai film) 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 AlomMzasság 21.55 Tévétikör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Lala Nlght 24.00 4-as csatorna 1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 KI Itt a főnök (ism.) 2.00 Dr. Marcus Welby (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.30 Ifjúsági magazin 5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
A televíziós társaságok a műsor-
sa Lassie
(amerikai sorozat) A világ legokosabb kutyája 5.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-sorozat) 6.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Szép Louise 7.15 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) Veszélyes látomások 8.15 Canadlan Pacific (amerikai western) 10.00 Riadó a tengeren
(amerikai háborús film) 11.35 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Bátor hősök 12.00 Bili Cosby-show (ism.) 12.30 Szerencsés utal (ism.) 13.30 Vadállatok birodalma (ism.) 14.25 Eleféntösvény
(amerikai kalandfilm) 16.20 Topkapi
(amerikai krimi) 18.35 Matlock
(amerikai sorozat) Fekete bárány 19.30 Riporterek
(sorozat) 20.00 Hiradó 20.15 Cherry Street
(amerikai krimi) 23.15 Tony Romé
(amerikai krimi) 1.05 Az Angyal
(angol krimisorozat) Templar és a teadélután 1.50 Hirek
2.00 Mike Hammer (ism.) 2.50 Hirek
3.00 Riadó a tengeren (ism.) 4.20 Hirek
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Rendkivüli tudósító (ism.)
10.15 Zenei műsorok
13.15 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Nem kell élmodoznll
15.30 Európai városok felfedezése
16.15 Varietémüsor
17.45 Vidám hétvége sok humorral
19.00 Ezt Is láthattuk I
20.00 Hétről hétre
21.30 Játékfilm
23.10 Filmes magazin
0.30 Bírósági Iratok
musictv
11.30 Európai top 20 13.30 XP0 14.00 Ray Cokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20
21.00 120 porc
23.01 XPO
23.30 Headbaiigors Ball 2.00 KrlstiaM Backer 3.00 Éjszakai videók
tele 5
6.30 Blm-bam-blM
12.50 Magazin
13.20 Bál a Savoyban (német film)
15.05 Mennydörgés ÖMD(am. film)
10.50 Ruk-cuk- játék
17.20 VadvNág (sorozat)
18.20 Hirak
18.30 Külvárosi körzet (sorozat)
19.20 Krtmlkrónlka
19.45 Bagdad kávéház (sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni
21.10 Sport-tenisz
0.15 Szórakoztató műsor
1.05 Elátkozott szerelem (amerikai film)

András napi szén"
November végén, ha tüzeld érkezik a településre, annak csak örülni lehet, hiszen még sok kemény fagyos nap* előtt állunk. Történhet azonban az is, hogy a jó hír gonddal jár, az átlagosnál nagyobb gonddal.
A mi esetünkben éppen azon a reggelen romlott el a Tüzép-telep markolója, mikor jött az értesítés, a vasútállomásra megérkezett a rendelt szén. A vezető tárcsázza a téeszt, ahol közlik vele, az ő markolójuk már csak emlék, az első gépek között kelt el.
mikor árverezték az eladható ingóságokat. Mivel más használható gép neih volt a környéken, akkor bizony lapáthoz kell nyúlni, mert a vagonok állásdíja nagyon megdrágíthatja a tüzelőt. Egyéb lehetősége nem lévén, házról házra indult a vezető felkeresni a faluban lakó munkanélkülieket. Ő maga soha nem volt munkanélküli, s ennek most aztán kezdte érezni a hátrányait. Meg volt győződve róla, hogy Pista bácsi kapva kap a lehetőségen. Csak azt nem tudta, hogy Pista bá-
BALATON FÜSZÉRT RT. a lakosság szolgálatában [jjj|]
Mozi: 20 óra:
1630, 18,15 óra: 20.15 óra:
Omega zsaru
Pretty YVoman - Micsoda nó Quasimado szerelmei
super channel
13.39 Avlll 14.00 írva vagyon 14.30 Koncert 1130 Tartaztlkai magazin 11.00 Európa-magazin 11.30 SUPER-MdkH 17.00 Sport 1100 VMeodhrat 1130 Mozgó vMg 1100 ÜzM hét 1130 Európa-magazin 20.00 Móttrö- Karácsonyi énok 22.00 Hirak
22JO Hóbortban a sereggel (film)
EUR0SP0RT
9.30 Nwuitközl sport 10 30 A hét toortaseménvei
iViW n iwa s|nn tw wi i rvii JUI
11.30 Aarobte
12.00 ökftMvás
13.30 Lovaglés
1100 Ritmikus sportgimiiaazllka
MM I Lü innH««amAniial
10. vu A MI sponmnwnyM
HIT I----,-L , —
MIIKDlCSOlfl
HM 1 kii .nnrfai«mA«ii«l
Z1.UU II IMI SpOflSSvIIWIlysl
22.00 üktMvás
SCREENSPORT
2.00 BowUng Taxasbél 4.00 NŐI bowftig az USA-ból 5.00 Biliárd / Thai Hckfcokaz 7.00 NFL / Tenisz
I.00 Brazil labdarúgás 9.00 Motorcsónakverseny 10.00 Dilugratás Frankfurtból
II.00 Lóerők / Profi ökölviváa 14.00 Biliárd
16.00 Autósport az USA-ból 16.30 Klckboksz / Starti 18.30 Lóerők - brit motorsport 19.00 Kosárlabda - élő 21.00 Autósport az USA-ból 22.00 Európai focimagazin 24.00 Golf az USA-ból

OSZTRÁK 1 í SAT 1 |
9.00 Hírek 5.30 Labdarúgás
9.05 Vigyázat, kultúrai 6.50 Polica Academy
10.15 Csendeséi... (amerikai rajzfilmsorozat)
11.00 Sajtóéra Ezt a cirkuszt 1
12.00 Pillantás a hétre Peter Pan és a kalózok
12.30 Tájékozódás (ism) (rajzfilmsorozat)
13.00 Hírek Elrabolt árnyék
13.10 Sziget a világ végén John Ross
13.40 Apa nem adja fal (új-zélandi sorozat)
(amerikai film) Batman
15.15 Bröckelsteln villa (amerikai sorozat)
15.30 Odopus vállalkozás Kőd London felett 2.
(sorozat) Superboy
16.15 Katja és a szellemek (amerikai sorozat)
(sorozat) A félelem szigete
17.00 MMMrek Orops - játék
17.10 Slágerek 10.30 Jackia és Danisa - Barátság
11.00 Hirek áletre-halálra (ism.)
18.05 X-Large 12.15 Adventi énekek
18.30 DowNng atya titka 12.20 Újdonságok a moziban
(amerikai sorozat) 12.35 igy láttuk
19.30 Peter Alexander-show 12.40 Hírek
21.15 Anyák 12.45 Vigyázat, kamera 1
22.05 Félix''92-filmdíj 13.15 Wltta Pohl Ugandában
23.35 Manuel de Falla - portré 13.40 Adventi énekek
1.00 Hirak 13.45 Enterprise űrhajó
1.05 1000 mestermű (amerikai sorozat) Spock agya
14.45 Sport - tenisz
'' ti
OSZTRÁK 2 18.30 Labdarúgás
19.20 Hirak

13.00 Sport 13.45 Haza, Idegen otthon 19.30 Szerancsakerék
flíIB Bécs, álmaim városa
14.15 „MQ''klncsek (osztrák filmvígjáték)
15.00 Sport 22.00 Beszélgetés
16.15 Terméseztfilm 23.20 Hirek, sport
17.00 Idősek klubja 23.25 Környezetvédelem
18.00 A bázlszellem (sorozat) 23.50 Beszélgetés
18.30 Ausztria-kép 0.10 Enterprise űrhajó (ism.)
19.00 Tartományi élet 1.05 Műsorismertetés
19.30 Hiradó
19.48 Sport
20.15 Meg kell öljeml (am. film)
21.50 Hirak, sport
22.05 Calafatl Joa (sorozat)
gXg ArcNe és Harry (amerikai film) A Danubius Radio telefonsza-
■nHti A szerelemről (francia film) j ma: 138-7678
csinak sógora is van, a sógornak pedig hízója, melyet éppen másnap reggel kell levágni. Disznóölésre pedig pihenten illik menni. Nagyobb sikerrel a szomszédban sem járt. A ház férfijai, András napi műsor lévén a rádióban, reggelig hallgatták Bágya András zenés éjszakai műsorát. Sajnálják, hogy nem tudnak rendelkezésre állni. Ha esetleg a múlt héten jelezték volna nekik... Volt olyan, aki a frissen vásárolt munkaruháját sajnálta szénporral bepiszkolni, volt, aki az időjárást nem találta szénlapátolásra megfelelőnek. Az italboltban valaki megjegyezte, hogy most már azért is rosszkor van
a munka, mert még mindenkinek van a pénztárcájában a segélyből. Egy hét múlva már jól jönne a kis mellékes, akkor talán akadna vállalkozó a munkára. De most, még csak meg sem kérdezték, mennyit fizetett volna a kirakásért.
Alig egy hajításnyira van a szomszéd falu. Ott elég volt a szélső házba bekopogni. A házigazda már indult is a biciklit felpumpálni, felesége pedig segített másik két társat keresni. Mikor kiürültek a vagonok, úgy köszöntek el, hogy legközelebb nem is kell értük jönni, elég lesz egy telefon.
- gombás -
6.38 6.40
7.25
7.50
8.00 8.05 8.30 11.00 11.15
12.40 13.25 13.30
rana
15.05
16.00 16.40
tflilil
18.45
19.30 20.15 20.30 ETEIil
22.10 22.20
23.00
Napi műsorajánlat Falulévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papáll
Unl nlndzsa teknőcők
Amerikai rajzfilmsorozat „Így szól az Úri" A Biblia üzenete Közjáték Kávé habbal Vasárnapi turmix Ünnepre készülünk KI korán kai, aranyat lel Csehszlovák ifjúsági film Hazanézö - Bős Képújság
Sopianae Opan ''92 - Golf Zürichi páncélterem
NSZK tévéfilmsorozat Az alibi
Pergolesl: Stabat Mater
Előadja a Szegedi Balett Van benna valami... ürömhír
Az evangelikus egyház műsora Walt Disney bemutatja Kacsamasák
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
Trallala földjén
Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/16. rész: Mire jó a madártoll? Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat—XXII/16. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A rossz szomszédság A lovagi torna
(Ismétlés: hétfő, TV 1 9.00) Három találkozás Határ Győzővel - Riportfilm A HÉT Hiradó Telesport Állj kl mellettem I Amerikai film (1986) Az író - Richárd Dreyfuss (Kautzky Armand), Gordie - Wil Wheaton (Morassi László), Chris - River Phoenix (Jakus Ádám), Teddy - Corey Feldman (Simonyi Balázs), Vem - Jerry O''Connell (Sugár Bertalan), Ace - Kiefer Sutherland (Görög László), Gülüszem - Bradley Gregg (Zalán János) Közjáték (ism.) Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Vezényel: Arturo Toscaninl Amerikai film FF 61'' 1952. március 22. - Hangverseny a Carnegie Hallban
A HBO műsora: 17.30 Nagypapa karácsonyra - am.
játékfilm
18.30 Superman II. - am. kalandfilm 20.00 Halálos fagyver-am. akciófilm 22.20 Bosszúvágy 3. - am. akciófilm
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Sugár Ágnes
9.05 Zsabtávé (ism.)
9.35 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekműsor 9.55 Elektor Kalandor
Számítógépes logikai játék 10.00 A diótörő
Német balettfilm fCTiTíl Maholnap
Ifjúsági közérzeti jelentés
11.34 Zeneiskolások muzsikálnak
11.49 Amaddig a harang szól 12.00 Lumen 2000
Keresztények a világban 12.30 Műsorelőzeles - Időjárás
12.35 Ml történt a |övő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora
12.45 Cigányzene a Mátyás pincéből (ism.) 13.05 SOrSok
Munkavállalók magazinja íEFi? Párhuzamok
Gondolatok a magyar termé-szettilmezésről - II/2. rész 14.10 Költő - Erdélyből
Beszélgetés Magyari Lajossal mKTil Hűség a melódiához
Bágya András szerzői estje (ism.)
tflHfl A TV2 filmmúzeuma Karády Katalin-sorozat Halálos tavasz
Magyar film (1939) 17.15 Betüpárbaj - Játék 17.35 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 17.55 Ötágú síp
Magyar írók Ungváron
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.25 Delta
Tudományos híradó
18.50 Vízipók, csodapók Magyar rajzfilmsorozat Cslgallft
19.02 Família Kft. imeih Suta szerelem Francia filmvígjáték (1981)81''
Jacqueline - Dominique La-vanant (Andresz Kati), Mar-cello - Aldo Maccione (Szilágyi Tibor) 21.05 Ideális család
Szórakoztató vetélkedő 22.15 Időjárás 22.20 Zene, táj, város
Kőszeg 23.05 Telesport 90'' Benne:
Tenisz - Férd Grand Slam torna - Döntő
Közvetítés Münchenből, felvételről
(go VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT/ KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
Ez a hely az Ön hirdetésére vár!
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
HI\LK K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROIARY v urasi Kft. valialja olaj-, gaz-, termálvíz -msh és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. ■>__„
Naj;\k;iiii/s;i, Er/.si''lu''l lei 11 Tol.: 93/13-140 l:i\.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
f MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
IIA NALIJNK RICNDEL BIZTOSAN NYER!
Ml N A \Hl Il i/. Ml TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÍROM
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/11.-457 vag\ 12-277 Fax: 92/73-27'')
ÚJABB MEGLEPETES a BALATON FÜSZÉRT RT. Csengery úti GRÁCIA Üzletházában
Holland slruhák, sapkák, sálak, kesztyűk, táskák, versenycipök a már megszokott árukon kívül.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1992. december 4. KANIZSA 1 25

Mi kifejezetten csinos, szexuálisan vonzó hölgyek vagyunk
A PA-DÖ-DÖ jóvoltából a könnyűműfaj kedvelői színvonalas, jól koreografált produkciót láthattak a napokban Nagykanizsán a HSMK-ban. Az előadáson a funky-tól a rock and rollig szinte mindent hallhattunk. A színvonalon - ha még lehetett -a két táncoslány önálló produkciója csak lendített. A kísérőzenekar technikailag jól kísérte a produkciót, kiemelkedő volt basszusgitárosuk játéka. Talán csak a túlzott hangerő tűnt zavarónak. Ez azért volt hiba, mert a humoránál lévő két hölgy ötletes összekötőszövegeiből néha nem sokat lehetett érteni. A vitathatatlanul nagy sikerű előadás után Lang Györgyi és Falussy Mariann készséggel állt rendelkezésünkre.
- Egy együttes népszerűségének fokmérője lehet, ha nevének megfejtése keresztrejtvényekben szerepel. Úgy tudom, francia eredetű szó, a szótárban mégsem találtam...
- Ez a név azt jelenti, hogy ketten táncolnak légiesen, könnyedén. A szó valóban francia, csak másként van írva, kötőjelekkel és más írásjelekkel, -mi ezt kicsit legömbölyítettük, mivel mi is azok vagyunk.
- Láthatóan a színpadon sem zavar benneteket ez a „legöm-bölyített"-ség. így a dalaitok-
ban, összekötő szövegeitekben gyakran szó esik a szexualitásról is.
- Mi kifejezetten csinos, szexuálisan vonzó hölgyek vagyunk, amit nincs is szándékunkban palástolni. Ezért tesszük láthatóvá mindenki számára ezt a dolgot. Egyébként nem valószínű, hogy azért mert valaki kövér, másképpen viszonyulna a szexualitáshoz, mint bárki más. Úgy hisszük, hogy ez sok férfi fantáziáját felcsigázza, mivel itt sokkal több kézzel fogható dolgot talál, mint máshol.
- A színpadképben elég sok rózsaszínnel találkoztam, elhangzott a Rózsaszínű Párduc zenéje is. Ez teljesen véletlen?
- A dolgoknak nincs jelentősége, csupán ez a szín jól mutat. Tavaly egyébként fehér volt a hátterünk. A neonsárgában és a neonzöldben még gondolkoztunk, mivel a neon színek a kedvenceink. Egyébként az egész műsor egy nagyon komoly dramaturgiai rendet diktál. Szeretnénk valahonnan valahová eljutni a saját számainkon belül. Mi a számainkat olyan sorrendben raktuk össze, ahogy a legmegfelelőbbnek találtuk. A dramaturgiai lépéseket szeretnénk öltözködéssel, különböző betétekkel alátámasztani, tovább fejleszteni. Minden számnak a szövegéhez és a ze-
néjéhez meg van a saját koreográfia.
- Időnként nem teljesen lehetett hallani dalaitok szövegét, ez esetleg zavaró is lehet a néző számára.
- Mi a P. MOBIL Kft.-tői béreljük ezt a hangosító berendezést. A tökéletes hangzás biztosítása az ő feladatuk. Minden ilyen baki az 6 leikükön szárad. A most felvetett hiba sajnos nem először fordul elő.
- Sokat koncerteztek évente?
- Az idén ez volt a nyolcvanharmadik előadásunk, tavaly pedig száz koncertet adtunk.
- Mit hoz a jövő, milyen terveitek vannak?
- A legközelebbi tervünk, hogy még az idén eljussunk a századik előadásig. Közben tovább játsszunk a Cigánykerék című musicalban. December 31-én, szilveszterkor, a Király-fürdőben tartunk egy zártkörű koncertet, oda négyszáz embert hívtunk meg. Jövőre szeretnénk természetesen újabb lemezt készíteni, koncertezni. Elképzelhető az is, hogy meglepetésekkel fogunk szolgálni, de erről majd később.
Czene
Pályázat és programok a TIT keretében
Nemrégiben nyílt meg az eszteregnyei általános iskolában Zsoldos Tamásné odaadó munkájának eredményeként az a kiállítás, amely az egykor méltán elismert tudománynépszerűsítő öveges Józsefnek állít emléket. A fizikus teljes életművét, kísérleteit bemutató kiállítás a jövő év tavaszán Kanizsán is bemutatkozik, de látható lesz Zalaegerszegen is.
A TIT ebben az évben is útjára indítja a Csillagászati Szabadegyetemet, az elmúlt évek sikeres kezdeményezéseinek folytatásaként. Az előadás-sorozat A bolygók jegyében és a Naprendszer címet viseli, amelyet az érdeklődők hat alkalommal, szerda délutánonként látogathatnak.
Akik megváltják a hat előadásra szóló 100 Ft-os bérletet, neves előadóktól hallhatnak a földtípusú bolygókról, a Jupiterről, a Holdról és a NASA/HST legújabb kutatási eredményeiről. Az előadás-sorozat első része december 9-én lesz a HSMK-ban.
Jóllehet, a nyár még messze van, de már most praktikus dolog elgondolkozni, milyen ismeretterjesztő programok megszervezéséhez van vagy lehet mód megszerezni a TIT támogatását. Bármilyen művelődő közösségeket érintő ismeretterjesztő programtervvel, ötlettel lehet pályázni. A pályázati támogatást elnyert pályázatok a gyakorlattól eltérően nem pénzt, hanem szervezési, lebonyolítási segítséget kapnak a TIT-tői, amely adott esetben az előadók megkeresését, kiválasztását is felvállalja. A pályázati kiírás teljes terjedelmében a nyár elején jelenik meg majd.
-dé-
Ertesítjük kedves vásárlóinkat, hogy változatlanul állunk
rendelkezésükre
A KANIZSA
ROSTOS
NEKTÁR-
ITALAINKKAL,
NYOLCFÉLE
ÍZBEN!
Felhívjuk az ital-nagykereskedelmi raktárak kezelőinek figyelmét arra, hogy a Borsodi Sörgyár Rt. osztrák és német sörgyárak termékeinek bő választékát is forgalmazzuk, valamint a Zwack termékeket.
Alma- és körtevásárt tartunk
25 Ft/kg-os áron, folyamatosan, szombaton is!
Megrendelést elfogadunk telefonon, illetve személyesen.
KELLEMES KARÁCSONYT és ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
Címünk: Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352 Tel. és fax: 92/73-103

MIÍIÜT Vi7TTTI\í¥ rrvjr ^„•lYHlll^L I IL 1 I UniVj IV11V
SZÍVNÉMASÁGRA SZÜLETTÜNK"
avagy
Közérdekű állampolgári bejelentés a kiskanlzsai közélet is a Polgári Olvasókör ügyiben
|r KANIZSA 1992. december 4,

Dr. Kovács Géza nyugalmazott körzeti főorvosnak, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör Vezetősége Elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Alulírott Kahutek Magdolna kiskanizsai lakos azzal a kérelemmel fordulok Önhöz, mint a századelőn közadakozásból létesített Polgári Olvasókör legálisan bejegyzett jogutódjaként funkcionáló, s ugyancsak Polgári Olvasókör elnevezésű társadalmi egyesület választott elnökéhez, hogy a Kanizsa hetilap hasábjain közérdekű állampolgári bejelentés formájában kifejtett gondolataimat a kiskanizsai közéletről, továbbá az Olvasókör és a ház működésével kapcsolatos észrevételeimet az Alapítólevél szelleméhez híven áttanulmányozni szíveskedjék. Kérem, amennyiben szükségesnek (téli, reagáljon a fölvetett témákra akár az újsághoz címzett válaszlevélben, akár elnöki jogkörével élve összehívott vezetőségi ülésen, netán lakossági fórumon közös eszmecsere keretében.
Tisztelt Főorvos úr!
Amikor ez a cikk a kezébe kerül, valószínű, elhűlten olvassa a föntebbi sorokat. - Miért így kellett ezt intézni, aranyoskám? - hallom ki hangjából a megbántottságot. - Tudod te jól, hol lakom, megtalálhattál volna, ha akarsz, ahogyan megtetted már másokkal együtt, mikor valamiben segíteni kellett.
Tán tőrdöfésnek érzi, amiért a kiskanizsai közélettel meg az Olvasókörrel kapcsolatos dolgokat a sajtóban teregetem ki. Mert ha történetesen nekem vagy többeknek baja is van vele, mégiscsak sáska belügy. A mi fajtánk pedig tartja magát a hallgatás törvényéhez, amely szerint a különféle témákat saját, belső berkeinkben kell elrendezni.
No meg aztán... Máshol talán nincsen gond a közélettel, a kultúrával? Másutt nincsenek hiányosságok? Esetleg súlyosabbak is, mint nálunk? Pont mirajtunk mulasson a város? Méghozzá az a város, amelyik József Attilát idézve „nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén"?! Messzi időkbe visszanyúló viaskodás zajlik mindmáig a Nagykanizsa közigazgatását irányító mindenkori hatalom és e nagyközségnyi méretű település között. A helyi erőviszonyokat jól ismerők elsorolhatják mindazon kiművelt elméjű, jól felkészült, jeles férfiúk avagy a mindössze leereszkedő vállveregetéssel kezelt, magányos farkasok neveit, akik már belehaltak ebbe a fárasztó és terméketlen küzdelembe, illetve még élnek, remetemagányban, betegen, megsavanyodva. * * *
- Jó, de mit tehetnék én? S
hogyan kerül a képbe az Olvasókör? - kérdezheti értetlenül. Remélem, sikerül elmagyaráznom. ön évtizedeken át praktizált Kiskanizsán, és talán nem tévedek, ha azt gondolom, értékeli a sáskák különleges összetettségét. Kívülről jövőként a többi hozzánk került humán és műszaki értelmiségivel együtt, a környékbeli agglomerizációból ideházasodott, nálunk letelepedett férfiak és nők sokaságával egyetemben biztosan nem kevés erőfeszítésébe került beilleszkedni itt. S megfordítva: önnek meg sorstársainak elfogadnia a sáskák bonyolultságát. Ezt a származás, vagyoni állapot, viselkedésmód szerint sajátosan tagolt, vérségi kötelékeivel finom hajszálgyökerek módjára mindent behálózó paraszti társadalmat.
Jellegzetességük azt hiszem abból ered, hogy a katolikus neveltetésükből fakadó tiszta ideák minduntalan összeütközésbe kerülnek a történelmi-gazdasági-politikai körülmények hatására kialakult szkeptikus szemléletmóddal. Egy anyagias és gyakorlatias gondolkodással.
- Közönyös a sáska nép! -szokták a városiak egy kézlegyintéssel elintézni a dolgot. -Húzódoznak a politikától, tájékozatlanok, nem lehet velük mit kezdeni! - állították egyes pártagitátorok az 1990-es országos és helyhatósági választások idején. A rólunk keringő közhelyszerű formuláknak „bedőlve" eleve a konzervatív eszmerendszerű politikai csoportosulásoknak osztottak ki bennünket. Teszem föl, a liberálisok nem tartották intellektuálisan alkalmas terepnek Kiskanizsát arra, hogy akár választókat, akár szimpatizánsokat nyerjenek meg maguk-
nak. Hallottam már olyan véleményeket is, hogy a sáskákat pusztán a pénz érdekli! Az önkizsákmányoló munka, meg a vagyon gyarapítása. Legföljebb az operettmelódiákhoz, az édesbús, mulatós magyarnótákhoz vonzódnak. Szellemi igényeiket pedig tökéletesen kielégíti mondjuk a Kincses Kalendárium.
♦ * *
Valós tény, hogy ezen a tájékon ősidők óta az öregek képviselték és szabták meg a sáska törvényt. Kemény dresszúrában nevelődött föl Kiskanizsán nemzedékek sora. S ahogyan lenni szokott, mindegyik generáció csupán azt tudta-bírta átplántálni utódaiba, amit ő is eltanult. Saját árnyékunkat nem ugorhatjuk át. Máig működik a sáska törvény, amelyik kíméletlen, ha kell, ámde irgalmas is, ha arra van szükség. Az öregek bőkezűen adnak - egyaránt anyagi javakat és egzisztenciát gyermekeik számára. Cserébe nagyfokú alkalmazkodást kérnek. Akik erre képtelenek voltak, a diploma megszerzése után, vissza sem tértek szűkebb pátriájukba. Mások próbáltak megfelelni az itteni elvárásoknak, de ha valamiért nem sikerült nekik, beköltöztek a városba, esetleg még messzebbre. Vannak persze sokan, akiknek sikerült alkalmazkodni, akár önfeladás árán is. Gyökeret vertek és jól elboldogulnak. Akadnak viszont szép számmal, akik maradtak s valószínűleg maradni is fognak, ellenben a legkülönfélébb pszichoszomatikus betegségekkel kínlódnak. Gondolom ezt önnek, az orvosnak aligha kell bizonygatnom...
Érzékelhető eltávolodás napjainkban az öregebb és a fiatalabb nemzedékek között. A kölcsönös anyagi-érzelmi egymásrautaltság ellenére léteznek elfojtott sérelmek oda-vissza. Fájdalmas dolog ez, ráadásul mifelénk erről nemigen illik beszélni. Mondhatják rá: kinek-kinek a magánügye! A családokon belül majd megoldják a problémákat!
Azonban van az egésznek egy neuralgikus pontja. Ahonnan nézve a dolgok túlmutatnak az egyéni sorsokon. Ami már közérdekű...
* » *
A sáska parasztpolgárságot,
amelyről úgy tartják, a jég hátén is megélnek, annyira ügyesek és élelmesek, ezt a valóban szorgalmas, szívós, értelmes közösséget történelmük során rengetegszer becsapták. Kijátszották. Lekezelték. Úgy hitték, körmönfont módon tették, hogy az állami és pártapparátusok, a téesz, a megannyi városi közhivatal elhallgatták előlük a sorsukat érintő, igazán lényeges információkat. No és törvényadta jogaikról csupán felületes tájékoztatást adtak. S ami ennél is lényegesebb - apránként megfosztották őket a szabad önrendelkezés hatékony eszközeitől. Mondom, csak úgy hitték, hogy rettentően agyafúrtak voltak. A sáskák ugyanis éles ítélőképességükkel, vagy meglehet, ösztöneikkel megérezték mindezt. Csak hát passzivitásukkal az „urak" kezére játszottak. Inkább önnön leleményükre hagyatkozva, szó szerint a puszta két kezükkel megteremtették maguknak, amire szükségük volt.
Például a 20-as évek közepén az Olvasókört.
Kié ez a nemrég pompásan fölújított, sokablakos, kétszintes sarokház, ez a nagyértékű ingatlan a kiskanizsai Templom tér sarkán?
- Mindannyiunké! - mondtam hevesen a minap az egyik olvasóköri vezetőségi tagnak. - Akkor tehát senkié... - bólintott ő rezignáltán.
- Az Olvasókör köztulajdon, ez sarkigazság! Ehhez még jogi alapot is teremt az Alapítólevél, amiben rögzítették, akár egy testámentumban, hogy a háznak minden időkben Kiskanizsa egész népének szellemi-erkölcsi fölemelkedését kell szolgálnia -érveltem éppen egy évvel ezelőtt a 13-as körzet MDF-es önkormányzati képviselőjének. -Jól bánunk-e őseink hagyatékával vagy eltékozoljuk? - faggattam tovább. - Nem tudom... -mosolygott fáradtan, tűnődve, kicsit szórakozottan, majd hozzátette: - Kell nekünk ez a ház! - Tudakoltam, mégis milyen célra és kiknek? - Lakossági fórumok és különböző hivatalos rendezvények helyszínéül például - magyarázta a képviselő. -Kiskanizsán egyszerűen nincsen más alkalmas épület protokolláris események megrendezésére. De tudomásom szerint ellát közművelődési feladatokat is. Tartanak előadásokat, bálokat, működik a tánccsoport, vannak
m í d Ili 11'' KANIZSA 27

folklóregyütteseik. Gondolom, ez megfelel az alapítólevél szelleménekI - összegezte véleményét.
* * *
Kérdezősködtem tovább. -Hogy kié a ház, angyalkám? -nevetett nagyot a szókimondásáról ismert, öreg kisgazda. -Hát azoké, akiknél a pénz van. Meg akik jól tudnak hízelegni is... Vannak ilyenek egy csomó-an - hunyorított ravaszul, sejtelmesen. - A Vizeli-kláné az egész! - dörrent közbe egy harcias amazon. - Mindig az övék volt, az is maradi - szögezte le, majd elfordult.
- Ne haragudj, én nem látok bele mélyen a dolgokba. Naponta elmegyek mellette, elolvasom a plakáton kínált műsor-ajánlatokat is, de bevallom, egyik sem érdekel igazán. Másfelé kötnek a dolgaim, nem tudok érdemben mit mondani. Eddig sem jártam oda, valószínűleg ezután sem fogok. Anyutól hallottam, fiatalkorában volt ott színjátszás, tánciskola. A 60-as és 70-es években főzőtanfolyamot szerveztek. Lehetett hímzést, szabás-varrást tanulni, az öregek pedig a vasárnap délelőtti nagymise után eljártak oda kártyázni, diskurálni, iszogatni a nyugdíjasklubba. Valamiért szétment az egészI Arról tudok, hogy működik a kicsik és a nagyok táncegyüttese. Rengeteg gyerek járt népitáncolni, zenélni a házba. Sokat utazgatnak is, gyakran külföldi túrnék-ra mennek. Viszont a lakosság széles rétegeit összeterelő programokról nemigen hallottami -vélekedett egy fiatal tanárnő. Aki különben egyidős a ház újonnan kinevezett igazgatójával, egyforma szintű a végzettségük is. <5 naponta ingázik egy faluba tanítani, havi bruttó 15 ezer forint fizetésért.
- Visszaszerezhetnénk-e köztulajdonunkat törvényes úton1 Kellő társadalmi kontroll mellett természetesen, közmegegyezéssel? - fordultam a 70-es évek közepetáján a házban népművelőként dolgozó jó ismerőshöz.
- Figyelj...- sóhajtott egyet
a sokat tapasztalt bölcs mélabújával. - Az államosítás óta költségvetésből finanszírozzák. A rendszerváltást követően az önkormányzati testület jóváhagyásával kaptak a teljesítményükhöz képest túlméretezett státuszokat, béreket. A város fizeti a bizonyára nem csekély rezsit is. Mit lehet ez ellen tenni?! A tetejében meg akár a Polgári Olvasókör, akár az aprók és a nagyok táncegyüttese egyesületi formában funkcionál. Önálló jogi személyként gazdálkodnak, pályázatokon pénzt szereznek. Erről persze megvannak a hivatalos elszámolások, ámde bevételeik valódi méreteiről csupán kevesen tudnak. És persze nem fognak erről beszélni soha! Azonkívül a költségvetésből leosztott összegek mellett különféle címeken, teszem föl karvezetői, vagy koreográfusi tevékenységért díjazást kapnak. Nos, ha privatizálják a házat, ki adja össze a fönntartáshoz szükséges tömérdek pénzt? Attól félek, ha most a kertek alján zúgolódnak is a népek, ha kitárnák a nagykaput: tessék, gyertek, tiétek, gazdálkodjatok vele, már igen kevés ember maradna. Tudod, mi már csak ilyenek vagyunk! De ne csak a piszkos anyagiakról beszéljünk: a hetvenes években soványka keretből is futotta élénk kulturális tevékenységre. Volt színjátszócsoport, pezsgett az élet a nyugdíjasoknál. A véradóknak, a vöröskereszteseknek kitűnő hangulatú bálokat tartottunk. Batyusbálokat, hová ki-ki maga hozta az enni- és innivalót. Érted, ez nem lehet pusztán pénzkérdés! A jelek szerint mégiscsak az lett, és ez a legszomorúbb az egészben.
• * *
Témánál vagyunkl Eljutottunk a vaskos realitásokhoz: a pénzhez. Mivel sokak megítélése szerint ez a történet néhány ember pénzes bulijáról szól csupán. Ha tényleg a hangsúly ezen van, nézzük a tényeket.
A házban négy főállású munkatárs dolgozik, a többi hasonló profilú intézményhez viszonyítottan magasabb fizetésért. Mi több: a szeptember 28-i városi
közgyűlésen végleg kinevezett új igazgató, Vizeli József havi bruttó 30 ezer forintnyi bére meghaladja a szerte a városban évtizedek óta dolgozó, netán nyugdíj előtt álló iskolaigazgatók keresetét is. Különben tanítóképzőt végzett, illetve énekzenei szakkollégiumot, 28 esztendős. Kamaszkora óta aktívan munkálkodik a házban, amelynek édesapja volt az igazgatója, jóval szerényebb fizetésért. Felesége és fiútestvére, valamint nyugdíjasként is a helyi közügyekben sokat tevékenykedő édesapja, Vizeli Dezső is dolgoznak a két táncegyüttesben. Alkalmaznak egy fiatal népművelőt, aki a Hagyományápoló Egyesület címen működő Kanizsa Táncegyüttes próbáit, föllépéseit, bel-, és külföldi utazásait szervezi és propagálja. Emellett egy adminisztrátornőt, aki a ház gazdasági ügyein kívül a két társadalmi egyesület számviteli-pénzügyi témáit is intézi, jóllehet nem munkaköri feladata. Egyébként az 6 férje bérli-veze-ti a hajdani könyvtár, majd nyugdíjasklub helyén jelenleg üzemelő forgalmas vendéglátóipari egységet, ő adja az enni-innivalót a ház bevételi forrásainak zömét kitevő, az emeleti nagyteremben bérleti díj fejében időnként megtartott lakodalmakhoz, szüreti vagy Katalin-bálokhoz, no meg a testvérvárosokból jött küldöttségeknek adott fogadásokhoz. Köztudomású ugyanis, hogy a város protokolláris rendezvényeihez a Kanizsa Táncegyüttes adja a műsort, hosszú-hosszú ideje. Hogy kényszerűségből vállalták-e, nyűgös teher ez számukra, avagy szívesen veszik, mert megtalálják benne a maguk számítását? - eiről sokféle vélemény kering Sáskaországban, s
föltehetően a városban is. * * *
- Tudod, milyen hatása lesz a cikkednek?! - korholt a barátnőm. - Csemege lesz a városi újságban egy ideig, Kiskanizsán pedig azt mondják, te fújtad föl az egészet, nem kell téged komolyan venni, te mindent agyondramatizálsz. Különben meg:
semmi közöm a Vizeli családhoz és a keresetükhöz, de hadd kérdezzek valamit... Ha ennyire fáj nekik a másokénál magasabb bére, miért nem pályáztak helybéliek vagy városiak erre a húsosfazéknak számító állásra? Azt mondod, pályáztak? Miért nem nyertek? Mit állítasz? Hogy eleve kudarcra ítélt dolognak tartották bizonyos nagy befolyású támogatóik miatt? Ezért inkább félreálltak? Nagyszerű! Ha ennyi kurázsi van bennük, hogy megmérettessék magukat, hogy fölvegyék az odadobott kesztyűt, vagyis egyáltalán megkíséreljék elnyerni az igazgatói posztot, akkor hogyan tudtak volna megbirkózni a későbbi problémákkal? A kormánykoalíciós túlsúllyal, a helyi kemény erőviszonyokkal, a közösségi rendezvényekre nehezen mozduló sáskák mentalitásával? Azt mondod, a Városháza Humán Osztálya vezetőjének szava is kevésnek bizonyult? No, ezt írd meg, nagyon kérlek! Miért lehet ezt Kanizsán megtenni! Hogy kik azok, akik a sorsunkról döntenek? Lehet irigykedni, lehet kifogásokat tenni, elismerem. De csak Kiskanizsán, az Olvasókör kapcsán? A városi kft-k körül például minden tiszta? Szerintem ott vannak az igazi nagy pénzes bulik! Róluk írtok a városi újságban? S mit, ha szabad kérdeznem? Reklámjellegű cikkeket, mert én csak ilyesmiket olvastam. Szóval... ha kedvenc versedből, Illyés Gyula „Bartók" című költeményéből idézet nekem a sorokat, miszerint „mihe-lyettünk, kik szívnémaságra születtünk" muszáj kimondani a dolgokat, mert oldódik a fájdalom a kibeszéléstől, és tán összetartás teremtődik a bajban, akkor írd meg az Olvasókört. Utána pedig sorjában a többi rázós, kényes ügyet itt nálunk és a városban is. Ehhez kívánok neked bátorságot! Szia, rohanok, ezer dolgom van.
Tisztelt Elnök úr!
Én elmondtam, amit gondoltam s hallottam. A többit önre bízom.
Szeretettel üdvözli:
Kahutek Magdolna
MEGHÍVÓ
AZ ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT 1992. DECEMBER 4-én (ma) 16.30 ÓRAKOR
KISS ENDRE
festőművész alkotásainak kiállítására.
A kiállítást megnyitja: MAROSI ATTILA
A kiállítás megtekinthető december 18-ig, naponta 10-17 óráig.
VÉRADÓK NAPJA
Az elmúlt pénteken került megrendezésre a Vasemberház Házasságkötő termében a Magyar Vöröskereszt Városi Szervezetének rendezésében a Véradók Napja. Az ünnepségen kitüntetéssel és elismerő oklevelekkel jutalmazták azokat az aktivistákat, akik az utóbbi harminc év alatt önzetlen véradásukkal és szervező munkájukkal számtalan beteg gyógyulását segítették, (Részletes névsorukat a jövöheti számunkban közöljük.)
»
111
r
KANIZSA
1992. december 4,
AMIEL GONDOLATA
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 11.
Lapunk 48. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A tévedés annál veszedelmesebb, minél több Igazságot tartalmaz.
A sorsoláson Kelemen Józsefné, Srágli Éva (Pókaszepetk), Tar-pay Géza, Tóth Gizella (Nk.) és Vígh-Tarsonyi László (Nagylók) olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Melyik nő a hűségesebb, a szőke, a barna vagy a
fekete?
- ???
- Az őszhajú.
Receptötlet
Fokhagymás pulykamell
Hozzávalók. 60 dkg kicsontozott pulykamell, 1/2 dl tej, 5 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, ízlés szerint só és őrölt fehér bors.
Előző nap a pulykamellet vékony szeletekre vágjuk és húsverő kalapáccsal gyengén kiverjük. Mélyebb tűzálló tál. ba tesszük, megsózzuk, megborsozzuk és rászórjuk a zúzott fokhagymát. Ráöntjük a tejet, a tálat lefedjük és másnapig a hűtőszekrényben tartjuk,
Az étel készítése előtt a pulykaszeleteket lecSöpögtet-Juk, lisztbe mártjuk és a felforrósított olajon mindkét oldalán átpirítjuk, majd vlsz-sza tesszük a tejbe. A tálat lefedjük és előmelegített, forró sütőben addig pácoljuk, míg a tej helyett sűrű mártás képződik alatta. (Ha a hús teljes puhulása előtt elfőné a tejet, apránként pótoljuk.)
Burgonyapürével és szilva-kompóttal kínáljuk, de legfinomabb hozzá a házi készítésű rumos-ecetes szilva.
A NAGYKANIZSAI
VADÁSZ-HORGÁSZ BOLTBAN
IS VÁSÁROLHAT KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL, MELYET 70%-C)S NÉVÉRTÉKBEN FIZETŐESZKÖZKÉNT ELFOGADUNK.
Továbbra is nagy választékban és engedély nélkül vásárolhatók a légfegyverek.
Tekintse meg ünnepi árukínálatunkat!
Nyitva tartás: naponta 9-17 óráig szombaton 9-12 óráig
Nagykanizsa, Eötvös tér 23. Telefon: 93/11-065
Ma már szinte alig akad olyan háztartás, ahol ne lenne televízió. Mindennapi életünkbe beépülve akarva-akaratlanul kifejti hatását kicsikre, nagyokra egyaránt. Amerikai felmérések szerint az Egyesült Államokban a 3-4 éves(í) gyermekek átlag négy órát tévéznek naponta. Ez a napi tévénézési idő a különböző statisztikák szerint az általános iskolai évek alatt egyre növekszik.
A televíziózásnak számtalan előnye van: szélesíti az egyes emberek horizontját, szórakoztat, nevel, kapcsolatot teremt nagy távolságból élő emberek közt. így aztán befolyásolja gondolkodásunkat, véleményalkotásunkat, sőt, nagyon korai gyermekkortól a személyiség fejlődését is. Sok országban hamar felismerték ennek jelentőségét, kutatni kezdték a televíziózás gyermekekre gyakorolt hatását. Ázt tapasztalták,
hogy a sokat tévéző gyermekek ingerlékenyebbek lettek, mozgásigényüket nem elégítették ki, aminek aztán fegyelmezetlenség, a figyelem összpontosításának zavara lett a következménye. Fokozódott a gyermekek agresszivitása.
A vizsgálatok rámutattak arra, hogy a sokat tévéző 6-10 éves gyermekek a figyelmüket rövidebb ideig tudják csak tanulásnál összpontosítani, koncentrálás közben végtagjaikban gyakran túlmozgások jelentkeznek, figyelmük könnyebben elterelhető, mint keveset tévéző társaiké. Mindez felvetheti, hogy a kisdedkortól sokat tévéző gyermekek központi idegrendszerének érésére károsító hatással is lehet a televízió.
Mivel a gyermekek a családon belül tanulják meg a televízió használatát, a kutatások kiterjedtek a családi tévézés vizsgálatá-
KER TBARA TOKNAK
A levéldugványozás
Néhány szobanövényünket legegyszerűbben levélről vagy levélrészről szaporíthatunk. Ezek a szaporításra használt növényrészek úgy regenerálódnak, hogy meggyökeresednek, majd hajtáskezdemények alakulnak ki rajtuk. Eredmény, hogy új növény fejlődik ki belőlük. E szobanövény fajoknak a jól kifejlett leveleit vagy levélrészeit használjuk dugványozásra.
Egyik legismertebb és kedvelt cserepes virágos dísznövényünk az afrikai-ibolya, melyet legegyszerűbben és leggyorsabban levéldugványozással szaporíthatunk. A kifejlett levelek közül néhányat levélnyéllel együtt letörünk az anyanövényről. A le-
tört levelet a gyökereztető közegbe tűzdeljük, vagy egy pohár fenekére öntött 1-2 cm mély vízbe állítjuk. Az utóbbi szaporítási módnál ügyeljünk arra, hogy az elpárolgott vizet rendszeresen pótoljuk. A levélnyél alapja hamarosan meggyökeresedik, majd apró hajtások jelennek meg rajta. Ha vízben gyökereztettünk, akkor az anyalevéllel együtt ültessük földkeverékbe a dugványokat. Amikor a sarjnövények 4-5 levelesek, a földből kiemelve, elegendő gyökérrésszel szét is oszthatjuk a töveket.
A másik szobanövényünk, amelyet levéldugványozással szaporíthatunk, a tigrislevél
ra. Egy magyar kutató megkért szülőket arra, hogy sorolják fel a televízió előnyeit és hátrányait a gyermeknevelés területén. A szülők a következő előnyöket sorolták fel: a televízió tudást közvetít a gyerekek felé, tehermentesíti a szülőket, s megvonása büntető eszközként is alkalmazható. Ártalmait abban látják, hogy a gyermek kevesebbet olvas, játszik, túl sok agresszív jelenetet lát, mely szorongást válthat ki belőle, valamint túl hamar ismerkedik meg a szexualitással.
Más kutatások azt vizsgálták, milyen hatással van a televízió az egészséggel kapcsolatos viselkedésre. A reklámokat vizsgálva azt tapasztalták, hogy az óvodáskorú gyermekek döntő többsége megnézi azokat, fogékony rájuk. A hirdetések egy részében megjelennek az egészségre káros, magas cukortartalmú termékek. Az óvodáskorú gyermekek vá-
vagy szanzevieria. Ennél a növénynél a levél feldarabolásával készíthetünk levéldugványokat. A hosszú, lándzsaszerű levelet 8-10 cm-es darabokra vágjuk fel. Ügyeljünk arra, hogy alapi része kerüljön a közegbe, majd a hajtásdugványokhoz hasonlóan tűzdeljük és kezeljük őket. A levéldarab előbb meggyökeresedik, majd az alapi részből hajtás fejlődik. A folyamat elég hosszú, egy-másfél év szükséges így egy mutatós növény neveléséhez. A szanzevieria sárga szegélyű vagy hosszanti fehércsíkos levelű fajtái levéldugványozással csíkozottságot nem tartják meg.
A begónia leveléből kétféle módon készíthetünk dugványokat. Egyik módja, hogy néhány cm-es lemezeket vágunk ki a

sárlás közben kb. 2-3 percenként igyekeznek rávenni anyjukat arra, hogy édességet vásároljon nekik. Azok a gyerekek, akik több hirdetést néztek, több kérést intéztek anyjukhoz a bevásárlásnál.
A képernyőn látott dohányzás, alkoholivás, étkezési minta, drogfogyasztás szintén mintaként hathat a fogékony gyermekekre. A túlzott tévézés fizikálisan passzív elfoglaltság. Egy tanulmányban olvashatjuk, hogy a keveset tévézők fizikálisan jobb erőnlétben vannak, érzelmileg stabilabbak, nyitottabbak más emberek felé, jobb a képzelőe-rejük, jobb az önkontrolljuk, erkölcsi érzékük és magabiztosabbak, valamint kevésbé frusztráltak, ritkábban élnek drogokkal, különösen alkohollal.
Nagyné Sipos Edit pszichológus, a Nevelési Tanácsadó munkatársa
levélerek mentén ügyelve arra, hogy a lemezkék alapi része levélerek találkozási pontjánál legyen. A kivágott levéldarabkákat dugványozzuk. A másik módja a dugványozásnak, hogy levéllemezt a nagyobb levélerek találkozási pontja alatt éles késsel bemetsszük, vagy a lemezből az erek szögében háromszögű darabokat vágunk ki, majd a levelet nedves gyökereztető közegre fektetjük. A metszési pontokra kavicsokat helyezünk. Párás környezetben a metszési pontokon gyökeres új növénykék képződnek.
A szabadföldi növények közül a kövirózsákat és a varjúhájféléket a teljes levél felhasználásával levéldugványról lehet szaporítani.
Á. Kartai Csilla
A KARTAUZI KALASNYIKOV
Milliószám dörögtek és dörögnek ma is azok a géppisztolyok, amelyeket úgy hívnak: Kalasnyi-kov. Annakidőtt a magyar kormányt is megizzasztották. Ugyanis kiderült, hogy szállít a horvát harcosoknak. A legmagasabb körök, például a külügyminiszter tagadta le a később kiderült tényt: valóban Kalasnyi-kovok indultak útra az ország lakosságának - a választóknak! -tudta nélkül Horvátországba. No de mitől vagy kitől Kalasnyikov a Kalasnyikov? A Novoje Vrem-ja legújabb száma erre ad választ.
Az Izsmas elnevezésű gyár főtervezőjeként működik. Annakidőtt Sztálin- és Lenin-díjas. A
szocialista munka kétszeres hőse, a volt Szovjetunió Legfelső Tanácsának hat időszakon át képviselője volt az a Mihail Kalasnyikov, aki most némaságot fogadott, mint a kartauzi szerzetesrend tagjai.
- Elég volt. Bármennyire is tekintélyes lap az önöké, egyetlen szót sem vagyok hajlandó kimondani. Megszakítom a kapcsolatomat a sajtóval! - közölte lefegyverző mosollyal a fegyverek főtervezője. Ugyanis úgy véli, hogy róla nem az igazat és nem a helyénvalót írták meg eddig.
Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tartja magát a fogadalmához, mégpedig keményen és
hajthatatlanul. Pedig az őt ismerők szerint gyöngéd, jóravaló, lágy szívű ember az, akinek szerkentyűjét milliók, tízmilliók cipelték és viselik a vállukon. Sőt: adakozó természetű. Nemrég a jenki fegyvertervezők emberbaráti segélyt küldtek orosz „fegyvertársuknak", aki azt megfelezve osztotta el a gyermekekért alapítvány és a nyugdíjas fegyvertervezők között.
Már maga a tény is elgondol-koztatóan érdekes és a szocialista elosztás elméletéből és gyakorlatából fakad. Oroszország milliárdokat zsebel be a gyilkos fegyverek eladásából - gondoljunk csak a híradó-képekre: a szembenálló felek többsége épp
Kalasnyikovval lövi egymást... -, maga a föltatáló-szerkesztő szerény havi fizetésből éldegél.
Ezt ő is tudja, de nem panaszkodik, nem telefonál, nem kilincsel. Megelégszik azzal, amit a sors juttatott neki. Van két szép lánya, a fia ugyancsak fegyvertervező. öt unokája és egy dédunokája mindig vidám perceket szerez neki.
Mint hírlik, időközben meggondolta magát Mihail Kalasnyikov. A sajtónak ugyan többé egy szót sem mond, ám az orosz hadikiadónál hamarosan megjelenik Egy fegyvertervező feljegyzései című könyve.
Talán úgy gondolta, ha már a maga tervezte fegyverek világszerte szólnak, ő sem maradhat néma...
F.Gy.
(íVcrmckunkőrt
A televízió hatása a gyermekre I.
30 KANIZSA 111 1992. december 4,
SPORT • SPORT • SPORT
Vívás
A MÁV NTE vívói az utóbbi időszakban több versenyen is szerepeltek, akik a szervezésben és a tartalmi munkában is jeleskedtek.
A Rózsa úti csarnokban nagyszerűen készítették elő és rendezték meg az országos versenyeket. A II. osztályú női tőrversenyen 11 egyesület 63 vívója vett részt, amelyen a fővárosiak tűntek ki. A III. osztályú férfi tőrverseny is népes mezőnyű volt, ezen közel százan indultak el. A kanizsai Horváth Jácint remekül vívott, aki az előkelő 5. helyet szerezte meg.
* * *
Sikerek Kanizsán és Békéscsabán
Emlékezés az elnökre
A vidéki serdülő és ifjúsági bajnokságot Békéscsabán bonyolították le, amelyen a kanizsai vívók remekül szerepeltek.
A serdülők mezőnyében, az 58 fős fiú tőrben Tizedes Balázs 7., Szilárd Krisztián 8., míg Horváth Jácint a 9. lett. A 30 fős kardozók között Nagy Tibor a 12. helyen végzett. A leány tőrözők (58 fő) között Tersztenyák Tünde 14., Magyar Dóra 15., Lencse Beáta a 18. helyet szerezte meg.
Az ifjúsági fiú tőrben (59 induló) Pataki Zoltán végzett
Teremlabdarúgás
A városi LSZ rendezésében két csarnokban kezdődtek el a küzdelmek az 1992/93. évi városi bajnokságban, melynek nyitó versenynapján a következő érdekesebb eredmények születtek:
Vontatás MÁV-Főposta 3-1, Vízmű-Progressó 0-1, Chemo-tox-Zóna 1-0, Flamingó-Top Ten 1-0, Fekete Sas-Happy Boys 1-3, Bombázók-Póker 3-3, Coca-Cola-Patyolat 3-1, RO-TARY-Domus 4-1, Kögáz-To-beló 2-1, Bútorgyár-Varsped 5-3, IPOSZ-Tűzoltók 2-1, Patyo-lat-ROTARY 0-9, Domus-D. Piccoló 1-2, Hidrofilt-DKG FDSZ l-l, Bútor Ü.-Kögáz 0-1, Varsped-Coca Cola 4-1.
Vasárnap a MÁV NTE munkacsarnokban a következő mérkőzésekre kerül sor:
Papírforma eredmények
8.00 óra: Varsped-Tobeló. 8.35: Tűzoltók-Bútor II. 9.10: D. Piccoló-ROTARY. 9.45: DKG FDSZ-Coca-Cola. 10.20: Kögáz-Patyolat. 10.55: IPOSZ Varia-Domus. 11.30: Bútorgyár-Hidrofilt. 12.05: Holsten-Stop 87. 12.40: Fla-mingó-Happy Boys. 13.50: Pedagógus-Póker. 14.25: Sör-gyár-Bombázók. 15.00: Balil-la-Top Ten. 15.35: ÁFÉSZ-Siroccó. 16.10: Reduktor-Lo-comotív. 17.20: F. Puncs-Igazságügy. 17.55: Progressó-Unió. 18.30: V. MÁV-F. Puncs. 19.05 óra: Tungsram-Chemotox.
(-ha)
Sportakrobatika
November 21-én Budapesten került megrendezésre a 21. magyar nemzetközi sportakrobatika bajnokság. E verseny utolsó felkészülési állomás volt a múlt hét végén, a Franciaországban tartandó világbajnokság előtt. A Zalaerdő Hevesi DSE sportakrobatáit két egység képviselte, a Gajcsi Ré-ka-Kondor Andrea női páros, akik a II. helyen végeztek, és a Ramocsa Krisztián-Kreiner Aida vegyes páros, akik a dobogó legmagasabb fokára állhattak. Győzelmük értékét növeli, hogy nemcsak a magyar bajnokságon, hanem a nemzetközi versenyen is sikerült megelőzniük azt a magyar egységet, akik hazánkat képviselik a világbajnokságon.
az 5. helyen, míg 9-20. helyezett lett Horváth Jácint, Tizedes Balázs és Szilárd Krisztián. A kardversenyben (40 induló) Palotás Csongor szerezte meg a 7., Tóth Tamás a 8. helyet, míg Nagy Tibor a 20. lett.
Legutóbb a Rózsa úti csarnokban került sorra az immár hagyományos „öreg vívók" találkozója. Az egybegyűltek elsőként is kegyelettel adóztak a verseny előtti napon autóbalesetben elhunyt Kalamár L. Csaba, a szakosztály két héttel ezelőtt megválasztott elnöke emlékének.
Az öreg vívók találkozója, az első Kalamár-emlékver-seny dobogós helyezettei.
Párbajtőr: 1. dr. Perendi Gyula. 2. Tóth Ferenc. 3. Bo-zsoki Imre. Női tőr: 1. Miatta Magdolna. 2. Csapó Katalin. 3. Pápai Klára. Férfi tőr: 1. Tóth Ferenc. 2. Sallai Zsolt, 3. Bozsoki Imre. Kard: 1. dr. Sándor Tamás. 2. Karácsony József. 3. Tóth Ferenc.
(balogh)
Sporthétvége
SZOMBAT Kézilabda. NB I. Férfiak: Tungsram-Várpalotai Bányász. Olajbányász munkacsarnok, 11.00. Úszás. Megyei fedettpályás egyéni bajnokság (lányok, fiúk), városi fedett uszoda, 9.30.
VASÁRNAP Teke. NB II. Férfiak: Sörgyár-Soproni Sörgyár, sörgyári csarnok, 9.30. Teremlabdarúgás. Városi bajnokság (csoportmérkőzések), MÁV NTE munkacsarnok, 8.00-19.30 óra között.
Sakk. OB I. Férfiak: Tungsram-MTK, Helyőrségi Klub, 11.30.
Az úszók haladók, a vízilabdázók kezdők
A Vízmű SE úszó- és vízilabda-szakosztályának versenyzői közül az utóbbi időszakban kitűntek az úszók, akik remek sikereket értek el egy nemzetközi versenyen, míg egyévi szünet után „vízbeszálltak" a fiatal, tizenéves vízilabda-te-hetségek.
Celjében (Szlovénia) közel 250 fő vett részt a hat nemzet korosztályos versenyén, köztük a magyar színeket a BVSC és a kanizsai úszók képviselték. Ez utóbbiak közül Révész Katalin (1980-as és fiatalabb születésű korosztály) 100 m pillangón második, 100 m háton harmadik, míg 200 m gyorson és 200 m háton egyaránt a negyedik helyen végzett. Varga Orsolya (1981-es) 200 m mellen 4. és 100 m mellen 5. helyezést ért el. Holló Adrién (1978-79-es) 100 m mellen 1:17,98 mp-cel, idei legjobbjával a 3., míg 200 m mellen ugyancsak a 3. helyen végzett (2:47,65 mp).
Megkezdődtek a bajnoki küzdelmek a vízilabda OB II. ifjúsági bajnokságban, melynek során hazai környezetben dupla fordulóval rajtoltak a Szöllősi-tanítvá-nyok.
A kanizsai fiatalok kettős vereséggel mutatkoztak be a jó képességű vendégek ellen:
Tipográfia-Vízmű 17:9 (3:1, 3:1, 4:4, 7:3)
Góldobók: Simonka 3, Major és Horváth 2-2, Nagy és Kasper.
Siketek SC-Vízmü 15:6 (3:1, 3:3, 4:1, 5:1)
Gd.: Horváth 2, Rejtő, Simonka, Sneff és Major l-l.
(B)
SPORT • SPORT • SPORT
Vasutas-bravúr a listavezető ellen
MÁV NTE-Közgáz MATÁV SC 77-75 (37-43)
X993. december 4.
KANIZSA
■■
NB l-es női mérkőzés a B-csoportból. A kanizsaiak leg-
Az OB l-es Tungsram versenyzői, a fekete-fehér bábukat jól „mozgató" lámpagyáriak a bajnoki szünetben sem tétlenkedtek, akiknél a formaálmentést több verseny is elősegítette.
Zalakaroson, a Hotel Freyában rendezték meg a tíztáblás meghívásos nemzetközi barátságos találkozót a horvát Koprivnica csapatával. A találkozót 6,5:3,5 arányban nyerték a kanizsaiak, akik közül győzött Rezsek, Nádasi, Vel-
eredményesebb játékosai: Torna 23, Petényi 21, Lackner 15.
Esélytelenül és kedvezőtlen körülmények között vette fel a küzdelmet a listavezetővel a tartalékos kanizsai csapat. így aztán csak három percen át tartottak lépést a fővárosiakkal a hazaiak, akik a félidő közepén már 15 pontos hátrányban voltak. A kanizsaiak azonban kezdték összeszedni magukat, miközben Lackner két 3 pontos kosárral mutatkozott be, nem sokkal később Petényi, majd Toma is jól célzott mesz-sziről. A védekezésben viszont néha elemi hibákat vétettek.
Fordulás után a magabiztos listavezető növelte előnyét, de aztán beindult a hazai gépezet. A vasutasok jelentősen feljavultak, mind a két palánknál kitűntek és a félidő derekán
Iák, Kuhár, döntetlent ért el Kiss L., dr. Pintér, Kercsmarics, Földe-si és Hegedűs F. A snell-verse-nyen húszan indultak, amelyet Kiss László nyert meg Petrovics
és Matijevics előtt.
* * *
Kunszentmiklós adott otthont az V. Pedagógus Kupa és iskolai sakkfesztiválnak, ahol a kanizsaiak nagyszerűen szerepeltek.
A tanárok mezőnyében Kiss
csak 3 pont volt a hátrányuk. A folytatás viszont elmaradt, ismét a vendégek húztak el, akik a zárás előtt 5 perccel 67-61-re vezettek. Nos, a kanizsaiak nem adták fel, akik szinte egymást múlták felül és a vége előtt 3 perccel egyenlítettek, majd megjött a közönség hangja. A támogatást kosarakkal köszönték meg a lányok, akik a befejezés előtt egy perccel 5 ponttal vezettek s az utolsó másodpercekben eldugták a labdát.
A nagy bravúr, a ragyogó siker után hosszú idő telt el, amikor a könnyező, ünneplő játékosok közül sikerült megkaparintani Vágvölgyi Tamás szakvezetőt: - Kérem, mi a listavezetőt, az A-csoportba igyekvő szuperesélyes egyetemistákat győztük le. A tabellán nagy különbség van a két csapat között, s így nem is le-
László FIDE-mester végzett az élen, akinek felsőtagozatos kislánya, Judit az előkelő 3. helyet szerezte meg az országos versenyen.
• * *
A városi szakszövetség rendezésében zajló 1992. évi egyéni nyüt bajnokságot a Dédász-étteremben (Király út) rendezik, amelyen 31 versenyző folytatja a küzdelmeket.
A svájci rendszerű, 9 fordulós verseny utóbbi fordulóiban élesedett a küzdelem, s általában az esélyesek hozták a partikat, akik közül Kiss L. és Kassai külön párharcot folytat a bajnoki címért, ám mögöttük népes az élcsoport.
Az utóbbi fordulók érdekesebb eredményei:
Vlasics-Kiss L. 0:1, Kassai-He-gedűs F. 1:0, Tamás-Bai döntetlen, Kercsmarics-Földesi döntetlen, Hegedűs F.-Vellák 1:0, Si-mon-Megyeri 0:1, Minorics-Do-mina 1:0, Őry-Gerencsér K. döntetlen, Gerencsér I. J.-Németh 0:1, Gerencsér E. J.-Kiss J. 0:1, Sipos-Kassai 0:1, Földesi-Kiss L. 0:1, Bai-Hegedűs F. 0:1, Papp-Kovács 1:0, Kassai-Tamás 1:0, Traub-Minorics 0:1, Vellák-Vla-sics 1:0, Domsa-Kiss J. 1:0, Kiss Lajos-Daróczi döntetlen, Bedő-Tófalvi 1:0, Őry-Sipos döntetlen,
hetett más a cél, mint a tisztes helytállás. No, így kezdődött a találkozó, amelyen a lelkes közönség is felhozta a csapatot. Tíz perc után megindultunk, de nem tudtuk tartani az ászokat, akik viszont szedték össze a személyiket. A bravúrt szerintem az első félidő hajrájában alapoztuk meg és dicséri a lányokat, hogy többször is képesek voltak újításra. A csúcs a befejező három perc volt, amikor 71-71-es állás után átvettük a vezetést s azt sikerült megtartani. Mindenki bőven megtette a magáét, de azért mindenképpen az élre kívánkozik Toma, Petényi és Lackner nagyszerű játéka. Gratulálok a lányoknak, a lelkes közönségnek - összegezett az érthetően nagyon boldog szakvezető.
(-gh)
Palsovics-Gerencsér II. J. döntetlen.
Az élcsoport állása a 4. forduló után: 1-2. Kassai Zoltán és Kiss László 4-4, 3-7. Hegedűs F., Papp Nándor, Kercsmarics József, Vellák Lajos és Minorics Tibor 3-3 pont.
* * *
Az OB I. soron következő fordulóját vasárnap rendezik meg, amikor hazai környezetben, a Helyőrségi Klubban mérkőzik a Tungsram SE együttese az MTK csapatával.
A fővárosi kék-fehérek Portisch Lajos vezette csapata igen jó erőkből áll, annak ellenére, hogy már nem az MTK-t erősítik a Polgár-testvérek.
- Igen nehéz csb-mérközés előtt állunk. Ellenfelünk tavaly óta jelentősen megfiatalodott, átszerveződött, és akiknél négy nemzetközi nagymester is szerepel, így minden táblán nk. mesterek vezetik a bábukat. Remélem, hogy a legjobb versenyzőink rendelkezésre állnak, s akkor legalább 4 pontot érhetünk el, de én azért több bravúrt is várok és akkor talán 5-6 pontra is képesek leszünk - vélekedett Kiss László, a lámpagyáriak edzője.
Az első két táblán már lejátszották a találkozó* s így a fővárosiak 1,5:0,5 arányban vezetnek (Portisch L.-Faragó I. 1:0, Forin-tos-Schneider döntetlen).
B. A.
Kanizsai sikerek fekete-fehéren
Küzdelem a labdáért (Erdei András felvétele)
Nagyüzem a városi egyéni bajnokságon
(Erdei András felvétele)
111 KANIZSA 1992. december 4.
Nagykanizsa belvárosiban szoba-konyhás, komfortosíthatő önkormányzati lakás után lehet érdeklődni minden nap 17 óra után a 93/14-281-es telefonszámon. (571 K)
Szentgyörgyvár 4. hegyháton 303 négyszögöl sz«l«, gyümölcsös kis faházzal eladó. Víz, villany van. Érd.: 17 óra után 93/16-258 teleonon. (663 K)
Eladnám nagykanizsai, belvárosi, egyszobás, egyedi fűtéses, IV. emeleti lakásomat, vagy elcserélném 1+2 félszobásra értékkülönbözettel. Cím a szerkesztőségben. (661 K)_
Nagykanizsától 12 km-re, Pogányszentpé-teri hegyen 450 négyszögöl gondozott te-ríllet, jól termő szőlővel, kisebb málnással betegség miatt eladó. Érdeklődni: 16 óra után, telefon: 13-040/16-02-es mellék Fenyvesi Károly. (665 K)
Gyékényesen telek eladó. Érd.: napközben 11-239-es, este 14-844-es telefonszámon lehet. (682 K)
Reális áron eladó Zalakaroson, a fürdő közvetlen közelében, Szőlő utca 15. sz. alatti, killönbejáratd telek a rajta lévő 4 szobás, téliesített nyaralóépülettel, és a Gesztenye u. 22. sz. alatti különbejáratú telek egyben és megosztva is. Érd.: 84/13-701-es telefonszámon munkaidőben. (678
K)_
Gelse, Rákóczi u. 14. sz. alatt reális áron kisebb családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 17 óra után. Kovács Margit, Oelsesziget, Fő u. 62. (676 K)
Lakást vásárolnék 900 ezer Ft készpénz + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Nyugalom" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (679 K>
Nk. Erdész üti társasházban 3 szobás, 86 négyzetméteres, egyedi fűtéses, kertes lakás eladó. Cím a szerkesztőségben, 12-
305 telefonszámon. (684 K)
Zalakarostól 3 km-re, horgásztótól 500 m-re 400 négyszögöl szőlő, és közelében 350 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Érd.: Borbái László, Galambok, Dózsa Gy. u. 11. (669 K)_
Pötrétén 3 szobás családi ház melléképületekkel, ipari árammal, 2016 négyszögöl telekkel eladó. Nk.-i lakáscsere is érdekel. Érd.: Nagykanizsa, Péterfai út 3/A. Simán. (675 K)_
Nk. Liszt F. u. 4/B. E/1, sz. alatt 62 négyszetméteres, kétszobás, tehermentes lakás eladó. Érd.; 18 óra után. (680 K)
Az autós pihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda Ferenc. (695 K)
Irodának, Üzletnek is alkalmas, igényesen felújított 3 szobás családi ház pincével és melléképülettel, 700 négyzetméter telken a belvárosban eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. Érd.: 93/12-536 vagy 13-736. (694 K)_
Nagykanizsa, Halvax u. 1. sz. alatti (Gábor Á. laktanyával szemben) két és félszobás családi ház 730 négyzetméter telekkel készpénzért eladó. Irányár: 1.750.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 5/A. Soós Csaba, 18 órától. (692 K)
Homokkomárom, Alsó-csingai hegyen 520 négyszögöl szőlő, gyümölcsös pincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Nk. Ifjúság u. 35. (688 K)
Nk. Keleti városrészben, 54 négyzetméteres, kétszobás önkormányzati lakás után lehet érdeklődni naponta az esti órákban. Tel.: 93/16-244. (696 K)
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős, II. emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JÁR Ml1
Skoda 105 L eladó. Irányár: 100.000,- Ft.
Érd.: Nk. Bartók B. u. 9/B. III. em. 3. (689 K)
ALIH.RI.I.T
Bútorozott albérletet keresek bátyám részére. Ajánlatokat „Bizalom" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (656 K)_
Kétszobás, bútorozatlan lakás hosszú időre albérletbe kiadó. Érd.: naponta 16 órá-tól Nk. Zemplén 3/B. X/61. (671 K)
Egy vagy másfélszobás albérletet keresek. Ajánlatokat „Téli költözés" jeligére kérek a szerkesztőségbe. (673 K)
MI S/AKI ( IKK -1(1 IOR
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt. Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Egyszemélyes, ágyneműtartós, barna-drapp kárpitozású, nagyon megkímélt állapotban lévő heverő eladó. Érd.: a 92/73-223-as telefonszámon. (685 K)
Magnós walkman eladó. Irányár 700 Ft. Ajánlatokat „A zene boldogít" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (672 K)
160 l-es LEHEL hűtőszekrény, Combi típusú gyerekágy és mély babakocsi (bársony) eladó. Erd.: Nk. Irtás u. 26. Papp Miklós. (686 K)
'' Commodore 128-as és/vagy 1541 Floppy eladó. Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (621 K)
(í ARÁZS
Garázs kiadó a Nagyváthy utcában. Érd.: Nk. Corvin l/A. H/5. (681 K)
m.(;V i s
Otthon végezhető, szaktudást nem igénylő, jól jövedelmező munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatom. Fommer László, Nk., Kossuth L. u. 13. (687 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülőszövetkezetben egyszobás lakrész és „Robi" 55-ös ka-pálógép eladó. Telefon: 92/18-861. (693 K)
Gépelést, gyermekfelügyeletet vagy idősek gondozását, takarítást vállalok. Ajánlatokat: „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (637 K)
PASSAP négyszínváltós, motorizált kötő-
gépek eladók. Érd.: Zalaegerszeg-Csács-, Klapka u. 14. Tel.: (92) 20-578
LEVIS KC-26 sztereó magnó walkman eladó (1000 Ft) vagy zsebrádióra cserélhető! Ajánlatokat a 93/14-974-es telefonszámra kérek. (662 K)_
400 db B-30-as és 3000 db kisméretű tégla olcsón eladó. Érd.: 16 óra után, telefon: 13-040/16-02-es mellék. Fenyvesi Károly. (666 K)
Nk. Péterfai l/G. Ily3-ban combi gyerekágy, Biemme sport babakocsi, 1 és 2 csirkés grillsütők eladók. Érd.: 17 óra után. (674 K)_
18-20-szoros nagyítású, kétcsöves mikroszkópot vennék. Cím a szerkesztőségben. (683 K)
Karácsonyra palotapincsiket eladok. Érd.: napközben a 11-575-ös telefonon lehet. (677 K)
Házrész üzlethelyiségnek átalakítva eladó Kiskanizsán, a 7-es út mellett. Érd.: Cigány u. 34. (670 K)
Törzskönyvezett, tetovált, védőoltásokkal ellátott dobermann szuka kölyök reális áron eladó. Érd.: Nk.-Sánc, szeszfőzdei buszmegállónál vagy a 93/11-295-ös telefonon az esti órákban. (659 K)
l''ARTNI.KKKRF.SŐ
40 éves, jól szituált férfi rendezett anyagiakkal, korban hozzáillő hölgy társaságát keresi. Kalandorok kíméljenek, csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Az élet úgy is tova száll" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (607 K)
35 éves, 172 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, jó anyagiakkal rendelkező, középfokú végzettségű, független férfi megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált hölggyel házassági szándékkal. Leveleket „ősz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (640 K)_
51 éves, elvált férfi keresi korban hozzáillő, lakással rendelkező hölgy ismeretségét társ vagy házastárs személyében. Leveleket „Karácsonyi szeretet" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (690 K)
37 éves 168/58 középvégzettségű, rendezett körülmények között élő elvált nő keresi intelligens férfi ismeretségét tartós kapcsolatra. Leveleket „Karácsony" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (691 K)
Értelmiségi hölgy intelligens, értelmiségi házastársat keres 42-55 éves férfi személyében. Leveleket: „Megértés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (390 K)
Kupa Kanizsán
December 4-én (ma) 17 órakor a HSMK-ban Kupa Mihály pénzügyminiszter tart előadást a jövő évi költségvetésről. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Kanizsai Demokrata Kör.
V___/
r ^
„A I.I.ÍÍJOllli RLKl.ÁM AZ l.l.l <;i Dl I I
VÁSÁRLÓ"
KANIZSA SÖRGYÁR , RT. ...IX'')2 óla
1992. december 10-én, csütörtökön 16 órakor az Erkel (Olajipari) Művelődési Házban többek szándéka szerint megalakul a NAGYKANIZSA VÁROS FÜGGETLEN SZAKSZERVEZET Várjuk mindazokat a munkavállalókat, munkanélkülieket, nyugdíjasokat és diákokat, akiknek nem szándékuk, vagy nincs módjuk munkahelyükön részt venni egy új érdekvédelmi közösségben. Mit ígérhetünk?
Csak azt, amire immáron bizonyítottan szükség van: pártsemleges munkavállalói szolidaritást, érdekvédelmi és jogi szolgáltatásokat,
rendezvényeket, a LIGA Szakszervezeten keresztül országos képviseletet és csak úgy egyszerűen - baráti közösséget, közös
ügyeinkben közös fellépést. ITT HELYBEN, EGYMÁSRÓL TUDVA, EGYMÁST SEGÍTVE. Az eseményen részt vesz óry Csaba, a LIGA alelnöke.
LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége
UTAZZUNK EGYÜTT! - VELEM MEGÉRI -
Színvonalas, kulturált utakat biztosítok, ha Önök KIRÁNDULNI szeretnének. Készséggel állok rendelkezésükre 45 személyes privát autóbuszommal, mely a nemzetközi normáknak is megfelel. Rendelés felvétel: FÜLÖP JÓZSEF személyszállító kisiparos 8800 Nagykanizsa-Palin, Alkotmány út 169/a. Tel.: 12-394
REDŐNY és RELUXA rendelhető:
SULYOK GÁBOR NAGYKANIZSA
(Kiskanizsa), Alsótemető út 23. Tel.: 93/19-234
KIVÁLÓ MINŐSÉG, OLCSÓ ÁR!
Hívjon, s felkeressük önt mintakollekciónkkal!
Ismert olvasóink előtt, hogy az Országgyűlés múlt heti ülésszakán a személyi jövedelemadó 30 vagy 40 százalékának önkormányzatoknál maradó mértékéről, valamint a településfejlesztési céltámogatásokkal kapcsolatosan a szabaddemokraták által benyújtott módosító indítvány tárgyalása után név szerinti szavazást rendeltek el. Telefonon kért villáminterjú keretében a városunkat, illetve környékét képviselő két MDF-es honatyát, Rudics Róbertet és Tarnóczky Attilát arról kérdeztük: ők hogyan foglaltak állást és mivel idokolják döntésüket:
Nemmel szavaztam a 40 százalékra!
- válaszolta elsőként az aprófalvas szerkezetű vidéket képviselő Rudics Róbert, akinek parlamenti felszólalását a tévében és a rádióban figyelemmel kísérhették az érdeklődők. - Döntésem hátterében az a gondolatsor húzódik meg, hogy az elmúlt 40 esztendőben kialakított szisztéma szerint a költségvetési pénzek mindig fölfelé áramlottak, vagyis a fejlesztésre fordítható támogatásokat zömmel a főváros kapta, no és még néhány prosperáló megyeszékhely. Ezen az elosztási szerkezeten kívántunk változtam azzal, hogy megfordítottuk kicsit a pénzáramlás irányát. Ezentúl az állami költségvetésből a különféle céltámogatások formájában leosztott összegekből több jut a kistelepüléseknek. Ennek én személy szerint nagyon örülök, igazságos és méltányos dolognak tartom.
Egyértelmű persze, hogy most a nagyvárosok rosszabbul járnak, nem is szólva Budapestről! De
azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes állami tulajdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásáról rendelkező törvény megalkotásával a főváros és a nagyvárosok komoly ingatlanvagyonhoz jutottak, mellyel gazdálkodva jelentős bevételekre tehetnek szert. Kisebb falvakban, községekben ellenben alig akad értékesíthető, hasznosítható lakás, középület, vagy egyéb ingatlan. Másfelől a fővárosban és a megyeszékhelyeken, a fejlett, gazdag városokban a privatizációs bevételek is sokat hoznak az önkormányzatok közös kasszájába. Szegény körzetekben viszont nincs ilyen pénzügyi forrás, illetve nagyon gyéren csörgedezik csak. Úgy gondolom, hogy a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatásáig még szükség lesz ilyen pozitív diszkriminációra. Csak, ha megvalósult legalább egy részleges kiegyenlítődés, utána lehet a központosított adók mértékét csökkenteni.
Egyszóval: különös tekintettel az állami költségvetés szorult helyzetére, mindenképpen helyénvalónak tartom, hogy az SZJA-ból származó bevételekből az eddiginél több jusson a hátrányos helyzetű, aprófalvas szerkezetű körzeteknek! - összegezte véleményét Rudics Róbert.
Tartózkodtam
- mondta Tarnóczky Attila -, ami egyfajta szelíd nemet jelent, és nem a véleménynyilvánítás hiányát, amihez az kellett volna, hogy megtegyem, amit mások alkalmaznak, hogy esetleg névszerinti szavazáskor nem mennek be a terembe, s hiányoznak a szavazásról.
A végső nem oka, hogy egyrészt normális dolognak tartanám, hogy ha a településen képződő SZJA minél nagyobb része 40-50%-a helyben maradna. Ez ugyanis arra ösztönözné az önkormányzatokat, hogy tegyen annak érdekében, hogy a települé-
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
IV. évf. 50. sz. 1992. dec. 11.
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Vonalvégen: a két MDF-es honatya
ELŐNYBEN A KISTELEPULESEK
• •
azaz On hogyan szavazott?
Nagyon nagy érdeklődés közepette zajlott csütörtökön este az MSZP Irodájában megtartott lakossági fórum, amelynek témája az önkormányzati lakások eladásával kapcsolatos rendelet magyarázata volt. Az egybegyűltek kérdéseire Göndör István és BSrScz Zoltán önkormányzati képviselők, valamint dr. Lukácsa Erzsébet és Kiss Er■ vin (IKI) értékbecslő próbált válaszolni.
A fórum elején Göndör István ismertette a nemrégiben elfogadott határozat főbb pontjait, miszerint az elidegenítésre klje-fölt Ingatlanok vásárlási Joga el-
sősorban a bérlőt illeti meg, amennyiben a bérlő nem kiváltja megvásárolni a lakást, erre nem kényszeríthető. A határozott Időre kiutalt lakások nem megvásárolhatók. A határozatban szereplő lakáscsere lehetőség arra vonatkozik, mondta a képviselő, ha egy többlakásos házban a lakók több mint 50%-a úgy dünt, élni kíván a megvásárlás jogával, akkor az a ház társasházzá alakítható. Mivel azokban a házakban, amelyek* ben vegyes tulajdonviszonyok vannak, elég bonyolult a fenntartás. Ezért a zűrzavar elkerülése miatt akár cserével Is meg.
próbálják a vegyes tulajdonviszony elkerülését. Természetesen kiköltözésre és cserére senki nem kötelezhető, hangzott el Kiss Ervintől, az IKi munkatársától. Azokban a lakásokban, ahol a lakók úgy döntenek, hogy valamilyen okból nem kívánnak élni a vásárlás jogával, ott a fenntartás feladatait továbbra az IKI végzi.
Arra a kérdésre, hogy mennyire vehető garanciának a 25 éves 3%-os kamatra adott hitel, azt a választ kaptuk, hogy Itt ma senki nem tudja, mit hoz a jövő.
.kát
sen minél jobban működő cégek dolgozzanak, azok alkalmazottai pedig minél magasabb fizetést kapjanak. Ugyanakkor láttam azt is, hogy amennyiben a javasolt 30% helyett 40-re egészítjük ki a helyben maradó SZJA-t - akkor hozzá kell nyúlni és csökkenteni kell a fejkvótákat. Ebből pedig egyértelműen következne, hogy a kistelepülések, amelyek SZJA bevétel szempontjából szegények, azok nagyon-nagyon rosszul járnának. Jól járnának viszont Budapest, a nagyobb ipari települések, az üdülőhelyek, ahol a lakosság fizetése viszonylag magas, s az ebből származó SZJA-bevételek is nagyok. így tehát ők kapták volna nagyobb arányban a támogatást a teljes rendelkezésre álló összegből szemben a kisebb, illetve szegényebb településekkel. Éppen ezért választottam tehát az elutasítást és választottam a javasolt megoldást, amely átcsoportosít a nagytelepülésektől a viszonylag kisebb, illetve szegényebb településeknek.
A javaslatnak önmagában történő elfogadása egyébként körülbelül 16 milliárd forintba került volna. Ennyivel nagyobb kifizetetlen cehhet hagynánk a következő kormányra és a következő parlamentre megnőtt költségvetési hiány formájában.
K. M. - D. J.
TÁJÉKOZTATÓ A LAKÁSELADÁSOKRÓL
„A kábulat bére"
A probléma valós, de hogy igazából mennyi embert érint hazánkban, nem tudhatjuk. Egyrészt azért nem, mert nem vagyunk felkészülve a jelenség felismerésére, másrészt a törvény szigora megakadályozza, hogy az érintettek központi segítségért folyamodjanak. Mindenesetre a felvilágosítás - talán nem túl késein - elkezdődött. Képzett szakemberek járják az általános és középiskolákat, hogy tanuló, tanár figyelmét egyaránt felhívják a kábítószerélvezetek veszélyeire.
Horváth István ifjúságvédelmi előadót kerestük fel e kérdéskörrel kapcsolatban.
- Mi az oka annak, hogy ennyire megnőtt a kábítószerveszély hazánkban?
- A Jugoszláviában zajló polgárháború miatt a Balkáni útvonal teljes egészében hazánk területére tevődött át. Másrészt a nyugat-európai piacra, Hollandiába például
szintén Magyarországon ke-^m^^

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta,
és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
resztül viszik a kábítószereket, kamionokban.
- Hozzájuthat-e Kanizsán valaki keménydroghoz?
- Tudomásunk szerint ez a város még nem tartozik a fertőzött területek közé, igazából Magyarországon még csak a nagyvárosok szennyezettek, bár nyugathoz hasonlítva még meglehetősen kismértékben. Október 6-án a Mentálhigénés Klub szervezésében volt egy országos konferencia, ahol elhangzott, hogy a kilencvenes éveket megelőzően egyáltalán nem voltak kábítószeresek hazánkban, míg a határok megnyitását követően sajnos nálunk is megjelentek ezek a gondok.
- Mennyiért lehet nálunk hozzájutni ezekhez a szerekhez?
- Grammonkénti ára a hasisnak 700-1000 Ft, egy gramm LSD tabletta 600-800 forint, a kokain és a heroin grammja 1500-2000. Általában 6-7 grammnyi mennyiséget szoktak megvenni a fogyasztók, amelyet aztán súlyuknak, korúknak és „tapasztalataiknak" megfelelően osztanak be maguknak. Tulajdonképpen e viszonylag magas ár miatt kevés fogyasztója van ezeknek a szereknek, hiszen a fiatalok jórészének nincs ennyi pénze. A „beetető akciók" meg még nem kezdődtek el, így még nincs valós érdeklődés e szerek iránt.
- Mit jelentenek a „beetető akciók" ?
- Olyan helyeken, ahol a fiatalság nagy számban fordul meg, például iskolák, diszkók környékén, először különböző élelmiszerekben, élvezeti cikkekben, cigarettába rejtetten jelenik meg az áru, majd kis
mennyiségben tiszta formájában, később nagyobb mennyiségben, egyelőre ingyen, aztán miután a fiatalok szervezete megszokta, igényli ezeket a szereket, akkor elkezdődik az árusítás.
Vannak-e kábítószerfogyasztók Kanizsán?
- Tudomásunk szerint nincsenek olyanok, akik ténylegesen drogosok lennének, de a kábítószerpótló anyagok használatára már utalnak bizonyos jelek, nevezetesen a diszkók asztalain, szemeteskosaraiban található, nagymennyiségű üres fájdalomcsillapítós dobozokra gondolok, amelyeknek tartalmát sok esetben szeszesitallal vették be, aminek hatása köztudottan hasonlít a kábítószerekére.
- Vannak-e pontos adatok az ország kábítószerfogyasztását illetően?
- Sajnos nincsenek, mert a jelenleg érvényben lévő törvény nem teszi lehetővé, hogy a kábítószerélvezők számára fény derüljön. Arról van ugyanis szó, hogy a nyugaton elfogadott törvényektől eltérően hazánkban a törvény szigora a kábítószerélvezőt is sújtja, míg nyugaton a kábítószereseket betegként kezelik. Nincsenek olyan felméréseink, amelyek pontosan megmutatnák, mekkora a valós veszély, ezért is kezeljük kiemelten a kérdést, hiszen ha a törvény megváltozik, ami már csak a Parlamenten múlik, lehet, hogy addigra már nagyon elkésnénk a kábítószer elleni harccal.
- Melyik korosztály a legveszélyeztetettebb?
- A szegedi drogambulancia adatai szerint a 13—17-ig terjedő korosztály, amely lelki állapotát tekintve a serdülőkori átalakulások miatt a legla-bilisabb, és mint ilyen, a legkönnyebben befolyásolható.
- Mik azok a legfőbb okok, ami miatt egy fiatal a droghoz folyamodik?
- A belső okok mellett, amire már utaltam, a társada-
lom is vétkes valahol. A széthulló családok, a meg nem értés, a kapcsolatok hiánya mind mind olyan táptalaj, ami megfelel a kábítószerfüggőség kialakulásának.
- Milyen károkat okoz a drog élvezete?
- A végső esetben halált, de ezt megelőzően a személyiség teljes szétesését, a szervezet leépülését, és természetesen magában hordja az AIDS veszélyét is. Ezek testi károk, de még nem beszéltem azokról a bűncselekményekről, amelyek a drogélvezet egyenes következményei lehetnek, hiszen hogy a fizetőeszközöket előteremtse az illető, ahhoz egy idő után bűncselekmények elkövetésére kényszerül.
- Gyógyítható-e a kábítószerezés?
- Igen, méghozzá tudomásom szerint elég jól kezelhetők a betegek, bár erre még hazánkban nem sok módja volt a szakembereknek. Ma még nagyon keveset tudunk a kábítószerélvezés lélektani problémáiról, kialakulásának feltételeiről. Fontos lenne, ha egyre szélesedő körben folynának kutatások e kérdéskört illetően. Egy példa azért van. Svájcban egy nagyszabású kísérlet keretében jelenleg is vizsgálják a kábítószereseket. Reméljük, sikerül a betegség pszichológiájával összefüggő kérdésre választ kapni, másrészt kifejleszteni ennek a „baj"-nak is egy jobb gyógyítási módját.
- Kik foglalkoznak ma hazánkban az ilyen jellegU megbetegedésekkel?
- Egyrészt a már működő drogambulanciák, másrészt az egyházak vállalták fel a gyógyítás szerepét, de egyelőre kevés a jelentkező, hiszen a „tett" felfedezése komoly büntetést von maga után.
- Mennyire bünteti ma a törvény, ha valakiről kiderül, hogy kábítószerfogyasztó?
- Egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Dévi
Szenvedélybetegségekről, nőknek
Amikor nő az emberi izoláció, szeparáció, elidegenedés, akkor mindig fokozódik a különféle pótszerek jelentősége. Főként az olyan pótszereké, amelyek képesek a nyomasztó közérzet átmeneti oldására, feled tetésére.
Kérdéseinkkel, amik a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosak, Kelemen Gábor doktorhoz fordultunk. Ő az Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja. Tőle
tudtuk meg, hogy a szenvedélybetegségek közül frekventált helyen a nőknél a nyugtató gyógyszerek szedése, az ital, az evés és a nők úgynevezett kodepen-denciája áll. A kodependencia egy alkoholistához való beteges kötődést, az alkoholista megmentésére irányuló kényszeres, de teljesen haszontalan erőfeszítést jelenti. A kodependens ember nem a saját életét éli, nem önmaga sorsáért akar felelős-
séget vállalni, hanem az alkoholista helyett vállalná a felelősséget. Csakhogy ez lehetetlenség: senki nem vállalhat egy másik felnőtt és ítélőképes ember helyett felelősséget.
A női alkoholizmusról elmondta a doktor úr, hogy az veszélyesebb, mint a férfiaké. A nők sokkal érzékenyebbek az alkoholra, esetükben harmad annyi alkoholfogyasztás elég a betegség kialakulásához, mint
NYUGTATJUK MAGUNKAT, HOGY NINCS, MERT N/ÍM TUDUNK RÓLA...
1992. december 11.
KANIZSA
Szexuális felvilágosítással megelőzhető
AIDS ellen nincs védőoltás
December elseje az AIDS elleni küzdelem nemzetközi világnapja. Ezen a napon szerte a világon mindenütt koncerteket, előadásokat szerveznek, amelyek vagy a felvilágosítást, vagy a betegség elleni küzdelem anyagi támogatását szolgálják.
Ezen a napon városunkban is volt egy program, amely a maga szűk keretei között megpróbálta felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy szexuális „hebehurgya-ságukkal" mind a maguk, mind a partnereik életét fenyegethetik. A HSMK-ban szervezett program ötlete az ÁNTSZ munkatársait dicséri. (Fura, hogy a városban működű egyetlen ifjúsági szervezetnek sem jutott eszébe, hogy ilyen jellegű megmozdulással próbálja ellensúlyozni az amúgy igencsak gyermekcipőben tipegő szexuális felvilágosítás hiányosságait, pedig a résztvevőkkel folytatott beszélgetésekből jócskán kiderül, tanárnak, diáknak egyaránt szüksége volna rá.)
- Mit tudtok az AIDS-ről -kérdeztem a HSMK előcsarnokában csapatosan áldogáló lányoktól, fiúktól.
- Nagyon keveset. Szeretnénk minél jobban megismerni, hiszen akkor védekezni is sokkal jobban tudnánk ellene. Az iskolában az ezzel összefüggő kérdésekről nem nagyon lehet beszélni, egyrészt mert a biológia órák szoros tanmenete nem ad lehetőséget rá, az osztályfőnöki órákon meg nagyon nehéz az ilyesmit szóba hozni. Akármilyen is az osztályfőnök, akármennyire is jó viszonyban vagyunk vele, nem merjük előhozni, pedig nagyon sok mindenben bizonytalanok vagyunk. Természetesen azért néha egymás között beszélünk erről, de ez is nagyon kínos.
- Jónak tartjátok-e, hogy ilyen felvilágosítással egybekötött koncerteket szerveznek?
- Az ötlet nagyon jó, csak az a kár, hogy viszonylag kevesen
a férfiaknál. Hogy melyek azok a nők, akik a legveszélyeztetettebb helyzetben vannak az alkoholizmus szempontjából? Kelemen doktor szerint, a „férfias" értékrenddel rokonszenve-zők, sikereket hajszolók, kont-rollcentrikus, illetve a megfelelő érzelmi támasszal nem rendelkezők. Az érzelmi támasz hiánya azt jelenti, hogy a nők jelentős hányada alig kap gondoskodást, bensőséges törődést, melegséget. Az ital tehát szimbolikus szerepet tölt be: nyújthatja a teljesség ígéretét, a hatalom illúzióját, a (sárga) föld-
jöhetnek el egy ilyen rendezvényre, nem beszélve arról, hogy erre a mostani koncertre például, ha jól tudom, csak a suliban lehetett jegyet kapni, pedig biztosan vannak olyanok, akik az utcáról is szívesen bejönnének.
- Nem tartottátok-e kínosnak, hogy a meghívóban egy egészségügyi gumi volt?
- A miénkből kivették, mondván, tiszta lány osztály vagyunk, úgy sincs szükségünk rá. Egy kicsit meg is lepődtünk rajta... Szerintem pedig nagyon jó, ha időben megismerkedhetünk a különböző védekezőeszközökkel,
del való szakrális egyesülés lehetőségét.
Veszélyes jelenség, hogy a nők alkoholizmusának a férfiakénál nagyobb mértékű növekedése jellegzetes fejleménye világszerte az elmúlt két évtizednek.
A doktor úr szerint ezért is fontos minél szélesebb körben felvázolni a kivezető utat.
Az alkoholizmus nemcsak testi, de spirituális betegség is, a szellem betegsége. Aki meg akarja érteni, hogyan lehetséges felépülni ebből a betegségből, annak meg kell értenie azt, mi az a spiritualitás.
egyrészt azért, mert megóvnak bennünket a nem kívánt terhességtől, másrészt ettől az új betegségtől, ami ellen nincs orvosság.
- Mi a véleményetek az AIDS elleni propagandáról?
- Ha így folytatjuk tovább, a megbetegedések száma csak nőni fog. Az a baj, hogy úgy fogják fel a dolgot, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is, pedig a statisztikák nem ezt mutatják.
- Mit tennél, ha kiderülne erről a lányról, akit szeretsz, hogy halálosan beteg? - kérdeztem egy fiútól.
- Iszonyú lenne még a gondolat is, de ha nagyon szeretném, nem engedném el magam mellől. Még akkor is szeretném, ha tudnám, hogy a szerelmünk engem is megöl. Ugye érted mire gon-
. dolok?
A fő gyógyító erő - ahogy azt Kelemen Gábor Egyesült Álla-mok-beli tapasztalataiból kiindulva elmondta - a nem hierarchikus, nem patriarchális, kölcsönösen támogató, bizalmat, szeretetet, megbecsülést adó emberi hálózatokban, kapcsolatrendszerekben rejlik. Ha tudom, hogy az én női világomnak én vagyok a központja, ez elég önbizalmat adhat, annak a hősi cselekedetnek a megvalósításához, amit a sorstársak által támogatott talpraállás jelent. A sorstársi kapcsolatrendszer kiépítése nem könnyű feladat. A nők
- Mit tennél, ha kiderülne, hogy te vagy AIDS-es?
- Megkeresném, azt akitől elkaptam... - mondja egy fiú.
- Nem ölném meg magamat. Küzdenék az ellen, hogy mások is megkapják és megpróbálnám a lehetőségekhez mérten továbbélni az életemet. Nem titkolnám el, sőt ha már bajbajutottam, megpróbálnám elmondani, milyen az, ha az ember a halál árnyékában kénytelen élni - válaszolta egy lány.
Az ezen az estén elhangzottakról nekem egy könyv szavai jutottak eszembe: „Amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztesse a kőre, melyben elbotlott. Igen, és azokért bukik el, akik előtte Járnak; akik gyorsabbak voltak, és lábuk biztosabb, ám a követ el nem távolították." _ dukát _
nőkkel inkább rivalizálnak, mint szövetséget kötnek, de ha létrejön ez a szövetség, az utat nyithat a női energiák, erőforrások, tartalékok mozgósítására, s ezeknek a talpiaállás érdekében történő felhasználására.
A téma iránt érdeklődőknek még megjegyezzük, hogy az idén jelent meg Catherine Matinéé Kaji vagyok, alkoholista című könyve. Kitűnő írás, ami felvázolja a kivezető utat, bemutatja a Névtelen Alkoholisták spirituális öngyógyító programját.
- Kirsch Vera -
TILTJA A 6. PARANCSOLAT
Évszázadokkal ezelőtt született ez a törvény, amely így szól: Ne paráználkodj! Hogy mit is jelent tulajdonképpen, sokan sokféleképpen magyarázták és magyarázzák ma is. Volt olyan tudós, aki arra esküdött, hogy e törvény az állatokkal történő nemi érintkezést tiltja, volt olyan, akinek az volt a véleménye, hogy a vérfertőző kapcsolatoktól tiltja csak az emberfiát, de a legáltalánosabb felfogás az, amely máig tartja magát, a házasság előtti szexuális kapcsolattól tiltja el az embert. Sok év telt el azóta, hogy ezt a törvényt Mózes kőbevésve ránk hagyta, de ez a magyarázata az évszázadok múlása ellenére ma is tartja magát. Legalábbis erről győződhettünk meg a városban élő tiszteletesek és tisztelendők szavai nyomán.
Koroncz László plébános: A katolikus egyház egyértelműen bűnnek tartja a házasság előtti nemi életet, amelyet az egyén csak felelőssége teljes tudatában vállalhat, s amelyet ha meggyónnak nekünk, igazából nem adhatnánk feloldozást. Természetesen figyelembe kell vennünk a kor viszonyait, az elmúlt időben végbement változásokat, és valahol talán meg is lehet érteni a fiatalokat. Ez azért ne látszón egyfajta szem-hunyásnak, vagy megengedésnek, esetleg biztatásnak. Nem, erről szó sincs. Az idők változtak, de az elv nem.
Deme Dávid evangélikus lelkész: Az ember a házasság kötelékén belül éli meg azt a kapcsolatot - testi szerelmet is -, ami Isten szerint való, és örömteli. Mi azt tanítjuk a fiataloknak,
hogy a testi-lelki tisztaságuk megtartásával készüljenek a házasságra. A „skalpgyűjtés" nem méltó egy hívő emberhez. Nem a kor jelenségeihez, hanem az Evangéliumhoz mérjük magunkat, számunkra ez a döntő, és ez nem konzervativizmus. Mi mindannyian Krisztust követjük, és nem az emberi gondolat szabadosságát. A házasságon kívüli testi szerelem pedig nem férhet össze a keresztény szellemben nevelt fiatal felfogásával. Ez nem azt jelenti, hogy a szerelmet, mint az egyik legszebb érzelmet, elítélnénk.
Balogh Tibor református lelkész: A házasságon kívüli testi kapcsolat nem fér össze a Bibliában leírtakkal. A Biblia egyértelműen kimondja, hogy a férfi nő kapcsolata Istentől rendeltetett, és kerete a házasság. A paráznaságot az isteni törvény tiltja, de ezt a törvényt a mostanában felnőtt nemzedékek alig alig ismerik, utólag meg már nehéz lenne számonkérni rajtuk.
Mi a szabad szerelem elvét tiltjuk, amely tulajdonképpen az ösztönök kielégítését szolgálja csupán. A szeretetből, szerelemből származó testi kapcsolatot, amelyet az örömszerzés motivál, még meg tudom érteni, hiszen az öröm és a szeretet nagyon fontos alapja az életnek.
A városban nincsen rabbi, akitől megkérdezhettük volna, mit tart e kérdésről a zsidó vallás. Másodlagos segítőtársunk akadt Wolf Éva személyében, aki úgy tudja, a zsidóság vallása is elítéli a házasság előtti nemi kapcsolatot.
-kát
■1
KANIZSA
Í9S>2, december U,
Tani-tani
November 28-án este a HSMK-ban, a Pesti Hírlap közönségtalálkozóján egy 40-50 év közötti hölgy a kővetkező kérdést intézte az előadóhoz: - Hogyan lehetett egy legyőzött, vesztes párt vezéralakja (az SZDSZ-re és Göncz Ar-pádra gondolt) köztársasági elnök?
Ez a kérdés politikai analfabétizmusra vallott. De a jelek szerint a hölgy - akiről nem tudom, az MDF tagjaként, vagy szimpatizánsaként, netán kíváncsi érdeklődőként volt jelen a találkozón - mégis elégedett volt önmagával. Ez még hagyján! A vitaest valamennyi résztvevője roppant elégedettnek tűnt. Egyedül a válaszadásra vállalkozó főszerkesztő, Bencsik András arcán látszott némi ingerültség. Hozzáteszem; teljes joggal!
Két és fél évvel a kormányzópárt hatalomra jutása után, miért egy fővárosból érkezett újságírónak kell elmagyaráznia az események hátterét? Miért egy közönségtalálkozón kell fölvázolnia azt a folyamatot, amely még az Ellenzéki Kerekasztal körüli kötélhúzásnál kezdődött, majd az Antall-kabinet megalakulása után a hatpárti tárgyalásokon zajló nyíltszíni és kulisszák mögötti alkudozások során át a híres-hírhedt MDF-SZDSZ paktumba torkollott?
Könnyen lehet, a kérdező hölgy csak adta az „ártatlant". Hiszen az MDF rengeteget beleölt a propagandamunkába! Számtalan pártbrosúrát jelentettek meg. Folyóiratokban publikált tanulmányokban és a tömegkommunikációs fórumokon adott seregnyi Interjúban elemezték már az országos vezérkar tagjai (gyakran maga a pártelnök és kormányfő, dr. Antall József is) az 1990-ben történteket. Érveltek ellene és mellette, s hangsúlyozták a paktum szükségszerű voltát. Am ha azóta, a megváltozott politikai-gazdasági klímában másképpen is értékelik Göncz Árpád személyét, azért nem kéne annyit ámuldozni már! Épp a minap hallottam, a költségvetés fölemelte a pártoknak juttatott pénzügyi támogatást. Tán ebből futná arra is, hogy az adófizetők forintjaiból finanszírozott újmódi pártapparatcsikok legalább saját alapszervezetük tagságát, illetve potenciális választóikat érdemben fölkészítsék a kővetkező választásokra. Különben van a helybeli pártcsoportnak saját belső kiadványa. Azonkívül maga az MDF banki csatornákon komoly összegekkel dotál néhány országos és regionális napilapot, noha anyagilag veszteséges számukra. A találkozón mondta valaki, hogy például a kormánypárti szellemiségű és fönntartású Zalai Új Hírekből alig fogy el néhány példány Kanizsán. - Miért? -érdeklődött az est egyik vendége, Balaskó Jenő költő. -Mert rossz! - hangzott a tömör válasz.
Mindezek ellenére tájékozatlannak tűnik némelyik helybéli MDF-tag, avagy szimpatizáns. Ha így van, csakis a vezetők hibájából! Nem kellene választási győzelmüktől öntelt képpel járkálniuk még mindig. Ráadásul: ha pusztán azt a kicsiny százaléknyi különbséget nézzük, ami az MDF-es Tarnóczky Attila és az SZDSZ jelöltje, Solti Károly javára leadott voksok számát különböztette meg az országos képviselőválasztások Idején városunkban, akkor főképp nincs különös ok a győzelmi eufóriára. Ha pedig a Jelenlegi közállapotokat tekintjük, akár nálunk, akár szerte az országban - amelynek kuszaságáért persze nemcsak az MDF meg a kormány a felelős, ennél jóval bonyolultabb a helyzet -, még nagyobb visszafogottságra, mélyebb és szélesebb látókörű tájékozódásra, nívósabb politizálásra kéne törekednie a „nyugodt erőnek".
- Sikerült megértened, ami elhangzott? - idézzük most a helyi MDF-alapszervezet elnökének, Czupi Gyulának kedvenc szavajárását, amelyet lapunk munkatársának szokott rendre mondogatni a városi közgyűlések után.
Bízom benne, ezentúl fölösleges már ilyesfajta kérdésekkel Idegesítenfink egymást. Inkább József Attilára gondolva „tani-tani" kéne!
Nem középiskolás fokon...
- kahutek -
EXPO ELKEPZELESEK NYOMÁBAN
Amit a hivatal is támogat
A város kulturális intézményeiben dolgozó szakemberek elképzelése után sorozatunk mostani részében Gerencsér Tiborral, a Humán Osztály vezetőjével beszélgettünk azokról a lehetőségekről, elképzelésekről, amelyeket a hivatal is támogatna a ''96-ban megrendezésre kerülő világkiállítás idején.
- Két szélsőséges vélemény a leggyakoribb az Expóval kapcsolatos beszélgetések alkalmával. Az egyik, amely szerint tulajdonképpen nincs mit várnunk az Expótól, míg a másik ezzel ellentétes vélemény hangoztatói már-már olyan következtetésekre jutnak, hogy ez valamiféle „világmegváltó" rendezvény lesz. Meg kell mondjam, egyik vélemény sem fedi a valóságot. Hogy nekünk, vidéki városoknak mi jut majd a világkiállításból, még senki nem tudja pontosan. Es sajnos azt sem tudjuk, hogy mi Kanizsaiak mire számíthatunk, hiszen a mi sorsunkat is nagyon befolyásolják a környező országokban zajló, nem éppen kellemes történések. Ha addigra normalizálódik szomszédaink helyzete, akkor több esélyünk lenne, hogy az átutazó elsősorban olasz közönséget megállítsuk. Kanizsát a külföld előtt önálló célponttá fejleszteni nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Ezt megítélésem szerint általános jellegű rendezvénnyel nemcsak egy meghatározott közönséget megcélzó szakrendezvénnyel lehet elérni.
- Hol tartanak a hivatalban az események koordinálásában?
- Tudomásom szerint felállt már egy bizottság, amely az Expo ügyeit intézi, de ameny-nyire én tudom, ez elsősorban a gazdasági kérdésekkel foglalkozó társulat.
- És a kulturális elképzelések?
- Azt tervezzük, hogy a jövő évben a már működő bizottság mellé létrehoznánk egy albizottságot, amely a kulturális rendezvényekkel kapcsolatos dolgokat intézné.
- Hogyan szeretnék ezt az albizottságot életre hívni?
- A jövő év elején összehívnánk egy kulturális szakembereket érintő fórumot, ahol az elképzelések megvitatása után a jelenlévők kiválasztanák maguk közül azt a néhány embert, akikre a szervezéssel kapcsolatos teendőket rá kívánják bízni. Ezt követően már ez a megválasztott társulat, vagy albizottság vállalná fel az Expo kulturális rendezésével kapcsolatos feladatokat és a kapcsolattartást a budapesti Expo irodával.
- Mely programok lennének azok, amelyeket a Polgármesteri Hivatal is támogatna?
- Először is el kell mondanom, hogy nem szeretnénk, ha ez egy túlságosan is széles paletta lenne, mert azt hiszem, ez mind a látogatottság, mind a szervezés minőségének a rovására menne. Nincsenek túl nagy hagyományaink a kulturális nagyrendezvényeket illetően, hiszen a már hagyományosnak számító Alpok-Adria Jazz Fesztivált is csak egy évi előkészítés előzte meg. Folklór rendezvényeinket is úgy kell megszervezni, hogy azoknak az időpontja ne ütközzön a nagy hagyományú központokban rendezett fesztiválokéval, hiszen mi távolról sem vagyunk olyan folklór központ, mint Kalocsa vagy Hollókő. A rendezvények szervezésekor feltétlenül szem előtt kell tartanunk, azt a szomorú tényt, hogy többnapos sok résztvevővel, nézővel számoló programot szálláshely hiányában nem tudunk rendezni.
Feltétlenül építenünk kell a programok megszervezésében a város kulturális adottságaira, lehetőségeire. Az Expótól függetlenül meg kellene valósítani az állandó várostörténeti kiállítást, hiszen ez mind a város polgárainak, mind az idelátogató közönségnek érdekes lehet. Jó lenne olyan tudományos konferenciák otthonává tenni a várost, amelyek az évente történő megrendezéssel ismertebbé tennék Kanizsát.
Dévi
KANIZSA
1992. december II.
VÁLLAKOZÓK, KÖNYVELŐK, FELHASZNÁLÓK!!!
20% ÁRENGEDMÉNY KIVÁLÓ ÁRUK VÉDJEGGYEL KITÜNTETETT számítógépes szoftverekkel, amelynek készítője a VOLÁN ELEKTRONIKA KFT.
BÉRKÖNYVELÉST vállalunk.
O kettős könyvelés O egyszerűsített könyvelés O naplófőkönyv O ügyvitel, bérszámfejtés, stb.
FELHASZNÁLÓK részére a programok bérelhetők, illetve megvásárolhatók.
O NAPRAKÉSZ számviteli szabályok szerinti
PROGRAMOK.
O Főkönyvi könyvelés O Pénzügyi könyvelés O Anyagkönyvelés O Részvény
O Állóeszköz könyvelés
(tárgyi) O Bérszámfejtés O Számlázó program O Iktatási program O Szállítás
O ÚJDONSÁG!!! KERESKEDŐK RÉSZÉRE!!! O TERMÉK
KERESKEDELMI RENDSZER O áru vétel, eladás, készlet, árajánlat, számla száll, lev. stb. O Állandó programkövetés O MEGBÍZHATÓSÁG, GYORSASÁG, KÖNNYŰ KEZELHETŐSÉG
Az országban több ezer
referenciahely!!! PROGRAMBEMUTATÓ a helyszínen. ADÓTANÁCSADÁS!!! Mindez EGY HELYEN: SZÁMKER KFT. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi u. 4-8. Tel./üzenetrögz.: 92/14-500/144 Este: 92/19-516
GEODEZIA FÖLDMÉRÉS TÉRKÉPÉSZÉT
«í* Házhelyalakítás, telekmegosztás, kitűzés «f» Területkisajátítás, szorgalmi jog feljegyzés
Közművezetékek felkutatása, bemérése, közműnyilvántartás ❖ Tervezési alaptérképek, megvalósulási térképek készítése & Mozgásvizsgálat, darupályák ellenőrző mérése
Vízszintes és magassági pontsűrítés ♦í* Digitális térképek készítése
FÖLDMÉRŐ KFT.
8800 Nagykanizsa, Kórház u. 2. Tel.: 93/11-299
FÖLDMÉRÉS TÉRKÉPÉSZÉT GEODEZIA
Az átalakulással létrejött
NOVA
ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
KAPOSMÉRŐ, Rákóczi u. 78.
értesíti a volt szövetkezet partnereit és leendő megrendelőinket, hogy az alábbi tevékenységekkel áll szíves rendelkezésükre:
O Új építmények építése, meglévő épületek felújítása, karbantartása. O Kőműves-, hideg-melegburkoló, festő-mázoló munkák, lapostetők szigetelése. O Víz-, gáz-, fűtés-, villanyszerelési munkák. O Kovácsüzemi tevékenységeink: O Járművek laprugóinak javítása és gyártása. O Kéziszerszámok, ekevasak, vágószerszámok edzése, élezése.
Megrendeléseiket várjuk a fenti címen, illetve a 82/16-821-es telefonon.
3nnr
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE
1992. december 14-én (hétfőn) 17 órától
a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében
KÖZMEGHALLGATÁST
tart, amelyen városunk polgárai és önszerveződő közösségeinek
képviselői KÖZÉRDEKŰ KÉRDÉSEKET intézhetnek a képviselőkhöz és JAVASLATOKAT tehetnek a Közgyűlésnek.
Nagykanizsa, 1992. december 1.
Dr. Fazekas István mb. jegyző
3nnr
1 KANIZSA 1 1992. december 11

Csontkovács receptre?
Úgy tűnik, Európa egyik legbetegebb nemzete a magyar. Elég csak végignézni a körzeti rendelők egy munkanapját. Szinte sohasem tudunk úgy bemenni, hogy ne lennének teli a várótermek. Türelmesen végigvárjuk, míg sorrakerülünk, végigjárjuk a rendelőintézet laboratóriumait, beszedjük a gyógyszereket, s ha mégsem jön el a várva várt gyógyulás, akkor irány a természetgyógyász, aki majdnem mindig talál valamit testi-lelki bajainkra. Egy ilyen természetgyógyásszal találkoztunk néhány nappal ezelőtt Mihail Zalesszkij személyében.
- ön szerint miért ilyen felemás a természetgyógyászok megítélése itt Európában?
- Ez nem mai probléma, hiszen gondoljon csak vissza a századokkal ezelőtti boszorkány-üldözésekre, vagy akár a javasasszonyokat körüllengő titokzatos legendák sorára. Az emberek mindig gyanakodva fogadták a különleges tehetséggel rendelkező társaikat, mindig valamilyen sátáni dolgot kerestek mögötte. Mára annyiban változott a helyzet, hogy az emberek egy kicsit csalódva a túlkémizált orvostudományban, gyakran fordulnak a természetes gyógymódok felé. Ezt persze az orvos-társadalom szemléli gyanakodva, hiszen a megszokott európai materialista alapon működő racionalizmusuk sokszor kielégítetlen marad, hiszen arra, amit a természetgyógyász nyújt, nem mindig tudunk magyarázatot adni a mai tudásunk szintjén. Ma még csak a tényeket ismerjük, az okok felfedése a jövő titka. Bár az is lehet, hogy ezekre a dolgokra soha nem találnak magyarázatot, de nem is ez a fontos. Egyetlen dolog van, ami számít, mégpedig, hogy a beteg meggyógyuljon. Persze azt sem szabad elhallgatni, hogy az orvosok gyanakvása sokszor nem minden alap nélküli, hiszen vannak olyan gyógyítók, akik anélkül kezelik embertársaikat, hogy megfelelő anatómiai, orvostudományi előképzettségük meglenne. Ezek az emberek, akik gyakran természetgyógyászoknak nevezik magukat, csupán sarlatá-nok és haszonszerzésből teszik, amit tesznek, sajnos az is előfordul, hogy bajt okoznak. Nos, ezek miatt néz ránk gyakran ferde szemmel az orvosok egy része.
- önből hogyan lett természetgyógyász?
- Kijevből származom, és az orvostudományi egyetemen találkoztam először azokkal a módszerekkel, amelyet az ön anyanyelvén természetgyógyászatnak hívnak. Az egyik professzorom mutatott be különféle technikai fogásokat, amelyeket azután éveken át gyakoroltunk. Tíz esztendőn át dolgoztam kórházban, ahol mint belgyógyász és kar-
diológus tevékenykedtem. Ebben az időszakban elsősorban mint orvos tevékenykedtem, de ha volt rá lehetőség, akkor a természetes módszerekkel is próbálkoztam, meglehetősen jó eredménnyel. Hosszú gyakorlás után aztán áttértem teljes egészében a természetes módszerekre, s most már csak így gyógyítok.
- Meg lehet-e tanulni ön szerint a természetgyógyászati fogásokat?
- A dolog technikai része elsajátítható, de ez olyan mint a művészet. Mindenki megtanulhat rajzolni, de nem mindenkiből lesz Michelangelo. Szóval a fogások hosszú évek gyakorlásával elsajátíthatók, de ez gyógyító energia nélkül bizony nem sokat ér. Amikor először találkoztam ezekkel a gyógyítási módokkal, akkor különféle vizsgálatokat végeztek rajtam, amelyek kimutatták, hogy én sokkal több bio-energiával rendelkezem, mint a legtöbb ember.
- Ez hál a gyógyító erö titka?
- Talán igen. De azt hiszem, ha így is van, akkor is elengedhetetlenül fontos a gyakorlás, és az alapos ismeretelsajátítás. Nagyon fontos, hogy ha az ember segíteni nem tud, akkor legalább ne ártson. A mi módszereink hosszú évszázadokon át fejlődtek ki, és ezeknek a gyógymódoknak ellentétben a kémiai úton létrehozott gyógyszerekkel, nincs mellékhatásuk. Ezek a gyógymódok egyébként nem csupán egyetlen szervre koncentráltan fejtik ki hatásukat, a szervezet egészét gyógyítják.
- Melyik az a testrészlink, szervünk, amelyet leginkább megtámadnak a betegségek?
- A problémák, az egészségügyi gondok kiindulópontja leggyakrabban életünk tartóoszlopa, a gerincünk, amelyből az összes ideg kiindul és behálózza a testünket. A legtöbb ember huszonöt éves kora után már küzd valamilyen gerincproblémával, amely aztán később több betegségnek is alapja lehet.
- ön hisz Istenben?
- Szeretnék hinni benne.
- Kell-e szimpátia gyógyító és beteg között?
- Óriási szerepe van. Amikor olyan beteg jön el hozzám, aki
nem hisz ezekben a módszerekben, de már nincs más segítség, vagy amikor egy túlságosan is zárkózott ember jön el az első találkozásra, akkor ezeket az embereket mindig „meg kell nyitnom", hogy aztán átadhassam a gyógyító energiámat. Ezek az emberek először nagyon nehezen fogadják be azt az energiát, amelyet a gyógyulásuk érdekében sugározok feléjük.
- ön megmondja-e, ha nem tud segíteni?
- Néha nagyon nehéz feltárni a mélyen rejlő problémát. Amikor mindez már sikerül, még nem jelenti azt, hogy a beteget meg is tudom gyógyítani. Amikor az analizálást követően megállapítom, hogy az én módszereimmel nem tudok segíteni, akkor
bocsánatot kérek, és ha tudok olyan segítséget, amelyet más meg tud adni a betegnek, akkor azt javasolom.
- Ha egy halálos beteg vár öntől gyógyulást, megmondja-e, hogy már nincsen segítség?
- A betegnek akkor is meg kell mondani a valóságot, ha bármilyen keserű is az.
- Van valamilyen speciális módszere?
- Egyszerre csak egy embert gyógyítok. Nagyon fontosnak tartom a személyes kontaktust. A módszerek különbözőek. Gyógyítok energiával, különböző masszázs-módszerekkel és vállalok csontkovácsolást is.
- Hol kereshetik önt a betegek?
- Zalaegerszegen a Gasparich utca 9-ben, reggel 1/2 9-től este 8-ig, vagy telefonon, főként az esti órákban a 92/16-156-os telefonszámon.
Dévi
KÖNYVTAROSOK TALÁLKOZTAK
November 25-én a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nagykanizsai Szervezete megrendezte az iskolai könyvtárosok találkozóját. A rendezvénynek elsősorban az volt a célja, hogy az iskolákban és a városi könyvtárban dolgozó szakemberek megismerjék egymást, tájékozódjanak a könyvtárakra vonatkozó legfontosabb közoktatási és közművelődési feladatokról.
Kardos Ferenc, az MKE Nagykanizsai Szervezetének elnöke fogta össze a programot, vezette le a baráti hangulatú találkozót. Az iskolai könyvtárosok legfontosabb problémája jelenleg a státusz és a helyiség kérdése. Míg a középfokú intézményekben mindenütt, addig az általános iskolák közül csak a
Zrínyi rendelkezik főállású könyvtárossal, s több helyen sajnálatosan még néhány órában tevékenykedő könyvtáros tanár működik. Örömmel hallották a jelenlévők, hogy a Széchenyi Szakmunkásképző új, tágas könyvtárhelyiséggel bővült, s a Bolyaiban is igyekeznek a tornaterem építése mellett ezt a kérdést is megoldani.
A könyvtárosok a találkozón megvitatták egy esetleges könyvtári információs kiadvány beindításának lehetőségét és szükségességét is. A szünetben Boros Antal tanár úr értő módon bemutatta az Alsótemplom barokk szépségét, a műemlék jellegzetességeit.
B. E.
„REPÜL A NEHÉZ KŐ: KI TUDJA, HOL ÁLL MEG?"
A kövek útjai Istenével ellentétben kifürkészhetők. Vagy az utcai világítótestek buráit, égőit roncsolja szét, vagy egy lakás ablaküvegét bezúzva - éjnek évadján, hatalmas zajt ütve - szobám szőnyegén landol. Másnap az éjszakai „merényleten" (talán érthetően) felháborodva meséltem a történteket ismerőseimnek. Egyikük panaszom végighallgatása után elmondta, a kérdéses estén egy csoport tinédzser korú srác mellett vitt el az útja, akik éppen arról győzködték egymást, hogy a mai estét az Isten is csúszli-zásra teremtette. Lehet ez nekik kitűnő program, következménye pedig az üvegeseknek szintúgy. Bár lehet, a lakók és a sötétben hazafelé botorkálók nem valószínű, hogy megszakadnak a röhögéstől. Elgondolkodtató lehetne (gondolok itt néhány szülőre és talán a hatóságra), hogy mit keres az éjszakában egy fiatalkorú, aki ráadásul ilyen bőséges fantáziával bír ideje „hasznos" eltöltésére. S ha már írásom elején Arany Jánost idéztem, teszem ezt a végén is:
„Szép öcsém be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál."
cézécsé
7" \
KANIZSA
lllllilllilillll
SZOFTVEREK TÖBB MINT 6000 FELHASZNÁLÓVAL
A SZÁMKER KFT. egy évéről
A számítógép felhasználása csak akkor ésszerű, ha egy cég megtalálja a profiljának legjobban megfelelő programot. A MIKRO Volán Elektronika Kft. programjait, melyek a KIVÁLÓ ÁRUK védjegyét többszörösen elnyerték, az országban több mint hatezer felhasználó működteti. Zalaegerszegen a Számker Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. forgalmazza ezeket az úgynevezett felhasználói programokat. Takács Józse-
A biztosító társaságok megalakulásuk pillanatában még nemigen hallatnak magukról. így volt ezzel az Aurópa-GAN Biztosító Részvénytársaság is még 1990 decemberében, amikor megkapta az engedélyt az alapításra. Ma már viszont sokak számára ismerősen cseng ez a név. Természetes, hogy elsősorban azok számára, akik már valamilyen kapcsolatba kerültek vele. De a kanizsaiak könnyen megtalálhatják a Múzeum téren, az Erdészed Székházban az Európa Biztosító központi irodáját.
- Vajon milyen új színeket hoz a biztosítók palettájára? Lehet-e még újabbat, megnyerőbbet kitalálni módozatokban? Mennyire vonzó ajánlatokat találhat, aki benyit ide? - Ilyen és ehhez hasonló kíváncsi kérdéseinkre Koncz Tivadar, az Európa Biztosító igazgatója válaszolt.
- Részvénytársaságunk elsőrendű feladatának tekinti, hogy több színt, rugalmasságot, európai színvonalat vigyünk, vagyis inkább hozzunk a magyar biztosítási életbe. Exkluzív biztosító szeretnénk lenni, ahol az ügyfelek magas színvonalú, s ennek megfelelő díjú szolgáltatást kaphatnak. Az európai stílusból a korrektséget, pontosságot, rugalmasságot és nem utolsó sorban az udvariasságot szeretnénk megvalósítani^
- Milyen rétegeket kívánnak ügyfeleik körébe bevonni? Kik induljanak önökhöz életbiztosítást kötni, s mennyi pénzzel...?
- Biztosítási módozatainkat igyekeztünk a „piaci helyzet" függvényében kialakítani. Tulajdonképpen meghatározott réte-
fet, a kft. ügyvezető igazgatóját először is arról kérdeztük, milyen feladatok elvégzésére alkalmasak ezek a programok.
- Ennek jellemzésére csak példát mondhatok. Vannak programok könyvelésre, számlázásra, anyagnyilvántartásra, bérelszámolásra. Mivel adaptálhatóak, a legnagyobb cégtől a legkisebbig mindenki felhasználhatja. De kívánságra, pontosabban megrendelésre egyedi programot is szerkesztünk.
gek, csoportok, szakmák biztosítója kívánunk lenni. Nem szükséges, hogy ebben a kis irodában hatalmas legyen az ügyfélforgalom. Célunk az, hogy a kapcsolatokat ügynökeink építsék ki, s tartsák fenn. A számítógépes nyilvántartás is az ő munkájukat fogja segíteni.
- S amíg arra várakozunk, hogy az önök embere felkeres bennünket, milyen biztosítási lehetőségeken törjük a fejünket? Melyiket válasszuk a sok közül?
- Kínálhatunk új típusú élet-és balesetbiztosításokat, vagyonbiztosítást gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek részére, felelősségbiztosítást mindenkinek. Módozati választékunk a dolgozók javára köthető biztosításokra is kiterjed. Ugyanis Magyarországon is egyre gyakoribb, hogy a kötelező állami gondoskodás mellett a munkáltató is részt vállal dolgozója aktív éveinek biztonságában, továbbá nyugdíjas éveinek anyagi megalapozásában. Ma már nem ritka, hogy magyarországi gazdálkodó szervezetek dolgozóikat külföldön foglalkoztatják. Az Európa Biztosító Rt. az ő számukra is rendelkezik megfelelő módozatokkal.
- Egy életbiztosítás nem támasz csupán, hanem jó befektetésnek is kell lennie. Mennyire képesek követni az inflációt?
- A biztosítások díjtartalékának befektetési hozamából ügyfeleink előre garantált mértékben részesednek. Ez újdonság a hazai biztosítási gyakorlatban. Korábban a biztosítók csak esetlegesen, és az általuk éppen megfelelőnek ítélt mértékben osztoz-
- Mióta foglalkoznak ezzel a tevékenységgel?
- Jómagam először egy pesti kft. alkalmazottjaként kezdtem itt, majd 1991. október óta a SZÁMKER Kft. ügyvezetőjeként foglalkozom elsősorban a Volán Elektronika programjaival.
- Miért használják fel szívesen a különböző cégek ezeket a programokat?
- Rendeletek szempontjából is naprakészek ezek a programok, mert az előállító napról
tak meg ügyfeleikkel a hozamon. Hogy a biztosítások értékállóságát még jobban megőrizzük, bevezettük a nyereségrésze-sedéses életbiztosítást. Ez a módozat eredményezheti a befizetett biztosítási összegnek akár két és félszeres emelkedését is. Akit ezek a számítások az indexelhető biztosításokkal kapcsolatban érdekelnek, azt szívesen tájékoztatjuk személyesen és részletesebben is.
- gombás -
napra korszerűsíti, javítja. Valójában soha nem kell lecserélni ezeket, hiszen működés közben módosíthatók az újabb rendeleteknek megfelelően. Előny a felhasználók szempontjából az is, hogy itt van a kft. és itt vagyok én a közelben, telefonon vagy személyesen elérhető távolságban. Huszonnégy órán belül ott vagyok, ha segítségre van szükség.
- Kik vásárolják ezeket a programokat?
- Akárki vásárolja meg, jól kell működnie a rendszernek. Természetesen a betanítás is az én feladatom. Vásárlóink sokfélék, a kis könyvelő cégektől az önkormányzatokig. Ez utóbbiak különböző kedvezményeket is igénybe vehetnek.
- Milyen erős a konkurencia?
- A jó konkurenciára szükség van, hiszen az még jobb munkára ösztönzi az embert. Bízom benne, hogy azokkal a vásárlókkal, akik a SZÁMKER Kft.-t választották, sikerült olyan jó kapcsolatot kiépíteni, mely a jövőben is szilárdnak bizonyul. Magam legfontosabbnak a megbízhatóságot tartom.
A számítástechnikai eszközök; hardverek, szoftverek forgalmazásában ma már egyre nagyobb verseny alakul ki. Hogy kik tudnak maguknak biztos egzisztenciát teremteni, akár Egerszegen, akár Kanizsán, az már napjainkban kezd eldőlni. Bizonyos, hogy a megbízhatóságnak ebben nem kis szerepe lesz.
G. I.

ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82. 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
Tel.:
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll áz érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-221 Gyógyszergyárak, gyógynövény-feldolgozók
észak-amerikai képviseletét vállalná kanadai cég. Nk-222 Antik bútort vásárolna folyamatosan megbízható
szállítótól kanadai vállalat. Nk-223 Magyarországon gyártott sporteszközök értékesítését
vállalná torontói vállalat. Nk-224 Hulladékok újrafeldolgozásában érdekelt kanadai cég
magyarországi partnert keres. Nk-225 Ajándékok, dekoráció, játék szállítására alkalmas magyar szállítót keres kanadai cég.
INFORMÁCIÓ
Még lehet jelentkezni a KAMARA által szervezett ÜZLETI ISKOLÁBA. A hallgatók 3 hónap alatt megismerkedhetnek az alapvető vállalkozási ismeretekkel (könyvelés, TB, adózás, marketing, management, bank, biztosítás).
BIZTOSÍTÁS NEMCSAK VÁ LLA LKOZÓKNAK
7-
II
KANIZSA
1992. december 11.
I AirnTFT FPT TÖPTFXÍFT LAIvU I iLLi^rl 1 UK 1 mLlVrL 1
Régóta szerettem volna megismerni őket. Csak annyit tudtam róluk, hogy jó pár évvel ezelőtt nyáron, a lakótelep betonrengetegében unatkozó iskolásfiúk és lányok gyerekklubot alakítottak. Most váratlanul megtiszteltek egy meghívással. Vendége lehettem az általuk bemutatott Fátyol titkai c. 2 felvonásos komédia előadásának, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A nézőtéren alig maradt üres hely. A színpadon, ahol neves színházak ismert művészei játszottak már, most csupa fiatal szórakoztatta közönségét - a tapsokból ítélve nem is rosszul. Ha színikritikus lennék, talán így fogalmaznék: önfeledten játszottak, élvezték amit csinálnak - feledtetve a nézőkkel itt-ott előforduló gyakorlatlanságukat - hiszen nem akartak mást, mint másfél órányi kikapcsolódást, nyugalmat, derűt azoknak, akik erre áldoztak időt egy hétköznapi estéből. Joggal kérdezhetnénk, vajon kicsodák ők, akik „idáig merészkedtek"?
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 2/C. - a történet innen indult. A földszinten nem a kerékpártárolók rendezetlen látványa fogad. Helyette gondos egyszerűséggel berendezett klubszobák könyvespolcokkal, az elmaradhatatlan tévével, videóval, rádióval, játékokkal. A Kazanlak Ifjúsági Klub házigazdái, Pólczak Eszter tanuló és Póka Krisztina klubvezető, éppen ők vannak ügyeletben.
- 1984 júliusában egy péntek délután kezdődött. A nyári melegben unatkozva hűsöltünk a biciklitárolóban, a lakásban nem lehetett mit csinálni. Ekkor született az ötlet: mi lenne, ha egy helyiséget elkérnénk a lakóktól és átalakítanánk gyerek-klubbá? Akkor még csak 12 éves voltam -meséli Krisztina - a többiek még kisebbek. Nem ment minden simán, de végül is a lakók engedtek kérésünknek és az események gyorsan követték egymást. Rendcsinálás, festés,
A TIT öveges József Ismeretterjesztő Egyesület ebben az évben is megrendezte a Természettudományos Heteket. 1993. december 7-én Szepetneken a Polgármesteri Hivatal, a helyi Értelmiségi Klub és a TIT
mázolás, berendezkedés a szülők segítségével. A ruhaszárító után 4 év múlva megkaptuk a biciklitárolót is, s most ez teljes birodalmunk. 15 állandó tagunk van, a 12 évestől a 21 éves korig, akik igazolvánnyal is rendelkeznek. Ha nem zártkörű a rendezvényünk, bárkit szívesen látunk, hiszen nemcsak a környékről, még Palin-ból is megtaláltak bennünket.
- Nyolc év nagy idő. Mire emlékeztek szívesen?
- Legelső bemutatkozásunk a Hagymácska mesejáték volt a HSMK-ban. Azóta majdnem minden évben készülünk hasonló szereplésre. Kedves emlék kétszeri szereplésünk a fóti gyermekvárosban. Feledhetetlen nyári emlékeink a balatonszárszói, siófoki táborozások. Fantaszkikus volt az idei fityeházi gyermeknap rendezvénysorozata a faluval közösen, ahova vendégeket is hívtunk a Família Kft.-ből. Büszkék vagyunk rá, hogy október 10-én mi rendezhettük a városban a harmadik Tátika műsort a volt úttörőházban 33 fellépővel, telt házzal. Azt hiszem, soha nem feledjük mostani fellépésünket a Fátyol titkaival. Hogy miért? Csak a díszleteket kellett megcsináltatnunk, a többit már magunknak, minden segítség nélkül. Már a nyár elejétől folytak a próbák. Tudomásunk szerint Vörösmarty Mihály műve ilyen formában még nem került feldolgozásra. A szövegek helyes betanulása, a hangsúlyok megfelelő alkalmazása, a mozgáshelyzetek begyakorlása, a dalszövegek írása, a ruhák varrása, a díszletek mozgatása, a rendezés, a jegyek eladása mindmind e kis társaság érdeme. Ezúton köszönjük a HSMK és a Zemplén Győző Általános Iskola igazgatójának, hogy a próbákhoz, a bemutatóhoz helyet biztosítottak.
- Miből gazdálkodtok?
- Főleg előadások bevételeiből, nyílt rendezvények, műsoros estek bevételeiből. Vállaltunk már Télapó szolgálatot
Aranykalászos tanfolyam közös szervezésében a résztvevők dr. Pálfy Dénes előadását hallgathatták meg. Az előadás és a rendezvénysorozat címe: Rendszerváltás a mezőgazdaságban volt.
is. Többek között elnyertük a Polgármesteri Hivatal két pályázatát is, 70 ezer forintos díjjal. Persze az igazi nyereség nekünk az, ha valahol sikerünk van.
Mielőtt elbúcsúznék, kölcsönkérem klubnaplójukat. A kis társaságnak, a ház lakóinak hihetetlen változatos, színes életéről olvastam benne, a 8 éves múlt ékes bizonyítékaival: farsangok, nőnapok, gyermeknapok, anyák napi ünnepek, családi összejövetelek, közös kirándulások, kiállítások, vetélkedők, szereplé-
Lapunk 26. oldalán közölt cikkünkben kitértünk arra, hogy Nagykanizsán, a Dél-Zalai Áruház keleti oldalával szemben lévő - Erzsébet tér 2. sz. alatti -DELIKATES-üzletet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. bérbe adta a DIOGENES Kft.-nek.
Az üzlethelyiség szerződésben rögzített'' átadását-átvételét a céloknak megfelelő gyors átalakítás, felújítás és berendezkedés követte, s így - első ütemben -december 7-én 10 órakor sor kerülhetett a DIOGENES KFT. és a CÉZÁR KFT. külön elszámolású, de mégis közös üzletének megnyitására.
Az ízlésesen berendezett és színpompásan dekorált, egyelőre delikates-finomság és selyemvirág profilú üzletet a nyitás után nyomban ellepték a kíváncsiskodók és vásárlók. Ez utóbbiak a nyitás napján kellemes meglepetésben részesülhettek: a CEZAR Kft.-től egy „Mikulás" selyemvirág-csokrot vásárolhattak mindössze 99 Ft-os akciós áron, a DIOGENES Kft.-től pedig -ugyancsak csupán 99 Ft lefizetése ellenében - kiváló minőségű, 2,5 literes műanyag kannába töltött vegyes nagyradai bort vehettek.
Amíg az üzletben folyt az ilyenkor elmaradhatatlan nagy mustra és karácsonyi vásár, a bolt tágas raktárában az egyaránt magyar származású, de Svédországban élő két vállalkozót tájékoztató nyilatkozat tételére kértük.
János Huszics, a DIOGENES Kft. ügyvezető igazgatója:
- A dél-svédországi, budapesti, miskolci, nagyradai és nagykanizsai központú fagylalt, jégkrém, italok és egyéb finomságok gyártásával és értékesítésé-
sek az öregek otthonában, számtalan intézményben, iskolában - képekben, olvasmányosan elbeszélve. A terveik szerények. További fellépések, ahova hívják őket, talán egy rég óhajtott külföldi út megvalósítása, újabb meglepetések saját maguk és mások szórakoztatására, és ami legfontosabb, együtt maradni.
A Kazanlak Ifjúsági Klub mint önálló szervezet egyetlen a városban, de talán a megyében is. De egyetlen abban a teljesítményben is, melyet egy 21 éves kislány, Póka Krisztina irányít lelkes segítőtársaival a gyermekekért, lakóhelyükért.
Tóth Ferenc
vei összefüggő vállalkozásaim után a ZÉTA Rt. egyelőre három évre adta bérbe a kft. részére ezt az üzlethelyiséget, amelynek mintegy kétharmad részét használatba adtam barátomnak, Ste-fan Császár úrnak, azzal a kikötéssel, hogy üzletrészében - külön pénzelszámolás mellett - de-likátes cikkeket árusítok. A helyiség északi oldalú elhatárolt egyharmad részében - a második ütemben - rövidesen saját mintaboltot nyitok, ahol utcai lépcsős megközelítéssel, ablakon történő kiszolgálással krémfagylaltot, sorbést jégkrémet és egyéb '' finomságokat lehet majd minden évszakban vásárolni.
Stefan Császár, az export-im-port tevékenységet folytató CÉZÁR Kft. ügyvezető igazgatója:
- Eddig egy-két magyar kiállításon és vásáron való bemutatkozásom mellett kínai és tajvani selyemvirágok nagykereskedelmi forgalmazásával foglalkoztam Svédországban és a kanizsai Kazanlak körúton bérelt raktáramban. A mai naptól ezt a tevékenységet - a svédországi mellett - Kanizsán már itt folytatom, azzal a kiegészítéssel, hogy az itteni „albérleti" üzletben kiskereskedelmi alapon is árusítom és bérbe adom nagy választék lehetőséggel a pompás színárnyalatú selyemvirágokat, az ünnepi köszöntéshez szükséges papírárukat és díszítő szalagokat, valamint fa dekorációkat.
Megtudtuk, hogy két vállalkozó jelenlegi közös üzlete és nagykereskedelmi selyemvirág raktára hétfőtől péntekig folyamatosan 9-17.30, szombaton 8-12 óra között tart nyitva, vasárnap és ünnepnapokon pedig zárva lesz.
(tihanyi)
Természettudományos Hetek
A DIOGENES KFT. és a CÉZÁR KFT. vállalkozásában: finomság- és selyemvirágüzlet nyílt a belvárosban
Mintegy háromszázan voltak kíváncsiak Kanizsán Hernádi Judit előadói estjére. A Jászaidíjas színésznő kitűnően idézte fel a három elhunyt színésznő, Karády Katalin, Me-zey Mária, Sennyei Vera dalait és azt a kort, amelyben ők éltek. Az utolsó sanzont követő tapsvihar után kérdeztük a színésznőt.
• Közel hat éve szabadfoglalkozású. Ebbe a kategóriába sok minden belefér, még a filmforgatás is. Ennek ellenére, mostanában nem gyakran látjuk filmekben, mi az oka?
- Ezt két dolog határozza meg. Először is úgy tűnik, nincs pénz a filmezésre. Másodszor pedig, az időm sem nagyon engedi meg, hogy forgassak.
• Hosszú éveken keresztül tagja volt a Vígszínház társulatának, de játszott a Pesti Színháznál és a Játékszínben is. Nem hiányzik a színház?
- Most pont egy olyan periódusban kapott el, amiről még senkinek sem beszéltem. Én ugyanis ebben a pillanatban Budapesten nem játszom.
i Mindegyik színházzal megszűnt a viszonyom, vagy megszüntették.
Lehet, hogy hihetetlen, de két éve nem léptem fel színdarabban. Azt nem mondom, hogy nem hívnak. Hívnak, de olyan darabokba, amelyeket nem vállalok el. így aztán, amiért nem játszom, arról én is tehetek. De ha egyszer nincs kedvem ezekhez a darabokhoz... Persze nem biztos, hogy ez engem minősít, sokkal inkább minősíti a magyar színházakat. A közeljövőben mégis a színpadra lépek a Radnóti Színházban. Nem annyira a darab, mint inkább a rendező kedvéért vállaltam el, akivel szeretek együtt dolgozni. De, ha már a színháznál tartunk, elmondom; egy társasággal megpályáztunk egy színházat.
• Melyik színházról van szó?
- A Tháliáról.
• Meg szabad kérdeznem, kik alkotják ezt a társaságot?
- Törőcsik Mari, Garas Dezső, Darvas Iván, Eperjes Károly, Bánsági Ildikó, Bubik István és Gáspár Sándor.
• Előadói estjelnek, san-zon-estjeinek gyakran változtatja az anyagát?
- A ma este előadott műsoromat ebben a formában három
hónapja játszom. A műsorban kezdetben négy kiemelkedő színésznőt személyesítettem meg, a negyedik Fedák Sári volt, aki időközben kimaradt.
• Milyen megfontolásból?
- Túl hosszú volt a műsor, úgy vettem észre, a közönség a vége felé már teljesen elfáradt. Ennek persze más oka is van, de szerintem jobb is így.
Ebben a műsorban - mint az észrevehető - van egy pici politika. Nem sok, csak egy pici, inkább utalások. Ez a műsor igazából 1989-ben indult, amikor a politika kezdett megújulni. Annyit módosult időközben, amennyit az én viszonyom változott a politiká- « hoz. 1989-ben nem hangsú- ^ lyoztam úgy ki, mint most, ^ hogy vannak bizonyos embe-rek, kik egyik rendszernek -S sem kellenek. Most kihangsú- w lyozom - van is miért. Min- $ den történet a tanulságát a o mának mondja el. Ez a szín-háznak és a pódiumnak a je-lenidejűsége. A színházzal szemben a pódiumnak megvan az a szerencséje, hogy a szöveget én helyben mondom el a közönségnek. Egyetlen szerző sem húzhat rám vizes lepedőt, hogy miért így, vagy
úgy, vagy amúgy mondtam el valamit. Azért mondtam így, mert ezt én mondtam. - „Jutka mondta".
• Eddig két nagylemeze jelent meg, amelyeken sanzonok hallhatók. Várható-e folytatás?
- Ahhoz az kellene, hogy valaki megírja. Biztos szükség lenne rá. Az igazság az, hogy nekem is hiányzik. Majd igyekszem...
• Köszönöm a beszélgetést.
Czene Csaba
A melléklet tartalmából
❖ Kitüntetett véradóink
10-11. oldal
❖ Egyéves
a Sonnenberg Kör 12-13. oldal
❖ Horoszkóp
14-15. oldal
*> Adventi gyertyák 16-17. oldal
❖ Elfelejtett gyümölcsféléink
18-19. oldal
❖ „A világ változás, az élet felfogás dolga"
20-21. oldal
❖ Akit megpróbált
a történelem
22-23. oldal
V _ J
M(J SORMELLÉKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Balaton Fűszert Rt. Dél-Zalai Áruház, Dél-Zalai Vízmű, DO.Ml''S, III RRMtOt K Nagykanizsa kereskedelmi kft., KANIZSATIÍX, k ÁNIZS A Trend, kÓGÁZ, l''VRIS kft., ROTARY kit., Szociális Foglalkoztató, Zala kontroll kit.
1992. december 14-december 20.
JJ
ÉTFŐ
11 és 14 óra: LUDAS MATYI - mescinusical a HSMK-ban Mozi: 16, 1« óra: A Szépség és a
20 óra: Omega zsaru
Mozi: 16.30, 18.15 óra: Kopasz tigris
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törványkönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Biból.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után- XX/14. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekekI 19.35 Szepesi Attila Irodalmi ösz-
szeállítása 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás 11.30 Rlportmiisor (ism.) 13.00 Amerika Hangja 14.00 A tegnap slágerei 14.30 Nyitnikék 15.00 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 Ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/7. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
Kanizsai műsor
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Irene Papas és Vangelis Rapszódiák című lemeze 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Friml és Rom-berg műveiből
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Négykózlib
Gelléri Andor Endre novelláinak rádióváltozata
20.29 Vladimír Cosma filmzenéiből 21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Homonyik Sándorral új albumáról
22.30 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 23.15-
0.09 1967. Slágerek, hangulatok -jelen időben
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
BARTÚK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Újraolvasva 10.15 Haydn: D-dúr vonósnégyes
Op. 20., No. 4. 10.45 Zenekari muzsika 11.40 Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.39 Concertino Praga ''92 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Odüsszeia-11/1.
15.04 Orfeusz - részletek 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 A Phoenlx kórus Kanadában 16.36 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből
17.00 Új Hangoló
17.50 A hét költője: Gellért Oszkár
18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Egyházzenei fesztivál, Cuen-ca, 1991
19.05 Hunor és Magyar nyomában
László Gyula régészprofesszor önéletrajzi visszaemlékezései 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat
közben:
20.35 Hírek. Időjárás 20.40-
20.55 Kritika két hangra 22.05 Hirek. Időjárás 22.10 Új Zenei újság (ism.) 22.55 Hangszerszólók 23.10 A Rádiószínház bemutatója 23.37 Régi híres énekesek műsorából
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsikája
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I
9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Visszatérés 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) nHETÍl Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) FETiTi] Kék vér (amerikai sorozat)
A botrány 16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnök? (am. sorozat)
Menü akadályokkal 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Szuperdugó 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) HiWü Columbo (am. krimisorozat)
Próbálj meg elkapni I 21.45 Néma jelek 22.45 Kulturális magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Trópusi hőség (ism.)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 KMtt a főnök? (ism.)
2.00 Dr. Marcus Welby (ism.)
3.00 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.30 Ifjúsági magazin
5.40 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
4.50 Fiú a másik bolygóról (ism.) 5.40 Vlcki (amerikai sorozat)
Szemtől szembe 6.00 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Widget, a kis ör Tiny Toon kalandjai Fllntstone család 7.35 Harttól Hartig (ism.) 8.25 Lottó (ism.) 9.25 Topkapl (ism.) 11.40 Maflock (ism.) 12.30 Riporterek (ism.) 13.00 Dokumentumfilm 13.15 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Házasság akadályokkal 14.05 Az elrabolt expresszvonat (ism.)
15.55 Harttól Hartig (am. sorozat) Ékszerrablás francia módra 16.45 Rajzfilmek Dennis
Alvin és a mókusok Tlny Toon kalandjai Fllntstone család íIHEEl Bili Cosby-show (am. sor.)
Autóvásárlási trükkök 19.05 San Francisco utcáin (am. sor.) Mlke Stone fegyvere Al Lyman gengszterfőnöknek leszámolnivalója van Stone-nal. Al gyilkosságba akarja belekeverni a hadnagyot, melyet annak fegyverével követtek el. Minden bizonyíték Stone ellen szól. Lyman csak Keller makacsságát hagyta ki a számításból. 20.00 Híradó
Miikl Társak (amerikai krimi)
Fsz.: Ryan 0''Neal, John Hurt 7fm A gyilkosommal alszom
(német-francia krimi) 23.40 Max Headroom (am. sorozat) 0.35 Hírek
0.45 A gyilkos naplója (ism.)
2.25 Hirek
2.35 Az Angyal (ism.)
3.20 Hirek
3.30 Nyersbőr (ism.)
4.20 Mozgó kórház (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az igazság órája
12.00 Varietémüsor
13.15 Bátrak park|a (sorozat)
15.00 Ezt Is láthattuk I
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Információs magazin jjjjhj Az Olympia 70 éves jm Disneyland parasztjai
24.00 Éjféli társaság
musictv
21.00 Plp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Kristlane Backer
3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.15 Vadmacska (sorozat)
16.40 Játék a fűzzel (sorozat)
17.05 A szomszéd eset (sorozat)
17.30 Veszélyes öböl (sorozat)
18.00 A törvény fegyverei (sorozat)
18.50 Hirek
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.05 Három milliomos és agy
holttest (amerikai film)
22.55 Harc a maffia ellen (am. sor )
Nagykanizsa város és városkörnyék véradóinak, véradó szervezőinek elismerése az 1992. évi Véradók Napja jegyében
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége kitüntetését kapta: Dr. Wagner Jánosné a zalaszent-balázsi község véradó szervezője. A Véradómozgalomért megyei elismerő oklevelet kapta: a 14. sz. Thuiy György gépesített lövészdandár egysége, a Határőrség nagykanizsai igazgatóságának egysége, az 54/4. sz. Rádiótechnikai század sormási egysége.
Városi vezetőség vállalati véradó szervezésért oklevelet kapta Zsiga Ferenc, Traub Sándor MAV véradó szervezői.
80-szoros véradásért kitüntetésben részesült:
Somogyi Istvánné Tungsram Rt.
60-szoros véradásért kitüntetésben részesültek:
Györkös Lajos DKG-EAST
Németh Miklós DKG-EAST
Cs. Kovács Gábor TUNGSRAM Rt.
Belasics Ferenc MOL Rt.
Fenyvesi János Széchenyi Ip. Szakm.
50-szeres véradásért kitüntetésben részesültek:
Andor Józsefné TUNGSRAM RT.
Kovács Istvánné TUNGSRAM RT.
Szakály József MÁV
Bazsika József DKG Rt.
Földes József Pannonglas Ip. Rt.
Horváth Gyula kiskanizsai lakóterület
Szabó József Vízmű
40-szeres véradásért kitüntetésben részesültek:
Angyal András Geofizika
Tokorcsi András Rotaiy Kft.
Bodor Gyula Zalakaros község
Bodor Gyuláné Zalakaros község
Molnár József Vízmű Vállalat
Bróz József DKG
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN
Quasimado szerelmei Sportműsor, utána közvetítés az önkormányzati ülésről.
Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 18 óra
DECEMBER 14
•Mozicsatorna: 18 és 20 óra: Filmvetítés
sat 1
SUPER CHANNEL
osztrák 1
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-rekord
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 öt gyilkos angyal (film)
eurosport
12.00 Nemzetközi motorsport 13.00 A hét sporteseményei
14.00 Golf
15.00 Sí VB
17.00 A labdarúgás története
18.00 Biliárd
19.00 Ritmikus sportgimnasztika
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
8.00 Eurobics / NFL
9.00 Kosárlabda - NBA
9.30 Vitorlásverseny
10.00 Díjugratás Frankfurtból
11.00 Klckboksz Thalföldröl
12.00 EuroMcs / Kosárlabda
14.30 Biliárd Belgiumból *
16.30 Nemzetközi sportmagazin
17.00 Lóerők - brit motorsport
17.30 Európai focimagazin
19.30 Jégkorong - NHL
21.30 Brazil labdarúgás
22.30 Európai focimagazin
23.30 Bowllng Texasbél
0.30 Lovaspóló fedettpályán
1.30 Lóerők - brit motorsport
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Beszélgetés
10.30 Ördögi szomszédok (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Az állatok paradicsoma
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
14.45 A világ villamosai
15.05 Nils Holgersson (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Narnla királya (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Dlng-dong
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowllng atya titka (am. sor.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
EHEEl Ketten Miamiban
(amerikai krimisorozat)
22.50 Fllmújdonságok
Mtiwii Tengerszem (amerikai film)
1.10 Hirek
osztrák 2
16.55 Művészlexikon 17.00 Mertln Behalm - portré 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 A háziszellem (sorozat) 18.30 Szivem csücske (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Szlovákia 22.00 Hiradó 22.30 Dokumentumfilm 23.15 Érvek
0.15 Halló,Ausztria-halló,Bécsi
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyelf 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Batman (ism.) 9.30 John Ross (ism.) 9.55 Vigyázat, kameral (ism.) 10.20 Bécs, álmaim városa (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptlppje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Nehéz a szülök dolga 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Harold
Mrs. Mangelt a kilakoltatás veszélye fenyegeti. Jane rájön Harold titkára. A férfi a helyi újság lelkisegély-szolgálatának munkatársa. Jane és barátai elhatározzák, hogy megtréfálják a férfit. 15.05 Colbyék
(amerikai sorozat) Apám háza 16.00 MacGyver
(amerikai sorozat) Bandaháború 17.05 Mindent vagy semmit- játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék MilB A hegyi falu orvosa (német sorozat) Antónia a kastélyban 21.15 Slágerparádé 22.00 Krimimagazin 23.00 Hirek, sport 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 4-es csatorna 0.45 MacGyver (ism.) 1.40 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - törvénytippel és
agrometeorológiával 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napkőzi
Benne:
EliTil Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat Trallala földjén Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/16. rész: Mire jó a madártoll? Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat XXII/16. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A rossz szomszédság A lovagi torna 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat 17.35 Képújság 17.40 Mini klip-mlx 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Sógorok
Riport-dokumentumfilm 18.45 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 18.55 Napközi - egy műsor és valami más 19.15 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 19.35 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 A kölyök
Musicalbemutató az Arizona Színházban EltiEl Sheridan: A rágalom Iskolája Tévéjáték
Szereplők: Hernádi Judit, Bács Ferenc, Költi Helga, Kaszás Géza, Szabó Sándor, Béres Ilona, Gáti Oszkár, Kézdy György, Körmendi János, Paudits Béla, Harsányi Gábor, Korompai Vali, Kovács Titusz, Fésűs Tamás, Kerekes József, Kaszás Imre, Magyari András 22.25 Közjáték (ism.) 22.35 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/13. rész: Harcelöőrs 24.00 Hiradó 0.05 BBC-hiradó
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorismertetés 17.05 Hirek - Időjárás 17.10 Barkácsoljunk I
Hasznos tanácsok és ötletek Ülőhely a teraszon 17.25 Dominó
Telefonos játék 17.45 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Telefon/fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Telefon/fax: (62) 21-195 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.00 Híradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.20 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Tüzes korsók 18.47 Ganz Ábrahám
1892. december 15-én születeti Ganz Ábrahám vasöntfi mester, gyáros, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 19.00 Magyarországról jövök A vidék rádiós magazinja a televízióban 19.30 A Rockszínház sztárjai
Közreműködik: Balogh Bodor, Bognár Zsolt, Détár Enikő, Földes Tamás, Malek Andrea, Makrai Pál, Meződy József, Nagy Anikó, Sasvári Sándor, Ullmann Zsuzsa 20.30 Telesport 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Telefon/fax: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Enter
Számítógépes műsor
A HBO műsora 18.30 Arthur - amerikai vígjáték 20.15 A papa szolgálati útra megy
- amerikai dráma 22.30 A nagykövet - amerikai bűnügyi film
Hétfőtől péntekig: o-H. 6.00-
9.00 Nap TV ''
Reggeli információs magazin Szombaton: vj,
6.00-
8.00 Nap TV >■
Reggeli információs magazin (Csak Budapest vételkörzetében)
Török János MÁV Pályafenntartási Főm.
Rigóné Várfalvi Mária MÁV Állomásfőnökség
Pintér Ferenc Széchenyi I. Szakmunkásképző.
Faluhelyi Ferenc Széchenyi I. Szakmunkásképző
Simon Lajos Kiskanizsa lakóterület
Tuboly István Kiskanizsa lakóterület
Boda Lajos DKG-EAST
Tompa Gyula DKG-EAST
Tarsoly Kálmán DKG-EAST
Bátori Gyula Hunyadi Ált. Isk.
Vincze Ágota Pannonglas Ip. Rt.
Marton László Kórház
Venszlné Bodrosi Ilona Leánykoll.
Nagy Imre felsőrajki lakókörzet
Lovkó István Vízmű
Horváth Dezsőné Zalakaros község
Koma László Zalakomár község
Monkó József Bútorgyár
Láng Ferenc Bútorgyár
Sipos István Bútorgyár
Mogyoró András Bútorgyár
Iványi Miklós ZEFAG
Jármai Gábor MOL Rt.
Dobri Imre Széchenyi Ip. Szakm. Baranyai Balázs sormási honv. Dara László sormási honv. Gerencsér László Nagykanizsa Dombai Ferencné Vérellátó Állomás Dr. Bacher Mihály Vérellátó Állomás Hőbe Géza Miklósfa Árok Józsefné Magyarszerdahely Horváth Istvánné Vízmű Dr. Józan Istvánné Zalakomár Béli Józsefné Zalakaros Inhoff Zsuzsanna Kórház Gaál József Garabonc
30-szoros véradásért kitüntetésben részesültek:
Bencze György TUNGSRAM RT.
Hegyháti Jánosné TUNGSRAM RT.
Fazekas Tibor TUNGSRAM RT.
Szabó Vilmosné TUNGSRAM RT.
Ferenczy Zoltán ROTARY KFT.
Vaiga Zoltánné MOL RT.
Horváth Zsigmond MÁV Szertárfőnökség
Gazda János MÁV
Németh Károly MÁV
K

Mozi: 16, 18 óra: 20 óra:
A Szépség és a Szörnyeteg Omega zsarn
Kanizsai
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Blbó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/15. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.45 Füleljen I 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Versek
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Szepesi Attila összeállítása
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
20.50 Beszélni nehéz
21.05 Kossuth-klub. Mérleg
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum - kultúráról
23.05 Egy énekes - több szerep
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In tler Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Aul Deutsch gesagt - 26/24. 4.25-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Kritika kél hangra (ism.) 10.20 Thomas operáiból 11.00 Barokk concertók 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.05 Régi kórusok 13.25 Mendelssohn: III. szimfónia 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Odüsszeia - II/2.
15.04 Kamarazene gitárral 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Ifjúsági együtteseink 16.35 A XX. század zenéjéből 17.00 Kilátó
17.50 „Export" vagy „Import" a
Kodály-módszer? 18.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Németh Lehel 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Az én slágerlistám
Darvas Ferenc 13.30 Örökzöld filmmelódiák 14.00 „Mindenki másképp csinálja..." Ma: Kazal János és Verebes István közben:
15.00 Hírek. Időjárás
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 A magyar rock archívumában
A Generál együttes 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Testörségen. Egészséges
életmódról gyerekeknek 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
20.00 Közép- és Kelet-Európa az irodalom tükrében, 1945-1960 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Blues. Liz McComb 21.35 Egyik kutya, másik eb 22.00 Rockpanoráma 22.30 Tony Williams együttese játszik
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó
23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
1.00 Hiánypótló 4.03-
4.20 Cigánynóták
18.05 Grétry: Oroszlánszívű Richárd
Háromfelvonásos opera 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
A Debreceni Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenye Beethoven és Kodály születésnapja alkalmából közben:
20.25 Hirek. Időjárás 20.30-
20.45 Teleobjektiv 21.45 Szimfonikus táncok 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Kamarazene korabeli hangszereken 23.00 Alternatív diszkó 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Házassági évforduló 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin
12.30 Az élet játékai (am. sorozat) nflHil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.15 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat) íEfiTil Kék vér (amerikai sorozat)
Botrány 2. 16.00 Beszélgetés mniil Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) El a kezekkel 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Én kocsim, te kocsid 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Megoldatlan rejtélyek 21.15 Bocsáss meg nekem I 22.15 Robbanékony - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Életesély
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.)
2.00 Dr. Marcus Welby (ism.)
3.00 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.30 ifjúsági magazin (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.40 Fiú a másik bolygóról (ism.) 6.25 Vlcki (amerikai sorozat)
Kirúgva 6.50 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Alvin és a mókusok Tlny Toon kalandjai Flintstone család 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.15 Maxwell ügynökség (am. sor.)
A múlt melódiái 10.15 ígérj neki mindent I (ism.) 12.05 San Francisco utcáin (ism.) 12.55 Bili Cosby-show (ism.) 13.25 Harry Fox esetei (am. sor.)
Kicsi, de... 14.15 Canadian Pacific (ism.) 15.50 Harttól Hartig (am. sorozat)
Méreg a whiskyben 16.40 Rajzfilmek Dennis
Repülő macik Tiny Toon kalandjai Flintstone család 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Róbert és a nök íEIiTil San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A sors 20.00 Híradó
20.15 Perry Mason (am. krimisor.)
A végzetes tévedés esete 22.05 Éjféli telefonáló (am. sor.) Elveszett lelkek városa 2.
Sonny Rote halála után egy másik gyilkosság történik. Az elveszett lelkek városának újabb lakója veszti életét. Kil-lianben felébred a gyanú, hogy a gyilkosságok szoros összefüggésben vannak a közelgö államügyész-választással. EEIilil Tudathasadás (angol krimi) 0.55 Hírek 1.05 Az Angyal (ism.) 1.55 Hirek
2.05 A gyilkosommal alszom (ism.)
3.25 Hirek
3.35 Nyersbőr (ism.)
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Riportműsorok délig
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Játékfilm
15.15 Magazin filmes ujdonságott
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Riportműsorok
21.30 Rendkívüli tudósító
23.05 Kulturális magazin
musictv
21.30 Cannes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Kristiane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.20 Vadmacska (sorozat)
,16.45 Játék a tűzzel (sorozat)
17.10 A szomszéd eset (sorozat)
17.35 Veszélyes öböl (sorozat)
18.05 A törvény fegyverei (soroza
18.50 Hirek
19.00 Ruk-cuk- játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Karácsonyi leleség (am. lilit
21.40 Küzdősportok magazinja
0.10 Harc a maffia ellen (am. sor
1.05 Elátkozottak léglója (francia-olasz film)
Egyéves a Sonnenberg Kör
1991 novemberében hazánk tizenkilencedikként csatlakozott a Nemzetközi Sonnenberg Körhöz, annak eszméjéhez, melynek lényege a nemzetek közötti hídépítés az előítéletek leküzdése érdekében, a népek barátságának kialakítása. A létrejött Magyarországi Sonnenberg Kör elnöke kanizsai pedagógus, dr. Pintér Ferencné lett, akit a közelmúltban a nemzetközi szervezet elnökségébe is beválasztották.
Az egyéves születésnapi ünnepség, a tisztújító közgyűlés, melyet jelenlétével megtisztelt dr. Walter Roy, a
nemzetközi egyesület vezetője is, az elmúlt hétvégén volt a kör székhelyén, Budapesten. A program Roy úr köszöntő szavaival kezdődött, majd dr. Pintér Ferencné számolt be az eltelt évről, mely arra kellett, hogy a kör munkája elinduljon. A szervezet tagságának kialakítása, az alapszabály elfogadása, a jogi bejegyzés mellett azonban sikeres rendezvények is- voltak hazánkban. Ilyennek számított a budapesti felnőtt és a pécsi ifjúsági előadássorozat; ezek témája Magyar-
fiL KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19-23 óra:
Kopasz tigris Quasimado szerelmei SZÍ V-T V

13.30 Hirek
U.00 Belföldi tudósítások 14.30 „Fekete" sorozat
I Egyveleg 17.00 Élő videoshow 1S.30 Bonanza (sorozat) 19.30 „Fekete" sorozat 21.00 Én, a kém (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Európai média 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.41 Piacgazdaság 23.00 Fanfar (amerikai film)
eurosport
11.30 Aerobic 12.00 Sí VB 13.00 Gólok
14.00 A labdarúgás története
15.00 Ritmikus sportgimnasztika
17.00 A labdarúgás története
11.00 Gólok
19.00 Sí VB
20.00 Karate EB
21.00 Jégrali
21.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
100 EuroMcs
I.30 Lóerők - brit motorsport 9.00 Starti
10.00 Golf sz USA-ból 12.00 Eurobics 12.30 Európai focimagazin 14.30 Motorcsónakverseny 15.30 Jégkorong - NHL 17.30 Európai focimagazin
II.30 Longltude
19.00 Lóerők - brit motorsport 19.30 Biliárd 21.30 Profi ökölvívás 23.30 NFL
1.30 Vitorlásverseny 2.00 Műsorzárás
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.30 Apa nem adja fel (ism.)
12.15 Talajeróziók nyomában
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Heathcllff és Rlffraff
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Narnla királya (sorozat)
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowling atya titka (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A hegyek országa
Bflna Késői szenvedély
(film, 11/1.)
EHFE Zsebkés (amerikai film)
0.25 Hirek
osztrák 2
17.10 Müvészlexikon 17.15 Magyar nyelvlecke 17.30 Tájékozódás 18.00 A háziszellem
(sorozat) 18.30 Gaudlmax 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Made In Austrla 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
sat 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 10.25 11.05 12.00 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.05
nüiiíi
17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15
mna
23.00 23.30 23.35
0.15 1.10
2.05
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hirek
Mindent vagy semmit (ism.)
Krimlmagazin (ism.)
Slágerparádé (ism.)
A hegyi falu orvosa (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Apai érzelmek Szomszédok (ausztrál sorozat) Nagytakarítás
Javában folyik a nagytakarítás Henryéknél. Scott, Charlene és a ház ura azonban csak akkor lendül bele igazán a munkába, amikor értesülnek róla, hogy Madge visszatér a városba, és első útja Helenhez vezet. Colbyék (amerikai sorozat) Eljegyzés
MacGyver (amerikai sorozat)
Spekulánsok harca
Mindent vagy semmit - játék
Blngo - játék
Hiradó
Sport
Szerencsekerék Időjárás Halló, Helnol Mozgó célpont
(amerikai akciófilm) Tévétükör - riport Hirek, sport Electric blue (angol erotikus sorozat) MacGyver (ism.) Szökésben (am. krimisorozat) Menekülés a követségre Műsorismertetés
ország és Németország helyzete Európában volt. Emellett tanároknak és diákoknak (köztük több kanizsainak) lehetőségük nyílt továbbképzésre Sonnenbergbe utazni. Dr. Pintér Fe-rencné végül kihangsúlyozta, hogy soha nem volt annyira aktuális a kör programja, mint ma, amikor az idegengyűlölet, a szélsőjobboldali mozgalmak felerősödtek. Az elnöki beszámoló, javaslatok és vita után a vezetőség újraválasztása következett. Dr. Pintér Ferencné - egyhangú szavazással, ezúttal négy évre - ismét a Son-nenberg Kör elnöke lett.
A választást követően a jövőről a régi-új elnökasszonyt kérdeztük:
- Milyen feladatok várnak a Son-nenberg Köne 1993-ban?
- A jövő évre célul tűztük ki az egyesület népszerűsítését, taglétszámunk növelését, és szeretnénk iskolákat is megnyerni a körnek. Bővíteni kívánjuk a hazai rendezvények számát, amelyeken elsősorban magyarok vennének részt, olyanok, akik - anyagi okok miatt - a külföldi programokra nem tudnának elutazni. Nagykanizsán még decemberben lesz az első Sonnenberg-ren-dezvény, egy módszertani továbbképzés, melyre német és angol szakos nyelvtanárokat várunk.
Horváth Ilona
DECEMBER 15.

5.40 Falutévé - adótlppel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne: 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napközi
Benne: 9.00 Telelottó-sorsolás inna toii viimos
Francia tévéfilmsorozat XXIV/6. rész: Albion (ism.) íTiliül A skorpió tánca
Francia film 82'' (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg 17.10 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.40 Képújság 17.50 Mini kllp-mix 18.00 Pénzvilág 18.10 Tény-képek
Társadalmi riport 18.55 Napközi - egy műsor és valami más 19.35 Esti mese
Jamle és a csodalámpa Angol rajzfilmsorozat Kisbabakór 20.00 Hiradó 20.30 Telesport FTÍgTil A Strauss dinasztia Osztrák tévéfilmsorozat XII/9. rész
Johann Strauss - Anthony Hig-gins (Szakácsi Sándor), Schani - Stephen McGann (Rátóti Zoltán), Drechsler - John Gielgud (Benkő Gyula), Olga-Alice Krige (Hegyi Barbara), Gribov - John Rhys Davies (Mádi Szabó Gábor), Jetti - Cherie Lunghi (Bencze Ilona), Anna - Lisa Harrow (Kútvölgyi Erzsébet), Lanner - Dávid Yelland (Újréti László), Hirsch - Vemon Dob-tcheff (Velenczey István), Halmi Geoffrey Whitehead (Fülöp Zsigmond), Emilia - Júlia Stemberger (Kökényessy Ági), Metternich - Edward Fox (Bács Ferenc) 21.35 Közjáték (ism.) 21.45 AKTuálls 22.10 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 23.50 Híradó 23.55 BBC-híradó
A HBO műsora: 18.30 Babar: Az új családtag -
francia rajzfilm 19.00 Karácsonyi ének - amerikai
zenés film 20.50 Szárnyas fejvadász - am. sci-fi 22.45 Ágyúgolyó-futam 2. - amerikai filmvígjáték
10.00 Parlamenti Napló 16.00 Műsorismertetés 16.05 Hirek - Időjárás 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes fóruma
16.30 Nem csak zöldség... HAMU Prizma - Életmódmagazin 17.25 Dominó - Telefonos játék 17.45 Regionális hiradó 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.20 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A nyugat meghódítása Természeti képek Francia ismeretterjesztő filmsorozat - A búbos vöcsök 18.40 Telespori reiüü Álomhajó
Német tévéfilmsorozat Úticél: Mexikó 59'' Kakas a kosárban Schröder kontra Schröder A felesleges nagymama 20.10 Új Hullám 21.00 Létkérdések - Vitaest 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 2JI] A tudomány határain Sliffl Erlc Rohmer Hímjeiből
A Monceau parki cukrászlány Francia film (1962) FF 21'' Cukrászlány - Claudine Soub-rier (Kocsis Judit), Schmidt -Fred Junk (Schnell Ádám), Sylvie - Michele Girardon (Kiss Erika), Mesélő - Barbet Schroeder (Kautzky Armand) HflHil Suzanne karrierje
Francia film (1963) FF 60'' Suzanne - Catherine Sée (Kocsis Judit), Bertrand - Phi-lippe Beüzen (Lippai László), Guillaume - Christian Charrie-re (Lesznek Tibor)
Már kapható

I
csók és könny
decemberi száma
Nők vallanak a szerelemről
Az érett női társadalom havilapja
A HERRNBOCK-NEL MEG VALASZTANI IS OROM!

s
ZERDA
Mozi: 16, 18 óra:
20 óra: Mozi: 1630, 18.15 óra:
A Szépség és a Szörnyeteg Omega zsaru Kopasz tigris
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Blbó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/16. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát.gyerekekI 19.35 Szepesi Attila összeállítása 20.05 Dél-dunántúli népdalok 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Tanakodó 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Nagymesterek...
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 9.00 Országgyűlés 11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in iimba materná 19.30 in der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Comment vtvent les Franfals ? 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Tangofon együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyamóta-leme-zekről
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Derűre is derű
Szakonyi Károly: Vidám finálé 13.30 Kedvencek a múltból
A Stúdió 11 játszik 14.00 Akár hi-fi, akár nem 15.00 Hirek. Időjárás 15.05-
17.00 Rockszerda
benne:
15.05 Hirek, pletykák, érdekességek
16.00 Heavy-óra
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 Rockhullám. Dávid Bowie
18.30 Drogambulancia
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 20.00 Sokféle 20.40 Visszaszámlálás 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Más-világ
22.00 A Minden reggel cimű film zenéje
22.30 GaryBurton együttese játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
1.00 Jazzshow 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
Bartók
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Egyiptomi József
Csáth Géza novellája 10.29 Operaslágerek 11.00 Fúvósegyüttesek felvételeiből 11.40 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.24 Llliana Molnar-Talajic operaáriákat énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Bosszú Gyömrön -11/1. 14.59 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Edward Esslin Cummings
költészete 16.35 XX. századi operákból 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája
17.50 Újraolvasva (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot közben:
20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Halhatatlan magyar vers
Petőfi Sándor - 2. 21.30 Perényi Miklós gordonkázik,
Szűcs Lóránt zongorázik 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallgassuk együtt! 23.00 Furcsa, aki darazsakról álmodik
23.26 Az U. N. C. Jazz Lab Band
felvételeiből 24.00 Hirek. időjárás
0.05 Századunk zenéjéből
1.26-
2.00 Kamarazene
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Magatehetetlen apáca 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) tHHil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) fETiTil Kék vér (amerikai sorozat)
Ki kétszer él... 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat)
Az Igazság nem árthat 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Végjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) ETiKEi Gyllikos éjszaka (amerikai thriler) 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Sunset Beat (amerikai sorozat)
Komikusok 1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki Itt a főnők? (ism.) 2.00 Dr. Marcus Welby (ism.) 3.00 Beszélgetés 4.00 Robbanékony (ism.) 4.30 Ifjúsági magazin 5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.10 Maxwell ügynökség (ism.) 6.55 Vicki (amerikai sorozat)
Amilyen az apa,... 7.20 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Repülő macik Tiny Toon kalandjai Flintstone család 8.55 Harttól Hartig (ism.) 9.45 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
ífflETil Tíz körözött férfi (amerikai western) 12.15 San Francisco utcáin (ism.) 13.05 Bili Cosby-show (ism.) 13.35 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Szellemkastély íEI-ff Volgai hajósok
(olasz-francia kalandfilm) 15.55 Harttól Hartig (am. sorozat)
Lassú ébredés 16.45 Rajzfilmek Dennis
Casimir és tsa Tiny Toon kalandjai Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Ki az, aki dohányzik? iumm San Francisco utcáin (am. sor.)
A profi 20.00 Híradó
20.15 Egyéni megoldás (am. film) 21.55 Jaké és McCabe (am. sor.) Hölgy ezüstcolttal
Peter Dimitrovot azzal vádolják, hogy megölte a műgyűjtő Alexander Baldwin feleségét. A fiatalembert óvadék ellenében szabadlábra helyezték, aki szabadságát kihasználva azonnal eltűnt. Petert hamar megtalálják, és ő egészen másképp adja elő a történetet. Szerinte maga a férj a gyilkos, és rá akarja kenni tettét. KHtkl Könyörtelen éjszaka (am. film) 0.20 Hírek
0.30 Kamerák előtt (ism.) 1.25 Hírek
1.35 Tudathasadás (ism.) 3.20 Hirek
3.30 Harry Fox esetei (ism.)
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
10.00 Iskola és tudomány
12.00 Variatémüsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
14.45 Geopolis
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Jelen Idő
21.30 Colette: Glgl- vígjáték
23.25 Irodalmi magazin liüTil Muzsikustalálkozó
musictv
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Kristiane Backer 3.00 Yol
Éjszakai videók
3.30
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.10 Vadmacska (sorozat)
16.35 Játék a tűzzel (sorozat)
17.00 A szomszéd eset (sorozat)
17.30 Veszélyes öböl (sorozat)
17.55 A tőrvény fegyverei (sorozat)
18.45 Hirak
18.55 Ruk-cuk- játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.10 Az utolsó dobás (amerikai film)
23.00 Harc a maffia ellen (am. sor.)
23.55 Pompel utolsó napjai (sor.)
Kos: III. 21-IV. 20.
r^a Nagyobb önkontroll nem ártana. Nem muszáj mindenből jelenetet csibéi nálni. Neked is jobb lenne!
Bika: IV. 21-V. 20.
Magabiztosságod megerősítheted, ha az apró örömöket is észreveszed. Csak így tovább, ez biztos, hogy kamatozni fog. Ikrek: V. 21-VI. 21.
ni Nehezen tudod elképzelni másképp az életed, de jó lenne, ha változtatnál, inti Higgy végre másoknak is. Lehet, hogy ők jobban látják helyzeted.
Rák: VI. 22-VII. 22.
■gyí Túlzott magabiztosságod gyakran csap át kishitűségbe. Ne hagyd el-Kt3 uralkodni magadon ezt, mert így csak alibit gyártasz magadnak. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
r~j| Szívesen játszod a jól értesült üzletember szerepét. Fecsegésed azonban Eu< elárulja, hogy sok minden csak máz. Ezzel ellenségeket szerzel. Szűz: VIII. 23-IX. 23.
El Eddig kevéssel is beérted, most már jöhet a megérdemelt jutalom. Ne

fogadd kitörő örömmel, mert ez elvakíthat.
gyyrusw PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV 8 óra: 18 óra:
Quasimado szerelmei SZÍV-TV (ism.) Heti magazinműsor
DECEMBER 16.

SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 BeHSIdl tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 ÉIS videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Fókusz
22.00 Hirak
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Gyilkossággal vádolva (film)
eurosport
13.00 Sí VB
14.00 A labdarúgás törtinete 15.00 Ritmikus sportgimnasztika 17.00 A labdarúgás története 11.00 Sí VB 19.00 Ökölvívás 20.00 Karate EB 21.00 Szörfösök magazin|a 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
8.00 Eurobics / Longltude
9.00 Európai focimagazin
10.00 Klckboksz Thaiföldről
11.00 Brazil labdarúgás
12.00 EuroMcs
12.30 Bowllng az USA-ból
13.30 NFL
15.30 Profi ökölvívás
17.30 Díjugratás
1S.30 Női bowllng sz USA-ból
19.30 Thai klckboksz Németországból
20.30 Kerékpárverseny Bécsből
21.30 Furcsa sportok magazinja
22.00 Kosárlabda - NBA
24.00 Labdarúgás - élő
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
9.30 Kulturális magazin
10.00 Iskolatévé
10.30 Archie és Harry (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya rtválsai (sor )
14.45 A Meler család (sorozat)
15.05 Nlklaas (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Narnla királya (sorozat)
10.20 Egyszer volt...
10.30 Heuréka I
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowling atya titka (am. sor.)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 A papagáj (német film)
22.00 Alaszka (sorozat)
EEgP. Splendor (olasz film)
gitlil Holt lelkek lánca
(amerikai horror)
osztrák 2
16.55 Művészlexikon 17.00 Együtt Mztonságban 17.30 Országok és emberek 18.00 A házlszellem (sorozat) 18.30 Állatkviz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 22.00 Hiradó 22.30 Dokumentumfilm 23.30 Sport
0.15 Jazztesztivál, 1992
0.55 Hirek
sat 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Drops (ism.) 9.30 Halló, Helnol (ism.) 10.20 Mozgó célpont (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tlppje 12.45 Telebörze 13.00 Hirak 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Szegény bolond 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Időzavar
Harold Madge hazatérése után szeretné végre kitűzni az esküvő időpontját. Most azonban az asszony az, aki gondolkodási időt kér. Scott szemrehányást tesz Henry-nek, amiért az keveset dolgozik. Mrs. Mangel felkeresi He-lent abban a reményben, hogy találkozik Frankkel. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
Házasság 16.00 MacGyver (amerikai sorozat)
Nehézvíz 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HiWü A spessartl fogadó (német filmvígjáték) 22.00 Akut 22.30 Beszélgetés 23.25 Hírek, sport 23.40 Hogyan szeresselek téged?
(amerikai filmvígjáték) 1.30 MacGyver (ism.) 2.25 Műsorismertetés
Mérleg: IX. 24-X. 23.
mgt Még mindig nem tudod eldönteni, kire és mire van szükséged. Látod E2Ü az utat, hát most inkább dönts az értelem alapján. Skorpió: X. 24-XI. 22.
fopgt Karácsonyi stresszben élsz. Ne emészd emiatt magad, mások is elhi-OM bázzák az ajándékozást.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Egy váratlan találkozás kiránt a kátyúból. Ez érzelmi életedre és egzisztenciális helyzetedre jó hatást gyakorol.
XII. 23-1. 20.
Wtoi Egy hétvégi víkend sokat segíthet lelki egyensúlyod megteremtéséhez. H Ha erre nincs módod, legalább néhány órára menj ki egy erdőbe. Vízöntő: I. 21-11. 20.
''M Párkapcsolatod zavara kihat a munkádra is. Mielőtt bármihez kezdenél Um lazíts, ám nem ártana „otthon" is rendel tenni. Halak: II. 21-111. 20.
jBgj Kapcsolataidban az egyensúly keresésére törekszel. Biztos, hogy erre lfü van szükséged. Gondold meg. Néha jó függni valakitől.
Bak:
5.40 Falutévé -géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral
Húsz perc szolgáltatás Telefonszám: 112-5475 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
Telefonszám: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: ■üilil Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/7. rész: Menedék (ism.) 10.00 Miami Vice
Amerikai krimisorozat Senki sem él örökké (ism.) 11.00 Játék 11.15 ZOOM
Your English Magaziné Today from Berlin 12.00 Hirek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat 17.35 Képújság 17.40 Pénzvilág 17.50 Most
A sokoldalú fiatalok műsora 18.20 KultúrFelelős 18.35 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 18.45 Napközi-egy műsor és valami más 19.05 AKTuális 19.35 Esti mese
Máriusz, a macska Angol rajzfilmsorozat A találmány
Jó éjszakát kiván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Ez+Az
Szórakoztató műsor 21.40 Közjáték (ism.) 21.50 Színházi napló 22.30 Krétakör
Politikai vitaműsor 0.10 Hiradó 0.15 BBC-híradó
A HBO műsora: 18.30 Állati élet: A jegesmedve -
angol természetfilm 19.30 Nyomkereső - norvég kalandfilm
21.00 Karácsonyi történet - amerikai vígjáték 22.40 Az utolsó csepp - amerikai akciófilm
15.10 „Hol vannak a katonák?"
A pécsi körzeti stúdió műsora A sorozat befejező adása 16.20 Műsorismertetés 16.25 Hirek - Időjárás 16.30 Bramac SE-RK Zágráb Férfi kézilabda Szuper Kupamérkőzés
Közvetítés Veszprémből 17.45 Regionális hiradó
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel : (52) 16-311 Pécs-tel.: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 21-195 Szombathely-tel: (94) 11-066 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Sugár Ágnes
tnnil Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Videó, ól 18.40 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja 19.00 Kodály: Székelyfonó Daljáték egy felvonásban A Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásának felvétele Háziasszony - Georgescu Mária, Kérő - Hercz Péter, Fiatal leány - Marton Melinda, Fiatal legény - Kiss B. Attila, Szomszédasszony -Berecz Zsejke, A nagyorrú bolha - Bancsov Károly, (ördög) Két bohóc - Jakab Melinda és Simon Katalin A Kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarát és zenekarát Harry Béla vezényli Az előadást rendezte: De-mény Attila HHWil „Nincs a földön gazdagabb, szebb ország..." Sztálini filmparádé Radványi Ervin és Szilágyi Ákos műsora CTIil Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHEffl A TV2 filmklubja
Válogatás Alekszandr Szo-kurov filmjeiből Az ember magányos hangja Orosz film (1978/87) 83'' Ljuba - Tatjána Gorjacseva (Ábrahám Edit), Nyikita -Andrej Gradov (Bor Zoltán), Apa - V. Gyektyarjev (Dob-ránszky Zoltán), Anyakönyvvezető - N. Kocsegarov (Jó-zsa Imre), Halász - V. Gladi-sev (Szabó Sipos Barnabás), Zsenya -1. Zsuravljova (Kisfalvi Krisztina)
ü [ K0RTR0LL1 ti: FJ Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. L Tel.: 06-60-99-196

c
SÜTÖRTÖK
16 óra: Fenyőünnep általános iskolásoknak a HSMK-ban Mozi: 16, 18 óra: A Szépség és a Szörnyeteg 20 óra: Omega zsaru
Kanizsai műsor
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigánytélóra 11.35 Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/17. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Diárum ''90 - 11/1. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. A hét muzsikusa 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekek! 19.35 Szepesi Attila összeállítása 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jelen időben 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Aul Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház (ism.) 10.32 Zenekari muzsika 11.11 Ravel: A gyermek és a varázslat - lírai fantázia 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.35 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Bosszú Gyömrön - II/2.
Borenich Péter dokumentumműsora
14.58 Muzsikáról versben, prózában 15.30 Kamarazene ütőhangszerekkel
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.20 Operarészielek 17.00 Gordiusz
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A szerző: Malek Miklós 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zane-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Nótaparádé. Vendég: Csányi
János és Kiss Károly 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 Ajándék a „Nagy Bull" előtt
Piramis plusz 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Népdalok
20.00 Johnny, a francia rocklegenda
Zenés portré Johnny Hally-dayről 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Infrahang
A Dog Faced Hermans Gondolattéglák minden korosztálynak című albumáról 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 2.06-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás
18.04 Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye
19.05 Évfordulók nyomában 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Rádió
Márványtermét közben:
20.25 Hirek. Időjárás 20.30-
20.45 Gellért Oszkár versei 21.35 Szimfonikus miniatűrök 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete
Magyarok, törökök - 1. 22.20 Napjaink zenéje
Frank Zappa művei 23.05 Sorsfordulóim - zenében 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország!
9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) A szerelem csodája 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) rcWil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) nüilil Kék vér (amerikai sorozat)
Az idővel szemben 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
Nem bízz az ügyvédben I 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Táncshow 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz Idők
(NSZK sorozat) 20.15 A muskétások gyűrűje (sor.) 21.15 S. O. S.-hívás (német sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 L. A. Law (amerikai sorozat) Sidney
1.00 Borzasztó kedves család
(ism.)
1.30 KI itt a főnök? (ism.)
2.00 Dr. Marcus Welby (ism.)
3.00 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.30 Ifjúsági magazin
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
pro 7
5.55 Vegas (amerikai sorozat) Binzer
6.45 Vicki (amerikai sorozat) Ki lopta el a show-mat? 7.05 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Casimir és tsa Tiny Toon kalandjai Flintstone család 8.40 Harttól Hartig (ism.) 9.30 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
10.30 Perry Mason (ism.) 12.15 San Francisco utcáin (ism.) 13.00 Bili Cosby-show (ism.) 13.30 Perry Mason (am. sorozat)
Halálos lidércáiom esete iElWil Kegyetlen dzsungel
(angol kalandfilm) 15.55 Harttól Hartig (am. sorozat)
Halált jelentő deszkák 16.45 Rajzfilmek Dennis
A dzsungel könyve Tiny Toon kalandjai Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat) Akrobaták a gyerekszobában fETiH San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Egy másik háború 20.00 Hiradó
flilEi A River Plate-i csata
(angol háborús film) 22.30 T. J. Hooker
(amerikai sorozat) Segélykiáltás EflHü A nyomozó (amerikai krimi)
Fsz.: Frank Sinatra 1.25 Hirek
1.35 Éjféli telefonáló (ism.) 2.30 Hirek
2.40 Könyörtelen éjszaka (ism.) 4.05 Hirek
4.15 Perry Mason (ism.)
tv 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Riportok
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Kulturális magazin (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni! - mag.
21.30 Többet tudni - magazin
23.05 Vlva - társadalmi magazin
music tv ''
20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Bon Jovi különlegesség 1.30 Krlstiane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
tele 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.10 Vadmacska (sorozat) 16.30 Játék a tűzzel (sorozat) 17.05 A szomszéd eset (sorozat) 17.30 Veszélyes öböl (sorozat 18.00 A törvény fegyverei (sor.) 18.50 Hirek 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat) 21.05 Sophia Loren: Életem
(amerikai film 23.55 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Adventi gyertyák
Egyedül vagy; ilyen a világ. Már csak egy-egy autó robog el melletted, s néha rád dudál. A többiek a meleg szobában, vagy a templomokban gyertyát gyújtanak, a harmadikat... Rád nem figyel senki - az emberek közül. Isten azonban gondol rád.
Te is várod a Messiást. S várod, hogy hozza el az igazságot! Te azonban tudod, hogy hiába hozza el, ha nem hallgatunk rá. Várod, hogy hozza el a jólétet! De, te tudod, hogy szívesen osz-
taná mindenkinek, mint egykor a csodás kenyeret, azonban mi emberek önzőén kivennénk egymás kezéből. Várod, hogy hozza el mindenkinek a szabadságot! Te azonban tudod, hogy ez volt a legfőbb akarata, hogy minden embert szabaddá tegyen, de az ember a Messiást is keresztre szegezte. Várod, hogy hozzon ostort és erőszakot a gonosz emberekkel szemben! Te tudod, hogy akkor mindnyájan ott nyöghetnénk az ostor csapásai alatt...
Te n< hon, si leülsz utcai pi gad elé. nek. 0: gyertyát bűnbáni gyertyi A jó azonban j egj autó kürajut.
Esteleá vá nak a fa s ezernyi i gye mélyén...
tas íten szt né á ho i áj izer er
0; ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 19 óra:
Minden reggel (FBK) Quasimado szerelmei SZÍV-TV
DECEMBER 17
Kanizsai
at
sat 1
osztrák 1
SUPER CHANNEL
eurosport
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Érvek (ism.)
12.15 Szlovákia (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riváNsal (sor.)
14.45 Antik Istenek és hősök
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-lénusz
15.50 Narnia királya (sorozat)
16.15 Kultúra gyerekeknek
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowllng atya titka (am. sor.)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Sztárok és gyerekek
(amerikai film)
ECTilil Hét nap Memphisben
(amerikai film)
ESEE1 Én, mind közül, a legrosszabb
(spanyol-francia film)
osztrák 2
17.10 Müvészlexlkon 17.15 Nomádok Szibériában 18.00 A háziszellem (sorozat) 18.30 KI kicsoda7-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.45 A hónap könyve 22.00 Híradó 22.30 Teleszkóp 24.00 Mannix (sorozat) 0.45 Hirek
SCREENSP0RT
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 .Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-Hím
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Tarzan Manhattanben (film)
12.00 Labdarúgás
14.00 A labdarúgás története
15.00 Karate EB
16.00 Sí VB
17.00 Lovaglás
18.00 Biliárd
19.00 Si - összefoglalók
20.00 Nemzetkőzi sport
21.00 Jégrali
22.00 Labdarúgás
9.00 Eurobics
8.30 Furcsa sportok magazinja 9.00 Kosárlabda
11.00 Thai klckboksz Németországból 12.00 Eurobics
12.30 NŐI bowllng az USA-ból
13.30 Díjugratás
14.30 Motorcsónakverseny
15.30 Kosáriabda - NBA
17.30 Labdarúgás
19.30 Holland labdarúgás
20.00 Golf-élő
22.00 Spanyol labdarúgás
23.00 Jégkorong - NHL
24.00 Golf az USA-ból
í nen íz gyertyát ott-, sem i házában. Csak sz eg tó nap után az i pad imán nézel ma-elé. i, de nincs ki-. Ord így te is akarsz rtyát kezedben... A bánat ját. Az imádság rtyájáfretet gyertyáját, jótét ityáját. Neked« íbanjy-egy elrobogó «" küt
stelec írosban kigyúl- « a fí lángra lobban ■ -nyi ■ trtya a szíved; yén.
HL
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 10.20 12.00 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.05
tlüíTil
17.05 18.1!> 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15
21.15 EE»E
0.15 0.20
1.00 1.55 2.20
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat 17.35 Képújság 17.40 Mini klip-mix 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Napközi - egy műsor és valami más 19.05 Sztáro(c)k - Falco 19.35 Esti mese
Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora A kút 20.00 Hiradó 20.30 Telesport EJiTIil Miami Vice
Amerikai krimisorozat Nincs menekvés Sonny Crockett - Don Johnson (Szakácsi Sándor), Ricar-do Tubbs - Philip Michael Thomas (Józsa Imre) 21.30 Közjáték (ism.) 21.40 Apropó, másodállás...
Kepes András műsora 22.40 Ez történt az évben
Bel- és gazdaságpolitikai ösz-szefoglaló - 1. rész 23.40 Hiradó 23.45 BBC-híradó
A HBO műsora 18.30 Kacsairtó - amerikai rajzfilm 20.00 Nagypapa karácsonyra -
amerikai játékfilm 21.40 A Bounty - amerikai kalandfilm
24.00 Erotikukucs - amerikai film 1. rész
19.00 Műsorismertetés 19.05 Maja, a méhecske - rajzfilm 19.30 Calypso TV 20.55 Az amerikai álom - XXVI/7. 21.30 Az amulett Amerikai film
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hirek
Caplto? (ism.) Colbyék (ism.) A spessartl fogadó (ism.) Szerencsekerék (ism.) A nap tlppje Telebörze Hirek Telebörze Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Halott a csomagtartóban Szomszédok (ausztrál sor.) Ki a gyorsabb? Gail és Paul nagy nehezen rábeszéli Dest, aki már három napja megszakítás nélkül virraszt felesége betegágyánál, hogy aludjon egy keveset. Scott és Henry még mindig azon vitatkozik, ki dolgozik többet. Versennyel akarják eldönteni, ki a jobb és a gyorsabb. Colbyék (amerikai sorozat) Nászút
MacGyver (amerikai sorozat)
Halál Kínában
Mindent vagy semmit
Bingo - játék
Hiradó
Sport
Szerencsekerék Időjárás
Wolff körzete (német sorozat) Tommy halott Tiltakozás Vadludak II.
(angol akciófilm) Hírek, sport Electric blue (angol erotikus sorozat) MacGyver (ism.) Akut (ism.) Műsorismertetés
5.40 Falutévé - biotippel és kert-
ész
Telefon: 112-5475
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Telefonszám: 176-7943
Benne:
8.05 A Financial Times kelet-
európai gazdasági híradója
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató
műsora-Tel.: 153-1204
Hívható: 12.00 óráig
Benne:
9.00 Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat
24/8. rész:
Zaringen hercegei (ism.)
ilililil A karácsony hangja (ism.)
11.00 Játék
11.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
12.00 Hirek
12.05 Képújság
15.00 Kirakat
Tájékoztató műsor vásárlóknak és kereskedőknek Telefon: 173-9739 Benne: Torpedó 16.30 Műsorismertetés 16.35 Hirek - Időjárás 16.40 Rohan az Idő
Kedvelt dallamok (ism.) 17.05 Tlpplista
17.15 Gyimesi táncok - Medvés 17.25 Dominó - Telefonos játék 17.45 Regionális hiradó 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.20 Varjúdombi mesék
Magyar bábfilmsorozat Mese a kiöntött rókáról (ism.) Mekk mester Magyar bábfilmsorozat Nyúlcipő (ism.) Vakond, mint óriás Csehszlovák rajzfilm 18.40 Telesport iElifl Repülőorvosok
Ausztrál tévéfilmsorozat VI/1. rész 47''
Tom - Andrew McFarlane (Rátóti Zoltán), Liz - Lorna Patterson (Balogh Erika), Harry - Keith Eden (Kun Vilmos), Beth - Vikki Hammond (Tímár Éva), Dusty - Bili Hunter (Kránitz Lajos), Andy - Steve Bisley (Koroknai Géza), Jean - Monica Maughan (Menszá-tor Magdolna), Violet - Pat Evison (Pásztor Erzsi) 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel.: (52) 16-311 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged-tel.: (62) 12-715 Szombathely-tel.: (94) 11-066 EffiTil össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 „Hosszú út porából köpönyeget veszek"
Portré dr. Vargha Lászlóról Hl. rész
23.21 Van 5 perce?
Amazlng Grace - spirituálé Soros-napok a Merlinben (H)étlap
Hét: Élet és Irodalom
: 8.30 óra: Karácsonyi misztériumjáték a Móricz Zsigmond Müv. Házban Kanizsai
tj 14 óra: Olajipari nyogdíjasok karácsonyi ünnepsége
jtentek 19 óra: az Erkel F. Müv. Házban irodalmi Kávéház az Erkel F. Müv. Házban műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Biból.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/18 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Dlárium''90 - 11/2. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Szepesi Attila összeállítása 20.05 Népdalok, -feldolgozások 20.30 Határok nélkül. Az irodalomról 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Jordán Radicskov szatírái 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.50 Beszélni nehéz 15.05 Hir-vldék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Nyugat-keleti átjáró
Géher István novellaszemináriuma
10.59 Magyar művészek operafel-
vételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
Dávid István orgonahangversenye a Nemzeti Filharmónia rendezésében 13.11 Zenei ábécé
Parafrázis 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Rádiószínház Casina
Plautus komédiájának rádióváltozata
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben Leonard Cohen 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 0, ó, ó, nagymami... 14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.50 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Rockhullám
Magyar slágerlista 18.30 Szoclo-krimi
Egy rém-valódi esetről 18.50 Bermuda-háromszög
Kutatás eltűnt társaink után 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kőlyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Poplabor - különkiadás Debrecenből 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkereső
22.00 A rádió aranykora cimü film zenéje
22.30 Nagykanizsai Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál
A Panges együttes játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló. Éjszakai koktél
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
15.09 A Solid Brass együttes játszik
15.40 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Csemiczky Miklós műveiből 17.00 Kritikus füllel 17.50 Goethe versei 18.00 Hírek, időjárás 18.05 Puccini: Turandot
Háromfelvonásos opera 20.16 Hirek. Időjárás 20.21 Zenekari muzsika 21.42 Distler: Haláltánc 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Esti muzsika 23.00 Mennyei kávéház
Kányádi Sándor asztalánál 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek
9.10 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Született pesszimista 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) nifTI Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) íETiTil Kék vér (amerikai sorozat)
Tolvaj 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Brooklyni apartman 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Kelly bosszúja 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (német sorozat) Különös kapcsolatok 22.15 Életre-halálra (német sorozat) 23.15 Gottschalk-show 24.00 Emanuela (olasz szexfilm) 1.45 Tutti Frutti 2.35 Emanuela (ism.) 4.10 Ezer csillag ragyog (német zenés film) 5.40 Ifjúsági magazin
PRO 7
5.45 Vegas (amerikai krimisorozat)
A jázmin illata 6.30 Vlcki (amerikai sorozat)
Lustálkodni később is lehet 6.55 Rajzfilmek (ism.) Dennis
A dzsungel könyve Tiny Toon kalandjai Flintstone család 8.30 Harttól Hartig (ism.) 9.20 A béke birodalma (am. sor.) Bivaly
10.25 Az útonálló (am. kalandfilm) 11.50 San Francisco utcáin (ism.) 12.40 Bili Cosby-show (ism) 13.10 Perry Mason (am. sorozat)
A szép árnyék esete 14.05 A River Plate-i csata (ism.) 15.55 Harttól Hartig (am. sorozat)
Halálos rokonság 16.45 Rajzfilmek Dennis
Widget, a kis őr Tiny Toon kalandjai Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Menyasszonyi parti fEIifl Eddie Dodd (am. krimisorozat)
A riporter halála 20.00 Hiradó
ETflTO Elveszettek legendája
(amerikai kalandfilm) Fsz.: John Wayne 22.20 Mike Hammer (am. sorozat) Hölgyek és gyémántok
Mike ajándékot akar vásárolni barátjának annak házassági évfordulójára Az ékszerüzletben Mike is jelen van, amikor kirabolják az üzletet. A rablók hamar kézre kerülnek, már csak az a kérdés, ki volt az értelmi szerző. 23.15 Robotzsaru (am. akciófilm) 1.00 Hirek
1.10 Jaké és McCabe (ism.) 2.00 Hirek
Wffíl A fehér bölény (am. western)
Fsz.: Charles Bronson 3.45 Hirek
3.55 Perry Mason (ism.) 4.45 Gene Bradley (angol sorozat) Szegény, gazdag lány
7.40 Francia nyelvlecke
10.00 Disneyland parasztjai (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Slmenon-fllm
15.10 A hatok bandája (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Belga társadalmi magazin
21.30 A Boyard-aröd - játék
23.50 Éjféli társaság
musictv
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirak
23.45 Egytől három
24.00 Kristiane Backer
3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.15 Vadmacska (sorozat)
16.40 Játék a tűzzel (sorozat) 17.05 A szomszéd eset (sorozat)
17.35 Veszélyes öböl (sorozat)
18.00 A tőrvény legyverel (sor.)
18.50 Hírek
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.05 Beszélgetés
21.30 Küzdősportok magazinja
22.30 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Elfelejtett gyümölcsféléink, újdonságok, ritkaságok 3.
A NASPOLYA ágas bokor formát alkot, de kisebb fává is nevelhető. Melegigényes növény. Hazánknál északabbra már nem igen termeszthető.
A családi házak kiskertjében vagy a szőlősorok végében mindenesetre érdemes legalább egy naspolyabokrot, vagy -fát telepíteni. Elég az egy, mert öntermékeny. Fejlett bokra akár 40-50 kg gyümölcsöt is teremhet. Díszbokornak is beillik molyhos, lándzsás
levelei, sűrű lombja, 3-5 cm átmérőjű, május közepén nyíló fehér virágai miatt.
Feltétlenül oltványt kell vásárolni, mert a magról kelt fácskák apró termést hoznak. A hideg fekvést nem szereti. Napfényes, félárnyékos helyeken érzi jól magát. A téli fagyokat jól tűri. Későn nyíló virágaiban a tavaszi fagyok sem tesznek kárt. Gyökérzete sekélyen terjed. A talajokban nem válogat, de nagyon kedveli a táp-
LA TO GA S SA A. NAGYKANIZSAI USZODÁT! iflllliii
Kanizsai műsor
Mozit 14, Í6 éra: 18. 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 8 óra:
Reszkessetek betörők 2. Trükkös zsaru A rettegés foka Fantázia szabadon SZÍ V-T V (ism.)
DECEMBER 18.

super channel
13.30 Hírek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 .Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Éli videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 .Fekete" sorozat
20.00 En, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósitisok
21.30 Túl a holnapon
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A fiú, aki egymilliót lopott (amerikai film)
eurosport
12.00 Labdarúgás
13.00 Kosárlabda
15.00 Karate EB
16.00 Biliárd
17.00 Labdarúgás
19.00 Nemzetkőzi motorsport
20.00 Labdarúgás
21.30 Eurosport-hirek
22.00 ökfilvívás
screensport
8.00 Eurobics/Holland labdarúgás 9.00 NFL, 1992
11.00 Kerékpárverseny Bécsből 12.00 Eurobics
12.30 Ritmikus sportgimnasztika 13.30 Lovaspóló 14.30 Holland bowllng 15.30 Vitorlásverseny / NFL 16.30 Spanyol labdarúgás 17.30 Jégkorong - NHL 18.30 Starti
19.30 Nemzetközi sportmagazin 20.00 Golf - élő 22.00 Kosárlabda - NBA 22.30 Klckboksz Thaiföldről 23.30 Profi ökölvívás
osztrák 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Ausztria-kép
10.00 Iskolatévé
10.30 Kék füzetek (francia film)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Piros cipők (rajzfilm)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Namia királya (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Dowllng atya titka (am. sor.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat)
3EQ Késői szenvedély (film, II/2.)
23.05 Hírek, sport
Rflfli] Hárman szökésben
(francia-olasz film)
osztrák 2
15.30 Művészlexikon
15.35 Kisasszony (amerikai film)
17.30 Sziget a világ végén
18.00 A háziszellem (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Oroszország - Szentpétervár
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Mü-klncsek
23.55 Párizs, Texas (német film)
2.10 Hírek
■Hii

■■■■■
sat 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 10.20 -11.10 12.00 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.05
16.00
17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 HilE
0.05 0.10
1.35 2.15 3.55 4.35 5.35
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hírek
Utazási magazin (ism.) Colbyék (ism.) Tiltakozás (ism.) Wolff körzete (ism.) Szerencsekerék (ism.) A nap Uppje Telebőrze Hírek Telebőrze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Enyhítő körülmények Szomszédok (ausztrál sor.) Verés a parkolóban
Gail észreveszi azt a kocsit, amelyik Daphne balesetét okozta Azonnal elrohan és segítségül hívja Pault, Jimet és Tonyt. A férfiak elkapják a bűnözőket, és átadják őket a rendőrségnek. Eközben Daphne meghal Des karjai között. Colbyék (amerikai sorozat) A festmény
Cagney és Lacey (am. sorozat) Gyanú
Mindent vagy semmit Blngo - játék Híradó Sport
Szerencsekerék Időjárás
Betörő (amerikai krimi) Fsz.: Whoopi Goldberg Gyilkos túra (am. akciófilm) Hírek, sport
Meztelenül a Könlgsseenél
(német erotikus film) Electric blue (ism.) Gyilkos túra (ism.) Electric Blue (ism.) Beszélgetés (ism.) Mindent vagy semmit (ism.)
dús, nyirkos területeket. Száraz területen öntözni kell. A rendszeres tápanyagpótlást bőséges terméssel hálálja meg.
A korona vagy bokor alakítható, első kétéves koráig metszhető csak, utána már nem, mert aki a hajtásvesz-szőket vágja le, az egyúttal a várható termést is levágja. Ugyanis a termő-rügyek a vessző csúcsán fejlődnek ki.
Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad az okozott sebek gondos kezelésével. Az ifjítást is jól tűri, ezért felkopaszodott, felnyurgult bokrokat érdemes ezzel a módszerrel megfiatalítani, de arra ügyeljünk, hogy a koronát alkotó vázágakon maradjon egyéves vessző is, ami a to-vábbnövekedést biztosítja. Gyümölcse
különleges utóérő. Október végén, november elején ajánlatos a szedése. A kemény gyümölcs élvezhetetlen. A szellős, nem párás helyen egy rétegben való tárolás mellett legkésőbb karácsonyra a gyümölcsök megpuhulnak. ízük édeskés, kellemes, jellegzetes. Igen tápláló gyümölcs.
Lekvárt és zselét is lehet belőle főzni, mert sok pektint tartalmaz.
A kérge, levele sok csersavat tartalmaz. Főzetét a népi gyógyászatban vérzések csillapítására, magvuk főztjét pedig vesekő elhajtására használják.
Fája szívós. Asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. A faszobrá-szok is nagyra értékelik.
Csendes József
5.40 Falutévé - profittal 15.20 Műsorismertetés
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 15.25 Hírek - Időjárás
8.30 Közjáték 15.30 Magyarországi néptáncok
8.35- Ceglédberceli német táncok
12.05 Napközi (ism.)
Benne: iflEfi Gyökerek
Hűi] Teli Vilmos „Tegnap Gylmesben jártam"
Francia tévéfilmsorozat Nyár
24/9. rész: A fogadás (ism.) 16.23 Bringatúra
9.50 Lottósorsolás Élménybeszámoló az 1992-es
flilili] Dallas Bécs-Passau-Bécs kerékpár-
Amerikai filmsorozat túráról
Őrségváltás 16.40 Dominó
(Ismétlés: este, TV1 20.40) Telefonos játék
10.50 Játék rcsE Civil kurázsi
11.05 Sorstársak Bayer Ilona műsora
Rehabilitációs magazin 17.20 Pop-reál
11.20 Fűben-fában A magyar könnyűzene nap-
Természetgyógyászati magazin jainkban
12.00 Hírek 17.45 Regionális híradó
12.05 Képújság 18.00 Híradó
18.12 Időjárás
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Az üzlet Iskolája
XX/19. rész: Kezdd kicsivelI 17.40 Képújság 17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 „Trafflc jam"
Rejtvény, slágerlista, külföldi riportok a könnyűzene világából 19:25 Parnasszus - Irodalmi játék 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Híradó 20.30 Telesport Oigli! Dallas
Amerikai filmsorozat Őrségváltás (ism.) 21.35 Közjáték (ism.) 21.40 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.30) 22.45 Ezredvégi beszélgetések
Konrád György íróval 23.30 Emlékek Richárdról
Angol film (1980) 100''(ism.) Kate - Liv Ullmann (Bartal Zsuzsa), Josie - Amanda Redman (Orosz Helga), Peter - Tim Pigott Smith (Kautzky Armand) 1.10 Híradó 1.15 BBC-hiradó
A HBO műsora
17.30 Babar: A Celestina városi hírmondó - francia rajzfilm
18.00 Az élet csodaszép - amerikai dráma
20.15 Halálos fegyver - amerikai akciófilm
22.10 Mézesmadzag - amerikai akciófilm
23.50 A halál ideje - am. akciófilm
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.18 Az én pici pónlm (My Llttle Pony)
Amerikai rajzfilmsorozat Utazás Felhőkastélyba -II/2. flflETi] Produkciói 18.55 Hétvégi ajánlat a TV2 műsorából
iUlim „E szent napon szép nyelvünk ünnepel"
200 éves a kolozsvári színjátszás
19.55 Oroszlánkörmök
Főiskolai vizsgafilmek a képernyőn
Egyérlntő (1981) Mándy Iván novellája alapján HflKFl ötven perc zenéről Fellegi Ádám műsora 21.20 Rockpódium
Beathoven együttes 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EEETil Eric Rohmer filmjeiből A pilóta felesége Francia film (1981) 102'' Franfois - Philippe Marland (Felföldi László), Lucie -Marié Riviéra (Udvaros Dorottya), Christian - Matthieu Carriere (Wohlmuth István)
20.00 Műsorismertetés 20.05 Túl a holnapon 20.32 Trans World International 20.40 Sláger és Horoszkóp 21.00 TV-tévé autó-motor magazin 21.50 Az elrabolt pornósztár Amerikai film
Főszereplők: Dávid Naughton, Barbara Crampton 23.35 Könnyűzene 24.00 Műsorzárás
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT KOSSUTH
17 óra: Játszóház a HSMK-ban
19 óra: A Pedagógus Nőikar és a HSMK Vegyeskarának
karácsonyi koncertje az Alsótemplomban Mozi (matiné) 10 óra: Roger Nyúl a pácban Mozi: 14, 16 óra: Reszkessetek betörők 2.
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató
Erdőkerülő - Koncz Gábor színművésszel 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkinálat 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne : Miska bácsi levelesládája 20.05 Rádiószináz Julius Caesar
Shakespeare tragédiájának rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix
DON-
URH-ADO
9.00 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja műsora 17.00 Tehetséges jellemek
Jelenetek Szaltikov-Scsedrin: Kormányzósági karcolatok című művéből 18.20 Parti Nagy Lajos irása 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Dallamról dallamra 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Gellért Oszkár versei 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 10.51 Power kórusok 11.00 Hangraforgó 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Repríz 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Vízkereszttől szilveszterig 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a Nyíregyházi 4. számú ének-zenei tagozatú általános iskolát 17.30 Debreceni Jazz Napok ''92 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Aranyalbum
Komolyzenei archívumunkból 19.05 A szép dolgokkal várni kell...
PETŐFI
4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Szine-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Piramis, 1975-1982 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki 13.47 Csak fiataloknak I 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez így 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 „Kékharisnya" 17.35 Szerelem két hangra
Alain és Romy 18.20 Én ezzel a kis dallal üzenem...
Emlékezés Budai Dénes zeneszerzőre - III/2. 18.50 Én csak egy buta nő vagyok 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Hajnal Badányban
Fekete István regényének rádióváltozata 19.58 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Beszélgessünk I 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló
(0.10—5.50-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot
A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenyei -V/1, közben:
20.30 Hirek. Időjárás 20.35-
20.50 Gellért Oszkár versei 21.50 Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Barokk operákból 23.00 összkiadás
Solti György Mahler szimfóniáit vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekar élén X/1.
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
6.00 Bella és Sebastian (sor.) Hajsza
6.25 Bob, a szellem (sorozat)
A holnap show-ja 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Mormoták birodalma 7.20 Pif és Herkules (sorozat)
Örökölni tudni kell 7.30 Cubitus (am. rajzfilmsorozat)
Földőnkivüliek 8.00 Klack- játék 9.00 Beverly Hills Teens (amerikai rajzfilmsorozat) Tiniregatta 9.30 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Nyugat Cirkusz 10.00 HatmHIió dolláros család (sor.)
A zene hatalma 10.30 Pókember (am. rajzfilmsor.)
Melák (am. rajzfilmsor.) 11.30 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Ezerarcú Raphael 12.00 Winspector (japán sci-fi-sor.)
Borotvaélen 12.30 Michael Vaillant (rajzfilmsor.)
Futóhomok 13.00 Bolondokháza (sorozat) Első nap az iskolában 13.30 Bel Air hercege (sorozat) Műfa
14.00 Titkos énem (am. sorozat)
Jeffcoate a ringben 14.25 Rendőrségi beszámoló (sor.)
Bombamerénylet ICT3Ü Knlght Rlder (am. sorozat)
Szép kis ajándék fEliTil A csapat (amerikai sorozat)
Szemétakció fTHETi! Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Forró nyeremény 18.15 Családi párbaj - játék 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) Csábító ajánlat 20.15 Ha nem volna szerelem
(színházi közvetítés) 22.00 A hős és a terror (am. film) 23.30 Ökölvívás 0.45 Amit a lányok elhallgatnak
(német szexfilm) 2.05 Tutti Fruttl
PRO 7
5.25 Lassie
(amerikai sorozat) Timmy kívánsága 5.50 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 6.35 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Sam, az áruló 7.25 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) Vád alatt 8.25 Kegyetlen dzsungel (ism.) 10.10 Elveszettek legendája (ism.) 12.00 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Hatalmas ünnep 12.25 Eddie Dodd (ism.) 13.20 Sztárok és állataik (ism.) 13.30 Vadállatok birodalma (ism.) 14.20 Lottó
(amerikai sorozat) Honolulu 15.15 Buffalo Bili
(amerikai western) 16.55 Salamon és Sába királynője (amerikai film)
Fsz.: Yul Brynner, Gina Lollo-brigida 19.00 Szerencsés utat I (német sorozat) Maldivia 20.00 Híradó
ETnra Szellemes karácsony
(amerikai film) 22.15 Csótányok
(amerikai sci-fi) 0.05 Az Angyal (angol sorozat) Templar és a rajtzászló 1.00 Hirek
1.10 Robotzsaru (ism.) 2.50 T. J. Hooker (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Mozgó kórház (ism.) 4.15 Vegas (ism.)
Kanizsai

7.40 Francia nyelvlecke
8.35 Gyermekeknek
9.00 Üzlet, gazdaság
10.00 Európai körkép
12.20 Autóvízió
15.00 Egy évtized dalokban (58-68)
16.15 Ifjúsági műsorok
17.30 Ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.00 Felfedezés
20.00 Tengeri magazin
fflEEj Simenon-fllm
22.30 Irodalmi magazin
24.00 A hatok bandája
musictv
16.30 Rockév 17.00 Yol 18.30 PipDann 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 1.00 Videozene 4.00 Éjszakai videók
tele 5
6.20 Blm-bam-bino 11.25 Mr. Peabody és a sellő
(amerikai film) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-blno 15.15 Peter von Scholten (dán film) 17.15 Magazin 17.55 Az első szerelem 18.25 Hírek
18.35 Külvárosi körzet (sorozat) 19.25 A törvény fegyverei (sorozat) 20.15 Frank Mannata igaz története
(olasz-spanyol film) 21.55 Saját szakádra (sorozat) 22.45 Félig sült (amerikai film) 0.10 Düh (amerikai film)
'' I
A világ változás, az élet felfogás dolga."
Nemrég a Magyar Televízió bemutatta, mennyire liberális az amerikai oktatási forma kisiskolás korban. A nebulók így kívülről szemlélve mindent csinálnak, csak azt nem, amit tanulásnak neveznek. Némelyik banánt eszik elmélyülten óra alatt, van aki egy heverőn fekve olvas, egy kislány pedig láthatóan élvezettel szórakozik egy kvarcjátékkal. Egyetlen tanuló akadt, aki füzete fölé hajolva, feltehetően a tananyaggal foglalkozott, taní-
tója segítségével. A világ másik végében Japánban, messze nem így zajlik az oktatás. Rendkívüli a fegyelem, már-már kegyetlen a gyerekek számára felállított követelményrendszer. Míg az Egyesült Államokban szakértők szerint a felsőoktatásban keményednek csak a követelmények, addig Japánban már komoly tananyagot kell elsajátítani kisiskolás korban.
Nekünk magyaroknak idegennek tűnik mindkét módszer. Hazánkban egy-

EZ A HELY AZ ÖN HIRDE TE SERE VAR!
Mozi; 18, 20 óra: Trükkös zsaru Mozi: 16.30, 18.15 óra: A rettegés foka
20.15 óra: Fantázia szabadon KANIZSA TV 8 óra: ATV víkend - Családi magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
DECEMBER 19.

SUPER CHANNEL
15.00 Utazási magazin
15.30 Túl a holnapon
16.00 Természetfilm
16.30 Fókusz
17.00 Magazin
17.30 Koncert
11.30 Vldeodlvat
19.00 Séta a napon (amerikai film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Kulturális magazin
23.00 Heti magazin
23.30 Sport
24.00 Sétáló szörny (amerikai film)
eurosport
10.30 Sí VB 11.30 Aerobic 12.00 Ökölvívás 13.30 Tenisz
15.00 Ritmikus sportgimnasztika
Lovaglás 18.00 A hét sporteseményei 18.30 Műkorcsolya 20.00 Ritmikus sportgimnasztika 23.00 A hét sporteseményei
SCREENSPORT
5.00 Jégkorong - NHL 8.00 Lovaspóló / Starti 10.00 Golf
12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NFL, 1992 13.00 Kosárlabda - NBA 15.30 Autóverseny jégen Franciaországból 16.30 Díjugratás Párizsból 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Lóerők 19.30 Brazil labdarúgás 20.30 Furcsa sportok magazinja 21.00 Golf-élő
23.00 Motorsport Németországból 24.00 Motorcsónakverseny
osztrák 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
9.30 Gálaműsor (ism.)
11.00 Ez csak pénz (amerikai film)
12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Az asszonyok jobb diplomaták (német film)
15.00 Varázsdoboz
15.15 Pályaválasztás
15.35 Dokumentumfilm
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnihirek
17.10 Az én dzsungelkönyvem (sor.)
17.30 Visszaszámlálás
18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria
18.30 Kastély a Wörthi-tónál
(sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Aki á-t mond...
22.00 „Arany" lányok (sorozat)
WfB\ Frank Cannon visszatérése
(amerikai thriller)
EEIiTi] Egy királynő meggyilkolása | (amerikai kalandfilm)
osztrák 2
12.40 Művészlexikon 12.45 Sport
14.15 A költő és a diktatúra 15.00 Beethoven: B-dúr zongoraverseny 15.35 Adventi énekek 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó / Kulturális magazin 20.15 Gorillák a ködben (am film) 22.20 Hirek, sport 22.40 Az Északi-sarktól a Délisarkig (sorozat)
sat 1
6.20 7.15
10.25
10.55 11.50 12.30 12.55 13.00 13.30
14.25
14.55
16.30 17.00 17.30 18.00 18.25 19.20 19.30 20.05 HiTO
22.00 23.00
0.20 0.25
1.50 3.05 3.55 4.45
Cagney és Lacey (ism.) Astrodinók (sorozat) Az ünneplésre nincs idő Peter Pan és a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat) Sose volt opera John Ross (új-zélandi sorozat) Batman (amerikai sorozat) Köd London felett 3. Superboy (amerikai sorozat) Blzarro
Rajzfilmsztárok a drogok ellen (rajzfilm)
A szép és a bestia (am. sor.) Szerencsekerék (ism.) Gazdasági fórum Hírek
A hegyek varázsa Enterprise űrhajó
(amerikai sorozat) Kapu a múltba Páratlan páros (amerikai sorozat) Karácsonyi történet Florentin kalap (német filmvígjáték) Csodák az állatvilágból Szív az adu Pont, pont, pont Labdarúgás Dokumentumfilm Hirek
Szerencsekerék Időjárás
Roxanne: A Pulitzer-dij
(amerikai film) Kari Dall és vendégei Beverly Hiils-i lányok
(amerikai erotikus film) Hirek
Pucéran a Kőnigssee-nél
(ism.)
Beverly Hills-i lányok (ism.) A szép és a bestia (ism.) Enterprise űrhajó (ism.) Florentin kalap (ism.)
re többet hallani az egyénre szabott tanítási módok bevezetéséről, ahol a tehetséges tanuló gyorsabb ütemben haladhat, mint átlagos képességű társai. Talán most érkezett el az a pillanat, amikor teljes a szindróma ahhoz - pénzhiány és az oktatáspolitika krízise -, hogy egy jellegzetesen magyar oktatási rendszer alapjait le lehessen rakni.
Szerte a világon hírlik: tehetséges nép vagyunk. A szemléletbeli változás egyre inkább megérinti oktatásügyünket is, nyitottabbá vált a pedagógustársadalom, mintegy mozgásban van.
Divat manapság Teller Edét idézni, de nem tehetek másként én sem, mert
igaznak érzem gondolatait. Ő beszélt arról, hogy a pesszimista ember igazából optimista, mert sötéten látja a helyzetet, tehát cselekszik, hogy változtasson.
Nos, a pedagógustársadalom egy része sem látja rózsásnak az oktatás helyzetét. így remlélhetőleg, ami tőlük telik meg is teszik annak érdekében, hogy minél előbb kirajzolódjon egy olyan koncepció, ami alkalmas arra, hogy kellően képzett, művelt felnőttek vegyenek részt egy majdani, fejlettebb demokrácia kialakításában. Ki-ki a saját helyén. Mert Marcus Auréliussal mondom én is: „A világ változás," az élet felfogás dolga."
- KIRSCH -
6.10 Falutévé - faludoktorral
6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.00 Közjáték
8.05 Jó reggelt adj, Istenemi
Református ifjúsági műsor
8.15-
12.00 Korhatár nélkül 8.20 Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Prémvadász 8.45 Clmbória- Telefonos vetélkedő 8.55 Cimbora-konyha mríH A jövőből jött lány
Ausztrál filmsorozat - XII/5. 9.30 Zöld béka - Környezetvédelmi magazin gyerekeknek 10.00 Cimbora íliTHil Kölyökidö-délelőtt 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter
Közművelődési hetilap 13.30 Panoráma (ism.) 14.30 Bak-elit - Slágerek 15.00 Hallói?-A világ távközlése
VII/7. rész: Magyarország 15.30 Paraván
Endrei Judit műsora 16.00 Kitekintő - Passautól Bécsig
Osztrák film 16.45 KamEra Varieté 17.50 Mezítláb
Iparművészek a divatban 18.15 Hőmérő
Politikai show-műsor iumii A templomos lovagok kincse Francia-magyar ifjúsági filmsorozat-XV/13. rész: Örökösödési harc 20.00 Hiradó 20.30 Telesport EffiETil Hétvége Kate-tel (Weekend with Kate) Ausztrál film (1990) 91'' Richárd - Colin Friels (Malcsi-ner Péter), Kate - Catherine McClements (Györgyi Anna), Jon - Jerome Ehlers (Rékasi Károly), Carta - Carla Mutkins (Ráckevei Anna), Phoebe -Kate Sheil (Menszátor Magdolna) 22.10 Közjáték (ism.) 22.20 Sztárleltár
Ernyey Béla műsora (Ism.: január 6., TV1 10.00) EKKIil Az érzékek birodalma (Al no corrida) Francia-japán film (1976) 98'' Feliratos! (Csak felnőtteknek!) 0.50 Hiradó
A HBO műsora: 17.30 Állati élet: Etoshal oroszlánok - angol természetfilm 18.30 Cleopatra - amerikai dráma 22.40 Éjféli leszámolás - amerikai
akciófilm 0.30 Erotikukucs-am.film,2.rész
8.30 Műsorismertetés 8.35 PCabc-IX/9. rész:
Tanító és tanuló gépek 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nas ekran - Horvát nyelvű
nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschirm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Finnugor népek találkozója
Sziktivkarban 10.45 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin Slovenski utrinkí - Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Srpski ekran - Szerb nyelvű
nemzetiségi magazin 11.35 Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Euroklick
Élet és munka Európában 13.15 G. I. Joe kommandó Amerikai rajzfilmsorozat A kobrák legjobb újoncai 13.38 Mézga család
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) XIII/9. rész: Im-bolygó 14.00 Calyp-show (ism.) 14.20 Útkereső - Vitaműsor 14.45 Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin 14.55 Országjáró suli-buli 15.35 Én táncolnék veled Bécsi keringő (ism.) 15.50 Nézze meg az ember! 15.55 Azok a csodálatos állatok A vándorló levél és a madárpók
16.10 Hupikék törpikék
Belga rajzfilmsorozat (ism.) Üstökös érkezik 16.40 Habroló 17.30 Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Autótolvajok 18.20 Autó 2 - Autósmagazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
19.00 Időjárás
íETTE Halál Lockerbie felett
Angol-NSZK tévéfilm 88'' Alfréd Baker- Ned Beatty (Horkai János), Ted Lord - Peter Boyle (Végvári Tamás), Larry Peters - Vincent Gardénia (Varga T. József), Wilbert Ward -Timothy West (Vajda László) 20.40 Telesport Benne:
Súlyemelő Európa Kupa
Közvetítés Szekszárdról 21.15 A fény ünnepe
Vers és zene hanuka és karácsony idején 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás WWR Örvénylő indulat
Francia bűnügyi film 83''
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója"
— — - ..... i
V,
ASARNAP
10 óra: Aprók tánca a Móricz Zs. Müv. Házban
17 óra: Teaház a HSMK-ban
Mozi (matiné) 10 óra: Kis hableány
Mozi: 14, 16 óra: Reszkessetek betörök 2.
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világéra
10.05 Református Istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Számvetés
Év végi beszélgetés Antall Józseffel
14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát, gyerekekI 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Zene - archívum 21.05 Vonzódások. Beszélgetés Jeleníts Istvánnal, a magyarországi piarista rend (önökével 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Örökzöldek ünnep előtt
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti Információs magazinok 15.00 Galaxy X (ism.) 15.15 Auf Deutsch gesagt (ism.) 15.30 Comment vivent les Fran-
pais? (ism.) 15.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.20 Parti Nagy Lajos irása 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Tibeti dalok - versek 6.00-8.30,10.00-15.00,17.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Jean Guillou orgonál 9.05 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.41 Hirek. Időjárás 12.45 Verseit elmondja Vas István 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Wladimlr Horowttz zongorázik 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Richárd Strauss operáiból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach: BWV. 147/a. sz. kantátájáról
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Koldus és királyfi - II/2. Mark Twain regényének rádióváltozata 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 World Music - Világzene A Misty in Roots együttes hangversenye felvételről 9.35 A Gospel magazin zenés melléklete. A King''s Kids együttes felvételeiből 10.00 Helyettem írták... 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Zenekanál 14.00 Leporoló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: tudósítás az országos vívóbajnokságról 17.00 Hirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Rádiószínház Holtvágány Békés Pál hangjátéka 20.42 Végvári Rezső: Gylmesi kettős és magyaros 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Gűl Baba
Huszka Jenő daljátékának rádióváltozata 22.52 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
Feszültség-oldó, „gondeltere-lö" műsor időseknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Nóták
17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánia templomot 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Szimfonikus zene 19.00 Kamarazene 19.30 Sherriil Milnes operaáriákat
énekel 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 „Kezdetben vala az ige..." (ism.)
20.20 Hangverseny-különlegességek 21.15 Magyar zeneszerzők 21.45 A Délibáb együttes népzenei
felvételeiből 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Rádiószínház Meghívás teára Heinrich Böll hangjátéka 23.08 Az élet és a zene - V/3. 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
RTL PRO 7 í
6.00 Beverly Hills Teens (ism.) 5.20 Lassie (amerikai sorozat)
Lucky Luké (ism.) A hintaszék
Hatmillió dolláros család 5.45 Vadállatok birodalma
(ism.) (amerikai dokumentumfilm-
Wlnspector (ism.) sorozat)
8.00 Gyerekeknek 6.30 Nyersbőr
8.30 Flintstone kölykök (amerikai westernsorozat)
Maci Laci Lélekvadász
Scooby Doo 7.20 Fiú a másik bolygóról
9.55 Művészet és küldetés (amerikai sorozat)
tliliTil Férfi az Atlantiszról Bermuda-háromszög
(amerikai sorozat) 8.20 K. und K. tábornagy
Zuhanás a múltba (osztrák filmvígjáték)
mriii Az arany majom mesél 10.00 A pokolból az örökkévalósá-
(amerikai sorozat) gig (amerikai háborús film)
A repülő apáca 12.05 Mozgó kórház
12.00 Karácsony előtt (amerikai sorozat)
12.30 Trópusi hőség Kémhálózat leleplezve
(amerikai sorozat) 12.30 Bili Cosby-show (ism.)
Iszonyatos fogás 13.00 Szerencsés utat (ism.)
fKKTil Sárkányölő 14.00 Sztárok és állataik
(amerikai film) 14.10 Vadállatok birodalma (ism.)
ílifiül A csapat 15.05 Kát asszony között
(amerikai sorozat) (amerikai film)
Érett dinnyék Fsz.: Farrah Fawcett
17.00 A seriff és az idegenek 16.50 Egy csók a halál előtt
(olasz film) (amerikai krimi)
18.45 Híradó 18.35 Matlock (amerikai sorozat)
19.10 Különleges nap Hurokban
20.15 Álomházasság 19.30 Riporterek (sorozat)
21.55 Tévétükör - magazin 20.00 Híradó
22.40 Késői kiadás gflna A Bounty
23.00 Playboy Late Night (amerikai kalandfilm)
Szerelmes percek Fsz.: Mel Gibson
24.00 4-es csatorna 22.20 Trükkös halál (amerikai krimi)
1.00 Borzasztó kedves család 0.15 Az Angyal
(ism.) (angol krimisorozat)
1.30 KI itt a főnők? (ism.) Templar és a láthatatlan mil-
2.00 A csapat (ism.) liomos
3.00 Beszélgetés (ism.) 1.05 Hirek
4.00 Robbanékony (ism.) 1.15 Mike Hammer (ism.)
4.30 Jó idők, rossz idők (ism.) 2.05 Hírek
5.10 Fiatalok magazinja (ism.) 2.15 A pokolból az örökkévalósá-
_ gig (ism.)
A televíziós társaságok a műsor- 4.10 Hírek
változtatás jogát fenntartják. 4.20 Mozgó kórház (ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke
8.35 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.)
10.10 Verdi: Rekviem
13.15 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Nem kell álmodozni! (ism.)
15.30 Európai városok felfedezése
16.15 Varietéműsor
17.45 Vidám hétvége sok humorral
19.00 Ezt Is láthattuk I
20.00 Hétről hétre
21.35 Játékfilm
23.15 Filmes és kulturális magazin
0.30 Bírósági Iratok
MUSIC TV
14.00 Plp Dann 14.30 Bruce Springsteen 16.00 Koncert 18.30 Rockév 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.25 Blm-bam-bino
13.25 Éjféli Vénusz (német film)
15.05 Égő halál (angol film)
16.50 Népzene
17.20 Vadvilág (sorozat)
18.20 Hirek
18.25 Külvárosi körzet (sorozat)
19.15 Krlmlkrónika
19.45 Roald Dahl történetei
(sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni!
21.10 Kari Dall-show
22.00 Nincs visszaút (amerikai film)
23.40 Pompeji utolsó napjai (ism.)
2.50 Peter von Scholten (ism.)
AKIT MEGPRÓBÁLT A TÖRTÉNELEM
Az idős asszonnyal a kiállítóteremben találkoztam. Rövidlátóan, közelhajolva keresgélt a tárlók között. Látszott az arcán az aggódó várakozás, s még valami. Reménykedett! Érdeklődésemre V. J.-né 73 éves liszói asz-szony rendkívüli sorsa tárult fel előttem. Ezt az asszonyt valóban „megpróbálta" a történelem. Története pedig így szól:
Az uram 1942. március 18-án Kanizsán bevonult. Két gyerekkel hagyott itt. A kislány még csak háromhetes volt. Jó két év múlva kaptam az értesítést, hogy 1943. május 15-én fogságba esett a Don környékén. Ezután csak vártam és vártam. Ugye mit tehettem volna mást? Holttá nem nyilvánították, haza nem jött, levelet nem kaptam tőle. Dolgoztam úgy, mint má-
Mozi: 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Trükkös zsaru A rettegés foka Fantázia szabadon
super channel
13.30 Túl a holnapon
14.00 Írva vagyon
14.30 Koncart
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Európa-magazin
16.30 SUPER-Mclkll
17.00 Sport
18.00 VMeodlvat
11.30 Mozgó világ
18.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Salamon király kincse (film)
22.00 Hírek
22.30 Zenés film

eur0sp0rt
9.30 Nemzetközi sport 10.30 A hét sporteseményei 11.30 Aerobic 12.00 Ökölvívás 13.30 Lovaglás
15.00 Ritmikus sportgimnasztika 18.00 A hét sporteseményei
Műkorcsolya 21.00 A hét sporteseményei 22.00 Ökölvívás
screensport
1.00 Lóerők / Díjugratás 3.00 Bowling Texasból 4.00 NŐI bowilng az USA-ból 5,00 Starti / Thai klckboksz Németországból 7.00 Vitorlásverseny / NFL 8.00 Brazil labdarúgás 9.00 Ritmikus sportgimnasztika 19.00 Golf / Labdarúgás 14.00 Biliárd / Ökölvívás 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Nemzetközi sportmagazin 19.00 Kosériabda - éló 21.00 Golf - élö 23.00 Európai focimagazin 1.00 Bowting az USA-ból
osztrák 1
9.00 Hírek / A hónap könyve 9.20 Zeneszerzők 9.35 Bobo (amerikai film) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek
13.10 Sziget a világ végén (sor.)
17.00 Minihírek 17.10 Mlchaal Jackson-koncert 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Dowllng atya titka (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport
20.15 Az ifjú Indlana Jones kalandjai (sorozat) 21.05 Gyémántláz
(dokumentumfilm)
IflETil Hihetetlen tőrténetek (sor.) 0.55 Hírek
osztrák 2
12.15 Sport
13.15 Haza, Idegen otthon
13.50 Sport
15.25 75 éves az UFA filmstúdió
17.15 Idősek klubja
18.00 A házlszellem (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.48 Konfliktusok
CTiKB Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hírek, sport
22.00 Calafati Joe (sorozat)
22.50 Bukás Beverly Hlllsben
(amerikai film)
0.30 Fehér feketében (am. film)
sok. Jaj, dehogy úgy, mint mások! Nekem nem volt támaszom, a gyerekeket meg etetni kellett. Sajnos a nagyobbik, a fiam meghalt, így aztán csak a lányom maradt. Tsz-tagként mentem nyugdíjba, de nem tekintettem magamat soha özvegy nyugdíjasnak. A „doni betyárok" közül - mert a faluban és a környékünkön csak így hívták azokat, akik onnan hazatértek - sokan mondták, hogy ne várjak az uramra, mert ha még élne, hírt adott volna magáról. Én azonban nem hittem senkinek, csak bizakodtam. 50 év után azonban elkopott a reménykedés. Többen biztattak, hogy forduljak a Vörös-
kereszthez. Végül ebben az évben, november 12-én kaptam meg tőlük a végleges, a megmásíthatatlan végzést: az uram a Donnál elesett. így most már özvegynek tarthatom magamat. A kormány január 1-től hadiözvegyként tart nyilván, így kapom a nyugdíjat is.
Most ugye azért jöttem ide, mert bizakodom, hogy a kiállításon a férjem emlékére lelek. Kerestem a négyéves kisfiam fényképét is, amit elvitt magával. Az egyik halvány csoportképen a katonák között talán egyik az én Józsim.
B. E.
DECEMBER 20.

!! sat 1 S
6.25 Labdarúgás
6.50 Astrodlnók (ism.)
Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat)
Egyetlen hazugság
Peter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat)
A nagy futam
John Ross
(új-zélandi sorozat)
Batman
(amerikai sorozat)
Gyilkos macskák
Superboy
(amerikai sorozat)
Blzarro 2.
Drops - játék
10.35 Roxanne: A Pulitzer-díj (ism.)
12.20 Újdonságok a moziban
12.35 így láttuk
12.40 Hírek
12.45 Egészségügyi magazin
13.15 Ünnepi muzsika
13.20 Dokumentumfilm
13.50 Enterprise űrhajó
(amerikai sorozat)
Erők egyensúlya
14.50 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat)
15.20 Pókember
(amerikai krimi)
17.00 Ünnepi muzsika
17.05 Tarzan (amerikai sorozat)
Karácsony a dzsungelben
17.30 Az Ifjú Indlana Jones kaland-
jai (amerikai sorozat)
A halál földje
18.30 Labdarúgás
19.20 Hírek
19.30 Szerencsekerék
21.00 Népdalok
22.00 Beszélgetés
23.20 Hírek
23.25 Környezetvédelem
23.55 Pókember (ism.)
1.30 Műsorismertetés
6.38 6.40 7.25
7.50 8.00 8.05 8.30 11.00 mre
12.15
13.15 13.20 13.30 14.05
15.05
15.35 16.00 16.40
tiülil
18.45
19.30 20.15 20.30 HflEIil
2240
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát I
Tini nlndzsa teknőcők
Amerikai rajzfilmsorozat „így szól az Úri" Közjáték Kávé habbal Vasárnapi turmix Ünnepre készülünk Zenebutik - Zenehid Juhász Előd műsora Úz, a csodák csodája Egy film kulisszatitkai Amerikai film 52'' Képújság
Telis-televideo ''92 Ml muzsikus lelkek... Szőts István-életműsorozat HallstadU ballada
Részletek a Tetemrehívás és az Utolsó nádor című befejezetlen filmekből 10. Burda nemzetkőzi varróverseny döntője Viperák - Természetfilm Kerék bár Örömhír
A református egyház műsora Walt Disney bemutatja Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Anyám, a csodabogár Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/17. rész: A veszély varázsa Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat- XXII/17. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A lebegő sziget
(Ismétlés: hétfő, TV1 9.00) Kép a képben Korniss Péter fotóművész A HÉT Híradó Telesport Madárka (Blrdy) Amerikai film (1984) 121'' (Csak felnőtteknek!) Madárka - Matthew Modine (Lux Ádám), Al - Nicholas Cage (Berzsenyi Zoltán), dr. Weiss -John Harkins (Láng József), Columbato - Sandy Báron (Bar-binek Péter), Hannah - Karén Young (Für Anikó), Renaldi -Bruno Kirby (Faragó József) Közjáték (ism.) Bonanza Banzal-űnnep Csevegés
A HBO műsora: 17.30 A muzsika hangja - amerikai
zenés film 20.30 Karácsonyi vakáció - amerikai vígjáték 22.05 Hajnalfény - amerikai dráma 23.50 Slesta - amerikai dráma
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Radványi Dorottya
9.05 Zsebtévé (ism.)
9.35 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
9.55 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 10.00 Éneklő Hjúság - Angelika 10.15 Rádióval a világ végén 10.40 Víkend a kőművesekkel
Riportfilm 11.25 Alpok-Adria Magazin 11.45 Ameddig a harang szól
Fót - Klsalag 12.00 Lélekvesztő Időben mint búvópatak... Dokumentumfilm 12.30 Humánum - Emberiesség A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora 13.00 Műsorelőzetes - Időjárás 13.05 Ml tőrtént a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 13.15 Cigányzene a Margltkert
vendéglőből (ism.) 13.30 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.10 Szívesen lát|uk... 14.25 A hónap versei 14.45 Galaktika IMMH Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat Hazajáró lélek Magyar film (1940) FF 88'' 16.50 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 17.10 Operamagazln 18.00 Világvédeti lehetne Templom a Gerecsében
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.25 Delta
Tudományos híradó 18.50 Vízipók, csodapók Magyar rajzfilmsorozat Árnyék a víz alatt 19.05 Família Kft. nflEIil Az óra körbejár
Amerikai film (1946) FF 95'' Franz Kindler és Charles Ran-kin - Orsón Welles (Bitskei Tibor), Mary - Loretta Young (Faragó Vera), Wilson - Ed-ward G. Robinson (Csákányi László) 21.20 Időjárás 21.25 Telesport 21.50 Londonbeat Budapesten rana Szerelem
Olasz film (1948) FF 76''(ism.)
Feliratos!
Emberi hang
Csoda
A telefonáló nő és Nannina -Anna Magnani, Csavargó -Federico Fellini
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalal Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: U-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések
Ez a hely az Ön hirdetésére vár!
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XftLft K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, -nggi és vízkutak túrását, kiképzését, javítását.

Niijivkjiiiizsn, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat! —
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
V Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
HA NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
Ml YÁ l RVH.ÍZ. 1I I TERMÉKEK TELJES t, \L t S/.TÉKA TERMELŐI ÍROM!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8X00 NAGYKANIZSA Tel.: ''>3/11-457 vagy 12-277 Fax: •>2/73-27<>
Ünnepi nyitvatartás GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
12-án és 19-én szombaton
8-18 óráig 13-án és 20-án vasárnap 7.30-12 óráig
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
DÍSZBEMUTATÓ a „Nagykanizsa és környéke" című színes videofilmről
A városi tévében már kétszer is vetített, az idei nyáron készült „Nagykanizsa és környéke" című színes videofilm magyar nyelvű változatának díszbemutatójára az Apolló Filmcentrum stúdiótermében került sor. Horváth Krisztina, a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályának főelőadója üdvözölte a megjelenteket, közöttük Lovrencsics Lajost, a Városvédő Egyesület elnökét, a film ötletadóját; és Újvári Tamást, a film rendezőjét.
Ezután a fehér vásznon - zenei aláfestés kíséretében és a női narrátor magyarázó hangja mellett - csakhamar megjelent a nyitó kép, a következő felirattal: „Szülőföldünk szép hazánk: Dél-Zala, Nagykanizsa és környéke".
- „...ahol a legmélyebb az erdők csendje, ahol a legellentéte-sebb élményekkel találkozhat az utazó, azon a környéken járunk: Dél-Zalában. Látjuk a régi utak nyomát, látjuk ösvényeit, a XX. századi kirándulók táborhelyét, az újjáépülő településeket. A csend, a munka és a pihenés szigeteit. Tartsanak velünk" -hangzott a férfi narrátor bevezető szövege.
Aztán „futószalagon" következett a film bemutatása: elsőnek dr. Kereskai István, Nagykanizsa polgármestere adott rövid történelmi áttekintést az egykori vártól a mai megyei jogú városig, majd id. Lovrencsics Lajos, a Magyar Hitel Bank Rt. nagykanizsai igazgatójaként jelent meg a vásznon, s a munkahelyén -irodájában - készült felvételen elevenítette fel a kanizsai pénzintézetek kialakulását és fejlődését.
Sorra jöttek a további felvételek is: Halász Károly géplakatos mester iparűzésének álló- és mozgóképes bemutatása, a régi kis műhelyétől a jelenlegi új telephelyén lévő impozáns üzemcsarnokig. Láttuk a Rotary Fúrási Kft. kiváló szakembereit a magyar és a kuvaiti olajmezőkön, a DKG múzeumát és néhány jellemző munkahelyét, a helyi Ruhaipari Szövetkezet dolgos munkásnőit és elismert minőségű termékeit, a kefegyártásból kifejlődött Kanizsa Bútorgyárat, az alapításának 100. évfordulóját idén ünnepelt Kanizsa Sörgyárat, a kényelmes Korona Fogadót, a Dél-Zalai Áruházat, a közelében lévő Alsóvárosi templomot, a Városvédő Egyesü-
let szervezésében felújított Kossuth téri Szentháromság szoborcsoport augusztus 20-i avató ünnepségének egy részletét, a köztársasági és városi címerek átadásának pillanatait.
A vásznon megjelent Letenye határállomása és az ottani tűzoltó fúvószenekar felvonulása a kisvárossá fejlődött település főutcáján. Aztán Miklósfa következett az egyébként főállású kisiparos Dobri Lajos lovasiskolája és méntelepe. A felvételek gyorsan visszatértek Kanizsa belterületére, a Kanizsa Trend bútorgyártó cég üzemcsarnokába. „A belvárosi utcákban szinte állandósult a csúcsforgalom. Autó, autó hátán!" - szólt a narrátor (az idei hosszú forró nyári turistaszezonban ez valóban gyakran tapasztalható volt). Felvillant a Hevesi út déli végén idén létesített ARAL üzemanyagtöltő állomás, az Angyalosi-féle autómobil-center, a KÖGÁZ-X jelképező hőlégballon, s madártávlatból a város néhány új lakótelepe; egy-egy utca-, tér-, müem-lékrészlet és néhány alkotóművész kezemunkája.
A gyógyvízéről Európa-szerte híressé vált Zalakarosba is ellátogatott az olasz-magyar stáb, majd a budafai erdő csodálatos tájképe tárult az érdeklődők elé. Aztán újra a városkép, ezzel a záró felirattal: „Nagykanizsa mindenkit szeretettel vár!"
A díszbemutató után id. Lovrencsics Lajos megköszönte az országban a maga nemében ez-ideig egyedülálló egyórás videofilm támogatóinak tenniakarását, és közölte, hogy - mivel számos terület kimaradt a felvételekből - foglalkoznak az őszi, téli és tavaszi Nagykanizsát is bemutató II. változat elkészítésével, előreláthatóan jövő év májusára, 28 percben, várhatóan 2 millió Ft költséggel. Megtudtuk, hogy a 15 napon át forgatott 7 órás felvételi anyagból kivágott 60 perces film 3 millió Ft-ba került. A november 17-én egyes itáliai tévéállomások által bemutatott, 30 percre rövidített olasz nyelvű változat költsége 1,5 millió Ft volt. Érdekesség, hogy - a példa követésére - minden magyar városnak felajánlják a film bemutatását (Zalaegerszegen máris foglalkoznak hasonló film elkészítésével). Röviden szólt az érdeklődőkhöz Újvári Tamás filmproducer is.
Az értékelő hozzászólók a film reklám-jellegét vélték felfedezni. Hiányolták többek között az üveggyár, a TUNGSRAM Rt. helyi gyára, a MÁV csomópont és a Volán, a remek fedett uszoda, a városhoz „hozzánőtt" Csónakázó-tó, a Szentgyörgyvárihegy, a kiskanizsai „sáskák", a
híres kanizsai piac, az oktatási és kulturális intézmények, a testnevelés és sportélet megjelenítését; egyes részletekben a képek és szövegek szinkronjának hiányát, a fátyolos színárnyalatot. Egy külföldön élő hazánkfia szerint a film azonban jól reprezentálja Nagykanizsát és környékét.
Id. Lovrencsics Lajos válaszában elismerte, hogy a filmmel elsősorban a szponzorok megele-venítését tűzték ki célul, és megköszönte a II. változatban hasznosítható - jobbító szándékú -kritikákat, javaslatokat.
(tih-i)
A PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.
MUNKATÁRSAKAT KERES
NAGYKANIZSA-KESZTHELY TERÜLETEKRE
NÁLUNK
- KÖTETLEN MUNKAIDŐBEN ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉGET,
- BIZTOS MUNKAHELYET,
- TELJESÍTMÉNYTŐL FÜGGŐ KORLÁTLANUL MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGET TALÁL.
HA ÖN GÉPKOCSIVAL RENDELKEZIK ÉS LEGALÁBB KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ, AKKOR VÁRJUK SZEMÉLYES JELENTKEZÉSÉT, VAGY TELEFONON TÖRTÉNŐ ÉRDEKLŐDÉSÉT AZ ALÁBBI CÍMEKEN:
7601 Pécs, Pf.: 166. Tel.: 72/36-366
8801 Nagykanizsa, Pf.: 46. Tel.: 92/73-214, 93/121-88
Pályázatukat kézzel írt önéletrajzzal, írásban
a PÉCSI TERÜLETI IGAZGATÓSÁGRA 7601 Pécs, Pf.: 166 kérjük.
Jövőre II. változat készül
26 1 KANIZSA | 1992, december 111

Nyugdíj ások tiltakozása
Többszáz kanizsai állampolgár érdekében...
Révbe jutott Berkes József és társainak tiltakozása az Ady út 14. sz. alatti élelmiszerbolt ügyében
Lapunk 1992. szeptember 18-i 38. számának 4. oldalán „Élelmiszerboltot az Ady utcába!" címmel közöltük Berkes József Nagykanizsa, Ady E. u. 14/d. sz. alatti lakos panaszos levelét.
A levélíró az Ady út 14. sz. alatti önkiszolgáló élelmiszerbolt megszüntetése, illetve más profilú Üzlethelyiség létesítése ellen, az ottani olajipari lakóháztömbben és a városnegyedben lakó nyugdíjasok nevében tiltakozott! Felkérte a polgármestert, intézkedjen annak érdekében, hogy az alapvető élelmiszerek árusítását e helyen ne szüntessék be.
Az egyik jogszabály
Mivel szeptember hónap hátralévő részében és október hóban a Polgármesteri Hivatal részéről nem történt reagálás a tiltakozó levélre, s az említett üzlet továbbra is zárva volt, felkerestük az ügyben illetékes Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályát, ahol - kérésünkre -dr. Spingár László osztályvezető - Csontos Miklós kereskedelmi és ipari ellenőr közreműködésével - azonnali tájékoztatást adott a privatizációval kapcsolatos jogszabályról, amelyet az 1990. évi LXXJV. törvény rögzít. Szó szerint: „3. paragrafus: A gyer-mek- és munkahelyi étkeztetést ellátó vendéglátóüzlet, a jellemzően élelmiszert árusító üzlet és a könyvesbolt a települési önkormányzat hozzájárulásával annak a vállalkozónak értékesíthető, aki az üzlet értékesítésére, hasznosítására kötött szerződésben vállalja, hogy az üzlet üzletkörét meghatározott ideig, de legfeljebb öt évig csak a települési önkormányzat hozzájárulásával változtatja meg."
A polgármester válasza
Amint az várható volt, a Hatósági Osztályon történt érdeklődésünk után - a tiltakozó levélre mintegy másfél hónap múlva -válaszadás történt.
Dr. Kereskai István polgármester november 2-án keltezett. Berkes József nyugdíjas lakcímére küldött levelében .lényegében a következőket közölte:
,Az Ady u. 14. számú épület földszintjén lévő élelmiszerboltot - mivel 10 fő alatti létszámmal dolgozott - az Állami Vagyonügynökség elvonta az Élelmiszerkereskedelmi Vállalattól (ma ZÉTA Rt.) és az üzlet bérleti jogát privatizációra meghirdette. A boltra élelmiszer jelleg meghagyásával 2 alkalommal hirdettek meg versenytárgyalást,
mely mindkét alkalommal eredménytelenül végződött, ugyanis az üzletkör korlátozásával nem volt pályázó.
Ezt követően keresett meg bennünket a DIOGENES Kft., mely megkívánta vásárolni az üzletet, de csak abban az esetben, ha az élelmiszer jellegen módosíthat. Mivel a kft. alapvetően élelmiszeripari termékek forgalmazásával foglalkozik -jégkrém, pékáru, bor értékesítésével -, ezért hozzájárultunk ahhoz, hogy az élelmiszerbolt helyén a cég termékeit forgalmazó mintaboltot alakítsanak ki.
Pataki Károly úrtól, a ZÉTA Rt. igazgatójától szerzett értesülésünk szerint a bolt jellege alapvetően nem változik, egyik részében továbbra is élelmiszer árusítás folyik majd, míg más részében mintabolt kerül kialakításra.
Ugyanakkor a ZÉTA Rt. igazgatója azt is közölte, hogy a boltot szeptember 10-én mindenképpen bezárták volna, mert évek óta veszteségesen működött... A jelenlegi gazdasági szabályok nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzat kötelezzen egy eredmény-érdekeltségű vállalatot arra, hogy továbbra is veszteséges tevékenységet folytasson.
Sajnáljuk, hogy a bolt átalakítása miatt az ott lakók helyben történő bevásárlása esetleg korlátozva lesz, de véleményünk szerint a belvárosi élelmiszerüzletek és a piac közelsége lehetővé teszi, hogy Önök ott a napi bevásárlásaikat megtehessék."
A panaszos(ok) reagálása
A polgármester úr válaszára Berkes József (és társai) szerkesztőségünkhöz küldött, november 4-én kelt leveléből a következő részleteket idézzük:
.....az Ady úton, a Szemere utca sarkáig más élelmiszerbolt nincs!... Kételkedem abban, hogy az élelmiszerbolt forgalma nem volt megfelelő, miután a mi háztömbünktől déli irányban lévő Ady úti emeletes lakóházakból, a szemben lévő 4 emeletes bérházból, a Szent Imre (volt Zetkin) utcából, a papkert környéki házakból és a Nagyváthy (volt Stromfeld) utca emeletes lakóépületeiből a lakók mind ide jártak élelmiszert vásárolni, csak
a rossz üzletvitel „nem pedig a forgalom meg nem felelő volta - okozhatott veszteséget!... A lakók mindenesetre kenyérféléket, péksüteményt, mindenfajta tejet és tejterméket, lisztet, sót, cukrot és más alapvető élelmiszereket kérnek..."
A voit üzemeltető véleménye
Az ügyben megszólaltattuk Pataki Károlyt, a boltot korábban üzemeltető ZÉTA Kereskedelmi Rt. elnök-igazgatóját, aki közölte, hogy az üzlet - a levélíróval ellentétben - kisforgalmú volt, amely arra engedett következtetni, hogy a környék lakói napi vásárlásaikat más boltban vagy áruházban eszközölték. A 6 személyes üzlet jövedelmezősége egyre szerényebb lett, sőt a bezárása előtti időszakban veszteségessé vált! Mivel a két alkalommal meghirdetett versenytárgyalás sikertelenül végződött, a törvény szerint fél éven belül a kikiáltási alapáron bárki megvásárolhatta az üzletet. A bérleti jogot egyébként először a DIOGENES Kft. vette meg.
A másik jogszabály
Az előzőekben már említett 1990. évi LXXIV. törvényből a 12. paragrafus (1) bekezdése tartalmazza a másik jogszabályt. Szó szerint:
„Ha az ismételten meghirdetett pályázatra nem volt jelentkező, az üzlet a meghirdetett feltételekkel a pályázat eredménytelen elteltétől számított 6 hónapon belül újabb pályázat nélkül értékesíthető, vagy a polgári jog szabályai szerint kötött szerződéssel hasznosítható."
A DIOGENES Kft. lépése
Időközben nem hivatalos értesülést szereztünk arról, hogy a DIOGENES Kft. árulja az Ady út 14. sz. alatti üzletet, ugyanis az Áhus fagylaltok, jégkrémek és egyéb finomságok árusítását erősen „nyomja" a néhány méterre lévő, a volt Kedvenc presszó helyén néhány hét óta üzemelő hangulatos magáncukrászda és presszó.
A nem hivatalos hír igaznak bizonyult, ugyanis „oknyomozá-
sunk" során a bezárt bolt üvegfalán a következő szövegű öles feliratot fedeztük fel: „Ez az üzlet eladó! Határozatlan időre szóló bérleti joggal. Alapterülete 107 négyzetméter, pince 41 négyzetméter. Érdeklődni:
93/13-224 telefonon, 7 és 15 óra között."
Másnap délelőtt a ZÉTA Kereskedelmi Rt. Ady út 1. sz. alatti központjában találkoztunk Pataki Károly elnök-igazgatóval, aki nem kis meglepetésre közölte velünk, hogy a DIOGENES Kft.-vel szerződést kötöttek a Dél-Zalai Áruház keleti oldalával szemben lévő DELIKATES-üzlet bérletére.
Aki megoldotta a „gordiuszi csomót''*
Néhány óra elteltével mozgást tapasztaltunk az Ady út 14. sz. alatt lezárt volt önkiszolgáló élelmiszerbolínál, ahol Tamás Istvánt, a „pesti" Csemege Meinl ABC-áruház volt vezetőjét fedeztük fel. Tamás István bevallotta, hogy a bejáratra kiragasztott eladási felhívás alapján a délelőtt folyamán megállapodott Huszics Jánossal, a DIOGENES Kft. ügyvezető igazgatójával a bolt határozatlan időre szóló bérleti jogának megvételéről. Azt is közölte, hogy a bolt fő profilja legalább egy éven át az élelmiszer és a vegyiáru marad, de nagyobb választékkal, átalakított és felújított belső üzlettérrel, új felszerelésekkel és háztartási cikkekkel. Az újjávarázsolt boltot várhatóan december 14-én (hétfőn) 8 órakor nyitja meg vele együtt összesen 4 fővel, 6-18 óra közötti időszakra tervezett nyitvatartással. Tamás István tehát megoldotta a „gordiuszi csomót"...
Berkes JÓzsefék boldogsága
Berkes József és nyugdíjas társainak (valamint a környék többszáz állampolgárának) határozott tiltakozása „gyümölcsöt érlelt", azaz révbe jutott. Még a nap folyamán telefonon felhívtuk és tájékoztattuk Berkes Józsefet a friss eseményekről, aki boldogan közölte, hogy fáradozásuk és töretlen reménykedésük nem volt hiábavaló!...
Tihanyi István
1992. december 11. 1111r
KANIZSA
27
Történelmi lecke
Kirándulni jó, de ha éppenséggel diák az ember gyereke, akkor érthető a fokozás, kirándulni jobb... Ilyenkor illik csak úgy kapásból, fontolgatás nélkül őszintén válaszolni minden feltett kérdésre. Az osztályfőnök ilyenkor kerül igazándiból emberközelbe, új oldalukról ismerheti meg tanítványait, s azok is őt. A váratlan helyzetekben derül ki, hogy a segítséget nemcsak súgással lehet gyakorolni, hanem átvehetik annak a táskáját, aki nincs huzamosabb gyalogláshoz szokva.
Akinek az órán szavát sem hallani, most mint egy felnőtt teremt kapcsolatot a boltajtót éppen zárni készülő üzletvezetővel. S lőn csoda, az ajtó újra nyílik, s az osztály vásárolhat záróra után kiflit, rágót, képeslapot.
Az osztály nagyokosaival meg éppen a fordítottja történik meg. Frissen állított ötvenhatos kopjafa betűit olvas-
sák össze. Találgatják, hogy a virágcsokrok közt ott van-e a helyi iskolásoké is. Kiderítik, hogy odahaza, az ő iskolájuk közelében nem tudnak kopjafáról. Ha lenne, biztos ők is vittek volna koszorút. Itt azonban megoszlanak a vélemények. Ismét parancsra, mint alsós korukban november hetedikén? Aztán megszólal az osztályelső, de valószínűleg apukája véleményét tolmácsolja: „Az ilyen történelmi dolgokban nem érdemes kapkodni. Úgy húsz-harminc évre szüneteltetni kellene az ilyen virágos megemlékezéseket. így elkerülhető lenne a szobrok váltogatása..." Nyomatékul még hozzáteszi, apukája egy amerikai-magyar kft. ügyvezetője...
Eddig az osztály úgy tudta, hogy főmunkatárs egy volt szocialista nagyvállalatnál. A sok koszorúhordásba néha még az apukák is belefáradnak.
- gombás -
A sorompó
Évek óta a Csengery úton járok, hol gyalogosan, hol pedig autóval. Sokszor elnéztem a sorompó-kezelő munkáját, aki - s bizonyára erre főleg a bosszankodó várakozók emlékeznek - kezdetben két kurblit hajtva zárta-nyitotta a járdákat és az utat. Egyszer csak azután elromolhatott a „távvezérlés", és a kezelőnek ettől fogva át kellett kelnie az úttesten, hogy leereszthesse-fel-húzhassa a szemközti járda sorompóját, mivel annak kurbliját ott, a másik oldalon helyezték el.
Emlékszem, hogy néha műsornak sem volt rossz, ahogy az éppen szolgálatban lévő, formás vasutasnő ellépdelt a várakozó gyalogosok és autósok előtt, hogy a már lezárt két pár sorompó után a harmadikat is leereszthesse, majd a vonat áthaladását követően felhúzhassa, és vissza léptessen a többiek felemeléséhez. Persze (sajna) nem mindig ő volt a szolgálatos...
Azóta, jó ideje, villogó lámpák őrzik az átjárót, sőt, a régi idők emlékét idéző kis őrházat is lebontották már.
A várakozási idő lecsökkent, a forgalom gördülékenyebb lett. A szakállas sorompók leszerelésével egyidejűleg az átjáró útburkolatát is kijavították. Szóval, úgymond, minden „oké".
Azért bizonyára akad, akinek kissé hiányzik a vasutas egyenruhában is mutatós hölgy, amint áthalad a várakozó gyalogosok és autósok előtt...
soká
CSALÓDÁSOM AZ ELMARADT KUPA-PÉNTEK MIATT!
December 4-én Kupa-nap (Kupa-péntek) volt programozva Nagykanizsán, ugyanis a tervek szerint városunkba három helyszínre is várták Kupa Mihály pénzügyminisztert.
Várták őt napközben a TUNGSRAM Rt. helyi gyárának, majd az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. fiókjának vezetői és dolgozói, kora este pedig nagyon sokan a HSMK-ban (és előtt) összegyűlt különböző rétegű polgárok, hogy meghallgassák a Kanizsai Demokrata Kör által szervezett előadását „A kétkulcsos ÁFA - Az ország pénzügyi helyzete" témakörben. Mindhiába várták!...
A Kupa-nap folyamán a fővárosból sorra jöttek városunkba a részvételét lemondó telefonüzenetek. Először a fényforrásgyárba, aztán az OTP-be, végül az MDF helyi szervezetének irodájába, s így a nagy várakozást, érdeklődést mindenhol csalódás követte.
Voltak, akik az 5 MAV szakszervezet és a kormány képviselői között aznap folyt, az elhúzódónak vélt nagyon fontos tárgyalások miatt megértették távolmaradását, én azonban csak elmarasztalni tudom a pénzügyminisztert és környezetét. Hogy miért?
Nos, december 4-re nemcsak a vasutas dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetekkel, a fizetésemelési követelések tárgyában hetek óla folyó, kétnapos országos vasutas-sztrájkot is kilátásba helyező „kötélhúzásra" került sor Budapesten, hanem az MTI közleménye szerint egyeztető tárgyalás színhelye volt aznap a Pénzügyminisztérium is, ahol Kupa Mihály pénzügyminiszter és Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter találkozott az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség képviselőivel, a felsőoktatási intézményekben tanuló egyetemisták és főiskolások tandíjának bevezetése ügyében.
Mivel ezek a fővárosi tárgyalások nem spontán aznap vagy egy-két nappal korábban, hanem Kupa Mihály tervezeti nagykanizsai útját megelőzően legalább egy héttel korábban lettek elhatározva és kitűzve, s a témákban kialakult fonák helyzet miatt nem lehetett várni azok gyors, egy-két órás befejezését, Kupa Mihálynak (és környezetének) jó előre kellett volna érzékelni, hogy december 4-én nem jöhet városunkba, s így időben le lehetett volna mondani (vagy más időpontra elhalasztani) érkezését!
Sajnos nem érzékelte, tanácsadói sem érzékelték, s így bekövetkezett a kanizsaiak „lóvá tétele". Hogy ez a sajnálatos tény a dolgozók, illetve a lakosság érzelmeinek újabb „korbácsolása" miatt szándékosan, vagy szűk látókör következtében véletlenül fordult elő, azt nem tudom... Tihanyi István
Közvetlen gyári importőr
Q1
A világ N9.1. termékei pénztárcájához igazodó árakon, minden nyugati gépkocsihoz.
¥MONROEFi
LENGÉSCSILLAPÍTÓK
Lockheed
FÉKBETÉTEK
sal OCPP LÖBRO
KIPUFOGÓK GÖMBCSUKLÓK FÉLTENGELYCSUKLÓK
MOTORAD Nmm ACD§!co Bqrg&BECK
TERMOSZTÁTOK ViZPUMPÁK
HUTOK SZUROK, GYÚJTÓGYERTYÁK
KUPLUNGOK
ÉKSZÍJAK, BORDÁSSZÍJAK, VÍZCSÖVEK
KEREKCSAPAGYAK
Nosztalgia? „Vízlépcsőt és demokráciát."
(Erdei András reprója)
SZAKONY SZILÁRD autószerelő mester 8800 Nagykanizsa, Wlassics u. 7, Telefon: (93) 12-896

( kanizsa""
1992, december 11.
ŐSZINTE BESZÉD
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 18.
Lapunk 49. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Én tudom: Egy meggazdagodott szardínia. A sorsoláson Csalló Attila, Gál Györgyné, Gyimesi Izabella és özv. Lenkovlcs Györgyné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Miért van az ezerforintoson szoptató anya?
- ???
- Mert jövőre ez lesz a tejjegy.
Receptötlet
Paradicsomos húsos polenta
Hozzávalók: 400 g kukoricadara, 200 g darált sült vagy pörkölt sertéshús, 100 g főtt, füstölt darált tarja, 100 g vaj, 1 tojás, 50 g reszelt sajt, 1 gerezd fokhagyma, ÖrÖtt szerecsendió, só, bors, 2 dl paradicsommártás.
1,2 I sós, lobogó, forró vízbe állandó keverés közben, vékony sugárban beleeresztjük a kukoricadarát, és fedő nélkül, erös tűzön, állandóan keverve puhára főzzük, még melegen elkeverünk benne 80 g vajat, a darált sertéshúst, a darált tarját, a zúzott fokhagymát, egy csipet szerecsendiót, ízlés szerint sót, borsot, végül jp''ors mozdulatokkal - hogy össze ne ugorjon - a tojást.
Még melegen vizezett deszkára vagy felfordított sütölapra szedjük, kb. 2 cm vastagságúra elsimítjuk és hagyjuk teljesen kihűlni. Egy kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral - amelyet hideg vízbe mártogatunk - korongokat szúrunk ki belőle (a leeső széleket összedolgozzuk és újabb korongokat készítünk). A maradék vajjal kikenünk egy tűzálló tálat, a korongokat kissé egymásra csúsztatva, körkörösen lerakjuk, tetejét meglocsoljuk a paradicsommártással, meghintjük a reszelt sajttal, és előmelegített; forró sütőben (200 fok) csak addig sutjuk, amíg a sajt megpirul a tetején (kb, 20 perc). A sütőtálban, azonnal kínáljuk.

HraiTy

RALLY KERESKEDELMI KFT.
7400 Kaposvár, Füredi u. 180. Telefon: 82/16-111/226
Hajópalló, lambéria korlátlan mennyiségben!
Kaposvár, Vásártér 2., Használtcikk-piac FÜRÉSZÁRU:
Deszka l"-os köbméter 14000 Ft + ÁFA
Deszka l"-os, 3-6 m-ig köbméter 16800 Ft + ÁFA
Palló 2"-os, 3-6 m-ig köbméter 17400 Ft + ÁFA
Palló 2"-os, asztalos minőség köbméter 19400 Ft + ÁFA
Tetőléc, 5x2,5 fm 25 Ft + ÁFA
Tetőléc, 5x3,2 fm 31 Ft + ÁFA Gerenda, 4 m-estől köbméter 17800 Ft-tól + ÁFA
Lambéria, I. osztályú négyzetméter 620 Ft + ÁFA
Hajópalló, I. osztályú négyzetméter 712 Ft + ÁFA
Ck. forgácslap 12 négyzetméter 330 Ft + ÁFA
Ck. forgácslap 16 négyzetméter 440 Ft + ÁFA
MOTORFELÚJÍTÁS (motor ki-beszerelés, egy helyen)
HENGERFÚRÁS, hengerfej síkmarás, egyéb gépi munkák
FUVARVÁLLALÁS 1 tonnától 24 tonnáig.
Ugyanott Ford Sierra Coswort versenyautó versenykész állapotban eladó, ár: 1.450.000 Ft.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-16 óráig, szombat-vasárnap: 7-17 óráig. Telephely: Kaposvár, Füredi u. 180.
(Volán-teleppel szemben)
1992. december 11.
KANIZSA
1111
A televízió hatása a gyermekre II.
Gyermek linkért
Egy alkalommal megkérdezték a gyermeknevelés nálunk is jól ismert szakértőjét, Benjámin Spoc-kot, hogy vannak-e konkrétan kerülendő dolgok a gyermeknevelésben, mire ő azt mondta:
„Abszolút kerülendő az erőszak a tévében. Mire az átlagos amerikai gyermek a IS. évét eléri, már IS.000 gyilkosságot látott a tévében. Ugyanakkor tudjuk, hogy valahányszor egy felnőtt vagy egy gyermek brutalitások szemtanúja lesz, az bizonyos csekély mértékben őt is brutalizálja. S mégis egyre több gyermek nő fel az erőszak szörnyű bősége közepette, amelyet a tévében lát." Tudományos bizonyítékok alapján megállapították, hogy a tévés erőszak látványa kapcsolatban áll azzal a hajlandósággal, hogy a gyermek konfliktus-helyzetben erőszakot alkalmazzon, és tűrje mások erőszakos cselekményeit. Érthető tehát, hogy miért kezdett el egyre több kutató e jelenség vizsgálatával foglalkozni. Megállapították, hogy a 9-10 éves gyermekek hazánkban is napi 2 óránál többet néznek té-
A szabadföldi díszfák, díszcserjék, egyes gyümölcsfajok és a szőlő egyéves, beérett vesszői alkalmasak eldugványozásra. Az anyanövényről leválasztott
vesszők meggyökeresednek. A fásdugvány nem más, mint a vesszőből nyugalmi állapotban készült dugványok. Ezeken nincsen sem asszimiláló sem párologtató levélfelület, ezért kezelésük egyszerűbb, mint a hajtásdugványoké.
A fásdugványokat a nyugalmi időszak kezdetétől, a lombhullástól egészen a rügypattanásig szedhetünk. Azokról a fajokról szedjünk korán, a nyugalmi időszak kezdetén fásdugványokat,
vét. Az általuk nézett tévé-erőszak mennyisége és típusa függ a gyermekek korától, nemétől, intelligenciájától, szocio-gazdasági helyzetétől. A nagyon fiatal gyermekek inkább rajzfilmeket néznek. A fiúk és az alacsonyabb intelligenciájú gyermekek több agresszív filmet, míg a lányok és a magasabb intelligenciájú gyermekek kevesebbet néznek. Rossz szocio-gazdasági miliőben szintén magasabb az agresszív adások nézése.
Az agresszió filmbeli megnyilvánulása gyakran alkalmas arra, hogy a nézőből azonosulást váltson ki. Ennek egyik oka, hogy sokszor indokolt, hatásos és jutalmazott formában jelenik meg az agresszió. A filmeken a „jók" ugyanannyi erőszakot követnek el, mint a „rosszak", és gyakran meg is sértik a törvényt a jó cél érdekében. Az erőszak általában célravezetőbbnek van beállítva, a ,jó" erőszakot alkalmazva éri el a célját, amiért megdicsérik, előléptetik, stb.
Egy elmélet szerint a tévében látott erőszak hatására a nézőben
amelyeknek rügyei egy-egy tél végi felmelegedés hatására megduzzadnak (pl. a lonc, bodza) vagy kora tavasszal fakadnak (pl. ribiszkefajták). A később fakadókról, például tamariska je-zsámen, akár március végén is szedhetünk vesszőket dugványozásra.
A dugványokat nem mindegy hogyan vágjuk. Vannak könnyen gyökeresedő fajták, ilyen például a fűz, a nyár, a tamariska, a je-zsámen, a ribiszke, ezeknek teljes hosszában meggyökeresedik a vesszője, tehát a vessző alapjától a csúcsáig készíthetünk dugványokat. Nehezebben gyökeresedő fajok például az alma, a birs.
felgyülemlett ellenséges érzelmek csökkenhetnek, megszűnhetnek a látott erőszakos cselekményben való közvetett részvétel által. A későbbi kutatások ezt az elképzelést elutasították, úgy találták, hogy a tévé-erőszak növeli a néző agresszivitását. Különösen alkalmas a néző agresszivitásának növelésére, ha a képernyőn az erőszak élő szereplők előadásában jelenik meg (vagyis nem rajzfilm vagy fantasztikus film), ha a program a valós élet eseményeit eredeti felvételen közvetíti, ha gyermekek vagy serdülők a nézők, ha a néző előzőleg frusztrált állapotban volt, ha a néző maga is agresszív viselkedésű, s szokásos agresszív viselkedése a látottakhoz hasonló.
Agresszív tartalmú filmek megtekintése után megfigyelték azokat a viselkedési formákat, amelyek az erőszak látványának következményei voltak: iskoláskor előtti fiúknál fizikai támadás, ütés, rúgás, csípés, lefogás, fojtogatás és tárgyakkal való megdobálás jelent meg, tizenéveseknél viszont üvöltés, lábdobogás, egymás lökdösé-
Ezek vesszőjének középső része vagy az ággyűrűvel vágott alapi része jobban gyökeresednek, ha a dugvány alapjához a vesszőt hozó idősebb részből a vessző alatt és fölött 1-2 cm-nyi részt levágunk. Ezt nevezzük kalapácsos dugványnak. Miután leszedtük a vesszőket fásdugványozásra mindjárt 20-25 cm hosszú dugványokra daraboljuk fel. A vessző csúcsából, középső részéből és az alapjából készült dugványokat kezeljük külön. A nyárból és a fűzből jóval hosszabb, 60-80 cm-es, ún. botdugvány is készíthető, ami jól meggyökeresedik. Ezeket állandó helyükre is lehet dugványozni, a gyökeresedés után erőteljesen növekednek. A dugványok alapját rügy alatt 1-2 mm-rel metszőollóval vágjuk meg, majd fő-
se, székhúzgálás, szóbeli és fizikai támadás.
A kutatók szerint az agresszív filmek nézője érzéketlenné válik a valós élet agresszivitásával szemben, közömbös lesz.
Mit tehet a szülő annak érdekében, hogy ezeket a kedvezőtlen hatásokat csökkentse?
A gyermekek a családon belül tanulják meg a televízió használatát, fontos tehát, hogy milyen mintát látnak maguk előtt. Csökkenthetők a káros hatások, ha a szülő a gyermekkel együtt nézi a tévét, és a történteket utána megbeszéli vele, hiszen bizonyos életkor alatt a gyerekek nem képesek a kiváltó okokat logikusan összekötni a következményekkel. (Óvodáskor alatt és második osztály közt a gyerekek általában csak az agresszív eseményre emlékeznek.) Fontos tehát, hogy a különböző életkorú gyermekek csak az életkorúknak megfelelő tévéadásokat nézzék.
Nagyné Sipos Edit pszichológus Nevelési Tanácsadó munkatársa
lül a méretnek megfelelően ferdén metsszük le. A könnyen gyökeresedők esetében az alsó metszlap helyének nincs jelentősége, ezeket akár ízközben is vághatjuk.
A hosszabb tárolásra szánt dugványokat a gombás fertőzések megelőzése végett ajánlatos 0,1-0,2%-os Fundazol oldatba mártani. A nehezebben gyökeresedők gyökeresedésének arányát és gyökértömegét a hormonkezelés javítja. A hormonkezelést azután végezzük, miután a gomba-ölőszeres oldat lecsöpögött és a dugványok megszikkadtak. A dugványok csúcsi felét forró paraffinba vagy más párolgásgátlóba (Vitemol, Folicote) bemártva mérsékelhetjük a vízvesztést. Ez a gyökeresedésre előnyösen hat.
Á. Kartai Csilla
KER TBARA TOKNAK
A fásdugványozás
TEMETŐBŐL A FENYŐT IS
Nem országszerte párját ritkító bűnesetek történtek városunkban és környékén december 1. és december 8-a között. A sok apró, károsult-bosszantó eset közül viszont aljasságával kirí egy: a kanizsai temetőből fenyő-gallyakat loptak el kegyeletsértő, lelketlen valakik. Embereket nem írnék...
A Zalakarost koszorúzó hegyhátakon három pincét törtek föl ismeretlenek, akik más kezemunkájából akartak maguknak hasznot húzni. Sikerült is nekik 25 ezer forint erejéig. A homokkomáromi
hegyet sem kímélték meg: egy pincéből bort és műbőr kabátot loptak el 2 ezer forint értékben. Ezután Zalakarosról érkezett ismét jelentés: egy hétvégi házat törtek föl, s onnan 100 ezer forint értékű holmival távoztak.
Egy várvölgyi kislányt a szülei finoman szólva alultápláltan - magyarul: éheztetve - és ápolatlanul szállítottak a nagykanizsai kórházba. Vagyis: nem teljesítették törvényben előírt szülői kötelességüket.
Ezt követően is Zalakaroson kellett intézkedniök a rendőrök-
nek: betörők jártak a Csalogány utca egyik nyaralójában és 25 ezer forint értékű berendezési tárgyat cipeltek magukkal.
A boltok, vendéglők sem maradtak hívatlan és enyves kezű látogatók nélkül. A nagyrécsei élelmiszer boltból 21 ezer, a kisrécsei vegyes - régi nevén: szatócs -boltból 17, a nagybakónakiból 30 ezer forint értékben loptak. Az egyik zalakomári vendéglőből az italon, cigarettán kívül még egy mikrohullámú sütőt is elemeltek az élelmes betörők.
A felsőrajki kultúrházból ezúttal
nem tudást és műveltséget, hanem 14 ezer forintot kitevő szeszesitalt, füstölni valót és készpénzt loptak el. A galamboki Rigó-hegyen megrongálták az egyik pince villanyóráját, az ablakait pedig betörték. Vagy a jó balhé, vagy a bosszú 10 ezer forint kárt és nem kis bosszúságot okozott a tulajdonosnak, meg rengeteg utánjárást a helyrehozatalkor. A Kis-bagolai hegyen egyszerre két szomszédos pincét is feltörtek. Az egyik helyről 100 ezer, a másikról 60 ezer forint értékű szerszámot, fölszerelést vittek el: kapálógépet, fűnyírót is.
A nagykanizsai Flamingó presszó játékautomatájának pénztároló szekrényét lefeszítették és mintegy 5 ezer forintot kitevő több kilónyi fémpénzt loptak el eddig ismeretlen tolvajok.
A rendőrségi híreket Völgyi Ferenctől, a megyei rendőr-főka-pitányság új sajtóelőadójától kaptuk.
30 llll KANIZSA "!§ 1992 december 1]
SPORT • SPORT • SPORT
Ünnepélyes évadzáró szakosztályértekezlet az olajosoknál
Tenisz
A teniszsport nagy sikerrel zásta az 1992-es versenyévet a kanizsai olajosoknál, akik sporttörténelmet írtak a városi sportéletben: a női csapat megnyerte az OB Il-es bajnokságot és első alkalommal biztosítottak OB l-es szereplést.
Ezt a kiemelkedő sikert is ünnepelték a szakosztály évadzáróján, ahol dr. Füle Lajos, a két évvel ezelőtt megválasztott szakosztályelnök adott összegezést a végzett munkáról. Részletesen szólt a nőiférfi szakág helyzetéről, a szülők kiemelkedő helytállásáról, az anyagi háttérről, az utánpótlásról, majd végezetül megjutalmazták az OB I-be jutott csapatot, valamint a férfi-fiú szakág legjobbjait.
Farkas Zoltán alpolgármester több minőségben is köszöntötte a szakosztályt, az OB I-be feljutottakat, akiknek átadta az önkormányzat ajándékát, miközben hangoztatta: - Legyenek büszkék az OB I-re!
A bensőséges ünnepséget követően dr. Füle Lajossal emlékeztünk a rövid, de annál sikeresebb múltra, aki a visszapillantást így kezdte:
- Két évvel ezelőtt állt össze az a team, aki elsősorban is olyan útkeresésbe kezdett, melynek alapját a minőség, a versenysport jelentette. Megszűnt a „szürkeség". Eltökélt szándékunk lett, hogy meginduljunk felfelé, legyen végre vidéki bázis Kanizsa. Nos, az elhatározás egymagában kevés volt, ám ehhez igyekeztünk partnerokat keresni. Természetesen a gyerekekre, no meg az áldozatkész szülőkre, szponzorokra építettünk. A kialakított koncepciót igyekeztünk tehát tartalommal megtölteni s ez többségében sikerrel is járt.
Az olajosok minőségileg rendhagyót alkottak az előző évi bajnokságban. Az egyre szebben fejlődő női csapat, a tizenéves kislányok remekeltek az OB III-ban, ahol aranyérmet szereztek s több mint 15 évi szünet után bejutottak az OB II-be. A rutinos férfiak sem maradtak el a lányoktól, akik jogot szereztek az átszervezett OB II-ben való indulás-
ra, amely jelzi, hogy a férfi szakág is rendhagyót alkotott az 199l-es évadban.
- Miként vágtak neki az idei OB Il-es évadnak?
- Az előző évi sikerek természetesen újabb feladatokat adtak a vezetés számára. Ez jelentkezett szervezetileg, szakmailag és a megfelelő háttérnek a biztosítása terén, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nos, az erőviszonyok ismeretében a női csapatot az élre vártuk, számukra az OB
I-es szereplés kiharcolását tűztük ki célként, míg az erős férfi OB II-ben a csapattól a megkapaszkodást vártuk el.
- Mit tettek ennek érdekében?
- A tenisz pénz-, időigényes sportág, s a minőséghez valójában minőségi játékosok, kellő háttér kell. Nos, alapítványt hoztunk létre, mind a két csapatot sikerült megerősíteni 2-2 kijevi férfi, női játékossal s Dzsobák Tamás személyében rátaláltunk a vezetőedzőre. Ugyanis Russay Olivér, a korábbi edző-játékos családi okok miatt már nem vállalta a magasszintű, sok időt igénylő munkát.
- Milyennek ítéli meg az 1992-es versenyévet?
- Összességében teljes mértékben elégedettek lehetünk, annak ellenére, hogy az OB
II-es férfi csapat „könnyűnek"
találtatott. Ugyanakkor a lányok OB l-esek lettek, a korosztályos fiú reménységeink közül Tálosi Dániel, Kertész Tibor a Tízek-bajnokságon szerepelt, előbbi korosztályos válogatott, míg a 12 éves Szennay András 3. a ranglistán. Azt meg külön is megemlítem, hogy a Magyar Tenisz Szövetség 10 Wilson-ütővel ismerte el munkánkat, s ez akkor nagy dolog, ha ezt a 80 szakosztály közül csak 5 kapta meg és mi ebbe a körbe tartozunk.
- Hallhatnánk-e a csapatokról?
- Nem az illendőség, hanem az eredmények miatt is a lányokkal kezdeném. Tény, hogy OB l-es a csapat, de az is tény, hogy a mi csapatunknak nem okozott semmi gondot ebben a mezőnyben az, hogy élvonalbeli legyen. Ennek értékét nem csökkenti, hogy a női-leány sport magját a főváros 30-40 versenyzője adja, a vidék bizony - érthető okok miatt - kissé hátrább van. Eger, Pécs, Balatonboglár és ma már Kanizsa a nagy centrum s remélem, hogy ezzel mi élni is tudunk, bár meg kell állapítanom, hogy a lányok utánpótlás vonalán van mit tennünk - szólt a nőkről dr. Füle Lajos, majd a férfiakról így folytatta:
- Az osztályos-lépésnek érthetően örültünk, de már egy
évvel ezelőtt láttuk, hogy itt az erős mezőny sok gondot okoz nekünk. Az előzetes jóslat bejött, bár most is azt mondom, hogy sikerült volna a megkapaszkodás, ha a tavaszt valamivel jobban zárjuk. Érdekesség, hogy a kulcsemberek miatt ment el az OB II. Az viszont biztató, hogy megkezdődött a generációváltás, igen ügyes fiatalokkal, vagyis a jövővel rendelkezünk, akik valamennyien a mi iskolánkból nőttek ki Márton József, az év edzője irányításával. Az biztos, hogy ezekről a srácokról még nagyon sokat hallani fogunk, ők a mi reménységeink.
- Az elért szép sikerek mellett mit emelne ki?
- A versenyzők mellett az élre kívánkozik a szakmai munka irányítása, a jól dolgozó edzők, technikai vezetők dicsérete. Ugyanakkor nagy elismeréssel adózunk a mindenre képes tenisz-szülők, apu-kák-anyukák helytállásának, akik ugyancsak rengeteget tesznek a gyerekek előrehaladásának érdekében és nagy részt vállaltak a sikerekben, őszintén mondom, hogy nélkülük nincs teniszsport, nincs fejlődés, s ebbe a körbe sorolom a szponzorokat, élén Szabó Imrével, meg a többiekkel való jó együttműködést. Az összefogás, a társadalmi munka eredménye az is, hogy újabb 3 pályával gazdagodtunk, s a Vár úti létesítményt ma már nyugodtan nevezhetjük tenisz-stadionnak, ahol jól megfér egymás mellett a minőségi versenysport és a hob-bi-tenisz egyaránt. Ami pedig a szűkebb szakosztályi vezetést illeti, arról csak annyit, hogy korosztályos Tízek-bajnokságot rendeztünk és első alkalommal országos I. osztályú versenyt hoztunk Kanizsára, amely hagyományteremtő s jövőre már a pénzdíj 200 ezer forint lesz. Egyszóval, tevékenykedünk - mondotta végezetül a nagy ügyszeretettel munkálkodó szakosztály-elnök.
Balogh Antal
Az OB I-be feljutott Olajbányász nöi csapata. Balról jobbra. Állnak: Szerdahelyi Kinga, Füle Ramóna, Dzsobák Tamás vezető edző, Csernlsova, Szergievszkaya. Guggolnak: Gaál Nóra, Krtcsfalussy Eszter, Nóvák Edit.
(Erdei András felvétele)
SPORT • SPORT • SPORT
—7
1992; december 11.
KANIZSA
1
MEGVAN AZ ELSŐ SZUPER-GYŐZELEM
Teke
A városi minőségi sportot a Sörgyár csapatai képviselik, amelyek közül a nők a Szuper Ligában, a férfiak az NB II Nyugaticsoportjában újoncok. A kanizsai reprezentások ezúttal hazai környezetben gurítottak, s a mérlegük: 1 győzelem, 1 vereség.
Sörgyár-Szegedi Egységes
SK 5:3 (2420:2389) A női Szuper Liga alapbajnok-ságának második szakaszát kezdték a csapatok, s az idénynyitón nagyszerűen teljesítettek a sereghajtó kanizsai lányok, akik eddig pontnélküliek voltak, s ezelőtt az FTC-Dréher nyert ellenük. Most a 3. helyen álló három válogatottat, köztük két csapat- és egyéni világbajnokot is felvonultató Tisza-partiak ellen fölborították a papírformát. Különösen Vágvöl-gyiné, Némethné és a magára talált, önbizalommal versenyző Martina tűnt ki 433, 417 és 408 fás teljesítménnyel, s ezzel megvan az első győzelem, amelyre oly sokat kellett vámi. Sörgyár-Soproni Sörgyár
3:5 (2957:3010) A pontszerző kanizsaiak: Kovács 504, Németh S. 502, Lukvár 502 fa.
Labdarúgás
Az NB II Nyugati-csoportjában megtáltosodott, az élcsoportban tanyázó Olajbányász-legénységtől, a 4. helyen is álló kedvencektől sikeres őszi zárást reméltek a szurkolók.
Az olajos-csapat aztán alaposan rácáfolt a bizakodókra, hiszen az őszi idény véghajrájában, a befejező három mérkőzésen igen gyatrán teljesített: pontnélkülinek bi-
Az őszi idényzárón került sor a sörös-rangadóra, amikor a listavezető vendégek ellen győzelemre készültek az újoncok, akik ezelőtt a Győrhő csapatától kaptak ki 5:3-ra.
- Jó erőkből áll a soproni gárda, amely bajnokságot nyert az elmúlt bajnokságban, de a minőségibb szereplést nem vállalta. Mi eddig veretlenek voltunk hazai környezetben, a többségnek ment is a dobás, de most a kulcsjátékosok közül néhányan nem hozták a remélt formál. A befejező körig éles volt a küzdelem, de a véghajrában mi sajnos megbotlottunk, s a tartalékos csapatunk elvesztette hazai veretlenségét.
* * *
Olaj Kupa a Sörgyárban
A rendező szervek ma (pénteken) és holnap bonyolítják le hagyományos versenyüket, a Zalai Olajos Kupa nemzetközi csapat-és egyéni női-férfi versenyt a városi szakszövetség szakmai irányításával. A kupaversenyt a sörgyári csarnokban tartják, amelyen 4 női
zonyult a gárda, amelyben - többek között - szerepet játszott, hogy a „tengelyt" nélkülözni voltak kénytelenek.
A megcsappant gárda a két idegenbeli és az egy hazai találkozón várakozás alatt szerepelt. A fiúknál szembetűnő volt a gólképtelenség (csupán 1 gólt szereztek, azt is büntetőből), viszont
és 7 férfi csapat szerepel, küzdenek a vándorserlegért, a számos tiszteletdíjért.
kézilabda
Az NB I A-csoportjában szereplő Tungsram gárdája az alapbajnokság hazai évadzáróját tartotta, hiszen a befejező két mérkőzésre idegenben kerül sor.
A kanizsai újoncok győzelemmel búcsúztak a lelkes hazai közönségtől, hiszen
Tungsram-Várpalotai Bányász 24-21 (12-9)
A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Rodek, Becskei és Kri-chenbaum 5-5, Kuzmicsov és Ojtó 3-3.
A találkozó előtt Musits Ferenc, az izzósok szakosztályelnöke: -Hallatlanul szoros, kiegyensúlyozott a mezőny, s ebben benne van, hogy jó hajrával talán sikerül az első bravúr. Ám ehhez ma nyerni kell a Bányász ellen, ami nem lesz könnyű, de a feladat megoldható. Aztán jöhet a Pécs, majd az
5 alkalommal zörgött az olajos-háló.
A hajrát az addig gyengélkedő Sabária-Tipo otthonában kezdték, ahol 1-0 arányban vesztettek. Holott volt lehetőség a pontmentésre, de ezúttal helyzeteiket elpuskázták, s meglepően könnyen megadták magukat. A Dunaferr SE elleni hazai őszi idényzárón úgy tűnt, hogy lesz lehetőség a javításra, hisz addig a dunaújvárosiak is gyengélkedtek. Nos, a 90 percben aztán csak egy csapat volt a pályán, s ez nem az Olajbányász volt. A vendégek játszották azt, amit a kanizsaiaktól vártak a szurkolók. A végeredmény, a 0-2 az olajosokra volt hízelgő, hiszen ha Csáki kapus nem remekel, meg ha a vendégcsatárok nem hibáznak oly sokat, akkor igen súlyos vereséget szenvedtek volna...
Az idényzárón a kiesés ellen küzdő ESMTK-Bauinvest vendégei voltak a kanizsai fiúk, akik a hóesésben sorra került mérkőzésen 2-1-re kikaptak, pedig a 90 percből 75 percen át az olajosok játszottak a mezőnyben, a helyzeteket sorra elrontották. A szépítő találatot Fuisz érte el 1 l-esből.
A gyenge őszi hajrá „eredményeként" az első félidőt végül is 50 százalékos teljesítménnyel zárta a csapat, amely a 7. helyről várja a tavaszi folytatást.
(bl)
A 32. alkalommal sorra kerülő kupaverseny ma délután 4 órakor kezdődik, szombaton 8 órától folytatódik, melynek ünnepélyes megnyitóját holnap 10 órakor tartják a verseny színhelyén (a részletes versenyrendet a sporthétvége tartalmazza).
B. A.
f-\
Lámpagyári siker a hazai ^ évadzárón ^
Ózd, és ezeken a találkozókon kellene éretten játszani.
A kedvencek jól kezdtek, elmentek két góllal, de a 9. percben _ 3-3 volt az állás. Ezután „elmentek" 9-5-re a hazaiak, de az előnyt nem tudták fokozni, sőt a hajrában csökkent az, mert fegyelmezetlenek voltak. Szünet után gyorsan elhúztak 5 góllal, de aztán jött a rövidzárlat, s feljöttek a bányászok két gólra. Az újítás azonban az izzósoknak sikerült, akik a lefújás előtt 3-4 perccel még 5 góllal vezettek, de a véghajrában megint éretlenek voltak a fiúk, s így „csak" 3 góllal nyertek, ami a végelszámolásnál érzékenyen érintheti őket.
Jéki Zoltán edző, a mérkőzés után: - Hát, a győzelemnek örülök, de bosszantó hibákat vétettünk, gyengébben játszottunk, s a véghajrában gyerekes hibákat vétettünk. Ezt a Várpalotát sokkal nagyobb arányban legyőzhettük volna, ezt meg kellett volna tenni, mert így egálban vagyunk a riválissal, amennyiben azonos ponttal zárunk. Mérges vagyokI
(bl)
Sporthétvége
C '' ^
FUTÓSZALAGON
A Hamburger SK ülőröplabda-csapata tovább folytatta nagyszerű bajnoki szereplését. A csapat Tatabányán szerepelt a bajnokság második versenynapján, ahol mind a három ellenfelét legyőzte. Az Ajka és a Halasi OSC együttesét egyaránt 3:0, míg a Pécs csapatát 3:1 arányban fektette kétvállra és a vesztett pontok alapján biztosan vezeti az OB I Nyugati-csoportját.
A Zalaegerszegen rendezett Zala Kupa úszóversenyen a fiatal kanizsai tehetségek közül a kövekezők értek el dobogós helyezést. 100 m fiú gyors (1975-ös): 3. Virovecz Csaba, 1:01,8 mp. 200 m leány pillangó (1981): 3. Süle Orsolya, 3:11,7. 100 m leány pillangó (1981): 2. Süle Orsolya, 1:25,4. 50 m leány gyors, kiegészítő: 1. Kovács Patrícia, 41,5; 2. Kapusi Enikő, 43,0; 3. Jakab Andrea, 43, 1 mp.
Bálits Károly, a megyei vívó-szakszövetség vezetője, a zalai-ka-nizsai szakág fáradhatatlan, ügyszerető aktivistája rendhagyó eszmecserére hívta a városi képviselőket, akik szép számmal megjelentek a Rózsa úti vívócsarnokban, köztük dr. Kereskai István polgármester és Farkas Zoltán alpolgármester is. A vidéki fellegvár jelenével, főként jövőjével nagy felelősséggel foglalkozott a megyei elnök, aki részletesen szólt a kiemelt feladatokról, s kérte a képviselők, az önkormányzat segítségét a szakág, a gyerekek és a felépítmény érdekében. (-tal)
PÉNTEK
Teke. XXXII. Zalai Olajos Kupa nemzetközi verseny, Sörgyári csarnok, 16.00.
SZOMBAT
Kosárlabda. NB 1. Nők: MÁV NTE-Soproni Postás, MÁV NTE munkacsarnok, 16.00 (előtte NB I-es ifjúsági mérkőzés). Teke. XXXII. Zalai Olajos Kupa nemzetközi verseny, Sörgyári csarnok, 8.00 (közben megnyitó: 10.00). Vízilabda. OB II. Ifjúsági Bajnokság; Városi fedett uszoda, 11.00: Vízmű-KSI, 12.00: Vízmű-OSC.
VASÁRNAP
Természetjárás. Az Olajbányász Természetbarát Egyesület Luca-napi túrája. Indulás: autóbuszállomás, 11.50. Gyalogtúra: Antalhegy-Nagybakónak-Felsőerdő-Nagykani-zsa. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 18.00.
Teremlabdarúgás. Városi bajnokság (csoportmérkőzések). MÁV NTE és Olajbányász munkacsarnok, 8.00.
Mélyrepülés az olajosoknal
KANIZSA
1992. december 11.
INGYENES
lakossági apró
Kcludliató; Nagykanizsa, Király u. 47.
1. umulvt.
Telefon: U3/12-30G
LAKAS - IKLI.K
Nagykanizsa belvárosában szoba-konyhás, komfortosítható önkormányzati lakás után lehet érdeklődni minden nap 17 óra után a 93/14-28l-es telefonszámon. (571 K
)Oyékényesen telek eladó. Érd.: napközben 11-239-m, ette 14-844-es telefonszá-mon lehet. (682 K)
Reálii áron eladó Zalakaroson, a fürdő közvetlen közelében, Szőlő utca 15. sz. alatti, külön bejáratú telek a rajta lévő 4 izobáf, télleaített nyaralóépülettel, és a Gesztenye u. 22. sz. alatti különbejáratú telek egyben és megosztva is. Érd.: 84/13-701-es telefonszámon munkaidőben. (678
K)_
Gelse, Rákóczi u. 14. sz. alatt reális áron kisebb családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 17 óra után. Kovács Margit, Gelsesziget, Fő u. 62. (676 K)_
Lakást vásárolnék 900 ezer Ft készpénz + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Nyugalom" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (679 K)_
Nk. Erdész úti társasházban 3 szobás, 86 négyzetméteres, egyedi fűtéses, kertes lakás eladó. Cím a szerkesztőségben, 12-305 telefonszámon. (684 K)
Zalakarostól 3 km-re, horgásztótől 500 m-re 400 négyszögöl szőlő, és közelében 350 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Érd.: Borbás László, Galambok, Dózsa Gy. u. 11. (669 K)
Nk. Liszt F. u. 4/B. II/l. sz. alatt 62 négyszetméteres, kétszobás, tehermentes lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (680 K)
Az autós pihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó.
Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda Fe-renc. (695 K)_
Irodának, Üzletnek is alkalmas, igényesen felújított 3 szobás családi ház pincével és melléképülettel, 700 négyzetméter telken a belvárosban eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. Érd.: 93/12-536 vagy 13-736. (694 K)_
Nagykanizsa, Halvax u. 1. sz. alatti (Gábor Á. laktanyával szemben) két és félszobás családi ház 730 négyzetméter te-lekkol készpénzért eladó. Irányár:
I.750.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 5/A. Soós Csaba, 18 órától. (692 K)
Homokkomárom, Alsó-csingai hegyen 520 négyszögöl szőlő, gyllmölcsös pincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Nk. Ifjúság u. 35. (688 K)
Nk. Keleti városrészben, 54 négyzetméteres, kétszobás önkormányzati lakás után lehet érdeklődni naponta az esti órákban. Tel.: 93/16-244. (696 K)
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős,
II. emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JARMU
7 éves OPEL Record 2000-es (injektoros) sok extrával igényesnek eladó. Érd.: Gelsesziget, Fő út 69. Tolnai. Egész nap. (702 K)
Peugeot 305 200.000 Ft-ért, Polski Fiat 126 60.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (699 K)
CitroSn Visa személygépkocsi eladó. Nk. Teleki u. 5/A. lépcsh. fsz. 2. (705 K)
Skoda 105 L eladó. Irányár: 100.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 9/B. III. em. 3. (689 K)
ALI5KRLK T
Kétszobás, bútorozatlan lakás hosszú időre albérletbe kiadó. Érd.: naponta 16 órá-tól Nk. Zemplén 3/B. X/61. (671 K)
Egy vagy másfélszobás albérletet keresek.
^---
A ZALA MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Zalaegerszegen, a Munkácsy utcában 19,40-54,10 négyzetméter alapterületig üzleteket és 81,73 négyzetméter alapterülettel lakást, Nagykanizsán a Király utca 39. szám alatti, a Terv utca és az Autóbusz-pályaudvar által határolt területen lakásokat és üzlet, garázs, tároló, iroda és kirakat kialakítására szolgáló helyiségeket KÍNÁL ELADÁSRA.
Érdeklődni lehet személyesen, vagy telefonon:
- Zalaegerszegen a TANÉP Vállalkozási Osztályán, Rákóczi út 8. Telefon: 14-500/171.
- Nagykanizsán a TANÉP Építésvezetőségén, Magyar utca 168. Telefon: 13-257
UTAZZUNK EGYÜTT! - VELEM MEGÉRI -
Színvonalas, kulturált utakat biztosítok, ha Önök KIRÁNDULNI szeretnének. Készséggel állok rendelkezésükre 45 személyes privát autóbuszommal, mely a nemzetközi normáknak is megfelel. Rendelés felvétel: FÜLÖP JÓZSEF személyszállító kisiparos 8800 Nagykanizsa-Palin, Alkotmány út 169/a. Tel.: 12-394
Ajánlatokat „Téli költözés" jeligére kérek a szerkesztőségbe. (673 K)
Ml SZAKI CIKK Bl''lTOU
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt. Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Egyszemélyes, ágyneműtartós, barnadrapp kárpitozású, nágyon megkímélt állapotban lévő heverő eladó. Érd.: a 92/73-223-as telefonszámon. (685 K)
Magnós walkman eladó. Irányár 700 Ft. Ajánlatokat „A zene boldogít" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (672 K)
160 l-es LEHEL hűtőszekrény, Combi típusú gyerekágy és mély babakocsi (bársony) eladó. Erd.: Nk. írtás u. 26. Papp Miklós. (686 K)
Konyhabútor munkalap, mosogatótető felújításához műmárvány lapok több színben megrendelhető, beépítéssel is. Kiss László Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (708 K)
Mirköz tejhűtő eladó. Irányár 13.000 Ft. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (700 K)_
Rudi kanapé 12.000 Ft-ért és 300 l-es LEHEL fagyasztó láda fél év garanciával eladó 25000 Ft-ért. Érd.: Igri György, Kiskanizsa, Bába u. 3. (698 K)
Commodore 128-as és/vagy 1541 Floppy eladó. Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (621 K)
(iARAZS
Nk., Csengery u. 33. sz. alatt garázs eladó. Érd.: Tóth Béla, Nk. Hermán O. u. 5. (701 K)
VIXÍYKS
4 személyes horgászcsónak, K-l-es versenykajak, surf, vízibicikli és tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. Kiss László Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (706 K)
15 hl-es állóhengeres műanyag borostar-tály eladó. Érd.: Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (707 K)
170 kg-os hízott sertés eladó. Érd.: Kiskanizsa, Kossuth L. u. 5. (703 K)
Gazdálkodók figyelem! Eternit fólia csövek (300 fm), keveset használt locsoló gép hozzátartozó gumislagokkal, üzemképes villany táskaírógép, 3 darab fűrészporos kálya új állapotban eladók. Érd.: naponta Nk. Teleki u. 46. Szabó. (Gésa mellett.) (704 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülőszövetkezet-
REDŐNY és RELUXA rendelhető:
SULYOK GÁBOR NAGYKANIZSA
(Kiskanizsa), Alsótemető út 23. Tel.: 93/19-234
KIVÁLÓ MINŐSÉG, OLCSÓ ÁR!
Hívjon, s felkeressük Önt mintakollekciónkkal!
ben egyszobás lakrész és „Robi" 55-ös ka-pálógép eladó. Telefon: 92/18-861. (693
K)_
PASSAP négyszínváltós, motorizált kötőgépek eladók. Érd.: Zalaegerszeg-Csács, Klapka u. 14. Tel.: (92) 20-578
Nk. Péterfai 1/0. II/3-ban combi gyerekágy, Biemme sport babakocsi, 1 és 2 csirkés grillsütők eladók. Érd.: 17 óra után. (674 K)
18-20-szoros nagyítású, kétcsöves mikroszkópot vennék. Cím a szerkesztőségben. (683 K)
Karácsonyra palotapincsiket eladok. Érd.: napközben a 11-575-ös telefonon lehet. (677 K)
l''ARTNKRkl.RKSÓ
40 éves, jól szituált férfi rendezett anyagiakkal, korban hozzáillő hölgy társaságát keresi. Kalandorok kíméljenek, csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Az élet úgy is tova száll" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (607 K)
35 éves, 172 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, jó anyagiakkal rendelkező, középfokú végzettségű, független férfi megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált hölggyel házassági szándékkal. Leveleket „Osz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (640 K)
51 éves, elvált férfi keresi korban hozzáillő, lakással rendelkező hölgy ismeretségét társ vagy házastárs személyében. Leveleket „Karácsonyi szeretet" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (690 K)
37 éves 168/58 középvégzettségű, rendezett körülmények között élő elvált nő keresi intelligens férfi ismeretségét tartós kapcsolatra. Leveleket „Karácsony" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (691 K)
62 éves, rendezett anyagiak közt élő özvegy férfi keresi házas-, illetve élettársát olyan hölgy személyében, aki otthonába költözne. (Család nincs.) Leveleket „Összetartozás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (697 K)
Értelmiségi hölgy intelligens, értelmiségi házastársat keres 42-55 éves férfi személyében. Leveleket: „Megértés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (390 K)
A Kanizsai Demokrata Kör szervezői elnézést kérnek mindazoktól, akik KUPA MIHÁLY pénzügymiszter - a vasutasokkal folytatott egyeztető tárgyalásai miatt elmaradt - kanizsai programjára megjelentek. Ezennel közöljük, hogy az elmaradt fórum megtartására 1993. január 15-én 17 órai kezdettel kerül sor a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
r ^
„A LLCÍJOIIB UK KI. ÁM AZ KLKGKDKTT VÁSÁRLÓ"
KANIZSA SÖK(iYÁK L RT. ...1892 óta
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
dástechnikai területén bérleti formában több szolgáltató részleg is működik - mondta.
Megtudtuk, hogy az áruház 1991-ben közel 900 millió Ft árbevételt ért el. Idén a különböző negatív tendenciájú változások (lakossági vásárlóerő csökkenése, a városban megszaporodott kereskedelmi egységek elszívó hatása, az utazási költségek emelkedése, a hónapokon át tartott horvátországi polgárháború) következtében, de az áremelkedések mellett hasonló árbevételre számítanak.
- Meglátásom szerint áruházunk a város és a városkörnyék egyik legkedveltebb bevásárlóhelye. A vevők magukévá tették azt a régi szlogenünket, hogy nálunk szinte mindent egy helyen megvásárolhatnak. Az árukínálatunkat igyekszünk mindig a vásárlók igényeihez igazítani. Az áraink szolidak, jelenleg már a városban az olcsó árut kínáló boltok közé tartozunk. Az általunk forgalmazott termékek minőségéért garanciát vállalunk. Gyakori nálunk az engedményes vásár, amikor a vásárlók jelentős árkedvezményben részesülnek. Mindezek alapján többszörösen is jól járnak a vásárlóink, ha hozzánk jönnek vásárolni - tájékoztatott az áruház vezetője.
- A karácsonyig hátralévő napokban is szeretettel várjuk a vásárlókat, s örülünk annak, hogy az év végi ajándékokat sokan nálunk vásárolják meg. Az ünnepek előestéjén valamennyi kedves vásárlónknak az áruházi kollektíva nevében kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok! -mondta a búcsúzásnál.
Tihanyi István
KARACSONYI VASAR a Dél-Zalai Aruhazban
December 12.: az ezüstvasárnapot megelőző szombat a nagykanizsai ÁFÉSZ legnagyobb kereskedelmi egységében, a Király út 36. sz. alatt lévő Dél-Zalai Áruházban. Az ízlésesen feldíszített fenyőfákkal, fenyőláncokkal, villogó lámpákkal dekorált földszinti és emeleti osztályokon halk zenei aláfestés mellett javában folyt a karácsonyi vásár. Kísérőnkkel, Lőrinci László áruház-igazgatóval a vásárlás hullámzó forgatagában sorra látogattuk az árusító helyeket.
A ruházati osztály vezetője, Kovács Zoltánné így tájékoztatott:
- A forgalom napról napra emelkedik. A vásárlók zöme főleg a női és férfi fehérneműket keresi nálunk.
A kultúrcikk osztály illatszer részlegénél Vuk Istvánná részlegvezető meglátása:
- A kedves vásárlók főleg órákkal és finom illatszerekkel igyekeznek meglepni szeretteiket. A forgalom egyre nagyobb.
Egy fiatalasszony (a meglepetés miatt nevét nem árulta el) férje számára a szentestén órát akar elhelyezni a feldíszített fenyőfa alá.
- Ez már az ötödik hely, ahol megfordulok, de nem bántam meg! Már eldöntöttem, hogy itt és ezt a szép, 1060 forintba kerülő órát veszem meg páromnak ajándékul - mutatta a kezében lévő karórát.
Rédics István, a villamossági osztály vezetője elmondta, hogy lökésszerűen érezhető az ünnep közelsége. A vásárlók érdeklődése főleg a tévék és egyéb híradástechnikai cikkek, így elsősorban magnó- és videokazetták iránt nyilvánul meg. Aztán egy távirányítású, 25.900 Ft-ba kerü-
lő Philips gyártmányú music centert blokkolt egy fiatalembernek.
A játékrészlegnél is nagy volt a sürgés-forgás. Sok anyukát és nagymamát fedeztünk fel vásárlási szándékkal.
- Ilyen bőséges és sokrétű még soha nem volt nálunk a karácsonyi játékvásár. Jócskán nő a bevétel, főleg a babák, a legók, társasjátékok és játékbútorok értékesítéséből - jegyezte meg Hajnali Józsefné részlegvezető, kikapcsolva magát egy pillanatra a vásárlók gyűrűjéből.
- A két és féléves Zsoltikának műanyag gyurmát és építőkockákat vásárolok - mondta Pataki Zsoltné vevő.
Az élelmiszerosztályon alig lehetett megmozdulni - főleg a horvát és szlovén vásárlóktól. A bevásárló kosarakban magasodtak a szalámi-félék, a sajtok, a különböző italok, a kávék és az egyéb élelmiszerek.
Az áruházi séta után - már az emeleti irodában - a szervezeti felépítésről érdeklődtünk Lőrincz
Lászlótól, aki 1990. március közepétől - helyettesével, Lakatos Józseffel együtt - fogja össze és irányítja az itt zajló sokrétű folyamatokat.
- Az összetevékenységet jelenleg 185 fő végzi. Túlnyomó részük kereskedelmi munkát végez. A többiek üzemeltetési, dekorációs, ügyviteli, rendészeti és takarító állományban vannak. Az egyes kereskedelmi osztályokat szakmai összetétel szerint említem, így a ruházati, a cipő, a lakástextil-méteráru, a kultúrcikk, az üveg-porcelán, edényáru, bútor, a jármű-járműalkatrész, a vas-műszaki, a villamossSgi-híra-
OLVASÓINK FIGYELMÉBE!
I.apunk az ünnepek torlódása miattádcccmln''r 23-án és (li-comber 30-án fog megjelenni. Kz a magyarázat arra is, hogy számos írás anvugtorlúriás miatt csak a jövőbeli, illetve a/ a/t követő'' számunkban fog megjelenni. Olvasóinktól r/íiton is elnézést kérünk.
2 KANIZSA ] 1992. december 18.
„A lobbyzás szükséges, de nem tartozik a sajtóra..."
Ez a kijelentés is elhangzott azon a küldöttgyűlésen, amelyet a hónap elején tartottak Zalaegerszegen a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Zala Megyei Szövetségében, amelyen szó esett az átalakulással kapcsolatos problémákról, gondokról. Felmerült többek közt az a kérdés is, hogy vajon meddig életképes a nagyüzemi termelés? Nos, ez a kérdés megválaszolat-
lan marad, hiszen ez sok mindentől függ: elsősorban a pénztől...
Horváth Gábor, a szövetség főtitkára elmondta, hogy az átalakulási folyamatokat továbbra is a törvényben rögzítettekkel szinkronban kell véghezvinni; hasonlóan, mint eddig. Az érdekképviselet egyik „szakágát", mármint a lobbyzást szükségesnek tartja a főtitkár. Ellenben -
mint mondotta - nem a sajtóra és a nyilvánosságra tartozik e téma... A feladatok közül a legfontosabb a még meglévő szövetkezeti vagyon megfelelő működtetése.
A küldöttgyűlés állásfoglalás kiadásáról hozott határozatot, melyben hiányolják az elmulasztott kormányzati intézkedéseket, mely nagyban hozzájárult az agrárágazat kedvezőtlen külpiaci hatásaira. Egyben felhívták a MOSZ testületeit, kezdeményezzenek a válságkezelésre alkalmas kormányzati intézkedéseket.
H. L.
Tizenhárommillió támogatásra
Nagykanizsa önkormányzata a munkanélkülieknek, az időseknek, valamint a többgyermekes családoknak a közeledő télre való tekintettel tüzelővásárlásra hat-, míg télicipő- és ruhavásárlásra hétmillió forintot oszt fel támogatásként az arra rászorulóknak. A döntés a Népjóléti Bizottság egyetértésével született, amelyet a Hatósági Osztály hajt végre.
(-)
Szisszentek
Top secret, avagy szupertitkos alapítványi nyilvántartások
Múlt héten kedden tartotta szokásos klubtalálkozóját a KKK, amelynek keretében az egyesületek, alapítványok képviselőinek szerettek volna segítséget nyújtani, és tájékoztatni őket a változó jogszabályokról. Sajnos mindez csak mérsékelten vált be, hiszen a megjelentek között alig volt olyan, aki ne tartozott volna a Közéleti Klub tagjainak sorába. A kívülállók rejtélyes okból távolmaradtak a rendezvényről, amelynek meghívott vendége a Zala Megyei Ügyészség alapít-

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykan zsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computcrtechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Kt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
ványi-egyesületi ügyekben illetékes szakembere volt.
A szakember elmondta, nemrégiben zárult egy vizsgálat, amelynek tárgya a bejegyzett alapítványok törvényességének vizsgálata volt. Mint megtudtuk, az adatok kiértékelése jelenleg is folyamatban van, így annak eredményeiről még nem lehetett semmit megtudni.
A tájékoztatóban elhangzott, hogy jelenleg is folynak a viták arról, lesz-e valaha is mód arra, hogy a már bejegyzett alapítványok alapító okiratát módosítsák.
Városunkban nagyon széles a skála az alapítványok céljait és vagyojlát illetően, tudhattuk meg ezen az estén. Az alapítványokba adott anyagi támogatás nem vonható vissza, utólagos módosításokra csak hosszas jogi procedúrák után van mód. A tájékoztatót követően a hozzászólások, vélemények következtek. Janzsó Antal elmondta, hogy Kanizsa az egyetlen 60 ezres város hazánkban, amelynek nincsen felsőoktatási intézménye. Véleménye az volt, meg kellene találni azokat az alapítványi lehetőségeket, amelynek segítségével gyorsabban létrehozhatóvá válna egy felsőoktatási intézmény.
Molnár László és Horváth László felszólalásukban azt a kérdést feszegették, miért nincs arra mód, hogy a különböző alapítványok kapcsolatot találjanak egymással, illetőleg megfelelő információk alapján kizárható legyen, hogy két azonos céllal létrehozott alapítvány szülessen. A szakember véleménye az volt, hogy tulajdonképpen nem olyan nagy gond, ha azonos céllal létrehozott alapítványok vannak, csak a nevük ne legyen azonos. Arra a kérdésre van-e olyan nyilvántartás, amely a hazánkban létező alapítványok adatait tartalmazná, azt a választ kaptuk, hogy ilyen polgári személyek számára hozzáférhető állapotban nem létezik. Ha netán valaki alapítványokat szeretne támogatni el nem költött pénzével, nem juthat hoz-
zá olyan információhoz, amelynek segítségével kiválaszthatná, mely alapítvány céljai lennének támogatására érdemesek.
A felszólalók elmondták, hogy nemcsak a támogatásra érdemes célok megtalálása a nehéz, hanem a már létező alapítványok esetleges támogatásának megpályázása is. Erre azt a választ kaptuk, hogy az országos sajtóban gyakorta találkozunk különböző pályázati hirdetményekkel.
Ennek az estének az lett volna a célja, hogy a különböző alapítványok, egyesületek képviselői a jogban rendelt titkosság ellenére megismerjék egymást, és azokat a lehetőségeket, amelyeket ezek a szerveződések nyújthatnak. Úgy tűnik, ez a találkozó ennek a célnak nem felelt
meg.
-kát
Magyar Ml alapítvány Mf
1992 ML ^
m
Decemberben jelenik meg a Magyar Alapítványok 1992 című kiadványunk, mely tematikus rendben 7500 alapítvány adatait közli. (Név, cím, képviselő'' neve, lehetőség szerint telefonszám.) A kötet 980 Ft-os áron megvásárolható lesz a Kurázsi Szerkesztőség címén Bp. V., Gerlóczy u. 11. I. em. Megrendelhető'' telefonon: 117-6232, illetve postacímünkön: 1399 Bp., Pf.: 706.
A megrendelőnek a megjelenést követően utánvéttel küldjük a kötetet.
Költségelszámolás
Olvasom, hogy minden együtt állt a fanyar humorú pénzügyminiszter fogadására városunkban. A mindenbe az ebéd is beletartozott.
Ha a régi jó szokást veszem, akkor a vendéglátó cég természetesen ingyen kínálta a képviselő miniszternek a tányérhavalót. Ilyenkor az (volt) a szokás, hogy megérkezett a vendég, akit aztán a cégtől, a várostól tucatnyira bokáztak körül. Közpénzen.
Mostanság költségtérítés címén is megemelték az országgyűlési képviselők javadalmazását. Vajon az ilyen vendéglátós utakról vissza-térvést is érvényes a költségelszámolás, és ha igen, hogyan? Képviseletként és miniszterként vagy is-is. A kérdés azért is érdekes, mert az utóbbi időben egyre több miniszterből - szolgálóból -vált honatya. Véletlenül MDF-színekben.
Nem kell nagy történelmi visszatekintés annak megállapításához, hogy nem új ez a jelenség. A különbség talán csak annyi, hogy akkortájt ismeretlen volt a tárca-nélküli miniszterség intézménye. De hát az bizonyára nem volt jó a népnek, amely ki is követelte az ásatag helyzet megváltoztatását.
Azonosság is akad persze. Akkor Is, most is szolgálati gépkocsikkal jártak választási gyűlésekre a miniszter elvtársak-urak. Akár akartaakarja a választó polgár, akár nem. Viszont nagyvonalúan állja a költségeket.
Úriemberek népe voltunkvagyunk.
F. Gy.
1992. december 18. KANIZSA 3
A meccs tétje
Beszélgetés dr. Pálfi Dénessel, a megyei közgyűlési elnökével
A helyi önkormányzatok léte már túljutott a félidőn, a megyei önkormányzat csak pár nap múlva éri el az első félidő végét. Milyen a mérkőzés állása? Jóin-dulatúbban kérdezve: hogyan alakult az együttműködés a megyei jogú város és a megyei önkormányzati közgyűlés között. Egyáltalán: volt-e kapcsolat, közös akarat. Erről beszélgettünk a megyei közgyűlés megválasztása második évfordulójának előestéjén annak elnökével, dr. Pálfi Dénessel. Mindjárt az elején közölte: szívesen elmondja tapasztalatait, gondolatait, szándékait, de kifogásait is a Kanizsa újság kedves Olvasóinak.
- Mindenek előtt létezik az a törvényi helyzet, amely megszabja helyi és a megyei önkormányzatok feladatait, ezzel pedig körvonalazza a lehetőségeit is. Az önkormányzati törvény a megyei hatáskörbe utalja a volt megyei tanácsok által fenntartott intézmények működtetésének gondjait-örömeit. Ezek, természetesen valamelyik helyi önkormányzat közigazgatási területén léteznek. Ez tehát máris kijelölte azokat a kereteket, amelyek között a megyei és a helyi, így a nagykanizsai megyei jogú önkormányzat kapcsolatai alakulnak.
- Van-e kanizsai tagja a megyei önkormányzati közgyűlésnek?
- Sajnos, nincs. Természetesen mindig meghívjuk közgyűléseinkre a városi önkormányzatot. Egyébként bárki bármelyik közgyűlésünkön részt vehet, azok nyilvánosak.
- Sokan megjelentek már Kanizsáról?
- Az önkormányzati vezetők közül ritkán. Másokat nem ismerek. Az országgyűlési nagykanizsai képviselők több-kevesebb rendszerességgel megtisztelik közgyűlésünket, s máskor is tanácskozunk velük. Egyébként a napirenden szereplő tárgykörök írásos beszámolóit mindig megküldjük Nagykanizsára is, tehát a polgármesteri hivatalban bármikor rendelkezésre állnak, ta-nulmányozhatóak.
- Talán a helyi döntésekhez is hasznos támpontot nyújthat a megyei kitekintés. Ráadásul a megyei önkormányzati közgyűlés elnöke rendszeresen részt vesz az Alpok-Adria Munkaközösség rendezvényein. Külföldi küldöttségek tesznek látogatást
Az SZDSZ nagykanizsai szervezete 1992. december 2-án tartotta éves beszámoló és tisztújító taggyűlését.
Az elnöki beszámolóban Balogh György kiemelte az önkormányzati munkát és az azt támogató párttevékenységet.
a megyeházán. A hazai politikai és gazdasági élet vezető személyiségei rendszeresen fölkeresik a megyei közgyűlés vezetőit. Tehát jelentős tapasztalatcserére nyílna lehetőség a rendszeres kapcsolattartással. Dr. Pálfi Dénes nem így látja?
- Teljesen igaz az okfejtés. A magam részéről erre törekszem. De valahogyan mindig érzem a már szinte történelminek mondható ellentétet Zalaegerszeg és Nagykanizsa között. Igaz, voltak olyan jelek, hogy engem személy szerint elfogadnak, mert nem Egerszegen lakom, hanem Nemessándorházán, amely szinte félúton fekszik a két város között. Dehát már félre kellene tenni ezt a szomszédvárosdit a megye közös érdekeiért. Mint már említettem, számos intézményünk működik épp Nagykanizsán is. Ezeket természetesen nemcsak a megye más részeiből keresnek föl, vesznek igénybe, hanem a helyiek és a városon átutazó vagy a városban megszálló külföldiek, más megyékből érkezettek is. Nagykanizsa gazdasági, kereskedelmi északdéli keresztútban fekszik, s ez nagyon fontos tényező. Előbb említett kapcsolatrendszerünk -amelynek mi a módszeres bővítésére törekszünk - Nagykanizsa közéletére is jótékony hatással lehetne az eddiginél jelentősebb mértékben. Ha szorosabban együttműködnénk.
- A már elfogadott jövő évi, a helyi önkormányzatokat megsanyargató költségvetés is erre kellene, hogy ösztönözzön. Úgy tűnik, hogy a megyei önkormányzati közgyűlésre még any-nyi sem lesz bízva, amennyi eddig.
- Nem kívánok erről elemző véleményt mondani a jelen pillanatban. Az viszont tény, hogy az eddigi két évben kiderült: a helyi önkormányzatok és a kormányszervek között nincs közvetítő. Nincs olyan szerv, amely az ügyeket jó részt helyben elintézhetné. Most három és fél ezer önkormányzat levelez a mi-
Ezt követően Röst János, a régió Országos Tanács tagja számolt be az OT munkájáról, majd Czobor Zoltán és Solti Károly küldött beszélt a közelmúltban lezajlott küldöttértekezletről, kitérve a kulisz-szák mögött történtekre is.
nisztériumokkal és az országos főhatóságokkal.
- Amelyek egymás után hozzák létre a megyei önkormányzatokat megkerülő megyei szerveiket: a földművelésügyi hivatalok, legújabban a területi oktatási központok mutatják az erősen központosítható hajlamot. A sort a köztársasági megbízotti hivatalok nyitották meg. Hivatalokból bő a termés...
- Annyit érzek, hogy feltétlenül szorosabban kell együttműködniük a helyi önkormányzatoknak a megyeivel. Ezt nem tekintélyelvből mondom, hanem a mind soványabban rendelkezésre álló eszközök jobb hatásfokú hasznosítását látom célként, s az imént jelzett hiány pótlásaként.
- Mintha már történtek volna lépések ebbe az irányba. Például a baki tetőn felépítendő áldozatok emlékműve ügyében.
- Gyönyörű helyen, nemzetközi útvonalak kereszteződésében állna. Ha az összefogás létrejött volna. De nem jött létre. Pedig a nagykanizsai és a zalaegerszegi közgyűlés vezetőivel is tárgyaltam erről. Remélem, nem végleges a nemleges válasz.
- Gondolom, nem ez az egyetlen és legtartalmasabb lehetősége az együttműködésnek.
- Természetesen nem. Széles körű lehetőséget kínál egy igazán színvonalas, külsőségeiben és tartalmában is az eddigieket meghatározó megyei vásár. Úgy értem, hogy az eddigi egerszegi vásárokat helyettesítő vagy azokat jól kiegészítő megyei kiállítás és vásár. Ennek szakrendezvényeit lehetne telepíteni a környék jellegzetességeinek megfelelően Nagykanizsára, Keszthelyre, Zalaszentgrótra, Lentibe, Letenyére. így ezek, a feljövőben lévő városok is remek lehetőséget kapnának a bemutatkozásra, a kitárulkozásra és a befogadásra is.
- Eddig erről sehol sem esett szó.
- Valóban így van. Először a Kanizsa olvasóival osztom meg
A választás megerősítette az előző elnököt és ügyvivői testületet, két új taggal kiegészítve azt. A vezetői testületet - összhangban a tavaszra várható országos küldöttgyűléssel - hat hónapra választották. Tagjai: Balogh György elnök, Benkő János, Czobor Zoltán, Deisinger József, Horváth. Gabriella, Müllner Pálné, Röst János, Solti Károly.
ezt a gondolatomat. Az Alpok-Adria Munkaközösséghez fűződő, egyre tartalmasabb kapcsolatrendszerünk igen sok lehetőséget kínál. Ezeket józan ésszel, elemző módon föl kellene mérni és ki kellene használni a megyei célt látva magunk előtt. A hazai világkiállításhoz kapcsolódásunkba is beleillenék ez imént kifejtett gondolat megvalósítása, amikor Nagykanizsa önkormányzatának nagyon pozitív a hozzáállása. Ami a beszélgetésünk elején érintett megyei hatáskört és lehetőségeket illeti, épp az Alpok-Adria kapcsolataink révén tehettünk szert például svájci tapasztalatokra. Nálunk kisebb lélekszámú országban a magyar megyéknél több kanton, összesen 24 működik kifogástalanul. Ráadásul négy hivatalos államnyelven.
- Gondoljam azt, hogy napirendre kerülhetne Zalában például a horvát nyelv államigazgatás ilag is hivatalossá tétele? Erről hozhatna érvényes döntést a megyei önkormányzati közgyűlés az alkotmány 68. paragrafusának 2. bekezdése szerint? Példamutató elhatározás lehetne.
- A kétnyelvűség a horvát lakta falvakban eddig is használatos volt. Az alkotmány és.jSás törvény sem tiltja, hogy valaki az anyanyelvén forduljon szóban vagy írásban bármilyen szervezethez vagy hivatalhoz. Sőt, megyénkben kétnyelvű újság is létezik, a Letenyén megjelenő Muravidék. Külön döntés tehát nem szükséges ebben a tárgykörben. A svájci központi kormány és a kantonok kapcsolata azonban feltétlenül tanulmányozandó hazánkban is. Természetesen megfigyeltük a kantoni kormányzat és a helyi önkormányzatok viszonyát. Ugyancsak lehetőségünk volt az olasz tartományok és a központi kormány, illetve a tartományokon belüli egyes közigazgatási szervezetek kapcsolatának tanulmányozására. Éppígy Ausztriában, Szlovéniában, Németországban is bőséges tapasztalatokat szereztünk. Mindezeket szívesen megosztjuk a velünk együttműködni kész helyi önkormányzatokkal, így a nagykanizsaival is - fejezte be lapunknak adott nyilatkozatát dr. Pálfi Dénes, a megyei önkormányzati közgyűlés elnöke.
Vagyis félidő ide, félidő oda, egy pályán játszanak, s ellenfelei sem, ellenségei méginkább nem lehetnek egymásnak. A választók közös érdekében. Mert ez a tétje a meccsnek.
Ferencz Győző
SZDSZ TISZTÚJÍTÁS
Ülésezett az önkormányzat
Van igazgatója a Mezőnek ~ Kritikák a rendőrség munkájára - Reprivatizálható-e a Kiskanizsai Olvasókör - Döntés született Palotás Tibor önálló indítványában
4 ( KANIZSA ]
1992. december 18.
Hétfőn tartotta soros ülését városunk önkormányzata. A majdnem tizenkét órás ülésen a közmeghallgatás mellett tizenhárom napirendi pont került megtárgyalásra.
Még napirend előtt kért szót Balogh Tibor képviselő, aki minden jelenlévőnek, és természetesen a helyi kábeltelevízió nézőinek is reménységgel teli, boldog új esztendőt kívánt.
Ezt követően került sor a polgármesteri beszámoló pontonkénti elfogadására, így többek között annak a 30 ezer forintos támogatás megszavazására is, amelyet a Nagykanizsai Jogászegylet kért az önkormányzattól. Az ilyen jellegű kérelmekkel kapcsolatban Magyar József képviselő elmondta, hogy kívánatos lenne ezeknek is valamilyen formát adni, és jó lenne, ha a különböző bizottságok a maguk pénzeszközeiből tartalékot képeznének, amelyekből az ilyen kifizetéseket finanszírozni lehetne.
Ezt követően interpellációkra került sor, amelynek keretében szó esett városunk telefonhely-zetéről, az EXPO-val kapcsolatos kérdésekről is. Czupi Gyula képviselő az iránt érdeklődött, hogy miért nincs benne az a módosítás az építészeti értékek helyi védelmével kapcsolatos rendeletben, amelyet ő javasolt. A másik kérdésében a képviselő a közgyűlés televíziós közvetítésének praktikusabb módját kutatta.
Az interpellációkat követően közel ötvenperces zárt ülés következett, amelynek témája a Mező-gimnázium igazgatói
posztjának betöltése volt. A testület Sorosi Miklóst nevezte ki az intézmény élére. A szavazást megelőzően Czupi Gyula elmondta, hogy amikor ő nem ért egyet a kinevezéssel, akkor nem az ember ellen emel kifogást, csupán a vezetővé kinevezést nem támogatja, azért, mert szerinte a leendő igazgatóból hiányzik az ambíció. „Nem jó, ha olyan vezetőt nevezünk ki, akinek megválasztásával kapcsolatban nem vagyunk meggyőződve arról, hogy jól választottunk."
Ezt követően a testület a Szociális Foglalkoztató folyószámlahitel szerződését fogadta el, majd a közalkalmazottak és a köztisztviselők 13. havi illetményének folyósításáról szóló beszámolót vitatták meg. Ezt kö-
vetően a piacon történő italárusítással kapcsolatosan fogadtak el rendeletet a városatyák, amely szerint a piacon az alkohol és az alkoholtartalmú italok árusításának tilalmát a piacon 1993. december 31-ig nem kell alkalmazni. Ezzel kapcsolatosan Czupi Gyula képviselő azt javasolta, hogy ennek a rendeletnek a módosítását a jövő évben nem decemberben kellene tárgyalni, hiszen az esetleges megtiltás miatt nem szerencsés, ha az utolsó pillanatban születik meg a döntés.
Ezt követően Papp Ferenc és Pintér Béla közművelődési intézményvezetők határozatlan idejű kinevezését alakította határozott idejűvé a testület, így a két vezető megbízása 1993 december 31-ig érvényes.
Ezután került sor a közmeghallgatásra, amelyre ebben az évben városunkból jónéhány polgár jött el. Több felszólaló kifogásolta városunk tisztaságát, és kérték a polgármestert, hogy intézkedjen ez ügyben. Sokan a rendőrség munkájával voltak elégedetlenek, és nem voltak hajlandók elfogadni a hiányosságok magyarázataként az oly sokat hangoztatott létszámhiányt. A legtöbb felszólaló a környezetvédelmi felügyelet munkájával volt elégedetlen.
A Természetbarát Egyesület képviselője azt kifogásolta, hogy a városban nincs mód 500 ember kulturált elhelyezésére, nem lévén szállodánk és egyéb olcsó szálláshelyünk sem. Az egyesület pénzügyi támogatást kért a várostól a jövő év májusában megjelenő Dél-Zala turistatérképhez, valamint a városról nemsokára elkészülő fotótérképhez is.
Tóth László az Észak-keleti városrészben épülő garázsok körüli huzavonával kapcsolatban azt kérte a testülettől, hogy körültekintőbben vizsgálja meg a kérdést, hiszen a garázsigénylők nem ragaszkodnak a mostani elképzelések szerinti garázsépítéshez, bármilyen más megoldást is támogatni tudnak, amely megoldaná az ott lakók garázsgondjait.
Péterfai Ferenc a Virág Benedek utcai Volán telep és vámudvar okozta komoly problémák miatt emelt szót a közmeghallgatáson. Az idős bácsi elmondta, hogy az utcán dübörgő kamionok miatt a lakók sokszor kénytelenek otthonukat elhagyni,
mert éjszakánként ott nem tudják magukat kipihenni. A házak előtt várakozó kamionok, buszok miatt egyszerűen képtelenség megmaradni a lakásokban a beszivárgó gázolajfüsttől. A nemrégiben felújított házak megrepedeztek az állandó zajtól, de a lakók panaszait máig sehol nem fogadták. A felszólaló azt mondta, hogy az ott lakók tulajdonképpen nem kérnek mást a Volántól, csak annyit, ne az utcán várakoztassák a telepre behajtani kívánó járműveket, hiszen azt amúgy is tábla tiltja (amelynek betartásáról a bácsi elmondása szerint a rendőrség rendre nem tud, vagy nem kíván gondoskodni), hanem a hely adottságainak figyelembevételével vigyék beljebb a bejáratot.
A Csokonai-iskola tanmedencéjének felújításával kapcsolatos kérdésekre azt a választ kaptuk, egyelőre mérlegelni kell azt, hogy van-e értelme 32 milliós felújításba kezdeni, vagy valami más megoldást kell keresni.
Arra kérdésre, hogy tervezi-e újabb adók bevezetését az önkormányzat, a polgármester nemmel felelt. Sthal György azt javasolta az önkormányzatnak, hogy állítsanak fel kárpótlási jegyeket felvásárló irodát. Másrészt a felszólaló nem tartotta szerencsésnek, hogy a belvárosi ingatlanokat teljes egészében a magántőkének adjuk át.
Volt olyan szót kérő, aki az önkormányzati lakások árát túl magasnak tartotta.
Hajgató Sándor azt kérte az
önkormányzattól, ne adjon engedélyt a Szent Flórián téren tervezett bódék felépítéséhez. Valamint azt kérdezte még, visszakaphatja-e Kiskanizsa a Polgári Olvasókört, amely egykor tulajdona volt. Erre a kérdésre a polgármester azt a választ adta, hogy jelenleg nincs reprivatizációs lehetőség, a ház használatát fel tudják ajánlani az Olvasókör- , nek, de működtetni a városnak kell. Czupi képviselő azt javasolta, hozzanak létre egy egyesületet, és az ebben a formában történő üzemeltetésre már van mód.
Horváth Lajos azt kérte az önkormányzattól, hogy másként kerüljenek elosztásra a sport támogatására szánt pénzek, és ebből legyen mód a Honvéd Thúry SE támogatására is.
A közmeghallgatást követően a testület folytatta munkáját. Az önkormányzat úgy döntött, csatlakozni kíván az Első Magyar Gyógyhely Alapítványhoz.
Megszületett a döntés Palotás Tibor önálló képviselői indítványának ügyében is. A közgyűlés az ad hoc bizottság jelentése alapján Palotás Tibor képviselő Farkas Zoltán alpolgármester és mások felelősségének megállapítására irányuló képviselői indítványában foglaltakat megalapozatlannak találta. A testület Palotás Tibor közérdekbe burkolt, de egyéni érdektől sem mentes indítványától elhatárolta magát.
A testület január 11-én folytatja munkáját.
-dukát-
A NAP, HOLD...
December 9-én 17 órai kezdettel rendezték aákanizsai TIT szervezésében a HSMK-ban A Nap, Hold és a többiek... mit lát az ember ősidők óta című előadást. A mintegy 220 főnyi közönség dr. Marik Miklós az ELTE Csillagászati Tanszékének tagját hallhatta. Mint azt később érdeklődésünkre Vilmos Mihálytól, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, az immár három évre visszatekintő előadássorozat ez évi bevezető előadását hallhatta a szép számú közönség. A több éves munka eredményeként az alapismeretek megszerzésén már túl vannak az érdeklődők. Az előre meghatározott vonalon haladva, januártól a Naprendszerrel, a bolygók családjával ismerkedhetnek az előadásokat látogatók.
Sajnos, mint azt később megtudtuk, a rendezvényhez szorosan kapcsolódó 23 órai holdfogyatkozás megtekintése a rossz időre való tekintettel elmaradt. A következő előadást december 16-án hallhatták az érdeklődők. Címe, Na nézzük csak a Holdat... íme az élet fintora, mely azért reméljük nem veti árnyékát a január 6-i előadásra, melyet a TIT szintén a HSMK-ban rendez, s melynek címe: És a többi bolygó? lesz.
H. G.
1992. december 18.
KANIZSA
I
/ALAKgKAIWIA
Felhívjuk Tisztelt Vásárlóink figyelmét, hogy a Zalakerámia Rt.
nagykanizsai mintabolti raktára a Hunyadi úton
megszűnt, illetve új helyre költözött.
/
Uj címe: Nagykanizsa, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 48.
Egyúttal közöljük, hogy mintaboltunk telefonszáma is megváltozott.
A
Uj telefonszám: (92) 73-443
Mintaboltunkban (Nagykanizsa, Zrínyi u. 20/h) továbbra is állunk vásárlóink rendelkezésére
bővített, új választékkal.
ZALAKERÁMIA RT.
7AIAK«RÁIWIA
NAGYOBB OROM ADNI, MINT KAPNI!
Akar Ön KARÁCSONYKOR nagy örömet szerezni szeretteinek?
Megvalósíthatja, ha felkeresi a Nagykanizsa, Deák tér 1-3. sz. alatti ZSOLNAY PORCELÁN márkaboltunkat!
Nagy áruválasztékkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére.
A PORCELÁN MINDIG ÉRTÉK!
Általános Szolgáltató Szövetkezet Nagykanizsa
Gázkészülék
szerviz
Minden típusú háztaátási gázkészülék:
# javítása,
# karbantartása,
# felülvizsgálata. • Junkers lakásfűtő készülékek, vízmelegítők; • Boreal gáztűzhelyek;
• Mepanrsa siesták, légelszívók, hősugárzók
FORGALMAZÁSA ÉS MÁRKASZERVIZE.
Cím: 8800 Nagykanizsa, Deák tér 5. Tel.: (93) 11-395 (üzenetrögzítő) Nyitva tartás: 8.00-12.00-ig, 12.45-16.00-ig.
Biztonságos és Iteííemes ünnepeket, sikerekben gazdag botdog új esztendőt kíván minden kedves megrendelőjének^ és Nagykanizsa polgárainak^ a <MO<HjcTO%^ Biztonsági és Vagyonvédelmi Betéti társaság! Nagykanizsa, Sugár u. 8.
Igényére nyugalmát az ünnepek alatt is biztosítjuk.
6 KANIZSA ...................V---- ■ \992. december 18.
APRÓFALVAK ÖNÁLLÓAN
CSAPI
Csapi felé autózva azon gondolkodtam, hogy mit is tudok voltaképpen erről a kicsi faluról. Éppenséggel, hogy - semmit. Vagy a semminél alig többet. Nem szerepel a zalai útikalauzokban, mint nevezetes hely, jeles szülöttei sem vittek el hírét messzi földre. Apropó - jutott eszembe hirtelen. A kollégium! A 70-es évek végén csodájára jártak még a szomszéd megyékből is, hogy több mint 100 cigánygyereket hogyan lehet itt kultúrkörnyezethez, rendszeres oktatáshoz szoktatni. Az utóbbi években azonban mintha elhalkult volna a kollégium körül felvert zaj.
A hajdani vadászkastély, Niczky Malvin, trencsényi gróf alkalmi rezidenciája felújítva, megszépülve fogadott. Az erkélyek alatt szőlőfürt és kutyafej stukkók az épület rendeltetését kívánták jelezni egy olyan vidéken, ahol az erdei vad, a domb-oldalok szőleje évszázadok óta természetes környezete az itt élő embereknek.
- Valóban megszépült a kollégium .- fogadott dr. Tóth László, a község polgármestere. -Pályázatokon nyert pénzekből, a megyei önkormányzat segítségével és önerőből újítottuk fel Huszonöt településről járnak ide a gyerekek, főként Zalából, de még Somogyból is van tanulónk. A százötven gyereknek óvodai és 1-8 osztályos ellátást biztosítunk hétfőtől péntekig. Nyugodtan elmondhatom. hogy nincs „cigánykollégium" probléma a faluban. Mi nem megszabadulni akarunk ettől a létesítménytől, hanem fejleszteni kívánjuk azt. Ezért is kértük az idén a kollégium átsorolását egy magasabb kategóriára: a nevelőotthonira. Bízunk benne, ha az idén nem is, jövőre elnyerjük.
- Lassan a kollégium lakói többen lesznek, mint a falusiak.
- Nem egészen. Az igaz, hogy Csapi is a minifalvak sorsára jutott. Az utóbbi negyven év alatt pont felére csökkent a népesség. Sehol sem mindegy, de egy ilyen kicsi faluban meg aztán éppenséggel nem, hogy miből él meg ez a száznyolcvankét ember. Közülük több mint húsznak a kollégium ad kenyeret. A munkahelyteremtés lehetősége nagy kincs manapság, ezért erre is, meg más adottságainkra is alaposan oda kell figyelnünk.
- Csak nem a termálvízre gondol? Mikor lesz gyógyfürdője Csapi községnek?
- A Csapi és Zalaújlak közötti legelőn két termálkút kiépítésére lenne lehetőség. Szakemberek pontosan megvizsgálták, felmérték, el is képzelték itt a jövőt. Hogy mikor lesz be-
lőle valóság? Nem tudom. Az biztos, hogy nagyot lendítene a falu sorsán. De addig is, amíg külföldi vagy hazai tőkebefektetéssel nem kezdődik el az építkezés, mi nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Ez a falu jó helyen fekszik. Itt a közelben a galamboki tó, a szőlőhegyeken túl egy ugrásra Zalakaros. Nem szerepelünk ugyan az útikönyvekben -ahogyan mondta -, de azért nagyon szép ez a környék. Részt akarunk kérni a falusi turizmusból. Rendben tartjuk a tó irányából az utat, mert a Kisrécse felőli megközelítés rossz idő esetén néha problémás. Mert mit mondtak a német turisták? Jó kocsival jó úton akarnak közlekedni. A kollégiummal már az elmúlt nyáron is bekapcsolódtunk a diákturizmusba, így nyáron is biztosítjuk a személyzet számára a munkát, meg ez a nagy építmény több mint két hónapig nem áll kihasználatlanul. A Csapi hegyen egymás után épülnek a borpincék mellett a hétvégi házak. A csend, a szép környezet egyre vonzóbb.
- Ez igaz, de nem aratott körükben valami nagy tetszést az önkormányzat által kivetett magas építményadó.
- Elhiszem. Azonban ezt a so-kallott összeget visszaforgattuk a zártkertek útjainak felújításába. Ez csak egyetlen tétel azoknak a sorában, amelyekkel a községet a mélypontról kiemeltük. Biztosítottuk az oktatás és az egészségügyi ellátás működőképességét, Zalaújlakkal közösen befejeztük a törpe vízmű építését, felújítottuk a már említett Csapi-Galambok összekötő utat, három családnak adtunk letelepedési segélyt, beszálltunk a kollégium felújításának költségébe, rádiótelefont szereztünk be. Folytathatnám a sort a tanköteleseink számára ingyen biztosított tankönyvekkel és autóbuszbérletekkel. S mindezt a száznyolcvankét ember fejkvótájából. Az elhatárolódási szándékot állandóan érezzük. A városnak kolonc a falu, a nagyközség meg akar szabadulni a kicsitől, akkor is, ha az nem akar kiválni. Ez a helyzet. Akkor legalább mi figyeljünk oda jobban önmagunkra. Meg kell tudnunk védeni a saját érdekeinket. Meg kellett tanulnunk anyagi erőforrásaink összpontosítását, célszerű felhasználását.
- Ön az országgyűlési képviselő úrhoz kérdéssel fordult, hogy változást vár az elmaradt települések besorolását illetően.
- Igen. Régi listák vannak e téren is érvényben. Alaposan oda kell figyelnie majd a kormányzatnak 1994-ben, amikor azt a 800 települést kijelöli, amelyik ebben a kategóriában rendkívüli támogatást fog kapni. Rendbe kell ezt tenni: az egyik faluban kábeltévé is van. a másikban még út sem. Az aprófalvaknak is kell élettér. Véleményem szerint a csapi állampolgár ugyanolyan jogú és kötelezettségű, mint teszem a budapesti. Azonos életfeltételek szerint kellene élnie. Ugye nemcsak a nagyvárosokkal akarunk Európába menni? 100 km-re innen, Burgenlandban egyforma a kommunikáció, egyforma az infrastruktúra, a városban és a kis faluban portalanított út, telefon még az istállóban is, vízvezeték mindenütt. Meg kell állítani a magyar falunak ezt a nagy leromlását!
- Engem meglepett, hogy a lakossági fórumon idős emberek milyen nyíltan és szenvedélyesen bírálták a nagyrécsei tsz jelenlegi gazdálkodását, védték a földet, próbálkoztak a kiútkereséssel.
- Ezen ne csodálkozzon! 1985 óta folyamatos a tőkekivonás a mezőgazdaságból. Az állam nem tudta finanszírozni, önfelélő módon gazdálkodik, mégis tud piacra termelni. Most meg itt az új probléma. A jelenlegi átszer-veződéssel nem közigazgatásilag, hanem a mezőgazdaság által kerültünk hátrányba. Itt maradtunk a termőföldjeinkkel, a beruházások meg maradtak a központi községben. Önálló tsz-t milyen gazdasági bázison hozzanak létre az aprófalvak? Ezt az átalakulást segítenie kell az önkormányzatnak! Az emberek el tudják majd dönteni, hogy a saját földjükhöz van-e erejük, vagy a másén dolgozva bérmunkából kí-vánnak-e megélni. De nemcsak a gazdálkodás módját, a jövedelmi viszonyokat kell helyretenni, hanem a tudatot is. A paraszt nem degenerált, a mezőgazdasági munka nem valami szégyellnivaló, alantas tevékenység. Nevelés kérdése az értékek védelme, nevelés kérdése az emberek visz-szatalálása a földhöz. Az meg éppenséggel mindegy, hogy far-
mergazdálkodásnak vagy valami másnak nevezzük-e. Én nagyon bízom az itt élő emberekben. Tudnak majd változtatni a sorsukon. Ilyenkor mindig eszembe jut a falu történetének egy jelentős eseménye: mégpedig az, hogy Kanizsa várának feldúlásá-val egyidőben az innen északkeletre, a dombokon épült régi falut felégették a törökök. A lakosság elbújt, majd a veszély elvonultával lejött ide a völgybe és felépítette a jelenlegi falut. Az aprófalvak sorsa most is vészterhes, de a biztató jelek előrelendítik az embert a napi küzdelmek során.
- Ha letehetnék Ön elé most néhány tízmillió forintot, zavarba jönne-e 1993-as elköltése során?
- Természetesen nem. Nemcsak az aprófalvak önkormányzati stratégiáját lennék kész megfogalmazni, de Csapi község költségvetési célirányzatát is azonnal tudom közölni. Először is készen van egy kisméretű tornaterem terve. Megépítése mindjárt elvinne 22 milliót. Aztán kellene pénz a zártkerti utak kövezésének befejezésére, park építésre, a telefonproblémánk megoldására. Egy kisebb fajta bedolgozó profilú üzem létrehozásával megszűnne az ingázás Kanizsára, de még Tatabányáról, Budapestről is hazatérnének a jelenleg idegenben munkavállalásra kényszerülő csapi polgárok. Saját tulajdonú ingatlanainkra - a kollégiumon kívül - az iskolára, a három szolgálati lakásra, orvosi rendelőre és a faluházra is lenne mit ráköl-teni. Segélyeznénk a rászorulókat. S végül a nagy tétel: a gázfogadó állomás megépítése tizenegy másik községgel közösen. Akárhány milliót kínálna, nem érne bennünket váratlanul.
A beszélgetés végén még sor került a Nagyrécse központú körjegyzőségben a hivatali teendők ellátásának értékelésére. Csapi kapcsolatára a körzetben lévő többi apró faluval, Kisré-csével, Zalaújlakkal és Zalasárszeggel. A polgármester és az újságíró megegyezett abban, hogy a tulajdoni átalakulás, valamint a föld-, az erdőgazdálkodás törvényének megszületése talán a jövőjét jelenti a csapi ember unokájának is.
Büki Erzsébet
1992. december 18. KANIZSA k 4 7
Jó (lesz) ide bejönni!..*
Új vezető; központ által diktált árak, év végi nyereményakció, jaáuári átrendeződés a Csemege Jtilius Meinl kanizsai ABC-áruházában
Mivel az utóbbi időben a kanizsai élelmiszerüzletekben, ABC-áruházakban használatos fogyasztói (kiskereskedelmi) áraktól eltérő, általában magasabb árakat használ a kanizsai Széchenyi téren lévő „pesti", illetve „márvány" névre „elkeresztelt" Csemege Julius Meinl 147-es ABC-áruház, s ezt a tényt számos régi vásárlójuk kifogásolja, az ezt kiváltó ok tisztázása illetve a vásárlóközönség tájé-
Ő az az ifjú, aki - mint Horváth Zsolt tősgyökeres zalaegerszegi lakos, igazgató mondotta, - pontos és emberi kiszolgálással akar teret nyerni azon a piacon, amelyen még legalább 9 bank iparkodik jól megélni. Mármint a Dunabank.
Ez mindenesetre némi ellentmondást rejt magában. Mármint az emberi kiszolgálás és a bankvilág szelleme. Végül is egyetlen bank - így a Dunabank -sem jótékonysági intézmény, alkalmazottai nem az irgalmasok rendjéhez tartoznak.
- Emberek azért lehetünk. Hiszen az ügyfeleink ugyancsak emberek, akik ránk bízzák a pénzüket, a vele boldogulásuk jó részét - bölcselkedett a Dunabank zalaegerszegi fiókjának fiatal, a helyi pénzügyi és számviteli főiskolát elvégzett igazgatója. Ezután rövid bemutatkozásra kértük.
Még nincs mindenütt jelen az országban, de egyre több helyen nyílik fiókja. Mindenek előtt a kis- és középvállalkozások pénzkezelésére vállalkozik a Dunabank, ám lakossági szolgáltatásokat is nyújt. Ilyen például a folyószámlavezetés és a hitelkártya, természetesen a hitelképes ügyfeleknek. Húszezer forintig használható ez a kártya, 1 év időtartamra kapja az ügyfél. Természetesen a bank ellenőrzi a hitelképességet.
- A fő elvünk az, hogy csak annyit vállalunk el, amennyit kellő minőségben el tudunk látni. Azt akarjuk, hogy például a lakossági folyószámlás ügyfeleink valóban szinte azonnal tudomást szerezzenek a számlájukon történő pénzmozgásról. Gondolom, jól esik nekik, ha például telefonon közöljük: pénz állt a házhoz, akár azonnal lehívható. Egyébként is emberközeliek aka-
koztatása érdekében felkerestük a Nagykanizsa belvárosában immár több mint másfél évtizedé üzemelő kereskedelmi egységet.
A vásárlótérből a raktár területére lépve a „főnököt" kerestük. Az egyik raktáros tájékoztatása után egy fiatal, lányos arcú férfi mutatkozott be, aki szűk kis irtodájába invitált.
- Gerencsér László vagyok. A cégtől közös megegyezéssel és kedvező leltárral eltávozott Ta-
runk lenni, mint már utaltam rá
- folytatta a tájékoztatást Horváth Zsolt.
Ezt úgy gondolják, hogy az ügyfelek személyes ismerőseiként igény szerint fölajánlják például a fölvett hitel hasznos elkötéséhez a segítségüket. Figyelemmel kísérik a beruházások, az induló vállalkozások menetét, s ha kell, közreműködnek a gondok megoldásában.
A Dunabank a volt pártbizottsággal, a mai városi rendőrkapitánysággal szembeni épület udvarában települt meg. Vagyis: Zalaegerszeg bankja lett?
- Egyre több ügyféllel állunk kapcsolatban a megye többi részéből, mindenek előtt Nagykanizsáról. Örülünk, hogy számos vállalkozó épp a mi segítségünkkel alapozta meg üzletmenetét -hangzott Horváth Zsolt válasza.
Az üzletmenet kifejezésből arra lehet következtetni, hogy nem annyira a termelésben, inkább az egyéb területén forgolódó vállalkozásoknak hitelez a Dunabank?
- Igen. Természetes dolog, hogy a gyorsabb megtérülés a fő szempont, s ez inkább a szolgáltatásra, a vendéglátásra, a kereskedelemre jellemző.
Addig, amíg van mit a vendég tányérjára tenni, poharába önteni. Dehát ez a rész nem banki feladat. A lényeg, hogy a zalaegerszegi Dunabank nem hatalmas ügyfél forgalomra törekszik, hanem csak akkorára, amekkorát
- mint Horváth Zsolt többször is hangsúlyozta, - szinte személyes ismerősként ki tud szolgálni. Egyébként ez az emberközeli bankszellem is helybéli találmány. A bank alkalmazottja ötlete volt. A vezetőség fölkarolta és alkalmazza. Az ügyfélforgalomból kihüvelyezhetően: sikerrel.
F. Gy.
más István helyett október 12. óta az én irányításommal üzemel az áruház. Gimnáziumi tanulmányaim befejezése után jelen voltam az ABC megnyitásán. Tamás úrtól és helyetteseitől az első tíz esztendőben nagyon sokat tanultam. Az elmúlt öt évben Balatonföldváron vezettem a fővárosi központtal rendelkező Csemege-cég egyik üzletét, három és fél éven át állami, másfél éven át pedig részvénytársasági keretek között - mondta a mindössze 32 esztendős, házas, Nagyrécse községből „ingázó" vezető, aki mostanában naponta átlag 12-13 órát tölt el új munkahelyén.
Az áruház új vezetőjének tudomása volt arról, hogy az utóbbi hónapokban az ABC sokat vesztett vonzerejéből, forgalma fokozatosan csökkent, akárcsak a személyzet is, amely a kezdeti 45 főről 35-re apadt. Ez utóbbi azonban több gazdálkodási mutató alakulására kedvezően hatott.
- Első intézkedéseim közé tartozott, hogy a pultok, a polcok, a gondolák és mirelit hűtők szinte roskadjanak az áruktól, szűnjenek meg a hiánycikkek, bővüljön az áruválaszték, s mindenhol rend, tisztaság, szervezettség uralkodjon. A megtett intézkedések a forgalomban hamarosan éreztették hatásukat. Példa erre, hogy október hóban - az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 69 százalékos forgalomnövekedést ért el a kollektíva. Hasonló forgalmi eredményt regisztráltunk november hóban is - tájékoztatott.
Arra a kérdésre, hogy a tejek, tejtermékek, pékáruk stb. ára miért magasabb a városban lévő más élelmiszert és vegyicikkeket árusító üzletekben foganatosított áraknál, Gerencsér László azt válaszolta, hogy ez - a szabadárak lehetőségeivel élve - a központi rt. által van diktálva, ahonnan esetenként a boltoknak leadott országos Csemege-ár alkalmazását írják elő. S ettől eltérniük nem lehet!
A lakosság körében a központunk által a tévében, a rádióban, plakátokon és a propaganda más eszközeivel ismertetett Csemege Meinl akciótól sokat várunk, amely a közelgő karácsonyi és újévi ünnepek előtt több mint száz árucikk esetében általában 15-20 százalékos árcsökkentéssel jár. November 16-tól minden ezer forint feletti vásárlónk sorsjegyet kap, amelynek tőpéldánya részt vett a december 14-én, a fővárosi Sugár áruházban sorra került azon országos sorsoláson, amelyen a szerencsés nyertesek értékes nyereménytárgyakhoz -így 1 db diesel Volkswagen Po-lo személygépkocsihoz, 5 db Sharp mikrohullámú sütőhöz és 10 db ajándékkosárhoz - juthattak.
Újság még náluk, hogy január hóban - előreláthatóan 10 napon át - zárva lesz az ABC-áruház, ugyanis az rt. Kanizsán is jelentős felújítást és átrendeződést helyezett kilátásba.
A jelek arra utalnak, hogy ,jó (lesz) ide bejönni!"...
Tihanyi István
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./Fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-226 Német cég jó állapotban lévő használt gépeket kínál
eladásra. Képes prospektusuk Kamaránknál megtekinthető. Nk-227 Görög cég szőrmekabátokat és dzsekiket kíván
Magyarországra exportálni. Nk-228 Bőröveket ajánl eladásra görögországi vállalat. Nk-229 Rizsőrlő és exportáló indiai cég Basmati rizst kínál eladásra.
Nk-230 Indiai gyártó cég Diesel-motorokat, szivattyúkészleteket, továbbá rizshántológépet, őrlőmalmokat kínál.
INFORMÁCIÓ
Még lehet jelentkezni a KAMARA által szervezett ÜZLETI ISKOLÁBA. A hallgatók 3 hónap alatt megismerkedhetnek az alapvető vállalkozási ismeretekkel (könyvelés, TB, adózás, marketing, management, bank, biztosítás).
Fiók lesz Kanizsán is
8 KANIZSA \ 4 1992. december 18.
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház által rendezett képzőművészeti kiállítások sorozatában az év utolsó meglepetése volt Kiss Endre kanizsai festőművész újabb bemutatkozása. A gondos válogatással előkészített, békés derűt és kellemes hangulatot árasztó tárlatnak nemcsak a megnyitó után volt nagy közönsége. Akik már ott voltak, aligha felejtik csendéleteit, a természetből ellesett pillanatok varázslatos világát. Az eddig megtett útról, a bemutató előzményeiről, a terveiről kérdeztük az alkotót.
- Milyen volt a kezdet?
- Talán annyiban volt rendhagyó, hogy már az általános iskolában rengeteg ceruzarajzot készítettem, többek között képek után, jónéhányat a történelem nagy alakjairól. Még most is kedves emlék első nagyobb munkám nyolcadik osztályos koromból a Hunyadi Jánost ábrázoló tusfestményem, melyet iskolámnak ajándékoztam. 1959-ben felvételiztem a Celldömölki Képzőművészeti Gimnáziumba, de túljelentkezés miatt nem vettek fel. így aztán egészen más pályára ke-
//
MUVESZPORTRE
rültem esztergályos tanulóként. 1971-ig dolgoztam a szakmában, ekkor kerültem jelenlegi munkahelyem, a Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola akkori jogelődjéhez, mint szakoktató. Szakmámnál fogva mindig vonzott az iparművészet, készítettem különféle használati tárgyakat fémből, és dísztárgyakat fából. 1975-ben egy megyei iparművészeti pályázaton nyertem nagydíjat lakberendezési tárgyakkal.
- Mikor jött a váltás?
- Sok év után váltottam egy „könnyebb műfajra", a festészetre. 1986-ban, egy Zalaegerszegen rendezett képzőművészeti kiállításon harmadik díjat nyertem egyéb kategóriában - faesz-tergályos munkákkal -, de a sok más tárgy mellett már ott volt egy festményem is. Az 1987-ben rendezett Országos Amatőr Tárlatra három képpel jelentkeztem, melyből kettőt el is fogadtak - igazi sikerélmény volt.
A mostani eseményig - két közös és négy önálló kiállítással - sok minden történt. Sorra születtek sugárzó hangulatot árasztó csendéletei, a vízpartok, tavak sajátos hangulatú képei, a szelíd színekkel megfestett rétek, nádasok, őszi tájak, a természet valódi arcát mutató remekei. Munkahelyének névadójáról, Széchenyi Istvánról készült életnagyságú portréja - mely azóta munkahelyének bejáratát díszíti - arról tanúskodik, hogy e műfaj sem idegen számára.
- Szükség volt-e valamiféle szakmai támogatásra?
- Enélkül kezdtem, de később mégis szükség volt rá. Kerestem és elfogadtam ilyen segítséget. Szekeres Emil kanizsai festőművész mondott először őszinte kritikus véleményt munkáimról, melyeket elfogadtam. Magam is úgy érzem, hogy sokat fejlődtem úgy a színek alkalmazásában, mint a technikai kidolgozásban.
Kiss Endre kezdettől tagja a Kanizsai Alkotók Egyesületé-
nek. Műterme egyben otthona is, a saját maga készítette festőállványokkal. Olajfestményeinek hangulatához jól illő képkereteit saját maga készíti és az összeállítást sem bízza másra. Terveiről csak annyit árul el, hogy következő kiállítására olyan képanyaggal készül, amely méginkább érzékelteti fejlődését, elhivatottságát. Emellett - nem abbahagyva a festést - más művészeti kategóriával is megpróbálkozik, melyben sokat segít majd eredeti szakmája. Az ötlet és az újabb bemutatkozás legyen majd meglepetés.
Tóth Ferenc
A hiba továbbra sem az ön készülékében van
Lapunk navember húszadikai számában megjelent írásunkra több olvasónk is reagált levélben, és újabb kérdéseket tettek fel a különböző televíziós csatornákkal kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy a múltkori írás folytatásaként ezúttal Bag-ladi Józsefet, a Kanizsa Kábel Kft. vezetőjét kérdezzük meg.
- Miért van az, hogy a különböző városrészekben mások a nézhető műholdas adások?
- Jelenleg a városban négy különböző időben kiépített kábelrendszer működik. Mivel a technika adta lehetőségek évről-évre nagyon sokat változnak, így a néhány év eltéréssel kiépített rendszereknek más és más a technikai teljesítőképessége, és éppen ezért más adások is foghatók rajtuk. Ezért van az, hogy a jelenleg legfiatalabb kiskanizsai rendszeren a PRO 7 fogható, míg a városban másutt ezen a csatornán a technikai feltételeknek megfelelően egy másik adó nézhető.
- Volt olyan olvasónk, aki levelében azt javasolta, hogy az MTV vagy mondjuk a szlovén TV helyén szívesen venné a PRO 7 adásának vetítését. Miért nem oldható ez meg?
- Mint utaltam rá, ennek technikai okai is vannak, de nem ez a fő ok. Hanem az esetleges adócsere jogi vonzatai. Mi ugyanis szerződést kötöttünk közel 13 ezer családdal erre a most fogható 12 csatornára. Amennyiben a vállalat „önkényesen" úgy döntene, hogy valamelyik, a szerződésben foglalt adó helyett valami újat kezdenénk közvetíteni, bármelyik szerződő felünk a 13 ezerből jogosan pert indíthatna a szerződés megszegése miatt. Elvileg a bővítés lehetne a járható út, de ez egyelőre nem kivitelezhető, hiszen nem titok, hogy jelenleg felszámolás alatt áll a vállalat, nem is beszélve a kábel tulajdonjoga körüli zűrzavarról.
- Mikorra várható ennek az állapotnak a tisztázása?
- Jelentkező vásárló már van egy Kábelkom Kft. elnevezésű amerikai vállalat személyében, most az eladó személye a kérdéses. Amennyiben a jogi akadályok elhárulnak, elvileg létrejöhet az eladás és abban a pillanatban van esélyünk arra, hogy ez a mostani, sok szempontból elavulóban lévő rendszer felújítása megkezdődjék. A vásárlásra jelentkező cég tudomásunk szerint több tízmillió forintos felújítást tervez.
- Mit veszünk ebből majd észre mi, nézők?
- Három műsorcsomag közül választhat majd a kedves néző. Az első egy alapszolgáltatás lesz, amely 4-5 földi adó vételét teszi majd lehetővé, a második egy emelt színvonalú szolgáltatás lesz, amely a mostani 12 csatornánál valamivel többet kínál majd a nézőknek, és a harmadik emellett a plusz 4-6 adó mellett még a HBO csatorna nézését is lehetőségül kínálja.
Természetesen csak akkor, ha a kábeli zűrzavar már elrendeződik.
Dévi
Ez egy egzotikus hangzásvilág
A Dél-amerikai népzenét kedvelők nagy örömére, ismét városunkban adott lemezbemutató koncertet a Los Andinos együttes. Az 1988-as Ki Mit Tud?-on ismertté vált zenekar összetétele szinte teljes egé-i szében megváltozott, ennek ellenére élethűen adták vissza Dél-Amerika, az Andok-hegység körül élő népek zenéjét. Az együttes tagjaival a sikeres koncert után beszélgettünk.
• Mi motivál egy magyar zenészt abban, hogy tólünk több ezer kilométerre élő népek zenei kultúráját elsajátítsa és népszerűsítse?
- Ez úgy kezdődött, hogy
Imi szaknépi iskolások voltunk tíz évvel ezelőtt. Az igaz, hogy nem teljes egészében ez a „csapat". A népzene, azon belül is az akusztikus, nekünk mindig is nagyon tetszett.
I Amikor először meghallottuk ezt a bizonyos zenét - amit I ma is játszunk -, nagyon le-
I bilincselt bennünket. Szerencsénk volt, hogy a mai napig is szoros barátságban vagyunk Hugó Romero Navarro-val, aki chilei emigráns. O rengeteget segít nekünk. Rajta kívül nagyon sok emigráns barátunk volt, akik szintén sokat segítettek, de ők közben visszaköltöztek hazájukba.
• A chilei, bolíviai, perui népzene között vannak különbségek, helytálló-e a megfogalmazás, hogy itt most Dél-Amerikai népzenét hallottunk?
- Volt egy újság, ahol a tudósító hibásan, chilei-indián népzenének titulálta műsorunkat. A kérdéses koncert anyaga ugyanaz volt, mint a ma esti program. Nos, ez egy szemernyi chilei népzenét nem tartalmazott. A chilei zene elég sokban különbözik a bolíviai népzenétől. Ezt helyesen Andok zeneként definiálom. A mai műsorban ecuadori, perui és bolíviai népzene szólalt meg.
A jövőben szeretnénk a chilei népzenét is felkarolni, annak is az andoki részét. Azt viszont tudni kell, hogy ez a zene nem azonos az utcán játszó indiánok zenéjével. Az úgynevezett indiánok otthon vannak, mint ahogy Erdélyben az igazán otthon élő paraszt bácsik, akik eredeti népzenét játszanak. Ők otthon is maradnak, nem mennek el az utcára népzenét játszani. Az utcán
előadott népzene és az igazi népzene között tehát óriási különbség van, bár sokan próbálják egymáshoz hasonlítani. Minden népzene mellett megjelent egy „műdal" kategória. Tapasztalható ez a Görögöknél is, ahol a sajátos népzenének kialakult egy populárisabb ágazata, ami valójában már nem is népzene. De ne menjünk olyan messzire, ez a jelenség nálunk, Magyarországon is érezhető. Dél-Amerikában egy országon belül tájegységek között is különböző hangszereket szólaltatnak meg. A hithű tolmácsolás érdekében ezért próbálunk minél több hangszert használni mi is.
• Kazettáitok, lemezetek jelentek meg, mégis keveset hallani rólatok.
- Az igazi probléma a zenekar átalakulásában rejlik. Február óta szinte teljesen kicserélődtek a zenekar tagjai. Ez nem személyes, inkább technikai okok miatt következett be. Ugyanis a zenekar tagjait a hivatása más irányba szólította. A jó kapcsolat továbbra is megmaradt, sőt sokat segítenek nekünk.
• A ma este itt kapható
■o
s <
''Z ■o
L,
a
>ö o fa
lemezeteken a régi tagság hallható?
- A jelenlegi csapat szintén felvette azt a zenei anyagot, amelyeket korábban rögzítettünk. így sikerült sok jogi hu-za-vonát kivédeni. Elértük, hogy lemezünk úgynevezett „titkos lemez" lett, ezért nem sikerült úgy a terjesztése, és ebből sajnos egyéb galibák is származtak.
• Főállásban zenéltek?
- Munka mellett egyre nehezebb ezt megvalósítani. Fárasztó a napi százötven kilométer utazás után dolgozni, ezért kezdtük el főállásban a zenélést. Egyértelmű számunkra, hogy ebből milliomosok nem lehetünk, de legalább olyasmivel foglalkozunk, amit szeretünk.
• Magyarországon menynyire kedvelt ez a zene?
- Ez egy egzotikus hangzásvilág itt Európában. Olyan zenét szeretnénk megjelentetni, melyet ezidáig még senki sem produkált. Tudjuk azt, hogy ebben a zenében létezik még előrelépés és képesek vagyunk a hangzásunkat tovább bővíteni. Ez jelenti azt is, hogy újabb népi hangszereken kell megtanulnunk, mivel az Andok környékén nem a pengetősek, hanem a fúvósok az ősi hangszerek. A továbblépéshez pedig még több gyűjtött népzenei anyagra lenne szükségünk.
Czene Csaba
A MELLEKLET TARTALMÁBÓL
•í» Diófa dobozzal
10-11. oldal
❖ Szimfonikusok hangversenye
12-13. oldal
❖ Horoszkóp
14-15. oldal
❖ Sportakrobatikai mérleg
16-17. oldal
❖ Mikulás Kupa
18. oldal
❖ ELMECSETÉLT HELYZETEK
19. oldal
❖ ÚJ KARÁCSONYOK
20. oldal
❖ Czene Csaba verse
21. oldal 4" Földterület nyerés
savval
22. oldal
❖ Az észt államasszony
23. oldal ''
MÚSORMELLÉKLET
A l(i oldalas tv- és rádióműsor a/. ;dál>l»i vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: Itulaton I iis/.ért Kt. Dél-Z.ului Áruház. Dél-Zului Vízmű, DOMl''S, HKKKNKÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft.. KANI/.SA''I i:\. KANIZSA I rend. KÖC.ÁZ. I''YKUS Kft., KOTAKY Kft.. Szociális Foglalkoztató. Zala Kontroll Kft.
1992. december 21-december 27.
JJ
ÉTFŐ
Mozi: 10 óra: Addams Family (matiné) 14, 16 óra: Reszkessetek, betörők 2. 18, 20 óra: Trükkös zsaru
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 BlbA I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/19. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Dlárlum, 1991-1. 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Összeállította: Esterházy Péter
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossulh-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás 11.30 Riportmüsor (ism.) 13.00 Amerika Hangja 14.00 A tegnap slágerei 14.30 Nyltnlkék 15.00 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na malerlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/8. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Suk trió játszik 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Most olvastam
Vörös István: Innenvilág 10.15 De Falla:Pedro mester bábszínháza. Egyfelvonásos opera 10.46 Romantikus zene 11.40 Vass Lajos népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
Diplomahangversenyek -11/1.
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A zöldköves gyűrű-11/1. Török Gyula regénye
15.01 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium
16.35 XX. századi operákból 17.00 Új Hangoló
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Téli dalok 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás-11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé
Huszka Jenő műveiből
14.00-
17.00 Keltőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiói nyerhet 18.00 Garázs 18.30 Éj-féllg-per
Egy éjszakai műsor rövidített változata 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádló 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Más-kép(p)
Színházról, filmről, irodalomról, sportról 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság
Hírek, zenék a független kiadók világából 22.00 Beszélgetés a Hulló együttessel új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó • 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 23.15-
0.09 1967. Slágerek, hangulatok -jelen időben
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
17.50 A hói költője: Tóth Árpád 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoltuk a 22-es stúdiót 19.05 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
19.50 Hirek. időjárás 19.55 Elfeledett irodalom?
Tinódi Lantos Sebestyén: Já-zonról és Médeáról 20.45 Tenoráriák 21.05 Kamarazene korabeli hangszereken 22.00 Hírek. Időjárás 22.10 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Fabula rasa
Üzenet az I. (első) évszázadból Ifjabb Plinius levelei 23.41 Régi fúvószene 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek
9.10 Férfi az Atlantiszról (am. sor.) Veszély
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Az apám földőnkívüli (amerikai sorozat) Evle-Stevie 12.30 Aki tud, az tud [BHil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) Iiiiim Kék vér (amerikai sorozat)
Lány a tengerből 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnők? (am. sorozat)
A* a néhány év 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Az ellenállhatatlan 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat) HilE Columbo (am. krimisorozat)
Emlékmű 21.45 Rács mögött-élet a börtönben
23.00 Dirk Bach-show 23.30 Kulturális magazin 24.00 A félelem pokla
(amerikai akciófilm) 1.25 Borzasztó kedves család
(ism.)
1.55 KI itt a főnök? (ism.) 2.50 Trópusi hőség (ism.) 3.25 Beszélgetés (ism.) 4.25 Robbanékony (ism.) 4.50 Jó Idők, rossz Idők (ism.) 5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.25 Fiú a másik bolygóról (ism.) 6.10 Vlcki (amerikai sorozat)
Segítség a starthoz 6.35 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Widget, a kis őr Tlny Toon kalandjai Fllntstone család 8.10 Harttól Hartlg (ism.) 9.00 Lottó (ism.)
10.00 Salamon és Sába királynője
(ism.) 12.10 Matlock (ism.) 13.00 Riporterek (ism.) 13.30 Dokumentumfilm 13.45 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Bodega aranya íRHü Fegyveres sólyom
(amerikai western) • 16.00 Harttól Hartlg (am. sorozat)
Vasra verve 16.50 Rajzfilmek Dennis
Alvin és a mókusok Tlny Toon kalandjai Fllntstone család íEKE Bili Cosby-show (am. sor.)
Cliff 50 évesl 19.05 San Francisco utcáin (am. sor ) Drogfelűgyelö
Wozynsky, a kábítószercsoport munkatársa előszeretettel öltözik be kábítósnak nyomozása során. A módszer hatásos, de nem veszélytelen. Szerencsére Stone és Keller az utolsó pillanatban a rendőrség hagyományos eszközeivel tud beavatkozni. 20.00 Híradó
20.15 Kutasd tel és pusztítsd ell
(amerikai akciófilm) EBEfi Lady cementben (am. krimi) 23.35 Kamerák előtt (kanadai sor.)
A haladás ára 0.30 Hirek
0.40 Csótányok (ism.)
2.20 Hírek
2.30 Az Angyal (ism.)
3.15 Hirek
3.25 Nyersbőr (ism.)
4.15 Vegas(ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Hétről hétre (ism.)
10.00 Riportok / Az Igazság érája
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
15.00 Ezt Is láthattuk!
17.05 Hogy van?
17.30 Ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 VMám nyelvi játék
20.00 információs magazin
21.35 Varietéműsor
23.25 A Rusmia-vádl
0.50 Éjféli találkozó
MUSICTV
21.00 Pfp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Kristlane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-Mno
16.15 Vadmacska (sorozat)
16.40 Játék a tűzzel (sorozat)
17.05 A szomszéd eset (sorozat)
17.30 Veszélyes öböl (sorozat)
18.00 A törvény fegyverei (sorozat)
18.50 Hirek
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.05 A szerelem áldozata (film)
22.55 Harc a maffia ellen (am sor.)
23.50 A Quatermass-kisériet (angol film)
Diófa dobozzal
Már nem falu, de még nem is város, bár nevezhetnénk egyiknek is, másiknak is. Itt még egészségeset lehet szippantani a levegőből, elfogadható áron lehet telket venni, viszont napjában többször is ki lehet járni a helyijárattal.
Elmúlván hetven éves, már csak a személyi igazolvány felmutatásával fizet, de ez korántsem olyan nagy öröm, mintha az ifjabbaknak irigyelni kellene.
Főleg tavaly óta indul el egyre nehezebben, mivel felesége halála óta
egyedül kell kiutaznia a telekre. S mire odaér, akkor is előbb üldögélni kell egy fertály órát.
Versenyt kapálni a gaz növekedésével az idén már a szárazság ellenére is gondot okozott. Mintha évenként nagyobbodna a háromszáz négyszögölnyi terület. Szégyenszemre jövőre már neki is vegyszeres gyomirtást kell végeznie, pedig arra nem volt példa az elmúlt harminc évhen, mióta tulajdonosnak érezheti magát.
Az ötletet néhány napja fontolgatta már, mióta az iskola udvarán lévő dió-
A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATABAN
Kanizsai
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 18 óra: Mozicsatorna 18 és 20 óra:
Future Zoaa Fantázia szabadon Sportműsor Filmvetítés
SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 BeHSMI tudósítások
14.30 .Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 ÉI8 videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-rekord
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A fegyverek rabja (film)
EUROSPORT
12.00 Nemzetközi motorsport
13.00 A hét sporteseményei
14.00 Sí
17.00 A labdarúgás története
11.00 Biliárd
19.00 Vitorlázás
20.00 Ökölvívás
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Eurosport-hírek
22.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
8.00 Eurobics/NFL 9.00 Kosárlabda - NBA 9.30 Ökölvívás 11.00 Motorcsónakverseny 12.00 Eurobics 12.30 Kosáriabda 14.30 Biliárd
16.30 Autósport az USA-ból 17.00 Vízisí az USA-ból 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Európai focimagazin 20.30 jégkorong - NHL 22.30 Európai focimagazin 23.30 Bowllng az USA-ból 0.30 Díjugratás Párizsból 1.30 Longltude
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Tisztelt ház (ism.)
10.30 Fehér feketében (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
15.05 Nlls Holgersson (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Narnla királya (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Dlng-dong
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 Dowling atya titka (am. sor.)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
Hia Ketten Miamiban
(amerikai krimisorozat) EHHil Halálos találkozás
(amerikai film)
0.25 Hirek
0.30 Mannlx (sorozat)
OSZTRÁK 2
14.15 Egy éjszaka az Atlantic szállóban (film)
15.00 Szelek palotája (sorozat)
16.45 Salzburgi karácsony
17.00 Természet és technika (sor.)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 A háziszellem (sorozat)
18.30 Szivem csücske (sorozat)
19.00 Tartományi élet / Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Falkenau (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Európa-magazin / Hiradó 22.30 Az Északi-sarktól a
Déli-
sarkig (sorozat)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Csodák az állatvilágból (ism.) 9.30 Enterprise űrhajó (ism.) 10.25 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 11.20 Szerencsekerék (ism.) 12.40 AnapMppje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Ártatlansága bizonyított 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Kétségbeesett kísérletek Des nem akarja feladni. Felesége, Daphne az operáció után kómába esett, a férfi nem akarja tudomásul venni, hogy örökre elveszítheti hitvesét. Robinsonéknál ezalatt különös és igen szokatlan dolgok történnek. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
Ketten gyanúban 16.00 MacGyver (amerikai sorozat)
Madáriady 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.15 A hegyi falu orvosa (német sorozat) Intermezzo 21.15 Slágerparádé 22.00 Mentők 23.00 Hirek
23.05 Úldonságok és történetek 23.50 Fiam, Moritz 0.15 Filmkészítők 0.30 MacGyver (ism.) 1.25 Műsorismertetés
fán madártetót pillantott meg a levelek nélküli ágakon... Itt olyan gyerekek vannak, akik szeretik a madarakat. Akkor bizonyára szeretik a természet egyéb adományait is... Megvárta a nagyszünetet, s megszólított néhány markosabb fiút. Ha segítenének most az ásásban, kapálásban, majd tavasz-szal, bizony nem járnának rosszul. Csak cseresznyefa öt van a kertben, alma és szilvafák váltják egymást az egyik soron. A másikon barackok, körték vannak, de terem itt ribiszke is, eper is. Egész nyáron vendégei lehetnének a kertnek. Ott is csinálhatnának madáretetőt, mint itt az iskola udvarán lévő diófán.
No, itt aztán néztek egy nagyot, mert ők bizony nem tudnak semmilyen madáretetőről. S amikor az öreg a fa teteje felé mutatott a botjával, a gyerekek siettek a felvilágosítással:
Rosszul lát a bácsi, az egy kartondoboz, amit még tavasszal dobtak fel oda, azóta is olyan masszívan áll. Még szét sem ázik. Nincs az a szél, ami lefújná onnan.
Csakugyan nem madáretető! -nézte meg jobban a bácsi.
Ahogy elindult a buszmegálló felé, arra gondolt, jobb is, hogy nem egyezett meg ezekkel a fiúkkal. Talán jobb lesz másokat keresni kapálni is, szüretelni is... - gombás -
DECEMBER 21.
H
5.40 Falutévé - törvénytippel és
agrometeorológiával 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Pascal: Gondolatok
8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne:
Oilil Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat Anyám, a csodabogár Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/17. rész: A veszély varázsa Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat—XXII/17. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A lebegő sziget 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.10 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat Rodrigo Montes De Oca - En-rique Rocha (Szilágyi Tibor), Matildé - Alma Muriéi (Men-szátor Magdolna), Ana Cristina - Letícia Calderon (Szabó Gabi), Alejandro Aldama - Eduar-do Yanez (Sörös Sándor) 17.35 Képújság 17.40 Mini klip-mix
Népszerű magyar és külföldi popsztárok videoklipjeiből 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Kalendárium, 1992
Ismeretterjesztő magazinműsor 18.45 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 18.55 Napközi - egy műsor és valami más 19.15 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 19.35 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Híradó 20.30 Telesport BfiWi] Tosca
az eredeti történés helyszínein és időpontjaiban A RAI szimfonikus zenekarát vezényli: Zubin Mehta 22.35 Közjáték (ism.) 22.45 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/14. rész: Téli front 23.55 Híradó 24.00 BBC-híradó
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.00 Műsorismertetés 17.05 Hirek - Időjárás 17.10 Felsölokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 17.25 Kérdezz I Felelek 17.45 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Telefon/fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Telefon/fax: (62) 321-195 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Kudlik Júlia
ii:mi A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Az első karácsony 18.45 Hatoslottó-sorsolás 18.55 Műsorajánlat ÍEIiEl Ki vagy, mi vagy?
Betlehemes játék a Pomázi Munkaterápiás Intézetben Szereplők: dr. Szabó Péter, valamint a .Dunapart" osztály ápoltjai és dolgozó <v 20.25 Telesport 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Telefon/fax: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora 22.50 Prágai tavasz, 1992 Smetana: Hazám Közreműködik: a Cseh Filharmonikusok
Vezényel: Zdenek Koáler
A HBO műsora 18.30 Zorba, a görög - amerikai dráma
21.00 Az én papám Rióban él - holland gyermekfilm 22.45 A bérgyilkos - amerikai akciófilm
Hétfőtől péntekig: ^U-o
6.00- ^ppc
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin Szombaton: y
6.00-
8.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
(Csak Budapest vételkörzetében)

Legjobban választ, ha a Dél-Zalai Áruházban vásárol
K
EDD
KOSSUTH
Mozi: 10 órai Állj, vagy lő a mamám (matiné) 14, 16 óra: Reszkessetek, betörők 2.
Kanizsai
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Bibi I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/20. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.45 Füleijeni 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A katolikus egyház tilórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Dlárlum, 1991 - 2. 16.00 Dílutánl Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Esterházy Péter összeállítása 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - kultúráról 23.05 Egy énekes - több szerep URH-ADÚN
6.55 Körzeti kilonnádós magazinok
10.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00- „ ...
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AulOeutschgesagt-26/25. 4.25-6.55, 9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Elfeledett Irodalom? (ism.) 10.20 Zenekari muzsika 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben A Honvéd Együttes férfikarának karácsonyi hangversenye
13.04 Romantikus kamarazene 14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A zőldkőves gyűrű - II/2. Török Gyula regénye
15.00 Szimfonikus zene 15.48 Éneklő lf|úság 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Neked szóll 16.35 Bemutattuk új felvételeinket 17.00 Válogatás az ez évi Irodalmi folyóiratok terméséből
PETŐFI
4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggei 8.20 Rivaldafényben
Enrico Ruggieri lemeze 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- ás vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Nagy nevettetők 13.30 Fehér Karácsony
Részletek Berlin filmzenéjéből 14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 A magyar rock archívumában 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
20.00 A karosszékben: Páskándi Géza
20.40 Háromkirályok ajándéka
Részletek Bágya András-Ba-ranyi Ferenc zenés játékából 20.55 Tudósítás az UTE-FTC jégkorongmérkőzésről 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Blues. John Mayall és Mick
Taylor - 5. 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 Nelson Rangeli felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Cigánynóták
17.50 A Magyar Zenei Tanács első
két éve 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Mozart: Figaro házassága
Négyfelvonásos opera közben:
20.17 Hírek. Időjárás 20.22-
20.37 Teleobjektív 21.20 A Suisse Romande Zenekar hangversenye
közben: 21.58-
22.03 Hirek. Időjárás 22.49 Király László: Adventi dallamok
23.00 Csapongó 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 Hirek
9.10 Férfi az Atlantiszról (amerikai sorozat) Átváltozás 10.00 Gazdag ós szóp (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Az apám földtönkivüli (amerikai sorozat) Ha apa nem volna 12.30 Aki tud, az tud íHHil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.15 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) fETÍTil Kék vér (amerikai sorozat)
Sötét ösvények 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Angéla és a lila köd 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A csibe elhagyja a fészket 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Megoldatlan rejtélyek 21.15 Bocsáss meg nekem I 22.15 Robbanékony - magazin 23.15 Olrk Bach-show EBWÜ Guruló bosszú (amerikai akciófilm)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 KI itt a főnők? (ism.)
2.25 Megoldatlan rejtélyek (ism.)
3.25 Beszélgetés (ism.)
4.25 Robbanékony (ism.)
4.50 Jó Idők, rossz idők
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.00 Fiú a másik bolygóról (ism.) 6.45 Vlcki (amerikai sorozat)
Mindig csak a pénz 7.10 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Alvln ós a mókusok Tlny Toon kalandjai Flintstone család 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.35 Maxwell ügynökség (am. sor.)
Utolsó kívánság 10.40 Kót asszony között (ism.) 12.25 San Francisco utcáin (ism.) 13.15 Bili Cosby-show (ism.) 13.45 Harry Fox esetei (am. sor.)
Gyilkosság a golfpályán iEFTil Mozambik (angol kalandfilm) 16.05 Harttól Hartig (am. sorozat)
A kis Jonathan 16.55 Rajzfilmek Dennis
Repülő macik Tlny Toon kalandjai Flintstone család 18.40 Bili Cosby-show (am. sor.)
Eljegyzési tréfa ÍEWil San Francisco utcáin (am. sor.)
Ragadozó madarak 20.00 Hiradó
20.15 Perry Mason (am. krimisor.)
A végzetes szépség esete 22.00 Éjféli telefonáló (am. sor.) Elveszett lelkek városa 3.
Jack Killianre ráállították a bérgyilkost. Azonban a merényletek sem tudják visszatartani a fiatalembert és rendőr barátját attól, hogy leleplezze a hatalomra éhes, korrupt politikust. KMMil Klute (amerikai krimi) 0.50 Hírek 1.00 Az Angyal (ism.) 1.50 Hirek
2.00 Egy csók a halál előtt (ism.)
3.30 Hírek
3.40 Nyersbőr (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
10.00 Riportműsorok
12.00 Vartetémüsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Simenon-sorozat (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 Ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Riportműsorok
21.35 Rendkívüli tudósító
23.55 Kulturális magazin
1.10 Verdi: Rekviem
MUSICTV
21.00 Rockév
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Krlstiane Backar
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino 16.45 Vadmacska (sorozat)
17.10 Játék a tűzzel (sorozat) 17.35 A szomszéd eset (sorozat)
18.05 A törvény fegyverei (sorozat)
18.50 Hirek
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.10 Ne hazudj nekeml(am. film)
22.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
23.45 Cassidy I. (amerikai film)
0.40 Bradbury színháza (sorozat)
Már a karácsony jegyében..
A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar hangversenye
A bőség zavara jellemezte a hétvégi zenei műsorajánlatot Kanizsán. A Hevesi Sándor Művelődési Központban vasárnap este hat órakor a Karintiai Tartományi Konzervatórium növendékei Paisiello: A sevillai borbély című vígoperát adták elő, s ugyanaznap este hét órakor a Zeneiskola a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar hagyományos karácsonyi koncertjét rendezte meg a Felsővárosi templomban.
Mint várható volt, a hangversenyeket rendszeresen látogató közönség nagy része a karácsonyi koncertet tüntette ki figyel-
mével, míg a vígopera előadásán elsősorban diákok töltötték meg a nézőteret. Nagy kár, hogy ez a két esemény egyeden estére került, hiszen Kanizsán - emlékezetem szerint - mintegy tizenöt éve nem volt igazi, jelmezes-díszletes operaelőadás. A karácsonyi hangverseny közönségéből bizonyára sokan szívesen részt vettek volna ezen az esten is.
Igaz, a Felsővárosi templomban fenyőfa még nem idézte a karácsonyt, de helyette ott voltak a sorjázó zeneművek, amelyek az est végére igazi karácsonyi hangulatot
&
DOHOS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
BnMl''Jl
SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 .Fekete" sorozat
10.00 Én, a kém (sorozat)
11.00 Belföldi tudósítások
11.30 Európai média
!2.00 Hirek
!2.30 Üzleti hét
!2.48 Piacgazdaság
Í3.00 Nagybácsim, Antolne (film)
EUROSPORT
5
10.00 Gólok 11.30 Sí 13.30 Aerobic
14.00 A labdarúgás története 15.00 Tenisz
17.00 A labdarúgás története 1.00 Gólok
I.00 Sí
II.00 Szörfösök magazinja 1.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
8.00 Eurobics 8.30 Vitorlásverseny 9.00 Golf
1.00 Klckboksz Thaiföldről 2.00 Eurobics 2.30 Európai todmagazin 4.30 Jégkorong - NHL 6.30 Autósport az USA-ból 7.00 Vizisi az USA-ból 7.30 Tengerparti röplabda 8.30 Európai focimagazin 9.30 Biliárd
1.30 Profi ökölvívás - élö 3.30 NFL
1.30 Vitorlásverseny 2.00 Műsorzárás
Mozi: 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Bumeráng Future zona Fantázia szabadon
DECEMBER 22.
K
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-OpUkum
10.30 Gorillák a ködben (ism.)
12.35 Rövidfilm
13.00 Hirek
13.10 Ausztria-kép (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválisai
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Narnia királya (sorozat)
16.30 Játék
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 Dowllng atya titka (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Bolygónk, a Föld
Q Rio Verde (francia film) A kilátóerkély (amerikai film)
0.35 Mannlx (sorozat)
OSZTRÁK 2
15.00 Szelek palotája (sorozat)
16.45 Salzburgi karácsony
17.00 Élelem és szerelem (sorozat)
17.30 Tájékozódás
18.00 Hirek
18.05 A háziszellem (sorozat)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet / Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Népzene
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Az Északi-sarktól a Délisarkig (ism.)
23.20 Beatrice szenvedései
(francia film)
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 0.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Szív az adu (ism.) 9.30 Mentők (ism.) 10.25 Slágerparádé (ism.) 11.05 A hegyi falu orvosa (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anapüppje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebőrze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A madarak csinálják és a méhek Isi 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Gyász és kétségbeesés A Ramsey Street valamennyi lakója próbál megküzdeni Daphne halálával. Des az egyetlen, aki a magányt választja. Anyja idegösszeomlása sem készteti őt arra, hogy a külvilágra figyeljen. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
A magnószalag 16.00 MacGyver (amerikai sorozat)
A gonosz tana 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Halló, Heinol 21.15 Az ártatlan kiáltása (ír film) 23.00 Tévétfikőr - magazin 23.30 Hirek, sport 23.35 Electric blue
(angol erotikus sorozat) 0.15 MacGyver (ism.) 1.10 Szökésben (am. krimisorozat)
Gyere te is Kanadába I 2.05 Műsorismertetés
varázsoltak a közönség köré. A koncert első - nagyobbik - felében a kanizsai zenekar barokk zenekari műveket játszott Gellért Zoltán vezényletével. Méltóságteljesen, ünnepélyesen szólt Handel Concerto gros-so-ja az Op. 3-as sorozatból. Albinoni Adagio-jában a népszerű dallam dús hangzásban kelt életre a vonóskaron és az orgonán, a fuvolaszólót Bányai Irén játszotta a tőle megszokott magas színvonalon. Virtuóz, szép hangú trombitást ismerhettünk meg a zalaegerszegi Vörös István személyében, aki Torelli Trombita-versenyét adta elő. Az eddigi zenekari művekben csak a vonóskar játszott, estenként egy-egy fúvóssal és csembalóval vagy orgonával kiegészítve. Johann Chris-tian Bach Simfoniájában a teljes zenekar pódiumra lépett. Kidolgozott volt a vonósok és fúvósok felelgetése, s nagyon
szépen szólt az egyik főszereplője a Bach-ária előadásának is, ahol a continuo fölötti oboaszóló egyenrangú az énekszólammal, amelyet Baráth Yvette tolmácsolt a mű szelleméhez illő alázattal.
A hangverseny második részében egy -zeneiskolai növendékekből és tanárokból álló - kislétszámú kamarakórus szerzett emlékezetes élményt. Baráth Yvette vezetésével rendkívül igényes műveket énekeltek, közülük is kiemelkedett modem hangvételű Alleluja. Befejezésül pedig egy csokor karácsonyi dalt szólaltattak meg fúvós kísérettel.
A szeretet ünnepéhez méltóan a koncert egyúttal jótékonysági hangverseny is volt. Az adományokat a Családsegítő Központ a nehéz anyagi helyzetben lévők megsegítésére fordítja.
Kocsis Katalin
5.40 Falutévé - adótlppel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
lÜ~Napközi
Benne:
A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/6. rész Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/10. rész: A csődör (ism.) 10.00 Friderikusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
17.00 Délutáni egyenleg mnil Az üzlet Iskolája
XX/20. rész: Magánélet és tervek 17.40 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 18.05 Pénzvilág 18.15 Hanuka
Ünnepi gyertyagyújtás és műsor felvételről, a budapesti Anna Frank Gimnázium közreműködésével 19.00 Napközi-egy műsor és valami más 19.35 Esd mese
Jamle és a csodalámpa Angol rajzfilmsorozat A vérfagyasztó zaj 20.00 Híradó 20.30 Telesport CTiiTil A Strauss dinasztia Osztrák tévéfilmsorozat XII/10. rész
Johann Strauss-Anthony Hig-gins (Szakácsi Sándor), Schani - Stephen McGann (Rátóti Zoltán), Drechsler - John Gielgud (Benkő Gyula), Olga- Alice Krige (Hegyi Barbara), Gribov - John Rhys Davies (Mádi Szabó Gábor), Jetti - Cherie Lunghi (Bencze Ilona), Anna - Lisa Harrow (Kútvölgyi Erzsébet) 21.35 Közjáték (ism.) 21.45 Klskamerás történelem Válogatás a Fekete Doboz Alapítvány 1992. évi filmjeiből
22.45 Improvizió
A Trió Stendhal oana Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Egy lövéssel több 0.50 Híradó 0.55 BBC-híradó
A HBO műsora: 10.30 Babar: A Celesztlna városi
hírmondó - francia rajzfilm 19.00 A jó fiúk és a rossz fiúk -
amerikai westernfilm 20.30 Callglrl ötszázért -am. dráma 22.30 Nagypapa karácsonyra -
amerikai játékfilm
9.00 Műsorismertetés 9.05 Utazás a Holdba
111/1. rész: Egy fontos bejelentés 50'' (ism.) 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Műsorismertetés 16.05 Hirek - Időjárás 16.10 Korforduló nam Prizma - Életmódmagazin Az ajándékozás művészete 17.25 Kérdezz I Felelek 17.45 Regionális híradó 18.00 Híradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.20 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Dél-Párizs Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat
Francia darazsak 18.40 Telesport nntiiü Álomhajó
Német tévéfilmsorozat Trópusi éjszakák 59'' Kapitány - Günter König (Szo-kolay Ottó), Viktor - Sascha Hehn (Nagy Gábor), Beatrice-Heide Keller (Herczeg Csilla) A félénk szerelmes Férj a mamának Tengeri veszély és gyomorkeserű üA sft fi! 20.10 Mennyi az annyi?-
Gazdaságpolitikai show Rliílil Útmutató
Ahol megáll az ész... - II. rész 21.30 Telexpo ''96
Gazdasági magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
Belmondo-sorozat Az áruló
Francia-olasz film (1962) 105''
Még kapható!
decemberi száma
Nők vallanak a szerelemről
Az érett női társadalom havilapja
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Kicsi madár
Sánta Ferenc novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyhéz félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakét, gyerekek I 19.35 Esterházy Péter összeállítása 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in llmba materné 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Comment vtvent les Franfals ? 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhulámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Szomorú a Karácsony, ha szegény az ember John Cheever novellája 10.34 Operaslégerek 11.00 Kamarazene 11.40 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.50 Vera Franceschl Clmarosa-
szonátákat zongorázik 14.00 Hírek. Időférés
14.04 Rádiószínház Mándy Ivén: Éjszaka
14.45 Concertino Praga ''92 15.07 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Bolgár népmesék
PETŐFI
4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Sebestyén Márta, Cserepes Károly és Szörényi Levente 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Archív felvételeinkből 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű Az ötödik hattyúdal Kopányi György kis komédiája 13.30 Kedvencek a múltból
Bob Moore zenekara Mexikóban
14.00 Pihenőidő
Zenés délután nyugdíjasoknak közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Rockhullém
Piramis plusz - 2. 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrédló 19.35 Népdalkörők felvételeiből 20.00 Akit érdekel... az ünnepek 20.20 Karácsony Bécsben
Placido Domingo, Diana Ross és Jósé Carreras koncertje 22.00 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi műsor 22.40 A Taje Slx énekegyüttes felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló
(0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
1.00 Jazz-show 5.03-
5.50 Magyar nóták, csárdások
16.35 Fúvószenekari hangverseny
a 6-os stúdióban 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Most olvastam (ism.) 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Griselda
Részletek Bononcini operájából 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Halhatatlan magyar vers
Petőfi Sándor - 3. 20.26 A Berlini Rádió szimfonikus zenekarénak hangversenye 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Barokk kamarazene 23.00 Fiók. A kötet-lenek irodalma 23.30 Arturo Sandoval együttese
játszik 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 100 éve Írták 1.28 Éji kamara
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hírek
9.10 Férfi az Atlantiszról (am. sor.)
Mark gengszterek között 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Az apám földőnkivüli (amerikai sorozat) A bíróságon találkozunk 12.30 Aki tud, az tud tHHil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.15 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) [Efilil Kék vér (amerikai sorozat)
A múlt árnyai 16.00 Beszélgetés 17.00 KI itt a főnők? (am. sorozat)
Koktélparti 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A csecsemő és a pénz 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(NSZK sorozat) CTilE Az a titkos vasárnap
(amerikai thriller) 22.00 Tévétükőr - magazin 23.00 Dlrk Bach-show 23.30 A Kína-tavi gyilkosság
(amerikai thriller) 1.10 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Borzasztó ébredés 1.40 Mint a bumeráng (francia-olasz thriller) Fsz.: Alain Delon 3.20 Beszélgetés 4.20 Robbanékony (ism.) 4.50 Jó Idők, rossz Idők (ism.) 5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.35 Maxwell ügynökség (ism.) 6.20 Vicki (amerikai sorozat)
Lopás és más meglepetés 6.45 Ra|zfilmek (ism.) Dennis
Repülő macik Tiny Toon kalandjai Fllntstone család 8.20 Harttól Hartlg (ism.) 9.10 A madárijesztő és Mrs. Klng (ism.)
10.10 Lad, a kutya (amerikai film) 12.00 San Francisco utcáin (ism.) 12.50 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Mllliomosláz 14.10 Nagyszerda (amerikai film)
Fsz.: Jan-Michael Vincent 16.05 Harttól Hartlg (am. sorozat)
Ostoba ajándék 16.55 Rajzfilmek Dennis
Caslmir és tsa Tiny Toon kalandjai Fllntstone család 18.40 Bili Cosby-show (am. sor.)
Andalúz nátha íEKIil San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Halálos lelet 20.00 Híradó 20.15 Autósiskola
(amerikai filmvígjáték) 21.55 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) A döntő hiba CTE Osterman-hétvége
(amerikai krimi) 0.30 Hírek
0.40 Kemerák előtt (ism.) 1.30 Hírek
1.40 Mozamblque (ism.) 3.15 Hírek
3.25 Harry Fox esetei (ism.) 4.10 Nagyszerda (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Belga társadalmi magazin
10.00 Iskola és tudomány
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Jelen Idő
Mollére: Botcsinálta doktor Le az álarccal I - magazin
0.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
21.30 Red Hot 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 PIpDann 2.00 Krlsüane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.35 Vadmacska (sorozat)
17.00 Játék a tűzzel (sorozat)
17.30 A szomszéd eset (sorozat) 17.55 A törvény legyverel (sorozat) 18.45 Hírek
18.55 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.10 Szerelemkeresés (angol film)
22.50 Harc a maffia ellen (am sor.)
23.40 Cassldy II. (amerikai film)
0.40 Bradbury színháza (sorozat) 1.05 Hírek
Kos: III. 21-IV. 20.
r^a A sok mellébes éléssel teljesen elrejted önmagad.áA „látók" azonban ^mI tudják ki vagy, s ezzel csak rontasz a helyzeteden.
Bika: IV. 21-V. 20.
Megszerzett magabiztosságodra támaszkodva merészebb lépésekre is elszánhatod magad. Ha fájdalmasnak is véled, ne tétovázz.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
c« Tanácsadóid közül nem mindig a megfelelőket hallgatod meg. Az ő m&I „akaratukat teljesítve" tévútra jutsz. Rák: VI. 22-VII. 22.
Pótcselekvéseiddel próbálod elfedni a bajt. Jobb lenne egy hathatós önvizsgálat, s lehet, jobban mennének a dolgok. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Ide-oda táncolásod mindenkit elriaszt. Ha végre segítő kézre találsz, belemarsz. Jó ez neked? Szűz: VIII. 23-IX. 23.
gg Önmérséklettel többre mehetnél. „Művészlelked'' követhetők, így sokan elpártolnak tőled.
csapongásai nehezen
9 óra: Játszóház az Erkelben 17 óra: Betlehemes játék az Erkel F. Müv. Házban Mozi: 10 óra: Drágám, a kölykök összementek 14, 16 óra: Reszkessetek, betörők 2. •
ZERDA
Cfafont. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR fa^
Mozi: 18, 20 óra: KANIZSA TV S óra: 18 óra:
Bumeráng SZÍV-TV (ism.) Heti magazinműsor
DECEMBER 23.
Sz
SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások 14.30 „Fekete" sorozat 15.00 Egyveleg 17.00 Élő videoshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 ^Fekete" sorozat 20.00 En, a kém (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Fókusz
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Kathy McCormick titkos élete (amerikai film)
EUROSPORT
9.00 AeroMc 9.30 Vitorlázás 11.00 AeroMc 12.00 Gólok
14.00 A labdarúgás története 15.00 Tenisz
17.00 A labdarúgás története 19.00 Sí 19.00 Kaland
21.00 Szörfösök magazinja
SCREENSPORT
t.OO Eurobics / Vitorlásverseny 9.00 Kosárlabda
11.00 Thai klckboksz Hollandiából 12.00 Eurobics / NFL 14.30 Profi ökölvívás 16.30 Autósport az USA-ból/Vízisí 17.30 Tengerparti röplabda 11.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 Thai klckboksz Németországból
20.30 Kerékpárverseny Géniből 21.30 Nemzetközi sportmagazin 22.00 Kosárlabda - NBA 24.00 Golf
1.30 Furcsa sportok magazinja
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
9.30 Komputershow
10.00 Iskolatévé
10.30 Romantikus komédia
(amerikai film)
12.10 KüHöldl tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Tirol
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A versenypálya riválsai (sor.)
14.45 A Meier család (sorozat)
15.05 Niklaas (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Namia királya (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Heuréka I
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
17.35 Fény a sötétben
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 Dowllng atya Utka (am. sor.)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
fliKE Columbo (am. krimisorozat)
22.00 Alaszka (sorozat)
ffitlü Romantikus komédia (ism.)
0.30 Mannlx (sorozat)
1.15 Hirek
OSZTRÁK 2
14.15 A tavasz országa 15.00 Szelek palotája (sorozat) 17.00 Hőháztartás (sorozat) 17.30 Országok és emberek 18.00 Hirek
18.05 A házlszellem (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Karácsony Bécsben 22.00 Hiradó, sport 22.45 Az Északi-sarktól a Délisarkig (sorozat) 23.35 A hold hangja (olasz film) 1.30 Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.55 11.30 12.10 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.05
16.00
17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15
21.55 22.25 23.30
Htüia
2.40
3.30
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hírek
Halló, Heinol (ism.) Az ártatlan kiáltása (ism.) Szerencsekerék (ism.) Gazdasági fórum A nap Uppje Telebörze Hirek Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Visszavágó
Szomszédok
(ausztrál sorozat) Menekülés a temetőbe
Des felesége halála után a temetőben keres menedéket és vigasztalást. Mike elhatározza, hogy észhez téríti barátját. Colbyék
(amerikai sorozat) Testvéri segítség UFO
(angol sci-fi-sorozat) Az első riadó
Mindent vagy semmit - játék
Bingo - játék
Hiradó
Sport
Szerencsekerék
Időjárás
Nyugdíjasok
(színházi közvetítés) Akut
Beszélgetés Hirek, sport A szarvasvadász
(amerikai film) Fsz.: Róbert De Niro UFO (ism.) Műsorismertetés

Mérleg: IX. 24-X. 23.
ma Kapcsolataid megfelelő szinten történő kezelése kedvezőbb lenne szá-iSSÉ módra. Mások helytelen megítélése saját „besorolásod" is. Skorpió: X. 24-XI. 22.
RP? kapcsolataid gyümölcse lehet egy jó üzlet, vagy egy kellemes év-IkcÍI végi flört. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyilas: XI. 23-XII. 22.
[FJ Pesszimizmusod új megoldások keresésére ösztönöz. A depressziót pró-IM báld távol tartani magadtól.
Bak: XII. 23- I. 20.
Új feladatoddal nehezen birkózol meg. Az érzelmek és az ésszerűség Hn határán nehéz dönteni. Egyelőre még rajtad áll, melyiket választod. Vízöntő: I. 21-11. 20.
Nem ártana stabilizálni pozícióid mind a munkahelyen, mind otthon. ■ffiS Legalább a „karácsonyfa alatt" ne légy zaklatott.
Halak: II. 21-111. 20.
BEJ Az állandó kompromisszum keresés felőrli idegeidet. Jó lenne már, ha Űr9 határozott is tudnál lenni.
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
ll(f~Napközl
A TV1 rendhagyó napközi
műsora
Benne:
A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/7. rész Teli Vilmos Francia tévéfilmsorozat XXIV/11.: A szélhámos (ism.) 10.00 Miami Vice
Amerikai krimisorozat A halászfalu (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Képújság
16.05 Van benne valami...
Barkochbajáték 16.40 A Mozart Alapítvány Fertődön 17.00 Délutáni egyenleg 17.10 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.40 Pénzvilág tHHil IS - Apák és fiúk 18.20 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 18.35 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 18.45 Napközi - egy műsor és valami más 19.05 AKTuális 19.35 Esti mese
Máriusz, a macska Angol rajzfilmsorozat Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ism.: január 5., TV1 10.00) 22.00 Közjáték (ism.) 22.10 Central Express EHEE1 LaSept
A csodák éjszakája Francia film (Feliratos!) 137'' Gábriel - Maxence Camelin, Anya - Baya Belal, Apa - Chris-tian Dupont, Nicolas - Georges Bigot, Edmond - Simon Abkari-an, Juliette - Christine Murillo, Bouzaine - Mahmoud Said 1.10 Hiradó 1.15 BBC-híradó
A HBO műsora: 18.30 Állati élet: Etoshai oroszlánok - angol természetfilm 19.30 Kacsairtó - amerikai rajzfilm 20.50 Az élet csodaszép-amerikai dráma
23.00 Halálutak és angyalok - magyar misztikus dráma
9.00 Műsorismertetés 9.05 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára
Holland dokumentumfilm-sorozat - VI/1. rész: Őrzőkutyák: A németjuhász és a rottwelller 9.15 A strandröplabda királyai
Amerikai összeállítás Blüü A torony angyalkája NSZK film 89'' (ism.) 11.25 Utazás a Holdba
111/2. rész: Utas a lövedékben 51'' (ism.) 12.15 Hazám - Altaussee
Találkozás Klaus Maria Bran-dauerrel és Maria Schell-lel 12.25 Népzenei Magazin Különkiadás
Tudósítás az 1991-es Folk-karácsonyról, a Petőti Csarnokból 12.57 Műsorismertetés 13.00 Gyermekkarácsony ''92 13.50 No, megállj csak I
Szovjet rajzfilmsorozat 14.00 Elindultam Nyirpazonybói
Riportfilm lEUil New York olyan messze van Amerikai film 47'' Tom - Alex Paez (Minár''ovits Péter), Aurelio - John Femia (Haumann Máté), Pancho -Lou Grisciolo (Juhász Jácint), Isabell - Bernice Massi (Győ-ry Franciska) 15.10 Kérdezz I Felelek^ 00. ffiSÜ Anyák -m V K
Vigyázó Mária története mPTÍl A békeidők vasminisztere Báron Gábor és kora Vetélkedő 16.40 Hirek - Időjárás flüüi] Nagy siker volt 1
Minden lében két kanál Angol tévéfilmsorozat (Felújítás) Kissé kockázatos 17.45 Regionális hiradó 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.18 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja 18.32 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A holttavi szörny iim.11 Bach és Broccoli Kanadai film 96'' 20.30 Karácsony Bécsben
Hangverseny a Bécsi Városháza díszterméből 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időiárás
3 Karácsonyi feleség Amerikai tévéfilm 78'' (ism.) Tanner-Jason Robards (Ben-kő Gyula), Iris - Julié Harris (Kohut Magda), Ügynök - Don Francks (Szabó Ottó)
ZfiLR K0RTR0LL KFT
c
Mozi: 14 óra: Reszkessetek, betörők 2.
SÜTÖRTOK
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Daróci Bárdos Tamás: Betlehemes 12.00 Déli Krónika 12.20 Téli csodavilág
Ella Fitzgerald énekel 12.50 Szabó Magda jegyzete 13.05 Névjegy. Gáspár Margit 14.05 Klasszikusok mindenkinek
A Corelli Kamarazenekar játszik 15.05 Vendég a háznál 10.10 Magyar költök karácsonya 16.35 Terpesi Betlehemes
Végh Menyhértné összeállítása 17.05 Szeretet ákombákom 18.15 Jó éjszakát, gyerekek! 18.30 Az Elmer Iseier Énekegyüttes énekel 19.05 Karácsonyi napló 20.20 Közvetítés a Petőfi Színházból Molnár Ferenc: Űvegclpő Zenés játék 23.05 Zenekari muzsika 23.50 Éjféli mise 1.05-
5.50 Csendes éj
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.00 Karácsonyi örökzöldek 23.00 A BBC késő esd magyar műsora
6.00-6.55,9.00-16.00,17.00-18.30, 23.00-5.50: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Zenés ébresztő klasszikusokkal 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Francia kamarazene 8.45 Szadal betlehemes. Előadja a szadai hagyományőrző csoport 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Herbert von Karajan vezényel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A MR Gyermekkórusának
karácsonyi hangversenye 13.11 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Gordonkázás
A sokarcú Krúdy -1. 15.10 Történetek életemből - X/1.
A mikrofonnál: Carelli Gábor 15.32 Fúvósegyüttesek felvételeiből 16.00 Hirek. Időjárás
6.00 Napindító
Zenés ébresztő 8.05 Barackvlrág
Babits Mihály meséje 8.46 Mese-zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Kreol mise 9.30 Kabaré-összeállítás 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vikidál - portré 12.00 Nótakedvelőknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.35 Az én újságom
Ünnepi különkiadás 14.15 Mese-zene gyerekeknek -
Halász Judittal 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Hannu Makela: A manó, aki
félt a karácsonytól 15.31 Gospel magazin 16.30 „Én már másképp nem élhetek"
17.00 Hirek. Időjárás 17.03 „Mostan kinyílt egy szép ró-zsavirág..."
Karácsonyi dalok, kánták, karácsonyi hagyományok 17.40 A Rádiószínház bemutatója Egy úr Velencéből Márai Sándor színművének rádióváltozata 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Karácsonyi dallamok 20.40 Kattogó kabaré 21.40 Merre jártál tegnap, S. Nagy? 22.40-
5.50 Napforduló
közben:
23.00 Hirek. Időjárás 5.03-
5.50 Operaénekesek nótafelvételeiből
16.05 Gordlusz
17.00 Zenekari muzsika
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Karácsonyi concerto
19.00 Kamarazene
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Handel: Messiás
közben:
20.59 Rilke versel 22.00 Hirek. Időjárás 22.40 Jean-Plerre Rampal fuvoiázik 23.00 E. T. A. Hoffman: Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből - IV/1. 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Jessye Normann és Kathleen Battls spirituálé-hangversenye a Carnegie Hallban 1.15 Karácsonyi hangok
6.00 Bella és Sebasüan (sor.)
A titokzatos lány 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
Nem kapható 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Toll a kalapon 7.15 Pif és Herkules (sorozat)
Káosz a fedélzeten 7.40 Cubltus (am. rajzfilmsorozat)
A postás panaszai 8.05 Maci Laci (ism.) 8.30 Jetsonik (am. rajzfilmsorozat) 8.55 Beverly Hills Teens (amerikai rajzfilmsorozat) Boldog karácsonyt 11. 9.15 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Rizscsata 9.45 Mikulás és a három medve
(amerikai rajzfilm) 10.35 Karácsonyi dallamok 11.15 Jenny ás a Télapó (am. film) 13.00 Ernest megmenti a karácsonyt (amerikai filmvígjáték) 15.10 Gyerekek bajban 16.10 Télapóra várva 17.10 A fekete farkasok üvöltése
(német kalandfilm) 18.45 Hiradó 19.00 Benny Hlll 19.25 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Boldog karácsonyt 11. 19.50 Jó Idők, rossz Idők
(NSZK sorozat) Efflna Tiz kicsi Indián (am. krimi) 22.00 Gyilkos krokodil II.
(amerikai horror) 23.25 Egy bizonyos őrület (amerikai akciófilm) Fsz.: Tatum O''Neal, Irene Carra 0.50 London City szörnye
(német thriller) 2.15 Gyilkos krokodil II. (ism.) 3.40 Egy bizonyos őrület (ism.) 5.05 Mikulás és a három medve (ism.)
PRO 7
6.30 Vegas (amerikai sorozat)
ítéletek 7.15 Vickl (amerikai sorozat)
Tűzokádó sárkányok meséje 7.40 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Casimlr és tsa Tlny Toon kalandjai Flintstone család 9.15 Harttól Hartig (ism.) 10.05 A vasálarcos lady
(amerikai kalandfilm) 11.25 Embervadászat a dzsungelben (amerikai kalandfilm) 12.45 San Francisco utcáin (ism.) 13.35 Bili Cosby-show (ism.) 14.05 Perry Mason (ism.) 15.35 Oklahoma John (német-spa-
nyoi-olasz western) 17.00 Rajzfilmek Dennis
A dzsungel könyve Tlny Toon kalandjai Flintstone család nnna biii cosby-show
(amerikai sorozat) Csodálatos frizura tCTiia San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Carol befolyása alatt 20.00 Hiradó HŰÉ Négyen Texasból (amerikai western) Fsz.: Frank Sinatra, Oean Martin, Charles Bronson EHna T. J. Hooker
(amerikai sorozat) Autópálya-gengszterek 23.10 2001 űrodüsszea (angol sci-fi) 1.25 Éjféli telefonáló (ism.) 2.15 Klute (ism.) 4.05 Nem vagyunk angyalok (amerikai filmvígjáték) Fsz.: Humphrey Bogart 5.45 Gene Bradley (angol sorozat) Tangó
Kanizsai műsor
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke 10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varietéműsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Kulturális magazin 15.10 Svájci társadalmi magazin 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvizjóték 19.05 Vidám nyelvi játók 20.00 Nem kell álmodozni I- mag. 21.35 Az óvszázad haladása 23.40 Mozart: A varázsfuvola
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Paula Abdul 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristlane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.30 A seregben (angol film) 18.00 A tőrvény tegyverel (sor.) 18.50 Hirek 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Jégmadár (angol film) 21.35 Éjszakai őrjárat (sorozat) 22.30 Harc a maffia ellen (am. sor.) 23.20 Szerelem egy tökéletes idegennel (angol film) 0.55 Bradbury színháza (sorozat) 1.20 Hirek
Sportakrobatikai mérleg
Mint előzetesen jeleztük, eredményesen szerepeltek az idei versenyévadban is a Zalaerdő Hevesi DSE sportakroba-tái. Időrendi sorrendben most erről adunk tájékoztatást.
Nemzetközi versenyek
Wilhelmshaven - Németország 1992. IV. 17-20.
Női páros: Gajcsi Réka-Kondor Andrea III. hely. Vegyes páros: Ramocsa Krisztián-Kreiner Aida II. hely.
Vegyes páros: Ramocsa Krisztiáné Kreiner Aida II. hely.
Női hármas: Farkas Alexandra-P^e; necz Paula-Miskó Anett II. hely. Livingston - Skócia 1992. VI. 13|_ Női páros: Gajcsi Réka-Kondor Anc rea I. hely.
Vegyes páros: Ramocsa Kriszti; Kreiner Aida I. hely. Glasgow - Skócia 1992. VI. 20. Női páros: Gajcsi Réka-Kondor rea III. hely
Vegyes páros: Ramocsa Krisztián Kreiner Aida II. hely. j|Q
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Kanizsai
SUPER CHANNEL
13.30 Hírek
14.00 BalfSMi tudósttások 14.30 .Fekete" sorozat 19.00 Egyveleg 17.00 Élő vtdeoshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 .Fekete" sorozat 20.00 Én, a kém (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Oztetl hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Robin Hood bolondos ka-(amerikai film)
EUROSPORT
9.30 Aerobic
10.30 Sí
11.30 Aerobic
12.00 Evezés
13.00 Kaland
14.00 A labdarúgás története
15.00 Tenisz
17.00 Lovaglás
18.00 Biliárd
19.00 Sí
20.00 Nemzetközi sport
SCREENSPORT
11.80 Thai kickboksz Németországból / Eurobics 12.30 Autósport
13.00 Kerékpárverseny Gentből 14.00 Furcsa sportok magazinja 14.30 Proli ökölvívás 16.30 Autósport az USA-ból 17.00 Vízisí az USA-ból 17.30 Tengerparti röplabda 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 Motorcsónakverseny 20.30 Német túraautó-verseny 21.30 Holland labdarúgás 22.00 Spanyol labdarúgás 23.00 Jégkorong - NHL 24.00 Golf
OSZTRÁK 2
8.00 Az év aktualitásai 9.05 Karácsony, 1992
Ünnepelni és segíteni 19.55 Karácsony, 1992 20.15 Nagypapa kerestetik
(amerikai film) 21.50 Hírek
ffECi Ugróiskola (amerikai film) ECT3Ü A betörés nagymestere (francia-német thriller) 1.05 Jason King (sorozat) 1.55 Hirek 2.00 Ex libris 2.05 1000 mestermű
OSZTRÁK 1 SAT 1
9.00 Hirek 7.00 Drops- játék
9.05 Mesés örökség (mesefilm) Stan és Pan
10.25 Robin Hood (rajzfilm) (amerikai sorozat)
11.45 Kacsavarázs (mesefilm) Police Academy
13.00 Hirek (amerikai rajzfilmsorozat)
13.10 Fény a sötétben Emberrablás
13.33 Cirkusz Astrodinók
14.00 Egy, kettő vagy három (sorozat)
14.45 A szánhúzó kutya Karácsonyi csillag
(finn ifjúsági film) (amerikai rajzfilm)
15.05 Csendes éj Peter Pan és a kalózok
(angol ifjúsági film) (amerikai rajzfilmsorozat)
16.05 Namla királya (sorozat) Batman
16.30 Wllloby farkasai (amerikai sorozat)
(amerikai film) Superboy
18.00 Evangélikus vesperás (amerikai sorozat)
19.00 Babák 11.00 Nyugdijasok (ism.)
19.30 Híradó 12.35 Wltta Pohl Manilában
19.55 Fény a sötétben 13.05 Ünnepi muzsika
20.15 A szellemkirály gyémántjai 13.10 Black, a fekete villám
(német film) (kanadai sorozat)
21.55 Fenyőfa Fekete gyöngyszem
(német film) 13.40 A kutya, akit Bozzi úrnak
22.50 Karácsony St. Geroldban hivtak (spanyol-olasz film-
23.40 A karácsonyi Ikonok Utka vígjáték)
24.00 Éjféli mise Fsz.: Peter Ustinov
1.30 Hirek 15.15 Zendülés a varázserdőben
(amerikai rajzfilm) 16.40 Dávid király (amerikai film) Fsz.: Richárd Gere 18.45 Híradó 18.55 Ünnepi muzsika 19.00 Szerencsekerék 19.55 Télapó
(amerikai mesefilm) EUtE A hét mesterlövész (amerikai western) 23.40 Dávid király (ism.) 1.30 A kutya, akit Bozzl úrnak
hivtak (ism.) 3.00 Szökésben
(amerikai krimisorozat) Halálos hallgatás 3.50 Műsorismertelés


Litvánia - Snieckus 1992. VII. 18-19. íi páros: Gajcsi Réka-Kondor And-III. hely
dnica - Lengyelország 1992. IX. 127.
Sői páros: Gajcsi Réka-Kondor And--Peil. hely
fegyes páros: Ramocsa Krisztián-3. tiner Aida III. hely. Andfói hármas: Megyeri Hajnalka-Ko-
:s Hedvig-Tarpay ivett IV. hely. :iánL
Hazai versenyek
Magyar bajnokság: Budapest 1992. X.
lan|erdüló női páros: Gajcsi Réka-Kon-| Andrea I. hely.
Serdülő női hármas: Farkas Alexand-ra-Bódi Szabina-Kodela Szabina II. hely.
Ifjúsági vegyes páros: Ramocsa Krisz-tián-Kreiner Aida I. hely.
Ifjúsági női hármas: Megyeri Hajnalka-Kovács Hedvig-Tarpay Ivett I. hely.
Mesterfokú bajnokság: Budapest 1992. okt. 24-25.
Női hármas: Megyeri-Kovács-Tarpay n. hely.
Magyar nemzetközi sportakrobatikai bajnokság: Budapest 1992. XI. 21.
Vegyes páros: Ramocsa Krisztián-Kreiner Aida I. hely.
Női páros: Gajcsi Réka-Kondor Andrea II. hely
DECEMBER 24.
Cs
6.10 Falutévé-bioüppel és kertész-Tel.: 112-5475 6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor
Benne: 8.00 Közjáték 8.05-
11.00 Angyalváró -Mesefilmmatiné
Benne: ülitü A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/8. rész 8.30 Mlckey egér és barátai 8.40 Zlggy ajándéka Amerikai rajzfilm 9.05 Szezám utca (Sesame Street) 10.05 Betlehemes
Régi magyar játék 10.15 Rég látott kedvencek
Magyar animációs filmek 10.55 Képújság 11.00 Sport''92
I. rész: Magyarok az olimpián 12.05 Örökösök
Gálaest a Budapest Kongresszusi Központban - II. rész 13.35 Egyszer volt, hol nem voll Rábay Miklós koreográfus-verseny 14.05 Mozikarácsony
Részletek régi magyar filmekből
14.35 Mozart: B-dúr szonáta 15.00 Délutáni egyenleg nana Családi mozidélután a Disneyvel Alice Csodaországban Amerikai rajzfilm 75'' 16.30 Ez történt...
...a színházban ''92-ben 17.20 Lövétel betlehemi játék 18.00 Gyertyagyújtás 19.00 Égből pottyant mesék 19.20 Halleluja
Ünnepi összeállítás 20.00 Szomszédok
Teleregény 20.30 Angyali üdvözlet
Költői látomás az Angyali üdvözletről
Mária szerepében: Götz Anna 20.40 Közjáték (ism.) Zenélő filmkockák Annié
Amerikai film (1982)122'' 22.50 Képek a Szentföldről
Bibliai képek - bibliai idézetek 23.10 Hiába földíszített kará* csonyfa
Irodalmi összeállítás 23.55 Megszületett
Karácsonyi éjféli mise közvetítése Veszprémből
A HBO műsora 18.30 Karácsonyi történet - amerikai vígjáték 20.15 Karácsonyi ének - amerikai
zenés film 22.10 Halálos fegyver - amerikai akciófilm
24.00 Erotikukucs-am.film,2.rész
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.00 Műsorismertetés 9.05 A téli csillag meséje 9.45 Mikulamackó első karácsonya - Amerikai rajzfilm 10.10 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára Holland dokumentumfilm VI/2. rész: Vadászok: Labrador relrlever, Holland fogolyvadász tWHil Piramis
Amerikai ismeretterjesztő film 11.15 Utazás a Holdba
III/3.: A nagy utazás 59" (ism.) 12.15 Ahol mindig kék az ég...
akkor is, ha nem 12.45 Vujlcslcs Tihamér Emlék-fesztivál - Szentendre, 1992 13.00 Erdélyi képeslapok
Rekviem egy faluért - Szé-kelydályáért ttiglil Krueger karácsonya
Amerikai rövidjátékfilm 30'' Q József, az ács Nagy siker volll Minden lében két kanál Angol tévéfilmsorozat Másnap reggel 50'' (ism.) 15.15 Szabad a Betlehem 7
Dokumentumfilm 15.35 Műsorismertetés 15.40 Hirek - Időjárás 15.45 Boldog ünnepet, világi
Popkarácsony 16.25 Gyertyagyújtás előtt
Karácsonyi rajzfilmösszeállítás 17.20 „Gyermek születék"
Karácsonyi énekek 17.40 Karácsonyi üzenetek 17.50 Gyimesi táncok - Héjsza 18.00 Híradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.20 Mécsek - Tévéfilm 18.40 Urunk élete - Magyar animációs filmsorozat - V/1, rész
18.54 Karácsonyi üzenetek [Elül Egy gyermek, akit Jézusnak
hívnak-Olasz tévéfilm-11/1. 20.45 Karácsonyi üzenetek
20.55 Csendes éj - Jósé Carre-rasszal - Zenés tévéfilm
21.30 Halljátok-e a dalt?
Irodalmi műsor 22.20 Időjárás
22.25 Bach: Karácsonyi oratórium
19.05 Sráckarlka 20.30 Régi filmek karácsonya 20.40 Van Gogh levelel 21.00 Karácsonyi kívánságok 21.25 Trans World International 21.55 Karácsony Betlehemben
Izraeli film 22.25 Jótékonysági koncert
ÉNTEK
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 6.00 Reggeli Krónika * 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.50 Lottósorsolás 10.05 Reformétus istentisztelet 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Kis Pintér Imre jegyzete 13.05 Dr. Kis György nyugalmazott katolikus esperes-plébános-sal beszélget Domány András 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zenekari muzsika 15.05 Dlárium, 1992-1. 16.10 MSvészlemezek 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.20 Színes népi muzsika 19.05 Jó éjszakát, gyerekekl 19.25 Klasszikus operettekből 20.05 A Rádiószínház bemutatója
Jakab és az ö ura 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Muzsikusok karácsonyai Összeállítás Bartók, Beliini, Chopin és Honegger műveiből 23.05 Az európai középkor és reneszánsz karácsonyi muzsikája
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti Információs magazinok 15.00 PAXRádIA
16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.20 Főidényi F. László jegyzete 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materni 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Kassák La|os versei
6.00-8.30,10.00-15.00,17.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés ébresztő klasszikusokkal 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Karácsonyi orgonamuzsika 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Pódium
10.42 Benlamino Glgli operaáriákat énekel 11.15 A szülőföld muzsikája 12.00 Hírek. Idölárás 12.05 Bach: Karácsonyi oratórium
I., II., Ili. rész közben:
13.05 Tóth Árpád versel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Gordonkázés
A sokarcú Krúdy - IV/2. 15.14 Történetek életemből - X/2. A mikrofonnál: Carelli Gábor
PETŐFI
6.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Madarak karácsonyfája
Csetényi Anikó mesejátéka 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Monte-carló-i találkozás Itz-
hak Perlmannal 10.00 Emlékképek Barcelonából 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Ünnepi koktél 12.00 Jé ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Mit üzen a Rádió?
Ünnepi különkiadás 13.35 Gramofonsztárok 14.00 Karácsonyi musical koktél 15.00 Hírek. Időjárás 15.03-
17.00 Péntektől péntekig
Ajánlóműsor sok muzsikával közben:
16.50 Poggyász 17.00 Hírek. Idölárás 17.05 Rockmamák, -papák és -babák
18.00 Találkozás Gergely Ágnessel 18.40 Nemcsak zene 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió 19.40 „Hej, regő, rejtem"
A karácsonyi ünnepkor daiai, köszöntői népdalhagyományunkban 20.00 Forró égövi ünnep
Karácsony a trópusokon
21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Karinthy Színpad
Karc 1992 tél
22.01 A muzsika hangja c. film zenéje
22.30 Larry Coryell felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03-
5.50 Örökzöldek éjszakája
(0.10—5.50-ig az éjszakai műsorban hallható)
benne: 5.03-
5.50 Magyar nóták, csárdások
15.30 Magyar muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szép hangok özöne 17.05 Schubert összes zongoraszonátája Schlff András előadáséban -VI/1. közben:
17.51 Hírek. Időjárás 17.56 Középkori himnuszok 19.05 Emberi dolgok. Karácsony 20.05 Hírek. Időjárás 20.10 Verdi: Rlgoletto
Opera három felvonásban 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Zenekari muzsika 23.00 E. T. A. Hoffman: Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből - IV/2. 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
6.00 Belle és Sebastfan (sor.)
Végzetes találkozás 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
Afrikán túl 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Fekete nap 7.20 Plf és Herkules (sorozat)
Apák és fiúk 7.30 CuMtus (am. rajzfilmsorozat)
Hókirálynő 7.55 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Vakáció 8.20 Beverly Hllls Teens (amerikai rajzfilmsorozat) Kellemes karácsonyt I 2. 8.40 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Ma Dalton 9.05 Művészet és küldetés 9.10 Kincses sziget (német-spa-nyol-olasz-francia kalandfilm) 11.45 A repülő moped
(amerikai gyerekfilm) 12.15 Hős szabadlábon
(amerikai filmvígjáték) 14.00 Karácsonyi parádé az Euro-
Disneylandből 15.00 Sarlff az égből
(olasz filmvígjáték) 16.35 örökké (am. kalandfilm) 18.45 Híradó
19.15 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Boldog karácsonyt 12. KilEi Jó Idők, rossz Idők (NSZK sor) 20.15 Hazai dallamok 21.00 A midwayl csata
(amerikai háborús film) Fsz.: Charlton Heston, Henry Fonda
fltlE Cyborg (amerikai thriller) 0.40 A szabadság harcosai
(amerikai akciófilm) Fsz.: Peter Fonda 2.10 Cyborg (ism.) 3.30 Örökké (ism.) 5.35 Beverly Hllls Teens (ism.)
PRO 7
6.15 Vegas (amerikai krimisorozat)
Az ördög ügyvédje 7.00 Rajzfilmek (ism.) Chariie Brown Dennis
A dzsungel könyve Tiny Toon kalandjai Fllntstone csalid 9.00 A béke birodalma
(amerikai sorozat) Felvilágosítás 9.50 Seeán tizenegye
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Frank Sinatra, Dean Martin
11.55 Bulba Tarasz (amerikai film) Fsz.: Yul Brynner, Tony Curtis 14.00 Bili Cosby-show (ism.) 14.30 Kall Yag ML (német-olaszfrancia kalandfilm) 17.30 Hurrá, van bérgyilkosunk I
(amerikai western) roiilü Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Szokatlan család 20.00 Híradó
HilB Repülők, vonatok és automobilok (amerikai filmvígjáték) Fsz.: Steve Martin 21.50 Párbaj a városban
(amerikai krimi) Fsz.: Clint Eastwood, Burt Reynolds EEüTil Mlke Hammer (am. sorozat)
Szex az éllamügyésznek 0.25 Hírek
0.35 Jaké és McCabe (ism.) 1.25 Hírek
1.35 A vallomás (francia-olasz film) Fsz.: Yves Montand, Simoné Signorét 3.05 Hírek
4.00 Inkább halott, mint élő
(amerikai western) 5.35 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Gyermekeknek 10.35 Karácsonyi hangverseny
Balett 12.00 Varietéműsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Simenon-sorozat (ism.) 15.10 Egy éjszaka az Iskolában 16.30 Pokoli horgászat 17.00 Moliére: A repülő orvos 17.45 ínyencségek / Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Charles Trenet (1. rész) 21.35 90 sztárjai - varieté 23.40 Egy híres énekes - Cuenoí
MUSICTV
21.00 Genesis
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Erlc Clapton és Phll Collini
1.00 Kristiane Backar
3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat) 12.35 Magazin 13.10 Blm-bam-Mno 16.15 Még mindig a seregben
(angol film) 17.50 Riport 18.25 Krimikrónika 18.50 Hírek 19.00 Ruk-cuk - játék 19.30 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Tévéhősök (színházi közv.j 21.50 Magazin
22.15 Küzdősportok magazinja 23.15 Hatalmasok hatalma (sor.] 0.10 Bradbury színháza (sorozí
MIKULÁS KUPA
1992. december elején bonyolították le a „Mikulás Kupa" kosárlabdaversenyt, amelyet a Templom Téri Általános Iskola DSK-ja rendezett fiú serdülő csapatok (7-8. osztályosok) részére.
Eredmények:
Lenti Arany J. Ált. Iskola-Nk. Templom
Téri Ált. Isk. 22:59 (9:37)
Zeg. Hamburger Ált. Isk.-Zeg. Eötvös
Ált. Iskola 96:38 (47:16)
Zeg. Eötvös Ált. Isk.-Lenti Arany J. Ált.
Isk. 80:27 (48:16)
Zeg. Hamburger Ált. Isk.-Templom Téri Ált. Isk. Nk. 65:39 (21:27)
Templom Téri Isk. Nk.-Zeg. Eötvös Alt. Iskola 36:18 (13:8)
Zeg. Hamburger Ált. Isk.-Lenti Arany J. Ált. Isk. 129:31 (62:17)
A verseny végeredménye:
1. Zeg. Hamburger Ált. Isk.
2. Templom Téri Ált. Isk. Nk.
3. Zeg. Eötvös Ált. Iskola
4. Lenti Arany J. Ált. Iskola
Külön díjat kaptak:
Legjobb támadó játékos: Kulcsár Norbert (Zeg. Hamburger isk.) Legjobb védőjátékos: Rózsás Krisztián (Nk. Templom téri isk.) Legtöbb pontot dobó játékos 44-^14 ponttal: Czögipöl András, Varsányi András, mindkettő Zeg. Hamburger Ált. Iskola
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Mozi: 16.30, 18.15 óra: Mozi: 20.15 óra: KANIZSA TV: 8 óra:
Nincs menekvés Harmadik típusú elvezetek SZÍV-TV (ism.)
DECEMBER 2.

SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Túl a holnapon
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 űrökké és egy napig (film)
EUR0SP0RT
9.00 Aerobic 9.30 Lovaglás 10.30 Nemzetközi sport 11.30 Aerobic 12.00 Labdarúgás 13.00 Labdarúgó EB visszapillantó 15.00 Tánc 17.00 Műkorcsolya 19.00 Nemzetközi motorsport 21.00 Szörfösök magazinja 21.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
9.00 NFL, 1992 / Thai klckboksz 12.00 Eurobics / Autósport 13.00 Spanyol labdarúgás 14.00 Furcsa sportok magazinja 14.30 Proli ökölvívás 16.30 Autósport az USA-ból 17.00 Vízisí az USA-ból 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 NFL
20.00 Nemzetkőzi sportmagazin 20.30 Starti/Kosárlabda-NBA 22.00 Klckboksz Thaiföldről 23.00 Profi ökölvívás 0.30 Kosárlabda - NBA
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek 9.05 Charlie Brown
(amerikai rajzfilm) 9.30 Dumbo (rajzfilm) 10.45 Katolikus istenlisztelet 12.00 A pápa karácsonyi beszéde
Urbi el orbl 12.30 Babák (ism.) 13.00 Hirek
13.10 A repülő osztály (német film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Narnia királya (sorozat) 15.50 Michael Jackson-koncert 17.00 Repülés Kínába
(amerikai film) 18.30 A sivatag hercege (sorozat) 19.30 Hiradó 19.45 Sport 19.55 Ünnepek
20.15 Az Ifjú Indiana Jones kalandjai (sorozat) 21.05 Cirkuszgála
A magányos zsaru
(francia krimi) 0.30 Karácsony Connecticutban
(amerikai filmvígjáték) 2.10 Hirek
OSZTRÁK 2
13.25 Az Északi-sarktól a Déli-
sarkig (ism.)
14.15 Elfelejtett rokonság
15.00 Alexandra hercegnő (11/1.)
10.30 Salzburgi karácsony
10.40 Bécsi barangolás
17.25 A Leitner család (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 A házlszellem (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Négy nő túl sok (film) fCTTB Stanley és Irts (amerikai film)
22.50 Barokk duett
0.10 Hihetetlen történetek (sor.)
SAT 1
6.30 Zendülés a varázserdöben
(ism.)
7.50 Peter Pan és a kalózok (ism ) Karácsonyi csillag (ism.) Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Astrodinók
(sorozat)
A gonosz farkas átváltozása
(amerikai rajzfilm) Peler Pan és a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat) Batman
(amerikai sorozat) Superboy (amerikai sorozat) 11.40 A rózsaszín párduc újra lecsap
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Peter Sellers 13.25 Wltta Pohl Romániában 13.55 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Régi formában 14.25 Junior Bonner (amerikai western) Fsz.: Steve McQueen 16.05 A Pókember visszavág
(amerikai krimi) 17.45 Az Ifjú Indiana Jones kalandjai (amerikai sorozat) A halálfolyó 18.45 Hiradó
18.50 Műnchhausen báró kalandjai
(angol-olasz film) 21.00 Garni zóna
(amerikai akciófilm) Fsz.: Richárd Gere 23.15 Kettős célpont (olasz akciófilm) 1.00 A rózsaszín párduc bosszúja (angol filmvígjáték) Fsz.: Peter Sellers 2.35 Kettős célpont (ism.) 4.15 A Pókember visszavág (ism.)
Az Erkel Ferenc Olajipari
Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt 1992. december 18-án, 19 órakor ,IRODALMI KÁVÉHÁZ" c. rendezvényére.
„ELMECSETÉLT HELYZETEK" CZENE CSABA versei alapján Rendezte: Kovács László Zene: Tiborcz Iván, Balogfa Tünde Lucifer: Bed<5 Csaba Lány: Fülöp Réka Fiú: Hercz Gábor Primpilla: Bali Judit Álompár: Zadravecz Bea, Kaszás Ottó
7.58 Napi műsorajánlat 8.00 Közjáték 8.05 Lottósorsolás 8.10-
11.00 Csillageső
Égből pottyant ajándékkosár Karácsonyi társasjáték sok
8.50
KflETil 11.00
12.00
12.40
13.10 13.35 13.45
[gglil
17.35
18.05
19.00
20.00 20.10
20.30 20.50 Beüli]
Benne: Mesefilmek
Frakk, a macskák réme
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) Az irigy kutya karácsonya A legkisebb Ugrifüles Magyar bábfilmsorozat (ism.) Hol aludjunk téli álmot? Az éneklő kakas Magyar rajzfilm Egri csillagok Magyar film -11/1. rész Karácsonyi ünnepi istentisztelet
Közvetítés a kisgyőri református templomból Kapcsoljuk Rómát I II. János Pál pápa karácsonyi üzenete és „Urbi et Orbi" áldása a Szent Péter térről Harminc éve prímás Berki László - Jubileumi gálaműsor Gémes Józsel-portré Képújság
Alapítvány gála - a légzéskárosultak javára Vili, a veréb
Magyar rajzfilm Zenélő filmkockák Úz, a csodák csodája (The Wlzard ol Oz)
Amerikai film (1939) 97''
Színes+FF
Szeretethozók
Schéner Mihály betlehemes
játékai
Sport ''92
II rész: A téli és nyári olimpia csillagai
Tokody Ilona-portré
A Dóm tértől a Metropolitanig 15 év az operaszínpadon Hirek
A bíró okos lánya
Jó éjszakát kíván a Disney I
TV1-fllmutazás
Benne: Hazai képek Az arany ember
Magyar film (1962) Karácsonyi könnyűzene Hamis a baba
Magyar film (1991)82''
A HBO műsora 17.30 Babar: Legjobb az egyenes
út - francia rajzfilm 18.00 A hercegnő és a kobold -
magyar rajzfilm 19.30 Karácsonyi vakáció - amerikai vígjáték 21.10 Arthur - amerikai vígjáték 22.50 Az időutazó - am. kalandfilm
Műsorvezető: Sugár Ágnes
8.30 Műsorismertetés 8.35 A bűvös tök
Spanyol rajzfilm 84'' 10.00 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára Holland dokumentumfilm VI/3. rész: Mentökutyák: A bernáthegyi és az újfundlandi
10.10 Szombathelyi virtuózok
Díjkiosztó gálaműsor ílflEg Rézi és a kis hercegnő
Német film 79'' iimM Emlékkönyv karácsonyra... 12.30 Pop-rock fehéren, feketén 12.50 Műsorismertetés - időjárás 12.55 Valami szép...
Rick Nóra és Becsy Zoltán filmje
mETi] Gólyahír - Vetélkedő 14.10 Hola Sevilla!
(Üdvözlünk, Sevillai) Az István, a király az Expo ''92-n 15.05 Séta a múltban 15.15 A cigány koldus karácsonya nana Dómján Edit-sorozat
Molnár Ferenc: Üvegcipö Zenés játék három felvonásban
18.25 Hupikék lörpikék
Belga rajzfilmsorozat (ism.) Torpapa családi albuma 18.48 Urunk élete
Magyar animációs filmsorozat V/2, rész
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
19.10 Hirek - Időjárás iim? Egy gyermek, akit Jézusnak hívnak
Olasz tévéfilm II/2. rész 93'' 20.50 A szeretel dicsérete
Pál I. levele a korinthusbeliek-hez 13.
Károli Gáspár fordítása 20.55 Antigoné
Nóvák Ferenc táncdrámája BBFE Vacsora négyesben Német tévéfilm 60'' 22.45 Peter''s Pop Show kb. 60''
20.00 Műsorismertetés 20.05 CalypsoTV 21.05 Kanári-szigetek
Útifilm
21.45 Trans World International
Sírás és nevelés 22.15 Mlss World ''92
Az ez évi szépségkirálynőválasztás közvetítése Sun Cityből, Dél-Afrikából 24.00 Műsorzárás
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT KOSSUTH
Mozi: 14, 16 óra: 18, 20 óra: 20.15 óra:
Tom és Jerry - A moziban Nincs menekvés Harmadik típusú élvezetek
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval muzsikával 10.05 A Mindenes különkiadása 11.05 Evangélikus istentisztelet 12.00 Déli Krónika 12.20 Földkinálat Világkosár 12.50 Orbán Ottó jegyzete 13.05 A szó nem száll el...
Magyar tudósok hangfelvételről
14.05 „A békesség ünnepei" 15.05 Olárium, 1992 - II/2. 16.10 Zenekari muzsika 17.05 Határok nélkül 18.00 Esti Krónika 18.20 Ünnepi visszhang Az év - zenében 19.10 Jó éjszakát, gyerekekl 19.30 Magyar r.épzenei feldolgozások
20.00 Werther szerelme és halála
Johann Wolfgang Goethe regénye
21.05 70 éves a Fővárosi Operettszínház 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix 23.05 Hangversenymúzeum Maria Callas áriaestjeiből URH-ADÚN
9.00 Körzeti Mormádós magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
18.20 Ingmar Bergman új könyvéről
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Fernando Pessoa versel
5.50-9.00,11.00-16.00,17.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
6.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Szeressük egymást, gyerekek... 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Szine-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Csillagok, sztárok
Róbert Stolz saját műveit játsz-sza zongorán 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki 13.47 Csak fiataloknak I 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.03-
19.00 Magunkat ajánljuk
Változatok a szórakozásra
benne:
15.05 Karácsonyi kívánságműsor 16.55 Van ez így 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Betlehemi állatok
Déry Tibor 17.30 Beszélgetés Turay Idával 18.20 Mondjuk a magunkéi - Szilágyi Györggyel 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kosáryné Ráz Loláról
Kosáry Domokos 20.00 Nemzetkőzi slágerlista 21.00 Hírek. Időjárás
21.04 Klberiáda -11/1. Stanislaw Lem történetei
22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló
(0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
6.00 Bella és Sebastian (sor.)
A kövér doktor 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
A sejk fia 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Meztelen halak 7.15 Plf és Herkules (sorozat)
Plf, a sárkánymama 7.35 CuMtus (am. rajzfilmsorozat)
Időedzés 8.00 Maci Laci (am. rajzfilmsor.)
Igazi mester 8.20 Jetsonék (am. rajzfilmsor.)
Elroy barátra talál 8.45 Beverly Hills Teens (amerikai rajzfilmsorozat) A kastély szelleme 9.10 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Zöldfülű 9.35 Pókember (sorozat)
Lézerágyú 9.55 Művészet és küldetés 10.05 Időlovas (amerikai sci-fi) 11.40 Bates Motel (amerikai film) 13.20 A hihetetlen Melák visszatérése (amerikai film) 14.50 A vadludak
(angol háborús film) 17.05 Karate Tigris (amerikai film) 18.45 Híradó 19.20 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) Nyári flört 20.15 Érdekházasság
(színházi közvetítés) 22.00 Fekete Sas
(amerikai akciófilm) 23.40 Német szexfilm 1.10 Iskolás lányok''84
(német szexfilm) 2.35 0 sole mlo
(német filmvígjáték) WiTil Válóok: szerelem
(német filmvígjáték) 5.25 PH és Herkules (ism.) 5.45 Beverly Hills Teens (ism.)
PRO 7
6.30 Lassie (amerikai sorozat)
Katicabogár 6.55 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sorozat) 7.40 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) A verseny 8.30 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) Túlélés
965 Nem vagyunk angyalok (ism.) 11.15 Robin és a hét gengszter
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Frank Sinatra, Dean Martin 13.05 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Éjszaka Roslelandban 13.30 Bili Cosby-show (ism.) 14.25 Vadállatok birodalma (ism.) ikUkl Lottó (amerikai sorozat)
Chicago 16.05 3-as számú űrbázis (amerikai sci-fi) Fsz.: Kirk Douglas, Farrah Fawcett 17.30 Jó fiúk és rossz fiúk (amerikai western) Fsz.: Róbert Mitchum, George Kennedy Biliül Szerencsés utat! (német sorozat) Ausztrália 20.00 Híradó
20.15 Mike Hammer visszatérése
(amerikai krimisorozat) Emberrablás Hollywoodban 22.00 A fekete mamba (angol krimi) EKlflü Az Angyal (angol sorozat) Templar és a szindikátus 0.25 Hírek
0.35 Inkább halott, mint élő (ism.) 2.15 T. J. Hooker (ism.) 3.05 Hirek
3.15 Mozgó kórház (ism.)
3.40 Vegas(ism.)
4.25 San Francisco utcáin (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke
8.35 Gyermekeknek
9.00 Kanadai üzleti magazinok
10.00 Rlportdélelőtt
12.20 Autévizió
15.00 A 70-es évek dalai
16.15 Hjúságl műsorok
17.30 Ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.00 Felfedezések
20.00 Charles Trenet (2. rész)
21.30 Slmenon-sorozat
22.30 Képzeletbeli múzeum
23.55 A hatok bandája
MUSICTV
16.00 Rockév 17.00 Yol 18.30 RayCokes 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzane 23.00 Házibuli övezet 1.00 Valódi világ 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Bim-bam-bino
11.25 Marcellno titka (spanyol film)
13.00 Bim-bam-bino
15.25 A patkányfogó
(amerikai-angol film)
17.15 Magazin
17.55 Az első szerelem
18.25 Hírek
18.35 Külvárosi körzet (sorozat)
19.25 A törvény fegyvarai (sorozat)
20.15 Magányos szivek (olasz film)
21.55 Saját szakádra (sorozat)
22.45 A magányos lovag legendája (amerikai film)
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés ébresztő klasszikusokkal 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Hallgassuk újral 10.00 Hirek. Idő|árás 10.05 Hangfalvételek felsőfokon
Az Olasz vonósnégyes játszik 11.25 Tóth Árpád versei 11.40 Fúvós kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Bécsi klasszikus mesterek
műveiből 13.00 A Wiener Sangerknaben karácsonyi hangversenye 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Gordonkázás
A sokarcú Krúdy - III/3. 15.14 Opera-müvészlemezek 15.50 Énekeljük együtt I 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Musica Sacra 17.00 Schubert összes zongoraszonátái Schlff András előadásában - VI/2. közben:
17.42 Hirek. Időjárás 18.32 Szimfonikus táncok 19.05 Tánc/fél/óra 19.35 Leontyne Price operaáriákat
énekel 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 összkiadás -X/2. 21.28 A kamarazene kedvelőinek közben:
22.09 Hirek. Időjárás 23.00 E. T. A. Hoffmann: Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből - IV/3. 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
ÚJ KARÁCSONYOK...
A karácsony igazi öröme a várakozás. Persze kinek öröm, izgalom, kinek szorongás. Örökérvényű kötelezettségként megélni az adást bénító élmény. Nem tudunk, nem vagyunk képesek elvonatkoztatni a tárgyi ajándékoktól. Miként a roskadásig terített asztal kétn-s/.erképzetctői. Márpedig a beigli illatú attól ínycsiklandozó, liogj kévéi''Az egymásra odafigyelés és a simogatás sokadrangú szemponttá változott. Az eddig könnyebben megoldható játék vagy nyakkendő, illetve parfüm, melegséget feledtető pillanatnyi nyugvást előidéző szimbó-
lummá nőtt. Görcsösen ragaszkodunk ezekhez a szimbólumokhoz. Ettől aztán a szorongás sok család életében mostanában. Hogyan teremtsék elő az ajándékravalót? OI>an szokások rabjai lettünk, hogj képtelenek vágjunk magasabb szempontból „rálátni" a/, ünnepre. Gyermekeink éveken át megszokták a karácsonyi bőséges ajándékozást.
Miként álljunk elébük most elszegényedve, bog) mától a szeretet ünnepe és a kis Jézusé a karácson). S hogy mi az öröm benne? Hát az együttlét.
-KIRSCH-
KANIZSA TV
8 óra: 13 óra:
ATV ATV
DECEMBER 26.
Sz
SUPER CHANNEL
15.00 Utazási magazin
15.30 Túl a holnapon
16.00 Természetfilm
16.30 FAkusz
17.00 Magazin
17.30 Koncert
18.30 Vldeodlvat
19.00 Ok a riadóra (amerikai film)
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Kulturális magazin
23.00 Heti magazin
23.30 Sport
24.00 Véres szörnyeteg (horror)
EUROSPORT
16.30 Nemzetközi sport
11.30 Aerobic
12.30 Okölvivás
13.00 Labdarúgás
15.00 Tánc VB
17.00 Műkorcsolya
19.00 Jégkorong
21.00 Kickboksz
22.00 Okölvivás
23.00 A hál sporteseményei
SCREENSPORT
12.3G Nemzetközi sportmagazin 12.30 Autósport
13.00 Kosárlabda - NBA / NFL 14.00 Furcsa sportok magazin|a 14.30 Profi okölvivás 16.30 Autósport az USA-ból 17.00 Vízisí az USA-ból 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 Lóerők / Párizs-Moszkva-
Peking rali 21.00 Profi superbike 22.00 Profi ökölvívás 24.00 Autósport az USA-ból 0.30 Autósport
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 A gyermek, akit Jézusnak
hívnak (olasz film) 10.40 Istentisztelet 11.00 Koncert a kastélyban 12.00 Max Böhm - portré 13.00 Hirek
13.10 Színes léggömbök
(német film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25. Narnla királya (sorozat) 15.50 Felvei, a vándor (amerikai razjfilm) 17.10 Lukas B. hosszú útja
(sorozat) 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 A sivatag hercege
(olasz film) 19.30 Híradó 19.45 Aki hisz... 19.55 Sport
20.15 Alomhajó (sorozat) 21.55 „Arany" lányok (sorozat) TfWEl D. 0. A. (amerikai thriller) EEIilil Feltámad a Vadnyugat
(amerikai thriller)
OSZTRÁK 2
12.55 Állatvilág
13.05 A Grimm flvórek meséi
15.00 Alexandra hercegnő (sor.)
16.35 Karácsony Salzburgban
17.00 Pillanatok az állatvilágban
17.30 A Leltner család (sorozat)
18.00 Sport
19.00 Tartományi élet
19.30 Az ifjú Indlana Jones kalandjai (amerikai sorozat)
20.15 Cappuccino meiange
21.55 Hirek, sport
22.30 Az Északi-sarktól a Déli-
sarkig (sorozat)
23.20 Loriot
0.20 Hihetetlen történetek (sor.)
-víkend - családi magazin Ifjúsági magazin
SAT 1
6.00 Az Ifjú Indlana Jones kaland-
jai (ism.)
6.50 A gonosz farkas átváltozása
(ism.)
Astrodinók
(sorozat)
Frosty, a hóember
(amerikai rajzfilm)
Peter Pan és a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat)
John Ross
(új-zélandi sorozat)
Batman
(amerikai sorozat)
Superboy
(amerikai sorozat)
10.00 Műnchhausen báró kaland-
jai (ism.)
12.15 Wltta Pohl Kijevben
12.45 Álomutak
13.15 Doktor Dollttle
(amerikai musical)
15.45 Négyen egy Ave Mariáért
(olasz western)
17.45 Az Ifjú Indlana Jones kaland-
jai (amerikai sorozat)
Az őserdő orvosa
18.45 Vigyázat, kamarai
19.15 Hirek, sport
19.30 Szerencsekerék
HilB Pokoli torony
(amerikai film)
23.10 Vad játszótársak
(német erotikus film)
0.20 Négyen egy Ave Mariáért
(ism.)
2.15 Vad játszótársak (ism.)
3.20 A rózsaszín párduc visszatár
(ism.)
4.55 John Ross (ism.)
5.25 Superboy (ism.)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
7.58 Napi műsorajánlat 8.00 Közjáték
8.05 Jó reggelt adj, Istenemi
Református ifjúsági műsor 8.15 Vendégváró - Karácsonyi Kölyökidő-dólelőtt
Benne:
8.15 Sutty - Telefonos játék FüTil A13 és 3/4 éves Adrián Mole titkos naplója
Angol tévéfilmsorozat XIII/1. rész 9.00 Cimbória - Telefonos játék 9.15 Kölyökidő-délelőtt ÍTTEB Egri csillagok Magyar film II/2. rész 12.00 „Trafflc jam" 12.25 Képújság 12.30 Ez történt...
Mozaikvázlat 1992 zenei arculatáról 13.20 Vivaldi: A négy évszak
Olasz film 14.10 Ez történt...
Film, tévé IPIilil Latyl
Egy komikus emlékezete 50'' A műsorban közreműködik: Latabár Kálmán, id. Latabár Árpád, Latabár Árpád, ifj. Latabár Kálmán, valamint Bilicsi Tivadar, Csikós Rózsi, Dajka Margit, Kiss Manyi, Mihályi Ernő, Mihályffy Béla, Pethes Ferenc, Rajnay Gábor, Szilassy László, Tolnay Klári, Vaszary Piri 16.00 Diótörő
Zenés mesejáték A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása iWül John Lennon emlékére
Amerikai film 93'' rera A templomos lovagok kincse Francia-magyar ifjúsági filmsorozat
XV/14. rész: Aranyláz 20.00 Hirek OiKIil Dallas
Amerikai filmsorozat A végrendelet (Ism.: vasárnap, TV1 12.00) BliEl Fantasztikus filmek
Harmadik típusú RÍ találkozások Amerikai film (1977) 132'' 23.20 Közjáték (ism.) 23.30 Karácsonyi hangverseny a párizsi Notre-Dame-ban Francia film
A HBO műsora: 17.30 Állati élet: A kigyó - angol
természetfilm 18.30 Az én papám Rióban él - holland gyermekfilm 20.15 Szerelem első harapásra -
amerikai vígjáték 22.00 Az utolsó csepp - amerikai akciófilm
24.00 Erotlkukucs - am. film, 3. rész
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
8.00 Műsorismertetés 8.05 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XXI/1. rész: Garfield kilenc élete 8.55 Televideo-vetáikedő 9.05 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.30 Na£ ekran - Horvát nyelvű
nemzetiségi magazin 9.50 Unser Biidschirm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.10 Nemezetiségek karácsonya 10.50 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 11.30 Slovenski utrlnki - Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 11.50 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára Holland dokumentumfilm VI/4. rész: Munkakutyák: A husky és a cocker spániel 12.00 Família Kft. (ism.) 12.30 Mézga család
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) XIII/10. rész: Agy-gyanta 12.55 Műsorelőzetes - Időjárás 13.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 13.25 Peter''s Pop Show
II/2. rész 14.25 Merlin, a nagy varázsló 15.15 „Kacagóra" karácsony
Közreműködik: Geszti Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, a Kaláka együttes, a Figurina családi bábszínház 16.25 Hirek - Időjárás 16.30 A betlehemi csillag üzenete Karácsonyi profán kantáta Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból tlililil Vargha Balázs tizenhárom fabulája - Badar Irodalom 18.25 Urunk élete
Magyar animációs filmsorozat V/3, rész 18.45 Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat A gyémánt bajjal jár ÍEinil Magas szőke + 2 szőke Francia filmvígjáték (1988) 80'' Yann - Pierre Richárd (Tahi Tóth László), Eva - Emma-nuelle Béart (Györgyi Anna), Boris - Richárd Bohringer (Székhelyi József), Florence-Fanny Cottencon (Rák Kati) 21.05 Szülőföld - felnevelő föld Bemutatja: Sinkovíts Imre Dokumentumfilm 22.02 Időjárás 22.05 Nosztalgia Olasz film 121'' A főszerepben: Oleg Jan-kovszkij, Domiziana Giordano és Erland Josephson
Czene Csaba:
MÁS
Az ember természetes dolog...
Ráhagyással - idegen, felfoghatatlan
- tehát ellenség
Az ember NEM természetes dolog...
Mássággal - ki vagyok és mivégre
— tehát barát
Az ember mássága, tükörképe
- képe a tükör
Az embernek olyannak kell lenni
Amilyen sokszor volt valaki más
Környezetek különböznek
Különbözni; kockázatvállalás
Az alkalmazkodás - KÉNYSZER
Vagyis - kényszer az alkalmazkodás.
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
V,
ASARNAP
Mozi: 10 óra:
14, 16 óra:
Egyik kopó, másik eb (matiné) Tora és Jerry - A moziban
Kanizsai
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság * 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Római katolikus szentmise 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Cseres Tibor jegyzete 13.05 Névjegy. Hagelmayer 14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Müvészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok Offenbach-Rosenthal: Párizsi vidámságok - balettszvit 19.05 Sportvilág 19.25 Jóéjszakát,gyerekekI 19.35 Szines népi muzsika 20.05 Azok a rádiós évek 21.05 öregek, halottak
Mészöly Miklós elbeszélése 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.45 Régi hires énekesek műsorából
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti Mormádós magazinok 15.00 Galaxy X (ism.) 15.15 Auf Deutsch gesagt (ism.) 15.30 Comment vivent les Fran-
fais? (ism.) 15.45 Volce of America (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.20 A történelmi dráma 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Baudelaire versei 6.00-8.30,10.00-15.00,17.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Régi hires orgonaművészek
felvételeiből 9.05 Nagy magyar operaénekesek 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Schubert összes zongoraszonátája - VI/3. közben:
11.46 Hirek. Időjárás 12.45 Versek
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Zenekari muzsika
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Vendégségben Sütő Andrásnál
15.00 Olasz operákból
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon. Kulturális magazin
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.05 Elveszett a varázsgyürű Hárs László mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Énekszóval - muzsikával 9.35 Ragtime 10.00 Vasárnapi gyerekek 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.03 Mozimagazln ''93 január 14.00 Lázár Ervin: Nagyapa és a
csillagok 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarlsznya
közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Kiberiáda - il/2.
Stanislaw Lem történetei 20.47 Magyarán szólva 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Operát Szmlrnába? Zenés bohózat 22.00 Régi magyar muzsika 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
Feszültség-oldó, .gondelterelő" műsor időseknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Nóták
17.00 Beszélgetés Bach: BWV.
152. sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánla templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Magyar zeneszerzők 19.05 Solti György-ünnep a Bu-
cklngham palotában 19.40 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben:
20.30 Hirek. Időjárás
20.35 „Kezdetben vala az Ige..."
(ism.)
21.40 Barokk operaáriák 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Az élet és a zene - V/4. 23.00 E. T. A. Hoffmann. Murr Kandúr életszemlélete...-IV/4 0.02 Hírek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
6.10 Lucky Luké (ism.) 6.35 Black Beauty
(német-spanyol-angol film) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Fllntstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 10.00 Művészet és küldetés íTiliE Férfi az Atlantiszról (amerikai sorozat) Tengeri szörny mtili] Az arany majom mesél (amerikai sorozat) A félelem szigete iHfflil Trópusi hőség (amerikai sorozat) Két front között 13.00 Az apám földőnkivüli (amerikai sorozat) A cowboy 13.30 Korbácsos Griffin kalandjai
(amerikai kalandfilm) ilüilil A csapat
(amerikai sorozat) Míg a halál el nem választ 16.55 Én a vízilovakkal vagyok
(olasz film) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Alomházasság 22.00 Kék acél
(amerikai thriller) 23.45 Asszonyok klubja
Erotikus show csak nőknek 0.50 Bosszúvágy III.
(amerikai akciófilm) 2.15 Kék acél (ism.) 4.05 La Paloma
(német revüfilm) 5.35 Az apám főldönkivűii (ism.)
A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678
A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
PRO 7
5.15 Lassle (amerikai sorozat)
A kis milliomos 5.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 6.30 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Bosszú 7.15 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) Kemény idők 8.05 Dallas (amerikai western)
Fsz.: Gary Cooper 9.40 Parancs a gyilkolásra
(angol (amerikai háborús film) 11.35 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Barátok 12.00 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) 12.30 Szerencsés utat (ism.) 13.25 Vadállatok birodalma (ism.) 14.15 Az apáca története (amerikai film) Fsz.: Audrey Hepburn 16.55 ElsűHyedt világ
(amerikai kalandfilm) 18.40 Matlock (amerikai sorozat)
Gyilkos menü 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó Oiliü Becéző szavak (amerikai film) 22.45 Dundee őrnagy (amerikai western) Fsz.: Charlton Heston 0.45 Az Angyal
(angol krimisorozat) Templar és a nagy játák 1.35 Hírek
1.45 Mlke Hammer (ism.) 2.35 Hirek
2.45 Parancs a gyilkolásra (ism.) 4.25 Hirek
4.35 Mozgá kórház (ism.) 5.00 Vegas(ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke
8.35 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.)
11.00 Zenei műsor
13.15 Varieté flataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Nem kell álmodozni I
15.30 Európai városok felfedezése
16.15 Varletémüsor
17.55 Vidám hétvége sok humorral
19.00 Ezt Is láthattuk I
20.00 Az Igazság óré|a
21.30 Egy jó kis ördög (film)
23.20 Filmmagazin
0.40 Bírósági Iratok
MUSICTV
13.30 Valódi világ 14.00 RayCokes 14.30 Valódi világ 18.00 Rockév 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 Guns N'' Metalica Special 23.30 Headbangers Ball 2.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
7.25 Blm-bam-blno
12.55 Magazin
13.25 Földreszállt angyal (am. lilm)
15.10 A színfalak mögött (am. film)
16.50 Beszélgetés
17.20 Vadvilág (sorozat)
18.20 Hirek
18.25 Külvárosi körzet (sorozat)
19.15 Krimikrónika
19.45 Roald Dahl történetei
(sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni!
21.10 Szórakoztató műsor
22.00 Anya és fia a seregben (amerikai film)
Újabb mélyföld savval
A földterületnyerés szokatlan módja Hollandiában
Évszázadok óta egyre magasabb gátakat építve harcolnak a hollandok a víz ellen, hogy területet nyerjenek az Északi-tengertől.
A kétség miatt, hogy a jövőben is lehetséges lesz-e ez, nem riadnak vissza szokatlanul új megoldásoktól sem írja a Kleine Zeitung.
Napjainkban olyan kutatásokat végeznek, hogy hogyan lehetne kémiai eszközökkel megváltoztatni a mészkő térfogatát. A mélyföld alatt ugyanis
kiterjedt mészkőrétegek vannak. Ebbe pumpálnák azt a kénsavat, amelynek hatására a mészkőréteg szintje megemelkednék. Ettől azt remélik, hogy a közel ezer kilométer hosszú tengerpartnak mintegy a fele legalább egy méterrel magasabb lenne.
Hollandiának egyharmada a tengerszintnél mélyebben fekszik, köztük olyan sűrűn lakott városok is, mint Amszterdam és Rotterdam.
S. K.
Kanizsai
Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Nincs menekvés Harmadik típusú élvezetek
DECEMBER 27.
y
SUPER CHANNEL
13.30 Túl a holnapon
14.00 Írva vagyon
14.30 Koncert
15.30 Turisztikai magazin
10.00 Európa-magazin
16.30 SUPER-blcIklI
17.00 Sport
16.00 VMeodlvat
16.30 Mozgó világ
19.00 Üzleti hit
19.30 Európa-magazin
20.00 Tarzan Manhattanben (film)
22.00 Hirek
22.30 Musical
EUROSPORT
9.00 Aerobic 9.30 Nemzetkizl sport 16.30 A hét sporteseményei 11.30 Aerobic 12.00 ökölvívás 13.00 Labdarúgás 15.00 Téli olimpia 17.00 Jégkorong 21.00 A hét sporteseményei 22.00 Jégkorong
SCREENSPORT
6.30 Vizisi az USA-ból ''9.00 Biliárd
11.00 Klckboksz Thaiföldről 12.00 Téli trlatlon 12.30 Autósport / Aerobic VB 14.00 Furcsa sportok magazinja 14.30 Proli Ökölvívás 16.30 Autósport az USA-ból 17.00 Vizisi az USA-ból 17.30 Tengerparti röplabda 16.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 Kosárlabda - élő
21.30 Profi superbike
24.00 Autósport az USA-ból
6.30 Autósport / Bowllng
OSZTRÁK 2
10.30 A fekete paripa visszatér
(amerikai film)
12.10 Zenés videó
13.00 Haza, Idegen otthon
14.15 Jack London Alaszká|a
15.00 Sport
16.50 A Leitner család (sorozat)
17.15 Idősek klubja
18.00 Angyal szolgálatában (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet / Hiradó
HilH Kojak (amerikai krimi)
21.50 Hirek, sport
22.00 Calafatl Joe (sorozat)
23.00 Főtt tojás (francia film)
KflETil 3000 mérföldes hajsza (film)
OSZTRÁK 1 SAT 1
9.00 Hirek 6.00 Az ifjú Indiana Jones kaland-
9.05 Ligeti György - portré jai (ism.)
9.25 Afrikai mise 6.50 Peter Pan és a kalózok (ism.)
10.15 A Föld nevű bolygó Police Academy
11.00 Johanna (film) (amerikai rajzfilmsorozat)
12.30 Tájékozódás Peter Pan és a kalózok
13.00 Hirek (rajzfilmsorozat)
13.10 Csodálatos élet John Ross
(amerikai film) (új-zélandi sorozat)
15.15 Peter Pan és a kalózok Batman
15.40 Narnia királya (sorozat) (amerikai sorozat)
16.15 Katja és a szeletnek (sorozat) Superboy
17.00 Minihirek (amerikai sorozat)
17.10 Lukas B. hosszú útja Drops - játék
(sorozat) 10.20 Doktor Dolittle (ism.)
18.00 Hírek 12.55 Újdonságok a moziban
18.05 X-Large 13.10 így láttuk
18.30 A sivatag hercege (sorozat) 13.15 Hirek
19.30 Hiradó 13.20 Witta Pohl Romániában
19.48 Sport 13.50 Ténc VB
20.15 Az ifjú Indiana Jones kaland- 14.55 Black, a fekete villám
jai (amerikai sorozat) (kanadai sorozat)
21.05 Kabaré Mohamed lovai
22.10 Macbeth (angol film) 15.25 A sárkány kihívása
0.30 Hihetetlen történetek (amerikai akciófilm)
(sorozat) 17.05 Tarzan
0.55 Hirek (amerikai sorozat)
Veszélyes ajándék 17.30 Az Ifjú Indiana Jones kalandjai
(amerikai sorozat) őfelsége megbízásából 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek, sport 19.30 Szerencsekerék ETilE Szellemirtók II.
(amerikai film) 22.15 Beszélgetés 23.35 Hirek
23.40 Hallervorden-show 0.10 A sárkány kihívása (ism.) 1.45 Műsorismertetés
A televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
Az észt államasszony
A lágerélet tapasztalatai hasznára válhatnak Észtország leendő elnökének vélekedett a választási hadjárat idején Lagle Parek asszony, aki természetesen megpályázta a magas méltóságot. Egyébként az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt elnöke. Legfőbb elve az, hogy Észtország jövőjét csakis maguk az észtek tudják kikovácsolni. Ez nem azt jelenti, hogy a másképp beszélőket elüldöznék a Balti tenger partjáról.
Eltelik másfél év és ők is megértik, hogy olyan földön élnek, ahol sajátos rend és törvényesség uralkodik, amelyet tudomásul kell veriniök. Ha ez így lesz, minden feszültség a múlté lesz. Ez anyit jelent, hogy az oroszok sem kapnak kevesebb fizetést, mint az észtek, s lakásaikban
is tovább élhetnek. Mert az élet megy tovább. Maga a határozott véleményű hölgy állainasszony - 1983-ban súlyos ítéletet kapott szovjetellenes lázítás címén: hat év szigorított kényszermunka-tábor várt reá. A hatból négyet le is töltött.
A táborban megedződtem. Rengeteg volt a szenvedés, a szenvedély, s az ellentmondás, ráadásul nemzetiségi súrlódásoktól sem volt mentes az élet. Egyébként Lagle Parek asszony volt annak az észt csoportnak a vezetője, amely követelte még 1987-ben az azóta közismertté vált, hirhedt Molotov-Ribbentrop egyezmény szövegét. A lendületes hölgy beismeri, hogy épp a megalkuvás nélküli polgárjogi harcosság miatt nincs meg benne a politikusi hajlékonyság. Igaz, Észtországban az államelnöknek tényleges hatalom nincs is a kezében, mint Oroszországban vagy Ukrajnában. Az a dolga, hogy kiszemelje a miniszteri kabinetfőnököket, s áldását adja az országgyűlés döntéseire. F. Gy.
6.38 6.40
7.25
8.15
8.25 8.30 11.00
12.00
12.50
13.10 13.45
14.35
16.40 fflilil
19.30 20.15 20.35
22.05
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát I
Tini nindzsa teknöcök
Amerikai rajzfilmsorozat Nagypapa - Angol rajzfilm „így szól az Úri" A Biblia üzenete Közjáték
Vasárnapi turmix Sport ''92
III. rész: Ez (is) történt... Dallas
Amerikai filmsorozat A.végrendelet (ism.) Mindennap karácsony Amerikai rajzfilm. Képújság
Magyarok karácsonya külföldön
Légy jó mindhalálig I
Musical
Nyilas Misi - Szinetár Dóra, Val-kay tanár úr - Vikidál Gyula, Igazgató - Szabó Gyula, Doro-ghyné - Hámori Ildikó, Viola -Nagy Anikó, Bella - Détár Enikő, Sanyika - Sugár Bertalan, Török néni - Makay Andrea, Ilona
- Papadimitriu Athina, Török János - Csengeri Attila, Török bácsi - Meződi József, Pósalaki úr - Bitskey Tibor, Nagy úr -Bardóczy Attila, Gyéres tanár úr
- Balogh Bodor Attila, Sarkadi tanár úr - Makrai Pál, Csoknyai tanár úr - Lengyel Gábor Örömhír - Ökumenikus műsor Walt Disney bemutatja Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Sok hűhó a zsebpénzért Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/18. rész:
Zorro megvív tulajdon apjával Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat - XXII/18. Gumimacik
Amerikai fajzfilmsorozat Tengerre, Maiik I (Ismétlés: hétfő, TV1 9.00) „Bölcsek jöttek Napkeletről" Karácsony A HÉT Hiradó
Mrs. Harris Párizsban
Kanadai-angol-magyar film (1992)90'' Közjáték (ism.l Forgatás közben Johnny Thompson Singers 1. rész
A HBO műsora: 17.30 Dr. Dolittle - am. zenés film 20.00 Rendörakadémia 2. - Az első megbízatás - am. vígjáték 21.30 Bukott zsaruk-am. akciófilm 23.30 Tiszta vérvonal - am. dráma
7.00 Napra-lorgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető : Lőrincz Gabriella
8.30 Zseblévé (ism.) 9.00 Három kívánság 9.50 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára
Holland dokumentumfilm VI/5. rész: Versenyzők: Az agár és a skót juhász 10.00 Elektor Kalandor
Számitógépes logikai játék HflfiK Nyári vakáció
Kanadai film 100'' 11.49 Ameddig a harang szól Tákos
12.00 „Mily kedves a Te hajlékod"
Az istentisztelet kánonja 12.30 Műsorelőzetes - időjárás 12.35 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 12.55 Nótaszó
Nótaösszeállítás Dankó Pista dalaiból (ism.) 13.15 SOrSok
Munkavállalók magazinja 13.55 Ml történt a jövő héten 7 Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 14.05 Paul McCartney: Liverpool oratórium
Az eredeti előadás közvetítése a Liverpooli Katedrálisból, felvételről 15.45 Betüpárbaj - Vetélkedő . 16.05 Rajeczky Benjámin emlékére
Dokumentumfilm 16.15 „Pártul fogott a nagy örökkévalóság"
Mindszenty József Felsőpe-tényben
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
llüHil Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat Erzsébet királyné
Magyar film FF 89'' 18.15 Delta
Tudományos híradó 18.40 Vízipók, csodapók Magyar rajzfilmsorozat A rák új ruhája (ism.) 18.48 Urunk élete
Magyar animációs filmsorozat VI/4. rész 19.05 Família Kft. 19.40 Repülőorvosok
Ausztrál tévéfilmsorozat VI/2. rész HiltB Belmondo-sorozal
Egy elkényeztetett gyermek utazása 121'' Francia-NSZK film (1989) Sam Lion-Jean-Paul Belmon-do (Dózsa László), A] - Richárd Anconina (Schnell Ádám) 22.40 Időjárás
EEgfl „Száz év magány" Kolumbiában
Riport-dokumentumfilm 56''"
ÍMs/ VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, Üzembe helyezése belső gázszerelések
• •
Ez a hely az On hirdetésére vár!
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XflLfl K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. ■Psr??"
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. I p^ÉÍ
■ V/11 TcL: 93/13140 líRn
• ''-^ffll Fax.: 93/14-266 1
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HGRRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
S
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
V Nagykanizsa, Király u. 36.
KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
HA NALJUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
Ml''.VÁ''.-IRV//.t Z. I"/''/ TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÍROM
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: 03/11-457 vag> 12-277 l'';>\: 02/73-270
Ünnepi nyitvatartás GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
12-án és 19-én szombaton
8-18 óráig 13-án és 20-án vasárnap 7.30-12 óráig
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
Beszélgetés Zsolnai László közgazdásszal
A napokban folytatódott a Humánökológiai Szabadegyetem a HSMK-ban. Ezúttal dr. Zsolnai László, a Budapesti Közgazdasági Egyetem Vállalatgazdaságiam Tanszékének docense, az ökológiai közgazdaságtan legfőbb hazai művelője adott elő a szép számú érdeklődőnek. Ennek lényegét fogtuk össze beszélgetésünkkel.
- Hogy kerülhet a közgazdaságtan egy humánökológiai szabadegyetemre? Túlzó éllel úgy is kérdezhetném: a közgazdászok többsége ,,profitorientált"• ön miért „zöld"-orientált?
- A hagyományos közgazdaságtan válságban van, ezért alternatív közgazdasági közelítések jelentek meg. Az ökológiai közgazdaságtan lemészárolta a „gazdasági növekedés" szent tehenét. A természet ugyanis korlát, véges-végtelen gazdasági növekedés viszont egy véges szférában lehetetlen. Az ökológiai gazdaságtan a jelenkori ökológiai és humán világkrízisre adott válaszkísérlet. Azzal foglalkozik, hogy miként formálható át a mai, alapvetően környezetpusztító és jórészt emberellenes gazdálkodás egy ésszerűbb gazdasági működéssé, mely felszámolja a „kimeríthetetlen és legyőzendő természet" előföltevést. Ez az irányzat az utóbbi 10-15 évben egyre nagyobb teret nyer magának a világ közgondolkodásában.
- A felelős gazdasági döntéshozatalnak racionálisnak és egyidejűleg morálisnak is kell lenni! Ezt húzza alá Gandhi is, amikor azt mondja: „a Föld eleget terem ahhoz, hogy kielégítse minden ember szükségletét, ám nem minden ember mohóságát" (idézi Schumacher „A kicsi szép" című alapműben). Hogyan lehet helye az erkölcsnek egy természettisztelőbb álláspont kialakításában?
- A Valdez nevű tankhajó alaszkai katasztrófájától figyelmeztetve felelősségteljes amerikai vállalkoaók felállították az úgynevezett Valdez Alapelveket: 1. a bioszféra védelme, 2. a természeti erőforrások megőrző használata, 3. megfontolt energiahasználat, 4. a hulladékok visszaszorítása. Szerintük ezen alapelvek betartása biztosíthatja a gazdasági döntés helyes irányultságát a természeti környezet vonatkozásában. Persze a valós világbeli konkrét következmények is fontosak. Az egyes
döntési alternatívák mérlegelésekor a környzeti hatásokat konkrétan is figyelembe kell venni. A Biblia azt mondja: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat". Ez a szabály témánkra lefordítva a következő: szeresd a természeti környezetet, mint a saját szervezetedet. Bős, a világkiállítás, a Déli autópálya, a paksi atomerőmű bővítése, a szupermarketek és mélygarázsok telepítése és a többi, hasonlóan nagy horderejű beruházás ügye mind felelős gazdasági döntéshozatalért kiált!
- Hisz-e Ön a fenntartható fejlődésben, vagy visszafelé kell menekülnük a természethez? „Technooptimista" vagy „ökopesszimista" ön?
- Röviden: „technopesszi-mista" és „ökooptimista". A hagyományos gazdasági fejlődéseszmény megbukott. A természet elsődlegességének be nem látása még az úgynevezett fenntartható fejlődés növekedési ütemét is megkérdőjelezi. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell mennünk a fára, de igenis azt, hogy emberi „jól-létünk" nemcsak a fogyasztástól függ. Konkrét emberi „jól-létünkben" fontos persze a vagyon (az ökológiai, humán, szervezeti és technikai tőke), a jövedelem, de ugyanúgy fontos a munkahelyi és családi élet minősége és környezetünk szennyezettségi szintje is. Az ökológiai és emberi jól-lét kibontakozásának lehetőségfeltételét a felelős gazdálkodás, az ökoszisztémák gondozása és az emberek segítése-támogatása együttesen adják.
- A természet önértékének felismerése nem könnyű az európai ember számára, viszont az ősi, távol-keleti világszemléletekben ez fellelhető. Ebben tanulhatunk tőlük?
- Az európai természetkép szerint a természet az emberért van, érte teremtetett. Ez a természeteszme egy radikálisan emberközpontú világszemlélet folyománya, és a zsidókeresztény kulturális örökségben gyökerezik. A hinduizmus, buddhizmus, konfuciá-nizmus és taoizmus termé-
szetközelibb: az ember természettől való elkülönülését igyekeznek tompítani. Az embert a természet részeként gondolják el, olyan lényként, akinek feladata, hogy beilleszkedjék a természet nagy harmóniájába. Például egy kínai megcsodálja a rózsát - egy európai leveszi, szétszedi, leigázza. Mi azt mondjuk: „kimegyünk" a természetbe. A természetbe azonban nem mehetünk ki, hisz benne vagyunk - méghozzá nyakig! Igen, ez a szempont is segíthet egy természettisztelőbb álláspont kialakításában.
- Mondják, tudjuk: Magyarország humán helyzete és ökológiai állapota katasztrofális. A világ ökológiai mozgalmainak tapasztalata birtokában mit tartana a legfontosabb teendőnek itt és most?
- A tényeket most nem sorolnám. Egyébként Magyarország az egy főre eső nemzeti jövedelem szempontjából jelenleg stagnál (a világ kb. 240 országa közül 40-50. helyen áll). Sajnos, a rendszerváltozás kapcsán néhány szociális hatásban drámai romlás történt törvényszerűen, viszont az ökológiai helyzet javul. Igenis
szükség van az ökológiai mozgalmakra, a német és még inkább az amerikai példákból okulhatunk. Leginkább direkt célirányos akciók kellenének, s ebben van is némi tapasztalatunk. Fontos lenne: Nem is annyira egy zöld pártra lenne szükség, hanem mindenhol legyenek helyi szervezetek (pl. Balaton-kör)! Valósuljon meg az állampolgári kezdeményezés jogintézménye, mely jogot adna mindenkinek, hogy pert indíthasson rendes bíróság előtt bárki ellen a környzet szennyezése, károsítása vagy rombolása miatt! Konkrét ökológiai nevelési programok kellenek! Egy gramm gyakorlat általában többet ér egy tonna elméletnél! - Köszönöm a beszélgetést!
Balogh László
A Humánökológiai Szabadegyetem következő előadása 1993. január 21-én, csütörtökön 17 órakor lesz a IISMK kamaratermében: Sükösd Csaba (sugárfizikus) „Kockázat" című előadását hallhatjuk. Minden környezetbarátot szeretettel várunk!
Várva Ot
Az ember és az Isten kapcsolatában áem tudta az ember elképzelni, hogy az Isten előbb szeretett minket - vagyis bűneink ellenére, lázadásainkat elnézve leereszkedik hozzánk emberekhez és szeretetébe, irgalmába fogad bennünket.
Jézusban a Messiás minden emberrel szemben kinyitotta az isteni irgalom és szeretet forrását. Elete, szavai, tettei semmi mást nem akarnak tanúsítani, mint a mennyei Atya szeretetét. Ennek a szeretetnek a közvetítése az O igazi feladata. A szeretetben éli át minden ember személyesen is önmaga megváltását. Hiszen egy keresztény készülhet akármilyen gonddal és kedves leleménnyel a karácsony megünneplésére, gyújthat százszorszép gyertyát a karácsonyfán, de ha lelkében nem él, nem örül és nem cselekszik a szeretet, neki nincs megváltása...
Jézus éppen azért élt emberi életet, hogy közvetlen megláttassa velünk: miként köt a szeretet Istenhez és embertársainkhoz.
Amikor a „süket farizeusok" megkérdezték tőle: Mikor jön el az Isten országa? Ezt válaszolta: Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani; nézzétek itt van, vagy amott. Mert Isten országa közöttetek van." (Lk 17,2). Vagyis ott van, abban a szeretetben, amely bennünket összeköt.
Hiába vár az emberiség új messiásokat, mert az igazi Krisztus csak az lehet, aki szeretetet ad és nyújt a világnak! Csak a Szeretet-Isten válthatta meg a világot és csak a szívünkben lévő szeretet által leszünk megváltott emberek. Hangoljuk lelkünket a szeretetben Jézushoz; munkahelyeinken, barátainknál, mindenütt, ahol emberekkel találkozunk!
H. L.
ÖKOLÓGIAI KÖZGAZDASÁGTAN
- avagy vissza a természethez?!
Tettük amit kellett, ahogy lehetett és ahogy tudtuk."
Válasz a közérdekű állampolgári bejelentés, a kiskanizsai közélet és a Polgári Olvasókör ügyében című cikkre.
26
KANIZSA
1992. deccmber 18.
Tisztelt Kahutck Magdolna!
Hallgattassák meg a másik fél címén, áttanulmányoztam a jóakarat optimizmusa helyett, a tisztánlátás pesszimizmusa által áthatott meditációját, melyekkel kapcsolatban a következőkkel tudok válaszolni.
Nem kellett áttanulmányoznom a Kiskanizsai Polgári Olvasókör alapítólevelének szellemét, mert az újjáalakult Olvasókör új tagjaival együtt szerkesztettük meg a megalakulásunkkor az egyesület alapszabályát. Megválasztottuk a törvényben előírt módon az egyesület vezetőségét. Az alapszabály szellemét pedig az 1907-es működési szabályzat adta, a bennefog-lalt iránymutatásokkal együtt. A működés és annak minden részletét, a szabályokban előírt vezetőségi ülések, taggyűlések határozzák meg, ezért az egyesület belső életét szerintem nem lakossági fórumokon kell tisztázni, mert ezt nem tartalmazza az alapszabály.
Ami pedig az én beilleszkedésemet és több évtizedes ittlétemet illeti, igen csak nagyon jó szívvel tudok gondolni, akik engem segítőként befogadtak, mert úgy érzem, hogy éjjel-nappal segítettem, szinte házról-házra járva a gyógyítás mellett, örömükben, bánatukban, tragédiájukban megosztani a fájdalmat és megmutatni a kivezető utat az általam mindig oly fontosnak tartott lelki megnyugváshoz.
Illyés Gyula-i hajszálgyökerein keresztül lettem és vagyok kiskanizsai, lelkem, érzésem örökséget kapott és őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami a „sáska" népet gazdagítja. Fölismertem a gyakorlatias gondolkodásmódjukat és a Móricz Zsigmond Művelődési Ház, valamint a Vöröskereszttel közösen nagy tömeget megmozgató és szívet-lelket gyönyörködtető rendezvényeikkel bizonyítottuk, hogy azt nyújtottuk, amit tudtunk, ami érdekelte őket. A művelődési ház és a Polgári Olvasókör gondolatvilágába fontos szerepet játszott és játszik ma is a közjó, a kultúra szolgálata, a múlt ápolása, a kulturális értékek gondozása, és a fény, ami átvitt értelemben a jóságnak és a ma oly hiányzó szeretetnek a kisugárzása. Az a fény, amely bevilágítja a sötétséget, ragyogásba hozza a szíveket, kizárja az álnokságot és láthatóvá teszi a rejtett értékeket és a lelkek mélységeibe ereszkedik alá. Ezek után azt hiszem, hogy nyugodt lelkiismerettel kijelenthe-
tem, hogy nem közömbös a sáska nép.
A gazdaságát, szakértelme, leleményessége minden nehézségen átsegítette. Politikai magatartása és a közéletben való részvétele úgy érzem, hogy nem alacsonyabb szintű bármely településnél. Egyébként lealacsonyító megjegyzésnek tartom, akárki is mondja, hogy a kiskanizsai népünk lakossága a Kincses Kalendárium nívóján élő társadalom lenne. Továbbá azzal sem értek egyet, hogy az utóbbi időben nem igen hallottunk a lakosság széles rétegeit összeterelő programjairól.
A vád ellen szól, csak a Polgári Olvasókör munkáját azt hiszem, hogy hűen és méltóan fémjelzi, úgy a múltbani (Buga L., dr. Cze-izel E., dr. Rigó J. és a kórházi főorvosok) által, a jelen időben pedig dr. Oláh A., dr. Péteri P., dr. Hortobágyi T., dr. Ruttner P. orvosok és a mezőgazdasági mérnökök által tartott ismeretterjesztő előadások sora.
Igenis, nagy gondot fordítottunk arra, hogy a jellemformálás mennyire fontos, hogy egészségünket, gazdálkodásunkat és lelki értékeinket javító, megőrző ismeretekkel gazdagodjon a lakosság magas képzettségű előadóinktól.
Bátran kijelenthetem, hogy soha nem csalatkoztam a sáskák, a kiskanizsai nép érdeklődésében. Azt is elmondhatom, hogy nemcsak az ismeretekért, hanem a szórakozásért is felkeresték a kiskanizsaiak által épített házat azok, akik jó közösségeket, baráti kapcsolatokat ápoltak.
Több ezer fiatal, idős ember bontotta ki tehetségét az Olvasókör színpadán a színjátszással, zenével, énekkel és a tánccal. Ide vezeti vissza sok-sok idős ember a sikereinek színhelyét, a párválasztásban és az őket megtapsoló közösség emlékeiben.
Hát akkor kérdezem én, hogy kié ez az újjáépült és megszépült ház és kié az Olvasókör? Hát nem a kiskanizsai embereké! A ma több száz, fiatal különböző műfajokban nem ugyanebben a házban keresi az örömét és sikerét?! Tehát most az övüké is a ház és a Polgári Olvasókör, mert generációk váltják egymást. Ezért is mondhatjuk, hogy ez a csodálatos intézmény mindenkié, mindannyiunké. Én pedig mint nyugdíjas, továbbra sem mondok le a kiskanizsai értékekről, azokról az emberekről, akiket mindig is szerettem és tiszteltem és új meg új isme-
retekkel akartam gazdagítani. Vállaljuk továbbra is a tartalmas előadások, szórakoztató műsorok, valamint rendezvények tartását.
Igazat adok és egyetértek a 13-as körzet önkormányzati képviselőjének, aki meggyőződött arról, hogy az alapítólevél szellemének megfelel a ház, mert olyan értékeket teremtett nekünk sáskáknak, túl az országhatárokon is elismerést, dicsőséget szereztek, új barátokat nyertek meg a külföldi part-nerkapcs ol atokkal.
Továbbá sértőnek tartom a cikkben a „klánnak" nevezett nyugdíjas igazgatóra ragasztott jelzőt. Én őt több évtizeden át olyan közéleti elhivatott embernek ismertem meg, aki megteremtette az általa vezetett intézménynek a profilját. Olyan közösségeket teremtett, melyek nagy szakmai és emberismereti tényezőkre épülhetett.
Ezek után felkérem Vizeli Józsefet, a művelődési ház új igazgatóját, hogy mondja el véleményét az intézményt és a munkatársait ért vádakról:
- Felháborodva olvastam azt a sok alaptalan vádat, amit a Móricz Zsigmond Művelődési Házban működő két egyesületre és a ház dolgozóira szórt, a személyemet nem is említve. Első felindulásomban mindjárt válaszolni akartam, de sorra jelentkeztek azok a személyek, akik a cikkben névtelenül szerepeltek. Korrektnek azt tartottam volna, ha az Ön által leírtakat velük egyezteti, mert ők ezeket a gondolatokat nem érzik sajátjuknak, sérti őket. Ez a cikk céljául tűzi ki, hogy a kiskanizsai közélet szereplőit, egyesületeit, intézményét lejárassa. Ezen megállapításunk a velük való találkozás és véleménynyilvánításukból ered.
Elsősorban az általam két hónapja vezetett intézményt és a Hagyományápoló Egyesületet ért vádakra válaszolok.
A művelődési ház fenntartója a városi önkormányzat polgármesteri hivatala. Működését éves költségvetés biztosítja. A területünkön alakult egyesületek az intézményben működnek, mint önálló jogi személy. A ház dolgozóinak fizetését a közalkalmazotti törvény szabja meg, mely minden ilyen intézményre egységesen vonatkozik. Kinevezésem öt évre szól. A fizetésemet a városi közgyűlés határozta meg. A vezetésem alatt egy népművelő, gazdasági ügyintéző, valamint egy takarító dolgozik. A feleségem soha semmilyen formában nem állt az intézmény alkalmazásában. A nyugdíjba került
igazgató tiszteletdíj nélkül társadalmi tevékenységet folytat a Polgári Olvasókörben és a Hagyományápoló Egyesületben a tagság bizalmából. Táncoktatást soha nem végzett. A gazdasági ügyintéző szakképzettségénél fogva vállalt megbízást a két egyesülettől a gazdasági teendőkre, melyekért anyagi ellenszolgáltatást nem kér.
A büfé üzemeltetésére térve a bérlő, bérleti díjon kívül fedezi a szennyvíz és a szemét díj kiadásait is. A „nagy forgalmat" a vasárnapi nagymise utáni betérők, öregek, olvasóköri tagok jelentik, akik társas összejövetelüknek is hódolhatnak. Ez a helyiség konyhával nem rendelkezik, így a külföldi együttesek étkeztetését az együttestagoknál, családoknál, vagy étteremben kell biztosítani. A bérlő januártól a napi alacsony forgalom miatt csak vasár-és ünnepnapokon, illetve a rendezvények idején üzemel. A Kanizsa Táncegyüttes vezetője, ifj. Vizeli Dezső, aki a tiagyegyüttes mellett gyermekcsoportot is vezet. Az ő működése alatt Arany II. minősítést és Kiváló Együttes címet értek el táncosaink. Az elért eredményekre miért ne lehetnénk jogosan büszkék? A Magyar Művelődési Intézet és a Nemzetközi Népművészeti Szövetség minden évben felkéri együttesünket egy-egy külföldi fesztiválon való részvételre, ahol városunkat és Magyarországot képviseljük. Természetesen ezt a munkát működési engedélyének megfelelő díjazásért végzi és ez az összeg akkor, hogy a minősítéssel nem rendelkező, két éve működő Karos Táncegyüttes is magasabb tiszteletdíjban tudja részesíteni az ott tartott heti két próbáért. Koreográfusi díjat nem vehet fel, mert együttesvezető. A város más kiemelkedő művészeti csoportjainak vezetői is díjazásban részesülnek, sőt vannak olyan együttesek, melyeknek tagjai számára próba- és fellépti díjat is tudnak biztosítani. Nem tudom pontosan, hogy cikkével milyen hatást kívánt elérni, de ifj. Vizeli Dezső miután elolvasta irományát, nem volt hajlandó aláírni a jövő évi szerződést a Kanizsa Táncegyüttesnél. Remélem. Ön és a Kanizsa Hetilap főszerkesztője „segítségemre" lesz majd a városban hemzsegő koreográfusok és együttesvezetők közül kiválasztani a számunkra legalkalmasabbat. A Hagyományápoló Egyesület bevételeit a pályázatokon nyert pénzeszköz, tagdíjak és a fellépések, valamint a szponzorok által felajánlott juttatások képezik. Ezen
1992. december 18. KANIZSA V-u 27
számlaszámunkra fizetjük be, vagy utalják át. Az egyesület alapszabálya tiltja a tagok, illetve a vezetők számára történő bármilyen kifizetést. A pénzügyi ellenőrző bizottság évente kétszer köteles beszámolni a gazdálkodás rendjéről, eredményeiről. A pályázatokon nyert pénzeszköz szabályos felhasználását a pályázatot meghirdető szerv ellenőrzi. A művelődési ház programja lehet, hogy Önnek szegényes, de az éves működéshez rendelkezésre álló ösz-szeg korlátokat szab, hisz a ráfizetést senki sem kompenzálja. Ha legközelebb cikket szeretne írni, próbálja meg konkrét tényekre és nevét adó személyekre építeni, hogy Kodály Zoltán szavaival zárjam: „Csak tiszta forrásból".
Tisztelt Kahutek Magdolna!
A megjelent írására való reagálásom célja az volt, hogy az Ön által tett feltevéseit tényekkel bizonyítván tárjam az olvasók elé. Szeretném, ha válaszomból kiérződne, hogy nem elég másokat elszámoltatni, de Önmagunkkal is el kell számolni és a közért munkálkodni és tenni is kell.
Én úgy érzem, hogy a ház és a Polgári Olvasókör vezetése jó úton jár, együvé tartozunk és felelősek vagyunk egymásért. Tele vagyunk jótékony erővel, s a nagy-nagy Madách Imre-i „Bízva bízzál" bizakodással.
Igaz, hogy eljött az a demokratikus folyamat, amire vágytunk. A
közlésvágy fokozódása következtében tudom, hogy együtt kell élni az új helyzettel, ami együtt kínálja a jót és a rosszat, hogy majd válogasson belőle ki-ki a maga ízlése és kedve szerint.
Éppen ezért ma, amikor száz szív, száz akarat, százfelé húz bennünket széjjel és egyre romlanak az emberi kapcsolatok, befejezésül hívom segítségül mindany-nyiunk tisztán látására, lelkiismeretünk megnyugtatására, és közös ügyünk iránt érzett aggodalmunk orvoslására Jóásef Attila Thomas Mannhoz írt üdvözlésének sorait: „...az igazat mond-ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik
agyunk, hisz egymás nélkül sötétben
vagyunk."
Szeretettel üdvözli:
Dr. Kovács Géza nyugdíjas főorvos a „Kiskanizsai Polgári Olvasókör" elnöke
Tisztelt Fó''orvos úr!
Köszönöm hozzám intézett sorait. Tanácsait igyekszem megszívlelni. Őszintén remélem, a jövőben költői idézeteket kizárólag már csak a Házban tartandó színvonalas kulturális rendezvényeken hallgatunk, mégpedig közösen.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván, és szeretettel üdvözli:
Kahutek Magdolna
Korall Galéria nyílt
a Vasemberház Ady úti új szárnyán
A nyugodt ero(szak)
Decemberben a családok a szeretet ünnepére, a karácsonyra ké-szülődnek.
Az MDF fezette kormány politikai bábszínházában összekovácsolási hadgyakorlatra készüt.
A kormány népszerűsége mélyponton van, az MDF-et, mint pártot mély ellentétek feszítik, és a hatalom egyre kevésbé tartja Sket össze. A megítélésük mind belföldön, mind külföldön kedvezőtlen és ez arra készteti Antall Józsefet, (az MDF szalonképességének megőrzése miatt), hogy Csurka Istvánt kiszorítsa az MDF vezetésiből. A taktikai fogások hasonlóak a Torgydn Józsefnél már beváltakhoz, folyik a Csurka Istvánt támogató parlamenti képviselők leszalámizása, le szakítása.
A költségvetési vita és a januári MDF országos gyűlés közelsége miatt ez teljes mértékben nem valósulhatott meg, így akkora maradt a Csurka Istvánt támogató parlamenti képviselők száma, hogy a költségvetés megszavaztatását meghiúsíthatnák. Csurka István a voksakért a TV-t és Hankiss Elemér fejét kérte. A Csurka-Antall paktum hozadéka több irányú. /I média-vita elfajulása a parlament mindkét oldalán szenvedélyeket vált ki. Az MDF áltat mesterségesen keltett „gyűlölet"-félórák (az ellenségkép felfestésével) az MDF képviselőit egységgé kovácsolják össze. Ez történt 1990-ben és 1991-ben is a költségvetési vitánál. Az MDF liberálisai még mindig abban a tévedésben vannak, hogy az MDF belülről megreformálható (ebben hasonlítanak a volt reformkommunisták tévedéséhez) és Csurka Istvánnal elférhetnek egy pártban, különböző alkuk révén.
A médium-vitánál nem elhanyagolható szempont (áj-régi gumicsont), hogy eltereli a közvélemény figyelmét az ország gazdasági, szociális feszültségeiről, problémáiról. Antall József pontosan tudja, hagy a jog Hankiss Elemért visszahelyezi a Iv-elnöki székébe.
Antall Józsefnek pont ennyi időt« van szüksége, és pont ebben az időszakban, amíg a jogvita lezárul, mert ezt « lépést szeptemberben vagy októberben is megtehette volna.
Ez az idő arra elég, hogy a tv-nél a személyi és szerkezeti átrendeződéseket végre lehessen hajtani
A társadalmi békét, a sajtószabadságot ily nyers erővel veszélyeztető beavatkozás (nem adva még a látszatra, és az eddig használt demokratikus mázra sem) az emberekben, a sajtóban félelmet gerjeszt, és akol félelem van, ott nincs demokrácia. A tv elfoglalására tett kísérlet, annak módszere rossz emlékű koncepciós perekre emlékeztet
A Magyar Demokrata Fórum nevének középső szava: a demokrata sző, amely szerzett és nem öröklött, elveszíthető!
Amennyiben a Magyar Demokrata Fórum a megkezdett nyugodt erőszak útját kívánja folytatni, akkor a középső szó törlendő!
Rost János
„Szerintem a kép elsősorban lélekben legyen magyar... Szükséges, hogy a festő átérezze a képét, ismerje és szeresse a jó magyar népet."
Tornyai
Az egykori''hódmezővásárhelyi
festő, Tornyai János fenti szavaival ajánlja látogatói és vásárlói figyelmébe Karmazm András ifjú vállalkozó 1992. december 7-től - a nyitás napjától - a hajdani kereskedőházban, az Ady Endre út 4. sz. alatt lévő Vasemberház legújabb szárnyában
ismét életre kelt üzlethelyiséget, a KORALL GALÉRIÁT, amely építészeti és kulturális szellemiségében, hagyománykövető módon épült újjá
- Elsőként az a fontos számunkra, hogy Hódmezővásárhely kortárs festőinek - Erdős Péter, Fejér Csaba, Fodor József, Fülöp Erzsébet, Lelkes István, Hadnagy Csaba - alkotásait mutassuk be Nagykanizsa városnak, valamint közeli és távolabbi környéke mai művészeinek is fórumot biztosítanunk, hogy találkozhassanak közönségükkel. így a kanizsai Szekeres Emil és a kaposvári Szabados János festményei is tárlatra kerültek. Olyan kiváló kerámikus iparművészek kisplasztikái találhatók a galériában, mint a szil-vásváradi Debreczeni Zsóka-Pelcz Zoltán házaspáré, a fővárosi Jakab Bori-Segesdi Bori kettősé, s az ugyancsak budapesti Kovács Éváé.
Terveinket a művészetek egységének hite úgy alakítja, hogy
egy-egy tematikus bemutató mellett is biztosítani szeretnénk a teljesebb igények kielégítését. Ezért festők, szobrászok, grafikusok és az iparművészet különböző ágaiban alkotók csoportosan megjelenő alkotásai nyújtanak lehetőséget arra, hogy a látogatók vásárlóként is gazdagíthassák, szépíthessék környezetüket a művészetek által - mondta a vállalkozás képviseletébe Karmazin Józsefné, segítő családtag.
Karmazin András egyébként optimista, s bízik Nagykanizsa és környéke polgárainak műpár-tolásában. Elmondása szerint a lakosság máris élénken ismerkedik az alkotásokkal. Főleg az értelmiségiek, a vállalkozók és a fiatalok érdeklődése és tetszésnyilvánítása ragadta meg.
Ter\«ei közé tartozik, hogy a galériát bemutassa Nagykanizsa jelenlegi testvérvárosainak, az osztrák Gleisdorfnak, a német Puchheimnek és a székelyföldi Kovásznának.
T. I.
28 KANIZSA 1 ..................................................-^......... 1992. december 18.
FERJEK RESZELGETNEK
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 23.
Lapunk 50. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Nem szabad egy véleményen lennünk hajlamunkkal. A sorsoláson Balázs Ferenc, Kelemen László (Óbornak), Ma-kay Endre (Milota) és Szügyi Gyuláné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
ORIGÓ plusz" Kft!*
I
Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. Tel.: 93/13-272
I
HU-MOR-ZSAK
Rendőr odamegy egy fiúhoz és megkérdezi:
- Hová mész, fiam?
- Lapos elemér.
- Nem a nevedet kérdeztem!
Receptötlet
SO KÁS LEPÉNYTEKERCS
I ÉPÜLETTERVEZÉS 1 J és KIVITELEZÉS J
Hozzávalók: 8 tojás, 150 g főtt gépsonkaszelet, 30 g liszt, 50 g reszelt sajt, 1/2 dl tej, 120 g margarin vagy vaj, mustár, só, bors, 1 közepes nagyságú (60 g) ecetes uborka.
A tojásokat felverjük, megsózzuk, megborsozzak, apránként hozzáadjuk a lisztet, a sajtot, a tejet és habverővel simára keverjük. Kivajazunk (40 g vaj) egy kisebb (kb. 20*30 cm-es) tepsit, beleöntjük a tojáskeveréket, és előmelegített sütőben, mérsékelt tűznél meg-
sütjük (kb. 8-10 perc). Hagyjuk kihűlni.
A maradék 80 g vajat habosra kikeverjük, hozzáadunk kb. I evőkanál mustárt és a finomra vágott eeeles uborkái. Ezzel a krémmel megkenjük a kihűli lepényt, a tetejére lerakjuk a vékony sonkaszeleieket, majd szorosan feltekerjük. Alufóliába csomagoljuk, egy órára a hűtőszekrénybe tesszük. Ujjnyi vastag szeletekre vágva tálaljuk.
Sok-sok salátát kínálunk mellé, esetleg pirított kenyeret.
I

I
I
I
L
„Gondolattól -kulcsátadásig"
"S.O.S." HIBAELHÁRÍTÁS p
y - 24 órán belül -
* - Épületkárok, tetőbeázások (J - Zárjavítás, üvegezés stb.
- Víz-, csatorna-, gáz-, elektromos hibák
- Dugulás, csőtörés stb.
© (93) 13-378
Nagykanizsa, Zrínyi u. 42.
I


l I
J
1992. december 18.
KANIZSiTT
zalaQvolan
tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az üdülőváltás napjainak megváltozása miatt 1993. január 7-tól a NAGYKANIZSA-ZALAKAROS-BUDAPEST autóbuszvonal járatai az alábbi menetrend szerint közlekednek:
53 7.20 i Nagykanizsa, aut. áll. é 52 17.00
$ 8.00 | Zalakaros, aut. áll. ] $ 16.25
$ 9.20 é Balatonföldvár, B.Gy. Étt. i $ 15.00
S 9.40 i Balatonföldvár, B.Gy. Étt. é $ 14.40
S 11.10 | Budapest, Déli pu. j $ $
53 1K20 é Budapest, Erzsébet tér i 52 13.00
Jelmagyarázat: 53 csütörtöki és pénteki üdülőváltási napokon 52 csütörtöki és üdülőváltási napokon
ZALA VOLÁN
A METSZŐS KOZÁK
Úgy hívják: Nyikolaj Voikovszkij, tősgyökeres kozák Sztarocserkasszk faluból, amely Rosztov megyében található. Erről még nem igen lenne nevezetes a pörge bajszú kozák, s nem is hívnák meg most már egymással versengve a híres városok: Köln, Belgrád, Varsó, Lisszabon és - Budapest. Azért inkább, mert Voikovszkij mester maga a metsző''. Ráadásul a Nyikola-mesterck házának vezetője. Ez olyan iskola, amelyben a mester átadja metsző'' tapasztalatait a gyerekeknek, a pici kozákoknak.
Legutóbb a lisszaboni Novotel szállóban mutatkozott be az éles késű és ügyes kezű kozák: a nézők szemeláttára metszette fába a kozákélet jeleneteit, például A menyasszony elrablása című faliképet, amely természetesen a szálló előcsarnokát díszíti már.
Az Ogonyok újság tudósítása szerint szegény Nyikoláj mester alig tudott megszabadulni a különlegességekre mindig is éhes portugál hölgyektől, akik szívesen elrabolták volna egy fordulóra.
- Ha egyetlen gatyában érkeztem volna, egy év múlva mindenem lehetne - mesélte fejcsóválva a mester a lap munkatársának.
Dehát Nyikoláj Nyikolájevicsnek mindene a család. Ezért vissza-visszatér a Don partjára, hogy aztán újabb és újabb szállodákat hódítson meg. Ha egyszer egy üzlet elindul...
F. Gy.
futó
GARABONCON HAMIS ÖTEZRES!
A december 8-ától lapzártáig terjedő időszakban szerencsére kirívóan durva bűnesetek nem fordultak elő. A megyei rendőrfőkapitányságon az alábbi tájékoztatást kaptuk:
Mint az utóbbi időkben közismertté vált példák is bizonyítják, a korszerű - főképp japán - fénymásoló gépek elterjedésével a pénzhamisítás is lendületet kapott. A garabonci (!!!) élelmiszerboltban a napi bevétel megszámlálása közben hamis ötezres bankóra leltek. Nagykanizsán betörtek az
egyik lakásba és 150 ezer forintot érő holmival - használati tárggyal és készpénzzel -fölmálházva távoztak a kéretlen látogatók.
A zalakarosi hegyen lévő egyik pincéből permetező-, ka-pálógépet és - nyilván nyakolajozásnak - bort loptak el. A kár 30 ezer forintra tehető.
A letenyei határátkeló''n akart kislisszolni három külföldi. Csaáhogy egy kissé tovább kellett hazánk kék ege alatt tartózkodniok, mert kiderült: hamisak a kocsi papírjai.
Sőt: a járgányt engedély nélkül akarják kivezetni hazánk drága földjéről. Még sőtebb: a szóban forgó Fiat Uno ANJ 247 rendszámú kocsit már régóta körözik. Ugyanis korábban a Duna gyöngyéből -fővárosunkról - ellopták. A legsőtebb: alapos a gyanúja annak, hogy a kocsi bűncselekmény elkövetése után akart átcsúszni külhonba. A „kormánybiztos" Fal Ksziao Ping (Budapest, XHI. Thurzó u. 9/a.) Nagykanizsán őrizetbe is került.
K i:i< TfíA RÁ TOK NA K
A fásdugványok téli tárolása
Ha nagyobb mennyiségben készítünk téli tárolásra fásdugványokat, akkor azokat 25-50-esével kötegeljük. Fontos, hogy a kötegeket minden esetben címkézzük fel. A címkén feltétlenül szerepeljen a faj és a fajta neve, valamint a dugványozás ideje és a kezelés módja. A téli tárolás alatt fásdugványainkat óvni kell a vízvesztéstől és a rügyek ki-hajtásától. A dugványokat ezért nyirkos homokba, fűrészporba vermeljük és 0 °C körüli hőmérsékleten tartunk.
A fásdugványok tárolási módját többféleképpen oldhatjuk meg. A szabadban 80-100 cm mély vermet készítünk, melyben nyirkos homok közé állítva tárolhatjuk a fásdugvány-kötegeket. A gödröt a fagyok előtt ássuk ki, majd télen körülbelül 20-30 cm vastagon havat, jeget lapátoljunk az aljára. Erre kerüljenek a nyirkos homokba fejjel lefelé állított dugványkötegek. Ezeket ismét nyirkos homokkal és szalmával takarjuk be. A másik tárolási mód, amikor a verembe több fásdugványköteget helyezünk el és a verem tetejét szalmatakaró helyett 30-40 cm vastagon szerves trágyával fedjük. Tavasszal az ilyen veremben tárolt dugványok alapi részének kalluszosodását és gyökere-sedését elősegíthetjük, ugyanis a trágya bomlási hője melegíti a dugványok fölfelé álló alapi részét.
Pincékben is tárolhatunk fásdugványokat. A fagymentes és nem túl meleg pincékben nyirkos homokvagy fűrészporprizmákba állítva tárolhatjuk a dugványokat, közeg nélkül pedig fóliazsákban helyezzük el. A fóliazsákos tárolás előtt a dugványokat gombaölő-szeres oldattal kezeljük vagy a zsákokba gombaölő-szert szórjunk. Ilyen gom-baölőszer például a Chi-noin, a Fundazol 50 WP vagy az Orthocid 80 WP.
Á. Kartai Csilla
30 KANIZSA 1 ........v---- —^ ....................... 1992. december 18.
SPORT • SPORT • SPORT
Kézilabda
Befejeződtek a küzdelmek az 1992/93. évi NB I alapbaj-nokságában, melynek során szenzációs teljesítményt nyújtott az újonc Tungsram férfigárdája. A kanizsai lámpagyáriak a hallatlanul szoros mezőnyben ragyogóan hajráztak, négy nap alatt sorrakerült két idegenbeli bajnoki találkozón 3(!) pontot gyűjtöttek és az A-csoportban „elkapták" a 4. helyet. Ez pedig azt jelenti, hogy máris teljesült az éves terv, a csapat készülhet második bajnoki évadjára, amely jövő tavasszal a legjobbakkal mérkőzik az 1-8. helyért. Az már biztos, hogy hazánk legjobb 8. csapata a kanizsai társaság, amely újabb bravúrokkal viszont javíthat majd a helyezésén.
Az alapbajnokság utolsó előtti fordulójában:
PMSC-Tungsram
24-24 (12-11)
A lámpagyáriak legeredményesebb dobói: Kuzmicsov 7, Krichenbaum 7.
- Nagy volt a tét, ideges és parázs hangulat, kemény s esetenként durva játék. Ez utóbbinak lett szenvedő'' alanya az átlövő'' Becskei, aki kisebb agyrázkódást szenvedett, aki nagy veszteség volt. A fiúk igen jól játszottak az /. félidőben, amikor változatos játék alakult ki. A második játékrészben a hazaiak kétszer is elmentek 4-4 góllal, ám a csapat képes volt újításra, amely „pontosan" tért haza -tájékoztatott Pintér István szakágvezető.
Három áappal később sorsdöntő találkozót vívott a tartalékos kanizsai gárda, amikor az alapbajnokság évadzárójára került sor, amelyen
Ozái Kohász-Tungsram
25-27 (10-15)
A szakaszzárón az volt a nagy kérdés, hogy a lámpagyáriak vagy a Nyíregyháza végez-e a 4. helyen az A-cso-
Felsőházban a lámpagyári bravúr-csapat
Úszás
Kanizsai helyezettek a megyei bajnokságon
portban, s ezzel megszerzi a felsőházban való szereplés jogát. Nos, az izzósok csak győzelemmel érhették el a kiugró sikert, minden más eredmény a nyírségieknek kedvezett volna. A lámpagyáriak azonban hozták a tervet, begyűjtötték a szükséges győzelmet, s ezzel nagy bravúrt hajtottak végre.
Musits Ferenc, a kanizsaiak szakosztályelnöke termé-
szetesen ott volt, együtt volt a csapattal, aki nagy örömmel adott összegezést:
- Becskei nélkül léptünk a küzdőtérre. A fiúk óriási akarattal, fegyelmezetten és taktikusan játszottak, akik repülőrajtot vettek és 5-1-re elhúztak. Ezután egy kissé megijedtünk, a hazaiak kiegyenlítettek, sőt az első negyedóra végén már ők vezettek 7-6-ra. A rövidzárlat szerencsére rövid ideig tartott, majd mi jöttünk
megint és öt góllal elhúztunk. Ez már jelentős előny volt, s ezt tartottuk is, sőt a II. félidő derekán már hét gólra növeltük. A fiúk a nagy előny birtokában „lazára" vették a mérkőzést, s a kohászok ránk jöttek és a lefújás előtt 5 perccel már csak három góllal vezettünk. A véghajrában viszont újra összeszedtük magunkat,
tartottuk az előnyt, majd a zárás előtt fél perccel az ózdiak lőttek egy gólt, s így alakult ki a számunkra oly kedves, nagyszerű győzelem, amelyet óriási sikernek tartok. Ezt a remekül játszó csapat harcolta ki, amely végül is nagy bravúrt hajtott végre, s ebben azért a név szerinti kiemelésre rászolgál a feltámadt Kurusta, az egykori ózdi, Radovics, Kuzmicsov, Rodek, de sorolhatnám a többi játékost is, akik megint sporttörténelmet írtak. A győzelmünkkel 14 pontosak lettünk, ennyivel rendelkeznek a nyírségiek is, de a Nyíregyháza elleni két mérkőzésünk, az egymás elleni eredmény számunkra kedvezőbb. így értük el a 4. helyet a csoportban, ami a felsőházat jelentette. Ehhez gratulálok a csapatnak, szakvezetőknek s mindazoknak, akik segítettek, támogattak bennünket. A gyárnak, a szponzoroknak, a kft.-nek és cégeknek, szurkolóknak és természetesen a képes és írott sajtónak, közte a sportággal kiemelten foglalkozó Kanizsa hetilap sportrovatának és a városi tv-nek. Mindenesetre ez a csapat rászolgál a kiemelésre, a nagy-nagy dicséretre.
Balogh Antal
Vívás
Az elmúlt évben indult útjára a ROTARY Kupa vívóverseny, Zalaegerszeg és Nagykanizsa élversenyzőinek hagyományteremtő találkozója Magyar Józsefnek, az egykori I. osztályú párbajtőröző, a ROTARY Kft. műszaki igazgatóhelyetteséhek ötlete és a cég támogatása alapján.
A megyei szakszövetség, a
A városi uszodában bonyolította le a megyei szakszövetség az idei megyei fedettpályás egyéni bajnokságot, amelyen a Vízmű versenyzői közül a következők végeztek a dobogón: 50 m béka leány mell: 1. Papp Viktória, 3. Horváth Fanni. Fiú mell: 2. Deregi László. 100 m delfin leány vegyes: 1. Major Zsó-
fia. 400 m női vegyes: 3. Holló Adrienn. 50 m béka leány gyors: 2. Papp Viktória, 3. Horváth Fanni. 100 m delfin leány gyors: 1. Major Zsófia. 200 m utánpótlás leány gyors: 2. Major Zsófia, 3. Süle Orsolya. 400 m női gyors: 2. Révész Katalin.
(bh)
Egerszegen
maradt a ROTARY Kupa
két klub vezetői, s a versenyzők nagy örömére ezúttal Zalaegerszegen mérkőzött meg a két város válogatottja, amelyen most a „házigazdák" bizonyultak jobbnak, akik nagy küzdelemben nyertek 5:4-re női tőrben és kardban, míg férfi tőrben 7:2-re, s így összesítésben 17:10 lett a végeredmény a ZVE javára. A mezőnyből kiemelkedett a kanizsai Vukmann Kornélia 3 győzelemmel.
A kupaverseny 3. fordulóját jövőre Nagykanizsán rendezik
(b)
Ritka újonc-bravúrral már az 1993/94. évi NB I-re készülhetnek a {ampagyáriak. Balról jobbra. Állnak: Tóth László tecb. vezető, Pintér István szakág vezető, Kálóczy László, Cseh László, Becskci István, Ny. Kovesaylkov. A. Bjelov, Ojtó Tamás, Kurusta Sándor, Musits Ferenc szakosztályelnök, Vránics László gyúró. Guggolnak: Hungler Rudolf, Krichenbaum Tibor, Pánczéi Csaba, Rodek Attila, Radovics Sándor, Jéki Zoltán edző, dr. Füle Attila sportorvos. Szerepelt még, de a képről hiányzik: Biiicz, Kuzmicsov, Baksa.
(Erdei András felvétele)
SPORT • SPORT • SPORT
1992. december 18. KANIZSA v _ —i 31
VENDEGSIKEREK AZ OLAJ KUPÁN
Sakk
Pontelőnnyel
vezet a FIDE-mester
A városi egyéni bajnokság utóbbi fordulóiban tovább fokozódtak a küzdelmek, melynek során rangadót nyert a szuperesélyes Kiss László, a Tungsram FIDE-mestere, aki immár egypontos előnnyel vezet a bajnokságban Kassai Zoltán, a klubtárs és csapatvezető előtt.
- Szervezetten és mintaszerűen zajlik a pénzdíjas egyéni bajnokság,áamelyben az OB I-es kerettagok viszik a „prímet" és vezetik az élcsoportot a várakozásnak megfelelően. Érdekesség, hogy a favorit Kiss László a 6. forduló után is 100 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhet, remek formában versenyez, ám mögötte nagy a harc az élcsoportban. Nagy meglepetésnek számít Vlasics és a tizenéves Kiss Judit sikere az utóbbi fordulóban - értékelt Nádasi Tamás, a városi szakszövetség elnöke.
Az utóbbi fordulók érdekesebb eredményei:
5. forduló: Kiss László-Kassai 1:0, Kercsmarics-Vel-lák döntetlen, Minorics-Papp 0:1, Hegedűs F.-Domsa Valéria 1:0, Gerencsér K.-Bai 0:1, Lenkei-Földesi 1:0, Tamás-Ory 1:0,á Kovács Z.-Megyeri 1:0, Vlasics-Domina 1:0, Si-pos-Traub döntetlen, Kiss La-jos-Németh 0:1, Kiss J.-Bedő 1:0.
6. forduló: Hegedűs F.-Kiss László 0:1, Papp-Kassai 0:1, Németh-Kercsmarics 0:1, Vla-sics-Minorics 1:0, Kiss Judit-Lenkei 1:0, Traub-Földesi 0:1, Domsa-Sipos döntetlen, Megyeri-Gerencsér K. 0:1, Domina-Őry 0:1, Bedő-Ge-rencsér I. 0:1, Hegedűs Zs.-Daróczi döntetlen, Gerencsér I. J.-Kiss Lajos 0:1.
Az élcsoport: 1: Kiss László 6, 2. Kassai 5, 3. Kercsmarics 4,5, 4-9. Papp, Hegedűs F., Vellák, Tamás, Bai és Vlasics 4-4 pont.
(b)
Teke
A sörgyári csarnokban bonyolították le a 32. alkalommal rendezett Zalai Olajos Teke Kupa 100 dobásos nemzetközi csapat- és egyéni versenyt, amelyet példásan készített elő a városi tekézők szövetsége és mintaszerűen bonyolították le a női és férfi mezőnyben.
A másfél napos kupaversenyen számos meglepetés született, a minőségi csapatok várakozás alatt szerepeltek a végig izgalmas versenysorozaton. A nőknél a szuper-ligás sörösök csak a 3. helyen végeztek (kupagyőztes: ZTE-ZÁÉV, NB I), ám az egyéniben vigasztalódhattak. A férfiaknál az NB Il-es sörösök, valamint az OKGT BSE seni jeleskedett (kupagyőztes: a szlovén Nafta Lendava), csupán az ifjúsági Szerdahelyi dicsérhető.
Az ünnepélyes megnyitón Kudela József, a MOL Bányász Szakszervezeti Szövetség titkára, a kupaverseny egyik védnöke méltatta a kupaverseny jelentőségét, a sportbarátság, a tekesport jelentős ünnepét, köztük külön is a versenynek nemzetközi jellegét biztosító szlovén olajosokat.
Érdekesebb eredmények.
Nők. Csapatban: 1. ZTE-ZÁÉV 2355, 2. Szanki Olajbányász 2263, 3. Sörgyár
Kosárlabda
Az NB l-es mezőny B-csoport-jában az alapbajnokság második szakaszának 6. fordulójára került sor legutóbb, amikor a kanizsai lányok - két idegenbeli vereség után (Szolnok, Albacomp Softco) - nehéz feladat előtt álltak. A csapat hazai környezetben fogadta él-csoportos, a legjobb 4-be pályázó ellenfelét, amelyen MÁV NTE-Soproni Postás 82:77 (69:69, 42:37) A középmezőnyben tanyázó kanizsaiak egyáltalán nem ijedtek meg a vendégektől, akikkel már az első 10 percben nagy küzdelmet vívtak, de aztán „feltámadtak" és pillanatok alatt 5, majd 10 ponttal is vezettek. Ezután érthetetlenül kapkodni kezdtek, elszórták a labdákat, s így a postások 5 pontra felzárkóztak.
A második játékrész elején rákapcsoltak a soproniak, akik fokozatosan jöttek fel, majd átvették a vezetést is. Az izgalmak ezután még tovább fokozódtak, hol az
2172 fa. Összetett egyéniben:
1. Némethné (Sörgyár) 433, 2. Fehérné (Szánk) 414, 3. Nagy-né (ZTE-ZÁÉV) 405 fa. Legjobb taroló: Vágvölgyiné (Sörgyár) 123. Legjobb teliző: Horváthné (ZTE-ZÁÉV) 281. Legjobb ifjúsági: Simonffy Tímea (ZTE-ZÁÉV) 416. Legjobb zalai: Némethné. Legjobb ifjúsági zalai: Simonffy T.
Férfiak. Csapatban: 1. Nafta Lendava (szlovén) 2485, 2. Gellénháza 2397, 3. Lovászi BSK 2394 fa. Összetett egyéniben: 1. Perics (Nafta) 462,
2. Tarna (Szánk) 456, 3. Szabó J. (Lovászi) 444 fa. Legjobb taroló: Szőke Gyula (Bá-zakerettye) 149. Legjobb teliző: Tóth Lajos (OKGT BSE) 286. Legjobb ifjúsági: Szerdahelyi (Sörgyár) 427. Legjobb zalai: Szabó J. Legjobb ifjúsági zalai: Szerdahelyi.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során az eredményeket Bende József, a városi szakszövetség vezetője, a versenybíróság elnöke ismertette, majd a díjakat Kudela József adta át, aki záró beszédében így összegezett:
- A 32. kupaverseny teljes mértékben igazolta az előzetes várakozásokat, nagyszerű
összecsapásokat, kiugró sikereket hozott. Nagyszerű szervezés, izgalmas és meglepő
egyik, hol a másik csapat vezetett néhány ponttal. A lefújás előtt 4 perccel 4 ponttal húztak el a vendégek, de a vasutasok újítottak és izgalmas hajrában, a befejezés előtt 30 mp-cel ledolgozták a hátrányt (69:69).
Hosszabbítás! A kanizsai lányok az 5 perces hosszabbításban végig irányítottak, pontosabbak voltak, akik végül is bravúros győzelmet arattak.
- Hullámzó, változatos volt a játék, s az jött be, amire számítottunk. A mi kis csapatunk megint feltámadt, bár néha akadozott a „gépezet", néhányan adósak maradtak a jó játékkal, ám a többiek vitték előre a csapatot. Nagy bravúrt hajtottak végre, újra egy nagycsapatot kaptak el, amelyért a legtöbbet Toma (27 pont), Simonná (19), Lackner (12), Czigler (11 pont) tette. Egyébként ez a
játék, jó teljesítmény, sportszerű és lelkes, fegyelmezett versengés volt a jellemző. A csapatok, a versenyzők rangot adtak a kupaversenynek, akiket jövőre is várunk, az immár 33. Olaj Kupára, mert az ilyen és ehhez hasonló versenyekre, az ilyen lelkes kollektívákra szüksége van a sportnak, a vállalatoknak, cégeknek.
(-gh-)
Németh Gusztáv né az I. osztályú gurttó, a/, összetett egyéni győztese.
<Krd*i András felvéMt)
találkozó volt az idei hazai évadzáró, hiszen holnap (szombaton) a bajnokesélyes Szekszárd vendégei leszünk, majd jövő év január 10-én hazai környezetben folytatjuk
az alapbajnokságot.
* * *
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő kanizsai csapatok a baj-noks''ág utóbbi fordulójában a zalaegerszegi újoncokkal vívtak megyei rangadót Nagykanizsán, a dr. Mező-gimnázium tornatermében. A mérleg: 1 győzelem, 1 vereség.
A dr. Mező DSK együttese 86:60 (50:30) arányban nyert (ld.: Lorch 16, Mayer 13, Csontos 13, Németh 11), míg a Thúry DSK csapata 58:45 (30:13) arányban vesztette el az újoncrangadót (ld.: Göncz 13, Molnár 9).
(-al)
Újabb rangadót nyertek a vasutas-lányok
32 KANIZSA >.- 1992. december 18.
Nagykanizsa belvárosában szoba-konyhás, komfortosíthatő önkormányzati lakás után lehet érdeklődni minden nap 17 óra után a 93/14-281-es telefonszámon. (571 K
Gyékényesen telek eladó. Érd.: napközben 11-239-es, este 14-844-es telefonszámon lehet. (682 K)
Lakást vásárolnék 900 ezer Ft készpénz + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Nyugalom" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (679 K)_
Nk. Erdész úti társasházban 3 szobás, 86 négyzetméteres, egyedi fűtéses, kertes lakás eladó. Cím a szerkesztőségben, 12-305 telefonszámon. (684 K)
Nk. Liszt F. u. 4/B. II/l. sz. alatt 62 négyszetméteres, kétszobás, tehermentes lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (680 K)
Az autós pihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda Ferenc. (695 K)
Irodának, Üzletnek is alkalmas, igényesen felújított 3 szobás családi ház pincével és melléképülettel, 700 négyzetméter telken a belvárosban eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. Érd.: 93/12-536 vagy 13-736. (694 K)
Nagykanizsa, Halvax u, 1. sz. alatti (Gábor Á. laktanyával szemben) két és félszobás családi ház 730 négyzetméter telekkel készpénzért eladó. Irányár: 1.750.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 5/A. Soós Csaba, 18 órától. (692 K)
Homokkomárom, Alsó-csingai hegyen 520 négyszögöl szőlő, gyümölcsös pincével, teljes felszereléssel eladó. Erd.: Nk. Ifjúság u. 35. (688 K)
Nk. Keleti városrészben, 54 négyzetméteres, kétszobás önkormányzati lakás után lehet érdeklődni naponta az esti órákban. Tel.: 93/16-244. (696 K)
Kiskanizsán, a temető keleti oldalán kertészkedésre alkalmas, 2496 négyzetméter területű belsőségi termőföld ingatlan eladó. Érd.: Kiskanizsa, Homok-komáromi u. 52. Kedd-péntek kivételével. Tel.: 19-302. (717 K)
Berzsenyi utcában teljesen felújított, kétszobás lakás eladó. Érd.: 12-892-es telefonon lehet 17 óra után (718 K)
Budapesthez közel, Érden 300 négyszögöl telken kis családi ház eladó. Irányár: 1,5 millió Ft. Csere is lehetséges nagykanizsai vagy környéki ingatlanra. Érd.: Nk. Kórház u. 6. Gulyás József. (720 K)
Valkonyán kétszobás családi ház nagy
gazdasági épülettel, 1 hold földdel eladó. Érd.: Nk. Városkapu 1/C. Nánási. (722 K)
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős, II. emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JÁRMŰ
7 éves OPEL Record 2000-es (injektoros) sok extrával igényesnek eladó. Érd.: Gelsesziget, Fő út 69. Tolnai. Egész nap. (702 K)
Peugeot 305 200.000 Ft-ért, Polski Fiat 126 60.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (699 K)
CitroSn Visa személygépkocsi eladó. Nk. Teleki u. 5/A. lépcsh. fsz. 2. (705 K)
SKODA 105 S eladó. Irányár: 37.000 Ft. Érd.: Nk. Bartók B. 7. Rácz. (713 K)_
Skoda 105 L eladó. Irányár: 100.000 -Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 9/B. III. em. 3. (689 K)
ÁLLÁS
Gépírói állást vállalok. Ajánlatokat 93/16-383 telefonszámra kérek, egész nap. (723 K)
ALHKRLKT
Egy vagy másfélszobás albérletet keresek. Ajánlatokat „Téli költözés" jeligére kérek a szerkesztőségbe. (673 K)
MŰSZAKI ( IKK -15l TOR
Oj, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt. Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Egyszemélyes, ágyneműtartós, barnadrapp kárpitozású, nagyon megkímélt állapotban lévő heverő eladó. Erd.: a 92/73-223-as telefonszámon. (685 K)
160 l-es LEHEL hűtőszekrény, Combi típusú gyerekágy és mély babakocsi (bársony) eladó. Érd.: Nk. írtás u. 26. Papp Miklós. (686 K)
Konyhabútor munkalap, mosogatótető felújításához műmárvány lapok több színben megrendelhető, beépítéssel is. Kiss, László Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (708 K)
Mirköz tejhűtő eladó. Irányár 13.000 Ft. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (700 K)
Rudi kanapé 12,000 Ft-ért és 300 l-es LEHEL fagyasztó láda fél év garanciával eladó 25000 Ft-ért. Érd.: Igri György, Kiskanizsa, Bába u. 3. (698 K)
GARÁZS
Nk., Csengery u. 33. sz. alatt garázs eladó. Érd.: Tóth Béla, Nk. Hermán O. u. 5. (701 K)
vkc;yivs
4 személyes horgászcsónak, K-l-es versenykajak, surf, vízibicikli és tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. Kiss László Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (706 K)
15 hl-es állóhengeres műanyag borostartály eladó. Érd.: Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (707 K)
170 kg-os hízott sertés eladó. Érd.: Kiskanizsa, Kossuth L. u. 5. (703 K)
Gazdálkodók figyelem! Eternit fólia csövek (300 fm), keveset használt locsoló gép hozzátartozó gumislagokkal, üzemképes villany táskaírógép, 3 darab fűrészporos kálya új állapotban eladók. Érd.: naponta Nk. Teleki u. 46. Szabó. (Gésa mellett.) (704 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülőszövetkezetben egyszobás lakrész és „Robi" 55-ös kapálógép eladó. Telefon: 92/18-861. (693 K)
PASSAP négyszínváltós, motorizált kötőgépek eladók. Érd,: Zalaegerszeg-Csács, Klapka u, 14. Tel.: (92) 20-578
Nk. Péterfai l/G. n/3-ban combi gyerekágy, Biemme sport babakocsi, 1 és 2 csirkés grillsütők eladók. Érd.: 17 óra után. (674 K)
18-20-szoros nagyítású, kétcsöves mikroszkópot vennék. Cím a szerkesztőségben. (683 K)
Marketing tevékenységhez üzlettársakat keresek. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/A. Göntér. (724 K)
Kozmetikai szerek kipróbálásához keresünk szépülni vágyó hölgyeket. Időpont egyeztetés szükséges. Jelentkezni: Nk. Kazanlak krt. 3/A. Göntér. (721 K)
A verset köszönöm. Nem tudom, milyen emlékről van szó. (709 K)
Múlt század végén kiadott Pallas Lexikon (teljes) eladó. Nk. Kazanlak 4/B. II/8. Tel.: 17-120. (719 K)
5 db szuka TRICOLOR skótjuhász kiskutya törzskönyvezve, tetoválva eladó. Nk. Bába u. 10. Czvetkó Lajos. (716 K)_
68 ezer Ft értékű kárpótlási jegy eladó névértékben. Ajánlatokat „Januárig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (714 K)
COMMODORE 128 D (floppyval) új állapotban, programokkal együtt eladó. Irányár: 35.000 Ft. Ugyanitt'' HO-s PIKÓ modellvasút is eladó. Érd.: 17 óra után, Nk. Levente u. 41. (712 K)
IBM gépekre egyéni programszerkesi-tést vállalunk. Erd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
Karácsonyra palotapincsiket eladok. Érd.: napközben a 11-575-ös telefonon lehet. (677 K)
l''ARTNKRKKRISÖ
40 éves, jól szituált férfi rendezett anyagiakkal, korban hozzáillő hölgy társaságát keresi. Kalandorok kíméljenek, csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Az élet úgy is tova száll" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (607 K)
35 éves, 172 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, jó anyagiakkal rendelkező, középfokú végzettségű, független férfi megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált hölggyel házassági szándékkal. Leveleket „Osz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (640 K)_
51 éves, elvált férfi keresi korban hozzáillő, lakással rendelkező hölgy ismeretségét társ vagy házastárs személyében. Leveleket „Karácsonyi szeretet" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (690 K)
37 éves 168/58 középvégzettségű, rendezett körülmények között élő elvált nő keresi intelligens férfi ismeretségét tartós kapcsolatra. Leveleket „Karácsony" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (691 K)
Intelligens, értelmiségi férfi (legalább középiskolai végzettségű) ismeretségét keresem házasság céljából, 44-55 évesig. Én is hasonló adottságú hölgy vagyok. Leveleket: „Szilveszter" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (715 K)
62 éves, rendezett anyagiak közt élő özvegy férfi keresi házas-, illetve élettársát olyan hölgy személyében, aki otthonába költözne. (Család nincs.) Leveleket „Összetartozás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (697 K)
NARANCS KARÁCSONY
Nagykanizsa, Erkel Művelődési Ház 1992. december 23. 9 óra Varnyú Country Lorenzo koncert Vetélkedő sok-sok nyereménnyel Gyertyamártás Sókerámia Karácsonyfadíszek készítése Rafiafonás és sok meglepetés Minden jelenlévő gyerek ajándékot kap Kicsiket, nagyokat szeretettel várunk! FIDESZ
„A I I tiJOlil! RIIKI.ÁM
AZ i i i <;i:m IT
\ \SÁ Rl.Ó"
KANIZSA SÖRGYÁR RT. ... I S''J2 óta
UTAZZUNK EGYÜTT! - VELEM MEGÉRI -
Színvonalas, kulturált utakat biztosítok, ha Ónok KIRÁNDULNI szeretnének. Készséggel átlók rendelkezésükre 45 személyes privát autóbuszommal, mely a nemzetközi normáknak is megfdet. Kendelés felvétel: 11 LOP JÓZSEF s/cmélyóMülító kisiparos 8800 Nagykanizsa-Palin,'' Alkotmány út 169/a, Teí.: 12-394
REDŐNY
és RELUXA
rendelhető:
SULYOK GÁBOR NAGYKANIZSA
(Kiskanizsa), Alsótemető út 23. Tel.: 93/19-234
KIVÁLÓ MINŐSÉG, OLCSÓ ÁR!
Hívjon, s felkeressük Önt mintakollekciónkkal!
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
IV. évf. 52. sz. 1992. dec. 23.
sőbb lesz pénz is. Most már hiszik, hogy a nyári munkás-gyűlésen bejelentett béremelés valósággá válik. Igaz, csak jövőre, melyet türelmetlenül várnak, s erre emelik poharukat. De ha lenne a karácsonyfa alá egy bélelt boríték is, az lenne a nemes gesztus.
Mit lehet ehhez hozzátenni? A város valamennyi autóbuszán ilyen híreket suttogjanak minden munkahelyről, mennél több ilyen szivárogjon ki, talán nem sértenek üzemi titkot ezzel, s talán legközelebb arról számolhatunk be, hogy az „iszt" dolgozói és családtagjai személyesen koccintanak az igazgató úrral, „Karcsival", mert hogy hirtelen majd'' hatszáz család tagja lett az ajándékozási gesztusával.
Varga József
EAST gesz
Az ember már fél felnyitni az újságot, találkozni ismerőssel, mert a beszélgetés rendre így kezdődik:
- Te még dolgozol?
Ideális esetben egy rezignált válasz: - Még igen!
Aki Kanizsán járatos, vagy valami mód kötődik valamelyik munkahelyhez, jól tudja, mindig volt egy bezzeg gyár, ahol az ott dolgozók természetesen a legjobbak voltak valamiben. Ez hozzátartozott a kor természetrajzához. így a DKG-ról is vagy jót, vagy semmit lehetett szólni. Aztán nagy szünet, majd óvatos érdeklődés a harminckettesen árról, amiről már városszerte beszéltek, de bent még senki sem tudott biztosat, de mindenképp illett hallgatni, mert különben... Eközben a gyár papírforma szerint vagy öt részre szakadt, ahogy mondják, már azt sem tudni, lei kivel van. Miként lapunk is beszámolt róla, ez év közepétől pedig létrejött a DKG-EAST Kft. Az utóbbi időben valahogy azt kezdték suttogni, hogy az „isztnek" jól megy, itt a jövő! - de meg ne mond... Aztán elkezdték beszélni, hogy ügyes ez a Mádé Károly, az igazgató, adja isten, hogy szerencséje legyen! Annyi bizonyos, hogy a munka az utóbbi időben megsokszorozódott.
És legutóbb mi történt? Azt beszélik, hogy a kft. minden dolgozója karácsonyi ajándékot kapott egy személyes üzenettel - ahogy manapság ajándékozni illik - azzal, hogy a karácsonyi ünnepkor a dolgozó családja képzeletben koccintson a küldővel s mellékelte a koccintanivalót is. Aki aznap nem dolgozott, annak közvetlen munkahelyi vezetője volt a postása, aki kézbesített a „főnök" nevében. Mi is megkérdeztünk néhány „isztes" dolgozót, hogy fogadták e nem mindennapi lovagias ajándékot?
Kispál Dezső épp egy nagyméretű tolózárat szerelt, vizsgálgatta, lehet-e próbanyomni?
- Mindenképp gesztus értéke van - túl azon, hogy sikerült meglepni. El kell ismerni, telitalálat a javából. Megmondom őszintén, mindenki így van vele. De tudja a borítékba helyezett személyes jókívánságát ha sikerül megtoldani egy tizenharmadikhavival, az egy nemes gesztus lesz, ugyanis egész évben egy fillér mellékes sem volt, csak kemény munka, ami azért nem kis dolog, ezért igyekezett mindenki megbecsülni. Mi hiszünk neki és köszönjük...
Schmidt Zoltán, az I. üzem meó csoportvezetője:
- Egy igazi vezetői gesztus. Ezt így csinálják a profik is. A csoport a mai napig sem tud megszólalni. Volt, aki azt mondta, amióta itt dolgozik, az egyszerű ember most kapott először tiszteletet az igazgatótól.
Tarsoly Kálmán művezető így vall:
- Amikor átadtam az embereknek az ajándékot, egyszerűen meghatódtak, nem akarták elhinni, pedig így van. Mindenki azt kívánta, ennek az igazgatónak legyen szerencséje, az munkát jelent, s ha jól csinálja, akkor előbb vagy ké-
Minden kedves Olvasónknak^ ff-kellemes karáesonyi ünnepeket ^ és boldog új esztendőt kíván ^ ff- a szerkesztőség és a kiadó.
A Zalahús Rt. karácsonyi ajándéka
Az üzletek felcsinosítva, ármal gazdagon csábítják a vásárlókat. Vajon a Zalaluís Rt. miként készül az ünnepekre? Lesz-e elegendő húskészítmény a boltokban? Várható-e kedvezményes vásárlási akció? Kérdéseinkkel Kálmán ''/.oltón belkereskedelmi osztály ve/etőt kerestük.
- Részvénytársaságunk már október elején, a kereskedelem mel történő egyeztetéssel felmérte a karácsonyi füstölt húsok, és szilveszteri virsli- és debreceni igényeket. Füstölt liiishól 600 mázsát gyártottunk. méhnek kis/állítása már megkezdődött, és december l*>-ig befejeződik. A megrendeléseken tükröződik a vásárlóerő csökkenése, hinnék megfelelően az úgynevezett olcsóbb, füstölt áruk rendelése a tavalyi évhez képest megduplázódott. V Zalahús Rt. saját boltjaiban december 21-24. kö/.ött olcsóbban lehet vásárolni az alábbi termékeinkét: Extra párizsi, Zalai csemege kolbász, Zalahusi kópé, kölyök, Zalai piknik sonka.
Mint megtudtuk, a Zalaluis Rt. a megyében három-százötven darab ketkilogrammos ajándékcsomagot készít és nyújt át az önkormányzatok által kiválasztott, így Nagykanizsán is a legrászorultabb családok részére, a karácsonyi ünnepek előtt.
HL
t lllll !'' KANIZSA ] 1992. december 111
AZ ELSŐ ÖROMHÍR^^^^^^^^^^M
Megszületett a Megváltó!
A zsidó nép a maga történelmében r találkozott Istenével, megismerte őt, elfogadta őt sza-badítójának. Századokon át barátkozott az Úrral, sokat gondolkodott róla: ő pedig kiválasztott emberei szavával megvilágította népét, hogy jobban megismerhessék és megértsék akaratát. A belső hangra figyelve végre megértették, hogy Istenük nemcsak a legerősebb, a legjobb és leghűségesebb Isten, hanem az egyetlen Isten. A zsidók kitűnően megértették, hogy az ember nem az értelem miatt különbözik legfőképpen az állattól, hanem szabadsága miatt. Az ember nagysága nem abban van, hogy

Főszerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bencze Ildikér Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Boraa Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: . a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
tud gondolkodni, alkotni, természeti erőket megváltoztatni, hanem abban, hogy szabadon mondhat Istennek IGENT és NEMET, AKAROM vagy NEM AKAROMot. Éppen ezért képes az ember társának barátja lenni, ezért tudjuk egymásnak ajándékozni magunkat.
Az ember nagy, mert barátja tud lenni Istennek, s ez Istenhez teszi hasonlóvá. Nem teste szerint képes erre, teste szerint inkább a magasabb rendű állatokhoz hasonlít. Világos, hogy a Biblia a Teremtés Könyvében ezért mondja: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá, hogy uralkodjék... " És valamivel később: „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen..." Végül: „Sokasodjatok és töltsétek be a földet, hajtsátok uralmatok alá!..."
Az ember tehát azért hasonlít Istenhez, mert úr és nem rab. Nem rabja, nem szolgája, hanem munkatársa Istennek. A világban való megjelenése óta Isten vele együtt folytatja teremtői működését. Isten olyannyira magához emelte az embert, hogy e magasságban néha bizony szédületessé válik! S bizony nehéz embernek lenni...
Isten tökéletesnek, boldognak és szabadnak gondolta el az embert, mint saját barátját. Az em-
ber uralkodik a természeten, és Istennel barátkozik. Nincs betegség és nincs halál, a munka nem teher, hanem alkotó elfoglaltság.
Amikor az ember elveszítette hatalmát a természet erői felett, többé önmaga fölött sincs hatalma. Nem tud parancsolni szenvedélyeinek, idegeinek. A Férfi és a Nő többé nem tudja önzetlenül szeretni egymást, egymásban csak tárgyakat látnak. Ugyanekkor az ember nem veszítette el az értelmét is, tudja, érzi, hogy rossz az, ami vele történt. Az átok, melyet Isten kimondott az első bűn után, tömör összefoglalása az emberiség egész történelmének. Az ember arcának verejtékében dolgozik, a természet pedig tövissel és szárazsággal szegül ellene. Az asszony kínok közt hozza világra első gyermekét. Nem sokkal utána megtörténik az első gyilkosság is. Minden romokban hever, de Isten hajthatatlan marad, ő tudta, hogy szabadságot teremtve a kockázatot is el kell fogadnia.
Bármilyen legyen azonban az ember, Isten szeretete változatlan!
A nő vitte bűnbe a férfit. De ennek ellenére a jóság és a nemesség bővelkedik benne, aki ugyanazt a férfit eltűri, javítja, nemesíti, megmenti...
A történelem vértől áztatott sártengeréből egy napon megjelenik az asszony legszebb gyermeke, aki legyőzi a rosszat, széttapossa a kígyó fejét, és felszabadítja az embereket.
Ez az első örömhír, amelyet az összeomlás után hallottak az emberek. Bizonyára az sem értette ezt az üzenetet, aki lejegyezte. Csak mi értjük, akik tudomást szereztek arról, hogy az asszonyok legjobbja: MARIA VILÁGRA HOZTA Jézust, a MEGVÁLTÓT...
Mária szűzen fogant és szült, minden emberi várakozással ellentétben. E csodával Isten arra mutatott rá, hogy Jézus nem a természeti törvény „terméke", hanem az embereknek adott ajándék.
József és Mária szegények voltak, de Jézusnak szép volt istállóban születni. Mert Isten nem nézi, hogy ki honnan származik és milyen gazdag. A szegény is ember, és sokszor jobb a gazdagnál.
Ez az örömhír, és Jézus Krisztus szeretete töltse el lelkünket, áradjon családjainkra, szeretteinkre. Nyújtsuk kezünket embertársaink felé: - Béke veled! De ne csak ezen az ünnepen...
H. L.
„Margaritas ante porcos"
Több éve már, hogy divat-| báb, mindig külsőségeknek, no | és a pénznek, szerzésnek élő | nőismerősöm megsértett. Osto-| ba felsőbbrendű gőggel, tökéle-| tes biztonsággal, három szóból | elintézett. Gondolta ő, és tom-| boltam én. Elviselhetetlen volt | az a belső feszültség, amit ami-| att éreztem, hogy tudtam: en-nek a nőnek nem szabad mon-| dánom semmit. Szinte évekig | tüskeként élt bennem a dolog í; és mindenképpen valamilyen | formában bosszút akartam áll-| ni. Különböző terveket szőt-| tem, hogyan hozom nyilvános-| ságra félrelépéseit, hogyan ho-| zom kínos helyzetbe, de termé-!ji szetesen mindez elmaradt.
Iszonyatos kín, ha az ember | úgy érzi, az ostobaság, a tudat-| lanság van olyan elementáris, | hogy egyszerűen nincs mit kez-deni vele.
Kiragadott példát mondtam | el. Az ember azonban elég
gyakran találkozik bármilyen vonatkozásban a fenti jelenséggel.
A munkahelyi viszonyok is előidézhetnek torokszorító élményt. Az alá- és fölérendeltségi kapcsolatok közepette előfordul, hogy a főnök, aki csak egy aprócskával áll fölöttünk -mint a szobaparancsnok a seregben - régi beidegződés szerint abszolút úr, ahelyett, hogy a minden kétséget kizáró szakmai alkalmasság meglétére vagy meg nem létére korlátozódna a figyelme, sajnos szubjektív megítélés alapján dönt sorsokról, illetve aláz meg, önmaga korlátját végképp fel nem ismerve.
Ilyenkor nyíltan hadakozom, örök rebellis lévén. Persze nem tudom miért kell nekem mindenkitől számonkérni a tisztességes hozzáállást. Talán mert soha senkivel szemben, tudomásom szerint tisztességtelenül nem viselkedtem, megpróbálok
megfelelni az emberi együttélés \ íratlan szabályainak. Valószínű i: nem vagyok toleráns, mert el- > várom másoktól is ugyanezt, i; Nem értem olykor, hogy miért vesznek részt egyesek hívatla- f nul az életemben és azt sem értem, hogy különböző kulturá- íj latlan viselkedésformákat miért i; kell elnézni. Etikátlan dolognak | tartom tehát, ha más ember ;. személyi szabadságába, jó köz- i érzetébe és tisztességébe belop-juk profán természetességgel j saját, a közerkölcs számára el- j ítélendő viselkedésünket.
Tartok tőle, hogy ezután is ; minden alkalommal fontosnak : érzem hosszú ideig - meddő ; módon - tudatni az illetővel, ha eljárása nem tisztességes, ha viselkedése zavar másokat és csak reménykedem, hogy az idézett címet egy későbbi, bölcsebb koromban szem előtt leszek képes tartani.
Kirsch Vera
Hü!r
1992, december 23.
KANIZSA
KARACSONY, A VILÁG KULTURÁLIS ÉRTÉKE
A gyermek Jézus születését ünnepeljük december 25-én. Nincs olyan ember, aki a történetet ne ismerné. A misztérium átfonja a gyermek és a felnőtt lelkét, az áhitat, a szeretetvágy mindenkit magával ragad. Bibliai elbeszéléseket olvasnak fel a karácsonyi istentiszteleteken, tények, élmények, események és irodalmi díszíti? elemek olvadtak egybe. De valóban így történt minden? Mi a valóság? Valóságos Jézus egyedülálló személye és küldetése? A részletek, az irodalmi díszítő elemek történetisége nem bizonyítható, de a történetek értelme, a mondanivaló alkotja a keresztény hit alapját.
Például honnan tudjuk, hogy Jézus december 25-én született? Egy régi római kalendárium teszi a születés ünnepét a 354. évben erre a napra. Au-rélius császár által bevezetett ünnepen a legyőzhetetlen Napot köszöntik ekkor, hiszen egyre hosszabbak a napok és rövidebbek az éjszakák. A Nap újra fénylik az égen, és egyre hosszabb ideig sugárzik. Ezt a pogány ünnepet szerették volna kiszorítani a keresztények Jézus születésével, mint igazi napkeltével.
Ha a karácsonyi evangéliumokat olvassuk, tudjuk, hogy ezek sajátos irodalmi formában, tanító elbeszélésekként közlik a születés misztériumát, adják tudtul a várva várt Meg-''váltó érkezését.
A szegényes környezet, a jászol, az angyalok, a pásztorok mind az első keresztények között terjedő színes és lebilincseld történetek voltak, amelyeket Máté és Lukács evangélisták összegyűjtöttek és elrendeztek.
Érdekes a háromkirályok alakja és későbbi megelevení-tése. Csak a IX. század óta nevezzük <5ket Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak, s az akkor ismeretes három földrész, Európa, Ázsia és Afrika szimbólumává váltak. A jövevényeket ószövetségi jövendölések alapján tekintették királyoknak, ajándékaikat aztán az egyházatyák jelképes értelemmel ruházták fel: az arany a földi királyé, a tömjén az Istené, a mirha pedig a keresztfán szenvedd emberé.
A csillag gazdagon kiaknázott szimbólum: az ötágú fénysugaras pentagramma a betlehemi születés jelképe lett. De a Jeruzsálemtől hét kilométerre fekvő Betlehem városa sem egyszerűen a Megváltó születésének helye, itt született Dávid király, itt laktak Jézus ősei.
Az európai köznép - főleg a parasztság - a kereszténység felvétele után hamar kialakította az egyházitól eltérő vallási megnyilvánulásait. Ezek a népi hiedelmek a kereszténység előtti kultúrából táplálkoztak, és szinte észrevétlenül épültek bele az egymás után kővetkező generációk tudatába. A termékenységi mágikus serkentő eljárások karácsonykor is szokásosak voltak: így a gyümölcsfák tövébe szórt ünnepi morzsák vagy a szentesti szóval és cselekedettel bemutatott jókívánságok. A pogány alakoskodások, a középkori misztériumjátékok, esetleg a diák ünnepköszöntők egybeolvadtak és egy sokszínű kulturális értéket közvetítettek. Sajnos ezekről lassan már csak múlt időben beszélhetünk, ez a kincs nem igen száll apáról fiúra, s nem is mindig élő hagyomány. Talán az alma az - mint legjellegzetesebb karácsonyi gyümölcs -, amelyik a hiedelmek között tárgyiasult valójában a legtovább fennmaradt: a kerek, piros, hibátlan, az egység, az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma. Alma a legszegényebb család karácsonyfája alá is kerül, s bízzunk benne, hogy helyéről a narancs vagy a banán soha nem fogja kiszorítani.
A mai kor embere az ajándékokat a karácsonyfa alá teszi le. Régen a családon kívüliek, a köszöntők, a szerencsehozók, a jókívánságmondók megajándékozása volt a fonto-sabb. Mintha a szívek kitár-tabbak lettek volna a másságra, a világra. A karácsonyi kultúrkincs bármelyik elemének felelevenítésével erőt meríthetünk, hogy visszataláljunk a szeretethez, a békességhez, de leginkább a másik emberhez. ''
Büki Erzsébet
Szoliva János:
Ajándéknak dolgos napok
Ajándéknak dolgos napok, traverzeken panel!. Krisztusok... Mózes kőtábláján a parancsolat: házaink félig lakottak -, és az ójabb evidenciák: erőszak szüli a demokráciát... Leégett gyertyák csonkjai, lelkünkre száradt karácsony...
Karácsonyi hangverseny
A Hevesi Sándor Általános Iskola két gyermekkórusa. Dóróné Kónya Zsuzsanna, Fekete Zsuzsa, Kissné Máté Éva és Kontrecz Attiláné pedagógusok, valamint a Dr. Mezd Ferenc Gimnázium és
Közgazdasági Szakközépiskola énekkara december 17-én Karácsonyi Hangversenyt adott a Jézus Szíve Templomban.
(-)
December 30-án:
„Karácsonyi-újévi nyereményakció-sorsolás a sörgyárban
Az idén 100 éves Kanizsa Sörgyár Rt. szeptember 30-án újra meghirdette a tavaly nagy sikert aratott „Karácsonyi-új-évi nyereményakció"-ját.
A több kategóriára kiírt akció lényege a következő:
1. A nagyvevők tekintetében 1992. október 1-december 6. között minél több kanizsai forgalmazású sör vásárlása úgy, hogy ezen vevők által az említett időszak alatt vásárolt sör ellenértéke 1992. december 15-ig beérkezzen az Rt. egyszámlájára.
2. Az üzletvezetők vonalán az 1. pontban közöltek voltak
az irányadók, azzal a kikötéssel, hogy a kiskereskedők, illetve a vendéglátósok értékelése külön-külön történik.
3. A fogyasztók esetében 1992. december 15-ig 10 db HOLSTEN vagy KANIZSAI -október 1.'' után lejáró szavatossági idejű - söröscímke beküldése az Rt. megadott címére.
A számos értékes nyeremény nyilvános, közjegyző jelenlétében zajló sorsolására december 30-án (szerdán) 11 órai kezdettel kerül sor a sörgyár szociális épületének emeleti klubhelyiségében.
T. I.
HOLSTEN
Újra nyílik a
_ HOLSTEN-KANIZSA ÉTTEREM, SÖRÖZŐ!
Szüveszter estéjén nálunk vidám bálban búcsúztathatja az óévet. BelépA 1.200,- Ft vacsorával, Itallal. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Nagykanizsa, Balatoni út 2. Tel.: 93/13-167 HOLSTEN KANIZSA ÉTTEREM, SÖRÖZŐ
4
KANIZSA
1992. december 23.
MI LETT ITT?
MDF-es önkormányzati képviselők fóruma Kanizsán
December 9-én estére Nagykanizsa megyei jogú város MDF-es önkormányzati képviselői fórumra invitálták a város polgárait. Az alig 20 főnyi érdeklődőt Czupi Gyula, az MDF városi szervezetének elnöke, a városi könyvtár munkatársa üdvözölte, majd rövid bevezető után bemutatta az MDF-es képviselő csoport tagjait: Németh László vállalkozót, Takács Zoltán DÉ-DÁSZ villamosmérnököt, Czot-terné Ivády Zsuzsa vállalkozót, Marton István munkanélküli közgazdászt és gépészmérnököt, Kovács János üzemi technológust. Magyar József (Rotary Kft.) később érkezett.
Ezután az elnöklő Czupi Gyu-
la „MI LETT ITT?" címmel felolvasta a képviselő csoport tagjainak közös NYILATKOZAT-át, amelyet külön kérésükre a következőkben teljes egészében közzéteszünk:
„Mára már megválaszolható az SZDSZ-kampányban oly sokat látott MI LESZ ITT? kérdés. Az ő vezetésükkel döntő többségben vannak a parlamenti ellenzéket képviselő pártok (SZDSZ, Fidesz, MSZP), melyek vállalták Nagykanizsa város vezetésének teljes felelősségét. Pl.: önálló intézményt hozhatnak létre és szüntethetnek meg (Ifjúsági Ház), elfogadhatják a költségvetést és mindenféle rendeletet megalkothatnak. Képviselőik kö-
Feszütí hangulatú este...
Lakossági fórum a fideszes képviselőkkel
Szerdán este a Csokonai Általános Iskola ebédlőjében lakossági fórumot tartott Pilczer Éva és dr. Csákay Iván önkormányzati '' képviselő. A fórum fő témája az önkormányzati lakások elide-''J genítésével foglalkozó önkormányzati rendelet ismertetése és érv telmezése volt. \i
A feszült hangulatban eltelt este úgy tűnik, nem nyugtatta meg a kedélyeket, sőt, több résztvevőben komoly kétségeket támasztott. Még nem lehet tudni, terheli-e majd ÁFA az önkormányzati bérlakásokat, a most elfogadott törvény szövege ugyanis többféleképpen értelmezhető, a Magyar Közlönyben azonban még nem jelent meg. Többen kifogásolták a bérlakások négyzetméterenkénti, egyelőre tájékoztató jelleggel közölt árát, amely egy átlagos helyen lévő, átlagos állapotú lakás négyzetméterenkénti összegét 18-24 ezer forintban jelöli meg. Többen konkrét lakás konkrét árára voltak kíváncsiak, de erre a kérdésre az IKI meg- , hívott szakembere nem tudott válaszolni. Ehelyett megtudhattuk, hogy egy 1 millió forintos értékelt lakásért, amennyiben bérlője '' úgy dönt, hogy megvásárolja, 25 éven át havonta 3014 forint törlesztést kell majd fizetnie. Czobor Zoltán felszólalásában utalt rá, hogy az, akinek a fent említett pénzösszeg kifizetése nehézséget okoz, az nagy valószínűséggel a lakásfenntartás komoly anyagi terheit sem tudja majd vállalni, ezért komolyan meg kell fontolnia a bérlőnek, tulajdonossá kíván-e válni, vagy továbbra is bérlő marad, hiszen ettől a jogától senki meg nem foszthatja.
A HM és a BM tulajdonában lévő lakásokkal kapcsolatos kérdésekre azt a választ kaptuk, hogy a HM saját lakásairól nem mond le, a Belügyminisztérium pedig egyelőre még nem válaszolt az IKI megkeresésére.
Egy résztvevő azt kérdezte, miért van az, hogy a HM nagyon alacsony áron, kb. 120 ezer forintért értékesítette a saját lakásait, míg az önkormányzati lakásokért borsos árat kérnek. Elhangzott olyan kérdés is, hogy a lakáseladásokból származó összegeket mire használja fel majd az önkormányzat. A kérdésre azt a választ kaptuk, hogy ezeknek a pénzeknek a 60%-a lakásfenntartásokra és új lakások építésére lesz felhasználva. Egy idősebb hölgy azt kérdezte, mi történik akkor, ha a nyugdíjasok összefognak és a 30%-os kedvezmény helyett 50%-os kedvezményt kérnek az önkormányzattól. „Mi egyelőre ezt az ajánlatot tehetjük, amit most tettünk, aki elfogadja, az él a vásárlás jogával, aki nem, az bérlő marad. Természetesen ezek a feltételek változhatnak, de semmi biztosíték nincs rá, hogy kedvező irányba módosulnak" - hangzott a válasz.
(Folytatás a 6. oldalon.)
zül került ki a polgármester és az alpolgármester. Az általunk állandóan bírált 9 közgyűlési bizottságból esetenként mindössze egyet vezetett, illetve vezet koalíciós képviselő.
A döntéselőkészítés és a végrehajtás minden eszköze a kezükben van. Mindezek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a parlamenti ellenzék helyi képviselői vezetik a várost. Á felelősség - őszinte sajnálatunkra - így nem megosztott. A parlamenti ellenzék szerepére szorítkozik felelősségünk, pedig városunk esetében ez nem szükségszerű, hiszen itt nem politikai váltógazdaságról, hanem önkormányzásról van szó.
A Megyei Jogú Város címet megkaptuk, mert környezetünk történelmileg kialakult szerves központja Nagykanizsa. A cím és a vele járó önállóság azonban - a vezető csoport érzéketlensége miatt - nem jelentette a környezetünkkel való együttműködés erősödését. Nem központ, hanem sziget lettünk a megyén belül.
A város költségvetése mintegy 80%-ban a központi költségvetésből rendelkezésre bocsátott forrásokkal gazdálkodik. Nem meghatározóak tehát a helyi adókból (3-4%), az ár- és működési bevételekből, s az egyéb forrásokból származó összegek. Bár ezek alultervezése automatikus túlteljesítést eredményezett mindkét esztendőben. A folyamatos panaszkodással ellentétben a valóság az, hogy 1991-ben és 1992-ben az inflációt meghaladó mértékben, azaz reálértékben is néhány százalékot nőttek a város bevételei.
A fontosabb beruházásokat a város meghatározó részben céltámogatásból és lakossági hozzájárulásból - a koalíciós egyéni önkormányzati képviselők kezdeményezésére és szervező munkájuk eredményeként - valósítja meg (pl.: Kiskanizsa és a Katonarét csatornázása, vagy a céltámogatás mellé saját pénzéből iskolák tornatermei). Központi pénzek igénybevétele nélkül komolyabb beruházásba nem kezdtünk (pl.: könyvtár, önkormányzati utak stb.).
Városunk „önkormányzata" tehát elfogadja a lehetőségeket, jogokat (lásd: a központi költségvetés forrásai, címzett és céltámogatásai, megyei jogú cím stb.), de szinte semmit nem tesz azért, hogy bővüljenek.
Nem sikerült elérnünk, hogy a városnak legyen egy hosszú távú stratégiai terve, amely a megoldásra váró feladatokat rangsorolná, rendezné. Született ugyan egy tervezet, bár az szinte még csak helyzetelemzés sem volt, és különösen keveset árult el a jövőről.
így nem csoda, hogy a közgyűlés elé kerülő témák „ad hoc" jellegűek, az élet kény-
szeríti ki a döntésigénylő előterjesztéseket, nem kezdeményező-en befolyásolja az önkormányzat a város életét, működését. Nem csoda, ha mindig időzavarban vagyunk, s nagyon sok ülésünk több napig tart. Ennek persze oka az előkészítettség, illetve előkészítetlenség is.
Döntéselőkészítő mechanizmu- . sunk csapnivaló! Ez nagyrészt a bizottságok munkáját „dicséri". A magunk részéről már 1991 tavaszán kezdeményeztük a bizottsági tevékenység teljes felülvizsgálatát és átszervezését, majd egy év múlva újból, most már erélyesebben. Gyakorlati eredményt nem értünk el e téren, hiszen egy-két személyi változáson kívül minden maradt a régiben. Sajnálatos a munka hatékonysága is.
A halogatás és az elmulasztott lehetőségek önkormányzata ez a testület!
Magunkról:
Célunk az, hogy ne csak vezetése legyen a városnak, hanem vezetve is legyen a város!
Nem lettünk ellenzékiek a parlamenti értelemben. Az együttműködést szorgalmazzuk és konstruktív javaslatokkal élünk.
A bizottságok rossz vagy kellő körültekintést nélkülöző előterjesztései - javaslatainkra -gyakran jelentős átalakuláson mennek át. Ezt továbbra is folytatni kívánjuk.
A várossal kapcsolatos hosz-szabb távú elképzelések megfogalmazását szorgalmazzuk. Kell egy reális és ezzel együtt szívet melengetően szép elképzelés a jövőnkről.
A források helyi bővítését, a költségvetés feszített, de még teljesíthető tervezését akarjuk elérni.
A Polgármesteri Hivatalt a várost szolgáló és neki szolgáltató hivatallá szeretnénk tenni.
Nem személyes előnyökért működünk, hanem a várost kívánjuk szolgálni."
A NYILATKOZAT ismertetése után néhány érdeklődő polgár fejtette ki véleményét. Szó volt többek között a világkiállítással kapcsolatos kanizsai bizonytalanságról, főleg a külföldi turisták által hiányolt belvárosi WC-kről, egyes önkormányzati képviselők etikusságáról, a jelenlegi és a tervezett piacról, illetve vásárcsarnokról, a tejjegyek torz elosztásáról, a sétatéren lévő honvéd-szobor Erzsébet térre történő visszahelyezéséről, az intézményvezetők helytelen kinevezési gyakorlatáról, az önkormányzatok állami támogatásáról.
A felvetettekre az önkormányzati képviselők válaszoltak, akik valamennyien megígérték, hogy továbbra is a város, az állampolgárok érdekeinek szem előtt tartásával végzik munkájukat.
T. I.
1992. december 23.
KANIZSA
ZALABOR KFT.
értesíti üzleti partnereit, hogy kereskedelmi tevékenységét a továbbiakban a villányi központú
SZÖLÖ-BOR KFT. VILLÁNYI BOROK
LERAKATA
néven végzi.
A RÉGI HELYÜNKÖN:
NAGYKANIZSA, ADY U. 35. SZ. ALATT VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!
T^gyúttaC minden Redves VásáríónlQtal^
OZELL''EíM''ES tííAfiA££2*E3C£<T ís'' SI^E^ES ÚJ (ESZrTE9^DŐ(T kSvánunli.
Minden kedves Partnerünknek köszönjük az egész évi együttműködést!
Reméljük, a jövőben is számíthatunk Önökre.
i
<K<ZLL<LM<LS <W%ÁCS09tfI Ü^LVLXL''T LS SIXLKLSj <BOL<DOQ ÚJ (LSZ/FL<H!PŐCT %ÍVÁ<MUCX%1
KANIZSATEX Kereskedelmi Vállalat Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75.
NAGYKANIZSAI
ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
Nagykanizsa, Űrhajós út 1. sz.
Lakosságnak és
közületnek rövid határidővel
vállaljuk egyedi nyílászárók, bútorok gyártását.
Epületek felújítását, átalakítását szolid áron.
ÉRDEKLŐDNI: 93/11-477 telefonszámon, Bujdosó János.
Elfogadható-e a Fidesz által nyújtott jövőkép? Képesek lesz-nek-e kitörni a nemzedéki zártságból, amibe a korhatár-plafonnal magukat zárták be? Megint értelmiségiek meghatározott körét reprezentáló, s egy szűk elitcsoportra támaszkodó választási pártként lépnek színre, avagy következő kampányukkal megcélozzák már a társadalom nehezebben meghódítható rétegeit is? Meggyőzik-e majd a „valódi rendszerváltást" követelő tömegeket arról, hogy aktuális válságkezelő programjaikkal, illetve a hosszabb távra szóló gazdasági-politikai csomagterveikkel egyedül ők kínálnak helyes megoldást a fölhalmozódott problémákra? Mennyire fertőződött meg a „hatalomvírustól" a képviseleti frakció ott fönn a parlamentben és a helyi szinteken, az önkormányzati testületekben? - körülbelül ezekre a kérdésekre kerestek választ azon a találkozón, amelyet az elmúlt napokban hívtak össze a Korona Fogadóba a kanizsai fiatal demokraták kezdeményezésére.
Horváth Zoltán megyei irodavezetőt arra kértük, számoljon be lapunknak az összejövetel tapasztalatairól.
- Ez az oldott hangulatú eszmecsere a nyitánya volt annak a programsorozatnak, amelyet az 1994-es választásokra történő fölkészítés jegyében indítottunk — kezdte a nyilatkozatot a megyei
iroda vezetője. - Szeretnénk ugyanis profi módon, de lazán, görcsök nélkül politizálni. A találkozóra a kanizsai Fidesz-bá-zis három szintjét megjelenítő embereket gyűjtöttük össze; először is a városi közgyűlésbe delegált önkormányzati képviselőinket, élükön Farkas Zoltán alpolgármesterrel. A héttagú frakcióból öten fogadták el a meghívást. Jelen voltak még a tavasszal szervezett szakértői gárda legaktívabb tagjai, például dr. Sólyom Péter jogász a Városi Bíróságról, Silló Zsolt általános iskolai igazgató, dr. Kelemen Gábor, a városi kórház sebészorvosa, dr. Ste-fán Beáta üeyvéd, valamint Tóth József és Árvái János építészmérnökök, a Városháza munkatársai. A harmadik szint, vagyis a mozgalmi munka képviseletében eljöttek a két helyi alapszervezet küldöttei. így állt föl tehát egy kis csapat, amelyik remélhetően a belső magját képezi a jövőbeni kampánystábnak, s amelyik stabil marad, olyannyira, hogy alapozhatunk rájuk a hamarosan Kanizsán is élesbe forduló politikai küzdelemben.
- Milyen fajsúlyú a kanizsai fideszeseknél fölhalmozódott anyagi és szellemi tőke?
- Városi, lokális jellegű pártcsoportként pénz dolgában eléggé rosszul állunk. Igazság szerint a költségvetés legjavát a pesti központ, illetve a parla-
menti frakciónk használja föl. Ez nem baj, hiszen nyíltan mondjuk, mi perfekcionizmusra törekedünk, ehhez pedig komoly infrastruktúra kell, főképpen a reflektorfényben álló elit mag számára. Azonkívül ideje lenne végre normálisan fizetni kampányszakértőinket. Sajnos, helyi szinteken egyelőre nevetséges honoráriumot tudunk csak adni segítőtársainknak. Bízom abban, hogy a pártoknak szánt, fölemelt összegű dotációból ezentúl több jut le vidékre, mondjuk nekünk, a megyei koordinációs irodának, és akkor a számunkra fontos, értékes embereket rendesen megfizethetjük. Ami a szellemi kapacitást illeti, meggyőződésem, van bennünk annyi tálentum, mint másokban! Akad egy csomó jó ötletünk, ambícióból sincsen hiány. Tatán az említett tagozódások - a képviselői frakció, a szakértői apparátus és a mozgalmi aktivisták - közötti együttműködés lehetne hatékonyabb! Jelenleg energia pocsékolódik el azzal, hogy érdemi dialógus híján párhuzamosan dolgoznak az embereink, gyakran ugyanazon a témán. Ehelyett egyeztetni kellene! Fölvetődött a találkozón, hogy ez színigaz, valóban változtatni kell, akár a képviselőinknek, akár a szakértőinknek sok az egyéb irányú elfoglaltsága. Egyszóval nehézkes, lassú folyamat lesz egy igazi munka-
megosztáson alapuló kooperáció kialakítása. Mindenesetre ott tisztáztuk, pontosan kinek mi a feladata, és miféle függőségi viszony az ideális a helyi Fidesz-bázist alkotó személyek között. A hatékonyságot szolgálja az is, hogy a két alapszervezet fúziót határozott el, mondván, különválva szétforgácsolódnak az erők. Tehát az eszmecserén megállapítottuk: 30-40 embert mozgatni állandóan nem lehet, inkább célszerűbb kiválasztani azt a négy-öt aktivistát, akik megjelenítik szervezetünket a városban.
- Mit lehet még tenni az intenzív jelenlét érdekében?
- Ahhoz, hogy tényleges eredményeket érjünk el, akciókat kell szerveznünk. Ezt kulturális és szociális téren próbáljuk megvalósítani. A tavasszal nyílik a HELY, amely az országos Narancs klubhálózatba bekapcsolódva érdekes programokkal igyekszik majd odacsalogatni szimpatizánsainkat egy kis kikapcsolódásra, meg nívós politizálásra. Karácsonykor jótékonysági akciót szervezünk kicsiknek, nagyoknak. Erről idejében értesítjük az érdeklődőket. Említést érdemel még, hogy dr. Stefán Beáta ügyvéd ingyenes jogsegély-szolgálatot tart rendszeresen a Zrínyi utcai Origóudvarban. A városból bárki fordulhat hozzá problémákkal, jogi értelmezést kívánó ügyekkel, s tanácsokat kérhet vitás kérdések elrendezéséhez.
- Leküzdhető-e a Fideszt övező közegellenállás Kanizsán?
- Reméljük, hogy a jövőbeni rendszeres konzultációkon helyesen mérjük föl választási esélyeinket. Természetesen mi potenciális ellenfelei szeretnénk lenni a városban működő többi pártnak. Áprilisban tartjuk újabb országos kongresszusunkat, amelyen nagy bizonyossággal eltöröljük azt a korhatárplafont, amelytől eddig nemzedéki pártként definiáltak minket. Hogy választási párt le-szünk-e inkább? Hogyne! Valójában mindegyik az, hiszen a párttagság mindenütt elég passzív. A számok túlzóak. Az összes ringbe lépő párt a kampánnyal akarja meghódítani a választópolgárokat. Úgy vélem, az okos diagnózisok ideje lejárt, több kell már személyes indíttatású karriereknél is. Nagyon jó lenne, ha az egyéni ambíciók és a közéleti-politikai érdeklődés oly módon ötvöződne tagságunkban és szakértőinkben egyaránt, hogy sikeres választási hadjáratot, voksot mutathatunk fel 1994-ben - fejezte be a beszámolót Horváth Zoltán irodavezető.
- km -
Az okos diagnózisok ideje lejárt
Választási esélyeikről tanácskoztak a helyi fideszesek
FIDESZES FÓRUM
(Folytatás a 4. oldalról.)
A fórum második részében már városunk aktuális ügyeiről kérdezték a képviselőket a jelenlévők. Szó esett az utcanévváltozások anyagi vonzatairól, a „szoborledöntésről", és mindkét témáról az volt a jelenlévők véleménye, hogy felesleges pénzkidobás volt, ugyanakkor más fontos dolgokra meg nem telik az önkormányzatnak. Volt olyan kérdező, aki a képviselők fizetésére volt kíváncsi, s azt a választ kapta Pilczer Évától, hogy ő 17.500 forintot kap mint képviselő, amelyből 40%-ot adózik. „Gyakrabban kellene
a képviselőknek választóikkal találkozniuk ahhoz, hogy kimondhassák, véleményükkel a köz véleményét képviselik" -mondta egy úr. Fejlődik ez az önkormányzat, de még mindig kevesebb cirkusz és több érdemi döntés kellene. A pártérdekek ne ütközhessenek a város érdekeivel - javasolta egy résztvevő.
A járdák minőségével kapcsolatosan egy felszólaló azt tanácsolta a testület tagjainak, hogy tegyenek egy sétát a város járdáin egy kiadós eső után. Az élmény önmagáért beszél majd.
Egy hozzászóló azt kérte a jelenlévő képviselőktől, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy az orvosi rendelők rendelési ideje jobban igazodjon a lakosság munkaidejéhez. A népkonyha útbaigazító rendszere is hagy némi kívánnivalót maga után, hangzott el az estén.
Változatlanul komoly gondot okoz a városban a patkányirtás szervezetlensége, illetve annak teljes hiánya. Vannak olyan lépcsőházak, amelyekben a kártékony rágcsálók a negyedik emeleti folyosó virágait rágják. - mondta el egy résztvevő.
D. É.
december 2X

[ kanizsa"!
BIZTOSÍTOTTA JÖVŐJÉT A PROVIDENCIA RT.
Pontosítva a címet, az Oszt-rák-Magyar Biztosító Rt. ügyfeleinek átlag életkora néhány hónap híján harmincöt év. Egyébként három éve alapították a céget: a Wiener Allianz, a Magyar Posta és a Posta Bank. Két évvel később a Wiener Allianz 59% részvényéből a bécsi illetőségű EA Generáli 51%-ot, a maradék 8% pedig egy szintén bécsi magánszemély tulajdona. A magyar tulajdonosok részvényeiben nem történt változás.
- Nos, három év elteltével van-e ok az ünneplésre? - kérdeztük Kollár Bélát, a terület üzleti vezetőjét.
- Elégedettek természetesen soha nem lehetünk, de ez idő alatt 600.000 biztosítási szerződést kötöttünk. Ez már az ügyfelek bizalmáról árulkodik. A hálózat kiépítése a térnyerésnek megfelelően történt. Az országban hét területi igazgatóság mű-
ködik (Zala megye a pécsihez tartozik). Itt oldjuk meg az adminisztrációs, díjfizetési és kárrendezési feladatokat. Az igazgatóságok legfontosabb egységei a kirendeltségnek. Csak érdekességként: éppen a napokban Siófokon nyitották meg a 47. kirendeltséget.
Az 1140 főállású munkatárs kétharmada üzleti vonalon dolgozik. Tehát a hangsúlyt az ügyfeleket kiszolgáló ügynöki karra helyeztük. Az adminisztratív munkát magas színvonalú számítástechnikai rendszerrel oldjuk meg.
- Milyen csatornákon keresztül jutnak el az ügyfelekhez?
- Először a saját értékesítési hálózatot kell megemlíteni. Kirendeltségeinken 12-15 főállású üzletkötő és a hozzájuk kapcsolódó mellékállásúak képezik a gerincet. A postai dolgozók bevonását gondoltuk a második
csatornának. Az ő eredményeik szerényebbek. Keressük a lehetőséget, hogy aktivizálni tudjuk őket. Végül foglalkoztatunk közvetítő cégeket, ezek a brókerek és makierek. A hosszú távú ügyfélkapcsolatot a személyi kapcsolatra alapozva akarjuk kiépíteni, messze elkerülve azt, hogy ügyintézésünknek, kárrendezésünknek hatósági látszata legyen. Törekszünk a színvonalas munkára, ezért munkatársaink saját képzési rendszerünkben, valamint osztrák részvényesünk támogatásával Ausztriában továbbképzésen vesznek részt.
- Stratégiájukkal melyik üzleti területet célozták meg?
- A család, a szabadfoglalkozásúak, a kereskedelem, a kisipar, de sorolhatnám még. Legfontosabb biztosítási ágaink: elemikár biztosítás - itt tulajdonképpen csomagbiztosítást adunk, beleértve az üvegkárt is és a betöréskárt is; általános felelősségbiztosítás, mellyel a Providencia az újonnan kialakuló szabadfoglalkozású réteg felelős-ség-biztosítója lett. Csak az ügyvédek közül 3760-an biztosítottak itt, a közjegyzők, az orvosok közül is szép számmal
vannak partnereink. Gondos kockázatvizsgálat után kötjük meg az iparban a tűzkár és a tűz okozta üzemszünetre vonatkozó biztosításokat. Mivel a szerződések kötése új értéken történik, így a megsemmisült vagyon pótlása reális értéken történik. Ez a nyugati vegyes vállalatok körében népszerű. A gépjármű-biztosításban 1991-ben alapvető változás következett be a felelősségbiztosítás területén. Az itt megkötött 240.000 szerződéssel harmadikok lettek Magyarországon. Bár a legtöbb problémát okozta és okozza, nem szabad megfeledkezni a CASCO-ról sem. Bizony, a megromlott közbiztonság, az autósok egymás iránti érzéketlensége a Providenciát is jelentős változtatásokra kényszeríti. Első jelentősebb sikereinket az inflációkövető életbiztosítás hozta. Fennállásunk első időszakában az itt elért fejlődés még az osztrák tulajdonost is meglepte. A 180 ezer ügyfél átlagosan 16 évre kötött életbiztosítást.
- A jövőben is ezt az ágat kívánják fejleszteni?
- Igen, az előtakarékosságra helyezzük a hangsúlyt, figyelembe véve a nyugdíjbiztosítás iránt növekvő igényeket. Végül szabadjon felhasználnom az alkalmat, hogy minden meglévő és leendő partnerünknek békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánjunk.
G. I.
NXSS W
%eCUm.es (karácsonyi ünnepelhet és eredményeidben gazdag, 6oídog új esztendőt kíván:
a ZALAIPARKER RT.
MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁNAK
ZALAEGERSZEGEN, NAGYKANIZSÁN, KESZTEHELYEN, ZALAIPARKER RT HÉVÍZEN ÉS LENTIBEN

iliü KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csengery u. 82. TetJ 13-040/1672, Fa*: {92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./Fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-231 Német vállalat, amely ajtózsanérokat állít elő, bankja közvetítésével olyan partnert keres, aki termékei magyarországi értékesítését megszervezné. • Nk-232 Indiai cég Magyar importőröket keres az alábbi
termékek értékesítésére: bőrcipők-, ill. felsőrészek, egyéb bőráruk, márvány, gránit, különféle ásványok, fémek, rizs, cukor, tea, kávé. Olasz cégek ajánlataiból:
Nk-233 Papír bevásárló táskákhoz fogantyúkat készít,
kapcsolatot keres papírtáskák készítőivel, akiket ez a kiegészítő érdekel. Nk-234 Gyapjú- és pamuthulladék, valamint természetes és
szintetikus fonalak regenerálására szolgáló gépeket és berendezéseket gyárt. Partnert keres a gyártásban és forgalmazásban. Nk-235 Kemping- és kertészeti cikkek gyártóival keres
kapcsolatot olasz cég. (Joint venture, vagy szerződéses alapon).
INFORMÁCIÓ
Még lehet jelentkezni a KAMARA által szervezett ÜZLETI ISKOLÁBA. A hallgatók 3 hónap alatt megismerkedhetnek az alapvető vállalkozási ismeretekkel (könyvelés, TB, adózás, marketing, management, bank, biztosítás).
■T
S KANIZSA

Tudjam mikor jössz, mert akkor feldíszítem a szívemet"
Óralátogatás egy „felzárkózó" osztálynál
A Petőfi Általános Iskolj igazgatói irodájában UltUnk december 15-én reggel. Az igazgató, Benedek Miklós, illetve dr. Tóth Antalné (Zsóka néni) és mi, a sajtó meghívott munkatársai. Arról az osztályról beszélgettünk, amely valószínűleg csak a Petőfiben van Kanizsán. Húsz olyan gyermek számára indult ez évben, akiket a Nevelési Tanácsadó az óvoda elvégzése után nem javasolt normál iskolai osztályba, de szüleik és az itteni tanárok kitartásának köszönhetően megpróbálkozhattak egy felzárkóztató osztály munkájában való részvétellel. Egy év és mindent be kell hozni... - Tűnődtem el, de a több évtizedes tapasztalattal rendelkező tanító (Zsóka néni) megnyugtat: Menni fog.
Jézusom, már fél kilenc és a gyerekek már nagyon izgulnak -rohan a tanítónő a „családjához", az osztályhoz. A vendégek, azaz az alpolgármester, a humán osztályról Gerencsér Tibor és az önkormányzat kulturális bizottságának képviselői csak nem érkeznek. A bemutató óra háromnegyed kilenckor nélkülük kezdődik el.
Egy karácsonyi ének elhangzása után a vendég egy mindennapi munkájában is a „leírtság" szorongásával küzdő gyermek-
csoportot láthat. Szoros kapcsolatuk a tanárral segíti őket az óra újabb és újabb feladatainak megoldásában. Az itteni matek nem az a matek, az olvasás nem az az olvasás. Persze beszélhetnénk Maróth Júlia rajzos - megismerő -, vagy Ramankovicsék olvasás módszeréről, de mindez mit sem érne, ha ez az egész nem egy család lenne. Ha nem a lelkiismeret és a közös akarat szólalna meg mindkét oldalon. Van, amelyik kisgyermeknek nehéz a beszéd, de mégis ott van benne a megismerés öröme. Ő fiziológiás dadogó, ám gátlástalan, merev berögzöttségein látszik, uralkodni akar. Menni fog - mondja Zsóka néni -, a gyermek némi habozás után válaszol. A dicséret nem marad el. Itt ma mindent értékelnek. Rosszul csinálni nem érdemes, de ha rontasz, máris ott a segítség.
Az óra közepén rövid szünet, légzésgyakorlattal. Megérkezik Gerencsér Tibor is, a polgármesteri hivatal humán osztályának vezetője. A „munka" természetesen folytatódik tovább: Mondjuk el a magánhangzókat -hangzik el, és a gyerekek mondják, majd mivel ma a „j"-hangot tanulják, kórusban mondják a magánhangzókat a tanult mássalhangzó elé, s mögé. Szavak ol-
vasása, felismerése következik. Jelentésük, használatuk rögtöni megkeresésével. A bizalom maximális: a dicséretet jelentő csillagért mindenki maga megy a tanári asztalhoz. Az óra végén a gyermekek ragyogó szemmel nézik Zsóka nénit, aki a mai együttdolgozás jutalmául egy hó-csalogató éneket énekel, tanít meg nekik. Aztán felállnánk és elköszönnénk, de mindez nem ilyen egyszerű.
Leülök és az egyik csöppség-nek kérdéseket teszek fel. O rám néz és kétséget nem tűrő hangon kijelenti: Az óvodából más helyre kerültek barátaim, de itt már szereltem újakat. Ha felnövök, férfi leszek... és autózni fogok -kapom a válaszokat. Aztán odaszalad hozzám egy másik csöppség és ajándékot nyújt felém. Karácsonyra - mondja Janko-vics Lacika. Ő a legzárkózottabb gyermek az osztályban. Hm... Meghatódottságomat nem kell magyaráznom, de sajnos egy köszönöm után máris rohanok az igazgatóiba, hogy pár szót válthassak még dr. Tóth Antalnéval, azaz Zsóka nénivel,
- Az osztályba járó - kezdi kérdéseimre a tanító - 6-8 éves gyerekeket az óvodából kilépve szinte már leírták, azonban a szülőkkel való szoros kontaktus
1992. december §§
és a nálam már bevált módszer segítségével elérhető a felzárkózás. Az óvodákban egy gyermek számára egy feladat teljesítése közben akadhat esély a „visszalépésre". Nálunk ez nem lehetséges. Nyugdíj felé közeledve elég tapasztalatom van ahhoz, hogy elmondhassam: ezeknek a gyermekeknek szükségük van egyfajta jövőképre, amit a család és a tanár közösen vázolhat eléjük. Az otthoni körülményeikről az általam kért, kézírásos szülői nyilatkozatokból és személyes beszélgetések útján tájékozódom. A tanításnál - és főleg itt - persze nagyon fontos a technika is: a hangoztató, elemző módszer eredményeként a hangokból betűket alkotunk, amit rögtön leírok, hiszen nagy segítség a vizuális kép is. A gyerekeket kéthetente ültetem el, mert tapasztalat, hogy az aktív és passzív közeg egyaránt lehet visszafogó és aktivizáló. Kolléganőmmel, Mészáros Józsefnével, aki napközis tanár, szoros kontaktusban próbálunk dolgozni, hogy a nap teljes terjedelmében maradjon meg az a légkör, amit aztán a szülök otthon is biztosítani szeretnének. Persze, ha tudnak, mert nem mindenhol tökéletes a helyzet. Sokan most kerültek csak családhoz. Itt még a gyermekben nincs meg a szeretet fogalma, ezt is tanítani lehet és kell. Nem véletlenül került elő az órán a Kis Herceg és a róka kapcsolata. A gyermekek kérdésemre év elején rajzoltak: sokan akkor csak magukat vitték volna egy szigetre, ma már többen vinnék a családjukat, barátaikat is.
- Hercz Gábor -
KOS KÁROLY-DÍJBAN RÉSZESÜLT A NAGYKANIZSAI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET
December 16-án a közösséget formáló, hagyományt megőrző Kós Károlyra emlékezve nem mindennapos kitüntetésben, KÓS KÁ-ROLY-DÍJ-ban - oklevélben, bronz emlékplakettben és 50 ezer Ft pénzjutalomban -részesült Budapesten a Nagykanizsai Városvédő Egyesület - 3 építészmérnökkel, 1 művészettörténésszel, 1 községi közösséggel és 1 ifjúsági mozgalommal együtt az országban.
A települések védelme és szépítése érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréseként 1987-ben alapított díjat ezúttal már miniszteri kitüntetésként adta át Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a kitüntetetteknek, közöttük id.
Lovrencsics Lajosnak, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnökének, a Magyar Hitel Bank Rt. Nagykanizsai Igazgatósága igazgatójának, és a kíséretében lévő Tolnai Sándor városi tűzoltóparancsnoknak.
Másnap - a jól megérdemelt elismerés után már Nagykanizsán - boldogan nyilatkozott id. Lovrencsics Lajos, a VE elnöke:
- A szövetségünk által előterjesztett, a miniszter által adományozott díj átadásánál külön kiemelték egyesületünket, amely idén elsősorban a Szent István napi ünnepségek során a Városháza felső homlokzatára elhelyezett városi címer, a Deák tér-Csengery út sarkán lévő épületet díszítő köztársasági címer, a felújított Szentháromság-szoborcsoport, a várost és környékét bemutató és az olasz tévéállomásokon is sugárzott színes videofilm, a piactér és az Erzsébet tér rendezési tervpályázatai elbírálása tetteiben nyilvánult meg.
A kitüntetés a jövőre nézve további buzdítást ad munkánkhoz, de kötelezettséget is jelent számunkra. Nyilvánvaló, hogy a jövőben nem tehetünk kevesebbet, mint az elmúlt
időszakban. Éppen ezért még többet szeretnénk tenni Nagykanizsáért, amely szinkronban van a városunkat szépítő, védő üzemek, intézmények, vállalkozók és a város lakossága további elképzeléseivel. Környezetünkért, a szép Kanizsáért, sőt a legszebb magyar város címért továbbra is önzetlenül szeretnénk tevékenykedni. Nemcsak a régi értékeket kívánjuk óvni, hanem új alkotásokat is szeretnénk létrehozni különböző elképzelések alapján. Remélem, hogy terveink, közös céljaink végrehajtásában nemcsak szavakban, hanem tettekben is - gondolok itt az anyagi támogatásra - méltó partner lesz a város önkormányzata és polgármesteri hivatala - mondta.
A VE elnöke - kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kívánva - megköszönte valamennyi közreműködő tevékenységét, és közölte, hogy a VE január hóban az elmúlt öt év munkáját értékelő és a közeljövő feladatait is meghatározó városi összejövetelt tart.
(tih-i)
Mareczky István, Sárvári Vilmos, Tunyogl Péter, Schuster Lóránt, Kékesi László és Zeffer András
Ennek a zenének a közönség számára
hitelesnek kell _lennie _
A közelmúltban az Erkel Ferenc Művelődési Házban telt ház előtt adott koncertet a Tunyó Rock Band (ex P. Mobil) együttes. Az előadott zene az immár legendássá vált hetvenes évek hangulatát idézte, mely annak köszönhető, hogy a régi P. Mobil együttes korábbi lemezeiről ismertté vált dalok alkották a koncert programját. Figyelemre méltó, hogy zömében tinédzser korú nézők alkották a hallgatóságot, akik kezdik felfedezni a már feledés homályában eltűnni kezdő értékeket. A vitathatatlanul nagysikerű koncert után a „Rolling Beer''s" Sörözőben tartott közönségtalálkozón beszélgettünk az együttes énekesével, Tunyogi Péterrel.
- Véleményed szerint, minek köszönhető, hogy a mai közönség nagy részét tinédzser korúak alkották?
- Ennek roppant egyszerű a magyarázata, ez a jelenség egyébként országszerte tapasztalható. Oka pedig abban rejlik, hogy az új zene egész egyszerűen nem jó. Erre a kérdésre többet nem lehet válaszolni.
- Eddig három lemeze jelent meg a P. Mobil együttesnek. Számomra úgy tűnt, csak ezek zenei anyagából játszottatok. Ez azt jelentené, hogy nem írtatok új számokat?
- Az igazsághoz tartozik, hogy az együttes még igazából szervezés alatt áll. A koncertjeinket egyelőre éppen ezért nem P. Mobil együttesként, hanem Tunyó Rock Band néven játszuk. Vagyis az én nevemen koncertezünk, nem akarjuk előre lelőni a poént. Tavasszal szeretnénk igazán „beindulni", ez addig visszaélés lenne a P. Mobil nevével. Természetesen van új műsorunk, de azzal csak akkor kívánunk a közönség elé lépni, mikor már minden igazán, tökéletesen kidolgozott. Az új műsorunk zenei stílusát illetően ugyanaz, mint amit ma hallhatott a közönség. De természetesen teljesen új dalokról van szó, ami körülbelül tíz-tizenegy felvételt jelent. Ezeket a számokat eddig koncerteken még senki sem hallhatta. A jövőben nosztalgiázásról szó sem lehet.
- Mikor kezdtetek el újra együtt dolgozni?
- A P. Mobil együttes 1985-ben szűnt meg. Ez természetesen teljes feloszlást nem jelentett. Már akkor megállapodtunk ugyanis abban, hogy ismét folytatjuk, ha erre elérkezettnek látjuk az időt. Úgy tűnik, és ez a mai esti hangulaton is érezhető volt, hogy ez az idő elérkezett. Itt csak azokról a zenészekről van szó, akik az együtte megszűnésekor, 1985-ben tagjai voltak a zenekarnak. A régebbi tagokkal kapcsolatban senkinek ne legyenek „averziói", hogy itt,
A MELLÉKLET TARTALMÁBÓL
❖ Happy End
10. oldal
❖ Schmidt Szilárd tanuló verse
11. oldal
❖ Nyugdíjasok találkoztak
12-13. oldal
❖ Horoszkóp
14-1S. oldal
❖ Az erdész karácsonyfája
16-17. oldal
❖ Kirsch Vera versei
18-19 oldal
❖ Drogvég
20. oldal
❖ Őszinteség
21. oldal
❖ A naspolya
22. oldal
❖ Madár les
23. oldal
ebben a csapatban Vikidált, vagy Cserhátit láthatja. Ezt vedd úgy, hogy nem én, hanem a Schuster Lóránt nyilatkozta. Ha esetleg közben megváltozna a véleménye, erre természetesen még van háromnégy hónapja, de jelenleg ez az elképzelése.
- Milyen a viszonyotok Vi-kidál Gyulával?
- ö nekem nem ellenfelem, sőt nagyon jó barátom. Gyakran, szinte hetente találkozunk. Cserhátival Debrecenben közös koncerten léptem fel, mivel vendégként meghí-
vott. De azt tudni kell, hogy Vikidál Gyula kétszer megvált ettől a zenekartól, mondhatni azt is, cserbenhagyta ezt a csapatot. Ezek után Schuster Lóránt érthető módon nem hajlandó vele együtt dolgozni. Itt nem arról van szó, hogy kettőnk közül melyikünk énekel jobban. Ebben a szakmában stabil, megbízható emberekre van szükség. Ennek a zenének a közönség számára hitelesnek kell lennie, és annak az a feltétele, hogy a tagok is hitelesek legyenek.
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas Iv- t-s rádióműsor a/ alabhi vallalalok és \állalko/asok láino»alásá\al jelenik mej»: Italaton I iis/érl KI. Dél-Zalni Áruház. IKI-Zalai \ i/iníl, DOMI''K. Ill''.URNISOCK Nagykanizsa Kereskedelmi KII., K:\MZS.\TK\. KANIZSA Trend. MXiÁZ. I''VUI S KII., UOTAKY KII.. Szociális loglalko/lató, Zala Kontroll KII.
1992. december 28-január 3.

ÉTFŐ
Mozi: 10 óra:
14, 16 óra: 18, 20 óra:
Batroan visszatér
Tom és Jerry - A módban
Fortress- 33 emelet mélyen, a Pokolban
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.33 A szállítóknál
Gelléri Andor Endre novellája 12.00 Dóll Krónika 12.30 Vendóg a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek
15.05 Névjegy. Gáspár Margit (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Esterházy Péter műsora
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás 11.30 Fórum (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 Botrány
Részletek a film zenéjéből 14.30 A Nyltnlkék postája 15.00 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/8. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Újraolvasva
Makkai Sándor: Táltoskirály 10.15 Fúvósegyüttesek felvételeiből 10.46 Magyar művészek operafelvételeiből 11.40 Ádám Jenő népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.11 Zenei ABC. Parafrázis 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Álom a Szamos partján
Bajor Andor szatíráiból - Ili/1. 15.10 Bemutatjuk új felvételeinket
Farkas Ferenc műveiből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Operanyltányok

4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel
Gólon innen - csörtén túl 8.20 Rivaldafényben
Részletek a Moziklip című film zenéjéből 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Isten szomorú arcén 10.00 Kihunyt egy csillag
Zilahi Krisztina műsora 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé 14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.50 Rádiót nyerhet 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncház! muzsika 20.00 Rádiószínház
Az ismeretlen lány Molnár Ferenc színművének rádióváltozata 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jazzmagazln 22.00 A „Nagy Bull"
A Piramis együttes koncertje 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 23.15-
0.09 1967. Slágerek, hangulatok -jelen időben
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
17.00 Új Hangoló
17.50 A bét költője: Karinthy Fiigyes
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
19.05 Véges végtelen
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25 Kritika két hangra
Darvasi László: A portugálok című könyvéről 21.30 Hangszerszólók 22.00 Hirek. Időjárás 22.10 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Rádiószínház
Petty Bysshe Shelley: Hellász 23.52 Pezel: Intrádák 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek
9.10 Férd az Atlantiszról
(amerikai sorozat) A szirén 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Az apám földönkivüli (amerikai sorozat) Furcsa pár 12.30 Aki tud, az tud ntWil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat) nSffii] Kék vér
(amerikai sorozat) Ahol az ördög vigyáz 16.00 Beszélgetés 16.50 A strandhotel
(francia filmvígjáték) 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Columbo
(amerikai krimisorozat) Gyilkosság Mallbuban 22.00 Qulncy (amerikai sorozat)
Fekete halál 22.55 Dlrk Bacb-show 23.25 Kulturális magazin Htüfi BosszúvágyIV.-Leszámolás (amerikai akciófilm) Fsz.: Charles Bronson 1.40 A háború küszöbén (olasz háborús film) 3.20 Beszélgetés (ism.) 4.15 Robbanékony (ism.) 4.45 Dlrk Bacb-show (ism.) 5.10 Qulncy (ism.)
PRO 7
6.05 Fiú a másik bolygóról (ism.) 6.50 Vlcki (amerikai sorozat)
Jamle, a főnök 7.15 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Charlie Brown Heathcllff 8.50 Harttól Hartlg (am. sorozat) Gyilkosság barátok kőzött 9.40 Lottó (ism.) 10.35 Jó fiúk és rossz fiúk (ism.) 12.15 Matlock (ism.) 13.05 Riporterek (ism.) 13.35 Dokumentumfilm 13.50 A madárijesztő és Mrs. Klng (amerikai sorozat) Amanda teniszlabdákkal lő 14.40 Mlke Hammer visszatér (ism.) 16.10 Harttól Hartfg (am. sorozat)
Max lángol 17.00 Rajzfilmek Dennis
Alvin és a mókusok Tiny Toon kalandjai Fllntstone család 18.40 Bili Cosby-show (am. sor.)
Ünnep az egyetemen fETTil San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Éjszakai támadás 20.00 Hiradó
Miil.1 Zűrzavar a paradicsomban
(amerikai kalandfilm) EnCEI Chlkara árnyéka
(amerikai western) 23.30 Kamerák előtt (kanadai sor.) Gyilkosság az öregek otthonában 0.20 Hirek
0.30 A fekete mamba (ism.)
2.00 Hirek
2.10 Az Angyal (ism.)
2.55 Hirek
3.05 Nyersbőr (ism.)
3.55 Dallas
5.25 Bili Cosby-show (ism.)
11 TV 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Riportfilm
11.00 Az Igazság órája
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Az évszázad haladása (ism.)
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Információs magazin
21.35 Varietéműsor
RCTiB Plerre Mendés-France
0.50 Éjféli találkozó
MUSICTV
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Krlstiane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
II TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-Mno
16.45 Vadmacska (sorozat)
17.15 Sztrogoff Mihály (sorozat)
18.50 Hírek
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.05 A luxushajó kapitánya
(angol film)
22.45 Hatalmasok hatalma (sor.)
23.40 A csodák Ideje (am. film)
1.25 Hirak
1.55 Bradbury színháza (sorozat)
HAPPY END
Szeretem a nagykanizsai uszodát. Jól aránylik a város nagyságához, ezenkívül esztétikus kívül-belül, no meg nem zsúfolt, kényelmes. Igazán jólesett néha vízében alámerülni, róni a hosszakat - már amennyire szerény fizikumomból telik -felfrissülni fizikailag, szellemileg.
Történt pedig hónapokkal ezelőtt, miközben elmélyülten úszkáltam, egyszer-csak észrevettem, hogy eltűnt a fülemből az egyik fülbevalóm. Csak megsúgom, hogy immár harmadik alkalommal lógott meg tőlem. Pánikba estem, ugyanis nem tagadom, hogy az arany karikámat kedves emlékként őrzöm és szeretem. Lázas keresésbe kezdtünk tehát. A medence szélé-
ről egyszercsak a kékesen áttetsző vízen keresztül észrevettem kedvenc ékszeremet. Ott lapult kajánul a medence alján. Természetesen elkezdődött a vadászat. Minden egyes alámerülés sajnos kudarcba fulladt. Szökésben levő fülbevalóm minduntalan továbbsodródott.
Az uszoda személyzetéhez fordultam segítségért. Megnyugtattak: a medence vízét este leengedik, ha van benne valami, azt gondosan megőrzik, be lehet érte menni. Mentem is, naná! Nem kis örömömre hozták az ominózus „tárgyat" egy nagyméretű füzet kíséretében. Természetesen saját aláírásommal hitelesíteni kellett, miszerint átvettem.
Szemem egy pillanatra megakadt a megnevezés rovat bejegyzésén: „1 db sárga karika". Hát igen. Kinek érték, kinek sárga
kanka - KIRSCH -
A FOGYASZTOK SZOLGALATABAN
i
Mozi: 16,30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Gytizzön az igazság Harmadik típusú élvezetek
DECEMBER 28.
IJ
XX
SUPER CHANNEL
13.30 Hírek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Éli videoshow
11.30 Bonanza (sorozat)
19.30 nFekete" sorozat
ZO.OO En, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
11.30 Eco-rekord
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Sexton Blake és a csuklyás terror (amerikai film)
EUROSPORT
11.30 Aerobic
12.00 Nemzetközi motorsport
13.00 A hét sporteseményei
14.00 Jégkorong
18.00 Biliárd
19.00 Jégkorong
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
9.00 Ökölvívás / NFL 11.00 Kickboksz Thaiföldről 12.00 Eurobics / Autósport
13.00 Fallabda
14.00 Furcsa sportok magazinja 14.30 Proli ökölvívás 16,30 Motorverseny az USA-ból 17.00 Szörf
17.30 Tengerparti röplabda 11.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 21.30 Profi superblke 22.00 Vitorlásverseny 23.00 Bowllng
24.00 Autósport az USA-ból 0.30 Autósport / Ralikrossz
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Angyal szolgálatban 9.30 Éjszakai stúdió (ism.) 10.30 Stanley és Iris (ism.) 12.20 Tenkile-expedició 13.00 Hirek
13.10 Hucklebery Finn kalandjai
(amerikai film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Narnia királya (sorozat) 15.50 Nils Holgersson (sorozat) 16.15 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 Lukas B. hosszú útja (sorozat)
18.00 Európai tizenkettek (sorozat) 18.30 A sivatag hercege
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport EBRE Ketten Miamiban
(amerikai krimisorozat) EHEffl Égi sorsok
(amerikai film) 0.15 Hirek
0.20 Jason King (sorozat)
1.10 Hirek
1.15 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
16.30 Hársfa utca (sorozat)
17.00 Plllanlkópek az állatvilágból
17.30 A Leltner család (sorozat)
18.00 Hírek
18.05 Angyal szolgálatban (sor.)
18.30 Szivem csücske (sorozat)
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Falkenau (sorozat)
21.15 Habsburgok (sorozat
22.10 Hiradó
22.30 Az Északi-sarktól a Délisarkig (sorozat)
23.20 Hány óra (olasz film)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 10.05 Szellemirtók II. (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze nana Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Japán színész 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) A cél szentesíti az eszközt Mike mindent megpróbál, hogy Dest visszahozza a jelenbe. A fiatal özvegy minden idejét Daphne sírjánál tölti, kisfiát is elhanyagolja. Mike fáradozása végül is eredménnyel jár. Madge elmondja Haroldnak Lou Carpenterrel folytatott flörtjét. 15.05 Colbyék
(amerikai sorozat) A bosszú 16.00 UFO
(angol sci-fi-sorozat) 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo - játék 18.45 Hiradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás CTiWEl A hegyi falu orvosa
(német sorozat) 21.15 Slágerparádé 22.00 Krimimagazin 23.00 Hírek
23.05 Újdonságok és történetek 23.50 4-es csatorna 0.45 UFO (ism.) 1.35 Műsorismertetés
Schmidt Szilárd
Karácsony
Végre eljött a várva várt nap, a karácsony napja. A fák ragyognak, mint az égből jött csillag, mely megmondja, hogy mit hoz a holnap.
Az ajándékok a fák alatt hevernek, mit a szülőktől kaptak a gyerekek. Az ördög dolgozik pokoli tervein, mire megszólal Isten: - Menj már el innen!
De az ördögnek csúf tervei megsemmisülnek,
az emberek tovább ünnepelnek.
Elmúlt a karácsony, s bár a szilveszter éppen itt jön már. S végre a szilveszter eljöttével, az emberek köszöntik egymást, boldog új évvel.
5.40 Falutévé - törvénytippel és
agrometeorológiával 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték
A héten:
Herakleitosz: Töredékek
8 35—
12J5 Napközi
Benne:
9.00 Walt Disney bemulatja (ism.) Kacsamesék
Amerikai rajzfilmsorozat Sok hűhó a zsebpénzért Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/18. rész:
Zorro megvív tulajdon apjával Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat XXII/18. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Tengerre, Macik! 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
14.55 Képújság
15.00 Napközi - egy műsor és valami más
Benne: Szilveszteri csemege 15.20 Most
A sokoldalú fiatalok műsora 16.20 Mini klip-mix
Népszerű magyar és külföldi popsztárok videoklipjeiből 16.30 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 17.35 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin hazai és nemzetközi kutatási eredményekről 18.55 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 19.05 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 19.25 „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek 19.30 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney! 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 Töltse velem az estét... - hátha érdemes Vitray Tamás műsora 22.00 Közjáték (ism.) 22.10 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/15. rész: Támadás előtt 23.00 Kultúr-Károlyi
Szilveszteri csemege 23.45 Hiradó 23.50 BBC-híradó
8.50 Műsorismertetés 8.55 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 9.00 Csak ha ugatok - Pillantás az ember legjobb barátjára
Holland dokumentumfilm-sorozat
VI/6 rész: Komédiások: A boxer és a dog Kltlil Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/1. rész: így enyészik el a régi idők büszkesége (ism.) EUi] Sztárok a porondon 90''
16.55 Műsorismertetés 17.00 Hírek - Időjárás 17.05 Barkácsoljunk!
Festett bútorok felújítása 17.15 Torpedó - Telefonos játék 17.30 Teleszák
Horgászok műsora 17.45 Regionális híradó
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel: (52) 16-311 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged - tel: (62) 321-195 Szombathely-tel.: (94) 11-066 18.00 Híradó 18.12 időjárás
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.20 Urunk élete
Magyar animációs filmsorozat V/5, rész
A télapó és a farkas
Szovjet rajzfilm 18.57 Műsorajánlat 19.05 Nincs a világnak közepe
Dokumentumfilm 70'' 20.30 Telesport 21.00 Stúdió ''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 időjárás EHEE Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 22.55 Enter
Számítógépes műsor 23.25 Pori Mix 1991
Válogatás a fesztivál műsorából
A HBO műsora 18.30 Superman - am. film 137'' 21.00 Superman II. - amerikai film
122''
23.10 Éjféli leszámolás - amerikai akciófilm 100''
Hétfőtől péntekig: 6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin Szombaton: v ^
6.00-
8.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
(Csak Budapest vételkörzetében)
I
Legjobban választ, ha a Dél~Zalai Áruházban vásárol
K
EDD KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
18 óra: Rock and roll klub az Erkel Müv. Házban Mozi: 10 óra: Asterix Britanniában
14, 16 óra: Tom és Jerry - A moziban
18, 20 óra: Fortress- 33 emelet mélyen, a Pokolban
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Nagy Lajos: Pincenapló -
részlet 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.45 Füleljen I 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Népzenei fórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Esterházy Péter műsora 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub. Mérleg 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - kultúráról 23.05 Kis éji zene
-— URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 9.00-
18.30 Országgyűlés
A szünetben: 13.00—
14.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in llmba materná 19.30 In der Mutterspracbe 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt - 26/25. 4.25-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Kritika két hangra (ism.) 10.20 Szimfonikus zene 11.15 A Magyar Rádió énekkara romantikus kórusokat énekel 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 Operaérlék 13.25 Névnapi köszöntők
Végvári Rezső népzenei ösz-szeállítása 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Álom a Szamos partján Bajor Andor szatíráiból - III/2.
15.04 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Felfedezőúton muzsikáló városokban. Hongkong
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Spodreggel 8.20 Rivaldafényben
A Mamás and Papa''s együttes 8.50 Helykeíeső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 „Mégsem lettem milliomos..." 10.00 Egy dal - egy történet 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsikásé 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 La Paloma
Egy dal szállt a világ körül 13.30 Slágerfilmek - filmslágerek
1. Dr. Zsivago
2. Hófehérke és a hét törpe 14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 A magyar rock archívumában
18.30 Helykereső
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kataposla
19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
20.00 Világhangkőltészetl Revue, 1/7. rész
Szkárosi Hangadó A zaj
20.30 Zenés játékokból
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Bluesplusz
21.35 Placido Domingo
22.00 Rockpanoréma
22.30 Stan Kanton zenekara játszik
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Cigánynóták
16.35 Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalmozlk, Varga Zoltán kürtőn játszik 17.00 Kilété
17.50 Válasz egy zeneimádónak
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Hasse: Püramosz és Thlszbé
Egyfelvonásos opera 20.00 Hirek. Időjárás
20.04 Teleobjektív
21.19 Bemutatjuk a Liszt Ferenc Társaság díjnyertes lemezeit-VI/1. 21.28 így láttam Kodályt 22.00 Hírek. Időjárás
22.05 A Kölni Musica Antiqua Együttes játszik
23.05 Nap|alnk népzenéje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.00 Hirek 9.10 Titkos énem (amerikai sorozat) Veszélyes kirándulás 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Az apám földfőnkivüli (amerikai sorozat) Evie kertje 12.30 Aki tud, az tud mmil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) íETiTil Kék vér
(amerikai sorozat) Halálos hétvége 16.00 Beszélgetés 16.50 KI öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (német-amerikai filmvígjáték) 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz Idők
(NSZK sorozat) 20.15 Megoldatlan rejtélyek 21.15 A betolakodók (amerikai sci-fi) 23.15 Dlrk Bach-show 23.25 Kinjlte - Tiltott dolgok (amerikai akciófilm) Fsz.: Charles Bronson 1.05 A tűz trónusa
(olasz film) 2.30 Olrk Bach-show (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.25 Kinjlte-Tiltott dolgok (ism.)
PRO 7
6.20 Fiú a másik bolygóról (ism.) 7.05 Vickl (amerikai sorozat)
Új munka 7.30 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Alvln és a mókusok Tlny Toon kalandjai Fllntstone család 9.05 Harttól Hartlg (ism.) 9.55 Maxwell ügynökség (am. sor.)
Bizalom 10.50 Az elsüllyedt világ (ism.) 12.35 San Francisco utcáin (ism.) 13.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.50 Harry Fox esetei (am. sor.)
Halálszonáta 14.40 Zűrzavar a paradicsomban (ism.)
16.10 Harttól Hartlg (am. sorozat)
Esküvő Monte-Carlóban 17.00 Rajzfilmek Dennis
Repülő macik Tlny Toon kalandjai Fllntstone család ílilTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Mister Vadon 19.10 San Francisco utcáin (am. sor.) Halálos szomszédság Brabolják és megölik Johnnyt, a gengszerfőnök fiát. Stone és Keller megpróbálja megakadályozni a vérfürdőt, eredménytelenül. Brennan (elfogadja Sid-neyt, a bérgyilkost, aki megöli a kisfiú elrablóját és annak megbízóját. Stone tudja hogy a gyilkost csak rendőr informálhatta. 20.00 Hiradó
3HE A tolvaj, aki vacsorára jött
(amerikai krimi) WMflü Vérvonal (am.-német krimi)
Fsz.: Audrey Hepburn 24.00 Éjféli telefonáló (am. sor.)
Barátom fia 0.50 Hirek 1.00 Az Angyal (ism.) 1.45 Hírek
1.55 Dundee őrnagy (ism.) 3.50 Hírek 4.00 Nyersbőr (ism.) 4.50 Chikara árnyéka (ism.)
7.40 Francia nyelvlecke [IflETi] A sport Afrikában
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Játékfilm
16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van?
17.30 Ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktuális magazin
21.30 Rendkívüli tudósító 23.05 Kulturális magazin 0.35 Zenei műsor
MUSICTV
21.30 Madonna
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől hérom
24.00 Slágerlista
2.00 Kristiane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.25 Vadmacska (sorozat)
16.50 Játék a tűzzel (sorozat)
17.15 Sztrogoff Mihály (sorozat)
18.50 Hirek
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.10 Nyári töriénet (angol film)
22.50 Hatalmasok hatalma (sor.)
23.45 A farkasember átka
(angol film)
1.20 Hirek
Nyugdíjastalálkozók Kanizsán
Az év utolsó heteiben a különböző munkahelyeken országszerte megszaporodtak a nyugdíjastalálkozók. így van ez Nagykanizsán is, ahol munkatársunk a sok közül két helyszínre látogatott el.
A sörgyárban az Rt. két szakszervezete, az ÉDOSZ és a NASÖFSZ december 11-én 15 órára hívta össze a gyár több mint 200 nyugdíjasát a Csengery úti gyártelep szociális épületének ebédlőjébe. A találkozó ezúttal ünnepi volt, ugyanis a sörgyár alapításának ÍOO. évfordulója
jegyében rendezték. A főszervező Kertész Sándor ÉDOSZ-elnök üdvözölte az összegyíílt több mint 150 ünneplő ruhába öltözött nyugdíjast, akiknek bemutatta a cég három megjelent vezetőjét: Tóth István vezérigazgató-helyettest, Krihó József gazdasági igazgatót és Nádasi Tamás „M+D" Kft. ügyvezetőt, a NASÖFSZ tiszteletbeli elnökét, majd ismertette az összejövetel részletes programját.
A nyugdíjasok élénk figyelemmel hallgatták Tóth István tájékoztatását a vállalat
POMtIS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Mozi: 16.30, 18.15 óra: Győzzön az igazság
20.15 óra: Harmadik típusú élvezetek
KANIZSA TV: 19 óra: SZÍV-TV
DECEMBER 2.
SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európai média
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hót
22.48 Piacgazdaság
23.00 Rövidfilm válogatás
EUROSPORT
9.00 Aerobic 9.30 Műkorcsolya 11.30 Aerobic 12.00 Motorsport 13.00 Labdarúgás 14.00 Jégkorong 18.00 Labdarúgás 19.00 Jégkorong 21.00 Szörfösök magazinja 21.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
9.00 Jégkorong - NHL 11.00 Klckboksz Thaiföldről 12.00 Eurobics / Autósport 13.00 Nemzetközi sportmagazin 13.30 Kosáriabda - NBA 14.00 Furcsa sportok magazinja 14.30 Profi ökölvívás 16.30 Motorverseny az USA-ból 17.00 Szörf
17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 NFL / Profi superblke 22.00 Profi ökölvívás 24.00 Autósport az USA-ból 0.30 Autósport / Bowllng
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Angyal szolgálatban
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optikum
10.30 Kojak (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Fehér toll
(amerikai western)
15.00 Peter Pan és a kalózok
15.25 Narnia királya (sorozat)
15.50 Heathcllff ós Riffrafl
(sorozat)
16.15 Daktari (amerikai sorozat)
17.00 Minihírak
17.10 Lukas B. hosszú útja (sor.)
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 A sivatag hercege (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Oroszország
(dokumentumfilm)
fflHíl Vörös zsaru (amerikai film)
23.05 Hírek
23.10 És most az egészet elölről I
(francia film)
0.35 Jason King (sorozat)
1.25 Hirak
OSZTRÁK 2
14.15 Antoine de Saint-Exupery
íETiTi] Brown atya (német film)
16.30 Tájékozódás
17.00 Pillanatok az állatvilágban
17.30 A Leitner család (sorozat)
18.00 Hírek
18.05 Angyal szolgálatban (sorozat)
18.30 Egytől tizenkettőig
19.00 Tartományi élet / Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Osztrák történetek
21.07 Habsburgok (sorozat)
22.00 Hiradó, sport
22.45 Az Északi-sarktól a Délisarkig (ism.)
23.35 A szivárvány (angol film)
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.30 10.25 11.05 11.55 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
refíH
16.00
17.05 18.15 18.45 19.00 19.20 20.05 20.15 21.15
23.00 23.30 23.35
0.15 1.10
2.05
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Hirek
Hallervorden-show (ism.) Krimimagazin (ism.) Slágerparádé (ism.) A hegyi falu orvosa (ism.) Szerencsekerék (ism.) A nap tippje Telebörze Hirek Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Azért vannak a barátok Szomszédok (ausztrál sor.) Ellenségek
Harold minden erőfeszítése ellenére Lou Carpenter ott legyeskedik Madge körül. Paulnak és Gailnek is komoly terve van Lou-val. Jim és Beverly egyre gyakrabban veszekszik, az asszony az egyik igen fontos kérdésben megváltoztatta véleményét. Colbyék (amerikai sorozat) Letartóztatás UFO (angol sci-fi-sorozat) A találkozás
Mindent vagy semmit - játék
Bingo - játék
Híradó
Sport
Szerencsekerék Időjárás Halló, Heinol
Az arany skorpió nyomában
(olasz akciófilm) Tévétükör - magazin Hirek, sport Electric blue
(angol erotikus sorozat) UFO (ism.)
Szökésben (am. krimisorozat)
Letartóztatás
Műsorismertetés
idei tevékenységéről és a közeljövő terveiről.
A beszámolót hangulatos, közel egyórás kultúrműsor követte, amelynek keretében a konferáló szerepét is elvállaló Pere János fővárosi énektanár és magánénekes, Balogh Mária a Magyar Állami Operaház énekese és Budai Béla zongorista szórakoztatta a „kisöregeket", akik többször is hálás vastapssal fejezték ki elégedettségüket. A nagyon jól sikerült nyugdíjastalálkozó vacsorával, vállalati ajándékozással és - egy nagyatádi zenekar és énekes kellemes dallamai mellett - baráti beszélgetéssel zárult Külön meglepetést, illetve gondoskodást jelentett, hogy a Hazatérőket a külvárosi telephelyről vállalati autóbusszal szállították a belvárosba, illetve otthonukba.
A Polgármesteri Hivatal étkezdéjében is fehér asztal várta december 15-én délután a város és az egykori járási hivatal nyugdíjas közigazgatási alkalmazottait A megjelent mintegy 60 nyugdíjast dr. Spingár László hatósági osztályvezető, szb-titkár köszöntötte, majd dr. Kereskai István polgármester számolt be a városban 1992-ben lezajlott fontosabb eseményekről, a költségvetés felhasználásáról és a fejlesztésekről.
A találkozó második felében valameny-nyi nyugdíjas 1000 Ft értékű vásárlási ajándékutalványt vehetett át, majd az uzsonna elfogyasztása közben feloldódott baráti légkörben elevenítették fel emlékeiket az egykori munkatársak.
(tihanyi)
5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 1HHÜ-
12.05 Napközi
Benne:
A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/9. rész Teli Vilmos Francia tévéfilmsorozat XXIV/12. rész: A hágó (ism.) 10.00 Borsószem hercegkisasszony
Szovjet mesefilm 11.25 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
14.55 Képújság
15.00 Napközi-egy műsor és valami más
15.25 Álljunk meg egy szóra I 16.20 Mini klip-mix 16.30 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.00 Délutáni egyenleg 17.35 Pénzvilág 17.45 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.05 Átmenet - Munkavállalói érdekvédelmi magazin 18.55 AKTuális 19.25 Esti mese
Jamie és a csodalámpa Angol rajzfilmsorozat Köszönni veszélyes 20.00 Hiradó 20.30 Telesport HílRil A Strauss dinasztia Osztrák tévéfilmsorozat XII/11. rész
Johann Strauss - Anthony Hig-gins (Szakácsi Sándor), Schani - Stephen McGann (Rátóti Zoltán), Drechsler - John Gielgud (Benkő Gyula), Olga—Alice Krige (Hegyi Barbara), Gribov - John Rhys Davies (Mádi Szabó Gábor), Jetti - Cherie Lunghi (Bencze Ilona), Anna - Lisa Harrow (Kútvölgyi Erzsébei) 21.35 Közjáták (ism.) 21.45 Ez történt 1992-ben 22.45 Johnny Thompson Singers A budapesti koncert 2. része 23.25 Szilveszteri csemege 23.30 Hiradó 23.35 BBC-híradó
A HBO műsora: 18.30 Babar: Legjobb az egyenes
út - francia rajzfilm 21'' 19.00 Rémségek kicsiny boltja -
amerikai zenés film 90'' 20.40 Benji, a nyomravezető -
amerikai kalandfilm 85'' 22.10 Az élet csodaszép-amerikai dráma 121''
8.55 Műsorismertetés 9.00 Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/2. rész: Legyünk bizalmas viszonyban a halállal (ism.) 9.30 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 9.35 Holland virágkiállítás 10.00 Parlamenti Napió
Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Műsorismertetés 16.05 Hírek - időjárás 16.10 Korforduló 16.30 Nem csak zöldség... 16.50 Prizma - Életmódmagazin
Szilveszter előtt... 17.20 Van 5 perce?
Beethoven: Török induló 17.25 Torpedó - Telefonos játék 17.45 Regionális híradó 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.20 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Aztán ragyogjon áml Természeti képek Francia ismeretterjesztő filmsorozat Orchideák 18.40 Telesport rcnmü Álomhajó
Német tévéfilmsorozat Marakesh mesevilága 60'' A szív az adu
Az énekesnő és a varázsló Fedélzeti ismeretség 20.10 Spot Llght
Miniportré hazai sztárokkal FTiTTi] 56 perc ''56-ról 21.40 Musica Historica Camerata Hungarica Reneszánsz dalok és táncok 22.00 Esti egyenleg 22.20 időjárás
EHEIi] „Éva Ruttkai összes titkai..."
Ruttkai Éva 65. születésnapjára
Még kapható
í''
decemberi száma
Nők vallanak a szerelemről
Az érett női társadalom havilapja
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
s
ZERDA
Mozi: 10 óra: Asterix és Cézár ajándéka
14, 16 óra: Tora és Jerry - A moziban 18, 20 óra: Fortress- 33 emelet mélyen, a Pokolban Mozi: 16.30, 18.15 óra: Győzzön az igazság
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Anyám
Karinthy Frigyes novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai ügyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Esterházy Péter műsora 20.05 Emlékezetes vidám, tréfás
népdalok és táncdallamok 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Korkóstoló 23.05 Ml a titka?
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 ín llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Comment vtvent les Fran^ate ? 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Nemes rozsda. Novellafüzér Gozsdu Elek írásaiból
10.39 Operaslágerek 11.05 Zenekari muzsika
11.40 Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.37 Helnrich Finck egyházi műveiből a Bornus Consort énekel és játszik 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Álom a Szamos partján
Bajor Andor szatíráiból-III/3. 15.12 A Kodály vonósnégyes játszik 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Petőfi Sándorka
Kosztolányi Dezső novellája
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 A Zene-szó különkiadása 10.00 Egy örökifjú vándor. Zenés beszélgetés Gilbert Bécaud-val 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-leme-zekről
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Derűre is derű
Csák Gyula: Magyar tanya 13.30 Kedvencek a múltból
A Bachelors énekegyüttes felvételeiből 14.00 Tea hármasban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Rockszerda benne:
15.05 Hirek, pletykák, érdekességek
16.00 Hiánypótló
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.50 Rádiót nyerhet
18.00 Nosztalgia. ABBA
18.30 Drogambulancia
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Népdalkörök és clterazene-
karok felvételeiből 20.00 Királykoronázás 20.40 Visszaszámlálás 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék 22.00 Afrlkasaláta 22.30 Kenny Barron zongorázik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
<1.00 Jazz-show 4.03-
4.50 Magyar nóták, csárdások
16.20 Gluseppe di Stefano opera-
áriákat énekel 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Újraolvasva (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Visszapillantó - az év jeles
hangversenyeire 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25 Halhatatlan magyar vers 21.40 Szimfonikus táncok 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hires zeneművek 23.00 Rádiószínház
Vámos Miklós: Gáz van 23.30 Dávid Sanborn együttese
játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.00 Hirek 9.10 Titkos énem (amerikai sorozat) Hibás gyújtás Legjobb barátok 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Az apám földönkivűll (amerikai sorozat) Harc a medálért 12.30 Aki tud, az tud íEfTi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztorl
(amerikai sorozat) 15.00 Wimbledon, 1992 16.00 Beszélgetés nana Háborús játékok (amerikai sci-fi) 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Betolakodók II.
(amerikai sci-fi) ?Sm Emberi pajzsok (amerikai akciófilm) Fsz.: Michael Dudikoff EEEfi Bosszúálló erő (amerikai akciófilm) Fsz.: Michael Dudikoff 1.20 Kutass tovább, haveri
(német szexfilm) 2.50 Beszélgetés 3.45 Robbanékony (ism.) 4.15 Adieu, Lebewohl, Goodbye
(német slágerfilm) 5.50 Plf és Herkules (sorozat)
PRO 7
6.45 Maxwell ügynökség (ism.) 7.35 Vickl (amerikai sorozat)
Hogyan fogjunk betörőt? 7.55 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Repülő macik Tiny Toon kalandjai Fllntstone család 9.30 Harttól Hartlg (ism.) 10.25 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
11.15 Taffy és a dzsungelvadász
(amerikai kalandfilm) 12.40 San Francisco utcáin (ism.) 13.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.55 „Colt" a biztonság kedvéért
(amerikai sorozat) A testőr
14.45 Szereimi játékok a hóban
(osztrák-amerikai filmvígjáték) 16.15 Harttól Hartjg (am. sorozat)
A jádeszemű férfi 17.05 Rajzfilmek Dennis
Caslmlr és tsa Tiny Toon kalandjai Fllntstone család íim Bili Cosby-show (am. sor.)
Családi bíróság rcrna San Francisco utcáin (am sor.)|
Terror 20.00 Híradó
BŰÉ Perry Mason (am. sorozat) A gátlástalan riporter esete 22.00 Jaké és McCabe (am. sor.) Asszonycsapda
Jaké az asszonygyilkos nyomában van. Gyanúsítottja Tom Chetwin, aki jogi tanácsadó a rendőrségnél. McCabe nem tá-moga^a Jake-t így az Michael de Silvát hívja segítségül. EHETi] Navajo Joe
(olasz-spanyol western) 0.20 Hirek
0.30 Kamerák előtt (ism.) 1.20 Hirek
1.30 A tolvaj, aki vacsorára jött
(ism.) 3.10 Hirek
3.20 Harry Fox esetei (ism.) 4.05 Vérvonal (ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Dokumentumfilm Japánról
10.00 Iskola és tudomány
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Képzeletbeli múzeum
15.00 Autovizió
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Kvízjáték
19.05 Vidám nyelvi játék
20.00 Jelen Idő
21.30 Puccini: Tosca
MUSICTV
20.30 Bruce Springsteen
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől bárom
24.00 PIpDann
2.00 Krlstiane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.20 Vadmacska (sorozat)
16.45 Játék a tűzzel (sorozat)
17.15 Sztrogoff Mihály (sorozat)
18.45 Hírek
18.55 Ruk-cuk-játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Éjszakai őrjárat (sorozat)
21.10 Pokolba a férfiakkal (am. film)
22.50 Hatalmasok hatalma (sorozat)
23.45 Angyal a pokolban (am. film)
1.15 Hirek
1.45 Bradbury színháza (sorozat)
2.10 A farkasember átka (ism.)
Kos: III. 21-IV. 20.
r^a Társaságban is magadra maradsz, ha nem nyitod ki magad. Hidd el, ESI nincs mit szégyellned. Bika: IV: 21-V. 20.
Az ünnepek hatására csak fokozódik egyedülléted érzése. Ne hagyd el magad. A beiglimérgezés sem jobb. Ikrek: V. 21-VI. 21.
na Szerencsés évvége után lazán kezdheted ''93-at. Anyagi döntéseid előtt K/ttJ azonban tanácskozz másokkal is.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Megfeszített munka után úgy érzed, kevés az az elismerés, amit kapták. Próbáld meg túl tenni ezen magad. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Nyugodt, kellemes ünneplések helyreállították lelki egyensúlyod. Most már csak a feladatokra koncentrálj. %
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
ÜSP Egy nem várt találkozás összekuszálja mindennapjaidat. Ha nem „gör-nem lesz semmi baj.
Bt) csölsz be"
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Mozi: 20.15 óra: Harmadik típusú élvezetek KANIZSA TV: 8 óra: SZÍV-TV (ism.)
18 óra: „Az utolsó előtti nap"
19 óra: SZÍV-TV
DECEMBER 3.
Sz
SUPER CHANNEL
I.30 Hirek
4.00 Belföldi tudósítások
14.30 .Fekete" sorozat
M0 Egyveleg
II.00 Éia vtdaoshow 11.30 Bonanza (sorozat) 11.30 „Fekete" sorozat
I.00 Én, a kém (sorozat) 100 Belföldi tudósítások
II.30 Fókusz 2.00 Hírek !U0 Üzleti hét S.48 Piacgazdaság
S.OO Az utca embere (am. film)
EUROSPORT
I.00 Aerobic
130 Műkorcsolya
II.30 Aerobic (2.00 Gólok 11.00 Si
5.00 Tenisz
11.00 Si
11.00 Téli olimpia
11.00 Szörfölök magazinja
.1.30 Eurosport-hírek
SCREENSPORT
12.00 Eurobics / Autósport 11.00 Kosáriabda Belgiumból J.OO Furcsa sportok magazinia 14.30 Profi ökölvívis
I.30 Motorverseny az USA-ból 17.00 Szörf
IMO Tengerparti röplabda
II.30 Autósport
19.00 Autósport az USA-ból 11.30 Thai klckboksz Németor-
130 Kerékpárverseny Zürichből
130 Proli superblke
2.00 Kosárlabda - NBA
il.00 Autósport az USA-ból
1.30 Autósport / Lóerők
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Angyal szolgálatban 9.30 Kultúra
10.00 Martin Behalm - portré 10.30 Az ördög jobb és bal keze
(olasz film) 12.15 Hawaii 13.00 Hírek 13.10 Ivanhoe
(amerikai film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Narnia királya (sorozat) 15.50 Nlklaas (sorozat) 16.15 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Lukas B. hosszú útja (sorozat)
18.00 Európai tizenkettek (sorozat) 18.30 A sivatag hercege (sorozat) 19.30 Hindi 20.00 Sport
20.15 Drágám, a kölykök összementek (amerikai film) 22.00 Alaszka (sorozat) EHHa Sajnálom, téves kapcsolás |
(amerikai krími) 0.15 Párizson it
(francia film)
OSZTRÁK 2
naaa Sherlock Holmes New York-|
ban (amerikai film) 17.30 A Lettner csalid (sorozat) 18.00 Hirek
18.05 Angyal szolgálatban (sorozat) 18.30 Nyereményjiték 19.00 Tartominyi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Visszapillantó 21.15 Habsburgok (sorozat) 22.10 Hirek
22.45 Az Északi-sarktól a Délisarkig (sorozat) 23.35 Sport
24.00 Bécsi jazzfesztlvél / Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Drops(ism.) 9.30 Halló, Heinol (ism.) 10.20 Az arany skorpió nyomában (ism.)
11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A legjobb Időpont 14.30 Szomszédok (ausztrál sorozat) Karate-Harold Harold Bishop nem bírja tovább eltűrni, hogy Lou Car-penter ott legyeskedik Madge körül. Attól tart, hogy a dúsgazdag autókereskedő elhódítja menyasszonyát. Jim elmondja Helennek Beverly legújabb kívánságát. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
Bizonytalanság 16.00 UFO (angol sci-fi-sorozat)
Csapda az űrben 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.45 Hiradi 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A szolgálólány
(osztrák film) 21.55 Akut 22.25 Beszélgetés 23.30 Hirek, sport ESKÜI Fóbia (kanadai-amerikai
pszichothriller) 1.05 UFO (ism.)
1.55 Szökésben (amerikai sorozat)
Az ítélet 2.45 Műsorismertetés
Mérleg: IX. 24-X. 23.
HH A jövő év legyen a realitásoké. A két ünnep közt lesz időd ezt végig-SM gondolni. Skorpió: X. 24-XI. 22.
CTjil Terhesnek érzed az évvégi családi és munkahelyi hajrát. Ne végy mindent iEtÉ a lelkedre. Kellemesen csalódsz majd a visszakapott gesztusok láttán.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
wrn A karácsonyfa alatt te is megtaláltad a nyugalmadat. Látod, kár volt HU mindenből akkora ügyet csinálni.
Bak: XII. 23-1. 20.
Kg A sok ünnep között a születésnapodra alig figyelnek oda. Ez ne bánt-■19 son, legalább nem öregszel olyan „látványosan".
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Közeli és távoli szeretteid sokat gondolnak rád. Magányérzeted ennek M& tükrében túlzottnak tűnik. Halak: II. 21-III. 20.
HEJ Noha nyűgnek érzed az évvégi ünnepeket, számos meglepetést is hoz-WUi hat. Persze lehet, hogy nem attól, akitől várod.
5.40 Falulévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
lfof~Napközl
Benne:
A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/10. rész Teli Vilmos Francia tévéfilmsorozat XXIV/13.: Egyezség (ism.) 10.00 Miami Vice
Amerikai krimisorozat Nincs menekvés (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
14.55 Képújság
15.00 Napközi-egy műsor és valami más 15.25 Mini klip-mix 16.20 KultúrFelelös 16.30 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.00 Délutáni egyenleg 17.40 Pénzvilág 17.50 Ez történt
Európai utas - Összefoglaló 19.05 Az utódok reménysége-A magyarországi zsidóság műsora 19.25 Esti mese
Máriusz, a macska Angol rajzfilmsorozat Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport PíHil Meg keli szakadni I Rejtő-kabaré
Közreműködik: Csernák Árpád, Fuchs László, Gráf Csilla, Hunyadkürti György, Kelemen József, Koltai Róbert, Kovács Zsuzsanna, Kristóf Katalin, Lipics Zsolt, Németh Judit, Pogány Judit, Spindler Béla 22.25 Közjáték (ism) 22.35 Hiradó 22.40 Bongó-Évzáró 24.00 Éjközi - egy műsor és valami más Benne:
Szilveszteri csemege Játékok
gflKTi] Bosszúvágy I. (Deathwlsh I.)
Amerikai film (1974) 87'' 3.00 A romlás démonai
Francia erotikus film (1978) 5.00 Éjszakai lift
Amerikai horror
A HBO műsora: 18.30 Állati élet: A kígyó - angol
természetfilm 51'' 19.30 A hercegnő és a kobold -
rajzfilm 78'' 21.00 Karácsonyi ének - amerikai
zenés film 109'' 22.50 Bounty - am. kalandfilm 131''
8.50 Műsorismertetés 8.55 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 9.00 Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/3. rész: A hullámok vad moraját visszhangozzák üreges sziklik 29'' (ism.) 9.30 Szeleburdi háborúba megy Olasz rajzfilm 88'' (ism.)
15.25 Műsorismertetés 15.30 Hirek - Időjárás 15.35 Magyarországi néptáncok
Garai bunyevác táncok (ism.) 15.50 TS Karácsony a BS-ben Használt, de még használható téli sportszerek gyűjtése nagycsaládosok, rászorulók részére Az országos akció zárása gálaműsorral ÍI3HÍ1 Paul és Vlrginie
Francia tévéfilmsorozat W1. rész 50''
Sophie - Michelle Grellier (Vándor Éva), Marguerite -Sarah Sanders (Jani Ildikó), Öreg - Maurice Teynac (Joó László) 17.15 Torpedó
Telefonos játék 17.30 Teleszák
Horgászok műsora - különkiadás
17.45 Regionális híradó 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.20 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver, a modell 18.42 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja fCTÍH Repülőorvosok
Ausztrál tévéfilmsorozat VI/3. rész 43''
Tom - Andrew McFarlane (Rátóti Zoltán), Liz - Lorna Patterson (Balogh Erika), Hány
- Keith Eden (Kun Vilmos), Beth
- Vikki Hammond (Tímár Éva), Dusty - Bili Hunter (Kránitz Lajos), Jean - Monica Maughan (Menszátor Magdolna)
íIHPff összeesküvők
Kanadai film (1980) 99'' Ashley - Richárd Burton (Bitskey Tibor), Sara - Tatum O''Neil (Somlai Edina) FHEE Lady Hélia
Csongrádi Kata műsora 20'' A műsor vendégei: Bács Ferenc, Papp László, Sasvári Sándor, Vikidál Gyula, Szabó Bence 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Kis esti zene 56''
ZHLff K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
p KANIZSA TV: 8 óra: SZÍV-TV (ism.)
V^SÜTÖRTOK lillllllllllli^ mnvmm
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Ördögváltozás Csikban
Tamási Áron novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.45 A Ki nyer ma? szilveszteri
különkiadása 13.05 Népdalok
13.30 A római katolikus egyház lálórála
14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Vásott költök
Csukás István, Domokos Mátyás, Lator László és Réz Pál anekdotái 16.10 Utcazenészek Prága óvárosában 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.30 Dilizene Budapest Ragtime módra
19.05 Jó éjszakát, gyerekekl 19.20 Óévbúcsúztató nótaszó 20.10 Humor határok nélkül 21.20 Szilveszteri kabaré 24.00 Himnusz Szózat
Újévi köszöntö 0.10 Táncházi muzsika 1.00-
5.50 Örökzöldek éjszakája
-URH-ADÚN-
8.55 Körzeti információs magazinok 11.00 A Mindenes különkiadása 11.50 Jegyzet 14.00 Siágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-5.50: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Szilveszteri muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Pár szó egy múmiával
Edgár Allan Poe novellája 10.35 Lendvay Kamilló: A bűvös
szék. Egyfelvonásos opera 11.24 Barokk muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.43 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 „Kezdetben vala az Ige..." -
különkiadás 14.35 Rádióhangversenyekről 15.05 Zenekari muzsika 15.40 Vidám kórusmuzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Gordlusz 16.55 Vigoperákból 18.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Mese-zene gyerekeknek 8.45 Fából vaskarika
Aki írta: Karinthy Frigyes 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Parádé New Orleansben 10.00 Zene-show közben:
11.00 Hirek. Időjárás 12.00 Nótaparádé - vendégekkel 12.45 Időjárás- is vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 A Voga-Turnovszky duó dalaiból
14.00-
17.00 Kabarócsürtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 összjáték 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Történelmünk harminc óv
szilveszteri kabaréiban 21.00 Johann Strauss: A denevér -
operett 24.00 Himnusz Szózat
Újévi köszöntő
0.10-
5.00 Szilveszteri Poptarisznya
közben: 5.03-
5.50 Mulassunk együtt I
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388
A Magyar Televízió központi telefonszáma: 153-3200 A TV1 műsorügyeletének tele-Ionszáma: 131-9799 A TV2 üzenetrögzítőjének telefonszáma: 112-6020 A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678
18.05 Zenekari muzsika 19.00 Alhang. Szigeti István műsora 19.30 Geraint Evans áriákat énekel 20.15 A téli esték - Egy estém otthon. Petőfi Sándor verseit Básti Lajos és Latinovits Zoltán mondja el 20.30 A kamarazene kedvelőinek Peter Schreier énekel, Peter-Lukas Gráf fuvolázik, Konrád Ragossnig gitározik 21.04 Kasztráltak. Összeállítás Sven Delblanc művének részleteiből 22.00 Rézördögök
Zenés mulatozás az Akadémia rézfúvós kvintettel 22.30 Népszerű zenekari muzsika 24.00 Himnusz Szózat
Újévi köszöntő 0.10 Szilveszteri éjszaka
6.00 Belle és Sebastian ,
(sorozat) Utazás a tolyón 6.25 Bob, a szellem (sorozat) Házileiadat 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Gyöngyök a tengerfenéken 7.15 PH és Herkules
(sorozat) 7.35 Cubitus (am. rajzfilmsor.) 8.00 A három testőr
(olasz-angol rajzfilm) 9.00 Kicsoda Johnny Ringó?
(német-spanyol western) 10.15 Hermann, a keruszk
(német-olasz kalandfilm) 11.40 Hollywood detektív (amerikai thriller) Fsz.: Telly Savalas 13.15 Smokey és a bandita
(amerikai film) 14.45 A hihetetlen Hulk pere (amerikai fantáziafilm) 16.15 Az arany kobra átka
(olasz kalandfilm) 17.45 Udo Jürgens-koncert 18.45 Hiradó
19.15 Mini Playback Show 20.15 Trudenéni
(német filmvígjáték) 21.45 Minden vagy semmi 23.00 Szórakoztató műsor 0.05 Tiltott játékok az Iskolapadban
(német szexfilm) 1.10 Három bajor dirndlivadásza-ton
(német szexfilm) 2.30 Tiltott játékok az Iskolapadban (ism.) 3.35 Három bajor dlrndlivadásza-
ton (ism.) 4.55 A három testőr (ism.)
PRO 7
EFül Vegas (amerikai sorozat)
Vakon a maffia ellen 7.05 Vlcki (amerikai sorozat)
P-P-P-Paula 7.30 Rajzfilmek (ism.) Dennis
Casimir és tsa Tlny Toon kalandjai Flintstone család 9.05 Harttól Hartig (ism.) 9.55 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
10.45 Arthur II. - Jégbehűtve
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Dudley Moore, Liza Min-nelli
12.35 San Francisco utcáin (ism.) 13.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.55 Perry Mason (ism.) 15.30 Estély habfürdővel (amerikai filmvígjáték) Fsz.: Peter Sellers 17.05 Rajzfilmek Charlie Brown A dzsungel könyve Tlny Toon kalandjai Flintstone család [Bgül Bili Cosby-show (am. sor.) tEKIil San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A hallgatás ára 20.00 Hiradó HilE Lavina-expressz
(amerikai akciófilm) 21.45 Cseech és Csöng álomvllága
(amerikai filmvígjáték) 23.10 Kabaré és szatíra 0.05 Cseech és Csöng örökös stresszben (am. filmvígjáték) 1.35 Brancaleone ármádiája (olasz filmvígjáték) Fsz.: Vittorio Gassman 3.30 Brancaleone a keresztes háborúban (olasz filmvígjáték) 5.10 Éjféli telefonáló (ism.) 6.00 Szabad nevetni (am. sorozat)
7.40 Francia nyelvlecke 10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.00 Varietómüsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Magazinműsorok 16.30 Pokoli horgászai 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.05 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I - mag. 21.30 Edwlge Feulllére a színpadon 23.20 Szórakoztató műsor 24.00 Hamupipőke - opera
MUSICTV
17.15 Plp Dann 17.30 Hirek 17.45 Egytől három 18.00 Tánc 18.30 Plp Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 BonJovi 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Újév 0.30 Házibuli
TELE 5
12.00 A vad Nyugat (sorozat)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.40 A törvény fegyverei (sor.)
17.30 Sztrogofl Mihály (sorozat)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Maxwell Smart (amerikai film)
21.50 Hatalmasok hatalma (sorozat)
23.30 Roald Dahl (sorozat)
24.00 Jógshow
2.30 Amikor Amerika Olimpiába érkezett (dokumentumfilm)
A TELE 5 adó megszűnik. Az aóást I DSF, a német sporttelevizló veszi ál
Az erdész karácsonyfája
Rosszabb hangulatban már régen indult el hazulról, s ezt ifjú felesége is megjegyezte.
- Ennek ez a se ősz, se tél időjárás az oka! - próbált mentegetőzni. Miért is nem úgy van, mint gyerekkorában? Akkor fagyos hó volt egészséges hideggel, márciusban pedig már lehetett ibolyát szedni... Hát magyarázkodáshoz még kapóra jön az időjárás. Mennyi mindent próbáltak már megmagyarázni az időjárással... Az igazi okot nem is akarta védekezésül felhozni, azt csak egy erdész érthette volna meg.
Tavasszal lettek férj, feleség, ez a karácsony lesz az első együtt töltött családi ünnep. Először lesznek ők a házigazdák. Messziről, az ország másik feléből a felesége szülei lesznek a vendégek. Kicsi ország va-
gyunk, szoktuk mondani, és mégis, mii sok kilométerkő van az útjaink mentén! lönösen szülői szemmel tűnik hosszúnak út onnantól idáig. Aggódó szeretettel kési nek az útra: vajon otthonra talált-e a csa fészekből olyan messzire került leányuk. ír a meghívást elfogadó levelükben, megérti családalapítás gondját, baját, ezért ne is náljanak nagy felhajtást, erejükön felüli tekezést. Nagy ajándék lesz az önmagái hogy most - alföldi emberek lévén -1 dimbes-dombos vidéken lévő erdés; gyújthatnak gyertyát a karácsonyfán ajándék az a karácsonyfa, melyet vejük erdész sokezer fenyő közül választ majd Csak egy fenyőfa a sokszor tízezef Egy fa, melyet azért ítélnek halálra,
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz
DECEMBER 3.
SUPER CHANNEL
13.30 Hirek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Balföldi tudósítások
21.30 Európa-Hím
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Éjszakai szállítmány (film)
EUROSPORT
9.00 Aerobic 9.30 Sí
11.30 Aerobic
12.00 Téli olimpia
14.00 Jégkorong
18.00 Biliárd
19.00 Sí-riport
20.00 Nemzetközi sport
21.00 Boldog új ivetl
24.00 Tánc
SCREENSPORT
11.00 Thai klckboksz
12.00 Eurobics / Autósport
13.00 Kosárlabda Belgiumból
14.00 Téli triatlon
14.30 Profi ökölvívás
16.30 Motorverseny az USA-ból
17.00 Szörf
17.30 Tengerparti röplabda
18.30 Autósport
19.00 Autósport az USA-ból
19.30 Furcsa sportok magazinja
20.30 Rallbajnokságok
21.30 Profi superbike
22.00 Goil
24.00 Autósport az USA-ból
0.30 Autósport/Jégkorong-NHL
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Az állatok tanácskozása
(rajzfilm) 10.35 Holleanyó (mesefilm) 12.05 Szaltán cár és a csodasziget
(rajzfilm) 13.00 Hírek
13.15 Batman (amerikai film) 14.55 Stan és Pan 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Egy, kettő vagy három 16.10 A kis gyufaárus lány
(mesefilm) 16.35 Gyerekműsor 17.00 Minihírek 17.10 Lukas B. hosszú útja
(sorozat) 18.00 Hírek 18.05 Karikatúrák 18.30 Szilveszteri gaudimax 19.00 Udo Jürgens-koncert 20.15 Ellenőrizhetetlen
(színházi közvetítés) 22.00 Szilveszter St. Pőltenben 24.00 Az ív fordulóján 0.07 Boldog új évet!
OSZTRÁK 2
17.05 Peter lelövi a madarakat
(német filmvígjáték) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó, kulturális magazin E7ÍWE Egyik kopó, másik eb
(amerikai film) 21.55 Hirek 22.00 Szilveszter, 1992 liliH Száguldás gyilkosságokkal (amerikai film) 1.55 Alombusz (német film) 3.25 Charlie Chan és a sárkánykirálynő átka (amerikai film) 5.00 Örült család (amerikai film) 6.30 Bolond, bolond világ (am. film)
SAT 1
6.00 1992 visszapillantó 7.30 Szabad nevetni Astrodinók
(sorozat)
Peter Pan és a kalózok
(amerikai rajzfilmsorozat) Batman
(amerikai sorozat) Superboy (amerikai sorozat) Capito? - játék 10.20 A szolgálólány (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.35 Páratlan páros (amerikai sorozat) Félix, a kutyatolvaj 13.05 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A helyes út 14.00 St. Louis szelleme (amerikai kalandfilm) Fsz.: James Stewart 16.05 Szökevény a világűrben
(amerikai film) 18.15 Bingo 18.45 Hiradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.15 Ki a legjobb férfi? &WR Diáktestek
(amerikai filmvígjáték) 0.05 Hölgyek klubja
(amerikai erotikus film) 1.20 Szökevény a világűrben (ism.) 3.25 Hölgyek klubja (ism.) 4.30 St. Louis szelleme (ism.)
„Az újdonság bája ugyanaz a szerelemben, ami a hamvasság a gyümölcsnek: ragyogást ád neki, amely könnyen múlik és nem tér vissza soha."
(La Rochefoucauld)
mm
m

neki vannak a legegyenletesebb ágai, leg-szebb sudara. A gacsibák, a satnyák megérhetik akár a következő évezredet is, amikor i legszebbikre már rég nem is emlékeznek... lili Nehéz dolog ez! Dehogy is sajnál 6 a fele-! Jsége szüleitől semmilyen ajándékot sem... De ikiz 6 feladata most egyszerűen az, hogy a íslegszebb fát válassza ki... Ezért halasztotta salegyik napról a másikra, s okozott csalódást íjnap mint nap ifjú nejének. rtS - Ha jók leszünk, majd hoz a Jézuska! -s lpróbált jópofáskodni, de védekezése egyre su-i jlíbbra sikerült.
áW - Ma karácsonyfa nélkül nem jövök haza.
fogadkozott búcsúzáskor és ezt mondogatta ázjmagában egész délelőtt is. ;gj Ez itt szép is lenne, biztos tetszeni fog! iiDe várjunk, csak! Ha kifűrészeli, nagy üres-djség lesz a helyén, egy seb az erdő testén, 51Jmelynek behegedéséhez évek kellenek. Keres íjhelyette a Tüskés allé mellett. Ez is csak
egyetlen percig tűnt szerencsés megoldásnak. Az országúiról idelátni. Meglátszik, hogy innen elvittek egyet, s holnap, holnapután viszik az idegenek a többit is. Már nem volt olyan fenyvese a rábízott kerületnek, melyben ne járt volna. Leáldozóban volt a nap, mire az erdő szélére ért. Az egész erdőben nem talált egyetlen felesleges fenyőfát sem. Csak egy lehetősége maradt! Úgy, ahogy volt, sárosan, csapzottan, toronyiránt elindult a város felé. Az áruház még nyitva volt, szerencséjére.
- Legyen szíves a legszebb karácsonyfái! - szólt az eladóhoz. - Az sem baj, ha drágább, mint a többi!
Hazafelé az autóbuszon nagyon megnézték az erdészruhás embert, aki a városból hoz fenyőfát, ő pedig megnyugodva simogatta a zöld tűleveleket azon a fenyőfán, amelynek már az volt a sorsa, hogy egy erdész karácsonyfája legyen.
Gombás Imre
8.10 Bina 9.08
10.00
12.05 fHKIí]
15.00
16.00
tlülíl
*
17.15 18.00 19.10 19.20
19.35
20.00 20.15
mm
23.15 24.00 0.20
0.35 1.00
2.00
3.00 3.30 4.40
igaz történet
Hogy is keletkezett a...
Kanadai rajzfilm A jövőből jött lány
Ausztrál tévéfilmsorozat XII/11. rész
Napközi - egy műsor és valami más, de ma a műsor is más Benne: Játékok
Szilveszteri csemege Fiatal házasok játékos vetélkedője
Törékeny föld - Siarau
Angol dokumentumfilm Szilveszteri csemege Botrány a cirkuszban
Amerikai zenés vígjáték FF
Napközi
Benne:
Játékok
Kerék bár-sorsolás Szilveszteri csemege Délutáni egyenleg Bors őrmester kulisszatitkai
Angol dokumentumfilm Hőmérő - Politikai show-műsor Szilveszteri csemege Közjáték Esti mese
Égből pottyant mesék Szilveszter 1992
Benne:
Hírek
Névjegyek
Vakmerő ember
Csúcsforgalom
Mezítláb a parkban
(Barefoot in the Park)
Amerikai film (1967) 106''
Paul - Róbert Redford (Tahi
Tóth László), Corie - Jane
Fonda (Pápai Erika), Velasco
- Charles Boyer (Velenczey
István), Ethel - Mildred Nat-
wick (Kassai Ilona)
Uborka - Politikai saláta
(Ism.: szombat, TV1 17.20)
Gálvölgyi-show
Himnusz
BUÉK ''93
Benne:
Játékok
Névjegyek - Segilsd a tőkét! Szilveszteri csemege Salamon a toronyban Samantha Fox és a Pasade-nas együttes Mulatós
Sztárparádé - Angol film Mulatós
A HBO műsora 18.30 Tom és Jerry - am. rajzfilm 19.20 Jobb, ha hulla vagy!-amerikai vígjáték 93'' 21.00 Szerelem első harapásra -
amerikai vígjáték 96'' 22.40 Karácsonyi vakáció - am.
vígjáték 93'' 0.15 Szilveszteri meglepetés!
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.00 Műsorismertetés 9.05 Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/4. rész: Ha szakadékba zuhansz, olyanok állják körül, akikre nem szabad felnézned (ism.) 9.30 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 9.35 Hangyabanda
Angol zenés rajzfilm 95'' 11.10 Kölyökszereiem
Pap Rita szilveszteri műsora CIKTi] Stan és Pan
Amerikai filmsorozat XIII/2. rész: A két matróz 21'' 11.50 Kinai izek világa
14.30 Műsorismertetés 14.35 Hírek - Időjárás 14.40 Vakond és a sün
Csehszlovák rajzfilm Boldog új évet! Román rajzfilm 14.55 Paul és Virginia
Francia filmsorozat - VI/2. 15.45 Paródia percek
Szilveszteri műsorunkat paródia percek kötik össze íEüEl Te, figyelj! Itt a Szilveszter! 16.35 Játsszunk a szerencsével! A Nézze meg az ember! különkiadása 16.55 Operamesék
Angol zenés tévéfilm Johann Strauss:A denevér 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.30 Ideális család
Szilveszteri különkiadás 19.40 Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat - Kojak csapdában 50'' 20.40 Elmúlt idők kabaréja 21.00 Egy bolond éjszaka,
avagy csillagok olimpia után 22.25 A TV2 Kabarészinháza Elvonókúra Apolitikai kabaré 23.25 Mulat a Família Kft.
Szép operett 23.55 B.U.É.K. 1993! 0.10 „Honnan járják, honnan hozzák..."
Táncmulatság székiekkel
Íij Tamburás mulatság j] A férd, aki mindig sietett
Francia-olasz film (1977) 87''
19.00 Műsorismertetés 19.05 Bajnokok bajnoksága 20.00 Sláger és Horoszkóp 20.40 Házasság a maffiával
Amerikai film
ÉNTEK
Mozi: 16, 18, 20 óra: Piroszexi Mozi: 16.30, 18.15 óra: Sötét angyal
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Boldog újévet I 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval, muzsikéval 9.50 Lottósorsolés 10.05 Evangélikus istentisztelet 11.05 Jövendölés. Mit vár az új esztendőtől? (a politikus, az író, a színész, a munkás...) 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Újévi köszöntő
Elmondja: Göncz Árpád köz társasági elnök 12.35 A falu, amelyik élni akar 13.05 Névjegy
Cserny József formatervező 14.05 Muzsikáló nagyvilág
Újévi különkiadás 15.05 Petőd Sándor: A helység ka lapácsa Hősköltemény négy énekben 16.10 Művészlemezek - magyar
előadókkal 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Fényes Szabolcs zenés játékaiból
19.10 Jóéjszakát,gyerekekI 19.25 Nóták
20.05 Csuda nagy archívum 21.05 .Három a T..."
A másnapos Részeg eső 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Könnyűzene éji hangulatban 23.05 Hangversenymúzeum URH-ADÓN
8.30 Körzeti Monnédós magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.20 Beszélni nezéz (ism.) 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in llmba materni 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Volce ol Amerika 6.00-8.30,10.00-16.00,21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 „Kicsit ázottan" 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Hallgassuk újra I-II/2. Emlékek 1992. rádióhangversenyeiből 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Daljátékokból 11.00 Kapcsoljuk a Bécsi Muslkve-relnsaalt
A Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi hangversenye közben:
11.50 Hirek. Időjárás
11.55 Versek
13.30 Hangszerszólók
13.49 Szokolay Sándor: Újévi kénta
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Barokk muzsika
15.10 Operamagazin-különkiadás
16.00 Hirek. Időjárás
6.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Tündér Ilona-11/1. 8.51 A Magyar Rádió gyermekkó'' rusa vidám kórusokat énekel 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Amíg a nagyok alszanak... 9.30 A világ legbékésebb hatéra 10.00 Péli Tamás festő portréja 10.40 Újévi koktél közben:
11.00 Hirek. Időjárás 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 0, ó, ó, nagymami... 14.00 MR Karinthy Színpada
Szerelmi posta -1. 14.51 Leo Ferré sanzonokat énekel 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Mindig van egypér ember, aki... Zenés beszélgetés Ma lek Andreával 16.00 Visszatekintés az elmúlt á»
popzenei eseményeire közben:
17.00 Hírek. Idöjérés 18.00 A kártyáról 18.40 Magyar téjak dalaiból 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kőlyőkrédló 19.35 Beszélgetés Lengyel Erzsi
színművésszel 20.15 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót közben: 21.00 Hirek 21.03-
21.20 Cholnoky Viktor: A kövér ember
22.00 Részletek Santana: Blues for Salvador cimű albuméról 22.15 Vőlgyfutér. Kapolcs és Vigánd-petend községek közös lapjának nyilvános író-olvasó találkozója a kapolcsi Faluházban 23.00 Hirek. Időjárás 23.03-
5.50 Napforduló
(0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 5.03-
5.50 Magyar nóták, csárdások
16.05 A vezérbika emlékiratai
Tersánszky Józsi Jenő regénye-11/1. 16.56 Rossini: A sevillai borbély
Kétfelvonásos opera közben:
18.30 Hirek. Időjárás 18.35 Vlléglira. W. B. Yeats verse 19.35 Zenekari muzsika 20.18 Hírek. Idöjérés 20.23 Schubert összes zongoraszonátája Schiff András előadáséban - VI/4. 21.50 József Attila minden verse
100/1. - 1920-1921 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A Régi Zene Együttes játszik 23.05 Az élet és a zene - V/5.
Arányi Aschner György műsora 24.00 Hírek. Időjéris 0.05 Lemezújdonségok
I RTL II PRO 7
6.00 Belle és Sebastian 6.20 A fejvadász
(sorozat) (amerikai western)
Éjszakai tolvaj 7.35 Rajzfilmek (ism.)
6.25 Bob, a szellem Charile Brown
(sorozat) Dennis
Szegényház A dzsungel könyve
6.50 A hegyek ura és a si Tiny Toon kalandjai
(cseh ifjúsági film) Fllntstone család
8.10 Az állatkerti banda 9.10 Fivér, a nyúl
(amerikai akciófilm) (angol rajzfilm)
9.45 Charlie, a holdfénylovas 10.40 Komp Hongkongba
(amerikai akciófilm) (angol kalandfilm)
11.25 Nemo kapitány és a viz alatti Fsz.: Curd Jürgens, Orsón
véros Welles
(angol fantáziafilm) 12.30 San Francisco utcáin (ism.)
13.10 A hihetetlen Hulk halála 13.25 Bili Cosby-show (ism.)
(amerikai fantáziafilm) 13.55 Bolond, bolond világ
14.45 Az őslények országa - (amerikai filmvígjáték)
A kezdet Fsz.: Spencer Tracy
(amerikai rajzlilm) íFWE Harttól Hartlg
16.00 Kalózok (amerikai sorozat)
(francia film) Zsarolás
Fsz.: Walter Matthau 17.15 Emeljétek ki a Titanicotl
17.45 Népdalok (amerikai kalandfilm)
18.45 Hiradó nnríB Bili Cosby-show
19.15 Jó idők, rossz Idők (amerikai sorozat)
(NSZK sorozat) Clltf feledékeny
20.15 Visszatérés San Francisco 20.00 Hiradó
utcáira fTiWP! Mfss Dalsy sofőrje
(amerikai krími) (amerikai film)
22.00 Aranyban a bizalmunk 22.00 Anzio
(amerikai akciófilm) (olasz háborús film)
23.30 Legjobbak harca Fsz.: Róbert Mitchum, Peter
(amerikai akciófilm) Falk
Fsz.: Rutger Hauer HEWíTil Mlke Hammer
1.10 Nero és Poppea (amerikai sorozat)
(olasz szexfilm) Vak szerelem
2.45 Visszatérés San Francisco 0.50 Hirek
utcélra (ism.) 1.00 Jaké és McCabe (ism.)
4.15 Aranyban a bizalmunk (ism.) 1.45 Hirek
5.35 Bob, a szellem (ism.) 1.55 Navajo Joe (ism.)
A külföldi tévétársaságok a mű-
sorváltoztatás jogát fenntartják.


TV 5
7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Hamupipőke - opera 11.25 Randevú Jacques Prévert-rel 12.00 Varietéműsor
13.15 Bétrak parkja (sorozat) 13.40 Simenon-film
14.40 Bugatti-őrfiletek 15.10 A hatok bandája
16.16 Csak azért, hogy nevessünk! 17.05 Varieté és humor
19.00 Vidém nyelvi jélék 20.00 Yves Montand-műsor 21.30 ABoyard-eröd-játék 23.05 Varietémüsor
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RolHngStones 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől hérom 24.00 Kristiane Backer 3.00 Yol
4.00 Éjszakai videók
12.00 Minden OK-játék 12.30 Hopp vagy kopp - játék 13.00 Rock and Roll VB 14.30 Klasszikusok 15.30 Jégshow (ism.) 17.55 Hirek 18.00 DSF-stúdló 18.55 Hírek 19.05 Kuriózumok 19.25 Hopp vagy kopp - játék 19.55 Hirek 20.05 Talkshow 21.00 DSF-feszUvál 22.55 Hirak
23.05 Küzdősportok magazinja
Kirsch Vera:
ZEGYE
Képzeleti könnyű a csend mert mint mondta Zé amiről nem lehet hát ne is... És feleségem elküldött egy sört inni
Lelkéből kiváló miniatűr kaktuszerdő
a magány borítóján nyíló kötetek Wittgenstein tagadott tana
Es feleségem elküldött egy sört inni
Hasadni vágyó széttört mai dolgok - hajnali tervezett ébredés -majd máskor megtudod miről szólnak
Most feleségem elküldött egy sört inni.
jLA TÓGA SS A A NA Cj YKA NIZ S A I LJ SZÓDATI
Kanizsai műsor
Mozi: 20.15 óra: Fantázia szabadon 1.
JANUAR 1.
p
SUPER CHANNEL
13.30 Hírek
14.00 Belföldi tudósítások
14.30 „Fekete" sorozat
15.00 Egyveleg
17.00 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 „Fekete" sorozat
20.00 Én, a kém (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Túl a holnapon
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Film
EUR0SP0RT
9.00 Aerobic
9.30 Sí — riport
10.30 Nemzetközi sport
11.30 Aerobic
12.00 Tánc
13.30 Sí
15.30 Trlatlon
17.00 Nemzetközi motorsport
18.00 Sí
19.00 Jégkorong
21.30 Eurosport-hirek
SCREENSP0RT
11.00 Tbal klckboksz 12.00 Profi superblke 12.30 Autóverseny az USA-ból 13.00 Tenisz
14.30 Ökölvívás Antwerpenből 16.30 Motorverseny az USA-ból 17.00 Szörf
17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 19.30 NFL
20.00 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Kosárlabda - NBA / Starti 22.00 Thai ökölvívás 23.00 Profi ökölvívás 24.00 Autósport az USA-ból
OSZTRÁK 2
9.35 A bozót fia (amerikai film)
11.15 Újévi koncert
13.30 Sport
15.55 Beverly Hllls 902110 (sor.)
17.30 A Leltner család (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Izé-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
BiliTSi Roger nyúl a pácban (am. film)
21.55 Hirek, sport
BEÜIi] A holtak nem hazudnak
(amerikai thriller)
0.15 Gllda (amerikai film)
2.00 Hirek
OSZTRÁK 1 SAT 1
9.00 Hirek 6.15 Black, a fekete villám
9.05 1993 (kanadai sorozat)
9.15 Szilveszter, 1992 6.45 Astrodinók
11.15 Egyik kopó, másik eb (ism.) (sorozat)
13.00 Hirek 7.10 Superboy
13.10 Karikatúra (ism.) (amerikai sorozat)
13.35 Lili 7.35 Batman
(amerikai film) (amerikai sorozat)
14.55 Stan és Pan 8.05 Peter Pan és a kalózok
15.00 Peter Pan és a kalózok (sorozat)
15.25 Gyerekeknek 8.30 Astrodinók
17.45 Jonathan Livingstone, a si- (sorozat)
rály 9.00 Batman (amerikai sorozat)
(amerikai film) 9.30 A maratoni csata
19.30 Hiradó (olasz-francia film)
20.00 Sport 10.55 A tortugai kalózok
20.15 A király metressze (amerikai kalandfilm)
(amerikai film) 12.30 Majomember
22.25 Újévi gálaműsor Budapest- (hongkongi horrorfilm)
ről 14.00 Elza, a vadon szülötte
23.55 Hihetetlen történetek (angol kalandfilm)
(sorozat) 15.35 A hét mesterlövész mindig
0.20 Hírek i győz
0.25 1000 mestermü (amerikai western)
17.15 Isten megbocsát, én nem
(olasz-spanyol western) Fsz.: Bud Spencer, Terence Hill
18.45 Állati dolgok 19.15 Hirek, sport 19.30 Szerencsekerék ETHBEI Asterix, a gall
(francia rajzfilm) 21.25 Volt egyszer egy Vadnyugat
(amerikai western) 0.15 Erotikus játékok
(amerikai erotikus film) 1.30 Electric blue
(angol erotikus sorozat) 2.00 A hét mesterlövész mindig
győz (ism.) 3.35 Isten megbocsát, én nem (ism.)
5.00 Majomember (ism.)
Kirsch Vera:
K. L.
Félbehagyott mozdulatok sora Ringó Értelem,
mi láttatni, sejtetni enged lényeget.
Viselős tüdővel kilehelt kristályos levegő.
A valóságos elnyelő, habkönnyű sziluett
ki felismer, s tudatja simogatva: látja énemet.
A nyugalom mögöttes derűje,
Dormicum kiváltó az adható adható.
Felfoghatóan sok a szörnyű kevés,
egy-két szállóige és nincs tévedés.
Igazolt értékrend, helyén látott életek,
szó erre nem lehet.
Tettenért határvonala a létnek,
mely ember rég, s mi lehetne még?
8.08 Napi műsorajánlat 8.10 Közjáték 8.15-
11.05 Gyereksarok
Benne:
8.15 Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A tökéletes herceg 8.40 Igaz történet
Teáskanna vagyok Kanadai rajzfilm FliEi A jövőből jött lány
Ausztrál filmsorozat - XII/12. 9.30 Lottósorsolás 9.35 A széplelkű sárkány Angol bábfilm (ism.) 10.05 Tolvajok
Finn kisjátékfilm (ism.) 10.35 Most
A sokoldalú fiatalok műsora 11.05 Képújság 11.15 Újévi koncert Bécsből
Közvetítés a bécsi Musikve-
reinssaalból
Közben:
A lipicai lovasiskola
Osztrák kisfilm 12.15 Újévi koncert Bécsből II. 13.35 Zuzmó bátya utazása
Észt rajzfilm 14.35 Jukka, Gergő és Tuomas BBB Zenélő filmkockák
Felső tízezer (High Society) Amerikai film (1956) 99'' 16.55 Az építészet elbűvölő világa
Svájci dokumentumfilm iMMil Jelenségek az állatvilágból
Angol rövidfilm iHIMil A templomos lovagok kincse Francia-magyar ifjúsági filmsorozat XV/15. rész: A megtalált kincs nnrilil Dallas
Amerikai filmsorozat A tét egymilliárd dollár (ism.: szombat, TV1 13.35) 20.00 Hirek 20.05 Közjáték (ism.) 20.15 Újévi koncert ''93
Az Interoperett Kft., a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Pesti Vigadó közös műsora fCTüil Mi történt az éjjel? (About Last Night...) Amerikai film (1986) 113''
A HBO műsora 17.30 Babar: A boszorkány varázsitala - francia rajzfilm 24'' 18.00 1001 Nyuszimese-amerikai
rajzfilm 71'' 19.25 Rendőrakadémia 2. - Az első megbízatás - am. vígjáték 21.00 Profi nehézsúlyú ökölvivó
VB-döntő 70'' 22.20 Tűzmadár-akció - amerikai
akciófilm 83'' 23.50 Nindzsa akadémia - amerikai akciófilm 89''
Műsorvezető: Radványi Dorottya
9.00 Műsorismertetés 9.05 Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/5. rész: Nem mind arany, ami lénylik 24'' (ism.) EÜTÜ Bodo
Német játékfilm 94'' 11.05 Az óriáskaktuszok világa
Német ismeretterjesztő film 43'' 11.50 A világ metrói - Tokió 12.40 Műsorismertetés 12.45 Hirek - Időjárás 12.50 „Én táncolnék veled.. .'''' VIII/2. rész: Polka (ism.) 13.00 Pop-reál 13.20 Cirkusz-világbajnokság
Amerikai film 27'' 13.50 Hajdú you do?
Vendégségben Hajdú Péter . harmonikaművésznél, Bécsben 14.30 Vincent és én ,,
Kanadai film 100'' 16.15 A helység kalapácsa Táncjáték 38'' (ism.) 16.53 Az én pici pónim
Amerikai rajzfilmsorozat Tüsi kutat ífliEl Minden lében két kanál Angol tévéfilmsorozat Régi üzenet 50'' (ism.) 17.59 Hirek - Időjárás 18.00 Újévi köszöntő
Elmondja: Göncz Árpád 18.10 Soros-napok a Merlinben A Muzsikás együttes és Sebestyén Márta koncertje 19.20 Hétvégi ajánlat a TV2 műsoraiból
19.30 A párizsi Notre Dame
Francia film (1956) 114'' 21.30 Időjárás 21.35 Megáll az ész I
Szórakoztató magazin 30'' *■ KMilil Az Operaház fantomja
Angol-francia-német tévéfilm 11/1. rész 90''
Carriére - Búrt Lancester (Simon György), Christine - Teri Polo (Für Anikó), Chagny grófja - Adam Storke (Malcsi-ner Péter), Cholet - lan Ri-'' chardson (Kaló Flórián), Car-lotta - Andrea Ferréol (Moór Marianna), Ledoux felügyelő - Jean-Pierre Cassel (Fülöp Zsigmond), Fantom - Charles Dance (Dunai Tamás)
20.00 Műsorismertetés 20.05 Áramvonal - Divat 20.20 Maros Gábor és vendégei a Pesti Vigadóban K
21.45 Tűz van, babyl
Amerikai film 23.30 Forró ágyak - Szexfilm
MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON ^^V457 |
s
ZOMBAT
KOSSUTH
18 óra: POKOLGÉP koncert az Erkel Műv. Házban Mozi: 14 óra: Utánunk a vízözön
16, 18, 20 óra: Piroszexi
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Rádiókabaré
3UÉK ''93 (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.20 Jegyzet 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkinálat 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.05 Jövendölés (ism.) 17.05 Visszhang. Az év - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 20.05 Rádiószínház bemutatója A bizalmatlan Zenés komédia Coypel nyomán írta: Csajági János. Zenéjét szerezte: Darvas Ferenc 21.46 Vujicsics Tihamér: Kurucok
emlékezete - kantáta 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx
DÓN-
URH-AD0
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.05 Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter 18.20 A posztmodernről 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 Ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Verseit elmondja Mészöly Miklós
4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00, 22.30-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Eugen Jochum vezényel 11.27 Barokk kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Repríz 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együttl
Népdalt tanít: Budai Ilona és Berecz András 14.15 A vezérbika emlékiratai Tersánszky Józsi Jenő regénye - II/2. 14.58 Opera-müvészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szimfonikus zene 16.58 Cantlgas de Santa Maria Részletek Bölcs Alfonz éne-keskönyvéböl
PETŐFI
6.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum
A 60-as évek legszebb dalaiból 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Színe-java
Válogatás az elmúlt év rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Mike Oldfield 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki 13.47 Csak fiataloknak I 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.03-
19.00 Magunkat ajánljuk
Változatok a szórakozásra
benne:
15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez így 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 A Tavaszi széltől a Deres már a határig Dévai Nagy Kamilla műsora 17.30 Égig érö fa 18.00 Én ezzel a kis dallal üzenem... Emlékezés Budai Dénes zeneszerzőre - 3. 18.30 Albérlők a Vérmezőn Somogyi Pál szatírái 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar sportcsillagok és
vetélytársaik 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 4x4-játék 22.00 Zenék a BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló. Sportéjszaka
(0.10—5.50-íg Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-
5.50 Nótacsokor
17.30 Deborah Henson-Conant felvételeiből 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Ouintesszencia
19.04 Ja eltűnt szépség nyomában" Beszélgetések Lajtha Lászlóról és műveiről
19.40 Schubert összes zongoraszonátája Schiff András előadásában - VI/5. közben:
20.33 Hirek. Időjárás
20.38 A hét költője: Karinthy Frigyes
21.50 József Attila minden verse
100/2.: 1921 22.00 Hirek. Időjárás
22.05 összkiadás. Solti György Mahler szimfóniáit vezényli
23.40 Régi fúvószene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
6.00 Belle és Sebastian (sor.)
Kaland a romok között 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
Kutyaélet 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Lila gombák 7.15 Plf és Herkules (sorozat)
A repülő étterem 7.40 Cubitus (am. rajzfilmsorozat)
Kiabálóverseny 8.05 Zelda (sorozat)
Az eltűnt kastély 8.50 Játék
9.10 Beverly Hills Teens (sor.)
Meseóra 9.35 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
Daltonék Blizzardban 10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat) 10.30 Pókember (rajzfilmsorozat) Melák (rajzfilmsorozat) A legyőzhetetlen Ironman 11.45 Mutánsok (am. razfilmsor.)
Robotzsaru 12.10 Winspector (japán sci-fi-sor.)
Az új munkatárs 12.35 Michael Vaillant (rajzfilmsor.) 13.00 Bolondok háza (am. sorozat)
Nagyi visszatérése 13.25 Bel Air hercege (sorozat)
Gápkocsltolvajok 13.50 Titkos énem (am. sorozat) Hipnózis
14.15 Rendőrségi beszámoló (sor.) A gyilkos
Éjszakai összeesküvők miül Knight Rider (am. sorozat)
Devon bajban íEISEi A csapat (amerikai sorozat)
Váltságdíj íüüTíl Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Aki tud, az tud 18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am sor.)
Anaconda 20.15 Ne butáskodj, nagyapai
(színházi közvetítés) 22.00 Rázd lel (amerikai akciófilm) 23.35 Catherine (német szexfilm) 1.20 Férfimagazin 1.50 Tutti Fruttl
2.45 Sárié Rose (francia sorozat)
PRO 7
5.15 Lassie (amerikai sorozat)
Karácsonyi kívánság 5.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-sorozat) 6.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Az utolsó vonat 7.15 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) A zseni
8.10 Emeljétek Id a Utantcotl (ism.) 10.05 Miss Daisy sofőrje (ism.) 11.55 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Vörös veszély 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 Sztárok és állataik (sorozat) 13.25 Vadállatok birodalma (ism.) 14.15 Lottó (amerikai sorozat)
San Diego 15.05 A megjátszott áruló
(amerikai krimi) 17.30 Az arany kondor kincse
(amerikai kalandfilm) 19.05 Szerencsés utat I (német sorozat) Új-Zéland 20.00 Hiradó 20.15 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Végzetes szenvedély ECTiTil Az erőszak utcája (amerikai akciófilm) 23.30 Az Angyal
(angol krimisorozat) Templar és a negyedik kör 0.20 Hirek 0.30 Anzio(ism.) 2.25 Mozgó kórház (ism.) 2.50 Hirek 3.30 Vegas(ism.) 3.50 Komp Hongkongba (ism.) 5.30 Bajnokok (angol sorozat) Örök jég

TV 5
7.40 Francia nyelvlecke 8.35 Gyermekeknek 9.00 Kanadai üzleti magazin 10.00 Európai körkép 12.20 Autóvizló 13.15 93 a látóhatáron 14.00 Képek a déli féltekéről 15.00 Háborús napok Belgiumban 16.15 lljúságl műsorok 17.30 92 állatkertje 19.00 FeHedezós 20.00 Serge Gainsbourg-műsor 21.30 Simenon-film 22.30 Miért ne nevetnénk? 23.50 A hatok bandája
MUSICTV
17.00 Yol 18.30 RayCokes 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 1.30 Rap
2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
3SAT
13.40 Peppino (sorozat)
14.05 Heinz Rühmann mesél
14.10 Orosziánfog
14.40 Udvari szinház (sorozat)
15.05 Osztrák Ínyencségek
15.30 Kivánságkoncert
17.00 El a kezekkel a feleségemtől I (amerikai filmvígjáték)
19.00 Hiradó
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Magazin
20.00 Gála a jégen
22.15 Placldo Domlngo - portré
23.30 Az opera megszállottjai
0.05 Sport, 1992
DROGVEG!
A két kép ugyanazt a német kislányt ábrázolja tizenhét évesen és tizenegy, igen 11 (!) évvel később. Ezt tette vele a több, mint egy évtizedes masszív kábítószerezés, a fű, az LSD és végül, az utolsó nyolc évben a heroin!
Együtt a kábítószer ellen! ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 8 óra: 13 óra:
Sötét angyal Fantázia szabadon 1. ATV-vtkend magazin ATV Ifjúsági magazin
JANTJAR 2
. Sz
SUPER CHANNEL
14.30 Eco-record
15.00 Utazási magazin
15.30 Túl a holnapon
16.00 Természetfilm
17.00 Színhely
17.30 Koncert
18.30 Vldeodivat
19.00 Matiné
20.15 Dlck Tracy találkozása szörnnyel (amerikai film)
21.30 Európa-film / Hirek 22.30 Dokumentumfilm
23.00 Színhely 23.30 Sport
24.00 Asphix (angol thriller)
EUR0SP0RT
10.30 Motorsport / Ökölvívás 12.00 Táncverseny 13.30 Síugrás VB (ism.) 14.00 Falmászás VB-döntő
Birmingham (ism.) 15.00 Szinkronúszás
Karácsonyi gála, Zürich 16.00 Műkorcsolya 18.05 Röplabda Nationale Neder-landen
20.00 Formula-1 magazin 22.00 Ökölvívás / Biliárd
SCREENSP0RT
9.00 Nöl golf
10.00 Kosárlabda Belgiumból
11.00 Thai ökölvívás
12.00 Nemzetközi sportmagazin
12.30 Autóverseny
13.00 Kosárlabda - NBA
13.30 Vitorlásverseny / NFL
14.30 Profi ökölvívás
16.30 Profi superblke / Szörf
17.30 Tengerparti röplabda
18.30 Profi ökölvívás
19.30 Autósport az USA-ból
21.30 Párizs-Dakar rali, 1993
22.00 Profi ökölvívás
24.00 Párizs-Dakar rali, 1993
0.30 Golf az USA-ból
OSZTRÁK 2
14.15 Ausztrália vadonjaiban
15.00 A négyek jele (angol krimi)
16.30 Városok és emberek - Bécs
17.15 A Leitner család (sorozat)
17.45 KI akar engem?
18.00 Sport
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Teknöstörténet (amerikai film)
21.50 Hirek, sport
22.20 Nagy Péter (sorozat)
23.50 Hihetetlen történetek
(sorozat)
0.15 Hirek
OSZTRÁK 1 ] I SAT 1
9.00 Hirek 6.30 Batman (ism.)
9.05 Kaland a növényvilágban 7.00 Astrodinók (ism.)
9.30 Út a sikerhez 7.30 Caplto? (ism.)
(dokumentumfilm) 8.00 Silverbawks
10.30 Drágám, a kölykök össze- (amerikai rajzfilmsorozat)
mentek (ism.) 3.30 Peter Pan és a kalózok
12.00 Visszapilantó (amerikai rajzfilmsorozat)
12.30 HaNó, Ausztria! -halló, Bécsi 9.00 Superboy
13.00 Hirek (amerikai sorozat)
13.10 Te vagy az én világom Halálos program
(osztrák film) 9.30 Batman
15.00 Peter Pan és a kalózok (amerikai sorozat)
15.30 Gyerekfilm A nagy vonatrablás 1.
16.00 Gyerekwurlitzer 10.00 Drops - játék
17.00 Minihirek 10.40 Gazdasági fórum
17.10 X-Large 11.10 Szerencsekerék (ism.)
18.00 Hírek 11.55 Asterix, a gall (ism.)
18.05 Alpok-Duna-Adria 13.05 Sámson és Delila
18.30 Méreg vagy orvosság? (amerikai film)
(sorozat) 15.15 Vigyázat, tengerész!
19.30 Híradó (amerikai filmvígjáték)
20.00 Sport Fsz.: Jerry Lewis, Dean Mar-
20.15 Duna hercegnő (sorozat) tin
21.55 „Arany" lányok (sorozat) 16.55 5x5-játék
33Hil Merénylet (amerikai film) 17.25 Mindent vagy semmit
EflHi] A jövő világa 18.00 Labdarúgás
(amerikai sci-fi) 18.30 Mike Krűger-show
19.20 Hirek
19.30 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
fJigP, Gyilkosság indíték nélkül
(amerikai film)
21.55 Kari Dall és vendégel
23.00 Német erotikus fllm
0.35 Erotikus játékok a medencében (ism.)
1.50 Erotikus fllm (ism.)
3.15 Beszélgetés (ism.)
4.15 5x5 (ism.)
4.40 Mindent vagy semmit (ism.)
A külföldi tévétársaságok a mű-
Őszinteség
- Mi a véleménye rólam doktor úr?
- A lehető legjobb. Hiszen olyan egészségnek örvend, hogy akár még száz évig is elélhet.
- Képzelje, a főnököm lehiilyézett. Igaz, a hátam mögött.
- Nincs igaza, hiszen maga egy szédítő koponya, csak az az átkos rendszer nem engedte érvényesülni.
• - Mi a véleménye az ideológiámról?
- Azt hiszem, minden honatyának és honanyának úgy kellene gondolkodnia a világ dolgairól, mind ahogy azt ön teszi.
- Pedig a Kiss Sanyi - a szomszédom - kispolgárinak tart.
- Nem mondhatja komolyan!
- Doktor úr! Igaz, hogy én egy fösvény alak vagyok?
- Ki állítja ezt?
- A feleségem.
- Ugyan már kérem! Ebben a nehéz gazdasági helyzetben, amiben élünk, meg kell gondolni minden lépésünket, pláne, ha az pénzkiadással jár. A tisztelt neje összetéveszti a helyes és ésszerű spórolást, gazdálkodást a fukarkodással.
- Végre! De ugye őszintén mondta?
- Na, hát!...
- Köszönöm doktor úr! Újra embernek érzem magam. Mennyivel tartozom?
H. L.
6.10 Falutévé - faludoktorral 6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.00 Közjáték
8.05 Jó reggelt adj, Istenem!
Református ifjúsági műsor
8.15-
12.05 Korbatár nélkül
Benne:
8.15 Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Szabó szerencséje 8.45 Cknbória-Telefonos vetélkedő iiüül A13 és 3/4 éves Adrián Mole titkos naplója
Angol tévéfilmsorozat—XIII/2. ElE Maeterlinck: A kék madár
Mesejáték két részben 10.40 Mosómacik
Egy emlékezetes éjszaka Amerikai rajzfilm (ism.) 11.05 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.05 Tévémagiszter 13.35 Dallas
Amerikai filmsorozat A tét egymilliárd dollár (ism.) reitlil Rancho Notorlous
Amerikai film (1951) 85'' 15.55 Képújság
16.00 Pavarottlval Philadelphiában
A Zenebutik - Zenehíd különkiadása
16.35 Ez történt a képzőművészetben ''92
17.20 Uborka-Politikai saláta (ism.) 17.45 Novo moda - Divatmagazin 18.10 A(k)kor (és) most
Régi bűnök - új rendszerek 19.10 Szerencsekerék - Vetélkedő 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hirek 20.30 Telesport ElflETi] Patagónia királya
Francia-NSZK történelmi kalandfilm (1990) 11/1. rész 102''
Konzul - Omar Sharif (Kristóf Tibor), Luise - Carla Gravina (Kovács Nóra), Antoine - Fre-deric van den Driessche (Dör-ner György)
(II/2. rész: vasárnap, TV1 21.05) 22.25 Közjáték (ism.) 22.35 Emerson Laka end Palmer 0.05 Hiradó
A HBO műsora: 17.30 Állati élet: A cápa - angol
természetfilm 52'' 18.30 Benjl, a nyomravezető -
amerikai kalandfilm 85'' 20.10 Önkéntesek - am. vígjáték 94'' 22.00 Halálos fegyver - amerikai
akciófilm 95'' 23.50 Mindent a szemnek - Ahogy Pompadour csinálta - francia film 26''
8.00 Műsorismertetés 8.05 Moonfleet
Angol rajzfilmsorozat VI/6. rész: Mind a hullámokba vesztek, oly közel a hazai partokhoz 27'' (ism.) 8.32 Hangjegy-zet a fonográfról 8.40 Segítőtárs - Sérült emberek
érdekvédelmi magazinja 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nai ekran - Horvát nyelvű
nemzetiségi magazin 9.50 Unser Blldschlrm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Európai kisebbségek Albánok Olaszországban Magyar-olasz rövidfilm 10.45 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin Slovenski utrinki - Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Srpskl ekran - Szerb nyelvű
nemzetiségi magazin 11.35 Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 G. I. Joe-kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Blok 23'' 13.10 Mézga család
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) XIII/11. rész: Góllát fólia 13.35 Pop-rock fehéren-feketén
(ism.) 13.55 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak mFTi] Ebihal
és a bálnák Kanadai film 93'' Szereplők: Fanny Lanzier, De-nis Forest, Marina Orsini 15.55 Műsorelőzetes - Időjárás 16.00 Azok a csodálatos állatok 16.15 Rockstúdió
16.40 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Hókuszpók utazása az időben A munka néha fertőző
17.05 Nézze meg az ember! 17.10 Autó 2 - Autósmagazin
17.41 Knight Rider Amerikai tévéfilmsorozat Veszélyes hulladék 47''
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
ífflEE Házibuli
Francia film
11/1. rész (1980) kb. 105'' 20.40 Telesport ECTiTi] Kutyakomédiák (Nevető bíróság) Tévéjáték-sorozat lil/2. rész: VizI zene 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás EHH3 Az Operaház fantomja
AngoMrancia-német tévéfilm II/2. rész 87''
V,
A SARNAP
Mozi: 14 óra: Utánunk a vízözön!
16, 18, 20 óra: Piroszexi
■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Római katolikus szentmise 11.05 Gondolat-jel 12.00 Oéli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 jegyzet
13.05 Névjegy. Békési László 14.05 Szonda (ism.) 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat. Katonahistóriák 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Rádiófónia. 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán 21.05 A gripsholmi kastély
Kürt Tucholsky regénye 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.45 Szimfonikus miniatűrök
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti információs magazinok 15.00 A BBC délutáni műsora 16.00 Az Amerika Hangja műsora 17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Aul Deutsch gesagl (ism.) 17.30 Comment vivent les Fran-
pais? (ism.) 17.45 Voice of America (ism.) 18.20 Kosztolánczy Tibor: A Víziváros titkos története 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Ady Endre versei 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Francia orgonamuzsika
9.05 Híres operakarmesterek
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
10.50 „Kezdetben vala az ige..."
11.05 Schubert összes zongoraszonátája - VI/6. közben:
11.57 Hirek. Időjárás
12.02 Vlsky András versei
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Új kompaktlemezeinkből
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Muzsikáló nagyvilág
15.00 Parasztbecsület
Részletek Mascagni operájából
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon. Kulturális magazin
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Tündér Ilona - II/2.
Magyar népmeséből írta és rendezte Urbán Gyula (1978) 8.49 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 World Music - Világzene
Kompaktlemezek Hollandiából 9.35 A Gospel magazin zenés
melléklete 10.00 Mínuszban
A Helykereső melléklete 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.03 A MR Karinthy Színpada
Szerelmi posta - 2. 14.00 Egy párizsi költőkirály: Piems
Delanoe 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Ilirek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Rádiószínház
Jánosik á la Couperin L''ubomir Feldek komédiájának rádióváltozata 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Magyarán szólva 21.15 Örökzöld dallamok 22.10 A Méta együttes népzenei
felvételeiből 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
Feszültségoldó, „gondelterelő" műsor időseknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Nóták
17.00 Beszélgetés Bach :BWV. 58.
sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Bel-városi Föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Két szimlonikus költemény 18.43 Történetek életemből - X/3. 19.00 Magyar zeneszerzők 19.30 Gena Dimitrova énekel 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 „Kezdetben vala az ige..." (ism.)
20.20 Hangverseny-különlegességek 21.25 Beethoven: VIII. szimfónia 21.50 József Attila minden verse
100/3.: 1921-1922 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Rádiószínház 23.23 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
RTL | | PRO 7
6.00 Játék 6.25 Lassie (amerikai sorozat)
Beverly Hills Teen (ism.) Kis nyomozók
Lucky Luké (ism.) 6.50 Vllágszalari
A hatmillió dolláros család (ausztrál dokumentumfilm)
(ism.) 7.40 Nyersbőr
Winspector (ism.) (amerikai westernsorozat)
8.00 Gyerekeknek Zuhanás
8.30 Flintstone kölykök 8.35 Fiú a másik bolygóról
Maci Laci (amerikai sorozat)
Scooby Doo Kaszkadőr
10.05 Művészet és küldetés 9.25 Romarel (német-olasz krimi)
íTílTi] Vissza a múltba 10.55 Repülő nővér
(amerikai sorozat) (amerikai háborús film)
Vietnam 1. 12.30 Mozgó kórház
mríni Az arany majom meséi (amerikai sorozat)
(amerikai sorozat) Mindenre kész
Az áruló 13.00 Bili Cosby-show
remii Trópusi hőség (amerikai sorozat)
(amerikai sorozat) Kibékülés
Zsarolók üzlete 13.25 Szerencsés utat (ism.)
13.00 Az apám földönkivüli 14.20 Sztárok és állataik
(amerikai sorozat) 13.40 Vllágszafari (ism.)
Női dolgok 15.20 RoMn Hood kalandjai
13.30 Húszezer mérfölddel a ten- (amerikai kalandfilm)
ger alatt (amerikai film Fsz.: Oliviade Havilland, Erről
16.00 Flash Flynn
(amerikai sorozat) 17.10 Port Afrika (angol film)
A vHág leggyorsabb embere 18.40 Matlock (amerikai sorozat)
16.55 Akit Buldózernek hívtak Visszaeső bűnös
(német-olasz film) 19.30 Riporterek (sorozat)
18.45 Hiradó 20.00 Híradó
19.10 Mini Playback Show ETíKEl Törött lándzsa
20.15 Álomházasság (amerikai western)
21.55 Tévétükör 22.00 A brazillal fiúk
22.40 Késői kiadás (amerikai krimi)
23.00 Playboy Late Night Fsz.: Gregory Peck, Laurence
24.00 4-es csatorna Olivier, James Mason
0.30 Az apám földönkivüli (ism.) 23.45 Magánnyomozók
1.00 Borzasztó kedves család (amerikai krimi)
(ism.) 0.30 Hirek
1.30 Ki Itt a főnök? (ism.) 0.40 Mike Hammer (ism.)
2.00 Beszélgetés (ism.) 1.25 Hirek
3.20 Gyilkosság a hobbija 1.35 Repülő nővér (ism.)
(amerikai krimisorozat) 3.00 Hirek
4.15 Jó idők, rossz idők (ism.) 3.10 Mozgó kórház (ism.)
5.05 Trópusi hőség (ism.) 3.35 Jaké és McCabe (ism.)
TV 5
7.40 Francia nyelvlecke 8.35 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.15 Liszt, Brhams - Maurice André
13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Sevilla - a legszebb képek 15.30 Európai városok felfedezése 16.15 Varietéműsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Ezt is láthattuk I 20.00 Az igazság órája 21.30 Játékfilm / Mozimagazin 0.40 Bírósági iratok
MUSIC TV
13.30 Európai top 20
14.00 RayCokes 14.30 Tánchétvége 18.00 Rap
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Rockumentary
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
3 SAT
13.10 Felebaráti szeretet
13.35 Homokóra-történetek
13.40 Pepplno (sorozat)
14.05 Az Idő
14.50 Nemzetközi Artistadíj, 1992
16.50 A zenegépek világa
17.30 Halló, RoHI
18.00 Napló
18.15 Politika és gazdaság
19.00 Hiradó
19.20 Törzsasztal
20.15 Katharine Knie (film)
22.20 Anyák - beszélgetés
23.05 Kottán nyomoz (sorozat)
0.05 Irodalom mindenkinek
Gyógyító növények
A naspolya
Észak-Perzsiából származik, majd Görögországon keresztül először a Földközi-tenger északi partvidékén terjedt el a naspolya. A légiók északi elő-nyomulásai során az Alpoktól észak felé is meghonosodott és új termőhelyét nagyobb sikerrel szállta meg, tartósabban, mint a római impérium. Hazánkba lehet; hogy a légiók hozták magukkal, de az is lehet, hogy később, a bencések, a kertészet hazai tanítómesterei telepítették be. A XIII-XIV. században már említik neszpulafa néven.
Heliusz Juhász Péter már gyógynövényként említi, vérhas és más bélfertőzések ellen. A szárított és porrá tört termés sebet forraszt, a vérzést elállítja. Hatóanyagai: csersav és fla-vonoidok. Porrá tört magja vizelethajtó, a veseköveket is kihajtja. A termést félig éretten szedik füzérben vagy murvában érlelik. Ma ritkábban lekvárnak vagy aszalt gyümölcsként fogyasztják.
Á. Kartai Csilla
BALATON FÜSZÉRT RT. a lakosság szolgálatában
Kanizsai műsor
SAT 1
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
14.30 Koncert
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Európa-magazin
16.30 SUPER-bidkII
17.00 Sport
18.00 Vldeodlvat
18.30 Moszkvától nyugatra
19.30 Európa-magazin
20.00 Szivek csendje (amerikai film)
22.00 Hirek
22.30 Szélhámosok (sorozat)
23.30 Dokumentumfilm
24.00 Egyveleg
2.00 Hirek
EUROSPORT
9.00 Aerobic
9.30 Transworid nemzetközi sportmagazin
10.30 Euroscores - heti sportmag. 11.30 Ökölvívás 13.00 Síugrás VB 15.00 1992. legjobbika 18.05 Síugrás VB 19.00 Műkorcsolya - Show on Ica 21.00 Euroscores - heti sportmag. 22.00 Jégkorong Európa Kupa Döntö
SCREENSPORT
8.00 Fallabda / Holland bowllng
10.00 Kosáriabda Belgiumból
11.00 Motorcsónakverseny
12.00 Proli ökölvívás
14.00 Biliárd-élő
16.30 Párizs-Dikar rali, 1993
17.00 Szörf / Tengerparti röplabda
18.30 Nemzetközi sportmagazin
19.00 Kosárlabda - élfi
21.00 Autósport az USA-ból
21.30 Párizs-Dakar rali, 1993
22.00 Európai focimagazin
23.00 Ralibalnoksógok
24.00 Párizs-Dakar rali, 1993
0.30 Kosáriabda Belgiumból
1.30 Vitorlásverseny
9.00 Hírek
9.05 Rövidfilmek
9.30 Ételek ós történetek (ism)
10.15 Oroszország (ism.)
11.00 Katolikus istentisztelet
12.00 Dokumentumfilm
13.00 Hirek
CklTil Rabul ejtett szivek
(amerikai film)
15.00 Peter Pan és a kalózok
15.25 Gabo, a madár (sorozat)
17.00 Minlhirek
17.10 Beverty Hills 90210
(amerikai sorozat)
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Méreg vagy orvosság 7 (sor.)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Az Ifjú Indiana Jones kaland-
jai (amerikai sorozat)
21.05 A völgyek országa
22.00 V. Henrik (angol film)
0.10 Hirek
0.15 Hihetetlen történetek
(sorozat)
0.40 Hirek
OSZTRÁK 2
HilE Azok a csodálatos férfiak
(amerikai film)
12.30 Haza, Idegen otthon / Sport
16.45 A Leltner család (sorozat)
17.15 Idősek klubja
18.00 Az amfora re|tólye (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet / Híradó
19.48 Ausztria kincsesháza
20.15 Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hirek, sport
22.00 Calalatl Joe (sorozat)
22.50 A pénz ellenállhatatlan varázsa (francia film)
0.30 Ördögi intrika (olasz film)
1.55 Hirek
„Az igazi hit nem azért vonzó, mert az üdvösséget ígéri a hívőnek, hanem azért, mert az egyetlen menedékhely a szenvedések és a halálfélelem ellen."
( Tolsztoj)
5.15 Sámson és Delila (ism.)
7.15 így láttuk
7.20 Batman (ism.)
7.50 Superboy (ism.)
8.20 Astrodinók (ism.)
8.50 Vigyázat, tengerészi (ism.) 10.30 Gyilkosság indíték nélkül (ism.)
12.00 Ég és föld között 12.30 Egészségügyi magazin 13.05 Black, a lekete villám
(kanadai sorozat) A bíró 13.35 Aszok ásza
(francia-német film) Fsz.: Jean-Paul Belmondo 15.20 A hét mesterlövész fegyverei
(amerikai western) 17.05 Tarzan
(amerikai sorozat) Tarzan és a mérgezett forrás 17.35 Az Ifjú Indiana Jones kalandjai
(amerikai sorozat) Csata 18.30 Állati dolgok 19.00 Hirek 19.15 Labdarúgás 19.30 Szerencsekerék 20.05 Időjárás OiKB Hooper
(amerikai akciófilm) 22.00 Beszélgetés 23.25 Vallomások 23.55 A héf mesterlövész fegyverei (ism.)
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I
Tini nindzsa teknöcök
Amerikai rajzfilmsorozat 7.50 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.30 Közjáték 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix HWilil Sport ''92
IV. rész: Telekudarc 12.00 A táncos és a tánc Angol film 85'' (ism.) Főszerepben: Mihail Barisnyi-kov
ÍCTcTi] Nótázik a mozi
VI/1. rész: Nagy nótaköltök 14.05 Lovejoy
Angol tévéfilmsorozat Cukor és fűszer 15.00 Fesztivál gyerekeknek Riport-dokumentumfilm 15.40 Dávid Copperfield bűvész-csodái Amerikai film 16.35 Az Arany Könyvklub ajánlja 16.40 Örömhír
A református egyház műsor 17.05 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat IV/1. rész: A vlllámkő titka Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/19 : Mindent egy lapra Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat - XXII/19. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A csodadoktor
Ne ébreszd fel az alvó óriást I
(Ismétlés: hétfő, TV1 9.00) 18.50 A bankár és a város
András Ferenc filmje Iványi Györgyről 19.15 Telesport
19.20 Szerencsekerék - Vetélkedő 20.00 Hiradó 20.20 A Hét
21.05 1988-as interjú Steven Spiel-
berggel EHJÜ Patagónia királya
Francia-NSZK történelmi kalandfilm - II/2. rész 23.05 Közjáték (ism.) 23.15 XX. századi portrék
Anthony Dowell, a felülmúlhatatlan Angol film
A HBO műsora: 17.30 A hercegnő és a kobold -
rajzfilm 78'' 18.50 Hét perc a mennyországban
- amerikai vígjáték 84'' 20.20 Mutasd meg, ki vagy I - amerikai vígjáték 99'' 22.00 Niklta - fr.-ol. krimi 112'' 24.00 A nagymama háza -am. horror
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Sugár Ágnes
9.05 Zseblévé (ism.)
9.35 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
9.55 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék . iimiil Trükkös Tommy és a bélyegutazás
Kanadai film 102'' Ralph - Lucas Evans (Bene-dikty Marcell), Tommy - An-. thony Rogers (Simonyi Balázs), Nancy - Jill Stenley (Vadász Bea), Albert,- Andrew Whitehead ("Morassi László)
11.49 Ameddig a harang szól Nagykanizsa (Kiskanizsa)
iMHil Egy magyar Afrika-vadász
Dr. Nagy Endre 12.30 Műsorelőzetes - Időjárás 12.35 Országjáró suli-buli 13.05 Ml történt a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 13.15 Cigányzene a Trombitás étteremből 13.30 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.10 „Áldott legyen, aki jő az Úr nevében" - A zarándoklatok 14.35 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) íEüfi Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat Ne kérdezd, ki voltam ■* Magyar film (1941) FF 93'' Konrád Eszter - Karády Katalin, Kozár György író - Baksa Sós László, Nellí - llosvay Katalin, özv. Kaszásné - Vizváry Mariska, Csángó Péter - Vértess Lajos, Csángó Péterné -Sennyei Vera, Mohai Ákos -Szabó Sándor, Marion - Németh Romola, Rudi - Benkő Gyula, Juliska - Somogyi Nu-si, özv. Mohainé - Zala Karola, Olgyai Ferenc - Solthy György ÍT3KE1 Rock-klasszikusok Bee Gees-koncert ÍFIiTil Jelfák - Hédervár
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.25 Delta - Tudományos híradó
18.50 Vizipók csodapók Magyar rajzfilmsorozat Békabölcsö (ism.)
19.00 Família Kft. 19.35 Házibuli Francia film II/2. rész kb. 103'' 21.25 Időjárás FnRTfl Hamari Júlia
Egy énekes portréja 22.20 Telesport
f KAMZSATKx/
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX

Madárles
(Erdei András felvétele)
Mozi: 1630, 18,15 óra: Sötét angyal
20.15 óra: Fantázia szabadon 1.
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építésé, üzembe helyezése belső gázszerelések
• •
Ez a hely az On hirdetésére vár!
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XHLH K0RTROLL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, bm és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
IkT*-- -
Nagykanizsa, I r/séhel ut 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat! DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257

HA INI ÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
Ml VA.1RI II íZATI TERMÉKEK TELJES VÁI. 1SZTÉKA TERMELŐI ÍROM!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ 8800 NAGYKANIZSA Tel.: ''>3/11-457 vu«\ 12-277
Fax: 02/73-27V
Ünnepi nyitvatartás GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
12-án és 19-én szombaton
8-18 óráig 13-án és 20-án vasárnap 7.30-12 óráig
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
199 l. december 23. KANIZSA 1 v _ j 25
Extra párizsi £81$.- 240.
ZALAHUSI kópé 280.
ZALAHUSI kölyök 280.
Zalai piknik sonka 440.
Zalai csemege 440.
loOoOíiS
A MAGYAR HITEL BANK RT. NAGYKANIZSAI IGAZGATÓSÁGA
nevében tisztelettel tájékoztatjuk partnereinket, hogy az év végi zárlati munkálatok zavartalan lebonyolítása érdekében a pénzforgalmi megbízásokat az alábbiak szerint szíveskedjenek Igazgatóságunkhoz és fiókjaihoz (Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kaposvár, Letenye) eljuttatni.
1992. évi teljesítésre
elszámolási számlát érintő valamennyi megbízást: 1992. december 30-án 11.30 óráig; beruházási számlát érintő megbízásokat: - azok munkaigényessége miatt - legkésőbb 1992. december 28-án déli 12 óráig.
Egyidejűleg tájékoztatjuk Önöket, hogy Bankunk központi
pénztára
és fiókjaink ki- és befizetéseket 1992. december 30-án 13 óráig fogadnak el. 1992. december 31-én pénztáraink ZÁRVA lesznek!
Kérjük szíves megértésüket. Egyben kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, békés új esztendőt
kívánunk.
MAGYAR
HITEL
BANK RT
NAGYKANIZSA!
IGAZGATÓSÁG
8800 NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 16. TELEFON: 93/12-225 TELEX: 033423 FAX: 93/11-386
26 KANIZSA L.____ / II 1992. december 23.
A kultúra nem papírfüggő"
Rajnai Miklós nevét egyre gyakrabban lehet hallani, olvasni, főleg kulturális, közművelődési területen. A Rotary Fúrási Kft. személyügyi vezetője alapvetően nem harsány, magamutogató ember. Ám ha kultúráról, hagyományőrzésről, műveltségről esik netán szó - különösképp a jövő generációja szempontjából, illetve érdekében -, szenvedélyessé, mintegy a kultúra apostolává változik át.
- Honnan e kötödés a népi hagyományokhoz, a művelődéshez, a kultúra ériékeihez?
- Talán már akkor kezdődött, amikor nagyapám ötéves koromban kezembe nyomott egy hegedűt, és játszani tanított, főleg népdalokat. Az Alföld közepén születtem, gyerekeskedtem, ott szívódott belém a hagyomány, a néprajz, az értékeink iránti vonzalom, szeretet. A matematika szakos Bó-lyai-gimnáziumba jártam Budapesten, de mellette hegedülni is tanultam, s talán a zene lelket építő-formáló tulajdonsága is közrejátszott humán érdeklődésem erősödéséhez. A gimnázium után szakmát tanultam, szerszám-marósként dolgoztam Csepelen, majd műszaki főiskolára jártam Kecskeméten.
A Ganz-Mávagban, majd a számjegyvezérléses program telepítése kapcsán a kiskunhalasi motorgyárban dolgoztam szerszámgépeken, később művezetőként. A paraszti után munkásközegbe kerültem. Itt is azt tapasztaltam, hogy mennyi értékes, a kultúra, a művészet iránt fogékony, s azt értő, művelő ember van. A kultúrával állandó kapcsolatban voltam, a Kiskunhalason eltöltött évek különösen tartalmasak, élmény gazdagok voltak. Itt kerültem közelebbi kapcsolatba Papp Gábor művészettörténésszel és Száraz Gyögy íróval, a Tiszatáj alkotói műhelyével. Ott ismertem meg Ratkó József költőt, aki meghatározó élménye életemnek. Papp Gábor javaslatára beiratkoztam Debrecenben az egyetemre, ahol közművelődésből diplomáztam. Ettől kezdve úgymond hivatalból is közöm van a kultúrához, de vallom, hogy a kultúra, a művelődés nem papírfüggő. Nem attól értelmiségi egy ember, hogy arról papírja van. Nem attól tehetséges egy festő, vagy egy esztergályos, mert arról papírja van.
- A halasi évek után jó két éve kerültél Kanizsára, a Rotary Fúrási Kft.-hez. Már kezdetben a kultúra szemüvegén keresztül figyelted a városban folyó életet?
- A két város méretében, népességében hasonlít egymáshoz. Ugyanazokat a problémákat véltem felfedezni, ugyanolyan helyi hatalmasko-dásokat láttam, ami ott is lezajlott, ami tipikus kisvárosi jelleg. Külön-külön akarnak itt emberek erősek és okosak lenni, pedig csak együtt lehetne. Ha tényleg komolyan vennék a szerepvállalást, nagyon sok hibát, rossz dolgot tudnának kiküszöbölni. A dialógusra való alkalmassága az embernek kultúrafüggő, hogy ne gyűlölködéssé alakuljanak a dolgok, hanem párbeszéddé. A kultúrának nem néptanító szerepet kell betölteni, de elrendelni sem lehet. A közös kapcsolódási pontokat kell megtalálni. Én leginkább a szellemi, szerkesztőségi műhelyeket hiányolom a kultúra minden területén, ami kimondottan nem is helyhez kötött. Teljesen mindegy, hogy egy művelődési házban, vagy akár egy magánlakáson van a szellemi műhely. Nem az épület fogja meghatározni a szellemi műhely mozgását, vagy működését, hanem az ott folyó munka és az emberek. Egy a fontos, hogy a hagyományos struktúrából ki kell lépni. Alapvetően egy másfajta gondolkodásmódra van szükség. Én nem tudok művelődési házakban gondolkodni. Valós művelődés lehet egy értékes emberi beszélgetés is - történjen az akár egy kávéházi asztalnál -, ami utána kisugárzik, és a pozitív példát erjeszti. Ezeknek a hiányát nagyon érzem ebben a városban, de ez országos gond is.
- A közösségi terek gazdag tárházát kínálják a művelődési házak termei. Ott ki lehetne alakítani ilyen műhelyeket, nemde?
- Az egy dolog, hogy vannak termek, meg beszélünk róla, de ilyen jellegű szellemi folyamatokat csak elhívatott emberek, és papíroktól függetlenül tudnak létrehozni. Beszélgetésekben, együttlétekben derül ki, hogy ki, és miben tehetséges. Ha nincs szereplehetőség, nem fog kiderülni, nem alakul ki egy értékműködési folyamat. Az intézmények saját magukat kifelé mutogatják
és nem a civil társadalomnak, a helyi lakosságnak legjobbat akarják csinálni. Nagyon sok rendezvény van a városban, ez dicséretes dolog, de a jövő egy folyamat. Szükség van rendezvényekre, ez az üzleti része a kultúra szervezésének, de alapvetően a szellemi műhelyek teremtése lenne a feladatuk véleményem szerint. A művelődést most szervező emberek többsége ma kényszerpályán van, föl kell vállalni a kommersz programokat, hogy az igényesebbet el tudja adni, ezzel tisztában vagyok. Nem is akarom bántani őket, de felejtsék már el végre a normatív gondolkodást. Ennek a környéknek olyan gazdag a néprajzi kincse, s ha időben nem cselekszünk, el fog veszni.
- Új emberek lcellenének az új gondolkodásmódhoz?
- Én nem arra gondoltam, hogy minden intézményvezetőt le kell váltani, szó sincs erről. Egy másfajta értékmű-
ködés alapján újból végiggondolni, pályáztatni, és aki arra alkalmas, maradjon a helyén. A valós műveltség, a valós emberi érték legyen a mérvadó, mindenfajta politikától mentesen már végre. Erkölcsi megépültség nélküli, félművelt embereket nem lenne szabad ma már hatalmi pozícióba rakni az élet egyetlen területén sem, mert csak kártékony emberként tudnak működni. Nem szabad semmi olyan dolgot leírni, kijelenteni, hogy valami ettől-eddig kultúra, ahogy idáig működött. Majd az emberek uram bocsá'' el fogják dönteni, hogy számukra, gyerekeik szempontjából mi az, ami nekik fontos, és azt támogatni is fogják. Itt van óriási szerepe egyébként a művelődésben dolgozó embereknek, hogy kölcsönösen, adott esetben az embprek érdekeire is rávilágítva a kultúra teremtői legyenek. Legyen kellő hitük abban, hogy ez nagyon fontos, akkor lesz erejük, energiájuk. Ne röstelljenek talpalni. A humanista létezés alapvetően nem szégyen.
Bacskay Zoltán
A RADNÓTI-DÍJ IDÉN KANIZSÁRA KERÜLT
Azt hinné az ember, hogy zaklatott világunkban, az erősödő kenyérharc közepette, senkinek sem kell a szép vers.
Horváth István, a TUNGSRAM műszerésze ennek az ellenkezőjéről győz meg.
- 25 éve vagyok tagja a Hevesi Sándorról elnevezett szavalókörnek. A tájfutás mellett ez a nagy szerelmem. Schmidt István értő irányításával lassan már 30 éve dolgozik együtt ez a kis csoport. Profilunk széles: József Attilától Eörsi Istvánig terjed. Gyakran kapunk meghívást városi ünnepségekre, különösen a Családi Iroda igényli produkcióinkat. Minden éven indulunk szavalóversenyeken.
- Ezekről a versenyekről manapság keveset tudunk.
- Igen, mostanában valahogy nincs propagálva ez a szép mozgalom. Nem közvetíti a tv, a sajtó híranyagában is éppen csak néhány sor erejéig jelenik meg. Pedig lehetőség van bőven! A Nagy Lászlóról elnevezett versenyt minden évben, a Radnóti Biennálét kétévenként, a Berzsenyit háromévenként rendezik meg. A József Attila szavalóversenynek Veszprém, a Radnótinak természetesen Győr ad otthont. A Bihari Irodalmi Társulat is már 17 éve várja a verset szerető és értő felnőtteket.
- A Radnóti-díjnak biztosan vannak előzményei is.
- így igaz. Tavaly a Bihari versenyen II. helyezést értem el. Idén ugyanitt közönségdíjat is kaptam a II. helyem mellé. A szerelem témakörében a Halálra táncoltatott leány című népballada mellett Gregory Corso, amerikai költő Házasság c. versével arattam szép sikert. Megemlíthetném még a már nemzetközivé váló Berzsenyi-versenyt, hiszen mintegy 400 induló között nyertem különdíjat.
- A szavalók ugye a legnagyobb megtiszteltetésnek a Radnóti-díj odaítélését tartják?
- Nagyon boldog vagyok, hogy Győrben a december 5-6-án rendezett, magas színvonalú versenyről I. díjjal térhettem haza. Kötelező volt természetesen a mártír költőtől egy vers, én az Előhang egy monodrámához című alkotását adtam elő. Mellé Dzsida Jenőtől a Psalmus Hungaricus és kedvenc költöm, Márai Sándor Halotti beszéde volt a repertoárom.
Nemcsak hasonló szép sikereket kívánok, hanem azt is, hogy a versmondó körben legyen utánpótlás. Szavalataikkal, nemes tevékenységükkel találjanak el a kanizsai ifjúság szívéhez!
B. E.
1992. december 23.
KANIZSA
■II
Új irodaház épül az Erdész utcában -110 milliós árbevétel -Vadkáruk és bérvadászatok - Lecsökkentett létszám és eszközállomány - Átalakulás és privatizáció előtt
1992-ben 14 kerületben közel 8200 hektáron gazdálkodott a ZEFAG 1. sz. Nagykanizsai Erdészete
Egy osztrák (tiroli) vendégvadász által elejtett 13,02 kg súlyü trófeás, 12 éves gímszarvas a terítéken.
Az elmúlt hónapokban jelentős változás következett be a Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (a továbbiakban: ZEFAG) 1. sz. Nagykanizsai Erdészeténél. Erről és az erdészet egyéb tevékenységéről beszélgettünk a ZEFAG Múzeum (volt Sneff) téri központjában Egyed Gyulával, az 1. sz. erdészet igazgatójával.
- Mivel az Erdész (volt Os-wald) utca l/A. szám alatti telephelyünkön lévő faelemes irodaházunk gombásodásnak indult, s egyébként is erősen leromlott állapotba került, a vállalat központi vezetése úgy döntött, hogy a régi - kiszolgált - faház lebontása után, annak helyére, saját vállalati tervezés alapján téglából készülő új irodaházat létesít. Az építési munkák szeptember végén indultak, s azóta ütemesen folynak. A bontási műveleteket Szántó Miklós építési vállalkozó dolgozói végezték, az új irodaház kialakításával pedig a helyi Corinthos Kft. építési részlegét bízta meg a gazdaság igazgatósága. A telepen lévő kiegészítő faépítmények - raktár, garázs - változatlan célokat szolgálnak. A bontási munkák megkezdése előtt nekünk költözni kellett, mégpedig ide, a ZEFAG-központ földszintjére, ahol ideiglenesen - előreláthatóan 1993. nyaráig - öt irodahelyiséget kaptunk - mondta bevezetőben.
Az erdészet területi tagozódásával kapcsolatban megtudtuk, hogy közel 8200 hektár területen gazdálkodnak - a Nagykanizsa-Lete-nye közötti 7-es főúttól és a Kaposvári úttól északra lévő területen, mégpedig Miháld, Zalakomár, Zalaszabar, Orosztony, Hahót, Börzönce, Bocska, Eszteregnye-Obornak és Rigyác térségében lévő körzethatárokig. Tevékenységi körükbe a fakitermelés, az erdőművelés és a vadászat tartozik, önálló fafeldolgozással gazdálkodnak, ugyanis a kitermelt fákat a vállalat kanizsai és letenyei fűrészüzemébe szállítják. Az erdészet területén 14 kerület működik. Egy kerülethez 340-700 hektár erdő tartozik.
- Erdészetünk két-három évvel ezelőtt még 330 fő dolgozói állománnyal rendelkezett, jelenleg azonban már csak 120 fizikai és 30 szellemi foglalkozású, tehát összesen 150 dolgozó látja el a feladatokat. A jelentős létszámcsökkenés szervezési intézkedésekkel, ezen belül főleg saját fa-
kitermelő brigádjaink egyéni vállalkozókká történt átalakulásával áll összefüggésben. Idei árbevételi tervünk 110 millió forint, amely várhatóan teljesülni fog. Árbevételünk - annak ellenére, hogy a farönk értékesítése csökkent - várhatóan közel 20 millió forinttal haladja meg a bázist. Az erdőfelújítás vonalán a kötelezően előírt 60 hektáron erdősítettünk csemetével és makkvetéssel - tájékoztatott.
Egyed Gyula elmondta, hogy az egyes fafajtákból 18-18% a bükk és a tölgy, 16% az akác, a többi arány pedig zömében fenyő-, cser-, kőris-, éger- és gyertyánfából tevődik össze. Jelentős gépjármű-ál-lománnyal is rendelkeznek, amely 9 terepjáró tehergépkocsiból, 3 nagy rakodógépből, 16 személyszállító UAZ-ból tevődik össze.
- Minden erdészetnél, így nálunk is évről-évre jelentkeznek a közös és egyéni gazdaságokat egyaránt érintő vadkárok. Idén ez viszonylag kedvezően alakult erdészetünknél, ugyanis a tavalyi 2,6 millió forintlal szemben 1992-ben „csupán" 1,6 millió forint vadkárköltséget fizettünk ki -mondta.
A ZEFAG 1. sz. Nagykanizsai Erdészetének tevékenységi köréhez tartozik a vadászat is.
- Az erdészet területénél nagyobb, mintegy 12 ezer hektár erdő-, szántó- és rétterületen az év meghatározott időszakaiban folyik szarvas, őz, vaddisznó és fácán vadászata. A gazdaság területén hozzánk az Eszteregnyétől északra
lévő obornaki vadászház tartozik, ahol évente visszatérő nyugati -elsősorban német, osztrák, belga és francia - vadászokat látunk vendégül. A vadászati ágazat csak ritkán „hozza meg pénzét", mivel elsősorban az ebből befolyó nettó bevételből fedezzük vadkár- és vadföldművelési kiadásainkat. A vadak etetése céljából több mint 130 hektár mezőgazdasági földterületet bérelünk a környező mgtsz-ektől. A bérvadásztatás egyébként évente 7-9 millió forint bevételt jelent számunkra. Erdészetünknek
neves területe az obornaki fenyő-arborétum. Ezen kívül négy autóspihenőt, illetve parkerdőt kezelünk. Területeinken három vadásztársaság - a Hubertus, a Kis-Ba-latoni és az Olajipari Dolgozók Vadásztársasága - működik - informált.
■ Az erdészet fő törekvései közé tartozik a gazdaságos üzemelés, s az ebből fakadó állandó költségcsökkentés. A cél érdekében közel 70 darab üzemanyag-igényes motorfűrészt adtak el magánvállalkozóknak 20 ezer forintos egyedi átlagáron, s értékesítették valameny-nyi (7) fogatukat is. Jelenleg szervezés alatt van az UAZ személyszállító gépjárművek költségtérítéses bérbeadása saját dolgozóknak, valamint a tehergépkocsik eladásának vagy bérbeadásának szorgalmazása.
- Az erdészet 1993. január 1-től az igazgatóság által már eldöntött területszervezési változáson esik át. így a 340 hektáros rigyáci kerület teljes egészében a 2. sz. Bánokszentgyörgyi Erdészethez tartozik majd, s ezzel kerületeink száma 14-ről 13-ra csökken. A hahóti községhatárból a lajospusztai tömb 68 hektárát a 6. sz. Baki Erdészethez csatolták. Mindezek csupán 5 fő létszámcsökkenéssel járnak nálunk. Erdőterületünkből 265 hektárt kellett - igények alapján - az állampolgároknak kijelölnünk. Mindent egybevéve erdészetünk 1993-tól 7508 hektárra csökkent területen gazdálkodik majd -tette hozzá.
Egyed Gyula végezetül elmondta, hogy a ZEFAG állami részvénytársasággá történő átalakítása most van folyamatban, ennek lezajlása után pedig az ÁVÉ Rt. dönt majd a privatizációról. Mindezek bizonyára hatással lesznek az 1. sz. erdészet szervezetére is. Hogy milyen formában, azt majd a közeljövő történései igazolják.
Tihanyi István
Szelíd fenyegetés
A korosabb - tapintatosan szólva: a tapasztaltabb - korosztály még emlékszik a szent Antal láncra. A ncpfölkelés-törradalom-szabadságharc után 1957 elején ez árasztotta el az országot. Azóta meg-megújul a módszer különféle elnevezéssel.
Legújabban Levél Nagy-Britanniából cím alatt szólítanak föl, hogy mihelyt megkapom a drága sorokat, azonnal csókoljam meg azt, akit szeretek, azután továbbítsam a levél 20 másolatát 20 helyre és „majd meglátod, hogy mi történik 4 nap elteltével!" - szól kedélyes tegező viszonyban hozzám a központozással hadilábon álló ismeretlen levelezőm.
Ha nem tudnám, hogy mi történik velem, számomra ellenőrizhetetlen eseteket sorol föl. Volt, aki nyert, volt, aki meg-halt vagy épp az állását vesztette el. „Kérjük, ne ignoráld ezt a levelet, mert MŰKÖDIK!" - figyelmeztet újfent tegezőben a Magyar Köztársaság előttem ismeretlen levelező tagja. Kgyébként közlöm vele: ignorál=mellő/., kutyába sem vesz. Kd-dig jó pár ilyen-olyan láncéul tettem ezt, s remekül élek, dolgozom. Csak tudnám, kik zaklatnak állandóan ezzel a szamársággal. Mert, ugye, az úriemberek nagyvonalúan elfeledkeznek eme ostobaságok aláírásáról. Mi, újságírók ennél kissé gerincesebbek vagyunk...
Ferenc/. Győző
1 1 Ili I KANIZSA 1 Hl t. december 23
LA ROCHEFOCAULD MEGÁLLAPÍTÁSA
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 29.
Lapunk 50. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Nem tréfálok. Ha nem volna bajusza, Napóleonra hasonlítana.
A sorsoláson Sudár Etelka (Zalaegerszeg), Gyergyák Lajosné, Kománovics Rita, Márkus József kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- És meg fog gyógyítani ez az orvosság, doktor úr?
- Ez az orvosság mindent gyógyít. Legalábbis eddig senki sem jött vissza, hogy írjam föl másodszor is.
Receptötlet
RACPONTY
Hozzávalók: 1 db 1-1,2 kg-os ponty, 800 g burgonya, 150 g füstölt szalonna, 2 ek. olaj v. sertészsír, 1 nagy fej hagyma, 3 húsos zöldpapnka, 250 g hámozott paradicsom, 2-3 dl tejföl, 50 g vaj, 1 kk. édesnemes paprika, só.
A halat megtisztítjuk, kizsigereljük, fejét-farkát levágjuk, hosszában kettévágjuk, kifilézzük. 2-3 cm-enként bevagdossuk, a vágatokba vékony szalonnacsíkokat nyomkodunk, fél órára gyengén besózzuk.
A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk és egy hosszúkás, kivajazott, tűzálló tál aljára terítjük, ráfektetjük a két halszeletet. I.™
A maradék szalonnát zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk a zsiradékot, megfonnyasztjuk rajta a finomra vágott hagymát, elkeverünk benne 1 kávéskanál pirospaprikát, rádobjuk a felaprított paradicsomot, a kicsumázott, felszeletelt vagy karikára vágott zöldpaprikát, ízlés szerint sózzuk, fedő nélkül félpuhára pároljuk (5-10 perc), majd a halra szedjük. Tetejét meglocsoljuk a tejföllel, rámorzsoljuk a vajat és előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten (180 C-fok) pirosra sütjük (30-35 perc). A sütőtálban azonnal tálaljuk. Kitűnő, ízléses egytálétel, ideális vendégváró, mert előre el lehet készíteni.

M ^eftete ffió^q
Temetkezési BT. 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 20.
TISZTELT OLVASÓ!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével.
E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az ekkor felmerülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek
- Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás
- Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírás ás
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK: 8-tól 17-ig Nagykanizsa, Zrínyi út 20. 17 óra után: Farkas Tibor Nagykanizsa, Rózsa út 14/C. fsz. 1. ajtó. Szever Attila Nagykanizsa, Kodály Z. út 2. III. lph. 4. emelet Habda Rezső Nagykanizsa, Király u. 30.
1992. december 23.
I
KANIZSA
■II

KERTBARÁTOKNAK
A tőosztás
Ivartalan szaporítási módok közé tartozik a tőosztás. Tő-osztással szaporíthatók a terjedő tövű, párnát, telepeket képező évelő növények, cserjék. Ehhez a szaporítási módhoz soroljuk még a hagymás, gumós, hagymagumós és rizómás növények szaporítását is.
Legtöbb évelő növényünk szaporítási módja a tőosztás. Ilyen például a nemes cickafark, az évelő szegfűfélék, évelő pUnkösdirózsa, nőszirom, bőrlevél, gyöngyvirág, kövirózsa, varjúháj, díszfűvek stb. A margarétát rendszeresen fel kell újítani, különben elsatnyul vagy kipusztul. Célszerű a töveket minden harmadik évben felszedni és tőosztással felújítani. Legszebb virágzást második évben kapunk.
A nyár végén vagy ősszel virágzó évelő növények tövét tavasszal, a tavaszi virágzásúa-két pedig ősszel osszuk szét, így növényeink a következő virágzásig megerősödnek. A
lombjukat korán elvesztő évelők tőosztása közvetlenül a virágzás után történjen. Az árnyékot kedvelő évelők tőosztá-sát nyáron is elvégezhetjük. A leválasztott növénykéket lehetőleg árnyékos helyre ültessük.
Tőosztással nemcsak a szabadban növekedő növények szaporíthatók, hanem egyes cserepes dísznövényeink is. Egy-egy elsűrűsödött tövet átültetéskor több részre is szétszedhetünk. Ügyeljünk arra, hogy minden egyes szétszedett növénykének elegendő gyökere legyen. A szobai páfrányfélék, a tarkalevelű borostyánok vagy a kedvelt afrikai ibolya is szaporítható tőosztással. A szobanövények tőosztásának legalkalmasabb ideje a tavaszi átültetés.
A díszcserjék és gyümölcsbokrok közül a sűrű gyö-kérzetű, sarjadzó, föld alatti szárakkal terjedő tövűeket szaporíthatjuk a tőosztással. Ilyen például a törpemandula, kecskerágók, jázmin, jezsámen, le-
vendula, mahónia, gyöngyvessző, hóbogyó, rózsalonc, málna, ribiszke, köszméte, áfonya stb. A lombhullató fás növények tőosztását csak nyugalmi időben végezzük: ősszel, novemberben vagy tavasszal, még rügypattanás előtt.
Tőosztáskor az anyanövényt teljes egészében ássuk ki, vagy a szükséges részeket válasszuk le ásóval. A gyökerekről a földet rázzuk le, hogy a föld alatti szárrészek, rügyek jól láthatók legyenek. A szétosztott darabokat új növényként azonnal állandó helyükre ültethetjük. A föld alatti szárakat, rizómát fejlesztő évelő növények gyökértelen szárdarabjait, ha azokon járulékos rügy van, a nyugalmi időben, ősszel vagy kora tavasszal feldarabolhatjuk. Évelőink közül ilyen módon darabolhatjuk fel a bőrlevél, a nőszirom vagy a gyöngyvirág földalatti szárát. A rizómát a vastagságával azonos talajréteg fedje.
Á. Kartai Csilla
*
FENY cmn FÉNY
szalagon ru 1 u sza|a9°n
SEGÍTSD A SZIRÉNÁT!
Általános tapasztalat, miszerint az autósok nem biztosítanak kellő elsőbbséget, előzékenységet a megkülönböztető jelzést használó gépjárműveknek. Légyen az mentő, tűzoltó, vagy rendőrautó. Sajnos akad arra is példa, hogy versenyre kelnek a szirénázó gépkocsikkal.
Péntek reggel. Beszélgetünk a társalgóban. Kevés a mentős. Hogy miért? Erre többféle magyarázat van. Az is kiderül, hogy a mentősök kemény legények, hiszen sok mindenen át kell esniük. Aztán van, amikor a keménység semmit nem ér. Mert bizony ők is padlóra kerülnek, amikor gyermekbalesethez hívják őket. Nehezen teszik túl magukat...
A mentősök szeretnék elérni azt, hogy Zala megyében a gépjárművezető-oktatásban ők oktassák az elsősegélynyújtást. Mert sokan azt sem tudják, mit kell tenniük egy vérző seb láttán.
Zala megyében huszonöt „futó" mentő van, ebből tizenhét Toyota, a többi Mercedes.
(Erted is szólhat)
Péntek délelőtt. Nézzük a Ewing család történetét a televízióban, a zalaegerszegi mentőállomáson. Hirtelen megszólal a csengő... egyszer, kétszer, háromszor. Ez nekünk szól. Indul az esetkocsi, a Mercedes... Valaki fekszik az úttesten, vérzik.
A mentő egy percen belül már az utcán van, szirénázva. Mi pedig követjük őket, a videóval felszerelt „meseautóval".
Az esethez simán kiérünk. A beteg enyhén szólva nem áll a lábán, a közeli kocsmában jópárszor a pohár fenekére nézett. Csúnyán vérzik az arca. Vissza a kórházba! Elénk kanyarodik egy Wartburg, BYL 021-es forgalmi rendszámmal. Egészen a Zala Megye Önkormányzati Kórháza és Rendelőintézete elé kísér bennünket, aztán tilos helyen megáll. Helyszíni bírságot fizet.
Azonban alig indulunk el, máris újabb esetekbe botlunk, hiszen a megállni tilos tábla ellenére állnak a gépkocsik, akadályoztatva a mentők bejá-
rását. Sorban: ASS 816 Zsiguli, BYL 400 Skoda... Számíthatnak egy karácsonyi feketefehér „képeslapra"..
Sajnos ezen a délelőttön sok ilyen képeslap készült, hiszen még négyszer futott velünk a mentő. Egyszer életveszélyes beteget szállítva. Akkor is akadt munkája a rend őreinek.
Egyszóval összegezve: a közlekedési morálunk sajnos a bányászbéka segge alatt van...
Ezen a napon minden élesben ment. Tehát nem volt megrendezve, lefektetve a forgatókönyv. Sajnos a tudósítás elején leírt tapasztalat most is igazolódni látszott. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy vajon mit is kell tenniük akkor, amikor szirénázó mentőkocsit vélnek felfedezni. Már amikor észreveszik, hiszen egy-két autóban bömböl a magnó, a rádió. Pedig, akárcsak ezen a délelőttön is, emberéletekről van szó!
Figyeljünk egy kicsit jobban! Ez a mi érdekünk is...
H. L.
Szisszentek
Betiltás
Csak látnám a bírósági idézést, amely tanúként rendeli be Zétényi képviselő úr törvénye alapján Mórus Tamást, Petőfi Sándort, Ady Endrét, Juhász Gyulát, József Attilát! Elkövették azt a -manapság - megbocsáthatatlan bünt, hogy írtak -éspedig magasztalén - a vörös csillagról, a piros zászlóról, amelyet épp betiltani készülnek. Hogy ki volt az a Mórus Tamás és mikor élt, s mi a kapcsolata a vörös csillaggal? Meg kell kérdezni Zétényi doktort. Könnyítésül any-nyit, hogy a derék lordkancellár Sir Thomas Mórus 1478-ban született és 1535-ben halt meg. Nem jószántából; felségsértésért lefejezték.
A kérdés must csak az: bár jelképesen, de ez fog történni a fent megnevezett magyarok müveivel is?
Kit képviselnek?
Mindegyik országgyűlési képviselő lakik valahol, amely lakhelyet az önkormányzatok gondjaira bízta a törvény. Gondolom, az országgyűlési képviselők is utaznak, gyermekeik tanulnak, bölcsödébe, óvodába járnak, önálló lakás után vágynak, családostól szeretnének jól megvilágított, biztonságos utcákon sétálni és a többi...
Csak tudnám, hogy akkor miért vettek ki a helyi önkormányzatok zsebéből ismét jövedelemadó-bevételből? Hogy ez nem az őket megválasztok érdeke, az biztos. Akkor kit képviselnek? Valamelyik párt érdekeit? Akkor miért nem attól a párttól várják egészen szépen kigömbölyödött képviselői tiszteletdíjukat, s jövendőjük alakulását? Ezek természetesen a zalai képviselőknek is szóló kérdések. Záró kérdés: mikor fordíthatom arra a magam pénzét, amire jónak látom? Mert, ugye, a szja-t az általam megkeresett pénzből vonják le akaratomtól független mértékben és módon...
F. Gy.
SPORT • SPORT • SPORT
Labdarúgó-mérleg félidőben
Középmezőnyben zárták az őszt a megtorpant olajosok
30
KANIZSA
1992. december 23.
Nem a legjobb előjelekkel készültek az új bajnoki évadra a kanizsai olajosok, akik az előző bajnoki évadban az NB II Nyugati-csoportjában a 9. helyen végeztek.
- Az egyesület, s így a szakosztály helyzete is válságos lett, mivel még a legminimálisabb feltételekkel sem rendelkeztünk, s ez így van még napjainkban is. A vezetés ugyan jelentős munkához látott, de az erőfeszítések alig jártak eredménnyel. Hallatlanul szűkös volt a pénztárca, szegényes az anyagi háttér, s így láttunk munkához, kezdtük meg a felkészülést, miközben több meghatározó játékosunk is szerződés nélkül vágott neki az 1992193-as évadnak -kezdte Németh Lajos, az NB Il-es Olajbányász szakvezetője.
Baranyai István, az Olajbányász SE ügyvezető elnöke, Somodi János szakosztályelnök, a szakvezető és stábja hozzálátott a kiútkereséshez, ám irtózatosan nehéz falba ütköztek a szegényes környezetben. Ugyanis a korábbi években eléggé tőkeerős vállalatok, cégek szép lassan „elfogytak", a bázis szinte megszűnt. Pénz nélkül, feltétel nélkül pedig nem lehet mihez kezdeni, illetve a kívánt szinten a munkát, a tevékenységet folytatni.
- Az NB II-höz, a minőségi folytatáshoz, a jó játékhoz és a még mindig kitartó közönség kiszolgálásához CSAPAT kell, mi is ezt építenénk. Az építéshez viszont alap kell, nevezetesen olyan játékosok, akikkel a kitűzött feladatok megoldhatók. Nos, fiúk nélkül, kellő keretek nélkül, a szükséges feltételek nélkül csak részeredmények érhetők el. Ideig-óráig
tartható a „léc", de a korábbi s a mai hibák, hiányosságok „eredménye" egyértelmű. Itt a mai példa, hiszen a gyerekek, az a tizenegy, akik rendelkezésre állnak - mert ennyien vagyunk - erőn felül teljesítettek az őszi sorozatban, ezt csak előzetesen mondom - folytatta Németh Lajos.
Az őszi sorozatra való felkészülés nehezen indult. Az egyébként is szűkös keret csökkent. A fiatal, s a csapatba beépülő saját nevelésű Vlaszák és Koller átigazolt, a tapasztalt Pálit sem tudták megtartani, de a műtéten átesett Farkasra sem számíthattak a kezdeti szakaszban. A gondot tetézte, hogy Csáki, a meghatározó kapus bedobta a törülközőt, akit azért sikerült megnyerni, s néhány nap után visszatért.
Rendkívül kevesen maradtak a piros-ké-kek, s mivel mintegy 10 millió forint hiányzott az egyesületi költségvetésből, így nem is lehetett szó a szükséges erősítésekről sem. Azért jött egy kis segítség, hiszen a csapathoz csatlakozott Grabant, Fullér és néhány 100 ezerért visszakapták kölcsönbe a korábbi gólvágót, Skublicsot, aki a vasi fővárosban egy évet töltött el sérült NB l-esként. Ugyanakkor a kerethez felhozták a tehetséges fiatalokat az ifjúsági csapatból, elsősorban a jövőépítés érdekében.
A bajnoki rajtra valahogy összeállt a csapat. A hazai környezetben rendezett zalai rangadón a volt NB l-es ZTE ügyesen focizó csapata ellen 1-1-es eredménnyel zártak, majd Dorogon egy hármast kaptak. Az újabb, volt NB l-es gárdát, a Tatabányát látták vendégül, amely ellen 1-1-et értek el.
A 4. fordulóban, hazai pályán született meg az első győzelem, amikor a Sopront fektették kétvállra (3-1), majd ugyanilyen arányban kaptak ki Pakson, ahol könnyen megadták magukat. Nos, ezután összeérett a társaság, megindult felfelé a csapat, amikor a következő 5 fordulóban 9 (I) pontot szereztek, miközben hazai közönség előtt nyertek a volt NB l-es Haladás VSE (1-0), Pénzügyőr (1-0), Kaposvár (3-1) ellen, Mohácsról 1, Ajkáról 2 ponttal tértek haza. Közben elveszítették a talpcsonttörést szenvedett meghatározó játékost, Kepe középhátvédet, s nem sokkal később a beállós Kiss is harcképtelen lett, vagyis „tengely" nélkül maradtak az olajosok.
Az élcsoportban tanyázó, megindult kanizsai kedvencek a befejező ötös szakaszt l-l vereséggel (0-3 BKV Előre), illetve győzelemmel (3-0 Szekszárd) kezdték.
akik a véghajrában aztán „lezuhantak", elveszítették nagyszerű pozíciójukat.
A záró három fordulóban nem működött olajozottan a kanizsai gépezet, amely az 1 hazai és a 2 idegenbeli mérkőzésen igencsak gyengélkedett. A vasi cipőgyáriak addig bukdácsoló csapata Szombathelyen nagy küzdelemben verte a piroskékeket (0-1), majd Kanizsán, az őszi hazai idényzárón támadt fel a Dunaferr addig gyengélkedő gárdája, akik csak 2-0-ra nyertek, s ezzel az olajosok elveszítették hazai veretlenségüket. Az idegenbeli zárás sem sikerült, 1-0-ra kaptak ki az ESMTK-Bauinvest gárdájától némi segédlettel.
A kanizsai olajosok az őszt a 7. helyen zárták, akik pontosan 50 százalékos teljesítménnyel tértek pihenőre (6 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 18-18) 15 bajnoki ponttal. Hazai mérlegük 12 pont (5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 13-6), míg idegenben mindössze csak 3 pontra voltak képesek (1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, 5-12). A szerzett 18 gólon Dómján (4), Fuisz (4), Skublics (3), Visnovics (2), Hegedűs (2), Kiss I. (1) és Popovics (1) osztozik, míg a szekszárdi Dzsanovics öngóllal „segítette" az olajosokat.
A csapat összességében erőn felül teljesített az őszi sorozatban, s ha nincs a balul sikerült véghajrá, akkor még akár dobogós is lehetett volna ebben a rendkívül szoros mezőnyben, ahol 2-3 ponttal nagy változások történhetnek le- illetve felfelé. Tény, hogy kár a véghajráért, de a végére „elfogytak", a nagy menetelés sokat kivett a fiúkból, akik hullámzó teljesítményt nyújtottak és különösen döcögött a középpályás- és csatárjáték. A kedvencek közül azért kitűnt a kapus Csáki, valamint Kiss, Tóth, Popovics és Fuisz, akik legtöbbet tették a sikerért.
- Az ismert körülmények, a kialakult helyzet alapján a csapat terven belül maradt, a végeredményt elfogadom és kár siránkozni a záráson. A nagyszerű sorozat, az élcsoportos 4-5. hely dicséri azt a 11 fiút, akik remekül alapoztak. Természetesen a sérülések, a meghatározó játékosok hiánya, illetve gyengébb teljesítménye zavart okozott, a pótlás nem sikerült, mert a cserékkel hadilábon állunk, beérésükre még várni kell. A kerettagok rövid szabadságot kaptak, akik január első hetében újból munkához látnak, s remélem, hogy az egyesületre is egy jobb, gazdagabb sportév vár, amire rászolgálna - mondotta végezetül az optimista szakvezető.
Balogh Antal
A dunaújvárosiak ellen vesztette el hazai veretlenségét a csapat, amely ellen az egyik ritka támadás befejezését örökítette meg a fotoriporter. Bajról jobbra: Dómján, Farkas és háttal a cserejátékos Kis Ferenc.
(Erdei András felvétele)
SPORT • SPORT • SPORT
KANIZSA
1992. december 23.
a.
■■
Népes mezőnyök, ügyes gyerekek a Csarnok Kupán
Atlétika
Az Olajbányász atlétikai szakosztálya, a városi szakszövetség immár hagyományos évzáró versenyén, a Csarnok Kupán ismét bizonyítottak az általános iskolások, az 1980-83 között született tehetségek.
A jól előkészített, hangulatos és izgalmas versenyen közel 200 tanuló vett részt a Péterfy, Nagyrác, Rozgonyi, Csokonai, Hunyadi, Zrínyi, Petőfi és Murakeresz-túr képviseletében. A diáksportolók különböző versenyszámokban: 30 m síkfutás, szökdelés, medicinlabda-dobás, 30 m gátfutás,
Ülürüplabda
Vereség a szakaszzárón
Az 1992/93. évi OB I-ben befejeződött az alapbajnokság, melynek záró versenynapját Tatabányán rendezték meg, s azon szerepeltek a kanizsaiak is.
Az eddig veretlen Hamburger SK csapata, a Nyugati csoport nagy esélyese a szakaszzárón megbotlott, elveszítette veretlenségét, miután a házigazda Tatabánya simán elkapta őket.
- Nincs nagy gond, bár fájó vereséget szenvedtünk. Nem akarom a helyzetet magyarázni, csak annyit az egész dologról, hogy „csak" három játékos, Balogh, Czimmermann és Palicz hiányzott, akik nélkül nem tudtuk megállítani a hazai csapatot. Nos, az alap-
körös futás) mérték össze tudásukat az Olajbányász munkacsarnokban, akik közül az összetett versenyben a következők végeztek a dobogós helyeken.
1983-as születésűek. Fiúk: 1. Horányi András (Rozgonyi). 2. Koros András (Péterfy). 3. Dö-mötörfi András (Csokonai). Lányok: 1. Baj Gabriella (Csokonai). 2. Horváth Zsuzsanna (Péterfy). 3. Tálosi Zsófia (Nagyrác).
bajnokság befejeződött, s ebből a csoportból 3 csapat került be a rájátszás 1-6-os mezőnyébe, melynek mi is tagjai vagyunk. Egyébként a kétfordulós alapbajnokságot a Tatabánya és a Kanizsa l-l vereséggel zárta - értékelt Czvet-kó Tamás, a kanizsaiak edzője.
A záró versenynap eredményei:
Hamburger SK-Ajka 3:0 (3, 4, 4)
Az újonc ellen biztosan született meg az újabb győzelem.
Tatabánya-Hamburger SK 3:1 (5,-7, 7. 14)
A lelkes hazaiak meglepő, ám teljesen megérdemelt győzelmet arattak a tartalékos kanizsaiak ellen, akik első vereségüket szenvedték el.
A szakaszzárón a kanizsai csapatban a következők szerepeltek: Földi J„ Földi B., Balogh, Taródy, Pőcze, Kardos. Csere: Varga.
(-al)
1982-es születésűek. Fiúk: 1. Horváth Zsolt (Péterfy). 2. Magyar Gábor (Zrínyi). 3. Szalai Román (Csokonai). Lányok: 1. Róka Gabriella (Csokonai). 2. Hoffer Beáta (Hunyadi). 3. Nagy Eszter (Csokonai).
198l-es születésűek. Fiúk: 1. Tálosi Dániel (Péterfy). 2. Ba-garus Zsolt (Csokonai). 3. Molnár Gábor (Csokonai). Lányok: 1. László Bernadett (Péterfy).
Vízilabda
A Vízmű SE fiataljai 1 évi szünet után újra bekapcsolódtak a bajnoki rendszerbe, akik az OB II ifjúsági bajnokságban szerepelnek.
Az őszi hajrában a következő eredményeket érték el:
Vízmű-KSI 3:37 (1:10, 1:8, 0:9, 1:10) Kanizsai góldobók: Süle, Nagy, Bihari (l-l).
Vízmű-OSC 4:15 (1:1, 1:4, 1:6, 1:4) Góldobók: Rejtő, Simonka, Kaszper, Horváth (l-l).
BVSC-Vízmű 15:1 (4:0, 5:1, 2:0, 4:0) A kanizsaiak találatát Simonka érte el.
Az őszi idényzárót követően Molnár István, az úszó-vízilabda
2. Balogh Erika (Murakereszt-úr). 3. Vágvölgyi Krisztina (Csokonai).
1980-as születésűek. Fiúk: 1. Kanizsai Szilárd (Murakereszt-úr). 2. Mángó Ákos (Péterfy). 3. Orbán László (Csokonai). Lányok: 1. Berkes Dóra. 2. Dömö-törfy Ildikó (mind a kettő Rozgonyi). 3. Bem Andrea (Csokonai).
-b-
szakosztály vezetője így összegezett: - Első alkalommal veszünk részt ebben a bajnokságban, ahol az őszi sorozatot nyeretlenül zártuk. No, a mezőnyben egy sor kitűnő csapat van, évek óta magas színvonalú munka folyik, vagyis jóval előttünk jámak s ez érthető is. Mi tudatosan és tervszerűen dolgozunk, a nagy vereségek ellenére sem vagyunk elkeseredve és néha már, l-l negyedre kezd összeállni a csapat. A munkát folytatjuk és remélem, hogy a jövő év március közepén kezdődő második félidőben már sikerek is lesznek.
(-bl-)
FUTÓSZALAGON...
□ Lebonyolították az asztalitenisz városi diákolimpia döntőjét. A fiúk csapatversenyét a Zemplén nyerte, míg egyéniben: 1. Lakics László (Zemplén). 2. Varga Zsolt (Csokonai). 3. Németh Tamás és Fehér Zsolt (mindkettő Péterfy). A lányoknál a Bólyai csapat végzett az élen, az egyénit Krizsán Edit (Bólyai) nyerte Kertész Elvira (Bólyai), Marics Veronika és Kálóczy Elvira (mindkettő Batthyány) előtt.
Ű A női kosárlabda NB II utóbbi fordulójában Pécsett szerepelt a dr. Mező DSK együttese, amely nagy küzdelemben marad alul a Postás ellen 65:62 (27:31) arányban. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Bedő (17), Németh (15), Göncz (8).
□ A Magyar Sakk Szövetség elkészítette az 1992. évi ranglistát, melynek női mezőnyében Csonkics Tünde nemzetközi nagymester, a Tungsram erőssége az előkelő 5-6. helyen rangsorol (2325).
□ Lentiben, a Kovács Kft. által szponzorált VICO Kupa teremlabdarúgó tornán döntőt játszott a kanizsai bajnok Tip-Top együttese, amely 7 méteresekkel maradt alul, s ezzel a 2. helyet szerezte meg. A 3. helyen a kanizsai Fekete Sas gárdája végzett.
□ Sorsoltak a kézilabda Magyar Kupában, ahol a csapatok már a legjobb 8 közé jutásért mérkőznek, köztük a Tungsram férfigárdája, a stabil NB l-es csapat. A kanizsaiak ellenfele a Debreceni Dózsa, a B-csoport 7. helyezettje, amely ellen január 6-án 17 órakor Nagykanizsán mérkőznek a lámpagyáriak. A visszavágóra január 13-án kerül sor és a 2 találkozó alapján dől el a továbbjutás. (.gh)
Európa Biztosító Rt.
8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. Tel.: 93-11-126, 60-12-690 Fax: 93-11-126
EURÓPA KOPOGTAT!
Nagykanizsán is területi irodát létesített az EURÓPA Biztosító Rt.
Ajánlatunkból:
Egyéni és Testületi Élet- és Balesetbiztosítások. Vagyonbiztosítások egyedi igények szerint.
VELÜNK NEM KÖTELEZŐ, VELÜNK ÉRDEMES!
Minden kedves Partnerünknek
és leendő Ügyfeleinknek kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új évet kíván az
EURÓPA BIZTOSÍTÓ RT.
Ü 1'' KANIZSA £ L é
1992. december 23.
Nagykanizsa belvárosában szoba-konyhás, komfortosítható önkormányzati lakás után lehet érdeklődni minden nap 17 óra után a 93/14-281-es telefonszámon. (571 K
Lakást vásárolnék 900 ezer Ft készpénz + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Nyugalom" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (679 K)
Nk. Erdész úti társasházban 3 szobás, 86 négyzetméteres, egyedi fűtéses, kertes lakás eladó. Cím a szerkesztőségben, 12-305 telefonszámon. (684 K)_
Az autós pihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda Ferenc. (695 K)
Irodának, üzletnek is alkalmas, igényesen felújított 3 szobás családi ház pincével és melléképülettel, 700 négyzetméter telken a belvárosban eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. Érd.: 93/12-536 vagy 13-736. (694 K)
Nagykanizsa, Halvax u. 1. sz. alatti (Gábor Á. laktanyával szemben) két és félszobás családi ház 730 négyzetméter telekkel készpénzért eladó. Irányár: 1.750.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 5/A. Soós Csaba, 18 órától. (692 K)
Homokkomárom, Alsó-csingai hegyen 520 négyszögöl szőlő, gyümölcsös pincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Nk. Ifjúság u. 35. (688 K)
Nk. Keleti városrészben, 54 négyzetméteres, kétszobás önkormányzati lakás után lehet érdeklődni naponta az esti órákban. Tei.: 93/16-244. (696 K)_.
Kiskanizsán, a temető keleti oldalán kertészkedésre alkalmas, 2496 négyzetméter területű belsőségi termőföld ingatlan eladó. Érd .: Kiskanizsa, Homokkomáromi u. 52. Kedd-péntek kivételével. Tel.: 19-302. (717 K)
Berzsenyi utcában teljesen felújított, kétszobás lakás eladó. Érd.: 12-892-es telefonon lehet 17 óra után (718 K)_
Budapesthez közel, Érden 300 négyszögöl telken kis családi ház eladó. Irányár: 1,5 millió Ft. Csere is lehetséges nagykanizsai vagy környéki ingatlanra. Érd.: Nk. Kórház u. 6. Gulyás József. (720 K)
Valkonyán kétszobás családi ház
nagy gazdasági épülettel, 1 hold földdel eladó. Érd.: Nk. Városkapu 1/C. Nánási. (722 K)_
Kétszobás lakás kiadó. Érd.: 17 óra után: Nk. Attila út 14. II. lph. 4/14. Csordáséknál. (728 K)
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobás + étkezős, II. emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajánlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JÁRMŰ
7 éves OPEL Record 2000-es (injektoros) sok extrával igényesnek eladó. Érd.: Gelsesziget, Fő út 69. Tolnai. Egész nap. (702 K)_
Peugeot 305 200.000 Ft-ért, Polski Fiat 126 60.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (699 K)
CitroSn Visa személygépkocsi eladó. Nk. Teleki u. 5/A. lépcsh. fsz. 2. (705 K)
SKODA 105 S eladó. Irányár: 37.000 Ft. Érd.: Nk. Bartók B. 7. Rácz. (713 K)
Vennék 3 év körüli, jó állapotban lévő, kétütemű Trabantot. Bata Zoltán, Pat, Fő út 105. (726 K)
Skoda 105 L eladó. Irányár: 100.000,- Ft. Érd.: Nk. Bartók B. u. 9/B. III. em. 3. (689 K)
ÁLLÁS
Gépírói állást vállalok. Ajánlatokat 93/16-383 telefonszámra kérek, egész nap. (723 K)
AL1ÍKRLKT
Egy vagy másfélszobás albérletet keresek. Ajánlatokat „Téli költözés" jeligére kérek a szerkesztőségbe. (673 K)
MŰSZAKI CIKK -BÚTOR
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt. Érdeklődni a Kanizsa szerkesztősé-gében lehet. (484 K)_
Egyszemélyes, ágyneműtartós, barna-drapp kárpitozású, nagyon megkímélt állapotban lévő heverő eladó. Érd.: a 92/73-223-as telefonszámon. (685 K)
160 l-es LEHEL hűtőszekrény, Combi típusú gyerekágy és mély babakocsi (bársony) eladó. Érd.: Nk. irtás u. 26. Papp Miklós. (686 K)
Konyhabútor munkalap, mosogatótető felújításához műmárvány lapok
több színben megrendelhető, beépítéssel is. Kiss László Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (708 K)
Mirköz tejhútő eladó. Irányár 13.000 Ft. Érd.: Nk. Ligeti u. 9. (700 K)
Rudi kanapé 12.000 Ft-ért és 300 l-es LEHEL fagyasztó láda fél év garanciával eladó 25000 Ft-ért. Érd.: Igri György, Kiskanizsa, Bába u. 3.
(698 K)
<; \r \zs
Nk., Csengery u. 33. sz. alatt garázs eladó. Érd.: Tóth Béla, Nk. Hermán O. u. 5. (701 K)
\ i <;YI:S
4 személyes horgászcsónak, K-l-es versenykajak, surf, vízibicikli és tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. Kiss László Nk-Miklósfa, Szen-tendrei u. 55. (706 K)_
15 hl-es állóhengeres műanyag borostartály eladó. Erd.: Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (707 K)
170 kg-os hízott sertés eladó. Érd.: Kiskanizsa, Kossuth L. u. 5. (703 K)__
Gazdálkodók figyeleml Eternit fólia csövek (300 fm), keveset használt locsoló gép hozzátartozó gumislagokkal, üzemképes villany táskaírógép, 3 darab fűrészporos kálya új állapotban eladók. Érd.: naponta Nk. Teleki u. 46. Szabó. (Gésa mellett.) (704 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülőszövetkezetben egyszobás lakrész és „Robi" 55-ös kapálógép eladó. Telefon: 92/18-861. (693 K)
PASSAP négyszínváltós, motorizált kötőgépek eladók. Érd.: Zalaeger-szeg-Csács, Klapka u. 14. Tel.: (92) 20-578
Nk. Péterfai l/G. II/3-ban combi gyerekágy, Biemme sport babakocsi, 1 és 2 csirkés grillsütők eladók. Érd.: 17 óra után. (674 K)
18-20-szoros nagyítású, kétcsöves mikroszkópot vennék. Cím a szerkesztőségben. (683 K)
Marketing tevékenységhez üzlettársakat keresek. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/A. Göntér. (724 K)_
Kozmetikai szerek kipróbálásához keresünk szépülni vágyó hölgyeket. Időpont egyeztetés szükséges. Je-
lentkezni: Nk. Kazanlak krt. 3/A. Göntér. (721 K)_
Múlt század végén kiadott Pallas Lexikon (telje:,) eladó. Nk. Kazanlak 4/B. II/8. Tel.: 17-120. (719 K)
5 db szuka TRICOLOR skótjuhász kiskutya törzskönyvezve, tetoválva eladó. Nk. Bába u. 10. Czvetkó Lajos. (716 K)
68 ezer Ft értékű kárpótlási jegy eladó névértékben. Ajánlatokat „Januárig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (714 K)_
COMMODORE 128 D (floppyval) új állapotban, programokkal együtt eladó. Irányár: 35.000 Ft. Ugyanitt HO-s PIKÓ modellvasút is eladó. Érd.: 17 óra után, Nk. Levente u. 41. (712 K)
Szellemi adminisztrációs munkát ajánlok, válaszborítékkal. Zsoldos Lászlóné, Nk. Rózsa u. 19/A. (729 K)_
Értesítjük kedves barátainkat, ismerőseinket és leendő vendégeinket, hogy Nagykanizsán, a Csengery úton, a sörgyár közelében lévő vegyesbolt tőszomszédságában megnyitottuk a Tuboly-kocsmát. (725 K)
IBM gépekre egyéni programszerkesztést vállalunk. Érd.: Nk. Rozgo-nyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
l''A RTN KRKKRESÖ
40 éves, jól szituált férfi rendezett anyagiakkal, korban hozzáillő hölgy társaságát keresi. Kalandorok kíméljenek, csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Az élet úgy is tova száll" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (607 K)
35 éves, 172 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, jó anyagiakkal rendelkező, középfokú végzettségű, független férfi megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált hölggyel házassági szándékkal. Leveleket „Ősz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (640 K)
37 éves 168/58 középvégzettségű, rendezett körülmények között élő elvált nő keresi intelligens férfi ismeretségét tartós kapcsolatra. Leveleket „Karácsony" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (691 K)
Intelligens, értelmiségi férfi (legalább középiskolai végzettségű) ismeretségét keresem házasság céljából, 44-55 évesig. Én is hasonló adottságú hölgy vagyok. Leveleket: „Szilveszter" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (715 K)
Elvált, érettségizett, 32 éves nő hozzáillő társat, barátot keres, 40 éves korig. Leveleket „Bizalom" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérek. (727 K)
62 éves, rendezett anyagiak közt élő özvegy férfi keresi házas-, illetve élettársát olyan hölgy személyében, aki otthonába költözne. (Család nincs.) Leveleket „Összetartozás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (697 K)
UTAZZUNK EGYÜTT! - VELEM MEGÉRI -
Színvonalas, kulturált utakat biztosítok, ha Önök KIRÁNDULNI szeretnének. Készséggel állok rendelkezésükre 45 személyes prívái autóbuszommal, mely a nemzetközi normáknak is megfelel. Rendelés felvétel; FÜLÖP JÓZSEF személyszállító kisiparos 8800 Nagykanizsa-Palin, Alkotmány út 169/a. Tel.: 12-394
REDŐNY és RELUXA rendelhető:
SULYOK GÁBOR NAGYKANIZSA
(Kiskanizsa), Alsótemettf út 23. Tel.: 93/19-234
KIVÁLÓ MINŐSÉG, OLCSÓ ÁR!
Hívjon, s felkeressük önt mintakollekciónkkal!
,.A LKGJOltli RI.KLÁM AZ KLKGKDKTT VÁSÁRLÓ"
KANIZSA SORGYÁR RT. ...1892 óta
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
V. évf. 53. sz. 1992. dec. 30.
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP FKrf
MDF SZDSZ FlüfSz KDNP MSZP FíÚt
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP jB^gP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSZM(jFKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSffp FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP Mp&P FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP JJÍSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP folSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDIW MSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KMKP MSZP t
MDF SZDSZ FIDESZ <Ú#DNP MSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESffli %DNP MSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDjÚE KDNP MSZP
MDF SZDSZ FiiteSZ KDNP MSZP FKgP
MDF SZDSZ AjfeSZ KDNP MSZP FKgP
MDF SZDSZáJ FIDESZ KDNP MSZP l
FIDESZ KDNP MSZP I
MDF SZf$£ FIDESZ KDNP MSZP I
MDF jSápSZ FIDESZ KDNP MSZP FKgP
DSZ FIDESZ KDNP MSZP FKgP
SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP FKgP
SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP FKgP
MDF SZDSZ FIDESZ KDNP MSZP FK«P
MI
KgP KgP KgP KgP Kg] Kg] KgP
KgP

|i|< :
Minden Kedves Olvasónknak és ügyfelünknek eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a Kanizsa Dél-zalai Hetilap szerkesztősége és kiadója!
SíjSji:;
KANIZSA
1992. december 30.
HELYESBITESEK
Lapunk december 18-i 51. számában több sajnálatos és félre is érthető computertechnikai és olvasószerkesztői hibát fedeztünk fel. Ezeket az alábbiakban helyesbítjük:
A címoldal - Karácsonyi vásár a Dél-Zalai Áruházban című riport - negyedik hasábjának első sora: Az áruház területén bérleti formában több szolgáltató részleg is működik.
Ugyancsak a címoldalon, az Olvasóink figyelmébe! című felhívásunk első sorában a „miatt" és a „december" szavak közé tévesen került az „a" betű.
A 4. oldalon Ülésezett az önkormányzat című tudósítás negyedik alcíme helyesen: Döntés született Palotás Tibor önálló indítványában.
A 7. oldalon Jó (lesz) ide bejönni!... című riportunk alcímeinek második sorában helyesen: januári (legújabb információnk szerint ezt az időpontot a Csemege Julius Meinl cég azóta február vagy március hóra módosította a kanizsai ABC-áruház-ra. A riport végén közölt 10 napos zárvatartás - tehát februárban vagy március hóban - várhatóan 12-14 napos lesz).
A hibákért az érintettektől, illetve olvasóinktól elnézést kérünk.
T.

Főszerkesztő: Dóró János Laptltkár: Bencze Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre
Felelős kiadó: a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Boraa Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint ISSN 0865-3879
DÓRÓ JÁNOS főszerkesztő Dilemma. Húzzam, vagy ne húzzam?
BENCZE ILDIKÓ laptitkár Most akkor kötőjel, vagy kettőspont?
akik a
„nyomda ördögét"
megszemélyesítik
ERDEI ANDRÁS fotóriporter Talán egy kicsit jobbra a keblekkel.
BORDA MENYHÉRT
szövegszerkesztő Ha nem lettem volna tördelő, most a ZTE centere lehetnék.
1992. december 30 KANIZSA 1 3
SZENDRŐI GÁBOR korrektor Innen nézvést nem is olyan rossz lap ez a Kanizsa.
HOSTESS KÉPZÉS A ÉS Z BETÉTI TÁRSASÁG SZERVEZÉSÉBEN
Várjuk hölgyek jelentkezését, 14 éves kortól.
ÚJ VILÁG, ÚJ STÍLUS!
JELENTKEZNI LEHET:
1993. január 9-én, szombaton, 10 órakor
A KÖZÉPISKOLAI
LEÁNYKOLLÉGIUMBAN,
Nagykanizsa, Petőfi utca 5.
A ÉS Z BETÉTI TÁRSASÁG
DUKÁT ÉVA újságíró Ha többszörösen összetett mondatokat fogalmazok egész biztos, beletalálok valamibe.
HALMÁGYI ÁRPÁD korrektor Ilyen szó nem Is létezik
FOGA KALMAN szövegszerkesztő A sportrovathoz mellékelhetnétek egy nagyítót is,
KOVÁCS GÁBOR számítógépes grafika Nekem semmi közöm a TI írásaitokhoz.
HÉDER ZOLTÁN korrektor Olvastam már jobbat is rosszabbat is.
LÉKAI TAMÁS szövegszerkesztő Lehetni lehet, de az egy kicsivel többe kerül
DÉRI ZOLTÁNNÉ korrektor Egy recept mindig jól jön.
Azt mondják ötven, hatvan éve naponta termett a pesti aszfalton a vicc, ezt aztán csokorba lehetett kötni és hivatali vagy baráti összejövetelen a jelenlévőknek jószívvel át lehetett adni. így volt ez még húsz, netán tíz évvel ezelőtt is. A viccgyártóknak volt miből táplálkozniuk: a körülöttük lévő világ mindig kellette magát politikai vagy emberi gyengeségeivel, az egészséges magyar szellem mindig befogadta ezeket a történeteket, s mindig akadtak a hallgatók között továbbfejlesztők is.
Az utóbbi években valahogy kijöttünk a gyakorlatból. Nem igen van viccmesélés, tréfás és gúnydalok meg az istennek se születnek. Még mosolyra is ritkán húzódnak a pengevékonyságú ajkak. Pedig a csú-folkodás, a kigúnyolás, a meg-tréfálás az egyik legősibb magatartásforma. Azóta van, mióta a teremtő az embert megáldotta rossz tulajdonságokkal, így tehát lehetett humorizálni mindenkin.
Újé vi jókívánságaim tréfás csokrát én bizony nem tudtam se a pesti, se a kanizsai utcán összekötni, így inkább a magyar nép költészetének széles tárházához fordultam, mert ott a tréfa, a játékos elem úgy termett, mint ma a politikai szóvirág, csak ezen utóbbin sírni-ríni volna kedvünk.
Hát kérem, itt aztán van minden: legény és leánycsúfoló, a lustaság, a részegeske-dés, a házsártosság kigúnyolá-• sa, panaszdalok a női uralom miatt, jókívánságok télre, tavaszra, nyárra, köszöntők Péternek és Pálnak. Egyszóval a nép tréfás kedvének tárgya lehetett minden, ami a megszokottól eltérő, ami nem hagyományos, amivel szemben idegenkedett, amit elítélt, vagy éppen csak nem szeretett.
A politizálást gyorsan elintézem az elején. Egy tréfás mese verses vége akár közállapotunk csattanója is lehet: Gallér híján köpönyeg, Hazudtam, mert volt kinek.
Kicsit hosszabban most a munkával és eredményével foglalkozom. A hajdani szolgalegények dalát hej de sokan danolászhatnák manapság: Keskeny az abrosz, Hosszú az asztal, Kevés a vacsora.
A szólások és közmondások között gyakoriak a kettős, il-
letve hármas tagolású igazmondások. Ugye ezek 1993-ra is egyaránt tartalmazzák a megállapítást, az ítéletet és a tanácsot:
Gazdag hízik - szegény fázik. Jól meg kell elejét-végét kötni a dolognak. A barázdát húzó ember történetét meg manapság igazán sokan folytathatnák. A Parasztbibliában így olvastam: Volt olyan ember, akinek azt mondta az Isten: Húzzál egy barázdát, s az ölég neked! Az ember húzott egy barázdát, de aztán hármat húzott, s nem egyet. Azt mondja az Istennek: Én hármat húztam Uram, mert egy az mennyi? Azt mondja az úr: Húzhatsz még tizenhármat is, mert én csak annyit adok, amennyit akarok. Nem csodálkoznék, ha néhány falusi ember hozzátenné a maga történetét emigyen: Meg ott húzod a barázdát Uram, ahol Te akarod, a kárpótlási jegyeimet meg oda vethetem, ahová én akarom.
Hajdanán szívesen és sokszor szembeállították a munkát az ivással. Nem tudom, hogy a munkanélkülis fröccsö-zők hogyan fogadnák ezt a versikét:
Még azt mondják korhely vagyok,
Hogy dolgozni nem akarok. Dolgozom én, mikor illik, Mikor pénzöm fogyatkozik.
A szerelmi évődés kimeríthetetlen tárházából következik most néhány. Még a pajko-sabbja is szebb volt, mint a mai aluljárós vagy diszkós udvarlás:
Töri a Mari a lencsét, Várja a jó szerencsét! Mikor viszik a padra, Recseg a pad alatta. Másik:
A nyavalya holtig törjön, rázzon,
Száradj, szikkadj, lohadj, dagadj,
Ahol most ülsz rózsám, oda ragadj! Vagy:
Szalontai híres lányok,
hej re tyu tyu,
Jaj de piros a pofátok,
hejre tyu tyu tyu, Nem az Isten adta rátok, Hejre tyu tyu tyu, Patikárus a babátok, hejre tyu tyu tyu!
A hűtlenség, a léhaság nem csak a mai világ velejárója. Az erkölcsi botláskor nem kerteltek, nem keresték a szép szavakat, bizony szópellengérre került a nőszemély: Mama is van, koma is van, Apja egy sincs, pedig sok van!
A szerelmi babonák nem tűntek el véglegesen, hiszen napjainkban is sokan fordulnak az évszázados megfigyelésekhez, igyekeznek kitudakolni a jövőt. Vajon melyik lánynak van ideje a következőkre?
- Ha a lány a kOrisbogarat megszárítja, porrá töri, pogácsába süti, s a kinézett legénynyel megeteti, a legény utána bolondul.
- Három fehér galamb zúzáját, máját, vérét kellett megsütni a legénynek. Miután megette, nem is gyanakodott semmire, pedig nagy baj történt vele.
A lucázás, a betlehemezés, a csillagozás, a háromkirályjárás, az aprószentekölés, a re-gölés, az óév-búcsúztatás, az András, István és János köszöntés, a disznóölés mind alkalmas volt arra, hogy az emberek - de főleg a gyerekek
- meglátogassák egymást, elmondják jókívánságaikat. A téli ünnepkör népköltészete produkált csak igazán szatirikus verseket. Emberre, tárgyra, helyzetre a szelíd tréfától a maró gúnyig rátalált a szó. Van itt kérem gyöngédség, szókimondás, mosdatlan nyer-seség is.
A Zala megyében gyűjtött Luca-napi kotyolást néha éneklés, néha azonban mondókák kísérték: Luca, Luca kity koty Akkora feneke legyen a lányoknak, mint a kemence szája,
Akkora csöcse legyen a lányoknak, mint a bugyigás korsó,
Annyi pénzed legyen,
mint a fűszál a réten, Olyan hosszú kolbászok legyen, mint a Német Imrejék háza,
Egyik végét én rágom, másikat a pajtásom. Luca, Luca kity koty. Ha nem adnak pálinkát, leverem a gerendát.
A bukovinából Magyarországra került székelyek szamaras karácsonyi ajándékkéregetése idején mondja egyik katona a másiknak: Allj félre, te félügyü, meszes üstökű,
Fejed olyan, mint a lapostetü, Gerezdes tetejű, szeder módra termetű.
Az áremelések után és előtt mindenkinek jót tesz, ha ezt is elolvassa. Fehér kenyér dagadjon Fűzfa tekenöben, Bor, búza, kolbász Legyen mindig bőven, A patikát felejtsük el Az új esztendőben!
A következő napokban, hetekben úgy köszöntjük egymást: Boldog új évet! A találékonyabbak patkó, malac vagy kéményseprő figurát is ajándékoznak. Eleink körültekintőbben adták egymásnak tudtul jókívánságaikat: nemcsak az emberről, hanem az állatról, a termésről is igyekeztek gondoskodni. Az év első napján csak olyant tettek, ami a hiedelem szerint az egész esztendőre kihat: kútnál mosdottak, hogy mindig frissek maradjanak, tiltották a pénzkiadást, kölcsönadási, bontási munkákat, nehogy az új esztendőben hasonlóan kelljen cselekedniük. Bíztak a kimondott szó erejében. Ezt a reményt adom át, s egyben -már komolyabbra fordítva a szót - egy újévköszöntő, összefoglaló versikével búcsút mondok 1992-nek: Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben, Vegye el mind a nem jót
Ez új esztendőben. Mitől félünk, mentsen meg, Amit várunk, legyen meg Ez új esztendőben!
Büki Erzsébet
a irTvrrriz'' ma Ifi? n VI? Mi\rrc AJVlINJilV MA IVlSJÜVUr INliMta,
a xttvtarrv rcupp 170717 AINJNAIV Eui tűErr LŰLJÍ
SINCS!
KAPCSOLAT A JÖVŐVEL
MAGYAR TÁVKÖZLÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Örömmel értesítjük Tisztelt Előfizetőinket és leendő Ügyfeleinket, hogy megjelent a ZALA MEGYEI TELEFONKÖNYV, amely az előfizetőinknek küldött átvételi értesítés ellenében, 1992. december 7-től egy hónapig az alább felsorolt postahivatalokban
Bázakerettye, Fő u. 2.
Bagód, Kossuth u. 15.
Bucsuszentlászló, Arany J. u. 11.
Csesztreg, Dózsa u. 4.
Gellénháza, Olajbányász krt. 2.
Hévíz, Kossuth u. 4.
Keszthely, Kossuth u. 4.
Kiskomárom, Petőfi u. 8.
Lenti, Zrínyi u. 1.
Letenye, Szabadság u. 20.
Lovászi, Fő u. 76.
Murakeresztúr, Honvéd u. 4.
Nagykanizsa 1. Ady u. 1.
Nagykanizsa 4. Bartók B. u.
Nova, Kossuth u. 33.
Pacsa, Csányi u. 21.
Rédics, Fő u. 193.
Tűrje, Deák u. 8.
Zalaegerszeg 1. Széchenyi tér 1.
Zalakaros, Gyógyfürdő u. 2.
Zalalövő, Kossuth u. 5.
Zalaszentgrót, Dózsa u. 2.
Telefonszalon, Keszthely, Kossuth u. 1-3.;
valamint az ügyfélszolgálati irodáinkban Ügyfélszolgálati Iroda Zalaegerszeg, Köztársaság u. l/A. Ügyfélszolgálati Iroda Keszthely, Balaton u. 2.
Díjelszámolás Nagykanizsa, 2. sz. Postahivatal Vasútállomás; az egy hónap letelte után pedig az ügyfélszolgálati irodákban (Zalaegerszeg, Keszthely és Nagykanizsa Díjelszámolás)
vehető át.
Azon előfizetőink, akik nem rendelkeznek átvételi értesítéssel,
az utolsó havi telefonszámlájuk felmutatása ellenében vehetik át a telefonkönyvet az ügyfélszolgálati irodákban. Vidéki ügyfeleinknek - a hozzájuk legközelebb eső átvételi helyen tett bejelentésük alapján -a Távközlési Üzem névre szólóan kiküldi az átvételre jogosító értesítést,
amellyel a felsorolt helyeken a telefonkönyv átvehető. A könyv bruttó 450 Ft-ért megvásárolható az ügyfélszolgálati irodánkban.
MAGYAR TÁVKÖZL RÉSZVÉNYTÁRSAS
1992. december 30,
KANIZSA
.............................................................................................................i
KANIZSA december 30. |
Ki mit vár 1993-tól
A december 14-én tartott közgyűlésen az elérhető honanyáinkat és honatyáinkat jövő évi elképzeléseikről, álmaikról, terveikről kérdeztük.
Dr. Kereskal István polgármester: Azt várom a jövő évtől, hogy egy lókkal jobban megalapozott munkaterv alapján tudunk majd dolgozni. Azt remélem, nagyobb lesz mindannyiunk konszenzuskészsége éi a toleranciánk ii.
Mlnorics Piroska: Egy nyugodtabb évet remélek, mint az idei volt. Szeretném, ha lenne végre igazgatónk. (Ez utóbbi már teljesült.)
Dr. Bogár Gáspár: Szeretném, ha a palini új lakótelep orvosi rendelőjének építése megindulna. Szeretném, ha felújíthatnánk a régi orvoii rendelőt is, és ha kibővítenénk az általános iskolát. Hát ennyi mindent remélek, várok az új esztendőtől.
Jancsi György: Sokkal több racionalitást és ezen alapuló józanságot, megfontoltságot remélek az új évtől.
Jesch Aladár: Olyan munkát szeretnék a képviselőktől, ami előreviszi a várost. Mindenki azt tekintse legfontosabbnak, amelyik területen tud is valamit csinálni, mert az egész országban azt tartom nagyon súlyos gondnak, hogy az emberek nagyrésze nem azzal foglalkozik, amihez ért, és emiatt buta válaszokat adnak rossz kérdésekre.
Palotás Tibor: Rendkívül szeretném, ha a vásárcsarnokot jövő év karácsonya előtt megnyithatnánk. Szeretném, ha az expóval kapcsolatban a város szeretne a jövő évben valamennyire felkészülni.
Czotterné Ivády Zsuzsanna: Sikerélményt remélek a jövő évtől, hiszen eddig még nem sokban volt részünk. Nagyobb hatékonyságot és jobb konstruktivítást remélek a testülettől. És ha lehet, egy kicsivel több pénzt, jóllehet ezért nekünk többet is kell tennünk, mint amennyit eddig tettünk.
Kovács János: Remélem, határidőre befejeződik a kiskanizsai csatornázás. Szeretném, ha jövőre lenne mód a bajcsai kultúrház és orvosi rendelő felújítására. És szeretném, ha a közútjainkat is helyreállítanák a csatomázást követően.
Balogh Tibor: Rövidebb közgyűléseket remélek a jövő évben, határozottabb állásfoglalásokat, jobban előkészített ügyiratokat, és több reménységet.
Dr. Csákal Iván: A képviselőtestülettől sokkal nagyobb szociális és egészségügyi érzékenységet, valamint ésszerűbb szociálpolitikát várok, amelyet már egy éve szeretne a népjóléti bizottság kidolgozni, és ehhez a testülettől nagyobb arányú támogatást igényelnék.
Göndör István: Mint magánember egy öttagú családban azt remélem, hogy jó erőben, egész-
ségben tölthetjük el majd a jövő évet is. Remélem, hogy ez a bonyolult gazdasági helyzet csak olyan mértékben változik, amit egy öttagú család költségvetése még el tud viselni. Képviselőként a ''91-92-es csalódások után még mindig nagyon bizakodom abban, hogy ''93-ban talán egy kicsit közelebb jutunk ahhoz, hogy a képviselők átérzik, hogy együtt óriási felelősségünk van ezért a városért, és megpróbálunk közös nevezőre jutni. Persze félő, hogy nem sok esélyünk van erre, hiszen hamarosan kezdődik egy újabb választási kampány. Ennek ellenére, remélem sikerül párbeszédet kialakítani.
Lehota János: Ha nem lesz rosszabb a helyzet mind gazdaságilag, mind szociálisan, akkor a következő évet egy jó évnek fogom tartani.
Pilczer Éva: A városnak soksok pénzt kívánok, hogy ha az álmait nem is, de a realitásokat meg tudja valósítani. Értem ezen a város üzemeltetését, fenntartását. A város lakóinak anyagi biztonságot kívánok, minél kevesebb munkanélkülit. Minden városlakónak erőt, egészséget és még egy kis kitartást ahhoz, hogy talán, ha a következő évben nem is, de az azt követő évben már mindannyian egy kicsit jobban, erőben, egészségben élhessünk.
Magyar József: Megértést remélek a jövő évtől, az élet minden területén.
Farkas Zoltán, alpolgármester: Túlélést várok a jövő évtől, olyan formában, hogy azért alapvető működési dolgaink nem szenvednek károkat, illetve, hogy nem következik be egy nagyon nagy mértékű színvonalesés.
Takács Zoltán: Szeretném, ha jövőre megünnepelhetnénk a kiskanizsai csatornaépítés befejezését. Bízom abban, hogy nem lesz sok megoldhatatlan gond a körzetemben. Mint képviselő, várom azt, hogy jövőre egy kicsit rendezettebben, összefogottabban folyik majd a munka. Bízom abban, hogy nem érzelmek motiválják majd a döntéseket, hanem a megfontolt „hideg" logika.
Czobor Zoltán: Sajnos a jövő évben tovább nő a munkanélküliség, amit szeretnék, ha nem így lenne. Hogyan lehetne ezen javítani? Talán a közgyűlés munkájával is. Szeretném, ha az eddigi érzelmi telítettség helyett a szakszerűség, és a szakmai irányultság kerülne előtérbe.
Czupl Gyula: Azt szeretném, ha hatékony lenne a közgyűlés, ha a munkánk a többpártrendszerbe vetett hitet növelné, nem csökkentené. Azt szeretném, ha jól előké-
szített döntések lennének, ha a bizottságokban érdemi munka folyna, ha a közgyűlés a város javára, kedvére hozna döntéseket.
Marton István: Szeretném, ha a városnak lenne egy olyan költségvetése - mivel a testület az utolsó olyan költségvetés megalkotása előtt áll, amelynek a teljesítéséért is ő maga felel -, melyből komoly fejlesztési célokat tudnánk megvalósítani. Nagyon szeretném, ha a jövőben a nagyobb horderejű dolgokkal is érdemüknek megfelelően foglalkoznánk, de én ebben már bíztam egy évvel ezelőtt is, ezért ebben nem vagyok túlságosan optimista.
Krémer József: Kétes érzelmeim vannak minden évben a következő esztendőt illetően. Mindig egy kicsit túl pesszimistán gondolok az elkövetkezőkre, aztán rájövök, hogy tényleg valamit romlott a helyzet, de ez talán mégsem olyan tragikus. A következő évtől amit nagyon remélek az, hogy megmarad a béke. Jóllehet ez a béke nem az igazi, ami most honol, de még mindig nagyobb, mint azt várni lehetne. Én hiszek abban, hogy a magyar ember minden nehézség ellenére meg tudja őrizni ezt a mostani békét. Abban azonban nem hiszek, hogy jövőre nagyszerű terveket valósítunk
meg, hiszen a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé. Csodákra sem a világkiállítás esetében, sem más esetben nem számíthatunk.
Az önkormányzatban az elmúlt másfél év alatt kialakult stíluson jó lenne változtatni, és én úgy érzem, ennek apró jelei a nagy horderejű kérdésekben már mutatkoznak is. Ha ezt folytatni tudnánk, és az utánunk következők még tökéletesítik is, akkor a következő testület már egy nagyon hatékony önkormányzattá válhat.
Balassa Béla: Néha talán a hely szelleme miatt is úgy érzem magam a testületi ülésen, mintha Dante Isteni színjátékának modern feldolgozását látnám. Egyesek túllihegik, túljátsszék a szerepüket, holott nem erre kaptak megbízást. És vannak olyanok is, akik bom-biván szerepet kaptak, pedig tehetségüknél, kompetenciájuknál fogva ripacsok csupán. Szeretném, ha a jövőben ritkábban érezném úgy az üléseken, hogy tort ül az irigység. Néha elbeszélgetünk a problémák mellett, és előfordul az is, hogy különböző érdekek közérdekbe bújtatva, vagy akként feltüntetve, az objektivitást mellőzve kerülnek megtárgyalásra. Nem szeretném, ha továbbra is pártszereplések folynának közpénzen.
A BUDAPEST BANK RT. minden kedves ügyfelének megköszöni azt a bizalmat, mellyel a nyitás évében megtisztelte NAGYKANIZSAI FIÓKJÁT.
Ezúton kívánunk eredményekben gazdag, boldog új esztendőt, s a jövőben is a tőlünk megszokott, magas színvonalú ügyintézéssel állunk Ügyfeleink rendelkezésére.
BUDAPEST BANK RT.
Nagykanizsai Fiókja
Nagykanizsa, Erzsébet tér 19.
_________- : "J
1992. december 30. | KANIZSA 7
Egy bank, melynek a megye minden településén vannak ügyfelei
A megalakulás óta megnégyszereződött a Postabank forgalma, nyilatkozta Kámán Vilmos, a Postabank Zalaegerszegi Fiókjának vezetője, amikor az eltelt időszak eredményeiről érdeklődtünk
- Mikor alakult a Postabank és Takarékpénztár Rt. és melyek az elmúlt időszak fejlődésének főbb jellemzői?
- A mai magyar bankrendszer struktúrája 1987-ben bekövetkezett bankreformot követően alakult ki. Létrejött a kereskedelmi bankok hálózata, amelyek saját kockázatukra és üzleti szempontokat alapul véve kezdték meg működésüket. Kialakult a kétszintű bankrendszer, melynek csúcsán a Magyar Nemzeti Bankrendszer állt, a rendszer második szintjét képezték a kereskedelmi bankok, a takarékpénztári funkciókat ellátó OTP-k, illetve takarékszövetkezetek, valamint a szakosított pénzintézetek.
Az 1988 közepén alakult Postabank és Takarékpénztár Rt. volt az első olyan pénzintézet, amely kereskedelmi banki és takarékpénztári típusú üzletágak végzésére egyaránt felhatalmazást kapott.
A bank a legfontosabb mutatóit tekintve 1992. évre a magyarországi nagybankok sorába került, valamennyi üzletágban jelentkező bármilyen rtiéretű ügyféligényt színvonalasan tud kiszolgálni.
A bank 1990 óta külföldi részesedéssel működő magyarosztrák pénzintézet.
- A pénzintézet nevében szerepel a posta. Mi a kapcsolat a bank és a Magyar Posta között?
- A Postabank és Takarékpénztár Rt. alapítója és egyben legnagyobb részvényese a Magyar Posta Vállalat. A két intéz-
mény kapcsolata a tulajdonosi kapcsolaton túl azon a keretszerződésen alapul, melynek értelmében a Postabank lakossági forrásgyűjtés érdekében ügynöki hálózatként - díj ellenében - jogosult igénybe venni a Magyar Posta Vállalat 3200 postahivatalának pénzforgalmi szolgáltatásait. A Postabank hosszú távon számít a postahivatali hálózat ügynöki tevékenységére.
- Milyen szolgáltatásokkal áll a Zalaegerszegi Fiók az ügyfelek rendelkezésére?
- A bank első vidéki fiókját Zalaegerszegen nyitotta meg 1990. július 1-én. Teljes körű banki szolgáltatást nyújtunk az ügyfelek részére.
A lakosság részére hitelnyújtással, betétgyűjtéssel, devizaszámla-vezetéssel és lakossági bankszámla-vezetéssel állunk rendelkezésre.
Bankunk lakossági megtakarítási konstrukciói nagy népszerűségre tettek szert a könnyű elérhetőség, az igényekhez igazodó, rugalmas konstrukciók következtében.
Külön kiemelném a betétszámlakönyv konstrukciónkat, mely-lyel Zala megyében több tízezer ügyféllel állunk kapcsolatban.
Vállalatok és vállalkozások részére történő szolgáltatásaink köre kiterjed a kereskedelmi bankok által nyújtható valameny-nyi üzletágra a forint- és a devizaműveletek terén.
Legnagyobb forgalmat a rövid lejáratú forgóeszköz-hitelek nyúj-
tásával értük el, sok ügyfelet nyertünk a devizaszámla-vezetés, devizalevelezés gyors és pontos bonyolításával. Aktívan részt veszünk a privatizációs folyamatban, különböző kedvezményes hitelek nyújtásával.
Emellett számos speciális, csak a Postabankon keresztül elérhető konstrukciókkal is ügyfeleink rendelkezésére állunk.
- Melyek voltak az 1992-es év legnagyobb eredményei?
- Az idei év a Postabank Zala Megyei Fiókjának működésében a piaci térnyerés folyamatával jellemezhető.
A megye gazdasági életében meghatározó a szerepünk, több Nagykanizsán található gazdálkodó szervvel is szoros üzleti kapcsolatot alakítottunk ki.
A másik jelentős feladat volt az alaptőke-emelés sikeres lebonyolítása.
A tervezett 1 milliárd forintos tőkeemelést 2,5-szeresen túljegyezték, ezen belül a lakossági túljegyzés háromszoros volt, a külföldi tulajdonosok tulajdoni részarányukat fenntartották.
A részvényjegyzés bizonyította, hogy a gazdálkodó szerveken túl, továbbra is élvezzük a lakosság és a külföld bi-
zalmát. Az országos átlaghoz viszonyítva a megyében az alaptő-ke-emelés kiemelten sikeres volt.
A lakosság részére az ideiglenes részvények átadására még ebben az évben sor kerül.
- Az 1993-as év legfontosabb feladatai, tervei?
- A legfontosabb feladatunk a megyében megszerzett piaci részesedésünk stabilizálására, a jó hitel portfóliónk megtartása.
A jövő évben szeretnénk megoldani a bankfiók végleges elhelyezését.
Remélem, ügyfeleink bizalmát továbbra is élvezni fogjuk, melyet további színvonalas ügyfélkiszolgálással biztosítunk.
- Még egy kérdés: Nem tervezik-e újabb fiók nyitását Zala megye más városaiban is?
- Újabb fiók nyitását nem tervezzük. Viszont egy számlavezető terminált néhány fővel szeretnénk Nagykanizsán létrehozni. A helyi gazdálkodó szervezetek számlavezetése lenne a feladatuk. A jövő a számítógépes rendszer, a teljes hálózat kiépítése, minden postahivatal összekapcsolása a központi memóriával.
G. I.

ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek Nk-236 Spanyol cég automata fűrésztelep- és kiegészítő gépsort ajánl, ugyanakkor kizárólagos joggal felruházott ügynököt keres. Felajánlja szolgáltatásait az üzem beindításához, a gépek szervizeléséhez. A képviselő műszaki kiképzését vállalja. Dél-afrikai cég magyar partnerkapcsolatot keres (cikk megjelölése nélkül) export-import ügyletek lebonyolítására.
Német finommechanikai cég magyar gyártót és szállítót keres az alábbi alkatrészek gyártására: nikkelezett felületű fúvóka, szárítóblokk nikkelezett, illetve furat nélkül, nemesacél csőtartó csavarzat, becsavarható csap. Belga cég vásárolna motorolajat. Belga cég üvegpalackokat vásárolna, exportálók jelentkezését várja.
INFORMÁCIÓ
Még lehet jelentkezni a KAMARA által szervezett ÜZLETI ISKOLÁBA. A hallgatók 3 hónap alatt megismerkedhetnek az alapvető vállalkozási ismeretekkel (könyvelés, TB, adózás, marketing, management, bank, biztosítás).
Nk-237
Nk-238
Nk-239 Nk-240
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap falinaptára az 1993-as esztendőre
JÚLIUS | AUGIJSZ
JANUÁR
r i Péntek ÚJÉV
2 Szombat Ábel
3 Vasárnap Benjámin
4 Hétfő Titusz
5 Kedd Simon
6 Szerda Boldizsár
7 Csötörtök Attila
8 Péntek Gyöngyvér
9 Szombat Marcell
10. Vasárnap Melánia
11 Hétfő Ágota
12 Kedd Ernő
13 Szerda Veronika
14 Csütörtök Bódog
15 Péntek Lóránt
16 Szombat Gusztáv
17 Vasárnap Antal
18 Hétfő Piroska
19 Kedd Sára
20 Szerda Sebestyén
21 Csütörtök Ágnes
22 Péntek Vince
23 Szombat Rajmund
24 Vasárnap Timót
25 Hétfő Pál
26 Kedd Vanda
27 Szerda Angelika
28 Csütörtök Károly
29 Péntek Adél
30 Szombat Gerda
31 Vasárnap Marcella
1
TUS ■ SZEPTEMBER
1 Csütörtök Annamária
2 Péntek Ottó
3 Szombat Kornél
4 Vasárnap Ulrlk
5 Hétfő Emese
6 Kedd Csaba
7 Szerda Apollónia
8 Csütörtök Ellák
9 Péntek Lukrécia
10 Szombat Amália
11 Vasárnap Nóra, Lili
12 Hétfő Izabella
13 Kedd Jenő
14 Szerda Örs, Stella
15 Csütörtök Henrik
16 Péntek Valter
17 Szombat Endre, Elek
18 Vasárnap Frigyes
19 Hétfő Emília
20 Kedd Illés
21 Szerda Daniella
22 Csütörtök Magdolna
23 Péntek Lenke
24 Szómba Kinga
25 Vasárnap Kristóf
26 Hétfő Anna
27 Kedd Olga
28 Szerda Szabolcs
29 Csütörtök Márta
30 Péntek Judit
31 Szombat Oszkár
1 Vasárnap Boglárka
2 Hétfő Lehel
3 Kedd Hermina
4 Szerda Domonkos
5 Csütörtök Krisztina
6 Péntek Berta
7 Szombat Ibolya
8 Vasárnap László
9 Hétfő Emőd
10 Kedd Lőrinc
11 Szerda Zsuzsanna
12 Csütörtök Klára
13 Péntek Ipoly
14 Szombat Marcell
15 Vasárnap Mária
16 Hétfő Ábrahám
17 Kedd Jácint
18 Szerda Ilona
19 Csütörtök Huba
20 Péntek Nemz. ünn.
21 Szombat Sámuel
22 Vasárnap Menyhért
23 Hétfő Bence
24 Kedd Bertalan
25 Szerda Lajos
26 Csütörtök Izsó
27 Péntek Gáspár
28 Szombat Ágoston
29 Vasárnap Beatrix
30 Hétfő Rózsa
31 Kedd Erika, Bella
1 Szerda Egyed
2 Csütörtök Rebeka
3 Péntek Hilda
4 Szombat Rozália
5 Vasárnap Viktor
6 Hétfő Zakariás
7 Kedd Regina
8 Szerda Mária
9 Csütörtök Ádám
10 Péntek Nikolett
11 Szombat Teodóra
12 Vasárnap Mária
13 Hétfő Kornél
14 Kedd Szeréna
15 Szerda Enikő
16 Csütörtök Edit
17 Péntek Zsófia
18 Szombat Diána
19 Vasárnap Vilhelmina
20 Hétfő Friderika
21 Kedd Máté
22 Szerda Móric
23 Csütörtök Tekla
24 Péntek Gellért
25 Szombat Eufrozina
26 Vasárnap Jusztina
27 Hétfő Adalbert
28 Kedd Vencel
29 Szerda Mihály
30 Csütörtök Jeromos
EEBRUÁR
í Hétfő Ignác
2 Kedd Karolina
3 Szerda Balázs
4 Csütörtök Ráhel
5 Péntek Ágota
6 Szombat Dóra
7 Vasárnap Tódor
8 Hétfő Aranka
9 Kedd Abigél
10 Szerda Elvira
11 Csütörtök Bertold
12 Péntek Lívia, Lídia
13 Szombat Ella, Linda
14 Vasárnap Bálint,
15 Hétfő Kolos
16 Kedd Julianna
17 Szerda Donát
18 Csütörtök Bernadett
19 Péntek Zsuzsanna
20 Szombat Aladár
21 Vasárnap Eleonóra
22 Hétfő Gerzson
23 Kedd Alfréd
24 Szerda Mátyás
25 Csütörtök Géza
26 Péntek Edina
27 Szombat Ákos, Bátor
28 Vasárnap Elemér
9
OKTÓBER
1 Péntek Malvin
2 Szombat Petra
3 Vasárnap Helga
4 Hétfő Ferenc
5 Kedd Aurél
6 Szerda Brúnó
7 Csütörtök Amália
8 Péntek Koppány
9 Szombat Dénes
10 Vasárnap Gedeon
11 Hétfő Brigitta
12 Kedd Miksa
13 Szerda Kálmán
14 Csütörtök Helén
15 Péntek Teréz
16 Szombat Gál
17 Vasárnap Hedvig
18 Hétfő Lukács
19 Kedd Nándor
20 Szerda Vendel
21 Csütörtök Orsolya
22 Péntek Előd
23 Szombat Nemz. ünn.
24 Vasárnap Salamon
25 Hétfő Blanka
26 Kedd Dömötör
27 Szerda Szabina
28 Csütörtök Simon
29 Péntek Nárcisz
30 Szombat Alfonz
31 Vasárnap Farkas
- Amennyire kormányellenes voltál a múlt rendszerben, most úgy tttnik, ugyanannyira kormánypárti vagy. Nem tartasz attól, hogy a „nemzet csótányából" a „nemzet csalogányává" válsz?
- Én nem kormánypárti vagyok, hanem támogatom a kormányt azokban a dolgokban, amikben igaza van. Sajnos azonban ennek a kormánynak nagyon sok mindenben nincs igaza. Van egy csomó dolog, amibe bele se kezdett, vagy pedig paktumokat kötött. Ezek miatt én nagyon utálom a kormányt. Más dolgokért meg szeretem.
- Ha ez igy van, akkor mi az oka annak, hogy részt veszel kormánypárti fórumokon, fellépsz a köztársasági elnök ellen irányuló demonstrációkon.
- Ezt a köztársasági elnököt nem én választottam. Ez egy paktum eredménye. Megegyezett hat parlamenti párt, de lehet, hogy csak kettő, hogy Göncz Árpád legyen a köztársasági elnök. Engem nem kérdeztek meg. Anyám szokta mondani: Ki milyen virágot szakít, olyat szagol. Én ezt nem szakítottam. Aki választotta magának, az szagolgassa.
- Nem tartasz attól, hogy a közönséged elfordul tőled ezek miatt? Mert azok a fiatalok, akik eddig a koncertjeidre Jártak, vagy nem politizálnak, vagy nem igazán a kormánnyal szimpatizálnak.
- A véleményem az adott, az belülről jön. Az elmúlt rendszerben és ebben a rendszerben is. Ennek semmi köze a népszerűségemhez. Ha emiatt a népszerűségem csökken, hát csökken. Most mit csináljak. Én csak el szeretném mondani a véleményemet, és azt szeretném, hogy az a kö-
zönség, aki engem szeret, megértené, hogy én esetleg mást gondolok a világról, mint ő. Itt nagyon sok ember a nép nevében beszél. Tőlem távol álljon, hogy én valakinek a nevében is beszéljek. Én fújom a magamét, és ha nekem nem tetszik a köztársasági elnök, akkor remélem, hogy olyan világban élünk, ahol megmondhatom, hogy nekem nem tetszik.
- Az az érzésem, hogy azoknak az embereknek a többsége, akik most részt vesznek ezeken a fórumokon és demonstrációkon, a múlt rendszerben téged és a zenédet, finoman szólva, nem igazán szerették. Most ugyanezek az emberek tapsolnak neked. Nem tartod ezt nonszensznek?
- Nézd, ez könnyen lehet. A rockzenét befogadni, megérteni nem könnyű dolog. Arról nem beszélve, hogy a rockzene nemcsak kultúra, hanem ellenkultúra is. A rockzenében nagyon sok a deviancia.
- Arra gondolok, hogy sokak számára talán attól váltál jó fejjé, hogy kormánypárti vagy.
- Nem tudom. Sokak számára meg ettől váltam utálatossá. Szerintem, ha mindenki annyira lenne a kormány pártján, mint én, akkor a következő választásokat megnyerné a magyar nép.
- Sokat jártok mostanában vidékre. Mi ennek az oka?
- Discokba, persze. Ott lehet megélni. Koncerteket nem nagyon tudunk tartani. Szegények az emberek, a koncertbelépőjegyek pedig nagyon drágák. Nem a mi gázsink miatt, hanem a felszerelés, a szállítási költségek miatt.
- Azt mondtad egyszer, hogy nem túl stabil a helyed a Rádióban. Mi lesz a Garázzsal?
- Az egyiket, a szombati adást, azt elvették. Nem kaptam róla papírt, csak úgy egyszerűen elmaradt. Nem tudom, mi lesz. Ennek a társadalomnak nincs szüksége arra, amit én csinálok. Pedig szerintem állati fontos. El kéne dönteni az embereknek, hogy az jobb-e, ha a gyerekeik zenélnek, vagy ha isznak, kábítószereznek, vagy autókat törnek fel. Ha én a televízióban nem lehetek, az nem érdekes, mert az elmúlt rendszerben is nagyon keveset voltam. Ha
meg voltunk, az meg azért volt, mert éppen kómába estek a kommunisták, és a rendszerváltás előtt rám hivatkoztak, hogy na ugye, mi engedjük a Ferót is. Majd amint eljött 1990, onnantól fogva már csak pénzért lehettünk a Magyar Televízióban. A rádióban nem, ott egy darabig ment a dolog, de ott meg rám szóltak, hogy ne politizáljak. Hát nem értem. Nekik lehet politizálni? A Gombárnak lehet politizálni, nekem nem?
Fülöp R.
Nagy Feró a legutóbbi „Monopol István társasági
MV SORMELLÉKLET
\ 1(> oldalas In- ós rádióműsor a/ alalihi vállalatok
ós váilalko/ások támogatásával jelenik mej>:
Italaton l-us/crt KI. Del/alai \nibá/. Del/alai Yi/mii, DOMI S. III UHMIOI k Nag\ kani/.sa kereskedelmi Kit., k WI''/.S VITA, KANIZSA Trend, kOtíA/, l''YKI''S kit., ROTARY kit., S/oeialis I oglalko/lalo. Zala Kontroll kit.
1993. január 4-január II.

ÉTFŐ
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
Piroszexi Tini dili
Fantázia szabadon 1.
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.33 A nyugati hadtest
Szemelvények Székely János írásaiból - X/1. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Fültanú (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Csaplár Vilmos összeállítása 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Elégikus amerikai érzések 11.30 Riportműsor (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 A tegnap slágereiből 14.30 Nyltnlkék 15.00 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/10. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Késmárky Marika 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Kemény Egon müveiből
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Éj-féllg-per 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Köiyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés a Rapülők együttessel, új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:, 23.15-0.09 1968
Slágerek, hangulatok - jelen időben
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Most olvastam
Háy János: Welcome in Africa 10.15 Németh Amadé: A zongorahangoló - vígopera 10.50 Barokk muzsika 11.40 Grabócz Miklós népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.43 Relche: öt trió 14.00 Hírek, időjárás 14.05 E. T. A. Hoffmann: Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből - IV/1. 15.03 Bohémélet - részletek 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Kóruspódium
16.35 Fúvósátiratok 17.00 Új Hangoló 17.50 A hét költője: Petőfi Sándor 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Vlrágh András orgonahangversenye 19.05 Kalandos évek 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.35 Hirek. Időjárás 20.40 Búvárharang 21.35 Operaáriák 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.10 Új Zenei újság (ism.) 22.50 Ibelionl A hó keserül-rege 23.35 Purcell:Te Deum 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsikájából
RTL I PRO 7 I
6.00 Hiradó 5.30 Fiú a másik bolygóról (ism.)
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, 6.15 Vicki
Németország I (amerikai sorozat)
9.00 Dr. Marcus Welby A pulyka esete
(amerikai sorozat) 6.40 Rajzfilmek (ism.)
Jaké Gadget felügyelő
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) Kalandországban
10.30 Forró nyeremény 8.30 Harttól Hartlg (ism.)
11.00 Rizikó 9.20 Lottó (ism.)
11.30 Családi párbaj 10.15 Az arany kondor kincse (ism.)
12.00 Magazin 12.00 Matlock (ism.)
12.30 Az élet játékai 12.50 Riporterek (ism.)
(amerikai sorozat) 13.20 Dokumentumfilm
rewii Kalifornia klán 13.40 A madárijesztő és Mrs. King
(amerikai sorozat) (amerikai sorozat)
14.15 A Springfield-sztori Amanda ós a milliomosok
(amerikai sorozat) 14.25 Törött lándzsák (ism.)
lEfilil Gyilkosság a hobbija 16.00 Harttól Hartlg
(amerikai sorozat) (amerikai sorozat)
Az indiai istennő átka Friedwart ismeri a gyilkost
16.00 Beszélgetés 16.50 Rajzfilmek
17.00 KI itt a főnök? Pierre és isa
(amerikai sorozat) Aivin és a mókusok
KI költözködik? Tlny Toon kalandjai
17.30 Borzasztó kedves család Flintstone család
(amerikai sorozat) nana Bili Cosby-show
18.00 Fiatalok magazinja (amerikai sorozat)
18.45 Hiradó Hálózsák az anyósnak
19.15 Robbanékony - magazin naan San Francisco utcáin
19.45 Jó idők, rossz Idők (amerikai sorozat)
(német sorozat) Bandaháború
BilB Columbo (am. krimisorozat) 20.00 Híradó
Ha a látszat csal 20.15 Nyomtalanul
22.00 Quincy (amerikai sorozat) (holland-francia tilm)
Börtönpóker EHTO Amikor egy idegen hív
23.00 Kulturális magazin (amerikai horror)
23.30 Kegyetlen utcák 23.50 Max Headroom
(amerikai film) (amerikai sorozat)
1.10 Borzasztó kedves család Zipp program
(ism.) 0.40 Hírek
1.45 KI itt a főnök? (ism.) 0.50 Az erőszak utcája (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.) 2.15 Hirek
3.10 Robbanékony (ism.) 2.25 Az Angyal (ism.)
3.40 Gyilkosság a hobbija (ism.) 3.10 Hirek
4.35 Jó idők, rossz idők (ism.) 3.20 Nyersbőr (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.) 4.10 Bili Cosby-show (ism.)
TV 5
6.30 Telereggel
9.00 Riportok / Bírósági Iratok
11.00 Az Igazság órája
12.00 Varietéműsor
13.15 Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Társadalmi magazin
15.00 Ezt Is láthattuk l
17.05 Hogy van?
17.30 ínyencségek
18.00 Kvízjáték
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Információs magazin
21.35 Varietéműsor
23.25 A vakokról
0.20 Éjféli találkozó
MUSICTV
21.00 Plp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Kristiane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
3 SAT
13.45 Mozart nyomában (11/1.) 14.45 Dietrich Fischer-Dieskau énekel
14.50 Beethover bécsi évei 15.55 Kottán nyomoz (ism.) 17.00 Minihirek 17.20 Maja, a méhecske 17.35 Az ügyvéd (sorozat) 18.00 Ami a hazából megmaradt 19.00 Hiradó 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Mentési akció az öbölben 20.00 Nosztalgia papa (francia film) 21.40 Athol Fugard - portré 22.00 Sport, hirek
Columbo
amerikai krimisorozat
Santini mágus (Jack Cassidy) az illúziók nagymestere. Jesse Je-rome, az éjszakai lokál tulajdonosa megtudja, hogy Santini a Gestapo hadnagyaként koncentrációs tábor tisztje volt. Jerome ötvenezer dollárral akarja megvásárolni a hallgatását. A mágus megtagadja a fizetést, mire Jerome elhatározza, hogy levélben értesíti a bevándorlási hivatalt. Santininek éppen ezen az estén van „. j, fellépése a lokálban. tU.10
A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN
KANIZSA TV: 18 óra: Sportműsor Mozicsatorna: 18, 20 óra: Filmvetítés
JANÜAR 4
SAT 1
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
13.00 Japán üzleti élete
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Színhely
14.30 Egyveleg
17.00 Éia videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 Sport
20.00 Szélhámosok (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-rekord
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A titokzatos Mr. X. (am. (ilm)
0.30 Exo-record
EUROSPORT
11.30 Aerobic
12.00 Nemzetközi motorsport
13.00 A hét sporteseményei
14.00 Jégkorong
16.00 Motorsport
18.00 Biliárd
19.00 Röplabda
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Eurosport-hírek
22.00 Labdarúgás
23.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
9.00 Ritmikus sportgimnasztika
10.00 Golf Európából
12.00 Párizs-Dakar rali
12.30 Kosárlabda / Starti
15.30 Ralibajnokságok
16.30 Párizs-Dakar rali / Szörf
17.30 Tengerparti röplabda
18.30 Európai focimagazin
19.30 Jégkorong - NHL
21.30 Párizs-Dakar rali
22.00 Európai labdarúgás
22.30 Nemzetközi sportmagazin
23.00 Bowllng az USA-ból
24.00 Párizs-Dakar rali
0.30 Kosárlabda Belgiumból
1.30 Európai labdarúgás
9.00 Hírek / Az amfora rejtélye 9.30 1992-visszapillantó 10.30 Roger nyúl a pácban (ism.) 12.25 Slan és Pan 12.35 Természetfilm 13.00 Hírek
13.10 Utazás a tenger fenekére
(amerikai film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Jlm Henson történetei 15.50 Nils Holgersson (sorozat) 16.15 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Minihírek
17.10 Egy gyilkosság három napja
(olasz film, 11/1.) 18.00 Európai tizenkettek (sorozat) 18.30 Méreg vagy orvosság 7
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
fflHü Kék acél (amerikai thriller) 23.05 Hirek
EKWIil San Francisco Nemzetközi
Repülőtér (amerikai film) 0.40 Jason King
(krimisorozat) 1.30 Hírek
OSZTRÁK 2
mCTil Az ABC gyilkosságok (krimi) 16.15 Városok és emberek-Párizs 17.00 Hársfa utca (sorozat) 17.30 A Leitner család (sorozat) 18.05 Az amfora rejtálye (sorozat) 18.30 Szivem csücske (sorozat) 19.00 Tartományi élet / Hiradó 20.00 Kulturális magazin 21.15 Habsburgok (sorozat) 22.10 Hirek
22.30 Monty Python repülő cirkusza (ism.) 23.00 Egy kinal kisártettörténet
(hongkongi film) 0.35 Rettegés a sötétben
(angol film)

PRO 7
5.40 Falutévé - törvénytippel és agrometeorológiával
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel- Közérzeti hírműsor
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató műsora - Telefon: 153-1204 Benne:
9.00 Wall Disney bemutatja (ism.) Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat IV/1. rész: A villám titka Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXII/19 : Mindent egy lapra Az utolsó lovag
Amerikai filmsorozat - XXII/19. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A csodadoktor Ne ébreszd fel az alvó óriást! 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 „Traffic jam"
Rejtvény, slágerlista, külföldi riportok a könnyűzene világából 16.35 Képújság 16.45 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 17.00 Megveszem ezt a nöt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.30 Napközi-egy műsor és valami más 17.50 Pénzvilág
18.00 Unokáink sem fogják látni...
avagy Városvédő Paliasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát - Ráday Mihály városvédő sorozata 18.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.50 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek fEIiTil Az angol szépség (II. sorozat) Francia tévéfilmsorozat - VI/1. Kollégák egymás közt 53'' 20.00 Hiradó 20.30 Telesport
20.35 AKTuáüs-Az emberi jogokról BfiTil Társasjátékok
J. J. A. Millan színművének tévéváltozatá
Szereplők: Blaskó Péter, Tor-dy Géza, Ráckevei Anna, Ko-váts Adél, Kaszás Attila, Al-mási Éva, Téri Sándor, Szabó Gabi, Korognay Károly 22.20 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/16. rész: Haditudósitás 23.15 Közjáték (ism.) 23.20 Videovilág - Irodalmi klipek 24.00 Hiradó 0.05 BBC-hiradó
17.10 Műsorismertetés 17.15 Hirek - Időjárás 17.20 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat - Szarvasbikák 17.26 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Egy erős ember 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat-Időjárás 18.30 Felsőlokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora 18.40 Telesport íETilil Megújuló tanyavllág 7 20.00 Álomhajó
Német tévéfilmsorozat Úticél Santa Barbara Kapitány - Heinz Weiss (Vass Gábor), Viktor - Sascha Hehn (Nagy Gábor), Beatrice - Heide Keller (Herczeg Csilla) Üzleti ügy
Susanne - Evelyn Opela (Takács Kati), Kullmann - Herbert Fleischmann (Láng József), Klaus - Klaus Wildbolz (Dunai Tamás) Kolumbusz és a tőkehal Amanda Gruber - Eva Maria Bauer (Pásztor Erzsi), Wasek -Klaus Herm (Versényi László) A kutya
Tilda - Evelyn Hamann (Kiss Mari), A szakács - Rainer Hunold (Dörner György), A pék -Diether Krebs (Újlaki Dénes) Ibi Benny Hlll tovább él Beszélgetés Bacsó Péterrel 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás EHEEi Sérthetetlenek
Olasz film (1968) 110''(ism.) McCain - John Cassavetes (Fülöp Zsigmond), Irene -Britt Ekland (Hegyi Barbara), Charlie - Peter Falk (Szacs-vay László), Francesco -Gábriel Ferzetti (Vass Gábor)
A HBO műsora 17.30 Az igazi Humphrey Bogart-
amerikai dokumentumfilm 83'' 19.00 Cleopatra - am. dráma 241''
Hétfőtől péntekig: 6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin Szombaton: 6.00-
8.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
(Csak Budapest vételkörzetében)
Amikor egy idegen hív
amerikai horror
A zavarodott elméjű Curt Dun-can (Tony Beckley) eleinte csak telefonálgatással zaklatja Jlll Johnson (Carol Kane) babysittert. Később személyesen is megjelenik az előkelő háznál, ahol a lány két kisgyerekre vigyáz. Duncan kegyetlen módon megöli a két gyermeket. A férfit elmegyógyintézetbe zárják, ahonnan hét év-vel később megszökik. ".10
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.55 Drops (ism.) 9.20 Állati dolgok (ism.) 9.50 Tarzan (ism.) 10.15 Hooper(ism) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Titkos csábítás 15.05 Colbyék
(amerikai sorozat) A döntés 15.55 UFO
(angol sci-fi-sorozat) Az idegen 16.50 5x5-kvíz 17.25 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó
19.00 Mindent bele - játék 19.30 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A hegyi falu orvosa (német sorozat) Az élet értelme 21.15 Fantasztikus fenominok 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és történetek 23.45 Fiam, Morltz - egy epilepszia története 0.10 UFO (ism.)
A Magyar Rádió telefonszáma: 138-8388
A Magyar Televízió központi telefonszáma: 153-3200 A TV1 müsorügyeletének telefonszáma: 131-9799 A TV2 üzenetrögzítőjének telefonszáma: 112-6020 A Calypso Rádió telefonszáma: 138-7873
A Danubius Rádió telefonszáma: 138-7678
Legjobban választ, ha a Dél~Zalai Áruházban vásárol
K
EDD
Mozi: 16, 18, 20 óra: Boys Mozi: 16.30, 18.15 óra: Tini dili
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A nyugati hadtest
Szemelvények Székely János írásaiból - X/2. 12.00 Dili Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Talpalávaló 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Csaplár Vilmos összeállítása 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub - Jelen időben 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 10.00-
18.30 Az Országgyűlés üléséről
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt 4.25-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Búvárharang (ism.) 10.20 Kamaraegyüttesek felvételeiből
10.50 Ivan Szuszanyln - részletek 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.18 Zenekari muzsika 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 E.T. A. HoffmannrMurr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Krelsler karmester életéből - IV/2. 15.05 Régi zene fúvósegyüttesek
előadásában 15.25 Nemzetközi Éneklő Hét,
Veszprém, 1992 16.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Brian May 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Iránytű
13.30 Örökzöld fllmdalok
14.00 „Mindenki másképp cslnál-
|a..." közben:
15.00 Hirek. Időjárás 16.00 Csúcsforgalom. 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napéra 18.00 Rockhullám
A magyar rock archívumában Az Európa Kiadó 18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar tájak dalaiból, táncaiból 20.00 Müfordítva 20.40 Hangpárbaj 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Blues
Johhny Young 21.35 Mit üzen a rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 Frank Gamble együttese játszik
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Cigánynóták
16.05 Gyerekszemmel az Operaház színpadán 16.35 Haydn: C-dúr szimfónia No. 97.
17.00 Tükör
17.50 Beszélgetés egy honfival
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Donizetti: Don Pasquale
20.14 Hírek. Időjárás
20.19 Teleobjektív
21.34 A Szombathelyi Szimfonikus
Zenekar hangversenye 21.50 József Attila minden verse
100/5.: 1922 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Magyar Zene a Rádióban 23.00 Stalker 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
RTL | í PRO 7
6.00 Hiradó 5.40 Fiú a másik bolygóról (ism.)
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, 6.30 Vlckl (amerikai sorozat)
Németországi Hurrikán Vlckl
9.00 Dr. Marcus Welby 6.50 Rajzfilmek (ism.)
(amerikai sorozat) Plerre és Isa
A merénylet Alvln és a mókusok
10.00 Gazdag és szép Tiny Toon kalandjai
(amerikai sorozat) Fllntstone család
10.30 Forró nyeremény 8.40 Harttól Haiüg (ism.)
11.00 Rizikó-játék 9.30 Maxwell ügynökség
11.30 Családi párbaj-játék (amerikai sorozat)
12.00 Magazin Hasonlatok
12.30 Az élet játékai 10.25 Port Afrika (ism.)
(amerikai sorozat) 12.00 San Francisco utcáin (ism.)
tRHil Kalifornia klán 12.55 Bili Cosby-show (ism.)
(amerikai sorozat) 13.30 Harry Fox esetei
14.15 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
(amerikai sorozat) Az aranyszög
reiiiii Gyilkosság a hobbija 14.15 Nyomtalanul (ism.)
(amerikai sorozat) 16.00 Harttól Hartlg
Vérpiros szegfű (amerikai sorozat)
16.00 Beszélgetés Hölgyek leslklása
17.00 Ki Itt a főnök? 16.50 Rajzfilmek
(amerikai sorozat) Plerre és Isa
Látogató a dzsungelből 1. Repülő macik
17.30 Borzasztó kedves család Tiny Toon kalandjai
(amerikai sorozat) Fllntstone család
18.00 Fiatalok magazinja 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
18.45 Hiradó Kié a legszebb tök?
19.15 Robbanékony - magazin nana San Francisco utcáin (am. sor.)
19.45 Jó idők, rossz idők Csak Julié tudja
(NSZK sorozat) 20.00 Hiradó
20.15 Megoldatlan rejtélyek 20.15 Mindent egy lapra
21.15 Bocsáss megl (amerikai filmvígjáték)
22.15 Robbanékony - magazin 21.55 Minden lében két kanál
ESSE A Pom-pom gyilkosságok (angol sorozat)
(amerikai horror) Gyilkosok fesztiválja
1.00 Borzasztó kedves család EflHi] Egy maréknyi dinamit
(ism.) (olasz western)
1.30 Ki Itt a főnök? (ism.) Fsz.: Rod Steiger
2.00 Beszélgetés (ism.) 1.20 Hírek
2.55 Robbanékony (ism.) 1.30 Magánnyomozók (ism.)
3.25 Gyilkosság a hobbija (ism.) 2.15 Hírek
4.20 Jó Idők, rossz Idők (ism.) 2.25 Brazillal fiúk (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.) 4.05 Hirek
4.15 Nyersbőr (ism.)
TV 5
6.30 Telereggel 9.00 Riportműsorok 12.05 Varietémüsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Játékfilm (ism.) 15.05 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Ínyencségek 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Társadalmi magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin 0.35 Zenei műsor
MUSICTV
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Krlstlane Backer
3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
3 SAT
13.45 Peppino (sorozat) 14.10 Slágerparádé 14.50 Diszkó 15.55 Dokumentumfilm 16.40 Klipek 17.00 Mlnlhirek 17.10 Heuréka I 17.35 Visszaszámlálás 18.00 Képek Németországból 19.00 Hiradó / 3 SAT stúdió 19.30 Újdonságok a mozban 20.00 Hősök (színházi közvetítés) 21.40 Beszélgetés 22.00 Hiradó
22.25 A búcsú ideje (holland film) 23.55 Hirek
A Pom-pom-gyilkosságok
amerikai horror
A cheerleader bajnokságot ezúttal az erdő közepén elterülő kempingben rendezik meg. A rendezvényt titokzatos események zavarják meg. A versenyben részt vevő lányok közül egyre többen tűnnek el nyomtalanul. Amikor holttestüket megtalálják, a félelem lesz úrrá az egész telepen. Képünkön: BetsyRus- .. j, sel és Leif Garrett. ló.10
DOMCJS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
JANUAR 5. K
SUPER CHANNEL
13.00 Japán üzleti élete 13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Eco-rekord 14.30 Egyveleg 17.00 Élővideoshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 Színhely 20.00 Szélhámosok (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Midla televízió / Hirek 22.30 Ozlet! hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Kés a vízben (lengyel film) 0.45 Média televízió 1.15 Egyveleg
EUROSPORT
11.30 Aerobic
12.00 Biliárd
13.00 Gólok
14.00 Jégkorong
16.00 Vitorlázás
17.00 Síugrás
18.00 Labdarúgás
19.00 Forma-1
21.00 Szörfösök magazinja
21.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
8.00 Tengerparti röplabda 9.00 Aerobic VB 10.00 Európai labdarúgás 10.30 Sí Világkupa - élő 12.00 Párizs-Dakar rali 12.30 Túraautó-verseny 13.45 Sí Világkupa - élő 15.00 Európai focimagazin 16.30 Párizs-Dakar rali / Szörf 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Sí Világkupa 19.30 NFL
21.30 Párizs-Dakar rali 22.00 Proli ökölvívás 24.00 Párizs-Dakar rali 0.30 Biliárd
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Az amfora rejtélye 9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optikum 10.30 Teknőstörténet (ism.) 12.15 A mennyország várhat
(német dokumentumfilm, 11/1.) 13.00 Hirek
fEWTi] Az időgép (amerikai film) 15.00 Peter Pan és a kalózok 15.25 Jlm Henson történetei 15.50 Közvetítés egérrel 16.15 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Minihírek
17.10 Egy gyilkosság három napja
(olasz film, 2.) 18.00 Európai tizenkettek (sorozat) 18.30 Méreg vagy gyógyszer? (sor.) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Oroszország
(dokumentumfilm) 21.20 Bellhelm (sorozat) 23.05 Hirek
EKlIil A hatalmas Quinn
(amerikai krimi IflEE A levél (amerikai film) 2.15 Hirek
OSZTRÁK 2
13.55 Sport
15.00 A sátán kutyája (angol krimi)
16.35 Salzburgi karácsony
16.45 Városok és emberek
17.35 A Leitner család (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Az amfora rejtélye (sorozat)
18.30 Igen vagy nem
19.00 Tartományi élet / Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Jolly Joker (sorozat)
21.07 Habsburgok (sorozat)
22.00 Hiradó, sport
23.05 Bíbor eső (amerikai film)
0.50 Eurylhmics
1.45 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.50 Colbyék (ism.) 9.40 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.30 Sport-tenisz 12.00 Herrmann - talkshow 12.30 Sport-tenisz 15.05 Colbyék
(amerikai sorozat) Házassági ajánlat 15.55 UFO
(angol sci-fi-sorozat) Emberrablás 16.55 5*5-játék 17.25 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Népzenei slágerek 21.15 Mentők
(dokumentumfilm) 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - magazin 23.35 Electric blue
(angol erotikus sorozat) 0.15 Ki a legjobb férfi ? (ism.) 1.05 UFO (ism.) 1.55 Műsorismertetés
„Akinek egyetlen hibáját sem lehet észrevenni, vagy ostoba, vagy álszent: óvakodjunk tőle.
Vannak hibáink, amelyek oly szorosan összefüggnek erényeinkkel, hogy mintegy jelzik is azok létét: nem szabad kiirtani őket magunkból."
(Joubert)
Egy maréknyi dinamit
olasz western
Pancho Villa elkeseredett küzdelmet vív a kormánycsapatokkal. Ebben az időben találkozik Jüan Miranda (Rod Steiger), a hírhedt bandita John Mallory (James Co-burn) robbantásszakértövei. Ki akarják rabolni a bankot de pénz helyett csak a városatyákat találják az épületben, akiket kiszabadítanak. Jüant a forrada- 00 cn lom hősévé kiáltják ki. ícM\l
5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne:
8.10 Alternatív gyógyászat
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/14. rész: Az alkimista (ism.) 10.00 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Török építészet
11/1. rész
A szeldzsukok és követőik
(II/2. rész: csütörtök, TV1 10.00) 16.55 Képújság 17.00 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.30 Napközi - egy műsor és valami más 17.50 Pénzvilág 18.00 Az üzlet iskolája 19.45 Esti mese
Jamie és a csodalámpa Angol rajzfilmsorozat Az eltörött csodalámpa 19.05 Szerencsekerék 19.35 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 20.00 Hiradó 20.30 Telesport PTitTi] A Strauss dinasztia Osztrák tévéfilmsorozat XII/12. rész
Johann Strauss - Anthony Hig-gins (Szakácsi Sándor), Schani - Stephen McGann (Rátóti Zoltán), Drechsler - John Gielgud (Benkö Gyula), Olga—Alice Krige (Hegyi Barbara), Gribov - John Rhys Davies (Mádi Szabó Gábor), Jetti - Cherie Lunghi (Bencze Ilona), Anna - Lisa Harrow (Kútvtílgyi Erzsébet), Lanner- Dávid Yelland (Újréti László) 21.45 AKTuállS 22.10 Közjáték 22.15 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 23.55 Hiradó 24.00 BBC-hiradó
A HBO műsora: 17.30 Babar: A boszorkány varázsitala - francia rajzfilm 24'' 18.00 Az én papám Rióban él-holland gyermekfilm 98'' 19.50 A Skorpió megeszi az Ikreket - magyar dráma 89'' 21.30 A halál ideje-am. akciófilm 93''
14.45 Műsorismertetés 14.50 Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Pokol és menny 85'' (ism.) 16.15 Dominó - Telefonos játék fEEE Korforduló 17.00 Hirek - Időjárás 17.05 Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 17.30 Gyerekkoncert
Csajkovszkij Melankolikus szerenádját a Szombathelyi Hegedűverseny harmadik helyezettje, Balogh Béla, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke adja elő. 17.40 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat A tévészerviz 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja roiiíü Schmidtek csőstül Német tévéfilm 60'' Alfréd - Helmut Fischer (Bács Ferenc), Daniela - Anja Schüte (Prókay Annamária), Hansen -Jürgen Thormann (Buss Gyula), Kristin - Loni von Friedl (Tímár Éva), Sabine-Sveja Pages(Kö-kényessy Ági), Balestra- Hans Clarin (Dobránszky Zoltán), Cul-ver - Joachim Kemmer (Pathó István), Birdie - Rita Russek (Kiss Mari)) 20.10 Stúdió ''93
A TV2 kulturális hetilapja 21.00 Felkínálom - International Vállalkozói lehetőségek a japán piacon
Pomezanski György műsora A Felkínálom 150. adásában belső sorozatot indítunk. Terveink szerint havonta egy alkalommal legfontosabb nemzetközi partnereinket igyekszünk bemutatni a magyar vállalkozóknak, ezzel is segítve integrálódásukat a nemzetközi versenypiacba. A mai műsorban világhírű cégek első számú emberei mondják el véleményüket a .magyar kapcsolatról". Meggyőződésem, hogy szavaik, hozzáállásuk sokakban kelt hitet: a hatalmas távolság, a fejlettségi fokok közötti különbség ellenére érdemes megfelelni a kihívásnak. 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
WWBi Művészet a Harmadik Birodalomban
Angol dokumentumfilm FF 11/1. rész: A hatalom összhangzattana 60''
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
s
ZERDA
1? óra: Csillagászati Szabadegyetem - „És a többi bolygó?"
a HSMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: Boys Mozi: 16.30, 18.15 óra: Tini dili
Kanizsai műsor
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A nyugati hadtest -X/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek
15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum. Házimuzsika
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Csaplár Vilmos összeállítása
20.05 Népzenelemlékeim
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Korkóstoló (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó
16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Comment vivent les Franfals 7 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. időjárás 10.05 Párbeszéd a NAGY ÉN és a
kis én között - novellák 10.38 Operaslágerek 11.10 Kamarazene 11.40 Népdalkórusok, hangszer-
kettősök 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.27 Operarészletek 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 E.T. A. Hoffmann:Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből - IV/3. 15.05 Debussy: Ibéria-szvit 15.25 Nemzetközi Éneklő Hét,
Veszprém, 1992 16.00 Hirek. Időjárás
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Derűre is derű Stefi unatkozik Amerikai fiúk, ismét Bertha Bulcsú hangjátéka 13.30 Kedvencek a múltból
Csákányi László 14.00 Pihenőidő. Zenés délután
nyugdíjasoknak közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám
A Pál utcai fiúk A nagy rohanás című lemezéről 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.55 Rádiószínház Börtönválogatott Moldova György hangjátéka 20.40 Visszaszámlálás 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék 22.00 Magnósok, figyelem I 22.30 Debreceni Jazz Napok ''92 A Tomsits kvartett játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 0.10-
1.00 Jazz-show 4.03-
4.50 Magyar nóták, csárdások
16.04 Népek meséi
16.35 XX. századi kamarazene 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Most olvastam (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Gyurkovics Mária énekel 20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Halhatatlan magyar vers 20.20 Bach: Karácsonyi oratórium 21.30 Beethoven: G-dúr trió Op. 121/a.
21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Hátsó szoba 23.30 Nagykanizsai Alpok-Adria
Nemzetközi Jazzfesztivál 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.30 Három Corelli-szonáta
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I
9.00 Dr. Marcus Weiby
(amerikai sorozat) 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) nüTil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Sprlngfield-sztori
(amerikai sorozat) [Hilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Fél pár cipő 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Látogató a dzsungelből 2. 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Az én budim az én váram 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Kari Svenson elrablása
(amerikai film)fi) 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Rendörsztori
(hongkongi akciófilm) Fsz.: Jackie Chan
0.55 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.)
2.00 Beszélgetés
2.55 Robbanékony (ism.)
3.25 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.50 Maxwell ügynökség (ism.)
6.35 Vicki (amerikai sorozat) A kis szívtipró
7.00 Rajzfilmek (ism.) Pierre és isa Repülő macik Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család
8.50 Megszállottság (ausztrál sor.) flilTi] Dr. Strangelove, avagy...
(angol film) 12.20 San Francisco utcáin (ism.) 13.15 Bili Cosby-show (ism.) 13.45 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Colt seriff lesz íERE Doberman-banda
(amerikai krimi) 16.00 Harttól Hartig (am. sorozat)
Fodrászszalon 16.50 Rajzfilmek Pierre és isa Casimir és tsa Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Irodalmi örült [Q7Q San Francisco utcáin (am. sor.)
Az önjelölt hóhér 20.00 Híradó
20.15 Perry Mason (am. sorozat)
A zenekedvelő gyilkos esete 22.05 Jaké és McCabe (am. sor.) Laura
Jaké barátját megölték. Jaké azt is tudni véli, ki a tettes. Csak az indítékot nem találja. Napokon át figyeli az elhunyt menyasszonyát, mire rájön a rejtélyre. Laurát szoros barátság fűzi Summershez, a betörőhöz. Minden amellett szól, hogy Laura és barátja valami nagy dologra készül. 22.55 Interface (amerikai sci-fi)
0.20 Hirek
0.30 Max Headroom (ism.)
1.20 Hírek
1.30 Amikor egy idegen hiv (ism.)
3.05 Hirek
3.15 Harry Fox esetei (ism.)
4.00 A nagy ugrás (amerikai film)
TV 5
6.30 Telereggel 9.00 Film Yves Montand-ról 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietémüsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Magazinműsor 14.45 Geopolisz 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 információs magazin 21.30 Színházi este 23.25 Magazin
MUSICTV
20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 2.00 Kristiane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
3 SAT
13.45 Mozart nyomában (sorozat)
14.45 Heinz Rűhmann mesél
15.15 Peter Aiexander-show
17.00 Minihirek
17.10 Etiópia
18.00 Képek Svájcból
19.00 Híradó
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Magazin
20.00 II re pastore
21.55 Constance Mozart cinkelt
kártyái (film) 22.55 Macskás öregúr (am. film) 0.45 Magazin 1.10 Tallózás

PRO 7
Dr. Strangelove
angol film
A félelem már sokakat hatalmába kerített Jack D. Ripper, a zavarodott elméjű amerikai ezredes megnyomta azt a bizonyos gombot atombombát indítva ezzel Oroszország irányába Sajnos, az amerikai elnök sem tudja megállítani a folyamatot Egész ejtőernyős ezred indul útnak, hogy Ripper ezredesből kiszedje a kódot Sajnos, túl későn érkeznek, Ripper öngyilkos lett. Peter Sellers három szere- jn m pet is játszik a filmben. 1U.4U
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
Kanizsai műsor
Mozi: 20.15 óra: Fantázia szabadon 1. KANIZSA TV: 8 óra: SZÍV-TV (ism.)
18 óra: Magazinműsor
19 óra: SZÍV-TV
JANUÁR 6
f mf
SUPER CHANNEL
13.00 Japán üzleti élete 13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Európa-film 14.30 Egyveleg 17.00 Élő videoshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 Videodival 20.00 Szélhámosok (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Dokumentumfilm 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Film
0.50 Dokumentumfilm
EUR0SP0RT
11.30 Aerobic 12.00 Gólok 13.00 Síugrás 15.00 Tenisz 19.00 Síugrás 20.00 Kosárlabda 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Tenisz 0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
9.50 Sí Világkupa - élő
11.00 Európai labdarúgás
11.30 Párizs-Dakar rali
12.15 Sí Világkupa - élő
13.30 Bowllng
14.30 Profi ökölvívás
16.30 Párizs-Dakar rali / Szörf
17.30 Tengerparti röplabda
18.30 Sí Világkupa
19.30 Thai klckboksz
20.30 Női bowllng
21.30 Párizs-Dakar rali
22.00 Kosárlabda - NBA
24.00 Párizs-Dakar rali
0.30 Sí Világkupa
1.30 Nemzetközi sportmagazin
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 A keresztgyerek
(amerikai western) 10.15 Űt testvér, öt építész 11.00 Beszélgetés 12.15 Dokumentumfilm 13.00 Hírek
13.10 Az amfora rejtélye
(sorozat) 13.35 Káposztaleves
(francia film) 15.15 Peter Pan és a kalózok 15.40 Bohócok az iskolában 16.50 Mlnihirek 17.00 Csobbanás
(amerikai filmvígjáték) 18.30 Dr. Specht
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Zengő Ausztria 21.50 A havasi gyopár is csak egy virág
22.50 Hattyúk tava - balett 0.55 Hirek 1.00 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
12.45 Sport
16.15 Királyok harca (sorozat) 16.45 Dokumentumfilm 17.30 A Leitner család (sorozat) 18.00 Hirek
18.05 Az amfora rejtélye (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó
19.50 Láttunk egy csillagot BiWü Holt költők társasága
(amerikai film) 22.20 Hírek, sport
Magánnyomozás (am. film) liilü Agyvihar (amerikai scí-fl) 1.55 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.45 Mindent vagy semmit (ism.) 9.15 Klip-klub (ism.) 9.40 Népzenei slágerek (ism.) 10.30 Nyúlvadászat
(német filmvígjáték) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Csak egy hajszálon múlt 14.40 Szomszédok (ausztrál sorozat) Madge
Harold küzdelemre szólítja fel vetélytársát. A harc Harold győzelmével végződik. Madge fel van háborodva a két férfi viselkedésén. Charlene-től azt is megtudja, hogy Lou találkozott a lánnyal, és kikérdezte őt Madge és Harold viszonyáról. Charlene azt is elárulja, ki rejtőzik a Georgette név mögött. 15.05 Colbyék
(amerikai sorozat) A gála
15.55 UFO (angol sci-fi-sorozat)
A cél ismeretlen 16.55 5x5-játék 17.25 Mindent vagy semmit - játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Hazátlanul (német film) 22.00 Beszélgetés 23.10 24óra-riport ESHi] Gyújtóerő
(amerikai sorozat) Terror 0.35 UFO (ism.) 1.30 Műsorismertetés
Gyújtóerő
amerikai sorozat
Dexter felfigyel egy férfira, aki biliárdgolyónak álcázott bombával levegőbe röpíti a biliárdszalont. Nem sokkal később Dextert a terroristák, akik további merényletet terveznek, elrabolják. McHugh ezredes (Matthew Walker, balra) vezetésével nemzetközi antiterrorista csoport alakul. Elhatározzák, hogy kiszabadítják Dextert, ő ugyanis az egyetlen, aki a további, tervezett merényletekről .. •« felvilágosítást tud adni. tu.4U
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/15.: „Megszállott r (ism.) 10.00 Sztárleltár
Ernyey Béla műsora (ism.) 11.00 Játék mn? Baba-ház
Magazin babáknak, mamáknak, papáknak 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00
16.10
16.40 16.45 17.00
17.30
17.50
18.00
18.30
18.45
nnriTí)
20.00 20.30 fffiEIi]
22.25 22.50 22.55
23.35 24.00
Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Hangverseny-közvetítés Párizsból Képújság
Parnasszus - Irodalmi játék Megveszem ezt a nöt
Mexikói tévéfilmsorozat Napközi - egy műsor és valami más Pénzvilág
Hírek, tények, információk Most
A sokoldalú fiatalok műsora Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I Miami Vice
Amerikai krimisorozat A nagy McCarthy
Sonny Crockett - Don Johnson (Szakácsi Sándor), Ricar-do Tubbs - Philip Michael Thomas (Józsa Imre) Híradó Telesport
Isten áldása a gyermeken
Kanadai tévéfilm Theresa - Mare Winningham (Csere Ágnes), Hillary-Grace Johnston (Sánta Orsolya), Calvin - Dorian Harewood (Csernák János) AKTuális Közjáték (ism.) Klskamerás történelem Válogatás a Fekete Doboz Alapítvány 1992. évi filmjeiből -1. rész Híradó BBC-hiradó
A HBO műsora: 18.30 Állati élet: A cápa - angol
természetfilm 52'' 18.30 Hajnalfény - am. dráma 102'' 20.15 Éjféli leszámolás - amerikai
akciófilm 100'' 22.00 Karácsonyi vakáció - amerikai vígjáték 93''
15.45 Műsorismertetés 15.50 Kérdezz I Felelek nHil Paul és Vlrglnle
Francia tévéfilmsorozat VI/3. rész 49''
Virginie - Véronique Jannot (Hámori Eszter), Paul - Pierre Frangoís Pistorio (Bolba Tamás), Sophie - Michelle Grel-lier (Vándor Éva), Marguerite - Sarah Sanders (Jani Ildikó) 17.00 Hírek - Időjárás 17.05 Észbontó - Ismeretterjesztő gyermekmagazin Mennyei ízek: A beiglitől a kocsonyáig - Giotto és a „Világvége-üstökös" - „Hogymik-vannak !"
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver, a nagy attrakció 17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Híradó 18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Telefon/fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Telefon/fax: (62) 321-195 Szombathely Telefon: (94) 11-066 18.25 Ünnepi zenék: Vízkereszt Ó mily fényes ez a csillag 18.30 Telesport
19.04 Moliére: Úrhatnám polgár
Komédia három felvonásban A miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről Jourdain úr - Kovács Lajos; Jourdainné, a felesége - Csorna Judit; Lucy, a lányuk - Balogh Csilla; Cleante, Lucy szerelmese - Dégi János; Covielle, Cleante inasa - Gesztesi Károly; Nicole, szolgáló - Zbo-rovszky Andrea; Doriméne, grófnő-Péva Ibolya; Dorante gróf - Karczag Ferenc; Első lakáj - Benedek Gyula; Második lakáj - Szegedi Dezső; Filozófiatanár - Szervét Tibor; Tánctanár - Honti György BKTíl A nagy árnyék nyomában Tudományos-ismeretterjesztő filmsorozat
VI/1. rész: Nappali sötétség 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHEül Belmondo-sorozat Banánhéj
Francia film (1963) FF 94'' (ism.)
Cathy - Jeanne Moreau (Frajt Edit), Michel - Jean-Paul Bel-mondo (Szakácsi Sándor)
ZflLff KQRTRQLL KFT ,ér 3-
c
SÜTÖRTÖK
Mozi: "16,''18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18.15 óra:
Boys
Anglia alkonya (FBK)
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 A nyugati hadtest -X/4. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Riportműsor (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. A hét muzsikusa 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Csaplár Vilmos összeállítása 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Felhang 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 llostalvy Róbert felvételeiből URH-ADÚN
PETŐFI
6.55 KörzeU Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 Ín llmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Ibelonl A hó keserül (ism.) 10.50 Bemutatjuk a Liszt Ferenc Társaság díjnyertes lemezeit - VI/2. 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.07 Maurlce André trombitál 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 E.T. A. Hoffmann:Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Krelsler karmester életéből - IV/4. 15.07 Fiatalok muzsikálnak 15.26 Joseph Rouleau énekel 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola kórusa énekel
4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Pierrot 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelőknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 A Moravanka fúvósegyüttes játszik
14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám
Az OKÉ együttes felvételeiből 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Észkerék. Telefonos nyereményjáték gyerekeknek 19.35 Népdalok. Kotiári Olga és
Csapó Károly énekel 20.00 AMR Karinthy Színpada (ism.) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Infrahang
P. S. Harvey: Dry (Száraz) című nagylemezéről 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 2.06-
3.00 Mélyrepülés
4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből
17.00 Gordlusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót 19.05 Magyar képek 19.45 Alekszandrína Milcseva operaáriákat énekel 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Veress Miklós mondja el verseit
20.20 A Francia Nemzeti Zenekar
Mozart-hangversenye 21.42 Bach: G-dúr fantázia BWV.
572.
21.50 József Attila minden verse 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje 23.30 Az utolsó születésnapon... 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 Dr. Marcus Welby
(amerikai sorozat) Nem baleset voltl 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai
(amerikai sorozat) rcWil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztorl
(amerikai sorozat) nüilfl Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Gyilkosság Montanában 16.00 Beszélgetés 17.00 KI itt a főnök? (amerikai sorozat) Ágyváltás 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Az éjjeliőr 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 Szemtanú a vldeo (sorozat) 21.15 S. O. S.-hivás (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Fekete sas
(amerikai akciófilm)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.35 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés
3.05 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.45 Megszállottság (ausztrál sor.)
Az új élet küszöbén 6.30 Vlckl (amerikai sorozat)
Ajándékozás 6.55 Rajzfilmek (ism.) Plerre és Isa Casimlr és tsa Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család 8.45 Harttól Hartlg (ism.) 9.35 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
ílHRTil Forró áru (am. filmvígjáték) 12.05 San Francisco utcáin (ism.) 13.00 Bili Cosby-show (ism.) 13.35 Perry Mason (ism.) [Elli] Könnyen jön, könnyen megy (amerikai kalandfilm) Fsz.: Elvis Presley 16.45 Rajzfilmek Pierre és Isa A dzsungel könyve Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család 18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Tánc Tinával 8KHK1 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Elhagyatva 20.00 Hiradó
fJiWK Gung Ho (am. filmvígjáték)
Fsz.: Michael Keaton 22.15 T. J. Hooker (am. sorozat) Alkoholos befolyásoltság
Fiatalkorúak bandája whisky-lopásra specializálódott. A lopott árut olcsó pénzért diákoknak adják el. Hooker és Romano minden eszközt felhasznál, hogy ártalmatlanná tegye a bandát. 23.10 A kék árnyak háza
(olasz horror) 0.45 Hirek
0.55 Minden lében két kanál (ism.) 1.45 Hírek 2.00 Interface (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Megszállottság (ism.)
TV 5
6.30 Telereggel 9.00 Tudósítások Afrikából 10.00 Ez a délelőtt a természeté 12.05 Varletémüsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Kulturális magazin (ism.) 15.10 Vlva - társadalmi magazin 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I-mag. 21.30 Az évszázad haladása 23.25 Európai kulturális magazin
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
3 SAT
14.15 Jazzfesztivál 16.00 Irodalom mindenkinek 16.10 Beszélgetés 17.00 Mlnihirek 17.10 Kamerával a vadonban 17.35 Komputerkviz 18.00 Sport 19.00 Híradó 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 Az Öreg (krimisorozat) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó
22.25 Made in USA (francia film) 23.50 Hirek
PRO 7
Könnyen jön, könnyen megy
amerikai kalandfilm
Ted Jackson hadnagy (Elvis Presley, jobbra) katonai búvár. Aknák hatástalanítása közben fedezi fel az elsüllyedt hajót, és benne a kincsesládát. Nem szól senkinek, ugyanis pár nap múlva leszerel. Már civilként ismerkedik meg Jo Sy-mingtonnal (Dodié Marshall, balra), a roncshajó kapitányának unokájával. Azt reméli, hogy a -c-n lánytól mindent megtud. lO.lU
;<£)! ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
Mozi: 20.15 óra: Fantázia szabadon 1. KANIZSA TV: 8 óra: SZÍV-TV (ism.)
JANUÁR 7.
kin j^;ih:m:ITT?1
13.00 Japán üzleti élete 13.30 Belföldi tudósítások 14.00 Videodivat 14.30 Egyveleg 17.00 Élő videoshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 Média televízió 20.00 Szélhámosok (sorozat) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Fiat top (amerikai (film) 0.35 Európa-Óim
EUROSPORT
9.30 Tenisz 11.30 Aerobic 12.00 Kosárlabda 13.30 Ökölvívás 15.00 Tenisz 18.00 Lovaglás 19.00 Sí
20.00 Kosárlabda 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Tenisz
SCREENSPORT
10.00 Bowling
11.00 Sí Világkupa
12.00 Párizs-Dakar rali
12.30 Kosárlabda - NBA
14.30 Biliárd
16.30 Párizs-Dakar rali / Szörf 17.30 Tengerparti röplabda 18.30 Autósport 19.00 Autósport az USA-ból 20.30 Német motorsport 21.30 Párizs-Dakar rali 22.00 Spanyol labdarúgás 23.00 Francia labdarúgás 24.00 Párizs-Dakar rali 0.30 Kickboksz 1.30 Francia labdarúgás
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Az amfora rejtélye
9.30 Visszapillantó
10.30 Holt költők társasága (ism.)
12.35 Ausztria-kép (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Csillaglovag (spanyol film)
14.40 Varázsdoboz
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Rövidzárlat
17.00 Minihirek
17.10 Egy gyilkosság három napja
(olasz film, 3.)
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 Dr. Specht (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Duna hercegnő (sorozat)
21.20 Tohuvabohu
EHETi] A légy
(amerikai horror)
23.20 Hírek
HflBü Majdnem tökéletes bankrablás (francia film)
1.00 Hirek
OSZTRÁK 2
[HHü Mézesköcsög (amerikai film) 17.00 A világ végén 17.30 A Leitner család (sorozat) 18.00 Hirek
18.05 Az amfora rejtélye (sorozat) 18.30 Ki kicsoda?-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A mennyország kapuja
(amerikai western) 22.00 Hiradó
22.30 A mennyország kapuja
(folytatás) 0.15 Hirek 0.20 1000mestermü
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.45 Fiatal és nyugtalan (ism.) (9.30 Ha a német versenyzők bejutnak a középdöntőbe, a műsor megváltozik) 9.30 Colbyék (ism.) 10.20 Hazátlanul (ism.) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Fantasztikus fenoménok (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) A sál 14.40 Szomszédok (ausztrál sorozat) Egy vödör víz
Madge, miután két hódolóját egy vödör hideg vízzel szétválasztotta, kénytelen megállapítani, hogy a két férfi érzelme is igen hamar kihűlt. Jim és Beverly még mindig veszekszik, a férfi ugyanis nem akar gyereket, az asszony viszont annál inkább. Helen megpróbálja kibékíteni őket. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
Vérvonal 15.55 UFO (angol sci-fi-sorozat)
Ölje meg Strakertl 16.55 5x5-játék 17.25 Mindent vagy semmit - játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék Miiül Woltf körzete (német sorozat)
Börtön 21.15 Slágerparádé 22.15 Remo Williams - A kaland elkezdődik (amerikai akciófilm) 0.15 Rémület
(angol pszichothriller) 1.40 UFO (ism.) 2.30 Műsorismertetés
Wolff körzete
német sorozat
Márkus Scharfenberget (Helmut Zierl, jobbra) illegális fegyverkereskedelem miatt ötévi szabadságvesztésre ítélték. Az államügyész felkeresi Wolffot (Jürgen Hainrich) és a segítségét kéri. Az ügyész ugyanis meg van róla győződve, hogy az igazi bűnösök még mindig szabadlábon vannak. Sikerül becsempésznie Wolffot az elítélt cellájába Az ügyész abban reménykedik, hogy így ta-Ián megtudhat valamit. tU.lu
5.40 Falutévé - biotippel és kertész-Tel.: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
Telefonszám: 176-7943 8.30 Közjáték 8 35—
12.05 Napközi
Benne: 9.00 Teli Vilmos
Francia tévéfilmsorozat 24/16. rész: A mór (ism.) íliTilil Goya
Spanyol életrajzi sorozat VI/1. rész: A rúdmászás (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Török építészet
II/2. rész: Az oszmán birodalom építészete 16.55 Képújság 17.00 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.30 Napközi-egy műsor és valami más 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Esti mese
Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora A toldott-foldott palota 19.00 Álljunk meg egy szóra I 19.10 Mozivilág 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.40 Szomszédok Teleregény
Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola, Koltai János, Trokán Péter és mások (Ismétlés: péntek, TV1 9.00) 21.10 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ism.: januári 9-én, TV110.00) 22.35 AKTuális 23.00 Közjáték (ism.) 23.05 Orosz emigráns művészek I. Nemzetközi Gyagilev Fesztiválja Szentpétervárott -1992. 24.00 Hiradó 0.05 BBC-hiradó
A HBO műsora 17.30 Zorba, a görög - am. dráma ETiliTil Rendőrakadémia 2. - Az első megbízatás - am. vígjáték 21.30 Támadás az óceánjáró ellen
- amerikai kalandfilm 23.20 Sakálok - amerikai akciófilm 1.00 Mindent a szemnek - francia film
15.25 Műsorismertetés 15.29 Gylmesi muzsika íEEfi Paul és Virglnie
Francia tévéfilmsorozat VI/4. rész 46''
Paul - Pierre Francois Pistorio (Bolba Tamás), Virginie - Vé-ronique Jannot (Hámori Eszter), Sophie - Michelle Grellier (Vándor Éva), Marguerite -Sarah Sanders (Jani Ildikó) 16.45 Ötöd-ölö
Telefonos játék 17.00 Hirek - Időjárás 17.05 Prizma
Életmódmagazin Túlsúlyban 2. Fogyókúra otthon 17.45 Vakond és a szőnyeg
Csehszlovák rajzfilm 17.51 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék 18.00 Híradó
18.10 Körzeti tévéstúdiók műsora
Benne:
Regionális hiradó
Magazin
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel.: (52) 16-311 Pécs-tel.: (72) 11-295 Szeged-tel.: (62) 321-195 Szombathely-tel.: (94) 11-066 18.55 Műsorajánlat - Időjárás íEIiE Repülőorvosok
Ausztrál tévéfilmsorozat VI/4. rész
Tom - Andrew McFarlane (Rátóti Zoltán), Liz - Lorna Patterson (Balogh Erika), Har-ry - Keith Eden (Kun Vilmos), Beth - Vikki Hammond (Tímár Éva), Dusty - Bili Hunter (Kránitz Lajos), Andy - Steve Bisley (Koroknai Géza) 20.00 Műsorajánlat Hifflü Hogy volt...I 50 perc színházról Vámos Miklós műsora 21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 21.50 Hétvégi ajánlat a TV2 műsorából
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás EHH3 A TV2 filmklubja
Válogatás Alekszandr Szoku-rov filmjeiből Elsötátülés
Orosz film 131''
19.00 Műsorismertetés 19.05 Maja, a méhecske - rajzfilm 19.32 Teleshop 20.00 A kaktusz virága
A Vidám Színpad előadása 22.20 Az amerikai álom
ÉNTEK
Mozi: 16, 18, 20 óra: OroszJánszív
Mozi: 16.30, 18.15 óra: Morcos- missionáriusok
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 A nyugati hadtest - X/5. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma?-Salgótarjánban 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Az evangélikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Riportmüsor (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Csaplár Vilmos összeállítása 20.05 Népdalok, népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum -URH-ADÚN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 K. Kutumba Rao: Az angol
vacsoravendég 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Fórum (ism.) 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V maferinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na malerinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Volce ol America sorozata 4.25-6.55,9.09-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Rádiózenekar fúvósötöse játszik 10.00 Hirek. időjárás 10.05 Nyugat-keleti átjáró. Géher
István novellaszemináriuma 11.00 Magyar művészek operafei-
vételeiböl 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben
A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye 13.29 Századunk kórusmuzsikájából
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Sonkolyi Gergely, isten nyugosztalja meg szegényt Jókai Mór novellája 14.35 Régi magyar muzsika 15.00 Klasszikus kamarazene 16.00 Hirek. időjárás
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Ella Fitzgerald - Róma, 1958. április 25., születésnapi koncert 8.50 Helykereső 9.00 Hírek, időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek, időjárás 11.05 Napóra
12.00 Nóták. Molnár Júlia és Rezs-nák Miklós énekel, Vörös Kálmán zenekara játszik 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Gramofonsztárok
A Wiener és Doucet zongorás duó lemezeiből
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 16.50 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Szivacs - fiatalműsor 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Most kéne abbahagyni..., avagy sztárok a fiatalokról A Rock gyermekei év végi slágerlistája 21.00 Hirek. időjárás 21.05 Világvevő 21.30 Zenés játékokból 22.00 Fllmpremier 22.30 Jean-Luc Ponty felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
New Age (Új Kor)
(0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások
16.05 Zenekari muzsika 17.00 Mi újság a régizene világában? 17.50 Világlira
Henry Wadswort Longfellow versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Wagner: Tannhauser
Háromfelvonásos opera közben: 20.07-
20.12 Hírek. Időjárás
21.05 Zenekari muzsika
21.50 József Attila minden verse
100/8.: 1922 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Magyar Zene a Rádióban
- IX/2.
23.00 Noktürn. Éjszakai csevegés 24.00 Hirek. időjárás 0.05 Lemezújdonságok
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.00 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A pokol fent van 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin
12.30 Az élet játékai (am. sorozat) nclüil Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.15 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) nsfilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Három gyilkosság 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Megállapodás 17.30 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Minden jó, ha jó a vége 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(NSZK sorozat) 20.15 A nagy szabadság (német sorozat) Dr. Lenz 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (német sorozat) Kaland a hegyekben 22.15 Életre-halálra (sorozat) 23.10 Szuperboszorkányok
(amerikai szexfilm) 0.55 A kielégülés pszichológiája
(német szexfilm) 2.35 Tuttl Frutti
3.30 A Vadnyugat meztelen lányai
(amerikai szexfilm) 4.30 Csatár a pácban
(francia filmvígjáték)
PRO 7
6.10 Megszállottság (ausztrál sor.)
Érzelmek 6.55 Vicki (amerikai sorozat)
Az üzlet az üzlet 7.20 Rajzfilmek (ism.) Pierre és Isa Casimir és tsa Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család 9.10 Harttól Hartig (ism.) 10.05 A béke birodalma (am. sor.)
Osztálytalálkozó 10.55 A kalózkapitány (francia-spanyol-olasz kalandfilm) 12.35 San Francisco utcáin (ism.) 13.25 Bili Cosby-show (ism.) 14.00 Perry Mason (am. sorozat)
Az ellopott emlékérem esete 14.50 Öt arany sárkány (angol krími)
Fsz.: Klaus Kinski 16.05 Harttól Hartig (am. sorozat)
Gyémántok a hajón 16.55 Rajzfilmek Pierre és Isa Widget, a kis őr Mexikó leggyorsabb egere Flintstone család 18.40 Bili Cosby-show (am. sor.)
Beszélgetés lEKIil Booker (amerikai sorozat) 20.00 Hiradó HilB A remageni híd
(amerikai háborús film) 22.25 Mike Hammer (am. sorozat) Halálos kártyák Hammer barátját ártatlanul tartóztatták le. Charley gépkocsija a bankrablás helyszínén volt. Mike nyomozni kezd, hogy bebizonyítsa barátja ártatlanságát. BWH A zsaru szava (francia film) Fsz.: Alain Delon 1.05 Hirek
1.15 Jaké és McCabe (ism) 2.05 Hirek
2.15 A kék árnyak háza (ism.) 3.45 Hirek
3.55 Perry Mason (ism.) 4.45 Doberman-banda (ism.)
TV 5
6.30 Telereggel 9.00 Jelen idő (ism.) 10.00 Tudományos hiradó 12.00 Varietéműsor 13.15 Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Simenon-fllm 15.10 A hatok bandája (ism.) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 ínyencségek 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Vegyes hirek 21.30 ''90 sztárjai 23.20 Tudomány, majd sanzonok
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Krtstlane Backer 3.00 Yol
3.30 Éjszakai videók
3 SAT
14.15 Udo Jürgens és vendégei 15.45 Slágerek
16.16 A medúza utazása 17.00 Minihírek
17.10 Maja, a méhecske
17.35 Az ügyvéd (sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hiradó / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósitások
20.00 Regina a lépcsőn (sorozat)
20.50 Állatriport 21.00 Univerzum 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport, hirek 22.25 Oldalpillantások
PRO 7
A zsaru szava
francia krimi
Scatti felügyelő (Michel Serrault) munkája során keserűen tapasztalta, hogyan érték el az ügyes ügyvédek, hogy védenceiket szabadon m bocsáthassák. Annyira felháborí-''*" totta ez a tény, hogy csapatot állít össze megbízható kollégáiból, akik megölik a bűnözőket. A felügyelő attól sem riad vissza, hogy azokat a kollégáit is eltegye láb alól, akik az útjában állnak. Grindel felügyelő (Alain Delon) gyanúja 00 on felébred Scatti ellen. CO.CW
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
: Rukkoló
8 óra: ATV Víkend - családi magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
Mozi: 20.15 óra KANIZSA TV:
JANUAR 8
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
13.00 Japán üzleti élete
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Média televízió
14.30 Egyveleg
17.00 Élő videoshow
18.30 Bonanza (sorozat)
19.30 Eco-rekord
20.00 Szélhámosok (sorozat)
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 TAI a holnapon
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A különös asszony (am. krimi)
0.50 Túl a holnapon
EUROSPORT
9.30 Si
10.30 Lovaglás
11.30 Aerobic
12.00 Kosárlabda
13.30 Ökölvivás
15.00 Tenisz
19.00 Nemzetközi motorsport
20.00 Klckboksz
21.00 Szörfösök magazinja
22.00 Ökölvivás
23.00 Tenisz
SCREENSPORT
11.00 12.00 12.30 14.30 15.30 16.30 17.00 17.30 18.30 19.30 20.00 20.30 22.00 23.00 24.00 0.30
t
Sí"*''.
) « SAT1

Folyami kavics
amerikai háborúellenes film
Kína, 1926. Csang Kaj-sek katonái és a partizánok között polgárháború dúl. A Jangce folyón állomásozik a San Pablo nevű ágyúnaszád, amelyik a Kínában élő amerikai állampolgárok védelmét hivatott ellátni. A hajó legénysége úri életet él, miközben kint a parton emberek ezrei pusztulnak el. Hol-man (Steve McQueen) az egyetlen, aki odafigyel a parti eseményekre. Frenchy szerepében Richárd Attenborough. '' I.4U
Sí Világkupa Párizs-Dakar rali NFL
Német motorsport Spanyol labdarúgás Párizs-Dakar rali Francia labdarúgás Röplabda Antwerpenből Jégkorong - NHL Kosárlabda - NBA Nemzetközi sportmagazin Starti / Párizs-Dakar rali Thai ökölvívás Profi ökölvivás Párizs-Dakar rali Francia alpesi autóverseny
9.00 Hirek / Az amfora rejtélye
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 A világ végéig (ism.)
10.30 Káposztaleves (ism.)
12.15 A mennyország várhat (ism.)
13.00 Hirek
imm Prototípus (amerikai sci-fi)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidi
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Egy gyilkosság három napja
(olasz film, 4.)
18.00 Európai tizenkettek (sorozat)
18.30 Dr. Specht (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Két férfi, egy eset
(krimisorozat)
21.35 Beilheim (sorozat)
23.25 Hírek
23.30 Sport
Rüfi Zegzug (amerikai krimi)
1.35 Hírek
OSZTRÁK 2
15.00 Kedves szivek és koronák
(angol film)
16.40 Salzburgi karácsony
17.00 Isten fia
17.30 A Leltner család (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Az amfora rejtélye (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Eiefántdinasztia
21.00 Habsburgok (sorozat)
22.00 Hiradó
22.30 Ran (francia film)
1.05 Hirek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.45 Fiatal és nyugtalan (ism.) (9.30 Ha a német versenyzők bejutnak a középdöntőbe, a műsor megváltozik) 9.30 Colbyék (ism.) 10.20 Az egész világ énekel
(német film) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Wolff körzete (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Végzetes tévedés 14.40 Szomszédok (ausztrál sor.) Tánc a vulkánon Madge végre szeretné tisztázni a dolgokat Harolddal, aki meglepő módon hajlandó is erre. Lounak vissza kell térnie Bris-bane-be, sok szerencsét kíván hát Madge-nek és Haroldnak. Jane és Tony megnyerte a táncversenyt, Mike azonban nem osztozik az örömükben. 15.05 Colbyék (amerikai sorozat)
Konfrontációk 15.55 UFO (angol sci-li-sorozat)
Holdbázis, jelentkezz! 16.55 5x5-játék 17.25 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Európa királyi családjai 19.30 Szerencsekerék 20.05 Asterix és Kleopátra
(francia rajzfilm) CTEIil Folyami kavics (amerikai film) Fsz.: Steve McQuenn 1.00 Grimm mesél felnőtteknek
(német erotikus film) 2.30 Electric Blue (ism.) 3.10 UFO (ism.) 4.00 Beszélgetés (ism.) 5.05 Mindent vagy semmit (ism.)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel- Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8 35—
1245 Napközi
Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás IIÍIiTil Dallas
Amerikai filmsorozat A nagy bál
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Képújság 16.45 Megveszem ezt a nőt
Mexikói tévéfilmsorozat 17.10 Esti mese
Máriusz, a macska Angol rajzfilmsorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat 17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.05 Art Farmer Budapesten
I. rész 20.00 Híradó 20.30 Telesport flilETi] Dallas
Amerikai filmsorozat A nagy bál (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) EEHÜ Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Kétféle vér 0.15 Rock a városligetben
A Ginger Baker/Jonas Hell-borg Group 1.10 Híradó 1.15 BBC-hiradó
A HBO műsora 17.30 Babar: Nehéz apának lenni
- francia rajzfilm 24'' 18.00 Doktor Dolittle - amerikai zenés film 140'' 20.25 Most kapd el, Jackl-amerikai vígjáték 100'' 22.10 Spenser magándetektív -
amerikai kalandfilm 85'' 23.50 Veszélyes út Hawaiiba -amerikai akciófilm 96''
15.05 Műsorismertetés 15.10 Magyarországi néptáncok Méhkeréki román táncok
(ism.)
iHMil Zsebtévé (ism.) 15.50 Az én pici pónim (My Little Pony)
Amerikai rajzfilmsorozat Fagylaltháború 16.00 Hidd el, szép az életi
Lagzi Lajcsi-show 16.25 Drehscheibe Európa
A Deutsche Welle közép-európai magazinja 17.00 Hirek - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Színe-java - Szilánkok
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsorából 18.00 Hiradó 18.10 Regionális hiradó
Budapest-tel.: 132-9329 Debrecen-tel.: (52) 16-311 Pécs-M: (72) 10-533 Szeged-tel.: (62) 321-195 Szombathely-tel.: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat - időjárás íHETii Produkció
A mai vendégek: zenét, táncot tanuló gyerekek nüilil Tűzből születeti
Amerikai ismeretterjesztő film íETEff Addington-akció
Kanadai-francia bűnügyi tévéfilmsorozat Ki a gyilkos? 20.46 Van 5 perce?
Schumann: Arabesque Op. 18. (ism.)
20.55 Vállfát (filmet) vegyenek I
Koltai-show 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Aréna
Pergő könnyűzenei műsor magyar és külföldi sztárokkal, interjúk és telefonos játék élőben
20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és mást
Szórakoztató magazin Benne:
Túl a holnapon
Amerikai tudományos magazin 21.05 Hasfelmetszö Jack Arizonában
Amerikai krími 22.40 Makuz
Szabados György jazzfelvéte-leiből 23.05 Teleshop 23.25 Forró ágyak Szexfilm
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
s
ZOMBAT
Mozi: 14 óra: Istenek fegyverzete 2.
16, 18, 20 óra: Orosziánszív
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván lógjuk
11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkínálat . Faluról falura
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 20.12 Rádiószínház Don Jüan
Moliére komédiájának rádióváltozata
21.40 Magyar tájak táncmuzsikájából
22.00 Késő est! Krónika 22.20 Szombat esti oop-mix
URH-ADl
pop ÓN
9.00 Körzeti információs magazliiok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.00 Rádiószínház
Lázár Ervin: Krimi 18.20 Modern héber költők 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba malerná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Verseit elmondja: Pintér Lajos 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon Vásáry Tamás zongorázik 11.22 Vonós kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 A szülőföld muzsikája 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört 16.50 Szimfonikus táncok 17.14 Történetek életemből - X/4 A mikrofonnál: Carelli Gábor 17.30 Poggyász 18.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
A Lamoureux zenekar operettfelvételeiből 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben 13.47 Csak fiataloknak! 14.30 Daráló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05-
19.00 Magunkat ajánljuk
Változatok a szórakozásra
benne:
15.05 Nagy nevettetők
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Idézetek
17.30 Ki lesz az örökös?
18.00 „Én ezzel a kis dallal üzenem"
18.30 Vendég: Simon Eszter
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
Hangképek a III. Szlovákiai Táncháztalálkozóról 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Vegyes páros 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló Slágerszínház
(0.10—5.50-íg Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 5.03-
5.50 Nótacsokor
18.05 Bemutató
Komolyzenei újdonságainkból 19.05 „Az eltűnt szépség nyomában". Beszélgetések Lajtha Lászlóról és műveiről '' 19.40 A regensburgi Dóm kórusa
Schűtz-müveket énekel 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Petőfi Sándor versei 20.20 Zene korabeli hangszereken 21.00 Verdi operáiból 21.50 József Attila minden verse
100/9.: 1922 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 összkiadás
Solti György Mahler szimfóniáit vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekar élén 23.00 A kamarazene kedvelölnek 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska
6.00 Belle és Sebastlan (sor.)
A csalafintaság győz 6.25 Bob, a szellem (sorozat)
Kutyaszerelem 6.50 Lila hercegnő (sorozat)
Hőhullám 7.15 Pif ós Herkules (sorozat)
Autogramvadászok 7.40 Cubitus (am. rajzfilmsorozat)
A szörnyeteg 8.05 Játék 8.20 Zelda (sorozat)
A varázslat varázsa 9.05 Beverly Hills Teens (sor.)
Pletykák 9.30 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.00 A hatmillió dolláros család (amerikai sorozat) Pókember (rajzfilmsorozat) Hulk (rajzfilmsorozat) A legyőzhetetlen Ironman (sorozat)
Mutánsok (am. razfilmsor.) 12.10 Winspector Cápán sci-fi-sor.)
A megbízás 12.30 Michael Vaillant (rajzfilmsor.)
A tűz völgye 13.00 Bolondokháza (am. sorozat)
Horgászok 13.25 Bel Air hercege (sorozat) Süket költők társasága 13.50 Titkos énem (am. sorozat)
Szobafogság 14.15 Rendőrségi beszámoló (sor.)
Forró chlpek nüilil Knight Rider (am. sorozat)
KITT, a macska iMitt A csapat (amerikai sorozat)
Maria anyja ílrüTil Jump Street 21. (am. sor.)
Az erőszak iskolája 17.45 Aki tud, az tud 18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) A klsöcs
20.15 Jessas, a gólya (sztnh. közv.) RTüTil Fogdmeg (francia krimi) 23.35 Érettségi vizsga (német szexfilm) 1.10 Férfiak magazinja 2.35 Sárié Rose (francia sorozat) 3.05 Tornádó (olasz akciófilm)
PRO 7
6.10 Lassie
(amerikai sorozat) Csapdában 6.35 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 7.20 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Orvtámadás 8.15 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) Élve vagy holtan 9.05 Könnyen jön, könnyen megy (ism.)
10.45 A remageni híd (ism.) 12.50 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) Honvágy 13.20 Booker(ism.) 14.10 Vadállatok birodalma (ism.) 15.00 Lottó
(amerikai sorozat) St. Louls 15.50 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) A vegasi fojtogató fHRg Algírtól délre
(angol kalandfilm) 19.05 Szerencsés utat! (német sorozat) Fidzsi-szigetek 20.00 Híradó 20.15 A kárhozat utcája
(amerikai sci-fi) 21.55 A gyilkosok napja
(amerikai kalandfilm) 23.30 Magánnyomozók (amerikai sorozat) A védelemre szoruló angyal 0.20 Hirek
0.30 A zsaru szava (ism.) 2.05 T. J. Hooker (ism.) 2.55 Hírek
3.05 Mozgó kórház (ism.) 3.30 Megszállottság (ism.) 4.15 Hét tenger tigrise (ism.)
TV 5
6.00 Reggeli műsorok 7.40 Francia nyelvlecke 8.35 Gyermekeknek 9.00 Kanadai üzleti magazinok 10.00 Hirek, aktualitások 12.20 Autóvízió 13.15 93 a horizonton 14.00 Tudósítás távoli tájakról 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 ínyencségek 18.00 Kvízjáték 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Gengszterek (sorozat) 23.05 Irodalmi magazin
MUSICTV
14.30 Paul King 16.30 Yo! 18.30 RayCokes 19.00 Európai lop 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 Házibuli övezet 1.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
3 SAT
14.10 Orosziánlog (sorozat) 14.40 Udvari színház (sorozat) 15.05 Osztrák gasztromónia 15.30 Sport
17.15 A szellem és Mrs. Muir
(amerikai film) 19.00 Hiradó 19.20 3 SAT stúdió 19.30 A vadkacsa
(színházi közvetítés) 22.00 Kulturális magazin 22.45 Kaland hálóruhában 23.15 Dokumentumfilm 0.15 Sportstúdió 1.35 Hirek
Fogdmeg
francia krimi
A nemzetközi alvilág főnökei ismerik és rettegik. Csak Fogdmegnek hívják egymás között. A zsaru (Jean-Paul Belmondo) legújabb esete a városban elkövetett rabló-gyilkosság-sorozat, melyet a hírhedt, „Sólyomnak" nevezett bérgyilkoskövetett el. Az egyetlen tanú,aki a Sólyomra veszélyes lehetne, börtönben ül. Fogdmeg tehát becsempészteti magát Valdez cellájába, remélve, hogy így töb-bet megtud ellenfeléről, t l.OU
EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!
Morcos missionáriusok Kukkold
Mozi: 16.30, 18.15 óra; 20.15 óra:
JANUAR9
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
9.00 Hirek / Az amfora rejtélye 9.30 Zengő Ausztria (ism.) 11.00 Csobbanás II. (amerikai film) 12.30 Halló, Ausztria I - halló, Bécs I 13.00 Hirek 13.10 Zürichi eljegyzés
(német filmvígjáték) 14.55 Route 66
(amerikai dokumentumfilm) 15.25 Stan és Pan 15.35 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihírek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Kastély a Wörthi-tónál
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Aki át mond-játék 22.00 „Arany" lányok (sorozat) EEKIil Angyalszív (amerikai thriller) ■i|mü Kis bolond (francia film) 1.55 Hirek 2.00 Ex libris
OSZTRÁK 2
10.55 Sport
14.15 Ausztrália vadonjaiban 15.00 Szereti ön a klasszikusokat 7 16.30 Barangolás 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Cook és Peary - Verseny az Északi-sarkért (amerikai film) 21.50 Hirek, sport 22.30 Nagy Péter (sorozat) 24.00 Hihetetlen történetek (sor.) 0.25 Hirek / Ex libris
14.30 Eco-rekord
15.00 Utazási magazin
15.30 Tudományos bemutató
16.00 Természetfilm
16.30 Dokumentumfilm
17.00 Színhely
17.30 Koncert
18.30 Videodlvat
19.00 Matiné
20.15 Film
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Dokumentumfilm
23.00 Színhely
23.30 ■ Sport
EUROSPORT
9.00 Aerobic
9.30 Sí
10.30 Nemzetközi motorsport
11.30 Sí
13.00 Műkorcsolya
15.00 Tenisz
16.00 A hét sporteseményei
18.05 Sí
Tenisz
22.00 Ökölvívás
23.00 A hét sporteseményei
SCREENSP0RT
10.30 Német túraautó-verseny
11.30 Nemzetkőzi sportmagazin
12.00 Párizs-Dakar rali
12.30 Kosárlabda - NBA
13.00 Klckboksz
14.00 Kosárlabda - NBA
16.00 Motorverseny az USA-ból
16.30 Párizs-Dakar rali
17.00 Profi superbike
17.30 Röplabda Antwerpenből
18.30 Starti / Thai ökölvívás
20.30 Profi ökölvívás
21.30 Párizs-Dakar rali
22.00 Lövészet
24.00 Párizs-Dakar rali
0.30 Motorcsónakverseny
PRO 7
Algírtól délre
angol kalandfilm
Dr. Burnet régész Észak-Afri-kába indul, hogy megkeresse a molochok híres halotti maszkját. Útjára elkíséri Nicholas Chapman (Van Heflin) régész és újságíró, Anne Burnet (Wanda Hendrix), a lánya és annak vőlegénye, Jacques Farnod. Tuniszban két bandita, Kress és Petris, aki szintén a halotti maszkot akarja megszerezni, keresztezi a csapat útját. Képűn-kön: jelenet a filmből. ''»
--—■
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója".
6.05 Pont, pont, pont (ism.) * 6.35 Szomszédok (ism.) 7.00 Ég és föld között (ism.) 7.30 Capito? (ism.) 8.00 Silverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat) Megérkezés Limbóba 8.30 Peter Pan és a kalózok (amerikai rajzfilmsorozat) Szellemhajó 9.00 Superboy
(amerikai sorozat) Veszélyes érintések 9.30 Batman
(amerikai sorozat) Egyre mélyebben 10.00 Drops-játék 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.30 Asterix és Kleopatra (ism.) 13.00 Trójai Helena (amerikai film) 15.00 Hárman egy díványon (amerikai filmvígjáték) 16.55 5x5-játék 17.25 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 18.30 Mike Krüger-show 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Gyilkosság, mint a könyvben
(amerikai film) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.00 Éjszakai nő
(amerikai erotikus film) 0.25 Grimm meséi felnőtteknek (ism.)
1.55 Éjszakai nő (ism.) 3.15 Mike Krüger-show (ism.) 4.05 5x5 (ism.)
4.30 Mindent vagy semmit (ism.)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
6.10 Falutévé - faludoktorral 6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Református ifjúsági műsor
iüEIil-
12.00 Korhatár nélkül Cimbora-délelőtt Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A vak lány szerelme Cimbória - Telefonos vetélkedő A13 és V< éves Adrián Mole titkos naplója Angol tévéfilmsorozat XIII/3. rész Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó Amőba - Tudományos műsor kamaszoknak 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter
Közművelődési hetilap 13.30 Bak-elit - Slágerek 14.05 LaSept Condorcet Francia filmsorozat 111/1.: Egy kiváló tehetség Condorcet - Pierre Arditi (Papp János), Sophie - Pascalé Rocard (Orosz Helga), Voltaire - Jacques Dufilho (Kun Vilmos), D''Alambert -Dániel Gelin (Szabó Ottó) 15.30 Gaia
„Zoo, a csodák csodája(?)" BŰÉ Családi mozidélután a Disneyvel A gepárd Amerikai film 17.40 Képújság 17.50 Ádám fiai, Éva lányai 18.15 Hömérö - Politikai show-műsor 19.10 Szerencsekerék 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport Hifffi Jerry Ricks
_ Az Improvízió különkiadása
Eflnii] A Kína szindróma Amerikai film 118'' 23.05 Közjáték (ism.) 23.15 Lisa Stansfieid
Angol könnyűzenei film 0.15 Híradó
A HBO műsora: 17.30 Állati élet: Száraz évszak -
angol természetfilm 52'' 18.30 Butch Cassidy és a Sundance
kölyök - am. western 106'' 20.20 Tökéletes tanú - amerikai
dráma 105'' 22.30 Nikita - francia-olasz bűnügyi film 112'' 0.10 Mindent a szemnek - francia film 28''
8.00 Műsorismertetés 8.05 A Retyezáti Nemzeti Park BHü Hármas csatorna
Az angyalok városa 9.00 Patrln - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nai ekran - Horvát nyelvű
nemzetiségi magazin 9.50 Unser Bildschirm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 10.15 Humánum - A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora 10.45 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.10 Erdélyi képeslapok
A székelyderzsi unitárius templom
11.35 Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Familia Kft. (ism.) 12.45 Pere János énekel (ism.) 13.05 Vargha Balázs tizenhárom fabulája
XIII/10. rész: „...Zene csak, zene, csak zenei" 13.37 G. I. Joe kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Kigyóember
14.00 Mézga család
Magyar rajzfilmsorozat (ism.) XIII/12. rész: Idökibővitő 14.25 Műsorajánlat - Időjárás íElKIi] A mi boszorkányunk Kanadai film
Melanie - Marié Stéfane Gaud-ry (Csondor Kata), Florence -Kesnamelly Neff (Zsigmond Tamara), Mme Labbe- Madeleine Langlois (Tolnay Klári) 16.05 Jeelll - Ifjúsági szolgáltató
műsor sok zenével 16.35 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora iiaH!] Táncház-történelem
A kezdet 17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Igazságtalan játék A falusi vandál
18.01 Knight Rider Amerikai tévéfilmsorozat A vak „szemtanú"
18.54 Műsorajánlat 18.58 Időjárás
ÍCTiB Szárnyát vagy a combját
Francia film (1975) 98'' Charles Duchemin - Louis de Funes (Balázs Péter), Gérard, a fia - Coluche (Kerekes József) 20.45 Operamesék-Verdi:Aida
Angol zenés tévéfilm 21.41 Telesport 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
22.25 Bevezető a Shakespeare-
sorozathoz 22.35 Shakespeare összes művel a BBC feldolgozásában VI. Henrik
Angol tévéfilm -111/1.187''
Mozi: 14 óra: Istenek fegyverzete 2.
16, 18, 20 óra: Oroszlánszív
ASARNAP
Kanizsai műsor
PRO 7
KÖZÉPHULLÁMON -
(Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 9.05 Világóra 10.05 Vallásos szertartás 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Főid
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Szines népi muzsika 20.05 Zene - archívum 21.05 A Démon - keleti rege Lermontov költeménye 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót. A Bartók vonósnégyes és a Tom-kins együttes hangversenye 23.45 Régi híres énekesek műsorából
-URH-ADÚN-
8.30 Körzeti Információs magazinok 15.00 A BBC délutáni műsora 16.00 Az Amerika Hangja műsora 17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.) 17.30 Comment vivent les Fran-
gals? (ism.) 17.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 Szellemi bonctan 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 in der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Verselt elmondja: Bertók László
6.00-8.30,10.00-15.00,17.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.05 A sárga táltos
Horváth Péter mesejátéka 9.00 Hirek. időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin A Radio Wien és a Petőfi Rádió közös műsora 10.00 Embermesék 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 A jövö zenéje 14.00 Látvány és muzsika
Gyémánt László festőművész 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.30-
18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Rádiószínház
Ha köztünk vagy, Holman Endre
Mándy Iván hangjátéka 20.50 Magyarán szóivá 21.00 Hirek. időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza
A cornwalii kalóz, avagy a becsület rabja Sullivan-Gilbert operettje 22.20 Régi magyar muzsika 22.35 Jazz 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.20 Napforduló
Feszültség-oldó, „gondelterelő" műsor időseknek (0.10—4.20-íg Kossuth kh, Petőfi urh) közben: 4.03-
4.20 Nóták
6.00 Játék
Beverly Hills Teens (ism.) Lucky Luké (ism.) Hatmillió dolláros család
(ism.)
Winspector (ism.)
8.00 Gyerekeknek
8.30 Maci Laci
Flintstone kölykök Scooby Doo 10.00 Művészet és küldetés 10.05 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Vietnam 2. liTÍTÍl Az arany majom meséi (amerikai sorozat) Hajszálkereszt íFüTíl Trópusi hőség (amerikai sorozat) Nehezen emészthető 13.00 Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Választási meglepetés 13.30 A holdpókok
(amerikai kalandfilm) íETiTil Flash
(amerikai sorozat) A világ leggyorsabb embere 16.55 Piedone, a zsaru
(olasz-francia film) 18.45 Hiradó
19.10 Mini Playback Show 20.15 Álomházasság 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Late Night 24.00 4-es csatorna
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.)
2.00 Beszélgetés (ism.)
3.00 Robbanékony (ism.)
3.30 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.30 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)
5.50 Lassie
(amerikai sorozat) Barlang az erdőben 6.15 Világszafari (ausztrál doku-
mentumfilm-sorozat) 7.05 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Mushy és a tolvajok 7.55 Fiú a másik bolygóról (amerikai sorozat) A verseny 8.50 A kalózkapitány újra tengerre száll (francia-spanyololasz kalandfilm) 10.40 Royal African lövészei
(amerikai akciófilm) 12.00 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Csodálatos utak 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 Szerencsés utat (ism.) 13.50 Világszafari (ism.) 14.40 Banditák a Holdon
(angol sci-fi) 16.30 Harper (amerikai krimi)
Fsz.: Paul Newman 18.35 Matlock
(amerikai sorozat) Összeesküvés 19.30 Riporterek
(sorozat) 20.00 Hiradó
HiTO A halott város túlélői
(olasz-török kalandfilm) 22.00 Az életunlak tovább élnek
(angol filmvígjáték) 23.40 Magánnyomozók (amerikai sorozat) Gengszterek 0.25 Hirek
0.35 Mike Hammer (ism.) 1.20 Hírek
1.30 Algírtól délre (Ism.) 3.00 Hirek
3.10 Mozgó kórház (ism.) 3.35 Megszállottság (ism.)
6.00 Reggeli műsorok 7.40 Francia nyelvlecke 8.35 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító (ism.) 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodoznil (ism.) 15.30 Európai városok felfedezése 16.15 Varietéműsor 17.45 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Ezt is láthattuk I 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.25 Magazinműsorok
MUSICTV
13.30 XPO 14.00 RayCokes 14.30 Krlstiane Backer 19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
3 SAT
14.00 Beszélgetés
15.00 Kaviár és lencse
(színházi közvetítés)
16.30 Kulturális magazin
17.00 Természet és gyógyszer
17.30 Állatmagazln
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Híradó
19.10 Beszélgetés
20.00 Matthlas Beltz műsora
21.00 Zenés beszélgetés
22.00 Dokumentumfilm
22.45 Sophle Tauber-Arp - portré
23.15 A felügyelő (sorozat)
A halott város túlélői
olasz-török kalandfilm
AzamerikaiJackSpeartazangol nemes, Mr. Dean angol nemes (John Steiner) azzal bízza meg, hogy Gilgames sírjából hozza el az arany jogart. Aférfi és barátnője elutazik Isztambulba Az amerikaiaknak fogalma sincs arról, hogy Abdullah sejk is meg akarja szerezni a jogart, melynek segítségével a beduinok egyedüli uralkodójává .niF kiáltathatná ki magát. tU.IO
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Zenetörténeti érdekességek
9.05 Az opera csillagai
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
''10.50 „Kezdetben vala az ige...''''
11.05 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben:
11.45 Lator László szaval
12.00 Hirek. Időjárás
12.40 Romantikus kórusmuzsika
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Perényl Miklós gordonkázik,
Kocsis Zoltán zongorázik
14.00 Hirek. időjárás
14.05 Zenélő városaink
15.00 Richárd Strauss operáiból
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon. Kulturális magazin
17.00 Beszélgetés Bach: BWV.
124. sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánia templomot 18.00 Hirek. időjárás 18.05 Romantikus zene 19.05 Székely Mihály énekel 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben:
20.20 Hírek. Időjárás
20.25 „Kezdetben vala az ige..."
(ism.)
21.40 A Szederinda együttes népzenei felvételeiből 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Milán Kundéra: Jakab és az ö ura
24.00 Hirek. időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből
Mozi: 16.30, 18.15 óra: Morcos missionáriusok 20.15 óra: Kukkok*
JANUÁR 10.
SUPER CHANNEL
14.30 Koncert 9.00
15.30 Turisztikai magazin 9.05
16.00 Európa-magazin 9.30
16.30 SUPER-bicikli 10.00
17.00 Sport 10.15
18.00 Videodivat 11.00
18.30 Moszkvától nyugatra 12.00
19.30 Európa-magazin 12.30
20.00 Film 13.00
22.00 Hirek 13.10
22.30 Szélhámosok (sorozat) 13.40
23.30 Dokumentumfilm
24.00 Egyveleg 15.20 15.30
EUR0SP0RT | 16.10
9.00 Aerobic 17.00
9.30 Sí 17.10
11.00 A hál sporteseményei 18.00
12.30 Sí 18.05
15.00 Tenisz 18.30
18.00 A hét sporteseményei 19.30
18.05 Sí 20.15
19.00 Műkorcsolya
21.00 A hét sporteseményei 21.10
22.00 24.00 Tenisz A hét sporteseményei Bili]
SCREENSPORT
9.00 Bowllng 10.00 Német motorsport 11.00 Profi ökölvívás 13.00 Párizs-Dakar rali 14.00 Biliárd
16.00 Motorverseny az USA-ból 16.30 Párizs-Dakar rali 17.30 Röplabda Antwerpenből 18.30 Nemzetkőzi sportmagazin 19.00 Kosárlabda - élő 21.00 Autósport az USA-ból 21.30 Párizs-Dakar rali 22.00 Európai focimagazin 24.00 Párizs-Dakar rali 0.30 Motorcsónakverseny 1.30 Nemzetközi sportmagazin
SAT1
OSZTRÁK 1
(amerikai film)
(sorozat)
Beverly Hllls 9021
(amerikai sorozat)
jai (amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
9.25 Sport
13.45 Haza, Idegen otthon
14.15 Családi kincsek
15.00 A tengerészek élete
15.45 Sport
18.00 Alf (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
MiiW Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hirek, sport
22.00 Apának sikerül (sorozat)
22.50 A Jó, a Rossz és a Csúf
(olasz western)
1.25 Hirek
SAT 1
5.00 Trójai Helena (ism.) 6.50 így láttuk 7.00 Batman (ism.) 7.25 Superboy (ism.) 7.55 Astrodinók (sorozat) 8.25 Hárman a díványon (ism.) 10.25 Gyilkosság, mint a könyvben (ism.)
12.10 A hegyek varázsa 12.40 A mindenható nyomában
Erich von Danikén műsora 13.10 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Pénzeső 13.40 Szabadon élni
(angol film) 15.15 A hét mesterlövész újra lovagol
(amerikai western) 17.00 Tarzan
(amerikai sorozat) Hívatlan vendég 17.30 Az ifjú Indiana Jones kalandjai
(amerikai sorozat) Mata Hari 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
ECTEl Vádolok - Sötét bosszúálló
(amerikai film) 22.00 Beszélgetés 23.25 Vallomások 23.55 A hét mesterlövész újra lovagol (ism.)
„Néhány ember annyira el van telve önmagával, hogy mikor szerelmes, képes egyedül a maga szenvedélyével foglalkozni anélkül, hogy szerelme tárgyának szenvedélyével törődne."
(La Rochefoucauld)
Vádolok
SÖTÉT BOSSZÚÁLLÓ amerikai film
Kinghom rendőr ésStrauss kapitány karbolsawal meg akarja ölni a megvesztegethetetlen bírót. Paul Cain (Leigh Lawson) rájött a rendőrök törvénysértéseire,ezért veszélyes. A bíró túléli a támadást, arcát azonban örökké álarc mögé rejti. Senki nem tudja, hogy életben maradt, csak Rae, az elítélt, aki megmentette az életét. Cain várja a pillanatot, amikor leszá- j-molhat a merénylőkkel. ''U.lO
6.38 6.40 7.25
7.50
8.00 8.05
8.10
8.30 11.00
mra
13.10 13.40
14.15
15.50 15.55 16.00
16.30 16.35
íHtiTil
18.45 19.20 20.05 20.20 FffiETfl
fCTÍH
22.50 22.55
23.35
Napi műsorajánlat Falutévé magazin Hagyd aludni a mamát és a papát I
Tini nindzsa teknöcök
Amerikai rajzfilmsorozat „Így szól az Úri" A Biblia üzenete Közjáték
Muzzy in Gondoiand
A BBC kalandos rajzfilmsorozata angolul tanuló gyerekeknek This is the way XX/1. rész Vasárnapi turmix Tajvan - emberközelben Dokumentumfilm Utazás a Mennyországba Svéd film (1988)87'' Nótatévé
Cirkusz világbajnokság
Amerikai-angol film (ism.) A repülő osztály NSZK film Képújság
Telis-televideo ''93 Jelenségek az állatvilágban A macska meg a bundája
Angol filmsorozat Közreműködik: Dávid Atten-borough
Az Arany Könyvklub ajánlja Örömhír
Az evangelikus egyház műsora Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat A villámkö titka Zorro
Amerikai filmsorozat FF XXil/20. rész: A Sas ügynöke Az utolsó lovag Amerikai filmsorozat - XXII/20. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
Utazás Medvédiába
(Ismétlés: hétfő, TV1 9.00)
Szerencsekerék
A Hét
Híradó
Telesport
XX. századi portrék
Külföldi televíziók műhelyeiből A nagy szenvedély Teller Ede élete Jövőre..., ha minden jól megy Francia film 95'' Közjáték (ism.) Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Képújság
A HBO műsora: 17.30 Butch & Sundance: A korai idők - amerikai western 107'' 19.30 Szerelem első harapásra -
amerikai vígjáték 96'' 21.10 A sárkány éve - amerikai
dráma 135'' 23.30 Rémálom délben - amerikai horror 96''
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez P. J. és az elnök fia Amerikai film 47'' 9.35 Elektor Kalandor
Számítógépes logikai játék 9.40 Simánia - Gyerek síiskola 9.55 DVSC-Dijon női kézilabda IHF Kupa
Közvetítés Debrecenből 11.15 Lumen 2000
11.49 Ameddig a harang szól Budapest, Mátyásföld
12.00 Énekverseny Debrecenben Tisztelettel Lajtha Lászlónak (ism.) 12.45 SOrSok
Munkavállalók magazinja 13.25 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 13.45 Műsorelözetes - időjárás
13.50 „Én vagyok a legnagyobb" Holland portréfilm
14.35 Másfél millió lépés Magyarországon - XIV/1. rész: A Zempléni hegyek között 15.20 20 éves a Monteverdl kamarakórus 15.55 Nézze meg az emberi fTÍTiTil A TV2 filmmúzeuma Karády Katalin-sorozat Külvárosi örszoba Magyar film (1942) FF 85'' Szereplők: Karády Katalin, Csikós Rózsi, Nagy István, Toronyi Imre, Pártos Gusztáv, Dajbukát Ilona, Makláry János, C. Turáni Endre, Somogyi Nusi, Med-nyánszky Ági, Misoga László, Hidassi Sándor, Csortos Gyula 17.30 Delta
Tudományos híradó 17.55 Műsorajánlat - Szerviz 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30 Kedves verseim
Kassák Lajos: Dalocskák Klárának
Előadja: Gálffi László 18.34 Műsorajánlat - Időjárás
18.44 Vízipók csodapók Magyar rajzfilmsorozat Buboréknyaklánc (ism.)
]E Família Kft. Arany a tó fenekén Ausztrál-új-zélandi film Barey Whittecker - Ken Wahl (Koroknai Géza), Sally Gibson - Lesley Ann Warren (Bánsági Ildikó), Gibbre Gibson-Donald Pleasence (Képessy József) 21.10 Műsorelözetes - időjárás 21.15 Teiesport
21.45 Geopolis EHEfi] Petroceili
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Vesszen még egy életi
Petroceili - Barry Newman (Tordy Géza), Maggie - Susan Howard (Balogh Emese), Pete -Albert Salmi (Csurka László)
KANIZSA PQMCIS ÁRUHÁZ
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása
fázelosztó vezetékek tervezése, pítése, üzembe helyezése belső gázszerelések
IGAZI OTTHONT TEREMT.
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
ZKLft KQRTIlöJUi KFT
k Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196
A HERRNBÖCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
l.................................................................................................................................J
I1A NÁLUNK RENDEL BIZTOSAN NYER!
M US KA R VIIÁZ AII TERMÉKÜK TI.L.IES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁROS!
SZOCIÁLIS I (HiLALKOZTATÓ 8800 NAÍiYKANIZSA Tel.: 93111-457 ''vagv 12-277 Fax: <>2/73-279
KANIZSA
Trend Kft
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
UJABB MEGLEPETES a BALATON FÜSZÉRT RT.
Csengery úti GRÁCIA Üzletházában
Holland síruhák, sapkák, sálak, kesztyűk, táskák, versenycipök a már megszokott árukon kívül.
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
MÁRCIUS
1 Hétfő Albin
2 Kedd Lujza
3 Szerda Kornélia
4 Csütörtök Kázmér
5 Péntek Adorján
6 Szombat Leonóra
7 Vasárnap Tamás
8 Hétfő Zoltán
9 Kedd Franciska
10 Szerda Ildikó
11 Csütörtök Szilárd
12 Péntek Gergely
13 Szombat Krisztián
14 Vasárnap Matild
15 Hétfő Nemz. ünn.
16 Kedd Henrietta
17 Szerda Gertrúd
18 Csütörtök Sándor
19 Péntek József
20 Szombat Klaudia
21 Vasárnap Benedek
22 Hétfő Beáta
23 Kedd Emőke
24 Szerda Gábor
25 Csütörtök Irén, írisz
26 Péntek Emánuel
27 Szombat Hajnalka
28 Vasárnap Gedeon
29 Hétfő Auguszta
30 Kedd Zalán
31 Szerda Árpád
ÁPRILIS
1 Csütörtök Hugó
2 Péntek Áron
3 Szombat Buda
4 Vasárnap Izidor
5 Hétfő Vince
6 Kedd Vilmos
7 Szerda Hermán
8 Csütörtök Dénes
9 Péntek Erhard
10 Szombat Zsolt
11 Vasárnap Húsvét
12 Hétfő Húsvét
13 Kedd Ida
14 Szerda Tibor
15 Csütörtök Anasztázia
16 Péntek Csongor
17 Szombat Rudolf
18 Vasárnap Andrea
19 Hétfő Emma
20 Kedd Tivadar
21 Szerda Konrád
22 Csütörtök Csilla
23 Péntek Béla
24 Szombat György
25 Vasárnap Márk
26 Hétfő Ervin
27 Kedd Zita
28 Szerda Valéria
29 Csütörtök Péter
30 Péntek Katalin
MÁJUS
i Szombat Munka ünn.
2 Vasárnap Zsigmond
3 Hétfő Tímea
4 Kedd Mónika
5 Szerda Györgyi
6 Csütörtök Ivett, Frida
7 Péntek Gizella
8 Szombat Mihály
9 Vasárnap Gergely
10 Hétfő, Ármin
11 Kedd Ferenc
12 Szerda Pongrác
13 Csütörtök Szervác,
14 Péntek Bonifác
15 Szombat Zsófia
16 Vasárnap Mózes
17 Hétfő Paszkál
18 Kedd Erik
19 Szerda Ivó, Milán
20 Csütörtök Bernát
21 Péntek Konstantin
22 Szombat Júlia, Rita
23 Vasárnap Dezső
24 Hétfő Eszter
25 Kedd Orbán
26 Szerda Fülöp
27 Csütörtök Hella
28 Péntek Emil
29 Szombat Magdolna
30 Vasárnap Pünkösd
31 Hétfő Pünkösd
JIINI US
1 Kedd Tünde
2 Szerda Kármen
3 Csütörtök Klotild
4 Péntek Bulcsú
5 Szombat Fatime
6 Vasárnap Norbert
7 Hétfő Róbert
8 Kedd Medárd
9 Szerda Félix
10 Csütörtök Margit
11 Péntek Barnabás
12 Szombat Villő
13 Vasárnap Antal
14 Hétfő Vazul
15 Kedd Jolán, Vid
16 Szerda Jusztin
17 Csütörtök Laura
18 Péntek Arnold
19 Szombat Gyárfás
20 Vasárnap Rafael
21 Hétfő Alajos
22 Kedd Paulina
23 Szerda Zoltán
24 Csütörtök Iván
25 Péntek Vilmos
26 Szombat János, Pál
27 Vasárnap László
28 Hétfő Levente
29 Kedd Péter, Pál
30 Szerda Pál
NOVEMBER
DECEMBER
1 Hétfő Marianna
2 Kedd Achilles
3 Szerda Győző
4 Csütörtök Károly
5 Péntek Imre
6 Szombat Lénárd
7 Vasárnap Rezső
8 Hétfő Zsombor
9 Kedd Tivadar
10 Szerda Réka
11 Csütörtök Márton
12 Péntek Jónás
13 Szombat Szilvia
14 Vasárnap Aliz
15 Hétfő Albert
16 Kedd Ödön
17 Szerda Hortenzia
18 Csütörtök Jenő
19 Péntek Erzsébet
20 Szombat Jolán
21 Vasárnap Olivér
22 Hétfő Cecília
23 Kedd Kelemen
24 Szerda Emma
25 Csütörtök Katalin
26 Péntek Virág
27 Szombat Virgil
28 Vasárnap Stefánia
29 Hétfő Taksony
30 Kedd András
1 Szerda Elza
2 Csütörtök Melinda
3 Péntek Ferenc
4 Szombat Borbála
5 Vasárnap Vilma
6 Hétfő Miklós
7 Kedd Ambrus
8 Szerda Mária
9 Csütörtök Natália
10 Péntek Judit
11 Szombat Árpád
12 Vasárnap Gabriella
13 Hétfő Luca, Otília
14 Kedd Szilárda
15 Szerda Valér
16 Csütörtök Etelka
17 Péntek Lázár
18 Szombat Auguszta
19 Vasárnap Viola
20 Hétfő Teofil
21 Kedd Tamás
22 Szerda Zénó
23 Csütörtök Viktória
24 Péntek Ádám, Éva
25 Szombat Karácsony
26 Vasárnap Karácsony
27 Hétfő János
28 Kedd Kamilla
29 Szerda Tamás
30 Csütörtök Dávid
31 Péntek Szilveszter


IIll KANIZSA
1992. december 30.
„Eddig a nagykanizsai földárverés volt a legnagyobb a megyében"
Sifter Rózsa ZKH-vezető tájékoztatója
December hóban két földárverést bonyolított le Nagykanizsa város körzeti határain belül a Zala Megyei Kárrendezési Hivatal. A földárverések lezajlása után Sifter Rózsa hivatalvezetőtől kértünk és kaptunk részletes tájékoztatást.
- December 9-én Miklósfán, az „Új út" MGTSZ területeire folytattunk árverést. Itt 24 állampolgár vett részt, akik közül húszan szereztek tulajdonjogot. Az árverésre bocsátott terület 87,86 hektár nagyságú volt, 1672 aranykorona értékben. Elárvereztünk 56 hektár, illetve 978 aranykorona értékű termőföld-területet. A kárpótlási jegyek ellenében eladott összes te-
rület Miklósfán a meghirdetettnek 65%-a, aranykorona értékben kifejezve pedig 59%-a volt. A szántó és rét művelési ágú területek 500-700 Ft/aranykorona, az erdők pedig 800-4600 Ft/aranykorona közötti értékben keltek el, de az árverés során 8500 Ft/aranykorona értékű erdőt is vásároltak. Az árverés a város déli peremkerületében egyébként rendben folyt le -informált.
Másnap, december 10-én Nagykanizsán, a HSMK színháztermében zajlott le főleg az „Alkotmány" MGTSZ földterületeit érin-
Városi tagszervezetet alakított a LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége
A munkahelyi dolgozók körében városunkban egyre népszerűbb a LIGA független szakszervezet. A sörgyár, a Vízmű, a vasutasok, a sütőipar, a gépgyár, a Tungsram Rt. és a Hidroplasztik helyi független szakszervezetei által nemrégiben létrehozott LIGA Szakszervezetek Délzalai Szövetsége december 10-én este gyűlést tartott az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban, amelyen részt vett a LIGA országos választmányának alelnöke, óry Csaba is. Az összejövetel célja a hónapok óta „dédelgetett" városi tagszervezet létrehozása volt.
Az összejövetel előtt Béres Márton, a szövetség elnöke közölte, hogy elgondolásuk alapján azokat a személyeket akarják a városi tagszervezetbe tömöríteni, akik a különböző munkahelyeken jelenleg - valamilyen oknál fogva - nem szakszervezeti tagok, de várják a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is.
A gyűlésen 12 fővel alakult meg a városi tagszervezet, amely a „Kanizsa Független Szakszervezet" nevet vette fel. A tagság Anik Józsefet választotta ügyvivőnek. A szervezet székhelye: Nagykanizsa, Deák tér 5. (IKI-udvarban).
* * *
December 14-én késő délután. Deák tér 5. sz. alatti székhelyén sajtóértekezletet tartott a szövetség. Béres Márton, a szövetség elnöke bevezetőben elmondta, hogy a szervezetet az illetékes cégbíróság bejegyezte, s így már önálló jogi személyként működhet tovább. Közölte, hogy irodájukban Nemes Lajos, a DÉVIZ FSZ volt elnöke személyében a jövőben főállásban tevékenykedik, akinek a szervezési feladatok mellett a tagszervezetek munkájának elősegítése, támogatása is lesz. Az irodát korszerű technikai felszereléssel (telefon, telefax stb.) látták el. Tervbe vették az önfenntartást, különböző szolgáltatások nyújtásával. Az oktatási tevékenység mellett fenntartják a jól funkcionáló, ingyenes jogsegélyszolgálatot, amelyet keddi napokon 16.00-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatal alagsorában eddig több mint ezer városi és városkörnyéki LIGA-tag és állampolgár vett igénybe. Megfelelő díjazás ellenében a jövőben közgazdasági és privatizációs külső szakértőket foglalkoztatnak. Örvendetesnek tartják, hogy a tagszervezetek száma - bennük a szakszervezeti tagok létszáma - fokozatosan növekszik. Ilyen például az Erdőgép Kft.-nél a napokban alakult független szakszervezet.
Az elnök megemlítette az egyes munkahelyek régi vezetőinek és a hagyományos szakszervezteknek akadályozó befolyásolását. Példának a ZALACO helyi édesipari gyárát hozta fel.
A LIGA közel szeretne kerülni az értelmiségiekhez is. A pedagógusok után különböző városi intézményekkel veszik fel hamarosan a kapcsolatot, s bemutatkozást terveznek a Kanizsai Közéleti Klubnál is. Foglalkozni akarnak a város jelenlegi általános helyzetével és jövőképével is.
Megtudtuk, hogy három városi LIGA-vezető kétnapos budapesti tanfolyamon vett részt, amelyen a TB önkormányzatok szerepéről, funkciójáról és a közelgő üzemi tanács választásokkal kapcsolatos teendőkről hallgattak meg előadásokat.
Örömmel újságolta az elnök, hogy a Munka Világa Alapítvány által a LIGÁ-nak adományozott Skoda Formán személygépkocsik egyikét szövetségük használhatja, a járművekre benyújtott pályázatok elbírálásáig.
A LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége választmányi ülésének tervezett időpontja: 1993. január 5. ^ ^
tő, előzetesen közzétett földárverés. Bár eredetileg 9 órára tervezték a „rajtot", a munka - a megyei napilapban meghirdetett módosítás alapján - azonban már reggel 7 órakor elkezdődött.
A színpadon elhelyezkedett hosszú asztalsor mindkét oldalán hosszú embersorok kígyóztak, adategyeztetésre és az előírt okmányok bemutatására várva. Minden árverező személy sorszámmal ellátott jelzőtáblát kapott.
Árverési tájékoztatót 10 óra tájban hangszórókon keresztül Fekete István árverési osztályvezető tartott a színházterem nézőterén helyet foglalt árverezőknek. Már elmúlt 11 óra, amikor az osztályvezető elkezdte az első licitet, amely - rövid ebédidő megszakításával, majd az árverés ütemének felgyorsításával - este 9 órakor(I) fejeződött be.
- A nagy érdeklődésre való tekintettel előzetesen alaposan felkészültünk, ezért 2 számítógéppel és 10 fős ügyintézői „stábbal" jöttünk Kanizsára, ahol egyébként a megye 124. árverése zajlott le. Eddig a nagykanizsai földárverés volt a legnagyobb a megyében. Az árverésre 112 személy jelentkezett be, s helyezte letétbe - annak megkezdése előtt - a kárpótlási jegyeit és az egyéb iratokat. Tulajdonjogot 100 fő szerzett - tájékoztatott Sifter Rózsa.
Az értékelés után megtudtuk, hogy az árverésre bocsátott termőföld nagyság 302,9 hektár volt 6488,5 aranykorona értékben. Elkelt 197,4 hektár termőföld (szántó, rét és erdő), összesen 3866,7 aranykorona értékben. A termőföld az árverésre bocsátottnak 65%-a, aranykorona értékben pedig 60%-a volt. Árverésre került 64 földrészlet, amelyből 29 - érdeklődés hiányában - nem talált vevőre.
- A termőföldek induló kikiáltási ára a törvény szerint 3000 Ft/aranykorona volt, azonban a licit során túlnyomó többségük -ügyes licitálás és legtöbbször sorsolás révén - aranykoronánként 500 forint értékben kelt el. Előfordult azonban 6-700 aranykoronás licit-érték is. Legnagyobb igény a szántó és erdő művelési ágú termőföldekre volt, főleg a jó minőségű bagolai, illetve szabadhegyi területekért - mondta.
Érdekesség, hogy számos földrészlet több személy tulajdonába került. így például a 05/1 helyrajzi számú 37,8 hektár területű szántót 18 fő vásárolta meg, aranykoronánként 500 Ft értékben. A palini városrészben a 0575 helyrajzi számú 495 hektár nagyságú erdő 700 Ft-os licit egységáron 14 személy tulajdonába került. Több kisebb területnek 1-3 fő lett tulajdonosa.
- Az árverés jól előkészített volt, amely a polgármesteri hivatal illetékes osztálya és a helyi földrendező bizottság körültekintő munkájának, valamint az árverezők együttműködő készségének is köszönhető - summázta a kanizsai földárverést a Zala Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője.
Tihanyi István
SORONKIVULI ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS
Rendkívüli ülést tart december 22-én a város önkormányzata. Az ülés két témával kíván foglalkozni, amelynek részleteit lapzártánk miatt az ünnepek után közöljük olvasóinkkal.
Az egyik napirendi pont a város tulajdonában lévő ingatlanoknak IKI részére történő átadásról dönt.
A másik napirendi pont a helyi tömegközlekedés díjainak módosítását tűzte ki célul. A tervezet szerint egy vonaljegy ára elővételben 25 forint, autóbuszon megváltva 30! forintba kerül. E sorok írója előtt megoldhatatlan rejtély, miért kell 5 forinttal többet fizetnem azért a szolgáltatásért a buszon, amelyért ha szerencsém van
és találok buszjegyárusítással foglalkozó árust, csak 25 forint a kiszabott díj. Mindezt talár, még hajlandó lennék elfogadni, ha a városban szinte minden utcasarkon lehetne jegyet vásárolni, de ez koránt sincs így.
Más megyék más városaiban, legalábbis a rádió szerint egységes a buszjegy ára, és mit ad isten, még néhány forinttal olcsóbb is. Nem értem azt sem, hogy egyre romló színvonalú szolgáltatásért miért kell évről-évre többet fizetni? Vagy most netán némi színvonalemelkedés is várható? Mert akkor talán érthetőbb, hogy nálunk miért kerül többe a buszjegy.
- dukát -
A fénykép örök...
jA/. elmúlt hót vételül uj u/.-let fuiiadja a betérőkét a vas-és edény bolt helyi n. \ most megnyílt SOOI KÚS szaküzletben a filmek mellett vásárolhatnak fény képe/őgépeket, fényképkeretekel. hang- és videó kazettákat. Az eladás mel-
lett ai. üzlet másik tő profilja a s/.ines filmek kidolgozása.
így a/, ünnepek táján a vásárlókat külnnbő/.ő meglepetések luüadjak: a/, egyet fizet, kettőt kap akció mellett a szokásosnál valamivel olcsóbban kaphatók a s/.ines filmek és a külőnhö/.ő faliórák is.
- é -

Ml, december 30,
KANIZSA
111
December 21-tol
/
Uj helyen várják Kanizsán a munkanélkülieket
Amint azt már korábban közöltük, az év utolsó napjaiban új helyre költözik a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége. Nos, a terv megvalósult: 1992. december 21-től - a Városháza, Erzsébet tér 7. sz. alatti magasföldszinti és alagsori irodái helyett - a Fő út 24.
szám alatt lévő 4 szintes épületrészben - az ott közzétett fogadási idők alatt - várják a munkanélküliek még mindig gyarapodó, széles táborát.
Érdekesség, hogy az épületrész negyedik szintjén - harmadik emeletén - kapott helyet az Álláskeresők Klubja.
(tl-nyi)
Év végi gondolatok
Mert mi a lényeg? Le keli irnl a valóságot. A jelenlegit. Ebből kiindulva aztán tudatom, hogy nem hat meg a tényként közölt előrejelzés - az egyik Jövőre stagnál a gazdasági élet, csak kisebb mértékű infláció várható. Nagylelkűen felejtvén, hogy más lehetőség nem is igen van, tévén az elvlselhetőségnek is megvannak az ő hatá-
Mi lesz a munkanélküli tömegekkel? A perspektíva maga a túlélés? A betevőfalat-centrikus életszemlélet vajon milyen politikai aktivitásra serkent? A választások vagy-vagy alapon dőlnek el - annak idején - és esetleg a „lét határozza meg a tudatot"!?
Megannyi kérdés. Vajon felmerülnek-e mindenkiben?
-KIRSCH-
%ettemes karácsonyi ünnepelhet és eredményeidben gazdag, boídog új esztendőt kíván:
a ZALAIPARKER RT.
MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁNAK
ZALAEGERSZEGEN, NAGYKANIZSÁN, KESZTHELYEN,
HÉVÍZEN ÉS LENTIBEN
ZALAIPARKER RT.
MAGYAR
HITEL BANK RT.
az érték forrása
ÚJ LEHETŐSÉG A HITEL BANKBAN!
- A lakosság által jól ismert
LÁNCHÍD ÉRTÉKJEGY újra vásárolható,
- a LÁNCHÍD ÉRTÉKJEGY változatlanul 3 éves időtartamig kamatozik,
- a kamatláb változó, jelenleg évi bruttó 20%,
- 1 év után kamatos kamatot térítünk.
JOGI SZEMÉLYEK ÉS LAKOSSÁG RÉSZÉRE:
- HÍDFŐ PÉNZTÁRJEGY
(10-50-100 ezer és 1 millió Ft értékben).
A választék bővítése érdekében
az 1 évnél rövidebb 90 napos futamidejű
Hídfő Pénztárjegy mellett
a 180 napos futamidejű Pénztárjegy
értékesítését is megkezdtük!
Kamatláb változó, jelenleg
90 napos lekötés esetén évi bruttó 17%,
180 napos lekötés esetén évi bruttó 19%.
MHB RT. NAGYKANIZSA IGAZGATÓSÁGA Nagykanizsa, Fö u. 16.
1. sz. Fiók Nagykanizsa, Fő u. 15.
2. sz. Fiók Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 56.
3. sz. Fiók Kaposvár, Széchenyi tér 7.
4. sz. Fiók Letenye, Szabadság tér 7.
cél a közös siker
28 ( KANIZSA ) 1992. december 30.
ÚJÉVI FOGADALOM
199 I. december 1111 KANIZSA 1 iiiiiiiiA ^ m 29
ÚJÉVI FOGADALOM
Az újévi fogadalmam -Mint utólag kiderült -Megtartanom ez idáig Még egyszer sem sikerült.
Folytatása a jelzett sorokban található. A rejtvényt készítette: Szlrovlcza Miklós. Beküldési batáridő: Január 8.
Az 52-53. számunk nyerteseinek névsorát a Január 15-1 számban közöljük.
HU-MOR-ZSÁK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviselőtestülete utazik egy hajón. A kapitány a polgármester. A hajó zátonyra fut és elsüllyed.
Ki menekül meg? - ???
- A város.
(Oias|Ad?H
|)B7AU(ÍIUJ05)U0
jasz9f JB.ÍSbiv
:B}pB3JZQ5[)
KERTBARATOKNAK
MIAU!
Kedves barátaim, jól olvassák a címet, Miaú! Egy kicsit talán szokatlan, de így év végén megengedhetünk magunknak egy kis mókát, vidámságot. Nem igaz?! Bár a vidámság, tréfálkozás mindig ott bújkál bennünk, de talán az év utolsó napján bátorkodik igazán felszínre törni. Gondjainkat ekkor néhány órára elfelejtjük, nagyokat kacagunk, mulatunk. De, így van rendjén.
Kertészkedő társaim, ne higgyék, hogy én csak komolytalan dolgokról fogok most írni. Nagyon is fontos növénnyel ismerkedünk meg, a macskagyökérrel. Ugye most már érthető a címválasztás is? Miért pont így nevezték el ezt a növényt? Egyszerű, a macskák szeretik az illatát és a gyökeréért termesztjük. Különben ez egy fontos gyógynövényünk. Évelő növényről van szó, mely elsősorban a nyirkos, lápos réteken fordul elő, de erdőkben, szakadékos, partos helyeken is megterem. Most ismerjük meg a növényünket alulról felfelé haladva. Gyöktörzse van, amiből számos 10-15 cm hosszú, 2-3 mm vastag gyökér ered. Illata elbűvölő... a macskáknak. Ez nem tréfál Próbálja csak ki! Gyűjtsenek sok-sok macskagyökeret és kedves szomszédjuk ablaka alatt szórják el, akár egy kicsit el is dörzsölhetik az ablak alatt. Biztos sikert érnek el! A kis jámbor, hízelkedő állatkáink egy nagy partyt rendeznek az ablak alatt, melyet kedves nyávogásuk-kal lágy dallammá varázsolnak.
Mi eközben, mikor felfigyeltünk a népes (10-15) macskasereg koncertjére, megbújunk a bokor mögött, vagy a szobánkból a függöny mögül figyeljük kedves, jó szomszédunk reagálását. No, ez nagyon érdekes, hiszen mindenki másképp'' reagál.
Első eset: „—, édes cicuskám, eljöttetek meglátogatni a kis Cirmikémet, Hircikémet, Horci-kámat? Mindjárt kijönnek hozzátok és nyugodtan nyávogjátok ki magatokat."
Második esete: „Recsegve nyílik az ablak. A dühtől majd szétrobbanó fej néz ki és a macskák miákolását túlharsogva leteremti ezeket a védtelen jószágokat. Sicc! Sicc innét! Nem hallottátok, hogy takarodjatok az ablakom alól?!"
Harmadik eset: „Ez csak a Józsi szomszéd műve lehetett! No, ezt az éjszakát kibírom. De holnap már a kedves szomszéd hallgathatja az éji muzsikát, úgyis mindig arra panaszkodik, hogy éjszakánként nem tud aludni, mert ugat a kutya. Egy kutya ugatása semmi, de 10 macska nyávogása az már valami!"
Többek között ilyen hatása is lehet a növényünk gyökerének. A másik fontos dolog, hogy macskagyökerünket a gyöktörzséért termesztjük.
No, a növényünknek van szára, levele, virágzata és termése is. Néhány szót ezekről is írok. A szár magassága akár az 1 m-t is elérheti, vagy magasabb is lehet, barázdás, csöves, virágzatban elágazó. A levelei kereszt-
ben átellenesek, szárnyasan összetettek. A levélkék durván fogazottak. Virágzata a szár tetején szétterülten, erősen elágazó, dús virágú bogernyő. A virágok aprók, fehérek és kellemes illatúak.
Termése lapos makkocska, május-júniusban virágzik. A növény drogja idegcsillapító, nyugtató és enyhe altató hatású teakeverékek elmaradhatatlan alkotórésze. Hasonló célú gyógyszerkészítmények előállításánál is alkalmazzák.
Miként is termesztjük e „izgató" növényünket?
Macskagyökerünk a mérsékelten nyirkos, lazább humuszos talajt igényli. A magokat tavasszal vessük el szabadágyba, majd ősszel a palántákat 50x30 cm sor-, illetve tőtávolságban állandó helyükre ültethetjük. Jól megmunkált, gyommentes talajon helybenvetéssel is jól szokott sikerülni. A gy^-rek fejlődése érdekében a tavasszal megjelenő virágszárakat, valamint később a lombozat felsőbb részét is célszerű visszavágni. A gyökereket kiu..melésükkör azonnal meg kell mosni, mert megszáradásuk után a gyökerek közül a talajt már igen nehéz lenne eltávolítani.
Kertbarátaim, remélem sikerült érdeklődésüket felkeltenem a macskagyökér irínt. Próbálkozzanak meg a terjesztésével! A siker garantált, vagy így, vagy úgy!
Szerencsés és termésekben boldog új esztendői kívánok!
Á. Kartal Csilla

Receptötlet
Belé bólé
Legyen otthon 25 dkg kockacukrod, 1 citromod, 2 narancsod, késhegynyi tört fahéjad, 1 dl rumod, 1/2 1 vörösborod, 1/2 1 fehérborod és 1 üveg pezsgőd. Ha mindezek kéznél vannak, akkor még józanul nekiállhatsz bólét keverni.
Először is a kockacukrokat a narancsok és a citrom héján ledörzsölöd, aztán hozzáadod a fahéjat, a rumot, meg a kétféle bort. Majd ezt a löttyöt felforralod, majd átszűröd. Az átszűrt lébe teszed a narancsok vékonyra szelt és negyedekre vágott belsejét.
Az így elkészített bólédat jól lezárod, oly'' annyira, hogy httlése közben a hőmérsékletét ne tudd könnyen ellenőrizni. Ha mégis fedő nélkül tennéd be a hűtőbe, vigyázz arra, hogy tálaláskor ne az üres tálba öntsd a pezsgőt!
Hölgyeim és uraim, ennek a bólénak garantált a hatása, amit akkor veszünk észre, mikor fel szeretnénk állni a helyünkről.
No, de Szilveszter van, igaz?!
Kertbarátok álma MITSUBISHI KRUMPU
(Érdet András felvétele)
30 KANIZSA 1992. december 30.

SPORT • SPORT • SPORT
Mérlegen Kanizsa sportja
ÖSSZEVONT SZAKSZÖVETSÉGI ÉVZÁRÓ ÉRTEKEZLET
A Mindenki Sportpályája klubtermében tartott összevont évzáró szakszövetségi értekezleten Kápolnás Zoltán, a Polgármesteri Hivatal sportcsoportjának vezetője már elöljáróban leszögezte, hogy a meglévő gondok, problémák ellenére is javult a város minőségi és diáksportja.
Ugyanis 1992-ben NB I-be jutott a Tungsram férfi kézilabdacsapata, az első alkalommal indított Szuper Ligában szerepel a Sörgyár női tekecsapata. Ugyancsak élvonalbeli lett az Olajbányász női teniszegyüttese, a MÁV NTE kardcsapata.
A sakk OB I-ben újonc Tungsram férfi együttese nagyszerűen mutatkozott be, megkezdte második OB l-es évadját, újra ezüstérmes lett a Hamburger SK OB l-es ülőröplabda-csapata, továbbra is az NB l-es mezőny B-csoportjában szerepel a MÁV NTE női kosárlabdacsapata.
Az autókrossz OB I-ben remekelt a kategória-bajnok (1600 kcm) Radák Sándor (K. Autócross SE), ezüstérmes lett Szekeres Sándor (IPOSZ). Ugyancsak kitettek magukért a hazai és nemzetközi porondon szereplő sportakrobaták, valamint a fiatal atléták, úszók, kajakozok közül néhányan.
A Sörgyár férfi tekézői hosszú idő után újra az NB II-ben szerepelnek, a női kosárlabdában két DSK csapat (Mező, Thúry) küzd a bajnoki pontokért az NB II-ben (igaz, hogy a játékosok korábban a vasutas-utánpótlás bázisát jelentették). A MÁV NTE sakkcsapata lámpagyáriakkal kiegészítve első alkalommal szerepel az OB H-ben.
Az egyesületek anyagi helyzete tovább romlott, többen is válságos helyzetbe kerültek. Különösen az Olajbányász és a MÁV NTE, a kiemeltek küzdenek napi problémákkal, fizetési gondokkal. Amennyiben nem részesülnek megfelelő önkormányzati támogatásban és nem sikerül kellő eredményt elérni a szponzorálásban, sikkor jelentős visszaesés várható, ami a jövőt kedvezőtlenül
érinti a fiatalok, az utánpótlás tekintetében.
A szűkös lehetőségek miatt szűnt meg az Üveggyár férfi tekecsapata, az egyesület és erre a sorsra jutottak a búvársport, az uszonyos úszás képviselői, akik pedig a fiatal korosztályokban szállították a remek eredményeket. Hát, ez is kevés volt a megmentéshez!
A szakszövetségek, a népes társadalmi aktívahálózat felelősséggel, nagy ügyszeretettel oldotta meg a sajátos szakági
feladatokat. Szerveztek, közreműködtek számos kanizsai kupaversenyen, kezdve az év elején a kézilabdával, az ÁB Kanizsa Kupa országos terem-labdarúgó-torjiával, és zárva decemberben a tekével. Ugyanakkor szükséges az új tagok bevonása, a fiatalítás, a terhek megoszlása.
Az 1992-es évben tovább gyarapodott a sportolásnak ideális feltételeket biztosító Mindenki Sportpályája, ahol megtörtént a sportbázis-épület
tetőtér-beépítése, ahol 1993-ban közel 40 fő részére lesz lehetőség elhelyezésre. A téma „gondozása" mindenesetre dicséri mindazokat, akik részesei voltak a megvalósulásnak.
Jelentősen javultak az iskolai sportolás feltételei, új tornacsarnokkal gazdagodtak az iskolák, amelyek legjobb tanulóira és az őket felkészítő testnevelőkre a sportvezetés is kiemelt figyelmet fordít. A munkát, az eredményt elismerték, a legjobbakat kitüntették.
A szakszövetségi tanácskozás befejezéseként Kápolnás Zoltán meleg szavakkal köszönte meg a társadalmi aktivisták végzett munkáját, s a legjobbaknak jutalmat adott át.
B. A.
Teremlabdarúgás
ESÉLYESEK SIKERE
A városi LSZ rendezésében, a MÁV NTE és az Olajbányász munkacsarnokban zajló 1992/93. évi városi teremlabdarúgó-bajnokságon eggyel csökkent a résztvevő csapatok száma, miután az Extázis gárdája visszalépett a további küzdelmekből.
A nagy érdeklődés mellett sorra kerülő csoportmérkőzéseken általában az esélyesek nyertek, miközben számos találkozón, igaz nagy harcban, pontosztozkodás történt.
Érdekesebb eredmények:
I. csoportban: V. MÁV -Vízmúí 1:1, Progresszó-Chemotox 3:3, Zóna-F. Puncs 1:0, Tungsram-Che-motox 1:1, V. MÁV-F. Puncs 2:2, Chemotox-V. MÁV 1:2, F. Puncs-Progresszó 1:0, Vízmű-Tungsram 3:3, Főposta-Locomotív 2:0, F. Puncs-Tungsram 0:2, Chemolox-Tip-Top 0:2, Vízmű-Locomotiv 1:0, Re-duktor-Főposta 2:1.
II. csoportban: Stop 87-Fekete Sas 3:1, Happy Boys-Holsten 4:1, Balilla-P. Bombázók 0:3, Sörgyár-Balilla 1:2, P. Bombázók-Pedagógus 1:3, Pó-ker-Fekete Sas 2:2, Happy Boys-ÁFESZ 5:3, Siroc-có-Top Ten 2:1, Holsten-Stop 87 3:1, Sörgyár-P. Bombázók 1:0, Balilla-Top Ten 3:1, Pedagógus-Sörgyár 0:1, Fekete Sas-P. Bombázók 1:2, Balilla-Si-roccó 2:0, Holsten-Póker 0:1, Happy Boys-Siroccó 1:0, Sörgyár-Fekete Sas 1:3, P. Bombázók-Holsten 2:1, Póker-Flamingó Bolf 1:2, Pedagógus-Balilla 0:2.
III. csoportban: Varsped-Tűzoltóság 2:2, Rotary-Coca Cola 1:1, D. Piccoló-Patyolat 2:0, DKG FDSZ-
Domus 2:3, Kögáz-Hidrofilt 3:1, Rotary-Karsped 6:1, Patyolat-DKG FDSZ 0:3, Domus-Kögáz 1:1, Hidro-filt-Iposz 0:8, Varsped-Tobeló 0:0, Tűzoltóság-Bútor H. 0:1, D. Piccoló-Rotary 1:1, Kögáz-Patyolat 1:0, Iposz-Domus 1:1, D. Piccoló-Varsped 0:0, Rotary-DKG FDSZ 3:1, Hidrofilt-Tűzoltóság 2:2, Bútor II.-Tobeló 2:1, Domus-Bútorgyár 2:3. (B)
Sakk
Terven belül a lámpagyáriak
Az 1992/93. évi OB I-ben szereplő, második élvonalbeli évüket töltő Tungsram SE versenyzői jól megérdemelt pihenőjükre tértek, akik az 5. forduló után a 8. helyen zárták az őszi idényt.
- Az új évad előtt két meghatározó, ponterős játékos távozott el tőlünk, akiket végül is sikerült pótolni Horváth és
a fiatal Bodó személyében. A tervünk nem is lehetett más, mint az, hogy tartsuk meg pozíciónkat a középmezőnyben. Mi erre készültünk, s már elöljáróban nagy örömmel mondhatom, hogy a csapat terven belül maradt, az elvárásoknak megfelelően zárta az őszi idényt, melynek során a csapat 33 pontot gyűjtött be - kezdte a mérlegkészítést Kassai Zoltán, a kanizsaiak csapatvezetője.
A gyári és egyesületi vezetés bizalmát élvező együttes az új bajnokságban kénytelen
volt váltani, már ami a hazai versenyszínhelyet jelentette. A korábbi „otthon", a Hevesi Sándor Művelődési Központ helyett a Belvárosi Casinó éttermében fogadják a riválisokat:
- A gazdaságosság, a pénzügyi helyzet miatt váltottunk. Ugyanis nagyon drága a HSMK előcsarnoka, s így kerestük a jobb megoldást, és rátaláltunk az új színhelyre, ami szintén a belvárosban van és közel egyharmaddal kevesebb a bérleti díj, ráadásul ideálisak a feltételek is -
SPORT • SPORT • SPORT
1 992. december 3 11 KANIZSA S:-'' 31
Kézilabda-mérleg a Tungsramnál
Az elmúlt bajnokságban sorra szállította a nagyszerű eredményeket a Tungsram férfi gárdája, amely egyre-másra írta a kanizsai sporttörténelmet. A Jéki Zoltán edző vezette csapat az NB I B Nyugati csoportjában 100 százalékos teljesítménnyel nyert bajnokságot, és első alkalommal szerzett élvonalbeli szereplést a kanizsai sportbarátok nagy örömére.
Az NB I-ben újonc lámpagyári csapat továbbra is kiemeltséget élvezett, amely a sikeredző vezetésével, a bajnoki aranyat kiharcolt kerettagokkal látott munkához. A vezetés közbben erőteljesen dolgozott a csapat erősítése érdekében, ám mindössze csak Radovics, majd az alapbajnokság első szakaszának derekán Kuzmicsov érkezett erősítésként. A korábbi játékosok közül viszont hiányzott az átlövő Tiba.
- Az évad elején a tisztes helytállást, a további NB l-es szereplést határoztuk meg a csapat számára, hiszen mi azért hosszú távra készültünk. A feladathoz aztán biztosítottuk a megfelelő háttérrendszert, a feltételeket, de mi is nagy érdeklődéssel vártuk, hogy mire lesz képes a csapat - mondta a főbb célkitűzésekről Musits Ferenc szakosztály-elnök.
A felkészülés, az alapozás időszaka kisebb zökkenőkkel telt el, majd számos előkészületi és kupamérkőzéseken alakult a csapat, amely az A-csoportban kezdte meg bajnoki szereplését.
Az újonc lámpagyáriak az alapbajnokságban a kétfordulós körmérkőzéses rendszerű csoportküzdelemben Várpalotán lépett először pályára, ahol nagy küzdelemben 2 gólos vereséget szenvedlek. Nagy érdeklődés kísérte a hazai NB l-es bemutatkozást a PMSC ellen szeptember 25-én, amikor az Olajbányász már akkor is szűknek bizonyult csarnokában megilletődötten játszottak a remek napot kifogó vendégek ellen, akiktől 28:26-ra kaptak ki.
Egy héttel később újra hazai környezetben léptek küzdőtérre az Ózdi Kohász ellen és remek hajrával megszerezték első élvonalbeli győzelmüket (21-18), majd Du-
szólt a váltásról a csapatvezető.
Az eltelt öt fordulóban a várakozásnak megfelelően jól szerepelt a csapat. A kezdéskor a kitűnő erőkből álló Miskolc együttesét fogadták, amelytől elvettek 4 pontot, majd három győzelmet arattak. Pécsett 9:5-re, hazai környezetben 7,5:6,5-re, majd a fővárosban a BEAC ellen 8:6-ra nyertek, miközben az újonc, de jó erőkből álló Matt(t)ador ellen meg kellett szenvedni a csapatgyőzelemért, a minimális sikerért. Az
naújvárosból „pontosan" tértek haza (21-21). Az újabb idegenbeli, Tisza Volán elleni találkozón csupán 2 góllal vesztettek, majd a nyírségieket fogadták, akiket 29-23-ra győztek le. A bajnokság első szakaszának zárófordulójában a nagyhírű Bramac VSE volt a vendég és sikerült a dsztes helytállás (22-25).
A második szakaszt kettős hazai győzelemmel kezdték. Iskolajátékkal verték 34-16-ra a tartalékos Dunaferr csapatát, majd egy remek mérkőzésen 22-20-ra nyertek a Tiszapartiak ellen és igen kedvező pozícióba kerültek. Nos, ezután két vereség következett (Nyíregyházán 22-21, Veszprémben 26-19), amelyből a nyírségi könnyen elkerülhető lett volna, hiszen a befejezés előtt 5 perccel még három góllal vezettek az újoncok.
A véghajrá aztán ragyogó, kiugró sikert hozott, a lehetséges 6
őszi idényzárón a nagyhírű MTK csapatát fogadták, amelytől sikerült elvenni 4,5 pontot, vagyis 1,5 ponttal többet, mint az előző bajnoki évadban.
- Az őszi sorozatban 18 versenyző ült az asztalok mellé. Mind az öt csb-mérkőzé-sen szerepelt Faragó Iván nk. nagymester (2,5 pontot szerzett, 50 százalékos teljesítmény), Schneider Attila nk. mester (3,60), Kiss László FI-DE-mester (2,40), Horváth Péter (1,5, 30), Bagonyai Attila (1, 20), Krutti Valér FI-
pontból ötöt begyűjtöttek, miközben csak egyszer voltak vendéglátók. A várpalotaikat biztosan verték három góllal, majd Pécsről tértek haza „pontosan", ahol Becskei sérülés miatt dőlt ki a sorból, s ahol remek hajrával szereztek pontot.
A záróforduló hallatlanul izgalmasan alakult, melynek során a kiadó egy helyre, a felsőházba jutásra már csak a Nyíregyháza és a Tungsram volt esélyes. A versenyfutásból aztán a kanizsai újoncok kerültek ki győztesként, mivel a nyírségiek vereséget szenvedtek Várpalotán, míg az izzósok magabiztos játékkal nyertek Óz-don, s így csoportjukban elérték az álomhatárt, a csoportnegyedik helyet. Ez pedig azt jelentette, hogy megvan a felsőház, megvan már a második NB l-es év, annak ellenére, hogy még következik a rájátszás, az 1-8. helyért.
Az A-csoportban a Bramac VSE
DE mester (3,5, 70), Rezsek Győző (1, 20), Papp Nándor (2,5, 50), Kádár Gábor FIDE mester (3,5, 70). Négy találkozón erősítette a kanizsaiakat Szirmai Eduárd (2,5 pont, 62,5 százalék), Gerencsér József FIDE mester (2,5, 62,5), Csonkics Tünde nk. női nagymester (3, 75) és a fiatal Bo-dó (3, 75). Bacsó 3 találkozón 0,5 pontot gyűjtött, Ra-gats és Kercsmarics 2-2 mérkőzésen, Rausz 1 találkozón szerepelt sikertelenül, míg Domsa'' Valéria 1 csb-mérkő-zésén „pontosnak" bizonyult''
végzett az élen a Tisza Volán, PMSC és a Tungsram előtt. A kanizsaiak a sorrakerüli 14 találkozón 6 győzelmet arattak, két döntetlent értek el és 6 vereséget szenvedtek. A gólkülönbségük: 333-317.
Pintér István szakágvezető: - A színvonalas team-munka, a nagyfokú gondoskodás, a tervszerű és következetes munka, a játékosok hozzáállása hozta a nagy sikert. A célkitűzést a csapat túlteljesítette. Nagy kár, hogy nincs otthonunk, mostohák a körülmények a lelkes szurkolók elhelyezésére, a kiszolgálásra, a tábor növelésére.
Jéki Zoltán edző: - A csapat ritka bravúrt ért el, amely újoncként már az első félidőben teljesítette az éves tervet. Mindenkinek csak gratulálni tudok, érthető, hogy nagyon boldogok vagyunk, s ebbe a sorba számítom mindazokat, akiknek valami köze volt a nagy sikerhez. A társaság egyre jobban összeforrt, csapatot alkotott és különösen a második szakaszban nyújtott egészen kiváló teljesítményt, bár a nyírségi fiaskóért nagy kár, de hát ez is benne van ebben a játékban. Védekezésünket tovább „szigorítottuk", támadásban a Bramac mögött mérlegeltünk, annak ellenére, hogy szélsőjátékunk néha akadozott. Gólkirályunk a játékmester Krichenbaum lett 86 góllal, ami egészen kiváló teljesítmény (6,14-es átlag).
Az alapbajnokságban a szakvezetés a következő játékosokat szerepeltette: Kálóczy, Mészáros és Bilicz (kapusok), Krichenbaum, Kuzmicsov, Becskei, Rodek, Ku-rusta, Kovesnyikov, Bjelov, Radovics, Hungler, Pánczél, Ojtó, Cseh és Baksa (mezőnyjátékosok).
A sikerkovácsok nagyon rövid pihenőt kaptak, akik január 6-án a Magyar Kupában rajtolnak, majd három nappal később hazai környezetben kezdik a rájátszást a Szolnoki Olajbányász ellen.
Balogh Antal
- tájékoztat a versenyzők egyéni helytállásáról a csapatvezető, aki hozzátette, hogy a versenyzők közül többen is számos versenyen, meghívásos egyéni küzdelmekben vesznek részt a téli szünetben, készülnek a tavaszi folytatásra.
Az OB I tavaszi fordulójában nyolc csb-mérkőzés vár a lámpagyáriakra, akik a bajnokságot jövő év január 24-én folytatják, amikor is hazai környezetben a magyar bajnokot fogadják.
(bl)
A bevetődő Bjelov labdája útban a bálóba. A háttérben az egykori kanizsai Gröber. Tungsram-Várpalota 24-21.
(Erdei András felvétele)
11! HiÉI KANIZSA 1 iYi\ /ím III 1992. december 30. j
AZ ÉV LEGJOBB KEZDŐRÚGÁSA? Furák Zoltán a Kanizsa Sörgyár Rt. vezérigazgatója az OlaJbányász-FTC sörfesztivál! focigálán
AZ ÉV TÉVEDÉSE? Lapunk november 27-1 számában A béka talán ászni ment címmel azon keseregtünk, hogy hová tűnhetett a Csónakázó-tó Zsolnay kerámia békája. Nos, akkor földhözragadt fantáziánk a legkézenfekvőbb megoldásra nem gondolt. Mint mellékelt képünk is mutatja, lehet, hogy egy hölgy csókja királyfivá változtatta?
AZ ÉV FOTÓJA Mikulás után.
(Erdei András felvételé)
AZ ÉV KÖRFORGALMA
(Erdej András felvétele)
AZ ÉV HÚZÁSA? Szirtes Lajos Zalakaros polgármestere a Hatos lottó sorsoláson.
(Erdei András felvétele)
írtok ti így? AZ ÉV SIKERE
Felejthetetlen élményben volt része annak, aki kíváncsi volt az elmúlt pénteken az Erkel Művelődési Ház irodalmi kávéházának rendezvényére.
„Elmecsetélt helyzetek" címmel városunk egyik nagy reményekre jogosító fiatal költőiének, Czene Csabának a bemutatkozó estjét láthatta a szép számban összegyűlt közönség. A városunk legkiválóbb amatőr és profi versmondói által előadott versek a népszerű tüdőgyógyász, dr. Kovács László - aki ezen az estén a költő egyenrangú partnerének bizonyult - rendezésében kerek egészet alkottak. A versek összefogottságán, a költői következetességen túl a kissé avantgard rendezés nagyban hozzájárult a frenetikus sikerhez. Az előadás egy érett költő verseit mutatta be, aki nem szégyenli időnkénti gyengeségeit, szexuális problémáit, - semmit, ami emberi. A sematikus költői estekkel ellentétben itt egy - a szavak, képek, hangok és fények misztikus egységét bemutató - kiforrott, láthatóan nagy műgonddal, fáradtságot nem kímélve, a tökélyre törekedve csiszolgatott kitűnő kezdeményezést láthattunk, melynez csak gratulálni lehet. Remélem, a próbák feszült hangulatában elhangzott meggondolatlan mondatok, apró becsületsértések nem veszik el a társaság kedvét a további együttműködéstől, mivel a pangó kulturális életbe új színt hozó előadásaikra a városnak szüksége van.
A kitűnő szereplőgárdából is kiemelkedett Fülöp Réka, Bali Jutka, Bedő Csaba és Hercz Gábor versmondása, a Zadravecz Bea-Kaszás Ottó kettős tánca, valamint Tiborcz Iván zongora- és Balogh Tünde gordonkajátéka. Külön dicséret illeti a világítás színvonalas megoldásáért Hajdú Györgyöt.
A rövid, körülbelül félórás előadás után a közönség felállva, vastapssal ünnepelte a szerzőt és az előadást. A kissé mackós termetű szerzőt rajongói vállukra kapva vitték fel az emeleti terembe, ahol az est kötetlen beszélgetéssel zárult. A kitűnő hangulathoz az elfogyasztott 22 1 vörösbor hatása is nagyban hozzájárult.
Az anonymitását megőrizni óhajtó tudósító munkáját dicséri, hogy korai lapzártánk ellenére már az esemény előtt eljuttatta írását a szerkesztőségünkbe.

Insert failed. Could not insert session data.