Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
29.82 MB
2021-02-16 13:58:12
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1006
2177
Rövid leírás | Teljes leírás (1.08 MB)

Kanizsa 1994. 048-052. szám december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:


DEL-ZALAI HETILAP
Amit a
bankrablásról tudni (lehet)
A surdi takarékszövetkezet Rozgonyi utcai bankfiókjában dolgozó alkalmazottakat megfélemlítő M. Attila bizonyára nem gondolt arra, hogy a rendőrség négy napon belül a rács mögé juttatja. Lapunk hozzájutott ahhoz a rendőrségi felhíváshoz. melyet a nagykanizsai Rendőrkapitányság adott ki a rablás estéjén. Eszerint november 23-án 16.55-kor az akkor még ismeretlen tettes egy fegyvernek tűnő tárggyal mintegy 300.000 forint készpénz átadására kényszerítette a dolgozókat. A Kanizsa a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudta: az összeg egészen pontosan 298.800 forint volt, továbbá azt, hogy a már ismertetett személyleíráson túl a rabló egy sötétkék vagy fekete színű, kötött, ötujjas kesztyűt viselt. Az ügyet másnap a megyei hatóság vette át.
A többi már közismert: M. Attilát a hétvégén letartóztatták, 50 ezer forint híján meglett a pénz is. A 46 éves férfi alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
Mirkó Imre
ZEN FOGNI AKI CSAK RÁSZORUL

Aerobik Fesztivál Kanizsán
Az elmúlt hétvégén a Cserháti- s zakkö zépiskola s port cs a rnoká-ban rendezték meg a Suzuki Aerobik Fesztivált. Megnyitó beszédében dr. Kereskai István polgármester köszönetét fejezte ki a rendezvény támogatóinak és kiemelte a szervező Vágó-házaspár érdemeit, akik az aerobik, a fit-ness kanizsai meghonosítói voltak. A rendezvény sztárvendége Simkó Andrea, EB-ezüstérmes aerobik-versenyző volt, aki a vál-
,Mikulás" Kupa

Nyolc csapat részvételével múlt szombaton keriilt megrendezésre a IV. Mikulás Kupa I. korcsoportos (3-4. osztályos) labdarúgótornája Lentiben. A versenyen bárom kanizsai csapat is képviseltette magát. Klső helyet a Körösi Cs. S. Ált. Iskola, másodikat a Templom Téri Alt. Iskola csapata szerezte meg, <iig a harmadik kani-
zsai résztvevő, a Zemplén (ív. Áll. Iskola a nyolcadik helyen végzett. A „Gólkirály" Hencsics Károly < Körösi I, a „Legjobb kapus": Széplaki .József (Templom téri), valamint a „Legjobb mezőnyjátékos": Kilincsek l''éter (Körösi) is kanizsai kisdiák lett.
lalkozó kedvű ifjúságnak tartott aerobikórát. A gálaműsor keretében aerobikcsoportok bemutatójára, a Fitnes Center műsoraira, divatbemutatóra került sor, majd pályára lépett a Játék határok nélkül kanizsai csapata is. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó program, a versenyaerobikosok bemutatója nagy sikert aratott, programzáróként még egy alkalommal Simkó Andrea irányítása alatt tornázhatott, aki kedvet kapott hozzá. A fesztivál ideje alatt a Jessica aerobik ruházati vásárt és a Natura bolt termékbemutatóval egybekötött vásárát is megrendezték.
L. I.
A zalaegerszegi székhellye működő, Zala Megyei Állam polgári Jogvédő Szövetség álta útjára bocsátott „Kézen fogni aki csak rászorul" alapítván} tartott pénteken délután tájé koztatót városunk Munkaügy Központjában, közel félszáz ér deklődő fiatal munkanélküli előtt. Pecsicsné Borsos Kata lin kuratóriumi elnök és Szmodics Géza kuratórium: titkár ismertették a jelenlé vőkkel az alapítvány célkitű zéseit, s azt, mi módon kíván ják támogatni a szociálisan rá szoruló családokat, betegeket, gyerekeket, idős embereket, s hogy konkrétan milyen tevé kenységhez keresnek munkatársakat.
_K. R
KIÁLLÍTÁSZÁRÁS
Három hétig volt látható az a kiállítás, melyet Zala vári Gyula ajánlott az érdeklődők figyelmébe a Hevesi Sán-. dor Művelődési Központban. A Kantom Fotóklub alkotásai, melyeket Poierman Károly, Hohl Zoltán, Picbler József, Lipódi László, Szn-kotty Attila, Erdei András, Kotnyek István éx Zágon László készttett, még holnap megtekinthetők.
HYANY AJANLO
Különleges alkotó mutatkozik be december 5-én a Hyány Galériában délután öt órakor nyitó tárlaton. A kiállításon a német származású, ám hosszú évek óta hazánkban élő Volker Schwarz festőművész képei kerülnek a mű-
kedvelő közönség színe elé. Az alkotásokat Tiborcz Iván zongorajátéka mellett Géger Melinda kaposvári művészettörténész ajánlja majd a jelenlévők figyelmébe.
K. R.
2 r-- ''Wm KANIZSA - ÖHÚnmáHwtt 1994. december 2.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Konduktív központ
A konduktív pedagógiai fejlesztés érdekében november 1-től már a Batthyány utcai épületben fogadhatja a Rózsa úti Általános Iskola az ellátásra szoruló gyermekeket. A vagyonátadás megtörtént, egy konduktor és egy takarítót alkalmaztak az ellátási kör bővítése érdekében. A használatbavevők a karbantartási, környezet-alakítási munkákat elvégeztették. -li-
Alapítványok támogatása
Az önkormányzat korábbi határozata értelmében a Népjóléti Bizottság a hatmillió forintos céltartalékot felosztotta. A szociális és egészségvédelmi alapból tízezer forintos támogatásban részesítették a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, ötvenezer forintot utalnak át az Agape-Csóva Alapítványnak a kanizsai szociális területen dolgozók továbbképzésének szervezéséért és a képzés támogatásáért. Emellett anyagi támogatásban részesült a Zala Megye Mentésügyéért Alapítvány is, a Nagykanizsai Mentőszolgálat műszerparkjának fejlesztése céljából.
-li-
Garázstervek
A közgyűlés korábbi határozatai és a lakossági igények figyelembevételével a polgármesteri hivatal elkészítette a garázsok engedélyezési terveit. Tizenhat garázsterv és helyszín engedélye van folyamatban, a Köztársasági Megbízotti Hivatal kijelölése alapján a nagyrécsci hivatal végzi a jóváhagyást. Lakossági tiltakozás miatt öt garázstömb nem szerepel már az eljárásban, további egyeztetésekre kerül sor. Ez évben várhatóan 10 garázstömböt értékesítenek. Az Attila utcai tizenkét garázshely adásvételi előszerződéssel értékesítésre került, ingatlanmegosztása elkészült, hatósági jóváhagyása folyamatban van. A Kazanlak körút 14-től délre huszonnégy garázs épül, tervezését megpályáztatják.
-li-
Lakásbérlők ülése
December hetedikén 17 órai kezdettel tartja soron következő ülését a Lakásbérlők Egyesületének kanizsai szervezete. A helyszín az IKI ebédlője, a gyűlésen képviselteti magát az egyesület országos vezetése is.
-li-
A négyéves önkormányzati ciklus ünnepélyes külsőségek nélküli záróülésére került sor hétfőn a HSMK kamaratermében. A napirend körül kialakult vita eredményeként három új pont tárgyalása mellett döntöttek a képviselők, ám emellett hármat - a helyi iparűzési adóról szóló rendelet módosítását, a vállalkozók kommunális adójáról szóló rendelet módosítását és az építményadó rendelet megalkotását - törölték.
Napirend előtt Metzgerné Pilczer Éva képviselőnő kért szót, hogy átadhassa a Csokonai utcában élők garázsépítés-ellenes petícióját.
Ezt követően a testület elfogadta a polgármester tájékoztatóját a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról.
Czotterné Ivády Zsuzsa interpellációjában elmondta, hogy az a panaszos, aki a közmeghallgatás során kért hatékony intézkedést a havi vásárok során kialakuló káosz megszüntetésére, a kapott választ nem fogadja el, s kéri a hivatal illetékes szakemberét, hogy a rendőrséggel közösen mielőbb dolgozzanak ki intézkedési tervet és hajtsák is végre. Majd a képviselőnő Kul-bencz Ferenctől, a Környezetvédelmi Felügyelet vezetőjétől érdeklődött a kerékbilincsek gyakorlati alkalmazásáról. A kérdezett elmondta, négy teher- és tíz személyautóra való bilincset vásároltak, melyeket hetente egy-egy alkalommal vetnek be a tilosban parkoló járművek tulajdonosaival szemben.
Harmadik napirendi pontként a Zalavolán ''95-ös évre vonatkozó tarifaemelését hagyták jóvá, bár néhány városatya szerint erről a költségvetéssel együtt a következő testületnek kellett volna határoznia. A döntés szerint január elsejétől egy buszjegy ára elővételben harminchárom forint lesz, az autóbuszon ötven, az egyvonalas havi bérletjegy ára nyolcszáz forintra módosul, az összvonalas havi bérletjegyé kilencszázötvenre, míg a tanuló és nyugdíjas havi bérlet kétszázharmincöt forint lesz.
A Városgazdálkodási Kft. 1994. I. félévi tevékenységéről, a városüzemeltetési feladatok ellátásának biztosításáról, a tőketartalék illetve az önkormányzati vagyon alakulásáról szóló beszá-
molókat hagyta jóvá ezt követően a testület.
E beszámoló után a Képcsarnok Rt. Deák tér 3. szám alatti Egry József-termének hasznosítása, s egyben a MOL Rt. Üdültetési és Szállodai Üzletágának ajánlata került a városatyák elé. A MOL jelenlévő képviselője kérte a közgyűlést, hogy bízzanak meg valakit a galéria szakmai vezetésével, mivel ők ezen a területen teljesen járatlanok. Staniler Lajos bejelentette, hogy a Művészeti Tanács legutóbbi ülésén a kanizsai alkotók kifejezték abbéli szándékukat, hogy megalakítsák a Nagykanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületét, mely irányíthatná a kiállítóterem szakmai munkáját. Palotás Tibor felvetette, hogy a Képcsarnok a helyiség bérleti jogának visszavásárlásáért hatmillió forintot kér, a MOL pedig csupán négymilliót kíván a térítési díjból megfizetni. Okkal adódik hát a kérdés, ki fizeti a hiányzó kétmilliót. Dr. Henczi Edit rávilágított, hogy a szerződésszegő Képcsarnokkal jelenleg is tárgyalnak, s a legutóbbi egyezkedéskor az rt. által kért összeg már alig volt magasabb négymillió forintnál, tehát ha az alku elképzelésük szerint alakul, nem kell plusz pénzt fizetnie az önkormányzatnak. Németh
László azt feszegette, mi lesz a MOL-lal kötendő szerződés sorsa a nagyvállalat privatizációja után. Marton István megnyugtatta, a kialakuló új helyzetben lesz e cégnek jogutódja, tehát fennáll majd a jogfolytonosság a szerződésben is. Balogh Tibor bejelentette, hogy tudomása szerint a Képcsarnok feljelentette városunk önkormányzatát, mivel zárcsere útján birtokba vették a helyiségeket, s ez bírósági ítélet nélkül teljesen jogszerűtlen. Dr. Kereskai István elmondta, hogy feljelentésről szó sincs, s jelenleg is jól haladnak a tárgyalások.
A kiállítóterem ügye után Bö-röcz Zoltán kérésére újabb, a város kultúráját érintő témában kellett a testületnek döntenie. Mint a képviselő felszólalásában jelezte, a kórházrekonstrukció tervezői megfeledkeztek arról, hogy az előcsarnokban található Haraszti László több tízmillió forintot érő monumentális mozaikja. Ennek az emlékezetkihagyásnak az eredménye, hogy je-
lenleg sakk-matt helyzet alakult ki. A ZÁÉV ugyanis bejelentette az akadályoztatás tényét, a műalkotáshoz pedig - egy 199l-es határozat értelmében - közgyűlési határozat nélkül nem lehet hozzányúlni. A mozaik eltávolítása, táblásítása, restaurálása és újra felállítása az elkészített kalkuláció szerint 3,2 millió forintot emészt majd fel. Dr. Kereskai István javasolta, hogy ez a kármegelőzési tevékenység a kórházrekonstrukció tarta-
lékkeretéből kerüljön finanszírozásra. Ezt a jelenlévők szavazataikkal meg is erősítették.
Ezt követően a kórház orvosigazgatójának. dr. Szabó Csabának és gazdasági igazgatójának, Kovács Zoltánnak fegyelmi ügyével foglalkozott a testület, azt vizsgálva, 1991-ben elkövettek-e vétséget, mikor a kórház bejáratánál lévő esőbeállót egy cég rendelkezésére bocsátották, hogy ott patika létesülhessen. A városatyák végül nem marasztalták el a két igazgatót, de kötelezték őket hibájuk korrigálására, azaz az eredeti vagyoni állapot visszaállítására.
A testület ezek után a Kanizsa önkormányzata 1994. évi költségvetésének I—III. negyedévi végrehajtásáról szóló tájékoztatót fogadta cl néhány módosítási javaslattal.
Kilencedik napirendi pontként az 1995-ös költségvetési koncepció költségvetési feltételeit és irányszámait hagyták jóvá.
Ezután módosították városunk közterületeinek és közterület jellegű területeinek használatáról szóló, idén júliusban készült rendeletet. így az elfogadott változtatás szerint kamion, autóbusz, vontató, traktor, munkagép, két tonna rakszint meghaladó tehergépkocsi, valamint pótkocsi és lakókocsi közterületen nem tárolható. Tárolásnak minősül, ha a jármű este huszonkettő és reggel hat óra között legalább négy óra időtartamot a közterületen tartózkodik. Pótkocsi, kamion, munkagép hat és húsz óra között sem tárolható közterületen. .
Tizedik pontként a Gyógyszertári Központ vagyonának önkormányzati tulajdonba adásával foglalkoztak. A közgyűlés a Zala megyei közgyűlés által a Zala Megyei Gyógyszertári Központ vagyonának önkormányzati tulajdonba adásáról kidolgozott meg-
1994. december 11 Kp ---'' S KANIZSA - ÖH&>xmáHwtf 3
állapodás-tervezettel nem ért egyet a tulajdoni arányok megállapítása miatt, ezért kéri a Zala Megyei Vagyonátadó Bizottságot, hogy a Gyógyszertári Központ vagyonát az Önkormányzati Törvény 107. §-a alapján, az érintett, gyógyszertárral rendelkező települési önkormányzatok osztatlan közös tulajdonába adja át.
A testület egyetértett azzal, hogy a karácsonyi vásár időszakára - december 3-31. - a Zrínyi úti iparcikk piac területe átmenetileg mintegy hatszáz négyzetméterrel kibővüljön. Hozzájárultak ahhoz is, hogy az Olajbányász SE tulajdonát képező, oda csatlakozó területrészt ötvenezer forint bérleti díj ellenében az önkormányzat az egyesülettől bérbe vegye. (A bérleti dijat az új elárusító helyek használatából keletkező, kétszázötvenezer forint többletbevételből fedezik majd.)
Az Ingatlankezelési Intézmény vezetőjének kinevezése idén december 31-én lejár. Az 1KI folyamatos működésének biztosítása érdekében az a javaslat kerüli a testület elé, hogy Vágvöljjyi Tamás megbízását a megválasztásra kerülő közgyűlés döntéséig, de legfeljebb ''95. március 31-ig hosszabbítsák meg. Ezt a városatyák nem fogadták el, így a vezető ez cv végéig maradhat csak székében.
Vila nélkül döntötték el, hogy tizenkét oktatási intézmény - a Csokonai úti, az Attila úti, az Arany János úti, a Kisfaludy úti, az Űrhajós úti Óvoda, a III. Számú Óvodai Igazgatóság, a Pé-terfy Sándor, a Hunyadi János, a Vécsey Zsigmond, a Bolyai János, a Palini Altalános Iskola és a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola - vezetői állásának betöltésére a Polgármesteri Hivatal hirdessen pályázatot.
Az egyebek címen napirendre került pontban elfogadták a Kanizsa TV Közalapítvánnyal foglalkozó határozat módosítását, valamint azt, hogy a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola az 1995/96-os tanévben pék-cukrász szakot indíthasson el.
Zárt ülés keretében az elutasított kérelmek kapcsán érkezett fellebbezésekkel foglalkozott a közgyűlés, ám még ennek megtárgyalása előtt dr. Kercskai István búcsúzóul megköszönte a testület munkáját, a város figyelmét és türelmét, valamint jobb körülményeket kívánt a következő közgyűlésnek.
K. R.
MEGALAKULT A NAGYKANIZSAI KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZEK EGYESÜLETE
A Polgármesteri Hivalal alagsori termében gyűllek össze az elmúlt pénteken a kanizsai alkotókból álló művészeti tanács tagjai, hogy megtartsák ülésüket. Horváth Krisztina kultúrre-ferens tájékoztatta a jelenlévőket a Képcsarnok Rt. Egry Jó-zsef-terme bérleti jogának visszavásárlásáról. Tíz évvel ezelőtt a Képcsarnok térítés nélkül kapta meg a várostól ezl a jogot, s jelenleg hatmillió forintot kér a visszavásárlásért. Ezt az összeget a Hivatal túlzottnak tartotta, ám tovább folytatta a tárgyalásokat. Eközben a Képcsarnok megbízott egy ingatlanközvetítő irodát -annak ellenére, hogy ismert volt előtte a közgyűlés azon döntése, miszerint a városnak szándékában áll visszavásárolni az üzletet -, hogy a helyiségeket értékesítse. Szerződésszegő magatartása miatt a Polgármesteri Hivatal felmondta az rt. bérleti szerződését, az egykori kiállítótermet pedig zárcsere útján birtokba vette. (Ennek ellenére továbbra is folynak az egyeztető tárgyalások. Ameny-nyiben mégsem születne egyezség, bíróság állapítja majd meg
a térítés összegét.) A helyiséget azonban addig is hasznosítani kell, s erre a MOL Rt. telt javaslatot a városnak. Ok a fizetendő térítési díjból négy millió forintot állnának és vállalnák, hogy felújítják a helyiségeket, saját célú idegenforgalmi irodái rendeznének be a helyszínen, a bérlemény másik felében pedig kialakítják és működtetik a városi galériái.
Az ülésen jelenlévő alkotók üdvözölték ezt az elhatározást, majd tizennégy igen, egy nem szavazattal elfogadták, hogy a galéria a MOL-lal közös társbérletben üzemeljen. H/t követően egy tartózkodással megalakították a Nagykanizsai Képző-és Iparművészek Egyesületét, mely a jövőben a kiállítóterem szakmai felügyeletét látja el. Javasolták emellett, hogy üzletvezetőt és alkalmazottat pályázat útján keressenek, s az üzletben kapjanak helyei igényes művészeti ajándékok és egy művészellátó rész is. Majd Horváth Krisztina tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a szombathelyi képtár szakemberei zsűrizték az ajándékként felajánlói! alkotásokat, s ezek kö-
zül a Polgármesteri Hivatal már vásárolt is. Végül napirendek után Kustár Zsuzsa kért szót, hogy felemelje szavát Haraszti László kórházrekonstrukció által fenyegetett százhúsz négyzetméteres porcelán anyagú mozaikja érdekében. Mint mondta, ma már akár egy fát is körül lehet építeni, ha azt életben kívánják hagyni, akkor miért nem lehetett a rekonstrukció két évvel ezelőtt készített terveiben megoldást találni erre a problémára. Szolidaritásra hívott fel minden jelenlévő művészt, hogy ha a mozaikot mindenáron le kell szedni, ne lehessen azt csendben, lopva megtenni. (Eközben közreadta az Elet és irodalom november tizennyolca-dikai számában megjelent „Mozaikhalál" címet viselő írást, melyben a Monumentális Műalkotások Országos Hivatala tiltakozik szakvéleményével a műalkotás-eltüntetési kísérlet ellen.) Számos önkormányzati lakás kerül értékesítésre napjainkban, és nem egyben ma is találhatók a város által rendelt műalkotások, melyekkel kapcsolatban Kustár Zsuzsa - és a megjelent művészek is - azt tartanák optimálisnak, ha nem mennének át a társasházak tulajdonába, hanem gazdájuk továbbra is az önkormányzat maradna.
K. R.
ŐK)
BANK
(X)
BANK
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket,
hogy a Csengery úti OTP fiók IliegSZŰnik,
s ezzel egyidőben az Ady E. úton Új fiók nyílik 1994. december 5-én, ahol a következő ügyintézés folyik:
lakossági folyószámla, valuta-deviza, Safe szolgáltatás, ATM gép.
Nyitvatartási idő: Telefon:
Hétfő, kedd, csütörtök: 7.45-15.00 óráig 93/310-721
Szerda: 7.45-17.00 óráig 310-722
Péntek: 7.45-13.00 óráig 310-723
Fax:
93/310-725
Felhívjuk kedves Ügyfeleink figyelmét, hogy a fenti üzletágak ügyintézése csak az Ady úti fiókban történik.
AZ OTP AZ ÖN BANKJA!
Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Hank Rt. Nagykanizsai fiókja
KANIZSA - iit
1994. december .
Bemutatkoztak a Munkáspárt jelöltjei
KAMPÁNYBESZÉLGETÉS
November 24-cn este a- Piros-kék sörözőben fíicsák Miklós, az MSZP képviselőjelöltje kötetlen beszélgetésen találkozott a választókerület lakosságának érdeklődőivel. Vendége volt Suhai Sándor polgármesterjelölt is.
Bicsak Miklós képviselői hitvallásának az „Amennyit magadnak, annyit másnak" jelmondatot választva a lakókörzet megoldásra váró problémáit egyeztette a jelenlévőkkel: a l-es út elkerülő szakaszának ügyét, a garázsépítések körül kialakult helyzetet, a játszóterek és más közterületek gondozásának problematikáját. Tájékoztatása szerint a majdani képviselői tiszteletdíját alapítványi formában a körzet hátrányos helyzetben élő családjainak a megsegítésére kívánja fordítani.
A felszólalások sorától egyre izzóbbá váló összejövetelen Suhai Sándor is bekapcsolódott a feltett kérdések megválaszolásába.
A lakosságot a körzetben elsősorban a szemétszállítás módja, a szemétdíj mértéke, a szemétégető elhelyezése, a közterületek rendje, valamint a körzet óvodás és általános iskolás korú népességének elhelyezése foglalkoztatja.
A beszélgetésen - amelyet fíöröcz Zoltán kampányfőnök szervezett és vezetett le -több párt és körzet képviselőjelöltje mint megfigyelő érdeklődő is részt vett.
B. E.
A Munkáspárt kanizsai képviselőjelöltjeinek bemutatása céljából rendezett sajtótájékoztatón Kovács József, a koordinációs bizottság tagja köszöntötte a megjelenteket, majd a tizenkét jelölt bemutatkozására került sor. Miután a képviselőjelöltek ismertették a választókerületükre és a városra vonatkozó elképzeléseiket, Kovács József ismertette pártjuk választási programjának leglényegesebb részeit. Mint mondta, politikai hitvallás, elv is egyben, amit a program tartalmaz. Alapvető céljuk a város lakóinak, a város érdekeinek szolgálata. A négy éve bekövetkezett politikai változások következtében az ország, a város nehéz helyzetbe került. Az elkövetkezendő négy évet fontosnak tartják a kitörés, a fejlődés szempontjából, véleményük szerint meg kell akadályozni az állami vagyon, az állami vállalatok eladását, városunkat szebbé kell tenni. I.e kell váltani a város vezetését és az Önkormányzatot -mondta Kovács József -, a város vezetése tételesen számoljon cl az átvett állami ingatlanokról, a vagyonról, a hitelekről. Hangsúlyos része a Munkáspárt programjának, hogy a városi szolgáltató vállalatok maradjanak meg az önkormányzat vállalatainak, ismét működjön az ifjúsági ház, épüljön idősek háza, a város rendeletei pedig a lakosság ér-
dekeit képviseljék. Az önkormányzati lakáseladással kapcsolatos véleményük, hogy azokat újból mérjék fel, a szerződéseket korrigálják. Fontosnak tartják, hogy újra épüljenek lakások, a művelődés, a kultúra és a sport területén pedig az önkormányzat feladata, hogy a saját szerepét rendezze. A programismertetőben szóltak még a helyi adókról, a kórház-rekonstrukció befejezéséről, a szolgáltatások, a közműellátás, a közrend, a közbiztonság fejlesztéséről és kihangsúlyozták, hogy hosszútávon rendezni kell a szemétlerakó telep ügyét is. Az önkormányzat munkájára az előkészítettség, szakszerűség és nem a személyeskedés legyen a jellemző, a hivatal pedig más szemlélettel kell, hogy az ügyfeleket kiszolgálja. A Zalai Hírlap kérdésére válaszolva Dobos István és dr. Kerekes József elmondták, hogy a polgármesterjelölt visszalépésének legfőbb oka, hogy felismerték, hogy a baloldali szavazótábora kettévált volna. Ugyanakkor belátták, hogy Suhai Sándor esélyei sokkal jobbak, minden tagjuk és szimpatizánsuk szuverén joga a szavazáskor, hogy rá adja-e a voksát vagy másra. Suhai Sándor programjában egyébként sok azonos pontot találtak a saját elképzeléseikhez viszonyítva. I^apunk kérdésére dr. Kerekes József elmondta, hogy többük által kriti-
zált városüzemeltetéshez kapcsolódó tevékenységeket, vállalatokat nem engedheti ki a kezéből a megyi jogú város. Véleménye szerint ebek harmincadjára jutott a költségvetési üzem és a volt IKV illetve a VC.V is. Ez utóbbi esetében szerinte nem mindegy a jogutód kérdése, ez befolyásolja a vagyonnal való elszámolást. A többi pártszervezettel való kapcsolatukról elmondta, hogy a hasonló gondolkodású pártokkal megpróbálták felvenni a kapcsolatot, de ez nem a saját hibájukból nem realizálódott. Dr. Vass József elmondta, hogy a szociális támogatások területén eddig is lehetőség lett volna a valós igények felmérésére, ma jelentős mértékű lumpenproletár réteg részesedik a juttatásokból. Dr. Kerekes József felhívta a figyelmet a tartásra kötelezhető hozzátartozók szerepére, Csontos Imre pedig a megélhetési bűnözés elterjedésére. Többen csatlakoztak ehhez a témához, véleményük szerint a komplex vizsgálat, valós környezettanulmány elvégzésével elkerülhető lenne, hogy ne az károsodjon, aki rendes körülményeket teremt a maga erejéből és a maga lehetőségeihez képest, biztosan oda jussanak a szociális támogatások, ahol arra valóban szükség van és a létfenntartásra fordítják.
lx
Polgármesterjelöltek vitája. A helyhatósági választások közeledtével számos fórumon mutatkoznak he városunk polgármesterjelöltjei. Képünk a Templom téri általános iskolában rendezett találkozón készült, ahol dr. Kereskai István, Marton István és Suhai Sándor ismertette elképzeléseit a lakossággal.
(Erdei András felvétele)
Torgyán Marton István mellett. A Hevesi Sándor Művelődési Központ Hdolt otthont annak a rendezvénynek, melyen Marton István (MI)K-KDNP-FKgP-Fidesz) pol-gármesterjelölt Ismertette programját. A rendezvényen Torgyán József is részt vett.
(Erdei András felvétele)
1994. december 2. KANIZSA - Wüuteté* -^- 7 mm& 11
JÁRGÁNYJAVÍTÓ Szolgáltató & Kereskedelmi Kft.
KARACSONYI VASAR A JÁRMŰKER BT.-nél
MINDEN TÍPUSÚ MOUNTAIN BIKE KERÉKPÁR 3000 Ft-tal OLCSÓBBAN!
AMÍG A KÉSZLET TART!
24.100 - helyett 21.100- Ft 25.500,- helyett 22.500,- Ft 20.200- helyett 17.200,- Ft
JARMUKER BT.
NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 21. Tel.: 93/310-359
X I
Szolgáltatásaink:
- Tehergépjárművek, pótkocsik javítása
- Vizsgára való felkészítés, vizsgáztatás
- ADR-es autók vizsgára való felkészítése, vizsgáztatása
- Anyag, alkatrész, fagyálló értékesítése
- Emelőgépek próbaterheléseinek végzése
- Gázolaj-értékesílés 72,- Ft
Vegye igénybe szolgáltatásainkat! Állunk ügyfeleink rendelkezésére.
JARGANYJAVITO Szolgáltató & Kereskedelmi Kft.
Nagykanizsa, Csengery út 89.
Pályázat út-közmű tervezésre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázatot hirdet az északkeleti lakótelep egyes területeinek út-és közműtervezési munkálataira. A pályázati kiírási dokumentáció térítésmentesen átvehető 1994. november 16—25-ig a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15. sz. irodájában.
Az ajánlatok beadási határideje: 1994. december 9.
Tervszállítási határidő: 1995. február 27.
Nagykanizsa, 1994. no> vember 8.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Településellátási és Fejlesztési Osztály

KANIZSAI NAGYBANI PIAC
ajánlata:
Borsodi sörök gyári áron:
Borsodi világos 0,5 1
Holsten Bier 0,5 1
Holsten Pils 0,5 I
Kinizsi 0,5 1
Rákóczi 0,5 1
Polo (alkoholmentes) 0,5 1
Holsten Prémium 0,33 1 dobozos
Holsten (alkoholmentes) 0,33 1 dobozos
Stella 0,33 1 dobozos
Coca-Cola termékek AKCIÓS ÁRON!
Coca-Cola, Sprite, Fanta 1 1 Coca-Cola, Sprite, Fanta 1,5 1 Coca-Cola, Sprite, Fanta 2 1 Coca-Cola, Sprite, Fanta 2,5 I (Nagyágyú)
33 Ft
47 Ft
48 Ft 37 Ft 37 Ft 25 Ft 59 Ft
49 Ft 67 Ft
42 Ft
71 Ft
105 Ft
123 Ft
Nagykanizsa, Kinizsi u. 95. Tel.: 93/312-046
6 11111 KANIZSA - PK i''X''X-i-W''X-iV. ^ ws 1994. december 2.
AMFORA két szinten a Király utcában
A zalaegerszegi AMFORA nagykanizsai üzlete még nem tekinthet jelentós múltra vissza, hiszen mindössze ez év július óta várja a vásárlókat. Rugalmasságát viszont már ezalatt is bizonyította. A háromfős csapat eredetileg lakossági kiszolgálásra szerveződött. A jelentős közületi érdeklődés hatására raktáráruházzá alakították át, ahol az egyik szinten az egyszerű vásárló érdeklődésére számot tartó dísztárgyak, porccián áruk, háztartási műanyagáruk találhatók, a másikon pedig a közületek, viszonteladók, nagybani vásárlók kiszolgálására rendezkedtek be - tudom meg Gab-nai Sándornétól, az üzlet vezetőjétől.
Ez azt jelenti, hogy a hagyományosan közkedvelt pécsi Zsolnay-porcelánok, a hollóházi gyár termékei mellett modern üveg étkészletek, spanyol, francia, cseh importáru is várja a vásárlókat. De a papírzsebkendőtől a rozsdamentes főzőedényekig minden megtalálható itt, amire a háztartásban, a lakásban szükség lehet. S ami a fő, kétezer fo-
Onnep előtti körsétánkban három, a ZALAIPARKER Rl. által üzemelteid! kereskedelmi egységet kerestünk fel. Azonos kérdéscinkre más-más válaszokat kap-lunk. de ez így van rendjén. A kérdéscsokrunk így hangzott:
Milyen előkészületeket lettek a karácsonyi csúcsforgalom levezetésére?
• Milyen újdonságokkal találkozhatunk decemberben?
•• Áraikkal milyen vevőkört céloztak meg? ••• Milyennek tartja az üzlet reklámtevékenységét?
Prrcmly Gyulánc, a Kanizsa Áruház ÍK«/Riitójat
• A felkészülés maximális, kiemelkedő a választékunk. A legkényesebb igényeket is ki tudjuk elégíteni az olcsóbb és a drágább árukhói egyaránt. A hazai vásárlók mellett, a vásárló turizmus küldöldi résztvevői a cipőkön és a kábátokon kívül keresik a kötött árukat.
• • A hölgyek részére a Triumpf és Felina fehérneműket, köntösöket, pizsamákat, hálóingekel. a férfiaknak Pierre Gardcn Ingekel. házi kabátokat és köntösökéi ajánlunk. Az illatszer osztályon jó hírű illatszerek, desodorok. a nők
rint feletti vásárlás esetén öt százalék árengedmény is jár. A viszonteladók, vállalkozók esetén háromezer a minimum, viszont az árengedmény tizenöt százalék lehet. Ami az
számára kölni, parfümök széles választékát kínáljuk. A családi vásár/ások közben n presszó részlegünkben kávét, üditői fogyaszthatnak a hozzátartozók.
• • • Áraink elfogadhatóak, vevőkörünk hazai és a külföldiekből tevődik össze. Sikeres volt az áruház ruhacsere akciója, melynek keretében a vevőink állal leadott használt ruha árát beszámítottuk az újonnan vásároltbn.
•••• Hirdetünk a Kábel tévében. ii Kanizsa Extrában és n Zalai Hírlapban, fi US reklámunk a rendezeti kirakat, amely mindig igazodik az évszakokhoz küllemében. Karácsony előli a vásárlók igénye alapján szombati hosszabí-loll műszakkal, valamint az ünnepek előtti bronz-, ezüst- és aranyvasárnapi nyilva tartással, különböző meglepetésekkel is a vásárlóink rendelkezésére állunk...
SUmfel László, az Aranykéz Szaküzlet vezetője:
. Kínálatunkat növeltük. Plusz hárommillió forintos készlettel rendelkezünk. November lizedike óta érződik a forgalom növekedése. A hazai vásárlók mellett a szomszédos horvát és szlovén turizmus is érezteti hatását. Vissza-
egerszegi raktárban van, az ilt is kapható. Gyakorlatilag nincs hiánycikk, legalábbis tartósan nincs. Néhány nap alatt minden beszerezhető. Mivel a hitelesített poharak
térítjük a/ általános forgalmi adót. fiz például egy huszonötezer forintos léiéinél ölezer fori/il megtakarítási jelent, amit a vámhatóság igazolása alapján a következő látogatáskor visszatérítünk.
• • Újdonság a faltól-falig szőnyegekben a belga gyártású, jó árfekvést! termék. Jó a választékunk a hagyományos és a modern mintákból. Olasz padlószőnyegeink nyolc-tíz színskálája is felkeltette az érdeklődést vásárlóink körében. Nagy ii kereslet n bio-ágygarnítú-rák iránt. A gyártó cég - a szegedi NATUREX - terméke kiváló minőségű, felveszi a versenyt a nyugati piac termékeivel.
• • • A kis és középkereselúek is megtalálják számításukat, de az igényesebb vevők sem távoznak üres kézzel. Kínálatunk jó!
• • • • Akcióink rendszeresek. Ezekben a napokban bonyolított negyvenszázalékos árcsökkentésű programba függönyöket, méterárukat. mintegy négyszázharminc terméket vonlunk be,''nemcsak maradék. hanem keresett árukat is. Amióla a központi kereskedelmi előadónkkal egyeztetünk, azóta átgondoltabb, eredményesebb hirdetésünk, olymódon, hogy több üz-Iclhen, de más-más profillal egy-
irányt nagy a kereslet, előfordul, hogy kifogy, de ez is csak átmeneti, és esetleg hasonlóval helyettesíthető.
Karácsonyra meglepetést terveztek, amely - természetesen - valamilyen akciót jelent. Mindazok, akik november 15. és december 11. kö-i zött a raktárüzletben, vagy Amfora-szaküzletben háromezer forint fölötti értékben vásárolnak, szerencseszelvényt kapnak (a nagykereskedelmi üzletágban húszezer a minimum). Szerencsés esetben karácsonyra százezer forintos ünnepi terítéket, második díjként ötvenezer, harmadik díjként harmincezer forintos ajándékot vehet át a nyertes. Érdemes tehát a december 17-i Népszabadságot figyelni, abban lesznek a nyertes számok.
Gombás Imre
szerre jelenünk meg. így szélesebb skálán tudjuk termékeinket ajánlani. Üzletünkről a hirdetések a városi tévében, a Zalai Hírlapban, a Kanizsa Extrában jelennek meg. Nagy jelentőségei tulajdonítok kirakataink állandó rendjének és állandó frissítésének, az áruk cseréjének. Dekoratőr garnitúránk ezen a területen jó munkát végez.
Miklós Csabáné, az Erzsébet üzletház vezetője:
• Állandó, stabil forgalomra, az eladható áruk beszerzésére törekszem. Szolid árakkal dolgozunk. A gyerekek a ruhát, cipőt hamar kinövik, folyamatos utánpótlás kell, ebből adódik az elfogadható árak iránti szemléletünk is. Decemberben akciókra kerül sor gyermekdzsekikből, kábátokból. Üzletházunk kedveltté vált a külföldiek előtt is. Sok a visszatérő liazai és külföldi vásárló. Fő profilunk a gyermek- és bébiáru.
• • Ez attól is függ, hogy milyen árut kínál a gyártó cég, a kfl. vagy a betéti társaság. A kínálatból választok. Az első szempontom a minőség és a forma, második az ár.
• • • Nálunk is kapható drágább termék, de mi a középárfekvésű, jó minőségű termékeket részesítjük előnyben, mivel erre van igény.
• • • • A sajtóban, a városi tévében alkalmanként a termék megnevezésével és a csökkentett árával is jelentkezünk. Esetenként a vásárló szülők gyerekeinek kisebb ajándékokkal kedveskedünk. Ez így lesz az idén Mikuláskor is...
Hödör Béla
Ünnepek előtti körkép a város három áruházából
Akciók, kedvezmények és egyéb meglepetések
1994. december 2.
KANIZSA - Vte

A télre nem lehet h+c bt.
felkészülni"
A Zala Megyei Közúti Igazgatóság nagykanizsai üzemmérnökségén a telephely udvara narancsszínben ragyog. A tizenöt saját tulajdonú - elsősorban orosz ZIL típusú - hóeke, hómaró, meg a géppark részét képviselő teherautók békében várakoznak a novemberi ajándék napfényben. Akármilyen jó idő is van, az ősz azonban már nem sokáig kelletheti magát.
- A mi időszámításunk szerint már tél van - fogadott Gerencsér Tibor üzemmérnökség-vezető -, hiszen november 15-től március 15-ig téli készültségben vagyunk. Előrebocsátom, mielőtt megkérdezné, hogy a télre nem lehet felkészülni. Még egy átlagosra sem, hát akkor a rendkívüli téli időjárásra. Mi nem hivatkozunk sem ember-, sem géphiányra, feladatainkat igyekszünk a legjobban ellátni. Fennhatóságunk alá mintegy négyszáz kilométernyi útszakasz tartozik a város környékén, és a belterületeken. Mi gondozzuk a 7-es út elterelő szakaszát, a belső régi 7-es utat, a Csengery, a Magyar, az Ady, a Petőfi utcákat teljes hosszúságukban, valamint a Hevesi út meghosszabbítását. Rossz idő esetén számtalan telefonáló kéri tőlünk számon a többi utca gondjának megoldását, de azok az önkormányzat ha-
táskörébe tartoznak. Tudomásom szerint a városban tavaly sem volt fennakadás a mi területünkön. Negyven dolgozónk éjjel-nappali fordában tePjesít szolgálatot, ha szükséges bérelünk vállalkozóktól is gépeket. Az európai színvonalú új sószóró berendezéssel, a többféle érdesítö anyaggal remélhetőleg helyt fogunk állni idén is. Igen jó a meteorológiai jelzőszolgálatunk, a Szentgotthárd melletti Farkas-fán regisztrált radarképeket -amelyeket a TV is használ -táplálják be megyei igazgatóságunk számítógepébe, és ennek nyomán juttatják el hozzánk a prognózist. Most van folyamatban egy olyan rendszer kiépítése, amikor az útburkolatba beépített érzékelők nyomán az úgynevezett „harmatpontokat " számítógépünk jelzi. Ralatonliídvégen, Zalaegerszeg környékén már jól funkcionálnak ezek az érzékelők. Ez a módszer olcsóbb, gyorsabb és biztosabb lesz, hiszen ki lehet majd küszöbölni az útellenőrök felesleges futtatását.
- Mi a legnagyobb ellensé-gük?
- A hófúvás és a 7-es út, Nagykanizsa és l.etenye között. A hófúvásról csak annyit, hogy felesleges és pazarló dolog, mondjuk a kellős közepén embert és gépet kiküldeni. IIa a szél lecsendesedik, a munkál
MAGYAR GAZDASAGI CÉGMUTATÓ TARSASAG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711. 140-7583
1005. évi Országos, Budapesti Céginformációs _ ^ adattárak
lUMUIAIU Kérésérc ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ón sem maradhat ki!
INFORMACIO még ma... CÉGMUTATÓ a holnap
akkor kell indítani. Egyébként az időnormatívánk szerint a hóesés megszűnésekor kell elkezdenünk dolgozni. Mi előbb szoktunk kezdeni, de a lakosságnak ez is kevés. A letenyei út a közutasok réme. Hosszú-szerelvényes, keskeny, - alig hatméteres - padkája is rendkívülien szűk. Gyakran bebicskáznak a kamionok. Nekünk nem kötelességünk ezeket a járműveket kivontatni, útra állítani, de ha dolgozni akarunk, ezt gyakran meg kell tennünk. Drága mulatság ez, például csak a tavalyi télen másfél millió forintba került. A közlekedési miniszter úr legutóbbi zalai látogatása során ígéretet tett arra, hogy ezen a nehéz útszakaszon a lehetőségekhez képest javítani fognak útszélesítéssel és kapaszkodósáv kialakításával. Sokat segítene a téli közlekedés országúti utasain, ha Magyarországon is kötelező lenne - úgy, mint szomszédainknál - a hólánc használata. Gyakran tapasztaltuk, hogy nem hólánc, de még hó-lapát sincs a gépjárművekben, s nyári tükörradiálokkal indulnak útra.
Hogy a tél meg ne tréfálja Nagykanizsa lakosságát, az az önkormányzat, üzemmérnökségünk és a lakosság összefogásán áll vagy bukik.
Biikl Erzschct
ALLAMI NYELVVIZSGA
A nagykanizsai Batthyány Lajos (iimnázium 1995 februárjában isnicllellcn állami nyelvvizsgát szervez! Jelentkezési határidő: 1995, január 6. Az írásbeli vizsgák időpontjai a következőképpen alakulnak:
7995. február 4-én német alapfok és angol középfok, 7095. február 18-án angol alapfok és német középfok.
1 I
Ili „ 93/310-540
HIRUGYJ Élen 93/312-305
Nagykanizsán, a Rózsa utca 10. alatt korábban Ravill üzlet volt. Akik annak idején megszokták, hogy ide járnak villanyszerelési anyagokért, azoknak most sem kell csalódottan visszafordulniok. Ezen a helyen nyílt meg ugyanis szeptember l-jén a II+C BT. villamossági termékeket árusító szaküzlete.
Skanccz Sándort (képünkön), az üzlet vezetőjét az alig néhány hónapos múltról és a jövőről kérdeztük.
Megtudtuk, hogy a bolt hagyományos profilját tudatosan őrizték meg. Szeretnék a régi vevőket továbbra is kiszolgálni mindazzal a villanyszerelési anyaggal, amire szükségük van. Emellett jelentősen szélesítették az áruskálát.
A gyönyörű csillárokhoz, lámpatestekhez jól illik a mutatós rézbútor, íróasztal, de a francia üvegáru is. Az olcsóbb, de jó minőségű híradástechnikai eszközök mellett telefon- és telefaxkészülékek is vásárolhatók. Nem feledkeznek meg a lakásban, a konyhában használatos elektromos eszközökről sem.
A jelentősebb berendezések vásárlásához a surdi takarékszövetkezet jóvoltából hitel is igényelhető.
Igyekeznek mindenben a vásárlók kedvében járni. A szeptemberi nyitás óta egészen novemberig minden árucikket tíz százalékkal olcsóbban adtak. Most, a Katalinnapi meglepetés után már a karácsonyi akcióra készülnek. De vannak egyéb kedvezmények is: a Braun borotva mellé Old Spice jár, a gyümölcscentrifugát vásárlók pedig faliórát is kapnak.
Bár a bolt már most is j esztétikusan, áttekinthetően j kínálja a sokféle árucikket,^ mégis azt tervezik, hogy ja-^ nuártól a raktár terhére nö-2 vélik az eladóteret. így még^ inkább be tudják mutatni a^ teljes kínálatot.
Gombás Imre
8 KANIZSA - IKct ^U \ | 1994. december Ili
HIÁBA SÉRTETLEN A
ZÁRJEGY
Régebben, ha azt mondtuk, hogy az áru originál csomagolású, akkor biztosak lehettünk abban, hogy hiteles, szavatolt, hamisítatlan termék került a kezünkbe. Sajnálatosan ma már ebben sem bízhatunk.
Simon Antalné, a kórházzal szemközti Kiskosár ABC vezetője egy sörösüveget tett le elénk a következő szavak kíséretében:
- Ez ugyebár egy originál kiszerelésű félliteres Sleffl Minőségi Világos Sör. Szavatossági ideje: a következő év március 14. S mennyi van a szabályosan lezárt palackban? Alig egy ujjnyi teljesen tiszta lé. Sör vagy víz, ki tudja. Adott esetben ez nem is a lényeges, csak az, hogy liol a többi. Nemcsak a sörrel fordul elő, hogy a szabályosan lezárt termékből eltűnik a tartalom. Kaptunk mi már két deciliteres, sértetlen zárjeggyel ellátott vodkát, meg más terméket is. A sör mellett a legutóbbi „édes" hiány a Csupaszem névre hallgató nyalóka volt. Találtunk olyat, amelyik fóliazacskójában csak a levegőtől dagadozott. Most hol kérjem számon? A gyártó MINI-C.OOP Kft.-tői, vagy a szállító PETERPAN KAPÓS Kft.-n? A kereskedők a megmondhatói, hogy naponta - akár több áruféleségnél is - szembesülünk ilyen esetekkel. Mikor lesz végre becsülete a zárjegynek?
Egy presszótulajdonos -aki nem kívánta megnevezni magát - a fentiekről a következő megjegyzésével akasztotta meg bennem a szót:
- Ha sérült és hiányos árut kapok, nem szólok, inkább a szállítót még meg is kínálom. Lehet, hogy az előző eset csak véletlen volt, de ha szóvá teszem, biztos, hogy kitol velem. Akkor aztán a károm még nagyobb lesz.
Büki Erzsébet
Az ÁB-AEGON ajánlata
Régi olvasónk fordult hozzánk egy, az AB-AEGON biztosító által számára kiküldött levéllel, melyben felajánlják számára, hogy az általa eddig befizetett C''SÉB-80 biztosítási összege megváltásaként felvehet hatezer forintot, s ezzel biztosítása megszűnik. Mint a levélből kiderül, a biztosítótársaság tapasztalata szerint egyre több nyugdíjaskorúnak okoz gondot a havonta esedékes díj befizetése, valamint az infláció és a biztosítási szabályzat nyugdíjasokra vonatkozó részei miatt adnak lehetőséget a megváltásra. Ezzel olyan pénzösszeghez jut az eddig biztosított ügyfél, amely a biztosító szerint a megváltást igénybe vevő és családja számára segítséget nyújthat, vagy azt kamatoztathatják. Ila valaki nem él ezzel a lehetőséggel, biztosítása továbbra is érvényben marad. A panaszos szerint azonban az ajánlat ténye keltett benne felháborodást, úgy érzi, a biztosítót nem a jószándék vezérli, feltételezése szerint inkább anyagi oka van eljárásuknak. Az
időskorú biztosított véleménye, hogy az esetleges elhalálozása után járó összeget akarja megspórolni a biztosító, amely nem kis különbségű eltérést jelent a felvehető pénzösszegeket illetően. A hatezer forintos megváltás nem áll arányban sem az általa befizetett eddigi díj, sem az eredetileg megállapodásban szereplő szolgáltatás nagyságával.
A biztosító részéről Bali István fiókvezető-helyettes reagált az ügyfél panaszára.
- /I CSÉB/80 és CSÉB/150 biztosítással rendelkező 65 év feletti ügyfeleink részére lehetőséget kínálunk a biztosításuk megváltására. A megváltási összeg korcsoportonként (ötévenként) emelkedik. CSÉB/80 esetében 6.000-11.000 Ft-ig, CSÉB/150 esetében 15.000-28.000 Ft-ig. Ez a megváltás nem kötelező, csak lehetőség. Eljárásunkat mindenképpen etikusnak tartjuk, hiszen ilyen ütemű infláció mellett ezen biztosítások haláleseti szolgáltatása néhány év alatt teljesen elértéktelenedik. Ila egy hatvanöt éves ügyfél havi 80 vagy 150
forintját kamatoztatja, tíz év alatt megközelítően eléri azt az összeget, amit halála esetén az örökösének fizetnénk ki. Úgy ítéljük meg, hogy ma hatezer forint többet ér, mint tíz év múlva a húszezer forint. Amellett, hogy a megváltási összeg kamatoztatásával eléri, illetve meghaladja a szolgáltatási összejget, nem kell tíz év alatt CSEB/80 biztosításra 0.600 forintot a biztosítóhoz befizetni. Természetesen ezzel a lehetőséggel csak az él, aki akar, aki nem, fizeti tovább a biztosítási díjat és halála esetén az örökösének teljesítjük a szolgáltatást. Ezzel a lehetőséggel segíteni szeretnénk olyan 65 év feletti ügyfeleinknek, akik megélhetési gondokkal küzdenek, illetve az ünnepi bevásárlás gondot okoz számukra. Ez egy gesztus részünkről, de a dologhoz hozzátartozik, hogy ilyen infláció mellett nemcsak az ügyfélnek, de a biztosítónak sem éri meg fenntartani az ilyen biztosítást.
LA.
PANELSZAUNA
Több mint tíz. éve él a kanizsai Bartók utca 6. lakóközössége olyan épületben, amelynek fürdőszobáiban távfűtés működik. Hz annyit jelent, hogy a korábbi termoforkéményt váltották ki ilyen módon, a hat négyzetméteres helyiséget egy tízlapos radiátor fűti. A bajok eredője is ez - az ottlakök egy része szerint. Mint elmondták, a természetes világítás és levegőzés hiányában az ötödik-hatodik emeleten zárt ajtók mögött nem lehet használni a fürdőszobát, amellyel egy térben van a vécé is. Ila még melegvizet is kívánnak használni, végképp tarthatatlan a helyzet. A kicsiny fürdőszoba fűtéséért a lakók havonta ezerötszáz forintot fizetnek, télen-nyáron. Sérelmezik, hogy a megkérdezésük nélkül átalakított fűtőberendezés valamikori kezdő hatvanforintos szolgáltatási árát nemcsak az infláció és a drágulás emelte meg, hanem az IKI is ludas ebhen. A lakbéren kívül kell ilyen megemelt összeget fizetniük. amely magában foglalja a tényleges fogyasztáson kívül a fűtő díját és más, az IKI-nél je-
lentkező adminisztrációs és egyéb költségeket is. A várható energiaáremelések miatt rettegnek a lakók, mint mondják, még a kétezer forintot is el fogja érni a fürdőszoba fűtéséért fizetendő díj. A tízemeletes lakóház más problémákkal is küzd. Repednek a falak. a közelmúltban a nagy esőzések idején dőlt a víz a gázórákból-, ám a lakók szerint főleg a középső szinteken a drága és sokszor elviselhetetlen hőmérséklet okozza a legnagyobb gondot.
Az IKI részéről Vágvölgyi Tamás válaszolt a felmerült problémákra.
- Műszakilag biztosan meg lehet oldani, hogy lecsökkentsük radiátorok méretét vagy megszüntetjük, de ez nem jelenti azt, hogy le tudunk venni egy-két lapot. Nem hiszem, hogy a lakók mindannyian beleegyeznének, hogy leszereljük a fűtőtestet akár úgy is, hogy egyes szinteken. A lakások egymást is fűtik, az egyik fűtésébe a másik is besegít. Ez a lakók között is valószínűleg konfliktust okozna. Az átalakítás olyan pluszköltséggel jár, hogy ha ezt a lakóknak kel-
lene megfizetni, ragaszkodnának, hogy maradjon a mostani helyzet. A fűtés díjára azt terheljük ki, ami a fűtéssel kapcsolatos költségként megjelenik. Ebben benne van bérjellegű költség is, anyagjellegű költség is. Ameddig nem volt drága a víz, a gáz, a villany, addig nem volt ez probléma, akkor is ugyanilyen meleg volt. Mi annyit tehetünk, hogy megpróbálunk gyorsabban reagálni a problémákra. Az biztos, hogy ez nem egy korszerű megoldás, de hogy rekonstrukcióra gondoljunk - arra a mai bérleti díjak mértéke nem ad elég fedezetet. A magasabb bérleti díjakat pedig a lakók nem nagyon tudnák megfizetni. Sajnos ma, amikor annyi szegény ember, munkanélküli van, akkor jönnek elő a gondok, amikor valamit — gázt, villanyt stb. - ki kell fizetni. Elismerem a korszerűtlenséget az üggyel kapcsolatban, amikor ezek a házak épültek, valószínűleg kaptak megbízást olyan tervezők is, akiknek jobb lett volna nem adni.
L. I.
1994. december 2,
KANIZSA - WiruUté*
Fő tevékenységünk változatlan:
>- olaj- és gázkutak fúrása - mellett
vállaljuk:
>- vízkutak, termálvízkutak fúrását, kiképzését, javítását, valamint
>- diagnosztikai műszaki bázisunkon (Nagykanizsa, Vár u. 7.) gépjárművek vizsgáztatását, környezetvédelmi felülvizsgálatát.
Címünk: Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Telefon: (93) 310-153 Telefax: (93) 310-155 Telex: 33-495
A
Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy a ROTARY Fúrási Kft. jogutódjaként 1994. október l-jén megalakult a

Autókonvoj a zöldhatáron
Mozgalmas hetet zártak a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon, ahol tizenegy esetben hetvennyolcan követtek el jogellenes cselekményt. November 24-én a kora esti órákban Tornyiszcntmiklós és Kerkaszentkirály között egy határőr őrmester állított meg a végek felé vezető földúton egy gépkocsikonvojt. Megálláskor a két személyautó és a három mikrobusz tengelyig süllyedt a sárba, s végleg elakadt tíz méterre az államhatártól. Az öt járműben összesen 24 férfi, 21 nő és 21 tizennégy éven aluli gyermek volt, valamennyien román állampolgárok. A kirendeltség
A Rozgonyi úti Általános Iskola négynapos egészségnevelési rendezvénye keretében a vöröskeresztes tanárelnök és a vöröskeresztes csoport széles körű, színes programot bonyolított le. A videofilmes előadásokon az ÁNTSZ munkatársai, Illés Endréne és Dávid-né Gergál Rozália felvilágosító, ismeretterjesztő munkája felölelte a párkapcsolatok, a szexuális élet és az AII)S-ve-szély, a drogokkal és az alkohollal szembeni kampány időszerű kérdéseit. A Natura Bolt termékbemutatóval egybekötött vásárlást biztosított a tanulóknak, emellett a különböző korosztályoknak megfelelő
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA
Megtartotta második ülését Zalaegerszegen a Vöröskereszt Megyei Ifjúsági Tanácsa. Az összejövetelen a tavaszi megalakulás óta eltelt idősz.ak munkájáról esett szó, valamint a résztvevők -köztük egy kanizsai tanár (Cserháti) és egy kanizsai diák (Hunyadi) - meghatározták az 1994/95-ös tanévre szóló programot. Ennek keretében a közeljövőben városunkban Gyermek- és Ifjúsági Akadémia fog indulni a Vöröskereszt szervezésében. Az egerszegi értekezleten jelen volt Tolnai László országos ifjúsági igazgató is.
H. ).
szolgálatban lévő határőrei is hamarosan - rádióhívásra - a helyszínre értek, ahol a kisebb fajta tömeg szétszéledését igyekeztek megakadályozni. Kicsivel később erősítésként megérkeztek a Mura határvadász század tagjai is, valamint a kirendeltség nem szolgálatban lévő beosztottjai, akiknek segítségével sikerüli lecsendesíteni a kocsikból kiszálló embereket, ami csöppet sem volt könnyű feladat, mivel a férfiak bandákba verődlek és az asszonyokat, gyerekeket köztük több karonülőt is - maguk előtt tartva megkíséreltek kitörni a gyűrűből. Személyi sérülések nélkül határozott fellépéssel, levegőbe leadott lö-
játékos kérdések kel-válaszokkal hívták fel a figyelmét az egészséges táplálkozásra, a re-formétkezésre, a vitaminok fontosságára. Az iskolában a faliújságok is az egészségneveléssel kapcsolatos figyelemfelhívást rögzítenek, a felsős osztályok tanulói vetélkedőket szerveztek a kicsiknek. A programok közül a sport sem
Immár hagyománnyá vált, hogy városunk képző- és iparművészeinek alkotásaiból minden év decemberében színvonalas karácsonyi kiállítás és vásár nyílik. Idén a HSMK-ban kerülnek bemutatásra az
Megjelent Nagykanizsa 750. születésnapjára a Kanizsa Nyomda Kft., a Polgármesteri Hivatal és a Városvédő Egyesület jóvoltából a városunkat bemutató 1995-ös falinaptár. A
vésekkel sikerült a kialakult rendet fenntartani. Az elfogottakat a muraszemenyei közösségi szálláson helyezték el, idegenrendészeti eljárást negyvenöt személlyel szemben kezdeményeztek. A magyar-horvát határon csupán egyetlen jugoszláv határsértőt csíptek fülön. Határforgalmi ellenőrzés során a magyar-szlovén átkelőhelyeken 95 995 utast, 28 625 kö»úti járművet léptettek át, míg a magyar-horvát pontokon 126 015 utast, 63 638 közúti járművet és 6796 vagont. Beutazási feltételek hiánya miatt huszonkilenc külfölditől tagadták meg a beléptetést.
___
maradt ki, a Eitness Klub gondoskodott a mozgásról. A rendezvényt a I''éterfy-iskola szervezésében zajló vetélkedőn és rajzpályázati eredményhirdetésen való részvétellel zárták a rozgonyisok, akik a hagyományos programsorozatot jövőre is folytatják.
~ ~ L. I.
elkészült művek, melyet jövő héten csütörtökön délután öt órától csodálhat majd meg a város művészetkedvelő közönsége.
kit
kétezer példányban napvilágot látott kiadványt egyelőre csak a nyomdánál lehet megvásárolni, darabját négyszáz forintért.
K. R.
Gondolatok az
értékelésről
Olvastam a lap 45. számában, hogy egyik iskola nevelési értekezleten a tanulók értékelésével foglalkozott. A teljesség igénye nélkül szerelném elmondani amit a témával kapcsolatosan fontosnak tartok. Persze ha lehetőség volna rá, helyesebb lenne az értékelést nem kiemelni a folyamatból, hanem abba beágyazva írni erről. Mit is értek ezalatt? Azt, hogy először a pedagógus személyiségéről, majd folytatva a követelésről, a teljesítmény- és tudásszintmérésről, a meggyőzéssel, gyakorlással, ellenőrzéssel kapcsolatos követelményekről kellene írnom, s csak ezek-után az értékelésről, az osztályozásról, a jutalmazásról és büntetésről. Most úgy adódott, hogy az újságcikk kapcsán az értékelésről jegyezhetem le gondolataimat. A szülőknek és pedagógusoknak meg kell tanulni helyesen értékelni a gyermek magatartását, munkáját. Ennek ugyanis óriási jelentősége van abból a szempontból, hogy felnőve reálisan tudják megítélni a társadalmi folyamatokat, a történéseket, saját tevékenységüket. Reálisan tudják megfogalmazni céljaikat, hiszen ezek teljesítése sikerélményt nyújt, további eredmények elérésére ösztönöz. Ma az idő sodrásában az értékelés úgy a családban, mint az iskolában egyoldalúvá vált. Ez azt jelenti, hogy a szülő, a pada-gógus főleg csak a rossz teljesítményekre reagál nemritkán durva szavakkal, megszégyenítéssel. Sokszor azt a kicsi jót a magatartásban, tanulmányi munkában, cselekedeteikben nem veszik észre -, pedig ez mennyire fontos lenne - de ha valaki észre is veszi, egy „jól van"-nal elintézi. Pedig annak megértetése, hogy miért van rosszul vagy jól valami és hogy mit kell tenni a gyermeknek, hogy a rosszat kijavítsa, elkerülje, a jót jobbá tegye, nagyon hasznos lenne. Az egyetértés megvan a tekintetben, hogy a gyermek magatartását, tanulmányi és egyéb munkáját folyamatosan értékelni kell. A mindennapi életben azonban nem tapasztalható a folyamatosság, így csorbát szenved a gyermekek jobb teljesítményre ösztönzése, az önértékelő képesség fejleszté-
I j- Cgy hetilap, amik szem előtt kell tartani!

Egészségnevelési programsorozat a Rozgonyiban
FALINAPTÁR
Karácsonyi vásár a HSMK-ban
1994. december 2.
I
KANIZSA - Vhn&tislíu
-JU.
.........
1
Tisztelt Stahl úr!
se. A tapasztalatok mutatják, ha a tanulók tevékenységét folyamatosan nem értékeljük, megcsappan a kötelességtudat, a felelősségérzet, s ennek következtében romlik a teljesítmény. A: értékelés és a kötelességtudat fejlődése között nagyon szoros a kölcsönösség. Ezért is követelmény, hogy az értékelés igazságos, tárgyilagos, elfogultságtól mentes legyen, érezze a gyermek a jóindulatot, bizalmat, a segítőkészséget. Tapasztalja a gyermek, hogy a pedagógus célja nem a mindenáron való hibakeresés, mert elismeri a jót, ösztönöz annak továbbfejlesztésére, természetesen rámutat a hiányosságokra is, de arról is szól, hogyan kell azokat megszüntetni. Az értékelés akkor jó, ha hiányosságok pótlására serkenti a gyermeket és nem elkedvetleníti, letöri. Kerülni kell az üres, semmitmondó értékeléseket, pl. „Nagyon jól van" vagy „ez semmi".
Fontos feladat a gyermek önértékelő képességének fejlesztése, ezért sok alkalmat kell adni az önértékelésre. I.ehetőséget kell biztosítani arra, hogy elemezhessék, értékelhessék munkájukat. Teljesítményüket jobban serkenti, ha összekapcsoljuk az értékelést és az önértékelést, ugyanis a kettő együtt hatékonyabb. Elmondhatjuk tehát, hogy az értékelés egyik legfontosabb célja a gyermek önértékelő képesség fejlesztése. Az önértékelés helyes irányú fejlődése lehetővé teszi a társadalmi elvárásoknak megfelelő cselekedetet, azt, hogy az ellentmondás minél kisebb legyen az önértékelés és a társadalmi megítélés közölt. Ha a gyermek magatartásának, munkájának és egyéb tevékenységének értékelése folyamatossá válik és megfelel a követelményeknek, ha maga is aktív részese lehet önértékelő képességének alakításának jobban meg fog felelni a társadalmi elvárásoknak, gyorsabban fel tudja tárni a későbbiek folyamán az esetleges ellentmondásokat, s ezzel nagyobb teljesítményre lesz képes. Az eddigiekből talán érződik, milyen fontos szerepe van a gyermekkori tevékenységek értékelésének, hiszen az ér-lékelés milyensége hozzájárul a felnőttkori viselkedés alakulásához. A követelményeknek megfelelő értékelések, az önértékelő képesség tervszerű alakítása meghatározó lehel helyes életvitelünk alakításában.
Király János
Nagykanizsa, Rózsa u. 19.
Örömmel olvastam, hogy érdeklődik a l.ARE munkája iránt. Egy-két tévedését azonban korrigálnom kell.
1. A IABE pártoktól független egyesület! Hogy kikel támogat, az teljesen az egyesület illetve a tagság belügye. (A lap nov. 25-i szám 3. oldal 11. körzet.)
2. Sem Pécsett, sem Budapesten nincs 50%, hanem 40%, illetve 30%. (Pécs esetében a kedvezmény más.)
3. Nagyon sajnálom, hogy az Ön felvetése süket fülekre talált, de ezért nem az egyesületet kéne okolnia. Az egyesület is kanizsai polgárokból áll. („Mi, kanizsai polgárok").
4. Az IKI vezetőjének címzett köszönet az oki. 31-i önkormányzati ülésen való támogatásért és az egyesület részére bocsátott helyiségért szólt. Ez mellett elhangzott nagyon kemény kritika is. (A számlák valóságtartalmát firtatva és az IKI egyes dolgozóinak magatartását helytelenítve.) Munkánkban viszont találkoztunk olyan alkalmazottakkal is, akik nem restelltek a problémákkal foglalkozni.
A Kanizsa újság 1004. november 25-t számában megjelent „A Lakásbérlök Egyesülelének szélvizén az önkormányzatba...?" című Stahl György által írt hozzászólásra, annak is a személyemel érintő részére szeretnék reagálni.
Nem tudom, hogy az újságcikk olvasói levél volt-e, vagy újságvélemény, mivel az íróját nem ismerem, de azt megállapítottam, hogy rendkívüli tájé-koztatlanságról tesz tanúbizonyságot. Amikor az 50%-os vételár elfogadása érdekében felszólaltam a Közgyűlésen, nem az vezérelt, hogy a LAfíE részéről köszönetet kapjak, hanem, mert magam is szükségesnek tartoltam a változtatást. Meggyőződésem, ha 1002-ben az Ingatlankezelési Intézmény - általam belerjesztett - eladási rendeletlerveze-
Balassa Bélának, a Stahl György A Lakásbérlők Egyesületének szélvizén az önkormányzatba...? című hozzászólására adott válaszát lapunk 15.
5. A LAfíE helyi megszervezésében „egyes önkormányzati képviselők" neve helyett a megválasztott vezetőség névsora: Czotterné lvády Zsuzsa, Kónya Istvánné, Bakos János, Borosán János, Lenkeyné Sándor Mária... és természetesen az a harmincnégy, zömében nyugdíjas alapítótag, akik segítségével aug. 26-án megalakult a LABE nagykanizsai szervezete.
Hát röviden ennyi.
Talán ezek után egypár sor az egyesületről. Mint a fentebbi dátumból is kiderül, nagyon fiatal az egyesület, így nem mentes hibáktól, amit igyekszünk kijavítani, megoldani. A vezetőség a tagságnak tartozik beszámolni, elszámolni. Munkáját szabadidejében végzi, ami nem mindig hoz eredményt. Köszönet illeti azokat az önkéntes segítőket, akik idejüket felhasználva szerveznek, azt, aki a szakmai ismeretét adva véleményezi, milyen lehetőségei vannak annak, hogy a központi lakásokban élők pontosan mérni tudják az általuk felhasznált fűtési hőt. Köszönet azoknak, akik elfo-
lét elfogadja a Közgyűlés, akkor módosításra sem lett volna szükség, ugyanakkor a lépcsőzetes kedvezmények következtében egy igazságosabb eladási feltétel alakult volna ki. A vételár nagyságában nem az Ingatlankezelési Intézmény, hanem a Közgyűlés dönt (a 70%-ról 50%>-ra történő csökkentésnél is így történi), s az IKl-nek kötelessége ezt végrehajtani. Ebből következik, hogy az „ ezer család megkárosításában" semmilyen szerepem nem volt. Az sem titok, hogy független jelöltként - körzetem biztatására - indulok az önkormányzati választásokon, így mind majdani képviselői, mind intézményvezetői tevékenységemet károsan befolyásolta ez a rágalmazás, ezért személyiségi jogvédelem
oldalán, az eredeti megjelenés helyén közöljük.
A levelek közreadása nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség a vitatkozók, hozzászólók vala-
gadtak minket partnernek, de ezek száma kevés.
Sikernek könyveljük el, hogy a lakbéremelésről szóló tervezetet a mi érveink alapján (tolmácsolta Czotterné) egyelőre levették a napirendről. Igyekszünk megragadni minden alkalmat, ahol el tudjuk mondani tagságunkat érintő problémákat.
Sajnos kudarcaink közé tartozik, hogy nem sikerüli a Testülettel elfogadtatni, hogy a forgalmi érték megállapításánál vegye figyelembe
~ a lakottság illetve lela-kottság mértékét,
- a lakhatási feltételeket befolyásoló környezeti hatásokat,
- a termofor kéményt, mint értékcsökkentő tényezőt,
- a javasolt szociális kedvezményeket, ami főleg a kisnyugdíjasokat érinti.
Remélem, ezek alapján egy kicsit megismerte az egyesületet is. Az országos rendezvényhez csatlakozva következd gyűlésünkre meghívjuk a polgármester- illetve képviselőjelölteket, hogy válaszoljanak a tagságot érintő problémákra.
A rendezvény december 6-án 17 órakor a HSMK kamaratermében lesz. Kérdéseit felteheti, Önt is szívesen látjuk.
Lenkeyné Sándor Mária
címén kénytelen leszek bírósághoz fordulni.
Stahl György állításával ellentétben, nem volt szándékom „ a LABE szélvizén az önkormányzatba" kerülni, de úgy gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha éppen a cikk írója szeretne velem szemben - ilyen eszközökkel - másik jelöltet előnyös helyzetbe hozni.
Tisztelt Főszerkesztő úr!
A város - közpénzekből is fenntartott - lapjával szemben elvárás a korrekt tájékoztatás, különösen egy olyan időszakban, amikor önkormányzati választások előtt állunk. Kérem Önt, hogy levelemet megjelentetni szíveskedjen a soron következő Kanizsa Hetilapban.
Tisztelettel:
Vágvölfjyi Tamás
intézményvezető képviselőjelölt
melyikével is azonosulna. Az írások teljes terjedelmű közlésével csak az olvasók megfelelő tájékoztatását kívánjuk elősegíteni.
Tisztelt Főszerkesztő ur!
SZAGMENTES HULLADÉKELHELYEZÉS

KANIZSA — S*t6vt> áövttfcjctc
1994. december 2.
Vandái kezek
Egy hónapja, október 23-án állították rendszerbe városunk néhány épületének és műemlékének díszkivilágítását, ám az e célra fel -állílolt fényszóró alkalmatosságok közül néhány mára - már amelyiknek maradt mivel - vaksin, feketén bámul a világba. Az elmúlt héten a Szentháromság szobrot megvilágító két lámpa kábelét vágták el, a világítótesteket pedig el-cmelték százötvenezer forintnyi kárt okozva. Nem jártak jobban az izraelita temető ravatalozóját fénybe öltöztető lámpák sem, melyek a Holocaust 50. évfordulóján kerültek helyükre. Vandái kezek törték össze a háromból két világítótest öt milliméteres védőüvegét. Nem csnk a díszkivilágítást szolgáltató eszközöket rongálták meg az értéket nem becsülő ismeretlenek, hanem a biztonságos közlekedést szolgáló lámpákat is. Ilyen esel történt az Oswald utcai bujóhídnál, ahonnan hét hajólámpa formájában tulajdonították el a köz javát, lehetetlenné téve ezzel a sötétedés utáni gyalogos közlekedést. A DÉDASZ munkatársai a fent említett károkat karácsonyig rendbehozzák, de ilyen tömeges méretű helyreállítási munkálatok az ő zsebüket - s így közvetve a miénket! — is megterhelik. Hogy miként lehetne megelőzni, kiküszöbölni az ehhez hasonló eseteket, annak megoldása még sajnos várat magára.
K.K.
Segített a lakosság
Vasárnap a somogyi Po-gányszentpéterre riasztották tűzoltóinkat, ahol egy külföldi személyautó hídnak ütközött. Ennek következtében a motortérben elektromos vezetékek gyulladtak ki, ám a lángokat tűzoltóink kiérkezéséig a helyi lakosság eloltotta. A jármű utasát és sofőrjét a baleset során szerzett sérülések miatt kórházba szállították.
K.R.
A Nagykanizsa környékére tervezett új hulladéklerakóval szembeni bizalmatlanság, félelem legfőbb oka, hogy sokan azt képzelik: nem úgy fog megvalósulni, ahogy azt nekik megígérték. Az osztrák szigetelési technika jóságában ugyan nem kételkednek, de megkérdőjelezik a hulladéklerakással csak lazán összefüggő hulladékgyűjtési rendszer reformjának - a szelektív gyűjtés bevezetésének - sikerességét.
A közkeletű felfogás szerint addig, míg meg nem valósul a szelektív hulladékgyűjtés, és ömlesztve rakják le valahol a hulladékot, csak füstös, bűzös hulladéklerakó létesítmény üzemeltethető. Nem tudni, hogy mikor és mi okból fonódott össze a környezetére nem veszélyes depónia képe a hulladékok elkülönített gyűjtésével, de ez a párosítás korántsem felel meg a valóságnak.
Jóllehet üdvözítő dolog lenne a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, mert a hasznosítható anyagok újrafelhasználása mel-
lett így jelentősen csökkenne a lerakóra kerülő anyag mennyisége, de a mindenkit zavaró füst, bűz kibocsátásának kiküszöbölése elsősorban nem ezzel, hanem a megfelelő lerakási technológia megválasztásával függ össze.
Ausztriában és Németországban sem mindenhol vezették be a szelektív hulladékgyűjtést. Sok helyen még ott is ömlesztve, minden válogatás nélkül kerül lerakásra a hulladék, és a lakosságnak mégsem kell óriási környezetszennyezéstől, az elhelyezett hulladékok begyulladásától tartani. Talán a témában kevésbé jártas olvasók számára merésznek tűnik ez a kijelentés, de az állítás érvekkel könnyen alátámasztható.
Magyarországon számos hulladéklerakó üzemelt és működik ma is olyan környezetszennyező módon, mint egykor a bagolai. Mi volt ennek az oka? Nem az, hogy ömlesztve szállították ki rájuk a szemetel. Inkább, hogy nálunk évtizedekig nem fordítottak figyelmet arra, hogy a kiszállított anyagot rendezzék, a hosszú ideig
való eltárolás követelményei szerint. Pedig ez egyáltalán nem ördöngösség, csak egy kis figyelmet és némi plusz energia befektetését kívánja meg.
A hulladék öngyulladásához, mint minden más égési folyamathoz, levegő szükséges. A lerakón elhelyezett hulladék folyamatos tömörítésével elérhető, hogy a levegő oxigénje ne tudjon bejutni a hulladéktestbe. A tömörítést, a hulladék beszállításával egyidőben megfelelő célgépek, az úgynevezett kompak-torok végzik. Munkájuk eredménye biztosítja, hogy az ömlesztve lerakott hulladék nem fog meggyulladni sosem.
Az ömlesztve lerakott hulladékban jelentős a szerves anyagok mennyisége, amelyek oxigénmentes körülmények között történő lebomlása jelentős szaghatással járhat. De a korszerű lerakók építésekor ügyelnek arra is, hogy a bomlási folyamatok gázai ne kerüljenek a szabadba. Annál is inkább, mert ezek az éghető gázok értékes, fűtésre, energiatermelésre alkalmas nyersanyagok. A korszerű hulladéklerakók tartozékai a keletkezett gázokat elvezető kémények, amelyeken keresztül szivattyúzzák az éghető bomlástermékeket felhasználási helyükre.
A lerakók rézsűjének, és az aktív használaton kívüli felszínének földdel való takarásával pedig el lehet érni, hogy a hulladékot ne kergesse a szél. A be-fűvesített rézsűk emellett esztétikus látványt is nyújtanak.
Az előbb leírtakból is látható, hogy a modern hulladékelhelyezés máshol már rutinszerűen használt eljárásai mellett, bármely hulladékgyűjtési módszer használata esetén kidolgozható egy olyan műszaki létesítmény és lerakási technológia terve, amely meggátolja a környezet szennyezését.
Lencsés Gábor
Valahol Németországban. Készül a mesterséges aljzatszigetelcs.
(Lencsés Gábor reprodukciója)
Sokan bolygónk lélegző m «i dűket m tisyt*»fc, Tanúsítja e/t a Ki>rt»íe*etvéd*l»nj Felügyelet fotója is, mely a Bajcsa melletti erdőben fcpwütt, #b»| illegális s**. nHt*tefttt kialakítva, el nem feumtó t.»fl#dék<* tömegével csúfítják a
-kr-
1994. december 2.
KANIZSA - S-tden, éá- éütHifejete )
111
Immár harmadik évfolyamát kezdte meg a Hevesi Sándor Művelődési Központban a főleg fiatalokat vonzó humánökológiai szabadegyetem. Ebben az évfolyamban még konkrétabbá szeretné tenni ez az előadás-sorozat a természetközelítésünket a napi életgyakorlathoz, környezetbarátságunk érzékenységének fokozására szeretne egyfajta zöldköznapi kalauzt adni. Ezért is lett az első mostani meghívott előadó: Sinio-nyi Gyula, a Bokor Bázisközös-ségek Öko-csoportjának egyik vezetője. Ez a csoport az egyik legrégebben és legsikeresebben működő „mély-zöld" csoportosulás Magyarországon. A következőkről hallhattunk a „Szemben a dollármilliárdos érdekekkel - ökológia, vallás, múlt és napi gyakorlat" című előadáson:
A Bokor egy 1045-ben keletkezett katolikus bázisközösség, amelynek alapítóját Bulányi György piarista szerzetes-tanárt 1052-ben életfogytiglanra ítélték. A Bokor fő jellemzője a kezdeti időktől az evangéliumi ellenségszeretet és erőszakmentesség hangsúlyozása, a fogyasztói életmód elutasítása és a szegényekkel való szolidaritás. Jézustól tanult módszere a baráti, maximum 10-12 fős kisközösségek létrehozása, a tagok közösségteremtő egyéniségekké nevelése. A Bokor tevékenységét áthatja a természettel összhangban lévő megélhetésre és életmódra törekvés, valamint a környezeti károktói sújtottak, a jövő generációk és a Teremtés iránti fel-
„SZEMBEN A DOLLÁRMILLIÁRDOS ÉRDEKEKKEL"
elősség. A zöld szemléletmód testesül meg a Bokor öko-mun-kacsoportjában is, amelynek különféle szakember (erdész, biológus, vegyész, biofizikus, informatikus stb.) tagjai is vannak.
Naponta 140 növény- és állatfaj pusztul ki végérvényesen a Földről. Évente egy magyaror-szágnyi területű erdő pusztul el. 02 millió emberrel növekszik a Föld népessége évente, közülük 88 millió a szegény országokban születik. 1990-ben mintegy 080 milliárd dollárt költöttek fegyverkezésre, miközben ennek törtrésze elegendő lenne arra, hogy a világon mindenki alapfokú oktatásban, egészségügyi ellátásban, biztonságos ivóvízben és megfelelő mértékű táplálékban részesüljön. Ezen megdöbbentő adatok alapján is mondhatjuk: válságban az emberiség élete. Földünk és vele együtt önmagunk elpusztításának a szakadékánál állunk?!
Az emberi élet tisztelete érzékennyé tesz a fegyverkezési versenyre. De a tudósok azt mondják, hogy ha meg is ússzuk atompusztulás nélkül, el fogunk
A
Környezetvédelmi Alapítvány támogatja
A közelmúltban tartotta őszi ülését a Környezetvédelmi Alapítvány kuratóriuma, melyen elsőként a márciusi ülés óta eltelt időszak eseményeit értékelték. Ezek után elbírálták az azóta beérkezett kérelmeket, mely szerint összesen hat pályázatot értékeltek támogatásra érdemesnek: a TIT és a Zrínyi Miklós Altalános Iskola közös környezet- és
természetvédelmi rendezvénye (15 ezer forint), Hevesi Sándor Altalános Iskola (50 ezer forint), Petőfi Sándor Iskola Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesületének támogatása (25 ezer forint), Zsig-mondy-Winkler Műszaki Középiskola műszer beszerzése (150 ezer forint), Floreát Alapítvány solar energiát hasznosító vízmelegítő referencia berendezés megvalósítása (feltételesen 300 ezer forint), Környezetvédelmi Információs Iroda a városi televízióban kéthetente jelentkező tájékoztató műsor támogatása (15 ezer forint).
kX
Névjegykártyák
Gyoranyomda * öntapadó Cimfcék
ubü Áruház * Iratmásolás, fénymásolás
»rawr
Dél-z«l Nagykanizsa
Névkártyakészítés színes technikával!
-Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés
- átfutásos szinkltöltés esetén emblémáiét
- szuper minőség ingyen számítógépre visszük!
pusztulni az életterünk tönkretétele miatt, ha továbbra is hasonló életmódot folytatunk. Dürren-niatt rámutatott a fizikus tudósok felelősségére, de ma minden munkás felelősségéről kell beszélnünk, mert munkájukat a fogyasztás, s a vele járó környezetrombolás „hasznosítja" elsősorban. A túlfogyasztás kollektív bűnében való öntudatlan részvétel a megszokott életformánk jó-néhány eleme. Mert rombol itt a jómódú Északon a kisember szokásszerű élete is, amely a milliónyi létszámmal megszor-zódva már komoly tényező az ökológiai válságban. Az anyagi javak túlzott mértékű használata eltorzítja, elemberteleníti, Istentől eltávolítja a fogyasztó embert, elhasználja és elpusztítja mások (a szegények és a jövendő generációk) elől az élethez szükséges javakat. Ezért is lehet Assisi Szt. Ferenc a környezet védőszentje, mert ő többek között az anyagi szegénységre, a természettel való testvériségre, a teremtményi alázatra, a gyönyörködésre és szemlélődésre adott példát. Sajnos, azonban a testvériesen osztozó társadalomideállal szemben áll az evilág. Csak egy szörnyűséges világszintű példát mondjunk: A Harmadik Világ összadóssága 1082-ben 080 milliárd dollár volt. Tíz év alatt törlesztésként ennek több mint másfélszeresét, 1,3 billió dollárt fizettek ki, de a kamatokat a gazdag világ úgy állapítja meg, hogy az adósság mégis majdnem a kétszeresére nőtt: 1002-ben a
szegény országok már 1,45 billió dollárral tartoztak. Ez az egyik alapvető oka annak, hogy a világon egyetlen óra alatt több mint ezer gyermek hal éhen!
Nem felelős-e a zsidó-keresztény hagyomány is az embernek a természet feletti brutális uralmáért, növekedés-mániájáért és a túlnépesedésért? Gondoljunk csak erre az idézetre: „Szaporodjatok és uraljátok a földet!" (Gen 1,28).
Ez azonban nem parancs, hanem áldás! Nem állandó növekedésről van szó, hanem egy kifejlett állapotban stabilitás a cél, az áldás beteljesülése. Minden nép töltse be a maga territóriumát és éljen ott egyensúlyban! Ilyen szempontból nem számít a vallás, a létszám, a terület, hanem az, hogy mennyit tudunk hozzáadni a túléléshez, a stabilizáláshoz. Az állatokat megszelídíteni, munkára fogni szabad, de nem szabad fajokat kiirtani. A technika nem vezethet kizsákmányolásra. Az embernek úgy kell alakítania a földet, hogy a mennyhez „váljék hasonlóvá, hogy Isten az Ő népe közt lakjék.
- Kedves Simonyi Gyula, köszönjük a beszélgetést!
A Humánökológiái Szabadegyetem következő előadása december 15-én, csütörtökön 17.00 órakor lesz a HSMK-ban. A cím: „Az ökofilozófia alapjai", előadó: Dr. György Lajos (Gaia Sajtószemle). Minden érdeklődő környezetbarátot szeretettel vár:
Balogh László
Lebilincselt kerekek
A szolgáltató járművek és tehergépkocsik közterületen való parkolását egy 1980. január elsején hatályba lépett minisztertanácsi rendelt tiltja. A kanizsai önkormányzat közterület-használati rendelete -kapcsolódva a magasabb szintű jogszabályhoz - a Környezetvédelmi Felügyeletet bízta meg azzal, hogy a rendeletet megszegő gépkocsivezetők járműveire - tehergépjármű-vekre és személyautókra - helyezze fel a kerékbilincset. Nagykanizsán az első bilincselésre szerda éjszaka került sor. Ennek során két tehergépkocsit füleltek le, amelyek a Vá-
roskapu körúton, illetve a Zemplén-Rózsa utcák sarkán parkíroztak. A kerékbilincsre jól látható helyen, az ajtókon elhelyezett matrica hívja fel a figyelmet. Az ügyeletet tartó Környezetvédelmi Felügyeleten jelentkezett még a hajnali órákban a két gépkocsivezető, akik kétezer forintos bírság befizetése fejében szabadulhattak meg a járművek elindulását akadályozó szerkezetektől. A tehergépjárművek ellenőrzése heti rendszerességgel éjszaka, a személykocsiké hetente kétszer nappal folytatódik.
L.I.
14
KANIZSA - l/zUvjtá&oA
1994, december 2.
HELYHATOSAGI VALASZTASOK 1994. december 11.
Polgármester jelöltek:
dr. Kereskai István (1)
Marton István (2)
Suhai Sándor (MSZP)
1. körzet
Sabján Imre (1) Koczfán Ferenc (2) Bicsak Miklós (MSZP) Teleki László (MCKSZ)
2. körzet
C''zobor Zoltán (1) Schmidt István (2) Lőrincz László (Munkáspárt)
dr. Horváth György (MSZP) Vékási János (NVF.) Vízvári József (MSZDP)
3. körzet
Béres Márton (1) Balogh Tibor (2) Halász István (Munkáspárt) Tóth Miklós (MSZP) Pálné Sneff Katalin (NVF,)
4. körzet
Solti Károly (1) Péter József (2) Rodek Elemér (Munkáspárt) Papp Ferenc (MSZP) Vágvölgyi Tamás (független) id. Horváth Lajos (NVE) Horváth Lajos hivatásos katona (független)
5. körzet
Deiszinger József (1) Dr. Csákai Iván (2) Tóth László (MSZP) Krihó József (NVE) Dobos István (Munkáspárt)
6. körzet
Balassa Béla (1) Polka P. István (2) Kelemen Z. Pál (MSZP) Metzgerné Pilczer Eva (független)
Poszavccz Józsefné Arany Ida (NVF,, NY ÉSZ) Szigetvári Péter (MSZDP) Horváth György János (Munkáspárt)
7. körzet
Johanidesz István (1) Pócza Attila (2) Kovács Tamás (MSZP) Pintér Béla (NVE)
X. körzet
Röst János (1) Farkas Tibor (2) Nagy János (NVE) Kiss Ernőné (MSZP) Csontos Józsefné (MCKSZ)
Csizmadia Lajos (Munkáspárt)
9. körzet
Krémer József (1) Gyalókai Zoltán (2) Fereczy Zoltán (MSZP) Csontos Imre (Munkáspárt) Denie Zoltán (NVE)
10. körzet
Marton István (1) Marton István mérnök (2) dr. Kerekes József (Munkáspárt)
Halász Károly (MSZP, NVE) Molnár Jenőné (MCKSZ)
11. körzet
dr. Kereskai István (1) Czupi Gyula (2) dr. Vass József (Munkáspárt) Tüttő István (MSZP) dr. Fenyves János (NVE) Czotterné Ivády Zsuzsanna (Lakásbérlők Szövetsége)
12. körzet
Balogh György (1) Magyar József (2) Szabó József (MSZP) Szikiné Miskovits Ida (Munkáspárt)
Kispál József (független) Zsoldos Ferenc (NVE) dr. Izsák Attila (MSZDP)
13. körzet
Köteles Józsefné (1) Spollár Istvánné (2) Őry Sándor (MSZP) Bóha János (Munkáspárt) Kiss László (független)
14. körzet
Horváth Ferenc (1) Broczkóné
dr. Bárányi Enikő (2) Csordás József (MSZP)
15. körzet
Horváth Lászlóné (1) • Hajgató Sándor (2) dr. Fodor Csaba (MSZP) Váradi Istvánné (MCKSZ) Baj József (NVE) Miilei József (Munkáspárt)
1 - Szabad Demokraták Szövetsége, Vállalkozók Pártja, Agrárszövetség közös jelöltje
2 - Magyar Demokrata Fórum, Fiatal Demokraták Szövetsége, Kereszténydemokrata Néppárt, Független Kisgazda Párt közös jelöltje MCKSZ - Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége
NVE - Nagykanizsai Városvédő Egyesület
AJSZ - Zala Megyei Állampolgári Jogvédő Szövetség
NYÉSZ - Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége
A választási hirdetésekről
A közelgő választásokra való tekintettel, segítséget kívánok nyújtani Önöknek a választási hirdetések elhelyezésével kapcsolatban. A pártok által közterületeken elhelyezendő plakátok, reklámok, hirdetések helykijelölésekor elsőrendűen figyelembe veendő szempont az esztétikus városkép megőrzése.
Nem szükséges engedély beszerzése a közterületi hirdetőtáblákon és hirdetésre kiépített létesítményeken történő plakátelhelyezésre. A közmű vállalatok (KÖGÁZ Rt., DÉDÁSZ Rt., VÍZMŰ Vál-
lalat, Távközlési Üzem, Posta) közterületi létesítményein csak az érintett közműüzemeltető előzetes engedélye alapján helyezhető cl propagandaanyag. Az üzemeltetők jelezték hivatalunk felé, hogy az engedély nélkül elhelyezett, illetve a választások után el nem távolított plakátokat és hirdetéseket műtárgyaikról eltávolítják.
Az eltávolítás költségei az elhelyező szervezeteket terhelik.
Plakátok és hirdetések csak oly módon helyezhetők el, hogy azok a gyalogos és jár-
mű közlekedést ne zavarják. Közúti jelzőtáblákon és forgalomirányító fényjelző készülékeken, valamint ezek tartószerkezetein hirdetés nem helyezhető el. Az önkormányzati tulajdonban lévő épületeken és azok kerítésein csak az Ingatlankezelési Intézmény előzetes engedélyével helyezhető el plakát.
A vonatkozó jogszabályok értelmében saját tartószerkezettel rendelkező önálló hirdetőtáblák és reklámépítmények elhelyezése közterület-használati díj megfizetésével építési engedély köteles. Az engedélyt a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya adja ki. Közterületi plakát-ragasztással kapcsolatos előírások betartását a Kör-
nyezetvédelmi Felügyelet ellenőrzi.
Az Önkormányzat tulajdonában van ötven darab, az országgyűlési képviselőválasztások alkalmával már megismert hirdetőtábla, melyekre A/3-as méretű plakát helyezhető el. Ezeket a táblákat a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztályán lehet igényelni november 30-ig. A reklámhordozók a kérelmezők közt egyenlően lesznek térítésmentesen elosztva. Későbbi viták és nézeteltérések elkerülése érdekében kérem a fentieket a választási kampány idején fokozottan figyelembe venni szíveskedjenek.
Nagykanizsa, 1994. november 15.
Dr. Kereskai István
1994. december 11
KANIZSA -UvftíUoA
_•
VAROSVEDOK ÖNKORMÁNYZATI ELKÉPZELÉSEI
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület mutatta be képviselőjelöltjeit az elmúlt hét keddjén a Vasemberház tanácskozótermében. Lovrencsics Lajos, az egyesület elnöke nyitó beszédében elmondta, olyan önkormányzatot szeretnének, melyben megszűnnének az összefonódások, az időhúzó, parttalan viták és mindenki a közös érdeket, a város jövendő sorsát tartaná szemelőtt. Elsődleges céljukként említette, hogy Kanizsa gazdasági és kulturális életét fellendítsék. Ennek érdekében rendelkeznie kell szűkebb pátriánknak egy, a város életét befolyásoló főiskolával, melynek tárgyi és személyi feltételeit mielőbb meg kell teremteni, hogy legalább egy osztállyal megkezdhesse működését a ''45/''46-os tanévben. Mielőbb helyre kell állítani a Közép-Európában egyedülálló klasszicista zsinagógát, hogy az kulturális centrumként, megszépülve várja a polgárokat. Meg kell építeni egy olyan könyvtárat, ahol minden generáció megtalálhatja a neki tetsző, vagy tanulmányaihoz elengedhetetlenül szükséges olvasnivalót. Az Ipartestületnek minél előbb vissza kell adni a Sugár úti székházat, hogy az épület méltó kezekbe kerülve, újjávarázsolva fogadja látogatóit. Nem feltétlen a város, sokkal inkább a külső tőke és a vállalkozók bevonásával fel kell építeni az évek óta tervezett vásárcsarnokot. Az elnök hangsúlyozta, hogy jelöltjeik személyében független emberek kerülnek majd a közgyűlésbe, akik semmilyen frakciónak sem lesznek tagjai, s legjobb tudásuk szerint igyekeznek kivenni részüket abban a munkában, mely Kanizsa rangját lesz hivatott növelni. Nem a múlttal kívánnak foglalkozni, hanem a jelent akarják átvinni a
Ingyenes jogsegélyszolgálat minden kedden és csütörtökön 13-15 óráig a nagykanizsai SZDSZ-irodában.
Nagykanizsa, Zrínyi u. 42.
jövőbe. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a négy évvel ezelőtti választásokon azért nem indítottak jelölteket, mert az egyesület akkor tette csak meg kezdeti lépéseit, s nem volt alkalmuk megfelelő felkészültségű embereket jelölni. Ma viszont az egyesületet országszerte elismerik, így négy év tapasztalatával lakossági biztatásra vágtak neki az idei helyhatósági választásoknak tizenkét olyan jelölttel.
akikben megtestesül a városért való tenniakarás. Mint Lovrencsics Lajos elmondta, szívesen indítottak volna polgármesteje-löltet is az önkormányzati választásokon, ám mivel azon választottjaik, akik bizalmukat élvezték, egyéb elfoglaltságuk miatt nem vállalták e magas tisztségre való jelölést, az elnökség úgy határozott, mást nem indít.
K. K.
Melyik párt jelöltjét választaná meg a legszívesebben önkormányzati képviselőnek?
Budapest megyeszékhely más város falu együtt
MSZP 19 36 39 42 36
SZDSZ 39 37 16 11 23
Fidesz 12 7 11 15 11
MDF 17 7 7 5 8
FKGP 1 - 14 12 8
KDNP 8 9 6 7 7
Melyik párt jelöltjét választaná meg
a legszívesebben polgármesternek?
Budapest megyeszékhely más város falu együtt
MSZP 16 30 32 40 31
SZDSZ 44 45 21 14 28
Fidesz 9 9 10 9 9
MDF 21 8 8 18 11
FKGP 1 - 13 10 7
KDNP 8 4 !!§f 1 liilif ííífíí;
A parlamenti pártok rokonszervmutatója
különböző társadalmi csoportokban
SZDSZ MSZP Fidesz KDNP FKgP MD
Budapestiek 52 44 39 37 31 35
megyeszékhelyen lakók 53 48 42 36 27 29
más városban élők 56 53 45 37 34 30
falvakban lakók 53 53 40 40 36 32
18-29 évesek 54 43 50 30 27 29
30-45 évesek 57 53 ,llll 34 32 31
46-59 évesek 55 56 37 41 32 29
60 év fölöttiek 47 49 35 48 40 36
legfeljebb alapf. végzettségűek 52 51 40 39 35 31
érettségizettek 55 48 i$i 34 30 30
diplomások 59 53 43 40 25 35
együtt 53 50 41 38 33 31
Készítette a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézel a Népszava megbízásából. Ménjeién! az SZDSZ 4x4 cíinú lapjában.
E lap múlt heti számában ugyanitt - Stahl György aláírással - megjelent „hozzászólás" margójára!
KAKUKKTOJÁS
Kezdettől fogva kezdeményezője és mindvégig következetes támogatója voltam az önkormányzati tulajdonú házingatlanok 50%-os forgalmi értéken történő elidegenítésének.
A bérlakás-értékesítés közgyűlési szavazásait ősz-szesítő táblázatot e lap 1004. november 11-i száma közölte le. Mindebből egyértelműen kiderül, hogy a május 2-ai véleménynyilvánítás alkalmával a 70% ellen „ nem "-mel, az ezt követő szavazásokon az 50% mellett „igen"-nel voksoltam. Végig kitartottam a féláron történő eladás mellett, úgy, hogy nem vagyok érintett. 1994. október 31-én, az 50% hatálybalépésének időpontjára - a korábbi lakásvásárlókra való tekintettel -egyedül szavaztam „nem"-mel. A hiteles forrásanyag a VTV archívumában hozzáférhető és ellenőrizhető.
Ilyen előzmények után döbbenten olvastam Stahl György számonkérő, már-már becsületsértő levelét. Az időzítés nyilvánvaló.
A tisztesség Stahl Györgytől is megkívánná, hogy mielőtt - az etika és törvényesség őreként -„hozzászólás"-át megírja, kellő körültekintéssel tájékozódjék.
A szabad véleménynyilvánítás jogát nem, de Stahl György jószándékát a tények elferdítése, valamint azok figyelembe nem vétele miatt kénytelen vagyok kétségbe vonni.
A „hozzászólás" hangneme és hamis következtetései sérti a lakásbérlőket is.
A cikk üzenete könnyen tetten érhető. A lakásbérlők és lakásukat már megvásárolt tulajdonosok döntő többsége ügyük pozitív elbírálása érdekében tett harcom mondanivalóját -Stahl György biztatása ellenére - sem akarja „félreérteni ". Ezért továbbra is minden kanizsai állampolgár - így a cikkíró -érdekét tisztességgel kívánom a jövőben is képviselni.
Balassa Bcla
16 [ KANIZSA -m''M''VUUM V 1994. d^mwl"!
11 - AZ
m- Városunkban Pokolgép Levelező Klub indult, Mivel egyelőre mi sein tudunk többet a dologról, egy kis nyomozás után majd bővebb információvá] állunk rendelkezésetekre.
«r A négy országban, köztünk hazánkban is foghaló, magyar nyelven sugárzó Muráméul i Magyar Rádió nemrég egy igazán klassz műsort indított. Egy fiatal lenti illetőségű rockzeneszerető tanárember, .Gyuricza Ferenc kopogtatott nemrég a rádió ajtaján, s egy használható programtervezeltel állt elő. A rádiónál kötélnek álllak, s azóta szerdán és péntek reggelente 1/2 9-től 9 óráig (rock-)zenés, információs műsor kúszik az éterbe az FM 87 MHz körüli hullámsávon. Hallgassátok ti is! Igazán érdemes! (Legfeljebb egy kicsit késtek a ... Na és?!)
<•" Kanizsai Koncerluienti: december 2. péntek: Kodály MII. 19 h: llard Rock Klub; december 3. szombat: Kodály MII, 19 b: I)ark l)av.
II. /..
UK HIT LIST 1
Rock Singles
Chart
28.11/94.
i. 1. Bon Jovi - AIways
2. - Moist - l''ush
3. 2. Terrorvision - Alice....
4. 3. Aerosinith -
Oazy/Blind Man
5. 4. Greeu l)ay - Welcome
To Paradise
6. 5. Pantera
- Flanel Caravan
7. 6. Manic Street Preachers
- Slie Is Suffering
8. 9. Body Count
- Born l)ead
9. 8. Status Quo - Sherri
Doni t Faíl Me
10. 7. Skiu- I.ook liul I)on''t
Toucb
HZ.
KLUBOK
A múlt hétvége igencsak jó klubtermést hozott. Pénteken a HEK-ben tartotta első rendezvényét a Depeche Mode Fan Club. Mint Décsi Sándor klubvezetőtől megtudtuk - ő viszi egyébként a Dark Day-t is - van kereslet erre a zenére, s szeretné ezt is viszonylag sűrűn megrendezni, ügyelőre csak 50-70 látogatója
Egy rosszemlékű hétvége után november 25-26-án nagyszerű hűlik zajlottak a pinceklubban. Pénteken a Fiisió Quartett játszott a nagyérdeműnek. Nem tudom, hová lettek a kanizsai jazz-kedvelők, de ezen az estén csak negyvenen voltak a HELY-ben. És bizony sokat vesztettek távolmaradásukkal, hiszen a Fúsió Uuartett európai színvonalon nyomta a jazz-rockot. Az ország egyik legtehetségesebb ütőse, Szendőfi Péter verte a bőröket, a Besenyő Blues Band-ből is ismert F.lek István játszott szaxofonon, s a gitárt és a basszusgitárt sem piskóta kezelte. Félelmetes energia áradt a zenéjükből, s a technikai tudás, a magával ragadó ritmuskollekció
Radír
Tatabányán és vételkörzetében lehet fogni a Radír Rádió adását. S hogy ez kit érdekel? És miért pont a RocKANdroll hasábjain mutatjuk be a működését? A válasz roppant egyszerű: ez a méltán népszerű, és igazán jól működő vidéki rádió tele van zenével. 23 fős kft. működteti a rádiót, ebből heten dolgoznak ott főállásban. A műsoridő jelneleg: 6.00-14.00-ig tart. Kb. kétheti rendszerességgel kerül valamelyik munkatársra az adásvezetés. Ez a napi műsor összeállítását, szervezését, felügyelését jelenti. Minden hétfőn szerkesztői ülést tartanak, ahol elkészül az adás-napi beosztás két hétre előre, illetve egy hétre már részletes kidolgozással, időpontokkal. Maga a rádió a volt KISZ székházban, egy toronyház első emeletén található. A berendezések: a pillanatnyilag legmodernebb kis stúdióberendezés (14,5 millió Ft), + adóberendezés, antenna, telefon, fax sth. Csemegézés a műsortípusokból: reggeli ébresztő, vendéglátás, horgászóra, vállalkozók,®Radír News, hangzárta, barkácsolók, hajléktalanul, mi
volt a klubnak, de ez a péntek esti iskolabálok elszívó hatásának köszönhető. A hangulat azért így is nagyszerű volt Bizsergető érzés volt látni és hallani, amint a disc jockey lehúzta a potikat, hogy a táncolók egyiílt ringatózva éneklik tovább egy emberként a dalokat. A ''depesekre'' mindig is jellemző volt az összetartás, s ez, a családias hangulat ezeu a bulin is érződött, llgy néz ki, ők is kaptak egy klubot, egy X-edik
megfejelve élvezetes dallamfűzé-rekkel nagyon kellemes szórakozást biztosított az érdeklődőknek. Másnap egy heavy metál koncertnek adott otthont a klub. Fgy nagy népszerűségnek örvendő csapat, az Ómen mutatta be épp aktuális programját. A kanizsai rockerek is aludtak ezen a hétvégén, mert csak hetvenen voltak kíváncsiak erre a zenére. A családias hangulat nem zavarta a bandát, nagyon tisztességesen lenyomták a bulit. Kalapács Józsi énekes rengeteget mozgott, bement a közönség közé is táncolni, jó kontaktust alakított ki velük. Igazi frontemberhez méltóan vezényelte le a bulit, amin a zseniális új lemez dalai mellett a régi klasszikusok is felcsen-
Rádió
lesz az ebéd? tévés félóra, egészséges életmód, állatok, rejtvények, nyugdíjas műsor, show műsorok, hajnalhasító, családi vasárnap, kívánságműsor, pletykamagazin, kabaré, hétvégi ajánlatok, s egy rakás zenés műsor (rock, jazz, heavy metál, blues, diszkó, sanzon, komolyzene, magyar nóta, stb.) Punnyasztó összefoglaló cím alatt. A rádió várja azon zenekarok felvételeit, melyek szeretnének bemutatkoz-
Varga Miklós:
Csak egy dallam
Mit is lehelne írni az ország egyik legjobb dalnokának gyönyörűszép nótákat felvonultató albumáról? Például sok jót. Ezt fogom lenni mosl én is. bár meg kell. hogy mondjam, ki nem állhalom a „magyarul a külföldi slágereket" produkciókat, de ez annyira telitalálat. Iiogy iliaj. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból fogant a mű. de nem is
otthont, ahová rendszeresen eljártlatnak jólérczui magukat Ezzel egyidőben a Kodály MH-ban az Old''s Klub boldogította a vendégeit. Először működött új helyén a klub, ennek ellenére mintegy százötvenen kizarándokollak a vasutas MH-ba. Az eddigi kiváló hangulatot sikerűit ide is átmenteni s szervezőknek. Buli volt: tehát jó zene, tánc, rengeteg ismerős, és ugye a -.../. igenis szükséges! - ''bambik''. Folyt köv.! Hosszú
dúltek (A pénz, Itt és most, Anarchia stb.). A csodálatos Fagyott világ-gal levették a lábáról a nagyérdeműt, jópáran táncoltak, s volt közönségénekeltetés is. Ilyen jó bulit - amit az ország egyik legjobb koncertzenekara nyújtott nekünk - egyértelmű, hogy csak többszöri ráadással lehet befejezni. Bebizonyosodott, hogy ez a műfaj is megfér a HELY falai között, és le tud gurulni egy ilyen buli is kulturáltan. Ez a hétvége igazán jól sikerült mindenféle szempontból, a pinceklubban talán csak a nézősereg létszáma hagyott némi kívánnivalót maga után, de a kétkedőknek azt üzenem: igenis idejében ki volt plakátolva!
Horváth Zoltán
ni ebben a térségben is. (Terv: 1995-től majd negyed-dunántúli adáskörzetre fog kiterjeszkedni a Radír Rádió - FM 99.1 MHz.) Gyursánszky Ferenc, a rádió rockfelelőse azt üzeni a Fiat Rock együttesnek, hogy jó lenne, ha hozzávágnának valami de-mófélét, mert látta őket játszani a Tavaszi Zsongás-on, s be szeretné mutatni a bandát a körzetben. De más együttesek jelentkezését is várja. Itt érdeklődhetsz: Radír Rádió. Tel.: 34/310-536, vagy Patkánylyuk Heavy Metál Center / Gyursánszky Ferenc 2800 Tatabánya VI., Szőlődomb u. 113.
Horváth Zoltán
érdekel, mert a célnak tökéletesen megfelel: csodálatosan szórakoztat. Nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene, miért is jó Miki hangja, mely ezen az albumon is szív-bemarkolóan szól érzelemgazdag tónusával, melegségével. A zenei alapok tökéletesek, mintha csak az eredetiek szólalnának meg. A dallamok fülbemászóak, a női liáttérvokál pedig simogat. A szövegek magyarítása is nagyon jó. Ezekkel együtt mondhatni tökéletes a produkció, melyen a közelmúlt nagy slágerei, a rocklörlénet gyöngyszemei hali-halók: Holel California (Eagles), 1 Wonl To Know What Love Is (Foreigner), I Do It For You (Bryan Adams), Life Is Life (Opus), Still Loving You (Scor-pions) stb. Meg kell jegyezni, hogy méltán került a dalok közé Miklós Európa c. dala, mely egyenrangú lársa a többinek, s talán ha nem Magyarországon születik. világsikeY is lehetett volna belőle. Összegezve: csodálatos anyag, kötelező azoknak, akik szeretik az érzelemgazdag rockdalokat. Zene: 5, szöveg: 4. (A hanghordozói a Dalton Audio szaküzlet bocsátotta rendelkezésünkre.)
Hosszú
...........................................-......................../ % 1994. december 2. KANIZSA - /tjdnU ———-—-—--—---— Ili 17
1994. DECEMBER 5-DECEMBER 9. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-löi 9.00-Í& a 873 kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00
- Kossuth krónika. 6.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 -Kossuth krónika. 7.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 - Hétköznapi történetek Szerkesztők: Németh Károly, Kovács Zoltán, So-mogyvári Valéria, Zsoldos László, Nagy Gábor 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kii adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű
nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin.
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30
- Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 10. SZOMBAT
Fogható 9-től U-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n 9.00-11.00 ...ló pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Schweier Rita 12-től I9.30-ij> csak a 873 kHz-es kii adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. .15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin. - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „lu der Mutter-
sprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 11. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin" Szerkesztő: László Lajos 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Zoltán 19.30-20.00 -„In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 -„Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
mm
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
HETI
PROGRAMAJÁNLAT:
- 4-én 18 órakor: KÁPOLNA KONCERTEK -SÁRKÖZY GERGELY spanyol gitárestje a Kórház kápolnában
- 5-én 18 órakor: ÉLET-REFORM KLUB - természetgyógyászati előadás
- 8-án 18 órakor: PA-DÖ-DÖ koncert
Kiállítás: 8-23-ig a Kanizsai képző- és iparművészek karácsonyi kiállítása és vására
Falusi hétköznapok
A Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban nyílt meg Nagy András faszobrász népi iparművész kiállítása. Alkotásai a falusi élet mindennapjaiba engednek bepillantást. -fj-
FONTENELLE AFORIZMÁJA
Beküldési határidő: december 9.
Lapunk 4f>. szániában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Hortobágyi húsos
palacsinta, újházi tyúkhúsleves.
A sorsoláson Bukovics Esz-ter, Dolmányos Péter, Kertész Audrásné, Nagy Beáta és Szili
Klára kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
jJ&yakqri válto-
gata''si-szffth
ff1név
a fran
cia l''ró megállapítása a kék scsok-
&an
CYl''KSZERÜ KÉTÉLTŰ
SAJÁTkezijleg
RAHMAWYlNOV OPERÁJA
SZÖUtEG TISZTl''T
OLASZ
Sáutáí,
FOSZFOR

izmiri
KÖDÖSÖ-DÓ
&ELGIUMI VÁROS
AZON A HELYEN
kálium
-ve PÁRJA
FÜAWCIA
wteos
9 lamariígás&aw
szaqálytalan
Dl''szES ELŐADÁS
fftawc ia émekes
nvitóün nepélY

0
elemi
tudmiva"

RESZMN MYAFOG
francia szj''toesz /ALAIN/
NEVUTo
BELGRÁD
TÓRIUM 1-
„AZ úzFN
anyag
ERŐS sz/ndék
napszak
állati lakhely
TÖZRE-VALO
IFJÚ
magyar
ÉNEKES
CSAVARGÓ vahdor ''
régi ka-e.átfele
—-v—
KEKÉUY
fe''m
IDŐS —V~
vercso Port
RitkA ffinév
v—
ALPrsi legeló
ESŐ — augolul
csapó-cár
ER.Í.IUM
középen rávág j
ÉSSZEL
felfog/
PAJKOS gyerek sport isk.i> v
magyar film
címe:
RADON
házőrző
... RiDce /USA-VÁRQS/ -1-
... -RÓL
magam
OZMIUK,
ittrium
FOG,
&ETÓI
J3D, Foszfor, ittrium
dagover
/film színésznő/
elhagyott,
zord
vidék
opel egywehú betűi
CSAVARÁS
AZONOSAK >
GALLY
rizony, FORDltvA
mecpró-í.alja eltalálni
spiel" 5erg filmje 7-

ROM. <1000
m
vagyon átruházása valakire
18 KANIZSA - Ifayvjc* 1 <>94. december 2.
fi KEMÉNY
CÉLTUDATOS NŐK KORfl
Beszélgetés Simkó Andreával, aki otthon egészen más...
A második alkalommal megrendezett aerobikfesztivál sztárvendége volt Simkó Andrea, aki Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a versenyaerobikban. Mit takar a verseny ebben a sportágban, milyen egy edző-versenyző-nő életformája, milyen az aero-bikos életforma - erről beszélgettünk Simkó Andreával.
- Mi a verseny az aerobik-ban, hol, mikor lettél EB-ezüst-érmes?
, - Idén, a budapesti Európabajnokságon nyertem női egyéni versenyszámban. Egy gyakorlat erő- és lazasági elemekből áll, mindezeket egy koreográfiára, amit a zenére és a gyakorlatokra állítunk össze.
- Ez egy kicsit tánc, egy kicsit torna?
- Igen, de torna csak annyiban, hogy erőelemeket is kell csinálni. Arra törekszenek, hogy olyanok is elkezdhessék, akik nem voltak sportolók. Nekem mosI van huszonkét versenyzőm, de nagyon kevesen voltak közülük sportolók.
- A te életformád korábban szertornászként sem volt hétköznapi, milyen a mai, az aerobikos életformád?
- Az egész napomat lefoglalja a munkám, nemcsak magam edzek, versenyzőim is vannak és vendégeknek is tartunk fitness-órákat. A Jumping Jack Klub kettőnké, az enyém és Guczoghy Gyurié, az ezzel járó szervezési és egyéb feladatokat is el kell végeznünk - úgyhogy az életünk
a teremben zajlik. Nem úgy van, hogy reggel bemegyek dolgozni, délután hazamegyek és sütök, főzök, takarítok. Este tíz körül jön el számomra a főzés ideje, de általában előre szoktam főzni. Szerda délután van szabad időm, akkor végzem el a háztartási munkákat.
- Egy aerobikosnak kiegészítő sportágakat is kell űzni?
- Kell illetve kellene futni, de nagyon sokan nem teszik, úszni pedig azért szükséges, mert az izmok ellazítását nem szabad elhanyagolni.
- Egy kezdőnek mikor kell abbahagyni, meddig nem terheli meg a szervezetet az aerobik?
- Ugyanúgy, mint más sportnál, itt is fontos a fokozatosság. Ha valaki először megy le egy tornaterembe, csináljon végig egy órát háromszor egy héten. Utána már a konditeremben elkezdhet gépeken is dolgozni és a harmadik héten - ha úgy érzi, hogy meg tudja csinálni - már ottmaradhat a második órára is. Nagyon fontos azonban, hogy ne maradjon el a lazítás, ma az emberek testileg-lelkileg feszültek. Nálunk minden óra végén van stretching, mindenkinek nagyon ajánlom, hogy a mozgást mindig ezzel fejezze be, az. ízületeknek, izmoknak nagyon szükséges a nyújtás.
- Mi az, ami alkalmassá tesz
valakit, hogy versenyaerobikos legyen?
- A tehetségen kívül rendelkeznie kell hatalmas akaraterővel, céltudatossággal. A legeslegfonto-sabb a kitartás. Ha valaki ügyes, tehetséges, de nem végzi el azt a munkát, ami elengedhetetlenül szükséges, hiába minden fáradság, egy edző nem tud semmit csinálni. A versenyzőim között nem egy volt, aki először nagyon merev volt, nem volt ügyes, de mára a kitartó, következetes munkával el lehetett érni, hogy versenygyakorlatokat adnak elő mintegy félévi edzés után.
- Cooper professzor mennyire ismerne rá arra az aerobikra, amit valaha ő kitalált?
- Megmaradt sok minden, sok elem át is alakult. "Via más technikával kell végrehajtani a gyakorlatokat, ezt is orvosok dolgozták ki, hogy védjék az ízületeket, de főleg a gerincet és a belső szerveket.
- A korábbi kedves, gyenge, romatikus nőideált mára a kemény, céltudatos nőtípus váltotta fel?
- Számomra ez annyit jelent, hogy ha meg akarom nyerni az Európa-bajnokságot, akkor keménynek, akaraterősnek, céltudatosnak kell lennem. Tehát ha a teremben vagyok - ilyen vagyok. De otthon azért egészen más...
- Mennyit segített a divat ab-
ban, hogy ez a sportág ilyen rövid idő alalt eljutott odáig, hogy bajnokságokat, világkupát is rendeznek?
- Segített a divat is, de leginkább az, hogy ez a sportág átalakult. Nem az jött vissza, amit megszoktak az emberek, hanem valami új. Az újdonsággal lehet megfogni az embereket.
- Mi a biztosíték, hogy nem megy el az aerobik is a show irányába?
- A pontozók nagyon vigyáznak, hogy ez ne következzen be. A szabályok szerint ötven-ötven százalékban kell a talajon és a levegőben végezni a gyakorlatokat. Nem lehet sok az. erőelem, ez. nem body building, ez. aerobik, nemcsak erő kell ide, hanem lazaság is. Ám nem lehet a show irányába sem elmenni.
- Meddig akarod ezt még csinálni, meddig versenyzel? Van-e olyan terved, vágyad, ami befolyásolhatja az aerobikos életformádat?
- Kilencvenhatban nálunk lesz a világbajnokság, de nem tudom, én részt veszek-e még azon. Nagy kérdés még ez. számomra is, hiszen abban a korban vagyok, amikor a családalapítással, az anyasággal kell már foglalkozni. Úgyhogy a nem túl távoli jövőt nekem á családi élet, egy gyerek jelenti._
Lukács Ibolya
GOLD£N£ EURÓPA
Az Arany Európa a német ARD televízió által kiadott legnagyobb európai kulturális és szórakoztatóipari díj, amely huszonöt éve kerül átadásra Németországban. Ez az első alkalom, hogy a gálaest Németországon kívül, jelen esetben Budapesten, 1994. december 3-án, este 8 órakor az újjávarázsolt Vígszínházban kerül megrendezésre a Magyar Televízió, az ARD, a kölni Maxi Media, a müncheni Red Rock Production és a Multimédia Kft. összefogásával. A díjnak - történetében először -magyar vonatkozása is van: Horn Gyula politikai tevékenységéért kap különdíjat, Zorán pedig életműdíjban részesül. A múlt csütörtöki budapesti Goldene Európa sajtótájékoztatón Mándoki László, Zorán, Tánczos Gábor és Hegedűs
László állták az újságírók kérdésözönét. Megtudtuk, hogy a nagynevű díjazottak mellett fellép az esten Gulyás Dénes, a Smokie, valamint a Worlds Apart. A díjátadók neve hivatalos titok. A Rolling Stones együttes - sajnos - csak videóról lesz látható. Mándoki László - 1980-ban és 1993-ban is Goldene Európa díjjal kitüntetett muzsikus - az ötletadója és iniciátora annak, hogy az Arany Európa ebben az évben Budapesten kerüljön megrendezésre. Mint mondja: Öt évvel ezelőtt az európai történelem ismételten bebizonyította, hogy a hihetetlen is megvalósítható, ha minden ember túlteszi magát a régi blokkokon, elavult gondolkodási struktúrákon, és bátran az emberi jogok, a humanitás és a szabad élet mellett
dönt. A Nyugat kitartó leszerelési-és békepolitikája, valamint a diktatórikus rendszerekkel való kon-vergálás elleni határozott szembenállás helyet teremtettek olyan történelmi léptékben gondolkodó reformátorokkal, mint Michael Gorbacsov és Horn Gyula. Az öt évvel ezelőtti reform-orientált magyar kormány bátor lépései a keleti blokk összeomlásához vezettek. Kelet- és Közép-Európa megnyitása lehetővé lette Németország sokak által kizártnak tartott újraegyesítését. Az újraegyesítéshez vezető döntő lépés szellemét Horn Gyula személyesíti meg. A vasfüggöny elvágása és a számtalan Budapesten rekedi NDK-polgár kiutazásának engedélyezése megindította a történelmi errupciót. Ezzel Kelet- és Közép-Európa összes
FELHÍVÁS!
Bizonyára sokan emlékeznek még a Magyar Continental Singers nyári nagysikerű HSMK előtt adott koncertjére, az általuk előadott, Józsefről szóló Dreamer című musicalre és a dicsőítő dalokra. 1995 nyarán - június 29. és augusztus 13. között - egy új amerikai musical előadásával indulnak országos turnéra. Bármilyen hihetetlennek hangzik, te is tagja lehetsz ennek az életre szóló élménynek, ha szeretnéd a modern zenén keresztül Istent szolgálni, életeket megváltoztatni, minden este reménységet sugározni, sokat utazni, a nyaradat tartalmasai! eltölteni, ráadásul tizenhat és huszonnyolc év közti fiatal vagy, azonnal írj a következő címre: Magyar Continental Singers, 3523 Miskolc, Pf.: 130. így énekesként, zenészként, táncosként, technikusként tagja lehetsz a világ legnagyobb keresztény zenei szervezetének. Szólj a barátaidnak is!
- kr -
1994. december 2- KANIZSA - 19

Autó Kanizsa
Autó Kanizsa Kft. H-8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. Telifax: 93/311-370
□ A Ford teljes típusválasztékával és jelentős kedvezményekkel várja önt.
□ Már 10% előleg befizetésével vásárolhat.
□ Kamatmentes részletlehetőség.
//
□ Oszi slágerautónkhoz, az Escorthoz minden kedves vásárlónknak meglepetéssel kedveskedünk.
□ Tranzit típusainkra december 31-ig 100.000 Ft-os kedvezményt adunk.
Bennünket On vezet.

Autó Kanizsa
Autó Kanizsa Kft. H-8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. Telefax: 93/311-370
többi szabadságmozgalmához, és végiil is a fal leomlásához vezető utat egyengették el. Azóta már mindannyiunkon múlik, hogy a Németország újraegyesítése és a Kelet- és Közép-Európa megnyitása által keletkezett lehetőségeket kihasználjuk. Az, hogy az Arany Európa ez évi díjkiosztó előadását a sikeres huszonöt éves története után először rendezik meg Németországon kívül, az egyike annak a sok kis mozaikkőnek, amelyek Európát és az európaiakat egyre szorosabban összekötik. Oly sokak egyike vagyok, kiknek életútja Közép-Európa sebei által formálódtak, és éppen, mert én tizenkilenc évvel ezelőtt politikai menekültként érkeztem Magyarországról Németországba, további, személyes örömmel tölt el, hogy együttműködhetek abban, hogy az Arany Európa díjkiosztására ebben az évben szülővárosomban, Budapesten keríti sor.
Horváth Zoltán

Az Erkel Ferenc
Olajipari Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt és Barátait
1994. december 3-án, 18.00 órakor,
az „IRODALMI KÁVÉHÁZ" c. rendezvényére,
ahol Takács Lajos, mint költő várja Önt egy estére.
Közreműködik: Horváth Gábor, Czakó János
KüNIZSU MŰSOR
18
DECEMBER 3. SZOMBAT
óra: Irodalmi Kávéház az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
Bemutatkozik Takács Lajos, mint költő. Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Sorsjegyesek Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Elbaltázott nászéjszaka 20.15 óra: Szellemhölgy
DECEMBER 4. VASÁRNAP
18 óra: „Kápolna koncertek" - SÁRKÖZY GERGELY spanyolgitár-estje a
Kórház kápolnában Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Sorsjegyesek Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Elbaltázott nászéjszaka 20.15 óra: Szellemhölgy
DECEMBER 5. HÉTFŐ
17 óra: DKG Szakszervezetének Télapó-ünnepsége az Erkelben
18 óra: Életreform Klub - természetgyógyászati előadás a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: PancseRock
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A holló
20.15 óra: Szellemhölgy KANIZSA TV VHF C2 csatorna: 19 óra: - HÍRADÓ
19.15 óra: Listát állító pártok vitája. Résztvevők: szervezetenként egy fő.
DECEMBER 6. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: PancseRock Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A holló
20.15 óra: Szellemhölgy Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna: 19 óra: - Híradó;
19.15 óra: Listát állító pártok vitája. Résztvevők: szervezetenként egy
fő. (ism.)
DECEMBER 7. SZERDA
19 óra: Szőke András: Kiss vakond - ART mozi a HELY-ben Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: PancseRock
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A holló
20.15 óra: Szellemhölgy KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a Rendőrség; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
DECEMBER 8. CSÜTÖRTÖK
18 óra: Pa-Dö-Dö koncert a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Szeress Mexikóban Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek;
- Rend őrségben a Rendőrség;
- FIGYUSZ, ifjúsági magazin;
- SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin. (Ism.) KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat:
- JÖVŐ HÉT, közéleti műsor;
- TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin
DECEMBER 9. PÉNTEK
16.30 óra: Balázs Ernő festő és grafikus kiállításának megnyitója az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. (A kiállítás megtekinthető dec. 31-ig.)
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A zűr bajjal jár
20.15 óra: Mazochista álmok Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna: 19 óra: - Híradó; - Hétvégi programajánlat;
- JÖVŐ HÉT, közéleti műsor;
- TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin. (Ism.) KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: Kisebbségi bemutatkozás
19.15 óra: Polgármesterek vitája 111. Téma: összegzés. Résztvevők: polgármesterjelöltek.
Nézői kérdésekre csak ekkor van lehetőség.
néha Köhögni
kell
KANIZSA - ttuK CMUÍ HSÍMA
20
1994, december 2.
ADVENT az ünnepi készülődés kezdete
... dalolta annak idején a 100 Folk Celsius tippeket adva, ki-mindenkihez lehet fordulni ilyesfajta nyavalyakórság esetén. Természetesen a legegyszerűbb, ha a beteg azonnal orvoshoz fordul köhögésével, mely kétféle módon jelentkezhet. Lehet erős vála-dékképződéssel járó és száraz ingerköhögés. Mi most ez utóbbival foglalkozunk. A köhögés bármily kellemetlen is, nélkülözhetetlen reflex, mely a belélegzett idegen testeket és káros anyagokat hivatott a légutakból eltávolítani. Valamennyien ismerjük a fájdalmas, kínzó ingerköhögést, ami a gégefő és a garat tájékáról indul. Ennek gyakran oka, ha valaki a száján és nem az orrán át lélegzik. Ettől kiszárad a torok/garat nyálkahártyája, kórokozók telepednek meg rajta, melyek állandó izgalomban illetve gyulladásban tartják a területet. A hörgők nyálkahártyájának ilyen gyulladása erős ingereket vált ki, melyek összegeződve az agytörzsben elhelyezkedő köhögési központba jutnak. Ha az említett ingerek elérik az ingerküszöböt, fájdalmas, száraz köhögést váltanak ki. Ez azonban már nem tudja ellátni védőhatását, csupán fölöslegesen megterheli a szervezetet. Az orvos természetesen ismer olyan gyógyszereket, amikkel a nyálkahártyára kifejtett izgalmat csökkenteni, vagy a köhögési ingerküszöböt növelni lehet. A gyógynövények gazdag patikája is a gyógyul-nivágyó segítségére lehet, hiszen a népi orvoslás számos olyan nyákos és keserű növényi részből készített teát ismer, ami hathatósan.csökkenti a köhögést, s növeli a nyálka-termelődést a torokban. Ilyen teát fehér mályvából, izlandi zuzmóból, lándzsás útifűből, orvosi pemetefűből vagy ökörfarkkóró virágjából lehet készíteni. Mindemellett legalább a gyógyulás időtartamára le kell mondani olyan szokásokról, amik a hörgő nyálkahártyájának izgalmát tovább fokozhatják. Abba kell hagyni a dohányzást, gondoskodni kell a szoba levegőjének megfelelő páratartalmáról és a folyadék-háztartás egyensúlyáról._
K. K.
A naptári év szerint András napja a téli napforduló időpontja, az advent kezdete. Adventi koszorúkat már a XIX. században is készítettek. Az ötlet egy hamburgi lelkésztől származik, aki 1860-ban otthonában egy hatalmas fenyőkoszorút függesztett a meny-nyezetre, amelybe huszonnégy gyertyát tűzött. Az idők folyamán a szokás módosult, hiszen ma már csak a hetek számát jelképezendő négy gyertya kerül a koszorúba. Az adventi koszorút akaszthatjuk ajtóra, függeszthetjük a csillár alá, de készíthetjük asztali dísz formájában is. Az adventi koszorú színe hagyományosan piros, de ma már a kereskedelemben a szivárvány szinte minden színében kapható, s az alapanyagok az ehetőtől a szalmáig széles skálán mozognak. Fűzfavesszőből már nyáron különböző nagyságú koszorúkat fonhatunk, amelyek kiszáradva szép, nyers színűre érnek, ám be is festhetjük őket. Az alapkoszorúkat szalagokkal és egyéb apró díszekkel ékíthetjük. A nagyobb virágüzletekben kapható különböző nagyságú mohaalap a koszorúk készítéséhez. Nyáron gabonatáblák mellett járva kalászosok szárából is köthetünk
1619. december 4-én futott be az észak-amerikai Cap Cod öbölbe a Mayflower nevű hajó. Ezen érkeztek az első telepesek az Újvilág földjére. A hosszú tengeri út nagyon elcsigázta őket, éhség, tengeri betegség kínozta mindannyiukat a háborgó tengeren. Olyan földre érkeztek, ahol nem várta őket senki, fejüket sem volt hová hajtaniuk. A szárazföldre lépve első dolguk volt hálát adni Istenüknek, hogy megóvta életüket a hosszú út alatt, s hogy lehetővé tette, hogy új hazát leljenek. Igaz, még a hosszú tél előttük állott, de vadban gazdag, jó termőföldű
könnyen díszíthető koszorút damil segítségével. Hagyományosan fenyőágakból is készíthetünk adventi koszorút, ám a fenyőalap elkészítéséhez mindenképpen tanácsos drótot. használni. Fenyőn kívül bármilyen örökzöldből is készíthetünk koszorút, a díszítés csak a találékonyságunkra és az alapanyagokra van bízva. A gyertyákat akár szimmetrikusán, akár aszimetrikusan is beletűzhetjük a koszorúalapba, de a felfüggesztett koszorúkba tanácsos a súlyelosztás miatt szimmetrikusan elhelyezni. A kereskedelemben ma már kapható cseppmentes gyertya, amelynek használatakor nem kell tartani attól, hogy terítőt, vagy egyéb becses tárgyat teszünk tönkre a viaszcseppek-kel.
Szép szokás az adventi naptár készítése. Zsákvászonból apró, számokkal ellátott bugyrokat varrhatunk, amelybe napról napra apró dolgokat rejthetünk, és átmenetileg kielégíthetjük és ébren tarthatjuk a gyerekek kíváncsiságát, addig, amíg a nagy-nagy ajándékozás eljön.
A textilből készített házikó ablakai mögé rejtett ajándékok is ugyanilyen hatással bírnak.
vidékre vetette őket a szerencse, és az őshonos lakosság is szeretettel fogadta őket. Egy év leforgása alatt házakat építettek, szűz földeket törtek fel, s a földetérés évfordulójára ünneppel készültek. A férfiak az erdőt járták, vadon élő kacsát, pulykát kerestek, voltak, akik halat fogtak, kagylót gyűjtöttek, az asszonyok kukoricalisztből kenyeret sütöttek. Az istentiszteletet templom nem lévén, az udvaron tartották, s ott álltak a mindenféle földi jóval megrakott asztalok is, hogy három napig vidámsággal, evéssel-ivással adjanak hálát az Úrnak, hogy
A különböző színű gyertyák még csak emelik az ünnep fényét. Ritkán égnek végig a különböző ünnepeken meggyújtott gyertyák, ám az ünnepi asztalra nem ildomos már korábban meggyújtott, használt gyertyát tenni. A megmaradt gyertyacsonkokat vagy kidobjuk, vagy újból felhasználjuk. Egy megfelelő nagyságú, tiszta konzervdobozba gyűjtsük össze a félig égett darabokat, és állítsuk egy fazék forrásban lévő vízbe. Amikor a viasz megolvadt, szűrjük át neylonharisnyán. Ha színezni akarjuk, azt régi, törött zsírkrétával vagy régi, törött szemhéjfestékkel is megtehetjük, Keressünk öntőformát, amelynek belsejét szi-likonsprével fújjuk be. Ez azért fontos, hogy a megdermedt gyertyaformát könnyedén ki tudjuk majd venni. Kanócnak bármilyen fonalat használhatunk, de ne legyen se túl vastag, se túl vékony. Az öntőformán fektessünk keresztbe egy hurkapálcát, a közepére kössük rá a fonalat, ügyelve arra, hogy a vége leérjen a forma aljára. Ha az öntvény megszilárdul, elké-szült a házi gyertya._
Dukát Éva
segedelmével új hazát leltek. Az évszázadok alatt ezrével érkeztek a telepesek, de a hálaadás ünnepét továbbra is megülték. 1789-ben George Washington proklamációja november 26-át jelölte meg a hálaadás napjának, ezt az utána következő elnökök megváltoztatták, mígnem 1941-ben a kongresszus úgy döntött, hogy a hálaadás napjának ünnepét ezentúl november utolsó csütörtökjére teszik. A hálaadás ünnepe Amerika legnagyobb családi ünnepévé nőtte ki magát napjainkra, ilyenkor a távollévők is hazalátogatnak. Az amerikai gyerekeknek édesanyjuk az ünnep előestéjén arról mesél, őseik hogyan leltek új hazára, milyen viszontagságok, megpróbáltatások vártak rájuk a hosszú út során. A nagy ünnep délután két órakor karneváli felvonulással kezdődik, erre a gyerekek szü-
HÁLAADÁS
mm
1994. december 2. ( KANIZSA - *7Unc hs4HC6 21
Jóságos Befana éjszakája
Olaszországban decemberben nyomát sem lelni annak a lázas készülődésnek, amely Magyarországra Miklós-nap közeledtén jellemző. A kirakatok nincsenek tele csokoládéból, műanyagból készült Télapókkal, krampuszokkal és hó-tündérekkel, s a gyerekek sem fényesítgetik cipőiket, csizmáikat. Mielőtt bárki is sajnálni kezdené az olasz gyerekeket, hogy egy ajándékozási alkalommal kevesebb jutott nekik, máris megnyugtathatunk mindenkit, hiszen olaszföldön is eljő a Télapó, csak nem akkor, és nem úgy, mint az nálunk szokás. Olaszországban e jeles nap egy hónappal későbbre, január hatodikára esik, vagyis vízkereszt napjára. Az
SZERELMI JÓSUfc
András napja nemcsak a téli napforduló, és a disznótorok megkezdésének időpontja, hanem András napjának éjszakája a szerelmi jóslásoknak is jeles időpontja. Ezen az estén ha valaki lefekvés előtt megfordítja a párnáját, akkor biztosan megálmodja jövendőbelijét.
-kr-
leik, nagyszüleik kíséretében mennek el, négy órakor asztalhoz ülnek, a legrátermettebb személy elmondja az asztali áldást, számba veszik az elmúlt egy év eseményeit, hálát adnak Istennek a jóért, és segítségét kérik a következő esztendőre is. Ima után kezdődik az étkezés, ami Amerika-szerte hagyományos fogásokból áll. A főfogás a hatalmas töltött pulyka, amelyet ahány ház, annyi szokás alapon gombával, osztrigával, gesztenyével, vagy akár sonkával töltenek meg. Körete édesburgonya, áfonyamártás és madársaláta - emlékeztetőül az első telepesekre. A vacsora sokáig tart, zárófogása túró vagy déligyümölcs, illetve sütőtöktorta._
D. É.
ajándékokat nem kifényesített cipőkbe, hanem tarka díszítésű harisnyákba rakja a jóságos valaki. Az olasz gyerekek is ismerik a krampuszt, de virgácsot sohasem kapnak, azok, akik rosszalkodtak, az édességet rejtő harisnyában bizony széndarabot lelnek. Első ránézésre valóban szurtos széndarabnak tűnik, de közelebbi vizsgálódás után kiderül, hogy a látszat csal, hiszen a széndarab nem más, mint finom cukorka. Ezek csupán apró különbségek a mi Télapónk és az olasz ünnep között, a valódi eltérést az ajándékot osztó személyek között lelhetjük fel. Olaszországban ugyanis nem ismerik a fehér szakállú, ősz, öreg, pirosköpenyes, jósá-
November 30. András apostol és vértanú égi születésnapja. András napjához a legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja. Advent a karácsonyra való előkészület ideje, és az egyházi év kezdete. Régen advent szerdai, pénteki és szombati napjain is böjtöltek. Vízkeresztig házasságot is csak a püspök engedélyével lehetett kötni, az advent időszakában sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem tartottak. András napja az első hagyományos disznóölő nap. Ettől kezdve egészen farsang végéig szinte minden reggel hallani lehetett valamelyik fa-
Eozzávalók: 20 dkg finomliszt, 15 dkg rétesliszt, & dkg cukor, 8 dkg margarin, 2,6 dl langyos tej, 2 dkg élesztő, 6 dkg mazsola, ó''rdli fahéj, reszelt narancshéj, fél kiskartól só, a kenéshez egy tojás.
t dl langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A liszteket a maradék tejjel, a cukorral, a felfuttatott élesztővel, csipet sóval, őrölt fahéjjal, reszelt narancshéjjal ízesítve jól összedolgozzuk. Az olvasztott vajjal hólyagosra bedagasztjuk, és belegyúrjuk a mazsolát is. Konyharuhával letakarva langyos helyen megkeleszt-
gos Télapót. Ott az ajándékokat nem puttonyból, hanem kötényből varázsolja elő az ajándékhozó. Az olasz Mikulás ugyanis asszony. Gyalogosan járja az utcákat, és kötényéből varázsolja elő kicsiknek és nagyoknak a finomságokai rejtő harisnyákat. Befa-na, mert úgy hívják, tulajdonképpen csúf boszorka, hajlott hátú, öreg, fekete kendős, nagy orrú asszonyság, akinek kezéből hivatásának címere, a seprű sem hiányzik. A neve pontosan azt jelenti, aminek látszik, boszorkányt, akinek csúf külseje azonban jóságos szívet takar. Az olasz gyerekek nem is félnek tőle, inkább várják süteménnyel, és saját-kezűleg, vagy szülői segítség-
lusi ház udvarán a disznó kétségbeesett visítozását. A disznótoros házban már hajnalban megkezdik az ilyenkor szokásos teendőket, megjelenik a böllér, vagy valamelyik barátot kérik meg erre a szerepre, hiszen a maga nevelte disznót senki sem vágja le szívesen. A vágás és perzselés után mindenkinek megvan a maga dolga, van aki hagymát tisztít, .van aki a hurka előkészületeinél segítkezik, de van olyan is, aki az ilyenkor szokásos töltött káposztát készíti. A gazda feladata a segítők kínálása. Az ebéd általában orja-leves és paprikás, de ilyenkor
jük, ui aj d három egyenlő részre osztjuk. Enyhén belisztezett deszkán egyenként vékony rudakká sodorjuk, nyújtjuk a kis cipókat, majd hármas copffonással koszorú alakúra Fonjuk. Enyhén kivajazott, kilfeztezett tepsibe tesszük, felvert tojással megkenjük és körülbelül 35 per-
gel főzött kávéval. Január ötödikén este a konyhában előkerül a kávéfőző, a H^vc, aprócska sütemények, és a legszebb kávésedény, amelyet aztán megtöltve, sütivel körítve az ablakba raknak a gyerekek, hiszen a sokat fáradó, gyalogoló Befanának, mint minden távolról érkezőnek étel és ital jár. Nem kis gond kilesni az izgatottságtól csak nehezen elalvó gyerekeket, mikor végre elszenderednek, a szülők beosonnak a gyerekszobába, felhörpintik a kávét, lopnak a sütiből, és áz ablakba csempészik a harisnyákat. Reggel, amikor a kicsik felébrednek, először a kávésedényt nézik meg, jószívvel fogadtá-e Befana a vendéglátást, s csak utána látnak neki megnézni, „,széndarabot", vagy mindenféle finomságot rejt-e a harisnya.
D.É.
keveset is esznek, hiszen a nap fő étkezése a vacsora. Ilyenkor az asztal körül ott ülnek a segítők, a rokonok és a jóbarátok is. Az étrend szinte az egész országban azonos, toros leves, töltött káposzta, sült kolbász, sült hurka, pecsenye, hájas pogácsa, és rétes. Tor közben folyik a bor meg a pálinka, hogy a háziaknak jövőre is szerencséjük legyen a disznóval. A vacsora végeztével a háziak kóstolóval bocsátják útra a vendégeket, a távozók pedig saját disznótorukba hívják, a házigazdát.
D.É.
eig pihentetjük. Ismét megkenjük, majd mintegy 200 fokos előmelegített sütőben 35 percig sütjük. A sütőből kivéve vizes ecettel kenjük be, hogy szép fénye legyen. Tálra rakva gyertyákat szúrhatunk bele, szalagokkal díszítve hangulatos, finom dísze lehet az asztalnak.
ANDRÁS NAPJA
Receptötlet
Adventi koszorú kalácsból

KANIZSA - TUAuló.
1994, december 2.
Lukáts Antal:
Télapó
i •• •• i // koszonto
(részlet)
Vártatok már ugye
engem? Emlékeztek, megígértem, ezért hozzátok ismét, boldogan eljöttem! Csak a jó gyerekek várnak engem, a rosszakat soh''sem
szerettem! Most pedig elmondom
tinektek, milyen az a gyerek, akit én igazán, nagyon
szeretek; Anyukának ő szól fogad! A főztében, nem válogat, mit elébe tesz, mind
megeszi
és azt szépen megköszöni! A jó gyerek este - reggel, fogat mos a fogkefével, a cipó''jét is maga fűzi s kistestvérét is segíti, nem pedig, hogy jó
megveri! Ha iskolás vagy azt már
tudod, hogy apu, anyu érted
fárad,
te vagy az 6'' szemük
fénye,
életük legszebb
reménysége! Jóságukat úgy háláld meg, hogy iskolában jó a
jegyed.
Vigyél haza sok
piros-pontot, akkor meglátod, nemcsak le,
hanem 8k is majd.
milyen boldogok! Óvónénit, tanárbácsit, nagyon szeressétek s jó tanácsaikat mindig
megszívleljétek! Egyel ne felejtsetek el, kedves kis gyerekek, csak a jó gyerekek, lesznek, jó emberek!
MIKUU
Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen és az Óperenciás-ten-geren innen volt egy város, ahol a férfiak dolgozni jártak, a gyerekek szorgalmasan tanultak az iskolában, az asszonyok pedig tet-tek-vettek a házakban és meleg vacsorával várták a családot. Igen ám, csakhogy nem volt valami nagy ez a város, nem minden apukának jutott munka, s így nem minden anyukának akadt fazékba tennivalója. Közeledett a tél, s lassan szállingózni kezdtek a csillogó hópihék a város háztetőire,
Majd elfeledtem mondani! Élt ebben a városban egy jóságos püspök is, akit Miklósnak hívtak. Sokat törte a fejét, miként segíthetne a szűkösen élő családokon. Egy nap aztán eladta az összes holmiját egy kereskedőnek, s csak azt a ruháját tartotta meg, ami éppen rajta volt. A kereskedőtől kapott pénzen csupa olyan dolgot vásárolt, amiről tudta, hogy szükségük van rá a szegényeknek. Ezeket az ajándékokat egy nagy zsákba tette, s mikor leszállt az est, elkezdte róni a város utcáit. Megállt min-
den egyes háznál, ahol tudta, hogy szomorú sorsú családok laknak és az ablakba telte azt a cipőt, meleg holmit, friss cipót vagy pár garast, ami enyhíthette nyomorúságukat. Reggel sorra nyíltak az ablakok. Álmélkodtak az emberek és csendült fel a gondtalan kacagás. Sokan egy angyalt véltek látni éjszaka és csodát emlegettek. Mások jótevőjük felől tudakozódtak, hogy köszönetet mondhassanak neki. Nem is sejtették, hogy a hatalmas szakállú Miklós püspök eközben ablakában állva osztozik örömükben.
Hogyan érkezik a Télapó
Az angolszász országokban -Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban - a gyerekekhez egészen más úton érkezik meg a nagyszakállú Mikulás, mint a világ többi apróságához. Magyarországon szarvasok húzta szánon repül egyik háztól a másikig a puttonyos öregúr, s az ablakokba kitett, fényesre tisztogatott cipőkbe teszi az ajándékot.
Angliában a gyerekek roppantul csodálkoznának, ha a Mikulás, akit ők Santa Clausnak hívnak, ilyen „hétköznapi" módon látogatná meg őket. Ott ugyanis -tömött batyu ide vagy oda - a Mikulás felmászik a tetőre, s leereszkedik a kéményen át a kandallóba. A kandalló oldalára eddigre már a család kisebb-na-gyobh tagjai kiakasztották haris-
nyáikat''. (Persze ilyenkor senki sem a tavalyi kinőtt fuszeklit készíti elő a jóságos apónak, hanem lehetőleg azt, amibe még egy kicsit kell nőni.) Miután a Mikulás alaposan megtömte ajándékaival a harisnyákat, azon az úton, ahol jött - vagyis a kéményen át -távozik, s minden házban megismétli ezt a strapás mutatványt. Lehet, hogy ma már ő is szívesebben választaná azt a bizonyos kél szarvas húzta szánt?
gyümölcs-lekv/r
a hataft-
id&t
MECKo«-
ma6bít-ja
i''ra''s törlése
telefonom
é^TESIT
OMI
''IAPÉK
RÓM.SOO
ilyen va''la''r is van
zenei vn''ms
CSOMÓ
FÉLSZ !
vágyakozó
&evonu-
lXst ,
megelőzcS
rs.EMéwY
forma
sarga, GYÚLÉKONY
elem
toldalék
~v—
■ Z
perzsa
Ü^ALkO-
csapadék
jut neki
zokog
TAKTUS
KosaIr-sakj van!
TAG,, &ETUI
éöIziW
d-tuli csatorma
BECÉZETt KATALIN

indiai testgva-
Korlat
azonos EETÜK
NA, Ml LESZ ?
VISSZV
"ÉS ,.
ideszal-li''t
T"
tanul6
yezet<3
GYÜMÖLCS
vatikakSÍ aut&i&l
?ARKII KEZD |
TZ
»Z-s ég ügyi DOLGOZÓ
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy konyhakerti növény nevét adják.
Kiküldési határidő: december 9.
I.apunk 46. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Ilát először is vennék egy nagy kutyát.
A sorsoláson Cser Julianna, Döme László, Faragó Adél, Gyergyák László és Lukács Mátyásné olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994. december 2.
KANIZSA - Ttüx
23
IPM-teszt
Képes irányítani az életét?
1. Ön szerint szükségét érzi-e az ember, hogy higgyen valamiben?
a) Némelyik igen, mások nem.
b) Feltétlenül.
c) Ez csak fantázia kérdése.
2. Mit tart Ön a rokonságáról?
a) Rémes banda.
b) Szükséges rossz.
c) Nagyszerű emberek.
3. Mit jelentenek Önnek az emberi kapcsolatok?
a) A legfontosabb része az életének.
b) Örökös gondok forrása.
c) Mikor mit: jót, rosszat vegyesen.
4. Mit jelent Önnek a szexuális élet?
a) Lebénítja?
b) Örömöt okoz?
c) Bosszantja és idegesíti?
5. Hogyan alakulnak baráti kapcsolatai?
a) Gyakran szerez új barátokat?
b) Elveszíti régi barátait?
c) Fönntartja a régi barátságokat, s nem keres állandóan újakat?
6. Mit tart a munkájáról?
a) Szenved tőle?
b) Megéri a fáradságot?
c) Életszükséglet?
7. Mit szeret a pénzzel tenni?
a) Megkeresni?
b) Kiadni?
c) Birtokolni?
8. Az alábbi tulajdonságok közül melyiket tartja magára jellemzőnek?
a) Bőkezű?
b) Kissé fukar?
c) Sem egyik, sem másik?
9. Mit gondol, mit jelent a gyermek az ember életében?
a) Kötelességet?
b) Felelősséget?
c) Örömöt?
10. Hány különböző hobbi-ja volt, amióta az iskoláit elvégezte?
a) Egy?
b) Egy sem?
c) Kettő vagy több?
11. Általában úgy tölti a szabadságát, ahogyan szeretné, és amilyet megérdemel?
a) Nem?
b) Olykor, ritkán?
c) Igen?
12. Mit érez, ha a szokottnál elegánsabb ruhát visel?
a) Magabiztosságot?
b) Jó közérzetet?
c) Tulajdon értéke megerősítését?
13. Milyen szórakozást szeret jobban?
a) Aktívat?
b) Passzívat?
c) Olyat, amit önállóan szervez a saját otthonában?
14. Szeret-e
a) Romantikusan, reménytelenül szerelmesnek lenni?
b) Felelőtlenül flörtölni?
c) Vagy a szerelem gyakorlati részét kedveli?
1994 áprilisa óta működik 10-18 éves fiatalok számára a kortárs Baráti Hang Telefonszolgálat, melynek e héttől kezdődően levelezési rovatával is találkozhattok. A telefonszolgálatot csütörtökönként 15-17 óra között hívhatjátok a 313-326-os telefonszámon, ahol egy kortársatokkal beszélgethettek problémáitokról, név nélkül. Jeligés levélben is fordulhattok a Baráti Hanghoz, s választ hetente ezeken az oldalakon találhattok. Levelezési címünk: Baráti Hang (Nevelési Tanácsadó) Nagykanizsa, Muraközi u. 5. Várjuk leveleiteket!
Szigorú szülők jeligére
Leveledben azt írod, van egy nagy szerelmed, aki szintén szeret téged. Szeretnétek több időt egymással tölteni, de szüleid ellenzik ezt a kapcsolatot. Mint írod, 14 éves vagy, s szüleid úgy gondolják, ráérsz még a kapcso-
15. Mit gondol, miből áll a boldogság?
a) Ha megvan mindene, amit csak kíván?
b) Ha nem kíván többet, mint amije már megvan?
c) Ha másokat boldoggá tesz?
ÉRTÉKELÉS:
Számítson fel magának egy pontot, valahányszor válasza megegyezik a következőkkel: 1. b, 2. c, 3. a, 4. b, 5. c, 6.
b, 7. b, 8. a, 9. c, 10. c, 11.
c, 12. b, 13. a, 14. c, 15. c.
Most számolja össze a helyes válaszokat. Ha számuk 12 fölött van, gratulálunk. Alighanem már el is foglalta a jól megérdemelt „helyet a tetőn", a maga világában. Gyönyörű onnan a kilátás...
Ha 6-12 pontot szerzett, egyik oldal sem kerekedett felül: sem a világ nem uralkodik ön fölött, sem ön a világa fölött. Ez nem elég a tartós boldogsághoz - túl sok önben a bizonytalanság, Mi volna, ha megpróbálná kissé tudatosabban irányítani az életét?
Ha 6-nál kevesebb pontot szerzett, gondolkodjék el, miért tűri, hogy a környező világ ilyen könyörtelenül elnyomja? Próbáljon bátrabb, életigenlőbb lenni - adjon egy kicsit többet magából, talán akkor többet is kap cserébe.
BARÁTI HANG
latok kialakításával. Ők fonto-sabbnak tartják, hogy tanulj, hiszen mint írod, szeretnél középiskolába kerülni. A tanulástól teszik függővé a fiúval való találkozást szüleid. Azt kérdezed, hogy viseld el ezt a helyzetet.
Először is úgy gondoljuk, hogy helyzeted nem olyan kétségbeejtő, mint ahogy te most érzed.
Nem arról van szó, hogy szüleid teljesen eltiltanak barátodtól, hanem arról, hogy bizonyos követelményeket állítanak veled szemben. Azt kellene végiggondolnod, hogyan tudsz ezeknek leginkább megfelelni. Talán ha jobban megszerveznéd időbeosztásodat, esetleg napirendet készítenél, biztos, hogy tanulnivalóid-dal is sikeresebben, gyorsabban megbirkóznál, így nem kellene attól tartani, hogy néhány rossz osztályzat miatt szüleid végképp eltiltanának barátodtól. Talán ha látnák, hogy te is komoly erőfeszítéseket teszel a probléma megoldására, ők is jobban bíznának benned, felnőttebbnek kezelnének. Azt tanácsoljuk, hagyd abba a duzzogást, azzal nem mész semmire, ha sztrájkolni kezdesz, csupán kapcsolatotokat rontod vele.
HOROSZKÓP
A 49. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
Ki az, aki egésznap futkos, okos, teljesítménye százszázalékos? Biztos ráismertél. Ezek után saccold meg, mennyi van még vissza egy ilyen személyiség földi mandátumából? Bika: IV. 21-V. 20.
Lassacskán itt az ideje előszedni nagymami receptes-könyvét és a család ízlésének megfelelően Összeállítani a karácsonyi menüt. így lesz még néhány heted az anyagbeszerzésre.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Ne most törd ajándékvásár-Ijffl^ y láson a fejed, már késő bár-ElITit J mire is spórolni. Jövőre kis WJMéS notesszal a zsebedben járkálj, hogy az óhajtás pillanatában Azonnal felírd szeretteid kívánságait. Rák: VI. 22-VII, 22.
Hidegháborúvá fajult a véres w küzdelem. Ne hidd, hogy a ■*'' béke érdekében bármelyik
ur

oldalon is be kell avatkoznod. Ez az idegek harca, s csak te tudod, meddig bírod az őrlődést.
Oroszlán: VII. 23-VII1. 23.
Az édes otthon megteremtése már karnyújtásnyira van. Vigyázz, ne szúrd el az utolsó pillanatban. Hajlamos vagy rá. Ezúttal ne túlfűtöttséged vezessen,
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Ne keseredj el, hanem ragadd meg az első kínálkozó alkalmat. Válaszd el a pénzkeresetet a hobbitól és máris könnyebb szívvel nézel a jövőbe. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Mosolyogj - csak ne farkas-mód -, mert a holnap még rosszabb lesz. Soha nem lá-K_3H tott feladatokkal kell megbirkóznod, de most nem rajtad áll, alulmaradsz-e.
Skorpió: X. 24-XI. 22. Vn^l Már a görög bölcsnek is éle-
wjMMi tébe került, ha körei tiszte-LtCuWÉ létben tartását kérte. Most te ■fial törsz mások életére. Igaz, a feletted trónoló zsarnoktól biankócsekked van. És a lelkiismeret?
Nyilas: XI. 23-X1I. 22.
Az őszi kiadós nátha, száraz köhögés téged is alaposan megvisel, de ne aggódj, a nagy kaszinóban neked is osztanak meg lapot. Sem a kor, sem a kór nem számít. Bak: XII. 23-1. 20.
üá Ne rohanj hűbelebalázs módjára vesztedbe. Dobd el a rózsaszín szemüveget, vizsgáld meg tárgyilagosan lehetőségeidet. Igaz, a huszonnegyedik órában vagy, de akad még pár perced.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Rossz szomszédság, török átok, tartja a mondás. Most már kár azon hezitálni, ki. mit és miért kezdett. Kopogj be egy szál virággal és kezdj tiszta lapot a szeretet ünnepe előtt. Halak: II. 21-111. 20.
Sok beszédnek sok az alja, de vigyázz, a hallgatás mögött is vastag piszokréteg lappanghat. Óvatosan cserkészd be az áldozatot, bár a műtét így sem lesz fájdalommentes.
24
KANIZSA - t
1994 december .
Tisztújító közgyűlés
//i /
A Vasemberház házasságkötő termében tartotta beszámoló és vezetőségválasztó küldöttközgyűlését az Olajbányász Sportegyesület, amelyen részt vett Szilágyi József, megyei sportigazgató is. A himnusz elhangzását követően a résztvevők megemlékeztek az időközben elhunyt Kerekes Imréről, az olajos labdarúgók egykori edzőjéről és Kovács Károlyról, a MOL Rt. helyi Bányászati Üzem osztályvezetőjétől, az SE elnökhelyetteséről.
Dr. Fenyves János, a Kö-gáz jjj^ osztályvezető-jogta-nácsosa, az SE elnöke megnyitója után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a tervezett programot, majd Baranyai István, az SE nemrégiben kitüntetett ügyvezető elnöke terjesztette elő a beszámolót.
Az ígyvezető elnök bevezetőként indokolta azt a hétéves időszakot, ami alatt nem került sor a beszámolók megtartására, a tisztújításokra. Hiányzott és hiányzik a sporttörvény, elfogyott az SE elnöksége és a korábbi erős támogató bázisok. Ugyanakkor f.TL utóbbi két évben felsorakozott az SE mellé a MOL Rt., a város Önkormányzata a Sörgyár és számos vállalkozó. Természetesen megmaradt az egykori főbázisszerv, a Kögáz Rt. is. Ebben a sportévben a kiemelkedő eredmények hatására kiemelt támogatást biztosított az Önkormányzat, a szponzorrá előlépett DKG East Rt., a Sörgyár, ám hiányzik a MOL Rt. várt támogatása.
- Az előző küldöttközgyűléskor, azaz 1987-ben az egyesületnél még tíz szakosztály működött. Anyagiak hiánya miatt megszűnt a kerékpár-, a röplabda-, a teke-, a torna-, a természetjáró- és a férfi kézilabda-szakosztály. Sajnos ebben az eltelt hét szűkös évben megszűntek az állami támogatás hatékony eszközei, sőt az előző rendszerváltás óta megalkotott törvények figyelmen kívül hagyták a sport megérdemelt kedvezményezettségét - állapította meg Baranyai István,
majd részletesen szólt a működő négy szakosztályról.
A közel negyvenfős atlétikai szakosztály munkáját szűkös anyagi feltételek mellett végzi, amelyhez az utóbbi két évben 700-700 ezer forint támogatást biztosított az Önkormányzat.
Az edző Parti Tibor, Sebők Mária és a társadalmi edző Bene Csaba tanítványainak legjobbjai kitűntek a korosztályos országos bajnokságokon és címeres mezben is. Közülük is az élre kívánkozik Szemerédi Eszter és Kandár Zoltán, akik szállították a jobbnál-jobb eredményeket.
Kézilabdában tervszerű, magas színvonalú munkával, kitűnő utánpótlás-neveléssel jeleskedett a női szakág. A fiatal Németh Helga, Siti Beáta, Mátyás Auguszta - ma mindhárom a Dunaferr SE válogatott játékosai - éveken át erősítette az olajos minőségi sportot, a nők két éven át az NB I-ben szerepeltek.
A nők napjainkban az NB I B-ben játszanak. Ez évtől a Dreher Sörgyár felsorakozott a csapat mellé és három-négy évi szünet után kialakult a szakosztályvezetés, élén Simon Imre elnökkel és Pátkai József alelnökkel. A csapat az új edző, Varga József vezetésével megindult a
felemelkedés útján, ám még rengeteg a feladat. (Csapaterősítés, utánpótlás szervezeti, személyi feltételeinek kialakítása)
A legnépszerűbb szakosztály a labdarúgó betört az élvonalba, negyvennégy év után ez év augusztusában újra az NB I-ben szerepel az Olajbányász. A kanizsai csoda a közös munka, hozzáállás, tenniakarás nagyszerű példája.
- Ezúttal is gartulálok mindenkinek és köszönöm a csapatnak, az edzőnek, az új szakosztályvezetésnek, a
szurkolóknak, az Önkormányzatnak, a szponzoroknak, hogy az Olaj a csúcsra ért. A feladat nehéz, ám megoldható, hogy a csapat továbbra is az NB I-ben szerepeljen - hangoztatta Baranyai István.
A közel hatvan fős teniszszakosztályban az eltelt két év nagyszerű sikereket hozott, ahol a felnőttek mellett kiemelkedő az utánpótlás-ne-velés. Az erőteljes szakosztályi vezetés, a tudatos szakmai és erősítési munkák, az „építés" a . nőknél két év óta OB l-es szereplést jelent -az alsó ágon bronzérmesek -és a férfi felnőtt csapat megnyerte a bajnokságot az OB III-ban, amely jövőre az OB II-ben indulhat.
A feladata a minőségi szereplés tartós biztosítása, a személyi és téli teremlehetőségi feltételek javítása.
Az ügyvezető elnök széles teret szentelt a pénzügyigazdasági munkára, a működésre. Az elmúlt sportévben mintegy huszonnyolc millió forinttal gazdálkodtak - ehhez az Önkormányzat és a MOL Rt. 7-7 millióval járult hozzá -, de elmaradtak a szükséges felújítások, karbantartások.
- Ez évben a szükséges anyagi erőforrások megteremtése óriási feladatot, szervezést, sok-sok munkát követelt. Az NB I-be jutással plusz terhek jelentkeztek, ezeknek csak egy részét tudtuk megoldani, miközben a már említett támogatók kiemelten mellénk álltak. Az SE az Önkormányzattól huszonnyolc, a szponzoroktól húszmillió forintot kapott. A saját bevétel mintegy tizenötmillió, vagyis takarékos gazdálkodással biztosítani lehetett a legszükségesebb feladatok megoldását -mondta végezetül az ügyvezető elnök.
A küldöttek egyhangúlag elfogadták a beszámolót, majd a beterjesztett új alapszabályt. Ez utóbbi alapján került sor a választásra. A küldöttek tizenegy fős elnökséget válaszottak és háromfős számvizsgáló bizottságot. Egyhangú szavazattal lett a bizottság elnöke Markó László (Polgármesteri Hivatal), tagjai: Németh Győzőné (KÖGÁZ Rt.) és Rózsás Károly (MOL Rt.), Györkös Lajos (DKG East, valamint a szakosztályi delegált Horváth Sándor, (labdarúgó), Pátkai József (kézilabda), Márton József (tenisz), és Parti Tibor (atlétika). Zárt ülésen egyhangúlag választották meg az SE elnökének Baranyai Istvánt aki újabb ötéves időtartamra kapott megbízást az új elnökségtől.
Balogh Antal
A küldöttgyűlés elnöksége. Farkas Zoltán alpolgármester, a beszámolóját tartó Baranyai István, dr. Fenyves János és Szilágyi József.
(Soproni Tibor felvétele)
1994. december 2.
KANIZSA - Sfzant
25
• •
• •
OTOT KAPTAK AZ OLAJOSOK
Befejeződött az 1994/95. évi labdarúgó-bajnokság NB I. őszi idényének küzdelemsorozata, melynek záró fordulójában hazai környezetben szerepelt az Olajbányász gárdája.
Az idényzáró mérkőzésen a kanizsaiak a legjobb játékosállománnyal rendelkező együttest fogadták, amelyen végül is érvényesült a papírforma, hiszen
Olajbánvász-Kispest HFC 1-5 (1-2)
Az előző fordulókban bravúrosan szerepelt olajosok nem a legjobb előjelekkel várták az egyik bajnokesélyest. Ugyanis a csapatot megtizedelte a betegség, a sérülés s mint később kiderült, nem tudták pótolni az újabban kiesett két meghatározó játékost. Nevezetesen a söprögető Kepét, és a beálló Kisst, akiknek hiányát erősen megérezte a csapat.
A mérkőzés előtt.
Készei Ferenc, az olajosok vezetőedzője:
- Az ismert körülmények miatt a pontszerzést már nagy sikernek tartanám.
Dimitrije Davidovics, a kispestiek mestere:
- Lépést kell tartani a riválisokkal, így mindenképpen nyernünk kell.
A szemerkélő eső ellenére mintegy nyolcezren tekintették meg az idényzárót, melynek 2. percében megfogyatkozhatott volna a vendégcsapat. Ekkor a magáról megfeledkezett For-rai követett el súlyos szabálytalanságot - sípszó után belerúgott Kajdyba -, de a bíró, és a közelben tartózkodó partjelző is „elnézett" az eset mellett.
A 6. percben Filipovics huszonkét méteres szabadrúgását bravúrral ütötte ki a bal sarok elől a kispesti hálóőr, majd két perccel később a védők hibájából Kovács szerzett vezetést, aki tíz méterről volt eredményes. 0-1. A hazai támadások a 25. percben hozták meg az egyelítést, amikor egy szép akció végén Filipovics mesteri labdájával Fehér lépett ki és az öt és felesről a hosszú sarokba lőtt. l-l. Ezután akár fordíthatott volna az olajosgárda, de a befejezések nem sikerültek, illetve kétszer a
Fehér egyenlítő gólja
{Soproni Tib<Pl- felvétek)
kapus mentett bravúrral. Már-már úgy tűnt, hogy a félidő nem hoz újabb gólt, de a hajrában, egy pontrúgásnál megint betliztek a védők és a senkitől sem zavartatott Csehi biztosan fejelt a kapuba. 1-2.
Szünet után az egyre többet tévedő, az olajosokat sújtó Kiss Géza bíró lett a főszereplő, aki többször is bekeményített az olajosok terhére. így történt az 55. percben is, amikor Agicsnak kiosztott egy újabb sárgát s mivel a fiú ilyennel már rendelkezett, villant a piros lap.
Ezt követően már csak a vendégek voltak a pályán, a kanizsaiak alig lépték át a felezővonalat. Nagy fölényben, magabiztosan játszott a Kispest s a 60. percben Kovács, a 75. percben Stefanov, majd 4 perccel későb Illés volt eredményes. így alakult ki az 1-5-ös végeredmény. Az utolsó percben gólt lőhetett volna a hazai csapat is, de Farkas nyolcméteres lövését, a kapus bravúrral kiütötte s a labdát Kajdy a kapufára lőtte.
A mérkőzés után.
Készei Ferenc:
- Az első félidőben szinte mindenki erőn felül teljesített, jól játszottunk, de a túl szigorú kiállítás után nem tudtuk kompenzálni a Honvéd nagyobb tudását és erőfölényét.
D. Davidovics:
- Nagyon jó mérkőzést vívtunk. Tudtuk, hogy a II. félidőben már nehéz lesz az olajosoknak követni a mi tempónkat.
Varga Attila tanár, Zalakaros:
- Honvéd-szurkoló vagyok, ám ennek ellenére joggal állapíthatom meg, hogy a bíró befolyásolta a mérkőzés eredményét. számos alkalommal sújtotta a védekezésben bizony ki-kihagyó olajos-csapatot.
Kovács László, egykori FIFA bíró:
- Súlyos védelmi hibákból lőtték a gólokat a vendégek.
Balogh Csaba közgazdász:
- A csapat erősen megérezte Kepe és Kiss hiányát, meg a bíró egyoldalú ténykedését.
Az őszi sorozattól búcsúzó csapat: Csáki - Dudás - Sza-lai, Agics, Iványi (Kercsmár) - Farkas, Hegedűs, Kajdy -Fehér, Filipovics, Fuisz (Vidó-
czi)._
Balogh Antal
A bajnokság őszi
végeredménye
1. Újpesti TE 10 3 2 43-18 33
2. Ferencváros 10 2 3 35-20 32
3. Kispest 9 2 4 34-18 29
4. BVSC Drh. 9 1 5 34-21 28
5. Békéscsaba 7 5 3 26-20 26
6. Debrecen 7 2 6 19-22 23
7. ZTE 7 2 6 22-32 23
8. Vác FC S. 6 3 6 22-23 21
9. Pécsi MSC 6 3 6 18-24 21
10. Olajbányász 5 2 8 16-35 17
11. Csepel K. 4 4 7 14-16 16
12. Stadler FC 4 3 8 13-19 15
13. ETO Győr 5 2 8 17-20 14
14. Sopron 3 4 8 26-31 13
15. Vasas SC 3 3 9 20-27 12
16. Parmalat 2 5 8 14-27 11
Megjegyzés: az ETO Győr
ere dményéből 3 pont levonva.
Folytatás iíiviiksmii
Befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A zárófordulóban döntetlenül (0-0) ért véget a Galambok-Miklósfa városkörnyéki rangadó, míg a Kiskanizsa bravúros győzelmet aratott Pákán Ajnb-rus góljával. Az őszi bajnok Miklósfa, az újonc lett 40 ponttal a 36 pontos Csesztreg és a 30 pontos H. Bottyán SE előtt. A Kiskanizsa 26 ponttal a 7., míg a 14 pontos Galambok a 14. helyről várja a tavaszi folytatást.
-b-
Lahdarúgú iw«ti tanfolyam
A városi labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága érdeklődő fiatalok részére labdarúgó játékvezetői tanfolyamot szervez, amelyre tizenhat éven felülieket várnak. Jelentkezni lehet a városi LSZ címén (Király u. 47.) december 20-ig. A tanfolyam várhatóan jövő év január közepén indul, amely díjtalan.
-h-
Totójátékvuk nyertesei
1994. november 25-26-27.
Ix2-es játék:
Az 1994. november 25-26-27-i játék helyes tipp-oszlopa:
21x 121 221 x2x
12 találatos nem volt.
11 találatos: Szécsényi István (Nagykanizsa)
10 találatos: Gódor Gyula (Nagykanizsa).
9 találatos: nem volt.
0 találatos: nem volt.
Góltípp:
Az 1994. november 25-26-27-i játék végeredményei: 0-1, 1-5, 2-0.
Telitalálatos: Ignáci István (Nagykanizsa).
Két végeredményt talált el: Gódor Gyula (Nagykanizsa).
Mivel véget értek a nemzeti és a megyei bajnokságok küzdelmei, egy időre mi is szüneteltetjük totójátékunkat, s csak tavasszal folytatjuk újra. Kérjük megértésüket, türelmüket, s hogy addig is tartsanak velünk, olvassák a Kanizsát, és a bajnokságok második körét is kísérjék figyelemmel lapunk segítségével! Totózzunk együtt! Addig is kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!
26
KANIZSA - Sfu»u
1994. december 2.
A bajnok Kanizsán
A kézilabda NB I-ben a hét végén rendezik meg az őszi idényzárót, amikor hazai környezetben szerepel a Tungsram férfi gárdája. A lámpagyáriak a magyar és a nemzetközi mezőny egyik kiemelkedő képességű csapatát, a Fotex Veszprémi SF. többszörös magyar bajnokcsapatát, kupagyőztest látják vendégül. Azt az együttest, melynek szinte minden játékosa szerepel, vagy szerepelt címeres mezben, köztük a világválogatott Éles József.
- A nagy érdeklődéssel várt találkozót holnap -szombaton - rendezzük meg az Olajbányász munkacsarnokban 17 órai kezdettel. A terv, a. tisztes helytállás -hangoztatta Pintér István, a kanizsaiak szakágvezetője, majd így folytatta:
- Végre most lehetőségünk nyílt arra, hogy az NB l-es ifjúsági csapatunk is az Olajbányász csarnokban szerepeljen előmérkő-zésként a nagy mérkőzés előtt. Az ifi-mérkőzés 15 óra 15 perckor kezdődik, amikor a csapat a veszprémi fiatalokkal mérkőzik.
-a-
Az Izzó kifogta a Tromost
A kézilabda Magyar Kupában megtörtént a nyolcaddöntő párosítása az MKSZ-ben, ahol nem kedvezett a szerencse a Tungsram NB l-es férfi csapatának. Ugyanis a nyolc közé jutásért a kanizsaiak az él-csoportbeli nagy csapattal, az Elektromos gárdájával, a bajnokság jelenlegi második helyezettével mérkőzik. Az oda-visszavágó rendszerű mérkőzéseket december 7-én és 10-én kell lebonyolítani. Eredetileg az első talákozóra a fővárosban került volna sor, de mivel 10-én, a tervezett visszavágón a kanizsaiaknak termi nehézségei voltak, így felcserélték a pályaválasztói jogot. Ezek szerint az első találkozót Nagykanizsán bonyolítják le december 7-én, szerdán 17 órai kezdettel az Olajbányász munkacsarnokban.
-1-
Rangadót vesztett a Tungi
A kézilabda NB l-es férfi mezőnyben, az őszi hajráig nagyszerűen vette az akadályokat a Tungsram gárdája, amely holtversenyben felkerült a harmadik helyre a bajnoki tabellán.
Nos, a remélt jó folytatás elmaradt. A csapat elveszítette hazai veretlenségét, hiszen a tabellaszomszédok találkozóján
Tungsrani-Plek Szeged 25-27 (12-14)
A kis-rangadó előtt Jéki Zoltán, a lámpagyáriak edzője pesszimista volt, míg Kővári Árpád, a Tisza-partiak szakvezetője abban bízott, hogy nem lesznek hagyománytisztelők, azaz győztesként távoznak.
Kezdetben Radovics szélsőgóljaival lépést tartottak a kanizsaiak a vendégekkel, majd 4-4 után Mezeiék könnyedén elhúztak három góllal, miközben Krichenbaum büntetőjét
Fekete hárította. A kislétszá-mú, ám hangos vendégszurkolók végig biztatták a kedvenceket, de a kanizsai publikum csak csendes szemlélője volt az eseményeknek.
Az izzósok védekezésben feljavultak, Mészáros ziccereket, hétméterest hárított. A támadójáték viszont erősen döcögött, több labdát is eladtak a hazaiak, s így négy gólra nőtt az előny. Ezután fergeteges hajrát nyitott a Tungi, és egy gólra megközelítette a vendégeket.
Fordulás után felváltva estek a gólok, miközben a válogatott beállóst, Mezeit, nem bírták tartani. A másik oldalon Krichenbaum vitte a csapatot, aki mellé felzárkózott Becskei. A félidő közepén már csak egy góllal vezetett a Pick, de a fordítás nem sikerült. A vendégek emberelőnybe kerültek, újra elmentek három góllal, akik végül is most
jobbak voltak és megérdemelt győzelmet arattak.
A kitűnő élcsapat, kupacsapat igazolta nagyszerű klasz-szisát, amelynek helyzetét néhány lámpagyári játékos megkönnyítette. Különösen Kuz-micsov okozott nagy csalódást, aki hallatlanul gyengén teljesített védekezésben és támadásban egyaránt. Ráadásul egy tucat ziccer kimaradt. így fordulhatott elő, hogy először távozhatott győztesként Kanizsáról a Tisza-parti együttes.
A lámpagyáriak közül Mészáros sérüléséig jól őrizte a kaput, az ötgólos Radovics jó kezdés után visszaesett és végre Becskei bátor és eredményes volt, aki négy gólt szerzett. A csapat motorja ezúttal a játékmester Krichenbaum volt, aki hét akciógólt és hat hétméteres-
gólt szerzett._
B. A.
Visszavitték a Zrínyi Kupát
Zsigmondy-Winkler tornacsarnokban immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Zrínyi Kupa fiú serdülő kézilabdatornát.
Az egyfordulós, körmérkőzéses rendszerű versenyen a Pécsi TÁSI, a kupavédő remekelt. amely biztosan nyerte a kanizsai tornát, s ezzel visz-szavitték a Zrínyi Kupát a Mecsek-aljára.
A kanizsai csapatok eredményei:
Zrínyi-Péterfy 10-10 (5-5).
Legjobb dobók: Elek 7. illetve Mándó 5, Zrínyi-Z. Apáczai 17-10 (9-2). Ld.: Takács 7, Elek 6. Z. Apáczai-Péterfy 23-6 (9-2). Ld.: Mándó 3. Pécsi TÁSI-Péterfy 26-11 (12-4). Ld.: Mándó és Barna 4-4. Pécsi TÁSI-Zrínyi 17-10 (10-7). Ld.: Elek és Horváth 4-4.
Végeredmény: 1. P. TÁSI, 2. Zrínyi, 3. Z. Apáczai, 4. Péterfy. Tiszteletdíjat kapott a kanizsaiak közül Takács Pál, aki a mezőny legjobbjának bizonyult.
A kanizsai csapatokban a következők szerepeltek,
Zrínyi: Vörös - Gergye. Takács P., Elek, Takács Sz„ Horváth, Ruff. Csere: Kiss, Papp, Kantó, Czuk. Niklesz, Lukács. Testnevelő-edző: Mar-czinka Csaba.
Péterfy: Ziegler - Nóvák, Mándó, Barna, Gémesi, Anta-lics, Leveli. Csere: Kovács, Hompót, Szollár, Tóth. Edző:
Ojtó Tamás._
B. A.
Nosztalgia Kupa
Első alkalommal rendezik meg a Nosztalgia Kupa öregfiúk nemzetközi kézilabdatornát, amelyre vasárnap kerül sor az Olajbányász munkacsarnokban. A kilenc órakor kezdődő tornán a házigazda kanizsaiak mellett a horvát Varteks Varasd, a PMSC és Zalaegerszeg csapata szerepel egyfordulós, körmérkőzéses rendszerben. Az eredményhirdetést tizennégy órakor tartják.
-b-
Olajos Teke Kupa
Az olajipari dolgozók, sportolók hagyományos nemzetközi kupasorozata, az Olajos Teke Kupa a MOL Bányász Szakszervezet, a MOL Rt. Nagykanizsa és a ROTARY Rt. Nagykanizsa gazdasági és szakszervezeti vezetése védnökségével tovább folytatódik.
A 34. kupaversenyt a városi szakszövetség ma (péntek) és holnap bonyolítja le a sörgyári csarnokban négy
női és hat férfi minőségi csapat részvételével.
A százdobásos verseny ma 17 órakor kezdődik, míg szombaton reggel 8 órától folytatódnak a küzdelmek. Az ünnepélyes eredményhirdetést 16.30 órakor tartják, melynek során díjazzák a csapat- és egyéni verseny 1-3. helyezetteit, a legjobb zalai felnőtt és ifjúsági tekéző-ket.
- h -
1994. december 2. KANIZSA - Sfivtt 11
Megtorpantak a sörgyári gurítók
A teke NB I-ben szereplő sörgyári csapatok az utóbbi két fordulóban elmaradtak a várakozástól, s főként a női csapat gyengélkedett, amely leszakadt az élcsoporttól. Ugyanakkor az újonc férfi gárda jóval a várakozás fölött teljesített eddig, amely az utóbbi fordulókat félsikerrel vette.
A Sörgyár női csapata pontatlanul vette az akadályokat. A 8. fordulóban a fővárosban, a Postás vendégei voltak, ahol 6:2 arányban kaptak ki közel 100 fával. A versenyzők közül csak Némethné (417 fa) és Gróf (413) szerzett pontot, a többiek mérsékelten teljesítettek.
Legutóbb hazai környezetben gurítottak a kanizsaiak, akik közül hárman ugyan pontosak voltak (Némethné 402, Vágvölgyiné 398, Gróf 398 fa), de hárman igen gyengén teljesítettek s így a több fát ütött vendégek győztesként távoztak.
Sörgyár-Csorna 3-5 (2239-2273) A Sörgyár újonc férfi együttese a 8. fordulóban izgalmakban bővelkedő nagy csatát vívott a sörgyári csarnokban a jó játékerőt képviselő rutinos MOM-Vízművek ellen. Kezdetben úgy volt, hogy sima győzelem születik, hiszen az első kör után közel 40 fával megugrott az újonc,
ám a mindent eldöntő harmadik kört már hátránnyal kezdték. Nos, a befejező Lukvár (689 fa) és Németh S. (642) pontot hozott, Bende is eredményes volt (682 fa) s az összfaarány meghozta a 6-2-es kanizsai sikert.
Legutóbb Ózdon gurítottak az újoncok, ahol 7:1 arányban vesztettek:
- A csapat fele lázas, beteg volt, meg aztán a remek hazaiak ellen keveset is dobtunk. A versenyzők közill csak Németh Sándor hozott pontot 685 fával - mondta a sörösök
edzője, Tóth Ferenc._
B.A.
Öt érem Csehországból
Rangos nemzetközi úszóviadalt rendeztek a csehországi Znojmoban, ahol négy ország közel húsz csapattal képviseltette magát. A magyar színeket a Vízmű SE versenyzői képviselték, akik öt érmet és több jó helyezést szereztek.
A znojmoi nagydíjon, a 27. alkalommal rendezett nemzetközi versenyen a kanizsaiak közül a legjobb teljesítményt
Révész Katalin (1980-8l-es korosztály) nyújtotta. A fiatal úszótehetség megnyerte a 100 m gyorsot (1:01,99 mp), ezüstérmet szerzett 100 m háton (1:11,53) és 100 m pillangón (1:10,15 mp). Major Zsófia (1982-83-as születésűek) első helyen végzett 100 m pillangón (1:14,07 mp), negyedik lett 100 m gyorson (1:07,88) és hatodik
100 m háton (1:18,27 mp). Süle Orsolya 100 m pillangón 1:14,65 mp-es eredménnyel a második helyen végzett. Holló Adrienn (1979-es és idősebb korosztály!) 200 m mellúszásban az ötödik (2:48,61), míg 100 m mellen a hatodik helyet szerezte meg 1:18,84
mp-es időeredménnyel._
B.A.
Sporthétvége
PENTEK Teke. 34. Zalai Olajos Kupa nemzetközi meghívásos verseny, Sörgyári csarnok, 17.00.
SZOMBAT Kézilabda. NB I. Férfiak: Tungsram-FOTEX Veszprém, Olajbányász munkacsarnok, 17.00.
Teke. 34. Zalai Olajos Kupa nemzetközi meghívásos verseny, Sörgyári csarnok, 8.00. Eredményhirdetés: 16.30.
Teremlabdarúgás. Városi bajnokság (csoportmérkőzések), MÁV NTE munkacsarnok, 8.00-19.30 óra között.
VASÁRNAP Kosárlabda. NB I. Nők: MÁV NTE-Pécsi Postás, MÁV NTE munkacsarnok, 16.00.
Kézilabda. I. Nosztalgia Kupa nemzetközi torna (öregfiúk), Olajbányász munkacsarnok, 9.00.
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: autóbusz-állomás, 11.30. Gyalogtúra: Badocsány hegy - Csapi öreghegy -Kendli major - Zalasárszeg. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 17.40.
CSÜTÖRTÖK Asztalitenisz- Diákolimpia városkörnyéki döntői (7-8. osztályosok), Péterfy -iskola, 14.00.
Sakk. Városi egyéni nyílt bajnokság, DÉDÁSZ étterem, 17.00.
Top 12
A megyei asztalitenisz szövetség és a Hévíz SK közös szervezésében bonyolították le a felnőtt asztalitenisz férfi Top 12 megyei egyéni bajnokságot. A Hévízen rendezett pénzdíjas, szín-
vonalas bajnokságon a hévízi színekben versenyző Zborai Gyula szerezte meg a győzelmet a sörgyári Mátai Ferenc előtt, míg a sörös Tu-boly Jenő a hatodik lett.
-e-
Kajakos toborzó
A Bútor-ROTARY kajak szakosztály vezetése az után-pótlás-nevelés fokozása érdekében szakági toborzót hirdet, és tíz éven felüli lányok és fiúk jelentkezését várják. Jelentkezni lehet a Zsig-
mondy-Winkler tornacsarnokban hétfőn és szerdán 16-17, pénteken 15-16 óra között, valamint szombaton a fedett uszodában 8-9 óra között Héder István edzőnél.
-g-
bisetos tipp
Hirdessen, liogy megismerjék: Tel.: 93/313-919
Nálunk biztosan nyer, ha rendel!
Munkaruházati termékek teljes választéka termelői áron!
Szociális Foglalkoztató 8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
Városkapu krt. környékén kisméretű garázst vennék. Ajánlatokat „Ikergarázs nem érdekel" jeligére, Nk. Pf.: 154. címre kérek le-vélben. (3316 K)_
Eladó Szentgyörgyvári IV. hegyháti, 200 nm telek hétvégi házzal. Víz, villany van. Róber István, Nk. Erdész u. 25. (4571 K)
Másfélszobás, egyedi fűtésű, felújított lakás eladó. Nk. Platán sor 9/A. IV/3. (4693 K)
Zalasárszegen télen is lakható épület, 200 n.öl területtel eladó. Villany van, víz megoldható. Érd.: Nk. Zemplén 4/A. 2/7. (4692
K)_i_
Kiskanizsa központjában, a futballpályánál, kétszobás, összkomfortos családi ház melléképülettel, 750 n.öl területtel eladó. Érd.: Nk. Felsőtemető u. 6. (4690 K)_
2 szobás, összkomfortos lakás és, Kaán K. üti garázssoron garázs eladó. Érd.: Nk.
Liszt F. 1/C. 3/1. (4655 K)_
Nk-án a belvárosban 56 mn-es, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 17-19 óráig. Nk. Teleki u.
1. 8/47. Kancsár Róbert. (4654 K)_
Katonaréten 2 szobás családi ház eladó. Irányár: 2.300.000 Ft. Tel.: 93/317-497, 16 óra után. (4652 K)_
Zalakomáromi családi ház melléképületekkel, nagy telekkel eladó. Víz, gáz bent van. Tel.: 15 óra után, 314-709. (4631
K) _
Eladó a gyékényesi bányatavaktól 10 km-re, Surdon panorámás építési telek, rajta 20%-ban elkészült családi házzal, 10 nm-es gyári faházzal, kb. 1000 db 2 éves fenyőcsemetével, 1,2 mFt-os áron. Bármilyen forgalomképes vagyontárgyat értékegyeztetéssel beszámítok, megfelelő fedezet esetén 800 eFt kp-vel részletfizetés is lehetséges. Kp. esetén 8% kedvezményt adok. Tel.: 06-
60-399-526. (4629 K)_
Kiscserfőn 300 n.öl termő, fiatal, 200 tő lugas szőlő, gyümölcsös, felszereléssel, üj földpincével, építési engedéllyel eladó. (Villany, buszjárat van.) Erd.: Nk. Munkás u. 14/B. 1/2. (4617 K9_
Nk-án 1,5 szobás, megvásárolható, önkormányzati lakást keresek vételre. Cím a szer-kesztőségben. (4613 K)_
Elcserélném v. eladnám városközponti, 55 nm-es, kétszobás lakásomat. Erd.: Dr. Apáthy Zsuzsanna, Tel.: 93/314-672. (4610
K)_
Bagó-hegyen lugas szőlő bérbeadó hosszú távra. Érd.: 93/313-430. (4607 K)_
Látóhegyen a volt inéregháztól Nk. felé 12. birtok épülettel, kúttal eladó.. Szőlő, gyümölcsös és kert 672 n.öl. Érd.: Szentes István, Nk. Magyar u. 23. 5. ajtó. (4606 K)_
Nk. Garay u. 16. IV. ein. 10. alatt 3 szobás, egyedi fűtéses, 75 11111 alapterületű lakás eladó. Érd.: 311-300/43-33 mellék, napközben; hétvégén a fenti címeil. (4603 K)
Belvárosi, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 3.
emeleti lakás eladó. Érd.: 317-362 telefo-non. Irányár: 2.300.000 Ft. (4602 K)
Zalakaros, Behiáki gyümölcsös mellett a gyógyfürdőhöz közel eladó 54 nm-es, alápincézett épület 400 n.öl kordon szőlővel és borászati felszereléssel együtt. Érd.: Zala-k0111 ár, Kossuth u. 46. Tel.: 93/312-478. (4601 K)_
Öregförhéncen eladó 700 n.öl szőlő és gyümölcsös pincével áron alul. Érd.: 314-817 telefonszámon, 15 óra után. (4600 K)
Másfélszobás, egyedi fűtésű, I. emeleti lakás májusi kiköltözéssel, fizetési könnyítéssel eladó. Érd.: Nk. Attila u. 6. 2. lph. Ifka. (4552 K) _
Kétszobás, összkomfortos lakás a Munkás utcában eladó.''Erd.: Nk. Attila u. 6. 2. lph. Ifka. (4553 K)
Szoba-konyhás házrész eladó. Üzlethelyiségnek is alkalmas. Érd.: 8.30-11 óráig és 14-18 óráig. Nk. Teleki u. 2. III. lakás. (4539 K)_
2 és félszobás vagy 3 szobás, egyedi fűtéses, erkélyes lakást vennék 2. emeletig. Tel.: 314-420. (4534 K)_•
Hevesi üzletsor mögött aknás garázs eladó. Erd.: Lukács József, Nk. Kodály Z. u. 2. Tel.: 93/317-323. (4533 K)_
Belvárosi, tetőteres családi ház közös udvarral reális áron eladó..Érd.: Nk. Kisfaludy u. 8. (4517 K)_
Szabad-hegyen 370 n.öl telek eladó. Tel.: 317-118. (4516 K)_
Elcserélném 37 nm-es 1 szobás, önkormányzati lakásomat Nk. Magyar u; 2. 11/12. alatt 1+2 fél vagy 2 és felszobás önkormányzati lakásra. Tel.: 06-60/399-755 Horváth Nándor. (4513 K)
Eladó Nk-án 1+3 félszobás, egyedi fűtéses lakás készpénzért. Érd.: munkaidőben: 312-364 vagy 311-333 telefonon, 13-as melléken. (4510 K)_
Balatonfenyvesen, Mária u. 14. szám alatt eladó tetőtérbeépítéses, 2 külön bejáratú, 2 garázsos családi ház 200 n.öl telken, Balatontól 80-100 m-re, vendéglő kialakítására alkalmas helyen. Irányár: 13 niFt: Érd.: fen-ti címen. (4509 K)_
Kisbagolai hegyen szőlőbirtok pincével el-adó. Erd.: Nk. József A. 7/A. (4519 K)
Zalakaroson 217 n.öl üdülőterület eladó. Víz, villany van. Tel.: 93/311-710. (4520 K)
Másfélszobás+étkezős, egyedi fűtéses, 3. emeleti, Munkás utcai lakás eladó. Erd.: Nk. Munkás u. 10/C. Magyar. Tel.: 314-
420. (4532 K)_
Kiskanizsán egyszobás családi házamat konyhakerttel, gazdasági épületekkel elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra. Ajánl.: „Tavaszi költözés" jeligére kérném a Pf.: 154-be. (4415 K)_
Kétszobás 3. emeleti öröklakás eladó. Érd.: Megyimórec István Nagykanizsa, Zemplén 11/A. 3. emelet (4704 K)_
Balatonmárialsón ikervilla fele eladó. Irányár: 2.400.000 Ft. Tel.: 06/60/399-755 (4705 K)_
Egyedi gázfűtéses, 2 szobás, 51 nm-es, 4. emeleti öröklakás eladó. Cím: Nk., Munkás u. 6/A 4/13. Tel.: 314-508 (16 óra után) (4706 K)_._.
Böhönyén kedvező fizetési feltételekkel 4 szobás, összkomfortos, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kovács József Böhönye, Dózsa körút 74. vagy 85/322-864 (4707 K)__
34 11111-es lakás eladó. Irányár 1,2 mFt. Érd.: Nk. Városkapu 8/B. 3/11. du. 17 órá-tól. (4708 K)
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.) Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
V MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! V KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül! NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
Legalább 600 n.öt-es birtokot vásárolnék Nk., 30 km-es körzetében. Éri.: 311-207, Valter (4709 K)_
Nk-tól 10 km-re Galamboki tóhoz közel Győr-hegyen téglaépület kis területtel (400 n.öl) eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: de. munkaidőben 313-040/1168 mellék. (4710
K)_
5 szobás, kétszintes családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érd.:
Nk., Uj Elet u. 50. (4711 K)_
Két és félszobás családi ház garázzsal, műhellyel, kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsi-gárdy köz. 3. (4712 K)_
Látóhegyen a Kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is (300-300) eladó. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Helyijárat. Irányár: 250 e.Ft 300 n.öl. Cím: Kiskanizsa Bajcsy Zs. 2/A vagy 93/319-455-ös Bányai. (4713 K)__
Keresek egyedi fűtéses, 2 szobás vagy 1+félszobás lakást. Ajánlatokat Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4 alá kérem. (4714 K)
'' 2 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel eladó Murakeresztűron. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4. (4715 K)
Keresek megvételre 2+fél, vagy 1+2 félszobás lakást a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4716 K)_
Zalakaroson, panorámás-, komplett zártkerti ingatlan, csodálatos környezetben, a fürdőhöz közel a legtöbbet Ígérőnek sürgősen eladó. Érd.: esti órákban, hétvégén egész nap Zalakomár, Petőfi út 51. (4717 K)
Buszmegállótól 200 méterre, 40 nm-es hétvégi ház, télen is lakható, parkosított környezetben villannyal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nagykanizsa, Teleki u. 7/c. 1/3. (4718 K)_
Nk-Sáncban négyszoba-hallos, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős, 120 nm-es alapterületű, egyedi gázfűtéses 600. n.öl telekkel eladó. Erd.: 314-899 telefonon. (4719 K) Vásárolnék másfél, vagy kétszobás, egyedi fűtéses lakást. Érd.: esti órákban 317-220-as telefonon. (4720 K) Szentgyörgyvári hegyen fürdőszobás hétvégi ház 250 n.öl telekkel, garázs.+gazdasági épületekkel eladó. Víz-villany-aszfaltos út van. Erd.: Nk., Kazanalak krt. 7/B. 1/4. (4721 K)_
2 különálló, felújításra szoruló, udvari, összesen 110 nm-es belvárosi családi ház melléképülettel, udvarral, kocsibejáróval eladó. Érd.: Nk., Kisfaludy 21. 16-17 óráig. Bajné. (4722 K)_
2 szobás első emeleti, 2 erkélyes önkormányzati lakásom elcserélném egyedi fűtésű, 1+félszobás önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat munkanapokon Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4 alá kérem. (4723 K)_
1+2 félszobás jó .áljapotú lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4724 K)_
3 szobás + tetőtér megoldható, nagy konyhás, családi ház külön 1 szoba, konyha lakható udvari lakással, garázzsal kisméretű telekkel eladó Miklósfán. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4725 K)_
2 +2 félszobás földszinti Jakás reális áron eladó a Kazanlak krt-on. Érd.: Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (4726 K)_
2 szobás, 2 erkélyes, első emeleti, felújított
lakás eladó a Rózsa utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. munkanapokon. (4727
K)_
2 szobás, előszobás, nagy telkes (900 n.öl) családi ház eladó Kiskanizsán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4728 K)_
2 + félszobás lakás eladó a kejeti városrészben. Irányár: 1.700.000 Ft. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4729 K)
2 szobás nyolcadik emeleti lakás eladó a keleti városrészben. Erkélyes, étkezős, irányár: 1.400.000 Ft. Erd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4730 K)_
3 szobás, egyedi központi fűtéses lakás, étkezővel, erkéllyel, kamrával, pincével eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4 OTP átvállalás lehetséges. (4731 K)_
Csapiban 2 szobás, nagy telkes családi ház eladó, vagy Nk.-i 1+2 félszobásra cserélhető. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4732
K)_
Zalakarosi telek 200.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4733 K)
8 hold földterület, megosztva is hosszií távra bérbeadó Zalaújlakon, közvetlen aszfaltos úton megközelíthető. Érd.: Nk., Kazan-
lak krt. 7/B. 1/4. (4734 K)_
Csapiban és Zalaújlakoii hosszútávra kiadnám 3 és 2 hold földe/net megművelésre, vagy fenyőtelepítésre. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4 munkanapokon. (4735 K)
1+2 félszobás lakáseladó a Péterfa utcában. Irányár: 1.6 mFt. Erd.: Kazanlak krt. 7/B.
1/4. (4736 K)_
Qarázs eladó a Munkás üti garázssoron. Erd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4737 K)
Keresek Kazanlak, Városkapui, vagy Munkás utcában kiadó garázst. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. „4.000 Ft" jeligére. (4738 K)_•__
Első emeleti, 1,5 szobás, erkélyes, .42 nm-es, liftes, közp. fűtésű, jó állapotban lévő lakás, Nagykanizsa keleti városrészében eladó. irányár: 1.350.000 Ft. Erd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4739 K)__
1+2 félszobás, második einelti, erkélyes, 57 nm-es, tehermentes, közp.fűtésű, jó állapotban lévő lakás, 4 emeletes épületben, Nagykanizsa keleti városrészében eladó. Irányár.: 1.9 mFt. Érd.: Nk., Terv u.4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4740 K) 3 szobás, erkélyes, egyedi vízórás, 67 nm-es, tehermentes, jó állapotban lévő liftes, közp, fűtésű, lO.emelti lakás, Nagyknaizsa keleti városrészében eladó. Irányár: 1.8 mFt. Erd.: Nk., Tery u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4741 K) Zalakarostól 4 km-re, garabonci hegyen, 30 11111 alapterületű, 2 szintes, új épület, alul pincével, fent 1 szobával, terasszal, 2100 iivöl kordonos szőlővel, erdővel, szántóval megosztva is eladó. Irányár: 1.5 mFt. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkana-
pokon. (4742 K)_
Zákányban, 160 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, nappali, galériás, 2 teraszos, közp. fűtéses (cserépkályhával) családi ház eladó. (Panziónak is kialakítható.) Az ingatlanhoz 3 hektár terület, melléképületek, vendégháznak kialakítható parasztház tartozik, valamint 10 hektár szántóföld és erdő. (A Drávapart mellett, a Gyé-
KAMARAI
KERES-KIN A L
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042). Tételenként: 500,- Ft + áfa. Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-211 Kárpitozott bútorok, egyéb bútorok, bútoripari félkésztermékek és különböző faáruk forgalmazásával foglalkozó német cég - együttműködés céljából - magyar partnereket keres.
NK-212 Német cég kerti szobrok, díszítőelemek, szökőkutak gyártóinak ajánlatait várja.
NK-213 Egyedi tervezésű, luxus kivitelű fürdőszoba-szerelvények és tartozékok német gyártója magyar kooperációs partnert
keres.
NK-214 Német cég ipari csarnokok fűtésére szolgáló fűtőberendezéseket gyárt. Termékei magyarországi forgalmazásához a szakmában jártas képviselőt keres.
NK-215 Német cég has-znált traktorokat és egyéb gépeket kínál eladásra. (Lista kamaránkban megtekinthető).
LAKÁS - TELEK
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47.
„, , „ 93/310-540
Telefon: 93/312-305
1994. december 2.
KANIZSA - rffné.
29
kényesi fürdő vonzáskörzetében található.) Irányár: 11 mFt. Erd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4743 K)
Nk., Szentgyörgyvári hegyen, 2. hegyháton 200 n.öl kordonos szőlő (15 éves telep.) 2 szintes téglaépülettel, az alsó szinten pincével és konyhával, felsőszinten szobával, teljes felszereléssel eladó. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4744 K)
Nk.-án, Zemplén utcában, 1.5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, első emeleti jó állapotban lévő lakás eladó, (liftes házban) Irányár: 1.350.000 Ft. Erd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 (4745 K)_
2 + 1 félszobás, 63 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, közp.fűtéses, jó állapotban lévő, felújított (új padlószőnyeg és tapéta) 4 emeletes épületben eladó. Irányár: 1.8 mFt. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4746 K)
Balatonberényben, külterületi 900 n.öl telek, a belterület határán, utca végén eladó. Aszfaltozott út oldalán 100 n.öl terület be van kerítve. Ezen az oldalon található az összes közmű, melyre a rákötés megoldható. Irán vár: 650.000 Ft. Erd.: Nagykanizsa Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 munkanapokon. (4747 K)_
Kiskanizsán a Bajcsy Zs. utcában 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.5 mFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4773 K)
Nagykanizsán 150-200 n.öl-es építési telket vagy bontásra szánt családi házat vásárolnék. Igény szerint, belvárosi Rakásomat értékegyeztetéssel beszámítom. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4774 K)
Sáncon 5 szobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, ipari árammal, 111 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4.5 mFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4775 K)_
Szepetneken 3 szobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, 160p n.öl telekkel eladó. Irányár: 2 MFt. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4776 K)_
„PLANDERNE" HIRDETŐ
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. KERES-KÍNÁL, KIADÓ,
ELADÓ, CSERE (Házak, lakások, nyaralók, telkek, garázsok) HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG Nyitva: H-SZ-P.: 15-18 óráig K-Cs: 10-18 óráig
KERESIK
leszármazottai KENDE IGNÁC kereskedő hozzátartozóit. Kende Ignác Nagykanizsán született, 1904-ben bekövetkezett haláláig Innsbruckban lakott, majd Nagykanizsán az izrealita temetőben lett eltemetve. Ha hozzátartozói élnek, kérjük jelentkezzenek a 93/311-042-es telefonszámon.
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 450.000 Ft. Érd.: Nk., Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4777 K) Nagyrécsén 4 szobás családi ház, beépített tetőtérrel, pincével, garázzsal, 2 fürdőszobával és WC-vel, joo n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.7 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4778 K) _
Nagyrécsén 2 szobás komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 800.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4779 K)_
Kiskanizsán 3+1 félszobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, műhellyel, garázzsal, qielléképUletekkel, 300 n.öl telekkel eladó. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314012 (4780 K)_
Palinban nagyméretű, beépített tetőteres, garázsos, központi fűtéses családi ház, 200 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4781 K)_
Nagyradán 2 szobás családi ház, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4782 K) Sáncon 6 szobás, 160 nm-es családi ház, tetőtérbeépítéssel, egyedi gázfűtéssel, 600 n.öl telekkel eladó. Erd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4783 K)_
Palinban 4+1 félszobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, 2 fürdőszoba és WC-vel, ,120 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4.6 mFt. Érd.: nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4784
K)_
Nagykanizsán belvárosi családi ház, 3+2 szobás, egyedi gázfűtéssel eladó. Irányár: 4.3 mFt. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4785 K)_
Palinban 2+3 félszobás. 104 nm-es, 6 éves családi ház eladó. Irányár: 4.7 mFt. Egyedi fűtéses, legalább 3 szobás, lakás értékegyeztetéssel beszámítható. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4786 K)
Miháldon 1 + 1 félszobás komfort nélküli családi ház, 850 p.öl telekkel eladó. Irány-. ár: 700.000 Ft Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4787 K)
Pölöskefőn 3 szobás, 84 nm-es családi ház, 1700 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2.8 MFt
MAV JUDO szakosztály
tagtoborzást hirdet
- VERSENYZÉS
- ÖNVÉDELEM
- NŐI ÖNVÉDELEM Jelentkezés: 6 éves kortól 40 éves korig. November, december hónapban. Nagykanizsa, Ady u. 78. Hétfő, szerda, péntek 17 órától.
J
„PLANDERNE" KÖLCSÖNZŐ
MOULINEX típusú, nagyteljesítményű kárpit- és szőnyegtisztítógép KÖLCSÖNZÉS (a hirdetőben) Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: naponta 8 órától Előjegyzést felveszek!
A DALTON AUDIO AJANLATA:
Nosztalgia és mulatós kazetták már 179-220 forintért, CD lemezek sokféle stílusban 450-650 Ft-os áron kaphatók. Karácsonyi kazetták 250 Ft-tól, CD lemezek 590 Ft-tól érkeztek. Mese és gyermekdalok kazettán 290 Ft-tól vásárolhatók.
NAGYKANIZSA, ADY U. 14.
NYITVA 9-től 17.30-ig, szombaton 9-től 12-ig.
Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4788 K)_
Nagykanizsán a Kazanlak körúton 4. emeleti, 2+1 félszobás, központi fűtéses,, 66 nm-es lakás eladó. Irányár: 1.75 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4789
K)_
Nagykanizsán belvárosi 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 2. emeleti, 82 nm-es telefonos lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (4790 K) _
Nk-án belvárosi 2+1 félszobás, 3. emeleti, 60 nm-es lakás eladó, irányár: 2.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4791 K)_
Nagykanizsán belvárosi 2 szobás, földszinti, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es lakás eladó, irányár: 2.3 mFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4792 K)_
Nagykanizsán a belvárosban első emeleti szomszéd lakások eladók. Átalakítással 5 szobássá nyitható. Telefon és garázsadott. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4793 K)__
Nagykanizsán a belvárosban 2+2 szobás, 3. emeleti, 90 nm-es, 2 szintes lakás eladó, irányár: 3.5 mFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4794 K) _
Nagykanizsán a Városkapu utcában, földszinti, 2+2 szobás,,68 nm-es, garázsos, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4795 K)_
Nagykanizsán a Kazanlak körúton, 2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(4796 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós utcában tetőtér-beépítéses, 5+1 félszobás, 134 nm-es, erkélyes, teraszos, garázsos, egyedi gázfűtéses, komfortos lakás eladó értékegyezte-tésssel, 3 szobás lakás beszámítható. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (4797 K)
JARMU
Válaszoljon a hirdetésemre, ha eladná 78-81-es évjáratú kedvenc VW GOLF autóját. Leveleket irányármegjelöléssel „Fehér és fekete" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4491 K)_
Garázsban tartott, megkímélt, 1,3 l-es, ötajtós Samara 36 ezer km-rel, sok extrával, leinformálható használattal eladó. Műszaki ''96. szeptemberig érvényes. Tel.: munkaidő után 93/314-994. (4598 K) VW Passat. 12 éves eladó. Érd.: esti órákban 93/312-482 vagy a 93/313-430. (4608
K)_
Fiat Croma 2.5 TC 5 éves eladó. Érd. Nk. Bagolai sor 17. Tel.: 314-709. 19 óra után. (4609 K)_
50 kcm-es Simson robogó eladó. Nk. Mun-kás u. 14/B. 1/2. (4616 K)_
75.000 Ft értékű autóvásárlási utalvány el-adó. Tel.: 314-709, 15 óra után. (4630 K)
Trabant combi, 4 ütemű, 4 éves eladó. Érd.: 313-140/16-12 mellék. (4656 K)
Trabant combi, 11 éves eladó. Galambok, Ady u. 34/A. (4657 K)_
S51 Simson segédmotorkerékpár eladó.
Ar.: 26.000 Ft. Erd.: Zalakomár, Petőfi u. 82. (4659 K)
Wartburg generálozva, 1,5 év műszakival, vonóhoroggal és 1 db Wartburg motor együtt vagy külön eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 8/D. IV/13. H-P 17 órától, hétvégén egész nap. (4572 K)
126-os Polski Fiat megkímélt állapotban eladó. Tel.: 93/313-512. (4521 K) Garázsban tartott, jó állapotú, 10 éves, 1200-as LADA eladó. Érd.: esti órákban, Nk. Kazanlak krt. '' 12/A. 11/10. Banka (4529 K)_
Montenbike kerékpár eladó. Irányár: 15.000 Ft. 1^00-as LADA 1 éves műszakival eladó. Érd.: Pleva Mihály. Nk. Liszt 8/C. (4550 K)_
Eladó OPEL KADETT 1,6 D 84-es 5 ajtós, LANCIA THEMA 2 IE 87-es évjáratú. Mindkettő két év műszakival. Érdeklődni: 06/30/463-569-es telefonon, vagy Nagykanizsa, Bajza u. 14. (4459 K)
89-es Samara friss műszakival eladó. Érd.: 15 óra után a 311-419-es telefonon. (4748
K)_
601-es Trabant 1, év műszakival, sürgősen és olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdy köz 3. (4749 K)____
Samara 6 éves, fehér színű, jó állapotban eladó Nagykanizsán. Érdeklődni: 06-30-466 telefonon. (4750 K)
BMW 318-as injektoros személygépkocsi megk/mélt állapotban, extrákkal olcsón eladó. Erd.: 85/322-864-es telefonon. (4751 K)
ALBERLET
vagy
céljára. 3 helyiség és telefon szükséges. Ajánlatokat a 96/317-726 telefonszámra várom. (4572 K)_
2 szobás, összkomfortos, földszinti lakás a Kodály 5-ben kiadó. Vállalkozásnak, irodának, rendelőnek, fodrász-kozmetikai üzletnek stb. vagy család részére alkalmas. Érd.: a közös képviselőnél, Horváthné, Kodály 5. VI/37. naponta 16 óra után. (4538 K)
Szoba-konyhás, fürdőszobás lakást bérelnék Nk-án vagy környékén. Ajánlatokat „Középkorú házaspár" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (4536 K)____
2 szobás, bútorozott lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4752 K)_
Szoba, konyha fü/dőszoba használattal albérletbe kiadó. Erd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4 (4753 K)_
Keresek hosszútávra albérleti 1 vagy 2 szobás lakást, bútorozva, vagy bútorozatlant. Lehet udvari is. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. „Sürgős" jeligére ké-rein. (4754 K)_. _
VEGYES
Alsó tagozatosok korrepetálását vSnaloin! Cím a szerkesztőségben.
haláleset miatt hálószoba bútor eladó. Erd.: Nk. Sugár u. 26. (4691 K)_
ELADAS * VETEL * CSERE
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzési) és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra,
CS0SZI
CSASZI SZAMITOGEPES INGATLANSZOLGÁLTATÓ KFT.
Teljes körű ügyintézés, törvényességi garancia, igény szerint hivatásos értékbecslő áll az Önök rendelkezésére. Az ügyfelek kérésére külső munkatársaink házhoz mennek. Díjmentes megbízásokat is teljesítünk. Számítógépes rendszerünk gyorsaságot, pontosságot és széles körű információt biztosít. CSASZI Számítógépes Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 8.30-17.00-ig; szombaton: 8.30-13.00-ig
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
30
KANIZSA - /ífné.
Nk. Árpád u. 15. alajt ipari árammal felszerelt műhely kiadó. Erd.: helyszínen. (4599
K)_
3 hordó; prés; daráló és egy nagykád eladó, valamint egy 4 éves fekete-fehér tévé és egy hálószoba bútor. Érd.: Iharos, Kiss u. 47. (4605 K)_
Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával tanítást és korrepetálást vállalok kezdő illetve haladó diákoknak kedvező áron. Érd.: 317-181 telefonon. (4611 K)___
Kétfunkciós babakocsi éf fonott mózeskosár tartozékokkal eladó. Érd.: Hegyiné Csa-na Eszter, Nk. Munkás u. 10/D. Fsz/1. (4614 K)_
4 személyes heverő, 2 fotel, 1 puff eladó. Nk. Munkás u. 14/B. 1/2. (4615 K)_
165 cm hosszú fürdőkád (feh£r) és egy henger alakú gázboyler eladó. Érd.: Hársfa u. 21. 17 óra után. (4628 K)_
Barna bőr ülőgarnitúra (3 részes), 220 literes hűtőszekrény újszerű állapotban eladó. Érd.: 14 óra után, Megyeri György, Csoko-
nai 8/C. III/l. (4632 K)_
Eladó: 240 literes hűtőszekrény, Mirella szekrénysor, 2 személyes heverő, gyermekheverő, ágyneműtartó, dohányzóasztal, festmények, vázák, női fekete télikabát műszőrme gallérral és sapkával. Nk. Csengery u.
56. (4633 K)_
ELVESZETT 5 éves AIREDALE TERRIER kankutyánk. Megtalálója jutalom ellenében értesítsen a 93/313-578 telefonon! (4650
K)_
Régi német konyhabútor, asztalba épített mosogatóval, kombinált szekrény mahagóni borítással, hálószobabütor, szentkép jó állapotban, olcsón eladók. Tel.: 93/314-698 vagy 93/317-497. (4651 K)_
Commodore-64 számítógép tartozékokkal, játékprogramokkal eladó. Erd.: Nk. Nyírfa ii. 12. (4653 K)_
Régi, polgári, egyedi kivitelű Jiálószoba és kombinált szobabútor eladó. Érd.: Nk. Fő út 10-12. II. em. 11. Esti órákban. (4658 K)_
Pácolt, faragott, jó állapotban lévő kiságy eladó. Cím a szerkesztőségben. (4662 K) Jó állapotban lévő ATLASZ ülőgarnitúra eladó. (Két fotel, kinyitható ágyneműtartós rekamié.'') Erd.: 313-924. (4664 K)_
1500 literes gázolajtartály eladó. Érd.: 06-60-399363 93/314-012. (4665 K)
Fekete bőrkosztüm és szövet télikabát ol-
Magányát megoldjuk az ünnepekre! VIKTÓRIA Zalakaros, Pf.: 132.
csón eladó. Érd.: Nk. Ady u. Postai hírlap pavilon. 8-15.30 óráig. (4694 K)
yj, kéményes konvektorok és boyler eladó. Erd.: munkaidóben, 311-195. (4696 K)
Ötelenies, drapp-barna szekrénysor, terménydaráló, többfunkciós babakocsi, 48-as férfi öltönyök, pehelypaplan, újszerű állapotú kanapé eladó. Erdeklödni:Nagy-kanizsa, Bajza u.14. (4552 K)
Renault 4-es gépkocsi, vitorláshajó, kajak, szörf eladó. Érd.: 93/313-250-as telefonon. (4755 K)_
Garázst bérelnék a Rózsa u-Platáu sor kör-nyékén. Tel.: 60/399-830. (4756 K)
Régiség! 2 db kézi faragású szekrény, 1 db éjjeli szekrény eladó. Érd.: Galambok, Szabadság u. 4. (az Iparcikk bolt mellett) Csen-
kiné. (4757 K)_
120 literes villanyboyler, új saroktl löpad, 2 székkel eladó. Érd.: Nk., Uj Elet u. 50. (4758 K)_
VW mikrobusz ;78-as típusú váltó és alkatrészek eladók. Érd.: Nk., Hunyadi u. 19/A. (4759 K)_
Palotapincsi (8 hónapos szuka kutya) eladó. Érd.: Nk., Berzsenyi D. 6/A. mélyfsz.l. Ka-nizsai János (4760 K)_
Eladó olcsón jó állapotú használt konyhaszekrény, 2 db falifűtö, gázboyler, gáztűzhely Nagykanizsán. Tel.: 06/60/399-596 (4761 K)_
50 literes boroshordó és koplett hydrofor
olcsón eladó. (4762 K)_
Új Zsuzsi kötSgép eladó. Tel.: 93/312-810 (4763 K)_
Eladó közeeps méretű fél nyúlbunda áron alul. Erd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Plánder Henriett (4764 K)_
PARTNERKERESŐ
52 éves, 165 cm magas hölgy várja egy becsületes, józanéletű férfi ismeretségét baráti majd házassági kapcsolatra. Leveleket „Csak ha komolyan gondolod" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (4604 K)_
175/70/60 éves, fiatalos, káros szenvedélyektől mentes, lakással rendelkező férfi megismerkedne 50-56 évesig egyedül élő hölggyel élettársi kapcsolat vagy házasság céljából. Káros szenvedély kizárva. Leveleket „Kettesben jobb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4660 K)_
Unalmas az életed? Változtatni szeretnél? Hiányzik egy hű társ? Tedd félre magányodat, és íri egy 30 éves, kissé molett, életvidám, helyes lánynak, aki kérdéseidre tudja a választ. Csak fényképes levelekre válaszolok, amit „Banánhéj" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (4661 K)_
41 éves, vidám természetű, önmagára és környezetére igényes, becsületes, elvált hölgy korban hozzáillő, tisztességes urat keres, aki jóban-rosszban társa lenne és
ALLAS ❖ ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
élelmiszerbolti eladó 10.500-15.000 Ft
ruházati eladó (6 órás) 10.500 Ft
autófényező 14.000-15.000 Ft
autóápoló betanított munkás 10.500-22.000 Ft
építésztechnikus 30.000-35.000 Ft
titkárnő (középfokú angol, érettségi) 50.000 Ft
szakács (kínaikonyha-ismerettel) 15.000 Ft
neumatikus karbantartó szakmunkás 20.000-22.000 Ft
CNC gépkezelő 20.000-22.000 Ft
nehézgépkezelő 25.000-30.000 Ft
kőműves 15.000-30.000 Ft jr
szabó, varrónő 10.500-20.000 Ft 1
üzletkötő, ügynök 15.000-50.000 Ft g
villanyszerelő 18.000-30.000 Ft 5
asztalos 25.000-30.000 Ft 1
együtt könnyedén vennék az élet akadálya- M it. Leveleket „KATALIN" jeligére, Nk. Pf.: :j$ 154-be kérek. (4357 K)_jg|
162/54/46 éves, komoly gondolkodású, fi- i|| ligrán, fiatalos, családcentrikus, eü.-ben dolgozó, elvált nő keres hozzáillő, komoly, intelligens, érzelemgazdag, legalább közép- j-i-ij végzettségű barátot, társat. Kizárólag csak gijí komoly szándékúak írjanak. Leveleket „Bi- ijijij zalom, szeretet" jeligére, Nk. Pf.: 154-be §jij kérek. (4263 K)_||
37/160 elvált, karcsú hölgy megismerkedne fá korban hozzáillő, független, jó megjelené- gg sű, intelligens, káros szenvedélyektol men- || tes férfival élettársi kapcsolat, esetleg há-gg zasság céljából. Csak az írjon, aki tisztelui gjj: és szeretni is tud. Leveleket „Egyedül nem iigi megy" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4214 •:§:
K)_|
45 éves 168/65 kékszemű, szőke, csinos, ér-telmiségi, elvált hölgy keresi társát 40-48 jijg éves értelmiségi, független férfi személyé-ben. Lakásom, kocsim, nyaralóm van. Le- gg veleket „Szívdobbanás" jeligére a Pf.: 154-
he kérem. (4481 K)_gg
39 éves elvált, függetlenül élő férfi olyan §f hölgy ismeretséget keresi, aki minden té- ijijij ren megértő társ tudna lenni. Leveleket Sjij „Az élet szép" jeligére Nk., 8804 Pf.: 15- ji;iji be kérem. (4482 K)_gji
Ha szeretnél egy 27 éves, 173 magas, vé- ijgi kony szőke barátnőt, aki szereti az uta- gg zást, zenét és a jó társaságot, akkor írj m egy rövid levelet fényképpel. Válaszokat „Meseautó" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4483 K)_p
25 éves. barna barátnőmnek vidám, jólszi- gjj; tuált társat keresek, aki szereti az élet vi- %% dám oldalát, de a bajban is társ lehet. Le- -jjjij veleket „Holdsugár" jeligére a Pf.: 154-be M
kérném. (4484 K)_|jj
58 éves, vékony, fiatalos anyukámat férjhez m adnám egy jó kedélyű, nem dohányzó fér- jij-ji íihez. Leveleket „Lila akácok" jeligére a Pf-: 154-be kérném. (4485 K)_gg
Keresem azt a kedves karcsú, helyes, höl- ijijij gyet 30-43 éves korig, aki társa lenne egy gg 178/75/45 éves káros szenvedélyektől men- jijiji tes. szórakozni, kirándulni, szerető, család- ijijij centrikus férfinak. Jelige. „Magányos fe- ijijij nyő" a Pf 154-be kérem a leveleket. (4487 ijijij
K)_|
62 éves, káros szenvedélyektől mentes férfi gg 60 évesig hölgyet keres élettársi vagy há-zastársi kapcsolat céljából. Saját kertes há- í-g zam van. Leveleket „Rossz egyedül" jeligé-re a Pf.: 154-be kérem. (4488 K)_g|
41 éves elvált férfi várja korban hozzáillő jigj hölgy ismeretségét. Válaszokat „Őszinte-ség jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4489 K) gj:;
Szeretnék egy hosszantartó, harmonikus ijijij kapcsolatot! Jó megjelenésű, intelligens, iijiji mélyérzésű férfi ismeretségét keresem! Aki gg hűseges társa lenne, egy 168/50/31 éves el- M vált, gyerekes, csinosnak mondott hölgy- gg nek! Lehetőleg, fényképes levelet várok, a j|| szerkesztőségbe! Leveleket a „Romantika" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4765 K) gg
52 éves, jó megjelenésű értelmiségi nő tár- ijijij sat keres 170 cm magas, sportos, nem do- jijg hányzó értelmiségi, vagy érettségizett férfi jig: személyében. Leveleiket „Vágyak és rémé- ijig nyek" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4766 jjijij
K)_|
43 éves, csinos értelmiségi nő lakással, tár- &£ sat keres 170-175 cm magas, intelligens úr jig: személyében. Leveleket „Szenvedély" jel-igére a Pf.: 154-be kérek. (4767 K) fg
Vonzó külsejű 52 éves értelmiségi nő meg- jgjj ismerkedne ió megjelenésű, nein dohányzó gg férfival, akivel együtt szilveszterezhetne. £jij Kölcsönös szimpátia esetén tartós kapcsolat gg is kialakulhat. Leveleiket „Szilveszterezzen jijij; velem!" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4768
K)_|
Társaság hiányában ezúton keresem a tár- ijijij sam jól szituált, vidám, káros szenvedélyek- ijig tői mentes úr személyében. 60 éves korig, jijg Leveleket „Szép karácsony" jeligére a Pf.: jji-i 154-be kérem. (4769 K) _||
53 éves elvált nő megismerkedne korban ijgi hozzáillő férfival. Leveleket „Várlak" jel- M igére a Pf.: 154-be kérem. (4770 K) || 27/176 érzelemgazdag, családcentrikus fiú g| megismerkedne hasonló, helyesnek mondott gg Nagykanizsa környéki, vagy nagykanizsai, ijijij falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat ijijij „Csak Te" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. i;i;ii 1/4. alá kérem. (4771 K)_gf
27 éves, csinos, sokoldalú, diplomás, ifjú gg hölgy tartós kapcsolat céljából független, &ij egzisztenciával rendelkező, intelligens úr gg társaságát keresi 35 éves kortól, aki szé- íjiji
pítené,"művelné őt, hogy hölgye ékszerként beragyoghassa a szürke hétköznapokat. Bemutatkozó levelét „Türelmetlenül" jeligére Nagykanizsa Pf.: 366-ba várja. (4772 K)___
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Nagy Istvánné
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
A gyászoló család
1
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Béli Terézt
utolsó útjára elkísérték, sírjára kegyelet virágait helyezték. A gyászoló család
ra a f
t
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Dara Györgyné
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
A gyászoló család
f
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Józsa Györgyné
temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, és fájdalmunkban osztoztak,
A gyászoló család
r
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Kalmár Jánosné
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
/
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Kir. Nk., Kő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szcixla: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra köziitt.
1994. december 2.
KANIZSA - 7
31
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZHBAN.
Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

KOZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa. Király u. 2. Tel.: 313-140. 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, pf. 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak.
ÉGMUTATÓ Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap

LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196


Nagykanizsa, Eötvös tér 28.
Julius Meinl*
KANIZSA
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.

<1 P
M
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni''! Térjen he hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata


ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató BT.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
KANIZSA - tc
1994. december .
Kanizsaiak Sonnenbergben
Tegnap utazott a Harz-hegységbéli Sonnenbergbe tizenkilenc kanizsai és egy zalaegerszegi középiskolás, hogy részt vegyenek a helyi továbbképző központban a Sonnenberg-kör rendezésében szervezett Fókuszban az Európa című tanácskozáson. A helyszínen német és magyar fiatalok cserélhetik majd ki gondolataikat kontinensünkről ott-tartózkodásuk tíz napja alatt.
-kr-
Koordináciős értekezlet
Koordinációs értekezletet tartott Budapesten a Népjóléti Minisztériumban a Fiatalkorúak Pártfogóinak Országos Szövetsége. A találkozón beszámoló hangzott el a szövetség eddigi tevékenységéről, a hazai és nemzetközi kapcsolatok alakulásáról; ezen kívül különféle bizottságok jöttek létre, köztük etikai és törvényességi. Az. értekezleten a kanizsai GYIVI-ből Zsidi Zoltán hivatásos pártfogó vett részt.
-hi-
Alapítványi bál a líatthyányban
A múlt héten együttes ülést tartott a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolaszéke, iskolavezetése, a Szülői Munkaközösség vezetősége és a „Batthyány Középiskoláért" Alapítvány kuratóriuma. Ezzel elkezdődött a konkrét készülődés az 1995. január 21-én tartandó alapítványi bálra. A szervezők szeretnék, ha ebben az idényben is a báli szezon egyik kiemelkedő eseménye lenne a Bat-thyány-bál.
-blg-
Plusz nevelési segély decemberben
A polgármesteri hivatal hatósági osztályától származó információnk szerint december elején küldik ki a rendszeres nevelési segélyben részesülőknek azt a plusz összeget, amelyet a céltámogatásból biztosítottak a jogosultaknak. Minden érintett gyermekenként 1600 forintos egyszeri támogatásban részesül.
-li-
FAFARAGÓ HETKOZNAPOK
Csávás Csaba nívódíjas faszobrász. nem . egyszer lepte már meg környezetét sajátos alkotásaival. A kanizsai alkotó híre hamarosan átlépte a városhatárokat is. Sikeres budapesti kiállítása óta sem pihen, hiszen az ügyes kezek adta tehetség nála nemcsak művészet, egyben megélhetés is. Most éppen a becsthelyi óvodások örülhetnek fából faragott játékainak. A zsiráf-létra (képünkön a művésszel), a béka-csúszda, a hangya-hinta, az emberi
karok mintájára készült mérleghinta, az „összkomfortos" mászó ka valóságos csodák a kicsik udvarán.
Pacsáji az ó''általa faragott címeres helységnévtáblák köszöntik az odalátogatót. A pati temető ravatalozójának homlokzatán látható, rózsákkal díszített kereszt is az ő kezemunkáját dicséri. Hamarosan elkészül a merenyei templom egy métetnél nagyobb Szent Antai szobra is.
- tóth -
Kórház-mosoda német üzemeltetővel
Nem szokványos szerződés aláírásra gyülekeztek hétfőn a délelőtti órákban nagy számban a meghívottak a Vasemberház tanácskozótermében, hogy tanúi legyenek a város és a német Interprod GMBH kórházi mosodát érintő megegyezésének. Dr. Kereskai István polgármester elsőként szólva hangsúlyozta, a mosoda felújítása nem volt megoldható a város erejéből, s már hosszú ideje kerestek ennek kivitelezésére tőkeerős társat, mikor az Impro cégre találtak, mely vállalta a felújítást, tíz évre haszonbérleti szerződést köt, üzemelteti a mosodát és a kórház mellett más megrendelőket is kiszól-,
gál. Dr. Szabó Csaba orvosi-gazgató a kórházrekonstrukció legújabb mérföldköveként üdvözölte a szerződéskötést. A sváb földön. Baden-Württem-berg tartományban működő családi cég alapítója Milrzen úr ezt követően bemutatta az Imp-rót a jelenlévőknek. Elmondta, a mosoda jelenlegi alkalmazottait megtartják, sőt tízszázalékos fizetésemelést is garantált számukra. Szavait azzal zárta, készek más területeken is beruházni városunkban, ha ehhez jó árkalkulációkat kapnak.
Utolsó megszólalóként dr. Kanizsa András, az Interprod magyarországi képviseletének vezetője jegyezte meg, hogy
Világbanki továbbképzés
Budapesten a Hotel Pi-roschkában rendezték meg a Világbank Idegennyelvi Tantárgycsoportja Német Tagozatának továbbképzését, melyen elsősorban a nyelv oktatásával kapcsolatos módszertani
kérdésekről esett szó. A tanfolyam munkájában részt vett a Cserháti Sándor Szakközépiskola két német nyelvtanára is.
_H. I.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Kanizsa egyike az elsőknek, ahol önkormányzati tulajdonú kórházi intézményt külső működtetőnek adnak át. Emellett garantálta, hogy a harminc-harmincöt millió forint értékű import berendezésekkel új, magasabb szintű higiéniai minőséget nyújtanak majd megrendelőiknek, mindezt a környező mosodáknál tíz százalékkal olcsóbban. Ezt követően került sor a szerződés ünnepélyes aláírására, melyet kötetlen állófogadás követett. A program végén a szerződő felek ellátogattak a kórházba, hogy találkozzanak az ott dolgozó mosodai alkalmazottakkal.
K.R.
56 435
Városunk állandó lakóinak lélekszáma az elmúlt héten nem változott, továbbra is 56435, mivel ugyanannyian -tizenheten - születtek, mint ahányan örök nyugalomra térlek. Az anyakönyvvezető színe előtt négy fiatal pár esküdött örök hűséget.
-kr-
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva. Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Juciit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László. Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Sóós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra, 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelűző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
KANZSA
Lakástűz és halálos baleset
Letenyére riasztották december elsején lánglovagjainkat, ahol a Barátság utca 15. számú lakás emeleti szobájában keletkezett tűz. A gyors beavatkozás ellenére a lángok megemésztették a helyiség berendezését kétszázezer forintnyi kárt okozva. A tűz keletkezési okát jelenleg is vizsgálják. Vasárnap, december 4-én súlyos baleset helyszínére hívták tűzoltóinkat. Egy osztrák rendszámú, Mazda 929-est ért szerencsétlenség a Vár út 12. előtt. Két utas a járműben életét vesztette, a harmadikat súlyos sérülésekkel lánglovagjaink emelték ki a roncsokból. E baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
K.R.
56 440
Öl polgárral gyarapodott városunk állandó lakóinak száma lapzáriánkig, mivel tizenegy újszülött síri fel és hatan tértek örök nyugalomra. Az anyakönyvvezető színe előtt négy pár mondta ki a boldogító igent a Vasenibérház házasságkötő lérmében.
-kr-
I. évf. 49. sz. 1994. dec. 9.
FOI
LA KANIZSAN
írásunk a lap 4. oldalán olvasható
(Nem) nyilatkozó képviselők

A 245/1994-es számú közgyűlési határozat értelmében a liclvi önkormányzati képviselőknek november 30-ig kellett benyújtaniuk vagyon nyilatkozat likai polgármesterünknek. K megadott időpontig csupán három városatya - Balassa Béla, Czupi Gyula és Takács Zoltán - juttatták el a dokumentumot a Polgármesteri Hivatalba. (A nyilatkozatokat az új közgyűlés megalakulásáig még elfogadják a Hivatal munkatársai.)
Tisztelt Olvasó!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző'' Iskola az önkormányzat 63/1992. határozatának meg-feleló''en kereskedelmi és vendéglátóipari szakiránnyal képzó''főiskolát szándékozik városunkba telepíteni. A főiskola telepítésének segítésére közalapítványt szándékozik létrehozni. A szervezés elkezdődött. Az alapítvány okirata kész. Az alapítvány okiratát már csak a választások utáni közgyűlés fogadhatja el, reményeink szerint ez meg is történik. Az induló anyagi bázis megteremtése igen sürgető. Az alapítvány javára az OTP nagykanizsai fiókjánál a 499-98010 bankszámlaszámon a 880-9353368-2 ideiglenes alapítványi számon fizetheti be minden jogi személy - magánszemély, vállalat, vállalkozó, intézmény stb. - a főiskola támogatására szánt összeget.
Természetesen, ha bármilyen ok miatt ellehetetlenül a főiskola szervezése, a befizetett összeget hiánytalanul visszatérítjük a befizetőnek.
Támogatását tisztelettel megköszönjük.
A szervezők részéről:
(dr. Kereskai István)
polgármester
(Marton István)
kult. bizottság elnöke
(Cseke Zoltán) igazgató
(Dr. Kereskai István polgármester aláírása külföldi útja miatt hiányzik a felhívásról.)
SZOCIÁLIS KEREKASZTAL
A Városi Szociális Kerekasztal koordinációs megbeszélésére került sor a polgármesteri hivatalban. Első napirendi pontként a rászoruló öregek, gyerekek, nagy családok karácsonyának megünneplésével foglalkoztak a jelenlevők. A Családsegítő Központ százhúsz hátrányos szociális helyzetű gyereknek oszt majd szét - a ZÉTA Rt. jóvoltából - ajándékcsomagokat december 19-én. Az idősek karácsonyát a CSK a Vöröskereszttel, a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségével, a Caritasszal közösen december 22-én rendezi meg. (A CSK ezen kívül nehéz anyagi körülménvek között élő klien-
sei között is szétoszt alapvető élelmiszerekből álló csomagokat.) A Polgármesteri Hivatal a rendszeres nevelési segélyben részesülőknek juttat gyermekenként 1600 Ft-ot az ünnep alkalmából, s csomagot állít össze a náluk nyilvántartott idős embereknek. A Máltai Szeretetszolgálat új székhelyén december 16-án a nyugdíjasokat, 17-én a nagycsaládosokat, december 18-án pedig az egyedülállókat lepi meg némi ajándékkal és ünnepi műsorral. A lazsnaki szociális otthon értelmi fogyatékos napközijében december 23-án délelőtt ünnepelnek, __ míg az otthonban ucvanaznan este. Az Eevesített
Szociális Intézmény valamennyi részlegében külön-kü-lön emlékeznek meg a szeretet ünnepéről - gondozónők által saját kezűleg készített ajándékokkal -, és nem maradhat el a bentlakásos gondozottak részére celebrált istentisztelet sem. A karácsonyi egyeztetést követően Szirmai István a hajléktalanok ellátásáról tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit. Mint elmondta, május óta, mióta új helyre költözött - a Dózsa u. 73. szám alá - az átmeneti szállás, még egyszer sem üzemeltek teltházzal, ez negyvennyolc főt jelent, s a havi átlagos létszám 31 és 37 között mozeott. Ellenben a tíz fő be-
fogadására képes éjjeli menedékhely, megnyitása óta folyamatosan százszázalékos kihasználtsággal működik. Az eddig eltelt hónapokban csupán egy-két személyt kellett összeférhetetlenség miatt eltanácsolniuk, a többiek becsülettel tartják magukat a házirendhez. Szirmai úr a jelenlévők segítségét kérte a tekintetben, hogy dolgozzanak ki közösen egy városi rehabilitációs programot, mivel a náluk megfordult hajléktalanok közül csak néhány -sajnos ez az országos tendencia is - kerül ki megnyugtatóan a rendszerből, vagyis önálló lakáshoz jut, illetve családja visszafogadja. A minél gyorsabb rehabilitáció érdekében pozitív diszkriminációt kért a hivatali gépezetben lakóik számára.
K. R.
KANIZSA - ÖMá*ri«t«»cwit
1994. december 9.
Tisztelt Választópolgár!
A most közelgő Cigány Kisebbségi Önkormányzati Választás napján, 1994. december 11-én itt lesz a döntő pillanat, hogy a Kisebbségi Önkormányzat jelöltjeit -Csontos Józsefnét, Molnár Jenőnét, Ferkovics Józsefet, Teleki Lászlót, Váradi Istvánnét - szavazatával is támogassa.
A nagykanizsai lakosság közös érdeke, hogy a Kisebbségi Önkormányzat a város érdekében hasznosan fejtse ki tevékenységét.
Kérjük, hogy jelöltjeinkre szavazzon!
A Cigány Kisebbségi Önkormányzatra minden kanizsai polgár szavazhat, a törvény szerint akár mind az öt jelöltre, illetve az On által megfelelőnek tartott személyre.
Köszönettel:
Magyarországi
Cigányok
Kulturális Szövetsége
Szociális támogatások Kanizsán
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény a szociális támogatások esetében a feltételeket bizonyos területeken konkrétan szabályozza. Ilyen például a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, vagy a gyemeknevelési támogatás (főállású anyaság).
A pénzbeni és természetben nyújtandó szociális támogatások másik része, amit az önkormányzatok saját rendeletbe foglalva szabályoznak. Kanizsán is törvényben kapott felhatalmazás alapján határozza meg a rendelet a támogatásokra való jogosultság feltételeit. Mint Partiné clr. Szmodics Györgyi, a hatósági osztály csoportvezetője elmondta, az
idei költségvetés 86 millió forintot biztosított szociális ellátásra, majd a pótigények benyújtása után toldották meg még 3 millióval. A ''95-ös előirányzatok 124 milliós igényt tartalmaznak. A segélyek, támogatások körét az alábbiakban foglalhatjuk össze:
Átmeneti segélyben részesíthető, akinek megélhetése, létfenntartása veszélyeztetve van és helyzetének javítása más módon , nem biztosított. Adható egyszeri és időszaki támogatás. Egy éven belül legfeljebb három alkalommal adható, mértéke egy éven belül nem haladhatja meg a mindenkori nyugdíjminimum (most ez nyolcezer forint) háromszorosát. Nem kaphatnak a rend-
szeres nevelési segélyben és a lakásfenntartási támogatásban részesülők. Az időszaki támogatást azok kaphatják elsősorban, akik egyedül élők, nem rendelkeznek jövedelemmel és munkavégzésük közmunka formájában nem oldható meg. A havi összeg nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum 50 százalékát. A támogatás készpénzben, vagy természetben (élelmiszerutalvány, ruhasegély, térítési díj kifizetése) nyújtható. Ápolási díj akkor állapítható meg, ha az ápolásra szoruló személy állandó kanizsai lakos, a díj összege a törvényben meghatározott minimumértékkel egyenlő.
Temetési segélyt kaphat,
Az önkormányzat által lakásfenntartási támogatáshoz kialakított normatíva
Lakás típusa Család létszáma. fő Szobaszám Lakásnagyság, m" Villany-díj (Ft) Gázdíj (Ft) Szemét-díj (Ft) Víz- és csatornadíj személyenként Díjak összesen (Ft)
1-2 1-2 60 400,- 1.280,- 150,- 770,- 2.600,-
Többszin- 3 2.5 68 430.- 1.340,- 175.- 1.155,- 3.100,-
tes, komfor- 4 3 76 460,- 1.450,- 200.- 1.540,- 3.650,-
tos 5 3,5 84 510,- 1.540,- 225,- 1.925,- 4.200,-
6 4 90 560,- 1.580,- 250,- 2.310,- 4.700,-
1-2 1-2 60 400.- 1.780.- 150,- 770,- 3.100,-
Többszin- 3 2.5 68 430.- 1.840,- 175- 1.155,- 3.600,-
tes, össz- 4 3 76 460 - 1.900,- 200,- 1.540,- 4.100,-
komfortos 5 3.5 84 510,- 2.140- 225,- 1.925,- 4.800,-
6 4 90 560- 2.180,- 250.- 2.310,- 5.300,-
1-2 1-2 60 400- 1.280,- 150,- 770,- 2.600,-
Családi ház jellegű 3 4 2,5 3 68 76 430-460.- 1.340,-1.600,- 175,-200,- 1.155,-1.540,- 3.100-3.800,-
5 3.5 84 510,- 1.640.- 225.- 1.925 - 4.300,-
6 4 90 560,- 1.880,- 250,- 2.310,- 5.000,-
Minden további személy esetén a rezsiköltség 385 Ft-tal emelkedik.
A CIGÁNY KISEBBSÉG A VÁLASZTÁSOKRÓL
Teleki László etnikai szószólót a december 11-i kisebbségi önkormányzati választásokról kérdeztük. Mit tartalmaz az MCKSZ programja, milyen elképzeléseik vannak a helyi jelölteknek?
- Nem ígérgetünk semmit -kezdte Teleki László -, amit a területi önkormányzat és a: országos szervezet segíteni tud, azokon a határokon heliil kívánunk eredményeket elérni. Első-
sorban a cigány gyerekek oktatásával szeretnénk foglalkozni, az identitástudatukat fenntartani, fejleszteni és erősíteni. Annyira asszimilálódunk, hogy a gyerekek a saját kultúrájukat elhagyják, elfelejtik vagy meg sem ismerik. Ezért fontos számunkra a hagyományőrzés, a táncaink, a kézművesség, a népművészet értékeinek megőrzése és ápolása.
Mint az etnikai szószóló elmondta, a legégetőbb problémá-
juk a lakáskérdés és a foglalkoztatás. Nem elsősorban munkahelyek biztosítására gondolnak, inkább a képzettség nélküli cigány nemzetiség felemelésére, képzésére helyeznék a hangsúlyt. Halmozottan hátrányos helyzetükből kellene a kiemelkedésüket segíteni, hiszen sokuknak még a nyolc általánost sem sikerült elvégezni. Hatalmas problémákat jelent ez, de a kisebbségi önkormányzatnak fel kell vállalnia a cigányság ér-
dekvédelmét, különben a periférián is kívülre kerülnek.
- Szeretnénk még a döntéselőkészítés időszakában részt venni a rendeletek megafkotásá-ban. Ez úgy volna lehetséges, ha képviselőink bekerülnének a bizottságokba, az ő bevonásukkal első kézből kapna információt a bizottság. A lakáselosztásoknál, a segélyezésnél és más szociális kérdéseknél az etnikum vagy kisebb közösségének az ismerete segítené a hatékonyabb munkát.
Négyen indulnak egyéni választókörzetekben is. Teleki László az 1. számú, Csontos Józsefné a 8. számú. Molnár Je-nőné a 10. számú és Váradi Istvánné a 15. számú választókör-
1994. december 9. KANIZSA - ÖHÁvtmáMwu II1

A család létszáma alapján indokolt szobaszám és lakásnagyság meghatározása
Család nagysága
1-2
3
4
5
6
Szobaszám
2
2,5
3
3,5
4
Lakásnagyság max. ni
Többszintes tömblakás
60 68 76 84 90
Családiház jellegű épületnél
65 73 82 90 95
Minden további személy esetén 0,5 szoba (+ 9 m )
A család nagyságához tartozó lakásnagyság felső határát 1 m"-rel meghaladó nagyságú lakás esetén lakásfenntartási támogatás még adható, azt meghaladóan azonban a támogatás nem adható.
akinek illetve családjának a temetési költségek viselése létfenntartást veszélyeztet. Ha a kérelmező egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét 4000 forintos segélyben, hamvasztás esetén ennqk 50 százalékában részesülhet. A támogatások közé tartozik á köztemetés és a munkanélküliek jövedelempótló támogatása is. Ez utóbbi havi összege 5984,- Ft. Méltányosságból megállapítható közgyógyellátásra jogosult az, akinek nem kielégítő az egészségi állapota és nehéz szociális helyzetben van, jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíjminimum 150 százalékát és havi gyógyszerköltsége meghaladja a 800 forintot. A rendszeres szociális segély havi összegét minden évben a közgyűlés határozza meg a költségvetés függvényében. Ez 1994-ben Kanizsán 6400 forint.
Rendszeres szociális segély állapítható meg kiskorú gyermek részére, ha a tartásra köteles egy főre jutó nettó jövedelme nem éri el a saját jogú nyugdíjminimumot és emiatt a gyermek veszélyeztetve van. Ha a szülő egyedülálló, három
vagy több gyermek van a családban, vagy egészségileg károsodott, a nyugdíjminimumot 20 százalékkal meghaladhatja a jövedelem. Értékének meghatározása megegyezik az előzőével, mértéke idén 1900 forint. Nagykorúság elérése után is adható, amíg a gyermek tanuló illetve hallgató. Lakás-fenntatási támogatás kérelmezése esetén a kérelmező jövedelme nem érheti cl a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 130 százalékát, kiskorú gyermekét egyedül nevelők esetében a 140 százalékát, egyedülálló személynél a 170 százalékát. A lakásfenntartási költségek az összjövedelem 25 százalékát meg kell hogy haladják, csak ekkor adható a támogatás. Feltétel még, hogy a lakásnagyság sem haladhatja meg a meghatározott mértéket és a kérelmező nem rendelkezhet vagyonnal. Az ezer forintos támogatás összeget a kérelmezőnek kell kiutalni, ahol a támogatás nem rendeltetésszerű használata valószínűsíthető, ott a szolgáltatást végző szervezethez. A kérelmeket minden év május 31-ig kell benyújtani.
L.l.
zet jelöltje az MCKSZ részéről. A listán az alábbiak szerepelnek: Csontos Józsefné, Molnár Jenő-né, Ferkovics József, Teleki László és Váradi Istvánné. Az indulók körzetét az szabta meg, hogy hol lakik nagyobb számú cigány népesség. Nagy dolognak tartanák, ha minél többen adnák le szavazatukat a kisebbségi önkormányzatra a nem cigány szavazópolgárok közül, hiszen a lakosság érdeke is, hogy az etnikum problémáját akár szervezett keretek között maga is próbálja megoldani. A bűnözés visszaszorításában is nagy szerepe lehet a kisebbségi önkormányzat tagjainak, hiszen az ő esetükben nemcsak egy demokratikus szer-
vezetről, de személyes kapcsolatokról, a hatékonyabb ráhatásról is szó van. A hajdani vajdarendszerrel való összehasonlításról Teleki László elmondta, hogy itt nem nagyhatalmú személyiségek szerepéről van szó.
- A vajda egy személyben irányított, ez egy demokratikus testület lesz. A vajda teljhatalmú volt, irányított egy egész kolóniát. A nagykanizsai kétezernégyszáz fős cigányságot nem lehelne a régi vajdarendszerben összefogni. Ötfős testülelünk lesz, hu megalakulunk. Megválasztjuk az elnököl, demokratikus rendszerben fogunk működni.
CT
ALAPITVANYOK HETE
A Hevesi Sándor Művelődési Központban 1994. december 12-21.
December 12-én (hétfőn) 10 órakor a HSMK felnőtt klubjában A CIVIL SZERVEZŐDÉSEK MAGYARORSZÁGON
Előadó: Dr. Kondorosi Ferenc, a Magyar Köztársaság Alkotmány-bíróságának főtanácsosa
Konzultáció a Magyar Kulturális Kamara támogatásával 14 órakor a Zsigmondy Galériában Pannonhalmi Zsuzsa keramikus iparművész és Horváth Márton Uvegtervező kiállítása és szakmai ismertető előadása, a Galéria Alapítvány gondozásában.
Megtekinthető december 21-ig. 18 órakor a HSMK felnőtt klubjában INGYEN LAKOMA - FORRÁS EST Vendégeink: Fűzi László, Buda Ferenc, Dinnyés József a városi Kulturális Alap támogatásával December 14-én (szerdán) 10 órától a HSMK előcsarnokában KÉPEK AZ 1994. ÉVI ALPOK-ADRIA NEMZETKÖZI JAZZEESZTIVÁLRŐL
Szakony Attila és Erdei András fotókiállítása, a Nagykanizsai
Nemzetközi Jazzhétvége Alapítvány támogatásával. Megtekinthető december 20-ig. December 15-en (csütörtökön) 14 órakor
a Zsigniondy-Winkler Műszaki Szakközépiskola B. épületében KÉMIA VERSENY - 8. osztályos tanulók részére, a Winkler Alapítvány rendezésében
17 órakor a HSMK kamaratermében
Humánökológiái Szabadegyetem „Az öko-filozófia alapjai"
Előadó: Dr. György Lajos (Gaia Sajtószemle), a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatásával. December 16-án (pénteken) 14 órától a nagykanizsai tűzoltóság épületében
BEMUTATKOZIK A TŰZVÉDELMI ALAPÍTVÁNY
Eredmények, tervek ismertetése, eszközök bemutatása, videovetítés
Országos sporttalálkozó a Zsigmondy tornateremben, a Zsigmondy Tornaterem Alapítvány és az iskola Baráti Körök tagjai, a volt diákok és pártoló tagok részére. December 17-én (szombaton) 9 órától a HSMK kamaratermében DIÁK SAKK-VERSENY - általános iskolásoknak, a Kanizsa Sakksportjáért Alapítvány támogatásával 10 órától a HSMK színházi előcsarnokában
A Tliury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanulói által készített karácsonyi díszek árusítása; karácsonyi meglepetés gyermekeknek, az Új Szellemű. Kulturált Kereskedelemért Alapítvány közreműködésével
16 órakor a HSMK kamaratermében GYERMEKTEAHÁZ - JÁTSZÓHÁZ
a Rozgonyi- Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány közreműködésével December 19-én (hétfőn) 10 és 14 órakor a HSMK
színháztermében ÁGACSKA - zenés mesejáték - a veszprémi Petőfi Színház előadásában, a Segíts, hogy Segíthessünk Alapítvány támogatásával 13.30 órakor a HSMK kamaratermében GYERMEKEK KARÁCSONYA
a Segíts, hogy Segíthessünk Alapítvány támogatásával, és az Uj Szellemű, Kulturált Kereskedelemért Alapítvány közreműködésével
18 órakor a HSMK felnőttklubjában „IGYEKEZETEK A VÁROS JÓLÉTÉÉRT" - áru- és ételbemutatóval egybekötött előadás
Előadó: Szólösi Árpád lelkipásztor, a Dunamelléki Egyház területi elnöke a Segítség Háza Alapítvány szervezésében A NAGYKANIZSAI OXIGÉN ALAPÍTVÁNY BEMUTATKOZÁSA December 20-án (kedden) 15 órakor a Zsigniondy-Winkler Műszaki Középiskola C. épületében IDEGEN NYELVI EST
a Zsigmondy Középiskola Alapítvány támogatásával
17 órától a Batthyány Gimnáziumban
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLÁSOK KARÁCSONYI MŰSORA a Batthyány Középiskoláért Alapítvány támogatásával December 21-én (szerdán) 17 órakor az Alsótcmplomban ÜNNEPI HANGVERSENY
a Zrínyi Miklós Általános Iskola gyermek- és tanári kórusának karácsonyi hangversenye, a Zrínyi Miklós Iskoláért Alapítvány támogatására.
A rendezvénysorozat fő támogatói: Kábeltel Kanizsa Kit., Kanizsa l)él-Zalai Hetilap, Magyar Kulturális Kamara
KANIZSA — ónÁatméuuftcU
1994. december 9.
Városunknak már régóta szándéka, hogy letelepítsen falai közé egy főiskolát. Ezt célozta a 63/1992-es számú határozat is, mely utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy Nagykanizsán felsőoktatási intézmény megszervezését készítse elő. Mára előrehaladton tárgyalások folynak a város és két főiskola között. Mint fogadó iskola a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatóját, Cseke Zoltánt bízták meg a letelepítéssel kapcsolatos munkálatok koordinálásával, így ó''t kerestük meg, hogy tájékoztassa lapunkat az egyeztetések jelenlegi állásáról.
- A múltban, az Osztrák-Ma-gyar Monarchiában ez a város kulcsfontosságú kereskedelmi központ volt, vásárai a grazi és a nagyváradi vásárokkal vetélkedtek. Kereskedői olyan gazdagok voltak, hogy saját hajóik járták az Adriát. Amikor megépült a városon keresztül a déli vasút, Kanizsa lett a Budapest-Trieszt-Fiume-Bécs vonal áruelosztója, innét szervezték az áru mozgását és bonyolították a hozzá kapcsolódó pénzügyi dolgokat. Éppen ezért a már létező kereskedelmi iskolát fejlesztve létrehozták a Felsőkereskedelmi Iskolát, mivel szükség volt arra, hogy jól kvalifikált emberek irányítsák az említett áru- és pénzmozgást. Ez volt a dicső múlt, majd jött Trianon, s a határok átrajzolódtak. A II. világháború után sem volt jobb a helyzet, mikor Titot a: imperializmus láncoskutyájának bélyegezték. A város periférikus helyre került, nem volt célszerű fejleszteni, így visszafejlődött. Az egykori tizenháromezres dzsentrifészek, Zalaegerszeg - akkoriban Kanizsát harmincezres polgárvárosként tartották nyilván -, mára hatvan-ezres európai szintű város lett, szívsebészeti központtal, s immár a negyedik főiskolát készítik elő. Nagykanizsa pedig itt van, helyben jár, alig fejlődik, egyáltalán nem tud megfelelni megyei jogú város rangjának, csak nevében. Nincs megtartó ereje Kanizsának, s így nincs jelen minden-
FŐISKOLA KANIZSÁN
napjaiban az ifjúság legértékesebb szelete. Ha megépül a déli autópálya - és úgy néz ki, hogy valóban elkészül —, s a 7-es műút is egészen a határig ér majd, akkor Nagykanizsa minden vonatkozásban ismét betöltheti régi funkcióját. Erre a szerepre azonban fel kell készülni. Nyilván, hogy a déli vasút megépülése jelentette a kereskedelemben azt a minőségi változást városunkban, ami maga után vonta, hogy a képzés is megfelelő szintű legyen. Most egy ugyanilyen kihívás előtt állunk. Egy kereskedelmi, vendéglátóipari, idegenforgalmi főiskola vagy külkereskedelmi főiskola városunkba telepítése mindenképpen belefér — és ez leginkább — Kanizsa jövőképébe. Először telefonon puhatolóztunk a főiskoláknál, melyeket személyes beszélgetések követték. Azóta megkaptuk a főigazgatóktól a kiajánlásokat, s erre válaszolva megszülettek a város részéről a szándéknyilatkozatok is. - Melyik kél intézménnyel vették fel a kapcsolatot?
- Az egyik a Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Főiskola, mely elképzelhetőnek tartja azt, hogy 95196-os tanévben Nagykanizsán egy postse-condary képzéssel induljunk. Ez azt jelentené, hogy az ide beiskolázott tanuló - különböző szakirányban - kereskedelmi menedzser papírt kapna két év után. Aki 4, l-es ''átlag fölött végzi tanulmányait, az automatikusan beiratkozhat a szintén itt Nagykanizsán induló rövidített nappali tagozatra - aki eléri a 3,5-ös átlagot, az a levelező képzésben vehet részt -, ahol két évi tanulás és féléves gyakorlat után főiskolai diplomát kap.
- Az ilyen szintű képzéshez megfelelő képzettségű oktatók is szükségesek. Honnan teremtik elő ezt a fajta hátteret?
- Elkerülhetetlen, hogy hat-hét megfelelő képzettségű szak-
f:í-:- ......................
Nagykanizsai
l>izto$ tipp
Hirdessen, hogy megismerjék:
Tel.: 93/313-919
embert a közeljövőben letelepítsen Kanizsa, ám emellett az első években Budapestről is járnának le tanárok. Ez idő alatt az iskolában és a városban lévő fiatal, innoválható tanerőt, valamint az egyetemen végzők közül a feladatra alkalmasakat és azt vállalókat fél évre vagy maximum egy évre delegálnánk a főiskolára, ahol tanársegédként működnének közre. Utána ide visszajőve gerincét alkotnák az itt működő főiskolánknak. Mire az első hallgatók végeznek a rövidített nappali tagozaton — tehát körülbelül öt év múlva — sikerül majd kinevelni egy olyan gárdát, melynek segítségével párhuzamosan elindíthatnánk a normál nappali tagozatot is.
- Lesz-e felvételi vizsga a leendő hallgatók számára vagy tandíj befizetése után kezdhetnék meg tanulmányaikat?
- A postsecondary képzésre nem lesz felvételi vizsga, mivel tandíjköteles.
- Nem ejtettünk szót még a másik főiskoláról.
- A másik intézmény a Külkereskedelmi Főiskola. Ok a 96/97-es tanévben tudnának kezdeni valamilyen kihelyezett külkereskedelmi tagozattal, s az az elképzelésük, hogy a tantárgyak minimum hatvan százalékát ők fogják tanítani, mert a kezdeti gyengébb tanerővel hitelrontók lennénk. Beszélgetéseink során elhangzott egy olyan ígéret is, miszerint az együttműködés eredményeként Kanizsának hét év múlva önálló külkereskedelmi főiskolája lehet.
- Ezeknek a terveknek nyilván tantermi vonzata is van. Hol helyezik majd el a felsőfokú képzésben részesülő csoportokat?
- A postsecondary képzés kifutása biztosított, Az 1906/07. tanévben tép életbe az új oktatási törvény, ennek megfelelően pedig a szakmunkásképzés más formában történik majd, mint most. A szakmát az alapvizsga letétele - a 0., 10. tanév - után fogjuk csak tanítani. Addig az általános iskolák oktatnák a gyerekeket vagy a gimnáziumokban végeznének két évet. Ha a diák úgy látja, nem tud vagy nem akar továbbtanulni egyetemen, akkor tizenhat évesen kezdhetné nálunk tanulmányait egy szakma megszerzéséért. így felszabadulnának tantermek, amelyeket be tudnánk állítani a főiskola kezdeti kiszolgálására. Idővel azon-
ban szeretnénk ezt az épülettömböt körbeépíteni. A föld alatt helyeznénk el egy tan-abc-t, a következő szinten kapna helyet egy olvasóterem, ahol modern technikával felszerelve működne egy szakkönyvtár, a következő emeleten a tanétterem működne, legfelül pedig egy tanszálloda várná a vendégeket. Ezeket a létesítményeket akkor is meg kellene építeni, ha nem települ főiskola a városba, mivel az iskolának jelenleg sincs elegendő gyakorlóhelye, s nincs könyvtára sem, holott a városban könyvek meny-nyiségét tekintve a harmadik legnagyobb könyvtári állománnyal rendelkezünk. Ennek a területnek azonban a beépítettsé-gi foka máris olyan nagy, hogy a korábbi építkezést is csak úgy engedélyezték az építtetőnek -mármint a városnak, a fenntartónak -, hogy hozzá újabb területeket biztosít. Tehát ahol most a Pannonvin található, onnét kell területet szerezni. (A Pannonvin ezt az egységét eladja, amit a városnak meg kell szereznie.) Időközben beszéltünk egy holland cég magyarországi képviselőjével is, aki a terep bejárása után kijelentette, akár hat hónap alatt tudna a cég felépíteni a helyszínen egy korszerű főiskolát. Ráadásul olyan hitelkonstrukciót kínáltak, hogy három évig nem fizet a város semmit és csak tíz-tizenöt év alatt kellene törleszteni az építési költségeket. Ezen építkezéseket — amely a város vagyona lenne -ügyes vagyongazdálkodással, vagyon át transzformálással hitel nélkül meg lehet oldani. Nagyon jó lenne, ha a csökkenő gyermeklétszám miatt bekövetkező iskolaösszevonások után felszabaduló régi, Zrínyi utcai épületünket a város elcserélné a társadalombiztosítás mellettünk lévő épületével, ahol egy átalakítás után hat nagy előadóterem és -fronti részeken pedig — a tanszékek kapnának helyet. Ez idő szerint állami felsőfokú intézmény alapítása szinte képtelenségnek látszik, nagyobb lehetőség kínálkozik az alapítványi főiskola létrehozására. Bármelyik variáció megvalósításához feltétlenül szükséges azonban a város nem kicsiny segítsége. Tehát mindenképpen elengedhetetlen Kanizsa főiskolájáért egy közalapítvány létrehozása.
Kovács Rita
1994. december 9. f q. KANIZSA - TSouUté* 11
Építkezők, vállalkozók, viszonteladók, figyelem!
M
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. sz. alatt (bejárat a KANIZSATEX udvarból) ÉPÜLETGÉPÉSZETI RÉZÁRU NAGYKERESKEDÉST nyitott.
KAPHATÓK:
- Félkemény és lágy vörösréz csövek
- Vörösréz fittingek
- Tartozékok és szerelési segédanyagok ÁRAINKBÓL:
- 0 15 félkemény vörösrézcső
- 0 15 b-b könyök
- 0 15 b-b ív
- 0 15 egál „T"
- 0 18 egál „T"
- 0 15xl/2"-k menetes csatlakozó
- 0 15x1/2" falikorong
224,80 Ft + AFA
22,- Ft + ÁFA
28- Ft + ÁFA
38,- Ft + ÁFA
71,- Ft + ÁFA
59,- Ft + ÁFA
96,- Ft + ÁFA
Vállalkozóknak és viszonteladóknak kedvezmény!
A MINŐSÉG MEGFIZETHETŐ. GONDOLJON RÁ MÁR A TERVEZÉSKOR!
Nyitva: Hétlo-péntek: 8-16 óráig, Szombat: 8-12 óráig.
A KANIZSA BÚTORGYÁR RT.
BÖRZÉT RENDEZ
ELFEKVŐ ANYAGAIBÓL ENGEDMÉNYES ÁRON!
1994. december 10-én szombaton 7.30-13.00 óráig
HELYE: KANIZSA BÚTORGYÁR RT. SZEMERE U. 4.
ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLNEK:
MUNKARUHÁK CSAPÁGYAK KÖTŐELEMEK SZERSZÁMOK
- ÉKSZÍJAK
- VIIX. ANYAGOK
- ASZTALOS-, ÉS KÁRPITOS SEGÉDANYAGOK
NAGYKANIZSA, CSENGERY ÚT 121. ALATT:
Bútorlapok, lemezek; Üvegáruk, bútoralkatrészek; Csiszolópapírok, vasanyagok; Mosdókagylók, öltözőszekrények; Kábelek, görgősorok, gépek.
DÉLZALAI VÍZ-, CSATORNAMŰ és — FÜRDŐ VÁLLALAT
im''
v.vAJMvii''S?.'' ■
Ww
NÉHÁNY GONDOLAT
DÉL-ZALA .VÍZELLÁTÁSÁRÓL,
A MŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEIRŐL
Nehéz beszélni a szakmáról annak, aki a Műegyetem elvégzése mán első és eddig utolsó munkahelyén töltött el több mint két és fél évtizedet. Véleménye mindenképpen szubjektív, azoktól a beidegződésektől, szokásoktól, szakmai csőlátástól nem tud szabadulni, amik az évtizedek alatt rögzültek. így közelítse a kedves olvasó, fogyasztó a leírtakat.
Érdekes alaphelyzet alakult ki a cég működése megítélésében a rendszerváltást megelőzően az átlagpolgár gondolataiban. A vízcsap kinyitása után a többé-kevésbé jó minőségű vizet természetes életelemként kezelte, amihez hozzátartozott, hogy hosszú ideig azt sem tudta, hogy annak ára van. Hz alól kivétel a falvakban élő lakosság olymódon, hogy a vízmű megvalósításában az évek múlásával egyre nagyobb ősszeg erejéig kellett saját pénzét hozzáadni az állami pénzekhez. A víz ára azonban őket sem rázta meg. Az utóbbi évek árrobbanása azonban teljesen új helyzetét teremteti a vízszolgáltatás költségeiben is. Az állami támogatás teljesen megszűnt a cég víz-csatornadíjában, így a fogyasztók a teljes költségei kénytelenek megfizetni. Most, amikor a működési terület minden településén vezetékes ivóvízellátás van már, a fogyasztás visszaesett a hetvenes évek végének szintjére, így az egy m3-re eső költség tovább növekedett, így következett be 1994-re az, hogy egy m'' víz előállítási költsége 47,00 Ft-ra emelkedett. A cég ezt az összegét kérte az árhatósági jogkört gyakorló települési önkormányzatoktól díjnak megállapítani, hogy a működőképesség fennmaradjon.
Mivel csak június 7-től van új vízdíja a vállalatnak, mintegy 4S,0 millió Ft veszteséget kell vagyonából kiegyenlíteni. Ilyen léptékű vagyonfelélés rövid időn belül azt jelenti, hogy az önkormányzatok költségvetésének kell a díj és a költség különbözetét fedezni.
A cég nyolcvanhárom település önkormányzatának vállalata, a korábban állami vagyonként számbaveti víziközmű vagyon az önkormányzatoké 1993. január 1-től. Ez a hely-zet is érdekes és ellentmondásos. Az önkormányzati testületek kettős szerepet hordoznak. Tulajdonosok és fogyasztók egyidejűleg. Amikor a cég működését, annak feltételeit meghatározó döntéseiket meghozták, eddig csak fogyasztóként gondolkodtak. Remélni lehet, hogy a következő években a közműüzemeltetést tulajdonosként is figyelembe veszik.i A rendkívül dinaníikus díjemelés a cég dolgozóitól is megváltozóit magatartást követel. Végtelen türelemmel, megértéssel kell a nehéz helyzetbe jutott polgárok gondjaival, reklamációval, kritikájával foglalkozni. Tudom, hogy ma még nem ez jellemzi általában alkatmazotíainkal. Minden téren nyitottá kell válnunk a fogyasztók felé, hogy minden vetünk kapcsolatban lévő higgye el, hogy értük, nekik dolgozunk az év minden órájában. Az ugyanis a működésképtelenségei jelenti, ha a fogyasztó, sőt a döntéshozó kételkedik díjaink szükségességében, alapos és a véleményuIkatáshoz szükséges ismeretek nélkül, tlyen párbeszéd sehova sem vezet.
Valamennyi munkatársam nevében ígérem, hogy azok a kapcsolatok, amellyel százharmincezer állampolgár mindennapjaiban vagyunk jelen, az elkövetkező években jelentősen javulnak.
Nagykanizsa, 1994. deeeml>cr
Kovács Antal igazgató
KANIZSA - 7>R
1994. december ?.
Kanizsai söröket szállítanak Romániába
A Kanizsa Sörgyár Rt. és a román illetőségű Bere-Kani-zsa nevű cég Szatmárnémeti város székhellyel 1993. október elsejétől működik. Az első fuvar sört ekkor vitték kamionjaink a román városba -kaptuk a tájékoztatót Kovács Lajostól, a Kanizsa Sörgyár Rt. diszpécser-osztályvezetőjétől. - Az év középső hónapjaiban heti hat-nyolc kamion sör értékesítésére került sor, a szállítást a kanizsai gyár három művi gépkocsija bonyolította. Egy szállítmány palackozott sörből ezerszáz ládát jelent, hordós szállítás esetén háromszázhetven darab, ötven liter űrtartalmú speciális, sör tárolására alkalmas tároló edény fér fel egy kamionra.
- Kedvelt a Kanizsai Világos és a Korona, de kis mennyiségben szállítjuk a Hofbraut és most vezetjük be a Göcseji Barnát. Nyolc gépkocsivezetőnk váltással szállítja a jó kanizsai nedűt, a járművek vezetői nemzetközi fuvarozási engedéllyel rendelkeznek. A román-magyar kereskedelmi vállalat kereskedelmi szerződésben vállalta, hogy a kanizsai söröket az új telephelyeken, Nagyváradon és Temesváron is értékesíti. A piac bővülése, a sörök népszerűsítése érdekében söröző hálózatot alakítanak ki a szomszéd országban. A megállapodás értelmében a fizetési pénz neme német márka. A román fél magyar bank bekapcsolásával, átváltva, forintban utalja át a szállított termékek ellenértékét. A kilencvennégyben kiszállított kanizsai sör mennyisége várhatóan eléri a huszonnyolcezer hektolitert.
Bödör Itéla
RÉZCSŐ - nem csak profiknak
A HIDROTERM BT. tevékenysége látszólag semmit sem változott azzal, hogy új helyre költözött. Az érdeklődők egyelőre talán nem túl könnyen találnak rájuk a Kanizsatex udvarán. De nem is csoda, hiszen mindössze néhány hete, november 1. óta működnek itt. Vásárlóként a vállalkozókat, a lakásfelújítókat és építkezőket várják. S mivel éppen november 1. óta mint épületgépészeti rézáru nagykereskedés is működnek, várják a viszonteladókat is.
- Különböző csöveket, idomokat látok az üzeltben. De feltűnik, hogy csak rézből és műanyagból. Szakítottak a „hagyományossal"? Mert horganyzott csövet nem látok! - fordulok Zakócsné Jankovics Judit üzletvezetőhöz.
— A korszerű víz- és központifűtés-szerelés rézcsövekkel történik. A horganyzott csöveknél nagyon sok a hibalehetőség. A
rézcsövek esetén ez szinte kizárt. El kell tartania addig, ameddig a ház áll. Nem egészen új dolog ám ez! Már a harmincas években is készült ilyen vízvezeték, itt Magyarországon is. A mai napig gond nélkül üzemelnek.
- Nem túl drága anyag a réz?
- Ezek az általunk forgalmazott német és angol csövek az élvonalba tartoznak. Csak ilyen jő minőséggel érdemes dolgozni. Maga a cső mintegy ötven százalékkal drágább a horganyzott csőnél, a kötőelemek viszont feleannyiba kerülnek, /ti is fontos szempont, hogy ezzel az anyaggal könnyebb dolgozni, sokkal rövidebb idő alatt készül el a munka, s így a munkadíj is olcsóbb lehet. Tehát összességében nem biztos, hogy többe kerül, mint a hagyományos.
- Ismerik az ezzel való munkát a szerelők?
- Valóban speciális technológiát igényel, de a szüksége szer-
számok egyszerűbbek, könnyebben kezelhetők. A tanfolyamainkon, melyet a Rézpiaci Központ támogatásával szervezünk, minden két nap alatt elsajátítható. Az előadók a zalaegerszegi Széchenyi Szakközépiskola műszaki tanárai: Tánczos László és Péter Imre. Nem kell hozzá szerelői szakképesítés. Aki elegendő műszaki érzékkel, érdeklődéssel rendelkezik, és saját házában maga akarja beszerelni, annak is érdemes elsajátítani. Egerszegen már közel százan végezték el ezt a tanfolyamot, Nagykanizsán most fejeztük be a másodikat. Ha tizenöt-tizenhat jelentkező van, bármikor újra beindítjuk. Egy pénteki és egy szombati nap és háromezer forint kell hozzá.
- Most már csak az a kérdés, hogy az épületbe a csöveken kívül más is megvásárolható itt?
- Természetesen. Fajanszáruk, csaptelepek és egyéb szerelvények is kaphatóak. így minden egy helyen megvásárolható. Az Alföldi Porcelángyár termékeit megrendelés útján forgalmazzuk. Ez azt jelenti, hogy a megrendelt berendezések néhány nap alatt megérkeznek, s átvehetőek.
Ami a csöveket illeti, tudjuk ajánlani az 1DH rendszert is. Ez ., cső a csőben" rendszer, térhálósított polietilénből készül és olasz gyártmány. Maga a műanyag cső olcsóbb, az idomok, kötőelemek viszonylag drágábbak. Mindez ugyanott használható, mint a rézcsöves rendszer. Az építtetőnek és a tervezőnek kell eldöntenie, hol melyiket használja inkább.
Gombás Imre
ui Ali 0+ ül 93/310-540
Eltl; 93/312-305
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TARSASAG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711. 149-7583
1995. évi Országos. Budapesti Céginformációs adattárak 5
Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk! 5
ó
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ón sem Jj maradhat kj!
2
INFORMÁCIÓ még ma... (TX.MUTATÓ a holnap |
:INT Gyor«nyom<l» Déf-zslsl A ruhái Nagykanizsa
- Névjegykártyák
- szórólapok -meghívók
- öntapadó cimkék
- Iratmásolás, fénymásolás
Névkártyakés2ítés színes technikával!
• Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés > átfutásos szín kitöltés esetén emblémáját
szuper minőség Ingyen számítógépre visszük!
1994, december 9.
KANIZSA - pg
A CWG HUNGARY KFT. AJANLATA:
Német minőség, magyar árakon
Cégünk alakulásának éve 1992. - tájékoztatott Petró Gyula, a CWG Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A központunk a Németországi Mannheimben van. A rohamosan fejlődő város hatalmas folyami kikötővel, többirányú fejlett iparral rendelkezik. A várost 1606-ban alapították. A központ érdekeltsége tizenkét országra terjed ki. A CWG a komplett vízlágyítókat és a tartozékaikat egyaránt forgalmazza. Nagy az érdeklődés a vízszűrők iráni, mivel a lakossági és az ipari víz szűrésére egyaránt alkalmas berendezésről van szó. Forgalmazunk például olyan vízszűrőket is, amelyek védik a kerámia csaptelepeket, de van olyan változat is, amely egy kórház teljes vízmennyiségét szűrni tudja.
Forgalmazunk olyan készülékeket is, amely a vízbe került kórokozókat elpusztítja.
Ezért javasoljuk a beépítést: családi házaknál, óvodáknál, bölcsődéknél. Az említett berendezés-típus üzembe állítását az Országos Közegészségügyi Hatóság engedélyezte.
Egyébként a berendezésekre ajánlatokat teszünk, megtervezzük, szervizcsoportunk az összeszerelést szakszerűen végrehajtja, ha kell, külsős partnerek bevonásával is. Az ország nyolc nagy városában van szervizünk, egyszóval országos szervízhálózattal rendelkezünk. A vastalanító, ioncserélő, nitrátmentesítő és még több hasonló célú berendezés értékesítését, sőt kulcsrakész vízelőkészítési projekteket is vállalunk. A fordított ozmózis elvén működő termékünk környezetbarát, folyamatos szűrést, sótalanítást tesz lehetővé. Alkalmas gyógyszertárak és kazánberendezések üzeménél.
- Tájékoztatójuk kiemeli a HIDROSZERVIZ csoportot. Mi a feladatuk?
- Az év háromszázhatvanöt napján bármikor elérhetők. A német és magyar szakembereink tanácsadási, technológiai, szállítási, üzembehelyezési és szervizelési kérdésekben a megrendelőink rendelkezésére állnak. Az alkatrészek gyártásába magyar vállalkozókat is bevonunk. Gyártatunk fittingeket, csőkötési elemeket és tartószerkezeteket. Uj konszignációs raktárunk folyamatos alkatrészutánpótlást tesz lehetővé. A magyar vízkezelő ipart azzal tudjuk erősíteni, hogy az Európai Közösség által használt alapegységeket a vízkezelő cégeknek szállítani tudjuk. A szerelést, szervizelést a partnereink ilyen esetekben a saját terveik, elképzeléseik szerint végzik el.
Bödör Béla
A szövetkezeti törvény módosítása előtt a helyi építőipari szövetkezetnél
Ha mostanában egy nagyapa unokájának az épülő házsorok mellett óriásdarut szeretne megmutatni, nem igen van rá módja. A városban úgyszólván teljesen leálltak a nagy építkezések. Hogyan képes ilyen körül működni a helyi Építőipari Szövetkezet -fordultunk kérdésünkkel Bujdosó János elnökhöz.
- A túlélésre berendezkedve, válságosán. Éppen, hogy el vagyunk látva munkával. Most fejeztük be a fityeházi általános iskola építését. Ez egy három éven át húzódó építkezés volt, a hiánypótlásokkal és pótigényekkel együtt harminchat milliós tétel. Kisebb, ennek az összegnek mintegy egyhatoda Zalamere-nyén a faluház építési költsége. 1951 óta tulajdonképpen csak egy jelentós hosszabb ideig tartó munkánk volt, a sokat vitatott darai utcai házsor megépítése. Kisebb-nagyobb megrendelésekből tartjuk fenn magunkat. A város tornateremépítési akciójából részesedtünk, de ezt szinte semmi nyereséggel zártuk. Jelenleg dolgozunk a kórház rekonstrukción - mint a ZAF.V alvállalkozói -, apróbb munkákat végzünk
a Coca-Colában és a Tungsramban, asztalosainkat bedolgozóként foglalkoztatja a KANIZSA TREND. Mintegy negyedrészére csökkeni le a létszámunk. /\ - ötven fizikai állományú dolgozó negyvenöt százaléka asztalos, negyvenöt százaléka építőipari szakmunkás, tíz százaléka vízvezetékszerelő és tmk-s. Hogy fennmaradjunk, bérbeadtunk mindent, amit csak lehetett: az irodaépület földszintjének kilencven százalékát, raktárunkat és a lakatosműhelyt. Annak ellenére, hogy nagyon kicsi az elő-retervezés lehetősége, — hogy jó eredmény, ha tíz előkészített munkából egy realizálódik -, mindenkor fizetőképesek voltunk. Tartozásunk nincs — és ez sem egy utolsó szempont —, a bérre! sem késtünk soha egyetlen napot sem. Hitel nélkül gazdálodunk, hiszen a huszonhat-huszonhét százalékos kamatot az állami és szövetkezeti építőipar jelenleg képtelen lenne kigazdálkodni.
- Mit várnak a szövetkezet tagjai a módosított szövetkezeti törvénytől?
— Az alapvető gazdasági szabályozókon, a törvénymódosítás
sem tud lényegesen változtatni. Míg a gazdálkodó, kereskedő szövetkezetek továbbra is jelentős erőt képviselnek a nemzetgazdaságban, addig a mi ágazatunkban jelentősen megváltoztak a tulajdonviszonyok, és drasztikusan lecsökkentek a megrendelések. Az eredeti törvény nem biztosított elég mozgásszabadságot. A tagság többsége úgy érzik hogy van egy papírja, aminek nem látja az értékét. Százötvenkét üzletrésszel rendelkező tagunk van, akik a korábbi kényszerpályák kiiktatásának a kinyilvánítását várják: azt, hogy a szövetkezeti önkormányzat és autonómia a lehető legkisebb költséggel és bürokráciamentesen működjön, a tagok tulajdonosi joga maradék nélkül érvényesüljön. A közgyűlések teljeskörűen dönthessenek akár a vagyon, akár a szervezeti változás, a kiválás és a szétválás ügyeiben is. Tudjuk, hogy a törvénymódosítás még nem hoz kézzelfogható anyagi hasznot, de a jogbiztonságra napjainkban a szövetkezeti mozgalomnak nagy szüksége van.
Biiki Erzsébet
PALYAZATI FELHÍVÁS
a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet gazdasági vezetői állás betöltésére.
A gazdasági vezető feladata az intézmény működéséhez szükséges pénzügyi-gazdasági tevékenység irányítása, szervezése, végrehajtása, ellenőrzése, és a feladatellátáshoz igazodó gazdasági szervezet kialakítása, illetve átszervezése. Pályázati feltételek:
- szakirányú felsőfokú végezettség (egyetem, főiskola),
- költségvetési szervnél szerzett gyakorlat előnyt jelent.
A pályázathoz mellékelni kell:
- iskolai végzettséget igazoló oklevelet,
- önéletrajzot,
- erkölcsi bizonyítványt. Bérezés megegyezés szerint, a közalkalmazotti törvény előírásainak figyelembevételével.
A pályázat beadási határideje: 1994. december 15. Cím: Zala Megyei Gyermek-
és Ifjúságvédő Intézet 8800 Nagykanizsa, Bajza u. 2.
Pályázat útrközmű tervezésre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázatot hirdet az északkeleti lakótelep egyes területeinek út- és közműtervezési munkálataira. A pályázati kiírási dokumentáció térítésmentesen átvehető 1994. november 16—25-ig a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15. sz. irodájában.
Az ajánlatok beadási határideje: 1994. december 9.
Tervszállítási határidő: 1995. február 27.
Nagykanizsa, 1994. november 8.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztály
III KANIZSA - PK j december 9.
Ötéves a WESTEL Rádiótelefon Kft.
Kanizsán 1992 nyarán indult a rádiótelefon-szolgáltatás. Aztán megnyílt az ügyfélszolgálati iroda is, és egyre több ügyfél kereste fel, hogy szolgáltatását igénybe vegye. Sátor Csabával (képünkön), az iroda vezetőjével a végéhez közeledő 1994-es esztendő eredményeiről, tapasztalatairól beszélgettünk.
- Tizenkét helységnevet látok
a WESTEL-térképen. Ez mit jelent?
- A térképen bejelölt tizenkét város ilyen szempontból az egész országot behálózza. Ezekben a városokban vannak az ügyfélszolgálati irodáink. Közöttük Nagykanizsa is fontos szerepet játszik.
- Mit jelent ez konkrétan?
- Míg az előző év decemberéig is már 45 ezer előfizetőnk volt, a Westel nagykanizsai irodája sikeres évként könyvelheti el a 94-es esztendőt is. Az idén decemberig ugyanis 60 ezerre szeretnénk növelni az előfizetők számát, és ebből a számból több mint kétezerrel részesedik területünk. A vonzáskörzetbe tartozó
három város közül pedig Nagykanizsa vezet. Természetesen ez köszönhető a város élénk gazdasági életének is.
- S mit hoz a jövő? Mi várható a következő évben?
Elsőrendű feladatunknak tartjuk, hogy növeljük a szolgáltatásaink színvonalát. Az egyik ilyen új szolgáltatásunk a Voice Mail szolgálat. Ez azt jelenti, hogy egy központi üzenetrögzítő segítségével továbbítjuk az előfizetők üzeneteit, ha egyébként nem sikerült a hívott féllel kapcsolatot teremteni. Emellett jelentősen bővült a megvásárolható készülékek választéka is. Ha valaki bejön hozzánk az ügyfélszolgálati irodába, megtekintheti
a teljes mobiltelefon-kínálatot, melynek árai szeptember 28-tól lényegesen csökkentek. ''94. áprilisától forgalmazzuk a WESTEL 900 EUROFON szolgáltatást és a GSM készülékeket is. így mód van arra, hogy az ügyfél kiválassza a számára legmegfelelőbb rendszert és készüléket. Ma már az egyre kisebb méretű, és egyre többet tudó készülék a sláger. Ilyen például a Benefon Delta, mely technológiai szempontból a legkorszerűbb, a súlya pedig mindössze 350 gramm. A WESTEL Rádiótelefon Kft. 5 éves mobiltelefon tapasztalatával kínálja a mai magyar mobiltelefon palettát.
Gombás Imre
„Nagybani" karácsony
A nagykanizsai Nagybani piac még soká lesz egyéves. Horváth Ferenc, a piac igazgatója mégis jelentős eredményekről, pozitív változásokról számolhat be. Senki sem ellensége saját pénztárcájának, így sok nagybani felhasználó, viszonteladó meggyőződött már arról, hogy érdemes a nagykanizsai nagybani piacon beszereznie az árut.
- Eléggé ismerik már az érintettek aZ önök által nyújtott lehetőséget? - kérdezem Horváth Ferenc, igazgatót.
- A nagybani piac teljesítménye az előzetes várakozásokat is felülmúlta. Ezt igazolja az is, hogy már távolabbi vidékekről, sőt más megyéből is megkerestek bennünket, hogy szeretnének velünk kapcsolatot létrehozni. Parnereink elégedettek árainkkal is és az általunk nyújtott szolgáltatás minőségével is.
- Mennyiben változott az áru-
kínálat? No. nem annyira a zöldségre, gyümölcsre gondolok, hiszen annak kínálata az idénynek megfelelően természetesen változik.
— A nyitás óta szinte száz százalékkal bővült az árukínálat. Ma már sokkal nagyobb a választék, többek között édesség darabáru is kapható. Nagy is a sikere, hetenként kétszer is fel kell töltenünk az árukészletet. A jövedéki termékek, kávé, szeszesitalok is kaphatóak. A fűszerféleségek terén két dologról szeretnék szólni, éppen a közelgő disznóölési idény miatt. Nagyon finom füstölt sonka ké-szítlitő azzal a sonkapáccal, ami nálunk kapható. A másik, hogy nálunk nem is volt szennyezett a paprika, minden egyes csomagot felülvizsgáltattunk, nyugodtan bele lehet tenni a kolbászba.
Rövid idő alatt megkedvelték a dombóvári és a ferencvárosi lisztet is. Egyre több fogy belőle. Pél-
dául a tornyiszentmiklósi pék is ebből siiti a kenyeret. Biztosan jó minőségű, hiszen egy pék nem reszkírozhat. A viszonteladóknak viszont szoktunk adni kipróbálásra az áj árukból, hogy maguk győződjenek meg a jó minőségről, mielőtt megrendelnék.
- Mit tudnak tenni még ezen kiviil. hogy szélesebb körben ismertté váljanak?
— A megyében több helyre kimentünk vásárt tartani egy-egy hétre. Voltunk már Lentiben, Bá-zakerettyén, Gutorföldén, Pákán is. Ez utóbbi helyen 1,2 millió volt a bevételünk például, emellett ez a módszer alkalmas arra is, hogy árukínálatunk ismertté váljon. Most viszont a karácsonyi vásár biztosít lehetőségei arra, hogy a kanizsaiakkal közvetlenül is találkozzunk. A művelődési háznál mi is ott vagyunk, s várjuk a vásárlókat. Persze, nem hétköznapi dolgokkal jelentkezünk. Bár a déli-
gyümölcs, úgy tudom, nálunk a legolcsóbb Kanizsán. Kínálunk szaloncukrot, karácsonyfadíszeket, játékokat, különböző szetteket, adventi koszorút, asztali díszt... Ezen a vásáron is bizonyítani szeretnénk, hogy szolidabb árainkkal is a vásárlók rendelkezésére állunk. Ezért lesz kapható kanizsa környéki, jó minőségű karácsonyfa is, de az a kinti telepünkön.
- Tehát mindent összevetve gyökeret eresztett Kanizsán a nagybani piac.
- így van. Igyekszünk a nyereségünket visszaforgatni, bővíteni a kínálatot, színvonalasabbá tenni a kiszolgálást. - Ezért is tartottuk fontosnak, hogy megoldjuk a telephelyen a tető szigetelését. Két és fél millióba került ez a beruházás. Végül ezúton is szeretném megköszönni a közreműködők segítségét. Azokét is, akik a városkörnyékről ide behordják árujukat. Amellett, hogy így megoldódott az értékesítési gondjuk, számunkra választékbővítést jelentett a kistermelők áruja. Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok minden kedves vásárlónknak, partnerünknek.
Gombás Imre
ALLAMI NYELVVIZSGA
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 1995 februárjában ismételten állami nyelvvizsgát szervez! Jelentkezesi határidő: 1995. január 6. Az írásbeli vizsgák időpontjai a következőképpen alakulnak: 1995. február 4-én német alapfok és angol középfok, 1995. február 18-án angol alapfok és német középfok.
OKTOBER 1-TOL NAGYKANIZSAN IS!
telinfi^rmix
Hallotta? Nem ismer? Hívja! TELINFORMIX - NAGYKANIZSA Információs lakossági szolgáltatás
reggel 8-tól este 8-ig a 93/310-751 telefonszámon
llzleli partnerre vun szüksége... Kulturális programot keres...
Elromlott a tévéje, vagy bármi... Akciókra kíváncsi...
Aki kíváncsi a legfrissebb AVÜ Marketing Adatbázis híreire... A TELINFORMIX munkatársai számítógépes adatbank segítségével kérdéseire választ adnak az év minden napján a 93/310-751 telefonszámon. TELINFORMIX tagok részére a Westel telefonok 20 százalék kedvezménnyel kaphatók!!!
i
1994. december 9. KANIZSA - WoicUté* 11
9
ÜNNEPI NYITVA TARTÁS AZ AMFORA AMFORA ÜZLETEKBEN!
Eziist-, aranyszombat-vasárnap
8-12 óráig várjuk kedves vásárlóinkat! Hazai és import üveg, porcelán termékek széles választékával és kedvező árakkal állunk vásárlóink rendelkezésére.
NE FELEDJE!
December 11-éig tart SZERENCSESZELVÉNY akciónk, mellyel MEGNYERHETI ÜNNEPI TERÍTÉKÉT 100.000 Ft értékben.
Részletes információ a boltokban! Vevőkártya: extra engedmény 15+2%.
KELLEMES VÁSÁRLÁST ÉS BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
Zalaegerszeg, Zrínyi u. 4. Nagykanizsa, Király u. 29.
2 <
Nyereményakció!
október 1 — december 24.
Vásárolja.
; a Zalatej Rt. poharas tejföleit és kefirjét.
Küldjön be_
10 db fedőfóliát a Zalatej Rt.
elmére. (8900 Zalaegerszeg, Platán sor 6.)
Nyerjen-!_
egy 200 l-es hűtőszekrényt, s hozzá 50.000 Ft értékű tejterméket!

ProComp
Horduiora Soltúi ara Sarvica
ProComp Kft. Zalaegerszeg, Bíró M. út 8. Tel.: 92/311-373 Fax: 92/320-232
Nagykanizsa, Király út 31/H. Tel./fax: 93/313-140/1934 mellék
Decemberben vásárolt számítógépéhez 4 órás alapismereti tanfolyamot, vagy ajándék mouset adunk.
Ajánlatunk:
AT 486DX/40 számítógép
4 MB, 210 MB HDD, 1.44 MB FDD, j+j VGA 512 KB kártya,
^ 101 nyomógombos billentyűzet
89.000 Ft + ÁFA HDD felárak, monitorok árjegyzék szerint. ^ OTP HITEL ^
számítógepekhez kamatmentes hiteli
VILLAMOSSÁGI SZAKUÍi
Nagykanizsa, Rózsa út 10, szám
TeL: 93/311*317
iVarjuk kedves vásárlóinkat hétfőtől péntekig 9 • 17 óráig, minden szombaton 8 • 12 óráig.
E HETI AJANLATUNK:
színes televíziók és PANASONIC telefonok, faxok kedvezménnyel!
KÍNÁLUNK:
>• villanyszerelési anyagokat,
>- HIFI berendezéseket,
>- réz kisbútorokat, üvegárukat,
>- FISHER csavarokat és kötőelemeket.
A szavazatszámláló bizottságok titkárai és tagjai
10 KANIZSA - 1994. december 9.
1. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
1. szavazókor: Palini Általános Iskola,
Alkotmány u. 81. Elnök: Seres Zoltán,
Alkotmány 126/A Titkár: Pirbus Lászlóné,
MagvetS u. 4. Tagok: ifj. Seres Zoltán,
Alkotmány u. 126/A Veisz Sándor, Alkotmány u. 106. MSZP Kecskésné Varga Margit Alkotmány u. 74/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
2. szavazókör: Palini Általános Iskola,
Alkotmány u. 81. Elnök: Magyar Jánosné,
Lazsnak u. 19. Titkár: Paizs Tiborné, Szálfa u. 14. Tagok: Nagy Rita, Alkotmány u. 171. Mika József, Fő u. 10-12. Vernyelné Takács Mária, Alkotmány u. 15. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Dalnoki Józsefné, Új Élet u. 40. MCKSZ
3. szavazókör: TUNGSRAM Étterem,
Kinizsi u. 97. Elnök: Ladeczkyné Horváth Zsuzsanna.
Garai u. 7. Titkár: Paizs Tibor, Szálfa u. 14. Tagok: Cseh György, Fáy A. u. 5. Terkovicsné Bátai Mária, Petőfi u. 34. MSZP Németh Tibor, Lazsnak u. 22. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
2. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
4. szavazókör: TUNGSRAM Étterem,
Kinizsi u. 97. Elnök: Fenyves Józsefné,
Platán sor 7/A Titkár: Kisgergely Ferencné,
Magyar u. 107. Tagok: Szegedi Béla, Magyar u. 83. Varga József, Garay u. 10/C MSZP
Horváth Imréné, Garay u. 10/A Munkáspárt Bata Péter, Garay u. 6/A FIDESZ-KKGP-KDNP-MDF Ludvig Zoltán, Felsőerdő u. 2. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
5. szavazókör: Bonbonetti Rt.
Étterem, Kinizsi u. 95. Elnök: Erdélyi András, Belus J. 10. Titkár: Anek Rita, Garay u. 4. Tagok: Kiss Anikó, Garay u. 10/B Bognár Nándomé, Garay u. l/A MSZP Békési Zoltán, Ifjúsági u. 1/15 Munkáspárt
Kulik István, Szálfa u. 6/2 SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
6. szavazókör: KÁNIZSATEX
Étterem, Egri J. u. Elnök: Harasztosi Vincéné,
Asztalos J. u. 18. Titkár: Dr. Nagy Kálmán.
Bólyai u. 11. Tagok: Soós Elek, Dózsa u. 87/A Sipos István, Garay u. 5/B MSZP
Váradi Lajos, Petőfi u. 112/A Munkáspárt
Kámánné Szép Terézia, Szálfa u. 12/2 SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
7. szavazókör: Hunyadi J. Ált. Iskola,
Sugár u. 13. Elnök: Nyakas István, Jókai u. 49. Titkár: Dezső Ferenc, Erkel u. 2. Tagok: Sárempek István, Magyar u. 147. Gál Istvánné, Berzsenyi u. 10/A MSZP Farkas Dániel, Jókai u. 41. Munkáspárt
Krasznainé Harangozó Éva, Vörösmarty u. 20. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
3. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
8. szavazókör: Zeneiskola, Sugár u. 18. Elnök: Kota Miklós, Május 1. u. 29. Titkár: Balogh Imre, Dózsa u. 18. Tagok: Erdélyi Andrásné, Belus J. 10.
Budaházi Tibor, Rákóczi u. 43. MSZP
Mátai József, Sugár u. 16. Munkáspárt
Szentes István, Magyar u. 23. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Gurdán István, Felsőerdő u. 19. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
9. szavazókör: Zeneiskola, Sugár u. 18. Elnök: Csutorás György, Dózsa u. 16. Titkár: Dr. Németh Györgyi,
Kazinczy u. 4. Tagok: Szalai Sándorné, Rákóczi u. 3/A Gál István, Berzsenyi u. 10/A MSZP
Láng Miklós, Sikátor u. 24. Munkáspárt
Hajdú Gyula, Erkel u. 3. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Béres János, Platán sor 10/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
10. szavazókör: Széchenyi Ipari Szakmunkásképző Int. Hunyadi 18.
Elnök: Benczik Imre,
Semmelweis u. 15. Titkár: Tüske Tibor, Csengery u. 10/D Tagok: Tóth Ferenc, Király u. 53. Richter László, Kossuth tér 22/5 MSZP Dávid Anna, Sugár u. 14. Munkáspárt
Vida János, Rozgonyi u. 4. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Remetei József, Berzsenyi u. 14/B SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
11. szavazókör: Rozgonyi Általános Iskola, Rozgonyi u. 25.
Elnök: Dr. Bacsa Gábor, Beizsenyi u. 6. Titkár: Bánáti Lajos, Sugár u. 1. Tagok: Bálintné Dr. Pongrácz Katalin, Berzsenyi u. 5. Bálint Érázmus, Zrínyi u. 34. MSZP
Sipos Sándor, Platán sor 7. Munkáspárt
Merx Andor, Kinizsi u. 32. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Bagi Józsefné, Rozgonyi u. 2. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
4. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
12. szavazókör: Tűzoltólaktanya Kossuth u. 25.
Elnök: Kónya Antal, Mária u. 17. Titkár: Hohl István, Szekeres J. 9/A Tagok: Mandl Imre, Katona J. 7.
Kiss László, Kórház u. 46. MSZP
Bajnóczi Gyula, Hevesi S. u. 1. Munkáspárt
Zsirai Tibor, Teleki u. 9/A FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Dr. Bodogh Endre, Kossuth tér 10. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
13. szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3.
Elnök: Tóth Antalné, Teleki u. 17. Titkár: Devecseri Józsefné, Platán sor 5. Tagok: Keller Sándorné, Katona J. u. 5. Gorzóné Wolf Éva. Platán sor 12. MSZP Alexander József, Platán sor 8. Munkáspárt
Makovics Erika, Teleki u. 3/A FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Németh József, Platán sor 4. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
14. szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3.
Elnök: Mayer Ferenc, Teleki u. 7. Titkár: Dömötör László, Attila u. 6. Tagok: Hóborné Vincze Teréz, Platán sor 10/A Bojtor István, Zemplén u, 5/B MSZP
Odor Rudolf, Platán sor 7. Munkáspárt
Makovics Hajnalka, Teleki ü. 3/A FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Kiss Gál János, Teleki u. 7/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
5. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
15. szavazókör: Középiskolai Leánykollégium, Petőfi u. 5.
Elnök: Édes Istvánné, Sugár u. 1. Titkár: Devecseri József, Platán sor 5. Tagok: Ebergényi Józsefné. Batthyány u. 10. Kelemen Pálné, Liszt u. 8/A MSZP
Vincze Gyula, Platán sor 9. Munkáspárt
Kocsis Sándorné, Liszt u. 6. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Bognár Csabáné, Kodály u. 4/C SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
16. szavazókör: Péterfy S. Ált. Iskola, Attila u. 2.
Elnök: Kahotek Ferenc, Platán sor 5/A Titkár: Kopházi Józsefné, Attila u. 8. Tagok: Benedek Györgyné, Petőfi u. 53. Molnár László, Attila u. 12. MSZP
Lukács György, Csokonai u. 8. Munkáspárt
Polka Mónika, Kodály u. 1-3. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Ferinczné Bosnyák Ágnes, Liszt u. 4.
SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
17. szavazókör: Rózsa úti Ált. Iskola, Rózsa u. 9.
Elnök: Kápolnás Zoltán, Csokonai u. 1. Titkár: Kovács Józsefné, Bartók B. u. 7. Tagok: Dr. Kováts Anna, Rózsa u. 1. Angyalosi Zoltánné, Munkás u. 2/D MSZP Varga József, Bartók B. u. 10. Munkáspárt
Dékány István, Liszt u. 1. FIDESZ-FKCrP-KDNP-MDF Bognár Csaba, Kodály u. 4/C SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
6. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
18. szavazókör: Körösi Cs. Sándor Ált. Iskola, Csokonai u. 1.
Elnök: Barabás László, Teleki u. 13. Titkár: Marton Boldizsárné,
Kodály u. 4. Tagok: Tóth Tamásné, Csokonai u. 2/A Traub Zsolt, Munkás u. 8. MSZP
Varga Zoltán, Platán sor 12. Munkáspárt
Szabó Sándor, Zemplén u. 5/A FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Mózes István, Csokonai u. 10/C SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
19. szavazókör: Körösi Cs. Sándor Ált. Iskola, Csokonai u. 1.
Elnök: Mika József. Berzsenyi u. 14. Titkár: Dr. Bátky Erika, Teleki u. 13. Tagok: Kopházi József, Attila u. 8. Bakonyi Erzsébet, Berzsenyi u. 14/D MSZP Horváth László. Csokonai u. 4. Munkáspárt
Zakál Zsolt, Kazanlak krt. 2/C FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Kacz Rudolf. Rózsa u. 12/7 SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
20. szavazókör: Zemplén Gy. Ált. Iskola, Rózsa u. 9.
Elnök: Szakony György, Kodály u. 4. Titkár: Balogh Lászlóné. Kodály u. 1-3. Tagok: Bánki Istvánné, Bartók B. u. 12.
Polai Dezső, Bartók B. u. 12. MSZP
Várszegi Tibor, Bartók u. 3.
Munkáspárt
Tóth Krisztina,
Kazanlak krt.ll/C
FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
Kustán Józsefné, Bartók B. u. 8.
SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
7. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
21. szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2.
Elnök: Horváth Lászlóné, Zemplén Gy. u. 4. Titkár: Bertók Balázs. Kazanlak krt 10. Tagok: Orbán Ferenc, Irtás u. 32. Cs. Nagy Gyula, Munkás u. 12/A MSZP Dr. Kovács Sándor, Rózsa u. 19.
FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Rost Jánosné, Kazanlak krt. 12/B SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
22. szavazókör: Rózsa úti Ált. Iskola, Rózsa u. 9.
Elnök: Bolla Lászlóné, Liszt F. 6/C Titkár: Baronné Görbe Julianna,
Attila u. 12. Tagok: Kötő Jenőné, Munkás u. 2.
Kiss György, Szekeres J. u. 49. MSZP
Papp Antal, Rózsa u. 2/C FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Horváth Tibor, Bartók B. u. 8. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
23. szavazókör: Vívócsarnok, Rózsa u. 9.
Elnök: Bálits Károly, Rózsa u. 4. Titkár: Dr. Kelemen Ottóné,
Berzsenyi u. 14. Tagok: Sorok Ferenc, Berzsenyi u. 1/C Tófalvi István, Zemplén Gy. u. 1. MSZP Mihalics Józsefné, Berzsenyi u. 4. FIDESZ-FKCrP-KDNP-MDF Benkő Jánosné, Csokonai u. 6/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
8. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
24. szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2.
Elnök: Csiki Gyuláné, Kazanlak krt. 10. Titkár: Borbás Árpádné,
Kazanlak krt. 10/C Tagok: Póka Lászlóné, Kazanlak krt 2/C Gecse László, Farkas J. u. 41. MSZP
Vers Ferenc, Teleki u. 120. Munkáspárt
Pusztai László, Rózsa u. 21. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Farkas György, Rózsa u. 19/C SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
25. szavazókör: Zemplén Gy. Ált. Iskola, Rózsa u. 9.
Elnök: Fartig Ferencné, Bartók B. u. 3. Titkár: Balogh Miklós,
Kazanlak krt. 9IC. Tagok: Baracskai László, Levente u. 28. Málnási Ferenc, Kaán K. u. 40. MSZP Horváth János, Csokonai u. 6. Munkáspárt
Bálint József, Kazanlak krt. 5. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Boksái Endre, Zemplén u. l/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
26. szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola, Hevesi u. 2.
Elnök: Békési Józsefné, Bartók B. u. 7. Titkár: Kővári Lászlóné,
Városkapu krt. 16-B Tagok: Szirovicza Miklós, Kodály Z. u. 7. Dani László,
Városkapu krt. 8/C MSZP Bedő Lajos, Hunyadi u. 2. Munkáspárt
Halasi Pál, Zemplén u. 11/B FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Farkas Györgyné, Rózsa u. 19/C SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Balogh Györgyné, Zemplén Cry. u. 9. MCKSZ
9. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
27. szavazókör: Hevesi S. Ált. Iskola,
Hevesi u. 2. Elnök: Nagy Sándor,
Városkapu krt. 5/C
1994. december 9. KANIZSA - 1 n
Titkár: Kamenár Gézáné, Városkapu krt. 8. Tagok: Ribarics Jánosné,
Zemplén Cry. u. 11/A Réhling Béla, Bartók B. u. 10. MSZP
Etelvári László, Kazanlak krt. 10. Munkáspárt ifj. Polka P. István, Kodály u. 1-3. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Szabó Istvánné, Kazanlak krt. 12/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
28. szavazókör: Hevesi úti Óvoda, Rózsa u. 17/B
Elnök: Torma Lászlóné, Péterfai u. 3. Titkár: Bolla Zsuzsa, Huszti tér 5. Tagok: Bolla Orsolya, Rózsa u. 8. Vas Péterné, Kórház u. 4. MSZP
Földes János, Csokonai u. 10. Munkáspárt
Polka P. Istvánné, Kodály u. 1-3. FIDRSZ-FKGP-KDNP-MDF Halász Gyula, Péterfai u. 3/B SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
29. szavazókör: Fiókkönyvtár, Hevesi u. 6.
Elnök: Osváth Sándorné,
Péterfai u. 11. Titkár: Németh Istvánné,
Zemplén Gy. u. 9/B Tagok: Mátyás József,
Városkapu krt. 10.
Zöldi József, Munkás u. 4/D
MSZP
Juhász Károly. Rózsa u. 22. Munkáspárt Királyné Anik Éva, Kazanlak krt. 3. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Szabó István, Kazanlak krt. 12/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
10. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
30. szavazókör: Kultúrterem Bagola, Bagoly u. 15.
Elnök: Kraskovics Lászlóné,
Bagoly u. 54. Titkár: Tóth Ferenc, Kazanlak krt. 12/C Tagok: Csányi Józsefné, Bagoly u. 37. Szerekes György, Hevesi u. 1. MSZP
B. Szabó Sándor,
Csokonai u. 10. Munkáspárt
Kercsmarics András,
Bagoly u. 130.
FIDESZ- FKGP-KDNP-MDF
Balogh Imre, Bagoly u. 93.
MCKSZ
31. szavazókör: Sánc Klubhelyiség, Kaposvári u. 11.
Elnök: Dávid Zoltán, József A. u. 25/A Titkár: Mecséri József, József A. u. 3. Tagok: Dervalits Balázs, Erdész u. 47/11. Rácz Károly, Babóchay u. 32. MSZP
Dezső József, Téglagyári u. 5. Munkáspárt
Bálint Pál, Szekeres u. 25/A FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Balogh Istvánné, Új Élet u. 50. MCKSZ
32. szavazókör RYNO KFT., Téglagyári u. 20.
Elnök: Horváth László, Kaán K. u. 7. Titkár: Lancsák Lajos.
Téglagyári u. 19. Tagok: Andel Jánosné,
Szekeres J. u. 46.
Márton József, Búzavirág u. 25.
MSZP
Horváth József, Téglagyári u. 3. Munkáspárt Csizmadia Ferenc, Szekeres u. 35. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Czoborné Dr. Pintér Ildikó, Téglagyári u. 35. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
33. szavazókör: Dr. Mező F. Gimnázium, Platán sor 3.
Elnök: Dr. Kerék Imréné, Kórház u. 8. Titkár: Muravölgyi László, Sánci u. 16. Tagok: Bakonyi Tamás, Kisberki u. 5.
Szabó Imréné, Csokonai u. 2. MSZP
Beiiő Istvánné, Platán sor 8. Munkáspárt
Háry Ferenc, Szekeres u. 77.
FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Hargita József, Rozgonyi u. 2. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
11. SZÁMIJ VÁLASZTÓKERÜLET
34. szavazókör: Petőfi S. Ált. Iskola, Zrínyi u. 33.
Elnök: Krénusz Lászlóné, Platán sor 9. Titkár: Kovács Győzőné,
Ady E. u. 30. Tagok: Ecsedi Sándorné, Sugár u. 2/B Végh József, Csengery u. 15. MSZP
László István, Ady E. u. 112. Munkáspárt Schtlller Rőbertné, Berzsenyi u. 2/B FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Solti Gabriella, Ady. E. u. 37/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
35. szavazókör: Zrínyi M. Ált. Iskola, Zrínyi M. u. 38.
Elnök: Ebergényi József, Batthyány u. 10. Titkár: Balla Ferencné, Zrínyi u, 45. Tagok: Mohácsi Ferencné, Kisfaludy u. 17/C Szaboljev Miklós, Csengery u. 10. MSZP Lukács József, Csengery u. 8. Munkáspárt Nádasi Lászlóné, Battyhány u. 15. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Béres Mártonná, Berzsenyi u. 7/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
36. szavazókör: Bólyai Általános Iskola, Erzsébet tér 9.
Elnök: Neuhauzer József,
Múzeum tér 3. Titkár: Sárvári László, FS u. 10-12. Tagok: Ferincz Jenő, Báthory u. 3.
Simon Mária, Erdész u. 45/5. MSZP
Nóvák Lajos, Erzsébet tér 8. Munkáspárt
Lenkefi Csaba, Erzsébet tér 20. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Vukics Józsefné, Sugár u. 1. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
12. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
37. szavazókör: Olajipari Kollégium, Zárda u. 2.
Elnök: Balla Ferenc, Zrínyi M. u. 45. Titkár: Ivády Árpádné, Ady E. u. 5. Tagok: Róka József, Király u. 53.
id. Móricz István, Ady u. 16. MSZP
Kiszel István, Csengery u.. 56.
Munkáspárt
Szabó Béla, Csány u.
21. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
Varga Csabáné,
Ady E. u. 37./A
SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
38. szavazókör: Kodály Zoltán Művelődési Ház, Csengery u. 67.
Elnök: Kulbencz Ferenc,
Városkapu krt. 5/C Titkár: Mónai Zsuzsanna, Kodály Z. u. 8/B Tagok: Dominkó Józsefné, Csengery u. 46. Mester Balázs, Gárdonyi u. 35. MSZP
Racskó Zsolt, Csengery u. 56. Munkáspárt
Varga Csaba, Ady E. u. 37/A SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
39. szavazókör: Vécsey Általános Iskola, Vécsey u. 6.
Elnök: Salamon Lászlóné, Erdész u. 23. Titkár: Lelkó Tamás, Zrínyi u. 28/A Tagok: Kristóf Anna, Platán sor 7.
Vass János, Erdész u. 53/A MSZP
Miklós Gyula, Maort u. 24. Munkáspárt
Pesti Tamás, Ady E. u. 24. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
13. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
40. szavazókör: Városgazdálkodási Kft. Csengery u. 89.
Elnök: Pál fi Sándor, Dobó u. 5. Titkár: Kenyeres Borbála, Attila u. 10. Tagok: Monori Istvánné, Múzeum tér 5. Traub Sándor, Ady u. 11. MSZP Kerek Ferenc, Csokonai u. 10. Munkáspárt
Pócza Attíláné, Csengery u. 1.
FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Wigmond Tamás, Sugár u. 15. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
41. szavazókör: Általános Iskola, Iskola u. 11.
Elnök: Péntek Lászlóné, Iskola u. 14. Titkár: Bázár Elemérné, Iskola u. 11. Tagok: Kotnyek Istvánné, '' Bem J. u. 8. Horváth Gusztávné, Csiky G. u. 8. MSZP Bársony Gyuláné, Napsugár u. 16. Munkáspárt Iványi Lászlóné, Iskola u. 29. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
42. szavazókör: Általános Iskola, Iskola u. 11.
Elnök: Mihály Lajosné, Bartók B. u. 10. Titkár: Kovács Istvánné,
Szentgyörgyvári u. 11. Tagok: Szollár István, Miklósfa u. 83. Gálos Pál, Platán sor 9. MSZP Német Imre, Napsugár u. 16. Munkáspárt
Kotnyek József, Miklósfa u, 47. FIDESZ- FKGP- KDNP-MDF
14. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
43. szavazókör: Általános Iskola, Nagyrác u. 26.
Elnök: Magasdi Istvánné, Pivári u. 78. Titkár: Glavák Károly, Dobó u. 44. Tagok: Ebergényi Zoltán, Pivári u. 116. Metzger György, Rozmaring u. 29. MSZP
44. szavazókör: Altalános Iskola, Nagyrác u. 26.
Elnök: Karosi Lászlóné, Attila u. 6. Titkár: Pálfi Pálné, Dobó u. 5. Tagok: Bozsoki Imre, Pivári u. 18.
Horváth Zoltán, Korvin u. 6/A MSZP
Böjti Istvánné, Jakabkuti u. 36. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
45. szavazókör: Általános Iskola, Templom tér 5.
Elnök: Vidóczy Zoltán, Cigány u. 1/B. Titkár: Husz Józsefné, Templom tér 2. Tagok: Szabóné Knausz Éva, Hajgató S. u. 23. Bukovics Krisztián, Babóchay u. 30. MSZP Lengyel Miklós, Gárdonyi u. 42. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
15. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET
46. szavazókör: Móricz Zs. Művelődési Ház, Hajgató S. u. 1.
Elnök: Gátszegi Zoltán, Körmös u. 2/B Titkár: Varga Mária, Bajcsai u. 51. Tagok: Kele Imréné, Zsigárdi köz 6.
Rezsőfi Antal, Határőr u. 18. MSZP
Szépligeti Ferenc, Kazanlak krt. 9. Munkáspárt Németh János, Szent Rókus u. 37. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Krémer Józsefné, Péterfai u. 3/B SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
47. szavazókör: Polgármesteri Hivatal Kirendeltsége, Szent Flórián tér 30.
Elnök: Knausz József,
Hajgató S. u. 23. Titkár: Ciárszeginé Gorontay Gertrúd,
Körmös u. 2/B Tagok: Kocsi Tibor, Múzeum tér 1.
Kovács Ferenc, Bajcsy-Zs. u. 25. MSZP
Wlasics István, Kazanlak krt. 3. Munkáspárt
Simonka József, Szepetneki u. 1. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Orsós Ferencné, Berzsenyi u. 14/B MCKSZ
48. szavazókör: Kultúrterem Törökvári u. 65.
Elnök: Anekné Grabant Márta,
Törökvári u. 154. Titkár: Bodor György, Törökvári u. 1. Tagok: Tanberger Miklősné, Törökvári u. 1. Polgári László, Törökvári u. 1/3. MSZP
Lipódi László, Űrhajós u. 14. Munkáspárt Rózsahegyi József, Vöröshegyi u. 3. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Köteles Anikó. Krúdy Gy. u. 2. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
Hirdetmény
Az 1994. december 11 -i helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek, valamint kisebbségi önkormányzati képviselők választására alakult választási szervek a következők:
Helyi Választási Bizottság
Székhely:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Telefon:
93/313-080 102. m.
Elnök:
Varga Ferenc Nagykanizsa, Sugár u. 16.
Titkár:
Dr. Erdős László Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Tagok:
Dr. Dani Judit Nagykanizsa, Platán sor 4.
Altai József Nagykanizsa Csengery u. 56. MSZDP
Kónya István Nagykanizsa, Liszt F. u. 2/A. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
Krasznai Bertalan Nagykanizsa, Vörösmarthy u. 20. FIDESZ-FKGP-KDNP -MDF
Lovrencsics Lajos Nagykanizsa, Kossuth tér 6. Nagykanizsa Városvédő Egyesülete
Stáhl György Nagykanizsa, Berzsenyi u. 14/B. MSZP
Trencséni Gyuláné Nagykanizsa, Péterfai u. 3/A.
Munkáspárt ;
&
Dr. Henczi Edit sk.

~7~
KANIZSA - Suté* ól tón.HqcfcU
1994. december
Kit választanék?
Ujab illegális
Az elmúlt hét szomorú szenzációjaként újabb illegális szeméttelepet fedeztek fel a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai. Jó hír azonban, hogy sikerült azonosítani a számos étolajos flakont tartalmazó hulladék lerakóját a Robinson Pizzéria tulajdonosának személyében. A Felügyelet a telep felszámolására és a szeméthalom elszállítására kötelezte a természetet mérgező szemetelőt.
K.R.
Ismét a Camping utca
Hiába számolták fel már sokadszor is a 7-es műút melletti Camping utcai illegális szeméttelepet, számosan mégis úgy gondolják ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy itt tegyék le rakományukat a kijelölt bagolai szeméttelep helyett. (képünk) A felelőtlen hulladéklerakók úgy vélik az éj leple alatt ingyen szabadulhatnak meg a szeméttől. Ebben tévednek, nemcsak azért, mert a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai fülöncsíphetik és bírságot sóznak a nyakukba, hanem azért is mert évente súlyos milliókat fizet a város - s így minden egyes polgára is - a hulladékhalmok megszüntetéséért.
K.R.
A helyhatósági választások időpontjának közeledtével nem kerülhetjük meg a választások témáját. Bár alig két nap van hátra a voksolásig, mégse borították el postaládáinkat az ilyenkor divatos szórólapok. Ugy tűnik, a visszafogott kampányok után ugyanilyen politizálásra számíthatunk, amelyben nem az utolsó előtti pillanatban próbálják a jelöltek megszerezni a hőn óhajtott szavazatokat. Az eddigi tapasztalt ..kampányeredmények" alapján ugyan nem lehet a jelöltek között egzakt módon különbséget tenni, valószínűleg már sokan morfondíroztak a követendő válogatási eljárásokon.
Könnyű megítélni azokat, akik eddig is városunk képviselő-tes-tületében foglaltak helyet. Tudjuk róluk, hogy mit csináltak, de azt is, hogy mit nem. (Igaz, az új jelöltek esetében még ennek a teljesítménynek a beállításában
sem lehetünk biztosak.) Fontos szelektáló tényező lehet még a szimpátia, amely kisebb részben az egyéni tulajdonságokat, míg nagyrészt a párt megítélését honorálja biztos voksokkal.
Ila végiggondoljuk az elmúlt évek választási procedúráit, akkor felrémlik emlékezetünkben, hogy eddig mintha mindenki mást ígért, mint tett, miután már nyert. Szeretném, ha ezúttal nem csalódna senki sem. Hogy megítélhessük, ki mit mondott és csinált, idézzük fel az országy-gyűlési választásokra készült programok környezetvédelmi fejezeteit. (Akik még nem kerültek kormányrúd mögé, azoknál vegyük figyelembe: a gyakorlat még nem igazolta sokat sejtető szavaikat.)
Ha elolvassuk a nagyobb pártok környezetvédelmi programjait, hamar elunjuk magunkat a majdnem teljesen azonos terve-
zeteken. Mindegyikre illik a szaL baddemokraták kritikája - szerintem a sajátjukra is -, hogy a programokban „ki nyila tkoztatot-tak sokkal inkább közép- és hosszútávú elképzeléseket jelentettek, semmint egy parlamenti időszakban ténylegesen megoldható feladatokat." A széleskörűen kitűzött célok mellett a cselekvési programok már nem voltak ennyire kidolgozottak.
Nyilvánvaló, hogy a konzervatív koalíció országlásának négy éve nem a folytonos környezetvédelmi szervezetkorszerűsítés és jogalkotás jegyében telt el. Nem feledkezhetünk el arról, hogy a kárpótlási törvények rendelkezéseinek végrehajtása során értékes területek csúsztak ki a természetvédelem „karmai közül", és kerültek parcellázásra. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy éppen a kilencven óta tartó időszakban kezdődött el egy jelentős - bár kissé vontatottan haladó törvénykezési munka, amelynek eredményei a jövőbe mutatnak. Többek között ebben az időszakban készült el a Természet- és környezetvédelem nemzeti koncepciója, amelyből más pártok programfüzeteiben is gyakorta idéznek, sokszor a forrás megjelölése nélkül.
Jogos az a szocialista, liberális kritika, hogy az előző kormány nem vonta be az önszerveződő társadalmi mozgalmakat a döntéselőkészítés folyamatába. Erre nem is volt szükségük, a nemzeti felemelkedés tudorai a priori iránymutatással regulálták - az élet más területeihez hasonlóan - a környezetvédelmi programokat. Nos, az új koalíció néhány hónapos működése sem hozhatja lázba a környezetvédőket. A retorika szintjén hallani a társadalom bevonása szüksé-
Gyöztesek és vesztesek. Télen változnak az arányok?
(Lencsés Gábor felvételei)
A szentgyörgyvári hegyre vezető úton kapták lencsevégre a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai a képen látható építési törmelékhalmot, ami mellett sajnos még jónéhány hasonló kupac ékteleníti a tájat. Ez idáig a helyszínen még nem sikerült fülón-csípnie hulladéklerakókat a Felügyeletnek.
1994. december 9. KANIZSA - S-ttc* U áü^uf^cu 13
Karmazin József:
A környezetpolitika regionalizálásának lehetőségei Nagykanizsa határmentisége ürügyén
gességének divatos szlogenjét, de tényleges eredményt felmutató, valós kísérletek nem nagyon történnek a társadalom felrázása érdekében. Az az érzésünk, hogy az MSZP-s miniszter sem tudja - akarja? - aprópénzre váltani saját pártjának programját. A szocialistáknak a környezetvédelemmel szembeni immunitására utalnak a programban szereplő átgondolatlan bekezdések. Tudta-e a szerzők valamelyike, milyen következményekkel járna, ha elő lenne írva, hogy „a környezetet szennyezők adatokat szolgáltassanak, adott esetben méréseket végezzenek" - saját szennyezésükről. Valószínűleg e passzus törvénybe iktatása után ugrásszerűen nőne a valós szennyezéseket eltussoló gazdálkodó szervezetek száma.
A kisebbik kormánypárt tervezete szinte kimerül a régi kormány munkája kritizálásában, s közben megfeledkeznek arról, hogy az újnak és jónak nevezett célkitűzéseik felé a Gyurkó-féle kabinetvezetés jelölte ki az utat. A liberálisok vélhetőleg a társadalmi szervezetekkel folytatott kapcsolattartásba tudnának új színeket vinni - legalábbis programjuk olvasata szerint. A környezetvédelem hazai hadállásainak gyengeségére utal, hogy ennek mégsem látjuk a jeleit. A pártközi súrlódások rajzolják ki a fontosabb frontvonalakat.
A környezetvédőknek talán legszimpatikusabb a FIDESZ programja, amely alternatív beütése szöges ellentétben áll az egyre inkább a nemzeti táborba sodródó párt arculatával. Márcsak amiatt is gyanakodva tekintünk a hangzatos célokra, mert az utóbbi években „pálfordulásairól" híres yuppie-k már meglepték néhányszor szakállas támogatóikat is.
Amint látszik, nekem még nem sikerült erről a palettáról választanom, de remélem, hogy Önöknek sikerült segítenem.
Lencsés Gábor
Drávamenti bejárás
Nyolc oszággvűlésl képviselő, tizennégy szakértő - köztük Karmazin József városi főmérnök - és hat újságíró egynapos horvátországi meghívásnak tett elegei december 2-án. Az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának programjában a Csáktornya-Varazsd-Dub-rava térségében található v í z le ró művek helyszíni szemléje szerepelt.
(-)
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága november hónapban két alkalommal is lehetőséget biztosított arra, hogy a tevékenységi körébe tartozó témákban megismerje a települések gondjait az által, hogy az ország különböző területeiről meghívottakat parlamenti ülésén megszólaltatta.
A bizottság elnöke, Barátli Etele hivatalba kerülésének időszakában elsők között azt is szerepeltette célkitűzései között, hogy átfogó adatokkal rendelkezzenek a környezetvédelem, természetvédelem, városvédelem és -szépítés területén működő társadalmi mozgalmak, szervezetek helyzetéről.
Az e tárgyú adatkérést követte az az összejövetel, melyen talán a leginkább érdekes téma, az építésügy és a környezet összefüggései is hangot kaptak. A tájékoztató és a hozzászólások megerősítették a résztvevőket abban a véleményben, mely szerint az építésügy a környezet alakításával, fejlesztésével és védelmével kapcsolatos eszköz és célrendszer összefüggése. Igy nyilvánvalóvá válik, hogy az önkormányzatoknál is - mint az állam egyik alrendszere - e nehezen szervezhető feladat és hatáskör rendszerezésben érvényesülnie kell azon új szintézisnek, melynek alapja a környezet.'' Mindezek után könnyen megfogalmazható az egységes hivatal célja, felelősségi köre; kitüntetett szerepet címezve egy in-tegrá It szakm ai-vá rospol it ika i egyeztetési, együttműködési szintnek, fejlesztési karakterű szervezeti egységnek.
Másik, mindenki számára fontos következtetés az volt, hogy a környezet érdekében szerveződő mozgalmak bátorítása, segítése feltételezi az alapítói célkitűzések teljesítésének követelménye mellett az alapítói eszközrendszer folyamatos mellérendelését is. A .. Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány vál-
A szerző a Nagykaniz.sa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési és Ellátási Osztály vezetője
tozó környezetben való eredményes működtetése csak úgy érhető el, ha tevékenysége szélesedik, melyhez rendszeres pénzügyi forrás is kell, hogy társuljon.
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának másik rendezvénye a „Nemzeti Környezet és természetpolitikai koncepció" ürügyén került ösz-szehívásra (NKTK). A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által beterjesztett anyag kapcsolódik „ a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1001. december 16-án aláírt Európai Megállapodás" tartalmához (1004. 1. tv.). A hivatkozott megállapodás szerint „a politikáknak figyelembe kell venniük a harmonikus és fenntartható társadalmi fejlődés követelményeit is. " A koncepció környezetpolitikát érintő része egyben alapját képezi a környezetvédelmi törvénytervezetben előírt, hat évre szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program kidolgozásának. Az NKTK nemzetközi fórumokon általánosan elfogadott alapelveken nyugszik, figyelembe-véve az ENSZ, az OECD, az Európa Tanács konvencióit és ajánlásait. Hangsúlyosan támaszkodik arra a követelményre, hogy Magyarország e tevékenységében is igazodjék az Európai Unióhoz történő teljes jogú csatlakozás feltételrendszerébe^. Az NKTK három fő részből áll: egy környezetpolitikai és egy természet megőrzési politikai részkoncepcióból, valamint egy mellékletből (meghatározó nemzetközi egyezmények).
Cél az, hogy e koncepció szakmai és társadalmi elfogadása után sürgősen hozzálátni egy, a konkrét intézkedéseket, feladatokat, eszközöket és pénzügyi forrásokat is részletesen taglaló környezetvédelmi és természetvédelmi program kidolgozásához. A mintegy nyolcvanoldalas anyag ismertetésére e helyen természetesen nincs mód, néhány fontos megállapítása azonban szüksé-
ge lehet a helyi gondolkodás orientálására.
Az egyik a fenntartható fejlődés megfogalmazása, mely a korszerű környezetpolitikai programok vezérelvévé vált. A fenntartható fejlődés lényege, hogy az általános fejlődés folyamatában következetesen egyensúlyra kell törekedni a társadalmi, gazdasági, műszaki és környezeti feltételek között. Ez nem csak az ökológiai kölcsönös függőség és az egyensúly fenntartás követelménye, hanem az az etikai felelősség is, hogy a jelen igénye ne veszélyeztesse a jövő generációk életfeltételeit.
A másik, hogy a megelőzés - és az elővigyázatosság elve, „a szennyező fizet" és „a használó fizet" elve, a regio-nalitítás és a partnerség fogalmak, a rövidtávú - (2000-igj, a közép-, és a hosszútávú (2005-ig, 2020-ig) prioritások, valamint az eszközrendszer (stratégiai tervezés, jogi-közgazdasági eszközök), a környezeti tudatosság megfogalmazása ösztönző lehet a helyi rendeletek komplexitásának és konkrétságának növelésében.
A harmadik pedig a monitoring rendszer, a kutatás, képzés és tudatosságnövelés a társadalmi részvétel lehetőségei és a nemzetközi együttműködés természetvédelmi céljainak a taglalása. Ez utóbbiról annyit, hogy a helyi, kistérségi és regionális, illetve nemzetközi környezeti problémák kapcsolódása széles együttműködést feltételez. E körülmények nemcsak országos szervek aktív részvételét indokolják azokban a nemzetközi kezdeményezésekben, programokban, melyek határon átnyúló hatásaiban együtműködést igényelnek.
A Parlament Környezetvédelmi Bizottságával való kapcsolatunk folyamatosságát igazolja, hogy a Horvát Parlament bizottságával történt egyeztetést megelőző nagykanizsai szakmai megbeszélést december elején a horvát határmenti beruházások helyszíni megtekintése követi, melyen városunk is képviselteti magát.
I!
KANIZSA — ^MAájM&uucláó,
1994. december 9.
Van-e igény szakmunkástanulóra?
ZALAIAK HOLLABRUNNBAN
Az osztrák szomszédok büszkék itt termett boraikra, a zalaiak számára mégsem erről ismert llollabrunn neve. Ismert? Legfeljebb a megye iskoláiban német nyelvet tanítók számára, hiszen közülük többen járhattak már ott nyelvgyakorlás, módszertani továbbképzés céljából. Zala megye és Alsó-Ausztria között évek óta él egy kapcsolat, melynek értelmében időről-időre harminc németül beszélő kollégát lát vendégül a Holla-brunni Pedagógiai Intézet.
A vendéglátás barátian szívélyes, a szervezés tökéletes, a szemináriumi programok tartalmasak, hasznosak, reggel fél kilenctől este fél kilencig minden időt kitöltenek. Ja, kérem, ez nem turistaút! Ide tanulni jöttünk!
Mégsem lenne teljes a kép, ha nem szólnék a magyar félről, egész pontosan a magyar szervezőf?) félről. No, nem tál szépet! Egy gyarló ember azt hinné, pedagógiai intézetnek pedagógiai intézet a partnere... Tévedés! A csapat megszervezéséről a Zala megyei önkormányzat művelődési osztályának kellett volna gondoskodnia. De ..Isten malmai lassan őrölnek!" Mire a névsor készen áll, már csak öt nap van hátra az indulásig. De hogy jutunk ki Hollahrunnha? /4r illetékest ez nem érdekli! U csak egymás alá írta a neveket - mint kiderült, hol az iskola, hol a lakáscím került a nevek mellé -, s ezzel befejezettnek nyilvánította a tennivalóit. Az utazást tessék a harminc embernek megszervezni. Telefon, ha van... Autótud, ha lenne... De csak Trabant van... Röviden! Akadt, aki - két telefonkártyát is kiürítve - megszervezte a busz-utat, munka, tanulás és család mellett. A kollégák közül. Nem lelt volna ezt egyszerűbb az íróasztal mellől meglenni? Akkor esetleg még jutalomnak is érezhettük volna a lehetőségei az igazi továbbképzésre.
Mert az bizonyos, hogy annyi jó módszert, használható ötletet, jó példát, ériékes segédanyagot hoztunk haza, hogy ha csak a felél építjük be mindennapi munkánkba, már akkor is megérte.
Kár, hogy nem tudunk tiszta szívvel köszönetei mondani a lehetőségért.
Sitkei Klára
A pályaválasztás a szülőknek és a gyerekeknek mindig sok fejtörést okoz. Különösen akkor, ha a lehetőségek kezdenek szűkülni és a növekvő bizonytalanság a választást megnehezíti. Néhány éve fogalmazták meg először a pályára irányítás szakemberei azt az ajánlatukat, hogy a szülő, illetve a fiatal a pályaválasztás során figyeljen oda a gazdaságban végbemenő változásokra, a több területen alkalmazható szakképesítés előnyeire. Nemrégen jelent meg városunk legnagyobb szakképző intézményének, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolának a felhívása, miszerint várják a város és a városkörnyék munkáltatóinak, iparosainak, munkaszervezeteinek szakmunkástanulóigényét.
A hír nyomába eredve először az iskolában érdeklődtünk. Tóth László igazgató nem éppen szívderítő képet vázolt lel:
- Régebben nem november l-re, hanem előbb, április 1-re érkeztek be ezek az igények a Megyei Tanácsra. Ez a rendszer a jelenleginél sokkal jobb volt, hiszen decemberre nagyjából letisztullak a dolgok. A december hónap két szempontból is fontos, hiszen ekkor erősödik fel az általános iskolák pályára irányító tevékenysége, és általában ekkor fogadja el az önkormányzat a jövő évi költségvetést.
Most az a helyzet, hogy tíz első osztály indítására kaptunk engedélyt, de haláridőre (november ]..'') még négy sem
jött össze, tla például a vasas szakmákat nézzük - hiszen ez az intézmény hajdan elsősorban ilyen képzésre rendezkedett be akkor az igény három hegesztő, három esztergályos, tizennégy vas- és fémszerkezet-lakatos. Ezt a létszámot néhány bt. és vállalkozó jelezte. Határidő után érkezett meg a gépgyár igénye: húsz hegesztő, harminc esztergályos, tizenöt géplakatos, hu-zsonöt vas- és fémszerkezetlakatos. így nagyon nehéz a tervezés. Most nem beszélek a háromféle szakközépiskolai -faipari, nőiruha-készítő és villamosipari - képzésről, csak a szakmunkásképzőben bekövetkezett arányeltolódásokról, a lassú ellehetetlenülés gondjairól és a tervezési átláthatóságokról ejtsünk szót.
Tavaly mintegy száz gyerek jelentkezett autószerelőnek, Hiába sok jelenleg ebben a szakmában a munkanélküli, nem számít, felkapottságának mi lett a következménye? A gyerekeket át kellett irányítani, mert csak huszonkét fő képzésére lett lehetőség. IIgyanilyen felfutó ágban van jelenleg a nőiruha-készítő, a fodrász, a karosszérialakatos, a fényező-mázoló, néha a bútorasztalos szakma is. Tavaly például nem tudtuk beindítani a villamoshálózat-szerelő képzést. Csökkent az érdeklődés az esztergályos, hegesztő, vasutas szakmák iránt. Az idén tíz üvegfúvó képzéséi jelezte az üveggyár, tavaly egy sem volt. A Tungsram négy éve leállt a szakmunkásképzéssel, a
bútorgyár úgyszintén. Mind a tizenegy idei asztalosigény kisiparostól futott be.
- Hogyan tovább? A tervezett első osztályoknak csak a fele indul be a következő tanévben?
- Reméljük, hogy nem. Igaz, hogy a következő napokban kezdődő általános iskolai szülőértekezleteken - elsőként a Bolyai kérte ezt - nemigen tudunk még konkrét választ adni. Százas nagyságrendben jönnek a szülők április-május hónapokban — a mendemondák szerint sok tízezer forinttal megváltva gyermekük helyét egy-egy vállalkozónál —, hogy felvételi lehetőséget kérjenek. Tapasztalataink szerint szeptemberben is eltelik egy-két hét, mire beáll pontosan, hogy az új tanévben hány szakmunkástanulót képezünk. Senkinek sem jó ez. Az idei tanév előtt minimum tíz változatot készítettünk az első osztályos képzésre.
A megoldás egyik módja az lehetne, amit néhány nappal ezelőtt egy tapasztalatcserelátogatás során Fehérváron egy hasonló jellegű és nagyságrendű iskolában tapasztaltunk: annak az iskolának mintegy száz hektáron elterülő gyakorlati oktatási bázisa van. így talán ki lehetne védeni a jelenlegi anomáliákat, az életre szóló választásnak kisebb lenne a kockázata. Ne menjünk most bele Nagykanizsa város iparának struktuális gondjaiba!
Büki Erzsébet
HOL SZERETNEL...
- Hova szeretnél továbbtanulni?
J. Sz.: - Mindenképpen autószerelő szeretnék lenni. Vagy a Széchenyibe, vagy Csurgóra megyek továbbtanulni. Természetesen ha felvesznek.
- Miért?
,J. Sz.: - Mert nagyon szeretem az autókat. Már egész pici koromban is vonzottak az autók, hogy hogyan épülnek fel, mennyit mennek, slb...
- Milyen tanuló vagy?
J. Sz.: Körülbelül ketteshármas. Ezért ez is közrejátszik a pályaválasztásomban.
- Van-e már elképzelésed, hogy mihez kezdesz, ha elvégzed az iskolát?
J. Sz.: - Nincs, majd kialakul. Ha jól fog menni a tanulás, akkor tovább szeretnék tanulni, de ha nem, akkor valószínűleg dolgozni fogok.
- A tanáraid és a szüleid segítenek neked a pályaválasztásban? Hiszen ez egy elég fontos kérdés, amiben minden 14 éves
gyereknek szüksége van egy kis segítségre!
J. Sz. - Igen. Bár a tanárok inkább azokkal foglalkoznak, akinek még semmi elképzelése nincs arról, hogy mivel szeretne majd foglalkozni. A szüleim segítsége is nagyon
sokat számít.
* * *
- Hol szeretnél továbbtanulni?
H. Zs.: - A dr. Mező Ferenc Gimnáziumba, vagy Kaposváron egy olyan iskolá-
1994. december 9.
KANIZSA
.i iáiííSií 15
MELYIKET VALASSZAM?
- A város iskoláit milyen szempont szerint rangsorolná?
Mayer Ferenc, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója:
- Nem állítanék fel rangsort, hiszen minden iskolának megvan a maga funkciója.
- Iskoláján belül milyen nehézségi sorrendet állítana fel?
M. F.: - Szerintem nincs mit összehasonlítani, ugyanis
- mint már mondtam - más a funkciója a gimnáziumnak és más a szakközépiskolának is. Hosszú évek tapasztalata az, hogy az értelmesebb gyerekek inkább gimnáziumba tanulnak tovább. De ettől függetlenül nincs sorrend. Egy szakmunkás is lehet értelmes. Szakmunkásokra ugyanúgy szüksége van a társadalomnak, mint ápolónőkre, vagy tanárokra, ezért nem kell rangsorolni az iskolákat - az ország bármely részén vagyunk is.
Ön szakközépiskolába, vagy gimnáziumba járt?
M. F.: - Annak idején 1962-ben, amikor én tovább tanultam, nem volt szakközépiskola, csak gimnázium, és különféle technikumok. Én gimnáziumba jártam.
- Melyik középfokú intézményt tartja célszerűbbnek továbbtanulás szempontjából, és miért?
M. F.: - Egyértelműen a gimnáziumot. Nem azért, mert egy gimnázium igazgatója vagyok, hanem mert a gimnázium tanterve többirányú, tehát nincs szakosítás. Jobban felkészít a továbbtanulásra, s így egy gyereknek nem tizennégy éves korában kell eldöntenie, hogy mivel akar majd foglalkozni, mire felnő. A szakközépiskolák inkább szakirányú továbbtanulásra jók.
- És az elhelyezkedés szempontjából?
M. F.: - Jobb az, ha valakinek van szakmája, de ma in-
kább az a jó, ha érettségi után kell eldönteni, milyen szakmát akar valaki választani. Sajnos elég gyakori, hogy egy gyerek elkezd egy szakközépiskolát -például - mert akkor az olyan szakemberekre van szükség, és mire elvégzi az a szakma már nem számít annyira.
- Mit változtatna (esetleg már változtatott) az iskolá(k) tanrendjén?
M. F.: - Természetesen változtattunk: nagyobb lett a szerepe az idegen nyelvnek, és az informatikának. Fontos mind a kettő, mert kevés olyan szakma van, amelyhez ne kellene valamelyik.
- Vannak-e a jövőre nézve nagyobb tervei az iskolával kapcsolatban?
M. F.:- Igen, persze. Új az oktatási törvény, muszáj változtatni. Konkrét tervnek most az jut legelőször eszembe, hogy az egészségügyi szakközépiskolát megszüntetjük, mert a jövőben az ápolóképzés érettségin alapul. 1995-ben hároméves ápolóképzés indul - amihez persze szükséges az érettségi.
* * *
- A város iskoláit milyen szempont szerint rangsorolná?
Balogh András, a Zsig-mondy Vilmos Műszaki Középiskola megbízott igazgatója: - Nem állítanék fel rangsort. Ha igen, hát az iskolákkal szemben támasztott feladatok teljesítése szempontjából.
- Iskoláján belül milyen nehézségi sorrendet állítana fel?
B. A.: - Tulajdonképpen mindegyik egyforma nehéz, -mindegyik szakon tanulni kell. Népszerűségben viszont eltérnek: legnépszerűbb a számí-
tástechnika informatika szak, de ez sem nehezebb, mint a többi.
- Ön szakközépiskolába, vagy gimnáziumba járt?
B. A.: - A Mező Gimnáziumban jártam mechanikai műszerész szakra - ez végül is egy szakközépiskolai osztály volt.
- Melyik középfokú intézményt tartja célszerűbbnek a továbbtanulás szempontjából, és miért?
B. A.: - Attól függ, milyen irányú a továbbtanulás. Műszaki főiskolára, egyetemre való továbbtanuláshoz - magam példáján okulva - a szakközépiskolát tartom célszerűbbnek. Humán érdeklődés esetén természetesen a gimnáziumot.
- Elhelyezkedés szempontjából, és miért?
B. A.: - Az érettségit és szakmai végzettséget adó szakközépiskolát.
- Mit változtatna (esetleg már változtatott) az. iskolák tanrendjén?
B. A.: - Jónak tartom, és követendőnek a világbanki program modelljét, mert ezzel a szakmai képzés későbbre tolódik.
- Vannak-e a jövőre nézve nagyobb tervei az iskolájával kapcsolatban?
B. A.:- Egyértelműen a bennünket támogató bázisvál-lalatok (olaj-, gáz-, vegyipar) mindenkori igényeinek megfelelni.
* * *
- A város iskoláit milyen szempont szerint rangsorolná?
Tóth László, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatója:
- Hogy a feladatát milyen szinten teljesíti, de semmi esetre sem aszerint, hogy milyen a továbbtanulási arány, vagy a tanulmányi versenyen elért eredmény.
- Iskoláján belül milyen nehézségi sorrendet állítana fel?
T. L.: - Mindegyiknek megvan a maga nehézsége, nem tudok különbséget tenni közöttük, mert a szakmunkásképző napi elfoglaltsága, és a nagy fizikai munka az odajáróknak nagyom kemény követelményeket támaszt. A szakközépiskola magasabb elméleti felkészültséget, mélyebb tudást igényel, amely az idejáró jobb képességű tanulóknak is nehézséget jelent.
- Ön szakközépiskolába, vagy gimnáziumba járt?
T. L.: - Gimnáziumba, de utána elvégeztem egy szakmunkásiskolát is. Végzettségem gépészmérnök. A gimnáziumban természettudományi blokkos osztályba jártam, de az elméleti órák mellett volt gyakorlati oktatás.
- Melyik középfokú intézményt tartja célszerűbbnek továbbtanulás szempontjából, és miért?
T. L.: - A gimnáziumot, minden szakközépiskolai pártiságom ellenére, mert az kimondottan a továbbtanuláshoz szükséges. Ugyanis a szakközépiskolák szakosítottak.
- Elhelyezkedés szempontjából, és miért?
T. L.: - Tíz évvel ezelőtt az ipari, a szolgáltatói szakmák voltak előtérben. Most azonban a közgazdasági, a pénzügyi, a kereskedelmi szakmák.
- Mit változtatna (esetleg már változtatott) az iskolá(k) tanrendjén.
T. L.: - A gyerekek terhelését csökkenteném, vagy a képzési időt jelentősen megnövelném. (Például egy szakmunkás iskola elvégzése nem hároméves lenne, hanem mondjuk négy vagy öt. így nem lenne napi 7-8 órájuk.)
- Vannak-e a jövőre nézve nagyobb tervei az iskolájával kapcsolatban?
• T. L.: - Vannak, de a jelenlegi helyzetben nem tartom reálisnak őket, mert ebben az iskolatípusban még egy évre is nehéz előre tervezni, teljesen a gazdasági környezettől függünk.
Németh Alexandra
diáktudósító .
ban, ahol rajzzal foglalkoznak túlnyomórészt.
- Miért?
H. Zs.: - A Mező Gimnáziumba azért, mert még nincsen határozott elképzelésem arról, hogy mivel foglalkozzak majd. Kaposvárra azért, mert érdekel a rajz, és szeretek is rajzolni.
- Milyen tanuló vagy?
H. Zs.: - Hármas-négyes, de szeretném, ha mindenből négyes lennék.
- Van-e már elképzelésed, hogy mihez kezdesz, ha elvégzed azt az iskolát?
H. Zs.: - Sajnos még nincs. Majd kialakul.
- A tanáraid és a szüleid segítenek a pályaválasztásban?
H. Zs.: - Igen. Az iskolában vannak a továbbtanulással kapcsolatos különórák. A szüleimmel pedig elmegyünk majd Kaposvárra, és a Mező Gimnáziumba is
a nyílt napra.
* * *
- Hol szeretnél továbbtanulni?
S. A.: - A Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában, gépészet-energetika szakon.
- Miért?
S. A.: - Tudom ez egy
lánytól kicsit furcsa, de pilóta szeretnék lenni.
- Milyen tanuló vagy?
S .A.: - Közepes. Remélem, azért még sikerül a felvételim!
- Van-e már elképzelésed, hogy mihez kezdesz, ha elvégzed az iskolát?
S. A.: - Igen. Szeretnék majd továbbtanulni.
- A tanáraid és a szüleid segítenek neked a pályaválasztásban?
S. A.: - Hál istennek igen. Vannak olyan osztályfőnöki órák, amikor a továbbtanulásról van szó.
N.A.
KANIZSA - c
1994. december 9.
EZ-AZ
Pokolgép Levelező KI uh indult városunkban. A rajongók, érdeklődők a következő címre írjanak: Szemes József Nagykanizsa, Pf.: 127. 8800.
December 8-án lett volna Jim Morrison sokadik születésnapja, és ehhez a naphoz kötődik a rockzene egy másik meghatározó személyiségének, John Lennon-nak a halála. Nézzetek körül! Ma is mindenhol velünk vannak!
Kanizsai Koncertmenü: December 9,: Kodály MII, 19 h: Old''s Klub.
H. Z.
Nemrég Agi cs a Fiúk koncert lett volna a IIKI.Y-ben, de a „sztárok" inkább elmentek egyet sörözni. Én is szívesen elmentem volna, hogy jól elügyabugyijjain őket (őtet), pedig nem vagyok egy szailo-ma....Szodoma...úhli! Bocsika!
Ilosszú
RoKKKockák
Megfejtendő a vaslag keretes sor legendás liazai együttes, ők adták az „Évezred bu-liját" a Népstadionban. Függőleges meghatározások: 1. Fiat... (Nagykanizsai blues-rock zenekar). 2. ...polisz (a fősor űrkorszakáből való kon-ccrtlcinez címe). 3. Móczán Péter zenekara, nemrég adtak
koncertet a BS-ben). 4.....rol
(a P.Mobil ezen a néven alakul!). 5.....pács József (az
Oiiicii együttes énekese). A belyes megfejtést beküldők közöli egy, a Dalion Audio szaküzlet által felajánlott műsoros kazettát és egy biankó HELY -jegyet sorsolunk ki. He-küldési határidő: december 16. A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk december 23-1 számában közöljük. A levelezőlapra kérjük, ne felejtsétek el ráírni: RoKKKockák! Sikeres rejtvényfejtést kívánunk! Az előző rejtvényünk helyes megfejtése: Cliarlie. A Dajlon Audio műsoros kazettáját Tilos Márta (Nagykanizsa, Erdész u. 53/5.), a biankó HEI.Y-jegyet pedig Megyeri Krisztina (Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 138.) nyerte. Gratulálunk! Nyereményeiket szerkesztőségünkben vehetik át.
A következő sorok egy igen tehetséges thrash-csapatot mutatnak he, akik ugyan még nagyon mélyen vannak a hazai underg-roundban, de intenzív nyomulással, további jő teljesítménnyel és egy kis szerencsével felküzdhe-tik magukat akár a legjobbak közé is. A No Future gyökerei az 1488-ban alakult Carnage nevű thrash bandáig nyúlnak vissza. A zenekart a gitáros/énekes Marrow McKill és testvére, Hea-vyweight Thunder dobos alapította Balassagyarmaton. Akkor a másik testvérpár Johnny Gallows Bird basszeros és Whiplash God szólógitáros egészítette ki a csapatol. Stílusukat gyors thrash témák jellemezték, míg szövegeikben a brutalitásra fektettek hangsúlyt. A sorozatos bevonulások megbontották a banda egységét, hátráltatták a zenekar továbbfejlődését. Ezért kezdődtek meg a gyakori együttes név-változtatások és lagcserék szóló- és basszusgitáros poszton. Ennek ellenére több koncertet adtak 1990-91 nyarán különböző tagokkal és bandaneveken. 1993 májusában lépett be az együttesbe a jelenlegi basszeros, Leslie Hawk (ex-Mortuary). Ezzel egy újabb fcjlcSdési szakasz vette kezdetét, változatosabb zenei témák kerültek előtérbe, és a számfelépítések is kidolgozottabbak lettek. A thrash métáit sok tempó váltással és érdekes gitár-riffekkel tették színesebbé. Az angol nyelvű szövegek kizárólag a képzelet szüleményei, kitalált horrortörténetek, melyekkel az együttes csupán szórakoztatni akarja a rajongókat. A No Future nevet a szövegek témái miatt
választották. 1993. szeptember közepén elkészítették első demó-jukat The Totál Death ''93 címmel. Erre a demóra 1988-92 között készült számok közül ötöt választottak ki. Abban az időben Juhász Flórián segítette ki a csapatot koncerteken és a demón is, mert még mindig nem találták meg a végleges szólógitárost. A felvétel elkészítése után több koncertet adtak a környező városokban, melyekről pozitív véleménnyel voltak a rajongók. 1994 júliusában Kavalkád ''94 néven Pásztón pop-rock-jazz tehetségkutató verseny került megrendezésre. Az együttes ezen a versenyen összesítésben a 2. helyet szerezte meg. A 2. helyezés díja a Drucking Reklámirodával köthető szerződés. A koncertek és a demó kapcsán az együttesről cikkek jelentek meg különböző újságokban (MHH, fanzi-ne-ek, helyi lapok), melyek hatására egyre több érdeklődő és dicsérő levél érkezik a banda címére. 1994. augusztus 30-án ismét stúdióba vonult a csapat, hogy elkészítse új számait tartalmazó The Totál Death 11 ''94 című demóját. Ezt a kazettát a No Future teljes felállással készítette, mert csatlakozott az együtteshez Chris Cross szólógitáros (ex-Breakpoint). Az új felvétel 5 + 1 számot tartalmaz (29 perc), amely egyértelműen mutatja a No Future stílusbeli fejlődésének irányvonalát. Ez a de-
mó zeneileg és kivitelezés szempontjából is jóval túlmutat az első próbálkozáson. Az első demó (250 Ft), a második demó (300 Ft), valamint a No Future póló (XL és L; 350 Ft) a következő címen rendelhető meg: No Futu-re/Csór Gyula 2698 Mohora, Mikszáth K. u. 52. A No Future 1994. szeptemberétől minden lehetőséget megragadva koncertezik. Várja koncertszervezők leveleit, hogy élőben is egyre több ember előtt mutatkozhasson be. Nagykanizsára is szívesen jönnének, akár egy másik együttes társaságában is. (Hej, ha egy szervező a zalaegerszegi Monas-teryvel együtt lehozná őket Kanizsára!) Nincsenek nagy igényeik a srácoknak (pl.: hotelszoba, tíz láda pezsgő, csajok stb.), pusztán útiköltség fejében is lejönnének játszani. Elsősorban a szombat esték érdeklik őket, hiszen többen közülük pénteken délutánosak a munkahelyeiken. A csapat a bulikon saját számaik mellett feldolgozásokat is játszik, többek között a Slaycrtől, a Sepulturától, a Metallicától és a Panterától. A No Future 2. demóját a jövő heti lapszámunkban vesézzük ki, s a nemsokára induló fiatal együttesek dalszövegeit bemutató rovatunk, a Gon-dolatolgató hasábjain be fogjuk mutatni a demó dalainak szövegeit.
Horváth Zoltán
Különleges csemegét kaptak a gitármuzsika kedvelői advent második vasárnapján. Sárközi Gergely, a klasszikus gitárzene talán legjobb hazai képviselője adott spanyolgitár-estet a kápolnában. A műsort stílszerűen néhány korai Máriaének nyitotta, majd reneszánsz
PANNON ROCKLISTA 1994. december
1. (3.) Kercsmár Zsolt (Tatabánya)
- Összegyűjtött virágaid
2. (1.) Gömbös Cíyula és Barátai (Pécs)
- Dél virága
3. (2.) Orl''eus (Győr)
- Légy boldog újra
4. (7.) Kispál és a Borz (Pécs) - Sika, kasza, léc-
spanyol dalok csendültek fel. A spanyol gitárzenét sokan a fia -mencoval azonosítják - ami a spanyolországi cigányok népzenéje -, így természetesen ez a stílus sem maradhatott ki a műsorból. Chopin átiratok, majd barokk spanyol lantdarabok zárták a programot. Nagy-
5. (4.) Blokád (Sopron)
- Szeretlek
6. (9.) Grogén (Tatabánya)
- Nem látod át
7. (8.) Unicum State''s
(Székesfehérvár)
- Éjszakai rohanás
8. (6.) Caterpillar
(Székesfehérvár)
- Lehozom a csillagokat
9. (-) Waming! (Pápa)
- Felhőbe burkolózva 10. (-), Gain (Veszprém)
- Ébredés
A Pannon Rocklista 10-re Ti
szerűen megformált, kidolgozott darabokat hallhattunk a jó akusztikájú kápolnában. A műsorból hiányoztak a klasszikus gitárszerzó''k (C''arracassi, Carul-li, Aquado stb.) művei, kevésbé ismert szerzők lantátiratait hallhattuk. Sárközi előadásából hiányzott minden „1 ''art pour l''art" csillogás, kihegyezett futam, csak az igazi művészi előadás maradt, de az nagyszerű volt.
Pungor
is szavazhattok nyílt levelezőlapon minden hónap 22-éig. A listán kizárólag dunántúli előadók szerepelhetnek dalcím és település megjelölésével. A beküldők között kazetták kerülnek kisorsolásra. Ebben a hónapban műsoros kazettát nyert: Vdvardi Gábor (Tatabánya). Ide írjatok: Pannon Rocklista Tatabánya, 2801 Pf.: 1258.
H. Z.
1994. december 9.
KANIZSA - /tí&Mls
17
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
Heti programajánlat:
12-ÉN 18 ÓRAKOR:
Ingyen lakoma - Forrás est
Vendégeink: Fűzi László, Buda Ferenc, Dinnyés József
13-ÁN 19 ÓRAKOR:
Ön is lehet gyilkos! - bérleten kívüli színházi előadás - Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház 15-ÉN 17 ÓRAKOR: Humánökológiái Szabadegyetem, Az ökofilozófia alapjai
Előadó: Dr. György Lajos (GAIA Sajtószemle) 17-ÉN 15 ÓRAKOR:
Gyermekteaház - Játszóház
17-ÉN 19 ÓRAKOR:
Teaház - indiai zenés est
m nÉrfil J& |PiSÍ4»l
r
1994. DECEMBER 12 -DECEMBER 16® hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Kovács Zoltán, Gungl László, Dán Tibor, Jánosi Zoltán, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor -
A cél szentesíti az eszközt
15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 -„In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na matern-jem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 17. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 ...ló pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Dán Tibor. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR né-
lt c küld esi határidő; december 16. Lapunk 47. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
met anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 — „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 18. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok". Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
Akinek nincs szíve az csuk a fülére hallgat
A sorsoláson Bertók l^ajos, Schweick György, Konrád Lívia, Zsuppa Edit, Laskóné Ju-
hász Magda kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetés, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
la rochefouca-uld gondolata a kík sor.okbau hamgszer messze t | ása''s V ffiwéy lekicsinyel papfjak &ünt szisetla kó nép norvég autójei. leittaf sodik'' v nitrogó> vamxd^o^ ka''lium az egyil kjap iw v— megvefcés
-iahczóan &izonv
FRANCIA ff.imy,,,. szólAl- „tal ladik- WlMlW/y ures kéz bevall lengyel ■fóSISftí '' rui gu-j
olvasható \ K* ~f —T- i''i''iWffi iííSill; i''ílii 1 iii ly 1 '' 1 ! v
táplálék becézett fírfinív kendertörő )
8.ecezett Ffliváv gramm > baromfi V > Kopasz finom őrlemény >
oxigén sl&liai domb
tar sa sági tánc > szabadidőruha ritka n<5| nev > V V A fekete gyöngyszem latyak V >
r b. n segrf elindítani a kocsit > v nigériai város ... 6en > rengetegen baranyai község v >
jeletófe külső jele , niircsfj ide-oda, topogo > v V ejjeli mulató V > foszfor, ittrium'' >
mond valamit l''rószer régi , súlymert
rígl „cí betű *> V pfcsete--.és-ang. sealingl > kamion-jelze''s. a''ta üetüi V > szemmel érzékel v >
lgt üetúi bizalom
szent. rov itt Hü V ÜRES. tan! vita-részlet! sziget-horvátul V vl''zi állat V > a szelín vegyjele
Ford. dátumrag mztosi''-tó társ. KlJjJA
r m V V szerkeze tv/b-ta''s iPÍÖflfiír. v V '' V
alföldi város lakója 0 i||j ''X''X''X''I''XvX''l liiiiÉIi Ilii ilii lillll SZINTÉN NE
18
KANIZSA - PoleuAcU WouUté*
1994. december 9.
>>
Egynek minden nehéz, Soknak semmi sem lehetetlen"
(Széchenyi)
FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF közös jelöltek
Polgármesterjelölt: Marton István
Választókerületi egyéni képviselőjelöltek:
1. Koczfán Ferenc
2. Schmidt István
3. Balogh Tibor Péter József Dr. Csákay Iván Polka P. István
7. Pócza Attila
8. Farkas Tibor
9. Gyalókai Zoltán
10. Marton István
11. Czupi Gyula
12. Magyar József
13. Spollár Istvánné
14. Dr. Baranyai Enikő
15. Hajgató Sándor
4.
5.
6.
A <i

A Magyar Szocialista Párt polgármesterjelöltje és egyéni képviselő-jelöltjei az 1994. december 11-i önkormányzati választásokra.
Polgármesterjelölt: Suhai Sándor
Bolyai Altalános Iskola igazgatója (MSZP)
1. vál.ker. Bicsák Miklós könyvkötő kisiparos (független)
2. vál.ker. Dr. Horváth György középiskolai tanár (MSZP)
3. vál.ker. Tóth Miklós Általános Iskola igazgató (független)
4. vál.ker. Papp Ferenc HSMK igazgató (MSZP) ,5. vál.ker. Tóth László irodavezető (MSZP)
6. vál.ker. Kelemen Z. Pál műszerész (MSZP)
7. vál.ker. Kovács Tamás pénzügyi oszt.vez. (független)
8. vál.ker. Kiss Ernőné óvodavezető
9. vál.ker. Ferenczy Zoltán nemzetközi előadó (független)
10. vál.ker. Halász Károly lakatos kisiparos (független)
11. vál.ker. Tüttő István szellemi szabadfogl. (MSZP)
12. vál.ker. Szabó József kereskedelmi ügyintéző (MSZP)
13. vál.ker. Őri Sándor gépésztechnikus (független)
14. vál.ker. Csordás József fejlesztőménlök (független)
15. vál.ker. Dr. Fodor Csaba vállalati jogtanácsos (MSZP)
Az MSZP kompenzációs listáján szereplő jelöltek:
1. Suhai Sándor iskolaigazgató (MSZP)
2. Böröcz Zoltán MÁV dolgozó (MSZP)
3. Dr. Fodor Csaba jogtanácsos (MSZP)
4. Kalmár István váll. főkönyvelő (független)
5. Zibriczky István nyugdíjas (MSZP)
6. Szalai Géza SZB titkár (független)
7. Tüttő István szellemi szabadfogl. (MSZP)
8. Kovács Tamás pénzügyi oszt.vez. (független)
9. Szebenyi Mária címzetes középiskolai igazgató (független)
10. Dr. Horváth György középiskolai tanár (MSZP)
11. Dr. Polgár József fogorvos (független)
12. Vincze Ferenc műszerész (MSZP)
13. Stróber Gábor vállalkozó (MSZP)
14. Zöldvári Antal üzletkötő (MSZP)
15. Liess István boltvezető (MSZP)
16. Wolf István anyagbeszerző (MSZP)
17. Póka László technikus (MSZP)
18. Kóta Miklósné nyugdíjas (független)
19. Fehér László nyugdíjas (MSZP)
20. Horváth László gépész (MSZP)
1SZP)
M
MSZP
a
2 <
Ki okolja itt a Lakásbérlők Egyesületét...?
Nevemen szólító írásából nem tudom, hogy tényleg személyesen olvasta-e az általam írott: „A lakásbérlők Egyesületének szélvizén az önkonnányzatba...?" című hozzászólásomat, mert pontokba foglalt érveivel tökéletesen cdátá-masztja megütközésem alaposságát azon a körülményen, hogy az Egyesület képviselőjelölteket támogat az önkormányzati választáson. írásának 1. pontjában ugyanis - jogosan - leszögezi, hogy a LABE pártoktól független egyesület! Ez a legkényesebb logikával is azt jelenti, hogy a IA-BE független polgári vagy civil és főként nyitott szerveződés, amely elnevezéséből és céljából következően minden lakásbérlőt -egyesületben és azon kívül - kíván a társculalom előtt képviselni és a különböző fórumokon, hivatalokban ezek nevében érdekvédelmi tevékenységet kifejteni. Ezt elfogadva sem vitatható, hogy a
lakásbérlők Nagykanizsán is területileg ott élnek a város minden részén, és társadalmilag is. egy város összetett sokféleségét alkotják! Semmi jogos indok nem látható tehát arra. hogy egyes vá-lasztóköizeteknek, mintegy külön LABE képviselőjük legyen az önkormányzatban. mert ez óhatatlanul azt a megítélést válthatja ki, hogy a más választókörzetben élő lakásbérlőket ők nem képviselik, vagy nem kell képviselniük azonos mértékben! Vagy megfordítva, hogy kiválasztottként előbbi érdekeket kizárólag, csak ők! Azaz a többi képviselő a saját lakásbérlő választóit, velük nem azonos mértékben képviselheti!
Gondolom, nem vitatható a jogom, akár egyetlen kanizsai polgárként. olyan véleményt alkotni, hogy _ képviselőjelöltek támogatásának felvállalásával, a LABE -jószándéka ellenére - nem több lett, hanem kevesebb! Van tudo-
másom róla, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. OszJják velem más kanizsai polgárok: lakásbérlők és lakásvásárlók is! Persze, ha mégsem a lakásbérlők, vásárlók összetett teljességére kívánná a IABE kiterjeszteni képviseleti és érdekvédelmi tevékenységét, hanem csak az effektív tagságra, akkor a képviselőjelölti támogatás kérdése valóban a mindenkori, de a teljességnek csak egy csekély töredékéi alkotó tagság vitathatatlan belügye, amihez a kívülállóknak semmi köze!
írásának 3. pontjában foglalt megállapítását, hogy valamiért az Egyesületet okolnám, csak valamilyen naiv, gyermeteg indulat kifejeződésének foghatnám fel és éppen ezért gondolhatom, hogy talán nem személyesen olvasta a KANIZSA 1994. november 25-i számában megjelent hozzászólásomat. Ugyanis abban világosan megírtam, hogy az 1993. szeptember 27-i önkormányzati, köz-
érdekű meghallgatáson általam elmondottakról van szó! Ugyanakkor a LABE kanizsai szervezete jófonnán egy évvel később. 1994. augusztus 26-án alakult. Ilyenformán hogyan okolhatnám bármiben az egyesületet? Hol van itt a logika? De egyáltalán! Én „süket füleket" sem észleltem korábban sem egy ilyen közérdekű kérdésben! Annál inkább elfogadni való. újabb érdemi körülményeket!
Talán nem kell precízen tudnom, hogy végül is Pécsett és Budapesten milyen százalékok érvényesültek a lakáseladásoknál. Az akkori ismereteim, hogy Nagykanizsán a ''mintegy 20%-kal magasabb eladási árakat elfogadhatatlannak értékeljem, elegendőek voltak nekem, vagy más polgárnak is, hogy ellene szót emeljek! Mert Nagykanizsa, bármilyen lokálpatrióta által szeretne. sem több az előbbi kettőnél! Sőt. az infrastruktúra teljességét összehasonlítva: egyetemekben, főiskolákban, színházban, kommunális ellátottságban, és sajnos megélhetési lehetőségekben is, jóval kevesebb! így egyetérthetnénk abban, hogy ha a városnak-hasz-nálás vágyától fűtött képviselők Nagykanizsát netán kvázi Flori-
Kedves Lenkeyné Sándor Mária!
1994, december 9. KANIZSA - Poleuéku Lindáé* 19
Tisztesség, szakértelem, tapasztalat dr. Kereskai István a POLGÁRMESTER-
jelölt
SZDSZ-Agrárszövetség-Vállalkozók Pártja
3 £
N
á <
i I
_J
MEG SOK A DOLGUNK...
Az SZDSZ-Agrárszövetség-Vállalkozók Pártja jelöltjei:
Választókerületi egyéni képviselőjelöltjei:
i. Sabján Imre (39) ált. isk. igazgató
2. Czobor Zoltán (40) ügyvezető igazgató
3. Béres Márton (45) üzletkötő
4. Solti Károly (46) mérnök
5. Deiszinger József (45) körzet ellenőr
6. Balassa Béla (38) építészvezető, tervező
7. Johanidesz István (44) mérnök-tanár
8. Röst János (41) üzemmérnök
9. Krémer József (40) üzemmérnök
10. Marton István (38) technikai dolgozó
11. dr. Kereskai István (52) polgármester (jogász)
12. Balogh György (53) tanár
13. Köteles Józsefné (Milávecz Aranka) (44) gazd. igazgató-h.
14. Horváth Ferenc (45) piackutató
15. Horváth Lászlóné (Törő Mária) (41) óvodavezető
... DE JÓ ÚTON JÁRUNK
j
dánok képzelnék is, ahol a la-kás-telek ingatlanárak értelemszerűen csúcson lehetnek, még mindig kellene az önkonnányzat illetve vállalatainak fizetett szakértői közül teljes súlyával ott lennie annak, akit azért is alkalmaznak. hogy egy-egy jóvátehetetlen hibásnak látszó döntésben - a nyilvánosság előtt eséllyel harcolva, ha úgy tetszik - lefogja a testület éppen hibásan voksoló kezét! Még akkor is, ha gyakran azt tapasztalhatta velünk együtt, hogy az önkormányzat szakapparátusa vezetőinek, vagy önkormányzati vállalatok egyes vezetőinek ilyen irányú, tisztelhető erőfeszítéseit lesöpörte a testületi szavazóbázis! Mert az elfogult, hibás döntés eredményét tekintve, nem annyira az etikai kérdéskörbe, mint inkább a jóvátehetetlen hibák majdnem cipelhe-tetlen körébe kerül! Ezért nem látom a „megköszönés" indokát az IKI vezetője irányában, - mivel a dolgok nemcsak időrendi összefüggésben lehetnek.
Hogy etikai vonatkozása is lehet, az majdnem elkerülhetetlen, ha véletlenszerűen is, de az anyagi érdekeltség közvetve fennállhat, például a lakások eladásához szükséges - nem olcsó -
lakásfelszerelések IKI általi elvállalása következtében!
Ugyanitt szükséges észrevételezni, hogy amikor a IABE gyűlését fórumként használja bármely képviselő a „kettőből tizenöt, és éppen most?, felhív a a lakásbérlőket általánosan az ezen való elgondolkodásra " - jellegű személyértékelő összehasonlításokra, azt aligha lehetne másnak felfogni, mint a választási esélybefolyásolás egyik célravezető módszerének!
Egészében én, vállalva a meg-ítéltetést, nem veszem természetesnek, hogy bármely független polgári egyesületre akár valamely pártérdek, vagy egyéni érdek - még a legjobb szándékkal is - rátenyereljen!
Elismeréssel adózom a IABE eddigi eredményei iránt, és nagyra értékelem. különösen mai, sokszor érzéketlen világunkban. hogy vannak még olyan emberek, akik mások érdekeit is ebben a szervezett fonnában öntevékenyen hajlandóak felvállalni és képviselni!
További sikeres munkát kíván-
va:
Stahl György
KANIZSA MŰSOR
DECEMBER 10. SZOMBAT
18 óra: „Mindörökké fiatal" nosztalgia bál a 60-as, 70-es évek zenéjére
az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A zűr bajjal jár 20.15 óra: Mazochista álmok
DECEMBER 11. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió Mozi: 16.30 és 18.15 óra: A zűr bajjal jár
20.15 óra: Mazochista álmok KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: Választási műsor; a választási eredmények folyamatos közlése.
DECEMBER 12. HÉTFŐ
18 óra: Ingyen lakoma - FORRÁS Est a HSMK-ban. Vendégek: Fűzi László, Buda Ferenc, Dinnyés József
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Jack, a villám
20.15 óra: Veszélyes méretek 1. KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
DECEMBER 13. KEDD
19 óra: Alfonso Paso: Ön is lehet gyilkos! - bűnügyi vígjáték két részben a HSMK-ban. A Tatabányai Jászai Mari Színház. Népház vendégjátéka.
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Jack, a villám
20.15 óra: Veszélyes méretek 1. Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna: 19 óra: - HÍRADÓ (ism.)
DECEMBER 14. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Rendőrakadémia Moszkvában Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Jack, a villám
20.15 óra: Veszélyes méretek 1. KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a Rendőrség; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
DECEMBER 15. CSÜTÖRTÖK
14 óra: Olajipari nyugdíjasok karácsonyi ünnepsége az Erkel Ferenc Művelődési Házban. (Fellépnek: Bojtor Imre, Urbán Kati, Szentendrei Klára, Hatvani Kiss Gyöngyi, Csányi János, Antal István, Németh László.)
14.45 óra: Ifjúsági akadémia a Helyőrségi Klubban. Téma: A céhek Zalában. Előadó: Dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna
17 óra: Az öko-filozófia alapjai - a Humánökológiai Szabadegyetem előadása a HSMK-ban
Apolló mozi: 15.30, 18 és 20.30 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Vérvonal
20.15 óra: Veszélyes méretek 2. Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek;
- Rend őrségben a Rendőrség;
- FIGYUSZ, ifjúsági magazin;
- SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin. (Ism.) KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat;
- JÖVŐ HÉT, közéleti műsor;
- TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin
DECEMBER 16. PÉNTEK
18 óra: „Mit mond a Biblia az emberről?" - Kormos Tivadar lelkipásztor
előadása az Erkel F. Művelődési Házban
19 óra: Kisközösségek karácsonyi VIGADÓJA a HEK-ben Apolló mozi: 15.30, 18 és 20.30 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Beverly Hills-i zsaru III.
20.15 óra: Veszélyes méretek 2.
20 .1 KANIZSA - 7te*K OH* KSáHCÍ 1994. december 9.
fl herpeszről
Hazánk minden ötödik polgára szenved a visszatérő ajakherpesztől. Ez több, mint kétmillió embert jelent, ami rendkívül magas szám. Ezért azok, akik csak hírből hallottak e betegségről, sem árt - a megfertőződést elkerülendő ha bővebb információkat szereznek róla. A herpeszt előidéző víruscsoport lényeges tulajdonsága, hogy véglegesen, vagyis a beteg egész életében a szervezetben marad. E vírus jelen van a herpeszes hólyagokban, a benne lévő folyadékban, valamint a hegekben és a nyálban, így leszáradásig vagy a gyógyulásig fertőző marad. Amikor az emberek először megfertőződnek kevés a valószínűsége, hogy azonnal kialakul a herpesz. A fertőzés első tünetei ilyenkor általában a szájon belüli duzzanatok lehetnek. (Ezt gyakran tévesen mandulagyulladásnak vagy fogzásnak diagnosztizálják.) A kezdeti fertőzés után a vírus lappangási helye az arcidegek közti terület, ahol kényelmesen meghúzhatja magát. A vírus bármikor belobbanhat, s ez a herpesz megjelenését, s a velejáró kínzó, égető érzést eredményezi. Kiváltó tényezők lehetnek: a stressz (munkahelyi, családi vagy párkapcsolati problémák), fáradtság, kimerültség, erős napfény, terhesség, menstruáció vagy fogászati kezelés. Fontos tehát a kiúju-lást elősegítő tényezők kiküszöbölése, a pihenési idő megnövelése; a herpesz megfelelő kezelése (erre számos remek, új készítmény található a patikában), hogy elkerülhető legyen a fertőzés átterjedése más testrészekre - például a nemiszervekre - és más sze-
mélyekre._
K. R.
Talán kevesen tudják, hogy a napjainkra jóságos Mikulásként ismert Szent Miklós-nap előestéjén egykoron gonoszjáró nap is volt, hogy a mára Télapó segítőtársává vált krampusz egykor gyerekeket ijesztgető gonosz démont személyesített meg. Ám az igazán gonoszjáró nap Luca napja volt. Az 1582-ben bekövetkezett naptárreformig az év legrövidebb nappala, és leghosszabb éjszakája, s mint ilyen legkedvezőbb időpontja volt a gonosz ténykedésének. Ez az ősgonosz azután Európa több népénél, köztük a magyaroknál is női alakot öltött, s mint boszorkány vitt véghez mindenféle rontást. A Lucanap emellett nálunk asszonyi dologtiltó nap is lett, tüzet ezen a napon csak a férfiak
December 13.
Lucaszék
A lassan elkészülő dologra gyakorta mondják mind a mai napig, hogy úgy készül, mint a Luca széke. A lucaszék nem volt más, mint egy sámlihoz hasonló, támlátlan, varázslatos ülőalkalmatosság. Aki erre ráállt, megláthatta, kik a boszorkányok. A lassúságnak a lucaszékkel való összehasonlítása abból ered, hogy ezt a bizonyos munkadarabot december 13-ától karácsony böjtjéig készítették. Naponta végeztek rajta valamilyen munkafázist, aztán az éjféli misén a leleplezés eszköze végre funkcióba lépett. Pereszlényből származó hagyomány szerint kilencféle fából készült: kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsa adta az alapanyagot. Szöget nem lehetett beleütni, az ékek bükkfából voltak kifaragva. Miután ráálltak és meglátták a boszorkányokat, nyomban el kellett égetni, különben a titoktudót rettenetesen elverték volna a boszorkák. Volt olyan hely, ahol távozás közben mákot is szórtak maguk mögé, hogy amíg a boszorkányok azt szedegetik, ők egérutat nyerjenek. Nem volt mindegy az sem, hol álltak rá a lucaszékre. Legtöbbször ezt a templom ajtajában tették, néhol a lucaszék gazdája tenyerével takarta arcát, és ujjai közül kémlelte ki a boszorkányokat. Előfordult, hogy a keresztútnál is ráálltak a lucaszékre, mert ott gyülekeztek a boszorkányok és azok is, akik el akarták sajátítani a rossz asszonyok tudományát.
-li-
Lucfi afípje
rakhattak. A boszorkányrontás megelőzése végett, és a gyümölcs, a tojás és az aprómarha biztosítása érdekében többféle varázslást is végeztek. Legelterjedtebb és a legtovább megtartott szokás a lucázás; más néven a kotyolás volt. Általánosan elterjedt szokás volt az a varázslás is, amelynek célja a boszorkányok távoltartása, illetve felismerése volt. Mindkét tevékenység Luca napján kezdődött és a karácsonyi éjféli miséig tartott. A boszorkányok távoltartására a Luca napján a kémény alatt megkötött nyírfa seprő volt jó,
amellyel tizenketted alatt söprögetni kellett, így a boszorkányok távoltarthatóvá váltak. A boszorkánylátásra a jól ismert Luca széke volt alkalmas, amelynek készítését ezen a napon kezdték, hogy aztán gazdája a karácsonyi éjféli misén ráállva, a templomban megláthatta a környék összes boszorkányát. Ezután a széket rögvest el kellett égetni. Luca napján kezdték meg egykor a betlehemezést is, ám ez a szokás századunkra egészen más
jelentéstartalmat kapott._
D.É.
Ki lesz a párom?
Luca napján az eladósorban lévő lányok szívesen faggatják a természetfeletti világot, hogy megtudakolják jövendőbelijük nevét. Több módszert is ismer a népi emlékezet a fehérnépek kíváncsiságát kielégítendő. A tévedhetetlen eljárások között a legismertebb, hogy a leány tizenkét egyforma nagyságú cédulát készít, s tizenegyre felír egy férfi keresztnevet, míg a tizenkettediket üresen hagyja. A cédulácskákat beleteszi egy-egy gombócba. Feltesz forrni egy fazék vizet, amibe forráskor beleteszi a gombócokat. Az első gombóc, ami megfő és felemelkedik a víz színére, rejti magában a vőlegény nevét. Ehhez hasonló egy másik praktika is. Ugyanúgy kell megírni a ti-
Legyen neved Laca
A Luca latin eredetű név, jelentése világosság. A keresztnevek titkai című könyv alapján e név viselői remek felfogóképességű, részrehajlás nélküli hölgyek. Soha nem unalmasak, remek társasági lények. Titokzatosak egy kissé, de ezt a férfiak nagyon szeretik. Bájuk inkább modorukban, kevésbé külsejükben jelenik meg. Sokan vannak e név viselői között, akik magas beosztásban dolgoznak, talán ezért is van az, hogy többnyire későn mennek férjhez, s a házasságuk akkor sem sikerül mindig tökéletesen.
-dé-
zenegy cédulát, mint az előző módszernél, ám itt az összehajtogatott papírlapocskákat nem gombócokba kell rejteni, hanem egy virágcserépbe kell tenni, s Luca napjától - december 13-ától - kezdődően mindennap egyet el kell égetni. (Figyelem, csalni, azaz a cédulákat égetés előtt megkukucskálni tilos!) így szentestére kiderül a jövedőbeli személye. S hogy mi történik, ha az üres lapocska marad utoljára? Nos, ilyenkor két variáció lehetséges: vagy nem megy férjhez a lány egyáltalán, vagy nem szerepel a tizenegy felírt név között a fehér lovon érkező her-
cegé. Jó szórakozást!_
_K.R.
Luca-napi időjárásjóslás
Luca napján magunk is készíthetünk - ahogy évszázadokon át eleink is tették - úgynevezett hagy* lUakalendáríomot. Vegyünk tizenkét hagyma-szirmot, és rakjunk mindegyikbe sót. Másnap reggelre amelyik sziromban megolvad a só. az általa szimbolizált hónapban enyhe idő várható.
Luca napjától karácsonyig terjedő tizenkét napon tapasztalható időjárásból megjósolható hónapról hónapra, milyen időjárás várható az új évben, -dé—
Fagyásra krumpli
A meteorológusok szerint most már tényleg beköszönt a tél. Il:i valakinek a nagy hidegben valamilyen testrésze megfagyna, otthon tegyen a fagyott felületre meleg, de nem forró, áttört lőtt krumplit. A népi orvoslásban bevált eljárás, de ha komolyabb a baj, mindenképpen forduljunk orvoshoz.
-li-
1994. december 9.
( KANIZSA - 7U*K ÍW

Az a leány, aki Luca estéjén hal kézzel font fonalat kötött keresztül a derekán,, az megálmodja, ki lesz az ura. Fontos, hogy bal kézzel fonja le a fonalat a guzsalyról, és hogy a titkát ne árulja el senkinek.
A fiatal lányok Luca napján kerítsenek egy almát, minden reggel napfelkelte előtt harapjanak egyet, de úgy, hogy az karácsony reggele előtt el ne fogyjon. Miután az utolsó falat karácsony reggelére elfogy, akkor menjenek ki az utcára, s amilyen nevű férfit először látnak arra jönni, olyan nevű lesz a férjük.
Luca napjának estéjén kilenc órakor ki kell mennie az eladó lánynak a disznóólhoz, és bele kell rúgni az ajtóba. Ahányat erre a disznó röfög, annyi év múlva megy férjhez. Luca napján nem szabad varrni, mert bevarrjuk a tyúkok tojókáját.
Luca napjának reggelén ki kell menni a tyúkólba, és piszkafával az alábbi mondóka kíséretében meg kell piszkálni a bent ülő tyúkokat: „Az én tyúkom tojjon, kotyoljon, A másé romoljon!"
Luca napján hurkadörzsölő kását kell etetni a tyúkokkal, hogy sokat tojjanak.
Ha valaki Luca estéjén kezd el ostort fonni, és karácsony este a keresztúton az ostorból font körbe áll, s onnan a boszorkánytól ijedtében nem ugrik ki, akkor olyan ostort készített, amellyel a legmakran-cosabb állatot is el lehet haj-tani._
D. É.
Receptötlet
*7 * *
Vanihas félhold
dkg lisztet 15 dkg margarinnal, késhegynyi szódabikarbónával és egy dl tejföllel összegyúrunk, majd egészen vékonyra nyújtva pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Mindegyik pogácsaforma közepébe kis darabka kemény lekvárt teszünk és kettéhajtjuk. Forró sütőben rózsaszínre sütjük, s még melegen vaníliás porcukorban megforgatjuk.
A legtöbb családban az a szokás, hogy az évente vásárolt szaloncukor mellé a régóta ismert díszek kerülnek a fenyőfára. Nem egy háztartásban az utolsó napokban kapnak észbe, hogy a díszek közül sok eltörött, a korábban megvásárolt cukor elfogyott vagy még nem is vette meg senki. Ha minden évben más, vagy egyéni karácsonyfát szeretnénk készíteni, bizony nem árt az ünnep előtt két-három héttel nekilátni az előkészületeknek, a díszek beszerzésének, elkészítésének, a tervezésnek. Csomagküldő katalógusok és nyugati példák hatására és nem utolsó sorban a harmonikus színhatású karácsonyfa-díszítés érdekében szakítsunk korábbi tiri-tarka díszítési stílusunkkal. Öltöztessük a fenyőt azonos vagy egymással harmonizáló színekbe, vagy aggassunk rá a népi díszítést idéző szalma és mézeskalácsdísze-ket, netán gyermekeink által készített papírdíszeket. Ezeket azonban ne nagyon keverjük, egységesebb hatást érhetünk el.
Narancskarácsony: Kisebb narancsokat kötözzünk át narancsszínű szalaggal, így akasszuk a fa erősebb ágaira. A díszítés kiegészítője lehet narancssárga gyertya és narancsszínű szalagból kötött sok-sok kis duplá vagy tripla masni.
Piros karácsonyfa: Piros díszek, piros szaloncukor, piros gyertya, egy-két felkötözött alma legyen a dísz. Szinte mindenhol kapható piros színű boa egészítheti ki a kompozíciót.
Fenyő fehérben. Fehér habkarikákkal, papírból hajtogatott, kivágott díszekkel dolgozzunk. ezt kiegészítheti a pattogatott kukoricából fűzött füzér. Természetesen fehér gyertya illik hozzá.
Aranyágak: A csillogó-villogó, tündöklő karácsonyfa kizárólag arany díszekbe öltözik. Aranypapíros szaloncukorral, arany gömbökkel, díszekkel, arany szalagból kötött masnicsokrokkal díszítsük.
A szaloncukor nem kell, hogy mindenáron a fára kerüljön. Elég drága is, a díszek többször felhasználhatók. Valljuk be, nem valami épületes látvány az ünnep másod-har-madnapján az üresen fityegő vagy rosszul visszacsomagolt szaloncukorpapír. Ha mégis áldozunk cukorra és a gyerek sok fajtát szeret, azt egy tálba, kosárba rakva akár a fa alá is helyezhetjük. Nemcsak praktikus, de az előbb ecsetelt színharmóniát sem bontja meg a szaloncukor más színű papírja.
A több alkalommal említett gyertya ne maradjon el a fáról
még akkor sem, ha ma már általános a villanyégők használata. Az ünnep legemelkedettebb, legmeghatóbb pillanataiban gyújtsunk meg egy-kettőt, a hatást - főleg némi karácsonyi zenével - mindenképpen fokozza. Ha „egyszínű" karácsonyfát készítünk, akár a villanyégőket is hozzáigazíthatjuk az uralkodó színvilághoz, ha kicseréljük az égőket a megfelelő színűre. Ha gyertyát gyújtunk, nagyon vigyázzunk a villanyégő vezetékeire és a biztonságra.
A kevésbé gazdag korok szokását a mai gazdasági helyzet valószínűleg sok helyen feleleveníti. Otthon sütött díszekkel
is lehet fát díszíteni, kalácsból, mézeskalácsból, linzer- és keksztésztából változatos díszeket süthetünk, amibe gyermekünket is bevonhatjuk. A népi jellegű karácsonyfadíszek közé ne tegyünk csillogó üveggömböt vagy aranyszalagot, de kiegészítő díszként alkalmazhatunk piros vagy zöld szalagot például a gyertyatartóhoz erősítve. Piros és zöld szívek, kivágott madármotívumok is kerülhetnek a népi karácsonyfára és termések is, hiszen ez hagyományosan alkalmazott dí-
szítési mód volt valaha._
L. I.
A VILLKER KFT. KARÁCSONYI AJÁNLATA
SAMSUNG, OKION színes televíziók
31.500—65.500 Ft
Philips, Sehneider music centerek
41.750-55.500 Ft
Grundig, Samsung videomagnók
42.900-50.900 Ft
Whirpool, Samsung mikrohullámú sütők
21.900-4X.000 Ft
Rowenta, Delonghi takarítógépek
15.600-29.990 Ft
Philips, Rowenta gőzölős vasalók
4.200-10.800 Ft
Iiraun villanyborotvák 5.900-10.890 Ft
Csillárok, falikarok, továbbá karácsonyfaégó''-sorok széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat.
FELHASZNÁLÓK, VISZONTELADÓK RÉSZÉRE TOVÁBBRA IS AJÁNLJUK VILLANYSZERELÉSI ANYAGAINK SZÉLES ÁRUSKÁLÁJÁT.
NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig
Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. Tel.: 93/310-195 Nagyatád, Széchenyi tér 37. Tel.: 82/351 -820
Olasz gyerekek a karácsonyról
Gyermekjézus egy betlehemi barlangban született, nem háznál vagy klinikán, mert egy palesztinai szállodás se akart neki szülőszobát kiadni.
Gyermekjézus szenteste született pontban éjfélkor, a Szűzanya volt az anyja, szent József az apja. Szent József asztalos volt, mint az én apám, mi úgy mondjuk ács-májszter. Alighogy Gyermek-jézus megszületett, mindjárt mindenki tudta, és jöttek a pásztorok, a mosónők és a torreádorok imádni... Én azt szeretném, ha Jézus sohasem halt volna meg. Ha akkor ott vagyok Poncius Pilátusnál, lekaratézom, az tuti.
Amikor közeleg a szent karácsony, már lehet egy nap, igen egy nap nem jönni iskolába. A tanító nénik versenyeznek, hogy ki tud szebb Betlehemet vagy karácsonyfát csinálni. De persze benn az osztályban, mert ha a folyosón csinálnák, rögtön széttörnének a gömbök.
Amikor közeleg a szent karácsony, jobb szívünk lesz, segítenünk kell azokat, akik nálunk rosszabbul állnak: az öregeket, a szegény gyerekekeí és azokat a szerencsétleneket, akik a kukában laknak. Mit tetszik gondolni, az az árus is kénytelen ilyenkor karácsonyi csillagot árulni, amelyik máskülönben mohamedán ?
Chaiainoban nem úgy van, mint Nyujorkban, hogy mikor jön a karácsony, az egész várost kivilágítják, Chaiainotól már az is szép, ha egy-két lámpást meggyújtanak. Em-lékszek, tavaly volt egy zöld, amelyik hol meggyulladt, hol elaludt, hol meggyulladt, hol elaludt, de nem azért, mert villogás volt, csak ki akart durranni!
Egy picurka fenyő százezer líra. Miből van, aranyból? Karácsonykor a tetű boltosok is nemhogy segítenének takarékoskodni, inkább még felemelik az árakat.
Mikor jön a karácsony, ahelyett hogy Jézus születésnapjára gondolnánk, a világon mindenki más azzal van elfoglalva, hogy mit egyen, mit igyon és mivel durrogasson.
A karácsonyban szerintem az a legtisztességesebb, hogy nincs iskola.
- kr -
KANIZSA - 7U6ul+
1994. december
német férfinév
diakok doktora
fasorban van
kiejtett £>et(j
azonos b.etúk
VILÁG -szerve z.et
szorító eszkőz
LANKA
visszaad!
fontos szervünk
járművel közlekedő
BOTDA RAB>!
TAIT
SAJÁT KEZŰLEG
Mindenki hallotta már nem egyszer, hogy ajándékot nemcsak kapni, de adni is jó. Szülők, nagyszülők és egyéb rokonok különösen az olyan ajándékot értékelik, amit az ajándékozó gyerek maga készített. Ha nincs pénzed boltban ajándékot vásárolni, vagy tényleg saját gyártmányú meglepetéssel akarsz kedveskedni valakinek, az alábbi ötletekből válogathatsz.
1. Téli tájat ábrázoló minikép. Negyed rajzlapra vigyél fel fehér temperát, jó vastagon. Ne kendd el, legyen rücskös a felület! Utána világos árnyalatú kéket, szürkét, zöldet használj a táj megfestéséhez. Nem kell összefüggő vonalakkal ábrázolni, inkább foltokkal alakítsd ki a képet. Egy másik - fehér, kék vagy zöld - papírból vágj ki ovális ablakot, majd ezt a keretet ragaszd a festményre.
2. Ha gyűjtöttél az ősz folyamán leveleket és szépen lepréselted, ezekből most úgy készíthetsz képet, hogy ízlésesen elrendezve egy fehér lapra ragasztod őket. A levelekkel színben harmonizáló papírból készíts keretet, ez lehet téglalap alakú is.
3. Ha üzletben vásárolsz tíz centiméter átmérőjű fakarikát és hátlapjára papírt, vagy textillel bevont lapot ragasztasz, arra szárazvirág kompizíciót erősíthetsz ragasztóval. Ne használj túl sok díszítőanyagot!
nagy
költőnk
felig ep!
lopással megszerzi
&ecezett lajos -T-
zsaru
autómárka
növény
VETNIVALÓ
REMŰES, csinos
magasba szökken
francia, olasz, svéd autójel
gyakori IGEVÉG- > zódes
figyel
görög v
autójel ="
illemhely
friss levegő
-7—
A fekete nyíllal jelölt sorban szereplő költő egyik versének címe a kn-rökhe írt betűkből állítható össze. Ki a költő és melyik költeményéről van szó?
Beküldési határidő: december 16. Lapunk 47. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Igen, ha van az embernek engedélye
A sorsoláson Bálint Géza, Pécsi Anikó, Zelkne Kováes Nelli, Nagy Kmő-ke. Tamás Gábor olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994, december 9.
KANIZSA - 7H<x
23

EÖNNTTUMT

IPM-teszt
Vadidegen emberek is gyakran beszédbe elegyednek egymással vonaton, étteremben vagy egyszerűen az utcán. Mások órák hosszat lehetnek együtt valakivel, anél-| kül, hogy beszélgetést kezde-| ményeznének. Ők azok, akik | nehezen teremtenek kapcsola-I tot. ítélje meg tesztünk alap-j; ján: könnyen teremt kapcsolatot embertársaival? Válaszol-| jon a kérdésekre, számolja | össze pontjait, s olvassa el az | értékelésből az önre vonatko-
| zó választ.
s
Feltétlenül szüksége van az ünnepléshez alkoholos italra? Igen 0 Nem 3
I
Könnyen kapható egy kis | flörtre?
Igen 2 Nem 4
|
| Tagja valamilyen egyesület-| nek?
Igen 3 Nem 0
Békülnék jeligére
| Leveledben beszámolsz arról, | hogy egy kis félreértés miatt na-í gyon összevesztél barátnőddel. :|| Barátságotok évek óta tart már, | általános iskolába is együtt járta-Sí tok, s most együtt laktok a kol-í légiumban. Most nehezen viseled. i;j hogy a köszönésen kívül alig béli szeltek egymással, mindketten | igyekeztek úgy viselkedni, mintha | már semmi közötök nem lenne | egymáshoz. Megpróbáltál mással | is hasonló jó barátságot kialakí-''i tani, de ez nem sikerült.
Úgy lá-
5 tod, volt barátnőd is kínlódik eb-
íj ben a helyzetben. Amint írod, az
jj: az érzésed, hogy már mindketten
£ békülnétek, csak túl büszkék
% vagytok ahhoz, hogy kezdemé-
I nyezzetek. Sajnáljuk, hogy kap-
§ csolatotok idáig jutott, hiszen úgy
í gondoljuk, hogy egy időben meg-
| ejtett beszélgetéssel elejét vehet-
« tétek volna a kapcsolat felbomlá-
;; sának. De az is bizonyosnak lát-
jj: szik, hogy kettőtök közül valaki-
í! nek mégis fel kellene vállalni,
| hogy megteszi az első lépéseket.
I Mivel barátnőd véleményét nem
| ismerjük, csak téged biztathatunk,
S hogy kezdeményezz. Jó lenne, ha
% megkérnéd, hogy üljenek le egy
Szívesen tölti szabadságát csoportos utazással?
Igen 0 Nem 4
El tudja képzelni, hogy tömegszervezetben aktív munkát végezzen?
Igen 2 Nem 0
Nagy a baráti köre?
Igen 4 Nem 0
Szívesen tölti szabadidejét a családja körében?
Igen 0 Nem 3
Mit gondol, kedvelik Önt a munkatársai?
Igen 5 Nem 0
Szívesen táncol?
Igen 1 Nem 0
Szeret vitatkozni?
Igen 3 Nem 0
ÉRTÉKELÉS:
O-tól 9 pontig:
Miért áll olyan gyakran félre? Ennek nincsen semmi ér-
telme. Már csak azért sem, mert ön is szenved ettől. Ne féljen az új ismeretségektől, s meg fogja látni, több barátja lesz.
10-től 19 pontig:
Igazán nem szenved attól, hogy nincs kontaktusa az emberekkel. Hogy miért különül el mégis tőlük - ez az ön titka marad. Ha rosszak a tapasztalatai, gondoljon arra, hogy nem minden ember egyforma: kellemes csalódások is érhetik.
20-tól 30 pontig:
Ön igen sok emberrel tart kapcsolatot. Szinte belevetette magát a társasági életbe. Vigyázzon, ne viselkedjék ilyen viharosan, mert az ember a sok kapcsolat ellenére is hajótörést szenvedhet. Hiszen nem mindenki igaz barát, aki annak mutatja magái.
BARATI HANG
beszélgetésre. Mondd el nekj bátran, hogy nagyon hiányzik, sajnálod már, hogy összevesztetek. Csakis így tudhatod meg, hogy ő mit érez, mit szeretne. Talán neki is segítség lenne, ha kimondanád, számodra milyen fontos a barátságotok. Megértünk, hogy nehéz megtenni ezeket a lépéseket, hiszen előfordulhat, hogy visszautasít. Ebben az esetben nem tehetsz mást, mint az időre bízod, hogy újra lehet majd igazi barátod egy másik társad személyében. Mi azonban bízunk benne, hogy egy őszinte beszélgetéssel, ahol elsősorban nem a hibást keresitek, sikerül újra helyreállítani a régi jó kapcsolatot. Tekintsd ezt barátságotok erőpróbájának, mely ha kiállja a próbát, még jobban megerősödik.
Reménytelen jeligére
Leveledben azt írod, hogy reménytelenül szerelmes vagy egy
fiúba, aki szintén az iskolátokba jár. Tanácsunkat kéred, mit tehetnél ebben a reménytelen helyzetben. Véleményünk szerint szerelmed egyáltalán nem biztos, hogy reménytelen, hiszen mint írod a fiú nem tudja, milyen érzéseket táplálsz iránta. Azt tanácsoljuk, próbálj meg felé tapintatosan közeledni. de semmi esetre sem rohand le! Lassan, fokozatosan közeledj felé, mutasd meg vonzódásodat. Ha nem egy társaságba jártok, akkor barátokon, közös ismerősökön keresztül próbálj alkalmat teremteni arra, hogy minél gyakrabban találkozzatok. Ha szembejön veled az utcán, ne menj át a túloldalra. Szimpátiádat úgy is észreveszi abból, ahogy mosolyogsz, ránézel. Tartózkodásának jele lehet az, ha elfordul tőled, nem mosolyog rád, de ez nem feltétlenül annak a jele. hogy nem vagy szimpatikus számára. Próbálj meg minél több közös helyet keresni ahol találkozhattok, beszélgetést kezdeményezhettek.

HOROSZKÓP
A 50. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
Ez már az utolsó hét, hogy megtedd az ünnepre való felkészülés végső előkészületeit. A csomagolópapírt ugye nem felejted el. mint tavaly?
Bika: IV. 21-V. 20
Mostanában csak nagyon apró csodák látogatnak meg, de ezért még kár elkesered-lú. Nem az ajándék nagysága vagy értéke a fontos, hanem a szíV szándéka. Dehát ezt tudod magad is.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Döntöttél végre, de nem ér-ij zed magad valami fényesen tőle, mert bizonytalan vagy abban, hogy lelkiismereted is egyetért-e vele. Kapcsolj ki, s vonulj egy sarokba számvetést készíteni.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Szótlanságod meglepő, hi-■Ugra szen senki sem ilyennek is-mert eleddig. Ne hagyd, lü hogy a más síkokon zajló konfliktus magánszférádig gyűrűzzön. Ne vedd fel a kesztyűt!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
A hangod lefeljebb ijesztő, de senkinek sem kell tőle különösebben félni. A zord külső puha, sebezhető szívet takar. Páncél azonban nem mindenki előtt kötelező.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Utálod a kötöttségeket, de nem ártana végre kicsit hu-zamosabb időre lehorgo-nyozni. Nem biztos, hogy bárki is korlátozni akarna személyes szabadságodban.
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Közeleg az év vége és egy
alapos mérleg készítésének CJi^B ideje. A fogadkozásokkal még ráérsz újévig, de gondolkodni mindenesetre nem árt rajtuk.
Skorpió: X. 24-XI. 22. fnn Tavaly szépen mutatott a csillogó gömbökkel feldíszí-ixuföd tett ezüstfenyő. Idén a ■fia szomszéd azonban jobban őrzi a fenyvesét, így a beszerzéshez inkább a piacot javallom.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ne lógasd az orrod, az ry^y anyagi gondok nemcsak té-U^V ged értek utol. Futni előlük EMUI nem érdemes, viszont valami gyors és hatékony válságmenedzselésbe bele kéne fogni.
Bak: XII. 23-1. 20.
Piti torzsalkodás-ok nem szomoríthatnak el hosszú időre, hiszen rengeteg alkalmad és helyed van a feltöltődésre. Használd ki, de'' ne élj vissza velük.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Ne keseredj el, a csapások száma most mái'' csak csökkenhet. Egészséged és a családban a harmónia is újra helyreáll, ha most a finisben nem adod fel.
Halak: II. 21-111. 20.
Ne érezd magad kiszolgáltatottnak és esendőnek szaporodó sérüléseid miatt. Inkább örülj a lehetőségnek, hogy a háztartás terhei lekerülnek vál-laidról. így a pohár félig tele van.
Tűzvédelmi keresztrejtvény nyertesei
Kisorsolták a lapunkban megjelent tűzvédelmi keresztrejtvény nyerteseit. A szerencse ezúttal Balázsné Dús Editnek (Nk., Fő út 2.) és Tóth Gabriellának (Nk. Kazanlak krt. 11/C) kedvezett. Gratulálunk! Jutalmukat, egy-egy míves Jókai-kötetet a Városi Tűzoltóparancsnokság, Kossuth téri laktanyájában vehetik át szolgálati időben, azaz naponta nyolc és tizenhat óra között.
24 KANIZSA - Sfiont 1994. december 9.
Olajozott kézis-hajrá
A kézilabda NB I B-ben nagyszerű hajrával zárta az őszi idényt a Nyugati csoportban szereplő Olajbányász női együttese, amely Varga József edző irányításával felzárkózott az élcsoportba.
Az olajos-lányok idegenben és hazai környezetben is biztosan vették az akadályokat, fölényes győzelemmel szerezték meg a bajnoki pontokat.
Goldberger-Olajbányász 13-21 (7-8)
A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Szakonyi 8, Tokorcsi 5.
Küzdelmes, kiegyenlített játék után az olajosok elhúztak, akik a tizedik percben két góllal vezettek, majd fejfej mellett haladt a két csapat.
Fordulás után felváltva estek a gólok, majd a félidő közepén megléptek az olajosok. A feljavult kanizsaiak állva hagyták a hazaiakat, akik a remekül játszó Szakonyi és Tokorcsi vezérletével érték el fölényes, győzelmüket.
Az őszi idényzárón:
Olajbányász-Tököl KSK 27-17 (14-5)
Nehezen indult meg a gólgyártás és a hetedik percben még csak 1-0-ra vezettek a hazaiak. Ezt követően, Skrach nagyszerű védései, az olajosok határozott védekezése eredményeként sikerült sorozatban leindítani a vendégeket és a huszadik percben már 10-3-ra elmentek az olajosok. Szünet után tovább nőtt az előny, majd 24-12 után a szakvezetés főként a fiatal cseréket szerepeltette.
A csapatból kitűnt a három hétméterest is hárító Skrach kapus, a gólerős Búza - hat gólt szerzett rés az egyaránt öt-öt gólos László és Szakonyi.
B.A.
Kisiklás után
BRAVÚROS BEFEJEZÉS
A kézilabda NB I-ben véget ért az 1994/95. évi bajnokság őszi idénye, amely sűrített fordulókkal fejeződött be a férfiak mezőnyében. A Tungsram csapata négy nap alatt két mérkőzést bonyolított le, amely előbb Komlón, a bá-nyász-testvérekkel találkozott, majd az idényzárón a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes ellen szerepelt. A bányászok ellen betliztek a kanizsai kedvencek, akik a zárófordulóban kiválóan teljesítettek, hiszen a veszprémieknek kellett pontot menteni.
Komló-Tungsram 27-22 (17-9) A sérült Mészáros kapust nélkülöző és gyenge teljesítményt nyújtó lámpagyáriak jóval a várakozás alatt szerepeltek. Már az első félórában eldőlt a találkozó sorsa, amelyen az izzósok közül csak a feltámadt; és remekül játszó Kuzmicsov jeleskedett, aki kilenc gólt szerzett, Krichen-baumnak ezúttal csak két gólra tellett.
Tungsram-FOTEX Veszprém 25-25 (13-14)
Már elöljáróban leszögezhető, hogy a csodálatosan játszó kanizsai csapat, a mezőny legjobbjának bizonyult Kuzmicsov vezérletével győzelmet érdemelt volna. Ezúttal a klasszis csapatnak, a hazai és nemzetközi porondon is kimagaslóan szereplő FOTEX VSE-nek, a bajnokságban eddig csupán egy bajnoki pontot vesztett vendégeknek csak szerencsével sikerült a pontmentés. A kanizsaiak nagyszerű őszi szereplésüket egy bravúros befejezéssel tették még sikeresebbé.
Nálunk biztosan nyer, ha rendel!
Munkaruházati
termékek teljes választéka termelői áron!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
A mérkőzés előtt.
Joósz Attila mesteredző:
- A mezőny egyik kellemetlen ellenfele az általam sokra tartott hazai csapat, amellyel Kanizsán mindig szoros mérkőzést vívtunk. Most is erre, no meg biztos győzelemre számítok.
Jéki Zoltán, a kanizsaiak edzője:
- A mérkőzés nagy esélyese a kitűnő veszprémi csapat, amely ellen a tisztes helytállás a cél.
Zsúfolásig megtelt és ezúttal szűknek bizonyult az olajos csarnok, ahol a Koutny-Szik-lai bírói kettős vezényelt. Az első hét perc változatos játékot hozott, majd 3-3 után sorozatban négy gólt értek el vendégeket egyáltalán nem tisztelő hazaiak. Nagyszerűen védekeztek az izzósok, Vártok remekelt a kapuban és az ellopott labdákból sorra eredményesek voltak a lámpagyáriak. A világválogatott Éles találataival két gólra csökkent az előny, ám ezután megint Kuzmicsov percei következtek, aki foghatatlannak bizonyult. A 23. percben már 12-7-re elhúztak a szenzációsan játszó hazaiak, de aztán néhány megingás és emberhátrány miatt feljöttek Zubjukék és visszavették a vezetést. Szünet után újra a Kanizsa tündökölt. Visszajött a hazai előny s a Tungival csak a gólerős Éles tudott lépést tartani. Állandóan az izzósok vezettek egy-két góllal, majd a 47. percben kiegyenlítettek a veszprémiek (20-20).
A folytatásban a közönség által támogatott Tungi lendült előre, amely a mérkőzés vége előtt másfél perccel 25-23-ra
vezetett. Levegőben lógott a hatalmas meglepetés, de a bajnok kijött és letámadott. Ekkor Becskei került óriási helyzetbe, de Svajlen nagy bravúrral hárított, majd a vendégek voltak eredményesek. Fél perccel a vége előtt, egygólos hazai vezetésnél Kirchenbaum-mal szemben szabálytalankodtak a vendégek, ám Sziklai bíró elnézett az esemény mellett. A labdából az utolsó támadást vezették a bajnokok, akik hét másodperccel a lefújás előtt ajándékbüntetőhöz jutottak, amelyet Éles biztosan értékesített.
A bírók ellen tüntető közönséget szerencsére sikerült megfékezni, így elmaradt a botrány, bár a bírók megkapták a magukét, szövegben. A győzelemmel felérő döntetlen részesei:
Várfok - Radovics (2), Kuzmicsov (9), Krichenbaum (5), Rodek (l), Becskei (4), Bjelov (l). Csere: Hungler (3).
A mérkőzés után:
Joósz Attila:
- Gratulálok a Kanizsa csupaszív, lelkes és jó játékához.
Jéki Zoltán:
- Az idényzárón minden a bajnok mellett szólt s kérdéses volt, hogy a sorozatos mérkőzések, betegségek és sérülések miatt fizikálisan meddig lehe-
. tünk parnerok ezzel a kitűnő csapattal. Nos, a csapatom a tisztes helytállás helyett csúcsteljesítményt nyújtott, mindenki jóval erőn felül teljesített és tulajdonképpen a küzdőtéren győzelmet arattunk. A bajnok véleményem szerint egy jogtalan, időntúli büntetővel egyenlített, s így őrizte meg őszi veretlenségét._
Balogh Antal
VARMEGYE ZARO
Balatonfűzfőn, az ötödik fordulóval befejeződött a Vármegye Kupa csapat és egyéni úszóverseny, melynek küzdelmeiben tizenhárom csapat vett részt. A zárófordulóban tarta-lékosan szerepeltek a fiatal kanizsai versenyzők, akik közül a következők értek el jobb eredményeket:
50 m pillangón (1986-os születésűek) Németh Gergely a, harmadik lett (45,76 mp),
Cserjés Veronika a negyedik (49,73 mp). 200 mellen (1982-es) ötödik Németh Péter. 200 m pillangón (1982-es) Szilovics Barnabás 7., és 100 m pillangón (1984-es) Kovács Patrícia ugyancsak a 7. helyen végzett. A kupasorozat összesítésében a Vízmű csapata a nyolcadik helyet szerezte meg, míg korosztályában Németh Gergely az 5. lett._
B.A.
1994. december 9.
KANIZSA - Sfi<»it
II
ELSŐ OSZTÁLYÚ FOLYTATÁS TEREMBEN
A labdarúgó NB I őszi idényének befejezésével nem tértek pihenőre az élvonalbeli csapatok. Az Olajbányász gárdája is megkezdte a tornatermi küzdelmeket a Csonka és Társa csoportban.
Jó kezdeményezésnek tartom a teremtornát, amelyet a Diadora-Nemzeti Sport kupáért vívnak a csapatok. December 19-ig tehát adott a program, csupán az a gondom, hogy sok a sérült.
Nevezetesen Csáki, Tóth P., Kepe, Koller, Agics, Svélecz, Filipovics, Fuisz s így aztán talán össze tudunk szedni tíz embert - vélekedett az NB l-es torna előtt Készei Ferenc, az olajosok vezetőedzője. A kanizsaiak Zalaegerszegen kezdték a csoportküzdelmeket, ahol Sopron-Olajbányász 8-4 (4-3) A kanizsai csapat: Czigoth - Hegedűs, Dudás, Kajdy,
Farkas, Vidóczi. Csere: Kiss, Iványi, Gyulai, Pécsi, Fehér, Kovács, Kercsmár. A teremmel ismerkedő olajosok a 2x25 perces találkozó első félidejében jól tartották magukat. A második félidőben a Csernai-csapat jól kihasználta a kanizsaiak megingásait. Az olajosok gólszerzői: Vidóczi (l-l), Hegedűs (1-2), Farkas (3-3), Kiss (7-4).
B.A.
Új vezetés az Olajnál
Az Olajbányász SE labdarúgó-szakosztályának vezetését átszervezték, új vezető-tisztségviselők kerültek az elnökségbe. Megerősítették tisztségében Horváth Sándor elnököt (Zalahús Rt. Kanizsai gyárigazgató), alelnök Poprádi Zoltán (dandárparancsnok Thury Laktanya), míg a szakosztályigazgató Farkas Zoltán alpolgármester lett._
B.A.
MEGMŰTÖTTÉK TÓTH PÉTERT
Az Olajbányász labdarúgócsapatának egyik meghatározó játékosa, a jobbhátvéd Tóth Péter hosszú idő óta sérüléssel bajlódik. Az NB I-ben hat alkalommal szerepelt, de aztán a ZTE elleni megyei rangadón sérülése kiújult és azóta nem tudott az újonc rendelkezésére állni. Számos konzultáció után véglegessé vált, hogy kereszt-
Szmodics folytatja
Az új versenyévad is hozza az eredményeket a MÁV NTE vívó szakosztályának. Budapesten országos serdülő versenyen tőrben három kanizsai versenyző indult. Szmodics Zoltán újra remekelt, és első helyezést ért el, megelőzve a teljes magyar élgárdát. A ki-
lences döntőt ugyan vereséggel kezdte, ám utána megállíthatatlan volt. Az első helyért vívott versenybe 5-1-re győzött. Nagyon-nagyon ritka a fővárosban az ilyen vidéki siker_
H.Gy.
HOLLO ARANY
Sopronban tizenhatodik alkalommal rendezték meg a dr. Csik Ferenc nemzetközi úszó emlékversenyt, amelyen húsz klub, köztük a Vúzmű SE képviseltette magát. A kanizsai fiatalok közül remekelt Holló Adrienn (1979-80-as korosztály), aki első helyen végzett a 100 m mellúszásban
(1:18,55 mp). Németh Gergely (1986-87-es korosztály) bronzérmes lett 33 1/3 m pillangón (28,72 mp) és negyedik 133 1/3 m vegye,súszásban (2:15,70 mp). Ebben a versenyszámban Domina Tamás végzett a hatodik helyen
(2:20,74 mp)._
B.A.
szalag-szakadása van, amivel aztán az elmúlt hónap végén megműtötték.
- Hosszú idó''re kidó''lt a sorból a megbízható játékos, akire várhatóan csak jövő év nyarán, az új idényre történő felkészüléskor számíthatunk -tájékoztatott Készei Ferenc, az olajosok mestere.
B.A.
Sporthétvége
PENTEK
Asztalitenisz. Diákolimpia, városi döntő (7-8. osztályos fiúk, lányok), Péterfy-iskola, 14.00
SZOMBAT
Labdarúgás. Városi terem-bajnokság (csoportmérkőzések), Olajbányász és MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
Úszás. Megyei fedettpályás egyéni bajnokság, Városi uszoda, 9.30.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Városi terembajnokság (csoportmérkőzések), Olajbányász és MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: autóbusz-állomás, 11.50. Gyalogtúra: Antalhegy-Bacónaki hegy-Felső-erdő-Nagykanizsa. Táv: 14 km. Visszaérkezés: 17.00.
Teremfoci
Hétvégeken újra benépesül a MÁV NTE és az Olajbányász munkacsarnoka, ahol reggeltől estig zajlanak az 1994/95. évi városi teremlabdarúgó-bajnokság küzdelmei, a csoportmérkőzések.
Érdekesebb eredmények.
I. csoportban: Ft. Szerviz-FC Gutenberg 2-1, Vízmű-Igazságügy Szőlőskert 0-1, Tungsram-Flamingó Pressó l-l, HB Kanizsa-Gutenberg l-l, MÁK United-Szerviz 2-2, Igazság Sz.kert-Tungsram 3-2, FI. Pressó-S. Elise 2-3, Szer-viz-Fl. Pressó 1-3, Tungsram-Vízmű 2-1, FI. Pressó-HB Kanizsa 1-2, Igazság Sz.-kert-Szerviz 2-2, , Tungsram-Tip Top 0-2, S. Elise-Igaság Sz-kert l-l, Vízmű-S. Elise 1-2, Szerviz-Vízmű 3-5, CC Amatil senior-Gutenberg 2-3, Igazság Sz.kert-Tip Top 1-3.
Az élcsoport állása:
1. Tip Top 7 - - 37- 6 21
2. S. Elise 3 1 - 17- 5 10
3. HB Kanizsa 3 1 - 15- 3 10
4. Igazságügy 2 2 2 9-10 8
5. Tungsram 2 12 8-7 7
II. csoport: Bombázók-Cura-caó 1-0, Dél-Zala senior-Fl. Centrál 3-1, Bombázók-Stop 87 1-0, FC Blackburry-Póker
1-4, Dél-Zala senior-Hidrofilt 3-2, Hidrofilt-Bombázók 0-2, Blackburry-Meghistó l-l, CC Amatil-Dél-Zala senior 1-4, Progressó-Blackburry 3-0, Főposta-Póker 1-9.
Az élcsoport állása:
1. Póker 4 - - 23-2 12
2. D.Zala s. 4 - - 20-4 12
3. Bombázók 4--8-2 12
4. Progressó 2--7-1 6
5. Hidrofilt 2-2 9-5 6
III. csoport: Kögáz-Mixer-boys 4-1, DKG FDSZ-Tintahal
2-4, Tubifex-DKG FDSZ 3-5, Tintahal-Happy Boys 0-4, Happy Boys-Almalé 2-1, Happy Boys-Tubifex 1-3, DKG FDSZ-Chemotox 0-1, Bútor Sörmester-Szivacsok 3-1, Tintahal-Tubifex 0-1, DKG FDSZ-Szivacsok 0-0, Kögáz-Chemotox 0-1.
Az élcsoport állása:
1. Tubifex 5 - 2 25-12 15
2. Chemotox 5 - - 14- 4 15
3. Happy Boys 4-2 19-12 12
4. Bútor-Sörm. 3 - - 19- 2 9
5. Kögáz 3 - 1 11- 2 9
IV. csoport: Domus-Reduk-tor Tobeló 1-1, R. Tobeló-RO-TARY 1-2, ROTARY-Domus 1-2, Specbau-Matador 0-4, R. Tobeló-Thury Menthol 1-2, Szepetnek-IPOSZ Varia 2-3, Áfész-Siroccó 10-0.
Az élcsoport állása:
1. IPOSZ Varia 4 - - 20-2 12
2. Tliury M. 4 - - 18-1 12
3. ÁFÉSZ 3 - - 25-0 9
4. ROTARY 3 - 1 16-6 9
5. Matador 3-2 12-11 7
26
KANIZSA - rt
1994. december 9.
Lépett a Tungsram
A sakk élvonalban a férfi csapatok legutóbb a hatodik fordulót bonyolították le, amely az idei év utolsó csb-mérkőzése volt, mivel most három hónapos szünet következik. Az évzáró mérkőzés emlékezetes lesz a kanizsaiak számára, akik az újonc vasiak ellen végre megszerezték első győzelmüket.
Haladás VSE-Tungsram 5,5-6,5
Az alsóházbeli csapatok küzdelmes találkozóján javuló játékot nyújtottak a lámpagyáriak, akik szoros mérkőzésen kerekedtek felül. A kanizsai sakkozók közül jó játékkal nyert Faragó az első, Horváth P. a negyedik, Krutti az ötödik, Bodó a hatodik és Cson-kics Tünde a tizenegyedik táblán. Döntetlent ért el Bago-nyai (6. tábla), Rezsek (8.) és Tamás (12. tábla). Vereséget szenvedett Scheider (2. tábla), Kiss László (3. tábla), Papp (9.) és Gerencsér J. 10. tábla).
A győztes találkozóról Ba-gonyai Attila, a félpontot szerzett versenyző-technikai vezető, sajtószóvivő így összegezett:
- Nagyon kellett ez a győzelem, az első siker. Tulajdonképpen nagyobb arányban is nyerhettünk volna., de néhány versenyzőnk nyert állást rontott, köztük Kiss László és Rezsek Győző is.
Az NB I-ben jövő év februárjában a következő állásból folytatódik a bajnokság: Csuti SK 48 pont, Honvéd Medifló-ra 43, Dutép SC Kecskemét 42, MTK 41,5, Miskolc 39,5, Postás 37,5, Statisztika PSC 35,5, Vasas és Mat(t)ador 35-35, Tigáz-Gázláng és Haladás VSE 32,5-32,5, Tungsram 30,5, Törekvés 29, BEAC 22,5 pont.
Az NB II Asztalos-csoport-jában folytatja jó szereplését a Tungsram II. férfi csapata, amely Tamásiban 6-6-ra végzett a hazaiakkal. A kanizsaiak közül nyert Kercsmarics, Kiss Judit, Gerencsér Krisztián, míg döntetlenre végzet Ra-gats, Sziva A., Vellák, Földe-si, Simon és Biskopics. Vereséggel zárta az idei évet Si-pos, Lenkei és Hegedűs Fe-
renc._
B.A.
AZ ESELYESEK NYERTEK AZ OLAJOS KUPÁT
A sörgyári csarnokban rendezték meg a 34. Zalai Olajos Teke Kupa meghívásos nemzetközi versenyt, amely ismét sikert aratott. Az ünnepélyes megnyitón Czifra Sándor, a MOL Bányász Szakszervezet alelnöke szólt a hagyományos versenysorozatról, a nemes versengésről, melynek rendszeres résztvevői a szlovén olajosok.
A százdobásos, jól előkészített és mintaszerűen rendezett kupaversenyen az esélyesek szerezték meg a győzelmet. A nőknél az egységes szankiak vitték el az Olaj Kupát, míg a férfiak mezőnyében szintén NB l-es csapat, a Sörgyár újonc gárdája bizonyult a legjobbnak, amely megvédte kupaelsőségét.
A nők mezőnyében első lett a Szanki Olajbányász, amely 2315 fát ütött, megelőzve a ZTE-ZÁÉV együttesét (2258 fa) és a tartalékos Sörgyár csapatát (Soós, Szentes, Bakos I., Bakos E„ Gróf, Balogh), amely 2180 fát ütött.
Az összetett egyénit a 1-2-es pályán Törteli (Szánk), a 3-4-es pályán Hécz (ZTE-ZÁ-ÉV) nyerte. A sörös-lányok közül díjat kapott a legjobb zalai ifjúsági versenyzőnek bizonyult Bakos Ildikó (377 fa).
A férfiak csapatversenyében: 1. Sörgyár (Vajda, Kovács, Bende, Zömbik, Illés, Lukvár) 2458, 2. Nafta Len-dava (szlovén) 2433, 3. Szanki Olajbányász 2374 fa.
Az összetett egyéniben, I-II-es pályán a kanizsai Zömbik
Sándor 426 fával az élen végzett, Lukvár Ferenc, a klubtárs 418 fával a harmadik lett. A IlI-IV-es pályán a szlovén Horváth József bizonyult a legjobbnak 427 fával. A legjobb zalai felnőtt versenyző díját Zömbik Sándor, míg a legjobb zalai ifjúsági versenyző díját a sörös Bende Zsolt • nyerte 398 fával.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során Szalai Géza, a MOL Rt. (Nagykanizsa) szak-szervezti vezetője gratulált a sikeres kupaverseny szervezőinek, rendezőinek, a győztes és helyezett csapatoknak, versenyzőknek és mindenkit meghívott a jövő év decemberében sorra kerülő 35. Zalai Olajos Kupára._
B.A.
HALAD A VASÚT
A MAV NTE-Sörgyár „A" csoportba készülő női kosárlabdacsapata feltartózhatatla-nul tör előre, sorra sikerrel veszi az akadályokat és külön versenyfutást folytat a listavezető Ikarus SC együttesével. Az utóbbi három fordulóban magabiztosan vették az akadályokat a kanizsai lányok, akik a két hazai és egy idegenbeli találkozón gond nélkül gyűjtötték be a bajnoki pontokat.
MÁV NTE-Sörgyár-Egri TK 66-54 (37-14) A vasutasok legeredményesebb játékosai: Toma 29, Mayer 10, Simonné 10. Nagy volt a különbség a két csapat között. A kanizsaiak a hetedik percben már 12-0-ra vezettek az állva hagyott vendégek el-
len. A második félidőben, 47-18-as vezetés után a szakvezetés a fiataloknak szavazott bizalmat, akik rá is szolgáltak erre.
Monori SE-MÁV NTE-Sörgyár 63-91 (33-39)
A hazaiak kemény, esetenként durva játékstílusa sem zavarta meg a kanizsaiakat. Az első félidő feléig még lépést tartottak a vendégekkel, majd a hajrában elhúztak To-máék. Szünet után a kanizsaiak percei következtek, akik a remeklő Lackner és Toma vezérletével végül is fölényes győzelmet arattak.
A vasutasok közül kitűnt a mezőny legjobbja, Lackner, aki 32 pontjából huszonnégyet
szerzett hárompontos kosarakkal. Rajta kívül a legeredményesebbek: Ivanova 20, Toma 18.
NÁV NTE-Sörgyár-Pécsi PTSE 76-59 (37-23)
A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Toma 24, Simonné 17, Pintér és Ivanova 10-10.
A megerősített vendégek bátran és eredményesen kezdtek és az ötödik percben 8-6-ra vezettek is. Ezt követően feljavultak az esélyes vasutasok s a félidő derekán már ők vezettek öt ponttal és előnyüket biztosan fokozták. Fordulás után felváltva estek a kosarak, de aztán a vendégek percei kövekeztek, akik nyolc pontra felzárkóztak (54-46). Az időkérés jót tett a hazaiaknak, akik nagyszerű hajrá-val kerekedtek felül._
B.A.
DOBOGOS KISDIAKOK
A Zemplén-iskolában rendezték meg a diákolimpia korcsoportos egyéni döntőjét sakk sportágban, melynek során a következők végeztek a dobogós helyeken. Városi döntőben I. korcsoportban. Fiúk mezőnyében Flumbert András (Hevesi) nyert bajnoki címet
Ladányi Zsolt (Péterfy) és Molnár Márton (Körösi) előtt. A lányoknál a bajnoki címet Katona Zsófia (Körösi) szerezte meg Szokol Zsófia (Zemplén) előtt.
II. korcsoport. A lányoknál a Körösi házidöntőt Szabó Virág nyerte Komlós Éva előtt. A fiúknál: 1. Takács Ádám 2.
Horváth Akos (Hevesi). 3. Gerencsér István (Bolyai).
III. korcsoportban a lányok versenyét Horváth Veronika (Körösi) nyerte, míg a fiúknál Róst János (Batthyány) bizonyult a legjobbnak Hosszú Róbert (Körösi) és Somogyi Gábor (Zemplén) előtt.
1994. december 9.
KANIZSA - Sfiont
27
Tíz csapatunk az élvonalban
A Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja a Mindenki Sportpályája klubtermében tartotta évadzáró szakszövetségi értekezletét, amelyen társadalmi aktivisták, vezetők és bizottsági tagok vettek részt.
Kápolnás Zoltán, a sportcsoport vezetője adott áttekintést az idei sportévről, az elért nagyszerű eredményekről, a fejlesztés lehetőségeiről, majd így folytatta:
Területünkön harmincnyolc sportegyesület tevékenykedik, köztük a két új SE, a Kick-Box és a kerékpár, valamint régi-új sportág kezdte meg működését, nevezetesen a Sörgyár SE jóvoltából visszatért a városi sportba az asztalitenisz sportág.
A városban ötven a szakosztályok száma és huszonhét sportágban van lehetőség a sportolási igények kielégítésére. Mindez jelzi, hogy széles a választási lehetőség, s a működő tizennégy szakszövetség jól fogta össze a szakági tevékenységet.
- A szakági munkáról úgy értékelhetünk, hogy valamennyien az adott sportág helyi, városi körülményeit figyelembe véve igyekeztek megoldani azokat a sportszakmai
REVANS A
A kosárlabda Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé jutásért mérkőzött hazai környezetben a MÁV NTE női együttese, amely a B-csoportbeli nagy riválissal találkozott.
MÁV NTE-Ikarus SC 80-61 (40-36)
A listavezető ellen igen változatos, szoros volt az első félidő. A hetedik percben, 16-16-os állás után meglódultak a vasutasok, de jó hajrával a
Városkörnyéki döntőben
I. korcsoport. A lányok mezőnyében: 1. Papp Vera (Galambok), 2. Szántó Veronika (Zalakaros), 3. Béri Renáta (Miháld). A fiúknál elsőséget szerzett a zalakarosi Németh Norbert a gelsei Sinkovics Péter és a miháldi Kovács Tibor előtt.
II. korcsoportos fiúk döntőjét Takó Zoltán (Gelse) nyerte Selovics László (Zalakaros) és Berke Balázs (Miháld) előtt. A lányoknál aranyérmes lett a
feladatokat, amelyek tulajdonképpen az egyesületi munkán kívül a városi rendezvények, egyéb nagy programok lebonyolításában jelentkezett. Ugyanakkor szeretném kiemelni a kosárlabda, labdarúgás, sakk, teke és asztalitenisz sportágakat, amelyekben az alapfokú bajnoki rendszer megvalósult, amelyek a rendszerességet és folyamatosságot biztosították - hangoztatta Kápolnás Zoltán, akinek irányításával nagyszerűen tevékenykedtek a szakági szövetségek, bizottságok.
A városi sportvezető nagy teret szentelt, kiemelt figyelmet fordított a versenysportnak, az élsportnak. A nehéz gazdasági helyzet ellenére példaértékűnek nyilvánította az 1994-es sportévet, melynek során a minőségi csúcsról, a kimagasló szereplésről a következőket mondotta:
- A városban tíz élvonalbeli csapat szerepel, amelyre még nem volt példa. Ez több, mint kitűnő teljesítmény. Ebben az évben kerültek fel az NB I-be az Olajbányász labdarúgói, a Sörgyár férfi tekézői. Ugyan-
KUPÁBAN
vendégek csökkentették a hátrányt.
Szünet után erősen feljavultak a kanizsai lányok, akik közül különösen a harminc pontot gyűjtött Lackner volt elemében (a kitűnő játékos hét hárompontos kosárral a'' mezőny legjobbjának bizonyult), míg a sikerhez Torna tizenhat és Ivanova tizenöt ponttal já-
rult hozzá._
(h)
galamboki Vörös Noémi, második a zalakarosi Vastag Viktória, míg harmadik lett a miháldi Orbán Andrea.
III. korcsoportban, a fiúknál: 1. Lóján Attila (Gelse), 2. Magyaródi Tibor (Zalakaros), 3. Magyar Krisztián (Galambok). A lányoknál a bajnoki címet Zakócs Franciska (Miháld) szerezte meg Fehér Mónika (Galambok) és Varga Katalin (Zalakaros) előtt.
B.A.
akkor több sportágban is van felnőtt és korosztályos válogatott, amelyek közül a kosárlabda, atlétika, baseball, sakk, labdarúgó, autókrossz és tenisz szakág az élre kívánkozik.
A tömegsport, a szabadidősport immár évek óta nagy figyelmet kap a város sportjában. Országos szintű versenyek szervezettsége, rendezettsége kimagasló, s a kanizsai versenyek jegyzettek, amire joggal lehetnek büszkék a szervezők, rendezők.
- A diáksport, a diáksport tevékenység nagy területet ölel fel. A fejlettséget jelzi, hogy az általános iskolák mindegyikében működik a diáksportkör, illetve DSE. Úgy látjuk, hogy jó kezekben van ez a tevékenység, s ezt mutatják az elért eredmények is. Azt gondolom, hogy ennek a szervezettsége attól vált még sikeresebbé, hogy ezeket a rendezvényeket itt. a Mindenki Sportpályáján tudjuk lebonyolítani. A célok, a feladatok megvalósultak, s ehhez biztosított volt az eszközrendszer, a támogatás a
KÖNYVÚJDONSÁG
December 19-én megjelenik Nagykanizsa város 1994. évi Sport Évkönyve, melynek szerzője: Deregi László újságíró összefogta a város sporteseményeit decembertől decemberig, megörökítette eredményeit, sportértékeit.
A kiadvány időrendi sorrendben rögzíti Nagykanizsa ez évi sportéletét, sportegyesületek. szakosztályok tevékenységét. Mindezeket riportok és a rendezvényekről készült fotófelvételek színesítik, egészítik ki. Egy olyan dokumentációs anyag kerül ismét a város lakosságához, amely tudósítása a mának, értéke a jövőnek és nemcsak a minőségi sportot, hanem a szabadidős tevékenységet is átfogja.
Nagykanizsa város 1994. évi Sport Évkönyve december második hetétől kapható lesz a könyvesboltokban és az ünnepi vásár könyvárusítóinál.
Polgármesteri Hivatal, az Önkormányzat részéről. A befektetések megtérültek.
A diáksportmozgalom az Önkormányzattól három és fél millió forintot kapott, s ebben az iskolai sportkörök és egyesületek célirányos működési támogatása szerepel, illetve a mozgalom városi-városkörnyéki versenyrendszerének a költségei szerepelnek. Az idei költségvetés a minőségi verseny- és élsportra tizennyolc millió forintot tervezett az egyesületek szakosztályok támogatására. Ezen összeg az NB l-es focicsapatnak megszavazott huszonkét millió forinttal együtt negyvenre emelkedett.
- Nehéz megítélni, hogy kevés vagy sok ez a negyvenmillió, amit a város a sportra áldoz. Mégpedig azért, mert egyik oldalról szerencsénk van olyan szempontból, hogy a városnak a Mindenki Sportpályáján kívül nincs más létesítmény a tulajdonában. így nem kell eltartani más sportlétesítményeket, vagyis nagyobb szerepet kaphat a versenysport -vélekedett a sportvezető, majd így folytatta: - A megyei jogú városok kamarájának egyik vezetőjeként tudom, hogy országos viszonylatban az éves költségvetésnek egy-két százaléka között mozog a sportcélú felhasználás. Nálunk, a mint-egy négy és fél milliárdos városi költségvetést figyelembe véve, nem érjük el az egy százalékot sem.
A város sportja sikerekben gazdag évadot zár, vagyis a kiemelt támogatás, hozzáállás kiugró, csúcseredményeket hozott. A szintentartás, az esetleges további előrelépés egyik feltétele a kiemeltség fenntartása, s ebben hatalmas felelősség hárul az újonnan megválasztásra kerülő Önkormányzatra.
A szakszövetségi záróértekezleten méltatták és elismerték a különböző szakterületen eredményesen tevékenykedő társadalmi aktivistákat is.
Balogh Antal
28 [ KANIZSA - /ifin* 1994. december 9.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47.
„, , „ 93/310-540
Telefon: 93/312-305
LAKÁS - TELEK
Városkapu krt. környékén kisméretű garázst vennék. Ajánlatokat „Ikergarázs nem érdekel" jeligere, Nk. Pf.: 154. dinre kérek le-
vélben. (3316 K)_
Eladó Szentgyörgyvári IV. hegyháti, 200 nm telek hétvégi házzal. Víz, villany van. Róber István, Nk. Erdész u. 25. (4571 K) Másfélszobás, egyedi fűtésű, felújított lakás eladó. Nk. Platán sor 9/A. IV/3. (4693 K)
Zalasárszegen télen is lakható épület, 200 n.öl területtel eladó. Villany van, víz megoldható. Érd.: Nk. Zemplén''4/A. 2/7. (4692
Kj_
Kiskanizsa központjában, a futballpályánál, kétszobás, összkomfortos családi ház melléképülettel, 750 n.öl területtel eladó. Erd.:
Nk. FelsStemetö u. 6. (4690 K)_
2 szobás, összkomfortos lakás ésr Kaán K. úti garázssoron garázs eladó. Érd.: Nk. Liszt F. 1/C. 3/1. (4655 K)_
Nk-án a belvárosban 56 nm-es, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 17-19 óráig. Nk. Teleki u.
1. 8/47. Kancsár Róbert. (4654 K)_
Katonaréten 2 szobás családi ház eladó. Irányár: 2.300.000 Ft. Tel.: 93/317-497, 16 óra után. (4652 K)_
Zalakomáromi családi ház melléképületekkel, nagy telekkel eladó. Víz, gáz bent van. Tel.: 15 óra után, 314-709. (4631
K)_
Eladó a gyékényesi bányatavaktól 10 km-re, Surdon panorámás építési telek, rajta 20%-ban elkészült családi házzal, 10 nm-es gyári faházzal, kb. 1000 db 2 éves fenyő-csemetével, 1,2 inFt-os áron. Bármilyen forgalomképes vagyontárgyat értékegyeztetéssel beszámítok, megfelelő fedezet esetén 800 eFt kp-vel részletfizetés is lehetséges. Kp. esetén 8% kedvezményt adok. Tel.: 06-60-399-526. (4629 K)_
Kiscserfőn 300 n.öl termő, fiatal, 200 tő lugas szőlő, gyümölcsös, felszereléssel, új földpincével, építési engedéllyel eladó. (Villany, buszjárat van.) Erd.: Nk. Munkás u. 14/B. 1/2. (4617 K9
Nk-án 1,5 szobás, megvásárolható, önkormányzati lakást keresek vételre. Cím a szerkesztőségben. (4613 K)_
Elcserélném v. eladnám városközponti, 55 nm-es, kétszobás lakásomat. Erd.: Dr. Apáthy Zsuzsanna, Tel.: 93/314-672. (4610
K)_
Bagó-hegyen lugas szőlő bérbeadó hosszú távra. Érd.: 93/313-430. (4607 K)_
Látóhegyen a volt méregháztői Nk. felé 12. birtok épülettel, kúttal eladó. SzőlS, gyümölcsös és kert 672 n.öl. Érd.: Szentes István, Nk. Magyar u. 23. 5. ajtó. (4606
K)_
Nk. Garay u. 16. IV. em. 10. alatt 3 szobás, egyedi fűtéses, 75 nm alapterületű lakás eladó. Érd.: 311-300/43-33 mellék, uapköz-ben; hétvégén a fenti címen. (4603 K)
Belvárosi, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: 317-362 telefo-non. Irányár: 2.300.000 Ft. (4602 K)
Zalakaros, Behiákl gyümölcsös mellett a gyógyfürdőhöz közel eladó 54 nm-es, alápincézett épület 400 n.öl kordon szőlővel és borászati felszereléssel együtt. Érd.: Zala-komár, Kossuth u. 46. Tel.: 93/312-478.
(4601 K)_
Öregförhéncen eladó 700 n.öl szőlő és gyümölcsös pincével áron alul. Érd.: 314-817 telefonszámon, 15 óra után. (4600 K) Hevesi üzletsor mögött aknás garázs eladó. Érd.: Lukács József, Nk. Kodály Z. u. 2. Tel.: 93/317-323. (4533 K)_
Másfélszobás+étkezós, egyedi fűtéses, 3. emeleti, Munkás utcai lakás eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 10/C. Magyar. Tel.: 314-
420. (4532 K)_
Kiskanizsán égyszobás családi házamat konyhakerttel, gazdasági épületekkel elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra. Ajánl.: „Tavaszi költözés" jeligére kérném
a Pf.: 154-be. (4415 K)_
Kétszobás 3. emeleti öröklakás eladó. Érd.: Megyimórec István Nagykanizsa, Zemplén
1 l/A. 3. emelet (4704 K)_
Balatonmárialsőn ikervilla fele eladó. Irányár: 2.400.000 Ft. Tel.: 06/60/399-755
(4705 K)_
Egyedi gázfűtéses, 2 szobás, 51 nm-es, 4. emeleti öröklakás eladó. Cím: Nk., Munkás u. 6/A 4/13. Tel.: 314-508 (16 óra után)
(4706 K)_
Böhönyén kedvező fizetési feltételekkel 4 szobás, összkomfortos, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kovács József Böhönye, Dózsa körút 74. vagy
85/322-864 (4707 K)__
34 nm-es lakás eladó. Irányár 1,2 mFt. Érd.: Nk. Városkapu 8/B. 3/11. du. Í7 órá-
tól. (4708 K)_
Legalább 600 n.öl-es birtokot vásárolnék Nk., 30 km-es körzetében. Érd.: 311-207, Valler (4709 K)_
Nk-tól 10 km-re Galamboki tóhoz közel Győr-hegyen téglaépület kis területtel (400 n.öl) eladő. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: de. munkaidőben 313-040/1168 mellék. (4710
K)_
5 szobás, kétszintes családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érd.: Nk., Új Élet u. 50. (4711 K)_
Két és félszobás családi ház garázzsal, műhellyel, kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsi-gárdi köz. 3. (4712 K)_
Látóhegyen a Kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is (300-300) eladó. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Helyijárat. Irányár: 250 e.Ft 300 n.öl. Cím: KÍska-nizsa Bajcsy Zs. 2/A vagy 93/319-455-ös
Bányai. (4713 K)_
Zalakaroson, panorámás, komplett zártkerti ingatlan, csodálatos környezetben, a fürdőhöz közel a legtöbbet Ígérőnek sürgősen eladó. Érd.: esti órákban, hétvégén egész nap
Zalakoinár, Petőfi út 51. (4717 K)_
Buszmegállótól 200 méterre, 40 nm-es hétvégi ház, télen is lakható, parkosított környezetben villannyal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nagykanizsa, Teleki u. 7/c, 1/3. (4718 K)_
Nk-Sáncban négyszoba-hallos, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős, 120 ntn-es alapterületű, egyedi gázfűtéses 600 n.öl telekkel eladó. Erd.: 314-899 telefonon. (4719 K) Vásárolnék másfél, vagy kétszobás, egyedi fűtéses lakást. Érd.: esti órákban 317-220-as telefonon. (4720 K)
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.) Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
V MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! * KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül! NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
2 különálló, felújításra szoruló, udvari, összesen 110 nm-es belvárosi családi ház melléképülettel, udvarral, kocsibejáróval eladó. Érd.: Nk., Kisfaludy 21. 16-17 óráig. Bajné. (4722 K)_
2 szobás földszinti, önkormányzati lakásom elcserélném 1 vagy 1+félszobás önkormányzati lakásra. Erd,: Nk. Kazanlak krt.
7/B. 1/4. (4816 K)_
Zalakaroson 47 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, alápincézett ingatlan 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2.500.000 Ft. Erd.: Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4817 K)_
1+félszobás lakás (fürdőszoba megoldható) eladó, hozzá kicsi kert + garázs. Erd.: Nk.
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4818 K)_
4 szobás, 2 fürdőszobás, nagykonyhás, ga-rázsos, kp. fűtéses családi ház pincével, melléképületekkel + nyári konyhával eladó Nk-Bagolán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4819 K)_
2 szobás, előszobás, nagytelkes családi ház eladó Kiskanizsán. Érd.: Nk, Kazanlak krt.
7/B. 1/4. (4811 K)_
Zalakaroson telek eladó a fedett fürdővel szemben, Banyai dűlőnél, a Nagy Campingnél és a Kilátónál. Érd.: Nk. Kazanlak krt.
7/B. 1/4. (4812 K) __
Csapiban 2 szobás, nagytelkes családi ház eladó. Kiválóan alkalmas gazdálkodásra, hétvégi háznak, és Zalakaros közelsége miatt nyaralónak kiadható. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4813 K)_
2 szobás, nagykonyhás, fürdőszobás, gará-zsos + melléképülettel, gazdasági épülettel, 600 n.öl telekkel felújított családi ház eladő vagy Nk-i 1+félszobás, egyedi fűtéses lakásra elcserélendő. Telefon beköthető. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4814 K) Nyaraló eladó Balatonberényben. Érd.: Nk.
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4815 K)_
Keresek eladó garázst a keleti városrészben. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (4807 K)_
3 szobás, nagy előszobás lakás eladő a Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4808 K)_
Keresek egyedi fűtéses, 1+félszobás vagy 2 szobás lakást. Ajánlatokat Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4798 K)_
2 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel, gazd. épületekkel, eladó Murakeresztúron. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk.
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4799 K)_
Keresek megvételre 2+fél, vagy 1+2 félszobás lakást a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4800 K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton fürdőszobás hétvégi ház, 250 n.öl telekkel, garázzsal + gazd. épületekkel kedvező áron eladó. Víz, villany, aszfaltos út van. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4801 K) 2 szobás, I. emeleti, 2 erkélyes önkormányzati lakásom elcserélném egyedi fűtésű 1+félszobás önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4, (4802 K)_
1+2 félszobás, jó állapotú lakás eladó a ke-
leti városrészben. Érd.: Nk, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4803 K)_
3 szobás + tetőtér megoldható, nagykonyhás családi ház + külön szoba, konyha, ud-, vari épülettel, garázzsal, telekkel eladó Miklósfán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4804 K) . _
Csapiban és Zalaújlakon eladó vagy liosz-szútávra bérbeadó 3 és 6 hold föld művelésre, vagy fenyőtelepítésre. Érd.: Nk. Ka-
zanlak krt. 7/B. 1/4. (4805 K)_
Belvárosi, 2 szobás, komfortos családi ház jellegű, önkormányzati lakásomat másfél vagy 2 szobás lakásra cserélném a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Péterfai u. 37/D. IV. em. 4. 19 óra után, Takács. (4850
K)_
600 n.öl telek, rajta régi házzal, jövő évi beköltözéssel eladó. Gáz, víz, villany bevezetve, Érd,: szombaton, délutáni órákban a helyszínen lehet. Nk-Sánc, József Attila u.
30. (4823 K)_
Csónakázó-tónál 200 n.öl telek eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 5/a. 2/3. Pete. (4825 K) Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház. Tetőtérbeépítés megoldható. Érd.: naponta fél 4 után. Hétvégén egész nap, Pölöskefő, Petőfi u. 11. (4824 K)_
Gáztűzhely olcsón eladó Nk, Király u. 45. alatt. (4839 K)
Eladó Balatonszepezden 110 n.öl telek, kis nyaralóval, teljes berendezéssel. Irányár: 3,5 mFt. Erd.: 18 óra után, 92/324-783 te-lefonon. (4838 K)_
3 szobás Nk. Zemplén 9/A. alatt IX. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt + 260.000 Ft OTP. Érd.: Nk. Nagyrác 18. Molnár Zsigmondné. (4837 K)
Aknás garázs eladó Nk-án. Érd.: Horváth László, Nk. Csengery u. 43. (4836 K)
1 szobás. 3. emeleti, másfélszobás, és egy kétszobás, 3. emeleti lakás eladó. Erd.: 311-
149 telefonon. (4835 K)_
Teljesen felújított, tehermentes 1+2 félszobás lakás eladó ,vagy kisebbre cserélhető megegyezéssel. Érd.: 17 óra után, Szabó István,''Nk. Kazanlak krt. 3/C. 2, em. (4833 K) ____.
Belvárosban 2 szobás, földszintes magánházrész eladó. Erd.: 311-904 telefonon.
(4832 K)_
Katonaréten 2 és félszobás családi ház telekkel sürgősen eladó. Érd.: Nk. Tavasz u. 5/a. vagy Erkel u. 5. fsz. 1. dm alatt. (4831 K)
Nk. Zemplén 2/B. II/8. alatt 2 szobás lakás eladó. Érd.: Nk-Palin, Alkotmány u. 113. Egész nap. (4830 K)_
Eladó 1 szobás, gázfűtéses lakás Nk. Kodály 8/B. IV/13. alatt. (4829 K)
Nk-án 2+félszobás, I. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 1/5. (4828 K)
Nk. Petőfi S. u. 49. alattj, 471 nm-es családi ház telekkel eladó. Érd. a helyszínen,
bármikor. (4827 K)_
Nk-án, írtás u. 2. emeleti 1+3 félszobás, 72 nm-es lakás eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. írtás u. 3. Bárányi Péter, 18 óra után. Tel.: 60/399-304. (4826 K)
KAMARAI
17PnrC ÍZ"f"\T \T
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 92/311-042). Tételenként: 500,- Ft + áfa. Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-216 Ecetgyártással foglalkozó német cég olyan magyar cégeket keres, melyek részére almabor-koncentrátumból (cukor, és egyéb adalékanyagok nélkül) készült, cca. 6,5 százalék, továbbá cca. 11,5 százalék - 12 százalék alkoholtartalmú tiszta almabort gyártanának. NK-217 Német cég kooperáció céljából keresi a kapcsolatot a következő termékek gyártóival: Bútorok (elsősorban modem), konyhai használati tárgyak. .
NK-218 Könnyűfém-szerkezetű homlokzati elemek és nyílászárók | német gyártója üzleti kapcsolat kiépítése céljából várja ^ Nyugat-Magyarországon telephellyel rendelkező cégek je- ^ lentkezését. g
NK-219 Kereskedelmi közvetítőt vagy képviselőt keres fröccsöntő |
gépek német gyártója. NK-220 Közepes méretű német cég, amely alkalmi gyermek-felsőruházati cikkeket gyárt, magyarországi forgalmazót keres, (megfelelő árfekvés)
1994, december 9.
KANIZSA -
29
Nk-án keleti városrészben eladó 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.250.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (4840
K)_
Nk-án, keleti városrészben eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, jő állapotú, 4 emeletes épületben lévó lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:
93/312-058, hétköznap, (4841 K)
8-17 óráig.
Nk-án, keleti városrészben eladó 1,5 szobás, I. emeleti, 42 nm-es, erkélyes, jó állapotban lévó, liftes, kp. fűtésű lakás. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4842 K)_
Nk. belvárosában eladó 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázfűtésű, parkettázott, 2. emeleti lakás, 2 emeletes épületben. Irányár: 1.150.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (4843 K)_
Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 4. emeleti, kp. fűtésű, kifogástalanul felújított lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 éráig. (4844 K)_
Nk. belvárosában eladó 2,5 szobás, 60 nm-es, 3. emeleti, kp. fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-ig. (4845 K)_
Zalakaroson 700 rnn terület, gyümölcsfákkal, tehermentesen, közművesfihe-tően eladó. Irányár: 750.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4846 K)_
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-köznap, 8-17 óráig. (4847 K)_
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-köznap 8-17 óráig. (4848 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat.
É kiadóknak térítésmentesen közvetítünk, rd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 hét-köznap 8-17 óráig. (4849 K)_
Kiskanizsán a Bajcsy Zs. utcában 3 szobás. egyedi gázfűtéses családi ház 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4851 K)_
Nk-án 150-200 n.öl építési telket vagy bontásra szánt családi házat vásárolnék. Igény szerint belvárosi lakásomat értékegyeztetéssel beszámítom. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (4852 K)_
Sáncon 5 szobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, ipari árammal, 777 n.öl telekkel
Figyelem!
Az SZDSZ, és a MINI-Fűszért KKT.
VÁSÁRI AKCIÓJA! Élelmiszerek - Vegyiáruk Háztartási papíráruk, valamint háztartási műanyagtermékek DISZKONT ÁRON. Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 42. (az SZDSZ irodája) NYITVA: dec. 12-től 17-ig 9-16 h-ig. JÖJJÖN EL, MEGÉRI!
eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4853 K)_
Szepetneken 3 szobás családi ház, egyedü gázfűtéssel, 1600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (4854 K)_
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 ji.öl telekkel eladó. Irányár: 450.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4855 K)_
Nagyrécsén 4 szobás családi ház, beépített tetőtérrel, pincével, garázzsal, 2 fürdőszobával és WC-vel, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4856 K)_
Nagyrécsén 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4857 K)_
Kiskanizsán 3+1 félszobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, műhellyel, garázzsal, melléképületekkel, 300 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4858 K)_
Palinban nagyméretű, beépített tetőteres, garázsos, kp. fűtéses családi ház, 200 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (4859 K)_
Miháldon 1 + 1 félszobás, komfort nélküli cslaádi ház, 850 n.öl telekkel eladó. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4860 K)_
Pölöskefőn 3 szobás, 84 nm-es családi ház, 1700 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(4861 K)_
Nk-án a Kazanlak krt.-on 4. emeleti, 2+1 félszobás, kp. fűtéses, 66 nm-es lakás eladó. Irányár: 1,75 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4862 K)_
Nk-án belvárosi 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 2. emeleti, 82 mn-es telefonos lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4863 K)_
Nk-án belvárosi 2+1 félszobás, 3. emeleti, 60 nm-es lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4864 K)_
Nk-án belvárosi 2 szobás, földszinti, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4865 K)_
Nk-án a belvárosban I. emeleti szomszéd lakások eladók. Átalakítással 5 szobássá nyitható. Telefon és garázs adott. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4866 K)
Nk-án a belvárosban 2+2 szobás, 3. emeleti, 90 nm-es 2 szintes lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4867 K)_
Nk-án a Városkapu utcában földszinti, 2+2
LEPKE Utazási Ügynökség
Nk., Fő út 10. Tel.: 93/310-981 TÉLI NYARALÁSOK: 1 hét, repülőjegy, FP TUNÉZIA 23.950 Ft CIPRUS 32.040 Ft NAGY VÁLASZTÉK!
J
A DALTON AUDIO karácsonyi ajánlata:
Óriási választékban kaphatók komolyzenei, mese, jazz, pop, rock, disco, metál, nosztalgia CD-lemezek és műsoros kazetták, valamint üres audio- és videokazetták. A LEGOLCSÓBB ÁRAKON NAGYKANIZSÁN! Nagykanizsa, Ady u. 14. NYITVA: 9-17.30 óráig, szombaton: 9-12 óráig Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva 9-12 óráig
szobás, 68 nm-es, garázsos, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (4868 K) _
Nk-án a Kazanlak körúton 2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4869 K)
JARMU
S100 L-es SKODA ''95. ápr. végéig műszakival 25.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/314-281 -es telefonon az esti órákban. (4878 K)
Samara 6 éves, fehérszínű, jó állapotban eladó Nagykanizsán. Érdeklődni: a 06-30-'' 466 telefonon. (4874 K)
Trabanthoz egyéves téligumik, felnivel eladók. Nk. Munkás u. 10. Fodrászüzlet. (4875 K)_
SIMSON ENDURO 3 éves, 45.000 Ft-ért: háztáji kistraktor, kisfogyasztású, 26 lóerős, jó állapotban féláron, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: Szökedencs, Fő u. 92. (4876
K)_
Honda LEAD 55 kcm rob9gó eladó. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/41. Erd.: esti órák-
ban. (4877 K)_
Forgalomból kivont, S 100-as SKODA új motorral alkatrészként eladó. Tel.: 93/317-
390, 18 óra után. (4873 K)_
Peugeot 205 GRD 5 ajtós, 84-es évjáratú, 1 éves műszakival eladó. Irányár: 255.000 Ft. Érd.: Nk. Sánci u. 9/a. sz. Máté. (4871
K)_
Válaszoljon a hirdetésemre, ha eladná 78-81-es évjáratú kedvenc VW GOLF autóját. Leveleket irányármegjelöléssel „Fehér és fekete" jeligére a Pf.: 154-be kérném.
(4491 K)_
VW Passat, 12 éves eladó. Erd.: esti órákban 93/312-482 vagy a 93/313-430. (4608
K)_
Fiat Croina 2,5 TC 5 éves eladó. Érd. Nk. Bagolai sor 17. Tel.: 314-709. 19 óra után. (4609 K)
50 kcm-es Simson robogó eladó. Nk. Mun-kás u. 14/B. 1/2. (4616 K)_
75.000 Ft értékű autóvásárlási utalvány el-adó. Tel.: 314-709, 15 óra után. (4630 K) Trabant combi, 4 ütemű, 4 éves eladó. Érd.: 313-140/16-12 mellék. (4656 K) Trabant combi, 11 éves eladó. Galambok, Ady u. 34/A. (4657 K)_
S51 Simson se^édmotorkerékpár eladó. Ár.: 26.000 Ft. Erd.: Zalakomár, Petőfi u.
82. (4659 K)_
89-es Samara friss műszakival eladó. Érd.: 15 óra után a 311-419-es telefonon. (4748
K)__
601-es Trabant 1, év műszakival, sürgősen és olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdy köz 3. (4749 K) _
Samara 6 éves, fehér s?ínű, jó állapotban eladó Nagykanizsán. Érdeklődni: 06-30-466 telefonon. (4750 K)
BMW 318-as injektoros személygépkocsi megkímélt állapotban, extrákkal olcsón eladó. Érd.: 85/322-864-es telefonon. (4751
K)_
ALBERLET
Erkel F. utcában hosszabb távra garázs ki-adó. Érd.: Nk. Erkel F. 9. Simon. (4879 K) Nk-án belvárosi, 2 szobás, földszinti lakás albérletbe kiadó. Érd.: 93/312-667. (4834
K)_
Keresete kiadó garázst a Városkapu utcában. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4806 K)__
Garázs kiadó a Munkás úti garázssorbau. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4810 K)
2 szobás, bútorozatlan lakás alébérletbe kiadó. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4820 K)_
1 szobás, bútorozatlan lakás albérletbe kiadó a belvárosban és a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(4821 K)_
Szoba, konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4822 K)_
2 szobás, bútorozott lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4752 K)_
Szoba, konyha fürdőszoba használattal albérletbe kiadó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4 (4753 K)_
Keresek hosszútávra albérleti 1 vagy 2 szobás lakást, bútorozva, vagy bútorozatlant. Lehet udvari is. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. „Sürgős" jeligére kérem. (4754 K)_
VEGYES
Alsó tagozatosok korrepetálását vállalom!
Cím a szerkesztőségben. (4880 K)_
Lada Samara önindító (gyári új) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon. (4872 K) _■
Csepel Lady női tízsebességes, alig használt versenykerékpár és Puch 26" férfi, há-romsebességes kerékpár eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon. (4890 K)
Eladó 1 db gyermekágy és 3 db hízott sertés 160/kg-os áron. Nk. Kodály 1-3/D. 2 etil. 3. ajtó. (4889 K)_
Karácsonyfáját 2,2 m-ig 500 db fából ki^ választhatja. A helyszínen, frissen vágom. Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 43. (4899 K)
Nk., Szabadhegy 59. sz. háznál, a 7-es út mellett karácsonyfa kedvező áron eladó. Előre kiválasztható, frissen vágható. Érd.:
Tomasics. (4898 K)_
Értelmiségi anya és 14 éves leánygyermeke „pótnagyszülőt" keres intelligens házaspár személyében, sok szeretettel és együttléttel. Leveleket „December" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (4897 K)_
Eltartási szerződést kötnék idős személyt ek)el vagy rokkanttal Kanizsán és 10 km-es körzetben is. Minden megoldás érdekel. Cím: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1.
Nyíróné. (4896 K)_
Karácsonyi nagytakarítást vállalok. Gyors,
ELADAS * VETEL * CSERE
3 í
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, rím a s*erkes;ett>séftbeii jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak » zárójelben megadott számra.
CS0SZI
CSASZI SZAMITOGEPES INGATLANSZOLGÁLTATÓ KFT.
Teljes körű ügyintézés, törvényességi garancia, igény szerint hivatásos értékbecslő áll az Önök rendelkezésére. Az ügyfelek kérésére külső munkatársaink házhoz mennek. Díjmentes megbízásokat is teljesítünk. Számítógépes rendszerünk gyorsaságot, pontosságot és széles körű információi biztosít. CSASZI Számítógépes Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 8.30-17.00-ig; szombaton: 8.30-1.3.00-ig
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
30
KANIZSA - i
1994. december
pontos, leinformálható. Tel.: 311-169, munkaidőben 8-16 óráig. (4895 K)_
4 vagy 6 órás takarítást vállalok. Érd.: Nk. Városkapu 14/C. 2/1. Nyírőné. (4894 K)
PHILIPS CM 8833 monitor Commodorehoz és videóhoz eladó. Erd.: 93/311-545. (4893 K)_
Felsőfokú nyelvvizsgával, pedagógus diplomával általános iskolások nemet nyelvtanítását, korrepetálását vállalom. Leveleket „Kinder" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4892 K)_
Ülőkád (piros színű műanyag) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. Tel.: 93/313-140/11-68. (4891 K)_
Haláleset miatt hálószoba bútor eladó. Érd.: Nk. Sugár u. 26. (4691 K)_
3 hordó; prés; daráló és egy nagykád eladó, valamint egy 4 éves fekete-fehér tévé és egy hálószoba bútor. Érd.: Iharos, Kiss u. 47. (4605 K)_
Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával tanítást és korrepetálást vállalok kezdő illetve haladó diákoknak kedvező áron. Érd.: 317-181 telefonon. (4611 K)_
Kétfunkciós babakocsi é§ fonott inózesko-sár tartozékokkal eladó. Érd.: Hegyiné Csa-na Eszter, Nk. Munkás u. 10/D. Fsz/1.
(4614 K)_
Törzskönyvezett szülőktől fekete, törpe uszkár kiskutyák eladók karácsonyra. Érd.: Nk.
Teleki u. 102. (4888 K)_
Számítógép eladó! AT-386 SX 2 Mbyte memória, 120 Mbyte háttértár, színes VGA monitor. Érd.: Marton. 93/313-040/1879-es mellék, 16 óra után, hétvégén egész nap.
(4887 K)_
Betegápolást és talpmasszást vállalok. Cím a szerkesztőségben. (4886 K) 2 személyes, kihúzható kanapé, 2 puffal, újszerű állapotban eladó. Érd.: Gor Miklós. Nk. Városkapu 4/B. 3/11. (4885 K)
Modern típusú, vajszínű szekrénysor (8 hónapos) rendkívül olcsó áron, 35 ezer Ft-ért eladó. Erd.: esti órákban, Nk. Liszt F. l/D. [V/l. (4884 K)_
Bőrgarnitúra, 1 db 220 literes, nagyon jó állapotú hűtőszekrény, 2 db puff + 2 fotel eladó. Érd.: Megyeri Györgyné, Nk. Csoko-nai 8/C. 3/1. 16 óra után. (4883 K)_
Otthon végezhető, szaktudást nem igénylő, jól jövedelmező munkát ajánlok válaszboríték ellenében. Nk. Pf.: 385. (4882 K)
Homokkomáromi hegyen 180-200 literes boroshordók, nagyméretű prés és darálj eladó. Külön is meg lehet vásárolni. Érd.: Nk. Csengery u. 16. fsz/2. (4881 K)
4 személyes heverő, 2 fotel, 1 puff eladó. Nk. Munkás u. 14/B. 1/2. (4615 Kl_
165 cin hosszú fürdőkád (feh^r) és egy henger alakú gázboyler eladó. Érd.: Harsfa u.
21. 17 óra után. (4628 K)_
Barna bőr ülőgarnitúra (3 részes), 220 literes hűtőszekrény újszerű állapotban eladó. Érd.: 14 óra után, Megyeri György, Csoko-
nai 8/C. M/1. (4632 K) _
Eladó: 240 literes hűtőszekrény, Mirella szekrénysor, 2 személyes heverő, gyerinek-heverő, ágyneműtartó, dohányzóasztal, fest-
mények, vázák, női fekete télikabát műszőrme gallérral és sapkával. Nk. Csengery u. 56. (4633 K)_
ELVESZETT 5 éves AIREDALE TERRIER
kankutyánk. Megtalálója jutalom ellenében értesítsen a 93/313-578 telefonon! (4650 K)__
Régi német konyhabútor, asztalba épített mosogatóval, kombinált szekrény mahagóni borítással, hálószobabútor, szentkép jó állapotban, olcsón eladók. Tel.: 93/314-698
vagy 93/317-497. (4651 K)_
Commodore-64 számítógép tartozékokkal, játékprogramokkal eladó. Erd.: Nk. Nyírfa u. 12. (4653 K)_
Régi, polgári, egyedi kivitelű Jiálószoba és kombinált szobabútor eladó. Erd.: Nk. Fő út 10-12. II. eni. 11. Esti órákban. (4658
K)_
Pácolt, faragott, jó állapotban lévő kiságy eladó. Cím a szerkesztőségben. (4662 K)
Jó állapotban lévő ATLASZ ülőgarnitúra eladó. (Két fotel, kinyitható ágyneműtartós
rekamié.) Érd.: 313-924. (4664 K)_
1500 literes gázolajtartály eladó. Érd.: 06-
60-399363 93/314-012. (4665 K)_
Fekete bőrkosztüm és szövet télikabát olcsón eladó. Érd.: Nk. Ady u. Postai hírlap
pavilon. 8-15.30 óráig. (4694 K)_
Új, kéményes konvektorok és boyler eladó. Érd.: munkaidőben, 311-195. (4696 K)
Renault 4-es gépkocsi, vitorláshajó, kajak, szörf eladó. Érd.: 93/313-250-as telefonon.
(4755 K)_
Garázst bérelnék a Rózsa u-Platán sor kör-
nyékéll. Tel.: 60/399-830. (4756 K)_
Régiség! 2 db kézi faragású szekrény, 1 db éjjeli szekrény eladó. Érd.: Galambok, Szabadság u. 4. (az Iparcikk bolt mellett) Csen-kiné. (4757 K)_
120 literes villan,yboyler, új ^aroktllőpad, 2 székkel eladó. Erd.: Nk., Uj Élet u. 50. (4758 K)_
VW mikrobusz ''78-as típusú váltó és alkatrészek eladók. Érd.: Nk., Hunyadi u. 19/A.
(4759 K)_
Palotapincsi (8 hónapos szuka kutya) eladó. Érd.: Nk., Berzsenyi D. 6/A. mélyfsz.l. Kanizsai János (4760 K) Eladó olcsón jó állapotú használt konyhaszekrény, 2 db falifűtő, gázboyler, gáztűzhely Nagykanizsán. Tel.: 06/60/399-596 (4761 K)_
50 literes boroshordó és koplett hydrofor olcsón eladó. (4762 K)
Új Zsuzsi kötőgép eladó. Tel.: 93/312-810 (4763 K)
Eladó közeeps méretű fél nyúlbunda áron alul. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Plánder Henriett (4764 K)
PARTNERKERESŐ
ANDRAS! A fehér trabantot fehér kiskutyával megismertem volna, csak levelét későn kaptam kézhez. Várom jelentkezését. KA-TALIN. (4913 K)_
52 éves, 165 cm magas hölgy várja egy becsületes, józanéletű férfi ismeretségét baráti majd házassági kapcsolatra. Leveleket „Csak ha komolyan gondolod" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4604 K)_
175/70/60 éves, fiatalos, káros szenvedélyektől mentes, lakással rendelkező férfi megismerkedne 50-56 évesig egyedül élő hölggyel élettársi kapcsolat vagy házasság céljából. Káros szenvedély kizárva. Leveleket „Kettesben jobb" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (4660 K)_
Unalmas az életed? Változtatni szeretnél? Hiányzik egy hű társ? Tedd félre magányodat, és írj egy 30 éves, kissé molett, életvidám, helyes lánynak, aki kérdéseidre tudja a választ. Csak fényképes levelekre válaszolok, amit „Banánhéj" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (4661 K) •_
27 éves, családcentrikus fiú megismerkedne hasonló, kedves, jó megjelenésű, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat „Kereslek" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá ké-rem. (4809 K)_
46 éves, 172 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét. Leveleket „Szilveszterezzünk együtt" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kéréin. (4912 K)_
Szeretnék egy hosszantartó, harmonikus kapcsolatot! Jó megjelenésű, intelligens, melyérzésű férfi ismeretségét kerekem! Aki hűséges társa lenne, egy 168/50/31 éves elvált, gyerekes, csinosnak mondott hölgynek! Lehetőleg, fényképes levelet várok, a szerkesztőségbe! Leveleket a „Romantika" jeligére a Pf.: 154-be kéméin. (4765 K)
52 éves, jó megjelenésű értelmiségi nő társat keres 170 cm magas, sportos, nem dohányzó értelmiségi, vagy érettségizett férfi személyében. Leveleiket „Vágyak és remé-nyek" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4766 jiji;?
K)_||
43 éves, csinos értelmiségi nő lakással, tár- ijijij: sat keres 170-175 cm magas, intelligens úr személyében. Leveleket „Szenvedély" jel-
igére a Pf.: 154-be kérek. (4767 K)_jj|
Vonzó külsejű 52 éves értelmiségi nő meg- ijij£ ismerkedne jó megjelenésű, nem dohányzó jjjjjj: férfival, akivel együtt szilveszterezhetne. Kölcsönös szimpátia esetén tartós kapcsolat ijijij is kialakulhat. Leveleiket „Szilveszterezzen || velem!" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4768
v_|
Társaság hiányában ezúton keresem a tár-sam jól szituált, vidám, káros szenvedélyek- jjjjjj tői mentes úr személyében. 60 éves korig. jijiji Leveleket „Szép karácsony" jeligére a Pf.: ::•:•: 154-be kérem. (4769 K)_gg
53 éves elvált nő megismerkedne korban ijijij: hozzáillő férfival. Leveleket „Várlak" jel- ijijij igére a Pf.: 154-be kérem. (4770 K) m
27/176 érzelemgazdag, családcentrikus fiú jjj| megismerkedne hasonló, helyesnek mondott ijijij Nagykanizsa környéki, vagy nagykanizsai, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat ;iji;i „Csak Te" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4771 K)_jjg
27 éves, csinos, sokoldalú, diplomás, ifjú hölgy tartós kapcsolat céljából független, ijijij egzisztenciával rendelkező, intelligens úr Sjij társaságát keresi 35 éves kortól, aki szé- jijiji pítené, művelné őt, hogy hölgye ékszer- ijijij ként beragyoghassa a szürke hétköznapo- ijijij kat. Bemutatkozó levelét „Türelmetlenül" jiji| jeligére Nagykanizsa Pf.: 366-ba várja. :Í;!;Í (4772 K)_ijg:
45 éves, 170 cm magas, karcsú, gyermekte- ijijij len, elvált asszony keresi korban hozzáillő, jijiji káros szenvedélyektől mentes társát. Leve- ;ijiji leket „Ketten könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: •:•:•:
154-be kérem. (4911 K)_jjg
42 éves, fiatalos, csinos, filigrán, vígkedé- j|j; lyű, értelmiségi nő keres érzelmekben gaz- jjjjjj dag, független társat komoly kapcsolat ki- ijijij alakításához. Leveleket „Véletlen" jeligére, :j:j:j
Nk. Pf : 503-ba kérem. (4910 K)_jjjjjj
Keresem azt a 36-48 év közötti, csinos, jó jijiji alakú, egyedülálló, lakással rendelkező ér- ijijij telmiségi, vagy vállalkozó hölgyet, akinek jijiji otthonából hiányzik egy káros szenvedély- jij§ tői mentes, intelligens, rendezett anyagi ijijij helyzetű társ. Leveleket „Ciprusi utazás" ijijij jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (4909 K) jjjjjj
30/180 diplomás, sportos testalkatú, kirán- jijiji dulást, szórakozást kedvelő magányos férfi társat keres Leveleket „SZILVESZTER" jjjjjj jeligére, Nagykanizsa 2, postán maradó.
(4908 K)_|jj
Ha úgy érzed, magányos vagy, egyedül jjjjjj vagy, ha bátorításra vau szükséged, akkor ijijij írj egy csinos, kiegyensúlyozott, gyengéd jijiji: fiatalembernek. Fényképes válaszleveleket „Egy kis öröm" jeligére, Nk. Pf.: 154-be Sfe kérem. (4907 K)_jjg
Egy 17 éves fiú barátnőt keres. Fényképes jijiji:
leveleket „Szomorú fiú" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok. (4906 K)_
Keresem a társam egy komoly, kedves, független hölgy személyében, 48-54 éves korig. Válaszlevelét „Orgonavirág" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérem. (4905 K)
ÁLLÁS * ÁLLÁS * ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
élelmiszerbolti eladó 10.500- -15.000 Ft
titkárnő (középfokú angol, érettségi) 50.000 Ft
neumatikus karbantartó szakmunkás 20.000- -22.000 Ft
szabó, varrónő 10.500- -20.000 Ft
üzletkötő, ügynök 15.000- -50.000 Ft
villanyszerelő 18.000- -30.000 Ft k
asztalos 25.000- -30.000 Ft i
cipőfelsőrész-készítő szakmunkás 13.000 Ft Q
esztergályos 18.000- -22.000 Ft <
gépjárműszerelő 16.000- -30.000 Ft i
technológiai ellenőr (svéd v. angol nyelvtudással) 20.000- -25.000 Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Kii-. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
28 éves, független, magányos, vidám természetű hölgy szórakoznj sze/ető, kedves barátot keres „SZIVÁRVÁNY" jeligére, Nagykanizsa 2, postán maradó, 8802. (4904
K)_
37 éves, józanéletű, komoly gondolkodású férfi vagyok. Megismerkednék olyan hölggyel 42 éves korig házasság céljából, aki egyedül neveli a gyerráekét vagy gyermekeit, és hozzám költözne. De gyermektelen hölgyek levelét is várom. Minden levélre biztos válasz. Leveleket „Szerencsekerék" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (4903 K)
29 éves, 182 cm magas, kanizsai, lakással rendelkező legényember megismerkedne falun élő házias lánnyal házassági szándékkal. Leveleket „Rád találok" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (4902 K)_
42/160/53 elvált hölgy keresi káros szenvedélytől mentes férfi ismeretségét házasság céljából, ki otthonába költözne. Érd.: „Ketten könnyebb" jelige, Nk. Király út 45. cím alatt, Bóménál. (4901 K) _
Intelligens, diplomás üzletasszony 14 éves leányával keresi társát értelmiségi férfi személyében, 55 éves korig. Leveleket „Lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4900 K)_
45 éves 168/65 kékszemű, szőke, csinos, értelmiségi, elvált hölgy keresi társát 40-48 éves értelmiségi, független férfi személyében. Lakásom, kocsim, nyaralóm van. Leveleket „Szívdobbanás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4914 K)_
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Farkas Imrénét
utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait helyez ték.
A gyászoló család
t
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Szukics János
temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, és fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
r
t
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Gödinek Anna
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek A gyászoló család
/
1994. december .
KANIZSA -

A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói
Nagykanizsa Eötvös tér 28.
Julius Meinlt,
•^cvkatí^
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
POMUS
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, pf. 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak.
EGMUTATÓ Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
|>i - Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
3 é&t Légkondicionált, 40 férőhelyes
V HH^'' M reprezentatív vadásztermünkben
külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KKEMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
1,EGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSllLT KM.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196

COMPl JTERS

ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató RT.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK
TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Telefon/fax: (93) 312-470
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN.
Sok árucikket az, olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
32 KANIZSA - 1994. december 9.

MOL hétvége
Több mint kétszáz nyugdíjas vett részt azon a találkozón, melyet az elmúlt hét végén szervezett nyugdíjasai részére a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzem. Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház nagytermében Gerecs László igazgató köszöntötte az est vendégeit. Az ezt követő vacsora után budapesti vendégművészek - Csányi László operett-, Szentendrei Klára nóta-, és Berentei Péter táncdalénekes - adtak műsort. Kötetlen beszélgetéssel eltöltött jó hangulat volt a folytatás.
-tf-
„Káros szenvedélyek"
„Káros szenvedélyek" címmel szervezett vetélkedőt a nagykanizsai Vöröskereszt a város és városkörnyék általános iskolás diákjai részére a Péterfy Sándor Altalános Iskolában. A versenyen a Vöröskereszttel és a dohányzással kapcsolatos tesztek mellett játékos és ügyességi feladatok, keresztrejtvény és villámkérdések szerepeltek.
Az induló nyolc csapat közül az első helyet a Pa-lini Altalános Iskola szerezte meg, második lett a Hunyadi, míg harmadik helyezést a Hevesi Iskola tanulói értek el.
-hi-
Sikeres kezdés
Kálovics Ferencné előadásával indult a Helyőrségi Klubban a Mező-klub. A természetgyógyászatról tartott tájékoztatója és a beszélgetés teljesen új területre vitte a hallgatóság érdeklődését. Tanárok és diákok figyelme érdekes ismeretek felé fordult. A szuggesztív és meggyőző erő mellett az egészséges életmód, a helyes táplálkozás is nagy hangsúlyt kapott. A szervezők bíznak abban, hogy a nagyszerű klubkezdés után a folytatás is hasonlóan jó lesz, a szándék nemesen fog realizálódni.
-hgy-
Névelírás
Múlt heti számunkban a Mikulás Kupa legjobb mezőnyjátékosának neve helyesen Gilincsek Péter. Az érintettől elnézést kérünk.
(-)
Humorparnasszus
A Családi Iroda vendege volt Egerből P. Ungvári Tamás előadóművész. Az idén már másodszor járt Nagvkanizsáu, és ezúttal Szilágyi Domokos költő humoros verseiből hozott ajándékul egy csokorravalót a Vasember ház díszter-
mében megtartott önálló estjére. A jogász és egyben kiváló versmondó, a gondos komolysággal összegyúrt humor és móka volt együtt a szépszámú közönséggel. Ahogy a meghívó arra invitált, ritkán találkozunk humoros versekkel. Az iskolai tananyag nagy versel, ünnepi rendezvények, előadói estek komoly költeményei mellett pedig létezik a nem kevésbé súlyos mondanivalót kifejező irónia, vagy szatíra. Éppen ez - a komolyság és a humor -jellemző Szilágyi Domokos írásaira. A humor mindig közel állt hozzám - mondotta magáról az előadó-
művész. Szilágyi Dómokos versesköteteit forgatva -melyeket a könyvtárakban is nehéz megtalálni - fedeztem fel ezeket a vidfafn, humoros, szatirikus verseket. Olyan sokat találtam, és úgy gondoltam, megéri egy válogatással megismertetni a költőt ilyen oldaláról is olvasóival.
A közönség ebben nem is csalódott. A költőnek, P. Ungvári Tamás által megnyerő kedvességgel tolmácsolt rímparádéi, fordulatos szójátékai, pikáns humorral fűszerezett gondolatai nyújtottak egy hétköznap esti kellemes kikapcsolódást.
-tóth-
Jövőre ünnepli százötven éves fennállását városunk takarékpénztára
Mivel Nagykanizsa a 19. század közepére az ország egyik ipari és kereskedelmi gócpontja lett, felvetődött egy hitelnyújtást és pénzműveleteket lebonyolító pénzintézet létrehozása. 1845 augusztusában a jelenlegi Deák téren megalakult a takarékpénztár. Ennek az eseménynek a 150. évfordulója tiszteletére a jövő év szeptem-ber-október hónapjában a helyi OTP emléknapokat rendez.
Dr. Polay József igazgató tájékoztatása szerint értékpapír-és bantörténeti kiállítással kezdődnének a megemlékezések. Előzetes egyeztetés szerint egy
ljubjanai gyűjtő takarékpénztári jelképekből álló gyűjteménye is helyet kapna ebben a kiállításban. Természetesen szerveznek emlékülést is, s a város tanulóifjúsága számára takarékossággal kapcsolatos vetélkedőt. Amennyiben igény van rá, számításba jöhet egy menedzser vetélkedő szponzorálása is. A jubileumra kiadásra kerül az 1985-ös dátumú az „Országos Takarékpénztár Nagykanizsai Fiók története" című intézmény-történeti munka kibővített anyaga is.
-büki-
SEGITSEGET VÁRNAK
A Nagykanizsai Családsegítő Központ Erzsébet téri irodája változatlanul számít azokra a polgárokra, akik egy-egy melegebb ruhaneművel, cipővel enyhíteni tudják rászoruló embertársuk gondjait. Rajtuk kívül olyan segítőkész emberek jelentkezését is várják, akik olcsó albérletet tudnának felajánlani egyedülálló férfinak, nőnek, illetve egy családnak. Segítségüket előre is köszönik.
-kr-
Cipő- és csizmavásár!
Női, férfi lábbelik 30-40 százalékos árengedményei kaphatók!
Dec. 12-én 9-18 óráig, dec. 13-án 8-16 óráig: Hevesi S. Műv. Központ
Dec. 16-án 9-18 óráig: Olajipari Műv. Ház. (Ady E. u. 8.)
Doniina GMK
A „Batthyány Lajos Gimnáziumért" Alapítvány Kuratóriuma 1995. január 21-én rendezi hagyományos ALAPÍTVÁNYI BÁLJÁT.
A rendezőség szeretettel várja az iskola volt diákjait és mindazokat, akik támogatják az iskola törekvéseit. A bál bevétele a Batthyány Lajos Gimnázium nevelési, oktatási feltételeinek javítását szolgálja.
i
Jegyek igényelhetők a gimnázium titkárságán személyesen vagy telefonon (313-239).
„Batthyány Lajos Gimnáziumért" Alapítvány:
Kuratóriuma
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dó ró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bodor Béla, Büki Erzsébet, Horváth Hona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45^9. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
/
Ev végéig megváltozik a Terv utca forgalmi rendje
Városközpontunk Részletes Rendezési Tervének jóváhagyása után zöld utat kapott a Terv utca kikötésének gondolata. Ennek az elképzelésnek már építményi akadálya nincs, mivel az utcában sorakozó pavilonok áthelyezése már megtörtént. Sor került az egyeztetésre is a Hivatal munkatársai, a rendőrség és a kivitelezők között, így még ebben az évben megvalósul az utca megnyitása. A Terv utcára nagy ívű kanyarral lehet majd lefordulni a Rozgonyi utca felől, s a Király utca felé lesz az elképzelések szerint egyirányú. Parkolást csupán a rendőrség oldalán engedélyeznek ferde iránnyal, a járdára részbeni felállással. A másik oldal csak a gya-
logos forgalom levezetésére szolgál, a szegélymenti parkolás kizárásával. Szó van továbbá a rendezési terv alapján a Rozgonyi utca továbbvezetéséről, melynek előfeltétele az autóbusz-pályaudvar forgalmi rendjének megváltoztatása. Mivel ez a terület - ahol a pályaudvar található - az önkormányzat tulajdona, a Hivatal segít abban, hogy elkészíttetik a terveket és lefolytatják az egyeztetéseket. A nagy beruházást és földmunkát igénylő vállalkozás végeredményeként az induló állások az északi oldalra települnének, az érkező buszok pedig a déli oldalra futnának be. Ezzel párhuzamosan foglalkozik a Hivatal az Erzsébet tér északi
felének rendezésével is. Ennek aktualitását egyrészről a Török kút működőképes másolatának felállítása, másfelől a Bolyai-iskola diákjai által rendszeresen igénybe vett zöldterület rekonstrukciója adja. Ezen kívül a nebulók biztonsága érdekében átköltöztetik a tér északi csúcsába az intézmény melletti au-tóbusz-megállót, melynek egyeztetése a Volánnal megtörtént. A park-és útrekonstrukció keretében észak felől lezárásra kerül az eddigi buszmegállót magában foglaló útszakasz és parkolóként kerül hasznosításra.
K. R.
K.R.
Művészek tanácsa
Két napirendi ponttal foglalkozott legutóbbi ülésén a Művészeti Tanács. Elsőként dr. Málly Vera ügyvéd segítségével megvitatták és összeállították a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének alapszabályát. Ezután a Képcsarnok Rt. által eddig bérelt Egry József-teremben létrejövő új galéria működtetését és szakmai irányítását tárgyalták meg, valamint azt, miként tegyék minél zökkenőmentesebbé a MOl Rt. utazási irodájával közös társbérletet.
K.R.
Határőrök esküje
Ünnepélyes katonai eskütételre került sor az elmúlt hét szombatján a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság Erdész úti laktanyájában. Az időjárás sajnos nem kedvezett a százhuszonnégy ifjú határőrnek, családjaiknak, barátaiknak, és a rangos vendégeknek. A november huszonnegyedikén bevonult fiatalok Nováky Balázs vezérőrnagy a Határőrség Országos Parancsnoka, Göndör István országgyűlési képviselő, a helyi honvédség, rendőrség, tűzoltóság és az önkormányzat képviselői előtt Fodor Márk határőrrel együtt tettek ünnepélyes fogadalmat. Ezután ismertették a Határőrség országos parancsnokának a harmadik születésnapját ünneplő Kanizsa határvadász század részére adandó századzászló adományozási okiratát. Ezt követően Nováky Balázs átadta a zászlót Gyurcsó László századparancsnoknak, aki megköszönte százada nevében ezt az egyedi, megtisztelő elismerést. Végül az ünnepség záróaktusaként az elöljáró és a csapatzászló előtt a Határőrség Zenekara által játszott indulóra elvonult a díszzászlóalj.
DÉL-ZALAI
ÁRA: 25 Ft
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
évf. 50. sz. 1994. dec. 16.
A hétvégi önkormányzati választások eredményeként városunk polgármestere Suhai Sándor. az. MSZP jelöltje lett. Megválasztása alkalmából lapunknak nyilatkozva az alábbiakat mondta.
''— Először is szerelném megköszönni a város polgárainak, hogy elmentek szavazni, és azt is. hogy szavazataikkal engem támogattak. Gratulálni szeretnék mindazoknak a képviselőknek, akiket a város lakossága szavazataival a képvise-ló''-teslületbe juttatott. Külön gratulálok azoknak, akik pártszínektől független kaptak bizalmat.
SÁNDOR
- Mikorra áll fel a város új képviselő-testülete?
- Jóllehet a törvény azt írja elő, hogy a választásokat követő tizenöt napon belül kell felállnia az új önkormányzatnak, ám mert közelednek az ünnepek, ezt nincs módunk kivárni, így előreláthatólag már december 22-én sor kerül majd az első, úgynevezett alakuló közgyűlésre. Az idő rövidsége miatt erre az ülésre még nem nagyon lehet napirendi pontokkal készülni. de a két ünnep között már tesz úgynevezettt munkaközgyűlés is. tervek szerint december 29-én. Erre azért van szükség, mert az idő haladtával egyre sokasodnak azok az eldöntendő kérdések. amelyek megoldása nélkül kisebb-nagyobb gondok jelentkeznének. Hogy csak egy példát említsek, Vágvölgyi Tamás kinevezéséi január elsejéig hosszabbította meg a közgyűlés, s ha nem születik döntés, január elseje után
a lakáseladási szerződéseket hivatalosan nem írhatja alá senki. Persze ez csak egy a sok megoldatlan kérdés közül. A másik ugyancsak megoldandó kérdés a költségvetés, amelynek sem a kiadási, sem a bevételi oldala nem elfogadható, nem lesz kis feladat a Gazdasági Osztály munkatársainak rövid idő alatt egy ennél, a város érdekeinek jobban megfelelő költségvetést kialakítani.
- Milyen változások várhatók a Polgármesteri Hivatalban?
- A polgári demokráciában ilyenkor a középvezetők beadják lemondásukat, és vállalják a megmérettetést. Jó lenne, ha nálunk is így lenne. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek az emberek az utcára kerülnek. Itt a hangsúly a megmérettetésen van. és ezt csak most az első időben lehet meglépni.
D.É.
2 : KANIZSA - tfcheé is»94. december 16.
LABE:
Ötlet a hetvenszázalékos
áron vásárlóknak
A Lakásbérlők Egyesületének legutóbbi kanizsai gyűlésén részt veit Battha Pál, az országos egyesület főtitkára is. Tájékoztatta a megjelent érdeklődőket, polgármester-es képviselőjelölteket arról, hogy az Országgyűlésben azért lobbyznak, hogy egységes lakástörvény szülessen. A helyi problémák között megoldásra váró kompenzálás ügyében el tud képzelni egy olyan technikát, hogy a készpénzért a lakásukat hetvenszázalékos eladási áron megvásárlók részére a különbözetet írják jóvá a felújítási alapban. Az ötletet Suhai Sándor polgármester - akkor még polgármesterjelölt - is elfogadhatónak tartotta.
L.I.

f ,
Az igazságügy-miniszter
Kanizsán
Az MSZP helyi szervezete által rendezett, dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter részvételével megtartott fórumra várták az elmúlt hét csütörtökén este városunk polgárait. Bevezetőjében a miniszter elmondta, az elmúlt öt évben megszülettek és megszilárdultak a jogállam intézményei. Az új kormány nem engedte például, hogy a működőképesség kockáztatásával tizenöt főre emelkedjen az Alkotmánybíróság tagjainak száma, valamint felszámolták a hatalom központosításának sajátos formájaként megjelenő köztársasági megbízotti rendszert. Nem csökken a jövőben sem a törvényhozási láz, hiszen a különböző társadalmi csoportok kezdeményezésére, igényeinek kielégítésére szükség van új, jogi szabályozókra. Emellett természetesen elengedhetetlenül szükséges a régebbi törvények kritikai átte-
kintése is. Sok új törvényjavaslat van jelenleg is születőben, amelyek tavaszig a kormány illetve az orszgágyűlés színe elé kerülnek. Ilyen többek között a közbeszerzésről szóló törvény vagy az alkotmány. Ez utóbbi újraszövege-zését mi sem indokolja jobban, mint hogy napjainkra már minden jelentősebb törvény elfogadásához alkotmánymódosításra van szükség. Továbbá előkészületben van még egy új törvénymódosító csomag is, mely a bírósági eljárások gyorsítását célozza. Születőben van a polgári és a büntető perrendtartás kódexe is. Ezt követően dr. Vastagh Pál a jelenlévők kérdéseire válaszolt. Ezekből kiderüli nem tervezi a minisztérium az ülnöki státusz megszüntetését, lévén minden jogállam bíróságában ilyen-olyan formában szerepet kapnak a laikusok. Nem szándékoznak népszavazást kiírni
PALYAZAT
Z A l A BEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI í''i L A P í T V Á N Y
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1995. évben három kistérségi tanácsadó irodát (alirodát) nyit Zala megyében; C''sesztreg, Tűrje és Lete-nye településeken.
Az Alapítvány pályázatot hirdet ezekben az alirodákban .KISTÉRSÉGI SZAKTANÁCSADÓ munkakörök betöltésére az alábbiak szerint: Csesztreg községben: Az Orség-Göcsej-IIetés Térségi Területfejlesztési Társulás és a Kerkamenti Települések Szövetsége kistérségben működve - I fő térségi turisztikai tanácsadó
- 1 fő településfejlesztési és foglalkoztatási tanácsadó Tűrje községben:
a ZalA-KAK Térségi Innovációs Társulás kistérségben működve
- I fő mezőgazdasági tanácsadó
I.etenye városban: a Dél-Zala-Murahíd Térségi Településfejlesztési ''Társulás kistérségben működve
- 1 fő mezőgazdasági tanácsadó
A munkaköri feladatuk:
- Kapcsolattartás minden fontos szervezettel és partnerrel országos, térségi és helyi szinten a kistérség helyi gazdaságának cs vállalkozásfejlesztésének segítése érdekében.
- Folyamatos információk az aktuális pályázati lehetőségekről
- Projektek és projekthordozók aktív felkutatása
- Képzési programok megszervezése és végrehajtása a kistérségben
- Tanácsadás a projekthordozók részére a projektek megvalósítása során
Szakmai képesítések:
- Főiskolai v. egyetemi végzettség
- Többéves szakmai tapasztalat a pályázott szakterületen
- Szervezési tapasztalatok
- Megfelelő ismeretek a pályázott kistérségről
- Gazdasági ismeretek és gyakorlat
- Legalább 1 idegen nyelv (német v. angol) középszintű ismerete
Személyi feltételek:
- Vállalkozói tulajdonságok (kezdeményező, kitartó, önálló, végrehajtás-orientált)
a halálbüntetés visszaállítása ügyében, mivel a kormány 1992-ben csatlakozott a római egyezményhez, s ily módon e büntetési forma eltörléséhez. Hozzáfűzte még, hogy felmérések alapján nem bizonyított a halálbüntetés visszatartó ereje. A fiatalkorú bűnözőkkel kapcsolatban elmondta, hogy a BTK módosításával együtt az őket sújtó büntetési módok is megváltoznak. Cáfolta, hogy a kormány vállalkozásellenes politikát folytatna, sőt, a társasági adózás változásai éppen e rétegnek kedveznek. Végül leszögezte azt is, a jövőben lesz arra mód, hogy a szélsőjobboldali és skinhead csoportok ne csupán garázdaságért, közbotrányokozásért álljanak a bíróságok elé, hanem tényleges cselekedetük - faji, etnikai, vallási megkülönböztetés miatti bántalmazás stb. -miatt.
K.R.
- Együttműködési képesség a különböző csoportokkal való együttdolgozás során. *
- Témaorientáltság
- Személyes elkötelezettség a megpályázott kistérség fejlesztésében. (Előnyös ha a pályázó a kistérségben lakik.)
- Saját gépkocsihasználat szükséges.
A pályázatokat írásban a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Iroda ügyvezető igazgatójához kell benyújtani: Zalaegerszeg, Köztársaság út 17. Telefon: 92/316-033 v. 921316-062 A pályázat tartalma:
- Rövid szakmai önéletrajz
- A pályázati kiírásban szereplő szakmai, képesítési és személyi feltételeknek való megfelelés meglétének leírása, igazolása.
- Fizetési igény megjelölése. A pályázat beadási határideje:
1995. január 10. (kedd)
1994. december 16.
KANIZSA -
Menedzseriroda a Rynonál
A Ryno Kft. Kulturális Menedzser Irodája tartott tájékoztatót az elmúlt hét keddjén a közművelődési intézmények és a sajtó képviselői számára a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola könyvtárában. Dezső Ferenc igazgató köszöntölte a megjelenlekel, valamint Kovács Zoltánt, a Ryno Kft. igazgatóját, Ferencz Józsefet, KynoLand megálmodóját, Horváth Gábort, a KMI irodavezetőjét és nem utolsó sorban azt a hal diáklányt - Jármai Gáborné tanítványait akik a tájékoztató apropóját együtt szolgáltatták. Kovács Zoltán ismertette cége történetéi, valamint a város kulturális életéhen elfoglalt helyéről, eddigi szerepéről adott áltekintést. Horváth Gábor ezt követően bemutatta a jelenlévőknek irodája első kiadványát, négy képeslapot, melyet a rendezvénynek otthont adó iskola három tanulójának festményei alapján készítetlek. (A lájé-koztatón megjelent másik három diák képeslapját a jövő évben tervezi megjelentetni a KMI). Valamennyi lap városunk jellegzetes épületeit - a Vasemberházat, az Alsó- és Felsőtemplomot valamint a Fő utca egy részletét - ábrázolja. E kiadványokat az elképzelések szerint húsz-harminc forint közötti áron lehet majd megvásárolni iskolákban, pavilonokban, intézményekben. (A postai terjesztésről jelenleg folynak tárgyalások.) Természetesen az alkotók - Horváth Lívia, Zsohár Judit, Szabó Ágnes, Noll Eszter, Izsák Helga, Kurta Gabriella - vehették át elsőként a műveiket ábrázoló képeslapcsomagot. Cserli Tibor, a Polgármesteri Hivatal gazdasági osztályvezetője örömmel üdvözölte az iroda megszületését és a képeslapok
kiadásának felkarolását, majd a hivatal ajándékaként átnyújtotta a kis művészeknek a Kanizsa 750. születésnapjára kiadott falinaptárt. Ismertetésre kerültek a Ryno Kulturális Menedzser Iroda közeljövőben megrendezésre kerülő programjai is. Eszerint a Polgármesteri Hivatal sportcsoportjává I közösen rendezik meg december 28-29-30-án a Zsig-mondy-Winklcr Műszaki Középiskola tornacsarnokában az I. Kanizsai Grundkosárlabda Kupát a streelball szabályai szerint. A szervezők nem feledkeztek meg a kísérő programokról sem, hiszen lesznek koncertek - Kispál és a Borz, Bakter Brothers - szolid belépők mellen és megrendezésre kerül az 1. Kanizsa Téli Sport-börze is. Január 6-7-ére tervezik az I. Dél-Zalai Tankönyv és Tanszer Vásárt a Batthyány Lajos Gimnáziumban, amely a lans/.erpiacon való jobb eligazodásban segíti majd a tanárokat és diákokat. A rendezvényt pedagógusbál zárná, de a lervek szerint sor kerülne pedagógus képzőművészek gyűjteményes tárlatára is. A KMI szervezi még ezenkívül jövőre a tavaszi és az őszi Kanizsai Napok "95-öt, valamint a júniusi autós triallonl is. Szintén bemutatásra kerültek Kanizsa ismert épületeit megjelenítő, hamarosan a piacra kerülő, Kptnyek István fotóiból összeállított új képeslapminták. Ám a tervek szerint nemcsak ezek a kiadványok jutnának a közeljövőben a vásárlóközönség elé, hanem egy hatdarabos leporello is, amelyen a mai fényképek mellett archív felvételek is helyet kap nának.
K.R.
Nagykanizsa
új képviselő-testülete
i. körzet Bicsak Miklós (MSZP)
2. körzet Dr. Horváth György (MSZP)
3. körzet Balogh Tibor (2)
4. körzet Papp Ferenc (MSZP)
5. körzet Dr. Csákai Iván (2)
6. körzet Kelemen Z. Pál (MSZP)
7. körzet Kovács Tamás (MSZP)
8. körzet Röst János (1)
ó. körzet Ferenczy Zoltán (MSZP)
10. körzet Marton István (2)
11. körzet Tüttő István (MSZP)
12. körzet Magyar József (2)
13. körzet Őry Sándor (MSZP)
14. körzet Dr. Baranyai Enikő (2)
15. körzet Ilajgató Sándor (2)
Listáról jutottak be:
Böröcz1 Zoltán (MSZP)
Dr. Fodor Csaba (MSZP)
Tarnóczky Attila (2)
Palotás Tibor (2)
Ozobor Zoltán (1)
Balogh György (1)
Krémer József (1)
Béres Márton (1)
Zsoldos Ferenc (Városvédők)
Dr. Kerekes József (Munkáspárt)
(1) SZDSZ -Agrárszövetség-Vállalkozók Pártja
(2) Fidesz- FKGP-KDNP-MDF
J~
Érdemes
az IBUSZ BANKNÁL devizaszámlát nyitnia, hiszen
85 bankfiókunk bármelyikében befizetheti vagy felveheti valutáját, függetlenül attól, hogy számláját hol nyitotta meg. Devizabetétjének fedezete mellett azonnali ügyintézéssel forint-hitelt nyújtunk Önnek - akár három évre is. A kölcsön maximális összege a megbonthatatlan módon lekötésre kerülő deviza forintra átszámított összegének 70-, illetve 80 %-a. A kölcsön fedezeteként szolgáló devizabetét a lekötés időtartama alatt devizában kamatozik.
IBUSZ Lakossági és Kereskedelmi Bank Rt.
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Telefon: 06/93-310-274 Banki órák: hétfő: 8.15-18.00, kedd-csütörtök: 8.15-16.00, péntek: 8.15-14.00
IBUSZ BANK
AHOL A PÉNZ ÉRTÉK MARAD
f
Kisebbségi Önkormányzat
A helyhatósági választó- nyes szavazatot a cigány sok alkalmával a választó- kisebbségi jelöltekre. A felpolgárok a kisebbségi ön- álló Cigány Kisebbségi Önkormányzatok jelöltjeire is kormányzat tagja lett szavazhattak. Ennek meg- Csontos Józsefné, Ferko-alakulásához száz szavazat- vics József, Molnár Jenő-ra volt szükség. Nagykani- né, Teleki László és Váradi zsán a 19.052 szavazó kö- Istvánné. zül 4.450-en adtak érvé- -li-
-- ■ 4 [ KANIZSA - ÖKÁo*má*ufi<u 1994. december 16. 1
Véradóünnep ''94
A nagykanizsai Vöröskereszt a Vasemberházban tartotta az 1994. évi „Véradók napja" alkalmából rendezett ünnepséget, melyen városunk és a városkörnyék véradóinak és véradó szervezőinek elismerésére került sor.
Az ünnepélyt Nagy Emiiné, a szervezet vezetőségének megyei alelnöke nyitotta meg, majd szavalat és a városi Pedagógus Női Kar műsora következett. Ünnepi beszédet dr. Nemesvári Mária, a kanizsai Vöröskereszt elnöke mondott, aki megemlékezésében kiemelte, hogy a véradók szeretetüket adják embertársaiknak. A világ változik körülöttünk, de a véradás, a vöröskeresztes mozgalom nem. Az önkéntességnek, az önzetlenségnek kell továbbra is kulcsszerepet játszania. A véradásban az eszmei érték a fontos - hangsúlyozta ki dr. Nemesvári Márta.
Ezt követően dr. Kacs Mária, a Véradó Állomás főorvosa jutalmakat és kitüntetéseket adott át többszörös véradásért és a véradás szervezéséért.
A városi véradóünnepség az Igricek műsorával és állófogadással ért véget.
C O
A kitüntetettek: 80-szo-ros véradásért: Simonics Tibor, 50-szeres véradásért: Vukics György, Bróz István, 40-szeres véradásért: Horvátlmé Venczel Eva, Ható l.ajos, id. Kovács Lajos, 30-szoros véradásért: Varga István, Dóczi licla, Hegedűs László, Halajkó Attila, Balogh József, Gerencsér Zoltán, Vida Ferenc, Kardos János, Eerencz László, Gajer István, Tóth Endre.
Véradás . szervezésért: Tóth Tiborné és Ott Ist-vánne az országos vezetőség kitüntetését kapta, továbbá Szilágyi Istvánná, clr. Dobos Ilona, Somogyi Istvánná, Kovács Józsefné, dr. Wagner Jánosné, Varga Tiborné és Bugovicsné Solli Mária.
-hl-
BIRTOKON BELÜL
A nagykanizsai közgyűlés határozata értelmében a következő tanévet már nem a Petőfi utcai épületben kezdi a piarista iskola. A hosszúra nyúlt tárgyalások végén arra <1 megállapodásra jutottak, hogy a piaristák a Zsigmondy-Wink-ler Műszaki Középiskola „C épületébe költözhetnek. Ez azonban csupán két évre oldja meg a gondot, ugyanis ha az intézmény a korábbi elképzelések szerint folytatja a beiskolázást, két év múlva már ez. az épület sem lesz elég az iskola számára. A probléma ideiglenes megoldása nemcsak a piaristákat érinti, hanem a Zsigmondy mellett a Hunyadi János Általános Iskolát is.
- Kompromisszumos megoldás születeti - mondja Horváth Ferenc a Hunyadi igazgatója. - Amit korábban kél év alatt nem sikerüli megoldani, abban most tisztességes előkészítés után a három fél két nap alatt meg tudott egyezni. Három szakközépiskolai osztályt mi el tudunk helyezni, a negyedikkel esetleg gondok lehetnek. Ez! a problémát szerintem ideálisan nem leliet megoldani, nincs olyan megoldás, amely ne érintene hátrányosan valakit, vagy valakikel. Ezl a mostani döntési azért voll fontos időben meghozni, még ebben a tanévben, mert legalább egy fix pontot ad. Biztosai Icliel tudni, például azt, hogy nem tudunk párhuzamos első osztályt indítani. Ezzel a döntéssel ugyanis ez kizárt, a bizonytalanság, a labilitás a szülőkéi is elbizonytalanította, nem látlak garanciát arra, hogy a beíratott gyermekük úgy fejezi be az általános iskolát, ahogyan azt az első osztály elkezdésekor hitték. A város tudta, hogy ez az önkormányzat már nem nagyon a kari dönteni. Mi most tudjuk, hogy egy első osztály indul, és hogy ill maradunk, ebben az épületben.
A Zsigmondy-Winkler igazgatója, Balogh András némiképp más véleményen van a döntés időszerűségét illetően, de a megszületett kompromisszumos megoldás szerepét ő is kiemeli.
- A kialakult helyzetben talán a piaristák újra tárgyalóasztalhoz ülnek az új önkormányzattal. A megegyezés alapja nem lehetett és ezután sem leliel a merev elzárkózás. Amíg iskolánk léiét nem fenyegeti veszély, mi a békés egymás mellett élés mellett vagyunk. Egyelőre a „ C " épületen kívül másról nem eseti szó, de véleményem szerint ezt a kérdési el dönthette volna az új önkormányzat is, ha eddig így elhúzódott a dolog. Júniusig ott mindenképpen tanítás folyik, ez a lehetőség a mostani döntés hiányában is fennállt volna. Hozzáteszem, hogy fennállhalott volna más megoldás lehetősége is. Mivel az épület két évre került a piaristák használatába, most tizenegy osztályt kell valahogy kiváltanunk. A Hunyadi maximum négy osztályt tud befogadni, mi kevesebb osztályt indítunk, két termet ki kell alakítanunk valami más helyiség kárára. Ugyanakkor pénzt nem rendeltek mellé, a határozat arról sem szól, liogy az üres termeket adjuk-e csak ál, vagy berendezésekkel együtt -ez egy elkapkodott határozat. Az osztálylétszámok alakulása is befolyásolja az osztályok elhelyezéséi, jó tenne tudni, hogy szükségmegoldás vagy hosszútávú elképzelés-e a piaristák idehelyezése. Az oktatási koncepció ismerelében okosabbak lennénk. Mégegyszer hangsúlyozom, mi a békés-egymás melleit élést szerelnénk megvalósítani, ám mindenképpen azt szeretnénk, hogy megmaradjon az iskolánk. Nem csak másra várunk a probléma megoldásában, profiltisztítást, karcsúsítást hajtunk végre. A mostani hétszáz fős, harminc osztályos intézményben elképzeléseink szerint csak három szakmacsoport maradna meg. A gépészet-energetika, a vegyészet és a számtástechnika-informati-ka. Igy talán a probléma is megoldódhal és a főépület megtartásával az iskola is fennmaradhat. Amellett, hogy
a rövidtávú elképzeléseknek pénzügyi veszélyei is vannak, egzisztenciálisan is sokakai érinthet. Es még egy nagyon fontos dolog: nem volna szerencsés, ha a város egy nem átgondolt, a következményekkel nem számoló hibás döntéssel a MOL által nyújtott támogatásról lemondana. Amíg a létünket nem veszélyeztetik, mi tárgyalunk.
Uzsoki Lászlóné, a piarista iskola igazgatónője szerint az ideiglenes megoldás számukra nem azt jelenti, hogy esetleg két év múlva újra költöznek. Az alsó tagozat elhelyezését véglegesnek tekintik.
- Örülünk, hogy az önkormányzat ezúttal előbb döntölt, több időt enged a felkészülésre - mondja Uzsoki Lászlóné. — Igaz, augusztus végén is meg tudtuk oldani a korábbi költözéseket, de rendkívül nagy összefogásra volt szükség alilioz, hogy a szülők, gyerekek szeptember elsején barátságossá, családiassá, otthonossá tett iskolába léphessenek. A pedagógusok és a szülők minden évben rengeteget dolgoztak, de berendezkedtünk a Batthyány utcában, itt a Petőfi u. 3-ban és reméljük, ez sikerül az új helyünkön is. Most két osztályunk a leánykollégiumban került elhelyezésre. Kompromisszum, tolerancia kellelt ahhoz az iskola, a kollégium, a szülők részéről, hogy a kialakult helyzetet elfogadják. Ez igazi tanúságtétel a türelemről, hiszen nem kis dolog egy sarjadó kis iskolából/ két osztályt kiszakítani. Az új környezetbe kerüléstől nem tartunk, a mi nevelésünk alapja, liogy jósággal hatni lehet a környezetre. Hiszem, hogyha a gyerekcink nyitottsággal közelednek a nagyokhoz, akkor ők lehajolnak hozzájuk. Számunkra a bizalom az irányadó. Mi ehhez tartjuk magunkat, még akkor is, ha néha velünk szemben nem érezzük annak megnyilvánulását.
L.I.
DKG - EAST
iKefíemes karácsonyi Ünnepelhet és fio[dog Új "Évet
kíván minden kedves partnerének és a Kanizsa újság olvasóinak
a
a
IHV
^n
Olaj- és Gázipari berendezéseket Gyártó
Rt.
KANIZSA -
1994. december
Aki az elmúlt héten - akár csak kíváncsiságból is - felkereste az OTP új Ady u. 6. sz. alatti fiókját, egy elegáns, a Deák térihez viszonyított tágasabb fogadótérbe léphetett be. A tom-pafehér falak, a barna faburkolat és az erezett szürke márvány padozat együttesen egy bankszerű-en míves környezetet eredményeznek, amiben sok apró praktikus és korszerű belsőépítészi megoldás, elsősorban az ügyfelek kényelmét szolgálja. A fogadópultok bemélyedései lehetővé teszik az ügyintézés közbeni elkülönülést, az egy helyett három pénztár működése feltételezi a gyorsaságot. Az „intim szoba" igénybevétele a nyilvánosság kizárásának maximális lehetőségét nyújtja. Az emeleten lévő irodák elegánsak, a személyzetet kiszolgáló helyiségek az utolsó öltözőszekrényig jó ízlésről tanúskodnak. Az épület mögötti - a Vasember ház udvarán lévő -ingyenes parkoló pedig a központi fióktól eltérően megoldja a gépkocsival történő megközelítés eddigi problémáit.
- A lakosság ellátásában december ötödike jelentős előrelépés - így kezdte dr. Polay József igazgató a nyitás másnapján
Megnyílt az OTP új fiókja
tájékoztatóját, miközben a sajtó képviselőinek üzemeltetés közben bemutatta a fiókot. - Ide helyeztük át a legnagyobb forgalmat lebonyolító kél üzletágai: a lakossági folyószámlái, valamint a valutaváltást és a devizaszámla-kezelést. Nagykanizsa körzetében több mini tízezer embernek van folyószámlája, jópár vállalat és szinte valamennyi önkormányzat pénzét is mi kezeljük, tehát lépnünk kellett a néha bizony zavaróan ható zsúfoltság felszámolása és a gyorsabb ügymenet lehetőségének megteremtése terén. Igen jelentős, havonta mintegy harmincötezer tétel — s el kívánom mondani, hogy itt van a legnagyobb darabszám és tételszám — a devizaszámla -kezelés. Nagyon sok külföldi is ügyfelünk, hiszen az OTP-t erős és biztos partnernek tekintik. A tágasság, a nagyobb személyzet mellell a gépesítés az, amelyik jelentősen lerövidíti a lakossági folyószám! a kezelés időtartamút. Példáid ez az úgynevezett TCP
gép, amelyik az ötvenezer forint alatti pénzfelvételi automatizálja. A lakosság jobb kiszolgálását segíti még elő ennek a fióknak a hosszabb nyitva tartása: szerdánként tizenhét óráig, valamim az épület külső falában elhelyezeti bankjegykiadó automata. A gép itt már a csekk mellett használható bankkártya segítségével nemcsak a pénzfelvételt, hanem a befizetési is biztosítja. A jelenlegi három bankjegykiadó automatánk mellé nemsokára három újat is üzembe állítunk az Olajos-lakótelepen, a Kórház környékén és valahol a belvárosban.
A vendégek az üzemmenet megfigyelése közben azonnal • észrevették, hogy az új fiók előnye még az információ, a reklamáció és az ügyintézés szétválasztása. fiz a gyorsításon kívül különösen azért is jelentős mozzanat egy pénzintézet működésében, mert általa az ügyfelek közötti rengeteg felesleges súrlódás kiküszöbölhető. Érdeklődésre tartott számot a fiókintézmény
biztonsági berendezéseinek megtekintése és a százhuszonnégy széfet tartalmazó trezor, amiben már nemcsak a nyári szabadság alatt, hanem az esztendő bármelyik szakában havi háromszáz forintért értékeinket biztonságban tudhatjuk.
A sajtótájékoztató végén a helyi médiák képviselői több kérdést is megfogalmaztak. Közöttük a legtöbb a szakmai fejlesztést, az üzletági és építészeti bővítést célozta meg. Dr. Polay József igazgató elmondása szerint az OTP fiókok teljes elektronizálásával a bank szolgáltatásainak színvonala megközelíti, s talán el is éri a korszerű nyugati bankok színvonalát. A fejlődés hatással lesz a teljes magyar bankrendszerre, s remélhetőleg az ország pénzügyi kultúrájára is, hiszen az OTP az ország legnagyobb bankja. Jelmondata: legnagyobb bank, legnagyobb bizalom, de ez a gyorsaságon és rugalmasságon kívül egy teljes körű szolgáltatást tételez fel
TELEKI VIRÁGBOLT
A LEGJOBB REKLÁM: a minőségi áru, az udvarias és gyors kiszolgálás
- Öt éve vagyok vállalkozó. Megelőzően a Városgazdálkodási Vállalatnál dolgoztam építésvezetőként. Feleségem virágkötő szakmunkás, huszonnegyedik éve műveli ezt a szép, jó ízlést és kézügyességet igénylő szakmát -mondta érdeklődésünkre Dömö-törffy István, a Teleki Virágbolt üzletvezetője.
- Az üzletben és a homlokzati részen a megújulás jeleit látjuk. Mi változott az elmúlt egy év alatt?
- A bővülés azt jelenti, hogy a megelőző hatvannégy négyzetméter terület lielyell százötven áll rendelkezésünkre. Ez lehetővé telte, hogy eladóterünk hetven négyzetméterre alakuljon, míg a többi területen munkaterem, raktár és szociális helyiség, kialakítására került sor. A forgalom növekedése és a választékbővítés igénye hozta léire az üzletünket. A készlet zömének a tárolását itt a helyszínen oldjuk meg.
- ízléses az elrendezés, szakértelemre vall, és mindennapos az udvariasság...
- Törekszünk a jóra, a szakmaszeretet megteremtésére. Ilél eladónk a folyamatos, napi feladatokat megfelelően oldja meg. A; igényesebb vevők zöme ná-
lunk vásárol. A maximális udvariasság részünkről kötelező, a (■evő szava szent.
- Milyen a vágott és a cserepes virágok lorgalniazasi aránya? Mennyire frissek a virága-
— A vágott és a cserepes virág forgalmazási aránya hatvan-negyven százalékra tehető. A vágott virágok zöméi koszorúkba építjük he. A nagy forgalom, az igényes vevőkör indokolja a friss virággal való folyamatos feltöltést. Heti két-három alkalommal Budapestről a Vásárcsarnokból - fii beszerzési helyünkről - hozom. szerzem be, a sokszínű, értékes virágokat.
Milyen egyéb kiilöitlegessé-
írisz, a cserepesből az azálea, a ciklámen és a fokföldi ibolya.
- A nyitva tartás mennyire igazodik hozzánk, vásárlókhoz?
- Hétköznap reggel 7-től,'' IS óráig, szombaton és vasárnap 7-13 óra közöli tartunk nyitva. Ila a megrendelő igényli, akkor reggel hat órára is bejövünk és átadjuk az elkészüli csokrot, vagy koszorút. H<i sok a megrendelés, főleg az ismertebb névnapok előli, mindenszentek előtt, nagyobb ünnepek előtt, a nőnap tájékán bizony éjszaka is dolgozunk. Ilyen időszakokban előfordul a reggel négyórás kezdés is. Menyasszonyi csokrok, gépkocsi-
díszítő sorok elkészítése gyakran ugyancsak az éjszakába nyúlik pénteki napokon, hiszen a szombati esküvő résztvevői várják munkánk eredményét, a szép mennyasszonyi kiegészítő színes csokrot, másnap reggel.
- Az áraik...
— A belvárosi áraknál olcsóbbak vagyunk. Átlagáraink sok vevőt csábítanak el a megszokott területekről... Télen csökkentett haszonkulccsal dolgozunk, a magasabb beszerzési árak miatt. A díszítés! a vásárlóink zöme kéri, ilyen esetekben egyéni csomagolást alkalmazunk. A celofán-la-pos csomagolásnál megmarad a virág ízlésesen összeállított formája, nem kényszerítjük egy zárt, előre elkészített hüvelybe.
Milyen mód van egy csokor.
va re?
így koszorú gyors elkészítésé-
- Előre elkészített alapelemeink magukban hordozzák a gyors végrehajtás lehetőségeit. Például
gekkel szolgálnak?
- A holland katalógus alapján Budapestről szerezzük he a kereseti termékek zömét. A hétfői igényt, az esetek töbségéhen már kedden kielégítjük. A; egy-két napos határidőkéi tartani tudjuk. A budapesti nagykereskedők, ha kell Hollandiából rendelik meg a sürgősre telt árut. Ebben az esetben egy hét a várakozás, de jön a termék, ez a lényeg. Keresetlek a hagyományos vágóit virágok, közülük: a szegfű, a gerberu, a rózsa, u liliom és az
Nagykanizsai
i
íi
biztos tipp
hogy megismerjék: | Tel.: 93/313-919
j
1994. december 16.
KANIZSA - 7
belföldön és külföldre egyaránt. Az alkalmazottaktól az ezredforduló társadalma nagyobb felelősséget, intelligens, konfliktustűréi, döntésképes magatartást vár. leihez emelni kell a képzettséget, közelebb kell kerülni az ügyfelek igényeihez, elvárásaihoz. Ilyen felmérések jelenleg is folynak, például vállalkozói körben. Ha változtatni kell - mert változtatni kell -, erre az OTP készen áll. Ma még jó pár nap is eltelhet, míg az átutalt pénz megjelenik a számlákon, de rövid időn belül ez akár néhány órára is lerövidülhet.
Igaz, hogy a szándék megjele-
nésétől a fiók megnyitásának napjáig - a város közvéleménye által ismert kívülálló okok miatt majdnem négy év telt el. dc az építési hercehurca nem tántorítja el az OTP helyi vezetőit attól az elképzelésüktől, hogy ennek az épületnek a bővítésére keressék a lehelőségeket. Addig is felújításra kerül a Deák téren a központi l''iók, a Csengery utcába beköltözik az Ingatlan Rt., mi városlakók pedig gazdagabbnak érezhetjük magunkat akkor is. ha csak elmegyünk az Ady út 6-os számú ház előtt.
Büki Erzséhet
fél őrávtil a temetés előtt vállaljuk a csokor vagy a koszorú elkészítését. Erre garancia a létszám és a személyi állomány szaktudása. Jóllehet tudunk hiányosságainkról, de ezek csiszolásával egyre jobban együtt dolgozik a fiatalokból álló kis csapatunk. Csokorra rendelést felveszünk, de az eladótérben is megvárható <i kért összeállítás. Törekszünk a szép, ízléses csokor elkészítésére, de az is lény, hogy ehhez a szakmához az alapérzéken túl sok gyakorlatra is szükség van.
- Mú''ködik-e a virágküldő szolgálatuk?
— Varoson belül igen, az országon belül csak akkor vállaljuk a virágküldést, ha a megrendelő a pénzt előre megküldi. Koszorút a környező falvakba a taxi díjszabás harmadáért kiszállítjuk.
- Hogyan érzékelik a konku-renciaharcot?
— Ogy érzem nincs konkurensünk. Időt, fáradtságot nem kímélve vállaljuk az igények kielégítését. llgy véljük, liogy a legjobb reklám: a minőségi áru, a minősági munka, a gyors és udvarias kiszolgálás.
— Heszélhetünk-e törzsvásárlókról?
— Tgen. A személyek hetven-nyolcvan százaléka a családi névnapok előtt, jeles ünnepek tájékán ismét felkeres bennünket. A cégek többsége vállalati rendezvények előtt kéri a tárgyaló, a terem dekorációjának az elkészítését, de nem ritka a galériák, ügyfélfogadók, szállodák elegáns kivitelezése sem. Sok selyemvirágot alkalmazunk, egyszerű'' változatai is üde környezetet teremtenek. A l)K(i, a sörgyár, cl biztosító társaságok rendszeres megrendelőink.
liiidiir lléla
;INT Gyorf nyomd*: Dél-zalai Áruház Nagykanizsa
■ Névjegykártyák szórólapok
■ meghívók
■ öntapadó címkék • iratmásolás, fénymásolás
Névkártyakészítés színes technikával!
- Többszáz színárnyalat
- átfutásos színkitöltés
- szuper minőség
200 db-o$ megrendelés esetén emblémáját ingyen számitógépre visszük!
A ZALAIPARKER RT.
KANIZSAI NYEREMÉNYLISTÁJA
SPORTTÁSKA:
Péter Gábor, Nagykanizsa, Corvin u. 4/C.
Vassné Szabó Mária, Nagykanizsa, Szekeres 1. u. 3/A.
18 db-os CARACAS POHÁRKÉSZLET:
Dömötör János, Nagykanizsa, Atlila u. 12.
Gazdag Árpád, Nagykanizsa, Bartók u. 1.
Dominik Józsefné, Nagykanizsa, Kossuth u. 117.
Papp Zoltán, Nagykanizsa, Bajcsai u. 90.
MIKROTÁL 2 db-os:
Gábor Zsuzsa, Nagykanizsa, Fő u. 10-12.
Dr. Haján József, Orosztony, Petőfi u. 37.
24 RÉSZES KONYHAI SZETT:
Veisz László, Nagykanizsa, Garay u. 6/A.
FÉRFI KARÓRA:
Major Jánosné, Nagykanizsa, József A. u. 6.
AUDIOTON ÓRÁS RÁDIÓ:
Varjas Józsefné, Nagykanizsa, Berzsenyi u. 8.
Molnár József, Pölöske, Petőfi u. 17.
AROMA KÁVÉŐRLŐ:
Madászi Mária, Újudvar, Dózsa u. 29.
PHILIPS KOMIM LÁMPA:
Gál Tibor, Pölöske, Kossuth u. 30.
ASZTALI LÁMPA:
Czippán Józsefné, Nagykanizsa, Kazanlak krt. 4/B. KRÉM KÁVÉFŐZŐ:
Trenka Magdolna, Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 3/B.
FŐNYEREMÉNY: OPEL ASTRA
Mózes Adrienn, Murakercsztúr, Kossuth u. 36.
magyar gazdasagi cégmutató tarsasag bt.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak q.
LuiMUIAIU Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk! |
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki! <
, I
INFORMÁC IÓ métf ma... CÉGMUTATÓ a holnap
8
KANIZSA - PK
1994. december 16.
GOUDA Sajtház
Nagykanizsán a Király utca forgalmas utcának számít. így bizonyára percenként megállapítja valaki az október 4-én nyitott Gouda Sajtház előtt elhaladva, hogy ennyiféle sajtot egy helyen még nem látott. Aki egy fokkal kíváncsibb az átlagnál, vagy külföldön járva már volt alkalma megcsodálni az ottani sajtkínálatot, az be is nyit az üzletbe. S ha már benyitott, nem csalódik! A Gouda Sajtház tulajdonosa, Oajáry Lászlóné és Kispál Józsefné bizonyosan szívesen fogadják. Sőt, ha a nálunk példátlan kínálatot látva nem tud dönteni, melyik sajtot válassza, kóstolásra invitálják...
Ez történt velem is. mikor a holtba beléptem. Meg is kérdeztem Ciajáry Lászlónétól, hogy ők maguk szeretik-e a sajtot.
- Mindkellen imádjuk a sajtot! Hu külföldön jártunk, ott is mindig sajtot vásároltunk... Ezért is döntöttünk emellett. Butik van ezerszámra, sajtszaküzlet pedig nincs. Ugy gondoltuk, legyen Kanizsán is egy olyan üzlet, amilyen külföldön teljesen el terjedt. üzletünk olaszországi, ausztriai minták alapján készült. Svájcról, Hollandiáról sajnos csak hallottunk.
- Megpróbáltam összeszámolni, hányféle sajt van itt. Bevallom. elakadtam...!
- Éhben a pultban pillanatnyilag 54-féle sajt van. Egyébként általában hetven-nyolcvan fajta sajtot forgalmazunk. Vannak viszonylag olcsóbbak is, de bizony a különlegességeknek az ára is magasabb. Elsősorban a magyar sajtoknál tehetjük meg, hogy kisebb árréssel dolgozunk. A külföldi sajtoknál nincs összehasonlítási alapunk, mert azok sehol a környéken nem kaphatóak. Nálunk legalább nyolc ország sajtja kapható: francia, olasz, holland, német, dán, szlovák, osztrák, norvég és természetesen magyar. Üzletünk névadója is egy holland sajtváros illetve sajtmárka.
- Kik a vásárlóik? Ennyi idő alatt megismerték már ezt az üzletet? Számíthatnak a horvát bevásárlókra is?
- A legelső vásárlónk egy idős néni volt... Mi kifejezetten a magyar vásárlókra számítunk. A horvát bevásárló turisták általában nem a különlegességeket keresik. Viszont már ennyi idő
illán is vissza térő vásárlókról számolhatunk be. Még budapesti törzsvásárlónk is van, aki -igaz, nem éppen miattunk jön Kanizsára — ittjártakor mindig betér hozzánk valamilyen különlegességet vásárolni. Tőle tudtuk meg, hogy Budapesten is vagy egy hasonló sajtház. Elmenlünk, megnéztük. A mi választékunk másfélszer nagyobb, állapítottuk meg.
- Kínálnának sajtot az ünnepi asztalnál vendégeiknek is?
— Vendégeknek csak akkor könnyű sajtot kínálni, ha ismerjük tíz ízlését. így, ha nem, holland sajtokból állítanék össze
Eletünk során mindannyian kapcsolatba kerülünk az ingatlan fogalmával, hiszen mindannyian lakunk valahol. Vagy tulajdonosként, vagy bérlőként, esetleg albérlőként, vagy családtagként.
Ingatlan kalauzunkba n először tekintsük azt az ideális esetet, amikor tulajdonosává válunk egy ingatlannak úgy, hogy megvásároljuk. Ilyenkor néhány kivételtől eltekintve - vagyonátruházási illetéket kell fizetnünk. Ezt az illetéket az illetékhivatal veti ki, mégpedig az ingatlan forgalmi értékének bizonyos százalékában, az alábbiak szerint:
lakás célú ingatlan esetében: 4 millió Ft alatt a forgalmi érték 2 százaléka;
lakás célú ingatlannál: a 4 milliós forgalmi érlek feletti rész 6 százaléka;
építési telek után. ha a lakó-
egy sajttálat, mellé zöldségféléket, almát kínálnék. Ezek hozzák ki igazán a sajtok ízét. I)e készíthetünk (lUUDA-salátát is a kö t v tkez óképpen: személyenként tíz dekányi párolt karfiolt, egy cikkekre vágóit kemény tojást, három dekányi Gouda sörsajtot apró kockákra vágva keverjünk össze, öntsünk rá egy evőkanálnyi olívaolajat. Biztosan ízleni f°S-
- Hogyan találja meg az ember ennyiféle sajt között az ízlésének legjobban megfelelőt?
— Szívesen adunk tanácsot, sőt kóstolót is annak, aki nem tud dönteni. De az igazi az, ha az
épületet 4 éven belül felépítik: 0 százaléka;
nem lakáscélú ingatlan után: a forgalmi érték 8 százaléka
Tehát, ha 4 millió forintnál drágább lakás célú ingatlant vásárolunk, akkor a fizetendő vagyonátruházási illetéket úgy számíthatjuk ki, hogy a 4 millió forintig terjedő forgalmi érték 2 százalékához hozzáadjuk a 4 millió forint feletti forgalmi érték 6 százalékát.
1994. december l-jétől illetékelőleget kell fizetni. Ez vonatkozik minden olyan adásvételi szerződésre, amelyet 1994. december l-jét követően nyújtottak, nyújtanak be a területileg illetékes körzeti földhivatalhoz. A földhivatalhoz benyújtott Szerződéseket 8 napon belül továbbítják az illetékhivatalba. Ott megállapítják az ingatlan forgalmi értékét - ha szükségesnek ítélik, helyszíni
ember otthon, nyugodt körülmények között, a maga helyén kóstolja meg a sajtokat. így egyáltalán nem tartjuk furcsának, ha valaki öt dekát kér egy sajtból. Megpróbálunk éppen annyit levágni. Vannak itt különlegességek: csalános, fokhagymás, füstölt lazacos... sörsajt, krémsajt, sajttorta... márványsajt, fondou-sajt. És még kecskesajt is van. Tudnivaló, hogy a kecsketej igen sok fontos vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, éppen ezért a belőle készült sajt már csak ezért is értékes. No meg azért is, mert egy kecske nem tál sok tejet ad... Es természetesen a megszokott kockasajtokból is több ország kínálatával rendelkezünk.
- Ugy tudom, nyitáskor árubemutatót, kóstolót is tartottak. Mikorra tervezik a következőt?
— Valóban, annak az árubemutatónak a sikere késztetett bennünket arra, hogy karácsonyi meglepetésként újra kóstolóra hívjuk a sajtkedvelőket, szombaton. Most a kenhető krémsajtokat kóstolhatják meg, gombás, sonkás, garnélarákos ízesítéssel. Ezek a sajtok nagyon jók kenyérre kenve reggelire, tízóraira.
- Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az eltelt idő alatt? Milyen siker várható?
— Nem vagyunk elégedetlenek az eredményeinkkel. De nem is a gyors meggazdagodás volt a célunk, hanem az, hogy olyat csináljunk, amihez kedvünk van.
Gombás Imre
szemlét is tartanak -, s az lesz a végleges illeték alapja. Az illetékelőleget automatikusan a szerződésben szereplő vételár alapján vetik ki. Ha az illetékhivatal a forgalmi érték megállapításakor nem tér el felfelé a szerződésben szereplő vételártól, akkor az illetékelőleggel azonos lesz a végleges illeték. Nem kell vagyonátruházási illetéket fizetnie az önkormányzati tulajdonú lakás bérlőjének, ha megvásárolja az általa bérelt lakást.
Ila valaki eladja a lakását, s utána drágábbat vásárol, akkor csak az értékkülönbözet után kell illetéket fizetnie.
Ha a vásárolt lakás az eladottnál olcsóbb, akkor is kell vagyonátruházási illetéket fizetni, szintén az értékülönbözet után.
A közeljövőben várható, hogy - a lakás célú ingatlanok kivételével - emelkedik a vagyonátruházási illeték mértéke.
Horváth Zoltán Vilmos szakvizsgázott ingatlanközvetítő, oki. üzemmérnök, szakokleveles marketing menedzser A sorozatot a SIKER Ingatlanközvetítő Iroda íNagykanizsa, Terv. u. 4.) készíti.
Ingat lanka lauz:
A vagyonátruházási illeték és illetékelőleg adásvétel esetén
1994. december 16. KANIZSA - WcfuUté* 9
ALLAMI NYELVVIZSGA
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 1995 februárjában ismételten állami nyelvvizsgát szervez! Jelentkezési határidő: 1995. január 6. Az írásbeli vizsgák időpontjai a következőképpen alakulnak: 1995. február 4-én német alapfok és angol középfok, 1995. február 18-án
angol alapfok és német középfok.
Nálunk biztosan nyer, ha rendel!
Munkaruházati
termékek teljes választéka termelői áron!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
TAI CHI
CHUAN
A mozgásban végzell meditáció, amely a CHI belső energia megőrzésével egészségmegőrző és gyógyító hatású. Főleg idősebb korúaknak ajánlott - lassú, kellemes, jó érzést keltő mozgás.
Érdeklődés: hétköznap,
december 21-ig a Rózsa úli Altalános Iskola tornatermében. Kezdés - korlátozott létszámmal - januárban!
KELLEMES KARACSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNAK A GOUDA SAJTHÁZ DOLGOZÓI!
HOUAA/Ö
AZ ÜNNEPEKET TEGYE MÉG ÜNNEPIBBÉ!
Sajtházunk 7 ország 70 fajta sajtjával várja kedves Vásárlóit.
Karácsonykor, szilveszterkor kínálja szeretteit az ételekhez, italokhoz megfelelő sajttal!
Ünnepi nyitva tartás: H-l''-ig 8-16 óráig, 31-én, szombaton 8-12 óráig! Nagykanizsa, Király u. 19.
t
A BALATON FŰSZERT RT.
nagykanizsai raktárházánál (Csengery u. 119. sz.)
900 nm-en MINDENBEN MEGÚJULÓ C+C KERESKEDŐK ÜZLETHÁZÁT
- Modern számítógépes
- 6000 kínált, kibővített áruválasztékkal
- Kényelmes bevásárlási lehetőséggel
- Nagy parkolóval
- Fedett árurakodási hellyel
Nyitja meg 1994. december 16-án 10 órakor a nagykapun történő megközelítéssel.
VÁRJUK TISZTELT VISZONTELADÓINKAT!
NYITVA TARTÁS: Hétfőtől péntekig 8-18-ig
Szombaton 8-12-ig
AJÁNLJUK MAGUNKAT!
BALATON FÜSZÉRT RT.
alapítva:
1949
1( ■ . - ... > f -1- ■ KANIZSA - úl (teutcfejete 1994. december 16
Bilincs-kőrút
Ismét járőröztek a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai a város utcáin, tilosban parkoló teherautókra „vadászva". Akciójuk során a Zemplén és a Sugár utcában három jármű kerekein csattant a bilincs. A bilincses körutak megkezdése óta a tapasztalatok szerint leiére csökkent a meg nem engedeti helyen parkírozó autók száma.
-kr-
Januártól elszállítják a rendszám nélküli autókat
Ismét összeírásra kerültek a közterületen parkoló, közterület-foglalási engedéllyel nem rendelkező rendszámnélküli autók. A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai összesen tizennégy ilyen járművet vettek nyilvántartásba. Ezúton is tájékozlatják a tulajdonosokat, hogy tizenöt nap türelmi idő lejáriával - január elejétől - a Polgármesteri Hivatal elszállíttatja az utcákat csúfító, szebb napokat látott kiszolgált roncsokat.
- kr -
Kitekintő
A FALU VÁROS RÉGIÓ Terülel- és településfejlesztési folyóirat ez év ötödik száma három írása is foglalkozik városunkkal, illetve annak környékével. A lap először dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter délzalai látogatásáról ad ludó-sítást. A következő írásban az OKO Rt. tanulmányát ismerteti, amely Három stratégia címmel Nagykanizsa környezeti állapotába enged betekintést. Ugyan e számban jelent meg Karmazin József városi főmérnök tanulmánya is, amely az önkormányzatok, mini a tel cpii I ésfejl es/.tés I e g f ő b b szereplői gondolatsort taglalja.
(-)
Veszélyes hulladék"-gyűjtés Kanizsán
A környezetbarát magatartás nem pénzkérdés
Amikor elgondolkoztam a Nagykanizsán a közelmúltban szervezett „ veszélyes hulladék "-gyűjtési akció legfontosabb tanulságán, a címben megfogalmazott következtetésre jutottam.
A Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. által másodszor megtartott akció során egy speciálisan erre a célra kialakított mobil begyűjtő állomás segítségével a város 12 pontján vártuk a lakosságot, kérve, adják le a háztartásban képződő, úgynevezett veszélyes hulladékaikat. Aj állomás a leadott festékes-olajns maradékokat, göngyölegeket, fáradt olajat, akkumulátorokat és szárazelemeket, mezőgazdasági vegyszereket, gyógyszermaradványokat egymástól elkülönítetten gyűjti és a kft. az összegyűjtött li u Uadékoka t hasznosításra, égetésre, illetve végleges deponálásra küldi.
Valamennyiünk elemi érdeke érvényesül akkor, amikor ezek a hulladékok ily módon már garantáltan nem mérgezik környezetünket.
A Hulladékgyűjtő Kft. leszi mindezt a várossal kötött megállapodás alapján a környezetvédelem érdekeit a gazdaságossági megfontolások fölé rendelve. A z így begyűjtött hulladékok közül ugyanis cgvediil az akkumulátorok értékesíthetők — ezek is csak időszakosan és minimális áron (1-3 I''t/kg), míg a többi hulladék ártalmatlanítása jelentős költséget emészt fel (SÓIM) Ft /kg).
A lakosság számára ingyenesen biztosítón szolgáltatással mindezek ellenére ma még kevesen élnek. Ilár az első, ez év júniusi gyűjtéshez képest
némi emelkedési regisztrálhattunk, mégis a lehetőséggel élő 1-13 személy messze kevesebb, mint szerelnénk. Lehet ezt magyarázni propagandamunkánk hiányosságaival, a kedvezőtlen időjárással és így tovább, de az igazi ok azt hiszem még mindig'' a tudati meggyőződés hiánya arról, hogy erre valamennyiünk közös érdekében szükség van. Hiszen aki elhasznált akkumulátorát vagy más hulladékait időt és fáradságot és benzinköltségei sem kímélve az erdőszélre viszi a begyűjtőállomás helyett, vajon milyen indokkal nyugtalja meg lelkiismeretét.
Noha a tapasztalatok okán megelégedettségre még nincs okunk, a gyűjtő akció kétségtelen eredményei bizakodásra késztetnek. Egyértelműen nőtt a begyűjtölt hulladék mennyisége (lásd táblázat), és remélhető, hogy az akció egyre több embert ösztönöz e hulladékok évközbeni megőrzésére, majd leadására. Természetesen, akik már ma is ve-
A begyűjtött veszélyes hulladékok mennyisége
Hulladék megnevezése június november
autóakkumulálorok 1(18 db 126 db
szárazelemek 10 kg 20 kg
fáradt olaj 250 1 270 1
gyógyszer 3 kg 50 kg
egészségügyi hulladék - 20 kg
vegyszerek 15 kg 120 kg
festékes. olajos göngyöleg 1(10 kg 150 kg
szik d fáradságot, és együttműködnek az akcióban, köszönete! érdemelnek. Vannak, voltak tiszteletre méltó, példaértékű esetek is.
Az a kislány például az Olaj ARC mellett, aki igyekezetében még felesleges vízipisztolyát is leadla. Vagy Kulcsár Mária néni a Platán sorról, akit már ismerősként üd vözölhettünk, hiszen júniusban is szárazelemeket, gyógyszereket hozott. De említést érdemel Jesch Aladár képviselő ár is, aki szintén - ha két eset után ilyet mondani lehel - már „törzsvendégnek" számít.
A kicsit kudarcként átélt, viszonylag alacsony érdeklődés mellett jólesett az együttműködő emberek biztatása, elismerő szavaik pedig hitünket erősítette, hogy jó úton járunk, és a Hulladékgyűjtő Kft. rendszeres akciójára nemcsak szerintünk van nagy szükség.
Környezetünk védelme pénzbe kerül, és ezeket a költségeket egyre kevésbé vállalja helyettünk bárki. Annak kell megfizetnie egyre inkább és közvetlenül, aki a környezetszennyezést okozza. Gyakran találkozom olyan vélekedéssel, hogy sokan azért nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, azért nem viszik a szeméttelepre a lomot és hasonlót, mert az pénzbe kerül. íme egy olyan lehetőség, ami ingyenes és mégis kevesen élnek vele. Nos, ezért jutottam arra a következtetésre, hogy a környezetbarát magatartás nem pénzkérdés!
Erdős Péter
1994. december 16, KANIZSA — Sutáé* fámufejeti s 11
Környezetvédelmi tábor gyerekeknek
December elején két kanizsai kislány, Darvas Gyöngyi és Szvetics Eufrozina huszonkét más város küldötteivel egyetemben a Kiskunmajsán rendezett környezetvédelmi tábor vendége volt. Élményeiről, tapasztalatairól eképpen mesélt a Petőfi Sándor Általános Iskolába járó két diáklány.
- Nagyon jóI éreztük magunkat Kiskunmajsán, sok kedves élményben volt részünk.
- Ott is van a tiétekhez hasonló, a környezetvédelemre specializálódott iskola?
- Igen, az ottani Felsővárosi Iskolának van környezetvédelmi tagozata.
- Mi mindent csináltatok az alatt a bő hétvége alatt?
- Voltak kirándulások, vetélkedők, különböző előadások is. Megnéztük Petőfi szülőházát, azt a templomot, ahol megkeresztelték, és jártunk a csipkeházban is, ahol csodála-
tosan szép és borzasztóan drága csipkéket láttunk. Nagyon nagy élmény volt megnézni hogyan is készülnek - meséli Gyöngyi.
- Es a vetélkedők?
- Volt várostörténeti vetélkedő, ahol nem szerepeltünk valami jól - mondja Zina.
- De az egészségügyi és a környezet véd dm i vet étked őn harmadikak lettünk - teszi hozzá Gyöngyi.
- Csodálatosan szép volt a városközeli tónál megrendezett madárkarácsony, aminek keretében a helybeli gyerekek dallal, verssel mutatkoztak be, a
külföldiek pedig kezükben gyertyával énekeltek. Mindannyian felfűzött madár-eleségekkel díszítettük fel a tó körüli fákat - mondják szinte egyszerre.
- Volt csillagászati kiselőadás is - folytatja Zina -, amelynek keretében megismerkedhettünk a különféle csillagvizsgáló szerkezetekkel, és hallhattunk arról is, hogy kétezer-ötszázban lehet, hogy világvége lesz.
- Mit hozhatok magatokkal?
- Egy olyan papírt, amelyet lia kitöltünk, akkor mi is tagjaivá válhatunk a Zöld Szív mozgalomnak.
- Ez mit jelent?
- A szív a természet szeretetét, a zöld a természet színe, a mosolygó arc pedig a szép, tiszta környezetben élő embert jelképezi. Ila belépünk a mozgalomba, akkor nekünk is ki kell jelölnünk egy parkot vagy patakot, vagy bármilyen más területet, amit védeni szeretnénk. Jó lenne belépni, de erről majd az igazgató bácsi dönt.
nTT
ÁLIAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TISZTIORVOSI SZOLGÁKAT ZALA MEGYEI INTÉZETE Levegővizsgálati eredmények
Mintavételi hely: Csengery u. 2. ANTS7. Városi Intézete
Kén-dioxid napi átlag |i g/köbméter Nitrogén-dioxid napi átlag (lg/köbméter
1914. 1). 28. 7
1994. 11. 29.
1994. 11. ÍO. ()
1994. 12. ''1. 19
1904. 12. 2.
1994. 12. 3. 5
1994. 12. 4. 6
Mintavételi hely: Petőfi u. 5. Fiúkollégium
1994. 11. 28. 4
1994. 11. 29. 28
1994. 11. .''0. 6
1994. 12. 1. 14
1994. 12. 2. 7
1994. 12. 56
1994. 12. 4. 8
Mintavételi hely: Kinizsi út 95. Kenyérgyár
1994. 11. 28.
1994. 11. 29. 38
1994. 11. Í0. (i
1994. 12. 1. 41
1994. 12. 2. (
1994. 12. 3. 49
1994. 12. 4. 7
Levegőminőségi határérték n g/köbméter: 1511 85
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
Műszaki mentés és silótűz
Mull pénteken 04.45 órakor a Kanizsa Bútorgyár Csengery úli leiepére riasztották a kanizsai lűzol-lókal. A vegyestüzelésű kazánházhoz csatlakozó silóban kapott lángra mintegy egy-másfél köbméter fűrészpornak a felülete. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a lűz során anyagi kár nem keletkezett.
E hónap II-én kél cselben kellel! kivonulni városunk tűzoltóinak. Mindkél alkalommal közlekedési balesethez. Először a liszói elágazóhoz. majd Becsclielyre.
hogy a gépkocsiba szorultakon segíthessenek. A liszói elágazónál történi balesetnek halálos áldozata is voll. míg Becsehelyen szerencsére csak könnyű sérüléseket szenvedlek.
December 12-én hajnali egy órakor híviák segítségül a keleti városrészbe a tűzoltókat. Az elveszelt lakáskulcs miatl a család kinl rekedt. így az ő segítségükkel az ablakon át a lakást kinyitolták a bent lévő pótkulccsal.
B. I.
OKTOBER 1-TOL NAGYKANIZSÁN IS!
telinf0rmix
Üzleti partnerre van szüksége Elromlott a tévéje, vagy bármi...
Hallotta? Nem ismer? Hívja! TELINEORMIX - NAGYKANIZSA Információs lakossági szolgáltatás reggel 8-tól este 8-ig a 93/310-751 telefonszámon Kulturális programot keres... Akciókra kíváncsi..
Aki kíváncsi a legfrissebb ÁVIJ Marketing Adatbázis híreire... A TELINFOKMIX munkatársai számítógépes adatbank segítségével kérdéseire választ adnak az év minden napján a 93/310-751 telefonszámon. TELIN FOK MIX tagok részére a Westel telefonok 20 százalék kedvezménnyel kaphatók!!!
12
KANIZSA -
1994. december
A másság szépsége
Újszerű kezdeményezésnek adott otthont nem régiben a Rózsa üli Általános Iskola. A megye összes „kisegítő™ iskolája és a zalaszentgróti foglalkoztató iskola is képviseltette magát a „Másság szépsége" címmel megrendezett tánc- és gyermekjáték bemutatón. A nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal életrehívolt rendezvényt a következő években már adott időponthoz, alkalomhoz kötik. Az idén azonban a pályázaton nyert összegek elköltése miatt került a rendezvény december közepére. Az eseményen megjelent a Megyei Művelődési Osztály valamint a helyi Humán Osztály vezetője, és természetesen ott voltak az Iskolaszék tagjai is.
A különböző kisegítő iskolákba járó gyerekeknek ez az egyetlen találkozási lehetősége, nem csoda hát, hogy a szervező intézmény oly sok munkát felvállalt érte. Á kezdeményezés súlyos, az intézmény szántára egyedül előte-remthetetlen pénzösszegeket igényelt, így pályázatokkal és szponzorok segítségével teremtették elő az anyagiakat. A kezdeményezést támogatta a Kulturális Alap, az Auer Sütőipari Vállalat, a Mol Rt., Western Rotary, a Rotary fúrási Kft., az Elteco műszaki bolt, a Westel, Frici Fogadó, Targuba János, Opel Püspök, Trend Kft., HC Bt., Coca-Cola Amatil Rt., a Taurina, Automobil Center, Tungsram Rt., Horváth kert, Nóvák Vince, Kikkó játékgyártó, a Hombo-netti Rt., és a Nagykanizsai Halárőrigazgatóság, ők a lebonyolításban segítkeztek kiska-tonáikkal.
D.É.
Kanizsai koncertmenü
December 17-én.
HSMK. 19 h: Teaház-Indiai est, december 20. HELY, 18 h: télapó akciócsoport- ez ugyan nem koncert, de el kell rá menni, mert besz...s lesz! December 16. Kodály MH, 19-24 h: Hard Rock Klub
H./,.
GALÉRIA AJANLO
Schwarz Volker a Hyányhan
A Hyány Galériában nyílt meg a Magyarországra települt német festőművész, Schwarz Volker kiállítása. Valami után vágyott, valamit ilt megtalált, ami „odaát" már nincs meg. Személyisége teljességéhez hozzátartozik az az érdekesség, hogy nemcsak alkalmazott grafikusi képesítést szerzett, majd már itt Magyarországon a képzőművészeti főiskola festő szakának vendéghallgatója volt, de közben a tübingeni egyetemen germeniszti kai-politológiai tanulmányokat is folytatott. A kanizsai kiállításon Tiborc/. Iván zongorajátéka mellett tekinthették meg az első látogatók Schwarz Volker festményeit, amelyek dinamikus, impulzív alkotóra utalnak. A kiállított exresszív alkotások sajátossága azonban, hogy mindemellett utolérhető harmóniát sugallnak. Az impulzivitás találkozása a harmónia keresésével, a véletlen megjelenése, a véletlenek játéka adja a schwarzi művek ízét. A művész hitvallása, hogy úgy szeretne festeni, ahogy Charlie Parker zenélt - ez az önmagával szemben állított mérce utolérhető, de a benne rejlő lehetőségek kifogyhatatlanok.
M. Kissék tárlata a Korall Galériában
A kis befogadóterű Galéria ad otthont Marcali Kiss József és lánya, Marcali Kiss Mclitla
kiállításának. Marcali Kiss József alkotásait a sejtelmes láttató, de titkot rejtő fátyolszerű ecsetkezelés teszi egyedivé. Az elmosott, de rendezetten illeszkedő homály és fénycsíkok színei között rejtetten jelenlevő téma így kihangsúlyozott szerepet kap. A Balaton, az ember a bohócban, a Kékszakállú várának mo nu mentái itásába helyezeit emberpár illeszkedik, de rejtőzik is egyben. „A műveken úgysem változtat, hogy az ember csillog-villog vagy éppen visszahúzódó™ - mondja a művész. Vallja, hogy elsősorban az ember érdekli még akkor is, ha tájat fest. Állandóságunk misztériuma, az örök visszatérés, a játék foglalkoztatja. Az ürügy kerül a képre akkor is, ha azt látványba ágyazza.
M. Kiss Melitta festményei közül a női aktokon játszó féhyárnyék harmonikusan egymást kiegészítő rendje a megkapó. A kevés színnel, de sok árnyalattal festett képek nyugalma, a lélek csendje a néze-lődőben is a belső békét indítja el. A művészettörténeti emlékek sem hagyták érintetlenül. A gyönyörű gótikus katedráli-sok, rózsaablakok, Róma boltívei, régmúlt korok kultúrkin-csci hozzák be most a Korall Galériába nemcsak a művész, de mindannyiunk világát, a Világot.
Pannonhalmi-kerámiák a Zsigmondyhan
Hétfőn nyílt meg a Zsig-mondy Galériában Pannonhalmi Zsuzsa keramikus iparművész kiállítása, melyet Horváth Krisztina, a Humán Osztály főelőadója nyitott meg. Röviden ismertette a kiállító művész életútját, szakmai munkásságát. Maga Pannonhalmi Zsuzsa mutatta be munkáit, mondta el művészi hitvallását. Csekovszky Árpád növendékeként végzett a főiskolán, de mesterei voltak Kis-Róz Ilona keramikusművész és Laborcz Ferenc szobrász is. Munkáit két nagy csoportra lehet osztani. Ezek egyik válfaja az építészethez kapcsolódik, a teret meghatározó épületrészek - szószék, dombormű, kút. Az elmozdít-hatatlan művekből is mutatott be a kiállítás, kinagyított fényképek jelen esetben a „hírhozók". A Pannonhalmimunkák másik részét az emberközeli porcelánok, kis szobrocskák képviselik, ezen utóbbiak között etruszk mintára készült is akad. Mint a művész elmondta, porcelánjainak megmintázása egyedi, hiszen a festékek, a földfestékek kiolvadó fém-oxidjai maguk is részt vesznek a minta kialakulásában. Rajzolatuk így nemcsak egyéni, de megismételhetetlen is. A monumentálisabb művek legnagyobbikát, egy hetven négyzetméteres kerámiát most készíti Pannonhalmi Zsuzsa, ez egy templom belsejét fogja díszíteni .
L.I.
ISalá/.s Ernő festő és grafikus kiállításának megnyitójára került sor az elmúlt héten a/. Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. A hónap végéig megtekinthető tárlatot dr. Pintemé Grundiiiann Frida, a Humán Osztály vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
(-)
Fiiló: Zadraveez Kilu
- Az Alapítványok Hete programsorozatában dr. Kondorosi Ferenc, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának főtanácsosa tartott előadást a HSMK-ban Civil szerveződések Magyarországon címmel.
-dé-
- Német nyelvi délutánt szerveztek a Petőfi Sándor Általános Iskolában, amelyre meghívták a paliili általános iskola németül tanuló diákjait is. A vetélkedőkkel, nyelvi bemutatókkal múlatott dél -után zenével, tánccal zárult.
-dé-
1994. december 16.
KANIZSA - ■Xuítána.

KARACSONYI KIÁLLÍTÁS
ÉS VÁSÁR
A kanizsai képző- és iparművészek karácsonyi kiállítása és vására nyílt meg az elmúlt héten a Hevesi Sándor Művelődési Központ kiállítótermében. Az immár harmadik alkalommal megrendezett kiállítást dr. Kereskai István polgármester nyitotta meg. Megköszönte a művészek és a kiállításszervezők munkáját, sok látogatót és a vásárlás iránt is érdeklődőt kívánt nekik. A zsűrizett alkotások között található festmény, textilkép, tűzzománc, tusrajz, kisplasztika.
Kustár Zsuzsa melegbarna pasztellrajzokkal, Járási Ildikó tűzzománc madonnáival jelentkezett. A ludwigi bio-art újra visszaköszön, de így is
A Lazsnaki Szakosított Szociális Intézmény hálásan köszöni:
a Gemeente Vriezenveen a Máltai Szeretetszolgálat a 141. sz. Cukrászüzem a Finomságok KFT. a Bonbonctti Rt. a Nagybani l''iac a Kanizsa Hetilap szerkesztőség Buzási Istvánné Anita és Georg Stecker Siegrid és Konrád Heck Kari és Anni Baumgartner Jelinek Sándorné Hajdú Istvánné Kiss Erzsébet Incze Imola Ga ra mvölgyi Erzsé be t és mindazok segítségét, akik 1994. évben adományaikkal támogatták az intézményt.
Kívánok mindnyájuknak áldásos örömteli
karácsonyt és békés, boldog áj évet! Az Otthon lakói és dolgozói nevében:
Kiirnsuné l.őczi Judit
igazgató
fogva tart, éppúgy, mint Farkas Zsuzsa tusrajzai. A grafikus művésznő ezúttal két festménnyel is szerepel a kiállításon. Érdekes színfoltja a tárlatnak Kovács Katalin két alkotása, amelyen az anyag lelkébe hatolva épít házat, ábrázol állatot a művész. A leomló és mégis kötött anyag igazi házfalat társit képzeletünkbe, állatában tán a sziklarajzok bölényét fedezhetjük fel. Ferkovics tájai a cigány népművészet színeiben tobzódnak, mint egy tarka cigánykendő. Melega István Ic-hellctfinom, rejtelmes tájai a levegős, érintetlen tiszta életteret idézik. Stamler Lajos hét gro-tesz, neonszínű tarka figurát hozott, akik asztal fölé görnyed-
nek testük-agyuk-lelkük torzulásával. Meglepő Kotnyek István sorozata, komor Monu-mentjei a másik két festmény mellett rendkívül ellenpontosak: szakadás, törés, zavar a lélekben? A művészek közül kiállít még Szekeres Emil, H. Ge-lencséry Mária, Erdős László, lírnszt András, Flumbort Rita is. Rétfalvi József kisplasztikái közül érdekes a Vénusz születése, melyben a megszokott kagyló is más, de a Wil-lendort''i Vénusz még meglepőbb. R. Fürtös Ilona Emese álmát álmodta újra, gyönyörű textilképein. A kiállítás december 23-ig tekinthető meg.
L.I.
• •
Ünnepi hangverseny
A Hevesi Sándor Művelődési Központ vegyeskara és az Állami Zeneiskola közös rendezésében kerül sor vasárnap este hét órakor a Felsőtemplom falai között az ünnepi hangulatot megalapozó városi karácsonyi hangversenyre. A műsorban fellép a zeneiskola növendék vonószenekara, rézfúvósötöse, kamarakórusa, a HSMK vegyes-kara és a város szimfonikus zenekara. Előadásukban elhangza-
nak majd I''etz Conterto l''as-toraléjának és .1. S. Bach f-moll zongoraversenyének részletei, Scheidl Canzonaja, Bach Airje, Kodály Zoltán Esti dala, Adventi ének, a Continental Singers állal elsőként előadott In moment like, valamint Rodrigo Aranjuezi koncertjének II. tétele és Vivaldi Glória című műve.
K.R.
VAKACIOZZ VELÜNK!
Kedves Lányok! Fiúk!
A Hevesi Sándor Művelődési Központ a téli szünidőben is szeretne vakációtok kellemes eltöltéséhez programjaival hozzájárulni. Várunk benneteket december 27-től 30-ig (keddtől péntekig) 9 órától 16 óráig az intézményben. Tervezett programjaink:
december 27-én, kedden: Játszóház (szilveszteri kellékek készítése), játékos vetélkedők, társasjáték, videovetítés december 28-án, szerdán: NINTENDO játék, a Rozgonyi úti Nintendo Klub támogatásával, társasjátékok december 29-én, csütörtökön: Előszilveszler (zene, tánc, vetélkedők)
december 30-án, pénteken: Múzeumlátogatás, játék, videó-vetítés
Rendezvényeink ingyenesek, várunk benneteket!
a HSMK munkatársai
Megalakult a Z''Art
Kör Egyesület
A közelmúltban alakult meg Kanizsán a Z''Art Kör Egyesület. A Hyány Galériában már a Világvégi Zenei Napok keretében meg is rendezték első kiállításukat az alapító tagok. Festők, szobrászok, grafikusok, textilesek, video-filmesek egyesületéről van szó, amely önálló jogi személy, bejegyzés alatt áll a cégbíróságnál. Fenntartása a következő évtől lesz igazán kérdés, - mint Stamler Lajos egyesületi elnök elmondta - jövőre pályázni kívánnak intézményekhez, önkormányzatokhoz, emellett mecénásokat, támogatókat is várnak. Az egyesületnek tagja lehet minden jogi személy, így a támogatók is. Ezek neve felkerül a kiállítások plakátjaira és a már másutt megszokott módon jelenik meg az egyesület rendezvényein. Évi programot dolgoz ki az egyesület vezetése. Elképzeléseik szerint a város nagyközönsége elé is akarnak lépni, a Hyány Galérián kívül is szeretnének bemutatkozni egy tavaszi kiállítás keretében. Nyárra alkotótábort kívánnak szervezni, valahol nyugodt körülmények között, a városi civilizációtól egy kicsit távolabb. Országszerte szeretnének bemutatkozni, vannak már elképzeléseik a kiállítások helyét és témaköreit illetően is. Az egyesületbe új tag akkor kerülhet, ha a tagság kétharmada ezt javasolja, remélik, hogy a művészi elvárások nem sérülnek. Céljuk, hogy a Kanizsáról képző- és iparművészeti iskolákba kerüli volt tanítványokat a művészeten keresztül kössék a városhoz és ahhoz a közeghez, amelyben készségeik, tudásuk fejlődött. A tehetséggondozásban nagy szerepe volt és van Stamler Lajos szerint Ambrus Mártának is, akinek a munkája nélkül a művészjelöltek felkészítése nem ért volna el a maihoz mérhető színvonalat. Az utóbbi évek számadatai bizonyítják, hogy Nagykanizsáról többen kerülnek művészeti intézményekbe, mint egynémely művészeti tagozatos iskolákból.
L.I.
14 / s KANIZSA - Syx&UáL tetáéfi 1994. december 1 6.
♦ A nagykanizsai Posta adatai szerint Nagykanizsán és környékén jelenleg mintegy 12.600 nyugdíjas cl, akiknek havi nyugellátási összege minlegy 159 millió forint. E két adat átlaga szerint Nagykanizsán az átlagnyugdíj 12.619 forint.
♦ 1994. október 31-én Nagykanizsa és környékének Társadalombiztosítási Járulék adóssága 595,228 millió forint volt, és ez az összeg havonta mintegy 25-30 millió forinttal nő.
♦ Városunkban a. hajléktalanok száma 15-20 fő. Lakáskérelemmel rendelkeztek 1993-ban 670-en.
A regisztrált munkanélküliek száma 1994. jún. 20-án: 4901 fő. A segélyezésből kikerültek száma: 1500-1700 fő. Semmilyen jövedelemmel nem rendelkezők száma: 63 fő. Munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesül: 806 fő. Ugyanez az adat Zalaegerszegen: 200 fő. Ugyanez az adat Szombathelyen 400 fő. A segély összege: 5984 forint.
♦ Összes pénzbeni szociális kiadás Nagykanizsán 1993-ban 75,595 millió forint. 1994-ben 80 millió forint (terv).
Kedvezményes vagy ingyenes étkeztetésben részesül: 4328 fő, ebből a gyerekek száma: 600.
Kendszeres nevelési segélyben 1131 fő részesül, mintegy 500 család.
A juttatás összege: gyermekenként 1900 Ft/h ó.
Átmeneti segéllyel támogatottak: 4431 fő.
Lakásfenntartási támogatásban részesül 380 fő.
Ingyenes gyógyel látásban: 750 fő, ebből alanyi jogon: 500 fő, ebből méltányossági alapon: 250 fő.
Mozgáskorlátozottak kedvezményében: 836 fő, gyermeknevelési támogatásban: 80 fő, hadigondozási ellátás ügyében: 400 kérelmet vizsgáltak át.
Ápolási díjban: 82 fő részesült.
Nemrégiben nemzetközi konferenciát rendeztek Németországban a Sonnenberg kör szervezésében. A tanácskozásnak két magyar, köztük egy kanizsai résztvevője is'' volt Karasuné l.őczi Judit személyében.
- Mi volt a konferencia fő témája?
- Talán furán hangzik, hogy nálunknál jóval gazdagabb országuk a szegénységgel kapcsolatos kérdésekről hívnak össze konferenciái, de azt biztosan sokan tudják, hogy sajnos a legfejlettebb társadalmak sem tudnak leszámolni a szegénység gondja ivat.
- Mit mondtak el a résztvevők, hazájukban hol és hogyan jelentkezik a szegénység, és ők hogyan próbálják visszaszorítani?
-Az Angliából, Ausztriából, C scliországból, Brazíliából, Írországból, Német- és Lengyelországból érkezetlek mind azt mondták, hogy a szegénység valaminek a hiányát jelenti, kitaszítottságul, a szükségletek kiclégítlietctlcnségét hordozza magában, /t; állatunk gazdagnak ismert országokban is egyre gyakrabban fordul elő, hogy a gyerekek az iskolapadban lesznek rosszul az éhségtől, vagy hogy egy egész munkával töltött élet után kapott nyugdíj bizony nem elegendő a megélhetéshez. Németországban például már többgenerációs szegénységről beszélnek, s a szegénység öröklődik, és mint ilyen, tulajdonképpen minden korosztályban kimutatható jelenség.
- Az elmúlt évtizedekben gyakorta hallottuk itthon, hogy aki szegény, az maga tehet róla, és aki akar, az el tud menni dolgozni.
- Nos, a konferencián e mondatokat is rendre megcáfolták a résztvevők, függetlenül attól, milyen társadalmi berendezkedés jellemezte hazájukat az elmúlt liúsz évben. Ma már a munkanélküliség mind nagyobb arányú előretörésével csak keveseknek adatik
„A szegénység öreg és nőnemű"
meg a lehetőség, hogy el tudjanak helyezkedni. Európa, de mondhatni a világ munkaerőképzése sincs felkészülve arra, hogy csökkentse a munkanélküliséget, az iskolák újabb munkanélküli tömegeket bocsátanak ki, ugyanakkor a munkaigényes háziipar, az egy-két fős, vagy ennél valamivel nagyobb magánvállalatok pedig nem jutnak képzett munkaerőhöz, maguk a saját erejükből pedig nem képesek kitermelni azt. A résztvevő szakemberek kimondták azt is, hogy a képzés, az oktatás a gazdagoké, a gazdaság változásai pedig a szociális területekre szánt összegeket emésztették fel.
- Melyik az a reteg, amelyiket a szegénység leginkább sújt?
- Nyilván az idős embereket érinti ez a dolog leginkább. A német nők ötvenéves koruk felelt nem kapnak munkát, a gyógyszerek ára megfizethetetlen. Hatvanöt éves korukra pedig annyira elszegényedhetnek, hogy a legalapvetőbb dolgokat sem tudják megfizetni. elveszítik életerejüket. Nyolcvanéves koruk körül pedig olyannyira drága gyógyel-látásuk, hogy komoly, szinte megoldhatatlan feladatok elé állítják a betegbiztosítókat, amennyiben kórházi, vagy egyéb ápolásra szorulnak. Az időskorúak száma évről évre nő, ugyanakkor Európában átlagosan minden nőre 1,86 gyermek jut. Ha fogyó, elöregedő társadalmak jellemzik a világot, nem tudni, hogy milyen pénzekből fogják finanszírozni a nyugdíjakát, és egyéb, az időseknek járó juttatásokat.
- A résztvevő országokban
hogyan alakul a nyugdíjcélú elvonás?
- Scliol sem ilyen magas a százalékos arány, mint nálunk. Egyetlen példa csak. Németországban a jövő év elejétől tervezik a mi Tfí-járulékunklioz hasonló elvonás 36%-ra való növelését, amelyből 18% a munkavállalót és 18% a munkáltatót terhel. Ebben, a jövő évben bevezetésre kerülő járulékban már benne van egy 3,6%-os alap is, amely az időskorúak elhelyezését, a róluk való gondoskodást, otthonban való elhelyezését finanszírozza.
- Mit jelent az, hogy a „szegénység öreg és nőnemű"?
- A fenti mondatot Adrián Greenwood mondta a konferencián, s hogy mennyire igaz, arra álljon itl néhány statisztikai adat. Az USA-ban a 65 év feletti nők 40%,-a szegény-sorsú, Németországban a szociális segélyért fordulók 80%-a nő, akinek az összes járandósága a férje utáni özvegyi nyugdíjlian merül ki, vagy még ez sem jár nekik. A 05 évesek mintegy 80%''-a nő, akiknek jórészc adományokból, vagy csekély nyugdíjból él. A volt szocialista táborhoz tartozó országok juttatásai relatíve magasabbak össztársadalmi szinten, mint a fejlett nyugati államoké, de ez -mint a konferencián elhangzott - sokáig nem tartható.
- Mi a megoldás?
-Az államok tovább kívánják csökkenteni a szociális, és főként a nyugdíjkiadásokat, törvények kötelezik a hozzátartozókat némelyik országban arra, hogy idős rokonaikról gondoskodjanak, másutt emelik a nyugdíjkorhatárt.
Dukát Éva
Mi a megoldás?
Minden új esztendő újabb es egyre megoldhatallanabb feladatok elé állítja a szociális területen dolgozókat. A jövő év változásairól Partiné dr. Szmodics Györgyit kérdeztük.
- Az már bizonyos, hogy a Szociális Törvény változtatásra kerül, de még nem tud-
juk, hogy mely részeiben. Ez azért is gond, mert a folyamatban lévő ügyek esetében előfordulhat, hogy az ügvle-lek „kárára" változnak a dolgok, s ha ezt már most tudhatnánk, akkor esetleg felhívhatnánk az érintettek figyelmét a lehetséges változtatásokra.
- Mennyire kezelhetők a pro blémák?
- A társadalom elszegényedését nem lehet szociálpolitikával megoldani. A gondok helyben nem kezelhetők, hiszen már segélyre szorulnak az aktív keresők is, ők sem képesek fizetéseikből megélni. Évről évre nő a segélyre szorulók köre, ugyanakkor munkahelyteremtésről nem nagyon esik szó.
-dé-
1994. december 16. C KANIZSA - S^fíé^Ü^ ) 15
A DROGRÓL
Arra az egyszerű kérdésre, hogy ma hazánkban hány kábítószerélvező, drogfüggő fiatal él, senki sem tudja a választ. A kábítószerügyi tárcaközi bizottság hatezer keménydrogost tart nyilván, ám ez csak azoknak a száma, akik valamely egészségügyi ellátó vagy tanácsadó intézménynél fordultak meg. A haveri bulikon, szünidei nyaralókban, elhagyott házakban, lépcsőházakban kábító-szerélvező tömegek árnyékban maradnak. Egy reprezentatív felmérés során a hétezer egerszegi középiskolából négyezren válaszoltak a Megyei Drogambulancia kérdéseire. E válaszadók - 14-19 évesek - 9,4 százaléka már kipróbált eddigi élete során valamilyen kábítószert. (Marihuánát 3,6; ópiát származékot 3,3; LSD-t, kokaint 1; szipuzást 1,4 százalék) A diákok 1,4%-a ópiát származékot, 1,3%-a marihuánát, hasist, 1% szipuzást, 0,7% LSD-t, amfetamint vesz magához havonta. Még rosszabb a helyzet, ha a vényre kapható nyugtatókat, altatókat alkohollal együtt fogyasztók között nézünk szét. (Ezzel a módszerrel általában a lányok - háromszor annyian, mint a fiúk - élnek, az erősebb nem képviselői inkább a hagyományos kábítószereket részesítik előnyben.) Városunkkal kapcsolatban sajnos nem rendelkezünk ilyen jellegű adatokkal, de bizonyos tények arra engednek következtetni, hogy nálunk sem sokkal rózsásabb a helyzet, mint a megyeszékhelyen. Nem véletlen hát, hogy a Támasz címet viselő továbbképzési sorozat legutóbbi előadásán, ahol a szenvedélyről megszerzett tudásukat szélesíthették a jelenlévők, a kábítószerfogyasztás is terítékre került.
Márta Istvánné, a budapesti Jász utcai drogambulancia pszichopedagógusa tartott ismertetőt a kábítószerfüggőség felismeréséről és a drogok hatásairól. Elsőként az úgynevezett lágy drogokról esett szó, melyek nem okoznak testi, .csupán" pszichés kötődést. Mint elmondta, a szerves oldószer szívás tízéves kortól jellemző azokra a gyerekekre - többségük általában állami gondozott -, akikben valami mély hiányérzet él és ezt pótolni akarják. Az általuk használt szerek, mint például az éter, palmatex, más ragasztók, csavarlazító könnyen beszerezhetők. A belélegzés során a bódító anyag egyből a vérkeringésükbe jut és egy kellemes, jó érzésbe ringatja őket. Ebben az állapotban mindaz, amire
vágynak, hallucináció formájában nagyon szép képként jelenik meg, s ez ösztönzi őket arra, hogy megismételjék a hiányt pótló oldószer beszívását. Ezeknek a gyerekeknek a szeme bepirosodik, könnyezik, az orruk folyik, tántorognak. Néhány év múltán azonban súlyosabb tünetek is jelentkeznek: emlékezetkiesés, közöny, akaratgyengeség, kihullik a haj és a fogak. Csak erre a kábítószerélvező csoportra jellemző, hogy rendkívül agresszíven képesek viselkedni.
Nyolcadik osztályos korban, középiskolában vagy egy kicsivel később fedezik fel a fiatalok a marihuanát és a hasist. Mindkettő az indiai vadkenderből készül, a marihuana a megszárított levelekből, a hasis pedig a gyantából vagy az összepréselt nedvekből. Cigarettából, vízipipából szívják - a hasist néha rágják is -, s elvonásukkor nem jelentkeznek az elvonási tünetek, viszont rendkívüli lelki függőség alakul ki a szer és élvezője között. Nagyon könnyű, lebegő érzést okoz, a természetes állapot illúzióját kelti. Használója úgy érzi, a gondok eltörpülnek, gátlásai pedig feloldódnak (Egy félénk, visszahúzódó fiú valósággal sziporkázik.) Gyakran süteménybe is belekeverik, ám ilyenkor nem egyenletesen oszlik el az anyag. Ugyan a vadkender származékoknál nem fordulhat elő túladagolás, de a bódult állapotban a „ragasztózással" ellentétben nemcsak kellemes élmények várnak az utazóra, hanem elég lidércnyomásosak is, mivel az éppen meglévő lelkiállapotot, hangulatot erősítik fel. Veszélye nemcsak ebben rejlik, hanem abban is, hogy néhány hónap múlva szünetet kell tartani, ha a kábítószeres ugyanazt a hatást akarja elérni. Sokan azonban nem bírnak várni és áttérnek más, keményebb drogokra.
A következő csoportot a .mákosok" alkotják, hozzájuk tartoznak a heroinisták, az ópiu-misták és a máktea ivók. A heroint - általában gyógyszerekkel együtt fogyasztják - a még éretlen mákgubóból nyerik oly módon, hogy a növényt megkarcolják, nedvét felfogják és például egy kiskanálban kiégetik, így fehér port kapnak, amit intravénásán adnak be maguknak. Ismert még az ún. kínai módszer is,
eszerint vékony csíkokban sztaniol papírra rakják a port és egy szívószálon át felszippantják. Az eljárás veszélye abban rejlik, hogy a heroinisták egy része nem áll meg ennél a szintnél, a papír alá gyújtanak és így lélegzik be a kábítószer gőzét, ami azonnal az agyba jut. Szerencsétlen esetben akkora lehet ez a dózis, hogy a narkós hirtelen lebénul és meghal. A .mákosok" körében ritka a túladagolás, ugyanis valamennyien lenyűgöző kémiai tudással rendelkeznek, ám előfordulhat, hogy légbuborék kerül a tűbe vagy fertőzés következtében bedagadnak a vénák vagy begyullad a máj. Nagy a rizikója, hogy a nem túl gyakran cserélt tűk miatt AIDS fertőzést kaphatnak. Máktea készítésére azok a leleményes drogosok fanyalodnak, akik nem jutnak elegendő mennyiségű heroinhoz. A szárított mákfejeket törik össze lepedők között, majd - ha elég erős kábítószert akarnak kávéfőzőn lefőzik. Olajos, fekete, sűrű, kellemetlen szagú folyadékot kapnak, amit csak rendkívül nehezen tudnak meginni. Valamennyi „mákosra" jellemző, hogy betegesen félnek a világtól, az emberektől, a közlekedéstől, könnyen esnek depresszióba, csendes, szelíd, visszahúzódó emberek. Pupillájuk rendkívül szűk, elkent a beszédük, csaponganak, lassú a pulzusuk, mozgásuk akár a lassított felvétel, nyirkos a bőrük, könnyezik a szemük. Elvonáskor valóságos epilepsziás rohamok lépnek fel, amelynek eredményeként gyakran fordulnak elő csonttörések. Hazánkban nagy mennyiségben csak körülbelül fél éve jelent meg a kokain, melyet a koka cserjéből szintetikus úton nyernek. Szippantással, italba keverve és a kínai módszerrel vesznek magukhoz a drogosok. Nagyon gyakoriak körükben a krónikus légúti bántalmak és az orrsövény perforálódása, mely rendkívül fájdalmakkal jár. Hatása nagyon rövid, néha csak fél óra. A mohóság szerének is nevezik, mert élvezője mind többet és mind gyakrabban akar belőle. A többi narkotikummal ellentétben nagyon gyorsan, akár huszonnégy(!) óra alatt is rá lehet szokni. Nevezik szerelmes szernek is, mert eleinte kedvezően hat a szexuális életre. A kokainistát gyakran kiközösíti a
többi drogos, mivel önzők, mohók, tuskések, haragtartók Ennek az anyagnak az élvezői általában nagyon soványak, viszont állandó szomjúságérzet gyötri őket, idővel - mivel a szer befedi az idegvégződéseket -teljesen eltompulnak. A túladagolás eredménye légzésbénulás vagy szívhalál.
Utolsó nagy drogos csoportként Márta Istvánné az LSD-től és az amfetamin származékoktól függőket emelte ki. Növényi -anyarozs, fehérkaktusz stb. - és vegyi anyagokból állítják elő az LSD-t. Nagyon sok közép- és képzőművészeti iskolába járó diák él velük, mivel szükségük van a képzelőerejükre és arra, hogy előhozzák magukból belső világukat és azt átadják Egyetlen nap elég a rászokáshoz, s háromnégy nap alatt elérhető az a csúcs, amely után nem jönnek újabb élmények. Ilyenkor a szedésben rövid szünetet tartanak e narkotikum élvezői. Gyakori, hogy színes cukormázzal bevont csil-lagocskák, félholdacskák formájában forgalmazzák. Az „utazás" alatt rendkívül éles, eleven képek jelennek meg, s lelki állapottól függően kellemesek vagy rémftőek. (Az előadás során felolvasásra került egy tizennyolc éves főiskolás lány levele, aki egyetlen egy alkalommal próbálta ki az LSD-t, s azóta, bár egy hónap eltelt, nem bír szabadulni vízióitól.) A megszerzett élmények kimoshatatlanok az agyból, hosszú idő - akár évek is - kell ahhoz, hogy kitisztuljon teljesen a pszichéből. Sokan nem is tudják, hogy akár az üzletek polcain is garmadában állnak a kábítószerek. Jó példák erre a magas amfetamin tartalmú fogyókúrás tabletták vagy az agyonreklámozott Red Bull üdítőital, ami valóban szárnyakat ad. (Jónéhány kemény drogos, ha nem juthat hozzá adagjához, intravénásán adagolja magának a Red Bulit!) A drogambulanciák •dolgozói pedig sikerként könyvelhetik el, ha egy-egy betegük elvégzi az iskoláit, kapcsolatot teremt a szüleivel vagy csökkenti az adagját.
(Megyei Drogambulancia: Zalaegerszeg. Petőfi u. 24. Tel.: 92/314-826)
Kovács Rita
16
KANIZSA -
1994. december 16.
KUN PÉTER *
iw yjr
ím! mm
1994. december 4-en Százhalombattán tartott koncertet a tavaly balesetben elhunyt dobos emlékére a Sing-Sing és az Edda. Akadtak ugyan szervezési hibák (nem volt ruhatár vagy egy hely, ahová a kabátokat le lehetett volna tenni, a zenészek még jóval a kiírt kezdés után is hangoltak), tehát egy szokványos bulinak indult a koncert, de szerencsére nem az lett belőle. Elsőként a Sing-Sing játszott a mintegy ezerkétszáz fős közönségnek. Kellemes csalódás volt negyvenöt perces progfamjuk. melyben a lírai számok domináltak. A közönség nagyon élvezte a bulit, melyet az egyiil-tes egy Kunosnak írt balladával zárt. Húsz percnyi átszerelés után következett az Edda. mely egy hangyányil csalódás volt számomra. Nem a minőséggel volt a gond, hanem a szántok kiválasztásával és sorrendjével, valamint az előadásmóddal. Tudniillik az egcsz nem volt más. mint egy turnékoncert a sok közül. Peti emlékére mindössze négy dall játszottak: az „Emlékezni"-!, a „Lelkünkből"-!, és Kun kél kedvencét, a „Büszke sas"-t és az „Is Tliis Love"-ol a Whi-tcsnakc-tól. Nem lehetett érezni a gyászt, a részvétet, hiányozlak a meghatottság jelei a játékból. Mindössze négy dal Kun Peti emlékére?! Hát ezért volt ez a nagy herce-hurea?! Pataky így nyitotta a koncertet: „Peti! Lenyomunk még pár bulit, aztán fent - a mennyben - csinálunk majd egy jó bandái." Megható, de a koncert nem erről szólt, ez csak egy előre kitervelt, szokványos buli volt a sok közül. Ma csak egyvalakin látszott, hogy miért is gyűltünk itt össze. Ó Kicska László basszusgitáros. Köztudott, hogy Kun és Kicsi együtt kerültek az Eddához, jó barátok voltak. Mindent összevetve a buli nem volt rossz, de hiányzol! belőle AZ a hangulat, nem hatolta át AZ az érzés, ami esetleg több lírai eljátszásával (például: Éjjel érkezem, F.gyedül maradtunk), és kilencven percnél hosszabb program összeállításával elérhető lelt volna. Azért a végére maradt egy kellemes momentum: a színpadra lépeti zenekarok a buliból befolyt összeget jótékony célra használják fel. ''
Novnlny Gábor
Múlt szombaton a kanizsai amatőr rockzenekaroké volt a terep a HSMK-ban. A felnőtt klubban este hattól tíz óráig tartó rendezvényen a színrelépés volt a lényeg. Külön köszönet a művelődési intézmények, hogy helyet biztosított a fiatal zenészpalántáknak (Lecek, Kataklizma, ATP), hiszen nekik létfontosságú, hogy időnként azért pódiumra léphessenek. Kellemes klubhangulat alakult ki mindjárt a buli elején, hiszen a nem túl népes érdeklődő többnyire a zenészek ismerőse volt. Mindegyik zenekar programja alatt beindult némi tánc, ami biztató a jövőre nézve, hiszen remélhetőleg máskor is sor kerül hasonló rendez-
allgas uzsi át!
vényre. Essék pár szó a zenéről is. A srácok fiatal korából is adódott az az összevisszaság, ami a produkciókat jellemezte. Konkrét, határozott irányt jóformán egyik csapat sem tudott felmutatni. Hallhattunk punkot, liard rockot, licavy métáit, sőt a manapság oly divatos grunge-ot is. Sajnos nem bővelkedett feldolgozásokban az est, pedig kezdő zenekaroknak nem ártana először a példaképek nótáit betanulni. Ez azért is hasznos, mert az ismert számokra előbb alakulhat ki jó hangulat, más-
részt pedig ha valaki nem biztos a hangszerén, addig ne nagyon kísérletezzen saját nóták írásával, inkább játssza választott műfaja klasszikusait. Bizony, valahogy így keletkezik a rock ''n'' roll, s nehéz a szülés, és a fejlődés lassú, hosszú időt vesz igénybe, de ezt nemcsak egy életen át kell játszani, hanem egy életen át kell gyakorolni is. Tehát srácok, nem volt rossz, de gyakorolni kell még rengeteget, és keressétek <i hasonló fellépési lehetőségeket!
Hosszú
December l-jén az Olimpiai Csarnokban zúzott a világ egyik legnépszerűbb thrash csapata egy tehetséges fiatal banda társaságában. A Machine Ilead megérdemelte, hogy a Slayer előtt játsszon, mert olyan súlyos bemutatkozó lemezt keveset hallani, mint az övék. A „Bum My Eyes" - szerintem - ''94 legjobb thrash lemeze! Jó hangulatot csinált az előze-nekar a hat-hétezer embernek. Fantasztikus színpadi mozgást láthattunk a négy kaliforniai sráctól. A színpad minden szegletét bemozgó Roh Flynn gitáros/énekes súlyponté mel -kedését még Michael Jordán is megirigyelhette volna. A Machine Head intenzív prog-
►(LAVER/MACWIME WEA©
L
ramja és félórás átszerelés után óriási ováció fogadta a Magyarországon először színpadra lépő Slayert. Tom Araya basz-szus/ének még néhány magyar szót is megtanult a kedvünkért. A gyilkos gitárriffek és a két-lábdobos témák szinte beledöngölték az embert a földbe. Azt hiszem megtalálták a megfelelő dobost Dave Lombardo helyére az ex-Forhidden ütős, Paul Bos-tapli személyében. Az egy és háromnegyed órás programban elhangzott az összes Slayer-
klasszikus, de az új albumról is játszottak jópár kiváló nótát. Áradt a produkcióból a profizmus. Hatalmas ováció fogadta a ''Hell Awaits'' és a ''Reign In Blood'' nótáit, ráadásként pedig elnyomták a ''Chemical Warfare''-t, és ezzel véget is ért ''94 - szerintem - legjobb koncertje. Megérte kicsengetni az ezerhatszáz forintot a jegyre, aki ott volt, és látta őket, azt hiszem, kellemes élményekkel térhetett haza.
Húszas
Na végre! Végre kijött a mo-horai No luturc együttes friss demója, mely mérföldekkel jobb, mint az ezt megelőző The Totál Dcath I. Hatalmasat fejlődlek a fiúk az első demo megjelenése óta. Már azon a kazin is érezhető volt. hogy merre tart a csapat. s az új művel folytalják a megkezdett utat. A mai HC/rap dömpingben jólesik hallani az ilyen, tiszta thrash muzsikát. Szinte könnyeket csal az ember szemébe, ahogy meghallja ezt, a manapság már egyáltalán nem divatos, viszont annál izgalmasabb, a ''80-as évek germán thrash-zenekarait idéző zenét. A nagy elődök szelleme ott bujkál ugyan a dalokban, de cz nem zavaró. sőt a srácok saját ízlésviláguk hozzáadásával ha nem is a legeredetibb, de nagyon egyedi produkciót hoztak össze. Nagy merészség manapság ilyett zenével nyomulni, mert ezt csak tökéletes színvonalon veszi meg a közönség. Is kéremszépen, itl jön a meglepetés! A No l''uture olyan szinten nyomja a thrasht, hogy ezzel a teljesítménnyel -nem túlzás azt állítani, hogy -a magyar élvonalban lenne a helye. A kétlábgépes dobtémák és
l)oFuture: The Totál Death II. W
a bőgő izgalmas, pontos alapot nyújt a gitároknak, melyek lehettek volna egy kicsit erőszakosabb, vastagabb hangzásúak. A - sajnos elég primitív - szövegek a halál/erőszak/vér témaköréből merítkeznek, s ezeket -természetesen angolul - megtalálod a színes kazettaborítón egy nem elcsépelt, hanem ötletes grafika, a banda fotója, s más információk társaságában. Zene: 5, szöveg:?
December 8-án a Pa Dö Dö együttes volt a HSMK vendége. Népszerűségüket a kanizsai teltházas buli is bizonyította.
(Szervezők, figyelem! A No Future útiköltség fejében bárhová elmegy zenélni. Hej, ha én egyszer a Monasteryvel közös koncerten láthatnám őket! -mondjuk az ,.OIaj"-ban.)
A kazit a következő címen rendelheted meg, rózsaszín postautalványon, 300 Ft ellenében: No Future/Csór Gyula 2698 Mohora, Mikszáth K. u. 52.
Hosszú
1994. december 16.
KANIZSA - /t^utU
17
1994. DECEMBER 19-DECEMBER 23. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-oii, valamint a 71,03 és 71,SÍ MHz IJRH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 — Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Nagy Gábor, Somogyvári Valéria, Molnár Líszló, Schweier Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-cs kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi" műsor - 15.00-
16.00 - Dél-dunántúli Magazin
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30
- Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 24. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-1 1.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Zsoldos László. 12-től 19.30-ig csak a 873 kH/.-es kii adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-du-nántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálatú és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00
— „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora
Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 25. VASÁRNAP
8.30-10.00 Ünnepi magazin. Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
m mm
HETI
PROGRAMAJÁNLAT
17-én 19 órakor: TEAHÁZ - INDIAI ZENE ÉS IMPROVIZÁCIÓ Vendégeink: Tunji Beir, Lantos Zoltán, Szabó Sándor
- 18-án 19 órakor: KARÁCSONYI KONCERT Közreműködik:
a Pedagógus Női Kar, a IISMK Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar
- 19-cn 18 órakor: IGYEKEZETEK
A VÁROS JÓLÉTÉÉRT - áru- és ételbemutató előadás
Előadó: Szőlősi Árpád lelkipásztor
- 19-cn 10 és 14 órakor:
ÁGACSKA - zenés mesejáték, a veszprémi Petőfi Színház előadása Kiállítás: 17-től 23-ig TAKÁCS ZOLTÁN festőművész kiállítása a Felnőtt Klubban.
POZITÍV MINŐSÍTÉS
Beküldési határidő: december 23.
Lapunk 48. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Az igazságok vilá-
gosabbá válnak egymás fényétől.
A sorsoláson Ciráki Ferenc, Juukovics Zoltán, Kovácsné Pál Julianna, Megyeri Ildikó
és Zcntai Katalin olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
a gara''íssól at. utcXra GURÍtÓ
JULE-S RENARD FRANCIA I''RO AFORIZMA''JA
A KÉK SOROK-
3AN
horog
ÉTKEZÉST MELLŐZŐ
FELÉ MOSOLYOG
ELŐTAG:
orr -
harang hangja
HELYRAG >
&OCIHANG
W
FELHASZNÁLÓ
NAGYLAK
RÉSZE -T-
álmodtam1 /operett/
JOD, IRÍDIUM
könyörögve KéR
OSZTRÁK AUTÓJEL V:
zadar
magyar
neve
mr-
URHAJO -7-

0
Tova&wt
■szalmi-AK5Ö
Powtosan >
ARA
b.etí1i
VA''ROS
rutinos,
re''gi JÁTÉKOSi
útra kel
V
fehér V.
sa''rga
a''TTErSZti
a''sva''ny V
5PORT-fA''LYA
re''sze
tova
a''jul
ELA''RASZ-
ta''
kieszeli, régiesén
V
Romai ■1000
>
zenei hahgok
-AMMAL
DlAGONA-LlS
KERESZTÜLHAJÍT
SfoRT-TRÓFEA
előtag Bik
olasz lé-
gita''rs.
üres. tok .''
—7~
SZILVÁT SZÁRÍT
amerícium
„a" futómadár
SZEN , KÉN,t.ÓR
—v—
hintó 3É-SZE!
NÉMET
stíne''&z
/erik/ 7-
. NAPOLI >
ITTRIUM, KÉK), NITROGÉN
-V"
kétéltű a''llat
GERMA''n uéf
—r
EGYW&Mu &ETÜ1
e.eolvas neki
mozgolódó
LIZA E&Y-NEMÍ) 1.ET
kirKndu-LA''S . kelleke
félsz
.....Ü
Kötelékeitől meg-
SZAIbADl'' TÓ
G
MAGAD
Első választó állampolgári eskütétel előtt
Szabadnak érzem magam... csak magyarul beszélek
18
KANIZSA -
1994. december
nek főleg érzelmi okai voltak. Amikor rendeződtek a dolgaim, áthoztam a fiamat is.
- Milyen hivatalos útja volt az átjövetelnek?
- Bukarestben már megkaptam egy évre a munkavállalási engedélyt, a zalaegerszegi rendőrkapitányság kiadta a tartózkodási engedélyt, szintén egy évre. Torna Zitával együtt aztán elindítottuk a letelepedési kérelmeket is. Sok nyomtatvány beszerzése, kitöltése, fordítás a letelepedési engedélyhez, és nem kevés utánjárás kellett ahhoz, hogy három és fél hónap múlva megkapjuk a kék színű személyi igazolványt. A lakosságnyilvántartóba bejelentkeztünk, következő három hónap után személyi számot kaptunk. Ekkor következeti, hogy belevágtunk, hogy megpróbáljuk megszerezni az állampolgárságot. Ujabb rengeteg ív kitöltése következett, aztán pedig felkészülés az állampolgársági vizsgára. Kaptunk a magyar Alkotmányból egy kivonatot, emellett a nyolcadik osztályos állampolgári ismeretek tankönyvből tanultunk. Az
Alkotmány tizennégy fejezetére és általános tudnivalókra épültek a feladatok. Tesztet kellett kitölteni, az államszervezet felépítéséről, állampolgári jogokról, kötelességekről, állami, nemzeti jelképeinkről, az állami tisztségeket viselők hatásköréről kellett számot adni. Utána egy esszékérdést kellett részletesebben kifejteni, azt, hogy ki lehet magyar állampolgár. Szóbeli vizsgán tételeket kellett húzni, én a Parlamentről kellett, hogy számot adjak. A vizsgáztató államtitkár még mindenkivel el is beszélgetett, megkérdezte, honnét jöttünk, történelemmel kapcsola-* tos kérdéseket tett fel.
- Mire derült fény a történe-lemismeretekkel kapcsolatban?
- Kiderült, hogy kevésbé ismerjük az. igazi történelmet, azt, ami tényleg igaz volt Erdéllyel kapcsolatban. Szatmárnémetiből való vagyok, én bizony kevésbé tudtam a valós történelmet, a fiamnak jobban ment, több ideje volt tanulni. Most megkaptuk az állampolgárság ismeretekről szóló oklevelet, igazolást, ami
fiki nem halhatott meg
Magyar állampolgárnak lenni sokak számára egy valamikor elérendő, szinte álomszerű kívánság. Vannak, akik már elég közel jutottak ahhoz, hogy végre esküvel pecsételjék meg a nagy út végét. Seres Julianna kilencvenhárom júniusában érkezett Romániából, hogy szerződést kössön a MÁV NTE kosárlabda-szakosztályával, ahol azóta utánpótlás szakágvezető edző. A 93/94-es tanév kezdetétől emellett a Nagyrác-iskolában testnevelést tanít.
— Sok korábbi játékosom került külföldre - kezdte a beszélgetést -, Kanizsára is úgy jutottam el, hogy a volt tanítványaim révén a csapatomat meghívták játszani egy tornára. Ez kilencvenhárom áprilisában volt. Már korábban is szerettem volna áttelepülni Magyarországra. En-
A halál utáni élet léte, vagy nemléte komoly fejtörést okoz az emberiségnek. A klinikai halál állapotából visszatértek élménybeszámolóit immár több kötetnyi könyv taglalja, többségük aképpen foglal állást: van élet a halál után. Egy letenyei kétgyermekes családapa nemrég a nagykanizsai kórházban, műtét közben lépte át azt a bizonyos küszöböt, amely után -állítása szerint - egy csodálatos világ éli mindennapjait. A klinikai halálból „visszatért" interjúalanyunk nem kevesebbet állít, mint hogy a halál bizonyos értelemben szép.
- Szeptember 12-én hajnalban a gyomromban megpattant egy ér és a szervezetemben igen nagy mértékű vérzés keletkezett - mondja a nevét mellőzni kérő iparosember. - A folyamatot gyógyszerekkel is próbálták megállítani, de nem sikerült, végül tizenhatodikára kitűzték a műtét napját. Előző este kilenc órakor elaludtam és fél tíz körül egy „hang" költött
fel. Arra ébredtem, hogy azt mondta nekem: műttessem meg magam, mert különben nem fogom megérni a reggelt. Akkor szóltam az ügyeletes orvosnak, aki két másik orvossal együtt megkezdte az operációt, amely négy óra két percig tartott.
- Mi történi a műtét közben?
- Mintegy másfél percre megszűntek az életfunkcióim, amit a műszerek is mutattak. Ekkor egyfajta lebegő állapotba kerültem és beléptem egy bizonyos boltíves, légüres térbe, ami úgy nézett ki, mint egy alagút. A túlsó végén volt egy nagy és szép fényjelenség, amihez közeledve elhunyt hozzátartozóim fénylő arcai tűntek fel. Az arcuk a fényességben volt bent és azt tudatták velem: „Előkészítettük neked a helyet; ez itt egy csodálatos világ, itt nem lesz semmilyen fájdalmad, át kell jönnöd hozzánk." Volt egy erős kényszer, ami arra késztetett, hogy valóban átlépjem azt a bizonyos küszöböt, amikor megszólalt egy hang.
Neked nem lehet átlépni, vissza kell menned, mert két neveletlen gyermeked van, akiket fel kell nevelned." Akkor megfordultam és jöttem vissza, figyelmes lettem rengeteg emberi alakra, akik valamilyen oknál fogva nem léphettek át a fényességi mezőbe. Ezek igen sokan voltak és amikor én haladtam visszafelé, két oldalt utat engedtek nekem. A hangtól megkérdeztem, hogy kik ők. Azt mondta: „Ezek az emberek gyilkosok, öngyilkosok és háborús bűnösök." Visszafelé haladtam, amikor a hang újra megszólalt és közölte: ne ijedjek meg, ha úgy fogok ébredni, hogy tele leszek műszerekkel, vezetékekkel. Aztán a kórházban találtam magam.
- Mindezekből milyen tanulságokat vont le?
- Többek között, hogy a földi életben az anyagi dolgoknak abszolúte semmilyen jelentősége nincs. Abban a másik világban teljesen „prűdén" vannak az emberek, nem halmoznak
tanúsítja, hogy sikeresen levizsgáztunk. Be kellett gyűjteni és továbbítani a hivatalok felé fontos okiratokat, anyakönyvi kivonatot, nyilatkozni kellett a szüléinkről. hogy milyen állampolgárok voltak. Ez. nem volt olyan egyértelmű és könnyű dolog, ugyanis, nekem például a történelmet kelleti áttanulmányoznom, hogy pontosan mikor, meddig és hányszor tartoztunk Magyarországhoz.. Édesapám például két periódusban volt magyar állampolgár.
- Hogyan jutottál hozzá a régi dokumentumokhoz?
- Nekünk otthon minden el volt rakva, megőriztük a régi-ré-gi kivonatokat. Az elsárgult iratok között volt olyan, ami a fiam apai nagyapjának a katonakönyve volt, házasságlevelek, születési bizonyítványok. Szerencsére sok mindent megőriztünk, de nemcsak dokumentumokat. Édes-apám féltett kincse volt Magyarország Történetének 1920-as vagy ''25-ös kiadása, vagy a Székelyföld Története. O híres pékmester volt, Brassó környékén,
semmit és nem hajtanak semmiért. Jómagam eddig vallásos voltam és ezután is ugyanúgy hiszek Istenben. A hangot, amely figyelmeztetett - és a későbbi igen gyors javulásom is erre utal - neki tulajdonítom. Azt kell mondanom, hogy a halál bizonyos értelemben szép. Az itteni hozzátartozóknak szomorú egy ember elvesztése. Ha oda fogok kerülni és üt az utolsó órám. akkor most már nyugodtan készülök a halálra. mert tudom, hogy semmilyen fájdalommal nem jár. csak az ember megváltása, ha megszabadul a szenvedéstől. Ezt a pici életet az emberek próbálják meg szeretetben leélni. becsüljék egymást, legyenek segítőkészek. Van egy más világ a Földön kívül, azt biztosan tudom, mert én azt az utat megjártam. Minden embertársamnak azt tudom mondani: éljen normális életet, mert a halált senki sem tudja elkerülni. Biztosan sokan lesznek, akik ezt, amit mondtam, nem fogják elhinni, de ők is meg fogják járni előbb, vagy utóbb ugyan-
ezt az utat._
Mirkó Imre
1994. december 16.
KANIZSA - f^
19
Nagyajtán dolgozott, de dolgozott valamikor a román királynak is, majd visszakerült Szatmárnémetibe, ahol saját műhelyt nyitott. Ezt 1948-ban elvették, ottmaradtak minden nélkül, soha nem is kaptak vissza semmit. Az öregek még visszaemlékeznek a negyvenes évekre, amikor az ő kiflijét, kenyerét ették.
- Mit hagytál magad mögött, amikor áttelepültél?
- A legszebbek a főiskolás éveim voltak. Aztán hazamentem Szatmárnémetibe már edző-pedagógusként. Tudtuk, hogy a sport révén kijuthatunk külföldre, világot láthatunk. Volt olyan időszak, hogy elvették a villanyt. A sportcsarnokban oldalt meggyújtottunk sok-sok gyertyát és annak a fényénél dolgoztunk. Térítés ellenében hetente két kiló húst kaptunk, vehettünk tejet, tejfölt, vajat, akkor amikor másnak nem volt lehetősége, hogy árut vegyen, mert nem volt mit venni. Szatmárnémetiben ugyan voltak sporttagozatos osztályok, de csak titokban, mert hivatalosan nem volt engedélyünk ilyenek működtetésére. A forradalom után sem volt különösen jó a helyzet, mert az igazgató román volt és voltak kollégák, akiknek a fülét bántotta, hogy magyar szó is elhangzik az edzésen. Csapaton belül ilyen dolgok nem voltak. A román kislányok is megtanulták a magyar nyelvet, a magyarok Rornana meg Júlia re-
gényeit olvasták. Én otthon megtartottam a lakásomat, most télen szeretnék hazamenni és elrendezni a még függő dolgaimat, nem tudom, jogilag hogyan fog sikerülni elrendezni.
- Azt mondod, hazamész. És amikor visszajössz, hova jössz?
- Ide is hazajövök. Barátaimtól tudom, hogy még mindig nincsenek szabályozva bizonyos dolgok. Tavaly télen ugyanúgy be kellett fizetnem tízezer lejt, amikor hazajöttem, mintha átutazó lennék. Az. útlevelem még nem magyar, de már úgynevezett áttelepült útlevél, amit a budapesti román nagykövetség állított ki. Most már csak várni kell. Várom a belügyminisztérium értesítését, hogy mikor mehetünk eskütételre. Ez akár egykét év is lehet. Megszigorították a jogszabályokat, mert sokan visszaéltek vele. De a helyhatósági választásokon már szavazhattam a polgármesterjelöltre és a képviselőkre. ,
- Mennyiben lettél más, amióta itt vagy?
- Megszűnt a bennem lévő feszültség. Romániában még ma is az állandó értekezletek, megbeszélések, kötöttségek a jellemzőek, hivatalos jellege van az életnek. Itt felszabadultam, szabadnak érzem magam. Nem tudom, miért... talán mert csak magyarul beszélek.
Lukács Ibolya
Csak egy kékszínű virág
A trubadúrok századvégi, kanizsai utóda társadalmi, családi ünnepélyeken pengeti hangszerét és bizony nőnemű. Cziráki-né Kiss Ildikónak hívják. A Lorenzo együttessel kezdte nyilvános pályafutását, s ma a Családi Iroda rendezvényein
szórakoztatja a publikumot. Lőrinc Kálmán és Bácskay Péter közreműködésével gyakori fellépései színterén, a Vasemberház dísztermében lépett az előadóművész a nagyérdemű elé tegnap este, hogy „Csak egy kékszínű virág" című önálló műsorával csaljon könnyet, vagy mosolyt hallgatói arcára.
-kr-
Este az Eraklin táncklubbal
November végén a Hevesi Sándor Művelő-dési Központban lépett szín padra az Eraki in Táncegyesület. A klub tagjai a klasszikus táncokból adtak ízelítőt. A közönség nagy érdeklődéssel - tapsvihar köze-
pette - figyelte a rumba, a szamba, a csaesa-csa és a Jive bemutatóját. Ezen kívül még műsorra került angol és bécsi keringő, valamint polka, quickstep és tangó.
-ha~
KANIZSA MŰSOR
DECEMBER 17. SZOMBAT
15 óra: Gyermekteaház a HSMK-ban (Rozgonyi u. Altalános Iskola Diákjaiért Alapítvány közreműködésével) - karácsonyi díszek készítése
18 óra: Suli-Buli a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
19 óra: Erkel Ferenc ifjúsági kamarakórus hangversenye az Erkel Ferenc
Művelődési Házban Apolló mozi: 15.30, 18 és 20.30 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Beverly Hills-i zsaru III. 20. U5 óra: Veszélyes méretek 2.
DECEMBER 18. VASÁRNAP
19 óra: Karácsonyi koncert a Felsővárosi templomban Apolló mozi: 15.30, 18 és 20.15 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Beverly Hills-i zsaru III. 20.15 óra: Veszélyes méretek 2.
DECEMBER 19. HÉTFŐ
10 és 14 óra: Csukás István: Ágacska - zenes mesejáték a HSMK-ban.
A veszprémi Petőfi Sándor Színház vendégjátéka. 13.30 óra: Gyermekek karácsonya a Családsegítő Központ „Segíts, hogy segíthessünk" Alapítvány rendezésében a HSMK-ban
18 óra: Igyekezetek a város jólétéért - áru- és ételbemutató előadás a HSMK-ban, a Segítség Háza Alapítvány szervezésében
Apolló mozi: 15.30, 18 ás 20.30 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: My Girl 2.
20.15 óra: Szolgálati titok KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: — HÍRADÓ; - A hétvége sportja
DECEMBER 20. KEDD
15 óra: Csendes éj, szentséges éj karácsonyi ünnepség a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban. Közreműködnek a Zeneiskola növendékei. valamint a kiskanizsai katolikus színjátszócsoport. Apolló mozi: 15.30, 18 és 20.30 óra: Folrrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: My Girl 2. 20.15 óra: Szolgálati titok
Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
DECEMBER 21. SZERDA
Apolló mozi: 15.30, 18 ás 20.30 óra: Forrest Gump Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: My Girl 2. 20.15 óra: Szolgálati titok KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a Rendőrség; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
DECEMBER 22. CSÜTÖRTÖK
15.30 óra: Fenyőünnepély a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
Apolló mozi: 14.30 és 16 óra: Az Oroszlánkirály
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Néha a csajok is úgy vannak vele
20.15 óra: Tracy Tokióban Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek;
- Rend őrségben a Rendőrség;
- FIGYUSZ, ifjúsági magazin;
- SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin. (Ism.) KANIZSA TV VHF C2 csatorna:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat;
- JÖVŐ HÉT, közéleti műsor;
- TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin
DECEMBER 23. PÉNTEK
Apolló mozi: 14.30 és 16 óra: Az Oroszlánkirály Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Csekkben a tenger 20.15 óra: Tracy Tokióban
KANIZSA - Ifax
1994. december 16.
ADVENT - VARAKOZAS
20
Karácsonykor a lélek is. ünneplőbe öltözik. Hogyan várják a karácsonyt, hogyan telik az advent az egyházaknál, a felekezeteknél?
- Az advent eljövetelt jelent - kezdi Deme Dávid evangélikus lelkész. - Jézus Krisztus második eljövetelére való felkészülés mellett az új kezdetet, egy új egyházi év kezdetét is jelenti. Advent egy Istentó''l rendelt idő számunkra az ő kegyelméből a mi megtérésünkre, a bűnbánatra és az Úr színe elé készülésre. Maga az adventi koszorú is kifejezi a várakozás kiteljesedését a. négy vasárnapra utalva. Ahogy közeledünk karácsonyhoz, egyre nő a fény, egyre nagyobb teret akar nyerni életünkben Jézus Krisztus fénye, világossága, szeretetének melege. Érdekesség, hogy az első protestáns gyülekezetekben, a reformáció utáni időkben advent vasárnapjain Krisztus kereszthaláláról. áldozatáról is megemlékeztek. Az adventi idő mássága a gyülekezetben nemcsak abban jelentkezik, hogy a protestáns családokban meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáját. Annak fénye mellett olvassuk el az Igét, énekelünk, imádkozunk, tehát lélekben is ráhangolódunk az ünnepre és
Isten üzenetére. Minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtunk meg. Zenés áhítatot tartunk énekkarunkkal, a gyermekekkel pedig verssel, énekkel, bizonyságtétellel készülünk a karácsonyi szolgálatokra.
Deméné Smidéliusz Katalin még hozzátette, hogy adventkor meglátogatják az időseket is, az Úrvacsorát is elviszik nekik. A gyülekezet életében az idei várakozás még örömtelibb: Deméné karácsonyra várja negyedik gyermeke megszületését.
Balogh Tibor református lelkész az advent jelentőségét így foglalta össze:
- Ez a várakozás készülődés is. de nemcsak a karácsony ünnepére, hanem arra is, hogy az ember szívében szülessen meg Jézus, mert annak semmi értelme, ha mi csak a gyermek-Jézus eljövetelére emlékezünk. Sokkal inkább a meghalt és feltámadott Jézus Krisztussal vcdó találkozást kell, hogy jelentse a karácsony ünnepe. Az adventi koszorúban az első gyertya emlékeztet arra. hogy Isten fia megjelent a világban.
az első karácsonykor emberré lett. A második arra, hogy amikor megtérünk, hozzánk is éljön. szívünkbe tér, életünk ura. és királya lesz.
A karácsonyi készülődés a lélekben való felkészülést jelenti a reformátusoknál is, amely az Úrvacsorában is kifejeződik. Igaz, bűnbánattal készülnek Jézussal való találkozásra, ez mindig valamilyen közösségi bűnbánat is, de a híveknek egyenként kell készülni. Hogy Krisztus szállást lelhessen a szívekben, a szívben lévő akadályokat eltávolítják a hívek, bűneiket megvallják.
- Isten egyszülött fiát adta - folytatja a lelkész -, hogy aki bízik benne, el ne vesszen, örök életű legyen. Ezt az örömhírt, ezt a szent evangéliumot hirdeti nekünk a karácsony. Az ünnephez sok népszokás, csillogás is tartozik, ezt mi reformátusok sem ellenezzük, ám azt szeretnénk, ha nem akadnánk el a külsőségeknél. Akkor boldog a karácsonyunk. ha az élő Jézus, szeretet, tisztesség, önzetlenség költözik a szívünkbe. A
gyülekezet diakonjai a szeretet melegét elviszik azoknak is, akik magányosan, egyedül ka-rácsonyoznának.
Hogyan várják a karácsonyt, mit jelent az advent a katolikus egyháznak? Erről Koroncz atyával beszélgettünk.
- Az advent az elkövetkező és a velünk tartó Urat várja. Az ószövetségi időket jelképezi: a négy vasárnap a bibliai négyezer esztendő, a teremtéstől eltelt négyezer év jelképe. Három dolog mutatta, hogy eljön a Megváltó. Az egyiket a Bibliai Szent könyvek, a próféták jövendölései jelentették. Egy-két világi jövendöléstől eltekintve, náluk találkozunk csak a messiásvárással. Ez a várakozás, és az egyis-tenhit volt a választott nép kincse. A második a. Szűzanya, akinek az angyali jelenés tette bizonyossá, hogy testet ölt a Megváltó. Harmadik fontos meghatározója az ünnepnek Keresztelő János, aki azt tanította, hogy már közöttünk van, aki szórólapátjával elválasztja a pelyvát a gabonától. A bűnbánatot hirdette, rá utal az adventi koszorú lila gyertyája. Egyébként nem maga a jelkép a lényeg, hanem a koszorú zöldje, a gyertya, fénye, a Megváltó egyre növekvő fényessége. Minél több gyertya pecsételi meg bűnbánatunkat, annál közelebb kerülünk a megtisztuláshoz. A karácsony csúcspontja az éjféli mise. amiből már kettőt tartunk, egyet igazából az éjféli mise előtt. A Szentestét megelőző délután, négy órakor a gyerekek pásztorjátékot mutatnak be a templomban. A karácsonyi ünnep nagyságát az is jelzi, hogy olyan országban is megünneplik, ahol elenyésző a keresztények száma. Japánban is - ahol az egymilliónyi katolikus közel tíz egyetemet tart fenn - átvették a karácsony ünnepét úgy. hogy nem is tudják, mi az eredete. Karácsonykor az örökzöld fenyő mindannyiunk számára az öröklétet jelképezi.
L. I.
„Felméne pedig József is Galileából. Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik..., hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala." Lukács 2:4,5
Nagyon kevés ember akad, aki nem tudja, miért a szeretet ünnepe a karácsony, s hogy kinek a betlehemi születésére emlékezünk ezekben a napokban. Jézus világrajöttének, a pásztorok imádá,sáliak és a három napkeleti bölcs látogatásának történetét mindenki ismeri. Júdea földjén ma is áll Betlehem városa, ahol - mivel nem akadt fedél a Családnak - egy bar-langistállóban a próféciákat beteljesítendő született meg a
Megváltó. Az egykori istálló fölött ma díszes templom várja a látogatókat, melyet még a bizánci császárok építettek. Körülötte számos kolostor, a templom szentélyéből pedig le lehet jutni a híressé vált barlangba. Évszázadokkal az események után sok-sok nép képzeletében nem a maga szegénységében jelentek meg a születés körülményei, hanem ahogy illett volna - emberi elképzelés szerint - az Isten fiához. Meg is mintázták a helyszínt és a történet szereplőit dúsan díszített, szép faragású betlehemek formájában. Vannak országok ma is, ahol egymással versenyezve állítják ki a szebbnél szebb jászlakat. Krakkóban például évszázados hagyomá-
nya van mindennek. Ott a kéttornyú templom forma betlehem a divat, melyet színes papírból, fából készítenek gyöngyökkel, csipkékkel, üveggel és faragásokkal gazdagon ékítve. Nápolyban pedig valóságos betlehem múzeum üzemel. Európában a barokk idején vált általánossá, hogy a templomokban mozgalmas. nagy területű betlehemeket állítanak, ahol apró díszletek között bábok sokasága tárja elénk a karácsonyi jelenetet Családostul, angyalostul, pásztorostul, háromkirályostul. Huszadik század végi utódaikat ma is megcsodálhatjuk az ünnepek idején a templomokban felállított jászlak képében.
K. K.
BETLEHEMI JÁSZOL
1994. december 16.
KANIZSA - m
21
3CcAfÍZcÁ&SOQfVl^
Nem kis gondot okoz karácsony közeledtén a ház asszonyának hogy mit főzzön az ünnepekre, ami nem okoz túl nagy nehézséget, nem teszi őt a konyha rabjává az ünnepek egészére, az alapanyagok hagyománytisztelők legyenek, ugyanakkor legyen benne valami változatosság. Ezt szeretnénk elősegíteni ez alkalomból kibővített receptötlet rovatunkkal.
Halételek
Rakott hal
Hozzávalók: 40-50 dkg különböző halakból összeválogatott halfilé, ugyanennyi hajában főtt krumpli, két-három fej vöröshagyma, olaj, tejföl, só, bors és ízlés szerint egyéb fűszerek.
Kikent tűzálló edénybe alulról rakjunk karikára vágott főtt krumplit, fektessünk rá hagymakarikákat, erre rakjuk a halfiiét, majd tejfölözzük meg. Újból néhány szelet hagyma, majd zárjuk a sort főtt krumplikarikákkal, amelynek a tetejét újból tejfölözzük meg. Menetközben ne felejtsük el a rétegeket enyhén fűszerezni. Aki szereti, a rakott krumplihoz hasonlóan tojással is bővítheti az alapanyagok sorát, és a tál tetejét a sütés előtt sajttal is megszórhatja. Az ilyen módon elkészített ételt közepesen meleg sütőben negyven-ötven percig, a teteje megpirulásáig süssük.
Halsaláta
Hozzávalók: 40 dkg halfilé (pisztráng, ponty, busa, harcsa, kecsege), két avokádó, 15 dkg kígyóuborka. 10 dkg póré- vagy vöröshagyma, egy szál sárgarépa, egy citrom, két evőkanál salátaolaj, egy fej saláta, só, babérlevél, ecetes tárkonylevél, egy evőkanál tárkonyecet.
A halszeleteket sóval és kevés vöröshagymával ízesített annyi forrásban lévő vízben, hogy ellepje, lefedve, lassú tűzön pároljuk tíz percig, majd szűrőlapáttal emeljük ki és bőrözzük le. Hagyjuk kihűlni, majd tördeljük darabokra. A sárgarépát, a hagymát, és az uborkát vékony szeletekre vágjuk, keverjük össze kevés sóval, és hagyjuk állni öt percig. Majd öntsük le olajjal és a vízzel felére hígított tárkony ecettel. A kellően érett avokádót, amely tapintásra puha, hosszában vágjuk ketté, húsát hámozzuk meg, majd vágjuk kockákra. Az. előkészített hozzávalókat salátalevéllel kibé-
lelt tálra rakjuk, a tetejét ecetes olajos salátaöntettel locsoljuk meg, és friss péksüteménnyel kínáljuk.
Szilvás ponty
Hozzávalók: 1 kg-os ponty, 20 dkg aszalt szilva, kevés citromos, cukros tea, egy citrom leve, egy pohár száraz fehér bor, 10. dkg füstölt szalonna, 5 dkg vaj, csipetnyi reszelt szerecsendió.
A citromos, cukros teában megáztatjuk az alaposan megmosott aszalt szilvát, lecsurgatjuk és kimagozzuk. A vaj felével kikenünk egy tűzálló tálat, közepére fektetjük a megtisztított, alulról besózott halat, a felső felét borítsuk be hajszálvékony szalonnaszeletekkel, öntsük köré a szilvát. Díszítésül néhány szem szilvát göngyöljünk szalonnába és tűzzük a hal gerincére. Locsoljuk meg az egészet borral és a maradék olvasztott vajjal. Forró sütőben harmincöt-negyven percig süssük. Burgonyapüré, vagy tört vajas krumpli illik hozzá.
Húsétel
Töltött pulykamell
Hozzávalók: 60 dkg pulyka-mellfilé, 5 dkg füstölt, főtt marhanyelv, egy tojás, két zsemle, egy fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, egy evőkanál olaj, 1 dl tejszín, két evőkanál liszt, só, őrölt fehérbors, kiskanál vegeta, egy csomag petrezselyem.
A húst éles késsel úgy vágjuk
be, hogy szétnyitva kisujjnyi vastag legyen, kissé lapítsuk el, vágjuk téglalap alakúra. A téglalapot fektessük kiolajozott alufóliába. A leeső húsdarabokat a vízben áztatott zsemlével összedaráljuk, tojással összedolgozzuk, finomra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal ízesítjük. A tölteléket a filére terítjük, a tetejére hosszában elvágóit ceruza vastagságú nyelvdarabokat terítünk, majd göngyöljük össze szorosan a húst, a fóliával együtt a végét nyomkodjuk össze. Tűzálló tálba öntsünk annyi vizet, hogy a tekercset majd ellepje, tegyünk bele vegetát, cikkekre vágott vöröshagymát, és forraljuk fel. Ha felforrt rakjuk bele a hústekercset és letakarva főzzük negyven percig. A tekercset léből kiemelve pihentessük, majd bontsuk ki a fóliából. A vajból és a lisztből késztsünk három deciliternyi világos rántást, úgy hogy a főző-vízből öntsük fel, majd gazdagítsuk tejszínnel, ízesítsük sóval, borssal, majd öntsük a szeletekre vágott pulykamell közé. Vajban párolt kelbimbót, vagy sós falatkákat adjunk hozzá.
Saláta
Narancsos zeliersaláta
Hozzávalók: egy nagy fej zeller, két narancs, citromlé, olívaolaj, só, őrölt fehérbors.
Hámozzuk meg és vágjuk gyufaszálnyi darabokra a zellert, majd tésztaszűrőre rakva két-há-
rom percre mártsuk lobogó forró vízbe. Lecsepegtetve öntsük tálba, majd keverjük össze kockákra vágott alaposan megtisztított naranccsal. Öntözzük meg citromlével és olívaolajjal, sóval, borssal ízesítsük.
Sütemények, édességek
Almás püspökkenyér
Hozzávalók: 50 dkg alma, 20 dkg cukor, 20 dkg rétesliszt, egy tojás, 5-5 dkg mazsola és dió, 3/4 csomag sütőpor, fél citrom reszelt héja, késhegynyi őrölt fahéj, a forma kikenéséhez vaj, zsír, liszt.
Az almát megtisztítjuk, húsát lereszeljük, a cukorral, a tojással és a sütőporral alaposan kikeverjük, fahéjjal ízesítjük, és a liszttel kevert mazsolát, a durvára vágott diót is hozzáadjuk. Alaposan kikent és kilisztezett formába öntjük, és a tészta tetejére erősen megzsírozott lapot borítunk, forró sütőbe tolva öt percig erős tűzön sütjük, majd takarékon folytatjuk a tűpróbáig. Deszkára borítjuk és csak másnap szeleteljük.
Csokoládés dió
Hozzávalók: 20 dkg szép nagyszemű megtisztított dió, az öntethez két evőkanál kakaó, két evőkanál cukor és 5 dkg vaj. A kakaót, a cukrot öt evőkanál vízzel simára keverjük, majd sűrűre főzzük, a tűzről levéve vajjal is elkeverjük. A szép diószemeket egyenként széles pengéjű késre tesszük és rámerjük a csokoládéöntetet, miközben a mártást gyenge tűzön melegítjük. A bevont diókat folpackra, vagy alufóliára tesszük száradni.
MINI MARKÉT
Nagykanizsa, Király u. 31. (Autóbusz-pályaudvarnál)
MINI ÁRAK!
* Tokaji borok teljes áruskálája - diszkont áron.
* Dióbél - mindig a piaci ár alatt.
* Mák - legolcsóbban a városban. * Pezsgők
TÉRJEN BE HOZZÁNK, MEGÉRI!
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Vásárlónknak!
NYITVA: 6.3Ö-19.30-ig


A legnagyobb ajándékozó ünnepre a legelső előkészületeket - a pénz összegyűjtésén kívül - az ajándékok megvásárlása jelenti. Rosszabb esetben kerül csak sor az utolsó napon beszerzett ajándékokra, az emberek nagyobb része nagy és többszöri nekirugaszkodással varázsolja a karácsonyfa alá az ajándékokat. A kisebb-nagyobb csomagok, dobozok rejtegetése sem kis gond, de annak ünnepivé tétele is szép, nem kevés odafigyelést igénylő feladat. Ha már beszereztük az ajándé-
Receptötlet
MÉZESKALÁCS
Hozzávalók: 3 dl méz, 4 dl cukor, másfél evőkanál gyömbér, másfél evőkanál fahéj, egy kanál szegfű-'' szegpor, 35 dkg margarin vagy vaj, 3 dl tejszín, 1,5 kg liszt, egy evőkanál sütőpor.
Keverjük össze a mézet, a cukrot és a fűszereket a margarinnal, gyúrjuk addig, amíg összeáll. Verjük fel a tejszínhabot, majd apránként óvatosan iintsiik bele a masszába. A sütőport szórjuk bele a fele lisztbe, majd keverjük bele ezt is a masszába. A keményre gyúrt tésztát takarjuk le, s hagyjuk pihenni egy napig. Másnap gyúrjuk hozzá a maradék lisztet, majd próbaképpen egy kis darabot tegyünk be 175-200 fokos sütőbe, és süssük meg. Ha a tészta szétfolyik a tepsiben, akkor keverjünk hozzá még egy kis lisztet. Ezután nyújtsuk ki a tésztát két-három milliméter vékonyra és tésztaszaggatóval szaggassuk ki. Sütés után hagyjuk klhűlui, majd megszitált porcukorból, tojásfehérjéből és néhány csepp ecetből készített mázzal díszíthetjük.
kot, ne sajnáljuk a fáradságot arra, hogy azt szépen fel is öltöztessük. Szebbnél szebb csomagolópapírokat, szalagokat, csomagdíszeket lehet ma már kapni, de akinek laposabb a pénztárcája, vagy egyénivé akarja tenni ajándékát, az ne csak a készen kapható csomagolóanyagokra hagyatkozzon. Rendkívül mutatós például egy zöld, vagy lila krep-papírba öltöztetett doboz, ha pedig ezüst, vagy arany szalaggal is díszítjük. csomagunk maga lesz az. elegancia. Gyermeknek bátran
l ^ l
„VÁSÁROLJON 10-20-50%-KAL KEVESEBBET!
Szeretteinek ii ajándékozzon szeretetet!"
r
csomagolhatunk képesújság lapjaiba is, főleg ha azon mesefigurák találhatók. Hölgyek ajándékait díszíthetjük a leg-bátrabban akár száraz virággal, selyemvirággal, gyönggyel, fő az elegancia. Szakíthatunk a már unalomig szokott csomagolásfajtákkal, lapos tárgyat, lapos dobozt, lemezt, könyvet próbáljunk meg borítékformába burkolni, a borítékunk záródására pedig valamilyen, az aján-
dékozotthoz és az ajándékhoz is illő díszítést tegyünk. Oon-dot okozhat a nem szabvány formájú tárgyak csomagolása. A legcélszerűbb módot javasoljuk, a legrejtettebb hajtásokat, a szabálytalanságot elterelő nagyobb díszítést. Nem maradhat ki a humor sem, ötletes, az ajándékozót is felderítő kis tárgyakkal is díszíthetünk.
-li-
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy gyümölcs nevét adják.
Beküldési határidő: december 23.
Lapunk 48. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Karalábé
A sorsoláson Barabás Zsolt, Cseh Nikoletta, Gál Mariann, Lenkovics László és l''app Veronika olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
télen gyakran fogyasztott étel ha''rom-németül ügyirat V vércsoport az egyik oldal közlek. eszköz vasipari tanuló
szeletei v > V i V V V
JAfXN virágkötészet > 5
t> kis házikó kompkikötő >
...mese fordított „ névelő > fogxval tép v dupla''n: varosunk vízi aillat >
nitrogén > szorgos rovar v > V tanuló vezető >
csapadék ócska molmi
ott a helye > V 1 v
terület > angeles > 7
időszak str/mt.s
t> római Soo V > magunk >
végtag fütyülő
a sugár jele > apró kicsinyítő képző > v V norvég autójel ti ltp szo >
Fúvcis hangszer virxg jelzője > V 4 V 1
6 >
1994, december 16. KANIZSA - -nUx 23
Ha már megfáztunk
... tüsszögünk és köhögünk, ne mindjárt a gyógyszeres fiókban turkálva keressük a gyógyulás biztosítékát. Forduljunk a gyógyteák felé, vagy készítsünk magunknak nagyanyáink idejében jól bevált szereket. Nátha ellen hatásos lehet, ha egy citrom levét pohárba csavarjuk, azt elkeverjük mézzel, majd azt kanalazgatjuk, naponta többször. Szokszor kínoz bennünket köhögés és sokat szenvedünk, amíg a nyálkahártya kóros lerakódásaitól megszabadulunk. Ha köhögésünk száraz, inhaláljunk úgy, hogy forró vízbe tegyünk egy evőkanál tormát és szívjuk be ennek a gőzét. Mentolos illóolajokat is alkalmazhatunk. Torok- és mandulagyulladás esetén próbálkozzunk meg a tojássárga, egy evőkanál méz és egy deciliter forró tej keverékével, amelyet melegen, lassú kortyokban iszogassunk.
-kr-
KARACSONVI DÍSZKIVILÁGÍTÁS
Amerikából nemcsak a sértő nyugatmajmolás kerül át az öreg földrészre. Most nem is a praktikumról lesz szó, csupán az egyik legszebb ünnepünk még szebbé, csillogóbbá tételé-
ről. Az Egyesült Államokban a felső és a középosztályban elterjedt szokás régóta, hogy nemcsak az ünnepi fenyőt díszítik fel, nemcsak adventi koszorúkat aggatnak az ajtókra és a lakásokba, de az ablakokat is ünneplőbe öltöztetik. Fenyőfo-natok kerülnek a keretekre, szalagok, díszek, és az egész fényét - szó szerint is - a kis sokszínű égők teszik teljessé. Az amerikaiak egyébként szinte minden kertben is feldíszítenek egy-egy fát. Az utóbbi években nálunk is elterjedt, hogy már
nemcsak az üzletek kirakataiban csillognak-villognak az égősorok, de a lakások ablakait is kidíszítik a bérlők és tulajdonosok. A tavalyi karácsony egyik meglepetése volt, amikor a betonpanelek ablakait díszítették ki hasonló módon. Aki végigment az emeletes házak között, a nagy lucsokban is ünnepi hangulatba került. Aki teheti, idén is világítsa ki ablakát, a komor háztömbök maguk is karácsonyivá válnak.
-li-
Hazánkban nem igazán kedvelik a fákon élősködő, szemet gyönyörködtető fagyöngyöt. Sőt, sok vidéken határozottan úgy tartják, balszerencsét hoz a házba kerülve. Az angolszász országokban ellenben ugyancsak népszerű így karácsony táján. Tetszetős csok-rocskákat kötnek belőle és a mennyezetre rögzítik, vagy az ajtófélfa fölé. Ebben még nincs
Fagyöngy csók
semmi különös. Az viszont, aki egy-egy ilyen csokrocska alá áll, jól teszi, ha vigyáz magára, ugyanis a fagyöngy szabad prédává lépteti elő, hiszen feje felett a növénnyel bárki megcsi''ikolhatja.
-kr-
NEM A JÉZUSKA HOZZA
A karácsonyt kísérő szokások nem kis feladatok elé állítanak bennünket. Hol egy kötözőanyag hiányzik, hol megfelelő csomagolópapír nincs otthon. Mindezek megelőzésére, de legalábbis a problémák enyhítése érdekében jó előre szerezzünk be minden szükséges kelléket és eszközt (így is ki fog maradni egynéhány, de biztosan kevesebb, mintha nem készülnénk a dologra).
Karácsonyfához: díszek, szalagok, kötözők, szaloncukor, gyertya, villanyégő a kiégett és megsérült helyett, stabil fenyőfatartó, szerszámok a fa szárának megfelelő átmérőjűvé tételéhez, elosztó a villanyégő csatlakoztatásához.
Asztali díszek, virágtálak, dekorációk, temetői díszek készítéséhez száraz növények, kiegészítők - gyertyák, toboz, szalagok, drót, fa vagy hungarocell alap, tálak, kelyhek, kosarak.
Csomagoláshoz ragasztó, ragasztószalag, díszítőszalag és egyéb kötöző anyag, dobozok, csomagolópapír (ez utóbbi lehet díszes, boltban vásárolt papír, de a dobozok rendkívül jól mutatnak például lila vagy zöld krepp-papírba csomagolva arany vagy ezüst szalaggal átkötve is), díszítőanyagok.
li
Szigorú szülők jeligére
Leveledben azt írod, szüleid beleszólnak abba, hogy kivel járj. Úgy érzed, leginkább azt szeretnék, ha még nem lenne ilyen jellegű kapcsolatod. Tanácsunkat kéred, hogy fogadtasd el szüleiddel a barátodat. Mivel leveledből nem derül ki, hány éves vagy, azt tanácsoljuk, ha nem vagy még tizennégy éves, kár elsietni a dolgot, ráérsz még valóban. Ha azonban idősebb vagy már, és kapcsolatotok is komolyabb, akkor jónak látnánk, ha leülnél szüleiddel, s beszélnétek arról, hogyan lehetne valamilyen, mindenki számára
BARATI HANG
elfogadható megoldást kitalálni. Ha például az ellen van kifogásuk, hogy túl sok időt töltötök együtt, meg lehetne beszélni, hogy legalább hétvégeken hadd találkozzatok. Nem írtál arról, hogy szüleidnek konkrétan milyen kifogásuk van a barátod éllen. Ha bizonyos tulajdonságait kifogásolják, megpróbálkozhatnál azzal, hogy jobban összeismer-teted őket. A barátodnak mesélhetsz előre a szüléidről, szokásaikról, így amikor találkoznak. ő is jobban meg tudja
érteni őket. Lehetne közös programokat is szervezni, persze eleinte csak rövid időtar-tamúakat. Beszélhetsz te is gyakrabban szüleidnek arról, hogy milyen a kapcsolatod a barátoddal, miért érzed jól magad vele, mivel töltitek a közös időt. Fontosnak tartjuk, hogy meggyőzd a szüléidét, a barátoddal közösen töltött idő nem megy másnak a kárára, például nem hanyagolod el a tanulást és szüleid számára is marad elég időd.
w
M
HOROSZKÓP
AZ 51. HÉTRE
Kos: III. 21-lV. 20.
Falba tört szarvakkal nem lehet karácsonyfát díszíteni. Vagy legalábbis csúnyán nézne ki. Még van néhány napod legális, belső fénytől csillogó ékek beszerzésére.
Bika: IV. 2I-V. 20.
Véget ért az egy hét családból való kikapcsolódás. Kár, hogy ezt az időt aggódásra és nem önregenerálásra fordítottad. Talán majd jövőre.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Elég a szükségtelen kacatokból, az otthoni költségvetés nem bír már ki újabb hobbi holmit. Melleslég nem ártana, ha beiratkoznál egy gyorstalpaló türelem-tanfolyamra.
Rák: VI. 22-VII. 22. jKSjS! Rossz lóra tettél, és ez al-■lán kalommal nemcsak a pénzed illan tova, hanem megbecsü-i» wJM lésed i.s. Kár, hogy nem látod még mindig a fától az erdőt. Gondolj végre csak magadra!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Újabb határozott lépésekkel haladsz a hosszútávé, biztos befektetés felé. Az üzleti terv ugyan busás haszonnal kecsegtet, ám ennek ellenére a kockázatot i.s mérlegeld.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Eddigi életed egyik legszebb karácsonya vár rád, pláne, kimutatod érzékenységed finomabb dolgok iránt. Ennek ellenére a beiglit nem kell megenned, ha még mindig utálod.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Főző tudományod ismét Rf^ meghozza számodra a meg-•9M érdemelt sikert. Itt az alka-K_9 lom, hogy néhány újítást is bevezess, de csak akkor, ha a köz i.s eképpen vélekedik.
Skorpió: X. 24-XI. 22. ViV''91 Egy olyan szakadt, koszos
fctíí* mundér becsületét védeni, WnU 1111111 a tiéd, lehet ugyan, de HK^I nem érdemes. Talán az újjal elkészülhetsz az eljövendő esztendőre.
Nyilas: XI. 23-XII. 22. ^V^H Ne feszítsd túl a húrt. ha KlJS nem akarsz idén is könnytől |K1 tocsogó karácsonyt ünnepel-KjHlS ni. Teljen ez a néhány nap a béke, a szeretet és a fenyőillat jegyében.
Bak: XII. 23-1. 20.
A feledékenység nem éppen R&jSI erény, .s eleddig nem is volt rád jellemző. Bármi van is rád ilyen hatással, jobb lesz a közeljövőben mellőzni. (A karácsony kivétel.)
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Eddigi hírforrásaid elapadnak, .s lassan már nem í.s lesz mivel töltögetned, ha nem teszed mielőbb takarékra magad. Nagy áldozat lenne mások lelkibékéjét nyugton hagyni az ünnepe kre?
Halak: II. 21-111. 20.
Ne menj jégre, akkor .sem. ha visznek! Az idei töréseknek ugyanis sokkal csúnyább é.s főleg nehezebben gyógyuló szövődményei lesznek, mint a tavalyiaknak.
24
KANIZSA - v
1994. december
Búcsú a Kupától
A kézilabda Magyar Kupában, a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzött az őszi idényben remekül helytállt Tungsram NB l-es férficsapata. A lámpagyáriak ellenfele a kitűnő Elektromos gárdája volt, amelyet előbb vendégül láttak, majd a visszavágóra a fővárosban került sor.
A kanizsaiak a válogatottakat felvonultató fővárosiakkal szemben összességében helytálltak, amely hazai környezetben, egy remek mérkőzésen 24-24 (16-14) arányú döntetlent ért el. A csapat várakozás fölött teljesített, 7-3-ra, majd 22-19-re vezettek. Ekkor a fővárosiak percei következtek, ledolgozták a hátrányt, de aztán megint a Tungi jutott vezetéshez, ám az utolsó percben a vendégek egyenlítettek. A legeredményesebb lámpagyáriak: Kuzmicsov 6, Radovics 5, Krichenbaum 4 gól.
A fővárosban sorrakerült visszavágón a Csik-legény-ség tündökölt, akik közül főként a válogatottak villogtak és nehéz feladat elé állították az izzósokat. A kanizsaiak az első félidőben még valahogy tartották magukat, (17-9), de a második félórában tovább nőtt a különbség. Végül is könnyen született meg a Tromos 37:21 arányú fölényes győzelme s amint várható volt, a fővárosiak jutottak be a kupa nyolcaddöntőjébe.
B.A.
BIZTATÓAN SZEREPELTEK AZ OLAJOS-LÁNYOK
A kézilabda NB 1 B Nyugati csoportjában szereplő Olajbányász női együttese az 1994/95-ös évadra nagy terveket kovácsolt. A szakmai munka irányítója, a szakosz-tályelnökség, élén Simon Imre elnökkel és Pátkai József szakosztályvezetővel, a felfutás első évének, az új korszak kezdetének szánták az új küzdelemsorozatot.
- A közvetlen feladatok az NB / B-s csapatnál abban fogalmazódtak meg, hogy tudatos és szervezett szervezeti, s szakmai munkával közelíteni kell az élcsoporthoz. Olyan alapot kell lerakni, amely biztosíték lehet az előrelépéshez, természetesen ebben a minőségre gondoltunk. Ugyanakkor a nagycsapat mellett kiemelt szerepet szántunk az utánpótlásnak, hiszen jól tudjuk, hogy ez a háttér az igazi alap a majdani NB l-es szerepléshez - kezdte Pátkai József szakosztályvezető.
A kimunkált terv. a közös érdek alapján kezdődött el a munka az új bajnoki évadra. Zavartalanul folyt a felkészülés, jó volt a hozzáállás, bár a betegségek és sérülések gondot okoztak. A bajnoki rajt előtt egy héttel aztán bekövetkezett a szakvezető, az egykori kiváló nevelőedző sokadik eltűnése, ami érthetően nagy zavart okozott. A szakosztályvezetés gyorsan lépett. Pillanatok alatt jött a segítség Varga József személyében - aki jól ismert a sportági berkekben - és megszületett a megállapodás. Az új szakvezető néhány nappal az őszi rajt előtt megkapta a csapatot, amelynél az is gondot jelen-
tett, hogy három meghatározó játékos, nevezetesen Buza, Horváthné és Tokorcsi sérülés miatt nem állt kezdetben á szakvezető rendelkezésére.
A minőségben megcsappant fiatal együttes az első két fordulóban idegenben és hazai pályán is veszett, majd fokozatosan összeállt a tervezett csapat. Az olajosok megindultak, és sorozatban három győzelmet arattak, így felzárkóztak a középmezőnybe. A haladásban az éremesélyes Pécsi Lepke állította meg a kanizsai lányokat, majd egy fölényes győzelem, közben félóra sziporkázó játék (Malév Sc) után meglepő vereség következett (KS Dreher).
Az őszi idény hajrájában sorra került három mérkőzésen nagyszerűen teljesített az olajos csapat, amely a zárószakaszban mind a hat bajnoki pontot begyűjtötte. Közben bravúros győzelmet értek el az NB I-be igyekvő, addig veretlen Magyar Kábel ellen. A Varga-csapat a bajnokság őszi idényében, a gyenge kezdés után egyre jobban magára talált. A megszerzett hét győzelemmel igen közel kerültek az élcsoporthoz és csupán két pont választja el őket a dobogós helytől. Az elért ötödik hely mindenképpen dicséretes, biztató a jövőt tekintve különösen akkor, amikor a mezőnyt. a színvonalat vesszük górcső alá. Ugyanis ebben a mezőnyben egy jó Olajbányásznak még nagy lehetőségei lehetnek.
- A bajnoki felkészülésről, az akkori tapasztalatokról, nem tudok mit mondani. A lányokkal szinte csak az első bajno-
kin találkoztam, majd időbe tellett az ismerkedés is -kezdte Varga József, majd így folytatta:
- Eléggé hullámzó volt az őszi teljesítmény, amelyben jó és rossz szériák is voltak. Többségében volt mindig egykét játékos, aki vitte a csapatot, viszont a hosszú hajrára kezdett összeérni a csapat. Összességében Buza játékát. Szakonyi gólerősségét, a feltámadt Tokorcsi átlövőjátékát és Skrach kapus bravúros védéseit emelném ki. Ugyanakkor kedvezőnek ítélem meg azt is, hogy az elnökség mellettünk van, a feltételek többségében adottak. A játékosoknak csak dicsérni tudom a hozzáállásukat, lelkesedésüket, a végzett munkájukat, akikkel egy jó alapozás után sikeres tavaszi folytatásra van kilátás.
A szakvezető az őszi sorozatban leggyakrabban a Nagy - Gombor, Buza, Horváthné, Tokorcsi, Szakonyi, László kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. Gyakran szerepelt Skrach kapus, Vass, Szerdahelyi, Kiss és többször kaptak játéklehetőséget a fiatalok, köztük Majmási, Majoros, Németh.
A bajnokság őszi végeredménye
1. PEAC B. 10-1 2X0-210 20
2. M. Kábel X 1 2 255-20X 17
3. P. Lepke X - 3 259-221 16
4. Győri K. fi 2 3 26X-20X 14
5. Olajbányász 7 - 4 227-208 14
6. Malév SC 5 1 5 230-244 11
7. KS Dreher 4 2 5 206-237 10
X. Csurgó 3 2 6 217-233 X
9. Tököl KSK 4 - 7 202-260 X
10. D. Papír 3 1 7 222-23S 7
11. ÁFOR SC 2 - 9 20X-250 4
12. Goltlberger I 1 9 215-272 3
Balogh Antal
VARASDRA KERÜLT A KUPA
A városi kézilabda-szövet-ség hagyományteremtőként indította útjára az öregfiúk kézilabdatornáját, a Nosztalgia Kupa küzdelemsorozatot. Az első kupaversenyen foghíjas volt a mezőny, mivel a Pécsi MSC csapatát szállító mikrobusz Iharosberény térségében karambolozott, több játékos is megsérült. Nos, ez a baleset érthetően megrázta
a kanizsai mezőnyt, a hangulatot.
- Nagyon sajnáljuk pécsi barátainkat, akik a legjobb összeállításban léptek volna pályára ezen a versenyen. így csak három csapat vett részt a hagyományteremtő tornán, ahol aztán a jó erőkből álló, egykori válogatottakat is felvonultató horvát Vartekx Va-rasd került ki győztesen, akik
elvitték a vándorserleget -mondta Marczinka Csaba, a kupaverseny egyik szervezője, a kanizsaiak erőssége.
A körmérkőzéses rendszerű tornát az Olajbányász munkacsarnokban bonyolították le. A kanizsai csapat először a zalaegerszegi öregfiúkkal találkozott, amely ellen biztosan született meg a hazai siker. A kupa sorsa a Vartekx-Nagyka-
nizsa találkozón dőlt el, amely végig jó játékot, szoros és kiegyenlített küzdelmet hozott. A hajrában a horvátoknak sikerült bebiztosítani megérdemelt győzelmüket.
A kanizsai csapatban szerepeltek: Kálóczy, Balogh, Fazekas (kapusok). Varga. Will-mann, Benkő, Kosztolánczi, Szűcs, Marczinka, Leitner, Sári (mezőnyjátékosok).'' Csapat-vezető: Pintér János.
B.A.
HÍRSOROK
1994. december 16.
KANIZSA - Sf
25
RANGOS MEZŐNY A TUNGSRAM KUPÁN
A hét végén rangos eseményre kerül sor az Olajbányász munkacsarnokban, ahol a Tungsram SE elnöksége és kézilabda szakosztályvezetése hatodik alkalommal rendezi meg immár hagyományos ver-senyé^, a Tungsram Kupa nemzetközi férfi kézilabdatornát.
- A korábban február hónapban rendezett versenyünket bonyolítjuk le a hétvégén, amikor rangjának megfelelően neves csapatok részvételét tudjuk biztosítani. Mind a hat csapat, köztük a négy külföldi első-ligás együttes, országuk élcsoportjának jeles képviselői. Mindez jelzik hogy a szervező. előkészítő munka eredményeként nívós mezőny jött össze, vagyis a kétnapos versenyünk igazi sportági csemegét jelent - vélekedett Pintér István, a lámpagyáriak szakágvezetője, a versenybíróság elnöke.
A holnap - szombaton -kezdődő kétnapos, pénzdíjas nemzetközi kupaversenyen az osztrák UHC Stockerau és a SAG H and ball Klub (Graz), a horvát Vartekx Varasd és Bje-lovar. valamint a HORT SE és a Tungsram gárdája szerepel.
A versenybíróság a résztvevőket két csoportba sorsolta. „A" csoport: Varasd, Stockerau, Hort. „B" csoport: Graz, Bjelovar, Tungsram. A csoportokon belül egyfordulós körmérkőzéses rendszerben mérkőznek a csapatok, majd a csoportok azonos helyezettei döntik el a végső sorrendet.
A győztes egy évre elnyeri a Tungsram Kupát (kupavédő: Tungsram) és a velejáró százezer forintot, a második hat-van-, míg a harmadik helyen végzett csapat harmincezer forint jutalomban részesül. Ugyanakkor a szponzorok jóvoltából tiszteletdíjazásban részesül a legjobb kapus, a gólkirály és a legjobb mezőnyjátékos.
A kupaverseny részletes műsora.
Szombat. 9 óra: Graz-Bjelo-var. 10.30 óra: Varasd-Hort.
12 óra: Tungsram-Graz. A délutáni program: 15.30 óra: Hort-Stockerau. 17 óra: Bje-lovar-Tungsram. 18.30 óra: Stockerau-V arasd.
Vasárnap. Helyosztó mérkőzések. 5-6. helyért 8.30 órakor. 3-4. helyért 10 óra. A
A Hamburger SE OB l-es ülőröplabda-csapata befejezte az 1994/95. évi, új rendszerű bajnokság alapszakaszát.
- Ennek a szakasznak a tétje az volt, hogy melyik lesz az a négy csapat, amely a folytatásban a kiemelt csoportban szerepel, azaz az OB I. felsőágán. amelyek aztán a bajnoki címért mérkőzhetnek - kezdte Czvetkó Tamás, a kanizsaiak edzője, majd így folytatta: -A minimális tervet a csapat teljesítette, amely biztosan vette az akadályokat, s így tavasszal az 1-4. helyért küzdhetünk.
Az alapbajnokság második versenynapját a fővárosban rendezték meg, ahol a kanizsaiak a bajnoki címre esélyes nyíregyházi csapatokkal mérkőztek.
A többszörös bajnok Pire-mon 3:0 arányban verte a kanizsaiakat, akik az első szettben pontatlanok voltak, a másodikban hat pontot szereztek, majd a harmadik szettben sokáig egyenrangúak voltak, de a hajrában a bajnok elhúzott és 15-1 l-re hozta a befejező szettet.
A Start csapata ellen javuló teljesítményt nyújtottak Földi-ék. Az első szettben nagy volt a küzdelem, gyűjtöttek is tizenegy pontot, ám ezután csak hét, majd hat pontra voltak képesek, vagyis a nyírségiek is könnyen szerezték meg a 3:0 arányú győzelmet.
A harmadik versenynapra Tatabányán került sor, ahol ja-
döntőt 11.30 órai kezdettel rendezik meg, majd délután 1 órakor kezdődik az ünnepélyes eredményhirdetés a verseny színhelyén, az Olajbányász munkacsarnokban.
B. A.
vítottak a kanizsai fiúk, akik mind a két mérkőzésüket megnyerték, s ezzel a két nyírségi csapat mögött megszerezték a harmadik helyet.
Az első találkozón a Halasi OSC ellen könnyen született meg a 3-0-ás kanizsai siker (2, 4, 8), majd a záró csoportmérkőzésen küzdőképességből vizsgáztak jelesre, amikor a kiemelt csoportba igyekvő Vác volt az ellenfél.
- Nehezen lendültünk játékba, így 2-0-ra elmentek a riválisok. Az első szettben csupán öt pontot tudtunk csinálni. majd a másodikban kilencet. Ezt követően végre képességünknek megfelelően játszottunk és 0-2-ről fordítottuk a magunk javára a mérkőzést. A harmadik szettben a váciak tíz, a negyedikben hét, majd a mindent eldöntő ötödik szettben nyolc pontot értek el ellenünk, azaz biztosan fordítottunk - mondta Földi József csapatkapitány.
Az alapbajnokság élcsoport végeredménye (a felső-ágba került csapatok): 1. Nyíregyházi Piremon 0 vereség, 2. Start SE, Nyíregyháza 1 vereség, 3. Hamburger SE 2 vereség, 4. Tatabánya 3 vereség.
Az alapszakaszban a szakvezetés leggyakrabban a következő kezdőcsapatot szerepeltette: Czimmermann, Balogh. Földi .!., Földi B„ Budai, Pölcz. Csereként lépett a küzdőtérre Pőcze, Varga, Kardos, Palicz, Guzmics.
B. A.
❖ Az ülőröplabda OB I-ben eléggé szegényes keretek között dolgozó Hamburger SE férfi együttesének jól jön a segítség. A napokban Cser György arról tájékoztatta lapunkat, hogy Horváth Sándor, a Zalahús Rt. helyi gyárának igazgatója egy db hálót ajándékozott a csapatnak.
❖ Már javában folynak a pénzdíjas városi egyéni sakkbajnokság küzdelmei a Dédász étteremben, ahol minden hét csütörtökén ülnek asztalok mellé a versenyzők. Bagonyai Attila beszámolója szerint már túl vannak a negyedik fordulón a résztvevők, de eddig csak a várakozásnak megfelelő eredmények születtek a svájci rendszerű versenyen.
❖ Évadzáró játékosérte-kezletet tartott az Olajbányász NB l-es labdarúgócsapata. Az őszi idényt Készei Ferenc vezetőedző részletesen értékelte, fordulóról fordulóra tartott elemzést és összegezte a tapasztalatokat. Horváth Sándor szakosztály-elnök az egyesületi és szakosztályi vezetés erőfeszítéseit mutatta be és hangoztatta, hogy közös összefogással elérhető a remélt NB l-es folytatás.
❖ Elnökségi ülést tartott a Sörgyár sportköri vezetősége, amely a közbejött szervezeti változások következtében átszervezés alatt van. A kemény gazdasági intézkedés-sorozatok új helyzetet idéztek elő a minőségi sportkörnél, ahol lemondott tisztéről Nádasi Tamás sk-elnök. Az új sörgyári sportvezető kiválasztására megkezdődtek a tárgyalások.
❖ Hagyományteremtő évzáró értekézietet tartott az Olajbányász klubtermében az Olajbányász SE apparátusa. amelyen a háttérben dolgozókat, a névnapjukat és születésnapjukat ünneplőket Lelkes Kálmán létesítményvezető köszöntötte és méltatta az éves helytállást. A fizikai és szellemi dolgozókal. a szűkös apparátus tagjait, a megjelenteket meleg szavakkal köszöntötte a betegszabadságon lévő Baranyai István, a klub elnöke is.
Felsőágon a kanizsaiak
26
KANIZSA - Sfuxnt
1994. december 16.
VERESEGEK A TEREMTORNÁN
Dobogón a Sörgyár
Befejeződött az őszi küzdelemsorozat az asztalitenisz NB III-ban, melynek Kehr-1 ing csoportjában szerepel a Sörgyár férfi együttese.
A rutinos kanizsai csapat Jakabfi Imre edző vezetésével meglepően jól vette a bajnokság első felét, majd a hosszú hajrásorozatot vereséggel kezdte, amikor idegenben maradtak alul a győri főiskolások ellen.
A csapat a bajnokság befejező három őszi mérkőzésén négy bajnoki pontot szerzett, miközben értékes pontot vesztettek, illetve értékes pontot szereztek.
- Várpalotán 9-9-re végeztünk, ahol hiányzott Betk Gábor, de nélküle is nyernünk kellett volna. Mindenesetre kár volt a pontvesztés, ami érzékenyen érinthet bennünket a végelszámolásnál. A következő idegenbeli mérkőzésünket Balatonfüreden vívtuk, ahol könnyen született meg a 10:0 arányú fölényes győzelem a sereghajtó ellen - mondta a szakvezető.
Az idényzárón:
Pereniarton-Sörgyár 9-9
A pontveszteség nélkül vezető hazaiak ellen jelesre vizsgáztak a sörgyáriak az idényzárón. A bajnoki címre törő riválist meglepték a kanizsaiak, akik elhúztak 5-3-ra, ám ezután a hazaiak sorozatban hat mérkőzést nyertek. A hosszú hajrában a kanizsaiak feltámadtak és értékes pontot vettek el a bajnokaspiránstól.
A kilenc győzelemből Beck hármat, Gerencsér M. és Mátai kettőt-kettőt, Gerencsér Árpád és a Beck-Mátai páros egyet-egyet szerzett.
Az őszi idény befejezése után az élcsoport: 1. Peremarton 19, 2. Győri Sz. Főiskola 18, 3. Sörgyár 16 pont.
B. A.
Az Olajbányász NB l-es labdarúgócsapata túljutott a második és harmadik mérkőzésén is a Csonka és társa csoportban. Az erősen tartalékos olajosok Zalaegerszegen és Székesfehérváron is vesztettek. Az egerszegi sportcsarnokban sorra került megyei rangadón:
ZTE-Olajbányász 4-2 (l-l)
A találkozón Vidóczi góljával az olajosok szereztek vezetést, majd a félidő hajrájában egyenlítettek a hazaiak. Térfélcsere után az egerszegiek mentek el 3-1-re, amely után Iványi találatával csökkent a hátrány, de aztán a kék-fehé-reknek sikerült bebiztosítani a győzelmet.
Nagy érdeklődés mellett zajlik az Olajbányász és a MÁV NTE munkacsarnokban az 1994/95. évi városi teremlabdarúgó bajnokság. Mind a négy csoportban fokozódtak a küzdelmek, esetenként nagy harcban dőltek el a pontok, miközben több meglepetés is született.
I. csoport érdekesebb eredményei:
Vízmű-HB Kanizsa 1-3, Coca Cola Amatil senior-MÁK United 4-3, HB Kani-zsa-Tungsram 0-0, FC Guten-berg-Fl. Pressó 1-2, S. Elise-CC Amatil senior 6-3, Igazságügy Szőlőskert-FC Gutenberg 3-3, HB Kanizsa-Ft. Szerviz 2-1.
II. csoport
Curacaó-Fl. Centrál 1-3, Bombázók-Dél-Zala senior 2-0, Hidrofilt-Póker 1-4, CC Amatil-Progressó 0-2, FI. Centrál-Hidrofilt 2-1, Dél-Zala senior-Curacaó 2-0, Bom-bázók-Progressó 0-0, FC Blackburry-Főposta 3-1.
III. csoport
Happy Boys-Szivacsok 1-0, Pogányszentpéter-Mixerboys 1-3, Kögáz-Happy Boys 3-0, Szivacsok-Pogány szentpéter 1-3, DKG FDSZ-Kögáz 1-0, Tintahal-Csipet Csapat 3-0,
Székesfehérváron: Parmalat FC-Olajbányász 5-4 (5-3)
A megilletődötten kezdő kanizsaiak ellen az első negyedóra végén már 3-0-ra vezettek a hazaiak, majd Kercsmár szépített. A félidő hajrájában potyogtak a gólok. Dubecz találata után (4-1) jöttek a piros-ké-kek, előbb Farkas, majd Kajdy volt eredményes (4-3), majd a sípszó előtt Lőrincz állította be a félidei eredményt.
Bútor Sörmester-Chemotox 2-0, Csipet Csapat-Almaié 0-2.
IV. csoport
Thury Menthol-Domus l-l, IPOSZ Varia-R. Tobeló 3-1. ROTARY-T.Menthol 1-2, Do-mus-Iposz V. l-l, R. Tobeló-ÁFESZ 0-2, Iposz V.-Pedagógus 3-3, Specbau-Z. Volán
Szünet után bőven voltak helyzetek, de gólképtelennek bizonyultak a játékosok, majd a vége előtt néhány másodperccel Vidóczi góljával lett 5-4 a hazaiak javára. A két csoportmérkőzésen Keszei Ferenc a következő játékosokból gazdálkodhatott: Vlaszák és Czi-goth (kapusok), Agics, Dudás, Farkas, Vidóczi, Kajdy, Iványi, Kiss, Kercsmár, Szalai. Pécsi,
Fekete, Kovács._
B.A.
Medosz 3-4, ÁFÉSZ-Domus l-l, Szepetnek-Z.Volán M. 3-2, Iposz V.-ROTARY 0-0, Pe-dagógus-Domus 6-4, ÁFÉSZ-ROTARY 5-2, T. Menthol-Iposz V. l-l, Specbau-Szepet-nek 2-2, ÁFESZ-Pedagógus 0-0._
B.A.
PÉNTEK
Diáksport. Játékos sportversenyek, városkörnyéki körzeti döntő, Zalakaros, 14.00.
SZOMBAT
Kézilabda. VI. Tungsram Kupa nemzetközi férfi torna, Olajbányász munkacsarnok 9.00.
Labdarúgás. Városi terembajnokság (csoportmérkőzések), MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
Kézilabda. VI. Tungsram Kupa nemzetközi férfi torna, Olajbányász munkacsarnok, 8.30. Ünnepélyes eredményhirdetés: 13.00.
Kosárlabda. NB I. Nők: MÁV NTE-Sör-gyár-Baja, MÁV NTE munkacsarnok, 16.00.
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: Kögáz parkoló, 7.00. Gyalogtúra: Zobákpuszta-Püspökszentlászló-Zobákpuszta. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 19.00.
MIKULÁS KUPA
Zalaszentgróton hat csapat részvételével rendezték meg a Mikulás Kupa teremlabdarúgó tornát, amelyen I. korcsoportos csapatok szerepeltek, köztük a Kanizsai Focisuli csapata.
A többszakaszos versenyen a kanizsai fiatalok, a 3-4. osztályos kisdiákok nagyszerűen szerepeltek, akik a csoportmérkőzések során 3-1-re nyertek a Zalaszentgrót Zrínyi-iskola ellen, és 2-0-ra verték a Győri Arany J. iskola csapatát.
A döntőben a Sárvár ellen mérkőztek. A rendes játékidő nem hozott döntést (0-0), majd hétméteresekkel a kanizsaiak kerekedtek felül, akik elhozták a Mikulás Kupát.
A győztes kanizsai csapat: Farkas - Rácz, Arany, Nagy, Bencze, Boros. Csere: Zsiga, Nyakas, Császár M., Császár Á., Kovács. Edző: Faller Zoltán. A gólkirály címet Arany István szerezte meg._
B.A.
Sporthétvége
VASARNAP
MEGLEPETÉSEK A CSARNOKBAN
1994. december 16.
KANIZSA - Sf
27
Uj
versenybírók
A megyei évadzáró úszóverseny előtt vizsgát rendezett a megyei szakszövetség a városi fedett uszodában, amelyen a leendő versenybírók adtak számot felkészültségükről.
- A jelöltek alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A friss versenybírók már bemutatkoztak, akik közreműködtek az évzárón és a gyakorlatban is jól megálltak helyüket - összegezett a főbb tapasztalatokról Molnár István, a megyei szakszövetség főtitkára.
Az új versenybírók között tíz kanizsai található: Révész József, Gondi Zoltán, Benedek Tamás, Tarnai Árpád, Németh István, Kaszler László, Rácz Péter, Tarr Mihály, Szendrői Ottó és Ja-kabfi Sándor.
B. A.
Révész zöld-fehérben
A rendkívül tehetséges Révész Katalin, az aranyjelvényes kiváló úszó a jövőben az FTC szakosztályát erősíti, akinek megtörtént az átigazolása a zöld-fehérekhez.
- Megérett az idő és a tehetség arra, hogy a nagyszerű versenyző a nálunknál sokkal jobb feltételeket biztosító fővárosi klubban folytassa a munkát. Kati főként az utóbbi két évben igazolta klasszisát, és biztos vagyok abban, hogy a mi gyerekünk betör az élvonalba. Természetesen sajnálom, hogy a jövőben nem a kanizsai úszósportot erősíti, de a jólfelfogott közös érdek, a töretlen fejlődés szükségszerűen hozta a bekövetkezett átigazolást - mondta Papp Miklós, a kanizsai úszó-szakvezető.
B. A.
Kanizsaiak fölényes sikere az évadzárón
A megyei úszó szakszövetség a fedett uszodában rendezte évadzáró versenyét, a megyei fedettpályás bajnokságot. A mintaszerűen rendezett versenyen nagyszerűen szerepeltek a Vízmű SE tehetségei, akik tíz arany-, tizenkét ezüstös hét bronzérmet szereztek, így fölényesen megelőzték az egerszegi és a lenti versenyzőket.
- Néhány tehetségünk betegség miatt nem indulhatott el az évadzárón, de még így is nagy fölény volt a jellemző. A versenyzőink igazolták a befektetett munkát és többségében egymás ellen döntötték el az érmeket. Jó formában versenyeztek, sikeres évzárót tartottak - összegezett Papp Miklós, a kanizsaiak edzője.
50 m mellúszásban (1986-ban születettek és fiatalabbak) a fiúk kanizsai házidöntőjét Domina Tamás nyerte (46,07 mp) Németh Gergely (51.09) és Mikóczi Dávid (54,37) előtt. A lányoknál bajnoki címet szerzett Cserjés Veronika (53,7*3) az egerszegiek előtt.
100 m mellúszásban (1984-85-ös korosztály) a kanizsaiak foglalták el a dobogót: 1. Ko-
vács Roland 1:39,76 mp, 2. Császár Márk. 3. Bencze Viktória. A lányoknál a legjobb kanizsainak Papp Viktória bizonyult, aki 1:36,98 mp-ces eredménnyel bronzérmet szerzett.
200 m vegyesúszásban taroltak a Vízmű kitűnőségei. A fiúknál Mikovics Gábor nyert bajnoki címet (2:40,15 mp) Miilei János és Takács Zsolt előtt. A lányok mezőnyében külön versenyt folytatott a bajnoki aranyért Révész Katalin és Holló Adrienn. Az elsőséget Révész szerezte meg 2:33,59 mp-es idővel Holló előtt (2:35,71 mp), míg a bronzérmes a kanizsai Major Zsófia lett (2:44,71 mp).
50 m hátúszásban (1986-os és fiatalabbak) Németh Gergely 45,49 mp-cel lett aranyérmes a klubtárs Miilei János (47,58 mp) és Domina Tamás (51,04 mp) előtt. A lányoknál a kanizsaiak két érmet szereztek: 1. Németh Eszter 53,95 mp, 2. Cserjés Veronika 54,05 mp.
100 m háton a riválisok voltak jobbak. A kanizsaiak közül Kovács Roland ezüstérmes lett 1:37,95 mp-es eredmény-
nyel, míg Kapusi Enikő bronzérmet szerzett 1:37,46 mp-ces eredménnyel az 1984-85-ös korosztályban.
200 m gyorson (1983-as és idősebb korosztály) újabb hat érmet szereztek a kanizsai fiatalok. A fiúknál: 1. Révész Viktor 2:18,38 mp, 2. Mikovics Gábor 2:20,25 mp. 3. Takács Zsolt 2:26,53 mp. A lányoknál Révész Katalin újabb aranyérmet nyert (2:17,15 mp) Holló Adrienn (2:22,20) és Major Zsófia (2:27,82 mp) előtt.
A 4x50 méteres vegyesváltóban a Vízmű csapatai játszották a vezető szerepet. A fiúknál az „A" csapat (Ta-kács-Tátrai-Révész-Mikovics) nyert bajnokságot a „B" csapat előtt. A lányoknál az „A" csapat (Révész-Varga-Major-Holló) végzett az élen a „B" csapat előtt.
Az ünnepélyes eredményhirdetéskor az 1-3. helyezettek éremdíjazásban részesültek, amelyeket a megyei szakszövetség vezetői, köztük Molnár István, a kanizsai szakosztály-vezetó adták át._
B. A.
f\.ci rr -tr tT i t i ♦ T * ''
VOSZK Kereskedelmi, Ipari es Szolgáltató Részvénytársaság
ELADÁSRA MEGHIRDETI
Nagykanizsa, Tárház út 6. sz. alatti
ingatlanát;
AZ INGATLAN ALAPTERÜLETE: 1996 nm. BEÉPÍTETTSÉG: 50%
KÖZMÜVEK: villany, gáz, víz, csatorna, telefon.
Az ingatlan kereskedelmi és ipari tevékenység folytatására
egyaránt alkalmas.
BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS: Jáger Attila vezérigazgató-helyettesnél 1078 Budapest, István út 14. Telefon: 1/2678-558.
Az ajánlatokat kérjük a VOSZK RT. részére megküldeni: 1078 Budapest, István út 14.
KANIZSA - s
1994. december
Másfélszobás, egyedi fűtésű, felújított lakás el-adó. Nk. Platán sor 9/A. IV/3. (4693 K) Hevesi Üzletsor mögött aknás garázs eladó. Érd.: Lukács József, Nk. Kodály Z. u. 2. Tel.: 93/317-323. (4533 K)_
Másfélszobás+étkezős, egyedi fűtéses, 3. emeleti, Munkás utcai lakás eladó. Érd.: Nk. Mun-kás u. 10/C. Magyar. Tel.: 314-420. (4532 K) Kiskanizsán egyszobás családi házamat konyhakerttel, gazdasági épületekkel elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra. Ajánl.: „Tavaszi költözés" jeligére kérném a Pf.: 154-be. (4415 K)_''
Kétszobás 3. emeleti öröklakás eladó. Érd.: Megyimórec István Nagykanizsa, Zemplén
1 l/A. 3. emelet (4704 K)_
Balatonmárialsón ikervilla fele eladó. Irányár: 2.400.000 Ft. Tel.: 06/60/399-755 (4705 K)
Egyedi gázfűtéses, 2 szobás, 51 nm-es, 4. emeleti öröklakás eladó. Cím: Nk., Munkás u. 6/A 4/13. Tél.: 314-508 (16 óra után) (4706 K)
Böhönyén kedvező fizetési feltételekkel 4 szobás, összkomfortos, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kovács József Böhö-nye, Dózsa körút 74. vagy 85/322-864 (4707 K)_"
34 nm-es lakás eladó. Irányár 1,2 mFt. Érd.: Nk. Városkapu 8/B. 3/11. du. 17 órától. (4708 K)_
Legalább 600 n.öl-es birtokot vásárolnék Nk., 30 km-es körzetében. Érd.: 311-207, Valler (4709 K)_
Nk-tól 10 km-re Galamboki tóhoz közel Győrhegyen téglaépület kis területtel (400 n.öl) eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: de. inunkaidő-ben 313-040/1168 mellék. (4710 K)_
5 szobás, kétszintes családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érd.: Nk., Új Elet u. 50. (4711 K) _
Két és félszobás családi ház garázzsal, műhellyel, kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigár-di köz. 3. (4712 K)_
Látóhegyen a Kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is (300-300) eladó. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Helyijárat. Irányár: 250 e.Ft 300 n.öl. Cím: Kiskanizsa Bajcsy Zs. 2/A vagy 93/319-455-ös Bányai. (4713 K)
Zalakaroson, panorámás, komplett zártkerti ingatlan, csodálatos környezetben, a fürdőhöz közel a legtöbbet Ígérőnek sürgősen eladó. Érd.: esti órákban, hétvégén egész nap Zalako-már, Petőfi út 51. (4717 K)_
Buszmegállótól 200 méterre, 40 nm-es hétvégi ház, télen is lakható, parkosított környezetben villannyal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nagy-kanizsa. Teleki u. 7/c. 1/3. (4718 K)_
Nk-Sáncban négyszoba-hallos, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős, 120 nm-es alapterületű, egyedi gázfűtéses 600 n.öl telekkel eladó. Érd.: 314-899 telefonon. (4719 K)_
Vásárolnék másfél, vagy kétszobás, egyedi fűtéses lakást. Érd.: esti órákban 317-220-as te-lefonon. (4720 K)__
2 különálló, felújításra szoruló, udvari, összesen 110 nm-es belvárosi családi ház mellék-
épülettel, udvarral, kocsibejáróval eladó. Érd.: Nk., Kisfaludy 21. 16-17 óráig. Bajné. (4722 K)_
2 szobás földszinti, önkormányzati lakásom elcserélném 1 vagy 1+félszobás önkormányzati lakásra. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4816
K)_
Zalakaroson 47 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, alápincézett ingatlan 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Kazanlak krt. 7/B.
1/4. (4817 K)_
1+félszobás lakás (fürdőszoba megoldható) eladó, hozzá kicsi kert + garázs. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4818 K)_
4 szobás, 2 fürdőszobás, nagykonyhás, garázsos, kp. fűtéses családi ház pincével, melléképületekkel + nyári konyhával eladó Nk-Bago-lán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4819 K)
2 szobás, előszobás, nagytelkes családi ház eladó Kiskanizsán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4811 K)_
Zalakaroson telek eladó a fedett fürdővel szemben, Banyai dűlőnél, a Nagy Campingnél és a Kilátónál. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4812 K)_
Csapiban 2 szobás, nagytelkes családi ház eladó. Kiválóan alkalmas gazdálkodásra, hétvégi háznak, és Zalakaros közelsége miatt nyaralónak kiadható. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4813 K)_
2 szobás, nagykonyhás, fürdőszobás, garázsos + melléképülettel, gazdasági épülettel, 600 n.öl telekkel felújított családi ház eladó vagy Nk-i 1+félszobás, egyedi fűtéses lakásra elcserélendő. Telefon beköthető. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4814 K)_
Nyaraló eladó Balatonberényben. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. (4815 K)_.
Keresek eladó garázst a keleti városrészben. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4807 K)_
3 szobás, nagy előszobás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4808 K)_
Keresek egyedi fűtéses, 1+félszobás vagy 2 szobás lakást. Ajánlatokat Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4798 K)_
2 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel, gazd. épületekkel, eladó Murakeresztúron. Irány ári 800.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4799 K) Keresek megvételre 2+fél, vagy 1+2 félszobás lakást a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4800 K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton fürdőszobás hétvégi ház, 250 n.öl telekkel, garázzsal + gazd. épületekkel kedvező áron eladó. Víz, villany, aszfaltos út van. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4801 K)_
2 szobás, I. emeleti, 2 erkélyes önkormányzati lakásom elcserélném egyedi fűtésű 1+félszobás önkormányzati lakásra. Minden megoldás érde-kel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4802 K)
1+2 félszobás, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4803 K)_
3 szobás + tetőtér megoldható, nagykonyhás családi ház + külön szoba, konyha, udvari épülettel, garázzsal, telekkel eladó Miklósfán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4804 K)
Csapiban és Zalaújlakon eladó vagy hosszútávra bérbeadó 3 és 6 hold föld művelésre, vagy fenyőtelepítésre. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4805 K)_
Belvárosi, 2 szobás, komfortos családi ház jellegű, önkormányzati lakásomat másfél vagy 2 szobás lakásra cserélném a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Péterfai u. 37/D. IV. era. 4. 19 óra után. Takács. (4850 K)_
600 n.öl telek, rajta régi házzal, jövő évi beköltözéssel eladó. Gáz, víz, villany bevezetve.
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.) Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. ¥ MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK.! V
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET. LAKÁSOKAT! V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÜTALAN KÖZVETÍTÉS! ¥ KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT! „A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!" NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
Érd.: szombaton, délutáni órákban a helyszínen lehet. Nk-Sánc, József Attila u. 30. (4823 K)
Csónakázó-tónál 200 n.öl telek eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 5/a. 2/3. Pete. (4825 K) Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház. Tetőtérbeépítés megoldható. Érd.: naponta fél 4 után. Hétvégén egész nap. Pölöskefó, Petőfi u. 11. (4824 K)_
Gáztűzhely olcsón eladó Nk. Király u. 45.
alatt. (4839 K)_
Eladó Balatonszepezden 110 n.öl telek, kis nyaralóval, teljes berendezéssel. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: 18 óra után. 92/324-783 telefonon. (4838 K)_
3 szobás Nk. Zemplén 9/A. alatt IX. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt + 260.000 Ft OTP. Érd.: Nk. Nagyrác 18. Molnár Zsigmond-llé. (4837 K)__
Aknás garázs eladó Nk-án. Érd.: Horváth Lász-ló. Nk. Csengery u. 43. (4836 JC)__
1 szobás, 3. emeleti, másfélszobás, és egy kétszobás, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: 311-149 telefonon. (4835 K)
Belvárosban 2 szobás, földszintes tnagánház-rész eladó. Érd.: 311-904 telefonon. (4832 K)
Katonaréten 2 és félszobás családi ház telekkel sürgősen eladó. Érd.: Nk. Tavasz u. 5/a. vagy Erkel u. 5. fsz. 1. cím alatt. (4831 K)
Nk. Zemplén 2/B. II/8. alatt 2 szobás lakás eladó. Érd.: Nk-Palin, Alkotmány u. 113. Egész nap. (4830 K)
Eladó 1 szobás, gázfűtéses lakás Nk. Kodály
8/B. IV/13. alatt. (4829 K)_
Nk-án 2+félszobás, 1. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 1/5. (4828 K)_
Nk. Petőfi S. u. 49. alatti, 471 nm-es családi ház telekkel eladó. Érd. a helyszínen, bármikor. (4827 K)_
Nk-án, Irtás u. 2. emeleti 1+3 félszobás, 72 nm-es lakás eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. irtás u. 3. Bárányi Péter, 18 óra után. Tel.:
60/399-304. (4826 K)_
Nk-án a Városkapu krt-on 1 szobás, kp. fűtéses lakás és a Bartók B. utcában 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Csere is szóba jöhet 2 szo-ba+étkezős, erkélyes lakásra 2. emeletig. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4915
K)______
Szepetneken 4 szobás, 200 nm-es, tetőlérbeépí-téses családi ház eladó. Telek: 1200 n.öl. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4916 K)_
Nk-Sáncban 3 szoba, hall + klllön bejáratú szoba-konyhás családi ház eladó. Telek: 550 n.öl. Csere esetén 2 szobás lakást beszámítunk. Irányár: 5:800.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Telefon: 93/314-394. (4917 K)
Nk. belvárosában 3 szobás, 100 nm-es, egyedi fűtéses, teljesen felújított. 1. emeleti lakás el-adó. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi ll. l/a. Tel.: 93/314-394. (4918 K)_
Nk-án a Corvin O. utcában 3 szobás, egyedi fűtéses, vízórás, 2. emeleti, erkélyes lakás eladó. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4919 K)_
Szepetneken 600 n.öl közművesített építési lelek eladó. A telek 20 m széles, kelet-nyugati fekvésű. Irányár: 450.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgo-
nyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4920 K)_
Zalakaroson a fürdőtől 1 km-re 1300 nm zártkerti ingatlan 60 nm-es hétvégi házzal eladó. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Telefon: 93/314-394. (4921 K)
Galambok központjában 2 szoba, fürdőszoba, konyhás régi parasztház 1000 n.öl területen eladó. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4922 K)
Nk-Sáncban 6 szobás (2 fürdőszoba. 2 terasz, pince) családi ház 600 n.öl területen eladó. Irányár: 6.000.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u.
l/a. Tel.: 93/314-394. (4923 K)_
Nk-án a Csengery utcában 2,5 szobás, 70 nm--es egyedi fűtéses, vízórás földszinti lakás eladó. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4924 K)
Balatonberény Szőlőhegyen 300 n.öl szántó eladó. Közmű nincs. Irányár: 300.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (4925
K)_
Szentgyörgyvári I. hegyháton 680 n.öl lelek pincével eiadó. Villany van. Érd.: naponta 18 óra után. Munkás út 22. Tel.: 314-360/24-14 mellék. (4926 K)_
Családi ház 500 n.öl leiekkel eladó, építkezésre is alkalmas. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (4927 K)_
1 szobás belvárosi komfortos lakás 850 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 93/311-621. (4928 K)
Nk-tól 15 km-re panorámás telek, elkezdett építkezéssel, gyári faházzal, 1000 db telepített fenyőcsemetével, 1,2 mFt-ért eladó. Támogatá-«)k, kedvezmények felvehetők. Érd.: 06-60/399-526. (4929 K)_
Elcserélném Nk-án önkormányzati garzonlakásomat zalaegerszegire vagy kanizsai hasonlóra. Szalai. Nk. Bartók u. 1. I.em. 4, (4930
K)_
Nk-tól 26 km-re, Bánokszentgyörgyon felújítást igénylő, 2 szobás családi ház nagy telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Érd.: Bánokszentgyörgy. Ady u. 14. alatt. (4931 K) Nk-án. keleti városrészben eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, jó állapotú, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17
óráig. (4932 K)_
Nk-án, keleli városrészben eladó 1,5 szobás, I. emeleti, 42 nm-es, erkélyes, jó állapotban lévó, liftes, kp. fűtésű lakás. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (4933 K)
Nk. belvárosában eladó 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázfűtésű, parkettázott, 2. emeleti lakás.
2 emeletes épületben. Irányár: 1.150.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (4934 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 4. emeleti, kp. fűtésű, kifogástalanul felújított lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (4935 K)_
Nk. belvárosában eladó 2.5 szobás. 60 nm-es. 3. emeleti, kp. fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (4936 K) Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (4937 K)_
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (4938 K)_
Nk-i, 57 nm-es, 2 szobás OTP öröklakás készpénzért sürgősen eladó, január 1-i beköltözéssel. Érd.: Nk. Liszt F. l/D. 4/1. 17-19 óráig. (4939 K)
Keresek 1,2 mFt-ig 2 vagy 1+félszobás lakást a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (4940 K)_
Galamboki hegyen hétvégi ház 400 n.öl telekkel, 150 n.öl kerttel eladó. Halastótól 1 km-re. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4941 K)_
2 szobás, nagykonyhás, fürdőszobás, gará-zsos+melléképületekkel, 600 n.öl telekkel felújított családi ház eladó Zalaszentjakabon. Te-
KAMARAI
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042). Tételenként: 500- Ft + áfa. Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-221 Egyiptomi cég cső és csővezeték gyártásához keres műanyag gyantát.
NK-222 Svájci cég vásárolna kristályfigurákat, üvegeket és vázákat, egyedi darabokat is.
NK-223 Izlandi cég kapcsolatot keres sziláid parketta-burkolatot gyártó magyar cégekkel.
NK-224 írországi cég hidegen hengerelt lágyvas csővezetéket és fittinget vásárolna.
NK-225 Holland cég kínál különböző szeszes italokat, mint alkohol, vodka, likőrök, továbbá egyéb üdítőitalokat.
1994. december 16.
KANIZSA - é
29
lefon beköthető. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. (4942 K)_
Szentgyörgy vári hegy 4. hegyháton hétvégi ház 250 n.öl termettel eladó. Az épület fürdőszobás. víz-villannyal ellátva + garázs, melléképület. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4943 K)_
2 szobás, önkormányzati. I. emeleti, összkomfortos lakásomat elcserélném 1 +félszobás önkormányzati, egyedi fűtéses lakásra. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4944 K)_
3 szobás családi ház garázzsal, kisméretű telekkel, lakható udvari lakással (szoba, konyha) eladó Miklósfán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4945 K)_
2 szobás, étkezős lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: Nk. Ka-zatllak krl. 7/B. 1/4. (4945 K)_
Keresek 2+fél vagy 1+2 félszobás lakást készpénzes fizetéssel. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4946 K)_
Zalakarosi telek eladó. Irányár: 200.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4947 K) 2 szobás, fürdőszobás hétvégi ház Zalakaroson 200 n.öl telekkel kedvez® áron eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4948 K)_
2 szobás családi ház nagy telekkel eladó Csapiban. Nk-i lakást beszámítok. Érd.: Nk. Ka-zanlak krl. 7/B. 1/4. (4949 K)_
2 szobás, földszinti lakás eladó. Irányár: 1.200.000 Fl. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4950 K)_
3 szobás, nagy előszobás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4951 K)
Keresek 2 vagy 1+félszobás, egyedi fűtéses lakást. Készpénzzel fizetek. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4952 K) 1 .félszobás lakás, fürdőszoba megoldható, eladó. hozzá kis kerttel. Irányár: 750.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4953 K)
Kiskanizsán 3 szobás családi ház 2 önálló tárolóval. 200 n.öl telken eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4974 K)_
Nk-án 150-200 n.öl építési telket vagy bontásra szánt családi házat vásárolnék. Igény szerint, belvárosi lakásomat értékegyeztetéssel beszámítom. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (4975 K)_
Sáncon 5 szobás családi ház egyedi gázfűtéssel. ipari árammal. 777 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (4976 K)_
Szepetneken 3 szobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, 1600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4977 K)_
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 450.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4978 K)_
Nagyrécsén 4 szobás családi ház, beépítell tetőtérrel, pincével, garázzsal, 2 fürdőszobával és WC-vel, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4979 K)_
Nagyrécsén 2 szobás, komfort nélküli családi
ház 600 n.öl telekkel etadó. Irányár: 800.000
_|_
BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES JELEN ÉS LEENDŐ ÜGYFELEMNEK!
PLÁNDERNÉ HIRDETŐ-KÖLCSÖNZŐ Nagykanizsa, Kazanlak kit. 7/B.
Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4980 K)_
Kiskanizsán 3+1 félszobás családi ház. egyedi gázfűtéssel, műhellyel, garázzsal, melléképületekkel, 300 n.öl telekkel eladő. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4981 K)
Palinban nagyméretű, beépített tetőteres, garázsos. kp. fűtéses családi ház, 200 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4982 K)_
Nagyradán 2 szobás családi ház, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.6 mFt. Erd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4983 K) Sáncon 6 szobás. 160 nm-es családi ház. tető-térbeépítéssel, egyedi gázfűtéssel. 600 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4984 K)_
Palinban 4+1 félszobás családi ház, egyedi gázfűtéssel, 2 fürdőszoba és WC-vel, 120 n.öl telekkel eladő. Irányár: 4,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4985 K)
Nk-án belvárosi családi ház. 3+2 szobás, egyedi gázfűtéssel eladó. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4986 K)
Palinban 2+3 félszobás, 104. nm-es. 6 éves családi ház eladó. Irányár: 4,7 mFt. Egyedi fűtéses, legalább 3 szobás lakás értékegyeztetéssel beszámítható. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (4987 K)_
Nk-án a Csokonai utcában I. em. 1 + 1 félszobás, felújított lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar ti. 19. Tel.: 93/314-012. 17 óra után. (4988 K) Nk-án a Magyar utcán 2 szobás, 60 nm-es családi ház telekkel eladó. Irányár: 1,2 tllFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4989 K) Pölöskefőn 3 szobás, 84 nm-es családi ház, 1700 n.öl telekkel eladő. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(4990 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3. emeleti. 2 szobás, összkomfortos. 66 nui alapterületű lakás eladó. Irányár: 1.75 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4991 K)_
Nk-án belvárosi. 3 szobás, egyedi gázfűtéses. 2. emeleti, 82 nm-es telefonos lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4992 K)_
Nk-án belvárosi 2+1 félszobás. 3. emeleti. 60 nm-es lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4993 K)
Nk-án belvárosi 2 szobás, ■ földszinti, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4994 K)_
Nk-án a belvárosban I. emeleti szomszéd lakások eladók. Átalakítással 5 szobássá nyitható. Telefon és garázs adott. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (4995 K)_
Nk-án a belvárosban 2+2 szobás. 3. emeleli. 90 nm-es. 2 szintes lakás eladó. Irányár: 3.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4996 K)_
Nk-án a Jókai utcában 2 szobás. 64 nm-es.
LEPKE Utazási Ügynökség
Nk., Fő út 10. Tel.: 93/312-981 TÉLI NYARALÁSOK:
1 hét, repülőjegy, FP TUNÉZIA 23.950 Ft CIPRUS 32.040 Ft NAGY VÁLASZTÉK!
J
A DALION AUDIO karácsonyi ajánlata:
Óriási választékban kaphatók komolyzenei, mese, jazz, pop, tock, disco, metál, nosztalgia CD-lemezek és műsoros kazetták, valamint üres audio- és videokazetták. A LEGOLCSÓBB ÁRAKON NAGYKANIZSÁN!
Nagykanizsa, Ady u. 14. NYITVA: 9-17.30 óráig, szombaton: 9-12 óráig Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva 9-12 áráig
egyedi gázfűtéses, garázsos, pincés lakás eladó. Érd.. Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4997 K)_
Nk-án a keleti városrészben 3 szobás, 64 nm-es, kp. fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4998 K)_
Nk-án az Űrhajós utcában tetőtérbeépítéses. 5+1 félszobás. 134 nm-es, erkélyes, teraszos, garázsos, egyedi gázfűtéses, komfortos lakás eladó. Értékegyeztetéssel 3 szobás lakás beszámítható. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (4999 K)_
Nk-án a belvárosban 4 szobás, összkomfortos, étkezős, pincés, 3. emeleti lakás eladó vagy bérbeadó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (5000 K)_
Nk-án a Csengery utcában 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, pincés, udvari lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (5001 K)
Nk-án a Garay utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, 4. emeleti lakás eladő. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
•(5002 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 1 + 1 félszobás, kp. fűtéses, 41 nm-es lakás eladó. Irányár: 1.4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (5003 K)
JARMU
S51-es Simson segédmotorkerékpár eladő 26 ezer Fl-ért. Zalakomár, Petőfi u. 82. (4954 K) Opel Astra 1,4-es. 2 éves eladó. Érd.: Nk. Ha-tárór u. 2. (4955 K)_
.Elől karambolos Polski Fiat 126-os, 4 éves, 17.000 km-rel eladó. Érd.: Miklósfa, Krűdy Gy. il. 4. (4956 K)_
VW motoros Wartburgot vásárolnék 4 éves korig, kevés km-rel. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 65. (4957 K)_
S100 L-es SKODA ''95. ápr. végéig műszakival 25.000 Ft-ért eladő. Érd.: 93/314-281-es telefonon az esti órákban. (4878 K)
Trabanthoz egyéves téligumik, felnivel eladók. Nk. Munkás u. 10. FodrászUzlet. (4875 K)
SIMSON F.NDURO 3 éves, 45.000 Ft-ért: háztáji kistraktor, kisfogyasztásű, 26 lóerős, jó állapotban féláron, 50.000 Ft-ért eladő. Érd.: Szökedencs, Fő u. 92. (4876 K)
Honda LEAD 55 kem robogó eladó. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/41. Érd.: esti órákban. (4877 K)_
Forgalomból kivont, Sl00-as SKODA új motorral alkatrészként eladó. Tel.: 93/317-390. 18 óra után. (4873 K)_
Peugeot 205 GRD 5 ajtós. 84-es évjáratú, I éves műszakival eladó. Irányár: 255.000 Ft. Érd.: Nk. Sánci u. 9/a. sz. Máté. (4871 Kj
89-es Samara friss műszakival eladó. Érd.: 15 óra után a 311-419-es telefonon. (4748 K)
601-es Trabant 1 év műszakival, sürgősen és olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdy köz 3. (4749 K)
Samara 6 éves, fehér színű, jó állapotban eladó Nagykanizsán. Érdeklődni: 06-30-466 te-lefonon. (4750 K)_.
BMW 318-as injektoros személygépkocsi megkíméli állapotban, extrákkal olcsón eladó. Érd.: 85/322-864-es telefonon. (4751 K)
ALBERLET
Keresek albérletbe 1 vagy másfélszobás, egyedi fűtésű lakást hosszú távra. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4958 K)_
Keresek 2 szobás, bútorozatlan vagy bútorozott lakást a keleti városrészben. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4959 K) _
Keresek albérletbe 1 szobás, bútorozatlan lakást egy kisgyermekkel. Ajánlatokat: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. (4960 K)_
Szoba, konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4961 K)_
1 szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. (4962 K)_
2 szobás, bútorozott, egyedi fűtésű lakás albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (4962 K)_
Nk-án. a Berzsenyi úti lakótelepen egyedi gázfűtéses, vízórás, bútorozott, földszinti lakás ''95. január 1-től kiadó. Érd.: 93/314-177 tele-fonon 17 óra után. (4963 K)_
2 szobás, komfortos, egyedi gázfűtésű, vízórával rendelkező, központi fekvésű, bútorozatlan lakás kiadó hosszabb távra. Ajánlatokat „December végi költözés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (4964 K)__
Nk. Fő úti, I. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos üres lakás albérletbe kiadó. Ajánlatokat Nk. Pf.: 363 címre kérek. (4965
K)_
Téglagyári garázssoron aknás, pincés garázs kiadó. Érd.: Nk. Munkás út 12/A. 3. em. 10. a. Érd.: 17 óra után. (4966 K)_
1 szobás, komfortos családi ház a Katonaréten albérletbe kiadó. Érd.: napközben: 311-207 számon. (4967 K)_
Albérlet kiadó Nk. keleti városrészében 1 szobával, bútorral, kp. fűtéssel, 2. emeleten, maximum 2 fő részére, gyermek és állat nélkül, december 15-től. Bérleti díj: 8.000 Ft + rezsi/hó, 2 hónapra előre fizetve. Csak megbíz-hatóaknak! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4968 K)_
Albérlet kiadó Nk. belvárosában, I. emeleten,
2 szobával, bútor nélkül, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, telefonnal, január 1-tól. Csak megbízhatóaknak! Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó, + 3 havi bér kaukcióként, esetleges magas telefonszámla hátrahagyása esetére. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-nap 8-17 óráig. (4969 K)_
Albérlet kiadó Nk. belvárosában, 3. emeleten. 2 szobával, bútor nélkül, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, január 1-től. Csak megbízhatóknak! Bérleti díj: 12.000,- Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (4970 K)
Kiadó Nk. belvárosában 60 nm-es pincehelyiség, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4971 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családi házak-at. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4972 K)
Albérlet kiadó Nk-án, Berzsenyi utcában, 2 szobás, egyedi fűtésű (az egyik szoba bútorozott), lakás, 1 vagy 2 személy részére. Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4.
ELADAS * VETEL * CSERE
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
CSfVSZI
CSASZI SZAMITOGEPES INGATLANSZOLGÁLTATÓ KFT.
Teljes körű ügyintézés, törvényességi garancia, igény szerint hivatásos értékbecslő áll az Önök rendelkezésére. Az ügyfelek kérésére külső munkatársaink házhoz mennek. Díjmentes megbízásokat is teljesítünk. Számítógépes rendszerünk gyorsaságot, pontosságot és széles körű információt biztosít. CSASZI Számítógépes Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 8.30-17.00-ig; szombaton: 8.30-13.00-ig
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
30
KANIZSA -
1994. december 16.
Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (4973
K)_
Erkel F. utcában hosszabb távra garázs kiadó. Érd.: Nk. Erkel F. 9. Simon. (4879 K)
VEGYES
Alsó tagozatosok korrepetálását vállalom! Cím a szerkesztőségben. (4880 K) Lada Samara önindító (gyári új) eladó. Érd.:, Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a
93/313-140/11-68 telefonon. (4872 K)_
Csepel Lady női tízsebességes. alig használt versenykerékpár és Puch 26" férfi, háromsebes-séges kerékpár eladó. Érd.: Gyimes Gyula. Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 tele-
fonon. (4890 K)_
Eladó 1 db gyermekágy és 3 db hízott sertés 160/kg-os áron. Nk. Kodály 1-3/D. 2 em. 3. ajtó. (4889 K)_
Értelmiségi anya és 14 éves leánygyermeke „pótnagysztllőt" keres intelligens házaspár személyében. sok szeretettel és együttléttel. Leveleket „December" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-reni. (4897 K)_
Eltartási szerződést kötnék idős személy(ek)el vagy rokkanttal Kanizsán és 10 km-es körzetben is. Minden megoldás érdekel. Cím: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1. Nyírőné. (4896 K)
Karácsonyi nagytakarítást vállalok. Gyors, pontos, leinformálható. Tel.: 311-169, inunkaidő-ben 8 -16 óráig. (4895 K)_
4 vagy 6 órás takarítást vállalok. Érd.: Nk. Vá-
roskapu 14/C. 2/1. Nyíróné. (4894 K)_
PHILIPS CM 8833 monitor Conmiodore-hoz és videóhoz eladó. Érd.: 93/311-545. (4893 K)
Felsőfokú nyelvvizsgával, pedagógus diplomával általános iskolások német nyelvtanítását, korrepetálását vállalóul. Leveleket „Kinder" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4892 K)
Ulőkád (piros színű műanyag) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. Tel.: 93/313-140/11-68. (4891 K)_
Törzskönyvezett szülőktől fekete és sötétbarna, törpe uszkár kiskutyák eladók karácsonyra. Érd.: Nk. Teleki u. 102. (4888 K)_
Számítógép eladó! AT-386 SX 2 Mbyte memória, 120 Mbyte háttértár, színes VGA monitor. Érd.: Marton, 93/313-040/1879-es mellék, 16 óra után, hétvégén egész nap. (4887 K) Betegápolást és talptnasszást vállalok. Cílll a szerkesztőségben. (4886 K)_
2 személyes, kihúzható kanapé. 2 puffal, djsze-rű állapotban eladó. Érd.: Gor Miklós, Nk. Városkapu 4/B. 3/11. (4885 K)_
Modern típusú, vajszínű szekrénysor (8 hónapos) rendkívül olcsó áron, 35 ezer Ft-ért eladó. Erd.: esti órákban. Nk. Liszt F. l/D. IV/1. (4884 K)_
Bőrgarnitúra, 1 db 220 literes, nagyon jó állapotú hűtőszekrény, 2 db puff + 2 fotel, irhabunda, gyermekholmik eladók. Érd.: Megyeri Györgyné. Nk. Csokonai 8/C. 3/1. 16 óra után. (4883 K)_
AT 386-os DX40-es számítógép 250 MB HDD PHILIPS SVGA monitorral eladó. Érd.: 18 óra után, Nk. Berzsenyi 1/B. Szegletes. (5004 K)___
Eladó olcsón, jó állapotú használt konyhaszekrény, 2 db falifűtő, gázboyler, gáztűzhely Nk-án. Tel.: 06-60/399-596. (5005 K)_
Centrifuga és mosógép, 1 pár bokacsizma, férfi télikabát, több férfi öltöny eladő. Nk. Munkás u. 12/B. 1/3. (5006 K)_
Panasonic MS70-es szuper VHSC hifi-sztereó videókamera teljes felszereléssel, szettáskával. adapterrel, töltővel, akkumulátorral, kazettákkal, magyar nyelvű használati utasítással, garanciálisan anyagi okok miatt olcsón és sürgősen eladó. Vízvári József, Nk. Bedő A. u. 1. fsz. 2. munkaidő után. hétvégén egész nap. (5007 K)
PLÁNDERNÉ HIRDETŐ-KÖLCSÖNZŐ
Nagykanizsa, Kazanlak kit. 7/B. 1/4. Nyitva: H-SZ-P.: 15-18, K-CS.: 10-18 óráig Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE
HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN!
KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, naj»y teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben"
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
ALLAS * ALLAS ❖ ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Élelmiszerbolti eladó 10.500-15.000 Ft
Titkárnő (középfokú angol, érettségi) 50.000 Ft
Pneumatikus karbantartó szakmunkás 20.000-22.000 Ft
Szabó, varrónő 10.500-22.000 Ft
Üzletkötő, ügynök 15.000-50.000 Ft
Villanyszerelő 18.000-30.000 Ft
Asztalos 25.000-30.000 Ft
Cipőfelsőrész-készítő szakmunkás 13.000 Ft
Technológiai ellenőr (svéd v. angol nyelvtudással) 20.000-25.000 Ft Kőműves 15.000-25.000 Ft
Biztonsági őr 15.000-20.000 Ft
Valutapénztáros (horvát v. német nyelvtudás) 15.000-20.000 Ft
15000 l-es gázolajtartály eladó. 06-60/399-363 vagy a 93/314-012 telefonon. (5008 K)
Motorola 3200-as GSM 900-as rádiótelefon és PHILIPS mikrohullámú sülő eladó. Érd.: 317-118-as telefonon vagy az Ady út 12. alatti Na-lura boltban. (5009 K) _
Csinos, ügyes, vendéglátásban jártas fiatalember mindennemű munkát vállal az ünnepek alatt. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Megbízható vagyok" jeligére, Nk. Pf.: 154-bc kérek. (5010
K)_
12-14 éves, vékony alkatú kislánynak való irhabunda eladó. Ára: 2000 Ft. Érd.: 311-149.
(5011 K)_
Érdekes szellemi munkához Ügyes, aktív, tárgyalóképes munkatársakat keresünk Nk-án. Kereseti lehetőség kizárólag öntől függ. Jelentkezni „Azonnal" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre lehet. (5012 K)_
Eladnám 50-es méretű, sötétbarna, panofix karcsúsított bundát. 15 ezer Ft-ért. Szalai. Nk. Bartók u. 1. 1/4. (5013 K)_
10 hónapos, profi Sherwood dek és rádiós erősítő (170 wattos) hangfalakkal (160/300 wattos) együtt vagy külön-külön olcsón eladók. Irányár: 65 eFt. Tel.: 389-002, 17 óráig. (5014 K)_
60 literes fagyasztó szekrény eladó. Érd.:: Nk. Csokonai 2. 3. lh. Horváth Imre. (5015 K) Apparátus lánghegesztő komplett tartozékkal és 220 V-os ventillátor (4000 köbméteres) eladó. Érd.: Nk. Kőrisfa u. 1., egész nap. (5016 K) Az Agondi Viking Hotelben üdülőhasználati jog kiadó dec. 19-től jatl. l-ig, akár rövidebb időre is. Érd.: Nk. Kisberki u. 7. Hajas Zoltán. (5017 K) _
PARTNERKERESŐ
62 éves férfi káros szenvedélytől mentes, 55-60 év közötti hölgyek levelét várja „Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (5018 K)
Keresem a társam megbízható úr személyében 60 éves korig. Egyedül élő özvegyasszony vagyok. Saját lakással rendelkezem. Leveleket „Piros Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok. (5019 K)__
27 éves fiú társát keresi független hölgy személyében 28 éves korig. Minden fényképes le-vélre válaszolok. 8801 Nk. Pf.: 42. (5020 K)
51/167/75, középfokú végzettségű, jó megjelenésű. vígkedélyű, intelligens férfi keresi független hölgy ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Boldog Újév" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (5021 K) _
30 éves, 185 cm magas, barna, göndör hajú. jó megjelenésű, független férfi megismerkedne hasonló korú, független nővel vagy elvált asszonnyal, aki szívesen fogadná otthonába. Gyermek nem akadály. Komolytalan ajánlatok nem érdekelnek. Leveleket „Kölcsönös szere-tet" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5022 K)
Saját lakással rendelkező, 63 éves özvegyember keresi hozzáillő, szerető, hűséges feleségét, aki otthonába jönne. Család nincs. Leveleket „Szeretet és megbecsülés" jeligére. Nk. Pf.: 154-be. (5023 K)_
27 éves, családcentrikus fiú megismerkedne, hasonló, kedves, jó megjelenésű, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat „Kereslek" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4809
K)_
46 éves. 172 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét. Leveleket „Szilveszterezzünk együtt" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4912
K)_
Szeretnék egy hosszantartó, harmonikus kapcsolatot! Jó megjelenésű, intelligens, mélyérzésű férfi ismeretségét keresem! Aki hűséges társa lenne, egy 168/50/31 éves elvált, gyerekes, csinosnak mondott hölgynek! Lehetőleg, fényképes levelet várok, a szerkesztőségbe! Leveleket a „Romantika" jeligére a Pf.: 154-be kér? ném. (4765 K)_
52 éves, jó megjelenésű értelmiségi nő társat keres 170 cm magas, sportos, nem dohányzó értelmiségi, vagy érettségizett férfi személyében. Leveleiket „Vágyak és remények" jeligére
a Pf.: 154-be kérném. (4766 K)_
43 éves, csinos értelmiségi nő lakással, társat keres 170-175 cm magas, intelligens úr szemé-
lyében. Leveleket „Szenvedély" jeligére á Pf.: 154-be kérek. (4767 K)_
Vonzó külsejű 52 éves értelmiségi nő megismerkedne jó megjelenésű, nem dohányzó férfival, akivel együtt szilveszterezhetne. Kölcsönös szimpátia esetén tartós kapcsolat is kialakulhat. Leveleiket „Szilveszterezzen velem!" jeli-
gére a Pf.: 154-be kérem. (4768 K)_
Társaság hiányában ezúton keresem a társam jól szituált, vidám, káros szenvedélyektől mentes úr személyében. 60 éves korig. Leveleket „Szép karácsony" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4769 K)_
53 éves elvált nő megismerkedne korban hozzáillő férfival. Leveleket „Várlak" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4770 K)_
27/176 érzelemgazdag, családcentrikus fiú megismerkedne hasonló, helyesnek mondott Nagykanizsa környéki, vagy nagykanizsai, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat „Csak Te" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4771 K)_
27 éves, csinos, sokoldalú, diplomás, ifjú hölgy tartós kapcsolat céljából független, egzisztenciával rendelkező, intelligens úr társaságát keresi 35 éves kortól, aki szépítené, művelné őt, hogy hölgye ékszerként beragyoghassa a szürke hétköznapokat. Bemutatkozó levelét „Türelmetlenül" jeligére Nagykanizsa Pf.: 366-ba
várja. (4772 K)_
45 éves, 170 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes társát. Leveleket „Ketten könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(4911 K)_
42 éves, fiatalos, csinos, filigrán, vígkedélyű, értelmiségi nő keres érzelmekben gazdag, fílg-getlén társat komoly kapcsolat kialakításához. Leveleket „Véletlen" jeligére, Nk. Pf.: 503-ba kérem. (4910 K)_
Keresem azt a 36-48 év közötti, csinos, jó alakú, egyedülálló, lakással rendelkező értelmiségi, vagy vállalkozó hölgyet, akinek otthonából hiányzik egy káros szenvedélytől mentes, intelligens, rendezett anyagi helyzetű társ. Leveleket „Ciprusi utazás" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (4909 K)_
30/180 diplomás, sportos testalkatú, kirándulást, szórakozást kedvelő magányos férfi társat keres. Leveleket „SZILVESZTER" jeligére. Nagykanizsa 2. postán maradó. (4908 K)
Ha úgy érzed, magányos vagy. egyedül vagy. ha bátorításra van szükséged, akkor írj egy csinos, kiegyensúlyozott, gyengéd fiatalembernek. Fényképes válaszleveleket „Egy kis öröm" je-1 igére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4907 K)
Egy 17 éves fiú barátnőt keres. Fényképes leveleket „Szomorú fiú" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok. (4906 K)_
Keresem a társam egy komoly, kedves, független hölgy személyében, 48-54 éves korig. Válaszlevelét „Orgonavirág" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre kérem. (4905 K)_
28 éves. független, magányos, vidám természetű hölgy szórakozni szerető, kedves barátot keres „SZIVÁRVÁNY" jeligére. Nagykanizsa 2, postán maradó. 8802. (4904 K)_
37 éves. józanéletű, komoly gondolkodású férfi vagyok. Megismerkednék olyan hölggyel 42 éves korig házasság céljából, aki egyedül neveli a gyermekét vagy gyermekeit, és hozzám költözne. De gyermektelen hölgyek levelét is várom. Minden levélre biztos válasz. Leveleket „Szerencsekerék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (4903 K)_
29 éves. 182 cm magas, kanizsai, lakással rendelkező legényember megismerkedne falun élő házias lánnyal házassági szándékkal. Leveleket „Rád találok" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek.
(4902 K)_
42/160/53 elvált hölgy keresi káros szenvedélytől mentes férfi ismeretségét házasság céljából, ki otthonába költözne. Erd.: „Ketten köny-nyebb" jelige. Nk. Király út 45. cím alatt, Bor-nénál. (4901 K)_
Intelligens, diplomás üzletasszony 14 éves leányával keresi társát értelmiségi férfi személyében. 55 éves korig. Leveleket „Lehetséges" je-1 igére. Nk. Pf.: 154-be kérem. (4900 K) 45 éves 168/65 kékszemű, szőke, csinos, értelmiségi, elvált hölgy keresi társát 40-48 éves értelmiségi, független férfi személyében. Lakásom, kocsim* nyaralóm van. Leveleket „Szívdobbanás" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérem. (4914 K) _
Tisztelt Hölgyem!
Tisztelt Uram!
Ezúton köszönöm meg, hogy jelölésemet ajánlásával, megválasztásomat szavazatával támogatta.
(A 8. sz. választókerületben, a Munkás 5-7., a Rózsa 19-21.,
Zemplén 1-11. és a Kazanlak sz. lakóépületek
krt. 2-12.
lakóiként.)
|p
Röst János I"
képviselő * SZDSZ-Í Agrárszövetség- g Vállalkozók Pártja §

_I
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (Z\IMK Kii''. Nk., Kő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétío-kedd-sz.ei''da: 8.00-12.00 és 13.00-16.00. péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
1994. december 16.
KANIZSA - 7éuMyvtsí
-y
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN.
Sok árucikket az. olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
Nagykanizsa Eötvös tér 28.
Jullus Meinl*
alapítva;
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
DOMUS
KANIZSA
Trend Kf
~ Akar ön k,i"urü"
jjr körülmények közöli étkezni,
f >« fagyizni?
Ill Térjen be hozzánk!
P Légkondicionált. 40 férőhelyes
J* reprezentatív vadásztermünkben
külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
KÓZÍ-PDUNÁNTÚU GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140. 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása: gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, pf. 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
f^—^ 1995 évi Országos, Budapesti Céginformációs
adattárak.
I (ÉGMUTATÓ Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
\ I A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem
rc maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap
r Nagykanizsa I Megyei i Jogú Város Önkormányzata

Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést.
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. ,—
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. j J
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
ELKKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató BT.
i \1 KANIZSA - ., k______i 1994. december 16.
Télapó-túra
Három napon keresztül járta a város utcáit egy Citroenen, díszkísérettel a Mikulás, aki túrája közben harmincezer forintnyi ajándékot osztott szét a kanizsai gyerekek között. Ezenkívül megjelent a Télapó az Erzsébet téri karácsonyi ünnepi vásáron is, ahol hét műsor keretében egy alkalmi társulat szórakoztatta verssel, zenével az apróságokat a Kereskedelmi Kamara, a Floreát Alapítvány, a kórház és a Ryno Kft. Kulturális Menedzser Irodájának jóvoltából.
-kr-
Mikulás a Szociális Otthonban
A Mikulás ellátogatott a Szakosított Szociális Intézménybe is. A várva várt Télapó sok szép ajándékkal kedveskedett az otthon lakóinak. akik ezt műsorral hálálták meg. Szintén ezen a napon került sor a Miku-lás-napi ünnepségekre az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában. A meghívott vendégeknek és szülőknek bemutatott műsorban voltak olyan versek is, amelyeket a napközisek maguk írtak. Ezen ünnepség keretében mutatkoztak be a Rózsa úti Altalános Iskola diákjai is. Műsorukat Novákné Hábri Olga tanította be. A Miku-lás-köszöntés kölcsönös megvendégeléssel és ajándékozással zárult.
-dé-
Karácsonyvárás Kiskanizsán
Immár hagyomány, hogy a kiskanizsai keresztény ifjúság önálló színpadi művet ad elő karácsonykor. A tavalyi nagy siker után - művelődési házak, iskolák, templom adtak otthont előadásaiknak - idén újabb színdarabbal készülnek az ünnepre. A Császár Antalné hitoktató által összeállított darabban felcsendül zene, ének, és megelevenedik a keresztény karácsony. A mű szerzője maga a hitoktató. Mint megtudtuk közel száz gyerek készül az idei műsorra. A tervek szerint e darabot is szeretnék bemutatni iskolákban, az éjféli mise előtt a kiskanizsai templomban, majd másnap a gyerekeknek, szülőknek, érdeklődőknek.
-li-
KOOS KAROLY-DIJ DR. KERECSÉNYI EDITNEK
Ma kerül sor ünnepélyes keretek között - a névadó születésnapján - a Koós Károly-díj átadására. Kanizsa főépítészi hivatala Lovrencsics Lajost, a Városvédő Egyesület elnökét és dr. Kerecsényi Editet, a Thury György Múzeum egykori igazgatóját terjesztette fel a városban végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért a díjra. A két jelölt közül ez évben dr. Kerecsényi Editet
találták méltónak az adományozók az elismerésre. A díjazott 1951-ben végezte el az ELTE néprajz-középkori régészet-mű vészettörténe t-múzeoló-gusi szakát. Egyidejűleg kinevezték a Thury György Múzeum vezetőjévé. Működése alatt az intézmény néprajzi gyűjteményét több mint tizenháromezer tárggyal gyarapította. 1965-ben bölcsészettudományi doktori címet nyert,
1985-ben pedig a néprajztudomány kandidátusa lett. 1984-ben vonult nyugdíjba, s ettől kezdve a szlovéniai Lendva vidék egyik kis magyar néprajzi csoportjának, Hetésnek kutatásával, népi értékeinek -a lendvai várba való - összegyűjtésével, leltározásával, tudományos feldolgozásával töL ti napjait.
K.R.
Húsz év után fodrász is
Széchenyis fiatalok szakmai vetélkedői
A Munkaügyi Minisztérium, a szakképesítésért felelős minisztériumokkal egyetértésben az 1994/95-ös tanévre is meghirdette a Szakma Kiváló Tanulója és a Szakmai Tantárgyi Versenyeket. A Széchenyi István Ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola végzős tanulóinak legjobbjai az idén tizennégy szakmában bizonyíthatják rátermettségüket, elméleti és gyakorlati ismeretekből. Az iskolai döntők élen végzett tanulói hazánk tizenöt vidéki városában és Budapesten február második felében elődöntőkön, majd március 23-
24-én a döntőkön vesznek részt. Kivételt jelent az építő szakmák közül: az ács,- állványozó, a szobafestő és mázoló, valamint a kőműves szakma, mivel az időjárást, a külső terepet is figyelembe véve az elődöntőket március 20-21-én, míg a döntőket a legjobbak számára jövő év április 17-18-án bonyolítják majd Győrben.
A Szakmai Komplex Tantárgyi Versenyeket három tárgyból: műszaki rajzból, számítástechnikai ismeretekből és CNC programozás és gépkezelés tárgyakból március 9-től bonyolítják a
rendező iskolák. Tóth László igazgató elmondta, hogy nagy várakozással tekintenek az idei vetélkedősorozatok elé, mivel a tavalyi évben a Széchenyi István Ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola az országos döntőkön leadta a névjegyét. Az iskolában a tanulók felkészülése és felkészítése december 5-től, a versenykiírás napjától megkezdődött. Érdekesség, hogy Nagykanizsa húsz év után újból indít fodrász tanulót az országos vetélkedőkön.
B.B.
LIGA ULES
Idei utolsó választmányi ülését tartotta kedden délután -lapzártánk után - a LIGA Dél-Zalai Szövetsége. Első napirendi pontként, zárt ajtók mögött a szervezet gazdasági, pénzügyi helyzetéről kaphattak képet a jelenlevők, majd az idei év Szövetséget érintő főbb eseményeiről hallgathattak meg tájékoztatót. Ezt követően döntöt-
tek az - Erdős Péter lemondása kapcsán megüresedett - oktatásfelelősi szék betöltéséről. Elfogadták a LIGA jövő évi szervezeti építésével kapcsolatos dél -zalai állásfoglalást is. Utolsó napirendként aktuális érdekvédelmi kérdésekkel foglalkozott a választmány_
K.R.
* h mi/''&ifftiisAft
hirugyelet:
Katolikus Ifjúsági Klub
A Móricz Zsigmond Művelődési Házban működő Katolikus Ifjúsági Klubba szeretettel várnak olyan fiatalokat, akik szívesen töltenék idejüket olyanok körében, akikkel az életről, a szeretetről, a hitről és más, az ifjúságot érintő témákról szeretnének baráti körben elbeszélgetni. A Császár Antalné vezette kis csoportnak főleg hetedik, nyolcadik osztályos tanulók a tagjai, és szombatonként tartják összejöveteleiket.
L.I.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Dőrő János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Iholya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Kiilső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona. Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdrolI: Horváth Zoltán. Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Lelenyei munkatárs: Mirkő Imre. Kaposvári munkatársak: Kitsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47, Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia. Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/31 1-457. Felelős vezető: Soós Sándomé. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda KI. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor Ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0X65-3X79
DEL-ZALAI
ARA:
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
évf. 51. sz. 1994. dec. 23.
Rádió Kanizsán
Rádió Plussz néven új rádióadó kezdi meg működését Nagykanizsán. Az előzetes információk szerint széles körű közszolgálati, információs és szórakoztató programot sugároz majd a város lakóinak, a városlakók részvételével. A Rádió Plussz tervezettt rovatai az ifjúságtól a nyugdíjas korosztályig többféle igényt kívánnak kielégíteni.
A rádióadó beindulásával kapcsolatosan Maros Sándort, a Kanizsa TV vezetőjét kérdeztük.
- A Rádió Plusszt sugárzó rádióadóként kívánjuk működtetni. Természetesen a Kanizsa Rádió mellett. Még nem tisztázott, hogy az illetékes minisztériumtól igényelt frekvencia mekkora terjedelmű lesz, és osztoznunk kell-e rajt a Kanizsa Rádióval. A fenntartó és működtető Kanizsa TV Kft. január 10-én szeretné indítani rádióadását, nem médiamonopóliumként, hanem választékbővítésre, versenytársként. Terveink szerint a reklámokból önfenntartó lehet a Rádió Plussz, hiszen a város gazdasági intézményei, vállalkozói, de a kulturális szféra is igényli egy rendszeresen, naponta hosszabb ideig működő sugárzó rádióadó létét. December elejére összehívtuk leendő munkatársainkat, egy tehetséges és véleményem szerint erre a munkára alkalmas stábot, akik vezetik a műsorokat, illetve gondozzák az egyes rovatokat. A stúdió már megvan, egy Zemplén utcai ház legfelső szintjén, most a szerkesztőségnek keresünk helyet, ló lenne, ha ez a városközpontban lehetne.
Január elején a Kanizsa újság hasábjain részletes tájékoztatást szeretnénk adni a Rádió Plussz működéséről, pontos" műsorrendjéről, elképzeléseinkről és természetesen a műsorstruktúráról
is._
BE.
Átvitték megbízólevelüket a polgármester és a képviselők
Némi késéssel vette kezdetét az elmúlt hét csütörtökén a Vasemberházban a frissen megválasztott önkormányzati testület tagjai megbízólevelének átadása. A késedelem okát az szolgáltatta, hogy két körzetből jogorvoslati kérelem érkezett, így a szóban forgó szavazatokat újra számláltak. Az újbóli összesítés azonban nem változtatott a korábbi eredményen. Varga Ferenc, a választási bizottság elnöke hangsúlyozta, a jelenlévő képviselők bizalmat kaptak a választóiktól, melyet tevékenységük során ki kell érdemelniük. Majd kérte e jelenlévőket, minden munkájukkal csak a város érdekeit szolgálják. Ezt követően került sor a megbízások átadására, melyet Suhai Sándor polgármester után vettek át - Balogh Tibor, Csákai Iván, Krémer József és Röst János kivételével, akik más tevékenységük miatt maradtak távol - az elkövetkező négyéves ciklus kanizsai vá-
rosatyái. Végül az öttagú cigány kisebbségi önkormányzat tagjai kapták meg a megbízásaikat az elnöktől. Az ünnepség záróaktusaként új polgármesterünk pohárköszöntőjében üdvözölte a megválasztott testületet jó együttműködést és pártok fe-
letti eredményes munkát kíván-
_K.R.
Lapzártánk után a Hevesi Sándor Művelődési Központ Kamaratermében került sor a közgyűlés alakuló ünnepi ülésére. Ezen került sor a közgyűlés tagjainak eskütételére.
FOLYTATASA KÖVETKEZETT...
A Zala Megyei Munkaügyi Bíróság december 14-én másodfokon újratárgyalta a Széchenyi István Ipari Szakközép-és Szakmunkásképző Iskola tizenhárom műszaki tanárának a fellebbezését. A dr. Csanádi Lajos vezette tanács tizenkét fellebbező keresetét elutasította, míg egy főnél elismerte a posztgraduális képzésben szerzett felsőfokú végzettséget. Érdeklődésünkre Tóth László
igazgató még elmondta, hogy ez azt jelenti: tizenkét műszaki tanár besorolása változatlan marad, míg az említett egy főt nyolc napon belül, 1994. január 1-től visszamenőleg az „F" kategóriába kell sorolni. A bíróság előzetes jelzése szerint, a „jó munka alapján" besoroltak másodfokú tárgyalására 1995.
január 11-én kerül sor._
B.B.
NYUGALOM A HATÁROKON
December 12. és 18. között a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyarszlovén szakaszon nyolcan követtek el jogellenes cselekményt, közülük kettőt a szlovén szervek fogtak el és adtak át magyar kollégáiknak. A magyar-horvát zöldhatár csendes volt, ellenben a vasúti átkelőkkel, ahol öten bújtak el nemzetközi gyorsvonatok padlásterében illetve ülései alatt. Határforgalmi ellenőrzés során a ma-
gyar-szlovén átkelési pontokon 97 770 utast, 34 566 közúti járművet léptettek át, míg a magyar-horvát átkelőkön 185 835 utast, 59 935 közúti járművet és 4231 vagont. Sármelléken az ideiglenes légi átkelőhelyen 11 utas és két repülőgép fordult meg. Beutazási feltételek hiánya miatt huszonkilenc külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést és irányítottak vissza.
K.R.
Regionális Gyermekvédelmi Műhely
A Népjóléti Minisztérium Zalaegerszegi Gyermekotthonában tartotta első foglalkozását a Regionális Gyermekvédelmi Műhely. A konferencián a hazai kábítószerhelyeztről, a szenvedélybetegségek prevenciós lehetőségeiről és a Zala megyében - e téren - végzett vizsgálatok tapasztalatairól esett
szó._
H.I.
KANIZSA -
1994. december 23
KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS ''94
- Név 1. szk -1 2. szk. 3. szk. Összes érvényes szavazat Vátasz-tók száma
1 Bicsak Miklós Koczfán Ferenc Sabján Imre Teleki László 112 14 113 7 154 43 131 16 165 90 60 7 431 147 304 25 907 2591
Név 4. szk 5. szk 6. szk 7. szk Össz. érv. szav. Válaszlók száma
2 Czobor Zoltán Dr. Horváth György Lőrincz László Schmiüt István Vékási János Vízvári József 35 5'') 29 52 11 1 65 69 9 53 10 24 83 13 45 12 1 53 78 10 81 38 9 177 289 61 231 71 13 842 3114
Név S. szk 9. s/.k 10. szk szk Össz. érv. szav. Választók száma
3 Balogh Tibor Béres Márton Halász István Paálné Sneff Katalin Tóth Miklós 121 67 22 14 82 139 53 10 10 46 76 76 12 17 92 77 40 12 2 49 413 236 56 43 269 1017 3115
Név 12. szk 1.3. szk 14. szk Összes érvényes szavazat Válasz-lók száma
4 ld. Horváth Lajos Horváth Lajos ht.kat. Papp Ferenc Péter József Rodek Elemér Solti Károlv Vágvölgyi Tamás 14 2'') 94 66 13 53 33 3 n 126 80 59 90 26 8 34 173 72 13 81 50 25 65 39 3 218 85 224 109 1029 2959
Név 15. szk 16. szk 17. szk Összes érvényes szavazat Választók száma
5 Dr. Csákai Iván Deiszinger József Dobos István Krihó József Tóth I~ászló 123 41 7 21 84 113 38 7 22 128 129 42 19 33 108 365 121 33 76 320 915 3072
Név 18. szk 19. szk 20. szk Összes érvényes szavazat Választók száma
6 Balassa Béla Horváth ( ryirgy János Kelemen Zoltán Pál Metz^-mé Pilczxr Éva Polka P. István Pcszavecmé Ar.my Ida Szigetvári Péter 92 51 95 32 41 18 5 79 17 88 17 39 75 5 83 8 100 19 77 20 19 254 76 283 68 157 63 29 930 3063
Név 21. szk 22. szk 23. s/.k Összes érvényes szavazat Választók száma
7 Johanidesz István Kovács Tamás Pintér Béla Pócza Attila 94 94 12 58 85 55 13 42 41 77 34 220 226 28 134 608 2716
Név 24. szk 25. szk. 26. szk. Összes érvényes szavazat Választók száma
K \ Csizmadia Lajos Csontos Józsefné Farkas Tibor Kiss Ernöné Nagy János Rösl János 14 1 71 60 31 111 9 0 32 34 26 37 2 3 19 34 51 34 25 4 122 128 114 1&2 575 2697
Név 27. szk 28. szk 29. szk Összes érvényes szavazat Választók száma
9 Csontos Imre Deme Zoltán Ferenczy Zoltán Gvalóka''i Zoltán Krémer József 9 14 83 65 78 11 17 76 34 48 9 9 63 37 38 29 40 222 136 164 591 2696
Név 30. szk 31. szk 32. szk 33. szk Össz. érv. szav. Választók száma
10 Hatász Károly Dr. Kerekes József Marton István Marton István mérnök Molnár Jenóné 1 4 20 76 4 V7 10 83 61 12 95 22 42 102 2 101 22 41 163 1 220 58 186 402 19 885 2788
Név 34. szk 35. szk 36. szk Összes érvényes szavazat Választók száma
11 Czotterné Ivády, Zsuzsa Czupi Gyula Dr. Fenyves János Dr. Kereskai István Tüttó István Dr. Vass József 59 84 30 83 90 20 80 98 34 sq 102 19 64 96 26 80 96 25 203 278 90 222 288 64 1145 2911
Név 37. szk 38. szk 39. szk Összes érvényes szavazat Választók szánta
12 Balogh György Dr. Izsák Attila Kispál József Magyar József Szabó József Sziki né Miskovits Ida Zsoldos Ferenc 135 16 31 150 147 8 49 36 11 79 44 10 32 33 21 9 141 115 40 34 204 48 73 370 306 58 115 1174 2911
Név 40. szk 41. szk 42. szk Összes érvényes szavazat Választók száma
13 Bóha János Kiss LászlóKöteles Jpzsefné Ori Sándor Spollár Istvánné 23 22 34 50 32 < 17 66 68 54 10 79 43 73 10 36 68 143 191 96 534 2343
Név 43. szk 44. szk 45. szk Összes érvényes szavazat Választók szánta
14 Brockóné Dr. B. Enikő Csordás József Horváth Ferenc 79 133 47 175 67 45 110 19 50 364 219 142 725 2846
Név 46. szk 47. szk 48. szk Összes érvényes szavazat Választók szánta
15 Baj József Dr. Fodor Csaba Hajgató Sándor Horváth Lászlóné Miilei József Váradi Istvánné 30 58 178 82 16 13 15 30 107 81 18 34 0 9 14 108 37 2 45 97 299 271 71 49 832 2858
12709 42680
FELHÍVÁS
HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐRE ANNAK ALKALMÁBÓL, HOGY KANIZSA NEVE 750 ÉVVEL EZELŐTT,
IV. BÉLA KIRÁLY EGY OKLEVELÉBEN TŰNT FEL ELŐSZÖR
A vetélkedőn részt vehetnek a város és a városkörnyéki falvak lakosságának három fős csapatai, három kategóriában:
- általános iskolák diákjai
- középfokú tanintézetek diákjai
- felnőttek
A vetélkedő felmenő rendszerű, három fordulóból áll.
A vetélkedő anyaga:
- I''hury György Múzeum emlékkönyve
(Szerk.: II. Kerecsényi lidit, Nagykanizsa, 1972.)
- Nagykanizsa
(Szerk.: Barbalits Lajos Bp. 1929) - Nagykanizsa Város monográfiája
(Szerk.: Dr. Béli - Dr. Rózsa - Dr. Rózsáné, Nk. 1994.)
A nevezések után a rendezők megküldik a fordulónkénti pontos anyagot, oldalszám szerint megjelölve. Helyi selejtezőkre igény esetén forga-
tókönyvet, zsűrit és játékvezetőt biztosítunk.
Az általános iskolák a városból és a városkörnyékről a selejtezők után 2-2 csapatot küldhetnek a középdöntőbe, a középiskolák iskolatípusonként 3-3 csapatot nevezhetnek, a kollégiumok l-l csapattal vehetnek részt a versenyben.
Természetesen baráti közös-
1994* december 23. KANIZSA - 1/AiaijtSMÍ. 3
Polgármester-választás - 1994
Szavazókör Összes I)r. Marton Suhai
száma szavazat Kereskai István István Sándor
l 247 92 43 112
2 344 101 69 174
3 318 53 85 180
4 187 38 48 101
5 207 64 50 93
6 177 29 54 94
7 272 80 86 106
8 312 71 93 148
9 260 56 116 88
10 277 65 78 134
ll 180 45 60 75
12 300 66 82 152
13 387 81 107 199
14 431 117 96 218
15 271 74 91 106
16 310 65 66 179
17 339 66 108 165
18 337 69 52 216
19 270 47 59 164
20 324 88 93 143
21 262 61 73 128
22 194 59 55 80
23 155 27 34 94
24 286 96 67 123
25 140 48 31 61
26 147 44 35 68
27 256 67 67 122
28 187 53 34 100
29 157 46 38 73
30 1 12 10 77 25
31 183 30 91 62
32 261 66 96 99
33 324 68 164 92
34 367 103 104 160
35 388 97 108 183
36 395 94 112 189
37 539 183 148 208
38 247 88 72 87
39 394 95 102 197
40 161 43 40 78
41 200 64 62 74
42 165 67 49 49
43 255 64 75 1 16
44 294 64 131 99
45 180 36 123 21
46 382 90 206 86
47 283 87 130 66
48 169 74 38 57
Szav. jog. 42680 12833 3291 3898 5644
ségek is indíthatnak csapatokat.
A Nagykanizsa Városi Televízió a selejtezőkről és középdöntőkről is tudósít, melyet a sugárzott adás állal a városkörnyéki falvakban is látni lehet. A döntőt teljes terjedelmében közvetíti a televízió.
A selejtező az általános iskolások számára január végén, a középiskolások és felnőttek számára februárban kezdődik, a döntőkre áprilisban kerül sor.
Jelentkezni a csapat nevének, címének és tagjainak megnevezésével a Polgármesteri Hivatalba beküldött levélben lehet. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz.)
Jelentkezési határidő: 1995. január 5.
A döntőbe jutott minden versenyző jutalomban részesül!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
HIRDETMENY
A Helyi Választási Bizottság az 1994. december 11-i helyi önkormányzati képviselők és polgármester, valamint a helyi kisebbségi önkormányzati választás végleges eredményéről a következők szerint tájékoztatja a város lakosságát:
A bizottság összesítette a választás eredményét, elbírálta a 7-es és ll-es választókerület szavazatszámlálásával kapcsolatos kifogásokat és megállapította, hogy az előzetes eredmények változatlanul maradnak. Ennek megfelelően Nagykanizsa megyei jogú városban a választás végeredménye a következő: Polgármester: Suhai Sándor
Nagykanizsa, Csengery u. 46. sz. MSZP Egycni választókerületben megválasztott képviselők:
1. sz. választókerület Bicsák Miklós
Nagykanizsa, Felsőerdő u. 48 MSZP
2. sz. választókerület Dr. Horváth György
Nagykanizsa, Magyar u. 21. MSZP
3. sz. választókerület Balogh Tibor
Nagykanizsa, Kálvin tér 1. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
4. sz. választókerület Papp Ferenc
Nagykanizsa, Teleki u. 7. MSZP
5. sz. választókerület Dr. Csákai Iván
Nagykanizsa, Kisberki u. 11. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
6. sz. választókerület Kelemen Zoltán Pál
Nagykanizsa, Liszt F. u. 8/a. MSZP
7. sz. választókerület Kovács Tamás
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 8/c. MSZP
8. sz. választókerület Röst János
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 12. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP
9. sz. választókerület Ferenczy Zoltán
Nagykanizsa, Munkás u. Í6/c. MSZP
10. sz. választókerület Marton István
Nagykanizsa. Szekeres J. u. 15. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
11. sz. választókerület Tüttő István
Nagykanizsa, Kossuth tér 5. MSZP
12. sz. választókerület Magyar József,
Nagykanizsa, Olaj u. 10. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
13. sz. választókerület Ori Sándor
Nagykanizsa, Felszabadulás u. 6. MSZP
14. sz. választókerület Broczkóné Dr. Bárányi Enikő
Nagykanizsa, Nagyrác u. 2. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
15. sz. választókerület Hajgató Sándor
Nagykanizsa, Bajcsai u. 9. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF
Szervezetek listáján megválasztott képviselők:
C''zohor Zoltán
Nagykanizsa, Téglagyári u. 35.SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Krémer József
Nagykanizsa, Péterfai u. 3/b. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Béres Márton
Nagykanizsa, Berzsenyi u. 7/a. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Balogh György
Nagykanizsa, Nagyváthy u. 15. SZDSZ-ASZ-LPSZ-VP Böröcz Zoltán
Nagykanizsa, Garay u. 3/a. MSZP Dr. Fodor Csaba
Nagykanizsa, Haladás u. 31. MSZP Tarnóczky Attila,
Nagykanizsa, Nagyváthy u. 1. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Palotás Tibor
Nagykanizsa, Kisfaludy u. 10. FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF Zsoldos Ferenc
Nagykanizsa, Csengery u. 18. Városvédő Egyesület Dr. Kerekes József
Nagykanizsa, Corvin u. 6/b. Munkáspárt
Kisebbségi önkormányzat tagjai:
Csontos Józsefné
Nagykanizsa, Rózsa u. 11. MCKSZ Ferkovics József
Nagykanizsa, Hunyadi u. 27 MCKSZ Molnár Jenőné
Nagykanizsa, Munkás u. 14. MCKSZ j
Teleki László J
Nagykanizsa, Felsőerdő u. 33. MCKSZ ^
Váradi Istvánné ^
Nagykanizsa, Hunyadi u. 16. MCKSZ S
Nagykanizsa, 1994. december 16. j
a Helyi Választási Bizottság megbízásából:
Dr. Henczi Edit jegyző |
KANIZSA - P72
1994. december 23.
Karácsonyi ajándék a viszonteladóknak:
C+C RAKTARARUHAZ
December 16. péntek. Kinyitotta kapuit a C+C Raktáráruház Nagykanizsán. Kilencszáz négyzetméteres eladótérben, több mint hatezer féle áru, harmincnyolc milliós raktárkészlet és tizennégy kereskedő várja a vásárolni szándékozókat, a viszonteladókat. A BALATON FŰSZERT RT. ez évi utolsó megnyitóján a vezérigazgató, Dévényi Zoltán megnyitó beszédében hangzottak el a fenti adatok. Az ünnepélyes aktus után, melynek során Suhai Sándor polgármester is köszöntötte az új beruházást, a Balaton Fűszert Rt. fejlesztési főosztályának vezetőjével, Bank Antallal beszélgettünk.
- Milyen forgalomra számítanak az újonnan megnyílt raktáráruházban?
- Elég nagy a konkurencia itt Nagykanizsán is, de eddig még fel tudtuk venni a kesztyűt. Reméljük, ide is visszaszoknak a viszonteladók. A számítógépes adatfeldolgozó rendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy az árukínálat mindig megfelelő legyen, s azt is, hogy a lehető leggyorsabban intézzük a papírmunkákat.
- A vezérigazgató úr beszédében elhangzott, hogy százöt millió forintot fordítottak beruházásra!?
- A jövő fejlesztésre kényszerít bennünket. Nem élhetünk a mának, az előbb-utóbb helybenjáráshoz vezet. Saját erőből fejlesztettünk Lentiben is, Kaposváron is. Lentiben a Léda harmincöt millióba került; Kaposváron huszonkét méter hosszú csemegepultot alakítottunk ki a Glória üzletházban, hűtőket, mélyhűtőket állítottunk be. Ez 20-25 milliós beruházás. De Kaposváron is megnyílt már egy C + C viszonteladói raktáráruház négy pénztáregységgel... Es ezek csak a nagyobb beruházások.
- És a Jövő? Mi lesz a következő lépés?
- A jövőben azokon a területeken kívánunk fejleszteni, ahol még nem vagyunk a piacon. Például Nagyatádon, Ta-bon. A konkurenciától nem félni kell, meg kell vele mérkőzni. Döntsön a vásárló!
- Az akció, az olcsóbb ár mindig felkelti a vásárlók figyelmét. Látom, itt ebből is „készültek"! - fordulok most Juhász István üzletvezetőhöz.
- Nálunk mindig van, lesz valamilyen akció. S az éppen olcsóbban kapható áru mindig itt, az első polcon már látható, hogy még idejében felhívja
a betépő figyelmét. A másik kedvező dolog pedig az, hogy egy kiskereskedőnek, akinek nincs szüksége kartonnyi árura, nem kötelező nagy tételben vásárolni. Egy újonnan bevezetendő áruból megvásárol néhány darabot, s ha kelendő, legközelebb többet visz. így mindenki jól jár.
- Az 1004-es év sok kedvező és kedvezőtlen hatásokkal volt teli - mondja Csendes József, a Balaton Füszért Rt. nagykanizsai raktárházának igazgató-
Az ingatlanügyletekben résztvevő magánszemélyek által az esetek nagy többségében nem ismert az előleg és a foglaló fogalma közötti, jogi tartalomban megnyilvánuló, lényeges különbség.
Mindkettő az üzletkötési szándék komolyságát hivatott megerősíteni. Foglalóval bármilyen szerződés biztosítható, előszerződés is. A leggyakrabban adásvételi vagy bérleti szerződésekben fordul elő. A foglaló tárgya általában pénz, de lehet más, a szerződő felek szándékának komolyságát bizonyító értékesebb tárgy. A foglalót a szerződés megkötésekor kell adni. A szerződésből kétséget kizáróan ki kell derülnie, Inigy valamely dolgot foglalóként adnak át. Nem tekinthető foglalónak a szerződés megkötése után átadott pénzösszeg vagy más dolog sem. Ha a felek csak szóban egyeznek meg, s nem kötnek szerződést, akkor
ja. - A tisztességes konkurencia nem zavart bennünket, mert azt tudomásul kell venni és vele együtt kell élni. A talponmaradásnak feltétel az újhoz való gyors és rugalmas alkalmazkodás. Ennek kínálati választékunkban, árainkban, szolgáltatásainkban is meg kell jelenni. A raktárház egy összetett kereskedelmi feladatot ellátó egység. A hagyományos - klasszikus - túrajáratszerű nagykereskedelmi, a kereskedők üzletháza
megállapodásukat az esetlegesen átadott foglaló sem teheti érvényessé.
A foglaló leglényegesebb jogi tartalma adásvétel esetén az, hogy amennyiben a vevő foglalót adott, és a szerződéskötés az ő hibájából hiúsul meg, úgy elveszíti a foglalót. Ha az adásvétel az eladó hibájából nem jön létre, akkor az eladónak a foglaló kétszeresét kell a vevő számára visszafizetnie. A szerződés teljesítése esetén a foglalót be kell számítani a vételárba. Ha a foglaló a beszámításra nem alkalmas, vagy a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik fél sem, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár. A foglaló mértékét jogszabály nem határozza meg, ez a felek megállapodásától függ.
Előleg átadása azt jelenti, hogy az üzletkötés meghiúsulása esetén - függetlenül attól, hogy az melyik fél hibájából
C+C rendszerű értékesítés és a lakosság felé a Grácia üzletházon keresztüli eladásokkal minden vásárlóréteg igényét célozza meg. A nagy választék, a gyors szállítás, kiszolgálás kedvező visszhangot teremtett. Az akciók sorozatával, a profilon kívüli termékek kínálatával igyekszünk minden tisztelt vásárlót üzletkötésre ösztönözni. A most kinyitott C + C Kereskedők Üzletháza a cég hosszútávú fejlesztési tervében meghatározottaknak megfelelően épült. A megvalósítás gyorsítását kedves vevőink is szorgalmazták, mert a korábbi C + C már nem felelt meg a kor követelményeinek. Köszönjük vevőink jószándékú sürgetését! Megragadom az alkalmat, hogy ezúton is megköszönjem tisztelt vevőinknek a vásárlást és felkínálom a jövőben is szolgálatainkat.
A jó üzlet reményében kívánok kellemes ünnepeket, sikerekben gazdag és boldog új esztendőt!
Gombás Imre
történik - az előleget vissza kell adni. Tehát: előleget vagy foglalót szerepeltessünk a szerződésben? Ha eladók vagyunk, és „meg akarjuk fogni" a vevőnket, akkor a foglalóval késztethetjük teljesítésre. Ha eladási szándékunk megváltozhat a közeljövőben - esetleg valamely egyéb külső, ki nem számítható tényező miatt -, akkor ne kockáztassunk, előleget vegyünk át. Amennyiben vásárolunk, s a kiszemelt ingatlan nagyon belopta magát a szívünkbe, s nem szeretnénk, ha azt valaki más vinné el az orrunk elől, akkor mindenképpen foglalót adjunk. Ha vásárlóként nem vagyunk egészen biztosak szándékunkban, esetleg kérdéses, hogy a teljes vételárat határidőre elő tudjuk-e teremteni, úgy maradjunk meg az előlegnél.
Horváth Zoltán Vilmos
szakvizsgázott ingatlanközvetítő, oki. üzemmérnök, szakokleveles marketing menedzser
A sorozatot a SIKER Ingatlanközvetítő Iroda (Nagykanizsa, Terv u. 4.) készíti.
Ingatta nka la uz:
Előleg vagy foglaló?
1994. december 23. KANIZSA - WotcUté* ........... HÍ
Hulladékgyűjtés
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy a december 26-án, hétfőn esedékes hulladékszállítást a karácsonyi ünnepek miatt
1994. december 27-én, kedden végezzük.
Kérjük, hulladékgyűjtő edényeiket kedden kirakni szíveskedjenek.
A szelektíven gyűjtött területeken a kiadott szállítási naptár alapján történik a hulladékgyűjtés.
Saubermach er-Ryn o Hulladék gyűjtő KJt.
5
isi £Í

AGRICO HASZONGÉPJÁRMŰ ALKATRÉ SZ - SZAKÜZLET
- IFA W-50 L-60
- SKODA-LIAZ
- RÁBA-St.
- ROBIIR
- BARKAS
- NYSA - ZUK
- LADA-NIVA
- MTZ tr.
Eredeti gyári és utángyártott alkatrészek, fődarabok, csapágyak, ékszíjak, felszerelési cikkak, Adnoc olajok, szerszámok
KAMIONTRUCK
Nagykanizsa, Virág Benedek u. 4.
%eCCemes Xarácsonyi Ünnepelhet és si/(ere/(5en gazdag Új ''Esztendőt ^ívánuní^ minden l(edves vásárion l(n a/(!
VOLÁN-METÁL
A
KANIZSA
trais
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT,
Európa összes országába vállalunk fuvarozást és végzünk szá llítmány ozást.
Címünk: Nagykanizsa, Virág B. út 4. Telefon: 93/310-209, 93/313-243
A
VOLÁN-METÁL
trais
KANIZSA
{MMMMMAMVVWWSAMSevtSWtMBM
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
t <
§

KÍNÁLUNK:
>- villanyszerelési anyagokat,
>- HIFI berendezéseket,
>- réz kisbútorokat, üvegárukat,
>- FISHER csavarokat és kötőelemeket.
IVárjuk kedves vásárlóinkat hétfőtől 9 • 17 óráig, minden szombaton 8 •
E HETI AJÁNLATUNK:
színes televíziók és PANASONIC telefonok, faxok kedvezménnyel!
KANIZSA -
1994. december 23
Ünnepek előtti felkészülés
A Zalahús Rt. Kanizsai Gyárában
A karácsonyi ünnepeket és az újévet megelőző hetekben egyre többen keresik fel a piacokat és a csarnokokat egyrészt, mint vásárlók, másrészt - a termelők oldaláról nézve, mint eladók. Időszerű kérdéseinkkel a Zalahús Rt. Kanizsai Gyára igazgatóját Horváth Sándort és az áruforgalmi osztály vezetőjét, Horváth Gézát kerestük fel.
- Milyen az ünnepek előtti készülődés ?
- Túl jó a felkészülés, de részünkről ez legyen a legnagyobb baj. Tény: nem olyan a kereslet, mint a megelőző években, mivel kevés honfitársaink vásárlásra fordítható pénze. Nagyon örülünk a megnövekedett horvát és szlovén bevásárló turizmusnak. A karácsonyi igény tőkehúsból és a kocsonyahúsból a legnagyobb. Kocsonyahúsból, sajnos az igényeknek csak a harminc
százalékát tudjuk kielégíteni. Ennek enyhítésére nyolcvan mázsa import eredetű kocsonyahúst szereztünk be és ezt forgalmazzuk. Egyéb húskészítményekből közepes mennyiséget dobunk piacra. Szilveszter előtti napokban a virsli és a debreceni kivételével a hentesáruk iránti kereslet mindig csökken. Igazodva a piac igényeihez karácsony előtt száz mázsa virslit szállítunk az üzletekbe, majd közvetlenül szilveszter előtt há romszázhúsz-háromszázötven mázsa műbeles, nyolcvan mázsa juhbeles virslit és ötven mázsa debrecenit szállítunk kereskedelmi partnereink üzleteibe. Termékeink hetven-nyolcvan százalékát előzetes megrendelés alapján szállítjuk, de plusz igények kielégítése sem jelent
gondot részünkről. Erre talán jó példa, hogy igény esetén egy nap alatt - ez három műszakot jelent - száz mázsa műbeles virslit tudunk legyártani amerikai gyártmányú töltősorunkkal.
- Hogyan érzékelik a konkurencia jelenlétét?
- A konkurencia évek óta egyforma súllyal jelenik meg terítési területünkön, de mi is jelen vagyunk a szomszédok piacán.
- Mennyire biztosított az alap- és a segédanyag-ellátás?
- Nem szabad riogatni senkit. A feltételek a belföldi ellátáshoz, szinte minden területen fo-Iyamatosan biztosítottak.
- Milyen mértékű az olcsó és a drágább áruk aránya?
- Egyértelmű, hogy a kereslet
az olcsó áruk felé mozdult el, de az is tény, hogy a drágább termékekre is van igény. Százalékos arányt nehéz lenne balia-tárolnunk, hiszen az évszakok, és az ünnepek alatt érvényesülő szokások más-más termékeket állítanak reflektorfénybe. Termékeinkre minőségi kifogás elvétve merül fel. Megítélésünk szerint terítési területünkön -Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében -termékeink kedveltek. Erre bizonyíték, hogy ez év második felében Bács-Kiskun megyében kétszázötven tonna terméket adtunk el.
A jelek szerint jó évet zár a Zalahús Rt. Kanizsai Gyára. Háromezernyolcszáz tonna terméket értékesítenek, annak ellenére, hogy a kereslet némi csökkenést mutatott bizonyos időszakokban, de új területek bekapcsolásával a termékek elhelyezése nem jelentett gondot.
Bödör Béla
Sörgyári kérdezz-felelek
Válaszol Pécsek Sándorné a független szakszervezet elnöke
9 Eddig hány embert bocsátottak el?
- 1990-ben 1200 dolgozója volt á sörgyárnak és 13 kirendeltsége. Ez már a múlté. Jelenleg 530 dolgozója van a vállalatnak. A következő elbocsátás következtében - amely 1995. január végén várható, újabb 120 fő kerül az utcára.
9 A vezetőknek mi lett a sorsuk?
- A kereskedelmi igazgatóhelyettes marad 1994. december 31-ig. A legutóbbi listára üzemvezetők, a fejlesztési vezető, beruházási főmérnök, építész, személyzeti vezető is felkerült.
9 Mi lesz előreláthatóan a gyár jövőbeni sorsa? Kanizsa sört gyárt, vagy pedig Kőbányai sört értékesít?
- Nem fog megszűnni a kanizsai sörmárka, a Balatoni Világost és a Kanizsai Koronát a Kőbányai Sörgyárnál fejtik majd, a Hofbrau sört pedig a Kanizsa Sörgyárban. Az értékesítés közösen Kőbányával történik.
9 Volt olyan dolgozó, akinek a felmondás kézhezvétele előd munkát ajánlottak?
- Nem volt ilyen eset.
9 Azoknak, akiknek felmondtak van valami elképzelésük a jövőt illetően?
- Sokan munkahelyet találtak, vagy vállalkozásba kezdtek. A LIGA Dél-Zalai Szövetsége
nagykanizsai szervezeténél működő munkanélküliek érdekvédelmi vezetőjétől segítséget kapnak az elbocsátott dolgozók a munkahely találásához.
0 Mi volt az oka annak, hogy egy ilyen nagymúltú cég idejutott?
- A kirendeltségek eladásával, átalakításával kezdődtek a problémák. A vevők fizetésképtelensége is nagymértékben hozzájárult az adósságok növekedéséhez. Megengedték, hogy túl hosszú fizetési határidő legyen s a számítógépes rendszerrel képtelenség volt lekövetni a vevők tartozásait. A vezetőváltás is közrejátszott a gyár eladósodásá-
Dreher váltás
- 1992 második felében vetettük meg a lábunkat Nagykanizsán - kezdte a tájékoztatást Simon Lajos, a Dreher Kőbányai Sörértékesítő Kft. ügyvezetője. Többségi tulajdonos a Kőbányai Sörgyár a maga kilencven százalékával. Káefténk az országos terjeszkedés egyik fontos láncszeme városunkban. Nagy eredménynek tartom, hogy a sörtermelés dél-dunántúli fellegvárában, a közepes nagyságrendű Dreher Kft. 1994-ben harminc-
ban. A részvények nagyobb hányada az elsőszámú vezetők tulajdonában volt, így a kft. üléseken a kisebb részvényeseknek nem volt beleszólása a gyár jövőbeni sorsába. Elsősorban a piacok elvesztése volt az ok, a kanizsai felvevőhelyeken megjelentek a kőbányai és a soproni sörök. Harcolni kellett volna a piacokért! A Holstennel kötött szerződés is felbontásra került, mivel a Kanizsa Sörgyár Rt. nem teljesítette a szerződésben vállalt értékesítési kötelezettségeit. Az Üzemi Tanács, akinek beleszólása lett volna a gazdasági, pénzügyi dolgokba, ezt elmulasztotta. A vezetők meggazdagodtak, a dolgozók nagyrésze pedig munkahelye elvesztésével fizetett a könnyelmű, hibás döntésekért.
9 Előreláthatóan hány ember marad alkalmazásban a Kanizsa Sörgyár Rt -nél?
négyezer hektoliter sört értékesített a Kanizsa Sörgyár Rt. hagyományos területén. Ugyanezen a területen 212 márkasörözőt is létrehoztunk. Behatárolt területünk: teljes Zala megye és Dél-,.Somogyország".
- Mi jött be és mi nem?
- A kft. a feladatait teljesítette, sikerült egy bizonyos választékbővítést létrehozni. Az első két évben nem vártunk többet.
- A kanizsai gyár új gazdájával hogyan alakult a kapcsolatuk?
- Kedvezően. A Dreher Kft. 1995. január elsején mint önálló egység megszűnik itt Nagykanizsán, egybeolvad a Kanizsa
- 1995-ben 350 dolgozó marad állítólag. Elkészült a gyár szervezeti felépítése. Az irodaházban egy gazdasági szakág fog működni. Ide tartozik a pénzügy, a számvitel, anyagosztály, bérosztály, személyzeti osztály és a termelés ugyanúgy megmarad, a kereskedelmi és marketing közös régióban a Kőbányával működik. A termelésből az üzemvezetőket és egy malátás csoportvezetőt bocsátottak el.
9 Hogy készül a sörgyár az ünnepekre?
- A vezérigazgató év végére a jóléti keret terhére másfél milliót adott. Abból minden dolgozó 1 kg szaloncukrot kapott, a nyugdíjasok és a gyesesek 1000 Ft értékű vásárlási utalványt kaptak. A maradék pénzt segélyezésekre fordította az Üzemi Tanács.
-ti-
Sörgyár Rt. értékesítési hálózatával. Söreink ettől az időponttól a kanizsai gyár Csengery u. 113. alatti - jelenlegi - kirendeltségén kerülnek értékesítésre - a helyi gyártmányok mellett.
- Hogyan tovább?
- A Kőbányai Sörgyár hat régióban hálózati igazgatóságot hozott létre. A nagykanizsai régióhoz tartozik Zala, Somogy, Tolna és Baranya megye területe. Termékeinkkel reális igényeket igyekszünk felmérni, a közepes árfekvés miatt sok a vásárlónk. Olcsóbbak vagyunk a martfűi és a soproni sörgyár termékeinél.
B.B.
1994. december .
KANIZSA - é
Ha elege van a szürkeségből... Újdonság a Westelnél: kis méretű, színes mobiltelefon. Országszerte használható, országszerte me gvásárolható.
RÁDIÓTELEFON KFT.
Mozgásban az üzlet
tyoCdog Ünnepelhet iQvánunl^ minden /Redves
ügyfe Cünlqie í(l
WESTEL Rádiótelefon Kft.
8800 Nagykanizsa, Deák tér 12. Tel.: 06/93/310-460, Rádiótelefon: 06/60-327-408
l» KANIZSA - PK 1994. december 2 3.
Nemcsak a keljfeljancsi jön egyenesbe...
Ugy látszik, ötletes reklámnak bizonyult a Providencia újonnan megismert Keljföljancsija. S metaforikusán egyszerű mellette a szlogen is. A jelenlegi és leendő ügyfelek bizonyára felfigyelnek rá. Ha a Providencia segítségével mindig megtaláljuk az egyensúlyt az élet viharaiban, akkor tényleg érdemes náluk ügyfélnek lenni. Nekem is ez a kedves figura keltette fel az érdeklődésemet vagy inkább a kíváncsiságomat, hogy mi van e mögött. Ezért kerestem fel Nagykanizsán a Providencia Biztosító Rt. kirendeltségét. Kérdéseimre a Providencia vezelő munkatársai feleltek.
- Beszéljen, kérem, a Providencia történetéről - fordultam először Bárdosi Gábor ki rendel t-ségvezetőhöz. — Honnan származik ez a név?
- Maga a szó latin eredetű, gondoskodást jelent. A Providencia Rt. 1989 decemberében alakult, tevékenységét pedig 1940-ben kezdte meg. Az ország első magánbiztosítója, s valamennyi jelentős biztosítási üzletágban számottevő piaci részesedést tudhat magáénak. A mai piaci versenyben, amikor löbb mint tíz biztosítótársaság működik, a Providencia az ország harmadik legnagyobb biztosítója, hét területi igazgatóságon, több mint hatvan kirendeltségen áll az ügyfelek rendelkezésére.
Tulajdonosa hetvennyolc százalékban az E. A. Generáli, amely százhatvanhárom éve tevékenykedik a biztosítás területén. További tulajdonosok tizenöt százalékban a Magyar Posta, öt százalékban a Postabank és két százalékban magántőke.
- Tudtommal ön sem igazán régi munkatársa a Providenciának...
- Valóban. A Providenciához múlt év január elsején kerültem. De már korábban, 1986-ban kezdtem üzletkötőként az Állami Biztosítónál. Ottani vezetőimtől, munkatársaimtól tanultam meg a szakma alapjait. De azóta sok minden megváltozott. Mindig azl szerettem, ha pezseg körülöttem az élet, és változatos a munkám. Az új feladatok megoldása jelentette mindig számomra az éltető erőt. Ezért volt, liógy 1980-tól vállalkozóként presszót is vezettem, majd fagyizót építettem, mely ma is működik. S az is azért volt, hogy még a munka mellett az Olajbányásznál is tevékenykedtem edzőként az ifi és a serdülő csapatnál. Büszke vagyok rá, hogy sok jó focista került ki a kezem alól. S ezért lett fontos számomra, hogy az akkor egy-két fővel működő kirendeltséget megszervezzem. Megtet-
szett a Providencia szemléletmódja, dinamikus fejlődése. Ehhez az új biztosítási szemlélethez kellett munkatársakat találnom. Olyanokat, akik számára természetes, hogy az ügyfelekkel rendszeresen tartják a kapcsolatot, nemcsak addig foglalkoznak velük, amíg az üzlet megköttetik.
- Van-e a Providenciának olyan biztosítási forma, ajánlat a kínálatában, amely eltér a szokásostól? - fordultam most Szentes Lászlóhoz, a kirendeltség vagyonbiztosítási, gépjárműbiztosítási szakágvezetőjéhez.
- Vagyonbiztosítások terén rendelkezünk olyan biztosítási formákkal, amelyek még nem nagyon ismertek. Ilyen például a portabiztosítás, amely a mezőgazdasági kisvállal kozó k na k ajánlott, de falusi lakásokra is kitűnően alkalmazható.
A vállalkozó, illetve magánpraxist folytató orvosok, fogorvosok, állatorvosok komplex biztosítása, amely elemi károkra, betöréses lopásra, rablásra, balesetbiztosításra, orvosi felelősségbiztosításra, számítógép- és
A szakképzéssel kapcsolatos szakmai tanácskozás zajlott a múlt héten a Zsigmondy-Wink-ler Műszaki Középiskolában, amelyre elsősorban a vállalatok vezetőit, illetve azok képviselőit hívták meg. Az összegyűlt szakemberek a vegyipari ágazatban hagyományos képzés korszerűbbé tételéről, a specializálódás szükségességéről tanácskoztak.
készülékbiztosításon kívül az úgynevezett orvosi tevékenységi szünet biztosítását is tartalmazza. A biztosító fizeti a kényszerű szünet alatt elmaradt nyereséget és az összes felmerülő költséget.
Nem nagyon ismert a lakosság, a vállalkozások, különböző cégek körében a számítógép és az elektromos készülékek biztosítása, amely tartalmazza a kezelési hiba, az ügyetlenség, a gondatlanság és a rosszindulatú rongálás kockázatait is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a biztosító nem vizsgálja, hogy mitől keletkezett a kár, csak fizeti a készülékekben okozott károk javíttalási számláit.
- Az életbiztosítások, gondolom már jól ismertek az ügyfelek körében. Vagy ebben is van valami új? - kérdeztem Kasza Attilától, aki ennek a területnek a szakembere.
- A magyar piacon hatalmas a konkurencia. Alapvető célunk, hogy szakmailag jól képzett tanácsadókkal, és ne ügynökökkel dolgozzunk. Minden esetben
Hangsúlyozták, hogy ebben a szakmacsoportban is elsősorban egy jól előkészített alapképzésre van szükség, amelyre aztán fél-egy év további tanulással ráfejelhető a szakma. Szó esett arról is, hogy a korszerűen képzett szakembernek nagyon nagy szüksége van a megfelelő szintű nyelvtudásra, ezért a nyelvi képzés sem elhanyagolható. A gyor-
tisztelni kell az ügyfelek szándékait, elképzeléseit. Módozataink között szerepel olyan is, mely adott esetben a pénzintézetek által kínált hozamokkal szemben is versenyképes. Személybiztosításaink modul rendszerűek, jól variálhatók az ügyfelek kívánsága szerint.
- Fontosnak tartom, hogy szóljak az új módszerünkről, amely még inkább azt hangsúlyozza, hogy a munkatársaink inkább tanácsadók, mintsem ügynökök - veszi át ismét a szót a kirendeltségvezető. - A tanácsadóink ügyfeleiknek úgynevezett ajánlókártyát adnak. Ezzel az illető ismerősei, rokonai körében tovább ajánlhatja tanácsadóját. Az ilyen módon sikeres üzletkötést hozó ügyfelek között évente több alkalommal jutalomutazásokat sorsulunk ki.
- A sikeresnek bizonyult idei év után mit hoz a jövő?
- A körülöttünk zajló gazdasági és politikai változások során fel kell ismernünk, hogy egyre kisebb a kollektív gondoskodás. A Nyugat-Európában működő biztosítási kultúrából okulva látnunk kell, hogy ha mi nem gondoskodunk magunkról, más sem fog helyettünk. Abban bízunk, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a biztosítás olyan anyagi támasz, mely átsegít bennünket az élet nehéz helyzetein, segítségével a jövő kiszámíthatóvá válik. De erről nem lehet elég korán dönteni. Ehhez kívánok minden hűséges és leendő ügyfelünknek a Providencia Biztosító dolgozói nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog, biztonságos új esztendőt!
Gombás Imre
san változó világ nem teszi lehetővé, hogy az iskolapadban tizenévesen megszerzett tudás a nyugdíjba vonulásig megfelelő szintű maradjon, ezért minél előbb meg kell szervezni a már szakmával rendelkezők rendszeres, a kívánalmaknak megfelelő továbbképzését.
D. É.
SZAKMAI TANÁCSKOZÁS A ZSIGMONDYBAN
1994. december 23. KANIZSA - WouUtói, ............V- - 9
A Zalátej Rt. mindem kedves
i i
vásárlójának íbofd''og. karácsonyi ünnepeket
^''esltí^éss
ú| esztendot''laván!
I
1
í i
:f| si
ZalateJ
Tisztelt Vásárlóink!
Az ünnepek előlti bevásárlásokra a
Zéta Rt. üzletei
szeles áruválasztékkal készültek, hogy az ünnepi asztalon sok finom étel-ital lehessen.
Ráadásul nyerési lehetőséget kap,
ha 1.000 Ft felett és 2 db 2 l-es Pepsi termeket vásárol.
Hogy az új esztendő jól kezdődjön, 1995. január 4-én KISORSOLUNK:
1 db színes TV-t
1 db videót 1 db mikrosütőt
Tiszteit vásárfdin/Qia^ /(eííemes karácsonyi ünnepelhet és 6él(és, boCcíog új évet í^íván a
ZÍTÍA
%eresl(edeími Részvénytársaság.
Nálunk biztosan nyer,
ha rendel! Munkaruházati termékek teljes választéka termelői áron!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
ZALABAN ELOSZOR NAGYKANIZSÁN!
93/310-751
TELINFORMIX információs lakossági szolgáltatás reggel 8-tól este 8-ig!
Akcióra kíváncsi... Üzleti partnert keres... Szórakozni szeretne... Elromlott a TV-je vagy bármi... Vagy csak egyszerűen kérdése van... Hívjon minket: 931310-751 Mi segítünk önnek! (Ijalih szolgáltatásaink: - Üzenetfelvétel továbbítása magánszemélyek és vállalkozók részére - Kercs-kínál szolgáltatás gyártóknak és viszonteladóknak - Legújabb ÁVÜ hírek - Tagjainknak 20 százalékos engedmény a Westel 900-as készülékek árából
Jaj- Baj.
Egyenesbejön,
PROVIDENCIA
BIZTOSÍTÓ
II
KANIZSA - S*hUV éá, éüttufcjetc
1994. december 23.
Nemrég még a hazai szén-hidrogén-kutatás környezetkárosításáról szóló cikkekkel voltak tele az országos napi-és hetilapok. Az „olajosokat" az Őrségi Tájvédelmi Körzetben végzett munkájuk miatt állították a szőnyeg szélére. A megjelent írások a hazai szénhidrogénipar ellen hangolták a közvéleményt. Sajnos, nem teljesen alaptalanul, mivel tízhúsz éve a környezet- és természetvédelmi megfontolások nem játszottak fontos szerepet egy-egy kút lemélyítése során. A sajtó vészharangokat kongató híradásait a szakma jelenlegi színvonalát nem ismerők minden kritika nélkül elfogadták. Sokan voltak azok, akik hallomásból, esetleg régi ismereteik alapján alakították ki véleményüket. Széltében-
hosszában találkozhattunk olyan elképzelésekkel, amelyek szerint semmilyen élőlény nem tud megmaradni azon a környéken, ahol megjelent egy fúróberendezés.
A MOL Rt. és a Rotary Rt. szakemberei hiába bizonygatták, hogy egy fúrás mélyítéséi környezetkímélő módon is el lehet végezni, érveiket a mérges természetvédők csupán zavaros szakmai ideológiának tartották. A fárasztó - és sokszor meddőnek tűnő - viták
Szénhidrogén-kutatás és környezetvédelem
Ember és környezete. Kútfejszerel vény az egészséges erdő előtt.
(Fotó: Lencsés)
elülte után elkezdődtek a kutatómunkák az Őrségben, amelyek első szakasza azóta már be is fejeződött.
A sokak által vitatott következményekkel járó viszáki kutatófúrás környékének vizsgálata jó alkalmat teremtett számunkra, hogy érzelemtől men-
ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KS TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT ZALA MEGYEI INTÉZETE Lcvcj»ovi/.syáliili ered menyek
Mintavételi hely: Csengery u. 2. ÁNTSZ Városi Intézete
Kén-dioxid napi átlag Hg/köhméler Nitrogén-dioxid napi átlag Hg/köhméter
IW. 12. 05.
1994. 12. 06.
1994. 12. 07.
1994. 12. 08.
1994. 12. 09.
IW. 12. 10.
1994. 12. 11.
Mintavételi hely: Petőfi u. 5. l-iiikollégiutn
1994. 12. 05.
1094. 12. 06.
1994. 12. 07.
1904. 12. 08.
1994. 12. 09.
1994. 12. 10.
1994. 12. 11.
Mintavételi hely: Kinizsi út 95. Kenyérgyár
1994. 12. 05.
1994. 12. 06. 0
1994. 12. 07. 7
1994. 12. 08. 0
1994. 12. 09. 36
1994. 12. 10. 0
1994. 12. 11. 15
Levegőminőségi határérték ugAióbméter: 150 85
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
tesen választott mutatókra támaszkodva döntsük el, károsította-e ez a tevékenység a környék élővilágát? A ma látottakat hasonlíthatjuk az eredeti állapothoz, hiszen a kutatás előtt egy részletes természetvédelmi célú felmérés is készült.
A helyszínen járva nem értjük, hogy mi váltotta ki a természetvédők rosszallását, hiszen a szóbanforgó terület nem természetes állapotú növényzettel volt a múltban sem fedett. Ma is, mint a fúrás mélyítése előtt, megfigyelhető az amerikai eredetű magas aranyvessző (Solidago gigantea) térhódítása, amely az ökológiai egyensúly megbomlására utal. A fúrásponton végzett olajipari munkálatokra csak a kútfejszerel-
vény emlékeztet. A körülötte lévő növényzet állapota sem utal arra, hogy a közelmúltban ipari eredetű szennyezés érte volna a területet. A fúráspont körüli kultúrgyepben és a közeli erdők aljnövényzetében egészségesen tenyésző és nagy tömegben előforduló növények fajösszetétele sem változott. A környezet mai állapotának fényében nem volt megalapozott a fúrási tevékenységet ellenzők azon állítása, hogy fennáll a veszélye a fúrás közvetlen környékén lévő erdeifenyves megsemmisülésének.
Összegezve tapasztala-
tainkat, elmondhatjuk, hogy a mélyfúrásos kutatás technológiai adottságainak jelenlegi színvonalán megvan arra a lehetőség, hogy a szénhidrogénkutatást a környezet károsítása nélkül végezzék.
A környezet- és természetvédők feladata ilyen körülmények között nem a munkálatok feltétlen megakadályozása lenne, hanem, hogy az olajvállalatok szakembereivel együttműködve alakítsák ki azokat a kritériumokat, amelyek alkalmazásával a folyamatos munkavégzés mellett megőrizhetők lesznek a természet értékei. Erre az olajipar részéről igény lenne, de az eredményes együttműködéshez a jóakaratú, ámde a problémát szembenállássá és konfliktussá leegyszerűsítő méregzöldek szemléletváltása is szükséges lenne.
Lencsés Gábor
Eb-befogás
várható az Erdész utcában
A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai hívták fel figyelmünket arra, hogy az elmúlt hetekben megsokasodott az Erdész utcában és Ligetvárosban azoknak az ebeknek a száma, melyeket gazdáik felelőtlenül nem sétáltatnak, hanem csak kiengednek a lakásokból. Biztosan kényelmes, ha a fogva-cogtató hidegben az eb meg-
sétáltatja önmagát, ám az utcai járókelők és a környéken lakó gyerekek nem biztos, hogy vidáman élnek meg egy-egy találkozást a gazdi nélkül csatangoló négylábú-akkal. A tervek szerint az áldatlan állapot megszüntetésére hamarosan - a közelmúltban Palinban zajló, akció mintájára - látogatást tesz a gyepmester a környéken a magányos ebek befogására, akiknek sorsa eztán már csak két irányban folytatódhat: vagy kiváltja őket a lusta gazdi, vagy az állatorvos ringatja örök álomba.
-kr-
1994. december 23.
KANIZSA - ^^

Könyvújdonság
December 19-én megjelenik Nagykanizsa város 1994. évi Sport Évkönyve, melynek szerzője: Deregi László újságíró összefogta a város sporteseményeit decembertől decemberig, megörökítette eredményeit, spor-tértékeit. A kiadvány időrendi sorrendben rögzíti Nagykanizsa ez évi sportéletét, sportegyesületek, szakosztályok tevékenységét. Mindezeket riportok és a rendezvényekről készült
fotófelvételek színesítik, egészítik ki. Egy olyan dokumentációs anyag kerül ismét a város lakosságához, amely tudósítása a mának, értéke a jövőnek és nemcsak a minőségi sportot, hanem a szabadidős tevákenységet is átfogja.
Nagykanizsa város 1994. évi Sport Évkönyve december második hetétől kapható lesz a könyvesboltokban és az ünnepi vásár könyvárusítóinál.
ROMJÁBAN KITŰNŐ ÉS NÉLKÜLÖZHETETLEN PARTNER A
TOSHIB
Irodatechnika teljes választéka a faxoktól a másolókig.
KELLÉKEK, ALKATRÉSZEK, MÁSOLÓPAPÍROK GYÁRI SZERVIZÜNKBEN!
TOSHIBA
\í\
M>»Am Jnkih
TECHNOTRADE IRODAGÉP KFT. MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI
ÉS SZERVIZ KÉPVISELET_
8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/a Tel./fax: (93) 310-395
oSHI &A
* ^''rv/rr értelem
Névjegykártyák
meghívók öntapadó címkék Iratmásolás, fénymásolás

/Sprint
*INT Qyortnyomda Dét-zalai Áruhál Nagykantzaa
Névkártyakészítés színes technikával!
• Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés átfutásos színkitöltés esetén emblémáját
■ szuper minőség Ingyen számitógépre visszük!
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf : 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583
EGMUTAT0
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak
Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk! A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap |
Állami nyelvvizsga
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 1995. februárjában ismételten állami nyelvvizsgát szervez! Jelentkezési határidő:
1995. január 6. Az írásbeli vizsgák
időpontjai a következőképpen
alakulnak: 1995. február 4-én német alapfok és angol középfok, 1995. február 18-án angol alapfok és német középfok.
A
Álmodja meg konyháját, mi valóra váltjuk!
Modern konyhabútorok tervezését, elkészítését, régi felújítását nagy színválasztékban, rövid határidővel vállaljuk!
Egyedi épületmunkák, ívelt, zsalus háromszög és egyéb nyílászárók, lépcsők is megrendelhetők.
Telephely: 8800 Nagykanizsa, Szekeres J. (Fabik K.) u. 56. Tel.: 06/60/399-604
12
KANIZSA -
1994. december 23
- A németországi I''uch-heim városából a szeretet ajándék formájában érkezett a kanizsai Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet lakóihoz. Puchheimben magyar napot tartottak, melynek bevételéből fedezték az ajándékozást. Az intézet gyermekei bőrdíszműves munkákkal képviselték városunkat.
-fj-
- A Máltai Szeretetszolgálat kanizsai szervezete a rászorulók részére előkará-csonyt tartott az összegyűlt adományokból, így minden résztvevő élelmiszercsomaggal távozhatott. A rendezvényt cégek és magánszemélyek is támogatták.
-fj-
- Az egészségügy egykori dolgozóinak'' rendeztek nyugdíjas-találkozót a kórházban. A meghívottak megvendégelésének és megajándékozásának anyagi terheit a Szociális Alap vállalta.
-dé-
- Magyarnótacsokorral
kedveskedett a Tungsram Rt. énekkara a Lazsnaki Szakosított Szociális Otthon lakóinak. A Horváth László vezette kórus nemcsak dalokkal, hanem különböző ajándékokkal is meglepte az ott élőket.
-dé-
- A szociális intézmények és a bölcsődék egykori dolgozóinak rendeztek karácsonyváró nyugdí-jas-találkozót a volt Attila utcai bölcsődében. A szakszervezet, a Polgármesteri Hivatal Humán Osztálya és az intézményvezetők által készített ajándékok anyagi vonzatát a Szociális Alapból biztosították a rendezők.
-dé-
- Idősek klubját avattak Kiskanizsán az egykori bölcsőde épületében. A klub kialakítását az indokolta, hogy így a Templom téri Gondozóház egykori klubterme felszabadulhat, és ezzel ott újabb tíz fekvőbeteg férőhely kialakítására nyílik lehetőség. Az átalakítások előreláthatólag január elején fejeződnek be. A gondozóház a munkálatok után húsz, állandó felügyeletre szoruló idős embert tud majd fogadni.
-dé-
A CSALAD EVE
A lassan leköszönő esztendőről, ha nem is nagyon éreztük, a Család éve volt. A valaminek kikiáltott évekről az ember úgy gondolná, hogy a kitaláló talán tartalommal is megtölti, ezt azonban az országos jelenségeket vizsgálva, nem nagyon tapasztalhattuk. A szlogen tartalommal való megtöltése családok segítségével megbízott helyi szervekre várt, akik erejükhöz, tehetségükhöz mérten meg is próbáltak eleget tenni a kihívásnak. Hogy mi módon, arról dr. Kaszás Gizellával, a kanizsai Családsegítő Központ vezetőjével beszélgettünk.
- Hadd mondjam el az elején, liogy nálunk minden év a család éve, hiszen a feladataink mindig, minden időben a családok megsegítése kell, hogy legyen. Jóllehet a Család évének rendezvénysorozatát nemrégiben zárták te országosan, a mi munkánk ezzel nem ért véget.
- Mit jelentett önöknek, családsegítésüknek a család éve?
-Ha csak az évet szimbolizáló emblémát nézem, már minden benne van, hiszen a ház, benne a szívvel egyszerre jelenti a szerető családi fészkel, és az otthon nélkülözhetetlen melegét. Nos, mi ezeknek a gondolatoknak a jegyében folytattuk tovább az évek óta már megszokott előadássorozatokat és egyéb rendezvényeinket is. Januárban indultunk a Szuperinfóval közösen megrendezett jótékonysági bállal - természetesen jövőre is lesz -, ahol az összeszedett felajánlások segítségével későbbi rendezvényeket is támogatni tudtunk.
- Változott-e az idén a Támasz előadás-sorozat szerepe?
- A Támasz szerepe ebben az évben is ugyanaz volt, mint előtte, vagyis jónevű előadók segítségével támaszt kívántunk nyújtani azoknak, akik úgynevezeti segítő foglalkozásúak. Természetesen ezt a kezdeményezést is érintette a család éve, hiszen a mentálhigénés, szocializációs szemléletformá-
lás a közösségnek, köztük a család egészségességének
megőrzését is elősegítik.
- Nagycsaládosok farsang-ja?
- Ez a rendezvény már a nevében is összefügg a családokkal, méghozzá olyan családokkal, amelyeknek segítését egyetlen társadalom sem hanyagolhatja el. Egyébként egy nagyon jólsikerült rendezvény volt, sokat segíthettünk vele a rászorulókon, és a januári jótékonysági bálon felajánlott szép és értékes könyvek itt leltek gazdára. Szintén családi rendezvény volt a vakoknak és gyengénlátóknak, valamint a mozgáskorlátozottaknak megrendezett családos műsoros est. Ezeknek a rendezvényeknek a művelődési házak adtak otthont, a műsort a bat-thyányis diákok, a Zeneiskola tanárai és növendékei adták. Azon túl, hogy a rendezvényeket családiassá tettük, igyekeztük meghívni minden szakterületről azokat az embereket, akiktől ezek a rászorulók mind érdekképviseleti, mind szakmai segítséget - például orvosit — remélhetnek.
- Konferenciák?
- Szeptemberben került sor arra a neves szakembereket felvonultató konferenciára, amelynek főcíme a „ Családon belüli viszonyok, mint a demokrácia alapjai" volt. Természetesen igyekeztünk minden, a családdal kapcsolatos problémafelvetést megvitatni, így a másságot, vagy a családban jelentkező kríziseket is.
- Hogyan tudnak segíteni a bajbajutott családokon?
- Minden, ami a családdal kapcsolatos történés, a születés előtti előkészületektől az örökbefogadáson át, a válással és egyéb krízishelyzetekkel együttjáró problémákig szinte minden itt nálunk jelentkezik. Ez éves szinten két-két- és félezer esetet jelent. Van olyan nap, hogy húsz-huszonöt különböző szituációban kérnek segítséget tőlünk. Ennek megfelelni nem kis kihívás, de egyelőre mindent megteszünk azért, hogy segítsünk a hozzánk fordulókon. Pénzzel, ami
mindig kevesebb mint kellene, és egyéb eszközökkel is támogatjuk a bajbajutottakat. Létrehoztuk a Segíts, hogy segíthessünk elnevezésű alapítványt, amely céljául, ahogy a nevéből is kiderül, a segítségnyújtást tűzte ki. Ennek az alapítványnak a segítségével táborozott az idén nyáron huszonöt olyan gyerek, aki más módon sohasem jutott volna el táborba, és ebből a pénzből támogattuk azt a huszonegy kisgyermeket is, akinek tehetségét a szülők szociális okokból nem lennének képesek kibontakoztatni. Ezek a gyerekek több ezer forintos támogatást kaptak, hogy ebből különórájukat finanszírozhassák. Szintén saját pénzeszközeink segítségével támogattuk a Hevesi DSE diáksportolóit, hogy versenyekre mehessenek.
- Nemrégiben zajlott le egy rajzpályázat és egy szavalóverseny, amely szintén a család témakörét ölelte fel.
- így van, és meg kell mondjam, nagyon nagy volt a sikere a Helyőrségi Klub minden termét betöltő kiállításnak, amelyre a pályázatot a Vécsey Altalános Iskolával közösen írtuk ki. A szavalóverseny magasszintű zsűrijével is azt hiszem, rangos esemény volt.
- Közeleg a karácsony.
- így van, és az idén is megrendezzük a hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyát, amelyre százhúsz kisgyerek kap meghívót. A kezdeményezést támogatja a ZÉTA Rt. ajándékaival, a bemutatásra kerülő mesejáték belépőjét pedig a Családsegítő Központ finanszírozza. Tavaly voltak olyan gyerekek is az akkori karácsonyi ünnepélyünkön, akik életükben akkor láttak először feldíszített karácsonyfát. Én azt hiszem, mindennél fontosabb gyertyát gyújtani ezeknek a gyerekeknek a lelkében is. December 22-én kerül sor majd az idősek karácsonyára, ezt a Vöröskereszttel, a Karitasszal és a Ligával közösen rendezzük.
D. É.
1994, december 23.
I
KANIZSA - e^aíSuC

1994 a Család éve volt, mely anélkül múlt el, hogy az érintettek lényeges javulást éreztek volna belőle. Pedig a családok védelmével a felnövekvő generációk védelme is együttjár, s ez a társadalom egészének szempontjából sem figyelmen kívül hagyható kérdés. A már meglevő családok védelmét, segítését a Családsegítő Központok la''tják el. Velük karöltve a meglevőkért és az ezután létrejövő családok érdekében dolgoznak az ANTSZ családvédelmi szolgálatának védőnői. E szervezet egyik védőnőjével, Illés Endrénével és Kuli Mária ifjúsági védőnővel beszélgettünk arról, hogyan is alakult
A „születő" családok védelmében
- Idén második alkalommal várta a Támasz címet viselő mentálhigiénés továbbképző előadás-sorozat szervezője, a Családsegítő Központ az érdeklődőket az elmúlt hét csütörtökén a Helyőrségi Klubba. A délelőtt folyamán dr. Kelemen Gábor pécsi pszichiáter az álmok újszerű alkalmazásáról tartott rendkívül izgalmas tájékoztatót a segítő munkában.
-kr-
- A Hevesi Sándor Művelődési Központban cigányfolklór estet tartottak, amelyen fellépett többek között a kanizsai Fehér Kígyó együttes is.
-íj-
- A helyi polgárőrök
bált tartottak Zalakaroson a Zalakaros Közbiztonságáért
Alapítvány szervezésében.
——
- 1995. január 6-án ,.A
korszerű nagykanizsai urológiai osztályért" Alapítvány bált rendez a Thury György Szakközépiskola éttermében. A rendezvény bevételéből a korszerű gyógyítást elősegítő eszközöket vásárolnak.
-fj-
- A Nagykanizsai Családsegítő Központ Erzsébet léri irodája változatlanul számít azokra a polgárokra, akik egy-egy - számukra már felesleges - melegebb holmival, férficipővel, ággyal, szekrénnyel, asztallal, hűtőszekrénnyel enyhíteni tudják rászoruló embertársaik gondjait. Rajluk kívül olyan segítőkész emberek jelentkezését is várják, akik olcsó albérletet tudnának felajánlati egyedülálló férfinak, nőnek, illetve egy családnak. Segítségüket előre, is köszönik.
-kr-
az az év, amelyet a Család évének neveztek.
- Sajnos, ez az év sem volt könnyebb a családoknak, mint az előző, segítségben nem sokkal kaptak többet - tapasztalataim szerint — mint más, közönséges években. A munkanélküliség, és a neliéz anyagi körülmények következtében egyre gyakrabban esnek szét családok, s ezek már nem biztosíthatják a felnövekvő generációk egészséges felelősségtudatának kialakulásá t, nem adnak mintát a fiataloknak, milyen is a családi élet - kezdte Illés F.ndréné.
- Miből áll a családok védelme az ÁNTSZ-nél?
- Legjelentősebb feladatunk a megelőzés, egészségnevelés. A nagykanizsai Családvédelmi Szolgála! tanácsadásán minden nap megtalálható vagyok a Csengery u. 2. sz. alatt. It! beszélhetnek természetes családtervezésről, fogamzásgátlásról, meddőségről, és más, a mindennapi élettel kapcsolatos prob-lémról is. Sajnos, a terhesség-megszakítással kapcsolatos teendők is gyakoriak. Az el gondol-kodtatás és a korrekt tájékoztatás a lényege ennek a munkának, hogy a hozzánk forduló úgy hozhassa meg a döntéséi, hogy a mérlegen az egészségügyi, jogi szemponttól elkezdve minden rajta legyen. A tavaly életbelépett Magzelvédelmi Törvény előírja a háromnapos gondolkodási időt, mely alall az anya átgondolhat mindent a döntéshez. Ar abortuszra csak a három nap elteltével kerülhet sor.
- Hogyan változott a terhes-ségmegszakítások száma az elmúlt évhez képest?
- Ihír nőtt ez a szám, az arány a kérdezők javára emelkedett, másfélszer annyian kérdeznek időben a tavalyi évhez képest.
- Milyen okok miatt fordulnak terhességmegszakítási kérelemmel a Szolgálathoz?
- Az okok többnyire anyagi eredetűek. Régen négy vagy annál több gyerek is felnőtt egy szoba-konyhás, komfort nélküli lakásban, ma az ötvenhat négyzetméter már kicsi egy négytagú családnak. Az igények megnőttek, de az anyagi lehetőségek sajnos nagyon elmaradnak mögötte. A komoly anyagi nehézségek miatt nehezebben vállalják
az új élet világrajöttét. Sajnos, viszonylag gyakori az is, hogy egyáltalán nem próbálkoznak a nemvárt terhesség megelőzésével.
- Hogyan zajlik egy ilyen találkozás itt az önök irodájában?
- Ezeknek a beszélgetéseknek kettős célja van. Az egyik az, hogy közösen megvizsgáljuk, van-e lehetőség a gyermek megtartására, a másik, olyan tájékoztatást szeretnénk nyújtani a hozzánk fordulóknak, hogy soha többé ne kelljen eljönniük hozzánk. Egyébként négyszemközt zajlanak le ezek a többnyire nem könnyű beszélgetések, az anyuka legtöbbször ideges, zaklatott, és csak nehezen adja meg azt az egyórányi esélyt a benne sarjadó új életnek, hogy az esetleg megszülethessen.
- Mennyien gondolták meg magukat a beszélgetést követően?
- A tavalyi évhez hasonló lesz várhatóan az idei szám is. Százalékban kifejezni ezt nincs értelme, hiszen az okok megannyi emberi értékrenddel és konkrét nehézséggel állnak kapcsolatban. Mindenesetre nagyon jó érzés, ha az anya amellett dönt, hogy világrahozza a kis jövevényt.
- A házasulandó fiatalok régen a paphoz mentek felvilágosításért, mielőtt házasságra léptek. Ma hová mehetnek?
- A közelmúltban fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy létrehozunk egy ilyen típusú tanácsadást. Elkészüllek a szórólapok, amelyeket a Családi Irodában szerezhetnek be az érintetlek.
- Milyen jellegű felvilágosítást vállalnak?
- Tulajdonképpen mindenféle kérdéssel fordulhatnak hozzánk a genetikai problémáktól elkezdve az egészségügyi gondokig. Mindenkinek megadjuk a tőlünk telhető segítséget, és elmondjuk azt is, hogy gondjaikkal kihez, hová fordulhalnak, ha további lépés is szükségesnek látszik.
- Kuti Márta ifjúsági védőnő jórészt az iskoláskorúak védelmével foglalkozik. Miből áll ez a feladat?
- Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, mindennel, amivel a fiatalok csak életükben találkozhatnak. A szenvedélybetegségektől, az egészséges táplálkozáson, a
gyógyszerek használatán, és a szülői szerepvállaláson át a szexuális felvilágosításig mindennel foglalkozunk, attól függően, hogy az adott osztály osztályfőnöke a tanulók, vagy az osztályfőnök igényei szerint, mire kér meg. Többféle előadás közül választhatnak a pedagógusok. Gyorsan változó világban élünk, s a családok egyre nehezebben tudnak felelni azokra a kérdésekre, amelyek a fiatalokat foglalkozta Iják.
- Például?
- Többek közt gyakori téma a fogamzásgátlás, mivel nem minden családban kapnak erről kellő tájékoztatást.
- Milyen volt a fogadtatás az iskolában?
- Kellett némi idő, míg az egészségnevelési programra reagállak az érintettek. Ma már a tanárok is megkeresnek, vagy kis papíron juttatják el hozzám a diákok kérdéseit, máskor a diákok személyesen jönnek tanácsokért. Egy hetet töltök el minden iskolában, és jelenleg két és fél középiskola tartozik hozzám, a másik két és fél a kolléganőmé, Kardos Beátáé. Ilyenkor nemcsak órakeretben találkozom a diákokkal, hanem van úgynevezett tini-tanácsadás is, amikor felkereshetnek napi problémájukkal.
- Fiúk vagy lányok jelentkeznek inkább?
- Azt hiszem, egyformán. Mindenesetre önmagáért beszél az a dolog, amikor a fiú keres fel, hogy valószínűleg baj van, s hogy segítsek. Van már ilyenre példa nem is egy.
- Hol tartanak előadásokat?
- Igény szerint bármelyik iskolában, mely lehet általános iskola és középiskola, valamint kollégium okba n, fii m vetítéssel egybekötve, lllésné, Jutka rendszeresen jár a GYIVI-be, ahol egyre inkább kezdenek megnyílni a fiatalok, talán azért, meri megérezték, hogy értük történik mindez, hogy segíteni akarunk.
- Fontos, hogy ráérezzen mindenki, hogy a sorsáért elsősorban ő maga a felelős. Ebben szívesen segítünk mindannyian, hisz közös érdekünk a felnövekvő generáció egészsége, testileg-lel-kileg egyaránt - tette még hozzá Illés Endréné.
D. É.
14
KANIZSA - Nevelés
1994. december 23L
A Magyar Piarista Diákszövetség vidéki tagjai sorába tartozik immár a kanizsai tagozat is. Piarista Diákszövetség a háború előtt is létezett, ám decentralizáltan működött.
- Ahány iskola volt - mondja Takács János, aki piarista öregdiákként szervezte meg társaival a kanizsai tagozatot -, annyi, főleg öregdiákokból verbuválódott társaság állt mögöttük. Tulajdonképpen a piarista szellemiség hagyományát volt hivatott a szövetség képviselni azután is, ha már valaki kikerült az iskolából. Másrészt az iskolához való kötődést is jelentette és jelenti, azt, hogy nemcsak a korábbi generációk szellemiségét őrzik, de a felnövekvőket is próbálják segíteni. Kanizsán 1925-ben alalkult meg a diákszövetség és élénken élt a háborúig. Utána két évig volt egy ex lex állapot, amikor módosították az iskolakötelezettséget, aztán ''48-ban az államosítás vetett véget a szövetség működésének. 1950-ben még a piarista atyákat is elűzték.
1934-ben szentelték fel a piarista kiskápolnát - a mai Szent Imre plébániatemplomot -, amelynek főoltárát a piarista diákszövetség állíttatta. Tehát nemcsak szellemiségről, de anyagi segítségről is szó volt részükről. Segítették a
Piarista öregdiákok a maiakért
kiscserkészeket, a Mária-kong-regációt, az önképzőkört, szellemi inspirációt adtak kicsiknek és nagyoknak, a kisdiákok találkozhattak az öregekkel.
- Ezt a hagyományt szeretnénk negyvennégy év után újraéleszteni - folytatja Takács János -, mi vagyunk az utolsó mohikánok. Megpróbáljuk a híd szerepét betölteni ahhoz, hogy ezt a szellemiséget átadjuk. Ez a rend az alapítótól eredő társadalmi beosztástól független, sőt a szegényebb rétegek tanítását vállalta, az egyház hierarchikus rendszerében ez egy demokratikus vonás volt. Nekem egy zsidó padtársam volt, más vallás, nézet is jelen volt köztünk, nem zártak ki senkit, aki az alapvető erkölcsi normákat elfogadta. Nem állandóan ájta-toskodó, de vallásos érzelmű embereket nevelt, akiknek saját vallásukat kellett gyakorolni. Sokakban felmerült, minek kell katolikus iskola Kanizsán. Én azt mondom, adjunk hálát az istennek, hogy ilyen isko-
lánk van, amely a másságot próbálja a zászlajára tűzni. Ez előny egy város számára is, nem kellene, hogy torzsalkodások fogadják.
Jelenleg van egy országos piarista diákszövetség és vannak vidéki tagozatai. Takács János alapítóként került a szövetségbe, amelynek megalapítását még a néhai miniszterelnök, dr. Antall József indítványozta. Mivel három éve működik Kanizsán piarista iskola, az öregdiákok úgy érezték, fel kell sorakozniuk mögéjük. Első gyakorlati tevékenységük volt, hogy a tartományfőnök, Jeleníts István jelenlétében zászlót adományoztak az iskolának, pótolva azt, amely a hányattatások során elveszett.
- Ez jelkép, a szuverenitás jelképe - fűzi hozzá Takács János. - Létszámunkat bővíteni akarjuk, kiegészíteni azokkal is, aki eddig kanizsai szervezet nem lévén, Budapesten voltak nyilvántartva. Támogatókat, pártoló tagokat is vá-
A szeretet napsugarai
Idén Mikulás-nap reggelén egy kisiskolás osztály nebulóit meglepetés várta a számukra már sok titkol felfedő tanteremben. Kicsi piros csizmák teremtették meg a szeretet, az adakozás jelképes, de kézzel fogható valóságát. Egy idős tanító varrta bele a piros filcbe, a fehér szalagokba az elmúlt közel öt évtized gyermekmosoly-emlékét. Mert a tanító emlékszik a mosolyokra, mint mondja a gyerekek arcát, szemét nem feledi. De emlékei között valahol mélyen ott van a kislány is, aki a neki föltett kérdésre szinte ijedten válaszolta: tanitó leszek. És negyven év alatt sok gyereknek lett „A Magdi Nénije". Már évek óta nyugdíjas, ám a nyugalmat számára az jelenti, ha annak élhet, aminek az életét szentelte. Nyugdíjazása után még évekig tovább tanított, köztük azokat is, akik idős kora talán egyik legszebb ajándékát adták neki. A másodikosként elhagyott osztály az általános iskolát elhagyva nem feledkezett el Magdi néniről. Gyertyás szerenádjuk alatt patakzott a könnye, de a ballagási búcsúztatót mondva mások szemében is gyanús fények csillogását látta. Egy induló kis iskola első lépései alkalmával felajánlotta segítségét, amire azóta többször is igényt tartottak. Magdi néni ezért nem fogad el fizetést, mondván, ha nincs, ne adjanak, ha van, akkor meg költsék az iskolára. A bármikor naprakész, varázslatos tanítónak adott virágok, a szeretet, a hála, a csodálat kézzel fogható valóságát jelentették tágranyílt gyermektekintetek és az emberi nagyság előtt fejet hajtó elismerés mellett. És Magdi néni ma is készenlétben áll, ha kell,
demonstrál, színesít, bemutat, érdeklődéstkelt, olló, papír, színes gombolyagok segítségével varázsol el gyermeket, pedagógust, szülőt - elhivatottsága szemtanúit. Talán saját magáért teszi? Azért, hogy tovább gyarapítsa, gyűjtse a fénylő gyerekszemek emlékét, a szeretet napsugarait? Ennek melegét a kis elsősök akkor érezték, amikor az iskolába lépéskor kicsi napocska képében férkőzött a szívükbe az öreg tanító.
Irigyli a fiatal kollégákat, az új pedagógusnemzedék azon tagjait, akik lelkesen, nagy elhivatottsággal készülnek a világ megváltására, amelyben a világot egy-egy gyermek jelenti számukra. Félti is őket, néha értetlenül fogadja pánikhangulatukat. Volt ő is munkanélküli pedagógus, élete fekete napjaiként emlékszik azokra az időkre. Paraszti munka, szántás, vetés, lovaskocsi jelentette a keserű napok munkáját, de aztán eljött az az idő is. amikor végre gyerekek közé kerülhetett. És Magdi néni hálás lett a sorsnak azért, hogy taníthatott. Mint mondja, mindenkinek van valami, ami miatt kapaszkodót kell keresnie. Neki ez jutott. Együtt taníthatott azzal, akinek először bevallotta, hogy tanító szeretne lenni, csinált varázslatos erdei iskolát, istápolt fejlődésben elmaradottakat. Van. aki a napocskákra emlékszik, van, aki egy meleg teremre nagy asztallal rajta készülő szalmaképekkel, de vannak, akik a mé-zeskalács-szív tükre mögé rejtett fényképekben élnek tovább Magdi néni kincsei között. Ő pedig ma is hajtogat, vág, fest, varrógépe fölé hajlik - csodát teremt. Angyalkákat készít egy iskolába, leheletköny-nyű figurával talán nemcsak a papírt, szalagot adja át a kisgyerekeknek.
Miért? - kérdezik sokan. Ma minden fillérért küzdeni kell. Ingyentanító manapság? Érthetetlen.
Vannak azonban, akik nem kérdeznek, nem is szólnak, mert a szeretet napsugarai már őket is megérintették: ismerik Magdi nénit.
L.I.
runk, hiszen kiesett egy korosztály, amely nem lehetett piarista diák. A mai gyerekek szülei nem járhattak piarista iskolába, de ilyen módon tagjai lehetnek a szövetségnek, ezen kívül más jogi személyek úgyszintén. A gyakorlatban igazolódott a kanizsai piarista iskola esetében, hogy szülőkgyerekek-pedagógusok milyen szoros kapcsolatban, együttműködve valósítják meg a piarista szellemiségnek megfelelő nevelést. Nem vagyunk egy anyagiaskodó társaság, hívő emberek lévén bízunk a Gondviselésben. Vannak olyan hangok, hogy a piarista iskola egy státuszszimbólum lett, de vannak olyanok is, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy hogyan fog megélni az iskola a kevés pénzből. Erről annyit, hogy a piarista iskolák világszerte megélnek, létjogosultságuk igazolódott.
A közelmúltban jelentkezett egy volt piarista diák orvosprofesszor, aki külföldről fog berendezéseket szerezni a kórház számára. Látható, hogy nemcsak az oktatás területén tudnak és szeretnének tevékenyen közreműködni, hanem bárhol, ahol segíteni tudnak régi kapcsolataik révén. Bíznak abban, hogy a szövetség Kanizsa egy színfoltja lesz, lelkes emberekkel. akik minél több embert szeretnének kiragadni abból a közönyből, ami a mai társadalmat jellemzi.
- Nem csodákat akarunk, hogy mindent egyik napról a másikra megoldjunk mondja befejezésként Takács János. -A tantestület felállása is nagy feladat lesz, de sok olyan kanizsai pedagógus van, aki helyet kaphat a piarista iskolában. Ha az iskola felfejlődik középiskolává, akkor már jönnek az atyák is tanítani, nevelni. Ez hatalmas pluszt jelent a nevelés terén. A piarista iskolába szeretnek járni a gyerekek. A közösség érzése, a családias hangulat, a nevelők tisztelete adja szeretetük alapját. Mi is kapcsolódni fogunk programjainkhoz, előadókat hozunk, előadásokat szervezünk a szülőknek és diákoknak.
Lukács Ibolya

- ''< i <''**; * -V * f
ja rv «#! '' -.-<■/ « ^ " / * , í'' - *

""!■"—......?
-T


i >* « > >* , , ......- IlMMIIlí II
*
,.r VL, „, Í''/
f. ''j** , . • s '' '' 4 .»» -'' • ''
v -
f • * -- . ''
ZALA

. JS. >yj. , -t.
VOLÁN
fi " f«
7
'' . i - ff '' <■!>" ''* ''
yf< h



ZALA VOLÁN KOZLEKEDESI RESZVENYTARSASAG
■ ,U"'' *
11000 Zillacgiirszftg. Gaspari(;h u. lő. Pf. 12. Telefon: 92/312-145, lax: 92/318-335
, , ■ , :y 1r " - ■ '' " ^ % ....:•■ . '' , / '' '' ".........
Köszönjük, hogy 1994-ben is igénybe vette szolgáltatásainkat!
''Js, <~/y
•/A
, * f " sí- #
f * i

MARKAKKPVÍSELET ES SZERVIZ Zalaegerszeg, Zrínyi 99 Tel.: 92/ 32Q-Ú28, 318-337
í-ff *''* t''íi It''-/ * jÍJ
- ^ v "í^.
vf''&fM

s '' » . t''r" 4" '' J
Mién^ ^^_■ •
>
személyszállítás

. vv.-'';.


♦Helyi és helyközi tömegközlekedés
• Távolsági személyszállítás
• Nemzetközi járatok Autóbusz bérbeadás Vf>


pl
''^/Ajf '' '' t
'' . ''fi- k *

• Zalaegerszeg, Kovács K. tér 1.

Telefon; 92/311-330
• Nagykanizsa, Ady ü. 14.
* j .. X t 4 1,- -rí ;
........... ............... ................i..,:s3„i,: ... - '' .í ;''
%J
Telefon: 93/ 311-514 MÁRKAKÉPVISELET ÉS SZERVIZ
•.Keszthely, Kossuth u. 43. Zalaegerszeg, Zrínyi u. 99 -
.. '' - ■''.* •r..1..r.____<>o/ o ... ''n. 1 ,w>(% - , / ■ '' '' FI
] ti KANIZSA - w^W 1994. december 23
0
Megfejtendő a vastag keretes sor: ...., kasza, léc - az új lemezük címe (dee. 29-én ja''tsza-nak a Zsigmondyban!). Függőleges meghatározások: 1..... és tanítványai, 2. Nemrég elhagyták a nevükből a „Sex" szót, 3. ...Egon, nemrég vált ki a H.B.B.-ből, 4. Az Edda klasszikus felállásában játszott gitáros beceneve (nemrég unplugged lemezzel jelentkezett!). A helyes megfejtést beküldők között egy, a Dalton Audio szaküzlet által felajánlott műsoros kazettát és egy biankó HELY-jegyet sorsolunk ki. Beküldési határidő: december 30. A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk január 6-i számában közöljük. A levelezőlapra kérjük ne felejtsétek el ráírni: RoKKKockák! Sikeres rejtvényfejtést kívánunk! Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Omega. A Dalton Audio műsoros kazettáját Dolezsár Dániel (Galambok, Tavasz u. 8.), a biankó HELY-jegyet pedig Kálovicsné Molnár Zsuzsanna (Nagykanizsa, Corvin u. 12.) nyerte. Gratulálunk! Nyereményeiket szerkesztőségünkben vehetik át.
EZ-AZ
- A nuílt heti lupszámuuk-lian ejjv sajnálatos elírás történt. Kun Peti természetesen gitározott, és nem dobolt az Kddában.
- Kanizsai Knneerllneiiü: Zsigiiiondy-középiskola: dee. 28. 20 b: Bakter Brothers (200 Fl), dec. 29. 20 h: Kis-pál és a Borz (200 Ft), dec. 30. 19 li: Flamingó Music Sliop Disco.
II. ''/..
Mcirlboro Music Rock-in ''94
December 13-án Budapesten, a Leroy C''ountry Pub-ban tartotta a Multimédia a Marl-boro Music Rock-in ''95 rockzenei tehetségkutató verseny sajtótájékoztatóját. Lökös Csabától megtudtuk, hogy először 1985-ben Svájcban, majd Afrikában és Kelet-Európában is megrendezték a versenyt. Tavaly Magyarországon is vetélkedhettek a csapatok, két-há-rom hónap alatt háromszázhúsz demó érkezett be. A fővároscentrikusságot elkerülendő az elő- és középdöntőket, valamint a döntőt is vidéken rendezik ''95-ben. A rockzene mindenféle válfajából, így alternatív, independent, heavy metál, hard rock, blues, avant-gard stb. stílusokból is várnak jelentkezőket. Pályázni egy maximum tízperces demoka-zettával lehet, mely legalább két magyar nyelvű számot tar-
talmaz. Olyan csapatok jelentkezését várják, melyeknek nincs lemeztársasági szerződése, tagjai magyar állampolgárok vagy magyarországi lakcímmel rendelkeznek, és betöltötték a 18. életévüket. Jelentkezési lapot rockkluboktól, a sajtótól, a Multimédiától, helyileg pedig a Kanizsa hetilaptól lehet beszerezni. Beküldési határidő: 1995. február 24., a nevezés díjtalan. Ötfős zsűri választja ki a beérkezett kazettákból azt a tizennyolc zenekart, akik élőben is megmérkőznek majd egymással. A zsűri elnöke Ligeti Nagy Tamás, a Blikk főszer-kesztő-helyettese. A zsűri tagjai: Lénárd László, a Metál flamnier újságírója, Lovasi András, a Kispál és a Borz basszusgitáros/énekese, Losonczy Pál, a székesfehérvári Bahnhof klub veze-
tője, valamint Szigeti Szabolcs, a Radio Bridge zenei szerkesztője. A győztesnek járó fődíj egy magyarországi koncertturné és egy HMK Music lemezszerződés. További nyeremények: Marshall gitárerősítő, effekt pedál, turné dzseki, pólók, húrkészletek, Gibson és Epiphone gitárok (Atec), Sonor dob és Zildjian cintányérok (Hohner), Sony hordozható videokamera (Sony), Yamaha szintetizátorok, gitárok, basszusgitárok (Yamaha). A Marlboro Music Rock-in ''95 hivatalos médiái a Radio Bridge és Blikk, melyek mindig friss hírekkel szolgálnak a versenyről - természetesen a Kanizsával egyetemben. Tehát vállalkozó kedvű kanizsai, zalai zenekarok: kalandra fel!
Horváth Zoltán
Az év vége felé igencsak beindult kanizsai klubélet volt az apropója az irányú tapogatózásunknak, hogy milyen tervekkel készülnek a jövő évre a klubok. Elsőként Gomhor Ágnest, a Jazz Café vezetőjét kérdeztük. Elmondása szerint, ha nem is gyökeresen, de változik a programkínálat náluk. A pénteki és
szombati Tiborc Iván szolgáltatta zongorás esteken kívül ''95-hen több ismert jazzmuzsikust is meg fognak hívni, és a nemrég alakult Tiborc Trió is több alkalommal fogja szórakoztatni a vendégeket. Décsi Sándor, a Dark Day szülőatyja arról tájékoztatott, hogy az első buli január 7-én lesz az „Olaj"-ban, s lehet, hogy ezentúl ott fognak tevékenykedni a vasutas MH helyett. Februárban lesz kétéves a klub, erre irtóztatóan
nagy banzájt terveznek. A másik - szintén általa jegyzett - klub, a Depeche Mode Fan Club úgy tűnik, beleállt a földbe. A nyitórendezvény átlagos látogatottságát nem ítélte túl biztatónak Sándor, de ezt a fajta zenét a Dark Day-ben is megtalálják a rajongók, nem igaz? A Hard Rock Klub és az Old''s Klub ''95-ös terveiről a következő lapszámunkban tájékoztatunk titeket.
Ilázé
Fan-ta-Zine:
Új Könnyűzenei Katalógus ''94.
Most kivételesen nem egy fan-zine-ről, hanem egy könyvszerű kiadványról írunk. A La Fontaine kiadó megjelentette a bővített kiadását a tavaly megjelent könnyűzenei katalógusnak. Talán egy kicsit sűrűbb lett ez a mostani kiadvány, mint elődje, de hát - mint a nevében is henne-
foglaltatik - ez egy bővített változat, ám ez csak azt az érzést fokozza az emberben, hogy valami nagyon fontosat tart a kezében. Es ez valóban így is van! Mert ugyan a teljesség igénye nélkül készült a mű, és biztos kimaradlak jőpáran belőle, azt azonban nem szabad elfelejteni,
hogy rengetegen be is kerültek az oldalaira. Az együttesekről, előadókról nem regényt írtak a szerzők, de a rövid, tömör információhalmazok tulajdonképpen minden igényt kielégítenek. Külsőleg is bizalomgerjesztő ez az A/4-es formátumú kiadvány, ízlésesen megtervezett a színes borító, s a belső oldalak is sok fotóval illusztráltak. Igényes ez a katalógus, szervezők és rajongók polcain egyaránt ott a helye.
Horváth Zoltán
mrúzió
Máté Péter: Egy darabot a szívemből
Nemrég jelent meg CD-n Máté Péter ''89-ben összegyúrt Best Of albuma. Hogy mitől érdekes ez a lemez? Attól, hogy eléggé átfogó képel ad a művész pályafutásáról, felvonultatva a legnagyobb slágereit - egyedül csak az „Olt állsz az úl vcgén"-t hiányolom a listáról -,
s szerepelnek rajta olyan külföldi slágerek, mint a „Reaeh 1*11 Be There", a „Once There Was A Lőve". az „If I Feli", a „Georgia On My Mind", sőt helyet kapott az albumon egy eddig kiadatlan felvétel „Ez éccakának éjjelén" címmel az ,A királynő katonái" c.
színmű kísérőzenéjéből. Máté Péter nagysága előtt nem mindenki hajolt meg, vannak, kik „csak egy slágerénekes"-nek tartották. Valóban az volt, de annak kiváló, a legnagyobbak közül való. S ezt ez a lemez is bizonyítja, mely szerencsére nem fukarkodik a dalokkal. Kereken húsz felvétel hallható a CD-n. kellemes szórakozást ígérve a művész rajongóinak, s a stílussal épp ismerkedőknek egyaránt. (A hanghordozót a Dalton Audio szaküzlet bocsátotta rendelkezésünkre.) Zene: 5, szöveg: 4. (1-5-ig!) Hosszú
No Kommersz
Tóninak a KockinCorin-tól gyermeke született. Illetve ncmis a Kockinl''orm-
tól!.....Vagy mégis...? ...Na!
Éljen Mátyás király!
(Bocsi Julcsi!) Ja, és niégvalami! Tóni! Az a „Most Wanted" típusú fotó nagyon szíven ütött! Jobb witzed nem volt?
Hosszú
1994. december 23.
KANIZSA - /t^dHÍÁ
17
íMkÁ 1114

1994. december 26-30. hétfőtől pénteki};
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" - zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 -Kossuth krónika. 7.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 - Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Kovács Imre, Molnár László, Nagy Gábor, Zsoldos László. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor -15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00
- A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 -„Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. DECEMBER 31. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Dán Tibor. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről.
20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JANUAR 1. VASÁRNAP
8.30-10.00 Szerkesszük
együtt!" Szerkesztő: Lenk Irén. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 -Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora 1 Pécsről 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
Pénztár nyitva 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 31 1-454, 311-221
HETI
PROGRAMAJÁNLAT:
- december 27-től 30-ig, 9-től 16 óráig (keddtől péntekig): VAKÁCIÓZZ a HSMK-ban a téli szünidőben! - színes, érdekes programokkal várjuk a fiatalokat.
- december 31-én 20 órától 05 óráig: VIDÁM SZILVESZTERI BÁL
Zene: Nosztalgia Zenekar
J
- Karácsonyi hangverseny. Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház adott otthont az Erkel Ferenc Ifjúsági Kamarakórus karácsonyi hangversenyének. A műveket Stimecz András vezényelte, fellépett Kovács Kármen zongora és Németh Krisztina ének.
-dé-
Jül« Renard mondta
Beküldési határidő: december 30.
Lapunk 49. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Az érdek mindenféle erényi és bűnt szolgálatába állit.
A sorsoláson Bokán Ferencné, Domonkos Bernadett, Faragó Gábor, I ,ciKsák Tilxír és
Pintér László olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
a francia író
megAlapíta''sa
a KEK SORokft-AN
müalkot. kora''nak meghatX-
ftoza''sa
w
lengyel
VAJDA SAlG
KÓPOS FElü

Lokol &A''sZBAU Van!
UTCÁRA gördít
Ritka
kicsiny! tó kép-

dehogy!
medve -angolul
. SZ
/rSva''Ro
sa: male/
lóaci
"W
ara''wy,
mértek
leves-fa jt a —0—
utas EGYNEMŰ I.ETÖI
A SCALA OPERAHÁZ JELZŐJE"
OROSZ NŐI NÉV
irodalmi szöveg-
syu. Mér.
ny
l

segiesen ellenzi
MOSÓ . .
mosooaja 7
wely néphez való WRTOZAÍ jegyei
spa''rga
ira''ni ROMVÁROS
BARANYAI FALU
—T
tita''n hidrogén
ARGENTIN VÁRÓ S
hirtelen belép
v—
A MA''V ügyfele
HIRTELEN FELE: NYÚL
aja''hdék
ne nézd a p oga''t !
bec.
mre
MOS^vS
NEGATÍV PÓLUS
SfC. ilowa
MENEKÜL
névelós folyadék
uruguayi, belga. zambiai autójel
Botda-
TE SZ
rab
körmendi Kosaras /Roland/
us.a-taGKllam
ste-wart /dis.co s?tafe y/
~7~
iyen vad is VAN1
sértetLEK_
m''nh
edgár . . j>oe
angol
ffine''v
rag „
6etui ^-
ENSZ- FO-TITKA''R V.
-7-
portéka
COSTA DEL . . .
japkn KUBAI osztrák autójel
falragasz
l&efajta
JELENLEG
ma ny hata''rai
STRONCI UM V—
CINK
legi posta , idegen kifejezés sel
csaunem
ösjte -dol
H

TAKjUUÖ .....■jjg.!.;.;.;.

KANIZSA -
1994. december 23
PAX ET BONUM
Az Űr békéjét és áldását
A karácsonyi ünnepekre készülve az a gondolat foglalkoztatott, hogy egy olyan szerzetes rend képviselőjével ülök le beszélgetni, amely a hétköznapi ember számára is elérhető. A ferencesek rendje nem olyan zárt világ, nem olyan elérhetetlen magaslat, melyet ne érthetne meg bárki, aki nyitott szívvel közeledik hozzá. Ezért is választottam címül a ferences köszöntést, mellyel bízvást köszönthetjük egymást így karácsony táján mindannyian. Akit felkerestem, jól ismert lehet olvasóink előtt,
MINDIG EGYEDÜL, DE SOHASEM MAGÁNYOSAN
Bede Gizella nyugdíjas:
Szerencsés természetem van, hiszen az egyedüllét soha nem kínzott. Mindig el tudtam foglalni magam. Szenteste is. Nagyon megromlott a szemem, így hát az olvasásról le kellett mondanom. Én a tv-vel ünnepelek, az a társam. Megnézem az ünnepi műsort, elfogyasztom picinyke vacsorámat - mert nagyon kevéssel is beérem -, előveszem a műkarácsonyfámat, feldíszítem, aztán lefekszem. Mivel nem vagyok vallásos, templomba régen sem mentem, imádkozni nem szoktam. Már alig járok ki, de akikkel találkozom, azok mind jóemberek. A nővérem gyerekei legalább évente kétszer eljönnek Balatonboglárról, felpakolnak annyi finomságot, hogy hetekig eléldegélek belőle. Kedves hozzám a gondozónőm is, ellát, meg mindig mondja, hogyan is tudom a tizenháromezer forintos nyugdíjamat így beosztani. A szomszédok annyi süteményt hoznak, hogy alig bírom elfo-
hiszen a bibliaolvasásról írt sorozatát korábban olvashatták lapunkban. A másik ok, hogy éppen dr. Kovács Lajos Bánk atyát kértem fel erre a beszélgetésre a zalaegerszegi rendházban, az az, hogy a hozzánk közeli Se-gesden nőtt fel. S ott szintén ferencesek hintették el a lelkében a hit, a hivatás magvait. Segesd pedig kedves Mária-kegyhely, ahová egy-egy búcsú alkalmával nyolcszáz-ezer kanizsai is elzarándokolt.
- Valamikor az én falumból is elmentek az emberek búcsúra, akármilyen messze volt is, ha megtudták, ferencesek mondják a szentbeszédet. Azt tartották, azok bátor emberek, meg merik mondani az igazat. Azt hiszem, az átlagember azóta sem tud többet a ferencesekről, de akiket megkedvelt, azok mellett kitart. Ezért kérem most Bánk atyát, beszéljen a ferences rendről.
- Ha a Rend történetéről is tudni akarunk valamit, nagyon régi időknél kell kezdenem. Ferenc testvér, a későbbi Szent Ferenc a XIII. században, az itáliai Assisi városában alapította ren-
gyasztani. Néha, szenteste azért arra gondolok, hogy megérem-e a következő karácsonyt.
MENEKÜLÉS A KÓRHÁZBA
Mércz Istvánné főnővéri
Az osztályon az ünnepek alatt is bőven van beteg. Míg máshonnét, aki csak mozdulni tud, igyekszik az otthonába, családi körbe ünnepelni, addig innen állapota miatt nem mindenki tud hazamenni. Sajnos olyanok is vannak, akik a kórterem biztonságába menekülve próbálják átlendíteni magukat az ünnepeken, megóvni lelküket a magánytól. Az elmúlt karácsonykor is húsz betegünk volt. Lehetőségeinkhez mérten próbáljuk az ünnepi hangulatot megteremteni fenyőfával, szaloncukorral, egy kis naranccsal. Megható a magányos emberek, a betegek ünnepelni akarása: gyertyát gyújtanak, karácsonyi énekeket énekelnek, s valahogy mi nővérek is átéljük egy röpke időre örömüket, egy közösséget alkotunk velük, a születést ünnepeljük, s nem akarjuk észrevenni a járókereteket, a göcsörtös ujjakat a vaságyak szélén.
dünkct. Apja gazdag posztókereskedő volt, akinek 1182-ben született fiát Jánosnak keresztelték. Az apa nem volt'' megelégedve ezzel a névvel. Azt mondta, az ő fia ne viselje az aszkéta életet élő, böjtölésben jeleskedő Keresztelő Szent János nevét, ezért Kis Franciának, Francesco-nak szólította. A franciákról ugyanis azt tartotta, hogy vidám, felszabadult emberek, s az jobban illik egy kereskedőhöz. Iskolába is azért járatta, ami akkor nagy szó volt, hiszen még a papok között is több analfabéta akadt. Felismerte, hogy egy kereskedő is nagy hasznát veheti a műveltségnek. Francesco elég fiatalon katonáskodott is, s a háborúban fogságba esett. Már ekkor is töprengett azon, hogy valamit tenni kellene. Meg kellene mutatni, hogy Jézus Krisztus valóban a szegények pártján áll. (Hogy a szegény ne érezze ellenségnek a gazdagot.) Nekik hozta és hirdeti ma is az evangéliumot. Apja eleinte szemet hunyt kisebb furcsaságai felett, a jótékonykodás jót tesz egy kereskedő tekintélyének... De egy
„AZÓTA SEMMI SEM LEHET ÚGY, MINT RÉGEN"
Zsiga Edit 13 éves tanuló:
Emlékszem azokra a csodálatos karácsonyokra, amikor még élt anyu. Eljöttek a nagy-szüleim is, mind a négyen, boldogan bontogattuk az ajándékokat, a két bátyám ujjongott. Anyu kedvencemet, a kígyórétest sütötte, s olyan, de olyan kedves volt, én meg mindig szót fogadtam neki, pedig soha még csak a hangját sem emelte fel. Ma is megvan a rajz, amit hétévesen, az utolsó együtt eltöltött karácsonyra neki készítettem ajándékul. Később is boldogan nézegette. A halála előtti karácsonyon készült fényképet nagyon őrzöm, talán azért is, mert ő ugyan komolyan ül, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy beteg, én meg mellette virgonckodom a másik fotelban. Azóta a karácsony is más lett. Fiatalabb bátyám megnősült, nagyszüleim meghaltak, illetve bánatukban elmaradtak tőlünk. Egyik nap apuval - aki egyedül neveli bennünket - megkerestük a kí-
alkalommal, amikor szinte az összes posztót szétosztotta, Fran-cesconak el kellett hagynia a szülői házat. Apja még ruháitól is megfosztotta. Francescot nem zavarja a ruhátlansága, egy zsákot kivágva takarja el a testét. (A mai ferencesruha ezt mintául véve szabatlan, keresztet formáz.)
Közben Ferenc keresi, mit kell tennie, imádkozik, gondolkodik, gondoskodik az elesettekről, ápolja a leprásokat. Az emberek csak azt látják, ez a fiatalember nyilván bolond, hogy elvetette a jómódot, a gondtalanságot magától. Amikor a városban jár, gyerekcsoportok kísérik, kiabálnak utána, még meg is dobálják. De ő mindezt eltűri, hisz Jézus Krisztust is megcsúfolták.
Aztán egyszer, amikor a romos templom keresztjénél imádkozik szokása szerint, ezt hallja: „Építsd újjá egyházamat!" S ekkor rádöbben, mi az, amit tennie kell. Köveket gyűjt, maltert kever, s helyreállítja a romos templomot. S nem is ez az egyetlen általa renovált templom.
gyórétes receptjét. Megpróbáljuk az idei karácsonyra megsütni.
AKI MÁSNAK
HORDJA AZ ÖRÖMÖT
Kovács Gyula postás:
Ilyenkor karácsony előtt sokkal hosszabb a műszak. Sok a képeslap, meg a pénz. Időben kihordjuk a nyugdíjat meg a munkanélküli-segélyt. Ha ettől nehéz a táska, szívesen viszem, mert tudom, hogy mennyire vár mindenki. Csak a sok címszalagon érkező, súlyos reklámanyagokra haragszom. De nemcsak én, úgy vettem észre, hogy a címzettek sem fogadják mindig örömmel ezeket a küldeményeket. Az emberek szívesek, megkínálnának, de nem tudom elfogadni, nincs rá időm, hiszen így is gyakran előfordul, hogy csak késő délután tudok a kézbesítésről elszámolni. Az ajándékozással mi otthon úgy vagyunk, hogy közösen elhatározzuk, hogy mire van a családnak szüksége, s azt vesszük meg. Az ünnepeket pihenéssel fogom tölteni, jó lesz a sok járkálás után. Kicsi nyugalom, aztán újra felveszem a súlyos táskát, sok ajtón becsengetek, mert biztos, hogy érkeznek az újévi képeslapok is bőviben.
MINDENKI KARÁCSONYA
1994. december 23. KANIZSA - TfU^it 19
A szegénységre, az alázatosságra, az embertestvérek szolgálatára, az Evangélium hirdetésére és megélésére tett fogadalmat. Alapszabályára és életmódjára a pápa is áldását adta, s akadtak követői szép számmal. Legtöbbet önmagától követelt, s azt az abszolút szegénységet, kemény böjtölést kevesen bírták. Ferenc is korán, 1226-ban hunyt el. Halála után két évvel avatták szentté.
- Sokat hallottam már a Harmadik Rendről. Mit jelent ez?
- Szent Ferenc Atyánk három rendet alapított. Egyet a férfiak számára („barna", „fekete" és „kapucinus" ferencesek), egyet a nők (klarisszák), egyet pedig mind a nők, mind a férfiak számára. Ez utóbbi a Harmadik Rend, melynek tagjai élhetnek szerzetesi közösségben, de családi közösségben is. IV. Béla királyunk majdnem teljes családjával együtt ennek a Harmadik Rendnek a tagja volt. Kivétel leánya, Margit, aki dominikánus kolostorban élt a Nyulak szigetén (későbbi Szent Margit).
A ferenceseknek egyébként már 1233-ban tartományuk volt hazánkban, ami jónéhány szerzetesi közösséget jelent. A tatár-dúlás idején már komoly szerepet töltenek be. IV. Bélának nemcsak gyóntatói voltak ferencesek, hanem tanácsadói, diplomatái, valamint a második hon-
„NINCS ELÉRZÉKENYÜLTEBB, CSALÁDIASABB ÜNNEP ENNÉL"
Ludvig Zoltán festőművész: A mi karácsonyunk többrétegű ünnep. A rákészülés - legalábbis lelkiekben - már hetekkel korábban megkezdődik. Véleményem szerint csak akkor lesz az ünnep igazán ünnep, ha a lelkek is készülődnek. A huszonnegyedike úgy telik el, hogy elkészítjük és elfogyasztjuk az ünnepi étkeket, feldíszítjük a fát, átadjuk az ajándékokat, úgy mint mások, azután énekelünk, beszélgetünk, sokszor az éjszakába nyúlóan. Ez mindig szomorkásra kerekedik. Valaki már nincs közöttünk, valakit hiányolnunk kell. Ezután megkezdődik a szomszédolás, a karácsonyköszöntés. Ekkor oldódik a lelkünk, vidám hangulatban ünnepelünk barátainkkal. A másnapi ebéd a nagycsaládé. Amióta nagyobb lakással rendelkezünk, mi látjuk vendégül a testvéreket, nagyszülőket. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a karácsony arra is kötelez minden embert, hogy legyünk egy kicsit jobbak önmagunkhoz és másokhoz.
Büki Erzsébet
alapításban legbuzgóbb segítői is. De később is fontos feladatokat vállaltak az ország életében a ferencesek. Ok a nép papjai, akik a magyar embernek anyanyelvén hirdetik Isten igéjét, hisz a közember az egyház latin nyelvét nem érti. Művelik a magyar irodalmat, így az első magyar nyelvű vers (Ó-magyar Mária-siralom) és az első magyar nyelvű könyv (Szent Fe-renc-legenda = Jókai kódex) is ferences testvérek alkotása.
- Volt itt eközben a tatár után török is. Úgy tudom, a ferencesek a török időkben is a helyükön maradlak!
- így van. Vigasztalást, segítséget nyújtottak, gyógyítottak, tanítottak. Aztán pedig ismét újjáépítették az egyházat, a templomokat. A háborúk idején mindig az emberek mellett álltak, akiknek szükségük volt erőre, támaszra, vigasztalásra.
- Aztán a II. világháború is véget ért, s jöttek az ötvenes évek.
- A szerzetesrendek szétzilálása bennünket is érintett. 1951-ben ugyan mi, ferencesek is lehetőséget kaptunk középiskolák fenntartására. A két hazai rendtartomány (kormányzati egység) közül a Mária-tartománynak volt 1948 előtt gimnáziuma Esztergomban. Ennek fenntartására és egy új gimnázium alapítására Szentendrén nem vállaltuk el az
akkori kormány megbízását. A testvér-tartomány tanított tovább, ezért ők hetven tagú, zárt keretben újra élhettek, mi pedig kihalásra voltunk ítélve. Tanáraink egy része tanított ugyan, néhány rendtag egyházmegyei beosztást kapott, a többség azonban gyárakban, szövetkezetekben kereste kenyerét. Harminckilenc évig nem vehettünk fel új rendtagokat. Ezért, mikor 1989-ben ismét megnyílt a lehetőség arra, hogy tartományunkat újrateremtsük'' mindössze hatvanötén voltunk. Szomorú! De leginkább az, hogy jómagam majdnem a legfiatalabb voltam.
- De most már vannak érdeklődő fiatalok is!
- Igen. És ha valaki komolyan meggondolta, hogy csatlakozik hozzánk, azt örömmel fogadjuk. Fél évig jelöltként élhet közöttünk, majd egyéves noviciátus következik. Ha ferences papként kívánja szolgálni hivatását, akkor bizony azt sokévi tanulás előzi meg. De megéri, mert utána jól felkészülve szolgálhatja Istent magyar testvéreiben, a ferences ősök nyomdokain, az evangélium szellemében. Erre pedig a mostani szellemi és gazdasági nehézségek között rettentő nagy szükség van.
Gombás Imre
KANIZSA MŰSOR
DECEMBER 24. SZOMBAT
Apolló mozi: 14.30 és 16 óra: Az Oroszlánkirály
DECEMBER 25. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az Oroszlánkirály Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Csekkben a tenger 20.15 óra: Tracy Tokióban
DECEMBER 26. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az Oroszlánkirály Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Palira vettem a papát 20.15 óra: Szexügynökség KANIZSA TV VHF C2 csatorna: 19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
DECEMBER 27. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az Oroszlánkirály Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Palira vettem a papát 20.15 óra: Szexügynökség Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna: 19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
DECEMBER 28. SZERDA
16.30 óra: Előszilveszter a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az Oroszlánkirály Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Palira vettem a papát 20.15 óra: Szexügynökség KANIZSA TV VHF C2 csatorna: 19 óra: HARMADIK FOGAS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a Rendőrség; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
DECEMBER 29. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Szabadnapos baba Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra:
Női ügy 20.15 óra: Egész éjjel Kiskanizsai Kábelrendszer és Információs Csatorna: 19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek;
- Rend őrségben a Rendőrség
- FIGYUSZ, ifjúsági magazin;
- SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin (ism.)
KANIZSA TV VHF C2 csatorna: 19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat;
- JÖVŐ HET, közéleti műsor;
- TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin
DECEMBER 30. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Szabadnapos baba Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Rosszlányok 20.15 óra: Egész éjjel
A hónap fotója

Novemberi nyertes képünk „Tengeri apácák" jeligére érkezett be. Sajnos a kép készítője - gondolván: a jelige a lényeg - nevét és címét nem adta meg. Kérjük, ha módja van rá, pótolja ezt a hiányosságot! Ezúton szeretnénk a pályázók figyelmét felhívni arra, hogy valóban csak a jeligés pályázatok vesznek részt a megmérettetésben, de azért nem árt, ha í» kép készítőjének nevét és címét is feltün-
tetik a borítékon, hogy le tudjuk közölni. Köszönjük segítségüket! Azok a fotók, melyek ebben a hónapban nem nyertek, automatikusan továbblépnek a következő havi versengésre. Megkezdjük decem-heri pályázati hónapunkat, továbbra is várjuk megkapó természeti képek, tréfás jelenetek, őrült piJIajaato stb. fotóit. Jó szerencsét a fotózáshoz!
fíorváth
20
-T~
jt_L.
KANIZSA - -mc
lí»í>4. december 23.
KARACSONY
A FÖLDTEKÉN
Anglia
Angolszász szokás, hogy a szentestét az ablakba kirakott harisnyák jelzik. Ezt aztán huszonötödikén reggelre a Jézuska telerakja ajándékkal. A mennyezetre felakasztott fagyöngy nem maradhat el egyetlen család ünnepi kellékei közül sem. Ünnepi vacsora nincs, a huszonötödikéi ünnepi ebéd a jellegzetes szokás.
- be -
Ausztráliában karácsonykor van a legnagyobb kánikula, a hőmérő higanyszála akár negyven fokig is felkúszik. így hát a Télapó nem csokics izmát, hanem fagylaltot osztogat a gyermekeknek. A karácsonyfát műanyagból készítik, s nem a szobában, hanem a ház előtt áll. Érdekesség még, hogy a nagy becsben tartott üdvözlő lapokat zsinegre fűzve kiakasztják, hadd lássák a szomszédok, hogy mennyien gondolnak rájuk.
- be -
A szeptemberi napsütés, bármennyire is gyengébb a nyári hóftapokénál, próbálja elhitetni az útrakelővel, hogy a heti kétszeri buszozás nem is olyan kellemetlen. Akkor még eszünkbe sem jutnak a síkos, csúszós novemberi napok, a februári zimankó.
Szappanoséknál nem sokat töprengtek, hogy vállalják-e a buszozást! Amikor Kati lányuk elsős lett, elhatározták, hogy őt is hittanra fogják járatni, miként maguk a szülők is jártak általános iskolás korukban.
Csakhogy most ez nem ígérkezett olyan egyszerűnek, mint akkor, az ötvenes évek közepén. Szüleik parasztemberek voltak, nyomorgatva kötelező beszolgáltatással, szigorúan előírt cikóriavetésstíl, mely az itteni viszonyok között a vető-
Nemcsak a vén Európában van ünnepe a karácsonynak, hanem szinte a világ minden szegletében. A külsőségekben és az ételekben komolyak az eltérések, de a szeretet, a másik ember felé fordulás magasztos érzése mindegyiket jellemzi, legyen az svédek, indiaiak vagy éppen a pápuák karácsonya.
A karácsony Svédországban talán a legnagyobb ünnep, ilyenkor összegyűlik a nagy távolságokra szétszakadt család. Maga a karácsony ugyan csak három napig tart, de a készülődés már december elején megkezdődik. Svédországban a legsötétebb hónap a december, az ország északi csücskében a nap szinte fel sem kel, s a legdélibb részen is már délután háromkor alkonyodni kezd. A svédek családi körben gyakorta ülik körbe az asztalt ezeken a hosszú téli estéken, ilyenkor ajándékké-szítéssel, karácsonyfadísz- és süteménykészítéssel múlatják az időt. A karácsony hagyományos színei a fehér, amely a havat szimbolizálja, a zöld, amely a fenyőre emlékeztet és a piros, amely a gyertya lángját, vagy a karácsonyi manó (a mi Télapónk megfelelője) piros sipkáját jelképezi. Zöld
mag -értékét sem termette meg. De a vasárnapokba nem szólhatott bele sem párttitkár, sem végrehajtó!
Ha harangoztak a fél kilences misére, nagy oknak kellett lenni, hogy akár öt percet is késsenek. Az állatorvos szerint vasárnap délelőtt még a tehenek elléséhez sem hívták soha. Bezzeg annál többször az ünnepi ebéd feltálalása idején!
Pedig aki mint szülő, templomba járt, már csak a gyerekét is beíratta hittanra egészen hetedikes koráig. Nyolcadikban már úgyis maga a Tisztelendő úr javasolta, hogy inkább ne szerepeljen a nevük a hittano-sok között... Mert ugye akkor ennek komoly hátrányai lehettek a középiskolai felvételnél, a kollégiumi elhelyezésnél.
Ez volt akkor...
fenyőgallyakból vagy más örökzöld növényekből font, piros szalagokkal díszített koszorút akasztanak az ajtóra, annak jeléül, hogy mindenki szívesen látott vendég a háznál. Az asztalokra piros gyertyatartókat, vagy piros gyertyákat, szalmából font koszorúkat, vagy szerencsehozó kecskebakot állítanak, no és a Svédországban elmaradhatatlan mikulásvirágot, amelyet ott karácsonyi csillagnak hívnak. Az ablakokban mindenütt gyertyák, vagy karácsonyi csillagok égnek, barátságos meleg fényükkel szeretetet, melegséget lopnak a sötét utcán járók szívébe. Karácsonyra gyakran kicserélik a konyhai ruhaneműket, az egész évben szokásos térítőkét, függönyöket piros színű-ekre cserélik fel. A karácsonyi asztal dísze a sütőben sült sonka, ezen kívül a hagyományos karácsonyi menü párolt káposztából, pácolt heringből,
Viszont a nyolcvanas évek elejére már okosodott a hatalom. Akiket diplomához juttatott, azoktól megkövetelte, hogy keresztelő helyett névadót tartsanak. A bérmálás, konfirmálás helyett pedig „felértékelte" az úttörőavatást. Sőt, még a koporsó mellé is elvtársat próbált állítani a pap helyett... Igaz, puskát nem fogtak senkire, de aki nyilvánosan kilógott a sorból, attól bizony szívfájdalom nélkül megszabadultak, ha lehetett.
Problémát jelentett ez városban is, pedig ott esetleg három buszmegállóval odébb újra elhelyezkedhetett a vallása gyakorlása miatt eltávolított munkaerő. Viszont a megyeszékhelytől távoleső falvakban, akár tragédiába is torkollhatott, ha valakire rásütötték, hogy a „papokhoz húz". Hiszen iskola csak egy van, növényvédőmérnökre, állatorvosra is csak egyre van szükség...
Szappanosékat befogadta a falu, szolgálati lakást kaptak. Cserébe maguk is szívesen vállaltak részt a falu szépítésében. A feleség óvónőként dolgozott, férje pedig az ÁFÉSZ szaküz-
disznólábkocsonyából, húsgombócból, májpástétomból, sajtból, rizskásából, mandulakagylókból, fűszeres kenyérből, egy Luca macskái névre hallgató sáfrányos kalácsféleségből, borsos süteményből, almából, narancsból és kávéból áll.
A karácsony Dél-Koreában elsősorban a kereskedőknek ünnep, hiszen ekkor nemcsak az ország mintegy egyötödnyi keresztény lakossága ajándékoz, hanem mindenki. Az újévi ünnepsorozat a mi karácsonyunkkal egyidőben kezdődik, ilyenkor még a modern nagyvárosok lakói is előveszik gondosan és féltve őrzött hagyományos viseletüket, a családi asztalra pedig a dél-kore-ai konyha ilyenkor szokásos ételei kerülnek. Párolt marhaborda, sült hús sok zöldséggel, az ünnepi asztal főfogása vaddisznóból készül, amelyet egy speciálisan készített savanyúkáposztával körítenek.
letének lett a vezetője. Jól is érezték magukat a faluban a hét hat napján: Csak vasárnap utaztak el mindig a szomszéd megyében élő szüleikhez. Kati iskolás korba érkezésekor jelentkezett a probléma. Hol, hogyan, merre... Szóval a lány is hittanra fog járni... Idehaza kész öngyilkosság! A nagyma-máék faluja heti két alkalommal időben is, kilométerben i.s elérhetetlenül messze van...
A kisváros papja, akit felkerestek, valószínűleg nem először találkozott hasonló problémával, szívesen fogadta, hogy Kati anyukájával egy héten két este odautazott. Nem kis meglepetésükre tucatnyi sorstársukkal találkoztak az el-sőáldozási előkészítő órákon. Mivel tavasszal építkezésbe fogtak, az autót is el kellett adni. Maradt a buszozás. De szeptemberben még majdnem nyár van, ilyenkor-kellemes az utazás. Aztán viszont jönnek az esős napok, előkerül a kesztyű, a sál, meg a kiscsizma. A templomban is egyre hidegebb a kövezet, a pad, a levegőben is meglátszik a lehelet. Kati anyukájával együtt kispárnát
Gombás Imre:
Pdtelyluifitiyu fürténél

1994. december 23. KANIZSA - 7H<x 21
Ezen kívül rizslepénylevest, édes rizst, datolyaszilvapuncsot, és erjesztett rizspuncsot szolgálnak fel.
A Fülöp-szigetek Ázsia „legkeresztényibb" országa, a lakosság több mint kétharmada római katolikus, így ott a karácsony külsőségekben, és jelentésében is sokban hasonlít az európai karácsonyra. December tizenhatodikától kilenc hajnalon át járnak misére, s ezek az istentiszteletek egytől egyig karácsonyi hangulatot árasztanak. A karácsonyfák itt is mint Dél-Koreában műanyagból, vagy más nem természetes anyagból készülnek, de a kis Jézus jászolját valódi pálmalevéllel bélelik ki e vidéken. Karácsony előestéjén betlehemesek járják a falvakat, és a főtéren az összegyűlt tömeg előtt eléneklik Jézus születésének történetét. A betlehe-meseket mindenütt nagy örömmel fogadják, malacsülttel, fűszeres disznóhússal kínálják őket, amelyeket csőtésztával, a hosszú élet és gazdagság jelképével tálalnak, és ezt házikészítésű kókuszborral illik leöblíteni. Szabah lakói az éjféli mise után valóságos népünnepélyt rendeznek, karácsonyi dalokat énekelnek és táncolnak rá. A karácsonyi asztalra whisky ke-
rül, méghozzá olyan mennyiségben, hogy szentestétől újév napjáig kitart. A pápuák karácsonyukon minden odavetődő idegent szívesen fogadnak, no nem azért, hogy feltálalják őket, hanem hogy ilyenkor szokásos labdajátékukba is bevonják őket. A játékon kívül még egy fura szokás is hozzátartozik e fura nép karácsonyához, ugyanis ilyenkor ők, amit csak lehet, bekennek pirossal, legyen az ruha, autó vagy kerítés. A tett eredeti oka ismeretlen. Goa lakói bensőséges hangulatban ünneplik a karácsonyt. Végtelen sorokban kígyóznak az ottani lakosok a hajnali misére, kezükben csillag alakú papírlampio-nokkal, amelyek a vízzel elárasztott rizsföldek tükrében csodás látványt nyújtanak. A karácsonyi étrend fő fogása a párolt disznósült, amelynek le-öblítésére kókuszbort, vagy kesubort isznak.
Bombayban vagy Calcuttában whisky az ünnep itala, sült pulyka és a karácsonyi puding az asztal étke. Sok mindenben hasonlít az európaihoz a japánok karácsonya, jóllehet a nálunk ismert tartalomra rárakódott némi keleties íz is.
Dukát Éva
Franciaország
A franciáknál többnyire azzal kezdődik a karácsony, hogy a kandallóban vagy a (gáz)tűzhelyen meggyújtanak egy dióval beszórt, majd szesszel leöntött fatus-kót, aztán a család apraja-nagyja leül a földre, és karácsonyi dalokat énekel. A feldíszített fenyőfát éjjel
hozzák be. éjfél után ér csúcspontjára a karácsonyi vacsora óriási választékkal. Libamájdarabok friss salátalevélbe csomagolva, sonkakockákkal töltött egészben sütött pulyka, jégbehűtött osztriga és pezsgő. A déli tengerparton görög szokás szerint fügefa is lehet a karácsonyfa.
-be-
Japán
Japánban a karácsony neve kunszumaszu, és nem régóta ünneplik. Import ünnep lévén, legtöbb japán nem is érti a lényegét, ezért aztán nem is családi körben, hanem éttermekben, szer-pentines lokálokban ünne-
pelnek. Az ősi japán nemzeti ünnep a guvan jicu, az újév, amelyik január elsejétől harmadikáig tart. Ilyenkor a bejáratot borókafenyővel, ananászággal, bambuszköteggel díszítik fel. Az újévet száznyolc harangkondulás köszönti, ez hivatott a rossz szellemeket elűzni.
-be-
Svájc
A svájci gyerekek szerencsések, mert karácsonykor és újévkor is kapnak ajándékot, de csak akkor, ha az ünnep előestéjén színesre festett sót szórnak az ablakpárkányra. A Télkirályfi le-
szánkázva a hegyekből csak a sót figyeli. Bár kantononként kicsit másképpen, de összességében Svájcban is úgy telik el a karácsony, mint Európa más országában: karácsonyfával, finom ételekkel és italokkal.
-bc-
varr, jól megtömik libatollal. Ezen ülve már nem is olyan hideg a pad. Aztán barátnő is akad a a sorstársak között, Katinak is, anyukájának is... Bér-máláskor már kölcsönösen keresztszülők lettek.
A vidékiek kispárnái vasárnapra is a padokban maradtak, hiszen lassan már szinte hivatalosan is a városi egyházközség tagjái lettek.
Aztán 1990 tavaszán az enyhülés jeleit nemcsak a templomablak alatti orgonabokrok pattanni készülő rügyein lehetett látni. A nagymisén is ismeretlen arcok tűntek fel. Kati társaival összemosolygott a hivatalból megtérők ügyetlenkedéseit figyelve: nem ismervén a szertartást, később térdeltek le, és a többiek példáját követve később tudtak feltápászkodni. „Őmiattuk nem járhatunk a faluban hittanra!" -gondolta, s nem győzték meg a plébános úr szavai a jó pásztorról, aki jobban tud örülni a századik eddig tévelygő, de most megtérő bárányának. Hisz Katiék a padból is kiszorultak, kellett a hely a hazatalált tékozlóknak... A gyereke-
ik, akiket magukkal hoztak, rögvest otthon érezték magukat. Ez abból is látszott, hogy mikor a pap a kelyhet kiitta, azonnal érdeklődni kezdtek: „A szoknyás bácsi mit iszott?" A nagyobbaknak meg unalmasnak tűnhetett az alig egyórás szertartás, hát ott volt szórakozásnak a falusiak kispárnája. Piszkálgatni kezdték körmükkel, s mire szüleik észrevették, már szállt is a sok tollpehely a padok közt.
Kati akkor volt nyolcadikos. Az újságokban már nemcsak a sportrovatot olvasta el, a tévét sem kapcsolta ki, mikor a várva-várt rendszerváltásról beszéltek... De mindebből akkor, ott, az Isten házában csak az őt évekig szolgáló kispárna szétcincálását látta.
Olyat gondolt, amilyent egy jólnevelt lánynak talán nem is illett volna.
Középiskolás évek következtek. A vidékiség átka a diák számára, hogy kollégistának kell lenni, hétfőtől péntekig távol a szülői háztól. Új padtársak, új barátnők... S az ország sem ugyanaz, mint mikor még általánosba járt. Ma már oda-
haza is lehet templomba járni, s az iskolában van a hittanóra. Kati is csak egyszer járt azóta abban a templomban, ahol annyi jót kapott. Mégis, annak az utolsó vasárnapnak az emléke maradt meg benne, amikor kiszorultak, a padból...
Mai ésszel már nem haragudott rájuk, inkább szánalmat érzett irántuk, akik nem tudhatták, miért jár az ember templomba, hogy hogy illik ott viselkedni... Kitől tanulhatták volna meg?! Megtanulják? Hisz azóta újra sok az üres hely a padokban. Csak rövid ideig volt divat a vasárnapi nagymise...
Szappanosné névnapjára kis csomagot kapott a lányától. A kollégiumban készítette el az ajándékot a lány, s postán küldte el. „Pehelykönnyű csomag! A kisujján is hazaviszi." - adta oda a postáslány. A csomagban a köszöntő sorok mellett egy kispárna volt, libatollal töltve. Még a huzata i.s olyan, mint annak a régi, emlékké vált kispárnának. Valóban pehelykönnyű?!
Receptötlet
DIÓCSKA
Negyven deka lisztet, huszonkét deka porcukrot, hítsz deka darált diót, negyed kiló margarint és egy kávéskanál kakaót összedolgozunk, majd a sütőbe rakjuk. Ha a tészta nem áll össze, adjunk hozzá egy tojást. Dió sütőformákat használunk.
A töltelékhez három egész tojást és tizenöt deka porcukrot habosra keverünk, majd gőz felett addig keverjük még, amíg sűrű nem lesz. Utána hűlni hagyjuk. Ezt követően egy margarint kis cukorral kikeverünk és a két masszát összedolgozzuk, ízlés szerint teszünk bele rumot, A krémmel a di-őcskákat megtöltjük és két-két darabot összeragasztunk.
-hi-

KANIZSA - TKix
1994. december 23.
ÜNNEPI ASZTAL
Tervezzük meg ünnepi asztalunkat! Legyen egyéni, ünnepélyes, hangulatos, de a legfontosabb, hogy semmiféle alkalmivá tétel nem akadályozhatja meg azt, hogy célszerűen használjuk. Nem mindenkinek van karácsonyi terítője, de kis leleménnyel bárki készíthet. Színes terítővel terítsük le az asztalt, rá keresztben pedig helyezzük el a fehér abroszt. Annak sarkait díszíthetjük egy-két papírból kivágott karácsonyi motívummal, de ez is elmaradhat. A szépen megterített asztalra kerülhet asztali dísz, gyertya, de ez ne uralja az asztalt. Ne tegyük középre, inkább az egyik sarokra, ne legyen túl magas - csupán jelképezze az ünnepet. Készülhet száraz növényből, ágakból, fenyőgallyból, vágott virágból, de vigyázzunk, ne díszítsük túl a kompozíciót. Kis koszorúba fonhatunk száraz virágokat -virágüzletben, piacon is kapható - és illesszünk a közepébe egy szép gyertyatartóba állított gyertyát. Tehetjük a kompozíciót tálba, kosárba, de egy nagyobb, öblösebb, kehely alakú pohárba is.
L. I.
Már az ókori népek is megünnepelték a téli napfordulót, Magyarországon is számos hiedelem, népszokás fűződik hozzá. Általában már december 23-án felállították a karácsonyfát, megrakva cukorral, dióval, házi süteménnyel, pattogatott kukoricával. December 24-e, karácsony böjtje volt az ünnep kezdete, ilyenkor délig nem volt szabad semmit enni. Amíg az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek, egyes vidékeken ilyenkor vajjal, addig a férfiak kita-
BüVös karácsonyi morzsa
karították az istállót, ennivalót készítettek az állatoknak. Az asztalt karácsonykor minden évben ugyanazzal az abrosszal szokták megteríteni, ugyanis ennek az abrosznak bűvös erőt tulajdonítottak. A következő évben ebből az asztalravalóból vetették a gabonát, hogy jó termés legyen, és ha beteg volt a háznál, e terítő szolgált takaró gyanánt. Sót, borsot, fokhagymát is tettek az ünnepi asztalra, igaz, ebből nem mindig ettek, de bűvös erőt tulajdonítottak nekik. A sót a tehenek és a méhek gyógyítására használták, a borsot a szárnyasok termékenységének biztosítására tették az asztalra, a fokhagymának pedig általános gyógyító erőt tulajdonítottak. Az étkezés megkezdésekor almát és ezüstpénzt tettek a mosdóvízbe, hogy az új esz-
magyar megyeszékhely V győztes tevé, helyezé V kótelék- uöl való Kijutás V
tejtermék;
a földre
létrejön
szúró fa''jdal- . mat OKoZ v > V V 7 V 8
> 11
kics.ikre jellemző > erős kártyalap >
pl. jókai mór
szdfaj
f> l mátka V Ford. névelő > 1
angol anna
izome.AN rejlik > torok tiszti 1?ai0g > V VtiRCSOP. >
ilyen szarvas is van
&panyol autójel
csapadék
tói tormaszer > V <t V
p» 5 vi''zi- növe''ny >
óra alkatrésze
lengyel autómárka > pusztít V rocihang > 9
ha jő rész.et
meleg
eéla''r ! > KEZÉVEL jelez V > V római 50 >
MoRze-hang
...capone
kergeté > V s V
a''lom&a rlmgatáj > 10
tendőben egészségesek és szerencsések legyenek. Az ünnepi étkezés rendjét szigorú szertartás szabta meg, a gazdaasszony nem állhatott fel az asztaltól, mert csak így lehetnek jól tojó kotlósai. A karácsonyi ételek az ősi bőség-, termékenység-, és termésvarázsláshoz kapcsolódtak. Babot, lencsét, mákos és túróstésztát ettek, azért, mert úgy tartották, hogy a sokszemű bab, lencse vagy a mák szerencsét, gazdagságot hoz. Ezután diót meg almát ettek, a diót a rontás ellen, az almának az egészség és szépségvarázslásban volt szerepe. Az első falatokat mindig egymásnak adták, azért, hogy egész évben ne feledkezzenek meg egymásról. A kerek piros, hibátlan almából is evett az egész család, sőt volt olyan vidék, ahol a gyü-
A számozott négyzetekbe írt hetíík sorrendben ösz-szeolvasva egy étel nevét adják.
Beküldési határidő: december 3(1.
Lapunk 49. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Petőfi Sándor: A Tisza
A sorsoláson Dani Zsuzsanna, Kerekes Antal, Kiss Judit, Marton Krisztián és Ocskai Szabolcs olvasóink nyertek ajándékutalványt vagv negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994. december 23.
KANIZSA - Ttüx
23
mölcsfákra is kötöttek belőle, hogy a következő évben azok jó termést hozzanak. Fontos szerepet tulajdonítottak a karácsonyi asztal hulladékának, az asztalterítőn keletkező morzsát ilyenkor összegyűjtötték, vászonzacskóban őrizték egészen a következő karácsonyig. „Karácsonyi morzsát" előírások szerint készítettek is, például úgy, hogy minden fogásból mindenki maga elé tett egy-egy kanállal a terítőre, de készülhetett úgy is, hogy mézbe mártott fokhagymát, egy falat sült tököt, egy darabka aszalt gyümölcsöt, pár szem babot a levesből, egy villányi mákostésztát raktak félre. Más vidékeken csak az alma és a kalács maradékait tették el, emelyhez aztán hozzátették a felsepert morzsát is. Vacsora után nem nyúltak a morzsához, Vízkeresztig mindent a karácsonyi asztalon hagytak, azt követően elrakták, vagy éppen azonnal kiszórták a gyümölcsfák alá, biztosítandó a fák jó termését. Némely gazda az állatoknak szánt eleség közé szórta. Volt, aki gyógyításra használta, abban az esetben egy szemétlapáttal a tűzre dobtak belőle, ez volt a beteg kisgyerek és a „szemmel vert" tehén gyógyító füstölőszere. Voltak olyan falvak, ahol a jég elhárítására szórtak tűzbe karácsonyi morzsát, másutt meg a lányok férjet jósoltak maguknak véle. _D. É.
ffotea kmúcóanyoh
1000 karácsonyán, december 25-én koronázták magyar királlyá Szent Istvánt.
1476 karácsonyán tartotta lakodalmát Hunyadi Mátyás és Aragó-niai Beatrix.
1585 karácsonyán esküdött egymásnak örök hűséget Balassi Bálint és Dobó Krisztina a sárospataki templomban.
1716 karácsonyán - december
24-én - kezdte el írni II. Rákóczi Ferenc a franciaországi Grosbois-ban Vallomások című művét. •
1879 karácsonyán írta alá I. Ferenc József azt a törvénycikkelyt, amelyik rendelkezett a pesti Sugár út építéséről.
1898 karácsonyának harmadnapján (26-án) jelentette be a Cu-rie házaspár a francia Akadémián a rádium felfedezését.
1907 karácsonyán jelent meg Ady Endre Vér és arany című kötete.
-be-
KÍt ünnepelünk december 2.6-án?
Az Istvánokat természetesen. De nem Szent István király emlékezetére üli meg a világon e gyakori név sok-sok birtokosa nevenapját.
December 26. Szent István vértanú ünnepe. István Jeruzsálemben élt, és az első hét diakónus egyike volt. Nemcsak az igehirdetésben, de a szegények gondviselésében is jeleskedett. Ezért törvényszék elé állították, és mivel ott is kitartott hite mellett, a csőcselék agyonkövezte. Mindez Krisztus után 37-ben történt. így ő lett a keresztény vallás első vértanúja. Már Géza fejedelem templomot emeltetett Esztergomban számára, de Németföldön is nagy kultusza van. Az egyház a pogány szokások ellensúlyozására fogadta el az istvánolást, az István-köszöntést, a Szent István áldását és a regölést. Ezek a szokások valamilyen formában ma is élnek a magyar kultúrában.
- be -
A bor neve
Karácsonykor borral köszönt a magyar. Ezért aztán éppen itt az ideje, hogy közhírré tegyük, honnan is ered a bor neve. A Bor -még Árpád idejében - magyar nemzetségnév volt és Boomak jelölték. Erről régi oklevelek is tanúskodnak. A nevet a száznyolc nemzetség egyike is viselte, és mint nemzetségnév még ma is megtalálható a kara-kirgizeknél.
Ha kutatni kezdünk a magyar genealógiában, akkor Bor Hunor fia és Dáma apja volt. A nemzetségek között történt elosztás után a Bor nemzetségnek jutott hazánk legelső szőlőtermő vidéke, amelynek megművelésére a leigázott népek tanították meg a magyarokat. Úgy látszik, sikeres volt a tanítás, mert őseink el voltak ragadtatva ettől a nedűtől. Ezt a szőlővidéket később „Bor-földjé"-nek, vagy csak egyszerűen Bor-nak nevezték. Mint italnévvel a kereszténység felvételének idején találkozunk, s azóta a lakomák kedvenc italának neve lett. Hogy ez egy jellegzetesen magyar szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy összevetjük mis nemzetek szőlőlét kifejező szavával: vinus, vino, we-in, wine, vin. -be—
BARATI HANG
gezd el nyugodtan minden elhalasztott dolgodat. (Tudod, amikről írtad, hogy meg kellett volna tenned: házi feladat, kölcsön pulóver hazavitele, nagyi meglátogatása). Egyszóval foglald el magad! Bármi jobb, mint a fölösleges várakozás. Azután, ha zavar a bizonytalanság, vedd át a kezdeményezést tőle! Határozd el, hogy ha ezután mégis felhívna, már „nem érsz rá", tanulnod kell, de jövő héten szívesen találkozol vele! Gondolj arra, lehet hogy taktikázik, azért nem hívott fel, mert tudja, hogy nagyon várod s így akar veled szemben fölénybe kerülni
És légy erős! Az is lehet, hogy tényleg elfelejtette. Végül is nem ismered, éppen úgy lehet egy komoly megbízható srác, mint ahogy lehet egy felelőtlen, netán több lánynak is ígérte ugyanazon a bulin ugyanazt, mint neked!
És végül: ha ennyire kiborít a hiába való várakozás, a bizonytalanság, akkor kerüld az ilyen helyzeteket! Máskor te is mondhatod: néhány nap múlva felhívlak! S akkor nem te, hanem ő várakozik, s nem tőle, hanem tőled függ a kapcsolat további alakulása, (vagy nem alakulása).
vübí
HOROSZKÓP
AZ 52. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
Óvakodj, nehogy a boldogulj évből csak boldogulj maradjon! Nem mindenkit lehet mézeskaláccsal az elvarázsolt házikóba csalogatni.
Bika: IV. 21-V. 20.
Hófehéren hullanak az álmok, akár a hópelyhek. De jól vigyázz, nehogy a szél szétfújja őket. Figyelj a hirtelen légmozgások bekövetkeztét jelző előszélre.
Ikrek: V. 21-VI. 21. EJK''V Csak gésa-lépésben topogj K jj az óból az új esztendőbe, ha ■ »>ll el akarsz kerülni egy - a tavalyihoz kísértetiesen hasonló - gyomorrontást. A mérték is lehet érték.
Rák: VI. 22-VII. 22. BjySí Jó ember a hóember. Ám, ha hozzá akarsz hasonlítani, l/tf ilJ még némi önváltoztatásra ■■" van szükséged, mivel még mindig túl hajlékony vagy.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Az óévbúcsúztatón ez alkalommal ne számíts eget és szívet rengető bejelentésre, Ám a nagy remegések ellenére is jól fogod érezni magad, ha te is akarod.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Macskajaj ellen a lehető ^^ legjobb módszer a preven-RY ció. Sok tej, gyümölcslé, »1 víz, esetleg némi buborékos — ezek közül a legerősebb a kóla lehet. És semmi alkohol.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
__ Ideje volna észrevenned kor-látaidat. Bár vannak, akiket szórakoztat, ha bábuként do-
_ bozban élhetik le életüket.
Talán még neked is van esélyed a megváltásra.
Skorpió: X. 24-XI. 22. VVJI L®gy résen, nehogy valaki
KB.O rájöjjön, hogy amit arcod HMmM gyanánt nézeget, csupán va-lós színekkel festett maszk. Hiába bújkálsz, a lelepleződés közel.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Sítúráról egyelőre ne is álmodj, ha nem akarod, hogy balszerencseszériád tovább folytatódjon. Mellesleg, ne hidd, hogy amit nem te birtokolsz, végleg elveszett.
Bak: XII. 23-1. 20.
Az idei lesz az első szilveszter, amit nem társaságban töltesz. Ha elfogadsz egy jótanácsot, akkor inkább a családdal múlasd az időt, mint a tv-vel.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Jövő héten már nem fenyeget az a veszély, hogy egy-egy üzletből kijőve karácsonyfának néznek a járókelők. Jöhet hát a vízkereszt, vagy amit akarsz.
Halak: II. 21-111. 20t
Csendet, nyugalmat, békét és a fenyőillat további mély belélegzését vágyod. A pe-tárdadurrogatás ellenére is lesz benne részed. Ja, és boldog új évet!
Kedves Ildikó!
Amint írod, minden nagyon jól indult, jól szórakoztatok a születésnapi bulin, kedves volt és búcsúzáskor megígérte, hogy másnap felhív. Te másnap már hajnaltól vártad. Minden dolgodat elhalasztva ültél a telefon mellett. Csigalassúsággal vánszorogtak órádon a mutatók. Délre már teljesen kimerültél, a testvéreddel jól összevesztetek, mert ő sokáig „ült a telefonon". Délután is hiába vártad, mindenki telefonált: a barátnőid sorban, a testvéred barátai, az édesapád kollégája,... csak ő nem! Elfelejtette volna? Lehetetlen! Csak nem lett beteg? Vagy elvesztette a telefonszámot? Nem kellene neked felhívnod? Nem? Mit csinálj? Mit kell ilyenkor tenni? Először is vé-
24
KANIZSA - Sfuwt
19^4. december 23.
Az elmúlt bajnoki évben, az NB II. Nyugati csoportjában rendhagyó évadot zárt az Olajbányász gárdája, amely Keszei Ferenc edző vezetésével kiharcolta az élvonalbeli szereplést. A kanizsai piros-kékek sporttörténelmet írtak, akik negyvennégy évi szünet után másodszor lettek tagjai az NB I-es mezőnynek.
- Azt, amit mindenki várt, remélt, az végül is bekövetkezett. Az egyesület, a szakosztályvezetés, a csapat a nagy bravúrt végrehajtotta és bajnokként, meggyőző fölénnyel jutott be az élvonalba. Nos, ennek mindenki örült, bár már akkor tudtuk, hogy rengeteget követel az élvonal - kezdte Horváth Sándor szakosztályelnök.
Az újonc olajosok zöld utat kaptak, akik az önkormányzattól kiemelt támogatásban részesültek. Megkezdődhetett a csapatépítés, no és a stadion korszerűsítése. Ez utóbbinál a legszükségesebb dolgok megvalósultak és eredménnyel jártak az erősítések is.
Keszei Ferenc, az olajosok vezetőedzője nagy lendülettel látott munkához. A legfőbb cél a bentmaradás kiharcolása, osztályozó nélkül, vagy osztályozóval, vagyis a tartós'' élvonalbeli szereplés biztosítása.
- Elöljáróban megállapítható. hogy az őszi idényben jól teljesítettünk, miközben új közegbe, egy más világba kerültünk, s valamennyien igazából most csöppentünk bele az élvonalba. vezetők és játékosok egyaránt megtapasztalták az NB 1-et. Az ősz kellő alapot adott a tavaszi folytatáshoz -
Labdarúgómérleg félidőben
hangoztatta az idényzáró értekezleten a szakvezető.
A korábbi kerettagok közül Visnovics eltávozott, Dómján kettős igazolással Nagyatádra távozott. Az új fiúk közül nagy sikernek számított, hogy Filipovics az olajosoké lett, akikhez erősítésként érkezett Agics, Fehér és a fiatal, saját-nevelésű Vlaszák, valamint Dudás és Róth, majd a rutinos Kajdy.
A felkészülésre, az összekovácsolásra kevés idő állt rendelkezésre, no meg az előkészületi mérkőzéseken alig találkoztak erős csapattal. Ráadásul a betegségek, sérülések is zavarták a munkát. Közben a háttér erősödött, a DKG EAST Rt. és a Sörgyár Rt. i.s felsorakozott a csapat mellé, de az''nagy kár, hogy a korábbi főbázis, a MOL Rt. már nem támogatta az egyedüli NB l-es olajos csapatot.
Az olajosok jóval a várakozás fölött kezdték meg élvonalbeli szereplésüket. Az első ötös sorozatban mind a három hazai mérkőzésüket megnyerték (DVSC 3-1, Csepel 1-0, Vasas 2-1), kilenc pontot gyűjtöttek. Ugyanakkor mind a két idegenbeli találkozójukat egyaránt 3-0-ra elvesztették (Vác, PMSC).
A sikeres kezdés után alaposan megtorpant az újonc, amely az újabb ötös sorozatban mindössze csak egy pontra volt képes. Hazai környezetben kikaptak az FTC-től (0-2) és óriási meglepetésre az
újonc Stadler FC-től (1-5), amikor az egész csapat csődöt mondott. Idegenben 7-2-re vesztettek Sopronban, l-l-re végeztek Székesfehérváron, majd 3-0 arányban alulmaradtak a ZTE vendégeként.
- A sikertelenségek miatt rendkívüli elnökségi ülést tartottunk. Ezen mi komoly szankciókat hoztunk a vezetőedzővel kapcsolatban, ám ezek nem valósultak meg. mert Baranyai István klubelnök további bizalmat szavazott a szakvezetőnek. Nos, azért az eszmecsere hasznos volt és eredményes, hiszen a hajrában a csapat megindult felfelé - magyarázta Horváth Sándor.
Az őszi idény befejező ötös sorozatában nem sok esélyük volt a gyarapodásra, hiszen az újonc jegyzett csapatok ellen szerepelt. Nos, az olajosok egységessé vált csapata rácáfolt a kétkedőkre, amely hét bajnoki pontot szerzett. Bravúros hazai győzelmet arattak az élcsoportban tanyázó BVSC-Dreher ellen (2-1) és nyertek Győrben is (2-1), ahol megszerezték első idegenbeli sikerüket. Békéscsabán minimális, 1:0 arányú vereséget szenvedtek, az őszi bajnok Újpest ellen 1-1-re végeztek Kanizsán, majd az idényzárón a Kispest HFC volt a vendég, amelytől 5:1 arányú vereséget szenvedtek.
- A csapat őszi szereplésével elégedettek lehetünk, ám a rapszodikus teljesítmény figyelmeztető. Szereztünk tizen-
hét pontot, a tizedik helyen végeztünk és nyilvánvaló, hogy a bajnoki évad végén is kiegyeznénk az őszi helyezéssel - vélekedett Baranyai István, az egyesület elnöke.
Az őszi helytállást elsősorban a hazai szereplés alapozta meg, amikor ötvennégy százalékos teljesítményt nyújtottak (4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 11-16 a gólkülönbség). Idegenbeli mérlegük rendkívül gyenge, amit jelez a tizennégy százalékos teljesítmény (1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, 5-19-es gólkülönbség).
A szakvezetés az idény során tizennyolc játékost szerepeltetett. Leggyakrabban a Csáki - Szalai, Kepe, Kiss, Iványi - Farkas, Vidóczi, Hegedűs, Agics - Filipovics, Fuisz kezdőcsapatnak szavazott bizalmat a szakvezető. Gyakran jutott szóhoz Fehér és Svélecz, míg Vlaszák 5, Dudás és Tóth P. 6-6, Kajdy 7 és Kercsmár egy alkalommal szerepelt kezdő és cserejátékosként. Koller, Gyulai és Róth bemutatkozását sérülés gátolta.
A védelem sajnos többször „gólképesnek" bizonyult, rengeteg gólt kaptak, köztük 6(!) öngólt vétettek. A középpályáról is hiányzott a vezéregyéniség, bár esetenként egy-két játékos bemutatta a korszerű játékot. A támadók hazai környezetben többségében bátrak és eredményesek voltak, de idegenben rengeteget hibáztak.
Csáki László
Kepe Tibor
Kiss István
Filipovics Almir
1994. december 23.
KANIZSA - Sfuwt
-y
25
Ez a helyzet Is kimaradt. Agics (4) gólbatartó labdáját az erős takarásban lévő Lisztes a gólvonalon fejelte ki. (Olajbányász-FTC 0-2)
Az első élvonalbeli kivonulás negyvennégy év után (Olajfcányász-DVSC 5-t)
Az egykori Olajmunkás élvonalbeli erősségei ai állóhelyen. Balról jobbra: Németh István, Zalán József, Andris György
A házi gólkirály a négy mérkőzésen is hiányzó Filipovics lett öt góllal a négygólos Fehér és a háromgólos Vidóczi előtt.
A szakírók osztályozókönyvébe 191 játékos került be, akik legalább nyolc mérkőzésen szerepeltek és értékelhetők voltak. A kapusok mezőnyében Csáki az 5. helyen rangsorolt (6,000 pont), míg a mezőnyjátékosok rangsorában 50-54: Kepe 5,429, 96-99: Kiss 5,167, 101-106: Fehér, Hegedűs 5,143, 116-117: Agics 5,077, 118: Vidóczi 5,071, 119-133: Szalai 5,000, 147-150: Farkas, Iványi, Fuisz 4,846, 164-165: Filipovics 4,636, 175: Svélecz 4,333 pont.
Az olajosok mesterének rangsorolása alapján Csáki kapta a legmagasabb osztályzatot (5,81), míg a mezőnyjátékosok élcsoportjában: Kiss 5,45, Filipovics 5,36, Kepe 5,35, Agics 5,26, Fehér 5,20, Hegedűs 5,17, Vidóczi 5,12, Szalai 5,04 pont.
- Az elvárásokat teljesítet-
tük, hiszen mi az ősztől minimum tizenöt, maximum húsz pontot reméltünk. A betegségek, sérülések akadályozták a folyamatosságot, a még jobb eredmény elérését. Ugyanakkor gondot okoztak a sárga és piros lapok, a fizikális állapot és a csapatszellem meg sem közelítette az elmúlt bajnoki évadban tapasztaltakat -mondta az olajosok mestere, majd befejezésként így összegezett:
Rutintalanságból, figyelmetlenségből, pontrúgásokból számos olyan gólt kaptunk, ami könnyen elkerülhető lett volna, no meg a bírók sem kedveztek, sőt néha nagyokat hibáztak ellenünkre. Sajnos gyenge volt a helyzetkihasználás, pedig rengeteg ziccert dolgoztunk ki. Tanulságos, hogy azok a mérkőzések voltak eredményesek, amelyekre a csapat nagyon rákészült, vagyis a jövőben ezt kell állandósítani, sok egyéb feladat mellett.
Balogh Antal
Győzelmek az NB l-es teremtornán
A labdarúgó NB l-es csapatok Diadóra-Nemzeti Sport Kupájában a középdöntőkkel folytatódtak a küzdelmek, melynek során javított az Olajbányász gárdája.
A Zalakerámia-csoport egerszegi versenynapján már érezte a játékot a Keszei-csapat, amely a PMSC csapatát 7:3 (1:1) arányban győzte le. Gól: Vidóczi és Farkas 2-2, Kajdy, Dudás és Agics.
A másik mérkőzésen, a Stadler FC ellen 10:3 (2:2) arányú olajos győzelem született, amelyen a mezőny legjobbjának a hét gólt szerzett Vidóczi bizonyult. Rajta kívül Farkas két, Dudás egy gólt szerzett.
A székesfehérvári hétvégi folytatás első mérkőzésén a fiatal FTC csapat ellen 7:5
(3:3) arányban nyertek a piros-kékek, akik 5-5 után kerekedtek felül. Gól: Pécsi és Kiss 2-2, Agics, Vidóczi és Iványi.
A középdöntő befejező mérkőzését az Újpest ellen vívták az olajosok, akik 11:5 (6:2) arányban maradtak alul a tétnélküli találkozón. A kanizsaiak közül Farkas háromszor, Fekete és Kiss egyszer volt eredményes.
A nyolccsapatos csoportban végül is a kanizsaiak a negyedik helyet szerezték meg (3 győzelem, 4 vereség), azaz nem jutottak a fináléba - a csoport 1-2. helyezettei mentek tovább -, ami azt jelenti, hogy megkezdődött egy rövid pihenési időszak.
B.A.
Olajos köszöntő (Olajbányász-Vasas 2-1)
26
KANIZSA -
1994. december 23
A Tungsram SE elnöksége és szakosztályvezetése rangos tornát rendezett az Olajbányász munkacsarnokban, ami-koris hatodik alkalommal került sorra a Tungsram Kupa nemzetközi férfi torna.
A kétnapos, pénzdíjas versenyen négy külföldi elsőligás csapat és két hazai NB l-es gárda vett részt, amelyek a kialakított versenyrend alapján mérkőztek.
- A versenybíróság ügyes húzásának bizonyult, hogy az azonos országbeliek a csoportmérkőzéseken elkerülték egymást, s ez mindenkire vonatkozott - mondta a kupaverseny előtt az egykori kitűnő játékos, Vass Sándor, az osztrák SAG Graz vezető-edzője, akinek segítőtársa az ugyancsak ismert Hang János. Érdekesség az is, hogy az IHC Stockerau, a másik osztrák csapatnál is dolgozik magyar szakvezető Pánovics Lajos személyében, aki másodedző.
Nos, a külföldi csapatok jelenleg nem érik el a magyar szintet, hiszen NB l-es csapataink megelőzték őket, csoportgyőzelmet arattak. így aztán a kupadöntőt a magyarok vívták, amelyen érvényesült a papírforma: a Tungsram kupavédő csapata biztosan végzett az élen, s ezzel Kanizsán maradt a díszes Tungsram Kupa, a velejáró százezer forinttal együtt.
A kétnapos verseny első napján a csoportmérkőzéseket bonyolították le. Az A-cso-portban a HORT SE (NB I. 11. helyezett az őszi sorozatban) pontveszteség nélkül lett győztes a Stockerau és a Va-rasd {horvát) előtt. A csoportrangadón a magyarok a hajrában fordítottak és 30-27-re nyertek.
A LAMPAGYARIAK MEGVEDTEK
A KUPÁT
A VI. Tungsram Kupa nemzetközi torna széles körű összefogással valósult meg. A szükséges feltételeket a következők biztosították a rendező Tungsram SE mellett:
Coca-Cola Amatil Kft., Volán Metál Kanizsa Transz, Tip-Top Divatház, Dél-Zalai Áruház, Navotex, Sponzor Kft., Radler Kft., Mechatro-nik Kft., Halász Károly vállalkozó, Profi VBt, Szántó Miklós vállalkozó, Sponzor Tours Kft., Spec-Bau Kft., Intertechnik Kft., Servo-Trade Kit., Kanizsa Nyomda Kft.
A B-csoportban szerepelt a védő lámpagyári együttes, amely a várakozásnak megfelelően vette az akadályokat.
Tungsram-SAG Graz 25-24 (13-12) Az álmosan kezdő izzósok ellen az első tizenöt perc után még 7-4-re vezettek az osztrák bajnokságban kilencedik helyen álló vendégek. Ezt követően felébredtek a kanizsaiak, akik az izgalmas hajrában, a befejező két percben lőtt gólokkal kerekedtek felül. Gólok: Kuzmicsov 7, Krichenbaum 6, Radovics 3, illetve Mahne 9.
Tungsram-Bjelovár 37-33 (16-15) Kezdetben nagy különbség volt a két csapat között. A kanizsaiak gólokkal elhúztak, amely után túl lazára vették a dolgot. Szünet után, közel tíz percen át még döcögött a gépezet, majd a gólgyáros Kuzmicsov és Krichenbaum vezérletével nyertek a fiatal horvát csapat ellen. Gólok. Kuzmicsov és Krichenbaum 11-11, illetve Visics 6.
A csoportgyőztes mögött az osztrákok lettek a másodikok, akik 32-27-re verték a horvátokat.
A kupaverseny második, befejező versenynapján a helyosztókra került sor az ötödik > helyért.
Bjelovár-Varasd 27-22 (13-10) Jv.: Kálóczy, Marczinka (Nagykanizsa). Végig a fiatal bjelováriak vezettek és rászolgáltak a győzelemre. Gólok:
Visics és Tomljanovics 6-6, illetve Klicsek 5.
Harmadik helyért UHC Stockerau-SAG Graz 28-28 (16-15)
Jv.: Androka, Schóber. A két azonos képességű osztrák csapat mérkőzésén időntúli szabaddobásból egyenlített az UHC. A hétméteres versenyben a gráciák nyertek 3:2-re, így a 3. helyet szerezték meg. Gólok: Eberl 9, illetve Saga-din 10.
Első helyért
Tungsram-Hort SE 34-28 (17-14)
Jv.: Pass, Vida.
Tungsram: Vártok - Radovics 4, Kuzmicsov 7, Krichenbaum 6, Becskei 8, Hungler 2, Bjelov 4. Csere: Bilicz (kapus), Rodek 1, Pánczél 1, Székelyhídi 1, Bazsó. Edző: Jéki Zoltán.
Az első negyedórában a csapatok nem törődtek a védekezéssel, miközben hol az egyik, hol a másik vezetett. Először az izzósok javultak fel védekezésben, el is mentek háromnégy góllal a fővárosiaktól, miközben ziccereket és hétmétereseket hibáztak. Külön őrzőt kapott a két gólgyáros, ám ekkor Becskei előtt nyíltak lehetőségek és az átlövő élt is a kedvezménnyel.
Fordulás után, mintegy tíz percen át még tartotta magát a vendégcsapat, de aztán a minden tekintetben jobb ötödik helyen álló lámpagyáriak rákapcsoltak, akik leindították Kökényéket. Egyre jobban nőtt a hazai előny, amely után
a szakvezető többségében a cseréknek szavazott bizalmat.
A VI. Tungsram Kupa nemzetközi torna élcsoport végeredménye.
Kupagyőztes: Tungsram (100 ezer forint), 2. Hort SE (60 ezer forint), 3. SAG Graz (30 ezer forint).
A szponzorok jóvoltából tiszteletdíjat kaptak a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó játékosok. A torna legjobb kapusa: Jasarevics Adnan (SAG Graz). Gólkirály: Szergej Kuzmicsov (Tungsram). A torna legjobb mezőnyjátékosa: Ne-dovics Kladjan (Stockerau).
Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmából Pintér István, az izzósok szakágvezetője, a versenybíróság elnöke ismertette az eredményeket, míg a díjakat a Tungsram Rt., az egyesület, a szponzorok vezetői adták át.
- A csapat a nagyszerű őszi bajnoki sorozatot betetőzte azzal, hogy sikerült megvédeni a kupaelsőséget. A bajnoki szünetben egyébként is jól jött a nemzetközi megmérettetés, a felszabadult játék, hiszen rövidesen itt az újabb feladat, a bajnokság folytatása. Ugyanis január első hetében már megkezdődik a tavaszi idény nehéznek ígérkező küzdelemsorozata. Most egy hét pihenőt kaptak a kerettagok és huszonhetedikétől napi két edzéssel dolgozunk, hogy jó erőben vágjunk neki a második félidőnek - mondta Jéki Zoltán, a lámpagyáriak edzője.
Balogh Antal
DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐK
A városi-városkörnyéki diáksport bizottság a Péterfy-iskolában bonyolította le az asztalitenisz diákolimpiai döntőket a III. korcsoportban a városi szakszövetség szakmai irányításával.
Miháldi sikerek
A városkörnyéki fináléban jeleskedtek a miháldi diákok, melynek során Jakabfi Imre tanítványai három bajnokságot nyertek.
Csapatban. Fiúk: 1. Zalakaros (Biczó, Böröcz), testnevelő: Varga Attila, 2. Miháld, 3.
Galambok. Lányok: 1. Miháld (Babai, Kóré), testnevelő: Jakabfi Imre, 2. Galambok, 3. Zalakaros.
Egyéniben. Fiúk: 1. Kovács Ferenc, Miháld, 2. Biczó Balázs, Zalakaros, 3. Simon Zoltán, Galambok és Burcsi János, Eszteregnye. Lányok: 1.
Babai Eliz, Miháld, 2. Szilágyi Viktória, Galambok, 3. Mikola Veronika, Zalakaros és Kóré Eszter, Miháld.
Élen
a Templom tériek
A városi döntőben hét általános iskola képviseltette magát a fiúk mezőnyében, ahol mind a csapatban, mind az egyéni versenyben a
1994. december .
KANIZSA - Sf
27
FELEMÁS TEKEHAJRÁ
SOLTY JENŐ emlékverseny
A Batthyány Lajos Gimnázium immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Solty Jenő tornaemlékversenyt, amellyel az iskola elhunyt testnevelő tanárának áldozatos és eredményes munkásságára emlékeztek. A versenyen négy leány és két fiú csapat mérte össze tudását.
Eredmények:
Lányok:
I. Batthyány Lajos Gimnázium I. csapata
II. Deák Szakközépiskola csapata
III. Dr. Mező Ferenc Gimnázium csapata
IV. Batthyány Lajos Gimnázium II. csapata
Fiúk:
I. Cserháti Szakközépiskola
II. Deák Ferenc Szakközépiskola
Lányok:
I. Gajcsi Réka - Battyhány Lajos Gimnázium
II. Varga Klaudia - Deák Ferenc Szakközépiskola
III. Molnár Krisztina - Batthyány Lajos Gimnázium
Fiúk:
I. Molnár Péter - Deák Ferenc Szakközépiskola
II. Rajcsányi Zoltán - Deák Ferenc Szakközépiskola
III. Varjú József - Deák Ferenc Szakközépiskola
Összesített pontversenyben első lett:
Deák Ferenc Szakközépiskola.
B.L.
ELNEZEST
Lapunk 49. számának Dobogós kisdiákok című sporttudósításában sajnálatos módon helytelenül jelent meg ifj. Röst János neve, aki a 111. korcsoport sakkbajnoka lett.
''_(-)
Templom téri iskola diákjai jeleskedtek.
Az egyéni versenyt Kovács Gábor nyerte Gerencsér Péter (Bolyai), Zámbó Csaba (Hevesi) és Salamon Richárd (Pé-terfy) előtt. A csapatversenyben a Templom tériek együttese végzett az élen a Zemp-lén-, Péterfy- és Bólyai-iskola csapatai előtt.
A megyei döntőbe az első helyezettek (csapat és egyéni) jutottak be, amelyet január második hetében rendeznek meg, amelyre a Péterfy-iskolá-ban kerül sor. B.A.
Az 1994/95. évi teke NB I-ben befejeződött a bajnokság őszi idénye. A küzdelemsorozatban a kanizsai minőségi sportot a Sörgyár csapatai képviselték, köztük a régóta élvonalbeli női együttes és az újonc férfi gárda.
A sörgyári csapatok közül a Tóth Ferenc edző vezette férfi gárda nagyszerű idényt zárt, amely újoncként felkerült a dobogóra, a haj rá-szakaszban ötvenszázalékos teljesítményt értek el. A Majorosné irányította női együttes a hajrára elfáradt, s az idényzárón is vereséget szenvedett.
Az újoncok az őszi idény utolsó előtti fordulójában a Kaposvári Építők vendégei voltak, ahol a várakozásnak megfelelően a hazaiak nyertek 6:2 (4106:4038) arányban. A sörösök közül Lukvár 729 és Illés 689 fával volt pontszerző.
A kosárlabda NB I B-mező-nyében az alapbajnokság második szakasza a félidejéhez érkezett, amikor a kanizsai lányok az idei év hazai záró mérkőzését vívták a Duna-parti vendégekkel.
Az A-csoportba igyekvő kanizsaiak folytatták nagyszerű sorozatukat és kétszáz néző előtt megszerezték tizenhetedik győzelmüket:
MÁV NTE-Sörgyár-Bajai TK ELMA 85-61 (43-30)
A KDKK finise
A KDKK ifjú kosarasai, a Gábor és Kovács tanítványok szép győzelmekkel búcsúztatták az idei szezont, hiszen mind a bajnokságban, mind a korcsoportos versenyeken a kanizsai kislányok sikerrel vették az utolsó akadályokat is.
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő KDKK csapat az Ikarus SC tartalékcsapatától ugyan kikapott 83:57 (36:31) arányban (ld.: Horváth 15, Simon 12), de aztán a kadettkorú csapatok találkozóján javított:
KDKK-Ikarus SC 58-37 (34-23)
Az évzáró mérkőzésen a kanizsai diákok fokozatosan húztak el, akik magabiztos játékkal kerekedtek felül.
KDKK: Molnár D. 13, Simon 9, Góber, Fehér N. 4, Horváth A. 28. Csere: Zadravecz 2, Németh,
Az idényzárón az Alba Regia Építők voltak az újoncok vendégei, amely ellen a sörösök 5:3 (3936:3912) arányban kerekedtek felül.
- Nagyon készültünk a sorozat-záróra és igen boldog vagyok, hogy sikerült a győzelem. A csapat ezúttal is bizonyított, amely az első és második körben megnyugtató előnyt szerzett s végül Lukvár biztosította be a megérdemelt sikert - nyilatkozott a találkozó végén Tóth Ferenc edző, aki a visszavonulás gondolatával foglalkozik.
A vasutasok legeredményesebb játékosai: Ivanova 26, Torna 23, Mayer 15.
A kanizsaiak remekül kezdtek, akik állva hagyták a szeszélyes vendégeket. A hazaiak pillanatok alatt elmentek 9-0-ra, majd a tizenegyedik percben már húsz ponttal vezettek. A hajrában a Duna-partiak, az orosz idegenlégiós eredményes játéka révén csökkentették a hátrányt.
Szünet után újra a hazaiak percei következtek, akik Ivanova
Zsálek, Bognár 2, Molnár M. A mezőny legjobbjának Horváth A. bizonyult.
A KDKK korcsoportos csapatai, a legfiatalabbKk is kitettek magukért.
A kanizsai országos mini területi döntőn a házigazda KDKK mellett a Soproni Postás és a Közgáz mérkőzött a továbbjutásért. A versengésben a kanizsaiak szereztek csoportgyőzelmet, melynek részesei: Bedő Franciska, Horváth Zsuzsanna, Zsovár Orsolya, Arany Alexandra, Soós Eszter, Horgosi Szabina, Behm Katalin, Tálosi Zsófia, Balatonyi Judit, Mátyás Ildikó, Németh Gabriella, Harasztos Renáta.
A gyermek korcsoportosok Székesfehérváron vettek részt az országos selejtezőben, ahol a KDKK csapat (Lancsák Ildikó, Bedő, Kránicz Judit, Balatonyi, Arany, Tálosi, Németh, Harasztos, Bartók Judit, Bartók Dóra, Horváth Zs.) ugyancsak az első helyen végzett, s ezzel ők is bejutottak az országos középdöntőbe.
B. A.
A kanizsaiak közül „pontos" lett Lukvár (690 fa), Zömbik (679) és Bende (655 fa), míg a csb-sikerhez hozzájárult Illés, Németh és Kovács.
A női csapat a Fővárosi Vízművek ellen gurított a fővárosban, ahol 5:3 (2380:2314) arányban vesztett, miközben három meghatározó játékos (Némethné, Vágvölgyiné, Gróf) is halványan teljesített. Pontosnak bizonyult a fiatal Szentes (413 fa), Bakos Ildikó (407) és a rutinos Majoros-né (395 fa)._
B.A.
és Torna vezérletével megszórták a vendégeket. A félidő közepén már 64-38-ra, majd 79-49-re vezettek Mayerék, amely után a szakvezető a cseréknek szavazott bizalmat.
A mérkőzés végén Vágvölgyi Tamás, a kanizsaiak szakvezetője így összegezett:
- Egy nehéz találkozó még hátra van, de a hazai évadzárón szép játékkal és fölényes győzelemmel kedveskedtünk a megnövekedett nézőseregnek. Úgy érzem, hogy éves teljesítményünkre mindenképpen bizakodóak lehelünk. Összeérett a csapat, a rutin és a fiatalság jó egységet teremt és töretlen munkával, hozzáállással elérhető a titkos cél is_
B. A.
Mödling - vívó világkupa
Figyelemre méltó eredményt értek el a MÁV NTE tőrözői a serdülő világkupaversenyen. Öt ország kilencvennyolc Versenyzője lépett pástra. Kisgyura István tanítványai közül 17. Horváth József, 19. Szmodics Zoltán, 44. helyezett Tizedes Balázs lett.
-i»gy-
Seniorok a páston
Lepesiné Csapó Katalin ismét pástra szólította Zalaegerszeg és Nagykanizsa egykori vívóit.
A csapatverseny (26-22) egyéni győzelmei alapján a legjobbak a következők lettek: 1. Csomor Ferenc (Zeg), 2. Magyar József, 3. Kiss György 4. Kanyó László, 5. Böde Ferenc, 6. dr. Horváth György.
-hi-
Győzelem a hazai évadzárón
28
KANIZSA - /tp*
I
1994. december 23.
Másfélszobás, egyedi fűtésű, felújított lakás el-adó. Nk. Platán sor 9/A. 1V/3. (4693 K) Hevesi üzletsor mögött aknás garázs eladó. Érd.: Lukács József, Nk. Kodály Z. u. 2. Tel.:
93/317-323. (4533 K)_
Másfélszobás+étkezős, egyedi fűtéses, 3. emeleti. Munkás utcai lakás eladó. Érd.: Nk. Mun-kás u. 10/C. Magyar. Tel.: 314-420. (4532 K)
Kiskanizsán egyszobás családi házamat konyhakerttel, gazdasági épületekkel elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra. Ajánl.: „Tavaszi költözés" jeligére kérném a Pf.: 154-be.
(4415 K)_
Kétszobás 3. emeleti öröklakás eladó. Érd.: Megyimórec István Nagykanizsa, Zemplén U/A. 3. emelet (4704 K) _
Balatonmárialsón ikervilla fele eladó. Irányár: 2.400.000 Ft. Tel.: 06/60/399-755 (4705 K)
Egyedi gázfűtéses, 2 szobás, 51 nm-es, 4. emeleti öröklakás eladó. C(m: Nk.. Munkás u. 6/A 4/13. Tel.: 314-508 (16 óra után) (4706 K)
Böhönyén kedvező fizetési feltételekkel 4 szobás. összkomfortos, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kovács József Böhönye. Dózsa körűt 74. vagy 85/322-864 (4707 K)
34 nm-es lakás eladó. Irányár 1,2 mFt. Érd.: Nk. Városkapu 8/B. 3/11. du. 17 órától. (4708
K)_
Legalább 600 n.öl-es birtokot vásárolnék Nk., 30 km-es körzetében. Érd.: 311-207, Valler (4709 K)_
Nk-tól 10 km-re Galamboki tóhoz közel Győrhegyen téglaépület kis területtel (400 n.öl) eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: de. munkaidő-
ben 313-040/1168 mellék. (4710 K)_
5 szobás, kétszintes családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy .kerttel eladó. Érd.: Nk., Új Elet u. 50. (4711 K)_
Kél és félszobás családi ház garázzsal, műhellyel, kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa. Zsigár-
di köz. 3. (4712 K)_
Látóhegyen a Kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is (300-300) eladó. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Helyijárat. Irányár: 250 e.Ft 300 n.öl. Cím: Kiskanizsa Bajcsy Zs. 2/A vagy 93/319-4''55-ös Bányai. (4713 K)
Zalakaroson, panorámás, komplett zártkerti ingatlan, csodálatos környezetben, a fürdőhöz közel a legtöbbet ígérőnek sürgősen eladó. Érd.: esti órákban, hétvégén egész nap Zalako-
már. Petőfi út 51. (4717 K)_
Buszmegállótól 200 méterre, 40 nm-es hétvégi ház. télen is lakható, parkosított környezetben villannyal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nagy-
kanizsa. Teleki u. 7/c. 1/3. (4718 K)_
Nk-Sáncban négyszoba-hallos, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős, 120 nm-es álaptertlletű, egyedi gázfűtéses 600 n.öl telekkel eladó. Érd.: 314-
899 telefonon. (4719 K)_
Vásárolnék másfél, vagy kétszobás, egyedi fűtéses lakást. Érd.: esti órákban 317-220-as telefonon. (4720 K)
2 különálló, felújításra szoruló, udvari, összesen 110 nm-es belvárosi családi ház melléképülettel, udvarral, kocsibejáróval eladó. Érd.: Nk.. Kisfaludy 21. 16-17 óráig. Bajné. (4722
K)_
Belvárosi, 2 szobás, komfortos családi ház jellegű, önkormányzati lakásomat másfél vagy 2 szobás lakásra cserélném a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Péterfai u. 37/D. IV. em. 4. 19 óra után, Takács. (4850 K)_
600 n.öl telek, rajta régi házzal, jövő évi beköltözéssel eladó. Gáz, víz, villany bevezetve. Érd.: szombaton, délutáni órákban a helyszínen lehet. Nk-Sánc. József Attila u. 30. (4823 K) Csónakázó-tónál 200 n.öl telek eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 5/a. 2/3. Pete. (4825 K)
Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház. Te-tőtérbeépítés megoldható. Érd.: naponta fél 4 után. Hétvégén egész nap. Pölöskefő, Petőfi u. II. (4824 K)_
Gáztűzhely olcsón eladó Nk. Király u. 45. alatt. (4839 K)_
Eladó Balatonszepezden 110 n.öl telek, kis nyaralóval, teljes berendezéssel. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: 18 óra után. 92/324-783 telefonon. (4838 K) ,_
3 szobás Nk. Zemplén 9/A. alatt IX. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt + 260.000 Ft OTP. Érd.: Nk. Nagyrác 18. Molnár Zsigmond-né. (4837 K)_
Aknás garázs eladó Nk-án. Érd.: Horváth László. Nk. Csengery u. 43. (4836 K)
1 szobás, 3. emeleti, másfélszobás, és egy kétszobás, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: 311-149 telefonon. (4835 K)
Belvárosban 2 szobás, földszintes magánház-rész eladó. Érd.: 311-904 telefonon. (4832 K)
Katonaréten 2 és félszobás családi ház telekkel sürgősen eladó. Érd.: Nk. Tavasz u. 5/a. vagy Erkel u. 5. fsz. 1. cím alatt. (4831 K)
Nk. Zemplén 2/B. II/8. alatt 2 szobás lakás eladő. Érd.: Nk-Palin, Alkotmány u. 113. Egész nap. (4830 K)_
Eladó 1 szobás, gázfűtéses lakás Nk. Kodály 8/B. IV/13. alatt. (4829 K)_
Nk-án 2+félszobás, I. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 1/5. (4828 K)_
Nk. Petőfi S. u. 49. alatti, 471 nm-es családi ház telekkel eladó. Érd. a helyszínen, bármikor. (4827 K)_
Nk-án, írtás u. 2. emeleti 1+3 félszobás, 72 nm-es lakás eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. írtás u. 3. Bárányi Péter. 18 óra után. Tel.:
60/399-304. (4826 K)_
Szentgyörgyvári I. hegyháton 680 n.öl telek pincével eladó. Villany van. Érd.: naponta 18 óra után. Munkás út 22. Tel.: 314-360/24-14 mellék. (4926 K)_
Családi ház 500 n.öl telekkel eladó, építkezésre is alkalmas. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (4927 K)_
1 szobás belvárosi komfortos lakás 850 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 93/311-621. (4928 K)
Nk-tól 15 km-re panorámás telek, elkezdett építkezéssel, gyári faházzal, 1000 db telepített fenyőcsemetével, 1,2 mFt-ért eladó. Támogatások, kedvezmények felvehetők. Érd.: 06-60/399-526. (4929 K)_
Elcserélném Nk-án önkormányzati garzonlaká-soinat zalaegerszegire vagy kanizsai hasonlóra. Szalai. Nk. Bartók u. 1. Lem. 4. (4930 K)
Nk-tól 26 km-re, Bánokszentgyörgyön felújítást igénylő, 2 szobás családi ház nagy telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Érd.: Bánokszent-
györgy, Ady u. 14. alatt. (4931 K)_
Nk-i, 57 niil-es, 2 szobás OTP öröklakás készpénzért sürgősen eladó, január l-i beköltözés-

SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.) Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
* MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! V
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT! V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! * KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT! „A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!" NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
sel. Érd.: Nk. Liszt F. l/D. 4/1. 17-19 óráig. (4939 K)_
2 szobás, nagy telkes családi ház eladó Csapiban. Zalakaros közelsége miatt nyaralónak is kiválóan alkalmas. Nk. lakást beszámítok. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5023 K)_
2 szobás, fürdőszobás 960 nöl telkes családi ház ipari árammal, termő gesztenyéssel eladó Miklósfán. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5024 K)_
1+félszobás egyedi fűtéses lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk.. Kazanlak krt 7/B. 1/4.
(5025 K) _________
2 szobás igényes 1 emeleti parkettás, redőnyös, felújított összkomfortos lakás eladó a keleti városrészben reális áron. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5026 K)_
Hétvégi ház 400 nöl telekkel eladó a Cialainbo-ki hegyen teljes felszereléssel a halastótól 1 km-re. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (5027 K)_
2 szobás családi ház, fürdőszobás felújított, garázzsal, melléképületekkel 600 nöl telekkel eladó Zalaszentjakabon. Érd.: Nk.. Kazanlak krt
7/B. 1/4. (5028 K)_
Hétvégi ház fürdőszobával + nyárikonyhával, garázzsal 100 tő kordonos szőllővel, 250 nöl telekkel, eladó Szengyörgyvári hegy IV. hegyhátán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4. (5029 IQ_
2 szobás, 2 erkélyes önkormányzati lakásom elcserélném 1 + félszobás egyedi fűtéses önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5030 K)_
Balatonberényben nyaraló eladó. Érd.: Nk., Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. (5031 K)_
Családi ház Miklósfán eladó, 3 szobás, nagy konyhás, lakható udvari lakással, telekkel. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5032 K)
2 szobás, étkezős lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(5033 K)_
2 szobás, földszinti lakás eladó a keleti városrészben, vagy 1 szobásra elcserélném. Érd.: Nk.. Kazanlak krt 7/B. 1/4. (5034 K)_
Zalakarosi telek, hétvégi házzal eladó, a fedett fürdőtől 5 percre. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. (5035 K)_
Másfélszobás lakás eladó, egyedi fűtéssel, fürdőszoba megoldható. Érd.: Nk., Kazanlak krt.
7/B. 1/4. (5036 K)_
Balaton északi partján Ábrahám hegyen telek kicsi faházzal eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt.
7/B 1/4. (5037 K)_
Zalaújlakon és Csapiban telkek eladók, vagy hosszú távra művelésre kiadók „4-6 hold", közvetlen köves út és buszjárattal megközelíthető. Érd.: Nk., Kazanlak krt 7/B. 1/4. (5038 K) Keresek 2 + félszobás, vagy I + 2 félszobás lakásokat megvételre. Ajánlatokat Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (5039 K)_
Nagykanizsán, keleti városrészben eladó 1 + 2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, központi fűtésű tehermentes, jó állapotú. 4 emeletes épületben lév6 lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköz-
nap, 8-17 óráig. (5040 K)_
Nagykanizsán, keleti városrészben eladó 1,5 szobás, első emeleti, 42 nm-es, erkélyes, jó állapotban lévő, liftes, központi fűtésű lakás. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (5041 K)_
Nagykanizsa belvárosában eladó 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázfűtésű, parkettázott, 2. emeleti lakás, 2 emeletes épületben. Irányár:
1.150.000 Fl. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig. (5042 K)
Nagykanizsa keleti városrészében eladó 1 + 2 félszobás, 57 nm-es, 4 emeleti, központi fűtésű, kifogástalanul felújított lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.700.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (5043 K)_
Nagykanizsa belvárosában eladó 2,5 szobás. 60 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.500.000 Ft Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig.
(5044 K)_
Balatonberényben. a Balatontól 30 percre eladó 2 szobás parasztház, tégla garázzsal, 1763 nm telekkel, rajta szőlővel, gyümölcsfákkal, fenyőfákkal. Irányár: 3.800.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.:93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (5045 K)_
Balatonmárián építési telek, iker nyaraló másik felének felépítésére szóló építési engedéllyel eladó. Irányár: 600.000 Ft. Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5046 K)_._
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (5047 K)_
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat. Érd.. Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétközanp
8-17 óráig (5048 K)_
Nagykanizsa belvárosában 100 nm-es, 3 szobás, egyedi fűtéses felújított első emeleti lakás eladő. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: Nagykanizsa, Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5049
K>_
Nagykanizsa belvárosában 1+ 2 félszobás, 66 nm-es egyedi fűtéses IV. emeleti lakás eladó, érd.: Nagykanizsa Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5050 K)_
Nk-án a Katonaréten 2 szobás régi családi ház 460 nm tertllettel eladó. Irányár: 2MFt. Érd.: Nk.. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5051
K)_
Murakeresztúron 2 szobás családi ház 300 nöl telekkel eladó. Irányár: 1MFI. Érd.: Nk.. Roz-gonyi u. l/a. Te!.: 93/314-394 (5052 K) Nk-án a Széchenyi téren lévő 3 szobás (70 nm-es) és 2 szobás (58 nm-es) önkormányzati udvari lakást cserélnénk egymás mellett lévő 2 szobás és 1 szobás udvari lakásra. Érd.: Nk.. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5053 K)
Palinban 5 szobás, 100 nm alapterületű, sorházi lakás garázzsal eladó. Irányár: 5.400.000 Ft. Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5054 K)_
Pogányszentpéteren 100 nm alapterületű, 3 szobás családi ház, garázzsal eladó. Telek: 450 nöl. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk.. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5055 K)_
Szepetneken 600 nöl közművesített, kelet-nyu-gati fekvésű építési* telek eladó. Irányár: 450.000 Ft Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5056 K)_
Csónakázó-tónál 280 nöl parkosított terület, 40 nm-es hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. Irányár: 1.200.000 Ft. Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5057 K)
Zalakarosban a Napfény Üdülőszövetkezetben 1,5 szobás üdülő örökrész eladó. Igénybevehe-tő: évente 2x2 hétig. Irányár: 300.000 Ft. Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (5058 K)_
Zalakaroson (fürdőtől 1 km-re) 360 nöl zártkert, 60 nm-es hétvégi házzal eladó. Víz. villany van. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5059 K) Nk-án a Platán soron 70 nm-es, egyedi fűtéses,
KAMARAI
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 92/311-042). Tételenként: 500,- Ft + áfa. Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-226 Amerikai nagykereskedő cég vásárolna háztartási kávéfő-ző/espresso gépet, kávépörkölő készüléket, egyéb háztartási cikkeket.
NK-227 Holland cég műanyag-hulladékra kér ajánlatot. f
NK-228 Román cég ajánl a fafeldolgozásban használatos szer- £
számgépeket és szerszámokat. NK-229 Dán cég, amely nyomdafestéket gyártó cég, kínálja termé- <
keit. I
NK-230 Műanyagtokba hegesztett kivitelezésű névjegykártyatartók 3 gyártóit/szállítóit keresi belga cég. J
1994. december .
KANIZSA - f
29
vízórás elsó emeleti lakás eladó, vagy budapesti lakásra cserélhető. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk., Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394 (5060 K)_
Nk-án eladnám, vagy elcserélném 1 +2 félszobás, központi fűtéses lakásomat, 2 szobásra. Ajánlatokat: Nk., Városkapu krt. 3/A fsz.2. Hóborné. (5061 K)_
Nk. belvárosában 88 nm-es telefonos öröklakás eladó, irodának is alkalmas. Esetleg 1,5-2 szobás lakást beszámítok. Érd.: az esti órákban a 93/311-853-as telefonszámon.
(5062 K)_
Nk. Kodály Z. u. 5. 8. em. lakás 53 nm-es, összkomfortos, teljes berendezéssel, sürgősen eladó. Érd.: 06/84/315-708 18 óra után. (5063
K)_
Jó állapotban lévő családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Nk., Semmelweis u. 16. Tel.: 311 *
703. (5064 K)_
Antalhegyen, Nagykanizsától 8 km-re betonút mellett fekvő birtok kis faházzal eladó. (Buszmegállótól 3 perc) Érd.: Kanizsai János Nk., Berzsenyi 6/A. mélyföldszint 1. 14 óra után
(5065 K)_
Szepetnek 2 szobás, félkomfortos családi ház, 238 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 650 e.Ft. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5104 K)_
Galambokon 2 szobás, tetőtérbeépítéses, 80 nm-es, gázfűtéses családi ház 452 nöl telekkel eladó. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5105 K)_
Tótszentmártonon 3 szobás, 100 nm-es, fél-komfotos, pincés, garázsos, félkomfortos családi ház, 440 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5106 K) Nagykanizsán a belvárosban 2-1 félszobás, tetőtérbeépítéses, egyedi gázfűtéses családi ház 2 WC-vel, és fürdőszobával eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (5107 K) Nagykanizsán a Bajcsy Zs. utcában 3 szobás, 90 nm-es, egyedi gázfűtéses családi ház, 540 nm telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5108 K)_
Nagykanizsa-Bajcsán 80 százalékban kész, 4 szobás családi ház, 1000 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(5109 K)_
Nagykanizsán 4 szobás, 100 nm-es, hallos, étkezős, garázsos, családi ház, egyedi gázfűtéssel, 307 mn telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5110 K)_
Nagykanizsán 2 + 2 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, családi házrész, 356 nm telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5111 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 6 szobás, egyedi gázfűtéses, tetőtérbeépítéses, családi ház, 2 WC-vei, és fürdőszobával, 600 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5112 K)_
Nagykanizsa-Palinban 2 +3 félszobás, 104 nm-es, egyedi gázfűtéses, beépített tetőteres családi ház eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012 (5113 K)_
Pölöskefőn 3 szobás, 84 nm-es családi ház, 1700 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012 (5114 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás, tetőtérbeépítéses, egyedi gázfűtéses családi ház, 777 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (5115 K)_
Becsehelyen 2 szobás, komfotos, 80 nm-es családi ház, egyedi gázfűtéssel, 544 nöl telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (5116 K)_
Nagykanizsán a Jókai utcában első emeleti 2 szobás, 64 nm-es, egyedi gázfűtéses lakás tavaszi költözéssel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5117 K)
Nagykanizsán a Munkás utcában 1+2 szobás, második emeleti, 58 nm-es lakás, eladó, érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5118 K)_
Nagykanizsa belvárosban 2 szobás, 60 nm-es, egyedi gázfűtéses, földszinti, pincés lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5119 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós utcában 5+1 félszobás, 134 nm-es tetőtérbeépítéses társasházi lakás, 3 WC-vel, 2 fürdőszobával, terasszal, erkéllyel, loggia-val, garázzsal eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5120 K) Nagykanizsa keleti városrészben 2 szobás, 56 nm-es negyedik, emeleti 2 erkéyles lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5121 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben földszinti, 3 szobás 64 nm-es, lakás eladó. Érd.: Nk., Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5122 K)
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, 57 nm-es, 3. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar 19. Tel.: 93/314-012 (5123 K)
A Szentgyörgy vári hegy IV. hegyháton, 382 nöl gyümölcsös és szántó, zártkerti jelleggel eladó. Irányár: 345 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5124 K)
JARMU
Babella eladó. Cím a szerkesztőségben. (5066 K)_
120 L-es Skoda, felújított állapotban eladó. Érd.: Nk.. Király u. 31/B. Major Lajos (5067 K)_
750-es Zastava, másfél év műszakival olcsón eladó. Érd.: Kanizsai János Nk., Berzsenyi 6/A. mélyföldszint 1. 14 óra után. (5068 K)
S51-es Simson segédmotorkerékpár eladó 26 ezer Ft-ért. Zalakomár. Petőfi u. 82. (4954 K) Opel Astra 1,4-es, 2 éves eladó. Érd.: Nk. Ha-tárőr u. 2. (4955 K)_
Elöl karambolos Polski Fiat 126-os, 4 éves. 17.000 km-rel eladó. Érd.: Miklósfa. Krúdy C.y, ü. 4. (4956 K)_
VW motoros Wartburgot vásárolnék 4 éves korig. kevés km-rel. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 65. (4957 K)_
SÍ00 L-es SKODA ''95. ápr. végéig műszakival 25.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/314-28l-es
telefonon az esti órákban. (4878 K)_
Trabanthoz egyéves téligumik, felnivel eladók. Nk. Munkás u. 10. FodrászUzlet. (4875 K)
SIMSON ENDURO 3 éves, 45.000 Ft-ért; háztáji kistraktor. kisfogyasztású. 26 lóerős, jó állapotban féláron, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.:
Szökedencs. Fő ü. 92. (4876 K)_
Honda LEAD 55 kcm robogó eladó. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/41. Érd.: esti órákban. (4877 K)_
Forgalomból kivont, SlOO-as SKODA új motorral alkatrészként eladó. Tel.: 93/317-390, 18 óra után. (4873 K)_
Peugeot 205 GRD 5 ajtós. 84-es évjáratú, 1 éves műszakival eladó. Irányár: 255.000 Ft. Érd.: Nk. Sánci u. 9/a. sz. Máté. (4871 K)
89-es Samara friss műszakival eladó. Érd.: 15 óra után a,311-419-es telefonon. (4748 K)
601-es Trabant 1 év műszakival, sürgősen és olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdy köz 3. (4749 K)_
Samara 6 éves, fehér színű, jó állapotban eladó Nagykanizsán. Érdeklődni: 06-30-466 te-lefonon. (4750 K)_
BMW 318-as injektoros személygépkocsi megkímélt állapotban, extrákkal olcsón eladó. Érd.: 85/322-864-es telefonon. (4751 K)
A DALTON AUDIO karácsonyi ajánlata:
Óriási választékban kaphatók komolyzenei, mese, jazz, pop, rock, disco, metál, nosztalgia CD-lemezek és műsoros kazetták, valamint üres audio- és videokazetták. A LEGOLCSÓBB ÁRAKON NAGYKANIZSÁN!
Nagykanizsa, Ady u. 14.
NYITVA: 9-17.30 óráig, szombaton: 9-12 óráig
Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva 9-12 óráig
Nk-án, a Berzsenyi úti lakótelepen egyedi gázfűtéses. vízórás, bútorozott, földszinti lakás ''95. január l-től kiadó. Érd.: 93/314-177 telefonon 17 óra után. (4963 K)
2 szobás, komfortos, egyedi gázfűtésű, vízórával rendelkező, központi fekvésű, bútorozatlan lakás kiadó hosszabb távra. Ajánlatokat „December végi költözés" jeligére, Nk. Pf,: 154-be kérek. (5104 K)_
Nk. Fő úti, I. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos üres lakás albérletbe kiadó. Ajánlatokat Nk. Pf.: 363 címre kérek. (4965 K)_
Téglagyári garázssoron aknás, pincés garázs kiadó. Érd.: Nk. Munkás dt 12/A. 3. em. 10. a. Érd.: 17 óra után. (4966 K)_
1 szobás, komfortos családi ház a Katonaréten albérletbe kiadó. Érd.: napközben: 311-207
számon. (4967 K)_
Nagykanizsán a Zemplén Gy. utcában 3 szobás, 67 nm-es lakás hosszú távra bútorozatlant albérletbe kiadó. Irányár: 16.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nagykanizsa, Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (5083. K)_
Berzsenyi lakótelepen 2 szobás, gázfűtéses lakótelepi lakás bútorozottan, vagy anélkül kiadó. Érd.: személyesen: Nk., Bajza u. 15. Tel.: 93/375-301 (5085 K)_
Albérlet kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, 1 szobával, bútorral, központi fűtéssel, 2. emeleten, maximum 2 fő részére, gyermek és állat nélkül, december 15-étől. Bérleti díj: 8.000 Ft + rezsi/hó, 2 hónapra előre fizetve. Csak megbízhatóknak! Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5086 K)_
Albérlet kiadó Nagykanizsa belvárosában, 1. emeleten, 2 szobával, bútor nélkül, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, telefonnal, január 1-étől. Csak megbízhatóknak! Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó, + 3 havi bér kaukció-ként, esetleges magas telefonszámla hátrahagyása esetére. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5087 K)
Kiadó Nagykanizsa belvárosában 60 nm-es pincehelyiség, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(5088 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családi fiázakat. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk. Érd.: Nk., Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058, hét-köznap 8-17 óráig. (5089 K)_
Szoba konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó korrekt megbízható férfi, részére. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5090 K)
2 hölgy részére bútorozott szoba, konyha, fürdőszoba, konyhai felszerelésekkel albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (5091 K)_
2 szobás bútorozott egyedi fűtéses 2 emeleti lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5092 K)
Belvárosi lakás kiadó Nk-án. Érd.: Nk., Ka-
zanlak krt. 7/B. 1/4. (5093 K)_
Keresek kiadó lakásokat, házakat. A kiadás díjtalan lebonyolítása, megbízható albérlők részére. Ajánlatokat: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5094 K)
Keresek eladó garázst a keleti városrészben. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt 7/B. 1/4. alá kérem. (5095 K)
Garázs kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5096 K)_
Ikergarázs fele eladó Kazanlak krt-on. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4. (5097 K)_
Nagyméretű, hőszigetelt garázs eladó az Űrhajós utcában. Kiválóan alkalmas raktárnak, vagy üzleti tevékenység működtetésére. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5098 K)
Erkel F. utcában hosszabb távra garázs kiadó. Érd.: Nk., Erkel F. 9. Simon. (4879 K)
Alsó tagozatosok korrepetálását vállalom! Cím a szerkesztőségben. (4880 K)
Lada Samara önindító (gyári új) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon. (4872 K)
Csepel Lady női tízsebességes, alig használt versenykerékpár és Puch 26" férfi, háromse-bességes kerékpár eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon. (4890 K)_
Eladó 1 db gyermekágy és 3 db hízott sertés 160/kg-os áron. Nk. Kodály 1-3/D. 2 em. 3. ajtó. (4889 K)_
Értelmiségi anya és 14 éves leánygyermeke „pótnagyszülőt" keres intelligens házaspár személyében, sok szeretettel és együttléttel. Leveleket „December" jeligére, Nk. Pf.: 154- , be kérem. (4897 K)_
Eltartási szerződést kötnék idős személy(ek)el vagy rokkanttal Kanizsán és 10 km-es körzetben is. Minden megoldás érdekel. Cím: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1. Nylrőné. (4896 K)
Karácsonyi nagytakarítást vállalok. Gyors, pontos, leinformálható. Tel.: 311-169, munka-időben 8-16 óráig. (4895 K)_
4 vagy 6 órás takarítást vállalok. Érd.: Nk. Városkapu 14/C. 2/1. Nyírőné. (4894 K)
PHILIPS CM 8833 monitor Commodore-hoz és videóhoz eladó. Érd.: 93/311-545. (4893 K)
Felsőfokú nyelvvizsgával, pedagógus diplomával általános iskolások német nyelvtanítását, . korrepetálását vállalom. Leveleket „Kinder" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem, (4892 K)
Ülőkád (piros színű műanyag) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. Tel.: 93/313-140/11-68. (4891 K)_
Törzskönyvezett szülőktől fekete és sötétbarna, törpe uszkár kiskutyák eladók karácsonyra. Érd.: Nk. Teleki u. 102. (4888 K)_
Számítógép eladó! AT-386 SX 2 Mbyte memória, 120 Mbyte háttértár, színes VGA monitor. Érd.: Marton, 93/313-040/1879-es mellék, 16 óra után, hétvégén egész nap. (4887
K)_
Betegápolást és talpinasszást vállalok. Cím a
szerkesztőségben. (4886 K)_
2 személyes, kihúzható kanapé, 2 puffal, újszerű állapotban eladó. Érd.: Gor Miklós, Nk.
Városkapu 4/B. 3/11. (4885 K)_
Modern típusú, vajszínű szekrénysor (8 hónapos) rendkívül olcsó áron, 35 ezer Ft-ért eladó. Érd.: esti órákban. Nk. Liszt F. l/D. IV/1. (4884 K)
ELADAS * VETEL * CSERE
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, dm a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődisiik során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
CSflSZI
CSASZI SZAMITOGEPES INGATLANSZOLGÁLTATÓ KFT.
Teljes körű ügyintézés, törvényességi garancia, igény szerint hivatásos értékbecslő áll az Önök rendelkezésére. Az ügyfelek kérésére külső munkatársaink házhoz mennek. Díjmentes megbízásokat is teljesítünk. Számítógépes rendszerünk gyorsaságot, pontosságot és széles körű információi biztosít. CSASZI Számítógépes Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 8.30-17.00-ig; szombaton: 8.30-13.00-ig
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
KANIZSA - /tfné.
1994. december 23.
Bőrgarnitúra, t db 220 literes, nagyon jó állapotú hűtőszekrény, 2 db puff + 2 fotel, irhabunda, gyermekholmik eladók. Érd.: Megyeri Györgyné. Nk. Csokonai 8/C. 3/1. 16 óra után.
(4883 K)_
AT 386-os I)X40-es számitógép 250 MB HDD PHILIPS SVGA monitorral eladó. Érd.: 18 óra után. Nk. Berzsenyi 1/B. Szegletes. (5004 K)
Eladó olcsón, jó állapotú használt konyhaszekrény, 2 db falifűtő. gázboyler, gáztűzhely Nk-
án- Tel.: 06-60/399-S96. (5005 K)_
Centrifuga és mosógép. 1 pár bokacsizma, férfi télikabát, több férfi öltöny eladó. Nk. Munkás u. 12/B. 1/3. (5006 K)
Panasonic MS70-es szuper VHSC hifi-sztereó videókamera teljes felszereléssel, szettáskával, adapterrel, töltővel, akkumulátorral, kazettákkal. magyar nyelvű használati utasítással, garanciálisan anyagi okok miatt olcsón és sürgősen eladó. Vízvári József, Nk. Bedő A. u. 1. fsz. 2. munkaidő után. hétvégén egész nap.
(5007 K)_
15000 l-es gázolajtartály eladó. 06-60/399-363 vagy a 93/314-012 telefonon. (5008 K)
Motorola 3200-as GSM 900-as rádiótelefon és PHILIPS mikrohullámú sútő eladó. Érd.: 317-118-as telefonon vagy az Ady út 12. alatti Na-tura boltban. (5009 K)
Csinos, tlgyes, vendéglátásban jártas fiatalember mindennemű munkát vállal az ünnepek alatt. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Megbízható vagyok" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (5010 K)_
12-14 éves, vékony alkatú kislánynak való irhabunda eladó. Ára: 2000 Ft. Érd.: 311-149. (5011 K)_
Érdekes szellemi munkához ügyes, aktív, tárgyalóképes munkatársakat keresünk Nk-án. Kereseti lehetőség kizárólag öntől függ. Jelentkezni „Azonnal" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre lehet. (5012 K)_
szabó, varrónő üzletkötő, ügynök villanyszerelő asztalos kőműves biztonsági őr
valutapénztáros (horvát v. német
Eladnám 50-es méretű, sötétbarna, panofix karcsúsított bundát. 15 ezer Ft-ért. Szalai. Nk. Bartók u. 1. 1/4. (5013 K)_
10 hónapos, profi Sherwood dek és rádiós erősítő (170 wattos) hangfalakkal (160/300 wattos) együtt vagy külön-külön olcsón eladók. Irányár: 65 eFt. Tel.: 389-002, 17 óráig. (5014 K)
60 literes fagyasztó szekrény eladó. Érd.:: Nk. Csokonai 2. 3. Ih. Horváth Imre. (5015 K) Apparátus lánghegesztő komplett tartozékkal és 220 V-os ventillátor (4000 köbméteres) eladó. Érd.: Nk. Kórisfa u. 1.. egész nap. (5016 K) Az Agondi Viking Hotelben üdülőhasználati jog kiadó dec. 19-tól jan. l-ig. akár rövidebb időre is. Érd.: Nk. Kisberki u. 7. Hajas Zoltán. (5017 K)_
18 nm garázs keleti városrészben eladó. Érd.: 1995. január 4-től 93/310-533 délelőtt. (5069 K)
Keressük azt a fiatal hölgyet, aki december 16-án délelőtt 50.000 Ft értékű Postabank-jegyet váltott be névértéken a Nagykanizsa I. sz. Postahivatalban. Kérjük jelentkezzen a hivatalban Ady u. 10. alatt. (5070 K)_
Vörös színű ír szetter föltetovált kankutyám elveszett. A becsületes megtalálót magas jutalom-ban részesítem. Tel.: 93/316-219 (5071 K) Omron típusú programozható pénztárgép eladó. (RStl/HE) Érd.: 93/310-533 telefonon. (5072 K) Német nyelv tanítását vállalom, kezdő és hala-
dó szinten. Tel.: 313-575 (5073 K)_
Tanfolyam! Tudja, hogy kőtelező a szakképesítés? Kereskedelmi és vendéglátó üzletvezetői -középfokú képesítést nyújtó - intenzív (3 hónap, heti 2 alkalom) tanfolyam indul januárban Nagyatádon a szakmunkásképzőben. Részvételi díj részletben is fizethető. Jelentkezés: Roger Kft. 82/320-045 Tel/üzenetrögzítőn (5074 K)
Vágócsirke eladó, egész évben folyamatosan. Érd.: Sormás, Kossuth u. 81. (5075 K) 4 lángos gáztűzhely üvegsfltőajtós eladó. Érd.:
10.500-22.000 Ft
15.000-50.000 Ft |
22.000-25.000 Ft 4
25.000-30.000 Ft 8
15.000-25.000 Ft g
15.000-20.000 Ft §
15.000-20.000 Ft *
Scheier Attila Kiskanizsa, Jakabkúti 75. 16 óra után. (5076 K)_
Tároló helyiséget bérelnék a Keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk., Kodály z. 8/B. fsz/1.
(5077 K)_
Coniinodor 64, magnóval. lemezegységgel, Philips monitorral, nyomtatóval, kazettákkal, lemezekkel, joystickkai, szakirodalommal együtt eladó. Érd.: Nk., Kodály Z. u. 8/B. 2/8. Marton Zoltán. (5078 K)
Eladó Opel Ascona-hoz jobb első oldali index, 2 db lengéscsillapító, és hátsófék ferodol.
(5079 K)_
Otthon végezhető szaktudást nem igénylő munka, napi többezer forintos jövedelem. Váalsz-borftékért tájékoztatom. 16/29/1992 eng. számra. Cím: Nk.. Szeniere 4/B 1/1. Orsós József. (5080 K)_
Oxigénpalack eladó. Cím: Nk., Erdész u. 23. 3. em. 4. (5081 K)_
Belvárosi garázs eladó. Irányár: 420 eFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5126 K)
Kiskanizsán nagyméretű 60 nm-es garázs, raktározásra is alkalmas, bérbeadó. Irányár 600 Ft/nni/hó. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5127 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 43 nm-es, 2 szobás. zárt udvarban lévő irodahelyiség bérbeadó telefonnal. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5128 K)_
Zalakarosban 3 + 1 félszobás családi ház bérbeadó. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5129 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 2x120 nm-es raktárhelyiség bérbeadó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (5130 K)_
Í''ARTNKRKIÍRESŐ
62 éves férfi káros szenvedélytől mentes, 55-60 év közötti hölgyek levelét várja „Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (5018 K)
Keresem a társam megbízható úr személyében 60 éves korig. Egyedül élő özvegyasszony vagyok. Saját lakással rendelkezem. Leveleket „Piros Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok.
(5019 K)_
27 éves fiú társát keresi független hölgy személyében 28 éves korig. Minden fényképes le-vélre válaszolok. 8801 Nk. Pf.: 42. (5020 K)
51/167/75, középfokú végzettségű, jó megjelenésű, vígkedélyű, intelligens férfi keresi független hölgy ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Boldog Újév" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (5021 K)_
30 éves, 185 cm magas, barna, göndör hajú, jó megjelenésű, független férfi megismerkedne hasonló korú, független nővel vagy elvált asszonnyal, aki szívesen fogadná otthonába. Gyermek nem akadály. Komolytalan ajánlatok nem érdekelnek. Leveleket „Kölcsönös szere-tet" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (5022 K)
Saját lakással rendelkező, 63 éves özvegyember keresi hozzáillő, szerető, hűséges feleségét, aki otthonába jönne. Család nincs. Leveleket „Szeretet és megbecsülés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (5023 K)_
27 éves, családcentrikus fiú megismerkedne hasonló, kedves, jó megjelenésű, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat „Kereslek" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4809
K)_
46 éves, 172 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét. Leveleket „Szilveszterezzünk együtt" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4912 K)
Szeretnék egy hosszantartó, harmonikus kapcsolatot! Jó megjelenésű, intelligens, mélyérzésű férfi ismeretségét keresem! Aki hűséges társa lenne, egy 168/50/31 éves elvált, gyerekes, csinosnak mondott hölgynek! Lehetőleg, fényképes levelet várok, a szerkesztőségbe! Leveleket a „Romantika" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4765 K)
52 éves, jó megjelenésű értelmiségi nő társat keres 170 cm magas, sportos, nem dohányzó értelmiségi, vagy érettségizett férfi személyében. Leveleiket „Vágyak és remények" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (4766 K)_
43 éves, csinos értelmiségi nő lakással, társat keres 170-175 cm magas, intelligens úr személyében. Leveleket „Szenvedély" jeligére a Pf.:
154-be kérek. (4767 K)_
Vonzó külsejű 52 éves értelmiségi nő megismerkedne jó megjelenésű, nem dohányzó férfival, akivel együtt szilveszterezhetne. Kölcsönös szimpátia esetén tartós kapcsolat is kialakulhat. Leveleiket „Szilveszterezzen velem!" jeli-gére a Pf.: 154-be kérem. (4768 K)_
Társaság hiányában ezúton keresem a társam jól szituált, vidám, káros szenvedélyektől mentes úr személyében. 60 éves korig. Leveleket
„Szép karácsony" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4769 K)_
53 éves elvált nő megismerkedne korban hozzáillő férfival. Leveleket „Várlak" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (4770 K)_
27/176 érzelemgazdag, családcentrikus fiú megismerkedne hasonló, helyesnek mondott Nagykanizsa környéki, vagy nagykanizsai, falusi életet kedvelő lánnyal. Válaszokat „Csak Te" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (4771 K)_
27 éves, csinos, sokoldalú, diplomás, ifjú hölgy tartós kapcsolat céljából független, egzisztenciával rendelkező, intelligens úr társaságát keresi 35 éves kortól, aki szépítené, művelné őt, hogy hölgye ékszerként beragyoghassa a szürke hétköznapokat. Bemutatkozó levelét „Türelmetlenül" jeligére Nagykanizsa Pf.: 366-ba várja. (4772 K)_
45 éves, 170 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes társát. Leveleket „Ketten könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(4911 K)_
42 éves, fiatalos, csinos, filigrán, vígkedélyű, értelmiségi nő keres érzelmekben gazdag, független társat komoly kapcsolat kialakításához. Leveleket „Véletlen" jeligére. Nk. Pf.: 503-ba kérem. (4910 K)
Keresem azt a 36-48 év közötti, csinos, jó alakú, egyedülálló, lakással rendelkező értelmiségi, vagy vállalkozó hölgyet, akinek otthonából hiányzik egy káros szenvedélytől mentes, intelligens, rendezett anyagi helyzetű társ. Leveleket „Ciprusi utazás" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (4909 K)_
30/180 diplomás, sportos testalkatú, kirándulást, szórakozást kedvelő magányos férfi társat keres. Leveleket „SZILVESZTER" jeligére, Nagykanizsa 2, postán maradó. (4908 K)
Ha úgy érzed, magányos vagy, egyedül vagy, ha bátorításra van szükséged, akkor írj egy csinos, kiegyensúlyozott, gyengéd fiatalembernek. Fényképes válaszleveleket „Egy kis öröm" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4907 K)
Egy 17 éves fiú barátnőt keres. Fényképes leveleket „Szomorú fiú" jeligére. Nk. Pf.: 154-be várok. (4906 K)_
Keresem a társam egy komoly, kedves, független hölgy személyében, 48-54 éves korig. Válaszlevelét „Orgonavirág" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérem. (4905 K)
28 éves, független, magányos, vidám természetű hölgy szórakozni szerető, kedves barátot keres „SZIVÁRVÁNY" jeligére, Nagykanizsa 2, postán maradó, 8802. (4904 K)_
37 éves, józanéletű, komoly gondolkodású férfi vagyok. Megismerkednék olyan hölggyel 42 éves korig házasság céljából, aki egyedül neveli a gyermekét vagy gyermekeit, és hozzám költözne. De gyermektelen hölgyek levelét is várom. Minden levélre biztos válasz. Leveleket „Szerencsekerék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (4903 K)_
29 éves, 182 cm magas, kanizsai, lakással rendelkező legényember megismerkedne falun élő házias lánnyal házassági szándékkal. Leveleket „Rád találok" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (4902 K)_
42/160/53 elvált hölgy keresi káros szenvedélytől mentes férfi ismeretségét házasság céljából, ki otthonába költözne. Érd.: „Ketten köny-nyebb" jelige, Nk. Király út 45. cím alatt, Bor-
nénál. (4901 K)_
Intelligens, diplomás üzletasszony 14 éves leányával keresi társát értelmiségi férfi személyében, 55 éves korig. Leveleket „Lehetséges" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4,900 K)
45 éves 168/65 kékszemű, szőke, csinos, értelmiségi, elvált hölgy keresi társát 40-48 éves értelmiségi, független férfi személyében. Lakásom, kocsim, nyaralóm van. Leveleket „Szívdobbanás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(4914 K)_
27 éves családcentrikus fiatalember keres e tulajdonsággal rendelkező, kedves lányt 25 éves korig. Leveleket „Kereslek" jeligére Nk., Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (5099 K)
165/40 éves jó megjelenésűnek mondott, 2 felnőtt gyermekével élő üzletasszony keresi azt a férfit 45 éves korig, aki barátja és magányában társa tudna lenni. „Kalandorok kíméljenek" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem a leveleket. (5100 K)_
30 éves szakmunkás férfi megismerkedne korban hozzáillő 25-30 éves lánnyal, aki Nagykanizsa, vagy Galambok környékén lakik, és kedveli a falusi életet. Csak kézzel írott levélre válaszolok. Válaszokat „Téli találkozás" jeligé-
re a Pf. 154-be kérem. (5101 K)_
24/180 fiatalember olyan korban hozzáillő lányt keres, aki otthonába költözne, és megértő társa lenne jóban, rosszban. A leveleket „Boldogságra vágyom" jeligére a Pf. 154-be kérem. (5102 K)_
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMYIK Kir. Nk., l''ő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk. I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: liélfo-kedd-szerda: 8.00-12.0(1 és 13.00-16.00. péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra közölt.

PLANDERNE HIRDETO-KOLCSONZO
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: H-SZ-P.: 15-18, K-CS.: 10-18 óráig Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE
HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN!
KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, na^y teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben".
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
I
ALLAS * ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábhi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
külkereskedő (angol v. német v. orosz nyelvtudással) 45.000 Ft
gondozónő gépjárműszerelő vas- és fémszerkezet-lakatos karbantartó, gépész hegesztő
10.500-15.000 Ft 18.000-34.000 Ft 18.000-20.000 Ft 27.000 Ft
1994. december 23.
KANIZSA - 7juHvpasA
31
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
: pWWOWJWOOMWMOWW
alapítva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁI,TATŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, pf. 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
1995 évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak.
(EGMUTATÓ Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
PL^Z- ^ Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
Nagykanizsa, Eötvös tér 28.
Julius Meinl)


H- %
KANIZSA
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
taBBSKMSsj&ssssss^^
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város
Önkormányzata

C0MP IJTERS

ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató BT.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
32
KANIZSA - Mertéé
1994. december 23.
Gajcsi Réka elismerése
„A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója" elismerő cím pályázatára háromszázhetven pályázat érkezett be az országból. A pályázatokat a meghirdetők képviselőiből álló kuratórium elbírálta a Művelődési és'' Közoktatási Minisztériumban, és úgy döntött, hogy ez évben százhárom tanulónak, illetve hallgatónak ítéli oda az elismerő címet. Városunkból Gajcsi Réka, a Batthyány Lajos Gimnázium II. A osztályos tanulója is elnyerte ezt a kitüntető címet, aki a Hevesi DSE válogatott sportakrobatája.
-blg-
Szerencsés totózók
A szerencse istennője ismét Kanizsára mosolygott. S persze, férfiakra, hiszen ők - többen - a decemberi sikeres nyerők. A központi lottózótól kapott tájékoztatás szerint két eseményről számolhatunk be lapunk olvasóinak. December tizennegyedikén több fogadó együttes nyereményeként fizettek ki nyolcszázhatvanötezer forintot egy 13 + 1-es TOTO szelvényért, és még karácsony előtt átveheti Opel Corsa gépkocsiját az a szerencsés férfi, akinek a számát a tombolaakció keretén belül húzták ki.
-be-
Zalai riportok
Farsang Lajos megyénk-beli újságíró tollából tizennégy riportot tartalmazó kötet jelent meg az Image Press kiadó jóvoltából. A Béke a hegyen címet viselő könyv megvásárolható városunk könyvesboltjában.
(-)
ZALAI TÉNYKEPEK
ISMÉÉ «»«...........
Öt új buszváróval gazdagodott városunk a veszprémi központú Intermédia Balaton Kft. és a Polgármesteri Hivatal tízéves tartamra szóló megegyezésének köszönhetően. A magyar tenger partján fekvő városban működő cég ugyanis önálló reklámhirdető helyet kért Kanizsától, melynek fejében ajánlotta fel az esztétikus, eső ellen védő buszvárókat. így mára felállításra
UJ BUSZVAROK
kerültek az átlátszó falú építmények a Bajcsy-Zsilinszky-Varasdi utca sarkán, a Heve-si-Rózsa utca sarkon, a Hevesi ABC előtt, a Csokonai utcában és a Teleki utca 7-es számú ház előtt. A megállapodás értelmében elhelyezésre került - illetve hamarosan
elfoglalja helyét - a nyolc hirdetési vitrin is a Teleki utcai, az új kiskanizsai, a Hevesi ABC-nél lévő, a Deák és az Eötvös téri buszvárókban, valamint az Erzsébet téren és a
Posta előtt._
K.R.
A Fürge Diák munkásai a múlt hét végéig minden nagykanizsai előfizetőnek házhoz vitték a jövő évre érvényes telefonkönyvet. Mint megtudhattuk, ebben a könyvben már benne vannak a Westel 450-es készülékeinek telefonszámai is, külön hatvanas körzetszámmal jelezve. Az egyre terjedő 900-as készülékekkel rendelkezők számait azonban csak 1996-tól találhatjuk meg majd a telefonkönyvekben -tájékoztatták lapunkat a MA-TÁV Rt. ügyfélszolgálati iro-
Westel számok a telefonkönyvben

dájánál. Mint ismeretes, a jövő évben Nagykanizsán és környékén több ezer új előfizető bekapcsolására is sor kerül majd, ezek hívószámait a tervek szerint az év második felében megjelenő jegyzékben találhatjuk meg. Ez utób-
bi hírt az ügyfélszolgálati irodától kaptuk, ám a nagykanizsai Távközlési Centrumban e hírt nem erősítették meg, mondván még nincs információjuk róla._
D.É.
SEGÍT A GYAKORLAT
Dr. Kaszás Gizella pszichológus vezetésével esettanulmányok
feldolgozására, megbeszélésére került sor a Gyermekvédő Intézetben a hivatásos nevelőszülők és a családias otthonok dolgozói részére rendezett szakmai értekezleten. -hi-
LELKI
EGÉSZSÉGÜNK
A Mentálhigiénés Egyesületek és Műhelyek országos konferenciáját rendezték meg Zalaegerszegen azzal az elsődleges szándékkal, hogy a lelki egészség védelme és a lelki kultúra terjesztése a figyelem középpontjába kerüljön, Szükséges támogatást kapjon. A háromnapos találkozón a legkiválóbb hazai pszichológusok -többek között Buda Béla, Bagdy Emőke, Jeleníts István - a mentálhigiéné lényegéről és jelentőségéről, a magyar pszichológiai kultúráról, valamint az ifjúsági intervencióról tartottak előadásokat. A konferencia zárásaként megalakult a mentálhigiénés egyesületek, műhelyek és szervezetek országos szövetsége.
-hi-
Számítógép a nyelvoktatásban
Német nyelvtanárok továbbképzésének adott otthont Nagykanizsán a Cserháti Sándor Szakközépiskola. A Zala Megyei Pedagógiai Intézet által szervezett tanfolyamon Néz Károly, az egerszegi Zrínyi Gimnázium tanára nyelvi programokat mutatott be számítógépen Kanizsa és környéke általános és középiskoláiban tanító nyelvoktatói részére.
-hi-
56 445
Az anyakönyvi hivatal adatai szerint december 5. és 19. között negyvenkét újszülött látta meg a napvilágot és harminchét polgár tért örök nyugalomra. így városunk állandó lakóinak száma lapzártánkra 56 445-re növekedett. Örök hűséget nyolc fiatal pár esküdött egymásnak a Vasemberházban.
-kr-
CSENDES HET
Csendes hetet zártak lánglovagjaink. Csupán egyetlen alkalommal riasztották őket, hogy nagyatádi kollégáik segítségére siessenek egy csurgói lakóháztűzhöz.
-kr-
HŐSZIGETELÉS!
AZONNAL kivitelezzük épületgépészeti, légtechnikai, kazánházi és
egyéb berendezések hőszigetelését, fémlemezburkolását hazai és nyugati
- ARMSTRONG
- POLIFOAM
- THERWOOLIN
- ásványgyapot anyagokkal.
GERENCSÉR LÁSZLÓ Nagykanizsa, Csengery út 3. Tc).: 06-93-311-639 üzenetrögzítő
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Kiilső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Gyóző. Letenyei munkatárs: Mirkő Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit, Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Livia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megeló''ző kedd 12 óra, ISSN 0865-.Í879
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
KANIZSA
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Esküt tettek
I. évf. 52. sz. 1994. dec. 30.
épviselők
December 21-én hivatalosan is megalakult Nagykanizsa Megyei Jogú Város új közgyűlése. Képiink Suhai Sándor polgármester esküjét örökítette meg.
(Zadravccz Rita felvétel®)
Árvíz lehet* kapkodás nem
Újabb egyeztetések történtek a Principális Vízügyi Társulás, a Polgármesteri Hivatal és a Tűzoltóság között a tavalyihoz hasonló kiskanizsai árvízhelyzet elkerülése érdekében. Mint a Vízügyi Társulat főmérnökétől, Vajda Lajostól megtudtuk, a tanácskozáson a résztvevők elfogadtak egy szervezeti és működési szabályzatot, valamint egy helyi vízkárvédekezési szabályzatot, amelyek magukba foglalják az esetleges havaria idején kinek mi a feladata, ki mikor hogyan mozgó-
sítható. A továbbiakban arról is informálta lapunkat, hogy a szakemberek már különféle intézkedésekkel - medertisztítással, fakivágással - próbálták megelőzni a tavalyi eset megismétlődését. Az. esetleges árhullám gyorsabb lefolyása érdekében elvégzett munkák mintegy kétmillió forintba kerültek. A forrást a Polgármesteri Hivatal és a szombathelyi Vízügyi Igazgatóság biztosította.
D.É.
NYUGALOM A TŰZOLTÓKNÁL
Az elmúlt hét folyamán egyetlen helyen sem gyulladt meg a karácsonyfa, s tán a nedves, havas időnek is köszönhetően egyetlen pajta és fészer sem lett a tűz martaléka.
D.É.
Év végi j beszélgetések
□ A polgármester karácsonya
| □ Három évtized a közigazgatásban
1 □ A megye díjazottja
| □ így látja az olvasó
Ez a hó még nem hó
A Közúti Igazgatóság tájékoztatása szerint nem jelentett nagyobb fennakadást az ünnepek előtti havazás. Al-.landó ügyeletet tartottak, készenlétbe helyezték a munkagépeket. Az elmúlt hét végén a hónapló szerint sima hóesés volt, a sózáson, homokszóráson kívül különösebb beavatkozásra nem volt szükség, egyes Volán-járatok érkeztek csupán kisebb késéssel. A Közúti Igazgatóság a lehetőségekhez mérten felkészült a télre,, saját és bérelt gépekkel szabadítják meg az utakat a hótól - ha arra az idén is szükség lesz.
L.I.
VONATKÉSLELTETŐ BOMBARIADÓK
A karácsonyi ünnepek alatt sem nyugodtak a pánikot keltő felelőtlen riogatok. A huszon-negyediki bombariadó következtében a Déli Pályaudvarról Nagykanizsára érkező vonatok mintegy negyven-hatvan percei
késtek. Huszonhatodikán este újabb fenyegető telefonok miatt ugyancsak később indulhattak a szerelvények. Decemberben egyébként ez. volt az ötödik bombariadó a Déliben.
L.I.
KANIZSA - 7&}éUt
1994. december 30.
FOLYTASSA...
TARNÓCZKY ÉS RUDICS A MEGYEGYŰLÉSBEN
Az előző választási ciklus két dél-zalai országgyűlési képviselője, Tarnóczky Attila és Rudics Róbert Zala Megye Önkormányzati Testületébe jutott. A megyegyűlés szerepét éppúgy, mint a megyei jogú városok tényleges státusát már többször megkérdőjelezték, igaz, gyakorlati működéséről a köz nem sok információhoz jutott. A két dél-zalai képviselővel a megyegyűlésről és annak jelentőségéről beszélgettünk.
- Maga a megy egy ülés kétfajta jelentőséggel, fontossággal bír - kezdte Tarnóczky Attila. - Egyrészt az egyes pártok, pártszövetségek ezen a fórumon tudják egyeztetni elképzeléseiket, másrészt az egész megyét tükrözi összetételében, a régió területi eloszlásában reprezentálja. Azért is örülök annak, hogy Rudics Róberttel együtt sikerült bekerülnünk innen a dél-zalai régióból, hiszen a megye északi része és fó''leg Zalaegerszeg túlsúlyba került. Ez a felállásban egyensúlyt teremthet, igaz, a megye hatásköre gyakorlatilag a két megyei jogú városra nem terjed ki. Ennek ellenére az én reményeim szerint a következő'' négy évben sokkal hatékonyabb, szervesebb kapcsolat alakul ki a két megyei jogú város és a megye között. Ez eddig is szükséges lett volna.
- Miért kellett úgy dönteni, hogy a megyei jogú városok
Riportútra invitálta a közelmúltban a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság a sajtó zalai és somogyi munkatársait. Az úticél a magyar-horvát határon fekvő le-tenyei közúti átkelőhely volt, mely a legnagyobb kiépítettségű létesítmény ezen a szakaszon, s - december ötödikéi adatok szerint - idén 5,8 millió utast és
ne legyenek tagjai a megyegyűlésnek?
- Két különböző dologról van szó. Egyrészt van a megye, amelyhez földrajzi értelemben beletartozik Zalaegerszeg és Nagykanizsa is - ez amellett szólna, hogy képviseltessük magunkat. Ha viszont úgy nézzük, hogy a két város megyei joggal bír, akkor nem sok keresnivalónk van a megyei közgyűlésben. Más kérdés, hogy a megyei jog tartalommal nem lett kitöltve. Sokan reménykedtek abban, hogy lesz egy megyei kórház, aztán lesz egy zalaegerszegi megyei kórház és lesz egy nagykanizsai megyei kórház is, de félek, ez nem teljesülhet sohasem, hiszen az ország nem áll olyan anyagi helyzetben, hogy ezeket az intézményeket meg lehetne háromszorozni. Tehát közigazgatási realitása van annak, hogy például mi nem veszünk részt a megyei önkormányzatban. De most elő van írva az együttműködés, az önkormányzati törvény módosítása során konzultatív testületet kell létrehozni, ez már kialakíthat egyfajta együttműködést.
közel 1,8 millió közúti járművet léptetett át. Ez a mennyiség a tavalyi év hasonló időszakához képest a személyforgalom hetvenkét százalékos, a járműforgalom hetven százalékos emelkedését jelzi. Négy esetben találtak fegyvert, lőszert olyan külföldi állampolgároknál, akik országunkba kívántak volna belépni.
Az én helyzetem annyiban is különleges, hogy egyszerre vagyok tagja a városi és a megyei önkormányzatnak.
- Milyen kardinális kérdések dőltek el az elmúlt négy év során a megyegyűlésben és ezután vajon mi várható?
- A törvénymódosítással a megye valamelyest erősebb lesz, mint az elmúlt négy évben volt - mondta Rudics Róbert. - Dr. Pálfy Dénest hallottam panaszkodni, hogy nincsenek a megye alatt hatáskörök. Az elmúlt ciklusban nagyon jó volt, hogy az önkormányzatok közvetlenül a Bel-ügyminisztérimhoz, a kormányzathoz folyamodhattak különböző kéréseikkel, pályázataikkal. így valamelyest biztosítható volt az azonos esély, a pártatlanság, úgy érzem, ha ez megyei hatáskörbe került volna, megint az a régi jó kijá-rósdi alapján dőlt volna el, hova mennyi pénzt adtak volna. Most ez változás lesz ezen a területen is, regionális területfejlesztési tanácsot kell a régió megyegyűléseinek létrehozni. Ez diszponál forintok fölött is, ennyiben mindenképpen
Ezen kívül nyolc-tíz hamis útlevelet és két lopott személyautót is felfedtek. Sajnos, határainkon nemcsak drága autót, műszaki cikket akarnak vállalkozó szellemű csempészek átjuttatni, hanem egyre gyakrabban különböző drogokat is. Ennek megakadályozása és az eredményes felderítés érdekében ez év folyamán rendszeresítésre kerültek a végeken a kábítószer felkutatására kiképzett és alkalmazott szolgálati kutyák. Letenyén a határforgalomban résztvevő járművek, szállítmányok átkutatása, a kábítószerek megtalálása és a csempészek felfedése Boha József zászlós és kétéves coccer spánieljének, Axelnek a feladata. (Képünkön.) A koromfekete eb a Belügyminisztérium Dunakeszin található kiképző központjában négy hónap alatt sajátította el a drogok felkutatásához szükséges tudást. Mint vezetőjétől megtudtuk, erre a feladatra csak hajdani vadászkutyák leszármazottait lehet megtanítani, ám közülük is csupán százból egy ké-
eró''södik a megye szerepe, talán ez is indokolta, hogy a megyegyűlés pártelvűen választatott meg és nem elektori rendszerben, mint négy évvel ezelőtt. Mindezek ellenére - ha meglesz mindenkiben a jószán-dék - megjelennek a pártok programjai a megyegyűlésben, de nem kell feltétlenül pártos-kodni. Az előző négy év azt mondom, úgy jó, ahogy volt. az előttünk lévőkről majd később mondjunk ítéletet. Bennem vannak félelmek, tartok a visszarendeződéstől, minden szinten látok rá jeleket. A megyei közgyűléssel kapcsolatban attól félek, megpróbálják a volt megyei tanácshoz hasonló szervezetté formálni.
- Kik vagy mik között lehet konfrontáció a megyegyűlésben?
- Úgy gondolom - folytatta Tarnóczky Attila -, leginkább konkrét elképzelések között. Nem hiszem, hogy a képviselőcsoportunk arra törekedne, hogy bármi módon önmagáért konfrontálódjon a másik oldalfal, de elképzelések ütközhetnek, hiszen ezek elég különbözőek. Magam sem vagyok egy
pes a szigorú követelményeknek megfelelni. Számos tévhittel ellentétben az ebek a kiképzés folytán nem lesznek drogfüggők, hiszen ösztöneikre alapozva vezetik rá őket a kábítószerkeresés fortélyaira, mégpedig úgy. hogy kedvenc játékukat teszik a narkotikum mellé, reflexé változtatva a felismerést. Axel hetente hat órát edz - két órát az átkelőn, négyet azon kívül -, s munkahelyén csak akkor vetik be, ha alapos a gyanú arra, hogy kábítószert akarnak hazánkba illegálisan bejuttatni. A spániel eddigi működése alatt még egyetlen egyszer sem került horogra drogcsempész. Ám arról, hogy Axel mennyire profi a maga szakterületén, valamennyien meggyőződhettünk az általunk alaposan - táskában, egészségügyi dobozban, kesztyűtartóban - elrejtett heroint, hasist, marihuanát könnyedén megtalálta. A jó munka julalmaként pedig következhetett a játék kedvenc kóchurkájával, no és az elmaradhatatlan dédelgctés. Csak idő kérdése, mikor lesz alkalma a jószimatű kutyusnak bizonyítani éles helyzetben is. Minket meggyőzött.
K. R.
HATARSZEMLE
1994. december 30. KANIZSA - T&féUt ] 3
erős megye híve, ez azonban nem jelenti azt, hogy megyei önkormányzati képviselőként nem szeretném, hogy a megyei intézmények normálisan működjenek. Azt vallom, ha a megye jól teszi a dolgát, akkor szolgáltató jellegű megye, maga képes vonzóvá tenni magát az önkormányzatok eló''tt, funkciót találni mindenféle törvényi felhatalmazás nélkül. Pénzosztogató megyének nem lennék híve, most úgy látom, egy kicsit abba az irányba történt elmozdulás.
- Nagykanizsának milyen előnye lehet abból, hogy önök által az információáramlás biztosabb, a kapcsolat szorosabb lesz?
- Nehéz ezt még most áttekinteni, a megyei önkormányzati képviselőség állt a legtávolabb tőlem, még akkor is, amikor a parlament önkormányzati bizottságában dolgoztam - válaszolta Tarnóczky Attila. - Vihetem és hozhatom a hírt, de Nagykanizsa vonatkozásában most is azt látom szükségesnek, amit négy éve is, hogy valamilyen laza társulást, konzultatív tanácsot kell létrehozni a város és a városkörnyék települései között. Erre kötelez bennünket a megyei jogú cím is, ez az igazi tartalma szerintem. így Kanizsa is szolgáltatna, mert ezt kellene tennie a kisebb önkormányzatok felé, hiszen természetes központja a térségnek. Ugyanilyen természetes központnak képzelem a megyét is, mindenféle törvényi alá- és fölérendeltség nélkül.
- Rudics Róbertnek milyen elképzelései vannak, vajon a megye mit tud tenni azért, hogy a kistelepülések ne érezzék magukat elhagyatva, ne szakadjon a nyakukba a nagy demokrácia, mint az elmúlt időszakban?
- Ezt ketté kell választani. Egyik szempont, hogy a kistelepülések soha nem élhettek annyi lehetőséggel az egész magyar történelem folyamán, mint most négy év alatt. Megkaphatták az önkormányzáshoz való jogot, nem vagyok benne biztos, hogy mindenképpen jó volt ez, de az adott települések számára kétségtelenül hasznos. Abban a támogatási rendszerben, amelyben részesültek, minél kisebb a település, annál nagyobb súllyal esett latba költségvetésében a költségvetési támogatás. A legtöbb kistelepülés siralmas állapotban volt, azóta utak épültek, új buszmegállók állnak. A kisfalvak kivételezett helyzete megszűnik, vagy tán már meg is
szűnt. El kell olvasni a céltámogatások irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslatot, vagy meg kell hallgatni Honti Mária elképzeléseit az iskolabusz-hálózatról, a körzetesítésről - mindezek a kisfalvak elsorvasztása felé mutatnak, mindazt ami az előző négy évben történt - én úgy érzem - megpróbálják visszarendezni. A negatívum az volt, hogy néhány kistelepülésre tényleg rászakadt a demokrácia, hiszen kilencvenben az országgyűlési választások után nem voltak felkészülve a helyhatósági választásra. Nem a pártcsoportosulásokat hiányoltam, de nem voltak közösségek, akik jelölteket állítottak volna. Ehelyett önjelöltek kerültek megválasztásra, mert nem volt más. Most nagyságrendekkel alkalmasabb embereket választottak, úgy látszik tanultak a múltból. Másrészt az ország nem volt felkészülve arra, hogy megfelelő számú és képzettségű szakemberrel ellásson több mint háromezer önkormányzatot. Sokszor tapasztaltam, hogy a hivatali munka messze elmaradt a kívánatos mögött, úgy gondolom, itt lehet nagy szerepe a megyegyűlésnek, ez jelentené a szolgáltató megyét. Akár gazdasági tervek, akár költségvetés elkészítése során jogi és egyéb természetű dolgokkal segítse a kistelepüléseket. És ha Nagykanizsa a térség központjává szeretne válni, akkor a megyei jogú városnak is fel kell ezt vállalni.
- A körzetesítés problémája bennünket közvetlenül is érint - tette hozzá Tarnóczky Attila -, mert éppen Rudics Róbert volt annak az ötletnek a szülőatyja, hogy a kisiskolákat támogatni kell. Az ő munkája nyomán fogadta el ezt a parlament, igaz, évente újabb harcokat kellett megvívni a támogatások megtartásáért. Most letörten látom - mint társszerző -, hogy idén már csak körzetesítésre, tehát iskolabuszok beállítására lehet igénybe venni. Pedig ha egy faluban nincs alsótagozatos iskola sem, az a falu nem falu, meg lehet kérdőjelezni az élettartamát is. A kisfalvak volt lehetőségeivel kapcsolatban elmondanám, hogy az én körzetembe tartozó települések minden polgármesterét újraválasztották. Ez arra utal, hogy az elmúlt négy év a kisfalfak szempontjából egy sikertörténet. Benne volt az is, hogy ezek az emberek tényleg alkalmasak, de benne volt az is, hogy vízvezeték és út épült, az a poli-
tika, amely a kistelepüléseket próbálta életben tartani.
- Önök most más perspektívából szemlélik a helyzetet, más szintjén közreműködői a közéletnek. A négy év tapasztalatait, kapcsolatrendszerét hogyan tudják hasznosítani?
- Én most a kanizsai önkormányzatnak is tagja vagyok -mondta Tarnóczky Attila és mivel a parlament önkormányzati bizottságában dolgoztam, úgy gondolom, tapasztalataimat hasznosítani tudom. Ez vonatkozik a megyei önkormányzatra is. Abban a tekintetben, hogy hogyan működik egy többpárti önkormányzat, nekem egészen más elképzeléseim vannak, mint annak, aki eddig volt a tagja a megyegyűlésnek, hiszen az máshogy működött, de más ahhoz viszonyítva is, aki most került be újonnan, kívülről a testületbe.
- Tapasztalatainkat, kapcsolatrendszerünket biztosan hasznosítani fogjuk - mondta Rudics Róbert. - Én a gazdasági bizottság tagja voltam, és szeretném megcélozni a megyei önkormányzat gazdasági és területfejlesztési bizottságát, hiszen itt készítik majd elő a regionális területfejlesztési döntéseket. Ez a megyegyűlés a kisfalvak parlamentje, úgy gondolom, segíteni tudok a munkájában.
- Nem hiányzik a négy év alatt kialakult életforma, a törvényhozói munka?
- Én speciális helyzetben voltam, kilencvenben sem akartam képviselőjelölt lenni, de nem volt, aki ezt a körzetet elvállalta volna. Aztán később már bíztam a győzelemben, és a négy év hétvégéi a fogadóórák és beszámolók jegyében zajlottak. Ez hatalmas fizikai és szellemi leterheltséget jelen-
tettek, így újra nem is akartam indulni, de a négy évvel korábbi helyzet megint megismétlődött. Kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült a második fordulóba jutnom, de ez az érzés csak egy-két óráig tartott. Elkezdtem gondolkodni a hogyan továbbon, és elmondhatom, nekem nem hiányzik a parlamenti munka. Visszakerültem a régi környezetembe, más minőségű életet élek, mint eddig. Házépítésbe kezdtem, vissza akarok menni Magyarszerdahelyre. Három évet éltem Kanizsán, de parasztgyerek maradtam, ott Szerdahelyen akarok megöregedni.- A politizálást nem hagyom abba, a helyi MDF-szervezet elnöke vagyok és elmondhatom, hogy társaimmal nagy sikert értünk el: a képviselő-testület tagjai mind MDF-színekben kerültek megválasztásra.
- Én más helyzetben vagyok, voltak és jelenleg is vannak ambícióim. A választási kudarcot nem tragédiaként éltem meg, jól érzem magam a bőrömben. Tanítok, van néhány első osztályom, nagyon kedvelem őket, és remélem, ők is elfogadnak. Lehet, hogy a kívülálló ezt úgy ítéli meg, hogy ez egy egyszer fenn, egyszer lenn, de én úgy gondolom, hogy van fenn és van még fentebb. Kicsit korán van még ahhoz, hogy az én négyéves munkámat objektíven tudják megítélni, de én magam elégedett vagyok. A választók most újra pártokra szavaztak, úgyhogy nem hiszem, hogy a személyem és a munkám megítélése bármiben is most eltántoríthatta volna azokat, akik egy pártra szavaztak.
Lukács Ibolya
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
1995. JANUÁR 2-ÁN 9.00 ÓRAKOR TARTJA
az iparcikkvásár helybiztosítási árversenyét a helyszínen.
A versenyen való részvétel feltétele: vállalkozói igazolvány.
A helyek egész évre kerülnek licitálásra.
r-J
Q
■I
KANIZSA - ÖMÁatmáMwü
1994- december 30.
A bilincs visszatart
Úgy tűnik az eddigi tapasztalatokból, hogy jókora visszatartó erővel bírnak a -nótorius tilosban parkoló teherautó sofőrök körében a megbilincselt kerekek. A legelső akció óta ugyanis harmadára csökkent a meg nem engedett helyen megállók száma. így a legutóbb már csak két jármű futóművein kattant a bilincs.
_KTL
56 435
Az anyakönyvi hivatal adatai szerint december 19. és 27. között tizenkilenc gyermek született, és huszonkilenc polgár tért örök nyugalomra. így városunk lakóinak száma 56 435. Házasságot egy pár kötött.
_D.É.
Kémiaverseny
Húsz általános iskola hetvenöt tanulójának részvételével kémiaverseny zajlott a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában. A háromfordulós verseny első részében elméleti feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, míg a másodikban számításokat végeztek, a verseny harmadik része, a megszokottól eltérően, laborgyakorlatból állt. A gyerekek fordulónként is értékes díjakat nyerhettek, ám az összetett verseny első hat helyezettje tanulmányi eredményétől függetlenül, amennyiben kedve van hozzá a középiskola polgárának tudhatja magát. A verseny első három helyezettje Kaj-né Szabó Hedvig tanítványa, és a zalaszentbalázsi általános iskola tanulói, Molnár Gábor, Kovács Nikolett, és Farkas Katalin. Negyedik helyen Tóth Anita, a magyarszerdahelyi általános iskola tanulója végzett, ötödik a bázakerettyei Csordás Szilvia lett, és Szilák László a Templom téri Általános Iskola diákja lett a hatodik. Mindannyian értékes könyvjutalmat vehettek át.
D.É.
Vita a polgármester béréről - Ki marad, ki megy? - Az Ady utcában dolgozik a kisebbségi önkormányzat - Lesz építményadó - Felfüggesztették
a VTV átalakítását - Napirenden a Temetőhíd • •
Ülésezett az önkormányzat
Suhai Sándor polgármester köszöntötte az első közgyűlés résztvevőit, vendégeit majd az ünnepi jókívánságokat követően pártcsatározásoktól, viszályoktól mentes négy évet kívánt a testületnek.
Szavait követően - mivel szerdán hivatalos elfoglaltsága nem engedte meg - Tarnóczky Attila tette le az ünnepélyes képviselői esküt.
Ezután az új városatyák a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását célzó pont kivételével jóváhagyták a napirendet.
Tarnóczky Attila interpellációjában elmondta, a polgármester felszólítását követően a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői felajánlották lemondásukat, s így ma a hivatalban nincs egyetlen legitim középvezető sem. Ez pedig nem teszi lehetővé a közös, komoly szakmai munkát. Ezért a város első emberének intézkedését rögtönzés jellegűnek minősítette, mely nincs összhangban sem a törvény betűjével, sem szellemével és nem visz közelebb fikarcnyival sem egy más típusú hivatalhoz. Végül megkérdezte, kiknek a munkájára nem számít a felmondók közül a polgármester, s vannak-e a távozóknál nem rosszabb jelöltjei Suhai Sándor polgármesternek. Mondandóját zárva kérte a polgármestert, hogy azoktól a vezetőktől, akik maradnak kérjen nyilvánosan bocsánatot, hiszen - a felmondásra való felszólítással -rossz hírbe keverte őket.
Suhai Sándor polgármester válaszában elmondta, a képviselő komoly kérdést feszeget, állításaival azonban nem tud egyetérteni. A felmondás felajánlása nemes gesztus, s szó sincs rögtönzésről hiszen kampányában is megfogalmazta azt a gondolatot, hogy a középvezetői réteg változtatásra szorul. Leszögezte, a munka a hivatalban jóf megy, az említett eseménynek nem volt olyan hatása, mint a képviselő vélte. A kérdésre reagálva pedig kifejtette az osztályok beszámoltatása jelenleg is folyamatban van, s csupán az ün-
nepek után dől el ki megy és ki marad.
Teleki László a helyi cigány kisebbségi önkormányzat tagja emlékeztetett, a költségvetés tágyalásakor ne hagyják figyelmen kívül önkormányzatának anyagi igényeit, s kérte a testületet hivatali ügyek bonyolítására bocsássák rendelkezésükre közvetlen bérbeadással az Ady utca 1. szám alatt található két helyiséget, hogy január elsejével megkezdhessék az érdemi munkát. A városatyák huszonhárom igen és egy nem szavazattal támogatták a helyiségigényt.
Második napirendi pontként a polgármester illetményének megállapítása került a testület elé. - Rövid vita után nem hagyták jóvá az eredeti előterjesztést, mely a miniszteri illetmény nyolcvan százalékát, plusz harminc százalék költségtérítést javasolt, hanem tizenhárom igennel, tíz nemmel és két tartózkodással Czobor Zoltán indítványát támogatták. Eszerint a polgármester illetménye hetven százaléka lesz a miniszteri illetménynek - ez összesen 94185 forint -, s emellett a város első embere harminc százalék költségtérítésben részesül.
A képviselők ezután megszavazták a helyi iparűzési és a vállalkozók kommunális adójáról szóló rendeletek módosítását, s rövid vita után megalkották az építményadóról szóló rendeletet is.
Huszonöt igennel határoztak arról, hogy az IKI folyamatos működésének érdekében meghosszabbítják Vágvölgyi Tamás megbízatását 1995. március 31-ig.
Ezt követően a Városi Televízió közalapítványának ügye került a testület elé. Mint Suhai Sándor polgármester felvezette egyértelműen gazdasági okok játszanak abban szerepet, hogy VTV átalakításának felfüggesztését javasolta. (December 17-ig ugyanis nem tudhatták, milyen lízingszorzóval számol a technikát kölcsönadó DIPOL-H Kft.) Az új adatok birtokában úgy vélte, nem lenne szerencsés, ha az
évente emelkedő lízingdíjnak és a DIPOL-H jövőben a működtetésben elfoglalandó kulcspozíciójának köszönhetően zsarolt helyzetbe kerülne a város. A jelenleg használt technika kivásárlása, a 11,5 millió forintot emésztene fel, ám a város érdekeit szem előtt tartó közszolgálati televíziózás szempontjából ez lenne a járhatóbb út. Czobor Zoltán e kérdés tárgyalását célszerűbbnek tartotta a költségvetési vitával összekötni, majd megkérdezte mi az oka, hogy a közgyűlési határozat ellenére sem jött létre mind a mai napig a közalapítvány. Dr. Henczi Edit jegyzőnő válasza szerint az alapító okirat pontatlanságokkal volt teli, melyeket a megbízott ügyvéd csupán új megbízási szerződés aláírása után lett volna hajlandó kijavítani. Ezért a bejegyzéssel kapcsolatos tennivalókat a PMH jogászai oldják meg. Egyhangú döntéssel a városatyák a VTV átalakításának felfüggesztése mellett döntöttek, s utasították a polgármesteri hivatalt az átalakítással kapcsolatos felülvizsgálatot - különös tekintettel a gazdasági szempontokra - végezze el.
Utolsó napirendi pontként a Kossuth téri közúti és a Ligeti utcai gyalogos felüljárók állapotáról szóló előterjesztéssel foglalkoztak a képviselők. Huszonöt igennel döntöttek arról, hogy a forgalmi problémák megoldásának érdekében
nyolcmillió forintnyi céltartalékot különítenek el, melyet a közúti híd önsúlyának csökkentésére, szerkezetének átmeneti erősítésére fordítanak valamint a gyalogos híd biztonságossá tételére és a szükséges forgalomtechnikai beavatkozásokra használnak. Támogatták azt is, hogy el kell készíteni a bontási tervdokumentációt, az építési programtervet, melyeknek a már meglévő tervdokumentációval együt március végéig a közgyűlés elé kell kerülniük.
K.R.
1994 december 30. KANIZSA - WoidetU 5

Szőlő-Bor Kft.
Villány, Ady fasor 2. H-7773 Tel./fax: 72/352-344 Kereskedelem: 72/351-255
Boldog Uj Evet kívánunk!
t
X ff
Villányi Borok Lerakata Nagykanizsa, Ady Endre u. 35. H-8800 Tel./fax: 93/310-494 |
Villányi Borok Lerakata Budapest, Pesti út 474. H-1172 S
Tel.: 60/334-528, 158-4107/17, 158-4822/105 Fax: 158-4822
^^^^^^^^ ^Í^^^j^^^ii/
1
KANIZSA -
1994. december 3
OLASZ CSEMPE A CSENGERY UTCÁBAN
Amikor Szántó Miklós építési vállalkozó a telket megvette, még nem ez volt az elképzelése a hasznosítást illetően. Korábban már meglévő vállalkozásához keresett alkalmas telephelyet. Aztán egy másik, nagyobb hely alkalmasabbnak bizonyult a gépkocsik, munkagépek telephelye céljára.
- Tehát ebből a kínálkozó
lehetőségből lett a csempeszaküzlet?
- Valahogy így! Kerestem a lehetőségét annak, hogy itt is a szakmámmal kapcsolatos dologgal foglalkozzak. Olyan tevékenységi területet kerestem, melyben nem századik lesz az enyém... De a történetnek csak az egyik szála indul innen. A másik kicsit távolabbról, Olaszországból. Persze olasz csempét máshol is lehet kapni. Csakhogy én nem a nagykereskedelemtől szerzem be az árut. Külkereskedelmi joggal rendelkezvén, közvetlenül a gyártótól, s így jóval olcsóbban is tudom adni az átlagnál.
GARTNER INTERTRANS HUNGÁRIA
Nemzetközi Fuvarozási Szállítmányozási Kft.
Telefon: 92/312-692, 311-150, 312-130, 316-859, 323-482
Telefax: 92/312-138 Telex: 33-409
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós út 99. Postacím: Zalaegerszeg, Pf.: 37. Adószám: 10457812-2-20
iARIN£
HUNGAR»*
Nemzetközi árufuvarozás:
- cserepalettás áruk fuvarozása raklaptartós szerelvényeinkkel
- veszélyes áruk fuvarozása (ADR 2-9. osztály)
- hosszú áruk fuvarozása elhúzható tetős szerelvényeinkkel
- hűtést igénylő áruk fuvarozása hűtő szerelvényeinkkel
Belföldi fuvarozás:
- ásványolaj ipari termékek fuvarozása az ország egész területére szigetelt tartályszerelvényeinkkel
- fix platós, ponyvás és nyitott szerelvényekkel kereskedelmi áruk fuvarozása 1-24 tonnáig
- veszélyes áruk továbbítása belföldi forgalomban
- Hogy került kapcsolatba olasz gyártókkal?
- Ebben van jelentősége a történet másik szálának. Hatszázhetven olasz csempegyártó közül nehéz lett volna kiválasztani a legmegfelelőbbeket... Tizenkét - e szakmában vezető -olasz építőanyagokat gyártó cég hozott létre egy konzorciumot azzal a céllal, hogy együtt betörjenek a magyar piacra. Egy kereskedelmi hálózatot kívánnak nálunk létrehozni. Bemutatkozásuk Budapesten január végén lesz a beruházók, kivitelezők körében.
- S hogyan találtak egymásra korábban? Hiszen az Ön üzlete már december elseje óta működik...
- Olyan vállalkozókat kerestek, akiknek megfelelő anyagi hátterük van ahhoz, hogy ne csak egy bemutatótermet működtessenek, hanem egy raktárbázissal rendelkező mintatermet legyenek képesek kiala-
kítani. Ezt ugyanis a hazai félnek kell biztosítania.
- A burkolóanyagokon kívül milyen termékeket forgalmaznak még?
- Szeretnénk teljes körűen kiegyenlíteni e szakipar valamennyi ezzel kapcsolatos igényét. Forgalmazzuk például a Cercol cég ragasztó, fugázó anyagait, a Dolomit cég sza-niter áruit, a Zucchetti cég csaptelepeit, de megrendelésre olasz fürdőszobabútort is tudunk vevőinknek szállítani.
- Említette, hogy nagykereskedelmi tevékenységet is folytatnak.
- Valóban, kiszolgálunk viszonteladókat is. Tavaszra olyan megemelt készletekkel fogunk rendelkezni, hogy beruházóknak, nagyobb kivitelezőknek ipari padlólapokkal is rendelkezésükre tudunk állni nagykereskedelmi áron.
Gombás Imre
DEDRA
CSEMPE-PADLÓLAP MÁRKAKERESKEDÉS
Vezető olasz gyártócégek márkakereskedése
Nagykanizsa, Csengery u. 107. Tel./fax: 93/311-579
RAKTÁRRÓL KAPHATÓK!
JÁRÓLAPOK - CSEMPÉK - FÜRDŐSZOBA-BERENDEZÉSEK
Egyedi igények katalógusok alapján rendelhetők.
Közvetlen importőr, olcsó árak!
Viszonteladókat is kiszolgálunk.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK!
1994. december 3( KANIZSA - WouUU* 7

..w
KOGV
Tisztelt Gázfogyasztónk!
Gondolt-e már arra, hogy a földgáz, amely az otthona melegét és kényelmét biztosítja, milyen
úton - kiknek a munkája révén jut el a lakásába? A KÖGÁZ Rt. közel 1450 fős létszámmal Somogy, Veszprém és Zala megyében több mint 3600 km hosszú vezetéket üzemeltetve 168 település gázellátását biztosítja. E feladat mellett a saját erőből létrehozott gyárunk a KÖGÁZ szakemberek által kifejlesztett és gyártott gázipari termékekkel ellátja a hazai és részben a határainkon túli piacot is. Részvénytársaságunk privatizáció előtt áll, az új tulajdonos néhány hónap múlva ismertté válik. Bízunk benne, hogy nagyrészt a majdan az önkormányzatok tulajdonát is képező részvénytársaság működtetése során megőrzi, sőt növeli mindazt az értéket, amely a KÖGÁZ közel ötvenéves működése során felhalmozódott. Mi, akik a KÖGÁZ Rt-ben végezzük a munkánkat, a Tisztelt Gázfogyasztóinktól
és vevőinktől elsősorban megértést várunk. Szeretnénk, ha megértenék: a tervezett gázáremelés nem szolgál mást, mint a működésünkhöz és a fogyasztó ellátásához szükséges legfontosabb feltételek biztosítását. Szeretnénk, ha azt is megértenék: hogy amíg éveken keresztül a fűtőolaj, a tűzifa vagy a szén ára folyamatosan emelkedett, addig a legkényelmesebb és legtisztább energiahordozó, a földgáz ára szinte változatlan maradt és a
beszerzési árak emelkedése következtében a szolgáltatónak az alapvető feladatok ellátására sem nyújt már megbízható fedezetet; - ha energiagondjuk van, energiafejlesztésbe, korszerűsítésbe kezdenek legjobban akkor járnak,
ha bennünket keresnek, a földgázt használják; - a földgáz ma a legolcsóbb és legkényelmesebb energiahordozó.
Gondjaink ellenére következetesen folytatjuk annak az elvünknek a végrehajtását, hogy a KÖGÁZ Rt.
szakmai és biztonsági szempontból megfeleljen az elvárt követelményeknek, mely egyben az Önök által igényelt minőségi színvonal biztosítását is jelenti, az Önöknél megjelenő, vagy az Önökkel kapcsolatba kerülő szakembereink a lehető legmagasabb szakmai felkészültséggel és az elvárható legkifogástalanabb viselkedés mellett végezzék munkájukat. Szolgáltatásaink körét olyan irányba bővítjük, hogy ha a Tisztelt Gázfogyasztónak a földgázzal kapcsolatosan bármilyen igénye felmerül, mindenre megtalálhassa a számára is kedvező megoldást a KÖGÁZ Rt. helyi
képviseleténél.
Szeretnénk az Önök bizalmát a továbbiakban is elnyerni, ehhez a magunk részről az elvárható
magatartással és szükséges szolgáltatói alázattal kívánunk hozzájárulni. A további még panaszmentesebb kapcsolat reményében kívánunk
minden Tisztelt Gázfogyasztónknak sikereket, örömöket, valamint nagyon jó egészséget
az 1995-ös esztendőben.
KÖGÁZ Rt. menedzsmentje .és valamennyi munkavállalója
11 KANIZSA - PG 1994. december 30.
ÚTON EUROPABA
A ZALA VOLÁN Vállalat privatizációjáról már sokan és sokat írtak, bár a nagyvállalatból alakult több kisebb-nagyobb kft. kőzött az egyik legjelentősebbről még nem sok szó esett. Pedig méreteinél, eredményeinél fogva is megilleti a figyelem. A ma röviden GARTNER INTER-TRANS KFT.-nek nevezett vállalkozás 1991-ben alakult a ZALA VOLÁN Nemzetközi Fuvarozási Üzletágából.
A társaság tevékenysége a nemzetközi árufuvarozás, szállítmányozás, tartályszerelvényekkel a bitumen és pakura fuvarozása, valamint a belföldi fuvarozás.
- Mi a társaság teljes neve
ma? - kérdeztem Köves László ügyvezető igazgatótól.
- A teljes név, amely jelzi a tevékenységet is: GARTNER INTERTRANS HUNGÁRIA Nemzetközi Fuvarozási Szállítmányozási Kft.
- Mit jelent a GARTNER ebben a névben?
- A GARTNER elnevezés utalás az új tulajdonosra. A társaság 1991-ben alakult többségi állami tulajdonnal, amelynek kezelője a ZALA VOLÁN RT. volt. Az akkori szokásoknak megfelelően, nagyon kicsi jegyzett tőkével alakult a társaság, a gépjárműveket a többségi tulajdonos akarata alapján a ZALÁ VO-LÁN-tól béreltük. Ezeknek a járműveknek a zöme mind műszakilag, mind pedig forgalmi paramétereik alapján korszerűtlen volt, ráadásul az alapítás évében lépett életbe a nemzetközi fuvarozás végzésére vonatkozó feltételrendszer, amely konkrétan meghatározta a szakmai, anyagi és műszaki kereteket. Tekintettel arra, hogy társaságunk csupán jogi - cégforma - szempontból volt új, a versenyképes működésünk biztosításához alapvetően a műszaki feltételekre kellett koncentrálnunk. Ez egyértelműen a korszerűtlen járműpark cseréjét jelentette.
- Honnét volt anyagi fedezete a társaságnak a járművek cseréjéhez?
- Konkrétan erre a célra sem az akkori többségi tulajdonostól, sem a bankoktól nem kaptunk anyagi segítsé-
ABXÜE
INTERTRANS
Hu NGARl*
get. Sikerült azonban egy olyan lízingkonstrukció, amely az akkor éppen 100 éves fennállását ünneplő és a magyar piacon márkaképviseletet nyitó SCANIA jóvoltából az üzleti bizalomra épült. E konstrukció, valamint a dolgozói tulajdonosok tőkeemelésével sikerült 5 db korszerű, az EUR1 normáinak is megfelelő járműszerelvényt forgalomba állítani.
- Mi volt a helyzet a személyi feltételekkel?
- Társaságunk dolgozói szakmailag képzettek voltak, több éves gyakorlattal és piaci kapcsolatokkal rendelkeztek. Minden dolgozónak megadtuk a lehetőséget, hogy saját maga határozza meg a jövőbeni elképzeléseit. Nem kezdtük el a létszámleépítést, ez túl egyszerű és kényelmes megoldás lett volna. Természetesen voltak olyanok, akik vállalkozásba kezdtek, de közöttük is vannak már, akik mint vállalkozók újra a társaság keretén belül dolgoznak.
- Gazdasági eredményeik hogyan alakultak?
- Már az első év is eredményes volt, s hála a több irányú tevékenységnek - nemzetközi ponyvás és hűtő fuvarozás, tartályfuvarozás, veszélyes áruk fuvarozása, szállítmányozás - az eredményességen később sem esett csorba. Évről évre sikerült jelentős mértékben növelni a bevételeinket, amely ebben az évben több mint négyszerese lesz az induló 1991-es esztendőnek. Ezzel a teljesítménnyel Zala megye legnagyobb közúti árufuvarozó társasága vagyunk.
- Hogyan alakult a társaság privatizációja?
- A VOLÁN üzletrészének eladását 1992-ben hirdették meg. Sok érdeklődő volt, végül a feltételeknek mindenben megfelelő GARTNER KG. nyerte el a vásárlásra felajánlott üzletrészt, így a társaság
1993. január 1-től új tulajdonosi háttérrel rendelkezett. Az új tulajdonos megjelenése minőségi változást hozott a társaság életébe. Gyakorlatilag két év alatt 20 db elavult, korszerűtlen vontatót cseréltünk korszerű, zajszegény és az EIJR1 normának megfelelő járműre, valamint jelentős mértékben korszerűsítettük a tartályfélpótkocsi és a ponyvás félpótkocsi parkot. E cserének megfelelően 1993-ben megjelentek a járműparkunkban a hűtőszerelvények is. Természetesen ehhez a járműparkunkhoz a megfelelő piaci háttér és információs rendszer is rendelkezésre áll, döntő módon mindig a piac, a megbízói igények a meghatározóak a jármű- és egyéb fejlesztésünkben.
- Az üzemanyagárak emelése mennyiben befolyásolja a költségeket és a fuvarozási tarifákat?
- A költségeket azonnal és jelentős mértékben növeli, hiszen a fuvarozás egyik legjelentősebb költségneme az üzemanyagköltség. Az üzemanyagár növekedése a fuvarozási tarifában nem azonnal jelenik meg, egyrészt az éves, féléves keretszerződési korlátok, másrészt a piaci mechanizmusok hatására. Ezen a téren kemény verseny van és nagyon lényeges, hogy a fuvarozók megfelelő anyagi háttérrel és tőkebiztonsággal rendelkezzenek, nemcsak a tevékenységük anyagi finanszírozása miatt, hanem a jogszabályban rögzített, nagyon szigorú felelősségük miatt is. Egyébként a piaci értékítélet is ebben az irányban kezd hatni, a megbízók zöme már nemcsak a fuvarozó tarifáját tartja döntő szempontnak, hanem az általa nyújtott szolgáltatás minőségi paramétereit és anyagi biztonságát is. Ez teljesen természetes, hiszen a rakományok zöme értékes, vagy valamilyen szempontból különleges áru.
- Mit tesz a társaság a vevők megtartásáért?
- Alapvetően fontos, hogy versenyképes szolgáltatást adjunk. Ehhez elengedhetetlen egyrészt a jó fuvarszervezés, járműveink mindkét irányban rakottan közlekednek, kivéve a tartályszerelvényeket, amelyek jellegüknél fogva zömé-
ben csak egy irányban terhelhetők, másrészt a hatékony információs rendszer és költségfelhasználás. Az elmúlt időszakban több millió forintot fordítottunk a számítógépes hálózatunk kiépítésére, és most ebben az évben látjuk el a járműveinket mobil telefonokkal. Társaságunk rendelkezik az összes szakmai szempontból fontos árubiztosítással, tagja valamennyi jelentős szakmai szervezetnek. A technikai, szakmai, valamint a szervezési módszereink fejlesztésénél a piac határozza meg a döntéseinket. Ennek eredménye az utóbbi idők járműfejlesztési iránya, valamint az, hogy az idén elkezdtük az ISO 9002-94. nemzetközi minőségbiztosítási rendszer kialakítását is a társaságunknál.
- Mit hoz az 1994-es esztendő?
- A jelek szerint fennállásunk óta a legeredményesebb évünk lesz, ami a társaság vagyoni, piaci és belső szervezeti megerősödését illeti. A társaság jegyzett tőkéje az induló 1991. évi 5,4 millió forinthoz képest jelenleg közel 130 millió forint és likviditása is jó úgy, hogy nincsenek hiteltartozásaink, piaci kapcsolatainkban pedig meghatározóak lettek a közvetlen árutulajdonosi és elsőkörös speditőri kapcsolatok.
- Visszatekintve az elmúlt időszakra, mit tart a legfontosabbnak a társaság életében?
- Azt, hogy sikerült a gazdaságban meglévő mélypontokat áthidalni, hiszen mi fuvarozók rendkívül érzékenyek vagyunk a gazdaság állapotára. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy sikerült megtalálni a társaság tulajdonosi hátterében az igazi tulajdonost, akinek •elsődleges célja a társaság piaci térnyerése, vagyoni gyarapodása és magas színvonalú fuvarozási szolgáltatása. Büszke vagyok a munkatársaimra is, mert a társaságunk fejlődése, jelenlegi eredményei az ő munkájuk eredménye. Nagyon sokat kellett dolgoznunk azért, hogy idáig eljussunk. Ők pozitívan igazolták azt az elméletet is, hogy minden vállalkozás olyan, amilyenné azt az ott dolgozók alakítják.
Gombás Imre
1994. december 30, KANIZSA - TtoicUtc* k- .....— - 9
Állami
nyelvvizsga
A nagykanizsai Batthyány Lajos
Gimnázium 1995 februárjában ismételten állami nyelvvizsgát szervez! Jelentkezési határidő: 1995. január 6. Az írásbeli vizsgák időpontjai a következőképpen alakulnak: 1995. február 4-én német alapfok és angol középfok, 1995. február 18-án angol alapfok és német középfok.
Nálunk biztosan nyer, ha rendel!
Munkaruházati
termékek teljes választéka termelői áron!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457
vagy 312-277 Fax: 93/310-279
telinf$rmix
Október 1-től Nagykanizsán is!
Hallotta? Nem ismer? Hívja! TELIN FORMIX - NAGYKANIZSA
Információs lakossági szolgáltatás " reggel 8-tól este 8-ig a 93/310-751 telefonszámon.
Kulturális programot keres... Üzleti partnerre van szüksége... Elromlott a tévéje,
vagy bármi... Akciókra kíváncsi... Aki kíváncsi a legfrissebb ÁVÜ Marketing Adatbázis híreire...
A TELINFORMIX munkatársai számítógépes adatbank segítségével kérdéseire választ adnak az
év minden napján a 93/310-751 telefonszámon.
TELINFORMIX tagok részére a Westel telefonok 20 százalék kedvezménnyel kaphatók!!!
Ingatlankalauz: 3. rész
A haszonélvezeti jog
Az ingatlanok adásvétele esetén vevőként találkozhatunk azzal az esettel, amikor az általunk megvásárolni kívánt ingatlan haszonélvezeti joggal terhelt - ez az ingatlan tulajdoni lapjának III. részén tett földhivatali bejegyzésből derül ki -, vagy nekünk magunknak, mint vevőknek lehet olyan igényünk, hogy a tulajdonjog megszerzésével egyidejűleg -vagy akár azt követően is -haszonélvezeti jogot kívánunk bejegyezni, a vásárlást anyagilag elősegítő szüleink, nagyszüleink, más hozzátartozónk, ismerősünk számára. Sokszor pedig gyermekeinknek, unokáinknak vásároljuk a tulajdonjogot, s ilyenkor saját magunkat jegyeztetjük be haszonélvezőként.
De mit is jelent a haszonélvezeti jog? Személyhez kötött használati jogot, amelynek jogosultja a más tulajdonában lévő dolgot - a dolog állagá-
nak megóvásával - birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja.
A haszonélvezet kiterjedhet a dolog egészére, vagy annak egy részére. Ingatlan esetében a részleges haszonélvezet kiterjedhet az ingatlan egyes alkotórészeire - például csak a telekre, vagy csak az épületre -, az ingatlan természetben körülhatárolt részeire, s vonatkozhat az ingatlan osztatlan - eszmei - hányadára is.
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.
A haszonélvezeti jog mindig csak korlátozott időre, legfeljebb a jogosult élete végéig
állhat fenn. Létrejöhet szerződéssel, jogszabály erejénél fogva, bírósági vagy más hatósági rendelkezéssel. Létrejöttéhez arra is szükség van, hogy az ingatlannyilvántartásba bejegyezzék.
Jogszabály rendelkezésén alapuló haszonélvezeti jogról akkor beszélünk, ha a túlélő házastárs örökli annak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelynek tulajdonjogát egyébként nem ő örökli. A haszonélvezetnek ezt az esetét özvegyi jognak is nevezik.
A haszonélvező a jogát nem ruházhatja át, de a haszonélvezeti jog gyakorlását másnak átengedheti. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot tulajdonosának visszaadni.
Horváth Zoltán Vilmos szakvizsgázott ingatlanközvetítő, oki. üzemmérnök, szakokleveles marketing menedzser
A sorozatot a SIKER Ingatlanközvetítő Iroda (Nagykanizsa, Terv u. 4.) készíti.
Boldog új évet!
Étkezzen a Fortunában! Különleges ételek bő választéka, egyéni ízek, gyors kiszolgálás várja Önt.
Csoportos étkezésnél 10% engedmény. Sportolóknak 20% engedmény. Köszönjük, hogy nálunk tölti szabadidejét és választ ajánlatunkból!
Rákhely - Horváth, Fortuna Vendéglő Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 2/a. RESTAURANT I (7-es főközlekedési út bevezető szakaszán)
FORTUNA Tel.: 06/93/317-375
Szeretettel, várjuk kedves vendégeinket a hét minden napján. Nyitva tartás: 11.00-24.00 óráig.
KANIZSA
Egy hetilap, amit szem előtt kell tartani!
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 1 Telefon: 140-1711, 149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak
Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap |
ÉGMUTATÓ
10 lllllll! [ KANIZSA - 1994. december 30.
Év végi számvetés a karácsonyfa alatt
A
polgármester ünnepei
Az év vége nemcsak egy naptári ciklus végét jelenti, de az egymást követő ünnepek miatt is különleges az emberek életében. Városunk közelmúltban megválasztott polgármesterének, Suhai Sándornak ezt az időszakot más ünnepélyes pillanatok is gazdagították. Vajon hogyan ünnepel családjával, mit jelentenek az ünnepek, mitől válnak számára felidézhető emlékké?
- Az év vége családunkban mindig a számvetés ideje volt - kezdte Nagykanizsa új polgármestere. - Édesapám arra tanított bennünket, hogy legkésőbb a karácsonyfa alatt állva gondoljuk végig, mi történt az évben és próbáljunk arra is gondolni, mit szeretnénk a következő'' évben megvalósítani. Ez nálunk egy nagyon sajátos, ünnepélyes pillanat volt, hiszen öten vagyunk testvérek, édesapám egyedül nevelt fel bennünket.
- A családról melyik a legelső emlékkép, ami valamiért megmaradt?
- Ez a szituáció valószínűleg annyira elütött a megszokottól, hogy megmaradhatott még egy három és fél éves gyerek emlékezetében is: egy vagonban, összepakolva költöztünk, Nagyváradról települt át a család Szegedre. Akkor még édesanyám is velünk volt. Mi nem voltunk erdélyiek, igaz Nagyvárad sem volt egyértelműen Erdély. Szüleim pestiek voltak, de a család Moson megyéből származott. A mai fogalmak szerint vállalkozó ősöm is volt, a Mosoni-Duna környékén valamelyik dédapámnak malma volt. Tizenöt évvel ezelőtt még volt olyan öreg, aki ismerte a mondást: „megverte az isten, mint a Suhai malmát". Ugyanis volt egy olyan nyár, amikor hétszer csapott bele a villám dédöregapám malmába.
Szüleim a határcsatolgatá-sok alkalmával kerültek át Váradra. Édesapám görög-keleti lelkész és magyar szakos tanár volt, a Szent László Gimnáziumban tanított. Feladatul kapta, a nagyváradi magyar görög-keleti egyházközség megszervezését, ezért kerül-
tünk oda. A román anyanyelvű ortodox misézés mellett ekkor az egy politikai feladat volt, hogy a magyar nyelven miséző, ugyancsak ortodox görögkeleti egyházközséget megszervezze. Ennek lett volna a vezetője édesapám, de rövid időn belül módosult a határ. Szinte abban a pillanatban, amikor lezárták a határt, nekünk el kellett onnét jönni, hiszen édesapám nemkívánatos személlyé vált az akkor megint felállt román közigazgatás számára.
- Milyenek voltak a karácsonyaik?
- Meghitt és bensőséges, és nem olyan gazdag, mint manapság. Akkor a tányérra tett szaloncukor meg a diós, mákos beigli is szinte ajándéknak tűnt. Egy családban öt gyerek elég nehéz anyagi helyzetet teremtett. Ma egy háromgyerekes, vagy egy-egy keresővel rendelkező kétgyerekes családnak van hasonló életszínvonala, hogy az ajándékok inkább a közszükségleti, hasznos holmikból kerülnek ki.
- Szegedi lévén hogyan került Kanizsára, milyenek voltak az első benyomásai?
- Nagykanizsára először úgy jutottam, hogy meglátogattam leendő feleségemet, akkor már gyűrűs menyasszonyomat és családját. A város körülbelül akkora élményt jelentett, mint mikor érettségi után először pillantottam meg a Balatont, ami egy alföldi gyerek számára a világ végének tűnt. El sem tudtam képzelni, amíg egy volt osztálytársammal autóstopos országjárásunk alkalmával el nem jutottam oda. Pár év múlva Nagykanizsára motorkerékpárral érkeztem. Zalasárszeg felől jöttem, az öreg motorommal alig tudtam fölkapaszkodni az emelkedőn, ez egy síkságon felnőtt gyereknek hullámvasútnak tűnt. Ezután pillantottam meg Kanizsát, ami tényleg hatalmas élmény volt. A későbbi családomban sokszor mondták, hogy aki az Alföldről érkezik a Dunántúlra, az soha nem kívánkozik vissza. Erre én azt mondtam, hogy „ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza", úgyhogy vitatkozgattunk erről sokszor, de be kell látnom, hogy igaz volt a megállapításuk magva. Szeretem Szegedet, ma is közel áll hozzám az alföldi táj, nem is értettem sokáig, hogy itt miért más. Arra gondoltam, hogy talán a dimbes-dombos zalai táj a meghatározó, de nem... Talán az emberek másmilyenek. Bizonyára ebben
közrejátszik az is, hogy ezek a gyönyörű dombok körbezárják ezt a területet és közelhozzák az itteni embercsoportokat egymáshoz. A bevándorló rövid időn belül idevalósinak érezheti magát.
- Maga a város hogyan él az ön emlékezetében?
- Első pillanattól tetszett Nagykanizsa. Ócska motorommal megálltam a mai Turulszobor mögötti, akkori egyirányú utcában és az első találkozásom a közrend őrével volt Nagykanizsán. Nagyon udvariasan figyelmeztetett - látva, hogy messziről érkeztem —, hogy meg kell nézni azt a bizonyos táblát, akár milyen ismeretlen helyre érkezik az ember. Azután Kanizsa a későbbiekben az otthonommá vált, munkahelyeim kötöttek ide, igaz, első pedagógiai gyakorló évemet Orosztonyban töltöttem. Akkor már az új családommal, kétéves kisfiammal ott volt az első olyan karácsonyunk, amit önállóan, a nagycsaládtól külön ünnepeltünk. Ez egy felejthetetlen emlék számomra. Aztán még sok karácsony megmaradt kisgyerekes karácsonynak, mert öt év különbséggel megszületett második fiam is. Sokszor mosolyogva gondolkodtam el a fa alatt - megtarva a szokásos számvetést hogy a régi és a konszolidáltabb, gazdagabb karácsonyok révén ki örül jobban: aki többet kap, vagy aki életében kevesebbet kapott és ezért a kisebbnek nagyon tud örülni?
- Mostanában hogyan ünnepelnek?
- A gyerekek önálló családban élnek, megnősült már mind a két fiam. Majdnem másfél éves unokám van, úgyhogy más most a karácsony is. A kisgyerek számára igazán talán majd jövőre lesz érzelemgazdag a karácsony, akkor lesz aktív résztvevője az ünnepnek. Ma az a központi kérdés, hogy mikor rántja le az első szaloncukrot vagy az egész karácsonyfát. Ez az ő számára a felfedezés kora. Egyébként nálunk a családi hagyomány átöröklődött, erre nagyon ügyeltem. Szenteste mindenki otthon marad, én feleségemmel kettesben tettem meg az évi számvetést. Idén sok történésről kellett elszámolnom, hiszen az elmúlt hetekben következett be életem legnagyobb változása. Huszonöt éves pedagógiai pályafutás után közigazgatási területre váltani még akkor is nagy számvetést igényel, ha kilenc év kitérő ezt a folyama-
tot megszakította. Egy ilyen jelentős középváros vezetését elnyerve idén van miről elgondolkodnom.
- Amikor a nagy sóhaj fölszáll a karácsonyfa előtt, ez a város sóhaja is?
- Az is, de amikor nagyon felragyog a szemem, az a megtiszteltetés érzése, az hogy ilyen feladatot kaptam a várostól.
- Év végén, az új év elején nagy fogadalmakat szokott tenni?
- Korábban nagy elhatározásokat, fogadalmakat tettem, aztán rájöttem, hogy ezekből nagyon kevés valósult meg, így olyan jó tíz éve nem vagyok fogadalomtevő. A mérleget mindig elkészítem, mert azért szeretem előre látni, hogy vajon mit hoz a következő év: ez egy áttekintés. Nem hiszen, hogy az ünnepélyes percekben tett fogadalmak valóra válthatók.
- Milyen hosszú időre szokott tervezni?
- Szeretem tudni általában középtávon, hogy mi lesz velem. Most van egy formális négyéves periódus az életemben, de nem titkolom, hogy elképzeléseimet, terveimet nemcsak közép, de hosszabb időszakra kell kialakítani. Függetlenül attól, hogy majd négy év múlva engem választ-e a lakosság vagy nem, a tervet magamban úgy kell elkészíteni, hogy az egy nyolc-tíz éves időszakot foglaljon magába.
- Nem furcsa, hogy a következő periódusok nem szeptembertől szeptemberig tartanak? Vagy igazgatóként már áttért a költségvetési évben való gondolkodásra?
- A tanév és a gazdasági év különbözősége okozott egy kis gondot, zavaró volt saját életritmusomban. Most is zavaró. Szenteste előtt most közgyűlés volt, korábbam én ilyenkor már nem dolgoztam, már a fenyőfa körül serte-per-téltem. Nálunk kérem beosztástól független én tisztítottam mindig az ablakot, a takarításban való részvétel pedig egyenesen kötelező.
- Ha már itt tartunk, Suhai Sándor hogyan pucolja az ablakot?
- A következő a menetrend: leveszem az ablakot, a keretet, a tokot gyönyörűen lemosom, aztán az üveg következik. Ez kizárólag újságpapírral végzem, nem hiszek a kozmetikai és vegyipar csodaszereiben. Sosem éreztem dehonesztáló-nak azt sem, hogy bevásárolok, viszem a család motyóját, takarítok vagy éppen a tészta-
1994. december 30. .....— '' '' .:.K.;,j. KANIZSA - gv faxféltctéuá, 11
gyúrásban segítek, hiszen az én kezem erős... ilyen vonatkozásban is - tette hozzá nevetve. - Ami körülöttünk kellemes érzést kelt, akkor a miénk igazán, ha a saját munkánk is benne van.
- Egy esztendő múlva vajon hogyan tekint vissza az elmúlt évre, amikor már az utcán esetleg nemcsak gratulálni állítják meg az emberek.
- Számomra nagyon fontos ez a dolog. Kanizsán élek, itt szeretném az életem hátralévő részét is eltölteni. Szeretnék úgy dolgozni, hogy majd nyugdíjasként úgy gondolhassak vissza erre az időre, hogy az Kanizsa és az életemnek is egy nagyon tisztességes fejezetet volt.
- Gondolatban a három és fél éves gyerektől eljutottunk a majdani nyugdíjas korig. Közben, még gyerekként hasonlóképpen képzelte el a közben lévő időt?
- Nagycsaládban ez szinte hierarchizálódik. Én érettségi után színiakadémiára jelentkeztem, de nem sikerült a felvételim. Maga a pedagógia közel állna a színházhoz, csak nem nézőtér, publikum, hanem gyerekek vannak. Nem színpad van, hanem katedra, de éppúgy ki kell állni valakik elé. A gyerekek és mögöttük a szülők nagyon kritikusan figyelnek. A pedagógusnak nem szerepet kell játszania, de tudnia kell, hogy minden mozdulatát, szavát, mondatát olyan műkri-tikusok elemzik, mint a színpadon a színésznek.
- Volt valamilyen szerepálma mint annak, aki á világot jelentő deszkákra vágyót?
- Idáig nem jdtottam el, biztos, hogy a sikeres ember szerepe vonzott volna. Érdekeltek az intellektuális szerepek. Ma is van hasonló felelősség, azonosság polgármesterként is, hiszen nem olyan egyszerű dolog odaállni a televízió nyilvánossága elé. Vigyázni kell minden arckifejezésre, hiszen ennek is nagy szerepe van egy ember megítélésében.
- Mit kíván a ''95-ös évre a városnak?
- Egy pártviszályok nélküli évet. A mai morbus hungari-cusnak, a magyar népbetegségnek ma Magyarországon a viszálykodást tartom. Egy békés, nyugodt, kiegyensúlyozott esztendőt kívánok, mert akkor nem fog olyan keménynek tűnni azt, ami gazdasági oldalról sajnos kényszerítő erővel jelentkezik.
L.I.
Három évtized a
közigazgatásban
December 8-án a Zala megyei önkormányzat által alapított Zala Megye Közigazgatásáért elnevezésű kitüntetésben részesült dr. Lukácsa Erzsébet. Ez alkalomból beszélgettünk vele.
- A jogi egyetem elvégzése után, 1963-ban kezdtem a közigazgatásban dolgozni Zala-szentgróton, mint gyámügyi előadó, majd három évig Nagykanizsán, a Tanácson dolgoztam a titkárságon, mint főelőadó, majd rövid ideig Kaposváron, mint vállalati jogász vállaltam munkát. 1974-ben kerültem az akkori nagykanizsai tanácsra, először a műszaki osztályra főelőadónak, majd az igazgatási osztályra osztályvezetőnek. Egészen 1991-ig ebben a munkakörben dolgoztam. Ezt követően a Hatósági Osztályon dolgoztam, majd 1992. október 15-től kerültem a titkárságra, ahol ma is osztályvezetői munkakörben dolgozom.
- Három évtized nagy idő, változtak ez alatt az idő alatt az ügyfelek?
- Nem mondanám. Mindig is voltak gondok, ma talán egy kicsit több. Nem mindig hálás feladat az ügyfélfogadás. Akiknek megelégedésére sikerült az ügyüket elrendezni, azok elégedettek voltak velem, akiknek nem sikerült valami, azok nyilván haragudtak rám. Sokszor megbántottak, de mindig képes voltam elfelejteni, s valahol legbelül meg is tudtam érteni azokat az embereket, akiknek nem volt fedél a fejük felett, vagy más megoldatlan problémájuk akadt... Szerettem és szeretem ma is a munkámat, ezért állok ma is a köz szolgálatában.
- Milyenek voltak a kollégák?
- Minden jól elvégzett munka csapatmunkát feltételez, és ez az én munkám során is így volt. Ha valamiben eredményt sikerült elérnem, ahhoz hozzájárultak a kollégák is, akiket nemcsak jó szakembereknek tartok, hanem kiváló munkatársaknak is.
- Mindig gond az, ha egy nő vezető...
- Nekem nagyon sokat segített a családom, főként a férjem, hogy meg tudjak felelni
a munkahelyem elvárásainak. Az ügyfelekkel való törődés nem korlátozódik csupán a munkaidőre, ennél többel is vállalni kell, ám ezt egy családanya csak abban az esetben teheti, ha a férj segíti ebben. Ma már felnőttek a gyerekeim, a fiam egy pesti cégnél kapott munkát, miután elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát és a Külker markeling szakát. Lányom tavaly végzett Kaposváron óvodapedagógusként, jelenleg első éves kertészeti főiskolás, és úszó szakedzői végzettségének megszerzését is célul tűzte ki. Mi hárman - két gyermekem és én - mindannyian a Batthyány-gimnáziumban végeztünk, csak az én időmben még Irányi Dánielnek hívták, a fiam ugyanott landleros volt, a lányom már batthyányis.
- Ha találós kérdést akarnék feltenni, azt kérdezném, mi köze az ön családjának a tarhonyához...
- Hát igen. a fiam a „ki mit tudós" Tarhonya Kedély-zenekar dobosa, igaz, most éppen egy kissé „ válságban" van a csapat, de remélem, sikerül talp ráállniuk.
- Mióta él Kanizsán?
- Kétéves voltam, amikor a családom ebbe a városba költözött, én még Kéthelyen születtem, Somogy megyében. Az állálános iskoláimat a Vécsey-ben, majd a Rozgonyiban végeztem. A Csizmadia házaspár és Jesch Aladárné egyengették útjaimat. Egyébként eleven gyerekek voltunk a testvéreimmel és az utcabeli gyerekekkel együtt, nálunk a nyári szünet estéi rögtönzött színielőadásokkal teltek, és a szüleim házának udvarán szinte sohasem csendesült el a gyerekzsivaj.
- Miért a jogi pályát választotta?
Eredetileg az iparművészeti főiskola divattervező szakára szerettem volna jelentkezni, de oda nem vettek fel, így végeztem el a jogot, amit azért nem bántam meg. A kézügyességemnek. rajztudásomnak egyébként később is hasznát vettem, még a lányomnak is tudtam segíteni a főiskolai feladatok megoldásában.
Az utolsó szó jogán...
- Nagyon szeretek dolgozni, szeretem a munkatársaimat, nem vagy csak nehezen hiszem el azt, hogy egy ember rossz, inkább rosszul foglalkozunk vele, rosszul közelítjük meg.
D. É.
Vezetők múltidőben
A leköszönt önkormányzattal együtt búcsúzott a hivatalos politikai és közélettől a város két vezetője, dr. Kereskai István polgármester és Farkas Zoltán alpolgármester. A titulusok már csak múlt időben értendők, mindkettőjüknek a civil élet jelenti a közeli jövőt. Vajon milyen konzekvenciákat vont le Farkas Zoltán a négy évről, milyen politikai és egyéb buktatói voltak számára az előző ciklusnak?
- Az elmúlt időszakot én pozitívnak ítélem meg, de természetesen voltak olyan momentumok is, amelyek miatt nem lehet egységes ez a kép. Ha az ember nem szervezi meg jól, hogy teljes kép alakuljon ki róla, ha a saját image megteremtése elmarad, nagy csalódást okozhat. Akikkel személyesen találkoztam az elmúlt négy évben, azokban nem nagyon alakulhatott ki kedvezőtlen kép rólam. De ez a városban lakók elenyésző része, ezért fontos, hogy ha valaki hosszabb távon gondolkodik a közéleti szereplésről, annak arra kell törekednie, hogy minél reálisabban tudják megítélni. Ezt mi elmulasztottuk. Az emberek saját szemszögükből ítélnek meg mindent, ehhez megtalálják az ideológiát is, és bizony ettől merevednek le legtöbbször az álláspontok.
- Teljesen kilép a közéletből?
- Figyelemmel fogom kísérni a város közéletét, a politikát, a város éleiét, ha energiám engedi. Ugyanez a kevés energia okozza azt, hogy a magyar emberekel a mindennapi betevőért vagy a picit jobbért való hajsza távol tartja a közélettől és a politikától. Sokszor a nehézségekért azokat teszik felelőssé, akik vezető pozícióban vannak. Ebben van igazság, de el kell tudni dönteni, hogy adott szinteken ki, miért felelős. A város vezetését arról kell megítélni, hogy mi az a változás, ami egy időszak alatt bekövetkezett. ám itt ne az legyen a mérvadó, hogy szemetes-e a város. Aki döntési helyzetben van, annak ki kell alakítani egy elképzelést, hogy milyen irányban haladjunk és ez nem biztos, hogy koncepciók meg-
12 W''my '' ^''ÍV";:?!""........... KANIZSA - fcáfélfctéAeÁ 1994. december 30.
fogalmazását jelenti, amiket annyiszor számon kértek raj-tunk az elmúlt négy évben. Holott a koncepció egyértelmű volt: minél kevesebb adósságot felhalmozni és az állami támogatást minél hatékonyabban felhasználni.
A volt alpolgármester szerint a reális célkitűzések közül megvalósították például a kiskanizsai csatornázást, amit a volt városi tanács évtizedeken keresztül nem volt képes megoldani, de említette a szeméttelep ügyét és a tornateremépítéseket is. Mint mondja, a korrekt partnernek bizonyult, városban működő vállalatok, üzemek tekintetében azon az állásponton volt, hogy maximális segítséget kell nyújtani nekik, egy önkormányzat szerény lehetőségeihez mérten. Talán a legkevésbé toleráns cég az önkormányzat volt?
- Ha egy-két előkészítő embernek a hosszú tárgyalások alatt állandóan arra kell gondolni, hogy a huszonkilenc tagú testület tagjai hogyan lépnek, az okoz konfrontációt. Nem biztos, hogy az ember mindig megtalálja a kellő mértéket. A politikában a perifériára kerültem, mert nem volt energiám arra, hogy a helyi Fidesz-csoportban olyan viszonyokat építsek ki, amely engem támogatott volna. Én lettem volna a polgármesterjelöltjük, én vezettem volna a listát, de miután ezt mind megszavazták, mindent elkövettek, hogy a négypárti koalícióban minél gyengébb legyek. Ha tisztességes lett volna a tárgyaló delegáció, nem eshetett volna meg, hogy olyan ember legyen a második a listán a kisgazda színekben, aki a négy év alatt pártot váltott. A négy évig funkcionáló fideszes alpolgármestert talán sokkal jobban megillette volna egy ilyen hely. Ha saját csapaton belül így ítélnek meg, akkor számomra ez azt jelenti, hogy nem szabad tovább politizálnom, mert ez kritika a személyemet illetően. De az is lehet, hogy csak egy ember ki-golyózásáról volt szó, így más esélyei jóval nagyobbak lehettek akár a négypárti koalíción belül is.
A leköszönt alpolgármester a jövőre nézve elmondta, hogy - amellett, hogy az Olajbányász labdarúgóinak szakosztályigazgatója - egy vállalkozást kíván beindítani.
L. I.
A megye díjazottja
A Zala Megyei Önkormányzat által alapított Közművelődésért díj idei egyik kitüntetettje Kocsis Katalin, a Nagykanizsai Városi Könyvtár munkatársa. Neve a zenei részleggel fonódott össze, de országosan ismert a rádiós és televíziós vetélkedők révén lett. A díj indoklásában könyvtárosi munkája és a vetélkedők egyaránt szerepeltek, mint a díjazok mondták, a nagy nyilvánosság előtti sikeres szerepléseivel öregbítette a megye hírnevét. Az első ilyen rádiós versenyen Nagykanizsa csapatával sikerült első helyezést elérniük, majd később a csapatok megyei szintűek lettek, szintúgy sikeresek. A későbbi szereplések már egyéni versenyzést jelentettek Kocsis Katalin életében, ezeket a tévénézők is figyelemmel kísérhették. Neve a zenével kapcsolódott össze, a kanizsaiak képzeletében jellegzetes kép alakult ki róla.
- Gyerekkoromban is megvolt az igényem a zenére -mondja a beszélgetés elején de a lehetőség hiányz,ott. Ha abban a kis faluban, ahol laktam, rendszeresen hozzájuthattam volna lemezekhez, színházi előadásokhoz, az főnyeremény lett volna számomra. A mai fiatalok meg azt mondják, hogy nincs elég lehetőségük művelődésre, szórakozásra.
A zenei részleg beindításáról már a hatvanas években is szó volt, de realitássá akkoriban vált, amikor már Kocsis Katalin is a városi könyvtárban dolgozott. A felkészültséghez nem kis terjedelmű zenei ismeretekre van szükség. A zeneirodalom mellett figyelemmel kell követni a mai zenei életet, zenészeket, énekeseket, zeneszerzőket, zenekarokat - és nemcsak a komolyzene területén. Zenei katalógust kell készíteni, a műfajokat jól kell ismerni, hogy könnyen visszakereshető legyen egy szerző, egy zene, egy stílus alapján valamilyen hanghordozó vagy ezzel kapcsolatos könyv, kiadvány.
- Van rá lehetőség, hogy például annak alapján kikeressünk valamit, hogy az egy hegedűszonáta, vagy egy capriccio. Az olvasók igényei igen sokfélék, attól kezdve, hogy a Madonnától akar valaki valamit hallani, vagy Csajkovszkij
B-moll zongoraversenyére kíváncsi, egészen addig, hogy valamilyen zenét akar mondjuk október 23-i ünnepélyhez. De van olyan kívánság is, hogy valaki egy szép barokk zenét szeretne, vagy hogy olyan legyen, ami megnyugtatja. Hogy megfelelően ki tudjuk elégíteni az igényeket, bizony elég nagy ismeretanyagra van szükség.
Kocsis Kati a zeneirodalomból az operákat kedveli a leginkább, nagy sajnálatára Kanizsán ennek színházi operaelőadáson nem nagyon lehet fül-és szemtanúja. Igaz, nemegyszer tett már olyan budapesti utazást, amikor ilyenfajta igényeit kielégíthette, de főleg a vetélkedők felvételei alkalmából használta ki a főváros lehetőségeit. Maradnak a lemezek és a videó segítségével élvezhető operafelvételek. A város zene iránt érdeklődő rétegeiről megtudtuk tőle, hogy nemcsak az ízlés, a zenei divat miatt eltérőek az igények, de vannak a zenét „csak" szeretők, vagy hobbiszinten művelők, de vannak többen, akik zenei pályára készülnek és kéréseikkel akár a mindennapok kihívását is megteremtik a zenei könyvtáros számára. Maga is tanult zenélni, de nem volt tehetséges - mondja. Kanizsa zenei életét felemásnak ítéli meg.
- Sokszor mondják, hogy a vidéki városok közül itt volt először zeneiskola, a városnak milyen polgári múltja van -ugyanakkor egy koncert fél-házzal megy, egy „Ki Nyer Ma?" vetélkedőre nincs jelentkező. Az a furcsa, hogy hiába dolgozik a zeneiskola, hiába van ennyi növendéke, úgy néz ki, mint közönség nyomtalanul eltűnik. Szeretném, ha az iskolák is jobban kihasználhatnák zenei részlegünket, például rendhagyó énekórát tarthatnánk a könyvtárban. De ezt eléggé megnehezíti a nyitva tartásunk, hiszen ilyen esetben az olvasók nem tudnák igénybe venni a szolgáltatásainkat. A tanárok közül azért többen fordubnak hozzánk segítségért. Hangkazetták és videofilmek kölcsönzőének biztosítását is szeretnénk megoldani, a filmek a nem kommersz alkotások közül kerülnek ki, kőtelező olvasmányok filmjei is megtalálhatók közöttünk, de a Koz-mosz-sorozattal és a National Geographic ismeretterjesztő filmjeivel is szeretnénk a kínálatot bővíteni.
A vetélkedőkkel kapcsolatban még elmondta, hogy szó volt újabb tévéműsorról, talán
a romantika témaköréből, igaz, jövőre Bartók-évforduló is lesz. Általában a történelmi, irodalmi, képzőművészeti tudnivalók elsajátításával készül szorgalmasan, de szerinte kevesebb zenét hallgat, mint gondolják. Sokszor csodálkozik, honnan ismer fel egy dallamot, egy zeneművet, igaz van, ami már hosszú ideje kifog rajta: tán nem szereti Brahmsot?
- A zene számomra olyan dolgokat tud elmondani, amit máshogy megfogalmazni nem lehet - fejezte be a beszélgetést Kocsis Katalin.
Hozzáteszi, hogy nagyon örül a megye által neki ítélt díjnak, de a város elismerésére jobban vágyott volna. Nagykanizsa városát képviselve, a város nevét a köztudatba juttatva versenyzett, de az eseti és spontán gratulációkon kívül Kanizsa hivatalos kitüntetésben még nem részesítette, pedig ennek egy fokkal még jobban örült volna.
L. I.
így látja az olvasó..
S. Sándorné:
- Egyre jobb a lap! Olvasmányos, jól tájékoztat. Receptjei, rejtvényei külön érdeklődésemre tartanak számot. A helyi politikai tájékoztatás reális. Nem szószátyár lap! Üzlet- és iskolapolitikai anyagai értékesek.
T. Imre:
*
- A város aktuális problémáit feszegető dolgokról is szeretnék olvasni. Például a fontosabb rendezvényekről, amolyan előrejelzést adjanak, az érdeklődők tájékoztatása miatt. Adjanak nagyobb teret a városban történt eseményeknek. Különböző iskolák eredményeit a tanulmányi versenyek után feltétlenül közöljék. Jó lenne, ha a város értelmiségét jobban „felrázná" a lap. A város szervezeti átalakulási folyamatát jobban kövesse a lap. Tetszett a díszpolgárokról szóló tudósításuk.
N. Andrea:
- Jó összeállítású a Kanizsa. Rendszeresen olvasom, tetszenek a személyekről szóló anyagok. A sportrészt terjedelmesnek tartom, rövidebbre venném a tájékoztatókat, az értékeléseket.
Sz. Jenő (Budapest):
- Kanizsai a feleségem, már
1994. december 30.
KANIZSA - Év
13
nyugdíjasok vagyunk és sokat jövünk Kanizsára. A lapot mindig megvesszük, szívesen olvassuk. Tájékoztatójuk széles skálán mozog, szinte minden réteget igyekszik megnyerni. A jelek szerint sikerrel, hiszen előfordul, hogy már csak a városközpontban kapom meg a lapot a megjelenés második napján. Jó úton haladnak, így tovább!
K. Virág:
- A lap színvonala jobb is lehetne... Ne legyen benne ennyi politika! Ne csak a rockzenét népszerűsítsék, lássák be, hogy más érdeklődési körű személyek is az olvasóik közé tartoznak. Jó a sportoldal, a horoszkóp, a rejtvény és a gyerekoldal. Nem lehelne a lap első-hátsó oldalát színes nyomással készíteni?
S. Sándor:
- A lap nem mindig a lényeget mutatja be a városról. Kevés a cikk a gyárakról, üzemekről, azt ott dolgozók életéről és gondjairól. A kanizsai eseményeket gyorsan közlik. Úgy látom, hogy sokan veszik és olvassák a munkatársaim közül is a KANI-ZSÁ-t. Ez így van rendjén!
Sz. Krisztina:
- A lap széles rétegekhez szól. He[i megjelenése indokolt, bármelyik párt kerüljön ki győztesen az önkormányzati csatából...
V. Ferencné:
- A Platán-sori újság pavilonban hetente száz példányt kapok a KANIZSÁ-ból. Gyorsan fogy, nem ritka eset, hogy vasárnap már nemmel kell válaszolnom a vásárlóimnak. Több példány is elmenne... Én is olvasom, érdekes sok területet érintő és feldolgozó lap.
Sz. Renáta:
- Jó lenne, ha a Kanizsa környéki sporteseményekről is beszámolna a lap. Iskolai újságokból is beépítenék cikkeket...!?
Sz. Péter:
- A sportoldalon kezdem a lap olvasását, majd következik a többi oldal. Zalaegerszegen is terjeszteném a lapot, bizonyára van rá igény.
O. József:
- Rendszeres olvasójuk vagyok. Több információ kellene a nyugdíjasok számára, hogy hol lehet három-négy nap múlva olcsóbban vásárolni és ami a lényeg, hogy milyen terméket! Nem járható ez az út?
B.B.
Magyar-német karácsony
Az elmúlt évhez hasonlóan idén is a puchheimi Német-Magyar Egylet szerzett örömet a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet lakóinak -karácsony alkalmából.
A GYIVI-ben megtartott ünnepségen Anna Nagel, az egylet vezetője köszöntötte a gyermekeket és az intézet dolgozóit. Rövid megemlékezésé-
ben elmondta, hogy - nagy örömükre - milyen régóta tart a kapcsolat a két intézmény között, s szeretnék, ha a jövőben is megmaradna a barátság. Ezt követően Anna Nagel valamennyi állami gondozottnak ajándékokat - piperecikkeket, édességet - adott át. Emellett a nyolc főből álló puchheimi küldöttség, amely csak az
ajándékozás miatt jött Nagykanizsára, több százezer forint értékben hozott az otthonnak ruhaféléket, játékot, bútort, lakásdíszítő elemeket, kerékpárt és pénzt.
A karácsonyi ünnepélyt a Kanizsa Táncegyüttes gyermekcsoportjának műsora tette színessé.
H. I.
ÜNNEPI HANGVERSENY
A Felsővárosi templomban ünnepi koncertre került sor december 18-án. Ebben az évben az Állami Zeneiskola tanárai, hallgatói, a HSMK Vegyeskara és a Pedagógus Nőikar nagyszabású közös programot szervezett.
A műsorban elsősorban Petz, Bach, Kodály és Scheidt téli ünnepkört és a születés misztériumát dicsőítő ünnepi kompozíciói szólaltak meg. Nagy sikert aratott Rodrigo: Aranjuezi koncertjének II. tétele, valamint Vivaldi
Illegális
fenyőárusok
Kilenc illegális fenyőárust füleltek le a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai Nagykanizsán. Az alkalmi árusok sem fakivágási, sem közterület-használati engedéllyel nem rendelkeztek. Mindannyiuk ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a felügyelet.
_D. É.
Glóriája. Újdonságnak számított a Continental Singers-féle produkció, az In Moment.
A szépszámú szólista és kísérő: Rigó Marianna, Katzné Szabó Marianna, Tatár Csaba, Jánosiné Árvái Zsuzsanna, Horváth Diána és Baráth Ivett jól beilleszkedtek a produkciókba.
A koncert Jakobovics Árpád, Baráth Ivett, Gellért Zoltán és Serfőzőné Horsetzky Márta vezényelte. A műsort Tóthné Hegedűs Erzsébet vezette. B. E.
- A múlt hét elején tartotta karácsonyi ünnepélyét a Felsővárosi Templomban a Hevesi Sándor Általános Iskola. A dalokból, versekből, hangszerszólóból összeállított műsorra a kisiskolások vendégül látták szüleiket is.
-dé-
- Karácsonyi ünnepélyt
tartottak a Lazsnaki Szakosított Szociális Otthonban. Az otthon lakói versekkel, dalokkal készültek az ünnepségre, amely az ajándékok átadásával zárult.
-dé-
FELHÍVÁS
A Park Kft. munkatársai kérik a lakosságot, hogy lebontott fenyőfáikat jól látható helyen, például a konténerek mellett helyezzék el. A szakemberek azt is kérik, hogy a fákat kellő gondossággal bontsák le, semmilyen drótféle
ne maradjon rajtuk, ugyanis az a feldolgozó gépeket tönkreteszi.

- Többszáz színárnyalat •átfutásos szfnkitöltés < szuper minőség
200 db«o» megrendelés
Nagykanizsai
Hirdessen, hogy megismerjék: Tel.: 93/313-919
HŐSZIGETELÉS!
AZONNAL kivitelezzük épületgépészeti, légtechnikai, kazánházi és egyéb berendezések
hőszigetelését, fémlemezburkolását hazai és nyugati
ARMSTRONG POLIFOAM THERWOOLIN - ásványgyapot anyagokkal.
GERENCSÉR LÁSZLÓ Nagykanizsa, Csengery út 3. Tel.: 06-93-311-639 üzenetrögzítő
14 KANIZSA - x+cTWJUioll _ \ /— 1994. < In ember 30.
s __
Ev végi HELY-zetjelentés
A HELY pinceklub eléggé vitatott kulturális egységként kezdte működését, ám végül is - kemény munka árán - befutott. A tavalyi évről és az elkövetkezendőről faggattuk a két klubvezetőt, Balogh Józsefet és Márkus Istvánt.
♦ ''94-ben a jó programok közé becsúszott pár gixer...
B. J.: - Igen, tavaly volt egy-két kirívó eset. De talán ettől - is - izgalmas a dolog. Persze ennek a negatív oldala a domináns, egy kicsit el vannak szállva a magyar együttesek maguktól. Már a félprofik, amatőrök is úgy gondolják, hogy megengedhetik maguknak azt, hogy késsenek, és hogy meg kell hívnunk őket némi kajára, de főleg italra. Túl sokat megengednek maguknak.
M. I.: - Igazából két olyan affér volt - egy tavaly, és egy idén ami említésre méltó. A két durva eset mellett előfordultak kisebb problémák, de nem jellemző. Egyébként ilyenkor szépen hazaküldjük az együtteseket, a közönségnek pedig visszafizetjük a pénzét. Ez így fair mindenkivel szemben.
Az idei évben bizony sok meglepetéssel szolgált a Kodály Zoltán Művelődési Ház a város fiataljainak, s úgy néz ki, ezt a jó szokását átmenti a következő évre is. A miértekről és hogyanokról Mónai Zsuzsanna igazgatónővel beszélgettünk.
- Az év vége felé az összes rockzenés, fiataloknak szóló klub a vasutas MH-ban tudhatja a székhelyét. Hogyan alakulhatott ez így?
- Talán észrevétlen, mert mi is a helyünket kerestük, de egymásra akadtunk, és örülök ennek az állomásnak. Bár a fő feladatunk, mint vasúti, tehát üzemi művelődési háznak, hogy a vasutas dolgozókra figyeljünk, de emellett volt a háznak mindig egy arculata, a népművészet és a vasúttörténet, amivel foglalkoztunk. De úgy gondoltam, hogy kellene egy újabb fonal, gerinc a fő kötelesség mellett. A zenés, táncos rendezvényeknek már nagyon sok hullámát megértük itt, tizenöt év óta. Ezek különböző jellegű megmozdulások voltak, aztán keletkezett egy két-három éves űr, ami után elkezdtük szervezni a pop- és rockkoncerteket, egészen a keményebb műfajig bezárólag. Először mi kerestük őket, aztán ők minket. Megtaláltuk egymást.
Nem hátrány, hogy eny-nyire kiesnek a városból?
♦ Ti keresitek a zenekarokat, vagy fordítva is működik a dolog?
M. I.: - Naponta háromnégy telefont kapunk ismert és
kevésbé ismert zenekaroktól.
*
Sajnos idő hiányában nem teljesíthető a kérésük, tehát csak egy részüket tudjuk itt felléptetni. Ez úgy működik, hogy jelentkeznek, mi kérünk tőlük egy kazettát vagy egy CD-t, meghallgatjuk - mert némi szűrésre azért szükség van s ezután jöhet a meghívás, a szerződés megkötése.
♦ Ezek szerint eléggé ismertek vagytok már.
M. I.: - Igen, nagyon is ismert a klub. Sőt! Az, hogy nem lehet dohányozni, és alkoholt kapni, hátrányból előnnyé vált. Ez a „bélyeg" pozitívummá nőtte ki magát. Sokan már ezért jönnek ide szívesen játszani, s a közönség nagy része is díjazza ezt.
B. J.: - Ha valakik „intelligens" (értsd: érzékeny) zenét
- Egy kicsit valóban a periférián vagyunk, de mindig is voltak, akik ide jártak. Tizennyolc éve vagyok itt, és sokan ma is mondják, hogy milyen jók voltak anno a rendezvényeink, páran itt ismerkedtek meg a jövendőbelijükkel, és ma is megtalálják a maguk programjait nálunk a fiatalok.
- Hogyan vertek gyökeret
itt az új zenés klubok?
- Először a Dark Day keresett meg minket - ők februárban lesznek kétévesek örömmel fogadtuk őket. Ezeknek az új, kemény műfajoknak a megítélése az idősebb korosztálynál nem a legkedvezőbb. De feltétlenül el kellett gondolkodni azon, hogy ha százával jönnek a gyerekek, a fiatalok, akkor ebben igenis kell lennie jónak. Mert az ifjúság nem alakoskodik, nem képmutató, ők őszinték, nem vezényli, nem küldi őket ezekre a bulikra senki, tehát nem igaz, hogy nincs ezekben a rendezvényekben valami jó. S hogy miért lehet jó? Hát például azért, mert korunk, napjaink feszültségét le tudják vezetni, és a monda-
játszanak, azok fogékonyabbak az ilyenre. Ez a tapasztalat, bár vannak kivételek. A másik érdekes dolog az, hogy a magyar ember viselkedése megváltozik, ha elkerül otthonról. Ez a fővárosi együttesekre fokozottan értendő. Néha bizony - maradjunk ennél a kifejezésnél - nagyon bunkók tudnak lenni.
♦ Egy sikeres év után mit fog hozni 1995?
B. J.: - Igen, olyan értelemben sikeresnek mondható az idei évünk, hogy folyamatosan, érdekes programokat felvonultatva tudtunk működni. A jövő év elé csak annyit, hogy valószínűleg lesz valami változás a klub életében. Lehet, hogy marad minden úgy, ahogy eddig, de lehet, hogy elmegyünk innen, és akkor visszük a nevet is máshová, ám az is előfordulhat, hogy a működtető személye fog megváltozni.
♦ De ugye nem fog megszűnni a klub?
nivalóval azonosulni tudnak. Jó látni, hallani, amint egy klubon vagy koncerten a srácok - ha a DJ letekeri a po-tikat - egy emberként éneklik a dalokat. Később az Old''s Klub költözött át hozzánk, s nagyon jól érzik itt magukat, hiszen több lehetőségei kaptak, gondolok itt az újra divatba jövő éjszakai nyitva tartásra. Eztán egy Hard Rock Klub is indult nálunk, és ez is - az előbb említett klubokkal egyetemben - nagyon népszerű, látogatott rendezvény. - A városban sehol máshol nem kapnak a klubok annyi lehetőséget (büfé, hosszú nyitva tartás), mint itt. Vajon miért?
Talán méltóságán alulinak találja a többi intézmény, hogy annyira bekoszolják. De hát ez ezzel jár. A takarítót meg kell fizetni, ezt bele kell kalkulálni a költségekbe. A klubok pedig kidobó embereket fizetnek, akik vigyáznak a rendre, a kulturált, zavartalan szórakozásra. A srácok a kidobók láttán nem is rendetlenkednek. És ez így van rendjén.
B. J.: - Itt vannak bizonyos lehetőségek, amiket nem szeretnénk kidobni az ablakon, s ezt az iskola sem szeretné, hogy így legyen. A klub életében lesz valamiféle folytonosság, hogy ez milyen szellemi vagy jogfolytonosság, ez még a jövő zenéje. Erről egyelőre nem is tudok többet mondani. Csak annyit, hogy Kanizsán - úgy gondolom -egyedül mi képviseltük a közösségi kultúrára való törekvést. Ugyan vannak a városban népszerűnek mondott klubok. de ezek - véleményem szerint - nem építő, hanem sokkal inkább - jobb szó nem jut rá eszembe - romboló jellegűek.
M. I.: - Egy szó, mint száz, mi továbbra is megpróbálunk sokféle ízlést kielégíteni, és többféle kultúra megismertetésével fogjuk kiszolgálni a vendégeinket.
Horváth Zoltán
A fiataloknak mindig valami újra, másra van szükségük, nekünk az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk őket. Mi nyitottak vagyunk ezekre a dolgokra. Kevesen dolgozunk a házban, így én is sokszor itt vagyok a rendezvényeken. Olyan aranyosak a gyerekek, mikor jól érzik magukat, s néha táncba hívják az embert! Felelősek vagyunk értük, mi vendégként kezeljük őket.
- Milyen terveik vannak a
jövő évre?
- Elég nagy szorongással lépünk a jövő évbe, ugyanis decemberben a művelődési házak állami támogatását csökkentették. Ennek ellenére, ha olyan jó évet tudunk zárni majd, mint ez az idei, annak nagyon fogunk örülni. A bevételeinket kellene valahogy növelni, hogy lehessen tervezni. Egy biztos: a hagyományos rendezvényeink mellett a fiatalok meg fogják találni nálunk a számításukat, s év közben talán sikerül valami új vonalat is elcsípnünk. Tehát bizakodóak vagyunk.
Horváth Zoltán
EGYRE JOBBAN PÖFÖG A KANIZSAI GŐZÖS
1994. december 30. KANIZSA - /tiáHU - —--•<...... J 15
1995. JANUÁR 2-
JANUÁR 6. hétfőtol péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00
- Kossuth krónika. 6.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 -Kossuth krónika. 7.15 - Déldunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 - Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Molnár László, Somogyvári Valéria, Zsoldos László, Schweier Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű
nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30
- Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JANUÁR 7. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Gungl László. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutter-
Hcküldési határidő: január
6.
Lapunk 50. szántában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Akármilyen is az
sprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JANUÁR 8. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin". Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 -„In der Mutterspraehe" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 -„Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
irodalom, még mindig szebb az étetnél.
A sorsoláson Elek József, Goór Mónika, Horváth Péter, Lenkovics Mária és Takács Zol-
Reiki Karoson
A magyarországi Reiki Egyesület USUI természetes gyógyítási rendszere és klubja megkezdte működését a Gránit Gyógyfürdőben, Zalakarosban. Az energiaátadásokra a fürdő nyitva tartása idején lehet jelentkezni személyesen, vagy a 340-214-es telefonszámon.
Azok, akik Reiki tanfolyamra szeretnének jelentkezni, ők Behiákpusztán a Lovarda mellett tehetik ezt meg. A tanfolyamokon Budapestről érkező tanárok segítségével sajátíthatják el a különféle technikákat.
-dé-
Csibiti-völgy nyomtatásban
A Nagykanizsai Honismereti Füzetek nyolcadik számában az érdeklődők az újudvari Csibiti-völgy természeti képződményeiről és élővilágáról olvashatnak. A szerző Lencsés Gábor, aki a tanulmányt kiegészítő fotókat is készítette.
tánné olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
IGAZA LEHET
A Ptt.iDŐP MEGÁLLÍT STGY RÉ'' SZEGET:-HOVÁ MEGY? -HAZA. TUDJA, SZIL-VE: EZTERI MULATSÁGRÓL JÖVÖK. -NE MONDJA * HISZEN MÁR NTA''R VAN ! /VA''LASZ A
KÉK borokban/
ÜTŐHAWG SZER
LAKi,reei
OEZÉS
TA''RGr
HALADÉK T
HA''TRAFE-LÉ HALAD
EMEL !
SAJNOS ILYEN 6T IS
van
me&hitt
jelenet
MINDEM HATÓ
KEDVES J3A£K£ÍK
iGEKóro
RÓM. 40O0
kenyeret megkenő
kéreti egynemű
RETUI
C SENOES ÖRÖM
TELE
ES PAtJ
T
TUZER-
.se''g
V
FIATAL FA
SPORT- V. MŰVESZET1 VERSENY
RÓMAI 2
RÉGI
S.ÓIYMÉRT.
üvegcse
levaga A GA&ONA''T
NYARALÓ
GÖRÖG va''rosba VALÓ
SPANYOL, PORTUGÁL AUTÓJEL
V
DALOLÁS HANCJA
NÉPS7ERŰ DAL
KILENC -| ANGOLUL
FIZIKAI JELE : S
GALLIUM
V
LÉNA EGYNEMŰ B.
..SÜRGET
KŐH.MOO
PETER
GÁBRIEL
■slaí3ere
csönya
TÉVEDÉS,
HlbA
V
taíncfajta »
MAGAS RÁNGÓ KATONA
KA''LIUM
FŐNÉV-KÉPZŐ
MUHKAHE LYI MEG szoli''tás
sza''z -horvátul
FUVOS
hangszer
korhol V
GAZDAV*
Gl ÉPÜLETEK
&zer6
VÁROS
hangzó Pa''r
,,AI'' MONDATRÉSZ
fr iss
V—
poetica
IGA &ETUI
PIPA SZO-PÓKÁJA
késnek van
vers -kellé. k
DARA&OK-RA VÁG
SZILVA^ vza''ri''t
FORD DÁTUMRAG
kett<5s
6>ETU
ZENEI HANGOK
MADARAKTÓL SZÁR MA70 TERMÉSZETES twa''gya
CSILLAGASZATI
tup.-a''g
BÓR
JANUAR
FEBRUÁR
JUL1US
AUGUSZTUS
OKTOBER
Újév
Ábel
Genovéva
Titusz
Simon
Boldizsár
Attila
Gyöngyvér
Marcell
Melánia
Ágota
Ernő
Veronika
Bódog
Lóránt
Gusztáv
Antal
Piroska
Sára
Fábián
Ágnes
Vince
Rajmund
Timót
Pál
Vanda
Angelika
Károly
Adél
Martina
Marcella
Ignác
Karolina
Balázs
Ráhel
Ágota
Dorottya
Tamás
Aranka
Abigél
Elvira
Bertold
Lívia
Ella
Bálint
Kolos
Julianna
Donát
Bernadett
Zsuzsanna
Aladár
Eleonóra
Gerzson
Alfréd
Mátyás
Géza
Edina
Ákos
Elemér


1 Sz Tihamér
2 V Ottó
3 H Kornél
4 K Ulrik
5 Sz Emese
6 Cs Csaba
7 P Apollónia
8 Sz Ellák
9 V Lukrécia
10 H Amália
11 K Nóra
12 Sz Izabella
13 Cs Jenő
14 P Örs
15 Sz Henrik
16 V Valter
17 H Endre, Elek
18 K Frigyes
19 Sz Emília
20 Cs Illés
21 P Dániel
22 Sz Magdolna
23 V Lenke
24 H Kinga
25 K Kristóf
26 Sz Anna
27 Cs Olga
28 P Szabolcs
29 Sz Márta
30 V Judit
31 H Oszkár
I K Boglárka Z S.Z. Lehal
3 Cs Hermina
4 P Domonkos
5 Sz Krisztina
6 V Berta
7 H Ibolya
8 K László
9 Sz Ernőd 10 Cs Lőrinc
II P Zsuzsanna
12 Sz Klára
13 V Ipoly
14 H Marcell
15 K Mária
16 Sz Ábrahám
17 Cs Jácint
18 P Ilona
19 Sz Huba
20 V Állami ünnep
21 H Sámuel
22 K Menyhért
23 Sz Bence
24 Cs Bertalan
25 P Lajos
26 Sz Izsó
27 V Gáspár
28 H Ágoston
29 K Beatrix
30 Sz Rózsa
31 Cs Erika
1 P Egyed
I Sa. Retaka.
3 V Hilda
4 H Rozália
5 K Viktor
6 Sz Zakariás
7 Cs Regina
8 P Mária
9 Sz Ádám 10 V Nikolett
II H Teodóra
12 K Mária
13 Sz Kornél
14 Cs Szeréna
15 P Enikő
16 Sz Edit
17 V Zsófia
18 H Diána
19 K Vilhelmina
20 Sz Friderika
21 Cs Máté
22 P Móric
23 Sz Tekla
24 V Gellért
25 H Eufrozina
26 K Jusztina
27 Sz Adalbert
28 Cs Vencel
29 P Mihály
30 Sz Jeromos
Malvin
Helga
Ferenc
Aurél
Brúnó
Amália
Koppány
Dénes
Gedeon
Brigitta
Miksa
Kálmán
Helén
Teréz
Gál
Hedvig
Lukács
Nándor
Vendel
Orsolya
Előd
Nemzeti ünnep
Salamon
Blanka
Dömötör
Szabina
Simon
Nárcisz
Alfonz
Farkas

JUNIUS
MÁJUS
ÁPRILIS
MÁRCIUS
NOVEMBER
DECEMBER
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap
Tünde
Kármen
Klotild
Pünkösd
Pünkösd
Norbert
Róbert
Medárd
Félix
Margit
Barnabás
Villő
Antal
Vazul
Jolán
Jusztin
Laura
Arnold
Gyárfás
Rafael
Alajos
Paulina
Zoltán
Iván
Vilmos
János
László
Levente
Péter, Pál
Pál
Munka ünnepe
Zsigmond
Tímea
Mónika
Györgyi
Ivett
Gizella
Mihály
Gergely
Ármin
Ferenc
Pongrác
Szervác
Bonifác
Zsófia
Mózes
Paszkál
Erik
Ivó
Bernát
Konstantin
Júlia
Dezső
Eszter
Orbán
Fülöp
Hella
Emil
Magdolna
Janka
Angéla
Hugó Áron
Richárd
Izidor
Vince
Vilmos
Hermán
Dénes
Erhard
Zsolt
Leó
Gyula
Ida
Tibor
Tas
Húsvét Húsvét
Andrea
Emma
Tivadar
Konrád
Csilla
Béla
György
Márk
Ervin
Zita
Valéria
Péter
Katalin
Albin
Lujza
Kornélia
Kázmér
Adorján
Leonóra
Tódor
Zoltán
Franciska
Ildikó
Szilárd
Gergely
Krisztián
Matild
Nemzeti ünnep
Henrietta
Gertrúd
Sándor
József
Klaudia
Benedek
Beáta
Emőke
Gábor
Irén
Emánuel
Hajnalka
Gedeon
Auguszta
Zalán
Árpád

Elza
Melinda
Ferenc
Borbála
Vilma
Miklós
Ambrus
Mária
Natália
Judit
Árpád
Gabriella
Luca
Szilárda
Valér
Etelka
Lázár
Auguszta
Viola
Teofil
Tamás
Zénó
Viktória
Ádám, Éva
Karácsony
Karácsony
János
Kamilla
Tamás
Dávid
Szilveszter
Marianna
Achilles
Győző
Károly
Imre
Lénárd
Rezső
Zsombor
Tivadar
Róka
Márton
Jónás
Szilvia
Aliz
Albert
Ödön
Hortenzia
Jenő
Erzsébet
Jolán
Olivér
Cecília
Kelemen
Emma
Katalin
Virág
Virgil
Stefánia
Taksony
András
«W
Kalendáriumtörténet
18
KANIZSA - Év UÍQC
I
1994. december 30.
Hónapok nevének eredete
A „hó" (hónap) szó érdekes megfigyelésre ad alkalmat. Ugyanúgy származéka a „hold"-nak, mint a német „Monat" a „Mond"-nak, vagy a latin „mensis" a görög „méné" (hold) szónak. Ami arra mutat, hogy az évnek hónapokra való felosztása nem a viszonylag változatlan Naphoz, hanem a folyton változó, s így pontosan megfigyelhető Holdhoz alkalmazkodott. Ezeket a holdhónapokat aztán, hogy meg lehessen egymástól különböztetni, különböző nevekkel, vagy egyszerűen számokkal látták el. Mai sorrendjük ezen a kevert névadáson alapszik: egyik részüket nevekkel, a négy utolsó hónapot pedig sorszámokkal jelöljük.
JANUÁR A szerencse-isten
Jan királyt a mitológia ősi törvénye szerint istenné avatták át, s kettős fejjel - egy szakállassal és egy szakálltalannal - ábrázolták, amelyek tarkójukkal illettek egymáshoz. Ez a kettős fej (a biceps) a Napot és a Holdat, a nappalt és az éjjelt, illetve a kettő egyesülését kívánta ábrázolni.
Janus isten-király ilyen formán minden kezdésnek, minden kezdetnek lett a szerencseistene. Mi már csak röviden januárként ismerjük, akinek hónapja főként a házasságkötésekre volt alkalmas.
FEBRUÁR A tisztulás hónapja
A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek maguknak is megtisztulniok. Ezért a hónap második felét az ilyen tisztulási ünnepek jellemezték. Innen származik a február név is.
MÁRCIUS A háborús hónap
Amikor az év még tíz hónapból állott, az év első hónapja a március volt. Marsról nevezték el, akinek neve ezt jelentette: a ragyogó, a fényes, s így nyilván valamilyen Napistenség lehetett, a tavasznak, vagyis a természeti év kezdetének istene.
Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolja az emberiség.
ÁPRILIS A szerelem hónapja
Vénus mellékneve április volt. Ez a szó az aperire, megnyitni (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok - akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték - hivatalosan megnyitot-
1902-ben arra kérték a nagy mesemondót, Benedek Eleket, hogy idézze fel legkedvesebb olvasmányait. Első helyre sorolta az 1859-es István bácsi kalendáriumát, amelynek jóízű, becsületes, tanulságos történeteit nagyon sokszor elolvasta. Az író véleménye szerint ezek a könyvek tele voltak a falusi népeknek való hasznos és erkölcsös történetekkel. A tollforgatóknak, az a nemzedéke - a hajdani kalendáriumok összeállítói -hitt a leírt gondolat, a nyomtatott betű erejében, ismereteket terjesztő hatalmában. Nagyjaink közül is sokan szerkesztettek kalendáriumot: így Ballagi Mór, Vahot Imre, Jókai Mór, Arany János és Tompa Mihály.
Korunk Kincses Kalendáriuma, a Családi Lap mellékleteként megjelent Családok könyve vagy bármelyik Nők Lapja évkönyve már nem az emberek sokoldalú kiművelését tartja legfontosabb feladatának, hanem inkább önmaguk és környezetük alakításához ad néhány hasznos tanácsot.
De hát mik is ezek a kiadványok? A kalendárium egy évre szóló nyomtatott naptár, amelyben a hónapok tábláin kívül változó arányban találunk közérdekű információkat, tanácsokat vagy szórakoztató olvasmányokat. Alapvető
funkciójuk az időjelzés. Segítenek eligazodni az éven belül a napok, hetek, hónapok között, s elhelyezik az elfutó éveket az időszámítás rendjében. Ma már a naptárban való önálló eligazodni tudás nem számít magas tudománynak, mondhatnánk azt is, hogy mindez közkincs, az alapvető műveltség része. A maihoz hasonló naptárlapok legelőször Mátyás király udvarában készültek 1474-ben latin és német nyelven. A tizenhatodik századtól már mintegy hatvanféle magyar kalendárium ismeretes. A hajdani több ezres példányszám nyomtatásának szép szokása a mai napig megmaradt, és ezek a könyvek hagyományosan ma is az olcsóbb olvasnivalók közé tar-
toznak._
BE.
Január
Boldog új évet! Hja, ha csak a kívánságokon múlna... Hiszen ismételjük ezt most naponta tízszer, hússzor, ezerszer. Ránk is fér, még az is, ha hozzátesszük, még boldogabbat!
Az idei év a nadrágszíjhúzás éve lesz! - ez sem most hangzik el így először. Már igazából nem is ijedünk meg, ha olvassuk. De ha azt mondom, nadrág-szíjrángatás, ez azért már másképpen hangzik, ugye? Az első tizenharmadika is mindjárt péntekre esik. Ez már csak hab a tortán. De mi egészségesek akarunk maradni, ezért kerüljük a tortával való találkozást...
Február
Most látom, nem is illett panaszkodni a múlt hónapban! Akkor még csak hallottunk a gyógyszeráremelésről, most már fizetjük is. Pedig valamikor a Kőbányai Gyógyszerárugyár Oriza nevű gyermektápszerén milyen gazdaságos volt malacot nevelni... És milyen okos malacok voltak abban az időben! S hogy hideg is volt?! Gáspár Sándor elvtárs kinyilatkozta, ennyire nem szabad fázni Magyarországon! Igen, ez akkor volt, mikor söpörtük a szenet kiskosárba a tüzép-udvarokon. Kedves Gáspár elvtárs tévedni tetszett, azóta már a bányát is bezárták...
Március
A sportolók hónapja. Majd azt írtam - szezonkezdés lévén, hogy a futballé. De hol van ma már a magyar foci? Azok sem tudják, akiket ezért fizetnek. Pedig már a rómaiak is tudták, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek. A kenyérárakat ismerjük... Cirkusznak marad a délutáni meccs. A szomszédasszony férje öt évvel ezelőtt ment el meccsre. Valami terve lehetett, mert magával vitte az esernyőt is... Ezúton megy neki az üzenet, nem is kell visszahozni. A szomszédasszony inkább leszokott az esernyőről! Nem bánta meg!
Április
Úgy belejöttünk az elsejei ug-ratásba, nem múlik el nap, hogy ne gyakorolnánk. Pedig már illik megszokni a nyári időszámítást. De takarékos ember különben is olyan villanykapcsolót használ, ami csak lefelé működik. A még takarékosabb egyszerűen kicsavarja az égőket, és rájön, milyen jól lehet rajtuk zoknit stoppolni. Világításra csak egy tizenötöset használ, s azt is úgy, hogy míg a spejzbe megy, ott csavarja be, ha a konyhába, akkor ott, a szobába meg ugye marhaság lenne. Az étkezőben meg egyenest áldás a félhomály. Mért kellene látnia a ház népének, hogy mi főtt a fazékban!? Ha nem jön rá az étel ízéről, még mindig megkérdezheti az asszonytól.
Május
Ez a szép hónap már a természeté (is). Lehet kedvünkre szépíteni, hasznosítani a kertet. Csak az a baj, hogy a hétfőn elpalántált paprikából, paradicsomból még pénteken nem lehet lecsót készíteni. A hónap elején kelt kiscsirkék láttán még korai rántottcsirkére, paprikásra gondolni. Pedig nekünk az „Adj, Uram, Isten, de azonnal!" lenne a menő. Állítólag Amerikában már van olyan kombájn, ami után egyenest rétes potyog...
Június
A nagy megméretés hónapja. Bent marad a csapat, vagy sikerül bundázni! Kiestünk, az alsóbb osztályokban is emberek élnek. Csak a szerencsétlen edző kesereg: „Pedig éltem, haltam a csapatért!" Dehogy is kívánom én, hogy haljon egyetlen edző is! De téeszszervezés idején voltam olyan temetésen, ahol földjétől, szekerétől megfosztott embert gyászoltunk. A „gilisztaperek" áldozatait is szívből sajnáljuk... De edzőhullát csapatkiesés után én még nem láttam. Hullarészeget azonban nem is egyet. Hál'' Istennek, túlélték.
Július
A nagy kirándulások, utazások hónapja. Mi viszont nem utazunk. Ha Szíriába megyünk, az izraeliek sértődnek meg, s persze, ez fordítva is fennáll.
1994. december 30. \ KANIZSA L___z-- 19
ták - hivatalba lépésük napján Aperilis vagy Április elsején az esztendőt.
MÁJUS Két harcos asszony hónapja
A május hónapnév eredete igen zavaros. Eredetileg volt egy görög Maia istennő (a szó maga görögül anyókát vagy dajkát jelent). Aztán volt külön a rómaiaknak is egy Maja nevű istennőjük, Vulcanus isten neje, a tavaszi termékenység istennője. Végül volt egy deus Május istennév, vagyis Jupiternek volt a mellékneve.
JÚNIUS Juno istennő hónapja
Marcus Junius Brutus a naptárt reformáló Caesarnak természetes fia volt, lehetségesnek kell tartanunk, hogy az új kalendáriumban róla nevezték el a június hónapot. Ovidius Juno istennő havának mondja.
JÚLIUS Caesar hónapja
A július régi római neve Quintilis volt, miután náluk az esztendő márciussal, kezdődött, s így a július az ötödik (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.
AUGUSZTUS Augustus császár a naptárban
Minden uralkodó a sérthetetlen császári felség jelzőjéül használta az Augustus nevet, a császárnék pedig az Augusta nevet kezdték vi-
selni. A név maga mégis az augusztus hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.
SZEPTEMBER A hetedik
A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt (septem=hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő.
OKTÓBER A kampós hónap
Az október a nyolcadik hónap volt a régi római naptárban (octo=nyolc). A latin szó ismét a görögből eredt, ahol az octo az ogkosz tőre megy vissza: ez pedig halott kampó-t jelent - a jobb kéz középső ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos.
NOVEMBER A halottak hónapja
A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál (novem=kilenc). November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja.
DECEMBER Az idő újjászületik
December a tizedik hónap volt (decem=tíz) a régi római naptár szerint. Decemberre esett az év legjelentősebb napja: az esztendő legrövidebb napja, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon, újraszülessék. Ez a nap december 13-ára, Szent
Lucia napjára esett._
BE.
qöRBe K/vL eooA R r ucn
Olaszországban közismert a közbiztonság, biz inkább közbizonytalanság. Pozsonyba Meciar miatt nem megyünk, Spanyolba meg az utcabeliek mennek, bennük pedig gyönyörködhetünk a hét minden napján itthon is. A Gazdasági Közösség államaiba meg elvből nem megyünk, nem mehetünk. Csak leégetnénk jobb sorsra érdemes pénzügyminiszterünket, hogy míg ő dollárért és ecuért ka-lapol, mi addig a szomszéd utcában dorbézolunk... Ha idegent akarunk látni, elég elmenni Bükfürdőre vagy a Dél-zalai Áruházba. Ott aztán „eddig, eddig, eddig..." lehetünk velük!
Augusztus
Ebben a hónapban normális ember nem nősül. A még normálisabb a másik 11-ben sem... Éjszakánként hullani kezdenek a csillagok, fonnyadozni kezdenek a sírig tartó nagy ígéretek.
Középkorú férfi elereszt néhány sóhajt az ötödik emeleten lévő muskátlis ablak felé. Valamikor reggelig puszik ezreit küldte fel oda az ablakba... S ma, havonta kilencezer-három-százhetvenkét forint gyermektartást... A különbséget zongorázni lehetne.
Szeptember
Az iskolát juttatja eszébe gye-
reknek, felnőttnek egyaránt. Milyen egyszerű volt hajdanán!? Anyám fülön fogott, és bejelentette, hogy tucatnyi év elteltével megokosodva vár vissza. No, ez nem jött össze! De anyám mentségére legyen mondva, ő ezért az iskolát soha el nem marasztalta. Most beadom a fiamat, biztos lehetek benne, olyan pályakezdő munkanélküli lesz belőle, mint a pinty!
_Október_
Egy péntek, 13. ebben a hónapban is összejön. Aztán van Világtakarékossági nap. Mivel nem magyar találmány, sok köze aligha van a folyó évi költségvetési hiányhoz. S biztos lesz, ahol nagyobb ünnepnek tartják, mint minálunk. Nekünk viszont van október 23.-ánk, s talán lesz elég érettségünk is, hogy magunkénak érezve ünnepeljük.
És lesz szőlő, meg piros alma a hegyen, ahol a tőkét, fát mi oltottuk, mi permeteztük. Ha pedig más ország polgára téved be a kis hegyi pincénkbe, koccintás után innen vigye hazájába emlékül a magyaros vendégszeretetet.
November
Se ősz, se tél. A virágok is már csak a temtőben az igaziak. Hízót is e hónapban csak nagyon torkos ember vág, aztán gyorsan
meg is bánja, hisz karácsonyig még mennyit fejlődött volna. Lelkiismeretfurdalással falatozva meg nem is finom se a sonka, se a szalonna. A kertben most a kapát az ásó váltja fel. S akinek nincs Katalin, vagy Erzsébet nevű rokona, az keressen egy Andrást a férfiak közül, mert bizony őszi szél ide, zúzmara oda, köszöntőt ebbe a hónapban lehet mondani igazán.
December
Akár egy óriási visszapillantó-tükör. Ami szomorú, itt sem a tükör a hibás. Az expót vissza-mondtuk, aztán a Hungaroringen mások ültettek kispadra bennünket. „Úgyis savanyú az a magasan lévő szőlő!" - monda a róka. Úgyis veszteséges lett volna az autóverseny is, és jövőre az expó is. Ott valahol belül mégis érezzük, hogy szegényebbek lettünk nélkülük.
Most itt vagyunk. Ennyire futotta a magunk erejéből. És az sem tragédia, ha szilveszter éjszakáján nem telik cicamicaálar-cokra. Jobb, ha tetőtől talpig lát bennünket az, akinek boldog új esztendőt kívánunk.
Gombás Imre
KflNIZSfl MŰSOR
DECEMBER 31.
SZOMBAT
18 óra: SZILVESZTERI BÁL az Erkel Ferenc Művelődési Házban
19 óra: VIDÁM SZILVESZTER a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
19 óra: SZILVESZTER! SZILVESZTER! a Helyőrségi Klubban
20 óra: VIDÁM SZILVESZTERI BÁL a HSMK-ban
JANUÁR 1.
VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Szabadnapos baba Színes, magyarul beszélő amerikai film Rendezte: Patrick Read Johnson
JANUÁR 2.
HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Szabadnapos baba
JANUÁR 3.
KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Szabadnapos baba
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán
KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - A
hétvége sportja
JANUÁR 4.
SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Szabadnapos baba
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; -HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend '' őrségben a Rendőrség; -FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
JANUÁR 5.
CSÜTÖRTÖK
16, 18 és 20 óra: Időzsaru (Timecop)
Színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm. Rendezte: Peter Hyams
JANUÁR 6.
PÉNTEK
16, 18 és 20 óra: Időzsaru (Timecop)
20
KANIZSA
1994. december 30.
UJEVI FOGADALOM, KÍVÁNSÁG, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN
A jeles napok nemcsak ünnepek, megemlékezések, de ezeket gyakorta népszokások is kísérik. A fordulópontot jelentő napok különösen gazdagok e tekintetben, akár az évszakváltásra, akár az évfordulót megelőző és követő napokra gondolunk. A szilveszter-újév ünnepkör a népi hiedelmekben, szokásokban felettébb színes. Az ember ölök optimista vagy csodaváló, így a jövendő történéseitől sokat vár, azt igyekszik befolyásolni. A valamikori gyakorlati tevékenység mára kultúrkinccsé vált. Jókívánságok, jövendölés, termékenységrituálé, szerenesekívánság kíséri az elmúlt év búcsúztatását, az új esztendő elé nagy várakozással tekintő ember titkos óhajait.
A köszöntők, kívánságok egyik köre a bőségre, gazdagságra, a vagyonra, a szaporodásra terjed ki, másik nagy területe az egészséggel, betegségek elkerülésével és a szerencsével foglalkozik. Szilveszter és újév alkalmával persze az sem mindegy, mit eszünk, de nemcsak a gasztronómiára, az élvezetekre kell gondolni. Ugyanis
ilyenkor vannak tiltott és kifejezetten ajánlott ételek, persze mindhez valamilyen hiedelem, szokás kapcsolódik. Gyakorta hallani, hogy szilveszterkor nem szabad halat enni, mert elúszik kezünkből a pénz a következő évben. Mindezt cáfolandó, sokan éppen azért készítenek halételt, hogy a halpénzt összeszedjék, eltegyék, ami az újévre előrevetve annyit jelent, hogy a pénz is összegyűlik és gyarapodni fog. A nyúl, az őz elfut a szerencsével, a szárnyas jószág szétveri, elkaparja és kiröpíti a szerencsét. Ellenben javasolt a disznó és származékai, ugyanis a disznó betúrja hozzánk a szerencsét, a kismalac farkának meghúzása pedig egyenesen biztosítja, hogy beköszöntsön hozzánk Fortuna istenasszony. (Azért túl hevesen ne rángassuk az újévi malac farkát, nem bízhatunk mindenben, különösen a nőnemű istenekben.)
Mákos ételeket ne készítsünk, hogy ne legyen sok bolha a háznál, helyette ajánlatos túrós rétest sütni, mert attól hosszú életűek leszünk.
Vigyázni kellett a cselekedetekkel is, már karácsonytól kezdve nagy és hosszantartó következményei lehettek, ha valaki nem helyes lépéseket tett meg ezen idő alatt. A lányos házaknál nem árt, ha ügyelnek arra, hogy karácsony és újév között ne vigyék ki a szemetet, ugyanis akkor sok kérőre számíthatnak. Tilos diót törni szilveszterkor, mert akkor az új évben mást is össze fognak törni.
Az újévi köszöntők fogadásával is vigyázzunk, mert árt besegíteni a véletlennek, mert eme elővigyázatosság nélkül előfordulhat, hogy éppen a kívánság ellenkezője fog beteljesedni. Az újévi jókívánság ugyanis akkor szerencsés, ha a házba fiú érkezik először. Ugyanerre rímel, hogy az új év akkor lesz szerencsés, ha már az óévben férfi kíván boldog új évet az embernek.
Nem hagyhatók ki az újévre való babonákból az állatok sem, a nyájfordító szertartások lényege, hogy a zajra felébredt állatok a másik oldalra fordulnak, ez biztosítja az egészséget az új esztendő-
re. Karácsony és újév között a kiakasztott ruhákat régen falun le kellett szedni, nehogy az állatok elhulljanak.
A gyümölcsfákat a nép fiai régen megfenyegették, hogy ha megijednek, nagyobb lesz a termés.
Újév napja arról is nevezetes, hogy a népi megfigyelések szerint egész évre jellemző lesz, ami az év első napján történik velünk. Ha otthon maradunk, egész évben otthonülők leszünk, ha nem egész évben csavargunk. Ha nem mosogatunk el, az év folyamán állandóan összegyűlik a szennyes edény, ha újév hajnalán korán kelünk, egész évben koránkelők leszünk. Arról nem szól a fáma, miként befolyásolja az egész évi lustaságot az, ha a nagy szilveszterezés után újévkor nem tudunk hajnalban kelni, mert le sem feküdtünk. Azért akinek van lehetősége, újév reggelén mosakodjon kútnál, nemcsak frissít és kijózanít, de állítólag egész évben frissek leszünk általa.
-li-
BŰNBÁNATI ÜNNE?
A zsidóság ünnepei között az új év első két napja az egyik bűnbánati ünnep. Szorosan kapcsolódik a tizedikén ünnepelt engesztelés napjához, a két bűnbánati ünnepet a köztük lévő hét nappál együtt a megtérés vagy megbánás tíz napjának nevezik. A zsidók hite szerint új év első napján vizsgálja meg a Legfőbb Bíró az emberek tetteit és az engesztelés napján hozza meg róluk az ítéletet. Mindkét nap előestéjén a zsinagógában keresik a megbékélést megbántott embertársaikkal, elmondják egymásnak jókívánságaikat. Érdekes és nagyon őszinte cselekedet, hogy az óévben tett meggondolatlan fogadalmakat az engesztelés napja előtt sebtiben vissza is vonják, hogy az ne súlyosbítsa helyzetüket áz ítélkezés előtt.
Újévkor étkezésükben az édes ízek dominálnak: az új esztendő is ilyen édes legyen. A hétköznap hosszúkásra font barchesz -ami nem más, mint krumplival és olajjal gyúrt, mákos tetejű, kenyérhez hasonló étek - most kerek, utalva az év teljességére, az élet forgandóságára. Elterjedt ilyenkor a sárgarépafőzés is, amely nemcsak édes, de termékenységszimbólum is. A termékenységre nemcsak formája utal, de a jiddis répa többesszáma, a mehrn ugyanúgy hangzik, mint a jiddis sokasodik ige. A szárnyast ezen alkalommal fejével együtt tálalják, hogy az ünnepi étkezés résztvevői főkké nemesedjenek. Ez azért érdekes és kivételes, hiszen máskor a kóserítás szabályainak ez nem felelne meg. Az ünnepi menü utolsó fogása édes alma, almakompót vagy almás pite.
-li-
Almássy Zsuzsi piruettjei meg az időszámítás
Az olvasók egy része még bizonyára emlékezik a sikeres pályát befutó műkorcsolyázó bajnokunkra, Almássy Zsuzsira. Különösen produkcióit bezáró malomkörzéseire és piru-ettjeire. Hétszeres egyéni magyar bajnokunk, több világverseny 2. és 3. helyezettje forgás közben karjait szorosan testéhez illesztette, majd a gyors pörgést úgy állította meg, hogy hirtelen karját széttárta. A dolog fizikai lényege abban rejlett, hogy a forgás sebessége csökken, ha bizonyos tömegek távolabbra kerülnek a forgás tengelyétől. Na, de mi köze van Almássy Zsuzsi piruettjeinek az időszá-
mításhoz? Hát még a tengeri korallokhoz? Rögtön kiderül.
Aki alaposan megvizsgál egy tengeri korallt, szabad szemmel is észreveszi, hogy az állatkák vázán keskeny ré-tegecskék, csikozásszerű mintázatok vannak. Bármilyen furcsa is a közlés: egy-egy csík egy-egy napnak felel meg. A korallok ilyen „évgyűrűi" elárulhatják, hogy a régmúltban is egy esztendő 365 és 1/4 napból állt vagy sem. Tudományos kutatók számos vizsgálatot végeztek e kérdés eldöntésére. Körültekintő
elemzéssel sikerült megállapítani, hogy hajdanán - például a devon korban - egy eszten-
JÖHET AZ ÓLOM!
Nehéz volt ez az év is, az oszt kiváltképp megnehezítették az ólmos napok. Paprikába is került belőle bőségesen, no meg a hírközlők szalagcímeibe. S/ilveszter éjszakáján azonban lehet ólmozni, no nem a paprikát. \ kíváncsi kisasszonyok ha meg akarják tudni, életük párja vasutas lesz-e
avagy gyepmester, vattacukorárus vagv csenivő javító, a következőt cselekedjék: kis tálkába - ne műanyagba - legyenek hideg vizet, majd a felolvasztott, forró ólmot cseppentsék bele. A kialakuló forma megmutatja, tányérsapkát visel-e a jövendőbeli vagy esetleg ejtőernyős, netán telefon-betyár szakmával keresi a mindennapi betevőt.
-li-
1994. december 30. r q KANIZSA k_i_i 21
Vajon mire gondolna egy kelta druida, ha a karácsony előtti piacon járkálva azt látná, hogy a hajdani mágikus növényt, a fagyöngyöt kis csokrokba kötve árulják.
Egy múlt század végi magyar kalendáriumban ez olvasható: „Egy fehér ruhába öltözött pap felmászott a fára, és aranysarlóval levágta a fagyöngyöt, amelyet a lent állók fehér köpenyben fogtak fel." Ez a titokzatos szertartás nem egy ősi magyar, hanem egy kelta szokást mutatott be, de a
FAGYÖNGY NÉLKÜL NINCS SZERENCSE
magyar egyház a fagyöngymítoszt is, mint annyi más legendát, besorolta a mi „szent" szokásaink leltárába. A középkorban a keresztények még fagyöngyből készült keresztet viseltek a nyakukban, Angliából áthagyományozódva szerelmespárok fagyöngycsokor
NAPFOADIIIOK €S AZ ÜNNCPCK
Ma már szinte fel sem vetődik a kérdés, hogy a karácsonyt miért télen, a húsvétot meg miért tavasszal ünnepeljük. Az évszakok változásához, a napfordulókhoz állami és egyházi ünnepek kapcsolódtak. Például, a karácsonyt az első századokban január 6-án tartották, ekkor a december 25. a téli napforduló, a pogány Mithrász isten születésnapja volt. A kereszténység elterjedésekor Jézus születésnapját áttették december 25-
re. A január 1-jei évkezdést sok nép hosszú ideig nem tartotta meg ünnepként, nálunk is az újév a 16. századig karácsonykor kezdődött. Amikor a hivatalos évkezdés január l-re került, az újévi szokások egy része erre a napra tevődött át, de azért sok megmaradt karácsonyra is. Például a karácsonyi időjárásból jósolni a következő évre, kellemes ünnepeket kívánni, avagy ajándékot osztani.
-be-
dő négyszáz napig tartott. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy vagy a Föld keringett távolabb a Naptól, mint jelenleg (de tengely körüli forgássebessége ugyanolyan volt, mint ma), vagy bolygónk valóban gyorsabban forgott tengelye körül. Ezért aztán többször fordult meg a Nap körüli keringés során. Ez az utóbbi lehetőség közelít a valósághoz, hozzátéve azt, hogy azóta a tengely körüli forgássebesség erősen lecsökkent. De még mindig nem értünk a piruettekhez. Lényegében, amikor a piruettező széttárja karjait, ugyanaz játszódik le, mint amikor a Föld tágul, hiszen így az egyes tömegpontok távolabbra kerülnek a forgás tengelyétől. Amikor az év négyszáz napig tartott, bizonyára ismeretlen volt a műkorcsolyázás, de a korallok növekedésének mértékét akkor is jelentősen befolyásolták a tengervíz által szállított tápanyagok mennyiségében bekövetkező változások. Aztán 365 napos lett az esztendő, meg lett malomkörzés és pi-ruett, s a korallok továbbra is csak építkeznek odalenn a mélyben.
-be-
Hányadik nap a Vasárnap }
Kinek jutna eszébe, ha egy nemzetközi vasúti menetrendet vesz kezébe, hogy az 1. számmal jelölt nap nem a hétfő. A naptárakat is hétfővel kezdik és vasárnappal zárják.
Ez azonban nem mindig volt így. A kialakuló és a zsidó vallástól folyamatosan különváló kereszténység a heti ünnepnap elvét átvette ugyan a zsidóktól, de azt Jézus feltámadásának napjára, vasárnapra helyezte át. 325-ben a niceai zsinat végérvényesen vasárnapra tette a heti pihenőnapot, munkatilalmat rendelt el, betartatva: „az úr napját megszenteljed". A változtatást eleinte még királyi udvarokban is úgy értelmezték, hogy a heti szünnapot a hét 7. napjáról az elsőre tették (ami vasárnap volt a régi rend szerint), s úgy gondolkodtak, hogy ez a nap azért is első a napok között, mert az Úr pihenésének a napja. Évszázadokon át tartott a vallási vita, s ha ősi naptárak másolatait hasonlítanánk össze, ez az eltérés rögtön észrevehető lenne. Egyes nyelvekben a hét napjainak elnevezése is ezt tükrözi, görögül a kedd triti (harmadik), a szláv szreda pedig a hét közepét jelenti. A hét napjainak magyar elnevezése szláv hatásra alakult ki, de már az új rendet tükrözve: például péntek - piatnica (ötödik) nap.
-be-
alatt csókolták meg egymást így remélve termékenységet.
No, dc mire föl ez a nagy fagyöngytisztelet? Az emberek sokáig nem tudták megfejteni eredetét, csak azt látták, hogy levelei télen is zöldellnek, túlélik a hideget és a sötétséget. Az európai fagyöngy szívós, három év is eltelik, mire a mag áttöri a fa kérgét. Már a tizennyolcadik századi kalendáriumok receptként jelölték meg szédülés, epilepszia és mindenféle daganat ellen. A fagyöngy tumorgátló hatásában lehet valami, hiszen az immunrendszert erősítő, védekező szerepét Maria Treben is leírja könyvében.
Ha szerencsés új esztendőt szeretnénk magunknak és szeretteinknek - alkalmazkodva a régi kalendáriumok jóslataihoz -, akkor vásároljunk a karácsonyfa mellé egy csokor fagyöngyöt.
-be-
MfiNNW IDŐ £G¥ lV
Ki gondol arra, amikor kicseréli a naptárt az esztendő végén, hogy tulajdonképpen most mennyi idő is telt el Persze, 365 nap, minden negyedik évben 366. Majdnem így van!
Őseink az ujjaikon számolgatták az öt- illetve tíznapos hetekel. Aztán észrevették a Hold szabályosan ismétlődő változásait, s íme, létrejöttek a hónapok. Újabb nagy felfedezés: a növényi ritmus eredménye a növekedés, virágzás, érés, hervadás. Összekapcsoltak tehát tizenkét holdhónapot egy holdévvé. Görögországban is, Rómában is így történt az időszámítás. Csakhogy a tizenkét holdhónap az csak 354 napot tett ki. Az emberi gyarlóság (netán egy római főpap) hozzátett ehhez i(t-ott néhány napot, hiszen ha hosszabb volt az év, több volt a jövedelem. Ezután megkezdődtek az évszázadokig tartó kngazgatások: Julius Caesar i. e. 46-ban 444 napra állította be az esztendőt, XIII. Gergely pápa meg 1582. október 4. után október 15-öt íratott. Ezután már csak apróbb javítgatások következtek, hiszen a tudósok már tudták, hogy négyszáz év alatt három szökőnapnak így is, úgy is hiányoznia kell! Ezért nemzetközi megegyezés alapján csak minden olyan századév szökő, amely négyszázzal osztható. Ilyen lesz a 2000. év is. Persze még mindig akad maradék: évente 26 másodperc. Ezért aztán a 4912. évben egy napot ki kell majd hagyni a naptárból. Na, de kii érdekel ez már? Elég, ha mi, mai halandók azt tudjuk, hogy egy év 365 nap, 5 óra. 48 perc, 48 másodperc... tized... század... ezred másodperc.
-bc-
RECEPT-
mm
ÖTLETEK
Korhelyleves
Hozzávalók; egy füstölt csülök vagy 30 dkg főzo-kolbász, 50 dkg savanyú-káposzta, két evőkanál olaj, egy evőkanál liszt, egy klskanál pírospaprika, szemesbors, a tálaláshoz tejföl. Az olajból, lisztből paprikás rántást készítőnk, a kifacsart hordóskáposztát rádobjuk, niajd egy liternyi vízzel felengedjük. Levével
együtt hozzáadjuk az apró kockákra vágott, előzőleg főzött csülköt, vagy a kolbászt, és az egészet puhára főzzük. Tálalás előtt hozzáöntjük a tejfölt.
Lángoló banán
Hozzávalók: négy darab banán, 5 dkg vaj, négy evőkanál pikáns ízu dzsem (málna, ribiszke vagv meggy), egy deci erős rum.
A meghámozott banánokat zománcos vagy teflon tepsibe, egymás mellé fektetjük, lekvárral megkenjük, némi vajat morzsolunk rá és tíz percig forró sütőben sütjük. A sütőből kivéve meglocsoljuk a rummal, meggyújtjuk és lángolva tálaljuk.
Krampampuli
Egy hatalmas öblös tál aljára rakjunk mindenféle apróra vágott déligyümölcsöt, dióval hélclt aszalt szilvát, cukrozott narancshéjat, a tál tetejére tegyünk egy kockacukorral megrakott rostélyt. Ha közeleg az éjfél, locsoljuk meg fél liter rummal és gyújtsuk meg. Türelmesen várjuk végig, míg a felolvadó cukor a rostélyról a tálba csepeg, majd öntsünk utána két liter clt-romhéjjal, fahéjjal, szegfőszeggel ízesített forralt fehérbort, egy liter forró teát, és két citrom és két narancs levét. Néhány percig hagyjuk állni, de még kihűlés előtt tálaljuk. Pezsgő helyett ezzel is kívánhatunk boldog új esztendőt, égő, kékes lángjába nézve még éjfél előtt pedig nagy-nagy fogadalmakat tehetünk.

KANIZSA
1994. december 30.
LÉL£KME L£GíTŐ ITAL
A hideg idő beálltával - főleg ha sokat kell a szabadban tartózkodni - nemcsak kezünk-lábunk válik békahideggé, orrunk pirosodik, de mire hazaérünk, néha úgy érezzük, még a lélek is kiszállt belőlünk. A meleg lakás hatását egy pohár jó meleg ital még fokozza. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre tett szert az az ital, ami ugyan évszázadok óta ismert, de alapanyaga Európába csak 1838-ban érkezett meg először. Ez pedig nem más, mint a tea. A teakultuszt a buddhisták terjesztették el, de a mai teaivási szokásoknak korábban is kevésbé volt ilyen jellege nálunk. Az ötórai tea persze jó ürügy volt közösségi összejövetelre, de igazából mint ital vált népszerűvé nálunk a tea. Mostanság nagy divat is lett, a már megszokott cukros-citromos ital mellett egyre elterjedtebbek a különlegességek, a gyümölcs ízesí-
tésű és igazi szárított gyümölcsből készült teák, no meg elérkezett a gyógyteák reneszánsza is. Korábban kevésbé volt ismert az úgynevezett zöld tea, amely abban különbözik a fekete teától, hogy kezelési eljárásából kiiktatják az erjesztés folyamatát, g így fanyarabb, a csersavak jobban megmaradnak benne. Ha ezt a bizonyos erjesztési időt túlfűtéssel megfelezik, majd különféle illatosító anyagokat adnak hozzá, akkor kapnak sárga teát. A mi filteres teáink úgynevezett broken teák, amelyek a legjobb minőségű levelekből készülnek, nagyon apróra vagdalva. így jobban kioldódnak, erősebb tea főzhető belőlük (nem azonos a törmelék teával). A cser- és aromaanyagok mellett a teanin és a koffein adja a jellegzetes ízüket, de sok ásványi anyagot is tartalmaznak a különböző teafélék. Fontos ezek közül a kálium és a fluor, a nyomelemek közül a mangán, a nikkel, a króm és a vas. Nem csak a szellemi tevékenységet élénkíti a tea,
de gyulladáscsökkentő és pajzsmirigyműködést befolyásoló hatása is van. Fluor-tartalma révén fogvédő hatása is lehet, persze csak akkor, ha nincs agyoncukrozva az ital. Sokszor hallott vélemény, hogy igazából a teát csak magában, mindenféle ízesítés nélkül kellene inni, mert saját aromája így érvényesül a legjobban. Azért sokfelé sokfeleképpen isszák, nálunk még mindig a cukros-citromos a legáltalánosabb. Főleg férfiemberek körében népszerű a boros tea, a rummal ízesített, gyerekeknek meghűlés esetén
- és ha egészségesen akar valaki teázni, akkor mindenkinek - ajánlatos a mézzel ízesített meleg ital. A tea nyers tejjel való keverése állítólag méginkább előhozza a tea eredeti zamatát, de a kínai teát szürkévé teszi, ezért ezzel ne keverjük. Sokszor szinonimaként használjuk a csája kifejezést a teára. Az eredeti csája
- nem az orosz! - egy kevert ital, amelyet forrón rummal égetett cukorra kell szűrni, majd citromot ráfektetni, arra
jön egy kis vanílialikőr és végül a koronája, az égő rum. A bátrabbak nyugodtan kísérletezzenek, a teát elrontani nem lehet, esetleg egy kicsit szokatlan ízű lesz. A teafőzési szabályokat azonban tartsuk be, csak teafőzésre használt edényben főzzük, forró vízbe dobjuk a tealevelet. Azonban a vizet nem szabad sokáig forralni, a teát pedig egyáltalán ne főzzük. Pótteákat i.s készíthetünk, ha például szamócalevelet, érett szamócát szárítunk és azt forrázzuk le, vagy málnalevélből készítünk teát. A szárított diólevél-tea hasonlít az orosz teához. Sok az alapanyag, amit felhasználhatunk, ha a fantáziánk határtalan. Az alapvető ismereteink megvannak ahhoz, hogy élvezetes italt készítsünk, és ne járjunk úgy, mint az első időkben az angolok, akik tealevelet kaptak ugyan, de receptet nem, így a kifőzött tealeveleket kenyérre kenve fogyasztották, a levét pedig kiöntötték, mint
a mellékterméket._
L.I.
A körökbe írt betűk helyes sorrendben összeolvasva egy téli ismerős nevét adják.
Beküldési határidő: január 6.
Lapunk 50. számában megjelent keresztrejtvény helyis megfejtése: Narancs A sorsoláson Imrei Géza, Péterfai Lilla, Koniá-ruminé Nagy Teréz, Botos Péterné, Nagy Carmen olvasóink nyertek ajándékutalványt. vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
KÖRNYEZ GE''pkocs megtalál et&arát kban is .ható dühösen erre a helyre dos) sivatagi „hajó" délszláv körtánc V a tört vonal alatti szám igekötó'' V pest megyei település
a tavas? költői neve v > v v V / \ V / V
Hl''RKÖILo KESTOLEK > / \ \ /
színül- tir, > fél eper 1 >
savanyu tejterm. lanka
t> pók igéje tűvel dolgozik V >
éweklő szócska > soha el nem múló V
ruanda fővarosa koma''roml helység
L V tóR mongol ORSZÁGGYŰLÉS >
félsz! > 0r.es kút! > kiejtett t>etü straits V /
hagy obe, csomag, kóteg savanyú, ROSSZ ital
t ^ \ / V tombol etelt ízesít > v
NÖVÉNY része > csenő jelzője V >
kárókatona néma mese!
c> / \ \ / / \ y
s.ajt JELTÓ''JE lethet > / \ \ /
Francia tea: Az öt percig forrázott fekete teát mézzel, vagy cukorral édesítsük. ízesítésül narancs- vagy citromlevet és ugyanannak a gyümölcsnek a lereszelt héját használjuk.
Portugál tea: Hat percig forrázott fekete teát mézzel, vagy cukorral édesítsünk. Tetszés szerinti mennyiségben adagoljunk hozzá még tejet, lereszelt citromhéjat, citromlevet és őrölt fahéjat.
Brazil különlegesség: Csészénként egy teáskanál darált dió és kevés konyak- vagy rumaroma, valamint ízlés szerinti porcukormennyiség kell hozzá. A cukorral összekevert diót égessük össze az aromával, majd erre szűrjük a lehetőleg zöld teából készített fozetet.
Holland tea kétféleképpen: Erős teát készítünk, édesítjük és arak- vagy konyakaromával ízesítjük. A tea forrázása történhet vízzel de forró tejjel is.
Tea-turmix: Másfél deci teát, másfél deci tejet, hat deka porcukrot, három deka mézet, fél citrom levét, kis reszelt citromhéját teszünk a turmixgépbe, majd jó habosra turmixoljuk.
Barbarász: Két deci jó erős teát két deci tejjel keverjünk össze, hat tojássárgát egy kevés hideg tejjel dolgozzunk el, majd keverjük össze a forró teás tejjel és édesítsük ízlés szerint.
1994. december 30.
KANIZSA - lACfC
23
Gasztrometeorológiai előrejelzése:
Több nap mint kolbász
Tőzsdeindexe:
Elfelejtették kitenni, így a forint frontálisan ütközik az inflációval
Szenzációs négyes-e:
Kétszer két kezes egy lábashoz
TIXtasági betétje:
Lyukas garas kamatmentes kincstárjegy
Energiaár-kompenzációja:
Térítésmentes vényre beszerezhető Kalmopirin egyszeri ki-izzadáshoz.
♦ ♦
00
A JOVO EV.

Vízdíjkompenzációja:
Lásd előbb - fürödjön, főjön mindenki a saját levében!
Felfedezése:
A harmadik lábadra húzott zoknit mindig tisztábbra lehet mosni -3 B.-io P.-ower Ariel Jótanácsa:
A nagyi által ellopott Clorox-ot akkor sem érdemes Domes-tosra cserélni, ha a feketepiacon négy fresh ACE-t adnak érte.
Könyvhíre:
Henkell a nagy mesemondó nagy elődök nyomán megjelenteti Sunlicht a nagy varázsló című mesekönyvét.
Társasági híre:
Mr. Mega Rambo és Mrs. Szuper Mosi házasságából megszületett a kicsiny, de annál drágább Flóra Szept, de vannak akiket ez nem nyugtat meg, bár a bébi most még új és friss illatú.
-dé-
Téli éjszakákon akkor sem tanácsos hosszabban az árokban maradni, főként vízszintes állapotban nem, ha az történetesen az év utolsó éje. Már azért sem, mert ilyenkor gyakorta okozhat végbél fájdalmakat a vörösbor.
Újévkor sem muszáj az anyósra mosolyogni, mert az esetleg hosszas arcidegbénulást okozhat, más szakemberek szerint krónikus dellirium tremens-hez vezethet.
Ha négy-tizenhat fröccs után
Egészségvédelem
hólyagbántalmak kínoznak bennünket, nyugodtan könnyíthe-tünk magunkon, ez nem kóros, de ha az ezután kötelező cipő-pucolást kézzel végezzük, az több mint kínos.
A ránkérett kisdolgot semmiképpen ne a járdán végezzük el, mert az odafagyott salakanyag
arra közlekedő embertársaink testi épségét veszélyeztetheti. Az ilyen jellegű veszélyeztetést hagyjuk a szakavatott szervekre. Ne egy éjszakán próbálkozzunk májunk teljes megsemmisítésével, mert ha sikerül, mit csinálunk az év többi napján?
-dé-
Újévi arcpakolás - natúrkozmetika
Átdorbézolt évforduló okozta kiguvadt, vagy beesett szem, gyűrött arc esetén az alábbi pakolást tegye fel - mintegy 30-40 percre a képére: két deci vízbe keverjen 6-8 evőkanál modellgipszet. Amikor a keverék tejföl sűrűségű, azt óvatos mozdulatokkal kenje a fáradt arcbőrére, majd pár perc múlva újabb réteget vigyen fel. Nyugodt körülmények között - a legjobb és legkényelmesebb a fekvő testhelyzet - várja, amíg a gipsz megköt, ezalatt egyre melegebbet fog érezni, mert a gipsz hőmérséklete kötés közben emelkedik. A melegedés és a gipsz anyagának a bőrbe jutása jótékony hatással lesz az arc ráncaira, torzulásaira. Ha a meleget és az oxigénhiányt már végképp nem tudja elviselni, a maszkot egészben vegye le az arcáról. Ha ügyesen dolgozott, nemcsak a képe lesz hőkezelt, de arcformáját ki is öntheti pl.: viasszal és a házi panoptikumba helyezve bárkinek megmutathatja: ilyen részeg disznó voltam szilveszter után.
-li-

NEM CSAK NŐKNEK, SŐT...
Ha az újesztendő első napján fájó fejjel ébredünk, érdemes egy erős kávé elfogyasztása mellett fejünkre hidegvizes tömlőt tenni, ha nincs, a hűtőszekrényből kivett zacskóstej is megteszi. Ha a tengeribetegséghez hasonlatos tüneteket észlelünk, tanácsos egy pohárka tejjel lecsendesíteni a háborgó gyomrot, s ha mindez nem sörivástól következett be, akkor a kezelést egy pohárka sörrel is elvégezhetjük. A gondok megoldását egy langyos vízzel vég-
zett alapos zuhanyzás is elősegítheti, utána alaposan ''dörzsöljük át testünket egy durvább szövésű törülközővel.
A szemünk alatt keletkezett lövészárkokat hideg teába mártott vattapakolással, és némi alvással enyhíthetjük. A karikák az arc színéhez passzoló púderrel is halványíthatok, ha ez nem jön be, tegyünk napszemüveget, ez azért is jó, mert mögötte feltűnés nélkül elbóbiskolhatunk.
-dé-
Rendezze másnapra a szobáját
Korábbi lapszámunkban már közreadott zsebes karosszék-öt-letünket külön a közelgő alkalomra fejlesztettük tovább nemcsak hajlottkorú olvasóinknak. A megfelelő nagyságú karosszéket, vagy fotelt, amennyire a lakótelepi lakás nagysága engedi, helyezzük mindentől a lehető legtávolabb. Erősítsünk a karosszék karfájára - lehetőleg
darált szivaccsal töltött - apró párnákat, és ebbe helyezzük el a maligánok által megviselt családtagjainkat. A szék puha karfája bármerre is dől az illető megvédi a bordatöréstől, -repedéstől. A szék alá egy kisebb lavórt is tehetünk, amit csak elő kell húzni, s máris megóvható a padló.
-dé-
HOROSZKOP
AZ 1. HÉTRE
Kos: 111. 21-IV. 20.
Hidd el senki sem szereti nézegetni a gyorsan kopaszodó fenyői, mert saját elmúlására emlékezteti. Dobd ki hát gyorsan az erkélyen, hiszen szerdán már vízkereszt!
Bika: IV. 21-V. 20
Szép, szép Fülöp király áriája, de nem biztos, hogy jó nyitány az óból az új évben. Keress gyorsan egy rózsaszín szemüveget es ''nc -----vidámabb lesz.
nr
''95 máris sokkal
m
veszten
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Párodnak kicsit az idegeire megy, hogy mindent az utolsó pillanatra hagysz. Kész csoda, hogy a szilpezsgőbontáshoz egyetlen fontos kellék sem hiányzott.
Rák: VI. 22-VII. 22. HjS3j] Jövőre ismét karácsonyfa-Vjjn díszeket kell keresned, no és [fi. jlJ vásárolnod, lévén a mostani " 14S ékekből sok kicsi lett. Ha elfogadsz egy jótanácsot, még januárban pótold a hiányt. Olcsóbb.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Igazán profi vagy a kínai konyhában, de ne felejtsd el a szilveszteri áldozatokat neked kell ápolnod. Készíts gyors számvetést, megérte-e?
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
A túlzásba vitt absztinencia a lónak ama bizonyos másik ^KV oldala. Miért olyan nehéz wl megtalálni azt a bizonyos horatiusi aranyközép utat?
Mérleg: IX. 24-X. 23.
WM Az ünnepi áhítatból marad-jon valamicske az új év első P^flfl néhány dolga1! hetére is.
IC^M Meglátod, így sokkal könnyebben teszed túl magad a kezdeti nehézségeken.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, erősgette a liH^yÉ bölcs. (gy.k. Hérakleitosz)

ban pr<
antik tétel cáfolatát. Mondd, hogy csinálod?
Nyilas: XI. 23-XII. 22. mrm Hé, öreg harcos, ne feszítsd ffl 3 túl az íjadat, mert a kőszí-U^V ved megszakad. Magyarán a H^AS klasszikussal szólva, próbálj meg végre lazítani.
Bak: XII. 23-1. 20.
Van, aki ajándékot kap. van aki náthát az ünnepek alatt. Neked ez utóbbi jutott. Inhalálj, nátha ellen mindig jót tesz egy kis kínhalál.
Vízöntő: I. 21—11. 20.
Fél pénzzel ma már nem érdemes a vásárba menni, még akkor sem, ha a saját bőrödet kívánod vásárra vinni. Ja, hogy erre nem rég már le is rájöttél...
Halak: II. 21-111. 20.
Elszunnyadni, s alunni oly cél, minőt nem csak a kegyes óhajt, hanem ipindcn egyes munkában megfáradt lélek is. Sürgősen vedd ki :t tavalyi szabadságod, ép elméd megőrzésének érdekében.
24
KANIZSA - S^yit
1994. december 50.
Remekül szerepeltek a lámpagyáriak


Szergej Kuzmicsov
Mészáros Csaba
A kézilabda NB I-ben, az 1994/95. évi bajnokság előtt néhány alapvető változásra került sor a Tungsram férfi csapatánál.
- Visszatért a csapathoz a sikeredző, Jéki Zoltán, és Farkas Tibor személyében új szakosztályelnök látott munkához, miután a korábbi elnökünk, Musits Ferenc főkönyve-
lő leterhelt gazdasági munkája miatt nem állhatott a szakosztály közvetlen segítségére. A játékoskeretben is történt változás, hiszen Kálőczy László, az NB l-es doyen befejezte játékos -pályafüt ás át. Kurusta, Cseh és Baksa az alsóbb osztályú Letenyére igazolt, új fiú Vártok kapus, aki beépült a csapatba - kezdte a beszélgetést Pintér István, a lámpagyáriak szakágvezetője.
Az új bajnoki évadra későn kezdte meg a felkészülést a csapat, amely aztán a horvátországi alapozáson igyekezett a hátrányt behozni.
- Boldogan tértem vissza a régi sikerek színhelyére, ahol viszont egy leépült társaság fogadott. A hosszú nyári szünet, a fizikális hátrányok, a szellem egy sor új feladat végrehajtását tette szükségessé, de már most megjegyezhetem, hogy a kerettagok partnerek voltak. Nem volt gond a fegyelemmel. hozzáállással és a nagyon rövid felkészülési szakasz ellenére is kedvező tapasztalatokat szereztem. Természetesen féltettem a csapatot, hiszen a bajnoki rajtig tulajdonképpen csak két jelentős edzőmérkőzést játszottunk -mondta Jéki Zoltán.
Az egyesületi és szakosztályi vezetés az új évadra emelte a mércét. Az anyagi ösztönzést a maximális célként megjelölt hatodik helyhez igazították, ami jelentős minőségi ugrást jelentene a lámpagyáriaknál.
- Minden előzetes felmérés, a rendelkezésre álló játékosállomány, a szűkös keret, a bizonytalanságok miatt nagy sikernek tartottam az idény előtt a tervezett hely megszerzését. Ugyanakkor a realitás, a mezőny számomra tizenhat bajnoki pont elérését jelentette az őszi idényben - magyarázta Jéki Zoltán.
A Tungi kedvező sorsolással vágott neki az első félidőnek.
F.nnek során nyolc alkalommal voltak pályaválasztók és hétszer szerepeltek idegenben.
A csapat remekül kezdte az új évadot. Az első három találkozót pontveszteség nélkül zárta, amiközben az újonc százhalombattaiakat négy góllal verték, a hazai bemutatkozáskor valójában bemutatót tartottak a PEMÜ SE ellen (33-17). A harmadik fordulóban újra hazai környezetben léptek a küzdőtérre, amikor öt góllal verték a Tatabánya csapatát.
A jó formában lévő izzósokat a PMSC állította meg, ahol három góllal vesztettek, pedig akkor a pécsiek „padlón" voltak. Az ezt követő sorozatban csak ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott a lámpa-
gyári gárda, miközben hazai környezetben eredményesek voltak, idegenben viszont alulmaradtak.
- A Hort és a Győr csapatát fogadtuk, s ekkor begyűjtöttük mind a négy bajnoki pontot. Különösen az ETO KC elleni produkciót tartom kiemelkedőnek, amikor bravúros, teljesen megérdemelt sikert arattunk. Ez a találkozó megmutatta a csapat igazi arculatát, nagyszerűségét -mondta az edző a ponterős mérkőzésekről, majd a gyenge folytatásról így összegezett: -Az Elektromos kilenc góllal nyert ellenünk, s ez reális a mostani helyzetben. Ugyanakkor joggal szégyenkeztünk Nyíregyházán, ahol súlyos, tizenöt gólos vereséget szenved-
Krichenbaum Tibor
A hajrára belelendült Becskei
1994. december 30. KANIZSA - Sjuyit 25
tünk, ami még most is rejtély számomra. Borzalmas volt ülni a kispadon, s bizony a 31-16-os vereség az idény legár-nyékosabb oldala.
Úgy tűnik, hogy a megalázó vereség a fejekben is rendbe tette a dolgokat. Ugyanis a következő szakaszban, sorozatban négy győzelmet szereztek az izzósok és újra felkerültek az élcsoportba.
Az Ózd és az újonc Törökszentmiklós ellen biztosan meglett a négy bajnoki pont. Az idegenbeli folytatásban két bravúr született: A szolnoki olajt 26-18-ra lelépték és négy góllal nyertek Debrecenben is.
Az őszi hajrá, a befejező három mérkőzés csak egy bajnoki pontot hozott, igaz ekkor két nagycsapat is ellenfélként jutott az izzósoknak. A kis-rangadón, a Pick Szeged ellen (25-27) elmaradt a bravúros folytatás a Tisza-partiakkal szemben, akik eddig még bajnokin nem győztek Kanizsán. Nos, ezúttal Kuzmicsov betlizett - először és utoljára az idényben a lámpagyáriak legjobbja érthetetlen teljesítményt nyújtott, még gólt sem lőtt. így aztán elmaradt a siker.
- Komlón nem lehetett nyerni, ahol öt góllal vesztettünk, majd az idényzárón, egy emlékezetes találkozón a nagyhírű FOTEX VSE volt az ellenfél. A mérkőzésen mi játszottunk, a hajrában már egy megnyert találkozón született meg a 25-25-ös döntetlen, ami a bajnokra nézve hízelgő. Ugyanis a játékidő vége előtt másfél perccel még mi vezettünk két góllal, s ekkor bizony a külső körülmények is szerepet játszottak abban, hogy
A bajnokság őszi végeredménye
1. Fotex VSE
2. Elektromos
3. Pick-Szeged
4. Győri ETO
5. Tungsram
6. Komlói B.
7. Nyíregyháza
8. Debrecen
9. Szolnok
10. Pécsi MSC
11. Hort SE 11 Tatabánya
13. Ózdi KC
14. Pemü SE
15. Türökszentm.
16. Százhalomb.
13 2 13 -11 -9 2 9 1
7 2
8 -7 2 6 2 6 1 6 -5 1
4 2
5 -1 2 1 1
- 419-269 28 2 382-294 26 4 389-318 22
4 348-318 20
5 379-351 19
6 309-288 16
7 323-318 16
6 290-308 16
7 339-350 14
8 318-351 13
9 337-366 12 9 335-366 11 9 315-345 10
10 307-353 10
12 272-382 4
13 288-374 3
pontosak lettünk - értékelt Jéki Zoltán.
A lámpagyáriak az őszi idényben túlteljesítették a tervet, akik összességében nagyszerű idényt zártak. A megszerzett tizenkilenc bajnoki pont az előkelő ötödik helyet jelentette az izzósoknak, akik versenyben vannak a nemzetközi szereplést jelentő negyedik helyért a nagy rivális győriekkel.
A szakvezetés a bajnokságban leggyakrabban a Mészáros - Radovics, Kuzmicsov, Krichenbaum, Rodek, Becskei, Bjelov kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. Rajtuk kívül szerepelt még Vártok és Bilicz (kapusok), Hungler, Ojtó, Székelyhídi, Brenner, Pánczél, Bazsó (mezőnyjátékosok).
A góllista élcsoportja: Krichenbaum 92 gól (ebből 31
büntetőből), Kuzmicsov 80, Radovics 46, Bjelov 45, Becskei 33, Rodek 26 gól.
- Természetes, hogy elégedett vagyok az őszi helytállással. A csapat várakozás fölött szerepelt, három ponttal többet gyűjtött be, mint amit terveztem. Mindezt úgy értük el, hogy a keret közel egyharmada sérüléssel, betegséggel bajlódik, több találkozóról is hiányoztak meghatározó játékosok, ami növeli az elért sikerek értékét - összegezett a kanizsaiak edzője, majd végezetül ezeket mondta: - Az eredmények mögött felsorakozott az egyesületi vezetés, a szponzorok, no és a közönségünk, akik joggal osztoznak a csapat sikerében. Köszönjük.
Balogh Antal
Egy he ál lós gól. Rodek Attila
Betörés utan gólt szerez Bjelov, aki meg késztette Kiest, a világválogatottat.
Bútoros évzáró
A Bútorgyár sportkörének vezetősége bensőséges évzárón értékelte az idei sportévet, a szakosztályok és versenyzők helytállását.
Hederics Antal elnök adott számot a kajak és tenisz szakosztály eredményes munkájáról, a tömegsportban, elsősorban is a kispályás labdarúgásban elért főbb eredményekről. Vázolta az 1995-ös évad főbb célkitűzéseit, majd jutalmak átadására került sor.
Az évzáró befejezéseként Illés Miklós, a ROTARY Fúrási Rt. elnök-vezérigazgatója, a kajakos szakosztály elnöke méltatta a szakági munkát és további támogatásról biztosította az egyre szebben fejlődő kajakosokat.
-ba-
Oregfiúk nemzetközi tornája
A Polgármesteri Hivatal sportcsoportja és a városi labdarúgó-szövetség hagyományteremtőként rendezi meg a teremlabdarúgó tornát öregfiúk részére.
A rendhagyó országos és nemzetközi tornára január 21-22-én kerül sor, amelyen az 1956. december 3Í-e előtt születettek vehetnek részt.
A terémtornára a szervezők várják az érdeklődő csapatok jelentkezését a városi sportcsoport címére (8800 Nagykanizsa, Király u. 47., telefon: 93/311-423). A nevezési határidő: 1995. január 9-ig.
-ba-
Barátságos mérkőzés
A kézilabda NB I-ben, a tavaszi folytatásra készülő Tungsram férfi csapata január 4-én (szerdán) az Olajbányász munkacsarnokban nemzetközi mérkőzést játszik. A lámpagyáriak vendége a horvát elsőligás Bjelovar együttese lesz. A barátságos találkozó tizennyolc órakor kezdődik.
-ha-
- Csodálatos évet zárt a csapat, amely joggal várományosa a város legjobb csapata kitüntető elismerésnek. Annak meg külön örüiök, hogy kislányom megkezdte főiskolai tanulmányait. Az idei folytatástól „csak" szintentartást várok, ami csodás lenne, de meglesz.
FÖLDI JÓZSEF iilőröplabdázó, Hamburger SE:
- Szegényes feltételek mellett vagyunk túl 1994-en, amikor a csapat tízéves működését ünnepelhette volna, de nem ünnepeltünk. Sajnos csak a negyedik helyen végeztünk, vagyis megszűnt az utóbbi időszak érmes sikersorozata. Az idei évben javítunk, újból felállunk a képzeletbeli dobogóra, visszaszerezzük a bronzérmet.
VELICSKÓ MIKLÓS, a Tungsram SE ügyvezető elnöke:
- Először is, köszönöm a bizalmat, hogy félévtől ennél a minőségi klubnál tevékenykedhetek. Köszönöm az eddigi támogatást, bíztatást, s várom, hogy ebben az évben javuljon az anyagi háttér. A két minőségi csapat őszi-tavaszi rendszerben verseng, s mind a kettő a középmezőnyben végzett májusban. Azóta, az új évad-
ban a férfi kézilabda a csúcsra ért, de a sakkozók nehéz helyzetbe kerültek. Az idei sportévtől előrelépést várok, ami összefogással megoldható.
FERENCZY ZOLTÁN, a Bútor-ROTARY kajak szakosztály technikai vezetője:
- Boldog vagyok, hogy városi és olajos együttműködéssel biztosított volt a szervezett szakosztályi munka, és jöttek az eredmények is, ami dicséri mindazokat, akik ebben segítettek. Köszönetet mondok azoknak a választóknak, akik a decemberi helyhatósági vá--lasztáson segítettek abban, hogy bekerültem az önkormányzatba, amely reményeim szerint, sportosan fogalmazva, élvonalbeli lesz.
olyan összefogást remélek, s egy olyan szponzori kör kialakítását, ami lehetőséget ad az újabb megmérettetésre.
KÁLÓCZY LÁSZLÓ, a volt NB l-es kézilabdázó:
- Rohan az idő, így aztán a nyáron, negyvenévesen elhagytam a Tungsram kapuját. Befejeztem aktív játékos-pá-lyafutásomat, de a küzdőteret nem hagytam el. Továbbra is ehhez a nagyszerű kézilabda-bázishoz tartozom, ami nekem rengeteg sikert hozott. Félévtől játékvezetőként működök, és Marczinka Csabával együtt úgy szeretnénk fújni a sípot, hogy mielőbb sor kerüljön az NB l-es bemutatkozásra.
SZEKERES SÁNDOR, az 1993. évi autókrossz kategóriabajnok:
HORVÁTH LAJOS, a megyeiben újonc miklósfaiak és a Tip-Top kispályás focicsapat tagja:
- Semmi jót sem hozott számomra a sportági szereplés, hiszen anyagiak hiányában nem is tudtam rajtolni, s így nem tudtam megvédeni bajnoki címemet. Sajnos, elmaradtak a beígért támogatások, a bajnokról sokan megfeledkeztek... Az idei esztendőtől egy
- Kiváló sikereket hozott az 1994-es esztendő, amikor tele lettünk aranyérmekkel. A megyei labdarúgó-bajnokságban őszi elsők vagyunk, a Tip-Top csapattal sikert sikerre halmoztunk, szabadtéren és teremben egyaránt. Az idei évtől a mostani helyezések megtartását remélem, ami nagy si-
IDEGENBEN IS SÍNEN A VASÚT
A kosárlabda NB l-es mezőny B-csoportjában szereplő kanizsai lányok idegenben zárták az 1994-es évet, akik a várakozásnak megfelelően tovább folytatták sikeres menetelésüket.
Nagykőrös KK-MÁV NTE-Sörgyár 65-88 (35-47) - Kezdetben a nagy tét rányomta bélyegét a találkozóra, hiszen a riválisok az élcsoportban olyan pozícióba készülnek, hogy az kellő'' alap legyen a folytatáshoz - kezdte
Vágvölgyi Tamás edző, majd így folytatta: - A kemény, erőszakos hazaiak ellen mi irányítottunk és nyolc-tíz ponttal vezettünk. Sajnos a tizenötödik percben Ivanova térdsérülést szenvedett, így ő már nem is tudta folytatni a játékot. Szerencsére a lányokat a sérülés nem zavarta meg, akik a második félidőben a rivális fölé nőttek. Jobbak, fegyelmezettebbek és ponterősebbek voltunk, s magabiztos játékkal arattunk fölényes győzelmet.
A győztes csapat: Toma (21), Lackner (7), Pintér (9), Mayer (2), Ivanova (12). Csere: Petényi (13), Simonné (21), Bedő (3).
A vasutasok rövid szünet után már hétfőtől folytatják a munkát, akik előbb Magyar Kupa mérkőzésen fogadják a PVSK csapatát, majd január közepén következik a nagy rangadó, amikor a listavezető Ikarus SC lesz a kanizsaiak vendége.
B. A.
ker lenne, hiszen ebben benne van az NB III is...
PATKAI JÓZSEF, az Olajbányász női kézilabdaszakosztályának vezetője:
- Felemás éven jutottunk túl. Kezdetben sok problémánk volt, de aztán szeptembertől rendeződtek a sorok, amikor rátaláltunk a végleges megoldásra. Lett szakvezetőnk, alakulóban van az egységes csapat, amely az NB I B Nyugati csoportjában igazi erősség lehet, amihez meg kell teremteni a minőségi háttért.
BENDE JÓZSEF, a városi tekézők szövetségének elnöke:
- A szakág rendhagyó évet zárt. A sörgyáriak férfi csapata élvonalbeli lett, Tóth Feriék elsőként biztosítottak NB l-es szereplést a zalai férfi tekének. No és remekelnek az újoncok, akik dobogósok. A nők vonalán is a Sörgyár a képviselő, ahol egyre jobban épülnek be a fiatalok az NB l-es csapatba, amely az elmúlt bajnokságban bronzos lett. Az új esztendőtől a dobogóra való felkapaszkodást nagy sikernek tartanám, amire viszont képesek is a csapatok.
VAGVOLGYI TAMAS, a MÁV NTE-Sörgyár
NB l-es női kosárlabdacsapatának szakvezetője:
- Annak ellenére, hogy nem sikerült a nagy álom, az A-csoportba való felkerülés, mégis elégedett vagyok. Örömmel mondhatom, hogy még soha nem dolgoztam ilyen rendes csapattal, mint a mostani. A lányok fegyelmezettek, igen jó a hozzáállás és sok sikert értek el, ami mögött alapos munka van. Az idei évtől azt várom, hogy menjünk fel az A-csoportba, ami a kanizsai csúcs lenne.
Balogh Antal
HORVÁTH SÁNDOR, az Olajbányász labdarúgó-szakosztályának elnöke:
Mit hozott az 1994-es sportév, mit vár 1995-től
1994, december 30 • ( KANIZSA - Sp*«t 27
SAKK ÉVZÁRÓ
Magyar ezüst a sakkolimpián
Befejeződtek a küzdelmek a moszkvai sakkolimpián, amelyen a magyar csapat egy ponttal maradt el az aranyéremtől, a nők mezőnyében.
Az ezüstérmes együttesben remekeltek a Polgár-testvérek, Zsuzsa és Zsófia, ám a harmadik táblán, amelyen két alkalommal is szerepelt Cson-kics Tünde, a Tungsram OB l-es csapatának erőssége, valamint Mádl Ildikó, nem sikerült a tervezett pontokat begyűjteni.
-ba-
Kiss László az élen
A városi sakkszövetség rendezésében zajló 1994/95. évi városi egyéni felnőtt bajnokságon lebonyolították az idei utolsó fordulót.
- A pénzdíjas bajnokság a félidejéhez érkezett. Az ünnepek miatt most rövid szünet következik, a folytatásra janu-
ár második hetében kerül sor - kezdte Bagonyai Attila, majd így folytatta: - Szervezett keretek között zajlik a versenysorozat, amelyen a ku-pavédő Kiss László kiegyensúlyozottan, jól szerepel. Kellemes meglepetés a tizenhárom éves tehetség, Kiss Judit nagyszerű helytállása. Ugyanakkor élesedik a küzdelemsorozat és néhány meglepő'' eredmény is született.
A bajnokság eddigi szakaszának érdekesebb eredményei: Sziva A.-Bagonyai 1-0, Kiss J.-Vellák 1-0, Gerencsér K.-Sziva A. döntetlen, Kiss J.-Simon 1-0, Sziva A.-Kercs-marics 1-0, Simon-Földesi 1-0, Kiss L.-Sziva A. 1-0, Bago-nyai-Vellák 1-0, Kiss J.-Len-kei döntetlen, Kercsmarics-Németh I. 1-0.
Az élcsoport állása az 5. forduló után: 1. Kiss László 4,5 pont, 2-5. Bagonyai Atti-
la, Kercsmarics József, Kiss Judit és Simon Miklós 4-4, 6. Sziva Antal 3,5 pont.
-ba-
Alapítványi
verseny diákoknak
A Hevesi Sándor Művelődési Központban, az Alapítványok Hete rendezvénysorozat keretében nagyszabású sakkversenyt bonyolítottak le diáksakkozók részvételével.
A versenybíróság - Kiss László, Sziva Antal, Bagonyai Attila - hatfordulós, svájci rendszerű versenyt rendezett és azon általános iskolások vettek részt.
Az ideális feltételek mellett rendezett versenyen kiemelkedett Kiss Judit, aki pontvesz-teség nélkül végzett az élen (6 pont). A további élcsoport
sorrend: 2. Szabó Virág 4,5, 3. Flumbort András 4,5, 4. Zborai Gyula 4, 5. Takács Ádám 4, 6. Hosszú Róbert 4 pont.
A sakkverseny ünnepélyes eredményhirdetésekor Sziva Antal mondott értékelést, aki dicsérte a fiatal tehetségek játékát, majd számos díj került átadásra. Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ megbízott igazgatója különdíjat adott át a verseny győztesének, Kiss Juditnak.
A tíz év alattiak mezőnyében a legjobb teljesítményt elért diákok ugyancsak különdíjakban részesültek, köztük Zborai Gyula (10 éves), Ladányi Zsolt (6,5 éves) és a legjobb 10 év alatti leánysakkozó, Biskopics Boglárka (7
éves)._
-ba-
A Tip-Top még veretlen
Az 1994/95. évi városi teremlabdarúgó-bajnokságban, a négy csoportban zajló küzdelmekben már csak egy csapat, a Tip-Top pontveszteség nélküli együttes.
Az utóbbi játéknap érdekesebb eredményei.
I. csoport: Tip-Top-Specbau Elise 9-0. Az élcsoport: 1. Tip-Top 24, 2. HB Kanizsa 20, 3. S. Elise 16, 4. Tungsram 14, 5. Flamingó Pressó 13 pont.
II. csoport: Curacaó-Stop 87 0-1, Póker-Progressó 0-1, Dél-Zala senior-Főposta 7-1, FI. Centrál-Bombázók 3-0 (óvás után). Az élmezőny: 1. Póker 24, 2. Dél-Zala senior 21, 3. FI. Centrál 21, 4. Progressó 19, 5. Bombázók 19 pont.
Dl. csoport: Almalé-Mixerboys 2-1, Szivacsok-Tintahal 3-1, Po-gányszentpéter-Chemotox 2-4, Bútor Sörmester-Happy Boys l-l, Tubifex-Kögáz 0-1, Almalé-Po-gányszentpéter 1-3, Kögáz-Bútor Sörmester 4-4, Chemotox-Tubi-fex 2-2. Az élcsoport állása: 1. Chemotox 25, 2. Bútor Sörmester 23. 3. Kögáz 20, 4. Tubifex 19, 5. Happy Boys 19 pont.
A IV. csoport élmezőnye: 1. ÁFÉSZ 23, 2. Thury Menthol 20, 3. IPOSZ Varia 19, 4. Pedagógus 17, 5. Domus 16 pont._
B. A.
Judosikerek
Lentiben rendezték meg azt a meghívásos nemzetközi versenyt, amelyen a kanizsai versenyzők is szép eredményeket értek el. A dél-dunántúli csel-gáncsozók mellett részt vettek Lendva és Muraszombat versenyzői is. A mintegy kétszáz sportolót megmozgató rendezvényen Nagykanizsát a MÁV NTE judosai képviselték, a többi magyar versenyző Nagyatád, Barcs, Kaposvár, Lenti és Zalaegerszeg színeiben lépett tatamira. A Mester-család és Nagy Sándor tanítványai közül első helyezést ért el Mester Marcell (ált. isk. 1. o.), Bányai Tibor (középiskolás korosztály) és Farkas Ferenc (ifi I.). Második lett Bogdán János (felnőtt), Takács Attila (középiskolás korosztály), Imre Gyula (ált. isk.), Maróti Milán (középiskolás) és Paszternák Gergely (ált. isk.). Harmadik helyezést ért el Németh József és Vida Krisztián (ált. isk.).
Aki érdeklődik a judo iránt, hétfőn, szerdán, pénteken 17-19 óra között jelentkezhet a MÁV NTE cselgáncs szakosz-
tályánál, Ady u. 78._
-li-
Továbbra is az első osztályban
helyet szerezték meg, mint az elmúlt évben. Az 1-12. helyezettek lettek első osztályúak. Békéscsaba rutinos gárdája 45:43-ra győzött ellenünk. A Horváth József, Pataki Zoltán, Szmodics Zoltán, Tizedes Balázs (edző: Kisgyura István) összetételű csapatból hárman tizenhét év alattiak. Mindenképpen a jövőt jelentik.
Sikeres és szép évzárója a két eredmény a kanizsai vívásnak.
H. Gy.
Vívókarácsony
Szokásos összejövetelét tartotta a szakosztály a béke és szeretet ünnepe alkalmából. Délután az általános iskolások Mikulás-versenye volt nagyon sok indulóval. Ezt követően a vívó szakkörösök, a szakosztály tagjai, vívó testvérek, szülők adtak kedves műsort. A szépség, a kedvesség, a szeretet, a megértés mind ta-
Továbbra is OB l-es a MÁV NTE kardcsapata. Kedvezőtlen előjelekkel indult £ gárda a bajnokságnak. Az elmúlt évi sikercsapatból ketten nem indultak. Kiss György edzőnek sikerült pótolnia őket, hiszen Csalló Zoltán, Palotás Csongor, Pataki Zoltán, Tóth Tamás lelkesedése és vívótudása továbbra is biztosította az I. osztályt. Szép karácsonyi ajándékot hoztak a szakosztálynak. Minden dicséretet megérdemelnek.
A férfi tőrözők „csak" a 13.
lálkozott ezen az estén. Az eltelt év nagyon gazdag eredményeit és eseményeit dr. Zsoldi Zoltán szakosztályelnök értékelte.
A szakosztály tagjai végül a Vivere alapítvány, a városi vívó szakszövetség és a Balaton Füszért Rt. ajándékait kapták.
-hgy-
28
KANIZSA - rfpui-
1994. december 30.
Másfélszobás, egyedi fűtésű, felújított lakás eladó. Nk. Platán sor 9/A. IV/3. (4693 K)_
Hevesi üzletsor mögött aknás garázs eladő. Érd.: Lukács József, Nk. Kodály Z.
u. 2. Tel.: 93/317-323. (4533 K)_
Másfélszobás+étkezős, egyedi fűtéses, 3. emeleti. Munkás utcai lakás eladó. Érd.: Nk. Munkás u: 10/C. Magyar. Tel.: 314-420. (4532 K)____
Kiskanizsán egyszobás családi házamat konyhakerttel, gazdasági épületekkel elcserélném egy esetleg másfélszobás la- • kásra. Ajánl.: „Tavaszi költözés" jeligére kérném a Pf.: 154-be. (4415 K)_
Kétszobás 3. emeleti öröklakás eladó. Érd.: Megyimórec István Nagykanizsa, Zemplén 11/A. 3. emelet (4704 K)
Balatonmárialsón ikervilla fele eladó. Irányár: 2.400.000 Ft. Tel.: 06/60/399-
755 (4705 K)_
Egyedi gázfűtéses, 2 szobás, 51 nm-es, 4. emeleti öröklakás eladó. Cím: Nk., Munkás u. 6/A 4/13. Tel.: 314-508 (16 óra után) (4706 K)_
Böhönyén kedvező fizetési feltételekkel
4 szobás, összkomfortos, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kovács József Böhönye, Dózsa körűt 74. vagy 85/322-864 (4707 K) ■
34 nm-es lakás eladó. Irányár 1,2 mFt. Érd.: Nk. Városkapu 8/B. 3/11. du. 17
órától. (4708 K)_
Legalább 600 n.öl-es birtokot vásárolnék Nk., 30 km-es körzetében. Érd.: 311-207,
Valler (4709 K)_
Nk-től 10 km-re Galamboki tóhoz közel Győr-hegyen téglaépület kis területtel (400 n.öl) eladő. Irányár: 250.Ó00 Ft. Érd.: de. munkaidőben 313-040/1168 mellék. (4710 K)_
5 szobás, kétszintes családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel eladő. Érd.: Nk., Új Élet u. 50. (4711 K)_
Két és félszobás családi ház garázzsal, műhellyel, kerttel eladő. Érd.: Kiskani-zsa, Zsigárdi köz. 3. (4712 K)_
Látóhegyen a Kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is (300-300) eladó. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Helyijárat. Irányár: 250 e.Ft 300 n.öl. Cím: Kiskanizsa Bajcsy Zs. 2/A vagy 93/319-455-ös Bányai. (4713 K)__
Zalakaroson, panorámás, komplett zártkerti ingatlan, csodálatos környezetben, a fürdőhöz közel a legtöbbet Ígérőnek sürgősen eladó. Érd,: esti órákban, hétvégén egész nap Zalakomár, Petőfi út 51. (4717 K)
Buszmegállótól 200 méterre, 40 nm-es hétvégi ház,''- télen is lakható, parkosított környezetben villannyal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nagykanizsa, Teleki u. 7/c. 1/3. (4718 K)_
Nk-Sáncban négyszoba-hallos, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős, 120 nm-es alapterületű, egyedi gázfűtéses 600 n.öl telekkel eladő. Érd.: 314-899 telefonon. (4719 K)__.
Vásárolnék másfél, vagy kétszobás, egyedi fűtéses lakást. Érd.: esti őrákban 317-220-as telefonon. (4720 K)_
2 különálló, felújításra szoruló, udvari, összesen 110 nm-es belvárosi családi ház melléképülettel, udvarral, kocsibejáróval eladő. Érd.: Nk., Kisfaludy 21. 16-17
éképü 6. Én őráig. Bajné. (4722 K)
Belvárosi, 2 szobás, komfortos családi ház jellegű, önkormányzati lakásomat másfél vagy 2 szobás lakásra cserélném a keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk. Péterfai u. 37/D. IV. em. 4. 19 óra utón, Takács. (4850 K)_
600 n.öl telek, rajta régi házzal, jövő évi beköltözéssel eladó. Gáz, víz, villany bevezetve. Érd.: szombaton, délutáni órákban a helyszínen lehet. Nk-Sánc, József Attila u. 30. (4823 K)_
Csónakázó-tónál 200 n.öl telek eladő. Érd.: Nk. Péterfai u. 5/a. 2/3. Pete. (4825
K)_
Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház. Tetőtérbeépítés megoldható. Érd.: naponta fél 4 után. Hétvégén egész nap. Pölöskefő, Petőfi u. 11. (4824 K) Gáztűzhely olcsón eladó Nk. Király u. 45. alatt. (4839 K)_
Eladó Balatonszepezden 110 n.öl telek, kis nyaralóval, teljes berendezéssel. Irányár: 3,5 mFt. Erd.: 18 fira után, 92/324-783 telefonon. (4838 K)_
3 szobás Nk. Zemplén 9/A. alatt IX. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt + 260.000 Ft OTP. Érd.: Nk. Nagyrác 18. Molnár Zsigmondné. (4837 K)_
Aknás garázs eladő Nk-án. Érd.: Horváth László, Nk. Csengery u. 43. (4836 K)
1 szobás, 3. emeleti, másfélszobás, és egy kétszobás, 3. emeleti lakás eladő. Érd.: 311-149 telefonon. (4835 K)
Belvárosban 2 szobás, földszintes magánházrész eladő. Érd.: 311-904 telefo-non. (4832 K)_
Katonaréten 2 és félszobás családi ház telekkel sürgősen eladő. Érd.: Nk, Tavasz u. 5/a, vagy Erkel u. 5. fsz. 1. cím"alatt. (4831 K)_
Nk. Zemplén 2/B. II/8. alatt 2 szobás lakás eladő. Érd.: Nk-Palin, Alkotmány u. 113. Egész nap. (4830 K)_
Eladő 1 szobás, gázfűtéses lakás Nk. Kodály 8/B. IV/13. alatt. (4829 K)

SIKER

INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA. TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.) Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
V MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! V KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!" NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
Nk-án 2+félszobás, I. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 5/C. 1/5.
(4828 K)_
Nk. Petőfi S. u. 49. alatti, 471 nm-es családi ház telekkel eladő. Érd. a helyszí-nen, bármikor. (4827 K)_
Nk-án, írtás u. 2. emeleti 1+3 félszobás, 72 nm-es lakás eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. írtás u. 3. Bárányi Péter, 18 óra utón. Tel.: 60/399-304. (4826 K) Szentgyörgyvári I. hegyháton 680 n.öl telek pincével eladó. Villany van. Érd.: naponta 18 óra után, Munkás út 22. Tel.: 314-360/24-14 mellék. (4926 K)_
Családi ház 500 n.öl telekkel eladő, építkezésre is alkalmas. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (4927 K)_
1 szobás belvárosi komfortos lakás 850 ezer Ft-ért eladő. Tel.: 93/311-621. (4928 KJ_
Nk-tól 15 km-re panorámás telek, elkezdett építkezéssel, gyári faházzal, 1000 db telepített fenyőcsemetével, 1,2 mFt-ért eladó. Támogatások, kedvezmények fel-vehetők. Éld.: 06-60/399-526, (4929 K)
Elcserélném Nk-án önkormányzati garzonlakásomat zalaegerszegire vagy kanizsai hasonlóra. Szalai. Nk. Bartók u. 1.
I.ern. 4. (4930 K)_
Nk-től 26 km-re, Bánokszentgyörgyön felújítást igénylő, 2 szobás családi ház nagy telekkel, gyümölcsfákkal eladő. Érd.: Bánokszentgyörgy, Ady u. 14. alatt.
(4931 K)_
Nk-i, 57 nm-es, 2 szobás OTP öröklakás készpénzért sürgősen eladó, január 1-i beköltözéssel. Erd.: Nk. Liszt F. l/D. 4/1. 17-19. óráig. (4939 K)_
Nk-án eladnám, vagy elcserélném 1+2 félszobás, központi fűtéses lakásomat, 2 szobásra. Ajánlatokat: Nk., Városkapu krt. 3/A fsz.2. Hóborné. (5061 K) Nk. belvárosában 88 nm-es telefonos öröklakás eladő, irodának is alkalmas. Esetleg 1,5-2 szöbás lakást beszámítok. Érd.: az esti órákban a 93/311-853-as telefonszámon. (5062 K) Nk. Kodály Z. u. 5. 8. em. lakás 53 nm-es, összkomfortos, teljes berendezéssel, sürgősen eladő. Érd.: 06/84/315-708 18 őra után. (5063 K)_
Jó állapotban lévő családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Nk., Semmelweis u. 16. Tel.: 311-703. (5064 K)_
Antalhegyen, Nagykanizsától 8 km-re betonút melleit fekvő birtok kis faházzal eladó. (Buszmegállótól 3 perc) Érd.: Kanizsai János Nk., Berzsenyi 6/A. mélyföldszint 1. 14 őra után (5065 K)
Nk-án, keleti városrészben elatjó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp, fűtésű, tehermentes, jó állapotú, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,9 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (5131 K)
Nk-án, keleti városrészben eladó 1,5 szobás, I. emeleti, 42 nm-es, erkélyes, jő állapotban lévő, liftes, kp. fűtésű lakás. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 őrá-
ig. (5132 K)_
Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 4. emeleti, kp. fűtésű, kifogástalanul felújított lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (5133 K)_
Nk. belvárosában eladő 2,5 szobás, 60 nm-es, 3. emeleti, kp. fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 őráig. (5134 K) _
Balatonberényben, a Balatontői 30 percre eladő 2 szobás parasztház, tégla garázs-zsal, 1763 nm telekkel, rajta szőlővel, gyümölcsfákkal, fenyőfákkal. Irányár: 3,8 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5135 K)
Balatonmárián építési telek, iker nyaraló másik felének felépítésére szóló építési engedéllyel eladó. Irányár: 600.000 Ft Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5136 K)_
Szentgyörgyvári hegyen, 2. hegyháton 200 n.öl telek, 15 éves kordonos szőlővel, 2 szintes téglaépülettel eladó. Víz, villany az épületben. Az ingatlanig köves út vezet. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5137 K)_
Keresünk eladő önkormányzati lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (5138 K)
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 őráig. (5139 K)_
A Dráva parton hétvégi háznak is alkalmas téglaépület panorámás telekkel megosztva is eladó. Cím a szerkesztőségben. (5145 K)_
Letenyén, Építők u. 23. alatt családi ház eladó. Érd.: 313-232. (5146 K)_
Galamboki tónál 450 n.öl francia barackos (60 db) eladó. Nk. Hársfa u. 9. Egyed. Tel.: 93/311-689. (5147 K) Zalaszentjakabon 2 szobás, fürdőszobás ház garázzsal, melléképületekkel, 600 n.öl telekkel eladő. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5148 K)_
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyjjáton hétvégi ház fürdőszobával, garázzsal, melléképületekkel eladő. Érd.: Nk. Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. (5149 K)_
Balatonberényben nyaraló, eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5150 K)
3 szobás családi ház + lakható udvari lakással eladő Miklósfán. Érd.: Nk. Kazan-
lak krt. 7/B. 1/4. (5151 K)_
2 szobás, földszinti lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5152 K)
KAMARAI
KERES-KÍNÁL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042). Tételenként: 500,- Ft + áfa. Faxmegrende-
lésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-226 Amerikai nagykereskedő cég vásárolna háztartási kávéfő-ző/espresso gépet, kávépörkölő készüléket, egyéb háztartási cikkeket.
NK-227 Holland cég műanyag-hulladékra kér ajánlatot.
NK-228 Román cég ajánl a fafeldolgozásban használatos szerszámgépeket és szerszámokat.
NK-229 Dán cég, amely nyomdafestéket gyártó cég, kínálja termékeit.
NK-230 Műanyagtokba hegesztett kivitelezésű névjegykártyatartók gyártóit/szállítóit keresi belga cég.
1 994. december 30. KANIZSA - /ifin* 29
Zalakarosi telek hétvégi házzal eladó a fedett fürdővel szemben lévő hegyi dombon. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5153 K)_''
2 szobás udvari lakás (önkormányzati) eladő, vagy a K-i városrészben 1+2 félszobásra vagy 1+félszobásra elcserélendő. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5154 K)_
Ikergarázs fele eladő a keleti városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5155 K)_
Keresek 2 szobás lakást megvételre 1,3-1,4 mFt-ig, négyemeletes házban. Készpénzzel fizetek. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5156 K)_
2 szobás, fürdőszobás családi ház, 960 n.öl telekkel, termő gesztenyéssel eladő Miklósfán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. (5157 K)_
Nagyméretű, hőszigetelt garázs eladó az Űrhajós úti garázssoron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5158 K)_
1+félszobás, egyedi fűtéses lakás eladó a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5159 K)_
3 szobás családi ház telekkel eladó Becsehelyen. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5160 K)_
Telek hétvégi házzal eladő Galambokihegyen a tótől 1 km-re, teljes berendezéssel. Köves út van. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(5161 K)_
Zalakarosi hegyen 700 n.öl telek eladó. Irányár: 200.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5162 K)_
2 szobás, nagytelkes családi ház eladó Csapiban. Hétvégi háznak, gazdálkodásra, Zalakaros közelsége miatt üdültetésre is kiválóan alkalmas. Érd.: Nk. Kazan-
lak krt. 7/B. 1/4. (5163 K)_
Hétvégi ház telekkel eladő Zalakaroson a fürdővel szemben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5164 k)_
Keresek eladő 1+2 félszobás vagy 2+fél-szobás lakást. Ajánlatokat: Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (5165 K)
4 szobás, 2 fürdőszobás, nagytelkes, kp. fűtéses családi ház eladő Nk-Bagolán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5166 K)_._
2 szobás, étkezős lakás eladő a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5167 K)_
3 szobás, fürdőszobás családi ház eladő Murakeresztúron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5168 K)
JÁRMŰ
Eladó S-51-es Simson segédmotorkerékpár (keveset futott) 45.000 Ft-ért. Szö-kedencs, Fő út 92. (5169 K)_
Eladó: S-51-es Simson segédmotorkerékpár 26.000 Ft-ért, 220 Voltos, használt terménydaráló 10.000 Ft-ért; kétkerekű kézikocsi (100 kg teherbírású) 3.000 Ft-ért, esetleg üzemképes mosó-
gépre cserélhető. Clm: Zalakomár, Pető-
fi út 82. (5170 K)_
Wartburg, kétütemű, 15 éves, friss műszakival eladő. Nk. Hársfa u. 9. Egyed.
Tel.: 93/311-689. (5171 K)_
Babetta eladó. Cím a szerkesztőségben.
(5066 K)_
120 L-es Skoda, felújított állapotban eladó. Érd.: Nk., Király u. 31/B. Major Lajos (5067 K)_
750-es Zastava, másfél év műszakival olcsón eladó. Érd.: Kanizsai János Nk., Berzsenyi 6/A. mélyföldszint 1. 14 óra
után. (5068 K)_
S51-es Simson segédmotorkerékpár eladó 26 ezer Ft-ért. Zalakomár, Petőfi u.
82. (4954 K)_
Opel Astra 1,4-es, 2 éves eladó. Érd.:
Nk. Határőr u. 2. (4955 K)_
Elől karambolos Polski Fiat 126-os, 4 éves, 17.000 km-rel eladó. Érd.: Miklós-fa, Krúdy Gy, u, 4. (4956 K)_
VW motoros Wartburgot vásárolnék 4 éves korig, kevés km-rel. Érd.: Nk. Dó-zsa Gy. u. 65. (4957 K)_
SÍ00 L-es SKODA ''95. ápr. végéig műszakival 25.000 Ft-ért eladó, Érd.: 93/314-281 -es telefonon az esti órákban. (4878 K)_
Trabanthoz egyéves téligumik, felnivel eladók. Nk. Munkás u. 10. Fodrászüzlet. (4875 K)_
SIMSON ENDURO 3 éves, 45.000 Ft-ért; háztáji kistraktor, kisfogyasztású, 26 lőerős, jő állapotban féláron, 50.000 Ft-ért eladő. Érd.: Szökedencs, Fő u. 92. (4876 K)_
Honda LEAD 55 kcm robogó eladó. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/41. Érd.: esti órák-
ban. (4877 K)_
Forgalomból kivont, SlOO-as SKODA új motorral alkatrészként eladó. Tel.: 93/317-390, 18 óra után. (4873 K)
ALBÉRLET
Albérlet kiadó 1 vagy 2 személy részére Nk-án a Berzsenyi utcában. 2 szobás, egyedi gázfűtésű, az egyik szoba bútorozott. Bérleti díj: 15.000 Ft +rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (5140 K)_
Albérlet kiadó Nk. belvárosában, I. emeleten, 2 szobával, bútor nélkül, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, telefonnal, január 1-től. Csak megbízhatóknak! Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó, +3 havi bér kaukcióként, esetleges magas telefonszámla hátrahagyása esetére. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-nap 8-17 óráig. (5141 K)_
Albérlet kiadó Nk. belvárosában, 3, emeleten, 2 szobával, bútor nélkül, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, január 1-től. Csak megbízhatóknak! Bérleti díj: 12.000 Ft +rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5142 K)_
Kiadó Nk. belvárosában 60 nm-es pin-
cehelyiség, világítással, raktár céliára. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-. nap 8-17 óráig: (5143 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (5144 K)_
Garázs kiadó a Munkás úti garázssoron, közvetlen a Kazanlak krt. 1. sz. ház végében. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5172 K)_
Keresek kiadó albérleti lakásokat bútorozva vagy anélkül. Címek kiadása díjtalan. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5173 K)_
1 szobás, bútorozatlan, egyedi fűtésű, belvárosi lakás kiadő lakásnak vagy irodának. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5174 K)_
2 szobás, bútorozatlan lakás kiadó a K-i városrészben, megbízható család részére. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(5175 K)_
1 szoba, fürdőszoba-, és konyhahasználattal fiatal pár, vagy 2 hölgy részére kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (5176 K)_
1 szoba férfi részére kiadó a Kazanlak krt.-on. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(5177 K)_
Nk-án, a Berzsenyi úti lakótelepen egyedi gázfűtéses, vízórás, bútorozott, földszinti lakás ''95. január 1-től kiadő. Érd.: 93/314-177 telefonon 17 óra után. (4963 K)_
Nk. Fő úti, I. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, telefonos üres lakás albérletbe kiadő. Ajánlatokat Nk. Pf.: 363 címre kérek. (4965 K)_
Téglagyári garázssoron aknás, pincés garázs kiadó. Érd.: Nk. Munkás út 12/A. 3. em. 10. a. Érd.: 17 óra után. (4966
K)_
1 szobás, komfortos családi ház a Katonaréten albérletbe kiadó. Érd.: napköz-ben: 311-207 számon. (4967 K)_
Berzsenyi lakótelepen 2 szobás, gázfűtéses lakótelepi lakás bútorozottan, vagy anélkül kiadó. Érd.: személyesen: Nk., Bajza u. 15. Tel.: 93/375-301 (5085 K)_
Erkel F. utcában hosszabb távra garázs kiadő. Érd.: Nk., Erkel F. 9. Simon. (4879 K)
VEGYES
Renault 1,5 tonnás tehergépkocsival rendelkező férfi árufuvarozást vállal. Min-
den megoldás érdekel. Cím a szerkesz-
tőségben. (5178 K)_
Fagyasztóládák 320-220 literesek, színestévé, 50 kcm-es robogók; valamint 100-130 kg-os sertések eladók. Nk. Bajcsy-Zs. u. 111. (5179 K)_
Amerikai biztosítás értékesítéséhez közvetítőket keresek. Tel.: 93/311-689. (5180 K)_
Személygépkocsihoz utánfutót keresek. Tel.: 93/311-689. (5181 K)_
Alsó tagozatosok korrepetálását vállalom! Cím a szerkesztőségben. (4880 K)
Lada Samara önindító (gyári új) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon.
(4872 K)_
Csepel Lady női tízsebességes, alig használt versenykerékpár és Puch 26" férfi, háromsebességes kerékpár eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. vagy a 93/313-140/11-68 telefonon. (4890 K)_
Eladő 1 db gyermekágy és 3 db hízott sertés 160/kg-os áron. Nk. Kodály 1-
3/D. 2 em. 3. ajtő. (4889 K)_
4 vagy 6 órás takarítást vállalok. Érd.: Nk. Városkapu 14/C. 2/1. Nyírőné.
(4894 K)_
PHILIPS CM 8833 monitor Commodo-re-hoz és videóhoz eladó. Érd.: 93/311-
545. (4893 K)_
Felsőfokú nyelvvizsgával, pedagógus diplomával általános iskolások német nyelvtanítását, korrepetálását vállalom. Leveleket „Kinder" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4892 K)_
Olőkád (piros színű műanyag) eladó. Érd.: Gyimes Gyula, Nk. Csengery u. 43. Tel.: 93/313-140/11-68. (4891 K)
Törzskönyvezett szülőktől fekete és sötétbarna, törpe uszkár kiskutyák eladók karácsonyra. Érd.: Nk. Teleki u. 102. (4888 K)__
Számítógép eladó! AT-386 SX 2 Mbyte memória, 120 Mbyte háttértár, színes VGA monitor. Érd.: Marton, 93/313-040/1879-es mellék, 16 óra után, hétvé-
gén egész nap. (4887 K)_
Betegápolást és talpmasszást vállalok. Cím a szerkesztőségben. (4886 K) 2 személyes, kihúzható kanapé, 2 puffal, újszerű állapotban eladő. Érd.: Gor Mik-lós, Nk. Városkapu 4/B. 3/11. (4885 K)
Modern típusú, vajszínű szekrénysor (8 hónapos) rendkívül olcsó áron, 35 ezer Ft-ért eladó. Érd.: esti órákban, Nk.
Liszt F. l/D. IV/1. (4884 K)_
Bőrgarnitúra, 1 db 220 literes, nagyon jó állapotú hűtőszekrény, 2 db''puff + 2 fotel, irhabunda, gyermekholmik eladók.
ELADAS * VETEL * CSERE
CS0SZI
CSASZI SZAMITOGEPES INGATLANSZOLGÁLTATÓ KFT.
Teljes körű ügyintézés, törvényességi garancia, igény szerint hivatásos értékbecslő áll az Önök rendelkezésére. Az ügyfelek kérésére külső munkatársaink házhoz mennek. Díjmentes megbízásokat is teljesítünk. Számítógépes rendszerünk gyorsaságot, pontosságot és széles körű információt biztosít. CSASZI_ Számítógépes Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 8.30-17.00-ig; szombaton: 8.30-13.00-ig
MI AZ ONOK IGÉNYÉIT ES ERDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
A DALTON AUDIO év végi ajánlata:
Óriási választékban kaphatók komolyzenei, mese, jazz, pop, rock, disco, metál, nosztalgia CD-lemezek és műsoros kazetták, valamint í üres audio- és videokazetták. jjj
A LEGOLCSÓBB ÁRAKON NAGYKANIZSÁN!
<
Nagykanizsa, Ady u. 14. |
NYITVA: 9-17.30 óráig, szombaton: 9-12 óráig 3
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
KÉSÉS AZ OLVASÓKHOZ!
jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
30
KANIZSA -
1994. december
Érd.: Megyeri Györgyné, Nk. Csokonai
8/C. 3/1. 16 óra után. (4883 K)_
AT 386-os DX40-es számítógép 250 MB HDD PHILIPS SVGA monitorral eladó. Érd.: 18 óra után, Nk. Berzsenyi 1/B. Szegletes. (5004 K)
Eladó olcsón, jó állapotú használt konyhaszekrény, 2 db falifűtő, gázboyler, gáztűzhely Nk-án. Tel.: 06-60/399-596.
(5005 K)_
Centrifuga és mosógép, 1 pár bokacsizma, férfi télikabát, több férfi öltöny el-adó. Nk. Munkás u. 12/B. 1/3. (5006 K)
Panasonic MS70-es szuper VHSC hifisztereó videókamera teljes felszereléssel, szettáskával, adapterrel, töltővel, akkumulátorral, kazettákkal, magyar nyelvű használati utasítással, garanciálisan anyagi okok miatt olcsón és sürgősen eladó. Vízvári József, Nk. Bedő A. u. 1. fsz. 2. munkaidő után, hétvégén egész nap. (5007 K)_
15000 l-es gázolajtartály eladó. 06-60/399-363 vagy a 93/314-012 telefonon.
(5008 K)____
Motorola 3200-as GSM 900-as rádiótelefon és PHILIPS mikrohullámú sütő eladó. Érd.: 317-118-as telefonon vagy az Ady út 12. alatti Natura boltban. (5009 K)_
Csínos, tlgyes, vendéglátásban jártas fiatalember mindennemű munkát vállal az ünnepek alatt. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Megbízható vagyok" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5010 K)_
12-14 éves, vékony alkatú kislánynak való irhabunda eladó. Ára: 2000 Ft. Érd.: 311-149. (5011 K)_
Érdekes szellemi munkához ügyes, aktív, tárgyalóképes munkatársakat keresünk Nk-án. Kereseti lehetőség kizárólag Öntől függ. Jelentkezni „Azonnal" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre lehet. (5012
K)_
Eladnám 50-es méretű, sötétbarna, pano-fix karcsúsított bundát. 15 ezer Ft-ért. Szalai. Nk. Bartók u. 1. 1/4. (5013 K)
10 hónapos, profi Sherwood dek és rádiós erősítő (170 wattos) hangfalakkal (160/300 wattos) együtt vagy külön-külön olcsón eladók. Irányár: 65 eFt. Tel.: 389-002, 17 óráig. (5014 K)
60 literes fagyasztó szekrény eladó. Érd.:: Nk. Csokonai 2. 3. lh. Horváth Im-
re. (5015 K)_
Apparátus lánghegesztő komplett tartozékkal és 220 V-os ventillátor (4000 köbméteres) eladó. Érd.: Nk. Kőrisfa u. 1., egész nap. (5016 K)_
18 nm garázs keleti városrészben eladó. Érd.: 1995. január 4-től 93/310-533 dé-lelőtt. (5069 K)_
Keressük azt a fiatal hölgyet, aki december 16-án délelőtt 50.000 Ft értékű Postabankjegyet váltott be névértéken a Nagykanizsa 1. sz. Postahivatalban. Kérjük jelentkezzen a hivatalban Ady u. 10. alatt. (5070 K)_
Vörös színű ír szetter föltetovált kankutyám elveszett. A becsületes megtalálót
magas jutalomban részesítem. Tel.:
93/316-219 (5071 K)_
Omron típusú programozható pénztárgép eladó. (RS11/HE) Érd.: 93/310-533 tele-fonon. (5072 K)_
Német nyelv tanítását vállalom, kezdő és haladó szinten. Tel.: 313-575 (5073 K) Tanfolyam! Tudja, hogy kötelező a szakképesítés? Kereskedelmi és vendéglátó üzletvezetői - középfokú képesítést nyújtó - intenzív (3 hónap, heti 2 alkalom) tanfolyam indul januárban Nagyatádon a szakmunkásképzőben. Részvételi díj részletben is fizethető. Jelentkezés: Ro-ger Kft. 82/320-045 Tel/üzenetrögzítőn
(5074 K)_
Vágócsirke eladó, egész évben folyamatosan. Érd.: Sormás, Kossuth u. 81. (5075 K)_
4 lángos gáztűzhely üvegsütőajtős eladó. Érd.: Scheier Attila Kiskanizsa, Jakabkú-
ti 75. 16 óra után. (5076 K)_
Tároló helyiséget bérelnék a Keleti városrészben. Ajánlatokat: Nk.. Kodály z.
8/B. fsz/1. (5077 K)_
Commodor 64, magnóval, lemezegységgel, Philips monitorral, nyomtatóval, kazettákkal, lemezekkel, joystickkai, szakirodalommal együtt eladó. Érd.: Nk., Kodály Z. u. 8/B. 2/8. Marton Zoltán. (5078 K)_
Eladó Opel Ascona-hoz jobb első oldali index, 2 db lengéscsillapító, és hátsófék ferodol. Tel.: 93/313-684. (5079 K)
Oxigénpalack eladó. Cím: Nk., Erdész u. 23. 3. em. 4. (5081 K)_
Nk-i, 33 éves fiatalember egy szintetizá-torost keres, szereléssel, lakodalmas rock játszásához. Én dobos vagyok. Játszunk profi szinten! Leveleket „Muzsikáljuk együtt" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5182 K)_
PARTNERKERESŐ
62 éves férfi káros szenvedélytől mentes, 55-60 év közötti hölgyek levelét várja „Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be. (5018 K)_
Keresem a társam megbízható úr személyében 60 éves korig. Egyedül élő özvegyasszony vagyok. Saját lakással rendelkezem. Leveleket „Piros Rózsa" jel-igére, Nk. Pf.: 154-be várok. (5019 K)
27 éves fiú társát keresi független hölgy személyében 28 éves korig. Minden fényképes levélre válaszolok. 8801 Nk.
Pf.: 42. (5020 K)_
51/167/75, középfokú végzettségű, jő megjelenésű, vígkedélyű, intelligens férfi keresi független hölgy ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Boldog Újév" jeligére. Nk. Pf.: 154-be. (5021 K) 30 éves, 185 cm magas, barna, göndör hajú, jő megjelenésű, független férfi megismerkedne hasonló korú, független nővel vagy elvált asszonnyal, aki szívesen fogadná otthonába. Gyermek nem akadály. Komolytalan ajánlatok nem érdekelnek. Leveleket „Kölcsönös szeretet" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5022 K) Saját lakással rendelkező, 63 éves özvegyember keresi hozzáillő, szerető, hűséges feleségét, aki otthonába jönne. Család nincs. Leveleket „Szeretet és megbecsülés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be.
(5023 K)_
45 éves, 170 cm magas, karcsú, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes társát. Leveleket „Ketten könnyebb" jel-igére. Nk. Pf.: 154-be kérem. (4911 K)
42 éves, fiatalos, csinos, filigrán, vígkedélyű, értelmiségi nő keres érzelmekben gazdag, független társat komoly kapcsolat kialakításához. Leveleket „Véletlen" jeligére. Nk. Pf.: 503-ba kérem. (4910 K) Keresem azt a 36-48 év közötti, csinos, jó alakú, egyedülálló, lakással rendelke-
ző értelmiségi, vagy vállalkozó hölgyet, akinek otthonából hiányzik egy káros szenvedélytől mentes, intelligens, rendezett anyagi helyzetű társ. Leveleket „Ciprusi utazás" jeligére a Nk. Pf.: 154-be
kérném. (4909 K)_
Ha úgy érzed, magányos vagy, egyedül vagy, ha bátorításra van szükséged, akkor írj egy csinos, kiegyensúlyozott, gyengéd fiatalembernek. Fényképes válaszleveleket „Egy kis öröm" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4907 K)
Keresem a társam egy komoly, kedves, független hölgy személyében, 48-54 éves korig. Válaszlevelét „Orgonavirág" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérem. (4905 K)_
28 éves, független, magányos, vidám természetű hölgy szórakozni szerető, kedves barátot keres „SZIVÁRVÁNY" jeligére, Nagykanizsa 2, postán maradó, 8802. (4904 K)_
37 éves, józanéletű, komoly gondolkodású férfi vagyok. Megismerkednék olyan hölggyel 42 éves korig házasság céljából, aki egyedül neveli a gyermekét vagy gyermekeit, és hozzám költözne. De gyermektelen hölgyek levelét is várom. Minden levélre biztos válasz. Leveleket „Szerencsekerék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (4903 K)_
29 éves, 182 cm magas, kanizsai, lakással rendelkező legényember megismerkedne falun élő házias lánnyal házassági szándékkal. Leveleket „Rád találok" jel-igére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (4902 K) 42/160/53 elvált hölgy keresi káros szenvedélytől mentes férfi ismeretségét házasság céljából, ki otthonába költözne. Érd.: „Ketten könnyebb" jelige, Nk. Király út 45. cím alatt, Bornénál. (4901
K)_
Intelligens, diplomás üzletasszony 14 éves leányával keresi társát értelmiségi férfi személyében, 55 éves korig. Leveleket „Lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérem. (4900 K)_
45 éves 168/65 kékszemű, szőke, csinos, értelmiségi, elvált hölgy keresi társát 40-48 éves értelmiségi, független férfi személyében. Lakásom, kocsim, nyaralóm van. Leveleket „Szívdobbanás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (4914 K) 27 éves családcentrikus fiatalember keres e tulajdonsággal rendelkező, kedves lányt 25 éves korig. Leveleket „Kereslek" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (5099 K)_
165/40 éves jó megjelenésűnek mondott, 2 felnőtt gyermekével élő üzletasszony keresi azt a férfit 45 éves korig, aki barátja és magyányában társa tudna lenni. „Kalandorok kíméljenek" jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem a leve-leket. (5100 K)_
30 éves szakmunkás férfi megismerkedne korban hozzáillő 25-30 éves lánnyal, aki Nagykanizsa, vagy Galambok környékén lakik, és kedveli a falusi életet. Csak kézzel írott levélre válaszolok. Válaszokat „Téli találkozás" jeligére a Pf. 154-
be kérem. (5101 K)___
24/180 fiatalember olyan korban hozzáillő lányt keres, aki otthonába költözne, és megértő társa lenne jóban, rosszban. A leveleket „Boldogságra vágyom" jeligére a Pf.l54-be kérem. (5102 K)_
Egyedül élő hölgyek, 55 és 60 éves kort elértek, jelentkezzetek, ha élettársra vagy házastársra vágytok! Leveleteket várja egy káros szenvedélytől mentes, nyugdíjas férfi, aki kertes házában egyedül él. Anyagiak rendezettek. Levelekel „Ha akarod, hogy szeressenek" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5183 K)_
35 éves, káros szenvedélytől mentes, festő szakmunkás férfi keresi hozzáillő hölgy ismeretségét élettársi vagy házastársi kapcsolatra. Kertes házam, gépkocsim van. Leveleket „Várlak" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (5184 K)_
^rde-^
PLANDERNE HIRDETO-KOLCSONZO
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: H-SZ-P.: 15-18, K-CS.: 10-18 óráig Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE
HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN!
KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN! — . ___________________________________________
MOULINEX típusú, nagy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben".
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
ALLAS * ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Külkereskedő (angol, német vagy orosz nyelvtudással) 45.000 Ft
Gondozónő 10.500-15.000 Ft
Gépjárműszerelő 18.000-34.000 Ft
Vas- és fémszerkezet-lakatos 18.000-20.000 Ft
Karbantartó gépész + hegesztő 27.000 Ft
Szabó, varrónő 10.500-22.000 Ft
Üzletkötő, ügynök 15.000-50.000 Ft
Villanyszerelő 22.000-25.000 Ft
Asztalos 25.000-30.000 Ft
Kőműves 15.000-25.000 Ft
Biztonsági őr • 15.000-20.000 Ft
Valutapénztáros (horvát v. német nyelvtudás) 15.000-20.000 Ft
Pedagógiai asszisztens (gépírási ismerettel) 12.000-14.000 Ft
Középiskolai referens 30.000-35.000 Ft
Bővebb felvilágosítási a munkahelyi ajánlatokról (ZMMk Kii-. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szerda: 8.(1(1-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
1994. december 30.
KANIZSA -
31
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói
5j»»«««<««<
Nagykanizsa Eötvös tér 28.
Jullus Melnlfe
Alapítva:
SgjS^" Önkormányzata
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -, oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
w
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.:'' 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.

C0MPUTERS
ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató BT.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, pf. 248 • Telefon: 140-1711,149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak.
ÉGMUTATÓ Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!
INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KANIZSA
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
32
KANIZSA -
1994. december 30.
Kamarai adomány
A Zala Megyei Iparkamara nevében Hartmann Miklós főtitkár kétszázezer forint készpénzt adott át a Lazsnaki Szakosított Szociális Intézmény céljainak megvalósítására az intézmény vezetőjének. Mint Karasuné Lőczi Judittól megtudtuk, az adományból színes televíziót és bútorokat vásárolnak az otthon lakóinak.
-dé-
Toronyóra
Az ősz folyamán a Magyar Hitel Bank épületén lévő toronyórát szakemberek vették kezelésbe. A többször meghibásodott szerkezet megjavítása befejeződött, újra köszönti a kanizsaiakat, zenél és ami a leglényegesebb, mutatja a pontos időt.
-li-
Kutatási ösztöndíj
A Zala Megyei Pedagógiai Intézet Fejlesztő Módszertani és Szolgáltató Központja az Oskolától Iskoláig címmel meghirdetett pályázatára beérkezett kutatási tervek és részkutatások figyelembe vételével és értékelésével elfogadta Büki Pálné, a Hunyadi János Altalános Iskola tanárának jelentkezését. A Kuratórium a pályázót kutatási ösztöndíjban részesítette.
Humoros nyelvi délután
Nyelvi délutánt rendeztek a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában. Az immáron hagyományossá vált vidám rendezvényen az iskola németül és angolul tanuló diákjai adtak számot tudásukról, nyelvi jártasságukról, mindezt úgy, hogy az a hallgatóságnak a lehető legnagyobb mértékben igénybe vegye a nevetéshez használatos izmait.
-dé-
JO UTON JÁROK
A Családi Iroda idei közönség-találkozójának záró rendezvénye volt Czirákiné Kiss
Ildikó előadói estje. Az esemény ünnepeltje gitárral a kézben,'' dallal köszöntötte azokat, akik megtisztelték őt jelenlétükkel. Kedves mosolya mögött érződött a hosszú felkészülés, a sok-sok próba, a fellépés izgalma, ahogy bemutatkozott.
... általános iskolás koromban - ha jól emlékszem, tizenhárom évesen - kezdtem el gitározni. Középiskolás éveim alatt az akkor újjáalakult LORENZO együttessel már rendszeresen felléptem iskolákban, klubokban, művelődési házakban, nyári táborokban. 1986-ban, főiskolás koromban értem el egyik legnagyobb sikeremet: az Egyetemi, Főiskolai Országos
Kulturális Fesztiválon - Sopronban - fődíjat kaptunk a fiúkkal. Szereplések követték a sikert az ország sok városában. Hozzám mindig közel álltak a versek, a lírai dalok, talán azért is vagyok már régóta közreműködője a legszebb családi ünnepeknek, az esküvőknek, névadóknak.
A LORENZO együttes tagjai, Lőrincz Kálmán és Bácskai Péter voltak kísérői -szívből jövő dalokkal, megzenésített versekkel a szerelemről, barátságról, a szeretetről. Hálás közönségük alig engedte el őket a Vasemberház dísz-
terméből. _
Tóth Ferenc

Boldog új esztendőt kívánnak a
Kilimáni Húsüzem
vezetői és dolgozói
Egész évben bő. választék, kiváló minőség finom ízek egy helyről!
8774 KILIMAN, Petőfi u. 23. 1 I Tel.: 93/360-268 (06)60/399-243 5 93/312-119 I
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Iidikö. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, BUki Erzsébet. Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdrolI: Horváth Zoltán. Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia. Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0X65-3879
Tisztelt Ingatlantulajdonos (Házfelügyelő)!
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy Nagykanizsa Város Tanácsának 3/1987. (V. 28.) számú rendelete alapján a csapadéktól (hótól, jégtől, vagy más szennyező anyagtól) síkossá vált járdát, gyalogjárót, lépcsőt stb. szükségletnek megfelelően többször i.s fel kell hinteni, illetve takarítani. Az éjszaka hullott havat reggel 7 óráig kell a járdáról eltakarítani. A letakarított havat a járda szélén úgy kell összegyűjteni, hogy a gyalogosok számára legalább 1 m széles terület szabadon maradjon.
A rendelet be nem tartása esetén a Környezetvédelmi Felügyelet szabálysértési eljárást kezdeményezhet.
Kulbencz Ferenc felügyelet-vezető

Insert failed. Could not insert session data.